Bukarestben vizsgálódnak a nemzetközi hitelezők
Számos házi feladatot kell teljesítenie a Ponta-kormánynak ahhoz, hogy sikerrel le tudja zárni a szeptemberben lejáró készenlétihitel-megállapodást – a hogyan továbbról május 26-áig zajlanak majd az egyeztetések a hitelezői trojka – Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank – kedd óta újra Bukarestben tartózkodó küldöttségével.
Mint ismeretes, Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és a jövő évtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.
Ugyanakkor még mindig kérdésesnek tűnik, hogy Románia lezárja-e a hitelszerződést, mivel tavaly és idén is nézeteltérések merültek fel a felek között – a hitelezők küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben, így szándéknyilatkozat sem készült a román fél vállalásairól.
Eközben Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a napokban határozottan állította, hogy Bukarest újabb megállapodást akar, ezúttal egy lazábbat, amihez hasonlót Lengyelország is kötött – ehhez a lépéshez viszont elengedhetetlen a futó szerződés sikeres lezárása.
A kedden elkezdődött tárgyalássorozat egyik fő témája minden valószínűség szerint az élelmiszeripari termékek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról 9 százalékra történő csökkentése, illetve a január elsejétől tervezett általános áfacsökkentés és fiskális relaxáció lesz, ugyanakkor a vajdahunyadi energetikai komplexum átszervezése is szóba került – legutóbb e tekintetben nem sikerült a feleknek közös álláspontra helyezkedniük.
„Jelen pillanatban a megállapodás egyéves késésben van. Hogy újra naprakész lehessen, és szeptemberben le tudjuk zárni, kevés idő áll a rendelkezésre, így igen agresszív strukturális reformokra lesz szükség" – nyilatkozta a témában az Adevărul napilapnak Ionuţ Dumitru, a Pénzügyi Tanács elnöke, aki egyben a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza is.
Hozzátette: újabban a költségvetési hiány kérdése is súlyosbítja a helyzetet, hiszen miközben a megállapodás értelmében a büdzsé strukturális hiányának 2016 végén a bruttó hazai termék (GDP) alig 1 százalékára kellene rúgnia, az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa – ami már számol a januártól hatályba lépő, jelenleg a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyvvel – 3,5 százalékos deficitet vetít előre.
„1 és 3,5 százalék között a különbség óriási. Vagy lemondanak a tervezett adócsökkentések egy részéről, vagy kompenzáló intézkedésekkel rukkolnak elő" – vázolta a kormány számára adódó lehetséges forgatókönyveket Ionuţ Dumitru.
Mint ismeretes, a tervezett intézkedések között az áfacsökkentés mellett megtaláljuk még az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó 20 százalékos csökkentését, eltörölnék továbbá az osztalékok megadóztatását, valamint a sokat vitatott „oszlopadót" is, amit tavaly vetett ki a kormány a nem épületjellegű ingatlanokra.
A kormány számításai szerint az intézkedések 18,29 milliárd lejes lyukat ütnének a költségvetésben, de abban bíznak, hogy sikerül kompenzálni a kieső források jó részét, így mindössze nettó 7,26 milliárd lejes hiánnyal számolnak. Egyébként a szenátus nemrég kivette a törvénytervezetből az üzemanyagok jövedéki adójának a csökkentését, az osztalékok adóját pedig a jelenlegi 16 százalék helyett 5 százalékban állapította meg – a felsőház intézkedései révén 4 milliárd lejt lehetne megspórolni az államkassza számára.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|

Vincze: Európának foglalkoznia kell az őshonos kisebbségek jogaival
„Az európai nemzeti kisebbségek egy hangon szólalnak meg az Európai Unióban, amikor jogi normarendszer megteremését kérik, amelynek alapja a Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés. Az EU elutasítását követően a kisebbségek úgy látják, hogy az EU demokrácia-deficittel küszködik, hiszen szőnyeg alá söpri egy olyan kérdésnek a rendezését, amelyet korábban maga azonosított értékként" – jelentette ki Vincze Loránt kedden Budapesten, az Európai kisebbségvédelem kihívásai című, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által rendezett nemzetközi konferencián. Magyarság Házában tartott rendezvényen, amelyet Kántor Zoltán, a kutatóintézet elnöke nyitott meg, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára A kisebbségi státustól az autonómiáig címmel tartott előadást. A konferencián Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tartott vitaindítót, aki kiemelte, a magyar kormányzat a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tekint az FUEN-re, amely hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek megoldatlan kérdésére irányítsa. Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke az európai nemzetiségek előtt álló legfontosobb kihívásokról beszélt.
A kisebbségi ernyőszervezet a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarok érdekvédelmi intézménye is azáltal, hogy munkájában valamennyi magyar közösség tagszervezete részt vesz" – mondta Vincze Loránt, aki fontos közös kapcsolódási pontnak nevezte, hogy a FUEN-ben jelen vannak a magyarországi nemzetiségek közül a német, a szlovák és a román kisebbség képviselői is. A FUEN alelnöke a kisebbségi szolidaritás fontosságáról is beszélt: főként a nyugat-európai tagszervezetek érzik kötelességüknek, hogy segítsenek az Európa kevésbé szerencsés felén élő közösségeken. Előadásában rámutatott, hamis az ideális kép, amelyet a román kormány a kisebbségi helyzetről fest, hiszen az erdélyi magyarok tudják, hogy hiányos a meglévő törvényi keret alkalmazása az oktatásban, az anyanyelvhasználatban és más területeken, illetve elfogadhatatlan, hogy az etnikai autonómiáról szóló vitát Bukarest közbiztonsági fenyegetésként akarja elkerülni.
„A FUEN segíteni kíván Európának, hogy elismerje az őshonos nemzeti kisebbségek jogos felvetéseit, foglalkozzon helyzetükkel, és így pótolja a meglévő mulasztásait. Az ernyőszervezet ebben a munkában minden partnerre számít, beleértve az anyaországokat is" – összegzett Vincze Loránt.
A FUEN elnöke és alelnöke Budapesten Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel és Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével találkozott. A megbeszéléseken elhangzott, hogy Magyarország a jövőben erősíti kapcsolatait a FUEN-nel és segíteni kívánja a kisebbségi ernyőszervezet érdekérvényesítő munkáját.

Zászlótörvény: csak a helyi és megyei lobogók helyzetét oldja meg
Az új zászlótörvényről nyilatkozott Antal Árpád, valamint Kulcsár-Terza József is. Mindketten kijelentették: a jogszabály nem oldja meg a székely zászló használatát, ám az elkövetkezendőkben regionális szimbólumhasználatot érintő törvény kidolgozását szorgalmazzák.
Különbséget kell tenni a székely, valamint helyi és megyei zászlók között – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki hozzátette: az új zászlótörvény nem oldja meg a székely lobogó önkormányzatok homlokzatán való használatát. Megoldja viszont a helyi és megyei zászlók problémáját, ez pedig Sepsiszentgyörgynek jó, mert, bár évekkel korábban sikerült kormányhatározattal elfogadtatni a megyeszékhely címerét, a város lobogójának jogos használatáért még jelenleg is perek folynak.
Háromszék vármegye rendelkezett címerrel és lobogóval, ám mivel Hargita megye, mint történelmi terület nem létezett, így ott a székely zászlót fogadták el megyezászlónak – jegyezte meg az elöljáró, aki hozzáfűzte: kezd erősödni a regionális identitástudat, az igény is megjelent már, így kell egy jogszabály, amely a regionális zászlók használatát szabályozza. „Nem szabad becsapni az embereket, sem magunkat, hogy ez a törvény megoldotta a székely zászló kérdését, de nem az a feladat, hogy kiskapukat keressünk, hanem ki kell mondanunk: nincs megoldva, és megoldást kell keresnünk” – jelentette ki Antal Árpád, aki elutasítja azt az ötletet, miszerint mind Hargita, mind pedig Kovászna megye fogadja el zászlójaként a székely lobogót, és az említett területek megnevezéseit írják fel rá. „Bár a törvény biztosítja, hogy a megyék nevei megjelenjenek a zászlón, mi mégsem fogjuk ezt tenni, hiszen a heraldika szempontjából sem elfogadott ez a lehetőség” – zárta gondolatait az elöljáró.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője üdvözölte Orbán Viktor azon kijelentését, miszerint „Európa az európaiaké, Magyarország a magyarországiaké”, illetve általa kiegészítve: „Székelyföld a székelyeké”. Az új zászlótörvénnyel kapcsolatban hasonlóan vélekedik, akárcsak Antal Árpád: fölösleges viták vannak ekörül, hiszen valóban nem oldja meg a székely zászló ügyét, de nem is az Izsák Balázs, Székely Nemzeti Tanács elnöke által felvázolt helyzetet vonja maga után.
Az MPP megyei vezetőjének értelmezése alapján a jelenlegi jogszabály nem tiltja a székely zászló intézmények homlokzatán való használatát, csupán a román, az Európai Unió lobogójának kitűzéséről és azok sorrendjéről szól. Azt azonban az MPP háromszéki vezetője is nehezményezi és problémaként értékeli, hogy a zászlókat Bukarestben engedélyeztetik.
„Ki kell tűzni a székely zászlót, pereljenek majd a kormánymegbízottak, nem kell, és nincs is amiért félni, hisz egy nemzet szimbólumainak használata az Európa Unióban elfogadott jogszabály” – hívta fel a figyelmet Kulcsár-Terza, aki hozzátette: az elkövetkezendőkben olyan tervezetet dolgoznak ki partnereikkel, amely célja a regionális szimbólumhasználat szabályozása.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

