1956 emlékezete
Régiónkban is többfelé megemlékeztek 1956. október 23-ról, a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Aradon a Jelen Ház volt a házigazdája a csütörtök esti, az In memoriam 1956 Egyesület, a megyei RMDSZ, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényének, amelyen Vekov Károly (aradi születésű) történész tartott előadást az eseményről, majd a budapesti SZIRT Együttes lépett fel az események szentelt nagyon színvonalas műsorral.
„Október 23-án emlékezünk, emlékeztetünk, és a fiatalokat meg kell tanítanunk arra, hogy mit is jelent ez a nap. Mert rendkívüli évforduló, nem csupán az 1956-os magyarországi forradalomról szól, hanem a magyar 56-ról: 1956 nemcsak Magyarországon volt, hanem a határon túli magyarság körében is megvolt a hatása, amely Erdély területén különösképpen érvényesült” – mondta bevezetőjében Vekov Károly történész. Részletesen szólt a forradalom kiváltó okairól. A II. világháború után a nagyhatalmi döntések eredményeként Közép- és Kelet-Európa szovjet fennhatóság alá került, szovjet katonai jelenlét mellett a sztálini „népi demokráciának” nevezett államformát vezették be. Ennek egy sor olyan jellegzetessége volt, ami meghatározta a következő évtizedeknek a történéseit, sőt máig érezzük ezeknek a következményeit. Az addigi polgári társadalmat felszámolják, vezetői rétegeivel és intézményeivel együtt, beleértve az embereket is – egy olyan módszerrel, amit terrornak nevezünk. Az egykori politikai rendszer, a különböző társadalmi szervezkedések, politikai pártok intézmények vezetőit sorra letartóztatták, bíróság elé állították vagy anélkül is elszámoltatták, pontosabban felszámolták őket, egész a fizikai felszámolásig elmenően. Ez egyrészt megfosztotta a társadalmat attól a minőségi tapasztalattal rendelkező vezetőrétegtől, ami képes lett volna a társadalmat a korszak igényeinek megfelelően tovább vinni, s a társadalom élére állítottak egy teljesen új vezető garnitúrát, amely csak a káderszempontok alapján lehetett vezető, hozzáértése nagyjából egyenlő volt a nullával, s ennek következménye az, hogy az országok gazdasága mondhatni csődbe ment. Ez és a terror egy olyan társadalmi feszültséget teremtett, amely az ötvenes évek közepén kulminált – elemezte a helyzet a vázoltnál jóval részletesebben az előadó. Vázolta a  magyarországi forradalom (majd szabadságharc) október végi, többé-kevésbé ismert eseményeit, a szovjet csapatok beavatkozását és a szabadságharc leverését, majd a romániai vonatkozásokról szólt.
A Román Kommunista Párt a kezdetektől ellenforradalmi, majd horthysta-fasiszta, revizionista megnyilvánulásnak minősíti a Budapesten történteket, és felajánlja a Szovjetuniónak, hogy beavatkozik Magyarországon. Mint ismeretes, Nagy Imrét elfogása után Snagovon tartják fogva perének lezajlása és halálra ítélése előtt.
A romániai magyarság egyértelmű rokonszenvvel fogadta a magyar forradalmat, valamennyi erdélyi megyében, több száz településen voltak szimpátia-megnyilvánulások. A romániai románság is tudomást szerez – magyar közvetítéssel vagy nem – a magyarországi eseményekről, körükben is számos a szimpátia-megnyilvánulás és hasonló reformokat próbálnak követelni. A nagy egyetemi központokban, Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Iaşi-ban szimpátia-megmozdulásokra kerül sor.  A megtorlások 1956-tól kezdődően 1970-ig tartanak, majd 20 ezer ember meghurcolására kerül sor.
1956 azt bizonyítja, zárta előadását Vekov Károly, hogy a magyarság összenemzeti szinten kiált a magyar forradalom és programja mellett, és 1956 a magyar identitástudatot erősítette meg.
A sok új elemet is tartalmazó ismertetőt követően a budapesti SZIRT Együttes lépett fel két kitűnő énekessel (Cecilia Lloyd szoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, Andrássy Frigyes „Hűség 1956-hoz” Érdemkeresztes művész – basszus, zeneszerző), akiket zongorán Andrássy Krisztina, a Magyar Állami Operaház korrepetitora, zeneszerző kísért. Műsorukban – amelyet Andrássy Frigyes kiegészítő magyarázatai kísértek – többek között a Sír a téli éjszaka című, 1956 emlékére írt daljátékból hangzottak el részletek (a zenét maga az énekes és felesége szerezte), előadták a Recsk c. láger-dalt, a Honfoglalás c. film híres dalát, s a Székely himnuszt. Körtvélyessy Zsolt Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész néhány nagyszerű verset szavalt el, Vörösmarty Szózatát, József Attila a Dunánál és Márai Sándort: mennyből az angyal c. versét. A művészek számait, kivétel nélkül, vastapssal jutalmazta a közönség, sokan az előadás után melegen gratuláltak valamennyiüknek a kivételes élményért, Bognár Levente alpolgármester a hölgyeknek átadott szép csokrok kíséretében köszönte meg a magas színvonalú előadást, a nagyon szép estét. 
–r –a 
Nyugati Jelen (Arad)

Szilágysomlyó: évfordulós ünnepségek jellemzik évek óta a Báthory Napok rendezvényeit
Az utóbbi években a Báthory Napok rendezvényeit kerek évfordulók jellemezték: tavalyelőtt rendezte meg a Báthory István Alapítvány a XX. Báthory Napokat, tavaly került sor a XX. orvos-továbbképzőre, s ugyancsak elmúlt évben mutatták be Széman Péternek, az alapítvány elnökének A Báthory István Alapítvány első 20 éve című kötetét. Idén pedig Szilágysomlyónak Albertirsával kötött testvérvárosi kapcsolatának 10. évfordulóját ünnepeltük.
És bár a város és az alapítvány kapcsolata Albertirsával újabb keletű, kezdetei a ’90-es évek elejére nyúlnak vissza, a református egyháznak köszönhetően – írja Széman Péter a XXII. Báthory Napok programfüzetében. Az együttműködés eredménye több közös rendezvény a két városban. Ebben az évben az alapítvány által szervezett orvos-továbbképzőt első alkalommal tartották Kolozsváron
A Kárpát-medencei orvosok találkozóján köszöntötték a 90 éves Andrásovszky Barnát.
SZÉMAN EMESE RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)

Pomogáts Béla: Egy nemzeti közösség szószólójaként - Az Erdélyi Szépmíves Céh és az erdélyi magyar közélet
A kolozsvári Keleti Újság 1924. március 20-i számában (alig kilenc évtizede) Nyírő József, Ligeti Ernő, Kós Károly, Páll Árpád, Zágoni István és Kádár Imre jelentette be Erdély (és az egész magyar nyelvterület) népességének az Erdélyi Szépmíves Céh megalakítását. „Néhányan Erdélyben dolgozó munkásai az írószerszámnak – ütötte meg a hangot a nevezetes felhívás – összeállottunk; nemes elhatározás üllőjén, lelkünkből való igaz vágynak lelkes kalapácsával tervet kovácsoltunk. […] Amit alkotni, amit dolgozni fogunk, azt adjuk azoknak, akik megbecsülni tudják és akarják ennek az elhatározásnak lelkes elszántságát, fanatikus hitét. Mi összeállottunk néhányan, kevesen, akik írunk, s akik ki akarjuk válogatni az Erdélyben dolgozó írók munkáinak legjavát, és keressük a felhívásunk szavaival azt a száz embert, akik értékelik is, de fel is ölelhetik, a megvalósulás biztos útjára vezethetik s egyben magukénak vallhatják ezt a vállalkozását s legszebb eredményeit. Erdélyi Szépmíves Céh a mi vállalkozásunk, amely tisztán a miénk és senki másé. Szeretnők azt a bizalmat bírni, amely aláírásunkat kezességnek tudja arra, hogy nem lesz és nem lehet ebben senkinek nyereséges üzlete. Szeretnők hinni a bizalmat, mely úgy tudjuk, hogy tartalomban csak értékeset és jót, külsőben csak igazán szépet és művészit adhatunk.” Az erdélyi magyar irodalom bizonyára legnagyobb, azóta „klasszikusnak” bizonyult vállalkozását kezdeményezte ez a felhívás. Ennek az irodalomnak a megszületésekor az irodalomalapítás nehéz felelőssége és temérdek munkája várt az ottani magyar értelmiségre. A trianoni tragédia idején: a húszas évek elején hiányoztak a könyvkiadók és a folyóiratok, hiányzott az irodalmi életnek az az intézményrendszere, amely megteremti az alkotó munka kibontakozásának jobb feltételeit, és kapcsolatot hoz létre az írók és az olvasók között. A teljes szervezetlenség körülményei között mégis szinte naponta alakultak kérészéletű könyvkiadók, alapítottak ambiciózus fiatalemberek rövid életű folyóiratokat. Az irodalmi élet mozgalmasságát jelzi, hogy az uralomváltozást követő első hat esztendőben 1066 magyar könyv látott napvilágot Erdély városaiban, elsősorban Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Aradon, Temesváron és Marosvásárhelyen. Ezek a könyvek sajnos kérészéletű vállalkozások termékei voltak, a megszülető irodalomnak viszont mindenekelőtt tartós intézményekre kellett törekednie. Ez a törekvés hívta életre a két világháború közötti erdélyi magyar könyvkiadás legeredményesebb, kiadványait tekintve máig legnépszerűbb intézményét: az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely természetesen a korabeli Magyarországon is a legnépszerűbb kiadók közé tartozott. Jelentősége messze túlterjedt azon a körön, amelyet egy könyvkiadó tevékenysége megjelöl. Valójában az erdélyi magyarság önszerveződésének és fennmaradásának egyik legfontosabb intézménye és központja volt, amely kiadványai  révén befolyásos szerepet vállalt a két világháború közötti korszakban az egész magyar irodalmi kultúra fejlesztésében és az egyetemes magyar nemzeti identitás szolgálatában. Nem lehet eléggé értékelni az irodalmi kultúra és természetesen a könyvkiadás szerepét, azt a küldetést, amelyet az Erdélyi Szépmíves Céh magára vállalt a trianoni kényszerrendezés, a történelmi ország megcsonkítása után, az úgynevezett „utódállamok” hatalma alá került kisebbségi magyar közösségek magára találásában és öntudatra ébredésében. Azt az egyetemes bénultságot, amely az idegen államok határai közé kényszerített, nagyjából három és félmilliós (Erdélyben közel egymillió nyolcszázezres) magyarságot sújtotta a húszas évek elején, először és hatékonyan az irodalom orvosolta. Ebben az időben alig működtek politikai szervezetek és intézmények, vagy ha működtek, kiszolgáltatva az idegen hatalomnak, az új államalakulat adminisztratív nyomása alatt, miként Erdélyben is. A kisebbségi sorsba taszított magyarság első és legfontosabb közös intézménye az irodalom és ennek fórumai: a folyóiratok és könyvkiadók voltak, közöttük is a legfontosabb, az Erdélyi Szépmíves Céh. Az irodalomnak valóban „közösségi cselekvés” küldetését kellett vállalnia, és az erdélyi magyar irodalom történelmi rangját igazolja, hogy ezt a küldetést mindig, maradéktalanul és magas színvonalon vállalta. Ahogy a transzilván irodalom nagy hatású költője, Reményik Sándor írta Az egyetlen tett című versében: „Mikor a lét pillérei inogtak / És mint viasz, minden elhajolt, / Egyetlen ércnél szilárdabb valóság, / Egyetlen tett a költő álma volt.” Ez az „álom” öltött formát az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványaiban. Magát a kiadót, miként előadásom elején már jeleztem, 1924-ben alapították a befolyásos kolozsvári szabadelvű napilap, a Keleti Újság munkatársai: Kós Károly, a reneszánsz-módra sokoldalú író-grafikus-építész, aki mint tapasztalt nyomdai szakember a kiadóvállalat igazgatója lett; Kádár Imre, a budapesti forradalmak bukása után Romániába emigrált író, publicista; Ligeti Ernő, a polgári liberalizmus nyugat-európai szellemiségét és értékeit képviselő író-újságíró; Nyírő József, a népi radikálisok egyik vezető személyisége, egyszersmind az erdélyi magyar elbeszélő irodalomnak már akkor is nagy reménysége és mestere; továbbá Paál Árpád és Zágoni István, mindketten az önmagára eszmélő kisebbségi magyarság mozgalmainak és a demokrata sajtónak vezető egyéniségei. A Szépmíves Céh tevékenységét mindvégig Kós Károly irányította, mellette Kovács Lászlónak, a kiadó szerkesztőjének volt vezető szerepe: voltaképpen ők ketten szabták meg a Céh kiadói politikáját, ők döntöttek a beérkező kéziratok sorsa felett. Az ő irodalmi ízlésük, felkészültségük és erdélyi elkötelezettségük alapozta meg a kiadó szakmai munkáját és történelmi érdemeit. A kiadóvállalat alapításáról és működéséről egy 1972 januárjában, a kolozsvári Korunkban megjelent interjújában Kós Károly a következőképpen nyilatkozott: „Nekem voltak nyomdai tapasztalataim, és volt egy névsorom azokról, akiknek az érdeklődésére lehetett építeni. Kikalkuláltam, hogy ha tízíves könyveket adunk ki, kétszáz amatőr előfizetővel meg tud indulni a vállalkozás. Felhívást bocsátottunk ki. A sztánai kézinyomdán nyomtuk, mind a hatan aláírtuk, és elküldtük azoknak, akiknek előfizetésére számítani lehetett. Várakozásunkat meghaladó módon 250 előfizető jelentkezett. Meg lehetett indítani a kiadót. Weisz Sándor, a kolozsvári Lapkiadó igazgatója hitelezett nekem váltóra annyit, amennyiből a papírt beszerezhettük, a nyomdaszámlát kifizethettük. Egy év múlva már a saját lábunkon álltunk, betéti társaságot alapítottunk, volt tőkénk és volt hitelünk. […] Minden költséget az előfizetésekből, a könyvek árából teremtettünk elő. Sem a banktőkétől, sem Bánffy Miklóstól vagy Kemény Jánostól nem kaptunk támogatást. Nagy tételekben, olcsón vásároltunk péterfalvi papírt, és minden évben árveréssel adtuk ki a nyomdáknak a munkát. Nekünk persze nem volt nagy irodánk, tekintélyes létszámú szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk. Egy íróasztal a nyomdában: ez volt a szerkesztőség és a kiadóhivatal.” Az Erdélyi Szépmíves Céh gazdálkodása az előfizetők táborára támaszkodott: a kiadó pártoló tagjai – ők részben az erdélyi, részben a magyarországi tehetősebb olvasók közül kerültek ki – részére bibliofil kiállítású amatőr-könyvsorozatot jelentettek meg, de ugyanezeket a könyveket fűzött változatban jóval olcsóbban is kiadták. Később jelentek meg az Erdélyi Szépmíves Céh „jubileumi díszkiadásában” az azóta is népszerű nyers színű vászonba kötött, Erdély régi (fejedelmi) címerével díszített kötetek. A Céh irányítóinak szándéka egyfajta „társadalmi könyvkiadás” létrehozására irányult, olvasóközönséget kívántak nevelni, és ezt szorosan a kiadóhoz, illetve ezen keresztül az erdélyi magyar irodalom ügyéhez akarták kapcsolni. Minderről a kiadó 1937-ben közreadott Aranykönyve, amely a leghűségesebb előfizetők megjutalmazását célozta, a következőképpen beszélt: „Az Erdélyi Szépmíves Céh elindító gondolata az volt, hogy megnemesítve intézménnyé alakítja át az író és olvasója e kényszerű közvetlen kapcsolatát. Kollektív összefogással, kiküszöbölve az író és olvasó között álló kiadóvállalkozót, előfizetést hirdetett 10 erdélyi magyar író új könyvére. Ezzel felmentette az írót a házalástól, az előfizető-olvasónak pedig biztosítékot nyújtott azzal, hogy a könyvet, amelyet kiad, egy egész írói kollektivitás tekintélyével fedezi.” A könyvsorozat kiadása ilyen módon egyszerre szolgálta az igényes olvasóközönség és a közéleti felelősségtudattal fellépő íróközösség kialakításának eszméjét.
A kolozsvári vállalkozás évente tíz-tizenkét eredeti erdélyi magyar irodalmi mű kiadásával jelentkezett, elsőnek saját felfedezettjétől, a később nagy írói sikereket aratott Gulácsy Iréntől jelentette meg a Hamueső című regényt, ezt követte Kádár Imre Bujdosó ének című verseskötete, Kós Károly Varjú-nemzetség, Ligeti Ernő Föl a bakra és Makkai Sándor Ördögszekér című regénye. Kós és Makkai műve a születő erdélyi magyar irodalom két sikerkönyve lett. Kezdetben pár száz példányt nyomattak, később, az erdélyi magyar olvasóközönség anyagi gyarapodásának és a kiadványok magyarországi népszerűségének hatására a Céh könyvei elérték a huszonöt-harmincezres példányszámot. (Ez manapság is tekintélyes példányszámot jelent, különösen az igényesebb szépirodalom területén.) A kiadóvállalat húszéves (1925-1944) fennállása során összesen százhatvannégy kötetet jelentetett meg, de a számozott sorozaton kívül is adott ki könyveket, például 1934-ben az Erdélyi Helikon íróinak antológiáját, 1940-ben a Séta bölcsőhelyem körül című „erdélyi képeskönyvet”, amely erdélyi magyar íróknak a szülőföldről írott vallomásait gyűjtötte össze, illetve az Erdélyi Szépmíves Céh több alkalommal is megjelentetett Kalendáriumát. Az elért eredményekre támaszkodva, az erdélyi magyar irodalom gyors kibontakozásának ösztönző légkörében született meg a helikoni íróközösség gondolata. Szervezői, Kemény János, Kós Károly és a Budapestről szülőföldjére visszaköltözött tehetséges író és szerkesztő, Kuncz Aladár 1926 júniusában huszonhét erdélyi mai írónak küldtek meghívót a Kemény János báró marosvécsi kastélyában tartandó irodalmi összejövetelre. „Ennek a vécsi találkozásnak ez volna a célja – hangzott a meghívólevél –, hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről.” Ennek az írói tanácskozásnak a résztvevői hozták létre a marosvécsi Helikont, amely minden nyáron megtartotta éves összejövetelét Kemény János családjának bőkezű vendégszeretetét élvezve az ősi kastély parkjának árnyas fái alatt, majd 1928 májusától – Áprily Lajos, Kuncz Aladár, később Kós Károly szerkesztésében – létrehozták az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amely az erdélyi magyar irodalom legfontosabb organizátoraként, nyilvános fórumaként tevékenykedett egészen 1944 őszéig. Az Erdélyi Helikont, illetve a marosvécsi íróközösséghez tartozó írók műveit az Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg, az íróközösség, a folyóirat és a könyvkiadó tevékenysége ilyen módon szorosan összetartozott.
A húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott a kolozsvári kiadó alkotó munkája: a Szépmíves Céh a modern magyar irodalom eszményeit követő, a kisebbségi humánumot képviselő íróknak adott otthont, megjelenési lehetőséget, utat talált az olvasóközönséghez, és egész sor maradandó, máig érvényes írói alkotást juttatott a nyilvánosság elé. A Céh jelentette meg Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő és Horváth István verseit, Kós Károly Erdély és Kalotaszeg című „kultúrtörténeti vázlatait”, Bánffy Miklós Erdélyi történet című hatalmas regénytrilógiáját, Makkai Sándor történelmi regényeit, Nyírő József igen nagy sikert elért regényeit, így Isten igájában című önéletrajzi vagy Sibói bölény című történelmi regényét, Tamási Áron Ábel-könyveit és elbeszéléseit, Kuncz Aladár Fekete kolostor című emlékiratregényét, Karácsony Benő ironikus színezetű társadalmi regényeit, továbbá Berde Mária, Molter Károly, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Szántó György, Kemény János, Balázs Ferenc, Kacsó Sándor, Asztalos István, Gagyi László, Wass Albert és Jékely Zoltán prózai műveit. A Helikon és a Szépmíves Céh irodalomtörténeti pályázatának eredményeként látott napvilágot 1934-ben Szerb Antal Magyar irodalomtörténete: mindmáig a legnépszerűbb magyar irodalomtörténeti összefoglalás. Kiadványainak összpéldányszáma húsz esztendő leforgása alatt meghaladta a kétmilliót, ezek a kiadványok ma is igen keresettek az antikváriumokban búvárkodó könyvbarátok körében. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyveinek magyarországi terjesztését ugyanakkor a budapesti kiadók is elősegítették; kezdetben – Heltai Jenő, a neves író és kiadói igazgató személyes közreműködésével – az Athenaeum, később a Révai könyvkiadó, amely rendszeresen megszerezte a Céh kiadványainak másodkiadási jogát, s jelentékeny példányszámban, több kiadásban hozta forgalomba az erdélyi magyar könyvsikereket. A Szépmíves Céh kiadói politikája az Erdélyi Helikon írói körének eszményeihez igazodott, és ez bizonyos mértékben „politikamentességet” jelentett, pontosabban azt, hogy a Céh igyekezett elkerülni a radikálisabb politikai megnyilatkozásokat, mindazt, ami veszélyeztethette volna a Helikonban képviselt – a konzervatív reformereket, a polgári liberálisokat és a népi radikálisokat egyaránt magába foglaló – irodalmi koalíciót. Ezért zárkózott el néhány erősebben kritikai szellemű könyv, például Tamási Áron Címeresek, Kacsó Sándor Vakvágányon, Berde Mária Szentségvivők és Bözödi György Székely bánja című munkáinak megjelentetése elől. (Ezek a könyvek más erdélyi kiadók gondozásában kerültek a közönség elé.) Mindez természetesen vitákat is okozott és időnként szakadásokat eredményezett a Szépmíves Céh írógárdáján belül. Mindazonáltal az Erdélyi Helikon és maga az Erdélyi Szépmíves Céh sohasem veszítette el hatékonyságát és vezető szerepét: a két világháború közötti korszakban nemcsak az erdélyi magyar irodalmi élet legfontosabb műhelye volt, fontos szerep illette meg az egyetemes magyar szellemi életben is. Áldozatos munkája példát jelentett, kiadói eredményei igen értékesek: ez a példa és ez az érték ma is vonzó szellemi örökségünk, amely megérdemli a figyelmet és a megbecsülést.
Valójában fájdalmas, hogy az 1989 karácsonyi romániai rendszerváltozás után többek áldozatos erőfeszítései és munkája ellenére sem sikerült tartósan felújítani a Szépmíves Céh tevékenységét. Annak idején sokan (magam is) bíztunk abban, hogy az Erdély történelmi címerével díszített kötetek ismét az erdélyi irodalom legjobb termését fogják felkínálni az olvasóközönségnek, nagy kár, hogy ez a felújulás (szervezési és személyi okok következtében) végül elmaradt. Az erdélyi magyar irodalom mindazonáltal a történelmi jelentőségű kolozsvári kiadó nélkül is folyamatosan eleget tesz nemzeti és erkölcsi kötelezettségének: az erdélyi magyarság, az egész magyarság szolgálatának. Igazolván egyszersmind azt is, hogy a kisebbségi helyzetben az irodalomnak közösséggondozó, azaz nemzetfenntartó küldetése van. Az úgynevezett „rendszerváltás” óta eltelt negyedszázad alighanem meggyőzően tanúsította azt, hogy a politikai pártok (nem egyszer hiteltelen és hataloméhes) küzdelmei helyett az irodalom, egyáltalán a kultúra jelenti azt a közösségi erőt, amely a magyarságot meg tudja erősíteni a történelem újabb viharaiban, és fenn tudja tartani a nemzeti identitást.
Helikon (Kolozsvár)

