Erdély újranemesítői: itthon, végre itthon
A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelennek meg, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válnak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a korábban nem is létező, vagy igencsak romossá pusztított önazonosság-tudatot. Róluk, az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, ebből következik egy részlet.
Nagy napra, grófi esküvőre ébredt 1995. június 24-én Miklósvár. A kis erdővidéki falu hajdani urának leszármazottja, gróf Kálnoky Tibor a marosvásárhelyi Boga Annát vezette az oltárhoz. A grófot már ismerték a faluban, hiszen 1988-tól kezdve egyre sűrűbben látogatott vissza a hajdani fészekbe, járta a vidéket, ismerkedett heggyel-völggyel-madarakkal.
A Baróti-hegység nyugati lábainál meghúzódó falucska – névadója az egyik történelmi háromszéki széknek – hajdan látott szebb napokat is. Trianon előtt még hétszáz körül volt lakosainak száma, ma annak a felét is alig haladja meg. Magyarságát viszont tisztességgel megőrizte, bár hagyományos rendjét előbb az aktív férfilakosságot felszippantó szénbányászat, majd annak megszűnése állította fejtetőre. Legfőbb ékessége a 17. században épült, 1780-ban és 1830-ban klasszicista stílusban átalakított Kálnoky-vadászkastély, ahol a Kálnoky-család több neves tagja is született. Ide járt vissza Kálnoky Tibor, ide hívta rokonait és barátait is az Annával kötendő esküvőre.
„A mi szokásrendünk szerint az esküvőt a menyasszony otthonában rendezik, Erdélyben viszont más a szokás, ezért aztán Miklósvár mellett döntöttünk. 1994-ben azonban még igen kezdetleges körülmények uralkodtak errefelé, a kastély és a falu is olyan volt, amilyen. A szüleim teljes őrültségnek tartották az egészet, senki sem jön el, vizionálták, legfeljebb az Anna szülei, mert Marosvásárhely azért mégsincs annyira messze.”
Macska a kriptában
A fiatalok azért persze megpróbálták, Tibor meghívta a családot és a budapesti társaságot. A meglehetősen hosszú – a kilencvenes évek elejének közlekedési körülményei között még annál is hosszabb – út háromnaposra duzzasztotta az eseményt, amelyen még olyanok is megjelentek a négyszáz lelkes világvége faluban, akiket Kálnokyék elfelejtettek meghívni. Több mint kétszázan érkeztek, gyakorlatilag nem akadt ház a faluban, ahová ne kvártélyoztak volna be vendéget. A buszok 14 órás út végén, hajnali négykor érkeztek meg, a sokáig vendégfogadó vigyázzállásban várakozó miklósváriak úgy fektették le az érkezőket, hogy csak a reggelinél látták igazán, kit is vezérelt hozzájuk a sors. Mosdás lavórban, majd elvonultak a templomba talpig ünneplőben, cilinderben, kesztyűben. A felvonulás az egész környék számára nagy látványosságnak számított, egy sepsiszentgyörgyi fodrásznő például azzal a jól meghatározott céllal utazott Erdővidékre, hogy felmérje az aktuális nyugati frizuradivatot.
Nem kis logisztikai bravúr volt, de a korábban érkező közeli barátok sokat segítettek Kálnokyéknak a szervezésben. Zuhanyzófülkék épültek például, amelyekben a nap által melegített víz felfüggesztett hordókból zúdult a tisztálkodni vágyókra. De a lakodalmas sereg is készült az eseményre, Borza Péter kapacitálására például előzetesen többen táncórákat vettek, hogy tudjanak majd csárdásozni a lagziban. Évekig tartó beszédtéma volt a környéken az esküvő, amely némiképp fel is készítette a falut a későbbi vendégjárásra.
„Az esküvő előtt megszondáztam a helybelieket, hogy az esküvői ajándékokat hogyan lehetne a falu javára fordítani, miután már előzetesen is igyekeztünk tenni egyet s mást a falu érdekében: harangot öntettünk, vetőmagokat hoztunk az embereknek. Az általános vélekedés ezúttal az volt, hogy az 1991-es földrengés által nagyon megrongált családi kriptát, az Anna-kápolnát kellene felújítani. A kápolnában borzalmas állapotok fogadtak, felfeszített, megrongált koporsók, látszott, hogy néhányszor kirabolták már a kriptát. Egyetlen falubeli férfi vállalkozott rá, hogy kihordja velem a koporsókat, a testmaradványokat. Tizenhárom koporsót találtunk, köztük gyerekkoporsókat is, az egyik közülük például olyan nehéz, hogy ketten sem bírtuk megmozdítani. Mások segítségét is igénybe véve valahogy kitoltuk az épületből, a cserefatető alatt ólomkoporsót találtunk, amelynek üvegtetején keresztül láthattunk egy idős hölgyet, kezében egy kereszttel. Ezt az egy koporsót nem bántották korábban, biztosan az átláthatóság, s talán a kereszt látványa miatt. Viszont egy macskát is találtunk bent: mozdulatlanul meredt rám, s csak amikor alaposabban megnéztem, láttam, hogy nincs is szeme. Sőt, szőre sem. De nem szobor volt, valahogy bejuthatott a kriptába, teljesen életszerűen ült egy szellőzőnyíláson behulló szemét, por, egyebek alkotta halmocskán, körülötte a lehullt szőre. Egyszerűen mumifikálódott.”
Némi túlzással az esküvői vendéglátástól eredeztethető a Kálnoky-féle falusi turizmus kezdete. A gyökeresen különböző komfortviszonyokhoz szokott vendégkoszorú remekül érezte magát a szokatlan körülmények között, szemmel láthatóan mindenkibe bevillant a felismerés: milyen fantasztikus ez a hely! „Igen jelentős mértékben a vendégsereg reakciói indították el bennünk a gondolatsort, amikor döntenünk kellett: mi legyen Miklósvárral? Mindenesetre belehúztunk, s 1997 karácsonyára felújítottuk az első házat. A szentestére meg is érkeztünk, viszont sehogy sem tudtuk 15 fok fölé tornázni a benti hőmérsékletet. Kiderült, hogy a felújítást végző vállalkozó a teljes szigetelést kifelejtette a házból. Anna egy ismerősnél húzta meg magát a gyerekekkel, én meg egész éjjel azzal foglalatoskodtam, hogy szigetelő habbal fújjam be a réseket. Állandó fűtés mellett reggelre valahogy 18 fokra emelkedett a hőmérséklet.”
Nagykövet Harley-n
Attól kezdve minden lehetséges időt Miklósváron töltött a Kálnoky-család, a családtagok, rokonok, barátok pedig egyre sűrűbb vendégekké váltak. Tibor egyik ismerősének a társasága 1998-ban Erdélyben túrázott, közben egyetlen éjszakát terveztek Kálnokyéknál tölteni. Köztük egy angol férfi, aki megérkezése után leült a karosszékbe, kivette a zsebéből a szivardobozát, és azt mondta: ez az első hely, ahol rá tudok gyújtani. Az első szivar után pedig a csoportvezetőhöz fordult: nem megy tovább, megtalálta „a” helyet. „Ő volt az egyik első olyan vendég – ugyan még nem fizető –, aki révén rádöbbenhettünk: talán érdemes vendéglátással foglalkozni.”
A további házak vásárlását az egyre sűrűbb vendéglátás kényszerítette ki, hiszen egyszerűen elfogyott a család élettere. A parasztházak ki- és átalakítása ösztönös módon, a házaspár ízlésének megfelelően zajlott: Anna és Tibor is olyan környezetben nőtt fel, ahol a régi tárgyak nem kacatnak számítottak, hanem értéknek. Mindketten nagy házakban, gyönyörű bútorok, kályhák, porcelánok között töltötték ifjúságukat – Marosvásárhelyen és a nagyvilágban.
Az első fizető vendég egy Elisabeth Miller nevű angol hölgy volt az édesapjával, a 86 éves úr korábban húsz éven át vezette az ENSZ genfi meteorológiai intézetét. „Egy angliai barátom akkortájt indított egy egyszemélyes turisztikai vállalkozást, s Romániát promózta. Ő jelentetett meg valamelyik újságban egy picike hirdetést, annak alapján fedezett fel bennünket a hölgy. Bevallom, kissé ideges voltam, arra gondoltam, ki tudja, milyen elvárásokkal érkeznek majd. Meg is kérdeztem őket, miért épp bennünket választottak, mire az volt a válasz, hogy Grúzia, illetve Románia között vacilláltak. Na, erre kicsit megnyugodtam, hogy mégsem luxusra számítottak. Egy hétig maradtak nálunk, személyesen vittem el őket a Vargyasi-szurdokvölgybe, barlangászni, madarászni. Aztán kicsit később járt nálunk egy Allan Ogden nevű angol publicista, ő írt is egy könyvet, amelyben felbukkan a miklósvári tartózkodása.”
Nem volt megállás. Amikor már a felújítások annyira haladtak, Tibor minden hétvégéjét Erdővidéken töltötte, és lassan egyértelművé vált: nem lehet párhuzamosan művelni a két dolgot, pláne, hogy az egyik Bukarestben zajlott. „A végső impulzust az adta meg, hogy a Böhringernél már a Brazíliába küldésemet fontolgatták. Nekem viszont soha nem voltak gyógyszerészeti karriervágyaim, így aztán 2001-ben kiléptem és hazajöttem.”
Miklósvár népe pedig egy idő után már fel sem kapta a fejét, ha Harley-Davidsonján berobogott nejével a faluba a brit nagykövet egy hosszú hétvégére.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Visszakérem Erdélyt
Kedves Románia,
23 év alatt egy egész életre elegendő frusztráció gyűlt fel bennem, ezeket az éveket a remény és a kétségbeesés között osztva meg. Most nem tudnám százalékban megmondani, hogy a 23 évből mennyi volt azoknak az éveknek az aránya, amikor álmodoztam és mennyi azoké, amikor rájöttem, hogy nincs már miről álmodnom.
Voltak évek, amikor nagyon próbára tették  hazafiságomat és hazaszeretetemet, és nem volt ritka azon pillanat sem, amikor – mint bármelyik erdélyiben – felmerült bennem, hogy mit keresek én Romániában, miért vagyok több millió románnal együtt arra ítélve, hogy tehetetlenül nézzem polgártársaim erkölcsi romlását, lesve, miként is döntenek ők énrólam. Nem rejtettem véka alá gondolataimat, de nyilvánosságra hozásuk  után olyan reakciókban volt részem, melyekre számítottam ugyan, bár mégis megértést reméltem. Nem fogom Erdély felsőbbrendűségét hirdetni, és komplexusokat sem akarok kelteni. Nem fogom hibáztatni a Kárpátokon túli országot, és megsérteni sem akarom az ott élőket. Nyilvánvalóan nem az ő döntésük volt, mint ahogy az enyém sem, hogy ideát szülessek meg. Csak az álláspontomat akarom kifejteni annak reményében, hogy mélyrehatóan megértenek majd, hiszen csupán  gondolataimat szándékszom közölni, minden szenvedély, gonoszság és elkeseredettség nélkül. Ezek nagyon sok erdélyi ember gondolatai, akik neveltetésüknél fogva, mondhatni mentális eleganciájuk megőrizésére  fojtják magukba azokat. Ha valaki megkérdezné, szeretnék-e területi függetlenséget Erdélynek, a lehető legegyértelműbb IGEN-nel válaszolnék, habozás, egy másodpercnyi gondolkodás nélkül. Miért? Elmondom az okait, ismétlem, szenvedély és elkeseredettség nélkül… Bukarest és az ország többi része számára Erdély csupán egy jövedelemforrás, miként az volt Ceauşescu idejében is. 1989 óta semmi sem változott, annak az elvnek alapján, hogy Erdély köszöni szépen, egyedül is megvan. Igaz, Erdély elboldogul és egymaga még jobban is boldogulna, ha amennyivel több pénzt fizet be az állami költségvetésbe, annyival többet  is kapna vissza, hogy fejlődhessen, s nem csupán a túléléshez szükségeset.
Románia kormányai számára nem létezik, csak $-jellel megjelölt földrajzi területként, és csak olyan ritka alkalmakkor említik meg, amikor Károly herceg ellátogat a szász házába vagy egy-egy fesztivál kapcsán, és november 1-jén, mikor az egész ország rácsodálkozik a halottak napján kivilágított temetőinkre, amikor minden erdélyi gyertyagyújtással és a szerettei sírját beborító virágokkal emlékezik halottaira. Erdély az ország számára Nagyszeben, Európa kulturális fővárosaként létezik, Segesváron Halloweenkor, Kolozsváron Emil Boc révén és Temesváron pedig a város központját elfoglaló cigányok kapcsán, a katolikus vallási körmenetek és esetleg népművészete által. Erdélyt még néha megemlítik nyáron vagy ünnepekkor, amikor a nyugati határokon át hazatérnek az „epresek”. Ennyit jelentünk mi, erdélyiek Romániának, és semmi többet. Statisztikai szempontból az ország része vagyunk, gyakorlatilag egy terület. A Kárpátokon túli románoknak tetszik a dialektusunk, a pálinkánk, a füstölt áruink és a gulyásunk, ami nem éppen a mienk, hanem a magyaroké. A Kárpátokon túli románoknak a magyar lányaink is vonzóak, de a magyar fiúk már nem. Szeretik tájainkat, de mi, erdélyiek nem lennénk ínyükre valóak,  mert merevebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, és nem elég nagy a szánk. Cseppnyi „ámítás” sincsen bennünk, ahogy azt egy bukaresti mondta. Lassúak vagyunk, mondják ők, megfontoltabban reagálunk a  kelleténél. Hogyan érezhetnénk magunkat Románia részének, amikor ahelyett, hogy fejlődni hagynának, mindent elkövetnek, hogy szegénységben sorakozzunk fel az ország többi része mellé? Miért adták fel oly hosszú időre az észak-erdélyi autópálya építését, amikor világos volt, hogy az a Nyugathoz kapcsolná Romániát, ami az egész ország gazdasági fejlődéséhez járulna hozzá, s ezzel szemben megépítették azokat a sztrádákat, melyek Bukarestet nyáron a tengerrel, télen a hegyekkel kötik össze? Figyelembe veszi a bukaresti vezetőségből valaki a mi érzékenységünket, regionális jellegünket, életmódunkat és azt, ahogy gondolkodunk és látjuk a valóságot? Azt fogják mondani, hogy az általunk választott szenátorok és képviselők érvényre juttatják akaratunkat, ami tökéletesen igaz is lenne, de a fővárosba érve nyomban elkurvulnak, a többséghez csatlakoznak, és elfelejtik, hogy erdélyiek, pőre politikusokká válnak.
Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély egy tehén tejben gazdag tőgyén kívül? Mit képviselnek lakói a statisztikán, a szigethegységi népművészeten, a kedves akcentusokon és a több ezer négyzetkilométernyi többletterületen kívül, melyek téged nagyobb Romániává tesznek? Miért van az, hogy amikor úgy jó neked, mi rögtön magyarok vagyunk számodra, és csak akkor jut eszedbe, hogy mi mégiscsak románok volnánk, amikor a magyarok azt kiabálják, hogy minket akarnak? Miért nincs benned erő és főleg akarat elismerni, hogy Erdély a téged életben tartó motor,  egyféle létfontosságú cső, katéter, mely táplál, hogy tovább élhess? Miért nem ismerik el az erdélyiek érdemét a te túlélésedben, és miért veszel semmibe bennünket, amikor jól megy neked, s mégis mindig ránk támaszkodsz, ha rosszul?
Mi Erdély Románia számára, és miért szeretnék én még mindig román állampolgár maradni? Mi köt ehhez az országhoz? Egyesek azt mondanák, hogy a vér szava, a közös nyelv, a történelem. A vér szava számomra néma, a nyelv egy kifejezési eszköz, a történelem… nem tudom, milyen volt valójában. Nem ismerem és nem ismerik a többiek sem, de belekapaszkodnak, mint vak a tarisznyába. Valójában én félreállítottnak, elfeledettnek, semmibe vettnek, hetedrangú polgárnak érzem magam, tekintettel arra, hogy mások döntenek helyettem: teleormaniak, vászlóiak (Vaslui), galaciak, brailaiak stb. … Ezért aztán, kedves Románia, egy anyja által magára hagyott gyermeknek érzem magam, és szintén egy magára hagyott gyermekhez hasonlóan nem feledlek, de nem is tudok neked megbocsátani, amiért ott hagytál a bajban, és csak akkor jutok eszedbe, amikor szükséged van rám.
ANGELA TOCILĂ közíró
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Boia nekimegy a nagy román egyesülés mítoszának is
Lucian Boia történész új könyvében az első világháborúhoz és a román nemzetépítéshez kapcsolódó mítoszokkal is vitába száll.
Lucian Boia szokásához híven azokkal a mitológiává előlépett értelmezésekkel száll vitába, amelyekkel a román közönség eddig leginkább kikezdhetetlen igazságokként találkozhatott. 
A román sztártörténész tudományos munkásságát egy ideje olyan esszék megírásával egészíti ki, amelyek mintha arra törekednének, hogy a laikusok is körbejárhassák azokat a kérdéseket, amelyek meghatározóak voltak a románok és a romániaiak történelmében egyaránt. Ilyen esszé a Vesztesek és győztesek – Az első világháború újraértelmezése is, amely a magyarországi Cser Kiadó kiadásában, 2014-ben jelent meg. 
A könnyed hangvételű mű lazán lavíroz a történelmi események között, miközben – egyszerűsítve – azt mondhatnánk, hogy egyetlen célja van: más megvilágításba helyezni a jól bejáratott, a román nemzetépítés szempontjából meghatározónak számító történelmi pillanatokat. Ilyen vizsgált pillanat az első világháború, az abban vállalt román és német szerep, valamint a Párizs környéki békék és Erdély kérdése. 
