Ismét kihallgatták Rádulyt és Szőkét
Bukarestbe idézték be kedden Csíkszereda házi őrizetben levő, tisztségéből felfüggesztett polgármesterét és alpolgármesterét.
Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) hallgatták ki – tudtuk meg Eugen Constantin Iordăchescutól. Ráduly ügyvédje elmondta, rutinkihallgatásról van szó, az ügyben egyelőre semmilyen újdonság nem történt. Miután a Bukaresti Törvényszék május 22-én újabb harminc nappal, június végéig meghosszabbította az elöljárók házi őrizetét, és a kényszerintézkedés ellen benyújtott fellebbezéseket a Bukaresti Ítélőtábla elutasította, Hargita megye prefektusa még nem adott ki újabb rendelet Ráduly és Szőke hivatali tisztségéből való felfüggesztésére vonatkozóan – a polgármester ügyvédjéhez nem jutott el ilyen dokumentum. Kerestük Jean Adrian Andrei prefektust is az ügyben, hogy megkérdezzük, a tisztségből való felfüggesztés érvényes marad-e, de telefonhívásainkra nem válaszolt.
Miután Hargita megye kormánymegbízottja május közepén felfüggesztette polgármesteri tisztségéből, Ráduly Róbert Kálmán jogi úton támadta meg az erről szóló prefektusi rendeletet a Hargita Megyei Törvényszéken, kérve ennek felfüggesztését. A keresetet május 19-én nyújtották be, a törvényszék kedden tárgyalta az ügyet, de a döntés kihirdetését június 16-ra halasztották. Szőke Domokos nem támadta meg a törvényszéken a felfüggesztésre vonatkozó prefektusi rendeletet.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

„Senki nem veheti el Mezei János helyét”
A Mezei Jánossal szemben az elmúlt öt hónapban hozott intézkedések aránytalanul súlyosak ahhoz képest, ami a vádakban megfogalmazódott – véli Nagy Zoltán alpolgármester. Hozzáteszi, jövőre meglehet a böjtje annak, hogy most nem dolgozhat a polgármester.
Az ügyészségi kivizsgálás ideje alatt nem kívántak állást foglalni a polgármester ellen folyó eljárással kapcsolatban – éppen azért, hogy ne merülhessen fel, miszerint bármilyen módon is befolyásolni kívánnák az igazságszolgáltatás munkáját – fogalmazott Nagy Zoltán. Az alpolgármester és több MPP-s tanácsos sajtótájékoztatón osztotta meg álláspontját Mezei János ügyéről, és közölt információkat arról, hogy miként folyik a városvezetés a polgármester hiányában. Azért most, mert az ügyészségi vizsgálat befejezésével mondanivalójuk már nem lehet befolyással a kivizsgálásra.
A vád nagyságrendje nem indokolja az intézkedéseket
Január vége óta, vagyis mióta a DNA elindította az eljárást Mezei János ellen, új vádpontot nem fogalmaztak meg, nem találtak olyan újabb adatokat, amelyek terhelők lennének rá – szögezte le Nagy Zoltán. Mindenki számára ismert: az a vád, hogy Mezei hivatali visszaélést követett el azzal, hogy eladott egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket.
„Ez a vád nem arról szól, hogy Mezei János megkárosította a várost, zsebre tette, hazavitte az eladásból származó pénzt. Ez az összeg, 27 ezer lej befolyt a város kasszájába. Ugyanakkor nem saját egyéni döntése volt az eladás, hanem egy 2013-as tanácshatározat alapján, azaz testületi döntéssel történt meg. Az ország más városaiban, más polgármesterek ellen a vádak ehhez képest nagyságrendekkel súlyosabbak, eurómilliók ellopása miatt zajlik ellenük bűnügyi vizsgálat. Ezzel szemben a DNA-eljárás ugyanaz” – összegzett az alpolgármester, utalva arra, hogy a maszkos különleges egységek felvonultatása vagy a hivatali munkavégzéstől való ismételt eltiltás nincs arányban a feltételezett hivatali visszaélés súlyosságával.
Sikkasztásról, zsarolásról
Az egyetlen olyan vádpont, ami a vizsgálat kezdete óta felmerült, hogy Mezei János sikkasztásra való felbujtást követett el, kikérve a városházáról a februári tanácsülés videofelvételét tartalmazó kazettát. Nagy Zoltán ezt egyszerűen mondvacsinált vádnak nevezi, ugyanis ismét nem valamilyen összegek eltulajdonításáról van szó, hanem arról, hogy a polgármester megtekintésre kölcsönkért egy videoanyagot. A sikkasztás a DNA szerint itt abban merül ki, hogy a városháza titkárnője átadta neki ezt a kazettát. „Vannak olyan vélekedések, hogy Mezeit akkor kellene büntetni, sőt, elkergetni a hivatalból, ha nem lett volna kíváncsi az idei költségvetés és a tervezett beruházások listájának elfogadására” – mondta az alpolgármester.
A zsarolási ügy, mint ismeretes, abban merül ki, hogy Mezei János egy négyszemközti beszélgetésen a DNA vádja szerint azzal fenyegette meg Virág Zsolt Monturist-ügyvezetőt, hogy amennyiben nem mond le egy meghatározott napig, akkor valós vagy kreált információkat fog róla nyilvánosságra hozni, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét. Ugyanakkor a vád szerint arra akarta még rávenni Virág Zsoltot, hogy vonja vissza feljelentését.
Ezzel kapcsolatban Nagy Zoltán elmondta, egy weboldalon megtalálható az illető beszélgetésről a lehallgatási jegyzőkönyv – ez nyilván nem hivatalos és megerősített dokumentum –, de a több mint harmincoldalas szövegben található állítások a vádiratba is bekerültek, így megalapozottnak tekinthető. „Ebből semmi olyan nem olvasható ki, ami zsarolásnak minősülne szerintem, sőt a feljelentés visszavonásának témája szóba sem jött a jegyzőkönyv szerint” – állapította meg az alpolgármester, megjegyezve, Mezei János valóban többször felszólította Virág Zsoltot, hogy mondjon le, de ez nem az ő egyéni kezdeményezése volt, hiszen a képviselő-testület korábban többször kinyilvánította, hogy célja Virág Zsolt eltávolítása. Megjegyezte: „Ha ez zsarolás, akkor jogosan vádolható zsarolással minden cégvezető vagy más, vezető beosztású személy, aki látva, hogy alkalmazottja nem végzi a munkáját megfelelően, felelősségre vonja és meg akar szabadulni tőle.”
Vadász Szatmári István önkormányzati képviselő a bűnügyi eljárással kapcsolatban kifejtette, mindez nagyon hasonlít a Gestapo vagy a sztálinista idők eljárásához, amikor elvitték, tönkretették vagy elpusztították az embereket, akiknek véleménye, mondanivalója lett volna, más, mint ami a hatalom számára szimpatikus.
„Mezei János az utolsó olyan polgármester, aki MPP-színekben vezet egy várost. Valakiknek célja, hogy félreállítsák. Észrevették, hogy Erdély-szerte egyre többen adnak a szavára, mert látják, hogy nem engedi magát megvásárolni, s kiáll a magyarság törekvései mellett. Látják, hogy emberek kezdenek mellette összegyűlni, képes közösségeket összefogni. Úgy kezdtek róla beszélni, mint egy fontos magyar vezetőről, ezért akarják kivonni a forgalomból” – mondta el meglátását a Mezei ellen folyó eljárásról Vadász Szatmári István. Hozzátette, a vádirat hamarosan nyilvánosságra kerül, és a törvények értelmében az is nyilvános, hogy ki milyen feljelentéseket tesz, milyen vádakat fogalmaz meg. Ebből majd ki fog derülni, hogy kik azok, akiknek célja a mások lejáratása. A hazug vádaskodások megszűnnek” – vetette fel Vadász-Szatmári.
Az V. kerület más vizsgálatot akart volna
Az események fényében, azaz, hogy a Mezei János elleni feljelentést a testvérváros V. kerület felhatalmazásával tette Virág Zsolt, felmerült, hogy akár meg is kellene szakítani az együttműködést a két város között – legalábbis, volt ilyen irányú javaslat a városban – hangzott el. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.
Nagy Zoltán úgy gondolja, a helyzet azért jutott ide, mert nem volt megfelelő kommunikáció a két önkormányzat között, és Virág Zsolt félretájékoztatta a budapestieket. Ez nagyon valószínűsíthető – mondta el az alpolgármester, ezt tapasztalták az utóbbi két Monturist-közgyűlésen is. Mint kiderült, az V. kerületben úgy tudják, hogy a gyilkostói területek az ő tulajdonukban vannak, és Virág Zsolttól azt az értesülést kapták, hogy folyamatban van a telkek telekkönyveztetése a cég nevére. Ehhez képest az igazság az, hogy a területek csak használatba vannak adva a cégnek – vázolta az alpolgármester. Elmondása szerint ugyanakkor azt tapasztalta, hogy az V. kerületben nem a 400 négyzetméteres területtel kapcsolatos helyzet kivizsgálására adtak felhatalmazást Virág Zsoltnak, hanem ők arról a16 ezer négyzetméterről szeretnének tisztán látni, amit még 2008 májusában, Pap József mandátuma idején, alig egy hónappal Mezei János megválasztása előtt vett ki a cég törzstőkéjéből a korábbi városvezetés. Ezt egyébként a gyergyószentmiklósi önkormányzat is szeretné tisztán látni.
Hozzátette, Mezei többször próbált ez ügyben találkozót, megbeszélést elérni Rogán Antallal, ez elől mindig kitért az V. kerület tavaly leköszönt polgármestere. Ha szemtől szemben tisztázni lehetett volna a vitás kérdéseket, nem jutott volna a helyzet idáig – véli Nagy Zoltán.
„A város issza meg a levét”
Annak, hogy a polgármester már öt hónapja nem dolgozhat, és ez az időszak újabb hatvan nappal hosszabbodik, a város fogja meginni a levét – fogalmazott Nagy Zoltán. Kifejtette, nagyon hiányzik az a hétéves tapasztalat, a mérnöki ismeretek, szakmai hozzáértés, ami Mezei Jánosban megvan. Azzal, hogy nem dolgozhat a polgármester, nagyon megnehezedett az ügyintézés. A különböző beruházásokkal, egyéb kezdeményezésekkel kapcsolatos tárgyalásokat, egyeztetéseket ő folytatta, s ezek közül többet teljesen elölről kell kezdeni, mert senki nem tudja, hol tartanak azok a tárgyalások, és útbaigazítást sem kérhetnek Mezeitől, mert a bírósági döntés értelmében tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie az alpolgármesterrel. Megjegyezte: sokan úgy gondolhatják, hogy a város halad, sőt felgyorsult a fejlődés, amióta Mezei János nem dolgozik. Ehhez azonban tudni kell: ahol ma ásnak, építenek, arra egy éve kész voltak a tervek, a szükséges procedúrák is korábban lezajlottak. A jelenlegi apparátus éppen annyira elég, hogy a folyamatban levő ügyeket kézben tartsa. Kérdés az, hogy mi lesz jövőre, mert a következő év megvalósításait most kellene előkészíteni. Például Mezei hetente Bukarestben különböző minisztériumokban igyekezett támogatásokat szerezni a városnak, most ezt nincs, ki tegye. Attól félünk, hogy ennek jövőre eljöhet a böjtje – mondta Nagy Zoltán.
Senki nem ül Mezei székébe
Az újabb hatvannapos munkavégzéstől való eltiltás nem hozott új helyzetet. Előrehozott választásról szó sincs, a jövő évben esedékes következő helyhatósági választás előtt kevesebb mint egy évvel amúgy sem lehetne.
A városházán azonban még azt a törvény adta lehetőséget sem kívánják kihasználni, ami lényegében a jelenlegi alpolgármestert tenné polgármesterré. „Semmiképpen nem akarok olyan módon átülni a polgármester irodájába, hogy Mezei János ki van vonva a forgalomból. Senki nem veheti el Mezei János helyét” – szögezte le határozottan Nagy Zoltán. Így azt sem teszik meg, hogy az alpolgármester teendőit rábízzák valakire a képviselő-testületből, ő pedig a polgármesteri feladatokat, jogköröket kapná meg. Annyi változhat, hogy egyes konkrét beruházásokkal, tervekkel kapcsolatos feladatok koordinálását egy-egy képviselőre bíznák rá. Nagy jelenleg egyszerre végzi a kettős feladatot. Időlegesen tartható még ez a helyzet, de az egy-két hónapos halasztgatások nem teszik könnyebbé az önkormányzat munkáját – összegzett Nagy Zoltán, megismételve, tart attól, hogy mindennek jövőre meglesz a böjtje.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Marosvásárhely fekete márciusa – Még mindig fáj
Szűknek bizonyult tegnap este Sepsiszentgyörgyön, ahol a Marosvásárhely fekete márciusa című, immár harmadik kiadásához érkezett könyvet és a Fehér januártól fekete márciusig című filmet mutatták be.
A szerző Kincses Előd mellett Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője beszélt azokról az eseményekről, amelyek máig fájnak és mérgeznek, mert kivizsgálásuk huszonöt év után sem kezdődött el.
Megrázó képsorokat láthattunk már az új világ kezdeteiről is: 1989 decembere, a diktatúra bukása után alig néhány héttel, 1990. január 12-én nyíltan beszélnek arról, hogy a frissen alakult vezető szerkezetekben – Nemzeti Megmentési Frontokban – „túl sok” olyan személy van, aki a régi gárdát képviseli, és önmagát kívánja átmenteni a zavaros időkön. Január 30-án a Bolyai Farkas Líceum magyar diákjai ülősztrájkkal követelik iskolájuk önállóságát, február 9-én a román tagozat diákjai és tanárai tüntetnek azért, hogy vonják vissza a tanügyminiszter rendeletét, és ne költöztessék el őket más épületbe. Ez meg is történt – közben pedig Kincsest (aki megyei alelnökként a tanév végére halasztotta volna az iskolák szétválasztását) a magyarok megalkuvónak, a románok hazugnak nevezik.
Másnap, február 10-én közel százezer magyar vonul fel Marosvásárhelyen némán, gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért; erre azóta sem érkezett válasz. A következő felvételek március 19-éről, majd 20-áról sorjáznak: imádkozó tömeg és nyugalomra intő szónokok a magyar oldalon, üvöltő hordák, vasvillák a másikon.
Középütt feltűnik egy román fiatalember is, aki megbékélést szorgalmaz (később elviselhetetlen nyomás alá kerül és szomorú véget ér). A történteket nagyjából ismeri az erdélyi magyarság, mégis vannak új elemek, hiszen sok minden csak most került napfényre – és még a ködösítés is tart, például Scrieciu tábornok 2010-ben adott interjújában első hallásra az az egyetlen mondat lehet igaz, hogy a köztiszteletben álló Király Károlyt azért nevezték ki Bukarestbe, mert nem akarták, hogy Marosvásárhelyen megakadályozza, amit a sötét erők kiterveltek... Megszólalnak a pogrom sebesültjei és tanúi is, és azt is megtudhatjuk, hogy valaki a Zsil-völgyi bányászokat is vonatra ültette, Székelykocsárdon állították le őket.
Kincses Előd könyve erről és ennél többről szól – immár románul is – az érdeklődőknek. Smaranda Enache szerint a legátfogóbb, legmélyebb és legőszintébb vallomás kerül vele az olvasók kezébe erről az időszakról, amelynek számbavételéhez nem csupán fáradságos munkára, hanem jókora bátorságra is szükség volt, mert amikor a gyűlölet lavinája elindul, nehéz ellenállni. Néhány ember mögéje látott az eseményeknek, próbálta leállítani őket, és próbált maga is lábon maradni, de Marosvásárhely fekete márciusa csak egy része volt egy olyan eseménysorozatnak, amely 1990 januárjában az első bányászjárással kezdődött, és júniusban a bukaresti Egyetem téren tetőzött, de csak 1999-ben, az utolsó bányászjárással ért véget.
Ezeknek a kivizsgálása már elkezdődött, és bár a vásárhelyi összecsapást még egyetlen ügyész sem vizsgálja, kikerülhetetlen lesz. Ha ez nem történik meg, a magyar kártyát mindig elővehetik; Kincses Előd lejáratása huszonöt éve tart, de ő a száműzetést is vállalva kiállt az elvei mellett, és erre ma is szükség van – vélekedett. Végül kijelentette: a múlt tisztázásával létrejöhet az a megbékélés, amelyben mindennek ellenére hittünk a diktatúrában is – miért ne hinnék benne most, amikor szabadabbak vagyunk?
A kialakult élénk beszélgetésben elhangzott: a fekete március előidézésében a volt Securitate és a megélhetési románok voltak a leginkább érdekeltek, de nagyobb játszmák is voltak akkoriban: a Szovjetunió még nem bomlott fel, a Nyugat pedig még nem nyílt meg a kommunizmust lerázó országok előtt.
Kincses Előd meghurcoltatásairól beszélt, szóba került, hogy a szélsőségesen magyarellenes Vatra Românească szervezet más városokban is próbálkozott a feszültségkeltéssel, kisebb-nagyobb kanyarok után az is, hogy azóta húszezer magyar tűnt el Marosvásárhelyről, és ahogy a jelenlegi igazságszolgáltatás kinéz, ma sincs, aki megvédje a magyar közösséget. A két és fél órás találkozó dedikációkkal ért véget.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mostohagyermekként bánik a román nemzetpolitika a vlachokkal. De miért?
Románia mindig is többet foglalkozott a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival.
A vlachok azok a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik latin eredetű nyelvet beszélnek. A román néppel való rokonságuk nyilvánvaló, ennek ellenére a román politika vonakodva ismeri el őket saját kisebbségnek, így érdemtelenül keveset foglalkozik velük – derült ki a IV. Erdélyi Politikatudományi Konferencia A vlachok és a román nemzetpolitika című panelelőadásából. A Sapientia EMTE oktatója, Bodó Barna által tartott előadás a vlachok kutatásának, jogállásának, a Romániával való kapcsolatuknak és a román nemzetpolitikának a vonatkozásait járta körül.
A vlachok kifejezés ugyan jelen van a román közéletben, ennek ellenére a róluk szóló hivatalos diskurzusról nem lehet beszélni – indított Bodó. A román meghatározások az exonim és endonim definíciók közötti különbséget hangsúlyozzák, és azt hogy a vlachok egy idegenektől származó megnevezést jelent, ez valamilyen módon megmagyarázhatja, hogy miért is nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A modern román állam megalakulása előtti időszakban a románokat más nyelvekben úgy szerepeltek, mint wallachians, Walache, volohi, valaques, míg a modern román állam létrejötte után a Dunától délre élő románsághoz közel álló népek a vlachok, az arománok a cincárok voltak. Innen ered a magyar oláh kifejezés is, ami kezdetben nem volt dehonesztáló.
A szerbek semmibe veszik a vlachokat
A megnevezések körüli szakmai diskurzus még nem jutott el abba a fázisba, hogy a különböző nézeteket vallók meg tudjanak egyezni bizonyos alapvető kérdésekben, ezért több megnevezés - arománok, vlachok, cincárok – van használatban. A vlach történelem kapcsán elhangzott, hogy az valójában nem írható meg, mivel a folyamatokat annyira nagymértékű térbeli és időbeli diszkontinuitás jellemzi, hogy nem lehet egységes történelmet írni, csak külön-külön történeti elemek idézhetők.
