Hivatalos részeredmények Nagyváradon, Kolozsváron és Brassóban
A Központi Választási Iroda hétfő reggel közzétette a nagyvárosok első hivatalos részeredményeit. Három erdélyi nagyváros adatait közöljük.
Nagyvárad
Ilie Bolojan (PNL): 70,94 százalék
Huszár István (RMDSZ): 13,09
Coste Marina Adelina (PSD): 9,52
Zatykó Gyula (EMNP): 2,87
Kolozsvár
Emil Boc: 64,86
Horváth Anna: 12,65
Octavian Buzoianu (független): 9,72
(…)
Fancsali Ernő (EMNP): 0,58
Brassó
George Scripcaru (független): 52,60
Popa Răzvan (PSD): 16,52
Sturzu Mihai-Răzvan (független): 9,24
maszol.ro

Elemzők a választásokról: megerősödött az RMDSZ
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által hétfőn megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta.
Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus.
„Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a Néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus.
Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer. Emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar-magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa.
Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás.
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önállóan induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni” Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző.
A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek” – értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. (mti)
vasarhely.ro

Bukás Nagyváradon (Helyhatósági választások)
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar képviselővel lesz kevesebb.
A Krónika tájékoztatása szerint Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a liberális politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Az RMDSZ-es alpolgármester mintegy 6000 szavazattal kapott kevesebbet, mint a tulipán színeiben 2012-ben induló Cseke Attila szenátor, aki a szavazatok 18,87 százalékát kapta. Zatykó Gyulára, az EMNP polgármesterjelöltjére a szavazók 2,85 százaléka voksolt, ám szavazatszámban kevesebben voksoltak rá, mint 2012-ben.
Jóval kisebb a támogatottsága az RMDSZ helyi tanácsosi listájának is, csupán a választók 14,24 százaléka nyomta rá a pecsétet – 2012-ben 17,32 százalékos volt a támogatottsága –, ami a 25 százalékos magyar közösséggel rendelkező városban rendkívül gyenge eredménynek számít. Ennek következtében az eddigi hat helyett csupán négy RMDSZ-es önkormányzati képviselő lesz a tanácsban. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnököt okolta a gyenge nagyváradi eredményért, aki szerint a helyi tanácsosi lista nem volt reprezentatív a magyar közösségre, ezért nem nyerte el a választók tetszését, s a gyenge szereplésért valakinek vállalnia kell a felelősséget. Szabó az EMNP-nek és Tőkés Lászlónak is üzent: szerinte a néppártnak fel kellene oszlania, mivel egyetlen mandátumot sem szerzett a megyében, és az alacsony részvétel azt is bebizonyította, hogy a versenyhelyzet nem mozgósít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabó Ödön: „az EMNP-sek nemzetárulók”
Hétfő délben az RMDSZ székházában a választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön, a szervezet megyei ügyvezető elnöke. A váradi RMDSZ-es listát összeállítókat arra szólította fel, vállalják a felelősséget a gyenge szereplésért.
Szabó Ödön az RMDSZ megyei kampányfőnökeként értékelte a választások eredményeit a sajtótájékoztató időpontjáig ismert adatokra alapozva mondandóját. Azon meggyőződésének adott hangot: az RMDSZ intenzív és pozitív kampányt folytatott, ismertette a programját valamennyi olyan területi közigazgatási egységben, ahol magyarok is élnek. A meglévő 24 polgármesteri tisztségből 23-at sikerült megtartaniuk, egyedül Szentjobbon nem jártak sikerrel, ahol az a funkcióban levő elöljáró győzött, aki mivel nem nyerte meg az RMDSZ-es előválasztást, ezúttal függetlenként indult. Hárman első mandátumokat kezdhetik meg: Érbogyoszlón Kócza István, Hegyközcsatárban Bónisz Sándor és Vámoslázon Kosztandi Mihály. Megjegyezte: büszke rá, hogy RMDSZ-es vezetője maradt négy városnak, vagyis Nagyszalontának, Margittának, Érmihályfalvának és Székelyhídnak. Török László több mint 75 százalékot kapott Szalontán, annak ellenére, hogy a magyarság részaránya ott csak 52 százalékos, míg Pocsaly Zoltán harmadik mandátumát kezdheti meg Margitta élén, ahol a lakosságnak kevesebb mint a fele magyar nemzetiségű. De ugyanígy dicséretet érdemel Sorbán Levente (Alsólugas községben 26 százaléknyi magyar él) és a Vámosláz községben nyerő Kosztandi Mihály (ahol a magyarság szintén alulról súrolja a 30 százalékot). Négy évnyi kihagyás után újra lesz RMDSZ-es tanácsos Papfalván, illetve önkormányzati képviselethez jutottak Gyapjún, és marad tanácsosuk Diófáson, míg Vaskohn és Alsóbiharkristyoron egy-egy román jutott RMDSZ-es színekben be a helyi testületbe. Sajnos azonban a masszív román jelenlét miatt kicsin múlott, hogy nem érték el az öt százalékot Belényesben, Nagyürögdön pedig 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy továbbra is legyen RMDSZ-es tanácstag.
A politikus ezután kifejtette: a Váradon kialakult helyzetre felemás érzéssel tekint. (Az eddigi hat helyett ugyanis csupán négy RMDSZ-es tanácsos lesz, és a rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy a PSD több mandátumhoz jutott, mint az RMDSZ). Úgy fogalmazott: azok, akik összeállították az RMDSZ-es városi listát, vállalniuk kell a felelősséget a kudarcért. Hozzátette: ő nem volt ott az ominózus küldöttgyűlésen, ésPásztor Sándor vagy Huszár István se hibáztatható, viszont „inkoherens és hibás üzenete van annak, ha valaki a titkárnőjét rakja a listára”. Ő nem tenne ilyet, és a lista ily módon történő összeállításának meg is lett a negatív következménye, hiszen a váradi RMDSZ úgy járt, mint a liberális párt Bukarestben. Azt is mondta: akik hibáztak, ismerjék el, hogy hibás döntést hoztak, illetve lássák be, hogy neki volt igaza, hiszen a megyében jól szerepelt az RMDSZ.
Vonuljanak vissza
Az EMNP eredményeire reagálva (a Néppárt nem jutott be se a váradi, se a megyei tanácsba, és egyetlen polgármesterük se lesz), Szabó Ödön nemzetárulóknak nevezte Tőkés Lászlót, Csomortányi Istvánt, Zatykó Gyulát és Szilágyi Zsoltot, és arra szólította fel őket, hogy mondjanak le, illetve vonuljanak vissza a közéletből, ha valóban felelős európai politikusnak tartják magukat, hiszen sokadjára nem sikerül nekik, és csak arra képesek, hogy rágalmazzák az RMDSZ-t, és megosszák a magyarságot. Úgy fogalmazott: az EMNP védnökeként Tőkés László szereti hangoztatni, hogy ő milyen nagy magyar hazafi, közben pedig Köröstárkányban a Néppárt a román PSD-s jelöltet támogatta, s ezért nem lett ott magyar polgármester. Kijelentette: „nem lehet a végtelenségig hazudni”, és újfent bebizonyosodott, hogy az „sovén radikalizmus”, amit az EMNP képvisel, nem kelendő, a több magyar párt indulása pedig nem mozgósító erejű. Az RMDSZ-nek ugyanis közel 250 helyi, illetve megyei tanácsosa lesz, míg a sajtótájékoztató pillanatában az EMNP csupán 21 helyi önkormányzati képviselőt tudhatott magáénak. A magyarság 90 százaléka tehát az RMDSZ-re voksolt, és Szabó Ödön szerint a maradék 10 százaléknak meg kell értenie azt, hogy csak együtt lehet sikert elérni, az RMDSZ pedig nyitott az összefogásra azokkal, akik jóhiszeműen közelednek hozzá.
A hetedik kérdéses
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsos-listájának vezetője arról beszélt, hogy a hat hely biztos a Megyei Tanácsban, és bízik abban, hogy meg lesz a hetedik is, hiszen szükség van egy olyan szakértői tudásra, mint amivel Péter I. Zoltán rendelkezik. Hangsúlyozta: pozitív kampányt folytatott, és az ellenfeleinek is köszöni, hogy civilizált módon viselkedtek, nem voltak konfliktusaik.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Titkos paktumtól tart az EMNP
De nem csak a maga számára, hanem a magyar közösségnek rossz ez szerintük. Azzal válaszoltak Szabó Ödön nemzetárulózására, hogy szerintük „az RMDSZ eladta a bőrét a PSD-nek”.
Titokban, és már a választások előtt megállapodást kötött az RMDSZ Bihar megyében a PSD-vel – ezt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke mondta váradi választási értékelőjükön. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke kedden reagált arra, hogy előzőleg az RMDSZ-es Szabó Ödön nemzetárulóknak mondta az EMNP-seket, saját választási értékelőjükkor. Csomortányi szerint „Szabóék jobban teszik, ha magukba nézve keresik az árulókat. Hiszen miközben kifelé nemzetárulózik, ismét titkos paktum született köztük és a PSD között, a Megyei Tanácsi elnöki tisztségről. Jó előre eladták a bőrüket a PSD-nek, és minket árulóznak. És már nem először paktálnak le előre: 4 évvel ezelőtt 13 olyan településre ígértek a PSD-nek alpolgármesteri tisztséget, ahol magyar a lakosság többsége, és a legtöbb helyen ezt be is váltotta az RMDSZ”. Most olyan hírek vannak, hogy Ioan Mang, a PSD megyei elnöke már a választások előtt elmondta, az RMDSZ-szel akarnak egyezséget kötni, hogy közösen alkossanak többséget a Megyei Tanácsban a választás után, a PNL ellenében, és PSD-s elnököt segítsenek a testület élére.Csomortányi úgy véli, „ha ezt valóra is váltják, nem is lesz csoda, hogy ha Nagyvárad meg magyar alpolgármester nélkül marad, hiszen a választásokon nyertes PNL így nem fog együttműködni a PSD-vel lepaktált RMDSZ-esekkel”.
Hozzátette: úgy tudja, hogy mindez az őszi parlamenti választások utánra tervezett PSD-RMDSZ-kormány előjátéka is lehet.
Elzárkóznak
A helyi értékelésekre visszatérve Csomortányi még jelezte: „A választók aztán kőkeményen büntették az RMDSZ-t Váradon. Az EMNP-t is, mivel nem sikerült közös megállapodással indulni, de főleg az RMDSZ-t, amelyik tízezres nagyságrendben vesztett szavazókat, míg mi pár százat.” Elmondta: az EMNP a választások előtt is megegyezésre törekedett az RMDSZ-szel, de „a Bihar megyei összefogás egyetlen akadálya Szabó Ödön. És botrányos, mi hangzik el végül a szájából, még nemzetárulózik. Miután végighazudták az összefogásról szóló kampányukat, egy olyan párttal, az MPP-vel működve együtt, amely végül csak 700 szavazatot kapott az egész megyében, viszont elzárkózva az EMNP-től, amelyik tízszer erősebb. És mi még így is támogattuk 4 településen is olyanokat, akik RMDSZ-esek. Szabó Ödönnek már nem is véleménye van, hanem diagnózisa. Hogy mi, arról szakorvosokat kellene megkérdezni.”
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a tájékoztatón szintén azt hangoztatta, hogy ők akartak összefogást, de a megyei RMDSZ-szel lehetetlen. Kiemelte: hazugság az, hogy az RMDSZ gyenge szereplése az EMNP indulásának lenne betudható. Szerinte ugyanis ők nem voltak eddig sem vezető posztokon, míg az RMDSZ „az elmúlt 20 évben, de főleg az utóbbi 10 során állandóan lejáratja magát az emberek előtt”. A másik ok szerinte a szavazók, és főleg a fiatal szavazók kiábrándultsága és távolmaradása. „Nem is csoda, hiszen sokat elmond az is, hogy a most megválasztott vezetők 25%-ának gondja van az igazságszolgáltatással. És nem mi szavaztuk meg a speciális nyugdíjakat magunknak, hanem Szabó Ödönék, nem mi szavaztattuk meg azt, hogy büntetett előéletűek is jelöltessék magukat, hanem a Szabó-féle RMDSZ” – tette hozzá.
Moldován Gellért, az EMNP váradi elnöke is visszautasította Szabó Ödön vádjait, sőt, ismét felszólította, hogy tárgyaljon a két párt. „Ha ez a következő hónapokban nem történik meg, akkor az RMDSZ-nek kérdésessé válik az is, hogy a november végi parlamenti választáson egyáltalán eléri-e az 5%-os bejutási küszöbhöz szükséges szavazatszámot” – jelentette ki. Mindhárom EMNP-s vezető megköszönte a tájékoztatón a támogató voksokat és a szimpatizánsaik munkáját.
Számokban a csökkenés
Összevetették az EMNP-sek, hogyan szerepeltek itt ők és az RMDSZ. Nos, Bihar megyében összesen 7500 szavazatot kapott az EMNP megyei listája, ami 1000-rel kevesebb, mint 4 éve – ám az RMDSZ 47.000 voksot kapott, ami viszont 14.000 szavazattal kevesebb, mint 4 éve. Nagyváradon az EMNP 2600 voksot szerzett, ami 800-zal kevesebb az előző választásokhoz mérten – az RMDSZ pedig 10.400, ami 6000 szavazat elvesztését mutatja. Az EMNP a megyében 22 tanácsosi helyet szerzett végül, 13 településen. Szerintük ezzel összességében hozták a 4 évvel ezelőtti eredményt, míg az RMDSZ-re leadott szavazatok száma „durván csökken”. Mint ismert, az RMDSZ-nek váradon az eddigi 6 helyett csak 4 tanácsosa jutott be, míg megyei szinten megtartották a 7-et. Megkérdeztük Csomortányit, hogy lehet, hogy ha az RMDSZ Bihar megyében 14.000 szavazatot vesztett, mégsem csökkent a megyei tanácsosaik száma. A válasz szerint „a hetedik tanácsos csak alig jutott be, és végül a szavazat-visszaosztás volt a szerencséjük, vagyis azon erők voksait osztották újra a bejutottak között, amely erők nem jutottak be”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Visszaállhat az erdélyi magyar egypártrendszer
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Ügyesen taktikázott az MPP
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta. Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus. „Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus. Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer.
Székely emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar–magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Növelte súlyát a szövetség
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa. Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önálló induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni" Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző. A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek”, értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
MTI
Erdély.ma