A letartóztatott pünkösd?
Gyanúsan összejött a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János, Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert és alpolgármestere, Szőke Domokos házi őrizetbe való kényszerítése, és ha a Borboly Csaba ügyét is felmelegítik, ez már több mint gyanús, hiszen mindez a csíksomlyói búcsú előestéjén történik. Mindeközben Csík–Gyergyó, a Gyimesek százezreket várnak az eseményre, ami azért embert próbáló feladat, mert annyi lélekről gondoskodni kell, s a feladat oroszlánrésze az önkormányzatokra vár, leginkább a tanácselnökre, az önkormányzatok polgármestereire. Idén külön nagy esemény lesz, hiszen a búcsút Jakubinyi György érsek celebrálja az erdélyi főegyházmegye negyedszázados megalakulásán, hát a figyelem is nagyobb lehet. Sőt, úgy látszik, van.
A leköszönt SRI-főnök nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a magyarság létét, utódja, Eduard Hellwig ott folytatja, ahol elődje abbahagyta, pedig itt egyházi ünnepről van szó, igaz, a legnagyobb Európában, s ha a Szentatyának lenne érkezése, jó lenne, ha megtisztelné a félmilliós sereget, s Románia látogatásakor nem szorítkoznának Bukarestre, ahol alig néhány tízezernyi római katolikus él, az is többnyire más nyelvű. Ami nem baj, hiszen Jézus az evangélium hirdetését minden nyelveken kérte, nem csupán az államok nyelvén, netán kizárólag latinul. Hanem magyarul is, annak székely és csángó szólásán is, egyszerre félmilliónak. A ferences atyák megszervezik az ünnepséget, de erejük és számuk kevés ahhoz, hogy mindenről egymagukban gondoskodjanak. Mi hát a célja a gyergyói, csíki polgármesterek vegzálásának? A hatalmas esemény megzavarása? Nehezen fog menni, hiszen itt olyan hagyományról van szó, amely már nemzetközi, és lassan világszintű.
Ünnepelni fogunk tehát teljes szívvel, hitünkben is megerősödve, s a trikolór ott fog lengedezni a Nagy-Somlyó csúcsán, bár már elhangzott a rosszindulatú jóslat, hogy legalább trikolór nem lesz.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szimbólumok gyámsága
A magukat liberálisnak mondó értelmiségiek jellemzően nem tudnak mit kezdeni a közösségi szintű altruizmussal, az egyénnek a közösség érdekeit célzó, akár a teljes fizikai önfeladásig, a megsemmisülésig menő odaadásával. Holott nem kellene mást tenniük, minthogy latba vessék a fennen hangoztatott racionalitásukat, és elfogadják az általuk is vallott tudományos tényeket. Szerintük az ember az állatvilágból nőtt ki, így értelemszerűen hordoz bizonyos etológiai meghatározottságokat. Márpedig az állatok között is igen gyakori az egyed önfeláldozása a kollektívum megmaradása, érvényesülése, megélhetése érdekében. Rovaroktól az emlősökig.
Egyes számú székely fenyő
Persze, akik a komplex, sok esetben átláthatatlan társadalmi viszonyrendszereket tervezőasztalnál, ideológia által vezérelt kézzel, vonalzóval és körzővel rajzolnák meg, majd rákényszerítenék a maguk fantazmagóriáit a hagyománykötött, közösségi létigényekkel is rendelkező egyénekre, hús-vér embereket kényszerítve bele elméleteik Prokszusztész-ágyába, hajlamosak figyelmen kívül hagyni mindent, ami ellentmond dédelgetett eszméiknek. Amelyek szerint a társadalom alapegysége az ember, nem pedig a család, a politika célja pedig az egyén, nem a közösség szolgálata. Az államnak ugyanakkor elsődlegesen szabaddá kell tennie a polgárokat, nem szükséges a közösségi standardokba belenevelnie őket, ideológiailag semlegesnek kell lennie, kivéve persze, ha a másság imádatának hirdetése, az idegenség népszerűsítése a tét, mert akkor nagyon is fontos az önfeladásig menő tolerancia.
Nem csoda hát, hogy kevés bennük az affinitás a szimbólumok fontosságának érzékeléséhez. Idősebb Tusványos-járók még emlékezhetnek rá, amikor közel negyed évszázada egy tanulmányban azt próbálta igazolni egy szociológus: a székelyek azért lepleznek le újabb és újabb emlékhelyeket, azért állítanak szobrokat nagyjaiknak, hogy a velük együtt élő románok orra alá dörgöljék székelyföldi gyökértelenségüket. Az vélhetően fel sem merült benne, hogy ez esetleg egy közösségi szintű, létező igény kielégítése, hogy az embernek tartoznia kell valahová. Hogy a liberálisok által előszeretettel „fesztivizmusnak” csúfolt hagyományébresztés és -ápolás célja a saját létben-térben való komfortérzet növelése, a saját kulturális gyökérzet táplálása. Amikor egy másik előadó hozzászólásában rámutatott eme eszmefuttatás abszurditására, a szociológusunk azt válaszolta: felőle egyenként megszámozhatják a hargitai fenyőket, és egyenként leleplezhetik őket, hogy „egyes számú székely fenyő”, „kettes számú székely fenyő”, ő akkor is a tudomány talaján marad. Az irónia, a magát szellemi arisztokratának vélő „tudós” gőgje önmagáért beszél.
De említhető e témakörben Kis Jánosnak, az SZDSZ elnökének emlékezetes, 1990-es kiszólása is, miszerint a magyar parlament azon vitatkozik, hogy húzzanak-e svájci sapkát egy pajzsra, értsd legyen-e ott a Szent Korona a magyar címerben vagy sem. A jóindulatú olvasat az, hogy neki ennyit számít a magyarság egyik legősibb, a nemzeti összetartozást talán legnagyobb erővel kifejező szimbóluma. A rosszindulatú az, hogy szántszándékkal provokált, hogy a politikai szabadság első évében azt tesztelte, meddig terjed a kimondhatóság határa, hol húzódik a magyar tolerancia tűrésküszöbe.
Jogalap zaklatáshoz
A liberálisok viszont nem egyszerűen ignoránsak és értetlenek e témakörben. A nemzeti szimbólumokban egyenesen veszélyt látnak. Hisz mi más indíthatja őket arra, hogy egyes ősi magyar jelképek ellen szabályos háborút vívjanak. Mint teszik azt a magyarság legősibb zászlaja, az Árpád-házi lobogó, s az egyik legősibb szimbólum, a turulmadár esetében. Egyiket megpróbálják diszkreditálni, a szélsőségesség abszurd rágalmával mocskolva, a másikat hol csúfolják – a turul szerintük „dülledt szemű tojószárnyas” –, hol pedig értelmét, üzenetét torzítják el.
Ugyancsak veszélyt érzékelnek a kisantant utódállamainak sovinisztái is a magyar szimbólumokban, nagyon is felfogva azok jelentőségét a nemzeti önazonosság megőrzésében. Épp azért üldözik azokat. Nekik csak a saját szimbólumok szentek. Azért irritálja őket a Székelyföld név, a székely lobogó, a székely himnusz és a magyar himnusz, mert felfogják azok közösségteremtő erejét. Ezért indítottak a székely megyékben szabályos háborút a székely zászló ellen, s ezért került be a minap elfogadott zászlótörvénybe két korlátozó kitétel: két közigazgatási egységnek nem lehet azonos szimbóluma, zászlaja, valamint hogy a helyi hatóságok által elfogadott szimbólumokat a bukaresti kormánynak kell jóváhagynia. Jellemző, hogy az RMDSZ korifeusai sikerről beszélnek, miközben a szubszidiaritás és decentralizáció tagadása, a nemzetállami centralizmus, a román etatizmus kapott törvényi megerősítést.
Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének van igaza, aki szerint a törvényt a székely zászló ellen hozták, s aki Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira hivatkozva utasítja el, hogy e törvény szerint éljenek a székely helyhatóságok a „jogaikkal”. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségének közleménye is találóan mutat rá, hogy az elfogadott jogszabály gyakorlatilag ellehetetleníti a székely zászló használatát, lényegében megteremti a hatósági zaklatások törvényes hivatkozási alapját. Előremutató a pártnak a székely jelképek védelmében való mozgalomindítási kezdeményezése, amelyben a szervezet azt javasolja: aki csak teheti, viselje a székely szimbólumokat ruhán, autón, a zászlót pedig tűzze ki, ahová csak lehet.
Kulcsrakész ország
A közelmúlt másik jelentős eseménye is az erdélyi magyar közösségi szimbólumok terén zajlott. A Partiumi Autonómiatanács több száz meghívott jelenlétében elfogadta a Partium zászlaját, amely konkrét történelmi hivatkozás szerint az erdélyi országgyűlés 1659. évi szászsebesi ülésének határozata alapján készült el. Az elfogadott zászló két eleme, a kettős kereszt és az árpádházi piros-fehér sávos lobogó minden magyart megerősíthet nemzeti öntudatában. Az egybegyűltek arról is határoztak, hogy bejegyzik a Partiumi Autonómiatanács Egyesületet – mint Tőkés László fanyar humorral rámutatott: hogy legyen, kit bepereljen a román állam a zászló használatáért.
Az új zászló éppúgy nem illeszkedik az újsütetű román zászlótörvény előírásaihoz, mint a székely lobogó. A román közigazgatás nem ismeri el egyik magyar történelmi képződményt sem. Nem véletlenül. Kilencvenöt éve Bukarest kapott egy több mint ezeréves kulcsrakész országot, amit elsősorban magyarok építettek fel. Azóta törekszik teljes és végleges bekebelezésére, a román alkotmányban meghirdetett egységes nemzetállam megteremtésére. Az 1923-ban alaptörvényi szinten meghirdetett program végrehajtásának szerves része a minap elfogadott zászlótörvény is, amely Bukarest gyámsága alá akarja helyezni az őshonosmagyarság olyan ősi szimbólumait, amelyek meghonosodásának idején Románia – mint államalakulat – még elképzelés szintjén sem létezett.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi magyar politikai vezetők: cinikus a román kisebbségpolitikát dicsérő nyilatkozat
A határon túli románokért felelős miniszter szerint a romániai kisebbségek akadály nélkül élhetik meg sajátos önazonosságukat és kultúrájukat.
Angel Tîlvăr tárca nélküli miniszter a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából kiadott közleményben fejtette ki álláspontját. Úgy vélte, hogy a romániai kisebbségek tagjai tökéletesen integrálódtak a román társadalomba, megőrizve önazonosságukat úgy, hogy nem érik őket a beolvasztásukra irányuló törekvések.
A miniszter úgy véli, hogy a kisebbségek olyan jogi keretet élvezhetnek, amelyben az állam hathatós támogatásának köszönhetően akadály nélkül élhetik meg sajátos kultúrájukat. A tárcavezető a kisebbségeknek biztosított jogok között konkrétan megemlítette a hivatalból járó parlamenti képviseletet, a szervezeteik anyagi támogatását, illetve azt, hogy a román állam elismeri a tulajdonhoz való jogukat azon vagyon fölött, amellyel a kommunizmus időszaka előtt rendelkeztek. Tilvar leszögezte, hogy a román állam a kölcsönösség elvén elvárja, hogy a Romániával szomszédos országokban élő román kisebbségek is részesüljenek ugyanabban a bánásmódban.
Az ENSZ 2002-ben nyilvánította május 21-ét a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapjává. A romániai magyar pártok vezetői cinikus és féligazságokat tartalmazó nyilatkozatnak minősítették Angel Tîlvăr állásfoglalását Bukarest kisebbségpolitikájáról. Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára az MTI-nek kijelentette: még távol állunk attól a teljes egyenjogúságtól, amit a romániai magyar kisebbség szeretne.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke szerint nem attól válik modellértékűvé a román kisebbségpolitika, hogy ezt „naponta több nyilatkozatban román kormánytagok elmondják”, hanem a tények és a nemzeti közösségek közérzete a meghatározó.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a romániai magyarság helyzete továbbra is Románia egyik megoldásra váró nagy problémája.
MTI
Erdély.ma

Magyar pártok: cinikus a román miniszter kisebbségekről szóló nyilatkozata
Cinikus és féligazságokat tartalmazó nyilatkozatnak minősítették a romániai magyar pártok vezetői Angel Tilvar határon túli románokért felelős miniszter csütörtöki állásfoglalását Bukarest kisebbségpolitikájáról.
A miniszter a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából kiadott közleményében úgy vélte, hogy a romániai kisebbségek tagjai tökéletesen integrálódtak a román társadalomba, megőrizve önazonosságukat úgy, hogy nem érintik őket beolvasztásukra irányuló törekvések.
A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség feltétele a stabilitásnak, a fejlődésnek, ezért a kisebbségek olyan jogi keretet élvezhetnek, amelyben a román állam hathatós támogatásának köszönhetően akadály nélkül élhetik meg sajátos kultúrájukat. Tilvar leszögezte, hogy a román állam a kölcsönösség elvén elvárja, hogy a Romániával szomszédos országokban élő román kisebbségek is részesüljenek ugyanabban a bánásmódban.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek kijelentette: a miniszter féligazságokat fogalmaz meg, hiszen 1989-hez képest valóban van előrelépés a romániai kisebbségek helyzete terén, de még távol állunk attól a teljes egyenjogúságtól, amelyet a romániai magyar kisebbség szeretne.
A politikus szerint Tilvar ugyanazokat a szlogeneket használja, mint a román diplomácia, amikor a romániai kisebbségek helyzetéről fogalmaz meg álláspontot. Kovács Péter sérelmezte, hogy a többi román párthoz hasonlóan, Tilvar is csak arra törekszik, hogy politikai eredményeket mutasson fel, de nem kínál valós megoldást a kisebbségek helyzetére. „Az RMDSZ szerint nagyon messze vagyunk attól, hogy ne legyen szükség Romániában az etnikai politikai képviseletre” – tette hozzá.
A miniszternek a kölcsönösségre vonatkozó megállapítására reagálva kifejtette: a román diplomácia, akárcsak Tilvar, megpróbálja egyforma súlyúként feltüntetni a romániai magyar és a magyarországi román közösséget, de elfelejtik, hogy míg Romániában egymillió 300 ezer magyar él, addig Magyarországon tízezer körül van a románok létszáma.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke az MTI-nek elmondta: nem attól válik modellértékűvé a román kisebbségpolitika, hogy ezt „naponta több nyilatkozatban román kormánytagok elmondják”, hanem a tények és a nemzeti közösségek közérzete a meghatározó.
Toró szerint cinikus a román miniszter nyilatkozata, és beleillik abba a román külpolitikai diplomáciai offenzívába, amely azt akarja elhitetni, hogy a számbeli kisebbségben élő őshonos kisebbségek sorsa modellértékűen megoldott Romániában. Hozzátette: a mérvadó az, hogy egyrészt mit mutatnak a demográfiai számok, másrészt hogyan érzi magát az illető közösség. A nemzeti kisebbségek demográfiai adatait tragikusnak nevezte, és kijelentette, hogy ezek egyértelműen megcáfolják a miniszteri nyilatkozatot.
Leszögezte: a romániai magyarok nem egyénenként, hanem közösségként szeretnének beilleszkedni a román társadalomba, ugyanis az egyénenként való integráció a beolvasztásukhoz vezet. „Egy közösség úgy tud megmaradni, ha közösségi jogai, intézményei vannak, és létezik egy közjogi keret, amelyben lehetősége van megélni saját identitását a többségi lakossággal egyenrangúként” – mondta az EMNP elnöke. Úgy vélte, hogy Romániának nagyon sok tennivalója van még ezen a téren, és csak akkor lehet beszélni a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, ha a kisebbségek képviselői mondják ezt.
Hozzátette: Romániának is azokat a pozitív példákat kellene alkalmaznia, mint amilyeneket Magyarország, amely személyes kulturális autonómiát biztosít a kisebbségeknek már az 1990-es évek eleje óta. Ennek értelmében nagyon széles hatáskörökkel rendelkező kisebbségi önkormányzatok működnek Magyarországon, és ezt folyamatosan elfelejtik a román politikusok, amikor a kölcsönösség elvét kérik számon Budapesten – mondta.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI-nek elmondta: a romániai magyarság helyzete továbbra is Románia egyik megoldásra váró nagy problémája. Ő is cinikusnak nevezte a kulturális sokszínűség alkalmából kiadott miniszteri nyilatkozatot, amelyben Tilvar megfeledkezik arról, hogy a magyarországi románok régóta élvezik a kulturális autonómiát, s közben a magyarországi románok számára ugyanazokat a jogokat követeli, mint a romániai magyaroknak, akik nem rendelkeznek ezzel a joggal.
Ugyanúgy a romániai restitúciós folyamatot dicsérve a miniszter megfeledkezik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében zajló perről – tette hozzá Biró Zsolt –, amely Strasbourgban folytatódik. Az MPP elnöke szerint a romániai kisebbségek, de különösen a magyarság még messze áll attól, hogy teljes jogegyenlőséget élvezzen. Utalt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás megoldatlan helyzetére és a marosvásárhelyi rendőrparancsnok megfélemlítési hadjáratára a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
Krónika (Kolozsvár)

Együttműködik az RMDSZ és az MPP Kovászna megyében
Önkormányzati és politikai együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) frakciója a Kovászna megyei közgyűlésben csütörtökön – közölte a székelyföldi önkormányzati testület sajtóirodája.
„A mai naptól stratégiai együttműködés veszi kezdetét az RMDSZ és MPP között Háromszéken (...) Célunk, hogy jó politikai hangulatot teremtsünk Székelyföldön, fejlesszük a térséget és jogainkat megvédjük” – mondta a megállapodás aláírásakor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács, illetve az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke kiemelte, hogy az aláírt egyezmény garantálja a párt identitásának és önállóságának megőrzését.
„Vannak ügyek, ahol össze kell fogni, erőt kell felmutatni. Továbbra is ezt kell üzenjük Bukarestnek, hogy egységben tudjuk képviselni a magyar ügyet” – hangoztatta az MPP Kovászna megyei vezetője.
A megállapodás szerint az RMDSZ- és az MPP-frakció együttműködik minden olyan nemzetpolitikai kérdésben, amely Székelyföld ügyét érinti, politikai és önkormányzati szinten együttműködnek a közösségi szimbólumok védelme, elismertetése, tiszteletben tartása és használata érdekében. A két frakció közös munkacsoportot hoz létre, amely nyomon követi Kovászna megye fejlesztési stratégiájának megvalósítását.
Tamás Sándor elmondta: nem titkolt céljuk, hogy a megállapodás politikai hatályát kiterjesszék a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is, erre vonatkozó döntéseket két szervezet országos testületei kell meghozzák az év második felében.
Tavaly márciusban a két erdélyi magyar politikai alakulat országos szinten is politikai együttműködési megállapodást kötött. A Kelemen Hunor (RMDSZ) és Biró Zsolt (MPP) által aláírt dokumentumban a felek vállalták, hogy együttműködnek az európai parlamenti választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való képviseletében.
A 28 tagú Kovászna megyei tanácsban az RMDSZ-nek tizenhat, az MPP-nek három tagja van, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) négy, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) három, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig két képviselővel rendelkezik.
Székelyhon.ro

