Már több erdélyi közíró vázolta fel annak lehetőségét, hogy a rendelkezésre álló erőforrások fölötti egyeduralom egyfajta államon belüli diktatúrához vezethet az erdélyi magyar társadalomban, ezeket a jelzéseket azonban elsöpörte a bírálatok által érintett RMDSZ. Most azonban tekintélyes román civilszervezetek állítják ugyanezt. A Pro Democratia, a Sajtófigyelő Ügynökség (AMP), valamint a Központ a Román Oknyomozó Újságírásért (CRJI) az általános választásokra készülve országos listát készített azokról a jelöltekről, akik valamilyen okból (együttműködés a Szekuritátéval, gyanús meggazdagodás, satöbbi) nem teljesen megfelelők. 130 ilyen személy van, köztük több az RMDSZ színeiben indul. A lista készítői rácsodálkoztak: milyen kevés adat van a két székely megyéből. Ennek utánajárva készült el egy másik lista, melynek címe: „Hargita és Kovászna – fehér folt a korrupció arcán". E lista készítői hangsúlyozzák, hogy adataik jó része a helyi sajtóból származik, s utánajártak a magyar nyelvű sajtó tulajdonviszonyainak. A Transindex internetes portál egyik tulajdonosa Kelemen Hunor képviselő, RMDSZ-vezető, az Új Magyar Szót és az Erdélyi Riportot kiadó Scripta Kiadó tulajdonosa Verestóy Attila szenátor-milliárdos, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának főszerkesztője Borbély László miniszter felesége... A listában vannak hibák, a Hargita Népről pedig azt írták, hogy a csíkszeredai városi tanács adja ki, valójában a megyei tanács. Vannak kihagyások is, például Borbély László miniszter társtulajdonosa a Népújságnak is, igaz, az Maros megyében van. A jelentés és a lista elkészítőinek következtetése: „Az RMDSZ és a helyi önkormányzatok ilyen összpontosított tulajdonviszonya mellett világos, miért nem jutnak el a sajtóba bíráló információk a két megye RMDSZ-jelöltjeiről. Hargitát és Kovásznát gyakorlatilag RMDSZ tájékoztatási monopóliumra ítélték. A közérdekű információhoz való hozzáférés ilyen szintű ellenőrzése egy totalitárius társadalom előfutára. " /Szondy Zoltán: Saját diktatúránk felé. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 18./

Verestóy Attila járja szenátori egyéni választókerületét. Romániában az egyetlen szervezet az RMDSZ, amely hitelesen képviseli a magyar közösséget – fogalmazott a szenátor. Verestóy azokról a címkékről beszélt, amelyek személyét övezik. Elmondta, a szekus múltjával kapcsolatos legendák légből kapottak, hiszen a Szekuritáté dossziéinak nyilvánosságra hozatala óta akadálymentesen tanulmányozható az ő dossziéja is, amelyből kiderül, hogy a nyolcvanas évek Verestóy Attiláját a szocialista rendet felbolygató, irredenta személyként tartotta nyilván a kommunista titkosrendőrség. /S. M. L. : Verestóy és a „török csoda” . = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

Eddig 1001 honatya-jelölt esetében sikerült beszereznie a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Bizottságnak (CNSAS) az átvilágításhoz szükséges levéltári adatokat, és azokat az átvilágítók már továbbították a vizsgálódást végző igazgatóságnak. Az átvilágítók eddig 27 olyan jelöltet találtak, akinek neve szerepel a testület levéltárában. További 13 jelöltet az átvilágítók már korábban a volt Szekuritáté besúgójaként vagy tisztjeként azonosítottak, őket ez alkalommal ismét ellenőrzik. Köztük van a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu. /B. T. : Ezeregy jelölt a CNSAS-nál. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./

December 19-én válsághelyzet alakult ki a nagykoalícióban, végül mindkét ház elnöki tisztségét az előzetes egyeztetéseknek megfelelően Mircea Geoana és Roberta Anastase tölti be a következő négy évben. A vita Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke miatt tört ki, akinek a Szociáldemokrata Párt (PSD) odaígérte a szenátus elnöki tisztségét. A demokraták azonban hallani sem akartak erről. A demokraták ódzkodása érthető, hiszen Voiculescu, Traian Basescu államfő egyik legádázabb politikai ellenfele. A Voiculescu családja által birtokolt médiatröszt az államfő egyik legfőbb bírálója. Emellett a PC elnökét a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) elmarasztalta, megállapítva róla, hogy Felix fedőnéven együttműködött a kommunista hatalmat kiszolgáló titkosszolgálattal. Végül Mircea Geoana lett a szenátus elnöke, a szenátus egyik alelnöke Dan Voiculescu lett, az RMDSZ pedig Verestóy Attila révén megkapta a szenátus házbizottságának háznagyi tisztségét. Márton Árpád képviselőházi RMDSZ-es frakcióvezető elmondta: a képviselőházban a frakcióvezetők egyezsége értelmében az RMDSZ a képviselőház állandó bizottságában is a háznagyi tisztségre jogosult, emellett várhatóan megkapja a külügyi bizottság elnöki tisztségét, a tanügyi és a mezőgazdasági bizottság alelnöki posztját, és még két szakbizottság titkári funkcióját. A külügyi bizottság elnöki tisztségére Borbély Lászlót jelölik, az oktatási bizottság alelnöki tisztségének Kötő József, a mezőgazdaság alelnöki funkciójának pedig Kelemen Atilla a várományosa. /B. T. : Máris csikorog a nagykoalíció. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