Urbanizációs fejlesztések Kolozsváron
Az ún. második ipari forradalom és az 1867-es kiegyezés hatására az erdélyi városokban megkezdődtek a városrendezési és modernizációs munkálatok. Szabályozták a folyókat, vízvezetékeket, csatornákat és hidakat építettek, burkolták az utcákat, járdákat és sétányokat alakítottak ki. Bevezették a távírót, a telefont, a villamosenergiát, kiépítették a közúti vasutakat, majd pedig a villamos hálózatokat is. A polgári társadalom átalakulása a közegészségi viszonyok javulása és a közoktatás fejlesztése szintén nagy hatással volt a városok fejlődésére. A 19. század vége felé a polgárság egyre konszolidáltabb anyagi viszonyok között élt, ennek következtében igényesebb környezetre és kulturáltabb időtöltési lehetőségekre vágyott.
A kiegyezést követő években Kolozsvár is a fejlődés útjára lépett, de korántsem olyan gyors és dinamikus mértékben, mint amilyen az a második ipari forradalom korszakára jellemző volt. Az 1870-es népszámlálási adatok szerint a városnak 26 638 lakosa van, ezzel Magyarország 13., míg Erdély harmadik legnagyobb városa. A város funkcióját az oktatási és közigazgatási intézmények határozták meg. Kollégiumainak, iskoláinak köszönhetően fontos oktatási centrum, az 1872-ben létrehozott tudományegyetem már országos szintű intézményként működött (ezek mind jelentős városképző szerepet is játszottak). A Főkormányszék 1790-es Kolozsvárra való áthelyezése a város regionális közigazgatási központtá válását eredményezte, azonban hierarchikus emelkedését nem követte hirtelen végbemenő modernizációs átalakulás, sőt a dualizmus korában is jellemző volt Kolozsvárra az igazgatási-kulturális funkcióknak a túlsúlya és a modern funkciók kisebb mértékű térhódítása: kereskedelem, pénzintézetek stb..
A kiegyezés utáni évtizedekben a tőkebeáramlás és a vasút kiépítése eredményeként fejlődésnek indult a gazdaság is, még ha nem is olyan ütemben, mint Temesváron, Aradon vagy Nagyváradon, de regionális szinten mindenképp számottevőnek tekinthető. A város ilyen típusú változásai alapvetően formálták és alakították annak társadalmát. Míg 1870-ben a társadalom legmasszívabb rétegét a kispolgárok alkották, és a lakosság 30,82 % földművelőnek vallotta magát, ez az arány 1880-as és 1890-es évekre jelentős mértékben átalakult, az oktatás fellendülése miatt, ami megnövelte az értelmiségi középosztály számarányát, továbbá a hivatali-közigazgatási szférában dolgozók számának az emelkedése folytán. Az 1870-es évek járványai (1873-ban kolera) és természeti csapásai (1876-ban tűzvész, 1879-ben árvíz) kedvezőtlen hatással voltak a város gazdasági fejlődésére, így csak majd az 1879-es évtől kezdődően történnek nagyobb beruházások a városi infrastruktúra kiépítésére.
Szabadság (Kolozsvár)

Izmosodó magyar érdekképviselet
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – Míg a helyi tanácsokban nem mindenhol sikerült megőriznie képviseletét, a megyei önkormányzatokban azonos, vagy az eddiginél nagyobb súllyal vág neki az újabb választási ciklusnak az RMDSZ.
A részeredmények szerint a szövetség 2281 helyi, illetve 93 megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Magyar Polgári Párt (MPP) 158 helyi és 6 megyei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 207 helyi és 6 megyei, míg az EMNP–MPP-koalíció 33 helyi tanácsi helyet mondhat magáénak.
A nagy arányban magyarlakta partiumi megyékben a vasárnapi voksolást követően nem változott jelentősen a helyzet. Míg a négy évvel ezelőttinél jóval gyengébb eredmények miatt Nagyváradon elveszített két tanácsosi mandátumot az RMDSZ, a Bihar megyei önkormányzatban sikerült megőriznie az eddigi hét tanácsosi helyet. Mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és vezetője, Ilie Bolojan váradi polgármester bejelentette, hogy kétharmados többségével egyedül kormányozná a megyeszékhelyt, Huszár István alpolgármesteri széke inogni látszik. Megyei szinten azonban a PNL rászorulhat a szövetség támogatására, a 17 mandátum az egyszerű többséghez sem elég. A testületben a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 tanácsossal van jelen.
Szatmár megyében a megyeszékhelyhez hasonlóan a megyei tanácsban is nő az RMDSZ-es önkormányzati képviselők száma, a jelenlegi 12 helyett 13-an ülnek a frakcióban, mely a testület legnagyobb csoportja. A részleges eredmények szerint a PSD 9, a PNL 7, az ALDE 4 mandátumot mondhat magáénak.
Többen képviselik a szövetséget a Kolozs megyei önkormányzatban is, ahol a korábbi öt tanácsos helyett a következő négy évben heten alkotják az RMDSZ-frakciót. A lista hatodik helyezettje Keizer Róbert, az MPP Kolozs megyei elnöke, aki a két párt közötti együttműködés révén szerzett mandátumot. A PNL 18, a PSD 12 mandátummal büszkélkedhet.
Kolozsváron szintén növelte súlyát a szövetség, és a korábbi négy helyett immár öt képviselője van, és 274 szavazat hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez. Ennek hiányában a töredékszavazatok visszaosztásakor a PNL-nek jutott egy újabb mandátum, így 17 tanácsosa van, míg a PSD öt tanácsossal van jelen a testületben. Soós Sándor megyei elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppárt eredményei is jobbak. Míg eddig 7 községben 11 tanácsosuk volt, a vasárnapi voksolás eredményeként 11 községben 15 képviselőjük lát munkához. Körösfőn 4, Bánffyhunyadon 2, Egresen, Ördöngösfüzesen, Bálványosváralján, Gorbóban, Nagyesküllőn, Kolozson, Tordaszentlászlón, Magyarkapuson és Széken egy tanácsosi mandátumot szereztek.
Máramaros megyében az RMDSZ két tanácsossal van jelen a megyei önkormányzatban, és akárcsak eddig, két önkormányzati képviselőt küld a nagybányai tanácsba is, miután 283 szavazata hiányzott a harmadik mandátum megszerzéséhez. Máramarosszigeten is két magyar jutott be a tanácsba. Koltón, Sülelmeden és Erzsébetbányán 3, Felsőbányán 2, Szinérváralján, Misztótfaluban, Magyarláposon, Égerháton és Kővárremetén 1 tanácsost juttatott be a szövetség. Hosszúmezőn a polgármesteri szék mellett 5 tanácsosi helyet is szerzett az RMDSZ, az MPP-nek és az EMNP-nek 1–1 képviselője van.
Beszterce-Naszód megyében 16 településen 26 tanácsosi mandátuma van az RMDSZ-nek. Besztercén, Magyarnemegyén, Felőrben, Apanagyfaluban, Mezőköbölkúton, Mezőörményesen, Tekében, Galacfalván, Nagysajóban, Sajónagyfaluban és Sajóudvarhelyen egy Bethlenben, Szentmátéban, Kékesen, Rettegen két tanácsos lett. Árpástón a polgármesteri tisztség megőrzése mellett hét tanácsosa van az RMDSZ-nek. A megyei önkormányzatba azonban ezúttal sem sikerült bejutni.
Akárcsak Szeben megyében, ahol ellenben eggyel több helyi tanácsosi mandátumot mondhat magáénak a szövetség, hét településen 8-an képviselik a magyarságot. Medgyesen két, Balázstelkén, Bürkösön, Kiskapuson, Erzsébetvárosban, Vízaknán és Küküllőalmáson egy-egy RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot, utóbbi községben 19 szavazat hiányzott a másodikhoz.
Brassó megyében is erősödött a magyar képviselet, a megyei tanácsba az eddigi kettő helyett három képviselőt sikerült bejuttatni, míg Brassóban sikerült megtartani a két tanácsosi helyet. Kovács Attila megyei elnök szerint Ürmösön, Alsórákoson és Apácán megőrizték a polgármesteri széket, míg Tatrangon száz vokson múlt, hogy nem lett magyar elöljáró. Itt egy másik magyar jelölt is indult függetlenként, aki 129 szavazatot kapott. A tanácsosi lista alakulása is a magyar–magyar versenyen múlott: az RMDSZ-nek 16 voks hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez, a független magyar tanácsosjelölt 80-at kapott.
A megyei elnök sikerként értékelte, hogy olyan szórványtelepüléseken is sikerült tanácsosi mandátumot szerezni, mint Halmágy és Botfalu, míg Kőhalomban egy helyett két tanácsosuk lett. Bodolán 27 év után három helyett négy magyar tanácsos tevékenykedhet a testületben. A magyarlakta települések közül Höltövény, Kóbor, Krizba, Kaca, Zsiberk, Homoród, Olthévíz, Szásztyúkos és Keresztvár tanácsában van magyar képviselő.
Temes megyében 33 helyi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek a következő négy évben, ebből kettő Temesváron, 3 pedig Zsombolyán. Halász Ferenc megyei elnök szerint Lugoson 13 szavazat hiányzott az egy mandátum elnyeréséhez, míg Dettán hiába érték el a küszöböt, nem jutottak be a tanácsba, ezért mindkét helységben kérték a szavazatok újraszámlálását. Igazfalván a polgármesteri szék mellett 2 tanácsosa lesz a szövetségnek, Végváron 4 segíti a magyar elöljáró munkáját. Óteleken, Újszentesen 3, Bálincon, Bégamonostoron, Kastélyon, Máriaföldén, Újváron 2, Gyéren, Fényen, Nagycsanádon, Tolvádon, Törökszákoson 1. Újmosnicán egy magyar tanácsos van, de utóbbi településen akár a második mandátum is meglehet, mondta a megyei elnök.
Krónika (Kolozsvár)

Nagyvárad mindig talpra állt
Kedd délután ezúttal a várban tartották szokásos havi gyűlésüket a Nobilitas Egyesület tagjai. Dr. Fleisz János történész és Mihálka Nándor régész tartottak vetített képes előadásokat.
A vár volt katonai adminisztrációs épületének (I) konferenciatermében megjelenteket Fodor József általános helynök, a Nobilitas Egyesület elnöke köszöntötte. Ezután dr. Fleisz János történész tartott expozét Nagyvárad átalakulása címmel, valamivel több mint 30 percben foglalva össze 934 év történetét. Arra hívta fel a figyelmet: három pilléren alapszik Várad megalakulása: minden a várral kezdődött, majd 1082 végén folytatódott a monostor, illetve a káptalan Szent László általi megalapításával, hogy aztán az erődítmény és az egyházi központ körül létrejöjjön maga a település. Váradról tehát elmondható, hogy sohasem volt agrártelepülés, vagy a klasszikus értelemben vett falu, de a szabad királyi város rangot se nyerte el, bár próbálkozott ezzel. Azzal büszkélkedhetett viszont, hogy püspöki város, 1870-ben pedig törvényhatósági jogú városnak nyilvánították, ami tulajdonképpen a mai municípiumnak felel meg. A több mint kilenc évszázados történelme során többször pusztulás fenyegette, vagy leáldozóban volt a csillaga, de mindig sikerült talpra állnia, újjászületnie, fejlődnie, így bízhatunk abban, hogy majdan ismét sikeres lesz, régi fényében fog tündökölni.
Az első felfutása Szent Lászlónak köszönhető, amikor egyházi, vallási, politikai központ volt. A középkorban a magyar Compostelaként emlegették, az első pusztulását 1241 körül élte át, amikor a tatárjárásnak nevezett mongolinvázió következtében a lakosság több mint fele meghalt. De volt újrakezdés, így Vitéz János idején az európai humanizmus egyik legjelentősebb centrumává vált. Másik változásra 1557-ben került sor, amikor a protestánsok uralták a várost, majd az 1660-1692 közötti török-oszmán pasaságnak lettek mélyreható eredményei. Jött azonban az újabb felemelkedés a barokk korszakban. A 19. században, 1850-ben egyesült a négy városrész felsőbb, Habsburg utasításra, illetve Nagyvárad tartományközpont is lett. Rendkívül sikeresnek mondható a dualizmus korszaka, főleg az 1890-1915 közötti 25 év. A hányatott történet 1920-1940 között folytatódott, 1944 áprilisában egy elszegényedett, lepusztult várost találtak a bevonuló szovjet-román katonák. Ezután a szocializmus évtizedei, majd a rendszerváltozás írtak újabb fejezeteket Várad hányatott sorsú történelmébe.
A Székesegyház
Mihálka Nándor történész a váradi középkori székesegyház területén zajlott régészeti kutatásokról beszélt, arra is kitérve, hogy az 1619-1629 között épült Fejedelmi Palota építtetői Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek voltak, a kivitelező pedig Giacomo Resti észak-itáliai építész. A Szűz Máriának szentelt első székesegyházat Szent László alapította, és 1092-ben lett a váradi püspökség főszékesegyháza. 1115 körül ide temették el Szent Lászlót, itt találhatóak II. András és IV. (Kun) László királyok feltételezett temetkezési helyei, és itt nyugszik Luxemburgi Zsigmond is. Báthori András püspöksége idején átépítették, 1557 után Báthory István fejedelem elrendelte, hogy ágyútornyot kell építeni a szentélyben, Bethlen Gábor pedig azt adta ki ukáznak, hogy 1621-ig a teljes székesegyházat el kell bontani.
Az első „ásatások” 1755-ben történtek, majd valódi régészeti kutatások Henszlmann Imre és Rómer Flóris (1881-1884), valamint Gyalókay Jenő (1911-1912) vezetésével folytak. Az egykori székesegyház területén aztán a közelmúltban 2012-2015 között zajlottak kutatások, melyek folytatást igényelnek.
Az előadások után a jelenlevők Jakabffy László műemlékvédő irányításával megtekintették a mostani vártemplomot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magamról – magammal
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)

