Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 19.
Megrohamozták az egyetemeket a felvételizők
Javában tart a beiratkozási időszak a felsőoktatási intézményekben. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet már első nap megrohamozták a jelentkezők, az alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 fiatal nyújtotta be dossziéját. Várják a jelentkezőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is, míg a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem két karán hétfőig meghosszabbították a határidőt..
Nagyobb érdeklődés mutatkozik idén a fiatalok körében a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) iránt, ahol a beiratkozás első napján csaknem ezerrel többen jelentkeztek, mint tavaly. A felsőoktatási intézmény sajtóosztályának közleménye szerint a Kolozsvári egyetemen meghirdetett alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 jelentkező nyújtotta be felvételi dossziéját.
A legtöbb iratcsomót, több mint 200-at a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon regisztrálták, ahol 659 tandíjmentes hely várja a nappali, alaptagozatos szakok iránt érdeklődőket. Nagy az igény a Pszichológia és Neveléstudományok Kar képzései iránt is, ahol szintén mintegy 200-an iratkoztak be az első napon, itt 351 tandíjmentes hely van, míg a Bölcsészettudományi Karon 174 jelentkezőt regisztráltak első nap a 414 tandíjmentes helyre. Kedden a Matematika és Informatika Karon is elkezdődött a beiratkozás, az ide jelentkezőknek felvételizniük is kell matematikából vagy informatikából.
Karonként változnak a díjak
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem 21 karán szombaton, július 23-án zárul a beiratkozás, a felvételi vizsgák végleges eredményét július 31-én függesztik ki. A Kolozsvári felsőoktatási intézményben a 2016–2017-es tanévre 4915 tandíjmentes helyet, több mint 9000 tandíjas helyet, illetve 2700 távoktatásos, illetve csökkentett látogatású helyet hirdetett meg alapképzésen. A korábbi évektől eltérően sok karon írásbeli és szóbeli vizsgát is bevezettek a jelentkezők ismereteinek felmérésére, az érettségi átlagot eltérő módon veszik figyelembe a pontozáskor.
A felvételi díjakat az egyes karok szabják meg, így karonként különböznek. A legtöbb szakon 30–50 lejt kell fizetni, a népszerűbb szakokra jelentkezőktől, mint az informatika, pszichológia, politológia, kommunikáció 120–170 lej közötti összeget is elkérnek. A tandíj összege szintén karonként módosul, átlagosan 2000 és 3600 lej közötti összeget kell fizetni évente, utóbbit a nagy népszerűségnek örvendő informatika szakon. De vannak szakok, ahol az átlagos tandíj kétszeresét is elkérik a fizetéses helyre bejutott diákoktól: a film, fotó, média szakosoknak például 5500 lejt kell lepengetni évente.
Hétfőn kezdődött és két hétig tart a jelentkezési időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári karán is, ahol 185 helyet hirdettek meg a 2016–2017-es tanévre, 120-at alapképzésen, 65-öt pedig magiszterin. A helyek fele-fele arányban ingyenesek, illetve tandíjkötelesek, a tandíj értéke szaktól függően évi 250 és 450 euró között mozog. Az egyetem Marosvásárhelyi karán tizenkét alapképzéses és négy magiszteri szakra várják az érdeklődőket, Csíkszeredában az új tanévben alapképzésen tizenöt, magiszterin öt szakon folyik az oktatás. A felvételi díj karonként változik, a hargitai megyeszékhelyen például egységesen 50 lejt, míg Kolozsváron szaktól függően 70–100 lejt kell fizetni.
Hosszabbítottak Nagyváradon
A Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) már múlt hétfőn elkezdődött a jelentkezés, azonban a Bölcsészettudomány Karon, illetve a Közgazdaságtudományi Kar alapképzésein meghosszabbították a beiratkozási időszakot, hétfő, július 25-e 15 óráig várják az érdeklődőket. A Művészeti Karon ellenben az eredetileg megszabott dátumon, azaz szerdán zárul a beiratkozási időszak.
A Nagyváradi felsőoktatási intézményben alapképzésen 279 tandíjmentes és 261 tandíjas helyet hirdettek meg, míg magiszteri képzésen 347 tandíjmentes, illetve 400 tandíjas helyre lehetett jelentkezni. Az egyetemistajelölteknek 50 lejes beiratkozási díjat kell fizetni, ami sikeres felvételi esetén 120 lejes beiskolázási díjjal egészül ki.
Pap Melinda
Székelyhon.ro
Javában tart a beiratkozási időszak a felsőoktatási intézményekben. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet már első nap megrohamozták a jelentkezők, az alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 fiatal nyújtotta be dossziéját. Várják a jelentkezőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is, míg a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem két karán hétfőig meghosszabbították a határidőt..
Nagyobb érdeklődés mutatkozik idén a fiatalok körében a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) iránt, ahol a beiratkozás első napján csaknem ezerrel többen jelentkeztek, mint tavaly. A felsőoktatási intézmény sajtóosztályának közleménye szerint a Kolozsvári egyetemen meghirdetett alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 jelentkező nyújtotta be felvételi dossziéját.
A legtöbb iratcsomót, több mint 200-at a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon regisztrálták, ahol 659 tandíjmentes hely várja a nappali, alaptagozatos szakok iránt érdeklődőket. Nagy az igény a Pszichológia és Neveléstudományok Kar képzései iránt is, ahol szintén mintegy 200-an iratkoztak be az első napon, itt 351 tandíjmentes hely van, míg a Bölcsészettudományi Karon 174 jelentkezőt regisztráltak első nap a 414 tandíjmentes helyre. Kedden a Matematika és Informatika Karon is elkezdődött a beiratkozás, az ide jelentkezőknek felvételizniük is kell matematikából vagy informatikából.
Karonként változnak a díjak
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem 21 karán szombaton, július 23-án zárul a beiratkozás, a felvételi vizsgák végleges eredményét július 31-én függesztik ki. A Kolozsvári felsőoktatási intézményben a 2016–2017-es tanévre 4915 tandíjmentes helyet, több mint 9000 tandíjas helyet, illetve 2700 távoktatásos, illetve csökkentett látogatású helyet hirdetett meg alapképzésen. A korábbi évektől eltérően sok karon írásbeli és szóbeli vizsgát is bevezettek a jelentkezők ismereteinek felmérésére, az érettségi átlagot eltérő módon veszik figyelembe a pontozáskor.
A felvételi díjakat az egyes karok szabják meg, így karonként különböznek. A legtöbb szakon 30–50 lejt kell fizetni, a népszerűbb szakokra jelentkezőktől, mint az informatika, pszichológia, politológia, kommunikáció 120–170 lej közötti összeget is elkérnek. A tandíj összege szintén karonként módosul, átlagosan 2000 és 3600 lej közötti összeget kell fizetni évente, utóbbit a nagy népszerűségnek örvendő informatika szakon. De vannak szakok, ahol az átlagos tandíj kétszeresét is elkérik a fizetéses helyre bejutott diákoktól: a film, fotó, média szakosoknak például 5500 lejt kell lepengetni évente.
Hétfőn kezdődött és két hétig tart a jelentkezési időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári karán is, ahol 185 helyet hirdettek meg a 2016–2017-es tanévre, 120-at alapképzésen, 65-öt pedig magiszterin. A helyek fele-fele arányban ingyenesek, illetve tandíjkötelesek, a tandíj értéke szaktól függően évi 250 és 450 euró között mozog. Az egyetem Marosvásárhelyi karán tizenkét alapképzéses és négy magiszteri szakra várják az érdeklődőket, Csíkszeredában az új tanévben alapképzésen tizenöt, magiszterin öt szakon folyik az oktatás. A felvételi díj karonként változik, a hargitai megyeszékhelyen például egységesen 50 lejt, míg Kolozsváron szaktól függően 70–100 lejt kell fizetni.
Hosszabbítottak Nagyváradon
A Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) már múlt hétfőn elkezdődött a jelentkezés, azonban a Bölcsészettudomány Karon, illetve a Közgazdaságtudományi Kar alapképzésein meghosszabbították a beiratkozási időszakot, hétfő, július 25-e 15 óráig várják az érdeklődőket. A Művészeti Karon ellenben az eredetileg megszabott dátumon, azaz szerdán zárul a beiratkozási időszak.
A Nagyváradi felsőoktatási intézményben alapképzésen 279 tandíjmentes és 261 tandíjas helyet hirdettek meg, míg magiszteri képzésen 347 tandíjmentes, illetve 400 tandíjas helyre lehetett jelentkezni. Az egyetemistajelölteknek 50 lejes beiratkozási díjat kell fizetni, ami sikeres felvételi esetén 120 lejes beiskolázási díjjal egészül ki.
Pap Melinda
Székelyhon.ro
2016. július 21.
Támogatások a magyar kormánytól
A magyar kormány az elmúlt hat évben több mint 1,3 milliárd forinttal támogatta a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület oktatási-nevelési és hitéleti törekvéseit – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár tegnap Nagyváradon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót, melyen elhangzott: egyházi területen 1,244 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt hat évben az egyházkerület, amely ezen felül a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól további mintegy 150 millió forintot kapott terveinek megvalósítására. Az államtitkár rámutatott, mindez azt igazolja, hogy az Orbán-kormány sokkal nagyobb mértékben figyel azokra a külhoni és partiumi magyarokra, akik tetteikkel is bizonyítják, hogy a közösséget szolgálják. A támogatott beruházások közül több oktatási projektet emelt ki, amelyek – mint mondta – látszólag nem a hitéletet szolgálják, de segítik a partiumi magyarokat a magyar nyelv és kultúra, valamint a keresztény hit megőrzésében. Megemlítette a nagyszalontai református iskolát, amelynek megépítéséhez a magyar kormány 660 millió forinttal járult hozzá, és kiemelte a zilahligeti református egyházközség óvodafejlesztésére nyújtott 184 millió forint, valamint a Nagyváradi óvodatámogatásra nyújtott 24,5 millió forint értékű támogatást. Mint elhangzott, Nagybányára és Szatmárnémetibe is jutottak hasonló támogatások. Soltész megköszönte az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és az ortodox egyháznak, hogy támogatták azt az alkotmánymódosító polgári kezdeményezést, miszerint az alkotmányba kerüljön be, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán nyugszik.
Csűry István püspök köszönetet mondott a magyar kormánynak az egyházkerületnek nyújtott támogatásért, hangsúlyozván, hogy 40–50 gyülekezet nevében fejezi ki háláját, amelyek kisebb-nagyobb kormányzati támogatásban részesültek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A magyar kormány az elmúlt hat évben több mint 1,3 milliárd forinttal támogatta a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület oktatási-nevelési és hitéleti törekvéseit – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár tegnap Nagyváradon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót, melyen elhangzott: egyházi területen 1,244 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt hat évben az egyházkerület, amely ezen felül a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól további mintegy 150 millió forintot kapott terveinek megvalósítására. Az államtitkár rámutatott, mindez azt igazolja, hogy az Orbán-kormány sokkal nagyobb mértékben figyel azokra a külhoni és partiumi magyarokra, akik tetteikkel is bizonyítják, hogy a közösséget szolgálják. A támogatott beruházások közül több oktatási projektet emelt ki, amelyek – mint mondta – látszólag nem a hitéletet szolgálják, de segítik a partiumi magyarokat a magyar nyelv és kultúra, valamint a keresztény hit megőrzésében. Megemlítette a nagyszalontai református iskolát, amelynek megépítéséhez a magyar kormány 660 millió forinttal járult hozzá, és kiemelte a zilahligeti református egyházközség óvodafejlesztésére nyújtott 184 millió forint, valamint a Nagyváradi óvodatámogatásra nyújtott 24,5 millió forint értékű támogatást. Mint elhangzott, Nagybányára és Szatmárnémetibe is jutottak hasonló támogatások. Soltész megköszönte az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és az ortodox egyháznak, hogy támogatták azt az alkotmánymódosító polgári kezdeményezést, miszerint az alkotmányba kerüljön be, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán nyugszik.
Csűry István püspök köszönetet mondott a magyar kormánynak az egyházkerületnek nyújtott támogatásért, hangsúlyozván, hogy 40–50 gyülekezet nevében fejezi ki háláját, amelyek kisebb-nagyobb kormányzati támogatásban részesültek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 21.
Molnár Júlia „kiszolgálná” az adófizető váradi nézőket
A közönségbarát, szórakoztató előadásokat hiányolja a Nagyváradi Szigligeti Színház repertoárjából Molnár Júlia színművész, aki eldöntötte, hogy indul az igazgatói székért folyó versenyen.
Az utóbbi időszakban a Nagyváradi Szigligeti Színház valóságos mintaintézménynek számított az erdélyi és partiumi magyar (feltörekvő) teátrumok között, hiszen 2011-ben gazdasági értelemben függetlenedett a román társulattól, amellyel addig osztoznia kellett mindenen, és azóta a híradások szerint folyamatos fejlődést könyvelhetett el. A sokáig csupán a szakmai térkép peremén, homályosan létező társulat újabb előadásaival már több fesztiválra is meghívást kapott, a tavalyi Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján például a nagydíjat a szigligetisek A mi osztályunk című, Anca Bradu rendezte előadása hozta el. A teátrum tavaly adta át az új stúdiótermet, amelyet egyébként nem önkormányzati támogatásból, hanem adományokból, tehát a közönség támogatásából alakítottak ki.
Éppen ezért volt meglepő a társulat egyik színművésze, Molnár Júliának a Reggeli Újságban kedden megjelent nyilatkozata, miszerint megpályázná a teátrum főigazgatói állását, miután Czvikker Katalin mandátuma november 30-án lejár, szerinte ugyanis a teátrum repertoárjába vissza kellene hozni a „közönségbarát darabokat" a költséges és a közönséget elriasztó „alternatív színházzal" szemben. Mint mondta a kollégái nagy része támogatja az elképzeléseit, „erős mag áll mögötte".
„Hát, na"
Megkeresésünkre Molnár Júlia elmondta, bár a színészek nagy része elégedetlen a mostani műsorpolitikával, „ezt azonban nem fogják felvállalni, mert mindenki fél". „Harmincöt éve vagyok Nagyváradon, és úgy érzem, hogy ez a színház sokkal többet érdemelne. El lehet követni statisztikai és könyvelési bravúrokat, de ettől még az igazság az, hogy a nézőszám folyamatosan csökken, nagyon kevesen ülnek a nézőtéren. Ezen szeretnék változtatni, ezért is döntöttem úgy, hogy megpályázom az állást" – fogalmazott Molnár, hozzátéve, hogy a jelentkezése hírére a mostani vezetőségből mindenki pánikba esett.
Szerinte sok előadásnak indokolatlanul nagy a költségvetése, és többségük nem is nyerte vissza a befektetett költségeket. „Az a legfontosabb, hogy kiszolgáljuk a Nagyváradi magyar adófizető közönséget, és eddig mindennel foglalkoztunk, csak velük nem" – vélte az elsősorban szórakoztató előadásokban nyújtott alakításairól ismert színésznő. Hozzátette, hogy a legutolsó évadban talán „kapott valamit" a nagyközönség is, de az utóbbi öt évet nézve ez legtöbbször „nem jött össze".
„Nagyobbrészt alternatív előadások voltak, de a Nagyváradi közönség az itteni színjátszás kétszázvalahány éve alatt nem erre állt be. Egy ilyen nagy színházi múlttal rendelkező városban nem lehet közönséget nevelni, erőszakosan aztán különösen nem, mert nem megy" – magyarázta a műsorpolitikával kapcsolatos aggályait Molnár Júlia.
Kérdésünkre, hogy pontosan mit is ért „alternatív színjátszáson", a színész elmondta: „Az egy vékony réteget szolgál ki, úgy nézem, egyre vékonyabbat. Nem tudom definiálni itt az alternatív színházat, ezt mindenki tudja, gondolom, aki színházba jár. De a társulatvezetőnk (Novák Eszter – a szerk. megj.) azt mondta, hogy egy zseniális előadás, zseniális színészek, zseniális darab, csak amikor vége van, akkor nem ért senki semmit belőle, de az attól még zseniális. Hát, na."
Nem számítanak a díjak
Molnár szerint 15–20 ember ül egy-egy előadáson, amiből előadás közben kimegy 15 úgy, hogy szünet sincs a darabban. „Én elhiszem, hogy díjakat nyertek ezek a produkciók, de számomra nem az a színház, amikor egy 5–6 tagú fesztiválzsűrit kiszolgálunk, miközben a nagyközönséget nem érdekli, amit csinálunk. Számunkra a díjat a közönség felhőtlen szórakozása kell hogy jelentse. Valaki kitalálta ezt a borzalmas dolgot, hogy ami szórakoztató, az nem lehet művészi. Ezt én nem is értem (...) Én telt ház előtt szeretek játszani, és lehetőleg azt látni, hogy mosolyogva mennek el az emberek a színházból" – tette hozzá. Mint mondta, a Reggeli Újság cikkének megjelenése óta rengetegen megkeresték, és támogatásukról biztosították. Molnár elmondta: még nem tudja, pontosan mikor írják ki a Szigligeti vezetésére a versenyvizsgát.
Szerettük volna megszólaltatni az ügyben a jelenlegi igazgatót, Czvikker Katalint, ő azonban szabadságát tölti, így nem értük el, a társulat művészeti vezetője, Novák Eszter pedig egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azt ígérte azonban, hogy kicsit később rászánja magát.
A hasonló, „művészszínház" vagy „közönségbarát színház" típusú viták egyébként nem idegenek az erdélyi magyar színházi élettől, emlékezzünk csak vissza, hogy a kétezres évek elején a Tompa Gábor vezette Kolozsvári Magyar Színház közönsége is két pártra szakadt, ott azonban Tompa következetes művészeti programjának és számos, a romániai művészeti életben elismert pártolójának köszönhetően a vita végül a klasszikusabb színházat visszasírók „vereségével" zárult.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
A közönségbarát, szórakoztató előadásokat hiányolja a Nagyváradi Szigligeti Színház repertoárjából Molnár Júlia színművész, aki eldöntötte, hogy indul az igazgatói székért folyó versenyen.
Az utóbbi időszakban a Nagyváradi Szigligeti Színház valóságos mintaintézménynek számított az erdélyi és partiumi magyar (feltörekvő) teátrumok között, hiszen 2011-ben gazdasági értelemben függetlenedett a román társulattól, amellyel addig osztoznia kellett mindenen, és azóta a híradások szerint folyamatos fejlődést könyvelhetett el. A sokáig csupán a szakmai térkép peremén, homályosan létező társulat újabb előadásaival már több fesztiválra is meghívást kapott, a tavalyi Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján például a nagydíjat a szigligetisek A mi osztályunk című, Anca Bradu rendezte előadása hozta el. A teátrum tavaly adta át az új stúdiótermet, amelyet egyébként nem önkormányzati támogatásból, hanem adományokból, tehát a közönség támogatásából alakítottak ki.
Éppen ezért volt meglepő a társulat egyik színművésze, Molnár Júliának a Reggeli Újságban kedden megjelent nyilatkozata, miszerint megpályázná a teátrum főigazgatói állását, miután Czvikker Katalin mandátuma november 30-án lejár, szerinte ugyanis a teátrum repertoárjába vissza kellene hozni a „közönségbarát darabokat" a költséges és a közönséget elriasztó „alternatív színházzal" szemben. Mint mondta a kollégái nagy része támogatja az elképzeléseit, „erős mag áll mögötte".
„Hát, na"
Megkeresésünkre Molnár Júlia elmondta, bár a színészek nagy része elégedetlen a mostani műsorpolitikával, „ezt azonban nem fogják felvállalni, mert mindenki fél". „Harmincöt éve vagyok Nagyváradon, és úgy érzem, hogy ez a színház sokkal többet érdemelne. El lehet követni statisztikai és könyvelési bravúrokat, de ettől még az igazság az, hogy a nézőszám folyamatosan csökken, nagyon kevesen ülnek a nézőtéren. Ezen szeretnék változtatni, ezért is döntöttem úgy, hogy megpályázom az állást" – fogalmazott Molnár, hozzátéve, hogy a jelentkezése hírére a mostani vezetőségből mindenki pánikba esett.
Szerinte sok előadásnak indokolatlanul nagy a költségvetése, és többségük nem is nyerte vissza a befektetett költségeket. „Az a legfontosabb, hogy kiszolgáljuk a Nagyváradi magyar adófizető közönséget, és eddig mindennel foglalkoztunk, csak velük nem" – vélte az elsősorban szórakoztató előadásokban nyújtott alakításairól ismert színésznő. Hozzátette, hogy a legutolsó évadban talán „kapott valamit" a nagyközönség is, de az utóbbi öt évet nézve ez legtöbbször „nem jött össze".
„Nagyobbrészt alternatív előadások voltak, de a Nagyváradi közönség az itteni színjátszás kétszázvalahány éve alatt nem erre állt be. Egy ilyen nagy színházi múlttal rendelkező városban nem lehet közönséget nevelni, erőszakosan aztán különösen nem, mert nem megy" – magyarázta a műsorpolitikával kapcsolatos aggályait Molnár Júlia.
Kérdésünkre, hogy pontosan mit is ért „alternatív színjátszáson", a színész elmondta: „Az egy vékony réteget szolgál ki, úgy nézem, egyre vékonyabbat. Nem tudom definiálni itt az alternatív színházat, ezt mindenki tudja, gondolom, aki színházba jár. De a társulatvezetőnk (Novák Eszter – a szerk. megj.) azt mondta, hogy egy zseniális előadás, zseniális színészek, zseniális darab, csak amikor vége van, akkor nem ért senki semmit belőle, de az attól még zseniális. Hát, na."
Nem számítanak a díjak
Molnár szerint 15–20 ember ül egy-egy előadáson, amiből előadás közben kimegy 15 úgy, hogy szünet sincs a darabban. „Én elhiszem, hogy díjakat nyertek ezek a produkciók, de számomra nem az a színház, amikor egy 5–6 tagú fesztiválzsűrit kiszolgálunk, miközben a nagyközönséget nem érdekli, amit csinálunk. Számunkra a díjat a közönség felhőtlen szórakozása kell hogy jelentse. Valaki kitalálta ezt a borzalmas dolgot, hogy ami szórakoztató, az nem lehet művészi. Ezt én nem is értem (...) Én telt ház előtt szeretek játszani, és lehetőleg azt látni, hogy mosolyogva mennek el az emberek a színházból" – tette hozzá. Mint mondta, a Reggeli Újság cikkének megjelenése óta rengetegen megkeresték, és támogatásukról biztosították. Molnár elmondta: még nem tudja, pontosan mikor írják ki a Szigligeti vezetésére a versenyvizsgát.
Szerettük volna megszólaltatni az ügyben a jelenlegi igazgatót, Czvikker Katalint, ő azonban szabadságát tölti, így nem értük el, a társulat művészeti vezetője, Novák Eszter pedig egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azt ígérte azonban, hogy kicsit később rászánja magát.
A hasonló, „művészszínház" vagy „közönségbarát színház" típusú viták egyébként nem idegenek az erdélyi magyar színházi élettől, emlékezzünk csak vissza, hogy a kétezres évek elején a Tompa Gábor vezette Kolozsvári Magyar Színház közönsége is két pártra szakadt, ott azonban Tompa következetes művészeti programjának és számos, a romániai művészeti életben elismert pártolójának köszönhetően a vita végül a klasszikusabb színházat visszasírók „vereségével" zárult.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 21.
Bolyai Nyári Akadémia Nagyváradon is
Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg idén a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Erdélyben a Bolyai Nyári Akadémiát (BNYA). „A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek. A változtatás módszerei” fő témában zajló háromhetes képzésről Pöllnitz Ilona programkoordinátor beszélt lapunknak.
Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő RMPSZ alapítóinak jóvoltából megszülető BNYA július 11-én indult, hogy Erdély különböző helyszínein képezzen tovább hazai oktatókat és pedagógusokat. Az akadémia sikerességét hosszú élete, a megrendezése iránt tanúsított igényt pedig a túljelentkezések bizonyítják.
A július 31-ig tartó képzés első hetében (július 11-16) óvónők és tanítónők számára öt szekció működött (Csíkszeredán, Szovátan, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben és Szörényváron). A most zajló második hét (július 18-23) általános és középiskolai tanárokat tömörít Válaszúton, Szovátan, Csíkszeredában, Nagyváradon, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, míg a harmadik héten (július 25-31) szintén általános és középiskolai tanárokat Nagykárolyban, Szovátan, Nagyváradon, Gyulafehérváron és Kolozsváron. A szakok szerint leosztott programok várhatóan közel 600 pedagógust mozgatnak meg az országban, és évről évre egyre többen iratkoznak be. A résztvevők, akik oklevéllel távoznak, az évente kiválasztott témában megírt záródolgozatuk és a szükséges dokumentáció leadásával lehetőséget kapnak arra, hogy az elvégzett képzést akkreditálják számukra. Az Oktatási Minisztériummal való megegyezésnek köszönhetően az RMPSZ negyedik alkalommal teszi lehetővé, hogy a BNYA dolgozatai – körülbelül 500-550 leadott munkáról van szó – minősítésük után tíz kreditpontban részesüljenek. Pöllnitz elmondása szerint „az Akadémia az alternatív, a hagyományostól eltérő oldalát használja ki a képzési lehetőségnek, hozzájárulva ahhoz, hogy a tanárok ötévente összegyűjtendő 90 akkreditált pontszámához pótoljanak valamicskét, és a számukra kötelező továbbképzésben ennélfogva nagyon hasznosnak bizonyul.”
