Tamási Áron Kolozsvárott (A Bolyai Tudományegyetem pere 3.).
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi, romániai visszhangját taglaló nagyszámú tanulmányból, kötetből, elemzésből – beleértve alulírott könyveit, tanulmányait is! – kimaradt annak a határtalan és felejthetetlen hangulatnak a hiteles bemutatása, amely 1956. október 23-án és az azt követő tizenkét napban az erdélyi magyarság egészét – a román kommunista diktatúrát kiszolgáló, annak minden rendelkezését maradéktalanul teljesítő hatalmi elit kivételével! – együttérzésre, példátlan szolidaritásra késztette.
A Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában  nyilvános izgatás és  bujtogatás vádjával – öt év börtönbüntetésre ítélték Nagy Benedek III. éves történész hallgatót a szüleinek címzett, a Securitate által kifogott, lefénymásolt, majd – a szülők, rokonok megfigyelésére kiváló ürügyként felhasználható, jól bevált állambiztonsági előírásoknak megfelelően – továbbított euforikus hangulatú levele kapcsán. Dokumentumként közöljük:
A III. éves diák a nap kolozsvári hangulatát festi le szüleinek, s az éppen Kolozsváron át Pestre tartó Tamási Áron (kit szülőfalujában ért a forradalom híre) diákságra gyakorolt hatását.
„Kvár, 1956. október 23., kedd.
Drága Mamikám és Tatyikám! (Dr. Nagy András csíkszeredai nagy tekintélyű, közmegbecsülésnek, köztiszteletnek örvendő, kötettel is büszkélkedő orvosról és feleségéről van szó! – T. Z.) (…) az utóbbi napok viharos és eddig ismeretlen gyorsasággal és erővel feltörő eseményei nem engedtek lélegzeni és szóhoz jutni, csak emészteni, vitázni a torlódó események felett (...) El sem tudnám mondani, hogy az érdekesebbnél érdekesebb hírek milyen tömegével vagyunk tele, egypárat lehet leírok, de mind nem lehet.
(…) Tamási (Áron) a teára nem érkezett meg Vásárhelyről, de megjött két nap múlva, a Mariánum dísztermében volt találkozó, 700 diák bezsúfolva, tüntető ünneplésben részesítette Áront (Tamási). Beszéde után viharos kérdésözönt zúdítottak rá a diákok, irtó nyíltan, bátran, minden igazságtalanságot felvetve, úgyhogy az újságok Tamási minden lépéséről beszámoltak, csak, hogy a Bolyain volt, azt éppen megemlítették. Én is felszólaltam, szóban, majd nagyon sokat fogok beszélni róla, lényeg az, hogy felvetett kérdéseim bontották ki a kényes kérdések bátor felvetésének sorát, ti., addig csak irodalmi téren mozgott. Elég diplomatikusan felelt, de úgy, hogy mindenki értette, és a várakozásban nem csalódott. Másnap este utazott el, este a nemzetközivel, sokan voltunk kint, én adtam át a kar nevében az ajándékot és a virágcsokrot rövid beszéddel (!), az ajándék gyönyörű fütykös kazetta és egy remekbe faragott táblájú jegyzetfüzet a megfelelő idézettel („Neked két hazát adott a végzeted, / Nekünk egy volt, az is elveszett.”) Ott volt harmadik felesége, aki 28 éves, 30 évvel fiatalabb a férjénél.  (…) Nagy Imre (a festőművész – T. Z.) is ment Pestre ugyanakkor, vele is beszéltem, a kikísérők között volt Jancsó Béla, ez bemutatott mindenkinek, nagyon kedves volt; bemutatott Tompa Kálmán b(uda)p(est)i orvosnak, aki Tompa László költő testvére. (…) A lengyelországi eseményeket tetszenek tudni?! A pesti híreket tessenek hallgatni, főleg este 9-kor. Hát a pesti, szegedi, debreceni egyetemek 15 (valójában 16 – T. Z.) pontos memorandumát, melyet 2 hetes terminusra, ha nem teljesíti a kormány, tüntetéssel fogják kényszeríteni. Olyan emberekkel beszéltem, akik tegnap még Debrecenben, illetve Pesten voltak. Irtó a hangulat! És le se lehet írni. Mennyiben tetszenek tudni róla? Hogy tudjam, mit írjak, A Bolyai diáksága forrong. (...) Történelmi időket élünk, és nagy eseményeket érünk meg a közeljövőben. Bolyai – Teológia – Agronómia stb., egy fronton dolgozunk. Röhej: Bányai (László rektor) elutazott az USÁ-ba, hogy tanulmányozza az amerikai választásokat, hogy mennyiben demokratikusak?!!! (Kiemelések – T. Z.) Megindultak a szabad vitakörök, történészek vezetünk, élcsapat és lassan hátsó irányítói leszünk az egyetemek magyar ifjúságának. A Jordáky (Lajos) vezette szabad vitaköröknek maholnap az Aula sem lesz elég nagy, mert nemcsak a Bolyaisták vesznek részt rajta. Lapokat tudnék írni ugyanilyen témával, de úgy sem tudok mindent. Mi újság otthon? Milyen a szellem? Mi a hangulat általában? Tesznek-e valamit egyesek, hogy a hangulat, a szellem ne korlátozódjék csak ide, mert így nem ér semmit, ill. nem sokat. Jól vagyok, jól bírom, bár fáradt vagyok, mert a viharos gyűlések 12–1-ig is tartanak. (…) Most gyűlésre megyek, Bolyai I(júmunkás) Sz(övetség) alapaktíva, meghívtak – érzik a vihar szaga, holnap Történelem–Filológián diákszövetségi választások, itt még nagyobb a feszültség, csütörtökön egy szimpózium lesz, ahol egy arra érdemeset fognak megtámadni. (…) K(olozs)vár, 956. X. 23, kedd este ½ 8. Szerető fiúk: Benci.”
Tamási Áron kolozsvári látogatása, a Bolyai Tudományegyetem diákjaival való találkozója folklorizálódott. A visszaemlékezők nagy része – kevés kivételtől eltekintve – saját szerepét próbálja előtérbe helyezni. A hiteles információkért a legilletékesebbhez, Jordáky Lajoshoz fordulunk segítségért. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a Tamási Áron-hagyatékban olvasható 1955-ben Tamási Áronnak küldött levele, amelyben a neves írót kolozsvári látogatásra invitálja. 1956. október 15-ei naplóbejegyzésében olvasható:
„Megérkezett Tamási Áron a feleségével. Nálunk lakik. Késő éjszakáig beszélgettünk. Áron bölcs lett és sok értékes gondolata van. Két haza tudja magáénak, Erdély és Magyarország. 1956. október 16.
