A KJI aktív volt az idei Tusványoson is
A Budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet idén is ott volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A KJI abból a célból jött létre 2012-ben, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, az e területen kiemelkedő szerepet játszó személyek és szervezetek támogatásához.
Csóti György igazgató – volt országgyűlési képviselő és horvátországi nagykövet – a „Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban, mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek” című Tusnádfürdői panelbeszélgetés felvezetőjében megállapított: a külhoni magyarság autonómia törekvéseit nem kísérte siker az elmúlt negyedszázadban. Noha változatlanul a tényleges és teljes körű autonómia az elszakított nemzetrészek fennmAradásának egyetlen reális biztosítéka, miközben ijesztően csökken a szülőföldön mAradók száma.
Ebből kiindulva az autonómiáért folytatott további küzdelem mellett a megélhetésre és a jogbiztonságra kell a hangsúlyt helyezni. Ez utóbbiban kíván meghatározó szerepet betölteni a KJI. A panelbeszélgetésben a KJI négy közvetlen partnere és egy anyanyelv-használati jogokért küzdő civil szervezet vezetője vett részt. Zsigmond József, az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ügyvezetője megállapította, a megnyugtató megoldás az lenne, ha a magyarok lakta területeken anyanyelvünk is hivatalossá válna. Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója ismertette kétnyelvűségért folytatott harcukat, különös tekintettel az utcanévtáblákra és a közintézményekben használt (pontosabban hiányzó) feliratokra. Bírálta az RMDSZ kishitű politizálását. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke helytelenítette azt a félelemből eredő megalkuvó nézetet, miszerint nem kell a sok per. Az EMNT kiveszi részét a konkrét peres ügyekben és az állandó jogsegély szolgálati helyek fenntartásában is.
Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke beszámolt küzdelmükről, melyet a magyar nyelv közigazgatásban való használatáért folytatni. Kiemelte, hogy minimális célkitűzés a meglévő törvényekben biztosított jogok érvényesítése. Menyhárt Gabriella, egy sokoldalú jogvédő tevékenységet folytató Nagyváradi ügyvédnő saját tapasztalatából kiindulva figyelmeztetett, a perekben nem szabad nacionalista felhangú megfogalmazásokat használni, mert az többszörösen visszaüt.
Egy másik, a „Kisebbségi jogok érvényesülése a Kárpát-medenceében 2016-ban” című panelben az intézet igazgatója mellett a négy nagy régió politikai vezetői kaptak szót. Bevezetőként Csóti György áttekintette, hogyan állnak az őshonos magyarság kollektív jogai Trianon után 96 évvel. A Benes-dekrétumok sújtotta Felvidéken brutálisan diszkriminatív a szlovák kisebbségpolitika. A gyenge nyelvhasználati jogok betartása sem biztosított. Kárpátalján megélhetési gondok és háborús helyzet sújtja a magyarokat. Kisebbségi jogaik tekintetében kiszolgáltatottak az ukrán-orosz konfliktusnak. Erdélyben kétszínű, hazug, szemfényvesztő a román kisebbségpolitika. Ha az állampolgárok például élni próbálnak az elég jónak mondható nyelvtörvénnyel, megtorlásokra számíthatnak. Vajdaságban ígéretes a helyzet, a kulturális autonómia csírái megjelentek, melyek Szerbia EU-s csatlakozási törekvésének fényében kezelendők. Míg az előző négy régióban a magyarok az alkotmányba foglaltan csak másodrendű állampolgárok, Horvátországban és Szlovéniában a tízezres nagyságrendű nemzettársaink államalkotó tényezők. Gond azért itt is van, de ezek kezelhetők. Ausztriában még nemzeti kisebbségnek sem ismerik el a kis létszámú magyarokat, horvátokat és szlovéneket, de ott legalább jólétben és demokráciában élnek hosszú évtizedek óta. A rendszerváltoztatások óta eltelt 26 esztendő nem hozott megoldást a magyarság számára. Megfélemlítés, kiábrándultság, drasztikus fogyás lett az osztályrészünk. Ennek alapján kimondhatjuk: létezik egy megoldatlan magyar ügy Európában.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint rajtunk múlik minden, elsősorban helyben kell a megoldást keresni. A Vajdaságban soha nem látott jó helyzetben vannak a magyarok – legalább is szerinte. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a mindenkori magyar kormány hathatós támogatására. A jelenlegi kormánnyal való együttműködést kitűnőnek találta. A Székely Nemzeti Tanácsot Dabis Attila külügyi megbízott képviselte, aki bemutatta a szervezet évtizedes harcát az autonómiáért. Hangsúlyozta, a román hatalom olyan megfélemlítési gyakorlatot folytat, ami nagymértékben csökkenti az őshonos lakosság hitét az eredményes küzdelemben. Darcsi Karolina titkár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség küldötteként sajnálattal állapította meg, hogy Ukrajna még mindig nem jogállam. Ezen túlmenően kettős mércével mérik a kisebbségi jogokat. Amit időnként az oroszok megkapnak, azt a magyarok soha. Itt is van egy valamire való nyelvtörvény, de itt sem tartják be. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának frissen megválasztott elnöke elsősorban a magyar népesség fogyásáról és kiábrándultságáról számolt be. A közösség érdekérvényesítő képességét csökkenti, ellehetetleníti a politikai megosztottság.
Összefoglalójában a KJI igazgatója leszögezte, kétszintű harcot kell folytatni. Miközben töretlenül küzdünk a tényleges és teljes körű autonómiáért, fel kell lépni minden eszközzel a meglévő, bár gyenge, de létező, belső kisebbségi jogok és az adott állam által aláírt, elfogadott nemzetközi ajánlások betartásáért. A sikerhez alapvetően szükséges az egyes közösségek elszánt akarata, áldozatvállalása, széleskörű összefogása és adekvát külső segítség. Politikai vezérelv: minden magyar felelős minden magyarért. Üzenet a Magyarországgal szomszédos államok és az Európai Unió politikai vezetőihez: Közép-Európában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha megoldást nyert a kisebbségi sorsba kényszerített őshonos magyar nemzeti közösségek sorsa is.
itthon.ma//karpatmedence

Falumúzeumban őrzik meg az értékeket Sóváradon
takaros paraszti portát tett rendbe és alakított át divatosan falumúzeumnak nevezett tájházzá a lakosság bevonásával a sóváradi közművelődési egyesület. A település látványosságát a hétvégén avatták fel.
Bíró Csaba, Sóvárad polgármestere szerint ez nemcsak múzeum, hanem annak jeleként áll itt, hogy mindig hazavárnak minden sóváradit, aki rövidebb vagy hosszabb időre elhagyta a falut, az itthon élőket pedig tisztelet illeti, amiért ragaszkodnak szülőföldjükhöz.
A sóvidéki születésű Barabás László Marosvásárhelyi néprajzkutató szerint Sóvárad nem a sóból élt meg, hanem a famegmunkálásból, különösen az ácsolt szuszékok készítéséből. A fa kultúrájú vidéken kiemelkedő volt az istállózó állattartás, ezt bizonyítja a portán álló tipikus székely csűr is. A szépen berendezett háromosztatú lakóházban pedig minden, a női munkához szükséges eszköz benne van. A ház tárgyi bizonyítéka annak, hogy a falut egykor gazdaszellem és kulturális igény jellemezte, így remélhetően a porta tárgyai nem mAradnak holt anyagok, hanem meg is fognak „szólalni”. Olyan kezdeményezés ez a falumúzeum, amely értékeket mutat fel, és felsorakozik a sokfelé található tájházak mellé. „Így építjük a közös Kárpát-hazát” – jelentette ki a szakember.
Az épületet az önkormányzat vásárolta meg és a helyi kulturális egyesületnek adta át feljavítás és berendezés céljából. Elhangzott: sikerült életet lehelni azokba a „féltve őrzött kincsekbe”, olykor kacatnak vélt tárgyakba, amelyeket a helyiek erre a célra nekik adományoztak. A berendezett épület „elsőházának” falait Bíró Éva festőművész alkotásai díszítik, aki sóváradi portákat örökített meg realisztikus módon. De rendbe tették a sütőházat és a csűrt is, itt gazdasági eszközöket mutattak be. Az ünnepségen részt vett a nyárádszeredai Kálmán Mária néni is, aki ebben a házban született Sántha Balázs és Adorjáni Irma gyermekeként, és akinek nagyszülei építették ezt a portát 1897-ben. A ház 78 éves szülöttje meghatódva vette szemügyre az udvaron, az épületekben és a kertben végzett átalakításokat, és tiszteletét fejezte ki mindazok iránt, akik széppé tették egykori lakhelyét.
Az épületek berendezése mellett a kiskert is megművelten áll. A polgármester bevonta az iskolát és annak pedagógusait abba a mozgalomba, amelyet Kovács Szilvia, a magyarországi Karcag alpolgármestere indított, és amelyet nálunk a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete valósít meg. A kertet négy helyi osztály diákjai művelik meg, és reménykednek, hogy az augusztusi mikházi gazdanapok keretében történő díjazáson ők is örülhetnek majd.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

A hagyományos termékektől a néptánccsoportokig
A Nyárádmente értékei
Megmutatta értékeit a Nyárádmente – röviden talán így lehetne jellemezni a hét végén Nyárádszeredában zajló Nyárádmenti Napok rendezvénysorozatot. A kisváros főterén a hagyományos termékek vásárán a környékbeli termelők, kézművesek mutatkoztak be, vasárnap pedig a nyárádmenti néptáncegyüttesek – a legkisebbektől a nagyokig – villogtatták meg tehetségüket.
Több mint harminc termelő, kézműves tette közszemlére áruját a hagyományos vásáron: a jobbágytelki szalmakalap, a nyárádszentsimoni Csipán pálinka csak néhány azok közül, amelyek idegenben is nyárádmenti termékekként váltak ismertté. Ezenkívül az asztaloknál szőttesek, horgolt ékszerek és játékok, szebbnél szebb szárazvirág-kompozíciók, házi készítésű szörpök, kerámiaedények, levendulakészítmények sorakoztak. Akadt kézműves – például Dánél Sándor fazakasmester –, akinek a helyszínen rögtönzött kis műhelyében lehetőségük adódott a gyerekeknek, hogy kipróbálják a mesterség fortélyait.
Hároméves korban kezdenek fonni
A székelytompai Szövérfi család ízletes juhsajtot és túrót kínált. A gazda lánya, Renáta elmondta, két évtizede foglalkoznak állattartással, jelenleg háromszáz juhot és harminc kecskét tartanak. A sajtot, túrót pedig piacokon értékesítik. Mutatós szalmakalapokat, szalmából készült dísztárgyakat kínált a jobbágytelki Bakó Regina és szomszédasszonya, Orbán Veronika. Lelkesen mondták el, hogy Jobbágytelkén már óvodás korban kezdik tanítgatni a gyerekeket a szalmafonásra, és ez a hagyomány ma is ugyanúgy él, mint az ő gyermekkorukban. A szalmakalapok iránt nagy a kereslet, Kolozsvárról, Szatmárról is vannak vásárlóik. A szentgericei Szőcs Edit finom mézet és mézes almaecetet hozott a vásárra. Férjével, Józseffel 2004 óta méhészkednek, 184 méhcsaládjuk van, és a mézet piacokon, illetve kisebb boltokban értékesítik. A termelő készségesen világosította fel vásárlóit, megtudhattuk, hogy a mézes almaecet segíti az emésztést, továbbá erősíti az erek falát.
Szinte nem akadt látogató, aki ne időzött volna el a nyárádszeredai Szabó Botond és édesanyja, Szabó Irma asztalánál, amely roskadozott a színpompás, ízlésesen összeállított virágkompozícióktól. Különlegességképpen pedig egy virágszirmokból készült menyasszonyi ruhát is meg lehetett csodálni, ami Botond, a tizenkettedik osztályt végzett fiatalember keze munkáját dicséri. Bár a virágkötészet jellemzően női szakma, a fiú elárulta, szereti a szép dolgokat, ezért kezdett el "művészkedni". Kiskorában sorra járta a környékbeli virágüzleteket, és legtöbben, látva a fiú lelkesedését, adtak neki egy-egy alapanyagot, amiből már akkor virágdíszek születtek. Mára felkérései vannak, hogy esküvőkre készítsen dekorációkat, és négy Marosvásárhelyi virágüzletnek is bedolgozik. Főként száraz-, illetve selyemvirágból dolgozik, és gipszfigurákat önt, amelyekkel különlegessé teszi a virágkölteményeket.
Mesealakok horgolótűvel
A rajzfilmekből közismert mesealakok horgolt változatait sorakoztatta fel asztalán a gyulakutai Molnos Izabella. Ottjártunkkor éppen egy katicalány pöttyein dolgozott. A kétgyerekes anyuka elárulja, kezdetben hajpántokat, sapkákat horgolt, viszont egy ideje játékokat kezdett készíteni, és úgy tűnik, egyre nagyobb a kereslet a horgolt mesefigurák iránt. Mint mondta, vatelinnel tölti meg a babákat, állatokat, még a játékok szemét is horgolja, hogy ne nyelhessék le a gyerekek. A termékeket interneten értékesíti, rendelésre is elkészíti az óhajtott mesehőst.
Nyárádszeredai lány lett a Bekecsalja szépe
A Nyárádmenti Napok szerves része az immár negyedik alkalommal megszervezett Bekecsalja szépe szépségverseny. Idén tíz lány szállt versenybe a címért, Marosvásárhelyről, Jobbágytelkéről, Berekeresztúrról, Havadról, Nyárádszentimréről, Nagyadorjánból, valamint Nyárádszeredából – tudtuk meg Marton Júlia szervezőtől, aki az elmúlt hét folyamán a lányokat készítette fel, segített a versenyzőknek, hogy elsajátítsák a színpadi mozgást, a helyes testtartást. A szépségverseny másik szervezője, Dászkel János pedig a lányokat fotózta. A Bekecsalja szépe végül a nyárádszeredai Kakasi Krisztina Mária lett, második a Marosvásárhelyi Albert Edina, a másik udvarhölgy pedig a nyárádszeredai Magyari Zsuzsa. A közösségi oldalon zajló szavazás alapján a közönség kedvence Albert Edina lett.
Önkéntes tűzoltók tapasztalatcseréje
Szombaton az önkéntes tűzoltók találkoztak a futballpályán. Tóth Sándor polgármester elmondta, nemrég tűzoltókocsit vásároltak, és azt szeretnék, hogy ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is induljon be a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság. Ezért meghívtak a Nyárádmentéről több tűzoltócsapatot, hogy a szeredai önkénteseknek adják át tapasztalataikat, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, a szeredai alakulat is a helyzet magaslatán álljon.
Szombat délután az ifjúság vette birtokba a polgármesteri hivatal hátsó udvarát. Nagy Zsolt, a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet elnöke lapunknak elmondta, tavaly első alkalommal szervezték meg az ifjúsági udvart, ahol érdekes előadások, este pedig szabadtéri buli várta a fiatalokat, és már akkor igen népszerű lett, több mint nyolcszázan fordultak meg a rendezvényen. Mivel a külföldi munkavállalás igen aktuális téma, ami sok nyárádmenti fiatalt érint, ezért idén egy olyan fiatal tartott előadást, aki a külföldi munkavállalással kapcsolatosan osztotta meg személyes tapasztalatait a résztvevőkkel.
Nyárádmenti néptánctalálkozó
Az idei Nyárádmenti Napokon a néptánc és a népzene kapott nagyobb teret, első alkalommal került sor nyárádmenti néptáncta-lálkozóra – tudtuk meg Benő Barnától, a Bekecs néptáncegyüttes vezetőjétől. Szombaton a legkisebbek, a Bekecs utánpótlás csoportjai léptek fel, vasárnap délután pedig a néptánctalálkozó zajlott, amelyen több mint 25 tánccsoport lépett fel.
– Ötéves a kihelyezett néptáncoktatási programunk, ennek keretében a Nagy Bekecs táncosai oktatnak néptáncot a kistérség falvaiban, több mint négyszáz gyerekkel foglalkoznak. Lehetőséget adtunk nekik, hogy bemutatkozzanak – fogalmazott Benő Barna. A Nyárádmenti Napokon részt vett a Mór, Örkény, Szerencs, Simontornya és Csorna testvértelepülésekről érkezett, közel harmincfős küldöttség is.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Új képzőművészeti alkotótábor
Feldoboly
Zsúfolásig megtelt vasárnap a feldobolyi kultúrotthon, jó néhányan be sem fértek a nagyterembe. A kimagasló érdeklődést a Jakó Sándor Székelyföldi Alkotótábor résztvevőinek képzőművészeti kiállítása vonzotta.