A képzés idejére vendégül látott 93 oktatói kar idén fele-fele arányban magyarországi és hazai képzőintézmények és egyetemek előadóiból áll.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg idén a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Erdélyben a Bolyai Nyári Akadémiát (BNYA). „A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek. A változtatás módszerei” fő témában zajló háromhetes képzésről Pöllnitz Ilona programkoordinátor beszélt lapunknak.
Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő RMPSZ alapítóinak jóvoltából megszülető BNYA július 11-én indult, hogy Erdély különböző helyszínein képezzen tovább hazai oktatókat és pedagógusokat. Az akadémia sikerességét hosszú élete, a megrendezése iránt tanúsított igényt pedig a túljelentkezések bizonyítják.
A július 31-ig tartó képzés első hetében (július 11-16) óvónők és tanítónők számára öt szekció működött (Csíkszeredán, Szovátan, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben és Szörényváron). A most zajló második hét (július 18-23) általános és középiskolai tanárokat tömörít Válaszúton, Szovátan, Csíkszeredában, Nagyváradon, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, míg a harmadik héten (július 25-31) szintén általános és középiskolai tanárokat Nagykárolyban, Szovátan, Nagyváradon, Gyulafehérváron és Kolozsváron. A szakok szerint leosztott programok várhatóan közel 600 pedagógust mozgatnak meg az országban, és évről évre egyre többen iratkoznak be. A résztvevők, akik oklevéllel távoznak, az évente kiválasztott témában megírt záródolgozatuk és a szükséges dokumentáció leadásával lehetőséget kapnak arra, hogy az elvégzett képzést akkreditálják számukra. Az Oktatási Minisztériummal való megegyezésnek köszönhetően az RMPSZ negyedik alkalommal teszi lehetővé, hogy a BNYA dolgozatai – körülbelül 500-550 leadott munkáról van szó – minősítésük után tíz kreditpontban részesüljenek. Pöllnitz elmondása szerint „az Akadémia az alternatív, a hagyományostól eltérő oldalát használja ki a képzési lehetőségnek, hozzájárulva ahhoz, hogy a tanárok ötévente összegyűjtendő 90 akkreditált pontszámához pótoljanak valamicskét, és a számukra kötelező továbbképzésben ennélfogva nagyon hasznosnak bizonyul.”
A képzés idejére vendégül látott 93 oktatói kar idén fele-fele arányban magyarországi és hazai képzőintézmények és egyetemek előadóiból áll.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. július 21.
A magyar kormány támogatja Csűryt
A magyar kormány képviselője a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyváradi székhelyén jelentette be, hogy támogatja Csűry István püspököt.
Tegnap közös sajtótájékoztatót tartott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) Nagyváradi székhelyén Csűry István, a KREK püspöke, illetve Soltész Miklós, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. „Fontos hangsúlyozni, hogy egy közösséget, embereket, magát egy személyt legkevésbé az jellemez, amit valakik, vagy valaki állít róluk, elferdít, amit írnak vagy rossz szándékkal állítanak róluk, hanem leginkább az, amit ők nem csak mondanak, hanem amit tesznek is” – fogalmazott a sajtótájékoztató elején Soltész Miklós, utalva a legegyértelműbben a mellette ülő Csűry István püspök tevékenységére, ugyanakkor az őt az utóbbi időben ért támadásokra is, melyeket, mint azt lapunkban is olvasni lehetett, Tőkés László, EP-képviselő, az egyházkerület korábbi püspöke fogalmazott meg ellene.
Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat év során az Orbán kormány folyamatosan támogatta a Csűry István vezette egyházkerületet, és a jövőben is így tesz. Amikor azonban rákérdeztünk arra: az idézett üzenet jelenti-e azt is, hogy a Fidesz kormány megvonja támogatását a FIDESZ-listán az EP-be jutott Tőkés Lászlótól, Soltész Miklós válaszában visszautasította ezt megközelítést, majd így fogalmazott: „Csűry István püspök urat és a mögötte álló egész református közösséget, és a mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk.” Csűry István püspök a maga során azt mondta: nem a sorok között való olvasás volt a sajtótájékoztató célja.
Pap István
erdon.ro
A magyar kormány képviselője a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyváradi székhelyén jelentette be, hogy támogatja Csűry István püspököt.
Tegnap közös sajtótájékoztatót tartott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) Nagyváradi székhelyén Csűry István, a KREK püspöke, illetve Soltész Miklós, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. „Fontos hangsúlyozni, hogy egy közösséget, embereket, magát egy személyt legkevésbé az jellemez, amit valakik, vagy valaki állít róluk, elferdít, amit írnak vagy rossz szándékkal állítanak róluk, hanem leginkább az, amit ők nem csak mondanak, hanem amit tesznek is” – fogalmazott a sajtótájékoztató elején Soltész Miklós, utalva a legegyértelműbben a mellette ülő Csűry István püspök tevékenységére, ugyanakkor az őt az utóbbi időben ért támadásokra is, melyeket, mint azt lapunkban is olvasni lehetett, Tőkés László, EP-képviselő, az egyházkerület korábbi püspöke fogalmazott meg ellene.
Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat év során az Orbán kormány folyamatosan támogatta a Csűry István vezette egyházkerületet, és a jövőben is így tesz. Amikor azonban rákérdeztünk arra: az idézett üzenet jelenti-e azt is, hogy a Fidesz kormány megvonja támogatását a FIDESZ-listán az EP-be jutott Tőkés Lászlótól, Soltész Miklós válaszában visszautasította ezt megközelítést, majd így fogalmazott: „Csűry István püspök urat és a mögötte álló egész református közösséget, és a mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk.” Csűry István püspök a maga során azt mondta: nem a sorok között való olvasás volt a sajtótájékoztató célja.
Pap István
erdon.ro
2016. július 22.
Kelemen Hunor: idén sem vagyunk megkerülhető politikai erő
Az RMDSZ számára a következő hetekben az az egyik legfontosabb feladat, hogy a racionális érvek mellett olyan érzelmi hozzáadott értéket fogalmazzon meg a parlamenti választásokra, amellyel a mozgósítás sikeresebb lesz – nyilatkozta a Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint a választási előkészületek hívószavai a bátorság és az egyenes beszéd.
Az SZKT-n tartott politikai tájékoztatójában úgy fogalmazott: bátorságra, egyenes beszédre lesz szükség ahhoz, hogy erős parlamenti frakcióval erősítse meg az RMDSZ az önkormányzati képviseletet. Kifejtené bővebben, hogy a bátorságnak miben kell megnyilvánulnia?
Amikor érdekképviseletről, magyar ügyről beszélünk, akkor mindig arra van szükség, hogy minden egyebet tegyünk félre, és nevezzük a nevén a dolgokat. Ez 2016-ban sem lesz másképpen. Ugyanakkor ott, ahol változásra, cserére van szükség, bátran bele kell vágni, akár személyekről, akár programról beszélünk. Nem szabad a változástól lemondani azért, mert ettől esetleg egyesek félnek, a szükséges változtatásokat végre kell hajtani. Nem csak személyi változásokra utalok, hanem különböző témák kezelésére, akár egy politikai programnak a megfogalmazására. Az egyenes beszéd, az őszinte beszéd az mindig fontos volt, most is fontos, de beletartozik a felelősség is. Ne ígérjünk olyasmit, amiről maguk a választók is érzik, hogy csak illúzió. Azt gondolom, hogy a 2016-os parlamenti választások előkészületeinek ezek valóban a hívószavai is lehetnek: a bátorság és az egyenes beszéd.
Az RMDSZ 2012-höz képest szavazatokat veszített, mégis erős mAradt az önkormányzatokban, a négy évvel ezelőtti teljesítményhez képest több végrehajtói tisztséget szerzett. Ezt hogyan értékeli?
Az RMDSZ szavazatvesztése egy országos trendbe illeszkedik be. Ha csak mi veszítettünk volna szavazatokat az alacsony részvétel miatt, akkor most nagyobb gondban lennénk. Nyilván, a többi párt vesztesége nekünk nem mentség, de ha az arányokat, a tisztségek számát nézzük, akkor eredményeink a 2012-eshez hasonlóak. Ugyanakkor képesek vagyunk olyan politikai tárgyalásokat folytatni, amelyekből a közösség és a közösség képviselete kerül ki megerősödve, és ez azt mutatja, hogy nem vagyunk ebben az évben sem megkerülhető politikai erő.
Az önkormányzati eredmények kiértékelésének egyik fő konklúziója az volt, hogy Bihar megyében és Székelyföldön sokkal kevésbé sikerült mozgósítani a magyar szavazókat, mint szórványban. Mi az oka ennek?
Egyrészt az, hogy Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében nem volt tétje a választásnak, több tucat településen nem csak a polgármesterjelöltünknek nem volt ellenjelöltje, hanem a tanácsosi jelöltlistánk sem volt versenyhelyzetben. Sőt a megyei listánk sem, olyan értelemben, hogy mindenki készpénznek vette – és ez be is igazolódott –, hogy az RMDSZ így is, úgy is megnyeri a választást. Ez a mozgósításra rossz hatással volt. Maros megyeben is akadtak olyan települések, ahol nem voltak ellenjelöltjeink, de ott érezték az emberek a választások tétjét a megyei listával kapcsolatosan, ezért a mozgósítás is jobb volt. Bihar megyében Nagyváradon veszítettük a legtöbb szavazatot, a vidék az kevesebbet veszített, ám a megyeszékhelyen a lista sem volt szerintem meggyőző. Fiatal, jól képzett jelöltek kerültek erre a listára, de viszonylag ismeretlenek voltak a választók számára, és a rövid kampányidőszak nem volt elegendő arra, hogy ezt pótolni tudják.
Nyilván, az év végi választásokon nagy mozgósító ereje lenne annak az üzenetnek, hogy ha az emberek nem mennek el szavazni, parlamenti képviselet nélkül mArad az erdélyi magyar közösség. De a veszély valószínűleg nem áll fenn az alternatív küszöbnek köszönhetően. Mivel mozgósíthatók ilyen körülmények között a magyar szavazók?
Egyrészt elméletileg így is elképzelhető, hogy kiesünk a parlamentből, másrészt egy nagyon meggyengült képviselet azért nem ugyanaz, mint az erős képviselet. Ha alternatív küszöbbel kerülünk be a parlamentbe, nyilván nem mArad képviselet nélkül a magyarság, de politikai erejét össze sem lehetne mérni a mostanival. Ennek nagyon rossz üzenete lenne, és a következményeit még csak fel sem tudom mérni ennek a lehetőségnek. Számomra a kérdés az, hogy tudunk-e olyan programot megfogalmazni és olyan jelölteket állítani, akik az ésszerű érvek mellett azt az érzelmi hozzáadott értéket is tudják képviselni, amely mozgósít. Azt látjuk, hogy a racionális érvek nem elegendőek a mozgósításhoz. Ha azt mondjuk, hogy út, iskola, híd fog épülni, az soha nem elég, ehhez valamit még hozzá kell tenni. Azon dolgozunk ezen a nyáron, hogy azt a plusz üzenetet, politikai programot tudjuk felmutatni, amellyel a mozgósítás sikeresebb lesz.
Az SZKT-n elfogadott határozat szerint a jelöltállításnak a parlamenti választások előtt is két fő módozata lesz: rangsoroló küldöttgyűlés és az előválasztás. A módozatról a területi szervezetek döntenek. Szövetségi elnökként megfogalmazna-e erre vonatkozóan egy ajánlást számukra?
Fenntartom: meg kell adni a területi szervezetek számára azt a lehetőséget, hogy azzal a módszerrel döntsenek a jelöltekről, amelyet a legmegfelelőbbnek tartanak. Lesz ahol küldöttgyűlésen, közgyűlésen, máshol előválasztáson rangsorolják a jelölteket. Ezt teljesen a megyékre kell bízni, így tisztességes. Ha most bármit mondanék, úgy vennék, hogy az elnök véleményéhez kell próbálni igazodni, ez azonban ebben az esetben nem célravezető.
Tusványoson volt egy pódiumbeszélgetés, ahol egyes Székelyföldi önkormányzati vezetők bírálták az RMDSZ parlamenti frakcióit. Ráduly Róbert Csíkszeredai polgármester például kilátásba helyezte, hogy kilép az RMDSZ-ből, ha a szövetség kormányra lép. Kívánja-e ezt kommentálni?
Nem vettem részt ezen a beszélgetésen, nem tudom, mi hangzott el, ezért nem is szívesen kommentálom. De tény: nem találni sehol olyan politikai szervezetet, amely ne készülne a hatalomban való részvlételre. Egy polgármester is azért indul a választásokon, hogy vezesse a települést, nem azért, hogy ellenzékben legyen. A kérdés csak az, hogy milyen feltételekkel vállaljuk az esetleges kormányzást. De számunkra most nem a kormányzás, hanem a parlamenti választás a kérdés. Aki most a kormányzásról beszél, az a szekeret köti a lovak elé. Ebben az időszakban csak a parlamenti választásokról, a parlamenti frakció súlyáról, fontosságáról beszélünk.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
Az RMDSZ számára a következő hetekben az az egyik legfontosabb feladat, hogy a racionális érvek mellett olyan érzelmi hozzáadott értéket fogalmazzon meg a parlamenti választásokra, amellyel a mozgósítás sikeresebb lesz – nyilatkozta a Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint a választási előkészületek hívószavai a bátorság és az egyenes beszéd.
Az SZKT-n tartott politikai tájékoztatójában úgy fogalmazott: bátorságra, egyenes beszédre lesz szükség ahhoz, hogy erős parlamenti frakcióval erősítse meg az RMDSZ az önkormányzati képviseletet. Kifejtené bővebben, hogy a bátorságnak miben kell megnyilvánulnia?
Amikor érdekképviseletről, magyar ügyről beszélünk, akkor mindig arra van szükség, hogy minden egyebet tegyünk félre, és nevezzük a nevén a dolgokat. Ez 2016-ban sem lesz másképpen. Ugyanakkor ott, ahol változásra, cserére van szükség, bátran bele kell vágni, akár személyekről, akár programról beszélünk. Nem szabad a változástól lemondani azért, mert ettől esetleg egyesek félnek, a szükséges változtatásokat végre kell hajtani. Nem csak személyi változásokra utalok, hanem különböző témák kezelésére, akár egy politikai programnak a megfogalmazására. Az egyenes beszéd, az őszinte beszéd az mindig fontos volt, most is fontos, de beletartozik a felelősség is. Ne ígérjünk olyasmit, amiről maguk a választók is érzik, hogy csak illúzió. Azt gondolom, hogy a 2016-os parlamenti választások előkészületeinek ezek valóban a hívószavai is lehetnek: a bátorság és az egyenes beszéd.
Az RMDSZ 2012-höz képest szavazatokat veszített, mégis erős mAradt az önkormányzatokban, a négy évvel ezelőtti teljesítményhez képest több végrehajtói tisztséget szerzett. Ezt hogyan értékeli?
Az RMDSZ szavazatvesztése egy országos trendbe illeszkedik be. Ha csak mi veszítettünk volna szavazatokat az alacsony részvétel miatt, akkor most nagyobb gondban lennénk. Nyilván, a többi párt vesztesége nekünk nem mentség, de ha az arányokat, a tisztségek számát nézzük, akkor eredményeink a 2012-eshez hasonlóak. Ugyanakkor képesek vagyunk olyan politikai tárgyalásokat folytatni, amelyekből a közösség és a közösség képviselete kerül ki megerősödve, és ez azt mutatja, hogy nem vagyunk ebben az évben sem megkerülhető politikai erő.
Az önkormányzati eredmények kiértékelésének egyik fő konklúziója az volt, hogy Bihar megyében és Székelyföldön sokkal kevésbé sikerült mozgósítani a magyar szavazókat, mint szórványban. Mi az oka ennek?
Egyrészt az, hogy Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében nem volt tétje a választásnak, több tucat településen nem csak a polgármesterjelöltünknek nem volt ellenjelöltje, hanem a tanácsosi jelöltlistánk sem volt versenyhelyzetben. Sőt a megyei listánk sem, olyan értelemben, hogy mindenki készpénznek vette – és ez be is igazolódott –, hogy az RMDSZ így is, úgy is megnyeri a választást. Ez a mozgósításra rossz hatással volt. Maros megyeben is akadtak olyan települések, ahol nem voltak ellenjelöltjeink, de ott érezték az emberek a választások tétjét a megyei listával kapcsolatosan, ezért a mozgósítás is jobb volt. Bihar megyében Nagyváradon veszítettük a legtöbb szavazatot, a vidék az kevesebbet veszített, ám a megyeszékhelyen a lista sem volt szerintem meggyőző. Fiatal, jól képzett jelöltek kerültek erre a listára, de viszonylag ismeretlenek voltak a választók számára, és a rövid kampányidőszak nem volt elegendő arra, hogy ezt pótolni tudják.
Nyilván, az év végi választásokon nagy mozgósító ereje lenne annak az üzenetnek, hogy ha az emberek nem mennek el szavazni, parlamenti képviselet nélkül mArad az erdélyi magyar közösség. De a veszély valószínűleg nem áll fenn az alternatív küszöbnek köszönhetően. Mivel mozgósíthatók ilyen körülmények között a magyar szavazók?
Egyrészt elméletileg így is elképzelhető, hogy kiesünk a parlamentből, másrészt egy nagyon meggyengült képviselet azért nem ugyanaz, mint az erős képviselet. Ha alternatív küszöbbel kerülünk be a parlamentbe, nyilván nem mArad képviselet nélkül a magyarság, de politikai erejét össze sem lehetne mérni a mostanival. Ennek nagyon rossz üzenete lenne, és a következményeit még csak fel sem tudom mérni ennek a lehetőségnek. Számomra a kérdés az, hogy tudunk-e olyan programot megfogalmazni és olyan jelölteket állítani, akik az ésszerű érvek mellett azt az érzelmi hozzáadott értéket is tudják képviselni, amely mozgósít. Azt látjuk, hogy a racionális érvek nem elegendőek a mozgósításhoz. Ha azt mondjuk, hogy út, iskola, híd fog épülni, az soha nem elég, ehhez valamit még hozzá kell tenni. Azon dolgozunk ezen a nyáron, hogy azt a plusz üzenetet, politikai programot tudjuk felmutatni, amellyel a mozgósítás sikeresebb lesz.
Az SZKT-n elfogadott határozat szerint a jelöltállításnak a parlamenti választások előtt is két fő módozata lesz: rangsoroló küldöttgyűlés és az előválasztás. A módozatról a területi szervezetek döntenek. Szövetségi elnökként megfogalmazna-e erre vonatkozóan egy ajánlást számukra?
Fenntartom: meg kell adni a területi szervezetek számára azt a lehetőséget, hogy azzal a módszerrel döntsenek a jelöltekről, amelyet a legmegfelelőbbnek tartanak. Lesz ahol küldöttgyűlésen, közgyűlésen, máshol előválasztáson rangsorolják a jelölteket. Ezt teljesen a megyékre kell bízni, így tisztességes. Ha most bármit mondanék, úgy vennék, hogy az elnök véleményéhez kell próbálni igazodni, ez azonban ebben az esetben nem célravezető.
Tusványoson volt egy pódiumbeszélgetés, ahol egyes Székelyföldi önkormányzati vezetők bírálták az RMDSZ parlamenti frakcióit. Ráduly Róbert Csíkszeredai polgármester például kilátásba helyezte, hogy kilép az RMDSZ-ből, ha a szövetség kormányra lép. Kívánja-e ezt kommentálni?
Nem vettem részt ezen a beszélgetésen, nem tudom, mi hangzott el, ezért nem is szívesen kommentálom. De tény: nem találni sehol olyan politikai szervezetet, amely ne készülne a hatalomban való részvlételre. Egy polgármester is azért indul a választásokon, hogy vezesse a települést, nem azért, hogy ellenzékben legyen. A kérdés csak az, hogy milyen feltételekkel vállaljuk az esetleges kormányzást. De számunkra most nem a kormányzás, hanem a parlamenti választás a kérdés. Aki most a kormányzásról beszél, az a szekeret köti a lovak elé. Ebben az időszakban csak a parlamenti választásokról, a parlamenti frakció súlyáról, fontosságáról beszélünk.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2016. július 22.
A tragikus tizennyolcastól Arany letört bajuszáig
Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.
Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk.
Némi legendátlanítás
„Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…”
Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?”
Nagyszalonta, frontváros
„Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.”
„Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!”
*
Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.”
Mit érdemes innen elvinni?
„Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.”
„Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.”
„Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.”
A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…”
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro,
Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.
Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk.
Némi legendátlanítás
„Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…”
Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?”
Nagyszalonta, frontváros
„Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.”
„Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!”
*
Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.”
Mit érdemes innen elvinni?
„Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.”
„Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.”
„Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.”
A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…”
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro,
2016. július 23.
Magyar Bukarest 19. (Hencz Hilda)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 24.
Túlzsúfoltság, embertelen viszonyok a romániai börtönökben
Országszerte tizennégy börtönben lázadtak fel a rabok az embertelen körülmények miatt. A börtön az ugyan nem luxusszálloda, de a romániai fegyintézetekben valóban lehetetlen körülmények uralkodnak. A rabokban bűnhődniük kell cselekedeteikért, de minderre nem mehet rá az egészségünk, ugyanakkor biztosítani kell az emberi méltóságuk tiszteletben tartásához szükséges követelményeket is. Minderre a romániai börtönökben nincs lehetőség.
28 ezren 15-18 ezernyi helyre
A börtönlázadás a Bukaresti Rahova börtönben kezdődött, ahol az egyik tranzitállományban lévő rab felgyújtotta magát a cellájában. A tiltakozó akciók igen hamar kiterjedtek az egész országra. A iasi-i börtönben felgyújtották a matracokat, a rabok felmásztak a kerítésekre, majd Giurgiu, Vaslui, Nagyvárad, Csíkszereda következett. A Poarta Alba-i és a rahovai börtönben a rabok éhségsztrájkba kezdtek, Botosani-ban kimásztak az ablakokon, felmásztak a háztetőkre, műanyag palackokkal csaptak irgalmatlan zajt.
Az országos börtönigazgatóság vezérigazgatója, Gabriel Bejan kezdetben igyekezett titokban tartani a megmozdulásokat, miközben a „helyes tájékoztatás fontosságáról” beszélt, ám a sajtó résen volt. Állítólag a helyszínre siető tévériporterek újabb akciókra serkentették a rabokat, a híres rating, a műsornézettség növelésének céljából.
A vezérigazgató szavaira azonban rácáfolnak a Börtönök Országos Ügykezelőségének statisztikái. Ezeknek megfelelően a romániai börtönökben 28 ezer személy tölti büntetését, miközben a helyek száma mindössze 18 ezer. Vagyis – az illetékes szervek kimutatása szerint – a túlterheltség meghaladja a 150 százalékot.
80 millió eurós büntetés?
Az egészségügyi tárcavezető egyelőre tehetetlen. Hogy cselekvésképtelenségét leplezze, Raluca Prună ígéretet tett rá, hogy közvita tárgyává teszi a romániai börtönviszonyokat, amelyekről ősszel a parlamentben is tárgyalni fognak. Azt viszont elismerte, hogy a helyzet immár húsz éve megoldatlan. Szerinte egyébként a romániai börtönrendszer csupán 15 ezer hellyel rendelkezik.
Románia egyébként a börtönviszonyok miatt számos pert veszített és jelentős büntetéseket fizetett az Európai Emberjogi Bíróság ítéletei nyomán. Az ország csupán 2015-ben 460 ezer euró kártérítést kényszerült kifizetni, az igazságügyi tárcavezető, Raluca Prună pedig attól tart, hogy Romániát 80 millió eurós büntetésre ítéli az európai bíróság a börtönök túlzsúfoltsága és a katasztrofális börtönviszonyok miatt. Megtörténhet ugyanis, hogy az európai bíróság felfüggeszt minden Romániával kapcsolatos pert, és arra kötelezi az országot, hogy záros határidő alatt – egy évtől három évig terjedően – rendezze a helyzetet.
Az amnesztia, a megkegyelmezés nem segít
A civil társadalmi szervezetek nem hisznek a helyzet tartós rendezésében. Az APADOR-CH szerint a börtönviszonyok nem oldhatóak meg hosszú időre sem amnesztiával, sem megkegyelmezésekkel. A szervezet ügyvezető igazgatója, Nicoleta Andreescu úgy véli, az amnesztiákat követően rendszeresen megnövekszik a bűnözések száma, így a börtönök csakhamar ismét megtelnek. Ezekkel a módszerekkel egyébként az igazságügyi tárcavezető sem kívánna élni.
