Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 23.
Emlékrepeszek egy sajátos korból
Volt egy hosszú korszak az életünkben, amire így utólag, ha visszatekintünk, részben megszépül, hiszen fiatalok voltunk, de ugyanaz a korszak sok szomorúságot, félelmet, megaláztatást is jelentett legtöbbünk számára – hangzott el Király Ibolya Emlékrepeszek című könyvének bemutatóján Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A szerzőt és a vendégeket Nagy Miklós Kund házigazda köszöntötte, hangsúlyozva, hogy olyan érdekes a könyv, hogy ha egyszer kézbe vette az olvasó, nem tudja letenni, míg el nem olvasta az egészet. Korabeli dokumentumok, naplójegyzetek, szekus iratok és visszaemlékezések teszik izgalmassá, idéznek fel elfelejtett eseményeket, hangulatokat, érzéseket.
Itthon, Vásárhelyen
A Király Károly igazsága alcímet viselő kötet hazaérkezett, mert bár május 21-én Budapesten is bemutatták, a legtöbben Marosvásárhelyen értik, érzik, tudják, hogy miről szól – hangzott el a könyvbemutatón. Virág György, a Maros megyei önkormányzat volt elnöke Király Károly egykori kollégájaként ismertette a könyvet, de előbb figyelmeztette a termet zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy érzelmek nélkül nem lehet róla beszélni. Az 1970–80-as években Király Károlynak a diktatúra elleni küzdelméről beszélt, arról, hogy mit élt át azokban az években családtagjaival együtt Király. „Az Emlékrepeszek sokakat sértenek majd annak ellenére, hogy nem számonkérés. A legsértettebbek mégis a Király-család tagjai” – ismertette Virág György azt, hogy olyan iratok is szerepelnek a kötetben, amelyek olyan beszélgetéseket vagy utalásokat, eseményeket örökítenek meg, amelyek ma már nem biztos, hogy jó fényt vetnek egyik-másik megnevezett személyre. Ugyanakkor a szerző azt is fontosnak tartotta, hogy csalódása ellenére azokról a magyar és román nemzetiségű egyszerű emberekről is megemlékezzen, akik segítették Király Károlyt és családját, a nehéz időkben is kiálltak mellette. „Akár a kisipari szövetkezetben, akár a konzervgyárban, mindenhol mindenki tisztelte, hiszen értünk, helyettünk vívta harcát, és soha nem várt ezért köszönetet, azt tette, amit a lelkiismerete diktált” – hangsúlyozta az egykori kolléga, akit többen is igazoltak a jelenlevők közül, olyanok, akiknek alkalmuk, lehetőségük adódott Király Károly beosztottjaként dolgozni, vagy akiknek szülei dolgoztak egykor az általa vezetett üzemben vagy szövetkezetben.
Arra a saját maga által megfogalmazott kérdésre, hogy miért kezdett hozzá a kötet megírásához, a szerző úgy válaszolt: azért, mert mint egy malomkő, nyomták az emlékek, ugyanakkor a háttérből a bátyja is írásra biztatta. Addig, amíg eljött az írás ideje fizikailag is: egy nap az éjjeliszekrényből kiomlott a sok dokumentum, naplójegyzet. „Úgy írtam, ahogy a tollam hegyére jött” – tette hozzá Király Ibolya, aki szerint írni csak úgy érdemes, ha a mondanivalót más nem mondhatja el. Könyvében hol a naplójegyzetekből idéz, hol a szekusdossziékból, dokumentumokból, vagy saját emlékeit írja le. „Minden emlék olyan, mint egy repesz okozta sebhely, azért is írtam, hogy ezek behegedjenek, begyógyuljanak” – fogalmazott. Nincs pontosan meghatározható műfaja a kötetnek, egyfajta műfajok közötti csapongás jellemzi, hiszen úgy írta – és később sem nyúlt hozzá, alig szerkesztette –, ahogy jöttek az emlékek, egyik generálta a másikat.
Családi történet a szekuról
Családi események, magánjellegű történések, hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések teszik színessé, érdekessé, kortörténeti keresztmetszetté a kötetet, amelyet Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke, az előszó szerzője hézagpótlónak nevezett. Ahogy mondta, Király Ibolya könyve a közép-kelet-európai szocializmusok, majd a felemás rendszerváltozásaik következményeinek időszakában megélt sok traumát is – hol erőteljesen, hol szinte fájón szemérmes intelligenciával – elénk tárja. A Király Károllyal történtek egy különleges példát is szolgáltatnak: semmi és senki nem tudta megvenni vagy megtörni, nem hatott rá ugyanis sem hatalmi, anyagi javak igézete, sem a fenyegetések. Elégtételt pedig nem vett 1990 után sem. Király Károly olyan példát nyújtott, amely reményt jelentett a változásra, az ellenállásra – méltatta Kerényi György.
Király Ibolya elmondta, testvére nem üzent semmit, de a könyvbemutató előtt arra hívta fel a figyelmét, hogy ne feledkezzen meg megemlíteni annak az embernek a nevét, aki akkor is vállalta a küzdelmet a magyarságért és most is vállalja a közösségéért: ő Kincses Előd, marosvásárhelyi ügyvéd.
„Minden írást, levelet, amit nekem diktált, vagy ami általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből. Cipeltem magammal, mint a sorsomat, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Majd beraktam a süllyesztőbe. Mígnem egy napon, kinyitván az éjjeliszekrényemet, kihullott belőle egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven ütött. Mi lesz, ha én sem, ő sem lesz már? Ki mondja el, amit tudunk? Ami ma már történelem” – fogalmaz Király Ibolya, aki azoknak ajánlja a könyvét, akik megszenvedték azt a korszakot, akiket meghurcoltak és megkínoztak, bebörtönöztek, akik közül sokan már nincsenek közöttünk, élők között. Ugyanakkor az ifjabb korosztálynak is ajánlja, unokáinak, hogy mire felnőnek, ismerjék meg, hogy mi is volt Király Károly igazsága.
Antal Erika
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Volt egy hosszú korszak az életünkben, amire így utólag, ha visszatekintünk, részben megszépül, hiszen fiatalok voltunk, de ugyanaz a korszak sok szomorúságot, félelmet, megaláztatást is jelentett legtöbbünk számára – hangzott el Király Ibolya Emlékrepeszek című könyvének bemutatóján Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A szerzőt és a vendégeket Nagy Miklós Kund házigazda köszöntötte, hangsúlyozva, hogy olyan érdekes a könyv, hogy ha egyszer kézbe vette az olvasó, nem tudja letenni, míg el nem olvasta az egészet. Korabeli dokumentumok, naplójegyzetek, szekus iratok és visszaemlékezések teszik izgalmassá, idéznek fel elfelejtett eseményeket, hangulatokat, érzéseket.
Itthon, Vásárhelyen
A Király Károly igazsága alcímet viselő kötet hazaérkezett, mert bár május 21-én Budapesten is bemutatták, a legtöbben Marosvásárhelyen értik, érzik, tudják, hogy miről szól – hangzott el a könyvbemutatón. Virág György, a Maros megyei önkormányzat volt elnöke Király Károly egykori kollégájaként ismertette a könyvet, de előbb figyelmeztette a termet zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy érzelmek nélkül nem lehet róla beszélni. Az 1970–80-as években Király Károlynak a diktatúra elleni küzdelméről beszélt, arról, hogy mit élt át azokban az években családtagjaival együtt Király. „Az Emlékrepeszek sokakat sértenek majd annak ellenére, hogy nem számonkérés. A legsértettebbek mégis a Király-család tagjai” – ismertette Virág György azt, hogy olyan iratok is szerepelnek a kötetben, amelyek olyan beszélgetéseket vagy utalásokat, eseményeket örökítenek meg, amelyek ma már nem biztos, hogy jó fényt vetnek egyik-másik megnevezett személyre. Ugyanakkor a szerző azt is fontosnak tartotta, hogy csalódása ellenére azokról a magyar és román nemzetiségű egyszerű emberekről is megemlékezzen, akik segítették Király Károlyt és családját, a nehéz időkben is kiálltak mellette. „Akár a kisipari szövetkezetben, akár a konzervgyárban, mindenhol mindenki tisztelte, hiszen értünk, helyettünk vívta harcát, és soha nem várt ezért köszönetet, azt tette, amit a lelkiismerete diktált” – hangsúlyozta az egykori kolléga, akit többen is igazoltak a jelenlevők közül, olyanok, akiknek alkalmuk, lehetőségük adódott Király Károly beosztottjaként dolgozni, vagy akiknek szülei dolgoztak egykor az általa vezetett üzemben vagy szövetkezetben.
Arra a saját maga által megfogalmazott kérdésre, hogy miért kezdett hozzá a kötet megírásához, a szerző úgy válaszolt: azért, mert mint egy malomkő, nyomták az emlékek, ugyanakkor a háttérből a bátyja is írásra biztatta. Addig, amíg eljött az írás ideje fizikailag is: egy nap az éjjeliszekrényből kiomlott a sok dokumentum, naplójegyzet. „Úgy írtam, ahogy a tollam hegyére jött” – tette hozzá Király Ibolya, aki szerint írni csak úgy érdemes, ha a mondanivalót más nem mondhatja el. Könyvében hol a naplójegyzetekből idéz, hol a szekusdossziékból, dokumentumokból, vagy saját emlékeit írja le. „Minden emlék olyan, mint egy repesz okozta sebhely, azért is írtam, hogy ezek behegedjenek, begyógyuljanak” – fogalmazott. Nincs pontosan meghatározható műfaja a kötetnek, egyfajta műfajok közötti csapongás jellemzi, hiszen úgy írta – és később sem nyúlt hozzá, alig szerkesztette –, ahogy jöttek az emlékek, egyik generálta a másikat.
Családi történet a szekuról
Családi események, magánjellegű történések, hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések teszik színessé, érdekessé, kortörténeti keresztmetszetté a kötetet, amelyet Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke, az előszó szerzője hézagpótlónak nevezett. Ahogy mondta, Király Ibolya könyve a közép-kelet-európai szocializmusok, majd a felemás rendszerváltozásaik következményeinek időszakában megélt sok traumát is – hol erőteljesen, hol szinte fájón szemérmes intelligenciával – elénk tárja. A Király Károllyal történtek egy különleges példát is szolgáltatnak: semmi és senki nem tudta megvenni vagy megtörni, nem hatott rá ugyanis sem hatalmi, anyagi javak igézete, sem a fenyegetések. Elégtételt pedig nem vett 1990 után sem. Király Károly olyan példát nyújtott, amely reményt jelentett a változásra, az ellenállásra – méltatta Kerényi György.
Király Ibolya elmondta, testvére nem üzent semmit, de a könyvbemutató előtt arra hívta fel a figyelmét, hogy ne feledkezzen meg megemlíteni annak az embernek a nevét, aki akkor is vállalta a küzdelmet a magyarságért és most is vállalja a közösségéért: ő Kincses Előd, marosvásárhelyi ügyvéd.
„Minden írást, levelet, amit nekem diktált, vagy ami általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből. Cipeltem magammal, mint a sorsomat, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Majd beraktam a süllyesztőbe. Mígnem egy napon, kinyitván az éjjeliszekrényemet, kihullott belőle egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven ütött. Mi lesz, ha én sem, ő sem lesz már? Ki mondja el, amit tudunk? Ami ma már történelem” – fogalmaz Király Ibolya, aki azoknak ajánlja a könyvét, akik megszenvedték azt a korszakot, akiket meghurcoltak és megkínoztak, bebörtönöztek, akik közül sokan már nincsenek közöttünk, élők között. Ugyanakkor az ifjabb korosztálynak is ajánlja, unokáinak, hogy mire felnőnek, ismerjék meg, hogy mi is volt Király Károly igazsága.
Antal Erika
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 24.
Az első tanévzáró a római katolikus iskolában
Büszkeséggel és felelősséggel
A hosszú Csipkerózsika-álom véget ért. Felébredtünk. Itt vagyunk. Itthon vagyunk – zárta ünnepi beszédét dr. Tamási Zsolt igazgató a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum első évzáróján, a 2015/16-os tanév befejezésekor.
A tartásos, elegáns és hatásos ünnepségen szülőknek, diákoknak, meghívottaknak jó volt hallani, hogy a nehéz kezdés ellenére mennyi szép eredményt, helyezést, díjat, dicséretet nyertek az első tanév során az iskola diákjai.
A 68 éves "nagyvakáció" után, amíg szünetelt a katolikus oktatás Marosvásárhelyen, ebben a kissé félálomban töltött tanévben lehet, hogy még nem tudtak eléggé figyelni egymásra. Mert szinte teljesen elölről kellett kezdeni mindent, az iskola felszerelésétől az egyenruháig be kellett szerezni azt, amire az oktatáshoz szükség van. Mégis történelmi pillanatok sorát élték át, mert minden alkalom az első volt, és "elsőként részese lenni valaminek, az büszkeség és felelősség". Ugyanakkor azt a feladatot is jelenti, hogy a folytatáshoz, növekedéshez nem kell sajnálni a fáradságot. Mert az iskolát tovább kell építeni. Nem a falakat, hanem ami a falak között élettel tölti meg a mindennapokat. "Aki száz évre tervez, az imádkozik és Istent ülteti a szívekbe. Iskolát építeni nem lehet másként, csak bizalommal, imádkozva tovább haladva ezen az úton" – hangsúlyozta dr. Tamási Zsolt, majd hozzátette, hogy a pihenés, a felüdülés, a szórakozás, a kikapcsolódás ideje következik. Az előkészítő osztályosoknak az első, a 11. osztály végzőseinek az utolsó. Majd köszönetet mondott meghívottaiknak, akik lélekben velük ünnepeltek, az öregdiákoknak, akik nem fogytak ki a biztatásból, a szülőknek, akik folyamatosan támogatták az iskolát, és az iskolalelkésznek. Obermájer Ervin a lélek és a hit nevében köszönt el az iskolától, mivel Rómába megy tanulmányútra.
A szülők nevében Bardócz Krisztina, a szülői bizottság elnöke kiemelte: "Nem elhanyagolva a meghatározások, képletek, szabályok fontosságát, úgy gondolom, hogy gyermekeink lelki fejlődése legalább annyira fontos, mint a tudás, és meggyőződésem, hogy közös erővel, önök, kedves tanárok, és mi, szülők egy erős, kiegyensúlyozott, nemzeti értékeit tisztelő, korrekt értékrenddel rendelkező ifjú generációt nevelhetünk. Ebben kell partnerek lennünk!" Vekerdy Tamást idézve arra is válaszolt, hogy véleménye szerint a mai világ diktálta eszeveszett tempóban nem abból a gyermekből lesz sikeres felnőtt, aki felnőtt módra hajt és teljesít, hanem abból, aki teljes értékű gyermekéletet élhet. Szülőként az érzelmi biztonság megadásával lehet megvédeni a gyermekeket a normálisnál nagyobb méretű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így a személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Az a gyermek, aki testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyermekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit – mondta a szülői bizottság elnöke, aki köszönetét fejezte ki a tanároknak, elnézést kért a néha jelentkező szülői elfogultságért, majd gratulált a diákoknak az eredményekhez.
A katolikus öregdiákok nevében Bányász Sándor nyugalmazott történelemtanár mondott beszédet, a régi iskola külső és belső képét, a hajdani diákéletet idézve, a megmaradásra és a nemzethez való hűségre biztatva az újrakezdés utáni első év végzőseit. Végül Erős Attila Az idő zátonyán keresztül, a marosvásárhelyi római katolikus oktatás újraalakulásának 300. évfordulójára írt versét mondta el ajándékképpen.
A beszédeket követően az osztályfőnökök átadták a számos díjat, oklevelet a tanulásban és a különböző vetélkedőkön sikeresen szereplő diákok egész sorának. Kedves pillanata volt az évzáró ünnepségnek, amikor a legkisebbek a tanévnyitón az öregdiákok segítségével együtt ültetett kínai mézesfa körül vették át az oklevelet.
A tanév a ma 9 órától a Keresztelő Szent János-plébánia-templomban tartandó hálaadó Te Deum szentmisével zárul.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Büszkeséggel és felelősséggel
A hosszú Csipkerózsika-álom véget ért. Felébredtünk. Itt vagyunk. Itthon vagyunk – zárta ünnepi beszédét dr. Tamási Zsolt igazgató a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum első évzáróján, a 2015/16-os tanév befejezésekor.
A tartásos, elegáns és hatásos ünnepségen szülőknek, diákoknak, meghívottaknak jó volt hallani, hogy a nehéz kezdés ellenére mennyi szép eredményt, helyezést, díjat, dicséretet nyertek az első tanév során az iskola diákjai.
A 68 éves "nagyvakáció" után, amíg szünetelt a katolikus oktatás Marosvásárhelyen, ebben a kissé félálomban töltött tanévben lehet, hogy még nem tudtak eléggé figyelni egymásra. Mert szinte teljesen elölről kellett kezdeni mindent, az iskola felszerelésétől az egyenruháig be kellett szerezni azt, amire az oktatáshoz szükség van. Mégis történelmi pillanatok sorát élték át, mert minden alkalom az első volt, és "elsőként részese lenni valaminek, az büszkeség és felelősség". Ugyanakkor azt a feladatot is jelenti, hogy a folytatáshoz, növekedéshez nem kell sajnálni a fáradságot. Mert az iskolát tovább kell építeni. Nem a falakat, hanem ami a falak között élettel tölti meg a mindennapokat. "Aki száz évre tervez, az imádkozik és Istent ülteti a szívekbe. Iskolát építeni nem lehet másként, csak bizalommal, imádkozva tovább haladva ezen az úton" – hangsúlyozta dr. Tamási Zsolt, majd hozzátette, hogy a pihenés, a felüdülés, a szórakozás, a kikapcsolódás ideje következik. Az előkészítő osztályosoknak az első, a 11. osztály végzőseinek az utolsó. Majd köszönetet mondott meghívottaiknak, akik lélekben velük ünnepeltek, az öregdiákoknak, akik nem fogytak ki a biztatásból, a szülőknek, akik folyamatosan támogatták az iskolát, és az iskolalelkésznek. Obermájer Ervin a lélek és a hit nevében köszönt el az iskolától, mivel Rómába megy tanulmányútra.
A szülők nevében Bardócz Krisztina, a szülői bizottság elnöke kiemelte: "Nem elhanyagolva a meghatározások, képletek, szabályok fontosságát, úgy gondolom, hogy gyermekeink lelki fejlődése legalább annyira fontos, mint a tudás, és meggyőződésem, hogy közös erővel, önök, kedves tanárok, és mi, szülők egy erős, kiegyensúlyozott, nemzeti értékeit tisztelő, korrekt értékrenddel rendelkező ifjú generációt nevelhetünk. Ebben kell partnerek lennünk!" Vekerdy Tamást idézve arra is válaszolt, hogy véleménye szerint a mai világ diktálta eszeveszett tempóban nem abból a gyermekből lesz sikeres felnőtt, aki felnőtt módra hajt és teljesít, hanem abból, aki teljes értékű gyermekéletet élhet. Szülőként az érzelmi biztonság megadásával lehet megvédeni a gyermekeket a normálisnál nagyobb méretű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így a személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Az a gyermek, aki testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyermekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit – mondta a szülői bizottság elnöke, aki köszönetét fejezte ki a tanároknak, elnézést kért a néha jelentkező szülői elfogultságért, majd gratulált a diákoknak az eredményekhez.
A katolikus öregdiákok nevében Bányász Sándor nyugalmazott történelemtanár mondott beszédet, a régi iskola külső és belső képét, a hajdani diákéletet idézve, a megmaradásra és a nemzethez való hűségre biztatva az újrakezdés utáni első év végzőseit. Végül Erős Attila Az idő zátonyán keresztül, a marosvásárhelyi római katolikus oktatás újraalakulásának 300. évfordulójára írt versét mondta el ajándékképpen.
A beszédeket követően az osztályfőnökök átadták a számos díjat, oklevelet a tanulásban és a különböző vetélkedőkön sikeresen szereplő diákok egész sorának. Kedves pillanata volt az évzáró ünnepségnek, amikor a legkisebbek a tanévnyitón az öregdiákok segítségével együtt ültetett kínai mézesfa körül vették át az oklevelet.
A tanév a ma 9 órától a Keresztelő Szent János-plébánia-templomban tartandó hálaadó Te Deum szentmisével zárul.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 24.
Még mindig hiányoznak a többnyelvű táblák Marosvásárhelyen
Bár a múlt év utolsó hónapja volt a határidő, Marosvásárhelyen még mindig nincsenek kihelyezve a műemlék épületekre a nemzetközi szabványoknak megfelelő többnyelvű tájékoztató táblácskák – hívta fel a figyelmet a hiányosságra Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért elnevezésű civil szervezet vezetője.
A város sajátos történelmi jellegének megőrzéséért küzdő szervezet több alkalommal is jelezte, hogy törvény szabályozza a műemlék épületek megjelölését, nemzetközileg elfogadott tájékoztató táblák kihelyezését azokra, ám Marosvásárhelyen ezen a téren is mulasztások tapasztalhatók.
Kovács István Dávid lapunknak kifejtette, a szervezet saját költségen 25 ilyen táblát készíttetett, amelyek a román és a magyar nyelvű felirat mellett angolul, németül és franciául tájékoztatnak például az Aleaxandru Papiu Ilarian Főgimnázium (volt leánygimnázium), vagy a Makariás-ház múltjáról, annak építési évéről, építtetőiről. Ezeket a helyi tanácsnak is bemutatták még 2014-ben, a szóvá tett hibákat kijavították, újraszerkesztették a szöveget. „A műemlék tábláknak egységeseknek kell lenniük, mind a betűméretet, mind a színt illetőleg. Mi ezt tiszteletben tartottuk, ahogyan a szöveget is az előírásoknak megfelelően szerkesztettük. Ennek ellenére Marosvásárhelyen még egyetlen ilyen tábla sincs kihelyezve” – jelentette ki Kovács.
Elmondta, többször egyeztetett Dorin Florea polgármesterrel is, aki minden alkalommal meghallgatta, igazat adott neki, sőt biztatta is, hogy helyesen jár el. Most nyílt levélben fordult az elöljáróhoz, amelyben többek között a meg nem valósított ígéreteire figyelmezteti. Kovács azt kéri számon az újraválasztott polgármestertől, hogy „miért nem tartja tiszteletben a törvény által megszabott kötelezettségeket”, illetve azt is felveti, hogy „ezekért a mulasztásokért és a helyhatósági törvények be nem tartása miatt is” pert kezdeményezhetnek ellene.
Kovács István Dávid a műemlékvédelmi törvényre hivatkozva kifejtette: azokban a helységekben, ahol a magyar nemzetiségűek számaránya eléri a 20 százalékot, magyar nyelven is fel kell írni a műemlék épületre vonatkozó információkat.
