Határtalan honkeresők Váncsodon
Amióta Románia és Magyarország Trianonban meghúzott határvonala áteresztő hártyává változott, az elmúlt másfél évtizedben sajátos, kelet-nyugat irányú lakossági ozmózis következett be a két ország között. Szilágyi Aladár egy határmenti bihari faluban, Váncsodon keresett fel néhány Váradról oda költözött családot. Olyan „telepeseket” is, akik egy szót sem tudnak magyarul.
Az egyirányú folyamat 2000 és 2010 között tetőzött, amikor román állampolgárok ezrei, tízezrei vásároltak ingatlanokat, és telepedtek le, főleg a magyar oldal gyengén fejlett, határhoz közeli régiójának néptelenedő, kiüresedő településein. A külföldiek magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről a kormányzati portálon tettek közzé statisztikai adatokat. Ennek alapján a 2011-es és 2012-es évekhez képest nőtt a külföldiek érdeklődése, hiszen 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 magyarországi ingatlan tulajdonjogát szerezték meg külföldi állampolgárok. 2013-ban 1365 külföldi állampolgár kapott engedélyt Magyarországon. A legtöbb vásárló orosz volt… A napjainkra csökkenő romániai érdeklődés tetőzésekor Hajdú-Bihar és Békés megyében 51, illetve 61 százalékban bizonyultak román állampolgárok elsődleges vásárlóknak. A jelenség történelmi pikantériája: a román állampolgárságukat megtartó áttelepültek jelentős hányada román anyanyelvű. Arra nézvést nincs megbízható adat, hogy mennyien lehetnek „a magyar föld román honfoglalói”, hiszen a kormányzati portálon, illetve az önkormányzatok nyilvántartásaiban csak a honpolgárság szerepel, a nemzetiségi hovatartozás nem. Csúcsidőben, 2008-ban egy ingatlanügynökség honlapja több mint kétszáz magyar ingatlant kínált. Ezek többsége Hajdúszoboszlón, Biharkeresztesen és Berettyóújfaluban található, de a kínálatban debreceni és több mint egy tucat, Hajdú-Bihar megyei falvakban lévő ingatlan is szerepelt. A néhány évvel ezelőtti vásárlási láz óta a román-magyar határ magyar oldalán az ingatlanárak emelkedtek ugyan, de még így is olcsóbbak a romániaiaknál. Leginkább ezért is kelendőek.
Eleik gyalog is jártak Váradra Légvonalban
22 kilométernyi távolságra feszik Váncsod a hajdani Bihar vármegye székhelyétől, gépkocsival Mezőpeterdnél az E60-as nemzetközi útra térve alig húsz perc autózással érhető el Nagyvárad. Egy váradi ismerősöm négy esztendeje vásárolt házat a kisközség peremén. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy környezetében több, ugyancsak a Körös-parti városból ide települt román család lakik, „színtiszta románok”, köztük olyanok is, akik egy szót sem értenek magyarul, hiszen a Regátból kerültek Váradra, s onnan ide, a Kiskörös menti faluba.
Az 1200 lelkes Váncsod ambíciózus polgármesterét, Szalay Csabát 2010 októberében választották meg a Fidesz-KDNP jelöltjeként. Elődje még a rendszerváltás előtt tanácselnökként kezdte, 25 évig vezette a községet. „Egy kettéosztott falut örököltem – vázolja a négy évvel ezelőtti helyzetet –. Váncsod szülötteként ismertem a problémákat, a gondokat, sokan beszéltek elnyomásról és retorzióról az elődömmel kapcsolatban. Igaz, többszörösen hátrányos helyzetű település vagyunk, az országos átlagot meghaladó, 16 százalékos munkanélküliséggel. A téesz megszűnte után sokan próbálkoztak, próbálkoznak földműveléssel, valójában csak annak a négy-öt vállalkozónak éri meg, aki öt-hatszáz hektáron foglalkozik korszerű gazdálkodással. Munkahelyek szempontjából a legnagyobb veszteséget a falu számára a kétszáz alkalmazottnak kenyeret adó konzervgyár csődje és több berettyóújfalui üzem bezárása jelentette. Nem csoda, hogy – akár a régió megannyi településéről – Váncsodról is elmenekültek a fiatalok, boldogabb helyekre szerencsét próbálni.”
Mondom a polgármesternek, hogy amikor ide készültem, a legnagyobb meglepetést az jelentette számomra, hogy megtudtam: a községnek nincs iskolája. Hihetetlennek tűnt, hogy a fokozódó kiöregedés ellenére egy ekkora település képtelen fenntartani egy tanintézményt. „Nagy fájdalmunkra valóban nincs iskola a faluban, pedig a tanuló ifjúság teljes száma még mindig eléri a százhúszat. Amikor beindult az iskolaválasztás lehetősége, sok szülő innen is, a szomszéd településekről is Berettyóújfaluba íratta be a gyermekeit. Néhány éven belül olyan kevesen jártak Váncsodon az iskolába, hogy már nem tudtuk működtetni. A felszámoláskor a három pedagógusra kilenc tanuló jutott. Ma iskolabusz hozza-viszi a tanulókat Újfaluba, de ha lenne rá lehetőség és kormányzati akarat, szeretnénk újraindítani, legalább az alsó tagozat négy osztályát. Óvodába 32 gyerekünk jár.”
Mondom, előzetes tájékozódásom során fedeztem fel: egy úgynevezett Üzenőfal működik Váncsod honlapján. Nem volt érdektelen áttekinteni, hiszen az üzengetők, a fórumozók sokszor kemény, olykor személyeskedő szövegei sok mindent elárulnak a közösség közérzetéről. Bár az olvasottakból nem derül ki, hogy milyen arányokban, de tényleg két tábor megléte rajzolódik ki még ebben az isten háta mögötti faluban is, főleg a „régi” és az „új” polgármester hívei közötti acsarkodás formájában. Szalay Csaba nem látja ennyire rossznak a helyzetet. „Én kezdtem el működtetni, a honlapot is, 2011 óta van. A célom az volt, hogy társalogjunk, diskuráljunk, osszuk meg egymással a falu gondjait, tegyük közzé a problémákat, megoldásokat javasoljunk. Biztosan észrevette, vannak benne nyomdafestéket nem tűrő dolgok is, személyeskedő beírások. Én soha nem moderáltam ezt az Üzenőfalat, még akkor sem, amikor engem akartak lejáratni. Tanácsülésen szó volt róla, hogy regisztrációhoz kössük. Nyilván, a stílus maga az ember… Emiatt akárki akármit beír, azt pontosan tudjuk, ki követte el. Én egy olyan világot álmodtam ide, ahol sok kis közösség – akár a legkisebb közösség is, a családokon belüli – az egyesületeken, mindenféle kulturális, szabadidős tevékenységen keresztül egy nagy közösséggé válik. Már van két tánccsoportunk, a Váncsodért Egyesület kulturális rendezvényeket szervez, van polgárőr-egyesületünk, horgászegyesületünk. Szűk négy év alatt sok mindent értünk el, bátran mondhatom, hogy igényes rendezvényeink szoktak lenni. És amióta megjelentek a váradiak, a nagyvároshoz való kötődésünk is élénkült. Nosztalgiázó öregjeink emlegetik: az ő nagyszüleik még szekérrel, gyalogszerrel jártak a váradi vásárba.”
Nem szoktunk románozni
A polgármester személyesen visz el néhány „nagyváradi” családhoz. Mielőtt útnak erednénk, tájékoztat, hogy az elmúlt időszakban 35 ingatlant vettek meg romániai állampolgárok. „59 fő Romániából bejelentett lakosunk van. Bár ezzel nem függ szorosan össze, de 479-en tettek állampolgársági esküt Váncsodon. 2005 körül indult be ez a folyamat, amikor Románia EU-s tagállam lett, Nagyváradon emelkedtek az ingatlanárak, sokan eladták a tömbházlakásukat, abból itt vehettek egy kisebb házat, és még maradt is pénzük. Elmondhatom, azok a romániai állampolgárok, aki itt élnek, beilleszkedtek, jó szomszédok lettek, jó társak, és betartják a helyi közösségi élet szabályait. Van jó néhány román nemzetiségű betelepült is, pontosan nem tudnám megmondani, mennyi, hiszen a nevekből nem derül ki megbízhatóan, hogy ki, milyen anyanyelvű. Általában ki-ki magának él, de akik odaát is aktívak voltak, itt is azok. Ők szép számmal vannak jelen az egyesületeinkben, vesznek részt rendezvényeinken.”
A polgármester helyzetképét az Üzenőfal is igazolja, hisz a sok száz adok-kapok között csak egyetlen olyan szövegre bukkantam, amelyik megfogalmazója azt „üzeni” egy szomszédjának: „inkább maradtál volna otthon.” Csaba rögtön tudja, kiről, miről van szó. „Rendőrségi eljárás is indult ellene, szabálytalan gázvételezés miatt. Egyébként itt nem jellemző az idegengyűlölet, esetleg kocsmai szinten vannak ilyen megnyilvánulások, de románozás nem szokott lenni. Az illető viszont súlyosan megsértette az együttélésnek a szabályait, az váltotta ki az indulatokat.” Ahogy végiggurulunk a Kossuth utcán, rendezett falukép tárul elém. A járdákat, az árkokat, a parkokat is gondozza valaki. „Augusztusban rekordot döntöttünk, 134 közfoglalkoztatottnak adtunk munkát. Az önkormányzat azokat a földjeit, amelyek bérbe voltak adva, visszavette, és ezen a 22 hektáron mi gazdálkodunk.”
Már csak a szennyvízhálózat kiépítése hiányzik – tájékoztat kísérőm. A református templom viszont ijesztő állapotban van. A barokk épület falai repedezettek, sok helyütt válik le a vakolat. „Az önkormányzat húszmillió forintot nyert a templom felújítására – mondja a maga mentségére a polgármester –, mi jártuk ki ezt a támogatást. A horgásztavunk kialakításához is nyertünk a horgászegyesülettel pályázatot, ahol parkolót alakítottunk ki, pihenőhelyeket, sétányt, most építünk kemencét.”
Családlátogatóban
Üdítő látvány a József Attila utcával párhuzamosan futó, keskeny, hosszú horgásztó. A Kiskörös egy mellékágát rekesztették el, és gyűjtöttek vizet egy természetes völgyületben. Szépen parkosították, stégekkel tarkították, a végén szélkelepce biztosít energiát a vízátemeléshez, a hangulatos sokszögletű szaletliben valóban épül a polgármester által emlegetett kemence, ahol majd azon frissiben meg lehet sütni a zsákmányt.
Az utca szőlőskertek felőli végén, frissen kaszált fű illatát lengető gyümölcsös közepén lakik a Mikó család. Az ízléses, nyaralónak beillő, bővített ikerporta tulajdonosai 2000 húsvétján költöztek Váncsodra. Idős emberek elhanyagolt háza állt itt, nagyon előnyös áron, mindössze 800 ezer forintért vásárolták meg. „Én még a zöldhatáron szöktem át, 89 nyarán, a feleségem 91-ben jött át útlevéllel, akkor ismerkedtünk meg, Pesten. Székelyhídi vagyok, a feleségem kolozsvári. Az ő szülei is itt élnek már, egy közeli telken kertészkednek a mi javunkra is. Pécs mellett laktunk, Szilágypusztán öt évig. Avégett húzódtunk ide, a határ mentére, hogy közel legyünk az én szüleimhez is, akik a mai napig Székelyhídon laknak. Ami engem illet, TIR-sofőrként állandóan Romániát járom. Jól beilleszkedtünk, nem volt különösebb gond. Vannak, akik idegenkednek, előítélettel viseltetnek irántunk, de nem ez a jellemző Váncsodon. A minap a feleségem talált rá egy ismerős bácsira, a gyerekeivel költözött ide, de teljesen elveszve ődöngött az utcán, nem tudta szegény, hol van, merre jár. Számon tartjuk a közelünkbe költözőket, valaki most tízmillió forintért kínál eladásra egy kertes házat, annyit biztos nem kap érte. Egyik új szomszédunk hamar túladott a maga frissen szerzett, felújított portáján, rájöttünk, hogy csak ingatlanspekuláció végett forgolódott mifelénk, bizonyára megtalálta a számítását. Ilyen is van…” Amikor elbúcsúzunk, a polgármester visszaszól a gazdának: „Lajos, ha elkészül a kemence, ti is kaptok hozzá kulcsot, nem szeretném, ha akárki hozzáférne, és összerondítaná a tópartot.”
Bár egyre-másra keresik maroktelefonon, Szalay Csaba még szakít annyi időt, hogy elvigyen a falu szélére, a Béke utcára. Iosif Stern szaporán tört magyarsággal, de nagy szívességgel fogad bennünket. Stern úr Vajdahunyadon született, húsz évig élt Nagyváradon, ott csipegette fel magyar nyelvtudását. Nyugdíjasként költözött Váncsodra, a telket, hatalmas kerttel a lánya, a veje és az unokája számára vásárolta 2010-ben. Ő állandóan itt tartózkodik, szorgalmasan kertészkedik. A váradi lakásukat sem adták fel. Országot-világot járó lánya hetente kétszer „hazajön” Váncsodra, a többiek csak a hét végét töltik itt. „A barátaink, rokonaink is gyakran megfordulnak itt – bizonygatja –, néha négy-öt kocsi parkol a házunk előtt, Románia minden szegletéből hozzánk sereglett víkendezőkkel. Nagyon jó kapcsolataink vannak a helybeliekkel, a szomszédok a kertészkedésbe is besegítenek. Az ideköltözött románokkal nem sokat közösködünk, de minden váncsodi rendezvényen megjelenünk. A Bihari Paprikáskrumpli-főző Bajnokságot, a szüreti mulatságot, a szilvesztert mindig velük töltjük.”
Iosif felajánlja, látogassuk meg a szomszédját is, aki… konstancai. Becsengetünk, nem nyitnak kaput. „Bizonyára hátul vannak a kertben, de van kulcsom hozzájuk, mert amikor nincsenek idehaza, én etetem a kutyájukat.”
Előbb a gyönyörűséges huskie kerül elő, majd a háziak is, mindenfélével megrakodva. Pop Vasile és a felesége, Maria asszony Konstancáról kerültek Nagyváradra a 70-es években. Amikor nyugalomba vonultak, rögtön elkezdték böngészni a magyarországi ingatlankínálatot. „2009-ben vettük meg ezt a négyszobás, melléképületekkel, jókora kerttel ellátott házat 29 ezer euróért. Bukarestben élő nagylányunk csak a szabadsága idején, kisebbik, Nagyváradon élő lányunk minden hét végén meglátogat bennünket. Konstancai rokonaink is nálunk nyaralnak. A kert dolgaiban legfőbb tanácsadónk a szemközti szomszédasszony. Ő nem érti, hogy mi mit kérdünk, mi nem értjük, hogy ő mit válaszol, de addig pereg, pereg a nyelve, addig gesztikulál, addig mutogat, míg sikeresen átlépjük a nyelvi határokat…”
Búcsúzáskor Pop úr egy keze ügyébe kerülő papírra ráírja az email-címét, mondván, a riportom szövegéből ugyan egy kukkot se értene, de a fotográfiákból küldjek neki. A redakcióba érve veszem észre, Pop Vasile cédulája voltaképpen egy matricás szórólap. A hátoldalán egy bizonyos Kásler Árpád tavaszi választási kampányszövege, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt érdekében…
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A Via Revolutia aradi szakaszának eseménye
Juhos Gábor koszorúzott a Szabadság-szobornál
A Via Revoluţia mottóval Temesvár és Kolozsvár között meghirdetett, 539 kilométeres maratoni futást vállalt Juhos Gábor tegnap 10 órakor dr. Burián Sándor EMNP-, illetve dr. Borbély Zsolt Attila EMNT-megyei elnökök társaságában koszorút helyezett el a Szabadság-szobornál.
Az eseménnyel, illetve Juhos Gábor felajánlásával kapcsolatban dr. Borbély Zsolt Attila elmondta: határtalan megbecsülés és tisztelet érzése lesz úrrá az emberen Juhos Gábor áldozatvállalása láttán. Maga úgy érzi, ez a civil áldozatvállalás iskolapéldája, amit a maratoni futó a nemzet oltárára helyez. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Juhos Gábor mellett áll törekvésében, megtiszteltetésnek érzi, amiért segíthettek az út megszervezésében, folyamatosan kísérőt rendelhettek mellé, noha a munka oroszlánrésze a maratoni futóé. A Juhos Gáborral készített beszélgetésre visszatérünk.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Tanévnyitó a Monostoron, kitéphetetlen gyökerekkel
Kolozsvár legnagyobb lakónegyedének, a Monostornak egyetlen, magyar  tagozattal is rendelkező tanintézetében, az O. Goga Általános Iskolában Barta Kinga, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes köszöntötte hétfő reggel a magyar gyerekeket, szülőket és pedagógusokat a kétnyelvű tagozatos iskola közös évnyitóján.
Szabadság (Kolozsvár)

Megnyitották a Sapientia 14. tanévét
Vállalja a versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amelynek oktatói a diákoktól is ezt várják el, hiszen a felsőoktatási intézmény olyan embereket nevel ki, akik közösséget alkotnak, és azonos értékeket vallanak – jelentette ki Dávid László rektor a Sapientia EMTE keddi kolozsvári tanévnyitóján.
