Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 6.
Gyorselemzést kértünk Kovács Pétertől: „A magyar képviselet súlyát megőriztük”
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-nek sikerült a helyhatósági választásokon azt a célkitűzését elérnie, hogy a magyar képviselet súlyát megőrizzék az önkormányzatokban. A szatmárnémeti és a marosvásárhelyi eredményekről azt mondta, hogy a pohár félig tele van. „ Marosvásárhelyet nem elveszítettük, hanem nem sikerült visszanyerni” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban.
Az RMDSZ 200 polgármesteri mandátum elnyerését tűzte ki célul. Sikerült teljesíteni a célkitűzést?
Az RMDSZ 194 mandátumot követlenül nyert el. A Brassó megyei Apácán a jelöltünk az első helyen végzett mindössze hat szavazat különbséggel, itt óvást nyújtottak be az ellenjelöltek, amit még nem bíráltak el. Tehát a 195-ik mandátum még függőben van, de emellett további hét településen győzött az RMDSZ által támogatott független vagy MPP-s jelölt. A célunk az volt, hogy a magyar képviselet súlyát megőrizzük, ezt elértük.
Kereskényi Gábor nyert Szatmárnémetiben, Soós Zoltán veszített Marosvásárhelyen. Az RMDSZ ügyvezető elnöki székéből félig üresnek vagy félig telinek tűnik az a bizonyos pohár?
A pohár félig tele van. Marosvásárhelyet nem elveszítettük, hanem nem sikerült visszanyerni. Marosvásárhelyet 2000-ben veszítettük. A mérleg egyértelműen pozitív, mert egyik városban sem volt polgármesterünk, most pedig az egyikben sikerült megszerezni a mandátumot.
Van-e olyan település, ahol a személyes elvárásait, reményeit meghaladóan szerepelt az RMDSZ polgármesterjelöltje?
Elsők között Kolozsvárt említeném meg. A kincses városban jelöltünk, Horváth Anna messze a négy évvel ezelőtti eredmények fölött teljesített, mintegy 6-7 százalékponttal többet kapott, mint 2012-ben Eckstein-Kovács Péter. Ennél még gyengébben szerepelt László Attila 8 évvel ezelőtt. Kolozsváron látszik az elmúlt négy év munkája. Horváth Anna és a városi tanácsosi jelöltlista jó teljesítménye nem annak köszönhető, hogy az utolsó egy-két hétben valaki a feje tetejére állt, hanem az utóbbi négy évben nagyon kemény munka folyt. Kiemelném még a Fehér megyei Székelykocsárdot, ahol 30 százalékos magyarság, és a jelöltünk, egy hölgy győzni tudott. Szintén kellemes meglepetés a Szilágy megyei Oláhbaksa, ahol 1944 óta nem volt magyar polgármester, és ahol most a MIÉRT által támogatott, 33 éves Demyén István nyert. Mindenképpen megemlíteném még a Máramaros megyei Hosszúmezőt, ahol 72 százalékos a magyarság aránya, mégis 12 éve román polgármestere van a településnek. Itt is tudtunk nyerni.
Melyik településen okozott csalódást az RMDSZ jelöltjének eredménye?
Marosvásárhely mellett Székelyudvarhelyt említeném. Arros Orsolya vártnál gyengébb eredményét azzal magyarázzuk, hogy az RMDSZ választói bázisa két irányba szavazott: a mostani jelöltünkre és a jelenlegi polgármesterre. Így futott be nevető harmadikként a EMNP-MPP koalíció jelöltje. Ha előválasztást szervezünk, és egyetlen jelöltünk van, akkor most RMDSZ-es polgármestere lenne Székelyudvarhelynek.
Milyennek látja az RMDSZ szempontjából a magyar-magyar verseny végkimenetelét?
A magyar-magyar versenyben az EMNP gyakorlatilag nem is látszott. Egyetlen polgármester sincs, aki néppárti színekben nyert. A jelenlegi két polgármesteri mandátumukat (Maksán és Nagyborosnyón) elveszítették. Az MPP ezzel szemben megkétszerezte a polgármesteri mandátumainak a számát. Nagyob részt úgy tudtak mandátumot szerezni, hogy az együttműködési megállapodásunk értelmében RMDSZ nem indított velük szemben jelöltet, hanem támogatta őket. Ez nekem azt mutatja, hogy az összefogás működik, csak akarni kell.
Mi következik ezután?
Elindulnak az egyeztetések az alpolgármesteri és a megyei tanácselnöki tisztségekről. Fontos, hogy minél több ilyen tisztséget szerezzünk.
Cs. P. T.
maszol.ro
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-nek sikerült a helyhatósági választásokon azt a célkitűzését elérnie, hogy a magyar képviselet súlyát megőrizzék az önkormányzatokban. A szatmárnémeti és a marosvásárhelyi eredményekről azt mondta, hogy a pohár félig tele van. „ Marosvásárhelyet nem elveszítettük, hanem nem sikerült visszanyerni” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban.
Az RMDSZ 200 polgármesteri mandátum elnyerését tűzte ki célul. Sikerült teljesíteni a célkitűzést?
Az RMDSZ 194 mandátumot követlenül nyert el. A Brassó megyei Apácán a jelöltünk az első helyen végzett mindössze hat szavazat különbséggel, itt óvást nyújtottak be az ellenjelöltek, amit még nem bíráltak el. Tehát a 195-ik mandátum még függőben van, de emellett további hét településen győzött az RMDSZ által támogatott független vagy MPP-s jelölt. A célunk az volt, hogy a magyar képviselet súlyát megőrizzük, ezt elértük.
Kereskényi Gábor nyert Szatmárnémetiben, Soós Zoltán veszített Marosvásárhelyen. Az RMDSZ ügyvezető elnöki székéből félig üresnek vagy félig telinek tűnik az a bizonyos pohár?
A pohár félig tele van. Marosvásárhelyet nem elveszítettük, hanem nem sikerült visszanyerni. Marosvásárhelyet 2000-ben veszítettük. A mérleg egyértelműen pozitív, mert egyik városban sem volt polgármesterünk, most pedig az egyikben sikerült megszerezni a mandátumot.
Van-e olyan település, ahol a személyes elvárásait, reményeit meghaladóan szerepelt az RMDSZ polgármesterjelöltje?
Elsők között Kolozsvárt említeném meg. A kincses városban jelöltünk, Horváth Anna messze a négy évvel ezelőtti eredmények fölött teljesített, mintegy 6-7 százalékponttal többet kapott, mint 2012-ben Eckstein-Kovács Péter. Ennél még gyengébben szerepelt László Attila 8 évvel ezelőtt. Kolozsváron látszik az elmúlt négy év munkája. Horváth Anna és a városi tanácsosi jelöltlista jó teljesítménye nem annak köszönhető, hogy az utolsó egy-két hétben valaki a feje tetejére állt, hanem az utóbbi négy évben nagyon kemény munka folyt. Kiemelném még a Fehér megyei Székelykocsárdot, ahol 30 százalékos magyarság, és a jelöltünk, egy hölgy győzni tudott. Szintén kellemes meglepetés a Szilágy megyei Oláhbaksa, ahol 1944 óta nem volt magyar polgármester, és ahol most a MIÉRT által támogatott, 33 éves Demyén István nyert. Mindenképpen megemlíteném még a Máramaros megyei Hosszúmezőt, ahol 72 százalékos a magyarság aránya, mégis 12 éve román polgármestere van a településnek. Itt is tudtunk nyerni.
Melyik településen okozott csalódást az RMDSZ jelöltjének eredménye?
Marosvásárhely mellett Székelyudvarhelyt említeném. Arros Orsolya vártnál gyengébb eredményét azzal magyarázzuk, hogy az RMDSZ választói bázisa két irányba szavazott: a mostani jelöltünkre és a jelenlegi polgármesterre. Így futott be nevető harmadikként a EMNP-MPP koalíció jelöltje. Ha előválasztást szervezünk, és egyetlen jelöltünk van, akkor most RMDSZ-es polgármestere lenne Székelyudvarhelynek.
Milyennek látja az RMDSZ szempontjából a magyar-magyar verseny végkimenetelét?
A magyar-magyar versenyben az EMNP gyakorlatilag nem is látszott. Egyetlen polgármester sincs, aki néppárti színekben nyert. A jelenlegi két polgármesteri mandátumukat (Maksán és Nagyborosnyón) elveszítették. Az MPP ezzel szemben megkétszerezte a polgármesteri mandátumainak a számát. Nagyob részt úgy tudtak mandátumot szerezni, hogy az együttműködési megállapodásunk értelmében RMDSZ nem indított velük szemben jelöltet, hanem támogatta őket. Ez nekem azt mutatja, hogy az összefogás működik, csak akarni kell.
Mi következik ezután?
Elindulnak az egyeztetések az alpolgármesteri és a megyei tanácselnöki tisztségekről. Fontos, hogy minél több ilyen tisztséget szerezzünk.
Cs. P. T.
maszol.ro
2016. június 6.
Elemzők a választásokról: megerősödött az RMDSZ
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által hétfőn megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta.
Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus.
„Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a Néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus.
Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer. Emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar-magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa.
Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás.
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önállóan induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni” Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző.
A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek” – értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. (mti)
vasarhely.ro
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által hétfőn megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta.
Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus.
„Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a Néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus.
Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer. Emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar-magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa.
Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás.
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önállóan induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni” Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző.
A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek” – értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. (mti)
vasarhely.ro
2016. június 7.
Elsöprő győzelmet aratott az RMDSZ ( Háromszék)
A korábbi választásokhoz képest a háromszéki RMDSZ jobban teljesített, hiszen növelte helyi és megyei tanácstagjainak számát – értékelte tegnap az eredményeket Tamás Sándor, a szövetség megyei elnöke az RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón. A 73 százalékkal újraválasztott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Miklós Zoltán, a 21 tagú tanácsban 15 helyet szerzett megyeszékhelyi RMDSZ-frakció vezetője azt hangsúlyozta: nem kívánnak visszaélni többségükkel, konszenzusos döntésekre törekednek az önkormányzati testületben.
Tamás Sándor ismertette a nem hivatalos megyei eredményeket. Ezek szerint a megyei önkormányzati listára leadott szavazatok 57,7 százalékát szerezte meg a szövetség. Az Erdélyi Magyar Néppártra leadott voksok aránya 8,6 százalék, s végül az MPP is bejutott a megyei tanácsba, miután 5,5 százalékos eredményt ért el. A Tăriceanu-féle Demokraták és Liberálisok Szövetsége 5 százalék körül mozgott, a Nemzeti Liberális Párt 7,8 százalékot szerzett, a szociáldemokraták 9,6 százalékos eredményt értek el. Ez azt jelenti, hogy a 31 tagú megyei tanácsban az RMDSZ várhatóan húsz (eggyel többet, mint négy évvel korábban), az EMNP, a liberálisok és a szociáldemokraták 3–3-at, az MPP két mandátumot szerez. A megye 45 polgármesteri tisztsége közül az RMDSZ 34-et szerzett meg, három településen – Zabola, Málnás, Gelence – MPP-jelölt nyert RMDSZ-es támogatással is, két településen független induló győzött – Vargyas és Szitabodza. Két községet a Tăriceanu-féle párt színeiben mandátumhoz jutó polgármester vezet, a szociáldemokraták négy községgazdai posztot nyertek. Mind a négy háromszéki város – Sepsiszentgyörgy, Barót, Kézdivásárhely, Kovászna – vezetését az RMDSZ jelöltje nyerte el. Ami a helyi tanácstagok számát illeti, RMDSZ-es színekben jutott mandátumhoz 338 önkormányzati képviselő, az MPP 24, az Erdélyi Magyar Néppárt 51 tanácstagot juttatott be települési tanácsokba. Megyei szinten 43,6 százalékos részvételi arányt jegyeztek, a szórás azonban elég nagy, több helyen 40 százalék alatti maradt a szavazókedv – Bacon, Mikóújfalu, Zabola, Csernáton, Sepsiszentgyörgy, Lemhény, Kézdivásárhely, Bardoc –, másutt a szavazópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnákhoz: Előpatakon, Málnáson, Hidvégen, Nagypatakon, Maksán, Illyefalván, Dobollón, Sepsikőröspatakon. Tamás Sándor értékelése szerint az eredményeit javító RMDSZ-en kívül a választások nyertesei közé tartozik az MPP, amely növelte polgármesterei számát, de ide tartoznak a román pártok is, amelyek a jobb mozgósításnak, a Bodza-vidéken jegyzett magasabb részvételnek köszönhetően eggyel növelték a megyei önkormányzati képviselőik számát. Nettó vesztesnek az EMNP-t nevezte, amely mindkét polgármesteri tisztségét elveszítette (Maksán és Nagyborosnyón). Ugyanakkor köszönetet mondott a választóknak, amiért a „konkrét megyefejlesztési terveket” részesítették előnyben a „bohóckodással” szemben. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a helyi lakosság a választások legnagyobb nyertese, hiszen folytatják a munkát a városért, a következő napokban kezdik azokat az utcajavításokat, aszfaltozásokat, amelyeket nem akartak kampányban elkezdeni. Az általa elért eredményt azzal magyarázta, hogy az emberek megértették: szükség volt azokra a népszerűtlen beruházásokra is, amelyek sok kellemetlenséget okoztak, de a következő időszakban igyekeznek eltüntetni a vezetékcserék nyomait. A bürokrácia, a késlekedések miatt egy-másfél év múlva lesz olyan a város, mint amilyennek idén májusban szerette volna látni – vélekedett. Megjegyezte: a részvételi arány is azokban a körzetekben volt alacsonyabb, amelyek a felújítatlan utcák környékén találhatók, például a Gyöngyvirág vagy a Kós Károly utca körül. Ugyancsak a győztesek közé sorolta Bálint Józsefet, aki jobb eredményt ért el, mint négy évvel korábban. Győztes az RMDSZ-frakció is, hiszen 14-ről 15 fősre gyarapodott a 21 tagú tanácsban. Az MPP nem jutott be, az EMNP két helyet szerzett, ugyancsak két-két képviselője lesz a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak. Ennek kapcsán hangsúlyozta: nem fognak visszaélni kétharmados többségükkel, akárcsak az előző mandátumban, konszenzusos döntésekre törekednek. A hat szakbizottság közül egy-egynek a vezetését felajánlják a liberálisoknak, illetve az EMNP-nek. A vesztesek közé sorolta az MPP-t, amely nem jutott be a tanácsba, a román közösséget, mert negatív kampányt folytatott egyik jelöltjük a másik ellen, továbbá Mădălin Guruianut.
Kitért ez utóbbi visszavonulására is, mint mondta, maga is csak nézte, „mint a moziban” a liberális politikus kampányát, amelyben az alpolgármesteri tisztség megszerzésére összpontosított, holott erről korábban semmilyen egyeztetés nem történt. Arra a felvetésre, hogy a kölcsönösség elve alapján Sepsiszentgyörgyön is felajánlhatnának egy alpolgármesteri tisztséget a román közösség képviselőjének, miként azt az RMDSZ Kolozsváron, Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban kéri, Antal Árpád leszögezte: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény előírja, hogy a román közösségnek automatikusan jár alpolgármesteri és megyei alelnöki tisztség a székelyföldi településeken, ezt kellene elfogadni.
Miklós Zoltán frakcióvezető ugyancsak arról szólt, hogy bár a szavazás eredménye a kötelezettség mellett nagyfokú legitimitást is biztosít számukra a város vezetésében, szakmaiságon alapuló együttműködésre, konszenzusra kívánnak törekedni a továbbiakban is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A korábbi választásokhoz képest a háromszéki RMDSZ jobban teljesített, hiszen növelte helyi és megyei tanácstagjainak számát – értékelte tegnap az eredményeket Tamás Sándor, a szövetség megyei elnöke az RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón. A 73 százalékkal újraválasztott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Miklós Zoltán, a 21 tagú tanácsban 15 helyet szerzett megyeszékhelyi RMDSZ-frakció vezetője azt hangsúlyozta: nem kívánnak visszaélni többségükkel, konszenzusos döntésekre törekednek az önkormányzati testületben.
Tamás Sándor ismertette a nem hivatalos megyei eredményeket. Ezek szerint a megyei önkormányzati listára leadott szavazatok 57,7 százalékát szerezte meg a szövetség. Az Erdélyi Magyar Néppártra leadott voksok aránya 8,6 százalék, s végül az MPP is bejutott a megyei tanácsba, miután 5,5 százalékos eredményt ért el. A Tăriceanu-féle Demokraták és Liberálisok Szövetsége 5 százalék körül mozgott, a Nemzeti Liberális Párt 7,8 százalékot szerzett, a szociáldemokraták 9,6 százalékos eredményt értek el. Ez azt jelenti, hogy a 31 tagú megyei tanácsban az RMDSZ várhatóan húsz (eggyel többet, mint négy évvel korábban), az EMNP, a liberálisok és a szociáldemokraták 3–3-at, az MPP két mandátumot szerez. A megye 45 polgármesteri tisztsége közül az RMDSZ 34-et szerzett meg, három településen – Zabola, Málnás, Gelence – MPP-jelölt nyert RMDSZ-es támogatással is, két településen független induló győzött – Vargyas és Szitabodza. Két községet a Tăriceanu-féle párt színeiben mandátumhoz jutó polgármester vezet, a szociáldemokraták négy községgazdai posztot nyertek. Mind a négy háromszéki város – Sepsiszentgyörgy, Barót, Kézdivásárhely, Kovászna – vezetését az RMDSZ jelöltje nyerte el. Ami a helyi tanácstagok számát illeti, RMDSZ-es színekben jutott mandátumhoz 338 önkormányzati képviselő, az MPP 24, az Erdélyi Magyar Néppárt 51 tanácstagot juttatott be települési tanácsokba. Megyei szinten 43,6 százalékos részvételi arányt jegyeztek, a szórás azonban elég nagy, több helyen 40 százalék alatti maradt a szavazókedv – Bacon, Mikóújfalu, Zabola, Csernáton, Sepsiszentgyörgy, Lemhény, Kézdivásárhely, Bardoc –, másutt a szavazópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnákhoz: Előpatakon, Málnáson, Hidvégen, Nagypatakon, Maksán, Illyefalván, Dobollón, Sepsikőröspatakon. Tamás Sándor értékelése szerint az eredményeit javító RMDSZ-en kívül a választások nyertesei közé tartozik az MPP, amely növelte polgármesterei számát, de ide tartoznak a román pártok is, amelyek a jobb mozgósításnak, a Bodza-vidéken jegyzett magasabb részvételnek köszönhetően eggyel növelték a megyei önkormányzati képviselőik számát. Nettó vesztesnek az EMNP-t nevezte, amely mindkét polgármesteri tisztségét elveszítette (Maksán és Nagyborosnyón). Ugyanakkor köszönetet mondott a választóknak, amiért a „konkrét megyefejlesztési terveket” részesítették előnyben a „bohóckodással” szemben. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a helyi lakosság a választások legnagyobb nyertese, hiszen folytatják a munkát a városért, a következő napokban kezdik azokat az utcajavításokat, aszfaltozásokat, amelyeket nem akartak kampányban elkezdeni. Az általa elért eredményt azzal magyarázta, hogy az emberek megértették: szükség volt azokra a népszerűtlen beruházásokra is, amelyek sok kellemetlenséget okoztak, de a következő időszakban igyekeznek eltüntetni a vezetékcserék nyomait. A bürokrácia, a késlekedések miatt egy-másfél év múlva lesz olyan a város, mint amilyennek idén májusban szerette volna látni – vélekedett. Megjegyezte: a részvételi arány is azokban a körzetekben volt alacsonyabb, amelyek a felújítatlan utcák környékén találhatók, például a Gyöngyvirág vagy a Kós Károly utca körül. Ugyancsak a győztesek közé sorolta Bálint Józsefet, aki jobb eredményt ért el, mint négy évvel korábban. Győztes az RMDSZ-frakció is, hiszen 14-ről 15 fősre gyarapodott a 21 tagú tanácsban. Az MPP nem jutott be, az EMNP két helyet szerzett, ugyancsak két-két képviselője lesz a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak. Ennek kapcsán hangsúlyozta: nem fognak visszaélni kétharmados többségükkel, akárcsak az előző mandátumban, konszenzusos döntésekre törekednek. A hat szakbizottság közül egy-egynek a vezetését felajánlják a liberálisoknak, illetve az EMNP-nek. A vesztesek közé sorolta az MPP-t, amely nem jutott be a tanácsba, a román közösséget, mert negatív kampányt folytatott egyik jelöltjük a másik ellen, továbbá Mădălin Guruianut.
Kitért ez utóbbi visszavonulására is, mint mondta, maga is csak nézte, „mint a moziban” a liberális politikus kampányát, amelyben az alpolgármesteri tisztség megszerzésére összpontosított, holott erről korábban semmilyen egyeztetés nem történt. Arra a felvetésre, hogy a kölcsönösség elve alapján Sepsiszentgyörgyön is felajánlhatnának egy alpolgármesteri tisztséget a román közösség képviselőjének, miként azt az RMDSZ Kolozsváron, Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban kéri, Antal Árpád leszögezte: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény előírja, hogy a román közösségnek automatikusan jár alpolgármesteri és megyei alelnöki tisztség a székelyföldi településeken, ezt kellene elfogadni.
Miklós Zoltán frakcióvezető ugyancsak arról szólt, hogy bár a szavazás eredménye a kötelezettség mellett nagyfokú legitimitást is biztosít számukra a város vezetésében, szakmaiságon alapuló együttműködésre, konszenzusra kívánnak törekedni a továbbiakban is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 7.
Választási csalás történhetett
Megóvják a polgármester- választás eredményét Marosvásárhelyen!
Érvénytelen szavazatok, választásitörvény-sértés, nyomaveszett választókörzeti feljelentések utalnak arra, de a választópolgári visszajelzések sokasága is alátámasztja a választási csalás alapos gyanúját Marosvásárhelyen. Információink alapján a csalásnak egy egészen magas szintre fejlesztett formájáról van szó esetünkben, egy évek alatt kidolgozott és kipróbált mechanizmusról.
Az urnazárást követően a leadott szavazatok megszámlálása során az érvényes és érvénytelen szavazócédulákat, valamint az eredményekről kiállított jegyzőkönyveket lezárt és lepecsételt mappákban kellett volna a szavazókörzetek elnökeinek továbbítaniuk a Városi Választási Iroda (VVI) székhelyére, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalba.
A választási törvénynek ellentmond és jogszabálysértésnek minősül az, ha a szavazócédulákat tartalmazó mappák nincsenek pecséttel ellátva és szabályszerűen lezárva.
Több esetben pecsét nélküli, felnyitott vagy újrapecsételt és felbontott, a választási körzetek által érvénytelennek nyilvánított szavazócédulákat tartalmazó mappákat szállítottak a Városi Választási Irodába.
Feltehetően a birtokukban levő pecséttel újrapecsételték az érvénytelennek minősített szavazólapokat, azért, hogy azok "biztosan" érvénytelenek maradjanak.
Meg nem erősített információk szerint mindezt felső utasításra tették. Az esetet állítólag a VVI tagjai észlelték. Az információk megerősítését követően büntetőeljárás indulhat a tettesek azonosítására és felelősségre vonására.
Ez a választási törvény egyértelmű megsértése, ami azért súlyos, mert ellehetetlenítette a VVI utólagos felülvizsgálati lehetőségét, ugyanis az érvénytelennek nyilvánított szavazóla-pok közül a VVI utólag többet érvényesnek minősített.
Továbbá több urnabiztos is jelezte, hogy ott, ahol kérték az újraszámlálást, kiderült, hogy a Dorin Floreára leadott voksok sorában több érvénytelen szavazólapot is találtak, mint amennyit első körben megszámoltak.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom megfigyelői és a Soós Zoltán független jelölt urnabiztosai által a választási körzetekben tapasztalt jogszerűtlenségek kapcsán tett feljelentések nem érkeztek be a Városi Választási Bizottsághoz. Azóta sem tudni, hogy mi történt ezekkel az iratokkal.
Nehezen megmagyarázható jelenség az is, hogy április 20-a és június 4. között a Marosvásárhelyi Lakosság-nyilvántartó Hivatal 297 ideiglenes tartózkodási engedélyt (flotant) bocsátott ki. Mindemellett, a választások előtti napon és a választások napján is megyei szinten több mint ezret állítottak ki, feltehetően ezek zöme Marosvásárhelyre szól.
Nem utolsósorban továbbra sem tudni semmit arról, hogy azok a választócédulák, amelyek a választások napja előtt nem érkeztek meg Maros megyébe, Marosvásárhelyre, hol vannak, mi történt velük. A Prefektusi Hivatalnak még mindig nincs erről hivatalos álláspontja, amit megengedhetetlennek tartunk.
Ezúton is felhívást intézünk a lakossághoz, hogy aki visszaélést, szabálysértést vagy rendellenességet észlelt, legkésőbb kedden déli 12 óráig jelezze a sooszoltan@sooszoltan.ro e-mail címen, vagy a 0745-499-455-ös telefonszámon, vagy Soós Zoltán közösségi oldalán.
A választási óvást a keddi nap folyamán a marosvásárhelyiektől beérkezett választási visszaélésekkel együtt iktatjuk az illetékes hatóságoknál.
A lehetőség most kínálja magát, hiszen Soós Zoltán és Dorin Florea közötti szavazatkülönbség csupán 2,7%. Erősek kell lennünk, ne hagyjuk, hogy demokratikus jogainktól megfosszanak!
Az óvást számtalan gyanú indokolja, és tartozunk ezzel annak a több ezer marosvásárhelyi polgárnak is, aki Soós Zoltánt támogatta vasárnap – áll Soós Zoltán sajtóirodájának közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)
Megóvják a polgármester- választás eredményét Marosvásárhelyen!
Érvénytelen szavazatok, választásitörvény-sértés, nyomaveszett választókörzeti feljelentések utalnak arra, de a választópolgári visszajelzések sokasága is alátámasztja a választási csalás alapos gyanúját Marosvásárhelyen. Információink alapján a csalásnak egy egészen magas szintre fejlesztett formájáról van szó esetünkben, egy évek alatt kidolgozott és kipróbált mechanizmusról.
Az urnazárást követően a leadott szavazatok megszámlálása során az érvényes és érvénytelen szavazócédulákat, valamint az eredményekről kiállított jegyzőkönyveket lezárt és lepecsételt mappákban kellett volna a szavazókörzetek elnökeinek továbbítaniuk a Városi Választási Iroda (VVI) székhelyére, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalba.
A választási törvénynek ellentmond és jogszabálysértésnek minősül az, ha a szavazócédulákat tartalmazó mappák nincsenek pecséttel ellátva és szabályszerűen lezárva.
Több esetben pecsét nélküli, felnyitott vagy újrapecsételt és felbontott, a választási körzetek által érvénytelennek nyilvánított szavazócédulákat tartalmazó mappákat szállítottak a Városi Választási Irodába.
Feltehetően a birtokukban levő pecséttel újrapecsételték az érvénytelennek minősített szavazólapokat, azért, hogy azok "biztosan" érvénytelenek maradjanak.
Meg nem erősített információk szerint mindezt felső utasításra tették. Az esetet állítólag a VVI tagjai észlelték. Az információk megerősítését követően büntetőeljárás indulhat a tettesek azonosítására és felelősségre vonására.
Ez a választási törvény egyértelmű megsértése, ami azért súlyos, mert ellehetetlenítette a VVI utólagos felülvizsgálati lehetőségét, ugyanis az érvénytelennek nyilvánított szavazóla-pok közül a VVI utólag többet érvényesnek minősített.
Továbbá több urnabiztos is jelezte, hogy ott, ahol kérték az újraszámlálást, kiderült, hogy a Dorin Floreára leadott voksok sorában több érvénytelen szavazólapot is találtak, mint amennyit első körben megszámoltak.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom megfigyelői és a Soós Zoltán független jelölt urnabiztosai által a választási körzetekben tapasztalt jogszerűtlenségek kapcsán tett feljelentések nem érkeztek be a Városi Választási Bizottsághoz. Azóta sem tudni, hogy mi történt ezekkel az iratokkal.
Nehezen megmagyarázható jelenség az is, hogy április 20-a és június 4. között a Marosvásárhelyi Lakosság-nyilvántartó Hivatal 297 ideiglenes tartózkodási engedélyt (flotant) bocsátott ki. Mindemellett, a választások előtti napon és a választások napján is megyei szinten több mint ezret állítottak ki, feltehetően ezek zöme Marosvásárhelyre szól.