Délben az Írószövetségben voltunk. Tamási üdvözölte a magyar népet, azokat, akik börtönben ültek magyarságukért, hitet tett a szocialista demokratizmus és a magyar és román becsületes és testvéri együttműködés mellett, megállapította, hogy ma diadalmaskodik a népi irodalom vonala, s megteremtődik a lehetőség a népies és szocialista írók együttműködésére. Nagy István nem volt jelen. Sokaknak kellemetlen volt minden, amit Tamási mondott. Becsületes és nagy író mély hitvallása volt a szabadság, emberség mellett. Este baráti találkozás nálunk. Tamásin és rajtunk kívül ott voltak Bartalis (János), Jancsó Béla, Kacsó (Sándor), Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos (István), Nagy Géza, Tompa László, Nemes István, Nagy Vincze. Az irodalom alapvető kérdéseit beszéltük meg(...) Délután az egyetemi diákok körében tartott előadást. A diákság ünnepelte úgy, ahogy az utóbbi években senkit.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Hogy a diákok többet olvassanak”
Kreatív, játékos, megyei szintű novella-vetélkedő színhelye volt pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium. Váradi és vidéki iskolások vettek részt.
Két szekcióban zajlott az első alkalommal megszervezett novella-verseny: az V-VIII osztályosok vegyes csapatai Lázár Ervin és Tóth Krisztina novelláiból mérték össze tudásukat az iskola dísztermében, míg a IX-XII osztályosoknak Örkény István novelláiból kellett készülniük. Bán Imola magyartanártól, a verseny líceumi szekciójának szervezőjétől megtudtuk: régi terv, hogy ilyen vetélkedőt szervezzenek, ugyanis kimondottan novellákra szakosodott verseny nincs. Szeretnék, hogy a versenynek folytatása is legyen.
Kávéházi hangulat
Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettes elmondta: azt szeretnék elérni a versennyel, hogy a diákok többet olvassanak. A megmérettetést a Communitas Alapítvány finanszírozásával szervezték meg. Amint a megnyitó alkalmából kihangsúlyozta: terveik szerint legalább félévente meg fogják szervezni ezt a versenyt. Szabó Zsuzsa iskolaigazgatótól megtudtuk: hagyományszerűen régmúlt idők kávéházi hangulatát igyekezték megteremteni, hogy ezzel is kellemessé tegyék az együttlétet. „Rohanó világunkban a kreativitás és a szép magyar szó egyre többet jelent, fontos tudatosítani, hogy olvasni jó – és előadni is nagyon jó lesz.” – tette hozzá.
A legjobbak
A líceumi csapatok első feladatként azt kapták, hogy „humoros-abszurd” módon – amolyan Örkény stílusban – mutatkozzanak be. A novellák ismerete mellett a későbbiek során is számot adtak kreativitásukról. Közben az általános iskolai csapatok a Foci és A tolltartó című novellákkal kapcsolatos feladatokat kaptak, Tamás-Péter Réka magyartanár vezetésével, aki ennek a szekciónak a szervezését vállalta fel. A szövegismeret mellett itt is játékos feladatokból állt a verseny, többek között a novellákhoz kapcsolódó jeleneteket adtak elő a diákok. A magyartanárokból álló zsűri az általános iskolások megmérettetése nyomán az első díjat megosztva ítélték oda az Ady Endre líceum és a Szent László iskolák csapatainak, a líceumi diákok megmérettetése során pedig szintén az Ady Endre csapata bizonyult a legjobbnak. Az első, második és harmadik díjasok könyvjutalmakat és okleveleket kaptak.
Neumann Andrea
erdon.ro

A rendszerváltás folytatása a cél
Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke délben szavazott a nagyváradi 113. számú szavazókörzetben.
A voksolás után az újságírók kérdéseire válaszolva a politikus elmondta: „Huszonöt év elteltével még mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy a román parlamenti képviselők többsége posztkommunista vagy nacionalista. (…) Eléggé szkeptikus vagyok a választás kimenetelét illetően, mint ahogy az elmúlt huszonöt évben nem nagyon volt olyan alkalom, amikor szívünk szerint igazán jól választhattunk volna. Ez többnyire rajtunk kívül álló okokra vezethető vissza. De mintegy függetlenítve magunkat az általános helyzettől, nekünk az a feladatunk, hogy ünneppé váljék a választás, hogy előbbre vigyük szavazatainkkal a huszonöt esztendővel ezelőtt elkezdődött rendszerváltozást. Erre az volna a legjobb választása az országnak, hogyha egy olyan elnöke lenne, aki komolyan veszi a rendszerváltozás folytatását. Arra a kérdésünkre, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett az államfőválasztás első fordulójában, Tőkés László így válaszolt: „Lésújtónak tartom az öt évvel ezelőtt leadott magyar szavazatok számát, az 1996-os 760 ezerről ez a szám lezuhant körülbelül 380 ezerre. Már akkor elégedett volnék, hogyha a két magyar jelölt támogatására begyűlt aláírások számát megközelítő arányú részvétel valósulna meg ezen a választáson”.
erdon.ro

Széljegyzet a szegénységünkről
A bukaresti lapok, de még inkább a politikusok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a székelyföldi megyék az ország legszegényebb megyéi. Grafikonok jelennek meg, bemutatva az adatokat, amelyek igazolják állításaikat, legutoljára például azt, hogy az országos nettó kereset Hargita megyében a legalacsonyabb! Ami igaz is. Hogy milyen céllal írják mindezt, tudjuk. Viszont az okokról, hogy ez miért van így, már keveset írnak. A napokban például kisebb botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a kiflit és tejet egyenesen Tordáról hozzák. Emlékeznek még a híres „borvíz útja” programra? Mit gondolnak, ott ki volt a főpályázó? Talán Hargita megyei cég? Vagy egy olyan megyéből való, ahol borvizet sem láttak? Döntsenek önök, kedves olvasóim. Szinte törvényszerű, hogy a legtöbb ilyen pályázatot olyan cégek nyerik meg, amelyek az ország más megyéiből kerülnek ki. Ők megnyerik a pályázatokat, lefölözik a pénzt, majd újabb pályázatot hirdetnek az alvállalkozók számára, amelyek majd elvégzik a munkát. A pénz töredékéért. És ezek vagyunk mi! Vagyis a Hargita vagy Kovászna megyei cégek.
De ott van például a borvíztöltők ügye is. A borszéki tulajdonosi köre ismert. Többnyire bukarestiek.  Kevésbé ismert viszont a Kovásznán lévő borvíztöltöde tulajdonosi köre. Mit gondolnak, ott ki a tulajdonos? Nos, a kovásznai borvíztöltő bérlője vagy tulajdonosa a Moldovai Köztársaságból érkezett. Ahelyett, hogy Kovászna városa lenne a tulajdonos. Ezt jelenti, ha nem rendelkezünk saját erőforrásainkkal. És persze az 500 ezer lejes évi forgalmat lebonyolító cégek Bukarestbe adóznak. Hogy az olyan stiklikről ne is beszéljünk, amilyenek a privatizáció idején történtek. Amíg a nagyprivatizáció zajlott, egy kormányhatározattal kötelezték a közjegyzőket, hogy a privatizáció során keletkezett bevételeiket állami számlára utalják...
