Varga Andrea történész kutatásai alapján tekintette át a magyar-román tárgyalásokat, visszamenve Grósz Károly rossz emlékű 1988-as aradi látogatására. Göncz Kinga augusztus 28-án Bukarestbe látogatott. A román és magyar kapcsolattörténet tompítani képes a várakozás optimista hangoltságát. A két ország viszonyában folytonosan kiemelt szerepet játszott a kisebbségi kérdés, főként a magyar diplomácia nézőpontjából. A magyar kisebbség mindenkori helyzete minőségileg függött Bukarest magyarságpolitikájától. Az 1948-49-ban kiépült sztálini típusú rendszer alapvetően megváltoztatta a két ország kapcsolatrendszerét. A sztálini államközi rendszerben a külpolitika diplomáciai jelentősége devalválódott, degradálódott. A pártközpontú külkapcsolatokra szakosodott külügyi apparátusok igyekeztek a nemzetek közötti ellentéteket háttérbe szorítani. Az 1956-ban hatalomra került, Kádár János nevével fémjelzett politikai vezetés a problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett – ezt is várta el tőle a Kreml. A mosolydiplomáciát erőltették, annak ellenére, hogy a hatvanas évek első felében a budapesti külügyminisztériumban is felismerték: Romániában a nacionalizmus a párt- és állampolitika hivatalos, bár nem nyilvános részévé vált, és a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlik. Ennek ellenére az 1956-ot követő jó 30 évben az erdélyi magyarság problémáját minden esetben alárendelték a Moszkva által megkövetelt szívélyes „jószomszédi” politikának. A budapesti külügyminisztérium illetékesei számos – évek óta húzódó, megoldatlan, vitás – kérdésre hívták fel a pártvezetés figyelmét. (Például már ekkor javasolták, hogy az 1955-ben egyoldalú román lépésre megszűnt kolozsvári Útlevélhivatalt – már konzulátusi rangban – újra meg kellene nyitni, könnyíteni kellene a kölcsönös látogatás feltételeit stb.) Ennek ellenére az 1958. február 20-28. között Romániában „vendégeskedő” Kádár János és Kállai Gyula a bukaresti tárgyalásokon – a román fél szándékának megfelelően – a „kényes” problémákat még csak föl sem vetették, mindenben elfogadták a szomszédok ajánlásait. A román fél ugyanis ügyes taktikával elérte, hogy semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor! A közös nyilatkozatban – az eredeti magyar javaslat ellenére – még csak utalás sincs a nemzeti kisebbségekre. Kádár és Kállai látogatása tulajdonképpen két momentum miatt maradt emlékezetes az erdélyi magyarság köreiben. A Marosvásárhelyre érkező delegáció nevében Kállai Gyula a Simó Géza Bútorgyárban megtartott nagygyűlésen előbb „megdicsérte” az RMP vezetését a kisebbségpolitikájáért („Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén, [...] a szabad nyelvhasználat természetessé vált.”), majd sorra került „Erdély kérdése”. Először is kijelentette, hogy „a magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé”, és „felelevenítették a határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette: „Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs; azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje, és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját”. Kállai után két nappal, a bukaresti nagygyűlésen Kádár kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”. Majd Kolozsvárott tartott beszédében leszögezte: „Mi természetesen elsősorban forradalmárok vagyunk. A határok problémája csak alárendelt kérdés...” Kállai és Kádár kijelentései nagy megdöbbenést keltettek az erdélyi magyar tömegekben. Sokan sejtették, hogy ez nem mást jelent, mint hogy Budapest „levette a kezét” az erdélyi magyarságról, és Bukarest szabad kezet kapott az asszimilációs politikájához. A félelmek igen hamar beigazolódtak. A találkozó után egy évvel bejelentette a bukaresti politikai vezetés a két kolozsvári egyetem, a Bolyai és a Babes „egyesítését” – amihez egy szava sem volt Kádáréknak – sőt, az 1959 júliusi titkos bukaresti tárgyalásain Kállai Gyula megnyugtatta a román partnereit (köztük N. Ceausescut!), hogy „pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belső ügyének tekintik.” A két ország viszonya a hetvenes évek elején sem volt probléma-mentes. Hiába volt több magas szintű találkozó is a két ország párt-és állami vezetői között (1972. február 24-26. közt Bukarestben tárgyalt a Kádár János vezette párt- és kormánydelegáció), valódi előrelépés nem történt. Ekkor már a budapesti külügyi vezetés is tisztában volt vele, hogy az RKP vezetésének „alapvető célja továbbra is a nemzetiségek gyors asszimilálása”. A Kádár-Ceausescu találkozó közvetlen előzménye Lázár György miniszterelnök 1976. december 20-21-i bukaresti látogatása volt, amelyen a felek – a közös közlemény szerint – megállapodtak abban, hogy „az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapú) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar-román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”. Ugyancsak ekkor állapodtak meg abban, hogy „meggyorsítják” a budapesti román, ill. bukaresti magyar kultúrházak megnyitását. (Erről még 1969-ben állapodtak meg!) Kádár és Ceausescu 1977. június 15-16-i nagyváradi-debreceni „baráti találkozó” magyar diplomáciai sikernek bizonyult. Ceausescu ugyanis hajlandó volt a közös nyilatkozatban kitérni a nemzeti kisebbségekre is, és magyar javaslatra bekerült az a kitétel, miszerint a két ország nemzetiségei „híd” szerepet töltenek be a kapcsolatok építésében. Megállapodtak arról, hogy mihamarabb megnyitják a kolozsvári, ill. debreceni főkonzulátusokat és a budapesti, ill. bukaresti kulturális központokat. Azonban, hogy a román fél – következetesen és kiszámíthatóan – nem tarja meg a korábbi ígéreteit. A kulturális központok 1989-ig nem is nyílhattak meg. A magyar főkonzulátus is csak a megállapodás után két évvel, 1979-ben nyithatta meg kapuját (hogy aztán egyoldalú román döntésre 10 év múlva megszűnjön). Az MSZMP legfelső vezetése tisztában volt a magyar kisebbség helyzetének fokozatos romlásával, amely a nyolcvanas évekre elviselhetetlenné vált. Ennek ellenére Kádárék nem léptek fel határozottan a helyzet javítása érdekében. Ennek okát egy hetvenes évek végi belső feljegyzésben így rögzítették: „Az MSZMP politikájának fő irányvonala, hogy előmozdítsa a MNK és a RSZK kapcsolatainak erősítését a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. (...) Az alapvetően problematikus kérdéseket napirenden tartjuk, és találkozóinkon azokat szóvá tesszük. Változatlanul érvényes, hogy a román relációban türelmes, higgadt magatartást kell tanúsítanunk és érdekeinket szívósan és következetesen kell képviselnünk. (...) A nemzetiségi kérdést úgy tekintjük, mint amelynek megoldása minden ország belső ügye. Nem kívánunk abba kívülről beavatkozni.” A nyolcvanas évek elejétől fokozatosan elhidegül a viszony a két pártvezetés közt, aminek okaként említhető Kádár személyes ellenszenve Ceausescuval szemben, akivel nem volt hajlandó találkozni. 1988-ban színre lépett az új első titkár, Grósz Károly. Grósz abból indult ki: „nem tehetjük meg, hogy két szomszédos szocialista ország első számú vezetői több mint tíz év óta nem találkoztak”. Noha a Külügyminisztérium, és a pártvezetés reformerei is azt javasolták, kösse előre tisztázott szigorú feltételekhez a találkozót, Grósz csak magamagára hallgatott. Ennek meg is lett az eredménye. Az 1988. augusztus 28-i aradi magyar-román csúcstalálkozó román relációban a magyar diplomácia egyik legnagyobb kudarcának tekinthető. Összefoglalásul megállapítható, hogy az 1956 és 1989 közti évtizedekben a magyar párt-és állami vezetés mindvégig – a Moszkva által elvárt – problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett. A magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partnerek szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságára épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. /Varga Andrea: Arad 1988/2006. A mosolydiplomácia nem talál fogást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Adrian Iorgulescu művelődés- és vallásügyi miniszter a kultúra kiemelkedő személyiségeinek szekus dossziéjának nyilvánosságra hozatalát követelte. Nem zárta ki azt, hogy a Szekuritátéval együttműködő művészek is létre hozhattak zseniális alkotásokat, viszont a Román Kommunista Pártot dicsőítő művészeknek vissza kellene vonulniuk. /Művészek az átvilágító bizottságnál? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

