Kolozsvár, együtt
Az idén ötödször sorra kerülő Kolozsvári Magyar Napok első hétköznapjának délutánján, a rendezvények sűrűjében érdemes felfigyelni a város jelenét és jövőjét érintő eseményre: a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén, ma, 18 órakor alkalom nyílik megvitatni a nagyvárosi szórványok, azaz erdélyi mindennapjaink ügyét. Vetési Lászlónak a Korunk egyik nyári számában megjelent, alapvető kérdéseket felvető elemzése, körültekintő, őszinte helyzetértékelése lesz a sok résztvevőre számító beszélgetés kiindulási pontja. (A tanulmány szövege a Magyar Napokra különnyomatban is elkészült, a Kincses Kolozsvár Egyesület támogatásával, az Idea Könyvműhelyben, és a Katolikus Nőszövetség Szentegyház utca 2. szám első emeleti helyiségében már hozzáférhető.)
Vetési diagnózisának záró fejezetében kitér a Kolozsvári Magyar Napok alapgondolatának jelentőségére, a mindnyájunknak fontos ünnepélményen túlmutató összefüggéseire. Tudatosítja, hogy „a sérült önértékelésű közösségekben nagy nyelvi nyilvánosságokra, etnikai térélményre is nagyon nagy a szükség”, ki kell lépni a magán- és egyházi szférából, a zárt etnikai terekből a közösségi térbe. És szól arról, hogy legyen mindennek hozadéka a civil életszervezés fellendülésében.
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár-kalendárium új időszámítással
A Kolozsvári Magyar Napokhoz igazodik a legújabb Kincses Kolozsvár Kalendáriumának időszámítása, augusztustól júliusig követi nyomon az évet, különböző névmagyarázatok mellett jeles évfordulókra és a népi időjóslásban kialakult hagyományra is felhívva az érdeklődők figyelmét.
De nem csupán emiatt érdekes az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Kriterion Könyvkiadó kötete, amelyet H. Szabó Gyula kiadóigazgató szavaival élve szombaton „bocsátottak vízre”: egyrészt számba veszi a Kolozsvári Magyar Napok elmúlt négy évét, ugyanakkor gazdag olvasnivalóval szolgál a család minden tagja számára.
/Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2014-2015/
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi közösségépítésről beszélgettek Kolozsváron
Nagyvárosi szórványok – kolozsvári helyzet címmel szervezett beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok alatt a Korunk és a Kolozsvár Társaság, az egyházi közösségépítés mikéntjeit megvitatandó.
Kántor Lajos elmondta, évekkel ezelőtt indítottak útjára egy ökumenikus jellegű rendezvénysorozatot, amelyben különböző felekezetű lelkészek beszélik meg a közös problémákat, amely egy idő után megszakadt, de szükség volna az újraindítására.
Jakab Gábor kolozsvári plébános a Korunk júniusi számának címe mentén - Szigetek, szórványok, zárványok - kifejtette, a sziget a Székelyföld, a szórvány a kolozsváriak, szatmáriak, váradiak, legújabban a marosvásárhelyiek is, a zárvány Csángóföld. Mint 1968 óta Kolozsváron szolgáló pap, megélte a magyarság drámai fogyását. 1968-ban a Kerekdombon, a legkisebb katolikus közösségben 1200 hívő volt, ma háromszázat számlálnak.
"Nagyrészüket kikísértem a Házsongárdba s a többi temetőbe, a másik részük elvándorolt, a harmadik faktor, hogy nincs gyermekvállalási kedv. Augusztus 18-a van, Kerekdombon ebben az esztendőben egyetlen gyerek született nálunk" - fogalmazott, hozzátéve: jövőnk biológiai kérdés.
Kifejtette, Dél-Erdélyt száz éve elfelejtettük, holott biztosan él ott pár tízezer magyar, akit nem kellene "visszatanítani" magyarul beszélni. A szórvány beolvadását nem lehet megállítani, legfennebb lelassítani, ehhez pedig példákat mondott Jakab: minden szombaton köszöntik az adott hónapban születetteket, így alkalom van a találkozásra, ugyanakkor évi három bált szerveznek, a templomi eseményeken túl. A plébános elmondta, a következő Magyar Napokon is létre kell jönnie egy egyházak közti találkozónak.
Vetési László református szórványlelkész a Korunkban megjelent tanulmányáról elmondta, hihetetlen párhuzamosságban élnek egymás mellett a kolozsvári felekezetek, ezt a korábban említett lelkészi találkozók is mutatták, hiszen sokáig nem jutott eszükbe, hogy megszervezzék azokat.
Elmesélte, egy éve az István, a király koncerten a magyarul nem beszélő román férj felajánlotta magyar feleségének, hogy eljön a beteg édesanyja mellett levő nő helyett. A férj felhívta feleségét, aki így végighallgathatta a koncertet. "Ha ilyen emberek is vannak a román közösségben, akkor nincs is akkora baj" - szögezte le Vetési.
Kustán Magyari Attila, maszol.ro

Az együttélés, a magyarság és az autonómia kérdése a Kolozsvári Magyar Napokon
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitó gálájának szónokai. A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az „óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt „óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett. Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záró gála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. „Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" – jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, romániai kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
„Környezetünkben számos olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" – jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitó gálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
MTI, Erdély.ma

Kultúrák együttéléséről és autonómiáról a nyitógálán (Kolozsvári Magyar Napok)
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti nyitógálájának szónokai.
A rendezvénysorozat Az Óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata lehet. Például az „Óperencián innenieknek” az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt „Óperencián túliak” még emlékeznek azokra az időkre, amikor ez elképzelhetetlen volt. Balatoni Mónika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a gazdaság alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, korábbi miniszterelnök köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi zárógála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „fel kellene találni a kultométert”, mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról”, arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román–magyar kapcsolatok által lehet erős. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz XX. századot élt meg. „Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a XX. századot” – jelentette ki a képviselő. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésekor sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós”, és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény. Az RMDSZ elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból. „Környezetünkben számtalan olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kenyér az autóból (1.)
Pipe – jelen a múlt tükrében
Amikor 1991-ben először jártam a két Küküllő közti Partium tájegység kicsi településén, Pipén, Fóris Géza unitárius lelkész 106 személyt tartott nyilván. 2014 júliusában utódja, Jenei László Csaba lelkész adatai szerint már csak 37-en lakják a Nádasi-patak keskeny völgyében szorongó falut, amely a községközponttól, Szásznádastól négy kilométernyire rejtőzik a világ elől. A rendszerváltás után az eltérőnél – mintha nem is létezne – nem jelezte tábla a falu nevét, s poros zsákút vezetett a szűk patakvölgybe. Azóta kitették a táblát, s aszfaltburkolat került az úttestre, de a lakosság fogyása, a falu elnéptelenedése nem állt meg.
A falu gerince megroppant
A számok szerint évente másfél lélekkel vannak kevesebben, amiből arra következtethetnénk, hogy 10-15 év múlva a boltíves kapuk által őrzött házak szinte mindenikére lakat kerül. De a valóság árnyaltabb egy kicsit, hisz van néhány fiatal, középkorú személy, akik kényszerűségből, vagy szerencsét próbálni költöztek vissza, járnak ki nap mint nap Pipére. Ki rózsát termesztve, ki gazdálkodva, ki juhfarmot alapítva és gyarapítva, a közbirtokosságot irányítva próbálja az életet fenntartani a jobbára üres, lehunyt szemű házakból álló faluban, amelyben csak a túlsó végén álló roma porta körül látnak kisgyermeket. Pedig a régi fényképekre alig fért fel az iskolások népes serege. Egy 1930-as évekből származó fotón például 71 gyermek veszi körül Jobbágy Sándor tanítót. A konfirmált fiatalok is általában 15-17-en állnak, ülnek a szolgálatot teljesítő lelkész körül egészen a nagy romlás kezdetéig, ami a falu addigi egészséges fejlődését megállította. A független, önálló gazdálkodásra, a szőlő- és gyümölcstermesztésre, a termékek eladására épülő falu gerincét az 1960-ban bekövetkezett erőszakos közösbe terelés roppantotta meg. A közösben a korábban keserves egyéni munkával, nagy odaadással és hozzáértéssel megdolgozott földek, szőlősök tönkremennek. Ekkor kezdődött el az elvándorlás, ami a hagyományok szerint élő falusi közösség fokozatos felbomlásához vezetett. Ezt a folyamatot az 1990-es rendszerváltozás, a földek visszaszolgáltatása sem fékezte meg. A falu még helyben élő idős lakói már képtelenek voltak a régi állapotok visszaállítására.
Fokozatosan megszűnt minden. Elnéptelenedett, majd bezárt az iskola, az üzletet is felszámolták, s a hetente kétszer kijáró autóból vásárolják a kenyeret és a legszükségesebb élelmiszereket a falu idős lakói, akik azt mondják, hogy másra nem futja a sovány tsz-nyugdíjból. Víz, csatornázás nincsen, a patak medre is gyakran száraz, s az enyészet bitorolja az üresen álló papilakot. A templom viszont szépen karbantartva fehérlik a falu fölé, s a régi iskola tönkrement épületén dolgoznak, hogy faluházat, szálláshelyet alakítsanak ki, amely fogadni tudja a nosztalgiázni hazatérőket, a csend birodalmában megpihenni vágyókat. Fekvése, természeti adottságai révén akár üdülőfaluvá is válhatna Pipe – néhány idegen már fel is fedezte –, de ahhoz, hogy a jelenlegi tulajdonosok komfortosra alakítsák át a szülőházat, mások pedig e célra vásárolják meg az üresen állókat, sok feltételre lenne szükség.
Mindenekelőtt a közbiztonságra. Hisz manapság a félelem és rettegés nehezíti az ott élők amúgy is kesernyés életét. A rendfenntartó szervek pedig, ahelyett, hogy a garázdálkodók kilétét kiderítenék, a kárvallottak elhallgattatásával tesznek pontot a történtekre.
Kis falu nagy emberei
Amilyen kicsi és elöregedett Pipe, olyan szeretettel emlékeznek rá azok, akiknek a szülőhelye, s akik lelkészként, tanítóként a településen éltek. Kevés falu van Erdélyben, amelynek történetéről, egyházi múltjáról, szokásvilágáról, hagyományairól olyan részletes és alapos munkák születtek volna, mint Pipéről. Az írásokat Adorjáni Rudolf Károly unitárius lelkész gyűjtötte össze Pipe, egy Kis- Küküllő menti unitárius falu száz éve (Kriza János Néprajzi Társaság, MTA Néprajzi Kutatóintézet Bp. – Kolozsvár, 2011) című kötetében. Még átfogóbb művön dolgozik Burus János csíkszeredai magyartanár, akinek gyökerei ugyancsak Pipéről erednek. Egyébként a Burusok (a hét testvérnek 84 leszármazottja van) évi rendszerességgel találkoznak az ősi telken – mondja Orbán Sándor, aki édesanyja révén szintén a családhoz tartozik. A faluban éltek a jelenlegi unitárius püspök, Bálint Benczédi Ferenc szülei, ott született dr. Gyulai Zoltán fizikus, egyetemi tanár, akadémikus, egyetemi és középiskolai tanárok, tanítók, lelkészek, iparosemberek, vállalkozók.
Adorjáni Rudolf Károly, aki tíz évig volt unitárius lelkésze a falunak, s felesége tanítónőként a falu szellemi életét alakította, sziszifuszi munkára vállalkozott. Könyvében a település XX. századi történetét mutatja be, házról házra, családról családra, 1870-től 1990-ig, hat nemzedéken át, az 1-es házszámtól a 84-esig. A több mint száz év családtörténete mellett az unitárius valláshoz, az anyanyelvhez való ragaszkodás szép példája is kirajzolódik a kötetből, amely leírja az egyházi és népszokásokat, a szőlőművelést, s pontos statisztikát közöl a születésekről, keresztelésről, házasságkötésről, a halotti anyakönyv adataiból. A szerző munkatársai ezt a képet egészítik ki a pipei unitárius egyházközség történetéről (Fóris Géza), a farsangi szokásokról (Barabás László), a pipei hiedelmekről (Adorjáni Juliánna), Pipe helyneveiről (Burus János).
