Közlemény: új fejezet kezdődik a Partiumi Keresztény Egyetem életében
A Partiumi Keresztény Egyetem alapítói és új vezetősége az elmúlt időszakban komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy a korábbi vezetőségelhibázott gazdálkodási döntései által előidézett válsághelyzetből kivezessék az intézményt. Ennek eredményeképpen elkészült az egyetem szerkezeti-szervezeti megújítására és költséghatékony működésének biztosítására irányuló átfogó cselekvési terv és költségvetési tervezet. Erőfeszítéseink elismeréseként értékeljük, hogy az intézményfenntartó magyar állam támogatását kezelő Sapientia Alapítvány kuratóriuma 2016. április 21-i ülésén egyhangúlag elfogadta a dr. Pálfi József rektor által előterjesztett javaslatcsomagunkat. A tervezett intézkedések egy átláthatóbb, egyszerűbb és hatékonyabb egyetemi struktúrát irányoznak elő a következő tanévtől. Az előirányzott mintegy 116 millió forintnyi éves megtakarítás lehetővé teszi a költségvetési egyensúly megteremtését és az intézmény mielőbbi konszolidációját. E lépésekre nem megszorításként, hanem a „termőre metszés” gondolatával tekintünk, amely remélhetőleg mielőbb meghozza kívánt gyümölcseit. A PKE elkötelezett szándéka, hogy a következő időszakban további hathatós és az Intézményfenntartó szempontjából is megnyugtató előrelépéseket tegyen tanintézetünk működésének stabilitása és fenntarthatósága, ezáltal pedig önállóságának hosszú távú biztosítása érdekében. A kialakult válság leküzdése, valamint a kiút megtalálása céljából Tőkés László elnök kezdeményezésére az előző hetekben mélyenszántó tárgyalásokra került sor az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A Fenntartó képviselői megerősítették, hogy változatlanul kiemelt fontosságú nemzetstratégiai intézményként tekintenek a PKE-re, s elkötelezettek abban, hogy továbbra is biztosítsák az anyanyelvű felsőoktatás lehetőségét és intézményi keretét Nagyváradon, a Partiumban. A tárgyalások során megállapodás született arról is, hogy a hatékony pénzgazdálkodás és intézményi működés garanciáinak erősítése érdekében megvizsgálják a magyarországi gyakorlatban használatos kancellári rendszer romániai jogrendhez alkalmazkodó bevezetésének a lehetőségét egyetemünkön. A megvalósítás módjáról az Oktatásért felelős Államtitkárság terjeszt majd elő javaslatot egyetemünk és a Sapientia Alapítvány észrevételeinek figyelembevételével.
Bár az utóbbi időszak eseményei elsődlegesen a pénzügyi-gazdálkodási kérdéseket helyezték előtérbe, hangsúlyoznunk kell, hogy mindeközben az egyetem oktatási és tudományos élete viszonylag zavartalanul működött. A PKE vezetősége az átalakítások közepette is kiemelten kezelte a hallgatók szempontjait és érdekeit, a minőségi oktatás és kutatás feltételeinek biztosítását, amelyhez a következő tanévtől új, korszerű helyszínt biztosít a magyar állami támogatásból felépülő, hamarosan felavatandó új egyetemi épület.
Meggyőződésünk, hogy egy igazi megújulás, a működési hatékonyság és a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett, csakis hathatós fejlesztések révén valósítható meg. Ennek érdekében kiemelkedő fontosságúaknak tartjuk a jól működő szakok megerősítését, új, piacképes képzések beindítását, az oktatási és tudományos színvonal javítását, az intézményi kapcsolatrendszer bővítését, valamint egyetemünk közösségének – az Universitasnak – az építését. Az Alapítók által megálmodott jövő reménységével, bízva-bízunk abban, hogy a keresztény szellemiségben gyökerező, erős, önálló és sikeres egyetem fog továbbépülni Nagyváradon, az erdélyi-partiumi magyarság, egész nemzeti közösségünk, tanuló ifjúságunk javára és szolgálatára.
Nagyvárad, 2016. április 25.
A PKE Alapítók Tanácsának és Rektori Hivatalának sajtóközleménye
kms.mtva.hu/hir

Nincs összmagyar lista Bihar és Maros megyében
Az elmúlt időszakban többször felmerült összmagyar megyei tanácsosjelölt-lista helyett csak a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje „fért fel” az RMDSZ listájára Bihar megyében. A szövetség jelöltlistáját vezető Pásztor Sándor korábban a „billegőnek” számító nyolcadik helyet az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) ajánlotta fel, a végleges verzióban azonban ezt végül a polgári párti Helmeczi József foglalta el. Az MPP-nek jutott hely az RMDSZ Maros megyei szervezetének negyvennégy fős megyei tanácsosjelölt-listáján is.
Az elmúlt időszakban többször felmerült összmagyar megyei tanácsosjelölt-lista helyett csak a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje „fért fel” az RMDSZ listájára Bihar megyében. A szövetség jelöltlistáját vezető Pásztor Sándor korábban a nyolcadik, „billegőnek” számító helyet az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) ajánlotta fel, a végleges verzióban azonban ezt végül a polgári párti Helmeczi József foglalta el.
Az RMDSZ egyébként kedden megyei szintű együttműködési szerződést kötött az MPP-vel az elkövetkező kormányzati ciklus idejére. Pásztor szerint az általuk felajánlott tanácsosi hely ily módon „hozható” lesz a választásokkor, a néppárt Bihar megyei vezetője, Csomortányi István azonban nem osztja véleményét. Mint megtudtuk, velük végül nem is tárgyalt az RMDSZ.
„Teljesen komolytalan felajánlás volt” – fogalmazott Csomortányi, aki továbbra is azon a véleményen van, hogy a szövetség népszerűségét a korrupciós ügyek csökkentették, ami szavazatvesztéshez vezet majd. Szerinte amúgy is csak akkor lehetne maximalizálni a magyar képviseletet, ha az EMNP is bejut a megyei és a helyi tanácsba. Meglátása szerint erre van esély, ezért legkevesebb kettő, de az sem kizárt, hogy a következő ciklusban három képviselővel lesznek majd jelen a megyei tanácsban.
A néppárt hétfőn iktatott Bihar megyei listájának élén egyébként Csomortányi áll, mögötte Nagy József Barna és Szilágyi Ferenc szerepel. Nagyvárad RMDSZ-es polgármesterjelöltjének, Huszár Istvánnak magyar kihívója Zatykó Gyula, a városi tanácsosi listán mögötte Moldován Lajos és Nagy Zoltán kapott helyet.
Megyei tanácselnök lenne a szovátai polgármester
Az MPP-nek jutott hely az RMDSZ Maros megyei szervezetének negyvennégy fős megyei tanácsosjelölt-listáján is, melyet mintegy 27 ezer támogató aláírás „kíséretében” iktattak kedden a választási irodában. A lista élén Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke áll, második Péter Ferenc jelenlegi szovátai polgármester – a szövetség megyei tanácselnökjelöltje –, a harmadik pedig a szövetség legrégebbi megyei tanácsosa, Pokorny László. A lista tizenötödik helyét a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Biró József Attila foglalja el.
A jelöltlajstrom második részében számos olyan személy is helyet kapott, aki egyébként a helyi választásokon érdekelt polgármester- vagy tanácsosjelöltként. A szövetség arra törekedett, hogy a megye egyetlen térsége se maradjon képviselet nélkül, ugyanakkor az ifjúsági, valamint a női szervezet is jusson egy-egy befutó helyhez. Péter Ferenc kedden közölte, a párt célja, hogy ezúttal is legalább 13 tanácsosi mandátumot szerezzenek, az MPP támogatásával azonban akár 15-re is bővíthetik a képviselők számát.
„Azt a sikeres projektet ajánlanám a megyének, amit kisebb léptékben megvalósítottunk Szovátán – fogalmazott Péter Ferenc, aki 2000 óta vezeti a város önkormányzatát. – Úgy érzem, Maros megyének szüksége van a váltásra, hiszen elveszítette azt a harmadik helyet, amit a Központi Fejlesztési Régióban foglalt el. A térség gazdaságán és infrastruktúráján kell javítanunk, a repülőteret kell továbbfejlesztenünk.” Péter Ferencet egyébként az RMDSZ-es Fülöp László 36 éves mérnök készül váltani Szováta polgármesteri székében. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is kedden délután iktatta az elmúlt időszakban többször is módosított tanácsosjelölt-listáját. Ennek élén Peti András jelenlegi alpolgármester áll, őt Novák Zoltán és Magyari Előd követi.
Hivatalosított magyar verseny Kolozsváron
Kedden délelőtt iktatta a választási irodánál polgármesterjelöltjének, valamint városi tanácsosjelöltjeinek okmányait a kolozsvári RMDSZ is. Horváth Anna jelölését és a városi tanácsosjelölteket több mint 3500 személy támogatta aláírásával. „Megkerülhetetlen, erős, képviseletre törekszünk, a közösség iránti elkötelezettségét már többször bizonyított csapattal szeretnénk megerősíteni a kolozsvári magyarok hitét abban, hogy az önkormányzatnak őket is ugyanúgy kell szolgálnia, mint a román embereket” – nyilatkozta a választási iroda előtt Horváth Anna polgármesterjelölt.
A városi tanácsosi listát, mint ismeretes, Horváth Anna vezeti, a második helyet a történelmi magyar egyházak javaslatára az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) képviselő Gergely Balázs tölti be. A lista harmadik helyén Csoma Botond jogász, városi tanácsos, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke, a negyedik helyen Rácz Levente-Zsolt vállalkozó, az ifjúsági szervezetek jelöltje, ötödik helyen pedig Oláh Emese jogász, városi tanácsos szerepel. Saját listával és polgármesterjelölttel jelentkezett be a kolozsvári megmérettetésre az EMNP kincses városi szervezete is. Fancsali Ernő polgármesterjelölt, a tanácsosi jelöltlista vezetője és a második pozíciót elfoglaló Bicskei Hedwig közösen iktatták az induláshoz szükséges, több mint 3000 aláírást tartalmazó íveket.
Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Históriás szőlődombok között

Lejtőn (Egy megfigyelt család 3.)
Minden parancsuralmi társadalmi rendszer előbb-utóbb döntéshelyzetbe hozza egyedeit. Vagy tudatában vagy annak, hogyan választottál, vagy nem tudsz róla, de olyan életre kötelezted el magad, mint egy nagy sakktáblán szereplő báb. Velem sem történt ez másként. Íme az én – rövidre fogott – történetem.
1955 őszén becsomagoltam kevés holmimat Csíkszépvizen, és beköltöztem Csíkszeredába. Az akkori közigazgatás a Magyar Autonóm Tartományt rajonokra tagolta, Csík rajon hagyományosan elit gimnáziuma volt a század első évtizedében épült vegyes líceum. Némi háttérprotekcióval (a marosvásárhelyi főtanfelügyelő asszony, Sz. M. „meggyőzésével” apám egykori, akkor neves orvos tanítványain keresztül) és kis szerencsével (éppen haza, Nagyváradra költözött a Vörösvári házaspár, mindketten természetrajz-tanárok) kerültem a líceumba.
Én hivatásból lettem – családunk immár harmadik nemzedékeként – tanár. Nagy lendülettel fogtam munkához, akárcsak több, akkoriban odakerült fiatal kolléga. Mivel csak második tagozaton kaptam órákat (Ambrus Margit tanította a felsősöket), többletet csak az utolsó évet végzőknek adhattam, akikkel aztán meg is szűnt a képző. De rájöttem, hogy a kicsikben sokkal több az érdeklődés, a lelkesedés, mint a nagy kamaszokban. Ottlétem három éve alatt tanulságos kísérleti kertet működtettem diákjaimmal. Paradicsomhonosítási kísérleteimből szakszerű dolgozat is készült. De életre keltek a város számára is újságnak számító művelődési estek: megemlékezés neves költőinkről vagy március 15-éről 1956-ban (!), színdarabok igényes előadásban (Légy jó mindhalálig) diákok és tanárok részvételével. Dicsekvésnek hathat, de ezek kezdeményezője jobbára én voltam. Vajnovszki Kázmér írja (Hétköznapok–vasárnapok, Előre, 1956. május 9.): „Kevés reménnyel fogadtuk Puskás Attila utópisztikusnak látszó javaslatát... Pár éve még valóban nehéz volt Csíkszeredában egy irodalmi estet összehozni. Most pedig egymást követik a Vörösmarty-, Ady-, Petőfi-estek – nyilatkozta Duka János, Bakó Kálmán. Tavaszi fuvallatot, élénkséget vittek be a tanári karba” – összegzi cikkében a szerző.
