KÖZLEMÉNY
A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett budapesti konferenciát a II. világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezték meg május 5-6-án. Arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világháború vége a kommunista diktatúra kiépítésének kezdetét is jelentette térségünkben.
A Magyar Országgyűlés delegációs termében megrendezett konferenciát Gulyás Gergely, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd a külföldi és magyar előadók Európa megosztottságának megtervezését, a vasfüggöny kiépítésének módozatait és tragikus következményeit elemezték.
Az második napon Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki a platform védnöki testületének is tagja, beszédében kitért rá: „A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán a „nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista, kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.” Emlékeztetett: „Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről.” Le kell bontani az intolerancia és a félelemből épült hallgatás falát, s akkor remény van rá, hogy a totalitarizmus berlini falai úgy omlanak le, mint egykoron Jerikó falai, zárta szavait Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki egyrészt szervezőként, de az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vezetőségének tagjaként vett részt a tanácskozáson, felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság eddigi támogatási gyakorlata a nácizmus és a sztálinizmus korszakának kutatását kedvezményezte. „Márpedig ha az Unió hiteles akar lenni, akkor nem tehet úgy, mintha Sztálin halála után a kommunista országokban nem öltek és kínoztak volna meg több ezer embert. Olyan Európát akarunk, amely azonos mércével kezeli a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit” – zárta szavait az erdélyi politikus.
A konferencia zárszavaként Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, és biztosította a részvevőket arról, hogy a magyar kormány továbbra is egyformán fontosnak tartja a kommunizmus és a fasizmus rémtetteinek feltárását, éppen ezért a jövőben is partnernek tekintik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformot.
Ezután került sor a budapesti Duna Palotában a platform idei díjának átadására. A demokrácia melletti kiállásuk és a korrupciót leleplező tevékenységük nyomán egy orosz testvérpárnak, Oleg és Alekszej Navalnijnak ítélték oda a 2015-ös díjat. Mivel egyikük börtönben van, másikuk pedig házi őrizetben, a díjátadón megbízottjuk jelent meg. Az eseményen Göran Lindblad a díjat odaítélő szervezet elnökeként a testvérek merész és bátor kiállását hangsúlyozta, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke pedig azon reményét fejezte ki, hogy Oroszországban felismerik: nem az Európától való elszigetelődés, hanem sokkal inkább a demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartása és az unióhoz való közeledés jelentheti a jövőt.
Budapest, 2015. május 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Mellékeljük Tőkés László felszólalásának szövegét.
Európai Emlékezet és Lelkiismeret Nemzeti Emlékezet Bizottsága Platformja A vasfüggöny – a II. világháború következményei
Nemzetközi konferencia
Budapest, 2015. május 5–6.
Szabadulás a vasfüggöny fogságából
Hat kerek esztendő telt el azóta, hogy az Európai Parlament – egyebek mellett – határozatban mondta ki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a létrehozását. Húsz évvel a hírhedt Ceauşescu-rezsim bukása után, valamint az ebben az időszakban lejátszódott, többrendbeli kommunista visszarendeződést követően, rendkívüli élményt és megtiszteltetést jelentett számomra, hogy egyik kezdeményezője lehettem annak az európai határozatnak, amely végre a hagyományos „kettős mércével” szakítva, egyértelműen ítéletet mondott a letűnt XX. század mindkét totalitárius rendszere fölött, és megkésve bár, de legalább verbális szinten igazságot szolgáltatott a kommunista diktatúra több milliónyi ártatlan áldozatának.
A történelminek nevezhető európai állásfoglalás egyenes folytatásaképpen, utóbb az így létrejött Európai Platform Védnöki Testületének tagjaként is tovább folytathattam az akkor elkezdett munkát, és közvetlen tanúja lehettem annak, hogy azóta is milyen göröngyös utat kellett bejárnia a Göran Lindblad alapító elnök által vezetett európai intézményünknek. Szinte hihetetlen, hogy negyed századdal a totalitárius vörös hatalom, illetve a berlini fal összeomlása után, lépten-nyomon még mindig falakba ütközünk, vagy legalábbis a régen ledőlt falrendszer eltakarítatlan romjai között kell botorkálnunk…
Éppen ezért, külön is őszinte elismerésemet fejezem ki a platform kellő eszközök hiányában működő, kitartó vezetőinek és lelkes csapatának, hogy a tevékenységüket övező keleti ellenséges vagy nyugati értetlenkedő magatartás ellenére, a megkezdett úton szívósan és következetesen tovább haladnak. Mostani tanácskozásunk is ennek az állhatatos munkának az ékes bizonyítéka és egyik fontos állomása.
Úgy gondolom, hogy konferenciánk társszervezőjeként hasonló elismerésre méltó a magyarországi Nemzeti Emlékezet Bizottsága – élén Földváryné Kiss Réka elnök asszonnyal. Velük együtt illesse elismerés a Magyar Kormányt, amelynek hathatós támogatása mind a mostani nemzetközi rendezvény, mind a platform további működése szempontjából meghatározó fontosságú.
A II. világháború befejezésének idei kerek évfordulójáról Oroszország fényes ünnepségekkel emlékezik meg. Hosszú évtizedekig ezen az évfordulón az egész világ is – egyoldalú módon – csak a „győzelem napját” ünnepelte. Ez a kérdés még ma is súlyos mértékben megosztja országainkat és politikusainkat, mind az egykori vasfüggöny mentén, mind kelet-közép-európai régiónkban.
Ennek legfőbb oka pedig éppen Európa előző, közel fél évszázados megosztottsága, melynek örökségeként továbbra is egy virtuális vasfüggöny választja ketté Keletet és Nyugatot, mely ott húzódik emlékezetünkben, évtizedes beidegződéseinkben, nehezen átalakuló történelmi tudatunkban. Tulajdonképpen ezt fogalmazza meg konferenciánk címe: A vasfüggöny – a II. világháború következményei. A kontinensünket hatalmi érdekek és előnyök alapján felosztó jaltai egyezmény hosszú és sötét árnyéka vetül nemcsak a felemás „győzelem” kétes értékű ünnepére, hanem ezzel együtt annak kínkeservesen megszenvedett, korszakos utókorára.
Ezekben az években évforduló évfordulót követ. A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán „a nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.
A történelmi tények ismeretesek. Amiképpen maga Winston Churchill fogalmazott: „vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén”. Ezzel szemben Putyin elnök még ma is „az elmúlt évszázad legnagyobb geopolitikai tragédiájaként” fájlalja a Szovjetunió szétesését. Ezen összefüggésben a szovjet expanziós hagyományokat folytató Oroszország és a demokratikus Európa ukrajnai szembenállása nem mást, mint a megosztó múlt jelenkori továbbélését jelenti.
Csak annyi történt, hogy a vasfüggöny keletebbre költözött. Éppen ezért ma is égetően fontos, hogy az egyesült Európa ne csupán a birodalmi Oroszországgal nézzen farkasszemet, hanem saját totalitárius múltjával is őszintén szembenézzen, és az Európai Parlament hivatkozott határozatát életbe ültetve, a kontinensünket, országainkat, népeinket és társadalmainkat továbbra is megosztó választófalakat végérvényesen lebontsa. Amint maga a dokumentum fogalmaz: az európai integráció – egyenes – válasz a két világháborút és a totalitárius diktatúrákat megszenvedett közös múltunkra. Amennyiben ezt a „választ” nem vagyunk képesek helyesen és hitelesen megadni, az egyesült Európa korszakos béketerve is kudarcra van ítélve – állapíthatjuk meg az idézett határozat értelmében.
„Hogyan épült meg a vasfüggöny?” – fogalmazza meg a kérdést munkacsoportunk témamegjelölése. „Milyen volt az élet a vasfüggöny mögött?” – olvashatjuk a kérdést a másik témakörben.
Ezekre a kérdésekre igazából csak mi, kelet- és közép-európaiak tudunk hiteles választ adni, akik a vasfüggöny mögül évtizedeken át sóvárogva tekintettünk a börtönfal szinonimáját jelentő Berlini fal túloldalán lévő „szabad világra”, és akik a kommunizmus „börtönvilágának” „rab népeiként” nem csupán Európa másik felétől voltunk elrekesztve, hanem saját elnyomó társadalmaink diktatórikus rendszereiben is egy módszeresen kiépített, szövevényes falrendszer labirintusának fogságában éltünk és vergődtünk.
„Vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén. Hogy mögötte mi történik, arról mit sem tudunk” – írta volt Churchill már a legelején. A brit miniszterelnök vélhetően lelkiismeret-furdalásban halt volna meg, ha megéri, hogy újabb nagyhatalmi békerendszerük hová vezetett…
És itt engedjék meg, hogy a konferencia partikuláris megfogalmazása értelmében, kiemelt módon arról a „másodlagos vasfüggönyről” szóljak, amely mindkét világháborút követően a Kárpát-medencei magyarságot sújtotta.
Ma már evidenciának számít, hogy az első világháborút követő párizsi békeszerződések, ezek részeként pedig a trianoni békediktátum igazságtalan határmódosításai sorscsapást jelentettek a féltucatnyi országba szétszakított magyar nemzet számára. A második világháború végeztével a győztes hatalmak – nem tanulva a múltból – még csak megerősítették az előzőleg megvont mesterséges határvonalakat, a nemzetellenes kommunista internacionalizmus kényére-kedvére szolgáltatva ki a Magyarországtól elcsatolt többmilliós magyarságot. Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről. Nálunk, Erdélyben ráadásul a román diktátor ördögi falurombolási terve megsemmisüléssel fenyegette településeinket, egész magyar kultúránkat és közösségünket. Kelet-Közép-Európa egyik legsötétebb nacionálkommunista diktatúrájaként a Ceauşescu-rezsim már korábban keményvalutáért árusította ki német és zsidó kisebbségének százezreit – akkorra pedig elérkezettnek látta az időt, hogy utolsó számottevő kisebbségétől, a kétmilliónyi erdélyi magyar közösségtől is megszabaduljon.
Ezen viszonyok között számunkra, erdélyi magyarok számára az Európát kettéosztó és megnyomorító Vasfüggöny már-már a trianoni határokkal volt egyenlő. Egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a diktatúra bukásához vezető romániai népfelkelés nem az ország fővárosából, Bukarestből indult, hanem Erdélyben, a soknemzetiségű és sokvallású Temesváron vette kezdetét, éspedig egy kétszeresen kisebbségi, magyar református gyülekezetben. Egy olyan városban, ahol az időközben megváltozott etnikai arányok ellenére többség és kisebbség le tudta győzni a nacionálkommunista uszító propaganda által gerjesztett, kölcsönös bizalmatlanságot, és össze tudott fogni közös ellenségük: az elnyomó és megosztó kommunista diktatúra ellenében. A toleráns „Temesvár szellemét” azóta is közmondásos értelemben szokás emlegetni.
Ez a szellemiség néhány nap leforgása alatt láncreakciószerűen vezetett el a Ceauşescu-rezsim bukásához, szervesen beleilleszkedve a szovjet kommunizmus országonkénti összeomlásának 1989-es láncolatába.
Azt is mondhatjuk, hogy a vasfüggöny részeképpen, illetve a berlini fallal többé-kevésbé egy időben omlottak le a keleti tábor országait egymástól elválasztó, szinte hermetikusan zárt keleti határok, s hogy ennek eredményeképpen a magyar közösségeket egymástól többszörösen elválasztó trianoni határok is – gyakorlatilag – megszűntek.
Ebben a folyamatban rendkívüli jelentőséggel bírt a páneurópai piknik néven ismeretes, 1989. augusztus 19-i határáttörés, amikor is a meggyengült magyar hatóságok hallgatólagos engedelmével, a magyar–osztrák határzárat lebontva, a keletnémet menekültek százai, majd ezrei távozhattak Németországba.
Engedjék meg, hogy befejezésképpen ezt a történelmi pillanatot idézzem, pontosabban azt az üzenetemet, melyet – a szervezők kívánságára – a piknik résztvevőihez azokban a válságos időkben, titokban juttattam el. A félelemből épült „hallgatás falát” áttörve, akkor ezeket írtam: „Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni a téboly: falak helyett falvakat. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék meg… És akkor nem kell többé féltenünk sem falvaink népét, sem Európa kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikó falai gyanánt fog összedőlni, egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai Nagytalálkozón…”
Budapest, 2015. május 6.