Konferencia néprajzkutatásról: „Már nem csak sztori, de hisztori”
A kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából tartott 2008-as értekezlet folytatásaként évenként szerveznek konferenciát a néprajztudomány és -kutatás jegyében. Az idei konferencia, a sorban a hatodik éppen a magyar néprajz kolozsvári főiskolai képzésének 25. tanévére esik. A konferencián előadást tartott Péntek János is, aki nem csak kezdeményezte, de létrehozta 1990-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében a néprajz tanszéket, amelyet több mint tíz éven át vezetett is.
A kolozsvári magyar néprajzoktatás és -kutatás: tudománytörténet és kulturális örökség című konferenciát, amelyet a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya közösen szervezett, Keszeg Vilmos nyitotta meg, ismertetve a tematikát. Az előadások középpontjában a néprajzoktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai, kutatói életpályák, a népi kultúra reprezentatív hordozóinak életpályája, kapcsolathálója, tudása, szolgáltatása, a médiának a populáris kultúrákról forgalmazott képe áll többek között.
A 25. évforduló alkalmából Szikszai Mária, a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet igazgatója köszönetet mondott a már 51. éve oktató Péntek Jánosnak, akinek kezdeményezése és erőfeszítései nyomán indult be a néprajzi felsőoktatás 1990-ben, köszönetet mondott Keszeg Vilmosnak, aki 2002 és 2012 közt volt tanszékvezető, és rengeteget dolgozott a kar építésén. Szikszai Mária megköszönte a valaha volt és a jelenlegi diákok munkáját is: „nélkülük nem lenne néprajzi szakmai közösség ma Erdélyben” - mondta. Az intézetigazgató ígéretet tett arra, hogy lesz még külön ünnepi alkalom a tanév folyamán, amely kimondottan az évfordulóra fokuszál majd. A tudománytörténeti konferencia legszorosabban ide kötődő előadása a Péntek Jánosé volt, Szakadékok fölött, a harmadik (újra)kezdés címmel.
1990-ben felmerült a kérdés, hogy lesz-e Bolyai Egyetem, és akkor született meg az a vágy is, sőt elhatározás, hogy ha lesz, akkor azon belül néprajz szaknak is indulni kell – emlékezett vissza Péntek János, aki akkor már 15 éve tanított fakultatív tárgyként általános etnológiát mint az akkori magyar tanszék legfiatalabb oktatója, és az 1980-as években néprajzi tudományos diákkört is szervezett.
Egy-egy történelmi katakizmához kapcsolódik a néprajzi oktatás elkezdődése és abbamaradása – hívta fel rá a figyelmet Péntek János, aki visszautalt a korábbi kezdetekre. A kolozsvári egyetemen 1898-tól folyik néprajzoktatás. A tanszék Szegedre költözése után (1919) e folyamat megszűnt, majd 1940-ben éledt újjá és 1948-ig tartott, bár 1954-ig még tanítottak néprajzi tárgyakat. A következő kegyelmi pillanat 1990-ben érkezett el, nyilván a szünetek alatt is sok minden történt – mondta az előadó, amiről még többet kellene beszélnünk, mert a közelmúltat hajlamosak vagyunk elfelejteni, míg a régmúltat megszépítjük, mitizáljuk.
„Nem szerveződött meg” - jelentette ki Péntek János egy írott megfogalmazást helyesbítve: nem magától történt. A fiatalabbak kedvéért elmondta: neki magának nem amolyan menedzseri szerepe volt a folyamatban, hanem igen aktívan hozzájárult a néprajz tanszék megalakulásához. „Nem kezdeményeztem: megcsináltam” - fogalmazott. Felsorolta azok neveit is, akik korábban tanítványai voltak, 1990-től pedig oktatókként vettek részt a tanszék életében, így Keszeg Vilmos, Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc, Könczei Csilla, ekkor hívták meg tanítani a már nyugalmazott Gazda Klárát is. Kezdetben csak mellékszakként lehetett néprajzot tanulni, 2003 óta főszakként is választható volt, 2007 óta pedig monoszakos képzés zajlik.
A kolozsvári magyar néprajzi tanszék országos szinten az egyetlen – tehát mi vagyunk a legjobbak, ugyanakkor rendszeridegen a felsőoktatási szisztémában– könnyedén kialakult a jó kapcsolat a magyarországi oktatókkal is, folyamatosan vannak cserék, mennek innen oda, onnan ide tanítani és tanulni is. Péntek János jelenleg etnobotanikát oktat a harmadéves néprajzhallgatóknak. „Szoktam mondogatni, hogy ez még csak sztori, nem history, de most már úgy látom, ez bizony történelem” - jelentette ki.
Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyarországi néprajzi felsőoktatási intézményekkel már kezdetektől szoros kapcsolatot ápoltak a kolozsváriak, folyamatosan jöttek onnan oktatók és diákok, illetve innen is mentek oda tanítani és tanulni egyaránt. A pénteki konferencián is jöttek Magyarországról: Gráfik Imre néprajzkutató mellett előadást tartott Nagy Janka Teodóra, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Kuti Klára, a tatai néprajzi múzeum munkatársa és Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója. Rajtuk kívül nem csak kolozsvári oktatók és doktoranduszok voltak jelen, hanem Erdély különböző pontjairól érkeztek kutatók.
Az első két rendezvény előadásai 2010-ben, a következő három rendezvény anyagai pedig 2012-ben a KJNT évkönyvében láttak napvilágot, a 2013-as konferencia előadásai 2014-ben kerülnek közlésre.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Megállapodást írt alá az RMDSZ és az EPP nőszervezete
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Erről Doris Pack, az EPP nőszervezetének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének az elnöke írt alá megállapodást vasárnap Kolozsváron az RMDSZ egy éve alakult nőszervezete második országos küldöttgyűlésén. A felek annak érdekében vállaltak együttműködést, hogy az elkövetkező időszakban minél több romániai önkormányzat aláírja és életbe léptesse a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi közéletben című európai chartát.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédében rámutatott, az amit egy évvel ezelőtt a Nőszervezet célként tűzött ki, most, az egyéves mérlegeléskor, pozitívan tud elbírálni. „2014-ben, a második küldöttgyűlésünkkor azt látom, hogy mi nők képesek vagyunk beváltani azokat a reményeket, amelyeket a Szövetség elvárt tőlünk, képesek vagyunk csapatban dolgozni, közösséget építeni. A vállalt programunkban elmondtuk, dolgozni fogunk a nők bátorításáért, lehetőséget adunk azoknak, akik tenni akarnak a közösségükért”.
Doris Packot lenyűgőzte az RMDSZ-es nők elkötelezettsége
Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke köszöntőbeszédében röviden felidézte a két szervezet közötti eddigi kapcsolatot: „Lenyűgözőnek tartom az RMDSZ Nőszervezet képviselőinek elkötelezettségét. Bár nagyon fiatal a szervezet, nagyon elhivatottak a hölgyek, akik benne tevékenykednek, a közösségért, egy multikulturális környezetben való együttélésért dolgozva. Mi, nők nagyon sok változást tudunk kieszközölni, ha összetartunk, és együtt dolgozunk, és meggyőződésem, hogy a Szövetség, amelynek részei vagytok nagyon büszke az eddigi munkátokra”.
Markó: nincs szükség a „macsó politikára”
Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, Európának, de még Romániának sem a „macsó politikára” van szüksége, meg kell értenie azt, hogy az identitásproblémákat, ennek sajátos kérdéseit kezelnie kell.
A szenátor elmondta azt is: „Már nem kérdőjelezhető meg az Nőszervezet szerepe a Szövetség életében, mostanra már mindannyian tudjuk, hogy az itt egybegyűlt nők olyan más szemléletet hoznak az erdélyi magyarok érdekérvényesítésében, amely a hiányuk nélkül nem lenne terítéken. A vegyes házasságokban is az igazi letéteményesek a nők, ők viszik tovább a nyelvet, az önazonosságot, sokkal inkább feladatuknak érzik ezt, mint a férfiak. Az RMDSZ-nek, nekünk, akiknek a szülőföldünkön való megmaradás a cél, nagy szükségünk van rájuk.”
A folytatásban László Attila szenátor köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, a szervezet egy éves múltjára reflektálva: „Tanulságos volt végigkövetni azt a lelkesedést, szakmaiságot és motivációt, amellyel a nők felépítették ezt a szervezetet és, amellyel tevékenykednek, akár az önkormányzatok, akár a társadalomszervezés különböző szegmenseiben. A célkitűzéseik elérésében kívánok számukra a továbbiakban is sok sikert és kitartást, annak érdekében, hogy munkájuk által nemek közti méltó arányok betartása eljusson az erdélyi társadalom minden szintjére”.
Kelemen: a bizalom erősíti a közös munkánkat
„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Nőszervezet kolozsvári küldöttgyűlésen.
Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke: "A kezdeti lendületet, tenni akarást és elszántságot kell megőriznünk, hisz az út, amely előttünk áll egyáltalán nem könnyű, de nem is unalmas. Rengeteg kihívás áll előttünk, akár a közösségépítés, akár a döntéshozatalban való részvétel területén és ahhoz, hogy ezeknek megfeleljünk, hogy könnyen vegyük az akadályokat, mernünk kell tenni, mernünk kell az asztal mellé ülni és elmondani véleményünket."
„Kellett nekünk bicikli, hát akkor most hajtsuk. Hallhattuk ezt többször is, de érezhettük a saját bőrünkön is. Minden szép és nehéz pillanatával együtt ez a mi szervezetünk. Olyan, ahogyan mi alakítjuk és formálgatjuk. Röviden erről szólt a mi elmúlt egy évünk”– értékelt Csóti Emese, a Nőszervezet ügyvezető elnöke. Kiemelte, 2014 legfőbb feladata az előítéletek eloszlatása: a magyar közösséggel szembeni előítéleteket, de a nőkkel szembeni tévhiteket is le kell építeni.
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke: „A Nőszervezet következő két éve arról kell szóljon, hogy megtanítsuk mindazokat a nőket, akik közéleti szerepeket kívánnak betölteni, hogyan legyenek elfogadva a közösségük részéről. Nagyon sok az olyan nő, aki megkerülhetetlen munkát végez Erdélyben, ha a helyi, akár az országos döntéshozásban is szerepet akar vállalni, nekünk az a feladatunk, hogy hátteret biztosítsunk ahhoz, segítsük, hogy elérjék azt, hogy még komolyabban vegye őket az erdélyi magyar közösség.”
maszol/RMDSZ Nőszervezet