Hejha 2016 Erdélyben: kisebb eltolódások a politikai térképen
A politikai egység mítoszának bűvölete még ma sem oszlott el mifelénk, így az erdélyi magyar választóközönség belső indíttatásait figyelembe véve a magyar–magyar verseny terepe a helyhatósági választás s azon belül is a tömbmagyar települések. E megmérettetés alkalmas a pártok közötti erőfelmérésre, azzal együtt, hogy itt is van egy torzító elem: a szórványban, ahol az egyes testületekbe való bejutás múlhat azon, hogy indul-e két vagy három magyar párt, a két autonomista szervezet sok esetben nemzeti felelősségből nem indít jelöltet.
Két és fél pólus
A vasárnap lezajlott helyhatósági választás nem hozott érdemi változást a sajátos két és fél pólusú erdélyi magyar politikai erőtérben. Két és fél pólus, mondom, mert bár az MPP stratégiai egyezséget kötött az RMDSZ-szel és ismételten e pártot támogatta a különböző választási megmérettetéseken, mégiscsak egyes helységekben az RMDSZ ellen indult az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásával.
Ha összevetjük az eredményt a 2008-as voksolással, szembetűnő az autonomista oldal térvesztése. Különösen Háromszéken fájdalmas a vereség, ahol 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott, mint az RMDSZ listája. A választók nem díjazták a két autonomista párt, az MPP és az EMNP csörtéit, mindkettőt keményen megbüntették, nem foglalkozva azzal, hogy ki a felelős a testvérharcért.
Az RMDSZ jellemzően megőrizte pozícióit, egyetlen komolyabb szimbolikus vereséget szenvedett, s azt Székelyudvarhelyen. Arra senki nem számított, hogy a hajdan elsöprő magyar többségű, de mára szinte elszórványosodott nagyvárosokban, Kolozsváron, Nagybányán és Nagyváradon magyar polgármester lesz. Szóba jött viszont esélyesként Szatmárnémeti, ami nagy sikere lett az RMDSZ-nek.
Megérdemel pár szót Marosvásárhely is, ahol Soós Zoltán indult mindhárom magyar párt támogatásával, de sajnálatos módon vesztett. Soósnak 25 557 szavazatot sikerült összegyűjteni, ami lehangoló, tekintve, hogy 2012-ben Frunda 28837 voksot gyűjtött. A csökkenő tendencia egyértelmű, Borbély Lászlóra 2008-ban 34 374-an szavaztak, Kelemen Atillára 2004-ben 34 625-ön. Lehet most azon tanakodni, hogy Dan Maşca feltűnésével, a választóközönség elfáradásával vagy Soós személyével volt-e baj. Azon is morfondírozhatunk, hogy más jelölt kapott volna-e vagy sem több szavazatot, vagy mi lett volna, ha az RMDSZ erőteljesebben támogatja Soós kampányát. Ám a számok sajnos számok maradnak. Tény az, hogy a Marosvásárhelyen élők 2000 óta először (amikor is Fodor Imre vesztett párszáz szavazattal) jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel adhatták volna szavazatukat a közös magyar jelöltre. Másképp nézne ki a magyar jövő, ha ezt kellő számban meg is teszik a marosvásárhelyiek. S ezzel nem akarok választópolgárra mutogatni, a polgár olyan, amilyenné a társadalmi környezet és azon belül a saját elit teszi. Közös felelősségünk, hogy ide jutottunk, hogy egy kifogástalan legitimitással rendelkező, előválasztáson jelöltséget nyert prominensünk kevesebb szavazatot kap, mint a neptunista, nem egyszer hamis tényközlésen kapott, a magyar érdekek ellen ismételten fellépő Frunda György – igaz, négy évvel korábban. Értékeljük, hogy ellentétben a 2000-es választásokkal, úgy hírlik, hogy Soósék időben óvják meg az eredményt, ugyanis nem meglepő módon ismét fennáll a csalás gyanúja, ráadásul több síkon is (szavazatok érvénytelenítése, új személyi igazolványok tömeges kiadása a választást közvetlenül megelőzően).
Autonomisták potenciálja
Az udvarhelyi autonomista győzelem azt jelzi, hogy a választópolgárok értékelik a nemzeti oldal összefogását, s üzeni, hogy soha nem késő a jó irányba lépni. Hogy megértik az idők üzenetét az MPP vezetői, abban erőst kételkedem. Mint ahogy abban is, hogy az MPP elvhű részének lesz ereje Biró Zsoltot leváltani és egy hiteles, következetes, nem törlesztésben, hanem magyar jövőben gondolkodó autonomistát a párt élére állítani.
Ténykérdés, hogy az MPP-nek van mivel dicsekednie: az RMDSZ-szel és kisebb részben az EMNP-vel való ügyes koalíciókötés megkétszerezte polgármestereinek számát. Társadalmi támogatottsága ugyanakkor nem nőtt, hanem csökkent. A kézirat lezártának idején a BEC 94,63 százalékos feldolgozottság mellett kiadott adatai szerint a néppárt polgármestereit, helyi és megyei tanácsosi listáit lényegesen több választó támogatta, mint az MPP-ét és ez meglátszik a tanácsosi mandátumok számában is.
Biró Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy szerinte az eredmények, valamint az a tény, hogy MPP-s jelölteket támogatott egyes településeken az RMDSZ, más településeken az EMNP, azt igazolta, hogy „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”. Tetszetős magyarázat, és van is benne valami. Abban az értelemben, hogy az MPP bázisa, a törzsgárda húz a néppárt fele, míg a vezetőség egyre inkább RMDSZ-típusú komprádorpolitikában gondolkodik, „spágás” érdekérvényesítésben, ami az RMDSZ fele teremt kapcsolatot.
Az egyetlen következetes autonomista politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt csapatát megtépázta az elmúlt négy esztendő. A megmaradtak igyekeztek helytállni. Kevés pénzből korrekt kampányt folytatva megőrizték a helyi tanácsosaik nagy részét. A mindösszesen három megyei tanácsos lehangoló eredmény, mint ahogy az is, hogy polgármesteri székhez sehol nem jutott a párt. Ugyanakkor tény az is, hogy sikerült megmaradni a politikai térképen, s elnyerni a magyar szavazatok 5–8 százalékát. Ez kétségkívül kevés ahhoz, hogy kellő zsaroló potenciált jelentsen, hogy erre támaszkodva rászorítsák az RMDSZ-t a következetes és autonomista politizálásra, de elég ahhoz, hogy ne lehessen leírni a pártot, mint önálló politikai tényezőt.
Mert ha csak annyi szerepe marad a néppártnak, hogy nem hagyja, hogy az RMDSZ-szel teljesen elszaladjon a ló, már akkor megvan a szervezet létértelme. De ennél nagyobb a feladat. Előbb-utóbb át kell venni az erdélyi magyar érdekképviseleti funkciót attól a párttól, mely kereken húsz esztendeje, az 1996-os puccsszerű, a belső szabályokat lábbal tipró kormányzati szerepvállalással feladta a távlati magyar érdekeket, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiát.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ódzsa könyve, Ódzsa élete
Könyvbemutatóval és díjátadásokkal gyakorlatilag végéhez ért a nagyváradi Szigligeti Színház idei évada. Hogy milyen évadot zárt a három társulat, arra visszatérünk, most a szezonzárás ünnepélyes, illetve különleges pillanatait vegyük számba. Simon Judit írása.
Szabó József, ahogy mindenki szólítja: Ódzsa az erdélyi magyar színjátszás egyik emblematikus figurája volt. Tehetséges rendező, kicsit mindig lázadó, és akik ismerték, sosem számoltak azzal, hogy felette is telik az idő. Néha ellátogat szeretett Váradjára, de inkább, mint magánember.
Ezúttal könyvbemutatóra érkezett: A Színház álom – indulattal című reprezentatív kötet a Szigligeti Színház gondozásában jelent meg, és amint Hajdu Géza színművész, a rendező beszélgetőpartnere elmondta, nemcsak a színházaknál eltöltött éveit, előadásainak történetét, életrajzát tartalmazza, hanem több annál, a 20. század látlelete. Színház és társadalom mutatkozik meg benne, az, ahogyan akkoriban éltünk, dolgoztunk. Hajdu Géza röviden vázolta: Szabó József, mindenki Ódzsája Székelyhídon született, Kolozsváron egy évig filozófiát tanult, majd Tompa Miklós osztályában elvégezte a színművészeti egyetem – akkor főiskola – rendezői szakát. Utána egy évig ösztöndíjasként Moszkvába tanult. Azt már a rendező mesélte, hogy a színisekkel közösen úgy döntöttek, nem szeretnének szétszóródni. Kapóra jött a párt terve, hogy Nagybányán alakuljon magyar színház. A társasághoz Harag György is csatlakozott. Meg kell jegyezni, hogy a Harag és Szabó nevével fémjelzett társulat legendás előadásokat állított színpadra. Később az egész társulat Harag Györggyel az élén a színházzal együtt átköltözött Szatmárnémetibe.
Ódzsát Kolozsvárra hívják, ő pedig némi hezitálás után, de boldogan megy. Előadások sorát állítja színpadra, mígnem – mesélte a rendező – be akarták szervezni, amitől nagyon megijedt. Tudta, el kell hagynia Kolozsvárt és a társulatot.
Farkas István Nagyváradon volt rendező, hívta, jöjjön Ady városába. A sors úgy hozta, éppen akkor üresedett meg a főrendezői állás, amit Ódzsa foglalt el.
Legendás előadások sorát rendezte, többek között az Ifjú W. újabb szenvedéseit, talán az első romániai magyar musicalt, Az Ember tragédiájának akkoriban teljesen újszerű színpadi megjelenítését, vagy Sütő András regénye, Az anyám könnyű álmot ígér dramatizált változatát, melyet ő maga írt színpadra.
Mindenki meglepetésére 1983-ban áttelepült Magyarországra. A győri Kisfaludy Színház vezető rendezője, majd a veszprémi Petőfi Színház rendezője lett. Az útja azonban még távolabbra vezette: Skóciában, Íroszágban tart workshopokat leendő színészeknek, beavatja őket Brecht színházának rejtelmeibe. Arra a kérdésre, hogy miért ment el Váradról, őszintén válaszolt: félt tovább itt maradni, élni akart, alkotni. Amikor kézhez kapta a megfigyelési aktacsomóját, bebizonyosodott, nemcsak a művészi munkája, de még az élete sem volt biztonságban. Elmondta, Sütő néven szerepelt a jelentésekben, aligha véletlenül...
Senkinek nem jön, hogy elhiggye: Ódzsa felett sem állt meg az idő, már betöltötte a 88. évét. De ma is lelkesen mesél, anekdotázik, fáradhatatlan.
Hajdu Géza a beszélgetés végén rövid részletet olvasott fel a könyvből, mellyel szerinte Ódzsa feltette életművére a koronát.
erdelyiriport.ro