1989. december 16-a és 1990. január 1-je között 1104 személy halt meg lőtt seb következtében, a sebesültek száma 2352. Az áldozatok száma a diktátor elmenekülése után nőtt meg drámai módon, akkor 942 személy halt meg, 2245 sebesült meg. Közel húsz év elteltével még mindig csak az áldozatok neve ismert – a gyilkosok személyét homály fedi, holott azok közöttünk járnak-élnek, sőt: prosperálnak, írta a lap munkatársa. Újságcikkek, elemzések, tanulmányok, könyvek ezrein kívül 3395 bűnvádi dossziét állítottak össze, 3500 törvényszéki orvosi vizsgálatot végeztek, 11 ezer helyszíni terepvizsgálatra, 1500 ballisztikai vizsgálatra került sor és 41 ezer személyt hallgattak meg, 245 gyanúsítottat helyeztek vád alá 112 bűnvádi dosszié alapján. Legtöbbjüket még a tárgyalás idején felmentették, vagy fellebbezés illetve Ion Iliescu kegyelmi rendelete nyomán szabadlábra helyezték. A bukaresti nagygyűlést a diverzióhoz megfelelő eszközökkel rendelkező szakértők szervezték, a rendbontást pedig nem a forradalmi indulatok, hanem a félelem, a pánik váltotta ki, amelyet a „diverzánsok” profi módra provokáltak a tömegből, fémhegyű botokkal, petárdákkal, süvöltésszerű zajt keltő elektronikus berendezésekkel. Hogy mindebben mennyi az igazság – az is a megválaszolatlan kérdések közé tartozik. Tény viszont 1989. december 21-e tragikus bukaresti mérlege: 49 halott, 463 sebesült, 698 letartóztatott, véresre vert, megkínzott személy. Az eseményeket éveken át kivizsgáló Dan Voinea katonai főügyész leszögezte: terroristák nem léteztek. Ma már világos – bár bizonyíthatatlan –, hogy Ion Iliescuék annak reményében rendezték meg az élő tévé-adásban közvetített „forradalmat”, hogy a szabadságát véráldozattal kivívó Románia hatalmas nemzetközi rokonszenvre tesz szert. Nem véletlen, hogy sokfelé – így Bukarestben, Kolozsváron – a „forradalmi események” vezéralakjai neves színészek voltak: Ion Caramitru, Calin Nemes… Nem a véletlen folytán halt meg hirtelen és gyanús körülmények között az események több kulcsfigurája. 1990 elején holtan találták irodájában a bukaresti megtorlást irányító és Vasile Milea volt honvédelmi miniszter szintén rejtélyes halálának körülményeit állítólag jól ismerő Gheorghe Voinea hadseregparancsnokot. Ugyanakkor halt meg a diverziós híreket terjesztő csoport tagjaival kapcsolatban álló Gabriel Safta tábornok. Váratlanul távozott az élők sorából a katonai és polgári távközlés főnöke, Stelian Pintilie szekus tábornok. Emil Macri tábornok, a Securitate gazdasági kémelhárításának főnöke 1991-ben kórházba szállítás közben szenvedett infarktust. A különleges alakulatok, az USLA parancsnok-helyettesét, Gheorghe Troscát terroristának nézve lőtték agyon, szintén tévedésből lőtték le a temesvári halottak elégetését megszervező Constantin Nuta és Velicu Mihaela tábornok, a milícia parancsnoka és helyettese helikopterét, Vasile Malutan magasfeszültségű vezetéknek ütközött helikopterével, pedig Ceausescu személyes pilótájaként tapasztalt repülős lehetett. Az otopeni-i repülőtér parancsnoka, Dumitru Puiu egy temesvári elmegyógyintézetben végezte 1990 elején. Nicolae Ceausescu testvérét, Marint felakasztva találták Románia bécsi kereskedelmi kirendeltségének irodájában, Nicolae Doicarut, a szeku kémelhárítási főnökét vadászaton lőtték le, öngyilkos lett a diktátorpár halálos ítéletét kihirdető katonai ügyész, Gica Popa. Abban mindenki egyetért, hogy Románia egészen másutt tartana ma, ha a szovjet és amerikai hírszerzés nem éppen Ion Iliescut szemelte volna ki Ceausescu utódjaként. /Bogdán Tibor: A puccsbament forradalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

Jövőre 20 éve, hogy sikeresen megbuktatták Nicolae Ceausescu önkényuralmát. A rendszerváltás nem kerül be a forradalmak nagykönyvébe az 1848-as vagy 1956-os megmozdulások mellé. A mai napig nem vonták felelősségre azokat a „terroristákat”, akik annyi ártatlan életet oltottak ki, és sikerült felszívódniuk a „forradalom” zűrzavarában. Tudható, ezek a gyilkosok az akkori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei voltak, és a mai napig közöttünk járnak. Pár nap múlva új életet kezdtek, felhasználva régi kapcsolataikat. Manapság élik világukat, tehetős üzletemberek, cégvezetők, a merészebbek esetleg politikusok. Ion Iliescu, a veterán kommunista esete is figyelemre méltó. Iliescu különböző funkciókat betöltve, részt vett a PCR (Román Kommunista Párt) tevékenységében, és egészen a rendszerváltásig aktív tagja is maradt a szervezetnek. 1989 végén, a színfalak mögött mozgatva a szálakat, agyonlövette a diktátort meg becses nejét. Siettek, hogy a diktátort elhallgattassák, nehogy kibukjon a száján valami kompromittáló mondattöredék Románia „hős megmentőjének” rovására. A változás után Iliescu összesen tíz éven keresztül volt az ország elnöke. Ezalatt megannyi alkalommal bizonyította nagylelkűségét, több olyan katonatisztnek, rendőrnek adott amnesztiát, akiknek emberek tömegeinek halála szárad a lelkükön, vagy letartóztatott forradalmárokat kínoztak és vertek meg. Több jel utal arra, hogy ő vonható felelősségre az egyre jobban elharapózó korrupció kialakulásáért is. A mai napig aktív politikus, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke. Addig nem lesz változás, amíg az exkommunista sereg, a múlt rendszer oszlopos vezetői nem száműzetnek véglegesen a politika csatateréről, írta Potozky László. /Potozky László: A patkányirtás még várat magára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

Elhunyt Láng István erdélyi származású író, aki életének utolsó három évtizedében Hollandiában alkotott, és Stephan Lang néven vált közismertté. Az Erdélyi menyegző és A vakondvadász című regény Hágában letelepedett szerzőjét 63 esztendős korában érte a halál. Láng István 1945-ben született a Szatmár megyei Kálmándon. (A magyar falut a második világháború után csatolták Romániához, és a Camin nevet kapta.) A pályakezdő írót, filozófiahallgatót letartóztatta a Szekuritáté. Szabadon bocsátása után nem engedték publikálni. Ceausescu diktatúrájából 1974-ben menekült a vasfüggönyön túlra. Hollandiában talált új otthonra, forgatókönyveit, esszéit, regényeit holland nyelven írta. Az Erdélyi menyegzőben, amely 1997-ben jelent meg Hollandiában, megírta szökésének viszontagságait és emigráns éveinek kezdetét, a 2001-ben kiadott A vakondvadászban pedig szülei életéhez nyúlt vissza. A kötetek magyarul is megjelentek. /Elhunyt Stephan Lang. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./