Kinti és benti terepszemle a Farkas utcai templomnál
Időre elkészülnek a felújítási munkálatokkal
Mondhatni félidőhöz érkezett Kolozsvár egyik emblematikus épületének, a Farkas utcai református templomnak a felújítása. Több éves előkészület és várakozás után az uniós pénzből finanszírozott munkálatok idén februárban kezdődhettek el, és jövő júliusban be is fejeződnek. Maksay Ádám, a főtervező M&M Design képviselője megnyugtatott: uniós pénzből finanszírozott munkáról lévén szó, el sem képzelhető, hogy nem készül el időre a felújítás, hiszen ezzel a kifizetések elé gördülnének elháríthatatlan akadályok. Szombaton a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség nyílt napot szervezett, hogy betekintést nyújtsanak a munkálatokba: délelőtt szakemberek tartottak előadást a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, délután pedig az építőtelepet lehetett bejárni, és tájékozódni restaurálásról, múlt és jelen kapcsolatáról.
Előadások a munkamenetről
A Farkas utcai református templom felújítási munkálatait bemutató konferencián először Fazekas Zsolt, a Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a közel száz résztvevőt a Református Kollégium dísztermében. – Ezt az eseményt azért szerveztük meg, mert a munkálatok megkezdése óta, vagyis 2014 februárjától sokan érdeklődtek a felújításról, most pedig a munkálatokat koordináló szakemberektől a lehető legpontosabb válaszokat kaphatják meg. A felújtás nem csak anyagi áldozattal jár, hanem az otthonát ideiglenesen elveszítő gyülekezet áldozatával is, mert nem a megszokott helyen és körülmények között, hanem ebben a teremben tartjuk az istentiszteletet. Hordozzuk imádságunkban a munkálatok ügyét, és álljunk szeretettel azok mellé, akik ezen fáradoznak – összegzett a lelkipásztor.
Horváth Anna alpolgármester üzenetében – amelyet Maksay Ádám olvasott fel – épített örökségünk fontosságáról szólt, hiszen ezeken keresztül határozzuk meg önmagunkat, templomainknak, iskoláinknak megtartó erejük van, akárcsak a Farkas utcai templomnak, amely Erdély emblematikus épülete, az erdélyi identitás meghatározója. Az alpolgármester hasznosnak vélte, hogy ezúttal szakavatott emberek beszámolója és az építőtelep meglátogatása által részeseivé válhatunk a munkafolyamatnak: történelmi pillanat tanúi lehetünk, hiszen a műemlékek eltűnési folyamatát akkor állíthatjuk meg, ha részt vállalunk épített örökségünk megőrzésében. Sok ember összefogása kellett ahhoz, hogy elkezdődhessen a felújítás. A templom felújítása legyen tanúság és követendő példa, hogy összefogással egy ilyen vállalkozás is megvalósítható, továbbá megőrzéséért mindannyian felelősek vagyunk – tudtuk meg.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb milliók az adófizetőktől az ortodoxoknak
Újabb tizennégy millió lejjel támogatja a kormány az ortodox egyházat – derült ki a kabinet egyik új rendeletéből.
A kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy összesen tizenhárom kolostor, székesegyház és egyéb, egyházi jellegű intézmény építésére utal ki pénzt.
Két Iaşi megyei kolostor építésére 500-500 ezer, ugyancsak két, Neamţ megyei kolostorra egyenként egymillió, egy Olt megyei kolostorra kétmillió lejt utaltak ki. Kolozsváron hárommillió lejt kapott az ortodox egyház intézményfejlesztésre, míg a Szeben megyei Kiskapus egyházi központjára 450 ezer, a Brassó megyei Fogaraséra pedig 2,35 millió lejt hagyott jóvá a kabinet az adófizetők pénzéből.
Az összegeket – akárcsak a korábbi alkalmakkor – a kormány tartalékalapjából juttatják az ortodoxoknak.
Múlt hét elején kiderült, hogy a kormány négymillió lejjel támogatja egy madridi és egy barcelonai ortodox templom, valamint több romániai kolostor építését.
Romániában az ortodox egyház – ha nem is deklaráltan – államegyháznak minősül, a kormányok rendszerint jelentős pénzekkel támogatják a görögkeleti egyházat, amelynek legnagyobb beruházása jelenleg a Nemzet Megváltása Katedrális Bukarestben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)|

Fundálók, pallérok, építészek nyomában
Művelődéstörténeti kalandtúra
Az utókor igazságtalan a tervezőkkel, építészekkel. Míg egy festményen, zenemű kottáján ott van a szerző neve, az építészeti alkotásokon, remekműveken nem vagy csak elvétve találjuk meg a tervező és a kivitelező névjegyét. Így – néhány hangzatos kivételtől eltekintve – száz-kétszáz év alatt feledésbe merül, hogy kiknek köszönhetjük egy település jellegzetes arculatát, ismert középületeit, várakat, kastélyokat, az átlagosnál látványosabb lakóházakat, ipari létesítményeket. Munkásságuknak, életüknek a kutatását fiatal erdélyi művészettörténészek vállalták, akik rendszeresen be is mutatják munkájuk eredményét. Erről szólt a múlt pénteken és szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében megtartott művészettörténeti konferencia, amelyen az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkássága rajzolódott ki a kora újkortól az első világháborúig. A fiatal erdélyi művészettörténészek mellett kiváló magyarországi szakemberek is előadtak, jelen voltak, hozzászóltak.
Régi idők idegen mesterei
– Amikor elkezdtem a pályát, a vásárhelyi származású B. Nagy Margit volt az egyetlen művészettörténész Kolozsváron. Ezért ha valaki azt mondta volna nekem 1996-ban, amikor az első művészettörténész évfolyam indult a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem karán, hogy 18 év múlva egy hónap leforgása alatt két művészettörténeti konferencia színhelye lesz Marosvásárhely, akkor nagyon furcsán néztem volna rá. A rendezők minden tiszteletet megérdemelnek, hogy támogatókat toboroztak, és megszervezték a konferenciát – mondta Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott professzora, aki dr. Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének igazgatója mellett a rendezvény védnökségét vállalta.
– Ez a konferencia azért fontos, mert az erdélyi, az Erdélyre irányuló művészettörténeti kutatások építészetcentrikusak, és rengeteg az új eredmény, amit egy ilyen, építészpályákat vizsgáló tanácskozás keretei között be lehet mutatni. Ezentúl rendkívül fontos, hogy a Maros Megyei Múzeum keretet biztosít ehhez a tudományos tevékenységhez, a tudományos koncepciók kidolgozásához, és műhelye lehet a kutatásoknak és rendezvényszervezésnek – mondta Orbán János tudományos kutató a szervezők nevében.
P. Kovács Klára, a BBTE tanársegéde Simone Genga, a Báthoryak szolgálatában álló urbinói származású építészről megjelent újabb adatokat foglalta össze.
Giovanni Morando Viscontinak (1652–1717), az Erdélyt megszálló királyi csapatok kötelékében dolgozó hadmérnöknek köszönhetjük Erdély részletes térképét. Felmérte a fejedelemség erődítményeit, elkészítette a gyulafehérvári vár terveit és vezette az építkezést. Munkásságáról dr. Kovács András professzor számolt be.
Terdik Szilveszter, a budapesti Iparművészeti Múzeum művészettörténésze Josef Hoffmann nagyváradi építőmester munkásságáról osztotta meg újabb kutatási eredményeit.
A nagyváradi püspökség 18. századi építkezéseiben részt vevő helyi és külföldi mesterek beazonosítását célzó levéltári felderítő munkájáról Kémenes Mónika nagyváradi művészettörténész beszélt.
Bara Júlia ösztöndíjas kutató a Károlyi család szolgálatában álló würzburgi származású Josef Bittheuser (1755–1828) uradalmi építész tevékenységét ismertette.
Hagyomány és korszerűség
A Marosvásárhelyre költöző budapesti iparművész, Toroczkai Wigand Ede építésszé válásának korszakáról szólt dr. Keserű Katalin budapesti professor emeritus (ELTE BTK, Művészettörténeti Intézet) előadása. A 145 éve született Wigand Ede 1907-ben telepedett le Marosvásárhelyen. Építészeti stílusában az erdélyi hagyományokat ötvözte a századforduló nemzetközi mozgalmának jellegzetességeivel. Villatervei a belső és külső környezet egységére épültek, átjárható földszinttel, aszimmetrikus homlokzattal, az ellentétes sarkokra készült teraszokkal, nyeregtetővel. Középületein ezek a stílusjegyek középkori elemekkel ötvöződnek.
Kós Károllyal együtt készítették el Maros-Torda vármegye székházának tervét, ami sajnos nem valósult meg. Ő tervezte a Városháza bútorait, s sajátos építészeti anyanyelvének bizonyítéka a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara épülete. Városi villái szellemes, könnyed, modern stílusban épültek, mint például a Bernády Ház. De nemcsak Vásárhelyen tervezett, Árkos felé épült az érdekes, magas tetős Horváth- ház, Szombatfalván pedig a Nyirő-ház. Középületei közül a mezőségi (Komlód, Nagycég, Mezőújlak), nyárádmenti, kézdiszéki, háromszéki iskolákat említhetjük. A komlódi iskola hozzá nem értő felújításának bemutatásával az előadó szemléltette, hogy miképpen lehet egy épület eredeti stílusát tönkretenni.
Kós Károlyt 1909-ben személyesen kereste meg Budapesten dr. Bernády György, Marosvásárhely polgármestere, hogy megbízza a város közüzemi épületkomplexumának a megtervezésével. Az épület felépült, de Kós Károly terve, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, nem sikerült, s Kecskeméten sem talált fogadókészségre. Bár a marosvásárhelyi közüzem épületeit alulértékelték, a megbízás hozzásegítette Kós Károlyt, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tervezésére felkérjék, amit talán a "legerősebben a lelkéhez nőtt" építészeti feladatnak tekintett – hangzott el Anthony Gall, a Szent István Egyetem docensének előadásában. Mint elmondta, Kós Károly elképzelése Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak, s ezek eredményéről készül a Kós Károly- életművet szenvedélyesen kutató s gyönyörű kiadványokban megörökítő ausztráliai származású építész újabb könyve.
Ez a Kós Károly-i álom valósult meg a XX. század kezdetének Temesvárán, ahol dr. Telbisz Károly (1854–1914) polgármester és Székely László (1877–1934) műépítész közreműködése révén sikerült egy korszerű, elegáns, látványos városképet kialakítani. Erről Szekernyés János művészeti író tartott előadást.
Az unitárius bazilikák tervezője
Hárman választották témául Pákei Lajos (1853–1921), Kolozsvár Monarchia korabeli főépítészének rendkívül gazdag munkásságát. Az unitárius családból származó, a budapesti és a müncheni műegyetemet, majd a Bécsi Művészeti Akadémiát elvégző mérnök és művész 50 középületet, 20 templomot és öt kastélyt tervezett a családi házak, villák, emléktáblák, síremlékek mellett. Főépítészként kiemelkedő szerepe volt Kolozsvár tereinek az újragondolásában, a korszerű városkép kialakításában.
Kastélyépítő munkásságáról Bordás Beáta kolozsvári művészettörténész tartott előadást. A kupolás, bazilikára hasonlító bölöni unitárius templom építésének körülményeit Fehér János sepsiszentgyörgyi művészettörténész ismertette.
Pákei Lajos nemcsak művelte, oktatta is az építészetet, s ehhez kiváló feltételeket teremtett. A Monarchia számos városához hasonlóan épült fel Kolozsváron az ipariskolai és iparmúzeumi palota a historizáló városépítészet jegyében. A két épületben ma a műszaki egyetem működik. Pákei Lajos az építészeti szaktárgyak tanáraként igazgatta éveken át az iskolát, amely építészeket, kő- és fafaragókat képezett, s tanítványainak keze nyomát számos épület őrzi Erdélyben és Magyarországon – hallottuk sok egyéb érdekes részlet mellett a Budapestről érkezett Székely Miklós (MTA BTK, Művészettörténeti Intézet) előadásában.
Jelinek Antal királyi mérnökről, aki a római katolikus leányiskolát (ma Művészeti Líceum) és néhány polgári épületet (Marosi-, Törpényi-ház) tervezett Marosvásárhelyen a historizáló építészet jegyében, Barabás Kisanna, a Keresztelő Szent János-plébánia levéltáros-muzeológusa beszélt. Dósa László királyi mérnök munkásságát, aki a Mészárosok Ipartestületének székházát, a református elemi és felsőbb leányiskola, a mezőmadarasi elemi iskola tervét, továbbá a Református Kollégium főépületének és konviktusának első tervvariánsát készítette, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze mutatta be.
A rendezvény szervezője a megyei múzeum történeti osztálya. Partnerei a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsésztudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt, támogatója a megyei múzeumot fenntartó megyei tanács volt. Befejezésül pedig hadd jegyezzük meg, hogy a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben címet viselő és ötletes plakáttal hirdetett rendezvényt a szervezők ügyesen kifundálták. Új ismeretekben bővelkedő, érdekes, tanulságos konferencia volt, különösen azért, mert neves szaktekintélyek szereplése mellett meggyőződhettünk a tehetséges, jól képzett fiatal művelődéstörténészek szárnybontásáról is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A jobb kéz és a bal
Mondhatni hihetetlen, milyen kálváriát kell végigjárnia annak, aki öntudatos polgárként idejében akarja kicseréltetni lejáró félben lévő személyi igazolványát. (Kalandos személyazonosságit cserélni a Kalandos utcában, Szabadság, október 21.) Tíz éve, az előző személyi cseréje zökkenőmentes zajlott le. Most azonban…
Az illető hivatal ide-oda küldözgeti, mindenféle iratot kér tőle. Ugyanis a hivatal bugyraiból, mintegy varázsütésre, előkerültek a szóban forgó személy, nevezetesen Major Sándor fogorvos lakcímét igazoló adatokon az utca régi nevei – Kalandos, Aventurioasă, Aventuroasă. Ettől pedig a hivatalnokok agya megbénult. Ez nekik túl sok. Azt sem tudják, hogy a kérvényező tulajdonképpen hol lakik.
Pedig tudniuk kellene. Mert ugye, az egységes, soha fel nem darabolható, oszthatatlan nemzetiben, a történeti folytonosság jegyében, az egyetlen hivatalos nyelv birtokában, kétezer évre visszamenőleg, nekik mindent tudniuk kell.
De akkor mégis miért nem tudják? Valószínűleg azért nem, mert egyetlen hivatalos nyelvükön nem létezik olyan kiadvány, amelyikből kibogozhatnák, hogy…
A szóban forgó utcának az elmúlt több mint száz esztendőben több neve volt. Ez az 1880-as évek elején kezdett kialakulni, mikor Kőváry László a Kőmál, a Fellegvár északi lejtőjén fekvő 50 000 négyzetméternyi földjét a vasúti alkalmazottak részére házhelynek fölparcelláztatta.
A Bácsi (Erzsébet) út tetején jobbra, északra nyíló második, a Kismezői, másképp Kalandos temető mellett, a Kőváry-telep keleti oldalán kialakult, a vasútig ereszkedő utcának a lakosság által adott ún. beszélő neve Felső-Boldog volt.
1893: Felső-Boldog utcza; 1899-ben, az első nagy utcaátkereszteléskor a temető neve alapján, Kalandos lett. 1920-ban a román hatóság ezt tévesen fordította le – Aventurioasă. Az aventurioasă a kalandból való ’kalandor’, ’kalandos’ fordítása, aminek semmi köze a ’hónap első napja’ jelentésű calendaeből való kalandoshoz.
Ez a név a kalandos társulatok nevéből való. Ezek vallásos jellegű világi közösségek voltak. A közös hit ápolása és gyarapítása, a jótékonykodás – egymás kölcsönös istápolása is – és más kegyes célok fogták közösségbe azokat, akik már a földön igyekeztek méltók lenni a túlvilági életre. E közösségek tagjait egyenlőségen alapuló „testvéri” viszony tartotta össze, ezért eredetileg a testvériség (fraternitas, confraternitas, Bruderschaft) elnevezést használták. Maguk közül választották elöljáróikat, gondoskodtak elhunyt tagjaik méltó temetéséről.
E közösségek fejlődésére a céhek kialakulása és megerősödése, majd a hitújítás jelentős hatással volt. A céhek ugyan szakmai érdekvédelmi közösségek voltak, megszilárdulásukhoz azonban hozzájárult az is, hogy a tagok a hit és a kegyes cselekedetek terén is kötelesek voltak a céhen belül buzgólkodni. A kegyes célok azonban soha nem voltak a céhek fő feladatai. Ezért, bár a céheket is illették fraternitas, confraternitas vagy Bruderschaft névvel, a kalandos elnevezést csak a régi vallásos testvériségek örökösei, a kegyes célú testvériségek viselték.
A hitújítás hatására az új hitet valló közösség kalandosai már nem egy-egy oltár vagy védőszent köré csoportosultak, kegyes céljaik közül kimaradt az oltárgondozás, a védőszent tiszteletének ápolása. Így a kalandosokban a kegyes cselekedetek lényegében a halottnak kijáró végtisztességadásban és a „jámbor” életre kötelezett tagok egymás közti egyenetlenségeinek „atyafiságos” elsimításában fejeződtek ki.
Mindezek eredményeként, mivel a céhek maguk gondoskodtak halott tagjaik méltó temetéséről, a kalandosok kiszorultak a városfalon kívüli hóstáti közösségekbe, s miután a XVII. században megkezdődött az addig unitárius városi közösségen belül a kálvinisták megerősödése is, ezek külön kalandos társaságokba tömörültek. Így a XVIII. századtól napjainkig a kolozsvári kalandos társulatok már csak a református hóstáti közösségekben működtek.
A kalandosnak tehát semmi köze a kalandhoz. A szó a középkorból ered. Akkoriban az év napjait a római Julianus-naptár szerint határozták meg. Rendszerint a hónap első napjához, a Calendaehez, márciusban, májusban, júliusban és októberben a hetedik, a többi hónapban az ötödik naphoz, a Nonaehez vagy a hónap derekához, az Idushoz viszonyították. Ünnepélyes kiváltságlevelekben a XV. század végéig a keltezés napját e római naptár szerint határozták meg.
Azoknak a közösségeknek – testvériségeknek – a tagjait, amelyek közösségi összejöveteleiket eredetileg havonta egyszer, a hónap Calendaevel jelzett napján tartották, a rendelkezésünkre álló adatok szerint már 1092-től fratres Calendarumnak, Calendae-testvéreknek kezdték nevezni. E testvériségeket azután a köznép magyarul kalandosoknak mondta. Ezért már a XIV. századi oklevelek, amikor ilyen confraternitast, testvériséget említenek, megjegyzik, hogy ezeket vulgariter, azaz a nép nyelvén, magyarul kalandusnak, kalandasnak vagy kalandosnak mondják.
1940-től az utca neve ismét Kalandos. 1945-től Str. Kalandos utca. Később megjelent tévesen fordított román neve, de megmaradt a magyar is – 1957: Str. Aventuroasă – Kalandos utca. 1964 januárjában azonban, mikor a hatóság minden magyar nevet törölt, ez az utca is új nevet kapott: Str. Mecanicilor (mecanic h fn 1. ’gépész’, 2. ’mozdonyvezető’, 3. ’szerelő’, 4. ’műszerész’).
A házszám változása újabb fejtörést okoz szegény irodistáknak. Nem fér a fejükbe, hogyan lehet ugyanaz az ingatlan egyszer 24, aztán 29. Miféle gyanús műveletet végzett a háztulajdonos? Talán ide-oda tologatta házát? Az utca jobb oldaláról a balra?
Nyilván nem erről van szó. A házakat eredetileg nem utca, hanem tized szerint számozták. A tized a város közigazgatási felosztásának alapja, mai szóval amolyan kerület-féle volt. Így egy tizedhez több utca tartozott. A Belvárosi tizedhez például a Belső-Farkas, a Belső-Király, a Szentegyház stb. utca. Egyetlen házon ez a számozás mind a mai napig látható: a Szentegyház utca ma 20. szám annak idején 491. szám volt.
1869-ben, amint azt a Szabad királyi Kolozsvár város házbirtokosainak névsora, melyet új házszámozás szerint, a régi házszámok használata mellett összeállitott Bodányi Sándor, telekk[önyvi]. térképező főbiztos (Kolozsvárott, 1869.) című munkából megtudjuk, áttértek az utcák szerinti házszámozásra. Magyar szokás szerint az utca baloldalán álló házak páros, a jobboldalán állók páratlan számot kaptak. Így a Kalandos utcaiak is. Nem tudjuk, milyen meggondolás alapján, Kolozsvárt felemás megoldás született. Ugyanis egyes utcákban a baloldaliak lettek a páratlan számúak.
Az első világháború után a román helyhatóság ezen a házszámozáson csak egyes esetekben változtatott. Például, mikor a Wesselényi utcát és a Ferenc József utat Ferdinánd király néven összevonták, a Wesselényi utca számozását – baloldalt a párosak – kiterjesztették a Ferenc József útra is, ahol jobboldalt voltak a párosak.
1941-ben a magyar helyhatóság egységesítette a házszámozást – minden utca jobb oldala lett a páros számú. Így a Kalandos utcában is. Ezért Major Sándor baloldalt álló, addig 24. számú háza akkor 29. szám lett. Amint ez Kolozsvár t(örvény)h(atósági)j(ogu). sz(abad). kir(ályi). város utcáinak névjegyzéke és telkeinek házszámjegyzéke (Felelős kiadó: Kolozsvár Város Mérnöki Hivatala, Kolozsvár, 1942.) című kötetből kiderül. A ház helyrajzi száma ugyanekkor 9237. A magas lovon ülő irodistáknak persze erről fogalma sincs.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor szerint Gheorghe Funar klinikai eset
Klinikai esetnek nevezte kedd este az Antena3 hírtelevízió Sinteza zilei című műsorában Gheorghe Funart az RMDSZ államfőjelöltje.
Kelemen Hunort arra kérte a műsorvezető, hogy jellemezze néhány szóban a jelölteket. „Nehéz klinikai eseteket kommentálnom” – mondta Kolozsvár volt polgármesteréről a politikus.
Az RMDSZ elnöke pozitívan nyilatkozott Victor Pontáról, aki szerinte sokat fejlődött, amióta miniszterelnök, illetve Călin-Popescu Tăriceanu volt kormányfőről, akit szavatartónak ismer.
A műsorvezető kérdésére Kelemen megerősítette, hogy csak az elnökválasztás első fordulója után dönti el az RMDSZ, melyik jelöltet támogatja a második fordulóban. „Koalícióban kormányzunk, és azért ez is számít” – tette hozzá.
maszol.ro