Ügyvédi körökben az a vélemény, hogy a börtönviszonyok javítása voltaképpen csupán adminisztráció kérdése. Ők viszont szükségesnek tartják a kollektív megkegyelmezést olyan esetekben, amikor az ily módon kiszabaduló rabok nem jelentenek társadalmi veszélyt. Kollektív kegyelemben részesülhetnek azok is, akik csupán első ízben követtek el apróbb bűncselekményeket, és akik büntetése mindössze néhány hónaptól egy-két évig terjed. Ilyen intézkedések nem ritkák a civilizált államokban, Romániában azonban tizenhat év óta nem volt ilyesmire példa.
Magánbörtönök
Az ügyvédek szerint a megkegyelmezés csupán a büntetés felfüggesztését jelenti. A megkegyelmezettnek, amennyiben három éven belül újabb bűncselekményt követne el, le kell töltenie az új büntetés mellett a régit is. Az ügyvédek jól tudják azonban, hogy a kollektív kegyelemmel a közvélemény nem ért egyet, mivel abban társadalmi veszélyt lát, és azt is elismerik, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. A román parlamentben két évvel ezelőtt szóba került a kollektív megkegyelmezés, de a törvényt – éppen a közvélemény ellenkezésétől tartva – végül is lesöpörték az asztalról.
Ügyvédi körök szerint egyébként a helyzet új börtönök építésével, vagy volt kaszárnyákban történő berendezésével, a meglévők korszerűsítésével, felújításával megoldható lenne. Ebben az esetben már emberséges körülményeket lehetne biztosítani a raboknak.
Gheorghiţa Mateuţ, aki olyan fontos politikusok védőügyvéde volt, mint Adrian Năstase vagy Dan Voiculescu, annak a véleményének adott hangot, hogy a börtönviszonyokon magánbörtönök építésével lehetne hosszú távon javítani. Ezekben biztosítani lehetne az emberi méltóság tiszteletben tartásához szükséges körülményeket. Az ügyvéd biztos abban, hogy minden bizonnyal lennének hazai, illetve külföldi üzletemberek, akik nem idegenkednének az ilyen befektetésektől.
Bogdán Tibor
maszol.ro
Országszerte tizennégy börtönben lázadtak fel a rabok az embertelen körülmények miatt. A börtön az ugyan nem luxusszálloda, de a romániai fegyintézetekben valóban lehetetlen körülmények uralkodnak. A rabokban bűnhődniük kell cselekedeteikért, de minderre nem mehet rá az egészségünk, ugyanakkor biztosítani kell az emberi méltóságuk tiszteletben tartásához szükséges követelményeket is. Minderre a romániai börtönökben nincs lehetőség.
28 ezren 15-18 ezernyi helyre
A börtönlázadás a Bukaresti Rahova börtönben kezdődött, ahol az egyik tranzitállományban lévő rab felgyújtotta magát a cellájában. A tiltakozó akciók igen hamar kiterjedtek az egész országra. A iasi-i börtönben felgyújtották a matracokat, a rabok felmásztak a kerítésekre, majd Giurgiu, Vaslui, Nagyvárad, Csíkszereda következett. A Poarta Alba-i és a rahovai börtönben a rabok éhségsztrájkba kezdtek, Botosani-ban kimásztak az ablakokon, felmásztak a háztetőkre, műanyag palackokkal csaptak irgalmatlan zajt.
Az országos börtönigazgatóság vezérigazgatója, Gabriel Bejan kezdetben igyekezett titokban tartani a megmozdulásokat, miközben a „helyes tájékoztatás fontosságáról” beszélt, ám a sajtó résen volt. Állítólag a helyszínre siető tévériporterek újabb akciókra serkentették a rabokat, a híres rating, a műsornézettség növelésének céljából.
A vezérigazgató szavaira azonban rácáfolnak a Börtönök Országos Ügykezelőségének statisztikái. Ezeknek megfelelően a romániai börtönökben 28 ezer személy tölti büntetését, miközben a helyek száma mindössze 18 ezer. Vagyis – az illetékes szervek kimutatása szerint – a túlterheltség meghaladja a 150 százalékot.
80 millió eurós büntetés?
Az egészségügyi tárcavezető egyelőre tehetetlen. Hogy cselekvésképtelenségét leplezze, Raluca Prună ígéretet tett rá, hogy közvita tárgyává teszi a romániai börtönviszonyokat, amelyekről ősszel a parlamentben is tárgyalni fognak. Azt viszont elismerte, hogy a helyzet immár húsz éve megoldatlan. Szerinte egyébként a romániai börtönrendszer csupán 15 ezer hellyel rendelkezik.
Románia egyébként a börtönviszonyok miatt számos pert veszített és jelentős büntetéseket fizetett az Európai Emberjogi Bíróság ítéletei nyomán. Az ország csupán 2015-ben 460 ezer euró kártérítést kényszerült kifizetni, az igazságügyi tárcavezető, Raluca Prună pedig attól tart, hogy Romániát 80 millió eurós büntetésre ítéli az európai bíróság a börtönök túlzsúfoltsága és a katasztrofális börtönviszonyok miatt. Megtörténhet ugyanis, hogy az európai bíróság felfüggeszt minden Romániával kapcsolatos pert, és arra kötelezi az országot, hogy záros határidő alatt – egy évtől három évig terjedően – rendezze a helyzetet.
Az amnesztia, a megkegyelmezés nem segít
A civil társadalmi szervezetek nem hisznek a helyzet tartós rendezésében. Az APADOR-CH szerint a börtönviszonyok nem oldhatóak meg hosszú időre sem amnesztiával, sem megkegyelmezésekkel. A szervezet ügyvezető igazgatója, Nicoleta Andreescu úgy véli, az amnesztiákat követően rendszeresen megnövekszik a bűnözések száma, így a börtönök csakhamar ismét megtelnek. Ezekkel a módszerekkel egyébként az igazságügyi tárcavezető sem kívánna élni.
Ügyvédi körökben az a vélemény, hogy a börtönviszonyok javítása voltaképpen csupán adminisztráció kérdése. Ők viszont szükségesnek tartják a kollektív megkegyelmezést olyan esetekben, amikor az ily módon kiszabaduló rabok nem jelentenek társadalmi veszélyt. Kollektív kegyelemben részesülhetnek azok is, akik csupán első ízben követtek el apróbb bűncselekményeket, és akik büntetése mindössze néhány hónaptól egy-két évig terjed. Ilyen intézkedések nem ritkák a civilizált államokban, Romániában azonban tizenhat év óta nem volt ilyesmire példa.
Magánbörtönök
Az ügyvédek szerint a megkegyelmezés csupán a büntetés felfüggesztését jelenti. A megkegyelmezettnek, amennyiben három éven belül újabb bűncselekményt követne el, le kell töltenie az új büntetés mellett a régit is. Az ügyvédek jól tudják azonban, hogy a kollektív kegyelemmel a közvélemény nem ért egyet, mivel abban társadalmi veszélyt lát, és azt is elismerik, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. A román parlamentben két évvel ezelőtt szóba került a kollektív megkegyelmezés, de a törvényt – éppen a közvélemény ellenkezésétől tartva – végül is lesöpörték az asztalról.
Ügyvédi körök szerint egyébként a helyzet új börtönök építésével, vagy volt kaszárnyákban történő berendezésével, a meglévők korszerűsítésével, felújításával megoldható lenne. Ebben az esetben már emberséges körülményeket lehetne biztosítani a raboknak.
Gheorghiţa Mateuţ, aki olyan fontos politikusok védőügyvéde volt, mint Adrian Năstase vagy Dan Voiculescu, annak a véleményének adott hangot, hogy a börtönviszonyokon magánbörtönök építésével lehetne hosszú távon javítani. Ezekben biztosítani lehetne az emberi méltóság tiszteletben tartásához szükséges körülményeket. Az ügyvéd biztos abban, hogy minden bizonnyal lennének hazai, illetve külföldi üzletemberek, akik nem idegenkednének az ilyen befektetésektől.
Bogdán Tibor
maszol.ro
2016. július 25.
Szenvedélyes nyelvszolgálat
Málnási Ferenc Kolozsvári nyugalmazott magyartanár, a nyelvtudományok doktora nem szobatudós. Nem búvárol sokak számára érdektelennek tűnő, apró nyelvi jelenségeket, nem húzódik vissza könyveinek, jegyzeteinek világába.
Pályakezdése óta összeforrt szenvedélye a hivatástudatával, ami nem is csoda, hisz mindkettőnek ugyanaz a forrása, tárgya és éltető ereje – az anyanyelvünk.
Már fiatal tanárként olyan konok szolgálatra szegődött, ahogyan a legkiválóbb mesterdetektívek beállnak az igazság kiderítésének szolgálatába: amikor még épp csak rebesgették, hogy vannak helyek, ahol úgynevezett munkafüzeteket használnak, Málnási neve már egyet jelentett az általános iskolai magyar rmunkafüzetekkel, amelyek segítségével könnyebben, érdekesebben sajátítja el a gyermek annak a nyelvnek a titkait, amit már az anyatejjel együtt szív magába. Munkafüzeteit folyamatosan újította, bővítette, nemzedékek egész sorát segítve át a nyelvtani szabályok huppanói közt kanyargó utakon. De ahogy nem lett szobatudós, úgy nem lett szakbarbár sem: széles körű érdeklődését, tudását változatos területeken kamatoztatja a mai napig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2016-ban megjelent két kötete, A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig, illetve a Beke Sándorral közösen kiadott Az álmodó bérceken című kötet. Mindkét könyv az idén 25 éves Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó terméke, és mindkettőnek megvan a maga vonzó érdekessége.
Az először említett kiadvány alcíme Recenziónyi állomások könyveink birodalmában. Első ránézésre azt is mondhatnók, hogy mindez csak a negyedszázados kiadói évforduló ünnepléséért van, de elég csak a recenzeált szerzőket megnézni, hogy rájöjjünk: sokkal több ennél. Valójában egyfajta keresztmetszete, összefoglaló felmutatása az erdélyi kultúra értékeinek egy olyan korban, amikor ha valaki lepengeti a kiadási költségeket, bármi piacra kerülhet. A teljesség leghalványabb igénye nélkül – nem akarok a telefonkönyvszerű felsorolás csapdájába esni – csak néhány, Málnási által bemutatott, nagyrészt Erdélyi Gondolat kiadványt említenék: Komoróczy György Magyar szavaink nyomában, Murádin Lászlónak négy kötete, Brauch Magda Közös anyanyelvünkért, Beke Sándor A Székely Útkereső levelezés és dokumentumok tükrében, Eszteró István Nirvána gombostűje – és így tovább, összesen harminc kötet recenziója.
A másik kötet tulajdonképpen két könyv: az első rész Beke Sándor eddig megjelent verseiből álló reprezentatív válogatás, a második pedig ezeknek a verseknek stilisztikai elemzése Málnási Ferenc tollából. Szégyen ide, szégyen oda, Beke Sándornak eddig egy-egy versét olvastam, kötete nem került a kezembe. Lehet, hogy én vagyok a hibás, amiért nem jártam utána, de talán inkább az 1990 után összeomlott szervezett könyvterjesztés nem gondolt arra, hogy Nagyváradon is érdekelhet valakit egy Székelyudvarhelyi kiadvány. De hagyjuk az utólagos, meddő elmélkedést, a lényeg, hogy közvetve, Málnási Ferencnek köszönhetően megismerkedhettem Beke Sándor verseivel. A stilisztikai elemzések olyan tanerőknek, illetve diákoknak sietnek a segítségére, akik szívesebben veszik a „készételt", mintsem hogy maguk bajlódjanak az értelmezés elkészítésével.
Pedig megéri a belemélyedést, kedvcsinálóként két Beke-szöveget ajánlok hozzá: „Ha egyszerre lehullna mind, / ellepné az egész földet. / De látod, / nem hullámzik ott fent, / csak fehéres szürkén lebeg, / rétegesen és gomolyosan / a fejünk fölötti égi óceán." – mondja a Fejünk fölött az óceán című vers. A Melegítés pedig: „A kandalló-/ban ég a tűz. / A kéményen / füst száll a / csillagok fe- / lé. Mintha / az erdőből / kivágott cse- /refa melegí-/ tené az álmos / csillagokat..."
Molnár Judit |
Málnási Ferenc: A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Beke Sándor – Málnási Ferenc: Az álmodó bérceken. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Krónika (Kolozsvár)
Málnási Ferenc Kolozsvári nyugalmazott magyartanár, a nyelvtudományok doktora nem szobatudós. Nem búvárol sokak számára érdektelennek tűnő, apró nyelvi jelenségeket, nem húzódik vissza könyveinek, jegyzeteinek világába.
Pályakezdése óta összeforrt szenvedélye a hivatástudatával, ami nem is csoda, hisz mindkettőnek ugyanaz a forrása, tárgya és éltető ereje – az anyanyelvünk.
Már fiatal tanárként olyan konok szolgálatra szegődött, ahogyan a legkiválóbb mesterdetektívek beállnak az igazság kiderítésének szolgálatába: amikor még épp csak rebesgették, hogy vannak helyek, ahol úgynevezett munkafüzeteket használnak, Málnási neve már egyet jelentett az általános iskolai magyar rmunkafüzetekkel, amelyek segítségével könnyebben, érdekesebben sajátítja el a gyermek annak a nyelvnek a titkait, amit már az anyatejjel együtt szív magába. Munkafüzeteit folyamatosan újította, bővítette, nemzedékek egész sorát segítve át a nyelvtani szabályok huppanói közt kanyargó utakon. De ahogy nem lett szobatudós, úgy nem lett szakbarbár sem: széles körű érdeklődését, tudását változatos területeken kamatoztatja a mai napig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2016-ban megjelent két kötete, A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig, illetve a Beke Sándorral közösen kiadott Az álmodó bérceken című kötet. Mindkét könyv az idén 25 éves Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó terméke, és mindkettőnek megvan a maga vonzó érdekessége.
Az először említett kiadvány alcíme Recenziónyi állomások könyveink birodalmában. Első ránézésre azt is mondhatnók, hogy mindez csak a negyedszázados kiadói évforduló ünnepléséért van, de elég csak a recenzeált szerzőket megnézni, hogy rájöjjünk: sokkal több ennél. Valójában egyfajta keresztmetszete, összefoglaló felmutatása az erdélyi kultúra értékeinek egy olyan korban, amikor ha valaki lepengeti a kiadási költségeket, bármi piacra kerülhet. A teljesség leghalványabb igénye nélkül – nem akarok a telefonkönyvszerű felsorolás csapdájába esni – csak néhány, Málnási által bemutatott, nagyrészt Erdélyi Gondolat kiadványt említenék: Komoróczy György Magyar szavaink nyomában, Murádin Lászlónak négy kötete, Brauch Magda Közös anyanyelvünkért, Beke Sándor A Székely Útkereső levelezés és dokumentumok tükrében, Eszteró István Nirvána gombostűje – és így tovább, összesen harminc kötet recenziója.
A másik kötet tulajdonképpen két könyv: az első rész Beke Sándor eddig megjelent verseiből álló reprezentatív válogatás, a második pedig ezeknek a verseknek stilisztikai elemzése Málnási Ferenc tollából. Szégyen ide, szégyen oda, Beke Sándornak eddig egy-egy versét olvastam, kötete nem került a kezembe. Lehet, hogy én vagyok a hibás, amiért nem jártam utána, de talán inkább az 1990 után összeomlott szervezett könyvterjesztés nem gondolt arra, hogy Nagyváradon is érdekelhet valakit egy Székelyudvarhelyi kiadvány. De hagyjuk az utólagos, meddő elmélkedést, a lényeg, hogy közvetve, Málnási Ferencnek köszönhetően megismerkedhettem Beke Sándor verseivel. A stilisztikai elemzések olyan tanerőknek, illetve diákoknak sietnek a segítségére, akik szívesebben veszik a „készételt", mintsem hogy maguk bajlódjanak az értelmezés elkészítésével.
Pedig megéri a belemélyedést, kedvcsinálóként két Beke-szöveget ajánlok hozzá: „Ha egyszerre lehullna mind, / ellepné az egész földet. / De látod, / nem hullámzik ott fent, / csak fehéres szürkén lebeg, / rétegesen és gomolyosan / a fejünk fölötti égi óceán." – mondja a Fejünk fölött az óceán című vers. A Melegítés pedig: „A kandalló-/ban ég a tűz. / A kéményen / füst száll a / csillagok fe- / lé. Mintha / az erdőből / kivágott cse- /refa melegí-/ tené az álmos / csillagokat..."
Molnár Judit |
Málnási Ferenc: A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Beke Sándor – Málnási Ferenc: Az álmodó bérceken. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 26.
Nagykárolyban a Bolyai Nyári Akadémia
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro
2016. július 26.
Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag
2016. július 27.
Tőkés: Csűry belerángatta titkosszolgálati ügyébe Soltészt
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 27.
Püspökháború, a múlt árnyaival
Egyszerű történet: ősszel püspököt választanak a Királyhágómellék reformátusai, s Tőkés Lászlót nem tenné boldoggá, ha az utódját, Csűry Istvánt újraválasztanák. Csűry népszerű, elfogadott, Tőkés viszont nem egyértelmű bizonyítékokat lobogtat egykori helyettese állítólagos besúgói múltjáról. Szűcs László helyzetértékelése.
Transzilván kremlinológusok azt valószínűsítették, Tusványos szombatján Orbán Viktor valami apró jelét adja majd annak, hogy nincs ínyére Tőkés László akciózása a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István ellen, akit szeretne megfosztani attól, hogy az őszi püspökválasztáson újabb mandátumot szerezzen. Csűry megbocsáthatatlan bűne, hogy jó viszonyt ápol az RMDSZ-szel.
Tőkés időről-időre olyan dokumentumokat hoz nyilvánosságra, azokat értelmező közlemények csatolmányaiként, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Csűry a nyolcvanas években, szalárdi lelkipásztorkodása idején paptársairól jelentéseket fogalmazott a Szekuritáténak. Az eddig ismertté vált iratok alapján ez a vád nem bizonyított, csupán egy lehetőség. Igen, az is benne lehet a pakliban, hogy a Kiss és/vagy Chis Gheza fedőnevű besúgó azonos a mai püspökkel. Csakhogy a lehetőség még nem bizonyíték. És ha ezt Tőkés László magától nem tudná, a Csűry püspök ellehetetlenítésében segédkező levéltári kutató ezt megmondhatta volna neki. (Apropó, levéltár, az eddig publikált iratok számozása alapján csak szemelvényeket láthatunk egy vaskosabb dossziéból, tehát a teljes képre nincs rálátásunk. Viszont az egyik kézzel írt jelentést maga Chiș Gheza írja alá, úgy gondolom, nem nagy ügy megállapítani, hogy a szöveg kinek a kézírása, s kinek nem...)
S hogy miért éppen Tusnádfürdőn várták egyesek, hogy a színpadon – a kockás ingében a pedagógusokkal szolidan szolidarizáló – Orbán tíz centivel távolabb tolja a székét az EP-képviselőtől? A válasz egyszerű, azon a héten kormányának egy tagja félreérthetetlenül kiállt Csűry mellett. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kifejezetten azért utazott Nagyváradra, hogy az új református püspöki palotában Csűryvel közösen tartott sajtótájékoztatón egyértelművé téve: utóbbi továbbra is élvezi Budapest bizalmát. Igaz, Soltész újságírói unszolásra sem tett Váradon bíráló utalást Tőkés személyére, magyarán a támadásoktól megvédik a püspököt, de a támadótól nem.
Bezzeg az EP-képviselő értékelése szerint csupán annyi történt, hogy a szegény államtitkárt Csűry püspök fondorlatosan belerángatta a maga dicstelen ügyébe. A barátom barátja az ellenségem, ugye.
Egyfajta kettős játék Tusnádfürdőn is zajlott: a volt püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének ugyan nem jutott teríték a péntek esti, Orbán plusz Kárpát-medencei magyar vezetők vacsorán, ám vigasztalódhatott, másnap reggel szabadtéri munkareggelit költhetett el (nyolcszemközt) a miniszterelnökkel. (A napindító étkezést megörökítő, Orbán Viktor Facebook-oldalán megtekinthető fotó olyan, mintha titkon egy medvebundába bújt paparazzo készítette volna.)
Nem tudhatom, hogy a tusnádi munkareggelin, az omlett és a narancslé között úgy mellékesen, mondjuk a kvótanépszavazás farvizén szóba került-e a püspökháború. Ha igen, a kormányfő normális esetben annyit tanácsolhatott: „Kedves László, ha van minden kétséget eloszlató bizonyítékod, állj elő vele, ha viszont nincs, akkor szállj le kérlek erről a témáról, s törődj inkább a magad dolgával, vagy az autonómiával.” Hogy nem ez hangzott el, vagy hiába hangzott el, erre enged következtetni a legújabb, a Soltész-látogatáson háborgó, kéz- és gépírásos besúgói jelentésekkel ismét megspékelt nyilatkozat. Amire nyilván jön majd válasz, amit rekontráz egy-két újabb jelentés, kegyelem és békétlenség. Semmi új, semmi meglepő, kilencven óta szokva van már ehhez az istenadta nyáj.
erdelyiriport.ro
Egyszerű történet: ősszel püspököt választanak a Királyhágómellék reformátusai, s Tőkés Lászlót nem tenné boldoggá, ha az utódját, Csűry Istvánt újraválasztanák. Csűry népszerű, elfogadott, Tőkés viszont nem egyértelmű bizonyítékokat lobogtat egykori helyettese állítólagos besúgói múltjáról. Szűcs László helyzetértékelése.
Transzilván kremlinológusok azt valószínűsítették, Tusványos szombatján Orbán Viktor valami apró jelét adja majd annak, hogy nincs ínyére Tőkés László akciózása a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István ellen, akit szeretne megfosztani attól, hogy az őszi püspökválasztáson újabb mandátumot szerezzen. Csűry megbocsáthatatlan bűne, hogy jó viszonyt ápol az RMDSZ-szel.
Tőkés időről-időre olyan dokumentumokat hoz nyilvánosságra, azokat értelmező közlemények csatolmányaiként, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Csűry a nyolcvanas években, szalárdi lelkipásztorkodása idején paptársairól jelentéseket fogalmazott a Szekuritáténak. Az eddig ismertté vált iratok alapján ez a vád nem bizonyított, csupán egy lehetőség. Igen, az is benne lehet a pakliban, hogy a Kiss és/vagy Chis Gheza fedőnevű besúgó azonos a mai püspökkel. Csakhogy a lehetőség még nem bizonyíték. És ha ezt Tőkés László magától nem tudná, a Csűry püspök ellehetetlenítésében segédkező levéltári kutató ezt megmondhatta volna neki. (Apropó, levéltár, az eddig publikált iratok számozása alapján csak szemelvényeket láthatunk egy vaskosabb dossziéból, tehát a teljes képre nincs rálátásunk. Viszont az egyik kézzel írt jelentést maga Chiș Gheza írja alá, úgy gondolom, nem nagy ügy megállapítani, hogy a szöveg kinek a kézírása, s kinek nem...)
S hogy miért éppen Tusnádfürdőn várták egyesek, hogy a színpadon – a kockás ingében a pedagógusokkal szolidan szolidarizáló – Orbán tíz centivel távolabb tolja a székét az EP-képviselőtől? A válasz egyszerű, azon a héten kormányának egy tagja félreérthetetlenül kiállt Csűry mellett. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kifejezetten azért utazott Nagyváradra, hogy az új református püspöki palotában Csűryvel közösen tartott sajtótájékoztatón egyértelművé téve: utóbbi továbbra is élvezi Budapest bizalmát. Igaz, Soltész újságírói unszolásra sem tett Váradon bíráló utalást Tőkés személyére, magyarán a támadásoktól megvédik a püspököt, de a támadótól nem.
Bezzeg az EP-képviselő értékelése szerint csupán annyi történt, hogy a szegény államtitkárt Csűry püspök fondorlatosan belerángatta a maga dicstelen ügyébe. A barátom barátja az ellenségem, ugye.
Egyfajta kettős játék Tusnádfürdőn is zajlott: a volt püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének ugyan nem jutott teríték a péntek esti, Orbán plusz Kárpát-medencei magyar vezetők vacsorán, ám vigasztalódhatott, másnap reggel szabadtéri munkareggelit költhetett el (nyolcszemközt) a miniszterelnökkel. (A napindító étkezést megörökítő, Orbán Viktor Facebook-oldalán megtekinthető fotó olyan, mintha titkon egy medvebundába bújt paparazzo készítette volna.)
