Román osztályokba kényszerülnek a magyar diákok Sepsiszentgyörgyön
Román tannyelvű osztályokba kényszerül a sepsiszentgyörgyi magyar diákok 10-12 százaléka, mert nincs elég hely a magyar osztályokban derült ki egy tegnap bemutatott tanulmányból.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat megbízásából Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok készítettek felmérést, amely szerint 2004 és 2013 között 9384 diák végzett Sepsiszentgyörgyön.
A magyar diákok száma konstans, viszont a román osztályok diákjainak száma az elmúlt négy évben csökkent, miután 2007-ben számuk szinte megegyezett a magyarokéval. Kiss Tamás szerint a 80-as években nőtt meg ugrásszerűen a Sepsiszentgyörgyre betelepített románok száma, akiknek gyerekei az elmúlt években végezték el középiskolai tanulmányaikat.
A kutatás szerint a sepsiszentgyörgyi magyar diákok 10-12 százaléka román tannyelvű osztályokban jár, mert a román iskolák nyomására a szaktárca a szükségesnél több helyet ad a román iskoláknak, de kevesebbet hagy jóvá a magyar osztályok számára.
Kiss Tamás szerint a sepsiszentgyörgyi román fiatalok kétharmada nem beszél magyarul, és probléma az is, hogy a román iskolák a szolgáltatások területén képezi diákjait.
Mivel nem érti a város domináns nyelvét, a szolgáltató ágazatban nehezen találnak állást, ezért nagyobb bennük a nagyvárosok irányába való elvágyódás.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Előzetesbe kerülhet Ördög Loránd András (Erdő-visszaszolgáltatás)
Harmincnapos előzetes letartóztatás jóváhagyását kérte tegnap a legfelsőbb bíróságtól az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Ördög Loránd András, a sepsiszentgyörgyi törvényszék bírája esetében. A bírót, aki ellen házi őrizetet rendeltek el december 4-én, egy nagy kiterjedésű Bákó megyei erdő jogtalan visszaszolgáltatásáról szóló korrupciós ügyben vizsgálják. Az ügy vádlottai között szerepel mások mellett Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam szociáldemokrata párti képviselő is.
A korrupcióellenes ügyészek tegnap juttatták el a legfelsőbb ítélőszékhez azt a ügyiratot, amely alapján szerintük Ördög Loránd súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítható. Mivel az ügyészek szerint a bizonyítékok alapos gyanút támasztanak alá, javallott a bíró harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezése a most érvényben lévő, a Legfelsőbb Bírói Tanács által elrendelt házi őrizet helyett. A vádirat szerint Ördög Loránd mint a törvényszék bírája 2010 nyarán az akkor még ügyvédként tevékenykedő Ioan Adam jelenlegi honatyától tízezer euró csúszópénzt vett át annak fejében, hogy ügyfele, Gheorghe Paltin Sturdza erdő-visszaszolgáltatási ügyében kedvező ítéletet hozzon. A per tárgya egyébként a visszaszolgáltatási ügy újratárgyalása volt, amit a törvényszék végül jóvá is hagyott. Az ügyészek szerint az összeget Adam a bíró törvényszéki irodájában adta át. Később, 2012 márciusában Ördög újabb 50 ezer eurót kért, hogy az újratárgyalás során is kedvező ítéletet hozzon, és ezt az összeget is az irodájában kérte ugyancsak Ioan Adam ügyvédtől, aki megígérte, hogy átadják az összeget. Ezt követően a háromtagú bírói testület – melynek tagja Ördögön kívül Gabriel Uţă és Maria Daniela Velican volt – Gheorghe Paltin Sturdzának kedvező ítéletet hozott, azaz jóváhagyták 43 227 hektárnyi, Bákó megye területén található erdő visszaszolgáltatását. A döntéssel az állami erdészeti vállalatnak, a Romsilvának közel 304 millió eurós kárt okoztak. Mint arról korábban már beszámoltunk, az ügyben a sepsiszentgyörgyi bírák, valamint Ioan Adam képviselő mellett Viorel Hrebenciuc volt képviselő és fia is a gyanúsítottak között van, őket már őrizetbe vették, illetve Ilie Sârbu szociáldemokrata szenátort és Adam Crăciunescut, a Romsilva igazgatóját szabadlábon vizsgálják. Ioan Adam szintén őrizetben várja a fejleményeket, miután a képviselőház megvonta mentelmi jogát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki elment, nehezen tér vissza (Felmérés a fiatalokról)
A sepsiszentgyörgyi iskolákban végzett fiatalok többsége a továbbtanulásért költözik máshová, de kevesen mennek külföldi egyetemekre, a többség valamelyik elérhető nagyvárost választja. Az itthon maradók bő negyede elvágyik, és a másutt élők nagyobb hányada nem készül hazatelepedésre – derül ki abból a felmérésből, amelyet az önkormányzat megrendelésére idén januárban készített a kolozsvári kisebbségkutató intézet. A tegnap ismertetett kutatás eredményeire alapozva kívánja vonzóbbá tenni Sepsiszentgyörgyöt a városvezetés.
A kutatás a 2004 és 2013 között végzett fiatalok véletlenszerű, telefonos kikérdezésével készült, pontosságát 95 százalékra, a hibahatárt mindkét irányban négy százalékra becsülik – közölte Kiss Tamás szociológus. Ezalatt a román diákok száma csökkent: míg a 2004–2008-as években érettségizőkből 2850 magyar és 2087 román fiatal válaszolt, a 2009 után végzettek közül 2890 volt magyar és 1557 román. Egy állandó adat azonban elgondolkodtató: a magyar diákok 10–12 százaléka román iskolába jár, és elég kevésen múlott az etnikai arányok megváltoztatása: 2007-ben ugyanis a Sepsiszentgyörgyön érettségizők 45 százaléka tanult román osztályban – ez a nyolcvanas években tömegesen betelepített románok gyermekeinek korosztálya –, és Antal Árpád polgármester szerint két-három év alatt átfordulhatott volna az arány, kisebbségbe kerülhettek volna a magyarul tanulók, ha a diktatúra nem bukik meg. Azért ma sem lehet hátradőlni: most már nyilvánvaló, hogy a kis létszámú román osztályokat magyar gyermekekkel töltik fel, és az is kiderült a felmérésből, hogy a város diákjainak közel 11 százaléka más megyéből jön ide tanulni, azaz jelenleg is létezik egy bő tízszázalékos román betelepedés. Elsősorban a militarizált egységek alkalmazottjainak gyermekeiről van szó, ahol az etnikai arányosság nem érvényesül, ezért nem lehet azt mondani, hogy tudatosan irányított jelenséggel állunk szemben, de mivel állami intézményekről van szó, független népmozgásnak sem nevezhető, ami itt történik – figyelmeztetnek a szakemberek. Antal Árpád arra is kitért, hogy a román vagy a magyar nyelvű osztályok indítását máig Bukarestből hagyják jóvá, és a román diákok mindig több helyet kapnak, mint ahányan vannak, a magyarok pedig kevesebbet.
Ami a továbbtanulást illeti, abban is világosan elkülönül a magyar és a román végzősök pályája: előbbiek inkább Kolozsvárra, Marosvásárhelyre mennek egyetemre, utóbbiakat Brassó és Bukarest vonzza nagyobb mértékben, ez még a munkahelykeresésben is érezhető. Külföldön a sepsiszentgyörgyi fiatalok egytizede képezi magát: 4,8 százalék Magyarországon, 5,6 százalék más országokban. Akik a vizsgált évjáratokból most Sepsiszentgyörgyön élnek, azok közel egyharmada szeretne más városba költözni: a magyarok 24, a románoknak pedig 37 százaléka. Az elvágyódó magyarok 53,7 százaléka külföldre telepedne, a románok többsége inkább valamelyik hazai nagyvárosba. Ez a szociológusok szerint annak tulajdonítható, hogy a román szakoktatást – különösen a legtöbb hozott diákkal működő Constantin Brâncuşi-líceumban (szerk. megj: ahol a magyarellenességéről ismert Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag az igazgató) – a szolgáltatásokra építették, és magyarnyelv-ismeret nélkül ezzel itthon nehéz érvényesülni. A felmérés szerint a román diákok alig 30 százaléka beszéli a magyar nyelvet, és még 27 százaléka ért valamit, 39 százalék azonban egyáltalán semmit. A magyar fiatalok 16 százaléka alig, egy százaléka pedig egyáltalán nem beszél románul; angolul azonban több román, mint magyar diák tud. Aki már egyszer máshova költözött, azoknak csak 14 százaléka tervezi a hazajövetelt, 63 százaléka nem kíván visszajönni, 23 százalék gondolkozik rajta. Ezeket a bizonytalanokat, illetve az innen elköltözni szándékozókat kívánja a következőkben megkeresni az önkormányzat: szeretnék megtudni, mi vonzza és mi taszítja őket, és azt is keresik, hogy mit tehet az önkormányzat a fiatalok marasztalására. A felmérést ma a megyei tanfelügyelőség és az iskolaigazgatók előtt is bemutatják, hiszen egyértelmű, hogy az oktatásban kell a leggyorsabban lépni a nemkívánatos folyamatok megváltoztatására. A kutatás bebizonyította, hogy a különböző tannyelvű osztályok torzítják az etnikai arányokat, erre is választ kell találni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Látó – 25
Negyed évszázados a marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat. A szerkesztőség háromnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg az évfordulóról. A jubileumi eseményről Kovács András Ferenc főszerkesztővel beszélgetünk.
– Visszapillantással kezdődik az eseménysor. Az eddigi főszerkesztők eszmecseréje indítja a jubileumot.
– December 11-én, csütörtökön az elmúlt negyedszázad jegyében kerül sor retrospektív beszélgetésre. Házigazdaként én beszélgetek Markó Bélával és Gálfalvi Györggyel, akik huszonöt évvel ezelőtt lapalapítóként, majd egymást követő főszerkesztőként vállaltak meghatározó szerepet a Látó életében. A G Caféban tartjuk a rendezvényt. Azért is ott, hogy az az új irodalomkedvelő generáció, az a fiatal társaság, amely ezen a helyen szerette meg a Látót illetve a Látó Irodalmi Színpadát, arról is tudomást szerezzen, hogy ez nem pár éves, hanem jóval hosszabb történet. A beszélgetésünkből számukra is kiderülhet, valójában mi a Látó, honnan indultunk, hova jutottunk, milyen minőségi elvárások és ismérvek szerint szerkesztődött. Huszonöt évvel ezelőtt a mai közönségünkből többen még nem is éltek, talán nem is tudják, hogy nemcsak ez az ismert küllemű, sárga Látó létezett, hanem egy grafikai kivitelezésében másfajta, Deák Ferenc tervezte lapszámmal kezdődött 1990 januárjában, és miközben a maradandóságot, a megsejtett öröklétet tekintette mércének, a Látó folyamatosan változott, úgy, hogy lényegében ugyanaz maradt, hűen önmagához.
– Mennyiben a fiataloké a Látó, hogy tudja megszólítani az újabb nemzedékeket a lap?
– Az olvasók minél szélesebb rétegéhez szeretnénk szólni. Van egy virtuális közösség is, arra is igyekszünk nagyon odafigyelni. A Látónak jó a honlapja, a friss lapszámok a hónap végére online is eljutnak a közönséghez. A napokban megújult, a 25. évfordulóra kissé átszabott, ünnepi változattal találkozhatnak az érdeklődők a világhálón. A lap tulajdonképp a mindenkori olvasóknak szól, de úgy is fogalmazhatnék, hogy a mindenkori fiatalabbakat célozzuk meg. Mi is közéjük tartozóknak szeretnénk tudni magunkat. 89 végén, 90-ben így indult a Látó, fiatalos lendület jellemezte a lapot Markó és Gálfalvi főszerkesztése idején is, és ebben a szellemben dolgoznak a szerkesztőségben ma is jelen levő régebbi kollégák, Láng Zsolt és Vida Gábor, a még fiatalabb Szabó Róbert Csaba és a 2008-tól velünk levő Demény Péter is. Sokrétű kitekintést próbálunk biztosítani. És vannak olyan dolgok, amiket rendszeresen és elsőként mi csináltunk a romániai magyar irodalmi folyóiratok közül. 1991-től megszületett a Látó Irodalmi Színpad. Azóta mintegy százötven estünk volt. Két éve indult a Látó Irodalmi Játékok sorozata, már 51 reprezentációja volt a G Caféban. Ugyanott rendezzük a Havi dráma bemutatóinkat is. Valamiképpen mindig jelen próbáltunk lenni a város és tágabban a romániai magyar kultúra életében. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ez is van a Látó mellett, és nyilván az alapítókat dicséri, hogy olyan korán elindult ez a folyamat. Külön említhetem a Látó- nívódíjakat, amelyeket szintén régóta, 91-92-től évente osztunk ki. Utánunk mások is szokássá tettek ilyen dolgokat. Ne vegyék dicsekvésnek, eléggé széles körben ismert tényként mondhatom el most is, hogy az eltelt 25 év során a Látó olyan műhelynek bizonyult, amely meglehetősen mozgékony próbált lenni, és több szempontból úttörőnek számított, referenciaponttá vált.
– A műhelyjelleget hangsúlyozza az évfordulós sorozatban a második, a december 12-i est.
– Igen, pénteken este 6 órától ugyancsak a G Caféban Láng Zsolt beszélget a lap négy olyan szerzőjével, akik a friss decemberi számunkban is szerepelnek. Bányai Éváról, Csaplár Vilmosról, Márton Lászlóról és Mihálycsa Erikáról van szó.
– Különleges lapszám kerül az olvasók kezébe. Tematikus, az elmúlt huszonöt év a kiindulópontja.
– Igen, a téma az 1989-es év, a lapszám az 1989–2014 felcímet is viselhetné. A fordulat évéről illetve a mögöttünk levő negyedszázadról van benne 41 kiváló írás. Ez nem 112, hanem 148 oldalas Látó. Ennyit megengedhettünk magunknak az évfordulóra. Nagyon nívós összeállítás lett, Láng Zsolt gondozta. Bizalommal és nagy szeretettel ajánlom a lapszámot mindenki figyelmébe.