Tőkés László

Ne várd a májust…
Amióta az eszemet tudom, csupa ünnep volt május első fele nálunk Romániában is. Kezdődött május elsejével, a munka ünnepével, amelyet akkoriban inkább a munkásosztály ünnepének hívtak. Aztán másodikán az ifjúság napja volt, és rá egy hétre, május kilencedikén legalább három évfordulót kellett ünnepelni, emlékeim szerint a következő fontossági sorrendben: a Kommunisták Romániai Pártjának 1921-es megalakulása, Románia függetlenségének kikiáltása 1877-ben és a győzelem napja 1945-ben, amelyet leginkább a Szovjetunió győzelmeként, a Reichstag elfoglalásaként emlegettek, és nem nagyon került szóba a többi szövetséges hatalom.
Folytatni lehetett volna ezt a hosszú majálist tizedikén is, az volt ugyanis azelőtt a nemzeti ünnep, a monarchia napja, mivel 1866-ban ezen a napon érkezett meg Bukarestbe Németországból a dinasztiaalapító Hohenzollern-Sigmaringen Károly. Erről persze gyermekkoromban nem sok szó esett, hiszen akkor már augusztus huszonharmadika volt a legnagyobb román ünnep, az 1944-es úgynevezett fegyveres felkelés, vagyis tulajdonképpen az átállás napja. Amit a románok szinte egyetlen puskalövés nélkül hajtottak végre, csak a fővárosban volt némi csetepaté a meglepett németekkel. Nekünk magyaroknak viszont később, októberben nem sikerült ugyanez.
Joggal tartották ezt a románok történelmük egyik legfontosabb – vagy talán a legfontosabb! – pillanatának, némileg vörösebbre festve a valóságosnál, hiszen mégiscsak a rá néhány évre kipenderített királynak volt ebben a legfőbb érdeme. Ráadásul az elején még nem is a felszabadulás, inkább a felszabadítás napja volt ez. Hamar megtanulhattam én is, talán még kisiskolásként, hogy
ünnepkor felénk semmi sem pontosan az, aminek mondják. Egymásra torlódik pártalakítás, függetlenségi kiáltvány és a fasizmus fölötti győzelem, lehet válogatni tetszésünk szerint. Illetve a hatalom tetszése szerint.
Az ünnep nem az, ami látszik belőle: fehér ing, vörös nyakkendő, mosolygós arcok, főemberek a tribünön, az Internacionálé mindent túlharsogó jóslata, hogy „a győzelem napjai jönnek”, majd hatalmas sertésflekken – fatányéros – három lejért valahol a zöldben. Meg sör is a felnőtteknek, természetesen. Egy pillanatig úgy érezhették sokan, hogy mégis megérte, de számomra bizony csupa szorongás már idestova hat évtizede minden ünnepnap, és nem is hiszem, hogy másképpen lesz ez valaha. Azzal kezdődött talán, hogy november hetedikén évről évre kötelezően felvonultunk szülővároskám, Kézdivásárhely főterén, kicsutakolva, felöltözve annak rendje-módja szerint, és éltettük a nagy októberi szocialista forradalmat.
Novemberben októbert. Tudtuk természetesen, hogy itt a régi pravoszláv naptár és a később Oroszországban is elfogadott európai időszámítás közti különbségről van szó, de akkor is nevetséges volt ez az egész. Csak éppen nevetni nem volt tanácsos rajta. Utólag úgy látom, az oroszok egyébként is szívesen élnek saját idő szerint, hiszen győzelem napja is azért van kettő, mert a német hadvezetésnek a szövetségesekkel aláírt kapitulációja május nyolcadikán, a közép-európai időzónában este tizenegykor lépett érvénybe, de akkor már Moszkvában május kilencedike volt. Így aztán a nyugatiak nyolcadikán, mi pedig kilencedikén ünnepeltünk. Addig, ameddig. Mert lassan-lassan kikopott ez is, meg a novemberi októberezés is, amikor a Ceausescu-rendszer eltávolodott a szovjetektől.
Értetlenséget és ellenkezést váltott ki belőlünk Romániában minden állami ünnep, ami inkább munka volt, mint pihenés, inkább kötelesség, mint jog, hiszen fegyelmezetten fel kellett vonulnunk, nem volt apelláta. Ha rossz idő lesz, nem kell, mondta a tanító néni, és reggel kétségbeesetten próbáltam eldönteni, hogy a csepergés rossz idő-e. Mindig csepergett az ilyen ünnepek reggelén, mindig úgy ébredtem, hogy hátha nem lesz, aztán mégis lett felvonulás. Ezért nem tudok ma sem tiszta szívből kacagni azon az anekdotán, amelyet Marosvásárhelyen a majálishoz szokás kötni, de valószínűleg máshol is megvan a helyi változata, miszerint így plakátolták ki a soros ünnepet hajdanában: ,,Vasárnap a Somostetőn majális lesz. Ha eső nem lesz. Ha lesz, nem lesz.
Ünnepek jöttek, ünnepek mentek, nyolcadika kilencedikén volt, október novemberben, semmi sem úgy volt, ahogy volt.
És főleg: nem volt felhőtlen ünnepünk, mindig ,,csepergett” az ég. Igaz, lett volna nekünk magyaroknak március tizenötödike, de kokárdát tűzni még a felöltő alatt sem lehetett, börtön járt volna azért is. Aztán úgy adódott, hogy 1990-ben, ha jól emlékszem, valamikor ősszel, a román parlamentben mi is véleményt mondhattunk arról, mikor legyen Románia új nemzeti ünnepe. Nincs ebben semmi meglepő errefelé, új rendszer, új szimbólumok, mindig így volt. Szerencsés népnek kell ahhoz lenni, hogy kétszáz év múltán is ugyanaz legyen az ünnep, mondjuk, a Bastille lerombolása.
Mi nem vagyunk ilyen szerencsések. Bár magyarokként, ha képesek lennénk meglátni a jót is, nemcsak a rosszat, összeköthetne minket akár az az elégtétel is, hogy legalább a himnuszunk nem változott már régóta. Én viszont Erdélyben eddig három állami himnuszt ,,fogyasztottam el”, illetve a legutóbbit még hallgatjuk most is türelmesen, úgy kezdődik, hogy: ,,Ébredj, román...” Az is igaz, hogy az ötvenes években az akkori román himnusz, amelyből egyébként nem hiányzott a felszabadító szovjet népre való utalás sem, még magyar fordításban szerepelt az olvasókönyvek első oldalán. Máig nem felejtem el: ,,Áldunk, büszke Románia, szép honi föld”. Hát igen…
Szóval nem francia, nem is amerikai a mi tájainkon a múlt: gyorsan változik, hogy mi a fontos, mi nem. Az új nemzeti ünnepről való szavazáskor is foggal-körömmel próbáltunk ragaszkodni ahhoz a javaslathoz, hogy 1989. december huszonegyedikét, esetleg huszonkettedikét, tehát a diktatúra bukásának évfordulóját válasszuk, mert mindenki magáénak vallhatta volna, senkinek sem volt kétsége, hogy a forradalmakban egyébként nem bővelkedő román történelemnek kiemelkedően fontos momentuma ez. Később már erről is viták voltak – államcsíny versus népfelkelés –, de állítom, ettől függetlenül egy olyan társadalmi szolidaritást lehetett volna ezáltal biztosítani, amely – az én életemben mindenképpen első alkalommal – tényleg ünneppé tett volna egy hivatalos munkaszüneti napot.
Aztán végül is lett ilyen, a karácsony és a húsvét, de ezek vallásos ünnepek. Summa summarum: voltak még hívei a javaslatnak, nem is mi találtuk ki tulajdonképpen, de végül is alulmaradtak, akik erre szavaztak. A parlamenti többség 1918. december elsejét, az Erdély egyesülését kimondó gyulafehérvári román népgyűlés napját nyilvánította nemzeti ünneppé. Azt a napot, amelyet nemhogy nem tudnak ünnepnek tekinteni a Romániában élő magyarok, de a piros-sárga-kék trikolórok csattogása közepette minden évben újraélik a trianoni drámát. Akkor már jobb lett volna meghagyni nemzeti ünnepnek augusztus huszonharmadikát, a németekkel való szembefordulás napját, ami mellesleg Erdély hovatartozása szempontjából is jelentősebb esemény volt, mint a gyulafehérvári népgyűlés.
Ha pedig 1989. december huszonegyedike vagy huszonkettedike lett volna a román nemzeti ünnep, talán ma egy szolidárisabb Romániában élhetnénk.
Így viszont legfeljebb csak arra volt ez a „nemzeti ünnep” alkalom, hogy ünnepi beszéd helyett én magam is szinte minden évben elmondjam a román parlamentben: nekünk ez nem ünnep, minket ez a nap többek közt a románok akkori, máig be nem váltott autonómiaígéreteire emlékeztet, de ennek ellenére tiszteletben tartjuk az érzelmeiket, és cserében mi is elvárjuk ugyanezt. Görcs, szorongás, félelem, harag, meghasonlás, ennyi volt nekünk az, amit mások ünnepnek neveznek. Ilyen volt a március tizenötödike is, igen.
Mert óriási fordulatot jelentett, hogy 1997 tavaszán meggyőztük az akkori román miniszterelnököt, Victor Ciorbeát, akivel egy kormánykoalícióban voltunk már fél esztendeje, intézzen üzenetet a szabadságharc évfordulóján a romániai magyarokhoz, de máig szégyellem a meghökkenésemet, amikor kezembe adta az üzenet fogalmazványát, és nem akartam hinni a szememnek, hogy azzal fejezte be: „kedves magyar honfitársaim, boldog ünnepeket kívánok”. Boldog ünnep? Mitől boldog? Soha nem jutott eszembe, hogy az ünnep valamiféle boldogságról szól. Nekem csak küzdelmet jelentett, kokárdáért, himnuszért, lobogóért, valójában a boldogság jogáért is, de a boldog ünneplésig még nem jutottam el. Victor Ciorbea jobban tudta, mint én, hogy mire való az ünnep.
Akkor megtudtam, vagy megtudhattam volna én is végre valahára, de már késő volt: Magyarországon a politikai pártok évek óta külön-külön utcasarkokon szónokoltak, Petőfit tűzték mind a zászlójukra, de más-más Petőfi volt az, más-más szabadságharc.
Az egyetlen napon, amely arról szól, hogy eleink hajdanában legalább ideig-óráig összefogtak mindannyian, még ezen a napon is hátat fordítanak a mai magyarok egymásnak. Ki kezdte? Ma már szinte mindegy. A kérdés: ki fogja befejezni?
Itt van ez a május nyolc. Vagy kilenc. A győzelem napja. Robert Schumann, egykori francia külügyminiszter 1950-ben május kilencedikét választotta, nyilván nem véletlenül, hogy felhívást tegyen közzé egy európai szén- és acélközösség megalakítására, amit aztán 1951-ben a párizsi szerződés szentesített, és ebből lett az Európai Unió. Ma már Európa-napként ünnepeljük ezt a napot, amikor az európai összefogás gondolata fontosabbnak bizonyult a nemzetállami rögeszméknél, mivel egy közös Európában talán a nemzetek is szabadabban létezhetnek majd, mint saját hübriszükbe zárva. Így lesz-e? Nem tudhatom. De így kellene lennie.
Markó Béla
Népszabadság

Pénzügyi palota: nem adják fel a harcot a katolikusok
A bukaresti legfelsőbb bíróság tavalyi döntésének eleget téve, júniusban kezdik el újratárgyalni Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatási ügyét a helyi táblabíróságon, Böcskei László római katolikus megyés püspök pedig nem akarja feladni az évek óta húzódó harcot.
„Nem is annyira az épületet nézem. Ez elvi dolog. Pár éve elindult a restitúció, ahol kisebb nagyobb sikerrel jártunk, és most próbálják ezt visszafordítani. Nekünk továbbra is küzdenünk kell azért, hogy visszakerüljön a tulajdonunkba" – fogalmazott a Krónikának az egyházi elöljáró.
Az irgalmasrendiek ingatlanját – amint arról több ízben is írtunk – 2012-ben kapta vissza a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett.
Ezzel szemben az egyházi képviselők kutatásai szerint a rend saját telkén, bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és azóta használaton kívül áll.
Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, ugyanakkor a Bihar Megyei Tanácsot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek sikerült Bukarestben kiharcolnia a perújrafelvételt, a mostanra elkészült indoklás alapján pedig az irgalmasrend jogi személyiségének kivizsgálását is elrendelték.
Böcskei Lászlót nem lepte meg, hogy az önkormányzat mindent elkövet az ügy lezárásának megakadályozásáért, de lapunknak leszögezte: a szerzetesrend egyáltalán nem szűnt meg, a rendszerváltás előtti működését csupán a romániai törvények tiltották.