Jenei László Csaba unitárius lelkész 2000-ben vette át a pipei (37) és a nádasi (150 lélek) egyházközséget. Családot alapított, Nádason bővítette a papilakot, s igyekezett beilleszkedni a helyi közösségbe.
Mégis elment
– 13 éven át arra törekedtem, hogy az évi javítások nyomán a pipei templom állagát megőrizzük, de sajnos a papilakot nem sikerült rendbe tenni, pedig, ha jó állapotban lenne, ki lehetne adni, s még jövedelmet is hozhatna az egyháznak. Ha nem költöznek vissza az elszármazottak, ha nem támogatják a közbirtokosság vezetőségét, a falut nem lehet megmenteni a kihalástól. Az istentiszteleten 10-12 személy van jelen, pünkösdkor 37-en voltak. A község polgármestere is a pipei egyházközség tagja, s házát a Pipére vezető út mentére építette.
Bár Nádason lett volna elég iskoláskorú gyermek, a csalódottság hangja szól a lelkészből, amikor arról beszél, hogy a magyar szülőket nem sikerült meggyőznie arról, hogy magyar osztályba írassák a gyermeküket, s a saját kisfiát adta idő előtt iskolába, hogy megmentse az összevont elemi osztályt. Munkáját kántorként a felesége segítette. A lelkész 2013. december elsejétől megpályázta és meg is kapta a magyarsárosi egyházközséget. Bár Sárosra költöztek, Jenei László Csaba vállalta, hogy továbbra is beszolgál Nádasra és Pipére, ahol kéthetente vasárnap délután 2 órától, illetve 3 órától tart istentiszteletet.
A pipeiek közül sokan, akik ingázni kényszerültek, a községközpontba telepedtek át. Köztük Pázsint Jánosék, akik 35 évig éltek a faluban, s a munkahely könnyebb megközelíthetősége miatt választották Nádast, ahol a telkük előtti szép kert dicséri a pipeiek szorgalmát.
– Kicsi, erős falu volt, dolgos emberekkel, akik állatokat tartottak, meredek domboldalakon nehéz körülmények között szőlőt műveltek, mégsem maradt tenyérnyi föld sem megdolgozatlan. A kollektivizálás után kezdett szétszéledni a lakosság Segesvárra, Szebenbe, Petrozsényba, és sokan Nádasra jöttünk le – emlékezik, majd sorolja a híres szőlőhegyek, az Alsószőlő, Csillaghegy, a Laj, Gyétyem, Dátyem stb. nevét.
Gergely János és felesége a hetvenes évek kezdetén kötözött Nádasra. A férj kőművesként Segesvárra ingázott, s azért hagyták el Pipét, hogy könnyebb legyen az ingázás, s mert Nádason gázfűtés volt, Pipén pedig fát kellett vágni.
– Sokan voltunk gyermekek, 5, 6, 7 is egy családban, s az osztatlan elemi osztályba 73-an jártunk. A lelkész felesége, Adorjáni Juliánna szerepet, táncot tanított nekünk. Emlékszem, alig vártuk, hogy letegyük a lábunkról a hitvány cipőt, annak dacára, hogy estére véres lett a talpunk.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Négy évszázadnyi könyvnyomtatás egy helyen
Aki kíváncsi arra, hogy is néz ki egy XVI., XVII. vagy XVIII. században Kolozsváron nyomtatott könyv, vagy netán arra, hogy mekkora volt a XIX. század derekán a városunkban megjelenő politikai–gazdasági napilap, ezen a héten, az 5. Kolozsvári Magyar Napok keretében választ kaphat az Akadémiai Könyvtár előcsarnokában (Farkas/Kogălniceanu utca 12-14. szám alatt).
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Károly Róbert, 1316. augusztus 19. és Kolozsvár
I.
Az Árpád-ház kihalása után, a XIV. század legnagyobb részében Anjou-házi uralkodók ültek a magyar trónon. Vér szerint azonban az Árpád-ház folytatói voltak. Károly Róbert nagyanyja, Mária, V. István leánya, 1269-ben Sánta Károly Anjou herceghez (a későbbi II. Károly nápolyi királyhoz) ment feleségül. Kun László halála után, 1290-ben Mária bejelentette igényét a magyar trónra, de utóbb elsőszülött fia, Martell Károly javára lemondott igényéről és őt koronáztatta magyar királlyá. Martell Károly 1295-ben bekövetkezett halála után hozzálátott, hogy unokáját, Károly Róbertet (1288–1342, 1307 és 1342 között Magyarország királya) magyar királynak nevelje.
A tizenkét éves ifjú vagy inkább gyermek, még az utolsó Árpád-házi, III. Endre életében, Dalmáciában, a délvidéki urak királyjelöltjeként magyar földre lépett. De csak nehezen, hét évi kitartó küzdelem után sikerült elnyernie a trónt. Ezután szívós harcot folytatott a tartományurak, az ún. kiskirályok, az Amadéfiak (másképp Omodefiak), a Henrikfiak, Kán László, Csák Máté ellen. Már az Amadéfiak és Csák Máté elleni, 1312. évi sikeres rozgonyi csatában nyilvánvalóvá vált, hogy az országot szétforgácsoló helyi urak ellenében a központi hatalmat kiépítő király legodaadóbb hívei a városok.
Ezek után, és természetesen a fejlettebb nyugati viszonyok – virágzó városok, a hozzájuk kapcsolódó kézműipar, kereskedelem – ismeretében, Károly Róbert támogatta a városiasodó településeket, a városokat, a mezővárosokat, s városi jellegű kiváltságokat adott a jelentősebb, fejlődési lehetőségekkel rendelkező településeknek.
A város születésnapja
Ilyen körülmények között került sor 1316. augusztus 19-én arra, hogy Benedek kolozsvári plébánosnak, gyulafehérvári kanonoknak és Stark ispánnak, kolozsvári bírónak a település valamennyi lakója nevében benyújtott kérésére a királyi kancellária kiváltságlevelet bocsátott ki, melyben Károly Róbert az addigiakhoz viszonyítva jóval előnyösebb, városi rangot biztosított a Kis-Szamos jobb partján fekvő településnek. Ez azonban nem csupán királyi kegyként értelmezendő, hanem úgy is, mint a nem egyszerű faluszerű település helyzetének az elismerése, hiszen Kolozsvárnak akkor bírója, ispánja, gyulafehérvári kanonok címmel rendelkező plébánosa volt, a település kőfallal kerített várral rendelkezett, melyben és amely körül iparosok, kereskedők, katonák, földművesek telepedtek le.
A tatárjárás után létrejött falunak (villa Cluswar [kluzsuár]) városi rangot (civitas Kuluswar [kuluzsuár]) nyújtó kiváltságlevél rendkívüli jelentőségű volt a település életében. Az elpusztított lakosság pótlására V. István által 1270-ben idetelepített, az Óvárt építő szászok és vendégek 1316 előtt is városi jogokkal rendelkeztek. Ekkor azonban Károly Róbert kiváltságlevele az addig falusi joggal élő, Óváron kívüli települést is kiemelte a fejlődését évtizedekig fékező gyulafehérvári püspök joghatósága alól, és visszaadott egykori előjogai mellett újabbat, önkormányzatot is biztosított. Méghozzá az addig két, külön jogállású település egésze számára.
Károly Róbert 1313-ban még megerősítette a püspököt a falusi jogállású Kolozsvár birtokában, de nem sokkal később visszavette azt. Tulajdonképpen nem a település egy része volt falusi jogállású, hanem a település lakóinak egy része. Míg a másik, a városi jogállás, az 1270-ben betelepített vendégekre, hospesekre vonatkozott. Így érthetőbbé válik az, hogy a település egyszer város, miután a király a püspöknek adományozza, falu, majd ismét város lett. A püspöki fennhatóság ugyan valamelyest szűkítette a lakosok jogait, de nem túlzottan, mert a jogfosztás a püspöknek sem volt érdeke.
Jogok
1316-ban, a Majos fia Majos ellen vívott topai vagy bonchidai csatában Debreceni Dózsa seregében a király igénybe vette a kolozsvári polgárok haderejét. Ezután döntő fordulat következett a helység életében. Augusztus 19-én Károly Róbert, Benedek plébános és Stark bíró kérésére, a város lakóit – „akik a szabadság útjáról lealacsonyíttattak” – visszahelyezte az V. István által adott szabadságokba:
1. Minden ekével rendelkező telepes (hospites […] aratra habentes) évente, Szentmihálykor, 1 királyi súlyú fertót, minden ekével nem rendelkező háztulajdonos telepes 3 pondust (nehezéket), minden zsellér (inquillinus) 1½ pondust tartozik földbérként (terragium) fizetni;
2. Minden 60 háznép (mansio) 1 jól felszerelt katonát tartozik adni a király seregébe;
3. Bírót (villicus) maguk közül szabadon választanak, aki minden ügyben ítélkezik, kivéve az emberölést, lopást, rablást, gyújtogatást és sebesítést, amikor a király bírája (királybíró, a város második embere, a főbíró társbírója; bár a XVI. századtól már nem a király bírója, címét és szerepét megőrizve, a városi tanács 12 tagú esküdtpolgárának első embere) a városbíróval (bíró, főbíró, a város első embere) együtt ítél;
4. A bírság kétharmadát a királybíró, egyharmadát a városbíró kapja;
5. Erdély határain belül áruikkal együtt vámmentességet élveznek;
6. Szabadon választanak papot, illetőleg plébánost (sacerdotem et plebanum);
7. Továbbra is szabadon, háborítatlanul birtokolják Kolozsvár körüli földjeiket.
Ekkor, amikor a vendégek és a szászok városi jogokat kaptak, Kolozsvár már nem volt egyházi tulajdonban. Ez már korábban megtörtént, de hogy mikor, nem tudjuk.
Károly Róbert 1331-ben a város jogi kiváltságait kibővítette: a városi bíró illetékességébe kerültek a súlyos bűnügyek, köztük a nemesek által elkövetettek is. 1336-ban, a világi és az egyházi nemesség minden tiltakozása ellenére, a város kikerült a vajda joghatósága alól, s ezt a kiváltságot 1349-ben, 1353-ban, 1364-ben és 1365-ben a király – ezúttal Károly Róbert fia, Nagy Lajos – ismételten megerősítette.
Asztalos Lajos
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvár, a mesebeli hely – Elkezdődtek a magyar napok
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának szónokai.
A Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönség a rendezvény keretében megtekinthette a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását is, melyet percekig tartó vastapssal jutalmazott. „Itt tenni lehet, és tenni is kell”
A gálán elsőként Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke lépett mikrofonhoz, aki a rendezvénysorozat idei jelmondatát – Óperrrencián innen és túl – értelmezte a hallgatóság számára.
Mint kifejtette, generációs különbségek rejlenek a mesebeli kifejezés mögött: az új generáció tagjai az óperencián inneniek, akik számára teljesen természetes, hogy Kolozsváron minden évben megrendezik a magyar napokat, míg a korábbi „óperencián túli” nemzedék nehezebb korokat is megélt és emlékszik még azokra az időkre, amikor hasonlót elképzelni sem lehetett.
Mint részletezte: a mottóválasztás részben a negyvenévnyi kommunista diktatúrából, és az ezt betetőző tizenkét év ráadásból eredeztethető.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében a szervezők munkáját dicsérte, majd hangsúlyozta: a Kolozsvári Magyar Napoknak a kultúráról, szórakozásról és kikapcsolódásról kell szólnia.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere megragadta az alkalmat, hogy magyarul köszöntse a gála résztvevőit, majd köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záróünnepség több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. Kifejtette: a Kolozsvári Magyar Napok hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt tíz év alatt sikerült visszaállítani a normalitást, így mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron, amely „mesebeli hellyé vált.”
