Közel hatvan év után először van görög katolikus püspöki rangú főpapja Bukarestnek, miután május 5-én bukaresti székhelyű püspökké szentelték fel Mihai Fratilát, a görög katolikus egyház Gyulafehérvári és Fogarasi Egyházmegyéjének segédpüspökét. Bukarestben több mint hétezer görög katolikus hívő él. Az 1948-ban a kommunista diktatúra által betiltott görög katolikus egyház fővárosi közösségének előző püspöke, az illegalitásban felszentelt Liviu Chinezu 1955-ben, a máramarosszigeti börtönben halt meg, elődje, Vasile Aftenie pedig 1950-ben a Szekuritáté fogdájában lelte halálát. /Bukarest: görög katolikus püspök 60 év után először. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

Május 16-án kezdődött a spanyolországi Santiago de Compostelában a „Kisebbségi nyelvű napilapok és többnyelvűség az Európai Unióban” nemzetközi konferencia, valamint a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületének (Midas) idei közgyűlése. A 31 kisebbségi nyelven megjelenő európai napilapot tömörítő egyesület rendezvénye a helybeli galegó médiabirodalom székhelyén tett látogatással kezdődött. Itt készül a harmincezres példányszámú galegó nyelvű napilap, továbbá galegó rádió és televízió is működik. A konferencián szó volt a kétnyelvű (spanyol és galegó) helyi egyetemről is. A Habsburg Ottó díjat ebben az évben Marius Cosmeanu, a bukaresti Cotidianul újságírója kapta. A marosvásárhelyi születésű, többek között a magyar nyelvet is nagyon jól ismerő Cosmeanu a Szekuritáté 1990-es marosvásárhelyi diverziójáról írt tanulmányt, 2000–2003 között a Provincia kétnyelvű havilap szerkesztője volt, jelenleg a Pro Európa Liga kiadásában negyedévenként megjelenő Altera főszerkesztője, 2004 óta a Cotidianul munkatársa. Laudációjában Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke hangsúlyozta: 2006-ban, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen többnyelvű feliratokat elhelyező Kovács Lehel és Hantz Péter menesztésével járó botrány kapcsán, Marius Cosmeanu többször is tájékoztatta a román sajtót a magyar kisebbséggel szemben, a romániai tanügyi rendszerben, megnyilvánuló diszkriminációról, a magyar nyelvű állami felsőoktatási intézmény létrehozásának szükségességéről. /Kerekes Edit: Kisebbségei nélkül Európa nem lenne Európa. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

Visszautasította a Tiszta Kormányzásért Koalíció (TKK) vádjait Vasile Soporan szociáldemokrata képviselő, aki a Kolozs megyei tanács elnöki tisztségére pályázik a helyhatósági választásokon. Országszerte a megyei tanácselnöki tisztségre pályázók egyharmadáról bebizonyosodott, hogy együttműködtek a volt Szekuritátéval. „Visszavonhatatlan bírósági döntés van a birtokomban arra vonatkozólag, hogy 1989 előtt nem folytattam politikai rendőrségi tevékenységet”, jelentette ki Soporan. /Soporan: Nem működtem együtt a Szekuritátéval. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

Puskás Attila szerkesztésében és jegyzeteivel jelent meg édesapja, néhai Puskás Lajos Börtönnaplója. /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, Múltidéző sorozat/. A könyv törzsanyaga a Börtönnapló, fontosak a kiegészítő megjegyzések, magyarázó szövegek és lábjegyzetek. A naplóíráshoz szükséges papírt Puskás Lajos felesége juttatja be a szamosújvári lágerbörtönbe: az elemózsiás kosár fülét vászonnal betekerte, ez alatt lapult a papír. Ez 1947-ben történt, a börtönviszonyok nem torzultak el, mert később ez elképzelhetetlen lett volna. Puskás Lajost a Magyar Népközösség jogutódjaként 1941-ben megalakult Tízes Szervezet volt kolozsvári elnökeként tartóztatták le. Nem tetszett a hatalomnak Puskás Lajosnak a cserkészmozgalomban vállalt szerepe, a moldvai csángókkal kiépített s a magyarországi kapcsolatai sem, ezért a börtönből való szabadulása után is állandó megfigyelés alatt tartották. A szintén börtönviselt Puskás Attila jegyzeteiből az apját figyelő ügynök-besúgókra is fény derül. A titkos dossziékban fellelhető dokumentumokból Puskás Attila kihámozta az ügynökök kilétét, sőt, azt is felfedezte, hogy volt köztük kettős ügynök is, aki egyrészt jelentette a szekuritáténak a Börtönnapló meglétét, másrészt a börtönviselt Puskás Lajossal egy olyan ,,változatot” készített, amely ártalmatlannak tűnt, s az eredeti helyett ez került a biztonságiak kezébe. A Dossziék című fejezet válogatott dokumentumokat tartalmaz Puskás Lajos több ezer oldalas, négykötetes szekus iratcsomójából. /Sylvester Lajos: Puskás Lajos: Más jövőt álmodtam (Börtönnapló a kommunista hatalomátvétel évéből) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 29./

A volt titkosrendőrségi, a Szekuritáté, a belügyis- vagy katonatisztek, illetve bírák és pártaktivisták nyugdíját a minimálnyugdíj szintjére csökkentené a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet törvénytervezete. A tervezetet előkészítő intézményvezető, Marius Oprea történész elmondta, nem tartja emberségesnek, hogy azok, akik az elnyomó gépezetben aktívan részt vettek, most hatalmas nyugdíjakkal rendelkeznek. Azok pedig, akik kiálltak a demokratikus értékek mellett, csupán havi kétmilliós járulékra jogosultak. A történész javaslata szerint a szekuritátés tisztek nyugdíjának csökkentéséből származó pénzből alapot kell létrehozni a kommunizmus áldozatainak megsegítésére. A tervezet ellenzői azzal érveltek, hogy nem lehet bizonyos kategóriák nyugdíját csökkenteni, csak ha a teljes rendszer átdolgozásra kerül. /Isán István Csongor: Minimálnyugdíj a szekusoknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