Lehetett volna másképp is?
Mint Boia kiemeli, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének a meggyilkolása nélkül nem robban ki az első világháború. Ahogy Boia szerint az sem volt szükségszerű, hogy a trónörökös meggyilkolása egy világháborúhoz vezessen.  Erre példaként az első világháború kitörése előtt hosszan húzódó válságot hozza fel, amelyik arról szólt, hogy az egyre erősödő Németország egyre harciasabb és követelőzőbb lett, de mégis mindig sikerült megoldani a pattanásig feszült helyzeteket, mint amilyen a két marokkói válság is volt. Lehet ugyanakkor, hogy a válságkezelés csak odázta és súlyosbította a később kitörő konfrontációt - játszadozik el a gondolattal Boia. 
Boia szerint az első világháború előtt egy rendkívül kiegyensúlyozott európai hatalmi rendszer állt fenn, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az első világháború, ahol a szemben álló felek évekig harcoltak, de egyik fél sem volt eléggé erős ahhoz, hogy végleges győzelmet arathasson. 
Boia nem fél az erős hasonlatoktól sem. Szerinte a Monarchia Szerbiát érintő támadása, ami az események túlreagálásaként is értelmezhető, hasonlítható az Amerikai Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni közel-keleti politikájához, pontosabban az afganisztáni és az iraki intervenciókhoz. Boia azt is kijelenti, hogy miután Németország két világháborút is elveszített, napjainkban nagyon közel áll ahhoz, hogy megnyerje a békét. 
Boia értékelésében abból sem lenne szabad szükségszerűséget kiolvasni, hogy a korban "a nacionalizmus a zenitjén volt". A korban ugyanis új erőre látszott kapni az internacionalizmus is: nemzetközi szervezetek alakultak, a világ összekötöttebbé vált, mint korábban bármikor. 
Boia szerre megnézi a világháború fő európai aktorait is, akiknek a motivációit mind lehetne legitimnek olvasni, ugyanakkor mindannyian végtelenül mohóknak is számítanak. A különbség annyi, hogy míg egyesek (franciák, britek) a status quo fenntartásában érdekeltek, addig mások (németek, oroszok, románok) annak a felborítását szeretnék elérni. Ez attól függött leginkább, hogy a fennálló rend kinek volt jövedelmezőbb és előnyösebb. 
A regionális ellenfelek, illetve a beszorítottság érzete késztette a feleket katonai szövetségekbe, és a politikai döntéseknek a katonai döntések alá rendelése, valamint az automatizálódó hadviselés (a hamarabb mozgósító, a jobb infrastruktúrával rendelkező és a nagyobb hadsereget fegyverben tartó fél előnyben van, a másik fél meg vagy megelőzésképpen, vagy védekezésképpen lépésre kényszerítve érzi magát) vezetett a gyors és véres eszkalációhoz. 
Boia ugyanakkor itt azt is kiemeli, hogy ezeknek a számos emberélettel járó eseményeknek a feldolgozása lehetséges, ahogy tették ezt a franciák és a németek közös történelemkönyvek írásával. Felveti annak a kérdését, hogy miért nem lehetett ugyanígy eljárni például a magyarok és a románok esetében is? 
Németország, Románia és a germanofilek 
Boia a következő részben arról beszél, hogy Németország végső veresége nem volt soha olyan magától értődő, mint azt az események bekövetkezte után láthatnánk. 
Így például 1917-ben úgy tűnt, hogy a németek tudnak nyerni azután, hogy Oroszország kiesett, és Romániára is vereséget mértek. Tehát a kétfrontos háború helyett ettől a ponttól fogva csak egyetlen frontra kellett koncentrálniuk. Azonban a korlátlan tengeralattjáró-háború beindítása után a világháborúba belépő Amerikai Egyesült Államok katonai és gazdasági ereje már egészen más képet festett az erőviszonyokról. Ahogy az is, hogy a franciák a várakozások ellenére sem törtek meg, és Németország is kifulladt a hosszú és véres háborúban. Németországnak az sem segített, hogy a kikapcsolt keleti frontokon még mindig sok egységet állomásoztatott azért, hogy uralhassa, gazdasági háttérországnak használhassa a térséget. 
Ebben a kontextusban értelmezhető leginkább Románia szerepe is. Ahogy Románia ekkor hozott döntései is sokatmondóak, akkor is, ha a hivatalos mitológiává vált történéseket úgy tálalják, mintha a történések nem sülhettek volna el másként, és relativizálják néhány döntés súlyát. 
Ilyen döntés Boia értékelésében az, hogy az 1916-os román hadbalépéssel Erdélyt választották Besszarábiával szemben, amelyet később – az orosz összeomlás következtében, amire nem számíthattak - megkaptak ugyan, de aztán el is veszítették, amikor a magára talált szovjet hatalom újrarendezte a térséget a második világháború után. Boia itt megint olyant ró fel a román államnak és elitnek, amivel a hivatalos diskurzusban nem igazán találkozhatunk: az imperialista kísértést. 
Románia ugyanis a számottevő román lakossággal nem rendelkező Besszarábia és Kvadrilater megszerzése után annak az Erdélynek a megszerzésére törekszik, amelynek többségi lakosai ugyan a románok, de nem csak román, hanem legalább ugyanannyira és egyszerre német és magyar is. Ez a „kis imperialista kísértés” bővül oda, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig minden a követelések közé kerül, hasonlóan többi térségbeli nemzet valóságtól elrugaszkodott követeléseihez. 
„Romániának olyan szerencséje van, hogy már nincs is szüksége az ország sorsát intéző inkompetens politikusokra.” Petre P. Carp, 65. old.
Boia a németbarátok (germanofilek) érveit is érthetővé teszi egy olyan közvélemény számára, amelyik nagyrészt kizárta azt, hogy egyáltalán volt ilyen. A cári Oroszország összeomlása előtt a germanofilek úgy érveltek, hogy Romániának a német győzelem az egyetlen esélye, mert egy antant s egyben orosz győzelem esetén hiába kapná meg Románia Erdélyt, óhatatlanul orosz befolyás alá kerülne. Itt Boia arra is kitér, hogy míg az erdélyi románok viszonylagos elnyomásban, de szervezetten és élénk kulturális közéleti vitákat folytatva éltek, addig a besszarábiaiak vitathatatlan és kendőzetlen asszimilációs kísérleteknek voltak kitéve. 
„Minden jogos kritika ellenére Magyarország jogállam volt, alkotmányos és parlamentáris. Oroszország ezzel szemben autokrata birodalom, amelyik a besszarábiai románok módszeres és hatékony oroszításán dolgozott.” 70. old.
Azonban a cári Oroszország összeomlásával a germanofilek érvei elveszítették létalapjukat. 
Boia itt röviden az erdélyi románok kérdésére is kitér. Szerinte ezek, a regátiakkal ellentétben, inkább közép-európaiak voltak, és annak ellenére, hogy amikor a kérdés oda egyszerűsödött, hogy Budapest és Bukarest között kellett választani, az utóbbit választották, még mindig inkább voltak érdekeltek egy autonómiában, mint a román nemzetállamban, abban a projektben, amelynek végül fejet hajtottak. 
Boia itt azzal a gondolattal is eljátszik, hogy mi történt volna, ha Románia nem lép be a háborúba. Ugyanis, abban az esetben, ha a történelem többi része a megtörtént módon játszódik, akkor tulajdonképpen „ingyen”, vérveszteség nélkül kapta volna meg az áhított tartományokat, Besszarábiát és Erdélyt az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország összeomlása következtében.  A Párizs környéki békék és azok ellentmondásai 
Boia a Párizs környéki, első világháborút lezáró békék visszásságaira is felhívja a figyelmet. Ez a kérdés egy másik olyannak számít a román közbeszédben, amit nem szokás megkérdőjelezni, ugyanis 1918 számít a modern román állam születésének. 
Boia kiemeli, hogy miközben egyik oldalon a wilsoni nemzeti önrendelkezési elveket hangoztatták, addig a németek és a magyarok esetében számos esetben eltekintettek ettől. Itt Boia azt is hangsúlyozza, hogy az új nemzetközi rendszer megalkotásakor az amerikaiak izolacionizmusba vonultak, az oroszok a polgárháborújukkal voltak elfoglalva, a britek meg leginkább gyarmatbirodalmukkal törődtek, ezért egyedül Franciaország volt az, aki a térséget rendezte. Franciaország annyira el volt foglalva a saját biztonságával, hogy a briteknek többször is vissza kellett fogniuk őket. 
Erdély kapcsán a Gyulafehérváron 1918. december 1-én tartott, a tartomány Romániával való egyesülését kimondó román nagygyűlés legitimitását is megkérdőjelezi, hangsúlyozva, hogy az erdélyiek fele nem volt ezen képviselve. Miközben valószínű, hogy egy népszavazás megszervezése is hasonló eredményhez vezetett volna, csak sokkal legitimebb lett volna. Azt sem hallgatja el, hogy ekkor már egy román megszállás realitásáról is beszélhetünk, tehát korántsem olyan egyértelmű, hogy a román tartományok mindig is egyesülni szerettek volna. 
Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi románok mit gondoltak erről az egyesülésről, és hogyan képzelték el. Ugyanakkor Boia hangsúlyozza, hogy a Párizs környéki békék jelentették a modern Európai „születési bizonyítványát”, és annak ellenére, hogy olyan egységek, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia felbomlottak, többé-kevésbé megmaradt az akkor megalkotott Európa. 
Boia felhívja a figyelmet az asszimilációs politikára is, amelyet az újonnan létrejövő, jelentős kisebbségekkel megalkotott államok folytattak a megalakulásuk után, egészen a nacionál-kommunizmus időszakáig. Így lehetséges az, hogy míg 1918-ban 70% körüli volt a románok aránya Romániában, az arány jelenleg 90% körüli lett. 
Boia arra is kitér, hogy a német nácizmus megjelenése, nem volt egyedi: különböző aspektusai – az antiszemitizmustól a rasszizmusig - Európa és a világ más térségeiben úgyszintén jelen voltak. Azonban kellett az első világháború és annak sajátos lezárása ahhoz, hogy a nácik hatalomra kerülhessenek és világuralomra törhessenek. Ugyanígy a bolsevikok hatalomra jutása sem magától értődő az első világháború által teremtett kontextus nélkül. Ezek a tényezők meg egyenesen vezettek a második világháborúba.
Főcze János
Transindex.ro

A megmaradás népe vagyunk
Véget értek a Kőrösi Csoma Sándor Napok 
A szerdától szombatig tartó (többek között kulturális eseményeket, könyvbemutatót, tárlatmegnyitót és tudományos előadásokat magába foglaló) 26. Kőrösi Csoma Sándor Napok legfontosabb mozzanata idén is Csomakőrösön zajlott, ahol szombaton koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeztek a falu nagy szülöttjére. Az eseménysorozat Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete védnöksége alatt zajlott.
 A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által szervezett kulturális rendezvény zárónapján a helyi református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, az igét Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hirdette. A Csoma-szobornál egybegyűlteket Kosztándi Annamária csomakőrösi művelődési igazgató köszöntötte, majd a kicsik kerültek előtérbe, irodalmi műsorral tisztelegtek a nagy tudós emléke előtt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a tudós példáját felhozva emelte ki, hogy akárcsak Kőrösi Csoma Sándor esetében, a székely nép jövője is az elhatározással kezdődik. A tanácselnök ezek után egy aktualitásra is kitért, a Dr. Benedek Géza Szívkórházat érintő Dr. Teculescu-Benedek névváltoztatásra, bejelentvén, hogy aláírásgyűjtést kezdeményeznek az eredeti elnevezés megtartása érdekében.
– Fontosnak tartom, hogy mindenki tudja: a névváltoztatással az a baj, hogy az intézmény nem Teculescu vajnafalvi orvos munkája révén jött létre, aki a kórház alapításakor már rég nem is volt a város lakója, egy napot sem dolgozott a szívkórházban. Hangsúlyozom: kell helyük legyen a román személyiségeknek is, de ott, ahol fontosat alkottak – szögezte le Tamás.
Ezt követően koszorúztak, majd az emlékháznál folytatták az ünnepséget. Dr. Somlai György, a Csoma-hagyaték egykori gondozója beszédében megköszönte, hogy itt lehetett, abban a faluban, ahonnan az egykori keletkutató pénz és taps nélkül útnak indult.
Mint minden évben, idén is kiosztották a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet, amit ezúttal Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke, a Kurultáj főszervezője vehetett át Gazda Józseftől, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnökétől. Köszönő beszédében Bíró András Zsolt kiemelte: a magyarság a megmaradás népe, és bár Európában államot alapítottunk, és európaiak vagyunk, nem adhatjuk fel keleti múltunk hagyatékát sem.
Ezt követően Thiesz János, Kovászna város polgármestere mondott köszönetet az egyesületnek, amiért immár 26. éve megszervezi ezt a nemzetközi szintre nőtt eseményt, és ezáltal méltó módon tiszteleghetnek Kőrösi emléke előtt. Gazda József záróbeszédében megjegyezte, szeretné, ha a Csoma-napok hagyománya akkor is tovább élne, amikor a jelenlegi szervezők már nem lesznek itt, és akár száz év múlva is kerüljenek olyan emberek, akik Csomakőrösön egybegyűlve emlékeznek a nagy őshaza-kutatóra.
A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. Az ünnep fennköltségét fokozta a Hozsánna kamarakórus éneke Gyerő Katalin irányításával, valamint a kovásznai ifjúsági fúvószenekar játéka Kertész Barna vezetésével. 
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elítéli Floreáék döntését az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat
A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog durva megsértése miatt a romániai hatóságokhoz, valamint a brüsszeli román nagykövetséghez fordul levélben az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN).
A különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzdő, 44 európai nyelvi közösség tagságával működő szervezet azt követően döntött erről a lépésről, hogy az ELEN pénteken, Mainzban megtartott választmányi ülésén Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felszólalásában tájékoztatta a testületet a székely szabadság napja elnevezésű rendezvény marosvásárhelyi betiltásának a körülményeiről.
Sándor Krisztina emellett bemutatta a Bálványos Intézet keretében készült felmérést, mely szerint csak azokban az önkormányzatokban használják a magyar nyelvet, ahol a lakosság több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, és ez az önkormányzatok összetételében is tükröződik. Az EMNT egyébként tavaly novemberben Marosvásárhelyen szervezett magyar–román autonómiakonferencia keretében csatlakozott hivatalosan az ELEN-hez.
Davyth Hicks főtitkár az ülés végén felhívta a figyelmet, hogy minden olyan anyagot küldjenek át a tagszervezetek az ELEN-nek, amely a nyelvi jogok kérdésével foglalkozik, s amelyek kapcsán tovább lobbizhat az ELEN az európai szintű szervezeteknél vagy akár az adott tagállam külképviseletein. Az ELEN az aromán nyelvi közösség meghívására idén októberben Bukarestben tartja éves közgyűlését.
Krónika (Kolozsvár)

Kényszerű különút? (A rendszerváltás és a magyarok)
Miért kényszerült önszerveződésre, és ezáltal tulajdonképpen egyfajta különutas szerepre az erdélyi magyarság a negyedszázaddal ezelőtti romániai rendszerváltozás eseményei közepette, illetve azok folyományaként? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek végül az RMDSZ létrejöttéhez, illetve a most is jellemző szembenállásos jogérvényesítési helyzethez vezettek? Mások mellett ezekre a kérdésekre is igyekezett választ adni csütörtök délután Novák Csaba Zoltán, valamint Nagy Botond kutató a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, nemrégiben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelent Együtt és külön – Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet egyik társszerkesztője előadásában sűrítve igyekezett ismertetni azt a folyamatot, mely az 1990-es év közepéig tartott, és amely az erdélyi magyarság számára kijelölte a követendő utat az eljövendő évekre a jogérvényesítésben, megmaradásban. A tanulmánykötet tulajdonképpen ugyanezt az utat járja végig 12 erdélyi város forradalmi eseményeit ismertetve 12 tanulmány révén – szerzőik között ott találjuk Nagy Botond sepsiszentgyörgyi levéltáros kutatót is. Ennek a zavaros, sok szempontból máig feltáratlan időszaknak a bemutatása elképzelhetetlen a kelet-európai szocialista csatlósállamok, valamint a Szovjetunió által az 1970-es évektől kezdődően bejárt út ismerete nélkül. A hruscsovi ideológiai szürkeségtől az 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet főtitkár által meghirdetett glasznosztyban (átláthatóság), illetve a peresztrojkában (átalakítás) testet öltő reformkísérleten keresztül egészen a szocialista blokk egyre hangsúlyosabb, a Nyugattal szembeni műszaki és gazdasági lemaradás által is előidézett összeomlásáig. A kutató Lengyelország, Magyarország, valamint Bulgária példáját állította szembe Ceauşescu Romániájával. Így mutatta be azokat a folyamatokat, amelyek során a Securitate, valamint a kommunista párt sikeresen leépítette az előző évtizedben kialakult demokratikus ellenzéket, olyannyira, hogy a 80-as évek végére ez szinte teljesen felmorzsolódott, magyar oldalon is mindössze néhány képviselője maradt, köztük Sütő András vagy Domokos Géza. Az erőszakos betelepítési politika, a nagy erdélyi városok etnikai arányainak felborulása, az egyre erőteljesebb nacionalista hangvétel hatására az erdélyi magyarság helyzete kilátástalanná vált, ugyanakkor a lakosság egészét érintő – Ceauşescu modernizációs törekvéseinek bukását jelentő – gazdasági, megélhetési nehézségeknek ugyanúgy szenvedői voltak a magyarok, mint a románság. Mindez olyan körülmények között, hogy az akkori rendszert irányítók tökéletesen tisztában voltak a társadalom általános helyzetével, amint azt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács birtokába került dokumentumok is bizonyítják. Novák szerint kutatásaik során arra is kétségbevonhatatlan választ kaptak, hogy miért nem volt esély sem arra, hogy a többi kelet-európai államhoz hasonlóan úgynevezett bársonyos forradalom révén történjék rendszerváltás Romániában. A demokratikus ellenzék hiánya, erőtlensége szinte sorsszerűen vezetett ahhoz a helyzethez, hogy az 1989 december végi euforikus állapotokat követően a rendszer másod-, harmadvonalas aktivistái ragadják magukhoz a hatalmat. Helyi szinten is a magyarság rovására kezdjék el építeni az új politikai szerkezetet olyan körülmények között, hogy sok településen a román–magyar viszony egyensúlyra alapozó struktúrát tett volna lehetővé. Novák kitért a Vatra Românească szerepére, amely Bukarest ellenében is oroszlánrészt vállalt a magyarság visszaszorításában, felborítva azt a természetes, a forradalmat követően kialakult állapotot, mely például Székelyföldet kiemelten jellemezte, azaz az etnikai arányoknak megfelelően álltak fel az új irányítószervek, például a megyei tanácsok. A székelyföldi városokban lezajlott forradalmi események – Székelyudvarhely, Kézdivásárhely – tökéletes propagandamuníciót jelentettek a Vatra számára, hiszen etnikai megtorlásként lehetett feltüntetni azokat. Az előadás és a tanulmánykötet igen pontos képet ad arról a folyamatról is, ahogyan a Nemzeti Megmentési Front átlényegülését követően az erdélyi megyékben különböző nevek alatt létrejött demokratikus szervezetek végül miként olvadtak eggyé, azaz mi vezetett az RMDSZ létrejöttéhez. A kép ugyanakkor nem lehet teljes az 1990. márciusi események elemzése nélkül. 