Magdó János leköszönő kolozsvári főkonzul rövid beszédében eddigi tevékenységét összegezte dióhéjban. „Itt tenni lehet, és tenni is kell” – idézte fel hivatalba lépéskor választott jelmondatát. Elmondta, törekedett arra, hogy a magyarságtudat erősödjön, kaput nyitva a román közösség felé is – örömmel tapasztalta, hogy a román közösség is nyitott az együttműködésre.
Balatoni Mónika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára szerint egy közösség megmaradásának záloga a bizalom, a kölcsönös tisztelet és az együttműködés. „A kultúra – amely egy nemzet legnagyobb értéke – híd, amelyen keresztül megismerhetjük egymás identitását, és ezáltal legyőzhető az egymás iránti bizalmatlanság” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanakkor elmondta: támogatja Kolozsvár 2021-es Európa kulturális fővárosa pályázatát és azt mondta, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Németh Zsolt: fel kellene találni a „kultométert”
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy véli, érdemes lenne feltalálni a „kultométert”, amely méri egy városnak, régiónak, országnak, térségnek a kulturális kisugárzását. Mint kifejtette, Kolozsvár kulturális életképességet a műszer nélkül is bizonyította.
Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról”, arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. „A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik?” – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román–magyar kapcsolatok által lehet erős.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós”, és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
Utolsóként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki Gergely Balázshoz hasonlóan arról értekezett, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a kommunizmus idejéről. „Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük” – hangoztatta szövetség elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Élete fellépésére készül Tamás Gábor a Kolozsvári Magyar Napokon
Élete koncertjére készül, ugyanis régebben elérhetetlen vágyálomnak tűnt, hogy szülővárosában, Kolozsváron, Mátyás király lovasszobra előtt lépjen fel családja, barátai, ismerősei előtt – jelentette ki Tamás Gábor a kolozsvári TIFF-házban tartott hétfői közönségtalálkozóján.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében kedd este fél kilenckor a Főtéren fellépő énekes elmondta, a héttagú ceglédi Gríz zenekar kíséri élőben, és hatfős tánccsoport színesíti a produkciót. „Minden koncert fontos, de ami most jön, az lesz életem koncertje” – nyilatkozta Tamás Gábor a Paprika Rádió által élőben közvetített közönségtalálkozón.
A Svédországban elő előadó felelevenítette pályafutásának első szakaszát, amikor a kincses város szórakozóhelyein kezdett énekelni. Mostani koncertjével kapcsolatban elmondta: nehéz volt 94 dala közül kiválogatni azt a harminckettőt, amelyet ma énekel el. Mint részletezte, legismertebb dalai is felcsendülnek, ugyanakkor a november 8-án bemutatandó új lemezéről is hangzanak el dalok.
Hozzáfűzte, a ceglédi kísérő zenekar is évek óta vágyik már arra, hogy felléphessen Erdélyben. A koncert különlegessége az lesz, hogy fellép az Apáczai Csere János Gimnázium 35-40 fős gyerekkórusa is – néhány napja tartották a főpróbát a Kolozsvári Magyar Operában.
Arra kérdésre, hogy a Kolozsvári Magyar Napok milyen programjaira kíváncsi, Tamás Gábor úgy válaszolt, az Illés 50 koncertre fog elmenni, érdekesnek ígérkezik a Quimby fellépése is, de elsősorban a hangulat kedvéért marad pár napot a kincses városban. Hozzáfűzte, feldolgozásokat is előad a koncerten, így természetesen nem fog hiányozni a dalok közül a Quimby legnagyobb slágere, a Most múlik pontosan sem.
Tamás Gábor azt is elmondta, hogy a régi nagy eladók közül Horváth Charlie, Somló Tamás, Homonyik Sándor és az Apostol együttes a kedvencei, míg a legújabbak közül Tóth Vera. Azt is kifejtette, nem tetszik neki, hogy a magyarországi kereskedelmi rádiókban 5-6 külföldi dalra mindössze egy magyar jut.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Épített örökségünk: kérdőjel és felkiáltójel között
Nyilván a szervezők is tudták, hogy érzékeny pontra tapintanak, amikor egy asztalhoz invitálnak nyilvános beszélgetésre olyan személyiségeket, akiknek mind más-más okokból fáj a romániai műemlékvédelem áldatlan helyzete. A Megújuló épített örökségünk cím optimista felütést sejtet, és a kolozsvári ferences kolostor refektóriumában kiállított képi dokumentáció is reménykeltő – a beszélgetésből mégis az derült ki, hogy a nagyja s neheze még hátravan.
A ferences kolostor refektóriumában megtekinthető, igényes kiállítás a Kárpát-medencei műemlék épületek megmentésére tett erőfeszítéseket dokumentálja fotókkal, tervrajzokkal és rövid ismertető szövegekkel. Az értékmentés valóban fel tud mutatni sikertörténeteket – Magdó János főkonzul pozitív példaként említette a Házsongárd esetét, ahol az utóbbi időben a magyar kormány erőfeszítéseinek eredményeképpen közel 400 sírt műemlékké nyilvánítottak, megmentettek a pusztulástól, a román politikum pedig ma már kénytelen tudomásul venni, hogy erdélyi nemzeti panteonról van szó. De még itt is sok a tennivaló, hívta fel a figyelmet Magdó János, és ezért nemcsak a politikai szféra és a helyi adminisztráció a felelős, hanem a kolozsvári civil lakosság is.
A fórumon részt vett Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere is, aki úgy fogalmazott: „kérdőjel és felkiáltójel között őrlődik”, amikor a műemlékvédelemről van szó. A városvezető kendőzetlenül tárta fel az értékmentést és -megőrzést gátoló tényezőket a helyi adminisztrációban: az úgynevezett konzultatív testületek tagjai ingyen dolgoznak, a város főépítésze teljes passzivitást mutat, és – hacsak nincs nagyon erős civil nyomás – a műemlékvédelmi szempontokat sokan fölösleges nyűgnek tartják a városházán, sőt, erről igyekeznek meggyőzni Emil Boc polgármestert is. Habár elmúlt az az idő, amikor a román közigazgatás megpróbálta minden eszközzel eltüntetni a múlt nyomait, igazából a városházán most is olyan hangulat uralkodik, hogy „ha új a főnök, másként beszélünk, de ugyanúgy cselekszünk.”
„Nagyon nehéz változásokat bevezetni egy olyan intézményben, ahol 20-25 éve ugyanazok az emberek dolgoznak” – jelentette ki Horváth Anna, aki ugyanakkor pozitív példaként említette a Farkas utcába tervezett mélygarázs esetét, amely a civil összefogás eredményeképpen hiúsult meg az utolsó pillanatban.
A nehéz helyzetben lévő műemlék épület-tulajdonosokat képviselte a házigazda, az Erdélyi Ferences Rendtartomány vezetője, Orbán Szabolcs provinciális miniszter.
Szavaival ráerősített arra, amit a jelenlévő műemlékvédők – Gaal György, Guttman Szabolcs, Moszku Katalin és Maksay Ádám – is a problémák egyik fő gócpontjaként neveztek meg: jelesül, hogy a műemlék-épületek tulajdonosai rendkívül nehéz feladat előtt állnak. Helyzetüket a rossz törvények, a lassú visszaszolgáltatás és persze a pénzhiány tovább rontja. „A visszaszolgáltatás nyomán számos hatalmas, 1900 körül épült bérház minden egyes lakásának van már tulajdonosa, csak éppen magának a háznak nincs gazdája” – summázta a helyzetet a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke. A közbeszerzési törvény is tévútra viszi az értékmegőrzést, hisz nem a legprofibb, hanem a legolcsóbb tervet fogadják el. Így aztán országszerte általános jelenség, hogy műemlék épületeket kívülről, polisztirénréteggel szigetelnek, teljesen letakarva az eredeti díszítéseket. Sajnos sem a tulajdonost, sem a kivitelezőt nem lehet megbüntetni ezért.
Hogy a téma mennyire húsba vág, az kiderül a szenvedélyes hozzászólásokból is. A közönség soraiból örömök, panaszok és javaslatok egyaránt elhangzottak: például, hogy legyen a műemlékvédelem kötelező tantárgy. És ne csak a magyar osztályokban.
T. Koós Imola
Krónika (Kolozsvár)

Összehozta a Minerva Kolozsvárt és Sopront
Kolozsvár és Sopron újratalálkozásának helyszínéül szolgált tegnap délután a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület Jókai utcai székháza.
A pincegalériában Hipságh Gyöngyinek, a Soproni Fotóklub elnökének nyílt kiállítása, majd az emeleten, a Cs. Gyimesi Éva-teremben László Miklós és Miklóssy Gyula Kolozsvári képek című tárlatát tekinthette meg a közönség. A Kolozsvár Társaság és a Korunk által szervezett esemény folytatásában az idén tavasszal Sopronban tartott Kolozsvári Művészeti Napok emlékezetes pillanatai elevenedtek meg. Fábián Attila, a Győr-Moson-Sopron megyei városban működő Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Karának dékánja mutatta be intézményük Kárpát-medencei programját – amelynek része volt a márciusi rendezvénysorozat –, majd egy rövid filmet láthattak a találkozóról.
Szabadság (Kolozsvár)

Szent István napja: Kolozsváron is szelnek a Magyarok kenyeréből
Tordaszentlászlón a Magyarok, Szolnokon a Kárpát-medence kenyere sült
Szent István napján, az ünnep jelképe mellett az összetartás, együvé tartozás szimbolikus jelentésével is bír a Magyarok kenyere, valamint a Kárpát-medence kenyere, amelyet ma ünnepélyes keretek között felszentelnek, megszelnek és szétosztanak Kolozsváron is.
A Magyarok kenyerét Pécsről érkezett, de a Kárpát-medencéből összegyűjtött búzából őrölt lisztből sütötték ki tegnap Tordaszentlászlón, a Kárpát-medence 200 kilós kenyerét pedig Szolnokon sütötték és ajánlották fel a Kolozsvári Magyar Napokra. A szolnoki testvérkenyeret délután 5 órakor Kolozsvár Főterén, egyházi méltóságok jelenlétében osztják szét, a nemzeti összetartozás jelképeként, a Magyarok kenyerének megáldására pedig délután 6 órakor kerül sor, a Donát úti Szent István-templom búcsúja alkalmából. Ugyancsak ma délután a 16. Szent István-napi Néptánctalálkozó nyitógáláját tartják, a KMN keretében.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár, az apolitikus
Politikamentes legyen a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata, vagy sem? A kérdés így, vagylagosan megfogalmazva, belátom, nem életszerű.
A politikusok ugyanis köztünk járnak, s ha valaki összefut Kelemen Hunorral vagy Szilágyi Zsolttal a Farkas utcai vásársoron, aligha arra gondol elsősorban, hogy milyen érdeklődve nézi a portékát ez a két szimpatikus férfi. Már persze, aki ismeri és felismeri őket. Hiába, így van ez kódolva, s legalább annyira keresgélhetjük a hibát magunkban, mint amennyire haragszunk ilyenkor a politikusok imázsformálóira. A kampányidőszakok emelt szintű „mérgezettségi” fokáról nem is beszélve.
Más kérdés persze, ha az esti rockbanda frontembere két szám között arra buzdít, hogy tapsoljuk meg a háttérben szolidan bulizó elnökjelöltet. Ilyenkor ugyanis még kevésbé hiszi el bárki is, hogy az illető diszkrét elvegyülési szándékkal ácsorog a decibelek között. A frontembernek persze két gyémántkemény gitárfutam között is jogában áll kifejezni politikai preferenciáit, egyebet nem kockáztat vele, mint a beskatulyázást, illetve azt, hogy jövőre nem hívják meg a szervezők.