Közös ismerősök a könyvespolcon
Negyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is.
Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron.
A megaintézmény
Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban).
Dicsőséglista
Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások.
A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni.
S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt.
A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából.
Titkok nyomában
Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.”
Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek.
A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó.
Kár- és haszonmérleg
Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel.
Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója.
S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.”
De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Összefogott Háromszéken az RMDSZ és az MPP
Önkormányzati és politikai együttműködési megállapodást kötött a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ és MPP frakciója május 28-án, csütörtökön.
A sajtó jelenlétében aláírt egyezmény célja a politikum romániai magyar közösség érdekérvényesítő képességének növelésén túl, egy olyan munkacsoport létrehozása, amely által nyomon követhető Kovászna megye fejlesztési stratégiájának megvalósítása. A megállapodás szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciója és a Magyar Polgári Párt frakciója együttműködik minden olyan nemzetpolitikai kérdésben, amelyek Székelyföld ügyét, a székelyföldi embereket érinti. Ennek érdekében közös tanácshatározatokat kezdeményeznek, és ezeket fenntartanak minden illetékes fórumon. Továbbá politikai és önkormányzati szinten együttműködnek a közösségi szimbólumok védelme, elismertetése, tiszteletben tartása és használata érdekében.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: „A mai naptól stratégiai együttműködés veszi kezdetét az RMDSZ és MPP között Háromszéken. A megállapodásnak jó előszele az elmúlt három évben történt együttműködés a két alakulat között úgy önkormányzati, mint politikai szinten. Eddig is kölcsönösen kiálltunk minden olyan nemzetpolitikai kérdésben, amely összefogást követelt, hogy eredményeket érjünk el, ilyen a himnuszénekléshez való jogunk visszaszerzése, vagy a Dr. Benedek Géza szívkórház névváltoztatásának ügye. Ezt az elkezdett együttműködést formalizálja a mai írott megállapodás, amely mentén hivatalosan is stratégiai partnerség, összefogás veszi kezdetét Háromszéken a két politikai alakulat között. Meggyőződésünk, hogy az összefogás előbbre viszi a székelyföldi magyarság ügyét. Nem egymás erejét akarjuk kioltani, hanem segíteni egymást, ma amikor sok nehézségbe ütközünk. Célunk, hogy jó politikai hangulatot teremtsünk Székelyföldön, fejlesszük a térséget és jogainkat megvédjük.”
Az elnök azt is elmondta, nem titkolt céljuk, hogy a megállapodás politikai hatályát kiterjesszék a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is, erre vonatkozó döntéseket két szervezet országos testületei kell meghozzák az év második felében. Azt szeretnék, hogy a székelyföldi emberek pozitívan viszonyuljanak a politizáláshoz. Mindemellett hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szervezeti önállóságuk megmaradjon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna Megyei Szervezetének elnöke szerint el kell különíteni a magyarországi és az erdélyi politizálást. „Vannak ügyek, ahol össze kell fogni, erőt kell felmutatni. Továbbra is ezt kell üzenjük Bukarestnek, hogy egységben képviselni tudjuk a magyar ügyet. Ha valaki együttműködik, azt jelenti, hogy a közösségért akar tenni.” Kulcsár-Terza elmondta, mindig tudtak egyeztetni az RMDSZ-el, a közös munkacsoport révén pedig érvényesíteni tudják ötleteiket. Mostantól intézményesül az együttműködés a két frakció között. Kiemelte, hogy az aláírt egyezmény garantálja a párt identitásának és önállóságának megőrzését.
Közlemény
Erdély.ma

Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. A szövetség elnöke kimondatlanul azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik. Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát.
Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben, ugyanakkor Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű. Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen Hunor nehezményezte, hogy a román külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron.
„Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor. Közölte: jövő héten Washingtonba utazik, ahol azt akarja megértetni tárgyalópartnereivel, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyar közösség céljai elfogadhatóak, nem jelentenek stabilitási kockázatot, fenyegetést a térség biztonságára.
Az RMDSZ belső parlamentjeként működő SZKT több tagja élesen bírálta a Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke által kezdeményezett „gyöngyhalász” programot, amely anyagi támogatással a Székelyföldre csábítja azokat a szórványban élő, magyarságukhoz ragaszkodó iskolásokat, akik szülőföldjükön nem tudnának továbbtanulni magyarul. A felszólalók úgy vélték: a program a szórványról való tudatos lemondást jelenti. Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő szerint inkább a szórványoktatást kellene erősíteni, és azt a támogatási elvet érvényesíteni, hogy „nem a gyereknek kell követnie a pénzt, hanem a pénznek kell követnie a gyereket”.
Markó Béla szenátusi frakcióvezető, az RMDSZ volt elnöke azt mondta: nem kérdőjelezi meg a kezdeményezés jóhiszeműségét, de veszélyesnek tartja azt. Az RMDSZ azt szeretné, ha Budapesten és Bukarestben is elfogadnák, hogy az erdélyi magyarsággal való konzultáció nélkül ne szülessenek döntések a közösségről – magyarázta.
Az SZKT - Kelemen Hunor javaslatára - kinevezte az RMDSZ ügyvezető elnökévé Kovács Péter eddigi főtitkárt. Az SZKT a társadalomszervezés erősítése reményében újjáalakuló ügyvezető elnökség tagjait is megválasztotta.
MTI
Székelyhon.ro

