Lemondóka
Igenek és nemek óvatos egyensúlyozásával reagáltak az RMDSZ vezető tisztségviselői az elmúlt napok kormányrángató-rengető történéseire: az utca hangja igazat üvölt, de azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy mindenkinek le kell mondania; jogos a düh, de nem minden politikus korrupt.
A bukaresti klubtragédia után utcára vonuló, elkeseredett, felháborodott tízezrek erődemonstrációja kötéltáncra kényszerítette az áldatlan romániai állapotokért bármikor felelősségre vonható döntéshozókat, így a magyar parlamenti képviseletet is.
A stabilitást előszeretettel szorgalmazó szövetség most fékezett lendülettel, de megpróbálta felvenni a társadalom gyökeres megújulását célzó mozgalom ritmusát. Miközben az előre hozott választás ötletét akkor még támogató Kelemen Hunor a hétvégi SZKT-n azt pedzegette, hogy bátornak kell lenni, és nem a székhez kell ragaszkodni, hanem a közjót kell előtérbe helyezni, Kovács Péter már hajmeresztőbb kilengést is elképzelt a kötélen: ha kell, az RMDSZ képviselői és szenátorai visszaadják mandátumukat.
Persze könnyű kilátásba helyezni. A szövetség megmondóembere hangzatos kijelentésének megvalósulási esélye minimális – ez el sem hangzott kolozsvári beszédében, az érintett hallgatóság előtt, hanem utólag, felszólalása kiegészítéseként közölte írásban. Szinte biztos, hogy az RMDSZ frakcióiban ellenkezést váltott/váltana ki az ötlet, egyesek bizonyára foggal-körömmel kapaszkodnak még egy évig érvényes mandátumukba. Ahogy a jövőre újabb ciklust már nem vállaló Borbély László fogalmazta meg a maga módján az SZKT-n: nehogy magunkra vegyük az egész romániai társadalom ódiumát.
Pedig épp hogy most lenne itt az a pillanat, amikor a magyarság képviselete széles körű tiszteletet vívhatna ki magának a többség szemében. Garantálható, hogy – a sokismeretlenes következményeken túl – a lemondás nem járna szavazatvesztéssel, sőt. A járulékos károkat legfőképp a szenátorok és képviselők szenvednék meg, akik közül sokaknak tériszonyuk van, félnek a zuhanástól, nem mernek kezdeményezni, és meggyőződésük, hogy mutatványukkal, politikai szerepvállalásukkal elsősorban nem a közjót kell szolgálniuk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

A visszakönyörgött nacionalizmus
A bukaresti Egyetem téren sok mindent hallhatott az ember, ezernyi véleményt, ötletet. Egy követelésben azonban szinte mindannyian egyetértettek: Romániát vissza kell venni a jelenlegi hatalomtól. Csakhogy mindenki azt ért ez alatt, amit akar. Nagyon sokan azt sérelmezték, hogy a jó öreg román nacionalizmus lanyhult, a többségi nagynemzeti érzelmet visszaszorították; ezt kellene újraindítani.
Ezt pedig nem csak a jelenlévő Új Jobboldal tagjai állították, hanem – meglepetésre – nagyon sok fiatal is. Szinte csüggnek a fasisztoid elveket való színész-rendező, Dan Puric ajkain, áhítattal hallgatva szavait. Ez pedig a legsötétebb ortodox nacionalizmusból eredő fasizmust élteti. Szerinte a legionáriusok törvény általi betiltása (ennek ellenére székházukon leng a duplakeresztes zöld zászló, és szerepének nem kis hányadát átvette a törvényszék által nemrég elismert Új Jobboldal) – románellenes lépés volt, és megkérdőjelez minden másságot. Olyan emberről van szó, akiről még Andrei Pleșu is azt írta: „Puric úr a nemzet egyféle önkényes legendásítását bátorítja, amelyből az derül ki, hogy a népünk a tökéletességet érinti. Egyedüliek, az egész világon üldözöttek, a legigazibb keresztények, a földkerekség reménységei, a faj kiválóságai vagyunk.” És ezt a színészt javasolta „a tér” – többek között – miniszterelnöknek.
A nagynemzeti álmok visszaszorításáért való zokogást nem értem, hiszen az elmúlt száz esztendőben nem volt olyan kormány, amely ezekről lemondott volna. Olyannyira, hogy az egységes nemzetállam kifejezés ki sem kerülhetett az alkotmányból. Ami fájhat, az hogy az állam élén egy német – Klaus Johannis – áll, a hírszerzőket ugyancsak német – Eduard Hellvig – vezeti, a legnépszerűbb emberek egyike, pedig – Raed Arafat – egy palesztin arab. „A mi románjaink hol vannak?” – kérdezte egyikük.
Érződik a levegőben, hogy elég egy kis szikra, s a túlzott nemzetieskedés hatalmas lépésekkel újból fellángol. Sokan csak a megfelelő pillanatra várnak. Borítékolni lehet, hogy egyelőre a hatalom közelébe sem kerülnek, mert olyanok a nemzetközi körülmények, de hogy holnap mi lesz, az nem tudott. Ők erre a holnapra készülnek. Erre oda nem figyelni hiba lenne.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Korodi Attila korrupcióról, felelősségvállalásról
Rengeteg olyan baklövést nézett el a romániai társadalom az elmúlt 26 évben, amelyek egyszer csak összegyűltek. Az embereknek elegük lett abból, hogy az elöljárók egyet mondanak és mást tesznek – véli Korodi Attila csíki parlamenti képviselő.
– A bukaresti Colectiv klubban történt tragédia kapcsán felmerül a kérdés: mivel magyarázható az, hogy a romániai magyar közélet kicsit úgy tesz, mintha tőle távol állna ez a tragédia?
– Az elmúlt 25 évben annyira tudatos – Bukarestből táplált –, az erdélyi magyarokra vonatkozóan negatív döntéssorozatok voltak, hogy az erdélyi magyarság, főleg a tömbben élő magyarság úgy érzi, az ő problémáira az ország többi része nem érzékeny. Úgy látják, hogy sajátos a helyzetük, amellyel szemben teljesen passzív, érdektelen az állam. Ha tehát mi ki tudunk hozni valamit magunknak, akkor jó, ha nem, hát nem. Keresztély Irma volt háromszéki főtanfelügyelő fogalmazott a minap nagyon jól a román nyelvtanulással kapcsolatban, miszerint a román államnak azért érdeke, hogy a magyar gyermekek ne tanuljanak meg románul, mert az az állam érdeke, hogy a magyar gyermek felnőttként menjen el az országból. Szerintem a magyarok részéről a szolidaritás azért működik ilyen rosszul, mert a 25 év gyakorlata azt mutatta, hogy Románia nagyon homogénen gondolkodik mindenről. Így a székelyföldi magyar ember azon veszi észre magát, hogy elszörnyülködik a tévékészülékek előtt a történtekről, de úgy érzi, mintha a látottak egy más világ része lenne, és olyan emberekről szól, akik érte talán nem mozdulnának meg. És később persze rájön, hogy ez nem így van, de Csíkszereda esetében el kellett telnie négy napnak, hogy kifejezze együttérzését az utcán.
– Amúgy mitől jutott odáig a romániai társadalom, hogy nagyvárosokban ezrek-tízezrek tüntettek napokon keresztül? Huszonhat esztendő frusztráltsága gyűlt össze?
– Rengeteg olyan baklövést nézett el a társadalom az elmúlt huszonhat évben, ami egyszer csak összegyűlt. A Colectiv lokálnál történt szerencsétlenség rávilágított arra, hogy az embereknek elegük lett abból, hogy sokan egyet mondanak és mást tesznek, a kettő között pedig hatalmas középszerűség van.
– Hogyan tisztulhat meg egy ilyen helyzetben a romániai és ezen belül természetesen a romániai magyar közélet? Mert ugyebár erről is beszélnünk kell.
– Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén is elmondtam: egy dolog, ami a politikai döntéshozást illeti és más az, ami a közszférában, tehát a legnagyobb munkáltatórendszerben dolgozókat illeti. Mert az egyszerű ember a legtöbbször nem a döntéshozóval találkozik, hanem magával a végrehajtóval. És ha a közintézményekben nincsen egyfajta életpálya modell, ami megélhetést, karriert és kiszámíthatóságot biztosít, akkor az emberek improvizálnak, egyszerűen nem törekednek arra, hogy fejlődjenek. Kitérve a politikusokra: néhány kérdést jó lenne újragondolni. Jelenleg el van csúszva a döntéshozatal és a felelősségek vállalása. Teljesen elavult rendszerrel találjuk szembe magunkat, amire nincs válasz hat-hét éve, pedig válaszolni kell. Nem lehetne megengedett például az, hogy egy átlátható parlament helyett most közel hatszáz fős intézmény dolgozzon, ekkora számmal a munka lehetetlen.
– Mit gondol, aki ellen vizsgálati eljárás indul, illetve akinek megkérdőjeleződik a szakmai hozzáértése, az induljon vagy sem helyhatósági vagy parlamenti választásokon?
– Kétfelé kell választanom a válaszom. A klasszikus korrupciós történetek esetén kérdés nélkül félre kell állni. Másfelől amikor azt firtatják, hogy egy meghozott döntés jogos-e vagy sem, és ezért ugyanazon köpeny alá tesznek, ilyenkor megálljt kell mondani, mert így bármikor bárkit kivesézhetnek. A nyugati társadalomban ezt nem kezelik egy lapon. Nálunk Ráduly Róbert lemondott csíkszeredai polgármester esete is bebizonyította – aki szerintem nem kellett volna lemondjon, de a döntése az ő szempontjából korrekt volt –, hogy bármikor bármelyik kolléga hozható ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, aki közügyeket vállal. Ez is jelzi, hogy baj van.
– Ha mondjuk az ön tisztességét, a munkához való hozzáállását megkérdőjeleznék, mit tenne?
– Hűha, ez nagyon nehéz kérdés, mert az ember bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Nem hiszek a kaptafára való szabásra, az ország most ettől szenved. Mert mindent kaptafára szabnak. Az igazságszolgáltatás is örül, hogy kaptafára szabhat, ebből viszont csak feszültség jöhet ki.
Kozán István
Székelyhon.ro

Merre mész Moldova?
Románia Moldova-politikája alapjában véve nem kormányfüggő. Bármilyen kormány alakulna is - eltekintve valamilyen szélsőséges erő esetleges hatalomra jutásától - a két ország viszonya nem változna alapvetően. Székely Ervin helyzetértékelése.
Moldova Köztársaság esetében a tét az, hogy az ország orosz befolyás alá kerül vagy pedig az Európai Unió amolyan nem hivatalos előörse lesz. A volt szovjet tagköztársaságnak mindenképp tartoznia kell valahová, ugyanis az ország egészségtelen gazdasági szerkezete miatt nem képes arra, hogy huzamosabb ideig fenntartsa önmagát, különösen akkor, ha az orosz piacok bezárulnak előtte.
Románia természetesen Moldova EU-orientációját szorgalmazta következetesen, s az utóbbi időben ezért nagyon sokat is tett. Nem csak az évente átlagosan 100 millió eurót kitevő vissza nem térítendő hitelekről, a moldáv borok és más mezőgazdasági termékek felvásárlásáról, a gázvezetékek összekapcsolásáról és romániai gáz-szállításról, a mintegy 5000 ösztöndíj folyósításáról van szó, hanem arról is, ahogyan a román diplomácia igyekszik napirenden tartani az EU-ban és a NATO-ban a „moldáv ügyet” és megpróbál minél szélesebb körű támogatást szerezni Moldova Köztársaság nyugati orientációjának megtartása érdekében.
Az elmúlt néhány hónapban azonban Oroszország is „bekeményített”. Moszkva – miután sikerült valamelyest konszolidálnia ukrajnai pozícióit – immár távolabbra tekint. A Közel keletre és az úgynevezett közvetlen szomszédságra. A Moldova Köztársaságban mindig is jelenlévő orosz oligarchia, no meg a titkosszolgálatok hirtelen megélénkültek és némi utcai demonstráció után sikerült megbuktatniuk az amúgy is csekély parlamenti többséggel rendelkező EU-barát Streleţ-kormányt. A jobboldali pártok azóta sem tudnak megegyezni és félő, hogy egy elhúzódó politikai válság tovább rontja az ország amúgy sem kedvező gazdasági helyzetét, miáltal a kis köztársaság még inkább kiszolgáltatottá válik. A visszarendeződés veszélyének hírére Bukarestben is óvatosabbak lettek és Klaus Iohannis államfő bejelentette, egyelőre nem írja alá azt a törvényt, amelynek értelmében egy 150 millió euró értékű hitelt nyújtana Románia Moldova Köztársaságbak. Bár az elnök nem mondta ki nyíltan, sejtetni engedte, hogy a döntés hátterében az áll, miszerint Bukarestben nem látják biztosnak, hogy a Prúton túli ország „az európai útvonalon halad tovább”.
