Gondviselő segédkezek
A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) két Homoród menti táborozást követően idén Erdővidéken szervezte meg a Segéd Kezek kalákatábort, melynek központjául Vargyast választották.
A rendezvény nagy népszerűségnek örvend, szívesen, első hívásra jelentkeznek a fiatalok, mellettük állnak a helyi lelkészek és önkormányzatok, jelentős segítséget nyújt fő anyagi támogatójuk, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap is. Idén Erdély tizenhat településéről harmincketten érkeztek, a tájegység fiataljaival kiegészülve naponta közel hatvanan segédkeztek a felsőrákosiaknak, barótiaknak, erdőfüleieknek, székelyszáldobosiaknak, köpecieknek és bibarcfalviaknak. Segítenek, mert segíteni jó – vallották egyöntetűen.
A kalákatábor szombaton zárult. Csütörtökön látogattuk meg őket: a vargyasi művelődési ház előtti kis udvaron már fél tízkor nagy volt a sürgés-forgás, az ODFIE főtitkára, Popa Ilona osztotta szét a csapatokat, néhány szóban kiadta a feladatokat, mások szendvicses zacskókat osztogattak – aki dolgozik, bizony megéhezik, jól esik néhány falat –, s közben előálltak a suhancságból még jóformán ki nem nőtt legényeket és a fiatal, törékeny lányokat terepre szállító autók is. Ahogy kicsit fogyott a rájuk háruló feladat, az ODFIE elnökével, Fülöp Júliával és Popa Ilonával a táborszervezésről, az eltelt napok tapasztalatáról beszélgetünk.
Két év Homoród menti táborozás után határoztak úgy, hogy kiterjesztik tevékenységüket, s megpróbálnak más vidéken élőket is „megfertőzni” a kaláka szellemével. Jól döntöttek, amikor az örökké aktív vargyasiak jelentkezését elfogadták – mondták a főszervezők –: önzetlen munkáskézből is akad elég, de példásan kiállt mellettük az egyház, és sokat segített az Andreas Panzió tulajdonosa, aki önköltségi áron bocsátotta rendelkezésükre a szobákat. Persze, buli lenne a sátorban alvás is, de egy fárasztó nap után ott kevésbé pihennék ki magukat, s a tisztálkodás is körülményesebb. A táborba érkezéskor a fiatalokat kikérdezték, ki mihez ért, a tapasztaltabbak mellé segítőket osztottak. Ha kellett, takarítottak, fát vágtak, kaszáltak, festettek és gyomláltak, de az egyéb felkérések teljesítésétől sem hátráltak meg. Önzetlenségük tetszett az idős, magukra maradt embereknek, ezért sok dicsérő, elismerő szót kaptak. Az elvégzett feladatok nem voltak oly nehezek, hogy két-három tettre kész fiatal ne tudta volna gond nélkül megoldani, de kirívó esettel is találkoztak. Egy erdőfülei látássérült idős nénihez előbb egy kis csapat ment, ám a helyszínre érve kiderült, sokkal súlyosabb a helyzet, mint várták, erősítést kellett kérniük. Végül tizenketten végezték el a vályogház réseinek betömését, falat meszeltek, lefestették az ablakkereteket és az ajtókat, elmosogattak, és a bútorokat is megtisztították.
Legények, lányok munkában
Terepszemlénk során előbb a kántori lak udvarára mentünk, ahol régi ismerősünkkel, a helybeli Pájer Gyurival találkoztunk. Éppen az udvart tisztították, lovasszekérre tették a színbe már nem férő felhasogatott fát – a környéknek rendezettnek kell lennie, hiszen nemsokára ifjúsági központot alakítanak ki itt.
Az elmúlt napok esőzése megnehezítette a kijutást a temetőbe; mire a fejszék csattogásának hangját követve kiérünk a tetőre, cipőnk jóval nehezebb, mint amikor kiszálltunk a gépkocsiból. Hogy nem tétlenkedtek a srácok, jól tanúsítják a kivágott orgonabokrok – szörnyülködtek is a lányok az irtás miatt. A legények azt mondják, nem saját fejüktől cselekedtek, a gondnok kérte erre őket. Baróton a Kulcsár utcában éppen festés közben találtuk a korondi Varga Lászlót és a vargyasi Gánya Ervint. Kérdésünkre, hogy értenek-e hozzá, a „cserepes” adja meg a választ: a székelynek elég egyszer megmutatni, aztán megy minden magától. A házigazda, Bardocz Vilma nem győzi dicsérni az „aranyos gyerekeket”: úgy dolgoznak, mintha édesanyjuknak segítenének. Felsőrákoson előbb az unitárius paplakra, Kotecz Józsefhez tértünk be. Több fiatal éppen azt tanulmányozza, miként lehet géppel füvet nyírni, de inkább csak pihennek. Hogy mi után szusszantak meg, csak akkor derül ki, amikor átmegyünk a volt kántori lak hátsó udvarára, a csűr mögé: meglehetősen nagy területről vágták ki és gyűjtötték össze a gazt. Kicsivel tovább lányok pácolják a kerítést. A nyolcvanöt esztendős, özvegy Lőrincz Andrásné egyedül él. Egyik fiát korán elvesztette, a másik Brassóban él, amikor teheti, felkeresi édesanyját, de a legtöbb feladat az idős asszonyra marad. A mozgást bírja, de például a favágáshoz már kevés az ereje, és a szőlő metszéséhez sem mer hozzáfogni, mert a létrán mászkálás nem neki való. A hajlott korú hölgy helyett a kolozsvári Dézsi Szabolcs Levente, a helybeli Csíki Sándor, a homoródszentpéteri Czombó Attila, a vargyasi Dimény Alpár és a homoródszentpáli Gábos Gyula végzett el minden szükséges tennivalót. Jó szívvel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron kutat a Nemzeti Portrétár
A Nemzeti Portrétár munkatársai 2014. július 14. és 17. között helyszíni kutatómunka során dolgozzák fel a kolozsvári Unitárius Püspökségén található egyedülálló magyar arcképeket, hogy az érdekes és sajátos történelmi közeg személyei is széles körben ismertté váljanak – derül ki a civil kezdeményezésű Nemzeti Portrétár Alapítvány szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
A kutatás kiterjed az unitárius portrék leltárba vételére, a portrék ábrázoltjainak egyenkénti azonosítására, a festmények állapotleírására, a képek digitalizálására és a digitális képek hozzáférhetőségének biztosítására a széles nyilvánosság számára. „Úgy gondolom, közös érdekünk, hogy minél többen megismerjék az unitárius személyek képeit, és rajtuk keresztül történelmi szerepüket” – mondta a kutatás kapcsán Molnár Lehel, a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári főlevéltárosa.
Szabadság (Kolozsvár)

A múltat végképp eltörölni!
Ami az elmúlt ötven esztendőben Marosvásárhelyen történt, az nem más, mint egy székely–magyar város durva elrománosításának vérlázító históriája.
Marosvásárhely egy időre kénytelen-kelletlen az erdélyi magyarság szellemi fővárosává tétetett – kicsit művien, állami beavatkozásra! –, mert amit elvettek, eloroztak a kolozsvári magyarságtól, azt az egykori székely főváros kapta meg. A rövid ideig működő Magyar Autonóm Tartomány székhelye. Így lett itt Székely Színház, Székely Népi Együttes, magyar nyelvű orvostudományi egyetem, magyar színészképző főiskola, tanárképző pedagógiai intézet. Szemre-színre magyar város volt, de a mélyben már kikezdték ezt a jelleget, s alighogy Maros Magyar Autonóm Tartománnyá gnómosították a korábbi „rezervátumot”, elkezdődött az intézmények, iskolák összeházasítása, hirtelen mindenütt megjelentek a román tagozatok, amelyek lassan, de biztosan nyelték le a korábbi magyar intézményeket. Ez volt Iosif Banc és Nicolae Vereș elvtársak „dicsőséges” marosvásárhelyi uralkodásának kora.
Bernády György városa akkor még nehezen adta be a derekát, s a nagyromán „szellemeskedés” úgy elolvadt 1940-ben, mintha soha nem lett volna. Aztán a Ceaușescu-éra és az 1989 utáni eredeti román demokrácia tettek róla, hogy ez ne így legyen. 1989 után – a fekete március ellenére – még sikerült egyszer-kétszer magyar polgármestert választani, de aztán egy maroknyi magyar nemzetáruló segédletével elkezdődhetett a Florea-korszak, s a román nacionalizmus és kiszorítósdi úgy felvirágzott újra, hogy a jöttmentek kezdték „bevándorlóknak” nevezni az őshonosokat, s ott rúgnak beléjük, ahol csak tehetik. Még a város magyar múltjába is.
Most váltig tagadják például, hogy a római katolikus egyháznak lett volna itt főgimnáziuma, annak ingatlanja, s a tolvajok tolvajt kiáltanak. Önjelölt „történészek” hadováznak, hogy a Katolikus Státus nem a római katolikus egyház. Nyilván, ortodox, és a román állam működtette, s épített magyar iskolákat, árvaházakat, öregotthonokat, kórházakat, hogy „nagylelkűen” a magyaroknak ajándékozza! A per most az egykori katolikus főgimnázium épületéért folyik, melyben az Unirea tanintézet kakukkoskodik, s kéretlen prókátorok vájgatnak fennhangon: „a magyarok ki akarnak kergetni az eddig sikerrel bitorolt tulajdonból”. Pedig még ez sem igaz…
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Strasbourgnál a labda – Az Európai Unió Bírósága előtt a tervezet
Újságírók szeretnek feltételes módban írni: megtörténhet, bekövetkezhet, alakulhat. Bizonytalan ügyekben, kétséges kimenetelű helyzetekben, még meg nem hozott ítéletek esetében sokszor lehet ilyen megfogalmazásokba botlani. Az alábbi sorok is egy ilyen gondolat jegyében születtek.
Az elmúlt hónapok egyik nagy kérdése arról szólt, hogy melyik az az európai uniós intézmény, amely a kisebbségek helyzetéről hivatott dönteni. Egy székelyföldi beadvány kapcsán úgy tűnt, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye kellemetlenül érinti Brüsszelt. Az Európai Bizottság korábban úgy döntött, mossa kezeit, ebbe a bősz darazsakkal teli fészekbe pedig nyúljon csak bele más. Szép mondatokban, jogi bikkfanyelven közölték, hogy a kisebbségek, különösen az olyanok, mint a székelység, az valaki más reszortja.
Mi, székelyek persze ezt másképp gondoljuk. Nem azért, mert ilyen elszántak volnánk, nem azért, mert valakinek be akarjuk panaszolni a bennünket ért sérelmeket. Sokkal inkább az motivál bennünket, ha az Európai Unió alapelve az, hogy mindenki kulturális jogait tiszteletben illik tartani, akkor még sincs rendjén, hogy egy-két bukaresti mismásoló mondat után elkönyvelik, az erdélyi magyarságnak pedig már semmi kívánsága nem lehet, hiszen annyi joga van.
Ezt az utóbbi állítást egyébként a délutáni, román nyelvű politikai műsorokban bohóckodó tévés személyiségek is szeretik használni. „A magyaroknak több joga van, mint a románoknak” – mondják. Vesszük is észre: például Kolozsvár bejáratánál is a kizárólag magyar nyelvű feliratért kellett perelni? Aligha. Persze, van, akit a valóság kevésbé érdekel.
Amit a székelység szeretne, az biza semmi extra jog. Amit mi akarunk évtizedek óta, az olyasmi, ami normális körülmények közt senkit sem bánt: használni a nyelvünket, mindenütt, ahol épp lehet. Nem rosszindulattal, nem úgy, hogy román emberrel társalogva azért se szólalunk meg románul. Minden józan ember úgy gondolja, hogy egyforma jogokat érdemlünk: többség vagy kisebbség, nem számít.
Nyilván a fő cél az autonómia, amiről addig beszéltünk, hogy fokhagymaszagú lett. Hozzáteszem azt is, ez korántsem volt elég: lám, az Európai Bizottság (EB) sem foglalkozna velünk. Civilek a strasbourgi bíróságon támadták meg a bizottság döntését. Azt remélik, a bíróság kimondja: az EB-nek igenis foglalkoznia kell a kérdéssel, és mindennel, ami vele jár: magyar és román ember számára egyformán nyelvi jogok, pénzügyi alapok, autonómia. Ismételten: minden fél számára korrekt módon.
Az imént említett perhez csatlakozott a Tamás Sándor által vezetett megyei tanács is: iratcsomót küldtek Strasbourgba, amely az elnök Facebook-oldala szerint meg is érkezett az Európai Unió Bíróságához. A keresetnek az a célja, hogy az őshonos nyelvi kisebbségek jogait szavatoló tervezetet tárgyalja az Európai Bizottság, amely korábban úgy döntött, hogy a kérdés nem tartozik a hatáskörébe. Bízunk benne, ezúttal sikeresen meggyőzzük az EU-t arról, hogy a kisebbségekkel kötelességük foglalkozni. Nagy Béla
Székely Hírmondó, Erdély.ma