Trianonon innen, Trianonon túl
A Trianonon innen, Trianonon túl címet viselte Raffay Ernő történész előadása, melyre szerda délután került sor a Jelen Ház nagytermében. Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete által közösen összeállított megemlékező program „a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útját és az abból kivezető túlélés útját” vázolta fel a közönségnek, ahogy az a meghívókon is szerepelt. A rendezvényt egy videoklip és egy rövid, „powerpointos” bemutató vetítésével indították a szervezők. Az est hangulatához hozzájárult Vesztergám Miklós, aki tárogatón játszott, és Murvai Dávid, aki egy Reményik-verset szavalt a közönségnek.
Köszöntőjében Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad Megyei Szervezetének elnöke többek között azt emelte ki, hogy ’89 után nyíltan lehet beszélni bármiről – szerencsére. Illyés Gyulát idézve tehát kijelentheti, „magyar az, akinek fáj Trianon”. A témához kapcsolódó történelmi tényekkel és érdekességekkel vezette fel Raffay Ernő előadását, majd néhány adattal is szolgált a vendégről. Magát az előadást nem részletezném, hiszen Borbély Zsolt, és természetesen az előadó jóvoltából sikerült készítenem egy interjút, melyből kiderül: miről volt szó, mi az, amiről szó lehetett volna, és, mivel az idő és a professzor úr is megengedte, egyéb dolgokra is rákérdezhettem.
Teljesen új tárgyalások kellenének
– Mások már megtették előttem, de hadd üdvözöljem én is Aradon, professzor úr! Bár nem először jár nálunk, mégis szeretném megkérni, hogy pár szóban mutatkozzon be az olvasóknak, hiszen szinte biztosan nem elég annyit mondani, hogy ön történész…
– Köszönöm! Én magamról annyit mondanék el, hogy történész vagyok, 68. életévemet élem, származásomra tekintve pedig apai ágon székely vagyok – Csókfalva, Hármasfalu. 1617-ben Bethlen Gábor fejedelem adott egy Raffay Mihály nevű ottani embernek lófőszékelységet, tehát nemesi rangra emelte. Anyai ágon Vas megyei családból származom. Körülbelül ennyi. A rendszerváltás idején politikus voltam, két ciklusban is, és nagyjából végig országgyűlési képviselő. Honvédelmi államtitkár, tehát katonai ügyekkel foglalkoztam, 1994-től pedig egyetemi oktató vagyok. Voltam a Partiumi Keresztény Egyetemen Nagyváradon, a Református Egyetemen Budapesten, most pedig a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tanítok gazdaságtörténetet és diplomáciatörténetet. Szóval egy öreg tanárember vagyok, aki foglalkozik erdélyi, Trianonnal kapcsolatos kérdésekkel.
– A mai előadás címe Trianonon innen, Trianonon túl, de úgy-e van az előadásnak másik, hosszabb változata is. Mi az, amit ott tárgyalnak, és most nem hangzott el?
– Trianon okai és következményei szerepelnek az előadásomban, ami azt jelenti, hogy a történelemóra része az addig tart, amíg az 1800-as évek közepétől eljut Európa és a Magyar Királyság Trianonig, 1920-ig. Azután, napjaink felé haladva, Trianon következményeit sorolva először a Horthy-korszakról szoktam beszélni, a négyszeres területi revízióról, a román–magyar, csehszlovák–magyar és szerb–magyar történelmi ellentétekről, amelyek rendkívül mélyek, és szinte feloldhatatlannak látszanak. Azután az 1945 utáni Trianon-következmények kapcsán úgyszintén a kommunizmusról, a romániai és szlovákiai sovinizmusról, szerbiai magyarírtásokról beszélek, illetve, ami nem nagyon volt benne (mert most csak egy óra állt rendelkezésemre, tehát jó harminc perccel rövidebb volt az idő), a rendszerváltozás óta eltelt több mint negyed évszázadról szoktam beszélni. Ezt itt csak megemlítettem, hogy 1989–’90-ben két nagy esemény is lezajlott. Első a kommunizmus bukása – ez pozitív –, és a magyarok számára két nagy lehetőség Trianon megtámadására békés vagy nem békés eszközökkel: az egyik, hogy Csehszlovákia 1992. dec. 31-én két darabra bomlott, Jugoszlávia pedig 1991. és 1995. között egy véres háborúval bomlott fel. Na most, a dologban az a lényeg, hogy a csehek és a szlovákok ügyesen szétosztották maguk között a területet is, a fegyvereket is, bizonyos gazdasági ügyekben is megegyeztek, és ekkor Magyarországnak lett volna lehetősége Szlovákia nemzetközi jogi értelemben vett elismerése kapcsán bizonyos követeléseket tenni a szlovák kormány felé a felvidéki magyarok érdekében. A másik, hogy amikor Jugoszlávia felbomlott, a második világháborúval azonos hosszúságú, véres háború volt a szerbek és a horvátok, illetve a szerbek és a bosnyákok között. Ezeknek a részleteit szoktam elmondani. Pl. a kilencvenes évek elején, az Antal-kormány idején volt a Kalasnyikov-ügy, amikor Magyarország két nagy kamion, tehát több tízezer fegyvert és több millió lőszert adott el készpénzért a függetlenségét kinyilvánító Horvátországnak – hogy ennek milyen politikai és katonai következményei voltak annak idején. Ez nagyon fontos téma, az RTL-klub nemzetközi stábja is erről készít most egy komoly filmet, jelenleg Zágrábban forgatnak.
Ezenkívül szoktam beszélni arról is – hiszen magam is erdélyi családból származom, és a könyveim egy része a román–magyar viszonyról szól –, hogy az első világháborúban Romániának milyen szerepe volt Magyarország kapcsán. Az egyik következő könyvemnek az lesz a címe, hogy az 1916. évi erdélyi román katonai betörés.Tehát 1916 augusztusában megtámad bennünket a saját szövetségesünk, ami elég furcsa, a nemzetközi joggal nehezen magyarázható döntés. Ez gyakorlatilag a mai napig a román–magyar viszont teljesen rosszá tette. Mindegy, hogy mit mondanak a külügyminiszterek, az államfők, a különböző kormánytagok, sajnos az a helyzet, hogy a két ország között most is súlyos ellentétek vannak. Éppen azért, mert a NATO-n belül Románia annyira Amerika-barát, hogy fölhatalmazva érzi magát arra, hogy (főleg székelyföldön) dűlőre vigye a romániai magyarok ügyét úgy, hogy a románoknak jó legyen, a magyaroknak nem. Szerintem ez így tovább nem mehet; az én felfogásom szerint kétoldalú tárgyaláson kéne beszélni a román és magyar kormányköröknek. Ezekről szoktam még beszélni az előadásokban.
– Ma olvasható volt az egyik hírportálon, hogy Szijjártó Péter és a román gazdasági miniszter erősebb együttműködést tervez a két ország között. Az viszont megfigyelhető, hogy gazdasági szempontból tényleg jól együtt tud dolgozni a két ország, főleg a határ mentén, a kereskedelmi kamarák révén. A gazdaságban tehát nem nyilvánul meg az ellentét, vagy csak nem nyíltan?
– Hát, már Trianon után elkezdődött a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Főleg a régi kelet-magyarországi megyék, de egész Erdély a Magyarországgal való kereskedelemre van ítélve. Él egy Sabin Gherman nevű kolozsvári úr, akit én személyesen ismerek, és aki azt mondja, hogy a román költségvetésben Bukarest több támogatást kap, mint Erdély összes városa és faluja együttvéve. Ez azt jelenti, hogy Bukarest – az ő álláspontja szerint, de én is egyetértek vele – nem irányít elég pénzt és szándékot Erdély felé. Emögött viszont már politikai megfontolás van, mert nem minden esetben érzik magukénak Erdélyt. Legkevésbé a székelyföldi megyék fejlesztését támogatják. Ugye Bukaresttől nyugatra vannak, de Budapest felől a Kárpát-medence legkeletibb három megyéjéről van szó. Gondolok itt a botrányos autópálya-építésre, de ezt ismerik a Nyugati Jelen olvasói, nem akarom részletezni. Mindazonáltal nekem is az a véleményem, tehát egyetértek Szijjártó miniszter úrral abban, hogy a gazdasági kapcsolatokat jó, ha fejlesztjük, mert az oldja, oldhatja a politikai feszültségeket. Igen ám, de nem fogja! Hiába kereskedünk egymással, a cégeknek ez jó, természetesen, és helyes, mert mindkét kormány támogatja az állampolgárait. Azonban ha Bukarestben azt gondolják, hogy a magyarok elítélendők, horthysták, irredenták és a „szörnyű” területi autonómiát akarják, és emiatt idegenkednek a magyaroktól, akkor a magyar–román megbékélésnek semmi jeleit nem fogjuk látni. Az egy dolog, hogy a kamarák kereskednek, rémisztő kamionforgalom van, ami jó – de csak ha van autópálya… A gazdasági kapcsolatok tehát jók, de nem elegendőek.
– Ezek kapcsán két kérdés fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy akkor mire lenne szükség a feszültségek enyhítése érdekében, ha egyáltalán van ilyen?
– Nagyon komoly kapcsolataink vannak – elvileg. Az unióban is tagok vagyunk, valamint a NATO-ban katonai szövetségesek. Ennek a kettőnek olyan rendkívüli összetartó erőt kellene jelentenie, ami nincs! A fő kérdés az marad, hogy Erdély hova tartozik. Ezt a kérdést kell megoldani, és a két nemzet közötti, korrekt megoldás után lehet csak jó a viszony. Ugyanis az, hogy a románok egy szerencsés nemzetközi pillanatban ide bevonulnak, elfoglalják egy másik nép országát (ahol az ő fiai is laknak, etnikai kisebbségben), megszállás alatt tartják és örök időkre ott akarnak maradni, nonszensz. Őrült nagy problémát okoz a két nemzet között, mert azért a magyarok sem birkák, mi is ismerjük a történelmet. Én azt mondom, hogy a románok és a magyarok között teljesen új tárgyalásokat kellene folytatni. A két ország delegációja üljön össze, tárgyalják ki a problémát az oktatástól a határokig, a kereskedelemtől a vallásokig mindent, amit lehet, beszéljenek meg, mert ez csak így fog működni.
– A másik kérdés – hogy az eredeti témához is visszakanyarodjunk –: előadásából azt a tanulságot vontam le, hogy figyelnünk kell a lehetőségekre, arra mikor adódik alkalmunk változtatni. Miről ismerhetjük fel ezeket a pillanatokat?
– Igen… Az a helyzet, hogy a világ történelmét mindig a nagyhatalmak döntik el. 1918 előtt, a Monarchia részeként ebbe a magyaroknak is volt beleszólásunk. 2016-ban is a nagyhatalmak döntenek, ezek most az USA, Oroszország és Kína, meg az ún. kisebb nagyhatalmak (mert ilyenek is vannak, például Németország stb.), de főleg az USA és Oroszország döntenek. Nekünk tehát az orosz és amerikai viszonyok békéssé vagy erőszakossá válásának kontextusában kell cselekednünk. Hogyha békésebb lesz, akkor mi Erdély kapcsán föl tudunk vetni kérdéseket. Ha erőszakossá vagy háborússá válik, akkor nagyobb a baj, mert a NATO-ban szövetségesek vagyunk Amerikával. Magyarország érdeke azonban akkor is a NATO-s és az Európai Uniós kapcsolatok meggyöngítése. Nem mondom, hogy a kilépés, de mindenképp gyöngítés, mert túl közel vagyunk ahhoz, hogy Oroszország felénk irányítsa a rakétáit. És most – kétségtelen tény, felső katonai vezetők elmondták –, hogy az orosz rakéták egy része Románia felé irányul. Megítélésem szerint tehát a román kormány öngyilkos politikát folytat.
– Elnézést kérek, de ha már erről is szó esett, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem! Úgy látom, hogy a két nagyhatalom között Magyarország (főleg a migráns-kérdés kapcsán), inkább az oroszok felé hajaz. Önnek mi a véleménye erről?
– Jól látja. A helyzet az, hogy én nem vagyok sem Fideszes, sem KDNP-s, meg semmilyen pártnak a tagja, de figyelem az eseményeket, és egyetértek azzal, amit a mostani kormány csinál. Nem szabad nagy tömegekben beengedni a menekülteket – a szerencsétleneket és árvákat, akik az életükért futnak, nyilván –, de a nagy tömegeket nem, mert Európa elvesztheti az identitását. Egyébként már elvesztette, tehát a keresztény Európa már nem létezik. Nyugat-Európa a liberalizmus által lepusztított, fogyasztói társadalmak egymás mellett élésének konglomerációja, ha szabad ilyen bonyolultan kifejeznem magam.
Magyarország, Románia, Lengyelország az, ahol nagyobb vallásos tömegek vannak, bár Románia és Szlovákia sajnos túl soviniszta – jelenleg őket tartom Európa két legsovinisztább országának. Ezeket leszámítva a magyar kormány álláspontja helyes a migráns-ügyben, mert először valóban csak nyugaton, de utána az egész kontinensen hihetetlen kegyetlenséggel lepusztítják a kereszténységet, mert sem bennük, sem vallásukban nincs meg a Krisztusi szeretet fogalma.
– Reméljük hát, hogy ha eljön az idő, a vezetők felismerik majd a pillanatot! Én pedig köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm szépen!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Megvédjük a jelképeinket
A Keleti-Kárpátok kanyarulatában él a székelynek nevezett népcsoport, amelynek sajátos történelme, gondolkodásmódja, szokásai, magatartása és viselete által megkülönböztetett szerep és hely jutott a magyar nemzettestben. Ennek a népcsoportnak a küldöttei 2009. szeptember 5-én a székelyudvarhelyi nagygyűlésen úgy határoztak, hogy az égszínkék mezőben ezüst félholdat és nyolcágú aranycsillagot hordozó, középen arany sávval hasított zászló legyen a jelképük. És attól a pillanattól kezdve, hogy képviselőink ezt eldöntötték, rajtunk kívül barátnak és ellenségnek egyaránt így kell rá tekintenie.
Tudatos választás eredménye volt tehát a székely zászló megszületése, fontossága pedig felbecsülhetetlen. A himnusz és a címer mellett ugyanis egyike azon nemzeti jelképeinknek, melyek a közösségi összetartozást hivatottak kifejezni és megjeleníteni. A zászló összeköt, lelkesít, hiszen rápillantván, nagyot dobban a szívünk. A zászló mögé egységesen fel lehet sorakozni ünnepnapokon, de vész vagy támadás esetén is. A zászló a bizonyítéka, hogy voltunk és vagyunk, illetve a biztosítéka annak, hogy leszünk, mert a körülötte összeforrt és öntudatos nemzeti közösséget a történelem viharai sem tudják szétszaggatni és megsemmisíteni.
Természetesen ezzel tisztában van a minket kis híján száz éve elnyomó és nemzeti létünkre törő bukaresti hatalom is. Nem véletlen tehát, hogy aljas módszerekkel próbálta és próbálja a használatukat megakadályozni Nagyváradtól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön át Kézdivásárhelyig. Olyannyira, hogyha rajta múlna, még az emlékét is kigyomlálná a tudatunkból. Éppen ezért felszólítjuk, térjen jobb belátásra, mert a jelképeinket mindenképpen megvédjük. Bennünket, székelyeket ugyanis hatalmi szóval, nyomásgyakorlással vagy bírósági ítéletekkel nem lehet ezek megtagadására és önazonosságunk feladására kényszeríteni. Már csak azért sem, mert békességben ugyan, de nem szolgaként, hanem szabadon és magyarként akarunk a szülőföldünkön élni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy efemer műfaj legendás alkotója: Szabó Ódzsa
A nagyváradi Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában köszöntötték szerda délután Szabó József Ódzsa rendezőt, a váradi magyar színtársulat egykori főrendezőjét. Az ünneplés apropóját a 87 éves rendezőnek Színház álom-indulattal című könyvének megjelenése adta.
A kötetet Hajdu Géza színművész méltatta, kiemelve, hogy ez a kötet látlelet a huszadik század második feléről, de bevezet a huszonegyedik századba is. A könyv a korról szólt, amelyben Szabó Ódzsa alkotott, de a mai napig elkalauzol bennünket. Mint a méltató hangsúlyozta, a könyvben megtalálhatók a szerző székelyhídi gyerekéveinek emlékei, a váradi ifjúkori évek történései, a kolozsvári, majd moszkvai egyetemi évek, valamint a rendezői karrier bemutatása. Hajdu Géza elmondta, hogy a kötetből az is kiderül, hogySzabó Ódzsa 1983-ban elmenekült Nagyváradról és az országból, előbb Győrbe, majd Veszprémbe, végül Skóciába és Írországba. „Ezzel a könyvvel feltette a koronát életművére” – fogalmazott Hajdu Géza, hozzátéve, hogy a a könyv a színház pénztárában megvásárolható.
Visszaemlékezés
Az ezt követő beszélgetés során Szabó József Ódzsa elevenítette fel emlékeit, és beszélt színházi ars poeticajáról is. Mint fogalmazott, „a színházi alkotás olyan, mint a homályos ablaküvegre rajzolt kép, elpárolog, ezért egyetlen lehetősége a színháznak az irodalom”. Mivel az előadás csak addig él, amíg benne van a közönség emlékezetében, ezért ezzel a kötettel azt kívánta elérni, hogy valamilyen módon rögzítse ennek az efemer műfajnak, a színháznak az alkotásait. A rendező beszélt a színházcsinálás lehetőségeiről egy diktatórikus rendszerben. Mint mondta, a huszadik században két háború és két diktatórikus rendszer dúlt Európában, „és ehhez próbáltunk jó arcot vágni, színházat csinálni”. Felidézte karrierjének kezdetét, a számára felejthetetlen nagybányai éveket, ahol kezdő rendezőként dolgozott, majd felvillantott néhány epizódot kolozsvári éveiről. A kincses városban a Securitate behívatta, és rá akarta venni őt arra, hogy legyen besúgó. Szabó Ódzsát mélységesen felháborította, hogy egyáltalán feltételezik róla azt, hogy ő ilyet tenne, ezért hirtelen elhatározással Váradra utazott hozzátartozóihoz, és a vonaton villámcsapásként érte az elhatározás, hogy Váradon kell folytatnia munkáját. Szabó Ódzsa Nagyváradon dolgozott 1983-ig. Bevallotta: „azért hagytam el Nagyváradot és az országot, mert nem akartam áldozat lenni.” Mint mondta, Sütő Andráséhoz hasonló sorsot készítettek elő neki. „Előre el volt döntve, hogy olyan sorsra jutok, mint Sütő András” – fogalmazott.
Köszöntők
A beszélgetés végén Hajdu Géza színművész olvasott fel a most megjelent kötetből, majd a megjelentek soraiból felszólalók köszöntötték Ódzsát. Köztük volt Csiky Ibolyaszínművésznő, aki bevallotta, hogy színészi pályájának legsikeresebb szakaszát élte meg akkor, mikor a nagyváradi főrendező Szabó Ódzsa volt. Köszöntötte a rendezőt pályatársa,Kovács Levente, valamint a nagyváradi román színtársulat egykori vezetője, Eugen Tugulea is. Legvégül Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója nyújtott át egy albumot Szabó Ódzsának, amelyben az általa rendezett darabokról készült fotók vannak. Szabó Ódzsát a nap végén az évadzáró ünnepség keretében életműdíjjal tüntette ki a Szigligeti Színház.
Pap István
erdon.ro

