Több ezret osztottak Romániára (Migránskvóták)
Egyelőre 4837 menekültet kell fogadnia Romániának, a következő elosztás után azonban számuk 6351-re emelkedhet. Az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én 2362, szeptember 22-én pedig 2475 migránst osztottak ki Bukarestnek az Olaszországban és Görögországban tartózkodó bevándorlók közül. A Bel- és Igazságügyi Tanács a múlt héten 40, két napja 60 ezer menekült szétosztásáról döntött, a következő alkalommal várhatóan 54 ezer személy sorsáról tárgyalnak.
Az elosztással Klaus Johannis államfő és Victor Ponta kormányfő is elégedetlen, ugyanakkor az Európai Bizottság (EB) szabálysértési eljárást indított 18 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a menedékjogi szabályzatot. Az Európai Tanács (ET) tegnapi rendkívüli ülésen is a migránsokról tárgyaltak. Romániát Klaus Johannis államelnök képviselte, aki indulása előtt elmondta: a belügyminiszterek kedd esti döntéséről nem szavaznak újra ezen a fórumon. Közben Temes megyében nagy erővel bővítik a múlt héten kiépített sátortábort. Johannis elégedetlen
„Sajnáljuk és sajnálom”, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács döntése, amellyel Romániának 2475 menekültet osztottak ki, nem konszenzus alapján, tárgyalások útján született, hanem többségi szavazattal. „Nem hiszem, hogy a menekültkvóták voksokkal történő kiosztása megoldaná a helyzetet. Ez a matematikai elosztás nem vesz figyelembe egy sor fontos tényezőt” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő, aki szerint Románia tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de az ET-ben március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy szétosztásuk csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet. Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, és végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét, hiszen az országnak leosztott migránsok száma valójában „nem nagy”, és nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban – közölte.
Ponta még remél
Victor Ponta miniszterelnök tegnap még reménykedett abban, hogy az ET ülésén lehetnek változások a menekültkvótákat illetően. Elmondta: Gabriel Oprea kormányfőhelyettes „korrekt módon és természetesen” teljesítette mandátumát a Bel- és Igazságügyi Tanács ülésén, „azonban kisebbségben voltunk, és a szavazás másként döntött”. Ponta szerint a menekültek ellátása nem pénzkérdés: „a problémát a logisztikai kapacitásunk és a társadalomba való integrálási képességünk jelenti. (...) Ma, amikor erről beszélünk, nincs meg a szükséges tapasztalatunk (...), ellenkezőleg”. Hozzátette: Románia már az első tárgyalásokon késznek mutatkozott 1705 menekült befogadására Olaszországból és Görögországból, és további 80 személy befogadására az Európai Unión kívülről, de a kötelező kvóták nem jelentenek életképes megoldást a menekültkérdésre. Így csak a tüneteket kezelik, nem pedig a jelenség okát. Az illegális bevándorlás megfékezésére van szükség a származási és tranzitországokban, ugyanakkor nagyobb beavatkozásra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, civil szervezetektől.
Vita a képviseletről
Élesen támadta tegnap Victor Ponta kormányfő Klaus Johannis államelnököt, akinek szerinte semmi keresnivalója nincs az ET tegnapi csúcstalálkozóján, hiszen ott főleg kormányfők lesznek jelen, és olyan kérdésekről tárgyalnak, amelyek megoldása a kormányokra tartozik. „Elmehet, ha akar, kiadjuk neki a dokumentumokat, de a munkát nekünk kell elvégezni” – jelentette ki Ponta a kormányülésen. Johannis röviden válaszolt: alapvetően elhibázottnak minősítette ezt a hozzáállást, és közölte: „a kormányfő, ez a kormányfő soha nem fog részt venni az ET csúcstalálkozóján”. Románia legmagasabb szintű képviseletéről már Traian Băsescu volt államfővel is vitába keveredett Victor Ponta, aki egyszer el is utazott Brüsszelbe anélkül, hogy az akkori államelnökkel egyeztetett volna; ezután mondta ki az alkotmánybíróság, hogy az ET-ben az államfő képviseli az országot, aki alkalmanként (nem véglegesen) átruházhatja ezt a hatáskört a kormányfőre.
Elmarasztalás Brüsszelből
Negyven szabálysértési eljárást indított tegnap az Európai Bizottság 19 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a közösség menedékjogi szabályzatát. Az EB felerősítette erőfeszítéseit az EU migrációról és menedékjogról szóló törvénykezésének teljes alkalmazása céljából: 18 tagállamnak azért küldött hivatalos értesítést, mert azok nem nyújtottak tájékoztatást azokról az intézkedésekről, amelyeket a menedékjogi eljárásról szóló új direktívák teljes átvétele érdekében hoztak, 19 államnak pedig azért, mert nem nyújtottak tájékoztatást a befogadás feltételeiről szóló direktíva átvételére hozott intézkedésekről. A szabálysértő országok listáin Ausztria egyszer szerepel, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Málta, Lengyelország, Románia, Svédország és Szlovénia kétszer. Spanyolország és Görögország egy-egy külön figyelmeztetést is kapott.
Bővítik a sátortábort
Nagy lendülettel dolgoztak tegnap a Temes megyei menekülttáborok bővítésén. Habár a belügyminisztérium fenntartja, hogy egyszerű gyakorlatozásról van szó, a múlt héten felépített kunszőlősi és temesmórai sátortáborokban a napokban megduplázták a több család befogadására alkalmas sátrak számát – Temesmórán már 80 fölött vannak –, elsősegélynyújtásra alkalmas sátrakat is felállítottak, és külön sátrakat a katonai, csendőri alakulatoknak. Közvilágítást és hirdetőtáblát szereltek fel, közlekedési folyosókat jelöltek ki, áramfejlesztőket és üzemanyagokat, élelmiszeres és higiéniai csomagokat, valamint szemetes kukákat szállítottak a kerítéssel körülvett táborokba.
A kivándorlók érdekében
Jóváhagyta tegnap a kormány azt a memorandumot, amely a külügyminisztérium és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodás aláírásáról szól. A megállapodás elsősorban a nehéz helyzetben lévő románok ellátására vonatkozik, a sebezhető helyzetben levő román állampolgárok repatriálásának segítésével kapcsolatos tevékenységeket szabályozza, ugyanakkor tartalmazza azokat a lépéseket is, amelyek a külügyminisztériumra tartoznak (a konzuli szolgálatokon keresztül): az információcserét és a dokumentumok küldését az ilyen helyzetekben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ-től függhet, hogy ki alakít jövőre kormányt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) múlhat, hogy a jobb- vagy baloldal alakít kormányt a jövő évi parlamenti választások után Bukarestben – derült ki egy friss felmérésből, amelyet csütörtökön ismertetett az Adevărul hírportál.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet szeptemberi felmérése szerint a jobbközép ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) 42 százalékkal megnyerné a parlamenti választásokat, ha azokat most vasárnap tartanák meg. Ugyanakkor a jelenlegi baloldali kormánykoalíció is csaknem ugyanennyi voksot összesítene, így az 5 százalékos parlamenti súlyra esélyes RMDSZ és a kedvezményesen képviselethez jutó kisebbségek dönthetnének arról, hogy a PNL vagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányozzon Romániában a következő parlamenti ciklusban.
A koalíciós pártok esetében az INSCOP első ízben mérte külön a PSD-t és Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártját, a Románia Haladásáért Országos Szövetséget (UNPR), amely még nem indult önállóan a választásokon, hanem a PSD választási szövetségeseként szerzett parlamenti képviseletet. A szeptember közepén készült felmérés szerint az UNPR önállóan is bejutna a parlamentbe a voksok 5,1 százalékával. Az Adevărul ezt főleg annak tulajdonítja, hogy a nyár folyamán – a júliusban ideiglenes kormányfői tisztséget is betöltő – Oprea a román politikai élet meghatározó szereplőjévé vált és nagyobb ismertségre tett szert.
A PSD-re a választók 35 százaléka voksolna. Ez a párt idei legrosszabb eredményének tűnhet, de figyelembe véve, hogy eddig az UNPR-vel együtt ért el 37-38 százalékos támogatottságot, a mostani eredmény az idei legjobbnak tekinthető. A román jobboldal – Klaus Johannis tavalyi államfővé választása nyomán szerzett – előnyének csökkenését jelzi az is, hogy a PNL 44-45 százalékról csúszott vissza a mostani 42 százalékra.
Az Adevărul szerint az utóbbi időben alakult pártok vagy már csalódást okoztak a választóknak, vagy még nem volt alkalmuk ismertté válni, és ezzel magyarázható, hogy egyikük támogatottsága sem közelíti meg a parlamenti bejutási küszöböt.
Románia visszatért a megyei pártlistás arányos választási rendszerhez ötszázalékos küszöbbel. A bejutási küszöbhöz közel álló két párt közül csak az RMDSZ lehet biztos abban, hogy bejut a parlamentbe, mivel a választási törvény a regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöbbel könnyíti: azok az – országos szinten öt százalék alatt teljesítő – politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát.
MTI
Székelyhon.ro

A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székelyföldi informatikai konferencia
Tegnap reggel kezdődött és ma este ér véget a bálványosfürdői négycsillagos Grand Hotelben immár harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia. A székelyföldi, erdélyi régiót érintő számítástechnikai és információtechnológiai tematikájú szakmai konferencia szervezésében jelentős szerepet vállal a térségben működő IT&C vállalkozásokat tömörítő IT Plus Klaszter, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztálya.
A szakmai konferencia célja a régióban, illetve a nemzetközi piacon működő IT&C vállalkozások, szakemberek, oktatók közötti kapcsolati háló kiépítése és ápolása, a legújabb ágazati trendek, sikeresen működő innovatív modellek bemutatása, az IT-oktatás, önkormányzati, valamint a vállalkozói szféra találkozása és nem utolsósorban üzleti kapcsolatok kialakítása. Emellett fontos szerepet kap az e-egészségügyi, valamint a mezőgazdasági IT-projektek bemutatása és fejlesztési lehetőségeinek a mikéntje. Az idei rendezvénysorozat az eddigi legnépesebb tömeget mozgatja meg, ugyanis a szervezők több mint kétszáz hazai és magyarországi résztvevőre, illetve negyvennyolc szakember jelenlétére számítanak, az utóbbiak többnyire kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt különböző szekciókba tömörülve.
A kétnapos rendezvény hivatalos megnyitójára a szálloda nagy konferenciatermében került sor, ahol a moderátor szerepét Rácz Attila, a Magic Solutions Kft. ügyvezető igazgatója látta el. Elsőként Bihari Béla, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztályának elnöke köszöntötte a meghívottakat és résztvevőket. Elmondása szerint sikerült megyei és városi szinten, Kovászna és Hargita megyében egyaránt elérni az IT beiktatását mint fejlesztési pillért a 2014–2020-as stratégiába. „Ebben a szakmában az erőforrások aranyat érnek, ki kell jelenteni, hogy nem titkolt szándékunk e konferenciával is felhívni az elszármazott tehetségek figyelmét arra, hogy szükségünk van rájuk és a nagyvilágban szerzett tudásukra, hiszen itthon is lehet világklasszis méretű projektekben dolgozni” – hangsúlyozta Bihari Béla. Kozma István, az IT Plus Klaszter elnöke arról szólt, hogy az idei, harmadik konferencián a résztvevők összetétele nagyon sokszínű, hiszen vállalatvezetők, tanácsadók, IT-menedzserek, egyetemi oktatók, egyetemisták, önkormányzati és intézményvezetők vannak jelen Székelyföldről, Magyarországról, Bukarestből, Kolozsvárról, Temesvárról és Brassóból. Azt is közölte, hogy az általa vezetett és csíkszeredai székhelyű klaszterhez eddig harminc Hargita, Kovászna, Kolozs és Maros megyei vállalkozás csatlakozott. „Az a célunk, hogy minél több szakembert tudjunk itthon tartani és hazavonzani, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy itthon kamatoztassák tudásukat” – mondotta végezetül a klaszter elnöke. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az elvándorlás ellen szólva arra kérte a szakembereket, hogy legyenek a megyei önkormányzat partnerei olyan európai uniós projektek kivitelezésében, amelyek itthon biztosítanának munkahelyet a fiatalok számára. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke arról szólt, hogy a megyei önkormányzat partner lesz minden olyan elképzelés kivitelezésében, amey meghonosítja az IT-t Székelyföldön. Merjünk nagyot álmodni – hangsúlyozta az alelnök –, merjük azt álmodni, hogy a Székelyföld az IT völgye lehet, ha megteszünk mindent ennek érdekében. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője rangos eseménynek nevezte a kétnapos rendezvényt, azt emelve ki: a jelenlevők és a szülők közös felelőssége, hogy az informatika ne nyomja el a művészeteket, az irodalmat, ne vesszen ki a könyv a számítógép miatt. A köszöntőbeszédek elhangzása után a konferencia részlegenként folytatódott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses Előd: Király Károly 85 éves
A Szovjetunió által kommunista rendszerbe kényszerített országokban tudtom szerint a vezető pártfunkcik csak abban az esetben szálltak szembe a párttal, ha már kikerültek a hatalomból. Király Károly viszont hatalma csúcsán, Kovászna megyei első titkárként és az Államtanács befolyásos tagjaként fordult szembe a rettegett diktátorral. Két okból tette ezt: elfogadhatatlannak tartotta Nicolae Ceauşescu egyre barátságtalanabb, beolvasztó nemzetiségi politikáját és diktatórikus döntéshozatalát.
Pacepa tábornok leírta a Vörös horizontokban, hogy Ceauşescu kiadta a parancsot, Királyt el kell tenni a láb alól. Életét az mentette meg, hogy Washingtonban közzétették tiltakozó memorandumát, és így nemzetközi ismertségre tett szert. Ennek következtében a diktátor visszavonta a gyilkos parancsot. Király küzdelme, a Szabad Európa Rádió által ismertetett beadványai sokunk számára lelki muníciót adtak a diktatúra legsötétebb időszakában.
Király kikezdhetetlen tekintélyének következtében nemcsak a magyarok, hanem a románok is természetesnek tartották, hogy a diktátor házaspár elmenekülése után ő legyen Maros megye első számú vezetője. 1989. december 22-én délelőtt a tüntető tömegnek bejelentette, hogy létrehozta a Frăţia-Testvériség fórumot. (Jellemző, hogy azt a cikkemet, amelyben ismertettem a közös román–magyar fórum létrejöttét, és hogy csatlakoztunk a hatalomba kerülő Nemzeti Megmentési Fronthoz, már 1989. december 26-án sem volt hajlandó közölni a bukaresti Adevărul, a „volt” kommunista pártlaputód.) Ma már Ioan Scrieciu tábornoktól, aki az NMF Maros megyei tanácsa első alelnöki tisztségét töltötte be, tudjuk azt, hogy Király Károly Maros megyei elnök bukaresti „felfelé buktatásában” az is közrejátszott, hogy így akarták őt kivonni a marosvásárhelyi, Maros megyei magyarság jogszerző küzdelméből, hiszen országos alelnökként állandóan Bukarestben kellett tartózkodnia. Az volt vele a gond, mondta Scrieciu, hogy a forradalom vezetője megváltozott, és a magyarság jogaiért kezdett küzdeni, „izgatni”. Ezért hozták meg Iliescu elnökkel közösen az eltávolítási döntést. Fontosnak tartom felidézni, hogy a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy „határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat. Következőképpen az NMF szükségesnek véli:
1. Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait.
2. Ki kell dolgozni és meg kell szavazni az alkotmány előírásait, konkrét formában kifejtve a nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új alkotmány életbelépésétől számított hat hónapon belül.
3. A törvényes előírásoknak megfelelően biztosítani kell a kisebbségek alapvető jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti identitás megőrzését. E célból Nemzetiségügyi Minisztérium is létrehozandó.” stb.
Elmondhatjuk, ez a program is írott malaszt maradt, akárcsak az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat.
Király Károly Nyílt kártyákkal című visszaemlékezéseiben is leírta és nekem is elmondta, hogy az eredeti szövegtervezetben szerepelt az autonómiához való jogunk. A szöveg véglegesítésekor Ion Iliescu azzal érvelt, hogy ezt óvatosságból ki kellene hagyni. Király határozottan ellenezte a fogalom törlését, de Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője közbeszólt, hogy szerinte is jobb lesz törölni a nemzetiségi programból az autonómiát. Iliescu Domokos baklövését azonnal kihasználta, és kijelentette, ha Domokosnak ez a véleménye, akkor törli az autonómiát a Nemzeti Megmentési Front programjából. Pedig ha ez akkor bennmarad, az autonómia gondolatát idejében megismeri/megszokja a román közvélemény, és ma egészen másként állhatna a szülőföldünkön magyarként való megmaradásunkat biztosító autonómiánk ügye. Király Károly visszaemlékezését Demény Lajos történész is alátámasztja.
Nem akarom megkerülni azt a tényt, hogy vannak, akik kifogásolják, hogy Király Károly és Ion Iliescu 1990. március 20-án nem utaztak le Marosvásárhelyre azért, hogy megakadályozzák az etnikai összecsapást.
Engem Székelyudvahelyről azzal hívtak haza Marosvásárhelye, hogy a főtéren tüntető magyarok kérésére Ion Iliescu és Király Károly ideutazik, és okvetlenül velem is tárgyalni akarnak. Ahogy hazaérkeztem, én is felhívtam Ion Iliescu elnököt, és kértem, jöjjön Marosvásárhelyre, ahol nagyon veszélyes a helyzet, az etnikai csoportok közötti összecsapásokra kerülhet sor. Hangsúlyoztam, hogy a március 19-ei, Sütő András súlyos sérülését okozó román randalírozás nem használt az ország hírnevének. Ajánlatos lenne elkerülni az ilyen incidensek megismétlődését. Iliescu azt válaszolta, hogy amikor ilyen feszült a légkör, nem utazhatnak Marosvásárhelyre. A mai eszemmel azt gondolom, hogy Iliescu és Király részére kockázatos lett volna a marosvásárhelyi leutazás, mert ha az államelnök és alelnöke nem tudták volna lecsitítani, hazaküldeni a felbőszített tömeget, akkor politikailag lenullázódtak volna! Az ideiglenes elnök feladata az lett volna, hogy adassa ki a parancsot Victor Stănculescu hadügyminiszterrel és Mihai Chiţac belügyminiszterrel, akadályozzák meg a Görgény-völgyiek, tordaiak stb. Marosvásárhelyre való szervezett beszállítását. Ion Iliescu és az őt hatalomba segítő/tartó securitatés társaság viszont úgy döntött, a magyar kártya kijátszása a siker kulcsa. Számításuk helyességét a néhány hónappal később sorra kerülő parlamenti választások eredménye sajnálatos módon, de igazolta.
A magyar kártyát napjainkban Victor Ponta próbálja kijátszani. Reméljük, nem lesz oly sikeres, mint Ion Iliescu.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feszt professzor átvette a kitüntetést
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alakalmával a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta dr. Feszt György nyugalmazott farmakológiaprofesszornak. A kitüntetéssel a gyógyszertan területén kifejtett kutatómunkáját, valamint az erdélyi magyar tudományos élet és a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés terén végzett meghatározó szakmai tevékenységét ismerték el. Mivel a csíkszeredai főkonzulátuson megtartott ünnepélyes díjátadáson a szeptemberben 90. évét betöltött orvosprofesszor egészségi okok miatt nem vehetett részt, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja csütörtökön délután személyesen adta át a kitüntetést.
Feszt professzor méltatásában elhangzott, hogy édesapja példaértékű orvosi tevékenységét követve végezte el az orvosi egyetemet, majd a gyógyszerészeti tanszék vezetője, Obál Ferenc professzor mellett kezdte el a kutatómunkát. A magyar állampolgárságú hírneves egyetemi tanár 1953-as távozása után az egyetemi ranglétrán fokozatosan előre lépve folytatta tanítómesterének munkáját, megszerezve az orvostudomány doktora, majd a gyógyszertan professzora címet. Kutatómunkájának eredményeit (az idegrendszerre ható gyógyszerek és egyes gyógynövények hatásáról) hazai és külföldi folyóira-tokban közölte, s társszerzője volt a Bukarestben 1964-ben kiadott Farmacologie című könyvnek. Nyugdíjazását követően fontos szerepet vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az élén, s az EME vezetősége 2005-ben Mikó Imre-emléklappal ismerte el kiemelkedő teljesítményét, a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben az Arany János-díjjal és éremmel tüntette ki.
A kitüntetés átadása után a világ dolgaiban kiválóan tájékozott Feszt professzor elbeszélgetett a főkonzullal.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