Moldova Köztársaság és Románia viszonylatában van még egy fontos kérdés, ami – érdekes módon – nem segítette, hanem inkább gátolta Románia jószolgálati erőfeszítéseit. Nevezetesen a mindkét országban elég markánsan megnyilvánuló unionista mozgalomról van szó. E tekintetben a mindenkori román vezetés igen óvatos volt, nem kívánta felvállalni az egyesülés programját, mindaddig, amíg a nemzetközi környezet nem kedvezett volna egy ilyen lépésnek. Egyedül Traian Băsescu volt államfő vetette fel az egyesülés lehetőségét (amikor azt nyilatkozta, hogy az unió csak a moldvaiakon múlik), bár véleményem szerint ő ezzel inkább saját rohamosan apadó népszerűségét kívánta kissé feltornászni, mintsem reális politikai programot meghirdetni. Az egyesülés lehetősége azonban valóságos vörös posztó a Moldova Köztársaság lakosságának mintegy 40%-át kitevő orosz, vagy oroszbarát polgároknak és az autonómiát élvező gagauz közösségnek, nem is beszélve a Dnyeszteren túli úgynevezett köztársaságról. Ennek tudatában a Ponta kormány egyfelől nagyvonalú támogatást nyújtott Moldova Köztársaságnak és segítette az ottani européer pártokat, de – legalábbis nyilvánosan – nem szorgalmazta az egyesülést, mi több kínosan ügyelt arra, nehogy bármilyen gesztussal is megsértse „a másik román ország” szuverenitását.
A Victor Ponta vezette kormány lemondása és egy körvonalazódó jobbközép kormány felállása azonban nem teremtett új helyzetet, bár a moldáv unionisták ezt remélték és a kormányfő lemondása után néhány száz kisinyovi tüntető azt követelte, hogy a két román országnak alakuljon egy közös kormánya.
Megítélésem szerint azonban Románia Moldova-politikája alapjában véve nem kormányfüggő. Bármilyen kormány alakulna is (eltekintve valamilyen szélsőséges erő esetleges hatalomra jutásától) a két ország viszonya nem változna alapvetően. Románia nemzeti és humanitárius kötelességének érzi Moldova Köztásraság támogatását, ugyanakkor aligha kockáztatná meg kalandor eszközökkel az egyesülést. Más kérdés azonban, hogy amennyiben Románia gazdasági növekedése – egy kormányváltás okán – megtorpan, akkor nyilván Moldova megsegítésére is kevesebb pénz jut majd, ezért a kezdeményezés Kisinyovban egyre inkább átcsúszhat az oroszbarát politikai erők kezébe.
erdelyiriport.ro

Ünnepel a Caritas Catolica
Nagyvárad- Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Szent Márton Idősek Otthonában abból az alkalomból, hogy az intézmény 20 éve működik, a Caritas Catolica pedig 25 éves múltra tekint vissza.
Exc. Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök felidézte, hogy az 1989-es decemberi fordulat arra is lehetőséget teremtett, hogy az egyház is küldetésének megfelelően jelen tudjon lenni a társadalom életében, mely nem csupán a templomokban zajló megszentelő feladat, hanem a diakónia is annak érdekében, hogy minden időben segítséget, vigaszt és támaszt kínáljanak a rászorulóknak. 1990-ben a váradi egyházmegye is gyorsan lépett: előbb a segélycsomagok osztásánál, illetve a közvetítésben vállalt szerepet, majd a szeretetszolgálat különböző struktúrák létrehozásában konkretizálódott, az évek folyamán pedig tovább bővült, gazdagodott a Caritas tevékenysége. Így jutunk el a jelenbe, amikor evangéliumi küldetésének megfelelően az egyház igyekszik érzékenyen reagálni a szociális környezetben bekövetkező változásokra, a lehetőségeihez mérten, ugyanis arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Caritas mögött is sokan állnak- gondolunk itt főleg külföldi támogatókra és mindazokra az önkéntesekre is, akik szívügyüknek tekintik, hogy segítsenek a bajban levőkön. Ők így, együttesen azt közvetítik a külvilág számára: mindannyian felelősséggel tartozunk egymást iránt, hiszen ez keresztény hitünk egyik lényege- nyomatékosította a főpásztor. Haier Emma, a várad-szőllősi Szent Márton Idősek otthona vezetője arra emlékezett vissza, hogy a rendszerváltozást követően raktár működött az ingatlanban, 1995-ben avattak fel öregotthont és óvodát az épületben. 1999-2000-ben bővítették, és a törvények miatt, illetve azért, mert közben kiépült az egyházmegye iskolahálózata, az óvoda kiköltözött onnan. 2004-ben akkreditálták a szolgáltatásaikat, tavaly pedig egy újabb nagyobb szabású átalakításon ment keresztül az intézmény: például megfigyelőkamerákat szereltek fel, korszerűsítettek a mosdókat, és egy klubtermet is kialakítottak. Most már csak olyan lakóik vannak, akik külső segítség nélkül nem tudják ellátni magukat: Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedők, lebénult személyek. A helyek száma 39, és ugyanennyi kedvezményezettel foglalkoznak, vagyis telt ház van.
Számokban
Rajna József Caritas-igazgató elmondta: az egyesületük tagja a bukaresti székhelyű Caritas Konföderációnak, melynek 11 tagszervezete van (római és görög katolikus Caritasok egyaránt). 125 alkalmazottal és 30 önkéntessel dolgoznak, az egyházmegye több mint 10 településén: Nagyváradon kívül munkapontjaik vannak például Margittán, Tasnádon, Érmihályfalván, Nagyszalontán, Székelyhídon és Fugyivásárhelyen is. 106 idős személlyel foglalkoznak négy öregotthonban, 42 diáknak biztosítanak internátusi szállást. Emellett 60 személynek adnak naponta meleg ebédet a szociális kantinjukban Váradon, és 30-nak Margittán, és 7 házi gondozó központ könnyíti meg 250 páciens életét. A Kanonok sori rendelőintézetükben havonta közel 100 beteget látnak el, illetve ugyanakkor egy uniós projekt keretében 120 nőnek nyújtottak képzést a szociális szolgáltatások területén. Feladatuk van tehát bőven, ezért jó lenne, ha az állami költségvetésből nagyobb mértékben támogatnák a tevékenységeiket, s a helyi önkormányzat is értékelné őket.
Új ügyvezető igazgató
A sajtótájékoztatón röviden bemutatkozott Derzsi Ákos, aki október 1-től a Caritas új ügyvezető igazgatója. Korábban RMDSZ-es parlamenti képviselő és munkaügyi államtitkár volt, majd a könyvkiadás és nyomdászat területére nyergelt át. Ugyanakkor jelen volt két támogató is, Jaap Stellingwerf és Peter Beukenkamp, a hollandiai Kelet-Európáért Alapítvány részéről.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Putyin ismét üzent Romániának is a rakétapajzs miatt
Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, ismét szemére vetve Washingtonnak, hogy az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével.
Ezáltal az orosz elnök Bukarestnek is üzent, mert – mint ismert – a rakétavédelmi rendszer egyes elemeit a romániai deveselui katonai bázisra telepítette az Egyesült Államok. Hans Klemm amerikai nagykövet éppen kedden jelentette be, hogy a romániai elfogó rakéták hadrendbe állítását jövő év márciusára tervezik.
Az orosz fegyveres erők fejlesztésével foglalkozó tanácskozás nyitó beszédében Vlagyimir Putyin hangoztatta: dolgozni fognak egy saját rakétaelhárító rendszeren is. „Ám mindenekelőtt - ahogy arról már nemegyszer beszéltünk - hozzálátunk olyan csapásmérő rendszerek létrehozásához, amelyek képesek lesznek leküzdeni bármilyen rakétavédelmi rendszert" – jelentette ki az orosz elnök.
A TASZSZ állami hírügynökség Szocsiból keltezett jelentése szerint az államfő megállapította, hogy az orosz fegyveripar vállalatai az elmúlt három évben kidolgozták és sikerrel próbálták ki azokat a sokat ígérő fegyverrendszereket, amelyek - mint fogalmazott - egy többlépcsős rakétavédelmi rendszer körülményei között is képesek végrehajtani harci feladatokat. "Ilyen rendszerek már ebben az évben is kerültek a csapatokhoz" - állította az orosz vezető.
Hozzátette, hogy a mostani tanácskozáson ezek rendszerbe állításáról és további tökéletesítéséről lesz szó. Szavai szerint a következő évtizedekben ezek a fegyverek fogják meghatározni az orosz hadsereg arculatát.
„Washingtonnak rejtett céljai vannak”
Mint kifejtette, az Egyesült Államok és szövetségeseik folytatják globális rakétavédelmi rendszerük kiépítését, amivel a valódi céljuk az, hogy semlegesítsék minden más atomhatalom, mindenekelőtt Oroszország hadászati nukleáris erejét és ezzel "döntő katonai fölényre" tegyenek szert. "Az iráni és az észak-koreai nukleáris fenyegetésre való hivatkozások csak valódi szándékaik leplezésére szolgálnak" - jelentette ki.
Putyin megjegyezte: Oroszországot számos alkalommal biztosították arról, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer európai szegmensére az iráni ballisztikus rakéták jelentette fenyegetés miatt van szükség. "Mi azonban tudjuk, hogy az iráni nukleáris törekvésekkel kapcsolatos helyzet rendeződött, az erre vonatkozó megállapodásokat aláírták, sőt azokat már az érintett parlamentek is jóváhagyták. A rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatos munka ennek ellenére folytatódik" - hangsúlyozta.
Moszkva már többször fenyegette Romániát
Korábban Moszkva részéről konkrét fenyegetések is érték Bukarestet a rakétapajzs elemeinek befogadása miatt. Putyin legutóbb októberben, Szocsiban tett utalást Romániára. Előtte Mihail Uljanov, a moszkvai külügyminisztérium fegyverkezéskorlátozási és fegyverzetellenőrzési osztályának vezetője felhívta az Egyesült Államokat és Romániát, hogy álljanak el terveiktől, "amíg nem túl késő". Az is elhangzott már, hogy amerikai támadás esetén Moszkva elsőként semmisítené meg a deveselui katonai bázist.
maszol/MTI
maszol.ro

Kelemen-Cioloș találkozó: az RMDSZ bizalomépítő lépéseket szorgalmaz
A magyar-román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott Kelemen Hunor szerdán a Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölttel folytatott megbeszélésén – számolt be az MTI bukaresti tudósítója.
A kinevezett kormányfő a nap folyamán az összes parlamenti párt vezetőjét felkereste, ám sehol sem nyilatkozott a sajtónak. Több mint félórás megbeszélésük után az RMDSZ elnöke számolt be beszélgetésük témáiról.
"Egy év alatt nem lehet csodákat művelni, de meg lehet adni az alaphangot már az első pillanattól. A román-magyar viszonyban erre mindenképpen szükség lenne, de a romániai magyar közösség számára is szükséges, hogy olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyek azt a bizalmatlanságot próbálják oldani, amely az elmúlt egy esztendőben kialakult a központi kormányzat és az erdélyi magyarság között" - fogalmazott Kelemen Hunor.
A magyar érdekképviselet vezetője felhívta Cioloș figyelmét, hogy a kidolgozandó kormányprogramnak tartalmaznia kellene egy kisebbségi fejezetet. Kifejezte meggyőződését, hogy a "törvények alkalmazásával kellene kezdeni", mert az oktatási törvénytől az anyanyelvhasználatig és kétnyelvűségig Romániában "számtalanszor megszegik a törvényt, és ennek nincs következménye". Megjegyezte: reményei szerint Ciolos erdélyi emberként és brüsszeli tapasztalatai alapján "ezeket a dolgokat" jobban érti, mint más román politikusok.
Az RMDSZ nem tett semmilyen ajánlást a kormány összetételére: Kelemen Hunor szerint egy technokrata kormányfőnek szabad keze kell, hogy legyen munkatársai megválogatásában, és fontosnak nevezte, hogy a többi párt se próbálja embereit ráerőltetni Cioloșra. A megbeszélésen ugyanakkor felhívta a figyelmét, hogy lehetőség szerint erősíteni, nem pedig gyengíteni kellene a magyar szakemberek jelenlétét a különböző minisztériumok megyei hivatalaiban, mert "ők nem párttagsághoz köthető megbízást teljesítenek".
Az RMDSZ elnöke az utóbbi évben véghezvitt központosító intézkedések - miniszteri rendeletek, kormányhatározatok - eltörlését kérte, hogy a pénzügyi, környezetvédelmi és egyéb területeken a döntések kerüljenek vissza a megyei közösségekhez.
"Elvárni naivság lenne egy technokrata kormánytól, hogy egy esztendő alatt, választási évben radikális reformokat hajtson végre. De a közigazgatást barátságosabbá, emberközelibbé lehet tenni, megtisztítani a salaktól, és azt, ami a kormány hatáskörében van, azt valóban jó irányba lehet mozdítani, ez elégséges lenne" - összegezte a megalakítandó bukaresti kormánnyal kapcsolatos elvárásait az RMDSZ elnöke.
maszol.ro

Az RMDSZ csak a miniszterjelöltek ismeretében dönt Ciolos támogatásáról
Az RMDSZ törvényhozó elvileg támogathatják a parlamentben a Ciolos-kormányt, de az erre vonatkozó döntést csak a miniszterjelöltek neveinek ismertetése után hoznak. A minisztereknek valódi szakértőknek kell lenniük - nyilatkozta Kelemen Hunor, miután szerdán délután találkozott a kormányalakításra felkért Dacian Ciolossal.