Az elmúlt héten a tábori munka eredményeként 84 alkotás született, ezeket állították ki. Külön teremben a tábor névadója, Jakó Sándor egykori tanító, képzőművész 25 festményét is megtekinthették a résztvevők. A Székelyföldi alkotótábor szervezője a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület, a lebonyolításban részt vállalt a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola is. Mindemellett segítséget nyújtott a helyi lakosság, az itteni fiatalok. (Ismeretünk szerint Feldobolyban 25 évvel korábban az akkor induló művészeti és népiskola kezdeményezésére már próbálkoztak hasonló tábort létrehozni, de akkor nem sikerült hagyományt teremteni – szerk. megj.) A táborban Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai és Marosvásárhelyi művészeti iskolák diákjai és tanáraik vettek részt. Az alkotás mellett a táborozók érdekes előadásokat hallgathattak, a program szerint előadott Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Kakas Zoltán néprajzkutató és Ütő Gusztáv képzőművész is.
Kelemen Szilárd, a tábor programfelelőse érdeklődésünkre elmondta: hagyományt kívántak teremteni, a tervek szerint ezentúl évente megszervezik az alkotóműhelyt. Az idei téma az ember–falu–táj volt. Azt kívánták elérni, hogy megörökítsék a feldobolyi mindennapokat, a környezetet, az ott lakókat, s ezáltal a kis települést bevezessék Erdély képzőművészeti életébe. Öt éven belül Székelyföld legnagyobb alkotótáborává szeretnék fejleszteni a feldobolyi telepet – jelentette ki Kelemen. A tábor művészeti mentora, Éltes Barna érdeklődésünkre elmondta: célként fogalmazták meg azt is, hogy a különböző művészeti iskolákban tanuló diákok megismerjék egymást, így a mostani kapcsolat eredményeképp tanulmányaik befejezése után esélyük lesz arra, hogy közösen a jövő meghatározó művészeti tényezőivé váljanak. A tárlatmegnyitón elmondta: a kiállításnak helyet adó kultúrotthon őserejű, eddig bálokat, torokat szerveztek itt, de most új rendeltetést kapott. Az alkotások szakmailag nem szorulnak méltatásra, mindegyik alkotóját dicséri – emelte ki.
Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta: a táborban alkotó fiatalok nyomot hagytak egy olyan faluban, amely a maga csendességében egyedi. Viszonzásul tapasztalatot, érzéseket visznek haza. Ifj. Molnár Dénes képzőművész így fogalmazott: a kiállítás egységes, de műfajilag változatos, erőteljes hatású munkákat mutat be, kidomborítja a számszerűleg kicsi magyar nép alkotói képességét.
A tábor névadója, Jakó Sándor 1956-ban kezdett tanítani Feldobolyban, élete végéig a faluban mAradt. Sokoldalúan képzett, a művészetekhez jól értő emberként emlékeznek rá a helyiek. Nagyon sok portán ma is őrzik festményeit, számos kaput is festett a településen. Egyénisége hosszú ideig kihatott a feldobolyiakra, szellemiségük művészetek iránti nyitottságára.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Marius Pascan nyugdíjaztatná a főtanfelügyelőt
Minisztériumi ellenőrzést követel
A Marosvásárhelyi Unirea főgimnázium körül mesterségesen keltett botrány oka nagyrészt a Maros megyei főtanfelügyelő, Stefan Somesan kétszínű viselkedése és az általa képviselt politikai érdekek, ezért követeli, hogy a tanügyminiszter rendelje el az ügy azonnali kivizsgálását – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Marius Pascan szenátor.
Állítása szerint a vásárhelyi önkormányzat hívta fel a figyelmét a megyei tanfelügyelőség "illegális lépéseire, amelyek állandó konfliktusforrásnak bizonyultak". A helyzet súlyosbodását elkerülendő, még mielőtt "túlságosan ártana a vásárhelyi közvéleménynek", felkérte a minisztert, küldje az ellenőrző testületét Marosvásárhelyre, mert szerinte a Római Katolikus Elméleti Líceumot 2014-ben hozták létre egy, a tanfelügyelőség által "illegálisan kiállított engedély alapján", amit a megye prefektusa bíróságon támadott meg annak idején. Véleménye szerint amellett, hogy egyfelől indokolatlan ugyanabban az épületben két oktatási intézmény működtetése, másfelől felülírja a helyi tanács határozatát, amely az idei tanévre is a tavalyi struktúrákat szavazta meg, ráadásul törvénytelen módon és önkényesen osztályokat utalt át a Bolyai líceumból és az Unireából.
Ugyanakkor arról is tájékoztatta az oktatási minisztert, hogy Stefan Somesan áprilisban betöltötte a 65. évet, következésképp "megérett" a nyugdíjra. "Mivel az öregkori bölcsesség és a szép életkor nem igazolódik a döntéseiben és nem szolgálja a Maros megyei oktatás békéjét és versenyképességét, úgy illene, hogy adja át a helyét egy fiatal, korrekt, a politika vírusától meg nem fertőzött kollégának" – jelentette ki.
A Szociáldemokrata Pártot ( PSD) pedig arra intette, hogy ne engedjen az RMDSZ nyomásának, amely "szeparatizmust követel és vitriollal mérgezi a Marosvásárhelyi oktatási intézmények hangulatát".
A szenátor azzal indokolta a főtanfelügyelő nyugdíjazásának szükségességét, hogy a törvény nem nyújt lehetőséget a menedzsmentszerződés meghosszabbítására a "standard életkor" betöltése után, így Somesan a tevékenységét csupán tanárként folytathatná, és ezt a szerződést is évente meg kellene újítani. Kijelentette: érdeklődéssel várja a minisztériumi ellenőrzés eredményét, mert még olyan nem történt az országban, hogy egy tanfelügyelő, a helyi tanács határozatát mellőzve, saját elképzelése, illetve politikai érdekek mentén adjon engedélyt egy oktatási intézmény működtetésére.
Újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy egyelőre nem áll szándékában bűnügyi panaszt tenni, megvárja a miniszteri vizsgálat eredményét és a javasolt megoldásokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Vásárhelyen
Egyre kevésbé fér meg egy épületben a Marosvásárhelyi Unirea és a római katolikus gimnázium. A román főgimnázium feljelentette a szaktárcánál a magyar tanintézetet, megkérdőjelezve annak létjogosultságát.
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. Az MTI által idézett hírügynökség szerint a szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között.
Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan nemzeti liberális párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Marosvásárhelyen
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. A szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között. Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan Nemzeti Liberális Párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
MTI
Erdély.ma

Mai rege – diákok előadásai
Gyergyószentmiklóson második alkalommal kerül megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.
A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert-László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, a gyergyószentmiklósi részvevők mellett Marosvásárhelyi és Aradi diákok is érkeztek a táborba. A jelenleg már készülő előadást, a Mai regét, Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.
A produkció előbemutatójára augusztus 4-én, csütörtökön kerül sor Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. Az előadás gyergyószentmiklósi bemutatójának időpontja augusztus 5 (péntek) este 7 óra, helyszíne a Figura Stúdió Színház nagyterme. A produkcióra a belépés ingyenes.
A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indul, a Mai rege című előadás bemutatásra kerül még a következő Székelyföldi helyszíneken: Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkrákos, Marosvásárhely és Csernakeresztúr. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.
A darab szerzője, Moșu Norbert-László szerint a Mai regeegy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg.
A Mai rege című előadás Hargita megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ, Aradi Kölcsey Egyesület, Kisiratosi Polgármesteri Hivatal, Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és az Arad Megyei RMDSZ támogatásával jön létre.
A szervezők
Nyugati Jelen (Arad)

Illúziók kora, és ami utána jön
Gondolatok a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről
Megjelent a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 című kötetünk.* A kötetben szigorúan csak a címben jelzett tárgyat vizsgáltuk, de a kötet megírása, szerkesztése közben bennem több általános, a kötet szűken vett témájához nem kapcsolódó, a romániai magyar felsőoktatás múltját, helyzetét és jövőjét illető gondolat is megfogalmazódott. Ezeket a gondolatokat próbálom most röviden, vázlatosan összefoglalni.
A második világháborút követő években kétségtelen, hogy a baloldali erdélyi magyarok nagyobb része hitt abban, hogy itt végre, a baloldali szolidaritás talaján, a nemzetiségi kérdés is megnyugtató megoldást nyer. Ez nemcsak egyszerű illúzió volt, hanem ezt az álláspontot – legalábbis az illúziót erősítendő – számos külső jel is igazolta. Ide tartozott a Nemzetiségi Statútum, amely a kisebbségi jogok széles körét biztosította, a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozása és mindenekelőtt az egyetemi kérdés rendezése is, Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetem formájában.
Az, hogy ezek a megoldások hosszú távú rendezését biztosítják a kisebbségi kérdésnek, ténylegesen illúziónak bizonyult. Hithű magyar kommunisták, mint Demeter János jogászprofesszor bebörtönzése és meghurcolása, a Magyar Népi Szövetség más vezetőivel együtt, már az ötvenes évek legelején elkezdődött. A visszalépés, a visszafejlődés az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom leverését követően pedig felgyorsult. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet a Kolozsvári Victor Babeş román egyetemmel történő, pártvonalon eldöntött és kikényszerített egyesítés formájában felszámolták. A Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átszervezték, majd 1968-ban végleg megszüntették. A magyar baloldali elit által vizionált erdélyi internacionalista „pAradicsom” összeomlott.
* Veress Előd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-1959)
Szabadság (Kolozsvár)

Negyven év az örökkévalóságból…
Halála és búcsúztatása kerek évfordulójáig napok vannak még hátra. De mert elkezdődik a Csíkszereda iránti tisztelgő eseménysorozat, úgy vélem, városunk egyik legkiválóbb személyisége, néhai Nagy Imre festőművész halálévfordulójának megemlékezését ennek műsorrendjébe kell illeszteni. Szabó András írása.
1976. augusztus 25-én mindkét – magyar és román nyelven –, Csíkszeredában megjelenő napilapot ugyanaz a két közlemény uralta:
1. – Hargita megye Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottságának nekrológszerű gyászjelentése: „… augusztus 22-én reggel 8 órakor, hosszas és nehéz szenvedés után elhunyt NAGY IMRE festőművész, a Művészetek Érdemes Mestere.” A gyászjelentés, amely Nagy Imre művészi életútját meghatározó minden köztudomásra érdemes fontos évszámot és eseményt felsorakoztatott, az alábbi végkövetkeztetéssel zárult: „Nagy Imre halála pótolhatatlan vesztesége a hazai képzőművészeti életnek.”
2. – A temetést szervező bizottság közleménye:
„Nagy halottunktól utolsó búcsút veszünk 1976. augusztus 25-én, 13 órakor, a zsögödi emlékháznál.
A ravatal melletti végső tisztesség augusztus 25-én, 9 és 12 óra között róható le.”
Mindkét megyei napilap másnapi száma szóra-egyező, szerző nélküli cikkekben számolt be a búcsúztatásról, amelyet teljes egészében idézek:
„Zsögöd, Csíkszereda, Hargita megye lakosai 1976. augusztus 25-én örök búcsút vettek Nagy Imre festőművésztől, a Művészet Érdemes Mesterétől.
A csíkzsögödi »Nagy Imre Galériában« elhelyezett ravatalnál nagyszámú lakos, közéleti személyiség rótta le utolsó kegyeletét. Virágkoszorúkat helyeztek el Hargita megye néptanácsa, a Központi Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács, a Csíkszereda városi néptanács, a Hargita Megyei Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottság, a Hargita és Informaţia Harghitei című napilapok, a Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, toplicai és székelykeresztúri municípiumi, illetve városi szocialista nevelési és művelődési bizottságok, a Csíkszeredai múzeum, a Csíkszeredai 1. számú és a művészeti iskola, valamint más művelődési intézmények, közéleti személyek részéről, akik a gyászoló családnak részvétüket nyilvánították.
A 13 órakor kezdődött gyászszertartáson részt vettek Hargita megye néptanácsának, a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsnak, egyes Hargita megyei, valamint Kolozs, Maros és Kovászna megyei művelődési és művészeti intézményeknek a képviselői, Csíkszeredai dolgozók. A gyászgyűlésen Pataki Imre, a megyei néptanács Végrehajtó Bizottságának első alelnöke, Mircea Popescu, Románia Szocialista Köztársaság Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsának vezérigazgatója, Ana Lupaş, a Képzőművészek Országos Szövetsége Kolozsvár-Napoca-i Fiókjának elnöke, Gaál András, a Képzőművészek Országos Szövetsége Csíkszeredai Fiókjának elnöke, Kovács Zoltán, a Képzőművészek Országos Szövetsége vezetőtanácsának tagja búcsúztatták az elhunytat. Búcsúztató beszédeikben méltatták Nagy Imre egyéniségét és munkásságát, emberi és művészi példáját, akinek halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai képzőművészeti életet.
A gyászszertartás után az örök emlékű festőművész holttestét – végakarata szerint – Bukarestbe szállították elhamvasztás végett.”
Mindkét, illetőleg mindegyik, más-más lapban megjelent közleményből, cikkből kimAradt, hogy Csíkszereda nagy halottját nemcsak politikai, hanem a család – kifejezetten a néhai Zsuzsika – Nagy Imre neveltlánya (1930-ban gyámságba fogadott unokahúga) –, követelésére egyházi szertartás keretében is elbúcsúztatják, elbúcsúztatták. Önéletírásában Zsuzsika erről így emlékezett vissza: „A város saját halottjának tekintette, de az akkori politikai helyzetnek megfelelve, egyházi szertartás nélkül akartak búcsút venni Imre bácsitól. Mikor ez tudomásomra jutott, nagy felháborodással jelentettem ki, hogy az ősök tisztelete nem engedi, hogy Imre bácsi pap nélkül legyen eltemetve, akkor inkább én, az unokahúga vállalom a temetést. Végül olyan egyezségre jutottunk, hogy először a Csíkszeredai elöljáróság részéről történik a búcsúztatás, ezt követi az egyházi szertartás. Így is lett.” (Kuruczné György Zsuzsanna: Amikor Csíkba’ megszülettem. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007, p. 69–70.)
2006-ban, A bőfény forrása – Zsögödi Nagy Imre monográfiám bemutatója alkalmával Kányádi Sándor költő nagyon plasztikusan előadva – ha hallanák! – a következőképpen mesélte az eseményt: „Amikor már mindenki elmondta a magáét, egyszer csak valahonnan hátulról felhangzott: »Az Atyának és Fiúnak és a Szentlélek nevében…« – és mindenki megkönnyebbült.”
A gyászszertartást Márton Áron püspök képviseletében dr. Erőss Lajos Gyulafehérvári kanonok koncelebránsa, Fr. Écsi János csíksomlyói ferences rendházfőnök tartotta.
„Fájó szívvel vesszük körül a mi Imre bácsink koporsóját. Szeretettel és mélységes tisztelettel búcsúzunk a nagy művésztől, akit szívébe zárt szülőföldje és az egész ország művészgárdája, ismerősei, jó barátai. A zsögödi otthon, ahol magába szívta az alkotóerő energiáit még átkarolja nagy fiának porhüvelyét, hogy aztán művei hirdessék szellemének nagyságát az utókor számára.
A történelem legnagyobb tanítómestere Jézus Krisztus, mielőtt megváltó áldozatával lezárta volna rövid földi életét, főpapi imájában így fordult mennyei Atyjához: »A művet, melynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem. Én megdicsőítettelek Téged a földön, most Te dicsőíts meg engem Atyám…« Kedves Imre bácsi, mielőtt a halál megtörte csodálatos színeket és formákat látó érzékelő szemed fényét, megkötötte nyelvedet és megbénította az utolsó időkig a festői ecsetet szorgalmasan kezelő, dolgos kezedet, Te is mint Isten gyermeke, aki a keresztség szentségében beleoldódtál a nagy Istengyermekbe, Jézus Krisztusba, nyugodt és bízó lélekkel elmondhattad: »Atyám, a feladatot, amelynek elvégzését mint hivatást reám bíztad, befejeztem.« Imre bácsi, a tehetséget, Istentől kapott talentumaidat nem rejtetted véka alá, nem ástad el, hanem erős akarattal, szüleidtől örökölt munkabírással, sok belső vajúdással és feszültséggel, színekben és formákban sokszorosan kamatoztattad. Lelked mélyéből a szépségnek olyan kincseit hoztad napvilágra, a zsögödi tájak és a benne nyüzsgő-mozgó élettől kezdve az egyetemes emberi érzések kifejezéséig, amelyek nemzedékeket ragadtak szemlélődésre és visznek közelebb a teremtetlen örök Szépséghez, Jósághoz és Igazsághoz. Mert minden művésznek, írónak, költőnek, festőnek, szobrásznak, a hangok mesterének fáklyát adott a kezébe az Úr. Fényhordozóknak teremtette őket az Isten, akiknek hivatása apostoli, prófétai: megismerni emberfeletti küzdelemben és szenvedésben az igazságot és a szépséget és azt a kifejezőerő gazdagságában továbbadni, másokkal is megismertetni, hogy általuk szebb legyen a föld, nemesebb az ember.