– A harmadik jubileumi esemény színhelye a Nemzeti Színház Kisterme lesz szombaton, december 13-án. Remélhetőleg telt ház fogadja a fellépőket, azok is ott lesznek, akik a G Cafétól netalán idegenkednek.
– Bízunk benne, hogy sokan megtisztelnek a jelenlétükkel. Az évek folyamán több helyszínen tartottuk a rendezvényeinket, a részvétel tekintetében hullámzást tapasztaltunk. Voltak zsúfolt házak és hullámvölgyek is, néha egész sokan, máskor meglepően kevesen jöttek el a találkozóinkra. Legutóbb is jóval nagyobb közönségre számítottunk, mint ahányan megjelentek a Bernády Házban. Pedig nagyon jó hangulatú esten mutatkoztak be a Vásárhelyen is közkedvelt Holmi szerkesztői, munkatársai a lapbúcsúztató összejövetelen. Viszont azt is láthattuk, és örülünk neki, hogy olyan idősebb barátaink is kezdenek eljárni a G Caféban rendezett bemutatókra, akik korábban távol maradtak. Most szombaton a Nemzeti Színház támogatásával, velük partnerségben színházi körülmények között adjuk át a Látó-nívódíjakat. Remélem, hogy parádésra sikerül a műsor. Az idei díjazottak: Benedek Szabolcs, Fekete Vince, Kincses Réka és Varga László Edgár. Meglepetéseket is ígérünk a záróestre, amely reményeink szerint az elmúlt huszonöt évet és az 1989-es eseményeket idéző rendezvénysorozatunkat is méltóképpen megkoronázza. Továbbra is minél sikeresebben szeretnénk megfelelni mindannak, amit a Látó a magyar irodalom teljességében képvisel. Nagyon fontosak számunkra az olvasói visszajelzések. És az is eligazító visszajelzés, hogy kik mennyi kéziratot küldenek a lapnak. A Látó megbecsült rangot vívott ki magának a havi szépirodalmi folyóiratok között. A magyar irodalmi élet egészében ez jól érzékelhető. Örülnék, ha a marosvásárhelyi közvéleményben is tudatosulna a lap minősége. A két és fél évtized alatt rengeteg munkatárs kitűnő írásainak örülhettünk. Ez is olyan eredmény, amit elégtétellel nyugtázhatunk.
– Számodra azért is különösen fontos lehet a szóban forgó időszak, mert huszonöt éve lettél lapszerkesztő.
– 1990 januárjától vagyok itt, a jelenlegi szerkesztők közül én érkeztem a Látóhoz a leghamarabb. Láng Zsolt két hónappal később jött a szerkesztőségbe. Negyedszázad egy irodalmi szerkesztő, de egy irodalmi közösségteremtő lap életében is hosszú idő. Mindig szükség van a megújulásra, rugalmasságra. Nem csak a mindenkori főszerkesztők, de a szerkesztők esetében is érvényes elvárás a megújuló- képesség. Nagyon változó világban élünk. Az ízlés is folyton változik. Felnőtt egy új generáció, amely el sem éri a huszonöt évet. Rájuk is oda kell figyelni, majd az utánuk jövőkre is. Az ő igényeiket, elvárásaikat is figyelembe véve kell megőrizni a lap színvonalát. Nem egyszerű feladat. Az említett rangos folyóirat, a budapesti Holmi negyedszázad teltével befejezte pályafutását. A Nyugat harminchárom év teltével szűnt meg. Nyilván mi azt szeretnénk, ha a Látó – szerepét, minőségét, érdekességét megőrizve – ennél is hosszabb ideig fennmaradna.
– Így legyen! Ösztönző, emlékezetes évfordulót kívánok az olvasók nevében is!
Köszönöm a szerkesztők, munkatársak nevében is.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Bereczki Boldizsár emlékére
Dr. Bereczki Boldizsár korai távozásával – mondhatni – lezárult egy jelentős fejezet a Marosvásárhelyi Állatkert történetében, ugyanis 36 évig állt nemcsak a város, hanem az ország egyik legjelentősebb állatkertje élén.
A jobbágytelki születésű Bereczki Boldizsár sokszor mondogatta, hogy már gyerekkorában megszerette az állatokat, így igen korán eldöntötte, hogy állatorvos lesz. Szászrégeni középiskolai tanulmányait követően a kolozsvári BBTE állatorvosi karára került, ahol évfolyamelsőként végzett. Szakmai pályafutását a görgényszentimrei baromfitenyészeten kezdte, innen került 1977-ben a Marosvásárhelyi Állatkerthez, ahol nyugdíjba vonulásáig, sőt ezt követően is összesen 36 évig dolgozott. Az állatkert-alapító Rend Lászlótól vette át az intézmény vezetését, amely akkor a városi néptanács irányítása alatt működött. A kezdeti időszak nehézségeit leküzdve kellett fenntartani, működtetni egy olyan egységet, amely sohasem volt jövedelmező. Az állatbarát, természetszerető marosvásárhelyieknek, lelkes önkénteseknek is köszönhetően sikerült megőrizni és gyarapítani az állományt. Jó tárgyalási készséggel, üzleti érzékkel is felvértezett, jó szervezőnek bizonyult Bereczki Boldizsár, akinek köszönhetően egzotikus, az országban nem létező állatok kerültek a kifutókba. Néhány év alatt a marosvásárhelyi az ország második legjobb állatkertjévé fejlődött. Csak a fővárosi előzte meg, de az is csak azért, mert annak idején nem lehetett jobb egy vidéki kert a fővárosinál. Bereczki Boldizsár azt is elérte, hogy az első jelentősebb beruházásként a bejárathoz kétszintes – irodahelyiségeknek is otthont adó – épületet emeljenek, megépüljön a majom- és a pálmaház. Szinte az induláskor sikerült felvenni a kapcsolatot a Budapesti Állatkerttel, amellyel attól kezdve igen jó kapcsolatot ápol a marosvásárhelyi. Közbenjárásával a szakmai együttműködés nemcsak a budapesti, hanem más magyarországi, sőt európai állatkertekkel is kiszélesedett. Szakismerete révén az ország legismertebb és legelismertebb állatkertésze lett. Majdnem minden hazai állatkertből hozzá fordultak tanácsért. Közvetlenül hozzájárult a romániai állatkerti törvény kidolgozásához. Bár szubjektív okok miatt visszautasította a Román Állatkertek Szövetsége elnökségi tisztségét, a kollégákat mindig szívesen, nagy szakértelemmel segítette munkájukban.
Az egyik szövetségi gyűlésen, amelyet a Marosvásárhelyi Állatkertben szerveztek, elmondta terveit. "Ezen a helyen elefánt- és zsiráfház, amott vízimadarak épülete lesz, kibővítjük a medvekifutót és egy nagymacskaházat is építünk." Kijelentésén akkor mindenki mosolygott, mert senki nem bízott abban, hogy ez a túl merész ötlet megvalósulhat. Kitartásával, hozzáértésével sikerült elindítani a tervet, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal európai uniós pályázata révén pedig finanszírozást is szerzett a kivitelezésre. Az álom néhány év alatt valóra vált. Közvetlen felügyeletével, irányításával húzták fel az új épületeket, bővítették a medvekifutót. Így mára Románia legkorszerűbb állatkertjévé vált a marosvásárhelyi, az induláskor alig néhány "összefércelt" ketrecben tartott hazai állat helyett több száz fajt mutatunk be a közel 40 hektáros területen.
Úgy akart nyugdíjba vonulni, hogy "mint a friss hóban hagyott nyomok", ő is hagyjon maga után egy vezető, példás állatkertet. Az igazi szakmai elismerést az első elefánt érkezése jelentette, amelyet azóta egy újabb is követett. A Marosvásárhelyi Állatkert az elsőként az országból bekerült az Európai Állatkertek Szövetségébe, ami annak a hosszú folyamatnak az eredménye, amely Bereczki Boldizsár személyes hozzájárulásával, szakmai hozzáállásával, kitartásával valósult meg. Nyugdíjba vonulása után még három évig nagy odaadással, munkaszeretettel segítette az új igazgatót, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy jó kezekbe kerül szeretett állatkertje. Életét a Marosvásárhelyi Állatkertnek szentelte. Emlékezzen rá szeretettel minden állatbarát, állatszerető, állatkert- látogató, hiszen dr. Bereczki Boldizsár igen mély nyomokat hagyott maga után a hóban… Nyugodjon békében!
Kopacz András zoológus
Népújság (Marosvásárhely)

Szülőföldön magyarul: karácsonyig az először pályázóknak is utalnak
Lezárult a Szülőföldön magyarul program keretében nyert támogatások kifizetése azok számára, akik az előző években is sikeresen pályáztak a magyar állami pénzre.
A héten elkezdődik az idén először pályázók értesítése, ők várhatóan karácsonyig kapják meg a támogatást. A magyar kormány által működtetett Szülőföldön magyarul program keretében pénteken utalták át az utolsó pénzösszegeket azoknak az igénylőknek, akik már az előző években is sikeresen pályáztak a program keretében nyújtott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra. A támogatások kifizetését végző OTP Románia Bank illetékese, Demeter Attila elmondta, rendben lezárult a kifizetések folyamata, nem adódtak gondok.
Amint arról beszámoltunk, október tizedikével kezdődően a pályázók családnevének kezdőbetűje alapján összeállított sorrendben utalták át a támogatásokat. A pályáztatást végző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) idén első körben 96 636 szülőt értesített arról, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek magyar nyelvű oktatásának támogatására benyújtott pályázata.
Az előző években is sikeresen pályázók után még hátravan a támogatások kifizetése azok részére, akik idén először igényeltek támogatást a Szülőföldön magyarul program keretében, nekik ugyanis bankszámlát kell nyitni, és bankkártyát kiállítani. Demeter Attila tegnap elmondta, hogy elkészültek a számlanyitással, és a bankkártyák is a bankfiókokban vannak már. Az új pályázók esetében is megszabott sorrend szerint zajlik majd a kifizetés, az illetékes szerint remélhetően karácsonyig lezárul a támogatások folyósítása.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke arról tájékoztatott, hogy a héten kezdik el az új pályázók értesítését. A szülőknek címzett levelekben benne lesz, hogy nyert-e a pályázatuk, továbbá, ha nyertes pályázóról van szó, az is, hogy a támogatás átvétele érdekében hol nyitottak számára bankszámlát, illetve hol és mikor veheti fel az ehhez tartozó bankkártyát. Arról is tájékoztatják a nyertes pályázókat, hogy mikor utalják át számukra a támogatást, mondta az RMPSZ-elnök.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

Nincs alternatívája a liberális demokráciának?
Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre. 
A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett.
Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát.
Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája.
Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe.
Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom".
Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van.
Erőltetett diszkrimináció
Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás.
„A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben!
A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár.
A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt.
A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét...
És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek.
Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét.
Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős?
A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el.
Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva.
Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb.
Szellemi korrupció?
Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be".
A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekus­kapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll.
Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston)
1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

A román hatalom valós szándékai
 A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szólította fel a kormányt, hogy a lőtér területét ne engedje át Sepsiszentgyörgy városának, a szomszédos székely megyéből származó hadügyminiszter pedig félelmeikben osztozva, a román érdekek szem előtt tartásáról biztosította őket. 
Hallgatólagosan átment a Szenátuson az a törvénytervezet, mely bűncselekménynek minősítené a román nemzeti lobogótól eltérő zászlók használatát. 
A Ploiesti-i Táblabíróság visszaállamosította a Székely Mikó kollégium épületét.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából többek között a „Székelyföld nem létezik, ki a magyarokkal Romániából” jelmondatokat üvöltve masíroztak újfent Sepsiszentgyörgy főterén az Új Jobboldal nevet viselő fasiszta szervezet idegen vidékekről toborzott tagjai.
A román trikolór hiányára hivatkozva december 1-je kapcsán megbüntették Kézdivásárhely polgármesterét.
Íme, néhány az utóbbi hónap magyarellenes megnyilvánulásaiból, melyek nemcsak a román hatalom hozzánk fűződő viszonyát tükrözik egyértelműen, hanem az általuk nekünk szánt jövőt is előrevetítik. Ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy a magyar helyett a román államhatárokon belül élhetünk.
Az elkövetett gazságok számonkérése miatt remegő gyarmatosítók tudathasadásos állapotára valló diktatorikus megnyilvánulások és intézkedések ezek a fennhatóságuk alá került területeken élőkkel szemben, melyeknek egyetlen célja a szülőföldünk végleges és visszafordíthatatlan birtokba vétele. Éppen ezért, a további önámítás helyett legfőbb ideje szembenéznünk a tényekkel, és kellő határozottsággal, elszántsággal és nyíltan szembefordulnunk a Bukarestből irányított, minket sárba tiporni és megsemmisíteni akaró elnyomókkal. Ugyanakkor az erdélyi románság tagjaiban is tudatosítanunk kell, hogy nem ellenük, hanem saját megmaradásunk érdekében cselekszünk ekképpen, egyúttal figyelmeztetve őket arra a régi bölcsességre, mely szerint az a nép is el van nyomva, mely mások szabadságára tör.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hol van „Csiglamező”? (VI.)
A hunnak, majd a besenyőknek nevezett szkítákról
Tanulmányunk eddigi öt részében láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek – feltehetően azért, hogy hun kapcsolataikat titkolják – nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és a Budzsákot továbbra is belakják. A bolgárok 680-as honfoglalása után a szklavin nevet a bizánciak átjavítják szkítára, ezek a Duna bal partján lakó szkíták pedig fontos szerepet játszanak a bolgár állam kötelékében. Most pedig nézzük, mi történik őseinkkel a 900-as évektől 1200-ig (ez utóbbi dátumkor már biztosan Székelyföldön élünk).
A számunkra elsődleges forrásnak számító bizánci történetírás megértését nagyban nehezíti, hogy állítólag a népnevek össze-vissza jönnek elő a szövegekben, és nem lehet tudni, melyik név kit is takar. A nagy bizantinológus, Moravcsik Gyula ezt a bizánci történetírók felkészületlenségével magyarázza: „megfigyelhető, hogy egyes írók halmozzák a népneveket anélkül, hogy azok jelentésével tisztában lennének.” Nos, mi ne legyünk ilyen kategorikusak, és jóindulatúan viszonyulva, inkább próbáljuk megfejteni a névhasználat okait.