Sikeres kezdésemet feletteseim gyakran prémiumokkal is jutalmazták, majd előbb a rajon tanügyi kultúrfelelőse lettem, később felhívott Simon Tamás főtanfelügyelő, hogy kinevezzen – mindössze három év szolgálat után – szaktanfelügyelőnek. Ez a pártba való bekényszerüléssel is járt volna.
Kétségtelen, a csúcson voltam. De most döntenem kellett. Simon meghökkenésére visszautasítottam a kinevezést. Hiába próbált rábeszélni, csak hajtogattam: én nem ellenőrnek, hanem tanárnak jöttem. Órákat is ígért, de hajthatatlan maradtam. Eme döntésem után kezdődött a zuhanásom. A lejtő. Hideg tekintetek igyekeztek kikerülni, megértetve, hogy kegyvesztett lettem. Hogy is mertem visszautasítani, apai múltam ellenére, ezt a pártunk által felkínált elismerést!? Aztán 1958 júniusában a tanügyiek nagygyűlésén a rajoni párttitkár, a főtanfelügyelő és a kiküldött Király Károly jelenlétében minden rám zúdult, ami egy „megrögzött reakcióst” érhet. Még az is, hogy illegális párttag leányának (S. K.) udvaroltam, hogy befurakodhassak a párt bizalmába. Semmivé vált mindaz, amit tettem, és 1959. május 12-én – immár a kegyből adott Csíkdánfalván – letartóztattak, és a tanár-diák per fővádlottja lettem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Behavazott” kisebbségi ügyek (Tőkés Lászlóval a védhatalmi státus elő- és utóéletéről)
A magyar kisebbségi ügyek európai képviseletéhez akár a migránshullám farvizét is igénybe kell venni, tartja Tőkés László EP-képviselő, akivel kitüntetése visszavonásáról is beszélgettünk.
– Hogy érzi magát mostanában Brüsszelben?
– Mi tagadás, van bennem némi félsz, de inkább amolyan tudatalatti. Amikor legutóbb végigjártam az újra kinyitott brüsszeli Zaventem reptér mintegy másfél órás biztonsági akadályversenyét az autós sorompótól a beszállókapuig, megborzongtam: uramisten, ezután ebben lesz részünk? Körülöttem az emberek ugyanúgy itták a kólájukat, cipelték a csomagjaikat, előzékenyek voltak egymással, mosolyogtak, mint néhány héttel korábban. Mégis azt éreztem, hogy mindenre rányomja bélyegét a legutóbbi események nyomán kialakult félelem.
– És amúgy hogy érzi magát az unió fővárosában?
– Felemásan. Amikor az Európai Parlamentbe kerültem, azt hittem, saját gondjainkat vihetjük a világ elé, fórumra találnak saját erdélyi kisebbségi problémáink. Ezzel szemben bizonyos értelemben nekem is a nyakamba kellett vennem Európa, a világ problémáit, ilyen értelemben átrendeződtek a fejemben a nemzetközi gondok. Egyfajta globalizáció ment végbe bennem, más hierarchiába és összefüggésrendszerbe kerültek az aktuális problémák. Itt van például a migráció kérdése. Előtte Erdély Kárpátokon túlról érkező bevándorlóinak problémája kötötte le a figyelmünket, akik milliós nagyságrendben érkeztek térségünkbe új hazát keresni. Ezzel párhuzamosan viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a világ különböző részeiről érkező migránsok hullámverésében a hagyományos, a nemzetek közösségére épülő Európa hasonló problémákkal küszködik, mint a mi nemzeti közösségünk otthon, Romániában. Egész életem hitünk őrzésében, egyházaink szabadságának és kisebbségi egyházaink védelmének jegyében telt. Most azt kell tapasztalnunk, hogy az egész európai kereszténység visszaszorulóban van, és nemcsak az államideológiai alapú ateista diktatúra, hanem a szekuláris, elvallástalanodott, álliberális, intoleráns Európa is hátrányos megkülönböztetéssel sújtja. – Mindez saját prioritáslistájának átrendeződését is magával hozta?
– Átalakulásról nincs szó, némi „nemzetköziesedésről” viszont igen. Hasonló problémákkal találkozom nemzetközi szinten, mint idehaza – másmilyen módon. Mert könnyű belátni, hogy míg hitünket, hagyományainkat, anyanyelvünket védjük, a kisebb-nagyobb európai nemzetek, közösségek érdekeivel találkozunk. Nekem hasonlóképpen fáj a német nemzeti öntudat háttérbe szorulása, mint a magyar nemzettudat sorvadása. Mert ma elképzelni sem lehet, hogy egy német kijelentse, amit itthon azért már egyre kevésbé szégyellünk: magyarnak lenni jó. De fájdalmas a találkozás a nivelláló típusú, az emberi jogok ügyét polgárjogi kérdésre szűkítő nézetekkel is, amikor a francia állampolgárság révén egyenlőségjelet tesznek a muszlim arab és a született francia közé. Mert miközben szeretettel nyújtok kezet a bevándorló muzulmánnak, Franciaországot a franciák és a francia kultúra hazájának tekintem. – A kettős mércét azonban igen mély beágyazottságból kell előrángatni... – Jómagam is a kettős mérce alkalmazását tartom Európa egyik legsúlyosabb problémájának. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma legutóbbi ülésén Szili Katalin tudatosította, hogy kétszer akkora az Európai Unió területén élő hagyományos kisebbségek létszáma, mint a migránsoké. Ennek ellenére az előbbiek ügye iránti figyelem eltörpül a bevándorlók egyéni jogai iránti aggódás mellett. Némi túlzással ma világbotrány lesz abból, ha a szerb–horvát határon rálépnek egy migráns lábára, tévéállomások tucatjai riogatják a világot, hogy nem tartják tiszteletben a hívatlanul ideérkező, netán gazdasági menekültnek számító migránsok emberi jogait.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni? Elképzelhető, hogy a romániai magyarok tyúkszeme megtaposásának fájdalma is könnyebben elgyűrűzik Brüsszelig? – Akár így is kezelhetjük a kérdést, de érzéseim ebben a tekintetben is felemásak. Az unióban ugyanis még odáig sem jutottak el, hogy tudomásul vegyék a külhoni magyar kisebbség létét, kollektív jogait. Ezért aztán annak az alapvetően fonák helyzetnek is örülnünk kell, hogy Lomnici Zoltán azzal kampányolt a minap a brüsszeli restitúciós konferencián, hogy mivel nemcsak a kisebbségi keresztényeket sérti az ingatlan-visszaszolgáltatás kelet-európai akadályozása, hanem a cigányokat is, a rájuk való tekintettel is fel kell gyorsítani a restitúciót. Lomnici logikája szerint, mivel létezik egy erős hátszéllel rendelkező európai cigány stratégia, a magyar ügyet az vinné előbbre, ha a cigány érdekeket is csatlakoztatnánk. Nosza, hivatkozzunk a cigányokra, akkor több esélyünk van saját jogaink érvényesítésére. Ezzel párhuzamosan oda jutottunk, hogy a migránsügy farvizén próbáljuk bevinni Európába a hagyományos kisebbségek kérdését. Örüljünk neki? – Három évvel ezelőtt Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta netán? – Szó sincs róla. A becsületbíróság közel húszoldalas indoklást állított össze az érdemrend visszavonásának alátámasztására, amely tömörnek szánt foglalata a ceauşista-szekurista idők magyarellenességének. Mintha az iratot a volt Securitate Magyar irredenták ügyosztályának – volt ilyen! – szakértői állították volna össze. Ha valaki viszont akarja látni a hajdani horthysta-fasiszta ellenes frazeológiát, diskurzust, ez az indoklás ajánlott olvasmány. Elítélésemben a hajdani intézményes magyarellenesség nyer megfogalmazást, amely nem csak ellenem jelent fenyegetést. Ahol ilyesmi megtörténhet, ahol a bíróság igazat ad két volt titkosszolgálati vezető vádaskodásának, abban az országban senki sem érezheti biztonságban magát.
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy előzetesen egyeztetett témafelvetés volt?
– Részemről teljesen tudatos volt, napokon át készültem rá, hiszen a védőhatalmi státust a dél-tiroli minta alapján nagyon hasznos politikai eszközként kezelem. Ugyanakkor semmiféle egyeztetés nem volt, attól tartottam ugyanis, ha kikérem a miniszterelnök úr környezetének véleményét, azt a bölcs tanácsot kapom, hogy ne vessem fel a kérdést. Hasonló okokból a román–magyar alapszerződés felülvizsgálata ötletének felvetését sem beszéltük meg előzetesen. Holott mindkettőt időszerűnek tartottuk. A védhatalmi státus felvetését megfogalmazásában sem Orbán Viktor, sem a Nemzetpolitikai Államtitkárság nem támogatta azóta sem, következményeitől azonban mindig megvédtek. Ebben az összefüggésben rendkívül nagyra értékelem a Magyar Becsületrend ideítélését, ez a kitüntetés gyakorlatilag teljesíti a védhatalmi státus kívánalmait személyem vonatkozásában. Nekem azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az elszakított területek magyarjai szabadon élhessék meg magyarságukat a szülőföldjükön, és teljes értékű életet élhessenek.
– Úgy tűnik azonban, hogy mindig van lejjebb. A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai átalakulásokat, módszereket, témafelvetéseket tart szükségesnek?
– Egyértelműen rendszerváltozásra van szükség a kisebbségpolitikában, az általános romániai rendszerváltozás ugyanis alig közelített ezen a téren a demokratikus követelményekhez. Románia a kommunista időkhöz hasonló kirakatpolitikát folytat a kisebbségpolitika tekintetében, legfeljebb némi demokratikus álcát öltve magára. Önálló magyar politizálás kell, ennek az igénynek azonban az RMDSZ messze nem akar vagy nem képes eleget tenni. De európai viszonylatban is áttörésre van szükség, az egyéni jogokon alapuló, a diszkrimináció tilalmának általános alapelvein nyugvó, szűkkeblű kisebbségpolitika tanúi vagyunk. Az unió „ostromát” egy pillanatig sem szabad abbahagyni, de kétségtelenül egyre szűkebb a tér: a migránsok kérdése egyértelműen „behavazott” minden kisebbségi kérdést. Fájdalmas a beismerés, de szükséges: ha elméleti szinten folyamatos is e problémák újrafogalmazása, gyakorlatilag helyben topogunk.
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– Neumann Ottó nagyváradi származású újságírót idézem a kilencvenes évek elejéről: maradtál volna szimbólum… Ha maradtam volna a még Ion Iliescu által is forradalmi hősnek nevezett státusban, biztosan semmi baj nem lenne most velem. Engem változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben. Hol politikai, hol egyházi, egyetemi alapítói-irányítói, de magánemberi minőségemben is karaktergyilkossági kísérletek célkeresztjében állok. A legnagyobb eddigi teljesítményemnek azt tartom, hogy képes voltam a felszínen maradni, mert amúgy nem terem fű a magamfajta politikai és nemzeti közszereplőnek. A hibáim felsorolására pedig nem lenne elegendő ez az újságfelület.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erősödő partiumi regionalizmus, tudományos alapokon
A Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) április 28-án Nagyváradon együttműködési megállapodást kötött a Magyar Regionális Tudományi Társasággal (MRTT).