A zene Álom
Dalok kicsiknek és nagyoknak
A zene Álom – hirdeti ezt a 20 éves marosszentgyörgyi Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa. Hogy miért különleges, miért más? Mert Baricz Lajos költő-plébános megzenésített verseinek gyűjteménye – zeneszerző Simon Kinga – kottákat és CD-lemezt is tartalmaz.
Albert Katalin illusztrációi már a borítólapon is megteremtik azt a különleges, álomszerű hangulatot, amelyet ezek a dalok tükröznek. Baricz Lajos versei egyszerűek, játékosak, Istenhez és emberhez egyaránt szólnak. Most ezek a sorok kaptak szárnyra Simon Kinga dallamain. A kiadvány első részében egyházi, a második felében pedig gyerekeknek szóló, könnyen megtanulható és tanítható, fülbemászó dalok vannak.
A könyv megjelenését nemcsak a bevezetőben jelzett évfordulók ösztönözték, hanem az is, hogy a két együttes kétévente meghívást kap a kecskeméti nemzetközi ifjúsági és gyermektalálkozóra, ahova a maros-szentgyörgyiek sohasem mentek üres kézzel. Legutóbb ezeket a dalokat vitték, amelyeket most kötetbe foglaltak. A dal, a zene a marosszentgyörgyi plébánia környékén kifogyhatatlan. A szerzők elárulták, hogy összesen több mint 80 ének van még a tarsolyban, ezek közül 31-et válogattak ki a kötetbe. Különlegessége az is, hogy Albert Katalin vezeti a MAKITA rajztábort, egy ilyen alkalommal születtek meg azok a rajzok, amelyek illusztrációként a mesevilágba röpítik a dalokat hallgatókat.
A kötet már külföldi turnén is járt: Kecskemét után Zalaszentgyörgyön mutatták be. Itthon minden egyházzenei táborban, amelyen részt vettek, elhangzott több tucat dal. Legközelebb november 22-én csendülnek fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Van még a kötetből, jut bőven óvónőknek, tanítóknak, kántortanítóknak, akik bátran meríthetnek e tiszta forrásból, hiszen a dallamok könnyen elsajátíthatók, a szövegek játékosak, rólunk szólnak, hitünkről, környezetünkről, ünnepeinkről.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely)

Orvostörténeti kalandozás a Tékában
Igencsak meglepődne ma az a szemfájós beteg, akinek azt tanácsolnák, hogy szénné égetett vakondok faolajjal kevert porával gyógyítsa magát. A Gelencei orvosi könyvecske gazdag hasonló "gyógyszerekben" – hallottuk a Beszélő könyvek szerda esti rendezvényén, amely az 1700–1800-as években Marosvásárhelyen folyó orvoslást vette számba, s ennek kapcsán a Teleki Tékában található gazdag orvostörténeti anyagról is szó esett. Lázok Klárának, a Téka vezetőjének ezúttal Spielmann Mihály történész, a Téka könyvei és az erdélyi orvostörténet jó ismerője, valamint Berekméri Róbert Árpád történész, levéltáros, az ispotályok történetének kutatója volt a beszélgetőpartnere. A népi gyógyszerekről, a hasznos egészségügyi tanácsokról szóló jeleneteket Barabás Olga rendezésében Puskás Győző és Gönczy Katalin adta elő meggyőző átéléssel.
A Teleki Tékában sok az orvosi témájú könyv. Ezekből láthattak ízelítőt a freskós terem alkalmi tárlójában a résztvevők, köztük orvosok és orvostanhallgatók is.
A könyvek között volt az Ars Medica (Egész orvosságról való könyv), az eddig ismert első magyar orvosi mű, mely az emberi test betegségeit és gyógykezelését tárgyalja. A könyvet 1577-ben adták ki Erdélyben, szerzője Váradi Lencsés György, akiről nem sikerült kideríteni, hogy hol végezte orvosi tanulmányait. A kéziratot a 1757-ben Rhédei Zsigmondné báró Wesselényi Kata asszony másoltatta le Erdőszentgyörgyön. A kéziratos könyvet betűhív másolatban, a XVI. századi helyesírás szerint dr. Varjas Béla adta ki 1941-ben. Az Ars Medica a korabeli orvosi szókincset próbálta magyarítani, s a tudós orvoslás mellett a népi orvoslás praktikáit is felhasználta. Ahogy fejtől lábig mindenféle nyavalyáról ír, a szerző a gyógymódok mellett feltüntette, hogy próbált, ami azt jelenti, hogy nem halt bele a beteg – mondta humorosra fordítva a szót Spielmann Mihály. Véleménye szerint a 18–19. század azért annyira gazdag orvosi könyvekben, mivel kevés volt az orvos, s az emberek a könyvek alapján próbálták saját magukat gyógyítani.
A beszélgetés során szó esett Pápai Páriz Ferenc Pax corporis, a testi békéről szóló, 1696-ben megjelent könyvéről, amely 17 kiadást ért meg. Gyakorlati tanácsaiban a népi és a tudós orvoslás fonódik össze. A Falusi emberek patikája című könyvet Benedeki Enyedi Ó János, a parajdi császári és királyi tekintetes só-tisztség mellett levő királyi seb-orvos adta ki. Ebben az időben nem választják külön az emberi és állati orvoslás praktikáit, ugyanis az embert jobban érdekelte barmának egészsége, mint a sajátja.
A továbbiakban Spielmann Mihály részletesen szólt Kibédi Mátyus István tevékenységéről, akinek munkásságát orvostörténész édesapja sok éven át tanulmányozta.
A református kollégiumban végzett, majd a híres nyugat-európai egyetemeken orvosi diplomát és gyakorlatot szerzett kibédi származású orvos 1756-ban tért haza szülőföldjére, s 1757-ben Küküllő megye és Marosszék első főorvosává választották. Utazásai során állt modellt Kolozsváron Boér Márton festőnek, akit marosvásárhelyi Ebhát utcai házában gyakran látott vendégül. Az elkészült portré, amit kedden este a közönség is láthatott, bekerült a Teleki Tékába. Kibédi Mátyus István szabad óráiban anyanyelvén írta meg a Diaetetica I-II. kötetét, majd a könyv sikerét látva készült el a hatkötetes Ó és Új Diaetetica, amelynek kiadását az igényes pozsonyi Landerer kiadóra bízta. "Az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására. Istentől adattatott nevezetesebb Természeti Eszközöknek… elé- számlálására" szolgáló könyvét a megelőző orvostudomány előhírnökének tekinthetjük. Közegészségtan, környezet-egészségtan, munkaegészségtan, táplálkozástudomány, ásványvízelemzés, testnevelés, anya-, csecsemő- és gyermekvédelem, geriátria, balneológia, növényleírás – mind jelen van a hat kötetben, amit szép magyar nyelven írt meg. Az egészség megfogalmazásáról szóló részletet a vendég előadók tolmácsolták.
Kibédi Mátyus István végrendeletében gazdag könyvtárát és nyomdáját a kollégiumra hagyta.
A marosvásárhelyi ispotályok történetét Berekméri Róbert Árpád idézte fel. A Szent Lélek rend által működtetett első ispotály keletkezésének helyét nem ismerjük. A levéltári forrásokban viszont sok adat található a Gecse Dániel utca végén, a mai Kistemplom helyén a reformátusok által építtetett és fenntartott ispotály működéséről, ahol a test és a lélek gyámolítása mellett feltehetően gyógyítottak is. Az ispotálymester és - bíró vezetésével, valamint az egyháztanács (Consistorium) felügyelete alatt nagyon szigorú rendszabályok érvényesültek. Az 1730-as évektől, a katolicizmus térhódításával komoly vita alakult ki a felek között az ispotály tulajdonjoga miatt. A katolikusok azt kérték, hogy a hat szerencsétlen református mellé vegyenek be katolikus rászorulókat is. Ebből peres ügy lett, s a városi tanács kivette az egyház kezéből a fenntartás jogát, de mivel nem költöttek rá elég pénzt, az 1800-as évek kezdetén az ispotály és mellette levő templom tönkrement, s a helyén kezdték meg a Kistemplom építését – hangzott el többek között Berekméri Róbert Árpád válaszában.
Majd Spielmann Mihálytól hallottuk, hogy a Kövecses és a Rákóczi (ma Avram Iancu) utca sarkán felépült régi kórházban 1812-ben már 36 beteget ápoltak. A szegény betegeket ingyen látták el, a módosabbaktól kezelési díjat kértek.
A marosvásárhelyi országos polgári gyógyintézet egyik alapítója, aki az intézet történetét is megírta, Szotyori József orvos elsőként alkalmazta a városban a himlő elleni oltást. Szerepet vállalt a közéletben, s vagyonát jótékony célokra hagyományozta.
Marosvásárhely tiszteletre méltó és jelentős orvosai közül dr. Gecse Dániel emlékét idézték a beszélgetés során. A református kollégium kibédi származású végzettje Budapesten, majd Bécsben tanult. Orvosi szaktudása mellett jótékonykodása miatt vált kedveltté, mivel sok szegényt ingyen gyógyított. Hosszú hányódás után 1815-ben telepedett le Marosvásárhelyen, 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották. Gondoskodott arról, hogy két külön teremben a megesett lányok ingyen szüljenek, mivel maga is törvénytelen gyermekként jött világra.
Institutum philanthropicum ("emberbaráti intézet") néven alapítványt hozott létre. Először 2000 forintot tett le a marosvásárhelyi református főiskola pénztárába, amihez végrendeletében még 6000 forintot csatolt, s anyja halála esetére egész vagyonát az alapítványra hagyományozta. Ennek az összegnek, amelyből az alaptőke terhére nem lehetett kivenni, a számítások szerint 1920-ig egymillió forintra kellett volna nőnie, a kamatot pedig jótékony és közhasznú célokra fordítani.
Gecse Dániel sajnos nem tudhatta, hogy száz év múltán milyen változások következnek be Erdélyben, amikorra a pénz már elértéktelenedett, a földekbe fektetett összeg pedig a jobbágyfelszabadítás utáni földosztáskor elúszott, így célját a jó szándék ellenére nem érte el.
Az említett időszakban az átlagéletkor nagyon alacsony volt, járványok pusztítottak, a férfiak harcokban estek el, a nők közül sokan gyermekágyi lázban a rossz higiéniai körülmények miatt vesztették életüket.
Az érdekes orvostörténeti adatokban gazdag előadás az erdélyi származású Felvinczi György magyar fordításából ismert mű (A salernói iskola könyve az egészség megőrzéséről) néhány jó tanácsával zárult. Lázok Klára pedig további kutatásra biztatta a jelen levő egyetemi hallgatókat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Mindenki kalendáriuma
Ismerkedjünk Háromszék természeti kincseivel
Hamarosan a Székely Nemzeti Múzeumban is meg lehet vásárolni a több mint két héttel ezelőtt napvilágot látott Háromszék természetkalendáriumát. A 260 oldalas kiadvány már beszerezhető Baróton is, Erdővidék Múzeumában, nemsokára pedig Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Kolozsváron is kapható lesz a megye természeti kincseit – a teljesség igénye nélkül – bemutató értékes kötet.
A most megjelent kötetnek van egy „kistestvére” is, amelyet tavaly februárban mutattak be. Nagy Tünde, a bővített kiadvány szerkesztője elmondta, már a kicsi készültekor felmerült egy terjedelmesebb könyv kiadásának ötlete, mivel nagyon nehéz volt kisméretű formátumban, 50 oldalba belesűríteni Háromszék természeti értékeit. A Háromszék kis természetkalendáriumát 500 példányban, ingyenesen terjesztették, iskoláknak is jutott belőle, illetve olyan diákoknak osztották szét, akik a természettudományok területén jó eredményeket értek el, versenyeken jól szerepeltek.
– A mostani 260 oldal is a teljesség igénye nélkül állt össze. Ide egyrészt azok a fajok kerültek be, amelyekkel gyakrabban találkozhatunk, mindez hónapokra leosztva, másrészt egy pár ritka faj is helyett kapott, amelyeknek leginkább a nyomaival találkozhat a természetjáró, mint például a hiúz. De ott van a mocsári béka is, meglehetősen ritkaságszámba megy, hogy valaki lencsevégre kapja ezt a kétéltűt párzási időszakában, amikor azúrkék nászruhát „ölt” – tájékoztatott a háttérmunkáról Nagy Tünde.
A kiadvány elsősorban ismeretterjesztő jelleggel és céllal készült, hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsák. Ez a törekvés elsősorban a nyelvezetben jelenik meg, hiszen a kalendárium anyagait a három szerző – Dombi Szilvia Helga, Gaál Zsuzsanna és Majos Andrea Aranka – olvasmányosan, élvezhetően írta meg. A Háromszék természetkalendáriuma ezer példányban jelent meg, 26 fotós és hobbi-természetbúvár 445 alkotását lehet megcsodálni benne; ők 95 százalékban háromszékiek. Az ötlet megszületésétől a kész kötetig több mint egy év telt el, hiszen az egyes fajok fotózása időigényes feladatnak számított, a természetfotózás köztudottan sok türelemmel, a megfelelő pillanat kivárásával jár.
A kalendárium 65 lejért Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Művelődési Központ Szabadság tér 2. szám alatti székházában is megvásárolható, hétköznapon 9 és 15 óra között. Támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Fundamentum Egyesület. A könyv megjelenését a Bethlen Gábor Alap finanszírozta, kiadója a Háromszék Vármegye Kiadó. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Németh: Magyarország nem mondja meg a magyaroknak, kire szavazzanak
Magyarország nem fogja megmondani az erdélyi magyaroknak, hogy kire szavazzanak a hét végén tartandó elnökválasztáson – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke tegnap Kolozsváron.
A Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével és Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen tartott sajtóértekezleten a magyarországi politikus kifejtette: ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik jelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak. A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy az RMDSZ olyan politikai reklámot jelentetett meg az erdélyi magyar újságokban, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök sok sikert kívánt Kelemen Hunornak, az RMDSZ államfőjelöltjének a választási versenyben.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi magyar vita a román közvetítő miatt
A politikai és gazdasági korrupció árnyéka vetül a román–magyar párbeszédet célzó kísérletre Tőkés László EP-képviselő szerint, miután kiderült, hogy a számos bűncselekménnyel gyanúsított Viorel Hrebenciuc holdudvara húzódik a közvetítésre bejelentkezett Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) mögött. Közben az egyre nagyobb port kavart botrány közepette az RMDSZ háromszéki vezetői közölték, nem áll módjukban leellenőrizni, ki áll a tárgyalások hátterében.
Kölcsönös vádaskodást robbantott ki az erdélyi magyar politikusok körében a Krónika szerdai számában közölt információ, miszerint pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított politikusok, ügyvédek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó szervezet hátterében.
Mint megírtuk, az előzetes letartóztatásba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikushoz és fiához közel álló személyek alapították idén májusban az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet, amelynek égisze alatt az RMDSZ politikusai kétszer is tárgyaltak idén a román pártok képviselőivel.
Az FPER alapítói ellen nemrég pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás annak a nyomozásnak a keretében, amelyben Hrebenciucékat több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítanak befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.
A szervezet kilétének nyilvánosságra kerülése nyomán a Kovászna megyei Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport azzal vádolja az RMDSZ-nek az eddigi tárgyalásokon résztvevő politikusait, hogy kompromittálták az autonómia ügyét és megtévesztették a közösséget a „hazugságaikkal”, emiatt az érintettek felelősségre vonását követelik.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke – aki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt részt vett a Brassópojánán rendezett román–magyar megbeszéléseken – szerdán sajtótájékoztatót hívott össze a bírálatok hatására. Közölte, számunkra az a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék, ennek érdekében bárkivel hajlandóak tárgyalni, és a témában ugyanazt kívánják elmondani Kézdikőváron, Bukarestben és Brüsszelben is.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője kifejtette, az elmúlt egy év alatt több külföldi diplomata és mérvadó külföldi sajtókiadványok képviselői keresték meg őket, a székelyföldi autonómiatörekvések iránt érdeklődve, ebbe a sorba illeszkedett Allen H. Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) szervezet volt elnökének megkeresése is.
„Savanyú a szőlő! Akik az amerikaiak által kezdeményezett magyar–román párbeszéd kapcsán most„hazaárulást” és „bűnszövetkezetet” kiáltanak, első alkalommal azt nehezményezték, hogy ők nem vehettek részt ezeken a tárgyalásokon” – jelentette ki Tamás Sándor, hozzátéve, nem a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és elnöke, Izsák Balázs kizárólagos joga az autonómiáról és a székely zászlóról tárgyalni, hanem jót tesz az ügynek, ha minél többen teszik ezt.
A politikus azzal vádolta Izsákot, hogy „a pártsemleges oldalról átlépett a pártpolitikába”, sőt azt is felrótta a szervezetnek, hogy „mivel nem az ő szájuk íze szerint képviselőte az autonómiát, kizárták az SZNT-ből” Biró Zsolt MPP-elnököt. Tamás leszögezte, Háromszéken ezentúl a nemzetpolitikát tartják szem előtt, és pártállástól függetlenül mindenki mellé oda állnak, ha előremozdítja Székelyföld ügyét.
„Nekünk nem áll módunkban leellenőrizni, hogy az amerikai titkosszolgálatok vagy a washingtoni külügy áll a tárgyalások hátterében, minket Allen H. Kassof hívott meg, hogy közvetíteni szeretne a románok és a magyarok között. Nem tudjuk, ki állt a háttérben, de képesek voltak egymás mellé leültetni a román politikai elit képviselőit, a bukaresti sajtó befolyásos véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat” – magyarázta Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, tőle nem kérheti számon senki az 1993-as neptuni találkozót, mert akkor még iskolába járt, ám tíz éve politizál, és azóta ilyen szintű megbeszélésen nem vett részt.
„Most az a kérdés, hogy elmenjünk-e a februári találkozóra. Ha árulónak bélyegeznek meg emiatt, nem megyünk el, de akkor a románok és az amerikaiak fogják eldönteni a romániai magyarság jövőjét” – szögezte le Antal. A politikus szintén azzal vádolta Izsákot, hogy elkötelezte magát egy politikai szervezet mellett, emiatt szerinte az államfőválasztás után az SZNT-nek újra kell gondolnia a szerepét.
Eközben élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szerdai kolozsvári sajtótájékoztatójukon Tőkés közölte, miközben Tamás Sándorék utólag tárják a nyilvánosság elé a brassópojánai tárgyalásokon elhangzottakat, mégis a korrupcióellenes ügyészség nyomozása biztosít teljes átláthatóságot arról, kik állnak a szerinte eleve hiteltelen román–magyar párbeszédkísérlet mögött.
„A politikai és gazdasági korrupció, továbbá a kampánycélzatú demagógia árnyéka vetül az egyeztetésekre, kompromittálva az etnikai paktumra irányuló kísérletet. Szembeötlő, hogy miközben magyar vonalon az RMDSZ kizárólagosságra törekszik, a román pártok közül valamennyi ott volt a FPER által szervezett találkozókon” – jelentette ki az EMNT elnöke.
Tőkés a kétoldalú tárgyalások előfeltételének nevezte, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek vezetői egyezzenek meg a tekintetben, miről folytassanak tárgyalást a román féllel. Szerinte nincs értelme román–magyar párbeszédről beszélni mindaddig, amíg a magyarok nem tudnak közös nevezőre jutni.
Toró T. Tibor az FPER alapítói ismeretében átverésnek nevezte a kezdeményezést. Az EMNP elnöke úgy vélekedett, két magyarázat lehet arra, hogy miért bízták „bűnszervezetre” a román–magyar párbeszéd ügyét: vagy gyengén teljesít az amerikai külügyminisztérium, vagy semmi köze az egész folyamathoz.
„A párbeszéd az autonómiáról kell szóljon, nem másról, hiszen ez a megoldás. Tény, hogy eredmény csak párbeszéd útján lesz, és valószínűleg akkor lesz sikeres, ha a nagyhatalmak is segítenek, de elsősorban belső nyomásra van szükség a közösség részéről” – jelentette ki a politikus.
Toró hozzátette, a hiteles román–magyar egyeztetésekhez az erdélyi magyar politikai vezetők egységes fellépésére is szükség van, ezért jónak tartaná egy magyar–magyar kerekasztal megrendezését.
A téma kapcsán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélte, az erdélyi magyarság számára lehetőséget jelent, hogy az Egyesült Államok fokozott érdeklődést mutat Közép-Kelet-Európa, ezen belül a magyar–román viszony iránt. A Fideszes politikus szerint a közösségnek élnie kell ezzel az „exponáltsággal”. Németh Zsolt közölte, Magyarország figyelemmel követi az eseményeket, és a román–magyar dialógus tekintetében Budapest számára az erdélyi magyarok véleménye az irányadó.
Bíró Blanka, Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)