Az elsődleges ok egy változó népnévre az, hogy egy nép más államalakulat kötelékébe kerül: mai példával élve, Székelyföldről a külföldiek Romániaként szólnak (korábban meg Magyarországként), lakóiról pedig románokként (korábban meg magyarokként – igaz, ez utóbbi véletlenül helyes is). Az illető nép neve csak nagyon indokolt esetekben jön elő, újra analógiával élve: a II. világháborúban az oroszok a németek ellen harcoltak, viszont már konkrétan meg kell nevezni, hogy német oldalon viszont az ukránok álltak (a cári Oroszország és a Szovjetunió egy népe, akik más esetekben szintén orosz, illetve szovjet néven jönnének elő).
Nos, a Havasalföldön – Moldvában lakó, szkítának nevezett nép még a magyarok bejövetele után is bolgár kötelékben jelenik meg egészen a bolgár birodalomnak az 1000-es év körüli legyengülésééig (1020-ban bizánci uralom alá is kerül az egész ország). Egy datálás nélküli bizánci mű, a Miracula Sancti Georgii (Szent György csodái) feltehetően 917-re tesz egy Bizánc elleni nagy támadást, amelyben szkíta csapatok is részt vettek: „Miután ezek így voltak, történt ellenünk, keresztények ellen a nyugati népek, azaz a bolgárok, magyarok (ouggros – S. A.), skythák, médek (krétai arabok, akik 824 és 961 között uralják a szigetet – S. A.) és türkök (magyarok? erdélyiek? – S. A.) leghevesebb felkelése...”
A szkíták, akik hunok
Leon Diakonos 992 táján írja meg saját tapasztalatai és szemtanúk közlései alapján a 959-től 976-ig terjedő kor eseményeit. Népnévhasználata teljesen egyértelmű: megadja az archaizáló nevet, valamint annak egyenértékét, a népi nevet. Eszerint a bolgárok a mysek (Bulgária = Mysia), a tauroszkíták a ruszok, oroszok („tauroszkíták, akiket a népnyelvben általában ruszoknak neveznek”). A besenyőknek nem ad meg régi nevet (talán azért, mert a régiekkel nem voltak kapcsolatban), ők a patzinaták, akiknek jellegzetessége, hogy a tetveket megeszik. A szkíta nevet a hunnal tartja azonosnak (II. könyv, 2 fejezet):
„Noha /Leon Phokas/ hadvezérsége alatt sok háború tört ki, az ellenféllel szemben sohasem húzta a rövidebbet, hanem mindig a legnagyobb győzelmet aratta. Így, amikor azon időben egy skytha sereg átkelt a Dunán (hunoknak nevezik a népet), minthogy Leon hadvezér nem volt képes egyenlő erővel összecsapni velük (…) Miután tehát az erdőkön át titkon odalopózott, a hunok táborát megszemlélte, és tömegüket pontosan megbecsülte, éjnek éjszakáján háromfelé osztott sereggel tört a skythákra, és a hirtelen támadással olyan öldöklést vitt végbe, hogy a megszámlálhatatlan tömegből nem sokan menekültek meg.”
Moravcsik szerint ezen, 961-ben történő eseményekben a hunok a magyarok, mivel a 12. században gyakran nevezik a magyarokat hunoknak. Ha ellenőrizzük ezt a kijelentést, láthatjuk, hogy Moravcsik mondása féligazságot takar: a 10. században, ezen az egy, feltételezett helyen kívül csupán egyszer, Georgius barát folytatásában (a mű született 963–969 között) fordul elő a hun név, ahol a bolgárok mellett ungrok, türkök és hunok jelennek meg a 830-as év körüli események leírásánál, és ahol a hun név jó eséllyel inkább a szkítákat takarja, semmint bármelyik más népnév szinonimája lenne. Utánuk 120 év szünet következik, amíg a hun nevet újra leírják: 1092-ben Achridai Teoplylaktos használja feltehetően a magyarokra, majd újabb szünet, és száz év múlva jön elő Ioannes Kinnamosnál, ugyanabban az időben vagy valamivel később Niketas Choniatesnél, biztosan a magyarokra.
Leon Diakonosz a szkítákról ad egy nagyon fontos információt: a szkíta/hun seregnek a Dunán kell átkelnie, majd értelemszerűen Bulgárián, hogy összecsapjon a bizánci csapatokkal. Lehet azt mondani, hogy a magyarok még valahol Belgrád környékén kelnek át a folyón, és sértetlenül végigvonulnak Bulgárián, viszont az inkább lehetséges, hogy a bolgárokhoz tartozó havaselviek azok, akik ezt megteszik. Leon Diakonos írásának egy másik részében, a 965–966-os eseményeknél a szkítákat a mysekkel, azaz a bolgárokkal azonosítja, így biztosra vehető, hogy a hunoknak nevezett szkíták a bolgár állam kötelékében vannak, mint ahogy eddig is láthattuk (így biztosan nem a magyarok).
A szkíták, akik besenyők
Az ebben a korban szkítának nevezett népet a besenyőkkel azonosítják a kutatók, ám ennek én semmiféle alapját nem találtam. Az egész szkíta= besenyő azonosítás jóval későbbi történésekre megy vissza, és szép példája annak, miért nem szabad későbbi szövegből visszamenőleg is következtetéseket levonni.
Egy, a kutatók által eléggé elhallgatott, mert meg nem értett bizánci szerző, Attaleiates Mihály az 1078-as évről szólva (abszolút kortársként, hiszen művét 1079–1080-ban írja) azt mondja a szkítákról, hogy a szkíta nem a besenyők egyik archaizáló neve ebben a korban, hanem azoktól egy különálló népet jelöl: külön beszél az Ister (Duna) melletti szkítákról és a besenyőkről, majd elmondja, a „besenyőknek nevezett szkítákat” a nép nevezi így – viszont a művelt, a dolgokat tisztábban látó történész nem, sugallja.
Meg is mondja, miről van szó: ezek a szkíták VIII. (Ducas Parapinakes) Mihály bizánci császár idejében (uralkodott 1071–1078) átálltak a besenyőkhöz. 1078-ban ugyanis az akkor Bizánchoz tartozó havasalföldi (szó szerint: Duna melletti) szkítákat leverik, azok pedig újra elfogadják a bizánci fennhatóságot: „a követek pedig biztosították a bizánciakat engedelmességükről és arról, hogy szigorúan megbüntették azokat, akik fellázadtak és egyesültek a besenyőkkel a korábbi császár idejében, és bemutatták, hogy teljességgel szakítottak ezekkel.”
A székelyek egy részének a besenyők oldalára való átállásáról egyébként a Csíki székely krónika is ír, sőt egy kevéssel korábbra is teszi a „nem keresztény székelyeknek” a besenyőkkel való kacérkodását (31. vers): „1049-ben. Minekutána pedig István király már régen megholt volna, a dicsőséges és győzedelmes királynak halálát meghallván a bessusok, a Gümötz mege földin lakó keresztyén székelyeknek hadat izenvén, bé akarának ütni. De a székely nemzet fegyverre kelvén, kihajtá őket emberül, messze a maga földétől az András vezérsége alatt, ki Ambor Vida Josa fia vala. De más tribusok ennek a győzedelemnek dicsőségét akadályoztatni akarák. Uopour vezér Bálványos várából Andorás vezért ebéd felett megölé és fővezér Andorás földét elfoglalá”. A 32. versben ez áll: „De az erdélyi vajda, Béla, megtudván a keresztyén székelyeknek veszedelmeket és az Andorás vezérét is, a bátyja halála után a pogány embereknek Gyula várában fejeket szedeté (1060–61 körül – S. A.)”
A Csíki székely krónika szerint a nem keresztény székelyek elleni megtorlás egyre erősödik, Béla király például betiltat mindent, ami őket a régi dolgokhoz köti (33. vers): „Amikor is azután Béla vajda parancsolá, hogy a hivatalok ne neveztetnének a régi szokás szerént, hasonlóképpen se nemzetségek, se várok, se faluk, se kastélyok, hanem a szentek neveit adnák nékiek. Ahonnan a lőn, hogy sok jeles székely katonák nem tudák magok elejeket, s leveleiket (mint haszontalanokat) megégették, oly nagy zűrzavarban is mindazonáltol találtatának némelyek, kik a király akaratja ellen is elejeknek és lakhelyeknek neveket megtarták. Kiváltképpen Háromszéken, Dombou, Béél, Nömöz, Mikou, Dants, a nemes Gyula Körös fia. A mostani Udvarhelyszéken pedig Uogroun, Lázár, Köntz, Biró, Nagy, Zimán, Dállya, Zököl, Turekh (Török), Kadáts sat.”
Az elnyomás akkora, hogy az egyébként nyugati keresztény szemszögből szóló krónika (korabeli dokumentumok kompilációja) is nagy elégtétellel veszi tudomásul, hogy Béla király meghal (33. vers): „És így Béla hirtelen változással a királyi szék reáesvén, méltán öszveromlék 1063-ban és meghalt 1065-ben.”
Nagyon is elképzelhető, hogy az elnyomás hatására a havasalföldi, nem nyugati keresztény székelyek valamikor 1071–1078 között a magyarokhoz, Erdélyhez való tartozás helyett a besenyő segédnépi státust választják, és erről ír Attaleiates is. A szkíta–besenyő közös államalakulat az 1078-as vereség ellenére még egészen 1091-ig tart, amikor a kortárs Joannes Oxites szerint a szkíták döntő vereséget szenvednek (ezt szokták a besenyők végleges vereségének nevezni).
Átköltözés Erdélybe
Ekkortól kezdve a havasalföldi székelyek beköltöznek Erdélybe a már korábban oda települt, a magyar vármegyei rendszer kiépítésében részt vevő székelyekhez, legalábbis a Csíki székely krónika szerint (37. vers): „És ezek esének a derék királynak, Lászlónak jelenlétében (más fordítás: halála után – S. A.) az ő fia, Kálmán László előtt, mikor Drusillával menyegzőit tartotta. Kinek testvérit, Piroskát, ki Irénének neveztetett, midőn a napkeleti udvar a Székelyföldin vitetné keresztül, az őtet kísérő székelyek közül, a Héterdők földin, sokakat megajándékoza (értelemszerűen földdel – S. A.), a székelyek ispánjai tartásokra szolgáló földök nem tartozván a Székelyföldhöz.”
A székelyek/szkíták eme lakhelyváltoztatásának a bizánci íróknál is nyoma van. Az archaizáló népneveket használó Anna Komnena, aki művét 1148 előtt írta, az 1059-es események leírásánál, ahol még a korábbi leírásokban szkíták szerepeltek, a dák elnevezést használja. Márpedig dákoknak régiesen az erdélyieket nevezték a bizánciak. Mint minden bizánci író, Anna Komnena is vigyáz arra, hogy naprakész legyen: ez azt jelenti, hogy a korábbi szkíták (székelyek) most már Dacia (Erdély) lakói.
A 12. század végétől Bizánc visszaszorul, mivel megalakul a Bolgár–Vlah Birodalom, és így elveszünk a bizánci írók látóköréből. Ezt székelyekül csak sajnálhatjuk, mivel bizonyára még sok érdekes dolgot tudhattunk volna meg tőlük történelmünkről.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Évköny-bemutató az Arany János Elméleti Líceumban
Novemberben mutattuk be a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum idén megjelent, sorban már a harmadik évkönyvét, amely a 2013–2014-es tanév fontos eseményeit, tevékenységeit és adatait rögzíti.
Intézményünk új formájának, a magyar tannyelvű iskolának a létrehozása óta igyekszünk hiteles dokumentumot állítani létünknek, munkásságunknak, törekvéseinknek, a nagyszalontai magyar pedagógusok és diákok életének bemutatásával. Az idei évkönyv is követi az előzőek felépítését. A beköszöntő Mészár Julianna igazgatónő, Török László polgármester, illetve az előző tanév aligazgatói: Kiss Mária és Tornai Melinda tollából született. Későbbiekben helyet kap a nagyszalontai oktatás történelmének ismertetése, költőóriásunk munkásságának néhány fontos aspektusa, iskolánk diákjainak, pedagógusainak, személyzetének és felszereltségének bemutatása.
A második fejezet a munkaközösségnek biztosít teret, leírva egy munkás év mozzanatait, eredményeit. A következő fejezetekben, az iskolában működő körök, rendszeres tevékenységek, versenyek, konferenciák, családnapok, ünnepségek vannak képekkel gazdagon illusztrálva, majd a diákok életébe vethetünk betekintést, megismerve a diákönkormányzatot, a gólyaavató és szalagavató bálokat, az iskola újságát, a sok kirándulás beszámolóit.
Az utolsó fejezet a végzősökről szól. Megtaláljuk benne a IV., VIII. és XII. osztályosok névsorát, képeit illetve az osztályfőnökök rövid beszámolóit is. Sok képpel emlékezünk a ballagás felejthetetlen és magasztos pillanataira. Az igazgatónő ünnepi évzáró gondolataival teszünk pontot az évkönyv végére is, remélve, hogy egy új tanév új erőt, sok sikert és sok megírnivalót hoz majd.
A könyv megjelenése érdekében egy lelkes és népes pedagógusi csapat  teszi félre a hétköznapok fáradalmait, megírva személyes tapasztalatait, vagy megszólítva kollégát, diákot. A borító hagyományosan zöld árnyalatú, és egy grafika utal az iskolai szimbólumokra. Idén az év elejei csengőavatást idézi Iszlai Borbála rajza. Az iskola egyesületének, a Pro Lyceum Salonta Alapítványnak támogatásával a Prológ kiadó gondozásában jelenik meg a számunkra oly értékes kiadvány, melyet szeretettel ajánlunk minden kedves nagyszalontai lakos figyelmébe, akiknek kapcsolatuk van iskolánkkal, vagy érdeklődnek iránta. A kötet megvásárolható az iskola titkárságán 15 lejért.