Az Európa Parlament (EP) épületében június 12-én mutatták be a kommunista diktatúráról szóló romániai jelentést – tájékoztatott Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A román történészekből és társadalomtudósokból alkotott munkacsoportot Vladimir Tismaneanu vezetésével Traian Basescu államelnök kérte föl a kommunizmus elnyomó gépezetét bemutató jelentés megírására. A brüsszeli bemutatón részt vett a munkacsoport vezetője, Vladimir Tismaneanu, a Marylandi Egyetem professzora és Horia Roman Patapievici, a Román Kulturális Intézet igazgatója is. Tőkés László üdvözletét Szilágyi Zsolt kabinetfőnök tolmácsolta. A Tismaneanu-jelentés az első olyan hivatalos állami dokumentum, amely rögzíti az etnikai, nyelvi közösségek és vallási felekezetek elleni, az állam által tudatosan irányított elnyomást. Vladimir Tismaneanu elmondta, konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a jelentés nyomán: a dokumentum hozzáférhető lesz alternatív oktatási anyagként az iskolákban, tervezik egy, a kommunista diktatúra rémtetteit bemutató intézet létrehozását a budapesti Terror Háza példáját követve. Törvénykezési javaslatuk is van, ugyanis a Szekuritáté egykori verőlegényei mind a mai napig az átlagos nyugdíjak többszörösét kapják az államtól. Patapievici elmondta: a kommunizmus a nácizmus hasonló elbírálást érdemel, nyugaton viszont megmagyarázhatatlan közönyt mutatnak a kommunizmus elítélése kapcsán. A kommunista totalitarizmus illegitim és kriminális rendszer volt, egy őrült utópia, és így kell kezelni. Még húsz évvel a rendszerváltás után is óriási ellenállásba ütközött a diktatúra elítélése. A jelentés megírása politikai támadások kereszttüzébe került: „többen azt is meg akarták akadályozni, hogy a kommunizmust illegitimnek és kriminális rendszernek nyilvánítsuk” „A kommunista rendszer egy tömeggyilkos logikára épül. Elnyomva az egyén és a közösség identitását, az emlékezet szétrombolását akarta véghezvinni. Ha eltöröljük az emlékezetet, közömbösek vagyunk a múlttal, képtelenek leszünk jövőt építeni” – mondta. /Bemutatták Brüsszelben a Tismaneanu-jelentést. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

Bukarest főpolgármestere Sorin Oprescu lesz. Sokan vitatják, hogy mennyire tekinthető függetlennek. Oprescu ugyan kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), azonban nyílt titoknak számít, hogy továbbra is élvezi a tömörülés több hangadó politikusa, így Ion Iliescu támogatását. Oprescu győzelmével Bukarest a PSD kezébe került. Sorin Oprescu apja a Szekuritáté, anyja kémelhárítás tisztje volt, állítólag ő maga is ezeknek a kapcsolatoknak köszönheti gyors szakmai és politikai előmenetelét. Az Egyetemi Kórház sebészeti tanszékének vezetője volt, 2005–2006-ban csupán 14 műtétet végzett, tavaly egyet sem. Honatyaként a parlamentben is hiányzásaival tűnt ki, a második helyen állt a „lógósok feketelistáján”. Minisztériumi rendelettel elmozdították kórházigazgatói tisztségéből. A döntést megfellebbezve pert nyert ugyan, de nem jelentkezett az igazgatói vizsgára. Utóbb nyilvánossá vált, azért nem, mert annak idején hamisítással állította össze a tisztség elnyeréséhez szükséges szakközléseinek dossziéját. /Bogdán Tibor: A nagy vesztes – Bukarest? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg a Magyar Kisebbség idei, összevont 1–2. száma. A Dej- és Ceausescu-diktatúra ökléről, a rettegett Szekuritátéról volt szó. A folyóiratban az ügynökkérdésről is szó esik (Könczei Csilla: Civil a pályán, Dávid Gyula: Ami a félelmen túl van, Demeter M. Attila: Megérthetjük-e a diktatúrát az ügynökkérdés révén?). A folyóirat számtalan dokumentumot közölt a rettegett román titkosszolgálat véres történetéről, szervezeti felépítéséről. Olvasható például a Román Állambiztonság kifejezési szótára című lexikonszerű összeállítás. A Háromszék Dennis Deletant A Szekuritáté és a rendőrállam Romániában (1948–1989) című tanulmányából közölt részletet. /A terror kezdetei és dühöngése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

Többtucatnyi, az egykori kommunista erőszakszervezetek alkalmazásában álló személy ellen készül keresetet benyújtani a Kommunizmus Bűneinek Kutatóintézete egy munkás megkínzása miatt. Az intézet összesen 67 személy, a Szekuritáté, a milícia és a korabeli ügyészség alkalmazottai, valamint pártaktivisták és pszichiáterek ellen július 8-án nyújtja be a keresetet. A vádak szerint 67 személy bűnös egy Vasile Paraschiv nevű munkás elrablásában és rendszeres kínzásában. Az intézet szerint pszichiátriai módszerekkel próbálták megtörni, kemény, embertelen és megalázó eljárás során próbálták szóra bírni, csupán azért, mert kommunistaellenes meggyőződésének adott hangot. Az intézet – amely egy 2005-ös kormányrendelet nyomán jött létre – feladata az, hogy nyomozást folytasson a kommunista rendszer teljes egésze alatt elkövetett bűncselekmények, visszaélések és emberjogsértések ügyében. A mostani ügyet rendkívül súlyosnak minősítették. Az intézet szerint Vasile Paraschiv ellen több mint 25 éven keresztül alkalmazták a fenti intézkedéseket csupán azért, mert politikai meggyőződése eltért a hivatalos kurzustól. A Kommunizmus Bűneinek Kutatóintézete megalakulása óta több ízben is panaszt tett különböző jogsértések ügyében. Többek között olyan szekus tiszteket lepleztek le, akik kiskorúakat szerveztek be a besúgói hálózatba, de pellengérre állítottak 210 egykori börtönparancsnokot is, akik alaposan gyanúsíthatók népirtásban való közreműködéssel. Feltárták az emberiesség elleni bűnöket elkövető egykori szekus ezredes, Gheorghe Enoiu ügyét, Nicolae Plesita és öt terrorizmussal vádolt román diplomatáéval együtt, de ők rántották le a leplet Radu Sandu Moldovan egykori Hargita megyei rendőrfőkapitányról is, aki a vádak szerint számos személy, főleg kiskorúak ellen folytatott jogellenes nyomozást, amely során számos alkalommal megkínozta őket, embertelenül bánt velük. Az intézet több olyan személy ügyében is vizsgálódik, akiket politikai okokból gyilkoltak meg. /Balogh Levente: Per volt szekusok ellen. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./

A kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté emberei lőttek 1989. december 16. és 22. között a tüntetőkre Temesváron – derül ki a védelmi minisztérium bevetési naplójából, amelyet nyilvánosságra hozott a Legfelsőbb Bíróság. A dokumentum titkosságát Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokok ügyvédeinek kérésére oldották fel. Ellenük azzal a váddal indult eljárás, hogy ők adtak parancsot a forradalom kitörésének napjaiban a rendfenntartóknak arra, hogy lőjenek a tömegbe. A dokumentum órára lebontva rögzíti, mi történt a szóban forgó időszakban Temesváron. A napló szerint a Szekuritáté, a milícia és a terrorellenes különleges alakulat fegyveresei álruhában beszivárogtak a hadsereg egységei közé, és ők nyitottak tüzet a tömegre, többnyire akkor, amikor a hadsereg alakulatai figyelmeztető lövésekkel próbálták helyreállítani a rendet. A bevetési naplóból az is kiderül, hogy a mindmáig azonosítatlan személyek a katonákra is lőttek. A dokumentumok szerint a hadsereg alakulatai egyszer sem támadtak a tömegre, feladatuk ugyanis egyes objektumok védelmére korlátozódott. /Balogh Levente: A Szekuritáté lőtt a tömegbe Temesváron. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./

Victor Athanasie Stanculescu tábornok ügyvédje követelése nyomán nyilvánossá tették azokat a mindeddig titkosított harci naplókat, amelyeket a román haderő különböző temesvári alakulatainak parancsnokai az 1989 decemberi forradalmi események idején vezettek. Nyílt titok, hogy a Szekuritaté a hatalmi diverziókeltés eszköze volt. Tibori Szabó Zoltán újságíró nem tudja, kinek fűződik érdeke ahhoz, hogy a múltat ködösítse. Az újságíró szerint az a titok, hogy a szekus diverziót végrehajtók pontosan kitől kaptak parancsot. /Tibori Szabó Zoltán: Kitudódott a nyílt titok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

Kettős könyvbemutató volt július 10-én Marosvásárhelyen, a Teleki Téka udvarán. Mindkét könyv tudományos munka és a közelmúlt történéseit tárja az olvasók elé. Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 című és a László Márton szerkesztésében megjelent, Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetét ismertették. Bárdi Nándor és Stefano Bottoni történész-kutatók a két, Pro Print Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelentetésének előzményeiről is beszámoltak, a levéltárakban talált kéziratokról. László Márton marosvásárhelyi levéltáros Magyarhermány kronológiájának kézirata mellett a Szekuritáté irattárában őrzött, Máthé Jánosra vonatkozó megfigyelési jegyzőkönyveket is feldolgozta. A Csíkszeredában élő Oláh Sándor az 1940–1944 közötti „kis magyar világot”, majd az azt követő nehéz éveket tárja olvasói elé. /Antal Erika: Arcok a tegnap homályában. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

Kettős könyvbemutató volt Marosvásárhelyen, a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó két könyve a huszadik századi Erdélyhez kötődik: Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 és Máthé János Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetei. Utóbbi a szerző halála után, László Márton szerkesztésében jelent meg. A László Márton szerkesztette "tudatállapot könyv" az első olyan munka, amely a Securitate működését részletesen, egy ember életén keresztül mutatja be. Szembesülnie kellett az egykori besúgókkal, akik nem rosszindulatból, hanem kényszerűségből jelentgettek. László Márton megkereste és szembesítette őket tetteikkel, úgy vonta le a következtetéseket. Stefano Bottoni történész elmondta, a bukaresti állambiztonsági levéltárban találta meg azt az anyagot, amely Máthé János, a kronológia szerzője megfigyelését tartalmazza. Ehhez fogható kiadvány sem Romániában, sem Magyarországon nincsen. A főhős, az ötvenes években kuláklistára került, de nem tartóztatták le. Ezután harc következett az ember és politikai apparátus között. Máthé Jánosnak nincs bűne, de veszélyes mert független. A harc lényege, hogy ő ír dolgokat, amelyeket igyekszik elrejteni, a szeku pedig igyekszik azokat felkutatni. Élete végéig küzdött, hogy monográfiáját kiadhassa. Ez nem sikerült, de munkáját nem találták meg. Oláh Sándor Kivizsgálás című kötete két részből áll: az egyik rész a "magyar világot", a '40 és '44 közötti időszakot, a Csík és Udvarhely megyékben akkor zajló állami és modernizációs folyamatokat ismerteti, a másik rész ugyanazt, de az ötvenestől a nyolcvanas évekig mutatja be. Az eddigi szakirodalomban előbbi teljesen szűz terület volt. A szerző óriási érdeme, hogy bemutatott egy komoly állami fejlesztési programot, amely 1940 és 1944 között a helyi társadalmat próbálta modernizálni. A második rész szintén állami beavatkozást ismertet, de már a román kommunista hatalom részéről. /Nagy Botond: Történelem és Tékasátor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./

A csupán részlegesen, csonkán birtokolt anyanyelv korlátja lehet a megismerésnek és önkiteljesítésnek, szögezte le Gyimesi Éva egyetemi tanár. Június 7-én a kolozsvári egyetem bölcsészkarának székhelyén összegyűlt a huszonöt esztendővel ezelőtt, 1983-ban végzett magyar szakos tanárok viszonylag népes serege. Túlnyomó többségük máig az eredetileg hivatásul választott pályán maradt. 1983-ban Botosani-tól Dobrudzsáig a Kárpátokon túlra, mintegy kényszerlakhelyre helyezték őket, a Szekuritáté célkeresztjében kerültek, azonban nem mondtak le hivatásukról. A személyes sorsvállalás bátorsága alakította őket. Úgy beszéltek magukról, mint akik teljesítették és teljesítik, amire vállalkoztak. Valójában lehet, hogy misszionáriusok. /Gyimesi Éva: Tanárok célkeresztben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