„Csakhogy a jelenlegi (régi-új) polgármester eddig egyetlen egyre sem helyezte ki a feliratokat semmilyen nyelven, holott 2015 februárjában helyhatósági határozat is született erre vonatkozóan” – tájékoztatott a Demokratikus Marosvásárhelyért vezetője, aki a műemlékvédelmi törvény tiszteletben tartására és a feliratok kihelyezésére szólította fel Dorin Floreát. Hozzátette, amennyiben ez nem történik meg, feljelentést tesznek az alkotmánybíróságon a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ellen.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Bár a múlt év utolsó hónapja volt a határidő, Marosvásárhelyen még mindig nincsenek kihelyezve a műemlék épületekre a nemzetközi szabványoknak megfelelő többnyelvű tájékoztató táblácskák – hívta fel a figyelmet a hiányosságra Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért elnevezésű civil szervezet vezetője.
A város sajátos történelmi jellegének megőrzéséért küzdő szervezet több alkalommal is jelezte, hogy törvény szabályozza a műemlék épületek megjelölését, nemzetközileg elfogadott tájékoztató táblák kihelyezését azokra, ám Marosvásárhelyen ezen a téren is mulasztások tapasztalhatók.
Kovács István Dávid lapunknak kifejtette, a szervezet saját költségen 25 ilyen táblát készíttetett, amelyek a román és a magyar nyelvű felirat mellett angolul, németül és franciául tájékoztatnak például az Aleaxandru Papiu Ilarian Főgimnázium (volt leánygimnázium), vagy a Makariás-ház múltjáról, annak építési évéről, építtetőiről. Ezeket a helyi tanácsnak is bemutatták még 2014-ben, a szóvá tett hibákat kijavították, újraszerkesztették a szöveget. „A műemlék tábláknak egységeseknek kell lenniük, mind a betűméretet, mind a színt illetőleg. Mi ezt tiszteletben tartottuk, ahogyan a szöveget is az előírásoknak megfelelően szerkesztettük. Ennek ellenére Marosvásárhelyen még egyetlen ilyen tábla sincs kihelyezve” – jelentette ki Kovács.
Elmondta, többször egyeztetett Dorin Florea polgármesterrel is, aki minden alkalommal meghallgatta, igazat adott neki, sőt biztatta is, hogy helyesen jár el. Most nyílt levélben fordult az elöljáróhoz, amelyben többek között a meg nem valósított ígéreteire figyelmezteti. Kovács azt kéri számon az újraválasztott polgármestertől, hogy „miért nem tartja tiszteletben a törvény által megszabott kötelezettségeket”, illetve azt is felveti, hogy „ezekért a mulasztásokért és a helyhatósági törvények be nem tartása miatt is” pert kezdeményezhetnek ellene.
Kovács István Dávid a műemlékvédelmi törvényre hivatkozva kifejtette: azokban a helységekben, ahol a magyar nemzetiségűek számaránya eléri a 20 százalékot, magyar nyelven is fel kell írni a műemlék épületre vonatkozó információkat.
„Csakhogy a jelenlegi (régi-új) polgármester eddig egyetlen egyre sem helyezte ki a feliratokat semmilyen nyelven, holott 2015 februárjában helyhatósági határozat is született erre vonatkozóan” – tájékoztatott a Demokratikus Marosvásárhelyért vezetője, aki a műemlékvédelmi törvény tiszteletben tartására és a feliratok kihelyezésére szólította fel Dorin Floreát. Hozzátette, amennyiben ez nem történik meg, feljelentést tesznek az alkotmánybíróságon a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ellen.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 25.
A rubincsőrű kék madár fészkére száll…
Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
"Egyszer majd markomból kinő a galagonyabokor/ És ráhelyezem a napot nagy piros bogyónak és/ Szerkesztek rá egy tökéletes madárfészket/ Egy rubincsőrű kék madár számára és/ Meg sem rezdül a karom.../ Így állok mozdulatlan/ Felettem a Nap/ Millió Nap/ Végtelen fényorgona/ A HALHATATLANSÁG himnuszát zengi/A földnek/A napnak/A galagonyabokornak/ És a bíborcsőrű madárnak./ MEGJÖTT A TAVASZ! (Bartha Béla: Megjött a tavasz)
Június 19-én a dicsőszentmártoni Magyar Házban a város műélvező közönsége a Bartha Béla Képtár avatóünnepségére gyűlt össze. A galériának nevet adó, tavaly elhunyt festő versének hangulatában zajlott az emlékezés. Bartha Béla festőművész 1932-ben született Dicsőszentmártonban. Szeretett szülővárosát verseiben számtalanszor "elsiratta", "verebek és csókák" városának is nevezte, mert néha úgy érezte, olyan hely, " Ahol már fölösleges a dal s ének,/ Költőnek s rigónak halál a sorsa.// Körben a dombok, mint egy gyászkoszorú,/ Rajta íratlan szalag a Küküllő,/ Hamut szór rám az ég, s arcom szomorú". Művei egy részét mégis rá örökítette. A dicsői magyar közösségnek, a három történelmi egyház tulajdonában lévő Magyar Háznak adományozta alkotói tevékenysége jelentős részét, azzal a meghagyással, hogy halála után a Magyar Ház nagytermében létrejöhessen a Bartha Béla Képtár.
Az adománylevél tanúsága szerint 57 bekeretezett olajfestmény és akvarell, 34 grafika, 20 darab kisméretű olajfestmény (Erdősorozat), 6 darab tiszafa szobor, gipszből készült viaszgyertya prototípusok, kerámiák és jelentős számú képzőművészeti és irodalmi vonatkozású könyv, melyek hasonlóképpen a képtár, valamint az Árva Bethlen Kata Könyvtár könyvállományába kerültek. Bartha Béla munkásságáról most csak annyit, hogy 1975-ben szervezi meg a művészetterápiai osztályt a dicsőszentmártoni ideggyógyászati szak- kórházban, majd a tölgyesi ideggyógyászati szanatóriumban. Sokoldalú tehetség, festőként a legismertebb.1972-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepel alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt szülővárosában, valamint Marosvásárhelyen és Bukarestben. Műkedvelő színész, a dicsőszentmártoni Népszínház díszlettervezője, Caragiale-díjas szavaló, költő, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület aktív tagja volt. Két verseskötete jelent meg, 2002-ben a Felhőből faragott álom, valamint 2008-ban a Vándor éneke című, mindkettő a jó barát Bölöni Domokos író szerkesztésében és gondozásában Az első kötet zárófejezete Bartha Béla néhány olajfestményének reprodukcióival egészül ki, míg a második kötet grafikai munkáiba enged bepillantást.
A képtárnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író beszélt róla. Méltatta Bartha Béla művészi, emberi erényeit, jelezte válságos időszakait. Elmondta, hogy a festő hagyatéka jóval nagyobb, mint amit a galériában láthat a közönség. Jelentős része az unitárius egyház régi iskolaépületében található. Azok a pasztellképek, akvarellek a tájélmény elsődleges kivetítéseként a művészetben kevésbé jártas nézőkhöz közelebb állnak. A Magyar Házban kiállított olajfestmények inkább az elvonatkoztatás, az absztrakció jegyében születtek, olyan képzőművészeti törekvések megnyilatkozásai, amelyek annak idején több jeles kortárs maros- vásárhelyi alkotóra is hatással voltak. A képek korhangulatot tükröznek, érzelmi válságokról, a festő aggodalmairól is hírt adnak. Izgatta a szórványosodás, falvaink elnéptelenedése, a faluközösségek bomlása, a pusztítás megál- líthatatlansága. Grafikai rajzai olyan helyeken készültek, ahol magányos volt, például Tölgyesen, és naplószerűen valóságosak. Egyik-másik alapul szolgált későbbi nagyobb kompozíciókhoz. Sokoldalú- ságát faragott famunkák, kerámiák is tanúsítják. Mint általában a több síkon alkotó emberek, ő is dilemmákkal szembesült: kereste az igazi arcát, identitását. Színekben látta a világot, gyakorta sötét színekben, hiszen a kor is, amelyben élt, fokozta zaklatott lelkiállapotát. De a lehetséges boldogság reménye is fel-felvillan a vásznakon, mint az utolsóként datált képén is, a Kék madár című olajfestményen – fejtette ki gondolatait Nagy Miklós Kund.
A festőművész jó barátja, a dicsőszentmártoni, jelenleg Debrecenben élő és alkotó Hadnagy József költő verssel adózott Bartha Béla emlékének. A költemény a Tündérmese című festmény margójára született.
Gagyi Béla tanár, a Magyar Ház kuratóriumának tagja az ünnepség házigazdájaként köszönetét fejezte ki Tódor (szül. Bartha) Izabellának, a művész lányának, hogy beleegyezésével lehetővé tette a képtár létrejöttét.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)
Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
"Egyszer majd markomból kinő a galagonyabokor/ És ráhelyezem a napot nagy piros bogyónak és/ Szerkesztek rá egy tökéletes madárfészket/ Egy rubincsőrű kék madár számára és/ Meg sem rezdül a karom.../ Így állok mozdulatlan/ Felettem a Nap/ Millió Nap/ Végtelen fényorgona/ A HALHATATLANSÁG himnuszát zengi/A földnek/A napnak/A galagonyabokornak/ És a bíborcsőrű madárnak./ MEGJÖTT A TAVASZ! (Bartha Béla: Megjött a tavasz)
Június 19-én a dicsőszentmártoni Magyar Házban a város műélvező közönsége a Bartha Béla Képtár avatóünnepségére gyűlt össze. A galériának nevet adó, tavaly elhunyt festő versének hangulatában zajlott az emlékezés. Bartha Béla festőművész 1932-ben született Dicsőszentmártonban. Szeretett szülővárosát verseiben számtalanszor "elsiratta", "verebek és csókák" városának is nevezte, mert néha úgy érezte, olyan hely, " Ahol már fölösleges a dal s ének,/ Költőnek s rigónak halál a sorsa.// Körben a dombok, mint egy gyászkoszorú,/ Rajta íratlan szalag a Küküllő,/ Hamut szór rám az ég, s arcom szomorú". Művei egy részét mégis rá örökítette. A dicsői magyar közösségnek, a három történelmi egyház tulajdonában lévő Magyar Háznak adományozta alkotói tevékenysége jelentős részét, azzal a meghagyással, hogy halála után a Magyar Ház nagytermében létrejöhessen a Bartha Béla Képtár.
Az adománylevél tanúsága szerint 57 bekeretezett olajfestmény és akvarell, 34 grafika, 20 darab kisméretű olajfestmény (Erdősorozat), 6 darab tiszafa szobor, gipszből készült viaszgyertya prototípusok, kerámiák és jelentős számú képzőművészeti és irodalmi vonatkozású könyv, melyek hasonlóképpen a képtár, valamint az Árva Bethlen Kata Könyvtár könyvállományába kerültek. Bartha Béla munkásságáról most csak annyit, hogy 1975-ben szervezi meg a művészetterápiai osztályt a dicsőszentmártoni ideggyógyászati szak- kórházban, majd a tölgyesi ideggyógyászati szanatóriumban. Sokoldalú tehetség, festőként a legismertebb.1972-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepel alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt szülővárosában, valamint Marosvásárhelyen és Bukarestben. Műkedvelő színész, a dicsőszentmártoni Népszínház díszlettervezője, Caragiale-díjas szavaló, költő, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület aktív tagja volt. Két verseskötete jelent meg, 2002-ben a Felhőből faragott álom, valamint 2008-ban a Vándor éneke című, mindkettő a jó barát Bölöni Domokos író szerkesztésében és gondozásában Az első kötet zárófejezete Bartha Béla néhány olajfestményének reprodukcióival egészül ki, míg a második kötet grafikai munkáiba enged bepillantást.
A képtárnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író beszélt róla. Méltatta Bartha Béla művészi, emberi erényeit, jelezte válságos időszakait. Elmondta, hogy a festő hagyatéka jóval nagyobb, mint amit a galériában láthat a közönség. Jelentős része az unitárius egyház régi iskolaépületében található. Azok a pasztellképek, akvarellek a tájélmény elsődleges kivetítéseként a művészetben kevésbé jártas nézőkhöz közelebb állnak. A Magyar Házban kiállított olajfestmények inkább az elvonatkoztatás, az absztrakció jegyében születtek, olyan képzőművészeti törekvések megnyilatkozásai, amelyek annak idején több jeles kortárs maros- vásárhelyi alkotóra is hatással voltak. A képek korhangulatot tükröznek, érzelmi válságokról, a festő aggodalmairól is hírt adnak. Izgatta a szórványosodás, falvaink elnéptelenedése, a faluközösségek bomlása, a pusztítás megál- líthatatlansága. Grafikai rajzai olyan helyeken készültek, ahol magányos volt, például Tölgyesen, és naplószerűen valóságosak. Egyik-másik alapul szolgált későbbi nagyobb kompozíciókhoz. Sokoldalú- ságát faragott famunkák, kerámiák is tanúsítják. Mint általában a több síkon alkotó emberek, ő is dilemmákkal szembesült: kereste az igazi arcát, identitását. Színekben látta a világot, gyakorta sötét színekben, hiszen a kor is, amelyben élt, fokozta zaklatott lelkiállapotát. De a lehetséges boldogság reménye is fel-felvillan a vásznakon, mint az utolsóként datált képén is, a Kék madár című olajfestményen – fejtette ki gondolatait Nagy Miklós Kund.
A festőművész jó barátja, a dicsőszentmártoni, jelenleg Debrecenben élő és alkotó Hadnagy József költő verssel adózott Bartha Béla emlékének. A költemény a Tündérmese című festmény margójára született.
Gagyi Béla tanár, a Magyar Ház kuratóriumának tagja az ünnepség házigazdájaként köszönetét fejezte ki Tódor (szül. Bartha) Izabellának, a művész lányának, hogy beleegyezésével lehetővé tette a képtár létrejöttét.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 27.
Magyarországi támogatás a kutyfalvi egyházközségnek
Műemlékmentő léleképítők
Csütörtökön Maros megyébe látogatott a Magyar Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárságának küldöttsége. A látogatás kiemelt célja anyagi támogatást nyújtani a megyén vasárnap este végigsöprő tornádószerű vihar nyomán a toronyrész nélkül maradt kutyfalvi református templom tornyának újjáépítéséhez.
A 15. században épült gótikus templom kiemelt jelentőségű műemlék, amelynek középkori jegyei mindmáig fennmaradtak. A 2008-ban felújított templomot a június harmadik vasárnapján a megyén végigsöprő vihar súlyosan megrongálta, a toronysisak lezuhant, az épület beázott.
A magyarországi kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár a Rómer Flóris Terv vis maior keretéből azonnali segítséget javasolt a kutyfalvi református templom számára. Amint Puskás Imre, a miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, a külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére elindított program 200 millió forintos éves keretének felosztása részben egyedi döntés, részben nyílt felhívás alapján történik, de rendelkezésre áll egy kisebb keret is, amely a műemlék épületeket ért hasonló jellegű természeti katasztrófák esetén teszi lehetővé az azonnali beavatkozást. A Rómer Flóris Terv a Kárpát-medence épített örökségének megóvását szolgálja, a magyar kormány tavaly indította el, gazdája a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkársága. A program – melynek lebonyolítását a Teleki László Alapítvány segíti – célja a magyar épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére irányul. "A legnagyobb közösség, amelyhez tartozunk, és amely identitásunk talapzata, a magyar nemzet. Ez a nemzet azonban nemcsak magyarországi, hanem Kárpát- medencei. Nem dönthetünk úgy, hogy gondoskodjon ezekről a műemlékekről az illető állam, amelynek a területén ma találhatóak. Hiszen ami nekünk a lelkünk egy mozaikja, az másnak legfeljebb csak művészettörténeti érdekesség. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a helyi közösségek kötelessége óvni értékeiket, mert ehhez gyakran már nem csak az anyagi erő, de a közösség is hiányzik. A magyar kormány elhatározása, hogy egy- egy helyszínen néhány millió forintos támogatásból megőrizzük a jövőnek évszázados értékeinket. Meggyőződésünk, hogy aki követ ment, az lelket épít" – hangsúlyozta a kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.
(Rómer Flóris Ferenc, a program névadója 1815–1889 között élt. Régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok, a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtője, a magyar régészet atyja.)
Ideiglenes védőtető a toronyra
Puskás Imre helyettes államtitkár, illetve a helyszíni terepszemle és a kárfelmérést végző budapesti és a kolozsvári püspökségről érkezett szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy egyelőre gyors beavatkozásra van szükség a toronysisak nélkül maradt épület állagmegóvása érdekében. Fontos, hogy az elkövetkező hetekben ideiglenes védőtető kerüljön a torony fölé – amelynek elkészítési költségeit egymillió forintra becsülik – , a tervezést követően pedig a végleges toronysisaknak az elkészítésére, illetve a teljes épület felújítására is sor kerülhet, hangzott el a helyszínen. Ugyanakkor a magyar kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár elképzelhetőnek tartja a templom művészettörténeti felmérését is, amely révén új értékeket tárhatnak fel. Amint kérdésünkre kifejtette, a Rómer Flóris Terv célja kis közösségeket kiszolgáló műemlék épületek, templomok felújítási költségeinek a felvállalása, ezért a magántulajdonban lévő kastélyok, udvarházak felújítását nem tudják felvállalni. A döntések előkészítését a program bírálóbizottsága támogatja, amelynek elnöke dr. Puskás Imre, akitől azt is megtudtuk, hogy az idén Erdélyben harmincnál több műemlék templom állagmegóvásához nyújt anyagi támogatást a magyar kormány. A programról bővebben a www.romerterv.hu honlapon lehet tájékozódni.
Célszerű a teljes felújítás
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki tanácsosa kifejtette, elsősorban egy védőtető felállítása a fontos – az esőzések okozta beázások megakadályozására – mindaddig, amíg elkészül a terv, a teljes dokumentációt és a felújítási engedélyeket megkapják. A szakember szerint a templomhajó belső cementpadlózatának felbontása és szakszerű felújítása is időszerű volna. Több tízezer euró lehet a kár, amelynek egy részét a biztosítónak fedeznie kell. Az Erdélyi Református Egyházkerület összes temploma ugyanis egységes csomagként biztosítással rendelkezik hasonló természeti csapásokra is – mondta el felvetésünkre a szakember.
Lukács Vilmos István református lelkész megköszönte a magyar kormány segítségét, amelyet a Facebook közösségi oldalon közzétett felhívásra való gyors reagálás eredményének tulajdonított, és hangsúlyozta, hogy az anyagi segítségen túl a kutyfalvi református közösség számára rendkívül fontos, hogy a bajban sokan együtt éreznek velük.
Közösségi összefogás
A község polgármestere is megköszönte Puskás Imre helyettes államtitkárnak a magyar kormány által nyújtott támogatást, amely révén a református templom tornyának a helyreállítása megvalósulhat, ugyanakkor a magyar küldöttséget az engedélyeztetések felgyorsításáról biztosította. Kérdésünkre Suta Ilie polgármester elmondta, hogy a két legérintettebb településen, Marosdátoson hét, Kutyfalván pedig öt családi házat kell teljesen vagy részlegesen újjáépíteni. Lakóikat rokonok, ismerősök fogadták be, remélhetőleg sikerül sorsukról is gondoskodni. Egyelőre a Rotary Club Maris ajánlotta fel négy családi ház újjáépítésének a teljes finanszírozását. A magasfeszültségű villanyoszlopok kidöntése nyomán a környékbeli települések lakossága vasárnap estétől áramszolgáltatás nélkül maradt, ezt hétfőn éjjel a három nagy teljesítményű generátorral 70%-ban sikerült orvosolni. Amint kérdésünkre kifejtette, a kárfelmérést Marosdátoson kezdték, ahol a kutyfalvinál is súlyosabb károk keletkeztek, négy napon belül összesíteniük kell és e hónap 29-éig a kormányhivatalba továbbítani, ahol a katasztrófa sújtotta övezet gyorssegélyezésének mértékéről döntenek. A termőföldeken keletkezett károkat a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei mérik fel, a területalapú támogatások károsult igénylői számára elengedhetetlen az önkormányzat által kiállított igazolás, illetve a Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség által láttamozott helyszínelési jegyzőkönyv.
Csütörtöki terepszemlénk során meggyőződhettünk arról, hogy az elmúlt három nap alatt a tulajdonosok ingatlanaik nagy részét újrafedték, mint elmondták, saját költségen vásároltak tetőcserepet vagy melléképületeikről helyeztek át ideiglenesen ép darabokat a lakóházaik tetőzetére. Azonban még akadt olyan családi ház, amelyen nyoma sincs a kárelhárításnak, nem tudni, tulajdonosai hol tartózkodnak.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
Műemlékmentő léleképítők
Csütörtökön Maros megyébe látogatott a Magyar Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárságának küldöttsége. A látogatás kiemelt célja anyagi támogatást nyújtani a megyén vasárnap este végigsöprő tornádószerű vihar nyomán a toronyrész nélkül maradt kutyfalvi református templom tornyának újjáépítéséhez.
A 15. században épült gótikus templom kiemelt jelentőségű műemlék, amelynek középkori jegyei mindmáig fennmaradtak. A 2008-ban felújított templomot a június harmadik vasárnapján a megyén végigsöprő vihar súlyosan megrongálta, a toronysisak lezuhant, az épület beázott.
A magyarországi kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár a Rómer Flóris Terv vis maior keretéből azonnali segítséget javasolt a kutyfalvi református templom számára. Amint Puskás Imre, a miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, a külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére elindított program 200 millió forintos éves keretének felosztása részben egyedi döntés, részben nyílt felhívás alapján történik, de rendelkezésre áll egy kisebb keret is, amely a műemlék épületeket ért hasonló jellegű természeti katasztrófák esetén teszi lehetővé az azonnali beavatkozást. A Rómer Flóris Terv a Kárpát-medence épített örökségének megóvását szolgálja, a magyar kormány tavaly indította el, gazdája a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkársága. A program – melynek lebonyolítását a Teleki László Alapítvány segíti – célja a magyar épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére irányul. "A legnagyobb közösség, amelyhez tartozunk, és amely identitásunk talapzata, a magyar nemzet. Ez a nemzet azonban nemcsak magyarországi, hanem Kárpát- medencei. Nem dönthetünk úgy, hogy gondoskodjon ezekről a műemlékekről az illető állam, amelynek a területén ma találhatóak. Hiszen ami nekünk a lelkünk egy mozaikja, az másnak legfeljebb csak művészettörténeti érdekesség. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a helyi közösségek kötelessége óvni értékeiket, mert ehhez gyakran már nem csak az anyagi erő, de a közösség is hiányzik. A magyar kormány elhatározása, hogy egy- egy helyszínen néhány millió forintos támogatásból megőrizzük a jövőnek évszázados értékeinket. Meggyőződésünk, hogy aki követ ment, az lelket épít" – hangsúlyozta a kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.
(Rómer Flóris Ferenc, a program névadója 1815–1889 között élt. Régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok, a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtője, a magyar régészet atyja.)