Dávid rámutatott: a felsőoktatási intézménynek idén meg kellett hosszabbítania intézményes akkreditációját, ugyanis már öt éve annak, hogy a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Hatóság (ARACIS) elvégezte az akkreditációhoz szükséges vizsgálatokat.
A Sapientia EMTE kedden tizennegyedik tanévét kezdte meg: Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen összesen 30 alapképzést és nyolc magiszteri képzést indítottak, a hallgatókat pedig mintegy 220 oktató tanítja. Dávid László emlékeztetett: az intézmény a 28 romániai magánegyetem rangsorában az első helyet foglalja el, míg az ország összesen 75 felsőoktatási intézménye közül a huszadik.
„Ha nem jött volna létre a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem, akkor nem lenne magyar nyelvű műszaki képzés az országban, ugyanis jelenleg hasonló képzést indítani szinte lehetetlen az akkreditációs feltételek miatt” – hívta fel a figyelmet a rektor.
Dávid hangsúlyozta: az igazi egyetemek közösséget teremtenek, szemben a tömegoktatás arctalanságával. Az elsőéves egyetemistákhoz fordulva az intézményvezető tanácsként Will Rogers amerikai humoristát idézte: „Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! Higgy abban, amit csinálsz!”
Kató Béla református püspök, a Sapienta Alapítvány kuratóriumának elnöke a kolozsvári tanévnyitón elmondta: az új tanévre sikerült felépítei a marosvásárhelyi kar kollégiumát, amelyben 240 hallgatónak tudnak szállást nyújtani. Hozzátette: a Sapientia EMTE tovább terjeszkedik, Sepsiszentgyörgyön ugyanis erdőgazdálkodás szakot szeretnének indítani, erre a célra 17 hektár erdőt kapott ajándékba a felsőoktatási intézmény.
A kuratórium idei célkitűzései között szerepel emellett az eddig megkezdett beruházások véglegesítése – egyrészt a csíkszeredai kar épületének felújítása, a tervek szerint ugyanakkor korszerű felszereléssel látják el a kolozsvári stúdiótermet is.
A tanévnyitón Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett, aki kifejtette: a magyar kormány büszke az általa finanszírozott Sapientia EMTE-re, amely „nem vált diplomagyárrá, évente pedig hét–nyolc helyet lép előre az egyetemeket osztályozó ranglistákon. Hozzátette: világszínvonalú egyetemet szeretnének, ugyanis a felsőoktatásba fektetett energia busásan megtérül.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja arról értekezett, hogy a romániai magyarság demográfiai csökkenésének megakadályozásához szükség van független, autonóm magyar intézményekre, ezért a Sapientiának feladata van: szakmai tudást, tartást és identitást kell nyűjtania diákjainak.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szintén hangsúlyozta: az iskola hatékonyan szól bele a nemzeti közösség alakulásába.
A tanévnyitó keretében az egyetem kiváló oktató díjat adott át Szép Sándor professzornak, majd az elsőéves diákok letették az esküt, emellett felavatták a Kuncz Ödön nevét viselő perszimulációs termet.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Egységes oktatási stratégiát sürgetnek a szakma képviselői
Nagyon sok a tennivaló a romániai magyar oktatáspolitikában, a szakma egységes stratégiát sürget. Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnökkel és Dávid Lászlóval, a Sapientia EMTE rektorával beszélgetve kiderült, célkitűzéseik hasonlóak.
Egységes romániai magyar oktatási stratégia kialakítását sürgetik az oktatási szakemberek. Amint arról beszámoltunk, a csíksomlyói kegytemplomban szombaton megtartott országos magyar tanévnyitó ünnepségen Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke és Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is emellett érvelt.
A Krónika most arról faggatta őket, milyen konkrét tervek kidolgozására gondoltak. Kifejtették, a különböző cselekvési terveket kellene összehangolni, és el kell azokat fogadtatni a politikai, hatósági és szakmai szervezetekkel.
Valakinek meg kell határozni a közös célokat, és ha ezeket minden tényező elfogadta, akkor ezeknek alárendelve kell közösen fellépni, vélik a szakemberek, akik szerint ez lehetne az RMDSZ, az autonómiatanács vagy éppen a Kárpát-medencei Oktatási Tanács. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese közölte, a szövetség éppen a szakmai szervezetek terveit fogadja el, és teszi saját oktatási politikája irányelvévé.
„Civil szervezetként szinte nap mint nap világosan tapasztaljuk, hogy nincsenek meg azok az egyértelmű, mindenki által elfogadott célok, amelyeknek alárendelve közösen tudnánk fellépni, és érdekeinket érvényesíteni” – fogalmazta meg lapunknak Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
„Az RMPSZ-nek megvan a programja, ami szerint próbáljuk a munkánkat végezni, de ez messze nem hatósági vagy oktatáspolitikai megközelítéseket kimerítő jellegű. Ezért kellene ennek a három tényezőnek: az oktatáspolitikának, az oktatási hatóságoknak – a minisztérium és a megyei tanfelügyelőségek –, valamint a civil szervezeteknek együttműködniük” – szögezte le a szakmai szervezet elnöke. Hangsúlyozta, a közoktatás a felsőoktatástól nem választható el, mindenkinek megvan a szerepe, mindenki a maga területén meg is határozza a célokat, de ezek között az összhangot kellene megteremteni, és olyan egységes rövid és hosszabb távú célokat meghatározni, amelyeket mindenki elfogad, tehát konszenzuson alapul, ennek megfelelően lehet építkezni.
Burus-Siklódi Botond szerint a közoktatás területén sokkal nehezebb a közös stratégia kialakítása, mint például a felsőoktatásban, hiszen van egy országos elképzelés, egy kormánypárti megközelítés, és ezen belül kell hogy meglegyen a kisebbség, így a magyar oktatás megtartásának, fejlesztésének a stratégiája.
„Erre még rátevődik, hogy a hazai oktatási rendszer fenntartása is két lábon áll, van egy kormányzati és egy önkormányzati része, ezeket a tényezőket mind be kellene vonni az egyeztetésbe” – mutatott rá a szakember, aki szerint az RMDSZ oktatási főosztályának is van cselekvési terve, az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának is van egy elképzelése, más politikai alakulatnak is lehet, de ezeket deklaratív módon megjelenítve nem véli felfedezni.
„Azt tapasztaljuk, hogy nagy a segítőkészség Magyarország részéről is, ott is vannak oktatási stratégiák. Ezeket mind összhangba kell hozni, hogy ne csak éppen az aktuális helyzetmegoldó, tűzoltási elképzelések érvényesüljenek. Lehetne szerepe az autonómiatanácsnak, a tavaly létrejött Kárpát-medencei Oktatási Tanácsnak is” – hangsúlyozta az RMPSZ elnöke, aki szerint kardinális kérdés a konszenzuskeresés, ha más nem teszi meg, civil szervezetként ők is felvállalják.
Közös jövőkép kellene
Az erdélyi magyar közoktatásban és felsőoktatásban is közös jövőképet, cselekvési tervet kell kidolgozni – vallja hasonlóképpen Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
„A felsőoktatásban az nehezíti a közös stratégia kialakítását, hogy jelenleg valamennyi egyetem a saját jövőjét szem előtt tartva indít szakokat, csak azért, mert kereslet van iránta – mutatott rá a helyzet visszásságára a felsőoktatási intézmény vezetője. – Megpróbálhatnak az egyetemek közös nevezőre jutni, de mi kényszeríthet egy intézményt, hogy ha jól működő szaka van valamelyik helyszínen, azt csak a közös jövő miatt feladja, és más utat keressen? Ez azt jelentené, hogy például a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bizonyos területeken nem terjeszkedik, hiszen arra is volt példa, hogy a vidéken indított szaka éppen a kolozsvárit ölte meg.”
Dávid László szerint egyébként a politikai képviseletnek kellene vállalnia, hogy összehozza a szereplőket, de – tette hozzá – vállalhatja az autonómiatanács is, hiszen Dél-Tirolban éppen az autonómiatanács szerepe az egyetemek összehangolása. A Sapientia rektora úgy látja, ez a felelősség hiányzik, pedig „valakinek tiszta jövőképpel meg kell rendelnie az egyetemektől, hogy adott szakon hány diákot képezzenek, majd számon is kell kérnie, hogy milyen minőségben tették ezt meg”.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy megterheli az oktatási rendszert, ha kiképeznek egy fiatalt, de végül csak az általános műveltsége számít, mert kénytelen lesz más szakmát választani, „holott tudjuk, hogy ha megfelelő szakmát adunk a kezébe, harminc év múlva is jól fog élni”.
Dávid László felidézte, hogy korábban már kezdeményeztek ilyen fórumot, a magyarul is oktató romániai egyetemek képviselői összeültek, felvetették ezeket a kérdéseket, de a különböző álláspontok nem közeledtek. „Mert például az államilag finanszírozott Babeș–Bolyai Tudományegyetem úgy gondolja, hogy minden szakot elindít, amit a társadalom számára hasznosnak tart, és nem kell senkitől jóváhagyást kérnie, abból kiindulva, hogy hadd fizesse a román állam, mert ez a kötelessége” – fejtette ki a Sapientia rektora. Szerinte ezzel az a gond, hogy megtörténhet, ha egyik egyetem elindít egy szakot, lenullázhatja a másik tizenéves munkáját.
A rektor egyúttal leszögezte, azt is figyelembe kell venni, hogy a versenyhelyzet kényszerítette ki, hogy a központi román hatóságok sokkal könnyebben engedélyeznek magyar szakokat, a verseny nélkül az történhetne más szakokkal is, mint a marosvásárhelyi orvosival.
Fel kell mérni a piac igényeit
„A magyarul is tanító romániai egyetemeknek fel kell mérniük, hogy a piac milyen igényeket támaszt, milyen szakon hány diáknak kell meghirdetni helyet, majd ezt kellene egymás között leosztaniuk helyszínekre és egyetemekre” – részletezte elképzeléseit Dávid László, aki azt tapasztalta, hogy jelenleg nagy a jelentkezés a „könnyebb” szakokon, ami sok esetben a humán szakot jelenti, és visszafogottabb a természettudományi, műszaki vagy éppen informatika szakokon, annak ellenére, hogy mindenki tudja, ha valaki ezeket végzi el, nem marad munka nélkül, nagyobb fizetése lesz, jobban éli le az életét.
Meglátása, hogy már a középiskolákban sem úgy készítik fel a gyermeket, hogy vállalják a nehezebben elérhető, de távlatilag jobb jövőt. Az egyetemek között jelenleg is vannak átfedések, ezt Dávid azzal magyarázza, hogy nagyok a távolságok, vagy például a Székelyföldről nem minden fiatal megy Kolozsvárra tanulni, mert nem akar, vagy mert nincs rá anyagi lehetősége.
„Akik otthon tanulnak, nagy valószínűséggel otthon is élik le az életüket, míg ha Kolozsvárra összpontosul az egyetemi oktatás, fennáll a veszélye, hogy a székely kisvárosok kiürülnek az értelmiségiektől, mert akik Kolozsváron végzik az egyetemet, kevesen térnek haza. Társadalom-jövőkép alapján ki kell alakítani azokat az oktatási stratégiákat, amelyekben az is benne van, hogy egy régiónak milyen szakemberekre van szüksége, hogyan lehet őket úgy képezni, hogy otthon is maradjanak” – ecsetelte a Sapientia rektora.
Példaként említette, hogy a nyugat-európai országokban egymás mellé teszik a statisztikákat, hogy az adott területen hányan dolgoznak, hány állást hirdetnek, és a közeljövőben mekkora szükség lesz ilyen szakemberekre. „A romániai egyetemeken viszont úgy gondolkodnak, hogy ha egy szakra sokan jelentkeznek, akkor arra biztos szükség van, de nem foglalkoznak azzal, hogy tíz-húsz év múlva mi lesz ezekkel a fiatalokkal” – hívta fel a figyelmet Dávid László.
Az RMDSZ a szakmára vár
„Valójában ez fordítva volt, van és lesz: a szakmai szervezetek – pontosabban az általános támogatottságnak örvendő, demokratikusan szervezett és így legitim szakmai szervezetek – oktatási jövőterveit fogadja el az RMDSZ, és teszi a maga oktatási politikája irányelvévé” – fejtette ki lapunknak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese szerint ilyen fontos, Erdély-szintű szakmai szervezet az RMPSZ.
„Nincs az az oktatáspolitikai terv, amit az RMDSZ felvállalna, ha az nem a szakmabeliektől széleskörűen, demokratikusan támogatott szervezetektől, testületektől származik. Ugyanis egy tartalmas terv elsősorban szakmai jellegű, a szakmát nem lehet megkerülni, a szakmával való szembenállás csapdájába eddig se mentünk bele. Természetesen mindenféle eddigi és további terv előkészítésében az RMDSZ együttműködik, a maga programjaival, például elemzéssel, kutatómunkával, információval segít, részt vállal, kezdeményez” – szögezte le a szakpolitikus a közoktatási témák kapcsán.
A felsőoktatásban Magyari szerint szintén ugyanazok az elvek érvényesülnek, és ennek kapcsán az RMDSZ legutóbbi kongresszusán elfogadott programjából idézett: „A szövetség a magyar nyelvű képzést biztosító felsőoktatási intézetek saját, illetve az egymás között egyeztetett tervezeteit – úgy, ahogy azt az egyes intézetek legitim képviselői kommunikálják – a maga stratégiái kiindulópontjának és magjának tekinti.”
Krónika (Kolozsvár)

Közvitán az RMDSZ autonómiatervezete
Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának biztonsága számára teremtené meg az intézményes keretet az RMDSZ által közzétett autonómiatervezet. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által csütörtökön Kolozsváron bemutatott statútum alapján Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre a székelyföldi régió, amelyben megmaradnának a jelenlegi megyei intézményrendszerek. Az RMDSZ az egységes román nemzetállam keretében képzeli el az autonóm entitást.
Jelentős médiaérdeklődés közepette, kissé szokatlan módon csütörtök délutánra összehívott sajtótájékoztató keretében ismertette az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezetet Kelemen Hunor.
A szövetség elnöke kolozsvári sajtóértekezletén elöljáróban felvázolta, milyen politikai-társadalmi kontextusban készült el a dokumentum, fontosnak tartva kihangsúlyozni, hogy az alakulat autonómiatörekvése egyidős az 1989-es romániai rendszerváltás után létrejött demokratikus berendezkedés kialakulásával.
Kelemen elmondta, a Székelyföld számára autonómiát előirányzó törvénytervezet nagyon erős jövőképet kínál a régió, sőt Erdély magyar közössége számára, megteremtve az intézményes keretet nemzeti identitásának biztonságához. A politikus nagyon fontosnak nevezte, hogy a legitim, alkotmányos, a jogállami elveket és értékeket tiszteletben tartó dokumentum úgy kerüljön közvitára, hogy ne lehessen megkérdőjelezni az RMDSZ stabilizáló tényezői szerepét.
Preambulumában a statútum hivatkozik az 1918-as gyulafehérvári kiáltványra és a Románia által az elmúlt 25 évben ratifikált nemzetközi szerződésekre. A vitaanyag nem a román állam területi integritását sértve tesz javaslatot a Székelyföld önrendelkezésére, hanem a dél-tiroli autonómiamodellt a román jogi környezetbe átültetve biztosítana autonómiát az egységes és oszthatatlan román állam keretében Maros, Kovászna és Hargita megye településeinek.
Kelemen Hunor rámutatott, azért tekintik a dél-tiroli autonómiát modellnek, mert az olaszországi többség és a német kisebbség viszonyának rendezésével megszűntek a korábbi feszültségek, sikerült megteremteni a régió stabilitását, példaértékű gazdasági fejlődését.
A dokumentum értelmében nem a történelmi Székelyföld, hanem Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre az autonóm régió. Megmaradnának a megyei intézmények is, ugyanakkor szabályozná a tervezet a nyelvhasználatot, biztosítva a különböző intézményekben az etnikai arányosság elvét. Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta, a magyar nyelv hivatalos státust kapna a régióban, a hivatalos dokumentumokat két nyelven bocsátanák ki, ezeket pedig elismernék az egész országban. Az igazságszolgáltatásban a bírák és ügyészek kiválasztása során nem az etnikum, hanem a nyelvtudás lenne a mérvadó.
Az autonóm régió központja Marosvásárhely lenne, Székelyudvarhelyen működne a regionális tanács, Csíkszeredában a pénzügyi intézményrendszer, Sepsiszentgyörgyön kapna helyet ugyanakkor a végrehajtórendszer többi eleme. A javasolt pénzügyi decentralizáció során a helyben befizetett adólejek fele helyben maradna.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ nem tűzött ki időpontot arra, hogy mikor nyújtja be a törvénytervezet a bukaresti parlamentben. „Ennél sokkal fontosabb beindítani, lebonyolítani a közvitát a törvénytervezetről, az, hogy a többségi társadalom felé hozzunk olyan érveket, amelyek meggyőzik arról, hogy nem ellene, a román állam ellen szól ez a kezdeményezés. Arról kell meggyőznünk őket, hogy az RMDSZ is, az erdélyi magyarság is stabil, a térségben erőt felmutatni képes Romániában érdekeltek” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, hozzátéve, a javaslatról Bukarestben, Craiován és Jászvásáron is rendeznek közvitát.