A Partiumi Keresztény Egyetem keretein belül önálló kutatási egységként működő PTKI 2015-ben alakult, létrehozásának célja a Partium területét érintő regionális kutatások tudatos felvállalása, szervezése, a meglévő interdiszciplináris kutatási kapacitás egy rendszerbe való összefogása. Az intézetnek belső és külső tagjai is vannak, a PKE tizenhat főállású oktatója mellett hét Partiummal foglalkozó kutató. Az intézet igazgatója Szilágyi Ferenc geográfus, egyetemi docens.
Az MRTT a magyar regionális tudomány szakmai fóruma. Egy független civil szervezet, amely a területi kutatással, fejlesztéssel, irányítással foglalkozó szakembereket fogja össze. A társaság tagjainak száma meghaladja a háromszázat, közülük közel kilencvenen a határon túli regionális műhelyeket képviselik. Az MRTT a magyarországi tudományos közösség és a határon túli magyarság érdekében összesen tizenhárom regionális tagozatot működtet.
A PTKI az együttműködési megállapodással a Magyar Regionális Tudományi Társaság 14., partiumi tagozatává vált. Az MRTT vezetősége április 27–28-án– látogatást tett Nagyváradon, hogy személyesen is megismerhesse a partiumi tagozat kollégáit, továbbá a PKE érdeklődő hallgatóit – tantermi előadást is tartva egyúttal. Szilágyi igazgató beszámolt a működés első hónapjainak eredményeiről, tárgyévi terveiről. Pálfi József rektor az ünnepi ülés kapcsán kifejezte elismerését, és támogatásáról biztosította a kutatókat. Rechnitzer János professzor, az MRTT elnöke örömmel nyugtázta a PTKI lendületes indulását, kutatóinak innovatív hozzáállását. Érdeklődött az intézet közeljövőben várható, kézzel fogható tudományos eredményei iránt, segítséget is felajánlva. Javaslatára a PTKI-val közösen rendezik meg 2016 őszén Váradon az MRTT következő vándorgyűlését, mintegy 150 fő részvételével.
Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Regionális Tudományi Társaság tagozatává vált a Partiumi Területi Kutatások Intézete
A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tagozatává vált a Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) – közölte pénteken honlapján a nagyváradi székhelyű PTKI.
A két szervezet együttműködéséről csütörtökön írtak alá megállapodást Nagyváradon annak a kétnapos látogatásnak a keretében, melyet az MRTT vezetősége tett a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) működő intézetben.
A partiumi intézet 2015-ben alakult a Partium területét érintő regionális kutatások végzése, szervezése, valamint a meglévő interdiszciplináris kutatási kapacitás összefogása céljával. Az intézethez a PKE 16 főállású oktatója és külső tagként hét Partiummal foglalkozó kutató tartozik.
Szilágyi Ferenc geográfus, egyetemi docens, az intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az önmagát regionális egyetemként meghatározó Partiumi Keresztény Egyetemhatékonyabbá teszi a nyelvészek, geográfusok, történészek, szociológusok partiumi tematikájú kutatásait. Szilágyi Ferenc azt is pontosította, hogy olyanokat is felvesznek az intézetbe, akik nem élnek a Partiumban, de a térséget kutatják.
Az intézet közleménye szerint Rechnitzer János professzor, az MRTT elnöke felajánlotta segítségét a PTKI közeljövőben várható tudományos munkájához. Rechnitzer János javaslatára a PTKI-val közösen Nagyváradon szervezik meg 2016 őszén az MRTT következő vándorgyűlését, amelyre mintegy 150 kutatót várnak.
erdon.ro

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Hat város, hét előadás
Holnap Nagyváradon, az azt követő napokban Szatmárnémetiben, Nagybányán és Nagykárolyban, jövő kedden pedig Sárospatakon mutatja be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a Furik Rita rendezésében készült Az én mesém című gyermekelőadást, május 8-án és 9-én pedig a társulat Kassán játszik a Thália Színházban, ahol az említett produkció mellett a Böjttől böjtig című táncszínházi előadással lépnek színpadra (szintén Furik Rita rendezése). A turnét a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kopácsi-vetélkedő a magyar reformáció bölcsőjében
Öt egyházmegye tizennégy csapata vett részt az V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőn, amit ez alkalommal a Reformáció Emlékéve keretén belül szerveztek meg. Az ifjúsági találkozóra más gyülekezetből is csatlakoztak. A régiekről tanultak, történelemből írtak és remélhetőleg a történelmet írják mindazok, akik részt vettek.
Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a gazdag programmal tarkított ifjúsági nap. Kánya Zsolt Attila, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadó tanácsosa nyitotta meg az alkalmat áhítatával, melyben Gedeonról szólt, aki kilépett a csűrből, a közönyből, a félelemből és hitte, hogy Istennel együtt győzni fog. Kovács Sándor esperes is köszöntötte az ifjakat, bátorítva őket, hiszen már azzal nyertek, hogy jelentkeztek a vetélkedőre.
A versenyzők ezután megkapták az ötven kérdést tartalmazó feladatlapokat, amit Fórizs Enikő magyartanárnő állított össze. Öt egyházmegyéből tizennégy négy tagú csapat mérte össze erejét egyháztörténetből, Arad megyétől Szatmárig. Az aradi egyházmegyéből Kispereg, Pécska és Szentleányfalva, a bihari egyházmegyéből Nagyvárad- Velence és Jákóhodos, az érmellékiből Jankafalva és Nagykágya, a szilágysomlyóiból Szilágyborzás és Kraszna, a szatmáriból pedig Pusztadaróc (2 csapattal), Mikola, Szárazberek és a házigazda Erdőd. A csapatversenyen kívül egy egyéni feladatot is kaptak, melyben megadott címek alapján esszét/ fogalmazást/ jegyzetet írhattak. Egyébként idén is, a fontosabb évfordulókhoz kötötték a tananyagot a szervezők. 450 éve íródott a Második Helvét Hitvallás, a Református Egyház egyik alapirata. Viszonylag kerek évfordulója van idén a Szatmárnémeti Nemzeti Zsinatnak, 370 éve történt. Kerek fél évezrede született Drágffy Gáspár, a reformációt az első között befogadó főúr, ezért a Drágffy-családdal is megismerkedhetnek azok, aki felkészültek a vetélkedőre.
A megszépült erdődi református templomban ifjúsági istentisztelettel folytatták az együttlétet, melyben Kurta Szabolcs érendrédi lelkipásztor hirdetett Igét. A prédikátor egyháztörténeti szempontból kétszeresen is kötődik az erdődi református gyülekezethez. Egyrészt volt dobrai lelkészként tevékenyen részt vett a gyülekezeti szövetség (Erdőd-Dobra-Magyargéres-Szatmárhegy-Kismajtény) létrehozásában, másrészt érendrédi lelkipásztorként utóda annak a prédikátornak, aki a gyülekezet elüldözése miatt kényszerült elmenni Érendrédre 1769-ben. Az ifjúsági nap igei mottója alapján szolgált: "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden." (2Kor 5,17) Az igehirdető az állandóan változó világban a soha el nem múló dolgokra hívta fel a figyelmet: Isten élő szavára a Tőle kapott bölcsességre. Ez az, ami Kopácsiék és Petőfiék idejében is megtartó erő volt, de jelentkezhetett minden kor fiataljainak szívében. Ha valaki saját magáról mondja, hogy bölcs, az hazudik, akiről mások mondják, arról valószínű, elhihetjük - mondta a predikátor. Ősz Sándor Előd kolozsvári egyháztörténész Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítótól és az egyháztörténeti kutatás fortélyairól tartott lendületes és érdekfeszítő előadást. A Bízz Band és az Erdődi Dicsőítő Csapat hangulatos koncertje mutatta meg, hogy lehet az Istent felszabadulva és örömmel dicsérni.
Ezután került sor az eredményhirdetésre. Az első díj Érmellékre, a jankafalvaikhoz került, akik a lehetséges 100 pontból 97-et értek el. Második lett a mikolai csapat Szatmárból (95), a harmadik pedig a szilágysági Kraszna (90,5). Az esszéíró egyéni díjat Magyar István nyerte Mikolából, második a nagykágyai Horvát Irénke, harmadik pedig Komori Viktória Szentleányfalváról. Mindkét kategóriában a győztesek Buzogány Dezső teológiai professzor díját is átvehették a rengeteg más jutalom mellett.
Az eredményhirdetést követően Titoktalanított világ címmel színvonalas, tanulságos, épületes, üzenet-teljes, humorral tarkított előadást tartott a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csapata. Kása Melinda és Kása Zsolt néptánc-tanítással vezette le az együttlétet.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Reformáció Emlékbizottság által támogatta. A projekt címe: Erdőd, a magyar reformáció bölcsője. A bölcső előremutat, reményt sugároz, általában, az életről beszél. Ami Erdődön volt, az a szépen szóló jelen és jövő, tehetséges fiatalokkal. Lelki szemekkel lehetett látni azt is, hogy a református templom előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia össze is mosolyogtak, több mint száz magyar fiatalt láttak, értelmet és bölcsességet. A régiek elmúltak, semmiképpen sem értelmetlenül.
szatmar.ro

Sikeres könyvbemutató az Ady líceumban
A nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében mutatták be V. Szilágyi Istvánnak Az ember szabadsága című kötetét. A csütörtöki esemény a Varadinum rendezvénysorozat záróakordjának is beillet, hiszen a műsor végén a Partiumi Nyugdíjas Egyesület énekkara színvonalas műsort mutatott be: énekeltek Váradról, a háborúkról, valamint vallási énekeket adtak elő. Szavalatok is elhangzottak.
A kötetet Tóth Márta, a líceum volt igazgatója, magyar irodalom tanár mutatta be, bizonyítva, hogy a műelemzés is egy rangos irodalmi műfaj, amit akár magas színvonalon is lehet művelni. Kiemelte a kötet gazdagságát, sokszínűségét. A szabadság gondolata végigvonul a kötet írásain. A könyv kisregényeket, novellákat, drámát és publicisztikai írásokat tartalmaz.
A Neked adom a halhatatlanságot című kisregény nemcsak egy gyógyíthatatlannak tűnő betegséggel küzdő két fiatal drámája, de a szétzilált talajt vesztett társadalom drámája is, hiszen sokan próbálnak szerencsét külföldön, ami sok esetben családi tragédiákhoz vezet. A Fal című novella a falakról szól, amelyek sok esetben eltávolítanak egymástól bennünket. A Csillag című novella a váradi Böhm Hédi életét mutatja be, amikor családjával együtt elhurcolták koncentrációs táborokba, ahonnan szülei soha nem tértek vissza. Az Ikrek a haláltáborokban című novella hőse meg kellett járja a haláltáborok poklát, hogy szeretni tudjon, s rájöjjön, hogy őt is szeretik.
A tanárnő szerint a szerző birtokában van annak a tudásnak, ami a novellák megírásához szükséges, hiszen novellái feszültek, csattanósak. A kötet írásai közül kiemelkedők A nagy visszatérés és az Egy dobogó szív, melyeket a tanárnő fel is olvasott. Jelentősek a kötet egyharmadát kitevő publicisztikai írások is, amelyek érzékeny antennaként fogják fel a politikai, közéleti, kulturális eseményeket. Az írások igen széles skálán mozognak, szólnak a hazai, magyarországi választásokról is, de kulturális téren azt is fontosnak tartja a szerző, hogy szobrot állítsanak Horváth Imrének.
A továbbiakban V. Szilágyi István beszélt a könyv megszületéséről, valamint műhelytitkairől. Ebből kiderült, hogy 50 évvel ezelőtt jelentek meg első írásai a váradi Fáklya című napilapban, s a szerző azóta is publikál. Első írásaira Tuduka Oszkár, a szerző irodalomtanára figyelt fel, aki beajánlotta a Fáklyához. Mint mondta: „Nála az írás belső kényszer, mivel szűkszavú ember, így igyekszik kifejezni gondolatait. Tudatosan ír, mindig egy mondanivalót tűz ki maga elé, és ezt valósítja meg. Fontosnak tartja a gondolat, a szellem, a ráció szabadságát, ez derül ki a Luther című drámából is. Luther a középkor legnagyobb hatalmasságával, a római pápával veszi fel a harcot, hiszen a rációt, a szellemet nem lehet palackba zárni.”