Rámutatott arra is, hogy az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális korábban megbízta elődjét azzal, hogy járjon el az ügyben, ezért a katolikus püspökség követelése jogos és kötelesek a végsőkig kitartani mellette. Hozzátette viszont, hogy túl sok új irattal már nem tudnak szolgálni, de az újratárgyalás során megpróbálják még egyértelműbbé tenni igazukat. „A véleményem, hogy ez nem kimondottan jogi kérdés, hanem a katolikus egyházról, kissebségről szól, ezért bármi megtörténhet a perújrafelvétel során" – figyelmeztetett Böcskei László.
Az viszont már biztos, hogy az ingatlan sorsa még legalább egy-két évig bizonytalan marad, addig pedig annak omladozó homlokzatfelújítását sem vállalja senki.
Balog Zoltán: veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az MTI-nek. Balog Szatmárnémetiből nyilatkozott, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett.
A miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Şteffel, a megyei önkormányzat elnökével. Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik.
„Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. Hozzáfűzte, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Mint beszámoltunk, sajtóinformációk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban indított példa nélküli vizsgálatot. Az ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Az épületek és telkek – amelyek a vizsgálat tárgyát képezik – a római katolikus püspökség, római katolikus szerzetesrendek és különböző egyesületek birtokába kerültek vissza. Novemberben pedig a ploieşti-i táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Jogászok tanácskoztak Udvarhelyen
Jogtudományi konferenciát tartottak a hétvégén a székelyudvarhelyi Gondűző étteremben, a Hargita Megyei Ügyvédi Kamara szervezésében. Az előadások szükségességéről és eredményeiről Molnár Zsigmond székelyudvarhelyi ügyvéddel beszélgettünk.
„Az utóbbi években életbe lépett új polgári, büntető, perrendtartási és büntetőeljárási törvénykönyvek értelmezésében és gyakorlati használatában óhatatlanul ellentmondásos elméletek láttak napvilágot. Nem hasonlíthatjuk például egy vidéki társadalom jogi képviseleti igényét egy bukarestihez, az elvárás mégis az, hogy ügyfeleink minden időben a legjobb ügyvédi szolgáltatást kapják” – magyarázta a jogász. Ezek tisztázása, átbeszélése érdekében volt szükség az előadásokra, melyek során neves jogászok számoltak be az új törvények használatáról, akár Bukarestben is.
A kétnapos konferencián egyebek mellett olyan témákat érintettek, mint az említett ellentmondások a Polgári Perrendtartási Törvénykönyvben, a bűnszövetkezetek háttere, az adócsalás vagy a csődeljárás megindítása. Mint megtudtuk, különös érdeklődés övezte a konferenciát, melyen több mint nyolcvanan vettek részt.
Jánosi András
Székelyhon.ro

Egészségügyi kártya – Titkosszolgálatok fogságában
Az egészségügyi kártyarendszer a Különleges Távközlési Szolgálat és a Román Hírszerző Szolgálat felügyelete alatt működik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton. Dr. Antal Álmos, a Fogolyán Kristóf Megyei Kórház orvos igazgatója ezt igen veszélyesnek és Európában példa nélkülinek tartja, úgy értékeli: a biztosítottak pénzén egy igen drága nyomkövető rendszert építettek ki, amely egyáltalán nem az egészségügy érdekeit szolgálja.
Az egészségügyi rendszert sehol a világon nem követik vagy biztosítják a titkosszolgálatok, nálunk az adatokat raktározó szervert a Különleges Távközlési Szolgálat bukaresti központjában helyezték el, és az egészet a titkosszolgálat működteti. Ez nemcsak Ponta nyilatkozatából derült ki, az egészségügyi biztosító igazgatója, Vasile Ciurchea is kijelentette már januárban – idézte fel Antal Álmos. Azt állítják ugyan, hogy csupán védelmet biztosítanak, nem nézhetik meg az adatokat, ám ez nehezen hihető, főként hogy csak a titkosszolgálatok alkalmazottjainak adatait zárolták, az egyszerű civileknek minden lépése nyomon követhető. Az orvosokat köti a titoktartás, csak bírósági végzéssel kötelezhetőek egy kórlap kiadására, ám a titkosszolgálatok immár minden mozdulatunkat követhetik, és akár vissza is élhetnek az információval – véli Antal Álmos. Hihetetlennek tartja, hogy az ezt szabályozó törvényt megszavazta a parlament, és nem figyelt fel senki rá, pedig sokat elárult az is, hogy az egészségügyi kártyarendszer kiépítésénél nem a biztosító adatait vették alapul, nem a személy biztosítotti minőségéből indultak ki, hanem a belügyminisztérium adatbázisát használták. Antal Álmos meglátása szerint sokkal okosabb lett volna, ha ehelyett az alapellátást szervezték volna újra, a titkosszolgálatoknak kifizetett pénzekből inkább védőnőket alkalmaznak a családorvosok mellé. Ugyanakkor azt is kétségesnek tartja, hogy a miniszterelnök által emlegetett, így megtakarított 300 millió euró valóban a rendszerben maradna, hasonló ígéret már sokszor elhangzott, de nyomát nem látták a pénznek. Szerinte a jelentős pénzelfolyás egyébként sem a betegek, orvosok, gyógyszertárak szintjén keletkezett, hanem a gyógyszergyártók, a különböző beszállítók, a nagy beruházások vonalán, azt pedig kártya nélkül is meg lehetett volna állítani.
A megyei kórház orvos igazgatója azt is szóvá tette, hogy bő egy hete, miniszteri utasításra törvénytelenségre kötelezték a kórházakat, járóbeteg-rendelőket, családorvosokat. Május elsején életbe lépett az a jogszabály, amely előírja, hogy csak egészségügyi kártyával rendelkező pácienseket láthatnak el, azonban a rendszer hibái miatt múlt hétfőn arra szólított fel minden érintetettet a tárcavezető, hogy kártyák hiányában is kezeljék a hozzájuk fordulókat, és az említett jogszabályt talán csak a most szerdai kormányülésen módosítják.
„Ha most ellenőrizné a számvevőszék a kórházat, teljesen törvényen kívül találnának. Miközben van példa arra, hogy egy elírt időpontért, egy rossz helyre tett vesszőért is megkötnek egy polgármestert, ezt lehet?” – tette fel a kérdést.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szól a rege ősi módra
Igazságos Mátyás király korának és a mesebeli hetes számnak a jegyében tartották meg a hét végén a hetedik országos regemondó versenyt a harmadik osztályosok számára. Mint minden évben, ezúttal is a marosvásárhelyi Dacia általános iskola tanítói közössége vállalta a tanügyi költségvetésből mai napig sem támogatott, egyik legszebb kisiskolá-soknak szóló vetélkedőnk szervezését nagylelkű támogatók segítségével.
Ők éltetik tovább Fejes Réka tanfelügyelő irányításával a regélés ünnepét. Ami az anyanyelv ünnepe is egyben, de ugyanakkor az emlékezés, az önismeret piros betűs napja. Mert "mondani kell a regét, most, amikor diétára van fogva a nyelv, s tenni kell azért, hogy szépen szóló magánhangzóink, határozott mássalhangzóink ízes szavakká formálódjanak" – mondta üdvözlő beszédében Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő, aki évről évre büszkén veszi számba regemondó gyermekeit, az idén 38-at, akik Bukaresttől Szatmárig az ország minden pontjáról érkeztek. S hozták magukkal szűkebb szülőföldjük érdekes történeteit, amelyekben "a szeretet és az igazság keresése mesévé színesítette a valóságot". "Minden monda, rege, legenda egy-egy korty remény, mert méltányos és igazságos: felemeli a jókat és lesújt a gonoszakra. Kikalapálja a történelem csorbáit: mert nem azt meséli el hajszálpontosan, ami történt, hanem aminek történnie kellett volna. Eszményi hősöket állít mércéül a gyakorta botló, tévedő ember elé, és visszahelyezi régi rangjába az erkölcsi nagyságot, az önfeláldozást, a közösség szolgálatát" – idéztük Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztőjének szavait. A mai gyermekeknek szükségük van hősökre – egészíthetjük ki Makkai Kinga zsűritag szavaival.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban berendezett színpad Mátyás udvarát idézte, ahol a trónszékben a 38 harmadikos kisdiák osztotta az igazságot, s közben Vajda Gyöngyi tanítónő vezetésével táncot, népdalt tanultak, a művészeti iskolás nagyfiúk fúvósnégyese szórakoztatta őket. Hogy nevüket ne tudja a zsűri, a corvinák iniciáléinak egy-egy hangjával hívták a meseszékbe a versenyzőket, hogy regéik révén a hallgatóság bejárhassa egész Erdélyt s annak történelmét. Jobbára népviseletben, az izgalmakat legyőzve szőtték-fonták a szót a regemondás örömünnepén.
Az izgalommal várt délutáni eredményhirdetést megelőzően egy Mátyás- korabeli tánc teremtette meg a hangulatot, a Dacia általános iskola V. osztályos tanulóinak Hayasi Akio vezette tánccsoportja adta elő.
Büszkék vagyunk rátok, hogy itt voltatok, s kitartást, bátorságot tanultunk tőletek – köszöntötte Bárdosi Ilona tanítónő a díjkiosztásra összegyűlt regemondókat, akiket arra biztatott, hogy adják tovább tudásukat. Értékelte, hogy jobbára minden résztvevő a saját lakhelye környékéről származó regét adott elő vagy Mátyás korát idézte, s így annyira változatos volt a vetélkedő, hogy a 38-ból alig két-három monda ismétlődött. A továbbiakban a helyes hangzásra, hangképzésre, a hangok színének a szépségére, a helyes hangsúlyozás fontosságára hívta fel a figyelmet, majd beszámolt, hogy a zsűri mind az öt tagja nagyon hasonlóan értékelte a regemondó kisdiákok teljesítményét.
Végül elkövetkezetett az eredményhirdetés, Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője átadta a lap különdíjait, amelyekből a gyermekek mellett jutott Bárdosi Ilonának, Fejes Réka tanfelügyelőnek és a szervezőknek is. A marosvásárhelyi pedagógiai líceum dísztermében Bokor Renáta, a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános iskola diákja vehette át az első díjat, Berekméri Lászlóval, a Körtvélyfáji Általános Iskola tanulójával együtt. Második helyezett a nagyváradi Coroianu Dávid, a Szacsvay Imre Általános Iskola kisdiákja lett. Kozma-Kulcsár András Zsolt és Kovács Tamara került a harmadik helyre, mindketten a nagyváradi Báthory István Általános Iskola tanulói. Sokan dicséretben részesültek, a Napsugár szerkesztősége értékes különdíjakat adott, a Székely Legendárium ajándékaképpen a térkép mellett az első erdélyi rajzfilmet a Likaskő legendájáról.
A versenyzők teljesítményét a Bárdosi Ilona, Makkai Kinga, Krammer Teréz, Vízhányó Aranka és Zsigmond Emese alkotta zsűri elemezte és minősítette.
A szervezésben, a vetélkedő lebonyolításában a Kacsó Tünde, Kali Hajnal, Molnár Hajnal, Pál Annamária, Plájás Gyöngyi, Séra Tünde Csilla, Csiki Csilla, Simon Kerekes Csilla, Simonfi Anna, Szakács Judit, Szász Réka, Tordai Zsuzsánna, Vajda Gyöngyi, Zalányi Erzsébet tanítónők vettek részt, munkájukat Bálint Katalin, a szervező iskola aligazgatónője értékelte.
Az alkalomra a szervezők egy könyvecskét adtak ki, a résztvevők képével, az elmondott regével és a regét megjelenítő rajzzal, ami kedves, hasznos olvasmány lehet kisebb és nagyobb diákok számára is.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Románia energia- és kiberbiztonsága védelmében „háborúzik”
Victor Ponta szerint Románia háborút visel – bár nem konvencionális fegyverekkel, mint Ukrajna – azok ellen, akik energetikai, illetve kibernetikai biztonságát veszélyeztetik – erről egy bukaresti háromnapos kiberbiztonsági találkozó megnyitóján beszélt hétfőn a kormányfő.
„Oroszországnak nem a tankok és rakéták a legfőbb fegyverei, hanem a gáz és energia, amivel zsarolni tudja a térséget és Európát. Ugyanakkor folyamatosan támadják a számítógépes és távközlési hálózatainkat olyan emberek, akiket sosem látunk a tévében, de akik azon vannak, hogy lebénítsák rendszereinket, az internetet, tévét, vasutat, légi közlekedést, mindazt, ami a hétköznapi életünk része” – mutatott rá Ponta. 
Szabadság (Kolozsvár)

Háry János az operában – sírva kacagni önmagunkon
A megújulás jegyében mutatja be Kodály Zoltán Háry János című daljátékát május 14-én, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera.