A politikus közölte, tisztában van azzal, hogy éles vita övezi majd a dokumentumot, például a kétnyelvűségnek a régióban való bevezetésére vonatkozó javaslatot, de emlékeztetett, hogy a kilencvenes években a román társadalom egy része egyetlen magyar felirattól is „berzenkedett”.
„Mi békés, legitim, máshol bevált megoldást kínálunk a kisebbség és többség viszonyára. A magyar-román együttélés az öröklött előítéleteken alapszik, de az elmúlt két és fél évtizedben sikerült lebontani számos klisét együttműködéssel, párbeszéddel” – jelentette ki Kelemen, felelősségteljes hozzáállásra, komolyságra intve a politikusokat a statútum tárgyában zajló közvita során.
Az RMDSZ elnöke megismételte korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a frissen nyilvánosságra hozott – csütörtökön az alakulat honlapjára is felkerült – autonómiatervezetet nem lehet elfogadtatni a törvényhozásban a hatályos román alkotmány módosítása nélkül.
Másfél éves „alkotói munka”
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után benyújthassák a parlamentben.
A dokumentumot és annak szövegezését meglehetősen nagy titkolózás övezte, de márciusban átadták az MPP vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget. Borbély László politikai alelnök a napokban úgy nyilatkozott, az RMDSZ közvitára bocsátja ugyan autonómiatervezetét, de nem terjeszti a parlament elé. A politikus szerint azért terjesztik a dokumentumot a törvényhozás elé, mert azt szeretnék, hogy törvény legyen belőle, és ne „dobja vissza” azt a parlament, ahogy eddig már megtörtént néhány alkalommal. Borbély szerint ahhoz, hogy meg is szavazzák a törvényt, kétharmados többséggel alkotmányt kell módosítani, ezért a szövetség alkotmánymódosító csomagot is ki akar dolgozni.
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a bukaresti törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet 2012-es szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai – közöttük Markó Béla volt elnök és Frunda György szenátor – távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.
Corlăţean: jobb a közvita, mint a tüntetés
Nem lelkesedik az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlăţean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán. A szociáldemokrata politikust a Titulescu Alapítvány bukaresti fórumán kérdezték szerdán a kormányzó magyar alakulatnak a román sajtó által kiszivárogtatott törvénytervezetéről. „A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk” – mondta Corlăţean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években stabilitás volt Romániában. „Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában” – hangoztatta a román diplomácia vezetője. A rendezvényt házigazdaként moderáló – a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott – Adrian Năstase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a „Fidesz politikájához való idomulás” jele, és a szövetségben történt generációváltással áll összefüggésben.
Rostás Szabolcs, Székelyhon.ro

A dél-tiroli autonómiát veszi alapul az RMDSZ-modell
A jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyékből állna a Székelyföld Autonóm Régió, az ezt leíró törvénytervezetet csütörtökön ismertette Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Kolozsváron. A politikus szerint a statútumot a jelenleg hatályos román alkotmány keretei között nem lehet elfogadni, ezért a szövetség új alkotmány kidolgozását is javasolja majd. A tervezetet az RMDSZ honlapján hozták nyilvánosságra, és közvitára bocsájtják.
Ez jobb. Ez egy működő modell – válaszolta Kelemen Hunor arra a kérdésre, hogy miért volt szükség egy újabb autonómiatervezetre, amikor már létezik egy, a parlament elé beterjesztett statútum. A csütörtökön bemutatott tervezet a dél-tiroli autonómiát, tehát egy létező, működő modellt vesz alapul.
Fontos volt, hogy egy olyan modellt találjunk, amely nem szélsőséges, amely az állam egységét nem sérti, és nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető, ha valaki komolyan és nem rosszindulatúan áll hozzá, hogy szakadár mozgalom vagy állam az államban típusú megoldást jelentene, tehát egy európai uniós modell – magyarázta az RMDSZ elnöke.
A székelyföldi autonóm régió Maros, Hargita és Kovászna megyéből állna, a jelenlegi megyerendszert is megtartva. Fővárosa Marosvásárhely lenne, a Regionális Tanács székhelye Székelyudvarhelyen, az adó- és pénzügyi hivatalok központja Csíkszeredában, a többi végrehajtó szerv pedig Sepsiszentgyörgyön működne.
Nem azt akarjuk, hogy az állam megszűnjön, hanem azt, hogy a döntések nagy többsége, amely a közösség életében fontos, helyi szinten szülessen meg, ne legyen kiszolgáltatva távoli, sokszor elérhetetlennek tűnő intézményeknek és fővárosoknak – tette egyértelművé Kelemen Hunor.
Szerinte párbeszédet kell folytatni a román társadalommal, és meg kell győzni őket arról, hogy a területi autonómia nem veszélyes, szakadár törekvés, hiszen – mint mondta – azok az európai országok, amelyeknek sikerült rendezniük viszonyukat a nemzeti kisebbségeikkel, erősebbé váltak. Az RMDSZ olyan konferenciákat tervez román politikusok és szakértők bevonásával, amelyek segítenek eloszlatni a magyar autonómiaigénnyel kapcsolatos félelmeket.
hirado.hu / Duna Tv, Híradó, Erdély.ma

Fordulópont?
Saját vállalásaihoz és a közösségi elvárásokhoz képest jókora késéssel bár, de tegnap Kolozsváron végre hivatalosan is bemutatta autonómiastatútumát az RMDSZ.
Ezzel pedig új szakaszhoz érkezett a székelyföldi autonómiamozgalom – az erdélyi magyarság parlamenti képviselettel is rendelkező szervezete ugyanis eddig csak kampányidőszakban, jobbára mozgósító szlogenként tűzte zászlajára az önrendelkezést, s nemhogy saját elképzelése, törvénytervezete nem volt arról, de még arra sem volt hajlandó, hogy felvállalja, támogassa a Székely Nemzeti Tanács évekkel ezelőtt kidolgozott statútumát. Talán éppen ez az előtörténet, az autonómia ügyéhez való meglehetősen felemás, gyakorta képmutató viszonyulás az, amely miatt egyfajta bizalmatlanság övezi az RMDSZ lépését még a magyarság körében is. Kétségkívül, rászolgált e gyanakvásra az RMDSZ, ráadásul számtalan kérdés merül fel most is – miért éppen kampányidőszakban mutatják be a tervezetet, miért nem szabtak határidőt a parlamenti benyújtásra, miért nem törekedtek konszenzusra, az egység megteremtésére a folyamat során, miért hagyták figyelmen kívül az autonómiamozgalom leghitelesebb képviselője, a Székely Nemzeti Tanács álláspontját –, mindennek ellenére a tervezet kidolgozása, felvállalása, bemutatása mégiscsak fordulópont. Pontosabban fordulópont lehet – de csak akkor, ha tartalmas közvita követi, melynek végén a romániai magyar közösség minél jelentősebb része magáénak érzi majd. Ha elkezdődhet a párbeszéd román véleményformálókkal. Ha minél szélesebb körben ismertetik, eljuttatják nyugati államok nagykövet-ségeihez, ha szövetségeseket keresnek itthon és külföldön. Ha benyújtják és fenntartják a parlamentben, ha különféle politikai alkuk során kőkeményen ragaszkodnak hozzá. Sok feltételt kell tehát még teljesítenie az RMDSZ-nek, hogy kezdeményezése hiteles legyen. Kezdhetnék talán azzal, hogy legalább a közvita során keresik majd a konszenzust, és az autonómia-képviselet egységének megteremtésére törekednek. Mert az már most látszik: az autonómia megvalósításához nem elegendőek a politikai alkuk, parlamenti eszközök, szükség lesz intenzív diplomáciai tevékenységre, okos külpolitikára és erőteljes mozgalmi háttérre is. Szükség lesz tehát mindenkire.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Funar, az autonóm
Kedves olvasók, kérjük, készítsék elő ünneplő öltözetüket, magyar és székely zászlóikat, illetve ha még nem rendelkeznek ilyenekkel (mármint zászlókkal), akkor haladéktalanul szerezzék őket be a legközelebbi boltban.
Emellett szerezzenek be rengeteg virágot (nem cserepeset!), hogy legyen amit a fehér lovon bevonuló autonómia elé szórni az utcákon.
Október 23-án ugyanis kikiáltják a Székelyföld autonómiáját, majd ezt követően elfogadják a brüsszeli döntést, amelynek értelmében bevezetik Erdély területi autonómiáját, ezt a csodálatos eseményt pedig méltóképpen meg kell ünnepelni. Hogy honnan tudjuk mindezt?
Nem kisebb személyiség jelentette be, mint Gheorghe Funar. Akiről a Corneliu Vadim Tudor által indított perek miatt most éppen nem lehet tudni, hogy jogerősen a magyargyűlölő Nagy-Románia Párt elnöke, vagy sem, de ez nem is lényeges: egy vérbeli, öntudatos sovinisztát nem az tesz szakmája művészévé, hogy vezető tisztséget tölt be valahol, hanem a nagy, szent belső meggyőződés, a nemzet iránti olthatatlan imádat, amely néha váteszi erővel ruházza fel az embert.
A jelek szerint a felruházás most ismét megtörtént, tünetei pedig egy újabb, gyújtó hangvételű közleményben öltöttek testet, amelyben Funar felszólítja az államfőt, hogy haladéktalanul vezessen be ostromállapotot Erdélyben, de legalábbis Hargita, Kovászna és Maros megyében, hogy a román hatóságok még idejekorán, legalább a székely megyék határainál feltartóztathassák az Édes Erdély, itt vagyunk! akkordjaira masírozó autonómiát.
Érvei között többek között felsorolja, hogy Magyarországnak és az RMDSZ-nek az Európai Uniót, sőt az egész nemzetközi közösséget sikerült meggyőznie az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés jogosságáról. Ehhez többek között hozzájárult, hogy az egymillió romániai magyar mellett már jó hárommillió román is magyar állampolgárságot kapott.
Az államfő felfüggesztésére irányuló kísérlet pedig azon nemzetárulók kezdeményezése, akik így kívánják elejét venni annak, hogy kihirdethesse az ostromállapotot. Meg kell hagyni, Funar egyre magasabb szinten műveli, amit még Kolozsvár polgármestereként kezdett el, látszik, hogy az a szabadság, amelyet mandátuma elvesztése óta élvezhet, kimondottan jó hatással volt a kreativitására.
A legkevésbé sem akar alkalmazkodni a fősodorhoz, saját, összetéveszthetetlen politikai stílussal, eszme- és érvrendszerrel rendelkezik. Mondhatni, igazi autonóm gondolkodóvá vált.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Ponta: nem támogatom Székelyföld területi autonómiáját
Nem támogatja Székelyföld területi autonómiáját Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök, aki pénteken újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki álláspontját.
Az Adevărul című napilap honlapján élőben közvetített interjúban Ponta elmondta: a tervezet kezdeményezői is tudják, sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a többi román párt nem támogatja a tervezetet. Úgy vélte, annak bemutatása része a romániai elnökválasztási kampánynak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtökön mutatta be Kolozsváron az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútumát Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtökön mutatta be Kolozsváron az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútumát. A dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében szeretne autonómiát biztosítani a – Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló – Székelyföld Régiónak.
Ponta pénteki nyilatkozatában azt mondta: a modern román államnak, amely védi a kisebbségeket, azon kell dolgoznia a magyar kisebbség legitim képviselőivel, az RMDSZ-el együtt, hogy kiszélesítse a decentralizációt. Ponta szerint nem szabad elindulni olyan „lejtőn”, amely viszályt, széthúzást eredményez. Hangsúlyozta: egyetért a decentralizációval, vagyis azzal, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl, még az ellenzék államfőjelöltje, a német kisebbségi Klaus Johannis sem – mondta Ponta.
Mircea Geoană, a kormány fő erejét képező PSD szenátora, aki román külügyminiszter is volt, úgy vélte, hogy az autonómia céljának hangoztatásával az RMDSZ az elszigetelődését kockáztatja a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt. Geoană szerint az RMDSZ vezetői a mostani bonyolult nemzetközi politikai helyzetben felelőtlen módon „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan” célt népszerűsítenek.
A PSD Kovászna megyei szervezetének elnöke, Horia Grama úgy vélte, hogy az RMDSZ tervezete alkotmányellenes, és azt nem fogja elfogadni a román parlament. Hozzátette: ha sor kerül a decentralizációra, akkor azt az egész országban egyformán kell végrehajtani, és nem csak egy bizonyos régió számára kell biztosítani hatásköröket.
Andreea Paul, a román ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) első alelnöke a demokraták és a román liberálisok alkotta Keresztény-liberális Szövetség (ACL) nevében kijelentette: az RMDSZ tervezete alkotmány- és Európa-ellenes, szélsőséges nézőpontot tükröz és gyűlöletet szít. Úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ azon törekvése, hogy „párhuzamos társadalmat” építsen ki, sikertelen lesz.
A szintén demokrata párti Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere is úgy vélte, hogy az RMDSZ az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szított a románok és magyarok között, és a tervezettel is ezt folytatja.
Székelyhon.ro

Visszahozták Erdélyt a vízügyi térképre
A nagyváradi származású RMDSZ-es politikus, Pásztor Sándor vízügyi mérnök április óta tölt be államtitkári tisztséget a szakminisztériumban. Az Erdély Online-nak adott interjújában arról beszélt, milyen erdélyi beruházásokra sikerült pénzforrásokat kieszközölnie.
- Melyik volt a legproblémásabb erdélyi magyar megye vízügyi szempontból? - Az augusztusi költségvetés-kiigazításnak köszönhetően végre sikerült Erdélybe is komoly pénzösszegeket juttatni a magyar vezetésű önkormányzatoknak, és remélhetőleg megoldódnak olyan fontos vízügyi beruházások, amelyek két-három évvel ezelőtt leálltak. A legproblémásabb megye ebből a szempontból Hargita megye volt. Július végén tipikus példaként egy nagyon komoly árhullám vonult végig, amely a román sajtóban semmilyen médiafelületet nem kapott. Egy szombat éjjel kiöntött a Farkaslakán átfolyó Nyikó patak, és nyolc települést érintve végigsepert mindenhol. Vasárnap reggel odaérkeztem Bukarestből és azóta sikerült elérnem azt, hogy jelen pillanatra 3,7 millió lej lett kiutalva, külön sürgősségi kormányrendelettel az itteni helyiségeknek. Már elindult a kivitelezés és a Nyikó patakot teljes mértékben rendezzük ebből a pénzből. Közben júliustól Marosvásárhely környékéről odaösszpontosítottuk a megfelelő munkagépeket, hogy megakadályozzuk ezáltal a további problémákat. Őszintén bevallom, el kellett jussunk miniszterelnöki szintig, hogy érvényesítsük az akaratunkat.
Szükségtározó
- Csíkszeredánál is komoly gondok adódtak az elmúlt periódusban…
- Júniusban jártam Korodi Attila miniszterrel Csíkszereda környékén és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a 2012-es kormányváltás óta mintha ollóval vágták volna el, minden munkálat leállt. Mindenki elvonult, azt mondták nincs több pénz, s nem folytatódott semmilyen munkálat. Nem törődtek azzal, hogy nagyobb esőzéseknél Csíkszereda egy-egy részét folyamatosan elönti a víz. Azért, hogy a Bihar megyei olvasók is jobban értsék: ez a rész egy körülbelül párhuzamos völgy a Csíksomlyó felé vezető úttal. Úgy sikerült segíteni, hogy Csíkszereda fölött létre fogunk hozni egy kisebb szükségtározót, így megóvjuk a várost az árvizektől. Idén a tervezésre kiutaltunk 200 ezer lejt, hogy jövőre elkezdődhessen a kivitelezés. Csíkszereda környékén szép számban indulnak munkálatok, mert nagyságrendileg 3-3,5 millió lejt sikerült szerezni, hogy elsősorban a helyi jellegű problémákat megoldhassuk a környék településein. Maroshévíznél volt még komoly gondunk, és a Magyaros patak rendbetételére sikerül több mint 2,5 millió lejt juttatni.
- Mivel szembesültek?
- Azzal szembesültünk, hogy az elhanyagolt munkálatok miatt a településeken végigfolyó patakok jelentősebb esőzésekkor elárasztják a házakat, így folyamatosan károkat és jelentős problémákat okoznak az embereknek. Terveink szerint a közeljövőben végre elkezdődhetnek a Hargita megyei munkálatok is. A munkálatok folytatásával biztosítjuk, hogy az emberek érezzék és tudják, hogy államtitkári szinten van Bukarestben valakijük, aki akar és tud is nekik segíteni.
- Mi a helyzet Kovászna megyében?
- Kovászna megyében is van jó néhány jelentős munkálat. Folytatódnak a Kászon patak szabályozási munkálatai. A Barót környékére sikerült körülbelül 3 millió lejt kiutalni, hogy az ottani, az Olttal kapcsolatos vízügyi problémák megoldódjanak.
Kalotaszeg
- Nemrég közleményt kaptunk a sajtóirodájától arról is, hogy Kalotaszentkirályon is komoly beruházás várható…
- Mint említettem, figyelemmel kísérem azokat a magyarságot érintő munkálatokat Erdélyben, amelyek évek óta állnak. Az egyik ezek közül a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon van. A települést hosszában szeli át a Kalota patak és ezt próbáljuk teljes mértékben árvízvédelmi szempontból rendbe tenni. Nem titkoltan azért is fontos ez a munkálat, hogy egy ilyen számunkra fontos helységnek a központi része még szebb legyen. Kalotaszentkirály mellett építünk egy tározót, amely nem csak árvízvédelmi szempontból lesz fontos, hanem turisztikai és környezeti szempontból is. Külön problémát jelentett még, hogy ahol kiépül a tó, az emberektől felvásárolták a telkeket, de több mint két éve semmilyen kifizetést nem történt a számukra, most viszont kiutaltunk erre a célra is pénzeket.