Seregszemle
Egy év múlva önkormányzati, másfél év múlva parlamenti választásokat rendeznek, érthető hát, ha érezni már a kampány előszelét, mozgolódni kezdtek a pártok Bukarestben, de mifelénk is.
Ami a román alakulatokat illeti, eléggé egyértelmű a stratégia: a kormányzó szociáldemokraták kihasználják a kedvező konjunktúrát, és az állami beruházások leállítása nyomán az államkasszában maradó pénzből különféle jóléti intézkedésekkel – áfacsökkentés, gyermekpénznövelés stb. – próbálják majd elnyerni a választók bizalmát.
Az elnökválasztáson győztes jobboldali ellenzék köreiben egyelőre jobbára a tanácstalanság uralkodik, ha gyökeres változás nem következik be politikai magatartásukban, aligha terem majd babér számukra.
Az RMDSZ sajátos módon oldotta meg a már-már teljesíthetetlennek látszó ötszázalékos parlamenti küszöb kérdését: az újratervezés jegyében nem a választókhoz vezető utat keresik, hanem a román pártokhoz kanyargót, s kihasználva, hogy mind a bal-, mind a jobboldalnak szüksége lehet a magyar szervezet voksaira, hát a játékszabályokat módosították, könnyítendő a bejutást. Az újratervezésből egyébként innen egyelőre annyi látszik: Székelyföld, de még inkább Háromszék meglehetősen háttérbe szorult. Erre utal legalábbis, hogy Kelemen Hunor új, a Kovács Péter ügyvezető elnök irányítása alatt működő csapatába – amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén választottak meg – egyetlen háromszéki politikus sem került be. Igencsak megviselhette a március 15-i sepsiszentgyörgyi füttykoncert Kelemen Hunort, aki a jelek szerint megtalálta a felelős vezetőhöz leginkább méltó választ, és megsértődött a háromszékiekre.
A kissé magára hagyott háromszéki RMDSZ-vezetés pedig a saját eszközeivel próbálja bebiztosítani magát, Tamás Sándor elnök partnerre is talált a szövetségbe való beolvadás útján egyre magabiztosabban lépkedő MPP-ben. Így aztán stratégiai partnerséget kötöttek, s vélhetően a nemzeti ügyekben amúgy valóban elengedhetetlen összefogás jelszavával kampányolnak majd az egyik olyan vidéken, ahol talán még kockázatmentesen lehetne versenyezni az önkormányzati voksoláson. A megmérettetésre nyitott Erdélyi Magyar Néppárt berkein belül egyelőre még nagy a zavar, az igen hosszúra nyúlt tisztújítás, a belső konfliktusok igencsak meggyengítették az alakulatot.
E nagy mozgolódásban már csak az nem világos, hogy valaki egyáltalán meg akarja-e szólítani a pártoktól elfordulók évről évre, választásról választásra növekvő táborát. S ha igen, miként?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SZKT: Kovács Péter az ügyvezető elnök
A Kelemen Hunor szövetségi elnök által javasolt Kovács Pétert választották az RMDSZ ügyvezető elnökévé szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ áprilisi kongresszusán döntött úgy, hogy a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget, Kovács Péter szerint „a pártosodás megelőzése érdekében”. Az SZKT ugyanakkor Bodor Lászlót az RMDSZ országos programjaiért felelős, Geréd Imrét ifjúsági, Hegedüs Csillát kulturális, Ilyés Gyulát önkormányzatokért felelős, Magyari Tivadart oktatási, Nagy Zoltánt területi szervezetekért felelős és Székely Istvánt társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöknek választotta.
Több szakmaiság, mozgalmi jelleg
Kovács Péter beszédében azt mondta, az ügyvezető elnökség megerősítené a szövetség mozgalmi jellegét, nagyobb nyomatékot adna a szakpolitikai munkának, civil és szakmai szervezetek, külső szakértők bevonásával javítana a közpolitika minőségén. Kovács szerint az új strukturális visszarendeződés elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járulna hozzá.
„Romániában az elmúlt 25 évben voltak előrelépések a kisebbségi közösségek jogai terén. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek alkalmazása akadozik, nehézségekbe ütközik vagy elmarad. Az ügyvezető elnökség erre vonatkozóan négy területen indít folyamatos monitorizálást: a kulturális intézménybeli arányosság, a költségvetés, a lebonyolított programok, a humánerőforrás, valamint a nyelvhasználat és a magyar nyelvű műemlékeink feliratozása, illetve a törvények alkalmazásának tekintetében” – sorolta az új ügyvezető elnök.
Terítéken a választójogi törvény
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában kijelentette, a szövetség nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon. Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik.
Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát. Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol.
Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amenynyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon. Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben.
A szövetségi elnök úgy véli, hiteles választási programmal és jelöltekkel az RMDSZ meg tudja őrizni erős képviseletét az önkormányzatokban. Ugyanakkor megyei tanácselnöki tisztséget is szerezhet Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros megyében, hiszen az új jogszabály szerint az elnököt a megyei tanácsosok választják meg az intézmény élére, és „ezzel az eséllyel a szövetségnek élnie kell”. Beszédében kitért arra is, hogy Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű.
Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen nehezményezte, hogy a külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron. „Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Washingtonban tárgyal az RMDSZ-elnök
Amerikai kongresszusi képviselőkkel, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőkkel, emberjogi és vallásügyi szakértőkkel, valamint az amerikai magyar közösség képviselőivel találkozik június 2–5. között a Kelemen Hunor elnök vezette RMDSZ-delegáció Washingtonban, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására.
A fennállása 39. évfordulóját ünneplő alapítvány közleménye szerint a tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket „a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai–román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről”.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Hetvenéves a marosvásárhelyi magyar orvosi oktatás
Emlékünnepség a múltról, jelenről és a remélt jövőről
A történelmi hitelességhez hűen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata 2015. május 29-én a Kultúrpalotában ünnepelte a marosvásárhelyi magyar orvosképzés kezdetének 70. évfordulóját. 1945-ben e napon jelent meg a 407-es királyi törvényerejű rendelet, amely lehetővé tette, hogy négy karral magyar tannyelvű állami egyetem működjön Kolozsváron. A négy kar egyike az orvosi fakultás volt. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztálya által szervezett többórás megemlékező ünnepségen részt vett Zákonyi Balázs, Magyarország bukaresti nagykövete, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, Angela Borda professzor, a MOGYE rektorhelyettese, a társegyetemek vezetői, politikai pártok országos és helyi szervezetének képviselői, az egyetem volt és jelenlegi oktatói, mai és volt hallgatók.
A történelmi események meghamisítása
A történelmi háttérről dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője számolt be, aki felidézte a 70 évvel ezelőtti eseményeket, a királyi dekrétumot és annak indoklását: „Tekintettel az egyenlőségi szellemre, amellyel a kormány minden egyes állampolgárát kezeli, és azon őszinte szándékra, hogy együttműködjön az összes nemzeti kisebbséggel egy jobb és igazabb világ érdekében…” jött létre Kolozsváron egy magyar tannyelvű állami egyetem.
Az orvosi kar Marosvásárhelyre költözése már a kezdetekkor egy kompromisszum következménye volt. A román kollégák ellenállása miatt, akik nem voltak hajlandók osztozni a klinikákon, a magyar fél kényszerűségből döntött a Marosvásárhelyre költözés mellett. Ennek nyomán a magyar nyelvű orvosképzés a kolozsvári Bolyai Egyetem kihelyezett karaként működött 1948-ig, amikor önálló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté vált, majd 1990-től egyetemmé. A tények ismeretében a történelmi események meghamisítását jelenti az a tábla, amit Mihály király domborművével az egyetem előcsarnokában nemrégiben lelepleztek, azzal a felirattal, hogy a király alapította 70 évvel ezelőtt a MOGYE-t – mondta Szabó professzor. A 70 év történetét áttekintve kijelentette, hogy a magyar oktatás folyamatos visszaszorítása miatt a mai egyetem sem tartalmilag, sem formailag nem az, ami az erdélyi magyarságot megilletné. Spielmann Mihály a házigazda műsorvezető szerepében, aki maga is végigkövette az egyetem történetét, Brendus Rékának, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettesének adta át a szót, aki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét tolmácsolta. „Minden olyan utólagos interpretáció, amely a tényeket, kiváltképpen az intézmény magyar jellegét elhallgatja, súlyos pontatlanságról, vagy mondjuk ki őszintén: rosszindulatú történelemhamisításról árulkodik, amelyet nem tudunk elfogadni, s amely ellen határozottan tiltakozunk…” – szerepelt a levélben, amely kitért az egyetem alapításának körülményeire, jellegének megváltoztatására. Az erdélyi magyarságtól 1962-ben elvett jogot a rendszerváltás után megjelent 2011-es oktatási törvény adta vissza, de a többség képviselői a diktatúráéhoz hasonló módszerekkel szabotálják annak végrehajtását, holott a romániai magyarságnak joga van az önálló magyar orvosi oktatásra – hangzott el a levélben, amely a magyar kormány támogatásáról biztosította az erdélyi magyarságot. Dr. Jávor András professzor, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese prof. dr. Bódis Józsefnek, a Magyar Rektori Konferencia elnökének és saját egyetemének üzenetét tolmácsolta. A magyar tudományos közélet számon tartja a MOGYE-t, ismerik törekvéseit, szívesen látják hallgatóit a különböző képzésekre, igyekszenek bővíteni a tudományos együttműködés lehetőségeit, s mindent megtesznek a szakmai és erkölcsi támogatás érdekében is – köszöntette a professzor a volt és jelenlegi oktatókat és hallgatókat.
Már demokraták vagyunk, és nem félünk – idézte Bibó Istvánt dr. Lőrinczi Zoltán előadótanár, aki az 1980-as évek légköréről rajzolt erőteljes képet. Szólt a diktatúra előretöréséről, igazi arcáról, a magyarellenes propagandáról, amely a felsőoktatási intézményekben, köztük az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben is egyre jobban éreztette hatását, ahol mindinkább háttérbe szorultak, alárendelt helyzetbe kerültek a magyar oktatók. 1989-ben már kilenc tantárgyat tanítottak kizárólag román nyelven, a magyar hallgatók száma az orvosi karon az 1984-es 72-ről 15-re csökkent 1989-ben, a fogorvosi karra három magyar hallgatót vettek fel. Az 1980-as években már nem alkalmaztak magyar oktatókat, s a végzősök zömét a Kárpátokon túlra helyezték ki, megszűnt az esély a szakosodásra, a szakmai fejlődésre. Az 1989-es fordulat látszólag az utolsó percben hozott mentséget a magyar oktatás számára, de a várt román–magyar testvériség helyett hamarosan kiderült, hogy a magyarok elnyomása hazafias tetté vált, amit az 1990-es márciusi pogrom is igazolt. A MOGYE-n a magyar oktatás tovább sorvadt, s magyaros nevű profitőrök foglalták el az oktatói állásokat, miközben a magyar közösség törvény biztosította jogát nem ismerték el.
„A tanügyi törvény árnyékában”
Dr. Szilágyi Tibor professzor a korábban elhangzott helyzetjelentés folytatására vállalkozott a képernyőre is kivetített dokumentumokkal.
A egyetem sorvadásához vezető sarkalatos pontot az önszerveződési keret megszüntetésével magyarázta, ami biztosította volna az utánpótlást, a szakmai színvonal megtartását, a kontraszelekció kiküszöbölését. Az 1990-es változások után a 2011-es oktatási törvény hozott újabb reményt az önszerveződés lehetőségére, s rektorhelyettesként az ő feladata lett volna a törvény előírásainak életbe ültetése, ami a mai napig sem sikerül, bár a magyar oktatók közgyűlése folyamatosan kiállt ezért.
A következőkben Szilágyi professzor ismertette az oktatási törvény kedvező előírásait, miszerint az egyetemi képzés minden szinten, az alapképzéstől a doktori cím megszerzéséig anyanyelven történhet. A multikulturális egyetemek fogalmának a bevezetésével a jogszabály előírta a saját magát fenntartó szervezési keretet és annak szerkezetét is (tagozat, főtanszékek). A törvénybe azonban egy alapvető hiba csúszott be, egy másik paragrafus szerint ugyanis a főtanszékeket a szenátus jóváhagyásával kell létrehozni, ami a szenátus hatáskörébe utalja a megvalósítást. Az egyetem szervezési, működési szabályzatának, a chartának a kidolgozásakor még minden a helyén volt, 3 román és 3 magyar főtanszék szerepelt az orvosi karon, s egy-egy a fogorvosin és a gyógyszerészetin, továbbá az is, hogy a gyakorlati oktatás az előadás nyelvén történik. Ehhez képest az első szenátusi ülésen már változott a helyzet, majd a második szavazás nyomán a román többségű szenátus tagjai a magyar főtanszékek létrehozása ellen szavaztak. Mivel ezt a törvénysértést nem lehetett támogatni, a magyar fél kivonult a szenátusból, és elkezdődtek a minisztériumhoz írt beadványok, eredmény nélkül. A tiltakozó akciók nyomán 2012 márciusában az akkori tanügyminiszter felszólította az egyetemet, hogy érvényes charta nélkül működik, s ezért az időközben lebonyolított választásokat nem tartja törvényeseknek, és büntetéseket helyezett kilátásba, ha nem alkalmazzák a törvényt. Időközben a magyar tagozat megválasztotta a saját képviselőit, és több mint 14.000-en írták alá két hét alatt szerte a világból a törvény betartására vonatkozó kérést. De lépett a másik fél is, s az országos akkreditációs bizottság, az ARACIS megjelentetett a honlapján egy kis lábjegyzetet arra vonatkozóan, hogy a beteg és a diák kapcsolata csak román nyelvű lehet, ami valójában kötelezővé teszi a román nyelvű klinikai gyakorlatot, s ellehetetleníti a tagozatok szétválasztását.
Vesztes és nyertes perek sora következett, amelyek képviseletét Kincses Előd ügyvéd vállalta. A háttérben időközben nagyon sok akció zajlott, de látván, hogy az egyetem román oktatóinak ellenállását nem lehet áttörni, felsőbb szintről kormányhatározattal próbálták megoldani a helyzetet. Román részről erős néplázítás kezdődött, aminek az eredménye egy bizalmatlansági indítvány lett, ami az Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A kialakult kényelmetlen helyzetben a minisztérium áthidaló megoldást keresett, s akkor került sor a román és a magyar fél közötti tárgyalásra három miniszter (tanügy-, belügy-, egészségügy-) részvételével. A megegyezés viszonylag kedvező határozattal zárult, de annak gyakorlatba ültetése már kezdettől akadozott. A magyar oktatókkal szemben megfogalmazott vádak ellenére folyamatos kompromisszumokkal próbáltak érvényt szerezni az egyezségnek – hangsúlyozta Szilágyi professzor. 2013-ban az orvosi kar megkapta ugyan a végleges akkreditációt, de a kétszeri nekifutás után a március 20-ra tett szenátusi ülésen a többség a főtanszékek megalapítását meghatározatlan időre halasztotta. Ebben a helyzetben döntöttek úgy a magyar tagozat képviselői, hogy ha a fő célt sem tudták megvalósítani, kivonulnak az egyetem vezetőségéből.
A bűvös háromszög
A gyógyszerészeti kar helyzete ennél bonyolultabb. Szilágyi professzor szerint a sajtótudósításokból az derült ki, hogy az idén nem lesz felvételi vizsga a gyógyszerészeti karon, mivel az ezzel megbízott kolléga nem állította össze a dossziét, s a magyar oktatók nem vesznek részt az üléseken, ezért úgy gondolta, hogy tisztázni kell a helyzetet. A történet egy évvel korábban kezdődött, amikor az ARACIS átiratából kiderült, hogy a román tagozatnak végleges, a magyarnak csak ideiglenes működési engedélyt akarnak adni. Mivel a szenátus egyforma akkreditációt kért, a rektor megnyugtatta Szilágyi professzort, hogy tévedésről van szó. Tavaly májusban a gyógyszerészeti kar oktatói kérték az egyetem vezetőségét, hogy hozzon világos döntést. Válaszként a szenátus megszavazta, hogy ideiglenes akkreditációt kérnek a magyar tagozat számára, ami ellen szeptemberben az oktatók újból tiltakoztak. A szenátus válasza az volt, hogy dr. Sipos Emese tanárnőnek az ideiglenes akkreditációhoz szükséges dossziét kell összeállítania. A magyar oktatók állásfoglalást kértek a minisztériumtól és az akkreditációs bizottságtól. Ez utóbbiak kiszálltak és a kompromisszumos megoldás elfogadását javasolták, amit a magyar oktatók egyöntetűen elutasítottak, beleütközve ezúttal is abba a bűvös háromszögbe, amit az egyetem, az akkreditációs bizottság és a minisztérium alkot, folyamatosan megakadályozva, hogy a magyar fél érdekei érvényesüljenek – hangsúlyozta Szilágyi professzor. Majd hozzátette, hogy a riogatás után, miszerint nem indul magyar nyelvű gyógyszerészképzés, azt a megoldást találták, hogy a törvény előírásaival ellentétben csak egy tanulmányi programot hagytak jóvá.
Nyíltan a törvény ellen
Miközben eddig az időpontig csak burkoltan nem alkalmazták a törvényt, a gyógyszerészeti kar esetében nyíltan le is írták, hogy azt nem kell alkalmazni – hangsúlyozta Szilágyi professzor. Beszédének végén bemutatta az igazságot tükröző kolozsvári táblát és a hamisítottat, amit a MOGYE-n lelepleztek le.
Dr. Borda Angela prorektor asszony, aki kezdetben tapsolt, aztán csak ült, gyorsan elhagyta a termet. A műsor idején élőben vagy filmfelvételről megszólaltak az egyetem nyugalmazott professzorai, köztük dr. Dienes Sándor egyetemi tanár, aki 1945-ben az első évfolyamra felvételizett, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás. Megemlítette, hogy a magyarországi professzorok magas színvonalon tanítottak, s kongresszusokon, tanulmányutakon való részvételre buzdította a fiatalokat. Dr. Bocskay István nyugalmazott professzor az igényes oktatás mellett a fogorvosi kar viszontagságos történetéről beszélt, amit negyedéves korában megszüntettek, s az 1948-ben felvételizett hallgatók a kolozsvári román tannyelvű egyetemen kellett befejezzék tanulmányaikat. Dr. Szabó Árpád professzor a magyar nyelvű orvosképzés elsorvasztására hívta fel a figyelmet. A félelem is jelen volt az egykori hallgatók életében, erről dr. Papp Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár nyilatkozott. A román–magyar együttélés lehetőségéről, a teljes anyanyelvi képzés fontosságáról s arról, hogy a betegnek joga van anyanyelvén beszélni az orvosával, dr. Péter Mihály professzor szólt a hallgatósághoz. A kivándorlás ellen foglalt állást dr. Feszt György egyetemi tanár, aki az Erdélyhez való ragaszkodását hangsúlyozta. Dr. Gyéresi Árpád professzor pontos és alapos képet rajzolt a sok megpróbáltatásnak kitett és a rendszerváltás előtt fel is számolt, majd 1990-ben újraindított gyógyszerészeti kar történetéről, az alapító tanárokról és utódaikról, a tanszékeken folyó oktatási és tudományos tevékenységről, s arról, hogy 1948-tól kezdődően az idén végzett a 61. évfolyam, összesen 2 582 gyógyszerész.
Szabad jövőkép
Szabad jövőképet, stratégiát a magyar oktatás számára csak önálló döntéshozatali helyzetben lehet kialakítani. A szabad akarat gúzsba kötésével, a törvény biztosította jogok csűrés-csavarásával mindenki veszít – mondta. Beszédének végén a fiatalokhoz szólt, hogy vegyenek részt az egyetem jövőjének az építésében.
A címzettek nevében dr. Mezey Tibor szólt, aki tíz éve oktatója az egyetemnek, s örömmel tapasztalja, hogy egyre több kolléga dönt az itthon maradás vagy a hazatérés mellett. Bár nem könnyű a szélmalomharcban helytállni, jóleső érzés egy töretlen egységbe tömörült magyar közösséghez tartozni, ahol mindenkinek arra kell törekednie, hogy a legtöbbet, a legjobbat hozza ki önmagából – hangsúlyozta.
Diáknak és tanárnak össze kell fogni azért, hogy az egyetem céljának eleget téve a minőségi magyar oktatás helyszíne legyen – mondta Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, aki megfogalmazta a multikulturális megnevezés és a valós helyzet közötti különbséget. A hogyan továbbra utolsó szónokként dr. Szabó Béla professzor, a magyar oktatók képviselője kereste a választ. Amíg az oktatási törvény életben van, ki kell tartani, nem szabad lemondani, még akkor sem, ha a pályán kívülről nem a valóságos helyzetnek megfelelő bekiáltások hangzanak el – hangsúlyozta. A kitartáshoz azonban arra van szükség, hogy az egész közvéleményt maguk mellett tudják, a sajtó részéről pedig harcosabb támogatást várnak el, mivel a MOGYE-ügy akkor fog elhalni, ha nem beszélnek róla.
Az emlékünnepség zárásaként Spielmann Mihály bemutatta a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 évéről szóló kötetet, amely erre az alkalomra jelent meg. Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek, Péter Zsuzsa és Péter Béla hegedűművészeknek tapsolhatott a közönség.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Történelemről másként
Ezzel a címmel tartott előadást csütörtökön a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében Lucian Boia történész. A napokban sorra kerülő Bookfest román könyvvásár beharangozó eseményeként meghirdetett rendezvényen a mítoszromboló könyveiről ismertté vált professzor legújabb kötetéről esett szó a történetírás témakörének körbejárása mellett. A vendéget Cornel Sigmirean történészprofesszor, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke mutatta be a népes közönségnek. A közelmúlt világnyelveken is legolvasottabb és legtöbbet publikáló román történetírója, akinek több könyvét magyar fordításban is megtalálhatják az érdeklődők, előadásában főként a munkáiból is visszaköszönő szakmai hitvallásáról beszélt. Az objektivitásra való törekvés a történész legfőbb kötelessége szerinte, amit azonban tökéletesen soha nem érhet el, hiszen a múltbeli eseményeket csak a jelen és saját kulturális közegébe ágyazottan tudja szemlélni. Ráadásul a történelem a kísérleteknek alá nem vethető tudomány – nem kevesen tudomány mivoltát is vitatják emiatt –, mivel a múltat nem lehet alakítani, és megfigyelni, hogy például adott események vagy személyek megváltoztatása, kiiktatása milyen eredményre vezetett volna az időben, így az okozati összefüggések levezetésére képtelen. Így léteznek egyrészt az idő síkján behatárolható események, és az ezekről alkotott interpretációk nem egy, hanem számtalan történelem. Az est második részében a vendég legújabb, Románia romanizálódásáról írt könyvéről beszélt, amely a nemrég lezárult bukaresti Bookfest egyik sikerkötete volt, és már a megjelenésétől eltelt alig néhány hét alatt élénk vitákat generált. Ebben a munkájában, mely, mint mondta, a széles körben végzett dokumentálódás és adatrendezés terén komoly kihívás elé állította, azt vizsgálja, hogy a trianoni döntés nyomán kialakult román államban miként változtak a lakosság etnikai arányai. A könyvben kifejti, a nemzetállamok szerepe elsősorban az, hogy erősítsék a többségi nemzetet, és növeljék az állam homogenitását. Ebből a szempontból a román nemzetállam homogenizációs szerepe sikeres volt, mert az eltelt közel egy évszázad alatt szinte a felére csökkent a kisebbségek számaránya a lakosság körében. De mint kifejtette, Románia ugyanakkor védte is a kisebbségeit, legalábbis Csehországgal és Lengyelországgal összehasonlítva, mert ezek ugyanebben az időszakban nemzetiségileg sokszínűbb országokból Romániánál homogénabb etnikai összetételű államokká váltak. Kifejtette ugyanakkor azt is, hogy a múlt század elején a térség lakosságának etnikai összetétele színes volt, és a nemzeti közösségek meglehetősen összekeveredve éltek, így az első világháborút követően gyakorlatilag lehetetlen volt olyan határokat meghúzni, hogy azok mindenkinek megfeleljenek.
A találkozó a jórészt fiatalokból álló közönség kérdéseire adott válaszok után a vendég helyben is megvásárolható könyveinek dedikálásával zárult.
BENEDEK ISTVÁN
Népújság (Marosvásárhely)

Digi One néven indít kereskedelmi tévécsatornát Teszári Zoltán
Digi One néven várhatóan ősztől indul az RCS&RDS társaság országos kereskedelemi csatornája, amely a PRO Tv és az Antena1 konkurenciája kíván lenni.
Teszári Zoltán nagyváradi vállalkozó új televíziója filmeket, híreket és különböző show-műsorokat sugároz majd. A reportervirtual.ro portál információi szerint az adónak már székháza – egy 3000 négyzetméteres irodaház – is van Bukarestben.
Az RCS&RDS a DIGI TV révén már korábban megvetett a lábát a médiapiacon. Több önálló csatornája is van: Digi24, Digi Film, Digi Sport, Digi Animal World, Digi Life, Digi World, Music Channel, H!T Music Channel és UTV.
Teszáriék hírtelevíziója, a Digi24 nézettsége az adó kiegyensúlyozottságának köszönhetően egyre nagyobb. Az RCS&RDS emellett folyamatosan terjeszkedik a médiapiacon: nemrégiben felvásárolták a CME birtokában lévő rádióadókat (ProFM, Info Pro, Pro Clasic, Music FM és Dance FM).
maszol.ro