És lehetne sorolni napokig az ilyen történéseket. Pedig én nem is vagyok „szakmabeli”. Vagyis vállalkozó, aki nap mint nap ilyen törvényekbe ütközik. A nagyobb cégek, amelyek „adtak magukra”, bukaresti irodákat tartottak s tartanak fenn. Mert másképp nem boldogultak, boldogulnak. Ezernyi csatornán folyik el az itt megtermelt jövedelem. És így lett Ilfov megye meg Bukarest az ország leggazdagabb vidéke. A nyugati megyék pedig azért, mert a magyar infrastruktúrát használják. Magyarország határ menti megyéi a legszegényebbek, mert az olcsóbb munkaerő okán mindenki itt telepedik meg. Belső-Erdély pedig stagnál. S ha azt hiszik, hogy véletlenül történik mindez, akkor ki kell mondani, nem. Tudatosan történik, ahogy már történt a két világháború között is. Amikor az erdélyi megyék a moldvaiakénak vagy havasalföldiekének többszörösét adózták. Voltak megyék, amelyek a tízszeresét. Huszonöt év elteltével ott tartunk, ahol a rendszerváltás előtt is voltunk, itt a legrosszabbak a közlekedési viszonyok. Az autópályák – amelyek a fejlődést jelentenék – elkerülnek, ahogy az országos fejlesztések is. Ráadásul a szemünkbe is mondják, hogy szegények vagyunk! Mintha mi tehetnénk róla. Mintha mi ezt nem tudnánk
Lőrincz György
Székelyhon.ro

Az Arad megyeiek 45,75 százaléka szavazott tegnap este 19 óráig
Folytak a panaszok
Az Arad megyei szavazóbiztosok összesen 394 121 szavazati joggal rendelkező személyt vártak az urnákhoz az első fordulóban, a szavazás törvényes keretek közt történő lebonyolítására érdekében a voksolást felügyelték a belügyi tárca alárendeltségébe tartozó intézmények, azaz a rendőrség, katasztrófavédelmi felügyelőség és csendőrség emberei.
A pártok szemfüles tagjai árgus szemekkel figyelték a szavazóbiztosokat, és szabálytalanságok után kutattak. A legtöbb panaszt az ACL (PDL+PNL) megyei szervezete jelentette, elsőként azt sérelmezték, hogy a prefektúra nem készítette fel megfelelően a szavazóhelyiségek elnökeit, illetve alelnökeit, akik „nem ismerik a törvényt”. Elmondásuk szerint az elnökök folyamatos utasításokat adnak a szavazóhelyiségek környékén lévő választási plakátok eltávolítására, holott ez a törvény értelmében tilos, nem az ő feladatkörük. Másik panaszuk szerint az egyik sajtényi szavazóhelyiségben szabálytalanul használták a mozgóurnát, azaz az írásos igénylés mellől hiányoztak a mozgásképtelenséget/egészségügyi állapotot igazoló orvosi iratok.  
A panaszok tekintetében egyébként nem győzte egymást túlharsogni a második fordulóra a két legesélyesebbnek tartott jelölt kampánystábja, a pártok székhelyéről egymás után küldözgették az állítólagos – a Megyei Választási Iroda által még nem megerősített – incidensekről szóló beszámolókat a sajtónak.  
A kórházi betegek nem kaptak mozgóurnát
Bár írásban kérelmezték a mozgóurnát, a megyei kórház több mint 270 betege nem tudta a kórházban leadni voksát, mert az intézmény vezetősége túl későn, a határidő letelte után továbbította a megyei választási irodához a kéréseiket. A betegek végül a saját lábukon kényszerültek szavazni menni. Már aki bírt. A kórház vezetősége vizsgálja az ügyet.  
A panaszözön ellenére, a rendőrség szóvivőjétől lapzártánkig kapott tájékoztatás szerint megyei szinten komolyabb incidensekre nem került sor a vasárnapi választások első fordulóján.  
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Maradt a papírforma: Ponta és Johannis a második fordulóban
Alacsonyabb részvétel a magyarok lakta megyékben
A felmérések beigazolódtak az államfőjelöltek sorrendjét illetően: a legtöbben Victor Pontára szavaztak, második Klaus Johannis, a harmadik legtöbb szavazatot állítólag Calin Popescu Tariceanu érte el, meglepetésként, hiszen Elena Udrea illetve Monica Macovei szerepelt harmadikként az előzetes felmérésekben.
A különböző exit-poll adatok szerint a szavazatok a következőképpen oszlanak meg:
 CSCI: Victor Ponta - 40%, Klaus Johannis 31- %, Monica Macovei - 5 %, Călin Popescu Tăriceanu - 6 %, Elena Udrea - 5 %; Kelemen Hunor 4%;
CSOP: Victor Ponta - 38,2%, Klaus Iohannis -  32,1%, Monica Macovei -  6%, Călin Popescu Tăriceanu -  6%, Elena Udrea -  6%; Kelemen Hunor 4,3;
IRES: Victor Ponta - 41,5%, Klaus Iohannis - 31,2%, Călin Popescu Tăriceanu - 5,3%, Elena Udrea - 5,1%, Monica Macovei - 4,5%, Kelemen Hunor 3,5%;
Sociopol: Victor Ponta - 40%, Klaus Iohannis - 31%, Călin Popescu Tăriceanu - 6%, Elena Udrea - 5% Monica Macovei - 4%, Kelemen Hunor 4%.
A részvételi eredmények azt mutatják, hogy kevesebben vettek részt a mostani államfőválasztáson, mint 2009-ben, ezen belül is a többségében magyarok lakta megyékben a szavazási kedv az országos átlag alatt maradt. (A Központi Választási Iroda (BEC) közlése szerint este 7-kor a részvételi arány 48,89 százalék volt. 2009-ben a választók 49,97 százaléka adta le a voksát 19 óráig. Továbbra is a déli megyék vezetnek, ami a jelenlétet illeti, a legtöbben Olt és Teleorman megyében mentek el szavazni. Az erdélyi megyékben a részvétel ezúttal is alacsonyabb.)
Külföldről több rendellenességet jeleztek a szavazás során: hosszú sorok alakultak ki a folyamat lassúsága miatt, spanyolországi tartományokból pedig olyan hírek érkeztek, miszerint lefizették a szavazókat, ajándékokkal megpróbálták megvesztegetni őket. Emiatt az „Egyesülve Megmentjük Csoportosulás” Bukarestben a külügyminisztérium előtt tiltakozást készült szervezni a külföldön élő román szavazókkal való szolidaritásból. Több politikus – Monica Macovei és Catalin Predoiu – kérte, hogy mondjon le a kormány a szavazás rossz megszervezése miatt, lévén, hogy a kabinetet terheli a felelősség a külképviselőetek működéséért.
Kelemen Hunor jónak értékeli eredményét
Jónak ítélte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azokat az eredményeket, amelyeket a vasárnapi államfőválasztás exit poll felmérései jeleztek számára. Kelemen Hunor támogatottságát 3,5 és 4,3 százalék között mérték a közvélemény-kutatók. A politikus az urnazárás utáni sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy sikerült eljuttatni az RMDSZ üzenetét a választókhoz. Megjegyezte: olyan településeken is kapott szavazatot, ahol nem élnek magyarok, ez azt jelenti, hogy hiteles programmal állt a társadalom elé. Elmondta, a kampány lezárul, véget ér, de a munkát folytatni kell, éppen ezért a program ismertetése, népszerűsítése is folytatódik a következő időszakban.