Nagy Ildikó, aligazgatónő, az évkönyv főszerkesztője
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tehetségnap a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika–informatika szakcsoportja idén is megszervezi a SaPi Tehetségnapot a középiskolások számára.
A verseny két próbából áll, mindkettő 2015. január 24-én, szombaton zajlik a Sapientia – EMTE csíkszeredai helyszínén. A versenyre XI–XII. osztályos középiskolás diákok jelentkezhetnek, háromfős csapatokat alkotva. Egy iskolából legtöbb két csapat vehet részt. A versenyre a háromfős csapatok 2014. december 23-ig jelentkezhetnek.
A tehetségnap keretében lehetőséget biztosítanak a logikus gondolkodást és stratégiai érzéket igénylő feladatok iránt érdeklődő diákoknak egy szórakozással egybekötött kellemes nap eltöltésére. A szokásos matematikaversenyektől eltérően a kitűzött feladatok nem elsősorban matematikai tárgyi tudást igényelnek, hanem gyors észjárást, logikus gondolkodást és jó helyzetfelismerést. Részletes információk a versenyről az alábbi internetes oldalon találhatók.
Székelyhon.ro

Csíkiak a Betlehemes Diáktalálkozón
A csíktaplocai betlehemes csoport is részt vesz az immár hetedik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Betlehemes Diáktalálkozón, amelyet Kecskeméten tartanak december 9–14. között.
A helybéli Szent Imre Iskolába várják Beregszászról, Beregdédáról, Csíkszeredából, Kassáról és Szabadkáról a diákokat, nevelőket, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak egymással és vendéglátóikkal, közben pedig a régi betlehemes hagyományok felelevenítésével hirdessék az Örömhírt: a Megváltó születését. A részt vevő fiatalok fogadó családoknál laknak, együtt járnak iskolába, együtt töltik szabadidejüket, közben sok helyen – családoknál, közösségi helyszíneken – bemutatják műsorukat is. Ellátogatnak a Városházára, a főplébániára, a Bács-Kiskun Megyei Kórházba, a Piarista iskolába, a Juhar utcai iskolába, fölkeresik az SOS Gyermekfalut, a Wojtyla Barátság Központot, a Családok Átmeneti Otthonát, a Mezei utcai Közösségi Házat. Szeretnék a régi emlékeket felidézni a Margaréta és a Platán Otthon idős lakóiban is.
„Így folytatódik és bővül a Kárpát-medencei betlehemes találkozó, ami alkalmat teremt arra, hogy a közös ünneplés közben gyerekek és szülők ismerkedjenek egymással. A találkozó legnagyobb hozadéka az a közösségformáló erő, mely hidat képez generációk, tájegységek, népek között. Az újra egyesülő Európában a civilek, a civil szervezetek szüntethetik meg az emberi kapcsolatokban a történelmi okok miatt kialakult folytonossági hiányt” – áll a szervezők közleményében. A hatnapos rendezvénysorozat megvalósításban a kecskeméti Bekecs Egyesület mellett közreműködik a beregszászi Cserkészliliom Alapítvány, a csíkszeredai Csobod Öröksége Egyesület, a délvidéki Caritas Szabadka és a kassai KAFI Polgári Társulás.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Kíméletlenül terjed a mocskos kezek betegsége Háromszéken
Háromszéken még mindig tombol a sárgaság járvány. A Hepatitis A vírussal idén megfertőzött betegek száma megközelítette a háromszázat, közölte Nagy Demeter István.
A sepsiszentgyörgyi kórház szóvivője szerint a sárgasággal fertőzött betegek jelentős része kiskorú. Az elmúlt héten hét gyereket utaltak be a kórház fertőző betegségek osztályára. Mint arról beszámoltunk, Háromszéken az iskolakezdés után, szeptembertől ütötte fel fejét a kór, a megszokottnál több a sárgaságos megbetegedés.
Járványügyi szakemberek szerin némely fertőzöttnél enyhébb lefolyású a kór, így nem mindenki kerül kórházba, de terjesztheti a betegséget. Árapatakon, Bölönpatakon, Száldoboson és Sepsiszentgyörgyön vannak Hepatitis A gócpontok, ott,ahol közegészségügyi problémák vannak, vagyis az érintettek sokan laknak egyszobás viskókban, nincs illemhely vagy folyóvíz.
A hepatitisz A-t a mocskos kezek betegségének nevezik, a vírus levegőn keresztül nem terjed. Szakembereik szerint a sárgaság ott jelent meg, ahol a lakosság hatóságilag nem ellenőrzött, természetes források vízét fogyasztja. Az orvosok a gyakori kézmosást tartják a leghatékonyabb megelőzésnek, ugyanakkor azt javasolják, hogy kerülni kell az ellenőrizetlen víz-lelőhelyeket. 
Kovács Zsolt
maszol.ro

Megszűnt Nagybánya magyar nyelvű tv-műsora
Megszűnt Nagybányán az egyetlen magyar nyelvű tv-műsor. Az egy órás műsort heti egy alkalommal sugározta egy nagybányai tv-társaság, de az nemrég megszűnt, így vele együtt a magyar műsor is. Az utóbbi időben az egyetlen magyar nyelvű hetilapot a Bányavidéki Új Szót is a megszűnés fenyegeti.
A Zahoránszki Brigittának, a Kossuth Rádió munkatársának Hitter Ferenc műsorszerkesztő elmesélte a nagybányai magyar nyelvű tv-műsorok történetét, hozzátéve, hogy a Guttinmelléki Friss Újság, amelynek ő főszerkesztője volt, elsősorban az érdeklődés hiányában szűnt meg.
Hitter Ferenc arról panaszkodott, hogy a szórványra csak bizonyos időszakokban, mint például a választások alkalmával figyelnek, azután már „senki nem törődik a kisebbségekkel.”
Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője arról beszélt, hogy az eddigi magyar nyelvű adások nem a tv-társaságok kegyéből működtek, hanem azért, mert voltak olyan emberek, akik idejüket és sokszor még a pénzüket is feláldozva vállalták, ezen műsorok szerkesztését.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Segítség érettségizőknek
Ingyenes felkészítőt tartanak januártól Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a megyeközponti Amőba Alapítvány közös szervezésében érettségi előtt álló diákoknak románból és matematikából. Az ötvenöt órás programot szombatonként szervezik négyórás tömbökben.
Tavaly először szervezett az Amőba hasonló felkészítőket, akkor csak Sepsiszentgyörgyön hatvan diák számára. Bereczki Barna, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, elsősorban azokat a végzősöket fogadták, akik a próbaérettségin 3-asnál nagyobb jegyet értek el románból és matematikából, közülük többen nyárig hetesre javítottak. Idén bővítik a programot a megye négy városára, tizenegy, egyenként tizenöt-húsz tagú csoport indítását tervezik januártól. December 16-án felmérik a jelentkezők készségeit, és karácsonyig összeállítják a csoportokat, hogy az új évben elkezdhessék a felkészítést. Az első órákon a tanulás módszertanával ismertetnék meg a diákokat, mert a szervezők szerint az iskolában nem igazán készítik fel a tanulókat arra, hogyan tanuljanak hatékonyan. A felkészítőn érettségi tételeket oldanak meg, a tevékenységek interaktívak, a diákok a szülők beleegyezésével vehetnek részt a programban. A jelentkezéseket december 16-áig fogadják az office@amoba.ro e-mail címen, illetve az említett négy város magyar középiskoláiban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódik a betelepítés?
A magyar diákok 12 százaléka román osztályba jár
Még mindig érezhető egyfajta román betelepítés Sepsiszentgyörgyön – ez derült ki az önkormányzat megrendelésére a kolozsvári Kvantum Research közvélemény-kutató cég által készített felmérésből: a város román tannyelvű iskoláiban tanuló diákok 10,7 százaléka 14 éves kora előtt más megyében nevelkedett, és később került a megyeközpontba.
A hétfőn bemutatott jelentés az idén január 8–13. között végzett telefonos közvélemény-kutatás eredményeit ismertette. A cél az volt, hogy minél több információt sikerüljön begyűjteni a 2004 és 2013 között a sepsiszentgyörgyi középiskolákban végzettek jövőbeli terveiről, életútjáról. A kérdésekre 607-en válaszoltak, az eredmények 95 százalékos valószínűséggel, +/- 4 százalékos hibahatárral érvényesek.
Kiss Tamás szociológus, demográfus bemutatójából az derült ki, hogy például 2007-ben a Sepsiszentgyörgyön végzett magyar nemzetiségű diákok és a román tannyelvű osztályokban tanulók aránya nagyon közel került egymáshoz. A városban végzettek 61,5 százaléka volt magyar nemzetiségű abban az évben, a román nemzetiségűeké 38,5 százalékon állt, viszont a román osztályokban tanulók aránya elérte a 45,2 százalékot.
A szakember szerint ez demográfiai tényezőkkel magyarázható, és ennek oka az 1980-as évek első felében betelepített román népesség: ők a ’80-as évek második felétől kezdtek gyerekeket szülni, tehát a 2007-ben végzettek ennek a generációnak a sarjai. Antal Árpád városvezető szerint az is aggasztó, hogy 2004 és 2013 között a magyar diákok stabil 10–12 százaléka román tannyelvű osztályokba járt. Ennek két oka van, egyrészt a szülők döntenek úgy, hogy inkább román osztályba íratják be gyerekeiket, másrészt pedig az oktatási minisztérium és tanfelügyelőség leosztása folytán, a város etnikai arányaitól eltérően, kevesebb magyar osztály van, mint román, és ez utóbbiakat magyar nemzetiségű diákokkal töltik fel. A kutatást egyébként a megyei tanfelügyelőségnek és az iskolaigazgatóknak is bemutatják.
Arra a kérdésre, hogy hol nevelkedett 14 éves koráig, a román nemzetiségűek 10,7 százaléka válaszolt úgy, hogy Kovászna megyén kívül; a magyarok esetében ez 2,9 százalék. Kiss Tamás szerint ennek hátterében egyrészt a különböző állami intézményekhez kapcsolódó káderek migrációja áll, akik voltaképpen a militarizált egységeknél dolgoznak. Antal Árpád szerint ez azt jelenti, hogy most is tetten érhető a román lakosság arányához viszonyítva egy 10 százalékos betelepítés Sepsiszentgyörgyön.
Korábban egy másik kutatás azt derítette ki, hogy a középiskolát befejező sepsiszentgyörgyiek közel fele külföldre vándorolna, a mostani jelentésből viszont az derül ki, hogy a 2004 és 2013 közötti magyar végzettek 42 százaléka a városban tartózkodik, 17 százalékuk a megyében, 10,6 százalékuk Kolozsváron él, míg 6 százalékuk Magyarországon, és sokkal inkább a belső migráció a hangsúlyosabb, mint a külföldre való távozás. Azok közül, akik nem Szentgyörgyön laknak, 63 százalék nem szeretne visszaköltözni, 14 százalékuk tervezi a hazatérést, 23 százalék pedig nem tartja kizártnak. Az önkormányzat elsősorban ezzel a 23 százalékkal szeretne leülni és tárgyalni, hogy megismerhessék a fiatalok igényeit, és ennek alapján dolgozzanak ki megfelelő közpolitikákat. A végzettek iskolájukat is értékelhették, 71 ponttal vezet a Mihai Viteazul Főgimnázium, 66,4 pontot kapott a Mikes Kelemen Líceum, ezzel a második helyen áll, a Mikót 61,9 pontra értékelték. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Trágárság mint töltelékszó – Iskolai felmérés Hargita megyében
Gyakori a trágár beszéd az iskolákban, a diákok között egyrészt divat is az alpári megfogalmazások használata, másrészt alkalmazkodási, feszültséglevezetési eszközként szolgál – derült ki egy Hargita megyei felmérésből. 
Diákokat, pedagógusokat és szülőket kérdeztek fókuszcsoportos beszélgetéseken idén március és november között az illetlen beszéd használatáról a Hargita megyei tanfelügyelőség és a megyei pszichopedagógiai tanácsadó központ felmérésén. 75 csíki, udvarhelyi, gyergyói és maroshévízi diák, továbbá egy-egy szülői és pedagógusi csoport vett részt a kutatásban, amelynek eredményeit nemrég ismertette Erőss Piroska tanfelügyelő és Bartha Dalma szociológus.
A trágár beszéd használatát vizsgáló felmérés eredményei szerint az alpári szófordulatokat a diákok többsége az elfogadáskeresés egyik módjaként használja, így próbál meg kitűnni. Sok fiatal a feszültségét vezeti le a csúnya beszéddel. Egy diák úgy fogalmazta meg a fókuszcsoportos beszélgetés során, hogy van, aki „így próbál meg feltűnni, mivel másképp nem tud”, egy másik pedig azt mondta: „ha nekem úgy esik jól, ezzel ki tudom adni magamból a dühömet”.
Az is kiderült a felmérésből, hogy van, aki megszokásból beszél csúnyán, és van, aki divatosnak tartja ezt. Az eredmények szerint az illetlen beszéd gyakori a tanintézetekben, főként a szakközépiskolákban. Középiskolás diákok azt mondták, a csúnya beszéd minden iskolában előfordul, és hogy a tanárokkal szemben is megkockáztatják a használatát.
Egyik pedagógus meglátása szerint a közönséges beszédet töltelékszavakként is használják a diákok, ilyenkor nem fejez ki indulatot, egyszerűen csak megszokásból vagy vagányságból beszél így a fiatal. Egy szülő arra világított rá, hogy akár előkészítő osztályos gyermeknél is előfordulhat, hogy csúnyán beszél.
A felmérés során azt találták, hogy a csúnya beszéd mindenkor tapasztalható az iskolákban, így szünetekben, de tanórán is és olykor a tanároknak is kicsúszik a száján. A válaszadók szerint a trágár beszédet bárhonnan eltanulhatják a fiatalok, nyújthat ilyen mintát a család, a kortárscsoport, de a média, a világháló, a modern irodalom, a zene is. A diákok szerint „vagy a nagyobbaktól az iskolából, vagy otthonról” tanulják az alpári beszédet, a szülők pedig a családi szitkozódás mellé, a televíziót, internetet, filmeket is megnevezték, illetve azt, hogy a kamaszok ily módon is feszegetik a határaikat.