De ez is csak részben lehet igaz, hála istennek leáldozóban a politikai korrektség sehová nem vezető trendje, legyen csak nyugodtan véleményünk, arcunk, karakterünk. Alaposan meggondolandó kérdés viszont, hogy ildomos-e meggyőződéseinket valamennyi jelenlévő arcába vágni egy olyan rendezvényen, ahol a többség a legkevésbé sem erre vágyik. Ilyenkor talán valóban többet jelent a kevesebb, a visszafogottság, a másik tisztelete, csupa olyan humán-erőforrási befektetés, amely nem hoz azonnali, melegházi termést.
Kolozsvár bámulatoson kivirágzó magyar napjai igazából csak most kezdődnek. Kedden még épültek a standok, eddig elsősorban a falak mögött kaphatták be az első kultúrfalatokat az arra vágyók. Mától azonban utcára vonul a város, s mellette fél Erdély. Kétségtelenül remek terep politikai tőkekovácsoláshoz. De leginkább ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egymás, valamint Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt társaságában.
Csinta Samu,Krónika (Kolozsvár)

Írók, irodalomtörténészek beszélgettek Kolozsvárról
Írók, irodalomtörténészek gyűltek össze a Kolozsvári Magyar Napok alatt a Continental szállóban, hogy megosszák az érdeklődő közönséggel kolozsvári történeteiket, viszonyukat a városhoz.
Egyre inkább rögeszmésen kezdi mondani, hogy kolozsvári, holott nagyszülői gyökerei más erdélyi tájakon lelhetők fel, vallotta meg Demény Péter író. Vallasek Júlia irodalomtörténész számára evidencia volt, hogy kolozsvári, ez azonban hiányosságot is jelentett, például, hogy az egyetemre vagy gimnáziumba kerülés nem jelentett vízválasztót.
Láng Zsolt író úgy fogalmazott, Kolozsvár azért fontos, mert összetettebb, mint egy falu, különböző rétegei vannak, az architektúrájában is benne van, hogy egy emlékező település. Balázs Imre József irodalomtörténész elmondta, betelepedett kolozsvári, eddigi élete felét Székelyudvarhelyen élte le, de gyerekkorától kezdve gyakran látogatott a városba. Láng Zsolt gondolata mentén kifejtette, nincs egyetlen város, az időbeli és térbeni rétegek különböznek egymástól. Tompa Andrea a város kicsiségét és nagyságát elemezte: Kolozsvárra jellemző volt provincializmus is, amikor Budapesttel versengett, mindig csak második lehetett, és jelen állapotában is egy "majdnem központ".
A továbbiakban az emlékek és a dokumentálódás viszonyáról, szerepéről beszélgettek. Láng Zsolt elmondta, számára a dokumentálódást a séta jelenti -egy várostól nem várja el az ember, hogy tanuljon, de örvend annak, ha ez megtörténik. Azért is nevezte Kolozsvárt a szerelmesek városának egyszer, mert még az utcák megrajzolása is lehetőségeket ad a szerelmeseknek, fogalmazott. Vallasek Júlia hozzáfűzte, egy tizenöt éve vak férfi mutatta be neki egy ízben Veszprémet egészen pontosan, utána ő maga is sokáig kísérletezett azzal, hogy "vakon ismerkedjen" egy városrésszel csak a hangokra, szagokra hagyatkozva.
Tompa Andrea arról beszélt, találkozott emberekkel, akik nem túl pozitív szereplőkként jelentek meg a könyvében, de nem sikerült őszinte beszélgetést folytatnia velük. Nehezebb eset az ember családja, hiszen az itt születő történetekkel szemben az embernek óvatosabbnak kell lennie, "el kell kérnie" azokat a regény publikálása előtt, mondta.
Gyermetegséggel, akár kegyetlenséggel írta meg kolozsvári könyvét Demény Péter, nem is volt tudatában annak, hogy mi fog következni. Bolero című darabja kapcsán sem ússza meg, mondta, hogy az emberek keresik a való személyeket és történéseket. Balázs Imre József kifejtette, sokszor hajlamosak vagyunk kulcsregényként olvasni a századeleji történeteket is, szerinte azonban a régi írók is úgy írták regényeiket, hogy próbálták jobban megfogni a lényeget.
maszol.ro

Kolozsváron szentelték meg a Magyarok kenyerét
A kolozsvári Szent István templomban szentelték meg azt a kenyeret, amit a Kárpát-medence magyarok lakta települései által adományozott búzából készült lisztből sütöttek. A fennmaradt lisztet a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthon kapja meg.
A baranyai megyeszékhelyről érkezett Kolozsvárra az a liszt, amit a Kárpát-medence magyarlakta településeiről összegyűjtött búzából készítettek. A kenyeret később Tordaszentlászlón, a helyi lelkésznél sütötték meg. Miközben befűtötték a paplak kemencéjét, a tornácon a kenyértésztát dagasztották. Kolozsvár és Pécs 20 éve ápolja a testvértelepülési kapcsolatot, így természetes volt, hogy a kincses város is részt vesz a Magyarok kenyerének sütésében.
„Az összetartozásunk, együvé tartozásunk, egymásra figyelésünk üzenetét hordozza magában, és ezáltal a program által nemcsak a kolozsváriak, hanem a kalotaszegi, Szamos-menti, Aranyos-menti magyarság is érezheti ennek az összetartozásnak az erejét, az egymásra figyelésnek az erejét, az itt élő magyar közösség, illetve a Pécsen élő magyarok között – mondta Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a Duna Híradónak.
A megsült kenyereket a Szent István napi búcsún megáldották. Az összegyűjtött 170 tonna lisztet a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthon kapja.
A Magyar Napok keretében szelték meg és osztották ki szerdán Kolozsváron a Kárpát-medence kenyerét is, amelyet kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sütöttek Szolnokon.
A nemzeti színű szalagokkal átkötött, kétszáz kilós kenyeret tíz önkéntes vitte fel a Kolozsvár főterén felállított színpadra. A kenyeret az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselői szentelték meg.
Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke, a kolozsvári kenyérszegés kezdeményezője ünnepi beszédében úgy vélekedett, a kenyér azt jelképezi, hogy a magyarok, ha összefognak, nagy dolgokra képesek.
Szolnok városa és a Szolnok Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere – 2013-tól a Kárpát-medence kenyere – című programját. A kétszáz egykilós pityókás, azaz krumplis kenyér tésztáját a székely Diószegi László vezetésével öt határon túli város pékmestere dagasztotta és gyúrta egybe kedden a Szolnoki Művésztelepen, ahol tavaly megépült Közép-Európa legnagyobb házi kenyérsütő kemencéje.
A szerda reggelre kisült kenyeret délután felszentelték és szétosztották az ünneplők között, hasonló méretű és összetételű párját pedig szerda délelőtt útjára indították Erdélybe. Ott a szolnokiakkal egy időben fogyasztották el a Kolozsvári Magyar Napok résztvevői.
hirado.hu / Duna Tv, Híradó, Erdély.ma

Szociológus: Romániában a magyarok viselik a nyelvi sokszínűség költségeinek a többségét
Csata Zsombor szociológus szerint Romániában a magyar közösség viseli a nyelvi sokszínűség költségeinek nagyobb részét. A Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott előadásában felsorakoztatta azokat a gazdasági érveket, amelyekkel – véleménye szerint – eredményesebben harcolhatna nyelvi jogaiért a magyar közösség.
Csata Zsombor szerint pénzben is mérhető versenyhátrányt jelent a romániai magyar közösség tagjai számára az a helyzet, hogy míg a magyaroknak meg kell tanulniuk románul, a románok anyanyelvükön kommunikálhatnak a mindennapokban. A szociológus úgy vélte, a román többség „potyautas" a romániai nyelvi sokszínűség terén.
Hozzátette, egy átlagos romániai magyar számára 12 ezer óra ráfordítást igényel, hogy megtanulja az állam hivatalos nyelvét. Sok esetben a szülőknek román magánórák vásárlásával kell fejleszteniük gyermekeik romántudását, hogy biztosítsák versenyképességüket. A nyelvtanulás ugyanakkor időt és energiát von el más területekről. A szociológus úgy vélte, az aszimmetrikus nyelvi helyzet nagy mértékben hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar közösség a gazdaság terén lemaradt a román többséghez viszonyítva.
„Méltánytalannak éreznénk, ha egy üzletben az elárusító azt válaszolná: te magyar vagy, neked drágábban adom. Márpedig ez történik. Annak az árunak, amelyiknek a címkéjén nincsen magyar felirat, vagy amit nem tudok magyarul megvásárolni, a költségeit részben én viselem azáltal, hogy megtanultam románul" – érvelt a szociológus.
Csata Zsombor szerint az esélyegyenlőséget az által lehetne megteremteni, ha mind a románoknak, mind a magyaroknak meg kellene tanulniuk a másik nyelvét. Elméleti lehetőségként tette hozzá, hogy mindkét nép egy harmadik nyelven kommunikáljon.
A szociológus szerint az egyenlőtlenségek bomlasztják a társadalom kohézióját, és sokba kerül Romániának, ha nem próbál megoldást találni a helyzetre.
Csata Zsombor a romániai magyarok kétnyelvűségének az előnyeit is számba vette. Ezek között legfontosabbnak azt tartotta, hogy a magyarok két irányba építhetnek ki kapcsolatokat, és híd szerepet tölthetnek be a két közösség között. Hangsúlyozta, az etnikai érvek helyett a gazdaságiakat kellene használni a nyelvi jogokért folytatott harcban.
A pódiumbeszélgetésen Talpas Botond, az anyanyelvhasználatot a gazdasági szférában ösztönző Igen, Tessék! mozgalom elnöke mutatta be egy kolozsvári magyar diákok körében készített szociológiai felmérés eredményeit, amelyek azt tükrözték: megéri tudni magyarul a kolozsvári kereskedelemben és szolgáltatásokban.
MTI, Erdély.ma

Belföldi hírek
A Kárpát-medence kenyere Kolozsváron
Kolozsváron a Magyar Napok keretében szelték meg és osztották ki tegnap a Kárpát-medence kenyerét, amelyet kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sütöttek Szolnokon.
A nemzetiszín szalagokkal átkötött, kétszáz kilós kenyeret tíz önkéntes vitte fel a Kolozsvár főterén felállított színpadra. A kenyeret az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselői szentelték meg. A kolozsvári kenyérszegés kezdeményezője, Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke ünnepi beszédében úgy vélekedett: a kenyér azt jelképezi, hogy a magyarok, ha összefognak, nagy dolgokra képesek. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a kenyér legfontosabb üzenetének tartja a nemzet önmagába vetett hitét, amely által valamennyi Kárpát-medencei régió álmai megvalósulnak. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor a marosvásárhelyi Új Kenyér Ünnepén vett részt, Szilágyi Zsolt, a párt államfőjelöltje a Szent István-napi néptánctalálkozón mondott ünnepi beszédet.
Új művelődési minisztert javasol az RMDSZ
Az RMDSZ „az elkövetkező napokban” javasol új művelődési minisztert, mivel a szövetség sok vezetője nem tartózkodott itthon az elmúlt időszakban – közölte Borbély László politikai alelnök, hangsúlyozva, hogy az államelnök szubjektív okokból utasította el Bíró Rozália kinevezését. Leszögezte: „második javaslatunkat az alkotmány értelmében nem is lehet már visszautasítani, de olyan jelöltünk lesz, aki reményeim szerint – az eddigi művelődési minisztereinkhez hasonlóan – becsülettel fogja képviselni mind a többség, mind a kisebbségek kultúráját”. A közismertséget Borbély nem tartja a jelölés elengedhetetlen kritériumának. „Elemezni fogjuk a helyzetet. Én úgy gondolom, hogy jó miniszter kell legyen. Van némi tapasztalatom, és tudom, hogy annak, aki egy minisztérium élére kerül, elsősorban jó szervezőkészsége kell hogy legyen, jó menedzsernek kell lennie, kevésbé politikusnak. Biztosan megfelelő javaslatunk lesz” – vélekedett. A művelődési miniszteri teendőket még mindig a tisztségből leköszönt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök látja el, mert Traian Băsescu államelnök két héttel ezelőtt – a román nyelv nem megfelelő ismeretére hivatkozva – elutasította Bíró Rozália RMDSZ-es szenátor kinevezését a tárca élére.