Az RMDSZ az elkövetkező napokban dönt arról, hogy mit tanácsol választóinak a két hét múlva tartandó második fordulóra - tette hozzá a szervezet elnöke. „Bármelyik exit poll felmérés azt jelzi, hogy megerősödött a szövetség és a választók közötti kötelék” - jelentette ki. Úgy vélte, hogy a szavazók a szövetség erejét, hátterét biztosítják a munka folytatásához.      Kelemen Hunor az MTI kérdésére úgy vélte, a székelyföldi megyékben azért maradt az országos átlag alatt a választói aktivitás, mert az elnökválasztást nem tartották egy időben a parlamenti voksolással.      „2009-hez képest jelentős változás nem történt, imitt-amott sikerült jobban mozgósítani” - jelentette ki. A politikus nagy tévedésnek nevezte, hogy 2003-ban ötévesre hosszabbították az elnöki mandátumot, és ezzel eltolódott a parlamenti választások és az államfőválasztás időpontja. Hozzátette, ez a körülmény nemcsak azért rossz, mert megnehezíti az RMDSZ számára a mozgósítást, hanem azért is, mert állandó kampányban tartja az országot.
Számolják a szavazatokat: nőtt a részvételi arány a 21 órai adatok szerint
Az urnazárás időpontjában mért adatok szerint a szavazásra jogosultak 52,31%-a élt vasárnap szavazati jogával, a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint. 9.563.768 személy szavazott, ebből 8.524.042 személy szerepel az állandó választási jegyzéken. A BEC éjjel 2 órakor jelenti be az első részleges eredményeket, az éjfélig összesített választási irodai adatok alapján. 2009-ben 21 órakor 53,52%-os volt a részvételi arány. Vidéken a szavazásra jogosultak 56,30%-a, városon 51,50%-a szavazott.   
Szabadság (Kolozsvár)

Reneszánszukat élik a kastélyok Erdélyben
Hivatalos statisztika hiányában civil szervezetek, alapítványok által készített összesítés alapján lehet felbecsülni, hozzávetőlegesen hány kastélyt, udvarházat koboztak el a kommunizmus idején Romániában, és ezek közül mennyit szolgáltattak vissza a rendszerváltás után a tulajdonosoknak.
Nem hivatalos adatok szerint a román állam csak az erdélyi magyar nemesektől mintegy másfél ezer kastélyt és udvarházat, továbbá ötvenezer hektár szántót és több százezer hektár erdőt kobozott el, és még mindig jelentős a megoldatlan restitúciós kérések száma. Bár az örökösök közül sokan visszakapták felmenőik kastélyát, udvarházát, rengeteg per van folyamatban a hazai igazságszolgáltatás fórumain vagy a strasbourgi európai bíróságon a földek és erdők tekintetében.
Haller Béla, a magyar nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke szerint a hazai törvényhozók is ráébredtek, hogy a helyi hatóságok, önkormányzatok érdeke ellentétes a volt tulajdonosokéval, ezzel magyarázható, hogy a tavaly elfogadott új, 165-ös számú restitúciós jogszabály már nem bízza a helyi hatóságokra a restitúciós kérések elbírálását.
„Számos esetben olyan földterületeket kell visszaadni, amiket 1990 után kiosztottak az embereknek, másutt kultúrház, iskola működik a kastélyban, udvarházban, így az érintett helyhatóság nagyon népszerűtlenné válna, ha ezeket visszaszolgáltatná. Emiatt sok kérést elutasítottak, a végtelenségig elhúzzák a restitúciót, vagy rendkívül rossz minőségű területeket, elbokrosodott legelőket ajánlanak az elkobzott földekért cserébe. Az új törvény viszont előírja egy központosított adatbázis létrehozását, ahol megyei szinten vizsgálják az eddig nem teljesített kéréseket, és az összeírt ingatlanok visszaszolgáltatását már nem bízzák a helyiekre" – vászolta a restitúció buktatóit lapunknak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőként tevékenykedő Haller Béla.
Hozzátette, mivel nem minden volt tulajdonos tagja a Castellumnak, az alapítvány sem rendelkezik központosított adatbázissal az elkobzott erdélyi javakról, ezek sorsáról.
A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti és Urbanisztikai Egyetem hallgatói ugyanakkor egy 2008-ban útjára indított projekt keretében alaposan dokumentált, a nagyközönség számára is könynyen emészthető nyilvántartást készítettek Románia elfeledett építészeti emlékeiről. Az immár az Arché Egyesület égisze elatt folytatott, Monumente Uitate (Elfeledett műemlékek) elnevezésű kutatómunka keretében előbb Erdély és a Bánság, majd a Kárpátokon túli területek kastélyait, udvarházait térképezték fel, és tették közszemlére a www.monumenteuitate.org honlapon.
Adatbázisukban mintegy ezer műemlék, történelmi és építészeti szempontból értéket képviselő ingatlan szerepel – ennek fele Erdélyben található –, amelyek térképen is felkereshetők, ugyanakkor valamennyi kastély saját adatlapot kapott, melyen a diákok által készített fényképeken kívül megtalálható az eredeti tulajdonos és az építész neve, az épület aktuális állapota és funkciója is.
Ez az archívum is rávilágít, hogy a rekvirált épületek a kommunista rezsim idején nagyon rossz állapotba kerültek, hiszen miközben többségükben iskolák, árvaházak, kórházak vagy elmegyógyintézetek működtek, számos kastélyt a karbantartás hiánya közepette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek használtak – nem kevés esetben gabonaraktárként vagy istállóként.
Ugyanakkor az egykori nemesek leszármazottainak az elmúlt években visszaszolgáltatott épületek közül sokat sikerült megmenteniük az enyészettől, sőt számos pozitív példát találni a kastélyok, udvarházak „felvirágoztatására". Az aranyosszéki Várfalva Jósika-kastélyt az örökös, Bánffy-Jósika Imre újíttatta fel, az almakeréki Apafi-kastélyt Károly walesi herceg alapítványa hozatta rendbe, míg a bonchidai Bánffy-kastélyt nemzetközi öszszefogás mentette meg.
Az Erdély Versailles-aként emlegetett kastély felújítását a Transylvania Trust Alapítvány végzi, rendszeresen szervezve nemzetközi építettörökség-felújítási szakképző programot, emellett Bonchidán immár hagyománynak számítanak a kastélynapok vagy az Electric Castle elnevezésű gépzenei fesztivál is.
Bánffy Farkas 2007-ben tért haza Erdélybe Magyarországról, és látott neki a családi birtok helyreállításának a Fehér megyei Fugadon, ahol néptánctábort, bálokat rendez, sőt annak megszervezésében is segíti a szórványban élő közösséget, hogy a gyerekek magyar iskolába járhassanak.
Háromszéken Mikes Katalin grófnő és fiai panziót működtetnek a többéves pereskedés után viszszaszerzett, 34 hektáros parkkal rendelkező zabolai birtokon, restaurálták a kastélyt, ahol Mikes Kelemen nevelkedett, és gróf Mikó Imre született, és ugyanitt néptánctáborok, kulturális rendezvények is helyet kapnak.