A rendezvény jó hangulatú, meghitt beszélgetéssel, szeretetvendégséggel zárult.
Csatári Sz. István
V. Szilágyi István: Az ember szabadsága - Kisregények, novellák, dráma és publicisztikai írások /Nagyvárad, 2015/
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Új sorozat, ezúttal fúvószenekarokkal
A csíkszéki közbirtokosságok és önkéntes tűzoltó alakulatok bemutatása után újabb sorozatot indít a Csíki Hírlap: a következőkben a térség fúvószenekarainak munkájába tekinthetünk be. Jelenleg tizenöt amatőr fúvószenekar működik Csíkszéken, elsőként a Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekart ismerhetik meg olvasóink.
A zenekart működtető egyesület vezetőjével, Teutsch Gabriellával és a karvezető Sándor Árpáddal beszélgettünk a csíkszenttamási ifjú fúvósokról. A jelenleg huszonöt tagú, 2008 óta működő csíkszenttamási fúvószenekarban tízféle hangszeren játszanak a település ifjai. Tudásukat nemcsak a helyi ünnepi alkalmakkor mutatják meg, hiszen a térség számos kisebb-nagyobb eseményére kaptak már meghívást.
Az első világháború után, a múlt század húszas éveinek elején Bálint Vilmos plébános alakította meg Csíkszenttamáson az első fúvószenekart – amelyet egész Csíkban elsőként tartanak számon. Az a zenekar a második világháborúig működött. Később, 1945 telén Bara Ignác kántor nyugdíjasként kezdte zenélni tanítani a helyi fiatalokat. De miután megalakultak az állami gazdaságok, az emberek egyre kevesebbet zenéltek. Lassan-lassan a hatóságok betiltották a fúvószenés lovas határkerülést, majd a csíksomlyói búcsúra való felvonulást is. Mindezek után, 1981-ben id. Márton Dénes tanított be egy 12 fiatalból álló zenekart, amely mindaddig jól is működött, amíg a fiatalok elmentek katonának, illetve külföldre, aminek következtében feloszlott a zenekar. Azt követően több évig nem volt fúvószenekar Csíkszenttamáson, végül helyi közös összefogás eredményeként 2008-ban megalakult a jelenleg is működő ifjúsági zenekar – ismertette az előzményeket Teutsch Gabriella. A Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekar egyesületének vezetője azt is elmondta, az elinduláshoz szükséges hangszereket a helyi közbirtokosság vásárolta meg, míg a gyermekek akkori taníttatását az önkormányzat fizette.
Az ifjúsági zenekarok állandó nehézsége, hogy folyamatosan cserélődnek a tagok, egyes nemzedékek kinőnek, helyükre újak kerülnek. Az új tagokat pedig be kell tanítani, sok esetben teljesen az alapoktól kezdve. Az is megtörténik, hogy miután egy-egy gyermek kipróbálja a zenélést, rájön, hogy mégsem neki való, és lemorzsolódik. Ugyanakkor arra is van példa, hogy bizonyos fiatalok hiába kerültek el városba egyetemre, amikor tehetik, részt vesznek a próbákon, fellépéseken. Épp emiatt minden évben változik a zenészek száma, jelenleg 25 állandó tagot számlál a zenekar. Tanév közben heti rendszerességgel próbálnak, a vakációban viszont több alkalommal gyakorolnak közösen. Mint megtudtuk, Sándor Árpád karvezető nem mindig van jelen a próbákon, a fiatalok nélküle is tudnak már próbálni.
„Utánpótlásra van szükség” – ismerte el a zenekar vezetője. Meglátása szerint inkább az érdeklődőből van hiány a településen. Azt is elárulta, hogy az ifjaknak a vakációkban pozitívabb a zenéléshez való hozzáállásuk, év közben, a tanulás mellett viszont kevesebb időt tudnak arra szakítani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem elég csak a próbákon részt venniük a tagoknak, hanem otthon is minél többet gyakorolniuk kellene – akkor tudnak csak megfelelően fejlődni.
Teutsch Gabriella megjegyezte, hogy sokféle csoport működik a településen, amelyek megosztják a fiatalokat. De a zenekar pozitív vonzata például, hogy a tagok közül többen iratkoztak a csíkszeredai művészeti líceum zeneosztályába, az idősebb generációból pedig vannak, akik Nagyváradon folytatták egyetemi tanulmányaikat zenei szakirányon. Közülük voltak, akik toborzót szerveztek, illetve az egyik évben az Iskola másként programba is bekapcsolódtak.
A fúvósegyesületet 2014-ben azzal a céllal hozták létre, hogy törvényesen tudjanak a zenekar anyagi költségeivel – hangszervásárlással, utazási kiadásokkal – elszámolni. A fúvósok első számú segítsége a közbirtokosság, illetve a szülők és az önkormányzat, mellettük időnként a helyi vállalkozók is hozzájárulnak kiadásaik fedezésére. Az egyesület révén pedig az elmúlt években a jövedelemadó két százalékát is többen felajánlották számukra, ami egy kisebb összeg, de – mint Teutsch fogalmazott – az is nagyon jól jön. A felajánlott összegekből egyik évben hangszert vásárolnak, másik évben pedig turnézni megy a csapat.
Mint megtudtuk, a 2008-ban megvásárolt hangszereket folyamatosan cserélni, javítani kell – ez állandó költség. Korábban a közbirtokosság segítségével készült el egy rend fellépőruha, de amellett szükségük lenne vastagabb kabátokra, amelyekben télen is színpadra állhatnak a fiatalok. Szükségük lenne egyforma kesztyűkre, és ha tehetnék kottavásárlásra is költenének – részletezte Teutsch Gabriella és Sándor Árpád. A karvezető megjegyezte, mindezek mellett a jelenleg használt hangszereket is jó lenne professzionálisokra cserélni, hiszen nem lehet tudni, hogy a fiatalok többsége által használt gyengébb minőségűek mikor mennek tönkre. Azt is megjegyezte, hogy – habár több ezer lejes különbség van a professzionális és kínai új hangszerek ára között – egy új kínai árából vásárolható egy használt profi hangszer.
Hosszasan sorolták az eseményeket, amelyeken fellépett az ifjúsági fúvószenekar az elmúlt években. Elsősorban a helyi eseményekre hivatalosak, de több alkalommal jártak vendégszerepelni is. Többek között zenélnek a március 15-ei ünnepségen, húsvéti határkerülésen, kortárstalálkozókon, a helyi falunapokon, a Tusnád Maratonon, a balánbányai városnapokon, a felcsíki fúvóstalálkozón, testvértelepülések ünnepein, illetve karácsonyi műsort is adnak a helyieknek. Továbbá megmutatták tudásukat a Madéfalvi Hagymafesztiválon, tanulhattak a csíkszentsimoni fúvóstáborban. Emellett a fúvószenekart tavaly meghívta a szüreti bált szervező korosztály, hogy ők biztosítsák a zenét felvonulásuk alatt.
A zenekar tagjai és hangszereik
Albert Ernő – harsona, Albert Levente – harsona, Antal Balázs – dobszett, Antal Zsuzsanna – fuvola, Bíró Alpár – trombita, Bíró Dávid – vadászkürt, Bíró Henrietta – fuvola, Bőjte Sarolta – trombita, Csók Anita – klarinét, Demeter Adolf – tuba, Ferencz Boróka – fuvola, Guzrán Erzsébet – klarinét, Imets Dorottya – vadászkürt, Kiss Szabina – fuvola, Kósa Endre – tenorszaxofon, Kurkó Noémi – tenorkürt, Mákszem Boglárka – vadászkürt, Molnár Andrea – tenorszaxofon, Molnár Szabina – fuvola, Szabó Andrea – tenorszaxofon, Szabó Edina – fuvola, Szebeni Cintia – klarinét, Szebeni Melinda – trombita, Teutsch Péter – klarinét, Teutsch Tamás – pikoló, fuvola, dobszett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Párbeszéd kialakítása a cél
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megszervezésre Nagyváradon 2016. április 28. és 29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia.
Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem, Történelem tanszékével közösen szervezte.
A magyar és román nyelvű konferencia megnyitójára április 28-án 14 órától került sor a Nagyváradi Egyetem, Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat, akkor amikor két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyűlteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén tallálkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A korszakban Erdély története a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia, George Barițiu Történettudományi Intézetében, nem utolsó sorban pedig az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölték úgy az állam és egyház, mint az urbanizáció, térszerkezet, építészettörténet, népesedési folyamatok, társadalom, elit vagy épen a hadtörténet témakörét.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Az előadásokat a hallgatóság részéről élénk érdeklődés fogadta. Az előadások úgy magyar, mint román nyelven zajlottak. Minden szekció után lehetőség volt a kérdések feltevésére, a szakmai kérdések megvitatására. A résztvevők ki is használták ezt az időt. Olyannyira, hogy a legutolsó előadás elmaradása miatt nyert közzel fél órával is okosan sáfárkodtak a résztvevők: egyaránt jutott idő minden felmerült kérdés megválaszolására, illetve a problémák megvitatása sem maradt el. A rendezvény szakmai részének zárásaként egy rövid belvárosi séta, majd vacsora következett.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia, másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatásai programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte. 1918 után pedig úgy a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindultak vagy folytatódtak a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyartörténetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése. A plenáris előadás után a szekcióelőadások kerültek sorra.
Lesz folytatás
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a beígért várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megujúlt történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik azokat. A konferenciát jövőre is megkívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak.
A rendezvény nem valósulhatott volna meg Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium támogatása nélkül.
RODOSZ Bihar sajtóközlemény
erdon.ro

Dózsa-monodráma a Vigadóban
Ki áll ma ki közös érdekeinkért?
Kézdivásárhelyre érkezik Sebestyén Aba, ezúttal Dózsa György szerepébe bújva. A Török Viola által rendezett, Székely János szerző tollából származó Dózsa című előadást május 6-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában tekinthetik meg. Ennek kapcsán kérdeztük a színész-rendezőt.
– Nem először áll közönség elé monodrámával, amely nem a populáris, könnyen emészthető műfajok közé tartozik, mi indokolja a választást?
– Nagyon érdekel ez a műfaj szakmailag, művészileg, hiszen egy színésznek hatalmas kihívás, hogy egy–másfél órán keresztül érdemben fenntartsa a figyelmet, érvényes dolgokat tudjon közölni. Másrészt izgat a téma is: a Dózsa is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Történelmi személyiségek a Yorick színpadán projektjének keretében valósult meg. Az első a Tér című produkció volt, amely Bolyai János gyötrelmeiről és szerelmeiről szólt. Úgy érzem, az előadások által folyamatosan tanulok én is, színészileg gyarapodom.
– Miért tartja fontosnak nagy személyiségek bőrébe bújni? Nagyságukat vagy éppen emberi mivoltukat tartja hangsúlyozandónak?
– Éppen ez a kettősség izgat: hogy lehet megfogni egy zseni, egy kivételes személyiség lényegét, emberi oldalról. Bolyaiban is ez csigázott fel: mi a zseniség, milyen ember volt ő maga? Ugyanakkor Dózsáról nagyon sok minden fennmaradt, igaz és hamis is, ellentmondásos írások születtek róla. Vitathatatlanul karizmatikus személyiség volt, de az érdekelt: mikkel küszködött, hogyan lett ő vezér? Miként bukott vagy buktatták meg, milyen csapdákkal és felelősséggel jár, ha az ember vezető személyiséggé válik? Továbbá: mit tud ma üzenni nekünk Dózsa története, mit jelent tulajdonképpen vezéregyéniségnek lenni? Aktuális kérdés ez a mai napig, hiszen bizonyos dolgokat valakinek, valakiknek föl kell vállalni, élre kell állni, ki kell mondani, ha valami nem tetszik, vagy éppen tetszik. Az érdemi kritikát meg kell fogalmazni, ez örök téma.