"Úgy elmegyek, meglássátok"
Megtévesztő lehet a fenti cím, hiszen a magyar kultúrán felnőtt olvasónak egy mezőségi népdalt juttat az eszébe, így joggal gondolhatja, hogy népzenéről szól majd az olvasmány. Nem népzenecentrikus Kárpáti József "Úgy elmegyek, meglássátok" című könyve, amelynek bemutatására vállalkozom, de a népi énekkultúra érintőlegesen mégiscsak benne van. Kárpáti József egy helyi kisközösség, Mezőkölpény népi építkezésének megörökítését tűzte ki célul abban a könyvben, amelynek a fenti címet adta. A festőművész-grafikus pedagógus Mezőkölpény népi értékeire igyekszik ráirányítani a figyelmet, egy olyan kistelepülés épített kultúrájára, amelynek egyetlen közhivatala sincs, ha az összevont négyosztályos iskolát nem számítjuk annak.
Kölpényről kevesen írtak/írnak, de a szóban forgó kiskönyvről1, a "lokális sikerkönyvről", amelyet büszkén forgat a kölpényi ember, érdemes szót ejteni. Kárpáti József és csapata Kölpény ez ideig egyetlen testvérvárosából, Martonvásárról érkezett ebbe az alig 400 fős falucskába, amelynek jószerével – egy 1758-as registrumi lejegyzés szerint – "egy jó kötésekre épült régi harangláb" a legnevezetesebb ékessége. Kárpáti először 1989-ben járt itt, derül ki a könyvből, de mint építészetkutató, a Martonvásári Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatának tanáraként 2004-ben, majd 2013-ban visszajött ide tanítványaival és barátaival. Az értékmentés szándéka hozta őket Mezőkölpénybe, hogy az ácsmunkát dicsérő, a falunak sajátos arculatot adó jellegzetes építkezést megörökítsék. A szakember igényességével rajzolták, festették, fotózták azokat az objektumokat, amelyek a közember szemébe is beleakadnak. A közember azonban másféle gondokkal bajmolódik.
Mit tartogat olvasói számára a könyvecske? A múlt század ’50-es éveiből származó, faoromzatú, inkább elszórt, mint utcasorba rendezett, agyagból készült falusi lakóházakat, a XVI. századból való "késő román stílusban épült, de a sok renoválás, újjáépítés folytán román kori szépségét szinte teljesen elveszített" gyülekezeti templomot, a templom melletti, ácsművészeti szempontból is megcsodálható faszerkezetű haranglábat és portikust, a görögkeleti "külterületről áttelepített" fatemplomot, harangtornyot és a még álló néhány "szakrális hagyományokat őrző" fedeles kiskaput.
Az albumszerű könyv magas esztétikai és nyomdagrafikai igényességgel kivitelezett építészművészeti anyaga nem meríti ki a mindössze 48 oldalnyi könyv tartalmát. Szerzője és megálmodója a "lelki táplálék"- ról sem feledkezett meg, a mezőségi népzenéről mint a Mezőségre ráirányító ihletforrásról. Ihletforrásról, és nem többről, hiszen "Pávai István népzenész, ma népzenekutató (etnomuzikológus) 1988-ban Bukarestben megjelent Mezőkölpényi népzene c. bakelitlemezét meghallgatva bárki nekiindult volna a székely Mezőségnek, a Marosszéki Mezőségen található kis falu, Mezőkölpény közelebbi megismerésének". És ha már szóba jött a falusi népi kultúra nélkülözhetetlen kelléke, a népzene, szóljunk a helyi ének- és mozgáskultúra élő szószólójáról, Szabó Terézről is, akit Kárpáti József így mutat be: "Szabó Teréz Erdélyben, a Maros megyében elhelyezkedő Mezőkölpény (románul: Culpiu) és környékének elismert és nagyra becsült táncosa, énekese, a vidék táncainak tanítója", akit a martonvásáriak a Népművészet Mestere díjra javasoltak, amit 2013-ban megkapott Teri néni. A díjat Balog Zoltántól, az Orbán-kormány emberi erőforrások miniszterétől vehette át. Továbbá emléket állít néhai Szabó Viktor "virtuóz balkezes prímásnak" is, aki 2010-ben, 71 éves korában hunyt el. Nos, így kerek ez a kis "etnomonográfia".
Ízléses, szép könyvet vehet kezébe az a szerencsés olvasó, aki hozzáférhetett, hiszen a testvérváros "ajándéka" nem került ki a könyves forgalomba. Nekem szerencsém volt, mert néhányan a kölpényiek közül (Teri néni, András bácsi) gondoskodtak róla, hogy a "tanár úr" is megkaphassa. Köszönöm nekik.
1Kárpáti József: "Úgy elmegyek, meglássátok". Architektúra, Mezőkölpény, 2013-14. A könyv megjelenését Martonvásár Város Képviselőtestülete támogatta
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

Szavak helyett
Érdekes, tartalmas, rangos előadókat felvonultató konferencia zajlott pénteken Sepsiszentgyörgyön. Finnországból, Vajdaságból, Felvidékről, Magyarországról, Katalóniából, Dél-Tirolból érkeztek a meghívottak, és bemutatták az ott kisebbségben élő nemzeti közösségek nyelvi jogait, helyzetüket, a központi kormányzatok viszonyulását kéréseikhez, a maguk kezdeményezéseit.
Az ilyen rendezvények alkalmat jelenthetnek egymás megismerésére, tévhiteket oszlathatnak el, sztereotípiákat bonthatnak le, elősegíthetik a többség és kisebbség közötti párbeszédet. Mindez azonban csak elmélet mifelénk: a román sajtó látványos távolmaradással bojkottálta az eseményt, így aztán mondhatni, magunk között voltunk, mi mondtuk, mi hallottuk. Persze, a konferencia attól még hasznos: megismerhetünk más modelleket, alkalmunk nyílik ellesni a jó példákat, erőt meríthetünk küzdelmeinkhez, felmérhetjük, másokhoz képest hogy állunk. Csakhogy e tekintetben is igen lehangoló a kép: a meghívottak előadásaiból ugyanis az derült ki, 25 évvel a rendszerváltozás után is utunk elején járunk még jogaink érvényesítésében.
Nyilván, azt nem várhatjuk el, hogy az legyen a legnagyobb gondunk, mint a finnországi svédeknek, akik szerint a migránsválság nyomán most kicsit nyomottabb a társadalom közhangulata. Az is csak vágyálom számunkra, hogy, miként Dél-Tirolban teszik a német, olasz és ladin nyelvközösségek tagjai, nekünk is a magyarok és románok számarányának egyensúlyával kelljen foglalatoskodnunk. De az például már több, mint elgondolkodtató, hogy a nem is uniós tagállam Szerbia is több figyelmet fordít a kétnyelvűségre, mint Románia.
A vajdasági helyzetképben azonban van olyan is, ami nem Belgrádtól vagy Bukaresttől függ, és amiből akár mi is példát vehetnénk: Beretka Katinka azt ismertette, a Magyar Nemzeti Tanács mindössze 40 ezer eurós költségvetésből miként valósított meg egy, a magyar nyelv minél szélesebb körben való használatát célzó programot. Mert felismerték: jogszabályi változást elérni időigényes, addig is viszont hatékonyabban kellene alkalmazni azt, amire a törvények lehetőséget biztosítanak. De a sok tekintetben még az erdélyi magyarokénál is nagyobb elnyomással szembesülő felvidéki sorstársainktól is tanulhatunk: például hogy miként egészítheti ki a politikai érdekérvényesítést a civil aktivizmus.
Végezetül pedig a több országban élő Kárpát-medencei magyarság helyzetét ismertető Csóti György diagnózisára is odafigyelhetnénk: összefogásra, nagyobb áldozatvállalásra van szükség küzdelmünkhöz, szavak helyett pedig a cselekedetek ideje jött el.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar kormány üdvözli a törvényszék döntését a himnusz-ügyben
A magyar kormány üdvözli a Kovászna megyei törvényszék jogerős döntését, miszerint a Magyar Polgári Párt által szervezett 2014. június 4-i, nemzeti összetartozás napi megemlékezésen a magyar emberek nem sértettek törvényt azzal, hogy a magyar himnuszt elénekelték.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a bíróság által kedden meghozott határozat egyértelműen kimondja, hogy a prefektus jogtalanul szabott ki bírságot a rendezvényt szervezőkre.
Hozzátette: elfogadhatatlan lenne, hogy egy európai uniós országban bárkit retorzió ér amiatt, mert nemzeti himnuszát elénekli. Ez a mentalitás, ami a Ceausescu-diktatúra szellemét idézi, most egyértelműen megbukott – rögzítette Semjén Zsolt, aki szerint természetes a Kovászna megyei magyarság elvárása, hogy Sebastian Cucu megyei prefektusnak bocsánatot kell kérnie a magyar emberektől és le kell vonnia méltatlanná válásának konzekvenciáját.
Az ügyvéd szerint az ítélet jogerős
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke szerkesztőségünknek elmondta, hogy az ügyvédje szerint az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni. Ez az információ egyébként – a megszokottól eltérően – nem került be az ítélet interneten közzétett kivonatába.
„Csatát nyertünk, de háborút még nem” – kommentálta a bíróság ítéletét Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki szerint csak akkor lehet majd igazán örülni, amikor nem a bíróságon kell megvédeni a magyar közösség jogait. „Székelyföld önrendelkezését tűztük ki célul, hogy a magyar nyelv váljon regionális hivatalos nyelvvé, szabadon használhassuk a szimbólumainkat, énekelhessük a himnuszt – tette hozzá a polgári párti politikus. – Romániában nem elég az, hogy nem tiltja törvény, hogy elénekeljük a himnuszt, nekünk erőt kell felmutatni, összefogással el kell juttatni az üzenetet a bukaresti politikusoknak, hiszen hazudnak, amikor azt mondják, hogy példásan biztosítják a kisebbségi jogokat.”
Szerinte ez a helyzet azért alakulhatott ki, mert 25 év alatt a magyarság érdekeit nem képviselték megfelelőképpen Bukarestben. „Ha egy magyar képviselő Bukarestben az asztalra csap, nem történhetett volna meg, hogy az EU-ban megbírságolnak egy másik EU-s tagország himnuszának elénekléséért” – jegyezte meg Kulcsár Terza József.
Székelyhon.ro

