Egy hely, ahonnan erőt, áldást meríthetünk
A Váradi Esperesi kerület kezdeményezésére vasárnap délután újra gyalogos zarándoklatra indult Nagyvárad népe a várad-velencei római katolikus templomtól Szent László király sírjához, a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyéhez, a várhoz.
Az imádságos lelkületű zarándoklat csúcspontja az a szentmise volt, amit Exc.Böcskei László megyés püspök Szent László királynak, az egyházmegye alapítójának közbenjárását kérve mutatott be a vártemplomban. Bevezetőjében hált adott Istennek, amiért az idén is a résztvevőket e szent helyre vezette. Arra hívta fel a figyelmet: pár éve született az az ötlet, hogy Várad római katolikus plébániának hívei minden évben egy időt szenteljenek arra, hogy nyitott szívvel és lélekkel felkeressék azt a helyet, ahol minden kezdődött. Azóta aztán évente elzarándokolnak a vártemplomba, hogy kifejezzék a tiszteletüket az alapító szent király iránt, illetve megerősödjenek a hitnek forrásánál. Szent László ugyanis itt épített templomot és monostort, innen kezdte el rendezni azon egyházmegye életét, melyhez a váradi katolikusok is tartoznak, s adta nekik feladatul, hogy továbbvigyék a hitéletet.
A főpásztor ugyanakkor felidézte: egyszer úgy ábrázolták Szent Lászlót, hogy miközben a többiek aludtak, ő imádkozik. Hangsúlyozta: úgy kell tehát őrá tekintenünk, mint aki Istenre hagyatkozva, az oltalma alatt és segítségével vívta meg harcait. Küzdött és épített, figyelmeztetett és irányított, s őhozzá hasonlóan nekünk is Istenhez fordulva kell megvívjuk mindennapi csatáinkat. Ezért több a várbeli templom egy egyszerű turisztikai látványosságnál, vagy egy olyan helynél, ahol elcsodálkozhatunk a régi idők fényén, és kell sugallja számunkra azt, hogy nekünk is folytatnunk kell, amit egykor Szent László elkezdett. Mondjuk el másoknak is: van egy hely a városban, az egyházmegyében, ahová érdemes elmenni, mert onnan erőt és áldást meríthetünk.
Mielőtt elhangzott volna az evangéliumi részlet Szent János könyvéből, a megyés püspök újra megáldotta az oltár mögé a közelmúltban kihelyezett, restaurált, Szent Lászlót ábrázoló képet.
Szentháromság
Prédikációjában Pék Sándor Várad-kerületi esperes felelevenítette, hogy még a kommunista időkben Krakkó mellett épült egy város, ahol nem volt templom, ezért az emberek egy keresztnél imádkoztak akár mínusz 20 Celsius fokban is. Végül az illetékesek nagy nehezen engedélyt adtak az építkezésre, de az építőanyag szállításába nem egyeztek bele. Ekkor a lengyelek egy közeli folyó mellől vitték a köveket, az ország távolabbi részein élők pedig annyi követ küldtek csomagban, hogy a posta majdnem összeomlott, sőt még az amerikaiak is továbbítottak a Holdról származó kőzetet. Nekünk nem kell köveket hordanunk, mert itt a vártemplom- nyomatékosította az esperes.
Arról is beszélt: éppen szentháromság vasárnapja van, amikor az Isten belső életéről szóló titkot ünnepli a katolikus világ. De ha ez egy emberi ésszel és értelemmel fel nem fogható, elvontnak és távolinak tűnő dogma- olyan lehetetlen számunkra, mintha a tenger vizét akarnánk egy műanyagvödörbe átmerni-, akkor miért ünneplik? Azért, mert olyan üzenetet hordoz magában, mely rímmel nem csupán Szent László és valamennyi szent életével, hanem a miénkkel is.
Szól az igazságról, arról, hogy egy Isten van, és benne három személy, amit minden Krisztus követőnek kötelessége keresnie és feltárni, figyelmes és kitartó munkával. Másodsorban azt üzeni, hogy az Istennel való békés élet az önmagunk elveszítésénél kezdődik, mert a folyó is csak úgy tud eljutni a sivatagon keresztül a tengerig, ha párává válik, és először az égbe emelkedik. Harmadsorban pedig azt sugallja, hogy Isten szeretete nem a teremtésnél vagy akkor kezdődött, amikor Jézus megváltotta az emberiséget, hanem önmagánál, az Isten-Fiú- Szentlélek szeretetegységben, nekünk pedig a szeretet gyakorlását először otthon kell kezdenünk, azokkal, akikkel egy fedél alatt élünk.
A mise után jelenlevők a Boldogságos Szűz közbenjárását kérték az ő tiszteletére szentelt első székesegyház helyén felállított Mária oltár körül a vársáncban, illetve mivel Szent Rita ünnepe is volt, virágszentelésre is sor került.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Elhallgatott történelem: magyarok és németek szovjet fogságban 1944 és 1953 között
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, 2016 májusa és 2017 februárja között, havonta egy előadásra kerül sor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című előadássorozat témája a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt magyar civil lakosság sorsának bemutatása. A meghívott rangos külföldi és erdélyi magyar előadók a kényszermunkára hurcolt magyarok foglyul ejtéséről, a táborokba való kiszállítás körülményeiről, a lágerbeli életről és a fogságból való szabadulásról értekeznek nemcsak erdélyi, hanem egész Kárpát-medencei kitekintésben. A vetített képes előadások nyitottak, és a történész szakma képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók mellett az érdeklődő nagyközönség számára is lehetőséget teremtenek a téma részleteiben való megismerésére.
Emléktábla a kolozsvári magyarok elhurcolásának emlékére. Állíttatta: a Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága és a kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Püspökség 2014. október 14-én, készítette: Gergely Zoltán – Kolozsvár, Házsongárdi temető, Lutheránus sírkert.
A polgári lakosság tömeges foglyul ejtése a második világháború végén becslések szerint több mint 200 000 magyar embert érintett. Közülük mintegy 5000 főt éppen Kolozsvárról hurcoltak el a bevonuló Vörös Hadsereg egységei. Egész Erdélyből pedig legkevesebb 20 000 magyar civilt. A foglyok mintegy harmada pusztulhatott el a többéves fogságban. A szovjet fogság a kommunizmus évei alatt tabutémának számított. Ezért generációk nőttek fel úgy, hogy szinte semmit sem tudtak a magyar polgári lakosság jogtalan kényszermunkára hurcolásáról. Az előadássorozat elsődleges célja éppen ezért az, hogy a széles közvélemény előtt tegye ismertté a magyarok 1944–1945-ös Szovjetunióba hurcolásának történéseit, elősegítve ezáltal a kollektív emlékezet megerősítését.
Az előadássorozat nyitórendezvénye május 11-én zajlott. Dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus, kari főtitkár felvezető szavai után a népes hallgatóság egy perces néma csenddel emlékezett meg a szovjet elhurcolások több ezer erdélyi magyar és német áldozatáról. Ezt követően dr. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának kancellárja tartott előadást a témában Emlékezet és megemlékezés. Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944 és 1953 között címmel, amelynek tömörített változatát alább közöljük.
Az 1944 őszi frontátvonulás mérhetetlen szenvedéseket hozott Erdély magyar és német lakosságára. A románok 1944. augusztus 23-i átállása a Szövetségesek oldalára, Moszkva szemében ellenségből hadviselő társsá változtatta Romániát. Így az országát felszabadító Vörös Hadsereg nyugat felé való előretörésében először nem az immár szövetséges román Ókirályságban, hanem Erdélyben lépett ellenséges területre. Itt, az Észak-Erdélyben talált nagyszámú magyar lakosságot, de a szász és sváb közösségeket is ellenségnek tekintette.
Ehhez nagyban hozzájárult a román politikai vezetés és hadsereg nagyarányú propagandája is, amely a szovjet csapatokkal karöltve Észak-Erdély mielőbbi visszafoglalására és annektálására törekedett. Nem csoda hát, hogy a sorozatos román feljelentések, a „magyar fasisztákról” Bukarestben összeállított listák hatására a Szovjetunióbeli rombolásokért amúgy is bosszút venni szándékozó Vörös Hadsereg az erdélyi magyarokon és németeken vett elégtételt.
A szovjet bosszú leglátványosabb eszköze a civilek nagyarányú foglyul ejtése volt. Ez két nagyobb hullámban ment végbe Erdélyben: először 1944 októberében, a frontátvonulást közvetlenül követően, magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el, majd néhány hónappal később, 1945 januárjában a bánsági, partiumi és erdélyi német polgári lakosságot deportálták.
A magyar civilek foglyul ejtése már az észak-erdélyi harcok kezdetén, 1944 szeptemberében megkezdődött. Mivel a fokozatosan kiürített Székelyföldön viszonylag gyorsan átvonultak a szovjet csapatok, a civilek soraiban csak szórványos elhurcolások történtek. Háromszéken és a Csíki-medencében kb. 3000 civil magyar fiút és férfit gyűjtöttek össze és hurcoltak el, mint hadifoglyot. Tovább haladva, a Maros völgyében újabb kb. 4000 magyar civil fiú és férfi esett szovjet fogságba, elsősorban a Szalárd térségében a Maros-áttörésnél, illetve Görgényüvegcsűrön vívott feltartóztató harcok következtében.
Az első, szervezett akció keretében végrehajtott masszív elhurcolások azonban nem itt, hanem a tordai csatát követően, Tordán és Kolozsváron következtek be. 1944. október 6-án Torda, majd október 11-én Kolozsvár is a nyugat felé előrenyomuló Vörös Hadsereg birtokába került. Az orosz katonák válogatás nélkül fogdosták össze az embereket. Csak Tordáról egyes források szerint több mint 700, a környékbeli falvakból pedig újabb több száz magyar fiút és férfit hurcoltak el. Kolozsváron 5000 civil magyar embert érintett ez az akció és a várost övező falvakból is újabb, majdnem 1000 magyar férfit hurcoltak el.
Ezt követően, a Szilágyságban és a Partium területén vívott sorozatos magyar–német halogató harcok utóhatásaként a Vörös Hadsereg folytatta a civilek foglyul ejtésének gyakorlatát. 1944. október második felében esetenkénti, razziaszerű foglyul ejtési akciókra került sor Zilah, Nagyvárad és Szatmárnémeti környékén. Becslések szerint e nagykiterjedésű területről, összességében 5-6000 magyar embert vihettek el.
MURÁDIN JÁNOS KRISTÓF
Szabadság (Kolozsvár)

Raffay Ernő előadása Nagyváradon
Raffay Ernő író, történész tart könyvbemutatóval egybekötött előadást május 26-án, csütörtökön 18 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, az Ezredévi emléktér / Libertatii u. 40. szám alatt. Bemutatásra kerül a szerző Politizáló szabadkőművesség című kötete. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A helyszínen a szerző egyéb kiadványai és a Kárpátia Stúdió más kiadványai is kedvezményesen megvásárolhatók.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A magyar film története Marosvásárhelyen
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K'Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen filmtörténeti vetítéssorozatot indít Marosvásárhelyen 120 éves a magyar film címmel.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásaira építő vetítéssorozatát eddig Bukarestben és Székelyudvarhelyen indította el. A 11 alkotásból álló sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását vetíti le Marosvásárhelyen is, minden hónap utolsó vasárnapján.
A magyar film története ezelőtt 120 évvel kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a budapesti Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumiere-filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében magyar filmtörténeti sorozatunkban – a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve – minden hónapban bemutatunk egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében.
Januárban Bukarestben, majd áprilisban Székelyudvarhelyen indítottuk útjára a sorozatot, most Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetemen folytatjuk magyar filmtörténeti sorozatunkat. Május 29- én, vasárnap este 7 órától az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmekkel indul a sorozat. Az alkotásokat – az egykori korszakot megidézve – Trózner Szabolcs zongora improvizációja fogja kísérni.
A Mire megvénülünk című film Jókai Mór nagy sikerű, azonos című regényének első filmes adaptációja: egy balsorstól üldözött úri család története a reformkor és a szabadságharc idején. A film az egyik első magyar filmműhelyben, az Uher filmgyárban készült, melyet az ismert budapesti fényképész, Uher Ödön alapított 1912-ben, miután dániai és németországi utazása során megismerkedett a filmkészítés fortélyaival. A családi fényképészműhely hagyományainak köszönhetően az Uher-filmek a kor legszebben fotografált magyar filmjei voltak. Fontos megemlíteni, hogy az egyik első magyar filmalkotás, melyben időnként már a kamera is megmozdul. A szereplők között pedig a korszak erdélyi magyar színészei is szerepet kaptak: Beregi Oszkár, aki 1895-ben Kolozsvárra szerződött, de játszott Temesváron és Aradon is; Fenyő Emil, aki 1909–1910-ben, majd 1911–1912-ben Nagyváradon volt színész, de közben szerepet kapott Szabadkán és Pozsonyban is; Poór Lili, a kolozsvári színház örökös tagja, Janovics Jenő felesége, aki a második világháború után a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára is volt. Szintén Kolozsváron volt színész Szerémy Zoltán. Beness Ilona 1919-től a nagyváradi Szigligeti Színház, 1928-tól a kolozsvári Magyar Színház tagja volt, 1942-ben örökös tag címmel is kitüntették, 1945-től 1966-ig, nyugdíjazásáig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze volt. Étsy Emília 1910-től 1914-ig Nagyváradon, majd Temesváron játszott.
Az utolsó éjszaka című film a némafilmkorszak kiemelkedő melodrámája, 1917-ben Kolozsváron, a Janovics Jenő által alapított Transylvania filmgyárban készült. A történetben egy sikeres kabarészínésznő a háború kirobbanásakor visszatér hazájába, de családját nem találja, így a fővárosi színházhoz szerződik, ahol minden este lelkesen megtapsolja egy titkos imádója. Filmtörténeti vetítéssorozatunkban ezzel a filmmel az erdélyi filmgyártás megteremtői, a kolozsvári színészek, s elsősorban Janovics Jenő emléke előtt tisztelgünk.
A vetítések helyszíne a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem lesz (Köteles Sámuel u. 6.), az első alkalomra május 29-én, vasárnap 19 órától kerül sor. A filmeket román felirattal vetítjük. A belépés díjtalan.
Kósa András László igazgató
Népújság (Marosvásárhely)

Fél tucat magyarellenes törvénytervezet van a parlament előtt
Több kisebbség- és magyarellenes törvénytervezet is van a szenátus vagy a képviselőház előtt, mondta Biró Rozália Bihar megyei RDMSZ-es szenátor szerdán Nagyváradon, részletesen beszámolva a tervezetek jelenlegi állásról. A törvénytervezeteknek a 2014 vége óta független, azelőtt szociáldemokrata képviselőként tevékenykedő Bogdan Diaconu az egyéni vagy társkezdeményezője.
Az etnikai jellegű zászlót betiltását 2014 áprilisában kezdeményezték, ezt a törvényhozói tanács negatívan véleményezte. A szenátus 2015 februárjában visszautasította, jelenleg negatív véleményezéssel a képviselőház napirendjén van. A törvény többek között 25 ezer lejre büntetné azokat a köztisztviselőket, akik etnikai jellegű zászlót használnának, de ilyen lobogónak közintézményeken sem lenne helye.
A területi autonómia betiltását szorgalmazó törvényt 2014 júniusában nyújtották be, ezt a szenátus szintén visszautasította, a képviselőház asztalán van. A törvény többek között 1-5 év közötti börtönbüntetéssel sújtani azokat, akik például az autonómiáról szóló rendezvényeken, fórumokat stb. vesznek részt.
A június 4-ét Trianon-nappá illetve a magyar elnyomás elleni harc napjává kinevező törvényt szintén tavaly júniusban nyújtották be, eszerint például 1–5 év közötti börtönnel sújthatnák azt, aki negatív kijelentést tesz a trianoni szerződésről. A törvényt a felsőház elutasította, jelenleg a képviselőház asztalán várja a plénum döntését, közölte Biró Rozália.
A román nyelvet mint államnyelvet szabályzó törvény szerint közterületen csak a román nyelv használható, és elveszítheti az állását az az állami alkalmazott, aki ezt nem tartja tiszteletben. Figyelmeztető jel az, hogy december 22-én a képviselőházban a 207 jelenlévő képviselő közül 175-en megszavazták a jogszabályt, még ha ez nem is volt elég a minősített többség eléréséhez, hívta fel a figyelmet Biró Rozália, aki azt is elmondta: a törvény a szenátus előtt van, a döntő szót a felsőháznak kell kimondania.
Kötelező lenne a román himnuszt lejátszani minden reggel hét órakor az audiovizális törvényhez benyújtott módosítás szerint, ezt a javaslatot az alsóház visszautasította, a döntés a szenátusra vár.
Végül az RDMSZ alkotmány- és államellenesé nyilvánításáról szóló törvénykezdeményezésről a szenátor elmondta, ezt a szenátus elutasította, a képviselőház (ez a döntő ház) jogi és emberi jogi bizottságának június 2-áig kell véleményeznie. A jogszabály többek között betiltatná az RMDSZ-t, megfosztaná a vagyonától is, amelyet a miniszterelnökségnek adná át, illetve az RMDSZ-es választott tisztségviselőit megfosztaná tisztségüktől és azon joguktól, hogy választhatóak legyenek.
A szenátor végül elmondta: Románia messze áll attól, ami előszeretettel hangoztatnak, miszerint itt példás a kisebbségek helyzete, és arra biztatott mindenkit, hogy éljen a törvény biztosította jogaival.
Gideon Beharral, az izraeli külügyminisztérium igazgatójával találkozott tegnap Bukarestben Biró Rozália, a szenátus emberi jogi bizottságának elnöke. Mint arról szenátor Nagyváradon beszámolt, a találkozót az izraeli nagykövet kezdeményezte az antiszemitizmus és diszkrimináció témakörében. A szenátor több intézménnyel, is konzultált, mint mondta, az Országos Diszkriminációellenes Tanács tájékoztatása szerint 2014 én kiugró év volt, akkor 13 beadványt vizsgáltak antiszemitizmus miatt, tavaly mindössze négy beadvány érkezett. A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) ugyanakkor legutóbbi, 2014-es jelentésében több ajánlást is megfogalmaz Románia számára a diszkrimináció megfékezésére.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Búcsúzik az RMDSZ Tempfli József nyugalmazott püspöktől
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel és mély megrendüléssel búcsúzik az erdélyi vallásos és közélet példamutató személyiségétől, Nm. Ft. Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspöktől, aki Nagyváradon hunyt el 85 éves korában - olvasható az Kelemen Hunor szövetségi elnök nekrológjában. A továbbiaknak közöljük a nekrológ teljes szövegét.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel és mély megrendüléssel búcsúzik az erdélyi vallásos és közélet példamutató személyiségétől, Nm. Ft. Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspöktől, aki Nagyváradon hunyt el 85 éves korában.
Nagyvárad nyolcvanegyedik katolikus püspöke – akit II. János Pál pápa nevezett ki – a Szatmár megyei Csanáloson született 1931-ben, harminc évvel később szentelték pappá, a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézet elvégzése után.
A rendszerváltás után kezdődő püspöki tevékenysége szorosan összefüggött a kommunista karhatalom által elkobozott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért folytatott harcával.
Azonban Tempfli József elkötelezett közéleti állásfoglalása és helytállása még a forradalom előtti időkre nyúlik vissza, amikor a váradolaszi, megsemmisítésre ítélt temető jelentős magyar személyiségeinek földi maradványait és síremlékeit mentette meg a végső pusztítástól. Vallásos és közéleti tevékenységét számos elismerés fémjelzi: 1997-ben Magyar Örökség díj kapott, Bethlen Gábor-díjat pedig 1999-ben vehetett át, ezt követően, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd a Magyar Szabadságért díjat 2009-ben. Nagyvárad díszpolgárává avatta és életmű-díjat is odaítéltek neki.
Mindemellett Tempfli Józsefet a hazai magyar közösség az egyik legmarkánsabb kiállású egyházi elöljárójaként ismerte, akit határozott közéleti állásfoglalásaiban szüntelen foglalkoztatott a magyarság sorsának alakulása, képviseletének megőrzése és megerősödése.
Elmúlásával közössége iránti őszinte törődése, példamutató embersége, kiegyensúlyozott világlátása, méltányossága és bölcsessége fog hiányozni világunkból. Ezek előtt az értékek előtt hajtunk fejet kegyelettel most, amikor megrendülve idézzük fel páratlan személyiségét.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes és az örök világosság fényeskedjék neki!
Kelemen Hunor
szövetségi elnök
közlemény
maszol.ro