– Hogyan zajlik a színész felkészülése, amikor történelmi személyiséget, illetve, amikor hétköznapi figurát alakít?
– Nyilván a dokumentálódás, szakkönyvek olvasása a felkészülés alapja, de az eszközök ugyanazok: az emberi oldal által tudok a nézőhöz is közel kerülni, nem a karakter heroikus mivoltát igyekszem megmutatni, az megfoghatatlan. Lényeg, hogy én, Sebestyén Aba, milyen emberi gondolatokat tudok közölni valakiről, aki valószínűleg hasonló gondokkal küszködött, mint egy mostani ember. Nem egy hősi póz mögé bújva közelítem meg, hanem az igazi emberi gondolatok, kétségek felől. Dózsa olyasmiért állt ki, ami mai napig az emberiség vesszőparipája, az egyszerű dolgokért, például a szabadságért.
– Milyen közönségnek ajánlja, kik tudják befogadni az előadást?
– Zseniális a szöveg. Székely János rendkívül érzékletesen fogalmazza meg Dózsa gondolatait. Akit érdekel az irodalom, a történelmünk, a múltunk, amely nélkül nincs jelenünk, nincs jövőnk, az jöjjön el az előadásra. Természetesen a diákoknak is ajánlom, hiszen a tanagyaghoz is kapcsolható, de nem csak nekik. Bárkinek, akit érdekel: hogyan is állunk mi ma a vezéregyéniségekkel, van-e ma közöttünk olyan, aki képes kiállni közös érdekeinkért, jogainkért, és vajon mit kockázat az, aki ezt érdemben meg is teszi?
Sebestyén Aba 1973. december 8-án született Brassóban, színész, rendező, egyetemi tanár. 1996-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, 2005 és 2008 között pedig rendező szakon magiszteri fokozatot. 2010-ben doktorált a bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen. 1996-tól a szatmárnémeti, nagyváradi, debreceni és marosvásárhelyi színházakban játszott. 2002 és 2013 között óraadó tanárként, majd 2013-tól az intézmény docenseként, színészmesterséget és rendezést tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 2002-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, 2004-ben megalapította a Yorick Stúdió kortárs színházi műhelyt, amelynek azóta is a vezetője, rendezője.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A négyszáz éves Marosvásárhely kincsei
Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulójára szervezett tudományos értekezletet a marosvásárhelyi történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület. A jeles előadók a várossá válás történelmi tudnivalóit taglalták.
A Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevél másolata, a város akkortól használatos címere és pecsétje, illetve azok leírása a város 400. éves évfordulójára nyílt kiállításon látható a Vármúzeumban. A Marosvásárhely történetében legértékesebb dokumentumot az Állami Levéltárban őrzik, amely a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, ezért csak a másolatát lehetett kiállítani.
Az 1616. április 29-én kelt kiváltságlevelével Bethlen Gábor fejedelem a székelység legnépesebb települését – a 17. század elején Marosvásárhely lakossága nem több, mint 2000-2500 fő – kiemelte a mezővárosok sorából és jogi értelemben egyenrangúvá tette az erdélyi nagyvárosokkal, Brassóval, Nagyszebennel, Besztercével és Kolozsvárral. Marosvásárhely már korábban is rendelkezett kiváltságokkal, amelyeket a magyar királyoktól és az erdélyi vajdáktól, valamint fejedelmektől kapott, és a város vezetésének sikerült is időről időre megújítani a privilégiumokat.
A szabad királyi városi rang tulajdonképpen joghitelesítést jelentett a város és lakói számára. Ezt a helyzetet elemezte Simon Zsolt történész, a Román Akadémia tudományos munkatársa, aki előadásában a rangemelés előzményeit ismertette.
A város kiváltságai
Pál-Antal Sándor akadémikus az 1616. április 29-én kelt szabadalomlevelet elemezte, pontról pontra. A rendkívül összetett és tömör, latin nyelven írott oklevélnek máig sincs hiteles, teljes fordítása – mutatott rá. A nyugalmazott levéltáros is egy 1863-ban készült tartalmi fordításra hivatkozva ismertette azokat a kiváltságokat, amelyeket a város elnyert: címer, zászló, pecsét, szabad vásártartási jog – a város polgárai peres ügyekben végső fellebbezésként egyenesen a fejedelemhez fordulhatnak, saját ügyvédeik lehetnek, a települést fallal lehet körülkeríteni, és amennyiben a városban laknak, a nemeseknek is adózniuk kell. Ezt azonban a nemesek sérelmezték, így a 31 nemesi telek továbbra is adómentes maradt, csak annyiban kellett adót fizetniük, amennyiben a várban is volt lakásuk.
A pestisjárványtól megtizedelt város
Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban végzett többéves ásatás eredményeit vetített képes előadásban ismertette, megjegyezve, hogy a várban működő egykori ferences kolostor maradványainak feltárása olyan mesterségek és műhelyek meglétére derített fényt, amelyekről írásos források nem maradtak fenn. Sikerült több középkori lakóház helyét meghatározni, a kolostort alaprajzában helyreállítani, a vártemplom freskótöredékeit feltárni, és láthatóvá tenni. A munkálatok még hosszú évekig tarthatnak és sok érdekességet felszínre hozhatnak, hiszen ez a vár abban a különleges helyzetben van, hogy a lebontott középkori épületekre (a 18. században beköltöző császári hadsereg elűzte a várban lakókat) nem építettek rá semmit, tehát csupán a rárakódott földréteget kell eltávolítani. Soósnak azt is sikerült tisztáznia – részben az írott források alapján (krónikák, oklevelek), részben a régészeti feltárások, falkutatások nyomán – hogyan épült a marosvásárhelyi vár, milyen szakaszai voltak az 50 évig tartó munkálatoknak. Előadásában részletesen beszélt az építkezésről, a teherről, amely a városlakókat sújtotta, hiszen „felsőbb” támogatás nélkül, saját erejükből kerítették fallal körbe városukat, hogy megóvják a különféle támadásoktól. Várkatonai védelmi szempontból csupán a portyázó hadaknak tudott ellenállni, egy szisztematikus ostrom azonban tragikus lett volna. Erre azonban nem került sor, az 1658-as tatárdúlás elkerülte a várost. A középkori városlakókat sokkal inkább megtizedelték a járványok – elsősorban a pestis –, mint a háborúk, ugyanis a köztisztaságra nem fordítottak figyelmet, gyakran megesett, hogy a szemét, az emberi ürülék a házak ablakáig ért. Ezért is eshetett meg az, hogy az első pestisjárvány az ittlakók egynegyedét vitte sírba.
Bethlen Gábor türelme
Bethlen Gábor művelődéspolitikáját Spielmann Mihály elemezte a legfrissebb szakmunkák és saját kutatásai alapján. A történész Bethlen Gábor könyvszeretetét, nyomdapolitikáját, könyvkiadását ismertette, kitérve a fejedelem korában külföldön tanuló akadémiták (peregrinusok) tanulmányidejére és a diákok népességére is. Bethlen vallási türelme gyakorlati türelmi politika volt, ugyanis sem a szombatosokkal szemben nem járt el, sem erőszakos térítésekre nem volt hajlandó – mutatott rá a kutató. Az uralkodó református vallás számára is az ideológiai támaszt jelentette uralkodásában, de nem tudta és nem is akarta nélkülözni a tanult katolikus főnemesség tagjait, akiket az udvari elit sorába emelt. Ami a románsággal szembeni magatartását illeti, igyekezett a román, ortodox papság működését támogatni. Fölszabadította a román papokat a jobbágyi sorból és a gyulafehérvári püspökség fennhatósága alá rendelte valamennyi ortodox vallású alattvalóját. Román források feltételezik, hogy végső szándéka a kálvinista vallásra való áttérítés lett volna, ezt azonban az oklevelek nem igazolják.
Bethlen volt az első olyan erdélyi uralkodó, aki tudatos művelődéspolitikát folytatott, egyenrangúnak tekintve a gazdasági vagy a hadi szükségletekkel. Erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze Mátyás király Corvináit, ezt az erőfeszítését azonban nem koronázta siker. (A híres fejedelmi könyvtárból csupán két könyv maradt az utókorra, a többit elpusztította a már említett 1658-as tatárdúlás.)
Bethlen Gábor akadémiát alapított Gyulafehérváron 1622-ben, amit 1658-ban a tatárok elpusztítottak, de 1662-től újjáéledt Nagyenyeden, ugyanis Bethlen még életében a gyulafehérvári akadémiának ajándékozta Nagyenyedet minden tartozékával együtt. Az akadémia irányítására, valamint a tanulóifjúság oktatására külföldi tanárokat hívott, elsősorban a Német- Római Birodalomból, akik tevékenységük java részét már Bethlen halála után, I. Rákóczi György idejében fejtették ki
incs végleges döntés szoborügyben
Kettőt választott ki a zsűri a Maros megyei RMDSZ által februárban meghirdetett Bethlen Gábor egész alakos, köztéri szobor-pályázatára beérkező nyolc pályamunka közül – a terveken kisebb változtatásokat kell eszközölniük az alkotóiknak, hogy végül eldőljön, a kettő közül melyiket állítják ki Marosvásárhely főterén.
A Béke és az Aranykor jeligét viselő szoborpályázatok – Harmath István székelyudvarhelyi és Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotásai – váltották ki a héttagú zsűri – Nagy Miklós Kund író, Keresztes Géza műépítész és az öt szobrászművész, Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan – tetszését. A nyolc pályaművet a Köpeczi-Teleki házban állították ki, és a közönség is kifejthette véleményét. A végső döntés egyharmadát a közönség szavazata tette ki, míg a kétharmadát a zsűrié. A közönség a legtöbb szavazatot a Consilio firmata Dei és a Kassiopeia című munkákra adta, 943, illetve 928 szavazatot. Őket a Szülőföld című alkotás követte 748 szavazattal és az Aranykor 684 szavazattal.
Az eredményhirdetésre a Kultúrpalota nagytermében azon az ünnepségen került sor, amelyet a 400. évfordulóra szerveztek. Négy évszázaddal ezelőtt ugyanis ezen a napon, 1616. április 29-én Bethlen Gábor, Erdély fejedelme aláírta azt a dokumentumot, amely szabad királyi városi rangra emelte a várost, hivatalosan is Marosvásárhelynek nevezve Székelyvásárhelyt. A rendezvényen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lépett közönség elé, a szoborpályázaton meghozott döntést Soós Zoltán független polgármesterjelölt hirdette ki, ünnepi beszédet mondott dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja.
A nyolc beérkezett pályamű: Fejedelem – Sánta Csaba, Szováta Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – Baróthi Ádám, Szászrégen Kassiopeia – Zavaczki Walter Levente, Székelyudvarhely Consilio firmata Dei – Makkai István, Marosvásárhely K – Pokorny Attila, Marosvásárhely Szülőföld – Nagy Benedek, Budapest Béke – Harmath István, Székelyudvarhely Aranykor – Deák Árpád, Nagyvárad
Antal Erika |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ötéves Osonó-előadás
A 2011-es bemutató óta három kontinens huszonhárom országának 153 településén, összesen 446 alkalommal játszotta a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Fazakas Misi rendezte, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót, amely ez idáig 11 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát, és számos díjban részesült. Szombaton a Nagyváradon tartott regionális Taizé-találkozón lépnek közönség elé a Posticum Keresztény Kulturális Központban, amelyen részt vesz a Taizé-i szerzetesközösség néhány tagja, illetve a közösség priorja, majd vasárnap Hódmezővásárhelyen a Cseresnyés Kollégiumban lesz látható az előadás. (fekete) A 2011-es bemutató óta három kontinens huszonhárom országának 153 településén, összesen 446 alkalommal játszotta a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Fazakas Misi rendezte, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót, amely ez idáig 11 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát, és számos díjban részesült. Szombaton a Nagyváradon tartott regionális Taizé-találkozón lépnek közönség elé a Posticum Keresztény Kulturális Központban, amelyen részt vesz a Taizé-i szerzetesközösség néhány tagja, illetve a közösség priorja, majd vasárnap Hódmezővásárhelyen a Cseresnyés Kollégiumban lesz látható az előadás.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fiatal történészek tanácskoztak Nagyváradon
Kétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte.