„Kisebbségi fejezetre is szükség van az új kormányprogramban és a nyelvhasználatra vonatkozó törvények alkalmazását is felül kell vizsgálni. A magyar közösségnek vissza kell adni a kormányzatba vetett hitét, amelyet az utóbbi időben a nacionalista retorikának köszönhetően is elveszített” – jelentette ki Kelemen Hunor azon a bukaresti egyeztetésen, amelyet Dacian Cioloș kinevezett miniszterelnökkel folytatott november 11-én, szerdán. „A törvények alkalmazásával kell kezdeni, hiszen az oktatási törvénytől kezdve egészen a kétnyelvűségre vonatkozó rendelkezésekig számtalanszor megszegték már az előírásokat, és ennek nincs következménye. Ez nem elfogadható. Igenis, azzal kell kezdeni, hogy a törvénytiszteletet minden tekintetben vissza kell állítani Romániában, ez pedig a kormány dolga” – nyomatékosította az RMDSZ elnöke a bukaresti találkozót követően. Kelemen Hunor magyar közösségi prioritásként az oktatást nevezte meg a kinevezett miniszterelnökkel való találkozón, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző megyék dekoncentrált intézményeiben dolgozó magyar szakemberek nem pártfeladatot teljesítenek, az elmúlt években munkájukkal bebizonyították, hogy szakmai feladataikat hatékonyan ellátják. „Jeleztem, hogy ezt a jelenlétet meg szeretnénk őrizni, és ott, ahol lehet, megerősíteni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint Dacian Cioloș brüsszeli tapasztalatira alapozva előnyben részesíti a szakmai hozzáértést. Az RMDSZ elnöke a kinevezett miniszterelnöknek azt is elmondta, hogy az oktatási törvény magyar közösségre vonatkozó kitételeink alkalmazása több aggályt is ébreszt. „Ezek közül a legsúlyosabb és a legbosszantóbb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye. De azt sem veszik figyelembe, hogy vegyes tannyelvű iskolákban magyar aligazgatót kell kinevezni. Ezek mellett a tanügyi törvénybe beiktatott, kiigazításra szoruló rossz rendelkezésekről is tájékoztattam a kinevezett miniszterelnököt” – tette hozzá a szövetségi elnök.
Az RMDSZ elnöke szerint a szakértői kormány minisztereinek kiválasztásában szabadkezet kell kapnia a kinevezett miniszterelnöknek. De attól is meg kell óvni a társadalmat, hogy burkoltan bármely ideológiát képviselő pártpolitikusok alkossák a kabinetet – tette hozzá. „Valóban szakértőkből álló kormányt várunk. Az RMDSZ, akár a többi politikai alakulat, semmiféle ajánlást nem tett a kabinet összetételére vonatkozóan. Ez a helyzet nem a hatalmi harcokról szól, hanem arról, hogy jó megoldásokat találjunk a következő egy esztendőre, másfelől meg arról, hogy fel tudjunk készülni megfelelőképpen a jövő évi választásokra” – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor a decentralizációt is kormányzati prioritásnak tekinti, ugyanakkor hozzátette: számtalan olyan terület van, amelyen az előző kormány sürgősségi rendeletekkel és határozatokkal központosítást hajtott végre, és ezt ellensúlyozni kell. „A kabinetnek megvannak az eszközei arra, hogy megyei közigazgatásnak, a helyi közösségeknek visszaadja az elvett hatásköröket” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. (rmdsz tájékoztató, agerpres)
Transindex.ro

Diákok a nem anyanyelvi szintű román oktatásért
Egyetlen este alatt több mint ötszáz diák válaszolt a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége azon felhívására, amivel a román nyelv oktatásáról szóló közvéleménykutatásukat népszerűsítették.
Ismét felbukkanni látszik az az évek óta húzódó ügy, mely a román nyelv nem anyanyelvi szinten történő oktatását célozza a kisebbségek körében. A téma apropója a november tizenhetedikén ünnepelt diákjogok világnapja alkalmából szervezett Cotroceni-palotabeli találkozó a diákszövetségek képviselőivel. Erre hivatalos a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) is.
Hétfőn kora este indították internetes útjára azt a MAKOSZ által összeállított kérdőívet, amelynek népszerűségéről a diákszövetség kommunikációs referense, Gáspárik Márton érdeklődésünkre elmondta: aznap este nyolc órakor már félezren töltötték ki. A diákszövetség Facebook-oldalán is elérhető kérdőívnek a kitöltése néhány percbe telik.
A MAKOSZ-t az Országos Diáktanács tagjai hívták meg arra a Cotroceni-palotában tartandó találkozásra, melyet november 17-én, a diákjogok világnapján tartanak, és ahova a diákok képviselői mellett oktatásügyben illetékes szakemberek hivatalosak. „Ezen a találkozón egy konkrét céllal szeretnénk előállni: mégpedig azzal, hogy a magyar és a többi kisebbségi diák ne ugyanolyan szinten tanulja a románt, mint a román anyanyelvűek. Konkrét számokkal és adatokkal szeretnénk Bukarestbe menni, amelyek azt bizonyítják: erre igény van, és szükséges a változtatás” – mondta a Bolyai Farkas Gimnázium diákja.
Gáspárik elmondta: a végzősök szinte csak irodalmi műveket elemeznek, ami azért nincs rendjén, mert kenyeret még mindig nem tudnak románul vásárolni, és ezen elemzések tökéletes megtanulásával még nem fogják tudni megkeresi a kenyerüket.
Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Maros megyei elnöke jó kezdeményezésnek tartja, de leginkább az alkalmazását várja a román nyelv nem anyanyelvi szinten történő oktatásának. „Főleg az érettséginél lenne nagyon fontos, hogy ne ugyanolyan szintű anyagot követeljenek” – hangsúlyozta, majd ő is azon kifogásának adott hangot, miszerint az iskolában leadott tananyagnak nincs köze a mindennapi kommunikációhoz.
A MAKOSZ kommunikációs referense azt is elmondta: a továbbiakban tisztázniuk kell, hogy hol tartanak az ügyben érdekképviseleti szinten. Így tűnik, így vannak ezzel azok a tanárok is, akik az előző években részt vettek azokban a munkacsoportokban, melyeknek feladata a kisebbségi igényekhez alakított tanterv kidolgozása volt.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Népharag és politikai kaszt
Nem vitás, hogy a rendszerváltás, majd a bányászjárást megelőző diáktüntetések óta nem látott a hazai politikai osztály ilyen felháborodást, mint amit a bukaresti Colectiv Klubban történt tömegszerencsétlenség váltott ki az emberekből. Az összeesküvés-elméleteket keresők és magyarázók logikája alapján akár azon is el lehetne mélázni, hogy mely érdekek és milyen titkosszolgálatok állhatnak a tömegmegmozdulások hátterében, de a közösségi háló révén egy nagy faluvá „összezárt” emberiség korában kár is ezen rágódni. Az emberek elégedetlensége nem ismer határt: akinek megadatik – márpedig a fiatalabb nemzedékek többségének igen –, hogy kicsit is túlpillantson e mioritikus ország határain, hamar rádöbben: idehaza bizony nyomtalanul telt el az elmúlt 25 esztendő.
A logikus bűnbak is megvan mindezért: az a politikai osztály, amely 1989 decemberében a Szekuritáté támogatásával mentette át hatalmát a szabadnak kikiáltott Romániába – hogy később negyedszázadon át ugyanazok a sötét figurák húzogassák a szálakat a háttérből –, vitathatatlanul gyökeres átalakításra szorul. Ezt nem csak a tüntetők, hanem a politikai pártok is jól tudják. Ezzel magyarázható a politikusok lapulása, mellébeszélése, a követelések súlytalanná tétele, a kitérés a felelősség alól. Ez a magatartás nem pártfüggő, hanem egyformán érvényes mindenik, a hatalomban már megfordult parlamenti pártra. Ha ideológiailag van is különbség, korrupciós szempontból összemosódnak a határok kormánypártok és ellenzék között, hiszen igazából egyik párt sem tudott megszabadulni nagy túlélőitől, a politikában csak üzletet és elvtelen boldogulást látó politikai kaszttól. Ebben nincs különbség a román és magyar politikusok között: az RMDSZ, akárcsak a Szociáldemokrata Párt, sokadszorra védte védhetetlen embereit az igazságszolgáltatás karmaitól, vagy akkor sem tudott búcsút venni lejáratott múltú „nagy öregjeitől”, ha azt már nemcsak a szövetségen kívüliek kérték, hanem a szövetségben maradt tagok is.
Az RMDSZ „miniparlamentjének” sziesztahangulatú, nyugodt hétvégi ülése a legjobb példa arra, hogy nemcsak Bukarestben, hanem Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen sem értik a politikusok az idők szavát. Nagy szűklátókörűségre vall, amikor az RMDSZ elnöke mindent rendben talál pártjában, és úgy gondolja, nem kell itt semmit újratervezni, mert magyar tüntetők nincsenek, vagy ha igen, akkor csak elvétve jutnak ki az utcára.
Egy dolog bizonyos: a tömegelégedetlenség sok mindent újrarajzolhat Románia politikai, közéleti térképén. És ez alól az eddig mindenféle reformelképzelést megúszó RMDSZ sem látszik kivételnek
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Colectiv-tragédia: már 54 halott
A bukaresti tűzvész további négy áldozata halt bele sérüléseibe szerdán este, illetve csütörtökön reggel.
A tragédia időpontjában koncertező együttes, a Goodbye to Gravity basszusgitárosa, Alexandru Pascu szerdán este halt meg. Ezzel az öttagú rockbanda negyedik tagja hunyt el, már csak az énekes, Andrei Găluț van életben, akit súlyos sérülésekkel kezelnek Hollandiában. A csütörtökön reggel meghalt két fiatal között van az énekes barátnője is.
Mint ismert, a bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 26-an haltak meg a helyszínen, egy ember kórházba szállítás során hunyt el, ugyanakkor több mint 150 ember füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba. Azóta folyamatosan nőtt a halálos áldozatok száma, amely csütörtökre elérte az 53-at.
FRISSÍTÉS
Egy 22 éves fiatalember szervezete adta fel csütörtökön délután a küzdelmet, ő a tragédia 54. áldozata. A klubtűzben súlyos égési sérüléseket és súlyos füstmérgezést szenvedett, az egyik fővárosi kórházban ápolták.
Székelyhon.ro

Petru Filip: Miért nem lehet decentralizálni Romániát?
Ez a kérdés időről időre felmerül a fejünkben. A válasz is megvan. Csak éppen nem történik soha semmi. 1991 óta dolgozom a közigazgatásban. Az akkori közigazgatási törvény alapján neveztek ki nagyváradi polgármesternek. 2007-ig maradtam – négyéves kihagyással – ebben a tisztségben, különböző pozíciókat töltve be a romániai megyei jogú városok társulási struktúráiban, illetve egy sor, a decentralizálásról és újabban a szubszidiaritás elvéről szóló szemináriumon és kurzuson vettem részt.
Az a megtiszteltetés ért, hogy 1997 és 2000 között a washingtoni Urban Institute cég tanácsadója is lehettem a romániai közigazgatási reformmal kapcsolatosan, mely letette az igazi, valójában az első és törvényhozási téren egyetlen kézzelfogható romániai decentralizálási kezdeményezés alapjait. Ezenkívül megadatott számomra az esély, hogy első, 2008 és 2011 közötti szenátori mandátumom alatt a közigazgatási bizottság elnöke lehettem Románia szenátusában. Ezeket azért mondom el, hogy érhetővé váljon: mivel megszakítás nélkül részt vettem a romániai közigazgatási reformfolyamatban, és élőben, közvetlenül átéltem azt az utóbbi húsz évben, elég elméleti és gyakorlati tapasztalatra és érettségre tettem szert, hogy valós, politikai gúnyától megszabadított elemzést készíthessek arról, ami a dicsőséges forradalom utáni években nálunk történt. Először is, ha valaki azt kérdezné tőlem, miért nem történik valódi decentralizálás Romániában, határozottan kijelenteném: MERT NEM AKARJÁK! A második, ebből következő kérdés – nyilvánvalóan – az lenne, hogy miért nem akarják. És a hasonlóan határozott válaszom a következő lenne: MERT A HATALOM DECENTRALIZÁLÁSA A PÉNZHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS DECENTRALIZÁLÁSÁT JELENTI.
Az esetek többségében a szolgáltatások vagy a felelősség áthelyezése a központból a helyi szintekre a polgármesteri hivatalok komfortját hosszabb időszakra biztosító pénzügyi források kiszámítható átadása nélkül történt és történik.
Más szóval, nem tervezhető és a helyi közigazgatások által idővel maximalizálható jövedelemforrást biztosítanak, hanem csak egyéves pénztranszfert az állami költségvetésről szóló törvény alapján, mely évente elfogadott jogszabály, és melynek kiszámíthatósága az országos politikai döntéshozóitól függ.
Vagyis ha helyi közigazgatásba ma átkerül a te felelősséged alá egy olyan kihelyezett szolgáltatás, melyet állami költségvetésből finanszíroznak, akkor semmi sem szavatolja, hogy jövőre ugyanakkora összeg áll majd a rendelkezésedre a kérdéses szolgáltatásra, így azt már saját forrásaidból kell fenntartanod.
Sőt, az államháztartásról szóló törvény egy rendkívül perverz kifejezést használ, ugyanis a központtól helyi szintre áthelyezett szolgáltatás finanszírozása „az állam költségvetéséből és a helyi költségvetésből történik”.
A perverzitás abban áll, hogy nem rögzítették, mennyit fizet az állam és mennyit a helyi közigazgatás, így ha az állam a következő évben nem tud vagy nem akar adni, a felelősség a helyi szintnél marad, mert a törvény a felelősséget áthárította rá, de a finanszírozás relatív. Képzeljék el, hogy Romániában a helyi közösségek 75 százaléka esetében a saját (közvetlenül a közösségtől függő) bevétel mértéke a fenntartási szint (bérek és közüzemi költségek) szintje alatt áll – hosszú távú közösségi fejlesztési politikákról már ne is beszéljünk –, és száz százalékban az állami költségvetéstől, a pótköltségvetésektől és a többségi politikai döntéstől függ. Itt nem a megyei tanácstól vagy a kormánytól függő infrastruktúra-projektekről beszélek, hanem a helyi közigazgatás – olyannyira hangoztatott – minimális autonómiájáról. Rendben, és mit kellene tenni?