„Az ország sorsát irányító Nicolae Ceausescunak köszönhetően Románia olyan erkölcsi magaslatra emelkedett, ami példátlan egész évezredes történetében. ” E sorokat az Olaszországban élő, évtizedeken át a leggazdagabb románnak számító vasgárdista, Ion Antonescu feltétetlen tisztelője, Iosif Constantin Dragan írta. A lugosi születésű, múlt héten, 91 éves korában elhunyt eurómilliárdos valóban csodálta a diktátort, akinek eszméi kiválóan beilleszkedtek a szélsőjobboldali üzletember gondolatvilágába. Dragan idegengyűlölő és antiszemita Noi, tracii /Mi, trákok/ című folyóirata a Szekuritáté támogatásával jelent meg. A negyvenes évek végén Ana Pauker kitiltotta Romániából, később azonban a trákok civilizációjával foglalkozó alapítványa, valamint a római székhelyű Európai Trákkutató Központ révén belopta magát a 2500 éves történelemről álmodozó Ceausescu szívébe. Dragan 1990 után Lugoson egyetemet, tévé- és rádióadót, illetve heti- és napilapot alapított, Corneliu Vadim Tudorral közösen pedig megalakította a Ion Antonescu Marsall Ligát. /Bogdán Tibor: Iosif Constantin Dragan halála. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./ Szülővárosában, Lugoson augusztus 25-én helyezik örök nyugalomra Josif Constantin Dragant, az egyik leggazdagabb román üzletembert. A 91 éves Dragant a spanyolországi Palma de Mallorcában, otthonában érte a halál. „Ma e nemes románnak a lelke felszáll azokéhoz, akiket oly nagyra tartott” – jelentette ki az elhunytat méltató Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke. A nagyok között pedig Mihai Eminescut, a nemzeti költőt, Ion Antonescu marsallt, Románia Hitler-barát kormányzóját és Stefan Gusa tábornokot említette. Utóbbi az 1989-es forradalom idején a Ceausescu főparancsnoksága alatt működő hadsereg vezérkarának volt a főnöke. Dragan 1995-ben 78 évesen éppen Gusa tábornok lányát, az akkor 22 éves Daniela Veronicát vette feleségül, aki azóta három gyermeket szült neki. Feltehetően ők lesznek az 1,6 milliárd dollárosra becsült vagyon örökösei. Dragan a második világháború elején a legionárius mozgalom tagjaként vált ismertté. Dragan később a Ceausescu házaspár kiszolgálójává vált. Ceausescu könyvei a Nagard (Dragan neve fordítva) kiadó gondozásában jelentek meg világnyelvekre lefordítva a nyugat-európai könyvpiacokon. A mindenkori román államfőhöz kötődő kiváló személyes kapcsolata túlélte a ’89-es forradalmat. Dragan Ion Iliescuval is gyakran fényképezkedett. Főként pénzadományaival érdemelte ki, hogy mind a Ion Antonescu Marsall Liga, mind a Vatra Romaneasca Egyesület tiszteletbeli elnökének választotta. 1993. október 22-én ő maga leplezte le Ion Antonescu sloboziai mellszobrát, melyet később a háborús bűnösök kultuszát tiltó jogszabály értelmében kellett eltávolítani a talapzatáról. Az üzletembert professzorként tisztelték a hívei. A második világháború előtt még Bukarestben szerzett jogászdiplomáját Olaszországban jogi doktorátussal toldotta meg. Mesés vagyonát még a negyvenes években alapozta meg a Romániában kitermelt kőolaj nyugat-európai forgalmazásával. Josif Constantin Dragan 1999-ben személyesen kérte Lugos önkormányzatától, hogy nevezzék el róla a város főterét, és engedélyezzék mellszobra felállítását a nevét viselő egyetem épülete előtti téren. Az önkormányzat ellenszavazat nélkül fogadta el a határozatot annak a támogatásnak az igézetében, amelyet a professzor a gesztusért cserében ígért. A főtér ma is az üzletember nevét viseli, a szoborállításról azonban egyelőre lemondott az üzletember nevét viselő alapítvány. Josif Constantin Dragan alakját így is megannyi műalkotás őrzi Lugoson. Az üzletembert templomalapítóként ábrázolja egy mozaik a város központi ortodox templomának a belső falán. Mozaik őrzi az alapító arcvonásait a Dragan Európai Egyetem lugosi székházának belső csarnokában is. /Gazda Árpád: Egy román krőzus arcai. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./

Nagy Géza nyugalmazott református lelkész Nyárádszentbenedeken született 1929. december 13-án, hatéves koráig élt ott, édesapja református lelkész volt. Nagy Géza húszéves korában börtönbe került, ahol három évet és két hónapot töltött nehéz körülmények között. 1953-ban szabadult a börtönből. Nem mindenki tudja, hogy Erdélyben 1956 előtt is létezett kommunistaellenes szervezkedés. Nagy Géza 1949–1950-ben egy antikommunista ifjúsági szervezet tagja lett, amiben csak ketten voltak egyetemisták. 1949 októberében került kapcsolatba a szervezőkkel, és decemberben már letartóztatták. Amikor a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) jóvoltából beletekinthetett a dossziéjába, kiderült, hogy az egész a politikai rendőrség provokációja volt. A fő provokátor egy Leitz György nevű egyén volt, aki Kolozsváron élt, és 1993-ban halt meg. Ő maga írta le, hogy már 1946-tól provokátor volt, de talán mégis próbálta menteni azokat, akiket lépre csalt, mert végül ő kapta a legnagyobb büntetést: húsz, majd 15 évre elítélték. Tizenhét fiatalt tartóztattak le a szervezkedés ürügyén, tizenkettőt ítéltek el közülük. Nagy Géza börtönmúltjáról Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címmel is kötetet jelentetett meg. Arról szól, hogy milyen volt a pitesti-i és szamosújvári börtönben a kínzással való átnevelés. A magyarság erről nagyon keveset tud. Térben is és időben is csak Romániában, 1950–1951-ben alkalmazták ezt a módszert a fiatal értelmiségiek, iskolások és egyetemisták kommunista pártkatonákká való átnevelése céljából. Román szerzők 35 könyvet írtak róla, például Virgil Ieruncának van erről kötete, azt magyarra is lefordították. Magyar nyelven csak ő írt erről. Borzalmas dolog volt. Rabokkal kínoztattak rabokat, akik önmagukat lelkileg megsemmisítve kínzottakból kínzókká lettek. Hála Istennek kevés magyar fiatal került be ebbe a rendszerbe. A románok azt állítják, hogy magyar zsidó kommunisták eszelték ki mindezt. Ezt az egész rendszert egy nagyváradi ezredes, Czeller Lajos vezette. A végén maga a rendszer állította le a folyamatot. Később ráfogták az egészre, hogy a vasgárdisták szervezték a saját soraik megerősítése érdekében. Abszurd állítások sorozata követte egymást. Az átnevelés vezetőit perbe fogták, és 1954 decemberében Jilaván közülük 17-et kivégeztek. Czeller Lajos korábban főbe lőtte magát. Nagy Géza a börtönből való szabadulása után jelentkezett a teológiára. Előbb másfél évig Kolozsváron voltam segédlelkész, majd Iklandra és Székelykálba került. Nyomorúságos körülményeket talált, a parókia lakhatatlan volt. 1959-ben Sáromberkére került, itt szolgált negyvenegy éven át. Sáromberkén tizenhat Teleki-ős nyugszik, a leghíresebb gróf Teleki Sámuel kancellár volt, aki 1822-ben hunyt el, valamint az ükunokája, az Afrika-járó Teleki Samu, őt 1916-ban temették oda. A lelkész addig küldte a jelentéseket a Műemlékvédelmi Igazgatósághoz, míg végül a kriptát államilag valósággal újjáépítették. /Máthé Éva: „Sosem barátkoztam a hatalommal” Beszélgetés Nagy Géza nyugalmazott református lelkésszel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./