Túlélte a bizalmi szavazást Victor Ponta kormánya
Bizalmatlansági indítvánnyal sem sikerült leváltania a román jobbközép ellenzéknek a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vád alá helyezett, tisztségéhez ragaszkodó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, akinek a kormánya kedden túlélte a parlamentben rendezett bizalmi szavazást.
A bizalmatlansági indítványt 207 törvényhozó szavazta meg. A kormány leváltásához 275 voksra lett volna szükség.
Az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra hivatkozva kérte a parlamenttől a kormány leváltását, hogy a bíróság elé állított kormányfő az egész nemzetet kompromittálja, és mérhetetlen károkat okoz Románia megítélésének. Az indítvány szerint volt már rá eset, hogy „külföldi miniszterek gúnyt űztek román kollégáikból a vádlottak padján ülő kormányfő miatt”.
A PNL úgy véli, nem írhat alá jogszabályokat egy olyan kormányfő, akit többrendbeli okirat-hamisítással vádolnak, nem lehet Románia költségvetését egy olyan miniszterelnökre bízni, akit pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel állítottak bíróság elé. Az ellenzéki párt felszólította a koalíciós pártok vezetőit, hogy határolódjanak el Pontától, ne váljanak „bűntársaivá”.
Ponta parlamenti beszédét arra építette, hogy a PNL-nek nincs erkölcsi alapja leváltását kezdeményezni, mert sok ellenzéki politikust is korrupcióval gyanúsít az igazságszolgáltatás. Szerinte a PNL nem képes „igazi ellenzéki pártként” a kormány tevékenységét bírálni és alternatív programot felmutatni, hanem azt várja, hogy az ügyészek kaparják ki számára a gesztenyét.
A parlamenti vita idején a PNL több ezer – buszokkal Bukarestbe szállított – szimpatizánsa követelte a törvényhozás bejáratánál Ponta leváltását.
A koalíció pártjai kiálltak Ponta mellett: a kormányoldal törvényhozói nem is vettek részt a titkos szavazáson. Az ellenzék kormánybuktatási indítványát az RMDSZ törvényhozói viszont támogatták. Kelemen Hunor felszólalásában előzőleg rámutatott: az RMDSZ nem a – kizárólag a kormányfő bírósági ügyével foglalkozó – bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, hanem a kormány ellen.
A szövetség elnöke egyebek mellett azt állította: a Ponta-kormány leállította a beruházásokat, és egymás ellen uszított társadalmi csoportokat. Kelemen Hunor kifejezte reményét, hogy a hatalom nem fogja az RMDSZ szavazóit büntetni, amiért a magyar törvényhozók megszavazzák a bizalmatlansági indítványt.
Székelyhon.ro

Elhunyt Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere
Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere volt 1996-2000 között
1937-ben született Csíksomolyón, 1959-1964 között politikai okból eltávolították az egyetemről, 1965-ben szerzett végül energetikus mérnöki diplomát Bukarestben. 1992-1996 között a Maros Megyei Tanács és az RMDSZ SZKT-jának tagja volt, ezután Marosvásárhely polgármestere lett és az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke.
Kiábrándulva a Markó-Frunda-Verestóy-féle RMDSZ politizálásából, 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületében vett részt, majd az EMNT alelnöke és a Marosszéki Székely Tanács elnöke volt. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.
Ez úton tudatjuk, hogy marosvásárhelyi búcsúztatására holnap (október 2-án, pénteken) 9.00 órától kerül sor a katolikus temető alsó kápolnájában, majd ezt követően 14.00 órától a csíksomlyói Fodor-házban vehetnek búcsút Marosvásárhely volt polgármesterétől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egykori alelnökétől. Fodor Imrét a csíksomlyói Szent Péter Pál temetőben helyezik végső nyugalomra.
Emléke legyen áldott!

Megkoszorúzták Sütő András síremlékét
Halálának évfordulóján, szeptember 30-án megkoszorúzta Sütő András síremlékét az író nevét viselő baráti társaság.
A marosvásárhelyi református temetőben összegyűlt mintegy húsz személyhez Kincses Előd ügyvéd, Sütő András tisztelője szólt elsőként, aki hangsúlyozta: nem feledkezhetünk meg a 25 évvel ezelőtti fekete márciusról, amikor Sütő András elveszítette a fél szemét, olyan támadás során, amelyet Bukarestből szerveztek, és a Görgény-völgyében az ortodox pópák mozgósítottak. Arról sem feledkezhetünk meg – figyelmeztetett az ügyvéd, hogy a tettesek büntetlenül megúszták. Annál is inkább elkeserítő, hogy éppen Sütő András lett az egyik áldozat, mivel a román kultúra nagy tisztelője volt, és a ’89-es decemberi események után hitt a román–magyar egymásra találásban, a jó viszonyban. Akik nem ezt az utat, a megbékélés útját választották, azoknak sikerült kisiklatniuk a demokráciát.
Demeter József szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke rövid imát mondott, majd áldást, végül a 90. zsoltár eléneklésével zárta a kegyeleti áhítatot.
Sütő András síremlékénél koszorút helyezett el a Sütő András Baráti Egyesület nevében Demeter József és Gálfalvi Zsolt, az RMDSZ nevében Brassai Zsombor, a Székely Színház Egyesület nevében Kilyén Ilka és végül Róna Éva újságíró részéről Székely Emese koszorúzott.
Vasárnap délelőtt Pusztakamaráson felavatják a felújított Sütő András-emlékházat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) jóvoltából. Délelőtt 11 órától ünnepi istentisztelet lesz a pusztakamarási református templomban, azt követi az emlékházavató ünnepség.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Himnuszper: győzött az összefogás – Ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgyön
Folytatni kell a harcot, a közös fellépést, mert ha összefogás van, az eredmények sem maradnak el – így értékelték a himnuszperben született ítéletet tegnap a magyar pártok háromszéki vezetői. Ugyanakkor bejelentették: vasárnap délután 5 órakor hálaadó ökumenikus istentiszteletet tartanak Sepsiszentgyörgyön az épülő főtéren, a politikamentes eseményre mindenkit várnak a történelmi egyházak. Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a Kovászna megyei törvényszék kedden elutasította a prefektúra fellebbezését azon alapfokú ítélet ellen, amelyben a bírák érvénytelenítették a kormányhivatal által a Magyar Polgári Pártra a tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelt magyar himnuszért kirótt ötezer lejes büntetést, az alapfokú döntés indoklásában pedig lényegében kimondták: más nemzet himnuszának éneklését nem tiltja a törvény.
Nem dőlünk hátra az eredmény után, az első csatát megnyertük, de tovább kell folytatnunk az együttműködést, a közös fellépést, és az, hogy a magyar pártok képviselői ismét egy asztalnál ülnek, ennek is bizonyítéka – jelentette ki Kulcsár-Terza József azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap az MPP székházában tartott Tamás Sándor háromszéki területi RMDSZ-elnök, megyeitanács-elnök, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök, polgármester, Pethő István MPP-s megyei önkormányzati képviselő.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott (időközben az alakulat jelenlegi vezetésétől eltávolodott) megyei tanácstag is jelen volt. Az MPP megyei vezetője szerint a prefektusnak távoznia kell tisztségéből, mivel megsértette a magyar közösséget azzal, hogy fellebbezett az alapfokú ítélet ellen, illetve azzal a semmitmondó levelével, amelyet azoknak küldött, akik számon kérték döntését.
Ugyanakkor bejelentette: egyeztettek a magyar történelmi egyházakkal, és – mintegy felidézve a tavaly decemberi tiltakozó akciókat, a himnuszénekléseket – vasárnap 17 órára ökumenikus istentiszteletre várják a sepsiszentgyörgyieket. Legyünk minél többen, mutassuk meg, hogy nem félünk, mert lám, az összefogásnak megvan az eredménye – vélekedett Kulcsár, aki korábbi nyilatkozatában is kifejtette, hogy szerinte a bírák ítéletében közrejátszhatott a népakarat kinyilvánítása, a tüntetések, a petíciók, a tárgyaláson való tömeges részvétel.
Nem a tiltakozás, hanem a hálaadás jegyében tartanak ökumenikus istentiszteletet Sepsiszentgyörgyön, hiszen a himnuszperben született ítélet a jogállam csírájának megjelenéseként értelmezhető – jelentette ki Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester arra hívta fel a figyelmet: nem feltétlenül Háromszéken, inkább Bukarestben kell keresni a problémák okait, onnan utasíthatták a prefektusokat bizonyos intézkedések végrehajtására. Azt kell megnézni, kinek állhat érdekében és hatalmában, hogy elővegyék a magyar ügyeket, meggyőződése ugyanis, hogy azok nem véletlenül kerülnek elő, hanem például olyankor, amikor el akarják terelni a figyelmet más gondokról. Emlékeztetett arra is: az MPP-t az elnökválasztás után bírságolták meg, mintha bizonyos körök a kormányban büntetni akarták volna a magyarságot, amiért úgy szavazott, ahogyan szavazott.
Ha annyiba hagyjuk a dolgokat, minden nap elveszítünk valamit – figyelmeztetett Tamás Sándor, aki a himnuszperben létrejött összefogás mellett említette a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház botrányos névváltoztatási próbálkozását, illetve a két évvel korábbi Székelyek nagy menetelését. Meglátása szerint Háromszék a magyar–magyar összefogás jó hátországa, ha jó, becsületbeli ügyekről van szó. Közölte azt is, hogy az MPP-vel közösen tájékoztató levelet küldenek mindazoknak, akik petíciót küldtek a prefektusnak.
Pethő István MPP-s megyei tanácstag úgy értékelte a törvényszéki ítéletet, hogy kezdenek feltűnni a hatalmi ágak szétválasztásának jelei, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az emberek lássák: a politikusok képesek összefogni. Bedő Zoltán szégyenteljesnek nevezte, hogy a himnuszéneklésért bírságot róttak ki, de úgy vélte, a törvényszéki ítélettel mintha pozitív irányba kezdene elmozdulni a demokrácia. Azt is hangsúlyozta: az olyan kihívások mellett, mint a migráció, Európa népei, így a magyarok és románok is egymás mellett élésre vannak ítélve.
Új párt vagy taktikázás?
Különös megjegyzést tett Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök a tegnapi sajtótájékoztatón: amikor köszönetet mondott minden pártnak, amiért a himnuszperben az MPP mellé álltak, és az összefogás szükségességét ecsetelte, megjegyezte: remélhetőleg mindenki, az Erdélyi Magyar Néppárt és a bejegyzés előtt álló új párt is belátja, hogy nemzeti ügyekben közösen kell lépni.
Részleteket, neveket az MPP-s politikus a sajtó érdeklődésére sem árult el, mindössze annyit mondott, hogy tudomása szerint valakik készülnek egy új alakulat bejegyzésére. Szavait az RMDSZ jelen levő politikusai is meglepődve hallgatták. A Néppárt jelenlegi vezetői pedig jelen sem voltak az eseményen, így a továbbiakban azon MPP-s politikusoknál próbáltunk érdeklődni, akik több alkalommal is az országos elnökség döntéseitől eltérő álláspontot fogalmaztak meg, különösen az RMDSZ-szel kötött megállapodás ügyében. Bálint József sepsiszentgyörgyi MPP-elnök érdeklődésünkre elismerte, hogy vannak konfliktusok az alakulaton belül, de azt mondta: nem tud pártalapítási szándékról.
Őt az MPP színeiben nemrég választották újra a sepsiszentgyörgyi szervezet élére, hű az alakulat eszmeiségéhez, és az a dolga, hogy azon az úton tartsák az MPP-t, amelyen elindult, még ha vannak is, akik más irányba vinnék el a pártot. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy később felmerüljön egy új párt bejegyzésének ötlete, de „ma még nem” – szögezte le. Nagy István, Barót volt polgármestere megkeresésünkre azt mondta: sosem titkolta, hogy bizonyos kérdésekben más véleményen van, mint a párt elnöksége, de ezeket az alakulaton belül kell megbeszélni, nem másutt. (farcádi/hecser)
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNP: kooperációt és kerítést
Újabb kerítést szeretne az EMNP: azt szorgalmazzák, hogy Románia is építsen ilyet, mert tetszik nekik a magyar, amit megoldásnak vélnek. Erről is szó volt a tájékoztatójukon, meg az önkormányzati választásról is.
Készül már a jövő év tavaszának végén esedékes önkormányzati választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Erről is beszéltek a tömörülés vezetői – Szilágyi Zsolt országos elnök és Csomortányi István Bihar megyei szervezeti elnök – nagyváradi tájékoztatójukon. Mint mondták, más és más stratégiát alkalmaznak majd azokon a vidékeken, ahol 80-90%-os arányú a magyarok jelenléte, valamint ahol 10-20%-os. Már dolgoznak a jelöltlisták összeállításán is, és szerintük jól haladnak ezzel. Csomortányi István hozzátette: Bihar megyében mostanra történelmi mélypontra esett a magyarság képviselete a megyei tanácsban is és a nagyváradi helyiben is. A közelgő választáson ismét azt szorgalmazzák, hogy működjön együtt az EMNP és az RMDSZ, de ennek akadályai vannak. Csomortányi szerint a következők: „A magyar-magyar kooperáció közös érdek, de a korrupció elleni küzdelem is. Márpedig e kettő Bihar megyében szemben áll egymással. A Bihar megyei RMDSZ megosztott. Van egy mérsékelt, együttműködésre hajló szárnya, és egy szélsőséges, egypártrendszer-hívő szárnya is, amelyik elutasít mindenféle kooperációt. Bízom benne, hogy ez a kérdés jó felé fog eldőlni, és Biharban, de főleg Váradon lesz megállapodás. Többet azonban akkor tudunk mondani majd, ha a Bihar megyei RMDSZ-ben lezárulnak a hatalmi harcok.”
„Biharba se jöjjenek”
A migránsügy volt a tájékoztató másik témája, aminek kapcsán Szilágyi Zsolt országos EMNP-elnök többek között azt mondta: szorgalmazzák, hogy „Románia is építsen kerítést a határra a Bánságban”, ugyanolyat, amilyet a mostani magyar vezetés építtetett. Szerintük ezzel Románia úgymond üzenetet küldene a menekülteknek, hogy ne jöjjenek erre. Szilágyi Zsolt hozzátette: szerinte „ez nem határzár, mert a zöldhatáron eddig sem volt szabad közlekedni, még a schengeni övezetben sem”. Ugyanakkor meglátása szerint az ország „ezzel bizonyítaná, hogy képes megvédeni az Unió határait, és méltó a schengeni csatlakozásra”.
Lapunkban beszámoltunk arról, hogy pár hete országszerte, így Bihar megyében is összeírták, hogy mennyi hely lenne a középiskolai és egyetemi bentlakásokban, ha esetleg – a bukaresti vezetés szerint is hangsúlyozottan csak esetleg – menekülteket kellene majd elszállásolni. Bihar megye néhány kisebb településéről jelezték, hogy vannak helyek – összesen pár százat írtak össze -, majd az érintett tanintézetek elkezdtek visszatáncolni, jelezve, hogy még sincsenek. A bukaresti kormánypárt részéről pedig Liviu Dragnea akkoriban megfeddte az összeírás kezdeményezőit, el is határolódva ettől, meg nem is, mondván, hogy a kezdeményező oktatásügyi tárca velük nem egyeztetett. Minderről az EMNP elnöke Váradon azt mondta: kérik, hogy a kormány tisztázza, továbbra is téma-e e kollégiumokban való esetleges elhelyezés, vagy sem. Mert ha igen, akkor az EMNP „békés eszközökkel, de tiltakozni fog”.
Ugyanakkor Szilágyi Zsolt méltatta a mostani magyarországi vezetés lépéseit migránsügyekben, továbbá gratulált Klaus Iohannis romániai államfőnek és az itteni kormánynak, mert elutasítani igyekeznek a kvótarendszert. Ez utóbbi ugyanis az EMNP elnöke szerint „nem megoldás, csak tüneti kezelés – az igazi megoldás az EU-n kívül van, Görögország határainak védelmében és a konfliktushelyzetek az adott államokban való kezelésében áll”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Rádiós sikerpropaganda szépséghibával
Ezekben a napokban járja be a Kárpát-medencét az RMDSZ-es propagandagépezet újabb kommunikációs blöffje.
Íme a bombasztikus címek, csak az erdélyi sajtóból: „Beindul az egész napos magyar adás a Kolozsvári Rádióban”, „Egész nap szólhat jövőre a Kolozsvári Rádió magyar adása”, „24 órás lesz jövő márciustól a Kolozsvári Rádió magyaradása”, „Rostás-Péter: már műsorrácsa is van az egész napos adásnak” stb. Még a Magyar Távirati Iroda is besétált óvatlanul a zsákutcába: „Új frekvenciát kapott a Kolozsvári Rádió, egész napossá válik a magyar adás”. Ha viszont beleolvasunk a közölt anyagokba, kivillan a lóláb a hurrázó jelentésekből, a helyesírási és fogalmazási bakik mellett. Az egyik pártorgánum el is kottyintja cikkének felvezetőjében: „A ma megszavazott frekvencia kisebb kapacitású, tehát ugyan lesz egész napos műsoridő, de egyelőre kisebb területen lesz lefedettség.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a majdani kolozsvári adást az marosvásárhelyi egész naposhoz hasonlítják, akkor vastagodik a diverzió: a Marosvásárhelyi Rádió ugyanis nem sugároz egész nap, hanem csak kb. 13-14 órát. Márpedig egy nap Romániában, Erdélyben, sőt még a Székelyföldön is 24 órát tart! Egész napos közszolgálati rádió- vagy tévéadás nem létezik magyar nyelven Romániában. Csupán egyes magántulajdonú helyi rádióállomások sugároznak 24 órás műsort úgymond magyarul, de estétől reggelig csakis zenét, felvételről, megszakítás nélkül. Ezekben napközben is csak a hírek és a reklámok szólnak magyarul, vagy többé-kevésbé magyarul…
Nos, az átlagolvasó nem egykönnyen igazodik el a röpködő számadatok, frekvenciát, terminusok és paraméterek, meg mindenféle más technikai adat között, amelyekkel a rádiós illetékesek dobálóznak, a lényegi mondanivalójuk úgyis az, hogy a bukaresti Audiovizuális Tanácsban az RMDSZ által delegált Turos Lóránd tag javaslatára megszavazták: lehet majd egész napos magyar adás a kolozsvári állami rádióban. „A Kolozsvári Rádiónak ítélte keddi ülésén az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a 98,8 Mhz-es ultrarövid hullámú frekvenciát. A döntés révén ezen a hullámhosszon – Marosvásárhelyhez hasonlóan – Kolozsváron is beindulhat a huszonnégy órás magyar nyelvű rádióadás” – írja az Itthon.ma portálon is olvasható Krónika-cikk (http://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=9899). Az RMDSZ érdekérvényesítő képességét és törődését kidomborítani hivatott tudósítások annyiban hamisak, hogy a döntés csak kivetít a jövőbe egy majdani lehetőséget. Nevezett Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese már kénytelen volt árnyalni a döntést: hivatalosan a kisebbségi (tehát nem feltétlenül magyar nyelvű) adások szórására igényelt és kapott új frekvenciát a CNA-tól. Ráadásul majd csak jövő év márciusára tervezik azt az ominózus „egész napos adást”, ami nem lesz egész napos, hiszen Marosvásárhelyen sem az. Utóbbi városban 2013 márciusában indították el az „egész napos magyar adást”, nagy csinnadrattával és politikai öntömjénezéssel, ahhoz, hogy kiderüljön: napkeltőtől napnyugtáig voltak csupán képesek lefedni a naptár szerinti egy napra eső 24 órát. Ráadásul ez mind a mai napig így van: munkanapokon 6-tól 21 óráig, szombaton 8-21, vasárnap 8-22 óra között sugároz az állami Román Rádiótársaság vásárhelyi stúdiója magyar nyelvű műsort
lásd: http://marosvasarhelyiradio.ro/musorrend).
A kolozsvári rádiósok szerint az „egész napos magyar adás” (tehát a max. félnapos) csak a kincses városban és szűken vett környékén lesz hallható a 98,8 Mhz-es frekvencián. A jelenlegi, megszokott 95,6-os frekvencián pedig csak román nyelvű adást sugároznak majd 24 órában.
Tehát a Kolozsvári Rádió valójában továbbra is ugyanúgy fog sugározni, mint eddig: középhullámon Erdély és a Partium 8 megyéje felé, illetve egyes megyeszékhelyek és nagyobb városok vételkörzetében ultrarövid hullámon, felváltva a magyar és a román nyelvű adásokat. A magyar adás jelenleg a nap 24 órájából egyharmadnyit sem fed le. Ráadásul hiába hirdeti azt az adó, hogy vételkörzete lefedi Közép-Erdélyt és a Partiumot, és hogy a Romániában élő magyar 34 százalékához jut el, mert ez egyszerűen valótlanság. Hiszen az említett nyolc megyének nem minden részébe-fertályába jut el az adás, s ahová mégis, ott sem mindenütt élvezhető minőségben.
A hiszékeny sajtónak mindenesetre bemesélték: „kemény lobbi” áll a döntés mögött. Vagyis a nesze semmi, fogd meg jól mögött.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//erdelyorszag