Nem utolsósorban továbbra sem tudni semmit arról, hogy azok a választócédulák, amelyek a választások napja előtt nem érkeztek meg Maros megyébe, Marosvásárhelyre, hol vannak, mi történt velük. A Prefektusi Hivatalnak még mindig nincs erről hivatalos álláspontja, amit megengedhetetlennek tartunk.
Ezúton is felhívást intézünk a lakossághoz, hogy aki visszaélést, szabálysértést vagy rendellenességet észlelt, legkésőbb kedden déli 12 óráig jelezze a sooszoltan@sooszoltan.ro e-mail címen, vagy a 0745-499-455-ös telefonszámon, vagy Soós Zoltán közösségi oldalán.
A választási óvást a keddi nap folyamán a marosvásárhelyiektől beérkezett választási visszaélésekkel együtt iktatjuk az illetékes hatóságoknál.
A lehetőség most kínálja magát, hiszen Soós Zoltán és Dorin Florea közötti szavazatkülönbség csupán 2,7%. Erősek kell lennünk, ne hagyjuk, hogy demokratikus jogainktól megfosszanak!
Az óvást számtalan gyanú indokolja, és tartozunk ezzel annak a több ezer marosvásárhelyi polgárnak is, aki Soós Zoltánt támogatta vasárnap – áll Soós Zoltán sajtóirodájának közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 7.
Országszerte közel kétszáz polgármestere lesz az RMDSZ-nek
Kelemen: választóink nem pártoltak el a szövetségtől
Az RMDSZ és a választóik között létező erős kötelékről és bizalomról beszélt Kelemen Hunor, aki tegnap Kolozsváron értékelte a szövetségnek a június 5-i helyhatósági választáson elért eredményeit.
Tájékoztatása szerint az RMDSZ-nek közel kétszáz polgármestere lesz a 2016–2020-as időszakban. Nagy sikert jelentett Kereskényi Gábor győzelme Szatmárnémetiben és Horváth Anna sikeres szereplése Kolozsváron, de a kisebb települések, mint például Székelykocsárd és Hosszúmező új magyar polgármestere is ok az örömre. Soós Zoltán független jelölttel kapcsolatosan, aki az RMDSZ támogatását bírva méretkezett meg Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, Kelemen Hunor elmondta: olyan kiegyensúlyozott politikus, akinek helye van még az országos politikában is. Kolozs megyében az RMDSZ-nek nyolc polgármesteri tisztséget sikerült megszereznie, és számos településen helyi tanácsosi mandátumhoz jutnia.
Szabadság (Kolozsvár)
Kelemen: választóink nem pártoltak el a szövetségtől
Az RMDSZ és a választóik között létező erős kötelékről és bizalomról beszélt Kelemen Hunor, aki tegnap Kolozsváron értékelte a szövetségnek a június 5-i helyhatósági választáson elért eredményeit.
Tájékoztatása szerint az RMDSZ-nek közel kétszáz polgármestere lesz a 2016–2020-as időszakban. Nagy sikert jelentett Kereskényi Gábor győzelme Szatmárnémetiben és Horváth Anna sikeres szereplése Kolozsváron, de a kisebb települések, mint például Székelykocsárd és Hosszúmező új magyar polgármestere is ok az örömre. Soós Zoltán független jelölttel kapcsolatosan, aki az RMDSZ támogatását bírva méretkezett meg Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, Kelemen Hunor elmondta: olyan kiegyensúlyozott politikus, akinek helye van még az országos politikában is. Kolozs megyében az RMDSZ-nek nyolc polgármesteri tisztséget sikerült megszereznie, és számos településen helyi tanácsosi mandátumhoz jutnia.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 7.
Jó eredmények, alacsony részvétel Erdélyben
A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint jó eredmények születtek a vasárnapi helyhatósági választásokon, az alacsony részvételi arány ugyanakkor aggasztó.
Kántor Zoltán a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén azt mondta: a magyar képviselet összességében megerősödött annak ellenére, hogy kevesen mentek el szavazni.
Marosvásárhelyt kivéve alapvetően a papírforma jött be. Úgy néz ki, hogy bár a polgármesteri széket nem hódították el, de a helyi magyarság egyre jobban megszervezi magát. Az elindult folyamatok pozitívan értékelhetők – fogalmazott az igazgató.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője kiemelte: nincs „protesthangulat” Romániában. Ez is oka az alacsony részvételnek, ami azonban nem kiugróan alacsony – mutatott rá. Megjegyezte: a részvételi hajlandóság négy éve volt különösen magas, s most visszaállt a nyolc évvel ezelőtti szintre.
Szabadság (Kolozsvár)
A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint jó eredmények születtek a vasárnapi helyhatósági választásokon, az alacsony részvételi arány ugyanakkor aggasztó.
Kántor Zoltán a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén azt mondta: a magyar képviselet összességében megerősödött annak ellenére, hogy kevesen mentek el szavazni.
Marosvásárhelyt kivéve alapvetően a papírforma jött be. Úgy néz ki, hogy bár a polgármesteri széket nem hódították el, de a helyi magyarság egyre jobban megszervezi magát. Az elindult folyamatok pozitívan értékelhetők – fogalmazott az igazgató.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője kiemelte: nincs „protesthangulat” Romániában. Ez is oka az alacsony részvételnek, ami azonban nem kiugróan alacsony – mutatott rá. Megjegyezte: a részvételi hajlandóság négy éve volt különösen magas, s most visszaállt a nyolc évvel ezelőtti szintre.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 7.
Elkönyvelhetetlen magyar vereség Marosvásárhelyen
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – A függetlenként, de liberális hátszéllel induló Dorin Florea több mint 1700 szavazatnyi különbséggel nyerte el ötödik polgármesteri mandátumát Marosvásárhelyen, maga mögé utasítva a helyi magyarság jelöltjét, Soós Zoltánt.
A végleges eredmények alapján a hivatalban lévő elöljáró – aki ellen a helyhatósági választások előtt nem sokkal korrupció gyanúja miatt vádat emelt az ügyészség – 27 262 szavazatot kapott (az érvényes voksok 42 százalékát), míg Soós Zoltánra 25 537-en szavaztak (40 százalék).
Sovány vigasz, hogy Soósnak jobb eredményt sikerült elérnie, mint 2012-ben Frunda György volt szenátornak, aki polgármesterjelöltként tízezer szavazattal maradt alul Floreával szemben. A 2008-as megmérettetésen ugyanakkor Florea mintegy hatezer vokssal kapott többet, mint az RMDSZ akkori jelöltje, Borbély László parlamenti képviselő. Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje 5882 voksot gyűjtött be (9 százalékot) vasárnap. Furcsa egybeesés, hogy a választási bizottságok 1727 szavazatot érvénytelenítettek.
„Florea napjai meg vannak számlálva"
Soós Zoltán hétfőn óvást nyújtott be, mivel úgy véli, a jelenlegi városvezető tisztességtelen eszközökkel érte el azt az eredményt, amelynek köszönhetően továbbra is megtarthatja a tisztségét. „Florea olyan eszközökhöz folyamodott az utolsó napokban, amelyek ellentmondanak a kampánytörvénynek, illetve az új választási jogszabály is neki kedvezett, hiszen saját maga szervezhette meg saját magának a választásokat" – mutatott rá a független magyar jelölt.
Soós tudomása szerint az utolsó hetekben körülbelül ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt bocsátottak ki Marosvásárhelyen, ami arra utal, hogy megpróbálták befolyásolni a választási eredményeket. Soós Zoltán szerint egyébként Florea napjai meg vannak számlálva polgármesterként, ő pedig csapatával arra készül, hogy folytatja a munkát, amelyet elkezdett, és korrupciómentessé teszi Marosvásárhelyt. Florea egyébként hétfőn azt mondta, egyáltalán nem izgult a szavazás napján, és a voksok összeszámlálásakor. „Én csak akkor izgultam, amikor az egyetemen vizsgáztam. Most a választópolgárok vizsgáztak, nem én" – fogalmazott.
RMDSZ-fölény a városi tanácsban
A marosvásárhelyi tanács legnagyobb frakciója az RMDSZ-é lesz, a begyűjtött voksokat tíz mandátumra válthatják a 23 tagú testületben. A Floreát támogató Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) hat, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) négy, a Szabad Emberek Pártjának (POL) három tanácsosa lesz az önkormányzatban. A POL három befutója közül egyébként ketten magyarok. Nem érte el az 5 százalékos küszöböt a külön listát indító Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A néppártnak a megyei tanácsba sem sikerült bejutnia.
Fájdalmas veszteségek és győzelmek
Szászrégenben az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, Maria Precuppal szemben, a szövetség azonban megtartotta a városvezetői tisztséget Nyárádszeredában Tóth Sándor révén és Szovátán is, ahol a megyei tanácselnöki tisztségre pályázó Péter Ferenc helyét Fülöp László Zsolt veheti át. Az RMDSZ jelöltje, Csibi Attila Zoltán Erdőszentgyörgyön is nyerni tudott. Marosvásárhely két peremközségében, Maroskeresztúron és Jedden hosszú évek után magyar jelölt tudott győzedelmeskedni, Marosszentanna viszont nyolc év után veszett el, ott ezúttal román jelölt győzött.
Maroskeresztúron beigazolódott, hogy minden egyes szavazat számít, hisz az RMDSZ által is támogatott Kovács Edit egyetlen vokssal szerzett többet, mint román vetélytársa. Jedden a szövetség eddigi alpolgármestere, Bányai István a szavazatok mintegy négyötödét tudhatta a magáénak. A szövetség számára kellemetlen meglepetés született Mezőcsáváson is, ahol az RMDSZ korábbi polgármestere, az előválasztásokon Kovács Ilonával szemben alulmaradó, vasárnap függetlenként induló Dávid Gyula ezúttal két szavazattal többet kapott, mint vetélytársa. Makfalván fölényesen nyert az eddigi megbízott polgármester, az MPP-s Vass Imre – ez egyébként a polgári párt egyetlen győzelme a megyében.
Krónika (Kolozsvár)
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – A függetlenként, de liberális hátszéllel induló Dorin Florea több mint 1700 szavazatnyi különbséggel nyerte el ötödik polgármesteri mandátumát Marosvásárhelyen, maga mögé utasítva a helyi magyarság jelöltjét, Soós Zoltánt.
A végleges eredmények alapján a hivatalban lévő elöljáró – aki ellen a helyhatósági választások előtt nem sokkal korrupció gyanúja miatt vádat emelt az ügyészség – 27 262 szavazatot kapott (az érvényes voksok 42 százalékát), míg Soós Zoltánra 25 537-en szavaztak (40 százalék).
Sovány vigasz, hogy Soósnak jobb eredményt sikerült elérnie, mint 2012-ben Frunda György volt szenátornak, aki polgármesterjelöltként tízezer szavazattal maradt alul Floreával szemben. A 2008-as megmérettetésen ugyanakkor Florea mintegy hatezer vokssal kapott többet, mint az RMDSZ akkori jelöltje, Borbély László parlamenti képviselő. Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje 5882 voksot gyűjtött be (9 százalékot) vasárnap. Furcsa egybeesés, hogy a választási bizottságok 1727 szavazatot érvénytelenítettek.
„Florea napjai meg vannak számlálva"
Soós Zoltán hétfőn óvást nyújtott be, mivel úgy véli, a jelenlegi városvezető tisztességtelen eszközökkel érte el azt az eredményt, amelynek köszönhetően továbbra is megtarthatja a tisztségét. „Florea olyan eszközökhöz folyamodott az utolsó napokban, amelyek ellentmondanak a kampánytörvénynek, illetve az új választási jogszabály is neki kedvezett, hiszen saját maga szervezhette meg saját magának a választásokat" – mutatott rá a független magyar jelölt.
Soós tudomása szerint az utolsó hetekben körülbelül ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt bocsátottak ki Marosvásárhelyen, ami arra utal, hogy megpróbálták befolyásolni a választási eredményeket. Soós Zoltán szerint egyébként Florea napjai meg vannak számlálva polgármesterként, ő pedig csapatával arra készül, hogy folytatja a munkát, amelyet elkezdett, és korrupciómentessé teszi Marosvásárhelyt. Florea egyébként hétfőn azt mondta, egyáltalán nem izgult a szavazás napján, és a voksok összeszámlálásakor. „Én csak akkor izgultam, amikor az egyetemen vizsgáztam. Most a választópolgárok vizsgáztak, nem én" – fogalmazott.
RMDSZ-fölény a városi tanácsban
A marosvásárhelyi tanács legnagyobb frakciója az RMDSZ-é lesz, a begyűjtött voksokat tíz mandátumra válthatják a 23 tagú testületben. A Floreát támogató Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) hat, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) négy, a Szabad Emberek Pártjának (POL) három tanácsosa lesz az önkormányzatban. A POL három befutója közül egyébként ketten magyarok. Nem érte el az 5 százalékos küszöböt a külön listát indító Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A néppártnak a megyei tanácsba sem sikerült bejutnia.
Fájdalmas veszteségek és győzelmek
Szászrégenben az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, Maria Precuppal szemben, a szövetség azonban megtartotta a városvezetői tisztséget Nyárádszeredában Tóth Sándor révén és Szovátán is, ahol a megyei tanácselnöki tisztségre pályázó Péter Ferenc helyét Fülöp László Zsolt veheti át. Az RMDSZ jelöltje, Csibi Attila Zoltán Erdőszentgyörgyön is nyerni tudott. Marosvásárhely két peremközségében, Maroskeresztúron és Jedden hosszú évek után magyar jelölt tudott győzedelmeskedni, Marosszentanna viszont nyolc év után veszett el, ott ezúttal román jelölt győzött.
Maroskeresztúron beigazolódott, hogy minden egyes szavazat számít, hisz az RMDSZ által is támogatott Kovács Edit egyetlen vokssal szerzett többet, mint román vetélytársa. Jedden a szövetség eddigi alpolgármestere, Bányai István a szavazatok mintegy négyötödét tudhatta a magáénak. A szövetség számára kellemetlen meglepetés született Mezőcsáváson is, ahol az RMDSZ korábbi polgármestere, az előválasztásokon Kovács Ilonával szemben alulmaradó, vasárnap függetlenként induló Dávid Gyula ezúttal két szavazattal többet kapott, mint vetélytársa. Makfalván fölényesen nyert az eddigi megbízott polgármester, az MPP-s Vass Imre – ez egyébként a polgári párt egyetlen győzelme a megyében.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 7.
Győztünk?
A szinte érzékelhetetlen, színtelen, érdektelen választási kampány után – hogy ebben mennyi szerepe volt a megváltozott jogszabályi környezetnek, és mennyi a választók fásultságának, kiábrándultságának, azon sokáig lehet vitatkozni –, túl vagyunk a választásokon is. A részvételi arány országos szinten nem érte el az ötven százalékot, Székelyföldön pedig tíz szavazásra jogosult polgárból alig négy tartotta érdemesnek, hogy leadja a voksát. Értékelhetik bárhogyan, mondhatnak bármit a politikusok, pártvezérek, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt, mélyült a szakadék a közember és a politikai osztály között. A jövőre tekintve ez nem hat megnyugtatólag, még akkor sem, ha bizonyos RMDSZ-körökben, az alternatív küszöb „kijárása” után, úgy tűnik, teljes a nyugalom, hiszen biztosítottnak tűnik – igaz, csak egyesek számára – a mentőcsónak…
A vasárnapi választásoknak magyar szempontból nem volt túlzottan nagy a tétje: a két jelentősebb számban magyarok által is lakott városban, Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen tűnt úgy, hogy győzelmi esélye lenne a magyar polgármesterjelöltnek. Ha őszinték vagyunk: már egyetlen győzelemmel is kiegyeztünk volna. Szatmárnémetiben ez bejött.
Székelyföldről tekintve a marosvásárhelyi újabb vereség érinti a legérzékenyebben az embereket. De hát az a tény, hogy a részeredmények szerint alig másfél-kétezer vokssal lemaradva vesztett Soós, reményre adhat jogot. Az viszont már nem, hogy a 65 ezernyi vásárhelyi magyarból mindössze 25 ezren mentek el szavazni!
Székelyföldön a legfőbb eldöntendő kérdés az volt, hogy őrzi-e az RMDSZ szinte egyeduralkodó helyzetét, illetve hogy képes lesz-e megkapaszkodni a két kis versenypárt. A két megyeközpontban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában magabiztos győzelmet arattak az egykori polgármesterek, bizonyítván, hogy minden ellenük irányuló, jogi köntösbe bújtatott támadás ellenére őrzik népszerűségüket. Érdekes helyzetet teremtett a korábban még természetesnek tűnő, de a legutóbbi évek fejleményei után elképzelhetetlennek, kivitelezhetetlennek tartott MPP-EMNP-szövetség jelöltjének székelyudvarhelyi győzelme. Az udvarhelyi siker kiindulópontja, alapja lehet egy olyan építkezésnek, amely egy erős jobboldali párt megszületéséhez vezethet.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A szinte érzékelhetetlen, színtelen, érdektelen választási kampány után – hogy ebben mennyi szerepe volt a megváltozott jogszabályi környezetnek, és mennyi a választók fásultságának, kiábrándultságának, azon sokáig lehet vitatkozni –, túl vagyunk a választásokon is. A részvételi arány országos szinten nem érte el az ötven százalékot, Székelyföldön pedig tíz szavazásra jogosult polgárból alig négy tartotta érdemesnek, hogy leadja a voksát. Értékelhetik bárhogyan, mondhatnak bármit a politikusok, pártvezérek, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt, mélyült a szakadék a közember és a politikai osztály között. A jövőre tekintve ez nem hat megnyugtatólag, még akkor sem, ha bizonyos RMDSZ-körökben, az alternatív küszöb „kijárása” után, úgy tűnik, teljes a nyugalom, hiszen biztosítottnak tűnik – igaz, csak egyesek számára – a mentőcsónak…
A vasárnapi választásoknak magyar szempontból nem volt túlzottan nagy a tétje: a két jelentősebb számban magyarok által is lakott városban, Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen tűnt úgy, hogy győzelmi esélye lenne a magyar polgármesterjelöltnek. Ha őszinték vagyunk: már egyetlen győzelemmel is kiegyeztünk volna. Szatmárnémetiben ez bejött.
Székelyföldről tekintve a marosvásárhelyi újabb vereség érinti a legérzékenyebben az embereket. De hát az a tény, hogy a részeredmények szerint alig másfél-kétezer vokssal lemaradva vesztett Soós, reményre adhat jogot. Az viszont már nem, hogy a 65 ezernyi vásárhelyi magyarból mindössze 25 ezren mentek el szavazni!
Székelyföldön a legfőbb eldöntendő kérdés az volt, hogy őrzi-e az RMDSZ szinte egyeduralkodó helyzetét, illetve hogy képes lesz-e megkapaszkodni a két kis versenypárt. A két megyeközpontban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában magabiztos győzelmet arattak az egykori polgármesterek, bizonyítván, hogy minden ellenük irányuló, jogi köntösbe bújtatott támadás ellenére őrzik népszerűségüket. Érdekes helyzetet teremtett a korábban még természetesnek tűnő, de a legutóbbi évek fejleményei után elképzelhetetlennek, kivitelezhetetlennek tartott MPP-EMNP-szövetség jelöltjének székelyudvarhelyi győzelme. Az udvarhelyi siker kiindulópontja, alapja lehet egy olyan építkezésnek, amely egy erős jobboldali párt megszületéséhez vezethet.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 7.
Ellentámadásba lendült az ötödször megválasztott Dorin Florea
Gyűlöletkeltéssel vádolta választási ellenfeleit Marosvásárhely ötödször megválasztott polgármestere.
Dorin Florea keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: amíg ellenfelei "gyűlöletre építenek, ne is reménykedjenek abban, hogy valaha megnyerhetik a marosvásárhelyi választásokat".
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Florea annak a 27 ezer 262 választónak mondott köszönetet, aki rá szavazott, és elmondta, hogy nehéz volt szembesülnie azzal a gyűlöletkampánnyal, amely a közösségi hálókon ellene irányult.
"Világossá akarom tenni minden vezető számára, aki primitív módon gyűlöletre, szegregációra uszít, (...) amíg a gyűlöletre építenek, ne is reménykedjenek abban, hogy valaha megnyerhetik a marosvásárhelyi választásokat" - idézte kijelentését az Agerpres. Florea szerint Marosvásárhelyen azok nyerhetnek, "akik bebizonyítják a románoknak, hogy szeretni is tudnak".
Az újraválasztott polgármester kijelentette: a marosvásárhelyiek - amint azt a szavazatukkal is bizonyították - "a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a gazdasági folyamatok tekintetében is európai szellemű várost akarnak, harmóniát, megértést és kölcsönös tiszteletet".
Dorin Florea kijelentette, hogy az ötödik mandátuma idején elsősorban az elővárosi nagy infrastrukturális beruházásokat szeretné előmozdítani.
A vasárnapi polgármester-választáson a 2000 óta hivatalban levő Dorin Florea 27 262 szavazatot kapott, a második helyen végző Soós Zoltán 25 557 voksot gyűjtött. A mindhárom erdélyi magyar párt által támogatott független jelölt közölte hétfőn, hogy megóvja az eredményt, mert felmerült a választási csalás alapos gyanúja.
maszol.ro
Gyűlöletkeltéssel vádolta választási ellenfeleit Marosvásárhely ötödször megválasztott polgármestere.
Dorin Florea keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: amíg ellenfelei "gyűlöletre építenek, ne is reménykedjenek abban, hogy valaha megnyerhetik a marosvásárhelyi választásokat".
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Florea annak a 27 ezer 262 választónak mondott köszönetet, aki rá szavazott, és elmondta, hogy nehéz volt szembesülnie azzal a gyűlöletkampánnyal, amely a közösségi hálókon ellene irányult.
"Világossá akarom tenni minden vezető számára, aki primitív módon gyűlöletre, szegregációra uszít, (...) amíg a gyűlöletre építenek, ne is reménykedjenek abban, hogy valaha megnyerhetik a marosvásárhelyi választásokat" - idézte kijelentését az Agerpres. Florea szerint Marosvásárhelyen azok nyerhetnek, "akik bebizonyítják a románoknak, hogy szeretni is tudnak".
Az újraválasztott polgármester kijelentette: a marosvásárhelyiek - amint azt a szavazatukkal is bizonyították - "a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a gazdasági folyamatok tekintetében is európai szellemű várost akarnak, harmóniát, megértést és kölcsönös tiszteletet".
Dorin Florea kijelentette, hogy az ötödik mandátuma idején elsősorban az elővárosi nagy infrastrukturális beruházásokat szeretné előmozdítani.
A vasárnapi polgármester-választáson a 2000 óta hivatalban levő Dorin Florea 27 262 szavazatot kapott, a második helyen végző Soós Zoltán 25 557 voksot gyűjtött. A mindhárom erdélyi magyar párt által támogatott független jelölt közölte hétfőn, hogy megóvja az eredményt, mert felmerült a választási csalás alapos gyanúja.
maszol.ro
2016. június 7.
Vass Levente: minden EMNP-re leadott szavazat a román pártokat erősítette Marosvásárhelyen
Az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke szerint az EMNP külön listája miatt úszott el a tanácsban az RMDSZ többség, és Dan Mașca miatt nem lett Soósból polgármester.
s Levente, az RMDSZ választmányának elnöke szerint kárba vesztek azok a szavazatok, amelyeket a megegyezés és a közös lista hiányában az Erdélyi Magyar Néppárt kapott meg. Vass Leventét arra kértük, hogy értékelje ki a tanácsosi lista által elért eredményeket.
Vass Levente: – A lehetőségekhez és az országos mutatók által jelzett szavazási kedvhez mérten elégedettek vagyunk a marosvásárhelyi magyar részvétellel a választásokon. A nagyobb régiók, nagyvárosok, városok közül a mozgósítás tekintetében Marosvásárhely a lehető legjobban szerepelt. Ez, valószínűleg összefüggésben van azzal is, hogy eléggé erős kopogtatós, door-to-door kampányt folytattunk. Emellett buszokra szálltak fel jelöltjeink, és elmondták az utasoknak, hogy egy új, emberközelibb RMDSZ-t próbálunk az elkövetkezőkben Marosvásárhelyen építeni.
- Mit gondol, az a tény, hogy Soós Zoltán függetlenként indult, befolyásolta az RMDSZ-es listára leadott szavazatok alakulását?
– Nehéz volt úgy vinni a kampányt, hogy Soós Zoltán független jelöltként kampányolt, azzal együtt is, hogy világossá tettük, hogy a mi támogatásunkat élvezi. Minden egyes rendezvényünkre meghívtuk Soós Zoltánt, minden rendezvényünkön többször elhangzott a neve. Lehetőséget teremtettünk számára, hogy bemutatkozzon és választási programját ismertesse. Úgy gondolom, hogy egy példás közös munka zajlott, és sajnos, nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült megnyerni a polgármesteri tisztséget. Ugyanis Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának a jelöltje, aki Dorin Florea polgármester ellenlábasaként mutatkozott be, 5882 szavazatot vitt el, úgy, hogy Soós Zoltán polgármester és Dorin Florea között mindössze 1700 szavazat volt. Soós Zoltán több, mint 25 ezer szavazatot kapott, míg Florea szűk 27 ezret.
Dan Mașca azt hangoztatta, hogy a legfontosabb célja Dorin Florea leváltása. Volt ugyan a magyar közösség felé is néhány üzenete, de engedjék meg nekem, hogy a közösség egyik politikai vezetőjeként feltegyem a kérdést: az az ember, aki akkor, amikor a polgármester leváltásáról van szó, nem elég bölcs ahhoz, hogy visszalépjen és Soós Zoltánt támogassa, vajon lesz-e elég bölcs, hogy a kampányban a magyar ügyek támogatására tett ígéreteit betartsa? Szkeptikus vagyok, és azt javasolom magunknak, politikusoknak, és a marosvásárhelyi, erdélyi magyar médiának, hogy kövessük és kérjük számon napról napra, hogy betartja az ígéreteit, vagy nem.
- Az RMDSZ 10 mandátumot kapott, tehát nem szerzett többséget a 23 tagú tanácsban. A következő négy évben várhatóan kivel fognak a szövetségi tanácsosok együttműködni? Lát ön lehetőséget arra, hogy Dan Mașca frakciója és az RMDSZ-es frakció közeledjen egymáshoz a városi tanácsban?
– Az elkövetkező négy évben az emberekkel fogunk együttműködni, azokkal a marosvásárhelyi magyarokkal, akik megszavaztak bennünket, akik kinyitották az ajtókat a kopogtatós kampány alatt, akik beengedtek és nagy szeretettel fogadtak. Ha az elején ódzkodtak is, végül megértették, hogy mit szeretnénk és támogattak a szavazatukkal. Azokkal a marosvásárhelyi magyar emberekkel is együtt dolgoznánk, akik nem szavaztak meg bennünket, de valamilyen okuk van erre, és mi szeretnénk ezt kideríteni, illetve megoldást nyújtani a számukra, mert 25 ezer leadott szavazat nem mondható soknak egy 57 ezres magyar közösséggel rendelkező városban.
Csak másodsorban szeretnénk megvizsgálni azt, hogy Dorin Florea utolsó – és én bizakodó vagyok, hogy utolsó – mandátumát milyen pártkoalícióban, kivel együtt dolgozva fogjuk majd a tanácsban eltölteni. Úgy gondolom, hogy ennek az ideje még nem érkezett el, meg kell várni, hogy a tanács alakuljon meg, mi is rendezzük a sorainkat, kipihenjük a fáradalmainkat, megköszönjük az embereknek, hogy támogattak minket, és majd meglátjuk.
- Összehozható lett volna egy tanácsi többség, amennyiben az EMNP nem indított volna külön listát?
– Én voltam az, aki nagyon határozottan azt mondtam az egyeztetéseken, hogy a Néppárt fogadja el a 8. biztos bejutó és a 12. lebegő helyet az RMDSZ tanácsosi listáján. Én azt gondolom, hogy a mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost. Nagyon fontos, hogy a mostani választásokon az RMDSZ első körben, tehát szavazat-visszaosztás nélkül kapta meg a 10 tanácsosi helyet, és ez az emberközeli kampánynak tudható be. Mivel nem volt közös lista, nem kaptunk mandátumot a visszaosztásokból, így minden EMNP-s listára leadott szavazat a román pártokat erősítette.
Kertész Melinda
Transindex.ro
Az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke szerint az EMNP külön listája miatt úszott el a tanácsban az RMDSZ többség, és Dan Mașca miatt nem lett Soósból polgármester.
s Levente, az RMDSZ választmányának elnöke szerint kárba vesztek azok a szavazatok, amelyeket a megegyezés és a közös lista hiányában az Erdélyi Magyar Néppárt kapott meg. Vass Leventét arra kértük, hogy értékelje ki a tanácsosi lista által elért eredményeket.