Balkáni káderpolitika magyarul
A kormányból való kilépési-maradási hercehurca, az ennek okán kialakult helyzet az RMDSZ régi-új arcát mutatta meg: minden eddiginél szembeötlőbben nyilvánulnak meg a belső harcok, elő-előbukkan a különböző erő- és érdekcsoportok közötti viszály.
Új kinevezésekről kell dönteni, hisz Kelemen Hunor távozásával megürült a művelődési minisztérium vezető állása, no meg a kormányfő-helyettesi tisztség is. Mozgolódnak a klikkek, hisz egy-egy megyei szervezet, platform erejét is bizonyítja, ha sikerül keresztülvinnie akaratát. A Bihar megyeiek szövetségen belüli rendkívüli befolyása eddig is ismert volt, s úgy tűnik, ez töretlen annak dacára, hogy a korrupciós vádak újra és újra utolérik a csoportosulás vezetőit: Kiss Sándor egykori megyeitanács-elnök, jelenlegi alelnök ellen nemrég csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás, de Bíró Rozália szenátor, SZKT-elnök és Szabó Ödön képviselő neve is gyakorta elhangzott a Mecénás Alapítvány és az érmindszenti Ady-központ körüli botrány kapcsán is, Tőkés László pár hónapja kérte számon 800 ezer eurónyi magyarországi támogatás sorsát. Egy szó, mint száz, lenne bőséggel tisztázni valójuk. Ennek ellenére most mégis úgy tűnik, Bíró Rozália lesz Kelemen Hunor utódja a művelődési tárca élén. Mint kiderült, remek gazdasági szakember mivolta, no meg egykori nagyváradi alpolgármesteri ténykedése predesztinálja e nemes feladatra. És bizonyára az is, hogy nevéhez fűződnek a botrányosra sikeredett váradi utcanévfordítások (Piros-tó utca, Galaktikon Gála utca stb.), vagy a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacsek kanonok mellszobrának a város polgárai nevében való átvétele. Őt akarják miniszternek felkenni, pedig ott lenne Hegedűs Csilla, aki államtitkár jelenleg is e tárcánál, érti a dolgát és eligazodik a minisztérium ügyeiben is. Csak hát úgy tűnik, háttere nincs elegendő. Minden bizonnyal erős belviszályok tarkítják az RMDSZ vezetőinek életét mostanság. Kelemen Hunor Verestóy Attilát leültette ugyan – igaz, késve és halványan, hiszen csak a koalíciós tárgyalásokon nem tart igényt szolgálataira –, ám az erős csapat – Markó Béla, Borbély László, Máthé András –, mely ott áll a háta mögött, amikor egyeztetni ül le Pontáékkal, ugyancsak megkérdőjelezhető. Máthé András kolozsvári képviselőt nemrég ítélték el alapfokon összeférhetetlenségért, Borbély Lászlót pedig csak a parlament mentette meg a korrupciós vizsgálattól. Ismét bebizonyosodik hát, a magyar érdekvédelmi szövetség káderpolitikája egyre jobban idomul a bukaresti balkáni politizáláshoz: nem a tudás, a tehetség, a hozzáértés a döntő, hanem a pénz és az ezáltal biztosított hatalom.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéninek
Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – vehette át július 16-án, szerdán Budapesten.
A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői az Erdélyi Humorfesztiválnak.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat először vehették át külhoni magyar humoristák. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át a díjat.
Bálint Ferenc a díjátadón az MTI-nek elmondta: fontos számukra minden elismerés. Noha a humoristák minden este kapnak elismerést a közönségtől nevetésben kifejezve, a Karinthy-gyűrű a legnagyobb szakmai díj, és jó érzés, hogy munkásságukért a kollegák is értékelik őket.
Tóth Szabolcs is arról beszélt, hogy milyen fontos számukra a Karinthy-díj, hiszen minden humorista előtt ott van ez a cél is Magyarországon, ha szakmai elismerésre vágyik. Mint fogalmazott: a díj olyan, mint egy államvizsga, azt jelenti, hogy helye van a humoristák között, továbbra is dolgoznia kell, de ezután könnyebben ír majd, mert elismerték munkásságát.
MTI, Krónika (Kolozsvár)

Mandátuma felénél visszahívták a kolozsvári magyar főkonzult
Négyéves mandátuma felénél visszahívták Budapestre Magyarország kolozsvári főkonzulját. Magdó Jánost várhatóan Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) volt országgyűlési képviselője váltja a tisztségben – írta a Krónika.
A jelenlegi főkonzul augusztus végén, a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadása után hagyja el állomáshelyét, és új megbízatást kap a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Közép-Európával foglalkozó főosztályt vezeti majd a budapesti tárcánál – mondta el a napilapnak.
Mile Lajos 1958-ban született Debrecenben. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fidesz megalapításában is, emellett alapító tagja az LMP-nek. Második képviselői mandátumát 2010-ben szerezte az LMP országos listáján, többek között az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottsága autonómia-albizottságában tevékenykedett.
maszol/kronika.ro

EMNP-álláspont: színjáték és jogsértés
Csak úgymond makulátlanná akarják tenni a leendő államfőjelölt Kelemen Hunort, véli az EMNP alelnöke. Ugyanakkor Váradon újraindítják ingyenes utcanévtábla-akciójukat.
Sima színjáték volt az egész úgynevezett kormányválság, amelynek során úgymond az volt a tét, hogy kilép-e az RMDSZ a kormányból, de végül maradt, és csak Kelemen Hunor mondott le kormánytisztségeiről – mondta csütörtöki nagyváradi tájékoztatóján az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Zatykó Gyula szerint „Szó nem volt arról, hogy valóban kilépjen az RMDSZ, sőt előre megtárgyalták a forgatókönyvet. A tét ugyanis, hogy Kelemen kormányból való távozásával próbálják meg a makulátlanság látszatát kelteni róla, ugyanis államfőjelöltként fogják indítani. Victor Ponta pedig az úgynevezett válság nyomán még inkább beseperheti szintén államfőjelöltként a román nacionalisták voksait”. Zatykó Gyula úgy véli, „az ügybeli román álláspont azt mutatja, hogy az európai kisebbségügyi polgári kezdeményezés ügyében indított perbe belépő román kormány nem tartja tiszteletben az 1,2 millió magyar jogait – az RMDSZ kormányon maradása pedig azt mutatja, hogy a hatalmat választotta az autonómiaharc helyett, Bukarest érdekeinek képviseletét a magyarság rovására, ahelyett, hogy a magyarság érdekeit képviselné”. Hozzátette: az RMDSZ kormányon maradása csak legitimálja a román nemzetállami törekvéseket, a vége pedig az, hogy önmaga ellen fog pereskedni az RMDSZ, hiszen a perbe belépett román kormány tagja is. Reagáltal arra a hírre is az EMNP-sek, hogy Kelemen helyett Biró Rozália lesz a kulturális miniszter és a kormányfőhelyettes. Zatykó szerint „érthetetlen, hogy kerülhetett szóba egy ilyen név, hiszen nyomoz ellene a Feddhetetlenségi Ügynökség – ez is mutatja, milyen állapotok uralkodnak náluk”.
Utcanévügy Váradon
Más témára térve Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke bejelentette: újrakezdik harcukat a váradi magyar történelmi utcanevek használatáért. Mint lapunkban tudattuk, nem egy párt, hanem egy civil szervezet elérte Kolozsváron, hogy olyan elsőfokú bírósági döntés született, amely kötelezi az ottani önkormányzatot a magyar elnevezések feltüntetésére. E példa alapján folytatják itt is 2005-ben kezdett küzdelmüket. Váradon 793 közterületnév van, ebből mintegy 600-nak létezik történelmi magyar megfelelője, a többi esetében pedig tükörfordítást alkalmazva teljes jegyzéket készítettek az elnevezésekről. Ezt és kérésüket eljuttatják a váradi önkormányzathoz e hónapban, ha pedig elutasítás lesz a válasz, itt is per indul.
Ugyanakkor jelezték: az EMNP váradi Széles/Menumorut utca 23. szám alatti székhelyén várják újra mindazokat, akik szeretnének magyar nyelvű utcanévtáblát is. Ezeket ingyen elkészítik, kérésre fel is szerelik.
Csomortányi István hozzátette: „Emlékezetes, hogy volt Váradon egy botrányos utcanév fordítási ügy. Épp Biró Rozália hagyta jóvá a súlyos félrefordításokat – és most belőle akarnak kulturális minisztert csinálni. Azt sem feledhetjük ennek kapcsán, hogy amíg alpolgármester volt, ugyanúgy nem volt magyar nyelvű ügyintézés a városházán, ahogy most sincs.”
Szeghalmi Örs, Erdélyi Riport (Nagyvárad)

.
Horváth Anna a helységnévtábla-ügyről: csalódott vagyok
Csalódottságának adott hangot Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, amiért Emil Boc polgármester úgy döntött, megtámadja azt a Kolozsvári Törvényszéken alapfokon született döntést, mely szerint a bejáratoknál magyarul is fel kell tüntetni a város nevét.
Az alpolgármester a Transindexnek elmondta, sajnálattal vette tudomásul azt, hogy Emil Boc ennek a döntésnek a kapcsán nem tudott felülemelkedni politikusi mivoltán, nem tudott eltekinteni attól, hogy 2014 választási év. A kulturális főváros címre pályázó város elöljárójaként elmulasztotta a véleményformálásra kapott lehetőségét; a szavazatmaximalizálásra összpontosítva olyan véleményt formált meg, amit szerinte hallani akar a közösség - fogalmazott Horváth.
Az alpolgármester elmondta, a kulturális főváros kapcsán az összes párt egyetértett, hogy az egy olyan közös projekt, amelyet nem lehet alárendelni a pártérdekeknek.
Horváth Anna szerint a kulturális főváros projektet szolgáló célokat is pártérdek fölé kell helyezni, ilyen ügy a többnyelvű helységnévtábla is.
Elmondta, a keddi tanácsülésen egyetlen párt tanácsosa sem hozta fel a témát, azért, hogy tartozzon a normalitáshoz ennek a bírósági döntésnek a gyakorlatba ültetése, ami nem is lenne újdonság, hiszen a 20%-os magyar kisebbséggel nem rendelkező Medgyesen, Brassóban vagy Temesváron is létezik többnyelvű helységnévtábla. "A polgármestert mi tájékoztattuk a perről, és azt tanácsoltuk, hogy ne kötelezze el magát semmilyen oldalon, várjuk meg a bírósági indoklást" - mondta az alpolgármester, aki helytelenítette, hogy a polgármester jogászként azt jelenti ki, hogy a romániai törvények tiltják a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését.
"Nagyon csalódott vagyok, de meggyőződésem, hogy a pert kezdeményező civil szervezet pert fog nyerni" - mondta, és hozzátette: jobb lett volna, ha a polgármester az európai kulturális főváros érdekeit figyelembe véve érvényt szerez a bírósági döntésnek, ezzel egyúttal azt is elkerülhette volna, hogy pervesztés esetén nyögvenyelősen, akár bírósági végrehajtóval tegye ki a többnyelvű helységnévtáblát. A kolozsvári törvényszék július 11-én döntött úgy, hogy Kolozsvár bejáratainál magyar nyelven is fel kell tüntetni a város nevét. A pert a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány indította. (hírszerk.)
Transindex.ro

