Onogurok vagyunk, mi hoztuk a villát
Tudta Ön, hogy mi hoztuk Európába a gombot? És azt, hogy az egyik elmélet szerint csak részben van közünk a honfoglalókhoz, és a tíz nép keverékéből származó onogurok gyermekei lehetünk?
„Ne várják tőlem, hogy olyasmiket fejtegessek itt, hogy Szűz Mária magyar volt, hogy a magyar a kiválasztott nép, vagy hasonlók, én ugyanis csak szigorúan a tudományosság talaján állok, kijelentéseket teszek” – indított tegnap dr. Süli-Zakar István professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki Váradon a PKE-n tartott teltházas előadást a magyar nép kulturális, nyelvi és vérrokonságáról. Ezzel együtt figyelemreméltó megállapításokat is tett, amire hallgatósága is felkapta a fejét.
Honnan jövünk?
Azt tudhatjuk, hiszen látjuk, hogy az indoeurópai népek tengerében él a magyarság, távol a rokonaitól. De kik is ezek a rokonok? A professzor szerint a korai magyarokra onogur (bolgár-török) lakosság is hatással volt, sőt. Azt fejtegette, hogy a Hungária és Ungária, valamint az ungur megnevezések különféle eredetekre utalnak. Nevezetesen arra, hogy a hunoknak semmi kapcsolata a későbbi „Hungária” elnevezéssel, az „ungur” és sok más nyelvbeli változata viszont sokkal inkább utal eredetünkre. Ugyanis a magyar őshaza földrajzi környékén léteztek az onogurok, amelyeknek elnevezése azt jelenti: „tíz nyíl”, és tíz népcsoport szövetségéből alakult ki. A professzor szerint őseink is tagjai voltak e tíz népnek. Azaz tulajdonképpen mi vagyunk az onogurok. A népcsoportok persze az évezredek során sodródtak, így kerültek a Kárpát-medencébe. Ugyanakkor nem mutatható ki a honfoglalók és a mai magyarok között folyamatos kapcsolat – inkább a keveredés alkotta meg a mai magyart.
Őseinkről elmondta azt is: nem voltak nomádok soha, mezőgazdasági jelentésű szavaink is arra utalnak, hogy csak téli és nyári szálláshelyeik között vándorolnak. Szerinte közel álltunk az onogurokba való beolvadáshoz, de végül fordítva történt. Később, már István korában még inkább tudtunk más népeket asszimilálni, mert nem voltunk kevesen ahhoz, hogy mi olvadjunk be. Kifejtette azt is, hogy mi hoztuk Európába többek között a villát, a gombot, a fehérneműt, a rugós felfüggesztésű kocsit. Őseinknek két társadalmi rétege volt, a vezető és gazdag bők (innen jön a bőség), valamint a szegény ínek (ínség). A később finomuló magyar nyelvet „az ínek tartották meg, vagyis az ínség, azaz a szegény paraszt”. Kultúrrokonaink i. e. 2000-től i. sz. 500-ig a halász-vadász gyűjtögető népek voltak, a 10. század végétől máig viszont már a nyugati keresztény kultúrához tartozunk. Ami a vérrokonságot illeti, genetikai kutatások szerint a szlovákokhoz állunk közel (akikkel azért nem jó mégsem a viszony, mert nem vagyunk nyelvrokonok, így dolgozik a nyelvi alapú nacionalizmus), valamint a svábokhoz, bajorokhoz. Az előadó egyetértett azzal, hogy Nagy-Magyarország ott veszett el, amikor a történelmi viharok során az 1700-as években néhány évtized alatt térségünkben 80 százalékról hirtelen 30 százalékra esett vissza a magyarok aránya, és más ide érkezett csoportok kezdték átvenni a területeket.
Szeghalmi Örs
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
erdon.ro

Tánczos Barna a DNA-nál
Hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Tánczos Barnát, az RMDSZ Hargita megyei szenátorát, akit pénteken idéztek be kihallgatásra.
Tánczos Barnát délelőtt 10 órára idézték be. A szenátor a DNA bukaresti székházánál már a jelzett időpont előtt megjelent, ekkor azonban még nem kívánt nyilatkozni arról, hogy milyen minőségben és ügyben hallgatják ki.
Mintegy másfél óra után, fél 12-kor távozott a kihallgatásról, a sajtó jelenlévő képviselőit arról tájékoztatva, hogy egy 2005 és 2006 között – amikor az Állami Birtokok Ügynökségének (ADS) elnöki tisztségét töltötte be – zajlott ügyben gyanúsítottként hallgatták ki, hivatali visszaélés miatt.
Kihangsúlyozta, nem emeltek vádat ellene. Az üggyel kapcsolatban hozzátette, az iratcsomót még nem olvasta, a részleteket sem ismeri. Várhatóan jövő héten tesz nyilatkozatot az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál.
A DNA közleményben tudatta, Tánczos Barnát és hivatali utódját, Daniel Drăgant többrendbeli hivatali visszaéléssel és többrendbeli okirat-hamisítással gyanúsítják. Az ügyészség szerint a hivatal vezetői törvénytelenül minősítettek visszaszolgáltathatónak egyes, Bukarest határában fekvő telkeket. Ezzel 16 millió lejes kárt okoztak a Băneasai Gyümölcstermesztési Kísérleti Állomásnak.
Székelyhon.ro

Tábla, hogy legyen
Történt idén október 23-án, hogy a vásárhelyi Szentgyörgyi (ma Forradalomnak nevezett) utca 8. szám alatt emléktáblát avattak az erdélyi 56-osok tiszteletére. Eddig minden a legnagyobb rendben is volna, ideje volt abban a városban, amely a magyar forradalom kapcsán a legnagyobb véráldozatot hozta, emléktáblát állítani. Az is igencsak rendben van, hogy a táblát annak a háznak a falára helyezzék el, amely papilakul szolgált, hiszen Fülöp G. Dénes református lelkész, Csiha Kálmán egykori püspökünk és annyi meg annyi különböző felekezetű pap szenvedett az ötvenhatos szimpátiája vagy cselekvései miatt.
Ami viszont már kevésbé van rendjén, az az, hogy a táblaavatásra kivezényeltek némi középiskolai  osztályokat, tömegként. Ha már kellett a statisztéria, válogatni kellett volna. Olyan osztályokat, amelyeknek tanulói tudják, hogy mit miért, s nem bájcseverészéssel, telefonjátékokkal ütik agyon azt a néhány avatásra szánt percet. Mert azt hiszem, minden ellenkező híresztelés ellenére, vannak ilyen osztályok Vásárhelyen. Úgy hiszem, ha kellő hírverés lett volna a táblaavatás körül, összegyűlt volna egy avatásra-való kisebb tömeg.
De még ez is lenyelhető lett volna. Ennyire futja szervezésből, ezt nyújtjuk. Innen arrébb vannak a nagyobb bajok. Mert: ha már a papilak falán táblát avatunk, akkor miért nem a homlokzaton? Miért a kapubejárat alatt? Szégyelljük az ötvenhatosainkat? Annyira igen, hogy eldugjuk őket a vásárhelyiek szeme elől? Avagy a táblaállítók nem kaptak homlokzati engedélyt attól a városházától, amelyben táblaavató alpolgármesterük van, amelynek közgyűlésében magyar képviselők vannak? Akkor már inkább vártak volna ki az avatással egy jobb konstellációt. Elvégre az ötvenhatosok 58 éve várnak, az a néhány év már potomság.
És van azon az eldugott táblán egy felirat. Imigyen szól: „Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé, és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban. Ez az emléktábla örök mementó hatalmas áldozatukért.” És még olvasható valami. Legalul, a tábla alján, kisebb betűkkel: Állította az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete 2013. október 23.
Na, hát itt a baj! A 2013-ban állított táblát 2014-ben leplezik le? Eddig nem volt rá idő? Egy kis rosszindulattal: eddig nem volt rá kampány? Ennyi fáradsággal idén, november 16-ig még felavathatnák a Maros hidat, a Kultúrpalotát, a tornyos Városházát, a már nem létező Ritz-fürdőt, a Május 1. strandot, a somostetői vendéglőt és lövöldét meg a Rákóczi-lépcsőt. Merthogy a vásárhelyi közönség annyira balga, hogy észre sem veszi, hogy azokat egyszer már felavatták, s ott is vannak időtlen idők óta. Vagy mégis észrevennék?
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A DNA hivatali visszaéléssel gyanúsítja Tánczos Barnát
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Tánczos Barnát.
Az RMDSZ-es szenátor pénteken délelőtt a DNA székházából való távozás után elmondta, az ügyészek egy 2005-2006-os időszakot felölelő ügyben vizsgálódnak, amikor az Állami Birtokok Ügynökségét vezette.
Hozzátette: nem volt alkalma a vádirat átnézésére, többet jövő héten fog tudni mondani, miután áttanulmányozta az ellene megfogalmazott gyanúsításokat.
maszol.ro