Vass Levente: – A lehetőségekhez és az országos mutatók által jelzett szavazási kedvhez mérten elégedettek vagyunk a marosvásárhelyi magyar részvétellel a választásokon. A nagyobb régiók, nagyvárosok, városok közül a mozgósítás tekintetében Marosvásárhely a lehető legjobban szerepelt. Ez, valószínűleg összefüggésben van azzal is, hogy eléggé erős kopogtatós, door-to-door kampányt folytattunk. Emellett buszokra szálltak fel jelöltjeink, és elmondták az utasoknak, hogy egy új, emberközelibb RMDSZ-t próbálunk az elkövetkezőkben Marosvásárhelyen építeni.
- Mit gondol, az a tény, hogy Soós Zoltán függetlenként indult, befolyásolta az RMDSZ-es listára leadott szavazatok alakulását?
– Nehéz volt úgy vinni a kampányt, hogy Soós Zoltán független jelöltként kampányolt, azzal együtt is, hogy világossá tettük, hogy a mi támogatásunkat élvezi. Minden egyes rendezvényünkre meghívtuk Soós Zoltánt, minden rendezvényünkön többször elhangzott a neve. Lehetőséget teremtettünk számára, hogy bemutatkozzon és választási programját ismertesse. Úgy gondolom, hogy egy példás közös munka zajlott, és sajnos, nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült megnyerni a polgármesteri tisztséget. Ugyanis Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának a jelöltje, aki Dorin Florea polgármester ellenlábasaként mutatkozott be, 5882 szavazatot vitt el, úgy, hogy Soós Zoltán polgármester és Dorin Florea között mindössze 1700 szavazat volt. Soós Zoltán több, mint 25 ezer szavazatot kapott, míg Florea szűk 27 ezret.
Dan Mașca azt hangoztatta, hogy a legfontosabb célja Dorin Florea leváltása. Volt ugyan a magyar közösség felé is néhány üzenete, de engedjék meg nekem, hogy a közösség egyik politikai vezetőjeként feltegyem a kérdést: az az ember, aki akkor, amikor a polgármester leváltásáról van szó, nem elég bölcs ahhoz, hogy visszalépjen és Soós Zoltánt támogassa, vajon lesz-e elég bölcs, hogy a kampányban a magyar ügyek támogatására tett ígéreteit betartsa? Szkeptikus vagyok, és azt javasolom magunknak, politikusoknak, és a marosvásárhelyi, erdélyi magyar médiának, hogy kövessük és kérjük számon napról napra, hogy betartja az ígéreteit, vagy nem.
- Az RMDSZ 10 mandátumot kapott, tehát nem szerzett többséget a 23 tagú tanácsban. A következő négy évben várhatóan kivel fognak a szövetségi tanácsosok együttműködni? Lát ön lehetőséget arra, hogy Dan Mașca frakciója és az RMDSZ-es frakció közeledjen egymáshoz a városi tanácsban?
– Az elkövetkező négy évben az emberekkel fogunk együttműködni, azokkal a marosvásárhelyi magyarokkal, akik megszavaztak bennünket, akik kinyitották az ajtókat a kopogtatós kampány alatt, akik beengedtek és nagy szeretettel fogadtak. Ha az elején ódzkodtak is, végül megértették, hogy mit szeretnénk és támogattak a szavazatukkal. Azokkal a marosvásárhelyi magyar emberekkel is együtt dolgoznánk, akik nem szavaztak meg bennünket, de valamilyen okuk van erre, és mi szeretnénk ezt kideríteni, illetve megoldást nyújtani a számukra, mert 25 ezer leadott szavazat nem mondható soknak egy 57 ezres magyar közösséggel rendelkező városban.
Csak másodsorban szeretnénk megvizsgálni azt, hogy Dorin Florea utolsó – és én bizakodó vagyok, hogy utolsó – mandátumát milyen pártkoalícióban, kivel együtt dolgozva fogjuk majd a tanácsban eltölteni. Úgy gondolom, hogy ennek az ideje még nem érkezett el, meg kell várni, hogy a tanács alakuljon meg, mi is rendezzük a sorainkat, kipihenjük a fáradalmainkat, megköszönjük az embereknek, hogy támogattak minket, és majd meglátjuk.
- Összehozható lett volna egy tanácsi többség, amennyiben az EMNP nem indított volna külön listát?
– Én voltam az, aki nagyon határozottan azt mondtam az egyeztetéseken, hogy a Néppárt fogadja el a 8. biztos bejutó és a 12. lebegő helyet az RMDSZ tanácsosi listáján. Én azt gondolom, hogy a mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost. Nagyon fontos, hogy a mostani választásokon az RMDSZ első körben, tehát szavazat-visszaosztás nélkül kapta meg a 10 tanácsosi helyet, és ez az emberközeli kampánynak tudható be. Mivel nem volt közös lista, nem kaptunk mandátumot a visszaosztásokból, így minden EMNP-s listára leadott szavazat a román pártokat erősítette.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2016. június 7.
Megegyezés híján befut a nevető harmadik - szakértők az Arénában
Jó eséllyel kiszámítható, hol van szükség a romániai magyar pártok összefogására a választásokon, ám ez nem csak pártvezetői döntés - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Illyés Gergely, és az intézet igazgatója, Kántor Zoltán.
A három romániai magyar pártot régi, személyes, koncepcionális ellentétek jellemzik – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója.
„Úgy néz ki, hogy az RMDSZ stabilan elviszi a magyar szavazók 80 százalékát és a másik 20 százalékon osztozik a másik két párt. Az utóbbi egy évben fordulat történt: a Magyar Polgári Párt az RMDSZ-szel kezdett el együttműködni, ugyanakkor a képletet bonyolítja, hogy bizonyos településeken pedig a Néppárt indult a Magyar Polgári Párttal közösen, vagy támogatták egymás jelöltjeit” – mutatott rá a szakértő.
A három magyar pártra összesen nem érkezik 500 ezer szavazat az 1,2 milliós magyar kisebbségtől – mondta Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Intézet kutatója.
„Van tehát egy nagy szegmens, amely egyszerűen nem vesz részt a választásokon. Van átszavazás román pártokra, főként olyan településeken vagy megyékben, ahol a magyarság aránya nagyon alacsony. Viszont tömbterületeken, vagy ott, ahol a két közösség aránya közel azonos, tömegesen nem jellemző az átszavazás. Ott alapvetően etnikai szavazásról beszélhetünk” – hangsúlyozta a kutató.
Illyés Gergely hozzátette: volt olyan település a mostani romániai önkormányzati választásokon, ahol két magyar induló egymástól vette el a szavazatokat, így a román jelölt tudott győzni.
„Ezeket kell mérlegelni. Azokon a területeken, ahol ez tét, mint például Marosvásárhelyen, ott valamilyen szintű koordinált indulás szükséges. De Székelyföldön, ahol tömbmagyar vidék van és nem kérdés a polgármester nemzetisége, ott semmi akadálya nincs a versenynek” – vélekedett.
Illyés Gergely szerint a koordinált indulás szükségessége az etnikai arányok ismeretében jó eséllyel kiszámítható lenne, ám sokszor a helyi szervezetek nem tudnak megegyezni egymással.
A szakértők a továbbiakban arról is szót ejtettek, hogy a romániai magyarok jobban ismerik a magyarországi politikusokat, mint a romániai pártvezetőket
„A romániai fiatalokat ugyanannyira nem érdekli a politika, mint a magyarokat. Ehhez hozzájárul az is, hogy a középgeneráció jó része az utóbbi 26 évben kivándorolt és az ő gyerekeik már Magyarországon születnek meg, egyre inkább hiányzik tehát Romániában ez a fiatal generáció” – mutatott rá Kántor Zoltán.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa hozzátette: a népszámlálási adatok szerint Romániában tízévente kétszázezerrel csökken a magyar lakosság létszáma, ennek nagyjából a fele kivándorolt.
„Régiós kérdés, hogy a Kelet-Közép-Európából Nyugat-Európába irányuló munkavállalásnak milyen hatása lesz a térség jövőjére. Hiszen a román népességet ugyanúgy sújtja ez a probléma, sőt sokkal nagyobb mértékben, mint a magyarokat. Romániában vannak olyan régiók, amelyek szinte kiürültek, nincsenek fiatalok. Spanyolországban és Olaszországban 3-4 millió román él és az ő gyerekeik már ott születnek meg. Ez olyan probléma, ami a román népességet talán még jobban sújtja, mint a magyart” - húzta alá a szakértő.
Romániában ez ellen nincsenek kormányzati intézkedések, csupán szándékok és politikai jelszavak – tette hozzá Illyés Gergely.
„Bátran ki merem jelenteni: az erdélyi magyar fiatalok többsége a magyarországi politikát követi, nem a romániai román politikát. Budapesti politikusokat, pártokat ismernek, román pártokat, minisztereket kevésbé. Magyar médiát fogyasztanak” – jelezte.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa hozzátette: Romániában tabunak számít, hogy az országban 1 millió 227 ezer magyar is él.
„Annak elismerése, hogy az ország állampolgárainak 6,5 százaléka valamilyen kulturális sajátossággal rendelkezik, amellyel a többség nem, ez tabu a román közbeszédben, a román médiában. Az erdélyi magyarok úgy érzik, hogy nem róluk szól a bukaresti politika. A budapesti politikában viszont egyre több az olyan elem, amelyben ők megszólítva érzik magukat. Az erdélyi magyarok ismerik a magyarországi celebeket, a romániai celebekről viszont fogalmuk nincsen” – vázolta a helyzetet a kutató.
A magyarországi rockegyüttesek nagyobb közönséget vonzanak Erdélyben, mint Magyarországon – tette hozzá Kántor Zoltán.
hirzona.hu
Jó eséllyel kiszámítható, hol van szükség a romániai magyar pártok összefogására a választásokon, ám ez nem csak pártvezetői döntés - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Illyés Gergely, és az intézet igazgatója, Kántor Zoltán.
A három romániai magyar pártot régi, személyes, koncepcionális ellentétek jellemzik – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója.
„Úgy néz ki, hogy az RMDSZ stabilan elviszi a magyar szavazók 80 százalékát és a másik 20 százalékon osztozik a másik két párt. Az utóbbi egy évben fordulat történt: a Magyar Polgári Párt az RMDSZ-szel kezdett el együttműködni, ugyanakkor a képletet bonyolítja, hogy bizonyos településeken pedig a Néppárt indult a Magyar Polgári Párttal közösen, vagy támogatták egymás jelöltjeit” – mutatott rá a szakértő.
A három magyar pártra összesen nem érkezik 500 ezer szavazat az 1,2 milliós magyar kisebbségtől – mondta Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Intézet kutatója.
„Van tehát egy nagy szegmens, amely egyszerűen nem vesz részt a választásokon. Van átszavazás román pártokra, főként olyan településeken vagy megyékben, ahol a magyarság aránya nagyon alacsony. Viszont tömbterületeken, vagy ott, ahol a két közösség aránya közel azonos, tömegesen nem jellemző az átszavazás. Ott alapvetően etnikai szavazásról beszélhetünk” – hangsúlyozta a kutató.
Illyés Gergely hozzátette: volt olyan település a mostani romániai önkormányzati választásokon, ahol két magyar induló egymástól vette el a szavazatokat, így a román jelölt tudott győzni.
„Ezeket kell mérlegelni. Azokon a területeken, ahol ez tét, mint például Marosvásárhelyen, ott valamilyen szintű koordinált indulás szükséges. De Székelyföldön, ahol tömbmagyar vidék van és nem kérdés a polgármester nemzetisége, ott semmi akadálya nincs a versenynek” – vélekedett.
Illyés Gergely szerint a koordinált indulás szükségessége az etnikai arányok ismeretében jó eséllyel kiszámítható lenne, ám sokszor a helyi szervezetek nem tudnak megegyezni egymással.
A szakértők a továbbiakban arról is szót ejtettek, hogy a romániai magyarok jobban ismerik a magyarországi politikusokat, mint a romániai pártvezetőket
„A romániai fiatalokat ugyanannyira nem érdekli a politika, mint a magyarokat. Ehhez hozzájárul az is, hogy a középgeneráció jó része az utóbbi 26 évben kivándorolt és az ő gyerekeik már Magyarországon születnek meg, egyre inkább hiányzik tehát Romániában ez a fiatal generáció” – mutatott rá Kántor Zoltán.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa hozzátette: a népszámlálási adatok szerint Romániában tízévente kétszázezerrel csökken a magyar lakosság létszáma, ennek nagyjából a fele kivándorolt.
„Régiós kérdés, hogy a Kelet-Közép-Európából Nyugat-Európába irányuló munkavállalásnak milyen hatása lesz a térség jövőjére. Hiszen a román népességet ugyanúgy sújtja ez a probléma, sőt sokkal nagyobb mértékben, mint a magyarokat. Romániában vannak olyan régiók, amelyek szinte kiürültek, nincsenek fiatalok. Spanyolországban és Olaszországban 3-4 millió román él és az ő gyerekeik már ott születnek meg. Ez olyan probléma, ami a román népességet talán még jobban sújtja, mint a magyart” - húzta alá a szakértő.
Romániában ez ellen nincsenek kormányzati intézkedések, csupán szándékok és politikai jelszavak – tette hozzá Illyés Gergely.
„Bátran ki merem jelenteni: az erdélyi magyar fiatalok többsége a magyarországi politikát követi, nem a romániai román politikát. Budapesti politikusokat, pártokat ismernek, román pártokat, minisztereket kevésbé. Magyar médiát fogyasztanak” – jelezte.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa hozzátette: Romániában tabunak számít, hogy az országban 1 millió 227 ezer magyar is él.
„Annak elismerése, hogy az ország állampolgárainak 6,5 százaléka valamilyen kulturális sajátossággal rendelkezik, amellyel a többség nem, ez tabu a román közbeszédben, a román médiában. Az erdélyi magyarok úgy érzik, hogy nem róluk szól a bukaresti politika. A budapesti politikában viszont egyre több az olyan elem, amelyben ők megszólítva érzik magukat. Az erdélyi magyarok ismerik a magyarországi celebeket, a romániai celebekről viszont fogalmuk nincsen” – vázolta a helyzetet a kutató.
A magyarországi rockegyüttesek nagyobb közönséget vonzanak Erdélyben, mint Magyarországon – tette hozzá Kántor Zoltán.
hirzona.hu
2016. június 8.
Visszaállhat az erdélyi magyar egypártrendszer
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Ügyesen taktikázott az MPP
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta. Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus. „Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus. Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer.
Székely emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar–magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Növelte súlyát a szövetség
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa. Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önálló induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni" Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző. A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek”, értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
MTI
Erdély.ma
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Ügyesen taktikázott az MPP
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta. Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus. „Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus. Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer.
Székely emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar–magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Növelte súlyát a szövetség
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa. Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önálló induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni" Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző. A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek”, értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
MTI
Erdély.ma
2016. június 8.
Kelemen Hunor: Az RMDSZ országszerte megőrizte az emberek támogatását
Szatmárnémetit visszanyerte az RMDSZ, Marosvásárhelyen azonban nem a magyar összefogás jelöltje nyerte az önkormányzati választásokat, mindazonáltal a választási eredmények azt mutatják: az RMDSZ továbbra is a legnagyobb romániai magyar politikai erő a vasárnap megválasztott közel kétszáz polgármesterrel – értékelte Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnapi önkormányzati választások eredményeit hétfőn Kolozsváron. Kijelentette: minden választás kiváló alkalom arra, hogy egy politikai szervezet visszajelzést kapjon arról, mennyire képviselte jól az előző mandátumban a közösséget, hogy megfelelő jelöltekkel és hiteles programmal indult-e a választásokon. "Az RMDSZ jól vizsgázott, hiszen a június 5-i eredmények azt igazolják, hogy erős a kötelék a szervezet és választói között" – tette hozzá.
A négy évvel korábbihoz képest alacsonyabb választási részvétel mellett is a legerősebb romániai magyar politikai erő az RMDSZ, amely országszerte megkapta a munka folytatásához szükséges bizalmat, támogatást – mondta Kelemen Hunor, aki megköszönte az RMDSZ színeiben induló valamennyi jelölt munkáját, ugyanakkor méltányolta a jelöltek kampánystábjainak, önkénteseinek és a szervezet munkatársainak tevékenységét is. "2016-ban nagy volt az önkormányzati választások tétje, mert az is eldőlt, hogy sikerül-e a következő négy évben a közösség biztonságát megerősíteni minden tekintetben. Az RMDSZ színeiben 196 polgármester nyert mandátumot, és országszerte több független, illetve MPP-s polgármester is győzött az RMDSZ támogatásával" – sorolta az eredményeket az RMDSZ elnöke, aki szerint a közösség akkor lehet sikeres, ha a politikai szereplők között létezik együttműködés, és ez meghozza a várt eredményt. Ezzel a szövetségi elnök az MPP-vel kötött stratégiai megállapodásra utalt, amelyet az általa vezetett érdekvédelmi szervezet a későbbiekben is fenn szeretne tartani.
Az önkormányzati képviselők számát illetően az RMDSZ szinte mindenütt tudott erősíteni, vagy hozta a négy évvel korábbi támogatottságát, ami azt bizonyítja, hogy nem pártoltak el tőle a választók – emelte ki az RMDSZ elnöke.
Négy év kimaradás után a szövetségnek sikerült visszaszereznie Szatmárnémetit, ahol Kereskényi Gábor parlamenti képviselő lát hozzá a polgármesteri teendőkhöz. "Jó választás volt, hiszen felkészült, önkormányzati tapasztalattal rendelkező embert indítottunk, akinek bizonyára sikeres mandátuma lesz" – szögezte le Kelemen Hunor, és hozzátette: munkájában továbbra is az RMDSZ támogatását élvezi.
Marosvásárhelyt, sajnos, 16 esztendő után sem tudta visszaszerezni a magyarság, bár nagyon közel állt ehhez – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint Soós Zoltán eredménye azt mutatja, jó döntés volt őt indítani az RMDSZ színeiben az előválasztáson, majd függetlenként a polgármesteri megmérettetésen. "Soós Zoltánnak egy nagyon decens és szép kampányt sikerült végigvinnie Marosvásárhelyen, és azt hiszem, hogy ezt nem csak a város szintjén lehet értékelni" – összegezte a szövetségi elnök.
Székelyudvarhelyen nem nyert az RMDSZ, június 5-én pedig az történt tulajdonképpen, aminek hónapokkal korábban kellett volna történnie a szövetség által tervezett, de végül meghiúsított előválasztáson. "Pontosan meg kell vizsgálnunk, hogy miért veszítettük el a polgármesteri versenyt, és le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket a következő napokban az udvarhelyi kollégákkal közösen" – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy Szatmárnémeti mellett Kolozsvár az az erdélyi nagyváros, ahol a szövetség jól teljesített a választásokon: gratulált Horváth Annának az elért eredményhez, és méltányolta azt is, hogy egy RMDSZ-es önkormányzati képviselővel több kezdheti el munkáját a kolozsvári tanácsban. "Azt szeretnénk, ha az önkormányzati munka folytatása azt is jelentené, hogy Horváth Anna folytatja az alpolgármesteri tevékenységét" – tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda is tovább haladhat a fejlődés útján a fölényes győzelmet arató RMDSZ-es polgármesterek, Antal Árpád és Ráduly Róbert munkája által.
Székelykocsárd az idei választások egyik legnagyobb meglepetése, hiszen 26 év után választottak a településen magyar polgármestert, az RMDSZ-es Csegezi Edit Zsuzsannát, ugyanakkor a Máramaros megyei Hosszúmezőt is a szövetség jelöltje vezeti, tizenkét év kimaradás után. A Brassó megyei Apácán ezzel szemben a magyar–magyar verseny kártékony hatása mutatkozott meg: háromszori újraszámlálás után végül az RMDSZ jelöltje győzött nagyon szoros eredménnyel. "Ugyanígy a Temes megyei Óteleken – ahol semmi értelme nem volt a magyar–magyar versenynek – indított polgár-mesterjelöltet az EMNP. Eddig magyar polgármestere volt a településnek, most pedig elveszítettük a tisztséget. Bebizonyosodott tehát, hogy segíteni nem tudtak ugyan, de ártani igen, és elsősorban az ott élő magyar közösségnek" – mutatott rá Kelemen Hunor.
Néhány megyében az RMDSZ első helyen végzett, a remények szerint pedig a megye vezetését is megszerzi a szövetség a következő napokban, mondta Kelemen Hunor, és hozzátette: Hargita és Kovászna vezetése mellett két másik megyében is pályázik tanácselnöki tisztségre a szövetség. "Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy hosszú évek után sikerült visszakerülnünk a temesvári önkormányzatba, és még azt sem tartom kizártnak, hogy ez a két mandátum a tanácson belül is fontos lesz" – jelentette ki végezetül Kelemen Hunor, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy a bánsági kisebbségekkel való választási együttműködés gyümölcsöző volt, meghozta a várt eredményt.
(közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)
Szatmárnémetit visszanyerte az RMDSZ, Marosvásárhelyen azonban nem a magyar összefogás jelöltje nyerte az önkormányzati választásokat, mindazonáltal a választási eredmények azt mutatják: az RMDSZ továbbra is a legnagyobb romániai magyar politikai erő a vasárnap megválasztott közel kétszáz polgármesterrel – értékelte Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnapi önkormányzati választások eredményeit hétfőn Kolozsváron. Kijelentette: minden választás kiváló alkalom arra, hogy egy politikai szervezet visszajelzést kapjon arról, mennyire képviselte jól az előző mandátumban a közösséget, hogy megfelelő jelöltekkel és hiteles programmal indult-e a választásokon. "Az RMDSZ jól vizsgázott, hiszen a június 5-i eredmények azt igazolják, hogy erős a kötelék a szervezet és választói között" – tette hozzá.
A négy évvel korábbihoz képest alacsonyabb választási részvétel mellett is a legerősebb romániai magyar politikai erő az RMDSZ, amely országszerte megkapta a munka folytatásához szükséges bizalmat, támogatást – mondta Kelemen Hunor, aki megköszönte az RMDSZ színeiben induló valamennyi jelölt munkáját, ugyanakkor méltányolta a jelöltek kampánystábjainak, önkénteseinek és a szervezet munkatársainak tevékenységét is. "2016-ban nagy volt az önkormányzati választások tétje, mert az is eldőlt, hogy sikerül-e a következő négy évben a közösség biztonságát megerősíteni minden tekintetben. Az RMDSZ színeiben 196 polgármester nyert mandátumot, és országszerte több független, illetve MPP-s polgármester is győzött az RMDSZ támogatásával" – sorolta az eredményeket az RMDSZ elnöke, aki szerint a közösség akkor lehet sikeres, ha a politikai szereplők között létezik együttműködés, és ez meghozza a várt eredményt. Ezzel a szövetségi elnök az MPP-vel kötött stratégiai megállapodásra utalt, amelyet az általa vezetett érdekvédelmi szervezet a későbbiekben is fenn szeretne tartani.
Az önkormányzati képviselők számát illetően az RMDSZ szinte mindenütt tudott erősíteni, vagy hozta a négy évvel korábbi támogatottságát, ami azt bizonyítja, hogy nem pártoltak el tőle a választók – emelte ki az RMDSZ elnöke.
Négy év kimaradás után a szövetségnek sikerült visszaszereznie Szatmárnémetit, ahol Kereskényi Gábor parlamenti képviselő lát hozzá a polgármesteri teendőkhöz. "Jó választás volt, hiszen felkészült, önkormányzati tapasztalattal rendelkező embert indítottunk, akinek bizonyára sikeres mandátuma lesz" – szögezte le Kelemen Hunor, és hozzátette: munkájában továbbra is az RMDSZ támogatását élvezi.
Marosvásárhelyt, sajnos, 16 esztendő után sem tudta visszaszerezni a magyarság, bár nagyon közel állt ehhez – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint Soós Zoltán eredménye azt mutatja, jó döntés volt őt indítani az RMDSZ színeiben az előválasztáson, majd függetlenként a polgármesteri megmérettetésen. "Soós Zoltánnak egy nagyon decens és szép kampányt sikerült végigvinnie Marosvásárhelyen, és azt hiszem, hogy ezt nem csak a város szintjén lehet értékelni" – összegezte a szövetségi elnök.
Székelyudvarhelyen nem nyert az RMDSZ, június 5-én pedig az történt tulajdonképpen, aminek hónapokkal korábban kellett volna történnie a szövetség által tervezett, de végül meghiúsított előválasztáson. "Pontosan meg kell vizsgálnunk, hogy miért veszítettük el a polgármesteri versenyt, és le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket a következő napokban az udvarhelyi kollégákkal közösen" – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy Szatmárnémeti mellett Kolozsvár az az erdélyi nagyváros, ahol a szövetség jól teljesített a választásokon: gratulált Horváth Annának az elért eredményhez, és méltányolta azt is, hogy egy RMDSZ-es önkormányzati képviselővel több kezdheti el munkáját a kolozsvári tanácsban. "Azt szeretnénk, ha az önkormányzati munka folytatása azt is jelentené, hogy Horváth Anna folytatja az alpolgármesteri tevékenységét" – tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda is tovább haladhat a fejlődés útján a fölényes győzelmet arató RMDSZ-es polgármesterek, Antal Árpád és Ráduly Róbert munkája által.
Székelykocsárd az idei választások egyik legnagyobb meglepetése, hiszen 26 év után választottak a településen magyar polgármestert, az RMDSZ-es Csegezi Edit Zsuzsannát, ugyanakkor a Máramaros megyei Hosszúmezőt is a szövetség jelöltje vezeti, tizenkét év kimaradás után. A Brassó megyei Apácán ezzel szemben a magyar–magyar verseny kártékony hatása mutatkozott meg: háromszori újraszámlálás után végül az RMDSZ jelöltje győzött nagyon szoros eredménnyel. "Ugyanígy a Temes megyei Óteleken – ahol semmi értelme nem volt a magyar–magyar versenynek – indított polgár-mesterjelöltet az EMNP. Eddig magyar polgármestere volt a településnek, most pedig elveszítettük a tisztséget. Bebizonyosodott tehát, hogy segíteni nem tudtak ugyan, de ártani igen, és elsősorban az ott élő magyar közösségnek" – mutatott rá Kelemen Hunor.
Néhány megyében az RMDSZ első helyen végzett, a remények szerint pedig a megye vezetését is megszerzi a szövetség a következő napokban, mondta Kelemen Hunor, és hozzátette: Hargita és Kovászna vezetése mellett két másik megyében is pályázik tanácselnöki tisztségre a szövetség. "Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy hosszú évek után sikerült visszakerülnünk a temesvári önkormányzatba, és még azt sem tartom kizártnak, hogy ez a két mandátum a tanácson belül is fontos lesz" – jelentette ki végezetül Kelemen Hunor, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy a bánsági kisebbségekkel való választási együttműködés gyümölcsöző volt, meghozta a várt eredményt.
(közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 8.
Mentor – A piros láda kérdéseket, nem válaszokat ad
Codău Annamária Excellentia-díjas bölcsésszel beszélgettünk
Nehezen állt kötélnek, azaz interjúnak – különösebben nem szereti a reflektorfényt. Pedig ezt nemigen lehet elkerülni, ha az ember lánya Excellentia-díjat kap. Interjú helyett szívesebben lapozgatja Cs. Gyimesi Évát, az angol nyelvű esszékötetet, esetleg Brassai Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapját kutatja. A Mentor legfiatalabb interjúalanya emellett nagyon segítőkész, jegyzetei sokunkat megmentettek már, amit ezúton is köszönünk.
– Beköszöntött a nyár és ezzel egy időben a várva várt szesszió is, jogos a kérdés: hogy vagy?
– A májussal együtt minden egyszerre kezd az egyetemista ember fejére zúdulni, és ez így tart június–júliusban is. Elég nehéz a tanulásra, kutatásra, vizsgákra összpontosítani a mindenféle rendezvények mellett. Szóval ilyenkor még nehezebb megválaszolni ezt a kérdést, de mondjuk azt, hogy jól vagyok. Vagyis gondolom, hogy a pörgésállapot jó.
– Mi szerettél volna lenni kicsi korodban?
– Körülbelül minden egyszerre. Nem volt soha tartós elképzelésem, volt, amikor óvó néni, volt, amikor fodrász, cégvezető, építészmérnök stb. Az ideális mesterségnek az építészmérnökit gondoltam valamikor 8–9. osztályban, ez a művészet és reáltudományok elegáns ötvözete, de aztán hamar lemondtam– Hogy lett ebből Bölcsészettudományi Kar?