Azokban az országokban, ahol az államigazgatás foglalkozott a vlachokkal, ott betagolták a saját közigazgatási rendszerükbe. Például az oszmán-törökök befogadták a vlachokat, meghagyták saját társadalmi-gazdasági, patriarchális és autonóm szervezetüket (knežine), és a népességet a hegyekből az elpusztult síkságokra telepítették át. A Timok-völgyi vlachok a török időkben katonai szolgálatot teljesítettek, cserében különböző privilégiumokat élveztek. Szerbiában ezzel szemben nem nagyon foglalkoztak velük, a szerb államvezetés számára a vlach kérdés nem létezik.
Nem véletlen a csángó helyzettel való hasonlóság
Bodó szerint ennek kapcsán felül kell bírálni a szerb-román nagy történelmi barátság narratíváját, hisz az első világháború végéig, a Bánságra vonatkozó területmegosztási-kísérletig a szerb és a román hatalom között kőkemény harcok dúltak, így nem beszélhetünk történelmi barátságról. A vlachok Moschopolis 1788-as pusztulása után vándoroltak Szerbiába, főleg Belgrádba. Számuk ekkor háromezerre volt tehető. A 19. század elején részt vettek a szerb felszabadító mozgalmakban, akkori nevük pedig cincár volt, ami a mai szerb köztudatban „hajdani gazdag görög kereskedőt” jelentett. A vlach kifejezés pedig a Timok melléki románok neve. Érdekességként hangzott el, hogy cincár származású volt pl. két klasszikus szerb drámaíró: Jovan Sterija-Popović és Branislav Nušić. A belgrádi Cincár-Szerb Egyesület pár száz tagot számlál, akik nagyrészt Macedóniából költöztek oda az utóbbi évtizedekben, az egyesület pedig egy kis lapot is kiad.
Az első szerb bevándorlók 1690 körül érkeznek a Timok-völgyébe, majd a szerb állam 1817-es újjáalakulása és az orosz-török háború után a Timok-völgye és egyéb területek is szerb uralom alá kerülnek. A Milos Obrenovici vezette szerb állam ekkor agresszív asszimilációs politikába kezdett, és a népességcserétől kezdve az iskolák bezárásán át a tanítási nyelv és a templomozási nyelv megváltoztatásáig minden eszközt bevettek. Ez a folyamat évtizedeken át tartott, míg kialakult és állandósult a mai helyzet. 1919-ben egy kisebb terület átkerült Bulgáriához, 1945-ben pedig az általános álláspont az volt, hogy a vlachok nem románok.
Bodó szerint a szerbek a saját szempontjaik szerint kezelik a vlach kérdést, holott a Timok-völgyében a vlachok tekinthetők őslakosoknak, a szerbek később érkeztek, és a terület nem is tartozott mindig Szerbiához, azonban a politika folyamatosan játszott velük. Hozzátette: egyáltalán nem meglepő, ha egy magyarnak a Timok-völgyi vlachok kapcsán a moldvai csángók jutnak eszébe.
Mennyi az annyi?
A nagyon szűk vlach elit elmondása szerint Szerbiában mintegy 150 településen élnek vlachok, akik magukat rumunoknak hívják. A 2011-es népszámlálás szerint 35.330-an vannak, saját bevallásuk szerint 89 ezer főt számlálnak. A nyelvészek ugyanakkor azt állítják, hogy 200 és 400 ezer közé tehető a különböző szinten románul beszélők száma. A legtöbben Kucevo községben élnek, ahol a lakosság 28,3 százalékát teszik ki, Boljevacban 26,7 százalék, míg Negotinban 7,5 százalék. A Timok-völgy lakossága 2011-ben hivatalosan 712 ezer volt, közülük mintegy 35 ezer (6%) vallotta magát vlachnak. Több olyan település is van, ahol a lélekszám szerint lehetne román iskola, de sehol nincs. A vlachok igazi lélekszáma kérdésében eltérő álláspontok vannak. Eugen Simion, a Román Akadémia korábbi elnöke 2007-ben azt mondta, hogy egyesek szerint a timoki románság lélekszáma 500 ezer, mások szerint 300 ezer, annyi bizonyos, hogy jelentős hagyományos román kultúrájú közösséggel kell számolni. Iosif Bena néprajzkutató egy 1995-ös tanulmányában a Timok-völgy románul beszélő népességét 200 és 300 ezer közöttire teszi, míg a vlach vezetők szerint kb. 90-100 ezren lehetnek.
Politikai szempontból a vlach kérdés 2012-ben vált élessé, amikor a vlachok helyzete miatt veszélybe került Szerbia EU-s tagjelöltsége. A szerb lapok arról írtak, hogy Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására. Cristian Diaconescu akkori román külügyminiszter úgy pontosított, hogy Románia ugyan nem gördít akadályt Szerbia elé, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A szerb álláspont ugyanakkor az, hogy a vlachok nem románok így asszimilációról sem lehet beszélni, míg Bukarest szerint a vlachok románok. A 2009-es nemzeti tanácsok megalakulásáról szóló törvény értelmében 2010-ben létrejött a vlach nemzeti tanács, addig semmilyen képviseleti struktúra nem létezett.
Különbség van a vlachok és a szerbiai románok között
Bodó Barna több látogatást is tett a Timok-völgyében, ahol teljesen jól boldogult a román nyelvvel. Elmondása szerint a szűk vlach elitet a félelem uralja, nincsenek intézményeik, és úgy gondolják, hogy ebben a vonatkozásban Románia nem áll mellettük. Belgrád évekig nem engedte létrehozni a verseci székhelyű román ortodox püspökséget, és azt sem engedélyezte, hogy a temesvári ortodox metropolita, akinek a fennhatósága alá tartoznak a vajdasági-szerbiai románok, püspököt nevezzen ki. Később sikerült elfogadtatni, hogy a vlachok a verseci román püspökséghez tartozzanak, így kiválhattak a szerb ortodox egyházból, miközben Temesváron végig működik a szerb ortodox vikariátus, azaz a másik oldalon létezett a megfelelő intézmény. Majdnem 200 évnek kellett eltelnie, hogy a szerb egyház keretéből a román ortodoxok kiválhassanak.
A Timok völgyében élő vlachok anyanyelveként 2007 óta ismeri el a románt a szerb állam, viszont itt egy újabb politikai bonyodalom jelentkezik. A vlachok kisebbségként való elismerésével két román nyelvű kisebbség jelenik meg: a románok, akik a történelmi Bánság, mai Vajdaság területén élnek, és a Timok völgyi vlachok. Számarányukat tekintve az utóbbiak vannak többségben, akár kétszer annyian is lehetnek. Míg a vajdasági románoknak vannak anyanyelvű iskoláik és saját templomaik, addig a vlachok nem tanulhattak és még ma sem tanulhatnak anyanyelven, a románt fakultatív tantárgyként sajátíthatják el.
A szerbiai románok és vlachok közötti további jelentős különbség a szerbekhez fűződő viszonyban: a vlachok közül sokan szerb érdekeket képviselnek. A vlach nemzeti tanács elnöke 2014-ben a Magyar Szó riporterének azt mondta, hogy nem éri jogtiprás a vlach nemzeti közösséget Szerbiában, és szerinte Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó. A vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, teljesen jól érzik magukat nyelv, kultúra és templom nélkül.
Kormányhatározatokban megítélt támogatások Moldovának:
- 20 millió euró iskolai infrastruktúrafejlesztésre (2013. december) - 100 iskolai mikrobusz + 3 autóbusz (2014. szeptember) - 35 db Dacia Duster gépkocsi (2014. szeptember) - 5500 ösztöndíj moldovai diákoknak a 2014/2015-ös tanévre (nincs igény az egészre) - oktatási műszaki segítségnyújtás: 100 millió euró, 4 éves futamidő (2010-2014) - 17 millió euró a Iași-Ungheni gázvezetékre, ebből 5,3 millió Moldovának - Moldovai turizmus népszerűsítésére 300 000 euró - egymillió euró egy gyermekkórháznak (2014. augusztus) Ez utóbbi kapcsán Victor Ponta májusban „mellényzsebből” adott újabb egymillió eurót, a pénzt mindenféle kormányhatározat nélkül ígérte meg nekik
Ami érdekes, hogy a legitim román kisebbség Vajdaság területén él, vagyis a Monarchia egykori területén. Ezen a területen a szerbek elismerik azokat a kisebbségi jogokat, amelyek Európában elvárt kisebbségi helyzetkezelést jelentenek, viszont az egykori Monarchia területét elhagyva ezt a szabályt már nem tartják maguk számára kötelező érvényűnek. 2014-ben volt az legutolsó választás, akkor a vlach nemzeti tanácsban négyen képviselték a proromán opciót, és közülük hárman az első gyűlésen átültek a proszerb csapatba – magyarázta Bodó.
Az ígéret szép szó
A román közvélemény számára a vlachok Szerbia EU-s jelöltségéig nem léteztek.Traian Băsescu 2011-ben jár a Timok-völgyében és támogatást ígért a vlachoknak. Rajta kívül Titus Corlățean volt külügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök is látogatást tett a régióban. A kormányfő látogatása kapcsán Dușan Pârvulovici, az Emberjogi Bizottság (Negotin) vezetője elmondta: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a bukaresti kormány támogassa a román nyelv iskolákban történő bevezetését és a templomépítést. Ponta utólag a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a térségben száz év múlva is beszélni fognak románul, ám azóta semmit sem hallani, hogy történt-e előrelépés az ígéretek megvalósítása terén.
Dușan Pârvulovici arról is beszélt, hogy Traian Băsescu megígérte, pénzügyileg támogatni fogják román nyelvű óvodák és hétvégi iskolák kialakítását, ám egy év elteltével a pénzből még semmit nem kaptak, mert az illetékes minisztériumok útvesztőiben sehogyan sem boldogultak. Bukaresti útjaik sokba kerültek, eredményt pedig nem tudtak elérni.
A homogén nemzetállam mindenekfelett
Bodó hangsúlyozta, hogy mindezek hátterében az állhat, hogy a 20. századi román nemzetpolitikát a homogén nemzetállam megteremtésének az igyekezete jellemzi, és saját belső politikája mindig többet nyomott latban, mint az össznemzetben való gondolkodás. Többet foglalkozott Románia a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival. Így az első világháborút lezáró béketárgyalások során Románia egy szót sem ejtett a Timok-völgyéről, miközben a Bánság elosztását Szerbia és Románia vérre menően kezelte. A román nemzetpolitika területelvű, nem közösségben gondolkodik. Míg Moldáviával folyamatosan foglalkozik, addig a vlachokkal, akik egy 200 ezres közösség, azokkal nem.
Ezt jól mutatja, hogy 2013-ban összesen 35 millió eurót különítettek el a költségvetésből a határon túli románok támogatására, és az összegnek több mint fele Moldáviába ment. Bodó szerint Moldávia gazdasági bekebelezése, míg ezzel párhuzamosan az orosz kapcsolatok befagyasztása folyik, miközben a vlachok egy óvodára sem kaptak pénzt. A szakember hiányolja az ezzel kapcsolatos stratégia, az átláthatóság hiányát, amivel ellenőrizni lehetne, hogy hová folynak el a pénzek. Összehasonlításképpen addig, amíg a magyar állam egy átlátható rendszer keretében mintegy évi 20 milliárd forintot szán a határon túli magyar közösségek számára, addig Románia közel 90 milliárd forintot juttat a határon túli román közösségeknek, jelesül Moldovának.
Zárásként elhangzott, hogy Peter Burkhard, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője pozitívan ítélte meg a 2014-es nemzeti tanácsi választásokat és figyelmeztetett, hogy minden nemzeti kisebbség jogait tiszteletben kell tartani. A vlach kérdéssel külön nem foglalkozott.
S. I.
Transindex.ro

Megingathatatlan Victor Ponta kormánya
Victor Ponta miniszterelnök baloldali kormánya a várakozásoknak megfelelően megnyerte a pénteki bizalmi szavazást a bukaresti parlamentben.
Nem gyűlt össze elegendő voks a törvényhozói testületben a román ellenzéki liberálisok bizalmatlansági indítványának megszavazásához, hiszen 194-en támogatták az indítványt, de legalább 278 voksra lett volna szükség ahhoz, hogy a parlament megvonja a bizalmat a Ponta-kormánytól. Az indítvány ellen mindössze 13-an szavaztak, miután a kormányoldalról sok honatya tartózkodott a szavazáson.
Összesen 137 honatya hiányzott, a 417 jelen lévő képviselő és szenátor közül 214-en voksoltak. Ebből 207 szavazat volt érvényes. A szavazás eredménye alapján az ellenzéknek 84 szenátor és képviselő voksára lett volna még szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a kormánybuktatási kísérlet.
Victor Ponta miniszterelnök a szavazást követően örömmel állapította meg, véget ért a vita arról, hogy a kormánya mögött létezik-e stabil parlamenti többség. Mint mondta, most folytatni kell a munkát, mert az országot kormányozni kell. A parlamenti vita során az ellenzék felvetésére, miszerint a vele szemben felmerült korrupciógyanú miatt le kellene mondania, Ponta úgy válaszolt: az országnak nincs szüksége most politikai válságra.
Az ellenzék bizalmatlansági indítványa elsősorban a külföldön élő román állampolgárok szavazati jogának korlátozását vetette a kormány szemére. Azt kifogásolták, hogy a tavalyi elnökválasztás után még most sem rendezte a kormány ezt a kérdést, utalva ezzel a levél útján történő szavazás bevezetésének elmaradására. Ponta erre a felvetésre azzal védekezett, hogy az új választási törvény kidolgozása elsősorban a parlament feladata, nem a kormányé.
Az ellenzékben lévő RMDSZ részéről Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes közölte: a szövetség törvényhozói lelkiismeretére bízta a szavazást, nem született ugyanis testületi döntés a frakcióban arról, hogy miként voksoljanak.
Márton Árpád nehezményezte, hogy az indítvány szövege nem utal több olyan problémára, amely miatt a kormánynak mennie kellene. Ezek között említette a tervezett új oktatási törvényt, amely elvenne a nemzeti kisebbségek számára már szavatolt bizonyos jogokat, utalt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának rendezetlen helyzetére, de az adópolitika és az egészségügy hiányosságaira is.
Márton szerint ha ezeket a problémákat is tartalmazta volna a bizalmatlansági indítvány, akkor az RMDSZ számára egyértelmű lett volna, hogy az ellenzék oldalán kell szavaznia.
Alina Gorghiu, az ellenzéki liberálisok egyik vezetője őszre újabb, a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítvány beterjesztését helyezte kilátásba.
MTI
Székelyhon.ro

Egy mérsékelt kuruc vallomásai (Toró T. Tibor-könyvbemutató)
Rendhagyó könyvbemutató helyszíne volt szerda este a sepsiszentgyörgyi Míves Ház. Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című kötete közel kétórás, az elmúlt negyedszázadot boncolgató aktuálpolitikai elemzéssel párosulva tárult az érdeklődők elé Farcádi Botond, Farkas Réka és természetesen a szerző kérdezz-felelek beszélgetése nyomán. Az elhangzottak rövidített, szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.
Sánta Imre bikfalvi református lelkész köszöntője indította az estét, Farcádi Botond vitaindítóként is értelmezhető rövid elemzése pedig kitért az önmagukat „kurucként” azonosító egykori reformtömörüléses politikusok állandó harcára, a 25 évvel ezelőtt megfogalmazott igények máig tartó aktualitására, megoldatlanságára, a következetes, értékalapú politizálás dacára a kuruc szekértábort ért kudarcok sorozatára.
Ugyanazt mondjuk huszonöt éve
Farkas Réka: Melyik volt az a momentum, amikor érzékeltétek, hogy az RMDSZ politizálása félrecsúszott, eltért attól a csapástól, amelyet 1989 decemberében, illetve 1990 januárjában elképzeltek? Toró T. Tibor: Farcádi Botond megállapításából kiindulva, úgy gondolom, e kurucos szabadságharcnak akkor lenne vége, ha valamilyen módon mi, erdélyi magyarok szabadon tudnánk dönteni saját dolgainkról. Magyarország Mátyás királyig európai nagyhatalom volt, más nemzeteknek kellett rá figyelniük. Később mindig valamelyik nagyhatalom árnyékában kellett a magyar jogokat érvényesíteni. Erdélyben száz éve a román főhatalom az, amellyel szemben az érdekérvényesítés, a helyes út keresése zajlik. Ezek a törekvések a román nemzetállami körülmények között igen nehezen vihetőek sikerre. Farkas Réka kérdésére válaszolva: mi a kezdetektől kurucok voltunk – én magam mérsékeltként határoznám meg –, és a csapat, melynek tagja voltam, most is ugyanazt mondja, mint 25 éve. Az, hogy következetességünket más is észreveszi, csak visszaigazolása tetteinknek. Az elcsúszást én az RMDSZ 1993-as nagyváradi kongresszusán éreztem először. Akkor már körvonalazódtak a szekértáborok, amelyek között hosszas egyeztetés zajlott. Mi elképzeltünk egy önrendelkezési programot háromszintű autonómiával, emellett egy konstrukciót, amely szerint az RMDSZ az önkormányzati modellt követi. Sokan gondoltuk úgy, hogy az RMDSZ nem szervezet, nem párt, hanem a politikumtól a civil társadalmon keresztül az egyházakig mindent összefogó valami. Mi, akiket később radikálisnak, kurucnak, illetve más hasonlóknak bélyegeztek ezért, soha nem beszéltünk tagságról, hanem közösségről, ezt akartuk összetartani. Már ekkor kialakult az úgynevezett „labanc” tábor, bár egyértelműen csak 1995-ben kezdett megfogalmazódni irányvonaluk, amikor egy szűk csoport eldöntötte, hogy a követendő politika lényege a kormányzati részvétel, azaz be kell épülni a főhatalomba. Mi már akkor éreztük, hogy akik ellenezték az autonómiaprogramot és az önkormányzati modellt, pártban gondolkodtak. Ők azok, akik a következő 15–20 évben meghatározták az RMDSZ irányát, és annak a rendszernek az élére kerültek, amelyet mi találtunk ki, de hiányzott a konstrukcióból egy olyan összetevő, amely a szabályokat betartatta volna. Emiatt a kihágások később el is fajultak, és „szét is verték” az intézményrendszert. A nagy megvilágosodás számomra több mint tíz év után jött, amikor utolsóként adtam fel a közös képviseletet a Reform Tömörülés tagjai közül.
Farkas Réka: A kilencvenes években elég erős volt ez a kuruc tábor, 1993-ban választották meg Markó Bélát elnöknek, akit akkor még elfogadott mindkét oldal. Melyik volt az a pillanat, amikor erősebb lett a Bukarest központú politizálásban hívők tábora?