Párbeszéd kialakítása a cél
A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet.
Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás).
Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit.
Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése.
A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket.
Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját.
Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására.
Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt.
Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?).
Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták.
Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is.
Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva.
Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki.
Folytatást is terveznek
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta.
Bélfenyéri Tamás
Transindex.ro

Az EMNP jelöltjei: más vonalvezetést ígérnek a megyének
Bemutatta vezető jelöltjeit a Bihar Megyei Tanácsba az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A június 5-i választáson megyei tanácsosjelöltként indulók maguk mondták el, mit tartanak fontosnak a megyében. A listán eséllyel szereplők átlagéletkora valamivel 30 év fölött van, különféle témakörökben képzett jelöltekről van szó.
Külön sajtótájékoztatón mutatta be Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hogy kiket indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyei tanácsosjelöltekként. Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, nagyváradi polgármesterjelölt köszöntötte az egybegyűlteket az EMNP székházában, azt hangsúlyozva, hogy „hiteles alternatívát kínálunk azokra, akik eddig irányítottak”.
Mint azt már ahogy megírtuk, az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első hat helyén a következők állnak, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente.
Gondok és tervek
Csomortányi István 34 éves, építőmérnök végzettségű. Mint mondta, fő célja a közpénzek tiszta és átlátható kezelésének bevezetése, „a korrupt, mutyizós rendszer lecserélése, amely rendszer most még a magyar többségű településeket is súlyosan érinti a megyében”. Emellett az itthon maradás érdekében munkahelyek teremtése a célja, például az Érmelléken is létesítendő ipari parkokkal, továbbá az érmelléki gazdák támogatása, és az, hogy „a magyar többségű településeken a magyar nyelv becsületét helyreállítsuk a közigazgatásban, ahol most a magyar vezetők sem használják a hivatalos kommunikációban az anyanyelvüket”.
Nagy József Barna 42 éves, szociális munkás végzettségű. Ő a szociális munka terén szerzett tapasztalatait kamatoztatja majd a tanácsban. Szintén hangsúlyozta a „mutyizós rendszer lecserélése”-tervet, és szerinte a mostani megyei tanács tele van megalkuvókkal. Mint mondta, nevesítheti is őket – de kérdésünkre végül nem tette meg.
A jelöltlistán a következő dr. Szilágyi Ferenc, aki nem tudott jelen lenni a tájékoztatón, de akiről Csomortányi István elmondta: 38 éves, és a PKE oktatója. Szilágyi Ferencegyben a Partiumi Autonómiatanács elnöke is. Gazdaságföldrajzi szakember, fő célja az utak és vasutak helyreállítása lenne, amelyen összekötötték régebben a mai Bihar és hajdú-Bihar megye településeit. Kiemelt célja például a Nagyvárad- Debrecen vasút helyreállítása. Kérdésünkre, hogy mi van ezzel, a nevében szóló Csomortányi István így fogalmazott: „Mások mindenféle ígéretei ellenére most semmi, csak hanta, nem adtak be eddig semmi kezdeményezést sehova, pedig ez a vasút 40 percre rövidítené a két város közötti utat, ami nagy fejlődési potenciállal bír”. Szilágyi Ferenc terve még tanácsosként az Érmellék felzárkóztatása, Debrecen- Margitta gyorsforgalmi út szorgalmazása.
Kálmán Balázs 31 éves, informatikus végzettségű. A régiók közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazza, a közlekedésben is, gyorsforgalmi utak és a repterek közös kihasználása révén. Továbbá a megyében felülvizsgáltatná „a tömegközlekedési cégeknek sokszor esztelenül, máskor korrupt módon kiadott szállítási engedélyeket”, és szakemberekre bízná a vidék fejlesztését. Ő is kiemelte a kenőpénzek elleni harc fontosságát.
Varga Csaba 34 éves építészmérnök, ugyanakkor hegymászó is. E kettőből kiindulva ő az építészetre és a környezetvédelemre helyezné a hangsúlyt tanácsosként. Mint mondta, Pádison, Glavoion, Vértopon és még sokfelé illegálisan építkeznek sokan, ezt le kell állítani, ugyanakkor átfogó fejlesztési terv szükséges. Emellett szorgalmazza majd a turistainformációk magyar nyelven való feltüntetését a román mellett, az erdőkitermelések visszaszorítását és az építkezési engedélyek körüli bürokrácia csökkentését. Minden korszerűsítésre, ami nagyobb és ami közpénzből megy, ötletversenyt vezettetne be, a mostani gyakorlattal szemben – erre rossz példaként hozta fel a nemrég elkészült, csúnya és már szétesőben lévő nagyváradi főteret, „ahova kitaláltak egy váradi neoszecessziót, ami mesterséges, és ami csak a polgármester ízlésének leképeződése”.
Pólik János Levente 31 éves közgazdász. Ő azt emelte ki, hogy a fiatalok elvándorlása ellen, a vidékfejlesztésért és az EU-források jobb felhasználásáért kardoskodna.
Zárásképpen a jelöltek úgy összegeztek, hogy „aki változást akar a magyarság ügyeinek kezelésében, aki erősebb és tisztább kiállást akar ezekben és a többi közügyben is, az az önkormányzati választáson válassza az EMNP jelöltjeit”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Diákkonferencia a PKE-n
Tizenkilencedik alkalommal tartották meg pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Tudományos Diákköri Konferenciáját (PTDK) Nagyváradon, amelyen a bemutatkozó hallgatók egy szakmai bizottság, egymás, valamint a felsőoktatási intézményhez tartozó egyéb személyek és minden érdeklődő előtt ismertethették kutatási területeiket.
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen Ráksi Lajos egyetemi lelkész tartott áhítatot, akit Dr. Pálfi József rektor és Dr. Szász Erzsébet, a PTDK főszervezőjének köszöntő beszédei követtek. A versenyen kilenc szakosztályban összesen kilencven hallgató tudományos igényű dolgozata és azok rövid bemutatója mérettetett meg. Az előadások és a szakmai zsűri értékelésének és döntésének megfelelően a zsűrielnökök a következő diákoknak ítélték oda az első három díjat: német nyelv és irodalom szakon első helyezett lett János Erzsébet Piroska és Gergely Tamás, második lett Cseuz Annamária, harmadik helyen végzett Kálmán Andrea; angol nyelv és irodalom szakon szintén ebben a sorrendben végzett Holt Sebastian és Rózsa Tekla-Beáta, őket Kiss Erzsébet Janka, Erdős Alexandra és Gáti Éva-Melinda követték a második helyen, harmadik pedig Bócsi Dorottya, Gui Cristian, Varga Anett és Hosszú Gréta-Bettina lett; magyar nyelv és irodalom szakon első lett Szegedi Csilla, második Egri Dóra, harmadik Csókási Tímea; filozófia és képzőművészet szakon György Katalin és László Attila lettek az elsők, második Kónya Kincső és Trif Tünde-Emőke, harmadik Deák Péter, Egyed Péter és Tokos Arnold Ottó; társadalomtudományok szakon első lett Virág Ádám, Csányi Emese, második Kelemen Anna Gyöngy és Csányi Emese, harmadik Kubas Eleonóra és Zsisku-Gergely Gabriella; zene szakon első lett Ambrus László, második Elek Gergő, harmadik Fábián Attila; neveléstudományok szakon első Nagy Vanda Krisztina, második Bíró Tünde Lilla, harmadik Bagosi Csilla-Mária és László Beáta; Nyelv, kultúra és civilizáció és Teológia szakon első lett Lajos Édua és Bodnár Lajos, valamint harmadik Feiszés Iulia Gabriella (második helyet nem osztottak); közgazdaságtudomány szakon második lett Kovács Aletta Beatrix és Lengyel Erzsébet, harmadik lett Gál Vivien (első helyet nem osztottak).
A hosszú, de tartalmas nap után a legjobb helyezéseket elért hazai és határon túli diákok egy szerény jutalmon túl lehetőséget kaptak arra is, hogy továbbjussanak a kolozsvári ETDK-ra, majd a budapesti OTDK-ra, ahol bebizonyíthatják, hogy kutatásaik a szélesebb tudományos körökben is megállják a helyüket. A résztvevők elismeréseképp többen ajándék könyvcsomagokat vehettek át, a díjátadást követően pedig a szervezők mindenkit szeretettel vártak egy állófogadásra.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bizonytalan a referendum sorsa
Bár a nagyváradi polgármester, Ilie Bolojan többször kijelentette, hogy a helyhatósági választásokkal párhuzamosan, június 5-én megtarthatják a harmadik népszavazást Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítéséről, több kérdőjel is felmerült ennek törvényességével kapcsolatban. A polgármester szerint az Országos Választási Hatóság nem emelt kifogást az ellen, hogy ugyanazon a napon tartsák a kétféle szavazást, de a Központi Választási Iroda véleményét is kikérték arról, hogy tarthatják-e azokat ugyanazokban a szavazóhelyiségekben. Ilie Bolojan polgármester az ebihoreanul.ro oldalnak azt nyilatkozta, hogy a referendum nem szervezhető meg ugyanazokban a szavazóhelységekben. Ami bizonyos: a ma megtartandó rendkívüli tanácsülés napirendjén egyelőre nem szerepel semmilyen, a népszavazással kapcsolatos határozattervezet. A részletekre visszatérünk.
(fried)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A betegágy mellett eltöltött idő szent idő
„A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek” – mondta Florence Nightingale (1820–1910) brit ápolónő, a modern nővérképzés megalapítója, kinek emlékére minden évben május 12-én ünneplik meg az ápolónők világnapját. Szerdán, a világnapra készülve, Nagyváradon gyűltek össze a Caritas Catolica házi-beteggondozói programjának munkatársai, valamint az idősotthonok ápolónői és gondozónői, hogy egy rendhagyó szakmai találkozó keretében közösen ünnepeljenek. Az esemény ünnepi szentmisével kezdődött a Nagyvárad-újvárosi Szent László templomban, ahonnan a résztvevők a plébánia alagsorában berendezett közösségi terembe vonultak.
„Ferenc pápa üzeneteiben gyakran emeli ki a betegágy melletti munka értékességét. Az ilyen szolgálat fáradságos és nyomasztó tud lenni, főképpen akkor, ha hónapokon, vagy éveken át húzódik. Ez a szolgálat azonban az életszentség felé vezető úttá válhat. A betegágy mellett eltöltött idő szent idő” – fogalmazott beszédében az egybegyűlteket köszöntő Nagy Andrea, a nagyváradi Szent Erzsébet Idősotthon vezetője, aki hozzátette – „A mai rendezvénnyel hálánkat fejezzük ki szakápolóinknak, idősgondozóinknak, lelki gondozóinknak, segítő szakembereinknek mindennapi munkájukért”.
A világnapi ünnepség keretében két előadást is meghallgathattak a szakemberek. A rendezvény első felében Barta Szabolcs lazarista atya a beteggondozás lelki vetületeiről értekezett Ép lélek címmel. Előadásában beszélt többek közt arról a lelki többletről. „Ez a plusz túlmutat az elvégzett rutinos munkájukon. Ebben mutatkozik meg az Istentől kapott irgalmas szeretet” – fogalmazott az atya, aki a későbbiekben beszélt még a szakmai kiégés fogalmáról, okairól és tüneteiről, valamint arról, hogy hogyan lehet azt megelőzni és kezelni egy nagy lelki és fizikai terhekkel járó munkakörben. A világnap záróakkordjaként Staharoczky Noémi táplálkozási szakértő a gondozói munka testi vetületeiről és az egészséges életmódról tartott előadást Ép testben címmel. A résztvevő mintegy félszáz szakápolónak ugyanakkor egy bőséges szeretetvendégségre is kedveskedett a Caritas.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A román kormányt Nagyváradról irányítják
A Cioloș-kormány a nagyváradi polgármester utasítására – aki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára is egyben – törvényeket felülíró rendelettel sietett a kínos referendumkalandba keveredett Ilie Bolojan megtámogatására.