A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat december 29-én bemutatja a Kabaré Expressz 2 című, tavalyi produkciójuk folytatásának tekinthető, zenés szilveszteri kabaréműsorát a Maros Művészegyüttes előadótermében. A néhány tehetséges amatőr színészből verbuválódott Hahota két évtizeddel ezelőtt kezdte játszani vidám műsorait. Amikor már hatszáz főre nőtt a kéthetente ismétlődő előadások nézőközönsége, 1988 májusában a Szekuritáté betiltotta működésüket. 1991-től indultak újra, mára már a harmincat is meghaladta a bemutatóik száma, és egy időben háromfelvonásos előadásokat is színre vittek. Az újraindulás óta 947, egész estét betöltő előadásra került sor, a Játszd újra, Sam! című Woody Allen-darabbal például 102 előadást értek meg. Sok erdélyi községben, városban megfordultak: például Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön gyakran egymásután hétszer is előadták év végi kabaréjukat. „Sikerünk titka az, hogy alázattal, önfeledten dolgozunk. Nagyon szeret minket a közönség, és ráadásul Jakab Zsombor személyében kiváló menedzsert találtunk” – mondta Puskás Győző, a Hahota társulat vezetője, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház munkatársa. A társulat az előadások bevételéből tartja fenn magát, és hivatásos színészektől, Székely M. Évától, Nagy Istvántól, a Csergőffy házaspártól, illetve a napokban elhunyt Nagy Józseftől kapott hasznos szakmai segítséget, jelenleg pedig B. Fülöp Erzsébet színésznő a szakmai tanácsadójuk. /Máthé Éva: Indul a Kabaré Expressz 2. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Az 1989-es forradalom kitörésének huszadik évfordulójára, 2009. december 15-re tervezik a bemutatóját annak a dokumentumfilmnek, amely a temesvári események mögé próbál bepillantást nyerni, egy kanadai–német–magyar stáb révén. A Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című film – az interneten máris futó szöveg szerint – „hátborzongató hidegháborús történet a véres romániai forradalom 1989. december 15-i kitöréséről, amikor Tőkés László akkori temesvári lelkész hívei a templom köré csoportosultak, hogy védelmet nyújtsanak számára a katonaság és a román titkosrendőrség, a Securitate ellen”. Mint azt a film producere-forgatókönyvírója-rendezője, Szőczi Árpád Berlinben dolgozó kanadai újságíró elmondta, az 1989-es események óta első ízben sikerül megszólaltatni a romániai forradalmat kiváltó titkos küldetés valamennyi szereplőjét. A dokumentumfilmet többek között a Deutsche Welle és a Duna Televízió sugározza; a dokumentumfilm hosszabb, 80 perces, magyar nyelvű verziójának bemutatója december 15-én lesz a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az események sorozata egy Montrealból irányított titkos küldetéssel indult, 1989. márciusában. Két francia-kanadai Temesvárra utaztak, hogy titokban tévéinterjút készítsenek Tőkés Lászlóval. A teljes történet: hogy hogyan csempészték ki a felvételeket, hogyan kerültek azok adásba, és végül hogyan kényszerítették Ceausescut Tőkés László kilakoltatására, most kerül először napvilágra. Két évvel ezelőtt, a Szekuritate-archívumok megnyitása kapcsán született meg a döntés a filmről. /Salamon Márton László: Megfilmesített Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

Az RMDSZ hangoztatott egy nyilvánvaló képtelenséget, hogy az autonómiát csak a hatalommal való tárgyalásos úton, parlamenti párbeszéd révén lehet kiharcolni. Ez képtelenség, a tényleges hatalombirtokló a román titkosszolgálat. A mostani titkosszolgálat a volt Securitate egyenes folytatódása. A Securitate a magyarság gyors beolvasztásán dolgozott a terror eszközeivel A mostani titkosszolgálatnak sincs más célja, mint a magyarokkal lassú beolvasztás, csak most már burkoltabb eszközökkel. Akik a beolvasztásunkon munkálkodnak, azok nem fognak autonómiát adni, márpedig a hatalom birtokosai ők Romániában, szögezte le Nagy Attila. Európa befogadta őket, akik a nyílt totalitarizmusról áttértek a burkoltra. Ez nekem azt sugallja, hogy egyáltalán nem az egyre nagyobb demokratizálódás fele tart Európa, hanem a diktatúra burkolt formái fele, hangsúlyozta a cikkíró. Európa a néhai terror legényeivel paktált le és nem a számára érdektelen kisebbségekkel, mint a székelyek. /Nagy Attila, Puli: Székely autonómia – Titkosszolgálat és területi autonómia. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./

Március 13-án lesz az idei Kabaré Expressz 50. előadása Marosvásárhelyen. A Hahota Színtársulat jövőre ünnepli 25. évfordulóját. Több mint ezer előadás, többezer néző, rengeteg munka, jókedv, siker és népszerűség – így foglalható össze röviden a Marosvásárhelyi Hahota Színtársulat közel két és fél évtizedes története. A Hahota Színtársulatot 1985 nyarán Puskás Győző alapította néhány tehetséges fiatallal együtt. Működésüket 1988-ban a Szekuritate betiltotta. A rendszerváltást követően, 1991-ben a csapat újjáalakult és még abban az évben, március 12-én színre vitte az első előadását, a Csak az jöjjön, aki bírja című vidám produkciót. 1992-ben a társulathoz szegődött Jakab Zsombor szervező, aki azóta is igazgatja a társulatot. 2000-től hivatásos színészek is szegődtek a társulathoz: Székely M. Éva, Szabó Mária és Csergőffy László. /Antal Erika: Népszerű nevettetők. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./

Évekkel ezelőtt a Civic Media Egyesület ezt kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól, hogy minden romániai sajtóorgánum vezetőjéről derítse ki, együttműködött-e 1989 előtt a politikai rendőrséggel. Most megérkezett a bizottság hivatalos igazolása: Dénes László /a Reggeli Újság főszerkesztője/ nem működött együtt a Szekuritátéval. /Igazolták, amit eddig is tudtunk. Főszerkesztőnk nem működött együtt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 24./