Nagy Imre mester, egyéni életében és művészetében sajátos utat járt: tele erővel, a munka hősies szeretetével, kötelességtudattal, amelyből nem hiányzott a misztikum, a hit, a természetfeletti világ létének tudata és annak elismerése. Gondoljunk csak egyik munkájára; a kereszten függő Krisztus lábánál leboruló koldusra, amelyben a művész érzékeltetni akarja a megváltás valóságát és azt, hogy mennyire rászorul a koldus, a művész és minden ember az Isten-ember keresztáldozatából fakadó életre. Vagy gondolok arra a kedves vászonra, amelyet a nagyközönség nem ismer – a nagy halott, Márton Áron püspök úrnak ajándékozta. Ebben a képben a művész csodálatos színekben fejezi ki a zsögödi temető halottak esti világítását: a sírokon meggyújtott gyertyák fénye tűzpirosra vonja a látóhatárt, a felhőket, és a gyertyák pislákoló lángján a holtak birodalmából hittel nézünk át a halhatatlan lelkek országába, az örökkévalóságba. Amit Nagy Imre megfestett, az lélekből pattant ki, hitének, meggyőződésének őszinte kifejezője.
Kedves Imre bácsi, amikor búcsút veszünk Tőled, ezt azzal a tudattal, hittel tesszük, amelyet a kinyilatkoztatás hirdet számunkra: a lélek nem hal meg, a lélek él és találkozik. Szíved megszűnt dobogni, nem nézed többé tágra nyílt szemekkel a zsögödi tájat, nem hallgatod a Hargita rohanó patakjainak csobogását, nem gyönyörködsz a cikázó pisztrángokban, nem térsz vissza minden tavasszal a szülői otthonba, ahonnan művészi pályádra indultál, de hittel hirdetjük Juhász Gyula versével:
»Valahol lenni kell egy lakomának, hová hivatalos, / kit idelenn halálba űzött éhség, reménytelen szerelem. / Valahol lenni kell egy palotának, hová bejáratos, / kit idelenn minden örömből és fényből kizártak és elhullt a rögös útfélen. / Valahol lenni kell egy orgonának, amelyen majd egykor / befejezhetem a dallamot, mely halálba bágyadt s mely az élet nekem.«
Imre bácsi, mi hiszünk ebben az orgonában, mi hisszük, hogy a színekben tomboló dallamos életet, a nagy művet befejezted, amit az Úr reád bízott, s mint Istenhez hanyatló árnyék, lelked megtért az örök partokra, minden színek és formák végtelen skálájához, aki jóságosan, irgalommal tekint le a kereszt tövében térdeplő művész-szolgájára, aki Michelangelóval zengi:
»Nyugtot nem ad már se ecset, se véső. / A szív csak égi szerelemre vár, / mely a kereszten int, kitárja karját.«
Irgalmas Jézus, Nagy Imre művészgyermeked a rábízott művét befejezte, adj neki nyugodalmat a béke és szeretet honában.
Imre bácsi, Isten veled, a viszontlátásra!”
Nagy Imre haláláról többen is megemlékeztek, majdnem mindegyik lapban megjelent búcsúhangulatú vagy búcsúztató, jelenleg fel nem sorolható írás. Közülük a Kolozsvári humorista, Bajor Andor érzékeny hangvételű búcsúszavait választottam közlésre. A szerző szomszédja volt a mesternek, ismeretségük alapos, lelki-baráti volt.
„Nagy Imre boldog órája
A világon a legjobban Édes anyját szerette, a róla készített egyik rajza mindig ott függött az ágya fölött. Ennek a rajznak nem volt címe, csak igéje: »Eljött a boldog órája«.
És a lapon ott volt az Asszony, aki hajdan világra hozta; öregen, zihálva emelkedett ki a párnák közül, arcát betöltő vékony orral.
Nekem látnom kellett a festőt, amikor fölvette a legjobban szeretettnek a végső ábrázatát, darabos székely katona arca megsárgult és a koponya alakjához igazodott; orra természetellenesen megnőtt, szemében szunnyadni készült a mindig eleven fény.
A betegség már megtámadta az idegeket – mondta még mindig panasztalan, tárgyilagos hangon. Ami azt jelentette, hogy körülvették a halál borzalmai és az elmúlással néz esendően szembe.
Eltitkolt riadalommal magyaráztam neki lényegtelenségekről, és ő ötperces látogatásom alatt kétszer is elaludt, egy ízben válasz közben.
Ki kell menni a Hargitára, ott most bújnak elő a gombák, az ösvényekről a víz hamar leszalad…
Ezt mondta, nem búcsú, hanem a világ örök újulására való utalásképpen. Szelíd parolája után ellopakodtam, mint aki bűnt követett el.
Tudta, hogy többé nem látom; még mindég gazdag tervei nem tartoznak a történelem tervei közé.
Régi és nehezen fölfogható szavait idéztem: »A halálon is túl kell lennünk, mint a születésen.«
Sajnáltam magamat és mindazokat, akiket itthagy. Ezentúl nem húzza el a függönyt az ablakáról, mint eddig minden délelőtt, jelezve, hogy fény van és képet sző a sugarakból. Munkájának rabszolgája volt, mint Tyro1, akit ura a gyorsírásért tartott. Fáradhatatlanul, az elhivatottak szenvedélyes szakszerűségével és újító kedvvel művelt mindent, amit elkezdett: földet, állattenyésztést, méhészetet; büszke volt rá, hogy az Olton ő halászott először villantóval. Sürgette a hóesésben el-elakadozó gépkocsivezetőt: »Még fényben érjünk haza, mert most látható az a fehér, ami nekem kell.«
Szánkázó gyerekeket ábrázoló képhez kellett a hó friss árnyalata, és ez a tiszta szín az utcán csak órákig él. A múlásból kimentett színein mi is szánkózó gyermekként ujjonghattunk alá, vagy lábalhattunk fölfelé. A lét évszakainak örömét kínálja nekünk és utódainknak.
Látásával mindent megőrzött, amit néznie volt érdemes, az ember gazdagságát, a természet bőkezűségét, régi és átalakuló tájakat, az élet harsány dáridóját. Szülőföldjének, Csíknak életét és új balladáját gyűjtötte be, mint gazda a termést, vagy mint egy új Noé, aki az életet maga-készítette bárkáján az Ararát csúcsára viszi. Szeretett földjét látta az egyetemességben, helyünket a világban. A legnagyobbakhoz méltó egészet alkotott, mert mindent elmondott a látott világról és megélt életformákról. Színek és alakzatok enciklopédistája volt Ő.
Festette a falut, a hegyet, a krumpliszedőket, az erdőt, az ölyv fenyegető körözését, a nagyidő haragját, tenyésző gombákat, gyümölcsök szüretelőit, a test szépségét, széttöréstől formált fákat, építőket, leomlott várakat, az álom édességébe feledkezett lányokat, padon reggeliző öregasszonyt, kiállítási pavilont, fűszálat, Don Quijotét, látványt és látomást; a világot.
Úgy gondolom, a legszívesebben a kezet rajzolta és festette, építő lényegünk kifejezőjét; hogy eljuttassa eljövendő koroknak a történelmet megillető hírt: két világháború alatt – közben és után – nem ördögök és nem istenek serénykedtek a földön, hanem valóságos szép és darabos emberek. Ők élték az élet nagyszerű vagy nehéz pompáját, a mindennapot járták, a tündöklő és fáradalmas tündérkertet, ami örökké friss színekben ragyog. A sok ezer kéz eljövendő korok felé nyúlik, készen a kézfogásra.
Művének birtokában olyan gazdagnak tudhatjuk magunkat, mint egy keleti olaj-sejkség. Nem ok a töprengésre, hogy ebben a gazdagságban határainkon kívül alig kívánnak osztozni. A művész mindig óvakodott a zajos hírnévtől. Nemcsak szemérmességből, hanem a hírnév veszedelme, hamisságra kész alakja, kísértése miatt. Londonból a világhírnév elől menekült haza – nem hogy a sikert elutasítsa, de művészi forrásainak megőrzésére. Tartott a dübörgő visszhangtól is, mert ismeretlen sziklafalakat gyanított mögötte, ami kifejezésének értelmét eltorzítja. Nem háborította fel még egy főúrian dilettáns bírálata sem. Sőt, örült, mint a gyermek, aki illetéktelenek elől eredménnyel rejtette el a titkot.
Most a halál – Illyés Gyula drámájából vett szóval – meghúzta a vonalat a számoszlopok alatt. Sokan fognak kísérletezni a számok összeadásával, és mindég növekedni fog a végösszeg. Jelezvén, hogy az előző próbálkozó a számoszlopból kihagyott valamit.
Vagy a sors most találta a munkát befejezettnek. Eltávolította a tornyok és falak közeléből az építőt és gondos állványait.
A mű szempontjából nem történt semmi: nincs vég, változás. Velünk esett meg a szörnyűség: elveszítettük Őt, idegen maszkba rejtőzött előlünk és annyiféle arca közül – számunkra indokolatlanul és menthetetlenül – fölvette a személyétől elutasítót s műre utalót, a véglegest. Holott akik ismerték, azokat eddig a mű vezette Feléje, személyét kerestük az ecsetvonások között.
Most minden átfordul bennünk és körünkben. Köznapi arca: emlék; gondjainak emléke egyre távolodik; élete halállá, halála halhatatlansággá lesz. A mi szomorú óráink az Ő boldog órája.” (Bajor Andor: Nagy Imre boldog órája. Utunk, 1976. augusztus 27.)
Emléke legyen áldott, mert ő hozta haza és honosította meg itthon a tanult képzőművészetet, nélküle nem lenne csíki, Csíkszeredai képzőművészet; tiszteletének mindenkorinak kell lennie! Művészutódai megsokasodtak, számosságuk és előtérben valóságuk enyhe homályt is vet néhai nagy mesterünk emlékére – egyúttal élteti is azt.
Tiszteletünk jeléül tehát, a szombat este fél kilenckor kezdődő képtárbeli emlékestet követően helyezzük el koszorúinkat az emlékház műteremtraktusának fala melletti síremléknél, mert Nagy Imre mester 40 esztendőt letudott ugyan az örökkévalóságból, mégis a teljes örökkévalósággal kell továbbküzdenie!
Hogyan készült Nagy Imre halotti maszkja?
Kolozsvári Puskás Sándor azon kevesek közé tartozott, akit Nagy Imre barátjául fogadott. Az idős mester őt kérte fel, hogy készítse majd el halotti maszkját. Erről az eseményről számol be Kolozsvári Puskás Sándor a Kapcsolatom Nagy Imrével, a zsögödi festővel című írásában, amelyet Nagy Miklós Kund tett közzé a Kolozsvári Puskás Sándor című monográfiájában.
"A hetvenes évek elején történt. Egy igen sikeres nap után bandukoltunk hazafelé. Halat is szépen fogtunk, a festés is jól ment. Egy-két képet cipeltünk. Mikor az Olt hídját elhagytuk, Imre bácsi megszólalt: – Te, Sanyi, aztán ha meghalok, a halotti maszkomat megöntöd-e? – Te jó isten, Imre bácsi, hogy is jut eszébe ebben a szép estében a halotti maszkja?! – szörnyülködtem. – Ne mind beszélj annyit! Megöntöd vagy nem? – Természetesen megöntöm. Bár ilyesmit még sohasem csináltam, de elméletben ismerem az eljárást. – Akkor megegyeztünk – fejezte be a témát. Erről többet szó nem esett… Közben Zsögödfürdőn én is építettem egy műtermes házat. Gyönyörű onnan a kilátás. Az volt a szokásom, hogy ha Kolozsvárra, majd később Marosvásárhelyre indultam haza, Imre bácsihoz bementem elköszönni. Így történt 1976-ban is, nyár elején. Imre bácsi a szobája ajtajában fogadott: Ide figyelj – mondta –, itt van ez a mérleg. Minden reggel ráállok, és látom, hogy mindennap fél kilóval kevesebbet mutat. Az orvosok mondhatnak nekem, amit akarnak. Még lett volna egy pár dolog elintéznivalóm, de úgy látszik, erre már nem jut idő. Úgyhogy amint megegyeztünk, a maszkot megöntöd… Én nyeltem egy nagyot, és csak annyit mondtam, igen. Elköszöntem, és többé már nem láttam Imre bácsit élve… Azon a nyáron hosszabb ideig nem mentem Zsögödre. Marosvásárhelyre áttelepedve sok volt a tennivalóm. Egy albérleti szobát béreltem, és ha nem esett az eső, az udvaron mintáztam a szobraimat. Végre sikerült egy víz áztatta, romos épületet kapnom. A hetvenes árvíz óta nem lakott benne senki. Megígérték, hogy ha saját költségemen felújítom, kiutalják nekem. A Képzőművészeti Alaptól felvettem egy nagyobb összeget, beindult a teljes átalakítás, hogy műterem és lakás is legyen belőle, ez foglalta le minden időmet. 1976. augusztus 22-én reggel 10 órakor kerestek a Csíkszeredai kórházból, hogy Imre bácsi 8 órakor meghalt. A gépkocsik, amiket a barátok korábban ígértek, nem voltak elérhetők. Késlekedni nem lehetett, a halotti maszk készítése időhöz kötött. A feleségemmel felültünk hát a kicsi motorbiciklinkre és elindultunk. A korondi tetőn elkapott egy máriás eső, bőrig ázva, átfázva délután 5 órára értünk a kórházba. Dr. Jeszenszky Ferenc főorvos azonnal felvitt a második emeleti különszobába. Imre bácsi ott feküdt citromsárgán. Önkéntelenül az ablakhoz léptem, hogy becsukjam, akkor eszméltem rá, hogy ő már nem fázhat meg. Egy darabig csak álltunk némán, aztán lementünk az irodába. A doktor úr megkérdezte, mivel segíthet. Azt feleltem, hogy pálinkával. Vasárnap délután ilyen kérés egy kórházban?! A nővérek mégis szereztek valahonnan szilvapálinkát. Kitöltöttem egy vizespohárnyit, és megittam, mint a borvizet. Aztán elmondtam, mire van szükségem. Szerencsére minden került. Mehettünk. Szomorú ígéretemnek eleget tettem, a két kezét is leformáztam… Aztán hazamentünk a zsögödi házunkba. Másnap megöntöttem a pozitíveket.”
Hargita Népe (Csíkszereda)

Merre tart a Magyar Polgári Párt?
Ősszel parlamenti választások lesznek, ezért tágabb összefüggésben tekinthetünk a Székelyudvarhelyi és szentegyházi jobbrafordulás eredményére. Mindkét városban a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött, de az Erdélyi Magyar Néppárttal való összefogás segítségével. A koalíció létrejöttét kemény küzdelem előzte meg, hiszen az MPP-nek együttműködési szerződése van az RMDSZ-szel.
Az MPP utolsó helyen végzett a pártok versenyében a helyhatósági választásokon, feleannyi szavazatot gyűjtve, mint riválisa, a néppárt. A polgármesterek vonatkozásában sokkal jobb eredményt tud felmutatni, de ez nem a párt elismertségének, hanem a személyek egyéni kiválóságának, népszerűségének következménye. Győzelmekről nyilatkoznak a párt vezetői, de gyorsan elfelejtik, hogy csak Székelyföldi vonatkozásban a Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei tanácsból kimAradt a szervezet, nulla az eredmény. Maros megyeben pedig alig létezik, Makfalva az üdítő kivétel. Az eredmények értékelése fontos, hiszen a tét nem kevés: akik összehozták a paktumot az RMDSZ-szel, bejutó parlamenti helyek várományosai lehetnek az RMDSZ listáin, a sajtóban előzetesen kiszivárgott hírek szerint. Jelen írásom nem titkolt célja, hogy a párt kongresszusát megelőzően nyilvánosság előtti vitát kezdeményezzek. A következmények nélküli politizálás, az elhallgatás vagy a győzelmekről harsogó kommunikáció helyett a hibák kijavítására, felelős magatartásra, tiszta beszédre lenne szükség.