Toró T. Tibor: Fokozatosan csúszott ki a kezünkből a gyeplő. Elsőként, amikor 1994-ben arról szavaztunk, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében ki legyen a magyarság képviselője: Borbély Imre vagy Frunda György. A versenyt hajszálnyi előnnyel nyerte meg Frunda. Ez sarkalatos pont volt, félresiklott az egyik fontos eszköz, a külpolitika. Ezt követte a kormányzati szerepvállalás, amely néhány év múlva már mint követendő stratégia jelent meg, és ezt már nem voltunk képesek megakadályozni. Hozzátartozik, hogy akkor ennek a veszélyeit még nem éreztük át. Ráadásként az RMDSZ politikájának alakítása ekkor már fokozatosan átcsúszott a végrehajtó struktúrák kezébe. A kuruc oldal erejének kicsúcsosodása talán 1999-ben volt, Kincses Előd elnökjelöltségére gondolok, amikor a csíkszeredai kongresszuson negyven százalék feletti eredményt sikerült elérnünk, de ezt követően már csak a hanyatlás következett. Törést jelentett, hogy az addig legalább látszólag konszenzusorientált döntéshozatal végleg eltorzult, és azzal találtuk szemben magunkat, hogy gyakorlatilag kész tények elé állítanak. Addig a Reform Tömörülésnek sikerült napirenden tartani az autonómia kérdését, a csíkszeredai kongresszust követően az egész folyamat elindult a lejtőn. Most megállapítható, hogy talán akkor bölcsebbeknek, felkészültebbeknek kellett volna lennünk, akkor kellett volna szétszakítani az egészet, és talán ma ott tartanánk, hogy összefogásról beszélhetnénk, és nem hidegháborúról.
Elúszott történelmi lehetőség
Farkas Réka: A könyvben nagyon sokszor megjelenik, és szintén az 1996-tól kezdődő időszakra datálható, hogy az RMDSZ felépítése is átalakul, az általatok elképzelt önkormányzati modell helyett a pártosodás irányába kanyarodik. Ezt a folyamatot mennyire érzékeltétek menet közben?
Toró T. Tibor: A folyamat elsősorban szabályzatok módosításában öltött testet, a közösség pedig csak annyit láthatott, hogy valamilyen előírások felett vitatkozunk. Mi nagyon is éreztük, mire megy ki a játék. A 2003-as, Szatmárnémetiben tartott kongresszus volt a zárómomentum, az események után meg is alapítottuk a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. Akkor sem abban gondolkodtam, hogy a pártosodó RMDSZ-szel szemben egy másik pártot kellene létrehozni, hanem egy másik ernyőszervezetet, ez lett volna az EMNT. Egyfajta parlamentet szerettünk volna. Most már tudjuk, utópia, naiv gondolat volt, hiszen párt ellen csak párttal lehet harcolni.
Farkas Réka: Sokan vitatják a 2003-as döntést, a Reform Tömörülés kiválását, felvetik, hogy jobb lett volna megpróbálni belülről változást elérni.
Toró T. Tibor: A Reform Tömörülésnek ott volt vége, és felemelt fejjel tettünk pontot a tízéves történetre. Ha maradunk, karikatúrává válunk. Nem maradt levegő, mozgástér számunkra, nagyon erősek voltak a szervezeten belüli centrifugális erők. Ezért úgy gondolom, az volt a legracionálisabb, legjobb döntésünk, hogy a Reform Tömörülést felszámoltuk. Később azonban már nem volt jó döntés, hogy az így teremtődött potenciált, csapatot – edzett harcosokról beszélünk – nem tudtuk kihasználni, egyben tartani. Én még lehúztam négy évet a Reform Tömörülés halála után az RMDSZ-ben, és ez egyáltalán nem volt sikertörténet. Most azt állítom, hogy a Reform Tömörülés felszámolásával az egész szekértábort ki kellett volna vinni az RMDSZ-ből. Nem került viszont olyan ember, aki ezt megtette volna.
Farcádi Botond: Élénken él az emlékezetemben 2007, Tőkés László, Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön. Újra lendületet kapott a kuruc politizálás ekkor, mindenki felsorakozott egy cél mögé, a kampány sikeres volt, és egy nagy győzelmet hozott. Miként vélekedsz erről?
Toró T. Tibor: Azt gondolom, 2007-ben a bizalmat, politikai tőkét tulajdonképpen Tőkés László kapta, annak ellenére, hogy mögötte egy nagyjából azonos elveket valló csapat állt. Ezt a csapatot kellett volna egyben tartani. Hogy ez nem valósult meg, elsősorban az MPP-t létrehozó Szász Jenő történelmi bűne. Mi az MPP-ben képzeltük el azt a széles platformot, amelybe belefért volna az a hatos koalíció, amely Tőkés Lászlót az Európai Parlamentbe segítette. Egy évre rá létre is jött a párt, ráadásul jelentős választási győzelmet aratott 2008-ban. Erre lehetett volna építeni. A szép eredmény után viszont szétesett, és noha a felelősség az összes résztvevőt terheli, leginkább azokat, akik az MPP vezérkarában voltak, elsősorban az elnököt. Ekkor úszott el a történelmi lehetőség. A vita arról szólt 2008-ban, hogy ez most akkor a tagok pártja, avagy a kurucoké? Számomra egyértelmű volt, hogy nem azé a pár ezer emberé volt a párt, akik létrehozták, hanem az egész táboré, amely mögéje állt. Itt nyilvánvalóan Tőkés László volt az a személyiség, aki leginkább integrálni tudta ezeket az értékeket és az embereket. A történet ott bukott el, hogy Szász Jenő nem rendelkezett ugyanezekkel a tulajdonságokkal, mégis ő lépett fel vezérként. El kell itt mondanom, hogy a sorozatos hibák ellenére most is úgy véljük, van egy küldetésünk, és tovább kell mennünk. Az RMDSZ-en belül sem akkor, sem most reformot végrehajtani nem lehet. Lásd az újratervezés projektjüket.
Sánta Imre: Valóban 2007-ben a hat szervezet összefogása révén Tőkés László bejutott egy csonka mandátumra az Európai Parlamentbe, viszont 2009-ben már az RMDSZ-listán indulva érte el ugyanezt. Mennyiben járult ez hozzá a törésvonalak elmélyüléséhez?
Toró T. Tibor: Természetesen hozzájárult. Akkor a legjobb döntésnek tűnt, amelyet Tőkés Lászlóval, Szilágyi Zsolttal és igen, Orbán Viktorral, a nemzet miniszterelnökével közösen hoztunk meg. Azóta több rendben elismertem, hogy a felelősség engem is terhel ebben a kérdésben. A súlyát akkor éreztem át, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként kellett szembesülnöm következményeivel. Kijelenthetem, hogy amennyiben újból meg kellene tennem, más utat választanék, most úgy látom, túl nagy volt az áldozat. Az EP-képviselet, a szócsői minőség nem ért meg annyit, előfordulhat, hogy a belpolitikában való megerősödés több haszonnal járt volna.
Túl sok a három párt
Farcádi Botond: A jelenlegi állapot kísértetiesen hasonlít a 2009-eshez, folytatódik az amúgy is megosztott kuruc tábor további szétszabdalása. Jövőben az MPP várhatóan az RMDSZ-szel szövetkezik, az EMNP az MPP 2009-es helyzetében találja magát?
Toró T. Tibor: Vannak hasonlóságok a két helyzet között, de azért eltérnek egymástól. Szerintem letisztul, nyilvánvalóvá válik, hogy csak kuruc a kuruccal, labanc a labanccal képlet lehetséges. Úgy vélem, az MPP derékhada, akik valójában kurucok, belátják ezt. Nem mondhatom, hogy az MPP mint párt látja be, mert jelenleg néhány ember uralja, akik megtalálták a menekülési útvonalat. Hogy hányan követik majd őket, az kiderül. Döntésükben meghatározó lehet a 2009-es tanulság, az akkori áldozat nem hozta meg a kívánt eredményt. Úgy gondolom, a Székely Nemzeti Tanáccsal való viszonyunk alakulása jó példa a letisztulásra. Itt ki kell ugyanakkor mondani, hogy az erdélyi magyar közösség nem bír meg három politikai szereplőt, tisztázni kell, ki kuruc, ki labanc. Mindkettő legitim, szavazatokat kapott. A közösség pedig választ.
Farkas Réka: Látsz reális esélyt az elkövetkező egy évben a kuruc oldal egy táborba verődésére? Jelenleg ugyanis van két kis párt, amelyek a túlélésért vergődnek, az ellentétek éleződnek, semmi jele a rendeződésnek.
Toró T. Tibor: Látok reményt, hogy a letisztulás felé haladjunk. Erről szól az eljövendő év az EMNP számára. Új paradigmát, új hívószavakat kell találni. A nagy hívószavak – némileg elvontak, ez tény – megvannak, ezekből kell levezetni pár konkrétabb üzenetet. Hogy ez sikerült-e, arra egy év múlva tudok válaszolni. A csillagállás nem túl kedvező.
Lejegyezte: Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt évvel ezelőtt tört ki a "bányászjárás"
Hat halott, ezer sebesült, több száz letartóztatás - ma 25 éve annak, hogy kitört Bukarestben a "bányászjárás". 1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a Bukarestet, hogy "megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát a politikai ellenfelektől. A bányászok tüntetőket, diákokat és egyszerű járókelőket bántalmaztak, feldúlták az ellenzéki pártok székházát.
Az 1990-ben lezajlott "akciót" a legbrutálisabb és legvéresebb bányászjárásként tartják számon a rendszerváltás óta Romániában. Bár a hivatalosan hat halottról tudunk (ebből négyet lelőttek), az áldozatokkal foglalkozó szervezetek ennél sokkal többre becsülik a halottak számát. A legvéresebb "bányászjárás" körülményei azóta sem tisztázottak.
Februárban a legfelsőbb ügyészség viszont úgy döntött, újrakezdik a büntetőjogi vizsgálatot az ügyben.
Az ügyben zajlott korábbi vizsgálatokat 2009-ben vádemelés nélkül lezárták. Az áldozatok panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság tavaly szeptemberben az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. Az ügyet a legfőbb ügyészség katonai részlegének javaslatára nyitották meg, tekintettel arra, hogy a bányászjárás során lőfegyverrel öltek meg, illetve sebesítettek meg több embert.
A bányászjárás idején történt erőszakos cselekményeket korábban is a katonai ügyészség vizsgálta, de 2007 nyarán az alkotmánybíróság kimondta, hogy katonai ügyészség nem vizsgálódhat civilek ellen, így az ügy átkerült a legfőbb ügyészség hatáskörébe. A civil vádhatóság akkor arra a következtetésre jutott, hogy a katonai ügyészek formai hibákat vétettek. A testület saját hatáskörben ismét lefolytatta az eljárást és - csaknem húsz évvel az események után - vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Az eredeti vizsgálat során Dan Voinea tábornok, a katonai ügyészség akkori vezetője emberöléssel gyanúsította a volt államfőt, amely az új Btk. szerint elévülhetetlen bűncselekményé vált. Az akta megnyitásának hírére reagálva Voinea még februárban úgy nyilatkozott, visszaélésnek tekinti, hogy elvették tőle az ügyet, amelyben szerinte csaknem ezer tanúvallomás, a katonai egységek harci naplói, és számos más dokumentum bizonyítja, kik a felelősök az elkövetett bűncselekményekért.
maszol.ro

EMNT–SZNT közös fellépés: vége a türelemnek
Közös állampolgári bizottságot hoz létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A két szervezet közös bizottsága terjeszti majd a törvénykezés elé Székelyföld jogállásának tervezetét.
Az egységes fellépés szükségességéről, az autonómiaküzdelem eredményeiről, céljairól értekeztek Marosvásárhelyen az EMNT és az SZNT küldöttei a két szervezet együttes közgyűlésén, és döntöttek a közös állampolgári bizottság létrehozásáról. A kezdeményezők annak tudatában szándékoznak lépni, hogy Románia alkotmánya 74. szakaszának első bekezdése, valamint az 1999/189-es számú – az állampolgárok törvénykezdeményezését szabályozó, utólag módosított és kiegészített – törvénybe foglalt előírások lehetővé teszik a parlament ily módon történő „megszólítását”.
Az elképzelés megvalósítása azonban nem tűnik zökkenőmentesnek. Egy állampolgári törvénykezdeményezéshez ugyanis 100 ezer aláírásra van szükség az ország megyéinek egynegyedéből és Bukarestből, mégpedig úgy, hogy egy megyéből, illetve a fővárosból begyűjtött aláírások száma nem lehet 5000-nél kisebb. Ezt az alkotmány rögzíti, és ha az állampolgárok ezen korlátozások enyhítését akarnák elérni az alaptörvény népi kezdeményezéssel történő módosítása révén, ahhoz már 500 ezer aláírásra lenne szükség az ország megyéinek feléből és Bukarestből – ám ez esetben az alsó korlát nem 5000, hanem 20 ezer szignó.
Az Európai Unió a Lisszaboni Szerződéssel megnyitotta annak lehetőségét is, hogy a polgárok kezdeményezésére uniós jogi aktus szülessen. Ehhez az unió összlakossága 0,2 százalékának kell felkarolnia a kezdeményezést – ehhez képest Romániában ennél két és félszer nagyobb támogatás szükséges. Mi több, az EU-ban egy év áll a kezdeményezők rendelkezésére az aláírások összegyűjtésére, Romániában ez az időszak viszont mindössze fél év. De a Romániánál háromszor népesebb Olaszországban is elégséges 50 ezer aláírás egy állampolgári törvénykezdeményezéshez, és az alkotmány sem tartalmaz megszorításokat.
Romániában az állampolgári törvénykezdeményezésre 1999 óta nyílik lehetőség, az elmúlt 16 évben azonban mindössze két alkalommal történt ilyen jellegű próbálkozás. Az első esetében nem sikerült teljesíteni a területi kritériumot, a másik alkalommal pedig ugyan minden feltétel teljesült, a törvényhozás mégsem tűzte napirendre a kezdeményezést.
„A fentiek alapján ki kell mondani: aki ma Romániában állampolgári kezdeményezéssel akar törvénytervezetet terjeszteni a parlament elé, annak két választása van: vagy megpróbál a törvény szabta feltételeknek minden erővel megfelelni, vagy erkölcsi kötelességének eleget téve küzd minden eszközzel az immár tapasztalatból megismert, antidemokratikus, diszkriminatív szabályozás megváltoztatásáért” – állítják az EMNT és az SZNT jogi szakértői.
A két nemzeti tanács közös nyilatkozatot fogadott el a személyi elvű és a területi autonómiára, valamint a sajátos jogállású települési önkormányzatok autonómiájára vonatkozó tervezetek közös képviseletéről. Ebben rámutatnak, hogy az elmúlt évtizedben a központosított, egységes román nemzetállam egyneműsítő nemzetpolitikáját képviselő „fősodor” mindent megtett a magyarság autonómiatörekvéseinek ellehetetlenítése érdekében. A szórványosodó közösségeket, amelyek a kulturális (személyi elvű) autonómia intézményrendszerében keresik a megoldást, vagy a többségi tengerben megmaradásra törekvő, hagyományosan magyar településeik sajátos jogállású önkormányzatának elvi és gyakorlati megalapozásán fáradoznak, a székelyföldi területi autonómia jogelszívó hatásával riogatták.
A területi autonómiáért harcoló székelyföldi magyarsággal pedig azt akarták elhitetni, hogy a szórványban élő magyarok akadályozzák őket céljaik elérésében. A megoldást továbbra is a különböző autonómiák közjogi rendszerében látják, ezért az egységes, háromszintű – személyi elvű, sajátos jogállású települési és területi – autonómiakoncepció megvalósítása érdekében igyekeznek cselekedni. Ennek szerves – egymással nem ellentétes, hanem azt kiegészítő – része mind a Székelyföld területi autonómiája vagy a Partium sajátos jogállású, kétnyelvű közigazgatási régióként való elismertetése, mind a széles értelemben vett kulturális autonómia és a tömbmagyarság keretein kívülre került hagyományos településeink sajátos jogállásának kialakítása.
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Temesvári vitafórum a bukaresti bányászjárás 25. évfordulóján
„Nemzetközi bíróság ítélkezzen a kommunizmus bűnei fölött!”
Tőkés László EP-képviselő irodája és a Temesvár Társaság június 13-án, szombaton, a bukaresti bányászjárás negyedszázados évfordulóján „Ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők” címmel rendezett vitafórumot a kommunista bűntettek ügyében megkövetelt igazságtételről. Az eseményen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, Európai Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dan Voinea ny. vezérőrnagy, a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség Katonai Részlegének volt helyettes főügyésze és Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke. A vitafórum résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy kommunizmus romániai áldozatainak csak egy nemzetközi bíróság szolgáltathatna igazságot.
A Toró T. Tibor EMNP alelnök moderálta beszélgetés kisebb incidenssel indult: egy utólag Romulus Iancu néven bemutatkozó férfi felpattant és a román himnuszt kezdte énekelni, állítólag azzal a szándékkal, hogy emlékeztesse a jelenlevőket: Romániában élünk. A rendezvény vezérszónoka, Tőkés László azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy emlékeztetett rá: 1989 decemberében először a református parókia előtt énekelte el a tömeg az Ébredj, román! kezdetű nemzeti dalt. Az EP képviselő hozzátette: Strasbourgban külön bizottság alakult, amelynek feladata az „európai történelem egyesítése”. és nagyon aktuális lenne az egymásnak gyakran ellentmondó román és magyar történészek álláspontját is közelíteni egymáshoz.
Megalkuvás nélkül című politikai nyilatkozatában Tőkés László felidézte az 1990-es év első felének történelmi eseményeit, amikor Ion Iliescu és társai megakadályozták a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának alkalmazását – az egykori kommunista nomenklatúra és a hírhedt román titkosszolgálat tagjai három törvényhozási ciklus idejére ne vállalhassanak köztisztséget, magas állami funkciókat –, majd a marosvásárhelyi „fekete március” és a június 13–15. közötti bukaresti bányászjárás alkalmával, tipikus kommunista módszerekkel kegyetlenül leszámoltak a jogokat követelő magyarokkal és a posztkommunista rendszer politikai ellenfeleivel. A félrevezetett tömegek 1990. május 20-án elsöprő többséggel segítették győzelemre a Román Kommunista Párt helyébe lépő Nemzeti Megmentési Frontot. „Alig fél évvel a »bukása« után »pártunk és kormányunk«, valamint a volt Szekuritáté szinte zökkenőmentesen térhetett vissza a hatalomba.” – emlékeztetett Tőkés László. Az EP képviselő Václav Havel szavait idézte: második rendszerváltozásra van szükség; az áldemokratikus posztkommunista rezsim is bukásra van ítélve. „Mai konferenciánk vetületében ez azt jelenti, hogy szabadságharcunkkal együtt és azzal párhuzamosan tovább kell folytatnunk igazságharcunkat – mondta Tőkés László. A történelmi és a társadalmi igazságosság – egyebek mellett – megköveteli, hogy szembenézzünk a kommunista múlttal, a nácizmus megítéléséhez hasonlóan ítéletet mondjunk a totalitárius kommunista diktatúra által elkövetett, emberiség elleni bűncselekmények, valamint tetteseik fölött, és igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak és utódaiknak.” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idén májusban Brüsszelben rendezett konferenciát Nemzetközi igazságtétel a kommunizmus bűntettei ügyében címmel. „Az Európai Parlament 2009 áprilisi határozatának köszönhetően létrejött nemzetközi szervezet tanácskozásán egy olyan európai büntetőbíróság létrehozását szorgalmazták, mely a kommunista diktatúrák által az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök számonkérését, illetve a még életben lévő tettesek felelősségre vonását volna hivatott intézni. A Platform – egyebek mellett – azt is számba vette, hogy Alexandru Vişinescu és Ion Ficior volt börtönparancsnokok törvény elé állításával, bár nagyon megkésve és igen lassú ütemben, de Romániában mégiscsak beindulni látszik egyfajta igazságtétel. A sorban a következő talán éppen Ion Iliescu volt államelnök lehetne – tette hozzá Tőkés László, aki bemutatott a jelenlevőknek egy, a kommunizmus bűneinek kivizsgálását szorgalmazó európai kiadványt. „Diktatórikus módon meddig tartható még fenn, hogy egy európai uniós országban, szinte változatlanul, még mindig ugyanazok maradjanak az üldözöttek hátrányos szerepkörében, akik egykor ugyanazon régi-új üldözők részéről szenvedtek hátratételt?!” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzászólásában azt furcsállotta, hogy Romániában gőzerővel beindult a korrupt politikusok felelősségre vonása, ugyanakkor a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi események és a júniusi bukaresti bányászjárás kapcsán lefolytatott ügyészségi vizsgálatok eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra és a felelősöket, köztük Ion Iliescu volt államelnököt és Virgil Măgureanu SRI főnököt nem állították bíróság elé. „Vajon milyen hatalom védelmezi ezeket az embereket, hogy 25 év után sem lehet őket felelősségre vonni? – tette fel a kérdést Florian Mihalcea, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a temesvári forradalmárok holttesteinek elégetése csak a náci haláltáborok áldozatainak elégetéséhez hasonlítható, a kommunista rendszer bűnei vetekszenek a fasizmus bűneivel.