Túlzott a hatóságok reakciója
Túlzott a román hatóságok reakciója a magyar politikai törekvésekkel szemben – áll a Mikó Imre Jogvédő Szoláglat háromszéki szervezetének legújabb hírlevelében, melyben a bukaresti székhelyű Active Watch sajtófigyelő ügynökség jelentésére hívják fel a figyelmet.
Az ügynökség a magyar kisebbség helyzetének sajtóban történő ábrázolására egy teljes fejezetet szán, megállapítva, hogy a román hatóságok igyekeznek ellehetetleníteni a magyar közösség hosszú távú politikai céljait. „A legtöbb korlátozási szándék a magyarság politikai törekvéseihez kapcsolható, olyan törekvésekhez, mint például a magyarság helyi, regionális szimbólumainak használatát szabályzó törvény elfogadásának szorgalmazása vagy az etnikai alapú területi autonómia megteremtésének témája. A román hatóságok azon ügyködtek, hogy betiltsák a szimbólumok használatát, és meggátolják az autonómiával kapcsolatos közvitákat” – áll a jelentésben, mely szerint „ugyan nem szisztematikusak a magyarság elleni fellépések, de a hatóságok számos esetben próbálták korlátozni a magyarok szabad véleménynyilvánításának jogát. Mind a sajtó, mind a hatóságok túlreagálják a magyarság politikai követeléseit, és már eleve szélsőségesnek tartják ezeket, és emiatt olyan közvitatémákat bélyegeznek meg, amelyek egy demokráciában legitimnek minősülnek.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNT–SZNT összefogás a jelképekért
A Nemzeti Összetartozás Napját találták a legalkalmasabbnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tagjai, hogy a hosszas „mosolyszünet” után első ízben hirdessenek közös küldöttgyűlést. Ez alkalommal számos, a magyar közösséget érintő határozatot fogadtak el szerda délután Marosvásárhelyen.
Köszöntőbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke örömmel nyugtázta, hogy a két nemzeti tanács igyekszik visszatérni a kezdetekhez, a stratégiai partnerséghez, ezért a bő tíz évvel ezelőtti szellemben igyekszik továbbhaladni.
„Az összetartozás nemes alkalma legyen ez a nap, legyen az összefogás napja az autonómiáért. Letettünk a határrevízió álmáról, de területért jogokat követelünk” – jelentette ki Tőkés. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője nem csak Bukarestnek üzent, hanem az RMDSZ-nek is, amikor arról beszélt, hogy a poszt-trianoni és posztkommunista idők terhe még mindig a romániai magyarságon ülnek, ami leginkább a tájba simuló, konformista, opportunista politikai osztály kinevelésében nyilvánul meg. Ma már nemcsak nyelvi, hanem politikai asszimilációról beszélhetünk, tette hozzá Tőkés László, hisz a romániai magyar politikai osztály nem Erdélyt képviseli Bukarestben, hanem Bukarest helytartójává vált Erdélyben. Az EMNT elnöke emlékeztetni kívánt arra is, hogy „mi vagyunk a leghűségesebbek az RMDSZ autonómiaprogramjához, híven őrizzük a Kolozsvári Nyilatkozat betűjét és szellemét”.
A Székely Nemzeti Tanács élén álló Izsák Balázs arról beszélt, hogy a közös küldöttgyűlésen olyan határozatokat kell elfogadni, amelyek a jövő számára készültek. „Amikor a Székelyföld autonómiájáról beszélünk, akkor a székely székek autonómiájáról beszélünk. A jövőben ez a nyolc székely szék közigazgatási hatáskört kell kapjon” – fejtette ki az SZNT elnöke. Izsák fontosnak tartotta, hogy a székelység törekvéseiben a közösség komolyan számíthat a baszk és katalán partnerekre.
Az ülés ünnepi és megemlékező része után az SZNT autonómiatervezetének a kiegészítését szavazták meg a székelyföldi küldöttek, majd az erdélyi nemzeti tanács tagjai a Partium sajátos jogállásáról döntöttek. A magyarság zászlóinak ügye volt az első napirendi pont, amelyben a két szervezet küldöttei közösen döntöttek. „A székely valamint a partiumi zászló közösségeink élni akarásának, évezredes erdélyi múltunknak, saját önszervező erőnknek, történelemformáló akaratunknak szimbólumai, melyet földi hatalom el nem ragadhat tőlünk” – áll a közös nyilatkozatban. Erre azért volt szükség, mert az elhíresült zászlótörvény által a közösségi jelképek használata immár törvényi alapot nyert – sajnálatos módon „a magyarnak mondott érdekképviselet” támogatásával, vélték a küldöttek.
A küldöttgyűlésen több határozattervezetet fogadtak el, a legtöbbről közösen döntöttek, de voltak olyan kérdések is, amelyekről a két szervezet küldöttei külön-külön szavaztak. Az elfogadott határozatok tartalmára még visszatérünk.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Állampolgári kezdeményezés Székelyföld autonómiájáért
Állampolgári kezdeményezéssel kívánja a parlament elé terjeszteni Székelyföld autonómia-statútumának a tervezetét a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A két szervezet szerdai marosvásárhelyi együttes ülésén közös bizottság létrehozásáról döntöttek, mely a parlament elé terjeszti a székelyföldi autonómiatervezetet. A bizottságba Tőkés László EMNT-elnök és Izsák Balázs SZNT-elnök mellé mindkét szervezet hat-hat tagot delegált, és felkérték az erdélyi magyar pártokat, hogy ők is delegáljanak egy-egy küldöttet. A polgári bizottságnak az lesz a feladata, hogy megszervezze a törvény által előírt százezer aláírás összegyűjtését.
Izsák Balázs elmondta, azért kényszerülnek az állampolgári kezdeményezés eszközével élni, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) felkért képviselői nem nyújtották be újra az SZNT autonómiatervezetét a parlamentben. Az SZNT az ülésen közvitára bocsátotta az autonómiastatútum-tervezet kiegészítését. Izsák Balázs elmondta, az RMDSZ autonómia-statútuma szembesítette azzal, hogy az SZNT tervezetéből hiányzik a székelyföldi igazságszolgáltatási intézményrendszer struktúrája, ezt igyekeznek pótolni.
Az EMNT és az SZNT közös nyilatkozatban fejezte ki, hogy a májusban elfogadott zászlótörvényt korlátozó jellegűnek tekinti, kijelentették, ragaszkodnak a szimbólumaikhoz, és arra buzdították a székelyföldieket és a partiumiakat, hogy használják szimbólumaikat. A Partium zászlaját jelképesen Izsák Balázs SZNT-elnök tűzte ki a teremben, a székely zászlót pedig Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács (PAT) elnöke.
Az EMNT és az SZNT vezetői egységes fellépés szükségességét hangsúlyozták az együttes közgyűlésen. Tőkés László, az EMNT elnöke arra emlékeztetett, hogy a két szervezet együtt indult 2003-ban, és évtizedes megosztottság után jutott el újra az összefogáshoz. Úgy vélte, ma az EMNT és az SZNT jeleníti meg hitelesen azokat az autonómiatörekvéseket, amelyeket 1992-ben az RMDSZ fogalmazott meg, de amelytől az RMDSZ azóta eltávolodott. Izsák Balázs SZNT-elnök arra biztatta a két közgyűlés tagjait, hogy fogadják meg: nem fogják megengedni a román államnak, hogy a Székelyföldet olyan közigazgatási egységbe kényszerítse, ahol a magyarok aránya alig 30 százalék.
Több felszólaló is jelképesnek tartotta, hogy a két szervezet a nemzeti összetartozás napja előestéjén tartja együttes ülését. Az ülést levélben köszöntő Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélte, hogy az EMNT és az SZNT az egész Kárpát-medencei magyarság számára mutat példát összefogásból. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke köszöntésében úgy vélekedett, az autonómia képviselőit összegyűjtő két szervezetet az értékek és a jövőbe vetett hitük tartja össze, nem pedig a Bukarestben megszerezhető zsákmány.
MTI
Erdély.ma