A szenátus jogi bizottsága október 11-i ülésén törölte a „politikai rendőrség” fogalmát a Ticu-törvényből, ugyanakkor a honatyák megszavaztak egy olyan szakaszt, amely szerint az egykori Szekuritátéval együttműködő személyekhez veszik azokat a volt kommunista pártvezetőket, akik a hírhedt titkosszolgálatnak utasítást adva sértettek meg alapvető emberi jogokat. „Gyakorlatilag a szekusokon és a besúgókon kívül a törvény hatálya alá fognak kerülni azok a volt kommunista párttagok is, akik az utasításokat adták. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a Szekuritáté formailag is, és ténylegesen is alá volt rendelve a Román Kommunista Párt vezető testületeinek” – mutatott rá Eckstein-Kovács Péter szenátor. /P. A. M.: Törölnék a politikai rendőrség fogalmát a szenátusban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./ A módosított törvény értelmében már besúgónak számít mindenki, aki jelentéseket írt, együttműködési kötelezvényt írt alá, fedőnevet használt, vagy pénzt fogadott el szolgáltatásaiért a Szekuritátétól. Az átvilágító testület /CNSAS/ korábban több olyan politikusról is megállapította, hogy nem működött együtt a Szekuritátéval, aki besúgói jelentéseket is írt. Döntését az átvilágító testület mindannyiszor azzal indokolta, hogy az illető honatya tevékenységével nem sértette az emberi jogokat. A „politikai rendőrség” fogalma eltörlésével a közvélemény megismerheti a Szekuritáté alkalmazásában álló személyek névsorát. A módosítás révén felkerül a listára az összes a szekus. A rendeletbe Frunda György RMDSZ-es szenátor javaslatára bekerült az az előírás, amely szerint „kollaboránsnak” tekinthetők azok a kommunista pártvezetők is, akiknek utasítása révén a Szekuritáté emberi jogokat sértettek. /Cseke Péter Tamás: Módosult a „besúgó” fogalma. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./

Szilágyi Domokost, a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjét, aki az erdélyi magyaroknak maga volt a meg nem alkuvó igazság szimbóluma, sarokba szorította a román titkosszolgálat, és elérte, hogy olyan terhelő adatokat szolgáltasson, amelyek felhasználhatók voltak a koncepciós perekben a vádpontok megfogalmazására. Boros Zoltán írta róla: évfolyamtársaiként tudták, hogy zseni. Amikor Szilágyi Domokos a jelentéseket írta, Kolozsváron egy szobában laktak. 1956-ban Borost is kizárták az egyetemről, mert az előző gyűlésen a rendezvény diktatórikus lebonyolítása ellen tiltakoztak. Boros nem tudja, mivel zsarolhatták meg Szilágyi Domokost. Talán azzal, hogy őneki, a családjának vagy akkori szerelmének, Váradi Emesének is baja lesz, ha nem vállalja. –   Boros hozzátette: „Rettenetesen haragszom a Szisz-jelenségre, mert az új szekusdosszié hisztéria közepette felhasználható arra, hogy mai percemberke politikusok ilyen-olyan kapcsolata a volt elnyomó gépezettel már csak legyintésre se méltó, megbocsátható bűn legyen.” Azok, akik a legtöbbet ártottak sorstársaiknak, felmentést kaphatnak a közvélemény szemében, lehet Szilágyi Domokosra hivatkozni. Arról egy szó sem esik, hogy a Szekuritáte a Kommunista Párt irányításával működött. Azt tették, amit a párt parancsolt.    A közönség azt hiheti, hogy a kis besúgók és a szekus vallatótisztek tették elviselhetetlenné a kommunista rendszert, és nem is jut eszükbe, hogy a megyékben nem a szeku parancsnoka, hanem a párt első titkára volt élet és halál ura. /Boros Zoltán: A szekusdossziék és a nagy rászedés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

Több rendezvény zajlott az 1956-os események jegyében. Ennek szellemében ültették el az immár szimbólumtöbblettel bíró gesztenyefákat. Történések beszéltek, ötvenhatos ismereteik alapján történelmi vetélkedőt tartottak Csíkszereda középiskolái, Csíkcsomortánban pedig kopjafát állítottak Orbán István emlékének, a Szoboszlay-per egyik mártírjának. Az Erdélyi Magyar Ifjak faültetési kezdeményezése az ’56-ra emlékező rendezvények szerves részévé válhatott faültetés. Október 21-én a csíki EMI-s fiatalok, valamint Csíkszereda polgármestere és alpolgármesterei elültették a gesztenyefákat a felújított Cosbuc utca Márton Áron Gimnázium és a református templom közötti szakaszán. A Csíki Székely Múzeum szervezte előadássorozat is 1956 eseményeit idézte. Novák Zoltán történész a Román Kommunista Párt ’56 utáni kisebbségpolitikájáról beszélt, majd összefoglalta az ’56-ot követő megtorlások egész sorát. Nagy Mihály Zoltán történész az ’56 őszi székelyföldi szimpátiatüntetésekről és megmozdulásokról beszélt, kiemelte a csíkszeredai Fodor Pál építészmérnök és köre törekvéseit, a Kacsó Tibor vezette csoportot, Szoboszlay Aladár tervét, valamint a sepsiszentgyörgyi, szászrégeni és Brassó környéki szimpatizáns csoportok elképzeléseit. Olti Ágoston történész az 1956-os események összképét vizsgálta, én annak hatását Romániára nézve. Jalsovszky Katalin történész-muzeológus dokumentumértékű fotókat mutatott be. Végül Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című, Szoboszlay törekvéseit ismertető dokumentumfilmjét vetítették. Október 23-án Csíkcsomortánban a szentmise keretében emlékeztek az 1956-os forradalom erdélyi áldozataira. Közöttük volt Orbán István is, akinek most gyermekei, unokái állítottak kopjafát. Orbán Istvánt 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki azért, mert keresztény pártot akart alapítani. A megemlékezésen jelen volt Orbán Péter és Orbán Etelka, a vértanú gyermekei, akik maguk is börtönbüntetést szenvedtek. Kelemen Csongor volt politikai fogoly a kopjafa előtt olvasta fel az 1958-as ítéletvégrehajtás jegyzőkönyvét. Beszédet mondott Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. /Antal Ildikó, Takács Éva: Ötvenhat szellemében fától a kopjafáig. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./

Első ízben készült román nyelvű dokumentumfilm a magyarországi 1956-os forradalomról és romániai hatásáról, lecsapódásáról. „Szerintem a román közönség számára, román nyelven ilyen igazmondó, mítoszromboló film még nem készült. De a romániai magyarok is sokat tanulhatnak belőle, mert a történelmi igazságot reális alapokra helyezi” – fogalmazott az RTV csatornán november 4-én és 11-én vetítendő film egyik készítője, Vígh Emese, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa. Az alapszándék az 1956-os forradalom bemutatása volt, „de a romániai események tükrében, hogy megértse a román közönség is, hogy 1956-ban Romániában sem a lakosság, sem a megtorló hatalom nem várta ölbe tett kézzel, hogy hogyan végződnek a budapesti harcok”. A dokumentumfilm két egyórás részből épül fel. A Bukott forradalmak (Revolutii esuate) az október 23. – november 4. közti időszakot mutatja be. A Nagy Imre-ügyről (Afacerea Imre Nagy) és a forradalom leverése után következő időszakról szól a második rész. „Hangsúlyozom, a film történetének nagy része Romániában zajlik: a nézők megtudhatják, hogyan reagáltak a román hatóságok a forradalom hírére, mi történt a román lakosság körében, hogyan játszotta ki a Szekuritáté a lakosság jóhiszeműségét, mondván, hogy a magyar forradalmárok Erdélyt akarják megszerezni, és ezáltal a románok nagy része elvetette a forradalom ötletét. Mítoszokat rombol le a film, és előítéletek nélkül feszegeti ezeket a kényes kérdéseket” – mondta Vígh Emese. A második rész Nagy Imre snagovi fogságának a történetét meséli el. Hogyan játszottak össze a szovjet, a román és a magyar titkosszolgálatok azért, hogy Nagy Imrét eltávolítsák Magyarországról. Az összeesküvésnek az egyik kulcsfigurája nem más, mint Walter Roman, Petre Roman volt miniszterelnök édesapja. A filmben Petre Roman elmondta, hogy az édesapja mit mesélt neki erről a történetről. A szupertitkos akció, az összeesküvés iratai fennmaradtak a SRI levéltárában, és Varga Andrea történész segítségével sikerült ezeket lefilmezni. „Hátborzongató azt látni, hogy mindent följegyeztek Nagy Imréről. Mennyit evett és mit, mikor mit mondott, mikor volt jókedvű, mikor volt kétségbeesett”. A film legfontosabb szereplői között van Vladimir Tismaneanu, Varga Andrea, Stefano Bottoni történész, Gheorghe Apostol, az RKP KB egykori tagja, Gheorghiu-Dej jobbkeze, Ileana Ioanid, aki a Nagy Imre történetét román nyelven megjelentette, továbbá Nagy Imre Budapesten élő unokái. /Debreczeni Hajnal: ’56-ról TVR-s filmpremier. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