Először is egy szolgáltatást csak kiszámítható költségvetéssel decentralizáljanak, vagyis ha holnaptól hozzád kerül egy szolgáltatás, és az 100 lejbe kerül, amire a pénz az állami költségvetésből érkezik, az áthelyezésről szóló törvénynek biztosítania kell, hogy a 100 lej átutalása hosszú távon megmaradjon, és a költségvetési törvény nem fogja módosítani a forrásáthelyezési szabályokat. Másodsorban az állami költségvetés forrásaiból származó költségvetési pénzügyi támogatásokat egyértelmű, tárgyilagos és a többségi politikai döntéshozótól független szabályok szerint kell biztosítaniuk a helyi közigazgatásoknak, a politikai döntéshozatali szinttől – helyi vagy országos – függetlenül. A helyi közigazgatások saját forrásainak fedezniük kell a közösségek saját folyó költségeit a szolidaritás elve és az államilag szavatolt minimális jövedelemszint elve szerint.
Harmadsorban a román jogrendnek meg kellene határoznia a romániai közösségek társulhatóságának elvét, nemcsak a Helyi Fejlesztési Társulások esetében, melyek a közösségek társulási kérdéskörének csak kis részét fedik le, hanem a község gazdasági fejlesztése, a területi szintű településfejlesztés, a közösségi agglomerációk vagy a közösségi társulások adópolitikái szempontjából, a közösségi társulások oktatási vagy közegészségügyi politikái szempontjából is, és így tovább.
Negyedsorban a decentralizálásra vonatkozó törvényhozási és alkalmazási politikai döntésnek túl kellene lépnie a jó szándék szintjén, és hagynia kellene, hogy a decentralizálás tényleg valós legyen, és ne csak nyilatkozatokban létező.
Már átéltem Cozmâncă, Blaga, Dragnea decentralizálását, és azt hiszem, hogy ha kíváncsiak lennénk egy polgármester véleményére, bárhonnan Romániából, akkor azt tapasztalnánk, hogy a valódi világban nagy különbség van a nyilatkozatok és a tettek között. Romániában többtonnányi elemzés és tanulmány készült a decentralizálásról és a szolgáltatások kihelyezéséről, de – sajnos – többségük megrekedt az elmélet szintjén.
Nagyon nehéz másoknak átengedni azt a hatalmat, amely a pénzek elosztásából származik. Az utóbbi időben a közigazgatási döntéshozatali decentralizálásról szóló vitát legtöbbször a regionalizálás gondolata váltotta fel, ahol a meglévő helyi hiúságok, valamint az a kérdés, hogy miként néz majd ki a székely övezet – de nem csak ez –, odavezettek, hogy a folyamat már az elindulása előtt elakadt. Persze, egy decentralizálásról, a pénzek elosztásáról, a kritériumokról és más hasonló dolgokról szóló vita túl technikainak és merevnek tűnik, és nem vonzó a közvélemény számára, de a gond valóban létezik, közvetlenül befolyásolja életünket. Legtöbbször azt tapasztaljuk: ahelyett, hogy reményeinkkel azokhoz fordulnánk, akiket – a helyzet tudatában – helyi szinten megválasztottunk, a fővárosra vetjük a tekintetünket, mert – nem igaz?! – szeretjük azt mondani, hogy Bukarestben határozzák meg a pontos időt!
(Forrás: Adevărul/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnep mesével, balladával
Ennél szebb ünnepet a magyar nyelv napján el sem tudok képzelni, mint hogy a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kossuth Lajos, Cserey Jánosné arcképe alatt összegyűlnek népviseletbe öltözött fiatalok, akik meséket, balladákat szólaltatnak meg – köszöntötte tegnap a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny résztvevőit Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
Bihartól Bákóig, Temesvártól Szatmárig, Kolozsvártól Bukarestig tizenöt megyéből érkezett száznyolcvan versenyző Sepsiszentgyörgyre, kicsik és nagyok, akik a mesék és balladák világában jól érzik magukat, bátrak és tehetségesek, szeretik a szépet, az igazságosat. Fúdd el, jó szél, fúdd el...; Szegedi Mariska; Eladott lány; Kerekes Izsák; Sárig mérges kígyó – megannyi jól ismert balladánk általános és középiskolás diákok előadásában és sok-sok mese kicsiktől és nagyoktól többek között a kis egérkéről, a rózsát nevető királykisasszonyról, Bolondos Gyurkáról, a kis gömböcről, a szegény ember igazságáról.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt esztendővel ezelőtt szervezett balladaversenyt, 2009-től a magyar nyelv napján tartják a mesemondók vetélkedőjét, amelyhez később a balladamondás és balladaéneklés is csatlakozott – elevenítette fel a verseny történetét Szekeres Jolán, az oktatási minisztérium tanácsosa. A verseny társszervezője a Napsugár gyermekirodalmi lap, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Kós Károly Szakközépiskola, fő támogató az oktatási szaktárca.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bennünk van a végtelen
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Baróthi Ádám szobrászművésszel
– Marosvásárhelyen született, de valójában tősgyökeres szászrégeni...
– Talán három napot voltam a vásárhelyi szülészeten, hetven éve itt élek a városban, neveltje vagyok.
– Milyen volt a gyermekkora?
– Színes és gyönyörű. Egészen más, mint a mai gyerekeké, akik a számítógép előtt rostokolnak. Szászrégenben három nyelvet beszélnek, mi is három nyelvet tanultunk: magyarul, románul, németül. Miénk volt az erdő, a legelő, fociztunk, játszottunk, rengeteg ifjúsági és háborús regényt, útleírást olvastam. Négyéves lehettem, amikor édesapám először kivitt a vasútállomásra, s amikor megláttam a pöfögő gőzmozdonyt, hazajöttem és lerajzoltam. Ahogy nőttem, vágyaim különböző eseményekhez kötődtek. Először mozdonyvezető akartam lenni, majd amikor megláttam az első vaskerekes traktort, traktorista, s az első vitorlázó repülőgép láttán, amit itt gyártottak, pilótának kívánkoztam. S közben agyagot gyúrtam, kis szobrok készültek, és sok-sok rajz csataképekkel. Zenetanár osztályfőnököm három évig tanított hegedülni. Azt mondta édesanyámnak: a gyereknek jó a hallása, de adja képzőművészeti iskolába. Így indultam Marosvásárhelyre. Izsák Márton szobrászművész, igazgató emlékezett arra, hogy hatodikban kitűnő eredménnyel felvételiztem.
– Kik voltak tanárai a művészeti iskolában?
– Izsák Márton, Hunyadi László a szobrászaton, Nagy Pál grafikatanár, Kemény János író veje, Barabás István festőművész, még az öreg Bordi András is leadott pár órát. Józsa Gerő volt a magyar szakos osztályfőnökünk, kiváló előadótanár.
– Ki irányította, befolyásolta leginkább pályája kezdetén?
– Hunyadi László. Nagyon lelkes volt. Beengedett a műtermébe, ott is tanultunk tőle szobrászatot, rézdomborítást, és az anyagokkal való bánásmód alázatát, szeretetét – ez a barátság most is él közöttünk. Osztálytársam volt Tamás Anna, Tamás Klára, Kiss Levente, Szabó Vilmos, Hunyadi Mária, Szép György, Nagy Dalma, akik kitűnő képzőművészek lettek. Sajnos, Anna és Vili már nincs közöttünk.
– Akik bejutottak a művészeti iskolába, azoknál számított-e a származás, vagy csak a tehetség volt mérvadó?
– Abban az időben Izsák Márton volt az igazgató, és az iskolában nem vették figyelembe a származást, csak a tehetséget. Pedig volt ott papgyerek, kulákfióka, ügyvéd- és orvosgyerek, és én is, akinek édesapját koholt vádak alapján elítélték mint a nép ellenségét. Építész volt, egy esztendő után szabadult, s rá tíz évre rehabilitálták. Akkor rájárt a rúd a régi rendszer értelmiségi gárdájára. Bezzeg más iskolában, így a régeniben is, dúlt a megtorlás ezek ellen, a gyerekeken is elverték a port. A vásárhelyi művészeti középiskola ilyen diákokat oltalmazó gyűjtőközpont volt. Izsák Marci bácsi, akit lehetett, ha tehetséges volt, begyűjtötte. Tartotta a hátát ezekért is, egyenes ember volt, tiszteletet parancsoló, szigorú, de jóindulatú; kevés szóval irányított.
– Ezután jöttek az egyetemi évek...
– Kolozsváron is jó tanáraim voltak. Akkor a román tanárok jó része beszélte a magyart. Nyolcat vettek fel a szobrászatra, abból média szerint a harmadik voltam. A felvételi nehéz volt, előbb román nyelvtanból és irodalomból vizsgáztattak. Ha volt annyi tudásod, hogy ezen keresztüljutottál, mehettél tovább a szakvizsgákra. Így aztán rengeteg jó székelyföldi gyerek – a rendszer aberrációja miatt – nem jutott be. 1966-ban már nem kellett románból vizsgázni, csak szaktantárgyakból. Végig ösztöndíjas voltam, szerettem tanulni, bennem volt apám ambíciója. Tanáraim közül szívesen emlékezem Kós Károly fiára, Kós Andrásra. Ő volt az egyik szakoktató, a katedrafőnök. De tanított Löwith Egon is, aki Mexikóban született, kitűnő tanár volt. Aztán visszakerült Romulus Ladea professzor, akit vallásos szobrai miatt korábban kiebrudaltak. Jó asszisztense volt Korondi Jenő. Tanárom volt még Földes László, aki hatalmas tudású ember volt. Ő esztétikát tanított, Borghida István művészettörténetet, a tudományos szocializmust és a filozófiát Bretter György. Bretter azzal nyerte meg a partit, hogy amikor bejött az első órára, ezt mondta: uraim, egy dolgot le kell szögezzünk, ezt a tantárgyat én fogom tanítani, de egy dolgot ne feledjenek: egy jó kapitalizmus még mindig jobb, mint egy rossz szocializmus.
– Ezt így el merte mondani?
– Úgy látszik, akkor még nem voltak közöttünk besúgók… Ledöbbentünk, utána minden óráján ott volt a társaság.
– Mennyire használták ki a kolozsvári éveket?
– Sok színházlátogatás volt, opera, operett, vasárnap délelőtti koncertek... Ruha Pista bácsi jóvoltából, aki egyszer-kétszer bevitt a saját koncertjére a Farkas utcai református templomba. Jegyünk nem volt, én vittem a hegedűtokot, a barátom a kottákat. Jó 15-20 év múlva Pista bácsi Régenben koncertezett, a református templomban és a koncert után egy nagyméretű Beethoven-linóleum-metszetemmel leptem meg. Csak nézte, nézte, sokáig, s azt mondta: ez igen, ez a tekintet és a torzonborz hajzat: az őrült zseni, a vívódó művész. Igen tetszett neki; öccse, aki elkísérte, még kettőt rendelt belőle. Igazán szép, emlékezetes találkozás volt.
– 1970-ben végezte az egyetemet, s következett a kihelyezés.
– Minden Bukarestben zajlott le. Akkor még nem tudtam, hogy országos első vagyok a szobrászaton. Szegény Vetró Arthur azt mondta: na, akkor válasszon, mi legyen, Bukarest vagy Temesvár? De én előre megbeszéltem apámmal, hogy hazajövök, ha megengedi, hogy a házunk mögött, a Maros-parton húzzam fel a műtermet. Nem szerettem a nagyváros zaját. De lehet, hogy nem is lettem volna már az országban, engem is elkapott volna a gépszíj, mint a korosztálybeli diáktársaimat. Szinte mind elhagyták az országot. Apám azt mondta: gyere haza, fiam, úgy hagytam ki a téglákat az öreg ház hátsó oldalán, hogy tovább lehessen rakni… Elkészült a műterem-lakás, és a tanárkodás mellett elkezdtem dolgozni. Az első komolyabb pályázat a Színház tér dekorálása volt 1973-ban, amikor a marosvásárhelyi új színház felépült. Kulcsár Bélával megnyertük az egyik pályamunkát, a nyolcalakos dekoratív kompozíciót. Most, néhány hónapja kettőt el akartak lopni belőlük. Sok bronzszobor tűnt el az országban az utóbbi időben, jó ára van a bronznak, alig néhány került elő. A minap tudtam meg, hogy az abafájai Huszár-kastélyról eltűnt az általam készített, RMDSZ rendelte két kétnyelvű feliratos portré és dombormű. Dsida Jenőről és Abafáji Gyulai Pál orvosról, krónikás diplomatáról készültek. Egyébként a visszakapott kastély vígan megy tönkre, a volt kisegítő iskola már nem felel érte…
– Tanított az iskolában is.
– Hat éven át a 2. sz. líceumban művészi rajzot, térmértani szerkesztést, technikai rajzot, később művészettörténetet a humán tagozaton, román-magyar osztályokban egyaránt. Mindig beloptam az órákra egy-egy művész albumát, és munkásságáról, irányzatáról, életéről is beszéltem. 1976-2010 között a szászrégeni zene- és képzőművészeti kisiskolában tanítottam rajzot, festészetet, szobrászatot és művészettörténetet. Két osztályteremben szimultán, két nyelven, mert vegyes nemzetiségű volt egy-egy osztály. Egy csomó gyereket küldtem a művészeti líceumba, Marosvásárhelyre. Egy kitűnő, lelkes kolléga lett az utódom a katedrán. A kisiskolában kezdte, a művészeti líceum után Budapesten végzett főiskolát. És hazajött, hogy itthon tanítson. Bartha Lehelnek hívják, festőművész.