Ideiglenes védőtető a toronyra
Puskás Imre helyettes államtitkár, illetve a helyszíni terepszemle és a kárfelmérést végző budapesti és a kolozsvári püspökségről érkezett szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy egyelőre gyors beavatkozásra van szükség a toronysisak nélkül maradt épület állagmegóvása érdekében. Fontos, hogy az elkövetkező hetekben ideiglenes védőtető kerüljön a torony fölé – amelynek elkészítési költségeit egymillió forintra becsülik – , a tervezést követően pedig a végleges toronysisaknak az elkészítésére, illetve a teljes épület felújítására is sor kerülhet, hangzott el a helyszínen. Ugyanakkor a magyar kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár elképzelhetőnek tartja a templom művészettörténeti felmérését is, amely révén új értékeket tárhatnak fel. Amint kérdésünkre kifejtette, a Rómer Flóris Terv célja kis közösségeket kiszolgáló műemlék épületek, templomok felújítási költségeinek a felvállalása, ezért a magántulajdonban lévő kastélyok, udvarházak felújítását nem tudják felvállalni. A döntések előkészítését a program bírálóbizottsága támogatja, amelynek elnöke dr. Puskás Imre, akitől azt is megtudtuk, hogy az idén Erdélyben harmincnál több műemlék templom állagmegóvásához nyújt anyagi támogatást a magyar kormány. A programról bővebben a www.romerterv.hu honlapon lehet tájékozódni.
Célszerű a teljes felújítás
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki tanácsosa kifejtette, elsősorban egy védőtető felállítása a fontos – az esőzések okozta beázások megakadályozására – mindaddig, amíg elkészül a terv, a teljes dokumentációt és a felújítási engedélyeket megkapják. A szakember szerint a templomhajó belső cementpadlózatának felbontása és szakszerű felújítása is időszerű volna. Több tízezer euró lehet a kár, amelynek egy részét a biztosítónak fedeznie kell. Az Erdélyi Református Egyházkerület összes temploma ugyanis egységes csomagként biztosítással rendelkezik hasonló természeti csapásokra is – mondta el felvetésünkre a szakember.
Lukács Vilmos István református lelkész megköszönte a magyar kormány segítségét, amelyet a Facebook közösségi oldalon közzétett felhívásra való gyors reagálás eredményének tulajdonított, és hangsúlyozta, hogy az anyagi segítségen túl a kutyfalvi református közösség számára rendkívül fontos, hogy a bajban sokan együtt éreznek velük.
Közösségi összefogás
A község polgármestere is megköszönte Puskás Imre helyettes államtitkárnak a magyar kormány által nyújtott támogatást, amely révén a református templom tornyának a helyreállítása megvalósulhat, ugyanakkor a magyar küldöttséget az engedélyeztetések felgyorsításáról biztosította. Kérdésünkre Suta Ilie polgármester elmondta, hogy a két legérintettebb településen, Marosdátoson hét, Kutyfalván pedig öt családi házat kell teljesen vagy részlegesen újjáépíteni. Lakóikat rokonok, ismerősök fogadták be, remélhetőleg sikerül sorsukról is gondoskodni. Egyelőre a Rotary Club Maris ajánlotta fel négy családi ház újjáépítésének a teljes finanszírozását. A magasfeszültségű villanyoszlopok kidöntése nyomán a környékbeli települések lakossága vasárnap estétől áramszolgáltatás nélkül maradt, ezt hétfőn éjjel a három nagy teljesítményű generátorral 70%-ban sikerült orvosolni. Amint kérdésünkre kifejtette, a kárfelmérést Marosdátoson kezdték, ahol a kutyfalvinál is súlyosabb károk keletkeztek, négy napon belül összesíteniük kell és e hónap 29-éig a kormányhivatalba továbbítani, ahol a katasztrófa sújtotta övezet gyorssegélyezésének mértékéről döntenek. A termőföldeken keletkezett károkat a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei mérik fel, a területalapú támogatások károsult igénylői számára elengedhetetlen az önkormányzat által kiállított igazolás, illetve a Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség által láttamozott helyszínelési jegyzőkönyv.
Csütörtöki terepszemlénk során meggyőződhettünk arról, hogy az elmúlt három nap alatt a tulajdonosok ingatlanaik nagy részét újrafedték, mint elmondták, saját költségen vásároltak tetőcserepet vagy melléképületeikről helyeztek át ideiglenesen ép darabokat a lakóházaik tetőzetére. Azonban még akadt olyan családi ház, amelyen nyoma sincs a kárelhárításnak, nem tudni, tulajdonosai hol tartózkodnak.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 27.
A mi Nagyváradunk
Az idei Szent László Napok is alkalmat adott a Nagyváradról elszármazottak számára, hogy amennyire idejük engedi, legalább évente egyszer újra találkozzanak. A várpincében tartott összejövetelen Boros Zoltán zeneszerző, filmrendező, televíziós szerkesztő köszöntötte a rövid időre hazatérő vendégeket.
A Szent László Napok utolsó napján, vasárnap délelőtt megtartott rendezvényen Boros Zoltán köszöntötte a Váradról elköltözött és a Váradon maradt megjelenteket. „Nekem mindig nagy élmény régi Nagyváradiakkal találkozni. Fél szavakból is megértjük egymást.” – mondta a találkozót moderáló gyantai születésű médiaszereplő. Az interaktív, beszélgetős összejövetelt Boros „a három Váradnak” szentelte: először annak a városnak, amely irodalmi élményekkel gazdagította az elszármazottakat (elsősorban versekkel), másodsorban a mostani városnak, amelyben már nem ugyanolyan élni, mint hosszú évekkel ezelőtt vagy éppenséggel, amikor elhagyták azt, harmadszor pedig annak a Váradnak, amelyik bennük él, az emlékeikben.
Az ismerkedéssel, nosztalgiával és emlékcserével zajló találkozó remek hangulatáról zenei előadók gondoskodtak: Trifán László, aki az 1968-ban alakult nagyváradi Metropol együttes (Metropol Group) gitárosaként (mely tízévnyi hallgatás után legutóbb tavaly decemberben koncertezett a Budapesti Rockmúzeum színpadán) adott elő szövegírójuk, Mácza Gyula dalaiból, valamint Szilágyi Ágnes népdalénekes dalait lehetett hallani, akit Brugós Anikó kísért „gordonyon” (gordonkán).
A Magyarországról, Brüsszelből, Svédországból, Ausztráliából, Amerikai Egyesült Államokból, Marosvásárhelyről és Zilahról érkezett elszármazottak a találkozó alatt megtekintették Villányi Zoltánnak, a Várad videoportál alapítójának nagyváradról készült kisfilmjét is, amely pillanatképekben kalauzolta végig őket a történelem folyamán átalakuló város utcáin.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az idei Szent László Napok is alkalmat adott a Nagyváradról elszármazottak számára, hogy amennyire idejük engedi, legalább évente egyszer újra találkozzanak. A várpincében tartott összejövetelen Boros Zoltán zeneszerző, filmrendező, televíziós szerkesztő köszöntötte a rövid időre hazatérő vendégeket.
A Szent László Napok utolsó napján, vasárnap délelőtt megtartott rendezvényen Boros Zoltán köszöntötte a Váradról elköltözött és a Váradon maradt megjelenteket. „Nekem mindig nagy élmény régi Nagyváradiakkal találkozni. Fél szavakból is megértjük egymást.” – mondta a találkozót moderáló gyantai születésű médiaszereplő. Az interaktív, beszélgetős összejövetelt Boros „a három Váradnak” szentelte: először annak a városnak, amely irodalmi élményekkel gazdagította az elszármazottakat (elsősorban versekkel), másodsorban a mostani városnak, amelyben már nem ugyanolyan élni, mint hosszú évekkel ezelőtt vagy éppenséggel, amikor elhagyták azt, harmadszor pedig annak a Váradnak, amelyik bennük él, az emlékeikben.
Az ismerkedéssel, nosztalgiával és emlékcserével zajló találkozó remek hangulatáról zenei előadók gondoskodtak: Trifán László, aki az 1968-ban alakult nagyváradi Metropol együttes (Metropol Group) gitárosaként (mely tízévnyi hallgatás után legutóbb tavaly decemberben koncertezett a Budapesti Rockmúzeum színpadán) adott elő szövegírójuk, Mácza Gyula dalaiból, valamint Szilágyi Ágnes népdalénekes dalait lehetett hallani, akit Brugós Anikó kísért „gordonyon” (gordonkán).
A Magyarországról, Brüsszelből, Svédországból, Ausztráliából, Amerikai Egyesült Államokból, Marosvásárhelyről és Zilahról érkezett elszármazottak a találkozó alatt megtekintették Villányi Zoltánnak, a Várad videoportál alapítójának nagyváradról készült kisfilmjét is, amely pillanatképekben kalauzolta végig őket a történelem folyamán átalakuló város utcáin.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. június 28.
Ejtették a vádat
A marosvásárhelyi bíróságon nemrég került napirendre annak a háromszéki polgárnak az ügye, aki ellen a csendőrök azért indítottak eljárást, mert bicskát találtak nála a március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen tartott megemlékezésen végzett igazoltatások során. A vádiratban az szerepelt, hogy zászlórudat hegyezett, holott éppen az ellenkezője történt: a bicskával levágta annak hegyes felét. Az ítélet végleges.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A marosvásárhelyi bíróságon nemrég került napirendre annak a háromszéki polgárnak az ügye, aki ellen a csendőrök azért indítottak eljárást, mert bicskát találtak nála a március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen tartott megemlékezésen végzett igazoltatások során. A vádiratban az szerepelt, hogy zászlórudat hegyezett, holott éppen az ellenkezője történt: a bicskával levágta annak hegyes felét. Az ítélet végleges.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 28.
Csűrszínházi Napokat tartottak Mikházán
A budapesti Nemzeti Színház két előadása, a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkciója, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadása, a Spectrum Színház bemutatója, valamint a Nagy Pál gyűjteményes kiállítás töltötte ki az idei Csűrszínházi Napokat a hétvégén Mikházán.
A Felső-Nyárád menti település megtelt élettel ezekben a napokban, a helyiek és a környékbeliek mellett sokan érkeztek Marosvásárhelyről, valamint számosan az elszármazottak közül. Valamennyi előadást telt házzal játszották, a megújult Széllyes Sándor Csűrszínház nézőtere is módosult: a hátsó sorokból jobban látják a nézők a színpadot az emelvénynek köszönhetően.
A nyárádremetei önkormányzat jóvoltából nemcsak a nézőtér és a színpad újult meg, de a Csűrszínház melletti tér is: kövezetet és gyepet kapott, a sörsátor és grillező előtti rész is új asztalokkal és padokkal, napernyőkkel megújulva kínál lehetőséget a látogatóknak az étkezésre, felfrissülésre.
Képzőművészet és színház
Idén a fesztivál helyszínén a Madaras Sándor marosvásárhelyi idegsebész gyűjteményéből származó Nagy Pál-grafikákból és -festményekből nyitottak kiállítást. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a néhai Nagy Pál fia nyitotta meg. Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját a helyi művelődési házban tekinthették meg az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában, Harsányi Zsolt rendezésében.
Tamási Áron Vitéz lélek című művéből készült előadást hozott a budapesti Nemzeti Színház. A péntek esti háromfelvonásos előadás iránt nagy volt az érdeklődés, a szervezőknek pótszékeket is be kellett tenniük a nézőtérre. A Vidnyánszky Attila rendezte darabban olyan közismert és nagy népszerűségnek örvendő színészek is felléptek, mint Reviczky Gábor vagy Mécs Károly.
Psyché hét alakban
Szombaton a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkcióját, Neil LaBute Valami csajok, avagy egyszeröt című darabját B. Fülöp Erzsébet rendezésében a Reneszánsz panzióban láthatta a közönség. Este 9-től a Csűrszínházban Weöres Sándor Psychéjét adták elő Vidnyánszky Attila rendezésében. A két és fél órás, 18 éven felülieknek szánt előadás a budapesti Nemzeti Színház, a Gyulai Várszínház és a Kaposvári Egyetem közös produkciója a viharos életű költőnőről, a Weöres kitalálta Psychéről, akit hét színésznő személyesít meg a színpadon.
A Spectrum Színház az évad utolsó bemutatóját tartotta vasárnap Mikházán, Hedry Mária Tündér Míra című mesejátékát Török Viola rendezte. A produkciót a társulat ősztől tűzi műsorára marosvásárhelyi székhelyén.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
A budapesti Nemzeti Színház két előadása, a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkciója, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadása, a Spectrum Színház bemutatója, valamint a Nagy Pál gyűjteményes kiállítás töltötte ki az idei Csűrszínházi Napokat a hétvégén Mikházán.
A Felső-Nyárád menti település megtelt élettel ezekben a napokban, a helyiek és a környékbeliek mellett sokan érkeztek Marosvásárhelyről, valamint számosan az elszármazottak közül. Valamennyi előadást telt házzal játszották, a megújult Széllyes Sándor Csűrszínház nézőtere is módosult: a hátsó sorokból jobban látják a nézők a színpadot az emelvénynek köszönhetően.
A nyárádremetei önkormányzat jóvoltából nemcsak a nézőtér és a színpad újult meg, de a Csűrszínház melletti tér is: kövezetet és gyepet kapott, a sörsátor és grillező előtti rész is új asztalokkal és padokkal, napernyőkkel megújulva kínál lehetőséget a látogatóknak az étkezésre, felfrissülésre.
Képzőművészet és színház
Idén a fesztivál helyszínén a Madaras Sándor marosvásárhelyi idegsebész gyűjteményéből származó Nagy Pál-grafikákból és -festményekből nyitottak kiállítást. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a néhai Nagy Pál fia nyitotta meg. Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját a helyi művelődési házban tekinthették meg az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában, Harsányi Zsolt rendezésében.
Tamási Áron Vitéz lélek című művéből készült előadást hozott a budapesti Nemzeti Színház. A péntek esti háromfelvonásos előadás iránt nagy volt az érdeklődés, a szervezőknek pótszékeket is be kellett tenniük a nézőtérre. A Vidnyánszky Attila rendezte darabban olyan közismert és nagy népszerűségnek örvendő színészek is felléptek, mint Reviczky Gábor vagy Mécs Károly.
Psyché hét alakban
Szombaton a Yorick Stúdió és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház közös produkcióját, Neil LaBute Valami csajok, avagy egyszeröt című darabját B. Fülöp Erzsébet rendezésében a Reneszánsz panzióban láthatta a közönség. Este 9-től a Csűrszínházban Weöres Sándor Psychéjét adták elő Vidnyánszky Attila rendezésében. A két és fél órás, 18 éven felülieknek szánt előadás a budapesti Nemzeti Színház, a Gyulai Várszínház és a Kaposvári Egyetem közös produkciója a viharos életű költőnőről, a Weöres kitalálta Psychéről, akit hét színésznő személyesít meg a színpadon.
A Spectrum Színház az évad utolsó bemutatóját tartotta vasárnap Mikházán, Hedry Mária Tündér Míra című mesejátékát Török Viola rendezte. A produkciót a társulat ősztől tűzi műsorára marosvásárhelyi székhelyén.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 30.
Megérkezett az uniós segély
Maros megyében 125 ezer személynek jár élelmiszercsomag
A héten kiosztják Marosvásárhelyen a hátrányos helyzetű személyeknek az Európai Unió által biztosított élelmiszercsomagokat. Maros megyében 125 ezer, a megyeszékhelyen 10 ezer jogosultat tartanak számon.
Tegnap a marosvásárhelyi Bodoni utcai lerakatnál rendkívül civilizáltan és szervezetten zajlott az élelmiszercsomagok kiosztása. Az érintetteket előzőleg értesítették, hogy melyik napon hány órakor jelenjenek meg a helyszínen, hogy átvegyék a nekik járó csomagot, így nem kellett sorba állni, zsúfoltságnak nyoma sem volt. Sokan taxiba ültek, de akadtak kisnyugdíjasok, akik kis szekérrel vitték haza az alapélelmiszereket.
Maros megyében 125.919 személy részesül élelmiszerekben a kis jövedelműek és hátrányos helyzetűek megsegítését célzó program keretében. A szabályzat értelmében a 450 lej alatti jövedelemmel rendelkezőknek jár a csomag. A jogosultak nagy része, azaz 10 ezer személy Marosvásárhelyen él, ezt követi Szászrégen 6.487 személlyel, Mezőbánd 3.935 és Dicsőszentmárton 3.861 hátrányos helyzetű személlyel. Az élelmiszereket június folyamán szállították ki a városok és vidéki önkormányzatok által megjelölt raktárhelyiségekbe, vannak települések, ahol már ki is osztották az erre jogosultaknak, ahol még nem, ott az elkövetkező időszakban kerül erre sor.
A kedvezményezettek két élelmiszercsomagot kapnak, amiben összesen 4 liter olaj, 2 kg cukor, 2 kg liszt, 4 kg puliszkaliszt, 2 kg rizs, két tasak szemes bab, két csomag száraztészta, 2 doboz marhahúskonzerv, 2 doboz májpástétom és 2 doboz paradicsompaszta van – közölte lapunkkal Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyeközpontban péntekig osztják az élelmiszercsomagokat, naponta reggel 8 és du. 6 óra között.
Az érintetteket előzőleg arra kérték, idejében jelezzék, ha az előírt időpontban nem tudnak megjelenni, hogy átvegyék a csomagot, ellenkező esetben ugyanis azt a segély visszautasításának tekintik. Major Márta elmondta, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben nagy hőség volt, bizonyos élelmiszereket nem lehet hosszú ideig tárolni. Utólag jelzik a Maros Megyei Prefektúrának, hogy hány csomag maradt meg, és ők majd eldöntik, hogy mi lesz ezeknek a rendeltetése.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Maros megyében 125 ezer személynek jár élelmiszercsomag
A héten kiosztják Marosvásárhelyen a hátrányos helyzetű személyeknek az Európai Unió által biztosított élelmiszercsomagokat. Maros megyében 125 ezer, a megyeszékhelyen 10 ezer jogosultat tartanak számon.
Tegnap a marosvásárhelyi Bodoni utcai lerakatnál rendkívül civilizáltan és szervezetten zajlott az élelmiszercsomagok kiosztása. Az érintetteket előzőleg értesítették, hogy melyik napon hány órakor jelenjenek meg a helyszínen, hogy átvegyék a nekik járó csomagot, így nem kellett sorba állni, zsúfoltságnak nyoma sem volt. Sokan taxiba ültek, de akadtak kisnyugdíjasok, akik kis szekérrel vitték haza az alapélelmiszereket.
Maros megyében 125.919 személy részesül élelmiszerekben a kis jövedelműek és hátrányos helyzetűek megsegítését célzó program keretében. A szabályzat értelmében a 450 lej alatti jövedelemmel rendelkezőknek jár a csomag. A jogosultak nagy része, azaz 10 ezer személy Marosvásárhelyen él, ezt követi Szászrégen 6.487 személlyel, Mezőbánd 3.935 és Dicsőszentmárton 3.861 hátrányos helyzetű személlyel. Az élelmiszereket június folyamán szállították ki a városok és vidéki önkormányzatok által megjelölt raktárhelyiségekbe, vannak települések, ahol már ki is osztották az erre jogosultaknak, ahol még nem, ott az elkövetkező időszakban kerül erre sor.
A kedvezményezettek két élelmiszercsomagot kapnak, amiben összesen 4 liter olaj, 2 kg cukor, 2 kg liszt, 4 kg puliszkaliszt, 2 kg rizs, két tasak szemes bab, két csomag száraztészta, 2 doboz marhahúskonzerv, 2 doboz májpástétom és 2 doboz paradicsompaszta van – közölte lapunkkal Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyeközpontban péntekig osztják az élelmiszercsomagokat, naponta reggel 8 és du. 6 óra között.
Az érintetteket előzőleg arra kérték, idejében jelezzék, ha az előírt időpontban nem tudnak megjelenni, hogy átvegyék a csomagot, ellenkező esetben ugyanis azt a segély visszautasításának tekintik. Major Márta elmondta, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben nagy hőség volt, bizonyos élelmiszereket nem lehet hosszú ideig tárolni. Utólag jelzik a Maros Megyei Prefektúrának, hogy hány csomag maradt meg, és ők majd eldöntik, hogy mi lesz ezeknek a rendeltetése.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 30.
Áder Jánosig is elmenne az RMOGYKE elnöke a panaszával
Amennyiben nem bizonyulnak eléggé hatékonynak a magyar tagozat céljainak megvalósításában, Magyarország köztársasági elnöke előtt számoltatná el a marosvásárhelyi orvosi egyetem választott vezetőit a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE). A fenyegetést afféle zsarolásként fogja fel Szabó Béla, az egyetem szenátusi alelnöke.
Áder János köztársasági elnökhöz készül fordulni Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, ha nem bizonyulnak eléggé hatékonyaknak az oktatási törvény betartatásáért és az anyanyelvű oktatás kibővítéséért folyó harcban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) újonnan választott magyar vezetői. A hónapok óta Marosvásárhelyen és Bukarestben tüntető fiatal orvos úgy érzi, az egyetem magyarellenes vezetőségének néhány másodrangú tisztség felajánlásával sikerült betörnie a vezető magyar oktatókat.
Amennyiben a szóban forgó professzorok nem hajlandók szembeszállni Leonard Azamfirei újraválasztott rektorral és a román többségű szenátussal, és nem lépnek fel határozottan az oktatási törvény tiszteletben tartásáért, Ádám Valérián a magyar állami kitüntetésük felülvizsgálását fogja kérni. „Ha a következő tanév kezdetéig nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosítása érdekében, arra fogom kérni Magyarország elnökét, számoltassa el a vezetőket azért a kitüntetésért, amit néhány évvel ezelőtt Schmitt Pál államfőtől vehettek át” – nyilatkozta lapunknak az RMOGYKE vezetője. Ádám nem érti, miért ennyire visszafogottak a néhány hónappal ezelőtt választott vezetők. Megérti, hogy jól jövedelmező állásaikat és tisztségeiket féltik, azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy az egyéni érdekeket a közösségi érdek fölé helyezzék.
Amennyiben az intézmény vezetősége a 2016–2017-es egyetemi évtől sem biztosítja a teljes körű anyanyelvű oktatást, az RMOGYKE utcai tüntetésre és ülősztrájkra hívja a diákságot. A tervek szerint a tiltakozó akció szeptember 28-án a Színház téren kezdődne; a tüntetők a főtérről az egyetem elé vonulnának. „Mivel az eddigi jelek szerint a diákság támogatná a tiltakozó akciót, de az oktatók elzárkóznak a konfrontációtól, felhívással fordulok az erdélyi magyarokhoz, különösképpen a marosvásárhelyiekhez, hogy biztassák a vezető professzorokat, név szerint Szabó Bélát, Nagy Elődöt, Frigy Attilát, Sipos Emesét, Mártha Krisztinát, illetve a diákszövetség elnökét, Ladányi Emánuelt, hogy ne hagyják cserben a hallgatókat és a magyar oktatás ügyét!” – mondta Ádám Valérián. Az elmúlt napokban az RMOGYKE elnöke felkereste Szabó Bélát, a szenátus alelnökét és Nagy Előd rektorhelyettest, azonban, mint mondta, mindketten elzárkóztak a tiltakozóakcióban való részvételtől.