Elhunyt Tempfli József
Hosszan tartó betegség után, 85 éves korában tegnap elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke – közölte az egyházmegye.
Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. Középiskoláit a nagyváradi Szent László Gimnáziumban kezdte, a nagykárolyi piaristáknál folytatta, majd a tanügyi reform után Szatmárnémetiben érettségizett. 1950–1956 között tanító-nevelőként dolgozott a szentjobbi iskolában. 1956 őszén kezdte el tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián, elvégeztével, 1962. május 31-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
1962–1979 között a Bihar-megyei Tenkén, 1979–1981 között a Szatmár megyei Tasnádon, 1981–1990 között Nagyvárad-Olasziban volt plébános. 1982. június 27-én szentjobbi apáti címet kapott. 1990. március 14-én II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Felszentelését 1990. április 26-án a nagyváradi székesegyházban tartották. Rendületlenül harcolt a kommunista időkben elkobzott egyházi vagyon visszaszerzéséért. Nyugdíjazási kérelmét 2008 decemberében XVI. Benedek pápa elfogadta, megyés püspöki szolgálatát 2009 márciusában fejezte be. Nyugdíjas éveit a nagyváradi Kanonok soron berendezett kanonoki házban, a közéletből visszavonulva töltötte. Az egyik utolsó nyilvános megjelenése a pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából bemutatott hálaadó szentmisén volt 2012. május 31-én. Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség Díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért Díjjal tüntették ki, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Tempfli Józsefet vasárnap 15 órakor ravatalozzák fel a nagyváradi székesegyházban, ahol 18 órától szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd hétfőn, a 11 órától tartandó engesztelő gyászmisét követően helyezik örök nyugalomra a nagyváradi székesegyház kriptájában.
Tempfli József /Csanálos, 1931. ápr. 9. – Nagyvárad, 2016. máj. 25./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Agresszív kampány Biharban – Visszaélésekre panaszkodik az EMNP
Visszaélésekre panaszkodik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete a kampányidőszakban, Csomortányi István megyei elnök szerint „egyik súlyosabb, mint a másik”.
A néppárt megyei tanácsosi jelöltlistáját vezető Csomortányi szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, helyenként már erőszakosságba torkollt a riválisok agresszív kampánya, például Monospetriben önkéntesüket veréssel fenyegették. „Magyar nyelven szidalmazták, ezért feltételezhetően nem PSD-s vagy PNL-s aktivisták voltak” – tette hozzá. Kifejtette, az ügyben nem fordultak a rendőrséghez, mert épp a helyi rendőr „kísérte ki" önkéntesüket a falu szélére, arra kérve, hogy ne menjen vissza. „A rendőrség négy évvel ezelőtt sem tett sokat" – magyarázta a politikus.
Csomortányi arra már korábban is panaszkodott, hogy az RMDSZ-es önkormányzatok – a törvényt figyelmen kívül hagyva – kampányidőszakra időzítették a falunapokat és különböző civil rendezvényeken népszerűsítik jelöltjeiket. „Iskolákban és templomokban kampányolnak, miközben az EMNP a kultúrházakat sem használhatja, hogy fórumot szervezzen” – panaszolta. Nagyváradon korábban a Szacsvay István Általános Iskolában osztogattak az RMDSZ polgármesterjelöltjét, Huszár Istvánt népszerűsítő magyar kártyákat, de Pásztor Gabriella igazgató szerint azok még a kampányidőszak előtt kerültek a gyerekekhez. Huszár a sajtónak azt nyilatkozta, nem volt tudomása arról, hogy a kampánykártyák diákokhoz kerültek.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Biztonságot tiszta lappal
Miközben a választási törvény szigorításai miatt az utcáról és a közterekről kiszorult a helyhatósági választási kampány, a pártoknak és jelöltjeiknek elsősorban a nyomtatott sajtó és az internet maradt, emiatt sok választópolgár jóval nehezebben szólítható meg. A magyar pártok esélyeiről Toró Tibor politológust kérdeztük.
Az internetes felületeken minden eddiginél intenzívebben folyik a helyhatósági választások erdélyi magyar kampánya, ami a viszonylag kis példányszámban megjelenő nyomtatott lapokat kiegészítve próbálja meggyőzni a választópolgárokat arról, hogy melyik párt jelöltjeire szavazzanak. Mivel a nyomtatott és elektronikus médiafelületek választási üzenetei csak bizonyos célközönséghez jutnak el, a választási törvény szigorításai miatt elmaradó utcai hirdetések visszaszorították a kampány eddig megtapasztalt látványelemeit. A polgármester- és tanácsosjelöltek idén már nem osztogathatnak reklámkütyüket vagy egyéb választási ajándékokat, az eddig megszokott és romániai viszonylatban sikeresnek ítélt kampánymódszerek tehát átalakulóban vannak. Az egyéb kommunikációs csatornák közül a pártoknak a választópolgárokkal megtartható gyűlés, találkozó maradt, ezek azonban kevés embert mozgatnak meg, az ilyen rendezvényekre nincs tömegigény
Az erdélyi magyar pártok kampánya sem annyira látványos tehát, mint az elmúlt években. Toró Tibor politológussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári oktatójával az idei helyhatósági kampányról beszélgettünk.
Új szlogenek
Míg a Magyar Polgári Párt az RMDSZ-szel kötött országos választási szövetsége miatt elveszítette önálló arculatát, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sajátos szlogenekkel lépett választói elé. Az újratervezésként meghirdetett RMDSZ-arculatváltás keretében a kampányra készülőKiállni, képviselni, kiharcolni szlogennel a szövetség csúcsvezetősége nem bizonyult túl sikeresnek, az internetes körökben kialakult viták miatt jobbnak látták a Biztonságot a közönségnek jelszóra váltani. „Ezzel a váltással az a baj, hogy míg az első szlogen egy proaktív üzenet volt – amely azt feltételezi, hogy a párt valami újat akar hozni –, a második egy jellegzetesen defenzív, védekezésre berendezkedő jelszóra sikeredett” – fogalmaz a politológus.
Ezzel szemben a néppárt szlogenje – a Tiszta lappal! – a politikából kiábrándultak nagy közösségét próbálja megcélozni. Kérdés, persze, hogy ez mennyire sikeres egy olyan országban, ahol a lakosság egyre nagyobb része csömörlött meg a politikától és politikusoktól, miközben a kiábrándultak hatalmas táborában számarányához képest sokkal nagyobb súllyal van jelen a magyar közösség, mint a románság. Toró szerint a választási kampány utolsó felében is nehéz megítélni a különböző szlogenek hatékonyságát, mert nem tudjuk, milyen célközönséghez jutnak el, és az üzenetek milyen mobilizációs eszközzel bírnak. Erről Amerikában a szakemberek pontos kimutatásokat készítenek kampányok idején, nálunk azonban csak a választási eredmények ismeretében mérhetik le a pártok, hogy mennyire voltak sikeresek.
A romániai választási terep azért is nehezebb, mert a létező pártokból kiábránduló választópolgárok inkább otthon maradnak, és nem szavaznak senkire. Míg Nyugat-Európában a hagyományos ideológiáktól eltérő, rendszerint baloldali vagy jobboldali radikális mozgalmak a kiábrándultak egyre nagyobb táborát hódítják meg (a legismertebb példa Ausztria, Németország vagy Franciaország esete) nálunk nem jelentek meg az alternatívát nyújtó új román pártok. Toró Tibor szerint ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a populizmus már rég beépült minden pártba, újat ezen a téren sem lehet már mondani...
Romániai magyar viszonylatra lefordítva a helyzetet: az RMDSZ által rohamléptékben elveszített, százezres nagyságrendű szavazatmennyiség eddig jórészt a többi magyar párt számára is elveszett voksnak számított. „Aki valamiért megharagudott az RMDSZ-re, az rendszerint abban csapódott le, hogy nem ment el szavazni. Nem az történt, aminek történnie kellett volna, hogy akkor a másik két párt valamelyike mellett teszi le a voksát. Kérdés, hogy ezen a trenden sikerül-e változtatni 2016-ban. ” – fogalmaz Toró.
Hiányzó jelöltek
Négy év alatt lényegesen nem változtak a három erdélyi magyar párt erőviszonyai. Az RMDSZ megmaradt a legnagyobb erdélyi magyar pártnak, amely idén is szokásos formáját hozza. Az MPP gyakorlatilag erre erősített rá, amikor elnöke országos választási szerződést írt alá az RMDSZ-szel. Az MPP és az RMDSZ között lényegi versengés nincs. Sok helyen a polgáriak RMDSZ-listán indulnak, máshol az RMDSZ támogatja a néhány befutóesélyes polgármester-jelöltjüket. Ahol mégis megméretkeznek, ott a versengésnek különösebb tétje nincs. A politológus úgy látja, a két székelyföldi megyében a néppártnak mégsem sikerült élnie a felkínált lehetőségekkel.
Az EMNP számottevő növekedést három megyében – Maros, Kolozs és Bihar – ért el. Hargita és Kovászna megyében igazából két kisvárosban és néhány községben alakulhat ki számottevő versenylehetőség: az EMNP–MPP-koalíció egyedül Székelyudvarhelyen működik, és itt esélyük is van nyerni, míg Kézdivásárhelyen megfelelő kampánnyal a néppártos polgármesterjelölt is labdába rúghat. „Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a néppárt számára már mérhető eredmény lehet, ha bejut a helyi önkormányzat képviselő-testületébe. De ugyanez érvényes a többi, magyarok lakta erdélyi nagyvárosra is, mint Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyváradra vagy Szatmárnémeti” – fogalmaz Toró.
A politológus szerint az erdélyi magyarság számára hosszú távon semmi jóval nem kecsegtetne, ha a június 5-i helyhatósági választások után megerősödne az RMDSZ egyeduralma, azaz az egyetlen ellenzéki pártként működő néppárt további teret veszítene a Székelyföldön. A politikai versenyhelyzetnek a hazai közéletre gyakorolt pozitív hatása többek között abból is lemérhető, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt sok településen kontrolltevékenységet fejt ki, illetve jelenlétével arra kényszeríti az RMDSZ-t, hogy minőségi jelölteket állítson. Kérdésemre, hogy akkor miért nem nőtt látványosan Hargitában és Háromszéken a néppártos jelöltek száma, a politológus több okot fogalmazott meg válaszként. Az egyre több polgármestert érintő bűnvádi eljárás miatt nehéz megfelelő jelölteket találni. Ez nemcsak a néppártnak, hanem az RMDSZ-nek is komoly gondot okozott. „Kevés olyan ember van, aki elég bátor a közéleti szerepvállalásra és semmiben nem függ az RMDSZ-től. Egy faluban egyre nehezebb olyan jelöltet találni, aki úgy gondolja, hogy ebből hosszabb távon nem származik hátránya. Közben a három párt egymástól szívja el a jobb jelölteket. Jellegzetes példa erre Sepsiszentgyörgy, ahol a néppárt jelöltje a volt MPP-s alpolgármester, míg az MPP jelöltje egy volt néppártos politikus. Ma már gyakori az átjárás a három párt között” – magyarázza a jelöltállítás nehézségeit a szakember.
Mozgósítás nélkül Vásárhely esélytelen
Megkerülhetetlen téma Marosvásárhely ügye. A politológus nem akar jóslásokba bocsátkozni, de azt mondja: egyértelműen több esély van ma Szatmárnémeti magyar polgármesteri székének a visszaszerzésére, mint Marosvásárhely esetében. Ez annak ellenére igaz, hogy Szatmárnémeti magyarsága arányaiban jobban zsugorodott, mint Marosvásárhelyé. A közvélemény-kutatási adatok szerint a helyi magyarság körében 15 százalékkal kisebb a választói hajlandóság, mint a románság soraiban, ami tovább csökkenti az immár 42 százaléknyira zsugorodott magyar közösség erejét.
Soós Zoltán közös polgármesterjelölt gyakorlatilag az RMDSZ-es belharcok áldozatává vált. Azzal, hogy függetlenként indult, nem láthatóak a mögötte álló támogatók. „Sokkal indokoltabb lett volna a hárompárti koalíciós jelölés. Függetlenként nem lehet a pártok anyagi támogatására alapozni, ennek hiányában pedig nehéz ütőképes, mozgósító kampányt folytatni. Sok logisztikai kérdést kell megoldani a pártok és a független jelölt között, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Ha komolyan gondolták volna Marosvásárhely visszaszerzését, eleve egy koalíciós megoldás születik, de ezt az RMDSZ tudatosan elkaszálta” – magyarázza Toró.
Ma hiába van négy román jelölt, mert a háttérből a nagy román pártok egyértelműen a több bűnvádi eljárás alatt álló, ezért függetlenként induló Dorin Floreát támogatják. Az ellene indított jelöltek ismeretlenek, egyetlen markáns román kihívója sincs, ami nem véletlen. A közvélemény-kutatások szerint román ellenfelei közül Dan Maşca, a rendszerváltás óta először nyíltan vállalt interetnikus párt, a Szabad Emberek Pártja színeiben induló jelölt kapna legtöbb, mintegy tíz százalék voksot, de ez nem ingatja meg a közel 40 százalékos népszerűségnek örvendő Floreát. Toró a néhány magyar húzónevet is tartalmazó, de lényegében román pártként induló marosvásárhelyi kezdeményezést azért tartja érdekesnek, mert távlatilag ez lehet egy interetnikus párt erdélyi sikerének a fokmérője: ha magyarok is tömegesen rászavaznak, akkor legközelebb más településeken, sőt országosan is megpróbálják életbe ültetni az új román receptet.
Marosvásárhelyen egyértelmű az etnikai szavazás. Míg román szavazók szinte soha nem szavaznak magyar jelöltre, román jelöltek rendszeresen kapnak 2–4 százalék voksot a magyaroktól.
Magyar polgármester megválasztásában csak úgy lehetne reménykedni Marosvásárhelyen, ha a magyarság a számarányát meghaladó módon járulna az urnák elé. Kérdés, hogy a független jelölt kampányát eddig vérszegényen felvállaló három magyar pártnak sikerül-e mozgósítania az erdélyi magyarság talán legjobban kiábrándult választóközönségét, a marosvásárhelyit. Ha ez nem jön össze, akkor Toró Tibor szerint Florea nem csak öt százalék különbséggel fog nyerni a közös magyar jelölttel szemben...
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Színházi miniévad Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön
Június elején miniévadot tart a nagyváradi Szigligeti Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amelyek egy hét alatt műsorra tűzik a 2015/2016-os évad legfontosabb bemutatóit.
A Szigligeti Színház közlése szerint június 1-je és 8-a között összesen tizenkét előadást játszik a Szigligeti Társulat, a Lilliput bábtársulat és a Nagyvárad Táncegyüttes. Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című művéből készült produkciója mellett (r.: Sardar Tagirovsky) a Novák Eszter rendezte Buborékok című Csiky Gergely-drámával, valamint Choderlos de LaclosVeszedelmes viszonyok című levélregényének színpadi adaptációjával (r.: Hargitai Iván) várja közönségét a Szigligeti Társulat. A közönség láthatja még Csehov Három nővér című drámáját Balogh Attila rendezésében, Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom meséjét, Nemlaha György Hol van az a nyár című darabját Schlanger András rendezésében, majd a miniévad a Boldogság Expressz című produkcióval zárul. Ezt követően átadják a társulati díjakat.
Szabadság (Kolozsvár)