Megtörtént a mandátumigazolás Nagyváradon és Bihar megyében
Pénteken mind a Bihar megyei, mind a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület tagjai átvehették mandátumigazolásukat a választási bizottságok elnökeitől.
A Bihar megyei tanács munkájához Claudiu Pop prefektus kívánt sok sikert, és felkérte a pártok képviselőit, idejében adják le a kampányelszámolást, hogy mielőbb megtarthassák az alakuló üléseket.
A Bihar megyei tanácsban az RMDSZ hét, a Nemzeti Libeális Párt (PNL) 17, a Szociáldemokrata Párt kilenc, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége pedig két helyett szerzett meg. Az RMDSZ részéről Pásztor Sándor, Szabó István, Szoboszlai-Gáspár István, Boda Gergő, Kéry Hajnal, Péter I. Zoltán és Grim András került a testületbe.
A PNL képviseletében Ionel Avrigeanu, Nicolae Bodea, Cornel Borza, Ioan Câmpan, Dacian Foncea, Kiss János, Sebastian Lascu (ő hiányzott, mandátumát Avrigeanu vette át), Moisa Madear, Mircea Mălan, Romulus Motoca, Gheorghe Neag, Constantin Neniu, Peti Iosif, Lidia Popa, Teodor Suciu, Ancuţa Şchiop és Mihai Toderici. A PSD-t Stela Babău, Valentina Butişcă, Bujor Chirilă, Sergiu David, Dorel Dume, Ioan Mang, Florian Oros, Ana Maria Tiron és Ioan Gheorghe Ţară képviseli, az ALDE-t pedig Traian Bodea és Dorin Corcheş.
Míg a megyei tanácsosok ábécé-sorrendben, addig a városi képviselőtestület tagjai frakciók szerint vehették át mandátumukat. Megjegyzendő, hogy a megyei tanácsi listát vezető PNL-s Mircea Mălan a városi lista második helyén is szerepelt, ő mindkét mandátumigazolást átvette ma, annak függvényében tehát, hogy melyik helyről mond le, valamelyik testület összetétele még megváltozik.
A nagyváradi képviselőtestületbe az RDMSZ-képviseletében Huszár István (mandátumát Kis Gábor vette át), Kecse Gabriella, Kirei Melida és Kis Gábor került be. A PNL-nek 18 tanácstagja van, ezzel kétharmados többséget szerzett a testületben, mandátumot a már említett Mircea Mălan mellett Adrian Duşe, Florin Birta, Dacian Palladi, Camelia Dulcă, Mihai Maci, Daniel Negrean, Grigore Morar, Camelia Buhaş, Marcel Dragoş, Adrian Revnic, Florin Marinău, Teofil Filimon, Ioan Lezeu, Adrian Felea, Corina Fonoage, Ionel Zdrîncă és Romeo Ionescu kapott. Utolsóként Ilie Bolojan harmadszor megválasztott polgármester vette át mandátumigazolását.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Az autonómia és a kölcsönösség (Miért ne lehetne Sepsiszentgyörgynek román alpolgármestere?)
Ha lehet hinni a híreknek, Sepsiszentgyörgynek (megint) nem lesz román nemzetiségű alpolgármestere – legalábbis ilyen irányú tapasztalatairól számolt be Mădălin Guruianu helyi liberális politikus. Guruianu – akit eddigi információink alapján nehéz lenne valamiféle magyarellenes hátsó szándékkal gyanúsítani, lévén a kevés párbeszédképes román politikus egyike – keserűen jelentette be, hogy távozik a politikából, mert a városvezetés szerint „egyelőre nem időszerű” egy román alpolgármester megválasztása. (Persze elképzelhető, hogy az elkövetkező időszak történései rácáfolnak erre, és akkor – szerencsére – okafogyottá válik az egész gondolatmenet.)
Vitatkozhatunk azon, hogy egy – helyi szinten – nem túlzottan nagy súllyal bíró politikai párt képviselőjeként mennyire etikus „bejelentkezni” az alpolgármesteri tisztségre, és a visszautasítást közösségi érvényű kudarcként értékelni, de vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: itt többről van szó. Ha az egyébiránt rokonszenves polgármester, Antal Árpád szerint tényleg nem időszerű ez az ügy, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mikor, milyen kritikus tömeg esetén válik időszerűvé? Mert lehet ugyan zsigeri szinten reagálni erre a felvetésre, történelmi meg egyéb sérelmekre hivatkozva, de a tények makacs dolgok: a tény pedig az, hogy a háromszéki megyeszékhely lakosságának mintegy negyede román etnikumú, és ez az arány, tetszik vagy sem, a közeljövőben nem is fog radikálisan megváltozni. Az tehát, hogy Sepsiszentgyörgy két alpolgármestere közül az egyik a román közösség tagja legyen, cseppet sem ördögtől való elvárás. Ahogy az sem ördögtől való, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad alpolgármestere viszont magyar legyen. A román alpolgármester gondolatának elutasításával ezeknek a vegyes lakosságú városoknak a magyar közösségei kerülnek rendkívül kényelmetlen helyzetbe: mert milyen jogalappal kérhetnék, hogy a városvezetésben biztosítsák számukra a képviseletet, ha a magyar többségű városok elöljárói elzárkóznak a helyi (román) kisebbség jogos igényeinek teljesítése elől? Muszáj tudomásul vennünk, hogy minden, a székelyföldi románsággal szembeni indokolatlanul barátságtalan gesztus árát a román többségű vidékeken élő magyarok fizetik meg, kamatostul. És ez nemcsak elvi kérdés, nemcsak az erdélyiség nemes eszméiről szól, hanem nagyon is pragmatikus ügy: tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a Székelyföld nagyon is kívánatos autonómiája megvalósítható az ott élő románság jelentős részének meggyőzése – vagy legalábbis félelmeinek, frusztrációinak eloszlatása – nélkül. Azt bizonygatni, hogy sok román alaptalanul tart attól, hogy egy autonóm Székelyföldön rosszabb státusa lesz, mint eddig, közben pedig képtelennek lenni egy ilyen elemi gesztus megtételére: nos, különös stratégia. És talán nem véletlenül jut eszünkbe róla egy másik erdélyi város, ahol a polgármester szájából ki nem esik a multikulturalizmus, de bíróságon támadja meg a többnyelvű helységnévtáblák ügyét.
Ejsze lehetnénk egyszer mi is nagylelkűek. (Főtér.ro)
Papp Attila Zsolt
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Partiumból elégtelen
Szilágyi Aladár jegyzete Nagyvárad polgármesterének háromszáz éves tévedéséről.
Ilie Bolojan liberális politikus a nagyváradi voksok 70 százalékának beseprésével kitűnőre vizsgázott a helyhatósági választásokon. Úgy tűnik, hogy a harmadik mandátumát kezdő polgármester a város jövőjét illető, a város tekintélyét gyarapító ambíciózusságból is jelesre vizsgázott, hiszen az újraválasztását követően azt nyilatkozta a sajtónak, nagyra törő tervei között szerepel Nagyvárad régióközponttá emelése is: „Figyelembe véve a hagyományokat, ennek a régiónak a történelmét, akkor Várad régióközpont lehet. (…) Ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körösvidék, vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar monarchiában hívták ezeket a területeket, akkor Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része közös régiót alkothatna.”
Nos, a valóban kecsegtető elképzelés bejelentésének akad néhány szépséghibája – mint megannyiszor, amikor Nagyváradnak Trianon óta a városházára került mindenkori vezetői tették. Történelmi dimenziókba igyekeztek helyezni a mondanivalójukat, – a szöveg enyhén szólva hemzseg a pontatlanságoktól:
1. A „Körösvidék” tájnév, mely bizonyára a román nyelvben meghonosodott „Ţara Crişurilor” kifejezés megfelelője volna, messze nem azonos a „Partium” kifejezéssel. Az utóbbi sokkal-sokkal nagyobb területet foglal magába.
2. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején nem volt közhasználatban az újkeletű „Körösvidék” tájnév. Ebben a köznyelvi formában a Körösök vidékének jelenleg Magyarországhoz tartozó maradékára vonatkoztatják.
3. A „Partium” – bár az évszázadok folyamán hol bővült, hol szűkült az a régió, amelyre ezt az elnevezést alkalmazták –, mindig több volt, mindig terjedelmesebb volt, mint az Ilie Bolojan által „ Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része”-ként, egyetlen régióba óhajtott terület.
4. A „Partium” tájnevet, földrajzi fogalmat, stb. nem csupán és főleg nem először „az Osztrák-Magyar Monarchiában” használták. Az elnevezés a középkori latindominus partium regni Hungariae azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek a 16. század közepén, Magyarország három részre szakadása után – megszakításokkal – az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek.
5. Az „Osztrák-Magyar Monarchia” születésnapja: 1867. július 28. A monarchia az osztrák uralkodóház és a magyar uralkodó körök közötti kiegyezés következtében jött létre. Ezen a napon szentesítette Ferenc József magyar király, osztrák császár az erről szóló törvényt.
Egy szó, mint száz: a históriában nem különösebben excelláló nagyváradi polgármester Partium ügyében bő három évszázadnyit tévedett.
erdelyiriport.ro

Kolozsvári látogatás
Számomra Kolozsvárra megérkezni és egy jó hetet eltölteni a régi magyar gimnáziumok, a piaristák, a reformátusok, az unitáriusok kollégiumának könyvtáraiban, illetve az Erdélyi Pál (Erdélyi János, a nagyszerű 19. századi író és néprajzkutató fia) által alapított Egyetemi Könyvtárban mindenképpen felemelő élményt és gazdag tudományos tapasztalatot jelentett.
Közel fél évszázada járok Kolozsvárra: első alkalommal egy akadémiai ösztöndíjnak köszönhetően, még 1969 januárjában voltam ott. Kutattam, de a könyvtárakban gyűjtött anyagot, egy egész cipősdobozt megtöltő cédulahalmazt, hazatértemben a vonaton elkobozták a román vámügyi hatóság emberei. Ezt a későbbiekben sem kaptam vissza, hiába írt az MTA főtitkára levelet román partnerének, a megkeresésre még csak választ sem kapott. Gondolom, a nagy gonddal összegyűjtött céduláim azóta is egy bukaresti belügyi raktárban kallódnak, ha megvannak egyáltalán.
Misszió
Sok évvel ezután, a romániai forradalmat követően, a kolozsvári egyetem Magyar Irodalomtörténeti tanszékének megtisztelő felkérése nyomán vendégelőadóként töltöttem el vagy két hetet az egyetem bölcsészkarán. A transzilvanista irodalomról, azaz Kós Károly, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tamási Áron és a többiek munkásságáról, és mindenekelőtt a két világháború közötti időkben nagyra hivatott „erdélyi gondolatról” tartottam előadásokat, lelkes ifjú hallgatóság előtt, akik a rendszerváltó események reményei nyomán arra készültek, hogy Erdély (és az ottani magyar kulturális intézmények) visszakapják egykori kulturális identitásukat és az oly szükséges, kölcsönös román-magyar megértés és közös munka jegyében végezhetik munkájukat.
Nem egészen így történt, jóllehet az erdélyi magyarok - és ezen belül Kolozsvár (Cluj, Klausenburg) magyarsága - igen sok, korábban szinte ismeretlen lehetőséghez jutott, és igen jól működő intézményeket hozhatott létre. Részben magyarországi támogatással, amiért elismerés illeti a „rendszerváltást” követő évtizedek kormányait. A magyar-román megértés és együttműködés olyannyira kívánatos kibontakozása és intézményesülése (nem az erdélyi magyarok mulasztásai következtében) mindenesetre még várat magára. Ezt időnként román barátaim is szóvá teszik.
Fogyatkozás és helytállás
De lássuk a kolozsvári magyarság helyzetét. A városnak 1910-ben, azaz az utolsó magyar (ha tetszik: osztrák-magyar) népszámlálás idején nagyjából hatvanezer lakosa volt, ebből több mint ötvenezer magyar, hét és félezer román és másfél ezer német. A legutóbbi: 2011-es felmérés szerint a város háromszázezer lakosú, ebből hatvanezer volt magyar és nagyjából kétszázezer román, a németek és a többi kisebbség létszáma és százalékaránya elhanyagolható. Az utóbbi, közel egy évszázadban (amióta a város Romániához tartozik) a magyarság száma (és aránya) 1941-ben volt a legmagasabb, köszönhetően annak, hogy Kolozsvár közel fél évtizedre ismét a magyar állam része lett. Ezt erős veszteség, később fokozatos gyarapodás követte, a legtöbb magyart, nagyjából nyolcvanezret 1977-ben számláltak össze. Ezután fokozatos hanyatlás következett, a határok megnyitása után ugyanis vagy húszezer magyar (a magyarság egynegyede) költözött Magyarországra, vagy szóródott szét Nyugat-Európa és Észak-Amerika városaiban.
Mindazonáltal Kolozsvárnak ma is erős és önérzetes magyar lakossága van, hála ezért mindenekelőtt a történelmi magyar intézményeknek, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékeinek, a magyar folyóiratoknak (például a Korunknak) és a magyar lapoknak (például a Szabadságnak), a magyar egyesületeknek és nem utolsó sorban a magyar vallási közösségeknek, a római katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius egyháznak. Ezek vezetői és intézményei mindig is elkötelezettek voltak a nemzeti identitás védelme és fenntartása mellett.
Az, hogy Kolozsvár ma is a magyar nemzeti kultúra „fellegvárai” közé tartozik, olyan városok sorába, mint természetesen a magyar főváros, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, azután Pozsony, Kassa, Szabadka, Ungvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, az mindenekelőtt ezeknek a magyar kulturális intézményeknek, vezetőiknek, munkatársaiknak köszönhető.
Műhely
Tulajdonképpen „kolozsvári műhelyről” beszélhetünk. Ez a „kolozsvári műhely”, mint természetes módon kialakult szellemi intézményrendszer és értelmiségi közösség valójában „kettős kötődésben” dolgozik. Tudós képviselői egyformán elkötelezik magukat annak a történelmi közösségnek, amelynek sorsát élik és szolgálatát vállalják, valamint azoknak a kulturális és eszmei értékeknek, amelyek általánosabb keretek között orientálják a 20. század emberét. A szűkebb hazai körben megismert igazságoknak egyetemesebb távlatot szeretnének adni, az egyetemességet pedig a nemzetiségi élet és kultúra értékeivel akarják gazdagítani. Ennek a kettős tájékozódásnak és elkötelezettségnek, úgy tetszik, termékeny eszme- és gondolatképző szerepe van, a „kolozsvári műhely” szellemi eredményei legalábbis erre vallanak.
Ezekre a szellemi eredményekre bátran támaszkodhat az új megoldásokat és távlatokat kereső egyetemes magyar szellemi élet is. A „kolozsvári műhelynek” nemcsak a történelmi város vagy Erdély (az erdélyi magyarság) kulturális életében van szerepe és jelentősége, hanem az egyetemes magyar nemzeti kultúra fenntartásában és gazdagításában, emellett a közép-európai kultúrák kapcsolatainak alakításában is. Egyszersmind tevékeny szerepet vállal a magyar-román kulturális kapcsolatok gondozásában is. Magam is jártam Kolozsvárott olyan történettudományi konferencián, amelyen budapesti és erdélyi magyar, kolozsvári és bukaresti román történészek, irodalomtudósok keresték a két közép-európai kultúra találkozásának lehetőségeit, eredményeit.
Négy nap
Az oda- és visszautazással együtt most négy napot töltöttem Erdélyben, ugyancsak elkötelezett barátommal, Kuthi Csabával, a Magyar Civil Becsületrend alapítójával, és Móricz Lászlóval, az Anyanyelvi Konferencia alelnökével, aki nemrég telepedett haza hosszúra nyúlt svédországi emigráció után, és mint Kolozsvár szülötte, igazán otthon érzi magát Erdély fővárosának lakói és intézményei között. Kolozsvári utamra a nagy múltú Erdélyi Múzeum Egyesület hívott meg, ez az egyik legnagyobb történelmi tapasztalatokra visszatekintő, 1859-ben alapított magyar tudományos egyesület. Utazásunknak kettős célja volt: a minden esztendőben ilyentájt megrendezett „Kolozsvári Napok”, a város magyar lakosságának talán legfontosabb közösségi találkozója és ünnepe keretében emlékeztem meg a nemrégiben eltávozott kolozsvári költőről: Lászlóffy Csabáról, majd másnap „Az én Erdélyem” címmel az egyetem tanári klubjában beszéltem erdélyi kötődéseimről, tapasztalataimról és munkáimról.
Az első találkozóra a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, az MTA kolozsvári fiókintézménye székházában, a másodikra az egyetem bölcsészkarának klubtermében került sor. Igen sok régi barát vett körül, hadd említsem meg Egyed Ákosnak, a neves történettudósnak, Kántor Lajosnak, a Korunk szerkesztőbizottsága elnökének, Kozma Dezsőnek az egyetem tanárának, Egyed Emesének, ugyancsak egyetemi tanárnak és Lászlóffy Enikőnek, korán elhunyt költő-barátom feleségének a nevét. Előadásaimat élénk eszmecsere követte, jó volt érzékelni, hogy Kolozsvárott eleven magyar kulturális (irodalmi) élettel találkozhat a Budapestről érkező barát.
Elmondhatom, hogy Erdély valamikori fővárosa, és mai magyar szellemi központja, a jelenben is őrzi magyar kulturális hagyományait, és azt az örökséget, amelyet sok-sok évszázad munkája hagyott rá. Kolozsvárott mozgalmas magyar irodalmi élettel találkozik a Budapestről érkező vendég.
Találkozásaim, beszélgetéseim mintegy vigaszul is szolgáltak azokra az elszomorító tapasztalatokra, amelyeket idehaza szereztem a mögöttünk lévő néhány esztendő során. Baráti társaságot, szellemi megértést keresni korábban is gyakran jártam Erdélybe, sohasem csalódtam, legutóbbi utazásom alkalmával sem. Mintha Erdélyben kevésbé tombolna az az ideológiai és politikai „kultúrharc”, amely idehaza annyi csalódottságot, kedvetlenséget okoz.
Pomogáts Béla
Népszava