A lapunk által megkeresett Szabó Béla afféle zsarolásként értékeli Ádám Valérián fenyegetését. „Ezt már 2014-ben is elsütötte, akkor SMS-ben fenyegetett azzal, hogy a budapesti Sándor-palota elé vonul, és kéri a kitüntetésünk visszavonását. Mi egyetértünk az RMOGYKE céljaival, viszont az eszközeivel semmiképp nem tudunk azonosulni” – nyilatkozta Szabó professzor. A szenátus alelnöke azt nehezményezi a leginkább, hogy Ádám nem konzultál a magyar oktatók vezetőivel, és csak akkor fordul hozzájuk – akkor is jobbára fenyegetőzve –, amikor „a bicskája kezd beletörni”. „Ha valaki azt hiszi, azzal, hogy Ádám Valérián utcára vonul és beleordít a hangosbemondójába, a román többségű román vezetés megijed, és másnaptól tiszteletben tartja a jogainkat, az más világon él” – vélekedett Szabó Béla.
Mindemellett a szenátus alelnöke belátta, hogy a helyettesi tisztségek felajánlása csak látszatmegoldás volt a román többség részéről. A néhány évvel ezelőtt történt testületi kivonulás után ezeket azért volt tanácsos mégis elfogadni, mert a magyar oktatók kétharmada úgy vélte, csak demokratikus módszerekkel, a párbeszéd útján lehet eredményeket vagy legalább részeredményeket elérni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Amennyiben nem bizonyulnak eléggé hatékonynak a magyar tagozat céljainak megvalósításában, Magyarország köztársasági elnöke előtt számoltatná el a marosvásárhelyi orvosi egyetem választott vezetőit a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE). A fenyegetést afféle zsarolásként fogja fel Szabó Béla, az egyetem szenátusi alelnöke.
Áder János köztársasági elnökhöz készül fordulni Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, ha nem bizonyulnak eléggé hatékonyaknak az oktatási törvény betartatásáért és az anyanyelvű oktatás kibővítéséért folyó harcban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) újonnan választott magyar vezetői. A hónapok óta Marosvásárhelyen és Bukarestben tüntető fiatal orvos úgy érzi, az egyetem magyarellenes vezetőségének néhány másodrangú tisztség felajánlásával sikerült betörnie a vezető magyar oktatókat.
Amennyiben a szóban forgó professzorok nem hajlandók szembeszállni Leonard Azamfirei újraválasztott rektorral és a román többségű szenátussal, és nem lépnek fel határozottan az oktatási törvény tiszteletben tartásáért, Ádám Valérián a magyar állami kitüntetésük felülvizsgálását fogja kérni. „Ha a következő tanév kezdetéig nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosítása érdekében, arra fogom kérni Magyarország elnökét, számoltassa el a vezetőket azért a kitüntetésért, amit néhány évvel ezelőtt Schmitt Pál államfőtől vehettek át” – nyilatkozta lapunknak az RMOGYKE vezetője. Ádám nem érti, miért ennyire visszafogottak a néhány hónappal ezelőtt választott vezetők. Megérti, hogy jól jövedelmező állásaikat és tisztségeiket féltik, azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy az egyéni érdekeket a közösségi érdek fölé helyezzék.
Amennyiben az intézmény vezetősége a 2016–2017-es egyetemi évtől sem biztosítja a teljes körű anyanyelvű oktatást, az RMOGYKE utcai tüntetésre és ülősztrájkra hívja a diákságot. A tervek szerint a tiltakozó akció szeptember 28-án a Színház téren kezdődne; a tüntetők a főtérről az egyetem elé vonulnának. „Mivel az eddigi jelek szerint a diákság támogatná a tiltakozó akciót, de az oktatók elzárkóznak a konfrontációtól, felhívással fordulok az erdélyi magyarokhoz, különösképpen a marosvásárhelyiekhez, hogy biztassák a vezető professzorokat, név szerint Szabó Bélát, Nagy Elődöt, Frigy Attilát, Sipos Emesét, Mártha Krisztinát, illetve a diákszövetség elnökét, Ladányi Emánuelt, hogy ne hagyják cserben a hallgatókat és a magyar oktatás ügyét!” – mondta Ádám Valérián. Az elmúlt napokban az RMOGYKE elnöke felkereste Szabó Bélát, a szenátus alelnökét és Nagy Előd rektorhelyettest, azonban, mint mondta, mindketten elzárkóztak a tiltakozóakcióban való részvételtől.
A lapunk által megkeresett Szabó Béla afféle zsarolásként értékeli Ádám Valérián fenyegetését. „Ezt már 2014-ben is elsütötte, akkor SMS-ben fenyegetett azzal, hogy a budapesti Sándor-palota elé vonul, és kéri a kitüntetésünk visszavonását. Mi egyetértünk az RMOGYKE céljaival, viszont az eszközeivel semmiképp nem tudunk azonosulni” – nyilatkozta Szabó professzor. A szenátus alelnöke azt nehezményezi a leginkább, hogy Ádám nem konzultál a magyar oktatók vezetőivel, és csak akkor fordul hozzájuk – akkor is jobbára fenyegetőzve –, amikor „a bicskája kezd beletörni”. „Ha valaki azt hiszi, azzal, hogy Ádám Valérián utcára vonul és beleordít a hangosbemondójába, a román többségű román vezetés megijed, és másnaptól tiszteletben tartja a jogainkat, az más világon él” – vélekedett Szabó Béla.
Mindemellett a szenátus alelnöke belátta, hogy a helyettesi tisztségek felajánlása csak látszatmegoldás volt a román többség részéről. A néhány évvel ezelőtt történt testületi kivonulás után ezeket azért volt tanácsos mégis elfogadni, mert a magyar oktatók kétharmada úgy vélte, csak demokratikus módszerekkel, a párbeszéd útján lehet eredményeket vagy legalább részeredményeket elérni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. június 30.
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Bágyoni Szabó István íróval, költővel
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu
2016. június 30.
Székely szabadság napja – Ejtették a vádat Romániában a zsebkést viselő kovásznai férfi ellen
A román hatóságok ejtették a vádat a márciusban Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés egyik résztvevője ellen, aki zsebkést viselt magánál.
A vádejtésről az érintett személy nyilatkozott a Marosvásárhelyi Rádiónak szerdán. A román hatóságok a március 10-i székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen állították elő a férfit. Akkor az MTI-nek elmondta, hogy személyes használatra volt nála a bicska, és azért vette elő, hogy lefaragja egy, a csendőrség által kifogásolt zászlórúd hegyes végét. Mindezt az egyenruhások szeme láttára tette, eszébe sem jutott, hogy a zsebkése fegyvernek minősül.
A bicskát elővevő férfit a helyszínen kihallgatta a csendőrség, majd bekísérték egy rendőrőrsre, ahol jegyzőkönyvbe vették a történteket. Ellene büntetőjogi vizsgálatot indítottak, de a veszélyes tárgy viselésére vonatkozó vádat a június 23-i bírósági tárgyaláson ejtették, és beszüntették az eljárást.
A román csendőrség nyolcvannégy embert bírságolt meg összesen 70 800 lej értékben a marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés alkalmából. Az érintettek a bírságolási jegyzőkönyvek többségének megsemmisítését kérték a bíróságon. A büntetéseket annak ellenére rótták ki, hogy a megemlékezés és a felvonulás rendbontások nélkül zajlott le. A csendőrség azzal indokolta döntését, hogy a megemlékezés utáni felvonulásra a szervezők nem rendelkeztek hatósági engedéllyel, így az törvénytelenül zajlott.
erdon.ro
A román hatóságok ejtették a vádat a márciusban Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés egyik résztvevője ellen, aki zsebkést viselt magánál.
A vádejtésről az érintett személy nyilatkozott a Marosvásárhelyi Rádiónak szerdán. A román hatóságok a március 10-i székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen állították elő a férfit. Akkor az MTI-nek elmondta, hogy személyes használatra volt nála a bicska, és azért vette elő, hogy lefaragja egy, a csendőrség által kifogásolt zászlórúd hegyes végét. Mindezt az egyenruhások szeme láttára tette, eszébe sem jutott, hogy a zsebkése fegyvernek minősül.
A bicskát elővevő férfit a helyszínen kihallgatta a csendőrség, majd bekísérték egy rendőrőrsre, ahol jegyzőkönyvbe vették a történteket. Ellene büntetőjogi vizsgálatot indítottak, de a veszélyes tárgy viselésére vonatkozó vádat a június 23-i bírósági tárgyaláson ejtették, és beszüntették az eljárást.
A román csendőrség nyolcvannégy embert bírságolt meg összesen 70 800 lej értékben a marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés alkalmából. Az érintettek a bírságolási jegyzőkönyvek többségének megsemmisítését kérték a bíróságon. A büntetéseket annak ellenére rótták ki, hogy a megemlékezés és a felvonulás rendbontások nélkül zajlott le. A csendőrség azzal indokolta döntését, hogy a megemlékezés utáni felvonulásra a szervezők nem rendelkeztek hatósági engedéllyel, így az törvénytelenül zajlott.
erdon.ro
2016. július 1.
Elég volt a kifogásokból: másfél évtized után tényleges kétnyelvűséget követelnek
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. július 1.
Kapunyitogató a Székely Kaszinónál
Ismét megnyitja kapuit Nyárádszeredában az egykori Székely Kaszinó, hogy helyet adjon a művészeknek és a művészetek kedvelőinek.
A nyárádmenti születésű, de Magyarországon élő Losonczi testvérek néhány napja visszatértek Nyárádszeredába, s pénteken 19 órától ismét kultúrával „telik meg” az általuk bérelt ingatlan. Barátaikat is meghívták egy találkozó, bemutatkozó est erejéig, és természetesen minden kedves ismerőst, ismeretlent szívesen látnak, ha betérnek a főtérhez közeli épületbe.
Itt Losonczi Béla festőművész tavaly és idén született alkotásaiból nyílik tárlat, de visszatér Tamás Kincső sepsikőrispataki író is, akinek frissen megjelent novellafűzérét, A Csinált-patak állatkertje című könyvét ismerheti meg péntek este az érdeklődő közönség, amikor a szerzővel Vida Gábor Marosvásárhelyi író beszélget a Mentor Könyvek sorozatban megjelent új műről.
Birtalan Kölök Zsolt nemcsak mint a kötet borítójának tervezője lesz jelen, ugyanis fényképeit is kivitte Nyárádszeredába, ahol a Losonczi-műteremben a festmények és a néprajzi tárgygyűjtemény mellett ezek jól megférnek. És természetesen zene is lesz péntek este, két visszatérő ismerőssel is találkozhatnak azok, akik Losoncziék műtermét nyáron látogatni szokták: a Marosvásárhelyi Dzseztánnak és a Székelyudvarhelyi születésű Momóéknak lehet majd tapsolni. A jó hangulat mellett a résztvevőknek a kerti szénafetrengőt és teasarkot is figyelmébe ajánlják a szervezők.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Ismét megnyitja kapuit Nyárádszeredában az egykori Székely Kaszinó, hogy helyet adjon a művészeknek és a művészetek kedvelőinek.
A nyárádmenti születésű, de Magyarországon élő Losonczi testvérek néhány napja visszatértek Nyárádszeredába, s pénteken 19 órától ismét kultúrával „telik meg” az általuk bérelt ingatlan. Barátaikat is meghívták egy találkozó, bemutatkozó est erejéig, és természetesen minden kedves ismerőst, ismeretlent szívesen látnak, ha betérnek a főtérhez közeli épületbe.
Itt Losonczi Béla festőművész tavaly és idén született alkotásaiból nyílik tárlat, de visszatér Tamás Kincső sepsikőrispataki író is, akinek frissen megjelent novellafűzérét, A Csinált-patak állatkertje című könyvét ismerheti meg péntek este az érdeklődő közönség, amikor a szerzővel Vida Gábor Marosvásárhelyi író beszélget a Mentor Könyvek sorozatban megjelent új műről.
Birtalan Kölök Zsolt nemcsak mint a kötet borítójának tervezője lesz jelen, ugyanis fényképeit is kivitte Nyárádszeredába, ahol a Losonczi-műteremben a festmények és a néprajzi tárgygyűjtemény mellett ezek jól megférnek. És természetesen zene is lesz péntek este, két visszatérő ismerőssel is találkozhatnak azok, akik Losoncziék műtermét nyáron látogatni szokták: a Marosvásárhelyi Dzseztánnak és a Székelyudvarhelyi születésű Momóéknak lehet majd tapsolni. A jó hangulat mellett a résztvevőknek a kerti szénafetrengőt és teasarkot is figyelmébe ajánlják a szervezők.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2016. július 1.
Portik Vilmos kilépett az EMNP-ből
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a Marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.
Portik Vilmos Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új Marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”. A Brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten mAradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke. A Kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni.
(Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a Marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.
Portik Vilmos Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új Marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”. A Brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten mAradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke. A Kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni.
(Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 1.
Vegyük birtokba a teret!
Bodó Barna a civilség lényegéről
Számtalan tudományos dolgozat, tíz kötet szerzője és nyolcnak társszerzője, politológus, a Sapientia-egyetem professzora, újságíró, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, de Bodó Barna mindenekelőtt civil a hazai pályán: azaz gondolkodó és tudatos állampolgár, aki a Sepsiszentgyörgyi tömbmagyarságból elcsángált, és Temesváron éli a szórvány mindennapjait. Vasárnap az unitárius templom tanácstermében, kettős könyvbemutatója alkalmából Váry O. Péter újságíró beszélgetett a szerzővel.
Nehéz könyv, állította Váry O. Péter a Civil szerepek – civil szereplők című, 15 év tanulmányait és publicisztikáit egybefogó kötetről. Elméleti írások, amelyek időrendi sorrendben követik a forradalom után ránk szakadt nagy szabadságban a civil szerepek meghatározásának, működésének buktatóit, ostorozás és ítélkezés nélkül, mindig a megoldásokra fókuszálva.
Ki is az a civil, akiről Bodó Barna nem egy könyvét megírta? Nem kell föltétlenül aktivistának lenni, de aki nem vár utasításra, hanem gondolkodik és cselekszik, mert hisz valamiben, mert van rá ereje, az már bírja a civilség legfőbb jegyeit.
– A változások utáni első politikusnemzedéket az delegálta funkciójába, hogy ismerték a nevét, ezért nagy többségükben írók, költők kerültek vezető szerepekbe, igencsak felkészületlenül – vázolta Bodó Barna a civilség újkori gyermekkorát, nem tagadva, ő maga is ebben a helyzetben volt. Miután azonban rájött, hogy még rengeteg tanulnivalója van, lemondott a tisztségekről.
Az őt és sok hasonló cipőben járó civilt emésztő dilemmák is hangsúlyosan jelen vannak az említett kötetben. Hiszen nekik nem jelölték ki a feladatokat, hanem – mint a Bethesda-tónál megmentőre várakozó bénának – magukban kellett megtalálni a továbblépéshez az erőt.
A másodikként bemutatott Civil évkönyv című kötet az erdélyi magyarság életében fontos tények és történések leltározásának feladatát vállaló Romániai magyar évkönyv utódja, amely 10 évig jelent meg, annak ellenére, hogy szkeptikus hangok korai kimúlását jósolták. Ezen a címen is már harmadszor jelenik meg, történelmi körképet nyújtva a 2015-ös év közösségi ünnepeiről, a magyarság térfoglalását jelző városnapokról és kulturális fesztiválokról, kicsikről és nagyokról egyaránt.
– A tér birtokbavételével önmagunkat is birtokba vesszük – mondta Bodó Barna, aki kérdésre válaszolva kifejtette, az autonómia az egyetlen út az erdélyi magyarság megmAradásához, de addig is a közös gondolkodás az, ami célravezető lehet. – Meg kell találni az átkapcsolódási pontokat, üzenetünk kell legyen a többség számára is, mint ahogy Kolozsváron történt, ezért ünnepelheti a Kolozsvári magyarság is egy hétig saját kultúráját. Elfogadhatatlan, hogy Marosvásárhelyen Dorin Florea megengedhette magának, hogy a magyarság ünnepét pár éve a városon kívülre száműzze, és az is, hogy 1990 óta a teljes Dél-Bánát leszakadt a magyar nyelvterületről, és Temesvár is erre az útra lépett, mivel az utóbbi idők politikai alkuinak következményeként Temesváron öt iskolában szűnt meg a magyar nyelvű oktatás, Aradon pedig háromban – nyomatékosította a minden civilre háruló felelősséget Bodó Barna.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Bodó Barna a civilség lényegéről
Számtalan tudományos dolgozat, tíz kötet szerzője és nyolcnak társszerzője, politológus, a Sapientia-egyetem professzora, újságíró, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, de Bodó Barna mindenekelőtt civil a hazai pályán: azaz gondolkodó és tudatos állampolgár, aki a Sepsiszentgyörgyi tömbmagyarságból elcsángált, és Temesváron éli a szórvány mindennapjait. Vasárnap az unitárius templom tanácstermében, kettős könyvbemutatója alkalmából Váry O. Péter újságíró beszélgetett a szerzővel.
Nehéz könyv, állította Váry O. Péter a Civil szerepek – civil szereplők című, 15 év tanulmányait és publicisztikáit egybefogó kötetről. Elméleti írások, amelyek időrendi sorrendben követik a forradalom után ránk szakadt nagy szabadságban a civil szerepek meghatározásának, működésének buktatóit, ostorozás és ítélkezés nélkül, mindig a megoldásokra fókuszálva.
Ki is az a civil, akiről Bodó Barna nem egy könyvét megírta? Nem kell föltétlenül aktivistának lenni, de aki nem vár utasításra, hanem gondolkodik és cselekszik, mert hisz valamiben, mert van rá ereje, az már bírja a civilség legfőbb jegyeit.
– A változások utáni első politikusnemzedéket az delegálta funkciójába, hogy ismerték a nevét, ezért nagy többségükben írók, költők kerültek vezető szerepekbe, igencsak felkészületlenül – vázolta Bodó Barna a civilség újkori gyermekkorát, nem tagadva, ő maga is ebben a helyzetben volt. Miután azonban rájött, hogy még rengeteg tanulnivalója van, lemondott a tisztségekről.
Az őt és sok hasonló cipőben járó civilt emésztő dilemmák is hangsúlyosan jelen vannak az említett kötetben. Hiszen nekik nem jelölték ki a feladatokat, hanem – mint a Bethesda-tónál megmentőre várakozó bénának – magukban kellett megtalálni a továbblépéshez az erőt.
A másodikként bemutatott Civil évkönyv című kötet az erdélyi magyarság életében fontos tények és történések leltározásának feladatát vállaló Romániai magyar évkönyv utódja, amely 10 évig jelent meg, annak ellenére, hogy szkeptikus hangok korai kimúlását jósolták. Ezen a címen is már harmadszor jelenik meg, történelmi körképet nyújtva a 2015-ös év közösségi ünnepeiről, a magyarság térfoglalását jelző városnapokról és kulturális fesztiválokról, kicsikről és nagyokról egyaránt.
– A tér birtokbavételével önmagunkat is birtokba vesszük – mondta Bodó Barna, aki kérdésre válaszolva kifejtette, az autonómia az egyetlen út az erdélyi magyarság megmAradásához, de addig is a közös gondolkodás az, ami célravezető lehet. – Meg kell találni az átkapcsolódási pontokat, üzenetünk kell legyen a többség számára is, mint ahogy Kolozsváron történt, ezért ünnepelheti a Kolozsvári magyarság is egy hétig saját kultúráját. Elfogadhatatlan, hogy Marosvásárhelyen Dorin Florea megengedhette magának, hogy a magyarság ünnepét pár éve a városon kívülre száműzze, és az is, hogy 1990 óta a teljes Dél-Bánát leszakadt a magyar nyelvterületről, és Temesvár is erre az útra lépett, mivel az utóbbi idők politikai alkuinak következményeként Temesváron öt iskolában szűnt meg a magyar nyelvű oktatás, Aradon pedig háromban – nyomatékosította a minden civilre háruló felelősséget Bodó Barna.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 2.
Tizedik évadát zárta az M Stúdió
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 2.
Fémből írt rejtélyes mesék (Kovács Géza új tárlata)
„Kovács Géza munkássága a kortárs erdélyi, s talán a kortárs magyar szobrászatnak is egyedi és izgalmas színfoltja” – fogalmazott Tóth-Gödri Iringó művészettörténész a Kovács Géza kisplasztikáiból készült kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján a Sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.
A megnyitón Damokos Csaba rövid köszöntője után Tóth-Gödri Iringó művészt méltató szavaiból megtudhattuk, hogy Kovács Géza Marosvásárhelyen született, de immár két és fél évtizede Sepsiszentgyörgyön él, ahol 1988-ban első egyéni tárlatát tartotta. Túl van százhuszonöt egyéni kiállításon, más művészekkel közösen kétszázötvennél többször állított ki, és tizenhét országban mutatták be alkotásait Bulgáriától Svédországig, Spanyolországtól Kínáig vagy Japánig. A mostani kiállításon vasból készült, hegesztett kisplasztikákat láthatunk, de Kovács Géza nemcsak vasból dolgozik, hanem például bronzból vagy fából is, és a kisplasztikák mellett monumentális alkotásai is születtek. Tóth-Gödri Iringó művészettörténész szerint a most kiállított szobrok talán a legegyedibbek a művész pályáján, a kiállítás koncepciója, központi gondolata pedig olyan téma, amely már az ókori görögök óta jelen van a művészetekben, és Donatellótól Rodinig nagyon sokakat foglalkoztatott már: érzelmek a vasban. Mint mondta, ez ma is jó kiindulópont egy hosszú gondolatmenethez, amely átfogja a művészettörténet nagy fejezeteit, de a mindenkori kihívás, hogy miként lehet a fémből, ebből a hideg, rideg, merev, kemény anyagból olyan formákat készíteni, amelyek érzelmeket sugallanak.
Kovács Géza talán még nehezebb feladatra vállalkozott, mert ő nem formálja az anyagot, hanem egyszerűen újrahasznosítja a fémhulladékot úgy, hogy kollázsszerű műalkotásainak alkotóelemeit eredeti formájukban használja. A művészettörténész szerint ez a munka sokkal több, mint újrahasznosítás, hisz a néprajzkutató gyűjtőmunkájával is felér, ahogy a művész a falvakat végigjárva felfedezi a tárgyakat, amelyekből alkotásai készülnek. Úgy véli, épp ez a felfedezőmunka az alkotó folyamat, amely során megtalálja, továbbgondolja, újraalkotja ezeket a tárgyakat, amelyek csak a gondolattal egyesülve válhatnak műalkotássá: mivel érzelmek kivetülései, líraiságot is kifejeznek, s mert sikerül megőrizniük valamit eredeti rendeltetésükből is, egy különleges ősi, falusi, archaikus világot is felidéznek.
Tóth-Gödri Iringó szerint, ahogy a művész ezzel a sajátosan egyszerű, olykor lazának tűnő kötelékkel összekombinálja a darabokat, játékosságot is kölcsönöz a szobrocskáknak, amelyek kicsit olyanok, mint a mesék: több forrásból születtek, könnyedek és szórakoztatóak, mégis rejtett mondanivalójuk van, ami nem fejthető ki könnyen minden esetben. Ez lenne a rejtély, amit a befogadónak fejtegetnie kell, és ez a továbbgondolásra való késztetés csaknem elengedhetetlen sajátossága a valódi műalkotásnak.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Kovács Géza munkássága a kortárs erdélyi, s talán a kortárs magyar szobrászatnak is egyedi és izgalmas színfoltja” – fogalmazott Tóth-Gödri Iringó művészettörténész a Kovács Géza kisplasztikáiból készült kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján a Sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.