Hat év egy el sem küldött levélért – A Bolyai Tudományegyetem pere (4.)
Páll Lajos, a két esztendeje elhunyt József Attila-díjas korondi költő és nagyvilágban számon tartott festőművész a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hajdani első éves hallgatójaként 1956. október 23-án írta meg levelét Nyilka Róbert marosvásárhelyi festőművész barátjának. Páll Lajost a Bolyai Tudományegyetem pere harmadik csoportjában  hat év börtönbüntetésre ítélték. 
Az ítélet kihirdetésekor a katonai ügyész valósággal leseperte a védőügyvédek amúgy gyenge lábakon álló, többnyire a vádiratot erősítő „védekezését”, az ítélethirdetést 1959. február 16-ára halasztották. Az 1959. március 18-án kihirdetett, 1959/357-es számú végleges ítélet szerint a Bolyai Tudományegyetem harmadik csoportjának perében Varró Jánost – a csoport elsőrendű vádlottját – tizenhat év börtönbüntetésre, Lakó Elemér másodrendű vádlottat tizenöt, Péterfy Irén harmadrendű vádlottat tíz, Vastag Lajos negyedrendű vádlottat nyolc, Páll Lajos ötödrendű vádlottat hat év börtönbüntetéssel sújtották. Páll Lajos ellen a legfőbb vád a Nyilka Róbert marosvásárhelyi festőművésznek címzett levél volt, amelyet nem küldött el postán, hanem letartóztatásakor, a házkutatás során talált meg a Securitate különítménye! Jogtörténeti szempontból az úgynevezett román „igazságszolgáltatásról” állít ki soha el nem évülő elmarasztaló bizonyítványt! Egyértelműen bizonyítja, hogy a hírhedt, az 1956-os magyar forradalom napjaiban, majd a szabadságharc leverését követően újra „felmelegített” 1950/199-es törvényerejű rendelet előírásai alapján a gondolatot is ugyanolyan mértékben büntették, mint a valóban elkövetett bűncselekményt. A „levél” – az öt év börtönbüntetésre ítélt Nagy Benedek harmadéves történész manuscriptuma teljesen azonos hangvételű – egyöntetű jelzése 1956-ban a kolozsvári diákok körében kialakult hangulatnak! Éppen ezért Páll Lajos levelét teljes terjedelmében közöljük:
Kedves Nyilka Róbert!
Úgy látszik, mégis írok, tudod, a beszélni vágyás nagyobb a félelemnél a cinizmusoddal szemben. Itt nagy dolgok történnek a magyarországi és lengyelországi dolgok hatására. Hallottál az egyetemi autonómiáról. Hát erről van szó. Itt is el akarjuk érni ezt. Itt már megindult a szervezkedés (persze titokban), arról van szó, hogy a (maros)vásárhelyi diákoknak is velünk kell tartaniuk: ezért megkérlek, beszélj néhány orvostanhallgató barátoddal, egyelőre csak arról, mit jelentene az egyetemi önkormányzás (fakultatív orosz és marxizmus, szakképesítés). Szóval, minél több ember tudjon a dologról, és ne felejtsd el, mindez a „haladás” érdekében történik. Most beszélek magamról is. Néhány szerelmes verset írtam (nagyon József Attilásak), befejeztem egy elkezdett balladát.
Kádár (Tibor) (az atyamester) 4 napra Pestre utazott, úgyhogy nyugodtan dolgozhatom. Ismered, a vadalmafáról szól. Nagyon szeretném, ha látnád a kompozícióm színösszetételét. (Ajtai Évának tetszett!) Halott gyermek a témája, egy asszony van az ágyra borulva, háttal, és egy ember üldögél egy széken, előregörnyedve. A cselekmény is itt történik, falusi parasztházban. Van egy elég jó pásztorbot is hozzá, majd elküldöm, ha nem lesz szükségem rá.
Most pedig megkérlek, ne nagyon csúfolkodj az írásommal, és küldd el Tompa László két legszebb versének gépelt példányát (tudod, itt senki sem ismeri.) Üdvözöllek, és add át az üdvözletemet Kalinak is.
(Páll) Lajos, sk.
Kolozsvár, 1956. október 23.
A börtönből való szabadulása utáni óvatossága, személyiségének visszafogottsága, zárkózottsága ismeretében sokaknak meglepő lehet Páll Lajos levélindító forradalmi lendülete. Nem meglepő viszont, ha összehasonlítjuk Nagy Benedek, Szilágyi Árpád, Vastag Lajos diáktársai nagyjából hasonló tartalmú leveleivel.
Páll Lajos az 1956-os magyar forradalom hatására három verset írt Karácsonyfák, Döntés után, Elmentek címmel. A vádirat szerint „a nacionalista tartalmú” verseket terjesztette barátai, ismerősei körében. Ugyanakkor kihallgatása során azt is beismerte: a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör egyik ülésén Garay Ákos egyetemi hallgatótól megkapta az Irodalmi Újság 1956. november 2-i számát Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével. A lapszámot átadta Péterfy Irénnek, aki az „ellenforradalmi tartalmú” verseket, írásokat lemásolta és terjesztette évfolyamtársai között. A három Páll Lajos-vers sajátos utóélete révén válik igazán irodalomtörténeti jelentőségűvé: a börtönben elmondta rabtársainak is. A mérhetetlen szenvedés, nélkülözés, a tífuszbetegség nyomán a versek törlődtek az emlékezetéből. Varga László  református lelkész – a dr. Dobai István nevével fémjelzett perben életfogytiglani kényszermunkára ítélték – kivételes memóriája nemcsak Páll Lajos, hanem a későbbi Kossuth-díjas Páskándi Géza börtönben elmondott verseit is megőrizte. Sorozatunk számára onnan „halásztuk elő” az erdélyi forradalmi hangulatot híven tükröző három vers egyikét.
Páll Lajos: Döntés után
Hatalmas fenyők hulltak le döngve. Jajgatott a hegyhát. Kacagott a fejsze. Hatalmas fenyők hulltak le döngve. Mikor lehulltak mind, mind a nagyok, balga törpefenyők hazudták a nagyot mikor lehulltak mind, mind a nagyok. Ameddig látok, csupa törpeség. Hencegő gőgjüknek fű makogja: Fenség! Ameddig látok, csupa törpeség.
1956 októberében-novemberében a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen valóban olyan forradalmi hangulat uralkodott, amely riadóztatta az állambiztonsági szerveket: attól féltek, hogy a felülről, a legfelsőbb pártvezetés által irányított, nemzetközi nyomásra elindított diákszövetségi kezdeményezés kiszabadítja az egyetemi autonómia, önkormányzás szellemét a palackból. Bár sokan nem ismerték a fogalom lényegét, az egyetemi hallgatók az előadások, szemináriumok szünetében, a Szabad Kossuth Rádió adásait hallgatva az egyetemi autonómiáról mint egyik legfontosabb követelésről beszélgettek. Ebben fontos szerepe volt a Várhegyi István harmadéves történészhallgató által 1956. október 24-én véglegesített Határozati javaslatnak, amely a minél szélesebb körű romániai egyetemi és főiskolai reformot sürgette. Elméleti megalapozottságában, kidolgozottságában méltó párja a temesvári műegyetemi hallgatók – elsősorban Aurel Baghiu, Caius Muţiu – által kidolgozott, az 1956-os magyar forradalom eszmeiségével való azonosulást tudatosan felvállaló, 1956. október 29-én, 30-án ismertetett Tizenkét pontos követelésnek.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vadász (Váradi B. Lászlóról)
Hogy ki is volt Váradi B. László, tudok válaszolni: egymásra futó nemzedékeink egyik legkülönösebb írója. Első könyve, A kölyökharcsa, melynek darabjai néhány év alatt egymást követték az Utunkban, általános feltűnést keltve 1972-ben jelent meg.
Még követte néhány, aztán 1974-ben távozott Romániából, Németországba emigrált, itt is természetközelben maradt, állattelepítésekkel foglalkozott a felnémet vadaskert munkatársaként, de írni már nem írt. Hogy miért nem, arra 1984-ben, amikor tíz év után újra találkoztunk (zuhogó esőben ment el a bukaresti repülőtérről, kikísérhettem, s zuhogó esőben jelent meg Sepsiszentgyörgyön, mintha minden ott folytatódott volna, ahol abbamaradt), nem válaszolt. Biztatóan nézve rám, annyit bevallott, hogy vannak tervei.  És itt fel kell tenni a kérdést, amely már tragikusan hirtelen halála előtt is foglalkoztatott: kim volt nekem ő, kije voltam neki én? A barátja voltam. A barátom volt. Egymás életének tanúi voltunk, noha időnként hosszú évekre szem elől tévesztettük egymást. Egymás beavatottjai voltunk? Asszisztáltunk egymás, időnként fárasztóan modoros sztereo-színjátékaihoz? A titkunkat, ha ugyan volt, magával vitte, nekem az emlékek maradtak, és az írásai, melyekben gondosan hallgat titkairól. Visszatérése után egyik mániájáról, a medvéről akart filmet forgatni, két évbe telt körülbelül, amíg megkapta az engedélyt a román hatóságoktól, s több évbe maga a forgatás a legsötétebb években, az aranykorszak fullasztó és sivár Romániájában. De – és azt újabb novellái bizonyítják – a „legjobbkor” került haza, s érzékeny membránként reagált a havasokra, Tusnádra, Bukarestre, Dobrudzsára, novellái egy cigány faluról vagy lepratelepről torokszorítóak. A film furcsa és bizarr kalandok közepette (melyekről egész ciklus olvasható új kötetében Lássuk a medvét! cím alatt) végül is elkészült, és nagy sikert aratott német nyelvterületen, nemcsak az NSZK-ban, de Ausztriában, Svájcban is. A Duna tévé is bemutatta. Utána újra visszatért a természetbe, az volt az élete, s Magyarországra telepedve vidratelepítésekbe kezdett Somogyban. A medve helyét mintha a vidra vette volna át, a kutyák egész életében elkísérték. Erről tanúskodik gyönyörű vidrás könyve is, amelynek részleteit a Cimbora is közölte.
Mert írni kezdett mégis, s az új évezred első éveiben kezdtek feltünedezni elbeszélései, állattörténetei különféle magyar folyóiratokban. Addig német szakfolyóiratokban közölt ökológiai esszéket. Ars poeticáját – noha érzelmességét írásaiban gondosan leplezte – már korán megfogalmazta első könyvének egyik darabjában, A gácsérban. Életeleme a természet, erdők, hegyek, a havas, a vadrét, a patak, a morotva volt. „Mi lenne, ha egyszer nem juthatnék el ide? – kérdezi korai írásában. – Nem bírnám ki! Minden az emberre tartozik: fa, víz, madár és virág. Ezek élnek az emberek háta mögött. Még ha nem is tudnak róluk. Ha az ember egyszer elpusztítja a ráeső részt, befellegzett! Olyanná válik, mint a pénz (…), amelynek nincsen aranyfedezete. Híg lesz, lebegni fog, mint a medúza, és elfelejti, honnan indult.” Ez a nézőpont érvényesül ökológiai, természetvédelmi tanulmányaiban is. Melyekhez világító adalékokat nyújtanak első könyvét negyven év után követő második novelláskötetének írásai.
Második indulása – ahogyan elmondta egyik utolsó találkozásunk alkalmával a zátonyra futott álmok városában, Bú-pesten két sör között az Aranybárány teraszán, miközben negyvenfokos melegben zajlott az Ünnepi Könyvhét – nem várt nehézségekbe ütközött. „Elfelejtettek – fintorgott –, erre azért nem számítottam.” A sors tragikus fintora, hogy miután több évtizedes kalandozások után végre visszatért az irodalomba, és megjelent egymás után három könyve*, hirtelen meghalt. Második írói indulását már nem követhette.
A három kötet közül az első tartalmazza újabb novelláit, van néhány remekmű is (már az első könyvében volt egy, a Borotva). A senki fia például. Döbbenetes erővel idézi fel a nyolcvanas évek Romániájának sivár hangulatát és a közember kiszolgáltatottságát. A hős egy elhajtott magzattal kódorog Tusnádon és környékén, hogy hogyan lesz az ő vagy a más (a szeretője őt nevezte meg apaként, neki kellett gondoskodnia a magzat eltüntetéséről) már soha meg nem születő fiából, a „senki fiából” a kutyák, eszméletlenül elvadult, mégis szánalomra méltó kóbor kutyák messiása, hajmeresztő és egyszerűen elmesélhetetlen. S mutatja, mit vesztettünk tragikusan hirtelen halálával. A Pont Kiadó újabb kötetei megjelenését ígéri, elképzelem, ahogyan egy felhőről nézeget bennünket, vagy a fényvilágból fényként visszajár és elmereng azon, hogy végül mégiscsak igaza volt egyik ellenségének, aki azt híresztelte róla még a balkáni metropolisban a hetvenes évek elején, hogy a szerencse fia, mert neki minden sikerül. Igen, neki, mondhatná az a hajdani kolléga, akivel legfeljebb a másik világon vitatkozhat tovább, ha találkoznak, másodszor is sikerült, ami másoknak egyszer sem. Sokra mentem vele, mondhatná ő.
Számtalan helyen találkozhattam vele a hatvanas évek vége óta, akkor ismerkedtünk meg valamelyik váradi vagy kolozsvári kocsmában, egyszer együtt mentünk el a nárciszrétre, néztük a fényben villódzó fehér mezőt, s váratlanul arról kezdett mesélni, hogy a virágok élnek. S ők is látnak minket, ahogyan mi őket, ha egyáltalán látjuk, mert vannak, akik nem látják, s ezért sem mindegy, hogy hogyan élünk.
* Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek. Mentor, Marosvásárhely, 2013; Borotva – régi és új elbeszélések. Pont Kiadó, Budapest, 2014; Luca, a megmentett vidra (egy vidracsalád története), Pont Kiadó, Budapest, 2014.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra kell értékelni az életművet
Két napon át 22 előadás hangzott el az október 29–30-án tartott (M)ILYEN GAZDAGOK VAGYUNK(?) Sütő András- műhelykonferencián. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezte rendezvénynek az volt a célja, hogy szakmai fórumot teremtsen az életmű jelentőségét méltató és az író munkásságával kapcsolatos eltérő véleményeknek is. A húszperces előadások és viták összegzését a nagyközönség előtt tartották a Bernády Házban. Lázok János irodalomtörténész, a Művészeti Egyetem docense, a konferencia főszervezője a tagozati elnököket kérte fel, hogy röviden ismertessék az előadások s az azok kapcsán kibontakozott vita lényegét, s esetenként szólaltassák meg az előadókat is.
"A látásunkat szabadította fel"
Szász László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense értékelte, hogy Lázok János kiválóan válogatta össze a rokon témájú előadásokat, s közben egymástól távol álló szerzők kerültek egy csoportba. Példaként Soltész Mártont, a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatóját említette, aki Veress Péter és Sütő András levelezését feltárva kimutatta, hogy a XXI. századi irodalomelmélet legnagyobb dilemmája – valóságábrázolás vagy fikcióteremtés – a két író leveleiben már az 1950-as évek elején megfogalmazódott.
A szakma már régen megegyezett abban, hogy 1970 tulajdonképpen fordulópont a sütői életműben, és korszakhatárt jelent a romániai magyar irodalom történetében is. Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című lap főszerkesztője (Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígért) dolgozatában szociográfikus vallomásregényként értelmezte a művet, amelyben fontos a szerző jelenléte, aki beszámol Pusztakamarás jelenéről, múltjáról, az ottani viszonyokról, a magyarság asszimilációjáról, s közben bizonyos mértékig számot vet korábbi cselekedeteivel, ami felszabadító hatással van rá, s elindítja nagy műveinek sorozatát.
"Nagy élményem volt az Anyám könnyű álmot ígér megjelenése… Sütő András a látásunkat szabadította fel" – mondta Cseke Péter, aki a kötet visszhangjáról is beszámolt. Irodalomtörténészként, szociográfusként a népi szociográfia szemléletmódjával, az otthonirodalom, a valóságirodalom, a tájirodalom fogalomhasználatával és szemléletével közelítette meg a művet (Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere).
Filep Tamás Gusztáv magyarországi kisebbségkutató és művelődéstörténész Sütő András és Szabó Gyula egymáshoz való viszonyát, illetve ugyanannak a valóságnak a bemutatását vizsgálta a két írónál, s nem mindig Sütő javára dőlt el az összehasonlítás esztétikai, politikai eredménye, amely a Gondos atyafiság című mű megjelenéséig tárgyalta a két író közötti párhuzamot.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa a politológia illetve a kortörténet felé terelte a beszélgetés fonalát (Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása). Dolgozatában azt részletezte, hogy az ismert ellenzéki jellegű népszolgálati szerep hogyan jelent meg a szekuritáté tudatában. Az író követési dossziéjából kiderül az is, hogy miképpen próbálták meg bizalmatlansági rémhírterjesztéssel megakadályozni, hogy Sütő András, Király Károly és Kányádi Sándor között egyfajta ellenzéki kapcsolatfelvétel történjen.
A Kálvin-értelmezés vitája
Filep Tamás Gusztáv a Sütő András színpadi világához, drámáihoz, színpadi előadásaihoz, drámai hőseihez kapcsolódó tagozaton elhangzottakat elemezte. Kovács Dezső színikritikus (Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója) és Jákfalvi Magdolna, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora (A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje) a magyarországi színházi előadásokat és azok befogadását tárgyalta. Szász László ("Szerep-vivő emberré lettem", Sütő András Kálvin- portréja) a szövegben megjelenő Kálvint próbálta összevetni részben a teológiai irodalommal, részben a darabnak a református egyházon belüli fogadtatásával. Míg Magyarországon egyértelműnek látszott az egyház elutasítása, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben Juhász István professzor azt a szemléletet képviselőte, hogy egy egyházi személy irodalmi feldolgozását nem szabad az egyházi dogmatika megközelítési kategóriáiban és módszertanával elemezni, s erről vitaműsort szervezett a diákságnak, amely irodalom szakos hallgatóként fontos élmény volt számára – nyilatkozta Lázok János (A "kerek félalmák" dramaturgiája).
A Szúzai menyegzőt megelőző Perzsák című Sütő-esszé alapján Vida Gábor nemzedékének olvasatát fogalmazta meg. A sütői életműben egy leszűkített világbeli képet látnak, egy leegyszerűsített történetfilozófiát, egy csak magyar–román problematikán való kérődzést. A vállalt politikai, közművelődési és írói összetett szerephez bizonyos képességei megvoltak ugyan Sütőnek, mint például rendkívüli nyelvi ereje, de nem volt elegendő a háttértudása, műveltsége és talán a gondolkodásbeli következetessége is megkérdőjelezhető (Én és ők, perzsák) – idézte Vida Gábort az üléselnök.
Az elhangzottakat Lázok János előadása határozattan cáfolta. A Káin és Ábel című Sütő-darab alapján, amely lételméleti problémákat vet fel, Sütő magas színvonalú paradoxális gondolkodását, illetve gondolatainak a végsőkig való következetes végiggondolását és egymásra építését emelte ki.
Sürgős a kritikai kiadás elkezdése
A Mester Béla, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének filozófia-történész kutatója által vezetett tagozat a kiadásnak és az életmű további kezelésének módozatairól, valamint a hatástörténetekről és az összehasonlításokról szólt.
Sütő műveinek a kritikai kiadását minél hamarabb el kellene kezdeni – vetette fel Kuszálik Péter, a Sütő-bibliográfia szerzője (Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések). Figyelmeztetett arra, hogy Sütő András munkáinak a kiadása (SAM), ami 1989-ben indult a Szépirodalmi Könyvkiadónál Ablonczy László gondozásában, a negyedik kiadóhoz (egy szeszforgalmazó cég) került, s már az első kiadócsere után eltűntek a könyvekből a jegyzetek és tájékozató szövegek. Oda kell figyelni a hagyaték sorsára is, hisz bármely kritikai kiadás arra épül – hangsúlyozta.
G. Balla Ilona, a kolozsvári egyetemi könyvtár tudós könyvtárosa a hálózati (online) kritikai kiadás módszertani vonatkozásairól írt dolgozatot. A műfaj előnye, hogy az új adatok felmerülése nyomán a szöveg megváltoztatható, és nem kell újra kiadni.
Az írói munkásság tartalmi kérdéseit illetően Aradi Schreiner József a hagymametaforával utalt arra (Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját?), hogy Sütő újraolvasása folytán a saját önismeretünket segítjük elő. Informatikusként elmondta, hogy az internet élő részében Sütő alig jelenik meg, ami baljós árnyakat vetít előre a továbbélés kérdésében.
Kritikai gettóban
Peczold Szilvia Sütő András és Paul Schuster regényében hasonlította össze az erdélyi viszonyok ábrázolását (Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényében), Cristian Réka, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, az amerikanisztikai tanszék vezetője Sütő András műveinek az angol nyelvű recepcióját elemezte, amire az érdektelenség jellemző, s a népszerűsítés lehetőségeit latolgatta (S. A. műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban).
Ahelyett, hogy ablakot nyitott volna az íróknak, az erdélyi irodalommal való foglalkozás egyfajta kritikai gettóba szorult a hetvenes évek Magyarországán. Ezért nem a kritikusok hibáztathatók, hanem a világ, amelyben éltek – hangzott el a Sütő-művek magyarországi befogadásáról. Mester Béla a fikciónak és a történelem elbeszélhetőségének a kérdését vizsgálta Székely Jánosnál, Szilágyi Istvánnál és Sütő Andrásnál.
Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion Kiadó volt szerkesztője a kiadástörténetről szólva kijelentette (Sütő-pályaív – a Kriterion Kiadó felől nézve), hogy a kimondandó tartalmak a hetvenes évek végére torlódtak föl az erdélyi magyar irodalom több nemzedékében. Ekkor ismert történelmi körülmények hatására megalakult a Kriterion Kiadó, amelynek az Anyám könnyű álmot ígér a névjegye lett. Az új hangot az új kiadó Sütő András könyvével ütötte le. Ez lett a legsikeresebb könyve, hat év alatt négy kiadást ért meg 92.100 példányban. Megjelenése után Sütő életműve elválaszthatatlan volt a kiadó működésétől egészen a kései munkákig. Ezek magyarországi kiadóknál jelentek meg a ’80-as évektől, amikor a kényszerítő körülmények hatására megszakadt az írónak a Kriterionnal való kapcsolata. A ’80-as évek új közönségének már elégtelen volt Sütő eszmélete, s ehhez kapcsolódik a kritikában rosszul kezelt fordulat, Bíró Bélának a Tragikum tragikuma című kötete a Kriterionnál, amire az író érzékenyen reagált.
Tetemre hívás
Az utolsó nap előadásairól Dávid Gyula számolt be. A fő témát az író művének az életéhez s közéleti, politikai szerepléséhez való viszonyulása képezte. Markó Béla hosszú ideig gyakorló politikusként adta elő – Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában) –, hogy Sütő András szenvedélyes közösségi elkötelezettsége, közéleti szerepvállalása, az általa felmutatott példa sajnálatosan marad ki a mai közbeszédből, nem tartják számon és nem építenek rá.
Molnár Gusztáv filozófus, politológus, a Partiumi Keresztény Egyetem docense egy 27 évvel ezelőtti problematikáját elevenítette fel (Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban). Tetemre hívta azt a nemzedéket, amelyhez Sütő András és az erdélyi magyar írók túlnyomó része tartozott, akik az 1956-os forradalom idején a sajtóban megjelent nyilatkozatokban, versekben, cikkekben enyhén szólva szégyenletes szövegeket írtak alá vagy fogalmaztak meg. Molnár Gusztáv mellett Demény Péternek volt egy blogbejegyzése, s egy cikke, Kiáltvány apáink ellen, amelyben azt háborogta ki magából, hogy amikor az erdélyi magyarság sorskérdéseiről volt szó, az apák nemzedéke olyan állást foglalt, ami csődbe vezetett. Hittek a kommunista eszmében, a szocialista rendszer által kínált lehetőségekben, s amikor egyre inkább világossá vált, hogy nem ez a helyes út, nem tudtak szembenézni a saját múltjukkal (S. A. nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata) – összegzett Dávid Gyula.
Elindul a lavina?
– Ami a konferencián elhangzott, Sütőtől függően vagy függetlenül elindít egy lavinát. Véleményem szerint nagyon személyre szólóan, nagyon időhöz és helyhez kötötten kell vizsgálódni, és sokkal több dokumentáció alapján, mint amennyit eddig tudunk. Emberek életpályájáról, vállalásáról van szó 1944 őszétől a halálukig. A nemzedék, amelyhez Sütő András is tartozott, megjárta a keserves utat a hittől az eszméletig. Felvállalt egy eszmét, amely megoldást ígért a fájdalmas magyar sorskérdésekre, a magyar társadalmat belülről is tagozó igazságtalanságokra, védelmet a kisebbségi helyzetben védtelen erdélyi magyarság számára. Hogy ez a hit milyen hamar megcsúfoltatott, és az eszmélet milyen nehezen következett be, annak folyamatát ma már világosan látjuk. A kérdés az, hogy ki mikor jutott el az eszméletig, és milyen motívumok alapján. Aki tenni akart, csak azt tehette, amit lehetett, a lehetőségeket feszítve a maximumig és afölött is, ez volt az egyetlen hasznos és járható út.
A ’80-as években felnőtt nemzedékben viszont az eszméhez való érzelmi viszonyulást felváltja az értelem józan kritikája. Úgy érzik, hogy Sütő drámáinak anakronisztikus dramaturgiaszemlélete alkalmatlan a valóság megragadására. Személy szerint a drámák 80-as évekbeli aktualitását nem tudnám megkérdőjelezni. Az akkor körvonalazódó és egyre agresszívabbá váló homogenizálás körülményei között a bennük foglalt dilemmák már nem az 50-es évek nagy dilemmái, hanem a jelenéi, s a tanulságok, a hősök sorsában negatív vagy pozitív kicsengéssel sugallt magatartásmodellek a jelen emberéhez szólnak – érvelt Dávid Gyula.
– A színházi illúzió, hogy e drámák révén a közönség estére szembeszállhat a hatalommal, a diktatúrával, abban az időben életmentő szerepet töltött be. A megváltozott politikai helyzetben, amikor már nem így tevődik fel az irodalom szerepe és a kisebbségi közösség érdekkifejeződése, ahelyett, hogy múzeumban helyeznénk el a sütői életművet, az én elképzelésem szerint újra kell értelmezni, ami új szellemiséggel tölti fel, és élővé teszi. Ezt próbáltam elmondani, ez volt a konferencia motivációja is – összegzett Lázok János.
Ezt hangsúlyozta zárszavában Balási András, a Művészeti Egyetem prorektora is, aki elmondta, hogy várja a konferencia előadásait tartalmazó kötet megjelenését.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely

Pecsétes könyv, avagy a szimbólumok ragyogása
Elsőéves korunkban derék tanáraink odafönn a kolozsvári egyetemen megpróbáltak becsalogatni a történelmi segédtudományok erdejébe. Az igazat megvallva, mi, gyarló kezdők eléggé csenevész erdőcskének véltük, hiszen arra számítottunk, hogy menten bevetnek bennünket az emberiség történetének óceánjába.
Lassan be kellett látnunk, ahhoz, hogy valamit is megismerhessünk ebből a múltból, ha valamit fel akarunk fedezni – mondjuk egy tájegység időbeliségét és annak lakóit látni-láttatni akarjuk, miként éltek, miként döntöttek emberpróbáló helyzetekben, s mit vittek véghez száz esztendővel annak előtte vagy öt századdal korábban, bizony szükség van a segédtudományokra. Ezek bizonyultak alkalmas kulcsoknak, amelyek (majdnem) minden ajtót nyitnak. Magunknak kellett rájönnünk arra, hogy egy-egy kutatás során melyek bizonyulnak a leghasználhatóbbnak.
Efféle aranykulcsok voltak a paleográfia, a régi írások kisilabizálásának tudománya és/vagy a középkori latin nyelv ismerete, a kronológia, az időrend, a heraldika, a címerek tana, a szfragisztika, azaz a pecséttan. Nos, itt helyben is vagyunk: Pál-Antal Sándor akadémikus, az örök és örökös levéltáros, a Székelyföld múltjának avatott ismerője, számos könyv, cikk, tanulmány szerzője meglepett bennünket egy újabb könyvvel, melynek címe Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek.
Rosszul mondom: nem, dehogyis lepett meg, hiszen az utóbbi évtizedben a közigazgatás történetét dolgozta fel több műben is, az intézmények működését elsősorban a székely székekben, azok iratkiadási gyakorlatát tárgyalta, új szempontok szerint világítva meg a hivatalok belső mechanizmusát. A történész számára természetes, hogy ehhez hatástanulmányokat is csatol, nem pusztán a döntéseket írja le és azok mozgatórugóit keresi meg, de a döntések utóéletéről, hatásáról, következményeiről, társadalmi fogadtatásáról, egyszóval a közösségi visszajelzésekről is tudósít. Így lesz kerek egész a múlt valamely választott szelete. Már ha egyáltalán lezárható megnyugtatóan az, ami elmúlt és rekonstruálható a teljesség igényével...
Pál-Antal Sándor ezúttal olyan oldaláról közelít a székelység kérdésköréhez, mint a közigazgatási alá- és mellérendeltségi viszony, a székely székek, székelyföldi városok és települések írásos dokumentumainak külső formai jegyei. Egy levéltáros számára, aki régi peres-poros iratokkal bíbelődik évtizedek óta, szinte természetes, hogy nem csupán a tartalmukat deríti fel, hasznosítja tanulmányokban vagy forrásközlésekben, hanem azt is megnézi, miként hitelesítették, miféle pecsétet vagy bélyegzőt használtak az intézmények, a fő- és középrendű hivatalnokok, iskolák, egyházi közületek, az igazságszolgáltatás és egyáltalán a közigazgatás szervei, fórumai.
Jelen kötete egy hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a lenyomat és a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A teljesség igényével készült mű valamennyi székely széket beemeli a kutatásba, és a fellelhetőket be is mutatja. A királyi, fejedelmi kancelláriák gyakorlatától a kisközségek pecséthitelesítői mindennapjaiig hosszú út vezetett. A székely székekben lassan és viszonylag későn gyökerezett meg a szászokhoz vagy a vármegyei gyakorlathoz képest. De szokvánnyá, kötelezővé vált, kötelezővé tette a Gubernium, a császári közigazgatás, majd a budapesti kormányzatok. Ezt a pecsétszolgáltatást a szerző 1918-ig kíséri figyelemmel.
A szerző arra is sort kerít, hogy a pecséttani kutatások erdélyi múltján is átkalauzolja olvasóit, ugyanis ez a segédtudomány legalább 200 éves történetre tekint vissza, művelői szászok és magyarok, majd újabban a román tudomány is csatlakozott a kutatásokhoz, legyőzve idegenkedését, ami csak árthat a tudománynak, megszabadulva az előítéletektől, elismeri azt, hogy a pecsét- és címerhasználat a Kárpátokon túl viszonylag kései keletű. E tekintetben a kora újkorban Erdély úgymond legkeletibb állomása a nyugat-európai típusú címer- és pecséthasználatnak.
A pecsétek rajzolata rendszerint a címerektől kölcsönzött. És ebben rejlik az átjárhatóság a heraldikához, amaz (a szfragisztika) ugyanis szorosan kapcsolódik a címertanhoz. A pecséthasználati jog a felsőbbség engedelmével történik, olykor királyi kegy, fejedelmi adomány, de a közigazgatás bürokratizálódásával, az egyre sűrűbb ügyintézési teendők közepette az intézmények kötelességévé tétetik alkalmazása. Ezzel a címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, hivatali levelezést. Tetten érhető a könyv lapjain a magánpecsét használatáról (ez ui. a hivatalos iratok hitelesítésének első formája) való áttérés az intézmények rendszeres és lassan kizárólagos saját címeres pecséthasználatára. (A magáncímerek és gyűrűs pecsétek használata jóval megelőzi a hatósági/intézményit, a királyi kancelláriák kivételével.)
A közhiedelemmel ellentétben tehát nem csupán a nemesemberek passziója, nem csupán a megszállott és bogaras családfakutatók játszótere a heraldika. Az intézményi címer és pecsét ad olykor választ a testület által képviselőt alakulatnak, akár eredetére nézve, akár arra, milyen jelképek használatával képezi le azt az ideológiai/mitológiai hátteret, amely az intézményt létrehívta, fenntartja.
Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat. Választ keres arra, miért éppen ezeket a szimbólumokat választották elődeink, mi okból különböztették meg magukat más közigazgatási egységektől, mettől meddig vannak/voltak használatban a felmutatott és meglelt, kisilabizált szimbólumok, hogyan változtak a jelképeknek választott ábrák, pecsétvésetek, mi indokolja a változást, miként tükrözik a megváltozott körülményeket, politikai változásokat, hatalmi váltásokat, átszervezéseket, pl. a politikai abszolutizmust, milyen fokú a hivatal működési szabadsága, láttatni engedi a viszonyrendszert, aminek keretei között kiépült a hatóság, vagy éppen azt a harcot, amit egyes fiúszékek a saját címer- és pecsétszerzés érdekében vívtak a felettes hatóságokkal.
A könyv talán meg sem születhetett volna, vagy jóval csonkább lenne, ha Pál-Antal Sándor a saját kutatásai és kutatói szerencséje mellett nem támaszkodott volna az utóbbi huszonöt esztendő történeti, címer- és pecséttani kutatásaira, amelyek a székelyföldi intézményekben (múzeum, levéltár, könyvtár, akadémiai kutatóintézet) vagy másutt (MNOL, Nemzeti Múzeum stb.) folynak. Új szakemberek léptek a pástra, egy-egy székelyföldi tájegység, település címeres emlékeinek kutatása közben a pecsétrajzokat is vizsgálódásaik körébe vonták. A pecsétkutatás, a szimbólumok felfejtése, használatának vizsgálata egyszerre intézmény- és helytörténet, közigazgatás- történet és művelődéstörténet, esztétika, tudathistória és nemes passió.
Másfelől, hogy a politikum se maradjon ki – miként erre a könyv előszava is utal –, a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen az ellenérzések letörésében békés, tudományos eszközként, bizonyíték gyanánt, nem sértő szimbólumként mutatható fel, és arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki melegházi körülmények között, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, a kezük által megművelt hazában.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely

In memoriam Márkos Albert
Márkos Albert (1914−1981) születésének századik évfordulója alkalmából a Romániai ¬Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében november 5-én emlékhangversenyre került sor.
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében népes közönség várta, hogy az emlékestet Benkő Judit ünnepélyesen megnyissa, aki „pozitív töltetű születésnapi emlékezést” ígért. Műsorvezetőként nehéz feladatra vállalkozott, mivel emlékmozaikokból kellett rekonstruálnia egy ember- és művészéletet, egy életművet, és mindezt csupán néhány percbe sűrítve. Emlékezőként és méltatóként Lakatos István zenetörténész, László Ferenc zenetudós, Angi István zeneesztéta írásaiból idézve kereste azokat a lényegbeli vonásokat – humorosság, barátságosság, kiegyensúlyozottság – amelyek Márkos Albertet, az embert és alkotót, a tanárt jellemezték. Az emlékportré felvázolását az ifjabb Márkos Albert hegedűművésztől szerzett fotók és szóbeli információk is segítették, valamint az a zenetörténeti jelentőségű rádiós beszélgetés, amelyben Balla Zsófia bírta szóra a zeneszerzőt, aki elmondta: nem komponál „kacifántosan”, és alkotás közben „az a homályos érzés” kívánkozik ki belőle, hogy valami olyat közvetítsen „ami megérint”.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

„A csángó gyerekek tényleg tanulnak magyarul?”
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
 A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Ingázó tanárok nehézségei
Más-más módon térítik meg a vidéki településekre ingázó tanárok utazási költségeit: van, ahol teljes egészében visszaadják a bérlet árát, máshol az iskolabusz szállítja munkahelyükre az ingázókat. Olyan település is akad, ahol törvényes lépéseket fontolgatnak a költségtérítés kiharcolása érdekében. Az elnökválasztási kampány végén a kormány ígéretet tett a probléma rendezésére.
Az előző évekhez viszonyítva gyakorlatilag változatlan a vidéki településekre ingázó pedagógusok költségtérítésének helyzete. 
Az iskolák az önkormányzatok által jóváhagyott költségvetésükből megtéríthetik a pedagógusok ingázási költségeit. Csukás Levente, a Hargita megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatója ismertette, az áfából visszaosztott összegekből bizonyos, távolságonként megszabott határig – ahogy a diákoknak is – vissza lehet fizetni a vonat- és autóbuszjegyek árát. A megszabott határon belül a teljes költség mintegy negyven százalékát tudják visszaadni a tanítóknak, tanároknak, ha van rá forrás, akkor az iskola vagy az önkormányzat kiegészítheti és felkerekítheti ezt az összeget.
Csukás úgy tudja, a megyebeli tanintézetek nagy részében kifizetik a minimum költségtérítést, azonban nem mindenhol pótolják fel ezt. Elmondta, ha az önkormányzat biztosítja a finanszírozást és belefoglalják ezt a jármű működtetésébe, akkor az iskolabuszokkal is lehet szállítani az ingázó pedagógusokat.
Iskolabusszal ingáznak
A csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola egyike azon tanintézeteknek, amelyekben az iskolabusszal szállítják munkahelyükre a más településről ingázó pedagógusokat. Tamás Sándor, az iskola igazgatója elmondta, eleve úgy terjesztették el jóváhagyásra az iskolabusz menetrendjét, hogy az vigye és hozza a több mint tíz ingázó pedagógust. Az iskolabusz fenntartási költségeit a helyi önkormányzat finanszírozza.
Teljes költségtérítés
A csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskolába ingázó tanítók, tanárok költségeit teljes mértékben visszafizetik – mondta el Csillag Ottó igazgató. Az iskola vezetője közölte, a helyi önkormányzattól megkapják az ingázási költségekre szükséges teljes összeget. Van tanáruk, aki tömegközlekedési eszközzel ingázik, de olyan pedagógus is, aki autóval jár – is kap költségtérítést az erre vonatkozó, az üzemanyag-fogyasztást alapul vevő szabály szerint. A szükséges összegeket belefoglalják mindig a költségvetésükbe – tette hozzá az igazgató. Mivel a tanintézet nemrég iskolabuszt kapott, gondolkodnak k is azon, hogy meg tudnák-e ezzel oldani a pedagógusok szállítását.
Nem kapják vissza a pénzt
Már a második vagy a harmadik kérést teszik le az önkormányzathoz, de idén még egy lejt sem kaptak az ingázók költségtérítésére – nyilatkozta Bogos Tibor, a csíkszentmihályi Arany János Általános Iskola igazgatója, aki úgy tudja, pénzhiányra hivatkozik a helyi önkormányzat. Nehezményezte ugyanakkor, hogy kiszállási díjat sem tudnak fizetni a pedagógusoknak, van, aki saját pénzből vitte el versenyre a gyerekeket.
„Tavaly év végén az önkormányzat adott ötezer lejt, azt egyenlő módon elosztottuk az ingázók között, de közel sem fedezte a költségeket” – mondta. Úgy tudja, Csíkszeredából például havi 140 lej egy ingázó tanár költsége. Mivel beadványaikra az önkormányzattól eddig nem kaptak választ, most már azt fontolgatják, hogy a szakszervezethez fordulnak, vagy a törvény útjára terelik a kérdést – mondta az igazgató, hozzátéve, el vannak keseredve a kollégái. A tanintézetnek van iskolabusza, kérdés azonban, hogy a pedagógusok szállítására lenne-e finanszírozás, ugyanakkor a busz akkora területet kell bejárjon, hogy az órarendjébe nem férne bele ez is – véli az igazgató.
Jövő évtől fizethetnek
Nincs költségtérítés a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola ingázó pedagógusai számára sem – tudtuk meg Gábor János igazgatótól. Kifejtette, kérték, de erre az évre nem került be az önkormányzat által elfogadott költségvetésükbe a költségtérítés, ígéret van azonban arra, hogy a jövő évibe belefoglalják ezt. Eddig arra hivatkoztak, hogy nem jutott erre pénz, a többnyire a környez településekről ingázó pedagógusok pedig megértették a helyzetet – fejtette ki az igazgató, hozzátéve, remélik, jövőben lesz költségtérítés számukra. Iskolabusza a tanintézetnek nincs, kérték viszont és bíznak abban, hogy kapnak járművet.
Nincs panasz
Senki nem reklamált – mondta Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke. Kifejtette, tavaly jelentkeztek egy felcsíki településről panasszal amiatt, hogy nem adnak költségtérítést az ingázóknak, idén viszont még nem érkezett ilyen jelzés egyetlen pedagógustól sem.
Tervezett intézkedés
A választási kampányban, október 27-én született az az egyezmény, amit a miniszterelnök, több miniszter és szakszervezeti szövetség vezetője írt alá, és amely számos kedvez intézkedés bevezetését rögzíti az oktatás terén a következő időszakra. Az egyezmény 12. pontja szerint évente belefoglalják ezentúl az állami költségvetésbe a helyi önkormányzatok azon kötelezettségét, hogy térítsék meg, prioritással, a pedagógusok ingázási költségeit. Az intézkedést az egyezmény szerint december 31-étl vagy a jövő évi költségvetési törvény elfogadásától kell érvénybe léptetni, további részletek ezzel kapcsolatosan nem ismertek.
R. Kiss Edit|
Székelyhon.ro