Körvonalazódnak a koalíciók az erdélyi önkormányzatokban
A helyi érdekekhez alkalmazkodva, hol a PNL-lel, hol pedig a PSD-vel lépne koalícióra az erdélyi önkormányzatokban az RMDSZ. Míg Marosvásárhelyen ellenzéki szerepet szánnak a szövetségnek, Nagyváradon Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart annak támogatására – számol be Szucher Ervin és Pap Melinda a kronika.ro-n.
Nagyváradon az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan továbbra is igényt tart az RMDSZ támogatására
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor elnök azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken értékelte a politikai alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar,Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. A szövetségi elnök Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és úgy vélte, Dorel Coica eddigi szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem valószínű, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének, Ciprian Dobrénak a magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-vel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Ellenzéki szerepre készülnek Vásárhelyen
Az RMDSZ elnöke szerint Marosvásárhelyen a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A marosvásárhelyi tanácsban a következő négy évben a tíz RMDSZ-es önkormányzati képviselő mellett hat liberális, négy szociáldemokrata politikus tevékenykedik majd, rajtuk kívül pedig a nemrég alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három – két magyar és egy román nemzetiségű – jelöltje került be a testületbe.
Ami a PNL-vel való együttműködés elutasítását illeti, Dorin Florea polgármester számos gesztusa Kelemen Hunort igazolja. Azonban arra is emlékeztetni kell, hogy ezelőtt egy évvel Vasile Gliga, a PSD Maros megyei vezetője volt az, aki rávette pártja központi vezetését, hogy szegje meg az RMDSZ-szel kötött egyezséget, és ne nevezzen ki magyar prefektust Maros megye élére, hisz nyilatkozata szerint a tisztséget „csak román ember töltheti be". Szintén Gliga volt az, aki néhány hónappal a helyhatósági választások előtt „egy ellen-RMDSZ" megalakítására próbálta sarkallni a román pártokat. Végül alakulata mégsem támogatta Floreát, és Sergiu Papuc személyében ellenjelöltet indított.
Bolojan mégis igényt tart a szövetségre
Nagyváradon ellenben az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart a szövetség támogatására. A Bihar megyében fölényes győzelmet arató PNL vezető politikusa korábban még úgy nyilatkozott, hogy pártja egyedül készül vezetni Bihar megyét, illetve Nagyváradot, a megmérettetés után azonban bevallotta, hogy tárgyalásokat folytat az RMDSZ-szel a nagyváradi koalíció megkötéséről.
A választások végeredménye szerint a Bihar megyei önkormányzatba a PNL 17 képviselőt juttatott be, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 9, az RMDSZ-nek 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) pedig két képviselője van. A nagyváradi tanácsban a PNL 18, a PSD 5, az RMDSZ pedig 4 (a négy évvel ezelőttinél kettővel kevesebb) önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Bihari Napló megyei lap beszámolója szerint a PNL országos ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Bolojan emlékeztetett arra, hogy pártjának a nagyváradi önkormányzatban kétharmados többsége van, a Bihar megyei önkormányzatban pedig az RMDSZ bevonásával szeretne kétharmados többséget kialakítani. A liberális politikus úgy vélte, a PNL–RMDSZ koalíció mind matematikai, mind demográfiai szempontból a legjobb megoldás lenne. Azt sem hallgatta el, hogy a megyei koalíció létrehozása érdekében a PNL Nagyváradról is kész tárgyalni az RMDSZ-szel.
Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre azt is elmondta: ha az őszi parlamenti választások után ismét felmerül a régiók kialakításának kérdése, a bihariaknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Nagyvárad régiófővárossá váljék. „Világos, hogy ha a jelenlegi régiók maradnak, akkor Várad nem fog tudni versenyezni Kolozsvárral, viszont ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körös-vidék vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában hívták ezeket a területeket, Bihar, Szilágy, Szatmár és Arad megye egy része közös régiót alkothatna" – mondta a nagyváradi polgármester.
A helyieké a végső döntés
Kelemen Hunor egyébként a SZÁT-ülést követően arról is beszámolt, hogy a helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. A SZÁT értékelését összefoglalva a szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma.
„Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit az RMDSZ elnöke – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Ne hagyjuk veszni alapértékeinket!
Tizenegyedik alkalommal zajlott a hétvégén Csillagocska Családnap Várad-Réten. Soltész Miklós államtitkár Keresztény családok korunk keresztútjain címmel tartott előadást.
Dr. Pálfi József, a Csillagocska Alapítvány elnöke nyitotta meg a rendezvényt a réti református templomban, s szólt a családról, mely akár jó szokásnak is tekinthető mindannyiunk életében. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és a rendezvény fővédnöke elmondta: hosszú évek óta részt vesz a családnapokon, csodálatos emberekre, egy példamutató közösségre talált itt. „Megtisztelő itt lenni, erőt adó mindannyiunk számára” – mondta.
Becsapott fiatalok
A rendezvény üzenete a családról és a hitről szól – folytatta – mely még fontosabb, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. Vajon tudunk-e megálljt parancsolni a pusztító erőszaknak? Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak – mondta Béres Klára. A Nagyváradi Asszonykórus vidám népdal-csokorral készült, melyet a hölgyek Tasnádi Ferenc karnagy vezetésével adtak elő.
Családok keresztútja
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadása következett. Bár bazárok rejtik el a stációkat, aki járt Jeruzsálemben és végig ment a Kálvárián, bizonyára megérezte a hely szellemét, s azt, hogy igaz a kétezer évvel ezelőtti történet. Sokan vádolják a Passió című film létrehozóit, jegyezte meg az államtitkár, Mel Gibsont támadások érték miatta, s egyúttal olyan filmek kapnak elismerést, melyek „a lelkek teljes rombolását okozzák”. Furcsa, hogy egyeseknek fáj ez az alkotás, mely az igazságot mutatja be. Mert az igazság olykor fáj. Jézus harminc éves koráig szinte észrevétlen volt, viszont az azt követő három évben gyógyított, tanított, nevelt és szenvedett. Felfoghatatlan, hogy emberek hogyan tudták kitalálni, véghezvinni mindazt, amit vele tettek. Mondhatjuk, hogy az Úr Jézusnak könnyű volt, hiszen isteni személynek kellett elviselnie a fájdalmakat – s ez az oka annak, hogy a katolikus egyházban fontosnak tartják a szenteket – akik olyan viselkedési mintákkal szolgálnak, melyeket az ember le tud fordítani a maga életére vonatkozóan is. Hiszen rengeteg ember és rengeteg élethelyzet van, nehéz megtalálni az utat és kijutni a gödörből, de ha vannak előttünk életpéldák, könnyebb megélni emberi módon azt, amit Jézus Krisztus megmutatott.
Nem játék!
Közel-Keleten is szenvednek a keresztény családok, mi pedig lassan felismerjük, hogy bizonyos jellegű emberi jogokat, demokráciát akarnak ránk erőltetni, a nélkül, hogy felismernék, hogyan szeretnénk mi megélni az életünket. Amit a nagyhatalmak művelnek, nem játék, demokráciát nem lehet exportálni! 1990 előtt azt hittük, hogy Nyugat-Európa a csúcs – de most például Svédországban olyan elveket dolgoztak ki, melyek szerint a fiút nem kell fiúnak nevelni és a lányt lánynak, s tömeggyilkosok be tudják perelni az államot, hogy kicsi a cella és nincs színes televízió. Viszont itt Nagyváradon, a Partiumban, Kelet-Európában még megvan az az erő, amelyhez oda tudunk fordulni. Tisztelet illeti azokat a hazai családszervezeteket, amelyek azért harcoltak, hogy az Alkotmány mondja ki: a házasság férfi és nő kapcsolatából jön létre, jegyezte meg az államtitkár. „Holott ennek természetesnek kellene lennie, nem is kellene leszögezni, mint ahogy azt sem írják elő, hogy levegőt kell venni” – mondta Soltész Miklós, aki később arra tért ki: az Egyesült Államokban öt ember erőltet rá törvényeket százmilliókra, például, hogy egynemű párok házasságot köthetnek, gyermekeket nevelhetnek, s „ugyanazt akarják nálunk is” – ráerőltetni a nemzetekre a „gender-ideológiát”, tönkretenni alapértékeinket, melyek a tízparancsolaton, s mindazon az erkölcsi tanításon alapulnak, melyek nélkül világunk nem létezhet. Pedig az a társadalom, amely a természet törvényeit félrerúgja, nem maradhat fenn, bármennyi bankkal rendelkezik és bármekkora a GDP-je.
Feladat
Soltész Miklós kihangsúlyozta: mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk – hangzott el.
Meleg Vilmos szavalata következett – a témához szervesen kapcsolódó verscsokrot, melynek vezérmotívuma ember és Isten kapcsolata volt, a színművész az államtitkárnak ajánlotta, akivel, mint mondta, több mint harminc éve találkozott, s akit barátjának tekint. Az előadást nagy tapssal jutalmazták a jelenlévők.
A szünet után a Csillagocska Zeneóvodába járó gyerekek műsora következett, Habineac Erzsébet és Szabó Mónika óvónők vezetésével. A zenei kíséretet Benedek Árpád zenepedagógus és Márkus Zoltán kántor biztosította.
Neumann Andrea
erdon.ro