Az adósaid maradtunk Tempfli püspök atya
Ma is hitetlenkedve újra és újra olvasom, s mérhetetlen fájdalommal veszem tudomásul a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség rövid, csütörtök déli közleményét, amelyben arról tájékoztatták a Bihari Naplót is, hogy 2016. május 25-én Nagyméltóságú és Főtisztelendő Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyéspüspök, életének 86., papságának 54., püspökségének 27. évében, hosszú betegség után, szentségekkel ellátva elhunyt.
Persze tudtuk, hogy súlyos beteg, nincs jól, de imáinkban azt kértük, hogy bárcsak ismét betoppanna szerkesztőségünkbe félreismerhetetlen mosolyával, derűs egyéniségével, végtelen alázatával, törékeny alkatával. Nem mondhatni, hogy gyakran, de rendszeresen ellátogatott szerkesztőségünkbe, még azután is, hogy elköltöztünk a Kanonok sorról. Azt a székhelyet az ő jóindulatának, segítőkészségének köszönhetően használhattuk más redakciókkal közösen, hiszen Tempfli atya mindig szívén viselte a magyar helyi sajtó sorsát is. Mindig érdeklődött az újságról, munkatársainkról. Élményszámba mentek beszélgetéseink, amikor vagy egy interjú miatt találkoztunk, a választásokra kísértük el, amikor megszentelte a Bihari Napló szerkesztőségét, vagy csak egy jó kávét ittunk meg a püspöki rezidenciáján, ahová bárki, szinte bármikor benyithatott. Tárt ajtó, nyitott szív fogadott bárkit rangtól, származástól, tisztségtől függetlenül. S bármilyen fontos, halaszthatatlan dolga volt mindenkit türelmesen meghallgatott. Megkérdeztem egyszer tőle, hogy nem tart-e attól, hogy valaki(k) rosszindulatúan visszaél(nek) ezzel a helyzettel, de ő határozottan kifejtette, az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ő nem egy elefántcsonttoronyban él, hogy alkalmazottak, titkárok, ügyintézők hadának esetleges jóváhagyásával találkozhasson valaki a főpásztorral. Ő valóban a nép püspöke volt, mindig büszkén vallotta, hogy egy földműves családból származik. Alig néhányan dolgoztak a titkárságán, szinte mindent ő maga, és általános helynöke végzett, intézett el, írt meg. Ahányszor csak tehette személyesen telefonált szerkesztőségünkbe is, ő küldött közleményeket, s nem esett le a püspöki gyűrű a kezéről.
Ő hit a személyes kapcsolattartásban, mindig közel volt az emberekhez, tudott az ő nyelvükön beszélni, megértő volt és segítőkész. Rettenhetetlenül alázatos, szerény, közvetlen, irgalmas volt, nagyon távol állt tőle, hogy rangjának megfelelően esetleg távolságtartó nagyméltóságú, excellenciás úrként viselkedjen. Várad 81. püspöke emberi habitusával, az egyház és a hívek feltétlen szeretetével, hozzáállásával is jóval meghaladta korát, hiszen sok tekintetben Ferenc pápára emlékeztet viszonyulása. Tudvalevő, hogy a jelenlegi Szentatya visszafogott, szerény körülmények között él, nem aggatja magát tele aranykereszttel, közvetlen az emberekkel, saját maga intézi telefonjait is, nem egy titkárra bízza azt. Messze áll tőle az önteltség, a tekintélyelvűség, a pökhendiség. Sok tekintetben hasonlított a pápára Tempfli atya, aki 19 évig tartó püspöki szolgálata alatt nem vizet prédikált és bort ivott. Egyszer azt írta: „Minden igaz embernek, aki valós értéket képvisel, hármas tulajdonsága kell, hogy legyen: amit gondolok, azt mondom, amit kimondtam, azt teszem”. És ő ebben nem ismert tréfát. Akárcsak a magyar nemzet feltétlen szolgálatában. Igazi, vérbeli magyar püspök volt, aki minden körülmények között felvállalta a kisebbségi küzdelem megannyi gondját, keservét. Kitartóan harcolt, mindig újrakezdte, ha elakadt, mindig tovább ment, ha a román hatalom megalázta. Nem volt gond, s természetesen magától értődő volt a magyar zászló kitétele a templomokban, a magyar himnusz eljátszása egy ünnepi szentmise után. Ő elsősorban magyar volt, s nem romániai magyar katolikus püspök!
Mára már legendává váltak beszédei, anekdotái, tanulságos, esetleg vidám történetei. Ki ne hallotta volna például, amikor külföldre utazott egy ünnepségre és a román vámnál színésznek nézték, mikor meglátták miseruháját, vagy amikor saját felelősségére betegen, nagy fájdalmakkal elhagyta a kórházat, hogy egy meghívásnak eleget tegyen, és az autójával egy kátyún átmenve megszabadult a vesekövétől. Az Ő szavára, prédikációra mindig oda kellett figyelni, mert azok igazi hitből, hamisítatlan szeretetből fakadtak.
Felsorolni is hosszadalmas lenne, hogy mi mindent köszönhettünk Tempfli atyának, hiszen a hosszú ateista, kommunista időszak után vette át 1990 márciusában az egyházmegye irányítását, amikor Boldog II János Pál kinevezte püspöknek. A kommunista rezsim által eltulajdonított ingatlanokat –köztük a Püspöki Palotát, a Kanonok sort és még számtalan értékes épületet – szerzett vissza, akárcsak a felbecsülhetetlen egyházi kegytárgyakat és egyéb, ingóságokat, értékeket, erdőket és szántóföldeket. Nem beszélve a római katolikus iskola létrehozásáról, az egykori Olaszi temetőből 118 elhunyt földi maradványainak exhumálásáról, templom- és plébániaépítő tevékenységéről…
Kicsiny püspöki lakhelye is szerény, mértéktartó volt, több esetben is elmondta, hogy ha még lehetősége lenne rá, akkor sem fog az általa visszaszerzett Püspöki Palotába költözni. Minek neki egy hatalmas lakosztály….
Igazi mecénása volt ő nemcsak a sajtónak, hanem a magyar kultúrának is. Szintén ő biztosított székhelyet a Kanonok soron a Tibor Ernő Galériának, a Bunyitai könyvtárnak és még sorolhatnánk, hogy mi mindennel segítette, támogatta önzetlenül a magyar könyvkiadást, a kutató munkát, értékeink megmentését. Az, hogy a világ minden táján mennyire tisztelték munkásságát, és szerették mint embert az a számtalan díj, oklevél, elismerés, érdemrend is igazolja, hisz nemcsak belföldön, hanem külföldön is elismerésnek örvendett.
Nyugalomba vonulása után is tovább akart tevékenykedni, nagy tervei, komoly célkitűzései voltak. Szentjobbi címzetes apátként bővíteni, fejleszteni akarta az apátságot, és még könyveket is szeretett volna írni egyházmegyéjéről. Sajnos már egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a püspöksége idején a tőle megszokott komoly munkatempót folytatni tudja.
Tempfli József püspöki jelmondata a Petra Christus, azaz A szikla, Krisztus volt. Egész tevékenységére jellemző volt, hogy mindent alávetett ennek a hitvallásnak. Tudatosan, megalkuvást nem ismerve.
Nyugdíjba vonulása után nem sokkal azt nyilatkozta: „Ha még 50 évig éltetne a Jóisten, és már nem kapnék semmit, akkor sem tudnám meghálálni azt, amit eddig kaptam az Istentől és az emberektől. Ez az egy bánt, hogy úgy fogok távozni az életből, hogy mindenkinek adósa maradtam”. Kedves Tempfil püspök atya mi maradtunk az Ön adósai végérvényesen és visszavonhatatlanul! Kérem továbbra is vigyázzon és oltalmazzon minket onnan fentről, a mennyei birodalomból.
Rais W. István
erdon.ro

Nyelvmentorok a Partiumban – magyar szakos képzés a PKE-n
Balázs Géza nyelvészprofesszor 2014 óta tanít a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékén.
Hogy került Nagyváradra?
– A tanszék kétévenként szakmai konferenciát rendez. 2013 júliusában erre meghívtak, s egykettőre olyan remek szakmai kapcsolatom alakult ki a nyelvészek-irodalmárok fiatal, energikus csapatával, hogy itt maradtam. Ráadásul első munkahelyem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem is engedi, hogy határon túli magyar intézményeket támogassunk jelenlétünkkel.
- Mi ragadta meg a nagyváradi egyetemen?
– Leginkább a közösségi szellem. Nemcsak tanítunk, hanem szakmai-közösségi programokat szervezünk. Egyedülálló a hallgatókkal közös Nyelvmentor program, amellyel járjuk a Partiumot. Már az első találkozáskor kitaláltuk a híres-neves tokaji írótábor mintájára a nyelvésztábort – s azóta minden évben megszervezzük. De tovább is léptünk, 2016 nyarán indítjuk a Bihari Nyári Egyetemet itteni és magyarországi hallgatókkal, tanárokkal. 2015 májusában az egyetemen szerveztük meg a világ magyarságát összefogó 13. anyanyelvi konferenciát; s ennek szép mozzanata volt, hogy egy hangfantáziát készítettünk Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versére. A vers most megszületett román fordítását a PKE angol szakos hallgatója mondta el…
- Mi a fő jellemzője a nagyváradi magyar szaknak?
– A PKE magyar nyelv és irodalom szakja minden tekintetben megfelel az európai, ún. bolognai képzésnek: az itteni BA végzettséget bárhol a világon elfogadják. A tananyag jórészt megegyezik a magyarországival, de speciális abban a tekintetben, hogy a romániai magyar irodalom és nyelv sajátosságait alaposabban tárgyalja. Tanár szakosainkat pedig felkészítjük a szórványban való oktatásra. Örömünkre szolgál, hogy hallgatóink igen nagy számban helyben állást is kaptak. Később pedig itt, az ún. multikulturális MA-n folytathatják tanulmányaikat. Segíteni tudjuk doktori képzésüket is. Talán ez az oka annak, hogy a határ mindkét oldaláról jönnek hozzánk tanulni. A tanszékről és a hallgatói aktivitásokról szép összeállítás olvasható a világhálón: http://magyartanszek.partium.ro/. Az egyetemről, a 2016/2017-es tanévben meghirdetett képzésekről, a helyek számáról valamint a felvételi időpontokról a www.partium.ro honlapon kaphatnak az érdeklődők bővebb felvilágosítást.
erdon.ro

NYILATKOZAT AZ EGYHÁZI TITKOSSZOLGÁLATI ÁTVILÁGÍTÁSOK TÁRGYÁBAN
A vonatkozó törvényi feltételek hiánya, illetve a törvényes szabályozások megkésettsége miatt Romániában csak mintegy tíz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt feltárása. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a maga körében élen járt ennek megvalósításában. Az ún. Ticu Dumitrescu-törvényt megelőzően, már az 1998-as egyházi választások alkalmával jelöltjeinknek írásbeli nyilatkozatot kellett tenniük a hírhedt Securitatéval való viszonyuk tárgyában.
Az állandóan változó politikai viszonyok és törvényi szabályozások ezután sem kedveztek a titkosszolgálati átvilágításnak. Kezdetben a Romániai Református Egyház Zsinata is felemásan viszonyult ehhez a kérdéshez. Jókora késéssel ugyan, de az új évezred első évtizedének közepén végre mind a két református egyházkerületünkben érdemben beindulhatott a lelkipásztorok és a nem lelkészi személyek múltjának átvilágítása.
Egyházkerületünk lelkészi kollaboránsairól és ellenállóiról Szigorúan ellenőrzött evangélium címen indult könyvsorozat a (szegedi) Molnár János tollából. Vezető testületeink kutatóbizottságot neveztek ki a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában fellehető dossziék felkutatására, és az egyházkerületi Átvilágító Bizottságot (ÁB) bízták meg a vezető lelkészi és nem lelkészi személyek titkosszolgálati kapcsolatainak elbírálásával. Már az ÁB intézményes munkájának a megkezdése előtt fény derült egyes lelkipásztorok ügynöki múltjára (lásd: I. Kimutatás). Némely hírhedt esetek rávilágítottak egyházi életünk 1989 után is fennálló súlyos fertőzöttségére. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés és a feltáró munka nagy nehézségekkel haladt előre, olyannyira, hogy még a legutóbbi egyházi választások (2010) alkalmával is rovott múltú lelkészek kerülhettek magas tisztségbe.
Az ÁB saját kimutatása szerint 2010–2014 között 59 esetet vizsgált meg, 45 lelkipásztort (lásd: II. Kimutatás) és 14 nem lelkészi személyt világított át. Jó munkát végzett. Az utóbbi másfél-két évben azonban munkája lelassult, illetve szinte teljesen leállt. A törvényi korlátozások visszatartó hatása mellett az egyházi lendület alábbhagyása sem kedvezett a folytatásnak. Amint ez várható volt, az esetek legtöbbjében lelkipásztoraink nem működtek együtt a Securitatéval, nem voltak informátorok, sőt állhatatosan ellenálltak a beszervezésnek (1). Van, aki már csak életkora miatt sem lehetett kollaboráns (2). Megint mások, noha beszervezték őket, utóbb kiugrottak a sorból, és kizárták őket az információs hálózatból. Őket felmentésben részesítette az ÁB (3). Néhányan azonban súlyos elmarasztalásban részesültek, mivel nyilvánvalóan együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével, vagy éppen fizetett ügynökei voltak annak (4).
Megállapítható azonban, hogy a legsúlyosabb esetek szinte következmények nélkül maradtak. Az egyházi főhatóság nem indított fegyelmit a vétkesek ellen, intésben sem részeltette őket, sőt némelyikük egyházi újraválasztása útjába sem gördített akadályt. Külön figyelmet érdemel az ÁB-határozatok azon igazgatótanácsi záradéka, melynek értelmében a testület „elrendeli az átvilágítási Határozat érvénytelenítését és az ügy újratárgyalását, amennyiben újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elő”. Ismereteink szerint ugyanis még nagy mennyiségű ismeretlen iratanyag lapul a különböző irattárakban, melyek teljesen új megvilágításba helyezhetnék egyes személyek múltját.
Ugyanez érvényes azokra a személyekre, akikről a CNSAS gyakorlatilag felmentő igazolást (Adeverinţă) bocsátott ki, mivel „nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből az a következtetés volna levonható, hogy a Securitate munkatársai vagy kollaboránsai lettek volna” („nu există date ori documente din care să rezulte calitatea de lucrător sau de colaborator al Securităţii”). Könnyű belátni, sőt példák is vannak reá, hogy az illetékes hatóságok szántszándékkal is visszatarthatnak egyes terhelő iratokat, sőt egész személyi dossziékat éppen azok védelmében vagy zsarolása végett, akik a legkészségesebb ügynökeik voltak.
Közbeszéd tárgyát képezi, és tapasztalatból is tudjuk, hogy a Securitate nem szűnt meg, hanem csak átalakult. Mértékadó vélemények szerint 1989-ben a hatalmat a volt politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg. A Securitate és utódszervezetei továbbra is nagy befolyással rendelkeznek, és az élet minden területét behálózzák társadalmunkban. Okkal feltételezhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is megtalálta régi és új kollaboránsait. Egyházi és nemzeti létérdekünk tehát, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, Anyaszentegyházunk megtisztulását elősegítsük, és az idegen titkosszolgálat rontásával szemben az ifjú, a jövendő nemzedéket is felvértezzük. A Reformáció félévezredes jubileuma közeledtén világosan kell látnunk, hogy ez is nélkülözhetetlen előfeltételét képezi Egyházunk megújulásának. A közelgő egyházi választások ugyanerre a következtetésre vezetnek.
A Magyar Fórum interjúja szerint (2016. április 28.): „69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetben pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi lesz az ő sorsuk?” – hangzik a kérdés. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke válaszában – egyebek mellett – ezt mondja: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.” Ezen túlmenően viszont egyszer s mindenkorra azt is le kellene szögezni, hogy ezek a személyek egyházi tisztségbe ne legyenek megválaszthatók.
Nagyvárad, 2016. május 27.
Tőkés László
a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
1989 utáni első püspöke
kms.mtva.hu