Lassan lejár a 2012 őszén, az akkori parlamenti választásokat néhány héttel megelőző Országos Tanácson (OT) megválasztott elnökség mandátuma. A Biró Zsolt elnök nevével fémjelzett négyéves időszak legfontosabb ténykedése az RMDSZ-szel megkötött két megállapodás, amely a párt életében éles fordulatot jelentett, hiszen politikai ellenfélből szövetséges partnerré változott az MPP. A tagság többsége nehezen tudta követni a radikális félfordulatot, ezt a március tizediki Marosvásárhelyi füttyszó és hurrogás híven kifejezte, de a szervezeti gyengülés, a szavazók elfordulása, a helyhatósági választások eredményében minden kétséget kizáróan megmutatkozott. A közelgő kongresszus (OT) feladata lesz többek között a politikai irányvonal jóváhagyása, a tisztújítás és a több helyen alkalmatlan, néhol egyenesen antidemokratikus alapszabály megváltoztatása. Csak példaként említem azt a szabályzati előírást, amely szerint az elnök javasolja az elnökség tagjait megválasztásra és fordítva, az elnökség tehet javaslatot az elnök személyére.
Az RMDSZ reformja nélkül nem lehet változás
Az MPP jövőjéről szóló elemzés során nem lehet megkerülni a többi politikai szereplőt, különösen nem lehet az RMDSZ-t figyelmen kívül hagyni. Az erdélyi magyar politika újratervezése ma már alig halasztható probléma, hiszen az RMDSZ-re szavazó választópolgárok lassan, de biztosan elfogynak. A magyar parlamenti képviselet az 5 százalékos bejutási küszöb szélén tántorog. Bár létezik a 6-3-as mentőöv, mégis változásra lenne szükség az RMDSZ háza táján is. Erre sajnos kevés az esély, ugyanis a pártként működő szövetség betagozódott a romániai pártstruktúrába: nagyon sok ember és szerveződés egzisztenciálisan függ a párttól, ami a hatalom gyakorlásának természetes velejárójaként, évtizedek alatt kialakult. A pártot feltehetően a háttérbe vonult „erős” emberek irányítják, azok, akik az elmúlt 25 évben meghatározták az erdélyi magyar képviselet sorsát. A „pénzzel, paripával, fegyverrel” rendelkező mamutszervezettel szemben megalakuló két új párt nem igazán tudta felvenni a versenyt, ráadásul a magyarországi testvérpárt vitatható, ingadozó magatartása csak rontott a helyzetükön. A magát „kapocsként” megfogalmazó, de csak az RMDSZ-szel szövetkező MPP-re inkább a beolvadás sorsa vár, a néppárt „mindenáron” ellenzékisége pedig nem igazán népszerű a magyarság egyre romló politikai kilátásai miatt, hiszen összefogásra lenne szükség a parlamenti bejutáshoz, az autonómiaküzdelemhez és még sok más ügy sikere érdekében.
Húsz évvel ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz erdélyi magyar választói regiszter, nem lesznek belső választások, az RMDSZ pártként betagozódik a román hatalmi struktúrába és kormányba. Aki ezt nem vállalta, mehetett ellenzékbe, vagy leléphetett. Ezért jelentek meg a pártok. Itt állunk most 2016-ban, és az RMDSZ szeretné folytatni a már kipróbált kormányzati, kijárásos, balkáni utat a közben fiatalított vezetőkkel az élén, az „ahogy lehet” praktikus filozófiája alapján. Erre ösztökélik saját érdekcsoportjai, a hozzájuk hűséges sajtóorgánumok, a hatalom monopóliuma és a román politikai elit megszokott rendje.
A többpártrendszer szelleme a palackból kiszabadult, nem lehet többé visszatuszkolni az egységes RMDSZ-be. Lehetséges megoldásnak tartanám, ha az RMDSZ átalakulna tényleges Magyar Szövetséggé, a nevében és a tartalmában is! Az összes pártok – a jelenlegiek és a jövőben létrejövők is – belső koalíciós alapon működnének együtt a politikai versenyben. A Székelyudvarhelyi és a szentegyházi példa helyhatósági sikere ebbe az irányba mutat: az együttműködésnek, a koalíciónak nincs ma már alternatívája, hiszen az összefogást sugallja a választók felé, választói elvárásnak tesz eleget. Az RMDSZ-t ma már sokan azonosítják a lejáratott, mohó román politikai elittel, ezt a képet a párt sajtója sem képes tisztára mosni, ez viszont választói távolmAradást okoz, így a helyzet további romlása borítékolható. Új „gúnyát” kellene felvenniük, egy tisztábbat. Most csupán remélni lehet, hogy soraikban egyre több, olyan tehetséges politikus lesz, aki felismeri a változtatás szükségszerűségét.
Kétes önállóság az RMDSZ árnyékában
Az MPP–RMDSZ paktum egyben identitásvesztést okozott a tagság körében. Nagy kérdés, hogy a jelenlegi vezetőknek a gyenge választási eredmény miatt sikerül-e ezen az úton megtartani a pártot. Az elvi- és érdekpolitizálás összeegyeztetése nem kis feladat, hiszen a választók árgus szemekkel figyelik az eseményeket. Az erdélyi magyar közvélemény elég lesújtó véleménnyel van politikusai teljesítményéről, hiszen közülük többek belevegyültek a korrupt Bukaresti politikába. Az MPP erkölcsi megítélésének nem használt a szövetséggel való együttműködés. Bíró Zsolt pártelnök elhíresült, kiszivárogtatott „spága” elszólása híven tükrözi a jelenlegi magyar politikai elit zömének be nem vallott, de gyakorolt magatartását. Az sem véletlen, hogy az RMDSZ-es autonómiastatútum létrehozásában vállalt szerepe miatt a marosszéki Székely Tanács megvonta tőle a bizalmat, az MPP elnöke elvesztette a SZNT-ben betöltött alelnöki tisztségét. Az említett statútum döcögő, inkább látszatközvita közepette, a SZNT mellőzésével a mai napig várja parlamenti benyújtását, holott nagy szükség lenne az egységes fellépésre az újabb romániai régiósítás tervek miatt.
Az MPP önállósága, identitása nagyon kérdőjelessé vált a baráti RMDSZ-es vállveregetés közepette. Az MPP-nek a szövetség meleg paplanja alá való bebújás helyett egészen más politikai utat kellene járnia. A jövőben változtatni kellene a párt szövetségi politikáján, vissza kell téríteni a pártot az alapvető értékeihez, amely az egész magyar politikai rendszer reformját célozza. Ebben a folyamatban kézenfekvő politikai szerep kínálkozik a párt számára, hiszen a jobboldali összefogás zászlóshajója is lehetne. Az RMDSZ korifeusai csak akkor szánják el magukat változtatásra, újratervezésre, ha egy ütőképes „nemzeti oldal” jön létre, amely erőt képvisel, mert csak annak az üzenetét értik meg. Székelyudvarhely és Szentegyháza üzenete egyben a választók üzenete az RMDSZ irányába. A megfogyatkozó választói kedvet növelheti, ha távoznak a porondról az olyan vitatott személyiségek, akikre esetenként korrupció vagy tisztességtelen meggazdagodás árnyéka vetült. Következésképpen, az erdélyi magyarság érdeke lenne egy demokratikus, átlátható politikai intézményrendszer létrejötte, a hitelesség visszaszerzése erkölcsi megtisztulással, egységes fellépés a Székelyföldi autonómia ügyében. Az MPP-nek akár pozitív szerepe is lehetne ebben a folyamatban, hiszen csak a nyitottság, az egyenes, tiszta beszéd, a valós- és nem a színlelt- összefogás mozgósíthatja a kiábrándult szavazókat.
Thamó Csaba
A szerző tanár, az MPP Hargita megyei képviselője volt 2008–2016 között
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Titkok Bethlen Gábor könyvtáráról
Bethlen Gábor könyvei és könyvkötői címmel foglalta össze Kovács András művészettörténész professzor a Bethlen-könyvtár feltárásáról készült kutatását a Korunk Akadémia Reneszánsz- Reneszánszok sorozat záró előadásaként.
Kovács András akkor kezdett el újra foglalkozni Bethlen Gábor könyveinek témájával, amikor három évvel ezelőtt ismét kezébe került a Jakó Zsigmond Pál 70. születésnapjára készült kéziratos emlékkönyv, amely ennek a témának az elsődleges adatait tartalmazta.
A professzor szerint „a könyvek történetét a világon elég sokan kutatják, léteznek katalógusok a könyveket díszítő mintákról”, ő viszont saját kutatásában a formai jegyeket tanulmányozva próbált kiindulópontot szerezni ahhoz, hogy újabb Bethlen könyveket fedezzen fel. Az első feljegyzett adatok szerint azt sem lehetett tudni biztosan, hogy volt-e könyvtár, vagy csak a humanista felfogás szülte a könyvtár létrehozásának gondolatát.
A Kolozsvári egyetemi könyvtár ritkaságok tára őrzi Ortelius Theatrum orbis terrarum atlaszát. Ez „a legrégebbi könyv, amely biztosan Bethlen Gábor tulajdonában volt.” A 17. század húszas éveire bebizonyosodott az, hogy a könyvtár ténylegesen létezett, Bethlen amolyan gyűjtögetőként nemcsak vásárolta, de nyomtatatta is a könyveket. Bibliotékáját Szenczi Molnár Albert a Mátyás király európai hírű Corvina-könyvtárához hasonlította. Ez utóbbinak egy töredékét később Bethlen meg is szerezte.
Hol lehetett a könyvtár?
„A könyvtárnak a helyét illetően eléggé nagy gondban vagyunk. Néha abban reménykedem, hogy egy éjszaka talán megálmodom azt, hol is lehetett a könyvtár”– viccelődött az akadémikus. A könyvtár tervezett helye nagy valószínűséggel a Gyulafehérvári várban, a Református Kollégium keresztszárnyában volt, viszont a biztos helyében a történészek sem jutottak dűlőre. A belső vár – vagyis a tulajdonképpeni fejedelmi palota – a könyvek legnagyobb részével együtt leégett. Isaacus Basirius Szalárdi Jánost erősítette meg azzal, hogy mindez valóban megtörtént, feljegyzései alapján sikerült kimenekítenie a legértékesebb példányokat és a nyomdai ólombetűket. „Ha ez sikerült, akkor sem volt foganatja, ugyanis ahogy Szalárdi írta, ott minden elpusztult” – jegyezte meg a művészettörténész. Az 1900-as évek elején Pósta Béla ásatásai során előkerült a régi sekrestye, azaz az egykori káptalani levéltár és a feltételezett fejedelmi könyvtár helye is.
1663-as adatok alapján már arról is tudomást szerezhetünk, hogy milyen értéke volt Bethlen Gábor könyvtárának. Szalárdi János feljegyzése szerint a rengeteg könyv „sok ezer tallérokba kerülhetett”. Ámbár még ma is kérdőjeles a példányszámok mennyisége. Kovács András Jakó Zsigmondot idézve említi, hogy 5000 példányra lehetne becsülni a könyvtárat, bár ez nagyon valószínűtlen, ugyanis Monoki István a Rákóczi-könyvtárat becsülte kétezresre, és szinte biztos, hogy az sokkal több könyvet tartalmazott, mint a Bethlen-könyvtár. A professzor elmondta, konkrétan voltaképp nem lehet tudni semmit arról, hogy hány könyvre becsülhető a Bethlen Gábor könyvtára.
A könyvgyűjtemény eredetét illetően is kizárólag találgatásokra vagyunk ítélve. A fejedelem által támogatott, és hazai szerzők ált írt és fordított könyvek közül mintegy 40 nyomtatványt ismernek. Az első olyan könyv, amit kézbe lehet venni, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában található Itinerarium Catholicum (1616, Debrecen) címmel. A bőrkötetes, zsinórral díszített könyvet a szerző, a lelkész Szegedi P. Dániel ajánlotta fel Bethlen Gábornak.
Bélyegzők, könyvkötők
A könyveken szereplő bélyegzők ismétlődése támpontot jelentett a kutató számára, elősegítette a könyvkötők életének felkutatását. A fejedelem tulajdonában levő könyvek között a professzor talált olyanokat, amelyek nagy valószínűséggel ugyanazon könyvkötő munkái közé tartoztak. Az Exequiae Caeremonialium Bethlen Gábor címerét viseli a borítón. Kovács András szerint ezt olyan bélyegzővel készítették, amelyet 1619-ben a bécsi pecsét mintájára hoztak létre. A bélyegző alapján ugyanannak a könyvkötőnek a munkáit azonosította a művészettörténész a Kolozsvári könyvtárakban is. A 1616-os kötésű, Kolozsváron bekötött Biblia, az 1619-es Marosvásárhelyi szabó céh jegyzőkönyve és Pákei János Enyedi-példánya is mind ugyanazon motívumokkal mAradtak fenn. A szerző kilétéről a Házsongárdi temető egyik sírfelirata árulkodik: IOACHIMI LOFFLERERS, Kolozsvár város könyvkötője, meghalt 1623-ban. A professzor elmondása szerint „akármit és annak ellenkezőjét is bele lehet olvasni ezekbe a feliratokba”, de szinte biztos, hogy 1624 nyarán Löfflerers Joachimi még élt; nagy valószínűséggel 1624 szeptemberében halt meg.
A következő könyvkötő a forrásokban Könyvkötő Jakabként szerepelt – munkájára ugyanazon bélyegzők utalnak: obeliszk, sárkány, oroszlán motívuma. Ő volt az úgynevezett „à la fanfare” kötések meghonosítója. Az elnevezés egy 17. századi könyv címe, egyébként 20. századi elnevezés, és semmi köze nincs a könyvkötő munkájához.
Gedő Dalma-Orsolya
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Letette hivatali esküjét Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere
A Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatának részeként, az önkormányzat ünnepi tanácsülésén, pénteken tette le hivatali esküjét Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda választott polgármestere. A felújított csíki moziban tartott dísztanácsülés egyetlen napirendi pontja az eskütétel volt, amelyet a polgármester beszéde előzött meg. Felszólalásában kitért többek között az előző három mandátumára, továbbá visszautalt az elmúlt több mint egy évre, ami alatt nem gyakorolhatta hivatalát.
A dísztanácsülést a 15 éves Csíki Kamarazenekar három tagja által előadott zeneművekkel nyitották meg. Az eskütétel előtt a polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a város korábbi vezetőit, valamint gratulált az újonnan megválasztott testület minden tagjának, továbbá türelmet, bölcsességet és erőt kívánt munkájukhoz.
A korrupcióellenes ügyészség túlkapást követett el
Az előző mandátumokat értékelve, a megvalósításokra hívta fel a hallgatóság figyelmét: kiemelte a Márton Áron Gimnázium épületének sikeres, határidőn belül lezárult felújítását, az ország legminőségibb ilyen típusú létesítményének nevezte a Csíki Csobbanó uszodát. Legfontosabb ténynek mégis azt tartja, hogy nincs a városnak adóssága, amely 1990 óta az összes városatyának köszönhető, hiszen így szilárd alapokra lehetett építeni, és nem kamatterheket és hiteltörlesztéseket kellett ütemezni minden költségvetés elfogadásánál.
„A városunk kemény egy éven van túl. 1990 után soha nem volt ilyen hosszú időn át ideiglenes megbízott vezetője. És olyan sem volt, hogy maszkosok jelenjenek meg a választott vezetők lakásán, és hozzájuk méltatlan módon járjon el román kormány. Azóta – a koholt vádak tükrében – kijelenthetem, hogy több mint méltatlan bánásmód volt. És szomorúan látom, hogy politikai képviseletünk még mindig igen csendes, pedig látnunk kell azt, hogy a Marosvásárhelyi polgármesternél – akit 7 millió lejes sikkasztással vádolnak – nem volt házkutatás, és még mindig betölti a hivatalát” – adott hangot elégedetlenségének a polgármester. Hozzátette, saját kiállásának köszönheti, hogy ma már az ellene felhozott vádak csupán néhány száz lejről szólnak.
A továbbiakban az emberekre koncentrál
A polgármester a választási ellenfeleinek megköszönte a tisztességes versenyt, és hogy építő jellegű kampányt folytattak. Ezután visszatért a városban végzett felújítási munkálatok eredményeire.