A felmérés eredményeiből az derült ki, a szülők és a pedagógusok szerint fel kell lépni az illetlen beszéd ellen. A diákok egy része ezzel szemben úgy véli, nincs mit tenni és nem is kell tenni ez ellen, mert többségük tudja, hol és mit engedhet meg magának. Azon fiatalok, akik szerint tenni kell valamit a trágár szavak kiszorítása érdekében, úgy látják, mindenkinek saját magának kell ezzel foglalkoznia, ugyanakkor az igazgatónak kell fellépnie, esetleg az iskolapszichológusnak, az osztályfőnöknek, a tanárnak kell tennie ezen a téren.
„Megtanítanám, hogy valahogy másképp vezesse le az indulatát” – hangzott el egy javaslat. A szülők többek között úgy látják, állandóan foglalkozni kellene a jelenséggel, intenzívebb kapcsolatra lenne szükség az iskola és a szülők között. A tanárok szerint meg kell szokniuk a diákoknak, hogy bizonyos helyzetekben viselkedniük kell. Egy másik pedagógus úgy gondolja, ez is divat, ami el fog múlni, egy másik pedig azt mondta, a szülőknek és a pedagógusoknak is jó példával kell elöl járniuk.
A pedagógusokkal való beszélgetés során kiderült, sokan próbálnak tenni a trágár beszéd ellen nap mint nap. Van, aki ezt szélmalomharcnak látja, de olyan is, aki szerint ha a harminc diákból kettő-három megjavul, akkor már van eredménye a munkájának. „A tanári szakma eléggé lejáratott a társadalomban. Emberként viszont lehetünk példák” – fogalmazta meg egy másik pedagógus.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

Szodoray-Parádi Hajnalka életmű-kiállítása Szatmáron
Az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb képzőművészeti kiállítása nyílt meg kedd este Szatmárnémetiben, a régi főtér neogótikus Vécsey-házának ilyen célra fenntartott termeiben. A művész és tanár, Szodoray-Parádi Hajnalka mutatta be több évtizedes alkotómunkájának legjavát.
A művésznő eddig is gyakran jelen volt a Szamos-parti városban rendezett kiállításokon, de csak most derült ki a közönség számára, mennyire otthonos mind a festészetben, mind a grafikában, mind pedig a szobrászatban. Festményei elsősorban táj- és életképek, szép természeti környezetben, régi kastélyokkal, ódon falakkal a háttérben, erőteljes színekkel, ami az egykori nagybányai festőiskola színhatásával rokonítható. Grafikái főleg portrék, történelmi alakokról – mint például az aradi 13 vértanúról, Rákóczi Ferencről, Bercsényi Miklósról, Zichy Mihályról, barátairól, képzőművész és tanártársairól készült tusrajzok, amelyeken megjelenik a belső karakter, az élet és a hivatás gondja, öröme, a remény, a csalódás.
Bár eddigi kiállításain is láthattunk pár szobrot, a most bemutatott 15-20 portré egyértelműen kifejezi, hogy alkotójuk ezen a területen is nagyobb figyelmet érdemel. Az Adyról, Bolyairól vagy Bartókról, s a fiatal lányokról készült szobrai parkokba, köztérre kívánkoznak. Mint ahogy oda került a szatmári Kossuth-kert létrehozójáról, Kiss Gedeonról, a „fák ezredeséről” megformált szobra. Hogy ezzel felfedeztük Szodoray-Parádi Hajnalkát, a köztéri szobrászt, az a tény is igazolja, hogy nemrég őt bízták meg gróf Széchenyi István szobrának az elkészítésével, melyet a belvárosban kívánnak felállítani.
maszol.ro

Látó-jubileum díjakkal, múltidézéssel
A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli alapításának huszonötödik évfordulóját. A csütörtöktől szombatig zajló események fő helyszíne a marosvásárhelyi G. Café, illetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
A Látó huszonöt évvel ezelőtt, a decemberi események idején alakult meg. Az elmúlt negyedszázad során három főszerkesztő vezette a lapot, a mostani jubileumi ünnepségsorozat keretében mindhármukkal találkozhat a közönség, ők beszélgetnek a Látó múltjáról, jelenéről és a jövőjéről.
Markó Béla 1989 decemberétől 2005 decemberéig volt főszerkesztő, Gálfalvi György 2005 decemberétől 2007 végéig, Kovács András Ferenc pedig 2008 januárjától vezeti a lapot. A főszerkesztő-találkozóra csütörtökön 18 órától, a Látó Irodalmi Színpad és Játékok helyszínén kerül sor, a marosvásárhelyi G. Caféban.
Pénteken 18 órától A fordítás terei című beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. Házigazdaként a lap munkatársa, Láng Zsolt beszélget Bányai Évával, Csaplár Vilmossal, Márton Lászlóval és Mihálycsa Erikával szintén a G. Caféban.
Szombaton 18 órától huszonharmadik alkalommal osztják ki a Látó-nívódíjakat. A díjazottakat a szerkesztőség tagjai a lap utóbbi évfolyamában publikált szerzők közül választják ki. Huszonkét év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést. A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad rendezvénysorozat keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Idén Benedek Szabolcs (próza), Fekete Vince (vers), Kincses Réka (dráma) és lapunk Kultúra rovatának szerkesztője, Varga László Edgár (debüt) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mondanak a lap szerkesztői: Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor.
Tavaly óta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is kioszt egy különdíjat a Látó szerkesztőivel konzultálva a Látóban közölt színházi szövegek szerzői közül válogatva. Tavaly György Péter vehette át az elismerést, idén pedig Jánosházy György kapja a különdíjat.
A 25 éves Látó szépirodalmi folyóirat decemberi számának a rendszerváltás, 1989 a témája. A díjkiosztó után, 19 órai kezdettel a színház kistermében a lapszám teljes anyaga hallható lesz egy különleges felolvasás során. 1989 – Szövegek Szimfóniája címmel 42 tagú „zenekar” adja elő a művet, a „karmester” Láng Zsolt lesz.
Ebbe a „zenekarba” a jelen lévő szerzők mellett „civilek”, azaz ismert marosvásárhelyi személyiségek, többek között Albert Mária, Bányai Kelemen Barna, Kádár Annamária, Kós Anna, Kozma Edit, Lázok Klára, Pál atya, Szász Attila, Ungvári Zrinyi Imre is beállnak. E különleges „koncert” rendezője Patkó Éva.
Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

„Bérfagy” a közszférában – lesznek kivételek is
Jövőre is befagyasztva marad a közszférában dolgozók fizetése, nem kaphatnak étkezési utalványt, üdülési csekket vagy prémiumot, mint ahogyan a túlóráikat sem fizetik ki, cserében mindössze szabadnapokkal jutalmazhatók – derül ki egy, a Mediafax hírügynökség birtokába jutott sürgősségi kormányhatározat-tervezetből.
A dokumentum kivételként a nemzetközi porondon különleges eredményeket elért sportolókat és stábjukat, a nemzetközi olimpiákon jól szereplő diákokat és az őket felkészítő tanárokat említi.
Az idei év végi szinten fagyasztják be az 1945. március 6. után politikai alapon meghurcoltak, külföldre deportáltak vagy fogva tartottak juttatását, nem kapnak pluszpénzt a háborús veteránok, rokkantak és hadiözvegyek se, mint ahogy az 1987-es brassói és 1989 decemberi események résztvevői sem.
Jövőre nem adhatók segélyek vagy juttatások a nyugdíjba vonuló személyeknek sem, és nem kapnak távozáskor pluszösszeget azok sem, akiknek megszűnik a munkaviszonyuk vagy tartalékba helyezik át.
Nem minden közalkalmazottra érvényes ugyanakkor a fizetések befagyasztása, a tervek szerint a tanárok bére két lépcsőben, márciustól, illetve szeptembertől 5 százalékig terjedő összeggel nő, továbbá bizonyos körülmények között az egészségügyben dolgozók is részesülhetnek fizetésemelésben.
Két lépcsőben nő a minimálbér
Eközben szerdai ülésén a kormány elfogadta a minimálbér megemeléséről szóló határozatot, így a jövő évben két lépcsőben, 1050 lejre nő a kötelező minimális juttatás. Először január 1-jétől nő 975 lejre a jelenlegi 900 lejről, majd július 1-jétől lesz 1050 lej.
Corneliu Calota kormányszóvivő szerint az intézkedés több mint 1 millió 471 ezer közalkalmazottat és csaknem 983 ezer, versenyszférában dolgozót érint. Mint ismeretes, a tavaly év végén még 800 lej volt a minimálbér, 2014 folyamán szintén két lépcsőben emelték 900 lejre. 
A döntés előtt vállalatvezetők és közgazdászok nyílt levélben kérték a kormányt, hogy ne hozza meg ezt az intézkedést. Szerintük káros hatása lesz a gazdaságra, mert rontja a gyengén képzettek és a fiatalok alkalmazási lehetőségeit. 
A vállalatvezetők szerint azáltal, hogy a kormány megszab egy minimális bért, arra kényszeríti a munkáltatókat, hogy feketén foglalkoztassanak vagy egyáltalán ne alkalmazzanak olyan gyengén képzetteket vagy tapasztalatlan fiatalokat, akiknek a termelékenysége nem arányos a kormány által megállapított minimálbérrel. Emlékeztetettek, hogy a fiatalok körében így is négyszer magasabb az állástalanok aránya az átlag munkanélküliséghez képest.
Ugyanakkor – amint azt a kormány az államfő-választási kampányban megígérte – jövőre a nyugdíjak is nőnek, a nyugdíjpont értéke 5 százalékkal 830,2 lejre bővül.
Kinek több, kinek kevesebb jut
Az idén rendelkezésre álló összegnél többől gazdálkodhat jövőre a munkaügyi, a fejlesztési, a pénzügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi, közlekedési, gazdasági minisztérium, valamint az európai uniós alapokat kezelő tárca, miközben csökken az egészségügyi, művelődési, valamint a közigazgatási és belügyminisztérium költségvetése.
A kormány szerdán éjfél után tette közzé honlapján a 2015-ös állami költségvetés tervezetét, amelyet az előzetes bejelentések értelmében a kabinet pénteki rendkívüli ülésén fogad el, hogy még aznap beterjeszthessék azt a parlament elé. A végszavazásra – mint ismeretes – várhatóan december 21-én kerül sor, akkor ugyanis a a döntéshozóknak mindenképp össze kell ülniük Klaus Johannis államfői eskütételére.
A büdzsé bevételei a becslések szerint 226,36 milliárd lejre, vagyis a bruttó hazai termék (GDP) 31,9 százalékára rúgnak majd, miközben a tervezett kiadások 239,36 milliárd lejt (a GDP 33,7 százaléka) tesznek ki, a megengedett hiány pedig a GDP 1,83 százaléka. A költségvetés kidolgozásakor 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, illetve 2,2 százalékos inflációval számoltak 2015-re, a GDP pedig várhatóan 709,68 milliárd lej lesz.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) egyébként csütörtökön jelezte, hogy elégedetlen a számára kiutalt összeggel. Mint közleményükben emlékeztettek, több ízben is kérték az intézmény költségvetésének növelését, ehhez képest az ideinél 31,94 százalékkal kevesebbet utaltak ki számukra 2015-re.
Jövőre amúgy több pénzt utal ki a kormány a kisebbségi szervezeteknek – ebből az összegből kap az RMDSZ is –, a 2015-re előirányzott 91,443 millió lej 6,72 százalékkal nagyobb, mint az idén rendelkezésre bocsátott keret.
Negyvenégy milliárd lej beruházásokra
Összesen 44,76 milliárd lejt szán a kormány beruházásokra a 2015-ös évben – derül ki a csütörtökön nyilvánosságra került tervezetből. Ez az összeg 24 százalékkal nagyobb a 2014-es adatnál. A 115, prioritásként kijelölt beruházás zömét a kormányfőtitkárságon és a közlekedési minisztériumon keresztül bonyolítják.
A beruházásokra költhető összeg a bruttó hazai termék (GDP) 6,3 százalékát teszi ki, és a költségvetési kiadások 18,7 százalékát jelenti. Ez 3,2 százalékkal több annál, amennyit az idei év költségvetésében tett ki. A fontos beruházási tervek kiválasztásakor a közérdekű beruházások esetében alkalmazott szempontokat vették figyelembe, vagyis a fő hitelutalványozók által adott pontszámot, a gazdasági mutatókat és a külföldi partnerekkel szembeni vállalásokat.
Bálint Eszter
Székelyhon.ro

Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Színjátszás több mint százéves hagyománnyal Csíkcsicsóban
Csicsóban több mint százéves hagyománya van az amatőr színjátszásnak, a jelenlegi csoport Szabó Magdolna kezdeményezésére alakult 2008-ban, az Élő Emlékezet Egyesület keretében. Néhány hónapja az egyesülettől függetlenül, önálló színjátszó csoportként működnek.
Este nyolc óra után érkeztünk meg a csíkcsicsói kultúrotthonba, hogy ezúttal a csicsói amatőr színjátszókkal beszélgessünk. Épp a próba szünetében toppantunk be a színjátszó csoporthoz, a Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című darabját próbálták, készülve a karcfalvi vendégjátékra.
Első nagy sikerű előadásuk Heltai Jenő A néma levente című darabja volt, melyet Varga Sándor, a Csíki Játékszín színésze állított színpadra. A néma leventét 1965-ben láthatták még a helybéliek, hisz az akkor működött színjátszó csoport is játszotta. Következett A hullámzó vőlegény című darab, amelyet szintén Varga Sándor rendezett, majd miután a színművész Magyarországra költözött, Bilibók Attilát kérték fel rendezni a csicsói műkedvelők. Ő Csiky Gergely Buborékok című művét ajánlotta a csoportnak, majd vitte színre velük. A legutóbbi előadásukat, az Úrilány szobát keres címűt is ő rendezte.
„Nem könnyed darabokat akarunk, amire így is, úgy is elmennek az emberek, hanem népművelő jellegűeket, kicsit fajsúlyosabbakat” – mondta Lutz Levente, a csoport egyik tagja.