Az előadást Szabó Emese rendezi, aki a tegnapi sajtótájékoztatón megjegyezte: Háry János a jelenkor emberét szimbolizálja, magában hordozza azt a fajta fantáziavilágot, amely nélkül szegény, kopár és szürke lenne a valóság. – Ezt a művet csak úgy lehet színpadra vinni, s a történetet elmesélni, ha közben aktualizáljuk; fontos, hogy a ma embere milyennek érzi a valóságot, hogy milyenek az álmai, a vágyai, az illúziói, a képzelete – hangsúlyozta a rendező. A daljátékban közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara, vezényel: Kulcsár Szabolcs; a díszleteket a németországi Ralph Zeger, a jelmezeket pedig Szabó Emese tervezte, koreográfus: Jakab Melinda.
„1948. december 11-én este, a Magyar Népi Szövetség IV. országos kongresszusának záróakkordjaként, a Kolozsvári Magyar Színházban, Rónai Antal karmester beintésére felcsendült Kodály Zoltán halhatatlan daljátékának nyitánya, ami egyben az Állami Magyar Népopera megszületését is jelentette. (…) A Háry János színpadra állítását dr. Gróf László végezte, Török Sándor volt a segédrendező. A díszleteket Szakács György, a jelmezeket Szopos Klára tervei szerint készítették.” – olvasható a László Ferenc szerkesztésében megjelent Utunk Kodályhoz című kötetben (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.). Erre a momentumra, a Háry János-bemutatóval egybekötött operamegnyitóra hivatkozott a sajtótájékoztatón Kosztin Áron aligazgató, majd a darab sorsának kolozsvári alakulását vázolta: 1982-ben a cenzúra úgyszólván „lebutította” az előadást, majd legközelebb 1992. december 11-én, Demény Attila rendezésében mutatták be.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Bukaresti magyarság: szórvány a négyzeten
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodunk, az anyagi nehézségeinkről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolni. Ennek ellenére optimisták vagyunk – sorolja Bencze Mihály igazgató, amikor a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium legégetőbb gondjairól faggatjuk.
A derűlátás mondhatni kétszeresen is elengedhetetlen a román fővárosban zajló magyar oktatás szereplői, alakítói számára. Egyrészt az anyanyelven történő nevelést itt több alkalommal a szó szoros értelmében a romjaiból kellett újjáépíteni, másrészt a múlt egyféleképpen kötelez is: ebben az évben kereken kétszáz éves a bukaresti magyar oktatás.
Az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre, az elmúlt héten lezajlott 13. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot éppen ezért szentelték a jubileumnak. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg a hétvégén, akiknek a tanintézet jelenlegi tanulói kedveskedtek ünnepi műsorral, vasárnap pedig majálissal.
Felavatták ugyanakkor az iskola új zászlóját és – egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázoló – címerét, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. De a hét minden napjára jutott történelmi, színházi előadás, táncház. Különösen emlékezetes marad a marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátéka, Bródy Sándor A tanítónő című darabját ugyanis az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra.
Annak az épületnek a háromszáz férőhelyes dísztermét, amelyben annak idején komoly diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység folyt, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó, most színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Oktatásszervezés a szórványban
Az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő fővárosban már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt a magyarok jelenléte, amely egészen a 15. századig visszavezethető. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése mozgósított népesebb tömegeket.
Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint tetten érhető volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Tehát kisebb próbálkozások különböző formában már korábban léteztek a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására, bár ez még átmeneti időszakot képviselt, és nem nevezhető iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elején történt. Fontos tudni, hogy ekkor rendezték – a várost megszálló oroszok – Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség hetvenezer lelkes központjában 1226 „osztrák" élt, amelynek túlnyomó többsége magyar volt, a magyar közösség létszáma azonban elérhette a háromezret is.
A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket pedig saját lakásán kezdte tanítani írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész gyakorlatilag végigkoldulta a fél világot (fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is), négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat".
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás történik a magyar lakosok foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, hogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt, akiknek támogatására jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítőként, oktatás- és közösségszervezőként Koós Ferenc református lelkész 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuzának, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben újabb két tantermes, emeletes iskola épült, amelyben tanítói lakás is helyet kapott.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedik és valósággal virágzik a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látja el az inasiskolától kezdve az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján huszonötezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy amíg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely azonban az első világháború és Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve" – illusztrálja a visszás helyzetet Bencze Mihály igazgató, aki úgy tudja, az újabb „hőskorban", a két világháború között négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma.
1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval nyitották meg a hétosztályos iskolát.
A kommunista hatalom csúcsvezetőségével kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: üljön kocsiba, és keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a főváros központjában, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola.
A bukaresti magyar oktatás számára a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek. Ekkor tanult a gimnáziumi rangra emelt tanintézetben többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
Adorjáni Dezső számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű", vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, meghitt, intim volt, radikálisan más, mint a nagy erdélyi iskolákban. Végül, de nem utolsósorban a tanítás minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának" – magyarázta lapunknak a bukaresti véndiák.
A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház élére 2004-ben megválasztott püspöktől megtudtuk, tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. Ma is szívesen emlékszik vissza az egyházi vezető a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra.
„Az akkori bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy faluban. Szinte mindenki ismert mindenkit, és ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek és szóba elegyedtek egymással" – idézi fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső.
Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionál-kommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást. Amelynek fennállása során az 1989-es rendszerváltás ismét új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett.
Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát (tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett), és kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
Rejtőzködő magyarok
Amikor Bencze Mihályt a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, az igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele folytán nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40-50 százaléka pedig vegyes házasságból származik.
A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós városban, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket igazi művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul" – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
Bencze Mihály elmondja, a következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége, akiket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, ám azóta torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi az újkori román-magyar államközi viszonyokat. Noha az egy évtizeddel ezelőtt nagy lendülettel megrendezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró. (Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság).
Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, idén a természettudományokra áttért Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést. Amúgy a bukaresti magyar középiskola végzőseinek nyolcvan százaléka sikerrel érettségizik, viszont a továbbtanulók csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen.
„Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten" – vallja Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium igazgatója.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Épülhet az autópálya Borstól Berettyószéplakig
Rendeződni látszik az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakasza, miután az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) és a kivitelezésre kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerült Corsan Rt. – Corvian Construccion Rt., a Consinit Kft., a Road Consulting & Design Solution Kft. és a Via Design Kft. alkotta román–spanyol konzorcium képviselői szerződést kötöttek.
A dokumentum értelmében a cégek kilométerenként 2,6 millió euróért vállalták a hátralevő munkálatok elvégzését – ezzel szemben, ha a munkálatokkal eredetileg megbízott amerikai Bechtel vállalat fektette volna le a mintegy 60 kilométeres aszfaltszőnyeget, akkor az kilométerenként 4,33 millió eurót emésztett volna fel az állami költségvetésből.
Mint ismeretes, az amerikaiak hozzáláttak a munkához a szakaszon, ám mindössze egy völgyhidat építettek meg Berettyószéplaknál. A román–spanyol konzorcium a bejelentések értelmében másfél hónap múlva lát hozzá a kivitelezéshez. A szerződés értelmében két év után át kell adniuk a forgalomnak az aszfaltcsíkot.
Narcis Neaga, az autópálya-társaság vezérigazgatója elmondta, a sztrádaszakaszon három csomópontot terveznek, továbbá vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az autópályára rá tudják csatlakoztatni Nagyvárad körgyűrűjét.
Mint ismeretes, az észak-erdélyi autópálya az eredeti tervek szerint a román–magyar határon levő Borsot Brassóval kapcsolná össze. Ennek megépítésére a bukaresti hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal, a román hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.
Jelenleg a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres szakaszon lehet közlekedni. Építés alatt áll ugyanakkor a Gyalu és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár-országútról is fel lehessen jutni az autópályára. Ugyanakkor az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti öt szakaszát.
Ponta: nem volt jó ötlet a hétcentes adó
Elismerte hétfő esti televíziós nyilatkozatában Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem volt jó ötlet az üzemanyagokra tavaly kivetett hétcentes extra jövedéki adó, mivel a kormány nem tudta konkrétan befektetni az így befolyt pénzösszegeket. Arra azonban – tette hozzá – jó volt, hogy mozgásteret biztosított a kormány számára.
„Ahhoz, hogy elindíts egy procedúrát, meg kellett mutatnod, hogy van pénzed, másként az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott volna” – fogalmazott a Digi 24 kérdésére a miniszterelnök, aki egyúttal ígéretet tett, hogy „az energiák nagy részével” az infrastrukturális projektekre összpontosítanak. Mint ismeretes, a hétcentes adó bevezetését a kormány azzal indokolta, hogy az így befolyó pénzeket az infrastruktúrára, főként autópálya-építésre fogják fordítani.
Bálint Eszter |
Székelyhon.ro

Bukarestből indítottak még egy román osztályt Szentgyörgyön
A tanfelügyelőség megkerülésével, közvetlenül az oktatási minisztériumtól harcolt ki egy újabb elméleti kilencedik osztályt a sepsiszentgyörgyi román közösség.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a Mihai Viteazul Főgimnáziumnak a beiskolázási tervben szereplő négy kilencedik osztály mellé egy ötödiket is jóváhagyott a szaktárca.
A tanintézet már a beiskolázási terv elkészítése előtt öt kilencedik osztályt kért, de a tanfelügyelőség a tanulók számára hivatkozva és a szakoktatás védelme érdekében csak négyet hagyott jóvá. Kiss Imre elmondta, felméréseik szerint Sepsiszentgyörgyön és környékén hétosztálynyi román gyerek kezdi el szeptemberben a kilencedik osztályt, ez alapján összesen nyolc osztályt hagytak jóvá, ami most kilencre duzzadt.
Éppen azon a napon, amikor a tanfelügyelőség kiküldte a visszautasító válaszát, megkapták a minisztériumi rendeletet, miszerint a román gimnáziumnak egy újabb, tanítóképző osztályt hagytak jóvá. Kiss Imre hangsúlyozta, a döntés a román nyelvű oktatás minőségének rovására megy, eltolódnak az arányok az elméleti képzés irányába, és ezt a szakoktatás szenvedi meg.
Sepsiszentgyörgyön megpróbálták a szakoktatás javára átbillenteni a beiskolázási tervet, ez hosszú évek után a magyar nyelvű képzésben sikerült, az ősszel induló magyar kilencedik osztályok közül 43,3 százalék elméleti és művészeti jellegű, 56,7 százalék szakiskola. A román oktatásban fordított volt az arány, és a rendelettel 75-25 százalékra változott az elméleti osztályok javára.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Borbély: a kisebbségek tudják, milyen jogok illetik meg őket
A Kínai Népköztársaság Állami Etnikai Ügyek Bizottságának (SEAC) miniszteri rangú alelnökét, Guan Peijunt fogadta május 11-én Bukarestben Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, és Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára. Guan Peijun a találkozón a Kínai Népköztársaság területén élő 56 őshonos kisebbségi közösség helyzetét ismertette, amelyek, mint elmondta az ország lakosságának 8,9%-át jelentik. “Szám szerint 110 millió kínai állampolgár tartozik valamelyik kisebbségi csoporthoz, az ország területének 64%-át kisebbségi közösségek is lakják. Az őshonos kisebbségek nagy számára való tekintettel, Kína 31 régiójából 5 régióban beszélhetünk etnikai alapú autonómiáról, ami azt jelenti, hogy az ezen régiókhoz tartozó megyékben, összesen 120 településen, a jogi ügyeket helyben intézik el, a gazdasági, szociális fejlesztési prioritások és projektek is ott dőlnek el, a központi kormány beleszólása nélkül” – tájékoztatott Guan Peijun, hozzátéve, a legnagyobb kisebbségi csoport Kína területén 13 millió tagot számol.