Ugyancsak az idegenforgalomra „fogad" az erdélyi arisztokrácia másik kiemelkedő személyisége, gróf Kálnoky Tibor. Felmenői leromlott állapotban lévő sepsikőröspastaki kastélyát sikerült visszaperelnie az államtól, Miklósváron ugyanakkor székely parasztházakat alakított át vendégházakká, a szintén felújítás előtt álló helyi kastélyt pedig a helyi önkormányzattól bérli.
A vendégházakba elsősorban Angliából és Nyugat-Európából érkeznek csoportok, hogy megismerkedhessenek az Erdélyben még élő paraszti kultúrával és az érintetlen természettel. Kálnoky gróf legnevesebb vendége – egyben rokona – Károly brit trónörökös, aki több épületet is vásárolt Zalánpatakon, továbbá Maros és Brassó megyében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Gyurka bácsi, az utcagondnok
„A magyar világban illem volt és fegyelem”
Kilencvenegy éves, jó humorú és nagyon aktív ember Iordache Gheorghe, azaz ahogy a bereckiek ismerik: Gyurka bácsi. A jó kedélyű, rendkívül tevékeny öregurat Dimény Zoltán polgármester javaslatára kerestük fel, mert – mint kiderült – egy kisebb utcát gondoz, szépítgeti és takarítja önszorgalomból.
Gyurka bácsi 1924-ben született Bereckben, így a magyar és a román világban egyaránt élt. Túlélte a második világégést, kenyere java részét a kommunizmusban fogyasztotta el, de belekóstolt a demokráciába is, így van tapasztalata, hogy rendszereket és korszakokat hasonlítson össze. Mindezt olyan sajátos humorral teszi, hogy beszélgetésünk alatt kollégáim, de még a bennünket elkísérő polgármester sem tudta megállni nevetés nélkül.
„Aszongyák, visszajönnek a magyarok. Na, amikor Miskolcról indulnak, én itt a központon át futok el, nem maradok egy percet sem, mert egyszer olyan verést kaptam…” – kezdi történetét az 1984-ben nyugdíjba vonult öregúr, aki egyébként anyanyelvi szinten, ízesen beszéli a magyar nyelvet. Verést amúgy tényleg kapott, egy magyar levente agyabugyálta el még fiatal korában, de vannak jó emlékei is abból az időszakból.
Korszakok árnyoldalakkal és szépségekkel
„A felső egyetemet a magyar világban tanultam, amikor tizenéves gyerek voltam. A kakastollas magyar csendőrök mentek fel a faluban, és mondták: Gyurka fiam, tessék a sáncot kiseperni. Rövid volt az a négy év. Nemcsak rend volt akkoriban, hanem illem és fegyelem. Ha az lenne most es, akkor ez a szélhámosság nem lenne Romániában. Ez nem a polgármestertől vagy Băsescutól függ, hanem az emberektől. Akkor ha valaki a szekéren cigarettázott, megbüntették. Most nézzék meg, mi van ezen a világon” – idézi az emlékeit legyintve interjúalanyunk, aki viccesen ecseteli, miként alakul egy-egy más nemzethez tartozó egyén élete a határok tologatásakor. „Kérdik, mi a nevem? Mondom: Iordache Gheorghe. S ha magyar világ lesz? Jénáki György” – élcelődik.
A katonaságot Kolozsváron szolgálta ki, a szocializmus éveiben az IFET-nél dolgozott, onnan vonult nyugdíjba 46 év munkamezővel. Úgy ítéli meg, Bereck jó úton halad, látszik a fejlődés a faluban. „Csak sajnos, egyesek visszaélnek azoknak a munkájával, akik a közösségért dolgoznak. Mindenkinek a közért kellene dolgozni, hiszen Isten ad, de a tarisznyába nem tesz semmit” – osztja meg bölcseletét Gyurka bácsi.
„Daganat mindenhol akad”
Ki ültette ezeket a fákat az árok mellé? – kérdezem az öregúrtól, aki az égre mutat, és suttogva mondja, nem csak facsemetékkel díszítette az utcáját, hanem pihenőpadot épített, és hogy a szarvasmarhák ne tudjanak a gyalogösvényen beereszkedni, forgókaput készített. Ő kaszálgat az utcácskában, takarítja a szemetet immár 61 éve, ebben sógorasszonya, Finta Lívia is segíti. Keserűen állapítja meg: „daganat” mindenhol akad, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Van, akit nem érdekel, miként néz ki a település, ahol él. „Bő mellényű, meglépesedett emberből kerül bőven. Pedig aki nem ültetett egy fát, nem ásott egy kutat, és nem épített egy házacskát a községben, az nem ember” – vélekedik Gyurka bácsi. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Körvonalazódik az államfőválasztás végeredménye
A szavatok 98,3 százalékának megszámlálása után közölt hivatalos részeredmény szerint Victor Ponta és Klaus Johannis jutott be az államfőválasztás második fordulójába 40,33, illetve 30,44 százalékos támogatottsággal, a harmadik hely pedig a Călin Popescu Tăriceanué. Cikkünk folyamatosan frissül.
11.10: A Központi Választási Iroda 98,3 százalékos feldolgozottságnál közölt adatai szerint a következő eredmények születtek az államfőválasztás első fordulójában:Kelemen Hunor - 3,50% Klaus Iohannis - 30,44% Dan Diaconescu - 3,99% Victor Ponta - 40,33% William Branza - 0,45% Elena Udrea - 5,18%  Mirel Mircea Amaritei - 0,08% Teodor Melescanu - 1,10% Gheorghe Funar - 0,48% Szilágyi Zsolt - 0,56% Monica Macovei - 4,46% Constantin Rotaru - 0,30% Calin Popescu Tariceanu - 5,40% Corneliu Vadim Tudor - 3,66%
10.10: Folyamatosan érkeznek a megyei választási irodáktól a megyénkénti végleges eredmények (százalékok).
Hargita megye: Kelemen Hunor - 62,97, Szilágyi Zsolt - 10,9, Klaus Johannis - 10,76, Victor Ponta - 8,13;
Maros megye:  Kelemen Hunor - 22,96, Klaus Johannis - 32,02, Victor Ponta - 26,49;
Kolozs megye: Kelemen Hunor - 7,58, Klaus Johannis - 42,53, Victor Ponta - 23,79;
Brassó megye: Klaus Johannis - 39,0, Victor Ponta - 30,75
maszol.ro

Háromszéki RMDSZ-vezetők: Mocskos kampány volt
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cél: a minőségi anyanyelvű oktatás megtartása
Csáky Apollónia tanítónőt szeptember 1-jétől nevezték ki a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola igazgatói tisztségébe. A következő beszélgetés során a tervei, újszerű elképzelései felől faggatjuk.
– Gratulálunk a kinevezéshez, az hogyan történt?