„Fontosak az épületek, fontos, hogy a város arculata szép legyen, azonban ezekbe az épületekbe életet is kell vinni. A mozit a felújítás óta nem használtuk jóformán semmire. Nem szeretnék többet épületekkel, aszfaltozással foglalkozni. Az emberekkel kell törődni, hogy az iskolások jó eredményeket érjenek el, a modern technológiát megfelelően használják a hivatalokban” – fejtette ki Ráduly.
Beszéde zárógondolataként felvetette, nem biztos benne, hogy a mandátumát sikerül kitöltenie, de ígéretet tett arra, hogy ugyanúgy fog dolgozni, ahogy addig tette, amíg a korrupcióellenes ügyészség megengedte. Ugyanakkor egyik legfontosabb célkitűzésként említette, hogy a városházán az adófizetők számára átláthatóbb munkát, rövidebb, gördülékenyebb engedélyeztetési folyamatokat dolgoznak ki.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Horváth Arany: Miért gázolták halálra Horváth István írót?
1997. július 5. Kézdivásárhelyen KIRÁLY KÁROLLYAL több kérdésről beszélgettünk, többnyire arról, ami kimAradt az első könyvéből, vagy amit bizonyos személyekkel kapcsolatban még nem illő megírni, így jutottunk el édesapámhoz, akiről a következőket mondotta:
– Édesapádat 1970-ben ismertem meg személyesen, miután súlyos betegsége után felhívtál telefonon, hogy segítsek bejuttatni a kovásznai szívkórházba. Hogy nyugodtan, kényelmesen érezze magát, hogy elhúzódhasson verset írni, a pártgazdasághoz tartozó gerendavillában helyeztem el. Ha jól emlékszem, a földszinti 8-as szobában volt először. Nagyon gyakran látogattam – már amennyit megengedett akkoriban az időm. Áldott jó ember volt, szerettem beszélgetni vele. Amíg másoktól elfordultam, egyre jobban esett édesapád atyai szeretete, bölcsessége, mert tisztán látta azt a kificamodott világot, amiben éltünk. Pontosan felmérte a küzdelmemet. Horváth István emléke kiemelkedő! Ha te is emlékszel... egyszer együtt voltunk és a magad módján túl kényes kérdéseket feszegettél a nyitott teraszon, Pista bácsi az ujjával jelezve kicsit megfenyegetett, hogy hallgass. 1971-ben azt kérdezte: – Karcsi fiam, ezzel a fiatalos hévvel felméritek-e, hogy mit tesztek helyesen? Féltelek titeket itt, Kovászna megyében. A hegyen túliak lábujjhegyre állva figyelik minden mozgásotokat. Nehogy az író, költő „gyermekek”, Farkas Árpiék bajba jussanak veled együtt. Én viszont tudtam, hogy azt a korszakot ki kell használni Kovászna megyében. Ki is használtuk. A hetvenes években éppen Horváth István barátsága és magatartása is meggyőzött, megerősített abban a hitemben, hogy be kell fejezni a megalkuvó, bólogató politizálást, ha meg akarok mAradni embernek és magyarnak. Ezt folyton megvitattam Pista bácsival, és ő, bár egyfolytában óvott, mégis egyetértett velem. Mondjam ki: szinte egyformán gondolkodtunk. Amíg mások tömegesen elhagyták az országot félelmükben, én szembeszegültem a hétfejű sárkánnyal. H. I. barátsága ebben erősített meg, kegyetlen küzdelmemben soha nem tagadott meg. Azt tudtuk, hogy lehallgatnak, igyekeztünk a kovásznai találkozásainkon óvatosak lenni, de mindenképpen a Securitate fókuszába került. És még egy dolgot tudni kell: a szeku sokkal jobban tartott a következetesen szívós költőktől, mint némely, külföldet járó, nagyhangú magyarkodótól. Felső-Háromszéken édesapád nagy tekintélynek örvendett. Meghívták iskolákba, művelődési házakban találkozott az emberekkel. Szavának súlya volt. Érdekességként elmondom, hogy a megyei Securitate parancsnoka, Hanches János nagy tisztelője volt Horváth Istvánnak, ő vigyázott a költőre ahelyett, hogy csak megfigyeltette volna. Lehet, hogy ez is hozzájárult a leváltásához? Az öreg sokszor arra figyelmeztetett, hogy ne lógjak ki a sorból. Azt is mondta, hogy az író ne politizáljon tételesen, az írónak viszont látnia kell, hogy a politikus jól politizál vagy rosszul. Egyszer így szólt: – Karcsi fiam, te szinte naponta szemet szúró tettekkel állsz az ellenség elé. Igen, így mondta 1971-ben: ellenség. Amit nem felejthetek, igyekezett a funkciómtól félteni. Arra is ügyelt, nehogy beszélgetéseinkkel hozzájáruljon leváltásomhoz. De amikor bedobtam a törölközőt, megértett. Őt elgázolták. Én élek. Ezt a forgatókönyvet írták meg, és egyik sem véletlen.
Húsz évvel Horváth István halála után, 1997. január 17. A Kolozsvári magyar rádió riportere, Muzsnay Magda és Essig József operatőr tért vissza Magyarózdra, az író nyomába. A riporter MIHÁLY FERENCET, édesapám első unokatestvérét emlékeztette az elhunytra, és így került sor arra a vallomásra, amit eddig nem mert megtenni sem ő, sem más a faluban. Az interjú után én is kikérdeztem nagybátyámat. Részletesebben beszámolt a történtekről, különösképpen hangsúlyozta, hogy édesapám titoktartásra kérte fel, nem akarta, hogy tudomásomra jusson, hogy őt figyelik. Mivel párton kívüli voltam, állandó bizonytalanság fenyegetett. Édesapám attól félt, hogy kitesznek a Művelődéstől, ha valahol szót emelek.
– Elég rendszeresen járt ki Ózdra egy magyar belügyes, Kerekes ezredes – mesélte Ferenc bátyám. – A falu férfinépétől érdeklődött Pista után, jól megijesztette az öregebbjét, nekem csak a bátrabbja merte elmondani, hogy mit kérdezett. Házamnál evett, ivott az a tiszt, nem mutatta, hogy rossz szándékú, mivel magyar volt, lehet, hogy ennél fogva rendesebb volt velünk. Sok mindenről beszéltünk, de főleg ő kérdezett. Pista bácsiról nem érdeklődött. Vagy ha igen, akkor nem olyasmiről, ami gyanús lett volna nekem. Én nem mertem belebonyolódni az ő bajába, tudtam, amit tudtam, s aggódtam bátyámért. Na, de Pista bácsit én olyan megfontoltnak, okosnak ismertem, hogy gondolni sem mertem arra, hogy ezek mégis bekerítik valamivel. A faluban volt Securitatés megbízott. Nem vettük komolyan, olyan aljaember volt, akinek nem volt tekintélye. Pénzért tette. Ahogy hazajött bátyám, nemsokára megindult a faluban, jött s ment. Horváth István távozása után végigjárta a falut. Arany után is érdeklődött valakitől egyszer. Ez a feladata – gondoltam –, ezért kapja a fizetést.
1977. január 4. Amikor elgázolta bátyámat a részeg szekustiszt, a temetés előtti nap valósággal elárasztották a falut a securitatésok. Felfegyverkezve, minden utcánál egy-egy kapunál megállt a katonai autó. Nem volt elég a mi bánatunk, a faluban riasztó félelem dúlt, hogy vajon mit akarnak a temetésen? Marosvásárhelyről megérkeztek a legmagasabb hivatalos belügyi szervek. Amíg megérkezett a halottas menet, kivonultak a temetői útra, közvetlenül a temető mellé állottak a kocsikkal. A tor után sem mentek el, úgy hajnalban hallottuk, hogy vonulnak ki a faluból. Utána, bár biztosan látták s tudták, hogy kik beszéltek a sírnál, mégis kikérdezték a férfiakat, hogy ők miről tudnak többet? Nem telt el egy hónap, és megint kivonultak a faluba. Egyik tiszt elkérte a szülőház – most emlékház – kulcsát. Behatoltak és mindent, de mindent felkutattak. Arra voltak kíváncsiak, hogy vannak-e magyarországi titkos anyagok? Engem külön kérdőre fogtak, hogy itthon mit dolgozott, kivel találkozott Pista bácsi, és még járt-e itt Király Károly, találkoztak-e ezen a helyen Pista bácsival. Megfenyegettek, hogy mondjam meg az igazat, mert ha nem, felelni fogok a törvény előtt. Rettentő idegesen folyt a házkutatás, bár az elején nem konkretizálták, hogy pontosan mit keresnek. Engem minduntalan kérdőre vontak, válaszoljak kérdéseikre, az igazat mondjam, mert ha nem, a törvény előtt fogok felelni. Erre azt válaszoltam: „amit mondok, azért felelősséget vállalok. Ebben a házban tudtommal nincs olyasmi, ami után kutatnak”. Lassan kiderült, hogy az író rendszerellenes írásait keresik. Azért voltam biztos a dolgomban, mert ha volt is ilyen írása bátyámnak, azt nem hozta haza, volt annak jobb helye is, ahova elrejthette. De a tisztek csak még jobban fenyegetőztek, hogy ne tagadjam, mert én biztosan tudok az ilyen írásokról. Csak azt erősítettem: ilyen iratokat nem találnak, és én nyugodt vagyok, mert ha igazságos úton járnak, nem emelhetnek ellenem vádat. Csak ha igazságtalanságot cselekednék, akkor vádolhatnak meg valamivel. Elmentek.
Nemsokára újra megjelentek, a férfiakat külön-külön hívták magukhoz, és faggatták őket, hogy kiket ismertek a temetésen, akik nem idevalók voltak? Ekkor már megijedt a falu, szinte futva érkeztek hozzám panaszkodni. Bennem az első pillanattól felmerült a kérdés, illetve tudtam, hogy szándékos gyilkossággal és nem véletlen halálesettel állunk szemben. Pista bácsi a halála előtti években elmondta nekem, hogy általában a magyar értelmiségieket megfigyelés alatt tartják, és már nem is egyszer észrevette, ha valahol megjelenik, akkor követik. A családban ezt senkinek nem mondta rajtam kívül. A leányát rettentően féltette. Arany is olyan erélyesen kimutatta az ellenérzését a diktatúrával szemben, hogy az is elég lett volna a családnak. Pista bácsi átlátta az én lelki világomat, és, mint egész életünkben, tudta, hogy hol kell elmondania a titkát. Akár én kerestem fel Kolozsváron, akár ő jött haza, az én színvonalamhoz leereszkedve megérttette velem a dolgok lényegét. Egymás titkait csak mi tudtuk, és tanácsaival megértette velem, hogy mikor hogyan viselkedjem, hogy fennmAradjak, hogy lehetőleg mi fennmAradjunk. Itthon a Pista bácsi megfigyelője mindent jelentett, különösen, amit nekünk nyilvánosság előtt mondott el. Furcsa dolog – hányszor elgondolkozom ezen –, ez a csendes bölcs jóember konokul magyar volt. Kiharcolta az ásatásokat a Dégi csupon, ahol az avar temetőt feltárták. A gyűjtései, azok magyarázatai mindig visszanyúltak őseinkhez. Rákosi tiszteletes úr is sokat volt vele, ők okosabban elbeszélgettek, nem tudom, hogy ő ezekről a belső dolgokról tud-e valamit. A változás után az ezredest még egyszer láttam Vásárhelyt. Köszönt és sietett tovább. Én nem vagyok olyan ember, hogy másnak bajt csináljak, de bátyám haláláért még valakinek felelnie kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatkozott a gyermekkórus
Véget ért a marosszentgyörgyi kis művészek (MaKiTa) tábora. Az egyhetes tábor egyik záróakkordjaként augusztus 4-én, a Bolyai téri unitárius templomban mutatták be a tanultakat.
A műsorban elhangzott többet között Beethoven, Bartók, Telemann, Bach több műve is brácsára hangolva, illetve hallhattunk kórusműveket a MaKiTa gyermekkórus és a Soli Deo Gloria vegyes kar előadásában.
A főként marosszentgyörgyi, illetve Marosvásárhelyi gyerekekből álló MaKiTa kórus egy hét alatt tanult meg két kórusművet. A művek tanítása mellett fontos szempont volt a zene megszerettetése, illetve a különböző hangszerek játékos megismertetése a gyerekekkel.
"A hat táborunk hatféle volt, de ez az idei több szempontból is különleges: míg az előző években volt egy csapat, amelyre mindig számíthattunk, idén teljesen új társaság verődött össze" – fejtette ki Simon Kinga, a marosszentgyörgyi katolikus egyházközség kántora, a tábor szervezője. Az előző évek résztvevői az idei koncertre kísérőként segítettek be. "Néhányukat láttam felnőni: hat évvel ezelőtt jöttek hozzánk tanulni, most felnőttként látogatnak vissza, segítenek, ahol csak tudnak."
Idén több mint hetven gyerek látogatott el az eseményre, a legkisebb korcsoport tagjai háromévesek. Az átláthatóság és a kezelhetőség érdekében csoportokra osztottuk a gyerekeket: a három- hét évesek egy helyszínen voltak, a nagyobbak egy másikon. Délelőtt a picik kézműves- foglalkozáson voltak, hazamentek aludni, aztán visszahozták őket énekelni, táncházban részt venni. A nagyobbak délelőtt kóruspróbán vettek részt, ebéd után pedig fejleszthették a kézügyességüket – tudtuk meg. Sikerélményként élik meg, hogy egy hét alatt néhányan annyira megtanultak citerázni, hogy a zárünnepségen már be tudnak mutatni egy művet.
"Nagyon szeretnénk, ha ez a csapat megmAradna, és év közben tudnánk találkozni néhányszor" – tette hozzá Simon Kinga.
A koncert után az érdeklődők megtekinthették a felvidéki Török Erzsébet száraztészta kiállítását és a tábor ideje alatt a gyerekek által elkészített tésztaszobrocskákat is.
André Krisztina
Népújság (Marosvásárhely)

21. Minimum Party: zene, fotó, irodalom, filozófia
Vasárnap zárul a 21. Minimum Party alkotótábor, amely az idő ciklusainak megfigyelését tűzte zászlajára. Amint azt a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben írják a szervezők, a július 27-e és augusztus 7-e között zajló tábor számos alkotóműhellyel és szakmai fórummal tette élménydússá a kortárs művészetek iránt érdeklődők nyári időtöltését a Tiszás folyó torkolatánál, Kászonaltíz község közelében.
A vizuális műhely – a Londonból érkezett Simon Gabriella irányításával – a résztvevőket saját terek kiválasztására ösztönözte, megfigyelve mindazt, ami a jelent kitölti a tábor helyszíneként szolgáló kászoni természeti környezetben. A fotóműhelyt vezető Marosvásárhelyi Fekete Zsolt azt vallja: régies technikával az új képek „visszamennek” az időben, lyukkamerával, cianotípiával kísérletezve avatja be az érdeklődőket a fényképezés művészetébe. A filmes műhelyben a Budapesti Fogarasi Gergellyel próbálták megragadni az időt, kísérletezve a filmen belüli idővel is.
Szabadság (Kolozsvár)

Csíki Kamarazenekar: az a plusz, hogy van benne lélek
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a Csíki Kamarazenekar a hagyományos városnapi hangversenyen, amelyet vasárnap este 8 órától tartanak a Szent Ágoston templomban.
A zenekar két alapító tagja, Kovács László és Adorján Csaba mesélt a kezdetekről.
A Csíki Kamarazenekar 2001-ben alakult zeneszakos egyetemi hallgatókból és lelkes, fiatal hangszertanárokból. Az első koncert még saját erőből jött létre Szőnyi Zoltán Marosvásárhelyi karmester vezényletével.
„Kilencvenben indult a művészeti iskola, Kovács Laciék voltak az első generáció, mi a második, akik ott végeztünk zeneszakon. És ez a társaság, amiután elvégezte az egyetemet, visszajött Csíkba. És felvetődött egy zenekar ötlete, mert nem volt korábban ilyen fajta kezdeményezés itt. Egyszerűen akartunk valamit csinálni” – emlékezett vissza Adorján Csaba. „A rendszerváltás után ritkán volt zenekari hangverseny Csíkszeredában, megszűnt a filharmóniáknak az idelátogatása, szinte tíz évig volt egy vákuum ilyen téren” – fűzte hozzá Kovács László.