Traian Basescu államfő december 18-án mutatja be a parlamentben a Vladimir Tismaneanu politológus vezette bizottság jelentését. A testületet az államfő kérésére hozták létre azt követően, hogy több civil szervezet is felszólította Basescut: hivatalosan ítélje el a kommunizmust. A Tismaneanu-bizottság feladata az volt, hogy olyan tudományos dolgozatot készítsen, amely tényeket felsorakoztatva mutassa be a kommunizmus bűncselekményeit a kezdetektől, azaz az 1947. december 30-i államcsínytől egészen annak 1989. decemberi megbuktatásáig. Néhány nappal a dokumentum hivatalos bemutatása előtt Tismaneanu a bukaresti Adevarul napilap szerkesztőségébe is eljuttatta a jelentést, amelyet az újság ismertetett. A bizottság azt kéri, hogy az elnök ítélje el a kommunista rendszert, nevezze meg a bűnösöket, továbbá támogassa a levéltárak anyagához való szabad hozzáférést. A 660 oldal egyebek mellett felsorolta azoknak a nevét, akik hozzájárultak a diktatúra kibontakozásához és fenntartásához. A törvénytelenségen alapuló rendszer létrehozásáért és fenntartásáért vétkesek című fejezetben, többek között, Gheorghe Gheorghiu-Dej, Ana Pauker, Gheorghe Apostol, Gogu Radulescu, Manea Manescu és Ion Iliescu neve szerepel. A volt államfő /Iliescu/ neve egy másik fejezetben is megjelenik, amely a kommunista ideológia lakosság körében való erőszakos terjesztéséről szól. Ebbe a kategóriába sorolhatók: Mihai Roller, Paul Niculescu-Mizil, Walter Roman (Petre Roman édesapja), Silviu Brucan és mások. A Román Kommunista Párt (RKP) aktivistái között található Mihai Bujor Sion (fia 1990 után Iliescu tanácsadója volt) és Leonte Tismaneanu (a bizottság elnökének, Vladimir Tismaneanunak az édesapjáról van szó, aki az ötvenes években tisztséget töltött be az RKP-ban). A kommunizmus eszméinek propagálásában fontos szerepet játszott Paul Niculescu-Mizil, Leonte Radu, Eugen Florescu és Ion Iliescu. A jelentés tartalmazza azoknak a művészeknek, íróknak és költőknek a nevét is, akik műveikben és alkotásaikban a rendszert dicsőítették, mint például Eugen Barbu, Corneliu V. Tudor, Dan Zamfirescu, Ion Dodu Balan, Dinu Sararu, Adrian Paunescu, Ilie Badescu, Mihai Ungheanu, Nicolae Dan Fruntelata, Ilie Purcaru és Arthur Silvestri. A külpolitikáról szóló fejezetben, többek között, Vass Gizella (Bogdan Oltenau liberális képviselőházi elnök nagyanyja) és Andrei Stefan neve szerepel. Tismaneanu jelezte, hogy a kutatás során legnehezebben a Külügyi Hírszerző Szolgálattal (SIE) tudtak együttműködni. Elsőként a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke, Corneliu V. Tudor reagált a Tismaneanu-bizottság megállapításaira. Vadim azzal fenyegetőzött, hogy a szociáldemokratákkal karöltve bojkottálni és szabotálni fogják Basescu beszédét, bekiabálásokkal, valamint füttykoncerttel próbálják majd megzavarni az államfő felszólalását. Tudor cáfolta, hogy személyesen ismerte volna a néhai diktátort, akit különben „nagy román hazafinak” és „az egyik legnagyobb államférfinak” tekint. A Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnökévé választott Ion Iliescu exállamfőt ért vádakról a párt etikai bizottságának elnöke, Valer Dorneanu úgy vélekedett: a PSD nem hajlandó részt venni az elnöki bizottság „politikai játszmájában”, amelynek célja Iliescu lejáratása. /Papp Annamária: Basescu ma mutatja be Tismaneanu jelentését. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

A kommunizmus elítélése Ion Iliescuval kezdődött, aki törvényen kívül helyezte az RKP-t, szakértői bizottságot hívott létre a sötét kor vizsgálatára; december 18-án pedig szintén két régi kommunistával Traian Basescuval és Vladimir Tismaneanuval fejeződött be. A felmérések szerint a kommunizmus megítélése tekintetében ellentét van az értelmiség és a társadalom nagyobb része között. Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa szerint a kommunizmus elítélése kifejezi a nemzedéki harcot is: aki a múltban tagja volt a gépezetnek, az pusztuljon vagy legalábbis kussoljon, jöjjenek a fiatalok, akkor is, ha az ártatlanság minden erényük. /Ágoston Hugó: Ádám, hol vagy? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./

Több erdélyi magyar szervezet képviselői a jövő hét végén találkoznak, hogy kinevezzenek egy független jelöltet az európai parlamenti választásokra, jelentette be Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszentgyörgyi elnöke. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen, többek között, rész vesznek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az MPSZ és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviselői. Az RMDSZ január 15-én lezárta az európarlamenti választások képviselőjelöltjeinek listáját, amelyen nem tartottak fenn elkülönített helyet az RMDSZ korábbi belső ellenzékét tömörítő szervezetek számára. Gazda rámutatott: az MPSZ kitart a független magyar jelölt állítása mellett. Tőkés László, az EMNT elnöke szerint az RMDSZ tovább folytatja „oktalan pártpolitikáját”, és megint nem a nemzeti érdekeket tartja szem előtt. „Az RMDSZ minisztereit is mind feltette a listára. Nem tudom, hogy ezek az emberek azért mentek miniszternek, hogy az Európai Parlamentbe katapultáljanak? Nagyon szűkkeblű és pártérdekeket szem előtt tartó magatartás ez, megérdemelné az RMDSZ, hogy a nemzeti oldal független jelölteket indítson” – mondotta a református püspök, hangsúlyozva, az EMNT az összefogást javasolta, de az RMDSZ elutasította azt. Azzal kapcsolatban, hogy személy szerint vállalná-e a jelölést, amennyiben ismét felkérnék erre, Tőkés László kijelentette: „Ez nagyon demoralizáló, hiszen nem jó, ha magyar indul magyar ellen”. „Úgy nem lehet együttműködni, hogy közben a pártpolitikai kizárólagosság elvét próbálják meg érvényesíteni. Egy olyan kritériumrendszert fogadtak el az európarlamenti jelöltállításra vonatkozóan, amely túltesz a Román Kommunista Párt egykori kizárólagosságán is” – mondotta Tőkés László. Hozzátette: „Hamarabb tudnak összefogni az ellenséges érzületű román pátokkal, mint saját vértestvéreikkel. Ezek után nagyon nehéz lesz az RMDSZ-hez viszonyulni, különben ezt teszi évek óta, és minden helyzetet elpackáz”. /P. A. M. : Saját jelöltet állítana az RMDSZ ellenzéke. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./

December 18-a nevezetes napként került be Románia történelmébe. Traian Basescu államelnök példátlan cirkusz közepette jelentést olvasott fel. A jelentés összegezte mindazokat a gaztetteket, amelyeket a Román Kommunista Párt vezetői és az őket kiszolgáló Szekuritáte emberei elkövettek – egészen 1989 végéig. Az Evenimentul Zilei című román napilap december 19-i száma mint a kommunista rendszer áldozatait az erdélyi magyarok közül is megemlíti az alábbi személyeket: Tőkés László, Cs. Gyímesi Éva, Szőcs Géza, Molnár Gusztáv, Barabás Ferenc, Barabás-Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Buzás László. A lap által közölt lista nem teljes, mert még voltak magyarok, akiket nem említettek. /Buzás László, Csíkszereda: Voltunk mi is... = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./

Törölte a szenátus jogi bizottsága az átvilágítási törvény azon módosítását, miszerint a Román Kommunista Párt (RKP) vezető tisztségviselői, akik központi vagy helyi szinten döntésükkel valamilyen formában befolyásolták a volt Szekuritáté tevékenységét, az egykori titkos-szolgálat kollaboránsainak tekinthetők. A módosítás Eckstein-Kovács Péter szenátortól származott, amelyet most elvetettek. /Megússzák az átvilágítást a kommunista vezetők? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) Brassóban alakul meg 1944 októberében, a Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) kommunista szervezet alapjain. A MADOSZ 1944 októberében Brassóban tartott értekezletén született a döntés, hogy felveszik az MNSZ nevet. Itt ideiglenes végrehajtó bizottságot is választottak, amelynek vezetője Kurkó Gyárfás lett. 1944. október 22-én jelent meg Brassóban a Népi Egység, az MNSZ hivatalos lapjának első száma. Az MNSZ első kongresszusán (1945 május) Kurkó Gyárfást választották elnöknek. 1945 novemberében az MNSZ központi intézőbizottsága országos értekezletet tartott Marosvásárhelyen. Az ülésen részt vett Vasile Luca és Petru Groza miniszterelnök is. Az intézőbizottság nyilatkozatot fogadott el, amely kimondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítéséért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett. ” Ugyanakkor hitet tettek a román népi demokrácia mellett. A százak nyilatkozatát (az intézőbizottságnak száz tagja volt) a román kormányzat felhasználta a párizsi béketárgyalásokon. Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter 1946. szeptember 2-án a magyar delegáció kérését, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet – Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti városokkal – csatolják vissza Magyarországhoz, éppen a nyilatkozat alapján utasította vissza. Kifejtette, hogy a magyaroknak Romániában minden jogot biztosítanak, és a magyar kormány álláspontja „ellenkezik a romániai magyarok álláspontjával. ”Az MNSZ második kongresszusára 1946 júniusában kerül sor Székelyudvarhelyen. A felszólalók kritikus hangnemet ütöttek meg, kifogásolták az MNSZ kisebbségi statútum-tervezetét. A kongresszus mégis elfogadta a statútumot, és nem egyeztek bele a szociáldemokraták által javasolt magyar választási blokk létrehozásába sem. A zárónapon a sporttelepen a rendezvényt a helybeli polgárok, iparosok és a környékről származó földművesek szakították meg. A kongresszusi küldöttek egy része is ezekhez csatlakozott, követeléseik között szerepelt az önálló Erdély gondolata is. A vezetőség hívei azonban elkergették a tiltakozókat. Az elfogadott nemzetiségi statútumot beterjesztették a kormányhoz, de az válaszra sem méltatta. Ezzel szemben 1948-ban elkezdődtek a tisztogatások, amelyek eredményeképpen letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort és másokat is. A Román Kommunista Párt vezetése szerint a szervezetbe “a magyar nacionalizmus fészkelte be magát. ”Az 1946 novemberi parlamenti választásokon a kommunista párt csalásokat követett el. Nemcsak a polgári pártoktól vettek el szavazatokat, hanem hűséges csatlósuktól, az MNSZ-től is. Végül az MNSZ részéről 29 képviselő jutott be a 414 fős testületbe. A helyhatósági választásokat elhalasztották, azt a kommunista rezsim teljes uralomra jutása után tartották meg. Az 1947 novemberében tartott kongresszuson leváltották elnöki tisztségéből Kurkó Gyárfást, az új elnök Kacsó Sándor lett. Ő vezette az MNSZ-t az utolsó kongresszuson is, ahol Kurkót végleg eltávolították a vezetésből, ellenben újra tiszteletbeli elnökké választották Sztálint és Ana Paukert. 1952-ben Kacsó Sándor is lemondott a tisztségről, utódja, és egyben az MNSZ utolsó elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953-ban a szervezetet feloszlatták. /Magyar Népi Szövetség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