Választási kerekasztal: a román-magyar verseny mozgósít. De a magyar-magyar?
Miért nem született több új párt, és miért nem voltak eredményesebbek? Kik mentek el szavazni, és kik maradtak otthon? Politológusokkal beszélgettünk.
A június 5-i önkormányzati választásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transindex és az Erdély FM a választásokat követő csütörtökön. Barna Gergő szociológus, Illyés Gergő, Székely István, Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok a kerekasztal alább olvasható első részében a törvényi háttérről és a részvételről beszélgettek. Az átirat második részében a magyar pártok szerepléséről lesz szó, míg a harmadik rész a román pártok szereplését, illetve ennek következményeit elemzi. A beszélgetést Balázsi-Pál Előd moderálta.
AZ ELŐZMÉNYEK: PÁRTALAPÍTÁS, KAMPÁNYSZABÁLYOZÁS
Székely István: Módosították a feltételeket, teljesen liberalizálták a pártalapítást. Ezért azt gondoltuk, nagyon sok helyi pártot fognak majd bejegyezni. Nyugat-Európában és Magyarországon, ahol a civil szervezetek is indulhatnak a választásokon, a tízezer lakos alatti települések esetében nyolcvan százalék feletti a függetlenek és a helyi szervezetek, koalíciók aránya.
Romániában is elmozdulni látszik a pártrendszer ebbe az irányba. Ezelőtt négy évvel a megyei tanácsok esetében (ha az összes függetlent egynek számoljuk) harminckét szervezet indult, és tizenhat szerzett mandátumot, most pedig hatvanhárom szervezet indult, és huszonhét szerzett mandátumot. Ez azt jelenti, hogy majdnem megduplázódott az indulók és a mandátumot szerzők száma, de távolról sem aprózódott fel olyan mértékben a politikai mezőny, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy a romániai önkormányzatok nagyon erősen központfüggőek, ki vannak szolgáltatva a mindenkori kormánytöbbség kényének-kedvének. Ezért azok a helyi csoportok, akik fantáziát láttak az önkormányzatokban, inkább valamelyik országos párt színében próbáltak indulni, és nem helyi pártot jegyeztek be, amelyik nincs bekötve az országos pártstruktúrába. Volt egy másik kérdés is, a támogató aláírások kérdése: mennyire nehezíti ez meg az indulást? A magyar szervezetek esetében azt látom, hogy ott, ahol találtak jelöltet, az aláírásokat is sikerült összegyűjteni. A megyei tanácsok esetében viszont komoly gond volt: az RMDSZ nem tudott jelöltlistát állítani a Kárpátokon kívül, ezért vesztett tízezer szavazatot, illetve nem tudott megyei tanácsosi listát állítani Krassó-Szörényben és Szebenben sem. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy ott, ahol kellő számú választó is volt, az aláírásgyűjtés formalitásnak bizonyult, hiszen ezeket az aláírásokat senki sem ellenőrizte.
A harmadik, amire kitérnék a szabályozás kapcsán, az a kampányfeltételek teljes átírása. Mivel az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti a kampányköltségeket, ezért érdeke volt, hogy minél több tételt „kilőjön”, csökkentve ezáltal saját költségeit. Olyan elemeket vettek ki, amely hiánya nagymértékben megnehezítette a kampányt: az óriásplakátokat, a molinókat, illetve szűkre szabták a plakátozási helyeket. Ami a magyaroknak nagyon hátrányos volt, az a kulturális rendezvények teljes tilalma, és ezt elég komolyan is vették. A régi választási kampányok arról szóltak, hogy mondjuk Dancs Annamari az egyik irányból, a Gruppenhecc a másik irányból, az Operettissimo pedig a harmadikból „szántja fel” Erdélyt. Ami eszköz maradt, az nagyon erősen a door to door irányába viszi el a kampányt.
Az új szabályozásnál fennállt annak a veszélye, hogy olyan mértékben szűkíti a kampánylehetőségeket, hogy az nagyon alacsony részvételt eredményez. Ez nem történt meg, tehát nem kérdőjeleződik meg ez a szabályozás, szerintem ez marad a továbbiakban is. Mindez az adatbázisok fontosságát és a door to door kampányt erősíti.
Moderátor: A door to door kampánynak nincs olyan veszélye, hogy a pártok négyszemközt még nagyobbat tudnak lódítani a választópolgároknak, mint ahogy azt a nyilvánosság előtt megengedhetnék maguknak?
Toró Tibor: Szerintem nincs. Ha van olyan párt, amelyiknek van akkora apparátusa, hogy minden családdal negyed órát, húsz percet beszélgessen, hogy legyen impaktja is a beszélgetésnek, az eddig is csinálhatta volna ezt. Az új kampányszabályozás kulcsa, hogy az elején úgy tűnt, hogy a kispártokat fogja segíteni, kiegyenlítődik a mezőny, de végül azok tudtak jól szerepelni, akik azelőtt is tudtak mozgósítani, akik ezt a door to door kampányt már tudták művelni, akik már rendelkeztek adatbázisokkal, akik úgymond „el tudták hozni a halottakat szavazni” azelőtt is. Szerintem ez a szabályozás teljesen át fogja alakítani a kampányt.
Székely István: Ami magyar mozgósítás szempontjából nincs megoldva, az az interetnikus nagyvárosok lakónegyedei. Monostor nyolcvanezres lakosából például nagyon nehéz kimazsolázni a tízszázaléknyi magyart, a lépcsőházakba be sem lehet menni, hiszen ezek zártak.
Toró Tibor: Ha így marad a szabályozás, előbb-utóbb nagyobb hangsúlyt fog kapni az, hogy újra tömegbázisod legyen valamilyen formában, tehát az, hogy jobban belemenj a közegbe, ismerd a házmestereket, utcafelelőseid legyenek, foglalkoztasd az embereket négy éven keresztül.
Illyés Gergő: Ami viszont látszik, hogy az éppen hivatalban levő polgármestereknek van arra lehetősége, hogy kulturális rendezvényt vagy bármi mást szervezzenek. Persze nem kampányrendezvényként, hanem városnapok vagy bármi más címen, de tudjuk, hogy a hatás hasonló, s mivel leszűkítették a kulturális rendezvények megszervezésének a lehetőségét, előnybe hozták a hivatalban levő városvezetőt.
Moderátor: Az új pártok megjelenése nem kellett volna egyfajta felhajtóerőt jelentsen a szavazói kedv szempontjából? Székely István Gergő: Éppen azoknak kedvezett kevésbé az új kampányszabályozás, akik újonnan akartak belépni, hiszen pontosan nekik jött volna jól, ha néhány óriásplakátjuk lett volna, és egy kicsit jobban láthatóvá válnak.
Viszont ehelyett az történt, hogy teljesen új csatornákon kellett megkeresni az embereket, és ez pont az újakat érintette hátrányosan, hiszen ha egy új párt megjelenik, annak általában nincsen apparátusa. A Bukarestben megjelent Uniunea Salvati Bucurestiulnak (USB) előtte is léteztek a struktúrái, ezzel magyarázható, hogy ott sikeres volt egy új párt. A román médiában amúgy komoly kérdésként merült fel, hogy Kolozsváron miért nem jelent meg egy ehhez hasonló kezdeményezés, mert itt is lett volna táptalaja. Székely István: Mert Boc becsatornázta.
Toró Tibor: Bukarestben azért tudtak átalakulni párttá, mert már be volt épülve a társadalomba, ez sehol máshol nem volt meg.
A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL
Barna Gergő: Nem tartom kicsinek ezt a részvételt. Ha 1996-tól 2016-ig nézzük ezt a húsz éves trendet, akkor láthatjuk, hogy nagyjából ötven és hatvan százalék között mozgott az önkormányzati választásokon a részvétel. Érdekes, hogy ez sokkal stabilabb, mint a parlamenti választásoknál, ahol volt egy jelentős zuhanás, majd 2012-ben egy jelentős emelkedés. Ha korrigált mutatókkal, 16 millió szavazópolgárral számolunk (nem tudjuk pontosan, hogy hányan laknak Romániában, de a 18 millió választópolgár nem reális), ez már 55-56 százalékos részvételnek felel meg, és ez lehet több is.
Ezenkívül van még két dolog, mind a kettő érdekes, és hosszútávon következményei lehetnek magyar szempontból is.
Az egyik feltételezésünk nekünk az volt, hogy figyelembe véve, hogy 2012-től jelentkezett egy elég jelentősen emelkedő tendencia: mind az önkormányzatin az USL-hullámban, mind a parlamentin, mind az EP-választásokon, mind az elnök-választásokon nőtt Romániában a választási részvétel, tehát azt feltételeztük, hogy ez a tendencia fog folytatódni.
Ebben az esetben tévedtünk, ez a tendencia megtört, és úgy tűnik, hogy kisebb volt ez az önkormányzati választásokon való részvétel mint a 2012-es. Kérdés, hogy mi lesz ősszel, de én most inkább arra hajlok, hogy ősszel sem lesz olyan nagy, mint 2012-ben.
Ami magyar szempontból érdekes, viszont rossz hír, az az, hogy az olló nyílik ki, és a magyarok részvétele egyre inkább elmarad a román részvételtől. Ennek majd a parlamenti választásokon lesz jelentősége.
Székely István Gergő: Ezt azért annyival árnyalni kell, hogy az interetnikus közegben szerintem éppenséggel nem maradt el, mint az előző választáson. A magyar tömbvidék az, ami lefelé húzza a részvételi arányt. Etnikailag vegyes közegben viszont éppen a részvétel a kulcsa, hogy néhány nagy városban jobb eredményt lehetett elérni, mint négy éve.
Moderátor: Kérdés az, hogy mi számít tétnek? A magyar-román verseny számít tétnek, vagy adott esetben számíthat tétnek a magyar-magyar verseny is?
Toró Tibor: Attól függ, hogy hol van, és milyen jelöltek vannak. A részvétel is azért volt alacsony országosan, mert nem volt tétje a választásoknak, főleg abban az értelemben, ahogy a PNL szerepelt az elmúlt egy-másfél évben. Ez a 2008-as helyzethez hasonlítható.
Ugyanígy nem volt tétje, vagy nem volt annyira tétje magyar szempontból Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. Ott, ahol kiegyensúlyozottabbak voltak a jelöltek, ott nagyobb volt a részvétel.
Barna Gergő: Amikor kilencet elütötte az óra, az RMDSZ már kiírta a Facebookra, hogy 54 polgármestere van. Nyilván ezek azok a települések voltak, ahol egy jelölt volt, és érdemes megnézni ezeken a településeken a részvételi adatokat.
Székely István: Van egy feltételezésem: érdekes, hogy Hargita megyében a román részvétel lenyomta a magyart, és ugyanez érvényes Bodzavidékre Háromszéken, ahol szintén nagyobb volt a román részvétel, mint a magyaroké a megyében. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt években is a tömbben volt nagyobb probléma, és nem interetnikus környezetben.
Megfogalmazható-e az, hogy az interetnikus verseny mobilizál? A magyar-magyar verseny szerintem nem, hiszen többnyire személyeskedésbe torkollik, de interetnikus környezetben a magyar részvétel jobban tartja magát a románhoz. Először látjuk azt, hogy Hargitában és Háromszéken is megnőtt a különbség a magyar és a román részvétel között, illetve, hogy Marosvásárhelyen kiemelkedő részvétel volt.
Barna Gergő: Szerintem Hargitában és Kovásznában nem volt nagy a román részvétel, hanem kicsi volt a magyar.
Toró Tibor: A magyar részvétel is ott volt magasabb, ahol kisebbségben vannak, a román részvétel is ott magasabb, ahol kisebbségben vannak, mivel magyar többségű megyékről van szó.
Barna Gergő: Az a kérdés, hogy mit értesz interetnikus közegen? Ahogy mi elemeztük a részvételi adatokat, az látszott, hogy ahol 40-60 százalék közötti a magyarság számaránya, ott a részvétel is nagyobb. Ahol van etnikai tétje a választásnak: ha a magyarok mobilizációja magasabb, akkor nagyobb az esélye, hogy hatalmi pozícióba kerüljenek.
Toró Tibor: Meg lehet nézni azt is, hogy ahol a Néppárt erősebb jelöltet állított, ott magasabb volt a részvétel. Székely István: Én azt mondanám, hogy nagyobb mértékben demobilizál a tétnélküliség, mint a versenytárs hiánya. Mert az önkormányzati választások sajátossága, hogy háromszáz szavazattal ugyanazt az egy polgármestert és x tanácsost választod meg, mint háromezerrel.
Barna Gergő: De az a tétje, ha van egy erős ellenjelölt, nem? Hogy megnyered, vagy nem nyered. Ha egyedül vagy, akkor két szavazattal is tudsz nyerni.
Székely István Gergő: A parlamenti választások esetében kicsit másképp van, mert ott akkor is van tét, ha mindenki magyar a településen: hogy országosan hány szavazat keletkezik, mennyivel jutsz be, vagy nem jutsz be.
Barna Gergő: De azért még vannak különbségek, ott van például Gyergyóremete, ahol 63 százalékos volt a részvétel, s nem volt másnak esélye nyerni, mint az RMDSZ-nek. Ezt csak azért mondom, mert az is fontos, hogy tematizálja a jelölt, hogy mi a tét. Mert el lehet adni a tétet másképp is. De akár Kolozsvárt is vehetjük egy példának. Itt mi volt a tét? Itt az RMDSZ és Horváth Annáék meg tudták fogalmazni a tétet, és ezért volt a magyarok részvétele akkora, mint 2012-ben és nem mint 2008-ban. Illyés Gergő: Nagyváradon például nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét, és a PNL kétharmadot szerzett, de erről senki nem beszél.
Székely István Gergő: Nem akarom megkérdőjelezni az interetnikus versenyt, hogy az jobban mobilizál. Viszont végeztem néhány nagyon egyszerű számítást, ami némileg árnyalja ezt az állítást. A jelenlegi és a múltkori választási részvételt hasonlítottam össze, és azt néztem meg, hogy mennyivel csökkent a részvétel, illetve hogy mennyivel csökkent az RMDSZ-nek az eredménye, és a kettőt arányítottam. És az jött ki, hogy messze Kolozsvár a legjobb, vagyis itt csökkent a legkevésbé az RMDSZ szavazóinak a száma, mármint ami az abszolút szavazatszámot illeti, miközben a részvétel meg a román szavazószám lecsökkent. A másik véglet, ami megint nagyon egyértelmű, az Várad. Viszont ha tovább nézem az erdélyi nagyobb városokat, Várad mellett az egyetlen, ahol negatív ez a arány, az Vásárhely. És Szatmár sem található a nagyon magasan pozitívak között, megelőzi Temesvár, Zilah, Arad.
Székely István: Nekem Kolozsvárral az a bajom, hogy az, amit te alapnak veszel, és amihez viszonyítasz, az nagyon alacsony szint. 2012-ben az RMDSZ padlót fogott Kolozsváron. Nincs értelme abszolút számokban gondolkodni, ha nem egyforma a részvétel.
Amikor egy adott település magyar lakosságához méred a részvételt, és azt nézed, hogy száz magyarból hány szavaz magyar szervezetekre, akkor két olyan hely van, ahol „dugi” szavazattal lehet számolni: Szatmár megye, és Kolozsvár. Szatmáron sok olyan személy szavaz magyarokra, aki a népszámlálás alkalmával németként határozta meg magát, Kolozsváron pedig van 5000 olyan személy, aki nem nyilvánította ki nemzetiségét, de vélhetően többségében magyar.
Székely István Gergő: Igazad van, hogy 2012-ben viszonylag gyenge eredmény volt Kolozsváron. Én azt vettem alapnak, és azt néztem, hogy csökken-e tovább a 2012-es alapszinthez képest, és Kolozsváron nem csökken. A legtöbb helyen ugyanis abszolút szavazatszámban csökkenés van még a 2012-es alacsony viszonyítási alaphoz képest is. de vannak olyan helyek, ahol ez kevésbé látványos: Kolozsváron nem nyílt tovább az olló a román és magyar részvétel között, vagy még talán jobb is lett a magyar mobilizáció. Váradon viszont nagyon kinyílt az olló.
Toró Tibor: Jobban kinyílt, mint ahogy a részvétel csökkent.
Székely István Gergő: Pontosan. És azt akartam mondani, hogy furcsa módon ez még Vásárhelyre is igaz, vagyis gyengébb, mint az előző választáson.
Van még egy hipotézisem, hogy miért alacsonyabb a magyar részvétel folyamatosan, mint a román: Székelyföldön mindenki egy virtuális magyarországi médiatérben él. Hiába, hogy a magyar tévében is szó van arról, hogy Romániában lesznek választások, de mégsem olyan súllyal jelenik meg, mint a román hírtévékben.
Barna Gergő: Nemcsak Székelyföld, hanem a határmentén Partium is egy virtuális magyarországi médiatérben él.
Székely István: Ez inkább majd a parlamenti választásoknál okozhat gondot. Ha már korrigálni kell a részvételt, meg lehetne nézni, hogy a külföldön levő több mint három millió személy arányosan hiányzik-e a megyékből. És ennek egy része decemberben itthon lehet.
Barna Gergő: Novemberben lesz a választás.
Székely István: Ha megnézzük a részvétel szempontjából kullogó megyéket, az utolsó tízben van négy moldvai megye, ami azért nem így szokott lenni.
Toró Tibor: És akkor azt gondolod, hogy a Székelyföldön is lehet részben magyarázat az, hogy el vannak menve itthonról?
Székely István: Mindenhonnan elmentek. Általában Erdélyben többen, és mondom, hogy bejön egy Vaslui, Iași, bejönnek a dél-moldvai megyék, ahol nem szokott gondot okozni a részvétel.
Toró Tibor: Feltehetően az elektronikus rendszernek is köze volt ahhoz, hogy nem tudtak csalni, „elvinni a vendégmunkás családokat szavazni”, miközben azok Olaszországban dolgoztak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemcsak hogy ott kellett legyen a személyid, hogy szavazni tudj, hanem be is szkennelték.
Székely István: Árnyalnám a kérdést. Részvétel szempontjából a város-falu negyven-hatvan százalékon áll. Azok a visszaélések, amelyeket feltételezünk a hetven-nyolcvan százalékos déli megyéknél inkább falvakon lehettek, ahol sokkal nagyobb volt a részvétel. De a választók most nem onnan hiányoznak, ahol feltételeztük, hogy eddig tömegesen csalnak.
Toró Tibor: De ne felejtsük el, hogy kevesebben szavaztak pótlistán. Ha beszkennelik a személyidet, akkor meggondolod kétszer, hogy mennyi pénzért mész és szavazol még egyszer. A kilenc csalási módszerből kettőt vagy hármat ellehetetlenített ez a rendszer.
Barna Gergő: Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy Teleormanban továbbra is magas volt a részvétel. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is vannak olyan eszközeik a polgármestereknek, pártoknak, hogy tudják működtetni a féldemokratikus mozgósítási formákat, mert azért nem hiszem, hogy ilyen kulturális különbségek lennének.
Toró Tibor: Az elektronikus rendszerrel kapcsolatban még hozzátenném, hogy az, hogy te online láthatod, hogy egyes körzetekben hogy áll a részvétel, sokat kellett volna segítsen a pártoknak a mobilizációban, de ez nem jött be ennél a választásnál.
Transindex.ro

Kiállítások is lesznek, de kiáltások is
A nagyváradi Szent László Napokat megelőző keddi, utolsó sajtótájékoztatón főleg a rendezvénysorozaton belül megnyíló tárlatokról számoltak be a szervezők, de egyéb tudnivalókról is szó esett. A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni.
Zatykó Gyula főszervező köszöntötte az egybegyűlteket, s szólt az idén különösen időszerű Márton Áron szabadtéri kiállításról, melynek megnyitója június 20-án 17.30-tól lesz, a vár udvarán. 120 éve született mártírpüspökünk, s 2016 Márton Áron emlékév – ezért a magyarországi nemzetpolitikai titkárság úgy gondolta, Márton Áron életéről, munkásságáról, eszmerendszeréről szóló kiállítást mutat be a Kárpát-medencében. Erdély kiemelkedő püspökének életszakaszai nyolc, román és magyar felirattal ellátott maketten láthatók, a kiállítás egész héten megtekinthető lesz.
Átfogó tárlat
Retrospektív címmel a Nagyváradról elszármazott Munkácsy-díjas Molnár László József grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás június 21-én 18 órától, a várban kialakított galériában. A részletekről Holló Barna képzőművész, egyetemi tanár, a kiállítás kurátora számolt be. Mint mondta, kolozsvári egyetemi éveik során találkoztak, s bár a grafikusművész a nyolcvanas években kiköltözött Magyarországra, szíve mindig hazavágyott. Őszinte művész, aki nem vágyik feltűnésre, s jellemző rá az alázatos odafigyelés, mellyel a művészethez viszonyul. A várban bemutatandó kiállítás során a korai, egyetemi évek alatti munkái éppúgy megtekinthetők lesznek, mint a néhány évvel ezelőttiek. Harminc-negyven alkotás tekinthető majd meg, a megnyitót követően a tárlatot június 23-ig 15-től 18 óráig, június 24 és 26 között pedig 11-től 18 óráig lehet látogatni.
Bár úgy volt, hogy Zórád Ernő, a híres magyarországi illusztrátor családtagjai is jelen lesznek a sajtótájékoztatón, végül betegség miatt nem jöttek el, s Zatykó Gyula szólt a június 19-én 18 órától megnyíló tárlatról. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációból című tárlat többek között a Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveihez készített illusztrációkat mutatja be. A művészt a képregényt szeretőknek nem kell bemutatni, a „precíz bohém” egyszerre volt képregény készítő, festő, grafikus, illusztrátor és iparművész. Első képregényének – melyet amúgy nem tartott sokra – Winnetou volt a főszereplője és 1957-ben jelent meg, a hetvenes-nyolcvanas években megjelent képregényei a gyűjtők féltve őrzött kincsei – hangzott el. De a festészetnek sem fordított hátat, akvarelljeiből többször nyílt kiállítás Magyarországon és külföldön egyaránt. A tárlat megnyitóján Ramona Novicov műkritikus szól majd az alkotásokról.
Design-kiállítás
Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének oktatója a Sepsiszentgyörgyben 2015-ben megszervezett Design-hetet bemutató, június 22-én 19 órától megnyíló tárlatról szólt. A képzőművészeti műhelyek mögötti kazamatában megszervezett tárlaton többek között az erdélyi designerek munkái, valamint a design-versenyen résztvevők munkái láthatók majd. A megnyitót követően kerekasztal beszélgetés lesz, melyen részt vesz majd Bogár Róbert budapesti belsőépítész is. Árgenerátor – művészet mint erőforrás 2 címmel, június 21-én 16 órától szintén a Szent László Napok keretén belül, a Partiumi Keresztény Egyetem Mihai Viteazul u. 3. sz. alatti pincegalériájában a képzőművészeti tanszék hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás, Antik Sándor professzor irányításával.
Kíméletlenül őszintén hozza felszínre a a családokat és fiatalokat érintő fontos kérdéseket a Kontrasztkiállítás, melyről Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúségi referense számolt be. 2010-ben, kisvárdai református gyülekezetbe járó fiatalok álmodták meg a tárlatot, mely az egyház és a magyar rendőrség együttműködése nyomán született meg. A tárlat valójában „kiáltás, sikoly, mely felráz”, s hét témát – családon belüli erőszak, példaképek, válás, abortusz, függőségek, öngyilkosság, megváltás – ölel fel megdöbbentő képek, videók segítségével. Első sorban a családokat, valamint a tizennégy éven felüli fiatalokat szeretnék megszólítani. Fontos részlet, hogy a tárlat megtekintését követően a látottakat feldolgozását segítő kiscsoportos beszélgetések lesznek lelki gondozók, önkéntesek közreműködésével, de egyéni beszélgetéseken is részt lehet venni. Az önkéntesek és lelki gondozók a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Bihar megyei Egyesületének tagjai.
A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula köszönetet mondott legfőbb támogatóiknak.
Tudnivalók, érdekességek
A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni, melyekkel – értéküktől függően – kerékpárt, wellness-hétvégét, vagy a kolozsvári Untold fesztivál csütörtöki napjára kétszemélyes belépőt lehet nyerni. Újdonság, hogy a Szent László Napok programjai mobilalkalmazáson is elérhetők lesznek, az alkalmazás lehetővé teszi a szűrést, a navigációt az egyes helyszínekhez és értesítést is küld a bejelölt rendezvények időpontjáról, az esetleges változásokról.
Neumann Andrea
erdon.ro