A kormány szerdai ülésén elfogadott, a 2000/3-as számú törvényt módosító sürgősségi kormányhatározat alapján – az illetékes választási bizottságok állásfoglalása ellenére – megtarthatják a Nagyvárad és a szomszéd község, Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendumot június 5-én, a helyhatósági választásokkal egy időben. A határozat szerint ugyanazokban a szavazóhelyiségekben, ugyanazokkal a választási bizottságokkal szervezhetik meg a helyi jelentőségű népszavazást Nagyváradon és a Botoşani megyei Dîngeni községben, ahol Gulioaia, Buneni és Coşteni falvak létrehozásáról kérdik majd a helybélieket.
A nagyváradi helyi tanács NLP-s többsége kedden fogadta el a népszavazás menetrendjét, azzal a felkiáltással, hogy amennyiben másnap megszületik a kormányhatározat, lesz referendum a helyhatósági választásokkal egyszerre. A kierőszakolt kormányhatározatnak köszönhetően egyébként az sokadik mandátumára pályázó Bolojan polgármesternek sikerül betartania azt az ígéretét is, hogy a referendum nem jár más költséggel, mint a szavazólapok kinyomtatása. Az előző két népszavazás a választók távolmaradása miatt nem hozta meg számára a győzelmet, ám most az önkormányzati választások örve alatt meglehet a kellő érdeklődés és többség. A románság erőteljes propagandát folytat Nagyvárad még nagyobbá tétele érdekében, mind a területét, mind a lakosságszámot illetően. A Ceaușescu-rezsim idején az erőltetett iparosítás és urbanizáció farvizén az 1966-ban még csak százezres, magyar többségű város a rendszerváltás évére negyedmillióssá és kétharmad részben román lakosúvá vált.
A Körös-parti város lakosságának ma már alig 22-23%-át kitevő magyarság politikai képviselői közül egyelőre csak az RMDSZ van jelen a helyi képviselő-testületben, de semmilyen lényeges döntésbe nem képes beleszólni. A grandomán Bolojan elképzeléseit nem mindig ellenezték a tulipánosok kellő eréllyel az elmúlt években, a színromán környékbeli falvak bekebelezéséről szóló referendum kapcsán is szordinóval foglaltak állást, holott az előnytelen a magyarságra nézve, amelynek létszáma a következő népszámlásig a 20% alá csökkenhet. Az Erdélyi Magyar Néppárt pedig csak a partvonalról tudott eddig bekiabálni, nem lévén képviselete az önkormányzatban.
itthon.ma//erdelyorszag

A magyarság pénze hova tűnik?
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és nagyváradi polgármesterjelöltje, valamint Moldován Gellért Lajos, a párt nagyváradi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertették az EMNP váradi önkormányzati képviselőjelöltek választási programját. Többek között szó volt a közpénzek elköltésének átláthatóságáról, illetve terítékre került a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendum is, amely a helyhatósági választásokkal egyszerre, június 5-én lesz megtartva.
Zatykó hangsúlyozta, hogy az Átlátszó Erdély elnevezésű független szervezet oknyomozó írásaival próbál rávilágítani a közpénzek elköltésére. „Az RMDSZ 2009 óta kap pénzt az erdélyi magyar lakosság számára a román kormánytól, ám a szervezet mindeddig soha nem számolt el a közösség felé” – fogalmazott Zatykó, hozzátéve, hogy mindig az volt a válasz, hogy a számvevőszék felé elszámoltak, miközben a magyar lakosságnak tartoznak valójában a közpénz elköltésének elszámolásával. A részletek egyébként az erdely.atlatszo.hu honlapon megtalálhatók, ugyanis ez a oknyomozó portál kérvényezte, hogy belenézhessen ezekbe az adatokba, ám erre csak egy napra kaptak engedélyt Bukarestben, ráadásul két köbméternyi irathalmazt tettek eléjük. Az idő szűkössége ellenére így is lényeges dolgok kerültek felszínre: például az, hogy 4,5 millió eurót költött el az RMDSZ (ez 17 millió lejnek felel meg) évente 2009-től. Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt?
Ugyanakkor felháborítónak tartják, hogy az önkormányzati választásokkal egyazon időre tették a népszavazást Nagyváradon. Szerintük a cél az, hogy így sokkal többen vegyenek részt a referendumon és ezáltal harmadik nekifutásra érvényes legyen a népszavazás.
S. T. K.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Katolikus Püspöki Konferencia közleménye
A katolikus oktatás, a családok pasztorációja, illetve az Irgalmasság Évének közös programjai szerepeltek a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök megbeszélésének középpontjában, akik 2016. május 9-11. között Ciofliceni-ben (Snagov) találkoztak a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) tavaszi ülésén.
A munkálatok házigazdája a Bukaresti Görög Katolikus Püspökség, helyszíne pedig a Sarutlan Kármeliták Ciofliceni-i (Snagov) kolostora volt. Az ülésszak megnyitóján részt vett Excellenciás Miguel Maury Buendía, Románia apostoli nunciusa.
A fent említett témákon kívül egyeztetés folyt az országos katolikus hittanversenyről, illetve a családpasztoráció országos szintű koordinálásának szükségességéről. A 2016. július 25-31. között Krakkóban tartandó Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán a püspökök örömmel értesültek arról, hogy nagyszámú fiatal képviseli országunkat ezen az eseményen. Az ülésen szó volt továbbá az egyházmegyék közös zarándoklatáról, amit az Irgalmasság Évében szerveznek Rómába.
A püspökök elemzés tárgyává tették az adótörvény súlyos hatásait az egyházi tulajdonban lévő ingatlanokra, közös levelet fogalmazva erre vonatkozóan a Vallásügyi Államtitkárnak; a 2016. június 5-én tartandó önkormányzati választásokkal kapcsolatosan közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben a katolikusokat és minden jóakaratú embert arra buzdítanak, hogy vegyenek részt a szavazáson, éljenek az alkotmány biztosította jogaikkal és kötelezettségeikkel: „A keresztények tevékeny és fontos szerepet kell vállaljanak az itt élő népekre jellemző keresztény értékek megőrzésében, terjesztésében, melyek a Szentírás, illetve az Egyház tanításának egyaránt megfelelnek. Mindannyiunk számára, együtt és külön-külön is fontos, hogy politikai szinten ki az, aki képviseli társadalmi értékeinket, törekvéseinket.”
2016. május 10-én, kedden délután a püspököket fogadta Klaus Werner Johannis, Románia köztársasági elnöke. Ugyanazon a napon a főpásztorok szentmisét mutattak be a Nagy Szent Vazul tiszteletére szentelt görög katolikus székesegyházban, majd az apostoli nuncius fogadta őket a nunciatúra székhelyén.
A konferencia statutumának megfelelően a RKPK elnökségét Eminenciás Lucian Mureșan bíboros, a Romániai Görög Katolikus Egyház nagyérseke veszi át, alelnöknek pedig a következő három évre Excellenciás Ioan Robu, bukaresti római katolikus metropolita-érseket választották meg a jelenlévők. Ezen kívül új állandó tanácsot is választottak, melynek tagjai Eminenciás Lucian Mureşan bíboros, görög katolikus nagyérsek, Excellenciás Ioan Robu bukaresti római katolikus metropolita-érsek, Excellenciás Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök és Excellenciás Vasile Bizău máramarosi görög katolikus megyéspüspök.
A munkálatok végén a jelenlévő püspökök meghatározták, hogy a RKPK következő ülése 2016. szeptember 26-28. között Nagyváradon kerül megszervezésre, házigazdája pedig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség lesz.
A RKPK az ország római katolikus és görög katolikus püspökeit fogja egybe, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát egymással, illetve egységét Szent Péter utódával, Ferenc pápával.
Francisc Ungureanu főtitkár
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Amputáció és elvesztett illúziók – avagy Trianon újratöltve
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap

Kolozsvári beszélgetés Trianonról a mítoszok tükrében
A trianoni békeszerződés aláírása egyike azon történelmi eseményeknek, amelyek közel száz éve megosztják a közvéleményt Közép-Kelet-Európában, a témáról azonban ma már csak európai kontextusban érdemes beszélni, hangzott el többek között a Pro West Alapítvány által a kolozsvári Néprajzi Múzeum dísztermében szombaton szervezett kerekasztal-beszélgetésen – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az alapítvány elnöke, Emil Aluaş nyitóbeszédében elmondta, a Pro West – amely negyedik alkalommal szervezett erdélyi történelmi témájú beszélgetést a kincses városban – célul tűzte ki a közös helyi értékek, a közös történelmi múlt és kulturális alap ápolását. Ezúttal a közép-európai népek sorsát meghatározó történelmi döntésről és az ahhoz kapcsolódó mítoszokról és legendákról tartott előadást Polgár István, a Nagyváradi Egyetem tanára és Virgiliu Ţârău történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnöke.
Polgár István – aki nemrégiben a békeszerződésről írta doktori disszertációját – előadása elején leszögezte: a magyarság számára Trianon többet jelentett egy nemzeti katasztrófánál, ezért a mai napig rendkívül nehéz objektíven közelíteni a témához. Az egyetemi tanár szerint a mai európai kontextusban, az „egység a sokféleségben” jelszó figyelembevételével kell közelíteni a témához.
„Még mindig nehéz ezt megvalósítani, hiszen ahogy erre több történész is rávilágított, a konzervatív nacionalizmus blokkolja a kisebbség és a többség közötti kommunikációt” – jegyezte meg Polgár István. Leszögezte: el kell fogadnunk, hogy azt nevezzük történelmi igazságnak, amit mindenki aláírt és lebélyegzett, márpedig a trianoni békeszerződést a magyar képviselet – Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár – is ellátta kézjegyével 1920. június 4-én. „Tudni kell, hogy az akkori magyar politikai vezetés ellenezte a háborúba lépést, tudván, hogy el lesz veszítve. Nyilván gondolhatunk összeesküvés-elméletekre, vagy gondolhatunk arra, hogy az akkori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntöttek, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiára már nincsen szükség. A franciák a saját biztonságuk szempontjából közelítették meg a problémát. Úgy gondolták, hogy az Oroszországból előretörő bolsevizmus veszélyezteti őket. A nagyhatalmak álláspontja szerint egy felaprózott Közép-Kelet-Európát könnyebb befolyásolni és irányítani” – mondta az előadó. Polgár István egy másik összesküvés-elméletet is említett, mely szerint a szabadkőművesek egy nagyszabású tanácskozást szerveztek 1917-ben Párizsban, melyen magyarok is részt vettek, s bár soha nem bizonyították, ezen a nemzetközi konferencián napirendre került a monarchia feldarabolása is. Mint mondta, a békeszerződés aláírása körüli legendáriumok egyike szerint Georges Clemenceau akkori francia miniszterelnök nem kifejezetten kedvelte a magyarokat, mivel a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Polgár István leszögezte: a trianoni szerződés már rég hatályon kívül van – azt ugyanis felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés –, de nem is tartalmazott időkorlátra utaló mondatot. Rámutatott: arról is gyakran szó esik, hogy a trianoni békeszerződés csupán 100 évre szól, utána lejár. Mint mondta, egyedül a 19. cikkely utal arra, hogy az aláírók időnként találkozhatnak és újratárgyalhatják a szerződést, amennyiben valamelyik fél nem tartja be a dokumentumba foglaltakat. Virgiliu Ţârău történész rövid előadásában arra mutatott rá, hogy a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően radikálisan megváltoztak az erőviszonyok az első világháború következtében, a monarchia már nem tűnt életképesnek, a nyugati nagyhatalmak pedig az orosz bolsevizmus nyugati terjeszkedésének megakadályozásán dolgoztak. „A történészek közel száz éve vitáznak a témán, melynek a végére valószínűleg soha nem kerül pont. Vitákra szükség van ma is, a belső határok nélküli Európában azonban ma az együttműködés, a folyamatos kommunikáció lehetőségeit kell keresni” – fogalmazott Virgiliu Ţârău.