Tizenkilenc éves a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). Kétes körülmények között jött létre, és a tavalyi átszervezés ellenére nem vált átláthatóbbá, nem veszített erejéből. Egyes vélekedések szerint a SRI az egyik eszköz az államfői hatalom megtartására. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: a drasztikus intézkedés nemcsak az elhárítást (a Securitate I. Főcsoportfőnökségét), hanem a hírszerző központot (DIE) és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott be és vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990 márciusában a központilag manipulált román–magyar nemzetiségi összecsapások ürügyként szolgáltak a belügyi szervek újjászületéséhez. A marosvásárhelyi incidens utáni héten, 1990. március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. A Temesvári Kiáltvány híressé vált 8. pontjában szereplő átvilágítás jó időre lekerült a napirendről. Csak 1996 őszén, az immár Emil Constantinescu elnök nevéhez fűződő időszakban került újra napirendre a lusztráció. Stefano Bottoni történész szerint immár „nyugodtan állítható, hogy miközben egyes kelet-európai országban megütközést okozott egyes tisztviselők állambiztonsági múltja, Romániában elképzelhetetlen volt bizonyos állami funkciók betöltése ilyen háttér nélkül”. Miután Constantinescu elvesztette Ion Iliescuval szemben a 2000-ben a választásokat, azzal állt a nyilvánosság elé, hogy őt lényegében a titkosszolgálatok győzték le. Elemzők úgy vélik, hogy a Constantinescu államfő nem tudta a maga oldalára állítani a SRI-t. Annak ellenére sem, hogy leváltotta Virgil Magureanut a szolgálat éléről, és Costin Georgescut javasolta az igazgatói tisztségre. Amint újra államfő lett, Iliescu azonnal leváltotta Georgescut, helyét Radu Timofte vette át. 2004-ben Traian Basescu megnyerte az elnökválasztást, Timofte –az elemzők szerint – nem volt hajlandó „behódolni” az új elnöknek, hamarosan leváltották. Helyére, a SRI-t ma is igazgató George Cristian Maior került. Tavaly márciusban a Legfelső Védelmi Tanács a SRI átszervezéséről döntött. Maior igazgató bejelentetése szerint, nem egyszerű átszervezésről, hanem új működési rendszerek bevezetéséről van szó. Azt tervezték, hogy felszámolják a központi egységek mintegy negyedét, és az átszervezés az egykori Szekuritáté alkalmazottainak eltávolítását célozta. /Simon Judit: A hatalom titkos szolgálatában. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

Tófalvi Zoltán 1944. március 24-én született Korondon. A marosvásárhelyi tanárképző főiskola után a kolozsvári tudományegyetemen is szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később az A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, 2007. augusztusi nyugdíjazásáig az RTV magyar adásának szerkesztője, számos jelentős kötet szerzője. Tófalvi Zoltán riporter, kutató, történész, monográfus, író. Úgy látja, hogy a 45 éven át tartó diktatúra elnyomó gépezetének belső mechanizmusát ismerjük a legkevésbé. A politikai perek tanulmányozása, magyar nyelvre való átültetése, a túlélők visszaemlékezéseivel való „összeszikráztatása” során megdöbbentő esetekkel találkozott. Ilyen például Boros Sándor fogdajelentése Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészről. Boros Sándor Mészáros Gyula ÁVH-s tiszt ötlete alapján – a tervet hivatalosan Nagyváradon egyeztették a Szekuritátéval – vállalkozott arra, hogy megjátssza a szökést és felkeresi Sass Kálmán ismerőseit, és így felderítik „egy nemzetközi kémhálózat” szálait. A Szekuritáté még a román-magyar határon is átszöktette, hogy az ottani „szálakat” is felgöngyölítsék. Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él. Tófalvi megjelent köteteivel a tizenkét kivégzett, a mintegy ezerötszáz bebörtönzött erdélyi magyar rehabilitációjához szeretne hozzájárulni. A „hazaárulási perek” sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben – tehát 50 éve – megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot – köztük Páskándi Gézát, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Lakó Elemért, Péterffy Irént, Páll Lajost, Várhegyi Istvánt, Nagy Benedeket, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Vastag Lajost – zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. 1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Hogy ez nem sikerült, az igen jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. Tófalvinak van némi szerepe abban, hogy kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi mártírok nevei, hogy Budapesten a 301-es parcellánál le lehet róni a kegyeletet az erdélyi magyar kivégzettek, meghurcoltak előtt. Azt is sikerült tisztáznia, hogy az 1956-os forradalom leverése utáni magyarországi kivégzettek közül nyolc erdélyi volt. Az első két kivégzett is erdélyi volt: a marosvásárhelyi származású Dudás József és a Széna tér legendás parancsnoka, Szabó bácsi. Őket a fellebbezési jog megtagadása mellett 1957. január 19-én végezték ki. Az erdélyi települések közül 1956 eszméiért Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: Budapesten két marosvásárhelyi származásút végeztek ki, Romániában pedig három Marosvásárhelyhez ezernyi szállal kötődő értelmiségit: a nyolc nyelven beszélő Orbán Károly földbirtokost, báró Huszár József földbirtokost, és dr. Kónya István-Béla ügyvédet, aki a Református Kollégiumban érettségizett. /Bölöni Domokos: „Akit a földre taposnak... ” Tófalvi Zoltán újabb pászmái. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./

Április 17-én mutatták be Marosvásárhelyen a Bernády Házban Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási jegyzőkönyvek 1986–1989 /Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című könyvét, olyan lehallgatási jegyzőkönyvek gyűjteményét, amelyeket az akkori Igaz Szó munkatársáról állítottak össze a Szekuritáté tisztjei. Gálfalvi György, a Látó nyugalomba vonult főszerkesztője elmondta, a kötet végén található névjegyzék szerint jóval több, mint száz alkalommal szerepel Markó Béla lehallgatási jegyzőkönyveiben. És ez fordítva is igaz. Markó Béla a kötet elé írt esszéjében indokolta, miért tartotta fontosnak a megjelentetést. A könyvnek több olvasata lehet: kollektív emlékirat, amelyet több mellékszereplő mond a mikrofonba, modern rádiójáték, krónika arról, hogy mi történt a világgal 1986 és 1989 között. De olvasható tényregénynek is, amelyben egy értelmiségi csapat próbálja túlélni ezt az őrületet. Kovács András Ferenc /KAF/ költő, a Látó főszerkesztője szerint „botrány és szégyen, hogy úgy kellett élni. De így is lehetett élni, és így is lehetett élni szabadon. A magunk belső autonómiájával. A könyv maga a képtelenség. Olvasataim közül az első a megdöbbenésé volt. Elpirultam, kukkolónak éreztem magam, ahogy olvastam. De nem is baj ez. ” Hol vannak azok a tisztek, a fenyegetők? Azok érdekelnek, akik a mai napig aktívak, írta KAF. Azt szeretné, ha húsz-harminc év múlva gyermekeiknek, unokáiknak nem kellene újabb lehallgatási jegyzőkönyveket olvasniuk, tette hozzá. /Nagy Botond: A képtelenség könyve. Egy irredenta hétköznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 18./