Minden visszafizetésre nincs amnesztia
A kormány nem minden jogtalanul felvett öregségi vagy gyermeknevelési járulékot enged el az érintetteknek a héten elfogadott törvénytervezetével, csupán azokat a különbözeteket törli el, amelyeket az érintetteknek a törvény életbe lépése után kellett volna visszafizetniük – figyelmeztetett tegnap Borbély László, aki szerint az RMDSZ többször is jelezte, hogy nem a nyugdíjasokat kellene terhelni a különböző nyugdíjtörvények és minisztériumi utasítások alkalmazása nyomán rosszul kiszámított járulékok visszafizetésével.
Kifütyülték a kormányfőhelyettest
Kifütyülte tegnap Liviu Dragnea kormányfőhelyettest Piteşti-en az Arpechim kőolaj-finomító néhány volt alkalmazottja, akiket arra köteleztek, hogy visszafizessék az OMV olajtársaságnak a több évvel azelőtt felvett bérpótlékokat. Dragnea – aki néhány iskolabusz átadására utazott Argeş megyébe – megígérte, hogy tárgyalni fog az adósságok újraütemezéséről, és megpróbál több éves törlesztést kialkudni a cégtől. Az elégedetlen munkavállalói csoport a megyeháza előtt várta. Érdekeiket egy civil szervezet védi, de mindeddig nem jártak sikerrel. Az OMV Petrom társaság a már 2009-ben bezárásra ítélt Arpechim több száz volt és jelenlegi alkalmazottjától peres úton követelte vissza a karácsonyi, húsvéti, szakmai ünnepeken az akkor érvényes kollektív munkaszerződés szerint kiosztott pénzeket, és mivel a bíróság a vállalatnak adott igazat, a dolgozók öt- és húszezer lej közötti összegeket kötelesek visszafizetni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvári néptáncgála Szent István ünnepén
Ízelítő nyolc ország tizenöt kisebbségének kultúrájából
Nyolc ország, tizenöt kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttes mintegy 180 hagyományőrző fiatalja lépett színpadra tegnap este a Főtéren a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület által szervezett 16. Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó alkalmával, amelyre ezúttal Magyarországról, Felvidékről (Szlovákiából), Vajdaságból (Szerbiából), Kárpátaljáról (Ukrajnából), Lengyelországból, Horvátországból, Görögországból és Erdélyből érkeztek táncosok.
A Szent István napján esedékes néptáncgálára kíváncsi lelkes közönséget az eső sem tántorította el a kultúrák találkozása jelentette élvezettől, mindvégig lankadatlan érdeklődéssel figyelték a népviseletbe öltözött fiatalok jellegzetes táncmozdulatait, kopogó lábbelijét, hallgatták a felcsendülő dalokat, akárcsak a táncosokat kísérő népzenészek muzsikáját.
A szervező Szarkaláb Néptáncegyüttes tagjai perdültek táncra elsőként.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Macskakövek
Egy város főtere annyiféle, ahányféle polgár él az illető városban – legalábbis, ha megfelelőképpen használják. Kolozsvár Főtere egyre színesebb az utóbbi években – hiszen sokféle rendezvénynek ad otthont –, így jól tükrözi a polgárság sokféleségét, és ezt jó látni.
A kolozsvári lakosság birtokba vette a Főteret, hol rockfesztivál, hol nemzetközi filmfesztivál, hol gigászi opera-előadás vagy éppenséggel a Kolozsvári Magyar Napok programjainak közönsége tolong a macskaköveken, azon a köztéren, amelyet néhány éve éppen azért alakítottak át jelenlegi formájára, hogy alkalmas legyen az ehhez hasonló rendezvények befogadására, hogy valóban a közt szolgálja.
A befektetés máris megtérült, mondhatnánk, és a felsorolt pozitívumok után már tényleg elhanyagolható a nevezetes Billy Idol-ügy, amikor is egy magáncég által szervezett koncert időtartamára „privatizálták” a Főteret, hogy csak azok léphessenek oda be, akik jegyet váltottak az illető koncertre. Akármilyen elhanyagolható is azonban, a hasonló esetek ellen mindenképpen fel kell lépni, ha más ezt nem teszi meg, akkor a polgároknak. Mint ahogy ezt sok polgár meg is tette, hevesen tiltakozva a nevezett koncert és a Főtér bekerítése ellen.
Civil kurázsi – Kolozsvár lakossága e téren is egyre jobban vizsgázik. Az, hogy a civil ellenállás képviselői a város új hirdetőkockáin elhelyezett hirdetések között a Kolozsvári Magyar Napok reklámját (is!) „Köztér = Magánjövedelem” (Spaţiu public = Venit privat) stencilekkel fújták le, vélhetően ennek az ügynek a folyománya: nem a magyar napok ellen irányul, hanem a közterületre helytelenül kihelyezett reklámok ellen tiltakoznak a civil ellenállás képviselői.
Egy kis önsajnálatért nekünk sem kell a szomszédba menni, de mindenben magyarellenességet feltételezni azért mégsem kell. Szükség van a civil ellenállásra, mint ahogy a számtalan köztéri (ingyenes) rendezvényre is, hogy a közterület valóban a közt szolgálja. Jelenleg egy hétig például a kolozsvári magyarokat.
És egy hétig minden este zsúfolt lesz a Főtér, akár veterán rockerek, akár a teljesen más műfajt képviselő Tamás Gábor, akár a magyar popzene élvonalába tartozó bandák lépnek fel. Amíg a macskakövek bírják.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvár számos arca megismerhető a magyar napokon
A munkák művészi minősége önmagáért beszél – méltatta Kántor Lajos irodalomtörténész László Miklós és Miklóssy Gyula Kolozsvári képek című fotókiállítását a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Kolozsvári Magyar Napok keretében kedden megtartott tárlatmegnyitón.
A kincses várost bemutató fényképeket korábban a németországi Stuttgartban és Sopronban is kiállították. Utóbbi helyszínen idén tavasszal a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Kara Kárpát-medencei programjának keretében a Kolozsvári Művészeti Napokon rendezték meg a tárlatot.
Fábián Attila a magyarországi felsőoktatási intézmény dékánja a kolozsvári tárlatmegnyitón elmondta: a 2010-ben az egyetemisták számára elindított programjuk célja, hogy hallgatóik megismerjék a Kárpát-medencei kultúrát. Hozzáfűzte: ha egy helyismerettel nem rendelkező látogató nézi a fényképeket, aligha tudná megmondani, hogy a felvételek Kolozsváron vagy Sopronban készültek-e, ugyanis mindkét várost ugyanazok az építészeti stílusok jellemzik: a gótika és a szecesszió.
Fábián szerint sokszínű élményt nyújtó „kirándulásokat szerveztek” a Vajdaságba, Kárpátaljára, Burgenlandba, a Székelyföldre. „Külön öröm volt, hogy Kolozsvárt másképp mutathattuk be” – utalt tavaszi rendvéznysorozatukra a dékán. Mint részletezte, a kolozsvári ifjúság is bemutatkozhatott: a Váróterem Projekt alternatív színház Mit csináltál három évig? című előadásánál multikulturálisabb, a fiatalokat jobban érdeklő produkciót nehéz elképzelni a szakember szerint.
Karolina terei
A kiállítás-megnyitón levetítettek egy 16 perces videofelvételt, amelynek első része a tárlat stuttgarti bemutatóján készült, míg a második részben Sopront bemutató fényképek pörögtek a vetítővásznon. A videóból megtudhattuk: az a közös Stuttgartban és Kolozsvárban, hogy minkét városban teret neveztek el Sarolta Auguszta Karolina bajor királyi hercegnőről: Stuttgartban a Charlottenplatz, Kolozsáron a Karolina-tér (ma Múzeum-tér). A németországi városban egyébként a Barabás Miklós Céhnek és a Korunk Galériának is volt egy-egy kiállítása.
A magyar Hollywood
Szintén kedden szerveztek városnéző sétát Mozizás Kolozsváron, feketén-fehéren címmel a magyar napok keretében. A Gál Zsófia és Imecs-Magdó Eszter vezette sétán az egykori fontos filmes helyszíneket keresték fel az érdeklődők, így megismerték Kolozsvárt, a magyar Hollywoodot, ahogyan a várost filmgyártás kezdetén emlegették.
Elhangzott: a korabeli vetítések a mozivásznon alig látszó képek miatt nem lopták be magukat a kolozsváriak szívébe. A mozi-sátrak mellé fokozatosan felzárkóztak a vendéglátósok is, akik a vendégeket élő előadások helyett vetítésekkel kezdték el szórakoztatni. Híres vándormozisok fordultak meg a Széchenyi-téren, akik filmszínházakat alapítottak, egyre többet – ezeket a helyszíneket is felkeresték a sétán résztvevők.
A kolozsvári mozitörténelem egyik legkiemelkedőbb alakja Janovics Jenő volt. Munkásságának ismertetésekor a Fellegvár közelében járva a vezetők felelevenítették az elhíresült tragikus történet, mely egyik filmjének forgatásakor történt a Szamoson.
A film egyik mellékszereplője, Imre Erzsi nem a rendezői utasításoknak megfelelő oldalon ugrott a vízbe egy csónakból, így a Szamos egyik örvénye elsodorta, és meghalt. Egyesek szerint szerelmi bánatában lett öngyilkos, sírja a Házsongárdi temetőben található. A színház és a mozi kezdetleges ellentéte Kolozsváron is hangsúlyos volt. A színházi előadásokat nem lehet holmi mozgóképre lecserélni – vélekedtek sokan. A séta vezetői korabeli képeslapokkal, egykori újságcikkek felolvasásával színesítették a programot.
Krónika (Kolozsvár)

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (2.)
1945 elején Kolozsváron felvetődik két – román és magyar nyelvű – tudományegyetem igénye kolozsvári székhellyel. Számos román és magyar értelmiségi támogatja ennek megvalósítását. 1945. június elsejei hatállyal alakul meg a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Az egyetem mind a négy karának működése egyazon városban nehezen volt biztosítható, az orvosi kar működtetésére két magyarlakta nagyvárosban – Nagyváradon és Marosvásárhelyen – voltak ekkor reális korházi lehetőségek. A földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Emlékeztető: az indulás…
Az események gyors ütemben követik egymást: 1945. július tizenhatodikán zajlik le az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje Marosvásárhelyen, majd egy rendelet jelenik meg, miszerint a Hadügyminisztérium az egyetem céljaira átadja a marosvásárhelyi hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
Így indult meg 1945 október végén háromszáz hallgatóval egyetemünk, előbb mint a Bolyai Egyetem fakultása.
Az első felvételi vizsgát a magyar egyetem orvosi karán 1945. november negyedikén tartották meg. Ekkor háromszázan jelentkeznek az első évre, a törvény biztosította százötven helyre.
1947-ben már kétszázötven elsőéves diák iratkozik be. 1948-ban hétszázötvenegy hallgatója van az egyetemnek, az oktatók között tizenhat professzor és hat előadótanár. 1946. február tizennegyedikén zajlik le az első tudományos gyűlés.
Amit még tudni kell a költöztetésről: a kolozsvári rektor tiltakozása hiábavaló…
A magyar egyetem rektora Csőgör Lajos tiltakozott, mondván, hogy a kolozsvári magyar lakosság és a teljes magyar közvélemény ellenzi a kormány eme döntését. A professzor tehát, aki néhány évig párhuzamosan a marosvásárhelyi orvosi kar dékánja is volt, azt kérte, hogy maradjon Kolozsváron a magyar orvosi intézet.