Boc fellebbez
A kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezést nyújt be a kétnyelvű, román és magyar helységnévtáblát előíró bírósági ítélet ellen – jelentette be tegnap Emil Boc polgármester, aki szerint a román törvények nem teszik lehetővé Kolozsvár helységnevének magyar nyelven való kiírását is, mert a magyar kisebbség a városban nem éri el a 20 százalékot.
Boc álláspontját Horváth Anna kolozsvári alpolgármester sajnálattal vette tudomásul, szerinte a városvezető a közelgő elnökválasztás miatt „elmulasztotta a véleményformálásra kapott lehetőségét”, és „szavazatmaximalizálásra” összpontosított. Pedig nem lenne újdonság a kolozsvári magyar nyelvű helységnévtábla, mert a 20 százalék alatti magyar kisebbséggel rendelkező Szászmedgyesen, Brassóban és Temesváron már létezik többnyelvű helységnévtábla, így magyar felirat is. „Nagyon csalódott vagyok, de meggyőződésem, hogy a pert kezdeményező civil szervezet fog nyerni” – mondta Horváth Anna, aki szerint jobb lett volna, ha a polgármester az európai kulturális főváros érdekeit figyelembe véve érvényt szerez a bírósági döntésnek, ezzel elkerülhette volna, hogy pervesztés esetén nyögvenyelősen, akár bírósági végrehajtóval tegye ki a többnyelvű helységnévtáblát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kálvin a mentális határon
A reformációt nem Kálvin indította el, Luther német reformációja nélkül Kálvin el sem képzelhető. Ugyanakkor Luther reformációja Kálvin nélkül történelmi mellékesemény maradt volna. Kálvin János születésének 505. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottak a 7. Magyar Református Világtalálkozó eseménysorozata keretében.
Bő egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában fogalmazódott meg a Kálvin-szobor felállításának ötlete, április 15-én pedig Bocskay Vince szovátai szobrász már meg is kapta a felkérést a mű elkészítésére. Kálvin János születésének 505 éves évfordulója Incze Sándor nyugalmazott református esperest, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökét ihlette meg, elképzeléséhez pedig csatlakozott Keresztes László nyugalmazott tanár, az alapítvány titkára is. „Március végén már Antal Árpád polgármester irodájában ültünk – idézte fel Keresztes László –, és értesültünk nagy örömmel, miszerint elképzelésünk találkozik a városvezetés azon tervével, hogy szobrok révén adjanak plusz egyéniséget Sepsiszentgyörgy köztereinek. A városi és megyei önkormányzat mellett rövidesen az Erdélyi Református Egyházkerület támogatását is magunk mögött tudtuk.”
Hogy az alkotó kiválasztását nem előzte meg pályázati kiírás, csak részben magyarázható az időszűkével. „Miután az iskolaalapító Mikó Imre szobrával mindannyian nagyon elégedettek voltunk, s Bocskay Vince a legendás iskolaigazgatónkról, Csutak Vilmosról készült szobor tervét elbíráló bizottságnak is tagja volt, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel Kálvin alakjának megformálására” – hangzott Keresztes László indoklása.
Ott áll, másként nem tehet
A szovátai képzőművész örömmel fogadta a felkérést, még akkor is, ha hithű katolikus létére a nagy reformátor alakjának megörökítésére kérték fel. A többek között Márton Áron püspök egész alakos kolozsvári szobra, a csíkszépvízi Szent László-szobor, vagy a Mikes Kelemen zágoni portrészobra révén megérdemelt hírnévre szert tevő művész Szász Tibor sófalvi református lelkész segítségével igyekezett „felfedezni” magának Kálvint. „Természetesen bennem is élt egyfajta kép róla többek között Sütő András Csillag a máglyán című drámája alapján, de a dokumentálódás sok tekintetben árnyalta ezt a képet. Például abban, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét Mihály halálos ítéletének meghozatalában – mondta. – Rengeteg Kálvin-ábrázolás megtekintése után egyre inkább kezdett érdekelni a feladat, két hónap alatt el is készítettem a szobor makettjét.”
Miután sem az elöljárókból álló, sem pedig a szakemberi bizottság – tagjai között Vinczeffy László festővel, Jánó Mihály művészettörténésszel és Damokos Csaba képzőművésszel – nem fogalmazott meg kifogásokat a szobortervvel kapcsolatban, következhettek a megvalósítás fázisai. November elején elkészült a fémszerkezet, amelyre december 31-én a művész felrakta az első adagot a másfél tonnás agyagrétegből. „Kicsit babonából, hogy elmondhassam: még abban az évben elkezdtem az érdemi munkát” – tette hozzá Bocskay Vince némi öniróniával.
A hasonló léptékű munkák többnyire 9-10 hónapot vesznek igénybe, de Kálvin július 10-i születésnapja, illetve az aktusnak a Református Világtalálkozó eseménysorozatába való beillesztése alaposan felgyorsította a ritmust. Így négy és fél hónap múltán már Sánta Csaba szovátai szobrász-bronzöntő műhelyében volt a szobor, július 8-án pedig Csíkszeredába „utazott”, ahol a Dóczi András szobrász-kőfaragó által faragott andezit talapzaton kereste meg a helyét. Egy nappal később a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren állították fel, hogy aztán július 10-én délben több mint kétezer ember jelenlétében adják át az örökkévalóságnak.
Bocskay Vince 2,4 méter magas Kálvin-szobra kevésbé szokványos módon ábrázolja a nagy reformátort. „Először is levettem a fejéről a klasszikus beretet, szerintem fejfedő nélkül jobban érvényesül a koponyaforma. Úgy ítéltem meg, hogy az ugyancsak klasszikus, könyvvel a kezében ábrázolás túlságosan életképszerű, a munkát, a következetességet, az egyéniséget, erőt csupán a kezekkel próbáltam kifejezni. Fontosnak tartottam, hogy stabil térfoglalást sugalljon az „itt állok, másként nem tehetek” lutheri értelmezésében. A szobor méretét ugyanakkor mindig a tér hordozza: egyaránt fontos, nehogy kinője a teret, de azt az érzést se keltse, hogy bele kell nőnie a térbe” – igyekezte jellemezni alkotását a szobrász.
A mintegy 30 ezer euróba kerülő – magánemberek áldozatvállalásának is köszönhető –, immár 23. kültéri Bocskay-alkotás a kevés Kálvin-szobrok egyike a világon. Közülük a legismertebbek a genfi ülő Kálvin, a budapesti Kálvin-téri szobor, a franciaországi dombormű, illetve a soproni mellszobor.
Láthatóvá lenni
A szoboravatáshoz méltó szervezeti keretet nyújtott a 7. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozatának háromszéki záró szakasza. Az idei világtalálkozó – amelynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!” – rendhagyó módon fél éven át tartó rendezvények összessége volt. Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indult, a biharkeresztesi Művészeti fesztivállal, majd a délvidéki Bácskossuthfalván rendezett Kálvin-konferenciával folytatódott, május 24-én pedig Debrecenben rendezték a több ezer embert megmozgató egységfesztivált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is a 90. zsoltár idézésével nyitott Sepsiszentgyörgyön: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon.” Beszédében felidézte azokat az időket, amikor politikai rendszerek falakat húztak az egyházi közösség tagjai közé, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, feltesszük a kérdést: miért kell nekünk együvé tartoznunk? A reformáció adta meg a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és az anyanyelvért folytatott küzdelem hozta el, hogy a világ magyar reformátusai ma már nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta.
Őrhelyek és őrzők
Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyének titulálta Kató Béla a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az annak árnyékában fekvő Kálvin-teret, a szoboravató ünnepség helyszínét. A székelyeket határőr-katona népként ismeri a világ, akik Magyarországot, egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. De Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és aki – bár keveset tudott a magyarokról – útmutatása révén mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában. „Kálvin János bronzszobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – fogalmazott a püspök.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon, tudhattuk meg a rendezvény díszvendégétől, Balog Zoltán lelkipásztortól, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. „Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, amelyek a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálják, de ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.” Az ő olvasatában a szobor arca azt mutatja, szembe kell nézni az élet nehézségeivel, a kéz pedig azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően volt képes megőrizni önazonosságát. Az elöljáró kiemelte: nemcsak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem azon mentális választóvonal közelében is fekszik, amely Brassónál húzódik, és amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. Székelyföld lakóinak szembe kell szállniuk félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton, az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és azt, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közös felelősség az emlékezés
Az erdélyi falurombolások, az erdélyi magyar közösség megsemmisítését célzó kommunista elnyomás volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet szerda délután az Európai Parlamentben szervezett Winkler Gyula EP- képviselő abból az alkalomból, hogy ismét Strasbourgba érkezett Okos Márton közíró, aki negyed évszázaddal ezelőtt egy társával együtt európai gyalogtúrára indult, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az erdélyi áldatlan állapotokra. Most a kerek évfordulón ugyanazt az útvonalat járta végig Okos Márton, ezért utazott Strasbourgba.
"Negyed évszázada, hogy a demokrácia útjára lépett Románia, de soha nem szabad elfelednünk, hogy 1989 előtt mekkora nyomásnak volt kitéve közösségünk. Meg akartak fosztani múltunktól és jövőnktől egyaránt, a kommunista hatalom megsemmisítette volna falvainkat, és megfosztott volna kulturális identitásunktól. Strasbourg egyik fontos állomása volt Okos Mártonék útjának, amelyen az erdélyi magyarság nehéz helyzetére hívták fel Európa figyelmét" – fogalmazott Winkler Gyula, kiemelve, hogy a két fiatal kezdeményezése annak idején bátor tett volt. "Az 1989 után születettek nem tudhatják, nem érthetik, hogy milyen is volt a kommunista elnyomás, közös felelősségünk, hogy a fiatal generációnak elmondjuk, mit jelentett erdélyi magyarnak lenni a rendszerváltás előtt" – hangsúlyozta az emlékezés fontosságát az EP- képviselő.
Okos Márton felidézte huszonöt évvel ezelőtti útjukat, elmondta, hogy azzal a céllal indultak el, hogy Európa figyelmét felhívják, mekkora veszélyben volt az erdélyi magyar közösség. Az út során támogatókra találtak, barátságokat is kötöttek, beszámolója szerint a strasbourgi jelenlétükhöz is kötődik az, hogy akkori támogatóik egy évvel később, 1990- ben kezdeményezték a Francia-Magyar Egyesület létrehozását. A közíró beszédében arra is kitért, hogy ma már Közép-Kelet-Európa és a Kárpát-medence is az Egyesült Európa része, huszonöt évvel korábban útjuknak egyik komoly kihívása volt a szükséges vízumok beszerzése. Ma már úgy utazott Budapesttől Strasbourgig, hogy közben nem kellett útlevelet használnia.
A kerekasztal-beszélgetésen Kárpát-medencei magyar EP-képviselők is részt vettek, köztük Csáky Pál, a felvidéki MKP EP-képviselője és Deli Andor vajdasági magyar képviselő, aki hozzászólásában kitért arra is, hogy szorosabbra kell fűzni a szálakat a Kárpát-medencei magyar közösségek között. Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője a civil kezdeményezések erejét méltatta, amelyek nagy fontossággal bírtak régen és ma egyaránt.
A beszélgetést követően a résztvevők a kegyelet virágait helyezték el a strasbourgi Petőfi- emlékműnél, amelyet 1994-ben állított a Francia-Magyar Egyesület.
Okos Márton és Juhos Gábor egy, a francia forradalom, valamint az Emberi Jogok Nyilatkozatának kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett párizsi konferencián szeretett volna részt venni 1989-ben. Tíz hét alatt 1680 kilométert tettek meg gyalogosan, az út során Strasbourgban felszólalási lehetőséget kaptak az Európa Tanács Ifjúsági Tanácsának plenáris ülésén, ahol felolvastak egy kiáltványt, arra kérve a jelenlevőket, támogassák az elnyomott erdélyi magyarságot, tegyenek a falurombolások ellen. A párizsi konferencián végül nem szólalhattak fel, de kezdeményezésük elérte célját, hiszen közbeszéd témájává vált a gyalogtúra, hosszú hetekig cikkezett róluk a nyugati sajtó, így az európai közvélemény tudomást szerzett az Erdélyben uralkodó embertelen viszonyokról. Huszonöt évvel ezelőtt Budapestről indultak, most Okos Gábor szimbolikus módon Kolozsvárról kezdte útját, amelynek utolsó állomása Strasbourg, ahol Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője várta a közírót.
Népújság (Marosvásárhely)

„Ne a régi után sírjunk, hanem a régi újat ünnepeljük, használjuk”
Jékely Irodalmi Kertet avattak a Magyarvalkói Napokon
Sok munka, ima, öröm, és átdolgozott éjszaka van e nap mögött, hangzott el a szombat délelőtti ünnepélyes megnyitón a magyarvalkói templomkertben, ahova számos helybéli, környékbeli, hazai és külföldi érdeklődő sereglett össze, együttörülni és ünnepelni azokkal, akik megálmodták és létrehozták a Jékely Irodalmi Kertet. A megnyitón Magdó János főkonzul mondott beszédet, majd a kert megnyitását szimbolizáló szalagvágást követően sor került a pavilonavatásra is, a Jékely- és a hajdani pavilont építtető Miháltz unokák jelenlétében. Remények szerint az Eplényi Anna és Kardeván Lapis Gergely ötlete nyomán, sok-sok munka és anyagi áldozat révén megvalósult irodalmi kert az egész falu számára gyümölcsöző befektetéssé válik, és számos látogatója lesz. A VIII. alkalommal megrendezett Magyarvalkói Napok fénypontja sokakat megmozgatott, az előkészületek alatt lelkes csapat munkálkodott azon, hogy méltó módon fogadhassák a vendégeket.
„Most már az enyém ez a falu; de birtoklása nem csak javakkal, hanem kötelezettségekkel is jár: menteni, ami menthető, az életet és a hagyományt”, írta valamikor Jékely Zoltán, aki az 1930-as években kezdett ebbe a kalotaszegi faluba járni, idejött nyaralni anyai nagybátyjához. Itteni élményeit versei, szociográfiai, etnográfiai írásai, és Medárdus című regénye őrzik, emlékét pedig, többek között a hajdanán Miháltz Ákos lelkész által építtetett pavilon, amelynek gyakran volt vendége. Szombattól pedig határozottan állíthatjuk, hogy Magyarvalkó valóban a Jékely Zoltáné, legalábbis szimbolikusan, hiszen a több mint százéves, már-már pusztulófélben lévő pavilon szorgos kezek és egy lelkes csapat munkája és hite révén, no meg pályázati forrásoknak köszönhetően újjászületett, pompásan beilleszkedve a gyönyörű templomkertbe, amely hajdanán Jékely Zoltánt is elbűvölte. És mi sem természetesebb, hogy Jékely Irodalmi Kertnek nevezték el a terv megálmodói a pavilont és környékét, és úgy rendezték be az emlékhely bel- és kültéri részét, hogy majd az idelátogatók „Jékely szemével olvashassák a tájat”.
Sok munka, ima, öröm, és átdolgozott éjszaka van e nap mögött, hallhattuk a szombat délelőtti ünnepélyes megnyitón a magyarvalkói templomkertben, ahova számos helybéli, környékbeli, hazai és külföldi érdeklődő összesereglett, együttörülni és ünnepelni azokkal, akik megálmodták és létrehozták a Jékely Irodalmi Kertet.
A megnyitón Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja mondott beszédet. – Idefele jövet eltűnődtem, vajon miért Magyarvalkót választotta Jékely pihenésként, miért tért ide vissza olyan gyakran? Nem ismertem ezt a települést, de ahogy végigjöttünk a falun, rögtön világossá vált számomra, hogy ez a választás Jékely részéről nem volt véletlen. Kalotaszeg egy kis gyöngyszeme ez a falu, gyönyörű temploma szimbólumként állhatna ezen a vidéken – kezdte beszédét a főkonzul. Hangsúlyozta továbbá, hogy sokakban munkálkodik a visszatérés vágya azokra a helyekre, ahonnan elszármaztak, vagy ahol jól érezték magukat, ez a hiányérzet, ez a honvágy kényszerítette Jékelyt is minduntalan az Erdélybe való visszatérésre, legyen az Kolozsvár, Nagyenyed vagy Magyarvalkó.
Magdó János úgy vélte, Magyarvalkónak is, mint számos más kisebb-nagyobb településnek Erdélyben, célokat kell kitűznie maga elé. – Az egyik nagy cél, hogy megtartsa lakosságát, a fiataloknak perspektívát nyújtson, hogy bebizonyítsa, igenis érdemes Magyarvalkón maradni, itt élni le az életüket, itt nevelni a gyermekeiket. Ehhez pedig hátteret kell teremteni. Ez a háttér pedig miért ne lehetne egyfajta irodalmi turizmus, amely végül is idevonzaná az embereket, a turistákat, miért ne lehetne Magyarvalkó, épp Jékely Zoltánnak köszönhetően, és annak, ami itt kiépült, egy állandó turisztikai célpont. Úgy látom, nagyon jó úton indultak el, és biztos vagyok benne, hogy a további teendők tekintetében is támogatókra fognak lelni – fejtette ki a főkonzul.
KÖLLŐ KATALIN, Szabadság (Kolozsvár)