Értelmiség és politikum címmel interdiszciplináris konferenciát szerveztek Kolozsváron az idén 18. alkalommal megrendezett Szabédi Napok keretében. Az EMKE, a Korunk Stúdió valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága szervezésében rendezett konferenciának az volt a célja, hogy „a mába hozza” Szabédit, életútjának az üzenete ugyanis a jelenünkre is érvényes. Idén Értelmiség és politikum gyűjtőcímen tartottak előadásokat, emlékezve a magyar intézményes felsőoktatás beolvasztására, továbbá Szabédi öngyilkosságára. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök házigazdaként üdvözölte a résztvevőket. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, ötven év után is probléma, hogy nincs önálló magyar egyetem: ,,igenis szükség van önálló magyar egyetemre, igenis szükség van kulturális autonómiára”. Távlati célja az EMKE-ház központtá alakítása, méghozzá állampénzen működtetett irodalomtörténeti kutatóközpontot képzel el. Varga Andrea történész a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének hátteréről tartott előadást a román levéltári dokumentumok tükrében. A kisebbségi túlélés fő kérdésének tartja az anyanyelven való diplomaszerzés és a szakmai érvényesülés lehetőségét. A multikulturalizmusra fogott kitartó félrevezetésre hívta fel a figyelmet. Pomogáts Béla az irodalom látszólagos vereségéről tartott előadást, az 1956–1960 közti időszakban vizsgálta az irodalom és a nemzetpolitika viszonyát. Véleménye szerint történelmünkben az irodalomnak nem egy alkalommal kellett vállalnia a megtartó szerepet. Mindez megalapozta az irodalom felelősségét és méltóságát. A huszadik századi Erdély költői és politikai programjairól Markó Béla beszélt. Kós Károly transzszilvanizmusát és autonómiaprogramját Markó ma is érvényesnek tartja. Kántor Lajos Szabédi életútját ismertette Strasbourgtól Szamosfalváig. Dávid Gyula A hatalom célkeresztjében címmel Szabédinak a pártapparátussal és a Szekuritátéval való nézeteltéréseit mutatta be. A Szabédi-dosszié a mai napig ismeretlen, nem tudni, mettől meddig figyelték meg, és milyen jelentések futottak be róla. /Jakab Judit: Szabédi Napok tizennyolcadszor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

Exhumálták annak a három antikommunista román ellenállónak a holttestét, akiket 1949-ben végeztek ki a Szekuritáté tisztjei. A várorjai tömegsírra a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) munkatársai bukkantak az áldozatok hozzátartozói és helybeli idős személyek útmutatása alapján. Marius Oprea történész, az IICCR elnöke felháborodott amiatt, hogy a rendőrség és az ügyészség kezdetben megtagadta a holttestek átvételét. „Számomra érthetetlen, hogy miközben Traian Basescu államfő a parlamentben illegitimnek és gyilkosnak nyilvánítja a romániai kommunista rendszert, a nyomozó hatóságok valamennyi alkalommal bűnvádi eljárás beindítása nélkül lezárják a Beszterce-Naszód megyében történtekhez hasonló eseteket” – méltatlankodott Oprea. Emlékeztetett: az általa vezetett intézet nemrég a várorjai antikommunisták ma is élő gyilkosainak – Liviu Pangratiu szekus hadnagy és Traian Seserman altiszt – nevét is közölte az ügyészséggel. /Rostás Szabolcs: Kivizsgálják a várorjai kivégzést. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

A Szekuritáté, a kommunista rendszer titkosszolgálata célja a Nagy Testvér mindenütt jelenvalósága hitének terjesztése, a terror szellemének elhintése. Tudták, emlékezett Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa, hogy sajtósként, lehallgatják őket, hogy minden szerkesztőségnek megvolt a szekus felelőse, ennek ellenére legtöbbször nem voltak óvatosabbak. Markó Béla a legfelháborítóbbnak azt tartja, hogy lehallgatói túllépték az intimitás, az emberi jogok határait. Megjelent könyve /Egy irredenta hétköznapjai (Lehallgatási jegyzőkönyvek, 1986. április – 1989. december), Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009/ több dokumentumot tartalmaz. Mire volt jó ez a hatalmas gépezet, önmaga létjogosultságnak igazolásán kívül? Markó Bélát 1986 áprilisa és 1989. decembere között hallgatták le. Követési dossziéjában a neve „Marian”; a lehallgatási jegyzőkönyvekben „Célszemély” (CSZ.), gyakran Markó Béla, olykor egyszerűen Markó. Gyakran fogad és igazít el látogatásokat Magyarországról, látogatja a bukaresti magyar nagykövetséget, külföldi rádiókat hallgat, és „egyetért azok Románia megvalósításait rágalmazó kijelentéseivel”. Ilyen dolgok derülnek ki Markó Béláról, körvonalazva egy „irredenta” profilját. Következnek a lehallgatási jegyzőkönyvek – a kötetben legtöbbször szereplő kollégák, barátok, „társszerzők”: Gálfalvi György, Káli Király István, Tompa Gábor, Egyed Péter, Szávai. Markó Béla könyvének legfontosabb romániai előzménye, Stelian Tanase Acasa se vorbeste in soapta (Otthon suttogva beszélnek) című könyve 2002-ben jelent meg. Stelian Tanase könyve párhuzamosan közli korabeli naplóját és az ugyanazokról az eseményekről szóló lehallgatási, illetve besúgói jegyzőkönyveket. A szekus tisztek, akik a lehallgatási jegyzőkönyveket összeállították, ismeretlenek maradtak. Valójában őket kellene felelősségre vonni. Egy újsághír: A Szekuritáté által a hatvanas évektől kezdve felszerelt mikrofonokat napjainkig intenzíven használják. Az operatív tevékenység december forró napjaiban sem szünetelt. A lehallgatásra használt negyvenhét nagy központ közül akkor csak egyet – a legrégibbet! – pecsételték le és mutatták meg a sokaságnak mint annak bizonyítékát, hogy a Szekuritáté már nem működik politikai rendőrségként. /Romania Libera, 2009. április) A lehallgatás, megfigyelés tehát folytatódik. „Érdekes lenne olvasni a napjainkban készülő feljegyzéseket, titkosszolgálati elemzéseket Markó Béláról” – vetette fel Ágoston Hugó. A titkosszolgálatok ma is megkülönböztetett figyelemmel követik a magyar értelmiségieket. Markó Béla bizonyára ma is „célszemély”. /Ágoston Hugó: Gondolatok egy könyv kapcsán. Célkeresztben. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009/ című új, vaskos kötete a szerző terjedelmes és érdekes előszavával tulajdonképpen lehallgatási jegyzőkönyveket közöl újra a költő-politikus egyik (?) előkerülő dossziéjából. 1986 áprilisa és 1989 decembere között az akkor Marosvásárhelyen élő és az Igaz Szónál szerkesztőként dolgozó költő minden telefonját lehallgatták, archiválták. A Securitate tisztjeinek kisebb és nagyobb csoportjai foglalkoztak az erdélyi költővel, s nem csak vele, de roppant szerteágazó kapcsolataival különösen. Jó, hogy elmúltak ezek a nyomasztó évek. De elmúltak-e? – kérdezte Bogdán László. /Bogdán László: Egy irredenta hétköznapjai (Két könyv az ánti-világból). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./