A megnyitón Damokos Csaba rövid köszöntője után Tóth-Gödri Iringó művészt méltató szavaiból megtudhattuk, hogy Kovács Géza Marosvásárhelyen született, de immár két és fél évtizede Sepsiszentgyörgyön él, ahol 1988-ban első egyéni tárlatát tartotta. Túl van százhuszonöt egyéni kiállításon, más művészekkel közösen kétszázötvennél többször állított ki, és tizenhét országban mutatták be alkotásait Bulgáriától Svédországig, Spanyolországtól Kínáig vagy Japánig. A mostani kiállításon vasból készült, hegesztett kisplasztikákat láthatunk, de Kovács Géza nemcsak vasból dolgozik, hanem például bronzból vagy fából is, és a kisplasztikák mellett monumentális alkotásai is születtek. Tóth-Gödri Iringó művészettörténész szerint a most kiállított szobrok talán a legegyedibbek a művész pályáján, a kiállítás koncepciója, központi gondolata pedig olyan téma, amely már az ókori görögök óta jelen van a művészetekben, és Donatellótól Rodinig nagyon sokakat foglalkoztatott már: érzelmek a vasban. Mint mondta, ez ma is jó kiindulópont egy hosszú gondolatmenethez, amely átfogja a művészettörténet nagy fejezeteit, de a mindenkori kihívás, hogy miként lehet a fémből, ebből a hideg, rideg, merev, kemény anyagból olyan formákat készíteni, amelyek érzelmeket sugallanak.
Kovács Géza talán még nehezebb feladatra vállalkozott, mert ő nem formálja az anyagot, hanem egyszerűen újrahasznosítja a fémhulladékot úgy, hogy kollázsszerű műalkotásainak alkotóelemeit eredeti formájukban használja. A művészettörténész szerint ez a munka sokkal több, mint újrahasznosítás, hisz a néprajzkutató gyűjtőmunkájával is felér, ahogy a művész a falvakat végigjárva felfedezi a tárgyakat, amelyekből alkotásai készülnek. Úgy véli, épp ez a felfedezőmunka az alkotó folyamat, amely során megtalálja, továbbgondolja, újraalkotja ezeket a tárgyakat, amelyek csak a gondolattal egyesülve válhatnak műalkotássá: mivel érzelmek kivetülései, líraiságot is kifejeznek, s mert sikerül megőrizniük valamit eredeti rendeltetésükből is, egy különleges ősi, falusi, archaikus világot is felidéznek.
Tóth-Gödri Iringó szerint, ahogy a művész ezzel a sajátosan egyszerű, olykor lazának tűnő kötelékkel összekombinálja a darabokat, játékosságot is kölcsönöz a szobrocskáknak, amelyek kicsit olyanok, mint a mesék: több forrásból születtek, könnyedek és szórakoztatóak, mégis rejtett mondanivalójuk van, ami nem fejthető ki könnyen minden esetben. Ez lenne a rejtély, amit a befogadónak fejtegetnie kell, és ez a továbbgondolásra való késztetés csaknem elengedhetetlen sajátossága a valódi műalkotásnak.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 2.
Tamási Áron egy kevésbé ismert művével indul a Gyulai Várszínház évada
Tamási Áron egy kevésbé ismert művét, a Zöld ág című kisregényt viszi színre Zongota címmel a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Gyulai Várszínház 53. évadának első bemutatójaként hétfőn.
Gedeon József, a várszínház igazgatója a produkciót beharangozó pénteki gyulai sajtótájékoztatón elmondta, hogy Tamási Áron halálának 50. évfordulója alkalmából egy „jubileumi darab” megrendezésére kérte fel a fiatal orosz származású rendezőt, Sardar Tagirovskyt, aki idén a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
A Marosvásárhelyi egyetemen negyedéves rendező hallgató elmondta: kicsit megijedt, amikor megtudta, hogy Tamási Áron-darabot kell rendeznie a Sepsiszentgyörgyi társulattal, ugyanis nagyon nagy felelősségnek tartja színre vinni a színház névadójának munkáit.
Eredetileg az erdélyi író több művéből válogattak volna, ám Sényi Fanni dramaturg rábukkant a Zöld ág című kisregényre, és végül emellett tették le a voksot – árulta el a rendező. Sényi Fanni hangsúlyozta: véleménye szerint ez Tamási Áron „legtermészetközelibb” műve, és ez olyan tartást ad a szereplőknek, amely a városi emberekben nincs meg.
Sardar Tagirovsky szerint a Zongota-völgy „a vágyak völgyét, a pAradicsomi idillt” testesíti meg. Mint hozzátette, mindig is közel állt hozzá az idealizmus keresése, a történetre mint „elvakult pAradicsomkeresésre” tekint.
Nemes Levente, a darab egyik főszereplője szerint a történet a boldogság és az élet értelmének kereséséről, az igazság és a valóság összeegyeztethetőségéről szól.
A darabot, amelyben közreműködik az erdélyi Háromszék Néptáncegyüttes is, a július 4-i bemutató után még egyszer, 5-én játsszák.
Mint Gedeon József elmondta, az évad első napján, hétfőn kiállítás nyílik Fodor István Csíkszeredai fotóművész alkotásaiból Erdélyi pillanatok címmel, este pedig a hagyományos három ágyúdörrenéssel veszi a színház birtokába a 600 éves téglavárat és környékét.
A Gyulai Várszínházban a Zongotán kívül még két bemutatóra készülnek a hathetes szezon alatt. Július 13-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében adják elő Shakespeare III. Richárd című drámáját, a főbb szerepekben Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával. A harmadik bemutatót pedig augusztus 5-én tartják: Vajda Katalin olasz reneszánsz komédiák nyomán készült zenés vígjátékát, az Anconai szerelmeseket Lendvai Zoltán viszi színre a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen.
Szabadság (Kolozsvár)
Tamási Áron egy kevésbé ismert művét, a Zöld ág című kisregényt viszi színre Zongota címmel a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Gyulai Várszínház 53. évadának első bemutatójaként hétfőn.
Gedeon József, a várszínház igazgatója a produkciót beharangozó pénteki gyulai sajtótájékoztatón elmondta, hogy Tamási Áron halálának 50. évfordulója alkalmából egy „jubileumi darab” megrendezésére kérte fel a fiatal orosz származású rendezőt, Sardar Tagirovskyt, aki idén a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
A Marosvásárhelyi egyetemen negyedéves rendező hallgató elmondta: kicsit megijedt, amikor megtudta, hogy Tamási Áron-darabot kell rendeznie a Sepsiszentgyörgyi társulattal, ugyanis nagyon nagy felelősségnek tartja színre vinni a színház névadójának munkáit.
Eredetileg az erdélyi író több művéből válogattak volna, ám Sényi Fanni dramaturg rábukkant a Zöld ág című kisregényre, és végül emellett tették le a voksot – árulta el a rendező. Sényi Fanni hangsúlyozta: véleménye szerint ez Tamási Áron „legtermészetközelibb” műve, és ez olyan tartást ad a szereplőknek, amely a városi emberekben nincs meg.
Sardar Tagirovsky szerint a Zongota-völgy „a vágyak völgyét, a pAradicsomi idillt” testesíti meg. Mint hozzátette, mindig is közel állt hozzá az idealizmus keresése, a történetre mint „elvakult pAradicsomkeresésre” tekint.
Nemes Levente, a darab egyik főszereplője szerint a történet a boldogság és az élet értelmének kereséséről, az igazság és a valóság összeegyeztethetőségéről szól.
A darabot, amelyben közreműködik az erdélyi Háromszék Néptáncegyüttes is, a július 4-i bemutató után még egyszer, 5-én játsszák.
Mint Gedeon József elmondta, az évad első napján, hétfőn kiállítás nyílik Fodor István Csíkszeredai fotóművész alkotásaiból Erdélyi pillanatok címmel, este pedig a hagyományos három ágyúdörrenéssel veszi a színház birtokába a 600 éves téglavárat és környékét.
A Gyulai Várszínházban a Zongotán kívül még két bemutatóra készülnek a hathetes szezon alatt. Július 13-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében adják elő Shakespeare III. Richárd című drámáját, a főbb szerepekben Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával. A harmadik bemutatót pedig augusztus 5-én tartják: Vajda Katalin olasz reneszánsz komédiák nyomán készült zenés vígjátékát, az Anconai szerelmeseket Lendvai Zoltán viszi színre a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 3.
Ezrek a székely népviselet csíksomlyói ünnepén
Több ezren látogattak ki idén az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe. A regisztrációs adatok alapján 1775 leány és pontosan 800 legény jelent meg népviseletben. Nyolcvanöt évvel ezelőtt indult útjára a mozgalom.
Az előre meghirdetett jelentkezés szerint 2249-en érkeztek szervezetten, mellettük még nagyon sok érdeklődő látogatott Csíksomlyóra. A jövő évi rendezvényen a házigazda Tusnádfürdő lesz, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
Reggel a csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztette Csíkszeredát a város különböző pontjain, majd a Szabadság téren folytatódott az egyre növekvő tömeg szórakoztatása. A megnyitón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények által tudjuk megélni hagyományainkat. „Legyen ez a nap a székely konok meggyőződést felváltó szerény bizonyosság napja” – hangsúlyozta Barti.
Grüman Róbert, Kovászna megye önkormányzatának alelnöke beszédében kifejtette, a Székelyföldi önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az ilyen típusú rendezvényeket. „A székely hagyomány, a népviselet él a XXI. században is” – jegyezte meg Grüman. Hargita megye testvérmegyéi is képviseltették magukat a rendezvényen. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehetett, továbbá hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságról beszélt. „Itt az Ezer Székely Leány Napján mindannyian otthon vagyunk. Hazát, hitet nem cserél az ember” – tette hozzá Török.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos, hogy megbecsüljük a leányokat, asszonyokat. „Azt kívánom, hogy ez az Ezer Székely Leány Napja még legalább 1000 évig legyen itt” – emelte ki Rideg. „Megdöbbentő látvány nézni ezt a gyönyörű szép tömeget, akik népviseletben várva itt összejöttek, az ember szíve nagyot dobban” – tette hozzá Bányai Gábor országgyűlési képviselő.
A beszédeket ünnepélyes felvonulás követte a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd az ünnepi szentmisét követően a résztvevők átvonultak a nyeregbe, ahol sok érdekes programmal várták őket a szervezők. A Zöld Fák Fúvózenekar itt is tovább emelte a rendezvény hangulatát, valamint kézműves kiállítás és vásár, illetve gyermekfoglalkozások színesítették a programot.
A házigazda Csíkszentimre által épített regisztrációs kapu az idén valóban egyedire sikerült: egy szarvast ábrázoló bejáratot készítettek. A néptánccsoportok bemutatói előtt ünnepi beszédek hangzottak el, többek között Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplőkhöz. „Itt nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmAradt, megtartottuk – bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért. Én nem feltétlenül hiszek a számmisztikában, de ez a nyolcvanötös azt jelenti, hogy H és egy E. Mondhatjuk erre azt, hogy Hajrá Erdély, de ezekkel a betűkkel kezdődik ennek a 31-ben kitalált eseménynek a jelmondata is, ami úgy hangzik, hogy: Hitében Erős!”
A rendezvény egyik legfontosabb pontját a hagyományőrző néptánccsoportok bemutatói jelentették, idén összesen 24 csapat lépett színpadra. A táncosok Csíkszentimréről, Csíkszeredából, Marosludasról, Borszékről, Csíkszentkirályról, Berekfürdőről, Csombordról, Kecsetről, Kászonaltízről, Szentegyházáról, Gyulakutáról, Csíkvacsárcsiból, Tusnádfürdőről, Csíkmenaságról, Csíkszentlélekről, Fitódból, Csíkszentdomokosról, Csíktaplocáról, Madéfalváról, Csíkcsicsóból és Csíkcsomortánból érkeztek.
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kérdésünkre elmondta, több éve vesz részt a rendezvényen, de ez az első alkalom, amikor nem szervezőként, csupán résztvevőként volt jelen. „Ez egy fontos találkozó, Vásárhelyről és Bukarestből is hoztunk vendégeket, hogy megismerhessék a székely kultúrát” – ismertette Kozma.
Deák Boglárka és Martóci Réka a tüsnádfürdői néptánccsoport tagjaiként vettek részt a rendezvényen. „Tőlünk körülbelül 80–100 ember jött el, nagyon sokat próbáltunk minden egyes nap. Jól érezzük magunkat és jó látni, hogy mindenki népviseletben van. Finom az étel, szépek a táncok, mindennel meg vagyunk elégedve” – mondták.
Brassóból is többen érkeztek, Ilyés Klára érdeklődésünkre elmondta, már harmadik alkalommal vesznek részt az eseményen. „Szépek a színes székely ruhák. Az előadás tetszett a legjobban, de a beszédek is szépek voltak. Jövőre is itt leszünk” – tette hozzá Ilyés.
A határon túlról is jöttek résztvevők, a Magyarországról érkező Valendorfean Katalin elmondása szerint nagyon jól érezte magát. „Azért jöttünk, hogy megnézzük a vidéket és a táncokat. Minden tetszik, a táj, a levegő, az erdő, a templom, az énekek és a kedves emberek”.
A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezte.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro|
Több ezren látogattak ki idén az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe. A regisztrációs adatok alapján 1775 leány és pontosan 800 legény jelent meg népviseletben. Nyolcvanöt évvel ezelőtt indult útjára a mozgalom.
Az előre meghirdetett jelentkezés szerint 2249-en érkeztek szervezetten, mellettük még nagyon sok érdeklődő látogatott Csíksomlyóra. A jövő évi rendezvényen a házigazda Tusnádfürdő lesz, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
Reggel a csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztette Csíkszeredát a város különböző pontjain, majd a Szabadság téren folytatódott az egyre növekvő tömeg szórakoztatása. A megnyitón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények által tudjuk megélni hagyományainkat. „Legyen ez a nap a székely konok meggyőződést felváltó szerény bizonyosság napja” – hangsúlyozta Barti.
Grüman Róbert, Kovászna megye önkormányzatának alelnöke beszédében kifejtette, a Székelyföldi önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az ilyen típusú rendezvényeket. „A székely hagyomány, a népviselet él a XXI. században is” – jegyezte meg Grüman. Hargita megye testvérmegyéi is képviseltették magukat a rendezvényen. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehetett, továbbá hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságról beszélt. „Itt az Ezer Székely Leány Napján mindannyian otthon vagyunk. Hazát, hitet nem cserél az ember” – tette hozzá Török.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos, hogy megbecsüljük a leányokat, asszonyokat. „Azt kívánom, hogy ez az Ezer Székely Leány Napja még legalább 1000 évig legyen itt” – emelte ki Rideg. „Megdöbbentő látvány nézni ezt a gyönyörű szép tömeget, akik népviseletben várva itt összejöttek, az ember szíve nagyot dobban” – tette hozzá Bányai Gábor országgyűlési képviselő.
A beszédeket ünnepélyes felvonulás követte a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd az ünnepi szentmisét követően a résztvevők átvonultak a nyeregbe, ahol sok érdekes programmal várták őket a szervezők. A Zöld Fák Fúvózenekar itt is tovább emelte a rendezvény hangulatát, valamint kézműves kiállítás és vásár, illetve gyermekfoglalkozások színesítették a programot.
A házigazda Csíkszentimre által épített regisztrációs kapu az idén valóban egyedire sikerült: egy szarvast ábrázoló bejáratot készítettek. A néptánccsoportok bemutatói előtt ünnepi beszédek hangzottak el, többek között Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplőkhöz. „Itt nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmAradt, megtartottuk – bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért. Én nem feltétlenül hiszek a számmisztikában, de ez a nyolcvanötös azt jelenti, hogy H és egy E. Mondhatjuk erre azt, hogy Hajrá Erdély, de ezekkel a betűkkel kezdődik ennek a 31-ben kitalált eseménynek a jelmondata is, ami úgy hangzik, hogy: Hitében Erős!”
A rendezvény egyik legfontosabb pontját a hagyományőrző néptánccsoportok bemutatói jelentették, idén összesen 24 csapat lépett színpadra. A táncosok Csíkszentimréről, Csíkszeredából, Marosludasról, Borszékről, Csíkszentkirályról, Berekfürdőről, Csombordról, Kecsetről, Kászonaltízről, Szentegyházáról, Gyulakutáról, Csíkvacsárcsiból, Tusnádfürdőről, Csíkmenaságról, Csíkszentlélekről, Fitódból, Csíkszentdomokosról, Csíktaplocáról, Madéfalváról, Csíkcsicsóból és Csíkcsomortánból érkeztek.
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kérdésünkre elmondta, több éve vesz részt a rendezvényen, de ez az első alkalom, amikor nem szervezőként, csupán résztvevőként volt jelen. „Ez egy fontos találkozó, Vásárhelyről és Bukarestből is hoztunk vendégeket, hogy megismerhessék a székely kultúrát” – ismertette Kozma.
Deák Boglárka és Martóci Réka a tüsnádfürdői néptánccsoport tagjaiként vettek részt a rendezvényen. „Tőlünk körülbelül 80–100 ember jött el, nagyon sokat próbáltunk minden egyes nap. Jól érezzük magunkat és jó látni, hogy mindenki népviseletben van. Finom az étel, szépek a táncok, mindennel meg vagyunk elégedve” – mondták.
Brassóból is többen érkeztek, Ilyés Klára érdeklődésünkre elmondta, már harmadik alkalommal vesznek részt az eseményen. „Szépek a színes székely ruhák. Az előadás tetszett a legjobban, de a beszédek is szépek voltak. Jövőre is itt leszünk” – tette hozzá Ilyés.
A határon túlról is jöttek résztvevők, a Magyarországról érkező Valendorfean Katalin elmondása szerint nagyon jól érezte magát. „Azért jöttünk, hogy megnézzük a vidéket és a táncokat. Minden tetszik, a táj, a levegő, az erdő, a templom, az énekek és a kedves emberek”.
A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezte.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro|
2016. július 4.
Erdélyi turizmus: Brassó megye a legnépszerűbb
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2016. július 5.
Kinyithatja Pandóra szelencéjét az „Azomureş-nyugdíj”
Számos nehézséget okoz majd a néhány héttel ezelőtt elfogadott „Azomureş-nyugdíjtörvény” – jelentette ki lapunk érdeklődésére Kerekes Károly. Az RMDSZ szociális és nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakértője úgy véli, a tervezet elfogadásával a parlament megnyitotta Pandóra szelencéjét.
Mint ismert, előbb a szenátus, majd döntéshozó testületként a képviselőház is elfogadta a Maros megyei szociáldemokrata párti (PSD) képviselők – Vasile Gliga, Corneliu Buicu és Alexandru Petru Frătean – által kezdeményezett törvénymódosítást, miszerint azok a Marosvásárhelyi és annak nyolc kilométeres körzetében lakó polgárok, akik több mint harminc évet éltek a városban vagy annak közelében, jogosultak lehessenek előrehozott nyugdíjazásra úgy, hogy erre a kétéves időszakra ne alkalmazzák a törvény által előírt juttatáscsökkentést. Ezennel Marosvásárhely is felkerült arra a listára, amelyen korábban a honatyák előrehozott nyugdíjazást hagytak jóvá Nagybánya, Zalatna és Kiskapus lakosainak a térség szennyezettsége miatt.
Viszonyítás kérdése
„Nem azt mondom, hogy Marosvásárhelyen rendkívül tiszta a levegő, de aki járt az említett három településen, láthatta, érezhette, mit jelent az igazi légszennyezés. Az Azomureş és Marosvásárhely felvétele a listára lényegében megnyitotta Pandóra szelencéjét. Amióta megszületett a Vasile Gliga-féle törvény, egyre több honatya kezdeményezte az általa képviselt település felvételét a listára. Félő, hogy választási évben, akárcsak a Marosvásárhelyi kezdeményezést, azokat is meg fogják szavazni” – hívta fel a figyelmet Kerekes Károly képviselő, aki szerint még így sem tudni, a kormány honnan teremti elő a szükséges anyagi forrást. Marosvásárhely után a képviselőház a vâlceaiak kérését is elfogadta, így az Oltchim miatt Râmnicu Vâlcea lakói is hasonló előjogokat élveznek.
Máshol sincs ilyen
Az RMDSZ politikusa emlékeztetett, hogy szociáldemokrata kollégája ötlete se nem újszerű, se nem eredeti. Évekkel ezelőtt Ionela Ciotlăuş, Marosvásárhely volt alpolgármestere vetette fel először, aki azonban helyi politikusként nem terjeszthette javaslatát a parlament elé. Ezelőtt öt évvel sem a kormány, sem a honatyák zöme nem támogatta a kezdeményezést.
Kerekes szerint míg Nagybánya, Zalatna és Kiskapus esetében jól megindokolt és alaposan dokumentált tervezet született, Marosvásárhelyen eléggé felületes dossziét állítottak össze. Az RMDSZ képviselője ugyanakkor hozzáfűzte, hogy sehol a világon nincsenek efféle kedvezmények; legfeljebb azok részesülhetnek előrehozott nyugdíjban, akik az említett ipari egységben dolgoztak.
Honnan fúj a szél?
Az is vitatható meglátása szerint, hogy nyolc kilométeres körzetben kiket érint lényegében a vegyipari kombinát füstje, hisz Marosvásárhely fölött a szél általában nyugatról fúj. Egy másik gondot a törvény alkalmazása jelenti majd – véli Kerekes Károly.
„Hogyan bizonyítod, hogy valóban Marosvásárhelyen vagy annak nyolc kilométeres körzetében éltél harminc évet? Ha csak a személyazonosságidban lévő adatokat veszik figyelembe, az ma már nem annyira mérvadó” – fogalmazta meg kételyeit a nyugdíjtörvényben rendkívül jártas politikus.
Florea is ellenzi
Nem tartja jó ötletnek a parlament döntését Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere sem, aki szerint a hatalomnak inkább a vállalkozókat kellene segítenie, hogy azok ne szennyezzenek. „Ha életbe lép, ezzel a törvénnyel lényegében elismerjük, hogy a lakosság különböző megbetegedéseknek van kitéve” – vélekedett az elöljáró, aki civilben orvos.
A Maros megyei nyugdíjosztálytól megtudtuk, egyelőre a törvény alkalmazási módszertanának a kidolgozását és megjelentetését várják, utána tudnak pontos információkkal szolgálni az érintetteknek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Számos nehézséget okoz majd a néhány héttel ezelőtt elfogadott „Azomureş-nyugdíjtörvény” – jelentette ki lapunk érdeklődésére Kerekes Károly. Az RMDSZ szociális és nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakértője úgy véli, a tervezet elfogadásával a parlament megnyitotta Pandóra szelencéjét.