– Így alakult, erre nem tudok inspiratív vagy céltudatos választ adni. Matek–infó intenzív angol osztályban végeztem a középiskolát, mégis főleg irodalommal kapcsolatos versenyekre jártam. Aztán a „döntés” részben azt mérlegelve született, hogy mi okoz örömet a mindennapokban, mi az, amihez valamelyest értek.
Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom
– Annak idején a magyar szak felvételi szórólapján szerepelt a mágikus, minden kérdésre választ adó piros láda. Megérte válaszokat keresni a piros ládánál?
– Ahhoz képest, hogy a piros láda csak egy pirosra festett nagy faláda az órarendnél, fontos szerepet játszik a magyar szakos bölcsészek életében: találkozóhely, ahol órák vagy vizsgák előtt/után beszélgetünk. De igazából azt hiszem, hogy a piros láda épphogy nem válaszokat ad, hanem még több kérdést generál. És ez azért jó, mert nem engedi, hogy abbahagyjuk a gondolkodást, hogy belenyugodjunk valamilyen végleges érvényesség illúziójába.
– Mi a szerepe az irodalomnak a mai fiatalok életében?
– Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom, s nem csak azokat, akiknek valamilyen módon a szakmájukat jelenti. Hogy mi az irodalom szerepe, az szerintem mindenki esetében más: a fikcióba meneküléstől kezdve az ismeretszerzési vágyig, a saját világ határainak kitágítási igényétől az empátia „gyakorlásának” lehetőségéig nagyon sok minden van, ami miatt valaki számára fontos lehet az olvasás. A mai fiatalokkal is így van ez, csak az irodalom mellett sokkal hozzáférhetőbbé váltak más médiumok is, amelyek szintén a fikció iránti igényünkre válaszolnak (film, számítógépes játékok stb.), ezért a figyelmünk is jobban megoszlik, és átalakulnak az olvasási szokásaink.
– A szakdolgozatodat, amellyel nemrég az ETDK-n II. helyezést értél el, az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokról (Cikkeit magyar, angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven közlő irodalomtudományi folyóirat, Kolozsváron szerkesztette Meltzl Hugó és Brassai Sámuel – szerk. megj.) írtad. Miért esett erre a választásod? Mennyiben segítette a munkádat a témavezetőd, T. Szabó Levente? Melyek voltak a kutatás legfőbb eredményei?
– Több szempontból is úgy éreztem/gondoltam, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokkal (ÖIL) érdemes lesz nekem is foglalkozni. Egyrészt – és talán ez a legfontosabb szempont – személyes indíttatás vagy mondhatni szimpátia keltette fel az érdeklődésemet: bikulturális egyénként nagyon érdekelt az, hogy a különböző nyelveket és kultúrákat hogyan lehet összehangolni, és amikor másodéven irodalomtörténetből T. Szabó Levente bemutatta nekünk az ÖIL-t, úgy tűnt, hogy ez a többnyelvű, 19. századi kolozsvári folyóirat is ilyesmit próbált megvalósítani.
Másrészt nagyon sok kiaknázatlan része van ennek a lapnak az anyagát és történetét tekintve, ráadásul nemzetközileg nagy érdeklődést mutatnak iránta a kutatók, hisz az összehasonlító irodalomtudomány intézményesülésének kezdeteit erre vezetik vissza. Ezért úgy gondoltam, hogy akár új eredményekre is lehetne jutni, ha közelebbről vizsgálódunk.
A kezdeti bizonytalanabb ötleteimmel felkerestem T. Szabó Leventét, aki már hosszabb ideje foglalkozik az ÖIL-lel, ő lett a szakdolgozatom témavezetője. Nagyon sokat segített abban, hogy tágasabb kontextusban is átláthassam a vizsgált korpuszt, de közben elkerüljem az általánosítás csapdáját.
Kutatásomat a folyóirat angolszász anyagára és kapcsolataira alapoztam, s úgy tűnik, hogy elég érdekes folyamatokat sikerült megragadni, például kirajzolódik az, hogy míg a magyarok számára a lap nem volt eléggé „magyar”, az angolok figyelmét talán épp a „magyarsága” ragadta meg. Ilyen eltérő elvárások között kellett sokat egyensúlyozniuk a szerkesztőknek, s ebből látszik, hogy milyen gyakorlati nehézségei vannak a kultúrák közötti párbeszédeknek.
Talán a legfontosabb színtér, ahol ezek az eredmények „letesztelődnek”, a július végi, Bécsben sorra kerülő nemzetközi komparatisztikai kongresszus lesz (World Congress of the International Comparative Literature Association).
Nincs titkos receptem
– Nemrég te lettél a Bölcsészettudományi Kar első magyar szakos diákja aki Excellentia-díjban részesült.
– Természetesen nagy megtiszteltetés ez a díj, meg tud erősíteni abban, hogy van értelme az ember sokéves munkájának, még akkor is, ha nem kívánja azt olyan látványosan végezni. Ez olyan díj, amelyet részben a szakmai önéletrajz elbírálása, részben a közösség szavazatai alapján ítélnek oda. Szóval örvendtem, persze, amikor átadták, de mégis az eredményhirdetés előtti időszaknak örvendtem a legjobban, mert akkor nagyon sokan, család, barátok, kollégák, régi és jelenlegi tanárok kezdtek el igen lelkesedni és biztatni, és ezért (is) nagyon hálás vagyok nekik.
– Jövőre befejezed a mesterképzést. Tudod már a disszertációd témáját? Mi az a kutatási terület, amivel a jövőben szívesen foglalkoznál?
– Most tartok ott, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok angolszász anyagáról végzett kutatásomat lezáromféle, és nekifogok valami újnak. Ez az új irány még nem körvonalazódott, megint az a baj, hogy túl sok dolog érdekelne, de továbbra is főleg az összehasonlító irodalomtudomány területén maradnék.
– Mit olvasol éppen?
– Mivel szesszió van, elsősorban a kötelezőket, pillanatnyilag Cs. Gyimesi Éva Gyöngy és homok című kötetét. Ezzel párhuzamosan pedig mindig szokott lenni „pihenésképp” valami nem kötelező, amit elő-előveszek, mostanában ez Susan Sontag Against Interpretation and Other Essays című könyve.
– Hogyan van időd mindenre: tanulni, idejében megírni a dolgozatokat, olvasni, írni a Helikonnak, Korunknak, a szemnek, bulizni, kulturális programokra járni stb.?
– Mindenki azt hiszi, hogy van valamilyen titkos receptem, pedig nincs. Időm sincs, senkinek nincs arra, hogy mindent beleszuszakoljon, amit szeretne és amit kell. Azt hiszem, megtanultam a lemondást az egyensúly megtartása érdekében.
Játszunk!
1. Azért várom a nyarat, mert nyáron meg lehet mindent tenni, amit év közben az iskola/egyetem miatt nem.
2. Kolozsvárban a legjobb dolog a sok pereces.
3. Olvasni jó, mert: csak azt tudom, hogy nekem miért jó olvasni, és szűkszavúságom ellenére hatalmas esszé kerekedne belőle.
4. A könyv, amit mindenki el kellene olvasson: George Orwell,1984.
5. Irodalom vagy nyelvészet? IRODALOM.
6. Klasszikus vagy kortárs? Mindkettő.
7. A slampoetry mindig meg tud lepni.
8. A Harry Potter titkos kedvenc.
9. A szesszióban a legrosszabb a kísértés, hogy bármi mással foglalkozzak a tanuláson kívül.
10. Ha megválaszthatnám, melyik korban éljek, a jelenben maradnék.
Codău Annamária
• 1993. január 12-én született Marosvásárhelyen
• 2012–2015 között a BBTE Bölcsészettudományi Kar magyar–angol szakos hallgatója
• 2015-től mesterképzős hallgató magyar szakon
• rendszerint publikál a Helikon, Korunk folyóiratokban, a szemportálon
• 2016-ban II. helyezést ért el az ETDK-n Hányféle világirodalom? Az első nemzetközi komparatisztikai szaklap angolszász anyaga a magyar irodalom érdeke és az angliai perspektíva között című dolgozatával
• 2016-ban megkapta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Excellentia-díját
Tempfli Zófia
Szabadság (Kolozsvár)
Codău Annamária Excellentia-díjas bölcsésszel beszélgettünk
Nehezen állt kötélnek, azaz interjúnak – különösebben nem szereti a reflektorfényt. Pedig ezt nemigen lehet elkerülni, ha az ember lánya Excellentia-díjat kap. Interjú helyett szívesebben lapozgatja Cs. Gyimesi Évát, az angol nyelvű esszékötetet, esetleg Brassai Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapját kutatja. A Mentor legfiatalabb interjúalanya emellett nagyon segítőkész, jegyzetei sokunkat megmentettek már, amit ezúton is köszönünk.
– Beköszöntött a nyár és ezzel egy időben a várva várt szesszió is, jogos a kérdés: hogy vagy?
– A májussal együtt minden egyszerre kezd az egyetemista ember fejére zúdulni, és ez így tart június–júliusban is. Elég nehéz a tanulásra, kutatásra, vizsgákra összpontosítani a mindenféle rendezvények mellett. Szóval ilyenkor még nehezebb megválaszolni ezt a kérdést, de mondjuk azt, hogy jól vagyok. Vagyis gondolom, hogy a pörgésállapot jó.
– Mi szerettél volna lenni kicsi korodban?
– Körülbelül minden egyszerre. Nem volt soha tartós elképzelésem, volt, amikor óvó néni, volt, amikor fodrász, cégvezető, építészmérnök stb. Az ideális mesterségnek az építészmérnökit gondoltam valamikor 8–9. osztályban, ez a művészet és reáltudományok elegáns ötvözete, de aztán hamar lemondtam– Hogy lett ebből Bölcsészettudományi Kar?
– Így alakult, erre nem tudok inspiratív vagy céltudatos választ adni. Matek–infó intenzív angol osztályban végeztem a középiskolát, mégis főleg irodalommal kapcsolatos versenyekre jártam. Aztán a „döntés” részben azt mérlegelve született, hogy mi okoz örömet a mindennapokban, mi az, amihez valamelyest értek.
Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom
– Annak idején a magyar szak felvételi szórólapján szerepelt a mágikus, minden kérdésre választ adó piros láda. Megérte válaszokat keresni a piros ládánál?
– Ahhoz képest, hogy a piros láda csak egy pirosra festett nagy faláda az órarendnél, fontos szerepet játszik a magyar szakos bölcsészek életében: találkozóhely, ahol órák vagy vizsgák előtt/után beszélgetünk. De igazából azt hiszem, hogy a piros láda épphogy nem válaszokat ad, hanem még több kérdést generál. És ez azért jó, mert nem engedi, hogy abbahagyjuk a gondolkodást, hogy belenyugodjunk valamilyen végleges érvényesség illúziójába.
– Mi a szerepe az irodalomnak a mai fiatalok életében?
– Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom, s nem csak azokat, akiknek valamilyen módon a szakmájukat jelenti. Hogy mi az irodalom szerepe, az szerintem mindenki esetében más: a fikcióba meneküléstől kezdve az ismeretszerzési vágyig, a saját világ határainak kitágítási igényétől az empátia „gyakorlásának” lehetőségéig nagyon sok minden van, ami miatt valaki számára fontos lehet az olvasás. A mai fiatalokkal is így van ez, csak az irodalom mellett sokkal hozzáférhetőbbé váltak más médiumok is, amelyek szintén a fikció iránti igényünkre válaszolnak (film, számítógépes játékok stb.), ezért a figyelmünk is jobban megoszlik, és átalakulnak az olvasási szokásaink.
– A szakdolgozatodat, amellyel nemrég az ETDK-n II. helyezést értél el, az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokról (Cikkeit magyar, angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven közlő irodalomtudományi folyóirat, Kolozsváron szerkesztette Meltzl Hugó és Brassai Sámuel – szerk. megj.) írtad. Miért esett erre a választásod? Mennyiben segítette a munkádat a témavezetőd, T. Szabó Levente? Melyek voltak a kutatás legfőbb eredményei?
– Több szempontból is úgy éreztem/gondoltam, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokkal (ÖIL) érdemes lesz nekem is foglalkozni. Egyrészt – és talán ez a legfontosabb szempont – személyes indíttatás vagy mondhatni szimpátia keltette fel az érdeklődésemet: bikulturális egyénként nagyon érdekelt az, hogy a különböző nyelveket és kultúrákat hogyan lehet összehangolni, és amikor másodéven irodalomtörténetből T. Szabó Levente bemutatta nekünk az ÖIL-t, úgy tűnt, hogy ez a többnyelvű, 19. századi kolozsvári folyóirat is ilyesmit próbált megvalósítani.
Másrészt nagyon sok kiaknázatlan része van ennek a lapnak az anyagát és történetét tekintve, ráadásul nemzetközileg nagy érdeklődést mutatnak iránta a kutatók, hisz az összehasonlító irodalomtudomány intézményesülésének kezdeteit erre vezetik vissza. Ezért úgy gondoltam, hogy akár új eredményekre is lehetne jutni, ha közelebbről vizsgálódunk.
A kezdeti bizonytalanabb ötleteimmel felkerestem T. Szabó Leventét, aki már hosszabb ideje foglalkozik az ÖIL-lel, ő lett a szakdolgozatom témavezetője. Nagyon sokat segített abban, hogy tágasabb kontextusban is átláthassam a vizsgált korpuszt, de közben elkerüljem az általánosítás csapdáját.
Kutatásomat a folyóirat angolszász anyagára és kapcsolataira alapoztam, s úgy tűnik, hogy elég érdekes folyamatokat sikerült megragadni, például kirajzolódik az, hogy míg a magyarok számára a lap nem volt eléggé „magyar”, az angolok figyelmét talán épp a „magyarsága” ragadta meg. Ilyen eltérő elvárások között kellett sokat egyensúlyozniuk a szerkesztőknek, s ebből látszik, hogy milyen gyakorlati nehézségei vannak a kultúrák közötti párbeszédeknek.
Talán a legfontosabb színtér, ahol ezek az eredmények „letesztelődnek”, a július végi, Bécsben sorra kerülő nemzetközi komparatisztikai kongresszus lesz (World Congress of the International Comparative Literature Association).
Nincs titkos receptem
– Nemrég te lettél a Bölcsészettudományi Kar első magyar szakos diákja aki Excellentia-díjban részesült.
– Természetesen nagy megtiszteltetés ez a díj, meg tud erősíteni abban, hogy van értelme az ember sokéves munkájának, még akkor is, ha nem kívánja azt olyan látványosan végezni. Ez olyan díj, amelyet részben a szakmai önéletrajz elbírálása, részben a közösség szavazatai alapján ítélnek oda. Szóval örvendtem, persze, amikor átadták, de mégis az eredményhirdetés előtti időszaknak örvendtem a legjobban, mert akkor nagyon sokan, család, barátok, kollégák, régi és jelenlegi tanárok kezdtek el igen lelkesedni és biztatni, és ezért (is) nagyon hálás vagyok nekik.
– Jövőre befejezed a mesterképzést. Tudod már a disszertációd témáját? Mi az a kutatási terület, amivel a jövőben szívesen foglalkoznál?
– Most tartok ott, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok angolszász anyagáról végzett kutatásomat lezáromféle, és nekifogok valami újnak. Ez az új irány még nem körvonalazódott, megint az a baj, hogy túl sok dolog érdekelne, de továbbra is főleg az összehasonlító irodalomtudomány területén maradnék.
– Mit olvasol éppen?
– Mivel szesszió van, elsősorban a kötelezőket, pillanatnyilag Cs. Gyimesi Éva Gyöngy és homok című kötetét. Ezzel párhuzamosan pedig mindig szokott lenni „pihenésképp” valami nem kötelező, amit elő-előveszek, mostanában ez Susan Sontag Against Interpretation and Other Essays című könyve.
– Hogyan van időd mindenre: tanulni, idejében megírni a dolgozatokat, olvasni, írni a Helikonnak, Korunknak, a szemnek, bulizni, kulturális programokra járni stb.?
– Mindenki azt hiszi, hogy van valamilyen titkos receptem, pedig nincs. Időm sincs, senkinek nincs arra, hogy mindent beleszuszakoljon, amit szeretne és amit kell. Azt hiszem, megtanultam a lemondást az egyensúly megtartása érdekében.
Játszunk!
1. Azért várom a nyarat, mert nyáron meg lehet mindent tenni, amit év közben az iskola/egyetem miatt nem.
2. Kolozsvárban a legjobb dolog a sok pereces.
3. Olvasni jó, mert: csak azt tudom, hogy nekem miért jó olvasni, és szűkszavúságom ellenére hatalmas esszé kerekedne belőle.
4. A könyv, amit mindenki el kellene olvasson: George Orwell,1984.
5. Irodalom vagy nyelvészet? IRODALOM.
6. Klasszikus vagy kortárs? Mindkettő.
7. A slampoetry mindig meg tud lepni.
8. A Harry Potter titkos kedvenc.
9. A szesszióban a legrosszabb a kísértés, hogy bármi mással foglalkozzak a tanuláson kívül.
10. Ha megválaszthatnám, melyik korban éljek, a jelenben maradnék.
Codău Annamária
• 1993. január 12-én született Marosvásárhelyen
• 2012–2015 között a BBTE Bölcsészettudományi Kar magyar–angol szakos hallgatója
• 2015-től mesterképzős hallgató magyar szakon
• rendszerint publikál a Helikon, Korunk folyóiratokban, a szemportálon
• 2016-ban II. helyezést ért el az ETDK-n Hányféle világirodalom? Az első nemzetközi komparatisztikai szaklap angolszász anyaga a magyar irodalom érdeke és az angliai perspektíva között című dolgozatával
• 2016-ban megkapta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Excellentia-díját
Tempfli Zófia
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 8.
Válaszfalra pecsételt üzenetek
Példamutató magyar győzelmet, megerősödést is elkönyvelhettünk a vasárnapi önkormányzati választásokon – elsősorban ezekből kellene levonni a megfelelő következtetéseket.
A legnagyobb siker kétségkívül Szatmárnémeti polgármesteri tisztségének visszaszerzése: a megyeszékhely lakosságának 37 százalékát kitevő magyarság RMDSZ-es jelöltje a voksok 42 százalékát begyűjtve győzte le a csupán 28,5 százalékot elérő jelenlegi elöljárót. Kereskényi Gábor sikere a kellő mozgósításon és az igaznak bizonyuló általános váltóhangulaton túl annak is köszönhető, hogy a többség jelöltjei valós versenyhelyzetet teremtettek a városban: Dorel Coica mögött két ellenlábas is 10 százalék körül teljesített.
A szatmári példa még inkább megerősíti, hogy egyáltalán nem helyénvaló „végleg elveszettnek" nevezni Marosvásárhelyt, ahol a közös magyar jelölt példátlan módon szorongatta meg a regnáló polgármestert. Egyértelmű: „felsőbbrendű" román nemzetpolitikai érdekek is közrejátszottak abban, hogy Dorin Floreának eddig nem akadt neves, jól felépített román kihívója, ám ez sem tarthat örökké – többek között az RMDSZ új tanácsosainak a feladata, felelőssége is, hogy a következő négy évben lefegyverezzék a korrupciós ügyei miatt már „kikezdett" Florea feszültséggerjesztő apparátusát. Az első, elengedhetetlen lépés pedig az lenne, hogy a szövetség frakciója ne lépjen koalícióra a régóta ellenséges polgármester liberális színeket képviselő kebelbarátaival.
Az egyre elszomorítóbb demográfiai mutatók ellenére nemcsak Szatmárnémetiben szerzett vissza fontos tisztséget a magyarság. Temesváron négy év kihagyás után – szerb, bolgár és ukrán „segédlettel" – ismét lesz magyar képviselet a helyi önkormányzatban, Kolozsváron pedig az eddigiekhez képest több magyar tanácsos dolgozhat a helyi és a megyei testületben is. A kincses városban – az egyházak által felkért Gergely Balázs bevetésével a tulipános listán – az összefogás illúziója is elég volt ahhoz, hogy négyről ötre nőjön a képviselők száma. És minden bizonnyal a hatodik hely is meglett volna, ha létrejön a választási együttműködés az RMDSZ és a közös lista ötödik helyét kérő, ám végül elutasított, emiatt pedig külön induló EMNP között. A megyei tanácsban két pluszhelyet nyert az MPP képviselőjét is felvonultató szövetség – mindez arra bizonyíték, hogy jó húzásokkal a tömbmagyar vidékeken kívül is erősödhet a képviselet.
A Székelyföldön tanulságos meglepetésgyőzelmet aratott az MPP és az EMNP közös udvarhelyi jelöltje az RMDSZ-es belharcokban egymást kioltó vetélytársak felett. Az eredmény óva inti a messze legerősebb érdekvédelmi szervezetet: lehet akkorát hibázni, hogy meginogjanak a még inkább bebetonozott trón lábai. Ugyanakkor az erdélyi eredmények láttán az ellenzéknek el kell ismernie, hogy egyedül képtelen valós áttörést elérni, hiszen politikai képviseletünk újfent megmérettetett, és a súlycsoportok nem változtak. Ahogy az sem, hogy főleg a tömbvidékeken kívül élő magyarság helyi érdekei mindenfajta pártpolitikánál fontosabbak. Talán négy év múlva minden érintett településen megértik.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Példamutató magyar győzelmet, megerősödést is elkönyvelhettünk a vasárnapi önkormányzati választásokon – elsősorban ezekből kellene levonni a megfelelő következtetéseket.
A legnagyobb siker kétségkívül Szatmárnémeti polgármesteri tisztségének visszaszerzése: a megyeszékhely lakosságának 37 százalékát kitevő magyarság RMDSZ-es jelöltje a voksok 42 százalékát begyűjtve győzte le a csupán 28,5 százalékot elérő jelenlegi elöljárót. Kereskényi Gábor sikere a kellő mozgósításon és az igaznak bizonyuló általános váltóhangulaton túl annak is köszönhető, hogy a többség jelöltjei valós versenyhelyzetet teremtettek a városban: Dorel Coica mögött két ellenlábas is 10 százalék körül teljesített.
A szatmári példa még inkább megerősíti, hogy egyáltalán nem helyénvaló „végleg elveszettnek" nevezni Marosvásárhelyt, ahol a közös magyar jelölt példátlan módon szorongatta meg a regnáló polgármestert. Egyértelmű: „felsőbbrendű" román nemzetpolitikai érdekek is közrejátszottak abban, hogy Dorin Floreának eddig nem akadt neves, jól felépített román kihívója, ám ez sem tarthat örökké – többek között az RMDSZ új tanácsosainak a feladata, felelőssége is, hogy a következő négy évben lefegyverezzék a korrupciós ügyei miatt már „kikezdett" Florea feszültséggerjesztő apparátusát. Az első, elengedhetetlen lépés pedig az lenne, hogy a szövetség frakciója ne lépjen koalícióra a régóta ellenséges polgármester liberális színeket képviselő kebelbarátaival.
Az egyre elszomorítóbb demográfiai mutatók ellenére nemcsak Szatmárnémetiben szerzett vissza fontos tisztséget a magyarság. Temesváron négy év kihagyás után – szerb, bolgár és ukrán „segédlettel" – ismét lesz magyar képviselet a helyi önkormányzatban, Kolozsváron pedig az eddigiekhez képest több magyar tanácsos dolgozhat a helyi és a megyei testületben is. A kincses városban – az egyházak által felkért Gergely Balázs bevetésével a tulipános listán – az összefogás illúziója is elég volt ahhoz, hogy négyről ötre nőjön a képviselők száma. És minden bizonnyal a hatodik hely is meglett volna, ha létrejön a választási együttműködés az RMDSZ és a közös lista ötödik helyét kérő, ám végül elutasított, emiatt pedig külön induló EMNP között. A megyei tanácsban két pluszhelyet nyert az MPP képviselőjét is felvonultató szövetség – mindez arra bizonyíték, hogy jó húzásokkal a tömbmagyar vidékeken kívül is erősödhet a képviselet.
A Székelyföldön tanulságos meglepetésgyőzelmet aratott az MPP és az EMNP közös udvarhelyi jelöltje az RMDSZ-es belharcokban egymást kioltó vetélytársak felett. Az eredmény óva inti a messze legerősebb érdekvédelmi szervezetet: lehet akkorát hibázni, hogy meginogjanak a még inkább bebetonozott trón lábai. Ugyanakkor az erdélyi eredmények láttán az ellenzéknek el kell ismernie, hogy egyedül képtelen valós áttörést elérni, hiszen politikai képviseletünk újfent megmérettetett, és a súlycsoportok nem változtak. Ahogy az sem, hogy főleg a tömbvidékeken kívül élő magyarság helyi érdekei mindenfajta pártpolitikánál fontosabbak. Talán négy év múlva minden érintett településen megértik.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 8.
Ott veszített sok szavazatot az RMDSZ, ahol nem is volt magyar–magyar verseny
Míg az RMDSZ országos vezetői közül néhányan egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a vasárnapi eredményeket, kiértékelőjében Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke az árnyoldalakra is rávilágított.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben vesztődött el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt is egy jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Egy olyant, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai.
Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondok vannak, illetve sérült a belső demokrácia. Szintén hiányérzetként jegyezte meg, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosokét pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nem csak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és az MPP közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Míg az RMDSZ országos vezetői közül néhányan egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a vasárnapi eredményeket, kiértékelőjében Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke az árnyoldalakra is rávilágított.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben vesztődött el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt is egy jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Egy olyant, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai.
Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondok vannak, illetve sérült a belső demokrácia. Szintén hiányérzetként jegyezte meg, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosokét pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nem csak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és az MPP közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. június 8.
Magyar színisek találkozója Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ad otthont a héten zajló Kárpát-medencei magyar színisek találkozójának. A marosvásárhelyi mellett a kolozsvári, a budapesti és az újvidéki egyetem tanárai és diákjai vesznek részt a rendezvényen, a különböző pedagógiai gyakorlatok módszereinek elsajátítása, szakmai eszmecsere és kapcsolatépítés céljából.
A projekt ötlete Gáspárik Attilától származik, azt gondolták és fejlesztették tovább a szervezők, illetve terjesztették ki a Kárpát-medencére, hogy a különböző egyetemeken tanuló diákok, illetve tanító pedagógusok megismerhessék egymást, egymás munkamódszerét – számolt be a kezdeményezés lényegéről Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti karának dékánja.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színművészeti tagozatáról Palocsay Kata tanár vesz részt a workshopon tizenegy elsőéves hallgatóval, a Budapesti Film- és Színművészeti Egyetemet Forgács Péter képviseli tíz tanítványával, az Újvidéki Művészeti Akadémiáról nyolc diákkal Balázs Áron és László Sándor érkezett, míg a házigazdák közül Gáspárik Attila a tanítványaival. A cél egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű színházi gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok.
Ahogy Balási András dékán elmondta, 1996–97-ben a budapesti egyetemmel közösen már szerveztek egy hasonló workshopot Marosvásárhelyen, illetve egy stúdiófesztivált, amelyen a kaposvári egyetem képviseltette magát. A 90-es évek elején is volt egy hasonló, stúdiószínházak fesztiválja, amelyen Benedek Miklós vett részt az osztályával Budapestről. E mostaninak Gál Attila Csaba az ötletgazdája, aki bízik abban, hogy folytatása is lesz.
Míg 1989 előtt Európában két helyen, Budapesten és Marosvásárhelyen képeztek magyar nyelvű színészeket, mostanra sokat változott a színészképzés palettája – vázolta Gáspárik Attila a ma jellemző állapotokat: az ő csoportjában nincsenek marosvásárhelyi hallgatók, az újvidéki oktató budapesti, kolozsvári és marosvásárhelyi diákokat képez, Budapesten pedig szintén hasonló a helyzet, sokfelől érkeztek a színészpalánták. Az is különbözik, hogy hol milyen hosszú a képzés ideje: Budapesten öt év, Újvidéken négy plusz egy, Romániában három plusz két év.
Az egyhetes projekt meseszerűen jött létre – ismertette Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke. A hallgatói önkormányzat kitalálta és a tanári karhoz fordult, az meg a Studium-Prospero Alapítvány támogatását kérte, amely a Bethlen Gábor Alapítvány segítségét. Az a nemzetpolitikai államtitkársághoz, illetve a magyar miniszterelnökségi hivatalhoz fordult támogatásért. Végül, mint a mesében, ahogy a retket közösen húzták ki a földből, ez is közös erőből születhetett meg.