A Hargita napilap első száma 1968. február 23-án jelent meg, mint az újonnan létrehozott Hargita megye sajtóterméke. Albert Antal főszerkesztő az Előre országos napilaptól jött az újsághoz. Az első lapszámban Branis László, az RKP Hargita megyei bizottságának első titkára cikke is szerepelt. A Hargita első munkatársai (közülük Hargita megye szülöttjei Hecser Zoltán, Kolozsi Márton, Zöld Lajos) mellé tanárok igazoltak át rövidesen, mint Borbély László, Bálint András, Bogos Sándor, majd egyetemet végzett, főleg a kolozsvári filológiáról jött fiatalok érkeztek, köztük Miklós László, Bagdi Sándor, Zsibói Béla, Ferenczes István, Oláh István, Molnos Lajos és mások. A lap megnyert külmunkatársaknak olyan írókat és költőket, mint Szabó Gyula, Székely János, Kormos Gyula, Beke György, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Cseke Péter stb. Az első években a Hargita példányszáma elérte a 28 ezret. Létrejöttének hatodik éve után, 1974. májusától hetilapként jelentették meg, kis formátumban. Takarékosságra hivatkoztak, valójában leépítés, tisztogatás történt, a művelődési rovat minden tagját eltávolították – Miklós László költőt, Ferenczes István költőt, Jankó István publicistát, színházi írót és másokat. 1976. május végéig nyolc oldalon jelent meg, majd ismét napilapként a hetilap méretében látott napvilágot, de négy oldalon. 1989. december 23-án látott napvilágot a Hargita Népe első száma. 1990. január 10-én jelent meg a Nyilvánosság rovat, amely közölte a Hargita lap és munkatársai elleni támadásokat, véleményeket is. A Hargita Népe 1994-től átállt a régi nyomdatechnikáról a számítógépes tördelésre. Mindvégig a megyei tanács alárendeltje, ennek hatáskörében működik, de pénzügyi szempontból önfinanszírozó, önellátó. 2007. november elsejétől a Hargita Népe színes lapként jelenik meg. /Ferencz Imre: A Hargita és Hargita Népe negyven éve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 29./

A kommunista elnyomást bemutató romániai jelentést a román történészekből és társadalomtudósokból alkotott munkacsoport készítette el Vladimir Tismaneanu vezetésével. A két világháború között Vladimir Tismaneanu kommunista szülei kominternes sejtekben tevékenykedtek. Apját, Leonid Tisminetchit 1935-ben szovjet propaganda terjesztése miatt lecsukták. Szabadulása után Vladimirral Spanyolországba mentek, apja a spanyol kommunisták oldalán tevékenykedett a polgárháborúban, innen a Szovjetunióba menekültek. 1948-ban tértek vissza Romániába, ahol Vlagyimir apja, Leonid Tisminetchi a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának propaganda osztályán kapott állást. Vladimir 1951-ben született. Apja 1981-ben halt meg. Felesége Hermina, és fia Vladimir ugyanabban az évben elhagyják Romániát. Rövid spanyolországi tartózkodás után, Hermina Venezuelában, a venezuelai kommunisták táborában lelt oltalomra. Vladimir az Egyesült Államokban az Amerikai Kommunista Párt főtitkárának segítségével kapott letelepedési lehetőséget. Az időközben románosított nevű Vladimir Tismaneanu 1974 és 1981 között Romániában a Román Kommunista Párt tagja, a bukaresti pártalapszervezet ifjú propagandistájaként tevékenykedett. Toducz Endre szerint a Tismaneanu-jelentés anélkül ítélte el a gyilkos kommunista rendszert, hogy megnevezte volna a gyilkosokat és a gyilkosságokért felelős agytrösztöket. /Toducz Endre, Mikháza: Kommunista felügyelet alatt készült a Tismaneanu-jelentés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 2./

A Magyar Kisebbség idei 1–2-es számából (A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg) közöl a lap újabb részleteket, ebben az ellentmondásos Petru Groza román miniszterelnök 1947-es magyarországi, budapesti látogatásáról volt szó. Az osztálytalálkozóra induló Grozát a kommunisták rövid pórázon tartották, megszabták neki, hogy miről beszélhet magyar partnereivel, és miről nem. Elkísérte útjára a Dej bizalmi emberének számító, jó KGB-s kapcsolatokkal rendelkező Emil Bodnaras is, aki végig jelen volt tárgyalásai során, és az útról részletes jelentést készített, amelyet a román kommunista párt vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej kapott meg, és a szovjet elvtársak. A Háromszék Olti Ágoston tanulmányának /Osztálytalálkozó jeles meghívottakkal (Petru Groza 1947-es budapesti látogatása)/ részleteit közölte. A második világháború utáni vesztes státusába kellett a két országnak vitás kérdéseit megoldania. Magyarország – Romániával ellentétben, amelynek a két világháború közötti kapcsolatrendszert felhasználva sikerült rendeznie kapcsolatait a szomszéd államokkal ― nem tudta legyőzni szomszédai bizalmatlanságát. Erről számol be Rákosi Mátyás a Molotov szovjet külügyminiszterrel 1947. május 7-én folytatott moszkvai megbeszélésen: ,,Mind a mai napig nem sikerült jó és szilárd helyzetet teremtenünk a Duna-medencében. Jugoszlávia nem támogathat bennünket, mivel bármely, felénk irányuló lépését Csehszlovákia úgy értelmezné, mint Csehszlovákia elleni lépést. Ily módon zsákutcába kerültünk. P. Groza román miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása, amelynek célja ― állítólag ― a román és a magyar kultúra hetére tervezett rendezvények megbeszélése, nem más, mint Tildy kacérkodása a románokkal. "A találkozó időpontja fontos volt a magyar kormány számára, a kormány napirendjén (1947. május 1.) éppen a csehszlovákiai magyarok áttelepítése szerepelt. A csehek ― Groza beszámolója szerint ― a látogatás előtt jegyzéket küldtek, amelyben kifejtették, hogy ,,szilárdan tartják magukat az álláspontjukhoz, vagyis hogy »kizavarni minden magyart Csehszlovákiából«. A román delegáció budapesti tárgyalásai során nem érintette a magyar―cseh kapcsolatokat. Groza az Ivan Zaharovics Szuszajkov tábornokkal, a SZEB romániai elnökhelyettesével 1947. május 7-én folytatott megbeszélésen kifejtette látogatása célját: elérni, hogy a magyarok önként elismerjék az erdélyi kérdés végleges lezárását (a békeszerződés keretei között). A román―magyar vámunió és a határok légiesítése tekintetében Groza rokonszenves nyilatkozatai ellenére a román békeelőkészítés anyagai között egyetlen olyan ellaborátum sem található, amely a vámunió vagy bármely regionális együttműködés tervét fontolóra vette volna. A Román Kommunista Párt az utazást megelőzően megtiltotta Grozának, hogy a témáról tárgyaljon. Groza ellentmondásos magyarságpolitikája és egyáltalán ellentmondásos személyisége még nincs részletekbe menően feltárva, de a román kormány külpolitikájáról megállapítható, hogy a látványos gesztusok ellenére (Groza-látogatás, Dinnyés Lajos miniszterelnök bukaresti útja) a román pártvezetés bizalmatlansága továbbra is fennmaradt az esetleges magyar revíziós követelések miatt, és ezért szomszédjától teljesen elzárkózott. A román kommunista vezetés a két ország barátsága előfeltételének tekintette, hogy a hivatalos Magyarország szüntesse meg érdeklődését az erdélyi magyarság iránt. /Bogdán László: Groza és elvtársai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