Bukaresti hatalomváltás a börtönök árnyékában
Erőteljes jelei látszanak annak, hogy Bukarestben hatalomváltást készítenek elő: sajtópletykák szerint a kártyákat már leosztották, csupán a részleteket kell még kidolgozni. A legintenzívebb jeladás Sorin Oprescu főpolgármester letartóztatása volt, ami csak a kívülálló amatőrök számára meglepetés. Köztudott: a román elnöki palotába vezető úton a főváros polgármesteri székének a megszerzése az első stáció.
A bukaresti politikai maffia planetáriumában az egykori szekuritátés tábornok fia, Sorin látszott a megingathatatlan állócsillagnak. Pedig aki valamennyire is jártas a fővárosi közigazgatás zegzugos berkeiben, tudhatta, hogy lopnak. Sorin Oprescunak a civilben matematikus kihívója, Nicuşor Dan nagy nyilvánosság előtt elmondta: a főpolgármester mandátumai idején elköltött hétmilliárd eurónyi összegből az egyiptomiak kibővítették a Szuezi-csatornát, miközben Bukarestben alig látszik valami változás. Oprescu letartóztatásakor a főváros az éves költségvetésének megegyező összeggel, mintegy 900 millió euróval tartozott a Bukarestet fűtéssel és meleg vízzel ellátó távfűtési vállalatnak, a RADET-nek. Az elfolyt eurómilliárdok ellenére a fővárosban állandósult a közlekedési káosz: csúcsforgalomban lehetetlen megpróbáltatás a város egyik végéből a másikba gépkocsival eljutni.
A közpénz pazarlását csúcsra járatták. Az Adrian Videanu főpolgármestersége idején elkezdett Nemzeti Arénának csak a tervei 16 millió euróba kerültek, majd Oprescu idején kezdték kamionnal beletolni a pénzt. Az 55 ezer férőhelyes létesítményt rekord nagyságú összegért, 234 millió euróért sikerült befejezni. A mérhetetlenül drága beruházás mégsem lett minőségi stadion: a tetőteret 8 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten nem lehet mozgatni, a pálya szintjén megoldatlan a szellőzés, ennek következtében az elmúlt három évben a gyepszőnyeget hatszor kellett cserélni, minden alkalommal 100 ezer eurós költségből.
Bukaresti oknyomozó újságírók szerint gyakorlatilag minden önkormányzati megrendelésből megkapta a maga kenőpénz-százalékát a Sorin Oprescu által vezetett bűnszövetkezet. Évek óta sokan tudtak ezekről az üzelmekről, mégis most lett valamiért sürgős a főpolgármester lekapcsolása. A bukaresti választók körében továbbra is 65 százalékos támogatottságnak örvendő városvezetőt egyes újságírói vélemények szerint most hirtelen nem közismert korrupciós ügyletei miatt távolították el, hanem a főpolgármesteri szék kell éppen a felállni kész, új hatalomnak. A romániai korrupcióellenes harc „spontán” időzítései már csak azért is megkérdőjelezhetőek, mert Sorin Oprescu nevéhez az első hangzatos botrányok 2008-ban kötődtek: Nicuşor Dan szerint a bukaresti orvosi egyetemen fehéren-feketén kiderült, hogy professzori kinevezéséhez Oprescu egy meghamisított dossziét nyújtott be, amire akkor a vádhatóság nem kapta fel a fejét. A későbbi városvezető egy illegálisan megszerzett doktori fokozattal kapott hosszú éveken át 15 százalékkal több fizetést, ami persze aprópénznek számított a befolyt csúszópénzek mellett. „Ezek a korrupt, középszerű vezetők Elena Ceauşescu-szindrómában szenvednek: a doktori címek megszerzésével hamis képet alakítanak ki magukról, amivel felborítják a román társadalom értékrendjét” – fogalmaz Nicuşor Dan matematikus.
Érdekes módon a különböző bűnügyekbe belekeveredő román politikai elit tagjai rendszerint doktorátushamisítással kezdték. Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes – aki saját anyanyelvén, románul is helytelenül beszél – nemcsak saját doktori disszertációjáról nem tud megnyugtatóan beszámolni, hanem hasonló „szakértelemmel” ügyeli fel mások doktorátusát is. Pletykák szerint már nem elégedne meg a titkosszolgálati főnöki poszttal, hanem államelnök akar lenni. A kormányfőhelyettesnek a sajtó által nyilvánosságra hozott „briliáns” mondásai közül elég egyet kiemelnünk: „A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a polgárok biztonságban vannak”.
A politikai karrierjét szintén doktori plagizálással kezdő Victor Ponta kormányfőről a román sajtó beszámolója szerint bukaresti jogászkörökben az a hír járja, hogy alapfokon 3 év letöltendő börtönbüntetést sóz rá a bíróság, amit másodfokon 2 év felfüggesztettre változtatnának. S ha már jól értesült bennfentesek megkérdőjelezik a román korrupcióellenes harc spontaneitását, arra a sajtópletykára is érdemes figyelni, hogy Victor Ponta első bírósági tárgyalása az ajándék a frissen kinevezett bukaresti amerikai nagykövet számára.
És még egy biztos jel a hatalomváltásra: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szeptember 23-án azt közölte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség valószínűleg megszavazza a jobbközép ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyet Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormánya ellen terjesztettek be. A Szociáldemokrata Párt és koalíciós partnerei hiába állnak ki Ponta mellett, mert úgy tűnik, hogy a kulisszák mögött már az új hatalom alapköveit fektetik le.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Dr. Bencze Mihály méltatása
Bencze Mihály 1954. november 20-án született Csernátfaluban, Bencze Mihály (1919. szeptember 25.–2009. december 18.) és Tomos Ilkó Anna (1926. január 1.–2011. november 23.) egyetlen gyerekeként. 1961–1968 között a csernátfalusi 3-as iskolában járt, 1968–1973 között pedig a hosszúfalusi Elméleti Líceum diákja. 1973–1974 között Bodzán teljesíti a katonai szolgálatát. 1974–1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karának diákja. Egyetemistaként több tudományos konferencián a matematikai cikkeit díjazták, feladatait külföldi lapok is közölték, matematikai kört tartott diákoknak, egyetemistáknak matematikai faliújságot szerkesztett, és részt vállalt a kolozsvári Visszhang diákrádió adásainak a szerkesztésében. 1978–1990 között a brassói Vörös Zászló Középiskola matematikatanára volt. Itt szerkesztette 1978–1990 között az évharmadonként megjelenő Gamma matematikai lapot, ami egy néhány szám megjelenése után az országban és külföldön egyaránt szakmai elismerésben részesült. Hónaponként szervezte az interdiszciplináris Matematikai Szakkört, melyre diákok, egyetemisták, művészek, zenészek, egyetemi tanárok is eljártak előadást tartani. Ezt a szakkört a hatóságok tíz év működtetés után betiltották. 1984-ben vezette a Kockafej Matematika Versenyt az Ifjúmunkás országos lapban, de a hatóságok fél év után betiltják. Ezt majd 1989-ben Kobak név alatt a Brassói Lapokban indítja újra. Diákjaival 1985–1990 között szerkesztette a Hipstern szamizdat lapot. 1989 májusában a kommunista hatóságok betiltják a Gamma matematika lapját, és eljárást indítanak a szerkesztője ellen. Romániában 1980. december 11-én ő szervezi meg az első Rubik-kockát forgatók bajnokságát. A díjazottak a brassói Vörös Zászló diákjai. Őket meghívják Bencze Mihállyal együtt a Budapesten rendezett Rubik-kockát forgatók Világbajnokságára, de a szocialista hatalom nem engedi sem őt, sem diákjait szerepelni. Azóta is minden évben megszervezi ezt a bajnokságot. 1984-ben feleségül vette Lécz Ildikót, házasságukat három gyerekkel áldotta meg a teremtő. Ünige lányuk Marosvásárhelyen régész, Nimród fiuk Krizbán evangélikus lelkész, és Mikolt lányuk Felvidéken néprajzos. Csanád, Magor és Hunor unokáik a család büszkeségei. Az 1989-es változások aktív résztvevője. Az RMDSZ egyik alapító tagja, a Zajzoni Rab István középiskola egyik alapítója és névadója, az Áprily Lajos Főgimnázium egyik alapítója, és 1990-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematikatanára. A Hipstern folytatása lesz a Brassói Füzetek, aminek főszerkesztője. A betiltott Gamma matematika lapot most már Octogon Mathematical Magazin néven szerkeszti, angol nyelven, nemzetközi elismert matematikusokkal. 1990-ben megalapítja az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt, ami folyamatosan működik napjainkban is, és a román tanügy minisztérium elismert versenye. Megalapítja a Wildt József Tudományos Társaságot, ami a diákok matematikai, irodalmi, tudományos tevékenységét támogatja. A Wildt József Tudományos Társaság jelentette meg a Visszhang, Szimfónia, Szemfog, Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng, Erdélyi Matematikai Lapok és Vadrózsák diáklapokat, valamint működtette a fotókört és a zenekört is. A Fulgur Könyvkiadó alapításával, és működtetésével, a magyar könyvek kiadását támogatta. Több mint 10 irodalmi könyvet, szakfolyóiratot, több mint 20 matematikai könyvet jelentetett meg. Újraindítja a matematikai szakköröket Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, majd a Kárpát-medencére is kiterjeszti. 1992-ben megalapítja a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ami azóta is a Kárpát-medence elismert szakversenye, – és Erdős Pál világhírű matematikus szerint – egyben a legfontosabb tehetségápoló fóruma. 1990-től szervezi a József Wildt International Mathematical Competition versenyt, majd a Neumann János Matematika Versenyt és a Benkő József Matematika Emlékversenyt. Több mint 20 nemzetközi matematika szaklap szerkesztőségi tagja. Több mint 200 nemzetközi matematika konferencián vett részt Romániában, Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Franciaországban. Az erdélyi magyar könyvtárakat több mint 10 000 könyvvel támogatta. 2010. december 18-án doktorált a Craiovai Egyetemen, Dr. Constantin P. Niculescu egyetemi professzor volt a témavezető tanára. A doktori tézisének címe: New Inequalities based on Convexity. Ezt elismert könyvként Németországban a Lap Lambert Academic Publishing jelentette meg. Több mint 900 szakdolgozata és 15 ISI-s cikke jelent meg hazai és nemzetközi matematikai lapokban, mint például: Libertás Mathematica (USA), Research Report Collection (RGMIA, Ausztrália), Mathematics Magazine (USA) stb.
Több, mint 23 000 matematikai javasolt feladatot és nyitott kérdést közölt hazai és nemzetközi matematikai szaklapokban. Több, mint 20 szakkönyvet szerkesztett, és referált. 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István díjat, amit először 2006-ban osztottak ki, és azóta is folyamatosan rendezi ezen ünnepséget a négyfalusi Szent Mihály Napok keretén belül. 2013-tól a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója, és a bukaresti Petőfi Ház igazgatóhelyettese. Szintén 2013-tól szerkeszti a Bukaresti Magyar Élet havilapot. Egykori diákjai országunk elismert szakemberei, tanárai, közülük kiemelkedő és világhírű egyetemi tanárok valamint kutatók lettek hazai és külföldi egyetemeken egyaránt. Verseit, irodalmi és történelmi cikkeit a következő lapok közölték: Kilátó (Belgium), Látó (Marosvásárhely), Brassói Lapok, Romániai Magyar Szó, Krónika, Erdélyi Napló, A Céh (Budapest), Katedra (Pozsony), Erdélyi Toll, Ifjúmunkás, Székelyföld, Honlevél (Budapest), Bécsi Napló, Panoráma (USA), Hungarian Santinel (USA), Hétfalu, Bukaresti Magyar Élet, Közoktatás, Mikes International (Hága) stb. A következő könyvei jelentek meg: A Cenk árnyékában (Brassói Költők Antológiája, 1995), Lélekvándorlás (versek 1972–1996), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1984–1997), Pogány Madonna (versek 1996-1998), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1997–2002), Zajzoni Rab István összegyűjtött írások (2004), Tóthpál Dániel élete és irodalmi munkássága (2006), Scientific Elements (USA, 2007), A Mathematical Problem Book (Szarajevó, 2008), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (2003–2008), The International Conference - Mathematical Education in the Current Europen Context (2011), Selected Chapters of Mathematical Analysis (2011), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2012), New inequalities based on convexity (Németország, 2012), An introducction to quadrilateral geometry (2013), Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (2012), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2013), Visszapillantó tükör (2013), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2014), Mathematical Contest Notebook (2015), Selected Problems for Mathematical Contests (2015).
A következő díjakban részesült: Man of the year (American Biographical Institute, USA, 2003-tól folyamatosan), Ezüstgyopár díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Teleki Oktatási Központ, 2005), Farkas Gyula emlékérem (Kolozsvár, 2006), Apáczai díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2006), Gheorghe Lázár diploma (I. fokozat, 2007, Brassó), Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematikai Társaság, Budapest, 2008), Apáczai dicséret (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2008), Apáczai díj – ezüst fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2010), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2010), Miniszteri Elismerő Oklevél (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Dr. Réthy Miklós, Budapest, 2011), Apáczai díj – arany fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2012), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2012), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kun Kocsárd-díja (2013), A Magyar Művészetért Ex Libris-díja (2013), Bonis Bona-díj (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2013), Apáczai díj – gyémánt fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2014). 2013. április 1-től Bencze Mihály az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja.
Tisztelt Bencze Mihály, kedves Misi barátom, a barcasági csángó népért, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságért kifejtett hatalmas munkád elismeréseként fogadd el népedtől a jól megérdemelt Zajzoni Rab István díjat. Isten éltessen!
Magdó István Hétfalu
(Független művelődési és helytörténeti havilap)