Május 24-én Tompa Gábor igazgató mutatta be a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai (Lehallgatási jegyzőkönyvek 1986–1989) című kötetét. Kozma Mária, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője elmondta: a könyv forrása 1200-1300 oldalnyi kézzel írt szöveg, amely Markó Béla lakásának a kommunista rendszer utolsó négy évében történt lehallgatásából származik. Tompa Gábor a kötet egyik szereplőjeként is méltatta azt. Elmondta, kódolt nyelvet használtak a lehallgatók, de ez a stílus átragadt magukra a helyzettel általában tisztában levő lehallgatottakra is. A könyvből sok párbeszéd színpadra vihető, vélte. Markó Béla véleménye, hogy ilyen kötetet még nagyon sokan tehetnének le az olvasó asztalára. Ma már tudja, hogy az egész lehallgatás hiábavalónak bizonyult. A kommunista rezsim a számára legveszélyesebb elemeknek a szerkesztőket, az írókat tartotta, minden magyar értelmiségit potenciális irredentának nézett. A romániai társadalom 1989 után sem számolt le a Securitate tisztjeivel, azok helyeiken maradtak. Markó szerint az utóbbi húsz évben már nem beszélhetünk Romániában magyartalanításról, de a szándék valahol a mélyben még dolgozik. És a lehallgatások sem szűntek meg. /Ö. I. B. : Egy irredenta hétköznapjai. Könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./

Az 1989-es romániai rendszerváltás temesvári eseményeinek huszadik évfordulójához közeledve jelent meg Mandics György A manipulált forradalom /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad/ című könyve (az eredeti trilógia szerkesztett változata). Aradon mutatták be az érdeklődőknek a könyvet a temesvári születésű, de Magyarországon élő matematikus-író és ufó-kutató szerző jelenlétében. A dokumentum- és a történelmi regény műfajának jegyeit viseli magán az alkotás, hiszen valós történeten alapszik, és reálisak a szereplők is, viszont olyan párbeszédek és monológok kerültek bele, amelyek fikciók – magyarázta Jámbor Gyula. A szerző matematikai elmélettel vezette le, hogy miért tört ki a népfelkelés Romániában, és miért pont Temesváron. „Mindegyik forradalom története zűrzavar, akik írják, elkötelezettek” – mondta Mandics. A szerző beszélt a Securitatéhoz fűződött kapcsolatáról, az iliescui palotaforradalomról, a rendszerváltó mozgalomban betöltött saját helyéről. A manipulált forradalom című kötetet május 28-án Temesváron, 29-én pedig Zsombolyán mutatják be. /Pataki Lehel Zsolt: Betekintés a rendszerváltás kulisszái mögé. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 28./ Első kiadás: Temesvári Golgota /Püski Könyvkiadó – Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991/ Regénytrilógia. I. kötet: Megfeszítés sortűzzel. II. kötet: Harmadnapon feltámada. III. kötet: Júdáscsók a forradalomnak.

Negyvenöt éve, 1964 pünkösdjén nagyváradiak százai védték napokig a város szívében álló Szent László római katolikus templomot a kommunista rezsim által elrendelt lebontástól. Június 1-jén, az események évfordulóján rájuk emlékeztek a váradi katolikusok, reformátusok és más felekezetekhez tartozók a megmentett templomban, majd táblát szenteltek emléküknek. A rendezvény keretében Fodor József vikárius, illetve Szabó István, az emléktáblát felállító Nobilitas Egyesület igazgatója mesélte el a 45 évvel ezelőtt történteket a templomot megtöltő gyülekezetnek. A vikárius 1967-ben került a templomba, ahol az akkori plébánostól, Dászkál Istvántól tudta meg a részleteket. Dászkál kinevezett plébános volt, elődjét, dr. Ópalotai János apátplébánost a diktatúra már akkor eltávolította. Nagyvárad összes templomában kihirdették, hogy másnap, tartják a Szent László-templomban az utolsó szentmisét. A templom lebontását azzal indokolták, hogy egyhangú, szürke falaival nem díszíti, hanem rontja a városképet. Az embereknek 24 óra alatt idejük volt megszervezni az ellenállást. Pünkösd hétfőjén reggel hatkor, az első szentmisén már tele volt a templom és a Szent László tér is annyira, hogy a főtér villamosforgalmát le kellett állítani. A tömeg egyre csak nőtt a nap folyamán, aztán a hatórai mise végeztével az emberek egyszerűen nem akartak hazamenni, szünet nélkül énekeltek és imádkoztak. Estére a közeli váradújvárosi református templom gyülekezete is megérkezett, saját zsoltárait, dicséreteit énekelve. Éjfélkor a plébános bezárta a templomajtót – akkorra már a Szekuritáté is a helyszínen volt, többeket elhurcoltak, igazoltattak, de nem tudták megfélemlíteni a templomvédőket, akik ott maradtak az istenháza körül. Napokig tartott a csendes ellenállás. Közben a városvezetőség megpróbált munkásokat toborozni a lebontásra, sikertelenül. „Az emberek nem akartak felmenni a tetőre és ledobni a keresztet a toronyról” – mesélte a vikárius. Csütörtökön végre megjött a hír: visszavonták a lebontási parancsot. A szentmisén Tőkés László és Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelöltek is megjelentek. Tőkés kiemelte, isteni ajándék, hogy nem fulladt erőszakba a ‘64-es templomvédés, ráadásul sikerrel is járt, méghozzá éppen abban az időszakban, amikor Erdély több temploma nem volt ilyen szerencsés: a brassói református istenházát például valóban lebontották. „Ha 1989-ben nem bukik meg a diktatúra, a kolozsvári Szentpéteri templom sem menekül meg” – mondta Tőkés. A bejáratnál felszerelt emléktáblát felszentelték és megáldották. „45 éve Isten segítségével mentette meg Nagyvárad népe a Szent László-templomot a kommunista rezsim által elrendelt lebontástól” – áll a Nobilitas Egyesület tábláján. /Nagy Orsolya: A templomvédők dicsérete. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