A zenekari koncertek fogadtatása már az elején jó volt, és ez azóta is így van. Szinte mindig telt házas koncerteket adnak. „Van egy bizonyos réteg Csíkszeredában, akire mindig lehet számítani. Kétszáz-kétszázötven ember rendszeresen bejön a koncertjeinkre. A Csíki Mozi ilyen szempontból is – és akusztikailag is – ideális hely koncertezni” – mutatott rá Adorján. ,
Az évek folyamán a Csíki Kamarazenekar komoly résztvevőjévé vált Székelyföld kulturális életének. A klasszikus repertoár mellett a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon a Csíki Kamarazenekar tagjai historikus barokkzenekari projektben is részt vesznek korabeli hangszertípusokkal, valamint korabeli hangolásban, de ugyanakkor más zenei stílusok fele is nyitottak.
A zenekar tagjai elmondták, már eleitől fogva segítette őket a városvezetés, év elején benyújtanak egy tervezetet – hat-hét hangversenyt tervezve – és kapnak egy bizonyos összeget, amiből egész évben gazdálkodhatnak. Ugyanakkor jó kapcsolatban vannak a megyei tanáccsal is. A zenekar alapját a vonósok teszik ki, vendégfellépőként szoktak fúvósokat is hívni.
A zenekari életről érdeklődve elmondták, a szervezés emészti fel sok energiájukat. Magához a munkafolyamathoz, ami a szakmai felét illeti, hozzá vannak szokva. Egy-egy koncert előtt három-négy napig délelőtt és délután is próbálnak. Az évadot úgy próbálják összeállítani, hogy mindenik koncert különleges legyen. Közönségbarát is legyen, és egyben stílusokban változatos.
„Sokat változott az életvitele a társaságnak, pont abból kifolyólag, hogy amikor elkezdtük, mindenki frissen végzett volt, természetes volt, hogy megváltjuk a világot. A lelkesedés, a lendület nem változott, de átrendeződött az életünk azáltal, hogy családot alapítottunk, a prioritások mások. Nem minden áron akarja az ember a művészetével megváltani a világot” – fogalmazott Adorján.
Kovács László rámutatott, úgy látják, hogy mindenféle szempontból megérett az idő arra, hogy az intézményesedés útjára lépjenek a közeljövőben, hisz így tudják megtartani a jó szakembereket. „Nagyon fontos a zenekarban, hogy egyetértés legyen. Az a különbség a Csíki Kamarazenekar és más szimfonikus zenekarok között, hogy szakmailag rendben vannak, de emberileg nem mindig van egyetértés. Ismerünk filharmóniákat, ahol elég komoly viszálykodás van. Mi arra törekszünk, hogy ha összeülünk, akkor legyen jó hangulat. Ez is szempont a szakmaiságon kívül” – magyarázta Kovács. Adorján hozzátette: „egy zenekar megszólal így is, úgy is, az a plusz, hogy van benne élet, lélek.”
Városnapi hangverseny
„Minden évben a városnapi hangverseny a legfontosabb koncertünk. Most a vonóskart bővítettük ki, mert átlagban húsz tagú szokott lenni, most harmincan lesznek, és ehhez jönnek még a fúvósok. Csajkovszkij egyik legimpozánsabb hegedűversenyét játsszuk. Nagyon különleges koncert lesz” – ajánlja Kovács László.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Holtmarosi Gyöngykoszorú
"Összehoz minket a tánc"
Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók.
A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra.
– Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György.
Táncosból szervező
A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk.
– Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence.
– A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt.
A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket.
Belenőttek a táncba
Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják.
– A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője.
A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek.
– A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak.
A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek.
Népdal mamától és a netről
Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült.
– A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte.
Távolról jött barátok
Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott.
– 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé.
Örömünnep forgatagában
Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Tovább bővül a koronkai Sapientia-campus
Javában zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusában a bentlakás C épülettömbjének a kivitelezése.
A tervek szerint a munkálatokat jövő áprilisban tudják befejezni, az új épülettömbben tantermeket, konferenciatermeket, étkezdét és egy kápolnát is kialakítanak. A Marosvásárhelyi kar dékánjától, Kelemen Andrástól megtudtuk, a Sapientián jelenleg 2225 diák tanul, a Marosvásárhelyi kar 12 alapképzési és 4 mesterképzési szakán 1156 diák kezdte az elmúlt tanévet. Az intézményvezető elmondta, a diáklétszám növekedése indokolja a 240 férőhelyes bentlakás kivitelezését a Marosvásárhely melletti Koronkán, hiszen a hallgatóik többsége nem helybéli.
„A munkálatok befejezésével kiteljesedik az egyetemi campus, minden rászoruló és arra jogosult hallgatónak kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani. Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a bentlakás a diákközösség összekovácsolódásának, a közösségi szellem hagyományokon alapuló fejlesztésének egy fontos lehetőségét is jelenti. A szakmai fejlődési lehetőségeken túlmenően számunkra ennek a szellemnek az ápolása, nemzedékek közötti továbbadása jelenti a szülőföldön való megmAradás és boldogulás biztosítékát" – fogalmazott Kelemen András.
A Marosvásárhelyi bentlakás-beruházás 2013-ban kezdődött a magyar kormány által biztosított támogatásból. A kivitelezési szerződés összértéke 14,7 millió lej áfa nélkül. 2014 októberében már elkészült két épülettömb, ahol a hallgatók elszállásolására alkalmas apartman-, illetve garzontípusú szobákat rendeztek be, összesen nyolcvanat. Ugyanott közös konyhákat, étkező- és raktárhelyiségeket, valamint az alagsorban közös mosodát és szárítót alakítottak ki. A beruházás harmadik fázisa keretében a munkálatok idén júniusban kezdődtek el, az építőcég vállalása szerint pedig az egyetem 2017 áprilisában használatba veheti az új épületrészt.
Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Sok a megmAradt végleges tanári állás Maros megyeben
Közel száz végleges pedagógusi állás mAradt betöltetlenül Maros megyeben a hétfői szétosztást követően. A megyei tanfelügyelőség idén 169 végleges pedagógusi állást hirdetett meg, azonban a sikeresen vizsgázók mindössze 79-et foglaltak el a hétfői szétosztáson – számol be Hajnal Csilla a kronika.ro. A fennmAradt 90-et iskolakezdésig kell elfoglalniuk a pedagógusoknak. A legtöbb szabad állás a szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén mAradt, míg a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak, a magyar és a román tagozaton egyaránt.
Csekély az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés, tudtuk meg Ştefan Someşan főtanfelügyelőtől. „Nem találkozott a kereslet a kínálattal, ezért mAradhatott üresen ennyi meghirdetett állás, de az elkövetkezendő hetekben ezeket is elfoglalják majd” – tette hozzá. A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy meghatározatlan időre szóló végleges tanári álláshoz juthassanak. Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül. Maros megyeben az idei versenyvizsgára 696-an jelentkeztek, közülük 308-an teljesítettek hetesen felül, 251-en ötösön felülit, utóbbiak csupán helyettesítő állásokra pályázhatnak. A megyében 381 helyettesítői állás van, ezen kívül több mint 2300 félnormás vagy még ennél is kevesebb órás állásra pályázhatnak a jelentkezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Van miből választani
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Sok a megmAradt végleges tanári állás
Közel száz végleges pedagógusi állás mAradt betöltetlenül Maros megyeben a hétfői szétosztást követően. A megyei tanfelügyelőség idén 169 végleges pedagógusi állást hirdetett meg, azonban a sikeresen vizsgázók mindössze 79-et foglaltak el a hétfői szétosztáson.
A fennmAradt 90-et iskolakezdésig kell elfoglalniuk a pedagógusoknak. A legtöbb szabad állás a szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén mAradt, míg a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak, a magyar és a román tagozaton egyaránt.
Csekély az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés, tudtuk meg Ştefan Someşan főtanfelügyelőtől. „Nem találkozott a kereslet a kínálattal, ezért mAradhatott üresen ennyi meghirdetett állás, de az elkövetkezendő hetekben ezeket is elfoglalják majd” – tette hozzá. A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy meghatározatlan időre szóló végleges tanári álláshoz juthassanak.
Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül. Maros megyeben az idei versenyvizsgára 696-an jelentkeztek, közülük 308-an teljesítettek hetesen felül, 251-en ötösön felülit, utóbbiak csupán helyettesítő állásokra pályázhatnak. A megyében 381 helyettesítői állás van, ezen kívül több mint 2300 félnormás vagy még ennél is kevesebb órás állásra pályázhatnak a jelentkezők.
Hajnal Csilla |
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi magyarok alakították a fegyvercsempészeket a Sky News botránygyanús filmjében
Bár a Sky News újságírói ezt továbbra is tagadják, egyre egyértelműbb, hogy előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai azt a tényfeltáróként bemutatott, múlt héten műsorra tűzött filmet, amely a romániai fegyverkereskedelemről szólt. Ezt vallották az ügyészeknek a film erdélyi főszereplői is, akikről kiderült, hogy Maros megyei (radnóti) magyarok, és pénzt kaptak azért, hogy eljátsszák a fegyvercsempészek szerepét.
A Sky News Erdélyben készített filmje már bejárta a nagyvilágot. A felvétel szerint a tévécsatorna forgatócsoportja álarcot viselő fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró gépkocsi csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. A riporter - állítása szerint - lehetséges vásárlóként került kapcsolatba az állítólagos fegyverkereskedőkkel, akikkel egy olyan erdős területen találkozott, ahol nem volt mobiltelefonos térerő. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.
A felvételeknek nagy visszhangja volt Romániában is, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hivatalból nyomozást indított az ügyben. Alig néhány nap vizsgálódás – házkutatások és tanúk kihallgatása – után, szerdán a DIICOT főügyésze kijelentette: a filmet előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai. A román sajtó azt is megtudta, hogyan jutottak az ügyészek erre a következtetésre.
A terepjáróból indultak ki
A DIICOT szakértői a film képkockáinak elemzése után viszonylag könnyen azonosították az álarcos férfiakat. Kiindulópontjuk a filmben látható rendszám nélküli Suzuki Samurai terepjáró volt – írja az evz.ro. Az ügyészeknek csak annak kellett utánanézniük, hogy kik birtokolnak Romániában ilyen márkájú járművet. Második lépésként azt ellenőrizték le, hogy a Suzuki Samurai terepjárót birtokló személyek közül kiknek van vadászengedélyük. A filmben látható fegyverek többsége ugyanis vadászpuska volt.
Így jutottak el az ügyészek a zselyki (Beszterce-Naszód megye) Hunyadi Csabához. A taxizásból élő férfit kihallgatták Bukarestben, és a vallomása alapján már könnyű volt rekonstruálni a film elkészítésének forgatókönyvét.
A britek fikciós filmet ígértek
E szerint a Sky News a romániai forgatás előtt egy bizonyos Aurelian Szantóval vette fel a kapcsolatot. A radnóti férfi hét éve Nagy-Britanniában él. Az ügyészségi kihallgatása után a sajtónak elmondta: a brit csatorna egy fegyvercsempészekről szóló dokumentumfilm elkészítéséhez kérte a segítségét. A Sky News képviselői Szanto beszámolója szerint azt hangoztatták, hogy csupán egy Romániában forgatott „ismeretterjesztő” filmről lenne szó. Azt is ígérték: a film végén közlik a nézőkkel, hogy a bemutatott történet fikció, csupán a kelet-európai fegyvercsempészet jelenségére és ennek veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. Az együttműködésért nyilván pénzt – 2000 eurót – is felajánlottak Aurelian Szantónak.
A Londonban élő romániai férfi ezek után megkeresett egy radnóti származású magyar testvérpárt, Pantics Csabát és Pantics Leventét. Előbbi most is Radnóton, utóbbi Besztercén él. Mindhármuk közös szenvedélye a vadászat, innen az ismeretségük is. Pantics Levente volt az, aki a forgatáshoz kölcsönkérte egyik barátjától, Hunyadi Csabától a Suzuki Samurai terepjárót. A zselyki férfinak nem árulta el, hogy milyen célokra használja majd a járművet.
Zselyk határában forgattak
A Pantics fivérek vállalták a fegyvercsempészek alakítását a Sky News filmében. Az egész világot bejárt jeleneteket éppen Zselyk határában forgatták július 31-én. A brit csatorna stábja előtte Marosvásárhelyen szállt le, onnan egy bérelt autóban utaztak Besztercére – írja azadevarul.ro. A város egyik szállodájában már várta őket Aurelian Szanto, akivel átbeszélték a forgatás utolsó részleteit.
Másnap megjelentek a hotelben a Pantics testvérek is. Átvették a britektől a forgatás kellékeit – többek között a maszkokat és a terepszínű ruhákat – és a produkció „szövegkönyvét”. A Sky News újságírói ugyanis előre megírták, hogy mit nyilatkozzanak a filmben. A forgatás után pedig megkapták a honoráriumukat is: Aurelian Szanto 1000 eurót, a Pantics testvérek fejenként 500-500 eurót tehettek zsebre. Azt nem tudni, hogy Hunyadi Csaba kapott-e pénzt a szolgáltatásaiért, tény, hogy a terepjáró csomagtartójában látható vadászfegyverek egy része tőle származott.
A Sky News mindent tagad
Csütörtökön az ügyészek folytatták Szanto és Pantics fivérek kihallgatását. Mindhárom férfi egyöntetűen állítja, hogy a Sky News újságírói átverték őket, mert fikciós film forgatásáról szólt az eredeti egyezségük. A DIICOT ugyanakkor a Hotnews információi szerint azt fontolja, hogy eljárást indítson a brit csatorna Erdélyben járt stábjának vezetője, Stuart Ramsay ellen is. A veterán újságírót nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével gyanúsítanák.
A Sky News időközben hivatalos közleményben kiállt az alkalmazottai mellett. Maga Stuart Ramsay pedig fennhangon állítja, hogy nem ők verték át a nézőket, hanem a film szereplői, akik fegyvercsempészeknek adták ki magukat, amikor felvették velük a kapcsolatot. „A filmben bemutatott történet valós. Senkit nem fizettünk le. Nem volt előre megírt forgatókönyv sem. Nézzetek szembe a valóssággal!” – írta csütörtökön Ramsey a Twitter-oldalán.
maszol.ro

Mi a székely: megmentésre szoruló szegény nép vagy „szupermagyar”?

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 22. Részletek
A Bukaresti szociális-karitatív tevékenység kezdeményezője a katolikus Szociális Testvérek Társasága volt, amelyet 1923-ban Slachta Margit alapított Magyarországon. A Bukaresti katolikus érsekség hívására érkező társaság 1931-ben nagy nehezen megkapta az engedélyt, hogy a román fővárosban segítsen a katolikus fiatalságon. Az általuk nyitott otthonban nemcsak magyarokat, hanem bukovinai és bánsági németeket és minden bizonnyal románokat is elszállásoltak.
Munkájukat az Angolkisasszonyok Intézetének főnővére és Horváth Árpád György, a Barátok templomának kanonokja irányította. Az olasz Tomasini adományának köszönhetően a nővérek leányszállást rendeztek be a Petru Poni utca 3. szám alatt, az Északi pályaudvar (Gara de Nord) közelében; a szállás három szobából állt, összesen 14 ággyal. 1932-ben megalapították a szolgálólányok egyletét. 1933-ban a misszió ugyanettől az olasz családtól még egy épületet kapott öt szobával és egy tágasabb teremmel. Egy apácának az volt a feladata, hogy az állomáson várja a Székelyföldi vagy bánsági vonatokat, és 15 lejért éjszakánként szállást ajánljon az érkező lányoknak, amíg munkát találnak. Ugyanekkor nyílt a Barátok templománál egy munkaerő-közvetítő iroda, amely később a Petru Poni utcába költözött. 1938-ban egy 12 férőhelyes diáklányotthont is létesítettek. Az 1931. május 14-én átadott munkaerő-közvetítő iroda nem működött sokáig, tudjuk meg a Sziguránca levéltárából. Miután évente mintegy 2000 fiatalt juttatott álláshoz „nemzetiségre való tekintet nélkül”, egy munkaügyi minisztériumi felügyelő jelentése miatt 1937 végén bevonták működési engedélyét. A jelentésben szereplő indoklás: az iroda „a magyar irredentizmus és katolikus prozelitizmus fészke”, „súlyosan sértette a román népet és a román tulajdonosokat”, szállásdíjat és önkéntes felajánlásokat szedett, ami az 1921-es lakhatási törvény szerint jogtalan volt. 1939-ben Ottilia Schannen, a Szociális Testvérek főnővére a Bukaresti érsekség pápai nunciusához fordult segítségért, de a román hatóságok elutasították a katolikusok kérelmét, az állambiztonságra túlságosan veszélyesnek találták ezt a főleg cselédek által megrohant irodát.