– Milyen anyagból dolgozik legszívesebben, mit szeret a legjobban?
– A bronzot. Színvilágával, anyagával a legnemesebb, a legidőtállóbb, de sok munka készült alumíniumból, lévén hogy olcsóbb. De dolgoztam kőből, fából, grafitból is, és sok linómetszetet készítettem. 1996-tól művelem a festészetet, pasztellképeket, akvarelleket festek, de rajzolok is, és tus- meg préseltszén-munkáim is vannak. Nem számolom, hány szobrot készítettem eddig. Talán 200-300-at a kis plakettekkel együtt. Ebből 20-25 nagyméretű, köztereken álló emlékmű.
– Melyik a világ legtávolabbi pontja, ahol létezik Baróthi Ádám-szobor vagy dombormű?
– Amerika. Mert ott él a fiam és a lányom, családostul. Sajnos…
– A ’89-es fordulat után tanácsosi szerepet vállalt a helyi önkormányzatban.
– Igen, tagja voltam az RMDSZ-nek, benne voltam a választmányban, s amikor meghalt Balázs Lajos alpolgármester, a választmány úgy döntött, hogy legyek önkormányzati képviselő. Nagy András volt az alpolgármester, később pedig nyolc évig polgármester. 1996-tól 2004-ig két mandátumot töltöttem a városrendészetnél. Tudtunk tenni a régeni magyarságért, de főleg a város közügyeiben és a személyi ügyekben sokat.
– És hogyan alakult a Petőfi-szobor ügye? Mert ezt a szobrot most itt látom a műterem bejárata előtt…
– Háromszor tűztük napirendre. Kétszer leszavaztak, harmadszor úgy egyeztek bele, ha ott lesz mellette az Eminescué is. Több hónapi küzdelem után végre újra napirendre került, de külön volt az Eminescu- és külön a Petőfi-szobor szavazása. Először az Eminescuét tárgyaltuk, mi megszavaztuk, de amikor a Petőfié következett, a mi szobrunkat nem szavazták meg. S mi, magyarok, a 21-ből csak 7-en maradtunk, bár még két ember mellénk állt, egy független és egy roma tanácsos, de nem volt meg a kétharmados többség. A ravasz törvényalkotók jól tudták, hogy sok fontos ügy a nemzeti kisebbségekre vonatkozik – így a többség győz. A román tanácsosok azzal érveltek, hogy a római katolikus templomkertben van már egy Petőfi-mellszobor. Én meg azzal érveltem, hogy a városban él 10-11.000 magyar, és közterületen egy szobrunk sincs, ami ittlétünket igazolja. Ismét leszavaztak.
– Milyen munkái készültek az elmúlt negyedszázad alatt?
– Vegyük sorra: 2013-ban Szászrégenben felállítottuk a kommunizmus áldozatainak emlékművét, kő és bronz domborművekkel és háromnyelvű felirattal (3,65 m). Moldáviában, Ungheni város főterén áll a tölgyfából faragott Anyai szeretet c. térkompozícióm (2,35 m). 2011-ben készítettem el a Csángó Madonna a halott hőssel c. nagy bronz domborművet, mely Gyimesbükkön van a régi vámház egyik falán. 2009-ben felújították a disznajói I-II. világháborús emlékművet a bronz turulmadárral. A sasmadár a stilizált Szent Koronán őrködik (5,60 m). 2005-ben Bolyban elkészítettem Szent István mellszobrát fából, ami majd’ 2 méteres. Szászrégen a hegedűk városa: a helyi hegedűkészítés 50. évfordulója alkalmából 2001-ben pályáztam s megnyertem a Hegedűk emlékművének elkészítését, amely 7,2 m magas, kőből és bronzból készült. A galócási új római katolikus templomban található a Szűz Mária 22 magyar szenttel című, hármas tagolású, farostlemezre festett, 9 négyzetméteres szárnyas oltárképem. Ez 2003-ban készült, s én terveztem az előtte lévő, román és gótikus elemekkel díszített úrasztalát is. Két domborművem van Alsócsernátonban, az egyik Bod Pétert ábrázolja. Csak néhány munkát soroltam fel, de sok szászrégeni középületen látható még bronzdombormű és száraz falra festett kép.
– Min dolgozik jelenleg?
– A 2014-es szászrégeni egyéni tárlat után, ahol több mint 65 munkám volt kiállítva, és a 2015-ös Bernády Ház-beli, 75 munkából álló kiállítás után pihentem és azon gondolkodtam, mit tegyek? Lányom, fiam, unokáim Amerikában élnek. Ezt nehezen tudom feldolgozni. Szomorú vagyok, és kissé bezárkóztam egy ideig…
– Sosem gondolt arra, hogy elhagyja szülőföldjét?
– Nem, erre komolyan nem gondoltam. Nekem itt dolgom van, s addig el nem megyek, míg be nem fejezem. És addig lesz dolgom, amíg élek. Itt a hazám, és mélyek a gyökerek, amelyek ide kötnek.
– Milyen elismerésben részesült Szászrégenben?
– A magyarok értékelnek, a románság jó része is. Főleg a hajdani tanítványok, a város vezetősége s a kultúra jelenlegi vezető egyéniségei. Tavaly, a Szászrégeni Magyar Napokon kaptam életműdíjat, amit a Böjte Lídia vezette Kemény János Irodalmi Társaság és az RMDSZ adott. Ennél nagyobb elismerés nem kell! Ez többet ér száz éremnél, jólesett. A legszebb és legmeghatóbb pillanata e napnak az volt, amikor fent voltam a pódiumon, s jött az ötéves kis unokám, Márk, és virágcsokorral köszöntött. Most 16 ezer kilométerre vannak, nagyon messze, a világ túloldalán…
– November 21-én lesz 70 éves. Isten éltesse sokáig! Mit szeretne még megérni?
– Azt, hogy legyen annyi egészségem, hogy a hátralévő időt okosan használjam ki. Nincsenek világrengető terveim, soha nem akartam egy absztrakt, elvont világba menekülni csak azért, hogy modern művésznek tartsanak a kortársaim és az ifjabb nemzedék. Úgy találtam rá a mértékletes, modernebb forma- és színvilágomra, hogy munkáimat ne csak a művészek, hanem a képzetlenebb műélvezők is megértsék, emberi gondolatokat akarok kifejezni. Hiszen bennünk van a világegyetem kicsinyített mása és a végtelen is. Testünk, szellemünk mikrokozmosza ezernyi parányi elemből és részecskéből áll. Sejtrendszerünk talán a Tejút rendszere, s oly parányiak vagyunk, mint az űrben a legtávolabbi csillagok. Odafent minden mozgásban van, és örökkön- örökké változik. Mi is változunk, de amíg élünk, tennünk kell. A mi korosztályunk bizonyos dolgoktól már ódzkodik, mert, amint mondják, ez nem a mi világunk, de hozzánk tartozik és velünk együtt él, létezik. A művészetre való rálátás attól függ, mennyire vagyunk érzékenyek, mennyire átfogó az érdeklődési körünk. Én sokszínű embernek tartom magam, még ebben a kisvárosban is sok mindent kellett csinálnom: körvezetés, iskolások nevelése, szeretem a költészetet, szeretek olvasni. Tanítottam verssel, zenével, tánccal, technikával, tudománnyal, hogy növendékeimben az adott problémát, művészeti témát jobban elmélyítsem. Készítettem színházi díszletet, plakátokat, bábfigurákat a színjátszó körnek, tartottam kiállítás-megnyitót, tárlatokat szerveztem, értelmezni próbáltam és belelátni mások művészi világába. Elmondhatom magamról, hogy soha nem unatkoztam, közel kétezer példányos könyvtáram is segített ebben. Az emberekkel való kapcsolat, a gyerekek lelkivilágának, szépérzékének formálása mind feladat volt és marad. Ezt szerettem!
– És mit nem szeretett?
– Az emberi sunyiságot, a képmutatást. Barát csak akkor lehet valaki, ha nyílt és őszinte. A bajban ismerszik meg igazán. Ezzel kapcsolatosan van egy emlékem. Szervátiusz Jenő szobrászművész 1964-ben ment nyugdíjba, amikor felkerültem a főiskolára, de volt szerencsém látni gyönyörű festett faszobor- kiállítását Kolozsváron. Volt egy nagy kiállítása korábban is, amikor a román kultuszminisztérium egy szovjet kultúrdelegációt fogadott, és elvitték őket a Jenő bácsi kiállítására. Azok álmélkodva kérdezték: ez az ember mostanig hol volt? Mit csináltatok, hogy a világ nem tud róla? Azok hümmögtek, köntörfalaztak jobbra-balra, nem tudtak érdembeni választ adni. Megkérdezték az idős Mestert is: Ön hol volt eddig, hogy mi nem tudunk magáról? A válasz egyszerű és tömör volt: "Amíg ők fúrtak, én faragtam." Ennél szebb ars poeticát én még nem hallottam! A munka, az emberben lévő ambíció, a művészi vágy túltesz mindenen…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Mikó Imréről – értékei mentén
A Mikó Imre személye körüli szenzációhajhász vita csak addig tartható, amíg e neves kolozsvári személyiség által ránk hagyott örökség értékei nem szenvednek csorbát, és amíg ez a vita nem sérti azok érzéseit, akik ezt az örökségét ismerik és ápolják, s akik az erdélyi magyar irodalomtörténetünk igaz szereplőinek védelmét a magyarság fennmaradása zálogaként tekintik.
Inkább fordítsunk tehát figyelmet azokra az értékekre Mikó máig is világító múltjából, amelyeket nem kellene feledni, esetleges kényszergyarlósága, amibe akarata ellenére beleerőszakolták, legyen történelmi idejét múlta sötét árnyék. Tekintsük át a közgazdász szemével a Mikó-értékeket.
Röviden életrajzából idézve, Mikó Imre Bánffyhunyadon született 1911. március 23-án, ahol édesapja járásbíró volt. Köznemesi családból származott, elemi és középiskoláit a kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte (1929). Bár a jogi szakmát választotta, hajlama inkább az irodalom felé sodorta.
Egyetemi évei alatt megalakították a Székely Társaság ifjúsági szakosztályát, majd vezetője lett a magyar egyetemi hallgatók elismert egyesületéért folytatott többéves mozgalomnak. Közéleti érdeklődése nyomán 1932-ben a Magyar Párttal került kapcsolatba. Leköltözött Bukarestbe, ahol szigorló jogászként a parlamenti csoport jogvédő irodájában dolgozott egy évig. Visszatérve még abban az évben Kolozsvárra, megjelentette Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című könyvét, amelyet a román Dimitrie Gusti professzor munkásságából ihletődve, kettejük kapcsolatának hatására írt. Faluszemináriumot szerveztek a falusi népművelés és a falu tudományos megismerése céljából. Az első falukutatás alkalmával báró Bánffy Ferenc kolozsborsai birtokán főiskolai hallgatók (Demeter Béla, Miklós András, Mikó Imre, Pálffy Zoltán és ifj. Szabó Géza), kilenc vegyes lakosságú község magyarságának helyzetét vizsgálták meg. Ennek eredményeként születtek meg az Erdélyi Fiatalok falu-füzetei, Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Cluj-Kolozsvár, 1932), és Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés (Cluj-Kolozsvár, 1932) című írások – adattáraik, a bennük megfogalmazott értékeléseik ma is nagy jelentőséggel bírnak.
SOMAI JÓZSEF
Szabadság (Kolozsvár)

Bemutatta minisztereinek listáját Dacian Cioloş
Brüsszelben dolgozó szakember, nagykövet, volt szociáldemokrata miniszter és a magánszférában tevékenykedő menedzser is lehet az új, szakértői román kormányban, amelynek névsorát vasárnap délután ismertette Dacian Cioloş kijelölt kormányfő.
A korábban uniós mezőgazdasági biztosként tevékenykedő kijelölt miniszterelnök közölte: a kabinetben a magánszférában, a romániai vagy az európai közigazgatásban dolgozó szakemberek, illetve különböző civil szervezetekben tevékenykedő, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező személyek is helyet kapnak. Felhívta a figyelmet: a nemi egyensúlyra is odafigyelt, így a kabinet egyharmada nő. „Számos fiatalt, és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező személyt is beválogattam, akik nyitottak a párbeszédre” – jegyezte meg Cioloş, hozzátéve: fontos szempont volt a feddhetetlenség is.
A kabinetben nem kaptak helyet a leköszönő ügyvivő kormány tagjai, kizárólag a kijelölt kormányfő által kiválasztott, politikai szerepet nem vállaló személyekről van szó.
A névsor ismertetését követően Cioloş előbb a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a Nemzeti Liberális párt (PNL) vezetőivel egyeztetett, hétfőn pedig a többi párttal találkozik.
A kormány hivatalba lépéséhez az szükséges, hogy a ma és várhatóan hétfőn esedékes parlamenti szakbizottsági meghallgatásokat követően a parlament két háza együttes ülésén bizalmat szavazzon az új kabinetnek. Ez várhatóan nem okoz problémát, mivel gyakorlatilag mindegyik párt elfogadhatónak nevezte Cioloş személyét és a szakértői kormány gondolatát, még a Szociáldemokrata Párt (PSD) is, amely ugyanakkor azt akarja, hogy a kabinet minden projektről külön egyeztessen a pártokkal.
Egyébként a kormánynévsor bejelentését megelőzően, még szombaton – útban a törökországi g20-as csúcs felé – rövid bukaresti kitérőt tett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akik a kijelölt miniszterelnökkel találkoztak. A megbeszélésekről Cioloş elmondta: a romániai politikai helyzetről, valamint az új kormány programjáról tárgyaltak, különös tekintettel a költségvetésre, mivel Bukarest ennek kapcsán alkut szeretne Brüsszellel.