“Lévén, hogy Kína nagy területen húzódik, a régiók között komoly szakadás van ami a települések gazdasági és szociális fejlődését illeti, a nemzeti kisebbségek többsége pedig a fejletlenebb területeken él. A célunk az, hogy ezeket az életminőségbeli különbségeket kiküszöböljük, a hiányokat minél hamarabb pótoljuk” – fogalmazott a kínai delegáció vezetője. Felszólalásában Borbély László elmondta: 50 év kommunizmus alatt, és főként annak az utolsó 15 évében, a kisebbségi jogokat semmibe vették, az anyanyelvi oktatás szférája nagyon leszűkült, nem voltak többnyelvű feliratok, a hagyományos elnevezéseket csak románul lehetett megjeleníteni. “1990 után voltak pozitív intézkedések, amelyek annak is köszönhetőek, hogy az RMDSZ jelen volt a parlamentben. Módosult a törvénykezés az anyanyelvhasználat kapcsán, a tanügyi törvény többszöri módosítása után megerősödött az anyanyelvi oktatás. A törvények alkalmazása, esetleges megkerülése még mindig problémát jelent, ezért is van szükség egy hatékonyabb monitoring rendszerre, ami pedig az autonómia kérdését illeti – a Szövetség által benyújtott, és a kisebbségek által is támogatott kulturális autonómia tervezetét már 10 éve tárgyalja a parlament – beszélni kell a területi autonómia lehetőségéről, amely semmilyen veszélyforrást nem jelent Románia területi integritása számára” – hangsúlyozta Borbély. Kiemelte, fontos tanulni a pozitív tapasztalatokból, a kormányzó pártoknak pedig figyelembe kell venniük a kisebbségek akaratát, hiszen a kisebbségi közösségek ismerik legjobban a hiányosságokat, ők tudják, hogy melyek azok a jogok, amelyek megilletik őket. “Kínában és Romániában is őshonos kisebbségekről beszélünk, amelyek több száz éve ugyanott laknak, saját kultúrával, identitással rendelkeznek” – tette hozzá Borbély László.
maszol.ro

A magyar zenét népszerűsítik Bukarestben
A Balassi Központ Bukaresti Magyar Intézete keddtől péntekig immár 11. alkalommal szervezi meg a Magyarzene-fesztivált.
„A román főváros klasszikus zenei életében kulturális branddé alakult esemény a klaszszikus és kortárs magyar zenei értékek romániai megismertetését tűzte zászlajára, valamint olyan fiatal romániai tehetségek felfedezését és támogatását, akik magyar zeneművek előadását vállalják” – áll a szervező intézmény közleményében.
A Magyarzene-fesztivál három versenynapján 24 fiatal muzsikus előadásában 18 versenyprogramot hallgat meg a zsűri és a közönség.
A fellépőnként 20-25 perces program keretében a versenyzők a magyar zeneirodalom remekeit is megszólaltatják, így csendül fel – többek között – Kodály Zoltán gordonkára írt szólószonátája, Ligeti György gordonkára írt szólószonátája, Liszt Ferenc h-moll zongoraszonátája, Bartók Béla Két román tánca.
A versenyprogram közönsége találkozhat a fuvolaiskola és -irodalom fontos alkotója, Doppler Ferenc műveivel, de olyan ritkán játszott opusokkal is, mint Liszt Ferenc A három cigány c. műve hegedűre és zongorára, vagy Kodály Zoltán Adagiója nagybőgőátiratban vagy Erkel Ferenc Ölj meg engemet, Bánk c. áriája a Bánk Bánból.
A zsűri tagjai Bács Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus, Valentina Sandu Dediu zenekritikus, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem oktatója, Stan Katalin zenekritikus, Ioan Dobrinescu zeneszerző, a román közszolgálati rádió munkatársa, és Tóth István zenetudós, a fesztivál alapítója.
A versenyfesztivál zárómomentuma a díjazottak gálája, amelyen meghívottként fellép Borsos Edith énekművész, a Magyarzene-fesztivál egykori díjazottja, a brăilai Hariclea Darclee Nemzetközi Énekverseny nagydíjasa és a szegedi Nemzetközi Simándy József Énekverseny I. díjasa, valamint a marosvásárhelyi Állami Filharmónia vonósnégyeseként működő, a bécsi klaszszikusok kiváló előadásáért nemzetközi elismerésnek örvendő Tiberius Kvartett (Molnár Tibor, hegedű; Lokodi Károly, hegedű, Molnár József, mélyhegedű és Zágoni Előd, gordonka).
A koncertekre május 12-én, 13-án és 14-én a Bukaresti Magyar Intézet székházában (Gina Patrichi 8.), május 15-én pedig a Cantacuzino-palota aulájában (Victoriei sgt. 141.) kerül sor minden nap 18 órától.
Krónika (Kolozsvár)

Megkapták a nyomozati anyagot Rádulyék
Védőügyvédjei kíséretében ismét Bukarestben járt szerdán Csíkszereda házi őrizetben levő polgármestere és alpolgármestere, akiknek átadták a nyomozati anyagot. Ez azonban nem nyilvános.
Nem tárgyalásról volt szó, a nyomozati anyagot adták át nekik tanulmányozás céljából – tudtuk meg Szász Ferenctől. Szőke Domokos alpolgármester védőügyvédje kérdésünkre azt mondta, a nyomozati anyag nem nyilvános, és ezzel kapcsolatban semmilyen információ nem adható. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ügyvédjei ugyanakkor továbbra sem kapták meg a Bukaresti Ítélőtábla május 8-i döntésének indoklását, amellyel elutasították az elöljárók házi őrizetének feloldására vonatkozó kérelmüket.
Szász Ferenc kérdésünkre azt is elmondta, hogy élve a törvény adta lehetőségekkel, indítványozta védence számára annak engedélyezését, hogy naponta bizonyos időszakban, bizonyos feltételekkel elhagyhassa otthonát. Ezt a kérelmet csütörtök délelőtt tárgyalja a Bukaresti Törvényszék.
Ráduly és Szőke április 30. óta van házi őrizetben, a polgármestert kétrendbeli hivatali visszaéléssel, visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert többrendbeli hivatali visszaéléssel és okirathamisításra való felbujtással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Teljes a tanfelügyelőség vezetősége
Illés Ildikó továbbra is marad tisztségében, és Somesan Stefan főtanfelügyelő másik helyettese Muresan Lavinia kémia szakos tanfelügyelő lesz, a Pedagógusok Házát pedig Chira Cristiana fogja vezetni – jelentették be tegnap délben a megyei tanfelügyelőségen tartott sajtótájékoztatón. A versenyvizsgán résztvevők az éjjel érkeztek haza Bukarestből, s teljesítményüket értékelte a főtanfelügyelő, aki szerint mindhárman gazdag tapasztalattal rendelkeznek, s a vezetőségbe bekerült két új tisztségviselő nem tagja semmilyen politikai alakulatnak. Kinevezésüket az óvások, valamint az ország minden megyéjére kiterjedő vizsga végeztével kapják meg.
Muresan Lavinia élete legnehezebb megmérettetésének nevezte a versenyvizsgát, hasonlóképpen Illés Ildikó is. Kérdésünkre elmondta, hogy sokat gondolkozott, vágjon- e neki egy újabb mandátumnak, és végül kollégái kérésére vállalta, mert úgy érezte, hogy azt a csapatot, amellyel az elmúlt években sikerült eredményeket elérnie, nem hagyhatja cserben.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Biró Rozália szenátor: mérlegen fél évszázad
Édesanya és politikus: a héten ünnepelte 50. születésnapját Biró Rozália, aki Várad alpolgármesternője, és a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt, jelenleg pedig szenátor, illetve az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
- Ha elemzi és mérlegeli eddigi életét és munkásságát, mi az első gondolata?
- Isten gondviselő szeretetét érzem életem 50 évén. Gyermekkorom, kamaszkorom Marosvásárhelyen zajlott: gyermekkórus, balett és zeneiskola töltötte ki, mindentől óvott egyke voltam. 1984-1989 között egyetemi évek következtek Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán. 1990. május 14-én érkeztem Nagyváradra férjemmel együtt, vállalkozás indítási szándékkal, bízva Szent László városának nyitottságában, sokszínűségében és felpezsdülő életében. Itt születtek és vállnak lassan kamasszá gyermekeink, Barna és Bernadett.
- Milyen elképzelésekkel érkezett Nagyváradra?
- 1990-2000 között cégtársammal együtt vállalkozásaink felépítésén, fejlesztésén dolgoztunk. 2000-től RMDSZ-es városi tanácsosként, majd 2001 novemberétől 2012 májusáig Nagyvárad magyar alpolgármestereként tevékenykedtem. Megtiszteltetés volt számomra ez az időszak, amikor az emberek bizalmának köszönhetően tudásom, tehetségem és erőm javát nyújtva, tehettem a magyar közösségért. Óriási felelősségtudattal és alázattal kell azért a közösségért dolgozni, amelyik méltónak tart arra, hogy szavazata által lehetőséget teremtsen az érdek-képviseleti és érdek-megvalósítási feladatokra.
- Melyek azok az események amelyek meghatározták ezt az időszakot ?
- Sok-sok munkával teli hétköznapok közül kiemelkednek azok a történések, amelyeknek fénye világítja a további utat. Emlékezetes: a 100 éves a városháza-rendezvény 2004-ben, a vár felújítási összegének elnyerése és a munkálatok elindítása 2007-ben, József Attila-szobrának felállítása a Petőfi parkban, a Szent László-iskola épületének visszaszolgáltatása és átadása jogos tulajdonosának, a nyári színház megépítése, minden második osztályos gyerekek úszás oktatási programjának beindítása, az első és ötödikes gyerekek önkormányzat által finanszírozott egészségügyi szűrési programjának beindítása, emléktáblák felállítása, magyar közösségünk kiváló személyiségeivel való együttgondolkodás és cselekvés nagyszerűsége. Természetesen a mérleg másik felébe odakerültek a visszahúzó, próbára tevő nehézségek, különösképpen a közösségünk megosztására, belső feszültségek kialakítására vonatkozó szándékok és cselekedetek, alaptalan vádaskodások, építő, összetartó igyekezet helyett. A román politikai alakulatok szavatartást csak ritkán ismerő sajátossága miatt velük sem könnyű eredményes partnerséget kiépíteni. Az RMDSZ-frakció nagyszerű, lelkes csapatával, a civil élet aktív képviselőivel együtt azonban jelentős eredményeket sikerült elérni.
Parlamenti tevékenység
- 2012 decemberétől Románia Parlamentjében tevékenykedik, az RMDSZ szenátoraként, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi szakbizottság elnökeként. Hogyan éli meg ezt a feladatkört?
- A családom számára és magam számára is új helyzet, új kihívások, új lehetőségek ideje következett. Az első fél évben, az akkor 10 éves lányom, vasárnap esténként becsomagolt saját bőröndjébe, mondva, hogy hétfő reggel jön velem Bukarestbe… Nekem pedig azzal a gondolattal kellett indulni, hogy több, mint 30 ezer ember bízta rám és két képviselő kollégámra azt a feladatot, hogy a Parlamentben érvényesítsük elvárásaikat, érdekeit. Ennek az elvárásnak csak sok munkával, kapcsolati hálózat kiépítésével, a parlamenti eszközök leleményes használatával lehet eleget tenni, miközben állandóan jelen kell lenni a döntéshozatalban és itthon is a közösségben. Igencsak nehezen megvalósítható e kettős, ellentmondásos feladat. Az eddigi parlamenti tevékenységem mintegy 33 országos konferencia és kerekasztal-beszélgetés szervezésében, 17 törvénymódosító javaslat kezdeményezésében, 30 politikai nyilatkozatban, 61 minisztereknek intézett írásos kérdésekben és interpellációkban konkretizálódik. S bár szívem szerint többet szerettem volna a Bihar megyei magyar közösség életében részt venni, a mintegy 290 rendezvényen való részvétel sem mondható kevésnek.
- Pályafutása, karrierje lépésről-lépésre előbbre vitte. Az RMDSZ Bihar megyei választmányának elnöke, szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke. Hogyan lehet párhuzamosan ellátni ezeket a feladatokat ?
- Meggyőződésem, hogy a siker sohasem egyetlen ember érdeme. Kell hozzá elkötelezettség, kemény munka, de kell hozzá támogató család, és itt a helye, hogy megköszönjem férjem önzetlen szeretetét, gyermekeim megértését, mely szerint „Anya más, mint a többi anyaˮ- ennek minden jó és rossz vetületével. Szükséges egy nagyszerű csapat, és az RMDSZ Bihar megyei szervezete a legfiatalabbtól a legidősebbig, a polgármesterektől az önkormányzati tanácsosokig része ennek a csapatnak. Kellenek azok a „nagy öregek”, akik a nagyváradi, Bihar megyei civil életben példaértékű munkásságukkal köteleznek a pontos, eredményes, következetes cselekedetre. Építeni és szilárdítani kell, együtt a magyar egyházaink lelkészeivel, a pedagógusainkkal. Köszönöm, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
Díjak
- Ön megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, az RMDSZ Ezüst fenyő és Ezüst tulipán díjat, Varadinum-díjat. A mintegy 15 évnyi közösségi vezetői munkásságából mit könyvel el igazi sikernek?