Akár három év börtönbüntetést is kaphat Mona Musca amiatt, hogy 2004-ben, képviselői jelölésekor letagadta besúgói múltját. Hasonló sors várhat Dan Voiculescura is, ha jogerős bírósági ítélet megerősíti, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Mona Musca az első olyan román politikus, akinek a besúgói múltjáéért nem csak a közvélemény, hanem az ügyészség előtt is felelnie kell. A vádhatóság közölte: bűnvádi eljárást indít a volt liberális képviselő és miniszter ellen, amiért hivatalos okiratban korábban letagadta, hogy együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. A besúgó honatyák büntetőjogi felelőssége 2006-ban megosztotta a jogászokat. Az ÚMSZ-nek akkor Frunda György jogász-szenátor azt nyilatkozta, az érintetteknek csupán a politikai felelősséget kell vállalniuk tettükért, bűncselekménnyel nem vádolhatók. -Nem derülhet fény a magas rangú egyházi méltóságok esetleges besúgói múltjára – döntötte el a szenátus jogi bizottsága. A testület a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését szabályozó törvényt módosította úgy, hogy az egyházak vezetői kikerültek a testület által kötelező módon átvilágított tisztségviselők listájáról. A módosítás ellen csupán két szenátor – egyikük az RMDSZ-es Eckstein Kovács Péter – szavazott. /Cs. P. T. : Börtön jár a besúgó honatyáknak? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megnevezte a „Biro Ferenc” fedőnévű ügynököt, aki nem más, mint Xantus Gábor, született 1954. 04. 05-én. Könczei Csilla néprajzkutató szeptember 17-én tette közzé szekusblogján a CNSAS-tól kapott hivatalos értesítőt, amely megerősítette azt a korábban felmerült gyanút, miszerint az ismert televíziós rendező-operatőr együttműködött a volt titkosszolgálattal. A többi informátorral kapcsolatosan folytatják a kutatást. A CNSAS írásszakértői vizsgálat alapján azonosította a Biro Ferenc fedőnéven jelentő személyt. A Xantus-ügy 2007 októberében robbant ki Könczei Csilla szekusblogján, amely a Transindex internetes hírportálon olvasható. A néprajzkutató édesapjáról, Könczei Ádámról szóló jelentéseket a Román Közszolgálati Televízió (RTV) egyik kolozsvári munkatársa, minden valószínűség szerint operatőre, készítette a Szekuritáténak „Bíró Ferenc” álnéven. Xantus Gábor a sajtóban közzé tett nyilatkozatában elismerte ugyan, hogy jelentéseket írt Könczei Ádámról, de azt állította, nem ő „Bíró Ferenc”. Nyilatkozata szerint „kikényszerített beszámoltatása” pártvonalon történt. Az RTV magyar adásának szerkesztősége ezért a közszolgálati televízióból önkéntes távozásra szólította fel őt. A CNSAS-közlésével kapcsolatosan Xantus Gábor elmondta: fenntartja az egy évvel korábban írt nyilatkozatát, nem volt táncházlátogató, soha nem filmezte Tőkés Lászlót dési tartózkodása alatt, és semmiféle konspiratív házakban nem járt. „Egy értelmiségi tönkretételének biztos útja ma az, ha rásütik az együttműködés bélyegét” – mondta az rendező-operatőr. Hangsúlyozta, hogy saját dossziéját még mindig nem kapta meg. /P. A. M. : CNSAS: Biro Ferenc Xantus Gábor. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./