Az előadásokhoz a díszlet, jelmez otthonról kerül ki, vagy éppen turkálóból vásárolják meg. A csicsói színjátszóknak már külön díszletraktáruk is van, egy csűrben tárolják azokat a díszleteket, amelyeket épp nem használnak a játszott előadásban. „A kulturális központnál volt egy megbeszélés az amatőr színjátszók vezetőivel, és ott javasoltam, hogy csináljunk egy börzét, Facebookon, vagy valahol, ahová mindenik csoport írna egy leltárlistát azokról a díszletekről, amelyeket épp nem használnak. így kölcsön tudnánk kérni egymástól, ha szükségünk van valamire, például fogasra, lámpára, kanapéra. Sajnos nem történt még előrelépés ez ügyben” – jegyezte meg Lutz. Megtudtuk, arra is volt példa, hogy egy díszletdarabot pályázat útján szereztek be, bár nehezen tudták megértetni, hogy az adott csikókályha tényleg díszletként fog funkcionálni. A rendezői díjakat is általában pályázatokból oldották meg.
Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gelence, Csernáton, Alsórákos, Szentmárton, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva – csak néhány hely, ahol a csicsói színjátszók felléptek. A néma levente című előadással még egyhetes turnén is voltak Magyarországon.
A faluban jól fogadják az előadásokat, ha többször játszanak egy darabot, akkor is telt ház van. Még Csíkszeredából is sokan mennek el megnézni a csicsói színjátszókat. Aztán előadás után, mint újságolták, úton-útfélen gratulálnak nekik a szomszédok, ismerősök. A színjátszó csoport tagjai, dacára annak, hogy van, mikor éjszakába nyúlóan próbálnak, szívesen járnak össze. „Egyfajta szórakozás, jó csapat kovácsolódott össze. Ugyanakkor lehet fejlődni, a rendezőtől, a darabból tanulni is tudunk" – mutattak rá.
A színjátszó csoport tagjai:
Adorjáni Lajos, Silló Attila, Részegh Attila, Csobot Zsófia, Pál Tibor, Lutz Levente, Sántha Imre, Kósa Gyula, Sántha Mária, Pál Norbert, Becze Géza, Becze Éva, Kelemen Emma, Fülöp Irén, Kelemen Béla, Bencze Etelka, Pál Piroska.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mennyire egységes a magyar nemzettudat?
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik  – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
Regionalitás vagy egységtudat? Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásai Kárpát-medencei kontextusban címmel tartott előadást Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerda este Kolozsváron.
A szociológus arra a kérdésre kereste a választ, hogy a határon túliak körében mennyire fordítódik le a mindennapokra a magyar kormány irányából érkező nemzeti mozgósítás vagy nemzeti diskurzus, amelynek középpontjában a nemzet egysége áll. Azaz mennyire egységes a magyar nemzettudat, és mennyire különböznek a magyar kisebbségek identitásai? Az előadásban arra is választ kaptunk, hogyan pozícionálják a kisebbségi közösségek magukat a többségi államhoz képest, és az eredmények fényében mennyire érdemes például székelyföldi területi autonómiáról beszélni.
Négy felmérés adatai
Az adatok több felmérésből, kutatásból származnak. 2007-ben és 2010-ben az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatást végeztek a magyarok körében közel háromezres esetszámmal (Kárpát-panel), Magyarországot is beleértve. 2010-ben csak Erdélyben sikerült a kutatást megismételni nagyjából ugyanazon a populáción, így a kis változások is relevánsak, hívta fel a figyelmet a szociológus. 2009-ben Erdélyben, ugyanebben a Kárpát-panel kutatásban elég nagy méretű fókuszcsoportos vizsgálatot is végeztek, 2014-ben szintén, csak ekkor kimondottan az ifjúság körében.
Az eredményeket bemutatva Veres Valér előadását két részre osztotta. Az első részben azokat az érveket prezentálta, melyek a magyarságtudat egységességére vonatkoznak. A második részben pedig azokat, amelyek a heterogenitásra utalnak.
A magyarságtudat egységessége melletti érvek
A határon túli kisebbségek leginkább kultúrnemzeti módon gondolják el magukat, azaz leginkább anyanyelvük és kultúrájuk határozza meg identitásukat. A magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más: csak a népesség felére jellemző a kultúrnemzeti azonosulás, a másik fele leginkább az állampolgárság alapján határozza meg magát.
"Ez a fele-fele arány kísértetiesen megmutatkozott a tíz évvel ezelőtti népszavazáskor. De az, hogy a többségi népességeknél jelentősebb az államnemzeti azonosulás, teljesen normális, nem valamiféle anomália. De ettől függetlenül feszültséget szülhet a magyar-magyar viszonyban, és szült is", magyarázta a szociológus.
A nemzet szimbolikus egységének kérdését a következő kérdésekkel mérték többek között: Erdélyi (kisebbségi) magyarként a magyar nemzet részeinek érzik-e magukat, illetve mennyiben sorolják be magukat a román (többségi) nemzetbe? Az első kérdésre Erdélyben válaszoltak a legtöbben igennel (82 százalék), Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában az igen válaszok 70 százalék körül mozogtak. A második kérdésre viszont meglepő válaszok születtek.
Meglepő erdélyi válaszok
Az erdélyi magyarok 65 százaléka mondta azt, hogy a román nemzet részének érzi magát, Szlovákiában 38, Szerbiában 40, Ukrajnában 52 százalék. Az eredmény a kutatókat is meglepte. Veres Valér szerint bizonyos magyar sajtóorgánumok kritizáltak is őket amiatt, hogy miként lehet ilyeneket állítani. A szociodemográfiai változók szerint is megvizsgálták a válaszokat, és azt látták, az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták, hogy a román nemzet részei, mert kognitív disszonanciát éreztek ezzel kapcsolatban.
„Viszont az alacsonyabb iskolázottságúak inkább állampolgári azonosulásnak fogják fel a kérdést: részei a román nemzetnek, de ez nem azt jelenti, hogy kulturálisan, mélyréteg szintjén azonosulnának a román nemzettel. Viszont úgy, mint egy ruhát, felveszik magukra. Az adatok azt is megmutatják, abban, hogy mennyire integráltak a többségi nemzet irányába, a határon túli magyarok között vannak jelentős különbségek", ecsetelte Veres Valér.
Hozzátette, az erdélyi magyarok körében nem különülnek el azok, akik inkább a magyar nemzet részeinek gondolják magukat azoktól, akik a román nemzet részének is, a fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy egyértelműen az állampolgárságra gondolnak a megkérdezettek, amikor a román nemzettagságról van szó.
Hierarchia a Kárpát-medencében
Arra a kérdésre, hogy mennyire élik meg pozitívumként az identitásukat, azaz mennyire büszkék arra, hogy magyarok, a határon túliak körében egység körvonalazódik. Az erdélyi magyarok 61, a kárpátaljai magyarok 55.8, a szlovákiai magyarok 49.9, a vajdasági magyarok 44.2, a magyarországiak 45.2 százaléka mondta azt, hogy teljes mértékben büszkeséggel tölti el magyarsága. Szintén nagy azoknak a köre, akik többnyire egyetértenek ezzel az állítással.
"Az adatokból kiolvasható egy sajátos hierarchia: az erdélyi magyarok a legbüszkébbek, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az utóbbi időben viszont a büszkeség csökkent, Magyarországon például gyorsabb ütemben, mint Romániában. Az állam teljesítőképességének változása nagyon erős összefüggésben van a nemzeti büszkeséggel. A kisebbségek esetében nem csak Magyarország teljesítőképességéről van szó, hanem az olyan vitás helyzetekről is, mint például december ötödikei népszavazás. Az erdélyi magyarság körében 2007 és 2010 között érzékelhetően csökkent a büszkeségérzés", magyarázta a szociológus.
Eltér az erdélyi magyar a magyarországitól?
A következő kérdéskör azt vizsgálta, milyen csoporthatárokat jelölnek ki a kisebbségi közösségek maguk körül, azaz hol húzódnak a határok a többség, illetve a magyarországi magyarok irányába. Több kérdéssel is vizsgálták ezt a témakört. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy szerintük eltérő jellegzetességeik vannak-e például az erdélyi magyaroknak és a magyarországi magyaroknak, illetve az erdélyi magyaroknak és a románoknak.
Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60-70 százalékban mondták azt, hogy eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. "Nemzeti értelemben a legkonzisztensebb saját csoport a kisebbségi közösség. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják", jegyezte meg Veres Valér.
A magyarságtudat heterogenitása melletti érvek
A különbözőség mértékének vizsgálatában a nemzeti név az egyik érdekes kérdés: "Ha az emberektől az kérdezik, hogy elsősorban minek határoznák meg magukat etnokulturális értelemben, ilyen kategóriák merülnek fel, mint magyar, regionális magyar, regionális azonosulás etnonim nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata. A válaszokban azt láthatjuk, hogy sehol nincsenek többségben azok, hogy simán magyarnak vallják magukat, ez csak Magyarországon mutatható ki, de ott is relatív többségről van szó".
Erdélyben a megkérdezettek 29.2, Kárpátalján 18, Felvidéken 33.6, a Vajdaságban 16.4 százaléka határozta meg magát csak magyarnak. Magyarországon 46.3 százalék. Romániában erdélyi magyarnak 27,9 százalék, Ukrajnában kárpátaljai magyarnak 43.9, Szlovákiában felvidéki magyarnak 30.4, Szerbiában vajdasági magyarnak 49.1 százalék mondta magát.
Erdélyben ott a székely is
Elég jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határozzák meg magukat, etnonim nélkül, tehát akik csak annyi mondanak magukról, hogy erdélyiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak. Míg 2007-ben 16.5 százalék határozta meg magát csak erdélyiként, addig 2010-ben ez az arány már 29.6 százalék. 2007 és 2010 között csökkent azok száma, akik csak magyarként vagy erdélyi magyarként határozták meg magukat. A magukat székelyben vallók száma nőtt a két időpont között (6.9-ről 9.1 százalékra).
"Általában mindenhol az látszik, hogy a regionális jelzős megnevezés a legjelentősebb. Erdélyben még hozzájön a regionális megnevezéshez a székely. Ők a kutatás egységessége miatt kerültek az egyéb kategóriába, nem azért mert haragszunk rájuk” – mondta a szociológus.
A magukat egyéb kategóriába sorolók számaránya 22.9 százalék. Erdélyben ugyanazon a populáción vizsgálva a kérdést, azt látták a kutatók, hogy kevés idő alatt lényegesen növekedik a regionális azonosulás etnonim nélkül. Elsődleges azonosulásként szinte nincs is olyan, hogy valaki magát románnak, romániainak vagy román állampolgárnak vallja. De másodlagosként az erdélyi magyarok közül a román állampolgárt elég sokan választották.
„Tehát körvonalazódik az az integráció, ami Romániában előrehaladottabb, mint más országokban. Ez azért nagyon furcsa, mert nagyon sok tekintetben azt látjuk, hogy a magyarok Szlovákiában állnak közelebb a többséghez, tehát a szlovákokhoz", magyarázta az eredményeket Veres Valér.
Hol a haza?
A hazafogalmat kutatva a különböző régiók szintén strukturális hasonlóságot mutatnak, ugyanis mindenhol viszonylag jelentős arányban két opciót jelöltek meg hazaként: a régiót, illetve az országot, ahol élnek. Ez a két opciót tette ki a válaszadók nagy többségét. Magyarországot mint hazát, nagyon kis százalékban választották (Romániában például 3.2 százalék). Ezt az egész kérdéskört fókuszcsoportokkal is megvizsgálták, a vizsgálat pedig ráerősített: az emberek elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik.
"Olyan, mint egy érme: egyik felén azt írja, Erdély, a másik felén pedig Románia. De inkább az érem erdélyi felét szeretik nézegetni. Kognitív szinten Romániát is hazájuknak vallják, érzelmileg kevésbé. Ami érdekes, hogy Magyarország mint haza nem jelenik meg. És ez a fókuszcsoportoknál megerősödött. Többen kategorikusan is kijelentették, hogy Magyarország nekik nem haza", mondta a szociológus.
Erősödik a regionális tudat
Az erdélyi adatokra fókuszálva tehát az látszik, hogy a regionális tudat erősödik: növekedik az Erdély megnevezés a haza fogalmánál, és csökken a Románia fogalma. Míg 2007-ban 31.4 százalékuk mondta azt, hogy Erdély a hazája, 2010-ben már 45.5 százalék. Románia mint haza esetében az adatok: 2007-ban 46.5, 2010-ben 40,7 százalék. "Érdekes, hogy az idősek és a fiatalok azok, akik leginkább Erdélyt mondják, a középkorúak Romániát, tehát nagyon látszik, hogy milyen iskolarendszerben szocializálódtak az emberek", jegyezte meg Veres Valér.
És a románok?
Ami a többséghez (románokhoz) való viszonyulást illeti, az erdélyi magyarok másként érzékelik a viszonyt település- és országos szinten. "Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen érzékelik, tehát mindennapi értelemben reálisan, addig az ország szintűt ideológiákkal átszűrve, a sajtóban és máshonnan hallott, olvasott élményeken keresztül. A településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országos szintűt negatívabbnak", vázolta.
Romániában a megkérdezettek 70.1 százaléka mondta együttműködőnek a viszonyt településszinten, és csupán 8.7 százalékuk konfliktusosnak. A konfliktusos viszony, ha országos szemszögből nézték, már 20-30 százalékosra bővült. Érdemes, hogy Romániában mondták a legtöbben együttműködőnek a viszonyt a többségiekkel a többi régióhoz képest.
„Jönnek ezek a románok”
Ami a Magyarországhoz való viszony illeti, Veres Valér szerint ez elég sok problémával terhelt: meglehetősen előítéletesen viszonyulnak a határon túli magyarok Magyarországhoz, főleg az erdélyiek. Fókuszcsoportos vizsgálatnál az látszik, hogy a fő ok: mivel a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal nagyobb arányban államnemzeti alapú, így sokan vannak olyanok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be.
„Ők azok, akik azt mondják: jönnek ezek a románok. Nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem a sértegetés a cél, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Az erdélyi magyarok pedig nagyon rossz néven veszik ezt a kategorizálást, ők nagyarányban a kultúrnemzetben gondolkodnak".