A 74 éves Samu Pál szászrégeni pedagógus, közösségszervező, cserkészvezető nyaranta útra kel a gyerekekkel, a cserkészekkel, a természetet és az ahhoz kötődő történelmet felfedezni. 1974-től napjainkig tizenhét kötetes, dokumentumokkal, fényképekkel tűzdelt naplót vezet, nyolcvanhárom honismereti kirándulás, tábor emlékeit gyűjtötte össze. A múlt rendszerben ez nehéz volt, hét alkalommal hívták be a Szekuritátéra. A rendszerváltás után természetvédő csapata cserkészcsapattá vált. Pál /sz. Vajdaszentivány, 1935. jún. 28./ harmincöt éven keresztül, nyugdíjazásáig biológiát és földrajzot tanított, évekig a szászrégeni 2-es számú iskola igazgatója és igazgatóhelyettese volt. /Szucher Ervin: Ha leülnék, nehezen állnék fel. = Krónika (Kolozsvár), jún. 12./

Jövő héten dől el, marad-e Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke. Az európai parlamenti választáson Tőkést ismét képviselőnek választották, az előző, csonka mandátum idején pedig Csűry István látta el a püspöki teendőket, de az ő helyettesi megbízatása lejárt. Így a KREK közgyűlése fog dönteni, hogy marad-e az eddigi felosztás, tehát az egyházkerületnek lesz tényleges és helyettes megbízott püspöke, vagy Tőkés László visszavonul, és nem tölti le az egyébként 2010-ig szóló egyházi mandátumát. Tőkés László az egyházkerület jelenét és jövőjét érintő kérdésekről azért tájékoztatta még most a közvéleményt, mert jövő héten az Amerikai Egyesült Államokban lesz, ahol átveszi a Truman-Reagan Szabadságérmet. A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány minden évben kiosztja ezt a díjat olyan szervezetnek vagy személynek, amely/aki tanúbizonyságát adta az egy életre szóló elkötelezettségnek a szabadság és a demokrácia, valamint a kommunizmus és a zsarnokság minden formájával szembeni ellenállásról. Bátori Gyula volt lelkészről kiderült, hogy besúgóként tevékenykedett. A már korábban leleplezett egykori nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, Fazakas Sándor besúgói múltjáról is újabb adalékokkal szolgált Tőkés. A nyugat-európai és kanadai magyarság feltérképezése, megtévesztése volt a többi mellett Fazakas feladata. A lelkész 1991-ig tevékenykedett, tehát a rendszerváltás után is. Az egykori püspökjelöltet, Fazakas Lászlót, a margittai tiszteletest, aki Fazakas Sándor testvére, parlamenti képviselőnek is megválasztották, de pártja lemondatta. További négy lelkészt is beléptettek ugyan a Securitatéba, de ők mégsem jelentettek, így inkább a megfigyeltek csoportjába tartoznak. A politikai és közéleti legmagasabb körökben fordult meg valamikor, sőt napjainkban is Bartha Tibor. Tőkés László húgának, Eszternek a hajdani férje még a saját esküvőjének napján is jelentett. Az 1989 óta Magyarországon élő egykori szekus tevékenységét az EP-képviselő rendkívül veszélyesnek nevezte. Bartha negyedóránként jelentett sógoráról és apósáról. Hermán M. János arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen lelkészek közül senki sem bánta meg tettét, senki nem vallotta be, és nem is kért bocsánatot. Nemsokára bemutatják az erről, az 1948-1989 közötti korszakról szóló Molnár János-könyvet, a Szigorúan ellenőrzött evangéliumot. /Megyeri Tamás Róbert: Az esküvője napján is jelentett. A szekus lelkészekről számoltak be. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 13./

Gyimesi Éva, a Szekuritate tizenöt évig megfigyelt célszemélye, a rendelkezésére bocsátott hatkötetnyi dokumentumanyagában fölfedezte, hogy nem csupán otthon, az egyetemi kabinetben vagy az előadóteremben, sőt a vakáció színhelyein, hanem a kórházban is figyelték. Az orvos 44 éves, magyar nemzetiségű személy, állambiztonsági körökben 1982-től mint informátort a „BATOR” néven jegyzik. Így vált a kórház műveleti területté a titkosszolgálat dolgozói számára. „BÁTOR”-nak kell biztosítania az optimális feltételeket a szalonban végzendő „házkutatáshoz”, ami által bizonyítható lesz az ellenséges tartalmú írások léte vagy nemléte. /Gyimesi Éva: A kórház mint műveleti terület. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ Stelian álnéven Bartha Tibor jelentett /Besúgók nevét hozta nyilvánosságra. = Szabadság (Kolozsvár), 2007. dec. 10./

Gyimesi Éva azt látja a megkapott megfigyelési jelentésekből, hogy a Szekuritáténál példás volt az információs hálózat szereplőinek együttműködése. Ezt példázzák az 1989. június 24-től október 7-ikéig született dokumentumok. Gyimesi Éva („Elena”) és Doina Cornea („Diana”) jó kapcsolatban voltak. Florian Oprea ezredes megbízta a „Stelian” fedőnevű ügynököt, hogy bírja rá a két célszemélyt arra, hogy a jövőben ne találkozzanak. Tőkés István teológiai tanárt /”Professzor”/ kompromittálni kell, meg kell akadályozni, hogy a dolgozatai, valamint leányának, Tőkés Eszternek a dokumentumfilmje kijuthasson Nyugatra. Szabó Tibi informátornak is figyelmeztetni kellett a célszemélyt /Gyimesi Évát/, ugyanígy Lászlóffy Aladárnak és Gáll Ernőnek is, hogy ne barátkozzon Doina Corneával. – „Stelian” ügynök túlbuzgóan teljesítette feladatát, részletesen beszámolt a szekus ezredesnek. /Gyimesi Éva: Mintaszerű együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