Irodalommal a turizmusért – Jékely-kertet avattak a kalotaszegi Magyarvalkón
A Jékely irodalmi kert megnyitása volt az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Magyarvalkói Napok legnagyobb újdonsága. A kalotaszegi településhez kötődő Jékely Zoltán költőnek emléket állító pavilont – az egykori nyaralót, amelyben gyakran vendégeskedett a kalotaszegi tájért rajongó költő – Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja nyitotta meg.
A háromnapos falunapokon színes programkínálat várta az érdeklődőket, a rendezvényt a falu idegenforgalmát fejlesztő ADATLAP egyesület (a betűszó az egyesület román nevének rövidítése, magyarul: A turizmust, agroturizmust, panziók fejlesztését elősegítő magyarvalkói egyesület) szervezte.
Az irodalmi kert felavatását követően Pap Ágnes, az egyesület tagja lapunknak elmondta: tavaly (ekkor volt Jékely Zoltán születésének 100. évfordulója) a magyar Külügyminisztérium pályázatán nyertek támogatást a kert létrehozására, a kiállítóteremként szolgáló pavilon újraépítését is akkor kezdték el ismét, az öt éve dédelgetett tervet idén tudták gyakorlatba ültetni.
„Ez nemcsak a helyiek érdeme, jelentős szerepet vállalt a projektben Eplényi Anna magyarországi tájépítész és Kardeván Lapis Gergely irodalomtörténész, akik tíz éve jártak itt először. Ők álmodták meg a kertet úgy, hogy a táj és az irodalom találkozzék” – avatott be a részletekbe Pap Ágnes. Hozzáfűzte, a projektet férje, Pap Ákos, a falu református lelkésze irányította, a 20-ik század elején épült nyaralót pedig Mihálc István tervei alapján újították fel.
Mint mondta, a helybéliek most kezdik felfedezni, mit jelentett Jékely Zoltán számára Magyarvalkó, mint ihlető forrás. „Eddig is tudták róla, eddig is Valkóhoz kötötték Jékely nevét, de most ezzel a projekttel sikerült igazán tudatosítani bennük, hogy mennyire fontos a valkói táj Jékely költészetében” – magyarázta. Pap Ákos református lelkész a megnyitón úgy fogalmazott: nem szokványos irodalmi emléket kívántak állítani, hanem az író tájélményét igyekeztek szemléltetni.
Kiépülőben a turizmus
Magyarvalkót egyébként gyakran felkeresik a turisták, ugyanis a faluban található a Kalotaszeg második legrégebbi temploma, a 13. században épült, kettős várfallal körülvett erődítmény. Pap Ágnes szerint elsősorban magyarországi turisták látogatnak a településre, főleg nyáron nagyobb az idegenforgalom.
„Nyáron nincs olyan nap, hogy ne jöjjön turista, egyre többen foglalkoznak vendéglátással, körülbelül 50 személyt tud egyszerre elszállásolni a falu” – fejtette ki. A látogatók nagy része átjáró vendég, de vannak, akik meg is szállnak Magyarvalkón, és a környéken töltenek néhány napot. Az egyesületi tag szerint a vendéglátás egyelőre kiegészítő jövedelem a falubelieknek. Azonban folyton törekednek az idegenforgalom fejlesztésére, ezért is hozták létre a Jékely irodalmi kertet, hogy a templom és a festői táj mellett legyen még valami, ami oda csábítja a vendégeket.
Más kis falvakhoz hasonlóan Magyarvalkóra is jellemző, hogy munkahely hiányában inkább városon próbálnak szerencsét a fiatalok, de vissza-visszatérnek, nem hagyják magára falusi házaikat. Emellett újabban az is előfordul, hogy külföldieknek annyira megtetszik a település, hogy házat vásárolnak itt.
Csökkenő gyermeklétszám
A Magyarvalkói Napokat minden évben július harmadik hétvégéjén rendezik meg hagyományőrző programokkal. A néptánc és a nótázás mellett van bográcsozás, sportrendezvények és gyerekprogramok is, igyekeznek minden korosztálynak, ízlésnek megfelelni. Mindig van könnyűzenei koncert is, szombaton a Rehab Nation, Dancs Annamari és Kerényi Miklós, vasárnap a Cross zenekar és a Betly Duó lépett fel.
Szombat délután a kalotaszegi néptánccsoportok szerepeltek a szabadtéri színpadon, szomszédságában csapolt sör és a frissen sült miccs illata csalogatott. Itt találkoztunk Kiss Jánossal, a falu tanítójával, aki arról számolt be, hogy néhány éve csökken a gyerekek száma Magyarvalkón.
„Húsz éve vagyok itt tanító, húsz gyerekkel kezdtem, idén csak nyolc elemi iskolás volt. Úgy maradt meg az iskolánk, hogy szórványban vagyunk, és itt van az egyetlen magyar nyelvű iskola a környéken” – magyarázta. Mint részletezte, némi reményre adhat okot, hogy az óvoda előtt álló korosztályban picivel több a gyerek, ugyanis egyre többen vesznek házat Valkón. Azonban a helyiek ritkán vállalnak kettőnél több gyereket, csak 2–3 nagycsalád van a településen.
„Annyira örvendek, hogy van pár összetartó család, amely minden évben megrendezi a falunapokat, hogy már egy héttel a kezdés előtt itt kell lennem, pedig Kolozsváron lakom” – mondta lapunknak Győr András nyugdíjas asztalos.
Krónika (Kolozsvár)

Fiatal építészek: rengeteg a gond a kolozsvári közterületekkel
Guttmann Szabolcs: a szellemi lakatokat kell előbb levernünk
Bár a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal egyetlen illetékese sem jelent meg azon a rendezvényen, amelyen a Romániai Építészek Rendje erdélyi tagozata által szervezett Erdélyi Nyári Egyetem munkáit mutatták be, Guttmann Szabolcs, a szakmai szervezet vezetője, illetve a diákok remélik: egyes épületek, udvarok, közterek restaurálására, átalakítására vonatkozó javaslataik mégis visszhangra találnak a helyhatóságnál.
A fiatalok a tizenöt napig tartó, immár negyedik alkalommal megrendezett nyári tábor során a belvárosnak a műemlékek szempontjából védett övezetére fókuszáltak, különböző rehabilitációs elképzeléseket készítettek és mutattak be. Ezen kívül a kolozsvári gyalogos, kerékpáros és közúti forgalmat vették górcső alá, és a közszállítás javításával kapcsolatos koncepciókat is kidolgoztak. A kontinuitás és biodiverzitás mottó alatt elkészült munkák megtekinthetők a volt ferences rendi kolostorban.
KISS OLIVÉR, Szabadság (Kolozsvár)

Anyaországiakat is vonz a vásárhelyi színművészeti egyetem
Idén is nagy a túljelentkezés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán: a hét ingyenes és öt fizetéses helyre összesen 29-en jelentkeztek, tehát majdnem hárman felvételiznek egy helyre. Ráadásul a jelentkezők több mint egyharmada magyarországi.
Egyrészt a marosvásárhelyi intézmény jó hírneve vonzza a határon túlról is a színpadra vágyókat, másrészt az, hogy itt jóval kevesebb a vetélytárs, s más a kritériumrendszer is.
Nincs vakációs hangulat a marosvásárhelyi Köteles utcában, ugyanis míg múlt héten iratkoztak a továbbtanulni vágyó fiatalok, most a felvételi állít eléjük megpróbáltatásokat. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ugyanis azon kevés intézmények közé tartozik, amely még mindig felvételivel rostálja a jelentkezőket
Megváltozott trendek
A Magyar Művészeti Karon alapképzésen öt szakot hirdettek meg, mindegyiken hét állami és öt fizetéses helyet. A jelentkezésekkel Balási András rektorhelyettes nagyjából elégedett.
„Más egyetemekhez képest azt hiszem, felszusszanhatunk. Igaz, van két mesterképzőnk, amelyre relatív kevesen jelentkeztek, részben azért is, mert többen jelezték, hogy csak ősszel tudnak jönni, reméljük, hogy akkor betöltik a helyeket. Azon kívül minden szakot el tudunk indítani magyar karon, annyian jelentkeztek. Általában az ingyenes helyeket töltik be, fizetéses helyre hét-nyolc éve már nem nagyon jönnek. Három-négy taníjas akad egy-egy szakra, de nem mindig telik meg a 7 plusz 5. Megváltoztak a trendek, óriási a kínálat, s csak állami helyből többet hirdetnek meg az országban, mint amennyien érettségire jelentkeznek” – magyarázta a rektorhelyettes.
Sokáig Székelyföldről érkeztek a legtöbben
A kínálatból természetesen idén is a színművészeti a legnépszerűbb, ott sosincs gond a helyek betöltésével “Idén 29-en iratkoztak be, bár a felvételi felkészítőkön adott pillanatban negyvenen is voltak, jó néhányan valószínűleg úgy látták, hogy túl nehéz lesz ez számukra” – fogalmazott az intézmény rektorhelyettese, Balási András.
Hozzátette, több mint tízen jelentkeztek idén is a határon túlról. “Minden évben van magyarországi jelentkezőnk, hiszen ez híres egyetem, itt akarnak tanulni. Persze megtörténik, hogy jönnek és mennek is” – mondja a rektorhelyettes. Hazai viszonylatban évekig a Székelyföld „szállította" a diákokat, de ez az utóbbi időben megváltozott, mára már Temesvárról, Szatmárról, Kolozsvárról is sokan érkeznek színészképzést tanulni.
A szakmában nyilvántartják Marosvásárhelyt
Az egyetem udvarán fiatalok várakoznak a felvételi vizsgára. Érdekes azonban, hogy csak egyikük vásárhelyi, s ő sem a vizsga miatt van itt, a többiek mind Magyarországról jöttek. A 21 éves Kókai Réka például a Pest melletti Gyömrőről érkezett, mint mondja, már negyedik éve próbál bejutni színművészeti egyetemre.
„Próbálkoztam már a budapesti színin, meg a kaposvárin, már elvégeztem egy színészképzést is. Hallottam már régóta, hogy Marosvásárhelyen is van magyar nyelvű egyetem, hiszen a szakmában nyilvántartják” – mondja a fiatal lány. Hozzáteszi, azért is reménykedik, mert itt jóval kevesebb a jelentkező, Budapesten hatszázan is jelentkeznek a 12 helyre, Kaposváron három-négyszázan.
Más preferenciák szerint válogatnak
Balatonfüredről érkezett Kiliti Krisztián, aki már tavaly felvételizett teatrológiára, úgyhogy már egy éve a Köteles utcában tanul – és úgy döntött, most a színművészetit is megpróbálja. „Magyarországon próbálkoztam, de csak a második körig jutottam. Nem mondanám, hogy itt egyszerűbb a felvételi, de véleményem szerint egészen más preferenciák szerint válogatják a jelölteket. Marosvásárhelyen véleményem szerint sokkal inkább készek arra, hogy nyersebb karakterekkel dolgozzanak – Pesten nem így van. Ott kiforrott embereket keresnek” – vélekedik a fiatalember.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Átkeresztelt történelem
Két amcsival járom a tágabb Erdélyország útjait. Egy – az indiánok szerint – sápadtarcúval, s egy, a mai szóhasználattal, afro-amerikaival. Vártól várig kocsikázunk, nem egyszer olyan vidékeken, ahol ma már alig-alig élnek magyarok vagy németek. De a história konok egy dolog. Temesváron a vár maradványait látva mesélem, hogy 1492-ben Kinizsi Pál, temesi főispán lakóhelye volt. De 1514-ben itt égették meg tüzes vastrónon Dózsa Györgyöt. Amint gurulunk arrább, Lugoson mondom, hogy a Bánság 1658-ig Erdélyhez tartozott, utolsó bánja Barcsay Ákos fejedelem volt. Csodálkoznak, amikor mutatom, hogy az akkor Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Oravicabányán épült – 1817-ben – Erdély első teátruma, amely még I. Ferenc császárt is szórakoztatta. S megyünk tovább, Déva felé, amely ugyebár egyike az első transzilvániai királyi váraknak, amelyet a tatárjárás után IV. Béla épített újjá. De itt született a magyar Luthernek hívott Dévai Bíró Mátyás, s tartották fogva az unitáriusok első püspökét, Dávid Ferencet. Aztán Szeben jön, a II. Géza magyar király által Erdélybe telepített szászok létrehozta város. S utunkba esett Fogaras, ahol 1538-ban Majláth vajda húzatott fel máig is álló kővárat, s ahol később, 1690-ben meghalt Apafi Mihály, Erdélyországnak fejedelme. S meglátogattuk a büszke Brassót, a Cenk aljában romjaiban megmaradt, valaha huszonnyolc tornyos és hét bástyás várával, a Fekete templomával, egy sziklakúpon elhelyezkedő barcarozsnyói erődítményt, majd az innen nem messzire lévő, s Nagy Lajos király engedélyével felépített s máig szinte egészében megmaradt törcsvári várkastélyt. De végigjártuk a székely kastélyokat, kúriákat és erődítményeket is, majd Segesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Enyed, Beszterce köveit, útjait, még a kisebb erődítményekbe, mint Sebes és Dezső vára is eljutottunk. Csak úgy sorolhattam történelmünk, kultúránk nagy neveit, mint II. Rákóczi György, Mátyás király, Hunyadi János, Bethlen Gábor, Heltai Gáspár, a két Bolyai, Budai Nagy Antal, Johannes Honterus és Bakfark Bálint, hogy néhányat említsek.
Érdekes, mondja az amcsik közül az egyik, de mit építettek itt a románok?
Román Győző, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tusványos 25 – Nyelvében él… a nemzetpolitika
A Kárpát-medencei nyelvvédelmi és a nyelvhasználatot bátorító szervezetek kiegészítik egymás tevékenységét, működésüket a Nemzetpolitikai Intézet figyelemmel kíséri és segíteni igyekszik – jelentette ki Kántor Zoltán igazgató a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Az erdélyi magyar nyelvhasználat érvényesítését taglaló szerdai kerekasztalon Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom elnöke elmondta: fontosnak tartja, hogy a felvidéki és a kárpátaljai hasonló mozgalmakkal nincsenek egyedül a Kárpát-medencében, és ezek a szervezetek tanulhatnak egymástól. Az ügyfelek anyanyelvű kiszolgálását és tájékoztatását bátorító Igen, tessék! mozgalom elnöke hangsúlyozta, az üzleti szférában nem szabályozzák törvények a nyelvhasználatot, ezért a jogérvényesítés helyett üzleti mintára épül a szervezet működése.
Az ügyfeleket magyarul is kiszolgáló partnervállalkozásokat gazdasági hálóba szervező Igen, tessék! mozgalom a kereslet és a kínálat logikája alapján működik – ismertette Talpas Botond. Független, szakmai kutatások támasztják alá, hogy a magyar ügyfelek hajlandóak bizonyos mértékben többet fizetni, ha használhatják anyanyelvüket.
Talpas rámutatott, a mozgalom feladata, hogy a keresletet és a kínálatot is bővítse. Olyan módszerekhez nyúlnak, mint például a 18 ezres példányszámban kiadott Igen, tessék! Kolozsvár közösségi havilap, vagy időszakos kampányokat szerveznek, amelyek a helyi közösségben a többnyelvűséget népszerűsítik.
Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa úgy vélekedett, egy haszonra számító vállalkozónak országtól függetlenül mindenképpen érdemes az államnyelv mellett más nyelven is megszólítania az ügyfeleit.
A beszélgetésen részt vett Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezetője és Horváth Kovács Ádám, elnök, továbbá Markó Attila és Zsigmond József, a Mikó Imre jogsegély szolgálat részéről, illetve Gyeney Laura, a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársa.
Az Igen, tessék! mozgalom sajtóközleménye, Erdély.ma