Nem tudhatom, hogy a tusnádi munkareggelin, az omlett és a narancslé között úgy mellékesen, mondjuk a kvótanépszavazás farvizén szóba került-e a püspökháború. Ha igen, a kormányfő normális esetben annyit tanácsolhatott: „Kedves László, ha van minden kétséget eloszlató bizonyítékod, állj elő vele, ha viszont nincs, akkor szállj le kérlek erről a témáról, s törődj inkább a magad dolgával, vagy az autonómiával.” Hogy nem ez hangzott el, vagy hiába hangzott el, erre enged következtetni a legújabb, a Soltész-látogatáson háborgó, kéz- és gépírásos besúgói jelentésekkel ismét megspékelt nyilatkozat. Amire nyilván jön majd válasz, amit rekontráz egy-két újabb jelentés, kegyelem és békétlenség. Semmi új, semmi meglepő, kilencven óta szokva van már ehhez az istenadta nyáj.
erdelyiriport.ro
2016. július 28.
Vita a Vásárhelyi Forgatag támogatásáról
A Szabad Emberek Pártjának (POL) Marosvásárhelyi tanácsosai szerint átláthatatlanul, felületesen állították össze a költségvetés-kiegészítésről szóló tervezetet, amely végül lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről. Emiatt a Vásárhelyi Forgatag is támogatás nélkül mAradhat.
Átláthatatlanul, felületesen állította össze a Marosvásárhelyi városvezetés a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezetet – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Szabad Emberek Pártjának (POL) háromtagú frakciója. A tanácsosok már a csütörtöki tanácsülést megelőző szakbizottsági ülésen sem szavazták meg a szerintük fércmunkának nevezhető dokumentumot, amely többek közt előírja, hogy az önkormányzat 150 000 lejjel támogatja az augusztus végén zajló Vásárhelyi Forgatagot. A tervezet egyébként már csak augusztusban kerülhet napirendre, épp amikor a magyar kulturális rendezvény zajlik, addig csak rendkívüli tanácsülésen szavazhatnak róla.
Pénzmosás vagy közösségmegtartó rendezvény?
Szerdán kiderült, a POL által kifogásolt határozattervezet lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről, annak tartalmáról azonban még a kis párton belül is megoszlanak a vélemények. Az alakulat elnöke, Dan Maşca Facebook-oldalán – több városházi rendezvénnyel együtt – pénzmosásnak nevezte a Vásárhelyi Forgatagot, s egyik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Portik Vilmos és Soós Zoltán most már van miből megéljen, s így fizetik meg a választási kampányban végzett munkájukat”.
A párt tanácsosai ugyanakkor szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelkedő közösségi rendezvényként jellemezték a Vásárhelyi Forgatagot, s kijelentették, mindenképpen megszavazzák a javasolt összeget. Mark Christian Hermann szerint a Forgatagnak közösségmegtartó ereje van, s mindenképp fontosnak tartják, hogy a városháza is támogassa.
„Személyesen érintett vagyok ebben a témában, hiszen az első Forgatag alkalmával a szervezői stáb tagja voltam, s az egyik jelenlegi főszervező, Portik Vilmos jó barátom. Egyetértünk azzal, hogy a városháza támogassa a rendezvényt, s ha ennek a tételnek a megszavazására sor kerül, akkor mi ezt támogatjuk. Megalázónak tartjuk ugyanakkor, hogy a városháza a Forgatag számára csak 150 ezert lejt tud biztosítani, ehhez képest egy ismeretlen, programmal és tervvel nem rendelkező ifjúsági rendezvényre 450 000 lejt akar megszavaztatni” – mutatott rá a POL tanácsosa.
Hermann egyébként hozzátette, azt szeretnék, hogy a városháza a jövőben szigorú pályázat alapján nyújtson támogatást minden rendezvénynek, vagy válasszon ki a városnapok mellett egy magyar rendezvényt, a Forgatagot és egy hasonló kaliberű román fesztivált, s ezeket kiemelten, egyenlő arányban támogassa.
Portik: inkább partnerség kell, mint pénz
Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője érdeklődésünkre elmondta: mint minden évben, idén is kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben helyszínek biztosítását és anyagi támogatást kértek, hogy bővíteni tudják a vegyes családok számára szervezett programokat. Erre a kettős kérésükre nem kaptak még hivatalos választ, holott 28 nap múlva kezdődik az idei Vásárhelyi Forgatag.
„Mi egy kiszámítható partnerséget akarunk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, olyat, amilyen a Kolozsvári, Nagyváradi vagy a Szatmárnémeti hasonló jellegű rendezvények esetében – mondta Portik Vilmos. – Ez a partnerség kiszámíthatóságot és biztonságot jelentene, s elsősorban a városi helyszínek biztosítását. Ez megtörténhet a pénzösszeg odaítélésétől függetlenül, s optimista vagyok, remélem, hogy ezt a partnerségi szerződést sikerül idén megkötni.” Portik egyébként a Dan Maşca Facebook-bejegyzését személyeskedésnek nevezte és egy olyan véleménynek, ami nem méltó egy felelősségteljes politikushoz. Ugyanakkor üdvözölte a POL-os tanácsosok támogatását.
„A városházának nem az a dolga, hogy szórakoztasson”
A POL szerdai sajtótájékoztatóján egyébként Radu Bălaş tanácsos a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezet tartalmát kommentálva leszögezte: nem értenek egyet azoknak a népünnepélyeknek a megtartásával, amelyek őszi szimfóniák, borfesztivál vagy ifjúsági fesztivál néven futnak, s azon kívül, hogy a városháza több százezer lejt költ rájuk, azt sem lehet tudni, hogy ki szervezi azokat. „A polgármesteri hivatalnak nem az a feladata, hogy szórakoztassa a népet. Nem fogjuk megszavazni a nyugdíjasok szilveszteri mulatozásának fedezését sem, és a vendégtelepülések küldöttségeinek szállásköltségeit sem. Ez utóbbit azért, mert a város működtet vendégfogadó egységeket, ahol el lehet őket szállásolni” – mondta Radu Bălaş.
Mint leszögezte, az így megspórolt összegekből osztálytermeket lehetne kifesteni, informatikai laboratóriumokat lehetne felszerelni, és még sportpályák rendbetételére is jutna pénz. Mark Christian Hermann a korrupcióellenes ügyészség által is vizsgált sporttámogatások kapcsán rámutatott: az általa képviselt alakulat kérni fogja, hogy a városháza bontsa fel a partnerségi szerződést a város profi sportklubjaival, s helyettük a sportoló gyermekeket és az iskolai sportpályák rendbetételét támogassák.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
A Szabad Emberek Pártjának (POL) Marosvásárhelyi tanácsosai szerint átláthatatlanul, felületesen állították össze a költségvetés-kiegészítésről szóló tervezetet, amely végül lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről. Emiatt a Vásárhelyi Forgatag is támogatás nélkül mAradhat.
Átláthatatlanul, felületesen állította össze a Marosvásárhelyi városvezetés a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezetet – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Szabad Emberek Pártjának (POL) háromtagú frakciója. A tanácsosok már a csütörtöki tanácsülést megelőző szakbizottsági ülésen sem szavazták meg a szerintük fércmunkának nevezhető dokumentumot, amely többek közt előírja, hogy az önkormányzat 150 000 lejjel támogatja az augusztus végén zajló Vásárhelyi Forgatagot. A tervezet egyébként már csak augusztusban kerülhet napirendre, épp amikor a magyar kulturális rendezvény zajlik, addig csak rendkívüli tanácsülésen szavazhatnak róla.
Pénzmosás vagy közösségmegtartó rendezvény?
Szerdán kiderült, a POL által kifogásolt határozattervezet lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről, annak tartalmáról azonban még a kis párton belül is megoszlanak a vélemények. Az alakulat elnöke, Dan Maşca Facebook-oldalán – több városházi rendezvénnyel együtt – pénzmosásnak nevezte a Vásárhelyi Forgatagot, s egyik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Portik Vilmos és Soós Zoltán most már van miből megéljen, s így fizetik meg a választási kampányban végzett munkájukat”.
A párt tanácsosai ugyanakkor szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelkedő közösségi rendezvényként jellemezték a Vásárhelyi Forgatagot, s kijelentették, mindenképpen megszavazzák a javasolt összeget. Mark Christian Hermann szerint a Forgatagnak közösségmegtartó ereje van, s mindenképp fontosnak tartják, hogy a városháza is támogassa.
„Személyesen érintett vagyok ebben a témában, hiszen az első Forgatag alkalmával a szervezői stáb tagja voltam, s az egyik jelenlegi főszervező, Portik Vilmos jó barátom. Egyetértünk azzal, hogy a városháza támogassa a rendezvényt, s ha ennek a tételnek a megszavazására sor kerül, akkor mi ezt támogatjuk. Megalázónak tartjuk ugyanakkor, hogy a városháza a Forgatag számára csak 150 ezert lejt tud biztosítani, ehhez képest egy ismeretlen, programmal és tervvel nem rendelkező ifjúsági rendezvényre 450 000 lejt akar megszavaztatni” – mutatott rá a POL tanácsosa.
Hermann egyébként hozzátette, azt szeretnék, hogy a városháza a jövőben szigorú pályázat alapján nyújtson támogatást minden rendezvénynek, vagy válasszon ki a városnapok mellett egy magyar rendezvényt, a Forgatagot és egy hasonló kaliberű román fesztivált, s ezeket kiemelten, egyenlő arányban támogassa.
Portik: inkább partnerség kell, mint pénz
Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője érdeklődésünkre elmondta: mint minden évben, idén is kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben helyszínek biztosítását és anyagi támogatást kértek, hogy bővíteni tudják a vegyes családok számára szervezett programokat. Erre a kettős kérésükre nem kaptak még hivatalos választ, holott 28 nap múlva kezdődik az idei Vásárhelyi Forgatag.
„Mi egy kiszámítható partnerséget akarunk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, olyat, amilyen a Kolozsvári, Nagyváradi vagy a Szatmárnémeti hasonló jellegű rendezvények esetében – mondta Portik Vilmos. – Ez a partnerség kiszámíthatóságot és biztonságot jelentene, s elsősorban a városi helyszínek biztosítását. Ez megtörténhet a pénzösszeg odaítélésétől függetlenül, s optimista vagyok, remélem, hogy ezt a partnerségi szerződést sikerül idén megkötni.” Portik egyébként a Dan Maşca Facebook-bejegyzését személyeskedésnek nevezte és egy olyan véleménynek, ami nem méltó egy felelősségteljes politikushoz. Ugyanakkor üdvözölte a POL-os tanácsosok támogatását.
„A városházának nem az a dolga, hogy szórakoztasson”
A POL szerdai sajtótájékoztatóján egyébként Radu Bălaş tanácsos a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezet tartalmát kommentálva leszögezte: nem értenek egyet azoknak a népünnepélyeknek a megtartásával, amelyek őszi szimfóniák, borfesztivál vagy ifjúsági fesztivál néven futnak, s azon kívül, hogy a városháza több százezer lejt költ rájuk, azt sem lehet tudni, hogy ki szervezi azokat. „A polgármesteri hivatalnak nem az a feladata, hogy szórakoztassa a népet. Nem fogjuk megszavazni a nyugdíjasok szilveszteri mulatozásának fedezését sem, és a vendégtelepülések küldöttségeinek szállásköltségeit sem. Ez utóbbit azért, mert a város működtet vendégfogadó egységeket, ahol el lehet őket szállásolni” – mondta Radu Bălaş.
Mint leszögezte, az így megspórolt összegekből osztálytermeket lehetne kifesteni, informatikai laboratóriumokat lehetne felszerelni, és még sportpályák rendbetételére is jutna pénz. Mark Christian Hermann a korrupcióellenes ügyészség által is vizsgált sporttámogatások kapcsán rámutatott: az általa képviselt alakulat kérni fogja, hogy a városháza bontsa fel a partnerségi szerződést a város profi sportklubjaival, s helyettük a sportoló gyermekeket és az iskolai sportpályák rendbetételét támogassák.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 28.
A fákra vigyáznának, ránk kevésbé…
Nem is gondoltuk volna, és jó dolog, hogy Váradon külön beveszik az általános városrendezési tervbe a fák védelmét. A magyar lakosságéra és az örökségére viszont továbbra sem fordítanak különösebb figyelmet.
Beindult a munka az önkormányzati választás után a váradi tanácsban is. Hogy szerinte mik a fontosak, arról Kis Gábor városi tanácsos beszélt csütörtöki tájékoztatóján. Az első tanácsülésen ő a városrendezési szakbizottságba került. És először ahhoz szólt hozzá, hogy ismét új utcák elnevezéséről szavaznak, de csak egy kap most magyar nevet: Hoványi Gyuláról neveztek el egyet. Kis azt kérdezte meg a polgármestertől, mi lett azzal az íratlan szabállyal, hogy 1:4, 1:5 arányban adnak magyar elnevezéseket is. A városvezető szerinte azt válaszolta, hogy egyrészt elege van abból, hogy a románok meg időnként reklamálnak a magyar nevek miatt, másrészt azért oda fog figyelni arra, hogy a fenti „szabályt” betartsa, amikor nagy arányban magyarok által is lakott városrészekről lesz szó.
Kis azt mondja, szerinte már csak egy lépés, hogy akkor „költözzünk egy városrészbe mind”. Bár azt eleve ő maga is elismerte, hogy gettósításra célozgatni „kicsit erőltetett”.
Azt is felvetette még az első tanácsülésen, hogy a gondozatlan épületek felüladóztatását terjesszék ki, olyan ingatlanokra is vonatkozzon, amelyek felújítását elkezdték, de sosem fejezték be. Az érintett tulajdonosoknak nagyobb adót kellene fizetniük. És minden ide tartozna: a be nem fejezett ceausiszta épületektől a szétesni hagyott régi ingatlanokig.
Botrány
Szólt a Kert utca ismét napirendere került bontási botrányáról is. (Erről már többször írtunk, az előzményeket ismerhetik olvasóink.) Közölte: kérni fogják Tiberiu Ciolacu projektvezetőt, hogy tisztázza, pontosan miről is szól az egész projekt. Ugyanis Kisék kiszúrták, hogy a sokak által kifogásolt bontások lehetősége nem szerepel benne, nem része az engedélyeztetett terveknek – és ha mégis ezt is megkezdik, akkor az illegális.
Készül az új városrendezési terv is. Ez 400 oldalas dokumentum, és csak pár érdekességet ismertetett most belőle. Például azt, hogy előírják a fák védelmét. Azon a Váradon, ahol eddig számos skandalum volt már a facsonkításokból. Most az szerepel benne, hogy a gondozásra nagyobb figyelmet fordítanak, 30%-nál nagyobb arányban tilos a lombkoronát lenyírni, mert az a fa pusztulását is okozhatja, előírja, milyen fákat kell betelepíteni (kiemelten például gesztenye). Mondjuk az is tény, hogy ezeket eddig is tudni lehetett, mégsem tartották tiszteletben sokszor…
Szerepel még a városrendezési tervben, hogy az újonnan épülő kulturális intézményekhez parkolót is kell létesíteni. A színháznál tevékenykedő Kis ennek kapcsán azt reméli, sikerülhet kieszközölniük a teátrum mellett egy 60–80 helyes mélygarázs építését, a Bémer tér felújítása kapcsán.
Felosztották a körzeteket
Kis Gábor szólt arról is, hogy a 4 RMDSZ-es tanácsos felosztotta egymás között a körzeteket. Ő Szőllőst, Velencét és Csillagvárost kapta, és most készül a fogadóórák programja. Változtatni szeretne ezek menetén: a város jegyzőjénél el akarja érni, hogy a panaszokról jegyzőkönyvek készüljenek, a bejelentéseket a városházának továbbítsák, ahonnan 30 napon belül válasz is jöjjön. Szőlősről egyébként megemlítette: az ottani parkban megmAradt az úgymond mindenki keresztje – ott egy emlékhelyet szeretnének kialakítani, és úgy tűnik, a polgármester is benne van ebben.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Nem is gondoltuk volna, és jó dolog, hogy Váradon külön beveszik az általános városrendezési tervbe a fák védelmét. A magyar lakosságéra és az örökségére viszont továbbra sem fordítanak különösebb figyelmet.
Beindult a munka az önkormányzati választás után a váradi tanácsban is. Hogy szerinte mik a fontosak, arról Kis Gábor városi tanácsos beszélt csütörtöki tájékoztatóján. Az első tanácsülésen ő a városrendezési szakbizottságba került. És először ahhoz szólt hozzá, hogy ismét új utcák elnevezéséről szavaznak, de csak egy kap most magyar nevet: Hoványi Gyuláról neveztek el egyet. Kis azt kérdezte meg a polgármestertől, mi lett azzal az íratlan szabállyal, hogy 1:4, 1:5 arányban adnak magyar elnevezéseket is. A városvezető szerinte azt válaszolta, hogy egyrészt elege van abból, hogy a románok meg időnként reklamálnak a magyar nevek miatt, másrészt azért oda fog figyelni arra, hogy a fenti „szabályt” betartsa, amikor nagy arányban magyarok által is lakott városrészekről lesz szó.
Kis azt mondja, szerinte már csak egy lépés, hogy akkor „költözzünk egy városrészbe mind”. Bár azt eleve ő maga is elismerte, hogy gettósításra célozgatni „kicsit erőltetett”.
Azt is felvetette még az első tanácsülésen, hogy a gondozatlan épületek felüladóztatását terjesszék ki, olyan ingatlanokra is vonatkozzon, amelyek felújítását elkezdték, de sosem fejezték be. Az érintett tulajdonosoknak nagyobb adót kellene fizetniük. És minden ide tartozna: a be nem fejezett ceausiszta épületektől a szétesni hagyott régi ingatlanokig.
Botrány
Szólt a Kert utca ismét napirendere került bontási botrányáról is. (Erről már többször írtunk, az előzményeket ismerhetik olvasóink.) Közölte: kérni fogják Tiberiu Ciolacu projektvezetőt, hogy tisztázza, pontosan miről is szól az egész projekt. Ugyanis Kisék kiszúrták, hogy a sokak által kifogásolt bontások lehetősége nem szerepel benne, nem része az engedélyeztetett terveknek – és ha mégis ezt is megkezdik, akkor az illegális.
Készül az új városrendezési terv is. Ez 400 oldalas dokumentum, és csak pár érdekességet ismertetett most belőle. Például azt, hogy előírják a fák védelmét. Azon a Váradon, ahol eddig számos skandalum volt már a facsonkításokból. Most az szerepel benne, hogy a gondozásra nagyobb figyelmet fordítanak, 30%-nál nagyobb arányban tilos a lombkoronát lenyírni, mert az a fa pusztulását is okozhatja, előírja, milyen fákat kell betelepíteni (kiemelten például gesztenye). Mondjuk az is tény, hogy ezeket eddig is tudni lehetett, mégsem tartották tiszteletben sokszor…
Szerepel még a városrendezési tervben, hogy az újonnan épülő kulturális intézményekhez parkolót is kell létesíteni. A színháznál tevékenykedő Kis ennek kapcsán azt reméli, sikerülhet kieszközölniük a teátrum mellett egy 60–80 helyes mélygarázs építését, a Bémer tér felújítása kapcsán.
Felosztották a körzeteket
Kis Gábor szólt arról is, hogy a 4 RMDSZ-es tanácsos felosztotta egymás között a körzeteket. Ő Szőllőst, Velencét és Csillagvárost kapta, és most készül a fogadóórák programja. Változtatni szeretne ezek menetén: a város jegyzőjénél el akarja érni, hogy a panaszokról jegyzőkönyvek készüljenek, a bejelentéseket a városházának továbbítsák, ahonnan 30 napon belül válasz is jöjjön. Szőlősről egyébként megemlítette: az ottani parkban megmAradt az úgymond mindenki keresztje – ott egy emlékhelyet szeretnének kialakítani, és úgy tűnik, a polgármester is benne van ebben.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. július 29.
Csak azért is rombol Váradon Ilie Bolojan
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan Nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a Nemzeti Liberális Párti ( PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni. Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan Nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a Nemzeti Liberális Párti ( PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni. Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 29.
Lemondott Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke
Lemondott Kiss Sándor a Bihar megyei RMDSZ éléről - tájékoztat tudósítónk, aki az RMDSZ megyei választmányi ülésén tartózkodik Nagyváradon.
Kiss Sándor nem jelent meg az ülésen, levelét Biró Rozália szenátor olvasta fel. Kiss Sándor személyes okokra hivatkozva nem vállalja többé a szövetség Bihar megyei szervezetének vezetését.
A tisztújító közgyűlést augusztus 31-én tartják, augusztus 4-ig várják a jelöltek jelentkezését.
Nyakó József érmihályfalvi polgármester felszólalásában Cseke Attila képviselőt, volt egészségügyi minisztert javasolja a Bihar megyei RMDSZ élére.
Cseke Attila elfogadta a felkérést. Jelölését a választmány támogatja.
Kiss Sándort tavaly júniusban őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség, majd még ugyanabban a hónapban vádat emelt ellene. A Bihar megyei önkormányzat volt alelnökét négyrendbeli pénzmosással, hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával, és befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a politikus több vállalattól kenőpénzt fogadott el, amelyek a megvesztegetés fejében kedvező elbírálásban részesültek különböző közbeszerzési pályázatokon.
A politikus 2000 óta töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban és az RMDSZ Bihar megyei szervezetében.
Fried Noémi Lujza/MTI
maszol.ro
Lemondott Kiss Sándor a Bihar megyei RMDSZ éléről - tájékoztat tudósítónk, aki az RMDSZ megyei választmányi ülésén tartózkodik Nagyváradon.
Kiss Sándor nem jelent meg az ülésen, levelét Biró Rozália szenátor olvasta fel. Kiss Sándor személyes okokra hivatkozva nem vállalja többé a szövetség Bihar megyei szervezetének vezetését.
A tisztújító közgyűlést augusztus 31-én tartják, augusztus 4-ig várják a jelöltek jelentkezését.
Nyakó József érmihályfalvi polgármester felszólalásában Cseke Attila képviselőt, volt egészségügyi minisztert javasolja a Bihar megyei RMDSZ élére.
Cseke Attila elfogadta a felkérést. Jelölését a választmány támogatja.
Kiss Sándort tavaly júniusban őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség, majd még ugyanabban a hónapban vádat emelt ellene. A Bihar megyei önkormányzat volt alelnökét négyrendbeli pénzmosással, hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával, és befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a politikus több vállalattól kenőpénzt fogadott el, amelyek a megvesztegetés fejében kedvező elbírálásban részesültek különböző közbeszerzési pályázatokon.
A politikus 2000 óta töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban és az RMDSZ Bihar megyei szervezetében.
Fried Noémi Lujza/MTI
maszol.ro
2016. július 30.
Bevonzzák a diákokat (Kézdivásárhelyi városi színház)
„Különlegessége az elmúlt évadunknak, hogy több délelőtti előadást játszottunk, ami a diákok körében megemelte a nézettségi mutatót, így azokat a vidéki tanulókat is be tudtuk vonzani, akik Kézdivásárhelyi líceumokba járnak, de délután már nincs lehetőségük színházba járni” – mondta Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója.
A Kézdivásárhelyi Városi Színház három saját produkciót mutatott be az elmúlt évadban: Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux A második váratlan szerelem című darabját Csurulya Csongor állította színpadra, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét Kolcsár József, a társulatvezető rendezte, A dolgokról egy földi szellemnek zenés-verses produkció pedig a Sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekarral együttműködésben, Fekete Vince és Szilágyi Domokos versei alapján készült ugyancsak Kolcsár József rendezésében.Mindhárom előadást többször játszotta a társulat, A dolgokról egy földi szellemnek címűt közel húsz alkalommal tűzték műsorra, és nemcsak Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatták be, hanem Baróton, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Budapesten is, ahol a produkció egyik részletével megnyerték a tizenegyedik alkalommal szervezett Versünnep énekelt vers kategóriáját, a díj pedig egy meghívás a Pesti Broadway Fesztiválra a teljes előadással. A Kolcsár József által rendezett Játék a kastélyban című előadással ugyancsak több kiszálláson vettek részt, Brassóban, Kovásznán és Csíkszeredában is bemutatták. Ahogy a korábbi évadokban is történt, meghívott produkciókat is kínált bérletes közönségének a Városi Színház – az M Stúdió Mozgásszínház Személyazonosság és Egyszer élünk, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tóték, és a Csíki Játékszín a Hyppolit, a lakáj című előadását –, ezek mellett pedig bérleten kívül is több fontos produkciót láttak vendégül Kézdivásárhelyen, többek között a Cimborák Bábszínház Verstől versig hajt a csordás című összeállítását, Csernik-Pál Szende Sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Magyarországon élő lábbábos óvodákban tartott bábjátékát, a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Szentgyörgyi szent című kétnyelvű produkcióját, valamint a Tomcsa Sándor Színház Mátyás mesék című gyerekelőadását. A dolgokról egy földi szellemnek című zenés műsort iskolásoknak is többször játszották, ahogy diákoknak ajánlották a Kifordulás című iskolaszínházi produkciót is, Molnár Bence, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének Petőfi Sándor A helység kalapácsa eposzparódiája nyomán készült egyéni előadását.