A végső döntés azonban Petru Groza kezében volt, s ő nem sokat habozott. Dokumentumok tanúsága szerint a következőket válaszolta:
„…a kolozsvári járóbeteg-rendelőkben és kórházakban bárki igényelheti az orvosi ellátást. Nem akarom elhinni, hogy még mindig fontos valakinek, hogy román, avagy magyar kórházba megy. A kolozsvári magyar lakosság ugyanúgy igénybe veheti a kolozsvári román klinikák szolgáltatásait, mint ahogy a marosvásárhelyi románság az ottani magyar klinikákét…”.
Az intézet költöztetése
Az orvosi kart tehát negyvenöt nyarán helyezték Marosvásárhelyre. Sorina Bota úgy tudja, hogy előbb a bútorokat szállították ide, mielőtt azonban nekiálltak volna a költöztetésnek, Csőgör Lajos rektor a városba küldött két tanárt, hogy mérjék fel a terepet, s nézzék meg, hol fog zajlani a képzés.
A leírtak szerint a küldöttség tagjait igencsak fellelkesítették a látottak, és mint már az előző lapszámunkban is említettük, a cambridge-i egyetem kampuszához hasonlították a létesítményt.
Az épületegyüttes valóban a város szélén állt, akárcsak az angliai egyetem, akkor ugyanis ott ért véget a település. Ez az elszigeteltség, illetve a más képzést nyújtó karok hiánya sokaknak nem volt ínyére. Miskolczy Dezső professzor – aki a kolozsvári egyetem rektora is volt – azt hangoztatta például, hogy e költözés révén a diákokat megfosztják az egyetemi városokra jellemző kulturális légkörtől, a kolozsvári könyvtárak és más művelődési intézmények látogatásának lehetőségétől, és ezzel együtt az igazi egyetemi élettől.
Való igaz, hogy Kolozsvár sokkal több lehetőséget nyújtott akkor, és nyújt most is a diákoknak, mint a jóval kisebb Marosvásárhely. Manapság azonban azt tapasztalhatjuk, hogy az egyetemek egy része megpróbálja minél elszigeteltebb helyre építeni kampuszát, hogy megfelelő csendet tudjon biztosítani a diákoknak a tanuláshoz.
A Hadügyminisztérium átengedi az épületegyüttest a Közegészségügyi Minisztérium hatáskörébe
Két vonattal költöztették az egyetem javait és orvosi felszereléseit. Csőgör Lajos rektor Victor Groza kormánybiztoshoz és Antalfi alpolgármesterhez fordult, kérve őket, hogy segítsenek pénzt gyűjteni a víz- és áramszolgáltatással, illetve a bentlakás fűtésével járó költségek fedezéséhez.
Ekkor az épületegyüttes átkerült a Hadügyminisztériumtól a Közegészségügyi Minisztérium hatáskörébe. A marosvásárhelyi magyar orvosi kar első diákjai közé tartozott László János professzor is. A város meséi című könyv szerzője tőle tudja, hogy a negyvenhatos első évfolyam háromszázhatvan különféle nemzetiségű diákot számlát, akiknek azonban csak a fele diplomázott le.
A volt rektor sok mindenre emlékszik…
László János professzor, aki aztán az intézmény rektora lett, emellett pedig nagy hírnévre tett szert az A, B és C hepatitszvírus kutatása terén, arra is emlékszik, hogy összesen négyszáznégy helyiségből állt az épületegyüttes, amelynek még úszómedencéje is volt.
Ezt még akkor építették, amikor a katonai iskola székelt itt, és a hetvenes évekig szolgált úszómedenceként, utána pedig változtattak a rendeltetésén. Azt viszont most nem írjuk le, hogy mire használják az úszómedencét azok a diákok, akiknek anatómiaórán a boncoláshoz hullákra van szükségük. Az orvosi oktatás ragaszkodik a hagyományokhoz. A latin nyelv ismerete kötelező
Az adatgyűjtésekből az is kiderül, hogy az évek során számos neves személyiség látogatta meg az intézményt, többek között Petru Groza is.
Mondhatni köztudott, hogy a hatvanas években magyar nyelven folyt a tanítás, de mivel az orvosi oktatás ragaszkodott a hagyományokhoz, a latin nyelv ismerete is kötelező volt. Ennek értelmében a kolozsvári egyetem tanárai tanítottak itt, néhányan közülük ideköltöztek, mások pedig ingáztak a Szamos-parti városból.
A magyar jelleg megváltoztatása…
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb állomás az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem Orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté alakították.
Az egyetem történetében 1962-től kezdve egyik legsúlyosabb problémává válik az intézet magyar jellegének megváltoztatása. Pártutasításra a minisztérium elrendelte a kétnyelvű, magyar és román nyelvű oktatást.
A magyar nyelvű oktatásban is két tantárgyat, a törvényszéki orvostant és az egészségügyi szervezést román nyelven kellett előadni. A gyakorlati oktatást is román nyelven kellett vezetni.
A professzorok nagytöbbsége vállalta hogy román nyelven is megtartja előadásait. Ezt egy évig a minisztériumban elfogadták, majd kijelentették, hogy román nyelven csak a román nemzetiségű oktatók adhatnak elő.
Ezzel szükségleten felül felduzzasztották az oktatószemélyzet létszámát, megváltoztatva annak nemzetiségi összetételét.
A nyílt nemzetiségellenes pártpolitika jelei az egyetemen csak a nyolcvanas években jelentkeztek. Az adott politikai és gazdasági viszonyok hatására az 1980-as évektől kezdődően számos oktató választotta megoldásként az ország elhagyását. Ez a folyamat elsősorban a magyar nyelvű oktatási bázist apasztotta.
Az 1990-ig alkalmazott felvételi rendszer nem biztosította az anyanyelven tanulók esélyegyenlőségét, azt eredményezte, hogy a magyar nemzetiségű orvostanhallgatók aránya országosan alatta maradt a demográfiai adatok alapján elvárhatóknál.
Az 1989. decemberi eseményeket követően a felvételi rendszer korrekté vált, javult ugyan valamelyest a magyar hallgatók aránya, de nem a kívánt mértékben…
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Az István, a király rockopera jégtörő, ikonikus alkotás
Augusztus 20-i, ünnepi rendezvényként szervezte meg az Euro Media Advertising Egyesület és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az István, a király rockopera (film) levetítésével egybekötött beszélgetést, amelyen a témát kutató magyarországi Csatári Bence történésszel, újságíróval Novák Zoltán történész beszélgetett a mű születésének történetéről, hátteréről.
Csatári Bence a magyarországi kommunista rendszer rock- és popzenéjének világát kutatja, kiemelten foglalkozott az István, a király rockoperával, amely azóta a műfaj egyik ikonikus alkotásává vált. Több ezer cikk jelent meg róla, a kutató a szerzőkkel, az ősbemutató szereplőivel beszélgetett el részletesen a keletkezés körülményeiről. A résztvevők a "kulisszatitkok" közül tudtak meg néhányat. Novák Zoltán kérdéseire válaszolva Csatári Bence elmondta, hogy Boldizsár Miklósnak a rockopera alapját képező Ezredforduló című drámája egy évtizeddel korábban született, s egy rockopera megírásának ötlete már az 1970-es években megfogalmazódott. Az sem véletlen, hogy ez a darab került a Szörényi–Bródy szerzőpáros figyelmébe, hiszen Boldizsár Miklós Koncz Zsuzsa férje volt, így mondhatni "családban" zajló beszélgetéseken merült fel, hogy jó lenne ebből valamiféle zeneművet alkotni. Több ok miatt váratott magára az ősbemutató. Egyrészt felbomlott az Illés, majd létrejött a Fonográf, az együttesváltás miatt egy kicsit "jegelték a témát". Másrészt a rendszernek is enyhülnie kellett, mivel a ’70-es évek végén a szakmában a cenzúrát képviselő táncdal- és sanzonbizottság olyan dalok nyilvános bemutatását, játszását is tiltotta, mint Petőfi Sándor Nemzeti dala, vagy akár az Illés zenekar Utcán című száma.
Mint ismeretes, először a lemez készült el, alig néhány hónap alatt. Bródy a szöveget írta, míg Szörényi a zenéjét szerezte, a kottákat be kellett mutatni, s csodák csodájára zöldutat kapott. S bár a lemez anyagát elkészítette a hanglemezgyártó, két hónapot kellett várni, amíg a dupla bakelit boltba került. Annyira sikeres volt, hogy egy hónapon belül aranylemez lett, s sokáig még Magyarországon is csak pult alatt lehetett megvásárolni. A sikert követően merült fel a színpadi változat is, amelynek megrendezésére Koltay Gábor vállalkozott, ő sem véletlenül, hiszen testvére az Illés tagjaként jó kapcsolatban volt Szörényiékkel. Három helyszín közül kellett választani. Felmerült a Népstadion, ahol egyrészt a rendező nem merte vállalni, hogy sikerül 70.000 embert bevinnie, másrészt a karhatalom is igen veszélyesnek ítélte, hogy annyi embert összegyűjtsenek egy ilyen alkotás megtekintésére. Aztán ajánlották az óbudai Aquincum melletti amfiteátrumot. Ez a helyszín azért nem bizonyult jónak, mert attól tartottak a műemlékvédők, hogy a nagy hangerő generálta rezgések kárt tehetnek a szomszédos ókori római romokban. Maradt a zuglói szánkódomb, ahol hét előadást engedélyeztek. Természetesen nagy sikerrel játszották a hét ősbemutatót, s ebből készült az a film is, amelyet a marosvásárhelyi Művész moziban újra láthattak az érdeklődők.
A film is megszenvedte az akkori művelődési minisztérium filmeket engedélyező bizottságának gáncsoskodásait. Nemeskürty István történész volt az, aki elsősorban az eredeti alkotás koncepciójával nem értett egyet, ugyanis ez a film inkább István király életéről szólt, nem az István és Koppány közötti konfliktusra helyezte a hangsúlyt. Végül annak a Maróti Lászlónak a közbenjárására engedtek a hatóságok, akit annak idején az MSZMP-ben Kádár János utódjának jelöltek ki.
Csatári Bence elmondta, sokat vitatkoztak a kritikusok a műről, de tudni kell, hogy az akkori állam és párt támogatása nélkül nem jöhetett volna létre, ezért túlzás lenne azt állítani, hogy "ellenzéki" szellemiségű volt. A kritikák 80%-a pozitívan értékelte az alkotást, mindössze 20%-a marasztalta el, leginkább túlzottan nacionalista üzenete miatt. Volt, aki a 20. század Bánk bánjának nevezte, hiszen a témája hasonlít Katona József drámájához, ott is a nemzeti érdekek ütköznek az "idegen" hatalommal, míg az István, a királyban Koppány képviseli a "hazai" érdekeket a német lovagokat behívó István királlyal szemben. Sokan azt állították, hogy a darabot azért engedélyeztette az akkori politikai hatalom, mert "hozzájárult az egészséges nemzeti érzés kialakításához", bár az sem tagadható, miként egy 1984-ben megjelent újságcikk állította, hogy 1956-os forradalombeli áthallásai is vannak. Akkor hívta be Kádár János a szovjet tankokat, majd Nagy Imrét és társait kivégezték, akárcsak Koppányt. Érdekes Réka (Koppány lánya) szerepe is, hiszen ez eredetileg nem volt a darabban, és egyesek úgy vélik, hogy azzal, amikor kikéri legyőzött atyjának holttestét, a szerzők arra a megalázó epizódra utaltak, amikor Maléter Pál felesége az akkori párthatalomhoz fordult, hogy kivégzett férje holttestét adják ki, és ezt elutasították, mi több, felajánlották, hogy legyen sírásó a Farkasréti temetőben.