Az egykori város: Márton Áron udvarhelyi emlékezete
Soha nem közölt fényképek a 35 éve elhunyt erdélyi püspökről, illetve egy kalandos történet, menekülés a Securitate elől.
Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980 szeptember 29-én elhunyt Márton Áron püspök nemcsak bérmálási körútra járt Székelyudvarhelyre, hanem a negyvenes években úrnapján az Oltáriszentséget is ő vitte körbe. Sofőrje, aki menekítette, udvarhelyi volt, és fényképeket is készített róla. Ezeket eddig tudomásunk szerint sehol nem közölték, Sztojka Ferenc színes fotói közül néhányat ebben a cikkünkben teszünk publikussá.
Nem részletezzük itt Márton Áron életének főbb állomásait, életrajzát, írásunk inkább a híres püspök Székelyudvarhelyhez való viszonyát mutatja be, a püspök életéről didaktikai céllal készült már dokumentumfilm, amit itt lehet végignézni.
XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki Márton Áront gyulafehérvári püspökké, a következő év februárjában szentelték fel. Abban az évben Márton Áron Sass Antalt nevezte ki székelyudvarhelyi főesperes-plébánosnak, az addig ebben a pozícióban lévő, Sándor Imrét pedig püspöki helynöknek Kolozsvárra. Sass Antal egészen haláláig, 1968-ig volt ebben a méltóságban, a róla készült korabeli festmény a plébánia épületének emeletén tekinthető meg sok más Udvarhelyen szolgált egyházi méltóság képe mellett.
Márton Áron a húszas években a Csíkkarcfalván szolgáló, baróti származású Sass Antal plébánost tulajdonképpen a lelki vezetőjének tartotta. Amikor az ifjú Márton hazajött az első világháború frontjáról, Sass győzte meg őt arról, hogy menjen Gyulafehérvárra és legyen pap. Sass beiktatásán is itt volt Udvarhelyen, sőt a környékbeli bérmakörútjairól is mindig a Szent Miklós hegyi plébániára jött megpihenni.
Tíz év múlva, 1949-ben az akkori kommunista hatalom már megkezdte az egyházi elöljárók üldözését, ezért Márton Áron is folyamatosan veszélyben volt. Az akkori csíksomlyói búcsún – mint ismert – a csángók fehér lovon, élőláncot alakítva kísérték, hogy az ugrásra kész, a tömegbe bevegyült szekuritátésok ne tudjanak közel férkőzni hozzá és őrizetbe venni.
Az 1996. január 4-én 86 éves korában elhunyt Sztojka Ferenc Székelyudvarhely egyik legismertebb fényképésze volt, hagyatéka több ezer színes diapozitív és papír alapú színes fényképből áll, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. A negyvenes években szállítási vállalata volt, illetve személyes ismerőse volt Márton Áronnak, székelyföldi útjaira általában ő vitte.
Nemcsak ekkor, hanem később, a püspök életének utolsó éveiben is rendszeresen elkísérte, és színes képeket is készített róla. A cikkünkhöz felhasznált fényképeket mind Sztojka Ferenc készítette, főleg a hetvenes években. Kivétel ez a felvétel, ami szintén a hagyatékból került elő, ezen a képen Sztojka Ferenc is látható a püspök oldalán jellegzetes ősz szakállával, kezében a fényképezőgéppel.
Az említett somlyói búcsút követően a püspök bérmakörúton volt Székelyföldön, 1949. június 16-án pedig Székelyudvarhelyre érkezett, az aznapi úrnapi búcsún ő vitte az Oltáriszentséget. Egyébként ez volt az utolsó székelyudvarhelyi szabad úrnapi körmenet a rendszerváltásig, mert 1949 után betiltották, akárcsak a csíksomlyói búcsút. Az úrnapi ebéd alatt az akkori telefonos központból egy hölgy arról tájékoztatta a plébániát, hogy a püspököt őrizetbe akarják venni a szekusok, ezért délután egy érdekes csellel menekítették haza Gyulafehérvárra.
Sztojka Ferenc és testvére, Károly két egyforma gépkocsit indítottak útnak, az egyikben Ferenc mellé egy termetben hasonló papot ültettek és ez az autó ment a megszokott országúton. A másik kocsit Károly vezette és ebbe ültették Márton Áron püspököt, ezzel erdei, kerülő utakon, hegyen-völgyön át jutottak el Gyulafehérvárra. Az első autót természetesen feltartóztatták a szekusok, és nyilván nem vették jó néven, hogy a két sofőr lóvá tette őket. A Sztojka-féle szállítási vállalatot később államosították, Márton Áront pedig néhány nappal később, június 21-én Bukarestbe rendelték és Tövis mellett letartóztatták – ekkor kezdődtek a püspök börtönévei.
Kiszabadulása és házi őrizete után a hatvanas-hetvenes években is járt Székelyudvarhelyen, főleg bérmakörutakra – egy ilyen alkalommal készült ez a felvétel, amin a háttérben a plébánia épülete látszik, Márton Áron éppen a Szent Miklós-hegyi templomba lép be.
Márton Áron utolsó napjairól, halálának körülményeiről Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos tud a legtöbbet mesélni, hiszen a püspök életének két utolsó évében ő volt a személyi titkára. Márton Áron halálának 35. évfordulójára emlékezve tartott egy hosszú előadást múlt pénteken Gyergyószentmiklóson, amiről a Gyergyói Hírlap keddi, szeptember 29-i számában jelent meg egy részletes beszámoló – ezt itt lehet elolvasni.
A 84 éves Márton Áron daganatos betegségben szenvedett évek óta, az első beadott morfium-injekció után megtiltotta a továbbiakat, 1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor hunyt el. Egyik kedvenc kutyája a beteg püspök ajtaja elől nem mozdult el. Temetését követően hátrament a kertbe és elpusztult.
A rendszerváltás után Székelyudvarhelyen is megváltoztatták néhány utca és tér nevét. Az akkori római katolikus plébános és főesperes, Kovács Sándor tagja volt a Nemzetmentési Front helyi szervezetének (az egyházi vezetők automatikusan belekerültek a testületbe) és az ő javaslatára lett az egykori Deák tér (a Patkó) Márton Áron tér.
1995. szeptember 23-án itt avatták fel az azóta is álló Márton Áron-mellszobrot, Hunyadi László alkotását. A marosvásárhelyi szobrászművész készítette az Orbán Balázs-szobrot is. A püspök szobrának eredetije, a művész által készített gipsz-szobor a plébánia épületében van az egyik lépcsőfordulóban. A téren elhelyezett szobor nem emelkedik ki a térből, Derzsy András plébániagondnoktól azonban megtudtuk, hogy tervezik a fekete márványból talapzat megemelését mintegy 50-60 centiméterrel. A fekete márvány egyébként a reverendát jelképezi. A szoboravatásra jelent meg Nem mi választjuk szentjeinket címmel a Lőrincz György által szerkesztett emlékkönyv is.
Mint ismert, Márton Áron püspök életéről nagyjátékfilm készül, ennek honlapját itt lehet böngészni, illetve a témáról itt lehet megtekinteni egy beszélgetést. A Duna Televízió Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm-sorozatában Petényi Katalin és Kabay Barna készített egy részletes filmet.
rásunkhoz felhasználtuk Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című, 2014-ben megjelent kötetét, valamint szóbeli visszaemlékezéseit, illetve a Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő Sztojka-hagyaték fényképeit – köszönet érte Miklós Zoltánnak ésVeres Péternek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróval
Erdélyi svéd "szerelem"
– A minap újból beleolvastam a Viselkedjünk című, 1988-ban megjelent illemtankönyvébe. Annyira fontos ez a könyv – nemcsak fiatalok körében –, hogy most, a harmadik évezred elején tanítani kellene Európa magyar iskoláiban.
– Azt hiszem, az e kis könyv nyomán született Illemszótár című könyvemben megfogalmazott ajánlás maradandó megállapítása az érdekes: "Ez a könyv nem kívánja a szájbarágós pedagógia gyakorlata szerint szabályokba szorítani a helyes viselkedés mikéntjét. Különben is ezeket a szabályokat az eddigiekből okulva mindenkinek saját magának kell kialakítania. Az illemben csak a jól viselkedni kész egyén jóérzése az állandó. Jóérzésből pedig mindenkor a megfelelő viselkedési szabályok is kialakíthatók. A szótár ehhez nyújt segítséget, támpontot, példát és sok hasznos ismeretet. A kényelmeseknek és a megcsontosodott illeműeknek nem ajánljuk ezt a könyvet. Hiábavalóan ne költsék erre a pénzüket. A változó időben a változtatás egyben jobbítás. A viselkedéskultúrának is új alapokról indulva kell javítania nem éppen dicséretes emberi kapcsolatainkon".
– Első kötete, amire felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók körében, a Köszönöm, jó vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás sorozatban. Miről szól a kisregény?
– Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársony leplet. Volt egy rövid fél esztendő, a kurblivassal élre került és biciklitolvaj csicskása uralkodásának váltása idején, amikor a vásárhelyi Igaz Szó, majd Kacsó Sándor jóváhagyásával a Forrás sorozat könyveinek máig legnagyobb példányszámával megjelenhetett. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették meg, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől. Később sem engedték meg, hogy a Forrás-nemzedék valamelyik csoportjához soroljanak. Nálunk figyelmen kívül hagyták. Megelégedtem Ruffy Péter és Illyés Gyula dicséretével. Legutóbb Kántor Lajos méltatása jelentett némi elégtételt művem elhallgattatásáért.
– Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről!
– Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható. SUMMA – A Boldog utcán innen. Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy "nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet" és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban csak románul tudtam, egy öregasszony vigyázott rám. Apámmal lakva akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a tengeri csatornánál vezettem elektromos exkavátort és a tervezőirodán műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak.
– 1958–68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa, s tíz év után otthagyja a lapot, hogy fél évig a Helyiipari Vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést?
– Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságíró-igazolványomat a titkárnő asztalára, és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a Helyiipari Vállalatnál.
– És eközben elvégzi a bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán…
– Az újságírást második szakmámnak tartva, az 1960-as évek elején végeztem főiskolát. A magyar nyelv és irodalom szeretete és romántanárom biztatására, aki román nyelven írt karcolataimért biztatott, iratkoztam be a Pedagógiai Főiskola román–magyar nyelv és irodalom szakára. Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem.
– Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője, két éven át, az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak "szabad kezet" akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok?
– Napilapnál művelődési rovatot is vezettem. Innen bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem, és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a Megyei Könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál.
– 1970-től közel két évtizeden át meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak, az Ifjúmunkásnak. Ezután új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését, hogy az apró magyarok is részesüljenek a "szeretett nagyvezérünk" iránti éljenzésből, de ugyanakkor – kellő zsurnalisztikai rátermettséggel – a valós értékeket, a gyermekeknek szánt, politikamentes irodalmat, képzőművészeti alkotásokat is be kellett vinni a laptestbe…
– Cseke Gábor felfelé buktatása után a magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amibe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta, már mint a nevelési rovat vezetője, elhallgatott történelmünkről is írtam riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet írni. A Szülőföldtől távol című riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy Cseke Gábor saját pártkönyvem mellé tette a sajátját. Az aktivista főszerkesztő fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra akart bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz.
– Kik voltak azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk?
– Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazáson kerültem ismeretségbe. Edgár később, amikor a Donát negyedbe költöztem, tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségben való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításában. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrég elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a szekuritátét is szolgálnia kellett. Nem tudok megbocsátani a besúgóknak. A csoport (klikkek), ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja.
– Hogyan emlékszik a ’85-ben beindult megszorításokra, amikor nemcsak a sajtóban, de az élet minden területén "húztak egyet" a csavaron, a legrafináltabb módszereket vetették be, hogy biztosítva legyen szeretett hazánk "felvirágoztatása"? Egyik elokvens példa Huszár Sándor eltávolítása A Héttől, azzal az ürüggyel, hogy egy kép fejjel lefelé jelent meg nyomtatásban. Nyilván, nem ez volt az első, sem az utolsó "kitaláció"…
– A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy a rendszerváltás küszöbén állunk. Főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki. Feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek a feladatnak, a Huszár sorsára került. De ezt a módszert már előbb sikerrel használta Kovács Andor főszerkesztőm. Mezei Jocót, mert tisztafejként nem láthatta, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta a főnöknek: nem ért a képzőművészethez.
– A ’89-es változást követően, önkéntes újraszervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, ami manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata a Céhnek?
– A Céh újraindítását mostanában is említettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is. Mert az ESZC olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amit kár nem folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem, és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelését semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Azt hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle, rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani.
– 1995 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, svéd-magyar unokái nevelése végett, de végül ebből hosszabb "svéd szerelem" következik. Miért hozta azt a döntést, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető- ápoló magyar kolóniában tölti le?
– Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halálát követően, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, fél magyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: megalapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című, skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd-magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, és a nemzetközileg elismert diplomája még inkább feljogosítja arra, hogy a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja legyen.
– Aki svédországi éveit és munkásságát követi, annak az a véleménye, hogy csöppet sem vett vissza a kolozsvári-bukaresti életritmusból, sőt, igenis, belekapcsolt… Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt 20 évről?
– Lassan befejezem önkéntes küldetésem. Az Ághegy (http://aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 lapszámát tíz vaskos kötetbe foglalt antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve, anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (http://magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegyet pedig, mert nem találtam olyan embert, aki szerkesztését és szervezését ellenszolgáltatás nélkül végezné, visszahelyezem eredeti helyére, mellékletként fog megjelenni.
– Több írószövetségnek s a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk?
– Magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az "alagsorokkal" kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataimat szervezeti szabályzatban azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék.
– Több verseskötete jelent meg kérem, sorolja fel ezeket. Várhatunk-e újabb Tar Károly- versválogatást?
– Remélem, hogy az Est című versgyűjteményem mielőbb megjelenik. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kis példányszámban kiadtam néhány könyvemet: SUMMA – A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh (emlékkönyv), Pánik (regény), Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt (regény), Tar Károly Titoktára (publicisztika), Kedves könyveim könyve (könyvismertetők, esszék, regények színhelyén), Itt és ott (versek és képek), Száraz oázis (négy színjáték), Ami eszembe jut (kisprózai írások), Est (versek).
– Ha holnap kérnék/sugallnák, hogy térjen vissza Erdélybe, megtenné?
– Már javasoltam az Erdélyi Szépmíves Céh újraindítását, amennyi eszem és jóindulatom még akad, a feladatot a következő évtizedben is vállalnám.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Tőzsér Józsefre emlékeztek
A 69. esztendős korában, két éve elhunyt Tőzsér József könyvkiadónak állítottak emléket szombaton a csíkszeredai Petőfi utcában található Kriterion Ház bejáratánál.
A szép számban megjelenteket elsőként Veress Albert elmegyógyász főorvos, az emlékplakett állításának kezdeményezője köszöntötte. Tőzsér József, mint vidám, derűlátó, életszerető és jó humorú barát maradt meg emlékezetében, akit mindig életöröm és tenni akarás jellemzett.
Antal Attila megbízott polgármester megítélése szerint sokakat összekötnek a Pro Urbe-díjas Tőzsér Józseffel folytatott közös munka élményei, az ünnepi könyvnapok, könyvbemutatók és megemlékezések alkalmával történt találkozások. „Hirdesse az emléktábla Csíkszereda polgárainak, mindazoknak akik erre sétálnak: járt itt előttünk valaki. Tőzsér József egyike volt azoknak, aki alakította a közösség életét a maga eszközeivel, tudásával és hitével. Emlékezzünk és emlékeztessünk!” – fogalmazott Antal Attila.
Hodicska Tibor nyugalmazott bukaresti nagykövetet négy évtizedes barátság kötötte a 2013. október 7-én elhunyt Tőzsér Józsefhez. A nyugalmazott nagykövet Pomogáts Béla köszöntő sorait tolmácsolta, ugyanakkor felidézte, hogy Tőzsér József 60. születésnapján vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kiemelkedő munkásságáért.
Szarka Gábor konzul úgy véli, Tőzsér József valódi mecénás volt, akinek a hiánya a mai napig érzékelhető, űrt hagyott maga után. Nagy lendülettel, elkötelezettséggel szolgálta a magyar nemzetet. „Ne csak emlékezzünk rá, hanem kövessük is jó példáját, az erdélyi irodalom és művészet támogatását!” – kérte a jelenlévőktől a konzul.
Székedi Ferenc publicista, a Kriterion Alapítvány kuratóriumi tagja emlékeztetett: 1991-ben Domokos Gézával együtt Tőzsér József hozta létre a Kriterion Alapítványt, jelentős szerepe volt abban, hogy az intézmény a későbbiekben Bukarestből Csíkszeredába helyezte át székhelyét, hogy művelődési központként itt jött létre a Kriterion Ház és a kapcsolat kölcsönös maradt, hisz az Alapítvány és nyomdája, az Alutus mindvégig támogatta kiadói elképzeléseit.
Sarány István publicista a Pallas-Akadémia Kiadónál végzett titáni munkát elevenítette fel: arra a „könyves emberre” emlékezett, aki a könyvkereskedés világából érkezett a kiadói világba, és olyan céget alapított és működtetett, amely az új világ lehetőségeit kihasználva a hazai könyvtermés mintegy ötödét adta. Két évtized alatt a Pallas-Akadémia Kiadó Tőzsér József vezetésével mintegy 650 művet jelentetett meg.
Tőzsér József arcképét Sárpátki Zoltán szobrászművész mintázta meg, Lázár István mérnök gondoskodott a bronzban való kiöntésről, a plakett alapjául szolgáló márványtáblát Dóczy András szobrászművész biztosította. A domborművet Kozma Mária író, Tőzsér József özvegye és a kezdeményező Veress Albert leplezte le, majd elhelyezték alája az emlékezés koszorúit.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Ponta bemutatta a román kormány jelentését a migrációról
Nem nehezedik különleges migrációs nyomás Romániára, nagyjából ugyanannyi menekültkérelem érkezett a román hatóságokhoz, mint egy évvel korábban – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében.
A kormányfő a bukaresti képviselőházban mutatta be a kormány jelentését a migrációról. Közölte, hogy az idei első kilenc hónapban 944 menekültkérelmet jegyeztek a tavalyi 900-hoz képest, és augusztusban csak 18 ilyen kérelem érkezett a román hatóságokhoz. Közölte még, hogy a román hatóságok az idén 172 külföldit küldtek vissza hazájukba a tavalyi 111-hez képest.
Ezek a számok azt mutatják, – mondta Ponta -, hogy reális migrációs nyomás nem nehezedik Romániára, hiszen a bevándorlás ugyanolyan méretű, mint amekkora az előző években volt. Emlékeztetett, hogy Románia két, 500-500 férőhelyes tábort alakított ki az esetleg megnövekedett létszámú migránsok elszállásolására, de eddig nem kellett igénybe venni.
Ponta szerint Románia nincs felkészülve a bevándorlók integrálására, ezért egy testületet hoznak létre, amely egyebek mellett szükséges törvénymódosításokat javasol, megvizsgálja a helyi hatóságokkal az integrációs lehetőségeket, és erőfeszítéseket tesz a menekültáradat miatt „újjáéledt populista és idegengyűlölő diskurzus visszaszorítására".
Ponta hangsúlyozta, hogy Románia mentalitásváltásra kényszerül, és ezentúl nem csak a bevándorlás megelőzésére kell összpontosítania, hanem a migránsok integrálására alkalmas mechanizmusokat is meg kell teremtenie, ugyanis az európai menekültválság miatt a helyzet jelentősen megváltozott.
Ponta szégyenletesnek nevezte, hogy Románia még egy eurót sem költ egy politikai menekültre egy 2006-os törvény értelmében, és jelezte, hogy ezt a jogszabályt módosítani fogják. Közölte, kormánya álláspontja szerint helyes volt, hogy Románia a kötelező menekültkvóták elvével nem értett egyet Brüsszelben, de szerinte hiba volt, hogy Bukarest Magyarországgal és Szlovákiával együtt az Európai Unió többi tagállama ellen szavazott. „Mostantól az EU-val szolidáris, európai, építő álláspontja kell legyen Romániának is" – mondta Ponta a menekültkérdésről.
MTI
Erdély.ma