A magyar reformátusok munkaerő-közvetítő irodája, mely valamivel a katolikus után létesült, tovább működhetett, és az evangélikus német fiatalok elhelyezésére is alakulhatott egy iroda. A Bukaresti eklézsia erre a célra 75 000 lej támogatást kapott a Kolozsvári református püspökségtől. A Th. Aman utcai épület minden bizonnyal a katolikus magyarok háború után elkobzott ingatlanja volt, ám a reformátusoknak bért kellett fizetniük érte a román államnak. (...)
A református leányszállás 1935. évi tevékenységéről szóló jelentés szerint 3394 fiatal nő fordult hozzájuk segítségért, de csak 318-nak sikerült elhelyezkednie. A szálláson ideiglenesen 180 nő lakott, 27-en több, mint egy hónapig mAradtak, 15-en közülük ingyen szállást kaptak. A 180 nőnél nem számított a felekezeti hovatartozás, közülük csak 124 volt református. A reformátusok egy mentőakciót is szerveztek a prostitúció megelőzéséért. Mintegy száz fiatal nőt kerestek fel a bátrabb hívek; a református parókiára hívták őket, és apróhirdetések által szereztek munkát számukra, általában szolgálólányként. Az állás bizonyos fokú anyagi függetlenséget jelentett, jobb esetben a szállást és a kosztot is.
Nem tudjuk, más kisebbségek hogyan oldották meg a tisztességes munkahely biztosítását nemzettársaik számára. Összetartásra és szervezőképességre volt szükség, és a közösség gazdagabb tagjainak adományára. 1931-ben az egyik magyar lap felsorolta a három legfontosabb Bukaresti magyar intézmény, a Magyar Társulat, a Magyar Párt és a református eklézsia fő feladatait. A címzettek közül hiányoztak a gazdag magyarok, a szabadfoglalkozásúak, a katolikus érsekség és a munkásszakszervezetek. Az újságíró szerint ezek volnának a fő feladatok: egy munkaerő-közvetítő iroda megnyitása, a cselédek jogvédelme, a munkanélküliek és szegény családok segélyezése, valamint egy patronátus létrehozása a magyar iskolák számára. A kitűzött célokból vajmi kevés valósult meg. Más közösségek talán összetartóbbak és gazdagabbak voltak. A németek és zsidók kétségkívül jobb anyagi háttérrel rendelkeztek.
Az 1932-es Bukaresti Magyarság Naptára felhívta a figyelmet a középosztálybeliekre, a műhelytulajdonos kisiparosokra, kocsmárosokra, a kisvállalkozókra és szabadúszó értelmiségiekre: orvosokra, ügyvédekre, mérnökökre, gyógyszerészekre, vagyis mindazokra, akik a kis- vagy középpolgársághoz sorolhatóak.
Egy listát is közöltek, felsorolva mintegy 180 mestert: 33 cipészt, 21 szabót, 17 fodrászt és borbélyt, 11 asztalost, 10 mészárost stb. A kocsigyártók és kocsisok már nem voltak keresettek. Csak két kocsigyártót említ a lista, a háború előtti kocsisok átalakultak taxisofőrökké, akik a Budapesti rádiót hallgatták; utasaikkal románul, franciául vagy magyarul beszéltek. Ez a lista minden bizonnyal hiányos, Osváth Jenő mérnöktől tudtuk meg, hogy egyik székely származású nagybátyja, Gáspár János jónevű asztalos és bútorfaragó volt azokban az években, több divatos háznak is dolgozott Bukarestben. Románia Enciklopédiája feljegyezte az aktív népesség 16,4 százalékát kitevő, iparban dolgozók, beleértve a magánipart űzők és kisiparosok számát is, de nem adta meg a magyarok részarányát. A gazdasági válság nagymértékben sújtotta a kisiparosokat: jövedelmük csökkent, sokan elveszítették műhelyeiket. Míg a válság előtt egy szobafestő heti 2500–3500 lejt keresett, ekkor jövedelme alig érte el az 1000 lejt.
A hirdetésekből tudjuk, hogy 1926-ban több magyar vendéglőt is nyitottak a főváros központjában: az Astoria az Erzsébet sugárúton, a Transilvania és a Metropol a Victoriei út 35., illetve 85. szám alatt, az Amiciţia a Magyar Társulat épületében és egy másik vendéglő a Smârdan utcában. A magyarok tulajdonában azonban ennél jóval több kocsma lehetett, egy szemtanú például Klein magyar vendégfogadóját említi a Popa Tatu utcában. Volt még néhány magyar panzió is. Románia Enciklopédiája utalt a viszonylag nagyszámú magyar, német és zsidó származású szabadfoglalkozásúra, orvosokra, ügyvédekre és műépítészekre, anélkül, hogy számadatokkal szolgálna. A magyar források nagyon ritkán említik őket, a magyar gazdasági és pénzügyi elitről pedig még kevesebbet tudunk, annak ellenére, hogy néhány magyar nyelvű szaklap – a búza, a vas vagy az autók tőzsdéjéről, a textil- vagy a nyomdaiparról – kimondottan nekik szólt. Az 1938-as Magyar Vicces Naptár eléggé kimerítő listával szolgált az orvosokról (33 névvel), román források egybevetésével a harmincas években mintegy 70 Bukaresti magyar orvosról tudunk. Legtöbb adatunk és információnk dr. Bakk Elek orvosról (1899–1972) van, hála felesége, Bakk-Takács Sára és lányai, köztük a Marosvásárhelyi orvos Bakk Éva könyveinek és cikkeinek. Tizenegy gyermekes székely családból származott, és Tamási Áron rokona volt. Miután Budapesten belgyógyász orvosként lediplomázott, Párizsban képezte tovább magát. 1927-ben jött Bukarestbe, Tőkés esperes felvette mindenesnek négy gyermeke mellé. A román nyelv megtanulása után honosíttatta diplomáját, és 1930–1940 között a Neurológiai, Elme- és Endokrinológiai Betegségek Intézeténél dolgozott. Az általa kezelt hírességek között volt Arghezi felesége is. A szegényeket, de a magyar egyetemistákat, tanítókat és papokat is ingyen vizsgálta, ugyanakkor napi szállást és kosztot biztosított a rászoruló magyaroknak. A református iskola és templom tevékenységében is részt vállalt. 1941 nyarán behívót kapott, és elhagyta a várost; a háború után Székelyudvarhelyen telepedett le. Egy másik orvos, Papp Béla, aki ismert volt a református közösségben vállalt szerepéről, Budapestről érkezett és az Occidentului (Nyugati) utcában nyitott rendelőt. A Bukaresti Magyarság oldalain több írása is megjelent a barcasági csángókról.
A magyar forrásokat románok is kiegészítik, elsősorban a harmincas évek Bukaresti címmutató évkönyvei. Ezek hátránya, hogy legtöbb esetben nem azonosíthatóak a magyar nevek, ugyanis a keresztneveket mindig románosítva írták. Összegezve kutatásaink eredményeit, azonosítottunk 12 ügyvédet (köztük Tőkés Sándort, az esperes fiát), legalább öt műépítészt és mintegy 30 mérnököt, zömében építészeket. A legismertebbek: a műépítész Katona József, akihez több ízben fordult a református közösség, valamint Balla Pál vállalkozó, aki gyakran megvendégelte a diákokat. A mérnök Ráskai Béla a bélyeggyár alkalmazottja volt, de ugyanakkor műegyetemi adjunktus is. Majdnem mind erdélyiek voltak, de legalább egyikük Bukaresti: Koncz Barna kémikus. 1935-ben mintegy 15 mérnök állt a Közmunkálatok Minisztériuma, a vízművek vagy az államvasutak szolgálatában. Bukarestben élt rövidebb ideig Sebestyén Artúr (1868–1946) Budapesti műépítész is, aki Magyarországon és Románián kívül Oroszországban és Svédországban is dolgozott. Bukarestben megtervezte 1930-ban a Lido Hotel nagy népszerűségnek örvendő hullámmedencéjét, három évvel az ugyancsak általa tervezett Budapesti után.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keresztény lovas tábor Szentegyházán
A Marosvásárhelyi Előre Sportegyesület, a radnótfájai egyházközség, valamint a Marossárpataki Újjászületés Egyesület közösen szervezte meg Szentegyházán augusztus első hetében a IV. keresztény lovas tábort. A hét napon át zajló, mozgássérülteknek szóló eseményen közel 100 személy vett részt Maros, Hargita és Szatmár megyéből. A nagyszabású eseménynek a mozgatórugói, éltetői ezúttal is a közismert és közkedvelt Marosvásárhelyi Jancsó István és Kovács Szabolcs voltak, akiknek szívügyük a fogyatékkal élő személyek sorsának könnyebbé tétele, így mindezért kitartóan munkálkodnak. A tábor jelszava és tematikája ezúttal az összetartozás volt, amelyet a tapasztaltak és a látottak alapján a szervezők nagyon is találó módon választottak. Az összetartozást a tábor hét napján, a hétfő reggeli elindulástól a vasárnap délutáni hazaérkezés pillanatáig mindvégig érezni lehetett. Mi, enyhébb vagy súlyosabb mozgáskorlátozott személyek összetartozunk és összetartunk! S nem csupán mi, hanem a bennünket sokszor önfeláldozóan, lelkesen, határtalan türelemmel, szeretettel gondozó hozzátartozóink és szívélyes önkénteseink is! A szervezők nap mint nap igyekeztek érdekes és változatos programokat, tevékenységeket nyújtani a résztvevőknek. Mindez sikerült is… A táborban nagy hangsúlyt fektettek az élménylovaglásra, a gyógymasszázsra, valamint a különféle úgynevezett kiscsoportos beszélgetésekre és foglalkoztatásokra. A szentegyházi lovas táborban a napi kétszeri élménylovaglás hatalmas népszerűségnek örvendett a mozgáskorlátozottak körében. A lovaglás óriási és feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára! Erről Simon András marossárpataki lótulajdonos, Dohi Zoltán Szatmárnémeti misszionárius, Kovács Szabolcs, valamint hozzáértő és segítőkész lovászai gondoskodtak. Ugyanakkor hathatós és elengedhetetlen segítséget nyújtott az élménylovaglás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében Fekete Attila, Gáspár András, valamint lelkes munkatársa, Renáta. Mindhárman a Marosvásárhelyi hegyimentő-szolgálat alkalmazottai, akik immár második éve, hogy a táborozók élménylovaglását elősegítik. A sérült személyek nagyra értékelték a gyógymasszást is. Duda Mária-Magdolna kiváló masszőz vezetésével Márkos László, Szekeres Kinga, valamint Nagy Mónika remekül egészítették ki a gyógymasszázst végző csapatot. A táborozók lelki feltöltéséről Székely György radnótfájai református lelkipásztor, Rád András önkéntes, valamint Kádár Zoltán- János református teológus gondoskodott.
Továbbá nagyon örvendetes tény, hogy a radnótfájai egyházközség ifjai önkéntesekként – noha kezdetben kissé félénken, ám a napok múlásával egyre bátrabban és lelkesen – bizonyították segítőkészségüket, hathatós támaszt nyújtva a rászoruló mozgássérülteknek. Szinte tökéletes volt az összhang és a harmónia. A kiscsoportos beszélgetések nyíltak és őszinték voltak. Kiemelendő tény, hogy mindez az ifjaikra is érvényes. Olyan kiváló és lelkes csoportvezetők álltak melletünk, mint Székely György, Dohi Zoltán, Rád András, Kádár Zoltán-János és Fehér Árpád. Mindenki felszabadultan érezte magát. Ami talán a legfontosabb, az a gátlások megszűnése volt. Mindez hatalmas feloldódást és megkönnyebbülést jelent számunkra… Örömmel és óriási megelégedéssel tapasztaltam, hogy a tábor ideje alatt rengeteg ismeretség és igaz barátság szövődött. Ez alkalommal számtalan szívmelengető és követendő példát láthattunk, ami az önzetlen segítőkészséget bizonyítja: egy mindössze tizenöt esztendős ifjú lelkesen, ám ugyanakkor példamutató módon gondozott egy har-minchárom éves tolókocsiba kényszerült sérültet. Egy alig tizenkét esztendős fiúcska készséggel teljesítette súlyosan mozgássérült nagybátyja minden kérését.
Hálás köszönet Jancsó Istvánnak, továbbá Kovács Szabinak, az elkötelezett táborrendezőnek, aki szívvel-lélekkel munkálkodott a rendezvény sikerének érdekében, Budai Evódiának, a Barnabás Alapítvány elnök asszonyának a hathatós támogatásért, Joó Erikának és Joó Zoltánnak a kiváló körülmények biztosításáért.
Támogatóink: a Maros megyei Tanács, a Communitás Alapítvány, tizennyolc kiváló csernátoni család, kereskedelmi cégek, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyétől 13 egyházközség, a Marosi Református Egyházmegyétől 14 egyházközség, a Küküllői Református Egyházmegyétől 23 egyházközség, valamint a Görgényi Református Egyházmegyétől 10 egyházközség.
Szabó Antal-Loránd
Népújság (Marosvásárhely)

Mentor – Gyerekkori szöcskéktől, gyíkoktól a szociális rovarok viselkedésökológiájáig
Hangyákról és emberekről Markó Bálint biológussal
Gyíkokat, békákat tartott az erkélyen gyermekkorában, ma pedig a hangyák elismert kutatója Markó Bálint biológus, ökológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. Nem szereti, ha családi háttere felől közelítik meg, a maga jogán kíván valakivé válni. Pörgős az élete, a beszélgetésünk előtt éppen egy televíziónak nyilatkozott az egyetemi felvételikkel kapcsolatban. Oktat, kutat és adminisztrál. Tanulságos beszélgetésünket követően vettük csak észre, hogy a felsője alatt BBTE logós póló lapul. Szakmája iránti elhivatottságot és rajongást láttam a szemében.
– Édesapád jól ismert közéleti szereplő. Áldás vagy kihívás Markó Béla fiának lenni az erdélyi értelmiségiek között?
– Az a tény, hogy édesapám közéleti szereplő, politikus, költő, író, természetesen rányomja a bélyegét arra, ami én vagyok. Ebben azt hiszem, semmi hiba nincs. Az ízlésemre is rányomta a bélyegét az ingergazdag világgal, ami körülöttem volt: annak az aktív része volt, amivel ő foglalkozik. Ezt nagyon jónak gondolom. Természetesen kihívás is valamilyen értelemben, hiszen nekem a magam jogán, alanyi jogon kell valamivé lennem, és úgy gondolom, hogy ennek megfelelek. Sosem szerettem és nem is fogok arra hivatkozni, hogy milyen családi hátterem van, és nem is tekintem jó szemmel, ha valaki így közelít meg.
Mindig biológusnak készültem
– Miért ezt a pályát választottad?
– Ilyenkor azt szokás mondani, amikor valakinek felteszik a kérdést, hogy miért lett kémikus, fizikus, író, biológus, űrkutató, festő, zenész, bármi, hogy egyszer volt egy megvilágosodás. Ez a szép sztori. Valójában nem emlékszem, hogy lett volna ilyen jellegű megvilágosodásom, miszerint biológus kell legyek. Mióta az eszemet tudom, ennek készültem. Kicsi koromtól szöcskéket, sáskákat fogdosgattam, gyíkokat tartottam, békákat az erkélyen, a klasszikus gyerekkori foglalkozások között ott volt az aranyhörcsögtartás és a többiek. Nekem egyértelmű volt, hogy biológus leszek. Emellett természetesen foglalkoztam nagyon sok minden mással: szerveztem, benne voltam mindenféle diákszervezetben, diákújságírással foglalkoztam, de ez egy pillanatig sem terelte el a vágyaimat más irányba. Mindig biológusnak készültem.
– A terepkutatás vagy az elméleti munka érdekel jobban?
– Mindegyik. Terepkutatás, laborkutatás, elméleti munka. Végül is erről szól a kutatás. Az ember megfogalmaz egy kérdést, ehhez hozzá illeszt egy módszertant és egy megfelelő módszerelméletet, utána elvégzi a kísérletet, legyen az terepi vagy laborkísérlet, majd a szükséges egyéb utómunkákat hozzáilleszti, és végül az adatok elemzése, értelmezése mArad, ami számítógépes, irodai munka. Ilyen értelemben biológusként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tereptől az irodáig mindenféle munkában részt vehetek és részt is veszek.
– Mi a kedvenc tereped? Van-e olyan izgalmas történet, amit megosztanál?