Mint ismeretes, a szakértői kormány annak nyomán vált szükségessé, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondott a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört tűzvész miatt kitört kormányellenes tüntetések után, és a parlamenti pártok úgy döntöttek: a jelenlegi közhangulatban nem vállalják a politikai kormányzás felelősségét. Ponta eddigi kormánya Sorin Cîmpeanu ügyvivő kormányfő, oktatási miniszter irányításával a Cioloş-kormány hivatalba lépéséig marad a helyén.
A Cioloş-kormány névsora:
Costin Grigore Borc – miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter – jelentős menedzseri tapasztalattal bír, jelenleg a a CRH – a volt Lafarge – vezérigazgatója;
Vasile Dâncu – miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter – szociológus, volt szociáldemokrata szenátor, egykori távközlési miniszter;
Lazăr Comănescu – külügy, jelenleg államfői tanácsadó, 2008-ban már volt külügyminiszter;
Mihnea Motoc – védelem – jelenleg londoni nagykövet, korábban Románia ENSZ-, illetve európai bizottási nagykövete volt;
Petre Tobă – belügy – rendőri karriert futott be, jelenleg országos rendőrfőkapitány, volt belügyi államtitkár;
Anca Dragu Paliu – pénzügy – pénzügyi elemző az Európai Bizottság mellett, tíz évig az IMF romániai irodájában tevékenykedett;
Marian Popescu – közlekedés – a Román Vasúttársaság (CFR) ügyvezető menedzsere, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik;
Cristina Guseth – igazságügy – a Freedom house jogvédő szervezet munkatársa, a jogállamiság megerősjtését célzó projektek fűződnek a nevéhez, a korrupcióellenes küzdelem egyik élharcosa;
Adrian Curaj – oktatás – szakterülete az oktatás menedzsmentje, a a Világbank, az UNESCO és az Európai Bizottság tanácsadója volt;
Claudia Ana Moarcăş – munkaügy – több mint 25 éves tapasztalat a témában
Andrei Baciu – egészségügy – fiatal sebész, külföldi, kórházmenedzseri tapasztalattal;
Achim Irimescu – mezőgazdaság – Románia európai bizottsági képviseletén dolgozik, afrármérnök, volt mezőgazdasági államtitkár;
Victor Vlad Grigorescu – energia – 39 éves, az Electrica igazgatótanácsi tagja, szintén Románia EB-képviseletén tevékenykedett;
Aura Răducu – európai uniós alapok – az EB REGIO-osztályán dolgozott, ma az EBRD szakértője;
Cristina Paşca Palmer – környezetvédelem – az Európai Bizottságnál tevékenykedik;
Marius Bostan – távközlés – szakirányú tapasztalat;
Vlad Alexandrescu – művelődés – a Bukaresti Tudományegyetem tanára, volt luxemburgi nagykövet;
Elisabeta Lipă – sport és ifjúság – evezős olimpiai bajnok, az evezős szövetség és a Dinamo sportklub elnöke;
Violeta Alexandru – szociális párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – a Közpolitikai Intézet igazgatója
Ioan Dragoş Tudorache – a miniszterelnöki kancellária vezetője – jogász, az ENSZ munkatársa volt Koszovóban, jelenleg az Európai Bizottság mellett tevékenykedik;
Dan Stoenescu – határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter – diplomata, jelenleg a madridi nagykövetség munkatársa;
Cristian Ciprian Bucur – parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter – jelenleg is a parlamenti adminisztráció tagja.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Junckerrel és Tuskkal találkozott Ciolos, vasárnap bemutatja minisztereit
Bukarestben tartott villámlátogatást szombaton az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk szombaton. A törökországi G20 csúcsra tartó európai politikusok pénteken értesítették a kormányalakításra felkért Dacian Ciolost arról, hogy kitérőt tesznek Románia fele.
A jövendő kormányfő beszámolt a Mediafaxnak: a beszélgetés témája a jelenlegi romániai politikai helyzet volt. "Elsősorban egy baráti találkozó volt, mivel mindkettejüket régóta ismerem, de kihasználtam az alkalmat, és a kormányalakításról is beszélgettem velük, annak fényében, hogy a közlejövőben a költségvetés kapcsán tárgyalásokra fog sor kerülni az Európai Bizottsággal, így meg is ejtettem az első beszélgetést erről Juncker elnök úrral" - mondta el Ciolos, aki mezőgadasági és vidékfejlesztési európai biztos volt korábban.
A Mediafax kérdésére beszámolt róla: a kormánytagok listája már összeállt, és valószínűleg vasárnap délután mutatja be a miniszterek listáját. (mediafax)
Transindex.ro

Az erdélyi magyar médiafogyasztásról – MÚRE-konferencia Vajdahunyadon
Érdekes médiafogyasztási mutatókra derült fény hétvégén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Vajdahunyadon megtartott konferenciáján. A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címet viselő rendezvényen hét szórványmegye, illetve a bukaresti, Kolozs, Maros és Bihar megyei magyar sajtó képviseltette magát. A rendezvény házigazdája a Corvin Savaria Társaság volt, támogatója pedig az Etnikumközti Kapcsolatok Hivatala.
Rácz Éva MÚRE elnök, illetve Winkler Gyula EP képviselő köszöntőjét követően egyfajta vitaindító előadásaként mutatta be Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa a 2015-ös Erdélyi Magyar médiafelmérést. A Barna Gergő szociológus kollégájával közösen idén ősszel elkészített felmérés során Erdély-szerte mintegy másfélezer személyt kérdeztek meg médiafogyasztási szokásairól. A rétegzett, többlépcsős, véletlenszerű mintavétel nyomán egészen érdekes jelenségekre derült fény, annál is inkább, hogy a friss-ropogós adatokat egy 2007-es felmérés mutatóival is összehasonlították. Így nem csupán a jelenlegi helyzet, de a hosszabb távú tendenciák is nyomon követhetők.
– Elsősorban a magyar médiafogyasztás tört elő, ami főleg a televíziózásban érzékelhető. Ebben a periódusban ugyanis Közép-Erdélyben, illetve a Székelyföldön a magyar nyelvű televízióknak nagyon széles skálája vált elérhetővé. Ez teljesen átalakította a székelyföldi vagy kolozsvári magyaroknak a médiafogyasztási szokásait és a magyarországi média felé tolta el – összegzett a bemutatót követően Kiss Tamás. A felmérés számadataiból ugyanis kiderült: a megkérdezetteknek 93,3%-a néz tévét, a legnézettebbek a hírműsorok (64%), második helyen szerepelnek a játékfilmek, majd ismeretterjesztők, humoros műsorok, romantikus játékfilmek stb.
Feltűnő volt, hogy 2007 óta jelentősen visszaesett a beszélgetős műsorok (talk show-k) nézettsége, ami a nézők egyfajta kiábrándulására utal. A magyarországi közszolgálati és kereskedelmi adók messze listavezetők a nézettség terén, míg a román közszolgálati televíziók csak a 8. helyen jelennek meg. A Román Televízió magyar nyelvű adásait (kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári, bukaresti) a megkérdezetteknek alig 12%-a követi legalább havi rendszerességgel.
Rádiózás terén az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók hódítanak egyre inkább teret, a közszolgálati regionális adók körében pedig a meglehetősen tágas adáskörzettel rendelkező Marosvásárhelyi Rádió viszi a prímet.
Az írott sajtó terén egyértelműen az erdélyi magyar helyi lapok a kedvencek. A megkérdezetteknek ugyan csak 40 százaléka olvas újságot, de az újságolvasóknak 85,4 százaléka részesíti előnyben a helyi magyar lapokat. Ezeket követik a magyarországi lapok, majd a helyi román lapok, melyeknek az olvasottsága már csak 3,3 százalék. Bár a szóban forgó felmérés adatgyűjtése főleg a tömbvidéken, illetve Közép-Erdélyben folyt, mégis számunkra biztató adatként tűnt fel benne, hogy a Nyugati Jelen napilap a hetedik legolvasottabb lap Erdélyben, csíki, háromszéki, marosvásárhelyi, illetve bihari lapok nyomába lépve.
Az internetes médiafogyasztás kapcsán számos probléma vetődött fel, lévén, hogy az elmúlt esztendőkben sok sajtótermék teljes tartalmát ingyen kínálta a világhálón, eltorzítva a médiapiacot.
Ami az online médiát illeti, meglepően alacsony olvasottságról számoltak be az adatok. A listavezető a szekelyhon.ro, 8,2%-os napi rendszerességű olvasottsággal. – A transindex.ro, illetve a maszol.ro réteg-specifikus médiának számítanak, melyeknek szintén lehetne magasabb az olvasottságuk, az erdély.ma illetve a főtér.ro pedig inkább gyűjtőportálnak minősíthetők – fogalmazott Kiss Tamás.
A MÚRE felkérésére készített felmérés bizonyos adatai még feldolgozás alatt állnak. A hétvégi konferencián ismertetett mutatókat szakmai megbeszélésen értékelték ki a résztvevők. A konferencia további mozzanatairól következő lapszámunkban tudósítunk.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Kriza János-verseny
Díjeső a háromszéki diákoknak
Kitűnően szerepeltek a háromszéki diákok az élő népköltészet, a magyar nyelv ünnepeként számon tartott Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszán. Négy első, három–három második és harmadik díjat, hét dicséretet és két különdíjat kaptak.
A hétvégi színvonalas rendezvényen Erdély, Partium és Bánság 14 megyéjéből, valamint Moldvából és Bukarestből 179 diák vett részt. Mindannyian „fellegajtó nyitogatók”, akik keresik az igazságot, ebben a „hazugsághalmaz” világban, fogalmazott Zsigmond Emese, a Napsugár gyereklap főszerkesztője a sepsiszentgyörgyi díjkiosztó gálán.
A zsűrinek nehéz dolga volt, az ország legjobb mese- és balladamondóit, valamint balladaéneklőit kellett rangsorolja.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hozd közel a történelmet
A Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére Hozd közel a történelmet címmel történelmi programot indított útjára iskolánk diákjai részére azzal a céllal, hogy a fiatalság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi eseményeit, felismerje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja környezetében azok eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását. Az emlékhelyek között kiemelkedő szerepet kapott a sósmezői és az Ojtoz-völgyi hősi temető. Célunk a Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása.
E projekt részeként az elmúlt héten a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. Egy részük meglátogatta a Csernáton–Lemhény–Bereck–Ojtoz–Sósmező–Gorzafalva–Ónfalva útvonalon a csernátoni Haszmann Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklyegyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila gyűjtött össze és bocsát az érdeklődők rendelkezésére –, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton emlékművet, valamint az Ónfalvi (Oneşti) I. és II. világháborús emlékművet. Az emlékműveknél elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi katolikus temetőben megkoszorúztuk, a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár, Magyarország volt bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is. Felső-háromszéki utunk során a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel. Diákjainkkal együtt meggyőződésből valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Kinda Eleonóra
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Divatbemutató a templomban, avagy miért mondjon le Kató Béla?
Divatbemutató volt a Farkas utcai református templomban. Gótikus térbe illeszkedő, félig művészet jellegű műsor, nem voltak csilivili fények, fülgyilkoló diszkódecibelek, hanem áriaest volt zongorával és erőteljes visszafogottság, elegancia. Mégis szentségtörést kiabáltak a közösségi hálók kommenthuszárjai, megfeddték a lelkészt, és követelni kezdték, hogy a püspök mondjon le. Mit számít, hogy a véleményezők nagy többsége nem is látta az inkriminált divatbemutatót? Ez a viszonyulás csak egy apró lépésre van attól, amit az ortodox egyház a bukaresti Colectiv-tragédia kapcsán mondott az áldozatokról, akik a pópák szerint megérdemelték sorsukat, mert sátáni rockzenét hallgattak.
Nem járunk templomba. Most éppen mindegy, hogy ki miért nem jár, de tény, hogy jeles ünnepeken is túl sok az üres padsor. Elnyugatiasodtunk, bár ott még éppen nem tartunk, hogy templomaink százai csupán műemlékként funkcionáljanak, ami Nyugat-Európában évtizedek óta megszokott jelenség. Nem, nálunk sokkal szomorúbb a helyzet: templomaink százai romok csupán, a hívek kihaltak, a falak olykor már menthetetlenül szétmorzsolódtak. Kisebbségi sorsban ez fokozottan fájdalmas. Mint ahogy tízszeres az öröm, amikor olyan igényesen újul meg egy-egy templom, mint nemrég a széki vagy a kolozsvári Farkas utcai, ahol merész újításokkal is éltek a tervezők, nagyon sok modernséget vittek be úgy, hogy a templom műemlék jellege nemhogy sérült volna, hanem még hangsúlyosabbá vált. Rendeltetése is bővült, a megnyitott kerengővel együtt a legkülönfélébb kulturális rendezvények helyszínéül szolgálhat.
Kereles Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Letették a hivatali esküt a Cioloș-kormány miniszterei
Az elnök kifejtette: a romániai kormányváltást a politikai elittel szembeni bizalmi válság tette szükségessé, miután a politikai elit eltávolodott azoktól, akik rábízták érdekeik képviseletét. Emlékeztetett: azután nevezett ki szakértői kormányt, hogy az egyeztetéseken egyetlen párt sem tett javaslatot politikus kormányfő-jelöltre.