Orvosegyetem: harc az elviségért (Beszélgetés dr. Szabó Bélával, a MOGYE szenátusának alelnökével)
Kötelező reménykedés és hivatástudat, illetve bénító kilátástalanság között vergődik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói gárdája. Az „egyetembejáráson” dr. Szabó Béla, az egyetem szenátusának alelnöke volt a kísérőnk.
– Újra nyakunkon az egyetemi iratkozások. Idén mivel csábítaná Marosvásárhelyre az orvosnak tanulni készülőket?
– Talán azzal, hogy nem az igazi, nem az, ami megillet bennünket, de ez a részleges magyar nyelvű oktatás is indokolttá teszi, hogy fiataljaink ide jöjjenek tanulni. Az orvosegyetemek megszaporodásával kissé átrajzolódott a térkép, a Partiumból kevesebben jönnek Marosvásárhelyre. Nagyvárad amúgy is próbál nyitni, meglebegtette a magyar oktatás kérdését, de a sorok között olvasva úgy tűnik, ők sem akarnak mást, mint ami itt van. Nem beszélve arról, hogy nem rendelkeznek humán erőforrással, mert ha komolyan vesszük az akkreditáció kérdését, az nem megy, hogy egy debreceni professzor szabad délutánján átmegy Váradra, megtartja az előadásait, s már indul is haza. Messze állnak annak az előírásnak a teljesítésétől, hogy az oktatói kar hetven százalékának főállásúnak kell lennie. Oktatási színvonal tekintetében a hazai legmagasabb nívót hozzuk, magyar orvostanhallgató diákélet szempontjából pedig itt találkozik kihagyhatatlan lehetőséggel. – Az átalakuló világ orvosképzési elvárásaival is tartják a lépést?
– Hitem szerint ebben a tekintetben sincsenek különösebb lemaradásaink. Az orvosképzés kétségtelenül átalakult. Míg 20–25 évvel ezelőtt a hatéves egyetem befejezése után az államtól kapott munkahelyről különösebb továbbképzés nélkül bárki elaraszolgatott a nyugdíjig, ma rezidensvizsga nélkül szinte semmit sem lehet kezdeni az orvosi diplomával. Ennek visszaütője azonban az a mentalitás kialakulása, miszerint nem töröm össze magam, majd a rezidencia alatt megtanulom, amire ténylegesen is szükségem lesz.
– Mégis hiányérzetekkel küszködünk, ha a magyar nyelvű orvosoktatásra gondolunk. Ön szerint kihozzák a maximumot a pillanatnyi helyzetből?
– Ez már egy másik történet, hiszen megilletne minket, amiért évek óta küzdünk, s aminek mérsékelt sikeréért – vagy sikertelenségéért – elég sok szemrehányást kapunk. Elgondolkodtató azonban e jelenség körüli pszichózis: amikor tavaly abban csúcsosodott a gyógyszerészeti egyetem körüli akkreditációs botrány, hogy nem is hirdetnek meg helyeket, elgondolkodtató reakciók követték a blöff szintjén bedobott hírt. Nem az erdélyi magyar közvélemény jogos felháborodása következett – mi az, hogy nincs felvételi? –, hanem egyfajta pótcselekvést érzékelhettünk: ebben az esetben az erdélyi fiatal elmegy Kolozsvárra, a partiumi Magyarországra, a székelyföldi pedig nem gyógyszerész lesz, hanem vegyészmérnök. Holott az egész nem volt egyéb, mint a rektor újabb próbálkozása, hogy meddig lehet elmenni, hol húzódik a magyarok tűréshatára.
– Leltározzunk: mennyi valósult meg máig a két fél által aláírt hétpontos egyezményből, amely teljesítése előfeltétele volt annak, hogy a magyar tagozat visszatérjen az egyetem szenátusának vezetésébe? – A dolog máshonnan indult: egyszerűen „eladhatatlan” volt, hogy az egyetem vezetésében nincsenek ott a magyarok, ezért volt szükség a megállapodásra. A rektorhelyettes és a dékánhelyettesek kijelölésében egyetlen pontnál nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Egy másik pont – a magyar rektorhelyettes meghirdetheti a megüresedett állásokat, amelyekre van jelöltünk – egyáltalán nem valósult meg. Az első perctől kezdve arra igyekeztek leegyszerűsíteni a kérdést, hogy itt nem magyar főtanszékek létrehozása a cél, hanem a magyarok fel akarnak venni egy-két embert. A magyar tanársegédeknek járó nyelvi kompetenciák esetében azt hozták fel, hogy egyetlen fajta tanársegéd van. Amíg a helyzetünk nincs intézményesítve, rendszerint az történik, hogy az arányosságok miatt néha feltűnik egy-egy állás, de amint konkrét jelentkezőnk akad, máris eltűnik vagy tovább vándorol a meghirdetett munkakör. És mi tagadás, az emberek kezdtek belefáradni ebbe a szélmalomharcba. – Ezek az apró csetepaték részben mintha a magyar főtanszékek létrehozása elviségének feladását is jeleznék… – Valóban egyre kevesebbet beszélünk az eredeti törvényről. Még tagozati szinten is versenyfutássá alakult az egész, hogy a meglévő oktatók felnőjenek az előléptetési követelményekhez, míg a tagozat intézményes rendezésének ügye kissé háttérbe került. A hetedik pont egyébként éppen a főtanszékek létrehozása az akkreditáció után, nos, e pont bevitelén két órán át vitatkoztunk. A tárgyaláson jelen lévő miniszter asszony egy idő után maga ellenőrizte, mi kerül be a megfogalmazásba, mert előtte többször előfordult, hogy megegyeztünk egy dologról, s egészen mást láttunk papírra rögzítve. Viszont a tárcavezető másnap sajtótájékoztatón kijelentette, hogy főtanszékekről szó sem volt, holott ott szerepel a hetedik pontban. A mi végleges akkreditációnk 2014-ben érkezett meg azzal a zárójellel, hogy az akkreditációs bizottság, a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság bizonyos dolgokban még ellenőrző vizitet tart, de ettől még végleges maradt, ellenkező esetben a teljes egyetem akkreditációját is visszaminősítette volna. Habár a felsőoktatási minőségbiztosítási hatóság honlapján az szerepel, hogy végleges akkreditációval rendelkezünk, a felmérő vizitre hivatkozva az egyetem szenátusa nem tekinti azt véglegesnek, és nem hajlandó megalakítani a magyar főtanszékeket.
– Célt érhet ez a kifárasztásos technika?
– Fennáll a veszély. Arra mindig vigyáztak, hogy az oktatói létszám ne csökkenjen, inkább hozzánk arányították a diáklétszámot. A konfrontációt, a román kollégákkal be-beálló mosolyszünetet azonban mindenki másképp viseli. A legutóbbi, 2016. januári szenátusi választások egy dolgot mindenképpen bizonyítottak: a régi vezetés újratermelte önmagát, néhány kivétellel ugyanazok az emberek szavaztak ugyanazokra. Lélekben tehát változatlanul ugyanazt akarja a közösség, csak épp a mindennapok fáradsága halmozódik. A vezetőségből való korábbi kivonulásunkkal nem akartunk egyebet, mint feldobni a labdát – ami azonban a levegőben maradt, sőt, egyesek ellenünk fordították, mondván, hogy a kivonulásunkkal megszűnt a tárgyalási lehetőség. Amúgy szerintem túl sokat nem veszítettünk a másfél éves távolmaradásunkkal, a vezetőség nem állt le, összeállította például az akkreditációs dossziét, a tagozat tovább működött.
– Elképzelhetőnek tart bármilyen további visszarendeződést? Mi kölcsönözhetne az eddiginél erősebb hátszelet a harcukhoz?
– Elméletileg szinte bármit elképzelhetőnek tartok, de úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi az az állapot, amelyet a román többség még eladhatónak tart a közvélemény felé. Mindent kézben tartanak, a mi szenátusbeli 30 százalékos jelenlétünk számukra legitimáló és kényelmes, hiszen kétharmados többséggel bármit át lehet vinni. Minden egyes állásért hosszas tárgyalások zajlanak, s akár sikertörténetnek is eladhatnám, hogy kértünk öt állást, megkaptunk egyet-kettőt. Sok esetben azonban olyanokat vesznek fel, akiknek a magyar tagozat iránti elkötelezettsége már nem töretlen, a magyarnyelv-tudásuk is hiányos, de a magyar tagozat kötelékébe kerülnek. Egyesek még a diákoknak is igyekeznek elmagyarázni, hogy nem jó, ha csak magyarul tanulnak. Mi viszont azt az álláspontot képviseljük, hogy az előadások nyelve kizárólag magyar legyen, a gyakorlati oktatás pedig kétnyelvű, úgy, ahogy az a gyakorlatban régebben is zajlott, amikor a tanársegédek zöme még beszélte a magyar nyelvet. – Létezik új stratégia? Mit kellene másképp csinálni, ha az eddigi módszerek csak részeredményekhez vezettek? – Tárgyalásokkal legfeljebb néhány gyenge engedményt tudunk elérni. A törvény által is előírt lényegi dolgok esetében rendre befagynak a vizek. Változást január óta sem tapasztalunk, a javaslataink többségét az új szenátus is változatlanul leszavazza. 2011-ben, amikor az egyetem chartáját dolgoztuk ki, az a megegyezés született, hogy az orvosi karon három román és három magyar főtanszék legyen. A jelenlegi rektor, az akkori dékán 5:3-as változatot terjesztett a Kari Tanács elé, míg aztán az egészet le nem szavazták. Magánbeszélgetések során többen is igazat adnak nekünk, de amikor szavazni kell, ezek a voksok már nem léteznek. A megbélyegzést senki sem kockáztatja. – A diákok miben szenvedik meg leginkább ennek a kötélhúzásnak a következményeit? – A legelső chartakidolgozási ülésen az akkori rektorhelyettes asszony elénkbe tett egy olyan passzust, hogy az idegen nyelven tanulók negyedévtől kötelesek tudni románul. Mire én azt válaszoltam, hogy a mi diákjaink nem idegen nyelven, hanem anyanyelven tanulnak, román nyelvből pedig hasonló értékű érettségi vizsgát tettek, mint a román anyanyelvű fiatalok. Egy hónapra rá megjelent az a passzus, miszerint az orvos-beteg kapcsolattartás csakis román nyelven történhet. A magyar diákok többsége talán ismeri a román irodalmi nyelvet, a konyhanyelvet kevésbé, jönnek is rosszízű megjegyzések a gyakorlatok során. Kevésbé lenne traumatikus, ha a diák anyanyelvén kezdené el a gyakorlatot, s később tanulná meg a román szaknyelvet. Ennek ellenére immár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a MOGYE-n törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást.
– Miben reménykednek, mi billentheti jó irányba ezt a folyamatot?
– Csakis a tagozat intézményesítése. Abban az esetben ugyanis a mi jelenlegi 30 százalékunkon belül megilletne az állások bizonyos százaléka, így tudnánk némileg tervezni. Azaz nem rögtönözni kellene, hanem egy-két év alatt ki tudnánk nevelni egy embert egy bizonyos munkakörre. Kiküszöbölhető lenne annak a veszélye, hogy ránk mutogassanak: ott az állás, de nincs emberetek rá. Elméletileg rendelkeznünk kellene harminc szükséges végzettségű ifjúval, akik azért tengődnének, hátha egyszer lehetőségük nyílik beugrani a képletbe. Valljuk meg, ez nem életszerű, és nem is
elvárható. – Milyen jövőképet kínálnak ma a MOGYE iránt érdeklődőknek?
– Egy gyönyörű hivatás perspektíváját, illetve azt, hogy nem lesz kevesebb hely magyar oldalon, mint az elmúlt években, azaz 135 a medicinán, 40 a gyógyszerészetin, 35 a fogászaton, illetve 15 az asszisztensképzőn. A többi mindannyiunkon múlik.
DR. SZABÓ BÉLA
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának alelnöke, szülész-nőgyógyász szakorvos, orvosi szakíró, az orvostudományok doktora, egyetemi tanár. Nagyváradon született 1957. szeptember 25-én. Középiskoláit Margittán, egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi karán végezte (1983). 1985-ig Marosvásárhelyen rezidens, utána a marosvásárhelyi szülészeti és nőgyógyászati klinika tanszékén gyakornok, tanársegéd (1991), adjunktus (2000), előadótanár (2003), majd egyetemi tanár (2006), 2008-tól tanszékvezető. Az orvosi kar dékánhelyettese, a MOGYE szenátusának 1990-től a tagja. A Román Szülészet-Nőgyógyászati Társaság tagja, 2003–2005 között ügyvezető elnöke, 2006-tól regionális alelnöke a Román Perinatológiai Társaságnak, a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak (1996), választmányi tagja az EME Orvostudományi Szakosztályának (2001), a European Menopause and Andropause Societynek (2003). Maros és Hargita megye szülészeti és nőgyógyászati ellátásának fő metodológusa (2002), az Egészségügyi Minisztérium Nőgyógyászati Szakbizottságának tagja (2006). Díjak, elismerések: a Román Oktatási Minisztérium (2004) és a Swiss Agency for Development and Cooperation emlékplakettel jutalmazta.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest - részletek (11.)
Az 1913/14-es tanévben az óromániai katolikus és református magyar iskoláknak 2382 tanulója volt, ebből 1682 Bukarestben; ezt a számot azóta sem sikerült túlszárnyalni.
Az első világháború kitöréséig évente mintegy húsz bukaresti, elemi iskolát végzett tanulót küldtek ösztöndíjjal a csíkszeredai vagy a gyulafehérvári gimnáziumba, vagy budapesti mesteriskolákba. 1907 után tíz ösztöndíjat ajánlottak fel a brassói, kolozsvári, marosvásárhelyi, zalatnai és udvarhelyi szakiskolákba, szülőföldjük iparának fejlesztése és munkahelyteremtés útján próbálták a székely kivándorlást megállítani.
Az, hogy valaki a diaszpórából magyar iskolába járt, még nem szavatolta nemzeti identitásának megőrzését. A tanulók túlnyomó többsége szerény agyagi körülmények között nevelkedett, mindenféle szellemi elfoglaltság nélkül, erőfeszítésük a túlélésre irányult; ezek az emberek csak egy kis jólétre vágytak, ami miatt a román serviciu (munkahely) vagy leafă (bér) szavak rögeszmésen visszatértek beszélgetéseikben. Jó részük anyanyelvét csak alkalomadtán beszélte, így született egy különleges román–magyar keveréknyelv, amelyet csak a mindkét nyelven tudók értettek. Ilyen tipikus asszimilációs eset a Giuglea, született Vígh Anetáé. Édesapja 1860 körül telepedett meg Ploieşti-en. Életrajza néhány fontos eleme ismeretlen, de tudjuk, hogy elismert fafaragó lett, az 1894-es művészeti kiállításon aranyérmet nyert. A királyi háznak és bukaresti nagybojári családoknak faragott bútort, de néhány erdélyi ortodox templom oltárképét is ő készítette. 1930-ban, amikor egy magyar lap meginterjúvolta, már nem beszélt magyarul.
A bukaresti magyarság erőtlenségének egyik oka az volt, hogy a soraiból származó, minden bizonnyal több száz főre tehető gazdagok és értelmiségiek nem vállaltak részt szerény származású honfitársaik kulturális és társasági életében. A magyar és osztrák elit exkluzív körben élt, saját zárt körű bálokat szervezett. Egy hivatkozást ezekre a bálokra a Romániai Magyar Újság egyik 1910-es számában is találhatunk, amely szerint a protestáns nőegylet kibérelte a Germania társaság Brezoianu utca 12. szám alatti előadótermét; a hivatkozás nem nevesít senkit.
A két felekezet papjai is tartózkodóan viselkedtek a gazdagokkal szemben. Bálinth János emlékkönyvében az osztrák–magyar társaságnak, amelyet az értelmiségi elit (orvosok, gyógyszerészek, műépítészek, mérnökök stb.) támogatott, csupán tíz sort szentel, anélkül hogy egy nevet vagy az alapítás évét megemlítené. Bálinth hozzáállása nem kivételes. A bukaresti magyar lapokban csak elvétve találunk az elitre vonatkozó utalásokat; innen erednek az azonosításukkal kapcsolatos nehézségek is, és ez nem csak a bukaresti magyarokra jellemző. Fenntartásokkal viszonyul az elithez a későbbiekben Nagy Sándor lelkipásztor is, aki az óromániai szórványról szóló tanulmányában csak pár értelmiségi nevét említi, pedig környezetéhez tartoztak, és néhányuk neve a felekezeti lapban is megjelent különféle kulturális-tudományos esemény kapcsán. Nagyon kevesen adományoztak jelentős összegeket iskola- vagy étkezdeépítésre, illetve az árva és szegény gyermekeknek. A legnagyobb adományokat a Szent Ilona-templom építésekor ajánlották föl. Az átlag magyar szemében az elit papjaiból és tanítóiból állt, akik azonban szintén elég szerényen éltek. Ugyanakkor a megosztottság és a két vallás, protestáns és katolikus közötti rivalizálás is rossz hatással volt a magyar diaszpóra életére. A megosztottság egyértelmű volt a tanárok közt, de a Magyar Társaságon belül is létezett. A XX. század elején történtek próbálkozások egy egységes tanítóegylet létrehozására, hosszan vitatták a lapokban, végül mégis zátonyra futott, mert a katolikusok csak a felekezeti egyesületeket voltak hajlandóak elfogadni. A két felekezet tantestülete közötti feszültség továbbra sem enyhült, végül az osztrák–magyar konzulátusnak kellett közbelépnie, amely megrótta a katolikus tanítókat. Nagy Sándor későbbi visszaemlékezése szerint Augustin Kuczka prelátus a két felekezet tanítói között még a magánjellegű kapcsolatokat sem tűrte el. A két felekezet közti vetélkedés és ellenszenv Nagy Sándor tanulmányából is kiérezhető, és bizonyos mértékben a mai napig létezik. A magyar szórvány megosztottsága, az összetartozás és a szolidaritás hiánya vezetett oda, hogy a románok által elismert szorgalmuk és becsületességük ellenére a magyarok a legszegényebbek maradtak a romániai külföldiek közül, ahogy azt a korabeli magyar sajtó, Koós Ferenctől Nagy Sándorig, évtizedeken keresztül hangoztatta. A legnagyobb felelős a magyar szórvány mostoha sorsáért mégiscsak az őket elhanyagoló magyar állam marad, írta a harmincas években Nagy Sándor. Paradox módon Magyarország majdnem semmit sem tett saját külföldre szakadt állampolgáraiért, főként a székelységért, sem a szórványban élőkért, de azokért sem, akik a szegénység vagy az osztrák, illetve magyar kizsákmányolóik miatt kényszerültek kivándorolni, és a szomszédos országok polgáraivá váltak. Még a pap, tanító vagy újságíró szerzők saját költségén megjelent, a magyar diaszpóráról szóló néhány könyvnek sem volt visszhangja a magyar hatóságoknál, nem voltak képesek egy koherens, szórványt védő és támogató politika kidolgozására. Később, 1903-tól, a magyar hatóságok a Román Királyságban csak a katolikusok védelmére szorítkoztak, teljesen megfeledkezve a reformátusokról – állapította meg keserűen Nagy Sándor. A polgárai megvédését elhanyagoló magyar államnál sokkal jobb politikai érzékről tettek bizonyságot a románok. Már a XIX. század derekától jól megszervezett harcot vívtak a magyarokkal egyenlő jogok eléréséért és a Romániával való egyesülésért. Ugyanakkor hatásos és következetes magyarellenes propagandát folytattak a sajtóban és a pesti Országgyűlésben egyaránt. Vezetőik olyan erdélyi román személyiségek voltak, mint Gheorghe Barițiu, az erdélyi román sajtó megalapítója, Andrei Șaguna püspök, Nicolae Cristea, Románia eljövendő pátriárkája vagy Ioan Slavici író, aki számára „a nap Bukarestben kel föl”. Az erdélyi lapok, a Gazeta de Transilvania, a Telegraful român, a Tribuna vagy a pestiek, kezdve a Federațiuneával (1868–1876), az Albinán és a Viitorulon át az Alexandru Vaida-Voievod vezette, és Nicolae Iorga személyes támogatását élvező Luptáig (1906–1910), az Osztrák-Magyar Monarchia alkotmányos alapjait támadták. Ezekhez a magyarellenes fellépésekhez kötődik a legnagyobb román költővé váló Mihai Eminescu neve is. Már fiatalkorában a magyarok ellenfeleként és osztrák–magyar monarchiabeli román jogvédőként lépett fel. Első verse Pesten jelent meg, 1866-ban a Iosif Vulcan vezette Familiában; a rákövetkező három év alatt még tizenkét versét közölték ugyanitt. 1870-ben álnéven politikai cikkeket is írt, amelyekkel a szerkesztőséget egy rágalmazási perbe keverte. A lap Nagyváradra költözése után, 1880-tól Eminescu utolsó versei ugyanitt jelennek meg. Az erdélyi románok magyarellenes tevékenységéhez társult több bukaresti személyiség is: C. A. Rosetti, B. P. Haşdeu és Nicolae Iorga. Az 1857-től megjelenő Românul, amelynek tulajdonosa a politikus C. A. Rosetti, a demokrata-liberális párt legolvasottabb napilapja 4–5000 előfizetővel. Veress Sándor véleménye szerint a románok ebből az újságból tanulták az idegengyűlöletet, minden számban közöltek valamit kedvenc célpontjuk, a magyarok ellen: ,,mi vagyunk a bünbak, kiken kifujja mérgét és gyakorolja nyelvét, hogy el ne találja feledni a kocsisos szép káromkodásokat”. A magyarellenes kampányban sajátos szerepe volt az Iredenta Română (Román Irredenta) társaságnak. 1882. január 24-én alakult Bukarestben, rövidesen Societatea Carpații, azaz Kárpátok Társaságára változtatta nevét. Fiatal erdélyi román egyetemisták alapították George Ocășanu és George Secășanu, a Românul munkatársai vezetésével, az éppen belügyminiszteri állást betöltő C. A. Rosetti hallgatólagos támogatásával. Az alapítótagok közt volt Slavici és Eminescu is, akinek felvételekor kivételt kellett tenniük, mivel nem volt erdélyi származású. A mai román szélsőjobboldal ki is használja Eminescu részvételét ebben a konspiratív jellegű társaságban, azt állítják, hogy a költőt megfigyelés alatt tartotta az osztrák-magyar rendőrség, és úgy tették el láb alól, hogy bolondokházába csukatták. A társaság részben az 1871-es putnai diákgyűlésen megfogalmazott követeléseket vette át. Akkoriban Putna még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott. Kezdetben nem kapcsolták össze a társaságot és a România iredentă név alatt kiadott röplapjait, amelyek szlogenje „A hazáért és szabadságért és halál a németekre” volt. Az első, Bukarestben titokban kinyomtatott röplapról a bécsi Neue Freie Presse 1882. május 21-ei száma értesít, a szöveg közreadása nélkül. A Românul május 20./június 1-ei száma kétségbe vonja a bécsi lap értesüléseinek hitelességét, visszautasítva azt, hogy „létezne minálunk egy ennyire őrült és a román állam létére veszélyes párt”. Azonban május 23-án a Le Stamboul közzétette a kiáltványt, amely a Hohenzollern dinasztia megbuktatására, Erdély, Bánság és Bukovina annektálására és a Dáko-Román Birodalom kikiáltására buzdított; ugyanakkor szerzői azzal vádolták C. A. Rosettit és V. A. Urechiat, hogy eladták az országot Ausztriának és Németországnak. A társaságnak több városban is volt fiókszervezete. Egy, Horia tiszteletére adott 1885-ös craiovai banketten, a társaság vezetősége a „egyetlen ellenségünk, a közös jövőnk útjában álló hun maradványok felszámolására” buzdított. A botrány a társaság körül az 1885. augusztus 18-ai România iredentă kiáltvánnyal tört ki; a trikolór keretben piros betűkkel százezer példányban megjelenő kiáltványt Erdély-szerte terjesztették, még Budapestre is eljutott. Augusztus 24-én Alexandru Ciurcu, a L’Indépendance roumaine lapigazgatója részleteket közölt belőle francia nyelven, majd másnap teljes egészében közzétette. A kiáltvány harcbahívás volt, golyóval és dinamittal, a „magyar hordák” és az osztrák-magyar császár ellen. Több házkutatásra is sor került ezután, barátja, Ocășanu kérésére a publiciszta Bacalbașa saját otthonában rejtegette a Bukarestben terjesztésre váró röplapokat. Az osztrák-magyar konzulátus követelésére a román hatóságok gyorsan intézkedtek: szeptember 2-án nem csak a társaság vezetőségét, de Al. Ciurcut is kiutasították az országból. (...) Magyarország ellen a fő rohamot a Liga Culturală pentru Unirea Tuturor Românilor (Minden Román Egyesüléséért Kulturális Liga) indította 1890-ben. A liga első elnöke a műépítész Al. Orăscu volt. Több mint 90 fiókszervezete volt, beleértve Berlint és Párizst is, akcióiban részt vett a Carpații Români (Román Kárpátok) társaság is, a Kárpátok Társaság utódja. A ligát nemcsak a Romániával szomszédos országokban élők, de minden külföldi román sorsa foglalkoztatta. A Román Akadémia égisze alatt megjelentette az erdélyi, magyarországi, bukovinai, boszniai, hercegovinai és albániai románok monográfiáját. A liga propagandaanyagát a Minerva könyvtár adta ki, többezres példányszámban, francia, német és olasz nyelven.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reagálás: Tőkés László, előző püspök
Tőkés László levéltámadásai nyomán sokan úgy érzékelik, hogy a reformátusok tájainkon békétlenek, csatározók, nem utolsó sorban újságban üzengetők, mint akik nem tudnak már egymással szóba sem állni.
Ritkán írok szomorúan, de most nagy a fájdalom a lelkemben, mert azt is érzékelem, hogy maradnak még sokan, akiket nem tudok meggyőzni arról, hogy a mi közösségünk örvendezve munkálkodó, terhek alatt is reménykedő, bonyodalmak között is bizakodó. A Tőkés-jelenség egyáltalán nem jellemző reánk, még akkor sem, ha környezetében vannak elkötelezett levélmásolók és levélhordók.
Átvilágítás
Frissen megjelent írása az átvilágításról több szempontból is figyelemre méltó. Általa részben (főleg hiányosan) ismert folyamat kapcsán egyfelől embereket szégyenít meg, illetve elárulja a püspökválasztás ügyében való érdekeltségét. Tőkés László magát nevezi előző püspöknek, mintegy freudi-elszólással: az előzni vágyó, a gyorsabban közlekedő, akire nem vonatkozik sem sebesség, sem jelzéskötelezettség. Sajnálom, hogy az érmihályfalvi közgyűlés eltekintett az ő tiszteletbeli címének megadásától, pedig akkor gyülekezeti munkájának fenntartásában sikerült pozitív választ kapnia. Előző püspökünknek is rossz a kedve, bár őt a valóság nem zavarja, mégis sejti, hogy igen halvány eredményt ért el: Brüsszelben, EMNT-elnökként a hiányos tájékoztatás mellett fotók jelentik a sikert, Nagyvárad-olasziban elkeserítőek az üres padok – ünnepekkor is, az európai választás alkalmával minden magyar egyház felé tett ígéretéből alig elégséges az eredmény. Az EMNP arra való tagjait is sajnálhatjuk, mert ilyen védnökkel nehezen fognak egyről kettőre jutni. Előző püspökünknek mit sem számítanak a saját eredményei, mert most a püspökválasztás nyomán – úgy gondolja – egycsapásra mindent helyére lehet tenni. Felelős aggodalommal, amelynek hitele évtizeddel előbb megvolt, megint megszólal, hadd hallja a nemzet, a magyar kormány, a román kormány, drága Erdély és Partium. Tőkés László elfelejtve a régen tanult teológiát, már nem emlékezik, hogy az egyházi választások a gyülekezeteken múlnak a Szentlélek jelenlétében. Mindannyian tudjuk, hogy a két tényező közül az egyik manipulálható, de a második semmiképpen. Alulírott, az első mandátumra jelölve, kijelentette, csak azok szavazzanak rá, akik nyugodt szívvel bízzák rá a vezetést, akiknek kételyei vannak, szavazzanak más jelöltre. Ünnepélyesen megismétlem ezeket a szavakat. Egyházunknak nagy kihívásai vannak, csak hiteles vezetőség végezhet áldásos munkát. Egyházkerületi testvéreimmel és munkatársaival lassan befejezünk egy választási ciklust. Megítélésem szerint szép eredménnyel, pedig ellenszélben kormányoztuk a hajónkat, médiatámogatóink is alig voltak, pályázati elbírálások alkalmával is kételyt gerjesztettek velünk szemben. Előző püspökünk sokat sejtető sajtótájékoztatóján, ahol a média minden fajtája tolongva vesz részt, bejelenti, hogy a jelenlegi püspök, az ő korában püspökhelyettes, „bár kapott egy úgynevezett igazolást, hogy nem volt informátor… de, hogy nem találják az aktáit nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve.” (Sic!) Remélem, hogy előkerülnek az aktáim, akkor, amikor az Átvilágító Bizottság szerint igazoltan, Tőkés László aktái is a maradék két évről, amelyek igen kérdéses időből egyszerűen nincsenek. Akták kerülhetnek elő, de részemről Beszervezési okmány nem, mert nem írtam alá, mint előző püspökünk két alkalommal is. Temesvár szellemében Tőkés László eleget tett arra nézve, hogy elfogadjuk az ő áldozatát, de meg kell követelnünk, hogy az eltelő évtizedek igen feledékeny és képlékeny idejét ne éppen ő próbálja az érte sokat imádkozó testvérek ellenében áthangolni.
Lejárató szándékkal
Akták nincsenek, de lehet azokat létrehozni. Alulírott azt is átélte, amikor valamelyik hét minden napján, valakik az újság lapjain az előző püspök tollát hegyező szolgaisággal levelet írtak álruhába öltöztetett lejárató szándékkal. Az aláírók között vannak, akik már a mennyei ítélőszék előtt megjelentek, voltak, akik bocsánatot kértek. Vannak olyanok, akik most várják a megírandó akta témáját, vagy a megírt kész dokumentum elegáns továbbítását.
Előző püspök úr, kérem bízzunk többet Istenre és az Ő gyülekezeteire!
A békesség kötelékében, Csűry István püspök
Csűry István, a KREK püspöke
erdon.ro