– A volt iskolaigazgató, Szilágyi Ildikó megkeresett, hogy szülési szabadságra készül, ezért engem szeretne felkérni a tisztség betöltésére. Hogy miért éppen engem? Azért mert mindenképp helybelit szeretett volna, hiszen annak lehet csak igazán szívügye az iskola sorsa. Meg aztán azért is, mert úgy látta, az ő elképzeléseit talán én tudnám legjobban megvalósítani. Gondolkodási időt kértem, mivel elemis tanító lévén 20 órát tanítok a gyerekek 24 órás oktatási idejéből, ezért ezt a munkát az igazgatói tisztség mellett is el kell végeznem. Hosszas töprengés után igazat adtam Szilágyi Ildikó indoklásának, illetve az iskola érdekeit magam is egy helybeli igazgató vezetésével láttam legjobban képviselőni, ezért elvállaltam. Az idei tanév majd eldönti, hogy működik-e a dolog vagy sem. Nem lesz könnyű, főként azért, mert 16 fős első osztályban tanítok. Az elsős tanító munkája mindig nagyon nehéz. Az igazgatói tisztség azt jelenti, hogy szünetekben nem vagyok a gyermekekkel, nem is pihenhetek, hanem irodai munkát kell végeznem.
– Segítenek-e kollégák?
– Igen, mindenben segítenek, meg aztán már eltelt két hónap, lassan belerázódom a feladataimba. A polgármesteri hivatal részéről is megkapok minden segítséget, ezért remélem, a továbbiakban is menni fog.
– Vannak-e újító elképzelései, amelyekkel hatékonyabbá kívánja tenni az oktatói, nevelői munkát?
– Leginkább adminisztrációs újításokat tettem, de a fegyelem terén is újítani próbálunk. Ugyanakkor a diákok biztonságának a kérdéseit is újratárgyaltuk a kollégákkal. A gyermekek biztonságának a szavatolásáért új szabályzatot léptettünk életbe. Szeretnénk visszaszorítani az iskolákban elharapózó erőszakos cselekményeket. A diákok számára olyan környezetet kívánunk biztosítani, ahol minőségi munka folyhat.
– Hány tanulója van jelenleg az iskolának?
– Az óvodával együtt, 186. A következő években kissé gyengülni fog az utánpótlás, mivel kevesebb gyermek születik. Ha viszont a következő két évet átvészeljük, biztosított lesz az utánpótlás, bízom az intézmény fennmaradásában. A gyermekek igen jó feltételek között tanulhatnak, hiszen az elmúlt években teljesen felújították az iskolaépületet, ahol hőszigetelő nyílászárók, központi főtés, korszerű illemhelyek és mosdók működnek, az óvoda felújítását is befejezték. Mivel a polgármesteri hivatal is messzemenően támogatja a községbeli oktatási intézményeket, de a szülők is segítőkészek, ha megfelelő gyermek-utánpótlás is lesz, minden feltétel adott a zavartalan működésükhöz. A lehetőségeinkhez mérten, mi is megpróbálunk segíteni, hiszen minden évben papírt gyűjtünk, amit értékesítünk, hogy az onnan származó pénzzel is hozzájárulhassunk a működési kiadásokhoz. Harmadik éve veszünk részt a Zöld Romániáért Programban, amitől szintén jövedelmet várunk.
– Az iskolán belüli közművelődési élet miben nyilvánul meg?
– Nagyon jól működik az iskolai tánccsoport, az elmúlt héten újraindultak a táncpróbák a Kisibolyások és a haladó csoport számára. Továbbra is Szilágyi András koreográfus irányítása mellett, Kiss Csilla vezeti a tánccsoportokat. Emellett Téglás Róbert testnevelő tanár vezetésével működik a Judo Klub, amelyiknek a növendékei legutóbb is kiváló eredményekkel tértek haza Marosvásárhelyről. A hagyományokhoz híven, idén is megemlékeztünk október 6-ról, Haloween-partit szerveztünk, a gyermekek mesevetélkedőn voltak 4 csapattal, Kasza Rozália felkészítésével. A 4 csapatból 3 továbbjutott a megyei szakaszra, a fiúk a simonyifalvi iskolával futball-mérkőzésen vette részt. Tehát minél több tevékenységbe próbálunk bekapcsolódni.
– Pedagógushiány van-e?
– Elegendő, megfelelő képzettségű pedagógus-gárdánk van, közülük egyetlen vesz részt szakképesítésben, de az óvodában is van olyan, aki óvónőként nem szakképesített. Legtöbb pedagógusunk I. fokozati vizsgával rendelkezik. Tehát ebből a szempontból elégedettek lehetünk. Fő célunk, az anyanyelvű, minőségi oktatásnak a hosszú távú megtartása, hogy Nagyzerind községből jól képzett diákok tanulhassanak tovább, induljanak az életbe.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánunk!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Brittich Erzsébet könyvbemutatója Déván
Hazatért a „Fehér tulipán”
Az alkotó sejtjeibe ivódott Alföld mellett Déva is meghatározó helyszínévé vált Brittich Erzsébet képzőművész, író, költő életének – derült ki a dévai unitárius szórványközpontban tartott könyvbemutatója alkalmával. A város ugyanis nem csupán egyike a közel harminc egyéni kiállítási helyszínnek, ahol 2009-ben ex-libriseit mutatta be az alkotó, hanem sokkal több ennél: az ide kötődő élmények, emlékek metszeteket, verseket hívtak életre, melyek legfrissebb kiadványának is részévé váltak. 
Brittich Erzsébet első ízben jelentette meg önálló kötetben az utóbbi 21 esztendő versbe foglalt gondolatait, illetve egy válogatást ezekből, melyek a Seregély az almafánkötetcím alatt láttak napvilágot, az aradi  Kölcsey Egyesület gondozásában. A kötetben időrendben sorakoznak a versek. A szovjet munkatáborokat megjárt családtagok, ismerősök, jó barátok fájdalmát, emlékét megjelenítő Gulág-versektől az egyéni gyötrődéseket, kételyeket, lelki kötődéseket megismerve követhetjük az alkotó életútját a beteljesülés felé.
Az aforizmaszerű kétsorosok, rímjátékok, szabad versek, szonettek formai sokszínűségét kínáló írások mindegyikében ott feszül a költő lelke: az alföld vonzása, Istenbe vetett hite, a szépség, igazság és mindenekelőtt a szabadság iránti vágya, amely a Leláncolt csónak balladájában csúcsosodik ki. – Szívem szerint ezt ajánlottam volna címadó versnek is – mondta az alkotó, aki dévai könyvbemutatója alkalmával egyfajta „nyílt interjú” során osztotta meg hallgatóságával verseinek üzenetét és azokat a történéseket, hangulatokat, érzéseket, melyek egy-egy írást életre hívtak. Így derült ki, miért van szüksége a véső és ecset mesterének arra, hogy néha szavakba öntse a benne élő képet, gondolatot. – Úgy vagyok ezzel, hogy amikor meglátok, megérzek valamit, az egyből valamilyen formát ölt bennem. Van úgy, hogy fekete-fehérben látom, van úgy, hogy színekben. És van, amikor szavak tódulnak elő bennem, amikor írnom kell, mert minden más forma hamisnak tűnne – mondta az alkotó. Brittich Erzsébet versei valóban tökéletesen illenek alkotói világába, néhol kiszínezik, néhol feltárják a metszetekből, faragványokból megismert világot. Mindez fordítva is fennáll. A verseskötetet ugyanis néhány saját metszésű grafika illusztrálja. Némelyiknek története szorosan kötődik egy-egy vers születéséhez. – A kötetzáró „Behavazott erdő” című metszet Déván készült. Itteni jó barátom, Bágyoni Balogh Csaba emlékét idézi több versem is – mondta a költő, felolvasva a képi ellentéttől feszülő „Fehér tulipán”-t.