Közel három esztendeje jött a hír: Szilágyi Domokos (1938–1976) költő együttműködött a Szekuritátéval. Majdnem mindenki tényként kezelte ezt, pedig azóta sem bizonyította be senki az állítás igaz voltát. Stefano Bottoni ifjú történész a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) levéltárában kutakodva három megfigyelési dosszié alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Balogh Ferenc fedőnevű ügynök azonos Szilágyi Domokossal. Bottoni felvette a kapcsolatot Szilágyi élettársával, Nagy Máriával, a költő életben levő öt testvére közül egyedül Szilágyi Kálmánnal tárgyalta meg az ügyet. Hárman közleményt adtak ki ,,Szilágyi Domokosnak a Szekuritátéval folytatott kapcsolatáról”. Ez a Helikon irodalmi folyóirat 2006. szeptember 25-i számában jelent meg. Nem ismert, hogy Szilágyi Domokos együttműködött-e az állambiztonsággal 1959 és 1964 között, valamint 1965 után. Kérdés, hogy a hálózati dosszié mellett Szilágyi Domokos megfigyelési dossziéval is rendelkezett-e. Vagyis egyidejűleg megfigyelő és megfigyelt is lehetett. A legsúlyosabb kérdés az együttműködés minősítése. Szilagyi Dominic nyilvántartásba vételéről 1963. május 30-án határoztak, mégpedig ,,magyar nacionalisták” címszó alatt úgynevezett ,,problémás” dossziét (dosar problema) nyitottak június 12-én. Szilágyi Domokost néhány hónapos bukaresti ,,aktív” megfigyelés után 1963. szeptember 2-ától a ,,passzív” megfigyeltek közé sorolták. 2006-ban egy Szilágyi-dosszié állt a kutatók rendelkezésére. Szekeres Attila most kapott választ a CNSAS-tól 2006-ban írt levelére, melyben arról érdeklődött, hogy Szilágyi Domokos együttműködött-e a Szekuritátéval. A válasz azt tartalmazza, hogy a törvény értelmében nem áll módjukban válaszolni. Nagy a történész felelőssége. Ki volt a Balogh Ferenc fedőnevű ügynök? Nem lehet tudni. Lehetett bárki, akár Szilágyi Domokos is. /Szekeres Attila: Hol vannak a bizonyítékok? (Szilágyi Domokos és a Szekuritáté). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

Egy temesvári színész és egy ugyancsak temesvári író, újságíró jelentett 1988-ban a bánsági városban működő és az akkorit hatalom ellenérzését kiváltó Dsida-estekről – derült ki a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által Gazda Árpád, a Krónika napilap újságírójának kérésére kiadott dokumentumokból. A megfigyelési dosszié szerint Oberten János írót, újságírót és Mátray László színművészt takarja az „Oláh” illetve a „Costin Alexandru” fedőnév. Oberten és Mátray a Krónikának nyilatkozva tagadták, hogy besúgók lettek volna. Az 1989 előtt hosszú ideig megfigyelés alatt tartott Gazda Árpád Könczei Csilla Szekus blogján számolt be dossziéjának részleteiről. Az újságírót értesítette a CNSAS arról, hogy kérésére azonosították a Szekuritáté két ügynökét. Oberten János határozottan cáfolta, hogy a Szekuritáté besúgója lett volna. „Már kamaszkoromban politikai elítélt voltam, tehát a rendszer szemében megbízhatatlan elem. Egyetemre sem vettek fel, újságoknak sem dolgozhattam. Biztos vagyok benne, hogy nem voltam jelen ezeken az esteken” – részletezte. „Ha valaki – hozzám hasonlóan – 12-14 évesen leült volna a két évet különböző politikai börtönökben, akkor talán meglenne az erkölcsi joga ilyeneket állítani” – zárta a beszélgetést Oberten János. „Elutasítok minden hasonló rágalmazást, nem ez az első alkalom, amikor Gazda Árpád ezt csinálja. Korábban egy román lapban rágalmazott meg, most pedig a saját lapjában teszi” – nyilatkozta Mátray László temesvári színművész. A CNSAS dokumentuma szerint Mátrayt 1975. április 24-én szervezték be a Szekuritáté ügynökei sorába. A Szekuritáté elemzéseiben rendszeresen szerepel a Temesvári Magyar Színházban tevékenykedő Costin Alexandru ügynökre való hivatkozás. /Lázár Lehel: Író és színész jelentett a Szekuritáténak a Dsida-estekről. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

Előbb a Szekeres Attiláé, majd a Stefano Bottonié, sőt, a Krónikában is megjelenő, besúgót leleplező írások kavarják fel újra és újra a Szekuritátéval egykor együttműködők ügyét. Puskás Attila 2006-ban fordult először – akkor még eredménytelenül –, majd most újra a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz /CNSAS/, hogy megismerje tizenhárom besúgójának kilétének. Ha majd megtudja, nyilvánosságra fogja hozni a neveket. Ugyanis Puskás Attila állítja – vele is próbálkoztak –, hogy el lehetett volna kerülnie a ,,hálózat” tagjává válást. Bottoni hiteles történész! El kell fogadni hitelesnek állítását Szilágyi Domokosról, aki attól még az egyetemes magyar költészet nagy egyénisége. S múltja bizonyára meghatározta végzetes döntését, az öngyilkosságot. Puskás Attila szomorúan olvasta a Krónika június 18-i leleplező írását. Oberten Jánost (Oláh fedőnévvel) Dávid Gyula ajánlotta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztre, jóhiszeműen, hiszen gyermekként lett Oberten a szeku rabja. S most – bizonyítékokkal szembesülve – Oberten arra az érdemrendre hivatkozik. /Puskás Attila: Besúgóügyek... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 26./ Előzmény: /Lázár Lehel: Író és színész jelentett a Szekuritáténak a Dsida-estekről, Krónika, jún. 18.