Megkezdődött az 1989-es decemberi temesvári forradalom 20. évfordulójára meghirdetett emlékév. Aradon a belvárosi református egyházközségben szintén egy kerek évfordulóra emlékeztek: húsz éve, szeptember 6-án született meg a romániai falurombolás elleni első állásfoglalás. Az akkor még Arad központú Temesvári Református Egyházmegye lelkészeinek többsége folyamodvánnyal fordult az egyház és az állam szocialista vezetőségéhez, kifejtve aggodalmukat és fenntartásaikat a Ceausescu-féle területrendezési terv ellen. A testületi fellépés egyik kezdeményezője Tőkés László akkori temesvári lelkész volt. Az aradi állásfoglalás jelentette az első lépést az 1989-es rendszerváltozáshoz vezető úton, mégis, a romániai és a magyarországi köztudatban ez alig él. Ennek ellensúlyozását szolgálta a konferencia és megemlékezés, melynek címe: Szemben a kommunizmussal. -Bár a falurombolás már a múlté, öröksége ellen még mindig kell küzdeni Romániában – mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő. „Továbbra is sorvadnak falvaink, pusztul a népünk, továbbra is a nacionalista nemzetpolitika érvényesül a kisebbségekkel és különösen a magyarsággal szemben, csupán a kirakat változott – mondta. – „Erdély teljes nemzetiségi egyneműsítésének a folyamata most is tart. Ma is szólnunk kell a jogtalanságok, hatalmi visszaélések ellen, vissza kell utasítanunk a hátrányos megkülönböztetést. ”Arad meghatározó volt a rendszerváltó forradalom kitörésében. Tőkésék az egész református egyházra kiterjesztették az akciót, de mint mondta, az egyik lelkész, akiről tavaly derült ki, hogy a titkosszolgálat, a Securitate besúgója volt, leleplezte ténykedésüket. Utána kezdődött a leszámolás a temesvári gyülekezettel, és személy szerint Tőkés Lászlóval. Dinu Zamfirescu a külhoni román ellenzék egyik vezetője volt, annak idején Franciaországból emelte fel szavát a falurombolás ellen. „Nem hangsúlyozhatjuk eléggé azoknak a romániai magyar egyházi személyiségeknek a szerepét, akiknek köszönhetően erről a rombolásról hamarabb tudomást szereztek Magyarországon, és amely ellen tiltakoztak a szomszédos országban, majd a határokon túl is. Nicolae Ceausescu bűnös terve az ország városainak és falvainak tönkretétele volt, közigazgatási átszervezésükkel pedig az egyén felügyeletét, az önálló gondolkodás megsemmisítését akarta elérni. 1988. március 3-án jelentette be a falvak úgynevezett szisztematizálását, de a terv már 1974 óta létezett, és 2000-ben kellett volna befejezni. A 9 ezer községből 2 ezret hagyott volna meg, a falvak számát 13 123-ról 9 192-re csökkentette volna, a lakosokat pedig panellakásokba költöztette volna. ”A 20 évvel ezelőtti történteket idézte fel előadásában Molnár János szegedi egyetemi tanár, volt borossebesi lelkipásztor, az állásfoglalás egyik megszövegezője. Zétényi Zsolt magyarországi volt országgyűlési képviselő a falurombolás elleni budapesti 1988. június 27-én rendezett tüntetésről beszélt, Szőcs Géza költő mint a kolozsvári Ellenpontok című szamizdat kiadvány egyik szerkesztője szólt, Szűrös Mátyás volt magyar köztársasági elnök a rendszerváltást közvetlen megelőző magyar–román diplomáciai kapcsolatokról tartott előadást. Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke fájlalta, hogy az akkori lelkészek, illetve a maiak közül kevesen jelentek meg a konferencián. Április 20-án, vasárnap Temesváron is megemlékezés volt, Tőkés László részvételével. Az ünnepi istentisztelet után megkoszorúzták néhai Újvárossy Ernő sírját. A presbiter, a Tőkés család barátja a forradalom első mártírja: holttestére 1989 decemberében bukkantak rá, halálának körülményei nem tisztázottak. /Pataky Lehel Zsolt: Húszéves az aradi állásfoglalás. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./

Emléktáblát lepleztek le október 4-én Nagyváradon az 1956-os forradalom kapcsán kivégzett vagy bebörtönzött érmihályfalvi csoport tagjainak emlékére. „Az érmihályfalvi csoport tagjai semmi mást sem tettek, mint együtt gondolkodtak” – mutatott rá beszédében Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes államtitkár. A mostani Petőfi Sándor kultúrházban hirdették ki 1958. október 4-én a Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészre, a Hollós István hadbíró századosra, tanárra és a Balaskó Vilmos lelkészre kiszabott halálos ítéletet. Sasst és Hollóst 1958. december 2-án kivégezték, Balaskó halálbüntetését börtönre változtatták. Mai napig nem tudni, hol vannak Sass Kálmán és Hollós István földi maradványai, fejtette ki Tófalvi Zoltán újságíró, történész. Mint mondta, Sasst államellenes összeesküvés, hazaárulás, az önálló Erdély létrehozására irányuló lázítás, felbujtás, a szocialista államrend elleni szervezkedés, a magyar ellenforradalommal való szolidaritás és kapcsolat vádjával ítélték halálra. A református lelkipásztor Svájcban tanult, onnan hozta magával a kantonális Erdély gondolatát. A per során meszkalinnal vallatták, azzal a szerrel, amellyel Mindszenty József hercegprímást is, emlékeztetett Tófalvi. Rámutatott, a vádak képtelenségét az is mutatja, hogy Andrássy Ernő mihályfalvi nőgyógyászt arról kérdezték a per során, hol szállt le családi kriptájuk közelében a Münchenből érkezett kémrepülőgép. A „kémhálózat” leleplezésének ötlete Mészáros Gyula debreceni ÁHV-s tiszt agyából pattant ki, aki szorosan együttműködött a Szekuritátéval, fejtette ki a történész. A művelődési ház előterében elhelyezett emléktáblát, Deák Árpád szobrász munkáját, Cseke Attila és Tófalvi Zoltán leplezték le. /Fried Noémi Lujza: Együtt gondolkodtak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

A volt politikai foglyok aggodalommal figyelik, hogy az egykori Szekuritáté tagjai ma is fontos szerepet játszanak a romániai politikai életben. Szeptember 17-18-án tartotta XV. kongresszusát a Romániai Politikai Foglyok Országos Egyesülete (AFDPR), amelyen az ország 41 szervezete vett részt 303 küldöttel. A kongresszuson a testület nyilatkozatot fogadott el a közel 50 ezer tag nevében, amelyben kijelentik: „Az AFDPR mély aggodalmát fejezi ki, hogy az 1989 decemberi, antikommunista és Szekuritáté-ellenes forradalom után 19 évvel egy Moszkvában képzett kommunista még mindig főszerepet játszhat Románia politikai életében. Ugyanígy, a magisztrátusok nagy része, kezdve a Legfelsőbb Bírói Tanácstól (CSM), szintén a kommunista világból jött” Az AFDPR nyilatkozata szerint a jogász honatyáktól kezdve minden vétkest a Szekuritáté leleplezésétől való félelem egyesít, főleg most, amikor a CNSAS-nál több millió dosszié található. Az AFDPR felhatalmazza Ticu Dumitrescut, tegye meg a szükséges lépéseket a „neokommunista” fiatalok csoportja által készített történelemkönyvvel kapcsolatosan. /Sajtóközlemény. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