- A közösségünk sikere az én sikerem is, amennyiben részfeladatom volt a megvalósításában. A mának és a holnapnak a formálása, ha általam élhetőbb jelent és jövőt biztosíthatunk a szülőföldjükön élő magyaroknak közös siker, melynek jó részese lenni. Egy olyan országban, mely az Európai Unióban a „nemzeti kisebbségek jogainak példaértékű tiszteletben tartásávalˮ dicsekszik, mely állítás igen távol áll a valóságtól, összefogásra, felelősségteljes magatartásra, átgondolt stratégiára és annak következetes gyakorlatba ültetésére van szükség ahhoz, hogy megvédjük közösségünket, megőrizzük elért eredményeinket és újabbakat vívjunk ki magunknak.
- Mit üzen az olvasóknak?
- Arra bátorítok mindenkit, hogy tudásához és tehetségéhez mérten járuljon hozzá közösségi életünk gyarapításához, szőjük együtt azt a hálót, mely összetartja családjainkat, településeink közösségeit, romániai magyarságunk egészét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Nem egyértelmű siker a zászlótörvény
Eltérően vélekednek a székelyföldi politikusok a parlament által elfogadott zászlótörvényről. Az SZNT fenntartja tavaly megfogalmazott aggályait, s az RMDSZ-es politikusok között is akad, aki úgy véli, a székely zászló ügyére nem hoz megoldást a jogszabály.
Elképzelhető, hogy a román kormány ezután is megpróbál akadályokat gördíteni a székely zászló elfogadása elé – jelentette ki Márton Árpád arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a szerdán elfogadott zászlótörvény értelmében a települések lobogójáról a kormány mondja ki a végső szót.
„Ilyen a törvény. Csak ebben a formában voltak hajlandók elfogadni” – szögezte le az RMDSZ-es képviselő, emlékeztetve, az önkormányzatoknak közvitára kell bocsátaniuk a település lobogójának tervezetét, majd annak elfogadása után a közigazgatási minisztériumhoz továbbítják, rá kell bólintania az akadémia heraldikai bizottságának is, majd kormányhatározat elfogadása után válik a zászló hivatalossá.
Márton Árpád szerint az nem jelenthet akadályt, hogy a törvény értelmében két önkormányzatnak nem lehet ugyanaz a zászlója, hiszen ha felteszik rá a település címerét, az már megkülönbözteti a lobogókat, de az is lehet, hogy a törvény értelmében románul és magyarul felírják a település nevét, ami szintén megkülönböztető jel.
A székelyföldi politikus mégis optimista a zászlók jóváhagyásának tekintetében. Elmondta, az elmúlt hetekben is több település címerének elfogadásáról jelent meg kormányhatározat, nem akadályozták a folyamatot. „Sok településnek van címere, bár az országos arányhoz viszonyítva a Székelyföldön kevés önkormányzat kérte a saját címer jóváhagyását” – tette hozzá a politikus.
Felemás megoldás
Ez a törvény megnyugtató módon rendezi a helyi és a megyei zászlók kérdését – vallja Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke portálunk megkeresésére kifejtette, eddig nem volt egyértelmű szabályozás, és ezért történhetett meg, hogy az ország több megyéjének volt zászlója, de Kovászna és Hargita megyének nem lehetett, s több romániai város fogadott el saját lobogót, de a székelyföldi városok, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna ezt nem tehették meg.
„A Székelyföldön a helyi zászlók elfogadásáról meghozott helyi határozatokat megtámadta a prefektúra, és a bíróság minden esetben a javukra döntött. Ebből a szempontból jól jött ez a törvény” – érvelt a megyei közgyűlés elnöke. Kérdésünkre, hogy a székely zászló használatát megoldja-e a jogszabály, azonban mindössze annyit felelt: „Nem.”
Biztató a közöny?
Borboly Csaba eközben úgy látja, hogy mostanra Bukarestben belátták, hiba volt a székely zászló „mentén verni a habokat”, mert a helyi szimbólumhasználat az Európai Unióban általánosan bevett gyakorlat, az EU alappillérének, a helyi autonómiának fontos eleme. A Hargita megyei közgyűlés elnöke szerint akik a székely zászlót támadták, nemcsak a magyar közösség, hanem az országban minden település és megye jogait csorbították.
A székelyföldi politikus ezért azt mondja, a jogszabály majdnem egyhangú elfogadása – 275 igen, 4 tartózkodás, 2 nem – bizakodásra ad okot, hogy más területen is lesznek előrelépések, „hiszen a magyar közösség nem többletjogokat akar, csak az önazonosság megtartásához szükséges intézkedéseket”.
Felhívta a figyelmet, hogy a zászlótörvény elfogadása nem váltotta ki a román tömegek tiltakozását, ez a közöny arra sarkallhatja a román politikusokat, hogy más, hasonlóan nyitott témákban is gyorsan meghozzák a döntéseket, hogy aztán az égető problémákra – munkahelyteremtés, elvándorlás, megélhetési gondok – összpontosíthassanak. Borboly Csaba egyúttal megköszönte Lucian Mindruţa újságírónak és a román értelmiségieknek, hogy kiálltak a magyarok mellett ebben a kérdésben.
Izsák kudarcról beszél
Továbbra is fenntartja viszont tavalyi álláspontját Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a zászlótörvény elfogadhatatlan. Megkeresésünkre elmondta, már tavaly áprilisban, majd júniusban is kiadtak közleményt, arra figyelmeztetve, hogy a zászlótörvény egyetlen célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
„A törvény lényege, hogy megtiltja, hogy egy önkormányzat homlokzatára az állam és az Unió zászlaja és a központilag jóváhagyott helyi zászlón kívül mást ki lehessen tűzni. Az elmúlt évek során a prefektusok támadásai a székely zászló ellen azért voltak eredménytelenek, mert nem volt tiltó törvény, amely ezeket a támadásokat eredményessé tették volna. A román hatóságok ezen akarnak változtatni” – állt a tavalyi felhívásban.
Izsák Balázs portálunknak megismételte felhívását, hogy „a székely falvak és városok közösségei ne engedjék községi vagy megyei zászlóvá átminősíteni a székely zászlót, ne fogadják el a megaláztatást, hogy a közösségi szimbólumokat Bukarest hagyja jóvá, a helyi zászlók elfogadásával várjanak addig, amíg azok használatát az autonóm székely hatóságok szabályozzák”. Izsák szerint „átverés, hogy az RMDSZ diadallal adja elő a törvény elfogadását”, arra hivatkozva, hogy majd „ilyen-olyan módon” mégis elfogadható lesz a székely zászló.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Törés az Orbán–Tőkés-kapcsolatban?
Szabályos médiahack zajlik a szemünk előtt egy múlt csütörtöki rendezvényről szóló híradás kapcsán, amely Orbán Viktor és Tőkés László eddig harmonikusnak látszó viszonyának megromlásáról szól. Akad olyan médiaorgánum is, amely egyenesen a barátság végét vizionálja, amibe minden bizonnyal jó adag wishful thinking keveredik, különösen, ha belegondolunk, hogy az illető hetilap a legdurvább ballib hecclapok egyike. Amely egyébként képes minden alap nélkül, vérforraló módon, a hangulatkeltés nyilvánvaló szándékával úgy torzítani a hírt, hogy Tőkés László „köpködi” Orbán Viktort.
Kiragadott értetlenség
Mert mi is történt?
Május 7-én a budapesti Polgári Mulató nevű nemzeti rendezvényházban került sor e sorok írójának az elmúlt negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténetét összefoglaló könyvének bemutatójára, amelynek moderátora Raffay Ernő történész volt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tőkés László is, akit a szervezők a főasztalhoz invitáltak. Az est során az előadók kivesézték az elmúlt 25 esztendő esélyeit, reményeit, megvalósításait és perspektíváit. Szó esett a tájba simuló karrieristák és a nemzeti autonomisták közötti elvi ellentétekről, Domokos Géza bukaresti szocializációjának következményeiről, az önkéntes önfeladás problémájáról, az önálló külpolitika fontosságáról, a Kolozsvári Nyilatkozatról és a brassói program mögötteseiről, a neptuni paradigmáról. Akárcsak az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, a magát szövetségnek nevező párt autonómia-propagandájának álságosságáról, a román nemzetstratégia engedménymorzsák fejében történő kiszolgálásáról, a magyarság számára igencsak kétes értékű 2005-ös kisebbségi törvény irracionális román elutasításáról is, a Székely Önkormányzati Nagygyűlésről. S persze arról, hogy egyetlen lehetséges stratégia ma is az autonómia megvalósítására irányuló cselekvési egység az erdélyi magyarság érdekképviseletét felvállaló politikai szervezeték között.
Ahogy az lenni szokott, a nézőknek is módjuk volt kérdezni, s természetszerűleg rákérdeztek arra, mi húzódik meg a látványos RMDSZ–Fidesz-közeledés mögött. E kérdésre válaszként hangzottak el azok a mondatok, amelyeket a Magyar Nemzet újságírója címben is kiemelten idéz, a tudósítást kiélezve a kifejezetten kényes kérdésekre. Tőkés László valóban elmondta, hogy nem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját, hogy az erdélyi MSZP-nek tartja az RMDSZ-t, hogy több, mint különös, hogy a Fidesz mégis az RMDSZ-t támogatja. A magyarországi sajtó nagy része pedig idézi e tudósítást, sok esetben úgy, hogy meg sem említik Raffay Ernő jelenlétét, nemhogy gondolatait, hogy most az egész beszélgetés apropójául szolgáló monográfiáról ne is szóljunk. S persze Tőkés László által a Ceauşescu-korabeli román titkosszolgálat egyházbomlasztó szerepéről mondottak is elsikkadtak a „nagy hír” mellett, miszerint az EMNT elnöke bírálni merészelte a magyar kormányfőt.
Akaratból a világ
Mindebből azonban igencsak korai lenne az Orbán–Tőkés-viszony végét vizionálni. Azt vélhetően Orbán Viktor is látja, hogy a Magyar Nemzettől az Indexen át a Magyar Narancsig a legtöbb megszólaló és a hírt továbbgörgető orgánum célja, hogy éket verjenek az erdélyi magyarság leghitelesebb, legismertebb éspolitikai irányvonalát tekintve az egyik legkövetkezetesebb képviselője, valamint a magyar szuverenitás minél nagyobb részét megtartani, sőt, visszaállítani igyekvő kormányfő közé. Kettejük szövetsége, bármit is mondjon az RMDSZ-es vagy a balliberális sajtó, elsősorban a közös nemzeti-keresztény értékrenden, közös elhivatottságon és közös szerepfelfogáson alapszik, s nem érdekeken. Az érdekek csak egy magasabb szinten, a Kárpát-medencei közös magyar nemzetépítés szintjén kerülnek szóba, amely célkitűzés éppenséggel a közös értékrenden alapszik. Ami a közös elhivatottságot és szerepfelfogást illeti, mind Orbán Viktor, mind Tőkés László eddigi politikai szerepvállalásából kitetszik, hogy elutasítják a politikának az adminisztrációra való szorítását, s abból indulnak ki, amit egyébként Orbán Viktor meg is fogalmazott egy beszédében: akaratból épül fel a világ, a jövőt mi magunk alakítjuk, s nemcsak a jelenért, de a jövőért is felelősek vagyunk.
Közös különbségek
Amellett, hogy ismert és népszerű a nemzeti gondolkodású magyarok körében, mindkét személyiség kellőképpen öntörvényű ahhoz, hogy épp elegen legyenek, akik össze akarják ugrasztani őket. Az is megjósolható volt, hogy Tőkés László nem hagyja szó nélkül a Fidesznek az RMDSZ-szel való szükség feletti közeledését. Mert érthető és elfogadható, hogy egy nemzetpolitikában gondolkodó kormány akkor sem engedheti meg magának a legnagyobb elcsatolt nemzetrész legtöbb szavazatot begyűjtő szervezetével való viszony befagyasztását, ha történetesen meggyőződött arról, hogy e szervezet pusztán álképviselet, hogy más irány lenne kívánatos az erdélyi politikában, hogy a bukaresti szirénhangok bármikor elcsábíthatják a kormányost. De a miniszterelnök helyettesének nyilatkozatától – miszerint az 1996 óta egyértelműen kirekesztő RMDSZ-ben „megvan az a képesség, hogy mindenkit integráljon, akit integrálni lehet”, vagy hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti” – elég nagy a távolság. E kitétel masszív következetlenség is, hiszen az RMDSZ 1996 óta semmit nem változott, a Fidesz viszont több esetben is a szervezet kihívóit támogatta, ami akárhogy is vesszük, az RMDSZ gyengítését jelenti.