Amint Kolcsár József elmondta, a következő évad első bemutatóját augusztus 25-én, a városnapok részeként láthatja a Kézdivásárhelyi közönség, Kiss Csaba Skandináv lottó című darabját ő maga rendezi, a díszlet- és jelmeztervező pedig a kisvárdai fesztiválon idén díjat nyert Bajkó Blanka Aliz. Az évad következő produkciója bérleten kívül kerül műsorra, Matei Vişniec A pandamacik szép utazása, melyet a szaxofonos mesél el, akinek volt egy frankfurti szeretője című darabját Nagy Botond rendezésében mutatják be, a szilveszteri előadás pedig Egressy Zoltán Portugál című darabjából, ugyancsak Kolcsár József rendezésében készül. A meghívott előadások közül, amint azt már megszokhatták a nézők, bérletben lesz látható a Csíki Játékszín szilveszteri előadása, a Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. Esztrád című produkciója, és más előadások is, amelyekről eddig még nem született végleges megállapodás. Mindezek mellett havi rendszerességgel gyerekelőadások és más meghívott, adott esetben határon túli produkciók is műsorra kerülnek Kézdivásárhelyen, folytatódik az iskolaszínházi és délelőtti előadások sorozata, a korábbiak közül pedig műsoron mArad A dolgokról egy földi szellemnek, a Játék a kastélyban és a Zabhegyező című, korábban készült előadás, amely az elmúlt évadokban több meghívást kapott más városokba.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Különlegessége az elmúlt évadunknak, hogy több délelőtti előadást játszottunk, ami a diákok körében megemelte a nézettségi mutatót, így azokat a vidéki tanulókat is be tudtuk vonzani, akik Kézdivásárhelyi líceumokba járnak, de délután már nincs lehetőségük színházba járni” – mondta Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója.
A Kézdivásárhelyi Városi Színház három saját produkciót mutatott be az elmúlt évadban: Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux A második váratlan szerelem című darabját Csurulya Csongor állította színpadra, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét Kolcsár József, a társulatvezető rendezte, A dolgokról egy földi szellemnek zenés-verses produkció pedig a Sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekarral együttműködésben, Fekete Vince és Szilágyi Domokos versei alapján készült ugyancsak Kolcsár József rendezésében.Mindhárom előadást többször játszotta a társulat, A dolgokról egy földi szellemnek címűt közel húsz alkalommal tűzték műsorra, és nemcsak Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatták be, hanem Baróton, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Budapesten is, ahol a produkció egyik részletével megnyerték a tizenegyedik alkalommal szervezett Versünnep énekelt vers kategóriáját, a díj pedig egy meghívás a Pesti Broadway Fesztiválra a teljes előadással. A Kolcsár József által rendezett Játék a kastélyban című előadással ugyancsak több kiszálláson vettek részt, Brassóban, Kovásznán és Csíkszeredában is bemutatták. Ahogy a korábbi évadokban is történt, meghívott produkciókat is kínált bérletes közönségének a Városi Színház – az M Stúdió Mozgásszínház Személyazonosság és Egyszer élünk, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tóték, és a Csíki Játékszín a Hyppolit, a lakáj című előadását –, ezek mellett pedig bérleten kívül is több fontos produkciót láttak vendégül Kézdivásárhelyen, többek között a Cimborák Bábszínház Verstől versig hajt a csordás című összeállítását, Csernik-Pál Szende Sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Magyarországon élő lábbábos óvodákban tartott bábjátékát, a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Szentgyörgyi szent című kétnyelvű produkcióját, valamint a Tomcsa Sándor Színház Mátyás mesék című gyerekelőadását. A dolgokról egy földi szellemnek című zenés műsort iskolásoknak is többször játszották, ahogy diákoknak ajánlották a Kifordulás című iskolaszínházi produkciót is, Molnár Bence, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének Petőfi Sándor A helység kalapácsa eposzparódiája nyomán készült egyéni előadását.
Amint Kolcsár József elmondta, a következő évad első bemutatóját augusztus 25-én, a városnapok részeként láthatja a Kézdivásárhelyi közönség, Kiss Csaba Skandináv lottó című darabját ő maga rendezi, a díszlet- és jelmeztervező pedig a kisvárdai fesztiválon idén díjat nyert Bajkó Blanka Aliz. Az évad következő produkciója bérleten kívül kerül műsorra, Matei Vişniec A pandamacik szép utazása, melyet a szaxofonos mesél el, akinek volt egy frankfurti szeretője című darabját Nagy Botond rendezésében mutatják be, a szilveszteri előadás pedig Egressy Zoltán Portugál című darabjából, ugyancsak Kolcsár József rendezésében készül. A meghívott előadások közül, amint azt már megszokhatták a nézők, bérletben lesz látható a Csíki Játékszín szilveszteri előadása, a Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. Esztrád című produkciója, és más előadások is, amelyekről eddig még nem született végleges megállapodás. Mindezek mellett havi rendszerességgel gyerekelőadások és más meghívott, adott esetben határon túli produkciók is műsorra kerülnek Kézdivásárhelyen, folytatódik az iskolaszínházi és délelőtti előadások sorozata, a korábbiak közül pedig műsoron mArad A dolgokról egy földi szellemnek, a Játék a kastélyban és a Zabhegyező című, korábban készült előadás, amely az elmúlt évadokban több meghívást kapott más városokba.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 30.
Ezreknek játszottak a Cimborák
Közel 8400 nézője volt a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház 85 előadásának tavaly ősztől mostanáig, és több más gyermekeknek szóló esemény szervezésében is részt vett – derül ki a társulat évadzáró közleményéből, amelyben az intézmény teljesítményét ismertetik.
Az összegzés szerint a 2015–2016-os idényben a Cimborák nyolc különböző előadást tartottak műsoron, és két újat készítettek el, noha közben váratlanul elhunyt az alapító Nagy-Kopeczky Kálmán, és a tűzvédelmi előírások szigorodása miatt játékterem nélkül mAradt a kis létszámú, de annál aktívabb csapat, amely két díjat is elnyert a Nagy-Kopeczky Kálmán által rendezett, Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című előadásával az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak II. FUX fesztiválján, Nagyváradon és a nemzetközi báb- és marionettszínházak XIV. Kolozsvári Puck fesztiválján. Több előadást a megye más városaiba és falvakra is elvittek, az említettek mellett egy Brassói fesztiválon is részt vettek.
A fellépéseken kívül módszertani napokat tartottak a megye óvodapedagógusainak, tanítóinak, drámapedagógiai foglalkozásokat kiskamaszoknak, és több nyilvános rendezvény szervezői is voltak: a magyar népmese napján mesés villámcsődületet hoztak össze Sepsiszentgyörgyön, interaktív mesebarangolást Kovásznán, az ökumenikus advent program keretében Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel... című betlehemes játékukat mutatták be a történelmi magyar egyházak templomaiban, bábos installációkkal, hapeningekkel és bábsimogatóval emlékeztek meg a bábszínház világnapjáról, részt vettek a Mesefalu-vetékedő lebonyolításában, a Szent György Napokra öt másik társulatot hívtak meg, de a Sepsiszentgyörgyi gyermeknapi műsorban is hathatósan közreműködtek. A Cimborák Bábszínház a közlemény szerint átalakulóban, bővítik a társulatot, és a játéktér felújításának folyamata is elindult: a tervek elkészültek, a munkálatok várhatóan ősszel rajtolnak. Befejezésük ideje még ismeretlen, így várhatóan a következő évadban is a templomok, a Művészeti Líceum, a tanulók háza, a Művész terem és a Háromszék táncstúdió helyiségeiben tapsolhat a bábjátékoknak a közönség.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közel 8400 nézője volt a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház 85 előadásának tavaly ősztől mostanáig, és több más gyermekeknek szóló esemény szervezésében is részt vett – derül ki a társulat évadzáró közleményéből, amelyben az intézmény teljesítményét ismertetik.
Az összegzés szerint a 2015–2016-os idényben a Cimborák nyolc különböző előadást tartottak műsoron, és két újat készítettek el, noha közben váratlanul elhunyt az alapító Nagy-Kopeczky Kálmán, és a tűzvédelmi előírások szigorodása miatt játékterem nélkül mAradt a kis létszámú, de annál aktívabb csapat, amely két díjat is elnyert a Nagy-Kopeczky Kálmán által rendezett, Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című előadásával az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak II. FUX fesztiválján, Nagyváradon és a nemzetközi báb- és marionettszínházak XIV. Kolozsvári Puck fesztiválján. Több előadást a megye más városaiba és falvakra is elvittek, az említettek mellett egy Brassói fesztiválon is részt vettek.
A fellépéseken kívül módszertani napokat tartottak a megye óvodapedagógusainak, tanítóinak, drámapedagógiai foglalkozásokat kiskamaszoknak, és több nyilvános rendezvény szervezői is voltak: a magyar népmese napján mesés villámcsődületet hoztak össze Sepsiszentgyörgyön, interaktív mesebarangolást Kovásznán, az ökumenikus advent program keretében Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel... című betlehemes játékukat mutatták be a történelmi magyar egyházak templomaiban, bábos installációkkal, hapeningekkel és bábsimogatóval emlékeztek meg a bábszínház világnapjáról, részt vettek a Mesefalu-vetékedő lebonyolításában, a Szent György Napokra öt másik társulatot hívtak meg, de a Sepsiszentgyörgyi gyermeknapi műsorban is hathatósan közreműködtek. A Cimborák Bábszínház a közlemény szerint átalakulóban, bővítik a társulatot, és a játéktér felújításának folyamata is elindult: a tervek elkészültek, a munkálatok várhatóan ősszel rajtolnak. Befejezésük ideje még ismeretlen, így várhatóan a következő évadban is a templomok, a Művészeti Líceum, a tanulók háza, a Művész terem és a Háromszék táncstúdió helyiségeiben tapsolhat a bábjátékoknak a közönség.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 30.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 20. (Részletek)
Az „árulók” nemzedékéből többen az orvosi egyetemre, a jogi karra, a műegyetemre vagy a bölcsészkarra iratkoztak be. Az első Bukarestbe érkező magyar egyetemista lányok között volt Bándi Ilona, aki román–német szakon diplomázott 1923-ban anyja unszolására. Bukarestbe jött a fiatal Nagy András is, az orvosi egyetemre, habár nem is volt benne biztos, hogy egyáltalán létezik itt ilyen.
Majdnem egy szót sem tudott románul, már a beiratkozása is kész kaland volt. A kar titkára szembevágta vele iratait, mondván: ,,Ha nem tudsz románul, menj Afganisztánba, mert csak ott nem tudnak románul.” Az előadásokból egy szót sem értett, és az elméleti vizsgáit őszre halasztotta. Harmadévesen már a Brâncoveanu-kórház külsős orvosa volt; egy további sikeres vizsga után három évre a kórház belső orvosa lett, így biztosítottá vált szállása és ellátása, azonban ő minél hamarabb szeretett volna visszatérni Erdélybe. Diákként nézte végig 1923-ban a Vasgárda zsidóellenes tüntetéseit, ennek az erős szervezetnek nagyon sok követője volt; abban az időben azonban a magyarok még nem álltak a gárda támadásainak célkeresztjében. Bukarestben újra találkozott a jogot hallgató Szemlér Ferenccel, akit Brassóból ismert. Mindketten megírták visszaemlékezéseiket egyetemi éveikről, kapcsolataikról a református közösséggel, és szóltak Nagy Sándor lelkészről is. Szemlér Ferenc hálával emlékezik egy román egyetemista társára, akinek köszönhetően megtanulta a nyelvet. Tanulmányai végeztével Szemlér elhagyta Bukarestet, ám 1956-ban visszatért, és a fővárosban telepedett meg, elszigetelve nemzettársaitól. Két lánya román férjet választott, Lendvay Éva (1935–2016), dr. Herskovits Erzsébettel kötött első házasságából származó lánya Brassóban született, élete nagy részét itt is töltötte költőként és műfordítóként, a rádió magyar adásának szerkesztőjeként. Másik lánya, Mocanu Szemlér Judit a Kriterion Kiadónál volt szerkesztő 1969–1991 között.
A fiatal Póti Géza később, 1936-ban érkezett Bukarestbe; románul is tudott, és tudomása volt a magyar diákszálló létezéséről. Miután elvégezte a zilahi magyar felekezeti középiskolát, Nagyváradon kellett román nyelven leérettségiznie; az ottani központhoz tartozott több erdélyi magyar középiskola. A vizsgabizottság elnöke Constantin Daicoviciu volt. Nagyromániában már csak pár magyar középiskola mAradt, ezek is mind felekezetiek, még Temesváron vagy Nagyváradon sem volt egy sem; hat tagozat mAradt Kézdi megyében és egy Háromszéken, Csík és Maros-Torda megyében minden magyar tagozatot felszámoltak. Az 1936/37-es tanévben csak 4527 gyermek tanulhatott magyar nyelven. Osztálya hiába volt nagyon erős, csak négyüknek sikerült az érettségi vizsgája, ősszel senkinek sem, és a későbbiek során még három-négynek. A történelmet, földrajzot és román nyelvet amúgy is románul tanulták, ezekkel a vizsgán nem volt gondjuk. De a magyar nyelven tanult tantárgyak: a filozófia, matematika, fizika és természetrajz vizsgáin „bizony nem volt könnyű románul felelni”.
Nagy Sándor (1894–1954) parókiás lelkész 1925-ben érkezett Bukarestbe, s azonnal a magyar egyetemisták találkozóhelyévé tette a református parókiát, kulturális és tudományos tevékenységeket szervezett számukra. Lenyűgöző személyiségének ereje a Koós Ferencéhez hasonlítható. A háború kitörésekor otthagyta a Budapesti műegyetemet, és katonának állt. Amikor megsebesült, és harcképtelennek nyilvánították, a teológia felé fordult. Bukarestben Köblös Endre ideiglenes lelkipásztort váltotta. A kántori lakás kivételével a parókia épületét lefoglalva és bérlőkkel teli, a templomot megrongálva, a levéltárat széthányva, a közösség egyesületeit szétbomlasztva, a Magyar Társulatot lebénulva találta, a hívek között pedig közömbösség és széthúzás uralkodott. (...) A hitközség minden tevékenysége egy 30 négyzetméteres teremben zajlott, amely egy időben volt lelkészi hivatal, a Koós Ferenc Egyesület tevékenységének helyszíne és könyvtár; itt tartották a bibliaórákat, a református iparos kört és a kórus próbáit. Egyházi adót 800 család, megközelítőleg 2200-an fizettek.
A Nagy Sándorra váró feladatok messze meghaladták anyagi és fizikai képességeit, de ő mindet felvállalta, és megpróbálta a lehetetlent is, meggyőződése volt, hogy a magyarság csak a református hiten, a nemzeti identitás egyedüli megőrzőjén keresztül tud újjászületni. Habár a nyakra-főre alakított értelmetlen egyesületek ellensége volt, hamarosan tízre emelkedett a református egyesületek és körök száma: nő- és lányegylet, férfiszövetség, keresztény fiatalok egyesülete, a gyermekszeretet-egylet, Koós Ferenc Kör, Lídia Kör, iparoskör, cserkészkör, kórus. Tisztában volt azonban azzal, hogy ezek a körök nem képesek a sokezres Bukaresti magyarság szükségleteit ellátni, egyesek más felekezetűek, mások ateisták lévén, és sokan igyekeztek szabadulni az erkölcsi kötöttségektől. A Koós Ferenc Kört 1925-ben alapította, az első világháború után ez volt az első nagy társadalmi szervezet; programjában szerepelt az ismeretterjesztés, az olvasó- és bibliaórák, koncertek, színielőadások, szavalóestek szervezése, de táncmulatságok vagy bálok tartása is. Nagy felismerte az értelmiségiek új nemzedékének szerepét, ő volt az első, aki támogatta az Erdélyből érkező magyar diákokat, kiszakította őket az elszigeteltségből és bevonta a közösség életébe; e célból létrehozta az első művelődési-tudományos tagozatot. Bármelyik magyar egyetemista beiratkozhatott, vallásra való tekintet nélkül, a katolikus Nagy András orvostanhallgató lett a szekció első elnöke. Az egyetemisták kötelesek voltak havonta egyszer segíteni a lelkésznek az eklézsia adminisztratív ügyeinek intézésében: a hívek különféle nyilvántartásokba való bevezetésében, a missziós tevékenységben vagy a magyarok összeírásában. Kezdetben a körnek 46 tagja volt, ez a szám tíz év alatt 197-re emelkedett. A Sf. Voievozi utcai épület visszaszerezése után a képzőművész egyetemistáknak kiállítótermet biztosítottak. A körön az egyetemisták kapcsolatba kerültek magyar és román értelmiségiekkel is, valamint a Magyar Párt politikusaival. A fiatal értelmiségiek egyike volt Rohonyi Vilmos mérnök, aki hivatali okokból hat évig élt Bukarestben. A bécsi szerződés után Budapestre ment, 1945-ben visszatért Kolozsvárra; a szintén Bukarestben végzett Jenei Dezsővel társszerzője a magyar–román és román–magyar műszaki szótárnak.
1930-ban a Koós Ferenc Kör vendége volt Dimitrie Gusti, a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendő szociológus, akit az Erdélyi Fiatalok mozgalmának tagja, az akkor egyetemista Mikó Imre hívott meg. Mikó sok évig lakott Bukarestben, 1936–1938 között a Magyar Párt tagjaként a helyi fiókszervezet titkára volt. Nemzetközi jogot is végzett Párizsban (1934/36). II. Károly diktatúrája alatt ügyvédi irodát vezetett, 1940 és 1944 között magyar országgyűlési képviselő volt; megírta a magyarság két világháború közötti politikai történetét. A kommunista korszakban rövid ideig félreállították, de aztán balos nézeteinek köszönhetően visszatérhetett; a Kriterion Kiadónál megjelent egy tanulmánykötete.
A véletlen úgy hozta, hogy a Budapesti Lükő Gábor (1909–2001) is a Gusti-iskola lelkes hívévé váljék. Ady és Bartók hatására kezdett érdeklődni a román néphagyomány iránt, 1931-ben érkezett Bukarestbe, megtanult románul, Constantin Brăiloiu tanácsolta neki, hogy a moldvai csángó paraszti kultúrát kutassa; itt azonban, bár nála volt az időközben miniszterré előléptetett Gusti ajánlólevele, letartóztatták, kihallgatták és 1933-ban kiutasították.
A Gusti-iskola vonzáskörébe került egy másik magyar is, a Bukaresti orvos, Bakk Elek testvére, a Párizsban végzett román–francia tanár, Bakk Péter (1908–1945). Kezdetben két másik magyarral együtt őt is bevették abba a csapatba, amely az udvarhelyszéki Siklódon kutatott volna, ám a Királyi Kulturális Alapítvány vezetősége nem vállalta annak kockázatát, hogy a román kutatócsoportban magyarok is helyet kapjanak. Egy 1937-es levelében Bakk Péter megmagyarázta, hogy mi állt az alapítvány programjából való kizárásuk mögött, és ezzel pontos képet ad a két világháború közötti interetnikus kapcsolatokról is. A szabadságon lévő Gusti megüzente az alapítványnak, hogy nem avatkozik bele, foglalkozzanak az üggyel helyettesei „legjobb belátásuk szerint”. Emanuil Bucuţa, az alapítvány igazgatója félt a liberálisok sajtótámadásaitól és a román szélsőjobbtól, főként, hogy az Astra Egyesület már beterjesztett egy tiltakozást a királyhoz. Ugyanakkor az alapítvány statútuma a kisebbségiekre való utalás nélkül fogalmazta meg, hogy célja „a román falvak felemelése”, így a magyarokat végül kizárták a csapatból.
Rövid idővel a diáktagozat megalakulása után felmerült a fiatalok elszállásolásának kérdése is. Az állami kollégiumokban hiába próbáltak helyet keresni, hisz még a románok is ugyanezen gonddal küszködtek, és mindez kisebbségellenes diáktüntetésekhez is vezetett. A református parókia ingatlanjait valószínűleg 1928-ban szolgáltatták vissza; ekkor a diákszálló a Sf. Voievozi utcai református iskola épületébe költözött. Az itteni magyarok művelődési és tudományos tevékenysége a román állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt. Egy 1937. május 17-én keltezett feljegyzésből tudjuk, hogy a felsőoktatást szabályozó törvény megjelenése után a magyar kollégiumot rövid időre bezárták, a diákokat kilakoltatták, mivel az új törvény nem engedélyezte magánbentlakások működtetését. A magyar diákok a jelentés szerint politizáltak is, pedig a törvény ezt is tiltotta. A Kos Karoly (sic!) egyetemi kört pedig egyenesen „irredenta tevékenységű magyar nacionalista szervezetnek” titulálták. Az 1938. július 1-jei és az 1941. április 8-ai jelentések beszámoltak a „Koós Ferenc irredenta kör” tevékenységéről, ahol „irredenta jellegű beszédeket és konferenciákat” tartanak. Végül csak egyetlen diákot sikerült megvádolni kommunista agitációval, akit ki is rúgtak a bentlakásból. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az „árulók” nemzedékéből többen az orvosi egyetemre, a jogi karra, a műegyetemre vagy a bölcsészkarra iratkoztak be. Az első Bukarestbe érkező magyar egyetemista lányok között volt Bándi Ilona, aki román–német szakon diplomázott 1923-ban anyja unszolására. Bukarestbe jött a fiatal Nagy András is, az orvosi egyetemre, habár nem is volt benne biztos, hogy egyáltalán létezik itt ilyen.
Majdnem egy szót sem tudott románul, már a beiratkozása is kész kaland volt. A kar titkára szembevágta vele iratait, mondván: ,,Ha nem tudsz románul, menj Afganisztánba, mert csak ott nem tudnak románul.” Az előadásokból egy szót sem értett, és az elméleti vizsgáit őszre halasztotta. Harmadévesen már a Brâncoveanu-kórház külsős orvosa volt; egy további sikeres vizsga után három évre a kórház belső orvosa lett, így biztosítottá vált szállása és ellátása, azonban ő minél hamarabb szeretett volna visszatérni Erdélybe. Diákként nézte végig 1923-ban a Vasgárda zsidóellenes tüntetéseit, ennek az erős szervezetnek nagyon sok követője volt; abban az időben azonban a magyarok még nem álltak a gárda támadásainak célkeresztjében. Bukarestben újra találkozott a jogot hallgató Szemlér Ferenccel, akit Brassóból ismert. Mindketten megírták visszaemlékezéseiket egyetemi éveikről, kapcsolataikról a református közösséggel, és szóltak Nagy Sándor lelkészről is. Szemlér Ferenc hálával emlékezik egy román egyetemista társára, akinek köszönhetően megtanulta a nyelvet. Tanulmányai végeztével Szemlér elhagyta Bukarestet, ám 1956-ban visszatért, és a fővárosban telepedett meg, elszigetelve nemzettársaitól. Két lánya román férjet választott, Lendvay Éva (1935–2016), dr. Herskovits Erzsébettel kötött első házasságából származó lánya Brassóban született, élete nagy részét itt is töltötte költőként és műfordítóként, a rádió magyar adásának szerkesztőjeként. Másik lánya, Mocanu Szemlér Judit a Kriterion Kiadónál volt szerkesztő 1969–1991 között.
A fiatal Póti Géza később, 1936-ban érkezett Bukarestbe; románul is tudott, és tudomása volt a magyar diákszálló létezéséről. Miután elvégezte a zilahi magyar felekezeti középiskolát, Nagyváradon kellett román nyelven leérettségiznie; az ottani központhoz tartozott több erdélyi magyar középiskola. A vizsgabizottság elnöke Constantin Daicoviciu volt. Nagyromániában már csak pár magyar középiskola mAradt, ezek is mind felekezetiek, még Temesváron vagy Nagyváradon sem volt egy sem; hat tagozat mAradt Kézdi megyében és egy Háromszéken, Csík és Maros-Torda megyében minden magyar tagozatot felszámoltak. Az 1936/37-es tanévben csak 4527 gyermek tanulhatott magyar nyelven. Osztálya hiába volt nagyon erős, csak négyüknek sikerült az érettségi vizsgája, ősszel senkinek sem, és a későbbiek során még három-négynek. A történelmet, földrajzot és román nyelvet amúgy is románul tanulták, ezekkel a vizsgán nem volt gondjuk. De a magyar nyelven tanult tantárgyak: a filozófia, matematika, fizika és természetrajz vizsgáin „bizony nem volt könnyű románul felelni”.