Tudományos kutatásokra használhatók az egykori Román Kommunista Párt (RKP) Kovászna megyei iratai. A Kovászna Megyei Levéltár munkatársai az elmúlt öt év alatt rendszerezték és leltározták a kommunista párt iratait. A párt Kovászna megyei archívuma 400 méter hosszú aktaköteget tartalmaz, a dokumentumok az 1933 és 1989 közötti időszakból származnak. Az iratok között fellelhető a párttagok névsora, a még illegalitásban tevékenykedő kommunista aktivisták lajstroma, a párt szervezeteiből kizárt személyek neve, a pionír-, az ifjúkommunista-szervezetek vezetői, a nőbizottságok, valamint szakszervezetek tagjainak névsora. Ioan Lacatusu, a levéltár igazgatója elmondta, 1989-ben a rendszerváltás forgatagában, majd az azt követő években a dokumentumok egy része elkallódott. Elveszett a sepsiszentgyörgyi pártbizottság, a kézdivásárhelyi városi pártbizottság és a megyei KISZ (Kommunista Ifjak Szervezete) archívuma. A Román Kommunista Párt megmaradt iratai azonban teljes képet nyújtanak a kor politikai, gazdasági, művelődési életéről. Ezeket a dokumentumokat a kutatók rendelkezésére bocsátják az intézmény olvasótermében. A személyes vagy nemzetbiztonsági jellegű dokumentumokat, az érintett halála után 40 évvel vagy keltezésük után száz évvel hozhatják nyilvánosságra. A Kovászna Megyei Levéltárban, amely 55 esztendővel ezelőtt alakult, összesen mintegy 4 kilométernyi dokumentumot tárolnak, ezek 1 százaléka a 19. századból származik, és még feldolgozatlan. /Bíró Blanka: Hozzáférhetők az RKP iratai. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./

A magyar október Romániát is megrengette. A legnagyobb és legszervezettebb rokonszenv-megnyilvánulás a románság részéről a temesvári műegyetemen történt. Temesváron az egyetemi ifjúság gyűléseken és tüntetéseken fejezte ki szolidaritását a budapesti eseményekkel. A temesvári események leghitelesebb krónikása, Teodor Stanca, a diáktüntetések egyik szervezőjének emlékiratai alapján a következő történt. 1956. október 27-én Temesváron az egyetemi diákcsoportok bojkottálták azokat a gyűléseket, amelyen a Román Kommunista Párt körlevelét olvasták fel, amely ellenforradalomnak tüntette fel a magyarországi eseményeket. Október 28-29-én a temesvári műszaki egyetem diákjai koordináló csoportot alakítottak a kommunista rendszer megbuktatására irányuló megmozdulások szervezésére. A csoport eldöntötte, hogy másnapra, október 30-ra gyűlésre hívják a műszaki egyetemre a város diákságát és párbeszédet kezdeményeznek a felsőoktatási intézmények vezetőivel és a bukaresti pártvezetés Bánságban tartózkodó képviselőivel. A diákok nagygyűlésén mintegy 2000-en gyűltek össze, diákok, tanárok, polgárok. Megjelentek a megyéért felelős központi bizottsági tagok, Petre Lupu és Ilie Verdet is. A felszólaló diákok órákon át vádolták a kommunista rendszert és a szovjet megszállást, pontokba szedték követeléseiket. A személyi kultusz felszámolása, a szovjet csapatok kivonása, sajtó- és szólásszabadság biztosítása is szerepelt a diákság „12 pontjában. ” A gyűlés résztvevői „Szabadságot akarunk!”, „Ki az oroszokkal az országból!” jelszavakat skandálták. A Szekuritáté, a rendőrség és a katonaság egységei körülzárták a környéket. Nyolc diákot letartóztattak, a többieket teherautókkal egy katonai táborba vitték Kisbecskerekre. Másnap, 31-én tüntetésre került sor, a diákok követelték társaik szabadon bocsátását. A mintegy 800-1000 résztvevőt teherautókon ugyancsak elvitték. A diákotthonokat feldúlták, az egész várost blokád alá helyezték. Kezdetét vette a brutális megtorlás. A kisbecskereki táborban folytak a kihallgatások. Hét diákot és egy tanársegédet állítottak bíróság elé, 23 diák tárgyalása decemberben zajlott. A 31 vádlott hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetést kapott. Családjaik nem tudtak a bebörtönzöttek hollétéről, arról sem, hogy a fiatalokat megkínozták. A hivatalos adatok szerint 868 diákot tartóztattak le, az emlékezők szerint 48 óra leforgása alatt háromezrüket vitték a kisbecskereki táborba, 232 társukat kitették az egyetemről. A megtorlás ezzel nem ért véget, a letartóztatások, bebörtönzések, az egyetemről való eltávolítások 1957-1958-ban is folytatódtak. Olykor csapatosdit játszó vagy „röpcédulázó” tizenéves iskolások estek áldozatul a hatalom buzgó őreinek, mint az alig 14 éves Oberten János, a későbbi író. Két márványtábla emlékezteti a temesváriakat az 1956. október 30-31-i diákmegmozdulásokra. /Szekernyés Irén: Diákmegmozdulások 1956-ban Temesváron. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./

November 20-án Dobai István két könyvéről tartottak előadást Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Imitatio Christi Kollokvium szervezésében. Dobai István /sz. Nagyvárad, 1924/ a Bolyai Tudományegyetemen tanult jogot, majd később mint tanársegéd tanított a jogi tanszéken. Nem volt hajlandó belépni a Kommunista Pártba, ezért megfosztották tanársegédi tisztségétől, majd 1957-ben letartóztatták. Az ország több börtönében megfordult, végül 1964-ben nyerte vissza szabadságát. Végh László, Debrecenből érkezett atomfizikus, egyetemi tanár elmondta: Dobai István legterjedelmesebb művének, a Tűnődések a történelemről /Püski, Budapest, 2005/ című könyvének /pontosan: Tűnődések a történelemről, azaz a Mérhetetlen Élet és az Ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra/ bemutatását azért vállalta el, mert a könyv óriási ismeretanyagot képvisel, és rengeteg kérdésre ad választ. A könyv az emberiség történelmét mutatja be, a jogász szempontjából vizsgálva, kiemelve Európa, és azon belül a magyarság múltját. A szerző vakon írta meg, tollba mondva a szöveget. „Erősen megérlelt mű”, „börtönelőadások eredményeit foglalja össze” – emelte ki Végh László. A szerző a köteten körülbelül három évtizeden keresztül dolgozott. A második könyvet, a Múlandó Szilágyságot /Regun Press, 2007/ Sipos Gábor, Dobai István jó barátja és egykori tanítványa mutatta be. A kötet művelődéstörténeti tárcadolgozatok gyűjteménye, amelyek a Szilágyság történetét az egyetemes magyar történelembe helyezik be. Varga László, nyugalmazott református lelkész végszóként elmondta: Dobai István élete során remélte a kommunizmus mielőbb bekövetkező bukását, ezért megőrizte méltóságát, belső tisztaságát egy olyan világban, amelyben sajnos nem volt szükség „tiszta” emberekre. /Potozky László: Eszmény és történelem. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

A Biblia évében nem is vihettünk volna mást Brüsszelbe, mint a Szentírást – mondta Hermán M. János előadó-tanácsos, az először Brüsszelben, az Európai Parlamentben megrendezett bibliakiállítás szervezője a január 25-i, vasárnapi nagyváradi megnyitón, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában. Húsz évvel ezelőtt tízezer Károli-féle magyar bibliát zúztak be WC-papírnak, most pedig abban az épületben, amely a Román Kommunista Párt székháza volt Váradon, Szentírásokat állíthatnak ki – állapította meg Tőkés László püspök, EP-képviselő. Nemcsak Európa országainak nyelvén, hanem ország nélküli népek nyelvén, mint a fríz, a lapp vagy a katalán is láthatók szentírások. A nagyváradi tárlatmegnyitón leplezték le a Biblia évének tiszteletére készített emléktáblát. /Fried Noémi Lujza: Különleges szentírások vándortárlata. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./