Nagy Botond a kötetbe foglalt tanulmányának kivonatát ismertetve a Sepsiszentgyörgyön 1990 májusáig tartó zavaros állapotokat mutatta be a gyárakból indult tüntetésektől egészen az enyhülésig, rámutatva mások mellett, hogy a diverzió itt is tökéletesen működött, illetve a nómenklaturisták hatalomátvétele hasonló volt más erdélyi városokhoz. 
A Háromszék érdeklődésére mindkét kutató megerősítette, hogy noha igen gazdag forrásanyaghoz volt lehetőségük hozzájutni, a korszak érdembeni tanulmányozását továbbra is nagymértékben akadályozza, hogy a belügyminisztérium, illetve a hadsereg dokumentumaihoz nincs hozzáférés. Az egykori káderek átmentésére, a rendszerváltozás eltérítésére vonatkozó bizonyítékok nagyrészt fellelhetőek, viszont az akkori események pontos láncolata, bizonyos összefüggések továbbra is homályosak maradnak – és ez igaz Marosvásárhely fekete márciusára is.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár, 1885: „ezer meg ezer emberből álló élő sorfal”
A dualizmus korának legnagyobb magyar egyesületéhez, az EMKE-hez Erdély s részben Magyarország társadalma is kapcsolódott valamilyen szállal, a cselédektől a főurakig, politikusoktól művészekig és értelmiségiekig, tisztviselőktől iparosokig, óvodásoktól egyetemi tanárokig. Erős társadalmi mozgósító ereje volt, sikeres kulturális és gazdasági „akcióival”, intézményépítéssel, segéllyel befogta az elkülönülő kulturális és társadalmi csoportokat – magyarázta Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi Emlékház vezetője pénteken a Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása című jubileumi kiállítás megnyitóján a Györkös-házban.
Az egyesület szerepvállalásának vonatkozásában kitért a nép- és cselédkönyvtárak, kisdedóvók, iskolák, olvasókörök, daloskörök, műkedvelő csoportosulások létesítésére és ösztönzésére, különböző társadalmi események szervezésére – színháztól irodalomig, klasszikus koncerttől az erőművészetig és nemzeti ünnepekig –, ipari kiállítások lebonyolítására és a mindennapi fogyasztói kultúra befolyásolására. A különböző tevékenységekben való részvételt az egyesület szervezeti felépítése biztosította Erdélyben és részben Magyarországon: átfogó fiókválasztmányaival, számos szervezet működtetésével „tudták elérni, hogy céljaikat lokálisan is képviselték, Szilágysomlyótól Andrásfalváig, Budapesttől Triesztig, Kolozsvártól Petrozsényig és Bukarestig”.
Ebbe a sokrétű vállalkozásba nyújt betekintést a Bartha Katalin Ágnes összeállította kiállítás, korabeli írásos és képi dokumentumok, tárgyak révén megelevenítve az EMKE kezdeti időszakát, mobilizáló erejét, társadalmi támogatottságát. A molinókat nézegetve egyre inkább megbizonyosodhatunk arról, hogy az 1885-ös alakulástól a század végéig számos politikus, művész, művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Igazolják ezt a korai filléres adományok és Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai. Emellett az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben és gazdaságban betöltött korabeli szerepébe is bepillanthatunk.
Bartha Katalin Ágnes elárulta: párhuzamosan több közgyűjteményben kutatott, főként a Román Országos Levéltár Kolozs megyei fiókjában, ahol több évnyi várakozás után végre engedélyt kaptak az EMKE 1892-ig tartó időszakát felölelő anyag vizsgálatára. További munkára sarkallta aztán ez az impozáns olvasnivaló: fotótárakat, családi gyűjteményeket, az EMKE gazdag kiadói termését, periodikákat tekintett át, hogy az írásos dokumentumokat képileg is kiegészítse, ezáltal érdekesebbé, „fogyaszthatóbbá” tegye a nagyközönség számára.
– Felmerült, hogy korlátozott térben egyáltalán milyen mélységig lehet megmutatni bizonyos témát, életutat. A kutatás során például kíváncsi lettem, mi indíthatta arra a 86 éves grófot, Kun Kocsárdot, hogy gyakorlatilag teljes vagyonát az EMKE-re hagyja. Számos érdekesség derült ki vele kapcsolatban, az eddigi portrékból hiányzó dolgok. Ezeket most nem lehetett megmutatni, akkor egészen más kiállítást kellett volna szervezni – részletezte Bartha Katalin Ágnes, aki Algyógyon és Szászvárosban is megfordult ennek kapcsán az elmúlt időszakban.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Folyamatos NATO katonai jelenlét lesz Romániában
Folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán – jelentette ki Mircea Dusa román védelmi miniszter szerdán, abból az alkalomból, hogy csütörtökön az utóbbi évek legnagyobb szárazföldi NATO-hadgyakorlata kezdődik a Fekete-tenger romániai partvidékén. A Wind Spring 15 elnevezésű manőverhez 2200 román, amerikai, brit és moldovai katonát és több száz páncélos járművet mozgósítottak.
Dusa elmondta, ezenfelül egy amerikai torpedóromboló tartózkodik a konstancai (Constanta) kikötőben, és nemrég 11 darab A-10-es csatarepülő érkezett Aranyosgyéresre (Campia Turzii), ahol az amerikai pilóták a románokkal közösen fognak gyakorlatozni. Az év folyamán később portugál F-16-osokat és amerikai F-15-ösöket várnak az erdélyi légi támaszpontra.
A Fekete-tengeren és a konstancai kikötőben az utóbbi időben folyamatosan jelen voltak a NATO, illetve uniós tagországok hadihajói – emlékeztetett a román védelmi miniszter.
Dusa kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy a csütörtökön kezdődő hadgyakorlat összefüggésben áll-e a néhány száz kilométernyire lévő ukrajnai konfliktussal: mint mondta, a védelmi készültség ellenőrzése és a katonák közös gyakorlatozása a cél. A nem NATO-tag Moldovai Köztársaság katonáinak részvételét azzal magyarázta, hogy Románia keleti szomszédja az észak-atlanti szövetség partnere, amely – Grúziához és más országokhoz hasonlóan – nemcsak a felkészülésben, hanem egyes nemzetközi küldetésekben is részt vesz a NATO-tagállamok oldalán. A Wind Spring 15 hadgyakorlat április 30-án ér véget.
A NATO a Krím félsziget orosz elcsatolása után kezdett rotációs katonai manővereket a keleti tagállamok védelmi készültségének fokozása céljából. A bukaresti védelmi tárca március elején közölte: a keleti szárny új biztonsági kockázatai közepette Románia két vezénylési központot bocsát a NATO rendelkezésére. A NATO-erők integrációs egysége a tervek szerint 2016-ra, míg a Bukarestben kialakítandó, hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központ 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását.
MTI
Erdély.ma

Hol van Nicolae Teculescu orvosi oklevele?
Néhány nappal ezelőtt alig lehetett adatot találni a világhálón dr. Nicolae Teculescuról, akinek nevét legújabban a kovásznai szívkórház megnevezésében szeretnék megörökíteni. Aki viszont most keresgél, többoldalnyi adatot is talál az egyesek által felkent, mások szerint kétes hírű orvosról. A covasna-voinesti.blogspot.ro blogon jelent meg életrajza – amint látni lehet, ebben a hónapban töltötték fel. Különben az illető oldalon az orvos mellett egyedül Iustinian Teculescu püspökről írnak bővebben, más kovásznai személyiségről nem tesznek említést. Az életrajzi adatok forrásaként a Kovászna város személyiségei (Ioan Lăcătuşu, Luminiţa Cornea, Ioan Luca: Personalităţi ale oraşului Covasna, Eurocarpatica Kiadó, 2009) című kötetet jelölték meg.  Fellapoztuk a könyvet, ahol a 287. oldalon négy sort szentelnek dr. Teculescunak, erre alapozzák az interneten megjelent többoldalas életrajzot. Tovább kutattunk, és megtaláltuk a valódi forrást: Teculescék nemzedékről nemzedékre (Ioan Lăcătuşu, Luminiţa Cornea, Ioan Luca: Teculeştii din neam in neam, Angustia Kiadó, 2008, a Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesület és a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma gondozásában). Ebben valóban oldalakon keresztül írnak Nicolae Teculescu orvosi és irodalmi tevékenységéről.
A közzétett adatok szerint Nicolae Teculescu 1921. november 28-án született Kovásznán. Az adat helyes, szüleit Alexe és Ana Teculescuként nevezik meg. A hivatalos iratokban viszont Teáka Elek kereskedőként (így, magyar betűkkel, ékezettel) – szül. 1884. május 12-én Kovásznán, meghalt 1965. április 28-án – és Koznyán Annaként – szül. 1896. június 5-én, halála pontos idejét mi nem ismerjük – említik. 1916. november 16-án kötöttek házasságot, négy gyermekük született. Elsőszülöttüket Teáka Jánosként jegyezték be, az őt követő Alexe már Teculescuként szerepel, ugyanúgy Anna, majd Nicolae is.
Nicolae Vajnafalván kezdte meg iskoláit, majd 1940-ben a brassói Andrei Şaguna Líceumban végzett évfolyamelsőként. Ezt követően a bukaresti Katonaorvosi Intézetben végzett. Érdekes módon főiskolai/egyetemi tanulmányainak időszakát, a végzés időpontját nem említi az életrajz. Egyesek szerint azért, mert ugyan megkezdte bukaresti tanulmányait, de soha nem fejezte be, nem diplomázott… Minden valószínűség szerint tárt karokkal várták a katonaorvosi intézetben, ugyanis apai nagybátyja nem volt más, mint a román hadsereg első püspöke, Iustinian Teculescu.
(Akinek jobbján a gyulafehárvári nagygyűlésen ott volt testvére, Alexe, aki később, mint állítják, 14 évig volt Kovászna polgármestere.)
Azt írják, 1952-ben került vissza Kovásznára, a katonaorvosi karriert azért kellett abbahagynia, mert egy síbalesetben elvesztette fél lábát – valóban, Kovásznán a falábú orvosként emlékeznek rá. (Hivatalos iratok szerint 1953-ban Ploieşti-en házasságot kötött Elena Sanda Radianuval, ennek ellenére nőtlenként ismerték Kovásznán.) 
Egy kis kitérőt azonban tett hazajövetele előtt, három évig volt a nagyenyedi és jilavai börtön lakója, állítólag hazafias érzelmei, liberális gondolkodása miatt… Börtönévei után Bukarestben elvégezte a Fizioterápiai és Balneológiai Intézet tanfolyamát, ezután lett orvos a kovásznai kórházban, áll a közölt életrajzban, melyben továbbá nagyon sok orvosi, balneológiai érdemét felsorolják – anélkül viszont, hogy egyetlen tudományos dolgozatát, előadását, könyvét tényekkel, adatokkal alátámasztva ismertetnék. Ennek ellenére nevét tucatnyi alkalommal hozzák kapcsolatba hazai és külföldi orvosok, kutatók munkájával, tudományos értekezletekkel. De konkrétum nélkül – a felületes olvasatban akár az ő érdemének is tűnhet a sok eredmény.
Ívelő karrierjét dr. Benedek Géza akkori kórházigazgató szakította meg – állítja az életrajz –, mivel Teculescu ötéves ténykedése után bezáratta a balneológiai részleget, mert az ottani tevékenység veszélyeztette a betegek egészségét, életét. A döntés igazságtalan volt – szögezik le. Ezt követően Teculescu Szaláncfürdőre költözik, karrierjének megtörése miatt 1972-ben 51 évesen halt meg – írják. Az életrajzban külön fejezetet szentelnek irodalmi tevékenységének, megállapítják magas szintű irodalmi műveltségét is.
Teculescu kovásznai távozásának más okai is voltak. 1961-ben kezdték meg a kovásznai kórház munkaközössége számára kiállítani a munkakönyveket. Ez azt jelentette, hogy az orvosoknak is be kellett mutatniuk a végzettségüket igazoló oklevelet. Mindenki megtette, kivéve Teculescut, ő semmi papírt nem tudott felmutatni. Ezért (is) kellett távoznia a kórházból, ahol ezek után orvosként nem tevékenykedhetett. Mindezt az intézmény akkori, személyzeti kérdésekkel foglalkozó alkalmazottjától tudjuk.
Feltételezhető – de ezek még igazolásra várnak –, hogy megkezdte ugyan orvosi tanulmányait, de lába elvesztése miatt nem diplomázhatott katonai intézményben. Elképzelhető, hogy nem liberalizmusa és nemzeti érzelmei miatt volt börtönben, hanem épp azért, mert diploma nélkül orvosnak adta ki magát, jogtalanul praktizált.
Ma is élők emlékezete szerint a hatvanas években még feltűnt Kovásznán ifjú hölggyel karján, aki folyamatosan azt csivitelte: visszatért a nagy Teculescu doktor, aki időközben a jászvásári orvosi egyetemen befejezte tanulmányait, és Szaláncfürdőn praktizál – ott várja régi és új pácienseit.
Gabriela Cuciureanu jogász, a jászvásári orvosi egyetem főtitkára hivatalos megkeresésre írásban adta (április 9-én): Nicolae Teculescu neve nem szerepel az intézmény nyilvántartásában.
Dr. Romulus C. Busnea, aki a szaláncfürdői kezelőközpont igazgatója volt 1966 és 1970 között, számos tanulmányt, szakkönyvet jelentetett meg a központ történetéről, értékeiről, az ott dolgozókról – de sehol nem említi dr. Teculescut. Felesége, Busnea Rozalia ma is él, de idős kora miatt nem lehet faggatni. Azonban fia, Dan Busnea nyilatkozott Benedek Zsolt megkeresésére: soha nem hallott dr. Teculescuról. A fiatal Busnea Szaláncfürdő – a mennyország egy sarkának története címmel (Slănic Moldova – istoria unui colţ de rai, Magic Print kiadó, Oneşti, 2013) helytörténeti kötetet is kiadott, joggal hihető, hogy ismeri a fürdőhely múltját – így bizonyára nem kerülte volna el figyelmét egy, a kezelőben dolgozó féllábú orvos.
A szaláncfürdői irattárat Aknavásáron őrzik. A nyugati húsvét másodnapján iktattak ott egy kérést, melyben adatokat igényelnek dr. Teculescuval kapcsolatosan. A beadványra eddig nem érkezett írásos válasz, de telefonon közölték: nincsenek adataik az állítólagos Teculescu doktorról – mondta el érdeklődésünkre Benedek Zsolt.
Az életrajza, az abban foglalt orvosi érdemei, eredményes kutatómunkája alapján akár azt is mondhatnánk: dr. Teculescu hozzájárult a kovásznai balneológia fejlődéséhez, a fürdőváros hírének öregbítéséhez. Hogy mindez hiteles legyen, és Teculescu életrajza ne hamisítványnak tűnjön – minden egyéb homályos, tisztázandó részlet, felvetődő kérdés mellett –, legfőképpen végzettségét kellene igazolniuk az őt tisztelőknek: mutassák be orvosi oklevelét. Hol, mikor, milyen tanulmányi eredményeket ért el, hol, mikor, milyen alapon tette le a hippokratészi esküt?
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Szeretet Misszionáriusai Sepsiszentgyörgyön
Idén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen.
A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn
Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról.  – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”).
Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi  tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek.
25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön
– Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás?
– Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a  sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk.
– Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá?
– Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”
Hittel és szeretettel
A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: 
– Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás:
– Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben.
Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt...
Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia?
Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken.
Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: 
– Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra?
 Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: 
– Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának.
Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott.
2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja.
(Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.)
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Minimálbéren tengődik Udvarhely, Csík, Gyergyó
Szilágy és Hargita megyében az országos átlag másfélszeresét, kb.45 százalékot tesz ki azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik havi bruttó 975 lejt keresnek. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Az Országos Munkaügyi Hivatal adatai szerint a romániai munkavállalók 83 százaléka a 2415 lejes bruttó átlagbérnél kevesebbet keres. A legrosszabbul keresők, akik a 975 lejes minimálbért kapják, országos szinten az alkalmazottak 29 százalékát teszik ki. Valós arányuk valószínűleg kisebb, hiszen közismert az a munkáltatói gyakorlat, hogy az alkalmazottat minimálbérrel jelentik be, ám a valóságban annál többet fizetnek neki.  
A dolgozók 54 százaléka a minimálbér és az átlagbér közötti összeget keres. A bruttó fizetések 13 százaléka az átlagbérnél magasabb és 5.000 lejnél kisebb. 195 ezer azok száma akik havi 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 4 százalékát teszik ki. A bérsávok területi megoszlása hatalmas eltéréseket mutat, s az adatok nem túl kedvezőek a magyarlakta vidékek esetében. A minimálbéresek aránya két erdélyi megyében a legmagasabb. Az országos elsőség szomorú dicsősége Szilágy megyének jut, ahol a munkaszerződéssel dolgozók 45,5 százaléka, az országos átlag másfélszerese, minimálbért keres, legalábbis papíron. A második helyen Hargita megye áll, ahol a munkavállalók 43,6 százalékát, 26.442 embert fizetnek minimálbérrel. A bérezés tekintetében Hargita olyan, gazdaságilag elmaradott megyéknél is rosszabbul áll, mint Giurgiu, Călărași vagy Mehedinți, melyekben a minimálbérek aránya 43,45 és 40 százalék között változik. A másik két székely megye helyzete jóval kedvezőbb: Kovásznában 33,6, Marosban pedig 31,3 százalék a minimálbéresek aránya. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Biharban a munkavállalók 37,44, Szatmárban pedig 32,2 százaléka viszi haza a törvényben előírt minimális összeget.
Kolozs megye nem panaszkodhat
Erdélyben a Kolozs megyei alkalmazottak lehetnek a legelégedettebbek, ugyanis csak 22,5 százalékukat fizetik minimálbérrel, ellenben 4,91 százalékuk 5.000 lejnél többet keres, ami magasabb az országos átlagnál. Kolozsban 10.408-an tartoznak a legmagasabb bérsávba, többen mint Hargita, Kovászna, Szilágy, Szatmár, Bihar, Máramaros, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Fehér megyékben együttvéve.
Kolozshoz hasonlóan jó a bérezés Temesben is. Ilfov mellett ebben a két erdélyi megyében van csak 10 ezernél több személy a legmagasabb bérsávban, az utánuk következő Brassóban már csak 5.825-en keresnek 5.000 lej fölött. Hargitában 466, Háromszéken pedig 333 személy keres többet havi bruttó 5.000 lejnél.  
A minimálbérek aránya Bukarestben a legkisebb, csupán 18,4 százalék, ugyanakkor itt vannak a legtöbben olyanok, akik 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 10,9 százalékát teszik ki.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újratervezés?
Az RMDSZ megújulását, politizálásának újratervezését ígérik a hétvégi kongresszusra, lényegi, tartalmi dolgokról azonban egyelőre nagyon keveset hallani. Többnyire közhelyszerű kinyilatkoztatások hangzanak el, olyanok, mint az alázat, odafigyelés, a közösség szolgálata...
Az RMDSZ huszonöt éves története, eddigi kongresszusainak áttekintése jól kidomborítja, honnan indult és hová jutott, miként vált az egyetlen romániai magyar érdekvédelmi szövetségből egyik párttá – igaz, még mindig a legnagyobbá –, hogyan feleződött támogatóinak sora, csökkent népszerűsége, sodródott abba a helyzetbe, hogy radikális megújulás nélkül a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb elérése is veszélybe kerülhet. Figyelemmel követhető, miként kerekedett felül a kompromisszumos, Bukarest-központú politizálást támogató oldal, hogy taszította háttérbe, majd szorította teljesen ki a radikálisabb lépéseket követelőket, vált sokszínű szövetségből egyre központosítottabb, kevesek által irányított szervezetté, és az is, hogyan alakultak az egykori parázs vitákkal fűszerezett kongresszusok bólogatójánosok mindent hitelesítő, formális, fegyelmezett találkozójává.  Hónapok óta emlegetik RMDSZ-körökben az újratervezést, és ennek szükségességéhez kétség nem fér. Az elnöki tisztségért egyedüli jelentkezőként magát megmérettető Kelemen Hunor úgy fogalmaz: szeretnék megőrizni azok bizalmát, akik eddig is kitartottak mellettük, visszanyerni azokat, kik elfordultak a politikától, és magukhoz csábítanák a legifjabb generációt, vonzó jövőképet vázolván számukra. Irányt kívánnak mutatni az egész magyar közösségnek, az oktatás, a családpolitika, az ifjúságpolitika, a nemzetpolitika, a gazdaságpolitika, a külpolitika és a nők közéleti szerepvállalása kapcsán fogalmaztak meg program-dokumentumokat, melyekben konkrét intézkedéseket javasolnak – ígéri. Hangzatos, szép tervek, tartalmukról hétvégén tudhatunk meg többet, és évek múlva számba vehetjük majd azt is, mit gondoltak igazán komolyan, mi volt csupán népbolondító szép szlogen, mint a legutóbbi csíkszeredai kongresszuson irányként meghatározott autonómiastatútum kidolgozása, mely elkészült ugyan, de valamely fiók mélyén porosodik azóta is.  Valamit tennie kell az RMDSZ-nek, ha szövetségként vagy pártként továbbra is az erdélyi magyarság meghatározó képviselője kíván maradni, és ehhez látszatintézkedéseknél, üres gesztusoknál többre lesz szükség. Nem elegendő a főtitkárságot ügyvezető elnökséggé visszakeresztelni, zengzetes programokat elfogadni, ha az út, melyet követni kívánnak, nem tiszta célokkal kikövezett, zsákutcának bizonyulhat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Moszkva megfenyegette Bukarestet és Varsót
Oroszország célpontnak tekinti azokat az országokat, amelyek befogadják az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit, és válaszlépésre készül ellenük – jelentette ki tegnap Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke. Romániára és Lengyelországra utalva a tábornok azt mondta: Moszka válaszlépéseinek első számú célpontjai azok az államok, amelyek az amerikai rakétapajzs elemeit állomásoztatják a területükön.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hazugságnak nevezte, hogy a rakétarendszer elemeit az Iránból érkező esetleges támadások kivédésére szereli fel az Egyesült Államok a kelet-európai országokban. Az Egyesült Államok Romániában az Olt megyei Deveselu község területén levő katonai bázisra telepít ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balogh Márton: csak társulva juthatunk a piacra
A mezőgazdasági termelők piacra jutásának egyik legfontosabb feltétele a szövetkezeti társulás – állítja interjúnkban Balogh Márton, az erdélyi Civitas Alapítvány kolozsvári irodájának ügyvezetője. A szakember reméli, hogy a Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezete által felmutatott eredmények meg tudják győzni a társulástól idegenkedő gazdákat is.
– A Kolozs megyei gazdák és a Civitas Alapítvány által létrehozott Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének ítélte a március hónap vállalkozója díját az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. Minek köszönhető ez az elismerés?
– Két évvel ezelőtt, 2013 februárjában alapítottuk ezt a szövetkezetet, főképp abból kiindulva, hogy a társulási hajlandóság a gazdák körében rendkívül alacsony. Tény, hogy nagyon sok ügyes termelőnk van, akik tisztességesen megművelik földjeiket, a termést azonban nem tudják értékesíteni.
A Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének tagjai felismerték, hogy a legtöbb romániai termelő nehezen jut el a piacra, ha nem tud az áruházláncok által megkövetelt nagy mennyiségű árut szállítani. Az elismerést azért kapták, mert volt bátorságuk társulni, és rövid idő alatt sikerült elérniük, hogy két nagy áruházlánccal szerződést kössenek.
– Az Ön által képviselt Civitas Alapítvány felvállalta, hogy segít a gazdáknak a szervezésben. Hogyan zajlott az „alapozás"?
– Hat-hét hónapos munka előzte meg a szövetkezet létrehozását. Elmentünk az önkormányzatokhoz, megkértük, hogy segítsenek, hozzanak össze egy találkozót a környékbeli termelőkkel. Legalább 200 gazdával beszéltünk, találkozót, képzést is szerveztünk, melyre körülbelül ötvenen jöttek el. Végül tizenhat apahidai, nemeszsuki, bonchidai zöldségtermesztő vállalta, hogy beszáll a projektbe.
Ha csak a számokat nézzük, kiderül, hogy tervünkkel a gazdák alig 10 százalékát tudtuk megszólítani, az eredmények viszont magukért beszélnek. Míg a szövetkezet bejegyzése előtt sokan közülük a házuk kapuja előtt, zsákokból, vagy piacokon próbálták értékesíteni az árut, a szövetkezet létrehozása után már kamionszámra hordják tőlük a káposztát.
Az 1992-ben létrehozott Civitas Alapítvány egyébként székelyudvarhelyi és kolozsvári irodával működő civil szervezet, amely vidékfejlesztésre, a civil társadalom megszilárdítására, humánerőforrás-fejlesztésre és az önkormányzatok képességeinek erősítésére irányuló programokat bonyolít le. Úgy gondolom, szükség van az alapítványhoz hasonló ösztönző szervezetekre, amelyek nemcsak a szövetkezetek megalakulását, hanem az életben tartásukat is segítik.
– A pozitív példa nyomán nőtt az érdeklődés a hasonló társulási formák létrehozása iránt?
– Egyértelműen. Az elmúlt években nőtt a megdolgozott földek aránya a térségben, és javuló terményminőségről is tudunk beszélni.
– Többször elhangzott már, hogy a gazdák általában idegenkednek a szövetkezeti társulási formától, mert ez a kommunista diktatúra mezőgazdasági termelőszövetkezeteit juttatja eszükbe.
– Sajnos a rossz beidegződések megváltoztatásához még sok időnek kell eltelnie. Sokan a '89 előtti rossz tapasztalatból kiindulva hallani sem akarnak a szövetkezésről, nem is akarják megérteni, hogy ez miben segíthetne. Sokan vannak azok is, akik beérik kevéssel, léteznek kiépített eladási csatornáik, és saját sorsukat akarják irányítani. Nem beszélve az úgynevezett hétvégi vagy délutáni gazdákról, akiket semmiképp sem lehet megfogni ilyen projektekkel, ők csak saját konyhára, vagy jövedelmük kiegészítése érdekében foglalkoznak termeléssel.
Az együtt dolgozás nemcsak lehetőségekkel, hanem kihívásokkal is jár, és erre kevesen vannak felkészülve. Egyértelmű, hogy a legnagyobb gondot a piacra való betörés jelenti. A másik jelentős probléma, hogy a legtöbb termelő a visszaadott földeken kicsi, úgynevezett nadrágszíjparcellákon termel, ami a nagyobb ipari termelést nem engedi meg. Így nagyon nehezen lehet gazdaságilag fenntartható módon gazdálkodni. A versenyképességhez korszerű eszköztárra, felszerelésre is szükség lenne, amihez szintén elengedetlen a szövetkezetek létrehozása.
Az erdélyi gazdatársadalmat is egyre kedvezőtlenebb korösszetétel, az elöregedés jellemzi, ezért ezen a területen is változásokra van szükség. Ha azonban a támogatási lehetőségek iránt érdeklődők, pályázók összetételét nézzük, azt kell mondanom, nem állunk olyan nagyon rosszul, hiszen egyre több magyar fiatal él a pályázati lehetőségekkel. Fejlődést, előrelépést azonban csak hosszú távon tudunk felmutatni.
Gyergyai Csaba 
Krónika (Kolozsvár)

Nagy Zsolt levele az RMDSZ 12. Kongresszusán
Tisztelt Kongresszus, kedves barátaim!
Tavaly márciusban a székelyudvarhelyi kampányindítón azzal zártam beszédem, hogy érdemes. – azaz, érdemes a közképviseletért dolgozni és áldozatokat is hozni akár.
Most, innen ahol vagyok, azt üzenem, hogy nem érdemes – hanem kötelesség. Kötelességünk folyatatni ezt a munkát, a mindennapi küzdelmet. Szeretném én is megerősíteni az újratervezés fontosságát, az eszközeink, működésünk és a politizálásunk módjainak újragondolását.
Utakat, hidakat építeni, iskolát nyitni és újítani, visszaszerezni jogos tulajdonunkat, ingatlanjainkat, földjeinket, uniós alapokat használva munkahelyeket megtartani és újakat teremteni – kell. Kell, de nem elég. Újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek. Újra kell építenünk a Szövetséget az RMDSZ-ben. Nem azt mondom, hogy vissza a gyökerekhez, mert azt már túlnőtte a most 25 éves RMDSZ. De azt mondom, hogy újra kell építeni az állandó és közvetlen kapcsolatot a magyar emberekkel. A Bukarestben, Brüsszelben vagy Budapesten játszott – ellenzéki vagy kormányzati szereptől függetlenül, itthon, Erdélyben kell egy élő Szövetséget építenetek. Ez volt, és remélem, ez lesz ismét a legnagyobb erősségünk. Ez a siker titka. Talán az egyedüli titka.
Nem vagyok idealista, sem álmodozó. Tudom, hogy a politika és a politikusok iránti bizalmatlanság eluralkodott nálunk is. De tervező és munkás ember vagyok. Azt tudom, hogy Mi képesek vagyunk újraépíteni, megerősíteni a bizalmat, újjászervezni a Szövetséget. Ez munkával jár. Sok, meggyőző, türelmes és alázatos munkával. De leginkább sok hallgatással. Az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával. Szeretném megköszönni Nektek a támogatást, a jó szót, a leveleket. Hunornak külön köszönöm a határozott kiállását. Sokan kérdeztétek, hogy bírom? Bíztattatok, hogy ne adjam fel. Nektek és mindenkinek üzenem, hogy jól vagyok. Nem panaszkodhatok. Jó a társaság, a kaja kitűnő, a program nem zsúfolt. De viccet félre téve, habár itt benn a humor és a lélek-jelenlét is felértékelődik, a körülményekhez képest megvagyok. Nem törtem össze, és nem fogom feladni. Sokszor hajlamosak vagyunk sajnálkozni, sopánkodni, másokat hibáztatni – de ez nem megoldás. Fel kell állni, előre kell nézni, tervezni és dolgozni kell. 
Azzal zárom levelem, amit a tavaly is mondtam. Ebben a munkában számíthattok, számítsatok Rám is, remélem hamarosan, kint, mellettetek.
Én, veletek vagyok!
Zsolt
Erdély.ma

Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra. 
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke  magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket,  „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását.  A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben. 
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé.  Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ-kongresszus: Markó Béla: egyelőre Bukarestben dől el, mi lesz Erdélyben (PERCRŐL PERCRE)
Meghívott politikusok, egyházi képviselők felszólalásával zajlik Kolozsváron a Diákművelődési Házban az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tizenkettedik kongresszusa.
Kovács Péter RMDSZ főtitkára a kongresszus megnyitása előtt  a sajtónak elmondta: a kongresszus valós tétje az újratervezés, az RMDSZ prioritásainak átgondolása, új politikai irányzat követése a követelmények feladása nélkül. 
Az RMDSZ kongresszusán 778 küldött, 150 meghívott és 120 újságíró vesz részt, továbbá a magyarországi és a romániai politikai pártok vezetői. Megszűnik a politikai alelnöki tisztség és a Főtitkárság Ügyvezető Elnökséggé alakul – nyilatkozta Kovács Péter.
11:21 - Biró Rozália, az SZKT elnöke köszöntötte "Emil Boc urat, Nagyvárad polgármesterét"
Biró Rozália, az SZKT elnöke a kongresszus munkálatainak megnyitásakor és a meghívottak köszöntésekor Emil Bocot Nagyvárad polgármestereként üdvözölte, a hibát észlelve, azt mondta: soha nem lehet tudni... Az ülésvezető ugyanakkor köszöntötte az Államelnöki Hivatal, valamint a hazai és külföldi pártok vezetőit, képviselőit.
11:22 - Máté András: öröm és büszkeség
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy szövetségünk Kolozsváron tartja az újratervezés kongresszusát, amely arra kíván rávilágítani, hogy újra kell gondolnunk szövetségünk jövőjét. Kívánom, hogy sikerüljön megőrizni azt a tudást, amit az elmúlt 25 év alatt elértünk. 
11:23 - Kelemen Hunor: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket
Kelemen Hunor bevezető beszédében  köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: nagyon fontos, hogy itt vannak velünk, és 2015-ben elfogadták meghívásunkat.
- Az elmúlt 25 esztendőben számtalanszor bebizonyítottuk, hogy amikor nehéz helyzetben volt az ország, ezen belül a magyarság, az RMDSZ  össze tudta fogni a közjó érdekében tevékenykedőket, egyensúlyt teremtő tényező tudott lenni, és bebizonyította, hogy rá lehet számítani. Hogy a meghívott vendégeink közül mindenki eljött, azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében az RMDSZ  szerepe lehet a béke és egyetértés megvalósításában.  Az a tény, hogy a romániai politikai pártok képviselői itt vannak, azt üzeni: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket. Erre rá kellett szolgálni, de rajtunk múlik, hogy ez így marad-e. Erdélyért, Romániáért akarunk és tudunk dolgozni, ez volt és ez a mi feladatunk, ezt kell legfőbb feladatunknak tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
11:30 - Klaus Werner Johannis: másféle politizálásra van szükség
Gratulált az RMDSZ-nek az elmúlt 25 évben kifejtett tevékenységéért, amelynek során hozzájárult a demokrácia megerősítéséhez.
Az összes politikai pártnak azt üzente: másféle politizálásra van szükség a jövőben, amely a demokratikus értékrenden alapul. Ebben szükség van az RMDSZ-re és a romániai magyar közösség támogatására.
11:40 - Victor Ponta: jó napot kívánok!
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta magyarul köszöntötte a kongresszusi küldötteket. „Frunda György tanácsosom mindig emlékeztet, hogy használjam azokat a magyar szavakat, amelyeket ismerek.
Hozzátette: az RMDSZ az egyetlen legitim képviselője a romániai magyarságnak.
Beszédében kitért arra, hogy a korábbi kongresszusokon való részvételekor mire kérte az RMDSZ-t: egyszer, hogy kilépjen a kormányból, máskor, hogy belépjen, de a szövetség de minden alkalommal másképp, a saját belátása szerint cselekedett. Ezért most nem kért semmit, hangsúlyozva, hogy a szövetség szabadon dönthet bármiben, hiszen a romániai legerősebb nemzetiség legitim képviselője. Azt kívánta, hogy a szövetség az elkövetkezőkben is őrizze meg legfontosabb érdemét a párbeszédkészséget, amivel minden elvásárt, igényt el lehet érni.
11:45 - Emil Boc: A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár
A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár – jelentette ki üdvözlő beszédében Emil Boc. A polgármester szerint ennek a példás együttműködésnek köszönhetően Erdély fővárosa ma ismét az ország lendületesen fejlődő városai közé tartozik. Egy olyan multikulturális város, amelyben románok, magyarok, németek és valamennyi nemzetiség otthon érezheti magát.
Románia volt miniszterelnöke megköszönte az egykori koalíciós partner, az RMDSZ támogatását a válságos időkben. „Nehéz egyezségre jutni az RMDSZ-szel, de amikor ez végül sikerül, biztosak lehetünk abban, hogy a szövetség maradéktalanul tiszteletben tartja az adott szót, ezért minden elismerésem” – jelentette ki a városvezető örömét fejezve ki, hogy az RMDSZ-kongresszus alkalmával Kolozsvár az ország politikai fővárosának számít, ha csak egy napra is.
11:59 - Sejmén Zsolt: jár az autonómia minden magyar nemzetrésznek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese kijelentette: minden magyar nemzetrésznek jár az autonómia. Ugyanakkor kiábrándultságát fejezte ki amiatt, hogy még mindig vannak gondok a magyar Himnusz eléneklésével, illetve a kétnyelvű helységnévtáblák biztosításával.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a FIDESZ-KDNP képviselője, Magyarország miniszterelnök-helyettese tolmácsolta.
A magyar kormányfő köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki azoknak, akik az RMDSZ  25 éves története során az erdélyi magyarság ügyét képviselték. Az elmúlt 4 évben a nemzeti ügyekben összefogva egymás partnereiként dolgozhattak. Orbán Viktor azt kívánta: az újratervezés legyen sikeres, és az RMDSZ, sorait rendezve, vághasson neki a vészterhes időnek.
- Nem csak az udvariasság kötelező, hanem barátok között az őszinteség is. A vészterhes idők Európánkat és a szűkebb Kárpát-medencénket is jellemzi. Szembe kell néznünk azokkal a problémákkal, amelyek megoldására szövetkeztünk. Nem gondoltuk az EU-csatlakozás után, hogy még mindig probléma lehet  a kétnyelvű  táblák ügye, himnuszunk éneklése, nemzeti szimbólumaink használata. Nem hallgathatjuk el aggodalmainkat a Mikó Kollégium ügyében, amikor nem csak mesterséges bürokratikus nehézségeket és akadályokat látjuk, hanem visszamenőleg  is megkérdőjelezik a jogszerűségét. A MOGYE tekintetében a 2011-es törvényt elszabotálják, megfélemlítve  a magyar oktatókat. A legnagyobb probléma, amire nem gondoltunk, hogy azokat az autonómia törekvéseket, amelyek minden tekintetben az EU-s példákon alapulnak,  hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezheti - jelentette ki a magyarországi politikus.
- A kisebbségi jogok emberi jogok, az emberi jogok tekintetében nincs alku. Az erdélyi magyarság soha nem kért, nem javasolt olyat, soha nem tűzött  zászlajára olyat, ami ne lehetne elfogadott  az EU-ban. Vissza kell utasítanunk mindent, ami az RMDSZ autonómiatörekvéseit összemossa a rasszizmussal, a szélsőségekkel.  Mi, magyarok nem vagyunk kevesebbek egyetlen más EU-s nemzetnél sem, az erdélyi magyarság nem kevesebb egyetlen egy nemzetrésznél, kisebbségnél sem. Ami az EU-ban  másoknak lehet, nekünk is lehet és szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú EU-s polgárok és állampolgárok vagyunk. Ezt nem fogadhatjuk el, nekünk is jár, ami Európában másoknak jár. A kisebbségi jogok emberi jogok,  a közösség szintjén, emberi jogok tekintetében nincs alku - mondta. - Az  RMDSZ-nek sajátos helyzetéből kifolyólag kapocsnak kell lennie  Románia és Magyarország között. Magyarország számára az alapvető meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés,  és ez az együttműködés rajtunk nem fog múlni. Magyarország Önök mögött áll és bármi történik, mindig számíthatnak Magyarországra - tette hozzá Semjén.
12:05 - Alina Gorghiu: köszönjük a Johannisra leadott szavazatokat
- Ha mímeljük a változásokat, akkor ártó, antidemokratikus politikai alakulatok jelennek meg a politikai palettán. A demokrácia fele vezető út nem egyirányú, ezért nagy a felelősségünk – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke.
A politikus köszönetet mondott a magyarság által Klaus Johannisra leadatott szavazatok miatt.
Beszéde végén az általa ismert egyetlen magyar szót mondta el: szeretlek.
12:10 - Blaga: a kiadott szó szent, nincs helye az árulásnak
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társalelnöke kijelentette: az RMDSZ politikusai számára a kiadott szó szent, s nincs helye az árulásnak.
- Dolgozzunk együtt az életszínvonal növelésén, érjük el az Európai Unió átlagát – jegyezte meg a politikus. – Tegyük le a legalább tíz évre szóló stratégiai partnerség alapjait. Úgy ellenzékben, mint a hatalomban együtt tudtunk dolgozni – tette hozzá.
12:20 - Mario David, az Európai Néppárt (EPP) elnöke: először járok Kolozsváron, Portugáliában a futballnak köszönhetően ismerős a város
A portugál eredetű európai politikus kijelentette: az RMDSZ a politikai család, az EPP fontos tagja, sok jelentős hozzájárulása volt a közös projektek kivitelezésében. - Meggyőződésem, hogy sikerül megőrizni az erdélyi magyarság politikai egységét a nemzeti identitás megőrzése érdekében. A magyarság autonómia tervezete az európai uniós példákon alapul, ezt korántsem lehet veszélyként értelmezni. Üzenem azoknak, akik a romániai magyarság autonómia tervezetét veszélynek tekinti: inkább a komoly veszélyekre, ne a békés polgárokra és szervezetekre összpontosítsanak – jelentette ki.
Hozzátette: a befektetőknek kiszámítható gazdasági közegre, stabilitásra van szükségük.
Az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében aggasztó fejleményekről értesültünk. Kitalált kihágások, törvénytelenségekről hallunk, s ez aggodalommal tölt el bennünket – mondta az európai politikus.
12:30 - Tăriceanu: Kolozsváron a kommunizmus kísérteteivel találkoztam
- A Kolozsvárra történő mai érkezésemkor összeráncoltam a homlokomat: azt tapasztaltam, hogy a városban a kommunizmus kísérteteivel találkozhatunk, a város neve ugyanis Napoca is. Hogy Konstanca miért lehet Tomis és Brassó miért lehet Kronstadt? Mert ott nincsenek magyarok – jegyezte meg a volt miniszterelnök. Megjegyzését taps fogadta.
Călin Popescu Tăriceanu Kolozsvár polgármesteréhez szólva kijelentette: a város térjen vissza arra a névre, használja azt a nevét is, amely elismertté és nevessé tette.
12:40 - Adorjáni Dezső - születésnapra jöttem
Adorjáni Dezső, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke elmondta: kicsit születésnapra jött, és nosztalgiával emlékszik vissza a szövetség születésének reményteljes pillanatára, amelyen maga is jelen volt. De tanúja volt az álmodozó gyermek és viharos kamaszkornak, illetve része a felnőtté válás időszakának is, amikor el kellene dönteni, hogy miként tovább?
A püspök két darab szövetet hozott ajándékba: az egyik egy háziszőttes, kicsit kopottas, szürkés, durva tapintású, de tartós, kézzel alkotott. Mindez arra emlékeztet, hogy a szövetséget is különböző emberek egységes egésszé kötötték össze egy közös cél és érték érdekében. Ehhez képest a másik fajta szövet színes, gép készítette, profitorientált és globalista, s amikor elkezdjük huzigálni, egyszerűen szétmegy, kacattá válik az egész. Ismerős az ilyen szövetség is, és sokan azt mondják, hogy ez a politikában mindenhol így van – fejtette ki a püspök, hangsúlyozva: mi sajátos sors által egybeszőtt közösség vagyunk.
Adorjáni Dezső emlékeztetett az 1992. október 22-i Kolozsvári nyilatkozatra, amelyre a képviselőink felesküdtek a Szent Mihály templomban. A püspök szerint, amíg ennek szellemében cselekszik a szövetség, betölti a hivatását. Ha ennek betűjétől eltérünk, akkor létünk kérdésessé válik, és megindulhat szövet bomlása – szögezte le a püspök.
12:55 - Schiffer: Európa egész területén tiltsák be a cianidos bányászatot
Schiffer András, a magyarországi Lehet Más a Politika társelnöke a verespataki aranybánya-tervvel kapcsolatban kijelentette: álláspontja szerint Európa egész területén be kellene tiltani a cianidos bányászatot.
- Remélem, hogy a szülőföldön maradnak az erdélyi fiatalok. A mindenkori magyar kormánynak az a felelőssége, hogy erősítse a határ menti együttműködéseket, amelyek munkahelyeket teremtenek – jelentette ki.
13:20 - Hans Heinrich Hansen: 100 millió európai polgárt képviselünk
A kiegyensúlyozott társadalmak hozzájárulnak az államok, s velük együtt a kisebbségek harmonikus fejlődéséhez. Erdély fővárosának három nevét említve, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kijelentette: itt, Kolozsváron, s egész Erdélyben a magyarság demokratikus eszközöket választott a célok eléréséért.
– Az RMDSZ sok sikert ünnepelhet ma – jelentette ki megemlítve, hogy Európában 100 millió polgár tagja valamelyik etnikai kisebbségnek vagy nyelvi csoportnak, az általa képviselt szervezet őket képviseli. – A FUEN megfelelő keretet teremtett a kisebbségvédelemre – fogalmazott, hozzátéve: a kisebbségi és regionális nyelvek chartája is a FUEN nevéhez köthető.
Kijelentette: a FUEN figyelemmel követi az európai kisebbségek, és így a romániai magyarok helyzetének alakulását, és aggodalommal hallottuk, hogy a román belügyminiszter nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a magyar közösség autonómiatörekvését. Ez elfogadhatatlan egy demokráciában. A történelmi nézeteltérések csakis párbeszéd, együttműködés során oldhatók meg.
Hans Heinrich Hansen megköszönte Kelemen Hunor hozzájárulását a FUEN működéséhez.
13:33 - Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke: az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete
 Az MSZP elnöke elmondta: joggal mondhatjuk, hogy mára egy egész sor olyan dolog valósult meg, amelyet a romániai magyar közösség a szövetség huszonöt évvel ezelőtti alakulásának a pillanatában csak vágyaiban álmodott meg. Mindez nem valósulhatott volna meg a magyarság legerősebb és legnagyobb szervezete, az RMDSZ nélkül – mondta a magyarországi ellenzéki párt elnöke, hozzátéve: a kivívott eredmények megőrzése, valamint a támadások kivédése is a szövetség feladata.
Az MSZP elnöke szerint az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete, nem tudták kikezdeni az egységét, és ez mindannak köszönhető, hogy egyvalakihez volt hűséges, éspedig saját közösségéhez. Ugyanakkor az RMDSZ megkerülhetetlen  szereplőjévé vált a román-magyar viszonynak, de az összefogás tekintetében példát mutatott az egész kárpát-medencei magyarság számára is. Hangsúlyozta: kiegyezésre, összefogásra lenne szükség a magyar politikában és nemzetpolitikában egyaránt.  Szükségesnek tartja a román-magyar kormányüléseket, a nemzeti érdekeket megjelenítő kétoldalú tárgyalásokat. Úgy vélte továbbá, hogy autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés.
13:40 - Berényi József: egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció
„Amikor idejövünk hozzátok, olyan mintha otthonról hazajönnénk” – jelentette ki köszöntőjében Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke. A politikus a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a kisebbség és többség között, ám szerinte úgy tűnik, hogy a súlypont egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többségi politika. Véleménye szerint az együttműködésnek, a párbeszédnek kétoldalúnak kell lennie.
Berényi emlékeztetett arra, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció, az elvándorlás, erre a megoldást az autonómia jelenti. „Ennek érdekében közös fellépés szükséges az uniós intézmények előtt, hogy életbe tudjuk ültetni a számunkra megfelelő autonómia modelleket” – mondta az MKP elnöke.
Kifejtette: Szlovákiából irigykedve figyelik, hogy Erdélyben legalább a magyarságon belül konszenzus alakult ki az autonómia tekintetében, ugyanis esetükben ez még nem mondható el.
13:55 - Dézsi Zoltán: megszerzett javaink veszélyben vannak
 Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka elmondta: megszerzett javaink veszélyben vannak.
- Nem lehet tudni, Románia merre tart. Egyértelmű veszteség ér bennünket, ha nem fogunk össze.  Közel 100 éve be nem tartott ígéretek, tisztességtelen jogfosztások áldozatai vagyunk. Tükröt kell mutatnunk a román kormánynak és a világnak, hogy tudják: mit vettek el, mit akarnak elvenni. Szükségünk van a román társadalommal folytatott párbeszédre, mert vannak józanul gondolkodó, hozzánk tisztességgel viszonyuló politikusok, akik társaknak fogadnak el. Szükségünk van az anya

Erejük a szolgálat hatalma – Református lelkészek váradi találkozója
A református egyház jövőképét rajzolták meg a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség múlt hétvégén, április 8–9-én a nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott ülésén. 
Az értekezleten közel 150 erdélyi és királyhágómelléki református lelkipásztor vett részt.  Fazakas Csaba, a temesvári református egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának vezetője a szórványban való egyházi életről beszélt, felvetve a románok közötti misszió kérdését is, mondván: ha már a vegyes házasságok ellen nem tudunk tenni, legalább értük tegyünk.
Sógor Árpád, a Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze a fiatalok közötti misszióról beszélt. „Tudjuk, hogy mindenre Jézus a válasz, de mi a kérdés?” – vetette fel. Rámutatott, ahhoz, hogy jó eredményeket lássunk ezen a területen, komolyan kellene venni, sőt támogatni kellene az ifjúsági munkások szolgálatát.
A fórumbeszélgetésen, melyet Kató Béla erdélyi és Csűry István királyhágómelléki püspök vezetett, aktuális kérdéseket tárgyaltak meg a jelenlévők. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arról számolt be, hogy március 18-án a felekezeti és felekezeti jellegű iskolákra vonatkozó megállapodást írtak alá Bukarestben.
Az egyezményt a két egyházkerület, a Zsinat nevében írta alá a királyhágómelléki püspök. Lényege, hogy az állam elismeri a felekezeti iskolákat és a felekezeti oktatást, és csak egyházi ajánlással lehet majd a felekezeti iskolákban tanárokat, igazgatókat kinevezni.
Jókedvű egyház
„Mi az új, milyen jövendő áll előttünk? Rengeteg gonddal küszködünk, jó lenne, ha legalább mi egy úton tudnánk haladni. Idős ember vagyok, szeretném, ha nem más övezne fel bennünket sem fiatalságunkban, sem idős korunkban, hanem az a világos öntudat, jövőkép, útvállalás, amely az evangéliumot tartja szem előtt. Az evangélium hordozásával van gond, én elsősorban a lelkipásztori munka reformjáért imádkozom nagyon sokat. Azt szeretném, hogy egy olyan egyházban éljek, ahol a jókedv uralkodik” – mondta Csűry István.
A püspök szerint ez attól függ, hogy milyen módon hirdetjük az evangéliumot. Ha öröm ez az üzenet, akkor csakis jókedvvel, örvendező emberként lehet ezt tenni, mutatott rá. Ha a jövendőt keressük, akkor nem felszínes mosolygással, megjátszott örömökkel kell megélni az életünket, hanem úgy, hogy egymásnak örömöt szerezzünk, megerősödjünk az örömben, és ezt lássa a gyülekezet, hangsúlyozta a királyhágómelléki püspök.
„Az aggodalom elsősorban a beszűkülést jelenti. Nemcsak területileg szűkülünk: a legnagyobb probléma, hogy kezdünk beszűkülni abban az erőtérben, amely a szeretet erőtere. Amikor ez elkezd szűkülni, akkor a kétségbeesett ember, mivel fél ettől, csak magára gondol. Jaj, amikor egy református lelkésznél lehet ezt tapasztalni. Jaj, amikor ebből az individuális helyzetből nem akar kitekinteni. Akadálymentesíteni kell ezt a világot elsősorban Isten irányába” – mondta Csűry István.
Hozzátette, hogy nagyon nehéz örökségből kell kivezető utat találni, az eredményeket pedig strukturálni kell. A királyhágómelléki püspök azt is elmondta, hogy annak is nagyon örül, hogy a két egyházkerület viszonya javult az elmúlt időszakban.
Újabb hidegháborús helyzet
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi jövőképről beszélt. Elmondta, fontos, hogy azon a helyen, ahol valaki szolgál, legyen rálátása arra, hogy mit szeretne a közösség. Ezt kell majd más lelkipásztorokkal megbeszélnie, és ezeknek a beszélgetéseknek az alapján lehet közös célokat megfogalmazni és támogatni, mutatott rá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után most új idők következnek.
„Az elmúlt 25 évben sokszor feszegettük az egyházi, nemzeti kereteinket. Most egy újabb hidegháborús helyzet állt elő. (…) Sajnos, a hidegháborús viszony azt jelenti, hogy vannak feketék és fehérek. Nagyon hamar terroristákká válhatunk az ellenség szemében. A református egyháznak különösen nehéz a helyzete, hiszen minket hivatalosan is nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek. Egyetlenegy hatalom van a kezünkben, a szolgálat hatalma! Az Isten és ember szolgálatát kell folytatni. Abban erő van, megtartás van, azt a poklok kapui sem vehetik be!” – fogalmazott Kató.
Az erdélyi püspök az egymás melletti kiállás fontosságát is hangsúlyozta. A két kerület közötti jó kapcsolat is annak tudható be, hogy az erőket össze akarják fonni, közösséget akarnak kialakítani, ez a közösség lehet az egyetlen, amely fel tudja venni a versenyt a nyugati világ kínálta anyagiakkal szemben, mondta. Az egyházi elöljáró szerint a közösség kialakításában az is fontos, hogy a megválasztott vezetőket is támogassák a lelkipásztorok.
Át kell adni az örökséget
Kató Béla a lelkipásztorok felelősségéről is beszélt: hiányolta, hogy sokan nem merik vállalni a döntés és a nevelés felelősségét, félve attól, hogy ez konfliktust szül. De nem szabad a gyereket megkérdezni, hogyan szeretné, hogy neveljék, hiszen így kiesik a generációk felelőssége, vélte. A püspök arról is beszámolt, hogy a közösségépítés mellett az ifjúsággal való foglalkozást tartja a legfontosabbnak. Röviden vázolta, hogy az ifjúsági szövetség hogyan alakul át az erdélyi kerületben.
„Az ifjúsággal való foglalkozás a gyülekezetek feladata, nem lehet kiszerződni. Nem az a baj, hogy nem születik elég gyerek, hanem az, hogy aki megszületik, azzal sem foglalkozunk. Minden jövőképünk erre kell koncentráljon, hogy van-e akinek átadni az örökséget, amelyet hordozunk. Ha a fiatalok nem hisznek nekünk, akkor fölösleges minden épület, minden EU-s pályázat” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró.
Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)

Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)

A politika szolgálatában
Mindennapi életünknek egyik meghatározó tényezője, milyen gazdasági, politikai és társadalmi körülmények között kell, éljünk. Ennek következménye mind az a cselekedetsor, mellyel a polgár jelezheti az elvárásait az ország vezetőinek.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapvető célkitűzései, elvei, értékei nem változtak. Kiállták az idők próbáját. Az élet megkívánja, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai változások következtében új elemek, szempontok is jelenjenek meg.
Az RMDSZ 12. Kongresszusának mottója: ÚJRATERVEZÉS. Amint Kelemen Hunor hangsúlyozta, a Kongresszus megszervezésére olyan időben került sor, amikor a romániai társadalomban, az erdélyi magyar társadalomban egyaránt jelen van a sok feszültség, elégedetlenség, ami felgyűlt a politikusok, a politikai osztály, a politika iránt. Ennek következtében is újra kell gondolni a politizálás módját. „Sok alázatra van szükség”. A politikát szolgálatként kell, tekinteni.
Románia a gazdasági válságból már kilábalt, viszont az országban politikai és bizalmi válság van. Milyen módon lehetne ezeket a kérdéseket megoldani? Vannak eredmények, ezekről egyesek szívesen is beszéltek, megemlítvén a sikereket, a törvénykezésben elért eredményeket is. Ellenben nehézségekbe ütközik a jogok érvényesítése. 25 év után is érződik az, hogy az emberek tudatát, negatív életérzések, ha nem is uralják, de tudat alatt jelen vannak. Az is kiderült, hogy a törvény tisztelete nem jelentheti azt, hogy jogsértések elfogadhatóak. Az igazságszolgáltatás működését igen, de a megbélyegzést elutasítja a Szövetség. Nem lehet elfogadni a túlkapásokat sem- mondta Kelemen Hunor. A Szövetség változtatni akar a kommunikációs stíluson. Ismerni szeretné alaposabban, hogy a lakosság milyen problémákkal küzd.
Az erdélyi magyar közösségnek, melyek a problémái? Azokra közösen megoldást keresni. Az elgondolás az lenne, hogy a közösségi ügyekhez alázattal viszonyuljanak. A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében Az RMDSZ 12. Kongresszusán elhangzott köszöntő beszédek közül Adorjáni Dezső evangélikus- lutheránus egyház püspökének a beszédéből idéznék néhány gondolatot. Nosztalgiával emlékszik a Szövetség születésének pillanataira. Tanúja volt a felnőtté válás folyamatának. Születésnapra illik ajándékkal jönni – mondta. Hozott két szövetdarabot. Az egyik háziszőttes, puritán mintázatú. Ha megérintik, érezhető, durva, de tartós, melyet a szálak tartanak össze. A szövet kicsit szürke, de benne van az alkotó álma, kreativitása. Az RMDSZ- ben a közös érdek, célkitűzés szálai kötik össze az embereket. A másik szövet darab színes, a profitorientált, globalista cég terméke, mely szétmegy a húzogatás hatására, kacattá válik. Olyan szövetség létére emlékeztet, melynek ma nagy divatja van. Mondják, hogy „szeretlek”, de meddig. Kiderül, hogy addig, míg az érdek tart.
Az RMDSZ tartós szövetség, melyben benne van a pillanatnyi és a hosszú távú érdek. Azonban, más jellemzői is vannak. Nem csak politikai szövetség, hanem érték közösség is- a nyelv, az iskola, a zászló, a himnusz, a templom alapvető értéket jelentenek. Emlékeiben megmaradtak azok a felemelő pillanatok, amikor, 1992. október 22-én, a kolozsvári Szent Mihály templomban a képviselők felesküdtek a Kolozsvári Nyilatkozatra. Amíg a Szövetség a Nyilatkozat szelleme szerint cselekszik, addig a hívatásának tesz eleget – mondta Adorjáni Dezső.
A Kongresszuson, jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is. Valamennyien pozitíven értékelték a Szövetség munkáját. Ugyanakkor reflektáltak, beszámoltak saját munkájukról is. Betekintés nyerhettünk a magyar közösségek életébe is. A határon túli magyar képviselők köszöntője A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Horváth Ferenc elmondta, hogy Szlovéniában hogyan működik a kisebbségvédelem. Egyedüli magyar közösség, melynek van kulturális autonómiája. Olyan magyar közösség nevében szól, melyet a múltban, mintha elfelejtettek volna. Reméli, hogy Romániában a parlament elfogadja az Autonómia-tervezetet, amely a kulturális autonómiát biztosítja. Nem felejtette el, hogy megemlítse, az aradi Szabadság- szobor a lendvai születésű Zala György szobrászművész alkotása.
Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Kárpátalját gyönyörűnek véli, amely most rémálom. Évezredes múlttal rendelkezik, most meg kell küzdeniük a megmaradásért. A kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben van a katonai mozgósítás, a romló gazdasági, szociális helyzet miatt. Félelem, aggodalom uralja a lakosságot. A fiatalok a jövőkép hiánya miatt határon kívül keresik a boldogulást. Félő, hogy az asszimiláció miatt megfogyatkozik a kárpátaljai magyarság. Ezért szükséges erősödő nemzeti összefogás, és így sikerül túlélni a nehéz helyzetet, megerősíteni a megmaradásukat. A horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Juhász Sándor számokkal érzékeltette a horvát- országi magyarság számbeli csökkenését. Ma több mint 14 ezer magyar él a 10 településen. Lényegében a két világháború és a ’90-es évek háborúi eredményezték a számbeli csökkenést. Minden magyar számít – mondta Juhász Sándor.
Megoldásokat keresve, megfogalmazta: a magyarországi politikai elitnek 90 év alatt nem sikerült kialakítani hosszú távú kisebbségi politikát . Előbb vagy utóbb a határon túli politika pártpolitika lett. Jó lenne, ha közösen politizálnának. Visszaállítani a demokráciába vetett bizalmat Sok értékes hozzászólás hangzott el, néhányat kiemelnék. Markó Béla szerint az RMDSZ nem tévesztett utat. „Igen, ma Romániában válságban vannak a politikai intézmények, és csakis a különböző hatalmi ágak együttműködésével, mi több, össztársadalmi szolidaritással lehet a helyzetet megoldani, a demokráciába vetett bizalmat visszaállítani. 25 évvel a rendszerváltás után éppen ez a bizalom rendült meg a társadalomban, csodára várnak sokan, és az ilyen csodavárás könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája vagy várószobája, hogy stílszerű legyek.”
Borbély László szerint „újra és újra kell fogalmazni azokat az elvárásokat, amelyeket megjelenítettünk 1990-ben. A leltár elkészült. Világosan meg tudjuk fogalmazni, melyek a román kormány és a különböző intézmények kötelezettségei amelyeket a belső törvényhozásban vagy nemzetközi intézmények felé vállaltak.” Winkler Gyula EP képviselő kiemelte: 25 évvel ezelőtt fogalmazták meg a szülőföldön maradás, gyarapodás gondolatát. A szórvány erősíti a romániai magyarság ügyét. Sokszor „üveggyöngyökkel” jönnek a szórványba, amiből ők nem kérnek. Hivatkozik Mario David szavaira, aki szerint Bruxelles-ből nézve az RMDSZ stabilitási tényezőnek látszik. Bukarestben másképp látják.
Az RMDSZ- 25 éve együtt-című dokumentumfilm A Kongresszus második napján mutatták be Csibi László rendezésében készült az „RMDSZ- 25 éve együtt” című dokumentumfilmet, mely a Szövetség életében, munkájában nyújt betekintést. A rendező, 2012-ben, a BBTE Fotó, Film- és Médiaszakon végzett. Eredményekről, politikai vitákról láthatunk érdekes, értékes összeállítást. Hogyan tudtak sikeresen helyt állni a kormányzásban. A rendező archív anyagokat is felhasznált a dokumentálás során. Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek politikusokkal készült interjúk hangzanak el. Szemléletesen mutatja be a több mint két évtized főbb eseményeit is.
Ezüst Tulipán- díj
Az RMDSZ jelenlegi és egykori országos tisztségviselőinek az Ezüst Tulipán- díjakat nyújtotta át Kelemen Hunor a szervezetben kifejtett alkotó, értékteremtő, közösségformáló munkájuk elismeréseként. A Szövetségi elnök hangsúlyozta: „Egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették a Szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet.” Kovács Péter kongresszusi biztos kiemelte: „Az Újratervezés Kongresszusának tartalmi tétje van, az RMDSZ politikájának megújulása a tét.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Johannis üzenete
Szárazsága és szűkszavúsága ellenére is fontos Klaus Johannis államfő üzenete, amelyet az RMDSZ pénteki kongresszusa alkalmából fogalmazott meg.
Az elnök azt írta: sok még a tennivaló az olyan kisebbségi célkitűzések elérésében, mint a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása.
Ez azért lényeges, mert az állam legfontosabb közjogi méltósága mond ellent bizonyos mértékig annak a Bukarest által folyamatosan szajkózott mantrának, miszerint Romániában példaértékű a kisebbségi jogok helyzete.
Nem szabad persze túlértékelni Johannis nyilatkozatát. Egyrészt azért, mert az csak akkor ér valamit, ha a magyarok számára valóban kedvező fejlemények származnak belőle. Másrészt azért, mert vélhetően ez is részét képezi annak az akciótervnek, amely révén Johannis volt pártja, a PNL körbeudvarolja az RMDSZ-t annak érdekében, hogy mellé állva segítsen növelni a kormány megdöntésének esélyeit.
Mindenesetre az, hogy Johannis elismerte: még a meglévő, a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeket sem alkalmazzák maradéktalanul, még akkor is jelentős, ha sejtjük, hogy az elnök és stábja számára az autonómia nem feltétlenül tartozik a kisebbségi identitás megőrzését szavatoló garanciák sorába. Beszédes ugyanakkor, hogy Johannis párbeszédre szólítja az RMDSZ-t a többségi társadalommal.
Ez egyrészt derűlátásra adhat okot, hiszen azt sugallja, a magyar közösség igényei nem számítanak tabutémának. Másrészt a meghatározó román pártokkal való párbeszéd szorgalmazása azt is jelentheti, hogy az elnök burkoltan így próbálja arra nógatni az RMDSZ-t, hogy komolyan üljön tárgyalóasztalhoz a PNL-lel, és bizonyos, a kisebbségi jogok szavatolására vonatkozó ígéretek fejében fontolja meg a további, szorosabb, akár kormányzati együttműködést is.
A kérdés az, mennyire tekinthetők hitelesnek Johannis, illetve a PNL ilyen témájú megnyilvánulásai, és mennyire csupán a pillanatnyi politikai haszonszerzés eszközei. Az elmúlt huszonöt év tapasztalata az elnök nyilatkozata ellenére sem ad sok okot a kisebbségi követelésekhez való román politikai hozzáállás gyökeres megváltozásával kapcsolatos derűlátásra. 
Balogh Levente 
Krónika (Kolozsvár)

Az összeugrasztás mesterei
Ha piros ponttal jelölnék meg Románia térképén azokat a városokat, amelyekben valamely felsőbb erők által gerjesztett, etnikumközinek szánt konfliktus borzolja a kedélyeket, Erdély alighanem egyetlen hatalmas vörös foltként éktelenkedne azon.
Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. 
Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető. De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető. Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ellenzéki szobacica
Kétségtelenül kettős – vagy többes? – béklyóban vergődik az RMDSZ. Miután vállalhatatlannak tekintette az államelnök-választás során kialakult aktuálpolitikai helyzetet, lemondott a kormányzati szerep kínálta előnyökről, ezzel azonban önmaga számára is ismeretlen terepre terelte saját magát. Az ellenzéki szerepet ugyanis ugyanúgy tanulni és gyakorolni kell, mint a hatalomét, s ahogy a szobacica reflexei is elkopnak a luxusfogság körülményei között, úgy a hatalomhoz szokott politikai aktor sem nagyon tud mit kezdeni a hirtelen támadt szólás- és cselekvésszabadsággal. Pláne, ha igazából nem is akar hozzászokni, mivel egyik szeme folyamatosan a telefont pásztázza, mikor villan fel az újabb keringőre invitáló hívás. S ha a szervezeten belül akadnának is olyanok, akik kipróbálnák a szabadság levegőjét, súlyos belharcokra kényszerülnek azokkal, akik szerint jobb a kushadás cserébe a minden esti garantált „macskatápért”.
Már-már szemérmetlen násztáncot jártak az RMDSZ-kongresszus bukaresti meghívottjai, amelyből akár tőkét is kovácsolhatna a Kelemen Hunor elnökölte szervezet. Mert aligha kifogásolható az a vulgárpolitikai tézis, miszerint egy magára valamit is adó politikai alakulat számára csakis a hatalom megszerzése, illetve megtartása lehet a cél. És ha már az erkölcs végletesen kificamodott bukaresti világában az RMDSZ jelenti a betartott ígéret példázatát, miért is kellene feltétlenül széttépni ezt a képet? „Mindössze” fokozottan értékalapúvá kellene tenni az alkuk világát, nem utolsósorban azért, hogy bizonyosságot nyerjen a bukaresti kérők szándékainak őszintesége.
Úgy tűnik, ha az előrehozott választások kierőszakolása nem is tartozik a hazai politikum prioritásai közé, a Ponta-kormány aligha éli túl ezt az évet. Mert ha a jelenlegi választottak többsége tisztában is van azzal, hogy a következő ciklusban legfeljebb bámészkodóként mehet a parlament környékére, annyi realitásérzékük csak van, hogy regisztrálják: túlélésük a kormánybuktatásban való hatékony, de legalább hallgatólagos részvételük függvénye.
A nagy kérdés: a rövid távú érdekek szolgálatánál többet jelent-e az RMDSZ-nek egy ilyen körülmények között felálló kormányban való részvétel? A meghirdetett újratervezésbe aligha illeszthető be szalonképes módon, ugyanakkor a kívülmaradás a feltétlenül kormánypárti generációk visszasorolását is felgyorsíthatná. Miközben annak sincs túl sok értelme, hogy ellenzéki pozícióban úgy lapulni a földhöz, mint a már említett szobacica, amely már az első lépések után megbánja a tavaszi szelek bolondító illata ihlette kirándulás felelőtlenségét.
 Csinta Samu 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felelőtlenség és központosítás (Antal Árpád önkormányzati kérdésekről)
Felelőtlenségnek tartja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azt a kezdeményezést, amely megengedné az önkormányzatoknak, hogy saját jövedelmük 70 százalékáig eladósodjanak: ezzel hosszú távra olyan mértékben megterhelnék a helyi költségvetést, hogy előbb-utóbb csődbe kerülnének a nagy hitelekhez folyamodó települések.
Jelenleg 30 százalékos a törvényes tartozási küszöb, ezt 40 százalékra esetleg még fel lehetne emelni, de ennél jobban nem kellene, mert a hazai gyakorlat sajnos az, hogy a tisztességtelenség árát a tisztességesekkel fizettetik meg: a nagy adósságokat felhalmozó önkormányzatokat általában nagy összegekkel kisegíti a kormány, a jól gazdálkodók ellenben egy vasat sem kapnak. Persze van, ahol valóban gondok vannak – például Brassó megye is pénzhiánnyal küzd –, de olyan helység is, ahol egyáltalán nem látszik az aránytalanul nagy kölcsönök és támogatások eredménye. A kérdés a municípiumok szövetségét is foglalkoztatja – közölte az elöljáró, és azt is elmondta: Sepsiszentgyörgy adóssága saját bevételének tíz százalékát sem éri el.  Antal Árpád a megyei tanácselnök közvetlen megválasztása mellett is állást foglalt: szerinte sokkal erősebb egy olyan megyevezető, akit százezer ember voksa erősít meg tisztségében, mint az, akit egy húszfős testület politikai egyeztetések után nevez ki. Előbbi az önkormányzat erősítésére törekszik, utóbbi a Bukarest-központú pártlogika kiszolgáltatottja, és ott nem a vidék minél nagyobb önállósága a cél – magyarázta. A kérdés a választási törvények tervezett módosítása miatt került terítékre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Késlelteti Bukarest a határon átívelő pályázatokat
Türelmetlenül várják a pályázni akarók a 2014–2020-as EU-s költségvetési periódus támogatási programjait, Kovács Jenő nagykárolyi polgármester szerint azonban jó, ha a regionális operatív program ez év végéig elérhető lesz, míg a román–magyar szomszédsági programot illetően már annak is örülne, ha a jövő évben megjelennének a kiírások.
A leginkább kérdésesnek, mint megtudtuk, a RO–HU-ra keresztelt régi HU–RO határ menti pályázati program sorsát tartják az érintettek. Az előző költségvetési ciklusban a határ mentiek körében igen népszerű szomszédsági együttműködési program irányítóhatósága átkerült Budapestről Bukarestbe, és úgy tűnik, a román fővárosban nem érzik sürgetőnek a kiírások megkezdését.
„Közel másfél évvel a költségvetési időszak megkezdése után még nem lehet tudni, ki vezeti majd a közös program irányítóhatóságát és azt sem, hol lesz a főtitkárság” – fejtette ki Kovács Jenő, aki szerint idén nem valószínű, hogy beindul a RO–HU.
A nagykárolyi polgármester hozzátette: javasolta már, hogy a főtitkárság ne Bukarestben kapjon helyet, hanem valamelyik erdélyi, határ közeli városban, azonban döntés még nem született ez ügyben. Sajnálatosnak nevezte a késlekedést az elöljáró, aki szerint a magyar kormány a határ menti projekteket prioritásként kezeli, és a saját regionális operatív programjából hajlandó lenne összegeket átirányítani ezek költségeinek kiegészítésére, így még inkább bővülne a lehetőségek köre. Hozzátette: ez nemcsak Romániára érvényes, a magyar–szlovák közös kezdeményezéseket szintén hajlandó lenne társfinanszírozni Budapest.
Az elöljárótól azt is megtudtuk, hogy korábban jelezte: nem ért egyet azzal, hogy a RO–HU 200 millió eurós költségvetésének ötven százalékát a megyei önkormányzatok nagy összegű megaprojektjeire akarják félretenni, mivel úgy véli, ez ellentétes a szomszédsági program célkitűzéseivel.
Kifejtette, ezzel nem azt akarja mondani, hogy ne lenne fontos a szatmárnémeti és a nyíregyházi kórház tervezett korszerűsítése, azonban úgy véli, erre a megyék más forrásból is szerezhetnek támogatást, a szomszédsági programot pedig meg kellene hagyni a városi és a községi önkormányzatoknak, a határ menti civil szervezeteknek, és az egyházaknak, hisz a kezdeményezés fő célja az ismerkedés, a tartós partnerkapcsolatok kialakítása a helyi szereplők között.
Mint megtudtuk, a pályázók a RO–HU-val kapcsolatban egyelőre csak tapogatóznak a lehetséges projektek és partnerek terén, Kovács Jenő például annyit mondott, hogy ebből a forrásból turisztikai és egészségügyi téren kíván fejlesztéseket eszközölni. Elmondta, most elsősorban a regionális operatív programra koncentrálnak, mivel ehhez a forráshoz valószínűleg hamarabb hozzáférnek, hisz várhatóan még az idén véglegesítik és meg is kezdődik a finanszírozási ciklus.
A nagykárolyi elöljáró szerint utóbbi lehetőség kihasználásával főleg iskola- és óvodafelújításokat, bővítéseket terveznek, továbbá út- és zöldövezet-fejlesztést, a közvilágítás modernizálását, valamint a közintézmények fűtésének korszerűsítését és ezek hőszigetelését oldanák meg.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Mit szólna Dózsa György a névcseréhez?
A gyűlölet prédái 
Az egyik tévéadásban elborzadva láttam, hogy az iszlám nevében fanatikus dühvel törik-zúzzák az emberiség közös kincseit, évezredes műremekeit. Eszembe juttatják, hogy a román nacionalisták már a román uralom első pillanatától fogva fő feladatuknak tekintik a magyar műemlékek rombolását, az intézmények külső románosítását.
Erre rendszerint olyan településeken kerül sor, ahol fontosnak érzik a román jelenlét, jelleg hangsúlyozását. A román hadsereg már 1918 novemberétől megkezdi a magyar jelképek, a magyar történelemre, államiságra utaló emlékek tudatos pusztítását. Ez Trianon (1920) után is zajlik. Jelentős értékű műemlék templomok, kastélyok, várak, szobrok sora vált romhalmazzá. Nemrég omlott össze az alvinczi kastély, a bözödújfalusi templom tornya… 
Mivel a szobrok könnyebben pusztíthatók, a vandál gyűlölködők számára többnyire ezek válnak prédává. Az értékes szobrok közül példaként említem a marosvásárhelyi polgárok pénzén készült Kossuth-szobor sorsát, melyet 1919-ben döntenek le. A megsérült szobrot 1936-ban az akkor grasszáló Maros megyei prefektus olvasztatja be és öntet belőle román címeres sasokat, amelyek a román hatalmat szimbolizálják. Néhány szobor – köztük a kolozsvári Mátyás királyé, Fadrusz János 1902-ben felállított alkotása – megmaradását annak köszönheti, hogy a nacionalista történetírás Mátyás „román származását” hirdeti.
Dózsa György vagy Gheorghe Doja? 
Hihetetlen, paradoxon, de a történelmi hamisításnak köszönheti létét a székely Dózsa György monumentális dálnoki szobra is, mert „Gheorghe Doja” a román és magyar jobbágyparasztok vezére volt. Román honfitársaink nem hibásak, amiért azt tanították nekik az iskolában, hogy Dózsa román volt, akárcsak a törökverő magyar hadvezér, az 1479-es kenyérmezei csata hőse, Kinizsi Pál. Kinizsi a tankönyvekben Pavel Chinezuként jelenik meg. Ha e nevet magyarra fordítjuk, akkor a magyar olvasó rágódhat, gondolkodhat, mert soha nem fogja kitalálni, megtudni, ki az a Kínai Pál.  A közhiedelem úgy tartja, hogy Dózsa nevének románosítása szülőfaluja, Dálnok előnyére szolgált. Sokan úgy tudják, hogy Dálnok azért vált önálló községgé – bár lélekszáma nem éri el a megszabottat –, mert Bukarestben azt hitték, Gheorghe Doja román parasztvezér szülőfaluja. Hihetetlen, hogy a büszke székely nemesnek, a magyar történelem egyik legismertebb alakjának Ceauşescu parancsuralmi rendszere idején szobrot emelnek. Ennek megértésére felidéznék egy 1987-es apró, de szimbolikus jelenetet, melynek szem- és fültanúja voltam. Az említett évben a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban – az akkori 1-es számú Líceum névre silányított iskolában – tanítok történelmet egy vegyes nemzetiségű osztályban, a román tagozaton. Dózsa Györgyről tanulunk. Úgy gondoltam, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha Sepsiszentgyörgyön, a Mikóban a gyermekek ismerik Gheorghe Doja valódi nevét is. Mondom, gyerekek, Dózsa az alig húsz kilométer távolságra fekvő, ma is székely-magyar falu, Dálnok szülötte. Ha arra jártok, találtok egy hatalmas szobrot, illik nevét magyarul is ismerni. A számomra kedves osztályban, ahol mindig tisztelettel fogadtak, s jellemző volt a példás fegyelem, és ahová mindig szeretettel mentem be, hirtelen óriási zajongás, mozgolódás támadt. A hátsó sarokban egy B. nevű román tanuló elég hangosan, talán azért, hogy én is halljam, odasúgta padtársának: „Tovarăşul profesor minte!”, azaz „A tanár elvtárs hazudik!”. 
Megállapítottam, hogy az I–IV. osztályban tanultak alapján a román diákok számára elfogadhatatlan Dózsa György székely-magyarsága. Az említett gyermekek ma szülők, mit fognak mondani gyermekeiknek, ha a megyei rendőrségre mennek ügyes-bajos dolgaik intézésére, miközben találkoznak a közeli csendőr-felügyelőség megnevezésében a Gheorghe Doja névvel? Elmondják, hogy hajdani tanáruk a történelmet meghamisította? Ha Sepsiszentgyörgyön ez így áll – egy háromnegyed részt székely-magyar városban és megyében – mit várhatunk azoktól, akik teljes román közegben élnek?
Lesz-e magyar neve?
Talán a magyar gyermekekben tudatosult – ha magyar ajkú tanáruk volt –, hogy Dózsa György székely-magyar, tehát a neve is magyar. Azonban úgy tűnik, hogy román honfitársaink tudatában Gheorghe Doja mint román felkelővezér rögzült. Talán ezzel és nem a román nacionalizmussal függ össze, hogy a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség ma büszkén a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön is, mint annyi más erdélyi és székely településen, az elmúlt évtizedekben sértette szemünket a Gheorghe Doja utcanév. Ez a helyi névadó bizottságnak köszönhetően ma magyarul olvasható. Hasonlóképp a 2014. június 6-án avatott újabb dálnoki emléktáblán is. E táblaavatás alkalmával Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor megígérte, hogy levélben kéri a belügyminisztert a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség nevének kiigazítására. A névkiigazítás azóta sem történt meg. Nem tudjuk, hol akadhatott el a név helyreállítása. Gondoljuk, nem tolakodó vélekedésünk, miszerint a csendőrségnek – a magyar lakosság iránti tiszteletből – minden kérés nélkül Dózsa György nevét úgy illene használnia, ahogy a vezért születésekor keresztelték. A rend, a törvény védelmezőitől elvárjuk, hogy az igazság mellett álljanak, és ne engedjék, hogy  saját cégérük is történelemhamisítást szolgáljon. 
Természetesen, nemcsak a csendőr-felügyelőségnek, de a dálnoki polgármesteri hivatalnak is mozdulnia kellene, mivel szégyen, hogy a Kárpát-medence közismert magyar személyiségének neve a tiszteletére állított szobor talapzatán csak román nyelven olvasható!
Vajon mit szólna?
Ha 500 év után felébredne, és azt olvasná, hogy ő román jobbágyfelkelő vezér volt, nevét átkeresztelték, bizonyára Arany János ősz Toldijának módjára, aki az őt nem tisztelő királyi lakájokat buzogányával megfenyíté, Dózsa is szétverne a mai lakájok közt, akár magyarok, akár románok! Vajon mit mondana a szabadságára oly büszke székely nemes, az a lovas hadnagy, aki párviadalban legyőzi a szendrői török szpáhik parancsnokát, dicsőséget szerezve népének? Mit mondana az a Dózsa, aki hivatását komolyan veszi, vállalja a kegyetlen mártírhalált? Mit szólnának a seregébe beállt keresztesek, köztük szép számban a mezővárosok módos parasztpolgárai, a kis- és középnemesek, deákok, papok és szerzetesek, akik önként vállalják a haza védelmét, a törökellenes harcot? Azok, akik a főurak ellen fordulnak, mert Magyaroszágon is szeretnék megteremteni a székelyek szabad társadalmát. 
Vajon mit szólnának a keresztesek, ha látnák, hogy Dózsát szülőfalujában még annyira sem becsülik, hogy nevét anyanyelvén olvashassák?
Ismerjük-e őt?
A magyar emberek tudatát is áthatja a Dózsáról kialakított hamis ismeretanyag, melynek gyökerei a 19–20. századba vezetnek. Petőfi Sándor nagy hatású A nép nevében, Ady Endre Dózsa György unokája című verse, a történelmi regények, később a kommunista osztályharcos-szemlélet teremti meg a jobbágyfelkelő vezér alakját. A magyar emberek tekintélyes részének, ha Dózsáról esik szó, a kaszás-villás jobbágyparaszt és a német nyelvterületen kialakult 17. századi mese, a kitalált tüzes vastrónus jut eszébe. A románok többsége is úgy gondolja, hogy Gheorghe Doja a román és magyar jobbágyparasztok harcát vezeti a magyar nemesség kegyetlen elnyomása ellen. 
Ideje lenne, hogy ne pórlázadásról, ne jobbágyfelkelésről beszéljünk. 
A tavalyi Székely Vágtán (is) a méltán hírneves Honvéd Táncegyüttes – immár több éve – előadott táncjátékában Dózsa György mint jobbágyparaszt figura jelenik meg. Dózsa mártírhalálának fél évezredes évfordulója alkalom lehetett volna arra, hogy megismerjük az igazi Dózsát, a hadvezért, a büszke székely lófő nemest, a nándorfehérvári hőst, aki a vállalt feladatok melletti kitartás és a bátorság szimbóluma. 
A keresztes had társadalmi összetétele egyértelműen mutatja, hogy 1514-ben nem egy jobbágyhadsereg fordul szembe a főúri önzéssel. Dózsa, amikor rádöbben arra, hogy a főnemesség akadályozza a törökök elleni harc szervezését és visszaél hatalmával, megfenyíti a keresztesnek állt jobbágyokat, korlátozza a módos parasztok, parasztpolgárok, a kis- és középnemesség jogait, elhatározza, hogy megrendszabályozza a főurakat, majd – az egész ország népére támaszkodó hadseregével – kiveri a pogány törököket Európából. Teheti, mert időközben megérkezik a hír, hogy a szultáni hadak Perzsia ellen indulnak. A veszély elmúltával a főurak, akik nem távlatban, hanem pillanatnyi érdekeik alapján gondolkodnak, követelik a keresztes hadsereg felszámolását, amely kiváltja a keresztesek haragját, akik a főurak ellen fordulnak. Ez már polgárháború a javából. Ekkor már a nagybirtokosok ellen helyi lázadások is kitörnek. 
Az 1514-ben zajló események sokkal árnyaltabbak a köztudatban ismertnél. Sokkal közelebb áll a történelmi valósághoz, hogy Dózsa György egy jogaiért küzdő, feltörekvő társadalmi rétegekből verbuvált keresztes hadsereg vezetője. Tőle (nagyrészt) függetlenül kerül sor több helyi zavargásra, felkelésekre. Sajnos, sokan nem hallották hírét Dózsa Györgynek, a keresztes hadvezérnek, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek megbízásából vállalja a törökellenes keresztes had fővezéri szerepét. E hadsereget hirtelen kellett felállítani, megszervezni, mert híre jött, hogy a szultán hatalmas sereggel indul Magyarország ellen. Az önkéntes hadseregbe lépők felveszik a kereszt jelét, ezért őket kereszteseknek nevezik. A keresztesek jutalma a bűnbocsánat. 
Bakócz megbízásából a mozgósításban a ferencesek obszerváns rendje vállal óriási szerepet. Bár egy ilyen hadsereg vezetését – a kor szokásának megfelelően – főúrnak kellene vállalnia, ez nem volt lehetséges, mert megbontotta volna a bárói csoportok közti katonai egyensúlyt, ezért az érsek választása az országosan ismert hírneves lovas hadnagyra, Dózsára esik. Bakócz a nándorfehérvári hőst, az ünnepelt katonatisztet már korábbról ismeri, tudja, hogy rendelkezik megfelelő katonai képességekkel.
A megmaradás jelképe
1976-ban a sors érdekes játékaként Dálnok központjában, a templomtéren egy őszi novemberi napon tanúja voltam, amikor Dózsa szobrát déli 12 órakor, harangzúgás idején a mikóújfalusi kőfaragók által készített óriási faragott kőtömbökre, a talpazatra illesztették. A pillanat számomra jelképes, szimbolikus értelmet nyert. Úgy éreztem, a harangok azt üzenik a keresztesek vezérének, hogy szoborba öntve is elnyerte a keresztény világ áldását. Hisszük, hogy Dózsa György példakép mint a hit, az anyanyelv és a szülőföld védelmezője!
Szobotka András szobrászművész hattonnás szobra, a térdre könyöklő, gondolkodó Dózsa a jövőt, a jövőnket fürkészi. Azt sugallja, hogy ez a bátraké, azoké, akik kiállnak a közösség jogaiért. Népünknek ilyen elszánt vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik szembeszállnak az idegen elnyomással. Olyanokra, akik számára nem közömbös városaink, műemlékeink és közintézményeink átkeresztelése sem!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy szülővárosomban képviselhetem Magyarországot!”
Beiktatták Tamás Péter tiszteletbeli magyar konzult
A temesvári Adam-Müller Guttenbrunn házban csütörtökön este került sor Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzuljának ünnepélyes beiktatására és a tiszteletbeli konzulátus megnyitására. A nagyszabású ünnepségen részt vett Zákonyi Botond bukaresti nagykövet, dr. Bencsik Zita, a magyar külügy konzuli főosztályának főosztályvezetője és román megfelelője, Bogdan Mihai Stănescu, Magdó János, a külügy közép-európai főosztályának főosztályvezetője, Mille Lajos kolozsvári főkonzul, a Temesváron működő főkonzulátusok és tiszteletbeli konzulátusok képviselői, Temes megyei elöljárók, a történelmi egyházak, a helyi kulturális élet és a politikai pártok képviselői.
Ünnepi köszöntőjében Zákonyi Botond bukaresti nagykövet hangsúlyozta, hogy Magyarország mindenkori célja a konzuli képviseletek számának növelése. A nagykövet megnyugtatónak nevezte, hogy két év után sikerült újra megnyitni Temesváron Magyarország tiszteletbeli konzulátusát. „A Bánság fővárosában, nem kétséges, szükség van a magyar tiszteletbeli konzulátusra, hiszen itt két főkonzulátus és 16 tiszteletbeli konzulátus működik” – mondta Zákonyi Botond, aki szerint az itteni magyar közösség szellemi és gazdasági erejét bizonyítja, hogy több jelölt is volt a Pánczél Zoltán halála után megüresedett tiszteletbeli konzuli tisztségre. „Meggyőződésem, hogy Tamás Péter sokoldalú tevékenysége, sikeres üzleti vállalkozásai, a civil szférában kifejtett karitatív tevékenysége a biztosíték arra, hogy Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyében jól fogja ellátni a hivatalához kapcsolódó feladatokat.”
Hivatalos beiktatása után Tamás Péter tiszteletbeli konzul ezekkel a szavakkal köszönte meg a bizalmat: „Hatalmas megtiszteltetés Magyarországot képviselni szülővárosomban, Temesváron!” Az új magyar konzul, igazi temesváriként, három nyelven, magyarul, románul és németül fogalmazta meg ünnepi gondolatait. „A konzuli feladatom Magyarország érdekképviselete, magyar állampolgárok megsegítése a Bánságban, magyar–román gazdasági kapcsolatok erősítése, magyar befektetők támogatása. A gazdasági élet fellendítése, az infrastruktúra kiépítése, a cégek regionális és határon átívelő együttműködése is nagyon fontos feladat számomra. Még egy Temesvár–Szeged vasútvonalról, sőt, a táv egy bő órai megtételéről is mernék álmodni!” – mondta Tamás Péter, aki azt is elmondta: számára kulcsfontosságú a temesvári magyar közösség sorsa, jövője. „A kb. 15 ezres temesvári magyarság a város alig 5%-át képezi, mégis a város legnagyobb kisebbsége és kétségtelenül híd szerepet kell képeznie a román–magyar kapcsolatokban. Továbbélése, fennmaradása ezen a szórványvidéken mindannyiunk érdeke kell legyen.” – mondta a frissen beiktatott konzul. „Hiszem azt, hogy aki igazán tudja vállalni a nemzetiségét, csak az lehet méltányos és hiteles hídépítője a nemzetek közötti kapcsolatoknak.” – zárta ünnepi gondolatait.
A beiktatási ceremónia után a Harmónia Társasági Tánccsoport standard táncait, a Bokréta citerásainak népdalcsokrát, Éder Enikő és Molnos András Csaba színművészek vegyes dalcsokrát és az Eszterlánc néptánc-csoport kalotaszegi táncát tapsolhatták meg az ünnepség résztvevői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Új utakon a Maros Művészegyüttes
A táncszínház felé irányulnak
Új művészi koncepción dolgoznak a Maros Művészegyüttesnél. Mindamellett, hogy alapvető feladatuknak tartják az eredeti erdélyi magyar és román, valamint roma néptáncörökségünk megőrzését, ápolását, a táncszínház felé irányulnak. Erről a váltásról, valamint a néptánc jövőjéről Barabási Attila-Csabával, a Maros Művészegyüttes igazgatójával beszélgettünk.
– Eddig soha nem tapasztalt "nagyüzemben" dolgoznak a művészegyüttesnél, hiszen már az évad elején két bemutatót is tartott a magyar tagozat, ugyanakkor tudomásom szerint egy nagyszabású magyarországi turnén is túl vannak.
– Március 14. és 21. között Zala és Vas megyében turnéztunk. Az idén olyan településeket céloztunk meg, amelyekkel valamilyen kapcsolata van a megyének vagy az együttesnek. Így eljutottunk Zalalövőre, Celldömölkre és Bakonyszombathelyre is az Imádság háború után és Fehérlófia című felnőtt- és gyerekelőadásunkkal. Nyolc nap alatt hétszer léptünk fel. Olyan közönséggel találkoztunk Magyarországon, amilyennel eddig még nem. Fontos nekünk, hogy a budapesti Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza mellett kisvárosokba is eljussunk. Tavaly már voltunk Zalalövőn, ahova visszahívtak, ezért vállaltuk fel a turnét. Jövőre pedig mindenhova visszavárnak. Sőt, felkértek, hogy a városnapokra is vigyük el műsorainkat. Ha egy lehetőség van, visszatérünk, mert a kapcsolatfelvétel megtörtént, és a továbbiakban valóban szeretnénk ápolni ezt a kulturális kézfogást. Budapesten május 8-án a Hagyományok Házában mutatjuk be Szem látta, szív szerette és Fehérlófia című előadásainkat, június 17-én pedig Győrbe, a Győri Balett meghívására az Imádság háború után előadásunkkal részt veszünk a kortárs táncfesztiválon, ami nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen ezen a rendezvényen ott lesz a szakma krémje, a magyar táncszövetség – amelynek mi is tagja vagyunk – kihelyezett ülését tartja Győrben. Ezért a napokban a Marosvásárhelyi Filharmónia tagjaival hozzáfogtunk az előadás zenéjének próbáihoz. Itt van Bonczó István zeneszerző és Varga János koreográfus-rendező is. Új hangszerelésben, zenekarral próbáljuk színre vinni a darabot, ugyanis azt tervezzük, hogy azokban a termekben, ahol a színpadhoz tartozik zenekari árok is, élőzenével lépünk fel, ahol pedig erre nincs lehetőség, felvételről megy a zene, de a bemutató előadástól eltérően új hangszerelésben. A profi néptáncosok tavalyi találkozójának díjnyertes előadása meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház táncfesztiváljára is, amely május közepén lesz.
– Készülnek-e újabb bemutatóra?
– Az idén két új produkciót is színre vittünk. Februárban a Szívem világ, míg a világ címűt, míg márciusban a Fehérlófiát – ez rekordnak számít, ilyesmi még nem volt a művészegyüttes életében, legalábbis 1990 után. S bár 11 évvel ezelőtt már műsoron volt a Fehérlófia, az idén új szereposztásban, más hangszereléssel ismét játsszuk, mivel a közönség igényelte. Ezenkívül készülünk egy autentikus folklórműsorral, amelyet elviszünk a hivatásosos néptáncosok találkozójára is. Ebben A halálra táncoltatott lány című ballada alapjára több erdélyi vidék táncát fűzi majd egybe Varga János koreográfus-rendező. A román tagozat Marin Barbuval dolgozik, aki a CIOF (a folklóregyüttesek világszövetségének kezdőbetűi) romániai elnöke is. Mindkét produkció zenei anyagán dolgozunk, folyamatban van a kosztümök beszerzése, előállítása. Arra kértem Marin Barbut is, hogy a műsorukban jelenjenek meg az ősi népszokások, lopjon bele táncszínházi elemeket is, mivel nyitnunk kell. Ha Európába akarjuk vinni az előadásainkat, csakis ezzel a műfajjal lehet színpadra lépni, mert kizárólag erre van igény. Ez a jövő.
– Ami a jövőt illeti, jó volt látni, hogy az Iskola másként időszakában több száz gyerek jött el a művészegyüttes székházába, ismerkedett a néptánccal, népviselettel, a hagyományokkal.
– Olyan napunk is volt, amikor több ezer diákot láttunk vendégül. A két tagozat felváltva fogadta a diákokat. Előadást tartottunk, utána a diákok megtekintették a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak népi tematikájú fotókiállítását és gyönyörködhettek az előcsarnokban kiállított népviseletekben is. Ebben az időszakban Kibédre is elmentünk, ahol a felújított kultúrotthonban több mint 400 diáknak tartottunk előadást. Valójában ez hozzájárul a néptánckultúra népszerűsítéséhez, ami egyik alapküldetésünk. Ennek jegyében szeretnénk a Fehérlófiát nemcsak a magyar iskolákban, hanem román oktatási intézményekben is játszani, mivel a történet megtalálható a román folklórban, mesevilágban is (Harap Alb). Ezt tesszük azért is, mert a román gyermekközönség nem láthatott még ilyen típusú táncszínházi előadást, mivel a profi román együttesek még nem vittek színre ilyen jellegű produkciót, ugyanakkor ez kulturális nyitás is lenne. Ugyancsak az oktatáshoz, a tánckultúra népszerűsítéséhez tartozik az a rendhagyó történelemóra, amelyet Novák "Tata" Ferenc Kossuth-díjas táncoktató tart a néptánc történetéről. A tavalyi előadást kiegészítettük magyarországi régiók táncával. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Besztercén, Nagyenyeden és Nagyváradon is tartunk több előadást. Ide tartozik még, hogy nagy izgalommal készülünk a tánc világnapjára, amely április 29-én lesz. Aznap kerül sor Marosvásárhelyen a rendhagyó történelemórára is, és az együttes egy kis szabadtéri meglepetéssel is készül majd a Színház téren, hogy mi lesz, nem árulom el, de érdemes lesz dél körül a főtéren sétálni.
– Ehhez a felpörgött munkaritmushoz anyagi befektetésre és – mostani kifejezéssel élve – humán erőforrásra is szükség van. Hogy állnak ezen a téren?
– A Maros Megyei Tanács támogatása révén sikerült egy korszerű videóvetítőt vásárolni, amelyet előadásainkon használunk. Vettünk egy multifunkcionális nyomtatót is, amellyel szórólapokat, plakátokat is készíthetünk magunknak. Szeretnénk a hangtechnikán javítani, de ez egy következő beruházás lesz. Ennyit a műszaki felszereltségről. Ami pedig az utánpótlást illeti, több kolléga nyugdíjba vonult, így állásokat szabadítottunk fel, amelyeket be is töltöttünk. Fiatal, középiskolát végzett táncosokat vettünk fel mind a magyar, mint a román tagozatra. Ezen a téren nem állunk rosszul, hiszen a kollégáink által vezetett hagyományőrző néptánccsoportokban olyan tehetséges fiatalok vannak, akiket bármikor átvehetünk. Az idén Ludasról, Szabédról és a Napsugár együttestől "igazoltak át" táncosok. A továbbiakban szeretnénk bővíteni a magyar tagozat zenekarát, mivel négy tagra zsugorodott, ugyanis a bőgősünk elment. Szükség lenne cimbalmosra is. A román tagozat zenekara 13 tagú, őket a Művészeti Egyetem diákjai is segítik, mivel az oktatási intézménnyel együttműködési szerződésük van.
– Tudomásom szerint nincs felsőfokú magyar népzene- és néptáncoktatás. Ez mennyiben jelent hátrányt alkalmazáskor a profi néptáncegyütteseknek?
– Valóban, a népzeneoktatás nincs jelen a magyar felsőfokú oktatásban. Nincs megfelelő utánpótlás a zenészeknél, mivel a művészek nem akarják lekötni magukat egy intézményhez, inkább az egyéni, szabadúszó pályát választják. De ezen a téren is próbálunk lépni.
– Említette, hogy a román tagozat zenekarát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai egészítik ki időnként. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen együttműködik a két intézmény. Milyen más hasonló művelődési intézményekkel van gyümölcsöző együttműködése a művészegyüttesnek?
– Az utóbbi időben igyekeztünk minél szélesebb körben kiépíteni az intézményes együttműködést. A Művészeti Egyetem mellett jók a kapcsolataink a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal is. Vannak olyan, a színház által színre vitt darabok, amelyekben a művészegyüttes tagjai is fellépnek, a színháznál dolgozó művészek pedig kiegészítik a mi előadásainkat. Nagyon jó a kapcsolatunk a tanfelügyelőséggel is. Nemcsak abban rendszeres az együttműködés, hogy előadásainkkal segítjük az iskolákat, hanem a tavaly szakképzést is szerveztünk a szovátai Teleki Oktatási Központban, amelyre több megyéből olyan tanítók, tanárok jöttek el, akik néptánccsoportot hoztak létre és vezetnek az oktatási intézményeknél. Ők szakszerű képzést kapnak olyanoktól, akik néptáncoktatással, hagyományőrző csoportok vezetésével foglalkoznak. Ennek a tevékenységnek is az a kevésbé burkolt célja, hogy népszerűsítsük a néptáncot azért, hogy minél több iskolába vezessük be akár választható tantárgyként. Majd ha lehet, akkor akár a művészeti szakközépiskolákban indítunk rendszeres oktatást. Ha van igény ezen a szinten, akkor a romániai magyar felsőfokú oktatásban is lesz létjogosultsága a néptáncnak, hiszen jelenleg nincsen ilyen szak Romániában. Román néptáncképzés van Bukarestben és a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémián, de magyar nincs. Ebben közvetlenül érintettek lennénk, hiszen ha kollégáim elvégeznének egy ilyen egyetemet, akkor a fizetés is nőne, motiváltabbak lennének a továbbképzésre és a művészeti produkciók színvonala is megnőne.
– Említette, hogy az általános iskolai oktatás szintjén derülne ki, hogy lenne-e igény a romániai magyar felsőfokú néptáncoktatásra. Van-e jelenleg rálátás arra, hogy miként állunk ezen a téren?
– Nemrég felmérést készítettem Maros megyében, és kiderült, hogy elég sok iskolában jelen van a néptáncoktatás. Igaz, hetente csupán egy órát foglalkoznak ezzel egy-egy osztályban, mert ennyire biztosít lehetőséget a keret. Tárgyaltunk az oktatási minisztérium képviselőjével, aki megígérte, hogy foglalkozik a kérdéssel, és megkeresi a lehetőségét annak, hogy ezt az oktatást is bevezessék a középiskolákban. Volt már olyan próbálkozás, hogy a főiskolán kezdjük, de ez meghiúsult, mivel általános koreográfia profilúvá lett az osztály, ami nem annak indult. Ez azt igazolja, hogy fordított irányból kell megközelíteni ezt a kérdést. Az építkezést az alapoknál, az óvodában, az általános és a középiskolákban kell kezdeni, folytatni, és ha lesz erre igény a szaklíceumi osztály indítása után, akkor létjogosultságot nyerne egy ilyen szak az egyetemen is. Nemcsak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Hargita megyei kollégáim abban is gondolkodnak, hogy a Sapientia EMTE csíkszeredai karán induljon ilyen szak. Mi azon fáradozunk, hogy ennek az építménynek elkészítsük a szolid alapzatot, a tégláit, s reméljük, idővel beigazolódik, hogy ezek a próbálkozások nem hiábavalók.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Nekik szabad: megnyílt a móc képviselet Brüsszelben
Megnyitották Erdély képviseleti irodáját és a Mócvidék kirendeltségét szombaton Brüsszelben. Négy évvel ezelőtt a román hatóságok hisztérikusan reagáltak a Székelyföld brüsszeli irodájának felavatására.
A Románia nyugati régiója, ezen belül pedig az öt megyében – Bihar, Arad, Hunyad, Fehér és Kolozs – elterülő Mócvidék népszerűsítésére hivatott brüsszeli képviselet létrehozását a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) két európai parlamenti képviselője kezdeményezte.
A Mediafax hírügynökség tudósítása szerint a szombati irodaavatón Victor Negrescu és Emilian Pavel elmondta, a „móc nagykövetség" és az erdélyi képviselet támogatást nyújt az érintett önkormányzatok és a régióban működő cégek számára a román márkák, a román identitás európai szintű bemutatása terén.
A képviseletek népszerűsíteni kívánják az EU fővárosában a régió gazdasági potenciálját és idegenforgalmát. Negrescu szerint első körben arra akarnak hangsúlyt fektetni, hogy a romániai helyszíneket is népszerűsítő európai utazási irodák kínálatában megjelenjenek az Erdélyi-Szigethegység hegyvidéki üdülőtelepei is.
„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy az általam Románia parlamentjében képviselt Mócvidék képviseleti irodával rendelkezik Európa fővárosában. Ennek a projektnek a gyümölcsei hamarosan beérnek, ehhez azonban mihamarabb a kirendeltségnek mihamarabb be kell bizonyítania életképességét" – jelentette ki az eseményen az ötletgazda Ioan Dârzu, a PSD Fehér megyei parlamenti képviselője.
A mostani román kezdeményezés pikantériája, hogy a Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának négy évvel ezelőtti megnyitásakor Bukarest diplomáciai botrányt gerjesztett. A kirendeltséget Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében avatták fel 2011. június elsején a brüsszeli Magyar Régiók Házában.
Néhány nappal az esemény előtt a bukaresti külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, akivel közölte: Románia a két ország stratégiai partnerségére való tekintettel elvárja, hogy egyetlen magyarországi hivatalos személy se vegyen részt a megnyitón.
A tárca sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben „egy nem létező, mindenféle alkotmányos és törvényes alap nélküli" közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet. Traian Băsescu államfő úgy vélekedett, Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása nem jár politikai következményekkel, de az alkotmány és a románság „semmibevételének" minősül.
Az irodanyitás miatt Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője az akkor az EP alelnöki tisztségét betöltő Tőkés László román állampolgárságának megvonását követelte.
Horia Grama parlamenti képviselő, a PSD Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélte, a székelyföldi képviselet megnyitása és az autonómiaigény révén az RMDSZ „semmibe veszi a román népet és az államot.” Sőt Mircea Geoană, a román szenátus akkori elnöke „törvénytelen, alkotmányellenes és európaiatlan" jelzőkkel illette a kezdeményezést, azzal érvelve, hogy csupán azon régiók nyithatnak törvényesen képviseletet, amelyeket saját országuk alkotmánya elismer.
Krónika (Kolozsvár)