A kötet kapcsán az írások hátterében húzódó családi kötődésekre, történelmi vonatkozásokra is kitért az alkotó és számos versét maga olvasta fel hallgatóságának. Így a sorok, gondolatok tökéletes hitelességgel szólaltak meg, megértésre, visszhangra találva a hallgatóságban.
A bemutató természetesen kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult.    
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szükség van hiteles példaképekre
Tizenkét évig volt iskolalelkész a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, majd pár hete Barabás László igazgatótól átvette a Kántor-tanítóképző vezetését. Egyelőre mindkét oktatási intézményben helyt kell állnia, hiszen a kollégiumban még nem tartották meg a versenyvizsgát, amelyen kiválasztják utódját. Gál Józseffel az eddigi feladatokról és az új kihívásokról beszélgettünk.
– Milyen feladatai vannak a református kollégium iskolalelkésznek?
– Az iskolalelkésznek az a legfontosabb feladata, hogy a kollégium egyházi jellegét biztosítsa, kapcsolatot tartson az iskola és egyház, püspökség között, jelenlétével és tevékenységével segítse és támogassa a diákokat, szükség esetén lelkigondozza őket, ugyanakkor ápolja a jó kapcsolatot az iskola, a tanárok és a szülők között. Nagyon különböznek az iskolalelkészi feladatok egy gyülekezeti lelkészétől, s elég sok időre, évekre volt szükségem, hogy ráhangolódjak a diákokra, a kijelölt feladatokra. Az első emlékeim egyike az, amikor bementem az órára és egy prédikációnyi időt, húsz percet beszéltem nekik, csakhogy a tanóra ennél hosszabb volt, így nagyon nehéz volt kitölteni a fennmaradt időt. Persze ez idővel kialakult, de nehéz volt az átállás. Az is megnehezítette a dolgomat, hogy az erdélyi református kollégiumokban, akkor hozták létre ezt a tisztséget, előttem nem volt iskolalelkész, azelőtt lelkészigazgatók voltak.
– Mennyire sikerült ezeket a feladatokat teljesíteni, milyen volt a kapcsolata a diákokkal?
– Úgy érzem, részben sikerült teljesíteni, hiszen a diákokkal jó kapcsolatom volt, voltak rendszeresen olyan alkalmak, találkozók, ahol sikerült megismernünk egymást, és kialakult egy bizalmi kapcsolat, tudták, hogy hozzám fordulhatnak és valahányszor szükség volt, meg is tették. Némi nehézséget jelentett, hogy a diákok folyamatosan cserélődnek, a végzősök elmennek, a kilencedikesek jönnek, s új kapcsolatokat kell kiépíteni velük is.
– Mit tanácsol a következő iskolalelkésznek?
– Az mindenképp fontos, hogy figyeljen oda a diákokra, elvárásaikra, gondjaikra, hiszen ők is  ugyanolyan hús-vér emberek, mint a gyülekezeti tagok, csak sajátos kérdésekkel, gyötrődésekkel. Az is fontos, hogy az iskolalelkész próbálja meg vállalni önmagát, teljes egészében, mert így lesz  hiteles. A fiataloknak nagy szükségük van olyan felnőttekre, példaképekre, akiknek a helyén van a szívük, lelkük, értékrendjük, akiket meg lehet szólítani, s akik nem elbeszélnek a fejük fölött, hanem velük beszélnek, beszélgetnek.
– Tizenkét év után megérett az idő a váltásra, ezért jelentkezett a kántor-tanítóképző igazgatói tisztségére?
– Személyes életem úgy alakult, hogy befejeztem néhány képzésem, s úgy éreztem, hogy iskolalelkészként a kezdeti lelkesedés már lankadt, s adtam magamnak két év haladékot, hogy új szolgálati helyet keressek. Ebben az állapotban talált rá a feleségem az igazgatói kiírásra. Utána érdeklődtünk, úgy éreztem, ez egy kihívás számomra, így összeállítottam és beadtam a pályázatomat. Most történik az alkalmazás, az átállás. De már megbeszéléseket tartunk a tanárokkal, keressük az utat, amelyen járnunk kell a továbbiakban, tudva azt, hogy a diákok, az egyetemet választó fiatalok száma egyre csökken, és nekünk olyan képzést kell biztosítanunk, amely továbbra is vonzó marad. Van egy kimutatás előttem, amely arról szól, hogy míg pár évvel ezelőtt a magyar fiatalok fele, ma már csupán egyharmaduk akar egyetemre járni, felsőfokú végzettséget szerezni. Ilyen körülmények között nekünk nagy a felelősségünk, hiszen Marosvásárhelyen a kántor-tanítóképző egy értékes, hiánypótló képzést biztosít, s továbbra is olyan kántorokat és tanítókat kell hogy képezzünk, akik megállják a helyüket, és értékes tagjai lesznek az erdélyi társadalomnak.
Simon Virág |
Székelyhon.ro

A nagyvilágban élő magyarokkal ismerkedhetnek idén a Bölcs Diákok
Ötödször is megszervezik a 2014/2015-ös tanévben a Bölcs Diákok országos szintű középiskolásoknak szóló vetélkedőt - jelentették be mai sajtótájékoztatójukon a szervezők, a Communitas Alapítvány és a Magyaroktatás.ro képviselői, illetve közreműködőként részt vevő a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar, valamint a BBTE Történelem - Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézet képviselői.
A 2014 novembere és 2015 augusztusa között zajló megmérettetés célja a tanulók olvasási készségeinek a fejlesztése, valamint az egyes tudományok információi közötti kapcsolatra való rávilágítás - magyarázta Molnár Tamara, a Communitas Alapítvány programfelelőse. A szervező szerint a vetélkedő kiváló lehetőség arra, hogy egy éven át tartsák a diákokkal és a vezető tanáraikkal a kapcsolatot. Ugyanakkor azt is elmondta, a verseny nem csak a diákok lexikális tudására kíváncsi, hanem a kreativitásukat is fejleszti.
Az idei vetélkedő témája Magyarok a nagyvilágban lesz, és november 14-ig jelentkezhetnek 3-4 fős csapatok a www.bod.communitas.ro weboldalon. A versenyben IX-XII. osztályos diákok vehetnek részt. Az eddigiekhez hasonlóan a feladatlapokon két feladatsor fog szerepelni, ehhez minden fordulóban két irodalmi alkotást kell elolvassanak. Minden feladatsorhoz 8-10 gyakorlat tartozik majd. Benevezési díj nincs. Tavaly 165 csapat jelentkezett a versenyre, ami közel 700 résztvevő diákot jelent.
Meg szeretnénk ismertetni a tanulókkal a nagyvilágban élt vagy élő nagyjaink munkásságát, és már most tudatosítani szeretnénk bennük, hogy bárhol is vannak, magyarnak lenni jó - nyilatkozta Mihályfalvi Katalin, a magyaroktatas.ro működtetője, a verseny egyik ötletgazdája.