Közeledni a hangszer lelkéhez – Interjú Molnár Tünde vásárhelyi orgonaművésszel
A fülledt nyári napokon szellemi-lelki felüdülést ígér a marosvásárhelyi Nyáresti orgonahangversenyek sorozata. A templomi koncertekről Molnár Tünde orgonaművész nyilatkozott, akinek hangversenyeit 11. éve hallgathatja a közönség.
– Nyaranta, amikor a város kulturális élete lankadni kezd, önnek köszönhetően mégsem maradunk zenei élmények nélkül. Immár 11. éve a marosvásárhelyi nyarak velejárója a Nyáresti orgonahangversenyek koncertsorozat. Meséljen röviden az elmúlt tíz nyárról.
– A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Maros megyei tanács szervezésében 2004-ben új koncertsorozat indult a zenekedvelők számára, a Nyáresti orgonahangversenyek.
Vasile Cazannal, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatójával közösen, nagy örömmel terveztük és készítettük elő a Kultúrpalotában tartott orgonakoncert első sorozatát, amely négy fellépésből állt. Ezek száma a következő években növekedett, mígnem 2006-ban a Kultúrpalota nagytermének restaurálása kiszorította az orgonahangversenyeket.
Ekkor új ötlettel álltunk a közönség elé: mutassuk be, szólaltassuk meg Marosvásárhely műemlék orgonáit. Ezáltal régi álmom valósult meg, hiszen a nyári templomi koncerteknek hagyománya van, Brassóban, Szebenben, Medgyesen, Segesváron, Kolozsváron. Elsősorban azért, mert az erdélyi orgonák értékes hangszerek, továbbá a térség évszázadokra visszamenőleg gazdag orgonairodalom bölcsőhelye.
– Hangversenyei koncepciója évente változik. A múlt héten kezdődött fellépések témája: Stílusok és zenei formák sokszínűsége az orgonazenében. Mit fed a cím, és hol zajlanak a további koncertek?
– Színes és lendületes, dallamos és meditatív, régi és kortárs műveket választok. Az idei sorozat megnyitó koncertjét július 17-én a Kultúrpalotában tartottam, immár a 101 éves Rieger Ottó Opus 1800-hangversenyorgonán. A július 20-ai orgonaestre a Gecse utcai református templomban került sor, ahol vallásos ihletésű, bibliai témára, gregorián dallam feldolgozására készült orgonakompozicíókat mutattam be.
A következő koncert a toccaták és prelúdiumok hangzásvilágát tükrözi július 24-én a Bolyai téri unitárius templomban. Júliusban az utolsó orgonaest a Vártemplomban lesz, 27-én, amelynek tematikája: Meditációk orgonára. Augusztusban a variáció, a forma, a fantázia, a fúga szerkezetű műsorösszeállítások következnek. Céljaim között szerepel a hazai orgonairodalom megismertetése, de más népek zeneszerzőinek művei is érdekelnek.
A kultúrák párbeszédét ápolom tudatosan a zenén keresztül, és ennek érdekében az erdélyi román, magyar, német nemzetiségű zeneszerzők orgonára írott kompozícióinak bemutatóit, illetve ősbemutatóit vállaltam fel. Európa közös zenei hagyományának történetében Erdély rendkívül színes etnikai összetételével fontos régió a sajátos kultúra megteremtésében, ápolásában, új elemek befogadásában és beolvasztásában, újrateremtésében és kisugárzásában.
– Mik a tapasztalatai: mennyire érdeklődnek a vásárhelyiek az orgonazene iránt?
– Szép számmal jönnek el a Nyáresti orgonahangversenyekre. Vannak olyan zeneszeretők, akiknek életük első szimfonikus koncertjét a Nyáresti orgonahangversenyek egyik előadása jelentette, azóta pedig rendszeres látogatói a filharmónia koncertjeinek. Sokszor szólítanak meg az utcán rajongóim, hogy elmondhassák, milyen jó egy templomban megnyugodni, lelkileg megpihenni az orgonazene mellett.
Azonban azt is hozzá kell tennem, Marosvásárhelyen múltja van a nyári koncerteknek. Elődöm, Kozma Mátyás orgonaművész sokat tett a vásárhelyi orgonazene felvirágoztatásáért koncertjein és orgonára komponált szerzeményein keresztül. Sajnos a kommunizmusban az orgona klerikális hangszernek számított, ezért a nyáresti koncerteket abba kellett hagyni. Sok időnek kellett eltelnie, amíg újra engedélyezték.
– A városban nyolc sípos orgona létezik. Van-e kedvence ezek közül?
– Egy orgonistának mindig is közelednie kell a „hangszer lelkéhez”, gyakorláskor ki kell tapasztalnia a sípsorokat és olyan regisztrálási lehetőségeket kell használnia, amellyekel gyönyörködtetni tudja a hallgatóságot. Számomra mindenik marosvásárhelyi orgona egyformán kedves, az más kérdés, hogy vannak olyanok, amelyeken több mindent lehet lejátszani, hisz a klaviatúrák, a billentyűk száma és sok egyéb más tényező korlátozhatja az orgonaművek előadását. Például kis méretű orgonán nem lehet egy nagyobb lélegzetű Bach, Franck, Reger, Messiaen kompozicíót előadni.
– A Román Színházi Szövetség éves díjátadóján minden marosvásárhelyi büszke volt a Kultúrpalotában városukat képviselő művészekre. Fellépőként milyen érzés volt ott lenni a 2014-es UNITER-gálán?
– Minden koncertemet egyedi pillanatnak érzem, közös bennük az emberek közötti kapcsolatok elmélyítésének szándéka a zene üzenete által. Számomra megtiszteltetés volt a felkérés, örvendek, hogy jobban megismertethettem a világ előtt a Kultúrpalotában található hangszerek királynőjét – a 101 éves Rieger Ottó-orgonát – , amely még ma is Kelet-Európa egyik leghitelesebb és legszebb romantikus hangzású hangversenytermi orgonája.
Vass Gyopár, Krónika (Kolozsvár)

Egy magyar színész Erdélyben
Július 22-én mutatták be Varga Vilmos színművész és Aniszi Kálmán publicista, esszéíró Magyar színész vagyok Erdélyben című könyvét a Kiss Stúdióban a jubileumi miniévad keretében. A közönséget Kiss Törék Ildikó színművésznő köszöntötte, megosztva néhány fontos információt a könyvről, annak megjelenéséről: „A könyv kiadása az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Balog Zoltán miniszter döntése alapján a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretének támogatásával készült a nagyváradi Europrint nyomdában”. Hozzátette, hogy objektív okok miatt a bemutatóra csak néhány példány készülhetett el a könyvből, az érdeklődők feliratkozhatnak, és augusztus első felében vásárolhatják meg Varga Vilmos életéről és színészi pályájáról szóló kötetet.
Beszélgetés
A könyvbemutató első felében Aniszi Kálmán a hivatásos magyar színjátszás kezdetéről és kialakulásáról beszélt, amelynek feladata a nemzeti ébredés és a nyelv ápolása volt és maradt. Mint elmondta, az első hivatásos magyar színtársulat első előadására 1792 decemberében került sor Kolozsváron, „ettől az időponttól számítjuk a hivatásos magyar színjátszást magyar nyelvterületen” – tette hozzá Aniszi. A bemutató második fele kötetlenebb formában zajlott, Varga Vilmos a könyvben is megtalálható történetek közül elevenített fel néhányat. A hallgatóság elé egy változatos gyermek- és ifjúkor rajzolódott ki, utóbbit beárnyékolták a II. világháború utáni korszak történései. A kötetben, amely többek között Varga Vilmos hegyközkovácsi, majd váradi gyermekéveit, gyermekkori élményeit, kamaszkori csínytevéseit, fiatalkori történeteit, egyetemista éveit, a Színi Akadémiára való jelentkezését, majd színházi pályáját, rendezéseit, a Kiss Stúdió Színház kialakulásának történetét foglalja magába, a színművész sikereibe és kudarcaiba, félelmeibe és kiállásába, egész életébe enged bepillantást. A beszélgetést felolvasás is színesítette, majd zárásként Varga Vilmos szavalt és egy dalt adott elő.
Nagy Noémi, erdon.ro