Egyházaink és népünk szolgálatában
Meghatódással emlékezem vissza az Úr születésének 1990. esztendejére, amikor is közvetlenül a lélek- és egyháznyomorító ateista diktatúra összeomlását követően magyar egyházaink végre talpra állhattak és újjászerveződhettek.
A babiloni fogságból való szabadulással ért fel, amikor hosszú tilalmi időszak után az „Oradeai” Református Egyházkerület eredeti Királyhágómelléki nevezetét visszavéve Krisztus hűséges szolgálatának útjára végre visszatérhetett, ezzel egy időben pedig a Szent István alapította, megcsonkított és látszatlétre kárhoztatott Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye újraalakulhatott. „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Hatalmasan cselekedett velünk az Úr” – ekképpen jellemezhetjük egyházaink népének örömét a Zsoltáros szavával (Zsolt 126,2).
Tempfli atyával, még mielőtt püspökké nevezte volna ki II. János Pál pápa, a Szent Lélek indítására összesereglő ökumenikus találkozókon volt alkalmam megismerkedni. A változások és a szabadságra jutás lázas örömében feledhetetlen templomi ünneplésekre és testvéri együttlétekre került sor, a lánglelkű Czirják Árpád „vezényletével”, a kolozsvári Szent Mihály-templomban, majd pedig egyházkerületünk kétágú templomában, Nagyvárad-Újvároson.
A május 25-én megboldogult főtisztelendő Tempfli József nagyváradi megyés püspökről való emlékezés nem volna teljes, hogyha áldozatos szolgálatának erről az ökumenikus vonulatáról megfeledkeznénk. Egyházaink egymásra találásának azon melegében Vele együtt alakítottuk meg a Romániai Magyar Keresztény Egyházak Szövetségét, mely spontán tettrekészséggel igyekezett megtalálni egyházaink megújulásának és hívő népünk közös szolgálatának az útját. Majd amikor a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, és a spontán szervezkedés is elvesztette eredeti rendeltetését, illetve újraszerveződő egyházaink és a felálló új egyházi vezetőségek intézményes formában folytathatták tovább az együttműködést – püspöki minőségében Tempfli atya ekkor is élen járt az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Elöljárói Állandó Értekezletének a létrehozásában. Túlságosan messzire vezetne, és nem képezheti tárgyát egy ilyen emlékidézésnek az Állandó Értekezlet szerteágazó munkájának bemutatása és egyházpolitikai jelentőségének értékelése. Az viszont minden bizonnyal elmondható, hogy saját egyházi életük és szolgálatuk körét messze meghaladva római katolikus, református, evangélikus és unitárius testvéregyházaink, egyházmegyéink, illetve püspökségeink „egymás terhét hordozták” a rendszerváltozással párhuzamosan haladó egyházi átalakulásokban, másfelől pedig jó példával jártak elől magyar kistársadalmunk önszerveződésében, sőt derekasan ki is vették a részüket erdélyi nemzeti közösségünk sorsának alakításából. Az új évezredben bekövetkezett fejleményekre és beállt változásokra nem térve ki bizton elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozás, valamint a ’90-es évekbeli egyházi ökumenikus együttműködés hőskorában történelmi egyházaink elöljárói – erejük és lehetőségeik szerint – híven betöltötték hivatásukat, és elsősorban nem rajtuk múlott, hogy az egyház és állam viszonya, „a templom és az iskola” sorsa, vagy éppen a kommunizmus idején elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának ügye nem a demokratikus jogállamiság, valamint az egyházi és vallásszabadság követelményeinek megfelelően alakult.
Ennek a „kegyelmi időszaknak” egyik kiemelkedő vezető egyházi személyisége volt nagyméltóságú Tempfli József püspök atya. Nagy örömöt és elégtételt jelent számomra, hogy hitünk közösségében együtt szolgálhattuk egyházaink és népünk javát; hogy nagyvárad-hegyaljai ökumenikus templomukban reformátusok és katolikusok együtt dicsérhetik az Urat; és hogy egyházaink előjáróiként mi is alapítói lehettünk erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszerünknek.
Megzavarodott és felkavarodott világunkban üdvös volna ugyanazon a testvéri ökomenikus úton tovább haladni, amelyen Ő is járt.
Nagyvárad, 2016. május 29.
Tőkés László
tokeslaszlo.eu