Ha valaki sokat tud a kommunizmus bűneiről, az Dan Voinea ny. tábornok, volt katonai főügyész, aki részt vett a Ceaușescu perben, a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi véres események és a bukaresti bányászjárás ügyében indított vizsgálatokat vezette, de a kommunista rezsim által a rendszerváltás előtt elkövetett bűnök számba vételével foglalkozó bizottságnak is tagja volt. Döbbenten hallottuk, hogy a temesvári forradalom, a fekete március és a bukaresti bányászjárás valódi felelőseire régen fény derült, a periratok elkészültek, de az ügyészségen elfektették őket, és nem emelnek vádat az elkövetők ellen. „A román kommunista rendszer áldozatainak a száma, az 1945–1990 időszakban, több millió volt. Ezek az emberiség elleni bűntettek, amelyek nem évülnek el, a kommunista rezsim politikai ellenfeleinek a fizikai megsemmisítésére törekedett. Az 1950-es években letartóztatott politikai foglyok közül sokan teljesen eltűntek, a holttestük a mai napig nem került elő, ezt a hozzátartozók igazolhatják” – mondta Dan Voinea. A katonai ügyészség annak idején még a hírhedt nemzetközi terrorista, Carlos és a román titkosszolgálatok közötti együttműködés részleteit is feltárta, amelynek célja a külföldön élő, a rendszer számára kényelmetlen román ellenzék fizikai megsemmisítése volt, de ez a perirat is a süllyesztőbe került. „Ezek egy rendszer bűnei, amelyeknek feltárására nincs meg a politikai akarat, ezért van szükség arra, hogy semleges, nemzetközi bíróság ítélkezzen a bűnösök fölött.” – mondta Dan Voinea, aki nagyra értékelte Tőkés László ilyen irányú kezdeményezését.
A vitafórumon több temesvári jogász is részt vett, köztük Alexandra Mihalcea, a Temesvár Társaság tagja, aki arra hívta fel a figyelmet: az igazságtétel ma már „unalmas” dolog, a félrevezetett, manipulált tömegeket nem érdekli ez a téma, a sajtó is alig foglalkozik a temesvárihoz hasonló vitafórumokkal. „Tapasztalatból tudom, hogy az iskolában a gyerekek szinte semmit nem tanulnak a kommunizmusról és a román forradalomról, ez a felszínes történelemoktatás megengedhetetlen” – mondta Alexandra Mihalcea, aki szerint a kommunizmus bűneiről minden iskolás gyereknek tudomást kell szereznie.
A vitafórum befejező részében Dan Voinea és Tőkés László a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. Az a javaslat is elhangzott, hogy a temesvári forradalom, az 1990-es márciusi és júniusi eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, amelyek ma már törvényesen hozzáférhetőek, könyv formájában kellene megjelentetni, ily módon tárva a nyilvánosság elé az igazságot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Igazságot követelő „huligánok” – A bányászjárásokra emlékeztek
Ion Iliescu volt államfő felelősségre vonását követelték az 1990. júniusi bányászjárás 25. évfordulóján, szombaton rendezett bukaresti megemlékezés résztvevői. Az alkalomból Temesváron szervezett fórumon Tőkés László újfent a kommunizmus „temesvári perének" lefolytatását szorgalmazta.
Komor figyelmeztetőként állnak előttünk közelmúltunk olyan tragikus eseményei, mint az ún. terroristák 1989. decemberi vérengzései, az amúgy békés, „multikulturális" Marosvásárhely 1990-beli fekete márciusa, vagy a Temesvár szellemében Bukarestben lezajlott Egyetem téri tüntetések 1990 júniusában való leveretése – jelentette ki Tőkés László az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás kitörésének 25. évfordulóján tartott temesvári fórumon.
Az európai parlamenti képviselő irodája és a Temesvár Társaság által szombaton rendezett konferencián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról beszélt, hogy Közép-Kelet-Európa számos országában még mindig nem büntették meg az embertelen kommunista rendszert fenntartó és kiszolgáló elnyomókat, továbbá nem rehabilitálták és nem kárpótolták az áldozatokat, de a nemzetközi jog sem képes szembenézni a kommunista múlttal és annak örökségével.
Tőkés emlékeztetett, a temesvári népfelkelés kitörésének 20. évfordulóján javaslatot tett egy európai büntetőbíróság felállítására, amely elvégezhetné a kommunista rezsimek idején elkövetett, emberiség elleni bűntettek törvényes kivizsgálását és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő ítélkezést. Idén májusban az Európai Parlament 2009. áprilisi határozatának megfelelően létrejött nemzetközi szervezet, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja is felvállalta brüsszeli konferenciáján a kezdeményezést.
„Európa és a tagállamai is csak úgy és akkor térhetnének a hiteles demokrácia és jogállamiság útjára, ha mind a nemzeti, mind a nemzetközi igazságszolgáltatás szintjén készek és képesek volnának törvény elé állítani az emberiség elleni bűnök, a tömeggyilkosságok és a háborús bűntettek elkövetőit" – idézte Tőkést az EP-képviselő irodája. Az EMNT elnöke sajnálatának adott hangot, miszerint még mindig várat magára Ion Iliescu volt államfő és „tettestársai" demokratikus és törvényes számonkérése.
Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, egykori temesvári forradalmár hozzászólásában úgy vélekedett: ugyanazok a hatalmi struktúrák, ugyanazon személyek lendültek mozgásba 1990 márciusában Marosvásárhelyen és júniusban Bukarestben, amelyek/akik „ellopták" a temesvári forradalmat. Szerinte feltárt bűncselekmények százainak dossziéi nem kerültek bírósági szakaszba, a kommunista bűnösöket egy egész állami-hatalmi szövedék védelmezi a mai napig.
A Ceauşescu-per egyik főszereplőjeként és az Iliescu-rezsim ügyeinek feltárójaként ismert Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunizmusnak csak Romániában összesen egymillió áldozata volt, de még az 1989 előtt bűnöket sem sikerült teljes mértékben feltárni, megtorolni és jóvátenni.
„Láthatatlan hadsereg védi a kommunista megtorlások főkolomposait éppúgy, mint a posztkommunista korszak törvényszegőit: rendőrökből, katonákból, ügyészekből, titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból áll ez a hadsereg, akik az elmúlt esztendők minden hatalmi fennállásának kedvezményezettjei és egyben protezsáltjai voltak" – állapította meg Voinea.
A volt ügyész megerősítette: az 1989-90-es évek véres eseményeinek áldozatait sikerült azonosítani, az elkövetőket többé-kevésbé sikerült megbüntetni, ám még számos elkészült ügyirat nem került tárgyalásra, ezek java része olyan ügyészek fiókjaiban porosodik, akiket „feledékenységre késztetett a rendszer".
A 25 évvel ezelőtti bányászjárás áldozatai azonban nem felednek: szombaton mintegy százan emlékeztek a bukaresti Egyetem téren a negyedszázaddal ezelőtti véres eseményekre. Miközben elénekelték többek között a „huligánok dalát" (Ion Iliescu annak idején így titulálta a bukaresti tüntetőket), Teodor Mărieş, az 1989. december 21. Egyesület elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint Romániában sohasem fog elévülni a gyilkosság bűncselekménye, a volt államfő pedig nem szabadul a felelősségre vonás alól az akkori eseményekért.
Közben Petre Roman egykori kormányfő a Digi 24 hírtelevíziónak az évforduló apropóján adott interjúban úgy vélekedett: az 1990-es bányászjárást a Szekuritáte ama egykori tisztjei provokálták ki, akiket „frusztrált", hogy Románia a demokrácia és a pluralizmus útjára lépett. A politikus közölte: „politikai értelemben" sajnálja, hogy június 13-án a rendfenntartó erők rátámadtak az Egyetem téri tüntetőkre, viszont szavai szerint a román demokrácia nem indulhatott útnak „az ottani szeméttel".
Terror az Egyetem téren
Az 1989. decemberi fordulat után létrejött, Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) alkotta bukaresti kormány ellen az akkori ellenzéki pártok és diákok rendeztek tömegdemonstrációt a bukaresti Egyetem téren. A főleg egyetemistákból és fiatalokból álló értelmiségiek ellen a hatalom előbb a karhatalmat vetette be, június 13-án pedig az államfő Bukarestbe hívatta a Zsil-völgyi vájárokat.
A mintegy 40 ezer bányász barbár módon szétverte az Iliescu által szélsőségeseknek, vandáloknak és csavargóknak nevezett tüntetőket, de nem kímélte a főváros lakosságát sem. Azzal az ürüggyel, hogy újraültetik az Egyetem téren a demonstrálók sátrai által eltiport virágágyásokat, a bányászok rövid idő alatt megszállták a fővárost. Mindenkit agyba-főbe vertek, akinek értelmiségi kinézete volt, több száz tüntetőt a rendőrségi fogdákba szállítottak, emellett szerkesztőségeket, pártszékházakat dúltak fel.
Hivatalos adatok szerint a bányászjárás hat halálos áldozatot és több mint hétszáz sebesültet követelt. Iliescu június 15-én nyilvánosan megköszönte a vájárok „hazafias és hősies" cselekedetét. Egykori áldozatok és hozzátartozók panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben kártérítésre kötelezte a román államot, és kimondta: Bukarest köteles igazságot szolgáltatni az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, függetlenül attól, mennyi idő telt el az atrocitások óta.
Idén márciusban a legfelsőbb bíróság helyt adott a főügyészség kezdeményezésének, és jóváhagyta a büntetőjogi vizsgálat újraindítását a 25 évvel ezelőtti bányászjárás ügyében. Februárban Tiberiu Niţu főügyész úgy döntött, hogy semmisnek nyilvánítja az 1990-es incidenseket feltáró, 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dosszié ügyében született határozatokat. A főügyészség 1998-as jelentése szerint a Roman-kormány jóváhagyta a vájárok behívását, sőt a védelmi minisztérium egyenruhával és élelmiszerrel is ellátta a fővárosban randalírozó munkásokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyben lesz közös jövő
Smaranda Enache a magyar–román együttélésről
Smaranda Enache asszony, a román–magyar párbeszéd egyik kezdeményezőjeként, a két nép közötti történelmi megbékélés letéteményeseként, a jogainkért folytatott harc következetes támogatójaként és a mindenkori igazság melletti kiállás rendíthetetlen bajnokaként lopta be magát az erdélyi magyarság szívébe immár több mint 25 esztendeje. A Pro Európa Liga emberjogi szervezet társelnökével a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban beszélgettünk a békés együttélés kialakításának lehetőségeiről, illetve akadályairól és a marosvásárhelyi áldatlan helyzetről, természetesen magyar nyelven.
– Ön szerint melyek a román–magyar együttélés buktatói?
– Elsősorban az, hogy nincs meg a kellő akarat egymás megismeréséhez, és a kellő bátorság a másik elfogadásához. Pedig a román–magyar kapcsolatok a régmúltban gyökereznek, és néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve, az eltelt évszázadok során pozitívnak mondhatók. Mi, románok például sokat tanultunk a magyaroktól, merítettünk a civilizációjukból, és kultúrájuk is hatással volt ránk, Erdélyt pedig el sem tudnám képzelni a magyarok hozzájárulása nélkül. Ennek ellenére azonban ki kell mondani, hogy a kommunizmus éveiben létezett egy kisebbség- és főleg magyarellenes beolvasztási politika, s ennek még mindig vannak képviselői a román társadalomban, hiszen továbbra is haszonélvezői szeretnének maradni a mesterségesen szított ellentéteknek. A népek közötti súrlódás ugyanakkor nem egyedi vagy új keletű állapot, a történelem folyamán többször is előfordult például a franciák és németek között, viszont nekik örvendetes módon sikerült túllépni ezen. Minden azon múlik, és ez egyben a legnagyobb kihívás is, hogy mekkora a társadalmi aránya azoknak, akik őszintén a történelmi megbékélés hívei. Jelen pillanatban pedig ezzel kapcsolatban sajnos azt kell mondanom, hogy még sokkal többen vannak azok, akik különböző okok miatt az ellentétek és bizalmatlanság fenntartásában érdekeltek, szemben a vélt sérelmeken magukat túltenni és a valósakat orvosolni óhajtókon.
– Végigtekintve közös történelmünkön, bár néhányszor sikerült egymás ellen fordítani minket, azért az összefogásra és egymás megsegítésére sokkal több példa van, és nem az ellenségeskedés, hanem a békés egymás mellett élés jellemző a két nép viszonyára. Mindezt figyelembe véve, mit kellene tegyünk mi, magyarok, és mit a románok, hogy ismét normalizáljuk a kapcsolatokat?
– Elsősorban az államtól legyenek elvárásaink, és ezeket fogalmazzuk meg a politikusaink felé, hiszen azért választottuk meg őket, hogy a csend és béke megteremtésére irányuló óhajunknak is eleget tegyenek, és gyűlöletszítás helyett oldják meg úgy az időnként felmerülő gondokat, hogy ez megvalósulhasson. Román részről ugyanakkor a gyermekeket és ifjakat olyan szellemben kell nevelni, hogy készek legyenek a másság elfogadására és befogadására, ehhez viszont feltétlenül szükség van a magyarok történelmének és hagyományainak a megismerésére. Jelen pillanatban ugyanis egy aszimmetrikus helyzet áll fenn, mert amíg a magyarok többé–kevésbé beszélik a román nyelvet, és ismerik a román kultúrát, addig a románok szinte semmit sem tudnak a magyarságról, ezért velük kapcsolatban félre lehet vezetni őket. Ezen az áldatlan helyzeten végül is az állam tudna hathatósan változtatni, lehetővé téve, hogy a keretei között élő nemzeti közösségek megismerhessék egymás nyelvét és kultúráját. Ezen kívül a régiók történelmének tanítására is gondot kellene fordítani, hiszen míg a magyarok ismerik például Erdély valós múltját, a románok elől el van titkolva ez, így pedig el lehet hitetni velük, hogy itt évszázadokon keresztül magyar elnyomás alatt nyomorogtak, miközben általában jobban éltek, mint a román vajdaságokban.
– És mi dolgunk lenne nekünk, magyaroknak?
– Határozottabban fel kellene vállalniuk erdélyi mivoltukat, mert szükség van ugyan a nemzeti érzésre, s az összmagyarsághoz való tartozás tudatára, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy mi, románok és magyarok, mind erdélyiek is vagyunk, e lét minden sajátosságával. Ezért nagyon fontosnak tartom az erdélyi tudat táplálását és az egykor létező összetartozás érzésének megerősítését, amire különben számtalan lehetőség nyílik, például pártok vagy alapítványok létrehozása. Azon kívül tehát, hogy figyelünk a nemzeti sajátosságainkra, a régiós, vagyis az erdélyi értékekre is figyelnünk kell. Ez többek között azt jelenti, hogy nekünk, románoknak nagyon kell fájjon, ha a magyarok elhagyják Erdélyt, mint ahogy a magyaroknak is fáj, ha a románok ahelyett, hogy testvéri szeretetben és szolidaritásban élnének velük, felülnek a Bukarestből jövő uszításoknak. Mindkét félnek meg kell tanulnia ellenállni az Erdélyen kívülről jövő gyűlöletszításnak, hiszen ez a föld közös hazánk, mely összeköt, és legyünk rá büszkék, hogy itt és együtt élhetünk.
– Ön mit válaszol, ha külföldön rákérdeznek a születési helyére és nemzetiségére?
– Azt, hogy én erdélyi román vagyok, és azt szeretném, ha a magyarok is büszkén vállalnák erdélyi mivoltukat, mert a márciusi marosvásárhelyi események és a jelenlegi zaklatások ellenére nekünk egyetlen lehetőségünk van, az erdélyi tudat erősítése, mert ha ez sikerül, az meghozza a megoldást is.
– Marosvásárhely. Milyen volt ott a légkör régen, és milyen most?
– Amint már említettem, a múltban Erdély-szerte, s így ebben a városban is létezett és működött a beolvasztási politika, azonban ez nem tudta megmérgezni a magyar–román viszonyt, főképp, hogy a diktatúrában az emberek ösztönösen összefogtak. A jelenlegi helyzetről pedig azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom Marosvásárhelyet, mert egy megbüntetett város. Az 1990-es márciusi véres összecsapásokat azért provokálták ki, hogy megosszák a magyarokat és románokat, de ez nem sikerült teljes mértékben, ugyanis a magyar–román együttélés nagyjából most is békés keretek között zajlik. A történtek miatt viszont a városról egy olyan ronda kép alakult ki a köztudatban, mely következtében a fejlődés peremére sodródott, mert ide nem jönnek a befektetők. Ugyanakkor megvonván azt a lehetőséget, hogy a középkorhoz hasonlóan ismét Székelyföld fővárosa legyen, zárt várossá tették, annak ellenére, hogy ez a státus az itt lakó magyaroknak és románoknak egyaránt szép jövőt biztosított volna. Azt is észre kellene venni továbbá, hogy a Marosvásárhelyen jelenleg is folytatott politika nem csak a magyarok, hanem a románok ellen is irányul, mert őket is elzárja attól a lehetőségtől, hogy ez a város fejlődésnek indulhasson, pedig a múltja kapcsán is megérdemelné, hogy fontos szerepet töltsön be Erdély életében.
– Mi, egyszerű magyarok és románok, tehetünk-e valamit azért, hogy ezt az áldatlan helyzetet feloldjuk?
– Elsősorban össze kell fogni, mindennek ellenére, és újra kell építeni egymás között a bizalmat, de meg kell erősíteni a regionális érzelmet is, vagyis megérteni és megértetni, hogy mi itt mindannyian erdélyiek vagyunk. Erre van remény, mert amint ezt a sok közös rendezvény és megnyilvánulás is igazolja, a 25 évvel ezelőtt kirobbantott összecsapások okozta sebek mára már gyógyulóban vannak. Ezeket a folyamatokat kell felkarolni és erősíteni, anélkül hogy bármelyik fél is lemondana a nyelvéről, az önazonosságáról, a jogaiért folytatott harcról, vagy a vallásáról, hiszen Erdély nagyon szegénnyé válna, ha itt egy homogén régió jönne létre.
– Végezetül, hisz-e ön a közös magyar–román, román–magyar erdélyi jövőben?