„Pártok nélkül nincs politika: való igaz. De a demokráciában a népakarattól sem lehet eltekinteni” – jelentette ki Johannis. Úgy vélte, a jövő őszi választásokig hátralévő idő jó alkalom a politikai pártoknak a megújulásra, a választók szolgálatához és képviseletéhez való visszatérésre.
Az elnöki hivatalban lezajlott ünnepélyes eskütétel után Johannis a kormánypalotába is elkísérte az új kabinetet, ahol részt vett annak első ülésén. Rámutatott: még sosem volt politikailag „ennyire független” kormánya Romániának, majd kifejezte reményét, hogy a rosszakarók várakozásait meghazudtolva a szakértői kormány sikeres lesz, és meg fogja mutatni, hogyan lehet „jól kormányozni” az országot.
A bukaresti parlament kedden délután nagy többséggel megszavazta Dacian Cioloș pártoktól független kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkezett szakértők töltik be.
MTI
Székelyhon.ro

Arany harmadik út?
Kihívások az erdélyi magyar szórványsajtóban
Nehéz helyzetbe került az erdélyi magyar nyomtatott sajtó, különösen a szórványban. Jóllehet a templom, iskola, politikai képviselet és civil szféra mellett az anyanyelvű sajtó létfontosságú a szórványközösségek nemzeti önazonossága megőrzéséhez.
A gondok főleg anyagi jellegűek, derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi vajdahunyadi konferenciáján. Hunyad, Temes, Szeben, Brassó, Máramaros vagy Beszterce-Naszód megyékben hasonlók a gondok: a magyar írott sajtó szétszórt, kisszámú közösségekhez, városi szórványokhoz kell eljuttatni, a példányszámok alacsonyak, a hirdetési bevételek korlátozottak.
Emiatt az erdélyi magyar sajtó előtt két lehetőség áll: minőségi tartalom + hirdetések vagy mogul + propaganda, szemléltette a kilátásokat Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője. Az első változat lenne az ideális, a szórványban viszont nehezen érhető el, hiszen olyan újságnál, amely eleve csak az adott megye lakosságának kevesebb, mint 10%-hoz szól, roppant nehéz hirdetéseket szerezni az amúgy is gyengélkedő reklámpiacról. A második változat viszont a szakszerű újságírás végét jelentené, már nem is beszélhetnének sajtóról, noha az anyagi helyzet javulna ugyan, erősítette meg brassói kollégája felvetését a kolozsvári Szabó Csaba, a Szórványtengelyek és Fehér Hollók (Corbii albi) létrehozója, a román sajtó, különösképpen az országos televíziós csatornák minőségi lezüllesztésére utalva.
Létezik-e harmadik út? Szűkös anyagi háttérrel nehéz minőségi újságírást elképzelni, pórázban viszont a jól megfizetett újságíró sem tud minőségi anyagokat produkálni, jegyezte meg Ambrus Attila. Hogyan lehetne mindezek mellett minőségi anyanyelvű sajtót biztosítani minél több szórványban élő magyarnak?
Szórvány médiaműhely
A Brassói Lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar sajtó összefogása és az azt anyagilag is felkaroló politikai támogatás jelentené az arany harmadik változatot, ami erdélyi médiaműhely formájában testesülne meg. Vagyis olyan összerdélyi központ, amely ingyenes tartalmat állít elő azoknak a kis létszámú (néhol egyszemélyes) szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani. Mindenekelőtt azokat a témaköröket fedné le – belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás – melyek amúgy is közösek, az országos hírekről vagy kiemelkedő nemzetközi eseményekről minden szórványújság beszámol. A szórvány médiaműhely 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben összesítené ezeket, és a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatná el a társult szerkesztőségekhez. Az ennek nyomán felszabadított emberi erőforrást pedig minden szerkesztőség saját egyedi anyagai kidolgozására fordíthatja: helyi érdekeltségű anyagok, interjúk, riportok és publicisztika. A szórvány médiaműhely együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez. A terv hatékonyságát három-négy megyére kiterjedő kísérleti projekt révén már 2016-ban beindítják.
Politikai támogatás vagy nyomásgyakorlás?
A médiaműhely működtetéséhez az RMDSZ támogatása szükséges, szögezte le Ambrus Attila. Az RMDSZ hajlandó is erre a Communitas Alapítvány révén, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula, a szórványfrakció elnöke is támogatásukról biztosították a szórványbéli magyar sajtó képviselőit.
Az ötlet elnyerte a szórványsajtó képviselőinek tetszését, de fenntartások is megfogalmazódtak, főleg a fiatalabb újságírók részéről. Nem veszélyeztetné az erdélyi magyar sajtó függetlenségét a politikumhoz való túl szoros kötődés? Nem válna az RMDSZ amolyan mini-mogullá ezáltal? Főleg, hogy az összerdélyi jellegű Új Magyar Szó tönkremenetele után már nincs hivatalos szócsöve! Sőt, éppen a Bukarestben szerkesztett országos magyar napilap sorsa lehet a vészharang: noha sokkal jelentősebb anyagi háttérrel rendelkezett, országosan terjesztették tömbvidéken és szórványban egyaránt, az RMDSZ-hez igen közeli Új Magyar Szó mégis csődbe jutott, míg a sokkal rosszabb anyagi helyzetű, s csak szórványban megjelenő, független újságok átvészeltek minden nehézséget, s továbbra is megjelennek!
A megfogalmazott aggodalmak nem alaptalanok, jegyezték meg az egybegyűltek, a médiaműhely ötlete mégis előrelépést jelenthet a megélhetési gondokkal küszködő szórványsajtónak. A társulás önkéntes, senki sem kényszerít egyetlen újságot sem a műhelyhez való csatlakozásra, az esetleges RMDSZ-es politikai nyomás pedig – noha teljesen nem zárható ki – távolról sem jelent akkora veszélyt, mint például egy mogul önkénye, szögezte le Szabó Csaba.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A kisebbségi jogok betartását fogják kérni Csíkszeredában
Alkotmánymódosításra buzdító, illetve a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért kisebbségi jogok hiányára rávilágító, figyelemfelkeltő megmozdulást szervez a Magyar Polgári Párt (MPP). Az eseményt november 28-án a csíkszeredai Szabadság téren tartják.
A politikai alakulat a tavalyi sepsiszentgyörgyi megmozdulás után idén Csíkszeredába hívja az erdélyi magyarságot, hogy közösen hívják fel a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári ígéretekre – közölte a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. „Nem várhatják, hogy lojális polgárai legyünk az országnak, amíg nem érezzük magunkat egyenrangúnak” – nyilatkozta. Mint hangsúlyozta, az Európai Unióban számos tagállam kisebbségei alkotmány által elfogadott autonóm közösségekben élnek, ezért az erdélyi magyarság sem kér többet, csak azt, ami az EU-ban természetes.
A november végi esemény kapcsán a szervezők már egyeztettek a történelmi egyházak vezetőivel, más politikai szervezetekkel és a csíkszéki Székely Nemzeti Tanáccsal is. A párt elnöke szerint mindenki partnerként viszonyul a rendezvényhez, egy ideje már elkészültek a szórólapok és plakátok, illetve gőzerővel folyik az erdélyi magyarság mozgósítása. „A megmozduláson nem lesznek politikai beszédek. December elsejét felidéző kulturális műsor lesz, illetve felelevenítjük a december 1-én elhangzott nyilatkozatot” – számolt be Bíró. Hozzátette, a tiltakozás során új petíciónak szeretnének helyet adni, hiszen a tavalyi kérvény sikertelensége után Romániában kormányváltás történt, és fontosnak tartja megszólítani az új kormányt.
Ahogy az a megmozdulásra felhívó plakáton és szórólapon áll, a november 28-i demonstráció célja, hogy a tömeg együtt kérje: Székelyföld régió elismerését, referendum kiírását Székelyföld autonómiájáról, új alkotmányt Romániának, a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön és a székely zászlónak az elismerését.
A mozgósításáról Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke számolt be. „A területi szervezeteinknél bejelentkezés alapján történik a feliratkozás a buszokra. Hargita megyéből és más erdélyi megyékből is várunk embereket, viszont a masszívabb mozgósítás székelyföldön történik. Az autóbuszok a csíkszeredai Erős Zsolt Sportaréna parkolójába érkeznek, az esemény befejeztével pedig onnan indulnak vissza” – ismertette a részleteket Salamon.
Buszokat indítanak Kovászna megyéből
Háromszékről ingyenes buszokat indít a Magyar Polgári Párt a csíkszeredai rendezvényre, négy városból Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Barótról is indulnak különjáratok. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, az előzetes bejelentkezések alapján döntik el, hogy honnan hány buszt indítanak, további tájékoztatást a feliratkozásról a 0267- 318 180-as telefonszámon nyújtanak. Kulcsár Terza emlékeztetett, hogy az első hasonló megmozdulást tavaly tartották Sepsiszentgyörgyön, a Victor Ponta akkori miniszterelnöknek címzett petíciót nyújtottak be a prefektúrán, kérve, hogy tartsák be az 1918 december 1-ei, gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, ám erre azóta sem kaptak választ. A háromszéki politikus megfogalmazta, ezt a rendezvényt ezentúl minden évben megtartják, fontos, hogy minél többen vegyenek részt, hogy Bukarestig is jusson el hangjuk. Párbeszédet szeretnének a kormánnyal az autonómiáról, azonban ebben eddig még egyik kormány sem volt partner. A Kovászna megyei MPP tárgyalt a helyi RMDSZ, SZNT, a civil szervezetek, egyházak képviselőivel, akik megígérték, hogy segítenek a mozgósításban. Az RMDSZ a tavalyi megmozdulást nem tartotta időszerűnek, ám idén már pozitívan válaszolt a megkeresésre, mondta el Kulcsár Terza.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Elérte az 57-et a klubtűz áldozatainak a száma
Egy fiatal nő is életét vesztette tegnap a bukaresti Colectiv klubban megsérültek közül a főváros égési sérülteket kezelő kórházában – a tűzeset áldozatainak száma így elérte az 57-et. Adrian Stănculea, az egészségügyi intézmény szóvivője közölte: tegnap életét vesztette egy páciensük, akit korábban a Szent János kórházban kezeltek. A nőt szerdán vitték át az égési sérülteket kezelő kórházba. A 30 éves Ana Alburól van szó, akit október 30-án súlyos állapotban utaltak be a Szent János kórházba. A bukaresti kórházakban még 44 sérültet ápolnak, közülük 11 személy állapota súlyos.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Templom, mint épület, avagy templom, mint Isten háza. Hol a határ?
Válasz Kerekes Edit Divatbemutató a templomban, avagy miért mondjon le Kató Béla? című írására
A Farkas utcai templomban szervezett divatbemutatóról olvasva, és az ott készült fényképeket végignézve az első reakcióm az volt, hogy a történteket nem szabad szó nélkül hagyni. Vállalva, hogy egyesek rám sütik a jól ismert billogok bármelyikét – netán az összest –, úgy döntöttem, hogy hozzászólok a témához.
Miközben megpróbáltam összeszedni az ide vágó gondolataimat, a Facebookon kitört egy virtuális magyar–magyar szópárbaj, amelyben egyesek a verbális fegyverarzenáljuk minden létező eszközét bevetették. A briliánsabbnál briliánsabb címkézések csattogása-ropogása közepette lassan elvesztettem az ihletet, és jobb belátásra térve, letettem a hozzászólásról. Minek belekeveredni egy olyan vitába, amelyben a velem hasonlóképpen gondolkodók egy része is Isten nevében, de istentelen módon üti-vágja a másikat, hiteltelenné téve ezáltal az amúgy helytálló véleményét? Jobb ebből kimaradni – mondtam magamban, majd elül ez is, mint annyi más csörte, és akinek van hozzá elég esze és érzékenysége, levonja majd a megfelelő következtetéseket. Ennyiben is hagytam volna a dolgot, ha nem kerül a kezembe a Szabadság keddi lapszáma, benne Kerekes Edit ide vonatkozó írásával.
Mindamellett, hogy több ponton vitathatónak tartom a szerző megállapításait, a cikk egyetlen igazán visszatetsző gondolatának a bevezetőben megfogalmazottakat tartom, amelyben a Kerekes Edit sommásan „kommenthuszároknak” aposztrofálja mindazokat, akik a közösségi hálókon hangot adtak nemtetszésüknek. Nem tett különbséget stílus és mondanivaló alapján, nem próbált a felháborodás mögé nézni, csak általánosított. Ez az, amit nem tartok helyénvalónak. Túl sok őszinte, jó szándékú, és joggal felháborodott embert mosott össze a valóban elmarasztalható hőbörgőkkel.
Meggyőződésem szerint a szerző sem gondolhatja komolyan, hogy a nemtetszésüknek kulturált módon hangot adók „csak egy apró lépésre vannak attól, amit az ortodox egyház a bukaresti Colectiv-tragédia kapcsán mondott az áldozatokról, akik a pópák szerint megérdemelték a sorsukat, mert sátáni rockzenét hallgattak”. A teljesen megalapozatlan párhuzam kapcsán megjegyzem, hogy számomra legalább annyira evidencia az, hogy a papoknak – templomon belül és kívül – a szenvedők mellett a helye, mint az, hogy a templom – mint Isten háza – összeférhetetlen bizonyos tevékenységekkel, és engedtessék meg sokunknak, hogy a magunk szubjektív módján a nevezett divatbemutatót is ide soroljuk. Itt jutunk el ahhoz a ponthoz, amely miatt mégis írni kezdtem.