Az anyaországgal való azonosulás gyengül
A fenti adatok fényében a szociológus szerint ismét kiemelendő, hogy az erdélyi magyarok a többi határon túli magyart érzik legközelebb magukhoz, a magyarországi magyarokat és a románokat már nem annyira (szinte ugyanolyan "messze" érzik maguktól a magyarországiakat, mint a románokat). A magyarországiakkal szembeni távolság a kárpátaljai és a felvidéki magyaroknál is megfigyelhető.
Az előadás következtetéseként a szociológus elmondta, az adatok fényében nem arról van szó, hogy a regionalitás erősödésével a magyarságtudat gyengülne, hanem inkább csak a Magyarországgal való azonosulás gyengül. "Ha a többség irányába jobban integrálódik egy közösség, például az erdélyi magyarok, nem jelenti azt, hogy a magyarságtudata gyengülne. Azt látjuk, hogy az erdélyi magyarok a magyarságtudatban és az állampolgári integrációban is a legerősebbek az összes régió közül. Magyarországhoz való kötődésben szerepelnek rosszabbul, de abban sem mondhatjuk, hogy teljesen atipikusak lennének", magyarázta.
Újra kell gondolni az autonómiát?
Az előadás végén a hallgatóság több kérdést is feltett az egyetemi oktatónak. Szóba került a regionalitás megerősödésével kapcsolat az autonómia is. Veres Valér itt megjegyezte, hogy az egyik kutatásukban részletesen vizsgálták az autonómiakoncepciókat is. A kutatás a „megrendelés módja” miatt nem kapott nagy publicitást.
"Az egyik kérdésnél az jött ki, hogy az erdélyi magyarok a legnagyobb (50 százalékos) arányban Erdély autonómiáját támogatják, tehát ebbe az autonómiába erdélyi románok is beletartoznak. Akik a magyar többségű területek autonómiája mellett foglaltak állást, azok aránya csupán huszonvalahány százalék. Székelyföldön sem ment fennebb 33 százaléknál. Az emberek sokkal reálpolitikusabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint ahogy gondolnánk. Mindenki akar autonómiát, csak nagyon sokan nem olyant, mint amilyenről beszélnek a politikusok", fogalmazott Veres Valér.
Hozzátette, lehet, újra kellene gondolni, hogy milyen fajta autonómiát szeretnénk. "Mert a regionális tudat erősödése egyértelműen azt mutatja, hogy ez fontos kérdés, de nem biztos, hogy olyan köntösben, ahogy eddig megfogalmazódott a politikában", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Mekkora fizetésről mondott le Kató Béla püspök?
Bruttó 7643 lej. Ekkora összegről mond le havonta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tiltakozásul a Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítása miatt. Ennyi az állami fizetése a többi erdélyi történelmi egyház vezetőjének is.
Kató Béla püspök az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén jelentette be, hogy a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása elleni tiltakozásként nem fogadja el többé az államtól kapott fizetését, az úgynevezett kongruát. Ugyanezt a bejelentést tette Kántor Csaba püspökhelyettes is.
Utánanéztünk: a püspöknek decembertől bruttó 7643 lejjel, helyettesének 6691 lejjel kevesebb pénzből kell megélnie havonta. Az egyházi alkalmazottak javadalmazását szabályozó 2010/284-es törvény szerint ugyanis a Romániában elismert egyházak vezetőit a minisztereknek, illetve államtitkároknak járó állami fizetés illeti meg.
Az összeget megerősítette lapunknak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa is. Közölte, hogy ettől a hónaptól a pénzt visszaküldik a vallásügyi államtitkárságra. Kérdésünkre hozzátette: Kató Béla nyilvánvalóan nem marad jövedelem nélkül. „A püspök úr javadalmazását egyházkerületi forrásokból biztosítjuk” – magyarázta. Ennek az összegét azonban Ballai nem kívánta megnevezni. „Ez bizalmas adat” – tette hozzá.
Bruttó 7643 lej a napokban újra unitárius püspökké választott Bálint Benczédi Ferenc állami fizetése is. Az unitárius egyház gazdasági tanácsosa, Dácz Tibor nem kívánt nyilatkozni a maszol.ro-nak arról, hogy a püspök jövedelmét az egyház saját forrásaiból kiegészíti-e, és ha igen, mekkora összeggel. Ezt, Ballai Zoltánhoz hasonlóan, bizalmas információnak nevezte.
A 2010/284-es törvény melléklete szerint az ortodox egyházfőnek, Daniel pátriárkának jár a legnagyobb állami fizetés, bruttó 8817 lej. Az összeg a mindenkori államfő bérének felel meg. Az ortodox és a római katolikus egyház érsekeinek (így Jakubinyi György gyulafehévári érseknek is) bruttó 8122 lej az állami fizetése. Az egyházfő püspökök bére a már említett 7643 lej. Ekkora összeget kap havonta az államtól Kató Béla és Bálint Benczédi Ferenc mellett Csűry István (Királyhágó-melléki Református Egyházkerület), Böcskei László (nagyváradi római-katolikus egyházmegye) és Adorján Dezső (evangélikus egyház) is. A helyetteseik állami bére 6691 lej.
Mennyit keres egy lelkész?
Egy háromszéki községben húsz éve szolgáló unitárius lelkész a maszol.ro-nak elmondta: havi jövedelme bruttó 2300 lej. Ebből az összegből bruttó 980 lejt az állam folyósít. „Havonta körülbelül nettó 1650 lejt utal a kolozsvári püspökség a bankkártyámra” – mondta a lelkész, aki nehezményezi, hogy néhány éve a fizetése megállapításakor már nem veszik figyelembe a letöltött papi szolgálati időt, a „régiséget”.
Dácz Tibor gazdasági tanácsos szerint ennek a magyarázata az, hogy az állam 2009-ben gyakorlatilag befagyasztotta a lelkészek – és a nem vezető beosztású egyházi alkalmazottak – fizetését. Mint mondta, a 2010/284-es törvény szerint egy lelkész állami bére az azonos régiségű és fokozatú pedagógus fizetésének a 65 vagy 80 százaléka. „A 80 százalékot a kis gyülekezeteknél szolgáló, hátrányos helyzetű egyházközségek papjai kapják” – magyarázta.
Cáfolta szerdán az ortodox egyház, hogy Daniel pátriárka havi bére 22 901 lej lenne. Erről kedden egy román portál számolt be, a hírt pedig átvette a hazai sajtó. A pátriarkátus közleménye szerint az egyházfő fizetése nettó 13 900 lej, amelyből nettó 7731 lejt folyósít az állam, a többit pedig az egyház biztosítja saját forrásokból. „Daniel pátriárka nem napi 8, hanem napi 14-16 órát dolgozik” – olvasható a közleményben.
A tanácsos elmondta, ezt a bérezési rendszert 2009-ben vezette be az állam, és ezt alkalmazzák valamennyi elismert egyház esetében. Csakhogy ez a rendszer nem követi például a pedagógusok béremelését, sem a munka mezején eltöltött időt. „Tehát a papjaink most ugyanazt a pénzt kapják, mint öt éve. Ezt a fizetést az unitárius egyház kipótolja az állam álta folyósított bérnél nagyobb összeggel” – tájékoztatott Dácz Tibor.
Emellett a rendszernek van még egy nagy hibája: a lelkészek számát nem követi. „Ha tehát időközben az adott egyház papjainak száma nőtt, az egyháznak járó kongrua összege nem változott. Tehát az új lelkészeink fizetését száz százalékban az egyháznak kell folyósítania” – mondta az unitárius püspökség gazdasági előadótanácsosa.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Magyarország 1945 – A Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája
A szovjet csapatok megtorló cselekedeteiről, a kialakítandó államberendezkedésről vallott gyökeresen eltérő szociáldemokrata és kommunista elvekről és a határon túli magyarság jogfosztásáról esett szó az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciáján csütörtökön a Parlamentben.
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy a magyar polgári lakosság tömeges Szovjetunióba hurcolásának egyik okát Sztálin fogalmazta meg legegyértelműbben: a magyarokat meg kell büntetni.
A szakember elmondta, hogy a civil lakosság munkatáborokba szállításának a megtorlás mellett másik oka a Szovjetunió második világháborúban elszenvedett mintegy 30 milliós embervesztesége miatti munkaerőhiány volt. Ezen túlmenően etnika tisztogatásokra is használták a málenkij robotot - magyarul "kis munka" -, ami valójában többéves kényszermunkát jelenthetett sok ezer kilométerre az otthontól.
A hadifogolyként elhurcoltak között voltak nők, 13 éves gyerekek, és volt akit 1945. május 30-án, három héttel az európai háború vége után fogtak el és vittek hadifogolytáborba. Egyes visszaemlékezések arról számolnak be, hogy akadtak helyek, ahol alig lehetett katonát találni a hadifogolyként elhurcolt emberek között.
Ennek egyik magyarázata lehetett, hogy amikor a szovjet parancsnokoknak egy hadműveletet nehezen, lassan sikerült végrehajtaniuk, nem egyszer arra hivatkoztak, hogy a vártnál nagyobb volt a védősereg. Ezután viszont ennek megfelelő hadifogolylétszámot kellett előállítaniuk - mondta el Bognár Zalán.
L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy Magyarország külső kényszer és területi követelések nélkül lépett a Szovjetunió elleni háborúba, ellentétben például Finnországgal és Romániával. A szovjet kommunista vezetők magyarok iránti ellenszenvét fokozták az országukban megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok által elkövetett atrocitások.
A főosztályvezető-helyettes közölte: a megszálló szovjet csapatok Magyarországon is tömegesen fosztogattak, nemi erőszakot követtek el és elhurcolták, gyilkolták a civileket, ahogy azt több más országban is tették.
Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese a korszak belpolitikájáról szólva azt mondta: a kommunisták nem árulták el, hogy mit akarnak, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. És azt vallották: a szociáldemokrata pártban mindent lehet.
A hagyományos polgári demokrácia társadalmi bázisát a szociáldemokrata párt a munkásság, a parasztpárt, az agrárnépesség helyzetbe hozásával próbálta szélesíteni. Ide tartozott a parasztság esetében a földosztás és a szabad szövetkezetek létrehozása, a munkásság esetében pedig a szakszervezetek befolyásának növelése, aminek köszönhetően 1945 végén a munkásság szervezettsége 75 százalékos volt - ismertette a szakember, aki szerint a kisgazdapárt 800 ezres tagsága is a demokratikus tömegeket erősítette.
Feitl István felidézte: mindeközben a kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette. A kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget.
Gaucsik István, a Pozsonyi Városi Múzeum kutatója az 1945-ös felvidéki helyzetet jellemezve elmondta: a Benes-dekrétumok az általános jogfosztás szomorú dokumentumai, a pozsonyi magyarok deportálása pedig már etnikai tisztogatás volt, de ezen túlmenően felszámolták a magyar állam ott maradt vagyonát is.
A felvidéki magyarság ekkoriban vesztette el vékony középosztályát, elitjét és társadalomszervező erejét, önazonosságtudatában sérült közösséggé vált, ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség összetartozása, identitása az elnyomatás évtizedeiben természetszerűleg megerősödött. Ma már azonban csak nyomokban létezik - mondta a kutató.
Lönhárt Tamás, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezetője előadásában beszélt arról, hogy a szovjet katonai hatóságok határozott fellépése miatt nem űzték ki a magyarságot Erdélyből, a román közigazgatást egy ideig távol tartották Észak-Erdélytől, ám ennek valódi célja nem a magyarok nemzetiségi jogainak védelme, hanem a kommunisták helyzetének javítása volt. A szovjetek Észak-Erdély visszacsatolásáért cserébe kommunista kormány kinevezését kényszerítették ki Bukarestben.
A Remény és realitás - Magyarország 1945 elnevezésű konferencia az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája.
A tanácskozáson délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyar reményeket lerombolta a geopolitikai realitás 1945-ben, a nemzeti politika azonban a szabad és szuverén államban élő magyarság reményéből akar realitást kovácsolni.
Az alaptörvény rendelkezése alapján létrehozott testület feladata a kommunista diktatúra működésének, bűneinek feltárása és a büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárás kezdeményezése az ügyészségen.
Megválasztásakor Földváryné Kiss Réka, a bizottság elnöke arról beszélt: feladatuk történelmi és morális megbékélést, igazságtételt nyújtani a pártállam áldozatainak, illetve a társadalmi köztudat formálása.
(MTI), Budapest

A karácsonyfa alá
Amíg szűkebb pátriánkban Popică prefektus „rendszeresítette” az ötezer lejes mikulási ajándékokat az immáron kimondottan általa kreált zászló- és himnuszügyekben, addig Bukarest sem tétlenkedik egészen, s az országnak karácsony szent ünnepére ígér mindent: felújított (rekondicionált) kormányt, új parlamenti többséget, s ami mégis a legfontosabb, költségvetést 2015-re, amit majd fél tucatszor kiigazítgatnak a jövő esztendőben.
Vegyük csak sorban a dolgokat: Popică prefektus pontosan olyan, akár az elődei, és semmiben nem különbözik a leendő utódaitól sem, egy izgága betelepedettekből toborzódó (és tobzódó) „civil” szervezet nyomására, a kormányzat sűrű helyeslése közepette helytartóskodik, kioszt és büntet soha nem létezett törvényekre hivatkozva, s ebben körülbelül ki is merül őprefektusi méltósága és hivatala ténykedése. Azt teszi, amit elvárnak tőle, mert ha nem azt tenné, akkor azok csapnák el, akik odatették, ahol van. Ez így megy.
Az új kormány felállása már országos dolog, nagy tett, hiszen Ponta utolsó esélye, hogy kabinetjét átkozmetikázva, egy darabig még a végrehajtó hatalom uborkafájának legmagasabb ágán maradjon, még akkor is, ha egyre jobban érzi és sejti, hogy semmi keresnivalója nincs ott. A hatalom nagy dolog, s legalább illik ragaszkodni hozzá, ha már az ölünkbe hullott. Akkor is, ha csendben beláttuk, nem nekünk való ez a játékszer. 