Nem áll ki „stratégiai szövetségese” mellett a Fidesz
Korábbi ígéreteik ellenére nem vesznek részt a pécsi Fidesz vezető politikusai az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltjének választási kampányában, Szilágyi Zsoltot nyíltan még az EMNP vezetőinek jó barátja, Németh Zsolt sem támogatja, Orbán Viktor pedig az RMDSZ jelöltjének kívánt sok sikert.
A korábbi romániai választási kampányoktól eltérően a vasárnapi államelnök-választás előtt már nem nyúlt „erdélyi stratégiai partnere” alá Fidesz. Az elmúlt hetekben történtek alátámasztják azt a korábbi értesülésünket, miszerint Orbán Viktor pártelnök-kormányfő nem nézte jó szemmel, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltet állítson a novemberi romániai megmérettetésre.
Erre már akár az is bizonyíték lehetne, hogy Orbán az államfőválasztást megelőzően fogadta az RMDSZ szövetségi elnökét és államfőjelöltjét, az EMNP jelöltjét azonban már nem, sőt a kampányhajrában Kelemen Hunornak kívánt sikert. Szilágyi Zsoltot azonban még a Néppárt vezető politikusainak jó barátjaként ismert Németh Zsolt volt külügyi államtitkár sem biztosította nyíltan támogatásáról szerdai kolozsvári látogatásakor, amikor Toró T. Tibor pártelnökkel és Tőkés László EP-képviselővel tartott közös sajtótájékoztatót.
Pedig néhány héttel ezelőtt állítólag még az a konkrét ígéret is elhangzott egy Fidesz-vezető részéről, hogy politikusaik erdélyi jelenlétükkel is támogatni kívánják Szilágyi Zsolt kampányát. Legalábbis az EMNP ezt állította abban a közleményében, amelyben gratulált Orbánéknak az önkormányzati választásokon elért eredményekhez. E szerint Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi szervezet elnöke és a szervezet többi vezetője helyezte kilátásba azt, hogy „a romániai államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját”.
Átverte az EMNP-t a pécsi Fidesz?
A maszol.ro az ígéret publikussá tétele után meg is kereste a Fidesz budapesti sajtóirodáját azzal a kérdéssel, hogy számíthat-e az EMNP a segítségükre a romániai elnökválasztási kampányban. Akkor egy semmitmondó, kitérő választ kaptunk, amely szerint a Fidesz, „ahogy eddig, úgy ezentúl is támogatni fogja a határon túl élő magyarokat és érdekeiknek érvényesülését”. Ez a válasz valóban nem tekinthető az EMNP mellett történő kiállásnak.
Lapunk ezután Hoppál Pétert is megkereste a sajtóirodáján keresztül, ám a telefonos ígéretek ellenére kérdésünkre azóta sem kaptunk választ. Így a pécsi Fidesz-frakciónál érdeklődtük meg, hogy kik lesznek azok a politikusaik, aki a kampányhajrában Erdélybe jönnek Szilágyi munkáját segíteni.
Kérdésünkre ezúttal választ is kaptunk. E szerint fideszes vezető politikusok nem, legfennebb fiatal aktivisták támogatására számíthat az EMNP jelöltje. „A Fidesz-frakció a kolozsvári és pécsi fiatalok közötti (Pécs és Kolozsvár testvérvárosi viszonyából adódó) folyamatosan ápolt, jó kapcsolatnak köszönhetően az EMNP tagjai önkéntes munkát vállaltak Pécsett a 2014 őszi önkormányzati választási kampány utolsó napjaiban. A viszonosság és önkéntesség elvét szem előtt tartva, minden bizonnyal lesznek olyan pécsi fiatal aktivisták, akik támogatják az EMNP kampányát” – üzente a Fidesz frakció.
Válaszukban megemlítik: személy szerint Hoppál Péter azzal fejezte ki támogatását, hogy hivatalos erdélyi programja keretében látogatást tett Szilágyi Zsolt elnökjelöltnél. Ezt a magyarországi politikus nagyon diszkréten tehette meg, mert erről sem az EMNP, sem a jelöltje nem számolt be eddig a kampány ideje alatt.
Arról egyébként, hogy fiatal fideszes aktivisták (a Fidelitas tagjai) érkeznek Erdélybe segíteni Szilágyi kampányát, beszámolt szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor is. Ezt az EMNP elnöke szintén a kölcsönösség elvével magyarázta. Megemlítette, hogy a Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta kiváló kapcsolatokat ápol a Fidelitasszal.
"Nem mi mondjuk meg, kire szavazzatok"
Németh Zsolt ugyanakkor a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján egyértelműsítette: Magyarország nem fogja megmondani az erdélyi magyaroknak, hogy kire szavazzanak a hét végén tartandó romániai elnökválasztáson. "Ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik jelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak" – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
A maszol.ro-nak arra a kérdésére, hogy nem lát-e ellenmondást a fenti állítása és Hoppál Péternek az EMNP támogatására tett ígéretei között, Németh Zsolt kijelentette: „A politikában vannak egyéni, baráti kapcsolatok is, ez is a politika része, de én azt képviselőem, hogy a döntést a választásokon az erdélyi magyarokra kell bízni”.
A fideszes politikus ugyanezt a választ ismételte meg arra a kérdésre is, miként kommentálja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sok sikert kívánt a választási versenyben Kelemen Hunornak. „A politika összetett társasjáték. Attól, hogy most itt vagyok a barátaimmal, Toró T. Tiborral és Tőkés Lászlóval, fenntartom, hogy nem Magyarországnak kell megmondania, kire szavazzanak az erdélyi magyarok” – fogalmazott Németh Zsolt.
Cs. P. T.
maszol.ro

Potápi Kolozsváron: cél a szülőföldön maradás
A magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé készül nyilvánítani a 2015-ös évet – mondta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kolozsváron. 
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen A duális szakképzés lehetőségei az erdélyi szórványban címmel rendezett konferencián Potápi elmondta, hogy a külhoni magyar szakképzésről a végső döntést a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért) kell meghoznia november második felében tartandó ülésén.
Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy Magyarország a szimbolikus kérdések után a gazdaság irányába terelje a nemzetpolitikáját. Hozzátette, a szülőföldön való boldogulást az szolgálhatja a legjobban, ha az emberek olyan szakmát tanulhatnak, amellyel képesek biztosítani a megélhetést gyermekeik, családjuk számára. „Számunkra a legfontosabb, hogy a magyarság a szülőföldjén maradjon. A keret adott, de meg kell tölteni tartalommal, élni kell a gazdaságpolitikai eszközökkel” – hangsúlyozta az államtitkár.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora felszólalásában rámutatott: a romániai szakképzés legnagyobb gondja, hogy a szakiskolákban tanuló diákok alig 10–20 százaléka tudja megszerezni az érettségi diplomát. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja szerint a film, média szakon a felsőoktatási intézmény már gyakorlatba ültette a duális szakmai képzést, hiszen a diákok a szakmai gyakorlatukat Budapesten az MTVA-nál, Erdélyben pedig a Video Pontes Stúdiónál, valamint az Erdély Tv-nél végzik.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete arról beszélt, hogy 1989 után nehéz helyzetben volt az erdélyi magyar oktatás, ezért a magyar kormány fontosnak tartotta annak helyreállítását. Sajnálatosnak nevezte, hogy a mai napig nem sikerült meggyőzi a román államot, hogy támogassa a romániai munkaerőpiacnak szakembereket képző Sapientiát.
Odrobina László, a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a duális szakképzés azért hasznos, mert az állam és a gazdasági szereplők megosztoznak a képzés feladatain és felelősségén. Hozzáfűzte, a duális képzés előnye, hogy ténylegesen keresett és elhelyezkedést biztosító szakmát tanulnak meg a gyerekek.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Tőkés: felül kell vizsgálni az egész román-magyar politikát
A Duna Tv Közbeszéd című műsorának meghívottjaként Tőkés László, a Fidesz Európa Parlamenti képviselője a kolozsvári stúdióban Maksay Ágnes műsorvezetővel előbb a vasárnap sorra kerülő államelnök-választásról beszélgetett.
Tőkés László szerint mivel ezúttal két magyar jelölt indul a választásokon, ez az erdélyi magyarok számára egy „tipikus nyerő játszma”, ugyanis mindkét fél csak nyerhet.
A műsorvezető azon felvetésére, miszerint az előrejelzések szerint most vasárnap a választásokon a magyarok körében is alacsony részvételre lehet számítani, Tőkés azt mondta, hogy mindenképpen nagyobb részvételre számít, mint amilyen 2009-ben volt, amikor Kelemen Hunor, a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje mindössze 390 ezer szavazatot gyűjtött.
A beszélgetés kitért az autonómiára és a föderalizmusra is, amelyet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje hirdet a kampánya során. Itt Tőkés úgy fogalmazott, hogy nem szabad illúziókat tápláljunk, mert a román közvélemény „nem vevő” az autonómiára és a föderalizmusra, esetleg csak Erdélyben van egy félénk érdeklődés ezen ügyek iránt.
Tőkés László szerint felül kell vizsgálni az egész román-magyar politikát a párbeszéd egy olyan formája által, amely nem a „szépelgésben” és a hidakról való „papolásban” merül ki. Olyan megbeszélésekre van szükség, amely az egyenrangúság és az európaiság nyelvén kimondja: az erdélyi magyarok helyzetét is ugyanúgy meg kell oldani, mint a koszovói, a moldovai, vagy az ukrajnai helyzetet – szögezte le Tőkés.
Az amerikai közvetítéssel történő román-magyar párbeszédet – amely nagy port kavart a sajtóban – az EP képviselő önmagában kedvezően értékelte, viszont azt is elmondta, hogy az RMDSZ-t egy „eredendő gyengeség fűzi a posztkommunista szociáldemokrata párthoz”. Tőkés miután utalást tette arra, hogy a tárgyalásokon közvetítő szervezet, az új alapítvány, a PER Barátai Egyesület alapítói közül többen korrupciós ügyekben keveredtek, elmondta: furcsa gazdasági, politikai, korrupciós esetnek látja, hogy ugyanazon „levitézlett pártkatonák” térnek most vissza. Tőkés szomorúnak tartja, hogy az RMDSZ ezekkel az emberekkel tárgyal, miközben a magyar-magyar párbeszédet elutasítja. Tőkés László úgy véli, hogy nem hitelesek azok, akik ezeket a párbeszédet kezdeményezték, és előbb a magyar-magyar párbeszéd révén tisztázni kellene a közös magyar álláspontot a románsággal szemben. dunatv.hu
Erdély.ma