A beszélgetésen szó volt még a szereplőkről is, arról, hogyan kapta meg Torda szerepét Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula pedig a lázadó Koppány szerepét, az a Vikidál, aki, mint utólag kiderült, Dalos néven jelentgetett az akkori államvédelmi szerveknek. Csatári Bence, tanulmányozva ezeket a "be-adványokat", megállapította, hogy jelentéktelenek, szinte használhatatlanok voltak a titkosrendőrségi beszámolók. Ennél érdekesebb a fekete bárányok egyikének, Nagy Ferónak a szereplése, akit nem sokkal azelőtt polgárpukkasztó megnyilvánulásai miatt a szakma is kizárt köreiből, és a rendőrség is letiltotta együttesét (az 1981-es popmajálisra nem kapott meghívást a Beatrice). Ennek ellenére sikerült szerepet kapnia, sőt még a büntetésként bevont útlevelét is visszakapta, ugyanis az egyik bemutatót megnézte az akkori belügyminiszter is, aki ezt követően gratulált a szereplőknek, s a találkozón Nagy Ferónak "volt mersze" direktben felvetni a kérdést, aminek köszönhetően néhány napon belül megkapta úti okmányát.
Időszűke miatt nem hallhattunk többet a rockoperával kapcsolatos kulisszatitkokból, de a szervezők arról is tárgyaltak, hogy egy másik alkalommal felidézik még ezt a korszakot, amelyre már történelmi távlatokból tekinthetünk vissza. Tény, hogy az István, a király rockopera megtörte a befagyott kommunista ideológiát, és a Szörényi által nem a legsikeresebb alkotásának titulált mű önálló életre kelt. Az 1983. augusztus 18-i ősbemutatót követően a Városligetben, Szegeden (1984), a Nemzeti Színházban (1986), a Népstadionban (1990), a világkiállításon Sevillában (1992), újra a Nemzeti Színházban (2000), Esztergomban (2002), Szegeden és Kaposvárott (2008) is bemutatták. Különleges és vitát kiváltó újabb változat került színpadra Alföldi Róbert rendezésében 2013-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az erdélyiek számára pedig nagy esemény volt a 2003-as csíksomlyói bemutató, ahol először Erdélyben több mint 250.000 néző láthatta a rockoperát, azóta még egyszer a kolozsvári magyar napokon 2013-ban játszották erdélyi közönség előtt. Mindig nagyszámú közönség előtt játszták, ami azt igazolja, hogy mindig van és lesz üzenete a magyarok számára, és ez leginkább augusztus 20-a körül erősödik fel.
Vajda György

Seprődi János – 140
Száznegyven évvel ezelőtt, 1874. augusztus 15- én született Seprődi János, a Székelyföld első népzenei falumonográfiájának megírója, zenetörténész és zenekritikus, a kolozsvári református főgimnázium volt tanára, az egyházi énekeskönyv megújításának nagy előharcosa. Sokoldalú munkásságának szép összefoglalása volt a Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése impozáns munka, amely 1974-ben látott napvilágot Benkő András gondozásában. A bevezető tanulmány megírásában Almási István és Lakatos István is részt vett.
Seprődi kivételes tehetsége már kisiskolás korában megmutatkozott. Tanítója, a kibédi népmeséket gyűjtő Ősz János (1863-1941) mindent elkövetett, hogy okos tanítványa tovább tanulhasson. Székelyudvarhelyen érettségizik, a kolozsvári egyetemen szerez latin-magyar szakos tanári diplomát, s a város szellemi életének munkása marad 1923. március 6-ig, haláláig. Negyvenkilenc évet élt.
Az alábbiakban néhány olyan mondarészletet, visszaemlékezést közlünk, amelyek emberközelbe hozzák Seprődi János alakját. Talán sikerül érzékeltetnünk a szülőföld, a család, a gyermekek iránti szeretet nagyszerűségét, a munka mindenek fölötti jótékonyságát az emberi életre.
Seprődi a népdallal már kicsi korában megismerkedett. Nagy Sándorné Seprődi Sára (János húga) így emlékezett vissza 82 éves korában: "édesanyám s édesapám is jó énekes volt, amikor végeztek a munkával, édesapám csak letelepedett az ágy szélére, s elkiáltotta magát:
– Na, álljon elé az én bandám, s énekeljünk!
Köréje gyűltünk gyermekekül, s énekeltünk, sokszor csak énekből állt az egész este. Még úgy is volt, hogy az útról kezdték dobálni a cserepeket, hogy hát miféle zenebona van nálunk."
Külön mondaszövegek maradtak fenn Seprődi és Ősz János baráti viszonyáról. Seprődi unokaöccse, a ma már közel kilencvenéves Seprődi József mondta volt el: "Ez az Ősz János aztán Pócsfalván vásárolt bátyámnak 25 ár szőlőst. Finom oltott szőlő, nemes szőlő termett rajta (…) Szüretkor levonult az egész kibédi rokonság, a gyermekeket is kellett vigyék, családostól mentek. A vonattal történt az utazás. Vidám szüretek voltak."
Nos, eme vidám szüretekről számolt be – jóval szélesebb ívben – K. Seprődi Anna, a nagy tudós lánya, a Seprődi János – az ember (1874–1923) munkájában, amely kéziratban maradt. Az anyag megküldését a Budapesten élő Seprődi Sándor Jánosnak köszönöm.
"Ekkor már másodszor jártunk »ott-hon«, Kibéden. A maga módján: mind! Egy kupét töltöttünk meg, nagy feltűnést keltve. Az első állomás Udvarhely volt anyai rokonoknál. Onnan szekéren, kocsin, ahogy jött, először a Hargitán- Gyergyón át, másodízben a parajdi sóhegyek mellett ereszkedtünk le Kibédre (…) Lássuk, honnan eredtünk, kik vagyunk. És milyen a nép, amelyből származunk.
Persze, csak egy-két hétig éltünk a »család nyakán«, hiszen ők sem bírták volna anyagiakban. A végső cél Pócsfalva volt, ahol – szőlőit nyesegetve – (apánk) testileg-lelkileg megpihenhetett. Ősz János minden terhet levett róla. Az iskola nagy termének padjaira deszkákat fektetett, megrakta ágyneművel. Ott hancúroztunk esténként, s nappal is a Küküllő partjain az ő hasonló számú és korú gyermekhadával.
1916-ban voltunk ott utoljára családostól. Az akkori hazajövetelt is a maga módján, egyszerűen, pánik nélkül oldotta meg. Talán a maga gyermekkori vándorlásaira gondolt, mikor úgy határozott, nagyobb gyermekeivel gyalog teszi meg az utat Kolozsvárig, mert hisz a dugig telt vonatokra nem remélhette feltenni kilenctagú családját (ez utalás a háborús viszonyokra).
Összeállt egy szomszéd falusi »meg- lódult« családdal, melynek magasra tornyozott két ökrös, két tehenes szekerére feltette a kisebbeket, anyánkat – a féléves legkisebbel – egy kilencvenes nagymama mellé a bakra, s azzal elindult. Hat napig »ballagtunk« a négy állat nyomában az országút szélén, míg mellettünk elzúgott a rémülettől megbolydult népáradat, anélkül, hogy bármi félelem közel ért volna hozzánk. Apánk derűje, bizakodása, humorizálása csak amolyan kirándulásnak érzékeltette velünk a nem is könnyű vállalkozást. Mikor pedig leereszkedtünk egy hét múlva a tordai hágón (=Torda- hágón), »hazaérve«, megvásárolta a két tehenet a tovább menőktől, istállóvá alakította az egyik fásszínt, s attól kezdve éveken át hallott (= hallatszott) a szelíd tehénbőgés, szállt az újszerű szénaillat – mély megbotránkozására a Farkas utcai »úri« népeknek. A szükséges széna egy részét maga kaszálta le a Brétfüben, minket megtanított »takarni« – melyet a tanári fizetés pótlására adott át a tanároknak a Kollégium. Így legalább a tejet nem szűköltük az elkövetkező nehéz időkben. A falut (Pócsfalvát) azonban már nem látogathattuk többé tömegesen. Csak az ment le szüretre, akire szükség volt. Legtöbbször anyánk. Aki később ebből a szőlőcskéből rendezte el Apánk sírját."
A közölt mondarészleteket a következő két Ráduly-kötetből vettem: Őseink turulmadara. Székely népmondák a Kis- Küküllő mentéről. V. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2010. A monda címe: Seprődi találkozása a népdallal (22-23. old.). Csombod vára tündérei. Székely népmondák a Kis- Küküllő mentéről. VI. A monda címe: Seprődi János vidám szüretei. Sajtó alatt.
Ráduly János, Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvár bombázásáról, hetven év múltán
A Sapientia EMTE új épületének előadótermében nagy érdeklődés mellett mutatták be tegnap délután Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című kötetét.
A rendezvényt vetítés vezette be, amelynek során a könyvben megjelent, a tragikus eseményről készült korabeli felvételeket lehetett látni. A kiadványt ismertető Benkő Levente szerint hiánypótló munkáról van szó, amelyből kiderül, hogy a város bombázása a szövetségesek részéről, kitervelt háborús terrortámadás volt, több száz halottal, sebesülttel, rengeteg pusztítással a civil lakosság körében. Ezért is kellene megjelentetni a román és az angol nyelvű változatot, utóbbit pedig az amerikai kongresszus figyelmébe ajánlani. A szerzők, valamint a fotóanyag gyűjtésében, reprodukálásában jeleskedett Rohonyi D. Iván, a könyv megszületéséhez fűződő személyes élményeikről számoltak be a közönségnek.
Szabadság (Kolozsvár)

Igazgatók az oktatás jövőjéről
A kolozsvári oktatás jövőjéről beszélgettek tegnap a kolozsvári magyar tannyelvű és magyar tagozatos iskolák igazgatói, igazgatóhelyettesei a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palota teraszán.
Először a magyar oktatási kínálatot, a szakosztályokat mutatták be az igazgatók Borzási Sarolta, az RMDSZ kolozsvári nőszervezetének elnöke kérdésére válaszolva. A folytatásban szó esett a magyar diákok lemorzsolódásáról, a lakónegyedi iskolákba járó tanulók számának csökkenéséről, továbbá a tanárképzés hiányosságáról és a minőségi oktatás megvalósításáról, ami szorosan összefügg a pedagógusi státusz megbecsülésével és az ezt megillető fizetés biztosításával.
Szabadság (Kolozsvár)

Demény Balázs, a klasszis
Kolozsvárra rendszeresen visszatérő, itteni származású fiatal zongoraművész lépett fel a magyar napok alkalmával a Györkös-emlékházban augusztus 21-én: Demény Balázs.
Évek óta megörvendezteti szülővárosát nagyszerű fellépéseivel. Gazdag előadói pályájáról nem hiányoznak a díjak, az elismerések. Karrierje egyenesen ível: koncertjein egyre virtuózabb és művészi érettséget igénylő darabokat hallgathatunk meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy ferences kollégiumi közösségért a nagyvárosi dzsungelben
Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnökkel annak kapcsán beszélgettünk, hogy a rend Kolozsváron egyetemi kollégiumot nyit az új tanévben.
A középiskolások székelyudvarhelyi, dési és az egyetemisták részére nyitott brassói ferences kollégium után 2014 őszén a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Kolozsvárt is egyetemistáknak szánt kollégiumot nyit. Milyen szándékkal indítanak újabb fiókintézményt az erdélyi ferencesek, és milyen elvárásoknak kell megfelelniük a jelentkezőknek?