Évtizedek óta leveleznek a gyerekek Csipikével, újabban Cimbivel és Mákvirággal is, küldözgetik rajzaikat, verseiket, meséiket a szerkesztő bácsiknak, néniknek, és olvasmányélményeiket is megosztják a különböző folyóiratok hasábjain. Vannak nagy múltú és frissen indult erdélyi magyar gyermeklapok. A Krónika bemutatta a sepsiszentgyörgyi Cimbora, a nagyváradi Mákvirág és a kolozsvári Napsugár és Szivárvány című gyermeklapot. A Jóbarát jogutódjaként 1990–től Sepsiszentgyörgyön megjelent, gimnazistáknak íródó Cimbora Benedek Elek szerkesztői célkitűzéseit kívánta folytatni Csire Gabriella főszerkesztő irányításával. A Cimbora újabban Kíváncsi diákok lapja alcímmel lát napvilágot, Forró László és Szántai János főszerkesztőket követve 2000-től Farkas Kinga irányításával. Az 5–8. osztályos magyar diákoknak ajánlott Cimbora 2006-ban kívül-belül megújulva jelent meg. A folyóirat egyik legfontosabb rovata a Cimbirodalom, amelyben kortárs magyar írók, költők gyermek- és ifjúsági alkotásai olvashatók. A www.cimbora.net weboldal a Cimbora 2006 szeptemberétől megjelent számait kínálja a diákoknak. Napilapok gyermekrovatából nőtte ki magát a nagyváradi szerkesztésű Mákvirág gyermeklap. A Bihari Napló gyermekrovata volt, Kulcsár Andrea és Bonczidai Éva 1998-tól 2001-ig szerkesztette, a lapban kéthetente jelent meg. Amikor az osztrákok megvásárolták a Bihari Naplót, a kultúrának, a publicisztikának és az anyanyelvoldalnak, de a Mákvirágnak sem volt többé hely benne. 2004-ben Nagyváradon elindult a Reggeli Újság, Bonczidai Éva odakerült, akkor felélesztette a Mákvirágot, Amikor Bonczidai Éva eljött a Reggeli Újságtól, elhatározta, hogy a gyermeklapot elindítja. A Mákvirág gyermeklap 2007-ben elindult, de saját tőke hiányában csak pár lapszám jelent meg, most kezd magához térni a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően – ismertette helyzetüket Both Abigél főszerkesztő. Neves mai írók, költők kimondottan a Mákvirágnak írt versei, meséi jelennek meg a lapban, Szűcs László, Tóth Ágnes, Kinde Annamária, Szilágyi Aladár, Gittai István és Szálinger Balázs az állandó szerzők. A fél évszázados múltra visszatekintő, kolozsvári szerkesztésű Napsugár és a később induló Szivárvány című gyermeklap máig megőrizte irodalmi jellegét. A Napsugár színes irodalmi ismeretterjesztő gyermeklap 8–12 éveseknek. A gyermekirodalmi folyóirat írók, költők, képzőművészek kezdeményezésére jött létre, első száma 1957 januárjában jelent meg A lap több mint fél évszázados fennállása óta az erdélyi magyar irodalom és képzőművészet legjelesebb alkotóit vonta be munkájába. A Napsugár szerkesztősége 1980 januárjában A Haza Sólymai címmel képes, irodalmi gyermeklapot indított az óvodásoknak, amelynek oldalain nemcsak versek, rajzok, mesék jelentek meg, hanem Csipike postaládájából előkerült leveleket is közöltek. A diktatúra által kikényszerített nevet 1989 decemberében változtatták meg az eredetileg javasolt Szivárványra. 1989 decemberéig a Román Kommunista Párt gyermekszervezete, a Pionírtanács adta ki mindkét lapot, és ez tartalmilag szigorú politikai cenzúrát jelentett. A Napsugár és a Szivárvány kiadói jogát 1990-től a Román Nemzeti Kiadó vette át, amely megvonta az anyagi támogatást, és akadályozta a terjesztést. Az 1991-ben megalakult Napsugár Kft. átvette a két gyermeklap terjesztését, fokozatosan a kiadását és gazdasági irányítását is, majd 1998 nyarán a Napsugár Kft. az 1995 óta működő Napsugár Alapítvány tulajdonába került, amely azóta is irányítja a Napsugár gyermeklap körüli szellemi életet. A Napsugár Kiadó napsugar.ro címen elérhető honlapja arról tájékoztat, hogy az 1990-es évek közepén a két gyermeklap elérte az 53 000-es példányszámot. „Ez azóta ismét évente csökken a jól ismert társadalmi, gazdasági okok miatt, de gyermeklapjaink példányszáma még mindig a legmagasabb a romániai magyar sajtóban, sőt a folyóiratok mezőnyében összmagyar viszonylatban is az elsők között vagyunk” – ismertetik a kiadó weboldalán. A Napsugár Kiadó nemcsak a Napsugár és a Szivárvány rendszeres és pontos megjelentetését és terjesztését irányítja, hanem Napsi címen évente két vakációs mese-, rejtvény- és játékkötetet ad ki, megjelenteti az iskolai színjátszást segítő műsorfüzeteket, tehetséggondozó anyanyelvi táborokat szervez kisiskolásoknak, szakmai fórumokat létesít pedagógusoknak, társszervezője országos anyanyelvi mesemondó és általános műveltségi versenyeknek, valamint a Kárpát-medencei gyermeklapok nemzetközi szimpóziumainak. A Zsigmond Emese főszerkesztő irányításával havonta megjelenő Napsugár a minőségi irodalom népszerűsítése mellett hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre is. Az Itt születtem című rovatban 2000 szeptemberétől 2007 decemberéig 78 települést mutattak be az ott lakó gyerekek és tanító nénik. /Bonczidai Éva: Mit olvas Csipike, Cimbi és Mákvirág? = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./

Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

Elítélik és felelőtlennek tartják Traian Basescu államfő több ízben megismételt nyilatkozatait a Kovászna megyei RMDSZ-es politikusok. Albert Álmos szenátor, területi elnök szerint jobban tenné az államelnök, ha finomabban bánna ezekkel a kijelentésekkel. Az etnikai tisztogatás vádját kampányfogásként értékelte, ha ilyen szándéka lett volna a székelyföldi magyarságnak, ezt a 90-es évek elején sokkal kedvezőbb körülmények között hajthatta volna végre – vélekedett. Az intézményvezetők reális etnikai arányát a mai napig nem sikerült visszaállítani, bár az elmúlt négy esztendőben. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök ellentmondásba keveredik.,,Folyamatosan hangoztatja, hogy Románia nemzetállam, s ez azt jelenti, csak románok élnek itt. Akkor ki tisztogatja őket?” – tette fel a kérdést. Rámutatott, a hetvenes-nyolcvanas évektől tudatos románosítás zajlik a Székelyföldön, a Román Kommunista Párt 1985-ös marosvásárhelyi dokumentumával igazolta, pontos stratégia készült az etnikai arányok megváltoztatására. Tamás Sándor megyei tanácselnök egy esettel igazolta, hogy a ‘89 utáni román kormányok is hasonló módon jártak el: tavaly szeptemberben a belügyminisztériumtól kapta meg egy moldáviai állampolgár levelét, aki a ,,Kovászna és Hargita megye betelepítésére vonatkozó kormányprogram” előnyei iránt érdeklődött, s jelezte, öttagú családjával kihasználná a lehetőséget. A megyei tanácselnök a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez fordult tájékoztatásért, de nem kapott választ érdeklődésére. Gazdasági válság idején rendkívül veszélyes és felelőtlen az etnikai indulatok gerjesztése – jegyezte meg Antal Árpád. /Farkas Réka: Felelőtlenek az államfő nyilatkozatai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./