A végső eredményét a projektnek június 12-én, vasárnap délután 3 órától kezdődően tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ad otthont a héten zajló Kárpát-medencei magyar színisek találkozójának. A marosvásárhelyi mellett a kolozsvári, a budapesti és az újvidéki egyetem tanárai és diákjai vesznek részt a rendezvényen, a különböző pedagógiai gyakorlatok módszereinek elsajátítása, szakmai eszmecsere és kapcsolatépítés céljából.
A projekt ötlete Gáspárik Attilától származik, azt gondolták és fejlesztették tovább a szervezők, illetve terjesztették ki a Kárpát-medencére, hogy a különböző egyetemeken tanuló diákok, illetve tanító pedagógusok megismerhessék egymást, egymás munkamódszerét – számolt be a kezdeményezés lényegéről Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti karának dékánja.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színművészeti tagozatáról Palocsay Kata tanár vesz részt a workshopon tizenegy elsőéves hallgatóval, a Budapesti Film- és Színművészeti Egyetemet Forgács Péter képviseli tíz tanítványával, az Újvidéki Művészeti Akadémiáról nyolc diákkal Balázs Áron és László Sándor érkezett, míg a házigazdák közül Gáspárik Attila a tanítványaival. A cél egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű színházi gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok.
Ahogy Balási András dékán elmondta, 1996–97-ben a budapesti egyetemmel közösen már szerveztek egy hasonló workshopot Marosvásárhelyen, illetve egy stúdiófesztivált, amelyen a kaposvári egyetem képviseltette magát. A 90-es évek elején is volt egy hasonló, stúdiószínházak fesztiválja, amelyen Benedek Miklós vett részt az osztályával Budapestről. E mostaninak Gál Attila Csaba az ötletgazdája, aki bízik abban, hogy folytatása is lesz.
Míg 1989 előtt Európában két helyen, Budapesten és Marosvásárhelyen képeztek magyar nyelvű színészeket, mostanra sokat változott a színészképzés palettája – vázolta Gáspárik Attila a ma jellemző állapotokat: az ő csoportjában nincsenek marosvásárhelyi hallgatók, az újvidéki oktató budapesti, kolozsvári és marosvásárhelyi diákokat képez, Budapesten pedig szintén hasonló a helyzet, sokfelől érkeztek a színészpalánták. Az is különbözik, hogy hol milyen hosszú a képzés ideje: Budapesten öt év, Újvidéken négy plusz egy, Romániában három plusz két év.
Az egyhetes projekt meseszerűen jött létre – ismertette Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke. A hallgatói önkormányzat kitalálta és a tanári karhoz fordult, az meg a Studium-Prospero Alapítvány támogatását kérte, amely a Bethlen Gábor Alapítvány segítségét. Az a nemzetpolitikai államtitkársághoz, illetve a magyar miniszterelnökségi hivatalhoz fordult támogatásért. Végül, mint a mesében, ahogy a retket közösen húzták ki a földből, ez is közös erőből születhetett meg.
A végső eredményét a projektnek június 12-én, vasárnap délután 3 órától kezdődően tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
2016. június 8.
Fogy a magyar, fogynak a szavazók
Az erdélyi magyarság katasztrófát előrevetítő eredményt produkált a vasárnapi önkormányzati választásokon, a politikai szereplők mégis önmagukat dicsérik, nyugtatgatják, sőt ünneplik – eget verő a mellébeszélés és a handabandázás. A mindenkori hatalom által dédelgetett „politikai elemzők” szerint azonban minden a papírforma szerint történt, gond egy szál se.
A „győztes” RMDSZ, valamint a két romániai magyar párt négy év alatt összesen 107.394 szavazatot veszített, legalábbis ami a megyei pártlistákra leadott voksokat illeti. Íme, a konkrét számok.
Az RMDSZ megyei listái 81.486 szavazattal kaptak kevesebbet 2016-ban, mint 2012-ben, azaz 16,57 %-kal. Az EMNP 6.061 szavazattal szerzett kevesebbet, a veszteség 13,69 %-os. Az MPP még ennél is gyengébben teljesített: 19.847 szavazattal gyűjtött kevesebbet most, mint négy évvel ezelőtt. Ez több mint ötven százalékos csökkenés.
Ehhez képest az RMDSZ és „elemzői” azt sulykolják, hogy növelte a fölényét a párt az erdélyi magyar politikai versenyben a másik két szereplőhöz képest, mert nekik csak ez tűnik fontosnak. Tény, hogy a magyar lakosság létszáma összességében is egyre jobban csökken Romániában – az öt év múlva esedékes népszámlálás talán már egymillió magyart sem talál itt, a 2011-es cenzuskor még 1,25 millióan voltunk, negyedszázaddal ezelőtt pedig 1,7 millióan –, és a szavazók számának fogyása nyilván ennek is betudható. Ugyanakkor az, hogy a szavazásra jogosultaknak még a fele sem él ezzel a jogával, illetve nem magyar pártokra voksol, az igencsak sokat mondó. Egyszerre jelzi a népesség fogyását, a politikai osztályból való kiábrándulását, a közéleti szerepvállalás elutasítását – összességében a közöny terjedését.
Ehhez mérten ismételten antagonisztikusnak és propagandisztikusnak bizonyult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek a magyar kormány nevében megfogalmazott és széltében-hosszában terjesztett álláspontja, aki úgymond „gratulációját fejezte ki a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.” Orbán Viktor kormányfő kereszténydemokrata helyettese ráadásul külön gratulált az RMDSZ-esek sikeréhez, merthogy „ Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak”. Ez azért kínos, mert egyrészt egyik kisvárosban sem forgott kockán egy pillanatig sem a magyar győzelem, másrészt Székelyföld legnagyobb-legnépesebb városa Marosvásárhely, ott pedig az RMDSZ kudarcot vallott, a másik két párttal karöltve. Ugyanakkor Székelyföld másik két „legnagyobb”’ városában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RMDSZ simán alulmaradt magyar vetélytársaival szemben.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is gratulált a romániai helyhatósági választásokon elindult magyar jelöltek választási sikereihez, de legalább nem próbálta meg részrehajlón dicsérgetni az eddigi támogatóinak egyötödét elveszített RMDSZ-t. Neki azt mondták, hogy „stratégiai fontosságú helyeken erősödött a magyarság önkormányzati jelenléte”, ám csak Szatmárnémetit hozta fel példaként, ahol az erdélyi nagyvárosok közül egyedüliként lesz magyar nemzetiségű polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy az eredmények szerint pártja továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje. Amit viszont annak függvényében érdemes értékelni, hogy az egész régió vezető ereje a Nemzeti Liberális Párt, amely a legtöbb erdélyi nagyvárosban és megyében győzött, bár országos szinten és a népesség egytizede által lakott fővárosban a Szociáldemokrata Párt lett a nyerő.
A román baloldali nacionalizmus és jobboldali nacionalizmus szorításában a romániai magyarság számára egyedül az autonómia jelentheti az életbiztosítást, de ennek eddig nem igazán volt élharcosa „Erdély vezető magyar politikai ereje”, ami különösen aggasztó. Választások ide vagy oda.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk
Az erdélyi magyarság katasztrófát előrevetítő eredményt produkált a vasárnapi önkormányzati választásokon, a politikai szereplők mégis önmagukat dicsérik, nyugtatgatják, sőt ünneplik – eget verő a mellébeszélés és a handabandázás. A mindenkori hatalom által dédelgetett „politikai elemzők” szerint azonban minden a papírforma szerint történt, gond egy szál se.
A „győztes” RMDSZ, valamint a két romániai magyar párt négy év alatt összesen 107.394 szavazatot veszített, legalábbis ami a megyei pártlistákra leadott voksokat illeti. Íme, a konkrét számok.
Az RMDSZ megyei listái 81.486 szavazattal kaptak kevesebbet 2016-ban, mint 2012-ben, azaz 16,57 %-kal. Az EMNP 6.061 szavazattal szerzett kevesebbet, a veszteség 13,69 %-os. Az MPP még ennél is gyengébben teljesített: 19.847 szavazattal gyűjtött kevesebbet most, mint négy évvel ezelőtt. Ez több mint ötven százalékos csökkenés.
Ehhez képest az RMDSZ és „elemzői” azt sulykolják, hogy növelte a fölényét a párt az erdélyi magyar politikai versenyben a másik két szereplőhöz képest, mert nekik csak ez tűnik fontosnak. Tény, hogy a magyar lakosság létszáma összességében is egyre jobban csökken Romániában – az öt év múlva esedékes népszámlálás talán már egymillió magyart sem talál itt, a 2011-es cenzuskor még 1,25 millióan voltunk, negyedszázaddal ezelőtt pedig 1,7 millióan –, és a szavazók számának fogyása nyilván ennek is betudható. Ugyanakkor az, hogy a szavazásra jogosultaknak még a fele sem él ezzel a jogával, illetve nem magyar pártokra voksol, az igencsak sokat mondó. Egyszerre jelzi a népesség fogyását, a politikai osztályból való kiábrándulását, a közéleti szerepvállalás elutasítását – összességében a közöny terjedését.
Ehhez mérten ismételten antagonisztikusnak és propagandisztikusnak bizonyult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek a magyar kormány nevében megfogalmazott és széltében-hosszában terjesztett álláspontja, aki úgymond „gratulációját fejezte ki a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.” Orbán Viktor kormányfő kereszténydemokrata helyettese ráadásul külön gratulált az RMDSZ-esek sikeréhez, merthogy „ Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak”. Ez azért kínos, mert egyrészt egyik kisvárosban sem forgott kockán egy pillanatig sem a magyar győzelem, másrészt Székelyföld legnagyobb-legnépesebb városa Marosvásárhely, ott pedig az RMDSZ kudarcot vallott, a másik két párttal karöltve. Ugyanakkor Székelyföld másik két „legnagyobb”’ városában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RMDSZ simán alulmaradt magyar vetélytársaival szemben.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is gratulált a romániai helyhatósági választásokon elindult magyar jelöltek választási sikereihez, de legalább nem próbálta meg részrehajlón dicsérgetni az eddigi támogatóinak egyötödét elveszített RMDSZ-t. Neki azt mondták, hogy „stratégiai fontosságú helyeken erősödött a magyarság önkormányzati jelenléte”, ám csak Szatmárnémetit hozta fel példaként, ahol az erdélyi nagyvárosok közül egyedüliként lesz magyar nemzetiségű polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy az eredmények szerint pártja továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje. Amit viszont annak függvényében érdemes értékelni, hogy az egész régió vezető ereje a Nemzeti Liberális Párt, amely a legtöbb erdélyi nagyvárosban és megyében győzött, bár országos szinten és a népesség egytizede által lakott fővárosban a Szociáldemokrata Párt lett a nyerő.
A román baloldali nacionalizmus és jobboldali nacionalizmus szorításában a romániai magyarság számára egyedül az autonómia jelentheti az életbiztosítást, de ennek eddig nem igazán volt élharcosa „Erdély vezető magyar politikai ereje”, ami különösen aggasztó. Választások ide vagy oda.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk
2016. június 9.
Választási mérleg az RMDSZ-nél
A szavazatok újraszámolását kérik
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke, Kovács Mihály Levente ügyvezető elnök és Soós Zoltán független polgármesterjelölt tegnap sajtótájékoztatón vonták meg a június 5-i önkormányzati választások mérlegét, értékelték az eredményeket, és felvázolták, hogy mire lehet számítani a következő időszakban.
Brassai Zsombor politikai sikernek nevezte a választást, ugyanakkor hangsúlyozta, komolyan kell venni a választók részéről érkezett figyelmeztető jelzéseket. Szerinte Maros megyében a politikai összefogásnak továbbra sincs alternatívája.
"Politikailag nagy sikert, győzelmet arattunk, de ugyanakkor világos jelzést is kaptunk a választóktól. Mindkét tényezőt alaposan végig kell gondolni" – jelentette ki az újságíróknak Brassai Zsombor. A megyei RMDSZ elnöke sikernek könyvelte el, hogy az 5 százalékos választási küszöböt három politikai szervezet lépte át, az RMDSZ, a PNL és a PSD, ennek megfelelően a 35 mandátumból az RMDSZ-nek 15 jutott, a PNL-nek és a PSD-nek pedig 10-10. Hangsúlyozta, az RMDSZ képviselete két megyei tanácsossal erősödött, az elmúlt 16 év során először fordul elő, hogy sikerül jelentősen javítani a megyei képviseleten. Úgy vélte, a 15-ös létszám kiteljesítette az RMDSZ–MPP-összefogást, lévén, hogy a 15. helyet az MPP képviselője foglalja el, és sajnálatát fejezte ki, hogy az EMNP-vel elakadtak az összefogással kapcsolatos egyeztetések, hiszen ha az EMNP szavazótábora is az összefogás listáját támogatta volna, akkor további mandátummal tudták volna erősíteni képviseletüket a megyei önkormányzatban. "Remélem, hogy a választási eredményeket az EMNP is elemzi, és arra a következtetésre jut, hogy Maros megyében a politikai összefogásnak nincs alternatívája, ezt a választások eredményei egyértelműen bebizonyították" – tette hozzá. Az elnök a marosvásárhelyi helyzetre is kitért, ahol a 23 tagú képviselő-testületben ismét tíz RMDSZ-es képviseli a magyarságot, ellenben véleménye szerint a tanács összetétele olyan politikai helyzetet teremtett, hogy az RMDSZ megkerülhetetlenné vált. Kijelentette, nem a Szabad Emberek Pártja (POL) a mérleg nyelve, a politikai erőtényező a tíz tanácsossal rendelkező RMDSZ. Azok, akik Soós Zoltánra, Dan Mascára és Ionela Ciotlausra szavaztak, egyértelműen a változásra adták a voksukat – hangsúlyozta Brassai Zsombor, elismerve, hogy a választásokon való részvételt tekintve arra az aggasztó következtetésre jutott, hogy "érdektelenség övezi azt a politikát, ami ebben a városban dominál", ennek pedig üzenetértéke van, amit komolyan kell venni. Nyárádszereda, Szováta, Ákosfalva térségében illetve Marosvásárhelyen sok szavazat "tűnt el", ami az RMDSZ számára azt üzeni, hogy a szervezet ezekben a térségekben a politikai válság szakadékának szélére került, mozgósító üzenete nem érte el a választók ingerküszöbét, az RMDSZ-nek itt újra kell gondolnia a képviseleti filozófiáját, egy más politikai megközelítést kell bevezetnie, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljön a választókkal. Beszélt arról, hogy helyenként szervezeti problémák is vannak, ezért a szervezetépítésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni a közeljövőben, hiszen közelegnek a parlamenti választások. "A választópolgárok nem akarnak mást az RMDSZ-en kívül, de kicsit másabb RMDSZ-t, egy valóban újratervezett, újrahangolt RMDSZ-t akarnak, amelyik nyitottan politizál, odafigyel a közvéleményre, és olyan belső demokráciával rendelkező szervezet, amely helyet ad mindenkinek, aki tenni szeretne a közösség érdekében, aki képes megszólítani a fiatalokat" – tette hozzá Brassai Zsombor. A felsorolt adatokból kiderült, hogy megyeszinten a korábbi 421 helyett az elkövetkező négy évben 440 tanácsos képviseli az RMDSZ-t, a szervezet megtartotta a polgármestereinek számát, növelte a megyei képviselők számát.
A választás hitelessége megkérdőjelezhető
Kovács Mihály Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Soós Zoltán kampányigazgatója szerint voltak hiányosságok a kampány során, sok mindent lehetett volna másképp csinálni, de úgy vélte, a kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen, ha nem is sikerült a várost felszabadítani a korrupció alól, sikerült Maros- vásárhelyt és a marosvásárhelyi közösséget kimozdítani a holt-pontról.
"Arra kérem a marosvásárhelyieket, hogy ne veszítsék el a hitüket, mert ez a fiatal csapat csak akkor tud lelkesen dolgozni, ha érzi azt az elvárást, hogy van akiért és amiért dolgozni. Vasárnap közel jártunk ahhoz, hogy történelmet írjunk, 16 éve soha nem voltunk ennyire közel ahhoz, hogy leváltsuk a jelenlegi polgármestert, a jelenlegi városvezetést. A marosvásárhelyiek világosan kifejezték a változás iránti óhajukat. A fiatalokat igenis, érdekli a politika, de szemléletváltásra van szükség a politikában, az RMDSZ-en belül, még jobban nyitnunk kell a fiatal generáció irányába" – jelentette ki, megköszönve a támogatást a marosvásárhelyi szervezet körzeteinek, a tanácsosjelölt-csapatnak azt, hogy támogatták Soós Zoltánt, ugyanakkor a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak a bizalmat, hogy támogatta jelölését, aminek eredménye, hogy a megyei testületben ő a legfiatalabb képviselő.
Fontolgatja, induljon-e az őszi választásokon
Soós Zoltán szintén megköszönte a választóknak, hogy bizalmat szavaztak neki. "Érezhető volt a városban az igény a változásra, a váltásra. A szoros versenyben ugyan nem sikerült legyőzni Dorin Floreát, de a választások után begyűjtött adatok arra utalnak, hogy nem véletlenül. Vádlotti minőségéhez jellemzően számos olyan módszerhez folyamodott, ami befolyásolta a választás eredményét. Részünkről a munka nem áll meg, tovább fogjuk építeni a közösséget, amit nem most, nem a kampányban kezdtünk el, hanem már 3 évvel ezelőtt a Forgataggal elindult a közösségépítés. Következik a 4. Forgatag, ami a jelenlegi polgármesterrel valószínűleg újabb súrlódásokhoz fog vezetni" – tette hozzá. Soós Zoltán kijelentette, összegyűjtötték a bizonyítékokat, és konkrét eset van a csalásra, amikor egy választási körzet elnöke állítólag érvénytelen szavazólapokat pecsételéssel érvénytelenített, és bevallása szerint erre a polgármesteri hivatal egy alkalmazottja utasította, de olyan esetet is jeleztek, hogy elhunyt személyek helyett szavaztak. "Kérni fogjuk a szavazatok újraszámolását. Remélem, a DNA is teszi a dolgát" – jelentette ki Soós Zoltán. Hozzátette: felkérést kapott az RMDSZ- vezetéstől, hogy képviselőként induljon ősszel a parlamenti választásokon, és megfontolja ezt a felkérést. A Népújságnak a választások eredményeinek megóvásával kapcsolatos kérdésére Kovács Mihály Levente közölte, kérték valamennyi szavazat újraszámolását, hiszen a választás hitelessége több okból is megkérdőjelezhető. "Nemcsak a szavazás során volt több rendellenesség, a szavazás előkészítése sem zajlott a törvénynek megfelelően. Újra kellene szervezni a választást, de erre elég kevés esélyt látok az elmúlt évek tapasztalatából ítélve. Azonban bízom az igazságszolgáltatásban, várjuk a Központi Választási Iroda döntését" – jelentette ki a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
A szavazatok újraszámolását kérik
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke, Kovács Mihály Levente ügyvezető elnök és Soós Zoltán független polgármesterjelölt tegnap sajtótájékoztatón vonták meg a június 5-i önkormányzati választások mérlegét, értékelték az eredményeket, és felvázolták, hogy mire lehet számítani a következő időszakban.
Brassai Zsombor politikai sikernek nevezte a választást, ugyanakkor hangsúlyozta, komolyan kell venni a választók részéről érkezett figyelmeztető jelzéseket. Szerinte Maros megyében a politikai összefogásnak továbbra sincs alternatívája.
"Politikailag nagy sikert, győzelmet arattunk, de ugyanakkor világos jelzést is kaptunk a választóktól. Mindkét tényezőt alaposan végig kell gondolni" – jelentette ki az újságíróknak Brassai Zsombor. A megyei RMDSZ elnöke sikernek könyvelte el, hogy az 5 százalékos választási küszöböt három politikai szervezet lépte át, az RMDSZ, a PNL és a PSD, ennek megfelelően a 35 mandátumból az RMDSZ-nek 15 jutott, a PNL-nek és a PSD-nek pedig 10-10. Hangsúlyozta, az RMDSZ képviselete két megyei tanácsossal erősödött, az elmúlt 16 év során először fordul elő, hogy sikerül jelentősen javítani a megyei képviseleten. Úgy vélte, a 15-ös létszám kiteljesítette az RMDSZ–MPP-összefogást, lévén, hogy a 15. helyet az MPP képviselője foglalja el, és sajnálatát fejezte ki, hogy az EMNP-vel elakadtak az összefogással kapcsolatos egyeztetések, hiszen ha az EMNP szavazótábora is az összefogás listáját támogatta volna, akkor további mandátummal tudták volna erősíteni képviseletüket a megyei önkormányzatban. "Remélem, hogy a választási eredményeket az EMNP is elemzi, és arra a következtetésre jut, hogy Maros megyében a politikai összefogásnak nincs alternatívája, ezt a választások eredményei egyértelműen bebizonyították" – tette hozzá. Az elnök a marosvásárhelyi helyzetre is kitért, ahol a 23 tagú képviselő-testületben ismét tíz RMDSZ-es képviseli a magyarságot, ellenben véleménye szerint a tanács összetétele olyan politikai helyzetet teremtett, hogy az RMDSZ megkerülhetetlenné vált. Kijelentette, nem a Szabad Emberek Pártja (POL) a mérleg nyelve, a politikai erőtényező a tíz tanácsossal rendelkező RMDSZ. Azok, akik Soós Zoltánra, Dan Mascára és Ionela Ciotlausra szavaztak, egyértelműen a változásra adták a voksukat – hangsúlyozta Brassai Zsombor, elismerve, hogy a választásokon való részvételt tekintve arra az aggasztó következtetésre jutott, hogy "érdektelenség övezi azt a politikát, ami ebben a városban dominál", ennek pedig üzenetértéke van, amit komolyan kell venni. Nyárádszereda, Szováta, Ákosfalva térségében illetve Marosvásárhelyen sok szavazat "tűnt el", ami az RMDSZ számára azt üzeni, hogy a szervezet ezekben a térségekben a politikai válság szakadékának szélére került, mozgósító üzenete nem érte el a választók ingerküszöbét, az RMDSZ-nek itt újra kell gondolnia a képviseleti filozófiáját, egy más politikai megközelítést kell bevezetnie, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljön a választókkal. Beszélt arról, hogy helyenként szervezeti problémák is vannak, ezért a szervezetépítésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni a közeljövőben, hiszen közelegnek a parlamenti választások. "A választópolgárok nem akarnak mást az RMDSZ-en kívül, de kicsit másabb RMDSZ-t, egy valóban újratervezett, újrahangolt RMDSZ-t akarnak, amelyik nyitottan politizál, odafigyel a közvéleményre, és olyan belső demokráciával rendelkező szervezet, amely helyet ad mindenkinek, aki tenni szeretne a közösség érdekében, aki képes megszólítani a fiatalokat" – tette hozzá Brassai Zsombor. A felsorolt adatokból kiderült, hogy megyeszinten a korábbi 421 helyett az elkövetkező négy évben 440 tanácsos képviseli az RMDSZ-t, a szervezet megtartotta a polgármestereinek számát, növelte a megyei képviselők számát.
A választás hitelessége megkérdőjelezhető
Kovács Mihály Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Soós Zoltán kampányigazgatója szerint voltak hiányosságok a kampány során, sok mindent lehetett volna másképp csinálni, de úgy vélte, a kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen, ha nem is sikerült a várost felszabadítani a korrupció alól, sikerült Maros- vásárhelyt és a marosvásárhelyi közösséget kimozdítani a holt-pontról.
"Arra kérem a marosvásárhelyieket, hogy ne veszítsék el a hitüket, mert ez a fiatal csapat csak akkor tud lelkesen dolgozni, ha érzi azt az elvárást, hogy van akiért és amiért dolgozni. Vasárnap közel jártunk ahhoz, hogy történelmet írjunk, 16 éve soha nem voltunk ennyire közel ahhoz, hogy leváltsuk a jelenlegi polgármestert, a jelenlegi városvezetést. A marosvásárhelyiek világosan kifejezték a változás iránti óhajukat. A fiatalokat igenis, érdekli a politika, de szemléletváltásra van szükség a politikában, az RMDSZ-en belül, még jobban nyitnunk kell a fiatal generáció irányába" – jelentette ki, megköszönve a támogatást a marosvásárhelyi szervezet körzeteinek, a tanácsosjelölt-csapatnak azt, hogy támogatták Soós Zoltánt, ugyanakkor a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak a bizalmat, hogy támogatta jelölését, aminek eredménye, hogy a megyei testületben ő a legfiatalabb képviselő.
Fontolgatja, induljon-e az őszi választásokon
Soós Zoltán szintén megköszönte a választóknak, hogy bizalmat szavaztak neki. "Érezhető volt a városban az igény a változásra, a váltásra. A szoros versenyben ugyan nem sikerült legyőzni Dorin Floreát, de a választások után begyűjtött adatok arra utalnak, hogy nem véletlenül. Vádlotti minőségéhez jellemzően számos olyan módszerhez folyamodott, ami befolyásolta a választás eredményét. Részünkről a munka nem áll meg, tovább fogjuk építeni a közösséget, amit nem most, nem a kampányban kezdtünk el, hanem már 3 évvel ezelőtt a Forgataggal elindult a közösségépítés. Következik a 4. Forgatag, ami a jelenlegi polgármesterrel valószínűleg újabb súrlódásokhoz fog vezetni" – tette hozzá. Soós Zoltán kijelentette, összegyűjtötték a bizonyítékokat, és konkrét eset van a csalásra, amikor egy választási körzet elnöke állítólag érvénytelen szavazólapokat pecsételéssel érvénytelenített, és bevallása szerint erre a polgármesteri hivatal egy alkalmazottja utasította, de olyan esetet is jeleztek, hogy elhunyt személyek helyett szavaztak. "Kérni fogjuk a szavazatok újraszámolását. Remélem, a DNA is teszi a dolgát" – jelentette ki Soós Zoltán. Hozzátette: felkérést kapott az RMDSZ- vezetéstől, hogy képviselőként induljon ősszel a parlamenti választásokon, és megfontolja ezt a felkérést. A Népújságnak a választások eredményeinek megóvásával kapcsolatos kérdésére Kovács Mihály Levente közölte, kérték valamennyi szavazat újraszámolását, hiszen a választás hitelessége több okból is megkérdőjelezhető. "Nemcsak a szavazás során volt több rendellenesség, a szavazás előkészítése sem zajlott a törvénynek megfelelően. Újra kellene szervezni a választást, de erre elég kevés esélyt látok az elmúlt évek tapasztalatából ítélve. Azonban bízom az igazságszolgáltatásban, várjuk a Központi Választási Iroda döntését" – jelentette ki a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 9.
MASZIDI Vásárhelyen
Volt egy régi ötlet, ami nemrégiben beteljesedett. Volt egy jó terve az egyik hallgatónak, ami az egyetem vezetőségénél és tanári karánál megértésre lelt. Volt egy alapítvány, amely ezt támogatta. És lett egy olyan találkozó, amely ritkaságszámba megy a honi és a külföldi színházi életben egyaránt.
A MASZIDI-ről, avagy magyar színházi diáktalálkozóról van szó, amely június hatodika és tizenkettedike között zajlik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A dolog lényege, hogy Gaál Attila Csaba hallgató ötlete nyomán meghívták a magyarországi és határain túli színművészeti egyetemek tanárait és diákjait egy egy hétig tartó, közös alkotómunkára – a részt vevő tanárok számukra idegen hallgatók alkotta csoportokat irányítanak, a projekt célja pedig egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok. Az egyhetes munka során van elméleti képzés, gyakorlati munka, a hét végén pedig különböző produkciók formájában bemutatásra kerül az elsajátított mesterségbeli tudás. Mindezzel kapcsolatosan szerda délben tartottak sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában, ahol Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja üdvözölte a megjelenteket, közöttük a budapesti, újvidéki, Kolozsvári színművészeti egyetemen tanító vendégtanárokat és az ötletgazdákat.
– A rendezvény a Gaál Attila Csaba ötlete és Gáspárik Attila régi tervének kiterjesztése. Amikor új szakokat indítottunk, ő mondta, hogy azok a diákok, akik nálunk végeznek, generációként mennek tovább, olyanokként, akik ismerik egymást és együtt dolgoztak, tudják, hogy kihez forduljanak, ha például egy számukra megfelelő rendezőre, díszlettervezőre lesz szükségük. Arra gondoltunk, hogy ugyanez történik a Kárpát- medencében is: ha a hallgatóink a többi, hasonló profilú egyetem diákjaival együtt dolgozhatnának, tudnák, hogy kiket hívjanak előadásaikhoz a későbbiekben. Ezért karoltuk fel a Gaál Attila Csaba ötletét. A találkozón részt vevő tanárok: Kalocsai Kata Kolozsvárról, Forgách Péter Budapestről, Balázs Áron és László Sándor Újvidékről, valamint Gáspárik Attila Marosvásárhelyről.