Bihari magyar harc a voksokért
VÁLASZTÁS – A vasárnapi helyhatósági választások legnagyobb tétje Nagyváradon, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) többséget tud-e szerezni a helyi önkormányzatban, ahol a helyi magyarságot jelenleg hat RMDSZ-es tanácsos képviseli.
Az már korábbról is látszott, és a felmérések is azt mutatják, hogy a polgármesteri tisztségért zajló versengés – melyre két magyar jelölt is bejelentkezett – nem lesz szoros, az immár a harmadik mandátumára pályázó Ilie Bolojan népszerűsége ugyanis töretlennek tűnik a bihari megyeszékhelyen. Bár a 47 éves liberális matematikatanár többször hozott hevesen vitatott döntéseket, a városvezetési stratégiája is megosztja az embereket, az IRES közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése azt mutatja, a helybeliek 59 százaléka Bolojan-párti, a polgármester vetélytársai pedig az öt százalékot sem érték el.
Az RMDSZ jelöltje, Huszár István jelenlegi alpolgármester a második helyen áll 3 százalékkal, míg Zatykó Gyula a hatos listát 0,4 százalékkal zárja. A megkérdezettek 16 százaléka egyelőre nem hozott döntést. „A legjobb felmérés június 5-én lesz. Láttam már többfélét, de én úgy gondolom, hogy ezek a felmérések mindig azoknak kedveznek, akik megrendelik” – jegyezte meg Huszár, aki családorientált Nagyváradot ígér, mert meggyőződése, hogy egy stabil társadalmat csak magukat biztonságban érző családokra lehet építeni.
Az RMDSZ egyébként jelentősen felfrissítette tanácsosjelölt-listáját a megyeszékhelyen, és nem titkolt célja, hogy növelje a súlyát az önkormányzatban. Amikor a meglehetősen magabiztos Ilie Bolojant terveiről kérdeztük, az elöljáró csupán annyit válaszolt, a honlapján elérhető a választási programja, ennél többet egyetlen újságírónak sem hajlandó nyilatkozni a témában a sajtótájékoztatókon kívül.
Tanácsosi mandátumokra pályázik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Zatykó Gyula listavezető-polgármesterjelölt azt mondta, jól képzett, minden területre kiterjedő szakembereket tartalmazó csapattal próbálják átlépni az ötszázalékos bejutási küszöböt. Zatykó kampányában többször felhívta a figyelmet a magyar identitást veszélyeztető problémákra, amelyekkel szemben a jelenlegi városvezetés érdektelen, s amelyek szerinte szerepet játszanak a fiatalok elvándorlásában.
„Egy olyan városban szeretnénk élni, ahol tudjuk: adóink jó kezekbe kerülnek, nem herdálják el fölösleges beruházásokra, hanem tisztességesen használják fel a lakosság érdekében. Nem háttérmegegyezéseket kell kötni a közösség tudta nélkül, hanem tisztességes, a választópolgárokkal nyílt viszonyban lévő képviseletet kell kialakítani” – mondta a néppárt nagyváradi polgármesterjelöltje.
Komolyabb mozgósításra lesz szükség
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség Bihar megyei szervezetének nagyváradi kampányindítóján foglalta össze az alakulat célkitűzéseit az idei helyhatósági választáson. „Meg fogjuk szerezni a célul kitűzött 50 ezer szavazatot, lesz alpolgármesterünk Nagyváradon, és alelnökünk a megyei tanácsban, megerősítjük a városi és megyei frakciónkat, lesz 25 magyar polgármester Bihar megyében” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
A szövetség a legutóbbi helyhatósági választáson hét tanácsosi mandátumot szerzett a Bihar megyei önkormányzatban, ezúttal pedig úgy próbáltak erősíteni, hogy jelöltlistájukon egy polgári párti (MPP-s) képviselőnek is helyet biztosítottak, bár a 8. pozíciót elfoglaló Helmeczi József bejuttatásához komolyabb mozgósításra van szükség, mint négy évvel ezelőtt. A szövetség megyei tanácselnökjelöltje Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki igazgatója.
A megyei szintű megmérettetésre az EMNP is jelentkezett, melynek listavezetője, Csomortányi István szerint az ötszázalékos küszöb átlépésével járó két tanácsosi mandátum reális célkitűzés számukra, de a hármat sem tartják lehetetlennek. Csomortányiék egyébként a korrupció elleni harcról beszéltek a legtöbbet a kampányban, és a munkahelyteremtést sürgették. „ Érmelléken, illetve a magyarlakta térségekben munkahelyekre van szükség, jelen pillanatban ugyanis az Érmellék jelentős része Nagyváradra ingázik dolgozni, minimálbérért. Ez tarthatatlan” – magyarázta Csomortányi, aki egy ipari park létrehozását javasolja. Az EMNP szerint az RMDSZ megyei vezetését érintő korrupciós botrányok hatással lehetnek a „tulipánosok” megítélésére, ezzel szemben a néppártosok hangsúlyozták, hogy szervezetükben nincsenek ilyen jellegű problémák.
Kisvárosi versengések
Nagyszalontán az RMDSZ megőrizné elsöprő többségét a helyi önkormányzatban – tizenhárom tanácsosa van a tizenhét tagú testületben –, Török László pedig negyedik polgármesteri mandátumáért korteskedik. Török szociális lakások létesítését ígéri, felkarolná a kis- és középvállalkozásokat, és munkahelyteremtéssel akarják elejét venni annak, hogy a fiatalok kivándoroljanak. A szövetség terveibe beleszólhat az EMNP is: az alakulat tanácsosjelölt-listát és Balogh János személyében polgármesterjelöltet is állított Arany János szülővárosában.
Magyar–magyar verseny lesz Érmihályfalván is, ahol az RMDSZ-es Nyakó József polgármester újabb mandátumért indul, de bejelentkezett a megmérettetésre az Erdélyi Magyar Néppárt is, aki Baricz-Nánási Ferencet jelöli a városvezetői tisztségre, sikerében egyébként a pártvezetés is nagyon bízik. Béres Csaba is újrázna Székelyhídon, az RMDSZ-es elöljáró irodáját azonban az EMNP színeiben induló Rhédey Emília is elfoglalná. Margittán a szövetséget képviselő jelenlegi polgármester, Pocsaly Zoltán a papírforma szerint a legesélyesebb, de szavazatokért küzd a néppárt által támogatott független polgármesterjelölt, Zsembinszky István is.
Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Művészeti egyetemet létesít Sepsiszentgyörgy
ESZME – Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem néven magyar felsőoktatási intézmény létrehozását tervezik Sepsiszentgyörgyön. Bár a lapunknak nyilatkozó művészek szerint a területen túlkínálat van, a szentgyörgyi képzésre valószínűleg lenne kereslet.
Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem létrehozását tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A projekt ötletgazdája és névadója Ütő Gusztáv képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa, aki szerdán az egyetemnek kiszemelt műemlék épület előtt Antal Árpád polgármesterrel tartott sajtótájékoztatót.
Kifejtette, az ESZME létrehozásának legfontosabb indoka, hogy jelenleg a székelyföldi művészeti gimnáziumok végzett diákok és az ott tanító tanárok Nagyváradig kell hogy utazzanak, ha magyar nyelvű művészeti egyetemen szeretnének tanulni és tanítani. A sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi művészeti gimnáziumok tanulói iratkoznak be Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre, ám a nagy távolság, az utazás megterheli a szülők költségvetését. Másrészt a nagyváradi egyetemen például öt sepsiszentgyörgyi tanár oktat, a diákok 75-80 százaléka székelyföldi, a képzőművészeti karon ennél is magasabb az arányuk.
Ütő Gusztáv úgy véli, az ESZME fontos láncszem lenne, hiszen Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik.
Ütő Gusztáv tervei szerint az ESZME a Sapientia EMTE kihelyezett tagozata lenne, hat tanszéket hoznának létre, festészet, szobrászat, művészettörténet, építészettörténet, építészet és tájépítészet szakot. Arra a kérdésre, hogy ez nem veszélyezteti-e a PKE képzőművészeti tanszékének megmaradását, Ütő Gusztáv kifejtette, grafika tanszéket nem terveznek, másrészt a székelyföldi diákok és az itthon tartásuk szempontjából is fontos lenne az ESZME, hiszen „Nagyvárad elszippantja a tehetséges székely fiatalokat, majd löki tovább őket Nyugat felé”.
Antal Árpád polgármester elmondta, ez a projekt a városvezetés és az MPP-t képviselő Ütő Gusztáv nagy, közös terve. A megyei önkormányzattól megszerzik a jelenlegi tüdőkórház műemlék épületét, EU-s, kormányzati forrásokból és saját költségvetésből felújítják, a kórház számára pedig egy betegellátásra alkalmas új ingatlant építenek. Az épülettel szemben, a volt fogorvosi rendelők helyére egy korszerű, új könyvtárat tervez a Kovászna Megyei Tanács, tehát egy új városrész alakulna ki egyetemmel, könyvtárral. Sepsiszentgyörgyön működik különben a BBTE kihelyezett tagozata, közgazdaság- és gazdálkodástudományi kar, valamint környezettudományi és környezetmérnöki kar, a Sapientia EMTE pedig agrármérnöki szakot indított tavaly a városban.
„Mindig örülünk, ha képzőművészeti szak indul bárhol, ugyanakkor ez konkurenciát teremt, a magyarság ereje megoszlik. Ahhoz, hogy akkreditálni tudják az egyetemet, doktori képesítéssel kell rendelkezzenek az oktatók. Kétlem, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan sok, doktori fokozattal rendelkező képzőművész lenne. Ez olyan távlati terv, amely egyhamar nem tud megvalósulni, csak úgy lehetséges, ha vendégtanárokat hívnak, de az nem az igazi” – értékelt lapunknak Ujvárossy László, a PKE művészeti tanszékének vezetője. Hozzáfűzte: nagyon sok képzőművészeti szak működik most már az országban, túlkínálat van: Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron is két-két szak működik, de Aradon és Nagybányán is létezik képzőművészeti felsőoktatás. „Őrület, hogy mennyi van, és annyi képzőművész nem születik” – magyarázta.
Kérdésünkre elmondta: nem tart a konkurenciától, hiszen olyan tanári karral rendelkeznek, amely állja a versenyt. „Nincs ezzel probléma, aki ide akar jönni, az úgyis ide jön” – vélte. Hozzáfűzte: eddig mindig megvolt a szükséges diáklétszám a PKE-n, a székely diákok aránya 30–50 százalékos, évről évre változik. Hozzáfűzte, a székelység miatt is indították el a képzést Nagyváradon, hogy anyanyelven tanulhassanak az ezt inkább igénylő székely diákok.
„Mivel magánegyetemekről van szó, lehet véleményünk róla, de végül is ők döntik el, hogy szükség van-e rá, vagy sem” – szögezte le Kolozsi Tibor szobrászművész, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem adjunktusa. Kérdésünkre elmondta: szerinte túlkínálat van művészeti egyetemekből, de Sepsiszentgyörgyön a magyar nyelvű oktatásra egész biztosan lesz kereslet. „Fognak majd jelentkezni oda diákok, hiszen művészeti középiskola van Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is, ezért valószínű, hogy ebből a körzetből inkább oda mennek” – magyarázta.
Kérdésünkre elmondta: természetes dolog, hogy a művészetek iránt érdeklődő diákok számban megoszlanak a különböző felsőoktatási intézmények között. Hozzáfűzte: kérdés, hogy melyik egyetem milyen képzést kínál, és nemcsak a képzések minősége, hanem a felsőoktatási intézmények felszereltsége is számít.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Magyarország támogatná a romániai sztrádaépítést
A romániai autópálya-építésnek kíván új lendületet adni Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azáltal, hogy Nagyváradra hívta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős budapesti államtitkárt, aki bejelentette: Magyarországon legkésőbb 2018 végéig befejezik autópályáik kiépítését a partiumi megye határáig.
Az államtitkár szerdán emlékeztetett, hogy már 2009-ben létrehozták azt a román-magyar társulást, ami előkészítette a szeptemberben megnyíló új európai támogatási forrásokra a közös pályázatokat, ám ezek többségéhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra. Tasó szerint közlekedéspolitikában Magyarországon mindig is politikai konszenzus volt, így nem véletlen, hogy a határ túloldalán a beruházások is ütemszerűen haladnak.
„Gátló okokat mindig lehet találni, de ha egy ország autópályát akar építeni, akkor azt meg is építi" – szögezte le. Mint jelezte, az anyaországi kormány többmilliárdnyi forintot különített el, hogy a Gyula felé vezető szakaszt kiépítsék, de jövő héten már átadják a területet Debrecen déli részén is, ahonnan Berettyóújfalu irányában Nagyváradig kiépítik azt a szakaszt, amely nemcsak az M3-sal, hanem az M4-sel is összekötésben lesz. Ezzel párhuzamosan Miskolcnál észak felé haladnak majd, hogy végül megvalósuljon a via-Karpatia folyosó Románia, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország között. Megerősítik a Debrecent Érmihályfalvával összekötő útszakaszt is, a határátkelő pedig emelt szintűvé válhat.
Ugyancsak idén folytatódnak a határ túloldalán a vasút- és hajózásfejlesztési beruházások, amelynek részeként többek között 2019-ig megvalósulhat a Debrecent Biharkeresztessel öszszekötő vasútszakasz villamosítása. „Ahol autópálya és gyorsforgalmi út van, az a térség fellendül. Minden méter és kilométer autópályának és vasútnak megvan a haszna" – vallja az államtitkár. Hangsúlyozta, nekik is érdekük, hogy a romániai oldal kiépítse úthálózatait, ezért térségtől függetlenül korlátlan támogatásukat ajánlotta fel. Rámutatott, hogy ők már tavaly elfogadtak egy olyan törvénycsomagot, amely egyharmadára csökkentette a nagyszabású projektek előkészítési időtartalmát, míg a kivitelezésre átlagosan „kettő, maximum három nyarat" írnak elő.
Cseke Attila emlékeztetett rá, hogy Dan Marian Costescu szállításügyi miniszter megígérte, hogy április végén elkezdenek végre dolgozni az autópálya Bors– Berettyószéplak-szakaszán, de a projekt változatlanul stagnál. Magyarázatot erre még nem kaptak a tárcavezetőtől, de május elején Szatmár megyei képviselőtársaival meghívást intézett Dacian Cioloş kormányfőhöz, hogy június folyamán látogasson el Váradra az észak-erdélyi autópályáról egyeztetni.
„Keressük az összes lehetőséget, hogy ez megvalósuljon, mert senkinek sem állhat érdekében Romániában, hogy 2018-ra ne csatlakozzunk autópályával az európai hálózatba" – szögezte le a Bihar megyei képviselő. Szerinte most két lehetőség van: vagy szerződést bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy közös megegyezésre jutni a spanyol konzorciummal, amelynek azonnali hatállyal el kellene kezdenie az elviekben egy év múlva átadható építkezést.
„Nem akarunk arra ébredni, hogy Magyarország befejezte az ő részét, nálunk pedig még nincs kész" – tette hozzá Cseke. A képviselő egyébként a vasútfejlesztést ugyanilyen fontosnak tartja, és figyelmeztetett: szerdától megnyíltak az ezt célzó uniós alapok, a masterplanban pedig szerepel a Nagyvárad– Kolozsvár-szakasz régóta tervezett modernizálása és villamosítása is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Politikamentes megemlékezés június 4-én?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megüli a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról – írta a Krónika.
A tudósítás szerint politikamentes rendezvényre készülnek, ami azért furcsa, mert mind a trianoni békediktátum, mind pedig maga a nemzeti összetartozás eszménye kőkemény politikai kategória, fogalom. Az 1920. június 4-én történtek, de különösen az előzmények és a következmények a legsúlyosabb politikai kérdéseket vetik fel, mindmáig.
Az udvarhelyi eseményre a szervezők meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásokra adnak lehetőséget. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre.
A Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit egy sajtótájékoztatón elmondta, a tanács szolidáris a merényletkísérlettel és felbujtással alaptalanul vádolt székely fiatalakkal, Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal, de azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért.
Nagy Pál megerősítette, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Nagyváradon másnap emlékeznek és tartanak össze
A szervező Csillagocska Alapítvány és a Magyar Polgári Egyesület a trianoni békediktátumra emlékezve, a nemzeti összetartozás napjának Kárpát-medencei programsorozatához kapcsolódva megemlékezésre hívja és várja a város magyarságát június 5-én, vasárnap 18 órára a vasúti pályaudvarral szemben álló nagyvárad-réti református templomba. Rövid áhítat után alkalomhoz illő versösszeállítást ad elő Meleg Vilmos színművész, fellép a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok és a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség Sztárai Mihály Kórusa.
itthon.ma//erdelyorszag

Film készül a nagyváradi Szent László Napokról
Ismeretterjesztő filmet forgat a nagyváradi Szent László Napokról Jankovics Marcell rendező és Ozorai András producer, gyártásvezető – jelentette be szerdán Korpos Dalma, az idén június 18–26. között negyedik alkalommal megrendezendő kulturális fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke.
Mint részletezte, a filmesek június 24–26. között bukkannak majd fel a nagyváradi várban. Árpád-házi királyokról forgatnak éppen dokumentumfilm-sorozatot, a Szent Lászlóról szóló epizódnak lesz egy egyházi és egy világi része is, utóbbit pedig a Szent László Napokon kívánják leforgatni, a téma ugyanis az, hogy milyen aktualitása van a lovagkirálynak a 21. században.
A szervezők szerdán újabb programpontokat is ismertettek a Bodega romkocsmában megtartott sajtótájékoztatójukon. Kiderült például, hogy az esemény társszervezőjeként a kulturális eseményeknek is rendszeresen helyt adó lokál a fesztivál ideje alatt mindvégig jelen lesz a várban, illetve sör- és borkóstolóval is várják az érdeklődőket. Mint György-Csáki István tulajdonos beavatott, a Kaláka Pince boraiból lehet majd megkóstolni néhányat, a nedűk titkaiba pedig Alkonyi László borszakíró avatja be a résztvevőket. A Magyarország kisebb-nagyobb kézműves sörfőzdéiből összeválogatott italokat Vásárhelyi István sörgasztronómus mutatja be a váradi ínyenceknek.
Hasonlóképpen színes skálán „mozognak” majd a stílusosan Könyv-várnak elnevezett sátorban megvásárolható könyvek is. „Még több aktuális kötet, még több kedvezmény várja a betérőket” – fogalmazta meg Nagy József Barna programfelelős. Hozzátette: több író-olvasó találkozóra, illetve könyvbemutatóra is sor kerül. Szent Lászlóról szóló könyvekkel érkezik például Benkő László, Balázs D. Attila itt mutatja be 2017-es Nagy Magyarország Anno falinaptárát, György Attila székelyföldi író két kötettel is érkezik, de Molnár Jánossal és Tóth Ágnessel is találkozhatnak az érdeklődők.
A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva hívták egyébként meg a fesztivál szervezői újfent Nagyváradra a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia művészeiből verbuválódott Operettissimót. Június 22-én, szerdán 19.30-tól örvendeztetik meg az operett-, musical-, revü- és nótakedvelőket. A belépés ingyenes.
Rangos vendége lesz az idei kulturális fesztiválnak Mónus József többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász, becenevén Fehér Farkas is – Az Íjaimmal harcolva a múlt tiszteletéért! című közönségtalálkozóra június 26-án, vasárnap 15 órától kerül sor. Egy másik híres magyar íjásszal is megismerkedhet június 23-án, csütörtökön 18 órától a váradi közönség: a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében levetítik ugyanis a Kassai Lajos életéről és az általa újrateremtett sportról szóló, A Lovasíjász című filmet. A belépés felnőtteknek 5 lej, gyerekeknek 3 lej. 20.30-tól pedig közönségtalálkozó is lesz Kaszás Géza rendezővel.
Ugyanakkor ma már elképzelhetetlen a Szent László Napok a Nagyváradról elszármazottak találkozója nélkül, ezt bizonyítja az évről évre növekvő érdeklődés is. Mint Tőtős Zsuzsa – aki az eseményt Boros Zoltán televíziós szerkesztővel szervezi – beavatott, egy harmincéves érettségi találkozót például idén úgy ütemeztek be, hogy beleessen a Szent László Napok. Nem csak az elszármazottakat hívják ugyanakkor, hanem mindenkit, aki érdeklődik Várad iránt, s meglepetéssel is készülnek. A programokról részletek a Szent László Napok napról napra bővülő honlapján, illetveFacebook-oldalán olvashatók.
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi választási körkép
Vasárnap több erdélyi városban kiélezett verseny fog zajlani a városvezetői tisztség elnyerésére. Az egyfordulós önkormányzati választások alkalmából a magyarság szempontjából úgy tűnik, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben lesz a legnagyobb küzdelem, ahol reális esély van a jelenlegi városvezetés leváltására.
Marosvásárhelyen 2000 óta a számos pártot megjárt Dorin Florea polgármester van tisztségben, akinek az első két mandátumában voltak ugyan jó kezdeményezései, de a negyedik mandátumánál tartó városvezető mára szemmel láthatóan belefáradt a munkába. Elsősorban az etnikai szavazat tartja őt a tisztségben, miközben Marosvásárhely látványosan lemaradt az őt körülvevő városok mellett, így Kolozsvártól, Brassótól vagy Nagyszebentől. Marosvásárhelyen ezúttal is etnikai szavazás körvonalazódik, hiszen miután a magyar pártok közös jelöltet állítottak Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója személyében, a román pártok is gyakorlatilag egy jelölt mögé sorakoztak fel. A PSD kényszerből egy fiatal jelöltet állított, akinek nincs sok esélye szavazatokat elvenni Floreától, egyedül az ALDE állított ismertebb jelöltet, Ionela Ciotlăuş személyében, aki korábban alpolgármesterként saját bőrén tapasztalta meg Florea önkényes városvezetői stílusát. A küzdelem színfoltját a Dan Maşca vállalkozó által életre hívott, magát interetnikus pártként hirdető Szabad Emberek Pártja képezi, amelynek színeiben maga Maşca pályázik a városvezetői tisztségre. A megyei múzeumot az elmúlt években látványosan felvirágoztató, civil öntudattal rendelkező ötgyermekes Soós Zoltánnak azért nyílik reális esélye a győzelemre, mert a magyarság példátlan módon összefogott személye körül. A városban 43 százalékra tehető a népszámlálás szerint a magyarság számaránya.
Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor próbálja megnyerni a városvezetői tisztséget, akinek a jelenlegi polgármestert, a PSD-és Dorel Coicát kell ehhez legyőznie. Elemzők szerint kettejük között fog eldőlni a küzdelem. Szatmárnémetiben összesen kilenc jelölt verseng, ott több román jelölt van, mint Marosvásárhelyen, ami a magyar jelöltnek kedvezhet. Szatmáron versenybe száll még többek között a független Horia Anderco, a liberális Adrian Cozma, a Băsescu-párti Csáki Csongor, az UNPR-és Ioan Opriş, valamint az ALDE-s Mihai Ştef. Nagyváradon az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt is állított jelöltet a polgármesteri tisztségre. A szövetség színeiben Huszár István méretkezik meg, az EMNP Zatykó Gyulát indította. Nagyváradon felmérések szerint nagy valószínűséggel újabb mandátumot fog nyerni Ilie Bolojan jelenlegi polgármester.
Székelyföldön több városvezető újabb mandátumra pályázik, így Ráduly Róbert Csíkszeredában, Antal Árpád Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen pedig az RMDSZ Arros Orsolya vállalkozót indította. Székelyföldön van 52 olyan település, ahol csak az RMDSZ indított jelöltet. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap arra biztatott mindenkit, hogy menjen el szavazni, mert a minél több leadott szavazat tudja megmutatni a szövetség erejét.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)