Piciny szoknyáktól termetes csizmákig (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Nem lesz utolsó óra! – legalábbis Háromszéken, Székelyföldön, Erdélyben biztosan nem mindaddig, amíg a fiatal nemzedékek és a gyermekek tanulják és viszik, adják tovább az öregek táncát, muzsikáját. Ezt bizonyítja évről évre a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozó, amelyen különböző tájegységek adatközlői mellett fellépnek a hagyományőrző falusi és városi tánccsoportok, kicsik és nagyok, akik őrzik és továbbítják eleink folklórkincsét. A hét végén tartott találkozó is hirdette: rajtunk múlik, hogy ne kerüljön lakat a népi kincsesládára.
Ádám Gyula néprajzi jellegű fotókiállításának pénteki megnyitója és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című folklórműsora után szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatójának a gyergyói népzenéről és néptáncról szóló eladásával folytatódott a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó. A gyergyóditrói születésű zenész és népzenekutató többek között említést tett arról, hogy a Gyergyói-medence hagyományanyagának felgyűjtésében felbecsülhetetlen értékű Albert Ernő, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium egykori igazgató-tanárának gyűjtőmunkája, az általa és tanítványai által feljegyzett/rögzített énekelt balladák sajátos kincstárát képezik a vidék hagyományainak.
A szombat esti gálaműsorban fellép Gyergyó vidéki falvak adatközlői, a gyimesi ifjak és öreg táncosok a találkozó hagyományőrző jellegét erősítették, a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a rendezvény hagyományéltet és -továbbadó szerepét hangsúlyozta, a kosteleki Vaszi Levente dalcsokra pedig ötvözte mindazt, amit a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt nagytermének közönsége elvárt a találkozótól. Zenészek, szólisták neve kívánkozna a tudósításba, többek között meg kell említeni Erőss Judit dalait, valamint a Tiszta forrás népdalvetélkedő idei díjazottjai közül Szabó Fruzsina, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka énekét, a Heveder és az Üver zenekart, a gyimesi és gyergyói zenészeket. Külön dicséret a Hevedernek és Erőss Juditnak az első világháborúra emlékez percekért. A hajnalig tartó táncház hangulata után a vasárnapi gyermekgála is azt igazolta: ennek a kultúrának a kincsei korhatár nélkül a sajátjaink. Nem „édesek, aranyosak” a négy-öt éves székely ruhás kislányok, nem „jaj, de ügyesek” a tíz-tizenkét éves harisnyás legények, nem kell elnéznek lennünk, ha a nyurga serdülők ide-oda kalimpálnak, mert olyan minőségi produkciókat látunk a színpadon, olyan kiállást, tartást, amit már bátran lehet a nagyokéhoz hasonlóan bírálni, értékelni. És ez az igazi érték, ebben van az igazi hagyományozódás titka. Az érdem mindazoké, akik Gelencén, Nagybaconban, Kézdiszentkereszten, Erdőfülében, Sepsiszentgyörgyön felismerték: ha értéket adunk a gyermek kezébe, bármilyen piciny, megérzi, hogyan kell bánni azzal. Zenészek, táncosok, énekesek, oktatók, szervezők munkája sűrűsödik egy ilyen találkozóba, az érintett családok számára is ünnepnapok ezek – mint például a zenei tehetségét, virtuozitását felcsillantó tizennégy éves Dezső Attila prímás és tizenkét éves testvére, a brácsás Dezső István esetében –, reméljük, Sepsiszentgyörgy is magáénak érzi, a szakma pedig örvendhet, hogy újból sikerült tágra nyitni a kincsesládákat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a marosvásárhelyi Református Kollégium
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Szép remények Marosvécsen
Talán még sohasem voltak egyszerre ennyien a Kemény család vécsi kastélyában. Nagyon sokan várták a november 8-i kapunyitást, legalább félezer ember fordult meg szombaton az ódon falak között és a várat övez sétányokon, az őszi színekben pompázó kastélyparkban. Erdély számos településéről érkeztek érdeklődők, de jöttek messzebbről, az anyaországból és még távolabbról is. Jelen akartak lenni a nagy eseményen, amelyet a szónokok közül többen neveztek történelminek. Sajnos, elkoptatott a jelző, ez esetben a használata mégis jogos, hiszen akárha maga a történelem szólítaná meg az ide látogatót. A műemlék épület sok évszázad zaklatott eseményeinek méltóságteljes tanúja, régi krónikák, tudós munkák, írói remekművek sokat emlegetett helyszíne, a Kemények több mint háromszáz esztendőn át birtokolták, aztán az új hatalom kisemmizte őket, és a diktatúrát megdönt rendszerváltás után még negyed évszázadnak kellett eltelnie, hogy ténylegesen megvalósuljon a jóvátétel, a család visszakapja tulajdonát, amely a két világháború között a "várúr", Kemény János és szerettei jóvoltából az erdélyi magyarság felbecsülhetetlen értékű szellemi fellegvárává vált. Hogyne lenne történelmi a pillanat, amikor az örökösök, az unokák és dédunokák, akiknek évtizedeken át bejárásuk se lehetett a kastélyba, most olyan nyílt napot szervezhettek, amelyen a különböző nemzedékeket képviselő közönség is érzékelhette, valós lehetőség adódik az impozáns építmény felújítására, arra, hogy a közösséget is szolgálva nyerje vissza régi dicsségét.
Egyelőre csak esélyről beszélhetünk, hiszen láthattuk, nagy átalakuláson kell átmennie, hogy a mai elvárások szintjén tölthesse be a nemes hivatást, a kulturális műhely szerepet, amelyet az örökösök szánnak neki, de összefogással ez is lehetségesnek tűnik. Az eseményt méltató, a valós és jelképes kapunyitást köszönt elöljárók – a beszédek sorrendjében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tőkés László, az EMNT elnöke, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – is az összefogás, a közös építés, építkezés fontosságát hangsúlyozták. A párbeszéd házává kell tenni a várkastélyt, és ahogy egykor a "honfoglaló, nagy írónemzedék" bizonyos ellentétek dacára is szót tudott érteni a közös ügy érdekében, a mai magyarok se tévedhetnek a széthúzás útvesztőibe. A múlt, amelyet az épület történetét ismertet Vécsi Nagy Zoltán is felidézett, fontos számunkra, és a küzdelmes jelen is az, de talán még fontosabb az eljövend időszak, olyan jövőben kell gondolkodnunk, amely itthon tudja tartani a fiatalokat. Hogy a község számára mit jelent a korábbi rendeltetését visszanyer Kemény-kastély, azt Ördög Ferenc polgármester és Benkő Mihály református lelkész részletezte a Hunyadi László szobrászművész mintázta Kemény János-dombormű megkoszorúzása előtt. A Nagy Kemény Géza vezette ünnepség végén az örökösök nevében Kemény Zoltán mondott pohárköszöntőt.
Aztán a tömeg vette birtokba a hatalmas műemlék épületet. Órákon át hömpölygött az emberözön, pincétől a padlásig bejárták a szobák, folyosók, mellékhelyiségek, lépcsők labirintusát. Igyekeztek mindent felfedezni. Ebben jelzések, feliratok, eligazítások segítették, fotók tanúsították, hogy néztek ki korábban a termek, milyen volt a díszítés, a berendezés. Volt, akiket a bástyák, az erkélyek, a kilátók vonzottak a leginkább, hiszen a kastélyból gyönyörű tájakra látni. Lehangoló is lehetett volna a fűtetlen, sivár, üres belső terek látványa, ha nem ellensúlyozza az, hogy mindenki ünnepi lélekkel barangolt ezen a felejthetetlen napon a boltívekkel, váratlan benyílókkal, titokzatos csigalépcsőkkel, feljárókkal izgalmassá szabdalt 3000 négyzetméteren. És ha nem mindegyre ugyanoda tér vissza, abba a nagyobb helyiségbe, ahol színész előadók – Kilyén Ilka, B. Fülöp Erzsébet és Kozsik József – szólaltatták meg a hajdani helikoni találkozók halhatatlan egyéniségeit, és olyan közkedvelt zenészek, énekesek, mint Szabó Előd vagy Robert Brai gondoskodtak a színvonalas szórakoztatásról. Ifjabb tehetségek, szólisták és együttesek, marosvécsi gyerekcsoportok is felléptek. És a csendkedvelő szemlélődőkre is gondoltak a rendezők: a kastély egyik meghittebb helyiségében a Kemény János- emlékszobára bukkanunk. A Mecénás, az író kedves berendezései, könyvei és számos korabeli fotó, grafika, kisplasztika, plakett sejteti, milyen lehetett itt az élet az Erdélyi Helikon fénykorában. A szoba a nyílt nap után is látogatható. Persze a tél, pláne ha zord is, nagy kerékkötővé válhat. De tavaszra máris új, népes rendezvény van kilátásban, a vécsi iskolások szeretnék, ha áprilisban a kastélyban szervezhetnék meg hagyományos vetélkedőjüket. A család örömmel ad otthont a versenynek. És remélhetőleg előbb, mint utóbb, egyre több más jelents rendezvénynek is. Miért ne hinnénk, hogy a szombaton hangoztatott sok szép remény mihamarabb beteljesül?
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílt a Kálvin idősotthon
Szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Marosvásárhelyen a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által építtetett Kálvin idősotthont. A 3700 négyzetméter összfelületű ingatlan egyik szárnyában egy- és kétágyas, 72 személy befogadására alkalmas 48 lakrész, a másik szárnyában tíz, nyugdíjas lelkészeknek otthont adó lakás található. A rendezvényen jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba püspökhelyettes, Lukács József, a Királyhágó- melléki Református Egyház püspökhelyettese, Tárkányi Márton, a nyugdíjintézet igazgatója, Jakab István, az otthon igazgatója, valamint több egyházi és világi meghívott.
– Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem! – ezzel a Zsoltárok könyvéből vett fohásszal – melyet Kántor Csaba püspökhelyettes is alapigéjének választott –, az időskort megér ember könyörgésével nyitotta meg kapuját az idősotthon. Mint mondta, szeretetteljes szolgálat indul el az otthonban, amely támaszt és vigaszt nyújt fogyatkozó erejű időseknek, odahajol az elesettekhez, betegekhez, reményt nyújt a hitevesztetteknek.
– Az elmúlt öt év a magyar református egyházban a kálvini jubileumi évek jegyében zajlott. Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottunk a nagy reformátornak, most pedig átadjuk ezt a hajlékot, amelyet szintén róla neveztünk el. A Romániai Magyar Református Egyház munkásai, fizetett alkalmazottai egy nyugdíjintézetbe tömörülve dolgoznak, és megpróbálják a munkával megteremtett javakat úgy felhasználni, hogy ne csak a saját életüket tegyék öncélúan ezzel a vagyonnal biztonságossá, hanem úgy dolgoznak, hogy a tágabb közösséget is szolgálják – mondta Kató Béla püspök. A nyugdíjintézet abból a megfontolásból döntött az idősotthon létrehozása mellett, hogy a fiatalok által befizetett nyugdíjalapot ésszerűen használják fel. Közismert, ebben az országban egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor kitolódik, és arra kell számítani, hogy nem lesz aki befizessen a nyugdíjalapba. A pénzt olyan ingatlanokba fektetik, amelyek az idő teltével is megőrzik az értéküket. Amikor Marosvásárhelyen az Eminescu utcában, közel a Diakóniai Házhoz, eladó lett a telek, bár magas áron árulták, úgy döntöttek, hogy a város szívében ez a hely lesz a megfelel. Áll rajta egy 150 éves ház, ezt szerették volna átalakítani. Az építkezési engedélyeztetés során a városrendezési osztály arra szólította fel az új tulajdonost, hogy az épület utca felőli falát teljes hosszában két méterrel költöztesse bennebb. Pereskedni nem volt érdemes, ezért úgy döntöttek, hogy lebontják a régi házat, és újat építenek. A várossal sokat vitatkoztak, egyezkedtek, de végül három év után az egyház megkapta a 100.000 eurós kárpótlást.
– Ma egy csodálatosan szép, modern, a XXI. század igényeinek megfelelően berendezett idősotthont adhatunk át, amiből semmi sem hiányzik. Isten dicsségét szolgálja a mi munkánk, s a megteremtett javak felhasználási módjában rejlik ez. Egy ilyen háznak nemcsak az építése, de a fenntartása is nehéz és költséges. Olyan világot élünk, amikor a világ minden tája felé szétszélednek a fiatalok. Itthon maradnak a szülők, akik annak idején abban reménykedtek, hogy a gyermekeik gondoskodnak róluk. Az otthon nekik nyújt segítséget. Óriási dolog egy keresztyén központban biztonságban tudni az idős szülőket. Az egyház nem az anyagi haszon megszerzésére törekszik, a realitásokkal szembenézve próbál segíteni azokon is, akik önhibájukon kívül kerültek oda, hogy saját forrásaikból nem képesek önmaguk ellátására befizetni. Bízunk abban, hogy az otthon méltó lesz Kálvin nevéhez, s az itt dolgozó nővérek, gondozók Isten erejével tudnak szolgálni. Ha az intézménynek nem lesz ilyen kisugárzása, akkor csak egy lesz a többi között – mondta a püspök.
Jakab István, az otthon igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a házban a szeretetnek kell uralkodnia, amit bevisznek az itt lakók szobájába. Az ápolás és gondozás mellett vissza szeretnék adni azt a méltóságot, amit a társadalom egyre inkább megvon az emberektől.
Mit nyújt még az otthon? Mentálhigiénés szakemberek segítenek a beköltözők beilleszkedésében, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, csoportos és egyéni gyógytornát tartanak azoknak, akiknek ezt a háziorvos elírja, gyógymasszázst biztosítanak. A társalgóban lehetőség nyílik különböző foglalkozásokra – kézimunka, társasjáték, színház, zene –, biztosított a tévé és az internetszolgáltatás. Minden vasárnap és ünnepnapokon istentiszteletet tartanak.
Tárkányi Márton, a nyugdíjpénztár igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon felépítéséhez, majd a meghívottaknak bemutatták az épületet.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Márton-napi vigasságok a Kis- Küküllő mentén
Közösségösszefonó Százfonat Erdőszentgyörgyön
Az Erdőszentgyörgyi Százfonat Szociokulturális Egyesület kezdeményezésére szombaton, november 8-án a Kis-Küküll jobb és bal partján elterül Erdőszentgyörgyön Márton-napi vigasságokat tartottak. A rendezvény életre hívását a helyi Százfonat néptáncegyüttes november hónapi megalakulása is sarkallta.
Amint Ambrus Emese és Róbert, a Százfonat Kulturális Egyesület vezetői elmondták, a Márton-napi vigasságokat hagyományteremtő céllal szervezték meg idén második alkalommal. A megalakulásának hatodik évfordulóját idén ünneplő hetvenhat tagú Százfonat néptánccsoportban óvodásoktól felnőtt ifjakig majd’ minden korosztály megtalálható. Kilencven százalékuk Erdőszentgyörgyi, de a környez településekről is vannak tagjaik, sőt vegyes házasságokban élők is tartoznak közösségükhöz. A környékbeli kézművesek kirakóvásárát a kézművestermékek készítésének bemutatása gazdagította. A kisebbek a művelődési ház előtti asztalokon a lámpáskészítés fortélyait ismerhették meg, majd sötétedés után a Marton László, Br Hunyadi Gyula, Sinkó András által szolgáltatott zeneszó mellett a maguk készítette lámpásokkal díszítették ki a kultúrház környékét. Bözödről szalmafonókat kértek fel kézműves-bemutatóra, valamint fafaragók is jelen voltak a faragászat fortélyainak ismertetésére.
Az esti órákban sorra kerül Ludas Matyi tánceladást a Veres Kálmán által egykor útjára indított Százfonat népi együttes közép- és nagycsoportjának táncosai adták el. Táncoktató Tőkés Lóránt unitárius lelkész és felesége, Tőkés Csilla. Ezt megelőzően az együttes picinyeinek bemutatkozásán szórakozhattak a résztvevők, felkészítjük Ambrus Emese tanítón volt. Az eladás belépti díjából begyűlt összeget az óvoda tornatermének a felszerelésére fordítják.
Az eladást táncházmulatság zárta. Azért döntöttek a táncházmulatsági jelleg mellett, mert, mint jelezték, ahhoz nem nőtték ki eléggé magukat, hogy hagyományos táncházat tarthassanak, ezért olyan páros táncokban gondolkodtak, amelyek között a szülők is megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb szórakozási lehetőséget.
Amint az egyesületi elnök elmondta, távlati céljuk a helyi termékek iránti figyelmet felkelteni, és a kézművestermékek mellett egészséges, házi készítésű élelmiszereket is népszerűsíteni, árusítani. Gyümölcstermeszt vidék lévén arra ösztönöznék a helybélieket, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a termesztésre és hagyományos, házi készítésű termékeik értékesítésére.
– Ez egy nagyon nagy csoport köré tömörül rendezvény igazi csapatmunkája. A helyi kirakóvásár résztvevői, a kézműves-tevékenységekben részt vevő pedagógusok mellett megemlíteném a szülők Folkfonat elnevezésű hagyományőrző csoportját, akik már több mint egy hónapja készítik a díszleteket, a tombolahúzásra a csomagokat, de minden szülő kivette a részét a szendvicskészítésből, - kínálásból, a mézeskalácslúd-készítésből, amivel a gyerekeket ajándékozzuk meg, a rengeteg elkészít tevékenységből. A gyerekbörze számára a szülők egy csoportja gyerekruhákat és - játékokat gyűjtött és árusított, a begyűlt pénzt pedig felajánlottuk az óvoda tornatermi felszerelésének kibővítésére. A helyi Naplemente idősek klubja kürtőskalácsot készített az esti táncházas mulatságra. Kicsitől nagyig mindenki kivette a részét a táncegyüttes születésnapi mulatságának megszervezésében.
A tombolahúzás fődíját, a Márton- napi libát Gálfalvi Gréta IV. B osztályos tanuló vihette haza.
A rendezvény lebonyolítását anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatta a helyi polgármesteri hivatal és tanács, illetve a Communitás Alapítvány is, de az egyesület vezetősége köszönetet mond mindazon támogatóknak, aki anyagilag és erkölcsileg, fáradságot nem kímélve hozzájárultak a Márton-napi vigasságok megszervezéséhez" – mondta Ambrus Emese helyi tanácsos, a kulturális egyesület elnöke.
Szer Pálosy Piroska
A 100fonat Szociokulturális Egyesületet 2010 február 10-én jegyezték be mint hivatalos szervezet de szociális tevékenységét 2005 októberében kezdte a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztató programjával, kulturális tevékenységét 2008 novemberében a 100fonat Néptáncegyüttes alakulásával.
Népújság (Marosvásárhely)