Nagy Sándor (1894–1954) parókiás lelkész 1925-ben érkezett Bukarestbe, s azonnal a magyar egyetemisták találkozóhelyévé tette a református parókiát, kulturális és tudományos tevékenységeket szervezett számukra. Lenyűgöző személyiségének ereje a Koós Ferencéhez hasonlítható. A háború kitörésekor otthagyta a Budapesti műegyetemet, és katonának állt. Amikor megsebesült, és harcképtelennek nyilvánították, a teológia felé fordult. Bukarestben Köblös Endre ideiglenes lelkipásztort váltotta. A kántori lakás kivételével a parókia épületét lefoglalva és bérlőkkel teli, a templomot megrongálva, a levéltárat széthányva, a közösség egyesületeit szétbomlasztva, a Magyar Társulatot lebénulva találta, a hívek között pedig közömbösség és széthúzás uralkodott. (...) A hitközség minden tevékenysége egy 30 négyzetméteres teremben zajlott, amely egy időben volt lelkészi hivatal, a Koós Ferenc Egyesület tevékenységének helyszíne és könyvtár; itt tartották a bibliaórákat, a református iparos kört és a kórus próbáit. Egyházi adót 800 család, megközelítőleg 2200-an fizettek.
A Nagy Sándorra váró feladatok messze meghaladták anyagi és fizikai képességeit, de ő mindet felvállalta, és megpróbálta a lehetetlent is, meggyőződése volt, hogy a magyarság csak a református hiten, a nemzeti identitás egyedüli megőrzőjén keresztül tud újjászületni. Habár a nyakra-főre alakított értelmetlen egyesületek ellensége volt, hamarosan tízre emelkedett a református egyesületek és körök száma: nő- és lányegylet, férfiszövetség, keresztény fiatalok egyesülete, a gyermekszeretet-egylet, Koós Ferenc Kör, Lídia Kör, iparoskör, cserkészkör, kórus. Tisztában volt azonban azzal, hogy ezek a körök nem képesek a sokezres Bukaresti magyarság szükségleteit ellátni, egyesek más felekezetűek, mások ateisták lévén, és sokan igyekeztek szabadulni az erkölcsi kötöttségektől. A Koós Ferenc Kört 1925-ben alapította, az első világháború után ez volt az első nagy társadalmi szervezet; programjában szerepelt az ismeretterjesztés, az olvasó- és bibliaórák, koncertek, színielőadások, szavalóestek szervezése, de táncmulatságok vagy bálok tartása is. Nagy felismerte az értelmiségiek új nemzedékének szerepét, ő volt az első, aki támogatta az Erdélyből érkező magyar diákokat, kiszakította őket az elszigeteltségből és bevonta a közösség életébe; e célból létrehozta az első művelődési-tudományos tagozatot. Bármelyik magyar egyetemista beiratkozhatott, vallásra való tekintet nélkül, a katolikus Nagy András orvostanhallgató lett a szekció első elnöke. Az egyetemisták kötelesek voltak havonta egyszer segíteni a lelkésznek az eklézsia adminisztratív ügyeinek intézésében: a hívek különféle nyilvántartásokba való bevezetésében, a missziós tevékenységben vagy a magyarok összeírásában. Kezdetben a körnek 46 tagja volt, ez a szám tíz év alatt 197-re emelkedett. A Sf. Voievozi utcai épület visszaszerezése után a képzőművész egyetemistáknak kiállítótermet biztosítottak. A körön az egyetemisták kapcsolatba kerültek magyar és román értelmiségiekkel is, valamint a Magyar Párt politikusaival. A fiatal értelmiségiek egyike volt Rohonyi Vilmos mérnök, aki hivatali okokból hat évig élt Bukarestben. A bécsi szerződés után Budapestre ment, 1945-ben visszatért Kolozsvárra; a szintén Bukarestben végzett Jenei Dezsővel társszerzője a magyar–román és román–magyar műszaki szótárnak.
1930-ban a Koós Ferenc Kör vendége volt Dimitrie Gusti, a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendő szociológus, akit az Erdélyi Fiatalok mozgalmának tagja, az akkor egyetemista Mikó Imre hívott meg. Mikó sok évig lakott Bukarestben, 1936–1938 között a Magyar Párt tagjaként a helyi fiókszervezet titkára volt. Nemzetközi jogot is végzett Párizsban (1934/36). II. Károly diktatúrája alatt ügyvédi irodát vezetett, 1940 és 1944 között magyar országgyűlési képviselő volt; megírta a magyarság két világháború közötti politikai történetét. A kommunista korszakban rövid ideig félreállították, de aztán balos nézeteinek köszönhetően visszatérhetett; a Kriterion Kiadónál megjelent egy tanulmánykötete.
A véletlen úgy hozta, hogy a Budapesti Lükő Gábor (1909–2001) is a Gusti-iskola lelkes hívévé váljék. Ady és Bartók hatására kezdett érdeklődni a román néphagyomány iránt, 1931-ben érkezett Bukarestbe, megtanult románul, Constantin Brăiloiu tanácsolta neki, hogy a moldvai csángó paraszti kultúrát kutassa; itt azonban, bár nála volt az időközben miniszterré előléptetett Gusti ajánlólevele, letartóztatták, kihallgatták és 1933-ban kiutasították.
A Gusti-iskola vonzáskörébe került egy másik magyar is, a Bukaresti orvos, Bakk Elek testvére, a Párizsban végzett román–francia tanár, Bakk Péter (1908–1945). Kezdetben két másik magyarral együtt őt is bevették abba a csapatba, amely az udvarhelyszéki Siklódon kutatott volna, ám a Királyi Kulturális Alapítvány vezetősége nem vállalta annak kockázatát, hogy a román kutatócsoportban magyarok is helyet kapjanak. Egy 1937-es levelében Bakk Péter megmagyarázta, hogy mi állt az alapítvány programjából való kizárásuk mögött, és ezzel pontos képet ad a két világháború közötti interetnikus kapcsolatokról is. A szabadságon lévő Gusti megüzente az alapítványnak, hogy nem avatkozik bele, foglalkozzanak az üggyel helyettesei „legjobb belátásuk szerint”. Emanuil Bucuţa, az alapítvány igazgatója félt a liberálisok sajtótámadásaitól és a román szélsőjobbtól, főként, hogy az Astra Egyesület már beterjesztett egy tiltakozást a királyhoz. Ugyanakkor az alapítvány statútuma a kisebbségiekre való utalás nélkül fogalmazta meg, hogy célja „a román falvak felemelése”, így a magyarokat végül kizárták a csapatból.
Rövid idővel a diáktagozat megalakulása után felmerült a fiatalok elszállásolásának kérdése is. Az állami kollégiumokban hiába próbáltak helyet keresni, hisz még a románok is ugyanezen gonddal küszködtek, és mindez kisebbségellenes diáktüntetésekhez is vezetett. A református parókia ingatlanjait valószínűleg 1928-ban szolgáltatták vissza; ekkor a diákszálló a Sf. Voievozi utcai református iskola épületébe költözött. Az itteni magyarok művelődési és tudományos tevékenysége a román állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt. Egy 1937. május 17-én keltezett feljegyzésből tudjuk, hogy a felsőoktatást szabályozó törvény megjelenése után a magyar kollégiumot rövid időre bezárták, a diákokat kilakoltatták, mivel az új törvény nem engedélyezte magánbentlakások működtetését. A magyar diákok a jelentés szerint politizáltak is, pedig a törvény ezt is tiltotta. A Kos Karoly (sic!) egyetemi kört pedig egyenesen „irredenta tevékenységű magyar nacionalista szervezetnek” titulálták. Az 1938. július 1-jei és az 1941. április 8-ai jelentések beszámoltak a „Koós Ferenc irredenta kör” tevékenységéről, ahol „irredenta jellegű beszédeket és konferenciákat” tartanak. Végül csak egyetlen diákot sikerült megvádolni kommunista agitációval, akit ki is rúgtak a bentlakásból. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 30.
Nagyzerindi Művésztelep-szemlén
Lelkünk univerzumának sokszínűsége
A tornyai, illetve a borosjenői élménygyűjtő, feltöltődést szolgáló kirándulásaikról is riportban számoltunk be, legutóbb a nagyzerindi Csáky-villában működő művésztelepet kerestük fel, ahol megismerkedhettünk a különböző kultúrákból érkezett művészek tényleges alkotómunkájával.
Zerinden nem volt üresjárat
Kopriva Attila munkácsi (Ukrajna) festőművész másodszor vesz részt a Nagyzerindi Művésztelep munkálatain. Tavaly, amikor első alkalommal járt itt, kiváló feltételek között dolgozhatott, nagyon jó társaságban, ezért természetesnek tekintette idén is visszatérni. Mert ahova az embert visszavárják, az oda szóló meghívásnak igyekszik eleget tenni. Ezúttal Lutsenko Igorral érkezett, mindketten tagjai a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémiának. Ugyancsak Ukrajnából vannak itt a fiatal, tehetséges művészek, Kryzhanivska Marija és Julija Petrova is, akik nemcsak az ő, hanem a művészeti vezető, Siska-Szabó Hajnalka ismeretségi körébe is tartoznak.
Amikor Nagyzerindre legutóbb megérkezett, megfogták a virágokkal gazdag, ház körüli környezetek, amelyeknek az elrendezése minden faluban más, a kertkultúra mindenhol megadja a saját színét, kompozícióvilágát, amit a művész megfigyel, megcsodál. Kárpátalja síkvidéki településeinek az elrendezése nagyban hasonlít a nagyzerindihez, az ottani hegyvidéki falvaké azonban teljesen más, hiszen maga a hegyvidék adja az építkezési kultúra sokszínűségét, ugyanis ott minden ház másképpen áll, a talajviszonyoknak megfelelően. Nagyon színes világból érkezett, de Nagyzerindben az tetszik, hogy a falunak van egy sajátságos hangulata, ahol mindig kerül festenivaló. Az ember előbb csak szétnéz, keresi az újdonságot, amit mindig meg is talál.
Tavaly inkább virágos tájakat festett. Tekintve, hogy az idei téma, a Lelkünk univerzumaannyira tág, hogy szinte a szabad képzeletre lehet bízni a témaválasztást, idén virágokkal övezett portréja is született, amikor Tornyán egy Dorina nevű hölgyet festett meg, virágos környezetben. Ugyanakkor a lovak, a tyúkok festésének a hangulata, a formája is megfogta, stilizálni próbálta őket különféle hangulati elemekkel.
Kérdésünkre, hogy az ukrajnai művészetet milyen mértékben befolyásolja az ott zajló háború, Kopriva Attila kifejtette: mindenképp befolyásolja, hiszen óriási károkat okoz. Egyrészt szellemi károkat, mivel rengeteg művész kapott behívót, köztük barátai is harcolnak a különböző frontokon, ahol most is folynak a harcok, emberek halnak meg, csakhogy az európai migrációs kérdések erről elterelik a figyelmet.
Az alkotótáborban tervezett festmények száma felőli érdeklődésünkre leszögezte: szám szerint nem tervezett, egy-egy táborban mindenképp szeretne egy jó képet is festeni, de legfontosabb, hogy remekül érzi magát.
Hogy a művésznek mi számít jó festménynek?
Nehéz megmondani, mi a jó festmény vagy mi a művészet, de szerinte az a harmónia, amit a festés során érzékel és a gondolat, a lelki világ, az érzéstapasztalat egyben van, ráadásul abban a kortárs szellem is valamilyen szinten tükröződik. Mindez azonban nagyon relatív, mert sokszor a művész szerint sikerült nagyszerűt alkotnia, csakhogy a közönség nem érti meg, de fordítva is szokott történni.
Kopriva Attila nagyon jól érzi magát Nagyzerinden, szerinte külön köszönet jár azoknak, akik megszervezték a naponta változó, színes programot, amiben nincs üresjárat.
Visszahozni a régi falfelületek hangulatát
Miroljuba Gendova bolgár származású, de az utóbbi időben Budapesten él. Amikor a művésztelepen jártunk, speciális technikával, mindenféle anyagot a képeibe építve dolgozott. Mivel a képei kiemelkednek a felületből, a rusztikum hatását keltik, hiszen alkotásai majdnem háromdimenziósoknak mondhatók. Azokat figurákkal, dekorációkkal gazdagítja. E munka igen összetett, hiszen le kell venni a vászonról, majd kellő formázás után visszaragasztja őket. Munkáival a régi falfelületek hangulatát kívánja visszahozni a tervezett 6-7 alkotáson.
Kiváló alkotóhangulat
Koncz-Münich András és felesége, Judit a fiukkal együtt a Művésztelepre a XXI. kalotaszegi Alkotótáborból érkeztek. A felesége festő, maga keramikus, ezért a tavalyelőtt készített égető kemencét rendbe akarja tenni, hogy a többi munkájával együtt a Kőbe zárt múlt című domborművét is kiégesse. Az nem organikusan gömbölyű, hanem szögletes felületekkel tarkított, kissé szokatlan forma, de ennél kisebb domborműveket is tervez agyagból elkészíteni, illetve kiégetni a záró kiállításig. Mindketten felszabadultan tudnak alkotni a Nagyzerindi Művésztelepen, ahol a művészek nemzetiségi sokszínűsége ellenére kiváló alkotóhangulat honosodott meg.
Értékelő a szervezőkkel
Az idei alkotómunka feltételeiről Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezetővel és Vas Enikő gazdasági szervezővel is elbeszélgettünk. Amint elmondták, idén 6 országból összesen 15 művész vett részt az alkotótábor munkálatain, amelyek a Lelkünk univerzumacím szellemében zajlanak. A téma tág fogalma a művészeknek nagyon tetszett, hiszen ebbe szinte minden belefér. A zerindi és a környékbeli tájak által sugallt impressziók, a művész szubjektív világán átszűrve, mindenkinél másképp jelenik meg a vásznon vagy a formákban. Lényeg, hogy minden művésznek más a lelki univerzuma, amit a szűrőin keresztül tud kép formában megjeleníteni, illetve megfogni, mert mindenkiből más sugárzik vissza.
A Művésztelepen részt vett a bulgáriai Miroljuba Gendova, a lengyelországi Bojarczuk Krzysztof, Bebel-Karankiewicz Beata, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, a szlovákiai Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, az ukrajnai Krizhanivska Marija, Lutsenko Igor, Kopriva Attila, Julia Petrova, a Kolozsvári Koncz-Münich Judit és Koncz-Münich András, a Nagyváradi Bálint Beáta Noémi és az Aradi Siska-Szabó Hajnalka;
alkotásaik a nagyzerindi kultúrotthonban vasárnap 18 órától zárókiállításon kerülnek a közönség elé. Az alkotásokat Siska-Sazbó Hajnalka értékeli, a műsoros esten Hajtmann Ildikó békéscsabai énekművész fog fellépni, ugyanakkor Dénes József nagyazerindi református lelkipásztor legújabb verseskötetének a bemutatójára is sor kerül. A rendkívüli esemény szervezői nagy szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket, akiknek vizuális művészi, illetve zenei és irodalmi élményekben is részük lehet. Vagyis itt is szemléltetik lelkünk univerzumának a sokszínűségét.
Köszönet
Mindez nem jöhetett volna létre a támogatók, az Arad megyei Kulturális Központ, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal és Tanács, a Communitas Alapítvány, tovább Csáky Barna Zsombor és Bognár Levente Aradi alpolgármester, Balla Géza, Mészáros Dávid, a Pro Pir Kult Egyesület, Schmak András, számos községbeli magánszemély támogatása nélkül. A Művésztelep idén is a hagyomány szerint működött, vagyis az étkezés a polgármesteri hivatal étkezdéjében, míg a szállás a Csáky-villában állt rendelkezésre. A pályázati közvetítő idén is a Pro Zerind Egyesület volt. A XIV. Nagyzerindi Művésztelep sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak minden támogatónak és közreműködőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Lelkünk univerzumának sokszínűsége
A tornyai, illetve a borosjenői élménygyűjtő, feltöltődést szolgáló kirándulásaikról is riportban számoltunk be, legutóbb a nagyzerindi Csáky-villában működő művésztelepet kerestük fel, ahol megismerkedhettünk a különböző kultúrákból érkezett művészek tényleges alkotómunkájával.
Zerinden nem volt üresjárat
Kopriva Attila munkácsi (Ukrajna) festőművész másodszor vesz részt a Nagyzerindi Művésztelep munkálatain. Tavaly, amikor első alkalommal járt itt, kiváló feltételek között dolgozhatott, nagyon jó társaságban, ezért természetesnek tekintette idén is visszatérni. Mert ahova az embert visszavárják, az oda szóló meghívásnak igyekszik eleget tenni. Ezúttal Lutsenko Igorral érkezett, mindketten tagjai a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémiának. Ugyancsak Ukrajnából vannak itt a fiatal, tehetséges művészek, Kryzhanivska Marija és Julija Petrova is, akik nemcsak az ő, hanem a művészeti vezető, Siska-Szabó Hajnalka ismeretségi körébe is tartoznak.
Amikor Nagyzerindre legutóbb megérkezett, megfogták a virágokkal gazdag, ház körüli környezetek, amelyeknek az elrendezése minden faluban más, a kertkultúra mindenhol megadja a saját színét, kompozícióvilágát, amit a művész megfigyel, megcsodál. Kárpátalja síkvidéki településeinek az elrendezése nagyban hasonlít a nagyzerindihez, az ottani hegyvidéki falvaké azonban teljesen más, hiszen maga a hegyvidék adja az építkezési kultúra sokszínűségét, ugyanis ott minden ház másképpen áll, a talajviszonyoknak megfelelően. Nagyon színes világból érkezett, de Nagyzerindben az tetszik, hogy a falunak van egy sajátságos hangulata, ahol mindig kerül festenivaló. Az ember előbb csak szétnéz, keresi az újdonságot, amit mindig meg is talál.
Tavaly inkább virágos tájakat festett. Tekintve, hogy az idei téma, a Lelkünk univerzumaannyira tág, hogy szinte a szabad képzeletre lehet bízni a témaválasztást, idén virágokkal övezett portréja is született, amikor Tornyán egy Dorina nevű hölgyet festett meg, virágos környezetben. Ugyanakkor a lovak, a tyúkok festésének a hangulata, a formája is megfogta, stilizálni próbálta őket különféle hangulati elemekkel.
Kérdésünkre, hogy az ukrajnai művészetet milyen mértékben befolyásolja az ott zajló háború, Kopriva Attila kifejtette: mindenképp befolyásolja, hiszen óriási károkat okoz. Egyrészt szellemi károkat, mivel rengeteg művész kapott behívót, köztük barátai is harcolnak a különböző frontokon, ahol most is folynak a harcok, emberek halnak meg, csakhogy az európai migrációs kérdések erről elterelik a figyelmet.
Az alkotótáborban tervezett festmények száma felőli érdeklődésünkre leszögezte: szám szerint nem tervezett, egy-egy táborban mindenképp szeretne egy jó képet is festeni, de legfontosabb, hogy remekül érzi magát.
Hogy a művésznek mi számít jó festménynek?
Nehéz megmondani, mi a jó festmény vagy mi a művészet, de szerinte az a harmónia, amit a festés során érzékel és a gondolat, a lelki világ, az érzéstapasztalat egyben van, ráadásul abban a kortárs szellem is valamilyen szinten tükröződik. Mindez azonban nagyon relatív, mert sokszor a művész szerint sikerült nagyszerűt alkotnia, csakhogy a közönség nem érti meg, de fordítva is szokott történni.
Kopriva Attila nagyon jól érzi magát Nagyzerinden, szerinte külön köszönet jár azoknak, akik megszervezték a naponta változó, színes programot, amiben nincs üresjárat.
Visszahozni a régi falfelületek hangulatát
Miroljuba Gendova bolgár származású, de az utóbbi időben Budapesten él. Amikor a művésztelepen jártunk, speciális technikával, mindenféle anyagot a képeibe építve dolgozott. Mivel a képei kiemelkednek a felületből, a rusztikum hatását keltik, hiszen alkotásai majdnem háromdimenziósoknak mondhatók. Azokat figurákkal, dekorációkkal gazdagítja. E munka igen összetett, hiszen le kell venni a vászonról, majd kellő formázás után visszaragasztja őket. Munkáival a régi falfelületek hangulatát kívánja visszahozni a tervezett 6-7 alkotáson.
Kiváló alkotóhangulat
Koncz-Münich András és felesége, Judit a fiukkal együtt a Művésztelepre a XXI. kalotaszegi Alkotótáborból érkeztek. A felesége festő, maga keramikus, ezért a tavalyelőtt készített égető kemencét rendbe akarja tenni, hogy a többi munkájával együtt a Kőbe zárt múlt című domborművét is kiégesse. Az nem organikusan gömbölyű, hanem szögletes felületekkel tarkított, kissé szokatlan forma, de ennél kisebb domborműveket is tervez agyagból elkészíteni, illetve kiégetni a záró kiállításig. Mindketten felszabadultan tudnak alkotni a Nagyzerindi Művésztelepen, ahol a művészek nemzetiségi sokszínűsége ellenére kiváló alkotóhangulat honosodott meg.
Értékelő a szervezőkkel
Az idei alkotómunka feltételeiről Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezetővel és Vas Enikő gazdasági szervezővel is elbeszélgettünk. Amint elmondták, idén 6 országból összesen 15 művész vett részt az alkotótábor munkálatain, amelyek a Lelkünk univerzumacím szellemében zajlanak. A téma tág fogalma a művészeknek nagyon tetszett, hiszen ebbe szinte minden belefér. A zerindi és a környékbeli tájak által sugallt impressziók, a művész szubjektív világán átszűrve, mindenkinél másképp jelenik meg a vásznon vagy a formákban. Lényeg, hogy minden művésznek más a lelki univerzuma, amit a szűrőin keresztül tud kép formában megjeleníteni, illetve megfogni, mert mindenkiből más sugárzik vissza.
A Művésztelepen részt vett a bulgáriai Miroljuba Gendova, a lengyelországi Bojarczuk Krzysztof, Bebel-Karankiewicz Beata, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, a szlovákiai Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, az ukrajnai Krizhanivska Marija, Lutsenko Igor, Kopriva Attila, Julia Petrova, a Kolozsvári Koncz-Münich Judit és Koncz-Münich András, a Nagyváradi Bálint Beáta Noémi és az Aradi Siska-Szabó Hajnalka;
alkotásaik a nagyzerindi kultúrotthonban vasárnap 18 órától zárókiállításon kerülnek a közönség elé. Az alkotásokat Siska-Sazbó Hajnalka értékeli, a műsoros esten Hajtmann Ildikó békéscsabai énekművész fog fellépni, ugyanakkor Dénes József nagyazerindi református lelkipásztor legújabb verseskötetének a bemutatójára is sor kerül. A rendkívüli esemény szervezői nagy szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket, akiknek vizuális művészi, illetve zenei és irodalmi élményekben is részük lehet. Vagyis itt is szemléltetik lelkünk univerzumának a sokszínűségét.
Köszönet
Mindez nem jöhetett volna létre a támogatók, az Arad megyei Kulturális Központ, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal és Tanács, a Communitas Alapítvány, tovább Csáky Barna Zsombor és Bognár Levente Aradi alpolgármester, Balla Géza, Mészáros Dávid, a Pro Pir Kult Egyesület, Schmak András, számos községbeli magánszemély támogatása nélkül. A Művésztelep idén is a hagyomány szerint működött, vagyis az étkezés a polgármesteri hivatal étkezdéjében, míg a szállás a Csáky-villában állt rendelkezésre. A pályázati közvetítő idén is a Pro Zerind Egyesület volt. A XIV. Nagyzerindi Művésztelep sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak minden támogatónak és közreműködőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 31.
A KJI aktív volt az idei Tusványoson is
A Budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet idén is ott volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A KJI abból a célból jött létre 2012-ben, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, az e területen kiemelkedő szerepet játszó személyek és szervezetek támogatásához.
Csóti György igazgató – volt országgyűlési képviselő és horvátországi nagykövet – a „Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban, mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek” című Tusnádfürdői panelbeszélgetés felvezetőjében megállapított: a külhoni magyarság autonómia törekvéseit nem kísérte siker az elmúlt negyedszázadban. Noha változatlanul a tényleges és teljes körű autonómia az elszakított nemzetrészek fennmAradásának egyetlen reális biztosítéka, miközben ijesztően csökken a szülőföldön mAradók száma.
Ebből kiindulva az autonómiáért folytatott további küzdelem mellett a megélhetésre és a jogbiztonságra kell a hangsúlyt helyezni. Ez utóbbiban kíván meghatározó szerepet betölteni a KJI. A panelbeszélgetésben a KJI négy közvetlen partnere és egy anyanyelv-használati jogokért küzdő civil szervezet vezetője vett részt. Zsigmond József, az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ügyvezetője megállapította, a megnyugtató megoldás az lenne, ha a magyarok lakta területeken anyanyelvünk is hivatalossá válna. Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója ismertette kétnyelvűségért folytatott harcukat, különös tekintettel az utcanévtáblákra és a közintézményekben használt (pontosabban hiányzó) feliratokra. Bírálta az RMDSZ kishitű politizálását. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke helytelenítette azt a félelemből eredő megalkuvó nézetet, miszerint nem kell a sok per. Az EMNT kiveszi részét a konkrét peres ügyekben és az állandó jogsegély szolgálati helyek fenntartásában is.
Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke beszámolt küzdelmükről, melyet a magyar nyelv közigazgatásban való használatáért folytatni. Kiemelte, hogy minimális célkitűzés a meglévő törvényekben biztosított jogok érvényesítése. Menyhárt Gabriella, egy sokoldalú jogvédő tevékenységet folytató Nagyváradi ügyvédnő saját tapasztalatából kiindulva figyelmeztetett, a perekben nem szabad nacionalista felhangú megfogalmazásokat használni, mert az többszörösen visszaüt.
Egy másik, a „Kisebbségi jogok érvényesülése a Kárpát-medenceében 2016-ban” című panelben az intézet igazgatója mellett a négy nagy régió politikai vezetői kaptak szót. Bevezetőként Csóti György áttekintette, hogyan állnak az őshonos magyarság kollektív jogai Trianon után 96 évvel. A Benes-dekrétumok sújtotta Felvidéken brutálisan diszkriminatív a szlovák kisebbségpolitika. A gyenge nyelvhasználati jogok betartása sem biztosított. Kárpátalján megélhetési gondok és háborús helyzet sújtja a magyarokat. Kisebbségi jogaik tekintetében kiszolgáltatottak az ukrán-orosz konfliktusnak. Erdélyben kétszínű, hazug, szemfényvesztő a román kisebbségpolitika. Ha az állampolgárok például élni próbálnak az elég jónak mondható nyelvtörvénnyel, megtorlásokra számíthatnak. Vajdaságban ígéretes a helyzet, a kulturális autonómia csírái megjelentek, melyek Szerbia EU-s csatlakozási törekvésének fényében kezelendők. Míg az előző négy régióban a magyarok az alkotmányba foglaltan csak másodrendű állampolgárok, Horvátországban és Szlovéniában a tízezres nagyságrendű nemzettársaink államalkotó tényezők. Gond azért itt is van, de ezek kezelhetők. Ausztriában még nemzeti kisebbségnek sem ismerik el a kis létszámú magyarokat, horvátokat és szlovéneket, de ott legalább jólétben és demokráciában élnek hosszú évtizedek óta. A rendszerváltoztatások óta eltelt 26 esztendő nem hozott megoldást a magyarság számára. Megfélemlítés, kiábrándultság, drasztikus fogyás lett az osztályrészünk. Ennek alapján kimondhatjuk: létezik egy megoldatlan magyar ügy Európában.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint rajtunk múlik minden, elsősorban helyben kell a megoldást keresni. A Vajdaságban soha nem látott jó helyzetben vannak a magyarok – legalább is szerinte. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a mindenkori magyar kormány hathatós támogatására. A jelenlegi kormánnyal való együttműködést kitűnőnek találta. A Székely Nemzeti Tanácsot Dabis Attila külügyi megbízott képviselte, aki bemutatta a szervezet évtizedes harcát az autonómiáért. Hangsúlyozta, a román hatalom olyan megfélemlítési gyakorlatot folytat, ami nagymértékben csökkenti az őshonos lakosság hitét az eredményes küzdelemben. Darcsi Karolina titkár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség küldötteként sajnálattal állapította meg, hogy Ukrajna még mindig nem jogállam. Ezen túlmenően kettős mércével mérik a kisebbségi jogokat. Amit időnként az oroszok megkapnak, azt a magyarok soha. Itt is van egy valamire való nyelvtörvény, de itt sem tartják be. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának frissen megválasztott elnöke elsősorban a magyar népesség fogyásáról és kiábrándultságáról számolt be. A közösség érdekérvényesítő képességét csökkenti, ellehetetleníti a politikai megosztottság.
Összefoglalójában a KJI igazgatója leszögezte, kétszintű harcot kell folytatni. Miközben töretlenül küzdünk a tényleges és teljes körű autonómiáért, fel kell lépni minden eszközzel a meglévő, bár gyenge, de létező, belső kisebbségi jogok és az adott állam által aláírt, elfogadott nemzetközi ajánlások betartásáért. A sikerhez alapvetően szükséges az egyes közösségek elszánt akarata, áldozatvállalása, széleskörű összefogása és adekvát külső segítség. Politikai vezérelv: minden magyar felelős minden magyarért. Üzenet a Magyarországgal szomszédos államok és az Európai Unió politikai vezetőihez: Közép-Európában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha megoldást nyert a kisebbségi sorsba kényszerített őshonos magyar nemzeti közösségek sorsa is.
itthon.ma//karpatmedence
A Budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet idén is ott volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A KJI abból a célból jött létre 2012-ben, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, az e területen kiemelkedő szerepet játszó személyek és szervezetek támogatásához.
Csóti György igazgató – volt országgyűlési képviselő és horvátországi nagykövet – a „Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban, mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek” című Tusnádfürdői panelbeszélgetés felvezetőjében megállapított: a külhoni magyarság autonómia törekvéseit nem kísérte siker az elmúlt negyedszázadban. Noha változatlanul a tényleges és teljes körű autonómia az elszakított nemzetrészek fennmAradásának egyetlen reális biztosítéka, miközben ijesztően csökken a szülőföldön mAradók száma.
Ebből kiindulva az autonómiáért folytatott további küzdelem mellett a megélhetésre és a jogbiztonságra kell a hangsúlyt helyezni. Ez utóbbiban kíván meghatározó szerepet betölteni a KJI. A panelbeszélgetésben a KJI négy közvetlen partnere és egy anyanyelv-használati jogokért küzdő civil szervezet vezetője vett részt. Zsigmond József, az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ügyvezetője megállapította, a megnyugtató megoldás az lenne, ha a magyarok lakta területeken anyanyelvünk is hivatalossá válna. Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója ismertette kétnyelvűségért folytatott harcukat, különös tekintettel az utcanévtáblákra és a közintézményekben használt (pontosabban hiányzó) feliratokra. Bírálta az RMDSZ kishitű politizálását. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke helytelenítette azt a félelemből eredő megalkuvó nézetet, miszerint nem kell a sok per. Az EMNT kiveszi részét a konkrét peres ügyekben és az állandó jogsegély szolgálati helyek fenntartásában is.
Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke beszámolt küzdelmükről, melyet a magyar nyelv közigazgatásban való használatáért folytatni. Kiemelte, hogy minimális célkitűzés a meglévő törvényekben biztosított jogok érvényesítése. Menyhárt Gabriella, egy sokoldalú jogvédő tevékenységet folytató Nagyváradi ügyvédnő saját tapasztalatából kiindulva figyelmeztetett, a perekben nem szabad nacionalista felhangú megfogalmazásokat használni, mert az többszörösen visszaüt.
Egy másik, a „Kisebbségi jogok érvényesülése a Kárpát-medenceében 2016-ban” című panelben az intézet igazgatója mellett a négy nagy régió politikai vezetői kaptak szót. Bevezetőként Csóti György áttekintette, hogyan állnak az őshonos magyarság kollektív jogai Trianon után 96 évvel. A Benes-dekrétumok sújtotta Felvidéken brutálisan diszkriminatív a szlovák kisebbségpolitika. A gyenge nyelvhasználati jogok betartása sem biztosított. Kárpátalján megélhetési gondok és háborús helyzet sújtja a magyarokat. Kisebbségi jogaik tekintetében kiszolgáltatottak az ukrán-orosz konfliktusnak. Erdélyben kétszínű, hazug, szemfényvesztő a román kisebbségpolitika. Ha az állampolgárok például élni próbálnak az elég jónak mondható nyelvtörvénnyel, megtorlásokra számíthatnak. Vajdaságban ígéretes a helyzet, a kulturális autonómia csírái megjelentek, melyek Szerbia EU-s csatlakozási törekvésének fényében kezelendők. Míg az előző négy régióban a magyarok az alkotmányba foglaltan csak másodrendű állampolgárok, Horvátországban és Szlovéniában a tízezres nagyságrendű nemzettársaink államalkotó tényezők. Gond azért itt is van, de ezek kezelhetők. Ausztriában még nemzeti kisebbségnek sem ismerik el a kis létszámú magyarokat, horvátokat és szlovéneket, de ott legalább jólétben és demokráciában élnek hosszú évtizedek óta. A rendszerváltoztatások óta eltelt 26 esztendő nem hozott megoldást a magyarság számára. Megfélemlítés, kiábrándultság, drasztikus fogyás lett az osztályrészünk. Ennek alapján kimondhatjuk: létezik egy megoldatlan magyar ügy Európában.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint rajtunk múlik minden, elsősorban helyben kell a megoldást keresni. A Vajdaságban soha nem látott jó helyzetben vannak a magyarok – legalább is szerinte. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a mindenkori magyar kormány hathatós támogatására. A jelenlegi kormánnyal való együttműködést kitűnőnek találta. A Székely Nemzeti Tanácsot Dabis Attila külügyi megbízott képviselte, aki bemutatta a szervezet évtizedes harcát az autonómiáért. Hangsúlyozta, a román hatalom olyan megfélemlítési gyakorlatot folytat, ami nagymértékben csökkenti az őshonos lakosság hitét az eredményes küzdelemben. Darcsi Karolina titkár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség küldötteként sajnálattal állapította meg, hogy Ukrajna még mindig nem jogállam. Ezen túlmenően kettős mércével mérik a kisebbségi jogokat. Amit időnként az oroszok megkapnak, azt a magyarok soha. Itt is van egy valamire való nyelvtörvény, de itt sem tartják be. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának frissen megválasztott elnöke elsősorban a magyar népesség fogyásáról és kiábrándultságáról számolt be. A közösség érdekérvényesítő képességét csökkenti, ellehetetleníti a politikai megosztottság.
Összefoglalójában a KJI igazgatója leszögezte, kétszintű harcot kell folytatni. Miközben töretlenül küzdünk a tényleges és teljes körű autonómiáért, fel kell lépni minden eszközzel a meglévő, bár gyenge, de létező, belső kisebbségi jogok és az adott állam által aláírt, elfogadott nemzetközi ajánlások betartásáért. A sikerhez alapvetően szükséges az egyes közösségek elszánt akarata, áldozatvállalása, széleskörű összefogása és adekvát külső segítség. Politikai vezérelv: minden magyar felelős minden magyarért. Üzenet a Magyarországgal szomszédos államok és az Európai Unió politikai vezetőihez: Közép-Európában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha megoldást nyert a kisebbségi sorsba kényszerített őshonos magyar nemzeti közösségek sorsa is.
itthon.ma//karpatmedence
2016. augusztus 1.
Búcsú az Első otthontól?
Dicséretes a kormány igyekezete, hogy az elmúlt napokban közvitára bocsátott Országos lakásstratégiával a legrászorulóbbaknak akar segíteni, azonban nagy igyekezetükben úgy tűnik, hogy a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyermeket is.
Üdvözlendő ugyanis, hogy a társadalom peremére szorultaknak albérlet-támogatást és más kedvezményeket kívánnak biztosítani, s csodálkozunk azon, hogy ez miért nem történt meg korábban. Az áfakedvezmények jövedelemhez kötött biztosítása sem lenne ördögtől való, az viszont már igen, hogy a határt az országos átlagbér alatt húzzák meg, ami jelenleg 2000 lej körül alakul.
Hiszen egy egyedülálló személynek ekkora jövedelem mellett nemigen van esélye, hogy például Kolozsváron lakáshoz jusson, míg az Első otthon program keretében maximum egy külvárosi lyukra ad hitelt bármelyik bank. Ha ad, mert azt már tapasztalatból tudjuk, hogy hiába a kormánygarancia, a pénzintézetek igen alaposan mérlegelik, hogy a hiteligénylő valóban tud-e majd törleszteni.
És itt érkeztünk el a lakásstratégia legvitathatóbb pontjához, az Első otthon program jövedelemfüggővé tételéhez. A stratégia nem adja ugyan meg, hogy milyen jövedelemszintre gondoltak, de ha rászorulónak nevezi a kedvezményes hitelfeltételek leendő haszonélvezőit, akkor nem lehet túl magas. Így viszont csak a vidéken, illetve kisvárosban élők reménykedhetnek majd abban, hogy 5 százalékos önrésszel és kedvezményes kamattal bankkölcsönt kaphatnak, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban vagy Váradon nem sok esélyük lesz labdába rúgni. Miközben ne feledjük el, hogy a hivatalos statisztikák szerint a jelzáloghitelek mintegy 90 százaléka Első otthonos.
Megkötésnek szerintünk éppen elég volt, hogy 60 ezer euró érték felett a kormány nem vállalt garanciát, ezzel véve elejét annak, hogy a kormány segítségével jussanak arra rá nem szoruló emberek medencés villákhoz. A jövedelmi megkötés miatt azonban sok fiatalnak száll el a lakásvásárlási álma, hiszen akár pár lejen is múlhat majd, hogy 5 vagy 35 százalékos önrészt kell felmutatniuk, ami valljuk be, nagyon nem mindegy. Főként olyan körülmények között, hogy sok esetben borsos albérleti díjak lepengetése mellett kellene félretenniük az összeget.
Így ha a kormány hosszú távú célja az Első otthon megszüntetése, akkor a program most beharangozott kiherélésével a legmegfelelőbb utat választotta. Így csak remélni tudjuk, hogy nem fosztják meg fiatalok tízezreit attól a lehetőségtől, hogy saját lakásba költözhessenek. Hiszen – mint tudjuk – a kormánynak a garanciavállalás tulajdonképpen nem kerül pénzbe, csak akkor kell fizetnie, ha valaki nem törleszt, a rosszul fizetők aránya pedig éppen az Első otthonosok körében a legalacsonyabb. Természetesen azt sem akarjuk sugallni, hogy a kormány dolga a hitel- és lakáspiac fenntartása, de jelen pillanatban a piac nem kínál más megoldást.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
Dicséretes a kormány igyekezete, hogy az elmúlt napokban közvitára bocsátott Országos lakásstratégiával a legrászorulóbbaknak akar segíteni, azonban nagy igyekezetükben úgy tűnik, hogy a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyermeket is.
Üdvözlendő ugyanis, hogy a társadalom peremére szorultaknak albérlet-támogatást és más kedvezményeket kívánnak biztosítani, s csodálkozunk azon, hogy ez miért nem történt meg korábban. Az áfakedvezmények jövedelemhez kötött biztosítása sem lenne ördögtől való, az viszont már igen, hogy a határt az országos átlagbér alatt húzzák meg, ami jelenleg 2000 lej körül alakul.
Hiszen egy egyedülálló személynek ekkora jövedelem mellett nemigen van esélye, hogy például Kolozsváron lakáshoz jusson, míg az Első otthon program keretében maximum egy külvárosi lyukra ad hitelt bármelyik bank. Ha ad, mert azt már tapasztalatból tudjuk, hogy hiába a kormánygarancia, a pénzintézetek igen alaposan mérlegelik, hogy a hiteligénylő valóban tud-e majd törleszteni.
És itt érkeztünk el a lakásstratégia legvitathatóbb pontjához, az Első otthon program jövedelemfüggővé tételéhez. A stratégia nem adja ugyan meg, hogy milyen jövedelemszintre gondoltak, de ha rászorulónak nevezi a kedvezményes hitelfeltételek leendő haszonélvezőit, akkor nem lehet túl magas. Így viszont csak a vidéken, illetve kisvárosban élők reménykedhetnek majd abban, hogy 5 százalékos önrésszel és kedvezményes kamattal bankkölcsönt kaphatnak, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban vagy Váradon nem sok esélyük lesz labdába rúgni. Miközben ne feledjük el, hogy a hivatalos statisztikák szerint a jelzáloghitelek mintegy 90 százaléka Első otthonos.
Megkötésnek szerintünk éppen elég volt, hogy 60 ezer euró érték felett a kormány nem vállalt garanciát, ezzel véve elejét annak, hogy a kormány segítségével jussanak arra rá nem szoruló emberek medencés villákhoz. A jövedelmi megkötés miatt azonban sok fiatalnak száll el a lakásvásárlási álma, hiszen akár pár lejen is múlhat majd, hogy 5 vagy 35 százalékos önrészt kell felmutatniuk, ami valljuk be, nagyon nem mindegy. Főként olyan körülmények között, hogy sok esetben borsos albérleti díjak lepengetése mellett kellene félretenniük az összeget.
Így ha a kormány hosszú távú célja az Első otthon megszüntetése, akkor a program most beharangozott kiherélésével a legmegfelelőbb utat választotta. Így csak remélni tudjuk, hogy nem fosztják meg fiatalok tízezreit attól a lehetőségtől, hogy saját lakásba költözhessenek. Hiszen – mint tudjuk – a kormánynak a garanciavállalás tulajdonképpen nem kerül pénzbe, csak akkor kell fizetnie, ha valaki nem törleszt, a rosszul fizetők aránya pedig éppen az Első otthonosok körében a legalacsonyabb. Természetesen azt sem akarjuk sugallni, hogy a kormány dolga a hitel- és lakáspiac fenntartása, de jelen pillanatban a piac nem kínál más megoldást.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Népi kultúrák parádéja
Látványos felvonulással kezdődött Nagyváradon az V. Nemzetközi Folklórfesztivál, melynek keretében hét ország több tucatnyi néptáncosa és népdalénekese mérte össze tudását a Nagyváradi várban.
A rendezvény nyitányát képező népviseletes felvonulás pénteken 16.30-kor indult a Szakszervezetek Művelődési Házától, majd a Sztaroveszky (ma Magheru) sugárúton haladt a Körös áruházig, innen pedig a korzó felé vették az irányt a résztvevők, akik egészen a városházáig, majd a várig meneteltek. Útközben több ízben is megállak egy-egy virtuóz népzenei- és táncbemutató erejéig, így csalogatva a közönséget a várban felállított nagyszínpad felé. A járókelők tömegei álltak meg csodálni a kulturális sokszínűség parádéját, tapssal és tisztelettel adóztak a táncosok virtuozitásánák s az általuk megidézett népi lelkületnek.
A fesztivál három napja alatt a várszínpadon fellépett a görög Athanaisos Thessaloniki Folk Dance Group, a szerb Kostolae együttes, az izraeli Alon Yizdrael együttes, a makedón Kud Biser Kichevo, a szlovák Hrino-Vcan Folklore Ensemble, a mexikói Lindo Colectivo Folklorico. Hazai részről szerepelt a fesztiválon a Nagyváradi Crişana Tánckar, az Érmihályfalvi Nyíló Akác együttes, a besztercei Dor Românesc együttes, valamint a zilahi Porrolissium tánckar. Az rendezvény ajándékcserével és diplomaosztással zárult vasárnap.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Látványos felvonulással kezdődött Nagyváradon az V. Nemzetközi Folklórfesztivál, melynek keretében hét ország több tucatnyi néptáncosa és népdalénekese mérte össze tudását a Nagyváradi várban.
A rendezvény nyitányát képező népviseletes felvonulás pénteken 16.30-kor indult a Szakszervezetek Művelődési Házától, majd a Sztaroveszky (ma Magheru) sugárúton haladt a Körös áruházig, innen pedig a korzó felé vették az irányt a résztvevők, akik egészen a városházáig, majd a várig meneteltek. Útközben több ízben is megállak egy-egy virtuóz népzenei- és táncbemutató erejéig, így csalogatva a közönséget a várban felállított nagyszínpad felé. A járókelők tömegei álltak meg csodálni a kulturális sokszínűség parádéját, tapssal és tisztelettel adóztak a táncosok virtuozitásánák s az általuk megidézett népi lelkületnek.
A fesztivál három napja alatt a várszínpadon fellépett a görög Athanaisos Thessaloniki Folk Dance Group, a szerb Kostolae együttes, az izraeli Alon Yizdrael együttes, a makedón Kud Biser Kichevo, a szlovák Hrino-Vcan Folklore Ensemble, a mexikói Lindo Colectivo Folklorico. Hazai részről szerepelt a fesztiválon a Nagyváradi Crişana Tánckar, az Érmihályfalvi Nyíló Akác együttes, a besztercei Dor Românesc együttes, valamint a zilahi Porrolissium tánckar. Az rendezvény ajándékcserével és diplomaosztással zárult vasárnap.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. augusztus 3.
Szárazság délen, árvíz Csucsán
Míg az ország déli részében akkora a szárazság, hogy bizonyos vidékeken vízkorlátozásra kényszerültek, addig Erdélyben, például Temes megyeben, de Kolozs megyeben is tegnap több településen árvíz volt.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonalat is elöntötte a víz, és az E60-as országúton több helyen félméteres víz gátolta a haladást, miután a felhőszakadással érkező esőmennyiség és hordalék három kishidat eldugaszolt és ellepett. Egy ideig tegnap szünetelt a közúti közlekedés. Több tucatnyi gazdaságot öntött el az ár Marótlaka/Morlaca, Sebesvár/Bologa, Kissebes/Poieni, Csucsa/Ciucea településeken, a víz az udvarokra, pincékbe hatolt, több községi út is víz alá került. A meteorológiai előrejelzések szerint mától kisüt a nap, visszatér a meleg.
Szabadság (Kolozsvár)
Míg az ország déli részében akkora a szárazság, hogy bizonyos vidékeken vízkorlátozásra kényszerültek, addig Erdélyben, például Temes megyeben, de Kolozs megyeben is tegnap több településen árvíz volt.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonalat is elöntötte a víz, és az E60-as országúton több helyen félméteres víz gátolta a haladást, miután a felhőszakadással érkező esőmennyiség és hordalék három kishidat eldugaszolt és ellepett. Egy ideig tegnap szünetelt a közúti közlekedés. Több tucatnyi gazdaságot öntött el az ár Marótlaka/Morlaca, Sebesvár/Bologa, Kissebes/Poieni, Csucsa/Ciucea településeken, a víz az udvarokra, pincékbe hatolt, több községi út is víz alá került. A meteorológiai előrejelzések szerint mától kisüt a nap, visszatér a meleg.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 3.
Kezdődik a 13. Kárpát-medencei Nyári Egyetem a PKE-n
Hétfőn 13. állomásához érkezik a Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon, mely az első Kárpát-medencei szintű nyári egyetemként indult 14 éve. A rendezvény mindig egy széleskörű összefogás eredményeként került megszervezésre.
Idén is öt szervezet – a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), Z Generációért Alapítvány (Z Alap), Kárpát-Ifjúsági Egyesület (KIE) – együttműködéseként jön létre az esemény, valamint további 7 szervezet vesz részt partnerként a lebonyolításában a Kárpát-medence több régiójából. A tavalyi „újjáélesztési” kísérlet meggyőzte a szervezőket arról, hogy több év kihagyás után is tud adni a fiataloknak valamit a 2002-ben indult rendezvény, a bőséges nyári programpaletta részévé válva ezáltal.
A rendezvény Aáry-Tamás Lajos, Magyarország oktatási jogok biztosának fővédnöksége alatt zajlik. A nyitóbeszédek rendjén a fővédnök mellett felszólalnak a rendezvénynek otthont adó Partiumi Keresztény Egyetem képviselői, a 13. KMNYE főszervezője, és az esemény elvrendszerének támogatói.
Frissen és kreatívan
A tizedik Kárpát-medencei Nyári Egyetem fővédnöke, dr. Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjének egyik részlete is világosan jelzi a Nyári Egyetem fontosságát: „Jókai Mór figyelmeztetése szerint: «Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.» A Kárpát-medencei Nyári Egyetem azonban éppen ilyen bölcsen keres: saját hazája táján, frissen és kreatívan, igazi jelen időben. Kívánom, hogy ez a naprakészség, ez az önképző tudásvágy mindig megmAradjon, úgy a szervezőkben, mint a résztvevőkben, s meghozza a maga gyümölcsét!…”
Magyar találmányok
A rendezvényen várhatóan 100 egyetemi hallgató és egykori aktív KMNYE résztvevő lesz jelen, akik a Kárpát-medence minden tájáról érkeznek, így találkozhatunk felvidéki, kárpátaljai, magyarországi, vajdasági, és persze erdélyi hallgatókkal is. Ugyanígy az előadók is más-más régiókat képviselnek majd.
A nyári egyetem idei fő témája: Magyar találmányok és újítások. Ezt szakosztályi előadások keretei között ismerheti meg a hallgatóság, több tudományos területről lesznek ugyanis előadások, amelyek az elméleti és a gyakorlati oldalról is mutatnak pozitív példákat arról, hogy miként lehetséges, szükséges és megvalósítható az, hogy újra és újra megújuljon a világ egy-egy része. Ily módon szakemberektől hallhatunk majd oktatási, társadalmi vagy gazdasági újítási kísérletekről, innovatív külpolitikáról, az innováció lélektani és gazdaságtani hátteréről, arról, hogy hogyan kezdtek el egykor szakemberek zenével és sporttal fejleszteni sérült gyermekeket, vagy arról, miért adja egy vállalkozás környezettudatos jótékonyságra a reklámköltségeit ahelyett, hogy önmagát népszerűsítené.