Tusványos huszonöt
Idén huszonötödik alkalommal rendezik a Tusványosi Nyári Szabadegyetemet. A szervezőket hosszú ideje, egyebek mellett, két nagy kérdés foglalkoztatja: az egyik, hogy jönnek-e a románok, a másik, jönnek-e az RMDSZ-esek. Az első kérdés jelentősége csökkent, amikor a tábor koncepciójának középpontjába a román–magyar közeledés és a román–magyar kapcsolatok helyett a magyar–magyar viszony került.
Hála Istennek, tegyük hozzá.
A román–magyar viszony őszinte kibeszéléséről szó sem lehetett egy pillanatig sem felelős politikai tényezőkkel. Vannak ugyan tabudöntögető román értelmiségiek, akik a lényegről mernek beszélni – ilyen például Lucian Boia történész idén áprilisban megjelent, az első világháború problémáit taglaló könyvének azon bátor kijelentése, miszerint Románia történelmi érvek alapján nem tarhatott igényt Erdélyre –, de még ők sem biztos, hogy magyar környezetben hangot mernek adni e téziseiknek. A velünk őszintén szimpatizáló és a magyar–román viszonyhoz tényleges, nem pedig mímelt őszinteséggel közeledő román értelmiségiek is hatékonyabban tudják Kolozsvárról vagy Bukarestből folytatni a hamis sztereotípiák, a magyarellenes előítéletek és a román történelmi önkép hazugságai elleni harcukat, mint Bálványosról vagy Tusnádfürdőről. Így hát maradtunk a hajdan négykultúrájú, ma már több mint 90 százalékban románok által lakott Temesvár híres toleranciaszellemét zsolozsmázó Mona Muscával, Adrian Severin emlékezetes kijelentésével, miszerint sehol a világon nem létezik etnikai elvű területi autonómia – csak Európában van féltucat – és Traian Băsescuval, aki itt is szívesen elmondja, hogy annyi autonómiát akar adni Székelyföldnek, mint Caracalnak vagy Craiovának.
Felelős pénztárcapolitika
Így aztán mégiscsak őszintébb, ha a magyar–magyar kapcsolatok kerülnek a középpontba, még akkor is, ha ennek a viszonyrendszernek is megvan a sajátságos elhallgatási rendszere, amely erősen emlékeztet a polkorrekt öncenzúrára. Nem illendő például a VMSZ által Délvidéken kiharcolt (látszat) autonómia hiányosságairól beszélni, vagy Pásztor Istvánék hatalomorientált politizálásáról, hiszen ők a nagyobbik magyar kormánypárt fontos szövetségesei. Arra sem tapintatos dolog rámutatni, hogy a Felvidéken 1997-ben számoltak le a hiteles autonómiapolitikával, s futtatták zsákutcába a felvidéki magyar közképviseletet, ahonnan azóta sem lelik a kiutat. Akkor írták ugyanis alá a Magyar Koalíció Pártját később életre hívó szervezetek, az Együttélés, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt vezetői, köztük bizony Duray Miklós is, a Meciar-ellenes koalíció létrehozásának érdekében a szlovák ellenzékkel azt a bizonyos közös nyilatkozatot, amelyben megfogadták: az összefogás győzelme esetén nem hozzák szóba az etnikai alapú területi autonómiát.
Tessék kérem megmondani, mi értelme is volt akkor a Meciar-ellenes koalíciónak, és egyáltalán a magyar politikai érdekképviseletnek a távlati magyar érdekek szempontjából? Mert lehet-e hiteles politikát folytatni távlatok nélkül? Felelős politikus-e, aki csak az orráig lát? S ez még a jóindulatú megközelítés, mert Erdélyben nem annyira a rövidlátással, az orrhosszpolitikával van gond, inkább azzal, hogy rövidlátásnak tűnik, amikor egy politikust a derékmagasságban tartott pénztárca tartalma motivál, stratégiaalkotásban pedig az odaképzelt summa befolyásol. Meg persze „a hatalom akarása”, ami szorosan összefügg a gazdasági érvényesüléssel.
Jó tiszt, rossz tiszt
Az RMDSZ-szel való párbeszéd persze elsősorban a Fidesz érdeke, hatalomtechnikailag teljes mértékben érthető. „Önállóskodó”, nemzeti szempontból dicsérhető gazdaságpolitikájával, a magyar szuverenitás bizonyos részének visszaszerzésére való törekvésével, nemzetpolitikai tetteivel (magyar állampolgárság kiterjesztése, Alaptörvény) a magyar kormánynak komoly nemzetközi hatalmi tényezők nemtetszését sikerült kivívni, arról nem szólva, hogy a Kis-Antant államai „alapból” magyarellenesek, még ha hivatalos szólamaik nem mindig azok. Bár többnyire nem rejtik véka alá hozzánk való őszinte viszonyulásukat. Lám, a magyarok által több ízben is pozícióba segített Traian Băsescu is kiesni látszott a szerepéből tavaly Tusnád idején. Persze szó sincs szerepkiesésről, hanem arról, hogy nagyobb politikai hasznot várt a magyarellenes kardcsörtetéstől és zsigeri indulatainak szabadon engedésétől az adott politikai kontextusban, mint a magyarsággal való párbeszédet szorgalmazó elnök imázsának megőrzésétől. Tudatos, bár alighanem téves számítás volt ez részéről, nem hirtelen felindultság.
Úgy hallani, idén nem jönnek Tusványosra az RMDSZ-esek, legalábbis Kelemen Hunor, akinek most a „jó tiszt” szerepe van kiosztva az erdélyi magyar közösséget megtévesztő színdarabban. Láttunk már ilyet a Székelyek Nagy Menetelésének idején is, amikor Markó Béla volt a „rossz tiszt”, aki Gyurcsányékhoz és néhány SZDSZ-es elgurulthoz hasonlóan elítélte és kigúnyolta „a székely zászlók erdejében csetlő-botló” RMDSZ-es minisztereket és államtitkárokat. Miközben Kelemen Hunor volt az, aki kitartott a részvétel helyessége, a székely területi autonóia mellett, aki kiteljesíti az RMDSZ több mint két évtizedes ígéretét arról, hogy végre tető alá hozzák a szervezet autonómiastatutumát.
Hiányzó hiányzók?
Most a kormányzati szerepvállalásról szóló tragikomédiában Kelemen Hunor húzta a rövidebbet. Nagy kérdés, meg lehet-e etetni a választói bázissal következességként, erényként, hogy Kelemen lemond a miniszterelnök-helyettességről, de az általa vezetett szervezet kormányon marad Verestóy Attila iránymutatásának megfelelően. Arról meg jobb nem beszélni, hogy a hírek szerint a Medgyessyékkel és Gyurcsányékkal gazdasági dimenziókat sem nélkülöző, szívélyes kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ egyik meghatározó szereplőjét, Biró Rozáliát delegálják Kelemen helyére, akit a román sajtó majd kedvére villázhat a „bipedes” interjúval, a magyar sajtó meg a sírnivalóan mulatságos váradi utcanévfordításokkal. (Néhány példa, nehogy kimaradjunk e villázásból: Str. Viilor – Élők utcája, Str. Lacul Roşu – Piros Tó utca, Str. Războieni – Háborúzók utcája.) Tőkés Lászlónak teljes mértékben igaza van, amikor ezt az „úgy megyek, mintha jönnék” RMDSZ-es húzást a Petőfi-Schiller fantomegyetem esetével állítja párhuzamba.
Nos, Kelemen Hunor a „jó tiszt”, állítólag nem lesz jelen Tusnádfürdőn, pedig minden logikus érv a részvétel mellett szólna. A jó tiszti szerepmegőrzés, a párbeszédképesség imázsa, az autonómia szólamszintű támogatása, nem utolsó sorban a Fidesszel ápolt jó viszony. No de legyen ez az ő problémája.
Mert hiba lenne nem látni a fától az erdőt, és úgy állítani be akár a románok, akár az RMDSZ-esek részvételét a tanácskozásokon, mint olyan kérdéseket, melyek a legkisebb mértékben is befolyásolhatják a 25. tusványosi tábor sikerét. Ez legfeljebb a szervezők gondja, a közönség örvendhet annak, hogy idén is megszámlálhatatlan program, gazdag kulturális kínálat várja a politikán kívül a zenétől az irodalmon át a borkóstolókig.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Isten igájában, ördög markában
Százhuszonöt éve, 1889. július 28-án született Székelyzsomboron Nyirő József. Miközben maradandó irodalmi értékeket alkotott, egyesek szerint a történelem viharában emberileg is, művészileg is Isten igájából az ördög igájába hajtotta a fejét.
Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte Nyirő József, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pázmáneumban tanult teológiát és filozófiát. 1912-ben Nagyszebenben szentelték pappá. 1919-ben, nem sokkal azután, hogy Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi rendből. Kidén bérelt malmot, hogy fenntartsa magát és családját, majd a kolozsvári Keleti Újságnál dolgozott újságíróként. Bár alkatának legjobban a novella felelt meg, életművének nagyobbik része regény. A kritikusok véleménye: társadalmi és történelmi regényei felépítésükben maguk is jórészt novellafüzérek.
Nyirő talán legismertebb regénye a havasok világában játszódó, 1933-ban megjelent Uz Bence. A főszereplőben az író a székely nemzetideált festette meg, azon vonásokat emelte ki, amilyennek népét látni szerette volna.
1941-ben Nyirő részt vett a weimari költőnapon, ahol ő képviselte a magyar írótársadalmat. Radnóti Miklós Naplójában egy újsághírt idéz, miszerint Nyirő József a következőket nyilatkozta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak...Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország!” Radnóti Miklós szűkszavú kommentárja: „Most, hogy másolom az újsághírt, már csak tűnődöm… Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon?”
„Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe...”. Nyirő József kívánsága egyelőre nem vált valóra. Az újratemetése körüli hercehurca legújabb fejleménye az, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben megsemmisítette a temetkezési engedélyt, melyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. A táblabíróság helybenhagyta a Hargita megyei törvényszék 2012 júniusi ítéletét, amely formai okok miatt érvénytelenítette a temetkezési engedélyt. Egy székely faluban született, és egy spanyol kolostorban halt meg. Életútja és utóélete is olyan, mint a kor, amiben élt: tele ellentmondásokkal…
Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön Tusnádfürdőn.
Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is - a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni.
Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére - jelezte, hozzátéve: nagyon sokat várnak ettől - az MTVA Kós Károly Kollégiuma által kezdeményezett - felméréstől.
Kitért arra is: jelenleg 68 partnerük van a határon túl, közte tévéstúdiók, rádiók és hírügynökségi tudósítók. 2013-ban a rádióban 2898 hír hangzott el ebben a tematikában, ami havonta 240, naponta 8 beszámolót jelent. A televízióban 3725 hír jelent meg, ami havi 310, napi tíz hírt jelentett a határon túlról.
Jelezte: nagyban segíti az együttműködést a Kós Károly Kollégium, amely pénteken Tusványoson is ülést tart majd.
Szólt arról: jelentős forrásokat mozgósítottak a technikai és műszaki színvonal emelése érdekében, és négy olyan határon túli stúdió van - Székelyudvarhelyen, Kolozsvárott, Dunaszerdahelyen és Szabadkán -, amely élő beszélgetésre, bejelentkezésre alkalmas. A rádiós tudósítókat is igyekeznek magas színvonalú technikával ellátni, s a következő nagy feladat Kárpátalján önálló stúdió létrehozása, amit az idén szeretnének megvalósítani - jelezte.
A közmédia által szervezett médiaakadémián határon túliak is végeztek - jegyezte meg. Kiemelte, az a cél, hogy a határon túli tematikát "kiszabadítsák a négy fal közé szorított létből", és az átszője a közszolgálati műsorokat és a hírügynökségi tevékenységet. Ezzel vág egybe a tusványosi rendezvény is, és ezért is van közmédiasátor - vélte.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta: a határon túlra a Kossuth rádió adása jut el elsősorban. Számára - folytatta - azok a legfontosabb adások, amelyek a hagyományokkal "szembe mennek", és nem azt üzenik, hogy a határon túli tartalmak csak néhány műsor kiváltsága.
Az a szándék, hogy bármilyen típusú is egy műsor, abban ugyanúgy jelenjen meg határon túli tartalom, mint anyaországi. A tervek szerint a hangjátékok között több lesz a határon túli szerző műve, és a médiatanács Mecenatúra pályázata keretében készülő műsorok között is sok kortárs szerző lesz.
A Petőfi rádió egyfajta missziót töltött be azzal, hogy olyan együtteseket mutatott be, amelyek határon túlról érkeztek - jegyezte meg, hozzátéve: a következő években is fontos célkitűzés, hogy az egységes nemzetben való gondolkodást az egyes csatornákon folyamatosan át lehessen élni.
Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: kiemelt feladatnak tartják, hogy a külhoni témákat megjelenítsék. Ennek egyik terepe a Ma reggel című műsor, ahol ezen tematika rendszeresen megjelenik, valamint a kéthetente jelentkező Átjáró és a heti 52 perces Magyarlakta adása. Nem új műsorokra készülnek, hanem arra, hogy ezek a tartalmak integrálódjanak más műfajokba is - jelezte.
Dobos Menyhért, a Duna TV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: 22 éve azért alakult a csatorna, hogy elsősorban határon túli magyaroknak készítsen műsorokat. Céljuk a nemzeti identitás erősítése - emelte ki, majd kitért többi között a Kárpát Expressz, valamint a Térkép című műsorokra. Szólt a Csíksomlyói búcsú élő közvetítéséről és a Székely Vágtáról is. Fontos, hogy ne csak a virtuális térben legyenek jelen - hangsúlyozta.
A jövő évi műsorszerkezetről augusztusban tárgyalnak, az online felületen terveznek változásokat - jelezte. Felhalmozódott több dokumentumfilm, amiből szeretnének válogatást készíteni.
Beszélt még a Duna World csatornáról és az Öt kontinens - egy nemzet műsorról. Jelezte: Magyarok a nagyvilágban címmel portré sorozatot és Hello Magyarország címmel turisztikai sorozatot indítanak jövőre.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója a hírügynökség ingyenes hírszolgálata és a külhoni magyarságról szóló hírek mellett szólt arról, hogy tavaly éppen Tusványoson jelentették be a külhoni magyar sajtószolgálat elindulását. Mára mintegy 400 szervezet él a lehetőséggel, hogy az Országos Sajtószolgálat mintájára híreit feltöltse és közvetítse - jelezte.
Elmondta: a Kárpát-medence minden térségében telepített tudósítója van az MTI-nek, emellett fotóriportereket is foglalkoztatnak. A fotóriporterek a Kolozsvári magyar napokon a Világ magyar szemmel című kiállításon mutatkoznak be hamarosan.
A hírügynökségi anyagok pedig még az idén megjelennek a közösségi portálokon is - mondta a jövőbeni tervekről.
Hozzátette: fontos, hogy ne csak beszéljenek a közösségi médiáról, hanem közvetlen élő kapcsolatot alakítsanak ki a közönséggel és a szakmával. Minden lehetőséget meg kell ragadni, ami erre alkalmas, ilyen Tusványos is.
A beszélgetésen jelen volt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egyetlen élő tagja is.
Kutatás indul a külhoni magyarság médiafogyasztási szokásairól
Tusnádfürdő, 2014. július 24. (MTI)