Az alkotmányt lobogtatva érkezett Háromszékre Traian Basescu államfő. Bár a székelyek korábban bocsánatkérésre szólították fel az államfőt, ő ráerősített: Romániában soha nem lesz területi autonómia. A Székelyföldet fellendítendő, még a héten elküldi a minisztereket a térségbe, akiknek előfutáraként tanácsosa, Eckstein-Kovács Péter elkezdi „információszerző” megbízatását. „Eldöntött tény, hogy Románia nemzetállam, a területén nem hozható létre területi autonómia” – szögezte le Traian Basescu. Az államfő közel öt órán át tárgyalt a Kovászna és Hargita megyei tanácselnökökkel, illetve a székelyföldi városok polgármestereivel. Basescu nem tartotta magát a zárt ajtók mögötti egyezséghez, hanem – amint a sajtó szeme elé került – egész pályás letámadást indított a magyar politikusok ellen. Az elnök megismételte korábbi tézisét, miszerint a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatoknál etnikai tisztogatás folyik a románokkal szemben. „Mutassanak nekem egyetlen román nemzetiségű igazgatót, osztály- vagy irodavezetőt a Hargita vagy Kovászna megyei tanácsnál vagy magyar vezetésű polgármesteri hivatalnál, és visszavonom, amit mondtam” – provokálta az elnök az RMDSZ-es vezetőket. A megszólított vezetők nem válaszoltak, az ÚMSZ viszont közölt példát: Marin Nicolae a Kovászna Megyei Tanácsnak alárendelt Útügyi Igazgatóságot vezeti. Tamás Sándor elmondta, a Kovászna megyében a román nemzetiségű igazgatók részaránya közel hatvan százalékos, ha a teljes intézményi hálózatot tekintjük, de javarészük a kormánynak alárendelt struktúrák élén áll. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint „Traian Basescu csapdát állít saját magának, amikor azt nyilatkozza, hogy Székelyföldön etnikai tisztogatás folyik a románok ellen”. Antal emlékeztetett: az államelnök azt hangoztatja, hogy Románia nemzeti állam. „De ha ebben az országban csak románok élnek, akkor ki tud etnikai tisztogatást végezni?” – tette fel a kérdést Antal, aki átadta Basescunak azt a petíciót, amelyet múlt vasárnap olvastak fel a magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett tüntetésen. Basescu azzal utasította vissza a dokumentumról való tárgyalást, hogy ő csak reális problémákról hajlandó beszélni. Az államfő a közel egy órás sajtótájékoztató idején többször felolvasott Románia alkotmányából. „A magyar politikusok, amikor az autonómiáról beszéltek, nem mondták el az embereknek, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam” – idézte az alkotmány első cikkelyét Basescu. Hozzátette: egyetért a „helyi autonómia” minél nagyobb kiszélesítésével. A székelyföldi önkormányzati vezetők Basescu érveire reagálva elmondták: a spanyol alkotmány első cikkelye is a nemzetállamiságot hangsúlyozza, azonban a második pontja kimondja a régiók autonómiáját, felsorolja ezek hatáskörét. Basescu a korábbiaknál is hevesebben támadta az RMDSZ-t, amelyet – amellett, hogy a térség elmaradottságáért tett felelőssé – nem lojális partnernek és „szavazatvadásznak” nevezett. A államfő kitért a Magyar Polgári Szövetséggel fenntartott korábbi kapcsolataira is, amelynek elnökét – Szász Jenőt – székelyudvarhelyi polgármesterként empátiából támogatta. „Ugyanaz történt vele, ami velem bukaresti főpolgármesterként: akadályozták munkájában” – fejtegette Basescu, az RMDSZ-re utalva ezzel. Nem létezik kormányprogram arról, hogy moldovai románokkal népesítsék be Kovászna és Hargita megyét, jelentette ki Basescu. Az államfőt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök tájékoztatta arról, hogy tavaly ősszel levelet kapott a belügyminisztérium egyik illetékesétől, aki arra kérte, hogy teljesítse egy moldovai család Székelyföldre telepedési kérését. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Román Kommunista Párt archívumából megszerzett, 1985-ből származó átirattal bizonyította, hogy erőszakosan zajlott a románság Székelyföldre való betelepítése; abban ez áll: „(...) hogy Marosvásárhelyen a románok száma az összlakosságon belül elérje vagy meghaladja a következő két éven belül az 50 százalékot, az szükséges, hogy engedélyezzék ebben az időszakban 7600 román nemzetiségű alkalmazását a szocialista egységekben (...). ” A moldovai Vasile Botnaru kérésében egy olyan kormányprogramra hivatkozott, amely Kovászna és Hargita megye benépesítését érinti. Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu kisebbségügyi tanácsosa kifejtette: nem tehet arról, hogy Basescu mit nyilatkozik a magyar ügyekről. /Kovács Zsolt, Lokodi Imre, Isán István Csongor: Az asztalt verte Basescu. Nekiesett az RMDSZ-nek az újra a Székelyföldön „üdül” államelnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ Basescu elnök február 14-én először Kovászna és Hargita megyék rendőrfőnökeit, majd a prefektusokat fogadta, ezután ebédre látta vendégül a két megye tanácsának vezetőit és a háromszéki polgármestereket. Az államfő kifejtette, hogy a decentralizáció híve, majd bírálta az RMDSZ-t, hogy hosszú évekig volt kormányon és nem támogatta hatékonyan a két székely megyét. . /Bíró Blanka: Basescu a Székelyföldön: decentralizáció igen, autonómia nem. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./

A Szabadság július 1-i számában Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem címmel a magyar egyetemen végzett utolsó filozófiaszakosai visszaemlékeztek egykori egyetemi éveikre. Az olvasókat bizonyára meglepte, hogy ha 1954-ben végeztek, az egyetemet viszont 1959-ben számolták fel, akkor miért ők az utolsók? Azért, mert az utolsó években megszüntették a magyar nyelvű filozófusképzést. Az emlékezésben Sztranyicki Gábor felrótta, hogy „utólag mindenki mindent jobban tud, nem ritkán úgy, ahogyan a megváltozott helyzet éppen ezt megkívánja. ” Balázs Sándor elvárta volna tőle az önmagával való őszinte szembenézést. Sztranyicki ugyanis 1959-ben az Előrében arról írt, hogy a Bolyai ki van téve a burzsoá nacionalista behatásoknak, s ezzel „alátámasztotta” a pártállami indokot: ez az egyetem a magyar nacionalizmus tűzfészke, s ezért meg kell szüntetni. Mindenki tudja, milyen körülmények között születtek az ilyen cikkek, azonban ez az évfordulós visszaemlékezés talán alkalmas lett volna arra, hogy bocsánatot kérjen az ilyen kényszer-állásfoglalásért, s annak káros következményeiért. Sztranyicki Gábor a Bolyai vezetőségéről azt írta, miszerint a „demokratikus gondolkodómód” karakterizálta. Balázs Sándor mást tapasztalt. Sztranyicki Gábor a párt Központi Bizottsága környékén betöltött funkciója után most Bukarestben kiadót működtet, 1990-ben a tévében szorgalmazta a Kommunista Párt újjáalakítását. Antal Margit ellentmondást nem tűrően a kijelentette: a magyar egyetemet „a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani”. A cikkíró megkérdőjelezte Bartha Zoltán állítását: „a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd”. Lehet, EGYELŐRE hiú ábránd. De a Bolyai Társaság azért dolgozik, hogy a politikum vállalja fel ezt az ügyet. /Balázs Sándor: Nyílt levél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

Életének 80. évében elhunyt Nicolae Plesita, a Szekuritáté egyik volt vezetője. Plesita a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ egyik szanatóriumában halt meg. Korábban pert is indítottak ellene a Szekuritáté külföldi hírszerző szolgálatának vezetőjeként elkövetett tettei miatt. A bíróság azonban még halála előtt, idén márciusban felmentette a vádak alól. Plesita, a kommunista hatalom megtorló gépezetének egyik leghírhedtebb figurája, 1929-ben született Curtea de Argesen. Már fiatalon tagja lett a Román Kommunista Pártnak. 1948-ban a Szekuritáté soraiba lépett, ahol viszonylag gyorsan ívelt felfelé pályafutása. Kivette részét a kegyetlen megtorló intézkedések alkalmazásából. 1962-ben már a Szekuritáté öt tartományt magában foglaló, Kolozsvár központú területi kirendeltségét vezette. 1967-ben Bukarestbe került, 1978 és 1980 között a Szekuritáté tiszti iskoláját vezette, majd pályafutása legmagasabb tisztségét nyerte el: négy évig ő irányította a Szekuritáté külföldi hírszolgálatát. Előtte azonban részt vett az 1977-es Zsil-völgyi bányászsztrájk megtorlásában. – Természetesen megöltük őket. Ez volt a módszerünk – nyilatkozta Plesita három évvel ezelőtt egy televíziós műsorban a kommunizmus ellenfeleiről. Számos ártatlan ember „hóhéraként” Plesita az 1989-es rendszerváltás után is áldozatainak emlékét sértő kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt. Egy televíziós műsorban mesélte el részletesen, hogyan kínozta meg Paul Goma írót. Plesita havi ellátmánya haláláig a romániai átlagnyugdíj hatszorosa volt. Cselekedeteiért senki nem vonta felelősségre, hiszen a kommunista bűntetteket vizsgáló kormány-intézmény bűnvádi keresete nyomán indított jogi eljárás ártatlannak találta. Idén márciusban mentették fel a vádak alól. /Hóhérból dőzsölő bojár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./