Balási András rektorhelyettes hozzátette: – Ennek voltak előzményei, ’96–’97-ben a budapesti egyetemmel közösen szerveztünk egy workshopot, illetve két stúdiófesztivált. A mostani találkozót a Bethlen Gábor Alapon keresztül jelentős összeggel támogatta a Studium–Prospero Alapítvány, köszönjük nekik.
– 1989 előtt magyar nyelvű színészképzés Európában két helyen volt: Budapesten és Marosvásárhelyen – mondta Gáspárik Attila. – Ha egy magyar színjátszás van, és ez helytől független, akkor mi lenne, ha a képzésben is gondolatokat cserélnénk egymással? Ha azokat az ingereket, amelyek pluszban érintenek minket a román vagy szerb színjátszásból, kicserélnénk egymás között? Akár tanárcserékben is gondolkodhatunk. Nem vagyunk egymásnak rossz értelemben vett konkurensei, csak egyeztetési problémáink vannak, nagyok a távolságok. Magyarországon osztatlan színészképzés zajlik öt éven át, Újvidéken 4+1 év a képzés, itthon 3+2. És elvileg ugyanazt tanítjuk. Arra is jó ez a találkozás, hogy megbeszéljük a különbségeket. Nagyon heterogén a hallgatói csoportok összetétele, vannak bennük első- és harmadévesek például. Én improvizációval és történetépítéssel foglalkozom velük, ez mindig működik. Nagyon büszke vagyok Gaál Attila Csabára, hogy kitalálta ezt a dolgot, ugyanakkor az egyetem vezetőségének hozzáállását is tükrözi, hogy meghallgatjuk a diákjaink véleményét, és a jó ötleteket segítünk megvalósítani – ő Budapestről érkezett és az egész hallgatói önkormányzat részt vett a szervezési munkákban.
Forgách Péter is felszólalt: – Színjátszás egyféle van. Mindegy, hogy ki honnan jött, ugyanazt beszéljük, ugyanazt kergetjük, ami különbség, az csupán személyes különbség. Ez a találkozó, amin most részt veszünk, egy nagyon értelmes dolog, akkor is, ha még kísérleti stádiumban van. De öröm részt venni benne, valószínűleg a színészképzés természete, hogy összezáródnak az emberek.
– Arra koncentrálok, hogy a jelen pillanatban a lehető legjobban, legkényelmesebben, a legjobb körülmények között peregjen a fesztivál, és ha úgy ér véget, hogy emberileg egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, akkor elértük a célunkat – tette hozzá Gaál Attila Csaba, majd a Studium–Prospero Alapítvány vezetője, dr. Vass Levente szólt: – Ez a történet számomra örömmel ért véget. Egy hallgató elkezdte, majd partnerek lettek az oktatók, a színház, az alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, és most itt vagyunk. Az elkövetkezőkben is biztosítjuk a partnerséget, mert úgy érzem, ennek a találkozónak lesz folytatása. Az alapítvány is közös termék, a Studium orvosi jellegű, a Prospero a Művészeti Egyetemen zajló állami magyar oktatás háttérintézménye. A tavaly jogilag egybevonódtunk, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogat bennünket: az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megszervezéséhez 10 millió forint áll rendelkezésre évente, ezen eseménysorozat megszervezéséhez 2 millió forinttal járultunk hozzá.
A találkozó esti programpontjait a diákok állították össze, a szakmait a tanárok. Harsányi Zsolt elárulta, nem volt meghatározva, hogy ki mit csinál az általa tartott órán. Mindenki elhozta a saját munkamódszerét, ötletét, és kitalálta azt, hogy hogyan dolgozik idegen diákokkal. Ezen munkamód-szerek között volt jelenetírás és rendezés, maszkok készítése, improvizációs gyakorlatok és történetépítés. A hétvégi előadásokat a nagyközönség is megtekintheti, az időpontokra még visszatérünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
Volt egy régi ötlet, ami nemrégiben beteljesedett. Volt egy jó terve az egyik hallgatónak, ami az egyetem vezetőségénél és tanári karánál megértésre lelt. Volt egy alapítvány, amely ezt támogatta. És lett egy olyan találkozó, amely ritkaságszámba megy a honi és a külföldi színházi életben egyaránt.
A MASZIDI-ről, avagy magyar színházi diáktalálkozóról van szó, amely június hatodika és tizenkettedike között zajlik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A dolog lényege, hogy Gaál Attila Csaba hallgató ötlete nyomán meghívták a magyarországi és határain túli színművészeti egyetemek tanárait és diákjait egy egy hétig tartó, közös alkotómunkára – a részt vevő tanárok számukra idegen hallgatók alkotta csoportokat irányítanak, a projekt célja pedig egy olyan alkotói műhely létrehozása, ahol változatos munkamódszerek után kutatva, kísérleti jellegű gyakorlatokat próbálhatnak ki a fiatal színházi alkotócsoportok. Az egyhetes munka során van elméleti képzés, gyakorlati munka, a hét végén pedig különböző produkciók formájában bemutatásra kerül az elsajátított mesterségbeli tudás. Mindezzel kapcsolatosan szerda délben tartottak sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában, ahol Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja üdvözölte a megjelenteket, közöttük a budapesti, újvidéki, Kolozsvári színművészeti egyetemen tanító vendégtanárokat és az ötletgazdákat.
– A rendezvény a Gaál Attila Csaba ötlete és Gáspárik Attila régi tervének kiterjesztése. Amikor új szakokat indítottunk, ő mondta, hogy azok a diákok, akik nálunk végeznek, generációként mennek tovább, olyanokként, akik ismerik egymást és együtt dolgoztak, tudják, hogy kihez forduljanak, ha például egy számukra megfelelő rendezőre, díszlettervezőre lesz szükségük. Arra gondoltunk, hogy ugyanez történik a Kárpát- medencében is: ha a hallgatóink a többi, hasonló profilú egyetem diákjaival együtt dolgozhatnának, tudnák, hogy kiket hívjanak előadásaikhoz a későbbiekben. Ezért karoltuk fel a Gaál Attila Csaba ötletét. A találkozón részt vevő tanárok: Kalocsai Kata Kolozsvárról, Forgách Péter Budapestről, Balázs Áron és László Sándor Újvidékről, valamint Gáspárik Attila Marosvásárhelyről.
Balási András rektorhelyettes hozzátette: – Ennek voltak előzményei, ’96–’97-ben a budapesti egyetemmel közösen szerveztünk egy workshopot, illetve két stúdiófesztivált. A mostani találkozót a Bethlen Gábor Alapon keresztül jelentős összeggel támogatta a Studium–Prospero Alapítvány, köszönjük nekik.
– 1989 előtt magyar nyelvű színészképzés Európában két helyen volt: Budapesten és Marosvásárhelyen – mondta Gáspárik Attila. – Ha egy magyar színjátszás van, és ez helytől független, akkor mi lenne, ha a képzésben is gondolatokat cserélnénk egymással? Ha azokat az ingereket, amelyek pluszban érintenek minket a román vagy szerb színjátszásból, kicserélnénk egymás között? Akár tanárcserékben is gondolkodhatunk. Nem vagyunk egymásnak rossz értelemben vett konkurensei, csak egyeztetési problémáink vannak, nagyok a távolságok. Magyarországon osztatlan színészképzés zajlik öt éven át, Újvidéken 4+1 év a képzés, itthon 3+2. És elvileg ugyanazt tanítjuk. Arra is jó ez a találkozás, hogy megbeszéljük a különbségeket. Nagyon heterogén a hallgatói csoportok összetétele, vannak bennük első- és harmadévesek például. Én improvizációval és történetépítéssel foglalkozom velük, ez mindig működik. Nagyon büszke vagyok Gaál Attila Csabára, hogy kitalálta ezt a dolgot, ugyanakkor az egyetem vezetőségének hozzáállását is tükrözi, hogy meghallgatjuk a diákjaink véleményét, és a jó ötleteket segítünk megvalósítani – ő Budapestről érkezett és az egész hallgatói önkormányzat részt vett a szervezési munkákban.
Forgách Péter is felszólalt: – Színjátszás egyféle van. Mindegy, hogy ki honnan jött, ugyanazt beszéljük, ugyanazt kergetjük, ami különbség, az csupán személyes különbség. Ez a találkozó, amin most részt veszünk, egy nagyon értelmes dolog, akkor is, ha még kísérleti stádiumban van. De öröm részt venni benne, valószínűleg a színészképzés természete, hogy összezáródnak az emberek.
– Arra koncentrálok, hogy a jelen pillanatban a lehető legjobban, legkényelmesebben, a legjobb körülmények között peregjen a fesztivál, és ha úgy ér véget, hogy emberileg egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, akkor elértük a célunkat – tette hozzá Gaál Attila Csaba, majd a Studium–Prospero Alapítvány vezetője, dr. Vass Levente szólt: – Ez a történet számomra örömmel ért véget. Egy hallgató elkezdte, majd partnerek lettek az oktatók, a színház, az alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, és most itt vagyunk. Az elkövetkezőkben is biztosítjuk a partnerséget, mert úgy érzem, ennek a találkozónak lesz folytatása. Az alapítvány is közös termék, a Studium orvosi jellegű, a Prospero a Művészeti Egyetemen zajló állami magyar oktatás háttérintézménye. A tavaly jogilag egybevonódtunk, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogat bennünket: az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megszervezéséhez 10 millió forint áll rendelkezésre évente, ezen eseménysorozat megszervezéséhez 2 millió forinttal járultunk hozzá.
A találkozó esti programpontjait a diákok állították össze, a szakmait a tanárok. Harsányi Zsolt elárulta, nem volt meghatározva, hogy ki mit csinál az általa tartott órán. Mindenki elhozta a saját munkamódszerét, ötletét, és kitalálta azt, hogy hogyan dolgozik idegen diákokkal. Ezen munkamód-szerek között volt jelenetírás és rendezés, maszkok készítése, improvizációs gyakorlatok és történetépítés. A hétvégi előadásokat a nagyközönség is megtekintheti, az időpontokra még visszatérünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 9.
Ismét napirenden az újratervezés Marosvásárhelyen
Míg az RMDSZ országos vezetői közül többen egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a szövetség választási eredményeit, Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke szerdai kiértékelőjén azt mondta, a fényes politikai siker mellett a szervezet világos üzenetet kapott választóitól.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
Közel 12 ezer elveszett szavazat
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt" – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
„Az összefogásnak nincs alternatívája!"
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el" – érvelt Brassai Zsombor.
Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól", mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.
Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő" helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost" – mondta Vass Levente.
A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós Zoltánék
Soós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat" – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke.
Mint mondta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak. Közel 12 ezer elveszett szavazatA legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda–Szováta–Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna. „Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés. „Az összefogásnak nincs alternatívája!” Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor. Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól”, mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő” helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost” – mondta Vass Levente. n Szucher Ervin A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós ZoltánékSoós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat” – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. Mint mondotta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Míg az RMDSZ országos vezetői közül többen egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a szövetség választási eredményeit, Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke szerdai kiértékelőjén azt mondta, a fényes politikai siker mellett a szervezet világos üzenetet kapott választóitól.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
Közel 12 ezer elveszett szavazat
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt" – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
„Az összefogásnak nincs alternatívája!"
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el" – érvelt Brassai Zsombor.
Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól", mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.
Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő" helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost" – mondta Vass Levente.
A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós Zoltánék
Soós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat" – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke.
Mint mondta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak. Közel 12 ezer elveszett szavazatA legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda–Szováta–Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna. „Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés. „Az összefogásnak nincs alternatívája!” Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor. Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól”, mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő” helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost” – mondta Vass Levente. n Szucher Ervin A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós ZoltánékSoós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat” – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. Mint mondotta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 9.
Magamról – magammal
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. június 9.
Hejha 2016 Erdélyben: kisebb eltolódások a politikai térképen
A politikai egység mítoszának bűvölete még ma sem oszlott el mifelénk, így az erdélyi magyar választóközönség belső indíttatásait figyelembe véve a magyar–magyar verseny terepe a helyhatósági választás s azon belül is a tömbmagyar települések. E megmérettetés alkalmas a pártok közötti erőfelmérésre, azzal együtt, hogy itt is van egy torzító elem: a szórványban, ahol az egyes testületekbe való bejutás múlhat azon, hogy indul-e két vagy három magyar párt, a két autonomista szervezet sok esetben nemzeti felelősségből nem indít jelöltet.
Két és fél pólus
A vasárnap lezajlott helyhatósági választás nem hozott érdemi változást a sajátos két és fél pólusú erdélyi magyar politikai erőtérben. Két és fél pólus, mondom, mert bár az MPP stratégiai egyezséget kötött az RMDSZ-szel és ismételten e pártot támogatta a különböző választási megmérettetéseken, mégiscsak egyes helységekben az RMDSZ ellen indult az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásával.
Ha összevetjük az eredményt a 2008-as voksolással, szembetűnő az autonomista oldal térvesztése. Különösen Háromszéken fájdalmas a vereség, ahol 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott, mint az RMDSZ listája. A választók nem díjazták a két autonomista párt, az MPP és az EMNP csörtéit, mindkettőt keményen megbüntették, nem foglalkozva azzal, hogy ki a felelős a testvérharcért.
Az RMDSZ jellemzően megőrizte pozícióit, egyetlen komolyabb szimbolikus vereséget szenvedett, s azt Székelyudvarhelyen. Arra senki nem számított, hogy a hajdan elsöprő magyar többségű, de mára szinte elszórványosodott nagyvárosokban, Kolozsváron, Nagybányán és Nagyváradon magyar polgármester lesz. Szóba jött viszont esélyesként Szatmárnémeti, ami nagy sikere lett az RMDSZ-nek.
Megérdemel pár szót Marosvásárhely is, ahol Soós Zoltán indult mindhárom magyar párt támogatásával, de sajnálatos módon vesztett. Soósnak 25 557 szavazatot sikerült összegyűjteni, ami lehangoló, tekintve, hogy 2012-ben Frunda 28837 voksot gyűjtött. A csökkenő tendencia egyértelmű, Borbély Lászlóra 2008-ban 34 374-an szavaztak, Kelemen Atillára 2004-ben 34 625-ön. Lehet most azon tanakodni, hogy Dan Maşca feltűnésével, a választóközönség elfáradásával vagy Soós személyével volt-e baj. Azon is morfondírozhatunk, hogy más jelölt kapott volna-e vagy sem több szavazatot, vagy mi lett volna, ha az RMDSZ erőteljesebben támogatja Soós kampányát. Ám a számok sajnos számok maradnak. Tény az, hogy a Marosvásárhelyen élők 2000 óta először (amikor is Fodor Imre vesztett párszáz szavazattal) jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel adhatták volna szavazatukat a közös magyar jelöltre. Másképp nézne ki a magyar jövő, ha ezt kellő számban meg is teszik a marosvásárhelyiek. S ezzel nem akarok választópolgárra mutogatni, a polgár olyan, amilyenné a társadalmi környezet és azon belül a saját elit teszi. Közös felelősségünk, hogy ide jutottunk, hogy egy kifogástalan legitimitással rendelkező, előválasztáson jelöltséget nyert prominensünk kevesebb szavazatot kap, mint a neptunista, nem egyszer hamis tényközlésen kapott, a magyar érdekek ellen ismételten fellépő Frunda György – igaz, négy évvel korábban. Értékeljük, hogy ellentétben a 2000-es választásokkal, úgy hírlik, hogy Soósék időben óvják meg az eredményt, ugyanis nem meglepő módon ismét fennáll a csalás gyanúja, ráadásul több síkon is (szavazatok érvénytelenítése, új személyi igazolványok tömeges kiadása a választást közvetlenül megelőzően).
Autonomisták potenciálja
Az udvarhelyi autonomista győzelem azt jelzi, hogy a választópolgárok értékelik a nemzeti oldal összefogását, s üzeni, hogy soha nem késő a jó irányba lépni. Hogy megértik az idők üzenetét az MPP vezetői, abban erőst kételkedem. Mint ahogy abban is, hogy az MPP elvhű részének lesz ereje Biró Zsoltot leváltani és egy hiteles, következetes, nem törlesztésben, hanem magyar jövőben gondolkodó autonomistát a párt élére állítani.
Ténykérdés, hogy az MPP-nek van mivel dicsekednie: az RMDSZ-szel és kisebb részben az EMNP-vel való ügyes koalíciókötés megkétszerezte polgármestereinek számát. Társadalmi támogatottsága ugyanakkor nem nőtt, hanem csökkent. A kézirat lezártának idején a BEC 94,63 százalékos feldolgozottság mellett kiadott adatai szerint a néppárt polgármestereit, helyi és megyei tanácsosi listáit lényegesen több választó támogatta, mint az MPP-ét és ez meglátszik a tanácsosi mandátumok számában is.
Biró Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy szerinte az eredmények, valamint az a tény, hogy MPP-s jelölteket támogatott egyes településeken az RMDSZ, más településeken az EMNP, azt igazolta, hogy „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”. Tetszetős magyarázat, és van is benne valami. Abban az értelemben, hogy az MPP bázisa, a törzsgárda húz a néppárt fele, míg a vezetőség egyre inkább RMDSZ-típusú komprádorpolitikában gondolkodik, „spágás” érdekérvényesítésben, ami az RMDSZ fele teremt kapcsolatot.
Az egyetlen következetes autonomista politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt csapatát megtépázta az elmúlt négy esztendő. A megmaradtak igyekeztek helytállni. Kevés pénzből korrekt kampányt folytatva megőrizték a helyi tanácsosaik nagy részét. A mindösszesen három megyei tanácsos lehangoló eredmény, mint ahogy az is, hogy polgármesteri székhez sehol nem jutott a párt. Ugyanakkor tény az is, hogy sikerült megmaradni a politikai térképen, s elnyerni a magyar szavazatok 5–8 százalékát. Ez kétségkívül kevés ahhoz, hogy kellő zsaroló potenciált jelentsen, hogy erre támaszkodva rászorítsák az RMDSZ-t a következetes és autonomista politizálásra, de elég ahhoz, hogy ne lehessen leírni a pártot, mint önálló politikai tényezőt.
Mert ha csak annyi szerepe marad a néppártnak, hogy nem hagyja, hogy az RMDSZ-szel teljesen elszaladjon a ló, már akkor megvan a szervezet létértelme. De ennél nagyobb a feladat. Előbb-utóbb át kell venni az erdélyi magyar érdekképviseleti funkciót attól a párttól, mely kereken húsz esztendeje, az 1996-os puccsszerű, a belső szabályokat lábbal tipró kormányzati szerepvállalással feladta a távlati magyar érdekeket, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiát.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A politikai egység mítoszának bűvölete még ma sem oszlott el mifelénk, így az erdélyi magyar választóközönség belső indíttatásait figyelembe véve a magyar–magyar verseny terepe a helyhatósági választás s azon belül is a tömbmagyar települések. E megmérettetés alkalmas a pártok közötti erőfelmérésre, azzal együtt, hogy itt is van egy torzító elem: a szórványban, ahol az egyes testületekbe való bejutás múlhat azon, hogy indul-e két vagy három magyar párt, a két autonomista szervezet sok esetben nemzeti felelősségből nem indít jelöltet.
Két és fél pólus
A vasárnap lezajlott helyhatósági választás nem hozott érdemi változást a sajátos két és fél pólusú erdélyi magyar politikai erőtérben. Két és fél pólus, mondom, mert bár az MPP stratégiai egyezséget kötött az RMDSZ-szel és ismételten e pártot támogatta a különböző választási megmérettetéseken, mégiscsak egyes helységekben az RMDSZ ellen indult az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásával.
Ha összevetjük az eredményt a 2008-as voksolással, szembetűnő az autonomista oldal térvesztése. Különösen Háromszéken fájdalmas a vereség, ahol 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott, mint az RMDSZ listája. A választók nem díjazták a két autonomista párt, az MPP és az EMNP csörtéit, mindkettőt keményen megbüntették, nem foglalkozva azzal, hogy ki a felelős a testvérharcért.
Az RMDSZ jellemzően megőrizte pozícióit, egyetlen komolyabb szimbolikus vereséget szenvedett, s azt Székelyudvarhelyen. Arra senki nem számított, hogy a hajdan elsöprő magyar többségű, de mára szinte elszórványosodott nagyvárosokban, Kolozsváron, Nagybányán és Nagyváradon magyar polgármester lesz. Szóba jött viszont esélyesként Szatmárnémeti, ami nagy sikere lett az RMDSZ-nek.
Megérdemel pár szót Marosvásárhely is, ahol Soós Zoltán indult mindhárom magyar párt támogatásával, de sajnálatos módon vesztett. Soósnak 25 557 szavazatot sikerült összegyűjteni, ami lehangoló, tekintve, hogy 2012-ben Frunda 28837 voksot gyűjtött. A csökkenő tendencia egyértelmű, Borbély Lászlóra 2008-ban 34 374-an szavaztak, Kelemen Atillára 2004-ben 34 625-ön. Lehet most azon tanakodni, hogy Dan Maşca feltűnésével, a választóközönség elfáradásával vagy Soós személyével volt-e baj. Azon is morfondírozhatunk, hogy más jelölt kapott volna-e vagy sem több szavazatot, vagy mi lett volna, ha az RMDSZ erőteljesebben támogatja Soós kampányát. Ám a számok sajnos számok maradnak. Tény az, hogy a Marosvásárhelyen élők 2000 óta először (amikor is Fodor Imre vesztett párszáz szavazattal) jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel adhatták volna szavazatukat a közös magyar jelöltre. Másképp nézne ki a magyar jövő, ha ezt kellő számban meg is teszik a marosvásárhelyiek. S ezzel nem akarok választópolgárra mutogatni, a polgár olyan, amilyenné a társadalmi környezet és azon belül a saját elit teszi. Közös felelősségünk, hogy ide jutottunk, hogy egy kifogástalan legitimitással rendelkező, előválasztáson jelöltséget nyert prominensünk kevesebb szavazatot kap, mint a neptunista, nem egyszer hamis tényközlésen kapott, a magyar érdekek ellen ismételten fellépő Frunda György – igaz, négy évvel korábban. Értékeljük, hogy ellentétben a 2000-es választásokkal, úgy hírlik, hogy Soósék időben óvják meg az eredményt, ugyanis nem meglepő módon ismét fennáll a csalás gyanúja, ráadásul több síkon is (szavazatok érvénytelenítése, új személyi igazolványok tömeges kiadása a választást közvetlenül megelőzően).
Autonomisták potenciálja
Az udvarhelyi autonomista győzelem azt jelzi, hogy a választópolgárok értékelik a nemzeti oldal összefogását, s üzeni, hogy soha nem késő a jó irányba lépni. Hogy megértik az idők üzenetét az MPP vezetői, abban erőst kételkedem. Mint ahogy abban is, hogy az MPP elvhű részének lesz ereje Biró Zsoltot leváltani és egy hiteles, következetes, nem törlesztésben, hanem magyar jövőben gondolkodó autonomistát a párt élére állítani.
Ténykérdés, hogy az MPP-nek van mivel dicsekednie: az RMDSZ-szel és kisebb részben az EMNP-vel való ügyes koalíciókötés megkétszerezte polgármestereinek számát. Társadalmi támogatottsága ugyanakkor nem nőtt, hanem csökkent. A kézirat lezártának idején a BEC 94,63 százalékos feldolgozottság mellett kiadott adatai szerint a néppárt polgármestereit, helyi és megyei tanácsosi listáit lényegesen több választó támogatta, mint az MPP-ét és ez meglátszik a tanácsosi mandátumok számában is.
Biró Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy szerinte az eredmények, valamint az a tény, hogy MPP-s jelölteket támogatott egyes településeken az RMDSZ, más településeken az EMNP, azt igazolta, hogy „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”. Tetszetős magyarázat, és van is benne valami. Abban az értelemben, hogy az MPP bázisa, a törzsgárda húz a néppárt fele, míg a vezetőség egyre inkább RMDSZ-típusú komprádorpolitikában gondolkodik, „spágás” érdekérvényesítésben, ami az RMDSZ fele teremt kapcsolatot.
Az egyetlen következetes autonomista politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt csapatát megtépázta az elmúlt négy esztendő. A megmaradtak igyekeztek helytállni. Kevés pénzből korrekt kampányt folytatva megőrizték a helyi tanácsosaik nagy részét. A mindösszesen három megyei tanácsos lehangoló eredmény, mint ahogy az is, hogy polgármesteri székhez sehol nem jutott a párt. Ugyanakkor tény az is, hogy sikerült megmaradni a politikai térképen, s elnyerni a magyar szavazatok 5–8 százalékát. Ez kétségkívül kevés ahhoz, hogy kellő zsaroló potenciált jelentsen, hogy erre támaszkodva rászorítsák az RMDSZ-t a következetes és autonomista politizálásra, de elég ahhoz, hogy ne lehessen leírni a pártot, mint önálló politikai tényezőt.
Mert ha csak annyi szerepe marad a néppártnak, hogy nem hagyja, hogy az RMDSZ-szel teljesen elszaladjon a ló, már akkor megvan a szervezet létértelme. De ennél nagyobb a feladat. Előbb-utóbb át kell venni az erdélyi magyar érdekképviseleti funkciót attól a párttól, mely kereken húsz esztendeje, az 1996-os puccsszerű, a belső szabályokat lábbal tipró kormányzati szerepvállalással feladta a távlati magyar érdekeket, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiát.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 9.
Bartis Ferenc: volt rab, de szolga soha
Összesen tíz évet ült börtönben többek között azért, mert 1956-ban a kolozsvári Házsongárdi temetőben felolvasta az Utószó című versét. A nyolcvanas években fiával együtt kitoloncolták Romániából, haláláig Budapesten élt. Egy évtizede hunyt el Bartis Ferenc költő, író.
Bartis Ferenc: Utószó (részlet) Hogyha sírunk: kiröhögnek, Hogyha kérünk: fel is kötnek, Hogyha küzdünk: odalöknek Történelmi kárörömnek - És mégis élünk Magyar, szavad világ értse: Anyanyelvünk létünk vére; Anyánk szíve tetemére Átok zúdult: vége, vége… - És mégis élünk!
Az 1936. július 4-én Gyergyószárhegyen született Bartis Ferenc (írói álneve „Karda”) neve összefonódott az elnyomás, a korlátozás elleni harccal, de legfőképpen a kisebbségben élő magyarság jogainak betartása iránti küzdelemmel.
A középiskolát szülőhelyén végezte, majd Marosvásárhelyen érettségizett. Alig volt 13 éves, amikor először letartóztatták, mert részt vett szülőfaluja lázadásában a román kommunista diktatúra ellen. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem magyar–történelem szakán kezdte 1956-ban. Alighogy elkezdődött a tanév, Magyarországon kitört a forradalom. Bartist is jócskán megérintette ennek szele, és november elsején, több társával együtt kivonultak a Házsongárdi temetőbe, ahol Dsida Jenő kriptájánál elszavalta az Utószó című, de És mégis élünk! sorú refrénjéről híressé vált versét. 1957-ben többedmagával letartóztatták és bebörtönözték. Hét év szigorított börtönt kapott, 1964-ben 19 csonttöréssel és jobb fülére örökre megsüketítetten szabadult. A börtön meghatározó élménye minden kötetében visszatér, akárcsak a szabadság utáni vágy. „Bár voltam rab, de szolga soha!” – vallotta később Bartis Ferenc. Megpróbáltatásairól a Rácsok között Romániában című kötetében számolt be.
Tanulmányait csupán 1968-ban tudta befejezni, amikor tanári képesítést szerzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Intézetben a magyar–román–francia szakon.
Volt erdőmunkás, kőműves, kazánkovács, pékinas, tanár, kőfaragó, szerkesztő többek között Sütő András mellett az Új Életnél, később Budapesten kiadóigazgató, a Magyarok című folyóirat és az általa alapított A CÉH Lap- és Könyvkiadó főszerkesztője. De mindenekelőtt költő volt, 39 könyve jelent meg, költeményeit sokan megzenésítették.
1984-ben települt át Magyarországra, amikor a román diktatúrában megfosztották állampolgárságától.
Az általa létrehozott Összmagyar Testületen (amelyet még a börtönben alapított) keresztül 32 ország magyarjaival tartotta a kapcsolatot.
Szeretett szülőföldjétől távol, Budapesten érte a halál 2006. június 9-én, végakaratához híven szülőfalujában, Gyergyószárhegyen temették el.