Bunta kiborította a bilit
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester az általa vezetett önkormányzat működtette médiában (az Udvarhely című napilapban és Mihír.ro című helyi portálon) vágott vissza azoknak, akik kilátásba helyezték a kegyvesztését.
Nemrég bejárta a sajtót a hír, hogy az RMDSZ már rég keresi Bunta utódát, akinek jövő tavasszal lejár második polgármester mandátuma. Az utóbbi időben már nemcsak az udvarhelyi lakosok, a választók, hanem a pártvezetés belső köreiből is érkeztek kemény bírálatok az elöljáró menedzseri képességét és teljesítményét, illetve munkamódszereit illetően. Az Udvarhelyszéken mindenhatónak tartott Verestóy Attila szenátor, valamint Kelemen Hunor kabinetfőnöke is megfogalmazták kritikáikat Buntával szemben, miközben már felmerült egy potenciális RMDSZ-jelölt is, Arros Orsolya közgazdász, igaz, egyelőre inkább csak önjelöltnek tűnik.
Bunta mindenesetre tudomásul vette a neki elküldött selyemzsinórt, ezért le is mondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről. Azt mondta a házi sajtónak, hogy ő 25 évig fegyelmezett katona volt, ám most már ideje kiborítani a bilit, hisz azok, akik a Snagov-partján laknak vagy Budapesten élnek, mérgezik Udvarhelyen a levegőt. Egyértelműen Verestóyra, illetve polgármester-elődjére, Szász Jenőre célzott, hozzátéve: „Nem támogatom, hogy emberek elvtelenül meggazdagodjanak, főleg nem úgy, hogy közben a város szegényedik. Tegyük áttetszőbbé a közéletet. S ha emiatt szenvednem kell, benne van ez is a pakliban.” RMDSZ-en belüli kontraszelekcióról és nepotizmusról is beszélt, Antal István „örökös” udvarhelyszéki képviselőt is megemlítve, aki egy ideje erőteljesen nyomja előre a saját fiát a párton belül. „Szinte kizárólag a közösségért dolgozom, egyéb dolgom nincsen, a gyerekeim felnőttek” – mondta Bunta, aki szerint a pártvezetés mesterkedéseiből már sokuknak van elegük. „19 millió lejt kap az RMDSZ az országos költségvetésből. Jó lenne, ha annak legalább a harmada a helyi szervezetekhez kerülne. Ez esetünkben 200 ezer lejt jelentene, melyből szociális, közösségi és egyéb programokat lehetne szervezni. A háborúhoz ugyanis pénz kell. Ez a gondolatom nem mindenkinek tetszett. Ugyanakkor nem értettem azt sem, hogy miért léptünk ki a kormányból. Sok mindennel nem értek egyet, legutóbb a széki elnökségi ülésen is elmondtam ezeket és egyéb észrevételeimet” – közölte Bunta, majd a számára legfájóbb megyei szintű RMDSZ-es intézkedést kárhozatta: „A széki elnök anélkül, hogy konzultált volna velünk, a lemondott jogunkról, hogy megyei elnököt válasszunk. Most Udvarhelyen lett volna a sor. Amúgy is legutóbb két csíki mandátum volt. Szükségünk lett volna erre, mert Udvarhelyt tekintve a dolgok az utóbbi időben nem mentek túl jól”. Következett azon esetek felsorolása, amelyek során a székely anyaváros hátrányt szenvedett a megyeszékhely Csíkszeredához képest.
Bunta azt sem érti, miért őt vádolják azzal, hogy politikailag nem elég aktív, mikor a Bukarestben lakó Verestóy szenátor elnökölte széki RMDSZ-nél tavaly szeptember óta nem volt elnökségi ülés. Továbbá: „Még meg is értem, hogy az MPP-vel egyességet köt az RMDSZ, de azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP volt elnöke véleményt mondjon arról, ki legyen Udvarhelyen a polgármester, sőt azt hangoztatja, ő fogja jelölni a következő polgármestert.” Bunta állítja, hogy nyolc év alatt megállította a szabadrablást, elzárta a csapokat, és ez fáj nagyon sok embernek. Azoknak kellene visszavonulniuk, akik a színfalak mögött madzaghúzogatással, intrikákkal élnek. „Soha nem szerettem politizálni, mindig egy olyan eszközként kezeltem a politikát, mellyel változtatni lehet a világon. Most viszont azt mondom, emberarcú szervezet kell, a politikus emberközelivé kell váljon, nem ingatlanok lenyúlásával és kisajátításával kell foglalkozni” – mondta.
itthon.ma//erdelyorszag