Őrizni és továbbadni – kézművesházat avattak a válaszúti Kallós Alapítványnál
– Kallós Zoltánnak köszönhetjük mindazt, ami itt megszületett, hiszen ő a teljes vagyonát az alapítvány rendelkezésére bocsátotta; az általa hetven év alatt összegyűjtött tárgyi és szellemi örökséget gondozzuk, pontosan azért, hogy tovább tudjuk adni – hangsúlyozta Balázs-Bécsi Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke szerdán délután, az alapítvány új kézművesházának avatóján.
A nap folyamán Kolozsváron átadott iktári Bethlen (Bánffy) kripta felújítására is reflektálva Ipolyi Arnold püspök egyik gondolatát idézte: „Őrizzük tehát, gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő!”
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Hajba kaptak Orbán Viktor jókívánságán
Hazug kampánnyal vádolja az RMDSZ-t és államfőjelöltjét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely szerint nem igaz, hogy Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunort támogatná az elnökválasztási kampányban, mint ahogy azt a szövetség állítja.
Az EMNP-nél az alakulat által az elmúlt napokban a közösségi médiában, az írott és elektronikus sajtóban, valamint a választópolgárok postaládáiban terjesztett kampányhirdetés verte ki a biztosítékot, melyen szerepel egy Kelemennel és a magyar miniszterelnökkel készült közös fotó is. A reklám Orbán-idézetet is tartalmaz, amelyben a kormányfő sok sikert kíván Kelemennek a romániai államfőválasztáson való részvételéhez.
Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte: az a minimum, ha az RMDSZ bocsánatot kér a választóktól, amiért szándékosan megtévesztette őket a „hazug kampánnyal”. A politikus emlékeztetett Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága Fideszes elnökének szerdán Kolozsvárt elhangzott nyilatkozatára, miszerint ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik magyar államfőjelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak.
„A kampányhajrában bizonyossá vált a mondás igaza, miszerint Kelemen Hunor Victor Pontával hál, de Orbán Viktorral takarózna. Az RMDSZ államfőjelöltje a román kormányfővel, a szociáldemokraták elnökjelöltjével közösen iskolabuszokat vitt a Székelyföldre, és Nyergestetőn is együtt kampányoltak. Mindez jól mutatja: aki Kelemen Hunorra szavaz, az Victor Pontát támogatja” – jelentette ki Csomortányi a Zatykó Gyulával, az EMNP országos alelnökével rendezett sajtótájékoztatón.
A váradi politikus azt is felrótta az RMDSZ-nek, hogy azt a látszatot akarja kelteni, mintha a Fidesz már nem stratégiai szövetségese a néppártnak. Ennek ellenkezőjét bizonygatva emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP közel százezer erdélyi magyar állampolgár regisztrációját segítette, ugyanakkor Tőkés László – miután Erdélyben nem sikerült közös nevezőre jutni az RMDSZ-szel – a Fidesz listáján jutott be az Európai Parlamentbe.
Kelemen Hunor szerint viszont rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy ne lenne valós támogatás az Orbán Viktortól származó buzdítást hirdető kampányszórólapok mögött, vagy hogy ezek terjesztése a miniszterelnök beleegyezése nélkül történne.
„Akinek van füle, az hallja, akinek van szeme, az látja. Ha valaki nem hiszi, fel lehet hívni Orbán Viktort. Az pedig engem nem mozgat meg különösebben, hogy Németh Zsolt mit mond egy baráti találkozón, teadélutánon” – utalt csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke arra, hogy a fideszes politikus egy nappal korábban Tőkés László EP-képviselő és Toró T. Tibor EMNP-elnök társaságában fejtette ki véleményét a romániai államfőválasztásról.
Különben az RMDSZ először hivatalos Facebook-oldalán közölte a hét elején, hogy Orbán sok sikert kívánt Kelemennek a választáson, azt a látszatot keltve, mintha a kormányfői buzdítás most, a kampányhajrában hangzott volna el.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a miniszterelnök jókívánsága két és fél hónappal ezelőttről származik, amikor is a budapesti Országházban fogadta a szövetségi elnököt. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Krónikának megerősítette: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke sok sikert kívánt Kelemen Hunornak a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük augusztus 14-ei budapesti egyeztetésén.
Kelemen spekulációt emleget FPER-ügyben
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ezáltal az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Tamási Áron Kolozsvárott (A Bolyai Tudományegyetem pere 3.).
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi, romániai visszhangját taglaló nagyszámú tanulmányból, kötetből, elemzésből – beleértve alulírott könyveit, tanulmányait is! – kimaradt annak a határtalan és felejthetetlen hangulatnak a hiteles bemutatása, amely 1956. október 23-án és az azt követő tizenkét napban az erdélyi magyarság egészét – a román kommunista diktatúrát kiszolgáló, annak minden rendelkezését maradéktalanul teljesítő hatalmi elit kivételével! – együttérzésre, példátlan szolidaritásra késztette.
A Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában  nyilvános izgatás és  bujtogatás vádjával – öt év börtönbüntetésre ítélték Nagy Benedek III. éves történész hallgatót a szüleinek címzett, a Securitate által kifogott, lefénymásolt, majd – a szülők, rokonok megfigyelésére kiváló ürügyként felhasználható, jól bevált állambiztonsági előírásoknak megfelelően – továbbított euforikus hangulatú levele kapcsán. Dokumentumként közöljük:
A III. éves diák a nap kolozsvári hangulatát festi le szüleinek, s az éppen Kolozsváron át Pestre tartó Tamási Áron (kit szülőfalujában ért a forradalom híre) diákságra gyakorolt hatását.
„Kvár, 1956. október 23., kedd.
Drága Mamikám és Tatyikám! (Dr. Nagy András csíkszeredai nagy tekintélyű, közmegbecsülésnek, köztiszteletnek örvendő, kötettel is büszkélkedő orvosról és feleségéről van szó! – T. Z.) (…) az utóbbi napok viharos és eddig ismeretlen gyorsasággal és erővel feltörő eseményei nem engedtek lélegzeni és szóhoz jutni, csak emészteni, vitázni a torlódó események felett (...) El sem tudnám mondani, hogy az érdekesebbnél érdekesebb hírek milyen tömegével vagyunk tele, egypárat lehet leírok, de mind nem lehet.
(…) Tamási (Áron) a teára nem érkezett meg Vásárhelyről, de megjött két nap múlva, a Mariánum dísztermében volt találkozó, 700 diák bezsúfolva, tüntető ünneplésben részesítette Áront (Tamási). Beszéde után viharos kérdésözönt zúdítottak rá a diákok, irtó nyíltan, bátran, minden igazságtalanságot felvetve, úgyhogy az újságok Tamási minden lépéséről beszámoltak, csak, hogy a Bolyain volt, azt éppen megemlítették. Én is felszólaltam, szóban, majd nagyon sokat fogok beszélni róla, lényeg az, hogy felvetett kérdéseim bontották ki a kényes kérdések bátor felvetésének sorát, ti., addig csak irodalmi téren mozgott. Elég diplomatikusan felelt, de úgy, hogy mindenki értette, és a várakozásban nem csalódott. Másnap este utazott el, este a nemzetközivel, sokan voltunk kint, én adtam át a kar nevében az ajándékot és a virágcsokrot rövid beszéddel (!), az ajándék gyönyörű fütykös kazetta és egy remekbe faragott táblájú jegyzetfüzet a megfelelő idézettel („Neked két hazát adott a végzeted, / Nekünk egy volt, az is elveszett.”) Ott volt harmadik felesége, aki 28 éves, 30 évvel fiatalabb a férjénél.  (…) Nagy Imre (a festőművész – T. Z.) is ment Pestre ugyanakkor, vele is beszéltem, a kikísérők között volt Jancsó Béla, ez bemutatott mindenkinek, nagyon kedves volt; bemutatott Tompa Kálmán b(uda)p(est)i orvosnak, aki Tompa László költő testvére. (…) A lengyelországi eseményeket tetszenek tudni?! A pesti híreket tessenek hallgatni, főleg este 9-kor. Hát a pesti, szegedi, debreceni egyetemek 15 (valójában 16 – T. Z.) pontos memorandumát, melyet 2 hetes terminusra, ha nem teljesíti a kormány, tüntetéssel fogják kényszeríteni. Olyan emberekkel beszéltem, akik tegnap még Debrecenben, illetve Pesten voltak. Irtó a hangulat! És le se lehet írni. Mennyiben tetszenek tudni róla? Hogy tudjam, mit írjak, A Bolyai diáksága forrong. (...) Történelmi időket élünk, és nagy eseményeket érünk meg a közeljövőben. Bolyai – Teológia – Agronómia stb., egy fronton dolgozunk. Röhej: Bányai (László rektor) elutazott az USÁ-ba, hogy tanulmányozza az amerikai választásokat, hogy mennyiben demokratikusak?!!! (Kiemelések – T. Z.) Megindultak a szabad vitakörök, történészek vezetünk, élcsapat és lassan hátsó irányítói leszünk az egyetemek magyar ifjúságának. A Jordáky (Lajos) vezette szabad vitaköröknek maholnap az Aula sem lesz elég nagy, mert nemcsak a Bolyaisták vesznek részt rajta. Lapokat tudnék írni ugyanilyen témával, de úgy sem tudok mindent. Mi újság otthon? Milyen a szellem? Mi a hangulat általában? Tesznek-e valamit egyesek, hogy a hangulat, a szellem ne korlátozódjék csak ide, mert így nem ér semmit, ill. nem sokat. Jól vagyok, jól bírom, bár fáradt vagyok, mert a viharos gyűlések 12–1-ig is tartanak. (…) Most gyűlésre megyek, Bolyai I(júmunkás) Sz(övetség) alapaktíva, meghívtak – érzik a vihar szaga, holnap Történelem–Filológián diákszövetségi választások, itt még nagyobb a feszültség, csütörtökön egy szimpózium lesz, ahol egy arra érdemeset fognak megtámadni. (…) K(olozs)vár, 956. X. 23, kedd este ½ 8. Szerető fiúk: Benci.”
Tamási Áron kolozsvári látogatása, a Bolyai Tudományegyetem diákjaival való találkozója folklorizálódott. A visszaemlékezők nagy része – kevés kivételtől eltekintve – saját szerepét próbálja előtérbe helyezni. A hiteles információkért a legilletékesebbhez, Jordáky Lajoshoz fordulunk segítségért. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a Tamási Áron-hagyatékban olvasható 1955-ben Tamási Áronnak küldött levele, amelyben a neves írót kolozsvári látogatásra invitálja. 1956. október 15-ei naplóbejegyzésében olvasható:
„Megérkezett Tamási Áron a feleségével. Nálunk lakik. Késő éjszakáig beszélgettünk. Áron bölcs lett és sok értékes gondolata van. Két haza tudja magáénak, Erdély és Magyarország. 1956. október 16.
Délben az Írószövetségben voltunk. Tamási üdvözölte a magyar népet, azokat, akik börtönben ültek magyarságukért, hitet tett a szocialista demokratizmus és a magyar és román becsületes és testvéri együttműködés mellett, megállapította, hogy ma diadalmaskodik a népi irodalom vonala, s megteremtődik a lehetőség a népies és szocialista írók együttműködésére. Nagy István nem volt jelen. Sokaknak kellemetlen volt minden, amit Tamási mondott. Becsületes és nagy író mély hitvallása volt a szabadság, emberség mellett. Este baráti találkozás nálunk. Tamásin és rajtunk kívül ott voltak Bartalis (János), Jancsó Béla, Kacsó (Sándor), Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos (István), Nagy Géza, Tompa László, Nemes István, Nagy Vincze. Az irodalom alapvető kérdéseit beszéltük meg(...) Délután az egyetemi diákok körében tartott előadást. A diákság ünnepelte úgy, ahogy az utóbbi években senkit.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Október 31-én volt a Román Országos Levéltár napja
1864. október 31-én lépett életbe Romániában az Állami Levéltár szervezeti szabályzata, amely előírta, hogy az Állami Levéltárba helyezendő a minisztériumok hivatalai, tisztviselői és azok alárendelt egységei által létrehozott minden közérdekű dokumentum, amelyek konzerválása hasznos lehet az elkövetkezendőkben.
Habár az Állami Levéltár a román vajdaságok szervezeti szabályzata értelmében Havasalföldön 1831. január 1-jén, Moldvában pedig 1832. január 1-jén létesült, a levéltár napjának október 31-ét választották, mivel gyakorlatilag a már említett rendelet fektette le annak a modern intézménynek az alapjait, amely biztosította a dokumentumok konzerválását és használhatóvá tételét.
Az intézmény fejlődésének fontos állomása az 1925-ben elfogadott levéltári törvény, amely az iratmegőrzés mellett feltételeket biztosított a levéltár tudományos tevékenységének kibontakozására is.
Az 1996. évi 16. sz. törvény megjelenéséig az intézmény neve Állami Levéltár volt, azóta Országos Levéltárnak hívják.
Megyénkben a levéltár mint intézmény 1952. január 1-jén kezdte meg tevékenységét az Országos Levéltár Maros Tartományi Hivatala megnevezéssel, és hatáskörébe tartozott a mai Hargita, Kovászna és Maros megye. Azelőtt a levéltárakat a létrehozó intézmények őrizték, amelyektől az újonnan létesült intézmény fokozatosan átvette a fontosabb iratokat.
Jelenleg a Maros Megyei Levéltár a Maros vidékén élő lakosság 1369–1989 közötti időszakból való anyagi és szellemi életére vonatkozó, latin, magyar, német és román nyelven írt, 7000 irat-folyóméternyi dokumentumot őriz.
Ezt az örökséget hazai és külföldi kutatók tanulmányozzák a levéltár kutatótermében, és a kutatómunkából kiveszik részüket az intézmény munkatársai is, a levéltártant és a történelmet jól ismerő szakemberek, a levéltárban található iratok nyelvét és írásmódját ismerő munkatársak.
A Nemzeti Levéltári Alap tudományos bemutatása szakdolgozatok és A levéltár és a történetkutatás című konferenciákon tartott ismertetők révén történik, amelyeket a Petru Maior Egyetemmel és a Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Intézettel közösen tartanak. Ezen megnyilvánulásokkal párhuzamosan 2001 és 2005 között A marosi levéltár évkönyve címmel a levéltár négy kötetet is közzétett.
2012-ben a levéltár újraindította az évkönyvkiadást, amelyből eddig két kötet látott napvilágot, a 2014. évi pedig nyomdában van. Ugyanakkor kiadás előtt áll Az erdélyi levéltáros életrajzok című kötet, amelyben 40 néhai kolléga munkásságát ismertetjük.
A napokban Kolozsváron került bemutatásra Az 1918/1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei címmel – a Magyar Országos Levéltár és Románia Országos Levéltára közös kiadványaként – a kétnyelvű (magyar–román) levéltári útmutató sorozat első két kötete. Az első, amely mintaként is szolgált, a Maros Megyei Levéltár fondjegyzéke, Pál-Antal Sándor ny. levéltáros munkája. Ez a kétnyelvű kötet részletes útmutató a levéltárunk raktáraiban található 1918 előtti időszak anyagát kutatók számára.
Levéltárunk a közönség szolgálatában áll, évente több száz igazolást, másolatot és kivonatot adunk ki az általunk őrzött iratokról az igénylők számára.
Az állampolgárok jobb tájékoztatása érdekében az Országos Levéltár megkereshető az interneten is a www.arhivelenationale.ro címen, ahol az érdeklődő megtalálja az országban lévő levéltárak által őrzött levéltári fondok és gyűjtemények lajstromát, a fondok megnevezésével, évkörével és a leltári egységek számával együtt. Ugyanott megtalálható a levéltárak címe, valamint a kérvénymodellek és a kérvényezőket eligazító magyarázó szövegek is.
A Maros Megyei Levéltár e-mail címe: mures.an@mai.gov.ro.
Prof. dr. Liviu Boar, az Országos Levéltár Maros megyei fiókjának igazgatója Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Nagy Géza református lelkipásztortól
Még tavaly október 23-án a marosvásárhelyi unitárius templomban szervezett emlékesten az 1956-os pesti eseményekről beszélt, melyeknek kolozsvári diákként részese volt. Úgy mesélt, hogy képzeletünkben megelevenedtek az utcák, együtt vonultunk a tüntetőkkel. Ő is ott volt, vonult, láttuk a bemutatott fényképen…
Egy év telt el azóta. És most arról számolunk be, hogy Nagy Géza nyugalmazott lelkész végleg elvonult. Vagy mégsem? Mert hiába mulandó a földi lét, nem vonulnak ki végleg az emlékezetből azok, akik nyomot hagytak bennünk. Géza bácsi ilyen nyomot hagyó ember volt. Minden közösségben, ahol megfordult. A szeretet hangján nevelt, erősített hitben és lélekben, kitartásra buzdított, becsületre, gerincességre sarkallt, jóságra biztatott.
Ő elment, a nyomok maradtak…
Nem véletlen, hogy ilyen jellemmel áldotta meg a Teremtő, hiszen ő maga is olyan neveltetésben részesült, amely meghatározta egész életútját. 1929-ben Nyárád-szentbenedeken született. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, majd a Bolyai Tudományegyetem pedagógia-lélektan szakára iratkozott be. 1949-ben letartóztatták, mert egy antikommunista ifjúsági szervezkedésben vett részt. A kolozsvári katonai törvényszék 3 év nehéz börtönre ítélte. Kolozsváron, Pitesti-en és Szamosújváron tartották fogva, testileg és lelkileg megkínozták, mivel a román kommunista hatalom legádázabb ellenségének tekintették. Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címmel könyvet írt életének erről a sötét időszakáról, de film is készült róla Az átnevelés poklában címmel.
Szabadulása után, 1953-ban beiratkozott a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol édesapja az Ószövetség professzora volt. Tanulmányai után segédlelkészként Kolozsváron a Magyar utcai egyházközségben teljesített szolgálatot. Aztán az iklandi-székelykáli egyházaknál, majd a sáromberki egyházközségben volt lelkész. Bár Kolozsváron a Monostori úti egyházközség lelkészének választotta, az egyházi és világi hatóságok megakadályozták, hogy ezt a tisztséget betöltse. Sáromberkén 41 évig szolgált, innen vonult nyugállományba. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen Nagy Géza valóban szolgált. A kommunizmus évtizedei alatt a falu szellemi és lelki vezetője volt. A parókián feleségével, aki szintén lelkész volt, mindig szervezett valamit, odavonzotta a gyerekeket, a fiatalokat. Vallásórákat tartott, éneket tanított, szívesen fogadta a híveket mindennapi gondjaikkal, lelki problémáikkal is. Híres volt vendégszeretetéről. Lelkészként ápolta és éltette Teleki Sámuel kancellár és Teleki Samu Afrika-kutató szellemét, sőt, sáromberki műemlék kriptájukat is gondozta. 2000- ben vonult nyugállományba, de hívei számára emléke azóta sem fakult. Élete utolsó percéig tartották vele a kapcsolatot, tisztelték, szerették. Marosvásárhelyre, a Görbe utcai lakásába, ahol nyugdíjas éveit töltötte, a sáromberki fiatalok minden karácsonykor bejöttek kántálni. Jellegzetes, magas, kissé meggörnyedt alakja rendszeresen feltűnt a magyar közösségi rendezvényeken.
A hivatalos elismerés sem maradt el, két évvel ezelőtt több évtizedes lelkészi szolgálatáért, közösségépítő, nevelő tevékenységéért, életútja elismeréseként dr. Áder János, Magyarország elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Nagy Gézának.
Nyolcvanöt évesen hunyt el, a marosvásárhelyi református sírkertben helyezték örök nyugalomra.
Végső üzenete: a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt, az Úr közel!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Panoráma – Héttorony Fesztivál: novemberben Kolozsváron is
Makovecz szellemiségét idéző kiállítások, koncertek több helyszínen
1992-ben épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Idén Visegrádról indul, és Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát bejárva Szlovákiában, Révkomáromnál „hajózik be” a Kiss Ferenc népzenész, művészeti vezető által megálmodott Héttorony Fesztivál, amelynek gálája idén is Makovecz Imre születésnapjának évfordulóján, november 20-án lesz Budapesten, az újbudai Szent Imre templomban, közel az építész egykori lakhelyéhez.
Szabadság (Kolozsvár)