Őserő és tele hamutartó
Ahányszor csak találkoztam Bartis Ferenccel, mindig az volt az érzésem, egy tornádó vagy maga az ősrobbanás jön velem szembe. Ennyi energiát egy emberben sem azelőtt, sem azután nem láttam. Különös személyiség volt, olyan tűzzel égett, amilyen csak azoknak adatik meg, akik igaz hittel teszik a dolgukat ebben az árnyékvilágban. A sors ajándéka, hogy a korkülönbség ellenére (apám lehetett volna) Ferivel a kétezres évek legelején igazi bensőséges baráti kapcsolatba kerültem. Igaz, ahogyan én emlékszem, vele kétféle viszonyba kerülhetett az ember: vagy barátjává fogadott, és mindenben, amiben tudott, segített – ez volt a többség –, vagy ellensége voltál – ahogyan a „smasszerek”, akik a börtönben megalázták, süketre verték, a szekusok, akik fél életén át üldözték, vagy a besúgók, akiknek bűneit sosem felejtette el. Jellemző volt Bartis Ferencre: ha elromlott mondjuk a vízcsapja, biztos, hogy erdélyi származású mesterembert hívott, hogy megjavítsa. És bevallom: rövidre sikeredett budapesti karrieremet nagyrészt neki köszönhettem. Vas utcai lakásán olykor órákig beszélgettünk, ha múltjáról, szülőföldjéről mesélt, már-már transzba esett. Emlékezetes marad számomra, hogy ilyenkor egy tányér nagyságú hamutartót megtöltött csikkekkel, észre sem vette, ahogy egyik cigarettáról a másikra gyújt. Hangja zengett a szobában, úgy tűnt, megszűnt körülötte a világ, mimikájából, gesztusaiból is le lehetett olvasni azt a szenvedést, amit az elveszett és elvesztett Erdély iránt érzett. Sosem tudta megbocsátani a román hatalomnak, hogy megfosztotta állampolgárságától, gyakorlatilag földönfutóvá tette, és fiával, Attilával együtt – felesége, Margit akkor már nem élt – elüldözte őket szülőföldjükről. De a sors megbosszulta magát: Bartis munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és az ’56-os forradalom hőse kitüntetéssel is elismerték új hazájában, fia, Attila jelenleg az egyik legismertebb magyar író és fotóművész.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Összesen tíz évet ült börtönben többek között azért, mert 1956-ban a kolozsvári Házsongárdi temetőben felolvasta az Utószó című versét. A nyolcvanas években fiával együtt kitoloncolták Romániából, haláláig Budapesten élt. Egy évtizede hunyt el Bartis Ferenc költő, író.
Bartis Ferenc: Utószó (részlet) Hogyha sírunk: kiröhögnek, Hogyha kérünk: fel is kötnek, Hogyha küzdünk: odalöknek Történelmi kárörömnek - És mégis élünk Magyar, szavad világ értse: Anyanyelvünk létünk vére; Anyánk szíve tetemére Átok zúdult: vége, vége… - És mégis élünk!
Az 1936. július 4-én Gyergyószárhegyen született Bartis Ferenc (írói álneve „Karda”) neve összefonódott az elnyomás, a korlátozás elleni harccal, de legfőképpen a kisebbségben élő magyarság jogainak betartása iránti küzdelemmel.
A középiskolát szülőhelyén végezte, majd Marosvásárhelyen érettségizett. Alig volt 13 éves, amikor először letartóztatták, mert részt vett szülőfaluja lázadásában a román kommunista diktatúra ellen. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem magyar–történelem szakán kezdte 1956-ban. Alighogy elkezdődött a tanév, Magyarországon kitört a forradalom. Bartist is jócskán megérintette ennek szele, és november elsején, több társával együtt kivonultak a Házsongárdi temetőbe, ahol Dsida Jenő kriptájánál elszavalta az Utószó című, de És mégis élünk! sorú refrénjéről híressé vált versét. 1957-ben többedmagával letartóztatták és bebörtönözték. Hét év szigorított börtönt kapott, 1964-ben 19 csonttöréssel és jobb fülére örökre megsüketítetten szabadult. A börtön meghatározó élménye minden kötetében visszatér, akárcsak a szabadság utáni vágy. „Bár voltam rab, de szolga soha!” – vallotta később Bartis Ferenc. Megpróbáltatásairól a Rácsok között Romániában című kötetében számolt be.
Tanulmányait csupán 1968-ban tudta befejezni, amikor tanári képesítést szerzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Intézetben a magyar–román–francia szakon.
Volt erdőmunkás, kőműves, kazánkovács, pékinas, tanár, kőfaragó, szerkesztő többek között Sütő András mellett az Új Életnél, később Budapesten kiadóigazgató, a Magyarok című folyóirat és az általa alapított A CÉH Lap- és Könyvkiadó főszerkesztője. De mindenekelőtt költő volt, 39 könyve jelent meg, költeményeit sokan megzenésítették.
1984-ben települt át Magyarországra, amikor a román diktatúrában megfosztották állampolgárságától.
Az általa létrehozott Összmagyar Testületen (amelyet még a börtönben alapított) keresztül 32 ország magyarjaival tartotta a kapcsolatot.
Szeretett szülőföldjétől távol, Budapesten érte a halál 2006. június 9-én, végakaratához híven szülőfalujában, Gyergyószárhegyen temették el.
Őserő és tele hamutartó
Ahányszor csak találkoztam Bartis Ferenccel, mindig az volt az érzésem, egy tornádó vagy maga az ősrobbanás jön velem szembe. Ennyi energiát egy emberben sem azelőtt, sem azután nem láttam. Különös személyiség volt, olyan tűzzel égett, amilyen csak azoknak adatik meg, akik igaz hittel teszik a dolgukat ebben az árnyékvilágban. A sors ajándéka, hogy a korkülönbség ellenére (apám lehetett volna) Ferivel a kétezres évek legelején igazi bensőséges baráti kapcsolatba kerültem. Igaz, ahogyan én emlékszem, vele kétféle viszonyba kerülhetett az ember: vagy barátjává fogadott, és mindenben, amiben tudott, segített – ez volt a többség –, vagy ellensége voltál – ahogyan a „smasszerek”, akik a börtönben megalázták, süketre verték, a szekusok, akik fél életén át üldözték, vagy a besúgók, akiknek bűneit sosem felejtette el. Jellemző volt Bartis Ferencre: ha elromlott mondjuk a vízcsapja, biztos, hogy erdélyi származású mesterembert hívott, hogy megjavítsa. És bevallom: rövidre sikeredett budapesti karrieremet nagyrészt neki köszönhettem. Vas utcai lakásán olykor órákig beszélgettünk, ha múltjáról, szülőföldjéről mesélt, már-már transzba esett. Emlékezetes marad számomra, hogy ilyenkor egy tányér nagyságú hamutartót megtöltött csikkekkel, észre sem vette, ahogy egyik cigarettáról a másikra gyújt. Hangja zengett a szobában, úgy tűnt, megszűnt körülötte a világ, mimikájából, gesztusaiból is le lehetett olvasni azt a szenvedést, amit az elveszett és elvesztett Erdély iránt érzett. Sosem tudta megbocsátani a román hatalomnak, hogy megfosztotta állampolgárságától, gyakorlatilag földönfutóvá tette, és fiával, Attilával együtt – felesége, Margit akkor már nem élt – elüldözte őket szülőföldjükről. De a sors megbosszulta magát: Bartis munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és az ’56-os forradalom hőse kitüntetéssel is elismerték új hazájában, fia, Attila jelenleg az egyik legismertebb magyar író és fotóművész.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 10.
Ízelítő az új Székely Népből
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 10.
Rendhagyó születésnapi beszélgetés János Pál múzeumigazgatóval
A vár megszerzésétől a kapukulcs átadásáig
Kilencvenöt évet töltött június 4-én János Pál tanár, muzeológus, néprajzkutató és csíkszeredai múzeumigazgató. Rendhagyó módon a most közölt beszélgetés korábban készült – az egyébként idős kora ellenére is igen jó memóriával rendelkező – Pali bácsival, töredéke egy hosszú beszélgetésfolyamnak. Ez az oka annak, hogy az eseménydús életútból és gazdag életműből most, a születésnap környékén csak az egyik, de talán legfontosabb momentumot ragadjuk ki, abban bízva, hogy egyszer majd a teljes beszélgetés – ami tulajdonképpen János Pálnak egyféle tollba mondott önéletrajza is egyben – az olvasók elé kerülhet. A szerkesztés során ezért többnyire a kérdéseket sem őriztem meg. Úgy, hogy ezúttal is, a Pali bácsié a szó.
Kilencvenöt éves János Pál
János Pál 1921. június 4-én született Csíkdánfalván. Az elemi iskolát szülőfalujában, majd Málnáson, gimnáziumi tanulmányait Csíkszeredában, a tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1959-től a csíkszeredai Múzeum munkatársa, 1964-től igazgatója 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Muzeológiai munkássága mellett sokrétű tudományos, publicisztikai tevékenységet fejtett ki.
– Amikor múzeumigazgatóvá kineveztek, a Zakariás-házban, a későbbi Pionírházban működött a múzeum, de úgy gyűltek a tárgyak, hogy adott pillanatban már nem fértünk a régi helyen, és raktározásra nem volt lehetőség. Írtam egy akkor vakmerőnek számító cikket, hogy jobb sorsot érdemelne a Mikó-vár. Addig sok minden volt a várban, cukorraktár, traktoriskola, cipőgyárat is akartak létesíteni, így nem nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet, főleg azok, akik akkor ott dolgoztak, az oktatómesterek, a tanárok, a traktoriskola igazgatója…. Aztán ráharaptak a gondolatra mások is, maga Fazakas János is, aki akkor a minisztertanács alelnöke volt, majd támogatója lett ennek az ügynek Fazakas Lajos, a megyei tanács elnöke, a Pártbizottság első titkára és sokan mások. Így sikerült elérni, hogy megkapjuk a várat olyan állapotban, amilyenben volt... siralmas állapotban. Azzal kezdtük, hogy elkészíttettünk egy négy és fél milliós restaurálási tervet. Hát az 1969-ben akkora összeg volt, hogy ép ésszel talán fel sem tudtuk mérni, s aztán pénz csak nem jött, se a minisztérium nem tudott adni, se a megye. (…)
A Nagy Imre-hagyaték
Amiután megszereztük a várat, megszerveztem a tisztelgő csoportot, amelyik Fazakas Lajosnak és a társainak köszönetet tolmácsolt azért, hogy a vár átkerült a múzeumhoz. Ennek a bizottságnak a tagja volt Nagy Imre, Koszti Pista alelnök, Hajdú Ingeborg rajoni alelnök, Pataki Imre, a gazdasági hivatal főnöke, valamint én magam, János Pál, a múzeum igazgatója.
Fazakas elnök 11 órára rendelt, hogy akkor fogad. Közben a guvernamentális telefonon a nagyfőnök jelentkezett és egy óra lett, de mi még mindig az előszobában mértük a lépéssel a szoba hosszát és keresztjét, Fazakast pedig a nagyfőnök faggatta vagy oktatta, nem tudom. Aztán egyszer jött a titkára Fazakasnak, mondja, hogy befejeződött a telefonbeszélgetés, nyílt is az ajtó, Fazakas megjelent, és olyan enyhe bocsánatkéréssel azt mondta, hogy saját hibáján kívül csúszott el az idő, de most kerüljünk bennebb. Bevonultunk az elnöki nagy irodába, s leültettek. Az első kérdése Imre bácsihoz szólt. Azt kérdezte: Imre bácsi, hogy tetszik az irodám? Imre bácsi zabos volt, kékült, zöldült, pirosult, ott akart hagyni minket, nem volt hozzászokva az ilyen kényszervárakozáshoz, eléggé összevont szemöldökkel és szúrós tekintettel azt mondja Fazakasnak: „Úgy lenyomtak ide, azt sem tudom, hogy hol vagyok! Körül se nézhettem!” Erre Fazakas biztatja, hogy nézzen körül. Feláll Imre bácsi, körülhordja a tekintetét, s azt mondja: „Tudja mit? Nem vagyok elbűvölve! A busmanoknak is elmenne ez az iroda. Itt semmi sem mutatja, hogy Hargita megye népének az elnöke itt székel. Hol van egy csíki festékes szőnyeg? Keletről hoztuk magunkkal, drága kincs, fél Európa ráhangolódott, szállítják innen, s Hargita megye elnökének egy rongy sincs belőle!” Erre Fazakas magyarázta, hogy faltól falig nagy szőnyeg van, de Imre bácsit nem érdekelte. „Hol van egy korondi cserép, amilyen az amerikai világkiállításon az amerikaiak szeme is felakadt, hogy lábbal hajtott korongon ekkora fazekat készítenek?” Fazakas rámutatott egy kisebb hamutartóra. Imre bácsi nem volt megszédítve. „Uram, köpőcsészének is kicsike!” „Még van-e valami?”– kérdi Fazekas. „Van! Megjelentettek egy turisztikai kézikönyvet, zsebkönyvet, abban azt merik írni, hogy hegyi patakjaink pisztrángban gazdagok. Én hivatásos halász vagyok. Törvényes módon tisztelem a rendet, a szabályokat. Nem mutatnák meg nekem is, hogy hol vannak ezek a pisztrángos patakok, mert én eleget járom a hegyi patakokat, de pisztrángot nagyon ritkán fogok. Az orvhalászok helyettem elvégzik ezt!” – „Van-e még valami, uram?” – „Van – mondja Nagy Imre. – Nincs a vadaknak, azoknak a híres vadaknak, amelyeket Európa-szerte irigyelnek tőlünk, a 23-24 ágú agancsos szarvasbikáknak, a kárpárti medvéknek, nincs egy védett hely, ahol csak ők lehetnének és biztosított életkörülmények között élnének. Az Udvarhely felé átvezető út a nagyerdőn vitt keresztül. Nagyerdő? Maholnap fenyő sincs! Úgy kezdett kinézni, mint a Szahara. Mert önök megtanultak erdőt irtani, de még nem tanultak meg erdőt ültetni! Ezt is meg kell tanulni!” Azt mondja erre Fazakas: „Imre bácsi, engedje meg, nekem is van egy kérdésem: mi lesz a Nagy Imre-i hagyatékkal?” Mintha robbanni készült volna Imre bácsi, a fejét elöntötte a tűz. Az ujját felemeli, és ilyenformán, hangsúlyosan ütemez: „Idefigyeljen, uram! Építsenek egy olyan képtárat, ahol én azokat a műveket kiállíthatom, amiket erről a vidékről s ennek a vidéknek az embereiről festettem, alkottam, és én a teljes megmaradt készletemet, vázlatokkal együtt szülővárosomra hagyom. Ez a beszéd, uram! – az orra előtt egy centivel elütött az ujjával. – Nem az, amit ön mond!” Azt mondja erre Fazakas: – „Kezet rá, Imre bácsi! Én vállalom, hogy ebben az évben a képtár felépül az Imre bácsi hozzájárulásával és utasítása szerint.” Kezet fogtak, s Fazakas mondta csendben: „Igyekszem megtartani a szavamat!” Az a nagy harc, ami a Nagy Imre-hagyatékért folyt Budapest, Kolozsvár és Marosvásárhely között, s amiben mi meg sem vakkanhattunk eddig, ezzel eldőlt. Ezzel a tisztelgő látogatással olyan alkalom született, ahol két igen fontos személyiség összemérte az erejét, és egyik sem veszített. De nyert Csíkszereda! Mintegy hatezer vagy annál is több alkotás került a város kezére. A Nagy Imre 75 éves születésnapjára a galéria elkészült, s a galériát berendeztük, képekkel, olyan kiállítással, amilyen addig csak Szeredában nyílt meg. A megnyitó előtti este öcsémmel a grafikai anyagot rámáztuk. Imre bácsi megjelent, és azt mondja: „Na, uraim, ebből holnap nehezen lesz megnyitó! Mindjárt leszentül a nap, s még a grafikák sehol!” Mondtam neki: „Imre bácsi, mielőtt az új nap felkel, minden rendben lesz!” Rendben is lett.
A múzeum támogatói és a neszkávésdobozok
Én azt tudom, hogy mikor eljöttem a múzeumtól, vagy 84 neszkávésdobozt hoztam el, vöröset. A múzeum költségvetéséből sose vettünk kávét, mert arra nem adtak pénzt soha, de én ma is vallom, hogy egy feketekávéval kétszer annyit el lehet intézni, mint egy hivatalos megrendelőlappal, mert a megrendelőlapra ráírták: „nincsenek feltételek”, vagy „zsúfoltak vagyunk”, vagy „nincs szakemberünk”, vagy anyagi dolgok miatt visszautasították, de amikor a feketekávét megitta egy direktor velem együtt a múzeumban, s két szót szólhattam, mindig megértettük egymást. A múzeum akkor is székely múzeum volt (csak a neve nem lehetett az), mindannyiunk közös ügye, azt akartuk életben tartani, gyámolítani, szeretgetni.
Általában újévre szép köszöntőt nyomtattunk és abból vagy kétszáz darabot elküldtem a segítőtársaknak, a múzeumbarátoknak. Két-három napig hordták a munkatársak, én magam is, s egyszer rájöttem arra, hogy akik a legtöbbet segítenek, azoknak többet kellene adni, ezért elmegyek személyesen is újévet köszönteni, így kerültem el többek között az IPICCF-hez, Rákosi Zoltánhoz. Meglepődött, de főzetett egy kávét, s rámkérdezett, hogy tulajdonképpen miért mentem? Erre elmondtam: „Azért jöttem, hogy neked és a családodnak, a munkaközösség minden egyes tagjának szívből kívánjak boldog új esztendőt, erőt, egészséget, jó munkát és sok sikert az új évben!” S akkor kérdezi, hogy „na, de tulajdonképpen miért jöttél?” Mondtam, hogy „a gyengébbek kedvéért elismétlem”. Felálltam, s ugyanazt elmondtam szóról szóra. Hát nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal mondta: „Menj a ’kutyagumiba’, te ezért nem jössz ide…!” Mondom, „Zoli, most következik a történelmi lecke. Tudod, én egy intézmény igazgatója vagyok, aminek nagy feladatai vannak, de jóformán semmi pénze. Nekem az a feladatom, hogy egy 365 napos normális esztendőből 364 nap hajlongjak, hol itt kérjek, hol ott köszönjek valamit. Rájöttem arra, hogy egyszer én is jöhetek úgy, hogy nem kérek, hanem egyszerűen megjelenek, személyes tiszteletből boldog új évet kívánni. Ha Te lennél a múzeumigazgató, aki hajlongasz, bizonyára megértenéd!” Erre azt mondja: „Én most is megértettem! Többet itt az ajtót úgy ki nem nyitod, hogy én ne segítsek!” Én nem is nyitottam ki úgy soha. Akármire szükség volt, segítettek, nem egyszer, sokszor. Hát ilyen segítő sok volt a legelősöktől, a vízügyesektől, az erdőgépesítési vállalattól, a házgyártól, a bányavállalattól, a geológusoktól, kutatóktól, a kereskedelmi igazgatóságtól, mindenütt találtak egy módot, egy lehetőséget, az egyik nyomdaköltséget fizetett, a másik papírt adott, a harmadik szállítóeszközt, a negyedik kaput állított föl. Úgy költöztünk fel 50-70 ezer tárggyal a Zakariás-házból a múzeumba, hogy sehol egy lej szállítási költséget, munkadíjat senkinek ki nem kellett fizetnünk. Horváth Csaba, Nagy Benci egy-egy láda könyvvel vonultak, nem volt könnyű egy ilyen, mert az 50 kilós ládát lexikonokkal megtömtük, ott 2 ember markolhatta, amíg a körme leszakadt, hogy vigye fel az emeletre. Lehet, hogy a ruha leszakadt, vagy a köpeny, de a becsületbe hiba nem esett! Az altisztek is csinálták, nem kellett parancsolni senkinek, ott mindenki melléállt. Hatalmas munka volt! Régi faházakat állíttattunk úgy fel a múzeumkertben, hogy éhbérnek is kevés, amit ki tudtunk fizetni. Volt olyan nagy természetrajzi kiállítás, hogy Gál András, Márton Árpád festette a diórámákhoz a hátteret. Porfestéket vettünk, mert abból kellett, 17 lejbe került az egész nagyterem kiállításainak a berendezése. A semmiből kellett építkezni, a hőskorszaknak ez volt a hősiessége. Leküzdeni a nyomorúságot, a tehetetlenséget, a nincstelenséget.
Én tiszteltem, becsültem mindazokat, akik egy ujjal is támogattak. Például nagyon jóleső volt számomra, hogy Bálint Lajos, a későbbi érsek külön levélben köszönte meg, hogy támogattuk az egyházi műemlékek javítását, karbantartását, megóvását. Ha mást nem tudtunk csinálni, akkor Bukarestben közbenjártam és is, hogy engedélyezzenek egy kapitális javítást, amire az egyháznak sok pénze nem volt, s nekünk sem lett volna, hiszen emlékszem, hogy egész esztendőre költségvetési tételként 8000 lej szerepelt, s ebből vagy 150 műemlék épületet kellett volna rendben tartani... Legfeljebb örvendtünk, ha valaki valamit mozdítani tudott, mert akkor még a külföldi források nem működtek. A minisztérium jóindulatának megszerzése is gondot jelentett. Tamara Dobrin volt az alelnök az állami művelődési tanácsnál, gyimesi születésű, a somlyói barátok rendkívül úri módon fogadták, meg is hívták családjával, férjével, gyermekeivel egy fényes ebédre Somlyóra. Akkor megnyílt egy kapu a központi országos alapból, tudtak csúsztatni a somlyói kisbazilikának, a templomnak. De már például a Szent Antal-kápolna teljes javítási munkálatát a ferences János atya vállalta és az ő diplomáciai felkészültsége olyan magas volt, a városi tanáccsal is olyan kapcsolatot tudott tartani, a megyei főnökkel is, amilyen kapcsolatot mások nemigen tudtak biztosítani maguknak. A piactéren felszedtek valami kőlapokat, vagy inkább termésköveket, és azt ingyen és bérmentve a Szent Antal-kápolnához adták, és ki is szállították. A zsögödi Nagy Imre-lakásba ugyancsak a néptanács segítségével, személyesen Bokor Mózes alelnöki beosztásban, saját szolgálati kocsijával hordta le a kockaköveket. Hogy miért? Mert Imre bácsinak az volt az utolsó kívánsága, hogy egy ún. domokosi márványt, mészkövet hozzanak be, ne faragjanak semmit rajta, tegyenek egy kicsi táblát rá, vagy véssék rá a két évszámot, a születést és az elhalálozást, és a kettő között húzzanak egy vízszintes vonalat, ami azt jelenti, hogy végigdolgozta attól az időtől, ahogy megszületett a haláláig az életét. És hogy ezt meg tudjuk valósítani, Mózsi maga rakta fel a kockaköveket, amit kicseréltek, s azok felhasználásával aztán bent a kapubejárattól a ház elejéig kiköveztük a járdát, s a nagy követ is a ház tetején keresztül kellett a ház mellé lehelyezni, mert a gép nem tudott bemenni. Kívülről, a kocsiról a házon keresztül emelték át a követ és tették le oda, ahol ma is van. A sírkamrát, amibe bekerült az ezüst urna, amelyben voltak a hamvai, a tárolót kockakőből raktuk meg, ma is úgy van. A temetést, vagyis az urna elhelyezését én végeztem. Sokan megjelentek. Kénytelenek voltunk eltemetni, mert kezdték lopni az urna tartalmát. Jöttek az emberek, kérték, hogy mutassák meg az urnát, Veronka néni semmit sem sejtve, odaadta az urnát, fogták a csontok színesre égett darabkáit, s került olyan személy is, hogy emlékbe vitt magának. Ezt meg kellett szüntetni, s mielőtt az urna kiürült volna, így lezártuk, s egy előre meghatározott időpontban el is helyeztük a kőkamrába. Ma is ott van.
Amikor a múzeumot átadtam
a kulcsokat letettem, azt mondtam, hogy cimborák – én mindenkivel jól voltam, vagy majdnem mindenkivel, ez az igazsághoz tartozik –, azt mondtam, nézzétek, én az ablakokat betettem, az ajtókat is bezártam, hogy a huzat semmit ki ne vigyen! Jól nézzetek körül, most itt vagyok, bármilyen kérdésre válaszolok, de amikor átadtam mindent s elmentem, többet nálam nincs mit keressetek! Én magammal nem viszek semmit! Elhoztam a 84 üres neszkávésdobozt, amit én vásároltam, és ma is tudom, hogy az, hogy a múzeumnak annyi barátja volt, és annyi vállalat segített rajtunk, és mindenki igyekezett valahol beírni a nevét a becsületkönyvbe, annak is köszönhető, ahogy fogadtuk őket. Persze a nesszkávé csak ürügy volt arra, hogy melléje ülve sok jó ember szót értsen a közös cél érdekében. (…) Ha elölről kezdhetném? Akkor sem csinálnám másként. Úgy érzem, az én egész tevékenységem végeredményben szolgálat volt, igaz fogamzású, nagyon tisztességes szolgálat. Hány tanítványom volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy sokan visszaemlékeznek olyan dolgokra, amiket nálam már a feledékenység mohája belepett. Már sok minden kikopott az agyamból, én magamat sem tudom meggyőzni, hogy miként kellene még a hátralévő nehéz perceket átélni és átértékelni. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy újrakezdeném-e? Újra. Újrakezdeném, változatlanul.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
A vár megszerzésétől a kapukulcs átadásáig
Kilencvenöt évet töltött június 4-én János Pál tanár, muzeológus, néprajzkutató és csíkszeredai múzeumigazgató. Rendhagyó módon a most közölt beszélgetés korábban készült – az egyébként idős kora ellenére is igen jó memóriával rendelkező – Pali bácsival, töredéke egy hosszú beszélgetésfolyamnak. Ez az oka annak, hogy az eseménydús életútból és gazdag életműből most, a születésnap környékén csak az egyik, de talán legfontosabb momentumot ragadjuk ki, abban bízva, hogy egyszer majd a teljes beszélgetés – ami tulajdonképpen János Pálnak egyféle tollba mondott önéletrajza is egyben – az olvasók elé kerülhet. A szerkesztés során ezért többnyire a kérdéseket sem őriztem meg. Úgy, hogy ezúttal is, a Pali bácsié a szó.
Kilencvenöt éves János Pál
János Pál 1921. június 4-én született Csíkdánfalván. Az elemi iskolát szülőfalujában, majd Málnáson, gimnáziumi tanulmányait Csíkszeredában, a tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1959-től a csíkszeredai Múzeum munkatársa, 1964-től igazgatója 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Muzeológiai munkássága mellett sokrétű tudományos, publicisztikai tevékenységet fejtett ki.
– Amikor múzeumigazgatóvá kineveztek, a Zakariás-házban, a későbbi Pionírházban működött a múzeum, de úgy gyűltek a tárgyak, hogy adott pillanatban már nem fértünk a régi helyen, és raktározásra nem volt lehetőség. Írtam egy akkor vakmerőnek számító cikket, hogy jobb sorsot érdemelne a Mikó-vár. Addig sok minden volt a várban, cukorraktár, traktoriskola, cipőgyárat is akartak létesíteni, így nem nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet, főleg azok, akik akkor ott dolgoztak, az oktatómesterek, a tanárok, a traktoriskola igazgatója…. Aztán ráharaptak a gondolatra mások is, maga Fazakas János is, aki akkor a minisztertanács alelnöke volt, majd támogatója lett ennek az ügynek Fazakas Lajos, a megyei tanács elnöke, a Pártbizottság első titkára és sokan mások. Így sikerült elérni, hogy megkapjuk a várat olyan állapotban, amilyenben volt... siralmas állapotban. Azzal kezdtük, hogy elkészíttettünk egy négy és fél milliós restaurálási tervet. Hát az 1969-ben akkora összeg volt, hogy ép ésszel talán fel sem tudtuk mérni, s aztán pénz csak nem jött, se a minisztérium nem tudott adni, se a megye. (…)
A Nagy Imre-hagyaték
Amiután megszereztük a várat, megszerveztem a tisztelgő csoportot, amelyik Fazakas Lajosnak és a társainak köszönetet tolmácsolt azért, hogy a vár átkerült a múzeumhoz. Ennek a bizottságnak a tagja volt Nagy Imre, Koszti Pista alelnök, Hajdú Ingeborg rajoni alelnök, Pataki Imre, a gazdasági hivatal főnöke, valamint én magam, János Pál, a múzeum igazgatója.