Erdély.ma

Élő lánc a magyar nyelvért
Az anyanyelv-használati jog érdekében szervezett villámcsődületet a nagyváradi városháza elé az Erdélyi Magyar Néppárt.
A tiltakozók pénteken délután hat órára gyűltek össze a váradi városháza főbejárata elé, aholCsomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke ismertette az akció okát és célkitűzését. Mint fogalmazott, azt akarják jelezni, hogy „hogy Nagyvárad olyan város, amely magát európai városnak hirdeti, mégis pénzbírság jár azoknak, akik a magyar nyelvhasználati jogokért felemelik szavukat. Ezelőtt egy hónappal a városháza épületére kihelyeztünk két darab feliratot, az egyik román nyelvű volt, és a tér nevét hirdette románul, a másik magyar nyelven hirdette, hogy ez a Szent László tér. A magyar feliratot perceken belül levették a helyi rendőrség alkalmazottai, a román nyelvű felirat viszont, melyre ugyanúgy nem volt engedély, a mai napig ott van a városháza épületén. Pontosan azért, mert egy Európai Uniós országban vagyunk, és mert semmi olyat nem kérünk, amire nem volna törvényes előírás, addig fogjuk ezt az ügyet elővenni újra és újra, és addig fogunk küzdeni, amíg Nagyváradon lesznek történelmi magyar utcanevek, és a Szent László tér is visszakapja az őt megillető nevet magyar nyelven”.
Avitt jelentés
Ezt követően Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök szólalt fel, aki egy időszerű vonatkozást osztott meg a jelenlevőkkel. Mint fogalmazott „most került nyilvánosságra az a romániai jelentés, amely az Európa Tanács illetékes testülete előtt bemutatja, hogy Romániában hogyan valósították meg annak a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának az előírásait, amelyet Románia is elfogadott és ratifikált. Nem tudjuk még részleteiben elemezni a román jelentést, de az biztos, hogy hamis: a jelentést a szabályok értelmében két és fél évvel ezelőtt kellett volna benyújtani, és legfőbbképpen a magyar nyelvi jogokkal kellett volna foglalkozni benne, de mint kiderült a két és fél évvel ezelőttihez képest a két és fél évvel azelőtti helyzetet mutatja be. Vagyis egy elavult anyagot ismertet, és nem tér ki az anyanyelvű utcanévtáblák ügyére, melyek a középpontjában állnak a magyarellenes hatósági akcióknak. Erről volt szó a tegnapelőtt a kisebbségi frakcióközi csoport strasbourgi ülésén, én felszólaltam és tiltakoztam ezellen a jelentés ellen.” – jelezte Tőkés László. A beszédek után a jelenlevők egymás kezét megfogva élő láncot alkottak a városháza körül, az épület északi oldalán a városháza tornyáig nyúlt az élő lánc, mely mintegy másfél perc után bomlott fel. Az akció meglehetősen nagy rendőri jelenlét mellett, incidensek nélkül zajlott le.
Pap István
erdon.ro

A Tündérkert légköre fullasztó
Történelmi korok sosem ütköznek, csak emberek, embercsoportok. Bethlen Gábor tizenhat esztendeig volt Erdély fejedelme (1613–1629). Azt a századot meg az előzőt sem nevezhetjük békésnek; elszánt gondja volt erre mind a Török Birodalomnak, mind a Habsburgnak. Reformáció és ellenreformáció ütközött a magyar királyságban. Miközben vergődött a már akkor Tündérkertnek nevezett Erdély mellett Moldva és Havaselve.
Bethlen mindenképpen segítette a hozzá alázatos hitlevelekkel forduló vallah vajdákat. Nem szándékom korrajzot adni rövid írásomhoz, ám mindenképpen jelezni akarom, hogy Erdélyben a 17. század elején, Bethlen korában a kérelem és a kérés nélküli adomány ideje jellemezte a vallahok erdélyi éldegélését. Ezzel igen-igen ellentétes a mai korunk légköre, melyben tiltva a magyar szó Erdélyben…
Lássuk csak a mostani Marosvásárhelyt, ahol 400. évfordulót ünnepeltek – a román vezetők, abból az alkalomból, hogy 1616. április 29-én Bethlen Gábor fejedelem Marosvásárhelynek szabad királyi város címet, kiváltságot és fejedelmi adománylevelet adott. A mostani város Kultúrpalotája és annak Tükörterme Erdély egyik híres műemléke, a magyar szecesszió egyik gyöngye. Ott gyűltek össze az évfordulóra a román vezetők, magyar meghívottak. A belépő, üdvözlő szavakon kívül ott magyar szó el nem hangzott, csak román. Nem került senki magyar, aki azt mondotta volna: eb ura fakó, magyarul szólok én!
Elhangzott a mindenütt mindent elfedőnek szánt „multikulturális együttélés a kölcsönös tisztelet és tolerancia” jegyében stb. Az ünnepi ülés szervezője Chiorean Ioan volt, aki kihúzván magát, emlegette, hogy a város felújított magyar várának szerepe ma a kölcsönös tisztelet és harmónia védelme. Innen ugrott át 200 évet, és máris a román kultúra, a Școala Particulară Ardeleană dicséretében pancsolt. Fölemlegette, hogy bizony átutazott Marosvásárhelyen Bartók Béla, Enescu, itt volt a második szívátültetés Romániában stb. stb.
Arról egy szót sem szólt ő sem, nemzettársai sem, hogy az 1960-as, 70-es években csak a híres Marosvásárhelyi (magyar nyelvű) Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem okleveleit fogadták el Nyugaton, mást nem. Pedig a város jó hírét az is keltette.
Pál-Antal Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a város rangját méltatta Erdély aranykorában. Jellemző az ellentétek mai korára, szerintem. Cornel Sigmirean egyetemi tanár Bethlen Gábor koráról beszélt. A polgármester Dorin Florea, a román jövőbe mutatván, beszélt Marosvásárhely fejlődési lehetőségeiről, de ahhoz „el kell hagyni a középszerű cirkuszokat, ellenségeskedést”. Nemes román egyszerűséggel erre a rangra degradálta a magyarság igényeit. És a Vár ma védi a harmóniát.
Gondolom, a „modern város” kategóriába tartozik az is, hogy 1989-ig „zárt város” volt Marosvásárhely is, mint Kolozsvár, Nagyvárad… Beköltöző csak román lehetett. Dorin Florea méltó utóda lett a Kolozsvárt százszor meggyalázó Gheorghe Funarnak. A városnak szobrot ígért a polgármester az ünnepi alkalomból: szoborcsoportot a Școala Ardeleană nagyjainak (Marosvásárhelyre!), illetve Bethlen Gábor fejedelemnek.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tőkés László: megpróbálja a lehetetlent az EMNP
A lehetetlent megpróbálva, de tiszta lappal indul a választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette ki keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte, esélyegyenlőtlenségnek tartja, hogy az EMNP riválisa, az RMDSZ a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatás felett rendelkezve nagyobb pénzügyi lehetőségekkel kampányol, de legnagyobb fájdalmának mégis a választások egyházi vetületét tartja. Azt, hogy az a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek egykoron püspöke volt, most szinte már az RMDSZ „pártegyházává" vált.
Ugyanúgy bekebeleződött, mint a Magyar Polgári Párt (MPP), amelyet Tőkés szerint kiszakítottak a „nemzeti oldalról". Az EP-képviselő úgy véli, hogy az egyedüli párt az EMNP, amely folytatja a rendszerváltás után megkezdett nemzetpolitikai irányvonalat, a magyar összefogás pedig sohasem rajtuk múlott.
Tőkés László meglátása szerint az is csak látszategység, hogy a Bihar megyei tanácsosi listán az RMDSZ biztosított egy helyet az MPP képviselőjének, és az ígért megújulás sem történt meg. „A váradi polgármesterjelölt, Huszár István és a megyei listát vezető Pásztor Sándor egészen szimpatikusak, de a háttérben „ugyanaz a nemzetidegen és korrupt vezérkar húzódik meg" – magyarázta. Tőkés egyébként rámutatott arra is, hogy bár látszólag az RMDSZ új arcokkal vág neki az önkormányzati választásoknak, a fiatalok közül többen szoros rokonságban állnak a párt korábbi vezető politikusaival.
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke jelezte, hogy négy településen támogatják az RMDSZ polgármesterjelöltjét, ám a rivális magyar párt kampánya idén is agresszív, helyenként pedig még a törvényeket is figyelmen kívül hagyják, amikor például falunapokat vagy május elsejéről május 28-ára halasztott majálist szerveznek. A néppárti vezető különben kitért arra is, hogy az önkormányzati választások alkalmával ismét kiírt referendum Szentmárton Nagyvárad általi bekebelezéséről várhatóan eléri az érvényességhez szükséges szavazati küszöböt, ezért mindenkit nemmel való voksolásra biztat.
A helyhatósági választásokkal társított népszavazással kapcsolatban egyébként Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke jogi aggályokat is felvetett, azoktól pedig, akiknek imponál Ilie Bolojan váradi polgármester városfejlesztése, azt kérdezte: „Milyen áron? Menynyire taszította adósságba a várost?" Szilágyi Zsolt pártelnök jelezte, ők nem tudnak támogatni egy olyan elöljárót, aki monokulturalitást promovál, de reméli, hogy majd tanácsosaik változtatni tudnak ezen a következő négy évben. Hangsúlyozta, az EMNP a korrupcióval szemben a zéró tolerancia elvét követi, és ők az egyetlen párt Romániában, amelynek nincsenek korrupciós ügyei.
Támogatott kvótaellenes népszavazás
Az idei romániai választásokon, valamint az Európai Unió kötelező betelepítési kvótái elleni magyarországi népszavazáson való részvételre buzdította az erdélyi magyarokat a nagyváradi sajtótájékoztatón Tőkés László. Kijelentette: „a magyarországi népszavazás tárgyában teljes egyetértésünket fejezzük ki a Fidesz–KDNP kormányzó pártszövetséggel, és szavazásra jogosult polgártársainkat arra hívjuk fel, hogy az éppen öt esztendeje működő EMNT-honosítási irodahálózatunk segítségének az igénybevételével vegyenek részt a szavazáson, és utasítsák viszsza a nemzeti szuverenitásunkat sértő betelepítési kvótarendszert” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hármas könyvbemutató Váradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében újabb alkalomra kerül sor május 21-én.
Domonkos László író, újságíró, szerkesztő lesz a vendég, aki három kötetet mutat be szombaton 18 órától a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, az Ezredévi emléktér (P-ţa Libertăţii) 40. szám alatt.
Gyászos idők tündöklő csillaga címmel jelent meg a Kratochwil Károly írásait tartalmazó kötet Domonkos László szerkesztésében a Méry Ratio kiadónál, még 2012-ben. Kratochwil Károly (1869-1946) a magyar történelem méltatlanul elfeledett nagy alakja, a híres nagyváradi 4. gyalogezred, majd a Székely Hadosztály parancsnoka volt. Összegyűjtött írásai nemcsak a katonát, hanem az esendő ember, a művelt, gondolkodó intellektus, a politizáló közéleti férfiú és az igaz magyar hazafi vonzó arcélét tárják elénk.
A Vereségek diadala, Arad-Hegyalja, napsütésben című szociografikus beszámoló a nagy történelmi múlttal rendelkező címbeli szórványvidéket, az itteni 1848-as emlékeket, az újjászülető borkultúrát, a sokat próbált hegyaljai magyar közösség mindennapjait mutatja be. Az Unicus Kiadónál jelent meg a tavaly.
Végül bemutatásra kerül a Trianoni Szemle legutóbbi évkönyve is, amelynek egyik szerkesztője Domonkos László volt.
itthon.ma