Házi őrizetben maradnak
Elutasította a bukaresti táblabíróság Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester szabadlábra helyezési kérelmét, így a tisztségükből felfüggesztett elöljárók a hónap végéig házi őrizetben maradnak.
A korrupcióellenes ügyészség Ráduly Róbertet hivatali visszaéléssel, visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítja; házkutatás után, április 30-án helyezték őket házi őrizetbe. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mindkét városvezetővel szolidaritást vállalt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserbenhagyatva
Végleg győzött a kolozsvári lobbi. A demokrata szövetség ügyvezető elnökségét a kincses város bennszülöttjei vagy tájba simult áttelepültjeink alkotják a hétvégi SZKT-ülés döntése alapján. Könnyen lehet, hogy ez a hatalomharácsolás okozza majd az RMDSZ vereségét a jövő évi választásokon. A Bukarest–Kolozsvár–Budapest háromszögben cikázó politikusok madártávlatából a mi flekkenfalvi sorsunk leértékelődött az utóbbi években, pontosabban a Markó-korszak végével. Bár az ügyvezető alelnöki pozíció megőrzésével még négy évig lélegeztetőkészüléken tartva, volt egy kis belekontárkodásunk az országos politikai életbe, de mára az is emlék csupán. A hargitai és kovásznai székelyek rég kivívták autonóm RMDSZ-üket. A megpezsdült sepsiszentgyörgyi gazdasági-kulturális életet nézve, talán nem is csinálják rosszul. Mi pedig mint vezér nélkül maradt nyáj kóválygunk. A kilencvenes évek elejétől közel két évtizedig Marosvásárhelyen volt az erdélyi magyarság politikai központja. Sérelmezték ezt sokan, főleg a Szamos-parti fellegvárból, ahol a funarióták sanyargatták magyarjainkat. De fordult a kocka, most mi érezzük sanyargatva magunkat, azért is, mert a sérelmeinknek markánsan hangot adó érdekképviselet vezérkara hallótávolságon túlra költözött.
lárvultunk. Nemcsak a jelenlegi, hanem az itt székelő előző szövetségi elnök is felelős ezért. Ennek a városnak, akár csak egy kihelyezett irodaként, szüksége van az ügyvezető elnökség jelenlétére. Nem arra gondolok, hogy a jelenlegi – a háttérelemzésekben, társadalomkutatásban, kultúrmenedzsmentben jártas – alelnököket kellene átdobni a mi portánkra, akiket a hét végén felkentek, a szervezetépítésben és önkormányzatiságban tapasztalattal rendelkezőkre lenne szüksége a városnak és a megyének. Itt vannak megoldatlan problémák már évek óta. A lejtmenet keserű bizonyítéka, hogy a minap, huszonkét év után, lemondott városi önkormányzati mandátumáról a városgazdálkodás legtapasztaltabb RMDSZ- képviselője. Van, aki úgy jellemezte az esetet, hogy megkezdődött a süllyedő hajó elhagyása. Törzsök Sándor eddigi tevékenységét ismerve feltételezhetően nem erről van szó. De döntése meghozatalában biztos közrejátszott az elmúlt három év önkormányzati kudarcsorozata is. Lapunk nem egy esetben adott le vészjelzést, hogy nem mennek jól a dolgok. De a füstjeleket ha fogták is a kolozsvári csúcsvezérek, helyzetmegoldó válasz nem érkezett. Segítség még kevésbé. A villámlátogatásokon osztogatott tanácsok médiaszereplésre elegendőek talán, de nem javítanak a helyzeten. Merjük kimondani végre: válságstábot kell felállítani a szövetségi ügyvezető elnökség irányításával. Régi sérelmeket félretéve, minden jó szándékú volt vagy jelenlegi közéleti szereplő tapasztalatára számítva, rövid és középtávú célokat meghatározva akciótervet kell kidolgozni Marosvásárhely jövője érdekében. A cserbenhagyott város akkor nem rántja magával a negyedszázados szövetség felépítményét.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Százezer aláírás ereje
A politikum csődjét jelzi, hogy állampolgári kezdeményezés szükségeltetik Székelyföld autonómiastatútumának a bukaresti parlament elé terjesztéséhez. A választott képviselők, szenátorok, a különböző kisebb-nagyobb pártok taktikai megfontolásból vagy erejük híján nem vállalták e lépést, így maradt az egyetlen út: százezer aláírással hitelesíteni az igény jogosságát.
Sokadik nekigyürkőzés ez immár, eddig minden kísérlet megfeneklett, mert csupán kampányjelszavak szintjén volt fontos azok számára, akik a rájuk szavazók érdekeinek képviseletét vállalták. Nem tetszett a kidolgozott jogszabálytervezet, kifogásolták a kezdeményezőket, politikai vetélytársat láttak bennük, tartottak megerősödésüktől. Politikusi berkekben évekig folyt a vita arról, miért nem elfogadható a Csapó-féle autonómiastatútum, míg a kényszer szült egy RMDSZ-es változatot is, amelyet azóta sem sikerült véglegesíteni, és az is csak ősszel dől el, hogy a szövetség egyáltalán időszerűnek találja-e még saját tervezetének vállalását. A politikai játékok áldozatává vált Székelyföld autonómiájának ügye: kinyilatkoztatások szintjén mindenik párt nagyon akarja, tenni azonban vagy nem hajlandó vagy nem tud.
Tizenkét esztendővel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács emelte ki a süllyesztőből az erdélyi autonómiák ügyét. Onnan, ahová az akkor még egyetlen politikai képviselet, az RMDSZ igyekezett eltemetni. Tizenkét év alatt ismét téma lett, ám gyakorlati előrelépés nem történt, két próbálkozást a parlament vita nélkül söpört félre. Márpedig csak akkor lehet térségünknek területi, az Erdély más részein élő magyaroknak kulturális autonómiájuk, ha arra rábólint a román törvényhozás. És ehhez tapodtat sem kerültünk közelebb.
Lejáratták magukat a román pártok, politikusok, és nem sokkal hitelesebbek a magyarok sem. A közérdek képviselete alig-alig tetten érhető ténykedésükben, a vetélytársak bekebelezése, félresöprése fontosabb a nemzeti célok diktálta összefogás imperatívuszánál.
Bebizonyosodott: képtelenek túllépni személyes és pártérdekeken, így valóban más útra volt szükség: a civil társadalomnak, a polgároknak kell egyértelműsíteniük elvárásukat. Szász-százötvenezer aláírás nemcsak a román hatalom felé lehet jelzés, de a magyar vezetők irányába is. Ha a józan ész parancsát nem értik, választóik igénye talán eljut hozzájuk, és végre azt teszik, ami a feladatuk, amit vállaltak. És akkor talán végre kimozdulhat a holtpontról az autonómiák ügye is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély – pergőtűzben (1.)
Huszonöt év távlatából másként látja az újságíró, a tévészerkesztő, a historikus, azaz: alulírott az 1989. december 21-ével kezdődő romániai, erdélyi történéseket és benne a mi magyar kisebbségünk sorsát, mint azokban a sokszor egekbe emelő, máskor földbe döngölő, gúzsba merevítő napokban, hetekben, hónapokban, években.
Eufemisztikusan szólva: szükség volt az időbeli eltávolodásra, hogy kellő judíciummal újra és újra felidézzem – mi több, átéljem! – mindazokat az eseményeket, amelyeknek A Hét, az Erdélyi Napló, a Román Televízió magyar szerkesztőségének belső munkatársaként krónikása, igen gyakran amolyan haditudósítója voltam. 1990 legelején valósággal elkáprázatott: a korábban csak hallomásból ismert nyugati magyar sajtótermékek, kiadványok milyen imponáló számban, terjedelemben jelentek meg, jutottak el az erdélyi magyar olvasókhoz is.
Milyen nagy öröm volt, hogy kezet foghattunk, nyíltan és hátrapislogás nélkül beszélgethettünk a Liberation, a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású szerkesztőivel, tudósítóival! Az már az utánozhatatlan és egyedi romániai rendszer-, sokak szerint „gengszterváltásnak” tudható be: igen gyakran a nyugati magyar közösségek által kiadott lapok, folyóiratok, kiadók fordultak hozzám, hogy hiteles beszámolót küldjek a könyves-gyertyás, a románságot elemi erővel sokkoló 1990. február 10-ei marosvásárhelyi százezres felvonulásról, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen a magyar nyelvű oktatás megteremtéséért zajló ülősztrájkról, amelynek az első naptól kezdve végig a krónikása voltam (az 1990. március 19-ével záruló ülősztrájk legteljesebb dokumentációjával büszkélkedhetem!), a „fekete márciust” megakadályozni szándékozó, a románsággal párbeszédet kezdeményező, mindössze egyetlen lapszámot megért, általam szerkesztett román nyelvű, jelképes elnevezésű Dialog címet viselő kiadványról.
Hamis tanúk, milicista cerberusok
E sorok írója akkor is azt hitte, ma is abban a hitben ringatja magát: a „dialogare necesse est!” jelszóval talán előbbre juthatunk a román–magyar kapcsolatépítésben. Olyan „munkatársakkal” tervezgettük a következő lapszámokat, mint a kiváló költő, dráma- és esszéíró Székely János (ma is őrzöm a kéziratait), Smaranda Enache, Cs. Gyimesi Éva. A kötetben Egy lap tündöklése és bukása címmel olvasható az a már-már haditudósításnak számító beszámoló arról: milyen bürokratikus labirintust kellett végigjárnom, amíg a lapkiadási engedélyt megkaptam, az akkor még állami kézben lévő marosvásárhelyi nyomda román mestere hogyan ejtette rá – „véletlenül” – a kalapácsot a már kiszedett, ólombetűkből álló laptükörre.
A március 20-ai interetnikus összecsapás után gyorsírással jegyeztem le, majd utólag legépeltem az egyetemes jog- és tárgyalástörténetben is egyedülálló tudósítást. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál perének egyik tárgyalásán a tanácsvezető bíró a vád egyik „tanújának” felszólítására a tárgyalóteremben lévőket – a vádlott rokonait, a kíváncsiskodó jelenlévőket, az újságírókat, rádióriportereket – egyszerűen bezáratta, a milicista cerberusok még a mosdóba sem engedtek kimenni!
A „tanú” másfél órán át bolyongott a városban, kereste a másik „tanút”, aki – úgymond – „igazolja” szemenszedett hazugságait. (Ma is vállalom azt az előszót, amelyet Cseresznyés Pál Március mártírja című visszaemlékezés-kötetéhez írtam: talán így jobban megérthető annak az embernek a drámája, lecsúszása, a pohár fenekére való nézése, akit mindennap a börtönőrök, a román rabtársak annyira megvertek, hogy hónapokon át nem lohadt le a feldagadt arca, akinek csípős paprikával kenték be a két szemét!)
Legjobb tudomásom szerint én közöltem az első tudósítást arról, hogy a Mentor Könyvkiadó igazgatójának, Káli Király Istvánnak a polgármesteri tisztségre való jelölését megóvták, és a törvényszéki tárgyaláson ott hőzöngött a tárgyalóteremben, a folyosókon a Ceauşescu-diktatúra románosítási politikáját mindennél jobban igazoló, 75 százalékban románok lakta Tudor lakótelep „színe-java”.
A kötetben olvasható az a tanulmány is, amelyik hiteles adatokkal bizonyította: a legfelsőbb román párt- és államvezetés számára már 1956-tól – a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem mellett! – a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet volt a legfontosabb célpont a magyar egyetemi oktatás megroppantásában, majd végleges felszámolásában. Nem riadtak vissza a magyarul beszélő, „szívspecialista” „Pop de Popa”-s ejtőernyösök katapultálásától, sem a magyar rektorok, professzorok megfélemlítésétől, megzsarolásától.
Az 1989. decemberi rendszerváltás után is az egyik legfontosabb cél: az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés tűzzel-vassal, bármi áron való megakadályozása volt! Ami az eltelt huszonöt évben történt, történik, egyenes folytatása az 1956-ban elkezdett, a legfelsőbb államvezetés szintjéről irányított folyamatnak. Nem véletlen, hogy a jobboldali Ungureanu-kormány éppen azért bukott meg 2012-ben, mert a tanügyi törvény szellemében elrendelte a magyar oktatási vonal létrehozását.
Akasztani jöttek
Mivel 1990-ben a Maros megyei RMDSZ elnökségében én ismertem a legjobban az orvosi és gyógyszerészeti intézet igazi drámáját, 1990. március 19-én délután engem – és nem Borbély Lászlót, ahogyan az néhány utólagos közleményben, beszámolóban megjelent – küldtek a hajdani kadétiskola épületébe, hogy részt vegyek azon a tárgyalássorozaton, amelyen egyfelől a parlament N. S. Dumitru szociológusból és Verestóy Attilából álló küldöttsége, másfelől a román tagozat négy diákja és két tanára, a magyar tagozat négy diákja és két tanára vett volna részt. Amikor délután négy órakor felértem a díszteremhez, senkit nem találtam.
Lementem az egyetemi szenátus tanácstermébe. A szó valódi értelmében földbe gyökerezett a lábam: a román tagozat teljes tanári kara, feleségük, idegenek hada úgy „fogadtak”, mint a tőrbe csalt vadat. A professzorok közül néhányan jelentős mennyiségben elfogyasztott alkohol hatása alatt álltak. Valahonnan egy román tévéstáb is előkerült. A bűnbaknak „kijáró figyelemmel” csak engem filmeztek. Egy óvatlan pillanatban sikerült bekapcsolnom a műanyag szatyorban lévő diktafont. Olyan üvöltés, vádözön volt a teremben, hogy utólag sem a rádiónál, sem a televíziónál egyetlen hasznosítható mondatot sem sikerült kiszűrni az iszonyatos hangzavarból.
Alaposan felkészültem a statisztikákból, az orvosi és gyógyszerészeti intézet történetéből. Másfél órán át egyedül és nagyon higgadtan vitatkoztam a „vérre szomjazó” tanárokkal. Utólag kiderült: a magyar tanárok és diákok, amikor látták, hogy a román tárgyaló fél nem tartja be a megegyezést, távoztak az épületből. Érdekes módon a parlamenti küldöttség is távol maradt a szenátusi teremben zajló ordítozástól. Amikor kijöttem a szenátusi tanácsteremből, dr. Jung János előadótanárral, jelenlegi professzorral találkoztam. Elmondtam, mi történt. Ketten ültünk be az én öreg Daciámba. Amikor távoztunk az autóbejáraton, ott leselkedő diákok követ dobtak utánunk. Az a másfél óra mentett meg, nem szorultam fel az RMDSZ-székház padlására, a hetvenhét kiszemelt áldozat közé.
Sok igazság van abban az állításban: a Görgény völgyéből, a Mezőségről teherautókkal, kiskocsikkal behozott, leitatott, a két Bolyait, Király Károlyt akasztani szándékozó románok eltévesztették az irányt: az orvosi és gyógyszerészeti egyetem helyett a főtéren, a Bolyai téren garázdálkodtak, támadták meg az orvosit. Király Károllyal, az Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front Ion Iliescu elnök után következő második vezetőjével volt egy éles tévévitám: 1990. március 19-én azzal, hogy Iliescu kérésére Bukarestbe utazott, valójában az első számú vezető nélkül hagyta Maros megyét. Ezzel valójában a visszarendeződés hívei meglovagolták azt az 1989. december végi rossz választást, amelynek alapján Maros megye és Marosvásárhely katonai vezetőket választott – elég, ha a hírhedt Ion Jude ezredesre gondolunk – döntéshozóknak az átmeneti időre.
Tevékenységük felmérhetetlenül sokat ártott nemcsak az ország, Maros megye imázsának, hanem évtizedekre beárnyékolta a román–magyar együttélés korábbi status quoját is. A csíkszeredai Pro-Print Kiadónál 2012-ben megjelent A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötet szerzőpárosa, László Márton és Novák Csaba Zoltán a Transindex hírportál 2013. február 25-ei kiadásában publikált interjúban joggal hangsúlyozták: „Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is az addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórúgója: kellett egy olyan fordulatot találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van az országot felügyelő titkoszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzetiségek lakta területen a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával. Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán megváltoztatott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.” (László Márton összegzése) „Marosvásárhelyen a fennáló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kaptak. (...) Nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.” (Novák Csaba Zoltán vallomása)
Stratégia a beolvasztásra
Az a kötet, amelynek az Erdély – pergőtűzben címet adtam, hús-vér emberek golgotajárásának bemutatásával igazolja: a rendszerváltás Maros megyei, székelyföldi, partiumi (ne feledkezzünk meg a „fekete március” szatmárnémeti főpróbájáról) etnikai színezetét a hatalmi pozícióit, szupremáciáját tíz körömmel védő románság, elsősorban annak politikai, szellemi elitje „kölcsönözte”. A Gazda Árpád által a Krónikában bemutatott Húszéves terv a romániai kisebbségek beolvasztására, felszámolására ma már sokkal kifinomultabb, szofisztikus módszerekkel, ötödik sebességbe kapcsolt intenzitással folytatódik.
Az 1989. december 21-ei forradalmi hangulat euforikus lázában, a megyei pártbizottság székházából, az egykori Városháza épületéből kidobált irathegy máglyatüzénél megtalált perdöntő dokumentum, miszerint 7800 román családot kell betelepíteni ahhoz, hogy Marosvásárhelyen a magyarság 62 százalékos többségi aránya megváltozzék, a románság kerüljön etnikai fölénybe, tulajdonképpen már az ezredfordulóig megvalósult: a „fekete márciust” követően, alig tíz év leforgása alatt Marosvásárhelyt közel húszezer magyar hagyta el!
Tulajdonképpen a magyarellenes pogrom legfőbb célkitűzése maradéktalanul teljesült: a románság etnikai fölénye annyira nyilvánvaló, hogy egy tévériportban közel fél órát várnunk kellett, amíg a főtéren sétálók között magyar anyanyelvűvel beszélhettünk. A románság gazdasági, pénzügyi, közalkalmazotti szupremáciája megkérdőjelezhetetlen evidencia. A lakások, földterületek közel száz százalékát románok vásárolják meg.
A történelmi Gecse utcában lakom, tíz év leforgása alatt a szomszédok nagy része román anyanyelvű lett. Az 1894-ben épült lakás homlokzati része, a kétemeletes ügyvédi iroda, az általunk hivatalosan megvásárolt, a feleségem és az én nevemre telekelt udvar-, kertrész egy olyan román ügyvéd tulajdonába került, aki a székelyudvarhelyi csereháti „apácákat” védi, a Kossuth Lajos utca visszaállítását perli, és a Maros menti, több tízezer hektárnyi erdő visszaszolgáltatásának egyik fő ellenzője.
A feleségem családja, kiváló magyartanár apósom 1938 óta lakott ugyanabban a házban. Most a lakás körül egy négyzetcentiméternyi terület sem a miénk. Jelképesen dobbantóval kellene bemenni a lakásba. A magyartanárnő feleségem, több diáknemzedék oktatója, nevelője nem tudta a törvényszék égbekiáltó igazságtalanságát feldolgozni, hogy egy magyar családnak otthona sem lehet! Ráment az egészsége, az élete, 2009. október 2-án a budapesti Péterffy-kórházban visszaadta lelkét a teremtőjének. A harminc méterre lévő, a nyolcvanas évek közepéig kizárólag magyarok által lakott Kistemplom téren ma csak néhány magyar család van. Az új tulajdonosok között besszarábiai román is van.
A Marosvásárhelyt övező magyar község dűlőiben felépült, kacsalábon forgó kastélyok tulajdonosai szinte kizárólag románok. Koronka, Jedd, Marosszentkirály határában több új ház épült, mint amennyi a községközpontokban van. Ha most belőlem nem a történész, hanem a sarkított fogalmakat, definíciókat kedvelő riporter szólalna meg, akkor azt is írhatnám: a magyarság végérvényesen 1990-től kezdve veszítette el Erdélyt.
A szerző Erdély – pergőtűzben című, a Mentor Könyvek sorozatban megjelent kötetének bevezető tanulmánya. A könyvet június 4-én mutatták be a 86. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Kórházat építene Erdélyben a magyar kormány
Magyar állami pénzből épülne kórház Erdélyben - mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek. Cseke Attila, a bukaresti kormány volt egészségügyi minisztere Zombor Gábor indoklását felháborítónak tartja. Kórház épülne Erdélyben a magyar állam finanszírozásával – jelentette ki az egészséügyért felelős magyarországi államtitkár. Zombor Gábor szerint a romániai magyarok sokszor a magyar egészségügyi ellátást veszik igénybe a román helyett, szerinte azért is, mert Romániában alig van már magyar orvos és ápoló, ezért a határon túliak alig tudják megértetni a panaszaikat. Az államtitkár azt mondta, az erdélyi kórházat Romániával együtt, de magyar állami finanszírozásból működtetné a budapesti kormány. Zombor nem árult el részleteket arról, hogy hol épülne ez a kórház, és arról sem, hogy egyeztettek-e erről a román féllel. Az államtitkárt péntek délelőtt megpróbáltuk telefonon elérni hivatalában, ám munkatársai szerint "házon kívül van".
Cseke: az indoklás felháborító
Cseke Attila volt egészségügyi miniszter a maszol.ro-nak elmondta, Romániában bejegyzett alapítványokon, egyesületeken vagy egyházakon keresztül jogilag lehetséges egy romániai kórház magyarországi finanszírozása, ám szerinte a magyar egészségügyi államtitkár indoklása felháborító.
"Nem tudom, honnan vette Zombor Gábor azt az információt, hogy Erdélyben már alig vannak magyar orvosok és ápolók. Ha ez valóban így hangzott el, akkor ez egy nagyon szerencsétlen indoklás. Maholnap az lehet az üzenete, hogy minden erdélyi magyarnak Magyarországon kell orvost és kórházat keresnie, mert Romániában már nincsenek magyar szakemberek" – fogalmazott az RMDSZ-es képviselő.
A Bihar megyei képviselőtől megtudtuk azt is, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület már régóta tervezi egy református kórház felépítését Nagyváradon. Az egyház ehhez budapesti támogatást is kért, amire ígéretet is kapott. "Ha ennek a kórháznak a megépítését támogatná a magyar állam, azt csak üdvözölni tudom" – mondta Cseke Attila.
Cseke hozzátette: azt üzenné a magyar közéleti szereplőknek, hogy ha kérdésük, problémájuk van az erdélyi magyar közösséggel kapcsolatban, akkor forduljanak a közösség érdekvédelmi szervezetéhez. "Másfelől a helyszínen kellene tájékozódniuk, ne hallomásból vett információkra alapozzák döntéseiket" – jelentette ki.
Cs. P. T.
maszol.ro