Fazakas elnök 11 órára rendelt, hogy akkor fogad. Közben a guvernamentális telefonon a nagyfőnök jelentkezett és egy óra lett, de mi még mindig az előszobában mértük a lépéssel a szoba hosszát és keresztjét, Fazakast pedig a nagyfőnök faggatta vagy oktatta, nem tudom. Aztán egyszer jött a titkára Fazakasnak, mondja, hogy befejeződött a telefonbeszélgetés, nyílt is az ajtó, Fazakas megjelent, és olyan enyhe bocsánatkéréssel azt mondta, hogy saját hibáján kívül csúszott el az idő, de most kerüljünk bennebb. Bevonultunk az elnöki nagy irodába, s leültettek. Az első kérdése Imre bácsihoz szólt. Azt kérdezte: Imre bácsi, hogy tetszik az irodám? Imre bácsi zabos volt, kékült, zöldült, pirosult, ott akart hagyni minket, nem volt hozzászokva az ilyen kényszervárakozáshoz, eléggé összevont szemöldökkel és szúrós tekintettel azt mondja Fazakasnak: „Úgy lenyomtak ide, azt sem tudom, hogy hol vagyok! Körül se nézhettem!” Erre Fazakas biztatja, hogy nézzen körül. Feláll Imre bácsi, körülhordja a tekintetét, s azt mondja: „Tudja mit? Nem vagyok elbűvölve! A busmanoknak is elmenne ez az iroda. Itt semmi sem mutatja, hogy Hargita megye népének az elnöke itt székel. Hol van egy csíki festékes szőnyeg? Keletről hoztuk magunkkal, drága kincs, fél Európa ráhangolódott, szállítják innen, s Hargita megye elnökének egy rongy sincs belőle!” Erre Fazakas magyarázta, hogy faltól falig nagy szőnyeg van, de Imre bácsit nem érdekelte. „Hol van egy korondi cserép, amilyen az amerikai világkiállításon az amerikaiak szeme is felakadt, hogy lábbal hajtott korongon ekkora fazekat készítenek?” Fazakas rámutatott egy kisebb hamutartóra. Imre bácsi nem volt megszédítve. „Uram, köpőcsészének is kicsike!” „Még van-e valami?”– kérdi Fazekas. „Van! Megjelentettek egy turisztikai kézikönyvet, zsebkönyvet, abban azt merik írni, hogy hegyi patakjaink pisztrángban gazdagok. Én hivatásos halász vagyok. Törvényes módon tisztelem a rendet, a szabályokat. Nem mutatnák meg nekem is, hogy hol vannak ezek a pisztrángos patakok, mert én eleget járom a hegyi patakokat, de pisztrángot nagyon ritkán fogok. Az orvhalászok helyettem elvégzik ezt!” – „Van-e még valami, uram?” – „Van – mondja Nagy Imre. – Nincs a vadaknak, azoknak a híres vadaknak, amelyeket Európa-szerte irigyelnek tőlünk, a 23-24 ágú agancsos szarvasbikáknak, a kárpárti medvéknek, nincs egy védett hely, ahol csak ők lehetnének és biztosított életkörülmények között élnének. Az Udvarhely felé átvezető út a nagyerdőn vitt keresztül. Nagyerdő? Maholnap fenyő sincs! Úgy kezdett kinézni, mint a Szahara. Mert önök megtanultak erdőt irtani, de még nem tanultak meg erdőt ültetni! Ezt is meg kell tanulni!” Azt mondja erre Fazakas: „Imre bácsi, engedje meg, nekem is van egy kérdésem: mi lesz a Nagy Imre-i hagyatékkal?” Mintha robbanni készült volna Imre bácsi, a fejét elöntötte a tűz. Az ujját felemeli, és ilyenformán, hangsúlyosan ütemez: „Idefigyeljen, uram! Építsenek egy olyan képtárat, ahol én azokat a műveket kiállíthatom, amiket erről a vidékről s ennek a vidéknek az embereiről festettem, alkottam, és én a teljes megmaradt készletemet, vázlatokkal együtt szülővárosomra hagyom. Ez a beszéd, uram! – az orra előtt egy centivel elütött az ujjával. – Nem az, amit ön mond!” Azt mondja erre Fazakas: – „Kezet rá, Imre bácsi! Én vállalom, hogy ebben az évben a képtár felépül az Imre bácsi hozzájárulásával és utasítása szerint.” Kezet fogtak, s Fazakas mondta csendben: „Igyekszem megtartani a szavamat!” Az a nagy harc, ami a Nagy Imre-hagyatékért folyt Budapest, Kolozsvár és Marosvásárhely között, s amiben mi meg sem vakkanhattunk eddig, ezzel eldőlt. Ezzel a tisztelgő látogatással olyan alkalom született, ahol két igen fontos személyiség összemérte az erejét, és egyik sem veszített. De nyert Csíkszereda! Mintegy hatezer vagy annál is több alkotás került a város kezére. A Nagy Imre 75 éves születésnapjára a galéria elkészült, s a galériát berendeztük, képekkel, olyan kiállítással, amilyen addig csak Szeredában nyílt meg. A megnyitó előtti este öcsémmel a grafikai anyagot rámáztuk. Imre bácsi megjelent, és azt mondja: „Na, uraim, ebből holnap nehezen lesz megnyitó! Mindjárt leszentül a nap, s még a grafikák sehol!” Mondtam neki: „Imre bácsi, mielőtt az új nap felkel, minden rendben lesz!” Rendben is lett.
A múzeum támogatói és a neszkávésdobozok
Én azt tudom, hogy mikor eljöttem a múzeumtól, vagy 84 neszkávésdobozt hoztam el, vöröset. A múzeum költségvetéséből sose vettünk kávét, mert arra nem adtak pénzt soha, de én ma is vallom, hogy egy feketekávéval kétszer annyit el lehet intézni, mint egy hivatalos megrendelőlappal, mert a megrendelőlapra ráírták: „nincsenek feltételek”, vagy „zsúfoltak vagyunk”, vagy „nincs szakemberünk”, vagy anyagi dolgok miatt visszautasították, de amikor a feketekávét megitta egy direktor velem együtt a múzeumban, s két szót szólhattam, mindig megértettük egymást. A múzeum akkor is székely múzeum volt (csak a neve nem lehetett az), mindannyiunk közös ügye, azt akartuk életben tartani, gyámolítani, szeretgetni.
Általában újévre szép köszöntőt nyomtattunk és abból vagy kétszáz darabot elküldtem a segítőtársaknak, a múzeumbarátoknak. Két-három napig hordták a munkatársak, én magam is, s egyszer rájöttem arra, hogy akik a legtöbbet segítenek, azoknak többet kellene adni, ezért elmegyek személyesen is újévet köszönteni, így kerültem el többek között az IPICCF-hez, Rákosi Zoltánhoz. Meglepődött, de főzetett egy kávét, s rámkérdezett, hogy tulajdonképpen miért mentem? Erre elmondtam: „Azért jöttem, hogy neked és a családodnak, a munkaközösség minden egyes tagjának szívből kívánjak boldog új esztendőt, erőt, egészséget, jó munkát és sok sikert az új évben!” S akkor kérdezi, hogy „na, de tulajdonképpen miért jöttél?” Mondtam, hogy „a gyengébbek kedvéért elismétlem”. Felálltam, s ugyanazt elmondtam szóról szóra. Hát nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal mondta: „Menj a ’kutyagumiba’, te ezért nem jössz ide…!” Mondom, „Zoli, most következik a történelmi lecke. Tudod, én egy intézmény igazgatója vagyok, aminek nagy feladatai vannak, de jóformán semmi pénze. Nekem az a feladatom, hogy egy 365 napos normális esztendőből 364 nap hajlongjak, hol itt kérjek, hol ott köszönjek valamit. Rájöttem arra, hogy egyszer én is jöhetek úgy, hogy nem kérek, hanem egyszerűen megjelenek, személyes tiszteletből boldog új évet kívánni. Ha Te lennél a múzeumigazgató, aki hajlongasz, bizonyára megértenéd!” Erre azt mondja: „Én most is megértettem! Többet itt az ajtót úgy ki nem nyitod, hogy én ne segítsek!” Én nem is nyitottam ki úgy soha. Akármire szükség volt, segítettek, nem egyszer, sokszor. Hát ilyen segítő sok volt a legelősöktől, a vízügyesektől, az erdőgépesítési vállalattól, a házgyártól, a bányavállalattól, a geológusoktól, kutatóktól, a kereskedelmi igazgatóságtól, mindenütt találtak egy módot, egy lehetőséget, az egyik nyomdaköltséget fizetett, a másik papírt adott, a harmadik szállítóeszközt, a negyedik kaput állított föl. Úgy költöztünk fel 50-70 ezer tárggyal a Zakariás-házból a múzeumba, hogy sehol egy lej szállítási költséget, munkadíjat senkinek ki nem kellett fizetnünk. Horváth Csaba, Nagy Benci egy-egy láda könyvvel vonultak, nem volt könnyű egy ilyen, mert az 50 kilós ládát lexikonokkal megtömtük, ott 2 ember markolhatta, amíg a körme leszakadt, hogy vigye fel az emeletre. Lehet, hogy a ruha leszakadt, vagy a köpeny, de a becsületbe hiba nem esett! Az altisztek is csinálták, nem kellett parancsolni senkinek, ott mindenki melléállt. Hatalmas munka volt! Régi faházakat állíttattunk úgy fel a múzeumkertben, hogy éhbérnek is kevés, amit ki tudtunk fizetni. Volt olyan nagy természetrajzi kiállítás, hogy Gál András, Márton Árpád festette a diórámákhoz a hátteret. Porfestéket vettünk, mert abból kellett, 17 lejbe került az egész nagyterem kiállításainak a berendezése. A semmiből kellett építkezni, a hőskorszaknak ez volt a hősiessége. Leküzdeni a nyomorúságot, a tehetetlenséget, a nincstelenséget.
Én tiszteltem, becsültem mindazokat, akik egy ujjal is támogattak. Például nagyon jóleső volt számomra, hogy Bálint Lajos, a későbbi érsek külön levélben köszönte meg, hogy támogattuk az egyházi műemlékek javítását, karbantartását, megóvását. Ha mást nem tudtunk csinálni, akkor Bukarestben közbenjártam és is, hogy engedélyezzenek egy kapitális javítást, amire az egyháznak sok pénze nem volt, s nekünk sem lett volna, hiszen emlékszem, hogy egész esztendőre költségvetési tételként 8000 lej szerepelt, s ebből vagy 150 műemlék épületet kellett volna rendben tartani... Legfeljebb örvendtünk, ha valaki valamit mozdítani tudott, mert akkor még a külföldi források nem működtek. A minisztérium jóindulatának megszerzése is gondot jelentett. Tamara Dobrin volt az alelnök az állami művelődési tanácsnál, gyimesi születésű, a somlyói barátok rendkívül úri módon fogadták, meg is hívták családjával, férjével, gyermekeivel egy fényes ebédre Somlyóra. Akkor megnyílt egy kapu a központi országos alapból, tudtak csúsztatni a somlyói kisbazilikának, a templomnak. De már például a Szent Antal-kápolna teljes javítási munkálatát a ferences János atya vállalta és az ő diplomáciai felkészültsége olyan magas volt, a városi tanáccsal is olyan kapcsolatot tudott tartani, a megyei főnökkel is, amilyen kapcsolatot mások nemigen tudtak biztosítani maguknak. A piactéren felszedtek valami kőlapokat, vagy inkább termésköveket, és azt ingyen és bérmentve a Szent Antal-kápolnához adták, és ki is szállították. A zsögödi Nagy Imre-lakásba ugyancsak a néptanács segítségével, személyesen Bokor Mózes alelnöki beosztásban, saját szolgálati kocsijával hordta le a kockaköveket. Hogy miért? Mert Imre bácsinak az volt az utolsó kívánsága, hogy egy ún. domokosi márványt, mészkövet hozzanak be, ne faragjanak semmit rajta, tegyenek egy kicsi táblát rá, vagy véssék rá a két évszámot, a születést és az elhalálozást, és a kettő között húzzanak egy vízszintes vonalat, ami azt jelenti, hogy végigdolgozta attól az időtől, ahogy megszületett a haláláig az életét. És hogy ezt meg tudjuk valósítani, Mózsi maga rakta fel a kockaköveket, amit kicseréltek, s azok felhasználásával aztán bent a kapubejárattól a ház elejéig kiköveztük a járdát, s a nagy követ is a ház tetején keresztül kellett a ház mellé lehelyezni, mert a gép nem tudott bemenni. Kívülről, a kocsiról a házon keresztül emelték át a követ és tették le oda, ahol ma is van. A sírkamrát, amibe bekerült az ezüst urna, amelyben voltak a hamvai, a tárolót kockakőből raktuk meg, ma is úgy van. A temetést, vagyis az urna elhelyezését én végeztem. Sokan megjelentek. Kénytelenek voltunk eltemetni, mert kezdték lopni az urna tartalmát. Jöttek az emberek, kérték, hogy mutassák meg az urnát, Veronka néni semmit sem sejtve, odaadta az urnát, fogták a csontok színesre égett darabkáit, s került olyan személy is, hogy emlékbe vitt magának. Ezt meg kellett szüntetni, s mielőtt az urna kiürült volna, így lezártuk, s egy előre meghatározott időpontban el is helyeztük a kőkamrába. Ma is ott van.
Amikor a múzeumot átadtam
a kulcsokat letettem, azt mondtam, hogy cimborák – én mindenkivel jól voltam, vagy majdnem mindenkivel, ez az igazsághoz tartozik –, azt mondtam, nézzétek, én az ablakokat betettem, az ajtókat is bezártam, hogy a huzat semmit ki ne vigyen! Jól nézzetek körül, most itt vagyok, bármilyen kérdésre válaszolok, de amikor átadtam mindent s elmentem, többet nálam nincs mit keressetek! Én magammal nem viszek semmit! Elhoztam a 84 üres neszkávésdobozt, amit én vásároltam, és ma is tudom, hogy az, hogy a múzeumnak annyi barátja volt, és annyi vállalat segített rajtunk, és mindenki igyekezett valahol beírni a nevét a becsületkönyvbe, annak is köszönhető, ahogy fogadtuk őket. Persze a nesszkávé csak ürügy volt arra, hogy melléje ülve sok jó ember szót értsen a közös cél érdekében. (…) Ha elölről kezdhetném? Akkor sem csinálnám másként. Úgy érzem, az én egész tevékenységem végeredményben szolgálat volt, igaz fogamzású, nagyon tisztességes szolgálat. Hány tanítványom volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy sokan visszaemlékeznek olyan dolgokra, amiket nálam már a feledékenység mohája belepett. Már sok minden kikopott az agyamból, én magamat sem tudom meggyőzni, hogy miként kellene még a hátralévő nehéz perceket átélni és átértékelni. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy újrakezdeném-e? Újra. Újrakezdeném, változatlanul.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. június 10.
Nem kell az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztség Marosvásárhelyen
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – nyilatkozta az MTI-nek Kelemen Hunor azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) értékelte pénteken az alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke.
A politikus hozzátette: a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. Kelemen Hunor Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és – mint fogalmazott – Dorel Coica szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem hiszi, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-lel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-lel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. Kelemen Hunor a SZÁT értékelését összefoglalva elmondta, az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni.
Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma. „Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar-magyar versenyre vonatkozó következtetéseit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Krónika (Kolozsvár)
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – nyilatkozta az MTI-nek Kelemen Hunor azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) értékelte pénteken az alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke.
A politikus hozzátette: a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. Kelemen Hunor Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és – mint fogalmazott – Dorel Coica szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem hiszi, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-lel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-lel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. Kelemen Hunor a SZÁT értékelését összefoglalva elmondta, az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni.
Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma. „Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar-magyar versenyre vonatkozó következtetéseit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 10.
Megvédjük a jelképeinket
A Keleti-Kárpátok kanyarulatában él a székelynek nevezett népcsoport, amelynek sajátos történelme, gondolkodásmódja, szokásai, magatartása és viselete által megkülönböztetett szerep és hely jutott a magyar nemzettestben. Ennek a népcsoportnak a küldöttei 2009. szeptember 5-én a székelyudvarhelyi nagygyűlésen úgy határoztak, hogy az égszínkék mezőben ezüst félholdat és nyolcágú aranycsillagot hordozó, középen arany sávval hasított zászló legyen a jelképük. És attól a pillanattól kezdve, hogy képviselőink ezt eldöntötték, rajtunk kívül barátnak és ellenségnek egyaránt így kell rá tekintenie.
Tudatos választás eredménye volt tehát a székely zászló megszületése, fontossága pedig felbecsülhetetlen. A himnusz és a címer mellett ugyanis egyike azon nemzeti jelképeinknek, melyek a közösségi összetartozást hivatottak kifejezni és megjeleníteni. A zászló összeköt, lelkesít, hiszen rápillantván, nagyot dobban a szívünk. A zászló mögé egységesen fel lehet sorakozni ünnepnapokon, de vész vagy támadás esetén is. A zászló a bizonyítéka, hogy voltunk és vagyunk, illetve a biztosítéka annak, hogy leszünk, mert a körülötte összeforrt és öntudatos nemzeti közösséget a történelem viharai sem tudják szétszaggatni és megsemmisíteni.
Természetesen ezzel tisztában van a minket kis híján száz éve elnyomó és nemzeti létünkre törő bukaresti hatalom is. Nem véletlen tehát, hogy aljas módszerekkel próbálta és próbálja a használatukat megakadályozni Nagyváradtól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön át Kézdivásárhelyig. Olyannyira, hogyha rajta múlna, még az emlékét is kigyomlálná a tudatunkból. Éppen ezért felszólítjuk, térjen jobb belátásra, mert a jelképeinket mindenképpen megvédjük. Bennünket, székelyeket ugyanis hatalmi szóval, nyomásgyakorlással vagy bírósági ítéletekkel nem lehet ezek megtagadására és önazonosságunk feladására kényszeríteni. Már csak azért sem, mert békességben ugyan, de nem szolgaként, hanem szabadon és magyarként akarunk a szülőföldünkön élni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A Keleti-Kárpátok kanyarulatában él a székelynek nevezett népcsoport, amelynek sajátos történelme, gondolkodásmódja, szokásai, magatartása és viselete által megkülönböztetett szerep és hely jutott a magyar nemzettestben. Ennek a népcsoportnak a küldöttei 2009. szeptember 5-én a székelyudvarhelyi nagygyűlésen úgy határoztak, hogy az égszínkék mezőben ezüst félholdat és nyolcágú aranycsillagot hordozó, középen arany sávval hasított zászló legyen a jelképük. És attól a pillanattól kezdve, hogy képviselőink ezt eldöntötték, rajtunk kívül barátnak és ellenségnek egyaránt így kell rá tekintenie.
Tudatos választás eredménye volt tehát a székely zászló megszületése, fontossága pedig felbecsülhetetlen. A himnusz és a címer mellett ugyanis egyike azon nemzeti jelképeinknek, melyek a közösségi összetartozást hivatottak kifejezni és megjeleníteni. A zászló összeköt, lelkesít, hiszen rápillantván, nagyot dobban a szívünk. A zászló mögé egységesen fel lehet sorakozni ünnepnapokon, de vész vagy támadás esetén is. A zászló a bizonyítéka, hogy voltunk és vagyunk, illetve a biztosítéka annak, hogy leszünk, mert a körülötte összeforrt és öntudatos nemzeti közösséget a történelem viharai sem tudják szétszaggatni és megsemmisíteni.
Természetesen ezzel tisztában van a minket kis híján száz éve elnyomó és nemzeti létünkre törő bukaresti hatalom is. Nem véletlen tehát, hogy aljas módszerekkel próbálta és próbálja a használatukat megakadályozni Nagyváradtól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön át Kézdivásárhelyig. Olyannyira, hogyha rajta múlna, még az emlékét is kigyomlálná a tudatunkból. Éppen ezért felszólítjuk, térjen jobb belátásra, mert a jelképeinket mindenképpen megvédjük. Bennünket, székelyeket ugyanis hatalmi szóval, nyomásgyakorlással vagy bírósági ítéletekkel nem lehet ezek megtagadására és önazonosságunk feladására kényszeríteni. Már csak azért sem, mert békességben ugyan, de nem szolgaként, hanem szabadon és magyarként akarunk a szülőföldünkön élni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 11.
A jobboldallal is, a baloldallal is (Tisztségekért egyezkedik az RMDSZ)
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács értékelte tegnap az RMDSZ választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
A megszerzett 195 polgármesteri tisztség, valamint a Kovászna és Hargita megyei tanácselnöki tisztség mellé Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség.
Kelemen Hunor Kolozs, Arad és Bihar megyében a Nemzeti Liberális Pártot (NLP) tartotta természetes szövetségesnek, és – mint fogalmazott – Dorel Coica szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem hiszi, hogy a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) lehessen egyezségre jutni. Maros megyében azonban az NLP-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének magyarellenes megnyilvánulásai miatt. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja”. Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé. A helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva.
Kelemen Hunor a Szövetségi Állandó Tanács értékelését összefoglalva elmondta: „Az RMDSZ a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson.” Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell feltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma. „Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt” – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit Kelemen Hunor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács értékelte tegnap az RMDSZ választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
A megszerzett 195 polgármesteri tisztség, valamint a Kovászna és Hargita megyei tanácselnöki tisztség mellé Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség.
Kelemen Hunor Kolozs, Arad és Bihar megyében a Nemzeti Liberális Pártot (NLP) tartotta természetes szövetségesnek, és – mint fogalmazott – Dorel Coica szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem hiszi, hogy a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) lehessen egyezségre jutni. Maros megyében azonban az NLP-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének magyarellenes megnyilvánulásai miatt. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja”. Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé. A helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva.
Kelemen Hunor a Szövetségi Állandó Tanács értékelését összefoglalva elmondta: „Az RMDSZ a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson.” Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell feltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma. „Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt” – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit Kelemen Hunor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 11.
Az autonómia és a kölcsönösség (Miért ne lehetne Sepsiszentgyörgynek román alpolgármestere?)
Ha lehet hinni a híreknek, Sepsiszentgyörgynek (megint) nem lesz román nemzetiségű alpolgármestere – legalábbis ilyen irányú tapasztalatairól számolt be Mădălin Guruianu helyi liberális politikus. Guruianu – akit eddigi információink alapján nehéz lenne valamiféle magyarellenes hátsó szándékkal gyanúsítani, lévén a kevés párbeszédképes román politikus egyike – keserűen jelentette be, hogy távozik a politikából, mert a városvezetés szerint „egyelőre nem időszerű” egy román alpolgármester megválasztása. (Persze elképzelhető, hogy az elkövetkező időszak történései rácáfolnak erre, és akkor – szerencsére – okafogyottá válik az egész gondolatmenet.)
Vitatkozhatunk azon, hogy egy – helyi szinten – nem túlzottan nagy súllyal bíró politikai párt képviselőjeként mennyire etikus „bejelentkezni” az alpolgármesteri tisztségre, és a visszautasítást közösségi érvényű kudarcként értékelni, de vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: itt többről van szó. Ha az egyébiránt rokonszenves polgármester, Antal Árpád szerint tényleg nem időszerű ez az ügy, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mikor, milyen kritikus tömeg esetén válik időszerűvé? Mert lehet ugyan zsigeri szinten reagálni erre a felvetésre, történelmi meg egyéb sérelmekre hivatkozva, de a tények makacs dolgok: a tény pedig az, hogy a háromszéki megyeszékhely lakosságának mintegy negyede román etnikumú, és ez az arány, tetszik vagy sem, a közeljövőben nem is fog radikálisan megváltozni. Az tehát, hogy Sepsiszentgyörgy két alpolgármestere közül az egyik a román közösség tagja legyen, cseppet sem ördögtől való elvárás. Ahogy az sem ördögtől való, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad alpolgármestere viszont magyar legyen. A román alpolgármester gondolatának elutasításával ezeknek a vegyes lakosságú városoknak a magyar közösségei kerülnek rendkívül kényelmetlen helyzetbe: mert milyen jogalappal kérhetnék, hogy a városvezetésben biztosítsák számukra a képviseletet, ha a magyar többségű városok elöljárói elzárkóznak a helyi (román) kisebbség jogos igényeinek teljesítése elől? Muszáj tudomásul vennünk, hogy minden, a székelyföldi románsággal szembeni indokolatlanul barátságtalan gesztus árát a román többségű vidékeken élő magyarok fizetik meg, kamatostul. És ez nemcsak elvi kérdés, nemcsak az erdélyiség nemes eszméiről szól, hanem nagyon is pragmatikus ügy: tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a Székelyföld nagyon is kívánatos autonómiája megvalósítható az ott élő románság jelentős részének meggyőzése – vagy legalábbis félelmeinek, frusztrációinak eloszlatása – nélkül. Azt bizonygatni, hogy sok román alaptalanul tart attól, hogy egy autonóm Székelyföldön rosszabb státusa lesz, mint eddig, közben pedig képtelennek lenni egy ilyen elemi gesztus megtételére: nos, különös stratégia. És talán nem véletlenül jut eszünkbe róla egy másik erdélyi város, ahol a polgármester szájából ki nem esik a multikulturalizmus, de bíróságon támadja meg a többnyelvű helységnévtáblák ügyét.
Ejsze lehetnénk egyszer mi is nagylelkűek. (Főtér.ro)
Papp Attila Zsolt
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ha lehet hinni a híreknek, Sepsiszentgyörgynek (megint) nem lesz román nemzetiségű alpolgármestere – legalábbis ilyen irányú tapasztalatairól számolt be Mădălin Guruianu helyi liberális politikus. Guruianu – akit eddigi információink alapján nehéz lenne valamiféle magyarellenes hátsó szándékkal gyanúsítani, lévén a kevés párbeszédképes román politikus egyike – keserűen jelentette be, hogy távozik a politikából, mert a városvezetés szerint „egyelőre nem időszerű” egy román alpolgármester megválasztása. (Persze elképzelhető, hogy az elkövetkező időszak történései rácáfolnak erre, és akkor – szerencsére – okafogyottá válik az egész gondolatmenet.)
Vitatkozhatunk azon, hogy egy – helyi szinten – nem túlzottan nagy súllyal bíró politikai párt képviselőjeként mennyire etikus „bejelentkezni” az alpolgármesteri tisztségre, és a visszautasítást közösségi érvényű kudarcként értékelni, de vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: itt többről van szó. Ha az egyébiránt rokonszenves polgármester, Antal Árpád szerint tényleg nem időszerű ez az ügy, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mikor, milyen kritikus tömeg esetén válik időszerűvé? Mert lehet ugyan zsigeri szinten reagálni erre a felvetésre, történelmi meg egyéb sérelmekre hivatkozva, de a tények makacs dolgok: a tény pedig az, hogy a háromszéki megyeszékhely lakosságának mintegy negyede román etnikumú, és ez az arány, tetszik vagy sem, a közeljövőben nem is fog radikálisan megváltozni. Az tehát, hogy Sepsiszentgyörgy két alpolgármestere közül az egyik a román közösség tagja legyen, cseppet sem ördögtől való elvárás. Ahogy az sem ördögtől való, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad alpolgármestere viszont magyar legyen. A román alpolgármester gondolatának elutasításával ezeknek a vegyes lakosságú városoknak a magyar közösségei kerülnek rendkívül kényelmetlen helyzetbe: mert milyen jogalappal kérhetnék, hogy a városvezetésben biztosítsák számukra a képviseletet, ha a magyar többségű városok elöljárói elzárkóznak a helyi (román) kisebbség jogos igényeinek teljesítése elől? Muszáj tudomásul vennünk, hogy minden, a székelyföldi románsággal szembeni indokolatlanul barátságtalan gesztus árát a román többségű vidékeken élő magyarok fizetik meg, kamatostul. És ez nemcsak elvi kérdés, nemcsak az erdélyiség nemes eszméiről szól, hanem nagyon is pragmatikus ügy: tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a Székelyföld nagyon is kívánatos autonómiája megvalósítható az ott élő románság jelentős részének meggyőzése – vagy legalábbis félelmeinek, frusztrációinak eloszlatása – nélkül. Azt bizonygatni, hogy sok román alaptalanul tart attól, hogy egy autonóm Székelyföldön rosszabb státusa lesz, mint eddig, közben pedig képtelennek lenni egy ilyen elemi gesztus megtételére: nos, különös stratégia. És talán nem véletlenül jut eszünkbe róla egy másik erdélyi város, ahol a polgármester szájából ki nem esik a multikulturalizmus, de bíróságon támadja meg a többnyelvű helységnévtáblák ügyét.
Ejsze lehetnénk egyszer mi is nagylelkűek. (Főtér.ro)
Papp Attila Zsolt
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)