– Nagyon mélyen hiszek, amit bizonyít, hogy eddig is ennek megvalósításáért munkálkodtam és tevékenykedtem, hiszen, ha nekem megadatott az a kiváltság, hogy két kultúrában nőhessek fel és élhessek, azt szeretném, hogy az utánunk jövők is részesedhessenek belőle. Az ugyanis, hogy mi együtt vagyunk, nem gondot, hanem egy hihetetlenül nagy értéket, egy csodálatos vagyont jelent, olyan szilárd alapot, amire lehet közös jövőt építeni. Éppen ezért azt szeretném, hogy minél több és több román fedezze fel a magyarság egyedi kincseit, és az erdélyi értékek létrehozásában, valamint kultúra kialakításában játszott óriási szerepét a történelem során, ugyanakkor pedig a magyarok tanúsítsanak több bizalmat a románok iránt, és nyissanak feléjük, mert nem minden erdélyi román nacionalista és sovén. Minderre pedig, ha képesek leszünk, akkor itt lesz magyar, lesz román, és lesz közös magyar–román erdélyi jövő.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Orvos megy? Kórház jön?
Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. Székedi Ferenc jegyzete.
2011. április 16-án a Csíkszeredában megjelenő Csíki Hírlap interjút közölt a Gyulafehérvári Érsekség által papi hivatásának gyakorlásától felfüggesztett, még annak előtte, 2007 nyarán, a csíksomlyói plébániáról a mezőségi Jegenyére áthelyezett, majd betegállományba vonuló, leginkább Tisztiként ismert Gergely Istvánnal, akinek a Csibész Alapítvány megteremtőjeként, elnökeként és más intézményekben, más téren végzett szociális munkáját közmegbecsülés övezi. Hatvanadik születésnapján Tiszti, az immár három gyermekes édesapa, interjút adott az ugyancsak Csíkszeredában megjelenő Hargita Népének, amelyben beszél életéről, nézeteiről, minket azonban most az említett, első interjúnak egy kis részlete érdekel. Ezt kérdezi a riporter : „Mostanában mivel foglalkozik? Azokkal az aktuális témákkal, illetve programokkal, amiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson keresztül rám bízott a magyar kormány. Milyen feladatokról van szó? Például a csángókért én lennék a felelős, nekem kell továbbá irányítani a szociális programokat, aktív szerepet vállalok a Székely Szeretetszolgálat majdani munkájában. Ennek az alapjai már le vannak rakva. (…) A Székely Szeretetszolgálatról mit kell tudni? A magyar kormány néhány tagjának tetszett a szeretetszolgálatról szóló elképzelésem, amiből egy gondolatot ki is emeltek: Székelyföldön beindítani egy jól felszerelt, modern és képzett orvosokkal működtetett kórházat. Hangsúlyozom, konkrétumokról ez esetben még nem beszélhetünk. Erre egyébként azért lenne szükség, hogy a komplikáltabb műtétekre ne kelljen Bukarestbe vagy Budapestre utazni. Nos, a Székely Szeretetszolgálat ezt a tervet is tartalmazza.”
Lukács Csaba 2015. június 13.-án a Magyar Nemzet online kiadásában ezt írja: „E sorok írója a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjeként tavaly nyáron egy székelyföldi körutat szervezett neves magyarországi szakembereknek (orvosprofesszorok, kórház-üzemeltetésben dolgozók, egészségügyi menedzserek, közgazdászok), akik a régió egészségügyi helyzetének felmérése után egy vaskos tanulmányt tettek le a kormány asztalára.(…) Az elkövetkezőkben a szerző hívatkozik a tanulmányra : „Az elöregedett, szegény, és ebből adódóan egészségtelen életmódra kényszerülő lakosságot fogyatkozó létszámú, idősödő, fásult és elszegényedő orvosgárda látja el. Gyakoriak az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható betegségek, kimagasló a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozási arány. Ennek ellenére nem áll rendelkezésre intervencionális kardiológia sem Hargita, sem Kovászna megyében, és ez sok ember életébe kerül, különösen télen, amikor nehéz hóviszonyok között kell százötven kilométerre szállítani a szívinfarktusos beteget, akinek túlélési esélye minden perccel csökken. Sok a pszichés betegség és az öngyilkosság, és a korszerű képalkotó eszközök hiánya miatt a rákos elváltozásokat csak megkésve, előrehaladott állapotban diagnosztizálják. Ráadásul a kezelés is korszerűtlen, Székelyföldön nincs radioterápiás lehetőség.” A továbbiakban azonban a tanulmány ezt is megállapítja: „Tavaly nyáron a magyarországi szakértők a helyzet alapos felmérése és elemzése révén arra jutottak, hogy Romániában az alapszintű orvosi ellátás jól megszervezett, ott nem indokolt a beavatkozás. (…) Egy modern, székelyföldi diagnosztikai-egészségügyi központ kialakításával (helyszínnek a szerzők Csíkszeredát javasolták) olyan intézményt kellene létrehozni, amely szervesen kapcsolódik a már most működő alap- és középszintű ellátóhelyekhez, de a hiányterületeket csúcsminőségben fedi le. Így nem keletkeznének fölösleges feszültségek a helyi orvosokkal sem, hiszen nem konkurencia épülne ki, hanem az ő munkájukat is segítő, korszerű orvosdiagnosztikán alapuló hiánypótló beruházás valósulna meg.”
Székelyföldre évente egyszer-kétszer ellátogat önkéntes orvosaival a magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a magukkal hozott lelkes riporterek legtöbbször olyan tudósításokat jelentetnek meg, mintha az orvoscsoport valamiféle rezervátumba érkezett volna, ahol ismeretlen fogalom az egészségügyi ellátás. Ezért jónéhány írásban magam is nehezteltem, majd helyi önkormányzatok is levelezgettek az ügyben, hiszen a sommás megállapítások éppen a lelkiismeretesen dolgozó székelyföldi orvosok munkáját becsülték le. A tanulmány most elismeri: az alapszintű orvosi ellátással nincs gond és ez tárgyilagosságra vall. A szöveg más megfogalmazásai is egybecsengenek azokkal az igényekkel, amelyekről jónéhányszor írtam. A székelyföldi megyék elöljárói, s más tisztségviselők gyakran beszélnek a székelyföldi beruházások hiányáról és nem egyszer írtam-mondtam, hogy ezeket kissé kreatívabb módon kellenne értelmezni: a nehéziparnak semmi esélye, de igenis lenne jelene és jövője az informatikai és az egészségügyi beruházásoknak. A Székelyföldön létre lehetne hozni egy olyan, korszerű képalkotási eszközökkel ellátott diagnosztikai központot, amely profitképes és jelentős adófizető (Nagyváradon, de Erdélyben máshol is van rá példa), ugyanakkor el kellene gondolkodni egy mozgásszervi megbetegedéseket kezelő központon, hiszen a földrajzi-éghajlati adottságoknak köszönhetően már a középkorú székely ember is legtöbbször reumás, a sokféle népi fürdő és népi gyógymód pedig a maga középkorba visszamutató utalásaival inkább turisztikai útikalauzokba való kuriózum, semmint ellenőrizhető kezelési eljárás. Szováta, Parajd, Tusnádfürdő mutatják a követendő utat: a beruházások anyagilag is megtérülnek, ha úgy tetszik, nem is olyan hosszú távon önjáróvá válnak.
Persze, az sem igaz, hogy a Székelyföldön (most nem beszélek Marosvásárhelyről, amely mindig a térség egészségügyi központjának számított) ne történtek volna lépések az egészségügyi szolgáltatások korszerősítése terén. Hajdu Gábor bukaresti egészségügyi minisztersége idején mindenütt lecserélték a nagy sugárterhelésű röntgenkészülékeket, több-kevesebb sikerrel béreltek komputer tomográfot, jelenleg egy brassói magánklinika működtet Csíkszeredában mágneses rezonanciás berendezést, amelynek adatait online értékelik, az endoszkópok, laparoszkópok, idegsebészeti mikroszkópok, más berendezések nem ritkán az egyéni orvosi kapcsolatoknak is köszönhetően terjedőben vannak. Mindez azonban nem vált ki egy csúcstechnológiás diagsznosztikai központot, amely az európai és romániai szabályozások figyelembevételével gazdaságos beruházást jelenthet bármely beruházónak, így akár a magyar kormánynak vagy valamelyik intézményének is. Romániában jelenleg négyszáz-ötszáz, a legkülönbözőbb tulajdonosi hátterű, gyakran hálózatokba szerveződött magánklinika, -kórház, -laboratórium nyújt egészségügyi szolgáltatást, de földrajzi megoszlásuk az ország területén nem arányos, hanem piacközpontú, így bármiféle új szereplő megjelenése nem jelent egyben újdonságot is.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke nemrég azt hangoztatta, hogy már 2010-ben, püspöki beiktatójában beszélt egy nagyváradi magyar egészségügyi intézmény létesítéséről (a szociális közkórházak fenntartásában egyébként úgy a váradi református, mint a katolikus közösségeknek nagy hagyományaik vannak) és az ötlet, öt év után most szökken szárba: kórházépítés szempontjából már saját telekkel is rendelkeznek, a működtetésre több tanulmányt is készítettek.
A fentiek alapján egyértelmű:
az úgymond magyar kórház létesítésének ötlete nem derült égből villámcsapásként született meg
hanem több helyen is gondolkodtak róla. A beruházás pénzigénye a különböző adatok szerint körülbelül húsz millió euró. Gazdasági források szerint 2011-ben és 2012-ben Romániában, hasonló, magánkórházi célokra, ennek mintegy 15-szörösét ruházták be, a tavaly pedig a pénzügyi mutatók terén élen járó első öt romániai magánklinika forgalma meghaladta a kétszáz millió eurót, a növekedés évente 10-20 százalékos.
A legkülönbözőbb reformok ellenére, az egészségügy általában a közép-kelet európai országokban soktényezős és a különböző társadalmi csoportok közötti különbségeket még inkább elmélyítő, semmint kiegyensúlyozó tevékenység. Lukács Csaba arról ír, hogy az Erdélyből kitelepedett ötezer orvossal Magyarország nagyjából százmilliárd forintnyi képzési költséget takarított meg, ennek egyhuszadából futná egy egészségügyi központra. Persze, ha a Nyugaton tevékenykedő magyarországi orvosokról készíténk statisztikát, alighanem kiderülne, hogy ilyen alapon az angolok, németek, norvégek, dánok is építhetnének kórházakat Magyarországon. Az egységes európai térben való gondolkodás, valamint az egészségügy nemzeti jellegének viszonyán még bőven lesz időnk töprengeni, amíg eldől, hogy Erdélyben az Olt vagy a Körös partján épül meg az első magyarországi tulajdonú diagnosztikai központ, netán kórház. Persze, amennyiben a hosszú várólistákkal bíbelődő magyarországi adófizetők is úgy gondolják.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Nem értenek szót Parászka Borókával
Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségében az újságírók többsége és Parászka Boróka szerkesztő között.
A nézeteltérések gyökere Parászka három évvel ezelőtti, külsős munkatársként való alkalmazásáig nyúlik vissza, ugyanakkor a jelek szerint egyáltalán nem segítette a konfliktusok elsimítását, hogy a szerkesztő tavaly főállású státust kapott a csatornánál.
A közszolgálati rádió területi stúdiójában 2012 tavaszán debütáló Parászka Boróka kezdetben a KultúrPresszó című műsort készítette Kiss Dénessel, a „társbérlet" azonban kudarcba fulladt. Úgy tudjuk, a két társszerkesztő között nézeteltérés támadt amiatt, hogy Parászka úgymond a baloldali beállítottságú meghívottakat preferálja, így a műsor kompromisszumos megoldásként szétvált.
Parászka az Értsünk szót című vélemény- és háttérműsorral folytatta, kollégái körében azonban itteni tevékenysége is felháborodást váltott ki. A Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat, és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.
Munkatársai felróják a szerkesztőnek, hogy nem tartja tiszteletben a közszolgálatiság alapkövetelményeit, műsorai mellőzik a kiegyensúlyozottságot és pártatlanságot, továbbá téma- és alanyválasztásában is részrehajló. „Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. (...) Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. (...) Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak" – szerepel egyebek mellett a rádiósok lapunk birtokába került panaszában.
Az aláírók mellékelték a rádióhallgatók különböző csatornákon eljuttatott visszajelzéseit is, amelyek élesen bírálják Parászka műsorát. „A rádió honlapjára és sms-ben érkeztek bíráló levelek, sőt az utcán, a piacon megállítottak hallgatók, hogy miért engedjük be a rádióba" – számolt be a Krónikának Kádár Zoltán, a rádió munkatársa.
Kollégái szerint Parászka a Mozgó Világ című kulturális-közéleti havilapban 2012-ben közölt, A köz szaga című tárcájában becsmérli a csatornát, amikor például azt írja a közszolgálati rádióról, hogy „ez az állami állat táplálkozik, emészt, kipárologtat: önálló hormonháztartása van, jellegzetes szaga". Ugyanakkor szemére vetik Parászkának azt is, hogy képtelen a csapatmunkára, kollégáival arrogánsan, minősíthetetlen hangnemben beszél, sőt szerkesztőségi viták során olyan szidalmakra ragadtatja magát, mint „menj az anyád p...ba", vagy „csókoljátok meg a seggemet".
Parászka vádlói a mai napig nem kaptak választ két évvel ezelőtti beadványukra. Ennek fényében Kádár Zoltán a rádió munkatársainak arculcsapásaként értékeli kolléganője tavalyi, versenyvizsga nélkül történt munkakönyves alkalmazását, különös tekintettel arra, hogy szerinte „sorban álltak" az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál.
A Jó reggelt, Erdély! Jó reggelt, Székelyföld!, valamint a Kispad műsorok szerkesztője a szerkesztőségben uralkodó jelenlegi hangulatról elmondta, „párhuzamosan" dolgoznak egymással, az újságírók többsége beszélő és köszönő viszonyban sincs Parászkával. A rádiónál veteránnak számító Gáspár Sándor lapunktól értesült arról, hogy kolléganőjüket főállásban alkalmazták.
„Szomorú lenne. Remélem, nem igaz" – válaszolta a magyar adás egykori vezetője, aki művelt, intelligens emberként írta le Parászka Borókát, aki viszont szerinte is elfogult, egyoldalúan tájékoztat. Hozzátette ugyanakkor: az utóbbi hónapokban nem tapasztalt botrányos műsort a részéről.
Szász Attila főszerkesztő megkeresésünkre elismerte, voltak konfliktusok a szerkesztőségben Parászka körül, szerinte meglehet, hogy egyesekben maradtak tüskék, ám úgy véli, ma már „béke van". „Kusza, személyek közötti problémáknak tulajdoníthatóak a nézeteltérések, de az ellene korábban felhozott vádak nagy része nem áll" – jelentette ki lapunknak Szász. Hozzátette: mivel Parászkát meghatározott időre alkalmazták, a posztra nem kellett versenyvizsgát kiírni, ugyanakkor – bár ez már a csatorna vezérigazgatóján múlik – támogatja beosztottja szerződésének meghosszabbítását, mivel emberhiány van a rádiónál.
Kollégái kritikáira, szakmai tevékenységével kapcsolatos kifogásaira Parászka Boróka nem kívánt reagálni lapunknak, tartva magát ahhoz az elvhez, miszerint ami a szerkesztőség falain belül történik, az a munkaközösség belügye, amit megbeszélnek a szerkesztőségi üléseken. Szerinte az újságírók munkáját a rádió szakmaifelügyelő-testületei hivatottak elemezni, ami meg is történik a csatornánál.
„Nyitott embernek tartom magam, a mi szakmánk a kommunikáció, és ha itt létezik kommunikációs kudarc, akkor azon dolgozni kell. Senki és semmilyen kritika elől nem zárkózom el, nincs az a hallgató vagy kolléga, akinek ne válaszolnék a legjobb tudásom szerint" – válaszolta az Értsünk szót szerkesztője arra a kérdésünkre, hogy munkatársaival meg tudják-e beszélni a nézeteltéséreket.
Mivel a közszolgálati média belső szabályzata értelmében az újságírók kizárólag vezetőségi engedéllyel dolgozhatnak más csatornáknál is, megkérdeztük az Erdélyi Magyar Televízióban külpolitikai műsort vezető szerkesztőt, hogy kapott-e erre engedélyt.
Parászka Boróka elmondta, már bedolgozó újságíróként közölte a rádióval, mely lapokban, rádióknál, tévénél dolgozik még, és eddig semmiféle jelzés, kifogás nem érkezett hozzá arról, hogy esetében összeférhetetlenség állna fenn. A Mozgó Világban három évvel ezelőtt közölt, munkatársai által szintén kifogásolt írása kapcsán úgy vélekedett: pesszimista, metaforában és jelképekben beszélő tárcáját irodalomként kell olvasni, és nem az állásinterjújához csatolt szándéknyilatkozatként.
Kirúgták Debreczeni Hajnalka feljelentőjét
Elbocsátotta a Kolozsvári Rádió a román szerkesztőség ama munkatársát, aki kifogást emelt az ellen, hogy az RMDSZ elnökének sajtótanácsosát úgy foglalkoztatta a területi stúdió, hogy a Donát úti szerkesztőségben senki nem látta, anyagot pedig soha nem adott le. Vasile Luca márciusban összeférhetetlenség gyanújával tett feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA), feltárva, hogy az Országos Rádiótársaság (SRR) három hónappal meghosszabbította Debreczeni Hajnalkának a bukaresti közszolgálati televíziótól való áthelyezését.
Debreczeni – aki évente mintegy 44 ezer lejes fizetést kapott a rádiótól – közölte, feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás volt, amit folyamatosan végzett. Kelemen Hunor sajtótanácsosa az ankét nyomán áprilisban lemondott a közszolgálati tévé kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról, ezáltal megszűnt a rádiótársasághoz való áthelyezése is.
Luca a Ziar de Cluj lapnak elmondta, május 27-ei hatállyal azzal az indokkal bontották fel a munkaszerződését, hogy együttműködött az Agro TV-vel is, amely újrasugározta a rádiós műsorait. Szerinte azonban ez csak ürügy volt a Debreczeni-ügy kirobbantása miatt, mivel a tévécsatornával való együttműködését – amely nyolc hónappal ezelőtt amúgy is megszűnt – korábban engedélyezte a rádió vezetősége. Luca bírósághoz fordul elbocsátása miatt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kevés a magyar a romániai gazdasági elitben
A 660 piacvezető romániai cég közül csupán hetet birtokolnak részben vagy teljes egészében erdélyi magyar üzletemberek, négy másik pedig magyarországi tulajdonban van – derül ki a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilapnak a Gazdaság legnagyobb szereplői című évkönyvéből. Tizedik alkalommal állította össze a Gazdaság legnagyobb szereplői (Cel mai mari jucători din economie 2015) című évkönyvet a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap. A kiadványban 660 nagyvállalat szerepel. Ezek közül mindössze 11 magyar érdekeltségű, vagyis olyan gazdasági társulás, melynek kizárólagos- vagy társtulajdonosa magyarországi cég, illetve magyar nemzetiségű magánszemély. Ez azt jelenti, hogy a alulreprezentáltak vagyunk a romániai gazdasági életben, hiszen, míg a népességnek több mint 6 százalékát a magyarság teszi ki, addig a piacvezető vállalatoknak csupán 1,5 százaléka magyar kötődésű.