- Erdély fővárosában, Kolozsváron mi történik vízügyi szempontból?
- Április óta vagyok Bukarestben, most pedig ugye szeptembert írunk a naptárban. Átvettem egy mások által előkészített, ki merem mondani, nem Erdély-központú büdzsét, mely rendkívül alacsony volt, és figyelmen kívül hagyott egy csomó félig vagy alig elkezdett, kritikus helyzetű beruházási területet Erdélyben, Brassótól Máramarosig. Úgy gondolom, nagyon fontos mindenkinek az, hogy például 10 millió lej fölötti összegeket tudtunk kiutalni Kolozsváron arra, hogy a repülőtéri építkezéseket befolyásoló vízügyi munkálatokat folytatni tudják. Ugyanis olyan szerencsétlen helyzetben voltak, hogy a Szamos folyását kell eltéríteni ahhoz, hogy ott kifutópályát lehessen kialakítani. Erdély csak botladozott 2012-2014 között, hol jött pénz vízügyi befektetésre, hol nem, de inkább nem. Most viszont próbálunk segíteni olyan területeken, ahol úgy érezzük, hogy megakadtak a dolgok. Visszatérve azonban a költségvetéshez: ez az említett, számunkra hátrányos elv szerint lett összeállítva, és el kellett telnie egy félévnek ahhoz, hogy olyan típusú átalakításokat sikerüljön végezni, illetve többletpénzeket behozni kemény lobbi tevékenység árán, melyek által tudunk segíteni Erdélynek vízügyi szempontból is.
Sorban lenni
- A Partiumi vízügyi munkálatokra a közelmúltban egy külön sajtótájékoztatón beszélt, melyről honlapunk is beszámolt, de mi a helyzet a Bánságban?
- A Bánságban a Temesvár és a román-szerb határ közötti Bega-szakaszra körülbelül 1 millió lejt juttattunk. A Bega medre ezen a szakaszon nagyon el van iszaposodva. Sikerült pár hónap alatt az erdélyi vízügyi munkálatokat országos szintűre emelni és az árvízvédelmi szempontból mellőzött Erdélyt újból rárajzolni Románia vízügyi térképére. Nekünk is ott kell lenni abban a sorban, ahol Románia többi része áll.
Szolidaritási alap
- Nagyon sok komoly árvízvédelmi esemény volt az idén, de ezek szerencsére javarészt elkerülték Erdélyt, talán az említett Nyikó patakot kivéve. Románia déli részén rengeteg probléma volt, sokat tartózkodtam ezen a részen. Nagyon sok bajbajutott, tényleg mindenét elvesztő embert láttam. Ezért most azon is dolgozunk, hogy Románia lekérje az Európai Uniótól azt a szolidaritási alapot, mely arról szól, hogy amikor a nemzeti költségvetésnek több mint a 0,6 százalékát kármentesítésre kell fordítani, akkor ez a típusú támogatás alanyi jogon kérhető. Ezen dolgozunk most. Elég bonyolult a procedúra, kimondottan az árvíz sújtotta településeket érinti. Most vagyunk a folyamat végén, meglátjuk, hogyan sikerül ezt kivitelezni, de reményeink szerint körülbelül egy-másfél hónapon belül választ kapunk a kérdéseinkre az Európai Uniótól – nyilatkozta hírportálunk Pásztor Sándor vízügyi szakállamtitkár.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Kelemen: az autonómiatervezet elfogadtatása nem lesz egyszerű
A jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyékből állna a Székelyföld Autonóm Régió, az ezt leíró törvénytervezetet csütörtökön ismertette Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Kolozsváron. A politikus szerint a statútumot a jelenleg hatályos román alkotmány keretei között nem lehet elfogadni, ezért a szövetség új alkotmány kidolgozását is javasolja majd. A tervezetet az RMDSZ honlapján hozták nyilvánosságra, és közvitára bocsájtották.
Azért kell először a román közvéleménnyel lefolytatni a közvitát, hogy az autonómiával kapcsolatos sztereotípiákat sikerüljön leépíteni, e nélkül szinte lehetetlen továbblépni – magyarázta Kelemen Hunor a Duna Televízió Közbeszéd című pénteki műsorában. Ezt alátámasztva felidézte: a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet évek óta a parlament előtt hever, mert nem sikerült hozzá megszerezni a többséget. Éppen ezért a román politikai pártok képviselőivel való párbeszédet a közvita után kell elkezdeni, mert ha érzik, hogy a tervezethez vannak partnerek a román civil társadalomból és az akadémiai szférából, illetve tapasztalják, hogy a román társadalomban már nem kelt elutasítást a kérdés, akkor könnyebben lehet velük egyeztetni – állapította meg az RMDSZ elnöke. Ez nem lesz egyszerű – ismerte el hozzátéve ugyanakkor, hogy alaptalanul félnek, mert Románia stabilabb, erősebb lenne, ha rendezné a többség-kisebbség viszonyát, hisz az RMDSZ tervezete egy működő európai modell alapján készült. Kelemen Hunor úgy vélte, a novemberi elnökválasztási kampány utáni időszakban lehet majd racionálisabb vitát folytatni, így néhány hónapra szükség lesz a közvita lezajlására, azt követően lehet majd benyújtani a tervezetet a parlament elé. Cáfolta ugyanakkor, hogy kampánycélokat szolgálna a mostani nyilvánosságra hozás időzítése.
Az RMDSZ elnöke szerint a román alkotmánybíróság januári döntése miatt – amelyben alkotmányellenesnek találta a decentralizációs jogszabályt – egy olyan tervezet, amely jogi személyiséggel felruházott, regionális területi autonómiát ír elő, a jelenlegi alkotmányba nem illeszthető be. Románia olyan furcsa helyzetben van, hogy az alkotmánybíróság olyan döntéseket hozhat, amelyek az alkotmányossági kereteket meghaladják; a valós decentralizációhoz és területi közigazgatási átszervezéshez ezért új alkotmányra van szükség – emelte ki.
Kelemen Hunor nem értett egyet azokkal a bírálatokkal, melyek szerint az RMDSZ programjában azóta erősödött fel az autonómiatörekvés, amióta Izsák Balázsék elindították a autonómiamozgalmat. Emlékeztetett: az RMDSZ 1993 óta foglalkozik a kérdéssel, a mostani a hetedik autonómiatervezetük. Nyomatékosította, hogy a bírálóknak nem az ő személyéről és pártjáról kellene megnyilvánulniuk, hanem a törvénytervezetről, amelyről egyébként az első beszélgetést egy fórumon tartják Bukarestben, és szervezés alatt áll egy akadémiai szintű vita is egy fővárosi egyetemen.
hirado.hu / Duna Tv Közbeszéd Erdély.ma

Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel?
Bíró Zsolt szerint az MPP bizottságban kifejtett munkája nélkül ma nem ezzel a közvitára szánt változattal találkoznánk
Álszerénység nélkül kijelenthető, hogy a Magyar Polgári Párt bizottságban kifejtett munkája nélkül ma nem ezzel a közvitára szánt autonómiastatútum-változattal találkoznánk, és ugyanúgy kijelenthető, hogy a Székely Nemzeti Tanács tízéves kitartó és következetes munkája nélkül sem tartana ott az autonómiamozgalom, ahol tart – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, az MPP elnöke.
Fontosnak nevezte, hogy a Kolozsváron két nappal ezelőtt bemutatott és közvitára bocsátott autonómiatervezetben 25 év után az RMDSZ is kimondja, hogy Székelyföld esetében területi autonómiát akar, nem elegendő a személyi elvű vagy kulturális autonóma. Székelyföld a romániai magyarság belső anyaországa, egy olyan terület, ahol az elmúlt negyedszázad exodusa ellenére a magyarság legalább részarányát őrzi. Olyan körülmények között, amikor naponta átlagosan 65 magyarral számlálunk kevesebbet Erdélyben, ezt szem előtt kell tartani.
Olyan egységre van szükség, mint a Nagy Menetelés alkalmával
Véleménye szerint a közvita során egyrészt meg kell győzni a román közvéleményt, hogy az autonómia nem ördögtől való, és semmilyen hátrányuk nem származik belőle; másrészt a magyar közösségen belül kell kialakítani a lehető legszélesebb konszenzust. Olyan egységre van szükség, mint a Nagy Menetelés alkalmával.
– Képletesen azt is mondhatom, hogy tovább menetelünk, és ezen menetelés állomásai a közvita, majd a tervezet parlament elé terjesztése. Bizakodva tekintek a közvita elé, és tartalmas, higgadt párbeszédre számítok, még akkor is, ha az előjelek nem túl kedvezőek sem román, sem magyar oldalon – mondta az MPP elnöke.
Elmondta, hogy az autonómiastatútum kolozsvári ismertetőjét, illetve közvitára bocsátását megelőzően Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és az MPP közösen végezte el az utolsó kiigazításokat.
– Erre azt szokták mondani, hogy kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel ajánljuk a közvélemény figyelmébe. A magunk részéről szerettük volna, hogy ha ez a tervezet hamarabb és az előre beütemezett terv szerint lát napvilágot, éppen azért, hogy a különböző félreértéseket el lehessen kerülni, hogy ne szülessenek különböző összeesküvés-elméletek, hogy tisztán és világosan ki legyen mondva: itt van egy tervezet, ehhez hozzá lehet szólni, sőt hozzá kell szólni, hogy ki tudjunk alakítani egy olyan törvénytervezetet, amely mögött a lehető legszélesebb konszenzus létezik.
Székelyföld esetében mindenki területi autonómiát akar
Az elnök a tervezet legnagyobb jelentőségét abban látja, hogy az erdélyi magyar politika minden közszereplője által kimondatott az, hogy Székelyföld esetében területi autonómiára van szükség. – Nem elegendő Székelyföld vonatkozásában kulturális vagy személyi elvű autonómiáról beszélni, ennél többet akarunk. Ez úgy tűnik, hogy az elmúlt 25 évben nem nagyon mondatott ki az RMDSZ részéről, ezért bíráltuk is éppen eleget, és örülünk, hogy ez a konszenzus végre megteremtődött. Innentől kezdve világos a képlet Bukarestben is, Brüsszelben is, és mondhatom, Budapesten is, hiszen sokszor szembesültünk azzal a problémával, hogy nem nagyon értették külföldi barátaink, de román barátaink sem, hogy lényegében mit akarunk, és miért akarunk többen többfélét.
Egy dolog most már világos: Székelyföld esetében területi autonómiát akar az RMDSZ-től a Magyar Polgári Párton, a Néppárton és a Székely Nemzeti Tanácson át mindenki, hogy hogyan nézzenek ki a hatáskörök, hogy mit veszük ennek alapjául, arról lehet, sőt kell is vitatkozni, de az alapelv egy, és innentől kezdve nem lehet ezt a dolgot megkerülni – hangsúlyozta Bíró Zsolt.
A tervezetről elmondta, hogy a dél-tiroli modellből indul ki, alapvető elemeit ebből meríti, "kissé fellágyítva a korzikai tervezet elemeivel", és "nem követi a best practice, azaz a legjobb gyakorlat elvét, amely elvhez való ragaszkodás természetes kellene legyen a 21. században.
Újságírói kérdésre válaszolva Biró Zsolt úgy fogalmazott, hogy a skót népszavazás jelentős előrelépés és hiva tkozási alap akkor, amikor a népek, nemzetek önrendelkezése kerül szóba.
– Számunkra az a legfontosabb üzenet, hogy ott békésen lezajlik egy ilyen referendum, a londoni egységpártiak nem letiltanak, ellenszegülnek, hanem kampányolni mennek, és mint az eredmény mutatja, nem is sikertelenül. Írjuk ki az autonómia- népszavazást, és szívesen látunk minden bukaresti politikust a kampányrendezvényekre – tette hozzá.
Izsák Balázs az eddig képviselt elvet egy mozdulattal felrúgta
Lapunk felvetésére, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke Szilágyi Zsoltot támogatja, kijelentette: – Ez Izsák Balázs személyes döntése, aki magánemberként annak a román államelnökjelöltnek ír alá, akinek éppen akar, de ezt nem a sajtó előtt kellett volna megtennie, hiszen ez nem a Székely Nemzeti Tanács álláspontja, erről a kérdésről nem volt konzultáció sem a tanácsban, sem annak vezető testületében, sem az állandó bizottságban. Meggyőződésem, hogy ez nem szolgálja az autonómia ügyét. Egyrészt feladja azt az elvet, amit következetesen képviselt, s ezt most egy mozdulattal felrúgta. A másik veszélye pedig az, hogy mi történik akkor, ha a Szilágyi Zsolt által összegyűjtött néhány tízezernyi szavazat kerül csupán az autonómiatervezet mögé mint kvázi támogatott változat? Az SZNT elnökének volt egy korábbi felhívása – "egymillió szavazat az autonómiára" –, és ha csak pár tízezer szavazat gyűl össze, az nem hiszem, hogy használna az autonómia ügyének
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Kettő helyett három osztály a kolozsvári magyar szakiskolában (fotóriporttal, videóval)
Az eredetileg tervezett kettő helyett nem kis küzdelem árán három osztállyal nyílik meg október elején ünnepélyesen is a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, víz-gázszerelőket korszerű konyha, fodrászszalon várja a Református Kollégium keretében beindult, a Horea úti volt faipari líceumban berendezett iskolában.
A túljelentkezés igazolta az erdélyi civil, politikai és szakmai szféra, a történelmi magyar egyházak, az érdekképviselet és az önkormányzat magyar képviselőinek egyhangú, magyar szakiskola beindítására vonatkozó évtizedes kérésének jogosságát. A közös óhaj visszhangra talált Budapesten is: a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval támogatta a református egyháznak visszaszolgáltatott Horea úti volt faipari líceum helyén immár működésre készen álló intézmény létrejöttét.
Pontosan milyen szakok indulnak az új tanintézményben, kik tanítanak, hogyan zajlik az oktatás gyakorlati része, és miért volt szükséges, majd hogyan sikerült létrehozni ezt az iskolát, az mind kiderül a Szabadság szombati számából, ahol megszólal még Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Magdó János volt kolozsvári magyar főkonzul, Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő és Székely Árpád, a szakiskolát befogadó Református Kollégium igazgatója is. Ebből kínál ízelítőt a videointerjú, fotóriportunk és cikkünk alábbi részletei.
Sziszifuszi küzdelem az indításig
Az önálló intézményként működő magyar nyelvű, hároméves, úgynevezett duális szakképzés beindítására már évtizedekkel ezelőtt voltak próbálkozások. Célja az anyanyelvű szakemberképzés különböző hiányszakokon, illetve az elmúlt 25 évben a régióban kiépített elméleti líceumi képzés valamilyen szintű kiegyensúlyozása a gyakorlati vonal fellendítésével.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere szerint az intézmény létrehozásának igen összetett és sokrétű folyamatából a magyar civil, politikai és egyházi életben tevékenykedő személyek és intézményvezetők valamilyen szinten mind kivették a részüket.
– Hosszú éveken át megoldásra várt a helyszín, a tanerő és nem utolsósorban a finanszírozás biztosítása. Már a kezdetek kezdetén körvonalazódott, hogy a magyar szakiskola valamely visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban indul majd be. Igen ám, de valamennyi ilyen esetben az épületet fel kell szabadítani az éppen aktuális bérlőtől, rendszerint ennek a hatóságok új működési teret kell hogy biztosítsanak. Az is világos volt, hogy nagyobb finanszírozásra is szükség lesz az épület felújítására, illetve a gyakorlati oktatáshoz feltétlenül szükséges felszerelés beszerzésére. Mindenki tudta ugyanakkor, hogy a szakmai és politikai szféra is kiveszi majd részét a folyamatból, ugyanis román kormányzati, illetve a megyei tanfelügyelőség szintjén is hathatós támogatásra volt szükség. Mint ismeretes, az utóbbi években az ágazatban folyamatos leépítések tapasztalhatók, így több irányból megalapozott kérésre és lobbira volt szükség ahhoz, hogy az illetékesek az új tanintézmény kapcsán alkalmazási igényekkel hozakodjanak elő – mondta az alpolgármester. – Menet közben körvonalazódott az is, hogy önálló iskolát nehezebb létrehozni, mint befogadó intézményt találni, amelynek keretében a szakképzés zajlik. Az induló osztályoknak még így is át kellett esniük a jóváhagyásokon és az akkreditáció első szakaszán. Még ezelőtt találni kellett olyan elkötelezett, tanügyben dolgozó és a célt felvállaló személyeket, akik vállalják a kihívást, s az ezzel járó következményeket, illetve részt vesznek az osztályok beindítását megelőző akkreditációs folyamatban.
Gazdasági érdeket közérdekért áldozott a református egyház
A Horea úti volt faipari líceum visszaszolgáltatására vonatkozó hatósági döntés körülbelül 5 éve született meg, a végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés alapján pedig az ingatlan fizikai visszaszolgáltatása mintegy másfél évvel ezelőtt történt. Ezt követően egy kedvező konjunktúra következtében az ott működő környezetvédelmi szakiskola elköltözött, így a megürült épületben berendezkedhetett az új magyar tanintézmény. Horváth Anna szerint nagy vállalás volt a református egyház részéről, hogy hozzájárult a tanintézmény működéséhez.
– Központi fekvésű, rendkívül értékes ingatlanról lévén szó, megtehették volna az is, hogy jövedelmező gazdasági tevékenységet folytatnak itt. Mi több, az épület mintegy másfél évig üresen állt várva a projekt sikeres végkifejletét. Rendkívül sokat jelentett az is, hogy a Református Kollégium vezetősége hajlandó volt az intézmény keretében beindítani a hároméves duális szakképesítést biztosító oktatást, tudva, hogy ez a magyar közösséget szolgálja – mondta Horváth Anna.
Megítélése szerint az elmúlt 25 évben a magyar nyelvű képzés „elcsúszott” az elméleti oktatás irányába, egyre kevesebb iskola vállalta be a magyar szakképzést. Ennek következtében évente mintegy 90, azaz három osztálynyi, nyolcadikat végzett magyar gyerek „tűnt el” az anyanyelvű oktatásból, s ment át román líceumi-szakiskolai osztályokba. Ezt a folyamatot az idén sikerült csak megállítani, amikor tízzel több, tehát minden valószínűség szerint más megyéből is érkezett nyolcadikos iratkozott be a magyar líceumokba, szakiskolába.
KISS OLIVÉR, Szabadság (Kolozsvár)

A román politikum elutasítja az autonómiát
A megszokott elutasító álláspontot fogalmazták meg a román politikusok az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatban. A vezető román politikusok közül Victor Ponta nyilatkozott újságírói kérdésre válaszolva.
Nem támogatja Székelyföld területi autonómiáját Victor Ponta miniszterelnök. Az Adevărul című napilap honlapján élőben közvetített interjúban Ponta elmondta: a tervezet kezdeményezői is tudják, sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a többi román párt nem támogatja a tervezetet. Úgy vélte, annak bemutatása része az államelnök-választási kampánynak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön mutatta be Kolozsváron az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútumát. A dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében szeretne autonómiát biztosítani a – Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló – székelyföld régiónak.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy elkötelezett székely tudós
Jancsó Benedek emlékezete Háromszéken
Négy napon át különböző programokkal emlékeztek a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyen és Gelencén egy példamutató munkásságú székely tudósra, dr. Jancsó Benedekre. A születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat szeptember 18-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kezdődött neves meghívottak részvételével és előadásaival, majd értékes kulturális programokkal tarkítva Kézdivásárhelyen és Gelencén folytatódott, magába ölelve a Jancsó leszármazottak családtalálkozóját is.
Nagyszabású és magas színvonalú tudományos értekezleten emlékeztek meg dr. Jancsó Benedek személyiségéről és munkásságáról csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az eseményen többek között dr. Egyed Ákos akadémikus, valamint Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységé
A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a Magyarországról érkezett, valamint erdélyi érdeklődőket, akik között a szülőfalu, Gelence polgármestere és plébánosa is jelen volt.
ancsó munkásságára utalva az elöljáró arra figyelmeztetett, a tudós férfiú száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai sajnos most is időszerűek, hiszen napjainkban ugyanúgy meg kell küzdenünk nemzeti önazonosságunk megőrzéséért és jövőnk biztosításáért, mint annak idején. Az anyaországból érkezett Jancsó Antal a Jancsó Alapítvány nevében szólt az egybegyűltekhez, Rugonfalvi Kiss István szavaival, testestől-lelkestől székelynek nevezve jeles felmenőjét.
Elmondta, hetedik alkalommal jönnek Háromszékre Jancsó Benedekre emlékezni, és minden egyes látogatás szellemi és lelki feltöltődést jelent számukra. „A székely irodalomtörténész volt az, aki évtizedekkel előre látta a magyar sors veszélyeit. A mai nemzedéknek az a kötelessége, hogy emlékezzen azokra a bátor, mostoha sorsú emberekre, akik előttünk jártak. Jancsó Benedekről halála után iskolákat és szakköröket neveztek el: elsőként a gelencei általános iskola vette fel a nevét 2000-ben, valamint mellszobrot is állítottak a tudós tiszteletére, akinek munkáját következetesség, minőség, cselekvő odaállás jellemezte.”
A tudományos előadások sorát dr. Egyed Ákos nyitotta meg, aki Jancsó Benedeket a trianoni kérdés legjobb szakértőjének tartja. Olyan, nemzetiségi ügyekben elmélyült szaktekintélynek, aki felismerte, hogy a kisebbségi létbe került magyarság sanyarú sorsa csak nemzetközi segítséggel és nyomással javítható. Akinek véleménye szerint a magyar külpolitikának a valós helyzet külföldi megismertetésére és a nemzet kulturális újraegyesítésére kell fektetnie a hangsúlyt, mindehhez pedig csendes, állandó és kitartó munka szükségeltetik.
Jáki László professzor Jancsó pedagógusi munkásságáról és máig érvényes szemléletéről beszélt, mely szerint a pedagógusnak nem mestersége, hanem hivatása van, tevékenységét pedig a gyermekek iránti szeretetre kell alapozza.
A gelencei Bodor György Kultúrotthonban csütörtökön este Kónya Ádám háromszéki kúriákat ábrázoló fotóiból és Jancsó Zoltán festőművész alkotásaiból nyíltkiállítás. Dr. Deák Ferenc kézdivásárhelyi tanár a Kónya Ádámhoz fűződő személyes emlékeivel megtűzdelve beszélt az utolsó háromszéki polihisztor érdemeiről
A továbbiakban Jancsó András Sas Péter művelődéstörténésznek Jancsó Benedek egy eddig ismeretlen levelét is tartalmazó tanulmányát olvasta fel, majd Tóth-Bartos András történész a polihisztor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról értekezett. Fráter Olivér Jancsónak a Székely Nemzeti Tanács 1918-ban történt megalakításában és működésében játszott szerepéről, Raffay Ernő történész professzor pedig bukaresti küldetéséről beszélt.
Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységét
A tudományos ülés végén Rekita Rozália színművésznő elszavalta Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét, az értekezlet a székely himnusz eléneklésével zárult.
A sepsiszentgyörgyi tudományos konferencián jelen volt a budapesti Mátyás-templom kórusa is, énekszámmal köszöntve a résztvevőket. Az anyaországi énekkar repertoárjával a pénteki, szombati események hangulatát is emelte. Szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a zsúfoltságig megtelt Krisztus király templomban Mozart Requiem-ével búcsúztak, amelyet a Laudate, a Vox Humana, a Pro Musica kamarakórusok és helyi zenészek közreműködésével adtak elő Tardy László vezénylete alatt.
A látó ember
Dr. Jancsó Benedek egyike volt azon erdélyi személyiségeknek, akik kimagasló és többsíkú tudásukat önzetlenül és teljes odaadással népük és hazájuk szolgálatába állították. Éppen ezért örvendetes, hogy nevének hetvenévnyi elhallgatása után elkezdődött a tudomány és a kultúra számos területén végzett munkásságának újraértékelése és elismerése, ugyanis a nemzetnek ma is égető szüksége van magasröptű és jövőbe mutató gondolataira.
Az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetett, hét nyelven beszélő tudós férfiú nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot a háromszéki Gelencén, 1854-ben. Kolozsváron, valamint Bécsben folytatott egyetemi tanulmányai során magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett, 1878-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták.
Tanárként Pancsova és Arad után Budapestre került, ahol a tanítás mellett folyóiratot alapított, illetve tanulmányokat és cikkeket közölt a szakmai közélet és a gimnáziumi oktatás fellendítése érdekében. Felkérésre elemzést készített Románia oktatásügyi és műveltségi helyzetéről, a kormány nemzetiségi ügyosztályának munkatársaként pedig a kisebbségi kérdés és a román hódító politika nemzetközileg elismert szakértőjévé vált, négy könyvben tárva a közvélemény elé a magyar államot létében fenyegető folyamatokat.
zombaton, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a Jancsó Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács márványlapot állíttatott Jancsó Benedek emlékére
1918 novemberében egyik alapítója volt és elnöke lett a Székely Nemzeti Tanácsnak, részt vett a béketárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában, majd megírta Erdély történetét. 1930-ban bekövetkezett halála a nemzet egészét megdöbbentette, s életpályáját a legnevesebb folyóiratok méltatták.
Bedő Zoltán
Gondolatok a történelemről
Erdély története című művének előszavaként vetette papírra Gelence nagy szülötte az alább idézett, ma is érvényes és jövőbe mutató gondolatait:
„Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.”
Budapest, 1922. december 15-én. Dr. Jancsó Benedek
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székedi Ferenc: A vita
Kérdem a közélet iránt érdeklődő tanár ismerősömet, olvasta-e az RMDSZ-nek a Székelyföldre vonatkozó autonómia-statútumát. Azt mondja, hogy nem, de majd átböngészi. És hozzáteszi: milyen hosszú? Nem olyan veszélyes, vagy húsz oldal – mondom neki. Erre feljajdul: húsz oldal ? Ezt ugyan ki olvassa ma el, amikor az újságokban is csak a címeket és a gyászjelentőket nézik? Pedig megérdemelné – biztatom, azért bocsátották társadalmi vitára, hogy egy kissé törjük rajta a fejünket. – Nem lesz abból vita – int lemondóan –, akik eddig is támadták az RMDSZ-t, azok továbbra is támadni fogják, akik a tulipánnal tartanak, azok vele maradnak. Értem ezen mindkét részről azt a húsz-harminc embert, akik mindig szoktak okoskodni.
Ismerősöm véleménye szeget ütött a fejembe. Valóban, átnézi egyáltalán a romániai magyar társadalom, egyáltalán a székelyföldi társadalom ezt a tervezetet? Hiszen az ember eleve nem arra született, hogy törvénytervezetet olvasson, vagy a demokrácia, a közéleti véleménymondás lehetőségével mit sem törődve, hagyja, hogy továbbra is mások beszéljenek majd a nevében... Esetleg többen, menetközben, az újságban, a tévében, a rádióban, világhálós böngészésekben elcsípnek valamit ha nem is az alapdokumentumból, de legalább az ötödik-hatodik visszhangból, és néhány töredék azért csak megmarad a fejekben?
Alighanem ezt a tervezetet, amely egy az egyben olvasható az RMDSZ honlapján, valamiképpen közelítene kellene a társadalomhoz. Magam sem tudom pontosan, hogyan, de talán valamiféle kivonatokkal vagy egyszerű, a nagyközönség számára is jobban érthető magyarázatokkal. Például: a román államnak jelenleg ezek a hatáskörei, a székelyföldi autonóm terület pedig ebből átveszi ezt meg ezt. És lesznek ezenkívül saját hatáskörei – ezek meg ezek –, illetve léteznek még olyan területek, ahol az állam és a régió összedolgozik. De az is lehet, hogy annak, aki nem ismeri az államigazgatást – ami a nagy többség számára egyszerűen létezik ott valahol a háttérben, és csak akkor találkozik vele, ha szívszorongva hivatalos helyre kell belépnie –, annak még ez sem mond túl sokat.
Számukra valahogyan másképpen kellene megközelíteni a témát. Például olyan kérdések segítségével, amelyek érintik a mindennapi élet legkülönbözőbb vonatkozásait. Ha a Székelyföld autonóm terület lesz, drágább vagy olcsóbb lesz a villany? Mi történik, ha beteg vagyok, többet vagy kevesebbet kell fizessek az orvosnak? Mi lesz a nyugdíjakkal? A szociális segélyekkel? A gyermekjárandóságokkal? A szülési szabadságon levő nőkkel? Egyszerűbb lesz bejelenteni a vállalkozásokat, vagy sem ? Lesznek majd külön útdíjak a megyei utakra is? Hogyan alakulnak a piaci árak? Ki fizeti majd a tanárokat és hogyan? És az orvosokat? Nőnek az adók vagy csökkennek? Lesznek külön országos, külön régiós és külön helyi adók? Kivihetem a régióból a pityókámat, vagy itt kell eladnom? És mi lesz a tejjel, ha a régióban nem lesz felvásárló? Ha a román nyelv oktatását csak román anyanyelvű tanárok láthatják el, akkor miért képezik ki román tanároknak a magyar fiatalokat a Sapientián, és mi lesz a románt oktató magyar tanárokkal? Hogyan állunk azokkal a székelyföldi településekkel, ahol a roma lakosság nem öt, hanem ötvenöt százalékos? És így tovább.
Azaz alulnézetben kellene végignézni a mindennapi élet valamennyi összetevőjét, és az így felmerülő kérdésekre őszintén válaszolni, ezek ugyanis jóval túllépik a román –magyar viszony kereteit, még azokat is, amelyek kizárólag etnikai szempontok alapján és a szakmai szempontok félretolásával szeretnék megszázalékolni munkahelyeket.
Azt írja a 8. cikk 3. bekezdése, hogy a Székelyföldön lakhellyel rendelkező állampolgárok munkavállaláskor elsőbbséget élveznek. És ha a fiamat, lányomat hozom haza, aki a tudományok doktora, s Kolozsváron, vagy éppen Münchenben él, nem lakik itt: nem kaphat állást a valamelyik helyi tisztségviselő látogatás nélkülin diplomát szerzett vejével szemben? Magát Bill Gatest is eltanácsolnánk egy helyi informatikussal szemben ? És még valami: Az RMDSZ pillanatig sem titkolta, hogy az autonómia-statútum a dél-tiroli modellre épül. Ami nem jelenti azt, hogy teljes mondatokat kell átvenni ebből a dokumentumból, mert ez a módszer helyenként igen humoros eredményre vezet: 7. cikk, h. bekezdés, a megyék hatásköreiből: idegenvezetők és síoktatók működésének a szabályozása. Miért nem szabályozzák a teremfoci- vagy teniszedzőket? Vagy a panziókban működő szakácsokat? A fűnyírókat? Dél-Tirolban a síoktatóknak valóban külön kasztja van. De a Székelyföldön?
De ez csak egy kis dohogás. Összességében a tervezet nem csak hogy jóval túllép a dr. Csapó féle gyermeteg amatőrködésen, hanem teljesen más. Nem múltba révedő vágyak, hanem átgondolt szerkezetek, a jelen államigazgatási fogalmait használó racionalitás áll mögötte, még akkor is, ha néha vakvágányra szalad. Dehát éppen ezért szükséges a társadalmi vita! Nem csupán a romániai román, hanem mindenekelőtt a romániai magyar társadalom részvételével. Ez a vita önmagától fellobbanhat ugyan, de csak akkor lesz tartós fénye, eredménye, ha megtalálják, ha megtaláljuk levezetésének megfelelő, konstruktív módszereit, eszközeit.
maszol.ro

Az orgona szerelmese
Kozma Mátyás-emlékműsor
Marosvásárhely zenei világának meghatározó egyéniségére, Kozma Mátyás orgonaművészre, zeneszerzőre emlékeznek szeptember 26-án, pénteken 18 órától a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban. A 85 éve született és 20 éve eltávozott művészről, illetve az emlékműsorról Kozma Mátyás özvegyével, Jászberényi Emese rádióriporterrel, szerkesztővel beszélgettünk.
– Jó és kell emlékezni azokra, akik itt éltek, itt alkottak Marosvásárhelyen, és nagyon szerették ezt a várost. Kozma Mátyás orgonaművész, zeneszerző és egyetemi tanár ennek a városnak volt a rabja, a szerelmese, de elsősorban az orgonáé. Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett, és mivel kitűnő diák volt, ott akarták tartani tanársegédnek. De a kolozsvári templomok és orgonák nem csábították el, így hazajött Marosvásárhelyre. Annak idején a Székely Színház és a Székely Népi Együttes is a Palotában székelt, a színészek és muzsikusok reggel és délben ott próbáltak, a hangversenyeket, valamint a színházi előadásokat este tartották, így sokszor késő éjszaka volt, mire odaférhetett az orgonához, és gyakorolhatott. De számára ez volt a legcsodálatosabb.
– Kozma Mátyást a népzene is nagyon vonzotta.
– Egy időben a népi együttes művészeti titkára volt, de a korábbi években számos gyűjtést is végzett a 12 kilogrammos Tesla magnóval. Táncjátékait a Székely Népi Együttes be is mutatta. Az ötvenes évek közepén egy érdekes felkérést kapott, amit nagyon szeretett. Balettzenét kellett komponálnia a Szent Anna-tó legendájához. Abban az időben nagyon híres balettintézet működött Marosvásárhelyen, egy orosz balettművésznő tanította a gyerekeket, és az ő irányításával színre vitt előadások mindig nagy sikert arattak. Ezenkívül Kozma Mátyás a magyar és a világirodalom költőinek zeneileg is érdekes verseit megzenésítette. Többek között Áprily, Dsida, Puskin, Verlaine verseit, hogy csak néhány nevet említsek. De első és utolsó szerelméhez, a hangszerek királynőjéhez mindig hű maradt, így a legtöbb szerzeményét orgonára írta.
– Milyen volt Kozma Mátyás, a tanár?
– A Tanárképző Főiskola zene szakán zenetörténetet tanított. Mindig legalább ötkilós táskával érkezett az órákra, mert ha az impresszionizmusról volt szó, például Debussyről, nem tehette meg, hogy ne mutassa meg diákjainak Manet, Monet festményeit vagy ne olvastasson, olvasson fel Baudelaire, Verlaine verseiből. Azt is mondta róla az egyik tanítványa: "nagyon tiszteltük, nagyon szerettük, és szégyelltünk nem tudni a vizsgáin."
– Milyen embernek ismerte ön Kozma Mátyást?
– Végtelenül szerény volt, és nagyon ritkán mosolygott. Imádta a rajzfilmeket, és Chaplin, akit a legnagyobb színésznek tartott, mindig meg tudta nevettetni.
– Beszéljünk egy kicsit a pénteki műsorról.
– Elsősorban szeretném megköszönni mindazoknak, akik azonnal válaszoltak a felkérésemre, és részt vesznek a megemlékezésen. Úgy érzem, hogy egy olyan emberre, aki az életét a zenének, az irodalomnak, a tudománynak szentelte, és mindössze 65 évet élt, de értékes életmuvet hagyott maga után, legalább ilyenkor, 85 évvel a születése és 20 évvel a távozása után emlékezni kell. Azért választottam színhelyül az unitárius templomot, mert Kozma Mátyás nagyon sokat orgonált ebben a templomban. Dávid Ferenc 400. születési évfordulóján pedig, amit Kolozsváron tartottak, a Tebenned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt adta elő, amelyet ő írt át toccatára és fugára. Akkoriban nem volt szokás templomban tapsolni, de az Amerikából érkezett lelkipásztorok felállva, tapssal ünnepelték, majd a vacsoránál kérésükre le kellett kottáznia a művet.
Az emlékműsorra visszatérve Kozma Mátyás műveit Molnár Tünde szólaltatja meg, és Albinoni csodálatos, mindenki által nagyon ismert művét is eljátssza. A Soli Deo Gloria kórus Hajdó Károly karnagy vezetésével a Kicsi tulok, nagy a járom című kórusművét énekli. Madaras Ildikó az Altatódalt adja elő, kíséri Szakács Mária Magdolna. Mezei Erzsébet zenetanárnő az egykori tanárra emlékezik, Borbély Zoltán zeneszerkesztő a rádiós éveit idézi fel. A rádió indulásakor ő volt a Marosvásárhelyi Rádió zeneosztályának a vezetője, és talán nem sokan tudják, hogy a rádió szünetjele a Szeresd népedet című kórusművének refrénje. És bármennyire is hihetetlen, a Novax nevű rockegyüttessel is fellépett Kozma Mátyás, erről majd az emlékműsoron tudhatnak meg többet Novák József képzőművésztől, aki a plakátot is tervezte. Az emlékműsort a Cantuale együttes fellépése is gazdagítja. Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója is örömmel emlékezik egykori tanárára, barátjára. Nagy László lelkipásztornak, az est házigazdájának külön köszönet. Kovács Zsuzsa zenetanárnő lesz az est másik házigazdája. A nyitó- meg a zárószám legyen meglepetés. Mindenkit nagy szeretettel várok az emlékhangversenyre.
Nagy Székely Ildikó
Kozma Mátyás (Marosvásárhely, 1929. július 23. – Marosvásárhely, 1994/ orgonaművész több évig Tanárképző Főiskola zene szakán volt adjunktus
Népújság (Marosvásárhely)

A monarchia hadereje
Székelyek a birodalom hadseregében
Nemrég a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Nagy József hadtörténésztől hallhattunk új értesüléseket tartalmazó előadást az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéről, ezen belül pedig a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred felépítéséről, összetételéről és sorsának alakulásáról az I. világháború előtt és alatt.
A fiatal kutató – mint azt elmondta – véletlenül döbbent rá, hogy a magyarországi intézményekben és levéltárakban a mai napig feldolgozatlanul hevernek az első világégés harci eseményeire vonatkozó adatok. Beleásva magát a hatalmas, de rendszerezett irathalmazba, sok, időközben feledésbe merült, de a történtek megértéséhez nélkülözhetetlen adatra bukkant, ezért kötelességének tartotta az általa kiásott anyag közzétételét.
Ennek részleges ismertetése során megtudhattuk, hogy az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően a birodalom haderejének három összetevője volt. A 80%-át alkotó és német parancsszavakat használó császári és királyi közös hadsereg, melynek békeidőbeli létszáma 450 ezer, a háború kitörése után pedig 1,8 millió főt tett ki. A kötelékébe tartozott továbbá a 30 ezres császári és királyi haditengerészet, valamint a kezdetben 19, majd 79 repülőszázadot, vagyis 50 ezer katonát számláló légierő, melynek a háború során 5400 repülőgépet bocsátottak a rendelkezésére.
Budapest követelésére engedélyezték a magyar nyelvi vezényletű és csak Magyarországról szervezett királyi honvédség megalakítását, mely kezdetben csak kerettel rendelkezett, azonban 1913-ra már 100 ezer főre duzzadt, 1914-ben pedig hadiállományát 200 ezerre növelték. Cserébe az osztrák területeken létrehozták a kimondottan csak Bécs alárendeltsége alá tartozó és a magyarral egyforma méretű császári haderőt. Mindezek következtében az 1910-es népszámlálás szerint az 52 millió fős birodalom lakosságának 19,6 %-át kitevő magyarság számaránya a katonaságon belül 23,1%-ra növekedett. A haderő harmadik tartóoszlopa a magyar királyi és osztrák császári népfelkelés volt, ami azt jelentette, hogy minden leszerelt férfi 42 éves koráig hadköteles, így szükség esetén behívható. A hadüzenet pillanatában, a monarchiában 3,2 millió katona állt fegyverben, utasításra várva.
A birodalmat 15 katonai kerületre osztották fel, melyek egyikét – Nagyszeben székhellyel – az erdélyi alkotta. Ezek háború esetén, a saját területükön elrendelt mozgósítás után hadtestté alakultak. A magyar honvédség hat, a császári és királyi kerületekkel párhuzamosan és csak Magyarország területén működő kerülethez tartozott. Ebből az ötödik, Kolozsvár székhellyel a 15 gyalog- és 2 lovashadosztályt számláló erdélyi volt. A székelyek azonban – főleg a háromszékiek zöme – a német vezényszavú ezredekben szolgáltak, így a Székelyudvarhely központú 82. császári és királyi székely gyalogezred legénységének több mint 90%-át csík- és udvarhelyszékiek alkották. A szászokkal vagy románokkal vegyesen más ezredekben is voltak, például a másodikban és 62.-ben, azonban arányuk ritkán haladta meg a legénység 60%-át. Kimondottan székely alakulatot még az 1886-ban Marosvásárhelyen létrehozott, 3200 főt számláló 22. honvéd gyalogezred képezett.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sírva járnak a román diákok magyar iskolába”
A Kolozs megyei tanfelügyelőségtől kért kétségbeesetten segítséget a Ziua de cluj szerint több györgyfalvi román szülő, aki kénytelen magyar osztályba járatni gyerekét, mert a Kolozsvár melletti faluban az elemi osztályokban nincs román oktatás.
A portál szerint összesen hét román kisdiák tanul a két összevont, első-második, illetve harmadik-negyedik magyar osztályba. Szüleik pedig arra panaszkodnak, hogy gyerekei sírva jönnek haza az iskolából, mert nem értenek semmi az órákon. „A magyar gyerekeknek megtartják az órát, a román diákokat pedig a sarokba küldik játszani” – mesélte állítólag az egyik román elemista nagymamája.
A szülők a tanfelügyelőségtől román osztály indítását vagy pedig egy iskolabuszt kértek, amellyel a gyerekeket kolozsvári iskolába lehet szállítani. A főtanfelügyelő végül megígérte: román pedagógust küldenek a faluba, az erről szóló döntést pénteken hagyják jóvá. „Úgy tudom, hogy jövőre már kilenc román gyerek lesz iskoláskorú, így két román osztályt lehet indítani” – magyarázta a portálnak Valentin Cuibus.
Erdőfelek alpolgármestere: felfújt történet
A györgyfalvi iskola Erdőfelek iskolájához tartozik. A községközpont alpolgármestere a maszol.ro-nak „felfújt történetnek nevezte” a kolozsvári portál cikkét. Jakabffy Samu szerint nem hét, hanem öt vagy hat kisdiákról van szó, akiknek egy része vegyes családban él.
Az alpolgármester azt nem érti, hogy az érintett szülők miért nem járatják Kolozsvárra gyerekeiket. Emlékeztetett arra, hogy Erdőfelek önkormányzatának korábbi döntése értelmében a község állja a diákok utaztatását a megyeszékhelyre, ha megfelelnek bizonyos kritériumoknak.
„Napi 12 buszjárat van Kolozsvárra. Ha diáknak nincs sok hiányzása és jó a magaviselete, akkor az önkormányzat fizeti a bérletét. Nem értem, miért lett hirtelen ez olyan nagy probléma” – mondta Jakabffy Samu. Emlékeztetett arra is, hogy jelenleg Györgyfalván két „kiváló tanítónő” oktat, és az ottani iskola a legjobb eredményeket érte el a megyében a nyolcadikosok kisérettségijén.
Az alpolgármesternek semmi kifogása nincs, ha a tanfelügyelőség román pedagógust küld a faluba. „Csak azt nem tudom, hogyan lehet majd egy osztályban megoldani az különböző életkorú gyerekek oktatását” – jelentette ki.
Cs. P. T.

Honosítás: Németh Zsolt cáfolja a visszaéléseket
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.
Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.
Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.
A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.
A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.
A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.
Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan. Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik

Az autonómiatörekvéseket is képviseli (Kolozsváron fejezte be forradalmi emlékfutását Juhos Gábor)
Kolozsváron fejezte be tegnap este a Via Revolutiae elnevezésű, közel 540 kilométeres romániai emlékfutását Juhos Gábor hosszútávfutó.
A maratonfutó szeptember 14-én indult a temesvári forradalom első áldozatának tekintett Újvárossy Ernő sírjától, és Arad–Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Szatmárnémeti–Szilágymenyő–Zilah útvonalon jutott el Kolozsvárra. Emlékfutása mind a 12 napján a maratoni 42 kilométeres távnál nagyobb távolságot tett meg. Juhos Gábor elmondta, a romániai forradalomban elesettek emlékére vállalta az erőpróbát, de minden erdélyi futásával az erdélyi autonómiatörekvéseket is képviselni kívánja. A Kolozsvár főterén álló forradalmi emlékmű mellett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a hosszútávfutót. Elmondta, jó lenne, ha sokan követnék példáját, és különböző polgári kezdeményezésekkel állnának elő. „Akkor leszünk sikeresek, hogyha mindannyian cselekvő módon részt vállalunk a közösség küzdelmeiben” – jelentette ki Izsák Balázs.

A 85 éves Albert professzor köszöntése
Tanítás, alkotás, szolgálat
A temesvári Új Ezredév Református Központ konferenciatermében szeptember 24-én, szerdán este barátai, tisztelői, tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték fel a 85 éves dr. Albert Ferenc professzort, a nemzetközi hírű szociológust és közéleti személyiséget. A Szórvány Alapítvány – amelynek Albert professzor alapító tagja – és a Csíky Gergely Állami Magyar Színház rendezvényén részt vett dr. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke bevezető előadásában Albert Ferencet, a közéleti embert mutatta be, aki miután „piros diplomával”, végig jelesként végezte el tanulmányait, 1953 és 2012 között 59 évet tanított! Albert professzor a rendszerváltás után részt vett a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Szórvány Alapítvány létrehozásában, mindkettőnek alapító tagja, utóbbinak máig meghatározó személyisége, alelnöke. Dr. Papp Z. Attila budapesti szociológus, akinek karrierje Temesvárhoz is kötődik, Albert Ferenc szociológusi pályafutásáról beszélt: az eredetileg mezőgazdasági egyetemet végzett Albert Ferenc a szabadidő szociológiájáról írt dolgozatával már 1974-ben világhírnevet szerzett, és részt vehetett a Szociológiai Világkongresszuson! Dr. Daróczi Csaba, a Temes Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt tanárát köszöntötte, akinek előadásait öröm volt végighallgatni és diákja melletti kiállásával döntő módon befolyásolta dr. Daróczi Csaba állatorvosi pályafutásának alakulását. A majláthfalvi származású Somogyi Levente vállalkozó, akit Albert professzor védőszárnyai alá vett, mentorát köszöntötte fel, aki „felnyitotta a szemét a falu iránt”.
Megható pillanatok következtek, amelyek megríkatták a 85 esztendős professzort. Dr. Bodó Barna és dr. Erdei Ildikó díszoklevelet adtak át a professzornak – amelyet a teremben levők közül sokan kézjegyükkel láttak el – az alábbi szöveggel:
Mi, Temesvár és Temes megye magyar polgárai, elődeink iránti tiszteletünk valamint a jövő iránti felelősségünk jegyében, az értékmegőrzés gondolatával és szándékával, az alkotó élet iránti tisztelet jeleként, közös akaratunk kinyilvánításával Albert Ferenc társunknak a kisebbségi sorsban, tanárunknak a szellemiek világában, elöljárónknak a közösségi ügyek vitelében a
TEMESVÁR IGAZ POLGÁRA OKLEVELET adományozzuk.
Oklevelünk általános akaratot jelenít meg, melynek értelmében azok, akik életükkel, munkásságukkal, szerepvállalásaikkal, példaadásukkal közösségünket szolgálták, a közösségünk által elismertessenek.
Temesvárott, 2014. szeptember 24-én.
A könnyekig meghatódott Albert professzor lépett a pulpitushoz, aki személyes vallomásnak is felfogható, de egyetemi előadásnak is beillő beszédet intézett az egybegyűltekhez. Egy árva gyerekről mesélt, aki elektromérnöknek készült, de végül agrármérnök lett belőle, mert „magyar agrármérnökökre volt szükség” 1949-ben és akkoriban „hittük, hogy lehet itt magyar jövő”. Kiderült, hogy az agrártudományokban minden benne van, az ásványoktól a genetikán keresztül az építészetig (utóbbi tantárgyat Kós Károlytól tanulta Kolozsváron Albert Ferenc). Úgy látszik, a szociológiai is az agrártudományok közé tartozik, mert a „kis agrármérnökből” később világhírű szociológus lett. A professzor félórás előadása során beszélt tanári hitvallásáról, közéletről, kisebbségi és szórványsorsról. „A Bánságban a török kiűzése után 150 évig tilos volt a magyaroknak letelepedni, így lettünk mi ősi földünkön jöttmentek” – mondta keserűen Albert Ferenc professzor, aki időskori közéleti szerepléseinek motivációját így sommázta: „a közéletből nem lehet nyugdíjba menni”. Az est befejező részében Éder Enikő, a Csíky Gergely Magyar Színház művésznője Az alkotó élet című zenés versműsorával ajándékozta meg Albert professzort, Kiss Attila (gitár) és Borsos Pál (harmonika) kíséretével.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Feltámadna a madéfalvi turulmadár, ha lenne hozzá pénz
Most Kolozsi Tibor szobrász udvarán várja a szebb jövőt
A madéfalvi veszedelem történelmünk egyik tragikus epizódja, amelyről napjainkban sok anyaországi, sőt kolozsvári magyarnak sincs tudomása.
A Rákóczi-szabadságharc leverése után a Habsburgok az abban részt vevő székelyeken is megtorolták a lázadást: az adókötelezettség mellett eltörölték régi kiváltságaikat. Később Mária Terézia, a külpolitika kedvezőtlen szorításában úgy akarta őket ismét határőrzésre kényszeríteni, hogy közben megmaradjon az adóztatásuk. Ez ellen tiltakozó mozgalom indult, amit az osztrák haderő vert le: 1764. január 7-én a csíkszéki Madéfalvát, ahol az ellenállás küldöttei gyűltek össze, ágyútűz alá vette, és kétszáz embert ölt meg. A gyászos esemény mementójaként 1905. október 8-án avatták fel a Tamás József tervezte emlékművet, amelynek központi díszeleme a Köllő Miklós szobrász által kivitelezett turulmadár. Ennek felújítása Kolozsváron zajlana, ha lenne miből…
Szabadság (Kolozsvár)

Hogy Erdély közös hazánk legyen
Kampánycélokat szolgál, vagy a zsigeri nacionalizmus megnyilvánulása, esetleg mindkettő – tény viszont: igen rossz fényt vet Kolozsvár polgármesterére az a konok elszántság, amellyel akadályozza, hogy a kincses város nevét magyarul is kiírják. A kolozsvári polgármesteri hivatal ugyanis megfellebbezte azt a civil kezdeményezés nyomán született törvényszéki ítéletet, melynek értelmében kétnyelvű helységnévtáblákat kellene elhelyezni a város bejáratainál.
A városháza eljárása jelzi: messze állunk attól a normalitástól, melyről Emil Boc az augusztusi Magyar napok során beszélt, büszkélkedve Kolozsvár történelmével, többnemzetiségű jellegével. De nem is ez a legnagyobb baj, a kétszínű, képmutató politikusokhoz hozzászoktunk, meg aztán Gheroghe Funar uralgása után bizonyos értelemben mégiscsak lehet normalitásról beszélni Kolozsvár esetében. Az viszont sokkal aggasztóbb, és sokat elmond a jelenlegi román–magyar viszonyról, hogy a többség kizárólag akkor hajlandó úgymond engedményeket tenni a kisebbségnek – valójában természetes, a többség érdekeit semmiben nem sértő jogokat biztosítani számukra –, ha valaki, valami kötelezi őket erre. Most éppen arra hivatkoznak, hogy a törvény csak akkor teszi kötelezővé a többnyelvű feliratokat, ha a nemzeti kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, Kolozsvár esetében pedig ez nem áll. De nem az volna a természetes, hogy a jövőre Európa Ifjúsági Fővárosának tisztjét betöltő, Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsvár vezetése büszkén mutassa fel: nagy múltú erdélyi város, amely óvja örökségét, hagyományait, és értékként tekint arra, hogy lakossága több nemzetiségű?
Vajon eljutunk-e oda, hogy az anyanyelvhasználat joga, a kétnyelvűség természetes állapot legyen, nem pedig jogi, bírósági vita tárgya? És vajon az-e a járható út, hogy Bukarestben kicsikart politikai alkuk révén próbálunk eljutni ide? Ahelyett például, hogy valós párbeszédet kezdeményeznénk román értelmiségiekkel, civilekkel, a környezetünkben élő egyszerű emberekkel, és együtt lépnénk fel mindazzal szemben, amit a Bukarest-központúság hozott életünkbe: az állandó viszállyal, a balkániasodással, a kizsákmányolással, értékeink elherdálásával, a korrupcióval.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pénz alakítja az évadot (Tamási Áron Színház)
A gazdasági nehézségek alapvetően meghatározzák a színház jelenét és jövőjét – mondja Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház régi-új igazgatója, vagy miként manapság nevezik: menedzsere.
Az új igazgatói szerződés aláírása előtt álló rendező panaszként hozza fel a pénzhiányt, de leginkább a művészi színvonallal összefüggésben: a színház rendelkezésére álló költségvetésből élvonalbeli rendezőket nem tud megfizetni, pályázatokkal egyre nehezebb kiegészíteni a büdzsét, a támogatók is igencsak megnézik, hová és mennyit adnak. Holott a színház fejlődéséhez – és különösképpen érvényes ez a székelyföldi teátrumok közül messze kiemelkedő sepsiszentgyörgyi társulatra – állandóan újabb kihívások, magasabb szintű művészi elvárások szükségeltetnek. Vagy ahogyan Bocsárdi László fogalmazott: a színháznál egyértelműen a költségvetés produkcióra fordítható része az, ami befolyásolni tudja az előadások minőségét. A nehézségek ellenére azonban a színháznak működnie kell, a 2014–15-ös évad már el is kezdődött, a Kaisers TV, Ungarn című előadást szeptemberben mutatták be. Az évad további előadásairól kérdeztük Bocsárdi Lászlót. Bocsárdi László: – A műsorpolitikánkban az elkövetkezőkben is nagy hangsúlyt kapnak a klasszikus szövegek, de kortárs magyar szöveg is van az előadásaink között, ebben az évadban éppen talán az egyik legfontosabb magyarországi kortárs színházi jelenség képviselőjének, Pintér Béla rendező, színész, drámaíró darabjának Porogi Dorka által rendezett előadása révén. A következő előadások már klasszikus szövegekből készülnek, de rendkívül fontosnak tartom ezek kortárs módon való megszólaltatását. A klasszikus szöveg egyfajta híd a múlt és a jelen között, hiszen a színház a leginkább jelenben élő művészeti ág. A színháznak mindenkor feladata, hogy az alapul szolgáló szöveget ma érvényes módon szólaltassa meg. Ennek tükrében a következő bemutatónk Csehov-szöveg alapján készül, de egy, a pályája elején levő rendező színházról és világról alkotott benyomását fogjuk általa megismerni. Egy klasszikus orosz szöveg és egy fiatal, első nagyszínpadi rendezését megcsináló, oroszországi tatár származású, de magyar kultúrán nevelkedett fiatalember művészi találkozásának lehetünk majd tanúi, Sardar Tagirovsky a Meggyeskertet viszi színre, amit Kosztolányi jóvoltából Cseresznyéskertként ismerünk, bemutatóját november elejére tervezi.
– Ez az előadás is a színház fiatal rendezők támogatását célzó progamjának a része.
– Megpróbálom gyümölcsöztetni azt, hogy a rendezői szakon tanítok Marosvásárhelyen, és szeretném a színház megújításán fáradozó fiatalokat helyzetbe hozni Sepsiszentgyörgyön. Jövőre egy másik rendező szakos diákom fog például stúdióelőadást készíteni.
– Sorrendben következik a szilveszteri előadás, a társulat néhány éve szakított azzal a gyakorlattal, hogy mindenáron kabaré-előadást „biztosítson” az év végére.
– A szórakoztatástól nem zárkózunk el, de az alapanyagot a világ drámairodalmának legértékesebb vígjátékai közül választjuk ki. Ebben az évadban jelenlegi terveink szerint Zakariás Zalán rendezésében Niccolo Machiavelli Mandragóráját szeretnénk bemutatni. A darabból, melyet az egyik leghíresebb klasszikus komédiaként tartanak számon, megpróbálunk ezúttal is kortárs színházi produkciót létrehozni. Következő előadásunkra visszahívjuk Kövesdy Istvánt, ez lesz a hetedik előadása, amit nálunk rendez. Ezúttal Edmond Rostandnak a Cyrano de Bergerac című, szintén klasszikus szövegét fogja feldolgozni. Dramaturg munkatársa Kovács András Ferenc költő lesz, aki a Kaisers TV, Ungarnnak is dramaturgja volt. Ennek bemutatója február végén, március elején lenne, ezután következne a Reflex-fesztivál, ha a fennvaló és a pénzt adók megtámogatják úgy, ahogy kell.
– Függetlenül attól, mennyi pénz lesz rá, a fesztivál előkészítése zajlik már? – Szervezése minden szinten folyik, mi úgy teszünk, mintha meglenne rá a pénzünk, mert ha nem kezdjük el időben, nem lehet egy ilyen fesztivált felépíteni. Gazdasági vetülete mellett nagyon fontos a technikai összefüggések egyeztetése is, hiszen mi világszínházi produkciókat akarunk hozni a sepsiszentgyörgyi, keveset tudó színpadra. A mi színpadunk méreteiben nem igazán jó, felszereltsége még nagyon elmaradott ahhoz képest, ami van most a világban. De a Reflex-történetet elindítottuk, lendületben vagyunk, reméljük, március második felében meg tudjuk szervezni. Aztán áprilisban kerülne sor az utolsó bemutatónk munkáinak elkezdésére. Shakespeare Vízkeresztjét szeretném megrendezni. És vannak olyan terveink is, hogy az osztálytermi színházhoz hasonló kezdeményezést folytatjuk, dolgozunk egy előadáson, ami koprodukcióban jönne létre a Tandem Egyesülettel. Ezenkívül meghívott előadásokban is gondolkodunk. Ami már körvonalazódott, az Sebestyén Abának a Szeretik a banánt, elvtársak? című, Székely Csaba-szövegből készült produkciója. Egyszer játszották ugyan Sepsiszentgyörgyön, de kevesen láthatták.
– Stúdió-, illetve egyéni előadások?
– Több cím van, nem beszélnék róla, amíg nem kerülnek olyan fázisba, hogy azt merjem mondani, biztos, bemutató lesz belőlük.
– Színészváltozás a társulatnál?
– Kicsid Gizella megy egy évre Kolozsvárra. Új színész megjelenéséről nincs szó. Amennyiben olyan produkciót készítünk, amelyhez nincs elég színészünk, akkor külsős szerződtetésével megoldjuk az adott helyzetet, de ez is egyértelműen gazdasági kérdés.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emberközelbe hozni a történelmet (Tompa Andrea az íróvá válásról)
Az ember nehezen nevezi magát írónak, inkább azt szoktam mondani, hogy írással foglalkozom – válaszolta Tompa Andrea azon a közönségtalálkozón, amelyet Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben című regényének bemutatására a második PulzArt kortárs összművészeti fesztiválon szerveztek Sepsiszentgyörgyön. A beszélgetés nem csupán a század eleji történetről szólt, hanem Erdélyről és az 1971-ben Kolozsváron született, 1990-ben Magyarországra telepedett szerzőről is, akit Tamás Dénes író kérdezett. Az alábbiakban a válaszokat sűrítettük össze.
– Mindig is író akartam lenni, kamaszkoromban elég sokat is írtam, 1985 és 1989 között a legfiatalabb, alig 14 éves emberke voltam, aki az Utunkban publikált. Aztán irodalom szakos lettem Budapesten, és sikerült eltemetni ezt a vágyat. Örültem, hogy felvettek az ELTÉ-re, de Magyarország idegen közeg volt, nem létezett az a barátian támogató közeg, mint otthon, ahol Kányádi Sándor, Szőcs Géza és mások is tehetséges és lehetséges írónak tartottak. A 30-as éveimben ráébredtem, hogy mégiscsak inkább író szeretnék lenni. Magyar írónak tartom magam, de az ember nehezen nevezi magát írónak... A témáim tesznek erdélyi íróvá, és nem tudom, az erdélyi irodalom befogadott volna-e, ha New Yorkról írok? Így azonnal befogadott, sokat jelent nekem, hogy az első díjamat (Erdély Magyar Irodalmáért debüt-díj, 2010 – szerk. megj.) innen kaptam. Írói pályám Budapesten kezdődött, de nem tudom, melyik lesz a végső állomás. Számomra ezek a határok nehezen megfoghatóak, egész életem jövés-menés – 2008 óta a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanítok – , ami rossz is, de ha az ember a határokat magában lebontja, akkor könnyebb. Első regényem, A hóhér háza a hetvenes-nyolcvanas évekről szól, ez volt a kamaszkorom, és azt hittem, lezártam. A második könyv kihívás minden író számára. Arról, hogy ebben a főszereplők orvosok, a felmenőim is tehetnek, de az is, hogy én 1989-ben érettségiztem, és orvos akartam lenni, de már nem volt magyar orvosi Kolozsváron, ahol a század elején nagyon komoly orvosképzés folyt. Nagyon érdekelt ez a világ, szenvedéllyel vetettem bele magam. Kolozsvár előnye és hátránya az volt, hogy Budapest után az örök második maradt. Virágzó művelődési élete volt – század eleji színháza komolyabb, mint a pesti – ipara alig, nagy volt, mégis szűk, ellentmondásos, de Budapestnél szabadabb, nyíltabb, befogadóbb város... Nem annyira az első világháborúról akartam írni, eredetileg 1918 december elsejével akartam kezdeni, de ahhoz, hogy a drámát megértse és átlássa valaki, kellett tudni, hogy mi ez a hely, mi ez a veszteség. Magam sem sejtettem, hogy ekkora kifutópálya kell hozzá, de két fiatalt rettentő sok hatás ér, ha vidékről felkerül: feminizmus, szocializmus, polgárosodás, antiklerikalizmus stb., és ebből a pezsgésből választaniuk kell, el kell dönteniük, hogy merre tovább. Szükségem volt egy női alakra, aki értelmiségi lesz, és ez volt az első pálya, ami megnyílt a nők előtt. Nagyon sok zsidó nő tanult a kolozsvári orvosin, ez is az egyetem nyitottságát és toleranciáját mutatja... Két magányos embert kellett találnom, akik a világháború után szembesülnek az érzelmeikkel, és idő kell hozzá, hogy megértsék a történteket. A hazavesztéssel a férfinak van nagyobb traumája, a nő elfogadja, hogy ez van, élni kell. Annyira féltem leírni a T-szindrómát, el is küldtem egy író-pszichiáternek ezt a fejezetet, és ő azt válaszolta, hogy nem hallott róla, de lehetséges. Mai szemmel próbáltam ezt a fájdalmat érzékeltetni, mert Trianon a magyar irodalomból eléggé hiányzik, legalábbis ami van, az a Wass Albert-féle revizionista szemlélet, de másképpen akartam ezt a veszteséget feldolgozni. Meg akartam mutatni, hogy mi fáj, hogy siránkozás nélkül lehessen gyászolni. Érdekelt, hogy ezt miképpen lehet. Ez egy mai szempont, hogy az ember megy Budapest felé, és érzi a sértődöttséget, amire bizonyos értelemben okunk is van, mert a politika mindig magára hagyta Erdélyt. Ez a sérelem egy alapvető erdélyi érzés, ezzel vagyunk többek is, kevesebbek is. A férfi, aki a sebészetbe is belekóstolt, azon tépelődik, hogy vajon a fejet is át lehet-e majd ültetni, működik-e feltárt szívvel a test. Ez a fejvesztés érződik ma is, hiszen megvannak a helyek, ahova a főszereplők visszavonultak – magánéletbe, hivatásba –, megvannak a hegyek, de hol a főváros? Az ember az elveszettségben is próbál élni, ragaszkodni ahhoz, ami jó – eszmékhez, hivatáshoz, társhoz –, és mindig a végeset akarjuk tudni, hogy mi van, de igazából nem látjuk át a történelmet. Ki hitte volna, hogy a diktatúra összeomlik 1989-ben, vagy hogy a szovjet kivonulás vértelenül zajlik le Magyarországon? Egy ember, aki éli az életét, nem feltétlenül van tudatában annak, hogy történelmet él. A történelem értelmezi és rendszerezi az eseményeket, de az irodalom nem oszt igazságkártyákat. Emberi történetekkel viszont közelebb tudja hozni a történelmet.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézzel írt történelem – Jókaitól a… jókedvig
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Pál-Antal Sándor levéltáros-történésszel
– Kezdjük egy pontosítással: ön rendes tagja vagy külső tagja a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Az MTA-nak a külföldön élő magyar tudósok csak külső tagjai lehetnek, a rendes tagok Magyarországon élő magyar állampolgárok. Az Akadémiába a határon túli tudósokat is választják, akárcsak a rendes és levelező tagokat. Sokan összetévesztik a köztestületi tagokat a külső tagokkal, és azt hiszik, hogy azok is akadémikusok. Köztestületi tag lehet bárki, aki doktori fokozattal rendelkezik, a magyar tudományosságot műveli, és hivatalosan kéri a köztestületbe való felvételét. Elméletileg minden tudományos doktori fokozattal rendelkező magyar az MTA köztestületi tagja lehet, de akadémikus csak megválasztott. Erdélyben jelenleg 17 akadémiai külső tag él, köztestületi mintegy 800, ha nem több.
– És ki lehet levelezőtag?
– Csak magyarországi tudós.
– Karcfalván született, mégis Nagybányán és Csíkszeredában járt középiskolába.
– Elég hányatott gyermekkorom volt. Hadiárvaként nőttem fel. Miután anyám újból férjhez ment egy színesfémérc-kutató bányamérnökhöz, elég sűrűn változtattuk lakhelyünket, oda költöztünk, ahova a munkája szólította. Elemibe Csíkmadarason és Karcfalván jártam, az V-VIII. osztályt már a Nagyvárad melletti Élesden végeztem. A középiskolát Nagybányán kezdtem a műszaki-vegyészeti középiskolában, amit nem fejeztem be. Mivel azt 1955 elején átalakították inasiskolává, és közben nevelőapám is meghalt, otthagytam, és visszaköltöztünk Csíkmadarasra, ahol gazdálkodásból éltünk. Így még gyerekfejjel gazdálkodó lettem. A középiskolát magánúton folytattam a mostani Márton Áron Líceumban, amely akkor tízosztályos volt.
– Milyen volt a nagy múltú alma mater szellemisége, milyen emlékei vannak az akkori Csíkszeredáról?
– Mivel az utolsó év második felében engedélyezték a magántanulók óralátogatását, anélkül, hogy feleltettek volna, kerékpárral bejárogattam Csíkszeredába, ahol egy befogadó osztályra találtam (megjegyzem, nem voltam egyedüli magántanuló). Mint magántanuló, eléggé szegényes tarsollyal ballagtam, úgyhogy volt, amit az egyetemen bepótoljak. Mégis szeredai gimnazistává váltam, és a rövid ideig tartó és rendellenes gimnazista státusom ellenére az iskola neveltjének éreztem magam. Azóta is rendszerint részt veszek az érettségi találkozókon. Csíkszereda kisváros volt nagy múltú iskolával, ma már virágzó város, ahová otthonosan térek vissza, elég sűrűn, hiszen az egyik lányom is ott él.
– Következtek az egyetemi évek; miért választotta pont a történelmet?
– Gyermekkoromban rengeteg Jókai-könyvet olvastam, otthon megvolt a százkötetes "Jókai összes". Élvezettel faltam a történelmi regényeit. Bizonyosan neki is köszönhetem az erős vonzódást a történelem iránt. A sors mégis úgy hozta, hogy az egyetemre nem a történelemre, hanem a közgazdasági szakra felvételiztem, ahol az első évet el is végeztem, de a másodévet már a történelmen folytattam.