Ezzel Ponta is így van, s még arra is képes, hogy szemforgató módon az önkéntes távozás rémével ijesztgeti imádott népét, mely megtévelyedett ugyan más elnököt választván, de azért az övé maradt, melytől nehéz szívvel venné el pótolhatatlan kormányfői szolgálatait. Tehát áldozatokat is hoz, odaveti néhány miniszteri fikáját, hogy a legfontosabb tisztek, a futók és a bástyák maradjanak.
Az RMDSZ kilépése különben is jó ürügy a kormányalakításra, s Ponta az űrt Tăriceanu híveivel, a „reformáló liberálisok” nagyjaival fogja betölteni. Egy kalap alatt néhány párttársától is megválik a kormányban, akár a pártban Vanghelie, Șova és Geoană mesterektől.
Magyari Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyarok a "legmagyarabbak"
Az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont dübörög az erdélyi identitástudat Veres Valér szociológus szerint.
Inkább érzik magukhoz közelinek a többi, Magyarország határain túli magyar kisebbséget az erdélyi magyarok, mint a magyarországi magyarokat, derült ki Veres Valér szociológus Egységtudat és regionalitás az erdélyi magyarok tudatában a Kárpát-medencei kontextusban címmel megtartott előadásából.
A szociológus tanulmányában azt vizsgálta, hogy mennyire egységes a magyar nemzettudat, mennyire különbözőek a magyar nemzeti kisebbségek identitásai a Kárpát-medence különböző országaiban, hogyan viszonyul a kisebbségi közösség a többséghez, állampolgársági identitáshoz, hogyan pozicionálódik a többségi államhoz és annak nemzettudatához.
Veres Valér a spontán nemzeti identitást vizsgálta, amit a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredményeként határozott meg. "A mindennapi ember úgy vélheti, hogy beleszületett a nemzeti identitásba, az ősei is magyarok voltak, és ő is az, és az is lesz. A valóságban nem így történik, hanem a családi és az iskolarendszerből származó nevelésen keresztül alakul ki a nemzeti identitástudat" - mondta.
Példaként a moldvai csángókat említette, akik identitástudata erőteljesen különbözik a többi magyarétól: teljesen mást gondolnak a közösségről, nemzetről, államról vagy lojalitásról, mint amit más magyar közösségek általában gondolni szoktak.
Veres Valér
A szociológus az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívottjaként beszélt a kárpát-medencei magyar nemzeti identitás sajátosságairól, ennek alakulásáról, az egység illetve regionális tudat kérdéskört járta körül. Az előadás arra a tanulmányra épült, amelynek alapjául a 2007-es és a 2010-ben megismételt Kárpát Panel vizsgálat eredményei, illetve Erdély több régiójában és a városi fiatalság körében készült fókuszcsoportos interjúk eredményei szolgáltak.
A magyarságtudat egysége és heterogenitás
Veres Valér elmondta, a kutatásból az derült ki, hogy a különböző országrészekbe szakadt magyar kisebbségeknek létezik egy egységes nemzettudata, ami abban nyilvánul meg, hogy kultúrnemzetként gondolnak magukra: mintegy 70%-uk az anyanyelvet és kultúrát jelölte meg nemzeti identitásának meghatározó elemekét, a magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más, a népességnek csak a fele helyezte előtérbe a kultúrnemzeti nézőpontot, közel egyharmaduk állampolgársági alapon határozza meg a nemzeti hovatartozást.
Veres Valér szerint ez azért nem meglepő, mert a többségi népességeknél nagyobb az állam-nemzettel való azonosulás.
A szimbolikus egység
A kutatás során az erdélyi magyaroktól azt is megkérdezték, hogy részei-e a magyar nemzetnek illetve a román nemzetnek. Az erdélyi magyarok 82%-ban mondták azt, hogy közösségük része a magyar nemzetnek. A kutató szerint erre a válaszra számítottak, viszont a többségi nemzethez való tartozást firtató kérdésre meglepő válasz érkezett. A négy kisebbségi közösség közül kettőben a többség azt mondta, hogy a többségi nemzethez tartozik. Erdélyben két különböző mérésben is az az eredmény jött ki, hogy az erdélyi magyarok 65%-a a többségi nemzethez tartozónak is tartja magát. Az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták azt, hogy a román nemzetnek is tagjai, mert ők inkább értik, mi a kultúrnemzeti illetve mi az államnemzeti koncepció, tehát szerintük ha a magyar nemzet részének tartják magukat, akkor nem lehetnek részei a románnak is. Amikor az alacsonyabb iskolázottságú válaszadók a román nemzettagságról beszélnek, akkor az állampolgárságra gondolnak, ez nem jelenti azt, hogy etnokulturálisan azonosulnának a román nemzettel. Veres Valér elmondta, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésekben az is elhangzott, hogy őket zavarja, hogy a román kereskedelmi médiában gyakran románokról, nem pedig romániaiakról beszélnek, és így a magyarokra is ráhúzzák a román jelzőt.
Nemzeti szimbólumok: tarol a zászló
A szimbolika tekintetében van egy jól meghatározható egység a magyar nemzettudatban, az összes magyar közösségre jellemző, hogy a piros-fehér-zöld zászlót említik meg válaszul a nemzeti szimbólumra vonatkozó kérdésre, majd a Szent Korona a leginkább említett nemzeti szimbólum. Azok körében, akik nem tudtak megnevezni egy nemzeti jelképet, az figyelhető meg, hogy általában alacsonyabban képzettek. "Van egy réteg, amelynek még 8 osztálya sincs, nem követik a híreket, nem vesznek részt a választásokon, közösségi mozgalomban, és nagyon nehéz hozzájuk bizonyos információkat eljuttatni. Romániában egy picit magasabb azoknak az aránya, akik nem tudnak megnevezni egy nemzeti szimbólumot, mert az ország a rendszerváltás előtt, egy jó pár évtizedig jobban el volt zárva Magyarországtól" - mondta Veres Valér.
Az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra
A válaszadók jelentős többségét büszkeséggel tölti el a magyarsága, azonban az erdélyi magyarok a legbüszkébbek magyarságukra, a szerbiaiak, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az erdélyiek 83%-a vallotta azt magáról, hogy büszke vagy többnyire büszke magyarságára, míg a magyarországi magyaroknak csak a 77%-a mondta azt, hogy büszke vagy többnyire büszke arra, hogy magyar. Veres Valér szerint ez a fajta büszkeség időben változó és összefüggésben áll a nemzetet szimbolizáló állam teljesítőképességével. Azok a népek, akiknek az állama a nemzetközi rangsorokban az élvonalban áll, nagyon büszkék: például a németek vagy az amerikaiak. Annyira nem érzik magukhoz közelinek a magyarországi magyarokat az erdélyiek
Továbbá a kutatásban azt is vizsgálták, hogy eltérő jellegzetességeik vannak-e a magyarországi magyaroknak és az erdélyi magyaroknak, az erdélyi magyaroknak és az erdélyi románoknak. A megkérdezett kisebbségi magyarok mind a két nagy többségi nemzeti csoporttól elhatárolják magukat, azaz szociálpszichológiai értelemben eltérő, saját csoportként határozzák meg magukat. A kisebbségi magyarok saját csoportjukat érzik magukhoz a legközelebbinek, majd a többi országban élő magyar kisebbséget, és csak ezután a magyarországiakat. Például egy Hargita megyei magyar előbb a székelyeket, majd az újvidéki, vagy a kárpátaljai magyarokat érzi magához legközelebb állónak, a magyarországi magyarok csak ezután következnek.
Sokan „csak” erdélyiek
A kisebbségi magyarok csoportján belül egyféle különbözőségre a nemzeti név utal: az emberek etnokulturális öndefiníciójára vonatkozó kérdésre a magyar, regionális (erdélyi, vajdasági stb.) magyar, a regionális azonosulás etnoním nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata szokott felmerülni. A válaszok alapján az látható, hogy sehol nincsenek többségben azok, akik simán magyarnak vallották volna magukat, Magyarországon egy picit magasabb a magukat „csak” magyarnak valló megkérdezettek aránya. A regionális jelzős megnevezés jelentős mértékű mindenhol, gyakran elhangzik, hogy erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyar kifejezés, de jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határolják be magukat, tehát etnoním nélkül erdélyinek, kárpátaljainak, vajdaságinak vallják magukat.
Veres szerint általában a regionális jelzős megnevezés a leggyakoribb, látszólag Erdélyben nem az, de csak látszólag, mert a 22%-os „egyéb” kategóriába a székelyek kerültek be. Az ugyanazon a mintán végzett 2007-es és 2010-es kutatásból kiderült, hogy az idő folyamán lényegesen növekedett a regionális azonosulás. 2010-ben jelentős arányban, etnoním nélkül, „csak” erdélyiként határozták meg magukat a megkérdezettek. A másodlagos opció volt a román állampolgárként, vagy magyar anyanyelvű román állampolgárként való önmeghatározás a megkérdezettek legalább 10%-a esetében. Ez azt mutatja, hogy körvonalazódik a többségi nemzetbe való integráció, ami a romániai magyarok esetében előrehaladottabb, mint a többi országban, ahol magyar kisebbség él.
Hazafogalom Az erdélyi adatokból az derül ki, hogy a regionális tudat erősödik, a haza fogalom esetében növekedik azoknak az aránya, akik Erdélyt nevezik meg, és csökken azoké, akik Romániát. Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt, vagy egy kisebb régiót, például a Székelyföldet vagy a Partiumot érzik hazájuknak, Romániát ennek kiterjesztésének érzik. „Ezt a jelenséget úgy lehet leírni, hogy az érme egyik oldalán azt írja, hogy Erdély, a másik oldalán pedig azt, hogy Románia, de az érmének az Erdély feliratú oldalát szeretik nézni. Tehát kognitív szinten Romániát a hazájuknak tartják, affektív szinten kevésbé” - fogalmazott a szociológus. Magyarország hazaként nem jelent meg, ezt a fókuszcsoportokon végzett felmérés is megerősítette. Sőt, a fókuszcsoportban kategorikusan jelentették ki, hogy „Magyarország nekem nem haza”. Veres Valér szerint ezekben a kijelentésekben a sérelem is tetten érhető.
Kiderült, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály nevezi meg leginkább hazájaként Erdélyt, a középkorúak pedig Romániát mondanak. Veres Valér szerint annak hatása jelenik meg érzékelhetően a felmérésben, hogy a rendszerváltás előtti iskolarendszerben azt sulykolták a diákok fejébe, hogy „Románia a mi hazánk”. Az idősebb és a fiatalabb korosztálynak még vagy már nem volt ebben része. Az alacsonyabban képzettek egy kisebb régiót jelölnek meg hazájuknak, volt olyan is, aki a települését említette. Az értelmiség inkább tudja, hogy mi az a területi egység, amit hazaként lehet értelmezni, ezért ők gyakrabban említik Erdélyt vagy Romániát.
Többséghez való viszonyulás
A kutatás során arra kérdeztek rá a válaszadóknál, hogy milyennek tekintik a többséggel való viszonyt a településükön illetve országszinten. Az eredményekből az tűnik ki, hogy település- és országszinten a magyar-román viszony között jelentős különbséget észlelnek az emberek. Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen, azaz reálisan érzékelik, addig az országszintűt ideológiákon átszűrve értelmezik, tehát az alapján ítélik meg, amit olvasnak vagy hallanak ők arról, hogy milyen ez a viszony. Ezért a településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országszintűt pedig negatívabbnak.
A településszintű etnikumközi viszonyt az összes kárpát-medencei magyar kisebbség közül az erdélyi magyarok érzékelik a legkooperatívabbnak: 70,1% mondta azt, hogy együttműködő a viszony a románokkal. Konfliktusosnak Romániában 8,7% mondja ezt a viszonyt.
Miért románozzák le a magyarországiak az erdélyi magyarokat?
A kutatás megerősítette, hogy előítéletesen viszonyulnak az erdélyiek a magyarországi magyarokhoz. Az erdélyi fókuszcsoportok kiértékelése alapján Veres Valér azt a magyarázatot adta, hogy a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal inkább állam-nemzet alapú, ezért sokkal többen vannak azok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be, ezért mondják azt, hogy „románok”. Ezt nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem akarják ezzel megsérteni az erdélyi magyarokat, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Azonban az erdélyi magyarok nagyon rossz néven veszik ezeket a kategorizálásokat, mert ők nagy arányban kultúrnemzetben gondolkodnak.
Veres Valér bemutatta a nemzeti attitűdök kognitív térképét, amely azt mutatja, hogy egy társadalmi csoport hogyan viszonyul más társadalmi csoportokhoz, például a saját etnikai közösségéhez, a többi határon túli magyarhoz, a magyarországi magyarokhoz, a románokhoz, a németekhez, a romákhoz, a kínaiakhoz vagy az újgazdagokhoz.
Az erdélyi magyarok leginkább a többi határon túli magyart kedvelik az összes társadalmi csoport közül, a romákat és az újgazdagokat szeretik legkevésbé, majd a többségiek – románok és magyarországi magyarok – következnek. Az erdélyi magyarok a németeket jobban kedvelik, mint a magyarországiakat vagy a románokat. Veres Valér szerint bármit mondhatott volna az RMDSZ, Johannist úgyis megszavazták volna az erdélyi magyarok, mert az emberek úgy érezték, hogy „majdnem az övék”.
Az összes magyar közösség közül az erdélyieknek a legerősebb a magyarságtudata, pozitívan viszonyulnak magyarságukhoz, illetve ugyancsak körükben a legerőteljesebb az állampolgársági integráció. Az erdélyi magyarokban 2010-re erősödött a regionális identitástudat, ezzel párhuzamosan az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont ez a folyamat a magyarságtudatra nem volt hatással.
Az európai identitás nem játszik fontos szerepet az identitásmeghatározásban, sem elsődleges, sem másodlagos identitásként nem volt gyakori ez a válasz. "Az is újdonságnak számít, ha valaki azt mondja, hogy magyar anyanyelvű román állampolgár, az európai identitás előtérbe kerülésére még várni kell" – vélekedett a szociológus.
Kertész Melinda
maszol.ro

Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)