Tőkés: még egy magyar indulóra lenne szükség
Tőkés László európai parlamenti képviselő (Fidesz–KDNP) szerint fontos lenne még egy magyar induló a román államfőválasztáson. A képviselő erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt pénteken.
Mint mondta, eddig minden elnökválasztáson indultak az RMDSZ jelöltjei, de ennek nem volt politikai haszna, ezért fontos lenne egy olyan magyar indulása is, aki az autonómiát, az országban szükséges föderális berendezkedést képviselő és megjelenítő jelölt lenne, és aki hitelesen tud megszólalni a románság előtt. Közölte: az RMDSZ jelöltjének indulása is fontos, mert ketten egymással olyan politikai versenyben képviselhetnék a magyar közösség érdekeit, hogy az a románok ingerküszöbét is túllépné.
Romániában novemberben tartanak elnökválasztást, a liberális kötődésű Adevarul által múlt héten ismertetett felmérésből az derült ki, hogy Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnöknek van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje a voksolást. Traian Basescunak az év végén jár le a második elnöki megbízatása, így nem indulhat újabb mandátumért. Képtelenek a párbeszédre
Tőkés a Kossuth Rádióban kérdésre válaszolva beszélt tavalyi, Magyarország védhatalmi státusát kérő kijelentéséről is. Akkor Tusványoson azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett, mint Ausztria Dél-Tirol esetében. Szavait hevesen bírálták Romániában.
A politikus a mostani rádióinterjúban úgy vélekedett, a tavaly ellene indult támadáshadjárat mutatja a romániai „áldemokratikus társadalom” párbeszéd-képtelenségét. Hozzátette: Tusványos is a párbeszédről szól, a magyarok és magyarok, a magyarok és románok közötti párbeszédről.
Szétvert csapat
Szerinte az egységes politikai akarat az autonómia megvalósulásának kulcsa, 1992-ben így indultak el, amikor megfogalmaztak Kolozsváron egy autonómianyilatkozatot. Azóta nemhogy érdemben nem történt előrelépés, hanem az egységet is megbontották, a „csapatot szétverték” – fogalmazott.
Az EP-képviselő szerint az autonómiáért folytatott küzdelem többtényezős. El kell oszlatni a románok kétségeit, félelmeit: „nélkülük vagy ellenük nem akarnak, nem is tudnánk elérni sem területi, sem kulturális autonómiát” – hangsúlyozta. Megemlítette ugyanakkor, hogy a magyarságnál látja a nagy bajt, mivel ahelyett, hogy a románokkal szemben fejtenének ki erőt az autonómiáért, „az egymással való csatározásban vész el az erőnk”, és mire az ügy eljut Európába, ott zavaros képet látnak csak.
Meg kell valósítani az egységet
Ha az autonómiaügyben még nincs egység, akkor meg kell valósítani – jelentette ki, hozzátéve: „erre nagy esélyünk van Magyarország támogatásával”, amelynek védhatalmi szerepét tavaly kérte. „Ebben semmi kivetnivaló nincsen” – jelentette ki Tőkés.
MTI, Erdély.ma

Kilencven éve született Lohinszky Loránd
Kilencven éve, 1924. július 25-én Kolozsváron született Lohinszky Loránd érdemes művész, a Marosvásárhelyi Székely, később Állami, majd Nemzeti Színház színészfejedelme.
Több mint fél évszázados pályafutását remekbeszabott színpadi és filmszerepek, valamint rendezések gazdagították, értékorientált művészi teljesítményeit díjak, kitüntetések fémjelzik, emlékét tanítványok nemzedékei őrzik.
Lohinszky Loránd 2013. június 22-én, Marosvásárhelyen távozott az örökkévalóságba.
A Tompa Miklós Társulat kegyelettel emlékezik Lohinszky Lorándra, és egy – a jelentősebb szerepeit idéző – virtuális fotótárlattal tiszteleg emléke előtt, mely a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház honlapján tekinthető meg.
maszol.ro

Közösségépítés magyar rendezvényekkel
A magyar közösségi élmény megerősítése, identitás megőrzése, magyar összetartozás: a Rendezvény, rendezvény, rendezvény! (Kár)pótól vagy fejleszt? című beszélgetést hallgathatták meg az érdeklődők péntek délután a Cseh Tamás-sátorban Tusványoson.
Az Oláh-Gál Elvira újságíró vezette beszélgetésen Kolozsvári Magyar Napok, a Vásárhelyi Forgatag, a Gombaszögi Nyári Tábor, a Szent László Napok, a Brassói Magyar Napok főszervezői, valamint a Rákóczi Szövetség főtitkára a panel címében feltett kérdésre keresték a választ.
A (kár)pótlásnak és a fejlesztésnek a Rákóczi Szövetség a maga tevékenységével igyekszik megfelelni. „Mi azokat a magyarokat szeretnénk kárpótolni, akik nem a mai Magyarország területén élnek. Azokat a családokat szólítjuk meg, ahol billeg az identitás, ahol kérdés, hogy magyar iskolába íratják-e a gyermeket a szülők. Ifjúságszervezéssel foglalkozunk, határozottan a középiskolásokat szólítjuk meg. Van igény a programjainkra és talán sikerül kárpótolni is és fejleszteni is a Kárpát-medencei magyar összetartozás tudatát” – osztotta meg a jelenlevőkkel Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
Közösségi élmény
Az idei Gombaszögi Nyári Tábor a múlt héten zajlott le. A rendezvényt először 1928-ban szervezték meg, jelenlegi célkitűzése, hogy összefogja a felvidéki magyar egyetemistákat. „Nem egy hiánypótló rendezvényről van szó, hiszen ez a legbeágyazottabb felvidéki tábor. Rendezvényünk szerepe a fejlesztésben rejlik, hiszen huszonnyolc civil szervezet talál ilyenkor egymásra, amelyek mindenféle programsátrak és programrészek megszervezésével hozzák össze ezt a nagy egészet. A mi célkitűzésünk, hogy Pozsonytól Nagykaposig egy közösségi élményt biztosítsunk azoknak a felvidéki magyaroknak, akiknek egyébként ilyen jellegű rendezvényre máshol nincs lehetőségük” – mutatott rá Orosz Örs főszervező.
Tartást, élményt nyújt
Mindkét felvetett szempont érvényesül a Kolozsvári Magyar Napok esetében – véli Gergely Balázs főszervező. „Mindenki ismeri Kolozsvárnak a közelmúltját. A Kolozsvári Magyar Napokkal a fél évszázadon keresztül kiéheztetett közösségnek talán sikerült megteremteni azt a lehetőséget, hogy újra a teljes közösségi élmény örömét meg tudják élni. Mert nem volt módjuk sem a kommunista időszakban, sem Funar ideje alatt. És utána még jó néhány évig sajnos a tehetetlenség és az apátia miatt nem született hasonló rendezvény. Ilyen értelemben teljesen nyilvánvaló, hogy kárpótol a rendezvényünk. Ami a fejlesztést illeti, az első és legfontosabb, hogy egy teljes közösségi élményt nyújt, tehát egy atomizálódó, széteső, hitevesztett kis közösségekre, vagy egyénekre szakadt ötvenezres kolozsvári magyarságot sikerült összerántani. A kolozsvári magyarok hatvan, hetven százaléka részt vesz a rendezvényen. Ez egy olyan tartást, élményt nyújt, amiből aztán utána egy egész éven át lehet táplálkozni érzelmileg, szellemileg. Látszik az, hogy megváltozott valahol az önbecsülésük, a tartásuk, egy kicsit kiegyenesedett gerinccel mozgunk a saját városunkban.”
Elmondta, egy másik fejlesztő hozadéka ennek a rendezvénynek, hogy megpróbálják megmutatni azokat az értékeket, amelyeket többségében nem ismernek a velünk együtt élő nemzetiségek.
Nem szédít, épít
Ez a Vásárhelyi Forgatag idei szlogenje. Azt kellene építeni, amit az elmúlt 15 év szétcincált – mondta el a rendezvény főszervezője, Portik Vilmos. „Szétzilált és hitehagyott közösséget igyekszünk valahogy újra kohézióba kovácsolni. Rendezvényünk egy kicsit a kolozsváritól és a nagyváraditól is különbözik, legalábbis a háttere. Az első perctől kezdve, mikor ennek a rendezvénynek a gondolata megfogalmazódott, tudtuk, hogy Vásárhelyen olyan különleges helyzet van, hogy ha belevágunk ebbe, akkor meg kell próbálni a lehető legnagyobb magyar konszenzus révén szervezni. Míg a tavalyi évben attól volt hangos a média, hogy a polgármester nem engedélyezi, hogy Vásárhely területén legyen, és minden nyilvános programunkkal kiszorultunk a szomszédos helységnek a területére, az idén azt szeretnénk, ha attól volna hangos, hogy meg tudjuk ismételni. És bár idén sem kapunk segítséget a polgármesti hivataltól, meg tudjuk csinálni a saját, a közösség erejéből. Vásárhelyen olyan akkut közösségi problémák vannak, amelyre ma már politikai erő, szervezet nem tud választ adni. Egy teljesen más szempontokat, stratégiákat és célokat tömörítő kezdeményezés tudna és ilyen lehet a Vásárhelyi Forgatag.”
Csoda és új szín a város életében
Csomortányi István, a nagyváradi Szent László Napok főszervezője szerint rendezvényük új színt vitt a város életébe. „Egy negyvenes évekbe visszamenő kezdeményezést említenék meg ennek a rendezvénynek az elődjeként, hiszen akkor már megszervezték Nagyváradon a Szent László napokat. Aztán a jól ismert történések miatt nem folytatódott. A mi rendezvényünk nem is keveset pótol, hiszen gyakorlatilag a város magyar napjait szerveztük meg. Az 1992 óta évről évre szervezett Varadium az idők múltával megkopott, szükség volt valami fiatalosra, lendületesre.”
Tóró Tamás, a Brassói Magyar Napok főszervezője elmondta, kisebb csoda, hogy sok-sok év után magyar kulturális programokon lehet részt venni Brassóban. A rendezvényt idén ötödik alkalommal szervezik meg.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

Jezsuita ifjúsági fesztivál: hogy a másnap gazdagabb legyen
Tánc, színielőadás, gondolkodni- és látnivalók vasárnap a Sétatéren
Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik a capoeirát, elmaradhatatlan kelléke a zene, de a cigánykerekek, az ugrások és a különböző cselek sem állnak távol tőle.
Ezt a brazil harcművészeti játékot is kipróbálhatják azok, akik vasárnap 15–18 óra között a Sétatéren járnak-kelnek, továbbá énekelhetnek, táncolhatnak, színházi előadást nézhetnek, fafaragásokat és papírcsíktechnikákat vehetnek közelebbről szemügyre. A kínálatról, valamint a hangulatról a héten Kolozsváron tartott Magis-tábor résztvevői gondoskodnak, akik a különböző tevékenységek közepette – amelyeket most a nagyközönség előtt mutatnak be – megosztották egymással örömüket és hitüket, együtt ünnepeltek, megvalósítva együttlétükben a jezsuita rendalapító, Loyolai Szent Ignác lelkiségének eszményét: „Mindent Isten legnagyobb dicsőségére”. A nemzetközi kezdeményezéshez ezúttal 120 fiatal csatlakozott városunkban, a Jézus Társasága visszaállításának 200. évfordulóján.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Nagy az igény magyar orvosokra és jogászokra Kolozsváron
A kolozsvári magyar egyetemisták több mint fele vásárláskor odafigyel, hogy magyarul kiszolgáló vállalkozást keressen – jelentette ki Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom elnöke a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A civil szervezet munkatársai a hallgatók fogyasztói tudatosságát vizsgáló kutatás előzetes eredményeit ismertették a Sapientia EMTE sátorban, szombaton.
Talpas Botond elmondta, a válaszadók 30,5 százaléka gyakran keresett magyarul kiszolgáló céget, szakembert vagy elárusítót, további 52,4 százalék mondta azt, hogy néha odafigyel erre a szempontra is – így csupán 17,2 százalék állítja, hogy soha nem keresett magyar nyelvű kiszolgálást.
A magyarul is kiszolgáló elárusító helyeket kereső diákok motivációját vizsgálva kiderült, hogy közel kétharmaduk állítja, hogy könnyebben meg tudja értetni magát egy magyar vonatkozású boltban, mint egy románban (58,9%), de a válaszadók közel fele azzal is egyetértett, hogy azért választ inkább magyar terméket vagy szolgáltatást, mert ezzel a magyar termelőket segíti (48,7%). Előbbi az Igen, tessék! mozgalom gazdasági logikáját igazolja vissza, utóbbi pedig az üzleti életre is kiható nemzeti szimpátiaként értékelhető – összegzett Bethlendi András, az Igen, tessék! mozgalom ügyvezetője.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kolozsvári magyar diákok leginkább a vendéglátóiparban és a kulturális szolgáltatások terén ismernek magyarul kiszolgáló cégeket és intézményeket (93-95%), ezt követik a civil szervezetek, valamint a médiatermékeket forgalmazó és nyomdai szolgáltatásokat végző vállalkozások (75-79%). Magyar vonatkozású szolgáltatókat legkevésbé a munka- és lakásközvetítés, a turisztikai irodák, valamint a fuvarozás-szállítás terén ismernek a magyar diákok (csupán 27-30 százalékuk tudott ilyen profilú céget említeni, további részletek az 1. ábrán).
Az anyanyelvű kiszolgálást és tájékoztatást bátorító Igen, tessék! mozgalom arra is rákérdezett, hogy az említett szakterületeken mennyire találják fontosnak az anyanyelvhasználatot. Kiderült, hogy a magyar jogi és adminisztratív valamint az egészségügyi szolgáltatások több mint 25 százalékponttal maradnak el az ismertség szintjén a nekik fontosságot tulajdonítók arányától.
Úgy tűnik, ezeken a szakterületeken az elvártakhoz képest lényegesen kevesebb magyar szervezet működik Kolozsváron, de elmaradást mutat az oktatási és pénzügyi szolgáltatások, a szaküzletek, a szerelési szakértők, valamint a munka- és lakásközvetítők ismertsége is.
Az elemzés egy 2014. február-április közötti időszakban lezajlott, online kérdőíves kutatás eredményei alapján készült, melyet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia Intézete bonyolított le az Igen, tessék! mozgalommal együttműködésben. A felmérés során összesen 445 alany töltötte ki a kérdőívet, a minta a kolozsvári egyetemek és karok magyar hallgatói létszáma szerint reprezentatív. A mintavételi eljárás véletlen voltát feltételezve becsléseink 95 százalékos valószínűség mellett +/- 4,5%-os hibahatárral érvényesek. A kutatást Dr. Csata Zsombor adjunktus vezette.
maszol.ro

Magyar nyelvű orvosképzés a felvételi eredmények tükrében
A politika kudarca
A magyar közvélemény természetszerűleg még mindig sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével. Sajnos, egyáltalán nem tapasztal jobbulást a magyar nyelvű oktatás terén. Annak ellenére, hogy a legutóbbi kormányba (is) immár tartósan belépő RMDSZ állítólag "feltételnek" szabta az előrelépést. Igaz, még sok minden megvalósulatlannak bizonyult; ahogy mostanában mondani szokás: meghatározatlan időre "jegelték".
Ráadásul a felvételi eredmények ismertetésekor a szülők, barátok, rokonok mély csalódással értesülhettek arról, hogy az orvosi és a fogorvosi szakok tandíjköteles helyeire idén sem került be egyetlen magyar hallgató sem. A román végzősök több mint ötszörös túljelentkezése miatt annak a 134 magyar orvostanhallgatónak is örülni kell, akik tandíjmentes helyre jutottak be, egyesek alacsonyabb médiával, mint a legjobb kieső román felvételizők.
Három évvel ezelőtti, akkor még a vészesen hallgató médiában (szerkesztő megjegyzése: a szerző figyelmen kívül hagyja, hogy a Népújság 1990 első napjaitól részletesen követte a MOGYE sorsát és minden véleménynek teret adott, amely a magyar oktatás ügyét szolgálta) szókimondónak bizonyuló elemzésemben (Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk? – Népújság/www.e-nepujsag.ro 2011. július 27/28.) jó néhány olyan megállapításra jutottam, ami azóta sem változott. Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok, elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek, hogy legyenek magyar jelentkezők és a bejutási- továbblépési feltételeknek megfelelő tanárok, hogy létezzen megfelelően színvonalas magyar oktatás és kutatás. És negatív megkülönböztetés, jogmegvonás esetén szavunkat hallathatjuk, különböző módon felléphetünk –akár a politikusokkal, szülőkkel, értelmiségiekkel, újságírókkal együtt.
A kisebbség számára az oktatás, kiemelten a felsőoktatás, legfontosabb igényeinek a teljesítése elsősorban politikai kérdés. Igazi jogállamban lehetne jogi alapon meghozott döntés, szakmai indoklással. Közelmúltbeli példákat adhatunk a Bolyai Egyetem létrehozásától és beolvasztásától a Sapientia-EMTE megteremtéséig, a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés történetén át. Ezért három évvel ezelőtti megállapításom időszerűségéből semmit sem veszített: "politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják- e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére."
Az autonómia diadala
És miközben az erdélyi magyar politika kudarcán és saját tehetetlenségünkön túl a cikkben emlegetett stratégiahiányra és a széthúzásra sem találtunk gyógyírt, az egyetemi autonómia és a román jogalkotás diadalmenetének asszisztálhatunk. Ennek egyik jó példája a 2003-ban elfogadott 1432. számú kormányhatározat által az 2004/2005-ös tanévtől a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára érvénybe lépő, külön beiskolázási számokon túli fizetéses helyek betöltése. Eleinte az utolsó magyar hallgató nagyobb médiával jutott be, ezért az egyetem szenátusa a tandíjköteles helyeket megfelezte a román és a magyar hallgatók között. Néhány éve a helyzet megváltozott, ezért ugyanazon szenátus autonóm döntése alapján a médiák sorrendjében történik a helyek betöltése. Ez azt jelenti, hogy harmadik éve a román hallgatók viszonylagos túljelentkezése miatt a tandíjas helyekre csak román diákok kerültek be. Két éve sikerült fele-fele arányban újabb tandíjas helyeket kicsikarni a tanügyminisztériumtól, míg a tavaly óta a MOGYE szenátusa a külföldi diákoknak kijáró 5000 eurós tandíjas helyeket hozott létre a román és a magyar nyelvű oktatás keretében. A tavalyi gyakorlat szerint a hazai és a magyarországi szülők szegényebbeknek bizonyultak, mint a spanyolhoniak és az Itáliába kerültek, akik könnyebben kigazdálkodták a busás tandíjat csemetéik számára.
A marosvásárhelyi magyar oktatás helyzetének az elemzése alapos tanulmányok tárgyát képezi (meg is kellene írni őket!). De tekintsünk kissé a felvételis jelentkezési arányok mélyére! El kell fogadnunk, hogy a románul felvételizők magasabb aránya miatt az orvosi karon 9,67-es osztályzattal esett ki elsőként az a jelentkező – itt fogytak el a fizetéses helyek –, aki a magyar tagozatra simán bejutott volna (9,44 volt az utolsó bejutó átlaga). Azt is kiszámíthatjuk, hogy a magyar jelentkezők középmédiája valamivel alacsonyabb, mint a román jelentkezők középmédiája. De gondoltunk-e arra, hogy mi rejlik a háttérben, hogy ez időben mi történik a körülöttünk működő orvosegyetemeken? Bár a vizsga mindenhol ugyanakkor zajlott, miért lett nagyobb a túljelentkezés Marosvásárhelyen? Első rálátásra ellentmondásosnak tűnik a helyzet, hiszen az orvosegyetem körüli elmarasztaló híradások, feszültségek nem bizonyulhatnának vonzónak a jelentkezők számára.
Az országos adatok azt bizonyítják, hogy az utóbbi években nőtt az érdeklődés az orvosképzés, az egészségügyi pálya iránt. Vajon a szakma megbecsültsége emelkedett, vagy az orvosi diploma lett kiváló útravaló az országból elkívánkozó fiatalok számára?
Továbbá, két olyan fontos megállapításunk lehet, ami mások számára a MOGYE-autonómia sikerét bizonyítja. Hiszen a felvételi módszertanának az elfogadása mindenhol és mindenkoron az egyetem szenátusának a kompetenciája, a törvényes keretek betartásával. És itt formailag egyáltalán nem marasztalható el a kétharmadnál nagyobb többséggel rendelkező MOGYE-szenátus. Esetleg szakmailag, erkölcsileg.
Egyrészt Marosvásárhelyen az orvosi és fogorvosi karra még mindig egyetlen tantárgyból kell tesztet írni. Amikor az egykori három kötelező tantárgy kettőre, majd egyre csökkent, Marosvásárhely orvosegyeteme együtt lépett, rögtön követte a bukaresti, jászvásári, kolozsvári, temesvári és krajovai egyetemek határozatait. Másképpen a szigorúbb elvárások miatt felvételizőket veszített volna. Amikor viszont a már említett egyetemek a színvonal emelése miatt bevezették a két tantárgyra alapuló tesztvizsgát, akkor Marosvásárhelyen a kezek nem lendültek magasba. És így nyertek újabb jelentkezőket, akiknek nem kell a biológia mellett a kémiát is bebiflázniuk. Ugyanúgy alacsonyabban határozták meg az elvárásokat, mint az utóbbi huszonöt évben alakult, 1989-ben még nem létező orvosképző egyetemek.
Másrészt Marosvásárhelyen az írásbeli tesztkérdések 90 százaléka pontosan megtalálható Barron`s idén románra és magyarra lefordított anatómia és élettan könyvében, és csupán 10% új kérdés. Mondhatni, a gyengébb képességűek számára is bemagolható. A legtöbben anatómiát választanak, és ha viszonylag jó az érettségi jegyük (10 százaléka a végső jegynek), akkor eséllyel pályáznak. Nehezebb viszont a bejutás a kevésbé magolósak és a rosszabb érettségijük miatt hátrányosabb helyzetből indulók számára.
Megállapításaimat az idei statisztikák is alátámasztják. Szeben "engedékenyebb", kevesebb történelmi múlttal rendelkező orvosi karán összesen 136 diákot vettek fel az orvosi és a fogorvosi képzésre 9,48-as és 9,43-as utolsó bejutó jegyekkel, miközben 5,3-szoros volt a túljelentkezés. Az adatok hasonlítanak a marosvásárhelyiekhez. Teljesen eltérőek viszont a kolozsvári adatok: csupán háromszoros túljelentkezés az orvosira, kilenc olimpikon után az első bejutó 9,73-at ért el, a 290 tandíjmentes hely utolsó bejutója 7,36-ot. Közben aránytalanul kevés, csupán 20 a tandíjas helyek száma (ugyebár, itt nincs numerus clausus), és csupán egy moldáviai diákot vettek fel a kivételezettek sorában (Marosvásárhelyen két tucatnyi moldávot, romát és katonaorvost). Mellesleg, a fogorvosira az első helyezett 8,89-et, az utolsó bejutó 6,01-et ért el.
Az adatok nyilvánosak, az interneten megtalálhatóak. Elemzésünknél viszont már el kell gondolkodnunk. Vajon az A kategóriás kolozsvári orvosegyetem kevésbé színvonalas és kevésbé vonzó lenne, mint a B besorolású marosvásárhelyi? Vagy ők a minőséget fontosabbnak tartják, mint a nemzetiségi érdekek diktálta mennyiséget?
A remény sugara
Végül, milyen tanácsot adhatnék a kétségbeesett kiesőknek, leendő felvételizőknek és szüleiknek? Bár a magyar felvételizők idén (is) csak maguk között versengtek az orvosi és a fogorvosi karok tandíjmentes helyeire, a viszonylagos bejutási arány mégis jobb volt, mint az írásomban említett egyetemek románul felvételiző hallgatói esetén. És bár a helyzet kétségtelenül előnytelennek tűnik, hiszen kisebbségi létünk akár pozitív diszkriminációt kíván, semmiképpen se legyünk kishitűek! Éltessen a remény sugara! Talán készüljünk fel jobban, és másfelé irányulás helyett mégis fogadjuk el: Marosvásárhely orvosegyeteme szakmai, közösségi szempontból még mindig többet nyújt a magyar diák számára. Ezért érdemes jobban ráhajtani az érettségin és a tesztvizsgán.
Egyébként a mi időnkben, a nyolcvanas években szinte íratlan szabály volt, hogy a magyar diák jobban készüljön fel a felvételire. Az én 40-es létszámú osztályomból az akkori 5. számú Ipari Líceumban Szatmárnémetiben (előtte és utána Kölcsey nevét hordozta az iskola) mindenki egyetemre jutott, ami akkoriban sokkal nagyobb teljesítménynek bizonyult.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár
*
Dr. Ábrám Zoltán újabb írását vitaindítónak szántuk. Ugyanis a szerző nem beszél az oktatók felelősségéről, akik közül sokan, a szerzőt is beleértve, az elmúlt negyedszázadban aktívan politizáltak, politizálnak mind az RMDSZ- ben, mind más magyar pártban. Vagy arról, hogy a magyar oktatók némelyike, a saját karrierépítését előtérbe helyezve, mennyit ártott a közös ügynek. Mindeddig kerülendő témának tartották az oktatói utánpótlás rossz stratégiáját, a román utódokat kinevelő magyar professzorok eseteit. De az oktatás minőségét, a kivándorlást elemző cikkeknek is teret adunk.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)

Félezer fiatal színjátszó találkozója
Az előzetes jelentkezések alapján csaknem félezer fiatal vesz részt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által 18. alkalommal megszervezett ifjúsági színjátszó találkozón, amely Szentháromságon veszi kezdetét csütörtök délután a hagyományos zászlós felvonulással. A résztvevők csaknem harminc településről érkeznek, és vasárnapig táboroznak együtt.
Közel 500 fiatal részvételével ma kezdődik a 18. ODFIE színjátszó találkozó a Maros megyei Szentháromságon az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) szervezésében. „A színjátszó tevékenységek mindig is döntő szerepet játszottak az ifjúsági egyletek önszerveződésében és a köztük levő kapcsolatok erősítésében.
Ezért az utóbbi tizennégy évben – 1997-től kezdődően – az ODFIE keretében működő ifjúsági egyletek színjátszó csoportjai számára országos találkozókat szerveztünk, átlagosan 15–20 csapat, illetve 450–500 amatőr színjátszó fiatal és ún. műélvező részvételével” – áll az erdélyi unitárius ifjúságot és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalokat tömörítő szervezet közleményében.
Az idei, július 31–augusztus 4. között zajló rendezvényre az előzetes bejelentkezések alapján közel ötszáz fiatalt várnak Szentháromságra Alsófelsőszentmihályról, Bencédről, Bölönről, Dicsőszentmártonból, Erdőszentgyörgyről, Firtosmartonosról, Felsőrákosról, Homoródalmásról, Homoródszentmártonról, Homoródszentpálról, Homoródszentpéterről, Kissolymosról, Kolozsvárról, Korondról, Magyarsárosról, Marosvásárhelyről, Oklándról, Sepsiszentgyörgyről, Szabédról, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Székelyszentmihályról, Szentábrahámról, Szentgericéből, Szőkefalváról, Tordáról, Újszékelyről, Ürmösről és Vargyasról.
A rendezvény zászlós felvonulással kezdődik csütörtökön 16 órától, ezt az ünnepi megnyitó és a csapatszemle követi, a színielőadások bemutatása másnap kezdődik, a rendezvény egésze pedig vasárnap éjszaka zárul. A szervezők közlése szerint a színjátszó találkozó teljes hétvégéjére helyszíni bejelentkezés esetén 60 lej részvételi díjat kell fizetni. Az elszállásolás családoknál, illetve a sátortáborban történik. Több információ a rendezvény honlapján olvasható.
Krónika (Kolozsvár)