A népszolga, akit háromszor is beszervezett a szeku
Mikó Imre Filmtettfeszten bemutatott történetéből kirajzolódott az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Szombat délután a derűs őszi nap és a késés ellenére is sokan várták, hogy egy emészthetetlennek tűnő témát boncolgató dokumentumfilm végre elkezdődjön a kolozsvári Győzelem moziban. A 15. Filmtettfeszten Domokos János Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilm kolozsvári vetítését követően közönségtalálkozóra és kerekasztal-beszélgetésre is sor került a téma kapcsán, hiszen az erdélyi magyar társadalomnak még mindig szüksége van a kibeszélésre: a román kommunista diktatúra éveiben az erdélyi magyar értelmiségi elit egyre több tagjáról derült ki, hogy együttműködött az állambiztonsággal. Az elárulás érzése pedig feldolgozást igényel. Domokos János filmrendező és Stefano Bottoni történész közös munkája a 20. századi magyar történelem egyik szürke eminenciásának, Mikó Imrének a pályaképét mutatja be, de e pályaképen keresztül kirajzolódik az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Megfigyelt és informátor
A film Stefano Bottoni 2013-ban a Magyar Kisebbségben megjelent Népszolgálat és Túlélés. Mikó Imre és a román állambiztonság, 1948-1971 című tanulmányán alapszik, amely feltárja, hogy a rendkívüli kvalitásokkal rendelkező, az erdélyi magyarság érdekeiért minden korban és rendszerben tenni akaró Mikó Imrét nemcsak megfigyelte, hanem háromszor is beszervezte a hírhedt Szekuritaté. Bottoni tanulmánya és a film után sokaknak kell átértékelni a Mikóról alkotott képet, hiszen nem könnyű ezt összeegyeztetni sem a két világháború közötti tettre kész fiatal politikus, sem pedig a hatvanas években könyveket fuvarozó, a rendszerből kitaszított, állásából kitett tanár képével. A tevékenysége során a román kommunista állambiztonsági szerv több mint kétezer oldalt, tíz kötetnyi anyagot gyűjtött össze Mikóról és szűkebb környezetéről, de több száz oldalra rúg a Mikó által készített jelentések száma is.
A film jó arányban szólaltatja meg a családtagokat és Mikó egykori tanítványait, munkatársait, és olyanokat is, akiket szintén megkörnyékezett a Szekuritaté, de mégsem sikerült őket megtörni, valamint a szakértő történészeket, így a film már az elején magába rántja a nézőt, aki nagyon hamar a „csendes Petőfi utcában” találja magát, és együtt járja végig a főhőssel vagy antihőssel a történelem útvesztőit. A problémamegoldó ember
A film egyik leghatásosabb jelenetsora, ahogy a Mikót ismerők vallanak politikai meggyőződéséről: baloldali, jobboldali, nemzeti, liberális, liberális protestáns szellemiségű, és nemcsak azért, mert mindenki a saját meggyőződését is kivetítette a Mikóéra, és mert kisebbségi kérdésekben a bal-jobb ellentét nem működik, hanem azért is, mert – ahogy a filmvetítést követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői is megegyeztek – Mikót nem lehetett besorolni, mert mindenhová tartozott, és egyben sehová sem, és mert elsősorban problémamegoldó ember volt.
Az alkalmazkodó ember
A Székelyföldről származó, de Kolozsváron élő, tekintélyes erdélyi jogász családba született Mikó Imre, habár a „boldog békeidőkben” a Petőfi utcában gyerekeskedett, már az 1918 utáni kisebbségi létben, az Avram Iancu utcában szocializálódott, és megélte a két világháború közötti időszak minden hátrányát. Jogot végzett a kolozsvári egyetemen, és Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című írása Erdély-szerte ismertté tette értelmiségi és politikusi körökben egyaránt. A harmincas évek közepén, nagyon fiatalon került a román fővárosba, ahol az Országos Magyar Párt parlamenti irodáját vezette. Itt tanulta meg a szászok példájából, hogy a bukaresti politikában csak a korszellemhez alkalmazkodni képes ember érvényesülhet – fejti ki filmben Bárdi Nándor történész.
Mikó Imre egész pályafutása alatt az erdélyi magyar társadalom helyzetének a megerősítéséért szállt síkra, a két világháború közötti időszakban aktív szerepet vállalt a kisebbségi jogvédő harcokban. Az Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását követő években pedig tudatosan dolgozott az erdélyi magyar szupremácia visszaállításán. Jog- és kisebbségtörténeti munkái is ekkor jelentek meg: 1941-ben a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig, 1944-ben a „Nemzetiségi jog és nemzetiségi poltika” című doktori disszertációja.
Mikó „szinte szolgai alkalmazkodása a mindenkori rendszerhez” viszont már ebben a korszakban megmutatkozott, hiszen miután II. Károly román király 1938-ban a parlament és a pártok feloszlatását követően királyi diktatúrát vezetett be az országban, Mikó a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozatának, a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának lett a főtitkára, ahol magára öltötte a diktatúra egyik jelképét is, a kék egyenruhát. A II. bécsi döntés után viszont Budapestre költözött, és 1944-ig, az ország német megszállásáig az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára és háttérembere volt, aki országgyűlési képviselőként megszavazta a zsidótörvényeket.
Amikor már világossá vált, hogy a háború elveszett, és Erdélybe a szovjet és nem az angolszász csapatok fognak bevonulni, az erdélyi baloldali értelmiség prominens személyiségeivel közösen próbálta menteni a menthetőt. A frontátvonulás Kolozsváron érte, ahonnan a szovjetek 5000 civillel együtt malenkij robotra hurcolták el. Mikó életfelfogását példázza az is – emlékszik vissza a filmben egykori munkatársa –, hogy Focsani-ban már orosz szótára volt, tudatosan készült a túlélésre. A négy év hadifogság alatt Mikó teljesen kitanulta a sztálini diktatúrát, és tisztán látta, hogy ennek a rendszernek nem lehet ellenállni, itt csak túlélni lehet. A szovjetek számára a legértékesebb foglyok egyike volt, fogsága alatt nemcsak, hogy megtanult oroszul, hanem szovjet politikai műveket olvasott, kisebbségi jogászként áttanulmányozta Lenin és Sztálin a nemzetiségi kérdésben írott műveit egyaránt.
Hazatérése után azonban felkészültsége és tapasztalata ellenére sem tudott bekapcsolódni a politikai életbe, így volt iskolájában, a korábbi Unitárius Kollégiumban lett orosz nyelvtanár. „Mikó tanár úr”, mert „ő tanár úr volt, és nem tanár elvtárs” – emlékezett vissza egykori tanítványa, Szathmáry János jogász, „derűs és sugárzó tekintetű ember volt, akire mindig felnéztek a diákjai, s aki még hordozta a két világháború közötti polgári lét hangulatát.”
Első beszervezése 1952-ben történt, és a tanulmányban és a filmben is kihangsúlyozzák, hogy ekkor még erős pszichikai kényszer és zsarolás hatására kezdett el jelenteni. Az 1956-os magyar forradalom hatására bekövetkezett tisztogatási hullám viszont őt sem kerülte el, 1958-ban eltávolították tanári állásából, először könyvkihordóként, majd az egyetemi könyvesüzletben dolgozott.
Rehabilitációjára csak a hatvanas évek végén került sor, amikor szerkesztői állást kapott a Kriterion Kiadónál. Ez nemcsak az irodalmi életbe való visszajutást és a publikálási lehetőséget jelentette, hanem nagyon hamar Fazekas János, a Román Kommunista párt felső vezetésében szerepet vállaló káder bizalmi emberévé is vált. Bárdi szerint Mikó ekkor ugyanazt a pozíciót töltötte be Fazekas mögött, mint harminc évvel korábban az Országos Magyar Pártban Bukarestben vagy az Erdélyi Pártban Budapesten. Mondhatni visszaszerezte szürke eminenciás szerepét az erdélyi magyar társadalomban.
Harmadik beszervezése a hetvenes évekre tehető, és Bottoni ezt a beszervezését látja igazán problematikusnak, hiszen ezt a tevékenységét már nem a létfenyegetettség hatására fejtette ki, ez már politikai játszma. Mikó külföldi útjain a magyar emigráció szemében hiteles személy volt, nem tartották kommunistának, így olyan helyekre is bejárása volt, ahová a pártvezetés által kiküldötteknek nem. Tevékenysége, a nyugati magyar emigráció érdekcsoportjainak a feltérképezése és ennek az információnak a román állambiztonságnak való átjátszása egy olyan rendszert éltetett tovább, amely az elkövetkező évtizedben nyíltan fordult nemcsak a nemzetiségek, de az összes állampolgára ellen.
A rendszerhez való alkalmazkodás vagy a rendszerrel való együttélés volt-e informátori tevékenysége? Tényleg annyira naiv volt, hogy azt képzelte, hogy lehet beszélgetni a Szekuval? A rendszer jellegéből adódóan nagyon sokan úgy értékelik, hogy ez hozzátartozott a kisebbségi önvédelemhez, és hogy a cél minden esetben szentesíti az eszközt. De ugyanakkor Szász Zoltán személyében egy másfajta választ is kapunk erre a kérdésre. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója szerint Mikónak tudnia kellett, hogy az állambiztonsággal való efféle dialogizálás semmilyen körülmények között nem lehet megoldás, és hogy az embernek tudnia kell, hogy hol van az a határvonal, amely még belefér a rendszerrel való együttműködés kereteibe. Bottoni szerint harmadik beszervezése ezen már túlmutat.
Habár nem kaptunk egyértelmű választ a közönségtalálkozón feltett kérdésre, miszerint ártott-e valakinek is a jelentéseivel, Domokos János rendező elmondta, hogy ha nem is volt ártó szándék a tetteiben, akkor is ártott, mert lehet, hogy jelentéseivel megerősített egy másik jelentést, amely alapján el lehetett ítélni azt, akiről az információt szolgáltatta.
A filmet követő kerekasztal-beszélgetésre már a Sapientia Bocskai épületében került sor. A moderátor Lőrincz D. József három kategóriába sorolta a meghívottakat: akik szerették és tisztelték Mikó Imrét, akik a rendszer üldözöttei voltak, és akik kutatták a témát.
A szeretet jegyében tárgyalni
Könczei Csilla, a szekusblog írója úgy vélte, hogy Mikó kapcsán lehetőség nyílt ezt a kemény és durva témát a szeretet jegyében tárgyalni, és mindenképpen fontosnak tartotta, hogy a család ennyire pozitívan állt hozzá a kutatáshoz, vállalva az ezzel járó kellemetlenségeket is. A filmről elmondta, hogy mivel az érzelmileg keretezve van, a születéssel kezdődik és a főszereplő halálával végződik, elveszítjük a lehetőséget, hogy nyitott maradjon a kutatásra és a továbbgondolásra.
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia vezetője hozzászólásában saját szekus-tapasztalatait osztotta meg, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években őt és családját is rendszeresen lehallgatták. Elmondta, hogy a rendszer részéről az egyik legnagyobb megaláztatás pont az volt, hogy a tartótisztek emberi kapcsolatokat akartak kialakítani az informátorokkal, megfigyeltekkel – vele táblézni akart a szekus – barátkozni akartak, miközben lenézték őket. Ezért nem érti, hogy mi lehetett Mikó fejében a harmadik beszervezésekor, hiszen nem hihette azt, hogy Ioana alezredessel bármit is el lehetett intézni a magyar közösség javára.
Alkalmazkodás vagy együttműködés?
Novák Csaba Zoltán történész szerint Mikó mindig is pengeélen táncolt a rendszerhez való alkalmazkodás és a rendszerrel való együttműködés vékony határmezsgyéjén. Novák Gyáni Gábort idézi, aki szerint az együttműködésnek több formája van, de az a legaljasabb, amikor a környezeted nem tudja, hogy te együttműködsz. A kutató szerint Mikó harmadik beszervezése már morálisan is megkérdőjelezhető, amely sokkal inkább együttműködés volt, mint alkalmazkodás.
László Márton hozzászólása nemcsak a családtagok felháborodását, hanem a közönség soraiban is csendes zúgolódást váltott ki. A Máthé János: Magyarhermány krónikája című monográfia megírásával hírnevet szerző történész szerint elképzelhető, hogy Mikó kijáró- és problémamegoldó emberként a kis előnyökért és a barátoknak szerzett szívességekért jelentett, amely szerinte nem arányos az együttműködés mértékével, hiszen ez a kollaboráció nem érintette a nagy folyamatokat. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte Mikónak volt akkora tekintélye, hogy nem mertek volna hozzányúlni, felhozva Király Károly példáját, azonban Bottoni megjegyezte, hogy míg Király Károly a rendszer saját gyermeke volt, addig Mikó sosem volt kommunista, így az összehasonlítás nem állja meg a helyét.
Az alkalmazkodás evolúciós követelmény
Szilágyi N. Sándor hozzászólása tette igazán érdekessé a beszélgetést, hiszen a filológus a saját példáján keresztül igyekezett felvázolni, hogyan is működött nemcsak a Szekuritaté, hanem az egész korszak. Hozzászólásában kifejtette, hogy a film címe azt sugallja, hogy választani kell a túlélés és a népszolgálat között, de úgy gondolja, hogy ez soha nem ilyen egyszerű, és Mikó mindkettőt szem előtt tartotta nemcsak a Szekuritátéval való kapcsolatakor, hanem valamennyi rendszerben. Sokan az alkalmazkodás szavunkhoz negatív értelmezést adnak, de a biológiában ez létszükséglet: az evolúció során az a faj volt képes fennmaradni, amely tudott alkalmazkodni a változó körülményekhez. Így szerinte az alkalmazkodás egy bizonyos pontig célszerű viselkedés, hiszen ő is tagja lett a kommunista pártnak, amikor arról volt szó, hogy ellenkező esetben kirúgják az állásából. Szerinte abban a rendszerben ahhoz, hogy valaki eredményes problémamegoldó lehessen, része kellett legyen a rendszernek, mert csak ezen belül volt mozgástér.
Könczei erre reagálva fejtette ki, hogy ez a stratégia a nyolcvanas évekre teljesen kudarcba fulladt, a magyar intézményi hálózatot teljesen felszámolta a diktatúra, elfogytak a kisebbségi jogok, és lassan elfogyott a nép is. Markáns véleményét nem rejtette véka alá: szerinte egy antidemokratikus társadalomban hamisan cseng a népszolgálat szó.
Népszolgálat az, amikor az ember kitakarítja a sáncot az út mellett, a szerkesztő megszerkeszti a könyvet, az, amikor mindenki teszi a dolgát – válaszolta Könczei kérdésére Lőrincz D. József; de felvetődik a kérdés, hogy ki kell-e takarítani a sáncot egy totális diktatúrában?
Mindenképpen gondolkodásra ad okot az is, hogy harmadik beszervezését követően Mikó jelentéseivel, a külföldi magyar emigráns csoportok teljes feltérképezésével miért segítette egy olyan rendszer továbbélését, amelyről ő maga a New York-i Magyar Házban úgy nyilatkozott, hogy egy korrupt, velejéig romlott és népszerűtlen rendszer, ahol a magyar vezetőknek nincs már gerince, ahol mindenki „belesimul a tájba”. Beszélhetünk ebben az esetben túlélési kényszerhelyzetről, hiszen ennek a munkának már a magas politikára is hatásai voltak.
Alkalmazkodás minden körülmények között – de lehet-e alkalmazkodni a diktatúrában? Lehet-e annyira alkalmazkodni, hogy része leszel a rendszer legalattomosabb gépezetének, besúgó leszel és jelenteni kezdesz, már nem a létfenyegetettség miatt, hanem a politikai játszmák miatt? Könczei Csilla szerint semmilyen körülmények között nem, de Szilágyi N. Sándor hiába tette fel a kérdést, mi lett volna az alternatíva, hogy alakult volna a történelem, ha nem alkalmazkodnak az emberek. Erre a kérdésre nem kaptunk választ.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro

A román hírszerzés szerint Magyarország egyre jobban fenyeget
Nőtt a „magyarveszély” Romániában a Román Hírszerző Szolgálat éves jelentése szerint. A kormányközeli Antena3 hírtelevízió vasárnapi esti műsorában bemutatott dokumentum szerint külföldi titkosszolgálatok intenzív munkát folytatnak azzal a céllal, hogy megerősítsék kormányuk ellenőrzését „az azonos etnikumú romániai közösség és főbb szervezetei” felett.
Az Antena3 által idézett szövegrész nem említi név szerint Magyarországot, ugyanakkor a felsorolt veszélyek és kémtevékenységek között nem nehéz ráismerni a székelyföldi autonómia szorgalmazására és támogatására, illetve a magyar kormány erdélyi ténykedésére. A műsorban megszólalt Cristian Pirvulescu politológus úgy vélte, a jelentés több helyen egyértelműen Magyarországra utal. A műsorvezető ezt kiegészítette azzal, hogy a dokumentum képernyőre nem került részei valóban „explicitebb módon is foglalkoznak a magyar radikalizmussal".
A bemutatott szövegrész kiemeli, hogy „a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". A külföldi titkosszolgálatok céljai között szintén találni olyant, amely egyértelműen Magyarországra illik. Ez a cél „az azonos etnikumú közösség és főbb szervezetei” feletti kontroll megerősítése.
A műsorban megszólalt Daniel Savu szociáldemokrata szenátor, a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság tagja, egyébként volt SRI-tiszt. Hangsúlyozta, hogy a kémelhárítás soha nem a nyilvánosság előtt zajlik, „de nagyon fontos". A kérdésre, hogy melyik ország titkosszolgálata fejtheti ki a legintenzívebb tevékenységet Romániában, kitérő választ adott. „Mindannyiunknak a nyelve hegyén van ennek az országnak a neve. Egy valamit mondok, és ezt emlegetik a SRI tisztjei is: a szomszédaink közül egyedül a Fekete-tenger a barátunk" – fogalmazott Savu.
Cristian Pirvulescu, a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Főiskola (SNSPA) professzora szerint a titkosszolgálatok, különösképpen pedig a SRI sajátosan értelmezik a birtokukba kerülő információkat. Példaként említette, hogy a jelentés szerint a SRI kémtevékenységnek tekinti azt, hogy a nagykövetségek jelentést tesznek a romániai üzleti lehetőségekről. Ugyancsak értelmezhető, hogy mi számít a román állam befeketítésének. „Ha például valaki támogatja a romániai demokráciát, azzal agressziót követ el Románia ellen?" – tette fel a kérdést a politológus, aki szerint a titkosszolgálat gyakran összeesküvés-elméletekkel dolgozik.
Az ellenzéki Evenimentul zilei című lap botránynak nevezte, hogy a SRI jelentése nem hivatalos úton – a sajtóosztály vagy a parlament révén – került forgalomba, hanem egy hírtévé esti műsorában „szivárgott ki". Ennek ellenére Ovidiu Marincea, a hírszerzés szóvivője élőben kommentálta a dokumentumot.
nol.hu

Hinnünk kell a jövőben, és harcolnunk érte
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)