Daradics, Jakab, Prosszer
Az energetikai ágazatban nem állunk rosszul: az éves forgalom alapján a hetedik legnagyobb kőolajipari vállalat a Mol Románia, melynek nemcsak tulajdonosa, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., hanem a vezetője is magyar, Daradics Kinga. A ZF adatai szerint a 39 legnagyobb építőipari cég között egyetlen egy magyar érdekeltségű sincs, csupán azzal vigasztalódhatunk, hogy a Temesváron működő, amerikai tulajdonban levő Azur festékgyár vezérigazgatója magyar ember, Jakab Zoltán.
Ennél jobb a helyzet a feldolgozó iparban, ahol 170 vállalat közül kettő magyar érdekeltségű. Az elektromos berendezések és felszerelések gyártói között a harmadik a Romcab melynek többségi tulajdonosa és vezérigazgatója Prosszer Zoltán. A marosvásárhelyi székhelyű részvénytársaság tavaly 653 millió lejes forgalmat bonyolított le, s a 2013-as eredménynél egyharmaddal nagyobb, 32,7 millió lejes nyereséget ért el.
Teszári, Bandi, Kurkó, Lőrincz
A gyógyszerforgalmazók mezőnyében a Gedeon Richter Nyrt. romániai leányvállalata, a Pharmafarm szerepel, a nyolcadik helyen. Bár a Kronospan szászsebesi üzeme osztrák tulajdonban van, az igazgató magyar nemzetiségű, Bandi Botond.
A legmasszívabban az általános fogyasztási javak előállítása terén képviseltetjük magunkat. Az ország második legnagyobb üdítőital gyártója, a Romaqua Group két tulajdonosa közül az egyik, Pálfi Miklós, magyar. Ugyanazon kategóriában kilencedik helyen áll, 67,9 millió lejes forgalommal a Perla Harghitei Rt., melynek többségi részvényesei az alkalmazottak, vezérigazgatója pedig Kurkó Árpád, aki maga is részvényes.
Az édesség-, kávé-, chips- és fűszerforgalmazók között a 13-ik helyen áll a Bara Levente tulajdonában levő Supremia Group. A gyulafehérvári székhelyű cégnek 2014-ben 155 millió lejes forgalma volt és 4 millió lej profitot termelt. Az IT forgalmazók kategóriájában kilencedik helyen áll az Agis Computer, melynek tulajdonosa és vezérigazgatója egyránt Lőrincz István.
A romániai telekommunikációs ágazatban szintén van magyar tőke, a nagyváradi Teszári Zoltán cége, az RCS&RDS negyedik a rangsorban, 2,3 milliárd lejes forgalommal.
Wizz Air, The Group, OTP
A szállítási és kereskedelmi ágazatban 63 cég szerepel a ZF összeállításában, köztük egyetlen magyar, a Wizz Air. A magyarországi tulajdonban levő légitársaság romániai járatai tavaly 3,6 millió utast szállítottak, amivel jócskán megelőzi a második helyen álló, állami tulajdonban levő Taromot.
A 160 céget felvonultató szolgáltató szektorban szintén van egy magyar érdekeltségű. A reklámcégek rangsorában az első helyen a The Group áll, melynek vezérigazgatója és társtulajdonosa Szigeti Zoltán. A bankszektorban a 16-ik poziciót az OTP Románia foglalja el 4,6 milliárd lejnyi aktívummal. Diósi László, az OTP bukaresti vezérigazgatója ugyanakkor nem az egyetlen hazai magyar bankár, ugyanis a Citibank romániai leányvállalatát szintén magyar ember, Pándi Tibor irányítja.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Speciális nyugdíj-kiegészítést szavaztak meg maguknak a törvényhozók
Elfogadta a parlamenti képviselők és szenátorok speciális nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvénymódosítást kedden a parlament két házának együttes ülése.
A jogszabály szerint a romániai törvényhozók a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után a parlamenti mandátumuk idejével arányos juttatást kérhetnek a parlamenttől, a rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. A pótlék három teljes mandátum (vagyis 12 év) parlamenti tevékenység felett már nem növekszik: a legnagyobb parlamenti nyugdíj-kiegészítés így mintegy 4000 lej lehet.
A tervezet kezdeményezői között eredetileg kormánypárti és ellenzéki törvényhozók egyaránt voltak, miután azonban a sajtó bírálni kezdte a törvényhozók „önzését és kapzsiságát”, a liberális ellenzék visszavonta aláírásait, és nemmel szavazott.
A kezdeményezők nevében Anghel Stanciu szociáldemokrata képviselő a „parlament visszavételére” szólította fel a törvényhozókat és azzal érvelt, hogy nem lehet erős, a korrupció kísértésének ellenálló törvényhozása az országnak, ha a parlamenti juttatások nem vonzóak.
Kerekes Károly, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, aki 1990 óta tagja a bukaresti parlamentnek, arra emlékeztette társait, hogy 2010-ben a gazdasági válság idején hétféle speciális nyugdíjat (köztük a törvényhozóit) töröltek el, egyedül a bírákét „mentette meg” az alkotmánybíróság, akik - statútumuk szerint - 25 ezer lejes öregkori juttatásra számíthatnak.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint már csak ez a törvény hiányzott ahhoz, hogy a bukaresti parlamentbe vetett bizalom minden más közintézménynél alacsonyabb szintre süllyedjen: szerinte ez a bizalmi szint magát a demokráciát veszélyezteti.
A parlamenti külön nyugdíj visszahozása azt követően került a román sajtó célkeresztjébe, hogy a módosítás egyik liberális kezdeményezője, Vasilica Steliana Miron azzal példálózott: a férje tartja el, mert szenátori fizetése fodrászra sem elég.
Romániában egy törvényhozó 5 ezer lej körüli fizetést kap, ám ennek mintegy kétszeresét költheti képviselői vagy szenátori irodája működtetésére, továbbá úti- és szállásköltségei jelentős részét is elszámolhatja. Erre alapozva a România Liberă című lap egy 2011-ben készült összehasonlítás nyomán arra a következtetésre jutott, hogy – bár a magyar törvényhozóknak nagyobb a fizetésük – a román államnak háromszor annyiba kerül egy törvényhozó, mint Magyarországnak.
MTI
Székelyhon.ro

Kötelezettségszegés – ki fizeti meg az árát?
A jövőben előreláthatólag a környezetvédelmi problémák – a természet megóvása, a környezetkímélő hulladékgazdálkodás, a megújuló energiaforrások stb. – egyre inkább előtérbe kerülnek Romániában, és ennek máris komoly jelei vannak. Pár napja a Legfelső Védelmi Tanács nemzetbiztonsági kérdéssé nyilvánította a törvénytelen fakitermelést, szigorúbb intézkedések bevezetését fontolgatva a korrupció felszámolásáért e területen. Egyes hírek szerint egy új, több száz alkalmazottból álló testületet hoznának létre, amely a fakivágásokat ellenőrizné az ország régióiban. Más: az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indít Románia ellen a törpe- vízierőművek ügyében – bizonyára ennek sem örül a kormány. Mint ahogy annak sem örülnek egyesek, hogy az EB részéről a szabálytalansági eljárás megindításának elkerüléséért pénteken a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökségen sor kerül az első nyilvános vitára a Marosvásárhely körüli erdő védetté nyilvánításáról. Arról a korábban egyszer már védetté nyilvánított erdőről van szó, amely ilyen címenszerepel az EB-nél, de az időközben megváltozott jogszabályok miatt "itthon" elvesztette ezt a minősítést, és az a veszély fenyegeti, hogy egy részét kivágják. Bár az eljárás inkább formaságnak tűnik, nem zárható ki, hogy a nyilvános vitán elbukik az ügy...
Tájainkon maradva, a kerelőszentpáli környezetkímélő hulladéktelep működtetése körüli furcsaságok adott pillanatban az Európai Unió részéről komoly szankciókat vonhatnak maguk után. Hosszú a történet, és tanulságos, sajnos negatív értelemben. Ott áll ugyanis egy közel 50 millió eurós beruházás, százszázalékosan kivitelezve, az átadástól számított garanciaidő megkezdődött, de … nem működhet. Hogy miért? A kiskapus jogszabályok, a felelőtlenség (csak hogy ne írjunk visszaélést) miatt. A működtető kiválasztására egy éve írták ki a licitet, ha minden "jól" megy, két év is lesz belőle, mire kiválasztják a nyertest. A licit két, első szakaszban továbbjutott résztvevője ugyanis fellebbezett, a közbeszerzési eljárások esetében a Fellebbezéseket Elbíráló Országos Tanács (CNSC), amely, mint neve is mutatja, fellebbezéseket hivatott elbírálni, viszont egyszerűen kijelentette, nem illetékes ez ügyben dönteni (!), áthárítva a felelősséget a törvényszékre. Utóbbi visszapasszolta az ügyet a CNSC-hez. Az elmúlt egy év alatt folyt hát rendesen a húzd meg, ereszd meg játék, párhuzamosan futottak a bírósági perek, hol Arges megyében, hol Bukarestben, hol Marosvásárhelyen, és még nem dőlt el minden. Ezek után a legjobb esetben is az történhet, hogy újrakezdik a licitet, reménykedve, hogy másodszorra nem kerül sor hasonlóan piszkos játszmára, illetve, hogy a versenytárgyalás feltételeinek sikerül majd ismét megfelelni. Ha nem, akkor harmadik nekifutás is lesz.
A megyei önkormányzat a környezetvédelmi, illetve az európai uniós alapokat menedzselő minisztériumoknak is jelezte a visszásságokat, amelyek következményeként a hulladékbegyűjtő szolgáltatók új helyszínt kell keressenek a megyeszékhely és a vidéki városok háztartási szemetének. Ami nekünk, lakosoknak pluszkiadást jelent, "magasabb szinten" pedig 2017 után uniós szankciókra lehet számítani. Ami megint csak közpénzből lesz kifizetve. Az bizonyos, hogy a rossz kereskedelmi gyakorlat kiváló példájának is lehet tekinteni a kerelőszentpáli szeméttelepügyet, amely adott esetben akár ragadós is lehet...
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

„Energetikai biztonságot” akarnak „exportálni” portugál segítséggel
Románia az „energetikai biztonság exportőrévé” szeretne válni a térségben, amihez portugál beruházók segítségét is igénybe venné – jelentette ki Klaus Johannis államfő szerdán, miután Bukarestben fogadta Aníbal Cavaco Silva portugál köztársasági elnököt.
Johannis szerint több portugál energetikai cég is jelezte már e tekintetben beruházási szándékát. Korábban többen is utaltak már rá, hogy Románia, amely gázszükségletét immár teljes egészében hazai termelésből fedezi, a térség más államainak – elsősorban a szintén román hivatalos nyelvű Moldovai Köztársaságnak – is kész segíteni az energetikai biztonság erősítésében. Románia tavasszal kezdett földgázt exportálni keleti szomszédjának azzal a nem titkolt szándékkal, hogy enyhítse Moldova energetikai kiszolgáltatottságát Oroszországgal szemben.
Szabadság (Kolozsvár)

Gázellátás: Brüsszel beperelte Romániát
A luxembourgi Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság, miután Románia továbbra sem fogadta el azt a sürgősségi gázellátás biztonsági tervet, amelynek egy esetleges gázválság idején alkalmazandó szabályozásokat és intézkedéseket kell tartalmaznia – adja hírül a kronika.ro. Az uniós végrehajtó szerv honlapján közzétett közlemény szerint a terv hiányában Románia nem tudna helytállni egy krízishelyzetben. A 2010-ben elfogadott szabálynak Bukarest már 2012 decemberében eleget kellett volna tennie, ezért korábban kötelezettségszegési eljárás indult ellene, amely most újabb szakaszba lépett.
Az unió szabályzata meghatározza azokat a gázellátási szabályokat, amelyeket a tagállamoknak válság esetén tiszteletben kell tartaniuk. A tagállamoknak legalább harminc napig kell biztosítaniuk gázellátást háztartásoknak és kórházaknak. Azt is kéri Brüsszel, hogy jelöljenek ki egy hatóságot, amely a gázellátásért felel, és megelőző jelleggel felméri a kockázatokat, javaslatokat fogalmaz meg az ellátás javítása érdekében.
Răzvan-Horațiu Radu, Románia Európai Bírósághoz delegált képviselője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a román gazdasági minisztérium ezen a héten küldte el az Európai Bizottságnak a tervet. Reményét fejezte ki, hogy amennyiben Brüsszel megfelelőnek találja azt, elkerülhető lesz, hogy a luxembourgi bíróság elítélje Romániát.
Magyarország és Románia gázhálózata az Arad–Szeged-interkonnektor révén van összekapcsolva, de a vezeték még nem kétirányú. A román-bolgár gázhálózat összekapcsolását lehetővé tevő Giurgiu-Rusze vezeték terve három éve halasztódik. Bukarest egyedül a Moldovai Köztársaság irányába exportálhat földgázt, de ez a vezeték egyelőre Unghenig épült meg, ahol kevés a potenciális fogyasztó – írta a kronika.ro.
Erdély.ma

Zöld út a fűrészüzemnek (Környezetvédelmi engedélyt kapott a Schweighofer)
Megkapja a környezetvédelmi engedélyt rétyi fűrészüzeme számára a Holzindustrie Schweighofer (HS) – a dokumentum kiállításáról tegnap döntött a háromszéki környezetvédelmi hivatal illetékes szakbizottsága. Az osztrák fafeldolgozó tevékenységét ellenző civil szervezetek kilátásba helyezték, jogi úton támadják meg a határozatot.
A HS gyára környezetvédelmi engedélyének kiállításáról Gheorghe Neagu intézményvezető számolt be a Háromszék érdeklődésére, megjegyezvén: a kérelmezési iratcsomó szükséges kiegészítése is megtörtént a beruházó részéről. Az illetékes testület döntése kapcsán a következő 15 napban várják az esetleges észrevételeket, ezt követően kiállítják a rétyi fűrészüzem számára a környezetvédelmi jóváhagyásra vonatkozó dokumentumot. Neagu elmondta, a jelzett időszakban beérkező észrevételek nem írják felül vagy semmisítik meg a szakbizottság döntését. Valószínűbb, hogy a bírósági utat választjuk az észrevételezés helyett – reagált a környezetvédelmi hivatal döntésére Toró Attila, hozzáfűzve, a kérdésben már egyeztetett a fogarasi Neuer Weg, illetve a bukaresti BankWatch Egyesülettel. A környezetvédelmi aktivista kifejtette, számítottak erre a döntésre, ám nem tekintik lezártnak az ügyet, a jövőben is figyelemmel követik majd a Réty szomszédságában létrehozott gyár tevékenységét, a 112-es hívószámon pedig minden rönkszállító autó rakományát ellenőriztetik. Leszögezte azt is, mindent megtesznek azért, hogy a megyei önkormányzat vezetőségének felelősségét az engedélyeztetési folyamatban nyilvánosságra hozzák. Közben a HS rétyi fűrészüzeme kapcsán indított jogi eljárások is folytatódnak, július közepén a beruházás területrendezési terve ellen kezdeményezett ügyet tűzi napirendjére az illetékes bíróság – összegzett Toró Attila.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyűlölet nélkül Székelyföldön
Fiatalabb és kevésbé fiatal barátaimmal évek óta próbálunk minél több kommunikációs csatornát megnyitni a Székelyföldön kisebbségnek számító románok és az itt többségben lévő magyarok között, akár kulturális, sport-, környezetvédő, akár politikai tevékenységekről van szó.
Egyszerűen a normalitást, a jó együttélést és a multikulturalitást hirdetjük Sepsiszentgyörgyön, ahogy azt, szerintem minden épeszű embernek tennie kellene.
Több száz ilyenfajta tevékenységet említhetnék, a téli ünnepek környéki eseményekkel kezdve, a városnapokon, közös kirándulásokon, az angol nyelvű vitákon, a környezetvédő akciókon keresztül egészen a kizárólag magyar tannyelvű és román tannyelvű iskolák diákjai közötti találkozókig, koncertekig, feliratozott színielőadásokig.
Az interneten egyszerű kereséssel számos példát, fényképet és filmecskét találhatunk olyan eseményekről, mint a Povestea din Ajun/Mesés Karácsony, Cortul de Tineret/Ifjúsági Sátor, Saint George, City of Debate, 3M Talks, Shortcut, Saint George Earth Hour, Vox Populi, Let’s do it, Atelier, színházi fórum, Nu puteţi voi urî cât putem noi iubi (Nem tudtok annyira gyűlölni, mint amennyire mi szeretni – a szerk.), multikulturális budapesti és krakkói kirándulásokról – Prága következik –; román és magyar előadásokról és filmbemutatókról, román és/vagy magyar művészek koncertjeiről, például Luiza Zan fellépéséről a Snaps Vocals Banddel vagy Sárik Péterrel, a városi gyermekkórusokból verbuvált Madrigál Kórusról, a katolikus templomban fellépő Gheorghe Zamfirról stb.
Több száz ilyen példa van az utóbbi tíz évből, több ezer résztvevővel, és rendkívül pozitív reakciókkal. Tudják, hány ilyenről számolt be az országos sajtó?
Szórványosan néha, hogy ne mondjam, egyáltalán... Nyilvánvaló, rendezvényeink nem „vonzóak” számukra. Hogyan is írhatnák meg, hogy a román és magyar fiataloknak közös programjaik vannak? Miként írhatnák, hogy jól megértik egymást, közös rendezvényeket szerveznek és azokon együtt vesznek részt? Hogyan tehetnék meg, amikor ők, onnan Bukarestből, Moldvából vagy Olténiából „jobban tudják, mi a helyzet itt”?
Voltaképpen ez a „hagyd csak, én jobban tudom” hozza az ostoba ember legjobb leírását, ahogy azt remekül megfogalmazza az Osonó–Ecou legújabb együttműködésében készült Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadás egyik szereplője. Hogyan is tudnád jobban, te, a kívülálló?
Minek kérdeznék meg tőlünk, hogyan boldogulunk itt, a „székelyek között”, ha ők amúgy is „jobban tudják”? Hogyan tudnák jobban nálunk, akik itt élünk? Naponta több tucatszor találkozunk magyar szomszédainkkal, munkatársainkkal, barátainkkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel, akikkel együtt élünk ezen a vidéken. Természetesen itt is vannak jó és rossz dolgok, mint a világ bármely más térségében. És ők mégis azt hiszik, hogy jobban tudják. Persze ez a „jobban” azt jelenti, hogy szerintük mi biztosan rosszban vagyunk egymással, veszekszünk, talán még verekszünk is, egyáltalán nem tudunk megegyezésre jutni. Sőt, meg vannak győződve erről. Ráadásul senki sem képes meggyőzni őket az ellenkezőjéről, akármennyi példát mondanánk vagy érvet hoznánk fel. Kár.
Persze, az egyszerű tudatlanok mellett sok veszélyes ostoba is van, akiknek érdekük szítani vagy időnként felpiszkálni a konfliktust térségünkben, főleg akkor, amikor a központi hatalom valamilyen disznóságát kell elfedni…
A manipulálás „szakemberei” ők, akik rendszeresen fel kívánják korbácsolni a kedélyeket, legtöbbször politikai, e térségen kívüli szavazatszerzési okokból, mert a „magyar veszély” még mindig képes választókat mozgósítani másfelé. Ha tényleg így lenne, akkor itt lehetne ezzel szavazatokat szerezni, nem?