– Mindig voltak kedvenc terepeim, amikre szeretettel gondolok vissza. A régi kedvencek közül az egyik egy finnországi homokdűnés, ahova elég sokat jártam terepi vizsgálatokra. Kisebb anekdoták is kapcsolódnak a helyhez. Ott történt meg, hogy a 40-50 fokban a homokon ácsorogtam, figyeltem a kísérlet lefolyását, miközben mellettem ezen a forró homokon egy hangya a szó szoros értelmében szinte szívszélhűdést kapott, ami 12 óra magasságában eléggé megütő, lehervasztó volt.
Biológusok, különösen a terepbiológusok körében megvan a vonzereje az egzotikumnak, ami számtalan lehetőséget rejt, hiszen sok új dolgot lehet felfedezni Francia Guyanától Kambodzsáig, Új Guineától Dél-Afrikáig. De a hazai terepek is tartogatnak izgalmas dolgokat, nagyon szeretem a hazai tájakat. Itthon két kedvenc terepem van. Az egyik a gyergyói medencében Szenéte és környéke, a vaslábi láp, ami egy csodálatos, mozaikos, lápréti táj. A másik a Szamos menti dombság: Válaszút, Bánffytanya, ez a környék. Amikor az emberek átutaznak ezeken a falvakon, általában az üti meg őket, hogy nem túl fejlettek a falvak, viszont a táj gyönyörű. Csak ahhoz, hogy ezt észrevegyék, be kell menni ebbe a tájba, szépen végig kell menni a legelőkön, kaszálókon. Csodálatos dolgok vannak itt.
A hangyák is lehetnek betegek
– A szociális rovarok viselkedésökológiájával is foglalkozol. Mondanál néhány érdekes viselkedést?
– Szociális rovarokkal foglalkozom, ezen belül hangyákkal. Két nagy témacsoportot, témakört kutatok: a hangyák közösségökológiáját vizsgálom – bár az utóbbi időben kevesebbet foglalkoztam ezzel –, illetve mostanában inkább viselkedésökológiával foglalkozom. Ráálltunk annak vizsgálatára, hogy a különböző típusú fertőzések, elsősorban gombás fertőzések milyen viselkedésmódosulást idéznek elő az egyed, illetve a kolónia szintjén. Érdekes és izgalmas ebben a történetben, hogy az egyed szintjén történő változások megjelenhetnek kolónia szinten, társas szinten is, de ezek minőségileg és mennyiségileg is mások lehetnek, mint az egyedi szinten bekövetkezett változások. Meg lehet figyelni egyedi szintű reakciókat arra, hogy mit jelent egy betegség megjelenése – akárcsak az embernél –, és meg lehet figyelni társas szinten megjelenő védekezési reakciókat, adaptációkat.
Vajon hogyan alakítja át az egyed életét egy fertőzés és ehhez kapcsoltan a kolónia, a társas struktúra szerkezetét, viselkedését? Vannak-e megfelelő válaszreakciók? Vannak-e megelőzési lehetőségek? Tudjuk, hogy a hangyáknál – akárcsak nagyon sok társas lénynél egyébként – vannak bizonyos profilaktikus, betegségmegelőző mechanizmusok. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek hogyan jelennek meg, milyen hatékonyságúak a különböző erősségű fertőzésekkel szemben. Van olyan betegség, ami leteperi és nagyon gyorsan el is pusztítja a hangyát. Látványosan manipulálja és gyakorlatilag a saját céljaira öngyilkossá programozza a hangyát. A másik betegség, amivel foglalkozunk, szintén egy gombás fertőzés, viszont nagyon enyhe hatású és ezzel azt is eléri, hogy hosszú távon fenn tudjon mAradni a gazdával együtt. Ezek a nagyon izgalmas, minőségileg, mennyiségileg különböző kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a társas életnek picit más színtereit vizsgáljuk meg, mint amivel eddig foglalkoztak.
A hangyáknál általában az emberek azt szokták kérdezni, hogy „ezek hogyan kommunikálnak, hogyan beszélgetnek egymással?”. Természetesen ez releváns kérdés, de van a társas életnek sok más izgalmas oldala, nem csak a kommunikáció. Az is kétségtelenül izgalmas, viszont minket elsődlegesen most más foglalkoztat: fertőzések megelőzése, betegségterjedés, evolúciós adaptációk gazda és parazita között.
Hangyaalgoritmus és robotika
– Nemrég tartottál egy előadást Hamis harmónia: csalás és manipulálás a hangyatársadalomban címmel. Elhagyható a hangya szó a címből? Vannak-e áthallások? Van-e, amit tanulhatunk ezektől a szociális közösségektől?
– Természetesen van. Soha nem szerettem, hogyha nagyon egyértelmű kapcsolatokat keresünk a különböző állatok viselkedése és az ember viselkedése között. Nagyon könnyű extrapolálni, nagyon könnyű valamiféle kapcsoltságot találni, de ugyanakkor ezek a megfeleltetések kicsit hamisak is lehetnek. Minden társas élőlény, nemcsak az ember, egy picit más.
De ettől függetlenül természetesen, ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor meg lehet keresni a kapcsolódási pontokat. A hangyatársadalmon belül is nagyon sok minden az érdekérvényesítésről szól: nem abban az értelemben, hogy ki akar gazdagabb lenni, hanem abban az értelemben, hogy ki tud jobban hozzájárulni a következő generációhoz. Kinek a génállománya fog fennmAradni? Végül is az evolúciónak ez az alapja, hogy melyik az a génállomány, amelyik el fog terjedni és dominánssá válik, milyen tulajdonságcsoport fog fennmAradni és elterjedni. Ez igaz az emberi társadalomra is.
Ami a csalást, a konfliktusokat illeti: minden társas élőlénynél megjelenik a konfliktus, attól a pillanattól kezdve, hogy egy társas csoportban eltérő érdekek érvényesülnek és az egyedek eltérő módon szeretnének hozzájárulni a következő nemzedékben az utódokhoz. Ha X mást akar, mint Y, akkor X és Y konfliktusban van. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy pofozkodni fognak, vagy hogy egymásnak esnek, de van egy konfliktus. Ami az embernél azonban egy picit bezavar a biológiai kutatások lehetőségterébe, az az, hogy nagyon sok – ha élhetek kicsit erős kifejezéssel – kulturális „szennyezés” van az emberi viselkedésben. Ezt nagyon nehéz elkülöníteni attól a típusú viselkedéstől, ami evolúciósan jól értelmezhető. Ilyen értelemben nyilván a hangyákkal egyszerűbb a dolog. Fontosnak tartom azonban elmondani, hogy én nem az emberrel akartam foglalkozni, és így jutottam el a hangyákhoz, hanem eredetileg is rovarokkal, és ezen belül rovar etológiával, rovarviselkedéssel.
Ha alkalmazási területekről van szó, akkor van gyakorlati alkalmazási lehetőség is: számos olyan, úgynevezett hangyaalgoritmussal lehet találkozni, például a munkaszervezésben, ami a hangyák táplálékkeresése, a hangyáknál zajló munkamegosztási mintázatok alapján született és ma már például a robotikának és sok minden másnak a részét képezi.
Innováció és a bölcsességfog
– Azért én még kérdeznék az emberrel kapcsolatban. A Bevezetés a biológiába című tantárgyad első leckéi között az interneten elérhető slide-ok alapján az élet kialakulásáról és az ember evolúciójáról van szó. A fejlődés ritmusa úgy tűnik, hogy exponenciálisan gyorsul: 5-10 millió évvel ezelőtt jelent meg a két lábon való járás, 700 000 éve használtunk először tüzet, 10 000 éve mezőgazdasági forradalom volt, 150 éve volt az ipari forradalom, és mindössze 15 éve a technikai forradalom. Egyre gyorsabb a fejlődés. Merre vezet ez? Mi várható?
– Hogy mi várható, azt nem tudnám megmondani. Engem nyilván foglalkoztat az ember evolúciója, mint minden biológust, s aggodalommal tölt el az, ami körülöttünk történik. Sokszor nem is akarok belegondolni abba, hogy mit jelent a klímaváltozás: természetesen tudatában vagyok, leginkább a veszélyeinek. Eléggé depresszióközeli állapotot tud okozni, ha az ember ezt végiggondolja. Nem véletlen, hogy a klímakutatással foglalkozók körében igencsak magas a depresszió előfordulása.
Minden plusz ember azonban nem csak egy plusz éhes szájat, hanem egy plusz dolgos kezet is jelenthet. Ezt lefordítva: egy plusz innovációs lehetőséget, plusz lehetőséget a technológiai fejlődésnek. Ahogy kiteljesedik egy technológiai innováció, úgy újabb és újabb innovációk jelennek meg. Hogy az idő telése az ember evolúciójában hogyan fog megmutatkozni? Az elsődleges kérdés, hogy 50-100 év múlva még leszünk-e. Ha leszünk – én optimista vagyok valamilyen mértékben –, akkor úgy gondolom, hogy az ember, akárcsak az elmúlt évmilliók során, át fog alakulni. Néhány százezer, néhány évmillió múlva, ismétlem, ha fennmAradunk, egy teljesen más emberfaj fog – ha lehet ezt így mondani – az idő tükrén keresztül farkasszemet nézni velünk, mert hát ez a természetes folyamata a dolgoknak. Ugyanúgy, ahogy eddig is fejlődtünk és átalakultunk az őseinkhez képest. Elég csak arra gondolni, hogy mostanában már a bölcsességfogunk nem jelenik meg, vagy csak nagyon későn, pedig annak funkciója volt valamikor. Sok más ilyen jellegünk kezd eltűnni vagy átalakulni. Természetesen néhány százezer év múlva még több ilyen átalakuló vagy eltűnő jelleggel számolhatunk az ember szintjén.
Valósággá lett a sci-fi, kicsit lemArad az oktatás
– A biológiaoktatásnak milyen kihívásai vannak ma? Mit lehetne tenni?
– A természettudományok területén van egy nagyon komoly kihívás, az, hogy az eszköztár hihetetlen gyorsasággal újul meg és fejlődik. Hogy egy egyszerű példával éljek: a neandervölgyi ember, a modern ember, az ecetmuslica és néhány emblematikus faj teljes genomjának, teljes DNS-állományának a megszekvenálására, felderítésére és feltérképezésére 10-20 évvel ezelőtt került sor. Ezek rendszerint hurráeffektust idéztek elő, és mindig hatalmas hírértéke volt egy-egy ilyen eredménynek. Ugyanakkor ez egy időigényes, munkaigényes és gépigényes feladat volt. Több labor is dolgozott ezen a folyamaton, és hosszú éveket is felölelhetett a vizsgálat. Ma meg ott tartunk már, hogy vannak olyan cégek – amelyeknek a munkatársai között többek között nálunk végzett biológus is van –, amelyek gyakorlatilag egy pendrive méretű pici genetikai elemző eszközön dolgoznak, amit már tesztelnek is. Az, ami még 10 évvel ezelőtt egy sci-fi témáját képezhette, az ma a valóság maga. Egy hüvelykujjnyi pici kütyüvel, ha minden jól megy, néhány éven belül már egy adott jószágnak a genetikai állományát le lehet majd futtatni. Persze nem százszázalékos pontossággal, de akkor is eljutottunk egy olyan szintre, amikor az, ami ezelőtt 10 évvel szinte elérhetetlen volt, az most karnyújtásnyira kerül hozzánk.
Mivel ilyen szintű a technológiai fejlődés, ezért természetszerűleg a biológiaoktatás egy picikét mindig lemArad ezekről a technológiai fejlesztésekről. Nyilván nagyon jó lenne, ha mi magunk is ezeket az eszközöket, eljárásokat folyamatosan be tudnánk építeni az oktatásba, de ez nem teljesen lehetséges. Emiatt van egy kicsi lemAradás az oktatásban.
A másik probléma abból fakad, hogy ehhez kapcsoltan a tudásunk is egyre bővül. Ez önmagában természetesen nem gond, inkább kihívás. Oktatással foglalkozó szakemberként folyamatosan ott van az igény, hogy olvassak, hogy kövessem a híreket, az újításokat és hogy én magam is folyamatosan újítsak. Megint csak egy releváns példa, ha már az emberről volt szó: ezelőtt néhány héttel jelent meg a hír, miszerint potenciálisan egy új, ötödik emberfajnak a nyomaira bukkantak egy ázsiai népcsoport genetikai állományában. A tavaly, 2015-ben felfedeztek egy új emberfajt Dél-Afrikában. Kihalt emberfajokról beszélünk, de emberfajok. Az elmúlt 10-15 évben további három emberfajt fedeztek fel. Ha biológus oktatóként a 15 évvel ezelőtti anyagot oktatom, akkor olyan információhalmazt adok át, aminek köze nincs a realitáshoz: a következtetések mások, a tudományos tudás alapvetően más. Állandóan meg kell újítanom az információkat, amiket átadok. Ez egy kihívás.
A harmadik kérdés, hogy a diákság mennyire van felkészülve erre a típusú oktatásra. Oktatásmódszertani kérdés, hogy hogyan alakítsuk át az oktatást. Ezelőtt 15 évvel – én legalábbis úgy érzem – az oktatás sokkal inkább papíralapú, meghallgatás alapú volt. Én a katedráról oktattam, a diák lejegyezte, a figyelme nem lankadt, vagy legalábbis más volt a figyelemnek a felém irányulása. Ez most átalakult. Ez persze nem arról szól, hogy ők voltak jobbak vagy a maiak rosszabbak, esetleg fordítva, hanem arról szól, hogy más lett az elvárás. Most sokkal interaktívabbá kell tenni a tanulást és a tanítást, a diákok igénylik, hogy praktikus szempontokat villantsunk fel. Ezeket meg kell találni.
Úgy gondolom, hogyha ezt a hármat egymás mellé tesszük: új technológiák, megújuló információk (új tudományos eredmények) és új módszertan, akkor megvannak a kihívások, amelyekkel szembesülök mint biológus, mint természettudományt oktató szakember.
Markó Bálint
• 1975-ben Nagyváradon született, Marosvásárhelyen nevelkedett
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének docense
• a Magyar Tagozat rektorhelyettese, a kihelyezett tagozatok, a minőségbiztosítás, magyar egyetemekkel való kapcsolattartás a fő feladatköre
• biológia szakon tanult a BBTE-n
• 2005-ben szerezte meg PhD-fokozatát a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszék, Természetvédelmi Ökológia Doktori Program keretében
• kutatási terület: hangyaökológia és -faunisztika, szociális rovarok viselkedésökológiája, szárazföldi rovarökológia
• 2014-ben elnyerte az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját
• több mint 50 tudományos dolgozata jelent meg
Szabadság (Kolozsvár)

Megnyílt a nagyernyei képzőművészeti alkotótábor
A VII. Zöld Tó alkotótáborba hét elején érkeztek meg a festőművészek, és 14 napig élvezik a szervezők, Márkos Pál és felesége, Hajnal vendégszeretetét, mialatt természetesen alkotnak. Idén 22 román, valamint magyar festőművészt hívtak meg az immár hagyományossá vált táborba, a művészek Bukarestből, Kolozsvárról, Galacról, Tordáról, Marosvásárhelyről érkeztek. Vannak visszatérők is, akik a kezdetektől vendégei az alkotótábornak – tudtuk meg Márkos Páltól, aki hangsúlyozta, akárcsak az előző években, a nagyernyei önkormányzat idén is támogatja a rendezvényt.
"Általában tematizálni szoktuk az alkotótábort, a művészek tájképet, portrét, csendéletet festettek. Ezúttal úgy döntöttünk, szabadon választhatnak témát, kedvük szerint alkothatnak. Tavaly a község templomait, középületeit örökítették meg, korábban a Nagyernye körüli színpompás tájat vitték vászonra. A szervezőkkel való egyezség része, hogy az alkotótáborban részt vevő mindenik művész két festményt adományoz a Márkos családnak, amelynek az elmúlt évek "terméseiből" már szép gyűjteménye van. Márkos Pál szerint a művészek kiváló körülmények között alkothatnak. "Szeretik Erdélyt, az itteni tájat, a vendégszerető embereket. Szívesen térnek vissza évről évre, nagy kedvvel festik meg a Nagyernye körüli tájat, az itt élő embereket" – mondta. A művészek számára kiegészítő programként kirándulást is szerveznek, idén – mivel a résztvevők nagy része első alkalommal jött el – Marosvásárhelyre valamint a Görgény völgyébe látogatnak el.
Az alkotótábor augusztus 25-én, a frissen elkészült festményekből összeállított kiállítással zárul a Márkos család panziójában.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

XIX. századi hagyomány újraélesztése
Nagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó
A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre.
A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót.
Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket.
Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt.
A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor.
A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)