Partium újonnan elkészült térképét mutatták be Nagyváradon
Partium újonnan elkészült térképét mutatták be egy csütörtök esti rendezvényen Nagyváradon.
A térkép a Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Partiumi Kiadó és a Partiumi Autonómiatanács közös gondozásában készült. Szerkesztési munkálatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója végezte, rajzi részleteit pedig Jancsik Péter kolozsvári térképész dolgozta ki.
Szilágyi Ferenc - aki a Partiumi Autonómiatanács elnöki tisztségét is betölti - az MTI-nek elmondta, hogy Partium határai az évszázadok során sokszor és nagymértékben változtak, olyan időszak is volt, amikor a tartomány Karánsebestől Kassáig terjedt. Ezért a terület aktualizált határainak a megrajzolásakor abból indultak ki, hogy mi nem Partium.
"Hosszú távú stratégiai célként azt fogalmaztuk meg, hogy a Partiumnak romániai régióvá kell válnia, ezért a területet csakis Románia keretei között értelmeztük. A trianoni határt elfogadtuk a Partium északnyugati határának, a régió keleti határát a történelmi Erdély, déli határát pedig a Bánság határánál húztuk meg" - magyarázta Szilágyi Ferenc. Hozzátette, hogy a térkép megrajzolásakor nem voltak tekintettel a jelenlegi romániai megyék határaira, ezeket ugyanis nem tekintik "kőbe vésett" határvonalaknak.
A Partiumi Autonómiatanács elnöke elmondta: a térkép alapváltozata készült el magyar és román településnevekkel, amely alapján a későbbiekben turisztikai, autós, vagy más tematikájú térképeket lehet készíteni. Hozzátette: pályázati forrásokat keresnek ahhoz, hogy a térképet nagy példányszámban nyomtassák ki, és ingyen juttassák el minden érdeklődőnek.
Szilágyi Ferenc elmondta: a térkép elkészítésével a partiumi identitástudatot kívánják erősíteni. Ugyanezt a célt szolgálta a Partium címerének és zászlajának az elkészítése.
A Partiumi Autonómiatanács 2015 májusában fogadta el a régió jelképeit. Mind a címer, mind a zászló fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz. A jelképek megalkotására egy évvel korábban pályázatot írtak ki az erdélyi országgyűlés 1659-ben elfogadott határozata alapján, amely "Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része" jelképeként a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg.
Gazda Árpád

Határon túli magyarság, az élő mementó (Trianonról és környékéről másképpen Ablonczy Balázs történésszel)
Trianonról és környékéről másképpen Ablonczy Balázs történésszel
Trianon 100 elnevezésű kutatócsoport igyekszik gazdagítani a magyarság sorstraumájaként kezelt trianoni békeszerződéssel kapcsolatos ismeretanyagot. Vezetőjével, Ablonczy Balázs történésszel arról is beszéltünk, 1920-ban miért nem került fel Magyarország a világtérképre.
– Családi gyökerű az Erdély iránti érdeklődése, vagy a rendszerváltás utáni trendek gerjesztették? – Egyértelműen családi. Apai dédszüleim Szatmárnémetiből jöttek el, szép házat hagytak maguk mögött, így aztán a vasárnapi ebédek két visszatérő motívuma közül az egyik az volt, hogy azért hiányos az étkészlet, mert az oroszok elvitték a kanalakat, a másik pedig az ott maradt „villa”. A kötődés talán a ma 92 éves anyai nagyapám révén volt még erősebb. Ő az Arad melletti Zimándújfaluból került el a Csepel Művekbe dolgozni, így aztán puliszkát ettünk minden hétvégén reggelire, s ezerszer hallhattuk, hogy a piaci paradicsom sem rossz, de azért az az igazi, amelyet a gyoroki vagy gáji magból termesztenek Csepelen. Színházi érdeklődése és aktív Erdély-járása során 1986-ig, kitiltásáig édesapám sokat vitt magával. Ebből aztán az következett, hogy történész lettem, bár a politológia és a diplomácia is nagyon vonzott. – Ezen belül a Trianon-kérdés és a két világháború közötti Magyarország történetének szakértőjének számít, nemrég pedig a Trianon 100 elnevezésű projekt vezetője lett. Mivel jól dokumentált közelmúltról beszélünk, óhatatlanul felmerül a kérdés: mi az, ami még nem „történt meg” Trianonban, mi vár még felfedezésre?
– Bár a nyolcvanas évek óta több érvényes mű is született Trianonról, rengeteg olyan része van még a történetnek, amelyet alaposan meg kell vizsgálni – elsősorban magyar szempontból, bár sokan idegesek attól, ha a történelemkutatásban nemzeti szempontok merülnek fel. Ugyanakkor az amerikai vagy olasz diplomáciai okmánygyűjteménynek korántsem központi témája, hogy milyen sorsot szántak Magyarországnak. De az unalmas diplomáciatörténeti feldolgozás mellett sok minden egyéb van. A francia és brit részvétel magyar szempontból is elég jól feldolgozott, az olasz és amerikai kevésbé, de ott van például az ebből a szempontból teljesen ismeretlen Japán, amely valamennyi határkijelölő bizottságban képviselve volt. Arról nem is beszélve, hogy Trianon nem 1920-ra korlátozódik, Erdély tekintetében minimum az 1916-os román betöréssel vagy talán még korábban kezdődött. – Például a tömeges meneküléssel?
– Igen, mert innen datálódik rengeteg elbeszéletlen emberi sors, a menekülők történetei. Azokban az években 400 ezer ember jött el a szülőföldjéről, túlnyomó részük Magyarországra, hosszú időn át rengetegen laktak vagonokban. E jelenség levéltári alapokon nyugvó tudományos feldolgozása pedig még nem történt meg. Egyetlen, 1983-ban Amerikában megjelent angol nyelvű monográfia szól ezekről az időkről, amúgy semmit sem tudunk róluk: kik voltak, hogy éltek, milyen politikai opciókat tápláltak, hogyan próbálták meg életben tartani az elveszített haza emlékét? Jómagam úgy botlottam bele ebbe a munkába, hogy néhány menekültegyesület iratanyagát tanulmányoztam, amelyekben elsősorban azt kerestem, miként igyekeznek megjeleníteni az elveszített hazát, és mi a sikeres emlékőrzés receptje, amely generációkon át továbbadható.
– Hogyan működtek az emlékezéstechnikák?
– A két világháború között a magyar politikai elitnek kétségtelenül bűntudata volt Erdéllyel, elsősorban Székelyfölddel kapcsolatosan. Elsősorban ez alakított ki egyfajta székely kultuszt rengeteg leágazással. A mai Erdély-képünk kialakulása is erre vezethető vissza, hiszen 1940 és 1944 között elérkezettnek látták az időt a jóvátételre. Ez részben az Erdélybe tartó „zarándoklatokban” testesült meg, a mai Nagyvárad– Kolozsvár, Székelyföld turistaútvonalakat akkoriban járatták be. Mindennek világos nyoma van a kor kormányzati dokumentumaiban is. Az említett egyesületek emlékezésmintái közül azok bizonyultak a leghatékonyabbaknak, amelyek nemcsak a traumára reagáltak, hanem folyamatos kapcsolatot próbáltak fenntartani az elveszített országgal. A kizárólag a múltra reagálók eltűntek, mivel nem voltak vonzóak az új nemzedékek számára, képtelenek új élmények felkínálására. – Milyen következtetések vonhatók le a menekültügy kezeléséből?
– Például az, hogy tulajdonképpen a Horthy-rendszer genetikai kódjának tekinthető, ahogyan kezelte a menekülttömeget. Akkoriban épültek a szükséglakótelepek Budapesten, de ez csak a történet egyik része, hiszen 1918–1919-ben több ellátási terület összeomlása is párhuzamosan zajlott. Összeomlóban volt a monarchia, a politikai rendszer, és az indokoltnál kevesebbet beszélünk a gazdasági összeomlásról, amely nem korlátozható az inflációra. Ha megnézzük a korszak diplomáciai táviratait, a katonai missziók levelezéseiben tekintélyes részt foglaltak el azok az információk, hová kerüljön Debrecen, hogyan lássák el szénnel vagy élelemmel Budapestet. Van olyan kolléga a Trianon 100 projekt keretében, aki szerint a Tanácsköztársaság nem más, mint a fővárosi fogyasztók diktatúrája a vidékiek fölött. Ennek gyökerei is a háborús szükséggazdálkodásra nyúlnak vissza, 1918-ban például már több katona volt a hátországban, mint a fronton, akiket beszolgáltatási feladatokkal bíztak meg. Konkrétan azzal, hogy lesöpörjék a padlást. De egészségügyi összeomlásról is beszélhetünk: a spanyolnátha-járvány abból a szempontból is roppant súlyos következményekkel járt, hogy a korszak nagyon fontos szereplőit hetekre-hónapokra kiütötte vagy elpusztította. És közben persze zajlott a katonaforradalom. – Miért nevezzük ezt forradalomnak?
– Nyilván sokkal inkább egyfajta lázongás volt ez a négy év szenvedés után a frontról hazatérő katonák részéről. Nem véletlenül akarták lefegyverezni őket, nehogy erőszakspirálba forduljon az egész. Bárdi Nándor tanulmánya a korszak udvarhelyszéki viszonyairól például arról árulkodik, hogy a katonák majdnem mindenütt megverték a jegyzőt – sok helyen meg is ölték –, de helyenként a papot is, aki drágán temetett. Bizonyos mértékig emberileg érthető okokból, hiszen a pokoli körülmények közül hazavergődő ember azzal szembesült: a gyereke azért halt meg, mert a család nem jutott gyógyszersegélyhez a jegyzőtől, a pap meg nem volt hajlandó eltemetni. – Az elmúlt évszázaddal foglalkozó művek többsége periférikus jelenségként kezeli a magyarság Trianon-tragédiáját. A történész mivel magyarázza, hogy Magyarország szinte nem is került fel a térképre? – Az a fájdalmas igazság, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia háború utáni sorsa a párizsi békekonferencián ötöd-hatodrangú kérdés volt. Ez részben a közönyre, részben meg arra a stratégiai számításra vezethető vissza, hogy az új közép-európai államokat a monarchia területeiből lehetett „kistafírozni” annak érdekében, hogy képesekké váljanak ellenállni egy keleti irányú német, illetve egy nyugati irányú szovjet előrenyomulásnak. A döntéshozók mindenekelőtt arra koncentráltak, hogy Németországnak ne maradjon ereje a háború utáni visszavágásra. A következő kulcsprobléma: mi legyen az oroszokkal? Nagyjából hasonló horderejű kérdés volt az ottomán birodalom helyén létrejövő államalakulat, illetve Közel-Kelet jövője. A negyedik a Népszövetség kialakulása, s csak ezután következett esetleg a monarchia, de még ezen belül is fontosabb volt Lengyelország kérdése, a Habsburgok sorsa, Olaszország adriai-tengeri igényei. Ez nyilván nem eshet jól nekünk, de a helyzet akkor is így festett.
– A monarchia kisebbségpolitikájának minősítése meglehetősen szélsőséges: miközben egyesek azt állították róla, hogy annyira liberális és toleráns volt, hogy tanítani kellett volna, mások szerint a magyarság kisebbségként azt kapta vissza, amit megérdemelt. Hol húzódik a középút ebben a tekintetben? – Igazából se ilyen, se olyan nem volt, a keménykedő periódusok az enyhébb periódusokkal váltakoztak, de egyik sem bizonyult igazán eredményesnek. Talán nem is volt rá esélye. A nemzetépítés a 18–19. században ugyanis olyan hatalmas belső dinamikával rendelkezett, amivel szemben semmilyen politikai konkurenciát nem lehetett felállítani. Ezért aztán nem látom indokoltnak az önostorozást. A magyar nemzetállam kiépítése és gyakorlata amúgy mintát szolgáltatott a későbbiekben a csehszlovák vagy román nemzetépítéshez.
– Mi tartja forrásban ma Magyarországon a Trianon-kérdést?
– Közép-Európában a történelemnek nagyon erős múltmagyarázó és politikai legitimáló szerepe van. Az emberek Trianonhoz és a múlt század egyéb történéseihez való viszonya azonban várhatóan fokozatosan kihűl. Csak példaként: a kiegyezés ügye még a két világháború közötti időszakban is hatalmas szenvedélyeket szított, de ma már legfeljebb a történészek között ad alkalmat vitára. Ellentétben Trianonnal, a két világháború közötti Magyarország, a bécsi döntés következményeinek kérdésével, 1956-tal, az államszocializmus időszakával. A határon túli magyarság természetesen élő mementóként emlékezteti az anyaországi közvéleményt a traumákra, ezért aztán máig forró a téma. – Lát esélyt arra, hogy – miközben nem feledünk – túllépjünk a forróság fázisán? – Ma már nem vagyok túl optimista ebben a kérdésben. A jelenlegi nemzetközi szervezetek nyelvezete nem történelmi nyelv, kisebbségi kérdésekben ma nem nagyon lehet érvelni a trianoni békeszerződés igazságtalanságával. Emberi jogi, kisebbségi jogi diskurzusok jelentik ma a szalonképes nyelvezetet. Talán ez is változik majd, de jelenleg a történelem csak a nemzeti önismeret tekintetében segíthet, kifelé kevésbé képes igazán érvényes mondandókat megfogalmazni.
ABLONCZY BALÁZS
Történész, Budapesten született 1974. június 26-án. Kutatási területe a két világháború közötti Magyarország története. PhD fokozatát 2004-ben szerezte meg Teleki Pál a két világháború között (1921–1938) témában. 2002-től 2007-ig a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának munkatársa, 2004-től tudományos főmunkatársa volt. 2002 és 2006 között a Pro Minoritate, 2006-tól a Kommentár című folyóirat főszerkesztője. 2008 óta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. 2011–2015-ben a párizsi magyar intézet igazgatói tisztségét látta el. Fontosabb művei: Teleki Pál (Budapest, Osiris Kiadó, 2005), Pál Teleki – The Life of a Controversial Hungarian Politician (Wayne (NJ), Hungarian Studies Publications, 2007), Trianon-legendák (Jaffa Kiadó, 2010), A visszatért Erdély, 1940–1944 (Jaffa Kiadó, 2011).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianon
1920. június 4-én délután 16.30 órakor a versailles-i Kis-Trianon-palotában aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést, ami a világtörténelem legigazságtalanabb diktátuma lett.
Magyarországot nem csak területének, lakosságának nagy részétől fosztották meg, de elképesztő méretű volt az anyagi, kulturális veszteség is. Bányák, termőföldek, erdők, ásványi kincsekben gazdag területek, vasutak, az ipar különböző ágazatai kerültek idegen fennhatóság alá. Elcsatoltak tanintézeteket, színházakat, egyetemeket, levéltárakat, könyvtárakat, a magyar történelemhez kapcsolódó szakrális helyszíneket is. A magyar ipar, kultúra, egyetemi élet fellegvárai, Kolozsvár, Pozsony, Szabadka, Nagyvárad, Arad stb. mind-mind idegen, ellenséges államok részei lettek.
Az 1920 januárjában Apponyi Albert gróf vezetésével Párizsba utazó magyar békeküldöttséget a győztesek nem érdemi tárgyalásra, hanem a kész békefeltételek átvételére hívták meg. A konferencia lehetőséget adott, hogy január 6-án Apponyi Magyarország helyzetéről, a magyar kormány álláspontjáról beszédet mondjon.
Előadása összegezte mindazokat az érveket, amelyeket a magyar delegáció kidolgozott Teleki Pál irányításával. Megkísérelték meggyőzni a győzteseket arról, hogy a kijelölt határok nem felelnek meg sem a nemzeti önrendelkezési jognak, sem az etnikai elvnek. Nagy hangsúlyt helyeztek a régi Magyarország gazdasági egységére, nyomós érveket hozva fel a közlekedéstől, vízgazdálkodástól a munkaerő-vándorláson át az egyes tájegységek egymásrautaltságáig.
Apponyi Albert beszéde a „békekonferencián” (részlet)
Nem titkolhatjuk el mindenekelőtt megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére olyan lényeges területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltétele megvonassék. (...) Ily nehéz és különös helyzet előtt állva kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez? Önök, Uraim, akiket a győzelem bírói székhez juttatott, kimondták egykori ellenségeik, a Központi Hatalmak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így: de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb.