A sosem volt új Erdély víziója – Interjú Szilágyi Zsolttal
Érthetővé kell tenni a románok számára is, hogy nem a közös zsákmányon akarunk osztozni velük, hanem a közös jövőn – tartja Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje. Szerinte törik a jég Erdély erdélyesítése ügyében. 
– Tizennégy év bukaresti képviselősködés után hogyan fogadták a hajdani kollégák – immár államelnök-jelölti minőségében?
– A tiszta, őszinte beszédre semmiféle negatív reakciót nem tapasztaltam. Nekem a bukaresti emberekkel amúgy sincs bajom, sokkal inkább a hatalmi szervezetekkel, amelyeket természetesen emberek működtetnek, akik néha korruptak. Több hét terep- és stúdiójárása után azt tapasztaltam, hogy a többség megérti, elfogadja, de legalábbis vitaalapnak tekinti, amit képviselőek. Törik a jég.
– Milyennek ítéli a kampányt, a témafelvetéseket, a színvonalat? Összességében a mezőnyt.
– Ebben a kampányban minden korábbinál nagyobb mértékben jelen volt a pénz – nem a mi részünkről, teszem hozzá. Talán szerénytelenül hangzik, de vallom, hogy a legmagvasabb, Románia legalaposabb szerkezeti átalakítását célzó programmal mi rukkoltunk elő. Mindenki beszél a korrupcióról, az igazságszolgáltatásról, az egészségügy nehézségeiről, az oktatás megreformálásának szükségességéről.
Az ország egészére vonatkozó mély szerkezeti átalakítást azonban Trianon után programszerűen egyetlen romániai politikai párt sem fogalmazott meg, ezt tettük mi most az asztalra. És elmondható, hogy a sokkhatáson túl mindez nem fordult agresszív visszautasításba, a többség érdeklődő, kutató, vizsgáló álláspontra helyezkedett az Erdély erdélyesítésére vonatkozó elképzelésünk megismerését követően.
– Az EMNP-hez hasonló kis pártnak van más választása, mint olyat hirdetni, amire mindenki felkapja a fejét?
– A néppárt azért alakult, hogy legyen végre egy olyan politikai erő, amely a tiszta beszéd, az erdélyiség és a magyar érdek egyidejű megjelenítője. Növekvőben lévő regionalista párt vagyunk, nem rendelkezünk a nagy országos pártok lehetőségeivel, de a rájuk jellemző negatív „vonásokkal” sem. Nem zsákmánypártnak alakultunk, hanem értékközpontú, világos jövőképpel rendelkező formációnak, amely a hosszú távú építkezésben érdekelt.
Az élethelyzetünkből fakadóan az erdélyi románok a mi természetes partnereink, az autonómiák rendszerének bemutatási módja – nemcsak a magyar–román, de a Bukarest–Erdély-tengelyen is – kiterjesztette a politikai kommunikációnk lehetőségeit. Akad olyan erdélyi román pártvezető, aki azt mondja, még keményebben kellene hangoztatnunk az autópálya vagy a brassói reptér ügyét, mivel nekik nem engedik pártjuk bukaresti vezérei.
– Esély vagy veszély a faltörő kos szerepét játszani ebben a kényes témában?
– Én inkább esélyként kezelem. Több hónapos műhelymunka eredményeként kristályosodott ki ez a program, amely mellett politikai vitaasztaloknál, fórumokon, de a piacokon is tudunk érvelni. Jövőképről van szó: milyen országban szeretnénk élni? Útra készülve az ember felcsomagol ugyan, de csak út közben derül ki, hogy kell-e cipőt, netán étrendet váltani, melegebb ruhát felvenni. Egy ilyen nagy és mély téma vállalásának pedig vannak szakaszai: a 2012-es parlamenti választások kampányában a köztelevízió szerkesztője még kicenzúrázta a Románia föderalizálását tematizáló klipünket, mondván, hogy alkotmányellenes. De a Kolozsvár melletti Szászfenesen is karhatalom bevonásával vetette le akkor még a polgármester a néppártos pannót.
Bár most a korrupció és a dossziék harca uralja a médiát, több elemző is kiemelte: a legátfogóbb, legtartalmasabb üzenetet az EMNP fogalmazta meg. Érdekes tesztnek is tekintjük, hogy milyen mértékben lehet felülírni az eddigi politikai meghatározottságokat. Kós Károlyt és részben Iuliu Maniut leszámítva ugyanis Trianont követően a mienk az első regionalista megközelítésen alapuló Erdély-koncepció.
A kilencven év tapasztalata alapján egyre kevésbé félnek tőlünk a románok. Ezzel párhuzamosan az a felismerés, miszerint a román központi hatalom gazdaságilag kiszipolyozza, politikailag pedig nem hagyja feljönni Erdélyt, valamint a több millió román állampolgár nyugati tapasztalatszerzése olyan társadalmi közeget teremtetett, amelyben a regionalizmus programja jóval hatékonyabban és hitelesebben jeleníthető meg.
– Ebben a témában ki a néppárt hasznosabb szövetségese: az „elegem van Romániából”-típusú Sabin Gherman, a pártfegyelem által egyelőre „titkosított” román gyűjtőpárti szimpátia vagy az értelmiségi, politológusi támogatás?
– Lehetőleg mindezek együtt. Mi törjük a jeget, s ha az erdélyi román politikusok azt látják, hogy ezen a pályán lehet mozogni, és felismerik, hogy maguknak is meg kell fogalmazniuk a román regionalista mozgalmat, pártot, együtt értelmezhetjük újra az erdélyi politikát. Jóval valószínűbbnek tartok egy erdélyi regionális koalíciót, mint egy vegyes pártot a szlovákiai Most–Híd párt mintájára. Sabin Gherman a magyarok között is hihetetlenül népszerű, tízezrek olvassák a blogját, nézik a műsorait, hatása már a közvélemény szintjén is mérhető. Hasonló jelenség Angela Tocilă nagyváradi újságíró is.
Szerepük nélkülözhetetlen, ám amíg az erdélyi román regionalizmusnak nincs szervezett politikai megjelenítése, addig egyedül leszünk ezen a pályán. A román zsákmányrendszer jellege ugyanis olyan, hogy a központi prédára összpontosító pártok jutnak a zsákmányhoz.
Ez nagyon gyakran feszültségeket okoz a központ és a vidék között, ám a központi oligarchiák sorozatos kiegyezése nyomán a rendszer működtetni tudott egy korrupción, fekete gazdaságon, a költségvetés megkárosításán alapuló érdekszövetséget. Ez a rendszer kezd recsegni-ropogni, s bár minden bizonynyal igyekeznek majd „finomítani” rajta, hosszabb távon aligha lesz képes integrálni az ország különböző régióit, s hasznosítani sem képes ezek alkotó energiáit.
– Milyen mértékben sikerül célba juttatni – akár a magyar közösségen belül is – ezeket az egyelőre meglehetősen „kínai” nézeteket?
– Hetek óta járom az országot, sok, mindenféle rétegből származó emberrel találkoztam. Az a benyomásom, hogy jóval alacsonyabb a fórumokon, beszélgetéseken való részvételi kedv, mint korábban. Az egyszerű, tiszta megfogalmazásokra azonban továbbra is vevők az emberek. Ha azt mondom, hogy az autonómia olyan, mint a kertészet, oda teszem a paradicsomot, paprikát, uborkát, ahová én akarom, a saját lakásomat én rendezem be, nem pedig a szomszéd, azt az emberek értik.
Azt is érzik, hogy az országban valami nagyon nincs a rendjén, és értékelik, hogy kimondjuk a kilencvenéves fájdalmakat úgy, hogy megoldást is társítunk hozzá. A továbblépés lehetőségét. Mi ahhoz gyűjtünk támogatókat, hogy méltósággal tudjuk kezelni a múltunkat, és a többségi nemzetnek is felmutassuk, hogy békében akarunk élni velük, nem pedig háborúságban. A mi nemzedékünk kellőképpen realista ahhoz, hogy felismerje: Erdély már sosem lesz a nagyapáink Erdélye. Ugyanakkor érthetővé akarjuk tenni a románok számára is, hogy nem a közös zsákmányon akarunk osztozni velük, hanem a közös jövőn.
– Milyen szavazatszám esetén jelentené ki, hogy megérte?
– Összesen 217 369 támogató aláírást gyűjtöttünk össze, hozzájuk, valamennyiükhöz mi kopogtunk be. A szavazatszámtól függetlenül máris azt mondom, hogy megérte. A visszajelzések ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy érdemes ezen az úton tovább haladni. Lépcsőről lépcsőre, állomásról állomásra.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

Lemond Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt
Jobb eredményre számított a romániai államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.
A 98,3 százalékos feldolgozottságú adatok szerint az EMNP jelöltjének a szavazatok 0,56 százalékát sikerült megszereznie a vasárnapi voksoláson, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjére, Kelemen Hunorra a választók 3,5 százaléka szavazott.
Szilágyi Zsolt hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján gratulált Kelemen Hunornak, a magyar-magyar verseny győztesének. Toró T. Tibor kijelentette: az EMNP jelöltje a magyar pártokra leadott szavazatok közel 14 százalékát szerezte meg, ezzel a párt megőrizte azt a támogatottságát, amelyet a 2012-es parlamenti választásokon is a magáénak tudott, de nem sikerült ezen javítania.
A Néppárt jelöltje elmondta: a hétvégén egy elnökségi ülés keretei között részletesen is kiértékelik a kampányt és a választási eredményeket. „Közel 53 ezer aktív szavazópolgárt sikerült meggyőznünk arról, hogy a Néppárt által felkínált jövőkép egy élhetőbb Erdélyt jelentene. Nem titok, hogy több szavazatra számítottunk, és azt reméltük, sikerül látványosan megnövelnünk támogatóink számát. Hiszek abban, hogy a felelős politizálás elképzelhetetlen felelős vezetők nélkül, így a Néppárt soron következő elnökségi ülésén benyújtom lemondásomat a párt alelnöki tisztségéről, ezzel is vállalva a felelősséget a választásokon elért eredményünkért” – nyilatkozta Szilágyi.
Toró T. Tibor pártelnök értékelője elején elmondta: a Néppárt nem tudta ellensúlyozni az RMDSZ demobilizációs tevékenységét, mely leginkább abban mutatkozott meg, hogy a Szövetség államelnökjelöltje és tisztségviselői rendre elutasították a magyar-magyar párbeszéd lehetőségét. Toró úgy véli, a kampány során nem sikerült elég magyar szavazót meggyőzni arról, hogy a politika nem csak a korrupt bukaresti főhatalmat jelenti, így sokan nem mentek el a vasárnapi voksolásra.
„A magyar-magyar verseny ismét kirajzolta a 2012-es erőviszonyokat, ezzel azonban nem lehetünk elégedettek. Jobb eredményre számítottunk, így meg kell keressük annak okait, hogy miért nem sikerült még jobban mozgósítani az erdélyi magyarságot” – mondta Toró. A pártelnök kijelentette: Szilágyi Zsolthoz hasonlóan ő is vállalja a felelősséget a vasárnapi eredményekért, így a párt vezetősége elé terjeszti lemondását, s a következő tisztújító kongresszusig ügyvivő elnökként irányítja a Néppártot. „A mögöttünk lévő időszaknak, természetesen, számos pozitívuma is van. Szilágyi Zsolt személyében sikerült egy olyan jelöltet találnunk, aki következetesen és egyértelműen képviselőte az autonómia, a föderalizmus és a decentralizáció ügyét. Ugyanakkor sikerült egy jól működő koalíciót kialakítanunk a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdély Magyar Nemzeti Tanáccsal, akiknek külön megköszönöm, hogy kiálltak mellettünk” – mondta Toró T. Tibor.
Újságírói kérdésre válaszolva a Néppárt elnöke elmondta: nehezen képzelhető el, hogy a Néppárt a második fordulóban egy baloldali jelöltet támogasson. Toró T. Tibor kijelentette: „Az erdélyi magyarok közül sokan a jobboldali román jelöltre voksoltak, így ez is jelzi, hogy az itt élők nem kérnek a baloldali jövőképből. Ezzel valószínűleg az RMDSZ vezetősége is tisztában lehet, s ennek köszönhető, hogy bár Bukarestben biztosítják a magyar érdekeket számtalanszor megsértő Victor Pontát támogatásukról, Erdélyben mégis Kelemen Hunor Orbán Viktorral készült közös képét terjesztik százezres nagyságrendben.”
Székelyhon.ro