Mint ismert, előbb a szenátus, majd döntéshozó testületként a képviselőház is elfogadta a Maros megyei szociáldemokrata párti (PSD) képviselők – Vasile Gliga, Corneliu Buicu és Alexandru Petru Frătean – által kezdeményezett törvénymódosítást, miszerint azok a Marosvásárhelyi és annak nyolc kilométeres körzetében lakó polgárok, akik több mint harminc évet éltek a városban vagy annak közelében, jogosultak lehessenek előrehozott nyugdíjazásra úgy, hogy erre a kétéves időszakra ne alkalmazzák a törvény által előírt juttatáscsökkentést. Ezennel Marosvásárhely is felkerült arra a listára, amelyen korábban a honatyák előrehozott nyugdíjazást hagytak jóvá Nagybánya, Zalatna és Kiskapus lakosainak a térség szennyezettsége miatt.
Viszonyítás kérdése
„Nem azt mondom, hogy Marosvásárhelyen rendkívül tiszta a levegő, de aki járt az említett három településen, láthatta, érezhette, mit jelent az igazi légszennyezés. Az Azomureş és Marosvásárhely felvétele a listára lényegében megnyitotta Pandóra szelencéjét. Amióta megszületett a Vasile Gliga-féle törvény, egyre több honatya kezdeményezte az általa képviselt település felvételét a listára. Félő, hogy választási évben, akárcsak a Marosvásárhelyi kezdeményezést, azokat is meg fogják szavazni” – hívta fel a figyelmet Kerekes Károly képviselő, aki szerint még így sem tudni, a kormány honnan teremti elő a szükséges anyagi forrást. Marosvásárhely után a képviselőház a vâlceaiak kérését is elfogadta, így az Oltchim miatt Râmnicu Vâlcea lakói is hasonló előjogokat élveznek.
Máshol sincs ilyen
Az RMDSZ politikusa emlékeztetett, hogy szociáldemokrata kollégája ötlete se nem újszerű, se nem eredeti. Évekkel ezelőtt Ionela Ciotlăuş, Marosvásárhely volt alpolgármestere vetette fel először, aki azonban helyi politikusként nem terjeszthette javaslatát a parlament elé. Ezelőtt öt évvel sem a kormány, sem a honatyák zöme nem támogatta a kezdeményezést.
Kerekes szerint míg Nagybánya, Zalatna és Kiskapus esetében jól megindokolt és alaposan dokumentált tervezet született, Marosvásárhelyen eléggé felületes dossziét állítottak össze. Az RMDSZ képviselője ugyanakkor hozzáfűzte, hogy sehol a világon nincsenek efféle kedvezmények; legfeljebb azok részesülhetnek előrehozott nyugdíjban, akik az említett ipari egységben dolgoztak.
Honnan fúj a szél?
Az is vitatható meglátása szerint, hogy nyolc kilométeres körzetben kiket érint lényegében a vegyipari kombinát füstje, hisz Marosvásárhely fölött a szél általában nyugatról fúj. Egy másik gondot a törvény alkalmazása jelenti majd – véli Kerekes Károly.
„Hogyan bizonyítod, hogy valóban Marosvásárhelyen vagy annak nyolc kilométeres körzetében éltél harminc évet? Ha csak a személyazonosságidban lévő adatokat veszik figyelembe, az ma már nem annyira mérvadó” – fogalmazta meg kételyeit a nyugdíjtörvényben rendkívül jártas politikus.
Florea is ellenzi
Nem tartja jó ötletnek a parlament döntését Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere sem, aki szerint a hatalomnak inkább a vállalkozókat kellene segítenie, hogy azok ne szennyezzenek. „Ha életbe lép, ezzel a törvénnyel lényegében elismerjük, hogy a lakosság különböző megbetegedéseknek van kitéve” – vélekedett az elöljáró, aki civilben orvos.
A Maros megyei nyugdíjosztálytól megtudtuk, egyelőre a törvény alkalmazási módszertanának a kidolgozását és megjelentetését várják, utána tudnak pontos információkkal szolgálni az érintetteknek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 5.
Nem tilthatta volna be Florea a székely szabadság napi felvonulást
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i utcai felvonulást – döntött jogerősen a Marosvásárhelyi táblabíróság.
A Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is a Székely Nemzeti Tanácsnak adott igazat abban a perben, amelyet az Izsák Balázs által vezetett szervezet indított a helyi polgármesteri hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea polgármester törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyva a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, nem láttamoztatta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i utcai tüntetést. Az alkotmány, illetve a törvényes rendelkezés értelmében a polgármesternek csak jól megindokolt esetben, a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni a tüntetés ellen. Ehhez képest a vásárhelyi elöljáró az önkormányzat láttamoztató bizottságának a véleményére támaszkodva, nem volt hajlandó tudomásul venni az SZNT akcióját. A Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök által vezetett testület álláspontja azonban csupán konzultatív jellegű.
„Végig erre a hazugságra építve, miszerint a Székely Szabadság Napján rendezett utcai megmozdulás nem egy engedélyezett tüntetés, írt a sajtó egy része, foglalt állást a prefektus és bírságolt a csendőrség. Holott sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést; a törvény szerint a városatya tudomásul veheti vagy – ha nyomós oka van rá – negyvennyolc órán belül kifogást emelhet ellene” – mondta el az SZNT jogi képviselője, Kincses Előd.
A március 10-i esemény előtt Izsák Balázs és ügyvéd kollégája személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal, akinek bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet. Mindezt figyelmen kívül hagyva a csendőrség több száz résztvevőt bírságolt – köztük olyanokat is, akik aznap nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Nem úszta meg büntetés nélkül az az ötven önkéntes segédkező sem, akinek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségre a menetelést megelőző héten.
„Ez a pofátlanság tetőfoka, amikor a csendőrség listát kér azokról, akik segédkezni fognak a rend fenntartásában, a rendbontás nélkül zajlott tüntetés után viszont megbírságolja őket, méghozzá szervezőkként” – mutatott rá Kincses. A Székely Nemzeti Tanács ügyvédje azt is hozzáfűzte, hogy a csendőrség még csak utána sem nézett, hogy a bejelentett ötven önkéntes közül mindenki ott volt-e a rendezvényen vagy sem. Kiderült, hogy különböző okok miatt hatan nem vettek részt a Székely Szabadság Napján szervezett postaréti megemlékezésen, majd utcai tiltakozáson.
A tüntetés jogosságát kimondó végleges és megfellebbezhetetlen ítélet nyomán az SZNT bizakodóan várja azokat a pereket, amelyeket a megbírságolt résztvevők indítottak a csendőrség ellen. A főszervező Izsák Balázs perének az első tárgyalását szetdára tűzték ki.
Lapunk a városháza álláspontjára is kíváncsi lett volna. Cosmina Paşcan sajtószóvivő időt kért, mondván, hogy majd akkor nyilatkoznak, amikor hozzájuk is eljut a hivatalosan kiküldött ítéletindoklás, ami egyelőre csak a táblabíróság honlapján olvasható.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i utcai felvonulást – döntött jogerősen a Marosvásárhelyi táblabíróság.
A Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is a Székely Nemzeti Tanácsnak adott igazat abban a perben, amelyet az Izsák Balázs által vezetett szervezet indított a helyi polgármesteri hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea polgármester törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyva a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, nem láttamoztatta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i utcai tüntetést. Az alkotmány, illetve a törvényes rendelkezés értelmében a polgármesternek csak jól megindokolt esetben, a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni a tüntetés ellen. Ehhez képest a vásárhelyi elöljáró az önkormányzat láttamoztató bizottságának a véleményére támaszkodva, nem volt hajlandó tudomásul venni az SZNT akcióját. A Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök által vezetett testület álláspontja azonban csupán konzultatív jellegű.
„Végig erre a hazugságra építve, miszerint a Székely Szabadság Napján rendezett utcai megmozdulás nem egy engedélyezett tüntetés, írt a sajtó egy része, foglalt állást a prefektus és bírságolt a csendőrség. Holott sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést; a törvény szerint a városatya tudomásul veheti vagy – ha nyomós oka van rá – negyvennyolc órán belül kifogást emelhet ellene” – mondta el az SZNT jogi képviselője, Kincses Előd.
A március 10-i esemény előtt Izsák Balázs és ügyvéd kollégája személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal, akinek bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet. Mindezt figyelmen kívül hagyva a csendőrség több száz résztvevőt bírságolt – köztük olyanokat is, akik aznap nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Nem úszta meg büntetés nélkül az az ötven önkéntes segédkező sem, akinek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségre a menetelést megelőző héten.
„Ez a pofátlanság tetőfoka, amikor a csendőrség listát kér azokról, akik segédkezni fognak a rend fenntartásában, a rendbontás nélkül zajlott tüntetés után viszont megbírságolja őket, méghozzá szervezőkként” – mutatott rá Kincses. A Székely Nemzeti Tanács ügyvédje azt is hozzáfűzte, hogy a csendőrség még csak utána sem nézett, hogy a bejelentett ötven önkéntes közül mindenki ott volt-e a rendezvényen vagy sem. Kiderült, hogy különböző okok miatt hatan nem vettek részt a Székely Szabadság Napján szervezett postaréti megemlékezésen, majd utcai tiltakozáson.
A tüntetés jogosságát kimondó végleges és megfellebbezhetetlen ítélet nyomán az SZNT bizakodóan várja azokat a pereket, amelyeket a megbírságolt résztvevők indítottak a csendőrség ellen. A főszervező Izsák Balázs perének az első tárgyalását szetdára tűzték ki.
Lapunk a városháza álláspontjára is kíváncsi lett volna. Cosmina Paşcan sajtószóvivő időt kért, mondván, hogy majd akkor nyilatkoznak, amikor hozzájuk is eljut a hivatalosan kiküldött ítéletindoklás, ami egyelőre csak a táblabíróság honlapján olvasható.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. július 6.
Újra fellángolt a vita az Unirea Nemzeti Kollégiumban
A miniszterelnök segítségét kérik
Kedden sajtótájékoztatóra hívták a megye és a város hivatalosságait, a tanfelügyelőség képviselőit, a szülőket és a tanárokat a Marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégiumba.
A megbeszélés arról szólt, hogy a tanintézmény, amely a 62. az ország legjobb középiskoláinak a sorában, fenyegetve érzi magát, amiatt, hogy az alsó és felső tagozatos osztályait más iskolába kell költöztesse, az épületegyüttes tulajdonosának, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány "önkényeskedőnek" nevezett kérése miatt.
A kialakult helyzet rendezése érdekében kéréssel fordultak Dacian Ciolos miniszterelnökhöz, hogy a kormány hozzon létre egy szakbizottságot, amely vizsgálja ki, hogy törvényes- e mindaz, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum.
Az Andreea Naznean igazgatónő által aláírt beadvány szerint a katolikus iskola létrejötte negatív hatással volt az iskolát jellemző alapvető nevelési elvekre. A negatív következmények között említik az osztályok számának csökkenését, mivel az új katolikus tanintézmény a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos (magyar) osztályokat és egy líceumi osztályt is. A kialakult helyhiány miatt az Unirea két elemi osztályát egy másik tanintézménybe kellett költöztetni és két osztály indítását törölni kellett. A gimnáziumi osztályok elvesztésével egy román szakos tanár állás nélkül mAradt. A katolikus iskola a B épület teljes kiürítését kérte, holott a megkötött haszonbérleti szerződés értelmében erre két éven belül kellene sor kerüljön. Az Unirea kollégium állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt, továbbá ez utóbbi az Unirea arculatát saját tevékenységének a reklámozására használja fel (?). Mindezek a körülmények negatív hatással lehetnek a nemzeti kollégium tevékenységére, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy megszűnik az alsó tagozat, és a már említett kifogások mellett nem lehet a szükséges épületkarbantartási munkálatokat elvégezni. A tanárok, tanulók és szülők nem kérnek a fenyegetésből és bizonytalanságból – olvasható a beadványban, amelyet a tanári közösség nevében a miniszterelnökhöz intéztek.
Kérdésünkre Holló László egyetemi előadótanár, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a státus és a polgármesteri hivatal között az épület használatára megkötött szerződésben pontosan leszögezték, hogyan oszlik meg az épület a két iskola között. Mivel az Unirea Nemzeti Kollégium lemondott a magyar osztályokról a római katolikus iskola javára, a két igazgató között egyezség született, amiről értesítették a polgármesteri hivatalt és a két igazgatót, és a státus ehhez az egyezséghez tartja magát.
Az elmondottakhoz hadd tegyük hozzá, hogy az Unireában megszűnt középiskolai osztályok helyett a Római Katolikus Teológiai Líceumban induló két kilencedik osztálynak csak úgy lesz osztályterme, ha az Unirea keretében megmAradt két magyar osztályt a főépületbe költöztetik. Amint a nemzeti kollégium honlapjáról kiderül, a létező és ismert helyhiány ellenére a múlt tanévtől négy helyett öt kilencedik, szeptembertől a korábbi egy helyett két ötödik osztályt indít az iskola, s ezáltal a román tannyelvű osztályok száma nemhogy csökken, hanem kettővel növekedik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
A miniszterelnök segítségét kérik
Kedden sajtótájékoztatóra hívták a megye és a város hivatalosságait, a tanfelügyelőség képviselőit, a szülőket és a tanárokat a Marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégiumba.
A megbeszélés arról szólt, hogy a tanintézmény, amely a 62. az ország legjobb középiskoláinak a sorában, fenyegetve érzi magát, amiatt, hogy az alsó és felső tagozatos osztályait más iskolába kell költöztesse, az épületegyüttes tulajdonosának, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány "önkényeskedőnek" nevezett kérése miatt.
A kialakult helyzet rendezése érdekében kéréssel fordultak Dacian Ciolos miniszterelnökhöz, hogy a kormány hozzon létre egy szakbizottságot, amely vizsgálja ki, hogy törvényes- e mindaz, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum.
Az Andreea Naznean igazgatónő által aláírt beadvány szerint a katolikus iskola létrejötte negatív hatással volt az iskolát jellemző alapvető nevelési elvekre. A negatív következmények között említik az osztályok számának csökkenését, mivel az új katolikus tanintézmény a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos (magyar) osztályokat és egy líceumi osztályt is. A kialakult helyhiány miatt az Unirea két elemi osztályát egy másik tanintézménybe kellett költöztetni és két osztály indítását törölni kellett. A gimnáziumi osztályok elvesztésével egy román szakos tanár állás nélkül mAradt. A katolikus iskola a B épület teljes kiürítését kérte, holott a megkötött haszonbérleti szerződés értelmében erre két éven belül kellene sor kerüljön. Az Unirea kollégium állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt, továbbá ez utóbbi az Unirea arculatát saját tevékenységének a reklámozására használja fel (?). Mindezek a körülmények negatív hatással lehetnek a nemzeti kollégium tevékenységére, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy megszűnik az alsó tagozat, és a már említett kifogások mellett nem lehet a szükséges épületkarbantartási munkálatokat elvégezni. A tanárok, tanulók és szülők nem kérnek a fenyegetésből és bizonytalanságból – olvasható a beadványban, amelyet a tanári közösség nevében a miniszterelnökhöz intéztek.
Kérdésünkre Holló László egyetemi előadótanár, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a státus és a polgármesteri hivatal között az épület használatára megkötött szerződésben pontosan leszögezték, hogyan oszlik meg az épület a két iskola között. Mivel az Unirea Nemzeti Kollégium lemondott a magyar osztályokról a római katolikus iskola javára, a két igazgató között egyezség született, amiről értesítették a polgármesteri hivatalt és a két igazgatót, és a státus ehhez az egyezséghez tartja magát.
Az elmondottakhoz hadd tegyük hozzá, hogy az Unireában megszűnt középiskolai osztályok helyett a Római Katolikus Teológiai Líceumban induló két kilencedik osztálynak csak úgy lesz osztályterme, ha az Unirea keretében megmAradt két magyar osztályt a főépületbe költöztetik. Amint a nemzeti kollégium honlapjáról kiderül, a létező és ismert helyhiány ellenére a múlt tanévtől négy helyett öt kilencedik, szeptembertől a korábbi egy helyett két ötödik osztályt indít az iskola, s ezáltal a román tannyelvű osztályok száma nemhogy csökken, hanem kettővel növekedik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 6.
Marossárpatak ismét bemutatta értékeit
Múlt hét végén kilencedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon. A sikeres hagyományőrző rendezvény lovasprogramokkal indult pénteken délután, majd a helyi értékeket és termelőket bemutató kiállítással, néptáncfesztivállal és könnyűzene- koncertekkel folytatódott szombaton. A változatos és színvonalas programokra a helyiek mellett nagyon sokan érkeztek a környező falvakból és Marosvásárhelyről is.
A pénteki gyermek-lovasbemutató és ügyességi verseny a kakasdombi sportpályán zajlott, ahol a marossárpataki Nyereg klub 5-13 éves csemetéi mutatták be lovaglótudásukat, bizonyságot téve bátorságukról, lószeretetükről. A kezdők csoportjában a Marosvásárhelyi Moréh Beáta végzett az első helyen, a haladók csoportjában Hodos Nikolett nyerte a versenyt.
A szervezők különdíjat adtak a legfiatalabb versenyzőnek, a mindössze négyéves Mózes Dorkának. Marcus Gabriellának és férjének, Vajnár Józsefnek köszönhetően öt éve működik lovasklub Marossárpatakon, ahol gyerekeket oktatnak a lovaglás ismeretére. Jelenleg 15 gyerek jár rendszeresen, heti két alkalommal lovagolni a Vajnár családhoz. Marcus Gabriella elmondta, hogy lovascsapatukkal rendszerint részt vesznek a helyi ünnepi rendezvényeken, ahol teljes felszerelésben (kobak, lovaglónadrág, fehér ing, kabát, csizma, kendő, lovaglópálca) vonulnak fel. A felszerelést önerőből vásárolta a Vajnár házaspár, a lószerszámokat (nyereg, kantár, futószár, ostor, kikötőszár) úgyszintén.
Szekeres gazdák is versenyeztek…
Azok a gyerekek, akik a sátrak alatti "félárnyékot" választották, Cozma Erzsébet Andrea óvónő irányításával kézműves- foglalkozásokon vehettek részt. Magyaros mintájú kulcstartó, ceruzatartó készült, lovas vázát és fülbevalót is előállítottak, papírhuszár és huszáros képeslap is született. A lovasprogramokon tiszteletüket tették a Miholcsa József hagyományőrző alezredes vezette Mátyás- huszárok, akik lóháton, illetve kétlovas hintón érkeztek.
A Maros menti szekeres gazdák megmérettetésére a helyi lótartók mellett Gernyeszegről és Pókából érkeztek versenyzők. A verseny ideje alatt a közönség Vajnár József mérnöktől hallhatott érdekességeket, hasznos információkat a lótartásról, felidézve az egykori marossárpataki fogathajtó versenyeket. A bírák Miholcsa Júlia, Mózes Dalma és Tamás Ágnes voltak, a pályabíró Pető Attila. A szekeres gazdák versenyét Csurkuly János hajtó és Moldován Alex segédhajtó nyerte. A huszárok ügyességi versenyén a marossárpataki Benedekfi Levente bizonyult a legjobbnak. A díjak átadását követően közös szalonnasütésre került sor a tábortüzeknél, majd nótaest vette kezdetét, amely éjfél után ért véget.
Kiállítás régi fényképekből
Szombaton a híres mezőcsávási fúvószenekar és a Mátyás-huszárok ébresztették a későn kelőket, bejárva a települést széltében-hosszában. Az ünnepi istentiszteleten Stupár Károly lelkipásztor hirdette Isten igéjét, majd Csekme Attila kántor vezetésével a vallásórások kórusa énekelt. A templomból kijövet a Mátyás-huszárok megkoszorúzták a szoborparkban Miholcsa József Sebesült huszár című alkotását, majd a mezőcsávási fúvósok kíséretével felhangzott a magyar és a székely himnusz.
A régi fényképekből álló gyűjteményes kiállításra (amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont) több mint 150 fényképet sikerült témakörök szerint csoportosítani, rendszerezni. A számos családi fotó mellett régi fényképeket láthattunk helyi tánccsoportokról, zenészekről, színjátszó csoportokról, dalárdákról. Jelentős számú világháborús fényképet sikerült összegyűjteni, az első világégésről több mint húsz, a másodikról közel hatvan felvétel tanúskodik. A kiállított fényképek közül a legrégebbiek az első világháború idején készült fotók: bajszos sárpataki honvéd feleségével, gyerekével, Adorjáni Károly igazgatótanító tizedesi egyenruhában, sárpataki foglyok és orosz őrök Szibériából (1914)… Külön érdekesség, hogy a Duna TV műsorvezetőjének, Csáky Zoltánnak a szüleiről is (akik sárpatakiak voltak) mAradt fenn fénykép. Nagyon értékes az a két fotó (1940-ből), amely az esküt tett székely vitézeknek állít emléket, akik között három első világháborút megjárt, kiszolgált marossárpataki katona is volt.
Az iskolaudvaron más helyi értékeket is bemutattak, helyi termelőket népszerűsítettek. Cozma Ildikó népi motívumokkal díszített tárgyakat, Nagy Emma, Peres Mária és Mátyás Erzsébet népi varrottasokat, hímzett ingeket állított ki. A Gálfi család (Kati és Tibor) asztalán vadásztrófeák, faragott tárgyak, népi motívumokkal díszített üvegek, üvegpoharak voltak. Szintén vadásztrófeákkal és faragott trófeákkal jelentkezett ifj. Vajda Péter. A Kali család (Zsuzska és Sanyika) akácmézet kínált, a Blondy Románia több fajta minőségi paprikát, az Antalfi család minőségi gyümölcspálinkákat hozott el a falunapra.
Néptáncfesztivál, Bekecs-előadás
A délutáni órákban, a perzselő meleg ellenére, az idén sem mAradt el a huszárok és néptáncosok ünnepélyes felvonulása a falu utcáin. A fesztivált Kozma Barna polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Ezt követően színpadra szólítottak két olyan házaspárt, akik idén ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Pásztor János és felesége, Anna, valamint Kulda Mihály és neje, Anna elismerő oklevelet és ajándékot vehettek át a faluvezetőtől. A megnyitóünnepségen egy sportolót is kitüntettek a triatlonozó Kovács Szabolcs személyében, aki számos hazai és külföldi megmérettetésen végzett dobogós helyeken.
A néptáncfesztiválon az egykori kiváló marossárpataki táncos, Székely János nevét viselő hagyományőrző csoport és a Virág roma táncegyüttes mellett bemutatták tánctudásukat a mezőbándiak (két csoporttal vettek részt), az erdőcsinádiak, a szabédiak, valamint a 15. Mátyás-huszárezred tagjai. Ezt követően a jelenlévők a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes színvonalas előadását tekinthették meg. A faluünnepség egyik érdekes színfoltja a két napig működő huszártábor volt, ahol a lovas hagyományőrzők hatalmas bográcsban főztek, lovakat gondoztak, nótáztak és a lópatkolást is bemutatták.
Bojtorján-koncert, pálinkafőzők versenye
A kora esti órákban az 1999-ben újjáalakult magyarországi Bojtorján együttes lépett színpadra, és ismert slágereket énekelt. A koncertet a helyi pálinkafőzők versenye követte. A pálinkafőzés nagymesterei: a marossárpataki Antalfi Zoltán és a szentsimoni Csipán Csaba kóstolgatták, majd rangsorolták a gyümölcspárlatokat. A fődíjat Buksa Mihály szilvapálinkája nyerte el, első díjat kapott Cozma Erzsébet Andrea körtepálinkája. Az eredményhirdetés után a magyarországi Vis Major együttes csapott fergeteges bulit, amely éjfél után ért véget.