Messze ható üzenet
Gazdára találtak a Báthory István-díjak
Tizenkét személy illetve szervezet vehette át az idén a Báthory István-díjat, amellyel azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek a munkáját jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek, tesznek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. Az elismerést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, szombaton délután a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban nyújtották át ünnepélyes keretek között az idei kitüntetetteknek.
Mikor lesz a sok jó szándékból egy akarat a romániai magyar felsőoktatás ügyének egységes rendezésére – tette fel a kérdést nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke, EU-képviselő, aki szerint le kell szokni a provinciális kisebbségi gondolkodás szűk korlátairól és egyetemes összefüggésbe kell helyezni a romániai magyar felsőoktatás ügyét, amelynek jogosságát ily módon meg sem lehet kérdőjelezni. Az EMNT bővített elnökségének tanácskozásán napirendi pontként szerepel a stratégia kidolgozása, amelynek megvalósítására teljes körű összefogásra van szükség – tette hozzá.
Manapság akkora a csend mintha e téren minden rendben volna, holott "növesztik titkon szőrüket már a hatalmas meszelők" – idézte Kányádi Sándor sorait Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke, akit határozott kiállásáért távolítottak el a Babes–Bolyai Egyetemről. Azok az egyetemi tanárok, akik az idei díjakat kapják, sikeres emberek, annak ellenére, hogy nem váltak a hatalom zsoldosaivá – hangzott el beszédében.
Az öt éve kiosztásra kerülő díj történetét Kovács Lehel, a díjazottak gazdag munkásságát Ördög Miklós Levente műsorvezető olvasta fel.
Az idei díjazottak: Bács-Várkuti Emőke, a Pro Kárpátia Alapítvány ügyvivője, aki a nemzetközi kapcsolattartás terén támogatta a Bolyai Kezdeményező Bizottság tevékenységét; a dél-tiroli Dolomiten című napilap, amely számos fényképekkel illusztrált cikket közölt a Babes- Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok kapcsán történtekről; Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), amely szervezet tüntetéseket, imaest-láncokat szervezett a Bolyai Kezdeményező Bizottság támogatása érdekében; Cornelius Hell, irodalomtörténész, újságíró, aki a Die Furche cmű osztrák napilap szerkesztőjeként rendszeresen beszámolt a romániai magyarság valós helyzetéről, a Babes–Bolyai Tudományegyetem "hamis multikulturalizmusáról"; a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely rendszeresen kiállt a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Kiss Olivér újságíró, a Szabadság című napilap volt főszerkesztője, aki a lap hasábjain közölte azoknak az egyetemi oktatóknak a listáját, akik a magyar karok ellen foglaltak állást; Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes, aki a rendszerváltáskor elősegítette, hogy anyanyelvén tanulhasson az a sok ezer diák, akiket a diktatúra kényszerített román osztályokba, s aki részletes tervet készített a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Páskándiné Sebők Anna kultúr- történész, aki filmet készített a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásáról; Somai József, aki létrehozta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét, és újabb vállalásként az egyetem ügyét nemzetközi joghatóságok elé terjeszti.
Marosvásárhelyről három egyetemi tanárt tüntettek ki Bárthory-díjjal, Béres András professzort, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem volt rektorát, akinek "oroszlánrésze volt annak kiharcolásában", hogy 1990 januárjában az intézményben magyar kar létesüljön, amelynek jogait egy autonómia-nyilatkozat szentesítette; Brassai Zoltán orvosprofesszort, akadémikust, aki orvosként, kutatóként, orvos szakíróként impozáns életművet alkotott úgy, hogy nem hódolt be a hatalomnak és nem lépett be a Román Kommunista Pártba, és pályafutása során következetesen harcolt az önálló erdélyi magyar egyetem ügyéért; Péter Mihály orvosprofesszor, aki tudós egyetemi tanárként a rendszerváltáskor többször kiállt a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításáért, s az 1990 márciusában elszenvedett súlyos fizikai bántalmazás ellenére tovább folytatta oktatói és orvostörténeti szakírói tevékenységét.
Béres András professzortól azt kérdeztük: 1989-ben remélte-e, hogy sikerül ilyen mértékben kibővíteni a színművészeti egyetemen folyó tevékenységet?
– 1989-ben még nem, de 1990-ben, amikor elvállaltam a rektorságot, már gondoltam, hogy idáig eljut a "színi", s reménykedem, hogy tovább fog fejlődni.
– Az élet egy befejezetlen kísérlet, ahogy Salvador Luria Nobel-díjas tudós mondta. Ilyen a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is, soha nincs teljesen befejezve, mindig valamire törekszünk, de véleményem szerint a dolgok jó irányba haladnak, …csak ki kell várni – jegyeztük Brassai Zoltán orvosprofesszor szavait.
A harmadik vásárhelyi kitüntetett, Péter Mihály egyetemi tanár a következőket válaszolta:
– Elvégeztem az egyetemet, tanítottam is román nyelven, de, ha el kellene az orvosnak árnyaltan mondanom, hogy hol mi fáj, ma is zavarba jönnék. A papjával, a tanítójával és az orvosával minden embernek anyanyelvén kell beszélnie, s erre mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget. A magyar felsőoktatás ezért volt a szívügyem, az ma is, s az lesz, amíg élek.
– Erdélyben adott a kellő potenciál, erő, de húsz év alatt szinte semmire nem jutottunk, ami egy tarthatatlan állapot, ezért kísérletet kell tennünk az ügyben érintett és érdekelt felek összehozására, s egy közös stratégia melletti felsorakoztatásra. Jelentse ez az esztendő ennek a tervnek a megvalósítását – mondotta Tőkés László, aki szerint Báthory István, az első erdélyi magyar egyetem alapítójának a neve komoly súlyt, messze ható üzenetet kölcsönöz a díjnak.
Európa nem zárkózhat el egy sikeres közigazgatási modelltől, az autonómiától, amelynek alapját a föderalizáció és a decentralizáció jelenti, mivel az egyes régiók lakói jobban tudják, hogy mire van szükségük – hangzott el a dél-tiroli Dolomit című lapot képviselő Hatto Schmidt beszédében, aki azzal fejezte be szavait, hogy lapja az erdélyi magyarság küzdelmei után a sikeréről szeretne tudósítani.
A szellemi tőke, a tudás fontosságát hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjas volt elnökének üzenete, amelyet Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár olvasott fel.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A forradalmár költő tragédiája
Moyses Márton önkéntes tűzhalálára emlékezik az MTV
Az 1956-os forradalomnak egy kevésbé ismert epizódját dolgozza fel az Átjáró pénteki adása: Moyses Márton költő életét áthatotta a szabadság eszméje, amiért még az életét is feláldozta.
Egy negyven évvel ezelőtti tragikus eseményre emlékezik a Magyar Televízió határon túli tematikájú műsora, az Átjáró. 1970. április 13-án Brassóban, a kommunista párt székháza előtt – tiltakozásul Románia diktatórikus rendszere ellen – egy magyar fiatalember meggyújtotta magát. Moyses Márton, a tehetséges fiatal költő már 1956-ban jelét adta igazságszeretetének, amikor forradalmi eszméktől fűtve elindult Magyarország felé. Missziója nem ért célt, a román hatóságok társaival együtt elfogták. Moyses Márton, félve, hogy a kínzások hatására vallani fog, önnön kezével vágta ki a saját nyelvét.
A kolozsvári tudományegyetem elsőéves magyar irodalom szakos hallgatójának kálváriája e tettel nem ért véget. 1960-ban forradalmi versei miatt kellett bűnhődnie, a szekuritáté emberei megrémült évfolyamtársai mellől, a tanteremből vitték el a fiatalembert. A 19 éves poéta verseit elkobozták, rá hét év börtön várt.
Moyses Márton emberi roncsként szabadult a fegyházból, okulásul a helybelieknek, kényszerlakhelyül egykori szülőfaluját jelölték ki. Márton idegei nem sokáig viselték el a földi poklot: Brassóban, a Román Kommunista Párt székháza előtt Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártírtársai példáját követte. Három hónap múlva, őrizet alatt, a baróti kórházban halt meg.
A Magyar Televízió Átjáró című műsorának ma 12.30-kor kezdődő adását Moyses Márton emlékének szenteli. Debreceni Mihály műsorvezető az adásban részleteket mutat be Tófalvi Zoltán Életem… mint égő fáklya című dokumentumfilmjéből. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A többség szava
Miért van szükség a székelyföldi fejlesztési régióra? Miért nem próbál a Székelyföld, és elsősorban Háromszék a gazdasági és turisztikai húzóerőnek számító Brassóhoz igazodni? A kérdést még Sepsiszentgyörgyön is sokan felvetik, és gondolatban vagy félhangosan megannyi racionális érvet sorolnak fel a Brassó felé való igazodás mellett.
A 2007-es és 2008-as nagyarányú gazdasági növekedés megmutatta, micsoda húzóerejük van a nagyvárosoknak. Kolozsvár vagy Brassó akár száz kilométeres körzetből is képes volt felszippantani a munkaerőt, képes volt megrendeléseket biztosítani a vonzáskörében működő kisvállalatoknak. Brassó mellett szólna az infrastruktúra is, ide vezet majd az észak-erdélyi autópálya, a nagyváros szomszédságában, Vidombákon épül fel a térség repülőtere.
Az RMDSZ politikusai is a gazdasági érveket sorolták fel a székelyföldi régió mellett. Azt, hogy nem szolgálja a lemaradottak felzárkóztatását, hogy a nekik szánt uniós pénzek is rendre a gazdagok kasszájába kerülnek. Van azonban egy másik érv is, amit a parlamenti vitákban ugyan nem érdemes hangoztatni, tudatosítani viszont annál inkább.
Ez pedig a többségi elv kérdése. Meglehet, bután is hangzik, annyira természetes, mégis érdemes egy kicsit elidőzni a gondolat fölött. A Román Kommunista Párt Maros megyei bizottságának 1985. november 1-jén keltezett titkos feljegyzése az egyetlen nyilvánosságra került bizonyíték arra, hogy a román hatalom miként próbálta tervszerű betelepítésekkel megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. Az eredményt látjuk.
A város sorsának alakításában immár a többségbe került románság jövőképe az irányadó. Bármilyen magyar törekvés afféle etnikai színezetű akadékoskodásnak tűnik. A románság ugyanis nem nemzeti, hanem többségi alapon építi a jövőjét. Nem kell semmire magyarázatot adnia, hiszen a többségi elv a demokrácia alapelve.
Ezért is fontos, hogy a fejlesztési régiók határai legalább egy olyan területet is kirajzoljanak, amelyben a magyarság az elrománosító, homogenizáló politikai igyekezet ellenére is megőrizte jelentős többségét. Ezen a területen ugyanis a magyar jövőkép szabhatná meg az európai uniós források felhasználási prioritásait, és ezt különösebben magyarázni sem kellene, hiszen a többségi elvet mindenütt értik a világon.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)