Névtolvajok és hamisítók
Nemrégiben mondta a Kossuth Rádióban egy román fiatalember: örvend, hogy részt vett Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán rendezett könyvvásáron, mert várostörténeti előadásokat is hallgathatott, melyek nyomán teljesen megváltozott korábbi véleménye a város múltjáról.
Meggyőződéssel mondta, amit arról középiskolában tanult, abból egy szó sem igaz. A tények beszélnek – folytatta –, hisz eddig nem tudta, hogy létezik Kolozsváron például Bánffy-, Béldi-, Jósika (Józsika)-palota vagy Wass-ház, és azokat, valamint más, pompás középületeket magyar tulajdonosok építettek, és az ő tulajdonuk volt a rémuralom beállta előtt (…). Ennyit bevezetőül.
Miközben a Székelyföldet átszelő kirándulóbusz Hunyad megye irányába tartott, utasai megfigyelhették egy-egy település különböző feliratait, intézményneveit, helység- és utcanévtábláit is.
Látható volt például helységnévtáblán a -haza utótag -háza helyett (Szentegyhaza), utcanévtáblán Aron, Gabor, ut, Gheorghe Doja az Áron, Gábor, út, Dózsa György helyett; építőtelepen táblán díszelgett vezetéknévként a Laszlo és Sandor a László és Sándor helyett, menetrend szerinti autóbuszon pedig cégnévként: Balint Trans Bálint Trans helyett.
Volt persze bőven líceum gimnázium vagy szakközépiskola helyett, néhol gimnázium váltotta fel az általános iskolát, és a tanácsok is simán lekörözték az önkormányzatokat. Múzeumban, várkastélyban Hunyadi Jánost Iancu de Hunedoara szorította sarokba, Őraljaboldogfalván a Kendeffy családnév Cândafi formában került egy – turistákat tájékoztató táblára –, mi több: akadt olyan idegenvezető, aki a Kendeffy család román eredetéről beszélt.
A neveinkről, szavainkról lemaradt ékezetek apropóján talán nem fölösleges megemlítenem, hogy a 14. század közepére kibontakozott a magyarban a hosszú magánhangzók rendszere, és a rövid-hosszú éles szembenállás azóta is jellegzetes vonása nyelvünknek. Azt is jó tudnunk, hogy az előmagyar korban még csak rövid á hangunk volt, de a honfoglalást jóval megelőzően, mintegy 3-4 évszázaddal korábban már volt hosszú á hangunk. A lemaradt ékezetekkel jeles íróink, költőink közül többen is foglalkoztak.
Sütő András idevágó mondatai következnek: „Akkor onnan mind leszálltak a harangok, elbúcsúztak a hangjuktól, és fölsorakoztak Gábor Áron előtt, hogy megolvassza őket, ágyút öntsön belőlük (…)
Nappalok és éjszakák mosódtak egybe az anyanyelv betegágya fölött. Hallgassátok a tisztelendő atya prédikációit! Az öreg székelyeknek magyarul – a gyermekeiknek angolul hirdeti az igét. Már az Isten is kétnyelvű? Ó, nem, nem hagyom lekopni a nevemről az ékezetet. Kereskedelmi szerződést sem írok alá, ha nevemről az ékezetet el meri hagyni valaki! Egy rossz hangsúlyért perselypénzbüntetést fizet a gyermek. Igen, büntetni kell, bírságolni kegyetlenül, aki a nyelvét megcsúfolja! (…)
Az egyszer elveszett ragok, jelzők, ékezetek meg nem kerülnek. Az elhagyott esernyő előkerülhet – ha szerencséje van – a Talált Tárgyak Irodájában. Ilyen iroda a szavaink számára nincsen. Az ékezetektől megfosztott nevek, mint Gyorffy, Gyongyosi, Rakoczy, saját gazdájukon kívül – akinek orrbavert és szánalmasra facsarodott képüket elpanaszolhatnák – nincs, akihez forduljanak.” (Engedjétek hozzám jönni a szavakat)
Azt, hogy a kommunista diktatúra soviniszta gyakorlata megpróbálta kisajátítani történelmi nagyjainkat is, és például Dózsa Györgyből Gheorghe Doját csinált, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara lett (a tankönyvekben vagy a vajdahunyadi várkastélyban), Kinizsi Pált pedig Paul Chinezu álruhájába öltöztették – nem kell tudomásul vennünk, és nekünk nem kell ezt a gyakorlatot követnünk.
Neveink védelmében sokat tehetnek a szórványban élő magyar önkormányzati képviselők is. A vezetéknév/családnév – különösen a történelmi – szent és sérthetetlen! Bármilyen nyelvű szövegbe kerüljön is, eredeti alakja, formája nem változhat. Név- és történettudományi munkák bizonyítják, hogy a fentebb említett nevek magyar eredetűek. Viselőik magyarnak tartották magukat. A besztercei nemesi előnevet viselő Hunyadiakról oklevelek alapján megállapította a kutatás, hogy a család legrégibb hiteles ősei Magyarországon tűntek fel, és római katolikus vallásúak voltak.
A Dósa (Dózsa) vezetéknév apanévből alakult -sa képzővel magyaros névadás szerint. Dózsa Györgyöt székely–magyar vitézként tartja számon a történetírás. A malomvízi nemes és gróf Kendeffy család az 1400-as évek előtt a Kende nevet viselte, abból – magyaros névadással – a -ffy (= fia) szócska hozzáadásával lett a Kendeffy forma.
A kende az etelközi magyaroknál méltóságnév volt, akárcsak a gyula. Idővel az uralkodókon kívül más előkelők is használhatták ezeket a megnevezéseket. A kende is, a gyula is török eredetű szó/név nyelvünkben. A magyarból eredetezhető családnevek csoportjába tartoznak a helységnévből -i képzővel alakult nevek is, mint a Báthori, Bocskai, Bolyai, Hunyadi, Kinizsi, Teleki, Toldi vagy Tholdy stb.
Tapasztalhattak még más, hasonló, furcsa dolgot is a kirándulók: például a dédácsi (piskitelepi) arborétum román nyelvű leporellója meg sem említi a ritka értékű növénykert alapítóinak, egykori tulajdonosainak vagy a benne található kastély építtetőinek nevét. Így hát a kíváncsi magyar olvasó hiába is keresi a Fáy, a Gyulay vagy az Ocskay neveket. Mert azokat is – akárcsak a többieket – ellopták a fehér inges névtolvajok és Erdély szellemi örökségének meghamisítói.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Krónika (Kolozsvár)

Gyurka bácsi, az utcagondnok
„A magyar világban illem volt és fegyelem”
Kilencvenegy éves, jó humorú és nagyon aktív ember Iordache Gheorghe, azaz ahogy a bereckiek ismerik: Gyurka bácsi. A jó kedélyű, rendkívül tevékeny öregurat Dimény Zoltán polgármester javaslatára kerestük fel, mert – mint kiderült – egy kisebb utcát gondoz, szépítgeti és takarítja önszorgalomból.
Gyurka bácsi 1924-ben született Bereckben, így a magyar és a román világban egyaránt élt. Túlélte a második világégést, kenyere java részét a kommunizmusban fogyasztotta el, de belekóstolt a demokráciába is, így van tapasztalata, hogy rendszereket és korszakokat hasonlítson össze. Mindezt olyan sajátos humorral teszi, hogy beszélgetésünk alatt kollégáim, de még a bennünket elkísérő polgármester sem tudta megállni nevetés nélkül.
„Aszongyák, visszajönnek a magyarok. Na, amikor Miskolcról indulnak, én itt a központon át futok el, nem maradok egy percet sem, mert egyszer olyan verést kaptam…” – kezdi történetét az 1984-ben nyugdíjba vonult öregúr, aki egyébként anyanyelvi szinten, ízesen beszéli a magyar nyelvet. Verést amúgy tényleg kapott, egy magyar levente agyabugyálta el még fiatal korában, de vannak jó emlékei is abból az időszakból.
Korszakok árnyoldalakkal és szépségekkel
„A felső egyetemet a magyar világban tanultam, amikor tizenéves gyerek voltam. A kakastollas magyar csendőrök mentek fel a faluban, és mondták: Gyurka fiam, tessék a sáncot kiseperni. Rövid volt az a négy év. Nemcsak rend volt akkoriban, hanem illem és fegyelem. Ha az lenne most es, akkor ez a szélhámosság nem lenne Romániában. Ez nem a polgármestertől vagy Băsescutól függ, hanem az emberektől. Akkor ha valaki a szekéren cigarettázott, megbüntették. Most nézzék meg, mi van ezen a világon” – idézi az emlékeit legyintve interjúalanyunk, aki viccesen ecseteli, miként alakul egy-egy más nemzethez tartozó egyén élete a határok tologatásakor. „Kérdik, mi a nevem? Mondom: Iordache Gheorghe. S ha magyar világ lesz? Jénáki György” – élcelődik.
A katonaságot Kolozsváron szolgálta ki, a szocializmus éveiben az IFET-nél dolgozott, onnan vonult nyugdíjba 46 év munkamezővel. Úgy ítéli meg, Bereck jó úton halad, látszik a fejlődés a faluban. „Csak sajnos, egyesek visszaélnek azoknak a munkájával, akik a közösségért dolgoznak. Mindenkinek a közért kellene dolgozni, hiszen Isten ad, de a tarisznyába nem tesz semmit” – osztja meg bölcseletét Gyurka bácsi.
„Daganat mindenhol akad”
Ki ültette ezeket a fákat az árok mellé? – kérdezem az öregúrtól, aki az égre mutat, és suttogva mondja, nem csak facsemetékkel díszítette az utcáját, hanem pihenőpadot épített, és hogy a szarvasmarhák ne tudjanak a gyalogösvényen beereszkedni, forgókaput készített. Ő kaszálgat az utcácskában, takarítja a szemetet immár 61 éve, ebben sógorasszonya, Finta Lívia is segíti. Keserűen állapítja meg: „daganat” mindenhol akad, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Van, akit nem érdekel, miként néz ki a település, ahol él. „Bő mellényű, meglépesedett emberből kerül bőven. Pedig aki nem ültetett egy fát, nem ásott egy kutat, és nem épített egy házacskát a községben, az nem ember” – vélekedik Gyurka bácsi. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Nem akartam vitatkozni
Sütő bárkivel beszélt, az igazat mondta – legalábbis én ezt tapasztaltam. Többször tanúja voltam annak, hogy hosszan vitatkozott – telefonon – a bukaresti fiókszerkesztőség vezetőjével, Bodor Andrással, majd velem is, amikor a cenzúra végzéseit közöltük, és anyagot kértünk Vásárhelyről, hogy a lapon ütött lyukat befoltozzuk. Nem mi voltunk a cenzorok, mégis Sütőtől mi húztuk a rövidebbet. Szegény Bodor Bandit a sok vitatkozás miatt leváltották. Igaz, ő nemcsak Sütővel vitatkozott telefonon, hanem Koppándival is, például, aki a Központi Bizottság részéről felelt a lapért, és el kellett hogy lássa a cenzor feladatát. Valószínű, hogy ezt vitatkozást Sütőtől tanulta...
Átkos időszak volt az. Az „aranykorszak” vége. Koppándi behívatott a KB-hoz. Tamara Dobrinhoz kellett mennem, hogy utasításba adja nekem a Scânteiában megjelent magyargyalázó tárca közlését. Szerencsére mi csak havonta kétszer jelentünk meg, és nem tehettük be a”foiletonok” mindenikét. Ezért utasítában közölték, hogy melyiket kell lefordítanunk és közölnünk. Nyilván zakóban, nyakkendősön kellett ott megjelenni. Tamara Dobrin viszont elég elnyűtt volt, a ruháját illetően is – hosszú ujjú szürke pulóverben, mint otthon a konyhában – , nem beszélve arról, hogy bűzlött a pálinkától. Megmondta, hogy be kell tennünk ezt és ezt a tárcát, és elküldött. A következő alkalommal én is úgy mentem hozzá: hosszú ujjú szürke pulóverben, borotválatlanul... A szakállam azóta is megvan... Többet nem hívatott a naccsága. Koppándi útján közölte a soros feladatot.
Koppándi sem kívánt erről telefonon beszélni; odahívott, és kezembe adott egy névjegykártyát: „Ezt kell betenni”. Nem értettem. „Rá van írva a tárca címe.” Visszamentem a fiókszerkesztőségbe, felhívtam Sütőt, és elújságoltam neki. Mire ő kiabálva mondta: „Szó sem lehet róla! Az egy fasiszta írás...” Gyorsan közbeszóltam: „Írott utasítás van rá.” „Hogyhogy írott utasítás? Olyat nem szoktak adni.” „De most adtak.” „Küldd azonnal ide! Gyorspostával.” Másnap hívott is Koppándi: „Mit tettél? Hogy képzeled ezt?” Ugyanis Vásárhelyről valaki azonnal értesítette, még mielőtt Sütő kézhez vehette volna... Csak annyit válaszoltam: „Nem akartam vitatkozni, telefonon”. Megértette. Két hét múlva valaki finoman kopogtat azt ajtón, Koppándi volt. „Jöttem, hogy beszéljük meg a következő lapszámot.” Arra gondoltam: „Bejöttél a mi utcánkba...” Bár így lett volna. A mi utcánkban is ki kellett szolgálni a gazdát. Koppándi becsületére váljék: egy vesszővel sem kért többet annál, mint amire utasították. Érdemes összehasonlítani az akkoriban megjelent bukaresti román lapokat a magyar lapokkal. A román lapok túllihegtek mindent, mi csak azt adtuk, amit muszáj volt adnunk. Sem Koppándi, sem Ilyés nem kért többet...
Sütő azért, mielőtt rám bízta volna a fiókszerkesztőséget, kérdezgetett egymást. Amikor Bukarestbe jött, kérte, hogy kísérjem el. Beültetett az autóba, a hátsó ülésre ültünk és beszélgettünk. Azt kérdezte, például, hogy mi a véleményem „a négy évről”. A sofőrre és az autóra való tekintettel, azt mondtam: „Én Magyarországon születtem” (Kolozsváron, 1944-ben). Megértettük egymást. Egy KB-s ismerőséhez mentünk, a Primăverii-re. Az másnap felhívott, hogy menjek oda, hozzá, azonnal! Mikor megérkeztem, szó nélkül kezembe nyomta Sütő jegyzetfüzetét, telefonszámok, címek stb. „Ittfelejtette. Fogja és vigye.” Alig várta, hogy kilépjek a házból.
Zsehránszky István
maszol.ro

RMDSZ-meghívás a jóhiszemű megosztóknak
Nagyvárad- Hétfő délután az RMDSZ-es Sas-palotabeli székházában Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök sajtótájékoztatón értékelte az államfőválasztás eredményeit. Szerinte a néppárti jelölt Szilágy Zsoltnak távoznia kellene a hazai politikai életből.
Szabó Ödön szerint az elmúlt kampányidőszak furcsa volt többek közt amiatt, hogy a jelöltek keveset beszéltek projektekről vagy programokról. Kivétel volt ez alól Kelemen Hunor, aki a váradi rendezvényen is beszélt arról, melyek az RMDSZ-nek az országgal kapcsolatos elképzelései. A Szövetség emberei nem folytattak negatív kampányt, pedig az ellenfeleik támadták őket, őt például személyesen is.
Meglátásában a kampány atipikus volt abból a szempontból, hogy szokatlan módon két magyar jelölt is indult, ráadásul az egyik közülük váradi volt, és korábban 14 évig RMDSZ-es honatyaként politizált. Arra hívta fel a figyelmet: a magyar közösségre jellemző, hogy kevesebben szavaznak az RMDSZ államfőjelöltjére, mint a szervezetre helyhatósági és parlamenti választásokkor, így történt ez öt éve, illetve korábban Frunda György és Markó Béla esetében is. Kelemen Hunor most országos szinten körülbelül 3,8 százalékot kapott, Bihar megyében pedig közel 12 százalékot, ami azonban azt is jelenti egyúttal, hogy a megyében egy pozíciót javítva a pódiumon végzett, Klaus Johannis és Victor Ponta mögött. Szilágyi Zsolt ugyanakkor, bár a térségünkben itteni származása miatt közismert, csak 2,65 százalékot kapott a térségben, össz-szinten.
A történtekből az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke azt a következtetést vonta le: befellegzett annak a több éve hangoztatott hazugságnak, hogy a több magyar jelölt indítása mozgósító erejű, ugyanis a magyarság akkor vonul inkább az urnákhoz, ha csupán egyetlen formáció jelöltjére kell szavaznia. Hangsúlyozta: míg Klaus Johannis a saját megyéjében több mint 70 százalékot kapott, addig Szilágyi Zsolt csupán a magyarok 18 százaléka voksolt Biharban (míg Kelemen Hunorra 82 %), így a helyében elgondolkozna azon, hogy „elbújdosoljon valahova távolra a politikai élettől.” Szabó Ödön ugyanakkor a megosztó Szilágyi Zsoltot és Toró T. Tibort is felszólította arra, hogy mondjanak le, mert „folyamatos hazugságaikkal, üzeneteikkel és magatartásukkal nagyobb kárt okoznak a magyarságnak, mint Gheorghe Funar vagy Corneliu Vadim Tudor”.
Interetnikai párbeszéd
Szabó Ödön meglátásában a tanulság levonása után tovább kell dolgozni azon, amire az RMDSZ-re 25 éve törekszik, vagyis hogy erős hangja legyen a romániai magyar közösségnek. Megítélésében a magyarok szavazatai döntőek lehetnek a második fordulóban.
A honatya ugyanakkor meghívta azokat a „jóhiszemű megosztókat”, akik nem merő rosszindulatból kritizálnak, hogy integrálódjanak az RMDSZ-be, lássák be végre azt, hogy téves úton járnak, és dolgozzanak közösen, együtt a magyar közösség jövőjéért. Úgy fogalmazott: nem egymást kellene meggyőzni, hanem korrekt és civilizált módon a román többséggel kéne interetnikai párbeszédet folytatni arról, hogy a magyarok miért igényelnek több jogokat. Szerinte korai még azt feszegetni, hogy az RMDSZ kit támogasson a második fordulóban, erről majd az országos vezetés dönt csütörtökön, Kolozsváron. Arra az újságírói kérdésre, hogy erre a tanácskozásra meghívják-e az EMNP-t is, azt felelte: reméli, hogy ez akkor már nem lesz aktuális, mert „a néppártiak belátva tévedésüket, addigra feloszlatják a pártot, vagy visszatérnek az RMDSZ-be”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro