Románia is küzd a menekültek áradatával
Az idei első félévben 12 százalékkal, 744-re emelkedett a menedékkérelmek száma Romániában a belügyi tárca keretében működő bevándorlási felügyelőség szerint a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A felügyelőség keddi közleménye megállapította, hogy a több év során összegyűjtött adatok tanúsága szerint emelkedőben van a menedékkérelmek száma. A legtöbb kérelmet Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezettek nyújtották be.
Az idei első félévben benyújtott 744 kérelemből eddig 691-et bíráltak el: 224 esetben nemzetközi védelmet nyújtottak a kérelmezőnek, 109-en kaptak menekültstátust, további 115 ember pedig kiegészítő védelemben részesült – olvasható a közleményben, amelyből nem derül ki, hogy a többi kérelmet miként bírálták el a hatóságok.
Illegális bevándorlókra is bukkantak
A valamilyen védelem alatt álló menedékkérők közül 177-en vettek részt beilleszkedési programokban. Az ellenőrzések során 1146 külföldit találtak a hatóságok, akik illegálisan tartózkodtak Románia területén, ez a szám csaknem 5 százalékkal magasabb a tavalyi első félévhez képest. Az év első hat hónapjában a román hatóságok több mint 107 ezer tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldit vettek nyilvántartásba. Legtöbben Románia gazdaságilag fejlett régióiban és egyetemi központjaiban, például Bukarestben, a mellette lévő Ilfov megyében, valamint Temes, Iasi és Kolozs megyében élnek. 48 ezer külföldi az Európai Unió tagállamaiból érkezett, a legtöbben közülük Olaszországból, Németországból és Franciaországból. Az EU-n kívül a legtöbben Moldovából, Törökországból és Kínából mentek Romániába.
mno.hu
Erdély.ma

Lebuktatott orvosmaffia
Megvesztegetés elfogadásával gyanúsítja több onkológiai klinika és kórházi részleg vezetőjét a korrupcióellenes ügyészség, amely tegnap hét megyében és Bukarestben több mint hatvan házkutatást végzett.
Az ügyészek azt feltételezik: több gyógyszeripari cég külföldi szakképzéseknek és szakmai konferenciáknak álcázott luxuskirándulásokkal jutalmazta azokat az orvosokat, akiknek a szakvéleménye döntő módon hozzájárult, hogy az illető gyógyszercégek által forgalmazott drága készítményeket használják a daganatos betegek kezelésére.
A megvesztegetés másik módja az ügyészek szerint az volt, hogy az érdekelt gyógyszercégek hatástanulmányokért fizettek jelentős összegeket az illető orvosoknak, de a tanulmányok valójában fiktív adatokat tartalmaztak. A korrupciós vizsgálatban tizenhat orvos, köztük több klinikavezető és az országos onkológiai alprogram több illetékese érintett.
Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter a házkutatások hírére közleményben reagált, amelyben reményét fejezte ki, hogy az ügyészségi vizsgálat mérsékli az egészségügyi rendszerben tapasztalható korrupciót. A kommüniké szerint a tárca az elektronikus egészségügyi kártya bevezetésével és a gyógyszerbeszerzéseket véleményező szakemberekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorításával jelentős lépéseket tett a hasonló korrupciós esetek megelőzésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milliók a szegénység peremén
Románia lakosságának csaknem 44,4 százaléka vergődik a szegénység határán, olyan emberek is, akik dolgoznak vagy akár egyetemi oklevéllel rendelkeznek – jelentette ki Nina Cugler, a bukaresti Agenda 21 egyesület elnöke. Az inkluziós programokért felelős civil szervezet vezetője szerint az emberek felfogásával van gond.
A hátrányos helyzetűek társadalmi integrációja egyre komolyabb kihívást jelent, nyilatkozta Nina Cugler, az Agenda 21 elnöke, aki a szerdán Marosvásárhelyen mutatta be szervezetük legújabb inkluziós programját.
Állítását azzal a számokban is lemérhető ténnyel próbálta igazolni, hogy Románia lakosságának csaknem 44,4 százaléka él a szegénység peremén; a szegénység pedig a társadalmi marginalizáció egyik melegágya. „Nem csak a bőr sötétebb színe, a valamiféle fogyaték, az elszegényedés is a kiszorításhoz vezethet. Rendkívül szomorú, hogy a lakosság szinte felét ez a veszély fenyegeti, olyanokat is, akik munkahellyel rendelkeznek, de a keresetük nem elegendő a számlák törlesztésére” – állapította meg Cugler. Az Agenda 21 megyei önkormányzatok, prefektúrák valamint civil szervezetek bevonásával próbál Buzău, Călăraşi, Kolozs és Maros megyei településeken segíteni, olyan falvakon, mint például Pusztakamarás vagy Alsóbölkény, ahol a szegénység aggasztó méreteket öltött.
Nina Cugler szerint a kormány ott téved, hogy szociális programjain keresztül mindenkinek szeretne valami juttatni, holott az érintetteken nem az anyagi támogatás, hanem a felfogásváltás segítene. „A társadalmi kiszorítottságnak, az érintettől független, úgymond külső tényezői is vannak, de az esetek többségében az egyénen múlik, hogy sikerül-e élnie a lehetőségekkel vagy nem” – mondta el a Bukarestben bejegyzett egyesület vezetője. Romániában megállapítást nyert, hogy a legtöbb, szegénység miatt marginalizált személy nem él a felkínált munkalehetőséggel. Sokan elkényelmesedtek, és inkább a munkanélküli-, majd szociális segélyt választják a munka helyett.
Szucher Ervin

Autonómiaharc ellenszélben
A székelyföldi autonómiatörekvésekről, az eddig megtett útról, az elhibázott lépésekről, a román hatalom akadékoskodásai okozta energiaelszívásról is szó esett Tusványoson A birodalom visszavág című beszélgetésen. Az érintettek, a „birodalom” képviselői, Kovászna és Hargita megye prefektusai nem fogadták el a meghívást, és szószólót sem küldtek maguk helyett, így volt és jelenlegi önkormányzati vezetők, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselője válaszolt a moderátor, Benedek Erika kérdéseire.
Csíkszereda ügyészség által meghurcolt és a vádak miatt lemondott polgármestere, Ráduly Róbert szerint kétféle kormánybiztos regnált, regnál a két székelyföldi megyében: aki meggyőződésből jár el, akadékoskodik, illetve aki parancsot teljesít. Véleménye szerint Hargita megye jelenlegi prefektusa ez utóbbi kategóriába tartozik, „tulajdonképpen nem rossz ember”, de felső utasításra kénytelen végrehajtani a magyarság által el­lenségesnek tartott lépéseket. Ráduly szerint már nemcsak Mircea Duşă, de a jelenlegi belügyminiszter, Gabriel Oprea is egyik fontos korifeusa a Székelyföld-ellenességnek. Ilyen összefüggésben úgy látja, a székelyföldi önkormányzatok „nagyon gyengén muzsikálnak” az autonómia ügyében, alig néhányan fogadták el az SZNT által javasolt határozatot, és erre más magyarázatot nem talál, mint gyávaságukat. Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester úgy véli, az ő meghurcolásának is az a célja, hogy megfélemlítsék az itt élőket, és úgy tűnik, eredményes akció volt, mert az utóbbi időben nagyon elhalkult az autonómiáról szóló közbeszéd. Kitért az SZNT-re is, amely „nagyon fontos felépítménynek ígérkezett”, és amelyre nagy szükség is van, mert „egy nem politikai szervezet megteheti, elmondhatja mindazt, amit a politikusok nem tudnak, nem akarnak”. Ám meglátása szerint Izsák Balázs elnök nagyot hibázott, éppen a politika fölöttiséget, a pártatlanságot adta fel, amikor tavaly az elnökválasztási kampány során lecsatlakozott az egyik párt jelöltje mellett. Az autonómiáról szólva kifejtette: nem lesz jobb az élet, sokkal többet és fegyelmezettebben kell dolgozni, csak éppen nem mindegy, hogy az ember magáért vagy másért munkálkodik. Ráduly Róbert szerint lesz autonómia, és ez elsősorban rajtunk múlik, az itt élőknek kell „elsöpörniük” a jövő évi választáson azokat – polgármestereket, önkormányzati képviselőket –, akik addig nem fogadják el a székelyföldi autonóm régióhoz tartozásról szóló szándéknyilatkozatot. „Elég sok rés van a pajzson, meg kell találni, és be kell tömni azokat, ez a következő feladat” – mondotta. Az SZNT képviseletében felszólaló Árus Zsolt szerint egy számbeli kisebbségben élő népcsoport akkor lehet sikeres, ha „megtalálja a rést a pajzson, illetve, ha képes innovatív módon úgy megközelíteni a kérdéseket, ahogy nem számít rá az ellenség”. Ebbe a kategóriába tartozik a két sikertelen népszavazási kezdeményezés után a tavaly javasolt, autonómiáról szóló határozatok elfogadása, ki kellett zárni annak lehetőségét, hogy a prefektus érdemben meg tudja akadályozni. Ezért találták ki, hogy petíció formájában nyilvánítják ki a képviselők az őket megválasztók akaratát. 55 önkormányzat elfogadta, ezeket a dokumentumokat eljuttatták különböző külföldi fórumokra, és elérték azt, hogy most már az Európa Tanács titkára is pontosan tudja, miről van szó, mi a helyzet Székelyföldön. A prefektusok megtámadták ezeket a határozatokat, de Európában ugyancsak furcsán néz ki, hogy egy közösségnek nincsen joga még véleményt nyilvánítani sem. „Az igazság az, hogy ebben a kérdésben a prefektusok a mi pályánkon, nekünk játszanak” – vélekedett Árus Zsolt, aki azt is hozzáfűzte, látszik tehát az eredmény, ennek kellene meggyőznie a maradék 98 székelyföldi önkormányzatot, hogy ők is fogadják el a határozatot.
Székelyföldön szabadságharc folyik, a birodalom pedig azt szeretné, ha ez csupán személyes szabadságunk védelmére korlátozódna – utalt a Ráduly Róbert által is említett letartóztatásokra Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke. A birodalom ellenreakciója a székelyek nagy menetelése után erősödött fel, 2013 őszén, a szervezés során is jól érzékelték, hol lendült át a tiltás engedékenységbe: amikor látták, hogy megvan a kritikus tömeg, amelyet erővel nem tudnak legyőzni, így utolsó pillanatban rábólintottak a megmozdulásra. Tamás Sándor szerint az összefogás hozhat eredményt, ez a menetelés során is bebizonyosodott, „másképp egyenként fognak ledarálni, erre minden eszközük és erejük megvan”. Felidézte, hogy Háromszéken az elmúlt három évben a prefektúra 154 pert indított az önkormányzatok ellen kimondottan magyar ügyekben (zászló, kétnyelvű felirat, anyanyelvhasználat), „meg akarnak törni és van, akit sikerült” – mondotta. Ő is hangsúlyozta, hogy Székelyföld autonómiája a következő években fontos ügy lesz Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt, „csak rajtunk, múlik, hogy ki tudjuk-e használni ezt az időszakot”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltják a Ceauşescu-kultuszt
Akár börtönbüntetéssel is sújthatják ezentúl Romániában a háborús bűnösök, illetve a népirtás vádjával elítéltek emlékét ápoló személyeket. Andrei Muraru államelnöki tanácsos szerint a hatóságok már nekiláttak ama személyek beazonosításának, akik nyilvánosan fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő eszméket terjesztenek, valamint háborús bűnösök kultuszát ápolják.
Minderre azután nyílt lehetőség, hogy Klaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. A képviselőház által június végén megszavazott jogszabály betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, továbbá Romániában tilos lett háborús bűnösök emlékét ápolni. A törvény megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt. Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni. A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel-intézet hívta fel a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot az ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak. E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését. Ezért tartották szükségesnek a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel.
Andrei Muraru a szélsőségesség és az antiszemitizmus témájában Bukarestben rendezett konferencián arra figyelmeztetett, hogy három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést kaphat, aki háborús bűnösök, népirtás és emberiesség elleni bűncselekmény miatt elítéltek emlékét ápolja. Hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a holokausztot, a háborús bűntetteket és a népirtást. „Bár ez még sokaknak nem tűnt fel, Romániában hivatalosan betiltották Nicolae Ceauşescu kultuszát, a kommunista diktátort ugyanis 1989. december 25-én népirtás vádjával ítélte el a rögtönítélő katonai bíróság” – szögezte le az elnöki tanácsos. Muraru egyébként korábban a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetet (IICCMER) irányította, az intézmény pedig mandátuma idején indított vizsgálatot a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében. A történész hozzátette, a frissen hatályba lépett jogszabály alapján abban az esetben is feloszlathatják a fasiszta, legionárius propagandát folytató alapítványokat, szervezeteket, pártokat, ha „csupán” elektronikus úton terjesztik ezeket a nézeteket.
Elnökké választanák
A Ceauşescu-kultusz a forradalom óta eltelt két és fél évtized során is hódít Romániában. Korábbi felmérések szerint a román állampolgárok egynegyede a kommunista diktátort tartja az eddigi legjobb román politikusnak, 83 százaléka pedig véli, hogy Ceauşescu nem volt rossz vezető. Sőt a tavaly novemberi államfőválasztás kampányában közzétett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 66 százalékának meggyőződése, hogy a volt pártfőtitkár megnyerné a megmérettetést, ha indulhatna a voksoláson. Az 1989-ben kivégzett diktátorra minden évben tucatnyian emlékeznek meg születésnapján a bukaresti katonai temetőben lévő sírnál.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Ellenszélben
Mintha egészen más lenne a kormánybiztos munkaköri leírása Székelyföldön, mint az ország más megyéiben, mintha teljesen más feladatra összpontosítanának az itteni intézmények jogászai, mint ott, ahol nem vagy csak alig élnek magyarok. Nem is próbálkoznak lobbival, nem járnak közbe egykori párttársaiknál pénzekért, nem érdeklik őket a beruházások – éjt nappá téve keresik, hol próbálnak megint kitenni egy magyar feliratot, egy székely vagy települési zászlót azok a fránya magyarok.
Belekötnek abba is, amit a jó szándékú ötletgazda már alaposan megrágott, minden jogszabálynak igyekezett megfeleltetni. És jó munkát végeznek, az eredmény látványos, csak Háromszéken az elmúlt három évben 154 olyan határozatot kifogásoltak, amely anyanyelvünk, szimbólumaink használatához kapcsolódik, vagy éppen a székelyföldi autonóm régióhoz tartozás mellett foglal állást. Emellett még ott vannak az olyan oktalan perek is, mint például a magyar himnusz éneklése miatti. S lám, látszólag e heves hadakozásnak megvan az eredménye, egyre óvatosabbak a polgármesterek, kevesen mernek szembe­szállni az oly nagy hatalmúnak hitt intézménnyel. Vannak, kik az első intésre ­­visszavonják a prefektusi palotából kifogásolt döntést, mások napirendre sem tűzik, pedig a kishitűség, a beletörődött semmittevés a legnagyobb hiba, ami elkövethető ebben a helyzetben, ugyanis nem tudnak annyira jó fiúk lenni, hogy ne jelentsenek szálkát a bukaresti hatalom és annak helytartója szemében. Nem lesz több pénz beruházásokra és életük sem gondtalanabb, a lapítás nem fizetődik ki, csak gyávaságuk, szűklátó­körűségük lesz egyre nyilvánvalóbb. Valahogy azt kellene megérteniük a kisebb vagy nagyobb vezető szerepet vállalóknak, hogy mindennek, a mégoly szélmalomharcnak tűnő küzdelemnek is van hozadéka. A visszautasított határozatokkal bizonyítható a nagyvilág előtt, hogy még véleményünk kifejezését is tiltják, az újra és újra feltett zászlók mind hangsúlyosabban mutatják jelenlétünket, anyanyelvünk használatának folyamatos korlátozása pedig igazolja: egyáltalán nem oly példaértékű a román kisebbségpolitika, mint Bukarestből hirdetik. Egyszer csak megérti a világ, hogy nem akarunk egyebet, csak magyarként megmaradni szülőföldünkön, magunk dönteni sorsunk meghatározó kérdéseiben. Hosszú és nagy kitartást igénylő menetelés ez, amelyben – mint Csíkszereda ellehetetlenített polgármestere is fogalmazott – nincs helyük a gyáváknak, ki kell söpörni azokat a helyi, megyei vezetőket, akik nem vállalják a folyamatos hadakozást, és akik nem értik meg azt, amit az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS-t képviselő Árus Zsolt megfogalmazott: a prefektusok gáncsoskodásai tulajdonképpen minket szolgálnak. Meglesz az eredmény, csak kitartónak, következetesnek és elég bátornak kell lenni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az idősebbek a legkevésbé aktívak
Nyolcmillió romániai a Facebookon!
Tíz évvel ezelőtt jószerivel azt se tudtuk, mi fán terem – 2004-ben alapították –, pár éve terjedt el igazán, ma, írja a Facebrands.ro, a Facebook hazai hálózatát figyelő honlap, arról számol be, hogy hazai viszonylatban felhasználóinak száma elérte a nyolcmilliót. Fergeteges előretörését jelzi, hogy az elmúlt esztendő első félévéhez képest 11,11%-kal többen használják. Összes használójának 93,45%-a (7 475 900 személy) városi. Bukarestben 1,64 millióan vannak, a második-negyedik helyen, igen kis eltéréssel, 280 ezer körüli személlyel Kolozsvár, Temesvár és Iaşi szerepel.
A facebookosok kor szerinti megoszlása: a legaktívabb csoport a 25-34 év közöttieké (29,9%), utánuk a 18-24 éves (24,7%) és a 35-44 éves (19%) korcsoport következik.
Nyugati Jelen (Arad)

Román néplélek és önsztereotípia
Történelmi tapasztalataik folytán a románok rendkívül bizalmatlanok az idegenekkel szemben, a munkára pedig az emancipálódás eszközeként tekintenek – vázolta a román néplélek legfontosabb jellemzőit a Krónikának Daniel David kolozsvári pszichológiaprofesszor. A nemrég megjelent, szakmai berkekben korszakosnak nevezett tanulmányában az általa vezetett kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a romániai társadalom pszichológiai potenciálja azonos a nyugati népekével, ezt a teljesítőképességet azonban különböző okokból nem képes átültetni a valóságba.
– Kinek szánták A románok pszichológiai profilja elnevezésű tanulmányt: a romániai társadalomnak vagy a külvilágnak? Egyszóval a cél az, hogy ez a nép jobban megismerje önmagát, vagy hogy másokban pontosabb kép alakuljon ki a románokról?
– Azt mondanám, hogy is-is, de a fő célunk mindenek előtt tudományos. A pszichológiai szakirodalomban jelenleg nagyon sok információ szétszórva fellelhető. Több száz tanulmányt találni, amelyekben a románokat más kultúrákkal, népekkel hasonlították össze pszichokulturális ismertető jelek alapján. Viszont mivel ezeket az információkat soha nem gyűjtötték öszsze, gyakorlatilag ismeretlenek, ebből kifolyólag rengeteg, tájékozatlanságból fakadó vélemény látott napvilágot a közbeszédben. Tehát elsődleges célunk az volt, hogy egyetlen monográfiában összesítsük a könyvek, tanulmányok formájában megjelent kutatásokat. Persze abban reménykedem, hogy kutatómunkánk hozzájárul a románok alaposabb önismeretéhez is, általa pedig mások is jobban megismerik és megértik ezt a népet. Ez a tanulmány abban segíthet még bennünket nemzetként – előrebocsátom: én nem etnikai értelemben említem a románokat, hanem román állampolgárokról beszélek –, hogy meghatározzunk bizonyos ideális kulturális modelleket. Hová akarunk tartani, mit akarunk csinálni, melyek az alapvető értékeink. Márpedig csak akkor leszünk képesek meghatározni ideális értékeket, abban az esetben dolgozhatunk ki érdekes közpolitikákat, ha tudjuk, hol tartunk most. Egy ország kulturális, pszichokulturális fejlesztési projektjének megvalósításához elengedhetetlenül ismernünk kell az illető lakosság lélektanát, hiszen bármilyen nemzetstratégia hasznavehetetlen, ha nem talál az emberek pszichológiájával.
– Milyen módszert alkalmaztak a kutatás során?
– Az általunk felhasznált adatok több forrásból származnak. Egyrészt már publikált tanulmányokat összesítettünk, másrészt másodlagos adatfeldolgozást végeztünk a nemzetközi adatbázisok alapján. Például rendelkezésünkre állt bizonyos pszichokulturális ismertető jelek romániai, magyarországi, amerikai átlaga, amely alapján statisztikai elemzést folytattunk a hatásméret megállapítása érdekében, tehát hogy mekkora a különbség a különböző országok között. Mindezeken túlmenően elvégeztünk három teljesen új tanulmányt is.
– Ha arra kérném, nevezze meg a románok leglényegesebb jellemvonását, melyikre esne a választása?
– A monográfia alapján nagyon nehéz tömören megrajzolni a románok alapvető jellemvonásait. De ha a legreprezentatívabbat kellene kiválasztanom, akkor az emberek iránti nagyfokú bizalmatlanságot emelném ki, ami a románok esetében nagyon magas a nyugati kultúrákhoz képest. Ez a tulajdonság azért lényeges, mert alapvetően befolyásol más ismertető jeleket. Hiszen ha nem bízol másokban, akkor nem tudsz együttműködni velük, nem fejlődik a társadalmi tőke, nem lehetsz hatékony és eredményes a többiekkel folytatott kooperáció tekintetében.
– Mivel magyarázható ez a bizalmatlanság? Hogyan alakul ki ez a viszonyulás egy népnél?
– Mindenekelőtt annak meghatározására szorítkoztam, hogy milyenek vagyunk, és megpróbáltam távol tartani magam a komplex magyarázatoktól. Persze önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy miként jutottunk el ide, és konkrét adatok híján is megfogalmaztam bizonyos feltételezéseket. A legvalószínűbb hipotézis az, hogy a történelem folyamán ez a régió mindig is birodalmak találkozási pontja volt, ahol az emberek nem részesültek a jobban szervezett és védett nyugati államok nyújtotta biztonságból. Éppen ezért ennek a területnek a lakossága nem barátként, hanem ellenségként tekintett egy idegenre, aki általában el akart venni valamit tőle. Ez a történelmi tapasztalat roppant szkeptikussá tett bennünket az idegenekkel, az ismeretlenekkel kapcsolatban, akikkel szemben nagy társadalmi távolságot tartunk fenn, és csak bizonyos bizalmi tesztek nyomán kerülnek be a baráti körünkbe. Az amerikaiak másképp gondolkodnak: számukra egy idegen rögtön a baráti szférájukba tartozik, amelyből csak akkor zárnak ki valakit, ha eljátssza a bizalmukat. Egy amerikai számára egy ismeretlen potenciális együttműködőnek számít, egy román ellenben potenciális veszélyként kezeli.
– Melyek a románok első számú igazodási pontjai? A család, a munka, a pénz közül például mit tartanak a legfontosabbnak az életben?
– A családot, a vallást és a munkát. A család szerepe valamennyi kultúra és ország esetében fontos helyet tölt be, e tekintetben nem sokban különbözünk másoktól, de a munka például azért különösen fontos számunkra, mert emancipációs eszközként tekintünk rá. A románok egyenjogúvá próbálnak válni a munka révén. Sőt ha ennek segítségével emancipálódnak, és jelentős javadalmazásban részesülnek, a románok teljesítőképessége, hatékonysága is magas. E téren jó példaként említhetőek a nyugat-európai országokban dolgozó román vendégmunkások. Ha viszont itthon keveset keresnek, és egyik hónapról a másikra tengődnek, a munka nem segíti az emancipációjukat, teljesítőképességük hanyatlik, és ilyenkor azt szokták mondani: „hagyd, mert menni fog úgy is”.
– És milyennek képzelik magukat a románok, melyek a legjellemzőbb önsztereotípiák?
– Vendégszeretőnek, barátságosnak, ugyanakkor intelligensnek és kreatívnak képzeljük magunkat. Ezzel egy időben beismerjük, hogy fegyelmezetlenek vagyunk.
– Ezzel ellentétben nem vendégszeretőek a románok?
– Nem az általuk képzelt mértékben. Amikor a románok előítéleteket építenek fel magukról, korlátozott a viszonyítási alapjuk, elvégre közvetlen környezetükben találkoznak ugyan magyarokkal, németekkel, de nem tudják, milyenek valójában a franciák vagy a spanyolok. Ilyenkor igyekeznek pozitív önsztereotípiát kivetíteni magukról. Márpedig melyik a legkönynyebb előítélet egy birodalmak ütközési övezetében élő, számottevő hatalommal sohasem rendelkező nép számára, amelyet az évszázadok során mindenki maga alá akart gyűrni? A vendégszeretet.
– Mindig is ilyen tulajdonságok jellemezték ezt a népet, vagy esetleg változtak a történelem folyamán a társadalmi-kulturális szokások?
– Erre nem sikerült választ találnunk, mivel az általunk végzett pszichológiai, intelligencia- és személyiségi tesztekre eddig nem volt precedens, így nincs mivel öszszevetnünk őket. Személyes feltételezésem szerint – és ezt a kötetben is megfogalmaztam – azonban a románok alapvetően individualista, autonóm és független emberek, csakhogy az állandó veszélyek közepette a történelem folyamán arra kényszerültek, hogy közösségi struktúrákban éljenek. Ezek viszont a család szintjén épültek ki, a román közösségek nemzetségek halmazát alkották, és nem társadalmi szerződés alapján működtek, mint a szász vagy sváb közösségek esetén. Meggyőződésem, hogy amint a biztonság már nem jelent problémát, a románok pszichokulturális vonása közösségiből autonómmá, függetlenné fog átalakulni. A mai diákokon és egyetemistákon végzett kutatások arról árulkodnak, ők már magukon hordozzák ezeket a nyugati ismertetőjeleket. Nem mondom, hogy ez jó vagy rossz, a lényeg az, hogy ezeknek a tulajdonságoknak az ismeretében eldöntsük, mit akarunk. Monográfiánk alapvető következtetése, hogy a romániai társadalom – beleértve románokat, magyarokat, sőt a romákat is – pszichológiai potenciálja azonos a nyugati népekével. Kreativitási és intelligenciapotenciálunk nem különbözik a hollandokétól, franciákétól, britekétől. Velünk a gond az, hogy a nyugati országoktól eltérően nincsenek erős társadalmi intézményeink, amelyek segítségével gyakorlatba ültethetnénk ezt a teljesítőképességet. Gyermekeink például hiába rendelkeznek magas értelmi és kreativitási potenciállal, ha a túlhaladott romániai tanterv nem ösztönzi ezt a teljesítőképességet, emiatt a PISA-teszteken elért teljesítményük, valamint az ország innovációs hányadosa rendre alacsony. A románok másmilyennek képzelik el magukat, mint amilyenek valójában: azt látják, amilyenek lenni szeretnének, a saját potenciáljukhoz viszonyítják magukat. Ez nem illúzió, hanem realista derűlátás, ám a megvalósításokhoz kellenek az erős intézmények is. Versenyképességben a románok az amerikaiakat és a németeket is maguk mögé utasítják, viszont a teljesítményük gyengébb, mivel itthon nem fizetik meg a munkájukat, és nem léteznek a fegyelemhez vezető szabályok. A külföldön élő román állampolgárok többsége modellnek számít az ottani társadalmakban: pontosak, túlóráznak. A lényeg az, hogy a munka képes-e a társadalmi emancipáció eszközeként szolgálni, márpedig mindez a pénztől függ.
– És mi a helyzet a történelmi régiókban élők eltérő értékítéletével? Egy erdélyi mindig megkülönbözteti magát a moldovaitól, oltyántól, egyáltalán a Kárpátokon túliaktól.
– A pszichokulturális jellemvonások aspektusai közül csak a fontosabbakat vizsgáltuk: a munkát, az autonómiát, az emancipációs értékeket. A nemzetközi összehasonlító értékvizsgálat (World Value Survey) alapján folytatott másodlagos adatelemzésünk során nem találtunk lényeges különbségeket a lakosság eme értékítéleteit illetően a történelmi régiók viszonylatában. Bármennyire is úgy gondoljuk mi, erdélyiek, hogy emancipáltabbak és úgymond érdekeltebbek vagyunk a munkában, ez a tényező a bukarestiek számára sokkal fontosabb. Másrészt a moldovaiak jelentős hangsúlyt fektetnek az önállóvá, függetlenné válásra. Tehát nincsenek lényeges különbségek az alapvető értékek terén a különböző régiók között, ez persze nem jelenti, hogy mi nem vagyunk meggyőződve ennek az ellenkezőjéről. Az eltérés ott érhető tetten, hogy mi a valóság, illetve miben hiszünk a történelmi tapasztalatok alapján. A regionális különbözőségek száz-százötven évvel ezelőtt valószínűleg helytállóak voltak, ám az elmúlt ötven-hatvan év alatt végbement társadalmi mozgások során annyi moldvai költözött Erdélybe, és annyi erdélyi telepedett meg Bukarestben, hogy a homogenizáció felszámolta ezeket az eltéréseket.
– Miben különbözik a román néplélek más nemzetekétől, például az országban élő nemzeti kisebbségekétől?
– Alacsony lélekszámuk miatt a romániai németeket nem sikerült mélyrehatóan vizsgálnunk, a magyarok esetében viszont nagyon érdekes következtetéseket sikerült leszűrnünk. A romániai magyarokat például a többségi társadalomhoz, valamint a magyarországi magyarokhoz képest is nagyobb ellenszegülés jellemzi, kevésbé tűrik, hogy rájuk erőltessenek valamit. Nagyobb mértékben keresik a kihívásokat, és fokozottan hedonisták, de ez jó értelemben vett élvhajhászás, ami például a természet szeretetében nyilvánul meg. Miközben mindhárom kategória esetében fontos szerepet tölt be a hagyomány és a konformizmus, számos olyan közös jellemvonást képviselnek a romániai magyarok és románok, amelyek markánsan megkülönböztetik őket a magyarországi társadalomtól. Előbbiek közösségi emberek, míg a magyarországiak – a nyugati kultúrákhoz hasonlóan – individualisták, ugyanakkor nálunk nemzetiségtől függetlenül a vallásosság is erősebb. A genetikai aspektusokat figyelembe véve az erdélyi magyarok az egykori magyar királyság területén élő magyar közösségekhez állnak közel, pszichokulturális tekintetben viszont – részben a több száz éves közös történelemnek betudhatóan – a románokhoz. Ezeket a közös alapokat figyelembe véve szerintem számos projektet tudunk megvalósítani együtt, hiszen ha ismerjük mások értékeit, nézeteit, képesek vagyunk befolyásolni egymás kölcsönhatását. Mindeközben el kell ismerni a bennünket megkülönböztető jellemvonásokat is. Aláhúznám viszont, hogy ezek az eltérések nem tesznek összeférhetetlenné bennünket.
Daniel David Egyetemi tanár, a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem klinikai pszichológiai és pszichoterápiai főosztályának alapító igazgatója 1972. november 23-án született Szatmárnémetiben. Helyettes professzor a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai egészségügyi intézményben, a New York-i Albert Ellis Intézet kutatási programjának igazgatója.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Akik számára Románia maga a paradicsom
Jóllehet Romániát nem hivatalos adatok szerint legalább 3 millió román hagyta el, aki külföldön vállalat munkát, úgy érezve, hogy Romániában lehetetlenné vált az élet, mégis sokak számára az ország az ígéret földje. A menekültekről van szó, akik életüket kockáztatják, és jelentős összegeket fizetnek az embercsempészeknek, csakhogy eljuthassanak Romániába.
Hat menekültközpont
A menekültáradat tehát Romániát sem kerüli el, bár egyelőre a folyamat még nem ad okot komolyabb aggodalmakra. Románia az európai uniós megállapodás értelmében 2400 menekültet fogad majd be a következő két esztendőben, ezért menekültekként 6000 eurót kap az Európai Bizottságtól. Bár a román hatóságok még nincsenek teljes mértékben felkészülve a menekültek befogadására, Románia azonban emberségesebben bánik a menekültekkel, mint Magyarország.
Az országban hat központ várja a menekülteket Bukarestben, Galacon, Radauti-ban, Giurgiuban, Temesváron és Máramaros megyében. Ezekben 920 személynek adhatnak szállást.
Az elszállásolás és az ellátás díjszabásait a menekültközpontok határozhatják meg. A bukaresti menekültközpontban például személyenként és naponta a nyári időszakban 1,99, télen pedig 2,33 lejt kell fizetni. Bizonyos menekültkategóriák számára azonban mindez ingyenes, így például nem kell fizetniük egyebek között a szülők nélkül érkező kiskorúaknak, a nyugdíjas korhatárt elérő, de nyugdíjban nem részesülő személyeknek, a terhes nőknek, a fizikai, lelki vagy szexuális erőszakot elszenvedő menekülteknek.
Azonos jogok
A szállás és ellátás mellett a Romániába érkező menekültek tanácsadásban részesülnek, felkészítik őket a román társadalom hagyományos értékeinek és jellegzetességeinek megismerésére, elsajátítására, a művelődési tárca román nyelvtanfolyamokat szervez számukra. Ezek költségeit részben a román kormány állja, részben uniós alapokból fedezik.
A bevándorlók hat hónapos integrációs programban vesznek részt, ez további három hónappal meghosszabbítható. A román állam valamely segélyformájában részesülők számára erre az időszakra a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségek havi 540 lejes térítésmentes anyagi támogatást nyújtanak. A menekültek a sorsukról megszülető döntésig ingyenes tolmácsszolgáltatásra jogosultak.
A menekültügyi eljárás során az illetékes hatóságok egyénenként elemzik a menekültek kérését, megállapítják, milyen veszélyek fenyegetnék, ha visszatoloncolnák őket származási országukba. A menekültek az illetékesek előtt elmondhatják, miért kérik a román állam védelmét. Amennyiben kérésüket visszautasítják, joguk van az igazságszolgáltatáshoz fordulni.
A román fél célja az, hogy a menekültek mielőtt önfenntartóvá váljanak, ne legyen szükségük állami vagy civil társadalmi anyagi támogatásra, és cselekvően bekapcsolódjanak a román társadalom gazdasági, társadalmi és kulturális életébe.
Azok a menekültek, akik a román állam által nyújtott védelem valamely formájában részesülnek, azonos jogokkal rendelkeznek a román állampolgárokkal, jogosultak munkahelyre, lakásra, egészségügyi és társadalombiztosításra, oktatásra.
Rozoga járművek, pénzsóvár embercsempészek
Az idei év első négy hónapjában 69 menekült kért állami védelmet és támogatást Romániában. Tavaly 316, közép-keleti és afrikai menekült érkezett improvizált vízi járműveken a Fekete-tengeren Romániába – legtöbben Szíriából, Irakból, Iránból, Afganisztánból, Szomáliából és Pakisztánból származtak, csecsemőktől kezdve hatvan év fölötti korosztályúak kockáztatták életüket. Idén a menekültek a Fekete-tengeren át 70 személyt szállító vízi járművel érkeztek. Az embercsempészek személyenként 3000, családonként 10 ezer eurót kértek.
A járműveket a fekete-tengeri komplex felügyelő rendszer fedezi fel, a menekülteket a romániai emberi életmentő tengeri szolgálata, vagy a román partőrség szállítja partra, ezt követően orvosi vizsgálatnak vetik alá őket.
Az embercsempészek ellen letartóztatási parancsot adnak ki, 4 és fél év börtönbüntetésre is ítélhetik őket. Büntetésüket Romániában kell letölteniük.
A román törvények értelmében menekültjogot kérőnek tekinthető az a személy, aki írásban vagy szóban az illetékes hatóságok előtt kifejezi erre vonatkozó óhaját. Az idevágó román törvényeknek megfelelően menekültjogot kaphat az a külföldi, akit faji, vallási, nemzetiségi, politikai véleményei vagy valamely társadalmi csoporthoz való tartozása miatt üldöznek. A menekülteknek ügyük végső rendezéséig joguk van Romániában maradni. Amennyiben kérésüket visszautasítják, akkor 15 napon belül el kell hagyniuk az országot. A menedékjogban részesülő személyek meghatározhatatlan ideig maradhatnak az ország területén.
maszol.ro

Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Európa-barát koalíció vezeti Moldovát
Új, Európa-barát hárompárti kormány áll Moldova élén, miután a Pruton túli ország parlamentje csütörtökön este bizalmat szavazott Valeriu Streleț kabinetjének, amelyet ezt követően Nicolae Timofti államfő jelenlétében be is iktattak hivatalába.
A Szövetség az Európai Integrációért (AIE) elnevezésű koalícióban a Streleț által képviselt Moldovai Liberális-Demokrata Párt (PLDM) és a Demokrata Párt (PDM) egyaránt hat-hat, a Moldovai Liberális Párt (PLM) pedig négy tárcával rendelkezik. A három párt még két hete döntött arról, hogy a korábbi viták ellenére koalíciót köt.
A 45 éves Streleț politikai karrierje 1994-ben kezdődött, akkor a Szociáldemokrata Blokk színeiben indult a parlamenti választásokon. 1994 és 2001 között a Moldovai Ifjúsági Liga elnöke volt, 2002-ben kinevezték a Szociálliberális Párt főtitkárhelyettesévé. Ugyanezen év decemberében a párttal elnökévé választották, ezt a tisztséget 2007-ig töltötte be, ekkor a Liberális-Demokrata Párt alelnöke lett. 2009-ben már ennek a pártnak a színeiben választották képviselővé, 2011 óta pedig az alakulat parlamenti frakcióját vezette. A Streleț-kormány beiktatását Bukarest azonnal szívélyes hangon üdvözölte. A román külügyminisztérium közleményében rámutatott: az új kabinet elsődleges feladata az európai integráció. A tárca reményét fejezte ki, hogy az új kabinet az Európai Unióval megkötött társulási szerződés szellemében folytatja a demokratikus reformokat és a makrogazdasági mutatók stabilizálását. Moldovában azt követően vált szükségessé az új kormány megalakítása, hogy júniusban lemondott Chiril Gaburici addigi kormányfő, aki ellen érettségi diplomája meghamisításának gyanúja miatt indult vizsgálat.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Bukovinai hírek
Ünnepelnek és autonómiát követelnek
Bukovinával általában keveset foglalkoztunk, most viszont egyszerre két olyan hír is akadt, amely mellett nem mehetünk el szótlanul. Egyrészt lezajlott a hagyományos bukovinai fesztivál a magyarországi Bonyhádon, másrészt a bukovinai románok gondoltak egy nagyot, és olyan autonómiát kértek Ukrajnától, amilyen kapcsán itthon mi, székelyek még tíz évig elvitatkozgatunk.
Hagyományőrzők színpadi műsorával kezdetét vette a Bukovinai Találkozások XXVI. Nemzetközi Folklórfesztivál Bonyhádon pénteken. A bukovinai származású, nemzetpolitikáért felelős államtitkár Potápi Árpád, aki egyben Bonyhád polgármestere is volt sokáig, a háromnapos rendezvény megnyitóján hangsúlyozta: az esemény, amellett, hogy összehozza az egykor Bukovinában élő népek képviselőit, lehetőséget ad a Magyarországon élő székelyeknek kultúrájuk ápolására. A találkozóra több mint 30 csoport 300 határon túli székely és más nemzetiségű, valamint 300 hazai tagja érkezett.
Nem sikerült eldöntenünk, mennyire hiteles az alábbi hír: Csernovciban a bukovinai románok közgyűlésén autonómiát követeltek a bukovinai román lakosság számára. A közgyűlés résztvevői számítanak Románia támogatására is, ezért kívánságaikat eljuttatták Kijeven kívül Bukarestbe is.
„Ma a bukovinai románok történetük egyik legnehezebb korszakát élik át. (...) A fiatalok elmennek. Elmennek a vállalkozók, a munkaképes lakosság. Ha ez így folyik tovább, a szívünknek kedves Bukovina helyén hamarosan egy sivatag lesz” – mondta Dorina Cirtoace bukovinai román vezető. Ezért szükséges egy román autonóm terület kialakítása Bukovinában. Saját törvényhozó és végrehajtó hatalomra van szükség, saját rendőrségre és költségvetésre – mondta Cirtoace. Az ukrán sajtó szerint ilyen gyűlésre nem került sor, mindez az oroszok kitalációja, kacsája.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem időszerű a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülése
Sem Chişinău, sem Bukarest politikai napirendjén nem szerepel a Moldovai Köztársaság és Románia közötti egyesülés – jelentette ki Valeriu Streleţ, a Pruton túli ország új kormányfője egy televíziós műsorban.
A szombat esti nyilatkozatban – amelyet vasárnap este idézett az Agerpres hírügynökség – a csütörtökön beiktatott miniszterelnök a két ország energetikai rendszerének összekapcsolásáról szólva leszögezte: „Románia a legfőbb támogatónk az európai integráció terén, de ma sem a bukaresti, sem a chişinăui hatóságok nem foglalkoznak az egy országgá való összeolvadás témájával”.
Mint arról beszámoltunk, az Inscop közvélemény-kutató által készített, pénteken közzétett felmérés szerint a romániai polgárok 67,9 százaléka támogatja, hogy Románia egyesüljön Moldovával 2018-ig, Románia és Erdély egyesülésének századik évfordulójáig. A kutatás szerint csupán 14,8 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem támogatja Moldova Románia általi bekebelezését. 67,8 százalék úgy válaszolt: meg kellene könnyíteni a román állampolgárság megadását a moldovaiaknak – mint ismeretes, ez most is meglehetősen egyszerű procedúra, a magyar könnyített honosításhoz hasonlóan itt is csupán a román állampolgársággal rendelkező felmenők létét kell bizonyítani –, ugyanakkor 56,3 százalék úgy vélekedik, hogy Románia elegendő mértékű támogatást nyújt Moldovának az ország európai uniós integrációjához.
A válaszadók 52 százalékának van jó véleménye arról, hogy Chişinău polgármesterévé az Európa-barát Dorin Chirtoacát választották. Az Inscop ugyanakkor rámutat: a megkérdezett polgárok közül jelentős arány – több mint tíz százalék – nem válaszolt, ami a moldovai ügyekben való tájékozatlanság jele. A felmérés július 9. és 15. között készült 1075 személy megkérdezésével, a hibahatár 3 százalékos.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Ortodox teológusból református prédikátor
Mihai Androne galaci filozófus különös alakja az óromániai szellemi elitnek. A galaci egyetem nagytudományú tanárával Szilágyi Aladár folytatott távbeszélgetést pályafutásának fordulatairól, hitbeli szemléletének gyökeres megváltozásáról.
Első dobrudzsai etnoszportyám elején, egy dunai kompkikötőben találkoztam Nagy Endre galaci református lelkipásztorral, aki környékbeli török, illetve tatár kapcsolatait volt szíves a rendelkezésemre bocsátani. Az alkalmat kihasználva, interjút is készítettem a „püspökségnyi” szórványterület lelkészével. Ha nem sürgetett volna a ritka kompjárat – főleg beszélgetésünket befejező mondatai hallatán –, szívesen elidőztem volna néhány órát a balparton, hiszen felettébb érdekes, mondhatni, példa nélküli történettel ajándékozott meg: „Szombaton konfirmáció lesz, a konfirmandusunk egy román egyetemi tanár, aki nemrég tette le a doktorátust. Jászvásárott elvégezte a filozófiát, utána Bukarestben az ortodox teológiát, majd kapott egy ösztöndíjat Svájcba, ahol egy református lelkészcsaládnál lakott. Teljesen »megmételyezték« a kálvini tanok.”
A megszállott egyetemre járó
Néhány napja egy, az interneten lappangó galaci információ emlékeztetett kilenc esztendővel ezelőtti mulasztásomra. Az újsághír szerint Mircea Eliade-szimpóziumot tartottak a Galaci Al-Dunai Egyetem Filozófia Fakultásán. Az egyik értekezés szerzője Mihai Androne egyetemi előadótanár volt. „Megvan az én emberem!” – heurékáztam egy nagyot, és azon frissiben felvettem a kapcsolatot Nagy Endre szórványlelkésszel.
Endre tiszteletes nem csak pásztoroltja elérhetőségeit bocsátotta a rendelkezésemre, hanem maximálisra szította érdeklődésemet reménybeli riportalanyom iránt: „Mihai testvérünk azóta is egyik legbuzgóbb tagja a gyülekezetnek. Egy csomó zsoltár és dicséret szövegét megtanulta magyarul, érces hangja valósággal bezengi a templomot. Minden istentiszteletünkön jelen van.”
Nem a legalkalmasabb pillanaban veszem fel a kapcsolatot Androne tanár úrral, éppen hallgatóit vizsgáztatja, de biztat, hogy villanypostázzam el a kérdéseimet, ahogy véget ér a szesszió, rögtön megfogalmazza a válaszait. Nem vagyok híve az e-mail-küldeményekbe csomagolt interjúformának, hiszen a közvetlen beszélgetés hangulatát semmi se pótolhatja, de ahogy mennek a kérdések, jönnek az újabb kérdésekre ösztönző válaszok, mégis kirajzolódik számomra riportalanyom friss szellemisége, személyiségének varázsa. Előzetes információim beigazolódnak: a román értelmiségi elit egyik, számos tudományban jártas, minden spirituális értékre fogékony képviselőjét van szerencsém faggatni, akinek arculatát sajátos dimenzióval gazdagítja a „kálvinista” orientáció.
Javaslatot teszek arra, hogy vázoljuk fel fordulatos pályafutásának lényegesebb fázisait, diákéveitől kezdődően. A jászvásári Al. I. Cuza Egyetem hallgatója „indulásból” tanújelét adta sokoldalúságának, hiszen a szellemtudományok, a humianórák több ágát művelte, foglalatosságai egyaránt kiterjedtek a szemiotikára és a szociológiára, illetve a pszichológiára épp úgy, mint a pedagógiára.
„1993-ban fejeztem be tanulmányaimat a Filozófiai Fakultás történelem-filozófia szakán – idézi pályája kezetét –. Frissen diplomázott tanárként kerültem Galacra, ahol a Sf. Andrei Teológiai Szeminárium keretében gazdaságtani ismereteket, lélektant, logikát, keresztény pedagógiát és egyháztörténelmet tanítottam hat éven keresztül. A galaci tanintézményben igen igényes, komoly oktatás folyt. Katonás rend uralkodott, a hallgatók szigorú fegyelemnek voltak alávetve, bentlakásban laktak, és csak kilépővel hagyhatták el az épületet. A tanáriban a laikus professzorok sokat beszélgettek a teológiai tárgyakat előadó lelkészatyákkal, sűrű eszmecsere zajlott, könyveket cseréltünk egymással. Akkor kezdtem olvasni teológiai munkákat. A hely szellemének hála kerültem közelebb a valláshoz, egyre jobban érdekeltek a hit kérdései. Odáig jutottam, hogy elkezdtem rendszeresen tanulmányozni a szisztematikus teológia tárgykörét. Arra törekedtem, hogy a teológia tárgyát, ismereteimet átfogó rendszerbe foglaljam. Rá kellett jönnöm, mennyire szoros kapcsolat van a teológia és a filozófia között. Azóta bizonyossá vált számomra, hogy nem válhatsz jó filozófussá, ha nem rendelkezel alapos keresztény teológiai ismeretekkel, és ez fordítva is igaz: nem válhatsz jó teológussá, ha nem rendelkezel szilárd filozófiai felkészültséggel. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy az igazi filozófia az »igazhitű«, az »ortodox« keresztények teológiája. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy 1995-ben felvételire jelentkeztem a Bukaresti Teológiai Fakultásra, ahová bekerülve ortodox pasztorális teológiára szakosodtam.”
Egy „felbujtó” könyv hatása
A Mihai által mondottak alapján kínálkozott számomra a kérdés: erős vallásos orientáltságának voltak-e gyermekkori, családi előzményei, netán papok is a felmenői között? Felvetésemre adott válaszából kiderül, ilyen jellegű közvetlen hatások nem érték, hivatásos katonacsaládból származik. Édesapjának nem volt kifogása fia vallásos szellemben neveltetését illetően, az édesanyja, aki templomba járó asszony volt, megtanította őt imádkozni. Alig várom, hogy rákérdezzek: miként fordulhat elő, hogy az az ortodox teológus, aki szent meggyőződése szerint annak a tudatában él, hogy »birtokában van az igazságnak«, miután véletlenül a kezébe kerül egy könyv a reformátori tanokról, elkezd kételkedni mindabban, amit addig tanult, amiben nevelkedett. Rádöbben, hogy „téves úton jár”…
„Szívesen idézem fel azt a momentumot, azt a felismerést, amelyik gyökeresen megváltoztatta az életemet. Joggal állítja a Szentírás, hogy »az Úr útjai kifürkészhetetlenek«. Utolsó éves hallgató voltam Bukarestben, az ortodox értékek feltétlen híve, Dumitru Stăniloaie akadémikus dogmatikai munkáinak megszállott tanulmányozója. (Szerk. megj.: Dumitru Stăniloaie – 1903-1993 – a 20. század legtekintélyesebb román teológusa, az ortodox dogmatika nemzetközi tekintélyű művelője volt.) Az egyetem hatalmas előcsarnokában időnként megjelent egy fiatalember, aki teológiai műveket árult. Egy alkalommal megpillantottam a könyvstandon egy elegáns borítójú, címében is »felbújtó« kötetet. Bár az én zsebemhez képest igen drága volt, habozás nélkül megvásároltam Timothy George, a Stanford Egyetem baptista teológiaprofesszorának a Reformátorok teológiája című könyvét. Azonnal elkezdtem olvasni az újkálvinista tanokat hirdető professzor munkáját a reformációt elindító Atyák alapvető hitelveiről.
Nagy meglepetéssel vettem tudomásul, mennyire mélyek, koherensek, logikusak a protestáns tanok,
hogy semmiféle »eretnekséget« nem tartalmaznak. Ellenkezőleg! Azon is mélységesen meglepődtem, hogy amit olvastam, köszönő viszonyban sem volt azzal, amit a professzoraim tanítottak a reformátori teológiáról. Kezdtem jobban beleásni magam a témába. Nem volt könnyű dolgom, hiszen rájöttem: az ortodoxia számos »igazsága« vitatható”. Egy óvatlan pillanatban még egy kényelmetlen kérdést is feltettem az egyik tanáromnak. Felháborodott »vakmerőségem« hallatán, többet nem kérdezősködtem, de sokkal óvatosabban válogattam meg az olvasmányaimat. Teljesebb tájékozódásom végett lázasan kezdtem keresni a protestáns teológiai irodalmat.
Meg sem száradt a tinta az otrodox teológián szerzett diplomáján, amikor tanulmányi ösztöndíjjal a Lausanne-i Egyetem Teológiai Fakultására iratkozott be. Azzal a céllal ment Svájcba, hogy netán a két vallás – az ortodoxia és a reformátusság – közötti kapcsolódásokat kutassa, avagy már egyértelműen a kálvinizmus felé orientálódott? – faggatózóm. – Nagy Endre tiszteletes úr egyebek mellett azt mesélte Önről, hogy egy református lelkész családja látta vendégül…
„Szerencsés egybeesés volt, annál több, inkább az Úristen elrendelése, hogy megismerkedhettem Martin Hauser svájci profeszorral. Éppen akkoriban kezdtem filozófia doktori tanulmányaimat a Iaşi-i Egyetemen. Hegel vallásfilozófiai munkáiból merítettem a doktori dolgozatom témáját. Megkértem Hauser professzort, támogasson abban, hogy egy svájci ösztöndíjat nyerjek a hegeli filozófia alaposabb megismerése érdekében. Reményeimen felül hamar megkaptam a kedvező választ, és az EPER ösztöndíjrendszer keretében három hónapra kiutazhattam Lausanne-ba. Nem csak hogy kiküldtek a »kálvinizmus őshazájába«, hanem Pierre Gisel professzornak, a szisztematikus protestáns teológia tanárának a gondjaira bíztak. Rendszeresen látogattam a kurzusait, elolvastam, megvitattam a könyveit, a mai napig jó kapcsolatot tartok fenn vele. Mi több, helvéciai stúdiumaim alatt a Lausenne-hez közeli kisváros, Renens református parókiáján lakhattam.”
Ortodoxként ment el, reformátusként tért haza
A galaci tiszteletes úrtól tudom – fűzöm tovább beszélgetésünk szálait –, hogy az első könyv, ami az egyetemi könyvtárban a keze ügyébe került, Kálvin Institúciója volt, azt is, hogy bevallása szerint: „ortodoxként utaztam ki Svájcba, és reformátusként tértem vissza Romániába”…
„Valóban így történt: ortodoxként – igaz, kételkedő ortodoxként – utaztam ki Svájcba, és meggyőződéses reformátusként tértem haza. Felejthetetlen emlék marad számomra: amikor beléptem a Lausanne-i Egyetem impozáns könyvtárépületébe, ahelyett, hogy a Hegellel kapcsolatos rendkívül gazdag irodalom polcainál kötöttem volna ki, a teológiai részlegen találtam magam. Első pillantásom három tekintélyes, keményfedelű könyvön akadt meg. Felütöttem: A kálvinista teológia összefoglalása, az Institutio Christianae religionis (A keresztány vallás rendszere) került a kezembe! Ez az olvasmány vált meghatározóvá számomra, gyökeresen megváltoztatta a szemléletemet, a gondolkodásomat, a hitemet. Az én reformátussá válásomban fontos szerepe volt egy könyvárusnak, Jean-Marc Berthoudnak is, aki a L’Age d’Homme könyvkiadónál jelentette meg a liberális teológiával hadakozó munkáit. Berthoud állította össze számomra a »református ortodoxia« alapvető irodalmának lajstromát, Cornelius Van Til, Greg Bahnsen, Auguste Lecerf, Pierre Marcel, Herman Bavinck műveit.”
Immár „meggyőződéses kálvinista” korában következett tudományos pályafutásának egy újabb közjátéka: Jászvásáron esztétikai és antropológiai foglalatosságai mellett elnyerte a filozófia doktora címet…
Mire hazaértem, úgy éreztem, hogy az eddigi, Hegellel kapcsolatos doktori témám nem köt le, immár semmit sem mond a számomra. Új lapot nyitottam, és egy számomra sokkal érdekesebb és kellemesebb témába fogtam. Végül A gondviselés, a predestináció és a vallási jelképek esztétikája Kálvin Jánosnál című értekezésemmel nyertem cum laude elismeréssel doktori címet. Dolgozatomat a Iaşi-i Európai Intézet Kiadója jelentette meg. A könyv különös hangsúlyt helyez egyebek mellett Kálvin tanainak filozófiai töltetére.
Egy román „kisebbségi” a galaci magyar szórványban
Hazatérve elfoglalta előadótanári állását a galaci egyetemen. De hogyan lépett kapcsolatba „református hitsorsosaival”, minként fogadta a helybeli magyar református közösség? – teszem fel a belőlem kikívánkozó kérdést.
„Hazaértemben az első dolgom az volt, hogy utána nézzek: van-e Galacon kálvinista gyülekezet, bár meg voltam győződve, hogy a lehetetlent keresem. Meglepődésemre találtam egy kis, eldugott templomot. Azonnal elmentem az első istentiszteletre. 2001. február eleje volt, amikor beléptem a parókia udvarára, és Nagy Endre lelkipásztornál jelentkeztem. Ugyancsak elcsodálkozott, de nagy szeretettel fogadtak, vasárnaponként eljártam a templomba, bár szinte semmit sem értettem abból, ami ott történt. Hallottam az Isten és a Jézus Krisztus szavakat, és ezek sokat jelentettek számomra. Azóta 15 év telt el!
Úgy tűnt, hogy Mihai Androne barátunknak evés közben növekedik az étvágya: 2013-ban beiratkozott mesteri képzésre a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. Érezhetően kényelmetlen kérdést feszegetek. Partnerem mentegetőzve magyarázza, hogy bár szerinte igen érdekes kérdést, a kálvini teológia ökológiai kötődéseit választotta témájául, végül galaci egyetemi tanári elfoglaltságai, meg egyebek miatt – mélységes sajnálatára – egyetlen vizsgájára sem jelentkezett Kolozsváron…
Némi feszültséget érzek a válaszában, ezért pozitívabb, derűsebb témára váltok. Emlegetem, hogy lelkipásztora, Nagy Endre szerint „Mihai Androne testvérünk bizonyult a legfelkészültebb konfirmandusunknak. Nem csoda, hiszen éppen akkoriban fejezte be a Heidelbergi Káté román nyelvre fordítását…
„Nagy Endre szigorú volt hozzám: tőlem is elvárta, hogy tanuljam meg kívülről a feleleteket. Egy Kolozsváron megtartott nemzetközi konferencián szegezte nekem a kérdést Juhász Tamás professzor, hogy nem volna-e kedvem lefordítani a kátét. Habozás nélkül igent mondtam. Juhász professzor több olyan dologra hívta fel a figyelmemet, amely nagy segítséget jelentett a fordítás során. A Heidelbergi Káté először tisztaságával fogott meg: a keresztyén tanítást nem egy kétezer oldalas dogmatikai értekezésből, hanem a kátéból érthetjük meg.
Ha valaki jobban el akar mélyülni a hitben, javaslom, olvassa el a kátét, bármilyen vallású is legyen.”
Nem érdektelen epizódja az Erdélyben mintegy két évszázadig fennálló román reformátusság történetének – írom levelezőpartneremnek –, hogy a 16. század közepén I. Rákóczi György támogatásával egy erdélyi, ortodoxiából kálvinizmusra tért lelkész fordította le először a Heidelbergi Kátét, Otveatǔnicǔ, cartea ce să chǐamâ Catekizmusǔ címmel.
Mihai siet bevallani, hogy az egyháztörténet nem erős oldala. Én viszont újabb lappal állok elő: megemlítem, hogy az is a javára írandó, hogy Kálvin jogfilozófiájával is foglalkozott. Siet megerősíteni, valóban így volt: tavaly Hermán János kérte fel Nagyváradról egy nemzetközi Kálvin-szimpózium alkalmával, hogy erről a témáról prezentáljon egy dolgozatot, amely azóta meg is jelent egy gyűjteményes kötetben, francia nyelven, Kálvin, a jogász címmel. „A zseniális reformátor igen felkészült jogász volt. Számos általa felvetett teológiai kérdés könnyebben értelmezhető Kálvin jogi képzettségének figyelembe vételével.”
Levélváltásunk vége felé tartogatok egy „riportba illő poént”: Nagy Endre elmondása szerint, felkérésére – hogy egy-egy hétvégén minél több szórványába eljuthasson – Mihai elvállalta havonta egyszeri helyettesítését. „Az istentisztelet liturgiai részét magyar nyelven tartja – ugyanis leírtam neki fonetikusan a szertartás-szövegeket –, Isten igéjét pedig románul hirdeti. Mihai Androne nem csupán jó prédikátor, hanem a kálvinista hitelvek »megbízható« terjesztője, elvégre – mint köztudott – már »konfirmandus korában« lefordította román nyelvre a Heidelbergi Káté teljes szövegét.” „Természetesen elvállaltam – válaszolja Mihai –, bár ez nemcsak nekem, hanem a gyülekezetnek is merőben újat jelentett. Örömömre szolgál Nagy Endre lelkipásztor barátsága, igyekszem nem okozni csalódást számára. Bevallom: szeretek prédikálni. Az igehirdetésre készülve mindig újabb és újabb dolgokat fedezek fel, olyanokat, amelyekre azelőtt nem is gondoltam. Én vagyok a magam első számú kritikusa…”
Végig ott motoszkál bennem a kérdés: maga az ortodox egyház, no és az egyetemi kollégái hogyan fogadták Mihai Andone „eretnekké” válását?
Válasza egyszerű és tárgyilagos: „Nem »exkommunikáltak«, mint ahogy a római katolikus egyház tette annak idején Lutherrel, de minden kapcsolatom megszűnt az ortodox egyház hivatalosságaival. Nem létezik közöttünk semmiféle »ökumenikus együttműködés«. Jelenleg a galaci egyetemen tanítok antropológiát, nevelésfilozófiát és etikát. Ami a kollégáimat illeti:
kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás felekezeti identitását.
Egyébként nem vagyok a galaci magyar református gyülekezet egyetlen »kisebbségi tagja«. Édesanyám is áttért, és meggyőződésem, hogy további áttérések remélhetőek. Ismerek jó néhány neoprotestáns románt, főleg fiatalokat, akik közelednek a kálvini tanokhoz, egyre többen érdeklődnek a protestáns teológia iránt.”
erdelyiriport.ro

Négy a magyar?
Sajtótájékoztatón jelentette be pártalapítási szándékát három marosvásárhelyi magyar értelmiségi, akikről egyébként a közéletben eddig nem sokat lehetett hallani. Erdély gazdasági autonómiáját tűzték ki célul, és nem tekintik magukat a negyedik magyar pártnak, mivel számítanak minden Erdélyben élő nemzetiség, de nyilván elsősorban a románok támogatására. Ennek jegyében szimbólumukon e két nemzet három színe található meg.
Az új politikai szervezet kezdeményezői vélhetően abban reménykednek, hogy ami nem sikerült sem a Magyar Polgári Pártnak, sem az Erdélyi Magyar Néppártnak – tételesen, hogy megmozgassák a politikai passzivitásba vonult vagy román pártokra átszavazó több százezer erdélyi magyar választópolgárt –, új retorikával, új imázzsal, új céllal nekik sikerülni fog.
A nélkülözhetetlen Erdély
Elvben nem elképzelhetetlen, hogy tényleg számítanak a román szavazatokra is, azonban e reménykedés igencsak hiúnak látszik. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök tavalyi, federalista-autonomista jelszavakra alapozott elnökválasztási kampányában bebizonyosodott, hogy a románok között is gyűjthető némi voks, de az legfeljebb tízezres nagyságrendű, s okunk van kételkedni abban, hogy ez a szám középtávon eléri a politikai életben maradás szempontjából már jelentős százezres nagyságrendet. Kicsit olyan ez, mint amikor magyarok rendeznek Kolozsváron slam poetry estet románoknak románul. Ha legalább megkérték volna egy román barátjukat, hogy üljön ki velük a pódiumra a bemutatkozó sajtótájékoztatón, akkor a kétnemzetű párt alapításának szándéka komolyan vehetőbb lett volna.
Nem mintha szükség lenne ilyen vagy bármilyen jellegű kétnemzetű pártra. A magyar és a román történelmi önkép és távlati célrendszer annyira különböző, hogy ilyen szerveződés csak magyar önfeladás mellett hozható létre. Lásd a Híd–Most nevű szlovákiai képződményt, amely arra jó volt, hogy Bugár Béla ismét pártelnöknek mondhassa magát, miután leváltották a Magyar Koalíció Pártjának elnöki tisztségéről, de arra nem, hogy a felvidéki magyarság érdekeit képviselje. Mi több, e képződmény nyíltan kampányol azzal, hogy szerintük nem kell területi autonómia, s elnökük nem lát abban problémát, hogy magyar szülők tömegesen íratják szlovák iskolákba a gyermekeiket.
Az új pártkezdeményezés központi célkitűzése, Erdély gazdasági autonómiája is sokszorosan illuzórikus, éspedig elsősorban gazdasági és társadalmi megfontolások miatt. Bukarest számára Erdély gazdaságilag egyszerűen nélkülözhetetlen, ez az ország legfejlettebb, legcivilizáltabb, legjobb munkamorálú, nem utolsósorban a Nyugathoz legközelebb eső része. A Székelyföld gazdasági önállósodását sokkal kevésbé érezné meg a központi költségvetés, mint Erdélyét. Ami a társadalmi hátteret illeti: a kilencvenes években valamennyi csatornán gőzerővel sulykolt román propaganda – miszerint bármifajta autonómia csak egy lépés Erdélynek Magyarországhoz csatolása felé – még mindig sokakban él. Ennek következtében aztán erdélyi szinten messze nincs akkora társadalmi támogatottsága eme országrész autonómiáját célul kitűző politikai programnak, mint a székely autonómiának, amely a Székelyföldön elsöprő elfogadottságnak örvend. Annak dacára megjegyzem, hogy akadtak RMDSZ-politikusok, akik arról próbálták meggyőzni a magyar választókat: a székely autonómia gazdaságilag életképtelen lenne, mert a székely megyék többet kapnak vissza a központból, mint amennyit befizetnek. Anélkül, hogy túl sok szót fecsérelnénk e diverziónak is beillő érv cáfolatára, két dolgot szögezzünk le. A nemzeti önállóság, az önkormányzat, az autonómia, a saját történelmi sors saját kezű irányítása, még ha csak részleges és korlátozott is, de a gazdasági megfontolásoknál nemzeti szempontból nagyságrenddel fontosabb. Másrészről a székely autonómia épp azt célozná, hogy a székelység a maga javára aknázza ki szülőföldjének gazdasági adottságait. Még ha hitelesek is lennének ezek a számok, akkor sem relevánsak, hiszen a területi autonómia célja épp a Bukaresttől való minél nagyobb gazdasági és politikai függetlenedés.
Bakik és kötődések
Az új pártról sokat nem tudunk, meghirdetett programelveik – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika – jól hangzó jelszavak, amit valamennyi magyar párt magáénak vallhat. Az sem meglepő, hogy jobbközépre sorolják be az alapítók a szerveződésüket azok után, hogy Erdélyben a legutóbbi anyaországi választáson szavazatukat leadó polgárok erős 2 százaléka támogatta a magukat balra soroló pártokat. Az MSZP-nek és utódpártjainak megjelölésére kerülendő a baloldali jelző, hiszen, mint legutóbb Schiffer András LMP-elnök is rámutatott, Magyarországon nem látni baloldali pártokat. A szóban forgó szervezetek, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az MSZP neoliberális pártok, amelyek pártként vagy vezetőik révén 12 éven át kormányoztak, és nem sok baloldaliságról tettek tanúbizonyságot.
A Demokratikus Erdélyért Pártról még azt is tudhatjuk, hogy a szervezők hadilábon állnak a magyar nyelvű kommunikációval és a magyar helyesírással. Az eddig 27 kedvelővel rendelkező Facebook-oldalukon közzétett féloldalas, 1100 leütésből álló bemutatkozó szövegükben hat fogalmazási baki, három helyesírási hiba és egy elütés van, nem számolva a nagybetűk teljesen indokolatlan használatát. („Média”, „Transzszilvalizmus”, „Szórvány Magyarok”. Az, hogy saját szimbólumukat, a hajót nagy H-val írják, megengedhető szubjektivizmus.) Legdurvább, hogy a címbeli megszólítás is az erdélyi „ősznemzethez” és nem össznemzethez szól.
Persze az is nagy kérdés, hogy létezhet-e egységes „erdélyi össznemzet”, összeállhat-e egységes egésszé a különböző nyelvű, kultúrájú, értékrendű, s nem utolsósorban külön történelmi célú és akaratú román, magyar, német stb. közösség? Ha Bukarest etatista-centralista törekvéseit figyelmen kívül is hagyjuk, létezhet-e Kelet-Európa Svájca, lehet-e erősebb az erdélyiek közös erdélyiségtudata, mint a román nemzetrész kötődése Kárpátokon túli véreikhez vagy a magyar nemzetrész kötődése a Trianonban elvesztett anyaországhoz?
A címben feltett kérdésre, miszerint négy magyar párttal számolhatunk-e ezentúl, azt felelhetjük: nem valószínű. Az új szerveződés politikai térképen való megkapaszkodásának esélye igen csekély, így minden bizonnyal megmarad néhány értelmiségi pártalapítási próbálkozásaként.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

EMI-tábor: „közös érdek az autonómia”
Az erdélyiek összefogására, egy Erdély Párt létrehozására lenne szükség ahhoz, hogy ne csupán Bukarest és egy szűk, kiváltságos réteg élvezze az itt élők munkájának gyümölcsét – véli Mircea Dăian, az Erdély Demokratikus Liga alapítója az EMI-tábor első, csütörtöki előadásán. Úgy véli, az erdélyi románok közül egyre többen látnak fantáziát az autonómiatörekvésekben. A vasárnap véget érő rendezvény keretében pénteken Vona Gábor, a Jobbik elnöke tart előadást a táborban.
Az erdélyiek összefogására lenne szükség ahhoz, hogy ne csupán Bukarest és egy szűk, kiváltságos réteg élvezze az itt élők munkájának gyümölcsét – véli Mircea Dăian, az Erdély Demokratikus Liga alapítója. A csütörtökön délelőtt hivatalosan is megnyílt gyergyószentmiklósi EMI-tábor első előadásán a Medgyesről érkezett előadó számos kérdés kapcsán nyilvánvalóvá tette: az erdélyi románok között is sokan vannak, akik nagyon hasonlóan gondolkodnak, mint az önrendelkezési törekvéseket támogató magyarok. Kifejtette, tudomásul kell venni, hogy az itt élők problémáit sosem fogják megoldani bukaresti politikusok, de az Európai Unió vezetői sem jönnek majd, hogy a régió gondjait megoldják. „Ahhoz, hogy Erdély, de akár a többi történelmi régió lakói jobban éljenek, közigazgatási átszervezésre van szükség, valódi decentralizációra és regionális autonómiára” – szögezte le.
Dăian meglátása szerint Erdély, a Székelyföld, Partium, valamint a Bánság vonatkozásában számos autonómiaelképzelés, az önrendelkezést célul kitűző szervezet létezik, ezek azonban jelenleg egymással párhuzamosan tevékenykednek, pedig az együttműködés lenne célravezető. „Az nem normális helyzet, hogy az emberek keményen dolgoznak, mégis megélhetési gondokkal küzdenek. Nyugatabbra biztosan el tud érni egy nyugodt életet jelentő életszínvonalat az, aki dolgozik, függetlenül attól, hogy mi a szakmája. Romániában ez nem történhet meg. Ez a helyzet csak egy szűk rétegnek jó, akik a pénzcsapokról gondoskodnak ebben a centralizált államban, s megvan a lehetőségük, hogy ezzel visszaéljenek, csalással, lopással szerezzenek hatalmas vagyonokat. Politikusnak mondják magukat, de nem politikusok, mert nem a közösségért dolgoznak” – fogalmazott Mircea Dăian. Úgy véli, Erdélyt kizsákmányolja ma Bukarest, és ez az oka annak, hogy nemzetiségtől függetlenül értékes emberek, fiatalok ezrei kellett elhagyják szülőföldjüket az elmúlt évtizedekben. „Mivel Bukarest önként sosem mondana le előjogairól, Erdély kell elérje a változást” – tette hozzá.
Mircea Dăian ezt úgy képzeli megvalósíthatónak, ha létrejön egy Erdély Párt, amelyben minden Erdélyben élő nemzetiség képviselteti magát, és amellyel összefog minden olyan szervezet, amelynek közös célja az önrendelkezés elérése. Ez a párt sikerrel szerepelve a parlamenti választásokon elérheti a célt. A hozzászólások során felvetődött, valószínűtlen egy ilyen összefogás kivitelezése akkor, amikor Bukarest száz éve azzal riogatja a románságot, hogy az autonómia egyenlő az 1920-ban szerzett területek elvesztésével. Mircea Dăian is elismeri, mindez biztosan nem megy egyik napról a másikra, de egyre többen látják, hogy a régi szólamok nem igazak. „A fiatalok már nem szűk látókörűek, hiszen járják a világot, s megtapasztalják, hogy a régiós felosztással az ott élők elégedettek, a gazdaság működik, a lakosság jól él. Sokan mondják, hogy Erdély és a többi régió autonómiája valószínűtlen álmodozás, de nem az” – mondta az előadó – Erdély zászlaját, címerét sem sokan ismerték, de már kezdik megismerni és elfogadni, és 15 éve az is lehetetlennek tűnt, hogy egy EMI-tábor jellegű rendezvényen románok, magyarok közösen beszéljenek az autonómiáról. Sokáig az sem volt hihető, hogy a magyar–román határról el fognak tűnni a határőrök, pedig ma biztosan látszik, hogy ez megtörténik a belátható schengeni csatlakozásnak köszönhetően.”
Az idei, 11. alkalommal megszervezett, vasárnap záruló EMI-tábornak a nemzetiségi érdekérvényesítés a legfőbb témaköre, ebben a témában pénteken Vona Gábor, a Jobbik elnöke is előadást tart. Szombat délben Merre visz az utunk az autonómia felé? címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést, amelynek meghívottjai Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (5.)
Másnap reggel az egész család elindult gyalog a belváros felé, a szembejövőket kérdezve, hogy mi van a Főtéren. Látszik a tüntetés nyoma – mondták –, de csend van, és mindenki arra biztatott, hogy ne menjünk tovább. Nem hallgattunk rájuk, a Jókai utcán ismerősökkel találkoztunk, akikkel elbeszélgettünk. Az egyetemi könyvesbolt kirakatüvegén néhány A4-es fehér lap volt kiragasztva, és rá volt írva, hogy „Moarte criminalilor!” („Halál a gyilkosokra!”) Ez igen bátor tett volt akkor, hisz még nem látszott, hogy a rendszer megbukott volna. Ahogy délben hazaértünk, megtudtuk a tévéből, hogy Ceauşescu elszökött (éppen akkor beszélt Mircea Dinescu), kimentünk a tömbház elé egy üveg pezsgővel és néhány pohárral. Az üzletekből kijövő elárusítók nem mertek inni, csak miután valaki kitett az erkélyre egy rádiót, és abból hallották az eseményeket. Délután elmentünk autóval Demény Attiláékhoz. Átmentünk Csép Sándorékhoz, akkor ismertem meg személyesen. Telefonálgatások után elmentünk Gyimesi Éváért, majd Könczei Csillával a Monostorra egy videokameráért. Visszafelé jövet Csilla videózott, az utcán autók tetején fiatalok ültek zászlókkal és énekeltek, kiabáltak. Ez a felvétel ma is megvan Csillának, jó dokumentuma annak a délutánnak. Emlékszem, amikor Gyimesi Évát vittük az akkori Igazság szerkesztőségébe, a főtéri plébánia előtt állt Czirják Árpád, és néhány fiatalnak magyarázta, hogy nincs mit keresniük az épületben, mert az az egyházé. A fiatalok azt állították, hogy azelőtt este egy fenti ablakból is lőttek a tüntetőkre. Éva is odament, és váltott néhány szót Czirjákkal, amikor a fiatalok már elmentek. Én nem szálltam ki az autóból, és más sem, csak Éva. Látszott a fiatalokon, nem hitték el, hogy nem onnan lőttek, de tisztelték a papi ruhát. Hogy ezután mi volt, mit csináltunk még, nem emlékszem. Csak arra, hogy otthon késő éjjelig néztük a tévét, odavoltunk Petre Románért és Iliescuért (ez az érzés aztán nagyon hamar elmúlt, de szilveszterig biztos tartott, januárban azonban már lecsillapodtunk). Érdekes, hiába néztük a tévét, az a hír elkerülte a figyelmünket, hogy Ceauşescuékat már aznap elfogták (pedig a Csilla videóján hallatszik, hogy én azt mondom, „elkapták őket”, estére már elfelejtettem, vagy csak nem voltam benne biztos). Reggel nagyon féltem bekapcsolni a tévét, hogy vajon mit fogok látni. Féltem, hogy az előtte való nap csak álom volt. De szerencsére nem. Szombaton reggel egyedül lementem a belvárosba, sorban álltunk a Béke téren újságokért (Szabadságot vettem, és talán egy Clujul Liber című román újságot – milyen kár, hogy nem őriztem meg ezeket!), majd bementem az egyetemre. A bejárat fölött már egy nagy molinó volt kifüggesztve a következő szöveggel: „Universitate liberă. Szabad egyetem. Freie-Universität”. Vagy 25 tanár gyűlt össze egy földszinti teremben, valahol a geológián, Negucioiu rektor is ott volt, és leült az asztalhoz valakivel (nem emlékszem, ki volt, talán a gazdasági igazgató), és az emberek elkezdtek beszélni szép sorjában felállva. Olyan szövegeket mondtak, hogy egy idő után a rektor és a mellette ülő alak jobbnak látta beülni a padokba a többiek közé. Nem volt ott konkrét, személyes bírálat, csak általánosságban beszéltek. Mindenki azt mondta, hogy akik lejáratták magukat a rendszer kiszolgálásával, azok lépjenek hátrébb. Nem volt lincselés, senki se bántotta őket, de mire egy ad-hoc bizottság alakult, hogy átvegye az egyetem ideiglenes vezetését, már nem voltak ott. Nem emlékszem, hogy mikor mentek el. Ennek a bizottságnak Ionel Haiduc lett az elnöke. Kevesen tudják, hogy a Szabadságban 1990. január 8-án 168 aláírással megjelent felhívás a Bolyai Egyetem újraindításáért a matematikakarról indult. Még decemberben vitatkoztunk arról, hogy kell-e ilyen felhívás, és félnapi vita után úgy gondoltuk, hogy kell, mert nem tudni, hogy később lesz-e még alkalom kimondani azt, hogy igényeljük az önálló magyar egyetemet. És elkezdtünk szervezkedni. Január elején üzent Bukarestből Pálfalvi Attila, aki akkor tanügyminiszter-helyettes volt, hogy lesz egy tanácskozás a minisztériumban egyetemi ügyekről, és jó lenne, ha valaki felmenne a leendő Bolyai Egyetem részéről is. Arra emlékszem csak, hogy többen összegyűltünk Balázs Sándornál, aki akkor a Bolyai Bizottság elnöke volt (a Bolyai Társaság csak valamikor áprilisban alakult meg). Nem tudom, kik voltak jelen, egyedül Szilágyi Pálra emlékszem még. Hosszas vita után a választás Balázs Sándorra és rám esett. Somai József lefordította románra azt a szöveget, amely nagyjából azonos volt a Szabadságban megjelenttel, talán kicsit hosszabb volt. És ezt vittük magunkkal románul és magyarul. A magyar nyelvű szöveget odaadtuk Rostás Zoltánnak, aki már az állomáson várt minket (akkor A Hétnél dolgozott), és közölte is a Romániai Magyar Szóban, kettőnk nevét íratva alá. Az eredeti szövegen nem volt ott a nevünk, hisz ez nem saját munkánk, hanem közös szöveg volt. Emlékszem a zsúfolásig megtelt teremre, ahol mindenki mondta a maga véleményét a tanügy megreformálásáról. A miniszté­rium képviselője (nem emlékszem, hogy éppen Şora miniszter volt-e vagy más) nemigen avatkozott bele, hagyta, hogy mindenki elmondja, amit fontosnak tart. Balázs Sándor is szót kért, és felolvasta a kérésünket, igényünket az újrainduló Bolyai Egyetemre. Semmilyen reakció nem volt, sem egyetértő, sem támadó. Pálfalvi Attila nagyon optimista volt, azt mondta nekünk, hogy csak napok kérdése, hogy megjelenjen a döntés a Bolyai Egyetemről. Néhány nap múlva (talán A Hétben) meg is jelent vele egy interjú, amelyben határozattan állította, hogy ősszel beindul a szinte minden szakot magában foglaló Bolyai Egyetem. Ma sem tudom, és soha nem volt alkalmam azután megkérdezni, hogy mire alapozta ezt a határozott véleményt. Azt el tudom képzelni, hogy Mihai Şora akkori tanügyminiszter hajlandó lett volna egy ilyen döntésre, de minden bizonnyal nem rajta múlott. Aztán Pálfalvi Attilát eltávolították a minisztériumból, és az egyetem ügye zátonyra futott, és mára teljesen „elrozsdásodott”.
A magyar felsőoktatás elindítása 1989 után
Természetesen mindjárt a változások után megpróbáltuk beindítani a magyar nyelvű oktatást a matematikakaron (ahogy mások is más karokon). A harc nagy részét (mert ez nem ment könnyen) Balázs Márton vívta meg, aki akkor dékánhelyettes volt. Hogy ez mennyi feszültséggel, megaláztatással, lemondással járt (ennek lett áldozata a doktori vezetői státusa is), azt csak ő tudná megmondani (ezeket le is írta emlékeztetőül, megvan kéziratban). A kezdeti harc eredménye az volt, hogy matematika szakon az első két évfolyamon mindent lehetett magyarul tanulni, utána a következő kettőn semmit. Informatika szakon maradt a csak román nyelvű oktatás, azzal indokolva ezt, hogy az nem tanári szak. 1993-ban fordulat állt be a Babeş–Bolyain a magyar nyelvű oktatásban, mert abban az évben az RMDSZ egyes képviselői a hírhedt neptuni titkos tárgyaláson megegyeztek abban, hogy a tanügyminisztérium a BBTE részére 300 helyet elkülönít a magyar nyelven tanulók részére, külön felvételit tartva ezekre a helyekre. Hogy ez milyen (jó vagy rossz) hatással lett a magyar nyelvű felsőoktatásra, az máig tisztázatlan, hisz ennek hatására kialakult a BBTE mai struktúrája, korlátozott döntésű magyar tagozattal, de elodázódott (azt is írhatnám, hogy végtelen pályára állt) az állami magyar egyetem létrehozásának kérdése. Az állami magyar nyelvű egyetem kérdése azóta is jó politikai tőke, bármikor elő lehet rángatni. A 300 hely a 2000-es évek elején már 1000 körül volt, hisz az egyetem számbeli fejlődése a magyar oktatásban is megfelelő módon jelentkezett. Andrei Marga rektor ebben mindig támogatta a magyar nyelvű oktatást, soha nem ellenkezett, ha növelni szerettük volna a helyek számát, igyekezett megoldást találni erre.
Érdekes volt a román kollégák hozzáállása a magyar nyelvű oktatáshoz. Kevés kivételtől eltekintve nem akadályozták azt, hogy magyar nyelven is tanítsunk, de nem akarták, hogy erről mi magunk döntsünk. Azt szerették volna, és ma is így van ez, hogy ők felügyeljék ezt a folyamatot, ők dönthessenek mindenről. Nálunk, a karon a tanárok maguk döntöttek arról, hogy mit és hogyan tanítsanak egy tárgyon belül, figyelembe véve természetesen a tantervet és a tantárgyi leírást (amely csak nagyobb fejezeteket írt elő akkor). A vizsgákat is mindenki saját maga tervezte meg, figyelembe véve az általános szabályokat. De tudok olyan karról, ahol a román professzor arra kötelezte a magyar kollégát (aki többnyire fiatalabb volt), hogy még a vizsgatételeket is tőle vegye át, és fordítsa le magyarra. Amikor már több karon is volt magyar nyelvű oktatás, és külön titkárnő foglalkozott a magyar nyelven tanuló diákokkal, még akkor sem vették szívesen, ha magyar nyelvű hirdetéseket tettünk ki a hirdetőtáblára. Az pedig ma is tabu, hogy a magyar hirdetőtábla fölé magyarul is kiírják, hogy az a magyar tagozat hirdetőtáblája. Kicsinyesen zavarja őket a magyar nyelv! Az egyetem bejáratánál (nyilván csupán reklámcéllal) magyar és német köszöntőszöveg is fut az elektronikus hirdetőn, és szerepel egy táblán. De ha bemegyünk az épületbe, alig van magyar felirat, például még a Farkas Gyula Teremre sincs kiírva a „terem” szó magyarul. A rektori folyosón ma már nemcsak a román rektorok büsztjei láthatók a falon, de az egész olyan tipikusan román felfogású módon van megoldva, hogy ember legyen a talpán az a román, aki ebből megtudhatja, hogy az egyetem történetének milyen szakaszai voltak. Az efféle történelemhamisítás csúcsa az a Ceauşescu pártfőtitkár által küldött távirat, amelyben 1977-ben köszöntötte a nagyváradi román színjátszás 50. évfordulóját. Azért jegyeztem meg, mert az olyan szöveg, amely tulajdonképpen igaz tényeket tartalmaz, de a fogalmazás mikéntje miatt teljesen félrevezeti a gyanútlan olvasót, és pont ez is a célja. A csúsztatáshoz tudni kell, hogy Nagyváradon először 1927-ben alakult román színház, előtte csak magyar volt. 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése után ez a román teátrum megszűnt. A második világháború után – figyelembe véve, hogy a város többségében magyar lakosságú volt – csak a magyar színház alakult újra a megváltozott körülmények között, és csak 1957-ben alakult meg (pártutasításra) a színház román tagozata is. Ez a táviratban az ötvenéves román színház köszöntése kapcsán úgy szerepelt, hogy a nagyváradi színház 1957-től a „párt helyes nemzetiségi politikája folytán” román és magyar tagozattal rendelkezik. Vajon hány gyanútlan román olvasó vette ki ebből, hogy 1957-ben nem a magyar, hanem a román tagozat alakult meg?
Lehet, hogy a „bölcs vezér” is így olvasta a számára megfogalmazott távirat szövegét, elvégre ő sem tudhat mindent, bármennyire is bölcs, hisz a bölcsesség önmagában nem jár feltétlenül tudással. A baj csak az, hogy ma is bőven vannak tudás nélküli „bölcsek”!
Társadalmi szervezkedés
1989 után egyre-másra jöttek létre a szakmai és egyéb társaságok, egyesületek. Csak azokról szólok, amelyeknek tagja lettem, legtöbbjükben (kivéve az EME-t) vezető funkciót is betöltöttem hosszabb-rövidebb ideig. Az elsők között alakult meg az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT), amely mai is az egyik legjobban működő. Legfontosabb eredményének azt tartom, hogy ma már nagyon sok, szép magyarsággal beszélő mérnökünk van. A Bolyai Egyetem visszaállításának igénye hozta létre már 1990 januárjának elején a Bolyai Bizottságot, amely áprilisban Bolyai Társasággá alakult. Újraalakult a kommunista idők elején megszüntetett Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az iskolások részére már 1953-tól létezett egy magyar nyelvű matematikai folyóirat, a Matematikai és Fizikai Lapok, amely 1956-ig a megfelelő román lap fordítása volt. 1957 és 1962 között önálló kolozsvári szerkesztőséggel működött. Az 1962. évi 6-os számtól kezdődően újra fordítás, és ekkor már csak Matematikai Lapok a címe. Az 1989-es változáskor már újra létezett egy kolozsvári szerkesztőség, és a lap csak részben volt fordítás (hivatalosan az maradt, de Nicolae Teodorescu akadémikus, felelős szerkesztő nagyvonalúsága révén már nemcsak románból fordított cikkek jelentek meg, hanem magyarul írottak is). 1990 után magyar szerkesztésű lappá változott, de még mindig a bukaresti országos matematikai társulat lapjaként. A kapcsolat a bukaresti társulattal egyre nehezebbé és formálissá vált, hiszen a lapot már nem finanszírozták. Hogy a lapnak megfelelő kiadótársaságot kerítsünk, 1993-ban létrehoztuk a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaságot, és 1997 januárjától sikerült a Matematikai Lapokat önálló lappá alakítanunk. A nevet azonban nem használhattuk, mivel a bukaresti matematikai társulat azzal az igénnyel lépett fel, hogy idővel szeretné feléleszteni saját kiadványaként a magyar nyelvű lapot (ez azóta sem sikerült). Új címként a Matlapot találtuk ki, hisz a tanulók sokszor nevezték így addig is. Javaslatomra, informatikai mintára, MatLap néven indult a lap, de sokan kifogásolták a szó közepén lévő L-t, így Matlappá alakult (gondolom, a változtatásban fontos szerepet játszott a nyomdai szakemberek véleménye, akiknek szokatlan volt az ilyen „fenegyerekeskedés”). Hasonló nemtetszést arattam akkor is, amikor az EMT hasonló jellegű, de fizika-, kémia- és informatikatartalmú, FIRKA nevű lapját nem naptári, hanem iskolai év szerint számoztuk (szintén az én javaslatomra): egy évfolyam egy tanév. Az volt a fő érv ellene (szintén a nyomdai szakértők részéről), hogy ilyen nincs sehol a világon. De megmaradt, mert a kollégáknak is tetszett, és most már van a világon ilyen, több mint húsz éve.
Hogy pályázhassunk a magyar nyelvű oktatás megsegítéséért, a Babeş–Bolyai Egyetemen létrehoztunk egy egyesületet Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért névvel. Közben létrejött az EME matematikai és informatikai szakosztálya is, amely a természettudományi szakosztályból vált ki. A matematikát a természettudomá­nyok közé szokták sorolni, Magyarországon szokás élettelen természettudománynak nevezni. Ez utóbbi besorolással gyakran szoktam viccelődni, hogy ez azért van, mert a matematikusok általában élhetetlenek.
Amikor magalakult a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), létrejött annak a matematikai, informatikai és csillagászati szakbizottsága. Ezeknek a matematikai társaságoknak, bizottságoknak a tagsága nagyjából megegyezik, de nem teljesen. Mindegyiknek megvan a maga jól meghatározott szerepe. Amikor átmentem a Sapientiára, ott is létrehoztuk a marosvásárhelyi matematikai és informatikai tanszék háttérintézményeként a MITIS Egyesületet. A név (egyik fiatal kollégánk ötlete) utal a tanszék nevére (Matematika–Informatika Tanszék), de humorosan a híres amerikai MIT-re is (Massachusetts Institute of Technology), de akár a latin mitis szóra is, amelynek rengeteg jelentése közül szóba jöhet a jótékony, felnőtt, békés, enyhe (angolul soft).
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Mint a bumeráng
A katalánok nem tágítanak: előrehozott választást tartanak szeptember utolsó vasárnapján, amikor eldől, hogy Katalóniában az autonóm közösség függetlenné válásáért küzdő politikai pártok maradnak-e kormányon.
Amennyiben igen, megkezdődik a független Katalónia alkotmányának kidolgozása. A hír azért érdemel említést, mert a katalánok olyanok, mint a bumeráng: a spanyol kormány bármennyire is messzire dobja – azaz ellenzi – a gazdaságilag legfejlettebb spanyolországi régió kiválásának ötletét, a katalánok nem hagyják magukat, és kezdik elölről. Visszatérnek Madridba, mint a hajítófa.
Ezt a hozzáállást várná el több ezer, tízezer, százezer székely is a felhatalmazott politikusaitól: várná, hogy naponta ott szerepeljen a hírekben, hogy az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS kilincsel Bukarestben és érvel Székelyföld területi autonómiájának fontossága mellett. Ha kidobják őket az ajtón, visszamennek az ablakon.
Ja, hogy még nem jutottak el Bukarestig? Még csak ott tartunk, hogy a politikai alakulatok egymás torkán próbálják lenyomni a saját autonómiatervezetüket? Baj. Nem merjük beismerni, de tény, hogy az autonómiaküzdelmek tekintetében nagyon lassan haladunk. Bizonyíték erre az, hogy gyakorlatilag nincs egy saját autonómiatervezetünk. És itt a saját szón a hangsúly, mert amik léteznek – merthogy több is van –, azok tulajdonképpen a már működő autonómiák „összeollózásai”. Egy kicsi elképzelés a dél-tiroli modellből, néhány gondolat a baszk önrendelkezésből, pár ötlet a finnországi Aland-szigeteki megvalósításból.
Nem jó ez így! Székelyföld számára olyan autonómiatervezetre van szükség, amelyik nem összeollózott szakdolgozat, hanem székely sajátosságokra épülő tervezet. Bármennyire is hangzatos dél-tiroli autonómiamodellel áhíttatni a székelyeket, hiba már működő területi autonómiák alapján követelni a mi autonómiánkat. Mert az olaszországi németek vagy a spanyolországi baszkok, esetleg a finnországi svédek teljesen más utat tettek meg történelmük során. Nekünk a saját múltunkból kell táplálkoznunk. És úgy kell tennünk, mint a katalánok: ha kitessékelnek, akkor is visszamegyünk. Úgy kell viselkednünk, mint a bumeráng, aminek különös alakja és viselkedése miatt sokan mágikus erőt tulajdonítanak.
Kozán István
Székelyhon.ro

Decentralizálás, történelmi régiók (EMI-tábor)
Románia decentralizációjának módozatairól, a régiósítás hogyanjáról, valamint egy regionális politikai alakulat megszületésének fontosságáról beszélt a 11. EMI-táborban Mircea Dăian, a Demokratikus Erdély Liga alapítója (fotó) Fancsali Ernő, az Autonomy For Transylvania mozgalom képviselőjének tolmácsolásában.
„Számos regátbeli nem szeretné, hogy nekünk autonómiánk legyen, mert nem akarnak elesni az Erdélyből származó bevételektől, de az az igazság, hogy ha nekünk jól megy, azzal nekik is jobb lenne” – fejtette ki az előadó, akinek tapasztalata szerint jelenleg egy szűk, számos előjoggal rendelkező társadalmi réteg mellett a romániai családok nagy része nyomorban és gyakran mélyszegénységben él. „Nincs az rendben, hogy valaki dolgozik és kínlódik, de alig él meg egyik napról a másikra. Nyugaton nem létezik ez a paradox állapot, ott a végzettségedtől függetlenül mind az anyagi, mind a lelki egzisztenciád megfelelő, ha keményen dolgozol” – magyarázta Dă­ian, aki az egyik legfontosabb megoldandó kérdésnek a megélhetési kivándorlást tartja. „A mi helyünk ott van, ahol megszülettünk, ahol szüleink felneveltek, s ahol őseinket eltemették” – mondotta. A jelenlegi Románia egy hipercentralizált ország, a nyugati pozitív példák többnyire decentralizált államok, ezekből kell tanulni, hiszen az a legjobb az adott közösség részére, ha ott hasznosítják a pénzt, ahol „kitermelik”. Románia összes történelmi régióját szükséges lenne decentralizálni, és a régiók kezébe adni a hatalmat. A szász kisebbséget már-már elvesztette Románia, ezért nagyon fontos nekikezdeni a munkának, hogy ne tűnjön el a magyar kisebbség is. Ez csak együtt sikerülhet. A helyi közösségek szintjén el kell indulnia a kommuniká­ciónak, a gond a felső vezetéssel van, ám annak is változnia kell, mert amit a közösség kér, csakis Bukarestben tudják megadni; de hiába kérjük, ha nem hallgatnak meg – fejtegette. Mircea Dăian szerint az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás az egyik legjobb dolog, ami Romániával történhetett, de a helyi gondokat a helyieknek kell megoldaniuk. A generációváltás, a mentalitásváltozás a politikumban is megtörténik, előbb a 2016-os önkormányzati választásokon, majd a parlamentieken, de tudatosan kell szavazni: jobboldali regionális pártra vagy szövetségre van szükség. Dăian úgy látja: a nyugati országokból származó példák átvehetőek és felhasználhatóak Erdélyben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki volt Tudor Arghezi édesanyja?
Nem, nem a gazdag román családból származó Anastasia Petrescu, miként néhány román irodalomtörténész vélte. Hanem a szentkeresztbányai szolgálólány, Ergézi Rozália. Igazi bulvár bomba hírek kellenek ahhoz, hogy egy székelyföldi kulturális folyóirat elérje a bukaresti román sajtó ingerküszöbét. De még így is időbe telik.
A Székelyföld ez évi januári számában Ferenczes István nagylélegzetű nyomozati anyagot közöl Tudor Arghezi román költő (1880–1967) felmenőiről, különös tekintettel az anyai ágra. Nagy titok lappangott ugyanis jó ideig akörül, ki is a költő édesanyja. Sokáig ugyanis az a változat tartotta magát, hogy Arghezi apja Nae Theodorescu, anyja pedig Anastasia Petrescu, a költő felvett neve művésznév, s az Argeşből eredeztethető.
Nos, Ferenczes István szívós munkájának eredményeképpen kiderült, hogy mindez nem igaz. Az édesanya neve Ergézi Rozália, szentkeresztbányai születésű, római katolikus szolgálólány, aki az ismert székely sorsot követve Bukarestbe ment szolgálni, ahol találkozott Nae Theodo­rescu cukrászsegéddel, és a hu­szadik század Tudor Ar­ghezi néven ismert egyik legnagyobb román költője a köztük kibontakozott szerelem gyümölcse. Szerelemgyermek. Ugyanis Theodorescu nem vette feleségül a szolgálólányt, inkább a gazdag családból származó Anastasia mellett döntött. Az Adevărul napilap 2015. augusztus 4-én terjedelmes cikket szentel Ferenczes kutatási eredményeinek. Ennyi idő kellett, amíg a kultúrák összeérnek, legalábbis a main­stream média szintjén. A cikk amúgy kiegyensúlyozottan számol be a gigászi kutatómunkáról. És ami fontos: fény derült arra, honnan tudott a nagy román költő idős korában is egész jól magyarul. Magyarán: helyükre kerültek a dolgok.
SZÁNTAI JÁNOS (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elkészült a roma holokauszt első romániai emlékműve
Bukarestben felavatták a roma holokauszt emlékművét. Ez az első ilyen jellegű alkotás, amely a Roma Kultúra Múzeumának udvarán kapott helyet.
Az emlékművet a második világháború idején történt, Dnyeszteren túlra-deportálás néhány túlélőjének jelenlétében avatták fel szombaton. mediatica.ro
Erdély.ma

Együttműködés nélkül nincs autonómia (EMI-tábor)
Erős autonómiamozgalom, az erdélyi magyar pártok és szervezetek együttműködése nélkül nem lehet előrevinni a székelyföldi autonómia ügyét – hangsúlyozták a Merre visz az utunk az autonómia felé című szombati kerekasztal résztvevői. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke árnyalati különbséggel, de ugyanazt az utat látja az egyetlen járhatónak, és sajnálatukat fejezték ki, hogy az RMDSZ visszautasította az autonómiafórumon való részvételt. A Gyergyószentmiklós határában megszervezett 11. EMI-tábor tegnap ért véget.
Izsák Balázs szerint az autonómia a szabadság intézménye, amelyre a székely népnek történelmi jogalapja van, de ha ezt a román állam nem ismeri el, minden eszközzel küzdeni kell érte. Az intézményrendszer és Székelyföld határa rendkívül fontos az autonómiaküzdelemben, ez utóbbi pedig felértékelődött a bukaresti régiósítási törekvések nyomán, miszerint Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvasztanák be, a fejlesztési középrégiónak közigazgatási hatá­sköröket adnának, miközben már az is jogellenes, hogy korábban ebbe a fejlesztési régióba tagolták be – hangsúlyozta az SZNT elnöke.
Ezért tartja fontosnak Izsák Balázs, hogy a székelyek 2013-as nagy meneteléséhez hasonló méretű, Székelyföld határát megjelenítő megmozdulást szervezzenek, amelyre már megkezdődött a mozgósítás. „Október 24-én arra készülünk, hogy lármafákkal, reflektorokkal kivilágítjuk Székelyföld határát, és a gyülekezési pontokban közösségi élménnyé tesszük azt, hogy hol van a határ. A székely határőr hagyományokat felélesztve tesszük nyilvánvalóvá, hogy Székelyföld határait meg kell védeni, ha kell, a román kormány közigazgatási tervei ellenében is.” Izsák hangsúlyozta, olyan össztársadalmi összefogást kívánnak felmutatni, amely 2013-ban sikerült. Az októberi megmozdulást mozgósítási gyakorlatnak tekintik, ami által „tanuljuk meg újra együtt, hogy nagyon nagy számú tömegben is szervezetten fel lehet lépni, ha kell, utcára lehet vonulni, és váljon ez gyakorlattá egészen az autonómia kivívásáig, mert csak ott lehet elérni az autonómia intézményrendszerét, ott jöttek létre sikeres autonómiák, ahol erőteljes autonómiamozgalmak voltak”. Politika és moralitás
Az erdélyi magyar politikus feladatának elemzésével indította felszólalását Szilágyi Zsolt. Hangsúlyozta, a többségi demokráciákban a politikusokat aszerint mérik, hogy mennyi szavazatot kapnak, kormányra kerülnek-e, vagy ellenzékben maradnak. „A politika számunkra úgy mérendő, hogy szolgálja-e a magyar megmaradást, az erdélyi magyarok és a székelység fejlődését. Ha a mindenáron való szavazatszerzés a kormányra kerülést és az autonómiapolitika megtagadását eredményezi, az rossz politika, ha viszont ellenzékből többet lehet tenni a székely autonómiáért, az erdélyi magyar megmaradásért, az jó politika, és azt az utat kell folytatni” – mondta. Megállapította, a hatalomért való harc az RMDSZ esetében azt eredményezte, hogy az elmúlt negyedszázad alatt még egyetlen autonómiatervezetet sem nyújtott be Székelyföld autonómiája érdekében. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, a politikának Erdélyben nemcsak a hatalomszerzésből kellene állnia, hanem egy erős morális dimenziót is szolgálnia kellene, azt, hogy megtartsa a székelységben, a magyarságban a hitet, az elkötelezettséget, hogy érdemes megmaradni, nem kell beolvadni, nem kell elmenni, hogy érdemes megküzdeni azokkal az emberfeletti feladatokkal, amelyek visszaállítják az élet normális menetét. „A kisemmizettség, a kiszolgáltatottság és az a morális lelki, szervezeti szétzüllés, amiben bennünket 1990 talált, tulajdonképpen annak tudható be, hogy a kommunizmus szétzilálta a rendet, ami közösségeinket jellemezte, amely rend alapvetően a munka és a tulajdon tiszteletén alapult. Huszonöt év alatt a román hatalom ezért nem adta vissza történelmi egyházainknak, közösségeink tagjainak, Erdély nemesi családjainak teljes mértékben azt, amit elvett. Ez az egyik zsinórmértéke az erdélyi magyar politikának, hogy segít-e visszatérni Székelyföldön a hagyományos székely székek szerinti élet megszervezésében, vagy elfogadjuk, hogy Bukarest döntsön sorsunkról.” A Háromszéken megtelepedett Schweighofer-üzemre is utalva Szilágyi Zsolt azt mondta, „a magyar politikának olyannak kell lennie, ha bemegyünk Bukarestbe tárgyalni a székely autonómiáról vagy a Bolyai-egyetemről, akkor nem faexportengedéllyel jövünk ki, de sajnos, a huszonöt év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátornak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, de az autonómia ügye nem jut előbbre”. A korrupció árt az autonómia ügyének, de az sem helyes, ha csak azért állunk ki valaki mellett, mert magyar; ha ellenben ártatlan, senkit ne hurcoljanak meg magyarságáért – tért ki Szilágyi az egész országban felerősödött jelenségre. Az MPP közvetít
Székelyföld autonómiájának kivívása fontos az EMNP-nek, ebben a törekvésben támogatják az SZNT-t és azt az autonómiatervezetet, amely a történelmi székely székekre alapozva szabályozza az önrendelkezést, amiről Izsák Balázs azt mondta, ez az autonómiaszemlélet semmilyen körülmények között nem képezi vita tárgyát. Szilágyi szerint az RMDSZ által dél-tiroli mintára összetákolt autonómiatervezet silány, tartalmilag vállalhatatlan, azzal, hogy benyújtását emlegetik, félrevezetik a magyar közösséget.
Kulcsár-Terza József, akinek pártja elfogadta az RMDSZ autonómiastatútumát, ehhez a vitához annyit fűzött hozzá: a legfontosabb a tervezet benyújtása a parlamentbe, amit utólag esetleg lehet módosítani. Az MPP háromszéki elnöke kimentette Bíró Zsoltot, a párt országos elnökét, aki egy korábbi felkérés miatt nem tett eleget az EMI meghívásának, és sajnálatát fejezte ki, hogy az RMDSZ nem képviselteti magát, „mert ha autonómiáról, Székelyföld jövőjéről beszélünk, akkor nekik is itt lenne a helyük”. Megköszönte az SZNT-nek eddigi munkáját, elismerve, „ha nincs az SZNT, akkor talán autonómia ügyében ma nem tartunk itt, az SZNT következetesen, sok munkával vitte elő az autonómiaküzdelmet. A Magyar Polgári Párt ebben partner volt, és partner lesz az SZNT minden olyan akciójában, amely előreviszi az autonómia ügyét.” A háromszéki politikus azt mondta, egyetlen út az együttműködés, és ebben az MPP szerepe, hogy közvetítsen, segítsen abban, hogy az SZNT, az RMDSZ, az EMNP üljön le egy asztalhoz.
A kerekasztal résztvevői azt is hangoztatták, olyan időszakot élünk, amikor egész Európában felértékelődnek, átértékelődnek a regionalista mozgalmak. Itthon az új választójogi törvény teszi lehetővé a regionalista pártok megjelenését, az unióban pedig a re­gionális intézményekben (mint amilyen a Régiók Bizottsága) rejlő lehetőségek kihasználása vezethet eredményre.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Funar vesztett: a CNCD nem szegett törvényt, amikor megbüntette magyargyalázásért
Nem szegte meg a törvényt, így nem követett el bűncselekményt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amikor a magyar nyelv meggyalázásáért kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart márciusban - döntötte el Bukarest első kerületének bírósági ügyészsége.
Kolozsvár volt polgármestere korábban a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban. Miután emiatt megbüntette a CNCD, Gheorghe Funar bepanaszolta az intézményt az ügyészségen. A váhatóság azonban megállapította: megalapozatlan a volt polgármesternek az a vádja, miszerint a tanács mellett hivatali visszaélést és okirat-hamisítást követett el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, márciusban a CNCD a pénzbüntetés mellett arra kötelezte a politikust, hogy egy országos napilapban, saját költségén jelentesse meg a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte akkor a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be 2014 októberében a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnökválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették
A CNCD döntését követő napon Gheorghe Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették. Kérdésünkre már akkor közölte, hogy biztosan megfellebbezni a tanács határozatát.
Arra a felvetésünkre, nem gondolja, hogy a közszolgálati televízióban tett kijelentéseivel egy egész nemzetet megsértett, Gheorghe Funar kijelentette: nem érti a kérdést, hiszen az a személy (Tánczos Barna szenátor – szerk. megj) sem érezte magát megsértve, aki bepanaszolta őt a diszkriminációellenes tanácsnál.
Amikor szembesítettük azzal, hogy Tánczos Barna szerint is „felelőtlenül sértegetett egy egész nemzetet”, a román politikus visszakérdezett: „Az nem sértő, hogy a Romániában élő magyarok nem ünneplik december elsejét?” Hozzátette: az Egyesült Államokba kitelepedett magyarok például tiszteletben tartják az amerikai nemzeti ünnepet, Romániában azonban „a magyarok gyászszalagot tűznek ki a román nemzeti ünnepen”.
maszol.ro

Bekéretés: Bukarest nem ért egyet Zákonyi kritikáival
Bekérették hétfőn a román külügyminisztériumba a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét Zákonyi Botond kijelentései miatt. A román külügynél a diplomata által a România Liberă napilapnak adott interjú verte ki a biztosítékot.
Magyarország bukaresti nagykövete a lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de e téren szerinte nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.
A diplomata megemlítette, hogy az Aradot Szegeddel összekötő vezetéken még mindig nem érkezik földgáz Magyarországra, a román hatóságok pedig csak az ország schengeni csatlakozása után kívánnak befejezni tíz, a közös határt átszelő utat. Zákonyi példaként említette, hogy miközben a 400 kilométeres román–magyar határszakaszon csak tíz határátkelő működik, a német-francia határon öt-tíz kilométerenként át lehet kelni.
Zákonyi Botond komolytalannak nevezte a román külügyminiszter korábbi állítását, miszerint az Orbán Viktor kormányfő által Tusnádfürdőn posztolt történelmi jelképek sértik az államközi alapszerződést. „Nem lehet a kétoldalú viszony problémájává alakítani azt, ha valaki történelmi jelképeket ábrázoló jelvényeket forgalmaz. A kétoldalú kapcsolatok terén ennél fontosabb probléma az anyanyelvhasználat korlátozása a hivatalokban, a nemzeti jelképek, például a székely zászló használatának elutasítása vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának ügye” – jelentette ki a nagykövet.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy 2012-es hatalomra kerülése után Victor Ponta kettős szerepet játszik. „Azt játssza, hogy Victor a jófiú, az európai, a szociáldemokrata, míg Viktor (Orbán Viktor magyar miniszterelnök – szerk. megj.) a rossz, a nacionalista, az Európa-ellenes” – fogalmazott a nagykövet.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott. A közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert Zákonyi Botond nagykövet jelenleg szabadságát tölti.
A Bogdan Aurescu vezette tárca szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar-román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást. Bukarest elfogadhatatlannak és tiszteletlennek nevezte a nagykövet Victor Pontáról tett kijelentéseit is. A külügy sérelmezte, hogy Zákonyi nem tett említést a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötéséről, a nemrég rendezett átadáson maga Ponta is részt vett, ezáltal is hangsúlyozva, hogy Románia fontosságot tulajdonít az ilyen infrastrukturális beruházásoknak.
A román fél a tíz, helyi érdekeltségű, határon áthaladó útnak a forgalom előtti megnyitása ügyében úgy véli: határátkelők létesítése túl nagy beruházás lenne ahhoz képest, hogy ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak a személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák. Bukarest szerint az Arad-Szeged gázvezeték befejezése érdekében „szoros együttműködés" van a két fél között.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar utcanevekért perelne a prefektúra és a CEMO
A közigazgatási bíróságon készül megtámadni azt az önkormányzati határozatot Maros megye prefektusa valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), melyet két és fél hónappal ezelőtt a marosvásárhelyi tanács hozott harminc belvárosi utcanévről. A döntés értelmében a házfalakra az utca román megnevezése alatt nem azok fordítása, hanem a köznyelvben élő, egykori magyar név jelenne meg.
Nem ugyanazon ok miatt, mégis egy hajóba került a Maros megyei prefektúra és a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Mindkettő közigazgatási perrel fenyegeti a vásárhelyi önkormányzatot, amennyiben nem vonja vissza a május 28-án hozott 150-es számú határozatát. Peti András alpolgármester a hétfőn kapta kézhez Lucian Goga kormánymegbízott levelét, amelyben a magyarellenes lépéseiről elhíresült prefektus a magyar nyelvű történelmi megnevezések okozta állítólagos gondokra hívja fel a figyelmet.
A prefektus azzal érvel, hogy a hivatalos utcanévtáblák alatt tájékoztató jelleggel megjelenő feliratok megtévesztők lehetnek a gyalogosok számára és veszélyforrást jelenthetnek közlekedési szempontból. Goga szerint a közlekedési törvény egyébként is tiltja az efféle táblácskák felszerelését. A főispán ugyanakkor azt is kifogásolja, hogy a döntés meghozatala előtt a városatyák nem kérték ki a prefektúra fennhatósága alatt működő névadó bizottság véleményét. „Ha mindez nem lenne leírva, nem is hinném, hogy felelős beosztásba helyezett ember ilyen érveket hozhat fel. Érdekes, hogy más városokban ezek a táblák nem okoznak semmiféle közlekedési káoszt, Maros megyében viszont óriási veszélypotenciált jelentenek!” – jelentette ki szerkesztőségünknek Peti András, aki szerint röhejesek azok az érvek, amiket Goga képes felsorakoztatni a magyar nyelv használata ellen.
Az alpolgármester a Vásárhelyi Hírlaptól szerzett tudomást, hogy nem csak a prefektus, de immár a CEMO is a közigazgatási bírósághoz készül fordulni a hagyományos utcanevek ügyében. „Szép kis társulás!” – kommentálta a helyzetet Peti.
Mivel a polgármesteri hivatal a civil szervezet felszólítására sem hajlandó visszavonni a május végén hozott határozatát, a CEMO pert indít az önkormányzat ellen – szögezte le portálunknak Szigeti Enikő. Az egyesület vezetője elmondta, hogy megbízta Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvédet, hogy forduljon a közigazgatási bírósághoz a szerinte törvénytelen és a vásárhelyi magyarságot hátrányosan érintő önkormányzati határozat miatt. Az anyanyelvi jogokért küzdő civilek felháborodását egészen más váltotta ki, mint ami a prefektus eljárását elindította. A szervezet már a döntés megszületése után nemtetszésének adott hangot. A CEMO arra hivatkozott, hogy a Székelyföldön egyetlen település sem létezik, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg. A városháza ugyanis a 425 utcából egyelőre csak harmincnak a kétnyelvűsítését vállalta fel, holott a közigazgatási törvény nem kínál alkulehetőséget.
„Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá, mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – írta Peti Andrásnak címzett nyílt levelében Szigeti. A CEMO vezetője arra utalt, hogy Torda, Beszterce és Szászsebes önkormányzata azért folyamodhatott ehhez a megoldáshoz, mert az ottani magyarság illetve szász lakosság ma már elenyésző számban lakja a települést. Amúgy a civilek abban sem bíznak, hogy Vásárhely polgármesteri hivatala a történelmi megnevezés alatt kimondottan az egykori magyar utcanevet értik, hisz az elmúlt száz évben a legtöbb utcának – főként a két világháború között – román megnevezése is volt. Például a jelenleg Rózsák tere nevet viselő főtér nem csak Széchenyi térként tartható számon. A trianoni impériumváltás után viselte Ferdinánd román király nevét is, a kommunizmus első éveiben pedig a szovjet diktátorról, Sztálinról volt elnevezve. A magyarok által ma is Sáros utcaként emlegetett Târgului jó ideig Eötvös József nevét viselte, de a harmincas években az Osztrák-Magyar Monarchia ellen harcoló Drăgălina tábornoknak állított emléket. „Azon túl, hogy törvénytelen, a tanácsi határozat rendkívül képlékeny. Írásban kértünk magyarázatot a polgármesteri hivatal illetékeseitől, de ahány válasz, annyiféle, arról nem is beszélve, hogy Dorin Florea válaszra sem méltatott” – mondta el Szigeti Enikő.
Közben nem csak helyi szinten próbálják elgáncsolni a vitatott tanácsi határozatot, úgy tűnik, bizonyos formaságok miatt Bukarest is megpróbálja késleltetni a döntés életbe ültetését. Florian Moldovan városházi igazgatótól a CEMO-sok a napokban megtudták, hogy a közbeszerzéseket vizsgáló országos hatóság a feladatfüzetben észlelt hiányosságok miatt másodjára is leállította a táblakészítésre kiírt versenytárgyalást. „Az igazgató szerint Bukarestből mindegyre kivetnivalót találnak a feladatfüzetben. Nagyon gyanús ez az egész, hisz az önkormányzat évente millió egy egyéb közbeszerzést ír ki – bármiféle gond nélkül. Egyébként azt sem értem, hogy a hagyományos utcanevekre vonatkozó tendert miért kellett összekapcsolni a valós kétnyelvű utcanévtáblákra kiírt pályázattal” – adott hangot elégedetlenségének Szigeti Enikő.
Peti András is minimum érdekesnek találta, hogy a városházi tisztviselők immár harmadjára indítják újra a közbeszerzési eljárást. Hogy ilyen körülmények között lesz-e még az idén valami a 2014 nyarán Dorin Florea által beígért utcai kétnyelvűségből, az alpolgármester belátta, hogy nehéz lenne most ez ügyben optimistának lenni. Peti András egyébként arról biztosította a CEMO-t, hogy „nem telik el nap, hogy ne keressünk megoldást a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében”.
Szucher Ervin

A diplomata szalmaszál
Bármibe belekapaszkodna már a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke, aki papíron még feje egy olyan kormánynak, melynek miniszterei annak a pártháznak tartoznak elszámolással, ahol már kirántották alóla a főnöki bársonyszéket. Ha kilát önmaga álomvilágából, akkor tudatában lehet, hogy leáldozott a csillaga, eldobható áldozattá vált, akinek bukása már csak az ellenfelek pillanatnyi érdekein múlik.
De amíg még hagyják regnálni, addig igyekszik a nagyfőnököt játszani, és ehhez kapóra jött neki a magyar nagykövet hétfőn egy bukaresti napilapban megjelent interjúja, melynek kapcsán a román külügynél is felkavarodtak a kedélyhullámok. Aki olvasta az interjút, annak egyértelmű, hogy gyászvitézünk buzgón igyekszik megfelelni a Jó Victor szerepkörének, ám ez már csak azoknak hiteles, akik a balkáni mocsárban is civilizált világképet képesek felfedezni, ha kitartóan tálalják nekik ezt a maszlagot. Azoknak, akiknek a közösségi portálokon történő üzengetés is elég felelős, érett kormányzati intézkedések helyett. A legutóbbi választások tanúsága alapján szerencsére apad ez a tábor, csak az a kár, hogy nem olyan iramban, mint a leszerepelt Victor hitelessége. De az egyszer biztos, hogy igencsak erős napsütés lehet az újvilági strandokon, ha bárkinek is ilyen gondolatokat főz ki a fejéből.
Ami pedig az ominózus interjút illeti, arra a diplomácia világának játékszabályai szerint ezen az oldalon is válaszolni kellett. Az abban leírt érvekre nem volt érdemi nyilvános válasz, de nem is a jelen kormányfőnek és külügyérnek címezhették igazából a mondanivalót. A bukaresti közéletben most ingatag a talaj, a jó Victor a leginkább valószínű forgatókönyv szerint az adótörvénykönyv parlamenti újravitatásakor a szégyenfalon hosszú időre kiemelt helyet bérlő vesztesként távozik a színről. Utódának és külügyérének illik majd fontolóra venni a hétfőn elhangzottakat, és úgy el is járni az illető ügyekben, ahogyan azt a nemzetközi szerződések és a törvények betűje és szellemisége szerint kell. Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri. És remélhetőleg a hazai magyar közéleti szereplők is merítenek innen ihletet. Hiszen nem könyöradományok, hanem olyan állampolgári jogok vannak terítéken, amelyek az európai közösségnek – melynek mindkét állam a tagja –, az alappillérei. Ezeket európai és államközi szerződések, törvények szavatolják, a tét annyi, hogy kisebbségiként is a többségi nemzet tagjaival egyenrangú polgárai lehessünk annak az államnak, mely az adóinkat szívesen elveszi intézményi szolgáltatásai fejében.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)

Süketek párbeszéde Budapest és Bukarest között
Steril vitával folytatódott tegnap a román–magyar diplomáciai szócsata Bukarest és Budapest között. A magyar külügyminisztérium bekérette a budapesti román nagykövetet, amit a román külügy letagadott. Bukarest azt állítja, hogy a nagykövet kért kihallgatást a magyar külügyminisztériumtól, hogy továbbítsa Bukarest hétfői tiltakozó közleményét a Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet interjújában elhangzottak miatt.
Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet, közölte tegnap a tárca az MTI-vel. A közlemény szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a România TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”. Victor Ponta hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről rendszeres bírálatoknak van kitéve. A román kormányfő ezzel azokra a kijelentésekre reagált, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a România liberă napilapban hétfőn közölt interjúban. „Azt hiszem, hogy a magyar kormány – a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi – erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba” – jelentette ki Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz. Ponta kijelentette azt is, hogy Magyarország most azért ideges a tíz határon átnyúló út miatt, amelyet Bukarest csak a schengeni csatlakozása után akar megnyitni, mert a magyarok Romániába járnak át vásárolni az élelmiszer csökkentett áfája miatt.
Szabadság (Kolozsvár)

Agitátorok
Akár a két országban hatalmon lévő erők közötti kibékíthetetlen ellentétekkel is magyarázhatnánk az elmúlt években immár sokadjára kiújult román–magyar nézeteltérést, ám a konfliktus gyökere sokkal mélyebben lapul.
Először is ott, hogy miközben Budapest sohasem érzi sértve magát, ha Bukarest lépéseket kezdeményez a magyarországi románok identitásának megőrzése érdekében, Románia mindannyiszor kikéri magának, ha Magyarország szót emel az erdélyi magyar kisebbség jogaiért. Legyen szó az önrendelkezésről, az anyanyelv- vagy a nemzeti jelképek használatáról, a mindenkori román politika szélsőségességet és revizionizmust kiált, sőt – ahogy azt most a bukaresti magyar nagykövet esetében is tette – még a két országot összekötő utak megépítésének, az új határátkelők létesítésének sürgetését is frontális támadásnak veszi.
Még ha egy diplomata szájából szokatlanul hangzik is, attól még igaz, hogy Victor Ponta a kezdetektől fogva az Orbán Viktorral szemben viseltetett mély ellenérzésével fejezte ki a szomszédos országhoz való viszonyulásának alapelveit, közvetve pedig kormánya politikáját. Az államközi viszony javítása helyett letudta a párbeszédet azzal a rögeszméjével, hogy „Victor a jófiú, Viktor pedig a rossz”. De Ponta ezzel a diskurzussal elsősorban mindig hazaüzent, igyekezve jó pontot szerezni a nacionalista román szavazók körében.
Belpolitikai célokat szolgált hétfő esti, a magyar provokációval kapcsolatos televíziós ámokfutása is. Nagyon jól tudja, hogy korrupciós ügye miatt pártjában is elfogyott körülötte a levegő, a kormányfői székben sem húzza sokáig, újabban pedig már tengerentúli nyaralása miatt is bírálatok kereszttüzébe került (amelyről nem szégyellte azt hazudni, hogy olcsóbb volt, mint egy mamaiai vakáció). Ilyen helyzetben mi lehetne jobb mentsvár a magyarkártya előrángatásánál, a magyar veszéllyel való riogatásnál?
Ráadásul a magyar revizionizmus úton-útfélen való felemlegetésével Bukarest ki is röhögteti magát, miután Traian Băsescu immár menetrendszerűen követeli Moldova bekebelezését. Ebben a helyzetben talán az lenne a bölcsebb, ha a viccbéli Marcsa nénihez hasonlóan hagynánk, hogy ezek az agitátorok beszélgessenek csak egymással.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Sokallják a hazai kisebbségek támogatását
A Marosfőn megrendezett, határon túli románok táborának tegnapi előadói a romániai kisebbségeknek biztosított pénzt sokallták, és ezzel párhuzamosan kevesellték azt az összeget, amelyet a román állam fordít a határon túli románok támogatására.
Eugen Popescu, a Határon Túli Románokért Országos Alapítvány elnöke „rettenetes és igazságtalan diszkriminációnak” nevezte, hogy a román állam sokkal több pénzt biztosít a romániai kisebbségeknek, mint a Balkánon, Románia határai körül élő román kisebbségeknek. Példaként emelte ki, hogy az idén Bukarest 91,4 millió lejt biztosított a kisebbségeknek, 10 millió lejjel többet, mint 2014-ben olyan körülmények között, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint a kisebbségek létszáma csökkent hazánkban. Mint mondta, ebből a pénzből 19,7 millió lejt az RMDSZ kapott, miközben a három székely megyében élő románok érdekeit képviselő Polgári Fórum egy lejt se kap.
A határon túl élő románok is csak 8,8 millió lejt kapnak a román államtól – tette hozzá, ami még a felét sem teszi ki annak az összegnek, amit az RMDSZ kap a román államtól – hangzott a fejtegetés a rendszerint magyarellenes és román nacionalista diskurzusoknak teret adó táborban.
Szabadság (Kolozsvár)

A provokáció provokálása
Úgy tűnik, a román politikum nem nagyon tud mit kezdeni az utóbbi periódusban tapasztalható, növekvő mértékű hivatalos magyar szókimondással. Alig kezdtek csendesedni az Orbán Viktor tusványosi ténymegállapítása – miszerint nincs túl sok örvendetes elem a jelenlegi magyar–román viszonyban – által keltett hullámok, egy másik hivatalos magyar megszólalás nyomán máris sértett félként ugrott a román diplomácia. Ezúttal Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebb udvariaskodást tartalmazó interjúja verte ki a biztosítékot, amelyben az aktuális kérdések mellett az örökzöld autonómiatéma is terítékre került. Újfent kiderült, hogy utóbbi nagy általánosságban élvezi ugyan a magyar kormány támogatását, ám hivatalos percepciója láttán igencsak felszaladt a szemöldökünk. A nagykövet szavaiból ugyanis az derült ki, hogy az anyaország továbbra is hiányolja a Székelyföld képviselőinek egyértelmű javaslatait, mint amilyen például az RMDSZ által tavaly kidolgozott törvénytervezet.
Itt viszont két ponton is érdemes elgondolkoznunk. Az egyik, hogy miért éppen a sokak által a maszatolás magasiskolájának nyilvánított, közvita címszó alatt a végtelenségig elhúzott tulipános tervezetet tartja követendőnek a magyar politikum? Mert ha az egységes autonómiatervezet kidolgozására való felszólítás önmagában akár indokoltnak is nevezhető, az interjúban megnevezett irány vagy alapos félretájékoztatásra, vagy az első számú politikai partner újbóli megerősítésére utal, végső esetben pedig súlyos tájékozatlanságra vall. A jelenségnek újra riadóállásba kell helyeznie a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács vezetőit, az RMDSZ-tervezet elfogadása ugyanis vakvágányra terelheti az autonómia ügyét.
A másik felismerés talán még fájdalmasabb, hiszen nem aktuálpolitikai gyűrkőzésekről árulkodik, hanem olyan elvi álláspontról, ami értelmezhetetlen az elmúlt öt esztendő magyar nemzetpolitikai offenzívájának „szövegkörnyezetében”. Az ugyanis az erdélyi magyar ember autonómiaéretlenségét mondja ki, hivatkozva pénzügyi törékenységre és széthúzásra egyaránt. Roppant kínos egy magyar nagykövet megfogalmazásában viszonthallani a Bukarestben megfogalmazott téziseket, amelyek a székelyföldi megyék életképtelenségét szajkózzák. A klasszikus tyúk-tojás viszonyban keresett prioritás autonomista értelmezése nemcsak hamis, de romboló is, hiszen épp ez az egyik legracionálisabbnak tűnő ellenérv, amelyre az elmúlt évtizedek tudatpusztító tevékenysége során „kitenyésztett”embertípus kényelmességében, lelki sivárságában olyannyira vevő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)