Ezzel együtt megítélésem szerint nyílt és végleges törésre sem a Fidesz és a Tőkés László által vezetett EMNT, sem pedig a két szervezet vezetői között nem kerül sor, mert sokkal több olyan tényező van, amely összeköti e szervezeteket és közéleti szereplőket. S itt nemcsak a közös múltról van szó, a Fidesz nemzeti irányváltását levezénylő politikusok tusványosi szocializációjáról, negyed évszázad közös küzdelmeiről, hanem a közös célokról, közös felelősségről, közös ellenfelekről is. És a mindebből fakadó egymásra utaltságról.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vitatott zászlótörvény
Eltérően fogadták az új zászlótörvényt a magyar szervezetek, az RMDSZ örömmel nyugtázta, hogy javít a jelenlegi áldatlan helyzeten, a Székely Nemzeti Tanács azonban határozottan elítéli és bojkottra szólít fel: ne fogadjanak el saját zászlót, címert az önkormányzatok, csak akkor, ha azt nem Bukarestnek kell jóváhagynia – jelentette ki a Háromszéknek Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint nem old meg mindent az új jogszabály, de határozottan jobb helyzetet teremt az eddiginél, immár egyetlen prefektus sem kérdőjelezheti meg az önkormányzatok saját zászlóhoz, címerhez való jogát – mondotta. A háromszéki képviselő megismételte tavalyi kijelentését: minden székelyföldi községnek, városnak, megyének joga lesz kialakítani saját zászlóját, amely lehet a székely zászló valamilyen formában módosított változata, és amelyre rákerülhet a címere, illetve ennek hiányában a település neve románul és magyarul. Ezeket nem tekinthetik majd ugyanannak a zászlónak, legfeljebb egymáshoz hasonlónak, és bizonyára lesz majd, aki vitatja is az azonos színeket, elemeket, de „nincs négyezer szín”, hogy mindenki más zászlót készíttessen – mondotta.
Márton Árpád szerint egyébként normális, hogy nem lehet ugyanolyan két közigazgatási egység zászlója, és jelentős előrelépésnek nevezte, hogy immár középületekre is ki lehet rakni a helyi lobogókat, ehhez azonban végig kell majd vinni az engedélyeztetési procedúrát.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke határozottan elutasítja az új szabályozást. Tavaly áprilisban és júniusban is felhívták a figyelmet, hogy nem kedvező a tervezet, most pedig egyértelműen bebizonyosodott: a törvényhozó szándéka ellehetetleníteni a székely zászló használatát, ezért került be utólag, az RMDSZ-szel egyeztetett változatba az a passzus, amely megtiltja, hogy azonos jelképet használjon két vagy több település. „Nem az a megoldás, amit Márton Árpád javasol, hogy megpróbáljuk kijátszani az ellenünk hozott jogszabályt” – szögezte le.
Éppen ezért az SZNT bojkottot javasol, arra szólítja fel a székelyföldi önkormányzatokat, csak akkor fogadjanak el saját zászlót, címert, amikor azt az autonóm tartomány vezető fórumának kell engedélyeznie. „Nem fogadhatjuk el, hogy Bukaresttől függjenek jelképeink, mert odajutunk, hogy nemsokára a székely ruhát is ott kell majd jóváhagyatni, a román főváros mondja meg, milyen lehet a népviseletünk” – hívta fel a figyelmet az SZNT elnöke.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyugati figyelmeztetés Bukarestnek
Ismét nyugati figyelmeztetésben részesült Románia. Az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Hollandia és Németország bukaresti nagykövetségeinek vezetői a szenátus és a képviselőház elnökével találkoztak szerdán délután a parlamentben, és felhívták a házelnökök figyelmét, hogy országaik nagyon fontosnak tartják a korrupció elleni harc folytatását, a jogállamiság érvényesülését.
A képviseletvezetők együttes fellépését a média leplezetlen nyomásgyakorlásként értelmezte, amellyel a nyugati szövetségesek Románia tudomására hozták: nem értenek egyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a (tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző) feddhetetlenségi ügynökség (ANI) mozgásterének vagy hatáskörének korlátozásával.
Mint arról beszámoltunk, a szenátus hétfőn szavazott meg egy törvénymódosítást, amely a gyanúsítottak előzetes letartóztatását nehezíti, „alapos indokhoz” kötve azt, múlt szerdán pedig a képviselőház olyan jogszabályt fogadott el, amely lazítja a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi előírásokat. Ennek nyomán az elöljárók esetében immár nem számít összeférhetetlenségnek, ha tagjai az önkormányzatnak alárendelt közhasznú társaságok igazgatótanácsában.
A házelnököktől távozó amerikai–brit–német–holland küldöttség nevében Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete elmondta: biztosak akartak lenni abban, hogy a bukaresti parlament is megérti, milyen „kulcsfontosságú” az ország számára a DNA tevékenysége és a korrupció elleni harc. Hozzátette: természetesen tiszteletben tartják a parlament szuverenitását.
Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök – aki több ízben vádolta már túlkapásokkal a DNA-t – elmondta, hogy a nyugati nagykövetek figyelmét is felhívta a hatósági visszaélések veszélyére. A házelnök szerint egyes vádlottakat a titkosszolgálatok a „bíróságig elkísérnek”, és mint mondta, aggasztó jeleit látja annak, hogy az igazságszolgáltatásra egy „kifinomult” külső nyomás nehezedik.
Az utóbbi hetekben több romániai politikus – köztük az RMDSZ vezetői – bírálták a korrupcióellenes ügyészség (DNA) körüli „bilincscsörgést”, a tisztségviselők százainak „médialincseléssel” egybekötött előzetes letartóztatását, amely szerintük sérti az ártatlanság vélelmét.
Több kormánypárti szenátor a büntető törvénykönyv és eljárásjog módosítását kezdeményezte, hogy a szabadságjogok korlátozása kivétel legyen, és ne váljon gyakorlattá a román igazságszolgáltatásban. Ez a jobbközép ellenzék hangos tiltakozását váltotta ki, akik szerint a szociáldemokraták valójában a pártjukat megtizedelő korrupció elleni harcot akarják megfékezni.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: hadjárat folyik Orbán Viktor ellen
A „megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva” utasította vissza Tőkés László európai parlamenti képviselő azt az „egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor”. Hétvégén kiadott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy véli: igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat.
Mint ismert, Magyarországon különösen, de Erdélyben is nagy sajtóvisszhangot kapott Tőkés Lászlónak egy nemrégiben elhangzott kijelentése, mely szerint már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját. Tőkés László szerint a Magyar Nemzet budapesti napilap múlt héten ostromolta azzal a kérdéssel, hogy nyilatkozzon a magyar nemzetpolitikáról. „Amit mondtam, megmondtam – fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartom azt, hogy saját megnyilatkozásaimra reflektáljak. Ráadásul nyilvánvaló volt számomra, hogy a tudósítás szerzője szelektív és célzatos módon túlreagálta a Borbély Zsolt Attila könyvének bemutatóján részt vevők sorából érkezett kérdésekre adott, a nemzetpolitikára vonatkozó válaszaimat, éspedig azzal a szándékkal, hogy Tőkés Lászlóval üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt. Következésképpen újabb nyilatkozatokkal nem kívántam esetleges provokatív kérdéseknek felülni, és ezzel is tovább »habosítani« a balliberális sajtó által túllihegett kritikus szöveget, illetve helyzetet” – áll Tőkés László közleményében. Felidézte továbbá: a lap május 15-i számában vezető határon túli magyar politikusok megszólaltatása által igyekezett kiélezni, sőt, eszkalálni a témát. „Ezen összefüggésben talán senki számára nem kérdéses, hogy az érintett felek megszólaltatásának demokratikus álcája alatt jeles országos napilapunk illetékesei elsősorban és mindenekelőtt szintén Orbán Viktort, a nemzet Miniszterelnökét akarják üttetni – szerény személyemmel egy kalap alatt” – véli az EMNT elnöke. Szóvá teszi, hogy az alantas törekvésre végül kizárólag az RMDSZ és az MPP képviselői voltak vevők, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint a szintén megszólaltatott felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar vezetők nem. Majd leszögezi: ő maga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott Orbán Viktor mellett, amikor az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az iskolai bürokrácia ellen lép fel a tanügyis szakszervezet
Túl sok bizottság, gyenge tanulmányi eredmények
Az iskolai bizottságok számának drasztikus csökkentését kéri a tanügyi tárcától a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hancescu, aki szerint a tanintézményekben akkora a bürokrácia, hogy a pedagógusoknak nincs idejük a tanulókkal foglalkozni. Egy a sajtónak pénteken eljuttatott közlemény értelmében a FSLI képviselői azt sérelmezik, hogy az iskolai bizottságok megléte ellehetetleníti a tanárok munkáját, akik emiatt nem tudják kellőképpen felkészíteni a diákokat, illetve leadni a leckéket, ezáltal rohamosan romlik a hazai oktatás minősége.
„A diákok tanulmányi eredményei a fontosak, nem a pedagógusok haszontalan papírmunkája!” – állítják a szakszervezetisek, akik úgy vélik, az iskolai bizottságok létrehozása és azok számának meghatározása a tanintézmények feladata, ebbe nem kellene Bukarestnek beleszólnia.
A FSLI vezetői arra kérik a szaktárcát, találjon mihamarabb megoldást erre a problémára, mely aláaknázza a hazai oktatási rendszert.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés László kampányhadjáratot sejt
Fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartja Tőkés László, hogy saját korábbi megnyilatkozásaira reflektáljon, ezért nem kíván bővebben nyilatkozni az Orbán Viktorral, valamint a magyar kormány nemzetpolitikájával kapcsolatban nemrég tett kijelentéséről.
Magyar Nemzet napilap május 9-i számában cikkezett arról, hogy az európai parlamenti képviselő egy budapesti kötetbemutatón követhetetlennek és átláthatatlannak nevezte a kormány nemzetpolitikai lépéseit, és megjegyezte: már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját.
Vasárnap kibocsátott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy vélekedett, a tudósítás szerzője „szelektív és célzatos módon túlreagálta” a mondandóját, szerinte azzal a szándékkal, hogy vele „üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt”.
Tőkés László őszinte sajnálatát fejezi ki, hogy a Magyar Nemzet és más sajtóorgánumok az idők folyamán – szerinte – közelről sem tanúsítottak ekkora érdeklődést az Orbán Viktor oldalán való mindenkori kiállása, mint mostani – megítélése szerint jócskán interpretált – bírálatai iránt. Az EMNT elnöke emlékeztet: jómaga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott a miniszterelnök mellett, amikor „az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált.
„A megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva ezúton utasítom vissza azt az egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor. Igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat!” – szögezi le állásfoglalásában Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)

Középpontban a család: Szatmárnémetiben találkoztak a katolikus püspökök
A család, az iskola és az ifjúság állt a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája múlt hétvégén Szatmárnémetiben tartott megbeszéléseinek középpontjában. A római és görög katolikus püspököket az ország területéről egybegyűjtő konferenciának ez volt a tavaszi plenáris ülése.
A témában kiadott közleményükben a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája rámutat: a képviselőház és szenátus közös tanácsának az új alkotmány kidolgozásában tett törekvéseit figyelemmel követve, a katolikus püspökök a parlamentnek címzett közös levelet írtak, amelyben újra megfogalmazták kérésüket a 48-as cikkely 1-es bekezdése módosítására.
„A család egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejövő házasság eredménye, az ő egyenlőségükre épül, valamint az ő jogukra és kötelességükre, amellyel gyermekeiket nevelik és oktatják" – hangzik az egyházi elöljárók javaslata. Az emberi méltóság védelmében a püspökök hangsúlyozták a roma és más, hátrányt szenvedő, a társadalom perifériáján lévő közösségek támogatásának fontosságát, az identitásuk megtartásával integrálva őket a helyi közösségekbe, hosszú távú programok lefolytatásával.
A tavaszi ülésen ugyanakkor bemutatták a július 22. és 26. között Kolozsváron megrendezendő Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (INTC) előkészületi folyamatait, a jelentkezési és rendezési részleteket. A püspökök emellett jóváhagyták a médiatanács által bemutatott, a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája most elkészült logóját és honlapját, mely, mint mondták, a romániai katolikus egyház identitásának és életének tükrözője lesz.
A munkaüléseken megvizsgálták a Romániai Caritas Konföderáció új statútumát, és a szociális szervezet javaslatára a nepáli földrengés áldozatait segíteni szándékozó gyűjtés megrendezéséről döntöttek, melyet június 7-én tartanak. A továbbiakban szó esett a katolikus iskoláról, a megszentelt életről, a szociális pasztoráció kezdeményezéseiről és nehézségeiről.
A konferencia új főtitkárává Francisc Ungureanut, a bukaresti főegyházmegye papját választották, aki június elsején kezdi meg mandátumát. A szakmai megbeszélések mellett a püspökök mindennap időt fordítottak a közös imádságra, de a szentmisék alkalmával a hívekkel is találkoztak. A konferencia következő plenáris ülésére Lugoson kerül sor, szeptember 21–23. között.