Határátkelőket avatott „titokban” Ponta
November 8-án, szombaton egyszerre három román–szerb állandó határátkelő nyílt meg Fénynél, Kunszlsnél és Valkánynál. A Kunszls (Lunga)–Nákófalva (Nakovo) közötti átkelőt Alekszandar Vucsics szerb és Victor Ponta román kormányfők nyitották meg, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes és Mircea Duşa nemzetvédelmi miniszter jelenlétében. A szombat délutánra meghirdetett temesvári kormányellenes tüntetésre való tekintettel Victor Ponta miniszterelnök látogatását az utolsó pillanatig titokban tartották a hatóságok, csak a PSD Temes megyei vezérkarát és a Nagykomlós környéki lakosságot mozgósították az ünnepélyes határnyitásra.
A Szerbia irányából díszegyenruhás határőrök és határrendészek sorfala között Kunszlsre érkező Alekszandar Vucsics és Victor Ponta miniszterelnököket román és szerb népviseletbe öltöztetett fiatalok és iskolás gyerekek kenyérrel és sóval fogadták. A szerb kormányfő a határnyitásakor elmondta: a három átkelő megnyitása egyszerűbbé teszi a kapcsolattartást a határ két oldalán élők között, ezáltal a baráti, családi és a gazdasági kapcsolatok is erősödhetnek. Victor Ponta a román mondást idézte, amely szerint Romániának két igaz barátja van: Szerbia és a Fekete-tenger. A román kormányfő hangsúlyozta, hogy Románia támogatja Szerbia uniós csatlakozását és a Belgrád–Temesvár autópálya tervéről is beszélt, amely uniós forrásokból egyelőre nem valósulhat meg, de a két kormány keresi a megoldást az autópálya projekt finanszírozására. Ponta a Temes megyei médiáknak azt is elmondta: a temesvári déli körgyűrű tervét beemelték a Stratégiai Szállítási Tervbe, és az EU-forrásokból valósulhat meg a 2014–2020 időszakban.
A határátkelő felavatása után a román kormányfő, Temesvárt széles ívben elkerülve, Titu Bojin Temes megyei tanácselnök és a többi helyi PSD-s vezető kíséretében Varjasra távozott, ahol a kormánypárt Temes megyei polgármestereivel találkozott. 
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Savanyú nemzeti ködben
Figyelem, ahogy emésztik a pirroszi győzelmet, a tét nélküli elnökválasztást a romániai magyarok, főként azok, akik győztesnek tekintik magukat.
Ahhoz a kutyához hasonlítom a tisztviselőkből, önjelölt politikusokból, minden karizma nélküli valakikből valakikké ványadt politikusokat, amely kutya kergeti a saját farkát, eszeveszetten forog önmaga körül, és vakog, amikor azt véli, hogy elérte azt. Nehéz lélegzetvételek, légszomj-állapotok után fogalmazódnak bennem a kérdések, a válaszok; holott teljes világosságban láttam kezdettől, negyedszázada az egész menetet – igen, ez volt a nagy menetelés, nem a tavaly októberi. Akkor megcsillant bennem is, bennünk is, épít szándékú magyarokban is az összefogás lehetősége.
Ez az eleve elátkozott mostani kampány maga volt a tagadás. A tavalyi nagy meneteléskor maga a nagy ellenség, a román pártrendszer is észrevette a lehetőségünket, és komolyan foglalkozott azzal; ellenünkre természetesen. (Nem felejtem azt a behemót „tűzoltóautót”, mely ott kushadt Sepsiszentgyörgy határában, Szépmezőn, a menetelés egyik gócában, és lehetetlenné tette a zsebtelefonos és mindenfajta kapcsolattartást.) A mostani, lecsurgott magyar kampány megtagadta még a lehetőségét is az autonómiának. Ahogyan az elhangzott Sepsiszentgyörgy városi tanácsában nyáron egy román képviselő szájából: az autonómia csak kampányfogás.
A boldog kérdőzők láttán szép csöndesen föltűnik előttem Arisztotelész (i. e. 384 – 322) görög filozófus-tudós arca és megállapítása. „Ha a görögök egyezségre, összefogásra tudtak volna jutni, ers, nagy birodalmuk lehetett volna.” Spárta, Atthén és a többi városállamocska mind a maga javát kereste, pedig nem voltak ostobák. Leonidász vezér szavai ott vannak kőbe vésve a thermopülai csata (i. e. 480) emlékművén: „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”.
Mi ezt nem mondhatjuk el. Nem azt végezzük – ezt többek között én mondom, az Erdélyi Magyar Néppárt egyik képviselője –, amit nemzetünk, nemzetrészünk és szülőföldünk, a Székelyföld megkövetel ma is, immár 94 éve. Elmarasztaló képet rögtönöztem karrierista, megélhetési politikusokról. És az igaz képet. Volt, van áldozatos, önzetlen politikusa a romániai magyarságnak, Tőkés László. Elemi erejű gyűlölet övezi bizonyos körökben itthon, éppen azért, amilyen volt, és amit cselekszik ma is a magyar nemzet javára. És itt, vele egy napon említem azt a megfogalmazást, mely szerint egy kapus alkalmazása is attól függ nálunk, tagja-e a nagy győztes pártnak kelme.
Amit cselekedtem 22 és fél esztendő alatt (1988–2010) íróként Magyarországon, publicisztikában, versben meg prózában, mind az egység, a nemzeti összefogás jegyében történt, kéttucatnyi lapban, folyóiratban – amíg tehettem. Több ezer írás. Aztán jött a parancsolat violaszín pecsét alatt: kitörölni a magyar sajtóból! Erre mondhatja azt is akárki, hogy így talán könnyű volt onnan disszidálni haza, Romániába. Na ne higgye... És a pecsét jött velem, érzem, tudom.
Idézek Márai Sándor 1943–44-es naplójából. „Mennyit adtak az írók ennek az országnak, s mennyire megveti, lenézi ez az ország íróit! Hódol nekik, igen, mert tudja, hogy nemzeti hiúságának írókra is van szüksége, mint a parvenünek lakásában képekre és nippekre. De egy földművelésügyi miniszteri tanácsos – aki, mellesleg, az én adómból él pereputtyostul – mindenütt az országban többet számít, mint akármelyik él vagy halott író, akinek köszönheti ez a nemzet, hogy van és magyar. (...) Nem: ha francia vagy angol. Nem: ha cseh, román vagy szerb lennék, egy nemzet szeretete segítene munkámban. Így inkább egy nemzet szándéka és akarata ellenére kell elvégeznem azt.”
Düheim és bizonyítékaim, meggyőző munkám, tekintélyem és tehetségem mind az összefogás érdekében állt szolgálatomba. Ma is. Ám milyen egységre gondolok infantilis, gyermeteg kárörvendezők világában? Nem magamat szánom, hanem azokat, akik emitt is kiebrudalnak és hasonló megfontolásokból, mint 1983-ban, pártparancsra, 1997-ben Budapesten egy törpe kisebbség akaratából. Magam is látom amott, emitt látványos pusztulásom, és bizony nem gyönyörködöm abban. Ahogy vigyorítva mentek halálba kollégáim, barátaim etillel, egyébbel.
Rettenetes, fájdalmas tapasztalnom naponta, hogy nem képesek a pitik felmérni, mennyire időleges mostani uralgásuk; felmérni azt, hogy a maguk nemzedéke az utolsó ebben a tülekedésben! Mert nincs tovább, nem lészen tovább! Felmérni, hogy egység, összefogás nélkül nincs sem anyanyelv, sem szülőföld, sem megképzelt nemzeti jövend.
Annyira sem volt képes a romániai magyarság, hogy visszaszerezze iskoláit, egyetemeit az Európai Unió petyhüdt, lyukas ernyője alatt. De 25 év alatt aztán különösen nem. Arisztotelész, Márai után székely népdalból idézek, stílszerűen:
„Irigyeim sokan vannak. Mint a kutyák, úgy ugatnak...” Hát tegyék!
Én végzem a hivatásom, hivatalnokok ellenére. Lármafákat rakok és gyújtok ebben az országos, savanyú nemzeti ködben, hogy hátha látva látják végre önmagukat enyéim és ellenfeleim.
Czegő Zoltán
A szerző sepsiszentgyörgyi költő, író, újságíró
Krónika (Kolozsvár)

Potápi: újra kell gondolni az oktatási-nevelési támogatásokat
A külhoni magyarság támogatását célzó oktatási-nevelési támogatások újragondolását szorgalmazta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Országgyűlés szakbizottságának hétfői budapesti ülésén.
Potápi Árpád János kiemelte: a támogatások rendszerét meg kell tartani, de szükséges áttekinteni, hogyan lehet átalakítani annak érdekében, hogy a juttatások oda érkezzenek, ahová a magyar kormány és Országgyűlés tagjai szánják.
Az elkövetkező időszak feladatairól szólva jelezte: folytatódnak a tematikus évek, és ha a Magyar Állandó Értekezlet következő heti ülésén jóváhagyja, 2015 a szakoktatás éve lesz.
Megjegyezte: Magyarországon is fontos folyamat a szakképzés megerősítése, és a nemzetpolitikának a gazdaságban is jelen kell lennie. A szülőföldön való boldogulás úgy valósulhat meg, ha az adott régiókban élők számára van munkalehetőség és jelen vannak a magyar nyelvű oktatási intézmények is – mutatott rá.
Az államtitkár fontos feladatnak tartotta a demográfiai trendek megállítását, lehetőség szerinti megfordítását is, és kitért a Kőrösi Csoma Sándor program folytatására is. Jelezte: két év alatt 147 fiatal utazott a diaszpóra területeire, hogy az ottani magyar szervezetek munkáját segítse. A programot tovább kell vinni – jelentette ki, hozzátéve: gondolkodnak annak hatékonyabbá tételén.
Szávay István (Jobbik) üdvözölte az oktatási-nevelési támogatások újragondolását, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy azt jól elkészítetten, mindenkivel egyeztetve tegyék meg.
Amint arról beszámoltunk, idén is 17 200 forintnyi, azaz 235 lejnyi támogatást fizetnek gyerekenként a Szülőföldön magyarul program keretében nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatásként a korábban nyújtott 22 ezer forint helyett.
A Szülőföldön magyarul programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tájékoztatása szerint idén összesen 99 055 pályázó szülőnek küldtek értesítést kérelmük elbírálásáról. 96 636 szülőt arról tájékoztattak a levélben, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek támogatására benyújtott pályázatuk, 575 szülővel pedig azt közölték, hogy a szabályos határidő után kapták meg pályázatát. Újabb 1 844 pályázót ugyanakkor arról tájékoztattak, hogy valamilyen ok miatt elkutasították a támogatási kérelmüket.
Azok, akik idén első alkalommal nyújtottak be pályázatot a magyar kormány által működtetett program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatására, később kapják meg az értesítést. A sikeresen pályázók számára előbb el kell készüljön a bankszámla, bankkártya, csak ezután ütemezik be a kifizetéseket, közölték az RMPSZ-nél. Demeter Attila, a támogatások kifizetését végző OTP Bank Románia illetékese szerint mintegy hétezer idén először sikeresen pályázó szülő van. Ők december második felében kapják meg a támogatást.
Székelyhon.ro

Halálos baleset Lemhény közelében
Két személygépjármű ütközött frontálisan a Lemhény és Bereck közötti útszakaszon, vasárnap délután. A balesetben egy személy életét vesztette.
A 11-es országúton Onesti felől Kézdivásárhely irányába haladó 61 éves brassói illetőségű férfi, eddig ismeretlen okok miatt, a menetirányával ellentétes sávra hajtott, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépjárművel. Az utóbbiban két személy utazott, egyikük, egy ötven éves n, a helyszínen életét vesztette – közölte Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. Utastársát, a 31 éves vétlen női sofőrt, miután kiszabadította a mentegység a roncsok közül, kórházba szállították. Miután előzőleg a sepsiszentgyörgyi kórház sebészeti osztályára utalták be sérüléseinek ellátásáért, jelenleg az anesztézia és intenzív terápia osztályon van megfigyelés alatt, állapota stabil – tájékoztatott Nagy D. István a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője. A másik gépjármű három utasát könnyű sérülésekkel szállították a kórházba.
A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit – tájékoztatott Nicoleta Marin. 
Kovászna megyében 68 balesetet jegyeztek ebben az évben, melyből 15 halálos kimenetelű volt. A közúti balesetek során 71-en súlyosan, 24-en könnyebben sérültek meg.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Erdélyi orvostanhallgatót díjazott az Amerikai Magyar Orvosszövetség
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ötödéves orvostanhallgatója, és egyben a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke Tubák Nimród a helyi Tudományos Diákköri Konferencián nyertes dolgozatával vehetett részt a 46. Sarasotai konferencián október 26. és november 1. között.
A Dohányfüstmentes Egyetem projekt a MOGYÉ-n című dolgozata pedig elnyerte az amerikai szövetség elismerését. Az öt napos rendezvényen magyarországi szakemberek, diákok, de túlnyomó többségben az Egyesült Államokban élő magyar orvosok vettek részt.
A szervezet jótékonykodva működik, amellyel egy Buffaló-i diákcsereprogramot is támogat.
közlemény
Erdély.ma