A magyar október Romániát is megrengette. A legnagyobb és legszervezettebb rokonszenv-megnyilvánulás a románság részéről a temesvári műegyetemen történt. Temesváron az egyetemi ifjúság gyűléseken és tüntetéseken fejezte ki szolidaritását a budapesti eseményekkel. A temesvári események leghitelesebb krónikása, Teodor Stanca, a diáktüntetések egyik szervezőjének emlékiratai alapján a következő történt. 1956. október 27-én Temesváron az egyetemi diákcsoportok bojkottálták azokat a gyűléseket, amelyen a Román Kommunista Párt körlevelét olvasták fel, amely ellenforradalomnak tüntette fel a magyarországi eseményeket. Október 28-29-én a temesvári műszaki egyetem diákjai koordináló csoportot alakítottak a kommunista rendszer megbuktatására irányuló megmozdulások szervezésére. A csoport eldöntötte, hogy másnapra, október 30-ra gyűlésre hívják a műszaki egyetemre a város diákságát és párbeszédet kezdeményeznek a felsőoktatási intézmények vezetőivel és a bukaresti pártvezetés Bánságban tartózkodó képviselőivel. A diákok nagygyűlésén mintegy 2000-en gyűltek össze, diákok, tanárok, polgárok. Megjelentek a megyéért felelős központi bizottsági tagok, Petre Lupu és Ilie Verdet is. A felszólaló diákok órákon át vádolták a kommunista rendszert és a szovjet megszállást, pontokba szedték követeléseiket. A személyi kultusz felszámolása, a szovjet csapatok kivonása, sajtó- és szólásszabadság biztosítása is szerepelt a diákság „12 pontjában. ” A gyűlés résztvevői „Szabadságot akarunk!”, „Ki az oroszokkal az országból!” jelszavakat skandálták. A Szekuritáté, a rendőrség és a katonaság egységei körülzárták a környéket. Nyolc diákot letartóztattak, a többieket teherautókkal egy katonai táborba vitték Kisbecskerekre. Másnap, 31-én tüntetésre került sor, a diákok követelték társaik szabadon bocsátását. A mintegy 800-1000 résztvevőt teherautókon ugyancsak elvitték. A diákotthonokat feldúlták, az egész várost blokád alá helyezték. Kezdetét vette a brutális megtorlás. A kisbecskereki táborban folytak a kihallgatások. Hét diákot és egy tanársegédet állítottak bíróság elé, 23 diák tárgyalása decemberben zajlott. A 31 vádlott hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetést kapott. Családjaik nem tudtak a bebörtönzöttek hollétéről, arról sem, hogy a fiatalokat megkínozták. A hivatalos adatok szerint 868 diákot tartóztattak le, az emlékezők szerint 48 óra leforgása alatt háromezrüket vitték a kisbecskereki táborba, 232 társukat kitették az egyetemről. A megtorlás ezzel nem ért véget, a letartóztatások, bebörtönzések, az egyetemről való eltávolítások 1957-1958-ban is folytatódtak. Olykor csapatosdit játszó vagy „röpcédulázó” tizenéves iskolások estek áldozatul a hatalom buzgó őreinek, mint az alig 14 éves Oberten János, a későbbi író. Két márványtábla emlékezteti a temesváriakat az 1956. október 30-31-i diákmegmozdulásokra. /Szekernyés Irén: Diákmegmozdulások 1956-ban Temesváron. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

Akár a tisztségébe is kerülhet Sallai János széki polgármesternek, hogy polgármesterjelöltként azt nyilatkozta, nem működött együtt a Szekuritátéval. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A CNSAS szerint a polgármestert 1984-ben szervezte be a Szekuritáté, és ő „Cretu” fedőnéven elsősorban a „magyar nacionalistákról” küldött jelentéseket. Széken, a Kolozs megyei faluban figyelnie kellett azokat, akik korábban a hatóságok látókörébe kerültek. „Elkötelezettje a rendszernek, és szenvedélyesen gyűjti az információkat az ellenséges megnyilvánulásokba keveredőkről” – idézte a Ziua de Cluj című lap a besúgó tartótisztjét. Sallai János rosszakaróinak tulajdonítja az ellene megfogalmazott vádakat. 1992 óta vezeti a községet. Négyszer az RMDSZ színeiben szerzett mandátumot, az idei helyhatósági választásokon függetlenként jelöltette magát, miután a helyi RMDSZ-szervezet nem fogadta el az elmúlt négy év tevékenységéről szóló beszámolóját. Sallai János határozottan állította, nem írt alá jelentéseket. Szerinte összetévesztik valakivel, többen viselik a Sallai János nevet a faluban. A CNSAS értékelését a törvényszéknek is meg kell erősítenie. Ennek a pernek tartották október 27-én a második tárgyalását. A CNSAS szóvivője elképzelhetetlennek tartja, hogy nem a polgármester, hanem egy másik Sallai János került volna az átvilágítók látókörébe. /Gazda Árpád: „Cretu” visszaköszön. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./

Jubileumi koncerttel ünnepelte negyvenéves fennállását októberben Nagyváradon a Metropol együttes. A legendás rockegyüttes múltjáról és jövőjéről Virányi Attila énekes beszélt. Az együttesnek Nagyváradon annak idején itt volt a próbaterme is. Az 1980-as fellépés előtt a pénztár ablakait betörték a rajongók, ezért az együttes tagjait többször kihallgatta a Szekuritáté. Az alapítók egyike, Virányi Attila gitáros, basszusgitáros és énekes ezt követően szökött külföldre, jelenleg Németországban él. A zenekar tagjait szétsodorta az élet. Trifán László gitáros és Mácza Gyula szövegíró Váradon maradt. Orbán András gitáros, énekes Magyarországon, Nagy Gábor basszusgitáros Finnországban él, az együttes fellépésein rendszeresen fellépő Traian Cosma pedig Ausztráliába keveredett. Szász Ferenc gitáros, Kovács Péter (Kovax) billentyűs, énekes Magyarországról jött a jubileumi koncertre. /Fried Noémi Lujza: Jubileumi jövőkép. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

A budapesti Magyar Hírlap nyomon követi Zuschlag János letartóztatott MSZP-s politikus büntetőperét, s kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter korában sem vigyázott a nyelvére: „B…d meg Zuschlag, már megint mi van a k…va pályázataiddal?”– kérdezte az egyik gyűlésen egy tanúvallomás szerint a jelenlegi miniszterelnök. A bukaresti Evenimentul Zilei napilap szerint sok román ingatlanspekuláns és más vállalkozó árgus szemmel követi Gyurcsányék botladozását, hátha olcsó prédára akad. A bukaresti Cotidianul azt állította, hogy Nicolae Ceausescu nem működött együtt a Szekuritátéval! A román szenátus olyan mélyre süllyedt, hogy döntést hozott: akik a Szekuritátéval kapcsolatos döntéseket hozták (azaz a legfelső pártvezetés), azokat nem lehet kollaboránsnak tartani! Verestóy Attila szenátor írt egy bensőséges hangvételű levelet Szondy Zoltán újságírónak, megköszönte, amit eddig érte tett. Szeretjük mi ezt az Attilát, írta ironikusan Szondy. /Szondy Zoltán: Gyurcsány sose beszélt szépen. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