Akkor Székelyföldön csak a román ultranacionalisták képviselőit szavaznák meg. Ennek ellenére, a mindenféle vergődések dacára, az ultranacionalizmus itt marginális. Persze, néha összejön a másságot elviselni nem képes néhány dinoszaurusz, azok, akik „vadrománnak”, vagy „vadmagyarnak” tartják magukat. Néha tüntetgetnek a magyarok vagy románok ellen, de az általuk csapott zajban is rendkívül kevesen vannak, és nem reprezentatívak. Mindegy, mások hogyan vannak vele, de mi folytatjuk az általunk szabott irányt, melynek célja a románok és magyarok közötti jó kapcsolatok, az együttműködés és összefogás hirdetése. Tudjuk, hogy a kölcsönös bizalomért még rendkívül sokat kell tenni.
A végeredmény most kevésbé releváns és valószínűleg csak a Fennvaló ismeri azt biztosan, de Istenem, nagyon szép ez a magadfajtákkal járt út, akár különböznek tőled, akár hozzád hasonlóak!
Mădălin Guruianu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Good bye Schengen egy picit?
Hiába hirdeti magát Románia technikailag felkészültnek a schengeni csatlakozásra, az Európai Bizottság szakértői szerint a jogállamiság és a korrupció felszámolása terén még akadnak hiányosságok. Látlelet a harmincéves Schengen-évfordulón.
Miután 1984 júliusában Németország és Franciaország megállapodott, hogy közös határukon fokozatosan felszámolják az ellenőrzést, a Saarbrückeni egyezménynek nevezett megállapodáshoz fokozatosan a Benelux-államok is csatlakoztak. Így született meg 30 évvel ezelőtt,1985. június 14-én Luxemburgban, a Mosel folyó partján a Schengeni-egyezmény (SE). Ebben a résztvevők határoztak a hosszú távú végrehajtási intézkedések kidolgozásáról „a személyek belső határokon való ellenőrzésének megszüntetéséről és ennek a külső határokra való áthelyezéséről”. Vagyis az egyezmény röviden a bizalomról szól, arról, hogy a közös határon belül a tagállamok megbíznak egymásban, a külső határokat pedig közös erőfeszítéssel teszik biztonságosabbakká. A Schengen-övezet ma 26 tagállamot számlál, Románia pedig uniós csatlakozási szerződésében kötelezte el magát a csatlakozásra – csakhogy Bulgáriával együtt azóta sem sikerült megfelelnie a feltételeknek.
A szükséges gyógyszer
Rossz jel, hogy a nemrég az Európai Bizottságnak a bulgáriai Russzéban járt első alelnöke, Frans Timmermans újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „Nem módosítják és nem cserélik ki a jelenlegi Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV). Úgy gondolom, hogy az egy jó mechanizmus, arra következtetek, hogy a bolgár meg a román lakosság többsége támogatja, eredményeket hozott, ha az igazságszolgáltatási rendszerre meg a jogállamra gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Tudom, Juncker elnök úr azt szeretné, ha az MCV-t a mandátuma végéig véglegesítenék, de, tudják, olyan dolog ez, mint a gyógyszer: addig kell szedni, amíg meg nem gyógyulsz, nem lehet azt határidőkhöz kötni.Ez együttműködési mechanizmus, nem Brüsszelből diktálják az embereknek, mit kell tenniük, de ellenőrzési is, hogy kiderüljön, megteszik-e a tagállamok mindazt, amit megígértek. Amíg az szükséges lesz, a bizottság működteti az MCV-t.”
Az EB nem köti ugyan az igazságszolgáltatás megfelelő működtetéséhez a schengeni övezet kiterjesztését, de számos tagállam nem hajlandó beleegyezni a szabad közlekedési övezet bővítéséhez, míg a két ország nem hajtja végre a reformokat az említett területen. Márpedig az idei, januárban közzétett, Romániáról szóló igazságügyi jelentés szerint „a román parlament továbbra is ódzkodik a végleges bírósági döntések gyakorlatba ültetésétől, és nem teszi lehetővé az igazságszolgáltatás számára, hogy a törvényhozók az átlagemberhez hasonlóan feleljenek a bíróság előtt.” Azóta a román szenátus több alkalommal is megtagadta, hogy például Dan Şova, Victor Ponta kormányfő korábbi üzlettársa az igazságszolgáltatás elé kerülhessen, és hasonlóan összezártak akkor is, amikor a miniszterelnököt is korrupcióval vádolta meg a korrupcióellenes hatóság, a DNA. A honatyák szembementek a DNA-val, az ügyészséggel, az elnöki hivatallal – általában mindent elkövettek, amit egy jogállamban nem lehet.
„Teljesíthetetlen” feltételek
Márpedig az Európai Uniót létrehozó Maastricht-szerződésben az akkori tagállamok közös célokat fogalmaztak meg a bel- és az igazságügyi együttműködés területén. Áttörést azonban csak az 1999. május elsején hatályba lépett Amszterdami-szerződés jelentett a belső határokon való ellenőrzések megszüntetése terén, amely az Európai Unió I. pillérébe integrálta a schengeni végrehajtási egyezmény jelentős részét. A szerződés egyértelműen úgy fogalmazott: a hatályba lépést követő öt éven belül meg kell valósítani a személyek szabad áramlását – az ellenőrzések eltörlését a belső határokon – az uniós térségen belül.
A korábbiakkal ellentétben ma már nem magához az egyezményhez kell csatlakozni, hanem a teljes jogú schengeni taggá válásra pályázó államnak a schengeni relevanciájú normákat is át kell emelni a nemzeti jogrendszerbe, vagy éppen közvetlenül alkalmazni azokat. A taggá válás feltétele továbbá, hogy az érintett állam úgynevezett schengeni értékelésen essen át a határellenőrzés, az adatvédelem, a vízumkibocsátás, a rendőri együttműködés és a Schengeni Információs Rendszer terén. Ennek keretében felmérik, hogy megfelelő-e a jogi környezet, a végrehajtásban dolgozók ismerik, értik-e a schengeni előírásokat, képesek-e azokat alkalmazni, rendelkezésre áll-e a szükséges intézményi háttér és eszközpark. Nagyjából ezeknek a feltételeknek képtelen Románia és Bulgária évek óta eleget tenni.
A bukaresti látogató
Romániát több elbírálási szakaszban ellenőrizték. Az egyik 2011 júniusában zárult le, amikor Luxemburgban bejelentették: Románia és Bulgária technikailag megfelel a követelményeknek, de a schengeni normák teljesítésével, a jogállamisággal és természetesen a korrupcióval viszont akadnak még gondok.
Frans Timmermans azon a napon érkezett Bukarestbe, amikor a DNA közleményben bejelentette: bűnvádi eljárást kezdeményez Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. Klaus Johannis elnök ezekkel a szavakkal fogadta az EB első alelnökét: „Isten hozta Romániába, Cotroceni-be! Örülök, hogy eljött, érdekes időket élünk!” Mire Timmermans így válaszolt: „Ez egy érdekes nap!”
Az EB alelnökéről tudni kell, hogy Hollandiának a külügyminisztere volt, amely a leggyakrabban emelt kifogást az ellen, hogy Romániát felvegyék a schengeni övezetbe. Több ízben leszögezte: a korrupció megfékezését tekinti Románia csatlakozása előfeltételének. 2014 januárjában, amikor a holland külügyek vezetőjeként Bukarestben tárgyalt Ponta akkori külügyminiszterével, Titus Corlăţeannal, utóbbi jelezte: Bukarest szerint már teljesültek a schengeni csatlakozás feltételei. A román külügyminiszter akkoriban kifejtette holland partnerének, hogy a Ponta-kormány eltökélt a reformok folytatásában és az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásában. Ugyanakkor Bukarest szerint nem kellene összekötni a schengeni tagfelvétel kérdését az Együttműködési és Értékelési Mechanizmussal, amelynek keretében az EB figyelemmel követi a román igazságszolgáltatás reformját. A bukaresti látogató azóta az EB alelnöke lett, és a jelek szerint véleményét nem változtatta meg.
Willman Walter
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Hitelezői nyomásra lemondhat a kormány az áfacsökkentésről
A kormány elhalaszthatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által ellenzett, és januártól tervezett négy százalékpontos áfacsökkentés elfogadását – erről a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik képviselője beszélt. A parlament pénzügyi és költségvetési bizottságában ülő Aurelia Cristea szerint a halasztást az indokolja, hogy a most elfogadás előtt álló adótörvény és adóeljárási törvény legyen összhangban az IMF és az Európai Bizottság elvárásaival.
Mint arról több ízben is írtunk, az új adótörvénykönyv tervezete januártól 24 százalékról 20 százalékra tervezi csökkenteni az általános áfakulcsot, miután június 1-jétől valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a kedvezményes, 9 százalékos áfát. A nemzetközi hitelezők által ellenzett adócsökkentés esetleges halasztásáról először beszélt kormánypárti politikus.
Cristea elmondta, neki kezdettől fogva fenntartásai voltak, hogy már most elfogadják a január 1-jétől tervezett áfacsökkentést. Szerinte ezzel meg kell várni az őszt, és az idei költségvetés bevételeinek alakulása, valamint a jövő évi büdzsétervezet függvényében az év végén a kormánynak még mindig van lehetősége, hogy sürgősségi rendelettel végrehajtsa az adócsökkentést.
Olcsóbbak lehetnek a könyvek
A kormány által tervezett 9 százalék helyett 5 százalékos lehet a könyvek, újságok, folyóiratok, múzeumi, illetve állatkerti belépők, mozijegyek általános forgalmi adója, miután a képviselőház költségvetési bizottsága megszavazta a vonatkozó módosító indítványt.
A javaslatra még az alsóház plénumának is rá kell bólintania, ugyanakkor a parlamenti vitán levő új adótörvénykönyv végleges formája a kormányzati bejelentések értelmében azon is nagyban múlik, hogy milyen intézkedéseket fognak támogatni az ország nemzetközi hitelezői.
A képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, még nem született végleges döntés arról, hogy a tervezetet áfacsökkentéssel vagy anélkül fogadják el, de az adótörvényeket mindenképpen megszavazza a parlament júniusban, mert több egyéb fontos rendelkezést is tartalmaznak. „A halasztás az egyik lehetőség, nem tudom, hogy valóban megtörténik-e, de fontos, hogy a módosított adótörvény élvezze az Európai Bizottság támogatását" – fogalmazott a képviselő.
A két jogszabálytervezet plenáris vitája várhatóan a jövő héten kezdődik a parlamentben. Mint ismeretes, jelenleg Romániában tartózkodik az Európai Bizottság szakértői küldöttsége, amely a Románia által az IMF szervezésében kötött többoldalú, nemzetközi, elővigyázatossági típusú hitelszerződés keretében Bukarest által vállalt kötelezettségekről tárgyal.
Ennek eredményétől függ, hogy július 15-én az IMF küldöttsége is ellátogat-e Bukarestbe, hogy folytassák a tárgyalásokat. A kiszivárgott inormációk szerint a brüsszeli illetékesek nem támogatják az áfacsökentést, mivel a kormány nem jelölte meg az így kieső források kompenzálásának lehetőségeit.
Az IMF küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása – mint beszámoltunk – kudarccal végződött, miután a felek bizonyos feltételekről nem jutottak megállapodásra.
Krónika (Kolozsvár)

Vádat emeltek az operaház igazgatója ellen, Demeter András is érintett
Vádat emeltek az ügyészek a bukaresti operaház felfüggesztett igazgatója, Răzvan Ioan Dinca ellen. A bukaresti I. kerületi bírósági ügyészség hétfői közleménye szerint az igazgatót hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással vádolják. Az ügyben Demeter András is érintett, aki korábban a közszolgálati rádió elnök-vezérigazgatója volt, jelenleg a rádió igazgatótanácsának tagja.–
Demetert érdek-összefonódással vádolják amiatt, hogy tanácsadói tisztségben alkalmazta vezérigazgatóként a rádiónál Dincát. Ezt az időszakot megelőzően és utána is Demeter szerződéses viszonyba lépett a bukaresti operettszínházzal, amelynek igazgatója szintén Dinca volt. Demeter András színész, a bukaresti operettszínház három produkciójában játszik. Az operaház igazgatóját május közepén vették őrizetbe. Előzetes letartóztatását a bíróság nem hagyta jóvá, de 60 napos bírósági felügyelet alá helyezték, s ez időre felfüggesztették az operaház igazgatói tisztségéből. Dinca 2006-tól a bukaresti operettszínház élén állt. 2013 őszétől az opera és az operettszínház közös adminisztrációval rendelkezik, azóta mindkét intézményt ő vezette felfüggesztéséig.
Dincát egyebek mellett azzal vádolják, hogy több törvénytelen kifizetést hagyott jóvá 2008 és 2011 között az operettszínháznál, akárcsak 2012 őszén az opera igazgatójaként. Azzal is vádolják, hogy hamis nyilatkozatot tett, amikor vagyonnyilatkozatában nem vallotta be, hogy tulajdonosa egy cégnek és egy ingatlannak, illetve egy bankszámláját is elhallgatta. Dinca román személyiségként 2002-ben először vehette át a Pro Cultura Hungarica díjat, amelyet Magyarország a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgároknak ítél oda.
maszol/MTI

Johannis kinevezte Opreát ideiglenes kormányfővé
Klaus Johannis államfő Gabriel Oprea belügyminisztert, nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettest nevezte ki ideiglenes kormányfővé hétfőn arra az időszakra, amíg Victor Ponta miniszterelnök képtelen ellátni hivatalát.
Az elnök első nekifutásra nem teljesítette feltétel nélkül a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök azon, az államfői hivatalba hétfőn eljuttatott kérését, miszerint addig, amíg képes ismét ellátni a kormányfői teendőket, 28 napos időtartamra nevezze ki ügyvivő kormányfővé Gabriel Opreát.
Az államfő ugyan hétfő délután rövid beszélgetésre magához rendelte Opreát, ezt követően azonban az elnöki hivatal azt jelezte: a döntés meghozatala előtt az államfő látni kívánja a miniszterelnök egészségi állapotát tükröző dokumentumokat.
Ponta rövid időn belül Facebook-oldalán is közzétette a műtétéről szóló orvosi igazolást, majd nem sokkal ezután Johannis kinevezte ideiglenes kormányfővé Opreát.
Victor Ponta korábban ostobaságnak nevezte, hogy az ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által indított bűnvádi eljárás elől menekült volna Isztambulba, és leszögezte: nem áll szándékában lemondani a kormányfői tisztségről.
A kormányfő vasárnap este az Antena 3 hírtelevíziónak adott telefoninterjút, amelyben leszögezte: már az eljárás kezdetén eleget tett a DNA idézésének, távollétében pedig ügyvédje áll az ügyészek rendelkezésére.
Ponta emlékeztetett: olyan ügyről van szó, amely nyolc évvel ezelőtti ügyvédi tevékenységét érinti, most pedig legfeljebb két hetet nyerhetne.
A kormányfő ügyvédnője egyébként hétfőn megjelent a DNA-nál, hogy bemutassa azokat az okmányokat, amelyek igazolják: a kormányfő fizikai akadályoztatása miatt nem tudott személyesen megjelenni.
Megismételte az eljárás nyilvánosságra kerülése óta alkalmazott retorikai panelt, miszerint a kormányokat, illetve a választott elöljárókat csakis a parlament vagy a polgárok válthatják le, nem az igazságszolgáltatás. „Talán már nincs is értelme választásokat rendezni, de akkor mondjuk ki világosan, hogy eredeti demokráciában élünk” – ironizált a kormányfő.
Leszögezte: nem mond le, mivel – bár nem az ő személye a fontos – szerinte az ellenzéknek nincs életképes alternatívája a jelenlegi kormánnyal szemben. Mindazonáltal a PNL két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hétfőn bejelentette: aláírásgyűjtésbe kezdenek Ponta menesztése érdekében.
Azt egyébként, hogy Ponta a DNA elöl menekült el, Traian Băsescu volt államfő dobta be a köztudatba, aki szerint Ponta megegyezett az államfővel, hogy előbbinek ne kelljen lemondania a DNA-eljárás nyilvánosságra kerülését követően. Ezt abból következtette ki, hogy az alkotmány szerint az ügyvivő kormányfő személyére nem a miniszterelnök, hanem az államfő tesz javaslatot.
Ponta egyébként elmondta: a nyugodt környezet miatt műttette meg magát Törökországban, és ha Romániában került volna sor a műtétre, akkor különleges bánásmódban részesült volna, és – arra utalva, hogy Matthijs van Bonzel bukaresti holland nagykövet nemrég olyan képet töltött fel közösségi oldalára, amelyen az látható, hogy feleségét egy bukaresti kórház ortopédiai osztályán műtötték meg – azt mondta: ha a nagykövet felesége miatt a kórház egy emeletét kellett lezárni, akkor miatta kettőt kellett volna.
A miniszterelnök közölte: azért Gabriel Opreát javasolta ideiglenes kormányfőnek, mivel ő az egyetlen miniszterelnök-helyettes, Johannis államfővel pedig azóta nem tárgyalt személyesen, hogy az a DNA-eljárás nyilvánosságra kerülését követően kiállt a nyilvánosság elé, és a lemondását követelte. Ponta szerint ezzel Johannis volt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) érdekeit szolgálja.
Ponta szerint ahhoz, hogy helyreálljon köztük a viszony, az szükséges, hogy „mindenki végezze az alkotmány által megszabott tevékenységét.”
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Összefog a három erdélyi magyar párt Kovászna megye prefektusa ellen
Beadványáradattal kérik számon a Kovászna megyei prefektuson a himnuszper folytatását.
A három erdélyi magyar párt Kovászna megyei képviselői közös akció során beadványáradatot kívánnak Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektusra zúdítani a himnuszper folytatása miatt.
Erről egy sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatón számoltak be szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei vezetői, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei önkormányzati képviselői.
A három párt képviselői elsőkként írták alá azt a magyar nyelvű beadványt, amelyben magyarázatot kérnek a kormány Kovászna megyei képviselőjétől a himnuszper folytatása miatt.
A prefektus hivatali elődje ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot rótt ki az MPP-re, mert a párt által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A bírságolás jegyzőkönyvét a bíróság alapfokon érvénytelenítette, ám a prefektus fellebbezett a döntés ellen.
Amint Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke az MTI-nek elmondta, a prefektus azt kérte, hogy helyezzék vissza az ügyet alapfokra, mert a bíróság anélkül ítélkezett, hogy figyelembe vette volna az érveit. A beadványban egyebek között Románia alkotmányára hivatkoznak, mely „elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez". Azt is megemlítik, hogy Romániában semmilyen jogszabály nem tiltja egy másik ország himnuszának eléneklését nem hivatalos eseményeken, és az általános jogelv szerint amit a törvény nem tilt, az megengedett.
A beadvány megszövegezői abban az esetben kérnek tájékoztatást a pereskedés folytatásának az okairól, ha a prefektus célja „nem etnikai konfliktus keltése".
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki szervezetének az elnöke szerint eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezeteknek össze kell fogniuk, ugyanis a Bukarestből irányított erők a meglévő jogokat is meg akarják vonni a közösségtől. „Nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít" – idézte az RMDSZ közleménye Tamás Sándort. Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője is azt hangsúlyozta, hogy nemzeti ügyekben össze kell fogniuk a magyar pártoknak.
Kulcsár Terza József az MTI-nek elmondta, hogy már szerdán húsz beadványt iktattak, és azt remélik, hogy július 20-ig ezernél többen folyamodnak zászlóügyben a prefektushoz. Hozzátette, elvárják, hogy valamennyien névre szóló magyar nyelvű választ kapjanak a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül.