Fogyunk (Oktatási helyzetkép másként)
Az elmúlt huszonhárom esztendő alatt hatvankilencezerrel csökkent az anyanyelven tanuló magyar óvodások és iskolások (közép- és szakiskola, valamint technikum együttvéve) száma Romániában, miközben a hazai oktatási rendszer egészében a magyarul tanulók aránya alig változott, sőt, kismértékben növekedett: 2013-ban 5,19  százalékot jegyeztek az 1990-es 4,84 százalékkal szemben. Az Iskolák veszélyben program részeként nemrég közzétett 2014-es közoktatási helyzetkép ugyan nem a népességfogyás szempontjából vizsgálja a romániai magyar közoktatás főbb adatait az említett időszakban, Barna Gergő és Kapitány Balázs kutatók megállapításai mégis rávilágítanak a jelenlegi helyzetre.
A www.iskolaveszelyben.ro internetes honlapon közzétett tanulmány készíti szerint a magyar nyelvű alapfokú oktatásban (az elemi és általános iskolában) részt vevők aránya növekedést mutat az elmúlt tizenkét esztendőben, ami az elemzés alapján csak akkor értékelhet reálisan, ha megvizsgáljuk a számadatokat is. 1994-ben 124 167 diák tanult magyarul elemi és általános iskolai osztályokban, míg 2003-ban 104 068, vagyis 20 099-cel kevesebb, ennek ellenére mindkét esztendőben az anyanyelven tanuló magyar gyermekek aránya 4,9 százalékot tett ki. 2013-ra az arány 5,5 százalékra emelkedett, eközben a diáklétszám ebben a korosztályban 95 824-re csökkent. 1991-ben 47 530 magyar beóvodázott gyermeket jegyeztek (6,4 százalék), 2013-ban pedig csupán 35 431-et, az arány megközelítően azonos (6,23 százalék), ez ellenben nem releváns, mert amíg az óvoda nem kötelező, addig a társadalmi berendezkedés, az édesanyák munkavállalási lehetőségei, a családok összetétele (például nagyszülők megléte) a dönt abban a kérdésben, hogy a gyermek jár-e óvodába, illetve hány éves kortól.
A VIII. osztály utáni oktatásban 1990–2013 között tízezer magyarul tanuló diák tűnt el a rendszerből, az abszolút számokat tekintve ez a hiány majdnem egészében az elméleti oktatásban jelentkezik, a szakoktatásban hol kevesebben, hol többen tanultak. Az elméleti oktatásban 4,15–4,17 százalék között mozgott a magyar diákok aránya az említett huszonhárom évben, visszaesés mindig akkor történt, amikor megerősödött a szakoktatás, és úgy tűnik, a magyar szülők szívesebben irányították egy időben szakiskolába gyermekeiket, mint a román családok, amihez az is hozzájárulhatott, hogy az erdélyi magyar szakiskolák sikeresebben pályáztak, felszereltebbek, mint az ország más régióiban.
Visszatérve Barna Gerg és Kapitány Balázs jelentésére, a két kutató megállapítja: míg az alapfokú oktatásban (VIII. osztályig) a nem anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek aránya országosan jelenleg 12–14 százalékra becsülhet, Temes és Szeben megyében a magyarok csupán egyharmada, Máramarosban fele, Hunyad és Arad megyében kétharmada folytatja anyanyelvén alapfokú tanulmányait. Az elemzők Székelyföld helyzetét felvázoló, népszámlálási adatokra hivatkozó tájékoztatása szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében a magyar lakosság aránya 1992-ben 60,7 százalék volt, 2011-ben 58,7 százalék, 2013-ban a magyarul tanuló óvodások 57,8 százalékot tettek ki a régió óvodásai körében, a magyar elemi és általános iskolások aránya 56,2 százalék, a középiskolásoké pedig 52,2 százalék.
Lehet szépíteni a helyzetet, lehet eltúlozni a bajt, bármilyen irányból közelítjük meg a hazai magyar közoktatást, a legnagyobb negatív befolyásoló tényez a népességfogyás. Ha ez nem állítható meg, akkor nemcsak az anyanyelvű oktatás forog veszélyben, hanem megmaradásunk is.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Unitárius zarándoklat Déva várába
A szabad akarat ünnepsége az erdélyi békeszigeten
Mint minden novemberben, szombaton újból élettel, fiatalos zsivajjal és magyar szóval telt meg magas Déva vára, amikor több mint ezer unitárius zarándok jött el Erdély minden részéről leróni kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító várbéli sírjánál.
A várbeli körülmények egyáltalán nem kedveztek a Kolozsvárról, Torockóról, Brassóból és Székelyföldről érkezett zarándokoknak. A belső várudvarban ugyan nem volt különösebb gond, a felvezet út viszont igencsak megviselte a zarándokokat, hiszen a folyamatban lévő felújítási munkálatok miatt csupa sár volt, a fából készült ideiglenes lépcsőkön csak kisebb csoportokat engedtek fel egyszerre – az évek óta lezárt várat külön önkormányzati engedéllyel nyitották meg a zarándokok számára.
Szabad akaratukból érkeztek, hogy a dévai várban feltöltődjenek a nagy reformátor szellemiségével, hogy életpéldájából erőt merítsenek hitük megerősítéséhez.
Dávid Ferenc hagyatéka
Erdély a békesség szigete, nagymértékben Dávid Ferenc munkásságának köszönhetően itt fogadták el a világon elsőként 1568-ban a lelkiismeret szabadságát, amikor Európában vallási okokból véres háborúk zajlottak, jegyezte meg ünnepi igehirdetésében Nagy-Mátéfi Tímea énlaki lelkipásztor. Mindannyian Erdélyben ennek az örökségnek a részesei vagyunk, mögöttünk ott van mindig az arctalan Isteni gondviselés.
Dávid Ferenc reformista gondolataiból tiszta hit született. Hagyatékának egyik legfontosabb eleme a szabad akarat, noha ez felelősséggel jár, hangsúlyozta Lőrinczi Levente kissolymosi lelkész. Dávid Ferenc nem hátrált meg a nehézségek elől, kitartott hite mellett olyan időkben, amikor az emberi szabad akarat érvényesítése távolról sem volt elfogadott tény. Példáját követve a mai unitárius magyaroknak is élni kell a szabad akarattal, még ha az göröngyös, akadályokkal teli útra vezet is. Mert a szabad akarat az öncsiszolás, az Isteni tökéletességhez vezet út.
Minden ember jogosult lelkiismereti szabadságra: az Erdélyből indult alapelv az egész világra kiterjedt, Dávid Ferenc öröksége számos külföldi nagyságot is megihletett az utóbbi 450 év alatt, mert a bölcsesség az élet záloga, fűzte hozzá Molnár Imola nagyváradi lelkész.
Néha a köd is jó, fölszállása után az ember tisztábban látja a világot, jobban értékeli a fényt. Dávid Ferenc mindig igyekezett feloszlatni a ködöt, hogy az Isteni fény könnyebben eljuthasson az emberhez. Nem hagyott híveinek birtokokat, földi kincseket, templomokat sem. Csupán hitet, ami sokkal nagyobb ajándék, fejezte be az ünnepi prédikációt Major László datki lelkész. Idén ugyanis első alkalommal négy ifjú lelkész tartotta közösen az ünnepi istentiszteletet.
Erdély megtestesült szellemisége
Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke örömét fejezte ki a 4 fiatal lelkész színvonalas, szívhez szóló igehirdetése és a zarándokok nagy száma kapcsán, ami nagyszerű bizonyíték, hogy Erdély legkisebb magyar nemzeti egyháza életképes, bizakodó, jövőbe tekint egyház, tömbvidéken és szórványban egyaránt.
Kőműves Kelemen magas Déva vára időben és szellemben is elmozdulást jelent, a zarándoklat a lelkiismeret szabadságán alapuló erdélyi jellegzetesség megerősítése, olyan időkben, amikor a többnemzetiségű és több felekezetű, mégis egymást tisztel és összetartó Erdély szellemisége más téren is felelevenedik. Dávid Ferenc bizonyára ránk mosolyog onnan fentről, jegyezte meg Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkipásztor, majd rövid, de velős román nyelvű köszöntjében a szabad akaratot méltatta, mint Erdély népeit összetartó közös értéket.
Csulák Péter, Magyarország kolozsvári főkonzulja Dávid Ferenc életpályája előtt hajtott fejet, a zarándoklatot a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolásának nevezve.
Magyaroknak, unitáriusoknak, erdélyieknek és a nagyvilágnak szóló üzenet
Pogocsán Ferdinánd helyi tanácsos, a dévai RMDSZ-szervezet elnöke üdvözölte az Erdély minden részéről érkezett vendégeket. Dávid Ferenc öröksége nemcsak Erdélynek, hanem az egész világnak szól, 1910-ben, amikor az első emléktáblát avatták fel várbeli börtöncelláján amerikai hívek is részt vettek az ünnepségen.
Most sem volt másképp, az USA-béli Concord város unitárius gyülekezetéből, Székelykeresztúr testvérgyülekezetéből 20 zarándok jött el.
Déva vára nem szakította el Dávid Ferencet híveitől, noha abból a célból börtönözték be a kolozsvári reformátort éppen Erdély ezen távoli vidékére. Éppen ellenkezőleg, évente ide gyűjti az unitáriusokat, megerősítve őket. Olyannyira, hogy októbertől Déva, történelme során először, önálló unitárius egyházközséggel rendelkezik, jegyezte meg Koppándi-Benczédi Zoltán házigazda, dévai lelkész. Eddig ugyanis Déva a lupényi egyházközség leányegyházközsége volt, az évről évre népszerűbb zarándoklat, azonban a szórványra is pozitívan hat.
Az ünnepi felszólalások után a kolozsvári teológia ifjú unitárius hallgatói Dávid Ferenc vértanúságát méltató rövid, de roppant érdekes várjátékot adtak el, majd fáklyákkal és virágokkal a zarándokok és a szervez Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet képviselői lerótták kegyeletüket az egyházalapító emlékművénél.
Ezután a zarándokok kettéváltak. A felnőttek a városba, a pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2003-as zarándoklat alkalmával felavatott templomhoz vonultak, ahol a kis létszámú, ámde roppant lelkes dévai unitáriusok házigazdaként meleg teával és aprósüteményekkel fogadták a vendégeket, a nagyajtai unitárius egyházközség Áfonya nevű ifjúsági zenekara, pedig citera eladással kényeztette el a távolról érkezett zarándokokat. A fiatalok a vár tövében lévő híres dévai sportiskolába mentek, ahol a rajzverseny nyerteseit díjazták.
Az idei zarándoklat nemcsak nagyobb részvételnek örvendett, sajtóvisszhangja is jelentősebb, mint korábban. Az eseményről máskor mit sem tudó helyi román média is nagyszámban tudósított, a Duna Televízió pedig jövő vasárnap, november 16-án sugározza a dévai várban készített felvételt. Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Kollégiumi tehetségműhelyek bemutatása
A Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok második eseménye kapcsán a Bethlen Kollégium mutatkozott be, tehetségműhelyeivel. 
Ennek ötletgazdája László István informatikus volt, aki a civil szervezetek bemutatását kezdeményezte. Az eseményre a helyszín nem változott, a közönség azonban gyökeresen megfiatalodott, hiszen ott voltak az enyedi diákok és tanáraik, valamint a szülők közül is jónéhányan. A bemutató tulajdonképpen egy régi, de máig él nemes hagyományról szólt, nevezetesen a tanórán kívüli tehetséggondozásról. Ez a mai napig sikeresen folyik a kollégiumban, hiszen kiváló eredményeket mutathatnak fel.
Szabadság (Kolozsvár)

Csángóügy: hazugságot kiált a bákói tanácselnök
Nevetséges és nyilvánvalóan valótlan érvekkel igyekszik cáfolni Dragoş Benea, a Bákó Megyei Tanács elnöke a Krónikában leírt információkat, miszerint a csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszik.
A moldvai megye önkormányzatának szociáldemokrata vezetője a Maszol.ro portálnak tagadta, hogy csángó gyerekeket fenyegetett, sőt azt állította: eddig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar nyelvű oktatásról, valamint a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásról.
Mint arról lapunkban csángóföldi illetékesektől származó információk alapján beszámoltunk, Benea nemrég arra figyelmeztetett csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekeket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott támogatás, továbbá előrebocsátotta, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
Lapunknak Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) csángó oktatási koordinátora és Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke egyaránt megerősítette, hogy valamennyien értesültek a tanácselnök kirohanásáról.
Dragoş Benea a Maszol.ro-nak nyilatkozva égbekiáltó hazugságnak nevezte a lapunkban közölt információkat. Elmondta, október 23-án valóban részt vett a bákói Történelmi Múzeumban rendezett eseményen, de szavai szerint egyetlen gyerekkel sem beszélt. Benea a portálnak azt állította, mostanáig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar oktatási programról.
Ez azonban már csak azért is nehezen hihet, mivel maga a tanácselnök vezette a bákói önkormányzat ama februári ülését, amelyen a képviselő-testület megszavazta a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesülettel kötött társulást.
A nyilvánvalóan a magyar oktatást ellensúlyozni hivatott program keretében képzési központokat létesítettek fiataloknak a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angolnyelv-tanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Az ominózus tanácsülés jegyzőkönyve szerint maga Benea adta meg a szót Gheorghe Bejan tanácsosnak, a Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének, aki történelmi, néprajzi és vallási adatokkal fűszerezett kiseladás keretében adott hangot a „magyarbarát” szervezetek működése miatti sajnálatának, kijelentve: „semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás”. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Érettségi felkészítő középiskolásoknak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karain idén is megtartják az ingyenes érettségi felkészít programsorozatot.
Ezúttal is három oktatási modulra kerül sor, hasonlóan a tavalyihoz, az első: november-december, a második: január-május, a harmadik: augusztus. Az első modulban román nyelv és irodalomból lesznek felkészítők, amelyeket Bogos Beáta és Bodor Annamária tart, mindketten a csíkszeredai Segít Mária Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai. A képzésekre hétvégenként kerül sor. Az elméleti anyag átismétlése mellett gyakorlási lehetőséget is biztosítanak a diákoknak, a humántudományok tanszék hallgatóinak bevonásával.
A felkészítők szerkezete sem változott, azaz 9-10 óra között eladás lesz egy elméleti témában, ezt követen, 10-13 óra között csoportos foglalkozások zajlanak, az egyetemi hallgatók segítenek a felkészülésben. A cél, hogy minél több ismeret rögzüljön a diákokban, délelőtt egy óra eladás lesz, amit két óra gyakorlás követ. A felkészítők időpontjai: 2014. november 15., 29., december 6., 13., Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszereda, Szabadság tér, 1. szám.
Jelentkezni a felkészítőkre online lehet, a Sapientia honlapján. További információkat kérni e-mailben (borshortenzia@sapientia.siculorum.ro), telefonon (0040-266-314-657) és személyesen az egyetem székhelyén (Csíkszereda, Szabadság tér, 1. szám) lehet
Székelyhon.ro