– ’63-ban végzett, s első, de mondhatom azt is, hogy utolsó munkahely-állomása a marosvásárhelyi levéltár volt…
– Talán azzal kezdeném, hogy már másodéven ismeretséget kötöttem az oklevelekkel, és jó paleográfusnak (régiírás-kiolvasónak) bizonyultam. Harmadév után a nyári praktika idején a brassói levéltárban egyedüli diák voltam, aki régi iratokat elolvasott és cédulázott. Úgyhogy már akkor megbarátkoztam a levéltárral. Ötödév végén a bukaresti Állami Levéltár fiatal levéltárosokat verbuvált a történelem, jog és román nyelv szakot végzők soraiból. Ekkor többet is kiválasztottak a jelentkezők közül, majd jött a háttérkivizsgálás, és mivel a levéltár a Belügyminisztériumhoz tartozott, elég alapos átvilágításon estünk át. Nagyon megrostálták a jelentkezőket. A jelölt nem lehetett a volt kizsákmányoló osztályok sarja, nem lehetett külföldön élő vagy büntetett előéletű rokona, szülei nem lehettek volt történelmi pártok tagjai stb. Nekem nagy szerencsém volt, mivel a szülőfalumban lefolytatott helyszíni kutakodás során a káderes tolmácsa, a marosvásárhelyi levéltárban dolgozó egyik leendő kolléganő a védelmemre kelt. (Mikor azt mondták, hogy kizsákmányolók voltak a szüleim, ő kizsákmányoltakat közvetített, pedig akkor még nem is ismert. Az illető hölgy később átment a tanügybe, ma is Marosvásárhelyen él.)
– Egyedüli magyarként került a levéltárhoz?
– Az évfolyamunkról ketten lettünk levéltárosok, Molnár János a gyulafehérvári levéltárba került, én Marosvásárhelyre. A kollégám és akkor végzős román társaink többsége egypár év múlva otthagyta a levéltárat. Nagyon kevesen tudtak ebbe a szakmába beilleszkedni.
– Mi a véleménye, miért vettek fel akkor két magyar fiatalt a levéltárhoz?
– Ez országos szinten nem sok. Szükség volt a nagy mennyiségű magyar nyelvű levéltári anyagot feldolgozni tudó szakemberekre. Kézzelfogható, hogy erre a legmegfelelőbbek az iratok nyelvét ismerő magyar anyanyelvűek voltak. Amikor végeztem, éppen akkor nyitott Bukarest e téren. Később, a ’70-es években változott a káderpolitika, egy idő után már csak magyarul tudó vagy vegyes családból származókat vettek fel. Így az ezredfordulóra a levéltárakból "kifogytak" a magyar levéltárosok. Én voltam az utolsó. (Erről cikkezett is annak idején Bölöni Domokos.) A változás után, 2006–2008-tól egypár erdélyi levéltárban ismét dolgozik egy-egy magyar levéltáros.
– A ’89-es változás után egymás után jelentek meg az Ön művei. Ez azt jelenti, hogy a "nyersanyagot" már korábban kibányászta, csak a megfelelő pillanatra várt, amikor ez megjelenhet nyomtatásban?
– Nem mondom, hogy nem gyűjtögettem. Volt egypár témám, amihez anyagot jegyzetelgettem, hogy majd nyugdíjas koromban felhasználom kedvenc témáim megírásához, de az nem jelentett anyaghalmozást. Miután ’90-ben, 50 éves koromban elhárultak a szellemi kibontakozás előtti akadályok, ki is használtam a kínálkozó lehetőségeket. Addig is publikálgattam román nyelven (magyarul inkább rövid történelmi cikkeket közöltem a napilapokban, főként a Vörös Zászlóban), most viszont megadatott az anyanyelven való publikálás lehetősége, ami nagy könnyebbséget jelentett. De a lényeg nem az volt, hogy volt-e előre kijegyzetelt anyagom, hogy tele volt-e a fiókom? Hanem az, hogy tudtam, mit és hol keressek. Ezt a tapasztalatot kamatoztattam más levéltárakban is. Aki nem tudja, hogy a számára szükséges forrás hol található, az rengeteg időt elpazarol, amíg megtalálja. Mondjam úgy: én ezt az időt megspóroltam. És ez sokat segített abban, hogy többet szenteljek az írásra.
– Első kötete, ami megjelent ’90 után, Backamadaras falutörténete volt. Azelőtt nem nézték jó szemmel, ha ősi székely falvainkról, 600-700 éves településekről közöltek helytörténeti anyagot?
– Valójában nem ez volt az első terjedelmesebb írásom, hiszen a Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatában 1984-ben már kiadás előtt állt egy székely történelemmel kapcsolatos, Szabó Miklóssal közösen írt munkánk, de azt cenzúrai jóváhagyás után a nyomdából visszavonták. Úgy járt a mi munkánk is, mint az Erdélyi szótörténeti tár, a Romániai magyar irodalmi lexikon, a Népismereti dolgozatok és más magyar kiadványok. A Backamadaras ’92-ben jelent meg; egy gyorsmunkáról van szó, amely fél év alatt készült el a község okleveles említésének 650. évfordulójára. Egy lelkes munkacsoport munkája volt, amelyet én vezettem, a kötetet szerkesztettem, és a történelmi részt is én írtam. Falutörténetről lévén szó, adatokat elsősorban a helyszínen kellett összegyűjteni, amit a helyi szerzőtársak végeztek. A történeti részt viszont, amelyhez levéltári kutatás kellett, rám hárult. És hogy feleljek a kérdés második felére is, ’90 előtt nem az volt a gond, hogy az ilyen témájú írásokat nem nézték jó szemmel, hanem kicenzúrázták azokat, nem adtak kiadási engedélyt rájuk.
– 1997-ben jelent meg a Mentornál A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára, amit Vigh Károllyal közösen írtak.
– Tévedés, ezt egyedül írtam. Vigh Károly marosvásárhelyi származású kolozsvári könyvtároshoz annyiban kapcsolódik a kérdés, hogy én fejeztem be és adattam ki a Marosvásárhely helyneveit tartalmazó, még 1939-ben készült kéziratát, amelynek a kiegészítéséhez halála előtt hozzáfogott, de befejezni már nem tudta. Ezt a kiegészítést Marosvásárhelyen kezdte, és Svédországban, az egyik leányánál folytatta. Halála után a félbeszakadt munka az Országos Széchényi Könyvtárba került. Én, ismerve a fiát, megkérdeztem, tudja-e, hogy édesapja utolsó óhaja a kézirat véglegesítése és alkalomadtán való kiadása volt? Erre ő felkért a munka befejezésére, vállalva a kiadási költségeket. Ezután széles körű levéltári kutatást végeztem, és kiegészítettem a kéziratot, a kötet Csíkszeredában jelent meg. Ez alkalommal összegyűjtöttem Marosvásárhely régi utcaneveit is, és kiegészítve a 20. századi utcanévadatokkal, megszületett az önálló utcanév-történeti munka. Úgy érzem, hogy ezzel kielégítettem egy valós szükségletet, hiszen ma is kapok visszajelzéseket annak hasznosságáról.
– És a Kádár Zsomborral írt közös kötet?…
– Kádár Zsombor erdőmérnök jó barátom volt, tizenvalahány könyve jelent meg, inkább szótárakkal foglalkozott. Egyszer elhozott hozzám egy 1100 oldalas erdészettörténeti kéziratot. Hónapokig olvastam, észrevételeztem. Abban a formában nem tudta kiadni, s akkor ajánlottam én is, más is, hogy bontsa bizonyos témákra. Lett is abból három kötet, de egy része még mindig értékesítetlen maradt. Amikor 75 éves volt, felkeresett, s azt mondta: te, Sanyi, én már letettem a plajbászt, megkérlek, ebből fabrikálj egy könyvet. Kivettem az egészből a még használható részeket, és kiegészítettem levéltári adatokkal. Így lett belőle a közös erdészettörténeti kronológia.
– 1995-ben új beosztást kap: levéltári szakértő. Mit jelent ez?
– Magas képzettségű levéltárost. Azelőtt főlevéltáros voltam.
– Nyilván régóta ismeri a VI-VII. osztályban használatos A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai c. tankönyvet. Mi a véleménye, fontos az, ha már a gimnáziumban elkezdődik a magyarság múltjának ismerete és oktatása?
– Ismerem mind a két szerzőt. Rátermettségüket nem vonom kétségbe. Tankönyvükre nagy szükség volt, de úgy vagyunk vele, mint általában minden újdonsággal. Rendkívül jó, fontos, de nem szabad ezen a szinten megállni. Ezt jobbítani lehet, és kell! Közben, ugye, megjelent A székelység története. Ezt sikerültebbnek tartom. Nekünk, kisebbségieknek, akik szervezett körülmények között eddig nem tanultuk múltunk történetét, most már van lehetőség erre, és rendkívül nagy szükség is van, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, gyökértelenekké válunk. Az ilyen tankönyvek ne csak az iskolásoknak készüljenek, hanem a szülőknek is. Hiszen ismerethiány-pótlóak. A múltismeret tanulását pedig minél korábban meg kell kezdeni. A kisebb iskolásoknál főként az eseményekre összpontosítva, mert arra fogékonyabbak, a nagyobbaknak, a középiskolásoknak már magyarázó szöveggel is ellátva. Fontos, hogy megértsük, mi miért történt. Ha nem ismered fel a hátteret, a kiváltó okokat, a levegőben tapogatózol. Ezért is szükséges a jó tankönyv.
– Lát-e esélyt arra, hogy egyszer a román és a magyar történészek leülnek egy asztalhoz, s ŐSZINTÉN, a tények tudatában írják meg Erdély történelmét, s azt tanítják majd mind a magyar, mind a román osztályokban?
– Jelen pillanatban erre nincs esély! Túl szerény és vékony az a román történészréteg, amely hajlandó lenne a múltra vonatkozólag, a magyar történészekkel karöltve, egy pártatlan Erdély-történetet írni. Például Kolozsváron és Bukarestben is van néhány történész, akik jól ismerik az erdélyi múltat, de az ő tevékenységük még nem hozott áttörést. Ehhez a politikum szemléletváltozása szükséges. De a kérdés megoldása azért is nehéz, mert mindenik népcsoportnak – egymás mellett élve is – megvan a maga történelme, amelynek a megírását szinte lehetetlen úgy összehangolni, hogy azzal mindkét fél elégedett legyen. Gondolok itt elsősorban a kontinuitáselméletre, az 1848-as forradalomra és egyéb eseményekre. Ebben a kérdésben valamelyes előrehaladást a közös kerekasztal-megbeszélések hozhatnak.
– Egy fiatal, jól képzett, aktív levéltárosnak, László Mártonnak adta át a széket, akinek külön erénye, hogy sokat publikál, kutatási területe a közelmúlt. Mire kellene fókuszáljon a következő időszakban, hogy apadjanak a "fehér foltok"?
– A levéltárost a kutatók a szó jóhiszemű értelmezésében szolgának tekintik. És valóban, egyik feladata a forrásanyaghoz való hozzáférés elősegítése. Ez azonban nem lehet azonos a kutató munkájának az elvégzésével, még a szükséges dokumentáció kikeresésével sem. A levéltáros feladata a levéltári anyagok rendezése, nyilvántartásba vétele, és – ha szükséges – a nyilvántartások használatához való tájékoztatás nyújtása. De a levéltáros ne elégedjen meg a hivatali feladatok elvégzésével, hanem legyen kutató is, ahogy teszi azt a fentebb említett utódom, és számos kollégája, Berekméri Róbert és Barabás Kisanna marosvásárhelyi egyházi levéltárosok, Bicsok Zoltán csíkszeredai kolléga és mások. Nagy szükség van a kutatómunkába való bekapcsolódásukra, hiszen rengeteg a feltárnivaló. Bármelyik korszakot vesszük, sok a fehér folt. És a levéltáros ott él a forrás tövében. Ajánlom, merítsen minél többet belőle.
– Min dolgozik jelenleg?
– Nemcsak kutatok, nemcsak írok, más teendőim is vannak. És ezek olyan vállalások, kötelezettségek, amelyeket nem illik visszautasítani. Jelenleg egy nagy kézirat lektorálását végzem, amelyet már egy hónapja nyaggatok, mert nehéz anyagnak bizonyult.
– Miről van szó?
– Benkő József 1778-ban kiadott Transilvania Generalisa, Erdély leírása. A latinul írt többkötetes mű fordítása már régebb elkészült, kiadását pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vállalta. Az ottani munkatársak alapos szerkesztői munkát végeztek, nagyon sok magyarázó szöveggel, és felkértek annak történelmi szempontból való lektorálására. Nem könnyű munka, mert a mai olvasó számára is jól érthetővé kell tenni.
– És mi következik ezután?
– Év végére be kell fejezzem a Magyar Országos Levéltár "fondjegyzéknek" hívott nyilvántartása román nyelvre fordítását. Ez egy kétkötetes munka, a román–magyar levéltári egyezmény része, s mivel kevés a két nyelvet egyaránt jól ismerő szakember, engem kértek fel erre. Nem utasíthattam vissza, hiszen eddig is jól együttműködtünk. Ugyancsak év végéig kell összeállítanom a Bernády György életéről és tevékenységéről szóló kéziratot, amelynek a szerkesztését elvállaltam. Ezután jönne – jövő tavaszra – a Bodor Péter életéről régebb beígért kötetem. A Román Televízió bukaresti magyar adásában Miholcsa Gyuláék egy 80 perces filmet készítettek róla, amelyhez a dokumentációt én nyújtottam. Miután nagyon sok időt áldoztam a székely ezermester életére vonatkozó, nehezen hozzáférhető, szétszórt források összegyűjtésére, ideje befejeznem ezt a témát. Végül – igaz, hogy ez már nem a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre – most már biztosan közölhetem, hogy szeptember 26-án lesz a legújabb könyvem bemutatója a Bernády Házban (tegnap volt – sz.m.). Címe: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek. A Mentor Kiadó adta ki, a nyomdai munkákat a csíkszeredai Gutenberg nyomda végezte.
– Mit tartalmaz a kötet?
– Amint a címből is kiderül, a székely történelmi szimbólumok egyik nagy családjának a történetét. A székelyföldi pecséthasználat történetét, a használt címerek és egyéb jelképek leírását, valamint egy nagy albumot színes fotókkal. Nagyon nehéz munka volt, az anyag összegyűjtése rengeteg időmbe került. De megérte. Egy évek óta tartó kutatómunka összefoglalója, egy átfogó szintézis.
– Nyilván ezt a nagy munkát el sem lehetne képzelni számítógép nélkül…
– 20 éve használom a számítógépet, enélkül nem tudnék élni. Úgy vágtam neki, hogy nem jártam kurzusra, hanem vettem egy oktatófüzetet, ennek segítségével összeállítottam a Vígh-féle kötetet. Rengeteget bosszankodtam, mert az elején sokat bakiztam, de sikerült "megszelídítenem" ezt a csodálatos találmányt. Nem egyedül, hanem harmadik osztályos unokám s egy ötödikes barátja segítségével. Azóta nélkülözhetetlen munkaeszközöm.
– Igaz az, hogy humor nélkül nem tudnánk legyőzni az élet szomorú oldalát?
– Ha magadra mosolyt erőltetsz, megváltozik a közérzeted. Légy jókedvű, ha nehezedre esik is, és mosolyogj! Könnyebben felvidulsz, tapasztalatból tudom. Rájöttem, hogy összejöveteleken, előadás közben a könnyed hangvétel feloldja a hangulatot. Egy könnyed bevezető után a hallgatóság is jobban odafigyel.
– Díjak, elismerések? Kérem, említsen meg néhányat!
– A kapott díjak két csoportra oszlanak, a levéltári szakmával kapcsolatosakra, és a tudományos munkámat méltatókra. A levéltárosi tevékenységemre vonatkozóak közül kiemelném a Pauler Gyula-díjat és a Széchényi Ferenc-díjat, a történészi munkásságomra vonatkozóak közül az akadémiai Arany János Érmet, de fontos számomra a Gr. Mikó Imre-emléklap és a Gábor Áron- díj is.
Székely Ferenc, Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsváron még mindig politikai félelmeket kelt a kétnyelvűség
Emil Boc aláírta a fellebbezést a helységnévtáblák ügyében
Emil Boc kolozsvári polgármester még időben, a tegnap lejárt törvényes határidő előtt ellátta kézjegyével azt a dokumentumot, amellyel a városháza megfellebbezte a kétnyelvű helységnévtáblákra vonatkozó elsőfokú bírói határozatot – tájékoztatott a közintézmény sajtószóvivője.
Oana Buzatu közölte: a törvény szerint a helyhatóságok csak az ott élő valamely kisebbség 20 százalék fölötti számaránya esetében kötelesek kihelyezni több nyelvű feliratokat. – A fellebbezés következtében végleges és visszavonhatatlan ítélet születik majd, amely végérvényesen letisztázza ezt a helyzetet. A jogi osztály szerint valamennyi per esetében a végsőkig kell elmenni – összegzett a szóvivő, aki nem volt hajlandó megmutatni az említett osztály által összeállított, a fellebbezés szükségességét és indokoltságát alátámasztó dokumentumot. Bár hivatalos iratról van szó, arra hivatkozott: az a per miatt nem nyilvános.
KISS OLIVÉR , Szabadság (Kolozsvár)

Tíz éve hunyt el Ruha István hegedűművész (1931–2004)
Erdély legendás hírű hegedűművésze, Ruha István tíz éve hunyt el, 2004. szeptember 28-án.
A nagykárolyi születésű hegedűművész a második világháború után a piarista papok támogatásával, fiatalon került Kolozsvárra hegedűt tanulni id. Balogh Ferenctől, a kor és a város egyik legismertebb hegedűtanárától. Pályája aztán gyorsan ívelt felfele: három nemzetközi versenyen nyert dobogós helyezést.
Szabadság (Kolozsvár)