MTI
Erdély.ma

Nem keresett meg egy pártot sem az őrtűzgyújtás kapcsán az SZNT
Nem indultak még el a tárgyalások, illetve személyes megkeresés sem történt az RMDSZ és MPP képviselői irányába a Székely Nemzeti Tanács részéről az október 25-re tervezett nagyszabású őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti tanács elnöke, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői más utat és megoldást képzeltek el, és nem hajlandóak együttműködni sem az RMDSZ, sem pedig az MPP tagjaival – fogalmazott Tamás Sándor, a szövetség háromszéki vezetője, aki rámutatott: fontos lenne az összefogás, hiszen egy közös rendezvénynek nagyobb a hordereje, mint például két kisebbnek. Az RMDSZ háromszéki elnöke ugyanakkor kifejtette: véleménye alapján kivitelezhetetlen az SZNT és EMNP által kezdeményezett őrtűzgyújtás, amely során Székelyföld csaknem 750 kilométer hosszú határát ezer méterenként világítanák ki őrtüzek révén. Székelyföld határát több tíz-, és százezer hektár erdő borítja, ott pedig nem lehet óriásmáglyát gyújtani, mert veszélyes lenne az erdőkre nézve – mutatott rá Tamás Sándor.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke hozzátette, igazából tárgyalások sem indultak, ő érdeklődött az MPP országos vezetőségénél is, onnan válaszként azt kapta: az SZNT részéről senki nem kereste meg őket személyesen, így az akció közös szervezéséről sem történtek egyeztetések. A kezdeményezés célja egyébként az lenne, hogy felhívják Bukarest és a nagyvilág figyelmét arra: Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. A szervezők korábban felhívást is intéztek Székelyföld határközségeinek és határvárosainak önkormányzataihoz, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteihez, a civil szervezetekhez, a helyi önkéntes tűzoltókhoz, közbirtokosságokhoz és az érintett települések lakóihoz, hogy vállalják fel az eseményen való aktív részvételt, amely akár műholdról is láthatóvá tenné Székelyföldet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro,

Szórvány a négyzeten
Bár a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium magán hordozza a magyar szórványiskolák szinte valamennyi jellemzőjét, mégis családias hangulatot, minőségi nevelést biztosít a közel háromszáz diák számára. A bukaresti magyar nyelvű oktatás idén fennállása 200. évfordulóját ünnepli.
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodnak, az anyagi nehézségekről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolniuk. „Ennek ellenére optimisták vagyunk” – szögezi le Bencze Mihály, az Ady Endre Gimnázium igazgatója.
Idén kereken 200 éves a bukaresti magyar oktatás, az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre. Így a május elején rendezett 3. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot a jubileumnak szentelték. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg azon a hétvégén, felavatták az iskola új zászlóját és címerét – amely egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázolja –, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. A marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátékát, Bródy Sándor A tanítónő című darabját az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Az épület – ahol annak idején jelentős diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység zajlott, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó – 300 férőhelyes dísztermét színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Az oktatásszervezés hőskora
A magyar jelenlét már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő román fővárosban. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése „terelt” jelentős tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint bizonyítható volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Ezek a kisebb próbálkozások a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására azonban még aligha nevezhetők iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elejére tehető. A várost megszálló oroszok ekkor rendezték Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség 70 ezer lelkes központjában 1226 „osztrák” élt – túlnyomó többségük magyar –, de a magyar közösség létszáma elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket saját lakásán kezdte tanítani, írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész végigkoldulta a fél világot – fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is –, négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat”.
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, Bukarestben folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás szerepel a magyar lakosok foglalkozására is: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, ahogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt: támogatásukra jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítő, oktatás- és közösségszervező Koós Ferenc református lelkész is, aki 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuza, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben pedig újabb két tantermes emeletes iskola épült, benne a tanítói lakással.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedett és valósággal virágzott a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látta el az inasiskolától az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján 25 ezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy míg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely aztán Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve” – illusztrálja a helyzetet Bencze Mihály. Az újabb „hőskorban”, a két világháború között azonban így is négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, de az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval megnyitották a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom vezetőivel kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a városközpontban, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola (képünkön).
A múlt század ’50–’70-es évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek bukaresti magyar oktatás számára. Ekkor tanult ott többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
A családi ház
Adorjáni Dezső evangélikus püspök számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű”, vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, intim volt, radikálisan különbözött a nagy erdélyi iskolákban tapasztaltaktól. A tanítás pedig minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának” – mesélte a bukaresti véndiák. A tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia elnevezésű tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. A püspök ma is szívesen emlékszik vissza a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „A korabeli bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy falu életét. Szinte mindenki ismert mindenkit, s ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek egymásnak, szóba elegyedtek egymással” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionálkommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást.
Az 1989-es rendszerváltás új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát – tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett –, kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
„Rejtőzködő” magyarok
Amikor a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, Bencze Mihály igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele miatt nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik mandátumuktól, munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40–50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós Bukarestben, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul” – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
A következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége az intézménynek. Őket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, de torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi a román–magyar államközi viszonyokat. Az egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a falak készültek el, a kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt” egymillió euró. Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság. Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, ősztől a természettudományokra áttérő Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést is.
A bukaresti magyar középiskola végzőseinek 80 százaléka amúgy rendre sikerrel érettségizik, a továbbtanulóknak azonban csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten” – vallja Bencze Mihály.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Beke György emlékére
A fénykép készítőjét elfeledtem, a hátuljára írtam két mondatot. Készült 1973 februárjában az uzoni író-olvasó találkozó alkalmával a néptanács egyik irodájában, a hivatalos részt követő tereferén. Régecske bizony, negyvenkét esztendeje, hogy Beke György a szülőfalu hívására hazatért Bukarestből, alig fél éve Sepsiszentgyörgyre költözött öntödei fémiparosként ekkor ismertem meg személyesen, bár levelező viszonyban voltam az ünnepelt és közismert íróval, újságíróval.
Barátsággal ajánlotta nekem a Kagylók tengerzúgással című antológiáját és Tolmács nélkül című vaskos interjúkötetét. Több évtizedes barátságunk után a közelmúltban lezajlott uzoni iskolanapok késztettek leltározásra. A 2000-ben lezárt Új Magyar Lexikonból kitűnik: 1959–1999 között harminckilenc kötetét jelentették meg romániai és magyarországi kiadók. Egy újabb irodalmi lexikon tán összegezni fogja Gyuri bátyám életének utóbbi hét évében megjelent könyveit is... E hatalmas életműből magam is összegyűjthettem tizenkilenc munkát, amelyekből csak kettő maradt (figyelmetlenségem miatt) kézírásos ajánlása nélkül. Ritkább találkozásaink, Budapestre való költözése is közrejátszott abban, hogy csak anyaországi lapokban követhettem életét és munkásságát. 1996. október 10-én beszélgettünk utoljára Népstadion környéki lakásán. A Kolozsváron 1994-ben megjelent Hadi utak Erdélyben – Barangolások magyar katonák nyomában című, egyik legszebb, legtanulságosabb ,,történelemkönyvével” és meleg kézszorítással váltunk el. Hosszan utánanéztem: a sietős gyaloglásban, barangolásban edződött kemény testalkatú író a kisgazdapárt soros ülésére igyekezett. Jó évtized után, uzoni temetésén már csak a hamvait tartalmazó urnát láttam viszont. Kopjafája, emléktáblája előtti főhajtásom még várat magára. De ágyam fejénél, kezem ügyében a Vállald önmagad című publicisztikai gyűjteménye 1978-ból. Újraolvasom belőle a Szavak hőfoka fejezetet, hogy életem végéig melegíthessen Beke György bátyám nemzetünk, anyanyelvünk iránti rendkívüli tisztelete, szeretete!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániai menekültügy: kint a bárány, bent a farkas?
A román diaszpóra az egyik legtekintélyesebb létszámú, Európai Unión belüli migráns csoport, ezért nehéz helyzetben van az ország, mikor a bevándorlókról most zajló vitában kell állást foglalnia. Ha a bevándorlóinkat támadjuk, hogy védjük a kivándorlóinkat? A román szélsőjobb nem dilemmázott: a menedékkérők ellen tüntettek Bukarestben, miközben az uniós csúcs elvetette a kvótákat. Parászka Boróka összeállítása.
Ötven ember tüntetett csütörtökön, június 25-én Bukarestben a bevándorlók ellen, a Noua Dreaptă tagjai arra szólították fel Klaus Iohannis államelnököt, hogy a június utolsó hétvégéjén zajló brüsszeli menekültügyi csúcson álljon az olyan „karakán” államfők mellé, mint akik Nagy-Britanniát, Dániát, Írországot képviselik. „Nincs szükségünk arra, hogy a menekültek problémáit Romániába importáljuk” – figyelmeztetett a Noua Dreaptă. A párt szerint a román alkotmány harmadik cikkelye sem teszi lehetővé, hogy „idegen populációkat” telepítsenek-költöztessenek az ország területére. Csehországgal és Szlovákiával kell közösen fellépnünk – hangzott el a bukaresti tüntetésen, ahol nem esett szó arról, hogy a román szélsőjobb a magyar kormány álláspontját is képviseli.
Saját belátásra bízva
Az eredeti tervek szerint, amelyet csütörtökről péntekre virradó éjjel az uniós csúcstalálkozó résztvevői elutasítottak, a tagországok osztoztak volna az Európában menedéket keresők ellátásán azért, hogy tehermentesítsék a két legnagyobb befogadó államot: Görögországot és Olaszországot. A román sajtóban nyilvánosságot látott adatoknak megfelelően 40.000 ember elhelyezéséről kellett dönteni a tervezett kvóta szerint. Minden ellátott után 6.000 eurót fizet támogatásként az Európai Unió.
Románia 1023 segítségkérőt fogadott volna ennek a stratégiának megfelelően Olaszországból, az oda érkezők 4,26 százalékát. Németországra 22, Franciaországra 17, Spanyolországra 11 százalék jutna. Magyarország a Romániai kvóta felét venné át, vagyis az Olaszország felől érkező menedékkérők 2 százaléka számíthat itt segítségre.
Görögországból 16.000 ember kelhet útra, ha a kvótarendszert bevezetik, Romániába félszáz menekült érkezhet ebből az országból: ez az ellátandók 4 százaléka.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa a következő két évre további 20.000 menekült befogadására tett javaslatot: azok az országok, amelyek részt vesznek a segítségnyújtásban, ebben az időszakban összesen 50 millió euró közösségi támogatásban bízhatnak. 27 tagország vehet részt ebben a programban, Románia a segítségkérők 3 százalékát fogadhatja be a továbbiakban. Ez az arány Németországban 16, Franciaországban 12, Nagy-Britanniában 11, míg Spanyolországban 7 százalék.
Az EU-csúcson úgy döntöttek, a tagországok belátására bízzák, hogy hány menekültet vesznek át Görögországtól és Olaszországtól, nem lesz kötelező kvóta, viszont Bulgáriát és Magyarországot – itt érzékelhető a legnagyobb „nyomás” – mindenképpen tehermentesíteni kell. Azt, hogy a kvóta helyett önkéntes alapon mely országok hány menekültet, s miként fogadnak be, arról az uniós belügyminiszterek júliusi találkozóján döntenek.
Ötvenezres romániai kolónia
A BBC adatai szerint a tavalyi évhez képest 149 százalékkal nőtt az Európában menedéket keresők aránya. 62 ezren Olaszországban, 63 ezren Görögországban jelentkeztek a hatóságoknál. A magyar-szerb határt májusban tízezren lépték át ezzel a szándékkal.
A migránsok száma Romániában az utóbbi tíz évben ugrott meg, az uniós csatlakozás előkészítésének utolsó éveiben kezdtek érkezni a letelepedők, munkavállalók, vagy időszakosan itt tartózkodók. A legtöbben a Közel-Keletről érkeztek már a legutóbbi háborús konfliktusok előtt is. Jelentős a Romániában élő szír, jordán, egyiptomi és iráni közösség. Ezekből az országokból többségében vállalkozók, befektetők érkeztek. Törökországból szintén vállalkozókat fogadott be az ország, Kínából többnyire munkavállalók, bedolgozók kértek tartózkodási-letelepedési engedélyt. A gazdasági felmelegedés idején, az Uniós csatlakozás után és a válság kezdete előtt a betelepülők jelentősen hozzájárultak a gazdasági fellendüléshez. Ebben az időszakban dinamikusan nőtt a bevándorlók aránya, évente 35 százalékkal. A válság kezdete után visszaesett a folyamat, az ezredforduló első évtizedének végén a hazai migráns kolónia ötvenezer főt számlált, tízezer ember ideiglenes, a többi huzamos letelepedési engedéllyel rendelkezett. 2011-ben a Soros Alapítvány tett közzé felmérést arról, hogyan viszonyul a romániai társadalom a bevándorlóhoz: ekkor a megkérdezettek többsége úgy vélte: „jót tesz” az országnak a befogadás, elsősorban gazdasági szempontból járulnak hozzá az ide érkezők a fellendüléshez.
Pótolni a távozottakat
A gazdasági válság felgyorsította a romániai munkaerő-elvándorlást, ezért a menekültkérdés az elmúlt hét évben legtöbbször úgy merült fel: pótolhatók-e az országból hiányzó munkások azokkal, akik ide érkeznek? Több javaslat is született a pótlásra: a nyilvánosságot látott stratégiáik szerint Moldáviából, Görögországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból is fogadna az ország letelepedőket ahhoz, hogy kiegyensúlyozottá váljon a hazai szociális rendszer. Jelenleg ugyanis 4,5 millió ember kereső (a válság évében 4,8 millió embert regisztráltak ebben a kategóriában!), miközben a nyugdíjasok száma elérte az 5,2 milliót. Bár a nem regisztrált munkavállalókkal együtt a (legálisan, illetve feketén) keresők száma is meghaladja az 5 milliót, egyértelmű: jelentősebb munkaerő-pótlás nélkül nem működtethető tovább a hazai szociális ellátórendszer. A „menekültek”, illetve a Romániába való betelepítés ma az egyik lehetséges forgatókönyv arra, hogyan lehet megelőzni a szociális rendszer összeomlását. Az utóbbi időben az is felmerült, hogy a sokat vitatott Román Kulturális Intézetnek kellene átvennie az ide érkezők kulturális integrációjának segítését.
Idén tavasszal már futott egy program a kulturális elfogadás elősegítésére: a 74 ezer eurós projektet a Diszkriminációellenes Tanács, az Akadémiai Társaság és a Romániai Egészségvédelmi Egyesület munkatársai irányították.
„Gazdag” és „szegény” idegenek
Az eddigi tapasztalatok szerint Romániában nincs „bevándorlóellenes” hangulat továbbra sem, igaz, az ide érkezők többnyire elszigetelt kolóniákban élnek. Marosvásárhelyen nagyon sok külföldi tanul elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, de jelentős számban jelentkeznek a Művészeti Egyetemre is. A MOGYE külföldi diákjai arról számoltak be: őket „gazdag idegennek” nézik a városban, akiktől magasabb lakbért lehet például kérni. Az intézménynek mindenképpen jelentős bevétele van a külföldről érkező diákok tandíjából: 400 hallgató tanul itt, ők tanévenként fejenként ötezer eurót fizetnek.
Nem csak jól fizető külföldiek gazdagítják a román tanügyet, államot és magánszférát. A külföldi munkavállalók (különösen a szakképzetlen dolgozók) nehéz helyzetben vannak: gyakoriak a foglalkoztatás körülményeire, a fizetés mértékére vonatkozó panaszok. Emlékezetes a iaşi-i Palas bútorgyárban zajlott demonstrációsorozat, az itt dolgozó ötven fős kínai munkáscsoport vonult utcára öt éve a rossz munkakörülmények és alacsony fizetések miatt. A tüntetés összecsapásokba torkollott.
Menekültközpont működik Rădăuţi-on, Temesváron, illetve Galaţi-on is. E központok lakói havi 544 lejes (körülbelül 120 euró) támogatást kapnak az ellátáson kívül fél éven át. A folyósítás meghosszabbítható, ha a kedvezményezett bizonyítani tudja, hogy a rendelkezésére álló idő alatt nem talált munkát. A többség talál munkát: őket a helyi könnyűiparban foglalkoztatják.
Bár a Noua Dreaptă a menekültek ellen tüntetett Bukarestben, egyelőre nincs jele annak, hogy Románia fel szeretne sorakozni Csehország, Szlovákia vagy akár Magyarország mellé a menekültekkel kapcsolatos szigorítások terén. Az utóbbi években folyamatosan gondot jelentett az ország számára a romániai munkavállalókkal szembeni elutasítás, az ő helyzetüket egészen biztosan nem segítené egy ilyen koalíció. Az ideiglenes idegenbe szakadtság érzetét éppen megélő, Törökországban lábadozó Victor Ponta néhány héttel korábban úgy fogalmazott: „európai kötelesség” a menekültek segítsége, befogadása.
erdelyiriport.ro,

Megnyílt a 19. Ariadné textilművészeti tárlat
Marosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit, Temesvárról tizenegy, Kolozsvárról kilenc. Suceaváról, Déváról és Nagyváradról is ketten érkeztek alkotással, ezenkívül egy-egy textilművész Székelyudvarhelyről, Szegedről, Nagyváradról, Bukarestből, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóújfaluból és Gorjból küldte el munkáját a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításra.
Amikor sok évvel ezelőtt létrejött az Ariadné kiállítás Marosvásárhelyen, mind több és több képzőművész kezdett figyelni a textilművészetre – mondta Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, író a szerda esti megnyitón a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Ahogy fogalmazott, az idei rendezvényt kevésbé jellemzi az újítás. Van mese, mítosz, születés és halál, vidámság és szomorúság, tudomány és még a természet féltése sem hiányzik – sorolta a méltató, hogy mi minden van ezen a tárlaton, amelyet leginkább a hagyomány iránti tisztelet ural.
„Ennek a tárlatnak az az újdonsága, hogy végre nem akar mindenáron valami újat hozni” – mondta érdeklődésünkre Bandi Kati marosvásárhelyi textilművész, aki úgy értékelte az idei tárlatot, hogy az a mesterségbeli tudást tükrözi a leginkább. Az iparművészet egyik ága a textilművészet, amely ipari technikával és művészi igénnyel kivitelezett használati- és dísztárgyakat hoz létre. Ha ezek közül a kritériumok közül valamely hiányzik, akár az ipari technika, akár a művészi igény, vagy a használhatóság – akkor csorbul az adott alkotás, mondta az ismert alkotótművész, aki úgy véli, sok szempontból lehet egy alkotás művészi. Az iparművészethez tartozó textilművészetnek is megvannak a sajátos kritériumai, amelyeket, ha az alkotó tiszteletben tart, annál értékesebb a műve.
Nincs olyan textilművészeti kiállítás, amelyen ne lenne jelen a mítosz – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, felhívva a figyelmet a munkák sokszínűségére, az ötletgazdagságra, ugyanakkor a minőségre is, hiszen rengeteg munka van a kiállított művekben – mondta.
Az idei tárlaton többek közt Nagy Dalma, Puskei Sarolta, Sajgó Ilona, Hunyadi Mária, Bandi Kati, Szabó Ágnes, Pacsika Lia alkotásai láthatók. A munkák között vannak szőttesek, kompozíciók, többnyire hagyományos módszerekkel készített faliszőnyegek, ruhák, képek, de nem hiányoznak a nem hagyományos összeállítások sem.
Antal Erika
Székelyhon.ro