Kerekes Edit egy másik gondolatában a következőket írja: „A néhány évtizede gyakorló lelkész talán mégis jobban ismeri az egyház megannyi írott törvényét és etikettjét, sokkal illetékesebb átérezni és eldönteni, hogy milyen rendezvényt enged be abba a templomba, amelynek alighanem minden egyes kövét bármelyikünknél jobban ismeri.”
Nos, ezzel a megállapítással tökéletesen egyetértenék, ha a felsorolásból nem hiányozna egy kihagyhatatlan elem: a gyülekezet. A gyülekezet, azaz az egyházközséghez tartozó hívő emberek közössége nélkül értelmét veszti az Isten háza. Értük írattak törvények, s értük rakattak egymásra a kövek. A templom mindenekelőtt az övék. Nem utolsósorban a lelkész is értük van, hogy a nyájat jó pásztorként összetartsa. Fazekas Zsolttal, az egyházközség lelkipásztorával és Nagy Péter főgondnokkal meglehetősen közeli – mondhatnám, baráti – viszonyban vagyunk, és az őszinte barátság jegyében jegyzem meg, hogy véleményem szerint ezúttal tévedtek. Nem azért, mert rábólintottak egy szokatlan megkeresésre (az elnökségnek joga van hasonló döntések meghozatalához), hanem azért, mert egy kiszámíthatóan kényes és megosztó kérdésben nem voltak elég körültekintőek, és nem kérték ki a presbitérium, netán a gyülekezet véleményét. A döntésüket kétségtelenül a jó szándék vezette, de a gyülekezet jelentős részét mégis megbotránkoztatta az, ami történt. A várható következményeket kellett volna az elöljáróknak alaposabban felmérni, és az udvarias megkeresést nem kevésbé udvariasan visszautasítani, vagy a presbitérium elé terjeszteni. Egy esetleges visszautasítás esetén sem dőlt volna össze a világ, s a rendezvényt is megtartották volna más, arra alkalmas helyen. Felháborodás ide, megbotránkozás oda, most kellene higgadtan újragondolni a történteket, és a tévedéseken – a megfelelő tanulságokat levonva, és egymásban minél kevesebb kárt okozva – túllépni.
Fazekas Zsoltot a Farkas utcai gyülekezet elöljáróival egyetemben sokkal inkább segíteni, mintsem támadni kellene. Meglehet, hogy ezúttal hibáztak, de kötve hiszem, hogy bárki komolyan gondolná, hogy a döntésüket rossz szándék vezérelte. Az egyházi szolgálaton túl számos alkalommal nyitották meg a templom kapuját, és teljes odaadással segítették különböző közösségi rendezvényeink megszervezését, legyen az komolyzenei koncert, felolvasóest, vagy – horribile dictu – ruhakiállítás a Farkas utcai templomban, amelynek magam is szervezője voltam.
Igen. 2011. áprilisában, a frissen restaurált Mátyás-szobor átadásának alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében reneszánsz ruhakiállításnak adott otthont a Farkas utcai református templom. Igaz, modellek helyett bábuk viselték egy régmúlt kor divatos ruhakollekcióját, és a magyar nemzetiségű ruhatervező sem számolt be másnap az eseményt és a templomot összekötő erotikus fantazmagóriáiról, de a lényegen ez semmit sem változtat: ruhabemutató helyszíne volt a Farkas utcai templom. Számos aggály vetődhetett volna fel a rendezvény kapcsán, de nem tudok róla, hogy bárkiben visszatetszést keltett volna a kiállítás. Pedig a mostani közfelháborodásból kiindulva, talán akkor is megfogalmazódhattak volna az aktuális alapkérdések, kritikák. Mi köze van egy ruhakollekciónak az Isten házához?
Számos egyéb kérdés, vélemény és felháborodott megjegyzés mellett úgy érzem, a lényegi kérdés a következő: hol a határ? Minek van, és minek nincs helye a templomban, amelyre nem pusztán egy monumentális, ritka szépségű, ódon műemlékként, vagy egyszerű, belakható épületként, hanem Isten házaként tekintünk. A kultúrának, a művészeteknek helye van – mondják egyesek, szerintem túlságosan nagyvonalúan. Kétségtelen, hogy vannak olyan kulturális, művészeti értékeink, amelyeknek – akár kizárólagosan is – a templomban van helyük, de vannak mások, nem kevésbé fontosak, amelyeknek nem. A kultúra és művészet fogalma egyaránt túlságosan tág ahhoz, hogy egy világos választóvonal szerepét betöltse. A botrányt kavaró ruhakollekció is a modern kultúránk része, sőt, amennyire laikusként, a fotók alapján meg tudom ítélni, az ott bemutatott alkotások semmiképpen sem sorolhatók a bóvli kategóriába. Mindezek ellenére a templomban – amennyiben arra Isten házaként tekintünk – véleményem szerint nincs helyük, mint ahogy – utólag belátom – normális körülmények között az általunk szervezett reneszánsz viseletbemutatónak sem. Fontos hozzátenni, hogy az elutasításnak semmi köze a tervező, a szervező, vagy éppenséggel a közönség nemzetiségéhez. Játszottak már nem egyszer román orgonaművészek a templomainkban, és tartott már közös koncertet a Kolozsvári Református Kollégium és az Ortodox Szeminárium énekkara is a Farkas utcai templomban anélkül, hogy bárkinél kiverték volna a biztosítékot. Az, hogy az úrasztala köré koreografált divatbemutató túlságosan világi, és a hívők jelentős részének öszszeegyeztethetetlen az Isten házával, nem mond ellent, inkább egybecseng a keresztény tanítással. Vajon nem elegendő érv ez ahhoz, hogy a jövőben a hasonló rendezvények kimaradjanak a repertoárból? Csendben jegyzem meg, hogy érzésem szerint a sokak által lesajnált egyszerű emberek számára – legyenek hívők, vagy sem – ez a válasz sokkal természetesebb, mondhatni evidencia, mint a globális értékváltságot jóval nehezebben emésztő elitnek.
És minek van helye a Templomban?
Szerencsénkre, ezt a kérdést továbbra is legilletékesebbek fogják eldönteni, a történtek után várhatóan még nagyobb körültekintéssel.
A krisztusi tanítás alapján, a gyülekezetek érdekében.
Végezetül, appendixként:
A templomok hajdanán gyakran töltöttek be védelmi funkciót. A „vártemplom” összetett szavunkat, akárcsak annak funkcióját, a kényszer szülte. Gyakorta megesett, hogy a faragott kövek nem csupán szemeket gyönyörködtettek, hanem védelmeztek nyíltól, golyótól. Templomokba menekült a közösség, ha jött a tatár, a török. Sajnos nem túlzás: olyan világot élünk ma is Erdély-szerte, amelyben a kultúránknak nem mindig akad otthona, s annak hiányában sokszor az egyházainkra támaszkodunk, templomokba menekítve a közösségünket összekötő értékeket. Világi értékeket is, amelyeknek nem feltétlenül ott a helyük. Pozitív diszkrimináció ez, amelyet egyházaink a mostoha helyzetre való tekintettel alkalmaznak. Nem más, mint egy természetes és életszerű önvédelmi reflex, amely azonban nem válhat általánossá. Épp ellenkezőleg: jó lenne olyan államban, olyan törvényi környezetben élni, amely minden tekintetben szavatolja a közösségeink létének biztonságát, kulturális kiteljesedését, s megteremti egy közel másfél milliós őshonos nemzet számára a továbbfejlődés lehetőségét, templomon kívül és belül egyaránt.
Gergely Balázs
Szabadság (Kolozsvár)

Zaklatták a tanúkat a hivatal felügyelői
Rendszeresen fenyegették és életveszélynek tették ki a bukaresti tanúvédelmi hivatal vezetői a rájuk bízott tanúkat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint.
A nyomozó hatóság a napokban csapott le az intézmény bukaresti központjának munkatársaira, és kezdeményezése nyomán a bukaresti táblabíróság kedden este harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Adrian Bărăscut, a tanúvédelmi hivatal vezetőjét, hat főfelügyelőjét, további két munkatárs pedig bírósági felügyelet alá került. A DNA valamennyiüket szervezett bűnözői csoport működtetésével, hivatali visszaéléssel és sikkasztással gyanúsítja.
A nyomozati anyag szerint a tanúvédelmi hivatal vezetősége belföldi utazásokra és kirándulásokra, luxuscikkekre költötte az intézmény költségvetésének egy részét. A programban részt vevő védett személyek feljelentésének kivizsgálása nyomán kiderült, a hivatal munkatársai magánutazásokat szerveztek a román tengerpartra és hegyvidéki üdülőtelepekre, ahová családtagjaikon kívül magukkal vitték a tanúkat is. Ezáltal súlyosan veszélyeztették a szervezett bűnözői csoportok és korrupciós ügyek felgöngyölítése során tanúskodó védett személyek életét.
A DNA szerint miközben a tanúk számára létfontosságú az alaposan biztosított és felszerelt lakhely, sok esetben még orvosi ellátást, a lakbér vagy a rezsi kifizetését sem biztosították számukra. Ha elégedetlenségüknek adtak hangot, meg is fenyegették őket. Arra is volt példa, hogy azok a rendőrök kértek védelmi pénzt a tanúktól, akiknek az volt a feladatuk, hogy megvédjék őket.
A hivatal alkalmazottai rendszeresen magáncélra fordították a tanúvédelemre szánt, illetve fiktív bevetésekre kért alapokat. Egyik esetben például karácsony előtt két disznót szállítottak levágásra a hivatal pénzén, emellett „baráti” cégeket bíztak meg gyenge minőségű megfigyelőberendezések beszerzésére.
Krónika (Kolozsvár)

A történelem nyomában
Zarándoklat világháborús emlékhelyekre
Hozd közel a történelmet a címe annak a projektnek, melyet a Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke indított útjára Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére, a középiskolások részére azzal a céllal, hogy a diákság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi, korszakformáló eseményeit, felértékelje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja a környezetében eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását.
A projekt keretében a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. A cél Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása. Meglátogattuk a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklye-gyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila – gyűjtött össze, és bocsát az érdeklődők rendelkezésére, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton-emlékművet, valamint az ónfalvi (Onești) I. és II. világháborús emlékművet.
Tiszteletünk jeléül elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi temetőben megkoszorúztuk a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár Magyarország egykori bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is, aki különösen szívügyének tekintette a háromszéki magyarság pártfogását. Felsőháromszéki utunkon a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel.
Ezek a kirándulások nem jöhettek volna létre lelkes támogatóink – a Székely Mikó Kollégium Alapítványa, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, valamint a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – anyagi és eszmei segítsége nélkül, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. Meggyőződésből diákjainkkal együtt valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Dr. Kinda Eleonóra, A Székely Mikó Kollégium társadalomtudomány katedrájának irányítója
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Németh Zsolt Kolozsváron: erős Közép-Európát szeretnénk látni
A II. Visegrádi Ifjúsági Konferencia pénteki reggelén Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte a résztvevőket.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke üdvözölte a MIÉRT és a Fidelitas kezdeményezését, hogy a közép-európai együttműködést ifjúsági szinten is igyekeznek építeni. „Egy erős Közép-Európát szeretnénk látni és mindannyiunknak fontos, hogy úgy közösségként, mint pedig egyes alkotórészekként is erősek legyünk.” Résztvevői kérdésre elmondta „a Schengen jövője Európa külső határainak védelmén múlik. Ahhoz, hogy egy működőképes Schengen-zónánk legyen, meg kell védenünk a külső határainkat”.
A külügyi bizottság elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva kiváló ötletnek nevezte, hogy a szervezők Kolozsvárt választották a konferencia helyszínéül, mert a visegrádi országok és Románia között ki kell alakulnia egy szorosabb együttműködésnek, és ebben fontos szerepük van a magyaroknak, ők kötik össze ugyanis a visegrádi térséget és Romániát - mondta. Rámutatott: Közép-Európának hivatása van Európában, hiszen olyan értékeket vall, mint a multikulturalitás, a kisebbségek tisztelete, a hagyományok vállalása, a keresztény Európa gondolata. "Bízom benne, hogy a régió képes lesz ezt a szemléletmódot Európában megjeleníteni és érvényesíteni" - mondta Németh Zsolt.
Kifejtette, hogy a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a Fidesznek és a magyar nemzetpolitikának olyan intézményi kerete, amely kialakította a Közép-Európáról való gondolkodás hangsúlyait az említett értékek mentén. Ezért ami Kolozsváron történik szoros kapcsolatban van Tusványossal - magyarázta. Hozzátette: a Fidelitasszal megállapodtak, hogy a következő Tusványoson visegrádi tematikájú sátrat fognak működtetni.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában Emil Boc, Kolozsvár polgármestere üdvözölte elsőként a fiatalokat. Kiemelte, hogy Kolozsvár jelenleg az Európa Ifjúsági Főváros cím birtokosa és közel százezer egyetemista otthona. Ez biztosítja város gazdasági, kulturális és akadémiai fejlődését.
„Városunk egy kis leképezése az Európai Uniónak, Kolozsvár mindenki otthona lehet. Igaz, hogy létszámban nem előzhetjük meg Bukarestet, de életszínvonalban Kolozsvár az első helyen áll Romániában. Elhihetjük, hogy az ország fővárosa lehetünk”.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja külön üdvözölte a polgármester urat, aki első alkalommal tartózkodott az épületben. Megköszönte Németh Zsoltnak, hogy itt ülhetünk az épület falai között – a Sapientia kolozsvári karának egyik alapító atyjaként nevezve meg őt. Végül büszkeségét fejezte ki, hogy a Sapientia kolozsvári karának soraiból olyan fiatalok kerültek ki, akik fontos szereplői az ifjúsági közéletnek.
maszol.ro