Egy kolozsvári egyetemi kollégium megnyitásának a gondolata több tényező gondviselésszerű összefüggéséből született: egyrészt a rend három évvel ezelőtt visszakapta a Kolozsvár központjában lévő ingatlanát, a teljes kolostort, másrészt mostanra sikerült anyagi forrásokat találnia az épület egy kis részének a helyreállításához, a kollégiumi élethez szükséges berendezéséhez, ami még folyamatban van, de reményeink szerint szeptemberre sikerül befejeznünk a legszükségesebb munkálatokat. A gyakorlati lépésekhez természetesen nagy ösztönzést jelentett, hogy a kolozsvári közösségünk – hol kisebb, hol nagyobb intenzitással – évtizedek óta foglalkozott egyetemistákkal, és láttuk azt, hogy igény volna egy olyan közösségi helyre, ahol a heti egy-két találkozáson túl többet is megoszthatnak életükből az ide tartozók. (Erre korábban már voltak próbálkozások, például amikor ferences lelkiséggel „fertőzött” egyetemisták közösen béreltek lakást, hogy így közösségben élhessenek egyetemi éveik alatt). Ebben a közösségben fontos szempont a lelkiekben való növekedés, a keresztény öntudatban való erősödés, az ebben való kölcsönös segítség. Úgy látjuk, hogy katolikus berkekben, kolozsvári viszonylatban erre eléggé szűkösek a lehetőségek. Igaz ugyan, hogy Kolozsvár a „lehetőségek városa”, főleg az egyetemisták számára, és gyakran éppen a programokból való válogatás jelenthet nagy nehézséget, hisz a számtalan szórakozási lehetőség mellett sok olyan program van, amely a lelki növekedést is segítheti, de olyan közösségi háttér, amely életvitelszerűen segíthetné e nagyváros „dzsungelében” való eligazodásban a sokszor talán még önmaga keresésével is szembesülő fiatalt, viszonylag kevés van. Reményeink szerint kollégiumi közösségünk ilyen háttér lehet, amelyre támaszkodva és kölcsönösen segítve egymást, az ide tartozók könnyebben vehetik nemcsak a kolozsvári életük akadályait, hanem személyes útkeresésük nehézségeit, az Istennel való kapcsolatuk építésének lépéseit is.Természetesen mindezt úgy, hogy közben ne veszítsék szem elől kolozsvári tartózkodásuk igazi célját: a tanulmányi téren való előrehaladásukat, a szakmai téren való épülésüket. Ebből talán adódnak a jelentkezők iránt támasztott elvárásaink is: elsősorban olyan diákokkal szeretnénk együttműködni, akik komolyan akarják venni tanulmányaikat, és ezzel párhuzamosan készek arra, hogy a jó Istennel való kapcsolatuk épülését se hanyagolják el. Ennek megvalósításához pedig szeretnének egy olyan közösséghez tartozni, amelyben kölcsönösen támogathatják egymást.
Hogyan kell értelmeznünk a kollégium szó előtt álló ferences jelzőt, azaz hová és milyen sajátos programmal várják a leendő kollégistákat?
Az igazság az, hogy ezt még mi is keressük. Az, hogy az intézmény egy több évszázados ferences kolostor épületében van, megadja annak ferences jellegét, és reméljük, az, hogy jelenlétünkkel próbáljuk az itteni (diák)közösség életét segíteni, erősíti ezt a „színezetet”. Úgy gondolom azonban, hogy a ferences jelző igazi értelmét a kollégiumban lévő légkör fogja megadni. Ezért amire különösen figyelni szeretnénk, az a közösség építése – és ez talán az egyik legfontosabb ferences vonás –, hiszen tudjuk, milyen erősítő és megtartó jellege lehet a közösségnek az élet bizonyos szakaszaiban. Fontosnak gondoljuk, hogy ez a közösség a jó Isten jelenlétében épüljön, növekedjék, ezért a kollégium napi programjában szeretnénk megtalálni a közös imádság helyét és idejét. Keressük a módját annak is, hogy segítsük a diákokat abban, hogy ferences „kincseinket” a tanulmányaikkal is összhangba hozzák. Itt azoknak az értékeknek a feltérképezésére gondolunk, amelyeket ferences elődeink az elmúlt évszázadokban Erdélyben felhalmoztak, és sajnos nagy részük még ma is ismeretlen a nagyközönség előtt.
A ferences hagyomány számos olyan vonatkozásának a megismertetésére is törekszünk, amelyeknek aktuális mondanivalója van például a jelenkori közgazdaság, ökológia stb. számára. Reméljük, hogy ezek a próbálkozások, törekvések lassanként segíteni fognak abban, hogy igazi ferences közösség alakuljon itt ki, és tagjai egyszerűségben, vidámságban, egymást segítve minden téren növekedhessenek az itt töltött évek alatt.
Lányok és fiúk egyaránt jelentkezhetnek, ám az eddig beérkezett kérelmek száma alapján úgy tűnik, több lányt érdekel a leendő ferences kollégium által biztosított életprogram, mint fiút. Mivel biztatná a fiúkat, akik számára – tudomásom szerint – több hely állna rendelkezésre?
Amikor a kollégium ötlete felvetődött – tekintettel arra, hogy az itteni ferences közösség is ugyanabban az épületben fog lakni –, csak fiúkollégiumban gondolkodtunk, azonban egy közeli épületben felszabadult két lakás is alkalmasnak látszik arra, hogy néhány lány számára lakhatási lehetőséget tudjunk biztosítani. A kollégium meghirdetése után eddig befutó jelentkezések valóban azt mutatják, hogy a lányok részéről nagyobb az érdeklődés. Persze ez azzal is magyarázható, hogy fiúk megfontoltabbak, vagy esetleg hozzájuk a nyári időszakban nehezebben jutnak el az információk, de talán az is van – és ez sajnos több más téren is látszik –, hogy a fiúk (természetesen tisztelet a kivételnek!) kevésbé aktívak, nehezebben megszólíthatóak, problémásabb őket lendületbe hozni. Ez utóbbi mondatot akár provokációként is lehet értelmezni, de akár lehetőséget is lehet látni benne a megcáfolásra!
Mit kell tudniuk az érdeklődőknek a jelentkezés és a felvételi körülményeiről, kritériumairól?
A jelentkezéssel kapcsolatos fontosabb tudnivalók, információk elérhetőek a kolozsvári ferences kolostor és templom honlapján (www.http://ofm.ro/kolozsvariferencesek/kollegium). Az ott található elérhetőségeken természetesen igyekszünk bővebb felvilágosítást is adni az érdeklődők számára.
Hosszú távon mit vár az erdélyi ferencrend a fiatalok számára nyitott intézményeitől?
Ahogy korábban utaltam rá, intézményeink elindítása, működtetése egyrészt a rendelkezésünkre álló lehetőségek kamatoztatását jelenti. Meg vagyunk győződve arról, hogy amit elődeinktől kaptunk, azt a jövő érdekében kell felhasználnunk. Ez vonatkozik ingatlanjainkra, épületeinkre, de vonatkozik arra a szellemi, lelki örökségre is, amely a ferences hagyományt, lelkiséget jelenti. Ferencesekként meg vagyunk győződve arról is, hogy csak akkor beszélhetünk igazi értékekről, ha azokat másokkal meg tudjuk osztani, tovább tudjuk adni. Sajnos sokszor mi magunk sem ismerjük fel, micsoda kincseken ülünk, és mekkora a felelősségünk azok megfelelő felhasználásával kapcsolatban. Úgy gondolom, minden olyan kezdeményezés, amely valamilyen módon hozzánk kapcsolódik, ebből a felismerésből fakad: felfedezünk valami értéket, és azt másokkal is meg akarjuk osztani. Hisszük azt, hogy kincsekkel csak így lehet helyesen sáfárkodni, és jövőt igazán csak így lehet építeni. Reméljük, hogy az ilyen „megosztásainkkal” a különböző ferences intézményekhez kapcsolódó fiatalok számára is sikerül átadni valamit ebből a megközelítésből, és ezáltal hozzájárulni egy olyan jövő alakításához, amely a múlt értékeire épít, és az örök javak felé mutat előre!
Borsodi L. László
ferences sajtóreferens, Vasárnap (Kolozsvár)

Szobrokkal gazdagodott a kolozsvári Kálvária
Nagyboldogasszony vigíliáján, augusztus 14-én rendhagyó templombúcsú volt a Kolozsvár-monostori plébániához tartozó, a Kálvária-domb zöldövezetében lévő néhai bencés apátsági templomban.
Húsz esztendeje annak, hogy Kádár István esperes-plébános kitartó utánajárásának eredményeként, 1994. június 20-án az ortodoxok békésen kivonultak és teljesen visszaadták ezt az ősi templomot jogos római katolikus tulajdonosának. Amint Kádár István meghatódottan felidézte, ezt az istenházát 1924-ben egy kétnyelvű szerződés alapján 25 évi használatra bérbe kapta a görögkatolikus egyház 1949. május 1-ig. Azonban a kommunista hatalom betiltotta ezt az egyházat, javaikat, köztük ezt a bérbe kapott templomot is az ortodoxok használták törvénytelenül. Az 1989-es rendszerváltás után, 1991 márciusától közösen használta a római katolikus és az ortodox egyházközség, a végleges visszaszolgáltatásig.
A koncelebrációs ünnepi szentmise főcelebránsa, Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes megáldotta azt a három szobrot, amellyel rendhagyó módon gazdagodott a templom. Az óradnai születésű Robb Daniel, jelenleg Németországban szolgáló – ehhez a templomhoz és plébánosához még kolozsvári segédlelkészi szolgálata idejéből ragaszkodó – pap a bencés rend megalapítójának, Nursiai Szent Benedek apát művészi szobrával ajándékozta meg a templomot. A másik két – Szent István, illetve Szent László királyt ábrázoló – barokk szobrot pedig Kádár István mentette meg a csicsókeresztúri (Beszterce-Naszód megye) templom lomtárából.
Keresztes Olivér kolozsi plébános prédikációjában elmondotta: az élet sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk; életünk szövedéke, fonala, kockái összetettek, minden van benne. A kérdés csupáncsak az, a mai nap beengedem-e életembe Istent és a Szent Szüzet? Köszöntve a Nagyboldogasszonyt, kérjük, lehessünk mindig „az ő kötényében”, mert vele Jézushoz juthatunk.
A szentmise végén a jelenlevők a Nagyboldogasszony szobrával megkerülve a templomot, a magyarok Patrónája oltalmáért, közbenjárásáért imádkoztak. A búcsúünnep szeretetvendégséggel zárult, amelyre minden jelenlevőt meghívtak.
Fodor György , Vasárnap (Kolozsvár)

Szijjártó: a Kolozsvári Magyar Napok a magyar-román együttműködés egyik hírnöke - A Kolozsvári Magyar Napok a magyar-román együttműködés egyik hírnöke - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ötödik alkalommal megrendezett esemény zárónapján.
A politikus az eseményen elhangzottakról telefonon számolt be az MTI-nek vasárnap. Az államtitkár szerint nem túlzás, hogy nagyon felgyorsult a világ, új, komoly változások zajlanak és "ebben az új világrendben az a célunk, hogy Közép-Európa, köztük a magyarok és románok az új világrend nyertesei közé tartozzanak". Úgy fogalmazott, egy jól működő Közép-Európa történelmi lehetőség előtt áll, mert Európa növekedési motorja lehet. A jól működő Közép-Európának pedig fontos összetevője Magyarország és Románia jó együttműködése - tette hozzá.
Szijjártó Péter sikerként értékelte, hogy az idei évben létrejön az első gyorsforgalmi összeköttetés a két ország között és hogy mindkét kormány megerősítette szándékát a tizenkét új határátkelő megépítésére.
Az államtitkár továbbá elmondta, hogy Magyarország és Románia jó együttműködésének legfontosabb láncszeme a Romániában elő magyar nemzeti közösség. Magyarország és Románia közös érdeke az, hogy a romániai magyar közösség erős, fejlődő és gyarapodó legyen, mert így tud hozzájárulni leginkább ahhoz, hogy mindkét ország sikeres legyen - jelentette ki.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország mögött is nehéz évek állnak. Szavai szerint komoly kihívásokkal álltak szemben, nehéz és komoly döntéseket kellett meghozniuk, melyek során mindvégig számíthattak a határon túli magyar közösség támogatására és biztatására. "Az elmúlt évek kihívásainak sikeres kezelésében a határon túli magyar közösségek támogatása nagy segítséget jelentett Magyarország és a magyar kormány számára."- közölte.
Végül köszönetet mondott a határon túli magyarok bizalmáért, mellyel az ez évi, "történelmi jelentőségű parlamenti választáson tüntették ki" a magyar kormányt.
2014.augusztus 24., Budapest
(MTI)