Megemlékezés a Vesztőhelyen
„Minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni”
Hosszú évek óta nem voltak ennyien az aradi Vesztőhelyen október 6-án, idén ugyanis, mint köztudott, a Megbékélési parkban elkezdődött felújítási munkálatok miatt a megemlékezésre és koszorúzásra a váraljai obeliszknél került sor.
A rendezvényen Arad megyét és várost Adrian Ţolea ideiglenes megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester képviselte. A prezídiumban Aradról még helyet foglalt Király András államtitkár (a Szabadság-szobor Egyesület elnöke) és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja és Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Jelen volt továbbá a magyar Országgyűlés és a román kormány több képviselője, civilszervezetek, helyi önkormányzatok és egyéb intézmények vezetői is lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt.
A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: csakis úgy élhetnek békességben egymás mellett románok és magyarok, ha kölcsönösen tiszteletben tartják a másik értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.
„A mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”
Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök így szólt az egybegyűltekhez: „A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak. (…) Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nyelvünket és kultúránkat szülőföldünkön akarjuk megőrizni. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban, szülőföldünkön, és amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. A román többség nem lesz kevésbé szabad, ha nem korlátozza anyanyelvhasználatunkat, nemzeti szimbólumaink használatában nem akadályoz és a román gyerekek sem veszítenek semmit, ha a magyar vagy más nemzetiségű iskolások saját anyanyelvükön tanulnak. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg nekünk, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk. Neki és a hozzá hasonlóakban gondolkodóaknak üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”.
Kelemen az aradi Szabadság-szobor kiszabadításának és újraállításának példájával élve hangsúlyozta: minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni és megújulni a kudarcok után. „Az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető áldozata volt az abszolutizmus arrogáns önkényének és hőse egy nemzetnek. Mindazt, amit tettek nem önös érdekből cselekedték. Igazságért kiáltottak, szabadságért harcoltak, a magyar nép nevében tették mindezt úgy, hogy közülük sokan nem is voltak magyar anyanyelvűek. Emberi nagyságukat csak növeli, hogy a magyar forradalom hármas jelszava számukra egyben erkölcsi kötelesség is volt” – fogalmazta meg az RMDSZ-elnök a vértanúság üzenetét a mának és a jövőnek.
„Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek”
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: minden nemzet másként vélekedik az aradi tizenháromról, utalva az aradi Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – utalt a Szabadság-szobor 11 évvel ezelőtti újraállítására.
A miniszterelnök-helyettes kitért a román és a magyar állam közötti együttműködésre is, mely az utóbbi időben nem volt éppen felhőtlen politikai vonalon, Magyarországot több támadás is érte a román kormány irányából. „Mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami erősíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve. Azt szeretnénk, ha nemcsak például Ausztria és Szlovákia, hanem Románia irányába is minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, annak fejlődése, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat”. Semjén szerint a két ország közötti politikai viszályok csakis hátráltatják e térség fejlődését, a román és magyar emberek érdekét.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a magyarság megosztottságára célzott, mondván, ez gyengíti egy nemzet erejét, szétforgácsolja fejlesztő törekvéseit és egységességét, ezért minden magyarnak – így az aradiaknak is – arra kell törekednie, hogy összetartásra buzdítsa népét. Ezt a célt szolgálja a most megnyitott Ereklye-múzeum is, ami azt jelképezi, hogy, ha kell, képesek vagyunk vérünket áldozni a szabadságért.
A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató megáldotta a megemlékezőket.
A rendezvény a hagyományos koszorúzással ért véget.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Románia továbbra is elutasítja a kvótarendszert
Románia fenntartja a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját – közölte Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Iohannis román elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával.
A megbeszélést követően elmondta: sok olyan európai ügy van, amelyben a két ország érdekei nagyon hasonlóak. Hangsúlyozta: a beszélgetésen kiderült, a kötelező kvótát sem Románia, sem Magyarország nem tartja jónak, és mindkét fél kész hozzájárulni ahhoz, hogy jobban megvédjék az Európai Unió külső határát. „Románia és Magyarország is kész hozzájárulni az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséhez, ami garantálja a külső határ megvédését" – mondta az államtitkár. A két ország egyetért abban is, hogy a migránsok állandó elosztási mechanizmusáról nem most kell döntenie az Európai Tanácsnak. „Úgy gondoljuk, ennek nincs még itt az ideje, arról kell beszélni, hogyan tudjuk Európát megvédeni, miközben nemzetközi segítséget nyújtunk azoknak, akik valóban rászorulnak erre, és valódi menekültek" – közölte Takács Szabolcs.
Hozzátette: azt remélik, hogy a jövő heti EU-csúcson konszenzusos döntés születik arról, hogy a migránsválságot miként kezeljék a forrásvidékén. „Ebben az ügyben is nagyon hasonló a magyar és a román érdek és álláspont" – mondta az államtitkár.
A megbeszélésen másik témája az volt, hogy a két ország ellenérdekelt abban, hogy az eurózónához tartozó 19 ország konzultációja olyan egyéb európai tanácsi formációkra is kiterjedjen, például szociális kérdésben, ami korábban nem létezett. Az államtitkár közölte, tárgyalópartnerével egyetértettek, ennek állandósítása azt a veszélyt rejti magában, hogy Európa ketté szakad az eurózóna és a nem eurózóna tagállamaira.
MTI
Erdély.ma

Mikó Imre és a besúgás természetrajza
Élete gyakorlatilag döntéskényszerek sorozata volt és az alkalmazkodni próbálásé – egy kiváló képességű homo politicus tipikus huszadik századi erdélyi életútja a folyamatos történelmi változások szorongatásában.
És persze történetét, döntéseit titkok terhelik, akárcsak a kort, amelyben gyakran csak létezni kényszerült. Mi fejezi ezt ki jobban annál, hogy például az ötvenes években nemcsak őt, hanem feleségét is beszervezték a titkosszolgálatok – azt, hogy ismerték-e egymásról ezt a kegyetlenül őrült és félelmetesen abszurd igazságot, sosem fogjuk teljes bizonyossággal megtudni.
Hogy mekkora igény van a gyakran több ismeretlenes egyenletre hasonlító, rejtélyek súlyát viselő (közel)múltunk megismerésére tájainkon, jól mutatja az az érdeklődés, amely Domokos János új, Mikó Imréről szóló dokumentumfilmjének bemutatóját övezte Kolozsváron. A Túlélés vagy népszolgálat. Mikó Imre és a Securitate című alkotást egyébként a friss magyar filmeket felvonultató szemle, a Filmtettfeszt keretében hét erdélyi városban tűzték műsorra a hétvégén. A kolozsvári vetítés a Filmtett című erdélyi filmes portál által rendezett fesztivál egyik legnépszerűbb momentumának bizonyult, s az érdeklődés nem lankadt az utána következő, Mikóról és a besúgói múltról szóló Ellenállni, együttműködni – Egy választás dilemmái című beszélgetésen sem, amelyen többek közt részt vettek a film alkotói is. A jogász és politikus (és még sok minden más, többek közt jog- és államtudományi író, műfordító, író) tipikusan huszadik századi története iránt érdeklődők mintegy öt – egyébként önfeledt és lebilincselően érdekes – maratoni órát tölthettek Mikó Imrével (ezt most tessék átvitten értelmezni).
A film és adalékai
Domokos János filmje Mikó Imrét, a közszereplőt és Mikó Imrét, az esendőt egyaránt közelhozza a nézőhöz, az alkotó láthatólag nem kívánt ilyesfajta határt húzni, inkább egyfajta kiegyensúlyozott Mikó-képet próbált a nézővel megismertetni. (Tegyük hozzá, igen érdekesen, a kétórás alkotás magával ragad, a néző jól beleborzong rögös múltunk sötétjébe. A film pályaképet mutat be, de érzelmi keretben: nem hagyhatja hidegen a szemlélőt nagy elődünk igen zaklatott élete.) Ugyanakkor sokszor – elsősorban az időbeli közelség, s ezáltal a történelmi távlat hiánya miatt – annyira kényes részletek bukkannak elő az életrajz felelevenítésekor, hogy érthető módon a leginkább követhető rendezői út a felmerülő kérdések nyitva hagyása lehet. E részletek mögött az ismert történész, Stefano Bottoni áll, aki a Szekuritátéhoz és a honi elit kollaborációjához köthető kutatásaival már többször felkavarta nyilvánosságunk állóvizét. A Mikó-film – amelyben Bottoni a riporter szerepét is magára vállalja – alapja a Magyar Kisebbségben 2013-ban közzétett Népszolgálat és túlélés című,Mikó Imre és a román állambiztonság, 1948–1971 alcímű tanulmánya, amely a román kommunista politikai rendőrség irattárában meglelhető dokumentumok alapján próbálja felvázolni Mikó alakját.
Amint a tanulmány feleleveníti, a neves erdélyi családból származó Mikó Imre a jogi tanulmányok elvégzése után, 1937–1938-ban az Országos Magyar Párt bukaresti irodájának vezetője, 1939–1940-ben a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának a főtitkára volt. A második bécsi döntés után a budapesti törvényhozásban szerzett képviselői mandátumot, és az Erdélyi Párt országos politikai főtitkáraként tevékenykedett. 1944 októberében az Észak-Erdélybe bevonuló szovjet és román csapatok elhurcolták Kolozsvárról. A négyéves fogságból hazatérvén orosztudását orosztanárként, majd fordítóként kamatoztatta, de az 1956-os magyar forradalom után a hatalom eltávolíttatta állásából, és évekig raktári munkásként dolgozott, majd egyetemi jegyzeteket árult. A Ceauşescu-rendszer első éveiben az unitárius egyház főgondnokává választották. Amint Stefano Bottoni közli, 1948-után a Szekuritáte tízkötetnyi iratanyagot „termelt” Mikó Imréről és szűk környezetéről.
A román belügyi szervek Mikó Imrét egyszerre tekintették forrásnak és célszemélynek, és folyamatosan informálódtak róla, miközben rendszerezték, értékelték és felhasználták az általa szolgáltatott adatokat. A történész az 1948 utáni életrajz három szakaszát különbözteti meg. Mikó Imre 1948–1951 közötti korai megfigyelését, 1952 és 1955 közötti, első és második beszervezését, majd 1956 utáni kizárását és társadalmi kirekesztettségét tekintette az első szakasznak. A megfigyelt Mikó 1958 és 1971 közötti túlélési, majd visszakapaszkodási stratégiáit tekintette a második korszaknak.
A kolozsvári bemutató után Bottoni közölte: a politikus harmadik, hetvenes évekbeli, döntő jelentőségű harmadik kollaborációs korszakával a film készültekor még nem foglalkozott annyira behatóan, hogy az nagyobb hangsúlyt kapjon a filmben. Erről most készül tanulmányt megjelentetni.
Amint a képsorokból kiderül, Mikó Imrét 1952-ben minden bizonnyal zsarolással kényszerítették rá, hogy Hunyadi Ioan álnéven tájékoztassa az állambiztonsági szerveket. Jelentéseiben azonban kerülte a Szekuritáte számára hasznos információk átadását. Dumitrescu fedőnéven történt 1955-ös, második beszervezése után azonban jelentései már naprakész, operatív értékű információkat tartalmaznak.
Azt követően fordul Mikó ellen a hatalom, hogy 1956 novemberében a kommunista párt Kolozs megyei vezetőjétől levélben kéri: ne kötelezzék már arra, hogy hetente jelentkezzen „egy bizonyos ellenőrzésre”. Eltávolítják orosztanári állásából, s ezzel súlyos anyagi körülmények közé taszítják a négygyermekes családapát. Mikó Imrének az unitárius egyházban vállalt főgondnokság hozza vissza a társadalmi elismertséget, de ez erősíti meg az állambiztonság rá irányuló figyelmét is. Több ráállított provokátor próbálja olyan megnyilvánulásokra bírni, amelyek alapján lecsaphat rá a hatalom. 1970-ben szerkesztői állást kap a Kriterion kiadónál, egyszersmind jelentéseket kezd adni a Szekuritáténak, többször nyugatra küldik ügynökként, hogy információkat szállítson a kint élő ellenzékről. Ebben az időben Nicolae Ceauşescu pártapparátusában legmagasabb funkciót betöltő magyar politikussal, Fazakas Jánossal is közeli kapcsolata van, gyakran a román fővárosba utazva segíti Fazakast tanácsadóként.
Ártott-e valakinek Mikó Imre?
A kérdésre persze nem lehet választ adni – ez derült ki a Mikó-kérdést körüljáró kerekasztal-beszélgetésen is, hisz bármilyen kis, lényegtelennek tűnő információ olyan helyet kaphat az egészet kitevő rendszerben, hogy látszólagos ártalmatlansága ellenére súllyal bírhat nagyobb kérdésekben. A szekusmúltról véleményt alkotók általában két úton járnak: vannak, akik azt mondják, hogy megbélyegezni és ítélkezni fölösleges, nincs erre joga az ugyanazt az életet nem megélőnek, míg mások akként vélekednek, hogy igenis, volt arra mód, hogy az ember ne adja be a derekát a Szekuritáténak, így szembe kell néznie egykori önmagával, s ha elnézően viselkedünk, akkor relativizáljuk, megkérdőjelezzük azok érdemét, akik nem működtek együtt. Tény, hogy Mikó Imre háromszor kollaborált s utolsó alkalommal erre nem kényszerítették, amely erős morális kérdőjeleket vet fel: ekkor már magas politikai játszmák részvevője volt. Az, hogy miért vett részt ilyen szinten a rendszer legitimizációjában, az életével foglalkozó kutató számára is olyan felvetés, amely új horizontokat nyithat meg a kérdés elemzésében, hiszen itt már nem a túléléshez kötődő, ismert diskurzusról van szó, hanem annak meghaladásáról.
Ezek a felvetések, akárcsak az emlékezés kérdése persze még hosszú ideig erdélyi jelenünk neurotikus pontjai lesznek. A kulcsszó, amellyel e sorok és a Mikó-maraton után maradhatunk talán a már említett és kétségkívül feszültségeket hozó egyéni és a társadalmi szembenézés lehet, amelyben egyébként példával elöljáró a Mikó Imre múltját teljes mértékben felvállaló és a róla szóló kutatásokat mindenben támogató mai Mikó család. Mert ha az információk továbbítása árthatott egykor, ugyanúgy árthat ma azok elhallgatása is: nélkülük sohasem tudhatjuk meg, hogy honnan jövünk, hová tartunk és kik is vagyunk voltaképp.
Botházi Mária
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A román hírszerzés az alkotmányosságot fenyegető tényezőnek tartja az autonómiatörekvéseket
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az alkotmányosságot veszélyeztető tényezők közé sorolta 2014. évi jelentésében a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A jelentést a román parlament honlapján tették közzé. A 39 oldalas dokumentumban egyetlen bekezdés foglalkozik az "etnikai alapú szélsőségességgel". Ebben az SRI megállapítja, hogy az autonómiapárti diskurzust az autonómia nyílt hirdetése jellemezte. "Külföldön Bukarest +magyarellenes politikájának+ a nemzetköziesítése volt a cél, belföldön a +székely+ etnokulturális sajátosságok agresszív hangoztatására esett a hangsúly" - állapította meg az SRI a parlament elé terjesztett jelentésben.
A hírszerző szolgálat úgy vélte, hogy a román állam intézményeinek fellépése következtében csökkent "a szélsőséges, hungarista csoportok" megnyilvánulásainak intenzitása, így ezen a téren kevesebb a fenyegető jelenség.
Az SRI szerint a nemzeti kisebbségek helyzetét továbbra is befolyásolják "egyes szomszédos államokbeli hivatalosságok vagy diplomaták" arra irányuló erőfeszítései, hogy bevonják nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába.
A jelentés a kémelhárítás kihívásai között - Magyarország vagy a romániai magyar közösség említése nélkül - utal egy országra, amely az ellenőrzés megerősítésére törekszik "nemzettársainak közössége és annak fő szervezetei fölött".
A jelentés arra is kitér, hogy "a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, "az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". Az SRI úgy értékelte, hogy Romániában nem növekedett a globális átlag mértékénél jobban a terrorfenyegetettség szintje, ezért nem indokolt a készültség növelése.
A hírszerzés a 2015-ös év kihívásai között első helyen a nemzetbiztonságot is veszélyeztető korrupció jelenségét említi. A felsorolásban utolsóként tesz említést a szélsőséges megnyilvánulásokról, amelyek befolyásolhatják az etnikai és szociális viszonyokat.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár
(MTI)

A populizmus és a rasszizmus veszélye
Klaus Iohannis elnök tegnap részt vett a holokauszt áldozatainak országos emléknapja alkalmából szervezett bukaresti eseményeken, ahol azt mondta, a menekültválság kapcsán fennáll a veszélye, hogy Európában újjászülessen a populizmus és a rasszizmus.
Az elnök beszédében azokról a lépésekről beszélt, amelyeket az európai országoknak meg kell tenniük azért, hogy elkerülhető legyen a második világháború alatti események megismétlődése. Kijelentette: ilyen tettek Romániában már nem lehetségesek. Ezzel együtt a migránsválság megmutatta, fennáll a kockázata, hogy a szélsőséges magatartás „kísértése” újra felbukkanjon Európában.
„Most, amikor menekültek ezrei kopogtatnak kontinensünk kapuin, a rasszizmus és a populizmus kísértése újjászülethet. Biztos vagyok benne, hogy együtt túllépünk ezen a bonyolult helyzeten, és megálljuk a helyünket” – mondta az elnök felszólalásában.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)