***
A magyar békeszerződést végül 1920. június 4-én ketten írták alá: Bernárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd követ.
Az országzászlót ezen a napon félárbocra vonták, majd 1921. január 16-án emlékező mise keretében felavatták a négy elszakított országrészt jelképező szoborkompozíciót, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc alkotását.
A szoborkompozíció a Szabadság téren állt Budapesten, amelynek közepén díszes virágágyás szimbolizálta a Trianon előtti Magyarországot. Ezzel szemben helyezkedett el az ereklyés országzászló, amelyen 1920 óta félárbocra eresztették a magyar lobogót.
A szoboregyüttes emlékezések és ünnepségek színhelyéül is szolgált. 1945 után a trianoni szobrokat és az országzászlót szétzúzták, eltávolították. A virágágyás helyén „szovjet hősi” emlékművet emeltek.
Komádi Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Elballagtak szombaton a PKE végzősei
Idén éppen június 4-én, a nemzeti összetartozás napján ballagtak el Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem alap- és mesteri képzésein részt vett és azokat elvégzett, diplomavizsga előtt álló hallgatók. A hagyományokhoz híven a ballagást megelőzően az egyetemi székházként szolgáló református palota – amely mögött már átadásra vár az új székház – különböző előadótermeiben szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással.
A palotából a három egyetemi kar (közgazdaság, bölcsészet, művészet) végzősei együttesen vonultak át a nagyvárad-újvárosi református templomba – a szintén hagyományos helyszínre –, ahol ünnepi istentiszteletre és tanévzáró ünnepélyre került sor. A menet élén Tőkés László, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, Pálfi József rektor, Fodor Attila szenátusi elnök, Flóra Gábor rektorhelyettes és Tolnay István igazgatótanácsi elnök haladt, mögöttük a kari vezetők, oktatók és hallgatók. Hozzátartozók, barátok, kollégák, ismerősök népes serege kísérte figyelemmel a pompás, éneklő menetet. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő, egyetemi elnök hirdetett igét ezúttal is, akárcsak az előző évek tanévzáró istentiszteletein. A múlt évi alkalomhoz hasonlóan most is a Zsoltárok könyvéből választott igét, de ezúttal a 25. részből, annak első öt versét: „Hozzád emelem, Uram, lelkemet! Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim. Senki se szégyenüljön meg, a ki téged vár; szégyenüljenek meg, a kik ok nélkül elpártolnak tőled. Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.” Prédikációjában többször tett utalást a szomorú évfordulóra: 96 éve, ezen a június 4-i napon írták alá azt a trianoni békediktátumot, amely a magyar nemzet egyik golgotájának bizonyult, s amelynek tragikus következményeit nyögik mind a mai napig a kisebbségbe szorított nemzetrészek. Ehhez viszont az is kellett, hogy alkalmatlan kezekbe kerüljön az ország és nemzet vezetése többször is; Ady Endre már 1914-ben óva intett: „s elveszünk, mert elvesztettük magunkat”. A nemzeti összetartozás eszméjét kodifikálók minden bizonnyal a történelmi árvaság, tévelygés, szétszóratás ellen próbáltak hittel fellépni, mert a hit és a cselekedet minduntalan való mesterséges szembeállítása rendkívül ártalmas – mondotta az igehirdető, a Magyar Hiszekegyet is idézve: „legyen hited és lészen országod”. A zsoltárosra utalva figyelmeztetett: napjaink válságai, kudarcai, kétségei között vergődve és vívódva olykor nehéz megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, a bárányt a báránybőrbe bújt farkastól. Tőkés László aggódó szeretettel fordult a tágas templom padsorait megtöltő egyetemi ifjúsághoz, mondván: a tudás felvértez sok minden ellen, a hit pedig erőt ad a cselekvéshez.
Az igehirdetést követően az egyetemalapítók nevében köszöntötte a hallgatók, oktatók, meghívottak, a szülők, rokonok és ismerősök ünneplő gyülekezetét, megemlékezett a nemrég elhunyt Templfi József püspökről, aki társalapítója volt a Sulyok István Református Főiskolából kinőtt Partiumi Keresztény Egyetemnek, majd az intézmény átmeneti válságára utalva arról biztosított mindenkit, hogy a negyedszázada elkezdődött erdélyi magyar felsőoktatási hálózatépítés nem áll le, a szükségszerű reformok és küzdelmek a reményiki elvárás mentén haladnak: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”
A PKE rektorának szívhez szóló, a száraz adatokat mellőző, a lélek-, közösség- és intézményépítés fontosságát hangsúlyozó ünnepi évzáró beszéde után a magyar kormányzatot képviselő Maruzsa Zoltán miniszteri biztos szólt a vendégek közül elsőként. Az Oktatási Hivatal elnöke a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatását ígérte meg az erdélyi magyar oktatás, beleértve a felsőoktatás minden szegmensének. Király András a román kormány tanügyi államtitkáraként szólt a jelenlévőkhöz, Lászlófy Pál a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Tudományegyetem köszöntését tolmácsolta, néhai Márton Áron püspök szavainak kíséretében. Ráksi Lajos egyetemi lelkész név szerint is köszöntötte végül a társintézmények képviselőit, valamint Laky-Takács Péter kolozsvári konzult.
Az ünnepség érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának átadásával-átvételével ért véget. A Himnusz eléneklése előtt Tőkés László református püspök és Pék Sándor római katolikus esperes együtt kérték Isten áldását minden jelenlévőre.
Tőkés László Sajtóirodája

Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor lesz a polgármester
Az RMDSZ hétfőre virradóra bejelentette, hogy Szatmárnémetiben az alakulat jelöltjének, Kereskényi Gábor parlamenti képviselőnek sikerült megszereznie az elöljárói tisztséget – számol be a kronika.ro. „Új fejezet kezdődik ezzel Szatmárnémeti fejlődésében" – idézte a Szatmár.ro hírportál Kereskényit, aki több mint ötezer szavazattal kapott többet, mint a hivatalban lévő polgármester, a szociáldemokrata Dorel Coica. Utóbbi egyébként négy évvel ezelőtt a Szociálliberális Szövetség (USL) színeiben hódította el a városházát az RMDSZ-es Ilyés Gyulától, aki hatezer szavazattal kapott kevesebbet Coicához képest.
Ugyancsak az alakulatok által végzett párhuzamos szavazatszámlálásból derül ki, hogy a voksok több mint hetven százalékának megszerzésével visszatérhet a csíkszeredai városháza élére Ráduly Róbert Kálmán, aki tavaly az ellene indított bűnvádi eljárás nyomán mondott le hivataláról. A voksok mintegy 71 százalékát beseperve újrázott a Nagyváradot 2008 óta irányító liberális Ilie Bolojan is, míg Huszár István, az RMDSZ polgármester-jelöltje ugyanitt a szavazatok közel 13 százalékát kapta meg – írja a kronika.ro.

Erdély.ma

Alacsony részvétel, nagy fordulatok (Önkormányzati választások)
18 265 000 polgárt vártak tegnap az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe, de ennél sokkal kevesebben mentek el, az országos átlag alig 48,43 százalék, jóval kevesebb a 2012-es 56 százaléknál. A legnagyobb arányban a déli megyék falvainak lakossága szavazott, a legkisebb érdeklődést Bukarestben mérték, ott a választók alig 33,3 százaléka tartotta érdemesnek a megjelenést.
A szavazókedv Giurgiu megyében volt a legmagasabb, ott a felnőtt lakosság 63,24 százaléka élt választási jogával. Ugyancsak 60 százalék fölötti részvételt jegyeztek Teleorman és Olt megyében, hátulról a második Temes megye 40,77 és Iaşi megye 42,33 százalékkal. A 45 ezer önkormányzati tisztségre 108 párt, kisebbségi szervezet és pártszövetség több mint negyedmillió jelöltet állított. A három magyar politikai szervezet – RMDSZ, EMNP, MPP – színeiben csaknem 12 ezer jelölt indult, de a magyarlakta vidékeken átlag alatti részvételt jegyeztek az urnáknál. Az idei választás újdonsága, hogy a szavazókörzetekben először beszkennelték a voksolásra jelentkezők személyazonossági iratát, majd az újonnan beüzemelt informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrizte, hogy jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, és nem szavazott-e már másutt. Az új módszer a várakozások ellenére olajozottan működött, de szabálysértések és törvényszegések is akadtak bőven. Rendellenességek A választások első komolyabb rendellenességét Maros megyéből jelezték, ahol a prefektusi hivatal a törvényben előírtnál több mint ötvenezerrel kevesebb szavazócédulát rendelt. Az Agerpres hírügynökség szerint Lucian Goga prefektus „tévedése” annak tudható be, hogy a választói névjegyzékben csak 426 ezer név szerepel, míg a megyei választási bizottság 484 ezer voksolásra jogosult személyről tud. Szombaton állítólag további szavazólapokat nyomtattak, amelyeket azonban nem osztottak ki, fegyveresek őrizték őket. A három magyar párt által támogatott független magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán szerint fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, ennek ellensúlyozásaként minél magasabb részvételre buzdították a választókat. Az eset miatt a Nemzeti Liberális Párt (NLP) is a prefektus lemondását követelte. Szatmárnémetiben tömegesen készítettek ideiglenes lakcímeket a választás napján. Ezekkel – pótlistán – bárki szavazhatott, aki igazolta, hogy az adott szavazókörzethez tartozik. Az RMDSZ szatmári sajtóreferense szerint a lakosság-nyilvántartó hivatal vezetősége többszöri megkeresésükre sem közölte, hogy pontosan hány ideiglenes lakcím készült tegnap, de a helybeliek jelzései szerint délután is nagy sor volt a hivatalban. Ez azért különös, mert Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is nagy eséllyel indultak a magyar jelöltek a román polgármesterek leváltására. Csíkszeredában Borboly Csaba megyeitanács-elnök és felesége pótlistán szavazott, mert nem szerepelt annak a szavazókörzetnek a listáján, ahol voksolni szokott. Székelyudvarhelyen estefelé kétszáz roma verődött össze a többnyire romák által lakott Budvár negyedben, de nem derült ki, hogy miért; a rendőrség közbelépésére szétoszlottak. Szentegyházán parajdi szavazólapok keveredtek a helyiek közé, Marosvásárhely egyik körzetében pedig Fehér megyei szavazólapokat találtak. A Iaşi megyei Mosna községben két szavazókörzetben is nulla volt a részvételi arány, a jegyzékben szereplő 3700 választópolgár egyike sem ment el szavazni. Mindannyian moldovaiak, és azonos a lakcímük is: a községi rendőrfőnök tulajdonában levő tömbházlakásba vannak bejelentve. Egy Buzău megyei község hét szavazókörzetében négy órára leállították a szavazást, Dolj, Olt, Teleorman, Giurgiu megyében több százan szavaztak pótlistán. Országszinten 494 kihágásra vagy törvényszegésre vonatkozó panaszt tettek le, ez nagyjából fele a négy évvel ezelőtti számnak, és a kivizsgálások során 40 százalékuk megalapozatlannak bizonyult – de 78 panasz nyomán 57 személy ellen bűnvádi kivizsgálást indítanak. 92 bírságot róttak ki választási szabálysértések miatt, összértékük 42 610 lej. Ki miért szavazott
Azokra szavaztam, akikben megbízom, de a humán erőforrások nagyobb regenerálódására számítottam – jelentette ki Dacian Cioloş kormányfő, aki feleségével együtt Zilahon szavazott a reggeli órákban. Klaus Iohannis államfő szokatlanul későn, 18.30-kor jelent meg a lakcíme szerinti választókörzetben, állítólag műszaki okok miatt nem tudott korábban menni. Kijövet azt nyilatkozta, hogy először választ Bukarestben, amely már saját városa is, ezért egy modern, európai fővárosra szavazott. Felesége, Carmen Iohannis már a déli órákban leadta szavazatát Nagyszebenben. A magyar emberek biztonságára szavaztam – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott tegnap „arra az erős érdekképviseletre, amely a tömbmagyarságban, a szórványban és a vegyes környezetben élő magyarok számára ugyanazt jelenti: biztonságot és a közösség szolgálatát”. Markó Béla volt RMDSZ-elnök is az erős önkormányzatokra szavazott, „és egyben arra, hogy Romániában folytatódjon a decentralizáció, vagyis annak a folyamata, hogy minden fontos döntés a helyi közösségek kezébe kerüljön”. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter a megújulásra voksolt: szerinte a fiataloknak is dönteniük kell jövőjüket illetően. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke Nagyváradon szavazott, majd azt nyilatkozta: a rendszerváltozásnak része kell hogy legyen a választás szabadsága, és reméli, hogy szavazatával hozzájárul a rendszerváltozás folytatásához.
Biró Zsolt MPP-elnök Marossárpatakon élt a választás szabadságával, elsősorban a magyar érdekérvényesítés, illetve pártja megerősödésének reményében, hogy képviselni tudják az önkormányzatok szintjén azt a programot, amellyel a választók elé álltak. Éjféli mérleg
Az urnazáráskor nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint Bukarestben a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelöltje, Gabriela Firea kényelmesen, a leadott szavazatok bő 42 százalékával megnyerte a küzdelmet, utána Dan Nicuşor, a Mentsük meg Bukarestet Szövetség (MBSZ) jelöltje közel 30 százalékot kapott, az NLP jelöltje, Cătălin Predoiu 12–13 százalékkal a harmadik lett. A hat kerületből ötöt szintén SZDP-s politikusok nyertek el, az első kerületben azonban – meglepetésre – a francia Clotilde Armand (MBSZ) győzött. Kolozsváron Emil Boc 69 százalékkal nyert, a második helyen – 12 százalékkal – az RMDSZ jelöltje, Horváth Anna végzett. A helyi RMDSZ-listára 15,4 százalék szavazott, három százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt.
Több városban korrupciós eljárás alatt levő elöljárókat választottak vissza: a craiovai Lia Olguţa Vasilescu, a nagybányai Cătălin Cherecheş, a bukaresti Marian Vanghelie és a brassói Gheorghe Scripcaru is újrázik. Nagyszebennek újra szász polgármestere lesz: a Német Demokrata Fórum jelöltje, Astrid Cora Fodor lazán megelőzte kihívóit.
Csíkszeredában az RMDSZ-es Ráduly Róbertet újraválasztották, Székelyudvarhelyen az EMNT–MPP szövetség jelöltje, Gálfi Árpád rávert az RMDSZ-es Arros Orsolyára és a független (volt RMDSZ-es) Bunta Leventére, Szentegyházán is MPP-s polgármester lesz. Az RMDSZ-nek 54 polgármestere van indulásból (mert nem volt ellenjelöltjük), de Kovács Péter ügyvezető elnök kétszázra számít; éjfél előtt már százötven biztos befutó volt. A magyarság számára legszorosabb verseny Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen és Szászrégenben volt, utóbbit Nagy András 250 szavazattal elvesztette. A két nagyvárosból 1 órakor még nem volt eredmény.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évadot zárt a Várad folyóirat
Szombaton délután a Szigligeti Stúdióban bemutatták a Várad folyóirat megújult portálját, majd átadták a Tabéry Géza-novellapályázat díjait.
Szűcs László főszerkesztő köszöntötte a megjelenteket, mint mondta, a színházhoz hasonlóan és főleg a Törzsasztal beszélgetéseknek köszönhetően már ők is évadokban gondolkodnak. Ősszel folytatják a rendezvényeiket, a Törzsasztal mellett megszervezik a Holnapfesztet és a Könyvmaratont is.
Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad irodalmi rovatának szerkesztője bemutatta a folyóirat megújult portálját. Erre feltöltik a régebbi lapszámok tartalmát is, és az Élő Várad elnevezéshez illően bemutatnák a Nagyváradon napról-napra termelődő kultúrát is. Napló rovatukban például a mindennapi élet eseményeire reflektáló, irodalmi igénnyel megírt írásokat közölnek. Fotógalériák készülnek a különféle eseményekről is, és a Művészet rovatban is több lesz a kép. Hírlevélre is fel lehet iratkozni, képtár, videótár és hangtár is van az oldalon, utóbbiban például a Törzsasztal-beszélgetések vágott változatait halhatják majd. A videótár is működik, láthattuk is a tizenkét költészetnapi videóklipet, amelyeket a Szigligeti Színház és a folyóirat közösen készített. Zudor János, Gittai István, Kinde Annamária, Tóth Ágnes, Kemenes Henrietta, Kőrössi P. József, Lipcsei Márta, Sall László, Sorbán Attila, Ozsváth Zsuzsa, Szűcs László egy-egy verséből, valamint Mihók Tamás műfordításából készültek a rövid videók.
Ezt követte a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke és a Várad folyóirat közös, 26 éven aluli fiataloknak meghirdetett Történet, töredék, ének tematikájú novellapályázata díjazása. Kiemelkedően jó minőségű kéziratokat kaptak, 82 pályamunka érkezett, mondta Szűcs László, aki elárulta, a legjobb 18–20 írást aVárad valamelyik nyári számában közlik. Boka László ötletgazda, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója, a PKE oktatója szerint nemcsak mennyiségileg és minőségileg, hanem tartalmilag is gazdag az anyag. Balogh Andrea, a PKE adjunktusa oktatóként is, Tasnádi-Sáhy Péter pedig, mint elmondta, szubjektív szempontok alapján értékelte az írásokat.
A megosztott első díj nyerteseinek, Bíró Brigittának ( Csíkszenttamás) és Finta Klára Enikőnek ( Kolozsvár), valamint a Várad különdíjasának, Füzesi Csengének (Füzesgyarmat) első kötetét is megjelentetik, hangzott el a díjkiosztáson. A Holnap Kulturális Egyesület különdíját Farkas Szabolcs kapta, mint Szűcs László elmondta, néhány pályázójuk lakhelyét nem ismerik, az emailben érkezett pályamunkák nem mindegyikénél szerepelt ez az adat.
A megosztott második díjat Szovay (Szabova) Barbara ( Budapest), Szabó Attila és Tóth Anna ( Kecskemét) kapta. A szintén megosztott harmadik díjat Ozsváth Zsuzsa (Nagyvárad), Nagy Márta ( Marosvásárhely), Kiss Virág ( Zalaegerszeg) és Prózsa Lilla Zsuzsanna ( Kolozsvár) érdemelte ki.
Dicséretben Vass Antónia (Székesfehérvár), Rosu Krisztina (Sepsiszentgyörgy), Tankó Andrea (Sepsiszentgyörgy), Szilágyi Szilvia (Székelyhíd), Gyalai Áron (Gyömrő) Bobric Henrietta, Havrics Dóra (Máramarossziget) és Petrics Villő részesült.
Reggeli Újság (Nagyvárad)