A kétnapos rendezvényt, amelynek főtámogatója a helyi önkormányzat volt, a Marossárpatakért Egyesület szervezte.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
Múlt hét végén kilencedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon. A sikeres hagyományőrző rendezvény lovasprogramokkal indult pénteken délután, majd a helyi értékeket és termelőket bemutató kiállítással, néptáncfesztivállal és könnyűzene- koncertekkel folytatódott szombaton. A változatos és színvonalas programokra a helyiek mellett nagyon sokan érkeztek a környező falvakból és Marosvásárhelyről is.
A pénteki gyermek-lovasbemutató és ügyességi verseny a kakasdombi sportpályán zajlott, ahol a marossárpataki Nyereg klub 5-13 éves csemetéi mutatták be lovaglótudásukat, bizonyságot téve bátorságukról, lószeretetükről. A kezdők csoportjában a Marosvásárhelyi Moréh Beáta végzett az első helyen, a haladók csoportjában Hodos Nikolett nyerte a versenyt.
A szervezők különdíjat adtak a legfiatalabb versenyzőnek, a mindössze négyéves Mózes Dorkának. Marcus Gabriellának és férjének, Vajnár Józsefnek köszönhetően öt éve működik lovasklub Marossárpatakon, ahol gyerekeket oktatnak a lovaglás ismeretére. Jelenleg 15 gyerek jár rendszeresen, heti két alkalommal lovagolni a Vajnár családhoz. Marcus Gabriella elmondta, hogy lovascsapatukkal rendszerint részt vesznek a helyi ünnepi rendezvényeken, ahol teljes felszerelésben (kobak, lovaglónadrág, fehér ing, kabát, csizma, kendő, lovaglópálca) vonulnak fel. A felszerelést önerőből vásárolta a Vajnár házaspár, a lószerszámokat (nyereg, kantár, futószár, ostor, kikötőszár) úgyszintén.
Szekeres gazdák is versenyeztek…
Azok a gyerekek, akik a sátrak alatti "félárnyékot" választották, Cozma Erzsébet Andrea óvónő irányításával kézműves- foglalkozásokon vehettek részt. Magyaros mintájú kulcstartó, ceruzatartó készült, lovas vázát és fülbevalót is előállítottak, papírhuszár és huszáros képeslap is született. A lovasprogramokon tiszteletüket tették a Miholcsa József hagyományőrző alezredes vezette Mátyás- huszárok, akik lóháton, illetve kétlovas hintón érkeztek.
A Maros menti szekeres gazdák megmérettetésére a helyi lótartók mellett Gernyeszegről és Pókából érkeztek versenyzők. A verseny ideje alatt a közönség Vajnár József mérnöktől hallhatott érdekességeket, hasznos információkat a lótartásról, felidézve az egykori marossárpataki fogathajtó versenyeket. A bírák Miholcsa Júlia, Mózes Dalma és Tamás Ágnes voltak, a pályabíró Pető Attila. A szekeres gazdák versenyét Csurkuly János hajtó és Moldován Alex segédhajtó nyerte. A huszárok ügyességi versenyén a marossárpataki Benedekfi Levente bizonyult a legjobbnak. A díjak átadását követően közös szalonnasütésre került sor a tábortüzeknél, majd nótaest vette kezdetét, amely éjfél után ért véget.
Kiállítás régi fényképekből
Szombaton a híres mezőcsávási fúvószenekar és a Mátyás-huszárok ébresztették a későn kelőket, bejárva a települést széltében-hosszában. Az ünnepi istentiszteleten Stupár Károly lelkipásztor hirdette Isten igéjét, majd Csekme Attila kántor vezetésével a vallásórások kórusa énekelt. A templomból kijövet a Mátyás-huszárok megkoszorúzták a szoborparkban Miholcsa József Sebesült huszár című alkotását, majd a mezőcsávási fúvósok kíséretével felhangzott a magyar és a székely himnusz.
A régi fényképekből álló gyűjteményes kiállításra (amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont) több mint 150 fényképet sikerült témakörök szerint csoportosítani, rendszerezni. A számos családi fotó mellett régi fényképeket láthattunk helyi tánccsoportokról, zenészekről, színjátszó csoportokról, dalárdákról. Jelentős számú világháborús fényképet sikerült összegyűjteni, az első világégésről több mint húsz, a másodikról közel hatvan felvétel tanúskodik. A kiállított fényképek közül a legrégebbiek az első világháború idején készült fotók: bajszos sárpataki honvéd feleségével, gyerekével, Adorjáni Károly igazgatótanító tizedesi egyenruhában, sárpataki foglyok és orosz őrök Szibériából (1914)… Külön érdekesség, hogy a Duna TV műsorvezetőjének, Csáky Zoltánnak a szüleiről is (akik sárpatakiak voltak) mAradt fenn fénykép. Nagyon értékes az a két fotó (1940-ből), amely az esküt tett székely vitézeknek állít emléket, akik között három első világháborút megjárt, kiszolgált marossárpataki katona is volt.
Az iskolaudvaron más helyi értékeket is bemutattak, helyi termelőket népszerűsítettek. Cozma Ildikó népi motívumokkal díszített tárgyakat, Nagy Emma, Peres Mária és Mátyás Erzsébet népi varrottasokat, hímzett ingeket állított ki. A Gálfi család (Kati és Tibor) asztalán vadásztrófeák, faragott tárgyak, népi motívumokkal díszített üvegek, üvegpoharak voltak. Szintén vadásztrófeákkal és faragott trófeákkal jelentkezett ifj. Vajda Péter. A Kali család (Zsuzska és Sanyika) akácmézet kínált, a Blondy Románia több fajta minőségi paprikát, az Antalfi család minőségi gyümölcspálinkákat hozott el a falunapra.
Néptáncfesztivál, Bekecs-előadás
A délutáni órákban, a perzselő meleg ellenére, az idén sem mAradt el a huszárok és néptáncosok ünnepélyes felvonulása a falu utcáin. A fesztivált Kozma Barna polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Ezt követően színpadra szólítottak két olyan házaspárt, akik idén ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Pásztor János és felesége, Anna, valamint Kulda Mihály és neje, Anna elismerő oklevelet és ajándékot vehettek át a faluvezetőtől. A megnyitóünnepségen egy sportolót is kitüntettek a triatlonozó Kovács Szabolcs személyében, aki számos hazai és külföldi megmérettetésen végzett dobogós helyeken.
A néptáncfesztiválon az egykori kiváló marossárpataki táncos, Székely János nevét viselő hagyományőrző csoport és a Virág roma táncegyüttes mellett bemutatták tánctudásukat a mezőbándiak (két csoporttal vettek részt), az erdőcsinádiak, a szabédiak, valamint a 15. Mátyás-huszárezred tagjai. Ezt követően a jelenlévők a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes színvonalas előadását tekinthették meg. A faluünnepség egyik érdekes színfoltja a két napig működő huszártábor volt, ahol a lovas hagyományőrzők hatalmas bográcsban főztek, lovakat gondoztak, nótáztak és a lópatkolást is bemutatták.
Bojtorján-koncert, pálinkafőzők versenye
A kora esti órákban az 1999-ben újjáalakult magyarországi Bojtorján együttes lépett színpadra, és ismert slágereket énekelt. A koncertet a helyi pálinkafőzők versenye követte. A pálinkafőzés nagymesterei: a marossárpataki Antalfi Zoltán és a szentsimoni Csipán Csaba kóstolgatták, majd rangsorolták a gyümölcspárlatokat. A fődíjat Buksa Mihály szilvapálinkája nyerte el, első díjat kapott Cozma Erzsébet Andrea körtepálinkája. Az eredményhirdetés után a magyarországi Vis Major együttes csapott fergeteges bulit, amely éjfél után ért véget.
A kétnapos rendezvényt, amelynek főtámogatója a helyi önkormányzat volt, a Marossárpatakért Egyesület szervezte.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 6.
Székely szabadság napja – SZNT-elnök: várható volt, hogy a demonstráció szervezői megnyerik a pert
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke számított arra, hogy jogerősen pert nyernek a székely szabadság napján, március 10-én tartott Marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea polgármesterrel szemben. A táblabíróság megállapította, hogy az elöljáró nem tilthatta volna be az SZNT által meghirdetett felvonulást.
Izsák Balázs az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, hogy ez a döntés felel meg a törvény szellemének, a demokratikus elveknek, és ennek alapján kezdik el hamarosan szervezni 2017-re a székely szabadság napját. Az SZNT elnöke a zászlóhasználatról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Románia kettős mércét alkalmaz: másként ítéli meg a többség és a kisebbség nemzeti jelképeit. Holott a megkülönböztetés tilalma a nemzetközi jog általánosan elfogadott normája – hangsúlyozta. szerint a székely lobogó kifejezi a székely nemzeti közösség egységét. A zászló nemcsak az önazonosságot szimbolizálja, hanem az autonómiára törekvést is – fűzte hozzá, megjegyezve: a román központi hatalom képviselői az elmúlt tizenkét évben rengeteg intézkedést hoztak a lobogó ellen.
erdon.ro
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke számított arra, hogy jogerősen pert nyernek a székely szabadság napján, március 10-én tartott Marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea polgármesterrel szemben. A táblabíróság megállapította, hogy az elöljáró nem tilthatta volna be az SZNT által meghirdetett felvonulást.
Izsák Balázs az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, hogy ez a döntés felel meg a törvény szellemének, a demokratikus elveknek, és ennek alapján kezdik el hamarosan szervezni 2017-re a székely szabadság napját. Az SZNT elnöke a zászlóhasználatról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Románia kettős mércét alkalmaz: másként ítéli meg a többség és a kisebbség nemzeti jelképeit. Holott a megkülönböztetés tilalma a nemzetközi jog általánosan elfogadott normája – hangsúlyozta. szerint a székely lobogó kifejezi a székely nemzeti közösség egységét. A zászló nemcsak az önazonosságot szimbolizálja, hanem az autonómiára törekvést is – fűzte hozzá, megjegyezve: a román központi hatalom képviselői az elmúlt tizenkét évben rengeteg intézkedést hoztak a lobogó ellen.
erdon.ro
2016. július 6.
Számítógép helyett véső, korongozó, szövőszék
Fafaragást, bútorfestést, hímzést, agyagozást, szőnyegszövést, gyöngyfűzést, mandalakészítést, néptáncot, sőt még quillinget is tanulhat az a 120 gyerek Csittszentivánban, aki részt vesz a héten a kézműves napokon.
Nemcsak a faluból járnak a foglalkozásokra, hanem a környező településekről, sőt még Marosvásárhelyről is érkeznek gyerekek Csittszentivánba, ahol az iskola és a művelődési ház ad otthont a kézműves tábornak, amelyet a Bandi Dezső Kulturális Egyesület 14. alkalommal szervezett meg.
Ahogy Székely Lajos, az egyesület elnöke kifejtette, ezek a gyerekek nem ülnek a számítógép előtt, inkább a kézműves tevékenységeket részesítik előnyben. A tábor végeztével elmesélik élményeiket barátaiknak, a híre továbbmegy, így aztán évről évre egyre többen és többen jelentkeznek. Vannak olyan gyerekek is, akik Magyarországról érkeznek a nagyszülőkhöz nyaralni, és élve a lehetőséggel beiratkoznak, és eljárnak a foglalkozásokra. Ott a népi motívumokkal ismerkednek, a fafaragás alapjait sajátítják el. Nem csupán szórakozást jelent a tevékenység, hanem a személyiségfejlődésükhöz is hozzájárul, készségeket fejleszt, a pályaválasztásban is segít – hangsúlyozza a pedagógus. A munkákat a tábor végeztével hazavihetik, otthon lakásdíszként használhatják.
A program úgy áll össze – ecsetelte Székely Erzsébet pedagógus, – hogy a gyerekek valamennyi foglalkozáson részt vehetnek, a fafaragástól, az agyagozáson át, a hímzést, szövést, gyöngyfűzést is kipróbálhatják. Ha valamelyik jobban megtetszik, akkor lehetőségük van arra, hogy a továbbiakban csak azzal foglalkozzanak. A tevékenységeket külön-külön más-más teremben tartják, egy-egy helyen 15-20 gyerek tartózkodik egyszerre, egy vagy két pedagógus irányításával. A pedagógusok önkéntesekként vállalják minden évben, hogy tanítják a gyerekeket varrni, hímezni, faragni, agyagozni – magyarázza a matematikatanárnő, aki év közben is kézimunkakört működtet, amely szintén népszerű a lányok körében.
Az ingyenes tábor pénteken egy nagy közös kiállítással zárul, ahová a szülőket is meghívják, minden gyerek bemutathatja, hogy mit készített, a tánccsoport pedig egy kis műsorral lép színpadra.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
Fafaragást, bútorfestést, hímzést, agyagozást, szőnyegszövést, gyöngyfűzést, mandalakészítést, néptáncot, sőt még quillinget is tanulhat az a 120 gyerek Csittszentivánban, aki részt vesz a héten a kézműves napokon.
Nemcsak a faluból járnak a foglalkozásokra, hanem a környező településekről, sőt még Marosvásárhelyről is érkeznek gyerekek Csittszentivánba, ahol az iskola és a művelődési ház ad otthont a kézműves tábornak, amelyet a Bandi Dezső Kulturális Egyesület 14. alkalommal szervezett meg.
Ahogy Székely Lajos, az egyesület elnöke kifejtette, ezek a gyerekek nem ülnek a számítógép előtt, inkább a kézműves tevékenységeket részesítik előnyben. A tábor végeztével elmesélik élményeiket barátaiknak, a híre továbbmegy, így aztán évről évre egyre többen és többen jelentkeznek. Vannak olyan gyerekek is, akik Magyarországról érkeznek a nagyszülőkhöz nyaralni, és élve a lehetőséggel beiratkoznak, és eljárnak a foglalkozásokra. Ott a népi motívumokkal ismerkednek, a fafaragás alapjait sajátítják el. Nem csupán szórakozást jelent a tevékenység, hanem a személyiségfejlődésükhöz is hozzájárul, készségeket fejleszt, a pályaválasztásban is segít – hangsúlyozza a pedagógus. A munkákat a tábor végeztével hazavihetik, otthon lakásdíszként használhatják.
A program úgy áll össze – ecsetelte Székely Erzsébet pedagógus, – hogy a gyerekek valamennyi foglalkozáson részt vehetnek, a fafaragástól, az agyagozáson át, a hímzést, szövést, gyöngyfűzést is kipróbálhatják. Ha valamelyik jobban megtetszik, akkor lehetőségük van arra, hogy a továbbiakban csak azzal foglalkozzanak. A tevékenységeket külön-külön más-más teremben tartják, egy-egy helyen 15-20 gyerek tartózkodik egyszerre, egy vagy két pedagógus irányításával. A pedagógusok önkéntesekként vállalják minden évben, hogy tanítják a gyerekeket varrni, hímezni, faragni, agyagozni – magyarázza a matematikatanárnő, aki év közben is kézimunkakört működtet, amely szintén népszerű a lányok körében.
Az ingyenes tábor pénteken egy nagy közös kiállítással zárul, ahová a szülőket is meghívják, minden gyerek bemutathatja, hogy mit készített, a tánccsoport pedig egy kis műsorral lép színpadra.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
2016. július 7.
Július 21-én hirdetnek ítéletet Izsák Balázs ügyében
Tegnap tárgyalta a Marosvásárhelyi bíróság Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének a székely szabadság napi felvonulás miatt kiszabott csendőrségi büntetési ügyét. Kincses Előd, a Siculitas ügyvédje elmondta, hogy érdemben letárgyalták az ügyet, a bíróság az ítélethirdetést július 21-re halasztotta.
Egy nappal korábban tartott sajtótájékoztatóján az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság június 20-án jogerős döntést hozott, amely szerint Marosvásárhely polgármestere nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i felvonulást.
Elmondta, hogy a Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is az SZNT-nek adott igazat abban a perben, amelyet az SZNT elnöke, Izsák Balázs által vezetett Siculitas szervezet indított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamozta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i felvonulást.
Ugyanis a hatályos törvények és az alaptörvény értelmében Dorin Floreának a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni, ami nem történt meg.
Kincses Előd kijelentette: – A prefektus állásfoglalása, illetve a csendőrségi túlkapások, bírságolások arra a valótlanságra alapoztak, hogy a székely szabadság napi felvonulás és tüntetés nem volt engedélyezett megmozdulás, annak ellenére, hogy sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést.
A március 10-i eseményeket megelőzően az SZNT elnöke és Kincses személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal. Bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet, ám a csendőrség nem vette figyelembe, és a csendőrök közel száz résztvevőt bírságoltak meg, köztük olyanokat is, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanokat is, akik az esemény idején nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Mi több, szervezőknek nevezve őket, büntetést róttak ki arra az ötven önkéntesre is, akiknek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségen a rendezvényt megelőzően, és akiknek a feladata a csendőrség segítése volt a közrend biztosításában – mondta el az ügyvéd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Tegnap tárgyalta a Marosvásárhelyi bíróság Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének a székely szabadság napi felvonulás miatt kiszabott csendőrségi büntetési ügyét. Kincses Előd, a Siculitas ügyvédje elmondta, hogy érdemben letárgyalták az ügyet, a bíróság az ítélethirdetést július 21-re halasztotta.
Egy nappal korábban tartott sajtótájékoztatóján az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság június 20-án jogerős döntést hozott, amely szerint Marosvásárhely polgármestere nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i felvonulást.
Elmondta, hogy a Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is az SZNT-nek adott igazat abban a perben, amelyet az SZNT elnöke, Izsák Balázs által vezetett Siculitas szervezet indított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamozta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i felvonulást.
Ugyanis a hatályos törvények és az alaptörvény értelmében Dorin Floreának a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni, ami nem történt meg.
Kincses Előd kijelentette: – A prefektus állásfoglalása, illetve a csendőrségi túlkapások, bírságolások arra a valótlanságra alapoztak, hogy a székely szabadság napi felvonulás és tüntetés nem volt engedélyezett megmozdulás, annak ellenére, hogy sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést.
A március 10-i eseményeket megelőzően az SZNT elnöke és Kincses személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal. Bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet, ám a csendőrség nem vette figyelembe, és a csendőrök közel száz résztvevőt bírságoltak meg, köztük olyanokat is, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanokat is, akik az esemény idején nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Mi több, szervezőknek nevezve őket, büntetést róttak ki arra az ötven önkéntesre is, akiknek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségen a rendezvényt megelőzően, és akiknek a feladata a csendőrség segítése volt a közrend biztosításában – mondta el az ügyvéd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 7.
Brekegő politika
Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget.
Most, , hogy erre a csúnya, brekegő szóra, a Brexitre a britek többsége igennel szavazott, egész Európa találgatja a jövőt. Mintha Csokonai Vitéz Mihály Békaegérharcának kezdő jelenetét látnánk, ahogy az egérkirály Pszikharpaksz és a békakirály Fizignátus nyájas barátkozása az egerek és békák közti háborúba torkollik. Még nem tartunk ott persze, és remélem, nem is fogunk. Ám mindenképpen van valami groteszk, sőt tragikomikus abban, ahogy Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget. Azt a felelősséget, amelyet ugyanaz a nép már rájuk bízott egyszer, amikor megválasztotta őket. Legfeljebb eddig azt hittük, csak mifelénk ilyenek ma a politikusok, most meg kiderült, David Cameronék sem jobbak. Mit tehetnénk, latolgatjuk az esélyeket. Igaz, ezekben a napokban, érthető okokból, talán nagyobb szenvedéllyel tippeltünk a labdarúgó Európa Bajnokság továbbjutóira, mint az Európai Unió kiesőire.
De nekünk, erdélyieknek úgyis megadatott, hogy ugyanaz jusson az eszünkbe bármiről. Nem csupán a brekegő Brexit, hanem a televízió elsötétülő képernyője is ugyanazt a kérdést hívja elő belőlünk: beléptünk, de hova? Huszonvalahány éven át legfőbb álmunk volt megszabadulni végre kisebbségi mivoltunktól, és egyenjogú európaiakká lenni. Nem tagadom, a Ceaușescu-diktatúra, a szögesdrótok közé zárt ország szörnyű klausztrofóbiája tört rám ismét egy pillanatra, amikor meg akartam nézni a magyar-izlandi mérkőzést, és az M1-re kattintva, ennyi volt a képernyőn: „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható.” Nem is tudtuk megnézni a meccset, rádión hallgattuk végig. Voltak természetesen szerencsésebbek, akik más kábelhálózatról veszik a műsorokat, és nem mindegyik kódolta Erdélyben az EB magyarországi közvetítéseit. A lenyűgöző magyar-portugált aztán már mi is láthattuk az M4-en. De azelőtt szívesen beültettem volna a kilencven percen át egyetlen mondatot sugárzó képernyő elé azokat, akiket irritál az Unió-pártiak által kitalált „több Európát” szlogen, és arról papolnak, hogy „kevesebb Európa” több lenne. Nem, a „kevesebb Európa”, tisztelt focirajongó magyar politikusok, így nézne ki minden szempontból: „...jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható”. Ki lehet találni egy másik brekegős vagy inkább cincogós szót, már olvastam is itt-ott, hogy: Hunxit, de hadd meséljem el, hogy ez milyen. Nemcsak nekem jutottak eszembe nyilván az 1989 előtti állapotok, hanem többeknek is Erdélyben, de én is felidézem, hiszen ismétlés a tudás anyja.