Kapcsolatépítés
A tudományos előadásokon kívül a Kárpát-medencei szintű, értelmiségi ifjúságot célzó rendezvény teret és időt ad a kapcsolatépítésre is, hogy a különböző régiókban található magyar kisebbségi hallgatói érdekképviseleti formációk személyes ismeretségek szintjén egy nagy hálózatot alkothassanak, amelyben az információk, a segélykérés és -nyújtás kölcsönösen működhet. Ezt segítik az egyhetes program ideje alatt a csapatépítő, ismerkedés megkönnyítését szolgáló játékos feladatok.
Nyilvános előadások
A programban kiemelt plenáris, nyilvános előadást láthatnak azok a Nyári Egyetemen, akik augusztus 10-én, szerda délután fél 4-kor és augusztus 11-én, csütörtök délelőtt 10 órakor a PKE-re látogatnak, hiszen Mérő László, az ELTE professzora (matematikus, író és publicista) Az érzelmek szerepe a gazdasági döntésekben, illetve Az innováció gazdaságtana és pszichológiája című értekezéseit lehet meghallgatni. Hasonlóképpen nyilvános, főként a fiatalok ismereteit bővítendő előadással érkezik a Nyári Egyetemre Hevesi Krisztina, aki szintén az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatója (közgazdász, egészségfejlesztő szakpszichológus, újságíró, író): Az erotika művészete versus a szexualitás tudománya című előadását augusztus 12-én, pénteken délután 3 órától lehet meghallgatni.
A rendezvény fontos részét képezi továbbá az a kerekasztal-beszélgetés, amely a Kárpát-medence kisebbségi nyelvhasználatáról: nyelvi törvények Felvidéken, kétnyelvű táblák Erdélyben, magyar nyelviskolába iratkozó ukránok Kárpátalján címet viseli, mintegy sugallva, hogy az említett régiók képviselői rámutatnak majd, milyen újítási kísérletek történtek az adott területeken a magyar nyelvhasználati jogok kiterjesztése érdekében, illetve milyen eredménnyel.
erdon.ro
Hétfőn 13. állomásához érkezik a Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon, mely az első Kárpát-medencei szintű nyári egyetemként indult 14 éve. A rendezvény mindig egy széleskörű összefogás eredményeként került megszervezésre.
Idén is öt szervezet – a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), Z Generációért Alapítvány (Z Alap), Kárpát-Ifjúsági Egyesület (KIE) – együttműködéseként jön létre az esemény, valamint további 7 szervezet vesz részt partnerként a lebonyolításában a Kárpát-medence több régiójából. A tavalyi „újjáélesztési” kísérlet meggyőzte a szervezőket arról, hogy több év kihagyás után is tud adni a fiataloknak valamit a 2002-ben indult rendezvény, a bőséges nyári programpaletta részévé válva ezáltal.
A rendezvény Aáry-Tamás Lajos, Magyarország oktatási jogok biztosának fővédnöksége alatt zajlik. A nyitóbeszédek rendjén a fővédnök mellett felszólalnak a rendezvénynek otthont adó Partiumi Keresztény Egyetem képviselői, a 13. KMNYE főszervezője, és az esemény elvrendszerének támogatói.
Frissen és kreatívan
A tizedik Kárpát-medencei Nyári Egyetem fővédnöke, dr. Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjének egyik részlete is világosan jelzi a Nyári Egyetem fontosságát: „Jókai Mór figyelmeztetése szerint: «Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.» A Kárpát-medencei Nyári Egyetem azonban éppen ilyen bölcsen keres: saját hazája táján, frissen és kreatívan, igazi jelen időben. Kívánom, hogy ez a naprakészség, ez az önképző tudásvágy mindig megmAradjon, úgy a szervezőkben, mint a résztvevőkben, s meghozza a maga gyümölcsét!…”
Magyar találmányok
A rendezvényen várhatóan 100 egyetemi hallgató és egykori aktív KMNYE résztvevő lesz jelen, akik a Kárpát-medence minden tájáról érkeznek, így találkozhatunk felvidéki, kárpátaljai, magyarországi, vajdasági, és persze erdélyi hallgatókkal is. Ugyanígy az előadók is más-más régiókat képviselnek majd.
A nyári egyetem idei fő témája: Magyar találmányok és újítások. Ezt szakosztályi előadások keretei között ismerheti meg a hallgatóság, több tudományos területről lesznek ugyanis előadások, amelyek az elméleti és a gyakorlati oldalról is mutatnak pozitív példákat arról, hogy miként lehetséges, szükséges és megvalósítható az, hogy újra és újra megújuljon a világ egy-egy része. Ily módon szakemberektől hallhatunk majd oktatási, társadalmi vagy gazdasági újítási kísérletekről, innovatív külpolitikáról, az innováció lélektani és gazdaságtani hátteréről, arról, hogy hogyan kezdtek el egykor szakemberek zenével és sporttal fejleszteni sérült gyermekeket, vagy arról, miért adja egy vállalkozás környezettudatos jótékonyságra a reklámköltségeit ahelyett, hogy önmagát népszerűsítené.
Kapcsolatépítés
A tudományos előadásokon kívül a Kárpát-medencei szintű, értelmiségi ifjúságot célzó rendezvény teret és időt ad a kapcsolatépítésre is, hogy a különböző régiókban található magyar kisebbségi hallgatói érdekképviseleti formációk személyes ismeretségek szintjén egy nagy hálózatot alkothassanak, amelyben az információk, a segélykérés és -nyújtás kölcsönösen működhet. Ezt segítik az egyhetes program ideje alatt a csapatépítő, ismerkedés megkönnyítését szolgáló játékos feladatok.
Nyilvános előadások
A programban kiemelt plenáris, nyilvános előadást láthatnak azok a Nyári Egyetemen, akik augusztus 10-én, szerda délután fél 4-kor és augusztus 11-én, csütörtök délelőtt 10 órakor a PKE-re látogatnak, hiszen Mérő László, az ELTE professzora (matematikus, író és publicista) Az érzelmek szerepe a gazdasági döntésekben, illetve Az innováció gazdaságtana és pszichológiája című értekezéseit lehet meghallgatni. Hasonlóképpen nyilvános, főként a fiatalok ismereteit bővítendő előadással érkezik a Nyári Egyetemre Hevesi Krisztina, aki szintén az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatója (közgazdász, egészségfejlesztő szakpszichológus, újságíró, író): Az erotika művészete versus a szexualitás tudománya című előadását augusztus 12-én, pénteken délután 3 órától lehet meghallgatni.
A rendezvény fontos részét képezi továbbá az a kerekasztal-beszélgetés, amely a Kárpát-medence kisebbségi nyelvhasználatáról: nyelvi törvények Felvidéken, kétnyelvű táblák Erdélyben, magyar nyelviskolába iratkozó ukránok Kárpátalján címet viseli, mintegy sugallva, hogy az említett régiók képviselői rámutatnak majd, milyen újítási kísérletek történtek az adott területeken a magyar nyelvhasználati jogok kiterjesztése érdekében, illetve milyen eredménnyel.
erdon.ro
2016. augusztus 4.
V. Aradi Magyar Könyvnapok
Nők és múzsák
Ahogyan azt a reklámban már láthatták kedves olvasóink, kedd délután a Jelen Ház éttermében beszélgetett Réhon József és meghívott vendége, Magyari Sára, egy korábbi affér ügyén. A közönség nyilván vitára készült, ez azonban elmAradt. A beszélgetés eleji vélemény-ütköztetés fél óra múlva békülő hangnemű, de továbbra is érdekes beszélgetésbe torkollott, és a két fél már majdnem közös nevezőre is jutott.
Magyari Sára 21 éve dolgozik a tanügyben, és tanítónőtől kezdve egyetemi professzorig minden volt. Lakott már Kolozsváron, Nagyváradon (ahol most is tanít), Aradon, jelenleg Temesváron él. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének rovatszerkesztője. Réhon József tanár úrral a nők szerepének ürügyén került vitába.
A beszélgetés elején a Nagyváradi múzsákról esett szó. Itt szögezte le Magyari Sára (akit a tanár úr következetesen Sárikának hívott a korkülönbségre és egyéb dolgokra hivatkozva), hogy nem szokott pletykálni. Valakiről vagy jót mond, vagy inkább semmit. Nem szabad azonban elzárkózni a tényektől, amiket viszont ki lehet, ki kell mondani. Ilyen tény az, hogy az ember kategóriákat állapít meg, dobozolja az információt, mert így működik a megismerési folyamat. A múzsa fogalma is ilyen doboz, bár felettébb kellemetlen a nők számára. És jöttek a példák és ellenpéldák, melyekből csak párat emelnénk ki: Brüll Adél, azaz Léda különös alázattal viselte múzsaságát, az Adyval való szakítás után is, míg Sárvári Anna nem tudott mit kezdeni Juhász Gyula verseivel, mert azokban csak szőkeségét és kék szemét méltatta, anélkül, hogy személyisége felkeltette volna a költő érdeklődését.
Ezen megállapítások után kijelenthetjük: az ember csak akkor tud boldog párkapcsolatban élni, ha önmagával is békében van, és tud egyedül is boldog lenni. Pont ez az egyik szempont, ami alapján Sára megnevezte kedvenc női alakjait a magyar irodalomból. Szám szerint hármat: a Csongor és Tündéből Tünde és Mirigy, valamint Móricz Barbárok című elbeszéléséből a meg nem nevezett Bodri juhász felesége. Őket a hozott áldozatért és az erőteljes jellemért szereti, és az sem mellékes, hogy bennük látja az igazi társat.
A beszélgetésen kívül azonban mással is kedveskedtek a vendégeknek: Grosz László verseivel nyitották meg a délutánt, majd következett a már ismertetett beszélgetés. Ezután Móré-Sághi Annamária osztott meg néhány gondolatot Letűnt idők, letűnt lányok – „No de hol a tavalyi hó?” című tárlatáról, majd ismét két vers következett. Az egyik Villon Ballada múlt idők szép asszonyairól Szabó Lőrinc fordításában, melyet Gál Zoltán szavalt el, a másik a szavaló saját szerzeménye volt. Ezután Fritz Mihály is bemutatta érmegyűjteményét, melynek darabjai, Móré-Sághi Annamária képeihez hasonlóan, nőket ábrázolnak, különböző formában és számos szögből.
(-l, -n)
Nyugati Jelen (Arad)
Nők és múzsák
Ahogyan azt a reklámban már láthatták kedves olvasóink, kedd délután a Jelen Ház éttermében beszélgetett Réhon József és meghívott vendége, Magyari Sára, egy korábbi affér ügyén. A közönség nyilván vitára készült, ez azonban elmAradt. A beszélgetés eleji vélemény-ütköztetés fél óra múlva békülő hangnemű, de továbbra is érdekes beszélgetésbe torkollott, és a két fél már majdnem közös nevezőre is jutott.
Magyari Sára 21 éve dolgozik a tanügyben, és tanítónőtől kezdve egyetemi professzorig minden volt. Lakott már Kolozsváron, Nagyváradon (ahol most is tanít), Aradon, jelenleg Temesváron él. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének rovatszerkesztője. Réhon József tanár úrral a nők szerepének ürügyén került vitába.
A beszélgetés elején a Nagyváradi múzsákról esett szó. Itt szögezte le Magyari Sára (akit a tanár úr következetesen Sárikának hívott a korkülönbségre és egyéb dolgokra hivatkozva), hogy nem szokott pletykálni. Valakiről vagy jót mond, vagy inkább semmit. Nem szabad azonban elzárkózni a tényektől, amiket viszont ki lehet, ki kell mondani. Ilyen tény az, hogy az ember kategóriákat állapít meg, dobozolja az információt, mert így működik a megismerési folyamat. A múzsa fogalma is ilyen doboz, bár felettébb kellemetlen a nők számára. És jöttek a példák és ellenpéldák, melyekből csak párat emelnénk ki: Brüll Adél, azaz Léda különös alázattal viselte múzsaságát, az Adyval való szakítás után is, míg Sárvári Anna nem tudott mit kezdeni Juhász Gyula verseivel, mert azokban csak szőkeségét és kék szemét méltatta, anélkül, hogy személyisége felkeltette volna a költő érdeklődését.
Ezen megállapítások után kijelenthetjük: az ember csak akkor tud boldog párkapcsolatban élni, ha önmagával is békében van, és tud egyedül is boldog lenni. Pont ez az egyik szempont, ami alapján Sára megnevezte kedvenc női alakjait a magyar irodalomból. Szám szerint hármat: a Csongor és Tündéből Tünde és Mirigy, valamint Móricz Barbárok című elbeszéléséből a meg nem nevezett Bodri juhász felesége. Őket a hozott áldozatért és az erőteljes jellemért szereti, és az sem mellékes, hogy bennük látja az igazi társat.
A beszélgetésen kívül azonban mással is kedveskedtek a vendégeknek: Grosz László verseivel nyitották meg a délutánt, majd következett a már ismertetett beszélgetés. Ezután Móré-Sághi Annamária osztott meg néhány gondolatot Letűnt idők, letűnt lányok – „No de hol a tavalyi hó?” című tárlatáról, majd ismét két vers következett. Az egyik Villon Ballada múlt idők szép asszonyairól Szabó Lőrinc fordításában, melyet Gál Zoltán szavalt el, a másik a szavaló saját szerzeménye volt. Ezután Fritz Mihály is bemutatta érmegyűjteményét, melynek darabjai, Móré-Sághi Annamária képeihez hasonlóan, nőket ábrázolnak, különböző formában és számos szögből.
(-l, -n)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 5.
Beszámolt munkájáról a szenátor
Elmúlt évi tevékenységéről számolt be Biró Rozália RMDSZ-es szenátor tegnap Nagyváradon. Mint mondta, tavaly 13 törvénytervezetet és módosító javaslatot nyújtott be, ezek közül hatból lett jogszabály, többek között október 1-ét a mellrák elleni közdelem napjává, november 13-át pedig a Magyar Nyelv Napjává nyilvánították Romániában. Emellett 19 politikai nyilatkozat, 23 kérdés és tíz interpelláció fűződik Biró Rozália nevéhez, aki elmondta, a beszámolót tartalmazó kiadvány mellett hamarosan indul az a honlap is, ahol bárki részletesen megtekintheti például a kérdéseket s az azokra kapott válaszokat. A szenátor négy irodát működtetett Bihar megyében, Nagyváradon, Szalárdon, Élesden és Bihardiószegen.
Biró Rozáliát 2015-ben újraválasztották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa és a szövetség Nőszervezete elnökének, illetve az Európai Néppárt (EPP) Nőszervezete alelnökének is megválasztották ugyancsak tavaly. Ebben a minőségében összesen kilenc, romániai, magyarországi, csehországi és szlovákiai nőszervezettel foglalkozik.
F. N. L.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Elmúlt évi tevékenységéről számolt be Biró Rozália RMDSZ-es szenátor tegnap Nagyváradon. Mint mondta, tavaly 13 törvénytervezetet és módosító javaslatot nyújtott be, ezek közül hatból lett jogszabály, többek között október 1-ét a mellrák elleni közdelem napjává, november 13-át pedig a Magyar Nyelv Napjává nyilvánították Romániában. Emellett 19 politikai nyilatkozat, 23 kérdés és tíz interpelláció fűződik Biró Rozália nevéhez, aki elmondta, a beszámolót tartalmazó kiadvány mellett hamarosan indul az a honlap is, ahol bárki részletesen megtekintheti például a kérdéseket s az azokra kapott válaszokat. A szenátor négy irodát működtetett Bihar megyében, Nagyváradon, Szalárdon, Élesden és Bihardiószegen.
Biró Rozáliát 2015-ben újraválasztották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa és a szövetség Nőszervezete elnökének, illetve az Európai Néppárt (EPP) Nőszervezete alelnökének is megválasztották ugyancsak tavaly. Ebben a minőségében összesen kilenc, romániai, magyarországi, csehországi és szlovákiai nőszervezettel foglalkozik.
F. N. L.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. augusztus 6.
In Memoriam Németh László (†2016)
Rég történt, de ma is elevenen él bennem a kép, ahogy többedmagával „villámlátogatást” tett nálam. Röviden üdvözölt és néhány udvariassági gesztus után, míg én a többiekkel csevegtem, ő a könyvespolcomat böngészte.
Leemelt egy könyvet, majd magától értetődő természetességgel közölte, hogy neki az kell. S nehogy félreértés essék, hozzátette: te majd veszel magadnak másikat. Hajlandó vagyok sok mindenről lemondani, de a könyveimről nem! Mégsem tiltakoztam a furcsa „könyvkölcsönzés” ellen. Valami azt súgta, itt többről van szó. Noha egyértelműen látszott, hogy ismeri már, nem elolvasni akarja, egyszerűen csak maga mellett tudni, a közelében, karnyújtásnyira, hogy bármikor elérhesse, ha szükség lenne rá. Úgy szorította magához, mintha valaki el akarná venni tőle. Pascal Gondolatainak egyik kiadásáról volt szó és ekkoriban még nem tudtam, milyen sokat jelent ez számára.
Évekkel később a Posticum padlásszobájában két alacsony fotelba süppedünk. Már betegeskedett. Örömmel vette, ha meglátogatták. Sokszor, sok mindenről beszélgettünk, sőt vitatkoztunk. Aktuális politikai helyzetről, az egyházról, filozófiai kérdésekről és nem utolsósorban könyvekről, épp aktuális olvasmányainkról. Sok kedvence volt, de valahogy mindig Pascalra terelődött a szó. Ilyenkor nagy nehezen felállt, odacsoszogott a könyvespolchoz és leemelt egy régi kötésű könyvet. Nem, nem azt, amelyet tőlem „kölcsönzött” (soha nem kérdeztem később, mi lett a könyv sorsa). Pascal gondolataiból összeállított szöveggyűjtemény volt. A lapjai sárgák, egy-egy oldalakon szinte minden sor ceruzával aláhúzva, lapozgatott és kereste a megfelelő idézetet. Noha szinte már kívülről tudta, mégis szerette pontosan idézni: „Mert végre is mi az ember a természetben? Semmi a végtelenséghez, minden a semmihez viszonyítva, közép a semmi és a minden között”. Tudtam, hogy ezúttal hosszabbra nyúlik a látogatás. Felolvasott egy-egy részt, elmerengett és sokáig hallgattunk, pedig szeretett beszélni. És az egyik kedvenc része: „Nádszál az ember…; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal”.
Nem beszélt róla, miért ennyire fontos neki ez a francia gondolkodó, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha a közös „pascali” tapasztalatban keressük a választ. Ateistaként, az öngyilkosság gondolatát fontolgatta, amikor neki is hasonló megtérés-élményben volt része, mit Pascalnak 1654-ben. Ismerjük a híres szavakat: „Tűz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.” Akár az ő megtérésének dokumentuma is lehetne, s ahogy Pascal e szöveget ruhájának bélésébe varrva hordta haláláig, ő Pascalt hordta magával, talán mert életének erre a fordulópontjára emlékeztette. Az ő alaptapasztalata is ugyanabban a meggyőződésből gyökerezett: „Minden ember szívében van egy Isten alkotta űr, amelyet semmilyen teremtett dolog nem képes betölteni…” Ehhez tartotta magát – olykor gyötrelmes kételyek és megszenvedett kétségek „sötét éjszakái” közepette is – élete végéig.
Most megroppant a gondolkodó nádszál, s az Abszolút Igazság, amelyet fiatalkora óta olyan szenvedélyesen keresett és Jézus Krisztusban talált meg, fellebbenti a fátylat minden kétségéről. „Jézus haláltusája a világ végéig tart – hogyan alhatnánk alatta? ” – figyelmeztet Pascal. Igen, mi még nem aludhatunk, de te, kedves Laci, nyugodjál békében!
Bruncsák István
Magyar Kurír
Elhunyt Németh László
A Nagyváradi megyéspüspök és az egyházmegye papsága Isten akaratában megnyugodva, szomorú szívvel tudatja, hogy augusztus 4-én, csütörtökön Németh László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, életének 72., papságának 34. évében, szentségekkel ellátva elhunyt.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Németh László földi mAradványait augusztus 9-én 10.00 órakor ravatalozzák fel a Nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, 11.00 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a Nagyváradi Rulikowski temetőbe kísérik, és ott helyezik örök nyugalomra.
Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
erdon.ro
Rég történt, de ma is elevenen él bennem a kép, ahogy többedmagával „villámlátogatást” tett nálam. Röviden üdvözölt és néhány udvariassági gesztus után, míg én a többiekkel csevegtem, ő a könyvespolcomat böngészte.
Leemelt egy könyvet, majd magától értetődő természetességgel közölte, hogy neki az kell. S nehogy félreértés essék, hozzátette: te majd veszel magadnak másikat. Hajlandó vagyok sok mindenről lemondani, de a könyveimről nem! Mégsem tiltakoztam a furcsa „könyvkölcsönzés” ellen. Valami azt súgta, itt többről van szó. Noha egyértelműen látszott, hogy ismeri már, nem elolvasni akarja, egyszerűen csak maga mellett tudni, a közelében, karnyújtásnyira, hogy bármikor elérhesse, ha szükség lenne rá. Úgy szorította magához, mintha valaki el akarná venni tőle. Pascal Gondolatainak egyik kiadásáról volt szó és ekkoriban még nem tudtam, milyen sokat jelent ez számára.
Évekkel később a Posticum padlásszobájában két alacsony fotelba süppedünk. Már betegeskedett. Örömmel vette, ha meglátogatták. Sokszor, sok mindenről beszélgettünk, sőt vitatkoztunk. Aktuális politikai helyzetről, az egyházról, filozófiai kérdésekről és nem utolsósorban könyvekről, épp aktuális olvasmányainkról. Sok kedvence volt, de valahogy mindig Pascalra terelődött a szó. Ilyenkor nagy nehezen felállt, odacsoszogott a könyvespolchoz és leemelt egy régi kötésű könyvet. Nem, nem azt, amelyet tőlem „kölcsönzött” (soha nem kérdeztem később, mi lett a könyv sorsa). Pascal gondolataiból összeállított szöveggyűjtemény volt. A lapjai sárgák, egy-egy oldalakon szinte minden sor ceruzával aláhúzva, lapozgatott és kereste a megfelelő idézetet. Noha szinte már kívülről tudta, mégis szerette pontosan idézni: „Mert végre is mi az ember a természetben? Semmi a végtelenséghez, minden a semmihez viszonyítva, közép a semmi és a minden között”. Tudtam, hogy ezúttal hosszabbra nyúlik a látogatás. Felolvasott egy-egy részt, elmerengett és sokáig hallgattunk, pedig szeretett beszélni. És az egyik kedvenc része: „Nádszál az ember…; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal”.
Nem beszélt róla, miért ennyire fontos neki ez a francia gondolkodó, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha a közös „pascali” tapasztalatban keressük a választ. Ateistaként, az öngyilkosság gondolatát fontolgatta, amikor neki is hasonló megtérés-élményben volt része, mit Pascalnak 1654-ben. Ismerjük a híres szavakat: „Tűz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.” Akár az ő megtérésének dokumentuma is lehetne, s ahogy Pascal e szöveget ruhájának bélésébe varrva hordta haláláig, ő Pascalt hordta magával, talán mert életének erre a fordulópontjára emlékeztette. Az ő alaptapasztalata is ugyanabban a meggyőződésből gyökerezett: „Minden ember szívében van egy Isten alkotta űr, amelyet semmilyen teremtett dolog nem képes betölteni…” Ehhez tartotta magát – olykor gyötrelmes kételyek és megszenvedett kétségek „sötét éjszakái” közepette is – élete végéig.
Most megroppant a gondolkodó nádszál, s az Abszolút Igazság, amelyet fiatalkora óta olyan szenvedélyesen keresett és Jézus Krisztusban talált meg, fellebbenti a fátylat minden kétségéről. „Jézus haláltusája a világ végéig tart – hogyan alhatnánk alatta? ” – figyelmeztet Pascal. Igen, mi még nem aludhatunk, de te, kedves Laci, nyugodjál békében!
Bruncsák István
Magyar Kurír
Elhunyt Németh László
A Nagyváradi megyéspüspök és az egyházmegye papsága Isten akaratában megnyugodva, szomorú szívvel tudatja, hogy augusztus 4-én, csütörtökön Németh László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, életének 72., papságának 34. évében, szentségekkel ellátva elhunyt.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Németh László földi mAradványait augusztus 9-én 10.00 órakor ravatalozzák fel a Nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, 11.00 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a Nagyváradi Rulikowski temetőbe kísérik, és ott helyezik örök nyugalomra.
Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
erdon.ro