„Megzenésített” születésnapi bulira készül Marosvásárhely legrégebbi rockzenekara. A harmincéves banda frontembere, Novák József azt szeretné, ha az egykori rajongókkal együtt ünnepelhetnének. A vásárhelyi rockzenekart, a Nowáxot három évtizeddel ezelőtt alapította Novák József és fivére, László, a testvérekhez két gitáros, Kutas Sándor és Nagy Sándor csatlakozott. A Nowáx igazi berobbanása 1980-ban történt, amikor a csapat a város legnagyobb filmszínházában lépett telt házas közönség elé. A fiúkra a rádió és a televízió is felfigyelt, több felvételt is készítettek róluk. Az együttes saját dalai, a Levél és a Szeress, hogy szeresselek hónapokig vezették a Marosvásárhelyi Rádió slágerlistáját. Közben többször a rendőrségre, a Szekuritátéra és a párt kultúrbizottsághoz hívták be őket. A dalszövegeket cenzúrázták, a koncertjeket letiltották. Megfenyegették őket, ne menjenek el a csíkszeredai rockfesztiválra. Az együttes egyetlen Erdélyben maradt tagja, az időközben képzőművészi oklevelet szerzett Novák József elmondta, a fenyegetések ellenére részt vettek a fesztiválon. Másnap a Szekuritátén már arról számolhattak be, hogy övék lett az első díj. Az is előfordult, hogy koncertjüket akkor próbálták letiltani, amikor a közönség már tombolva várta a fellépés kezdetét. „Bejött egy szekus, és azt mondta, jelentsem be az Arta moziba begyűlt mintegy ezer nézőnek, hogy a koncert elmarad. Azt válaszoltam: jelentse be ő, ha van mersze kiállni a színpadra. Persze, hogy nem vállalta” – emlékezett Novák József. Az 1989-es rendszerváltást követően az együttes már ritkábban koncertezett, majd tagjai szétszéledtek. A 2001-es újjáéledéshez és lemezfelvételhez tizenkét évnek kellett eltelnie. November 7-én lesz a koncertjük. /Szucher Ervin: Toplistán és feketelistán. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./

Nem indít bűnvádi eljárást a főügyészség a kommunista rezsim apparátusát kiszolgáló egykori állami tisztviselők ellen, akiket a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) jelentett fel. A főügyészség szerint az intézet beadványában szereplő bűncselekmények elévültek, így a feltételezett elkövetők nem vonhatók felelősségre. Az 1947 és 1989 között működő kommunista hatalom idején elkövetett bűncselekményeket, visszaéléseket és emberijog-sértéseket feltáró, a kormánynak alárendelt intézet korábban 67, a rezsimet kiszolgáló állami alkalmazott ellen tett bűnvádi feljelentést egy román ellenálló évtizedeken át tartó meghurcolása és kínzása miatt. A több mint félszáz személy között egyaránt fellelhetők a Szekuritáté, a milícia, valamint az ügyészség munkatársai, ugyanakkor pártaktivisták, orvosok és besúgók. Tucatnyi bizonyíték került napvilágra arról, hogy állandóan megfigyelték, többször elrabolták, rendszeresen kínozták és bántalmazták Vasile Paraschiv pitesti-i munkást, aki nyilvánosan hangot adott kommunistaellenes meggyőződésének. /Rostás Szabolcs: Megmenekülnek a szekus üldözők. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./

Két éve nyerte el Hajdú Farkas-Zoltán és alkotótársa, Balog Gábor a Magyar Filmkritikusok Díját, a legjobb dokumentumfilmnek kijáró elismerést, 2005-ös, Az árulásról című filmjükért. A mű két erdélyi szász íróról szól, az egyik Eginald Schlattner, aki még mindig Erdélyben él, a másik Hans Bergel, brassói származású, de már 1968-ban Németországba települt. Kettejük között különleges a viszony: az ötvenes évek végén Bergelt egy koncepciós perben elítélték, és Schlattner volt a terhelő koronatanú. Eginald Norbert Schlattner (sz. Arad, 1933. szeptember 13.) első könyve az egyik legjelentősebb erdélyi szász regény. Címe: Der geköpfte Hahn, és az író 65 éves korában, 1998-ban jelent meg Bécsben. Magyarra Hajdú Farkas-Zoltán és felesége, Hajdú Iringó fordította, Fejvesztett kakas címmel (Koinónia, 2007, Kolozsvár). Schlattner a Nagyszeben melletti Veresmarton él, börtönlelkész. Idős korában írt első regénye az egész német nyelvterületen egy csapásra híressé tette. Könyvében éppen a kitüntetett film problematikája jelentkezik. Eginald Schlattnert 1957-ben őrizetbe vette a Szekuritáté, húsz hónapig volt börtönben, vallatták, terrorizálták, végül sikerült megtörniük. 1959-ben az 1956-os magyar forradalmat követő megtorló, megfélemlítő akciók során rá hárult a terhelő tanú szerepe abban a brassói perben, amelyben öt szász értelmiségi társát súlyos börtönbüntetésre ítélték. Őt azután szabadon engedték, de közössége, családja kiközösítette. Sok hányattatás, lelki vergődés után vált evangélikus pappá. Ennek története a regény. Később még két másik könyve látott napvilágot, a Die rote Handschuhe (A piros kesztyűk) és a Das Klavier im Nebel (Zongora a ködben). A piros kesztyűk jövőre jelenik meg a Koinóniánál, újságolta az írót bemutató Visky András szerkesztő, majd pedig két év múlva a Zongora a ködben. A regénytrilógia egészen fantasztikus Erdély-regény. Erdély története olyan szemszögből, amely nem feltétlenül ismerős számunkra. Schlattner evangélikus papként tizenhárom éven át szolgált Veresmarton. Akkor mentek el a szászok. Schlattner kétségbeesésében elkezdett írni. /B. D. : Megvárakoztatták a díszvendéget. Vásárhelyen járt a Fejvesztett kakas szerzője. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./