Krónika (Kolozsvár)

Zászlók és jogállam
Ahogy elnézzük, a helyi zászlók megalkotásáról szóló törvény elfogadásával aligha csitul el a székely zászló használata miatti román–magyar konfliktus.
Az ugyanis a jelek szerint nem megoldja, hanem konzerválja a problémát. És nem csupán azért, mert leszögezi: két közigazgatási egység zászlaja nem lehet egyforma – az élelmes székelyek minimális, alig észrevehető változtatásokat eszközölhetnek a székely zászlón annak érdekében, hogy az érintett megyék saját zászlajukként fogadhassák el –, hanem azért is, mert a bukaresti centralizmus állatorvosi lova.
A jogszabály ugyanis a legkevésbé sem bízza a leginkább érintettekre, azaz a helyi közösségek tagjaira a jelkép elfogadását. A zászlót az akadémia heraldikai bizottságának kell láttamoznia, majd ezt követően kormányrendeletben döntenek róla.
Vagyis a kormány újabb olyan ügyben ragadja magához a döntést, amelyről helyi szinten kellene határozni – és semmilyen garancia sincs arra, hogy az illetékes kormányintézmény nem talál bármikor ürügyet arra, hogy beleköthessen a Bukarestbe a legalázatosabban „felküldött" zászlóba. Persze fölmerülhet, hogy mi szükség van az ilyen szimbolikus küzdelmekre, amikor nem ezen múlik az anyagi jólét, attól, ha mindenhol szabadon lobognak a zászlók, még nem lesz jobb az infrastruktúra, és nem nőnek a bérek.
Csakhogy – szöges ellentétben a most elfogadott jogszabály szellemével – a helyi közösségekre kell bízni annak eldöntését, hogy akarnak-e helyi szimbólumokat, és ha igen, azok milyenek legyenek. Az egyesek által bírált – mert újonnan alkotott – székely zászlót nem az esetleges kormánydöntés legitimálja, hanem az, hogy a helyi közösség elfogadja és a magáénak vallja, vagy sem. Nos az elmúlt évek bebizonyították, hogy – függetlenül attól, hogy több száz éves, vagy csak alig évtizede alkotott jelkép – a helyi emberek a magukénak érzik, és büszkén kitűzik a portájukra.
Ha pedig „lent" igény mutatkozik egy jelképre és annak használatára, akkor egy európai jogállamban „fent" azt nem felülbírálják, nem hadjáratot indítanak ellene, hanem csöndben elfogadják. Ismételjük: egy európai jogállamban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi patt
Dokumentarista színház a román–magyar viszonyról Marosvásárhelyen román és magyar színészek közreműködésével? Ebből még jó kis verekedés lehet – gondoltam, amikor először olvastam Kincses Réka és Alina Nelega közös, Double Bind című készülő projektjéről.
Aztán arra gondoltam, hogy ennek valószínűleg csak akkor van értelme, ha kíméletlenül őszinte lesz, akkor viszont az előbbi félig-meddig vicces felvetés mégsem tűnik olyan lehetetlennek. Az immár kész produkciót vasárnap a Kolozsvári Rádió koncerttermében is bemutatták, és a verekedés valóban nem maradt el, jóllehet nem a közönség soraiban, hanem a színpadon, „in vitro" körülmények között – mégis meglepően hitelesen – zajlott le, a show részeként.
A Double Bind tényleg kíméletlenül őszinte, a szereplők mindent kimondanak egymásról – románokról és magyarokról egyaránt –, amit a való életben is hallani szoktunk, de érdekes módon a nézőnek nem szorul el a torka vagy ökölbe a keze a hallottaktól, ellenkezőleg. Nevet – olykor kínjában, olykor őszintén. Mert tényleg nevetségesek vagyunk.
Az előadás az előadásban felépítésű produkció rövid jeleneteket mutat be a projektben résztvevők saját történeteiből, illetve a másoktól hallott történetekből, olykor pedig betekintést enged a kulisszák mögé. Ilyenkor azt látjuk, hogyan oláhozzák és bozgorozzák egymást maguk a szereplők, mert szerintük „kizárólag a másik fél problémáival foglalkozik a készülő előadás".
Előjönnek persze a kötelező történetek arról, hogy a kommunizmusban hogyan nyomták el, és állították félre a magyarokat, akármilyen jó szakemberek is voltak, és előkerülnek az ezekből a tapasztalatokból mai napig táplálkozó frusztrációk. „Nincs hazám, elvettétek a városomat is, nem akarlak látni benneteket, zavar, hogy itt vagytok" – üvölti az egyik magyar szereplő egy ponton, de a románok is elnyomottként jelennek meg a fele magyar, fele román város kórtörténetében.
Két teljesen más kultúra feszül egymásnak, hiszen ahogy az előadásban is elhangzik: a román lakásoknak más a szaga. A magyaroknak is. Az ismeretlennel szembeni félelem szüli a gyűlölködést, így a szereplők megoldással nem is kecsegtető dilemma áldozatai. Double bind. Mexikói patt. Vagy mi...
Ha megtanuljuk a másik nyelvét, a lelkünk egy részét is odaadjuk neki – hangzik el az előadásban. De hiába akar a Bukarestből Marosvásárhelyre költözött lány – aki attól szenved, hogy a nagyképű magyarok koszos cigányként, műveletlen balkániként tekintenek rá – megtanulni magyarul, ha egyszerűen nem létezik olyan románok számára készült tankönyv, amely ezt lehetővé tenné. Miért akar megtanulni egy román Romániában magyarul? – teszi fel a kérdést a román könyvesbolt vezetője, arra hivatkozva, hogy az ország hivatalos nyelve az övék.
A magyar könyvesbolt üzletvezetője sem tud segíteni, és mivel annyira szokatlan a helyzet, akarva-akaratlanul ő is megbántja a fiatal román lányt. Persze előkerül a kisebbségi helyzetből komolyan profitáló, köpönyegforgató magyar politikus, a nacionalista román, aki nem is akarja ismerni a magyarokat, akik szerinte így is túl sok lehetőséget kapnak az országban, a dühtől és frusztrációtól elvakult székely jogharcos, aki elvakultságában egy kicsit sem jobb a román nacionalista figuránál, és még sorolhatnánk.
A végkövetkeztetés a szokásos: a románok szerint a magyarok nem léteznek Erdélyben, a magyarok pedig a románokat nem hajlandók észrevenni. Más-más kocsmákba, szórakozóhelyekre járnak, máshogy nevezik az utcákat, és mert nem ismerik egymást, marad a gyűlölet. És még valami közös bennük: ugyanolyan szánalmasan nevetségesek.
Double Bind – a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat közös előadása, 2014. Írta és rendezte: Kincses Réka és Alina Nelega. Szereplők: Claudiu Banciu, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Andrei Chiran, Csíki Szabolcs, Cristian Iorga, Laura Mihalache, Pál Emőke, Elena Purea, Monica Ristea.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Domokos Gézáról a Kriterion-évfordulón
Domokos Géza munkásságáról, valamint a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáiról volt szó egyebek mellett azon a konferencián, amelyet a Kriterion Kiadó alapításának 45. évfordulója alkalmából tartottak Bukarestben.
A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett kétnapos rendezvényen a kiadó egykori munkatársai találkoztak egymással. Tegnap tudományos ülést tartottak, amelynek központi témája az 1928-ban született és 2007-ben elhunyt Domokos Géza kiadóvezetői szerepe, illetve a Kriterion működése volt. Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész ismertette azt a politikai és társadalmi környezetet, amelyben 1970 elején elkezdte működését a kiadó. A történész szerint 1968-ban vetődött fel először egy romániai kisebbségi kiadó megalapításának gondolata azon a találkozón, amelyen a romániai magyar és a német kisebbség elitje találkozott az akkori román kommunista vezetőséggel. Lőrincz D. József a Kriterion az egykori Securitate tükrében címmel tartott előadást. Az eddig ismert dokumentumok szerint a Securitatét Domokos Géza esetében is szinte kizárólag a kisebbségpolitikához való viszonya érdekelte, a kommunizmusra vonatkozó kritikái egyáltalán. Ez így volt addig, amíg a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy olyan rendszerellenes románokkal szolidarizál, mint Mircea Dinescu költő. A kutató kiemelte, hogy Domokos Géza – felhasználva a funkciója adta lehetőségeket – olyan informális hálózatot szervezett a romániai magyar értelmiségiek körében, amely a titkosszolgálat figyelmét sem kerülte el. A Securitate úgy értelmezte, hogy ezt irredenta és nacionalista nézetek népszerűsítésére használja fel, és idővel a különböző rendezvények betiltásával, illetve a megfigyelés szigorításával próbálták korlátozni ebben a tevékenységében. Az idén előkerült megfigyelési akták szerint azért is bírálták, hogy igyekszik a két világháború közötti, nacionalistának tartott magyar szerzők munkáit kiadni, akárcsak erdélyi magyar középkori írók munkáit. 1975-ben született az első megfigyelési jelentés, majd 1979-től szinte minden évben részletes elemzést készítettek róla. Ezekben egyebek mellett úgy jellemezték, hogy okos, ravasz, óvatos, konok, makacs ember volt, aki maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat. Domokos Géza kényes témákat is felvetett tárgyalásain a kommunista párt vezetőivel – magyarázta Lőrincz D. József. Bartha Katalin Ágnes a Kriterion tevékenységéről tartott előadást. Az általa ismertetett adatok szerint a rendszerváltozás előtt kilenc nyelven adott ki könyveket, a többségét magyarul. A kiadónál 1987 könyv magyarul, 623 németül, 206 szerbül, 154 ukránul, 151 románul, 53 jiddisül, 27 szlovákul jelent meg. H. Szabó Gyula, a Kriterion jelenlegi igazgatója az MTI-nek elmondta: a Kriterion egyik titka az önállósága volt, de az is nagyon előnyös volt, hogy Bukarestben működött. A legfontosabb könyvek 1977 és 1983 között jelentek meg. A Kriterion közepes méretű kiadó volt az akkori romániai kiadók között. A hatalom szemében a fontosságát az határozta meg, hogy német valutát szerzett a német nyelvű könyvekkel. A ma Kolozsváron működő Kriterion kizárólag magyar nyelvű kiadó, és pár fős szerkesztőséget működtet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiutat keresnek a zsákutcából
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítését szorgalmazza az államfő
Klaus Johannis államfő a parlament jóváhagyását kérte két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítéséhez – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál.
Johannis a parlamenthez intézett üzenetében rámutatott, hogy az ukrajnai válságra, Oroszország „agresszív” lépéseire válaszolva a NATO olyan döntéseket hozott legutóbbi, walesi csúcsértekezletén, amelyek védelmi és elrettentő képességei növelését szolgálják.
Ezek sorában Románia, Lengyelország, Bulgária és a három balti ország területén úgynevezett integrációs egységeket (vezénylési központokat) hoznak létre a gyorsreagálású NATO-erők számára (NATO Forces Integration Unit – NFIU).
A román államfő a NATO-erők egyik integrációs egységének és egy hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központnak (Multinational Division South-Est Headquarters – MND-SE HQ) a befogadásához kérte a parlament jóváhagyását.
Johannis leveléből kiderült, hogy ez utóbbi a Románia és Bulgária területén létrehozandó integrációs egységek parancsnokságaként működik majd, és a délkeleti szárny NATO-erői parancsnoki szerepének betöltésére is alkalmas lesz, ha egy tagállam elleni támadás az észak-atlanti szövetség kollektív ellenlépését tenné szükségessé. Mindkét vezénylési központot Bukarestben alakítják ki.
A NATO védelmi miniszterei idén februárban tisztázták a készültségi akcióterv részleteit: ennek keretében az észak-atlanti szövetség területén rövid időn belül bárhol bevethető, mintegy 5000 fős dandárt állítanak fel.
Bogdan Aurescu külügyminiszter a Hotnews.ro-nak nyilatkozva rámutatott: a NATO-erők integrációs egységeinek az a feladata, hogy előkészítsék az adott területen a gyorsreagálású egységek fogadását, kidolgozzák a haditerveket, nemcsak a potenciális bevetések, hanem a közös gyakorlatozás esetére.
Az NFIU, azaz a gyorsreagálású erők bukaresti vezénylési központja 2016-ra kell elérje teljes operatív kapacitását, de a tervek szerint már idén júniusban megkezdi működését. A bukaresti hadosztály-parancsnokságot (MND-SE HQ) jövőre bocsátanák a NATO rendelkezésére, teljes operatív kapacitását pedig 2018-ra éri majd el.
Krónika (Kolozsvár)