Kiállítások a váradi Szent László Napokon
Öt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni.
Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.
Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.
Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni.
Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán.
Krónika (Kolozsvár)

Felújították a Székesegyház külső falainak egy részét
Nagyvárad önkormányzatának megbízásából júniusban befejeződtek a renoválási munkálatok a Székesegyház keleti homlokzatánál. A befektetés a Vallási hidak- Az ökumenikus vallási turizmus promoválása Bihar és Hajdú- Bihar megyékben elnevezésű uniós projekt részét képezte, melynek vezető partnere a Polgármesteri Hivatal volt.
A projektben részt vevő partnerek a Holdas templom és ennek két filiáléja, a vártemplom, a várad-újvárosi református templom és a Székesegyház voltak román oldalról, magyar részről pedig a körösszegapáti Ortodox Parókia, a hajdúböszörményi Kálvin Téri Református Templom, és az orosházi római katolikus templom JézusSzíve Plébániája. A teljes költségvetés 1, 7 millió eurót tett ki, melyből a vissza nem térítendő támogatás értéke 1,3 millió euró volt.
A projekt célja a vallási turizmus támogatása a Bihar – Hajdú – Bihar határon átnyúló régióban, kihasználva az európai finanszírozást a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül, valamint az volt, hogy összehozza az embereket és közösségeket az együttműködési területek közös fejlesztésének érdekében, kihasználva a régió vallási hagyományait.
erdon.ro

Magyar öröm Várad főterén
Legalább ezer, túlnyomó többségében magyar ember követte Nagyvárad főterén a magyar válogatott hosszú idő után első nagy tornán játszott nyitómecsét. Jó hangulat uralkodott a Szent László téren.
Pontosak voltak a magyarok: pár perccel a mérkőzés előtt még nem volt tele a nagyváradi főtér, ahol nagy képernyőn lehet követni a labdarúgó Eb meccseit, de az osztrák-magyar első perceire végül megtelt a zóna. És erre az időre ismét magyar lett a Szent László tér: a magyar válogatott (sport)történelmi, ráadásul ezen az Eb-n első meccsére ugyanis főleg magyarok jöttek ki szurkolni – bár román nézők is érkeztek. A közönségből néhányan nemzeti színekbe öltöztek, voltak, akik piros-fehér-zöld lobogókat is hoztak, sőt, egyikük az első sorban foglalt helyet és vezérszurkolói, animátori tevékenységet is végzett, időnként a közönséget biztatva. A Dolce román nyelvű közvetítését sokszor elnyomta aztán a téren harsogó “Ria-ria-Hungária!” és “Hajrá, magyarok!”
Összetett
Több szempontból is érdekes, megismételhetetlen volt ez az este. Adott, ugye, hogy hosszú évtizedek után most először jutott ki a magyar válogatott nemzetközi tornára. Ezt megfejelte azzal, hogy az első meccsét meg is nyerte. És mindezt Várad főterén követni külön is kellemes érzés volt, hiszen sokan emlékezhetünk még azokra az időkre, amikor elképzelhetetlen lett volna pár magyar lobogó alatt magyar meccset nézni a magyar múltú város közepén. És mégsem volt magyarkodás-jellege az egésznek. Ahogy egy innen elszármazott, immár Budapesten élő megfogalmazta, látva azt, hogy mi zajlik a bihari megyeszékhelyen a mérkőzés kapcsán, “Váradon nem magyarkodnak az emberek, hanem ízig-vérig azok. Jó lett volna most otthon lenni!” És valóban jól is érezték magukat, akik ott voltak: a város minden szegletéből összegyűltek ismerősök, még a távolabbi részekből is, de olyannal is találkoztam, aki vidékről jött be (ami igaz, igaz, nem csak emiatt, viszont ezt is beiktatta), és vagány hangulatban, incidensentől mentesen szurkolták végig a mérkőzést. És láthatóan be is jön az embereknek ez a máshol már megszokott, de itt még újdonságnak számító főteres-kivetítős meccsnézés. Távozóban több kis társaság is azt beszélte, hogy a többi magyar mérkőzést is ott fogják követni, aztán arra jutottak, hogy nem is csak azokat, hanem az összeset.
erdon.ro

Ady Endre hagyatékát tanulmányozzák
A napokban ismét az Ady Endre Emlékmúzeumban dolgozik a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum három munkatársa, kutatója. A végső cél az Ady-hagyaték teljes számbavétele, feldolgozása.
Hegyi Katalin muzeológus, Ady-kutató, Parragi Márta muzeológus, kézirattáros ésSidó Anna művészettörténész, muzeológus a vendégei ezekben a napokban az Ady-emlékmúzeumnak. Három évvel ezelőtt ugyanis egy együttműködési szerződést írtak alá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és az Ady Endre Emlékmúzeumot működtető Körösvidéki Múzeum irányítói azzal a céllal, hogy a komoly Ady-gyűjteménnyel rendelkező fővárosi kulturális intézmény képviselői fel tudják térképezni azt, hogy Váradon milyen anyagokat találnak. Az első évben felmérték az egész gyűjteményt, és úgy osztályozták, ahogy a PIM-ben is felépül a kézirattárnak a rendje. Rendezték az Adyval kapcsolatos kéziratokat, valamint a költő által írt és a neki szóló leveleket úgymond címre írták. Ezeket a Budapestről hozott savmentes dobozokba tették, és itt hagyták, illetve Imre Zoltánra, az emlékmúzeum vezetőjére bízták. Tavaly azzal a fő feladattal érkeztek, hogy tovább folytassák a címleírásokat. Ez azért volt rendkívül fontos, mert azzal, hogy megcsinálták a kéziratoknak a címleírását, mindenki számára kutathatóvá és könnyen visszakereshetővé vált az anyag, vagyis a Váradon levő gyűjtemény. Eljutottak tehát odáig, hogy az összes kézirat rendben volt, és az összes fotót Sidó Anna digitalizálta, címre írta, számba vette.
Idén pedig azért jöttek, hogy az aprónyomtatványokat- amiket 2015-ben csak elkezdtek, de nem tudtak befejezni- és a lapkivágatokat címre írják, tehát hogy ezek is ugyanúgy meglegyenek a leltárban, ahogy a kéziratok, illetve ebben az évben a képzőművészeti gyűjteményt szeretnék még „megcsinálni”, valamint elkezdik az emlékmúzeum történetére vonatkozok dokumentumok ellenőrzését. Érdekes adalék még, hogy korábban ParragiMárta a PIM kézirattárában talált a Tabéry Géza náluk található hagyatékrészében olyan iratokat, mely az Ady-emlékmúzeummal kapcsolatosak, ennek megalapításával és az állományával, ami azért is lényes, mert szépen fel van sorolva bennük például, hogy 400 darab könyv került a Rozsnyai Kálmán-gyűjteményből és így tovább. Rádöbbentek tehát arra, hogy a helyszínen is tanulmányozni kellene az iratokat, műfajilag rendezni ezeket, mert nem csak listák vannak itt, hanem olyan dokumentumok is, melyek műtárgyak és könyvek adományozásáról szólnak, olyan éves jelentések, amiket még Tabéry Géza készített. Emellett a leltárkönyveket is át kell nézniük, hogy megállapíthassák, minden megvan-e. Ezt az összehasonlítását viszont csak azt követően tudják elvégezni, miután az egész gyűjteményt rendbe tették. Úgy szeretnének távozni, illetve itt hagyni a gyűjteményt, hogy ha netalántán valamilyen okból kifolyólag megszakad a kapcsolat, akkor is Imre Zoltánnak már sokkal könnyebb dolga legyen, ha ezt a munkát folytatni akarja. Amúgy az együttműködés jelentőségét az is jelzi, hogy a hét második felében E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója is eljön Váradra, aki természetesen Aurel Chiriac-kal, a Körösvidéki Múzeum vezetőjével is találkozik majd.
Kincsek
Tavaly például felfedezték a Gizella-papírt, mely egy papírkereskedőnek a 20-30-as évekbeli gyönyörű szép, vízjeles papírja, melynek meglétét azért érdemes feljegyezni, mert hozzátartozik Várad kulturális-polgári életéhez. Emellett a muzeológusok olyan emberekről olvasnak, találnak leveleket, vagy valamilyen megsárgult fényképet, akikről addig is tudtak Ady kapcsán, de nem voltak számukra úgymond kézzel foghatóak. Az idén az volna a legnagyobb szenzáció, ha Fehér Dezsőnéről találnának egy fotót, mert nem lehet tudni, hogy nézett ki. A remény megvan, hiszen eddig Halász Lajost se látták, azonban az emlékmúzeumban végzett kutatásuknak köszönhetően végre megpillanthatták őt egy fotón. Olyan anyagok várhatnak tehát a feltárásukra, melyeket mindenképpen közkinccsé kell tenni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Történelem alulnézetből
Új fejezettel gazdagította Nagyvárad gyógyszerészetének történetét Budaházy István, aki Időtlen időknek szégyenfoltja lészen címen Somogyi (szül. Schönzweig) László egykori nagyváradi gyógyszerész emlékiratait szerkesztette kötetbe és adta közzé. Az írás az 1892 és 1973 között élt zsidó származású gyógyszerész életét követi végig a belényesi gyerekkortól, a két világháborún át egészen az ’50-es évekig. Somogyi László volt családjából az egyedüli, aki visszatért az auschwitzi haláltáborból, ahol feleségét, két gyermekét, hét testvérét és több rokonát vesztette el. A kötet gerincét éppen a háborús visszaemlékezések képezik. Az emlékiratot ugyanakkor néhány lírai alkotás, valamint Budaházy István három tanulmánya is kiegészíti.
A könyvet kedden mutatták be a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, mintegy százfős közönség előtt, Somogyi László lányának, Somogyi Liának jelenlétében. „Számomra azért is különleges az írás, mert gyerekként ismertem Somogyi urat, aki együtt dolgozott szüleimmel a margittai kórházban” – mondta el a kötetet méltató Molnár Judit magyartanár, közíró. Mint hangsúlyozta, az emlékiratok szépségét épp a szubjektív emlékezés adja meg. Ilyen szempontból a kötet nem más, mint történelem alulnézetből, vagyis egy olyan írás, amelyik nem a nagypolitikával foglalkozik, hanem az átlagember szemszögéből láttatja a történelmi jelentőségű eseményeket – fogalmazott Molnár Judit.
A tartalmas, kétnyelvű könyvbemutató végén a kötet létrehozója és szerkesztője, Budaházy István mondott köszönetet. Mint hangsúlyozta a könyv megírásában egyrészt szakmai szempontok vezérelték, hiszen a város gyógyszerészeti történetének szempontjából rendkívül érdekfeszítő dokumentumokról van szó, másrészt emberi szempontból is fontosnak tartotta, hogy közzé tegye a második világháború alatt végbement népirtás egy újabb, személyes mementóját, hogy az utókor is szembesülhessen a végbement atrocitásokkal, melyeket ez az önéletírás is fájdalmasan részletez. A kötetbemutatón alkalomhoz illő hangzásvilágú zenei betétekkel közreműködött Levi Miklós hegedűművész és Bogdán Bódis Ádám zongorista.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A nagyváradi biztonságpolitikai fórumról
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete közös rendezésében került sor június 16-án Nagyváradon a Migráció, biztonság, Európa című közéleti fórumra, amelyet a váradújvárosi református templomban tartottak meg.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke az ismert magyarországi biztonságpolitikai szakértőt, közgazdászt, egyetemi tanárt, a hadtudományok kandidátusát, Nógrádi Györgyöt hívta meg, hogy tartson előadást az európai kereszténységet, valamint tágabb és szűkebb pátriánk közösségeit foglalkoztató jelenkori dilemmákról, aggodalmakról.
Házigazdaként Sándor Lajos lelkipásztor köszöntötte az érdeklődők népes táborát, átadva a szót a fórum levezetőjének, Szilágyi Zsolt európai parlamenti kabinetvezetőnek. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elsőként Tőkés László EP-képviselőt kérte szólásra, aki Brüsszelből érkezve adott rövid helyzet- és hangulatjelentést a migránsválság vonatkozásában. A püspök a szeretet kettős parancsára utalva figyelmeztetett: felebarátaink iránti törődésünk közepette nem szabad szem elől tévesztenünk önnön természetes érdekeinket. Saját magunk, családunk, közösségünk, nemzetünk biztonsága előbbre való, mint az egyes gazdasági-politikai körök által mesterségesen előidézett népmozgások következményeivel való álságos törődés. Az ösztönös önvédelem ugyanakkor ki kell terjedjen keresztény testvéreink védelmére is, hiszen a világban, de különösen Ázsiában, az iszlám fundamentalizmus uralta területeken elharapózott keresztényüldözés tragikus méreteket öltött. S ha Európa nem képes megvédeni önmagát, kétezer éves keresztény kultúráját a szélsőségesektől és terroristáktól, akik a vallási fanatizmus köntösében törnek ránk, akkor hogyan tudná megvédeni a szomszédságában vagy távolabb élő, immáron kisebbségbe szorult keresztény közösségeket? – tette fel a korántsem költői kérdést az EP-képviselő, aki ígéretesnek mondta azt a kelet-közép-európai összefogást, ami a kontinensre beözönlő migránsok – ezernyi veszélyt hordozó – felelőtlen befogadása és szétterítése ellen körvonalazódik. Az EMNT elnökeként is emlékeztetett: az erdélyi, partiumi, váradi magyarok saját a múltjuk és jelenük szomorú tapasztalataiból kiindulva fogalmazzák meg jogos aggodalmaikat, amikor a szülőföld, az identitás, a gyökerek, az értékes hagyományok megőrzésének kérdése felmerül. „Mi nem akarunk a migránsok sorsára jutni” – jelentette ki meggyőződéssel Tőkés László, utalva rá: a migránsválságot a kiváltó okok megszüntetésével, társadalomfejlesztéssel és pacifikálással lehetne megoldani.
Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára iszlám- és arabszakértőként kapott szót a tegnapi fórumon, rövid összegzésében a két monoteista világvallás, a kereszténység és az iszlám viszonyáról, illetve a muszlimok radikalizmusának és fanatizmusának okairól, a kibékíthetetlen ellentétek mibenlétéről nyújtott tájékoztatást.
Nógrádi Györgya médiából ismert információgazdag, de mégis közérthető és kollokviális, anekdotikus elemekkel és személyes élményekkel fűszerezett előadásában igyekezett átfogó képet adni a globális, regionális és lokális biztonságpolitikai kihívásokról, amelyekkel egyénként és különféle közösségek tagjaként szembesül a ma embere. Az aktuális gazdasági-politikai-hadászati fejlemények mentén a háttérhatalmak törekvéseinek kulisszatitkaiba is betekintést tudott adni, egyetemes és sajátos összefüggéseket is felvillantva, beleértve a migránsválság kevésbé ismert vonatkozásait. A bűnözési tendenciák adataiból arra lehet következtetni, hogy igenis van kapcsolat az Európába özönlő, kisebb részben menekültek, nagyobb részben bevándorlók megjelenése és bizonyos típusú bűncselekmények elharapózása között. A tények és folyamatok ismeretében nem tudott optimizmust sugallni a közeli vagy távolabbi „európai jövőt” illetően, ám biztatásként többször is kijelentette: minden kérdésre hajlandó válaszolni, mert minden kérdésre megvannak a megfelelő válaszok.
A kitartó érdeklődésű hallgatóság szaván is fogta a Nagyváradon első ízben előadó szakértőt, kérdések özönével késztetve frappáns válaszokra Nógrádi Györgyöt, aki – mint mondta – örömmel tett eleget Tőkés László meghívásának.

tokeslaszlo.eu