Az erdélyi magyarság hídszerepére hívta fel figyelmet Bukarestben a magyar IHRA-elnökség vezetője
A Romániában élő magyar közösségnek a két országot összekötő hídszerepéről beszélt Bukarestben Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnöksége nevében szólalt fel egy kisebbségi konferencián.
Az IHRA-delegáció vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a zsidóság diplomáciai szerepéről és kisebbségi kérdésekről a B’nai B’rith Europa nevű zsidó szervezet és a Tolerancia Hídjai elnevezésű román alapítvány szervezésében tartottak szemináriumot, amelynek a román külügyminisztérium adott otthont.
Miután a rendezvény házigazdája, Bogdan Aurescu román külügyminiszter arról beszélt, hogy Románia húsz éve elsőként ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét, Szalay-Bobrovniczky Vince felszólalásában rámutatott: a térség minden országának vannak feladatai még a kisebbségvédelem terén. Úgy vélte, Romániának feladata támogatni a „jó állampolgáraivá” vált magyarokat közösségi céljaik elérésében.
Az IHRA magyar soros elnökségének terveiről szólva a helyettes államtitkár rámutatott, gesztusértékűnek szánják a soros elnökséget jövő márciusban átvevő Románia felé, hogy az IHRA – június 8-11-e között megszervezendő budapesti plenáris ülése után – novemberben a román határ közelében, Debrecenben tartják a szervezet idei második plenáris rendezvényét.
Magyarország idén márciusban vette át az IHRA elnökségét az Egyesült Királyságtól, a következő soros elnök pedig Románia lesz. Az IHRA-elnökséggel kapcsolatos feladatok a Miniszterelnökséghez kerültek, miniszteri biztosként Takács Szabolcs államtitkár felel az elnökség lebonyolításáért. Az elnökségi feladatokat Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, a magyar IHRA-delegáció vezetője látja el.
MTI
Erdély.ma

Harag György, született kilencven éve…
Harag György kilencven éve született, hatvanévesen halt meg, harminc évvel ezelőtt. 90, 60, 30… Jó ürügy, hogy ebből az alkalomból kicsit magunkba szálljunk, tükröt tartsunk színházunknak, kulturális közéletünknek.
Pár hete Bukarestben Peter Brookot, a nagy színházi mágust kitüntették kilencvenedik születésnapja alkalmából. Interjújában a Mester kiemelte, hogy Romániában a kommunista cenzúrának nagy szerepe volt a komoly színházi nyelv kialakulásában. Valóban, nagyon sokan a legendássá vált romániai rendezők közül a diktatúra kijátszására szánt előadásokkal tökéletesítették művészi eszközeiket. Harag nem tartozott közéjük. Az a pár előadás, amit sikerült élőben megtekintenem, és ma a színházi előadásokat rögzítő tévéfelvételek azt mutatják, hogy Harag alapvetően az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozott. Előadásainak gondolatisága, a konfliktusok kezelése ma is helytálló. Valószínűleg a forma ma más lenne, de a tartalom nem. Mi maradt nekünk Harag Györgyből? Szinte semmi! Nem lett legenda, nem lett mítosz. A hálátlan utókor vele is elbánt. Nyomában nem jöttek tanítványok, követők seregei (az egy Tompa Gábort leszámítva). Nem írtak róla itthon tudományos köteteket, senki nem dolgozta fel életművét. Írtak róla Magyarországon, Szerbiában, de ott, ahol alkotásai egy időben a legfontosabbak voltak, ott a közöny kezére jutott. Megelégedtünk egy-egy nevét viselő rendezvénnyel, egy társulatnévvel, egy-egy fotókiállítással a műveiből. Tér- vagy utcaelnevezésre, netán egy emlékműre már nem futotta. Az utókor közönye persze nem csak Harag Györgyre érvényes. Hosszú a nemtörődömségünk listája: Taub János, Rappaport Ottó, Delly Ferenc, Fekete Mihály, Kovács György, Kemény János és más művészeti ágak képviselői, Bortnyik Sándor, Ligeti György, Szőcs István, Jancsó Miklós…
Ma kilencven éve született Tasnádon, Auschwitz pokla után volt ereje új életet kezdeni. Kezdetben mint színész, majd mint rendező, később igazgató, és társulatvezetőként, színházalapítóként új utakat keresni és találni.
És mégis, ma Marosvásárhelyen, a Nemzetihez címzett színházban nem csak ünnepnapokon próbáljuk Harag György szellemét idézni. Évek óta kísér minket egy gondolat, amit Harag fogalmazott meg:
Bár érzem éveim súlyát, jó formában vagyok. De nagyon nyugtalan is. Ismét kockáztatok, ismét kutatok. Kialakult bennem ez az emésztő megújulási vágy. Borzasztó érzés, ha egy jelenet nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. A világ legtermészetesebb érzése az, amikor próbára kell mennem, s ugyanilyen szörnyű, ha nem kell mennem próbára. Számtalanszor megtorpantam életemben, ismerem a kifulladás érzését. Viszont egy életre eldöntöttem: amíg rendezőként dolgozom, mindig járatlan utakat keresek. Akkor is, ha ez kockázatos, akkor is, ha elveszítem a babérokat.
Pár éve a fentiek szellemében próbáljuk naponta újra- és újrafogalmazni színházi munkánkat. A múlt emlékezete fontos, az ad erőt ahhoz, hogy minden alkalommal új utakat keressünk. A múlt tisztelete azonban kevés a mához. A feladatunk az, hogy folyamatosan új utakat keressünk, hogy alkossunk, hogy megmutassuk a világnak: milyen, vagy éppen azt, hogy: milyen lehetne. Számunkra Harag fogalmazta meg pontosan a célt. Rá gondolunk, mikor új színészeknek, rendezőknek, dramaturgoknak, szövegeknek, fordításoknak, új tereknek adunk lehetőséget. Még a bukás kockázatával is. Csendben, befelé fordulva emlékezünk ma és holnap és holnapután, ameddig szükség lesz ránk.
Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)