A nyolcvanas években Romániában már csak napi két órányi műsor volt a televízióban, és annak is a pártfőtitkár töltötte ki egy részét, másik részében rajzfilmeken nevethettünk, sok-sok Tom és Jerryt mutattak, néha pedig egy minden illetlenségtől megtisztított, majdnem felére vágott nyugati játékfilmet is. Érthető, hogy ki-ki próbált valahogy valamilyen külföldi látnivalóhoz hozzájutni. Szülővárosomban, Kézdivásárhelyen például házikészítésű antennákkal Kisinyovot, vagyis szovjet tévét lehetett fogni, futballmeccset is olykor. Tessék elképzelni, micsoda öröm volt, amikor az antenna felállítása után bejött a világ a szobába. Szovjet világ, de az is valami. Ebből, azt hiszem, bárki megsejtheti, milyen Romániában éltünk, és miért vágytunk – vágyunk még ma is – egy tényleg határok nélküli Európára, és miért kívánjuk az önmagukba zárkózó nemzetállamok végét. Egyébként az ország déli részén, Bukarestben a bolgár televíziót lehetett ugyancsak barkácsolt antennákkal nézni, hát az aztán maga volt a mennyország! Fogadott városomban, Marosvásárhelyen is suttogták, hogy egyesek nézik a magyar televíziót, de ez soha nem bizonyosodott be. A közelben, Náznánfalván, a hegyen állítólag lehetett fogni szintén a bolgárokat, Európa-bajnokságok és világbajnokságok idején sokan kimentek oda, kivitték az autó akkumulátorára kapcsolható kisméretű televíziót, meresztették a szemüket, bámulták a bolhás semmit, néha azért egy-egy elfutó árnyékot is, bekapcsolták a Kossuth-rádiót, azon legalább volt hang, itták a sört, és jól érezték magukat. Együtt voltak. A közös hiány végül is szolidaritást teremt. Közös sóvárgást, közös illúziót, közös haragot. A földrajzi különbségek mellesleg kulturális különbségekké konvertálódtak akkoriban. Kolozsváron például könnyebb volt, ott az Állomás-negyedi, emeleti tömbházlakásokban viszonylag jól bejöttek a magyarországi tévéadások. Az igazi futballrajongók még nyugatabbra mentek Marosvásárhelyről, Bánffyhunyad környékére, mert ott nemcsak a náznánfalvi szolidaritást lehetett megtapasztalni, hanem tényleg látni is lehetett a mérkőzéseket. Az én családomnak a Nagyváradi vakációzás volt a szabadság alfája és omegája: ott ültünk bent a lakásban délutántól késő estig, faltuk a magyar szót és képet, szinte teljesen mindegy volt, hogy mit. Voltak ezek szerint repedései a rendszernek, ki lehetett leskelődni néhol. De ennyi. A nyolcvanas évek végén aztán már érezni lehetett, hogy ernyed a vasmarok. Begyűlt valakihez egy-egy társaság, videolejátszón végignéztek egy erotikus filmet vagy valamilyen más bóvlit, egyfajta lázadás volt ez is. A lakónegyedi szocreál tömbházakban összeálltak a lakók, parabola-antennát szereltek a tetőre, valaki feketén beszerezte külföldről a szükséges műholdvevő szerkentyűt, az úgynevezett dekódert, és minden lakásba bevezették a kábelt. Így történt a mi tömbházunkban is. Viszont a csatornaváltó is nagy pénzbe került – meg aztán a szekuritáté valószínűleg mégis rajta tartotta ezen az egészen a kezét –, és csak egyetlenegy volt belőle, a hatóság bizalmát élvező lépcsőházfelelősnél, mindannyian azt néztük, amit ő. Ha váltott, nálunk is változott a műsor. Gyermekkoromban pionír (gyengébbek kedvéért: úttörő) táborban voltam a Fekete-tengeren, és hogy el ne égjünk, parancsszóra napoztunk. Kifeküdtünk mind a homokra, és a tornatanár vezényelt: most hátra, most hasra, most jobbra, most balra! Erről a tömbház-tévézésről máig ez a gyermekkori emlék jut eszembe. Néztünk mindenféle gügyeséget, hiszen a szabadság világából jött az egész, valamelyik nyugati adóról, sokszor a nyelvet sem értettük. De megint szolidárisak voltunk, végeérhetetlen lépcsőház-gyűléseket tartottunk, gyakran sörözéssel végződtek ezek is. A gyűlések arról szóltak, ki milyen műsorokat szeretne látni, és Bizalmi bácsi – a nevét tényleg elfelejtettem – miképpen egyeztesse össze ezeket az óhajokat. Egy alkalommal megkockáztattam én is egy javaslatot, ez már talán `89 őszén volt, hogy nem lehetne-e néha hírműsorokat is bekapcsolni. Döbbent csend támadt, Bizalmi bácsi is belesápadt, de talált gyorsan valami magyarázatot, vagy az is lehet, egyszerűen másra terelte a szót.
Aztán összeomlott a testi-lelki terror. Lettek tévéműsorok. Egész nap sugárzott már a román közszolgálati, majd megalakultak a kereskedelmi csatornák, próbáltuk mi is az újraindult közszolgálati magyar televíziózást bővíteni, sikerült is valamennyire Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron. És létrejött Budapesten a Duna TV, egyre könnyebben lehetett fogni Erdélyben ezt is, más magyarországi csatornákat is. Érezhettük, hogy végre legalább az éterben nincsen határ. Ma Székelyföldön egy-egy panzióban vagy szállodában, ha az ember bekapcsolja a televíziót, az első tíz-húsz csatorna már eleve magyar, csak utánuk következik néhány román. Látszólag minden rendben van. És mégsem. Példának okáért az EB-mérkőzések romániai közvetítésének jogát a német tulajdonú Telekom Románia vásárolta meg, amely jól felfogott üzleti érdekből próbálta megakadályozni, hogy pillanatnyi vagy távlati hasznát a magyarországi televíziós csatornák csorbíthassák. Csakhogy ebből számomra az derül ki, hogy az üzleti logika felülírja az európai vezetők retorikáját, sőt azokat az Európai Uniós szerződéseket is, amelyek nem tagadják ugyan az egységes Európa – az egykori Szén- és Acélközösség – gazdasági előnyeit, de folyton azt hangsúlyozzák, hogy a közös Európa alapjait a közös kultúra és hagyomány képezi, azok az emberjogi elvek és demokratikus eszmények, amelyek ennek a földrésznek minden nemzetére, minden etnikumára, minden helyi vagy regionális közösségére érvényesek. Nyilvánvalóan mi, kisebbségbe szorult magyarok is ilyen Európát szeretnénk, ilyen Európából van „többre” és nem „ kevesebbre” szükségünk: több toleranciára, a nyelvi, nemzeti, kulturális, vallási identitások tiszteletére. Egyelőre azt kell látnunk, sértetlenül élnek tovább az államhatárok, hiszen mit sem számít, hogy technikailag nincsen akadálya megnéznünk, ráadásul magyarul, a nekünk éppen fontos futballmérkőzést, mert ilyenkor derül ki, hogy még ma sem a nyelvek, etnikumok, régiók puzzle-je az Európai Unió, hanem a nemzetállamok piaci szempontok szerint működő mozaikja. „Sok” Európa a dokumentumokban, „kevés” a gyakorlatban. Ezen természetesen változtatni kell, ebben valószínűleg mindannyian egyetértünk, csak az a kérdés, mit értünk a változáson. Sötét jóslatok hangznak el arról, hogy a Brexit elindíthat egy kilépés-hullámot. Nem hiszem ezt, de ha megtörténne, gondoljunk bele: magyar meccset néznek majd a magyarországi magyarok, román meccset az erdélyi magyarok. És ez még mindig a legkisebb probléma abból a szellemi nyomorúságból, ami ily módon ránk szakadhat.
Markó Béla
Transindex.ro
Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget.
Most, , hogy erre a csúnya, brekegő szóra, a Brexitre a britek többsége igennel szavazott, egész Európa találgatja a jövőt. Mintha Csokonai Vitéz Mihály Békaegérharcának kezdő jelenetét látnánk, ahogy az egérkirály Pszikharpaksz és a békakirály Fizignátus nyájas barátkozása az egerek és békák közti háborúba torkollik. Még nem tartunk ott persze, és remélem, nem is fogunk. Ám mindenképpen van valami groteszk, sőt tragikomikus abban, ahogy Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget. Azt a felelősséget, amelyet ugyanaz a nép már rájuk bízott egyszer, amikor megválasztotta őket. Legfeljebb eddig azt hittük, csak mifelénk ilyenek ma a politikusok, most meg kiderült, David Cameronék sem jobbak. Mit tehetnénk, latolgatjuk az esélyeket. Igaz, ezekben a napokban, érthető okokból, talán nagyobb szenvedéllyel tippeltünk a labdarúgó Európa Bajnokság továbbjutóira, mint az Európai Unió kiesőire.
De nekünk, erdélyieknek úgyis megadatott, hogy ugyanaz jusson az eszünkbe bármiről. Nem csupán a brekegő Brexit, hanem a televízió elsötétülő képernyője is ugyanazt a kérdést hívja elő belőlünk: beléptünk, de hova? Huszonvalahány éven át legfőbb álmunk volt megszabadulni végre kisebbségi mivoltunktól, és egyenjogú európaiakká lenni. Nem tagadom, a Ceaușescu-diktatúra, a szögesdrótok közé zárt ország szörnyű klausztrofóbiája tört rám ismét egy pillanatra, amikor meg akartam nézni a magyar-izlandi mérkőzést, és az M1-re kattintva, ennyi volt a képernyőn: „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható.” Nem is tudtuk megnézni a meccset, rádión hallgattuk végig. Voltak természetesen szerencsésebbek, akik más kábelhálózatról veszik a műsorokat, és nem mindegyik kódolta Erdélyben az EB magyarországi közvetítéseit. A lenyűgöző magyar-portugált aztán már mi is láthattuk az M4-en. De azelőtt szívesen beültettem volna a kilencven percen át egyetlen mondatot sugárzó képernyő elé azokat, akiket irritál az Unió-pártiak által kitalált „több Európát” szlogen, és arról papolnak, hogy „kevesebb Európa” több lenne. Nem, a „kevesebb Európa”, tisztelt focirajongó magyar politikusok, így nézne ki minden szempontból: „...jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható”. Ki lehet találni egy másik brekegős vagy inkább cincogós szót, már olvastam is itt-ott, hogy: Hunxit, de hadd meséljem el, hogy ez milyen. Nemcsak nekem jutottak eszembe nyilván az 1989 előtti állapotok, hanem többeknek is Erdélyben, de én is felidézem, hiszen ismétlés a tudás anyja.
A nyolcvanas években Romániában már csak napi két órányi műsor volt a televízióban, és annak is a pártfőtitkár töltötte ki egy részét, másik részében rajzfilmeken nevethettünk, sok-sok Tom és Jerryt mutattak, néha pedig egy minden illetlenségtől megtisztított, majdnem felére vágott nyugati játékfilmet is. Érthető, hogy ki-ki próbált valahogy valamilyen külföldi látnivalóhoz hozzájutni. Szülővárosomban, Kézdivásárhelyen például házikészítésű antennákkal Kisinyovot, vagyis szovjet tévét lehetett fogni, futballmeccset is olykor. Tessék elképzelni, micsoda öröm volt, amikor az antenna felállítása után bejött a világ a szobába. Szovjet világ, de az is valami. Ebből, azt hiszem, bárki megsejtheti, milyen Romániában éltünk, és miért vágytunk – vágyunk még ma is – egy tényleg határok nélküli Európára, és miért kívánjuk az önmagukba zárkózó nemzetállamok végét. Egyébként az ország déli részén, Bukarestben a bolgár televíziót lehetett ugyancsak barkácsolt antennákkal nézni, hát az aztán maga volt a mennyország! Fogadott városomban, Marosvásárhelyen is suttogták, hogy egyesek nézik a magyar televíziót, de ez soha nem bizonyosodott be. A közelben, Náznánfalván, a hegyen állítólag lehetett fogni szintén a bolgárokat, Európa-bajnokságok és világbajnokságok idején sokan kimentek oda, kivitték az autó akkumulátorára kapcsolható kisméretű televíziót, meresztették a szemüket, bámulták a bolhás semmit, néha azért egy-egy elfutó árnyékot is, bekapcsolták a Kossuth-rádiót, azon legalább volt hang, itták a sört, és jól érezték magukat. Együtt voltak. A közös hiány végül is szolidaritást teremt. Közös sóvárgást, közös illúziót, közös haragot. A földrajzi különbségek mellesleg kulturális különbségekké konvertálódtak akkoriban. Kolozsváron például könnyebb volt, ott az Állomás-negyedi, emeleti tömbházlakásokban viszonylag jól bejöttek a magyarországi tévéadások. Az igazi futballrajongók még nyugatabbra mentek Marosvásárhelyről, Bánffyhunyad környékére, mert ott nemcsak a náznánfalvi szolidaritást lehetett megtapasztalni, hanem tényleg látni is lehetett a mérkőzéseket. Az én családomnak a Nagyváradi vakációzás volt a szabadság alfája és omegája: ott ültünk bent a lakásban délutántól késő estig, faltuk a magyar szót és képet, szinte teljesen mindegy volt, hogy mit. Voltak ezek szerint repedései a rendszernek, ki lehetett leskelődni néhol. De ennyi. A nyolcvanas évek végén aztán már érezni lehetett, hogy ernyed a vasmarok. Begyűlt valakihez egy-egy társaság, videolejátszón végignéztek egy erotikus filmet vagy valamilyen más bóvlit, egyfajta lázadás volt ez is. A lakónegyedi szocreál tömbházakban összeálltak a lakók, parabola-antennát szereltek a tetőre, valaki feketén beszerezte külföldről a szükséges műholdvevő szerkentyűt, az úgynevezett dekódert, és minden lakásba bevezették a kábelt. Így történt a mi tömbházunkban is. Viszont a csatornaváltó is nagy pénzbe került – meg aztán a szekuritáté valószínűleg mégis rajta tartotta ezen az egészen a kezét –, és csak egyetlenegy volt belőle, a hatóság bizalmát élvező lépcsőházfelelősnél, mindannyian azt néztük, amit ő. Ha váltott, nálunk is változott a műsor. Gyermekkoromban pionír (gyengébbek kedvéért: úttörő) táborban voltam a Fekete-tengeren, és hogy el ne égjünk, parancsszóra napoztunk. Kifeküdtünk mind a homokra, és a tornatanár vezényelt: most hátra, most hasra, most jobbra, most balra! Erről a tömbház-tévézésről máig ez a gyermekkori emlék jut eszembe. Néztünk mindenféle gügyeséget, hiszen a szabadság világából jött az egész, valamelyik nyugati adóról, sokszor a nyelvet sem értettük. De megint szolidárisak voltunk, végeérhetetlen lépcsőház-gyűléseket tartottunk, gyakran sörözéssel végződtek ezek is. A gyűlések arról szóltak, ki milyen műsorokat szeretne látni, és Bizalmi bácsi – a nevét tényleg elfelejtettem – miképpen egyeztesse össze ezeket az óhajokat. Egy alkalommal megkockáztattam én is egy javaslatot, ez már talán `89 őszén volt, hogy nem lehetne-e néha hírműsorokat is bekapcsolni. Döbbent csend támadt, Bizalmi bácsi is belesápadt, de talált gyorsan valami magyarázatot, vagy az is lehet, egyszerűen másra terelte a szót.
Aztán összeomlott a testi-lelki terror. Lettek tévéműsorok. Egész nap sugárzott már a román közszolgálati, majd megalakultak a kereskedelmi csatornák, próbáltuk mi is az újraindult közszolgálati magyar televíziózást bővíteni, sikerült is valamennyire Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron. És létrejött Budapesten a Duna TV, egyre könnyebben lehetett fogni Erdélyben ezt is, más magyarországi csatornákat is. Érezhettük, hogy végre legalább az éterben nincsen határ. Ma Székelyföldön egy-egy panzióban vagy szállodában, ha az ember bekapcsolja a televíziót, az első tíz-húsz csatorna már eleve magyar, csak utánuk következik néhány román. Látszólag minden rendben van. És mégsem. Példának okáért az EB-mérkőzések romániai közvetítésének jogát a német tulajdonú Telekom Románia vásárolta meg, amely jól felfogott üzleti érdekből próbálta megakadályozni, hogy pillanatnyi vagy távlati hasznát a magyarországi televíziós csatornák csorbíthassák. Csakhogy ebből számomra az derül ki, hogy az üzleti logika felülírja az európai vezetők retorikáját, sőt azokat az Európai Uniós szerződéseket is, amelyek nem tagadják ugyan az egységes Európa – az egykori Szén- és Acélközösség – gazdasági előnyeit, de folyton azt hangsúlyozzák, hogy a közös Európa alapjait a közös kultúra és hagyomány képezi, azok az emberjogi elvek és demokratikus eszmények, amelyek ennek a földrésznek minden nemzetére, minden etnikumára, minden helyi vagy regionális közösségére érvényesek. Nyilvánvalóan mi, kisebbségbe szorult magyarok is ilyen Európát szeretnénk, ilyen Európából van „többre” és nem „ kevesebbre” szükségünk: több toleranciára, a nyelvi, nemzeti, kulturális, vallási identitások tiszteletére. Egyelőre azt kell látnunk, sértetlenül élnek tovább az államhatárok, hiszen mit sem számít, hogy technikailag nincsen akadálya megnéznünk, ráadásul magyarul, a nekünk éppen fontos futballmérkőzést, mert ilyenkor derül ki, hogy még ma sem a nyelvek, etnikumok, régiók puzzle-je az Európai Unió, hanem a nemzetállamok piaci szempontok szerint működő mozaikja. „Sok” Európa a dokumentumokban, „kevés” a gyakorlatban. Ezen természetesen változtatni kell, ebben valószínűleg mindannyian egyetértünk, csak az a kérdés, mit értünk a változáson. Sötét jóslatok hangznak el arról, hogy a Brexit elindíthat egy kilépés-hullámot. Nem hiszem ezt, de ha megtörténne, gondoljunk bele: magyar meccset néznek majd a magyarországi magyarok, román meccset az erdélyi magyarok. És ez még mindig a legkisebb probléma abból a szellemi nyomorúságból, ami ily módon ránk szakadhat.
Markó Béla
Transindex.ro
2016. július 8.
Hatalmi dölyf
A nagy román abszurditásba időnként belopódzó normalitás jeleként értelmezhetjük, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben mondta ki: igazuk volt a székely szabadság napja szervezőinek, törvényes volt a Marosvásárhely utcáin március 10-én szervezett felvonulás. Égbekiáltó pofátlanság, a szabad véleménynyilvánítás durva korlátozása, az alapvető emberi jogok semmibevétele, a demokrácia megcsúfolása volt már az is, ahogyan Marosvásárhely polgármestere törvénytelennek titulálta, és megpróbálta betiltani az utcai megmozdulást. Az pedig jócskán meghaladta a hatósági túlkapás kereteit, már-már rendőrállami erőfitogtatásnak nevezhető, hogy a csendőrség több tucat békés résztvevőt megbírságolt.
Mindezek után csak elégtétellel viszonyulhatunk a táblabíróság ítéletéhez, mely lényegében azt mondja ki, ami minden normális jogállamban evidencia lenne, éspedig hogy bármilyen ügy mellett – vagy éppen ellen – lehet, szabad tüntetni, utcai megmozduláson véleményt nyilvánítani. Hogy ez az 1989-es változások után negyedszázaddal egyáltalán kérdés volt, az sokat elárul a jelenlegi romániai viszonyokról, s hogy mi ennek örülünk, az jogküzdelmünk jelenlegi stációjáról. Ami viszont a jogerős ítélet után is vérlázító, az a csendőrség dölyfös, hányaveti magatartása, továbbá, hogy a bírósági döntés következmények nélkül mArad. Olyannyira, hogy még román médiavisszhangja is elmAradt, pedig a Bukaresti sajtó – a tényekre fittyet hányva – eleve törvénytelennek állította be a felvonulást. De ennél is súlyosabb, hogy az időközben újraválasztott Dorin Florea polgármester is megússza mindenféle felelősségre vonás nélkül: számára ez csak egy elvesztett per mArad, legközelebb vélhetően ugyanígy próbál majd keresztbe tenni, zavart, diverziót kelteni a jogos igényeik mellett síkraszállók körében.
Az pedig alighanem az adófizető állampolgárok szembeköpése, amit szóvivője révén a csendőrség elművel. Az adólejeinkből fenntartott, a közrend biztosítására hivatott intézmény ugyanis maga követett el törvénytelenséget azzal, hogy az esemény után önkényesen bírságolta a résztvevőket. Mi több, még most sem hajlandóak érvényteleníteni a kiállított jegyzőkönyveket, netán elnézést kérni a tisztességes, törvényeket betartó, békés állampolgároktól, hanem sétáltatják őket, igazukat bizonyítandó maguknak kell a törvényszéket járniuk. Az pedig a kettős mérce nyílt elismerése, hogy az intézmény meg sem próbál magyarázatot adni arra, miként lehetséges, hogy a Bukaresti spontán tüntetések egyetlen résztvevőjét sem bírságolják, míg egy előre bejelentett, teljesen törvényes rendezvény békés résztvevőit üldözik.
Politikai pártjaink, érdekvédelmi szervezeteink, jogvédő szolgálataink talán megfontolhatnák, hogy e minősíthetetlen magatartás ellen milyen eszközökkel és milyen fórumokon lehet fellépni, mert szó nélkül hagyni vétek lenne.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A nagy román abszurditásba időnként belopódzó normalitás jeleként értelmezhetjük, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben mondta ki: igazuk volt a székely szabadság napja szervezőinek, törvényes volt a Marosvásárhely utcáin március 10-én szervezett felvonulás. Égbekiáltó pofátlanság, a szabad véleménynyilvánítás durva korlátozása, az alapvető emberi jogok semmibevétele, a demokrácia megcsúfolása volt már az is, ahogyan Marosvásárhely polgármestere törvénytelennek titulálta, és megpróbálta betiltani az utcai megmozdulást. Az pedig jócskán meghaladta a hatósági túlkapás kereteit, már-már rendőrállami erőfitogtatásnak nevezhető, hogy a csendőrség több tucat békés résztvevőt megbírságolt.
Mindezek után csak elégtétellel viszonyulhatunk a táblabíróság ítéletéhez, mely lényegében azt mondja ki, ami minden normális jogállamban evidencia lenne, éspedig hogy bármilyen ügy mellett – vagy éppen ellen – lehet, szabad tüntetni, utcai megmozduláson véleményt nyilvánítani. Hogy ez az 1989-es változások után negyedszázaddal egyáltalán kérdés volt, az sokat elárul a jelenlegi romániai viszonyokról, s hogy mi ennek örülünk, az jogküzdelmünk jelenlegi stációjáról. Ami viszont a jogerős ítélet után is vérlázító, az a csendőrség dölyfös, hányaveti magatartása, továbbá, hogy a bírósági döntés következmények nélkül mArad. Olyannyira, hogy még román médiavisszhangja is elmAradt, pedig a Bukaresti sajtó – a tényekre fittyet hányva – eleve törvénytelennek állította be a felvonulást. De ennél is súlyosabb, hogy az időközben újraválasztott Dorin Florea polgármester is megússza mindenféle felelősségre vonás nélkül: számára ez csak egy elvesztett per mArad, legközelebb vélhetően ugyanígy próbál majd keresztbe tenni, zavart, diverziót kelteni a jogos igényeik mellett síkraszállók körében.
Az pedig alighanem az adófizető állampolgárok szembeköpése, amit szóvivője révén a csendőrség elművel. Az adólejeinkből fenntartott, a közrend biztosítására hivatott intézmény ugyanis maga követett el törvénytelenséget azzal, hogy az esemény után önkényesen bírságolta a résztvevőket. Mi több, még most sem hajlandóak érvényteleníteni a kiállított jegyzőkönyveket, netán elnézést kérni a tisztességes, törvényeket betartó, békés állampolgároktól, hanem sétáltatják őket, igazukat bizonyítandó maguknak kell a törvényszéket járniuk. Az pedig a kettős mérce nyílt elismerése, hogy az intézmény meg sem próbál magyarázatot adni arra, miként lehetséges, hogy a Bukaresti spontán tüntetések egyetlen résztvevőjét sem bírságolják, míg egy előre bejelentett, teljesen törvényes rendezvény békés résztvevőit üldözik.
Politikai pártjaink, érdekvédelmi szervezeteink, jogvédő szolgálataink talán megfontolhatnák, hogy e minősíthetetlen magatartás ellen milyen eszközökkel és milyen fórumokon lehet fellépni, mert szó nélkül hagyni vétek lenne.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)