Honnan került el ilyen sok "választási turista"?
Az államfőválasztás első fordulójában 1 126 284 személy szavazott pótlistákon. A „választási turizmus” ilyen méreteket még soha nem öltött, ráadásul novemberben, amikor a vakációzó kirándulók száma is jelentsen megcsappan. Érdekes az is, hogy a „különlistások” zöme a Szociáldemokrata Párt hívének bizonyult, legalább is voksai alapján.
Országos átlag: kilenc százalék
A „különlistás” voksolók csaknem 9 százalékát jelentik a november 2-án választói jogával él 9 723 232 személynek. Abszolút értékben kifejezve a legtöbben Kolozs megyében szavaztak pótlistákon. A szociáldemokraták „kolozsvári csoportja” ezek szerint jól működött, hiszen csaknem 52 ezer személy voksolt pótlistákon.  39 518 „különlistás” szavazójával Ilfov megyei is „jól teljesített”. Temes és Iaşi megyében több mint 43 ezren szavaztak ily módon, Dolj megyében pedig több mint 32 ezer, Olt megyében pedig 28 ezer személy nem szerepelt a rendes választói listákon. Vâlcea és Teleorman megyében több mint 21 illetve 20 ezer, Giurgiu, Mehedinti, Gorj, Călăraşi megyében pedig 16 ezer személy került pótlistára.
Néhány megyében az országos 9 százalékos aránynál jóval magasabb értékek is voltak; így például Ilfov megyében csaknem 20, Kolozs megyében több mint 15, Giurgiu megyében pedig közel 15 százalékos volt az arány, Temes megye pedig csupán fél százalékkal maradt le a dobogóról.
„Turistaözön” – jelentéktelen falvakban
Fölöttébb érdekes dolog az is, hogy a nagy egyetemi központok vagy gazdaságilag fejlett övezetek, városok mellett a pótlistán voksolók jelents hányada apró településeken szavazott, ahol nincsenek diákok, illetve ingázók, és amelyek még idegenforgalmi szempontból is érdektelenek. Így az Olt megyei jelentéktelen, aszfaltutak hiányában lévő Motoeşti faluban Victor Ponta 88, Klaus Iohannis pedig 3 szavazatot kapott a „vendégszavazóknak” köszönhetően.
Beszédes tény az is, hogy a pótlisták elsősorban azokban az övezetekben jelentek meg, amelyekben az ellenzék sorait jócskán szétzilálta a helyi választottak szabad pártvándorlását megenged sürgősségi kormányrendelet.
Olt megyében például a 378 szavazókörzet közül 231-ben haladta meg az országos 9 százalékos átlagot a pótlistákon voksolók száma, mi több, 45 körzetben meghaladta a 25, százalékot, 25 körzetben a 30, nyolc körzetben pedig a több mint 40 százalékot. Olt megyében volt egyetlen körzet, ahol a pótlistás szavazatok túllépték a voksok 60 százalékát. A szavazókörzeteket tekintve más megyékben is nagyjából hasonló helyzet alakult ki.
Erdély nem „esett el”
A pótlisták feltűnően nagy számának ellenére a szociáldemokratáknak nem sikerült meghódítaniuk Erdélyt, ahol Klaus Iohannis kapta a legtöbb szavazatot. Kolozs megyében a megyeszékhely, Kolozsvár lakosságának 10 százaléka, vagyis több mint 30 ezer személy szavazott pótlistán. A megye prefektusa ezt azzal magyarázta, hogy a város jelents egyetemi központ, a pótlistás szavazók zöme a diákok soraiból került ki.
Az Arad megyei Menyházán szintén a lakosság közel 10 százalékát kitevő voksoló nem szerepelt a rendes választói listákon. Az Arad megyei szociáldemokraták érvelése szerint Menyháza fontos hegyvidéki üdülőtelep is, amely az év minden szakában tele van turistákkal.
Szilágy megye viszont korántsem annyira fontos turisztikai szempontból – ennek ellenére a megye lakosságának 11 százalékát elér szavazók kerültek pótlistára. A megyei illetékesek szerint ez egybeesett a világítással, amikor igen sok, más megyéből származó idegen érkezik a megyébe. Számuk akkora volt, hogy négy szavazókörzetben az urnákhoz járulók aránya meg is haladta a 100 százalékot.
Hunyad megyében Déva és Hosszúliget község vezet a pótlistákon szavazók tekintetében. A szociáldemokrata polgármester, Laurentiu Nistor által 18 éve vezetett Hosszúligeten például a 2680 voksoló közül 640 nem a községben lakott. Ebben természetesen szerepet kapott az is, hogy a polgármester jelenleg a szociáldemokraták megyei szervezetének vezetője is. Déván a „külső szavazók” száma meghaladta a 2200-at.
Fehér megyében kétszer annyian szavaztak pótlistán, mint a 2009-es államfő-választásokon, Bihar megyében pedig november 2-án nagymértékben megnövekedett a Félix-fürdi tavirózsákra kíváncsi turisták száma, hiszen több mint 1000 személy voksolt pótlistákon.
118 százalékos rekord
A pótlistás rekordot a jelenlegi szavazás alkalmával is az Olt megyei Tătulesti község állította fel. Itt a szavazók közül 424 személy került pótlistára, azaz a voksolás aránya elérte a – 118 százalékot. Victor Ponta itt 65 százalékos győzelmet aratott, 630 szavazatot kapott a 108 voksot begyűjtő Klaus Iohannisszal szemben. Lucian Istrate polgármester mindezt azzal magyarázza, hogy a községben igen sok bukaresti személy lakik, akik  azonban nem cserélték ki fővárosi személyi igazolványukat tătulesti-ire. „Bukaresti, piteşti-i, scorniceşti-i orvosokról, egyetemi tanárokról és családtagjairól van szó” – magyarázta a polgármester, akinek érvelése akár hihető is lehetne, ha a Victor Ponta fölényes győzelmét hozó település vezetője lenne – szociáldemokrata.
A 2012. évi parlamenti választásokon egyébként úgyszintén Tătulesti „teljesített jól”: az úgyszintén Istrate Luciian vezetése alatt álló község 145 százalékos jelenlétet ért el! A községvezető magyarázatának megfelelően mindez azzal magyarázható, hogy nagy esküvő volt a választások napján a községben – az esküvői menet pedig meg sem állott a szavazó urnákig…
Bogdán Tibor
maszol.ro

„Szavazzatok az ortodox Victor Pontára, ámen!”
Egymás után hozza nyilvánosságra a sajtó az ortodox egyház Victor Ponta melletti kampányolását alátámasztó bizonyítékokat.
Legutóbb a szatmárnémeti Nord Vest TV készített felvételt arról, hogy a Szatmár megyei Kismajtény pópája nyíltan az „ortodox” kormányfő támogatására biztatta a híveket. A misén jelen volt a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei elnöke, Mircea Govor is.
Szintén a NordVest TV készített felvételt Máramaros és Szatmár ortodox püspökéről, Iustin Sigheteanulról, aki azt mondta a híveknek: „Szavazzatok a miénkre! Az államfőnek keresztény ortodoxnak kell lennie!”
A napokban Sabin Gherman kolozsvári újságíró közzétett egy szórólapot a Facebook-oldalán, amelyet állítólag a coziai kolostorban osztogattak. A lapon ez állt: „Tisztelt ortodox keresztény választópolgár, amikor szavazol, ne áruld el a hitedet és a nemzetséged! Szavazz Victor Pontára, aki román, és ortodox keresztény!”
Az államfő még az elnökválasztás első fordulója előtt felhívta a figyelmet arra, hogy az ortodox egyház megengedhetetlen módon beavatkozik a kampányba. Az egyház még akkor hivatalos állásfoglalást adott ki, amelyben arról biztosították a közvéleményeit, hogy szabályaik tiltják a pópák politizálását, és nem kívánnak beleszólni a kampányba.
maszol/realitatea.net/HotNews

Szent királyok nemzetsége eladássorozat a Jelen Házban
A magyarság két és fél évezrede önmagát külön népnek tartja. 1100 éve itt él Európában, a „huzatos” Kárpát-medencében, ahol körülötte mindenki más nyelvet beszél. 
Itt találkoztak az (északról jött) szláv, a (délről jött) román, a (nyugatról jött) germán és a (keletről jött) uráli nyelvcsaládok. 
Ez a nép, életmódjából adódóan a mezgazdaság mellett zsákmányszerzésből (is) él. Sajátos harcmodora van: nagyon fegyelmezett, összehangolt könnyűlovas csapatai rendkívül mozgékonyak, rugalmasak, közelharcba ritkán bocsátkoznak, nyílzáporral harcolnak, ugyanis a visszacsapó íjukból kiltt nyílvessz ereje átüti a lovassági páncélt. Mivel Európának ez ellen a harcmodor ellen sokáig nem volt védekezése, ajándékokkal, békemegváltó adókkal tartotta távol a magyarokat, akik ez időtájt az egyensúlyt is biztosították a térségben – a morvákat támogatva megakadályozták a frankok kelet felé való terjeszkedését, az északi (nyugati) és déli szlávok közé éket vertek, akadályozták a germánok kelet felé, s a bizánciak nyugat felé való terjeszkedését.
A Nyugat összefogásra kényszerült, harcmodort váltott, így 933-ban Merseburgnál, majd 955-ben Augsburg mellett vereséget mért a portyázó magyarokra.
A magyarok gyorsan váltanak. Mintegy varázsütésre abbahagyják a kalandozásokat, letelepszenek, felveszik a római katolikus vallást, és az európai szokásoktól eltér, egyedi, a nemzetségi szállásföldek egyesítésével szervezik meg államukat. Egy korabeli szemtanú (Gardizi) 1050-ben, ezt írja a magyarokról: „A magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült és gyönggyel van berakva, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve.”
Itt van tehát egy nép, amely keletről jött, vadabb volt, mint az itt élők, de az ellenséges környezetben mégis gyökeret tud verni, megőrzi nyelvét, identitását, évszázadokon át a térség mérlegnyelve, s ebbe nem pusztult bele; és immár több mint 1100 éven át a sok vihar közepette is megtartva államiságát, ellenállt a nemzetek olvasztótégelye megemészt örvényének.
Akaratlanul is felvetődik a kérdés: hogyan lehet, hogy nála számosabb és erősebb népek kihaltak, vagy nyelvüket és őseik szellemi hagyatékát elfeledve, s ezzel nemzeti identitásukat is feladva, a szomszédnépeket gyarapítják, míg a mi népünk a népvándorlók közül egyedüliként megmaradva, gyarapodott, és az évszázadok során nemzetté érett?
Erre a kérdésre keresi a válasz gyökerét az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Nemzeti Tanács, 2014. november 18-án, kedden 17 órakor a Jelen Ház nagytermében tartandó KOPPÁNY VAGY ISTVÁN? tényfeltáró ismeretterjesztő rendezvénye.
A SZENT KIRÁLYOK NEMZETSÉGE eladássorozat, amelynek indítója a keddi rendezvény, bepillantást enged az Árpád házi királyok uralkodása mindennapjaiba.
Meghívott eladó: Szántai Lajos budapesti művelődéstörténész és magyarságkutató. Az est ötlet- és házigazdája: Murvai Róbert Dávid.
Társszervez: a budapesti Két hollós könyvesbolt.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)

Ingyenes online-tankönyvet kérnek a középiskolások
Táncolj a jogaidért!
Hétfőn délben immár harmadszor perdült táncra a diákság a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum második emeletén. Mint kiderült, a nagyszünetbeli tánc nem öncélú: – A Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) körlevélben kért fel arra, hogy minden diáktanács a maga módján járuljon hozzá a diákjogok népszerűsítéséhez és ezek gyakorlatba ültetéséhez. November 17-én ünnepeljük a Diákok Jogainak Világnapját és ennek kapcsán úgy döntöttünk, mi nagyszünetbeli tánccal próbálunk hozzájárulni a diákjogokra való odafigyeléshez. A múlt héttl kezdődően minden hétfn, szerdán és pénteken tánczene szól a sulirádióban, és egyre többen csatlakoznak a táncos diákokhoz. Már a kisebbek is felmerészkednek az alsóbb emeletről, és be is állnak a sorainkba. Ha a héten is tovább n az akció népszerűsége, akkor talán a diákjogok világnapja után is folytatjuk a nagyszünetbeli táncot – fogalmazott János Zsolt, a dévai Haeur Erich diáktanács nemrég megválasztott elnöke.
Hogy pontosan milyen jogokért kell kiállniuk, azzal nem igazán voltak tisztában a dévai diákok. Ám országos szinten a magyar diáktanácsok elég konkrét célkitűzést fogalmaztak meg a diákjogok közelgő világnapja alkalmából. Honlapjukon „Tegyük szabaddá a könyveket” címszó alatt fogalmazzák meg követelésüket arra vonatkozóan, hogy a tanügy-minisztérium XI–XII. osztályos diákok számára is biztosítsa az ingyenes tankönyvekhez való hozzáférést. A tanügyi törvényt idézve mutatnak rá, hogy a kisebbségi oktatásban részesül diákok számára az állam kötelezettséget vállal a tankönyvek biztosítására mind a 12–13 évfolyamra. Ez azonban csak elméleti szinten létezik, gyakorlatban a magyar diákoknak is meg kell venniük a tankönyveiket, akárcsak román társaiknak. A MAKOSZ képviselői úgy vélik: amennyiben a kormány ingyenes oktatásról beszél, és jobb eredményeket vár el az érettségin, akkor a diák nemzetiségétől függetlenül köteles lenne ingyenes tankönyveket biztosítani a középiskola végéig. A magyar középiskolások országos szövetsége konkrét javaslatot is tesz ennek minimális költségek mellett történ megoldására: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagyon nagy költség lenne, így kigondoltunk egy másik megoldást: biztosítsanak egy olyan online felületet, ahova minden 11-12-es diák felhasználási lehetőséget kap, és ott megtalálhatja az összes szükséges dokumentumot” – olvasható a MAKOSZ honlapján. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)