A megismerés folytonossága
Beszélgetés Gáspárik Attilával
Hamarosan véget ér a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2014/2015-ös évada. Az idén ötvenedik életévét betöltött Gáspárik Attila vezérigazgatóval a múltról, jelenről, jövőről, rossz és jó döntésekről, a közelmúlt történelmének viszonylagosságáról beszélgettünk, tettük mindezt a marosvásárhelyi színházi élet valószínűsíthető szemszögéből, a kezdődő nyári szünet előtt.
– Milyen volt a véget érő évad? A számokat, a statisztikát ismerjük, a hangulatra, a munkaviszonyokra lennék kíváncsi.
– Igazán objektíven nem tudom értékelni, a mi szakmánkban minden szubjektív. Csak évek múlva fog kiderülni, hogy jók voltunk-e, avagy sem. Én úgy érzem, hogy kapacitásom maximálisát tudtam adni ebben az évadban, és ezt éreztem a kollégáim részéről is. Mi jelenleg ezzel a felállással, mind a humán, mind a reál résszel, költségvetéssel meg ilyesmikkel, ennél többet nem tudtunk volna nyújtani. Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással. Ennek legfontosabb része az előadás. Az előadás mellett szükséges az emberi, társadalmi érintkezés, az, hogy a színházba gondolkozni járjon az ember, hogy a legvidámabb előadásokon is feltegyünk az alapvető emberi létre vonatkozó kérdéseket. A kollégáim és az én olvasatomban a művészet és a színház a világ megismerésének egyik formája. Meg lehet ismerni a világot matematikával, kémiával, irodalmon, képzőművészeteken, színházon keresztül. Minket az érdekel, hogy ebben a közegben, amiben ma Marosvásárhelyen élünk, milyen a szerelem, a gyűlölet, a hatalom. Ezek viszonyai érdekelnek, ezt boncolgatjuk. Természetesen van amikor jól melléfogunk – ha mindent tudnánk, nagyon unalmasak volnánk. Ez az egyik része a színházunknak. A másik része: próbáltunk arra koncentrálni, hogy a vásárhelyi közönség lásson mást is. Lássa a beregszásziakat, katowiceieket, temesváriakat, sepsiszentgyörgyieket, a Kolozsvári Magyar Operát. Annyi fesztiválon sem voltunk nagyon régóta, mint az idén. Sok új szerzőt próbálunk felfedezni vagy újrafelfedezni – és ez utóbbi alatt egy nagyon tudatos, a kollektív emlékezetbe való behozatalt értem. Például Páskándi Géza, Molter Károly, Szávai Géza műveit megismertetni, a múltat szinten tartani. Nagyon fontosnak tartjuk az új szövegek – például Bartis Attila regénye – színpadra segítését, az új kulcsok keresését. Szentimentálisan ragaszkodtunk Bartis Attilához mint marosvásárhelyi szerzőhöz. Mindezeken belül pedig megpróbáltuk a színházhoz köthető események sorát biztosítani a közönségnek, értem ezalatt például a különböző gyerekprogramokat – rengeteg ilyet szerveztünk, mert úgy érezzük, hogy a fiatal generációnak is kell egy olyan élmény, ami meghatározó lesz az életében, és talán a színházat választja majd felnőtt korában akár tevékenységként, akár póttevékenységként. Itt évekig nem foglalkoztak a gyerekekkel. Egy-egy gyerekelőadás évente nem elég, folyamatosan nevelni kell a közönséget és a fiatalokat a színházi kultúrára. Ezen szellemiség részeként szerveztünk előadásokat, koncerteket, vettünk részt az Iskola másként programban. A Pál utcai fiúk című projekt nemcsak arról szólt, hogy egy előadást bemutattunk, hanem egy generációt felmutattunk a saját közönségének: "Igen, barátaim, ezek a fiatalok naponta elmennek mellettünk az utcán. És tudnak számítógépezni is, tévét nézni is, sportolni is, és a színpadon is megállják a helyüket". Összegezve: mi a színházra nemcsak előadásgyárként gondolunk, hanem egy olyan közösségformáló szociális intézményként, amelyik élő, organikus szerve ennek a városnak. Mindenről van véleménye és minden véleményét el is mondja, ugyanakkor megpróbálja katalizálni és generálni az eseményeket. Nagyon sok ellenségeskedéssel és jóindulatból született butasággal jár mindez. Nagyon nehéz a helyzetünk, amikor Toto Cutugno ingyen énekel két sör között, mert sokan utána arra gondolnak, hogy mi miért kérünk pénzt Berekméri Katus vagy Bányai Kelemen Barna fellépéseire? Az a gond ezzel, hogy az emberek lassan azt tanulják meg, hogy minden ingyen van, sőt, még adnak is valamit. Rengeteg rendezvényre ingyenes a belépés, és ez nekünk nem tesz jót.
– Most töltötte az ötven évet. Az eddigi életpályára visszatekintve, főleg ami a vásárhelyi időszakot illeti, mi az, amit másként csinált volna, mind a művészeti egyetem rektoraként, mind a vásárhelyi nemzeti igazgatójaként?
– Nem gondolkoztam ezen, még nem elmélkedem a múlton. Biztosan rengeteg hibát követtem el, és csak az érdekel, hogy hol hibáztam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy másként csináltam volna bármit is. Két esetben tévedtem nagyon nagyot: amikor az egyetem rektora és amikor a színház igazgatója akartam lenni. Nem úgy volt, hogy álltak körülöttem az emberek és kérleltek, hogy vállaljam el ezeket a funkciókat. Szó sem volt ilyesmiről, sőt. Nagyon sokan azt javasolták, hogy ne tegyem meg ezeket a lépéseket. De én azt hittem, hogy mindenki, aki abban az intézményben akkor ott volt, teljes mellszélességgel, tudásával egy célt akar szolgálni: azt, hogy ebből a vidékiségből valahogy kitörjünk, hogy próbáljuk meg a többi intézményt magunk után húzni. Nem azt mondom, hogy egyedül voltam, de öt- tíz olyan embernél több nem volt mögöttem, aki valóban úgy gondolta volna, hogy akkreditálni kellene a könyvkiadót, bővíteni kéne az épületeket, új szakokat kellene indítani az egyetemen, mert fel fognak szippantani, ha nem terjeszkedünk, ha nem építünk. Sokaknak, akik panaszkodtak – és nagyon jó gondolkodású emberekről van szó –, a napjukat lefoglalta az, hogy panaszkodnak, és a tudat, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Nagyon sokszor beleütköztem abba a rossz, vidéki kicsi szellembe, ahogy én szoktam nevezni, amely szerint úgysem lehet megváltani a világot. Egy vezető beosztású ember persze legyen paranoiás és higgye azt, hogy azért mondanak neki szépeket, mert azt kell mondani neki – ezért megpróbálom kiszűrni a valóságtartalmakat. Mostanában azt mondják, hogy jó, jó, de majd meglátod, amikor elmész, hogy mi marad utánad. Én nem hiszek ebben a gondolkodásban. Én Erdélyt nagyon-nagyon szeretem, annak ellenére, hogy körülbelül 18 éves koromban jöttem először Erdélybe. A Partiumban éltem, és óriási volt akkor a törés. Hetekig, hónapokig kizárt volt, hogy bármit is halljunk Nagyváradon Marosvásárhelyről. Csak az Új Életben láttam néha képeket, a tévé magyar adásából szereztem némi elképzelést. De tudom, hogy a legnagyszerűbb karrierek mentek el innen. Ez a szellem, amiről fentebb beszéltem, régebben is megvolt. De nem szabad erre gondolni, előre kell menni. Én biztos vagyok benne, hogy sok olyan embert tudtam nevelni, akik ezt a fajta nyugtalan, higanyszerű viselkedést örökölték és gyakorolják. Mert csak ezáltal fogunk tudni mi magunknak kényelmesen otthont teremteni. Ehhez az otthonhoz mindennap hozzá kell tennünk valamit! Ahogy lement a függöny, már azon kell járjon az agyunk, hogy holnap milyen lesz, és ezt a szellemet eleinte nagyon visszhangtalannak éreztem. Nagyot tévedtem abban, hogy azt hittem, itt sokan a tényleges változást akarják. Személyes kudarcként éltem meg nagyon sokszor azt, hogy miután megegyeztünk abban, hogy – most ezt képletesen mondom – holnap reggel megváltjuk a világot, jön egy SMS, amiben az áll, hogy bocs, de ma nagyon fáradt vagyok. A másik nagy csalódásom a kollektív emlékezet kudarca: büszkék vagyunk a nagyjainkra, de mindig átnyúlunk három-négy generáción. Ki beszél például Székely Jánosról, Csorba Andrásról Marosvásárhelyen? Jönnek az értesítések a temetőgondnokoktól, hogy lejárt ennek is, annak is a sírhelybérlési ideje. És kétségbeesetten számolom, hogy honnan szerezzek egy kis pénzt, hogy legyen még huszonöt évig sírja Kőszegi Margitnak Marosvásárhelyen. Olyanokról van szó, akik az életüket tették fel erre a városra, holott mehettek volna máshová. Tényleg nem vagyunk konzervatívak, tényleg teszünk a múltunkra. Ez az, amin nem tudok mozdítani. Nem tudom elérni, hogy bár egy utcát elnevezzenek valamelyik színészről, aki valamit tett Vásárhelyért. Legyen bár Harag Györgynek valami kicsi emléke valahol, egy házfalon. Európai, tüneményes elmék voltak, akik olyan korban adták vissza a hitet a művészetekbe, a romániai magyarságba, a kultúrába, amikor én nem tudom, hogy mi mit csináltunk volna. Az én generációmat ismerem. Elment. Az első adandó alkalommal az egész generációm elment. Osztálytalálkozón négyen-öten vagyunk. Mi nagyon csúnyán levizsgáztunk. És felelősek vagyunk legalább az új generációért, a gyerekeinkért, azért, hogy itt is érvényesülhessenek. Ha nem, akkor ők is el fognak menni. És aztán mint Charles herceg, évente egyszer idejövünk egy alapítvánnyal, nyitunk egy rezervátumot.
A másik dolog, amit megtanultam ötvenévesen, hogy nincs ujjal mutogatás. Most vagyunk a hullám taraján. Nincs az, amit 25, 30, 40 évesen mondtunk, hogy "majd, ha odaengednek bennünket!" Odaengedtek. Mindenért mi felelünk! Óriási a felelősségünk, és még egypár évig nekünk ezt a munkát kőkeményen kell csinálnunk. Le kell peregnie mindenféle sértettségnek, karaktergyilkosság- kísérletnek, pedig ezekből is rengeteg akad. A furcsa anonimitás világát éljük, szerintem az ötvenes években éltünk így, ami a feljelentéseket illeti. Nem tudom, hogy ezeket mozgatja-e felülről valaki vagy csak spontán alakulnak ki. Nagyon sok "barátot" szereztem magamnak, amióta a Securitate irattárában kutatok, pedig csak annyit tudnak rólam, hogy ott dolgozom. Én nem fogok leleplezni embereket, engem a mechanizmus érdekel. Hihetetlen a hasonlóság: folyamatos szűrés folyik, akkor is folyamatosan kérdeztek embereket. És olyan egyszerű volt egy színésznek azt mondani egy hétfő délelőtti beszélgetésen, hogy "– Láttam a bemutatót a tegnap, művész úr. – Igen, ezredes elvtárs? – Magának kellett volna játszania a főszerepet!". És erre a művész úr megnyílt, és mindent elmondott a kollégákról, az öltözőbeli viccekről… Nem történt senkinek semmi baja, senkit sem ítéltek el, még vádemelés sem volt. Csak értesített a rendszer: vagyunk! És ezt a félelmet nem szeretném még egyszer megélni, pedig ebben élünk. Amióta ez a fajta tévé- igazságszolgáltatás fokozódott, azóta Bukarestből nem írtak alá még egy papírt sem. Senki nem mer semmilyen felelősséget vállalni. Így nagyon nehéz a közéletért dolgozni, így nagyon nehéz lesz vezetőket találni a különböző intézményekbe.
– Valahova ide tartozik a plágiumügy is, valaki névtelenül megvádolta azzal, hogy plagizált a doktori dolgozataírásakor. Van-e valamilyen újdonság ezzel kapcsolatosan?
– Az egy nyilvános feljelentés volt. Az egyetememet nem érdekli, és engem sem érdekel igazából a dolog, mert azt a dolgozatot én írtam. A koncepció a sajátom volt. A dolgozat arról szólt – és ha lesz időm, egyszer megírom magyarul is, mert nem tudtam úgy kifejezni magam román szaknyelven, ahogyan szerettem volna –, hogy egy középiskolai órát a tanár ma úgy tehet vonzóvá, ha színházként fogja fel az előadását. Ha ő a katedrát színpadnak tekinti, a diákokat pedig nézőknek, és eszerint építi fel az óráját, akkor nem ott adja le a leckét – mert ott nem lehet azt leadni –, hanem az óra hatásaként a diák hazamegy, és megtanulja azt. Erről szólt a dolgozatom. Formai hibákat követhettem el, de tény, hogy egy olyan könyvből idéznek, ami nem jelent meg a forgalomban sem, mert nem voltam vele elégedett. Valaki a karaktergyilkosságok eszközeként ezt is bedobta. Jelentkezzen, mondja meg a nevét, csináljuk meg a tesztet. Amióta igazgató vagyok, három rendőrségi ügy zárult le, három feljelentés ügyében nem indult eljárás, és még vannak papírok, megindított folyamatok. Feljelentettek a feddhetetlenségi ügynökségnél, ott is felmentettek (ez a negyedik volt), a munkaügynél. Nem tudom, hogy kik. Sokkal egyszerűbb volna, ha a mártír szerepében minden alkalommal sajtótájékoztatót tartanék, de ez nem fontos. Nem akarok ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Huszonöt éve tanítok. Huszonöt év alatt számos évfolyamot engedtem útnak, akik ma a magyar színjátszás derékhadát alkotják itt is és Magyarországon is. A tanítónő című darabom megkapta a Magyar Művészeti Akadémia díját. Mindezek mellett persze hogy bántja az embert a feljelentések sorozata, de tudomásul kell venni, hogy aki közéletre vállalkozik, annak az életéhez ez is hozzátartozik. Én nyugodtam alszom, várom, hogy mi történik, publikálok közben, könyveket próbálok írni, el lehet olvasni őket. Majd ítélkezik valaki…
– A színházra visszatérve, a soron következő évadban is hasonló műsortervre, koncepcióra számíthatunk?
– Igen. A hetvenedik évad következik, a mandátumom utolsó éve. Szépen akarok búcsúzni, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennyi volt. De az ember nem ökör, hogy mindenben következetes legyen. Most úgy érzem, hogy nem indulok újra az igazgatói székért. Nem tudom elmondani, milyen a rendőrségen ülni és nyilatkozatokat írni. De nem csak emiatt. Volt egy művészi karrierem is, amelyet tizenvalahány évvel ezelőtt háttérbe szorítottam. Lehet, hogy kedvem lenne aktiválni, nem tudom. Most az érdekel, hogy jön egy román és egy magyar évad, ezeket készítjük elő, és szeretnénk még nagyobb közönséget bevonzani, még több embert huzamos ideig a színház vonzatában tartani, még több önkéntessel dolgozni – jelenleg hetven önkéntesünk van, neveljük őket az életre, a kultúra szeretetére. Ezek a feladataink, és biztos vagyok benne, hogy a következő évadban lesz egy-két olyan meglepetés, aminek nagyon sokan fognak örülni. Nagyon előrehaladott tárgyalásaink folynak például Tompa Gáborral arról, hogy harminc év után újra Marosvásárhelyen, a szülővárosában, az édesapjáról elnevezett társulatnál rendezzen. Milyen aberráció kimondani! Hogy ez ma Marosvásárhelyen örömünnep. Mit csinálhatott ez a színház, hogy harminc évig nem rendezett itt?! Mindenképpen nagy öröm lesz számunkra, ha úgy érzi, hogy a társulatunk felkészült a közös munkára, és a hetvenedik születésnapi előadást ő viszi majd színre. Ezenkívül nagyon sok fesztiválmeghívásunk van, készülünk Lengyelországba, jönnek-mennek az emberek, de ez természetes, igaz, a legtöbben jobb fizetésért, jobb helyre szerződtek. De mi nem vagyunk Barcelona, mi kisváros vagyunk – azt én sem hiszem el, hogy egyszer majd mindenki színházba fog járni vagy akkora színházi műhely leszünk, hogy a világ utánunk igazítja a karóráját.
Egy célom van még: szeretnék egy romániai magyar színházi múzeumot létrehozni. Múzeumot a szó régi értelmében, tehát múltfeldolgozással foglalkozó kutatóközpontot, kiállításokkal, de nem olyanokkal, hogy vörös zsinór mögött látható a Tarr László cipője. Szeretném, ha valamivel tisztábban látnánk, mert a kisvárosok hajlamosak a mítoszteremtésre, az anekdotateremtésre. Legalább a könyvespolcokon találja meg az ember azt, hogy valójában hogyan is alakult meg a Székely Színház, miért alakult meg, kinek volt ott nagyobb érdeme. Az igazságot senki nem tudja, mint ahogy a saját tetteinket is az idő távlatából másként magyarázzuk. Egyre inkább úgy gondolom, hogy a történelem szónak nincs valós tartalma – ez egy nagyon bonyolult kérdés, amelyben mindenki felfedezi a saját maga igazságát, megtalálja a maga magyarázatát. Persze, ehhez az időben el kell távolodni, mert az érzelmi szálak még nagyon erősek, nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy olyan dolgokban vettek részt, amikben nem tudták, hogy részt vesznek. Példa erre a Székely Színház 1958-as magyarországi vendégjátéka, amely Kádár nagyszerű kirakatának bizonyult – különvonat, zsúfolt házak, óriási kritika, címlapok. Hazajöttek, és utána vagy ötven évig nem mentek többet Magyarországra. Ez arról szólt, hogy Romániában az erdélyi magyarság jó kézben van. Nem kell velünk törődni. A román kommunista vezetés elégedett volt – van Szentgyörgyi István művészeti intézetük? Van. Volt azelőtt? Nem volt. Volt 1946 előtt állandó vásárhelyi magyar színjátszásuk? Nem volt. Akkor miről beszélünk? És tudja, mi a furcsa? Hogy ez így van. Mi be

Németország felajánlotta segítségét Romániának
Németország készen áll arra, hogy a Bukarestben szerveződő NATO vezénylési központok működésének segítése céljából katonákat küldjön a román fővárosba – közölte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter csütörtökön, román kollégájával, Mircea Duşával közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén.
Von der Layen elismeréssel beszélt arról, hogy Románia gyorsan életbe léptette a tavalyi walesi NATO-csúcs határozatait, ugyanakkor komoly aggodalmát fejezte ki „az orosz politika ukrajnai következményei” miatt.
A német politikus leszögezte: Ukrajnának önállóan kell jövőjéről döntenie, az Európai Uniónak és a NATO-nak pedig a közösen elhatározott intézkedések gyors és határozott végrehajtásával kell
Szabadság (Kolozsvár)

Elrománosított „ősi” román föld
A történész Lucian Boia a többségiek közül talán elsőnek mondta ki legutóbbi tanulmányában, hogy a nagynemzetiek által emlegetett „ősi román földet” az utóbbi közzel 100 évben románosították el. Eredetileg nem volt sem ősi, sem román. Pontosabban a románok mellett nagy számban lakták más nemzetek is, sokszor többségben. Bukovinában például még 1910-ben is a rutének voltak többen, de majdnem negyede a lakosságnak német volt. Besszarábiában 1897-ben még a felét sem tették ki a moldovánok, nagy számban ukránok, zsidók és oroszok éltek, Dobrodzsában csak imitt-amott leltél egy-egy románt a török, tatár, orosz vagy bolgár mellett, sőt még Munténiában és Olténiában sem laktak kizárólag románok.
Erdélyről ne is beszéljünk. 1918-ban Kolozsvár 60 808 lakosából csak 7562 volt román, Marosvásárhelyen alig 1717-en laktak, Nagyváradon 3604-en, Nagyszebenben pedig, ahol az ortodox mitropolita székelt, 8824 román élt. Még Bukarestbe is nagyon sok idegen költözött, mert a románoknak semmi kedvük nem volt a szakmához, műhelyekhez, gyárakhoz, de a tanuláshoz sem. Nagy emberei közül Cantacuzino, Rosetti, I. L. Caragiale, Vasile Alecsandri görög származásúak voltak, a történész A. D. Xenopol zsidó-görög keverék, az építész Ion Mincu szerb, a mérnök Anghel Saligny francia apa és lengyel anya gyereke... 1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával.
A román iskolareform kidolgozója, Spiru Haret már Erdély annektálása előtt fel volt háborodva, hogy a Regátban élő rutének, bolgárok és magyarok, akiken a csángókat értette, nem románul tanulnak. A görög katolikus románokat is idegennek tartották (ezt a felekezetet fel is számolták), és 1909-ig a királyságban nem is engedtek ilyen templomot építeni. És erre még rájött a legendákból összetákolt történelem, a be- és áttelepítések, az erdélyiek teljes elnyomása. Bukarest, bármelyik rezsim alatt, minden eszközzel csak románosított tovább, és hordtak el mindent a náluk gazdagabb, csatolt területekről. És teszik ezt mind a mai napig. Hát ezt megünnepelni, megünnepeltetni elég nehéz lesz…
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem lesz ügyészségi vizsgálat Ponta ellen
A képviselőház keddi ülésén elutasította az államügyész kérését, hogy Victor Ponta mentelmi jogát feloldva tegye lehetővé a miniszterelnök elleni teljes körű ügyészségi vizsgálat lefolytatását.
231 képviselő szavazott a mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen, míg 120-an támogatták azt.
Az alsóház azt követően szavazott, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával Ponta ellen korábbi ügyvédi tevékenysége miatt. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette három alkalommal, amikor volt megbízóját, Dan Sova szenátort miniszteri tisztségekbe jelölte. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához kérte az ügyészség a parlament hozzájárulását.
Ponta a voksolás előtt kifejtette, hogy Sova miniszteri kinevezése politikai döntés volt, és azt nem vizsgálhatja felül az ügyészség. Szerinte a kinevezés szabályosan történt. Újfent politikai indíttatású eljárásnak nevezte az ügyészség vizsgálatát, és arra kérte a képviselőket, hogy tegyék félre a politikai rokonszenveiket, és csak pénteken voksoljanak párthovatartozásuk szerint, amikor a román parlament az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványról szavaz.
A Ponta-kormány megbuktatására irányuló indítvány beterjesztéséről az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntött, még a Ponta elleni ügyészségi eljárás előtt. Ugyanakkor a kormányfő szerint az ügyészségi eljárás kezdeményezésének időpontja nem véletlenül esik egybe az ellenzék kormánybuktatási kísérletével.
A képviselőház keddi döntését élesen bírálta Klaus Iohannis román elnök, aki sajnálattal vette tudomásul, hogy a román parlament „Ponta védőpajzsává vált". Iohannis szerint a kormánykoalíciót alkotó képviselők döntése felelőtlen, hiszen az igazságszolgáltatás akadályoztatásával tönkreteszik a parlament intézményét, és rontják Románia külföldi megítélését pusztán azért, hogy megmentsék egyetlen személy politikai karrierjét.
Az ellenzéki Catalin Predoiu, akit egy korábbi politikai alku eredményeként a miniszterelnöki poszt várományosának tekintenek a PNL részéről, úgy értelmezte a képviselőház keddi döntését, hogy elkezdődött „a független román igazságszolgáltatás megsemmisítése", és a továbbiakban várható, hogy a Ponta által vezetett koalíció megpróbálja korlátozni az ügyészek eljárási lehetőségeit különböző büntetőjogi törvénymódosítások révén.
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége keddi közleményében leszögezte: nem kommentálnak egyedi eseteket, de általános elvként az az álláspontjuk, hogy kormányzati tisztségviselők ellen megfogalmazott bármely törvénysértési gyanút teljes egészében ki kell vizsgálni. MTI

Erdély.ma,