"A BBTE egyik prioritása az egyetem előtti oktatással való kapcsolattartás, ennek segítése. Mi ezt nagyon komolyan vesszük a karon, annál is inkább, mivel úgy gondoljuk, hogy a végzős diákok megszólításán túl - ami értelemszerűen feladata egy egyetemnek -, többet is tudunk nyújtani. Keressük annak a lehetőségét, hogy tanárokkal és középiskolásokkal dolgozzunk együtt. A célunk az, hogy megszólítsuk őket, és kialakítsunk egy olyan kapcsolatot, amelyben mind a ketten kapunk valamit" - mondta Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének vezetője. "Fontos az középiskola és az egyetem közötti átjárás biztosítása, hogy rálássanak a tanulók arra, hogy mi folyik a szakokon belül. Nekünk már vannak ilyen jellegű programjaink, de ennek a versenynek az interdiszciplinaritás a különlegessége. Olyan csapatok kell összeálljanak, akik tudnak együtt dolgozni. Reméljük, hogy a versennyel a kémia területén is gyakorlatiasságra tudjuk nevelni a tanulókat, bemutatni, hogy a kémia nem csak a táblán, hanem a valóságban is működik" - magyarázta Kovács Gábor, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának kutatója.
"A verseny kitartásra, céltudatosságra, összetartásra és együttműködésre próbálja nevelni a diákokat. Emellett pótolja az iskolai oktatásnak azt a hiányosságát, hogy a tantárgyak között nem létesít kapcsolatot. Nincsenek olyan versenyek, ami által a tanulók megtapasztalhatják, hogy az irodalmat fel lehet használni a kémiában és a fizikában, illetve fordítva is" - nyilatkozta Mihályfalvi Katalin a verseny előnyéről. (tudósítónktól)
maszol.ro

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
I. rész
Október 29-én reggel vette kezdetét az a háromnapos rendezvénysorozat Marosvásárhelyen, melynek központi témája Sütő András életműve volt. Két napon keresztül, négy szekcióban adtak elő az erre felkért irodalomtörténészek, kutatók; utolsó nap pedig az író személye került fókuszba: szülőházát és sírhelyét is meglátogatták az emlékezők.
A konferencia a szervezők szándéka szerint „olyan közös beszédtér kialakítását tűzte ki célul, amelyben az életművel kapcsolatos, teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Pontok és ellenpontok – utólag úgy tűnik – meglehetősen kiegyensúlyozottan ütköztek, alakultak az előadások, viták során.
Főszervezőként először Lázok János köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánjának, Kós Annának, majd Sorin Crişan-nak, az intézmény rektorának. Mindkét vezető fontosnak tartotta a sütői életműről folytatott diskurzust. Kós Anna kiemelte azt a szempontot is, hogy gyakran úgy esik szó különböző szerzők műveiről, hogy igazán nem is ismerik azokat a róluk beszélők.
Sorin Crişan nagyon átgondolt, elemző igényű előadással is készült az alkalomra, melyből érződött Sütő életművének alapos ismerete. Összegző jellegű előadásában elmondta: egy ilyen konferencia csak első lépés lehet a teljes rehabilitáció útján. Sütő azok közé az alkotók közé tartozik, akik az elmúlt korszaknak egy jellegzetes úját járták végig, amely során a hatalommal való együttélést kezdetben hittel, később iróniával próbálták megvalósítani. Román szemszögből nézve mintha méltatlanul árnyékba került alakja lenne a magyar irodalomnak, pedig azokat az alkotókat, akik a magyar kultúra értékeinek számítanak, nem szabadna engedni, hogy feledésbe merüljenek, s az életműnek is meg kellene kapnia a megfelelő kritikai megvilágítást. Crişan szerint a román közösség számára az Anyám könnyű álmot ígér a legnépszerűbb műve Sütőnek – mely sem túl lírai, sem túl drámai; mégis, a legváltozatosabb stíluseszközökkel eljut a poézis határáig. A drámai és lírai elemek összekapcsolódnak itt, hogy az emberi természet valóságát megjelenítsék – egy nagyon összetett és állandóan változó lényeget. Szóba hozta az író más műveit is (például a Káin és Ábelt, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat), különböző aspektusokból vizsgálva azokat. Fontosnak tartotta, hogy Sütő állandóan a szavak elsődleges, legtisztább értelmeit keresi, s arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavaknak mély, megkereshető, valódi értelme van.
Soltész Márton, az MTA fiatal főkönyvtárosa indította a magyar irodalomtörténészek dialógusát a témában, Magunkat írjuk tehát című előadásával. Saját Sütő-kutatásait ismertette, melyek azért is különösen frissek és előítélet-mentesek, mert Soltész kívülről ismerkedett meg a Sütő-jelenséggel: anyaországiként az egyetemen tanult róla először. Főként Sütő irodalomszemléletére volt kíváncsi; Veres Péterrel való levelezését elemezte hosszan, felidézte az idősebb pályatárs már 1954-ben megelőlegezett bizalmát, s azt a pillanatot is, mikor Sütő tudatta Veressel: eddig írt, most már dolgozik – munkának kell tekintenie az írást. (Egyébként Tamási Áron is útjának egyengetőihez tartozott.) Sütő egy nagyenyedi előadásáról is értekezett, melyben Kőrösi Csoma és Misztótfalusi példáit idézte, s melyben jelentős, újraértelmezésre is érdemes gondolatokat fogalmazott meg az író. Zárásként Soltész hangsúlyozta, hogy továbbra sem szabadna ideológiai alapon olvasnunk Sütő Andrást.
Cseke Péter a vérbeli szociográfia feltámadásának nevezte az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet, mely egyben az író alkotói fénykorának első lépése is. Egy önmagát túlélt korszak emblematikus alkotásának tartja, mely úgy tölti be a szociográfia törvényét, hogy egyben meg is újítja azt. Mozaikszerű szerkesztésmódjára hívta fel a figyelmet, az újszerű írói látásmódra – s hogy nem a statisztika érdekli, hanem a szórványlét igazságai, és a romlás külső és belső okaira is választ keres. Csoórit idézte, aki Tamási Szülőföldem, illetve Illyés Gyula Puszták népe című műveivel tartja egyenrangúnak, s nem hallgatta el azt, a témájához nagyon is kapcsolódó tényt, hogy Sütőnek azt is meg kellett érnie, hogy nem csak Pusztakamarás szórványosodott tovább, hanem egész tömbök is (neki magának legalább 30 olyan rokona volt, aki nem beszélt magyarul).
Elek Tibor az Anyám könnyű álmot ígért mint életműbeli korszakhatárt értékelte. A személyesség, a személyes érdekeltség irányából kereste a mű termékeny újraolvasásának lehetőségeit. A Sütőt ért vádakra reflektálva arról beszélt, hogy Sütő András nem az egyetlen a korban, különösen az alsóbb néprétegekből induló művészek, írók közül, aki a népboldogító baloldali eszmék bűvkörébe esett, s aki sokáig maga sem vette észre, hogy „a bölcsőhely parancsai” valójában mit is diktálnak. Írói és közéleti kijózanodása, önmagára találása viszonylag korán kezdődött, de objektív akadályok következtében is megtorpanásokkal, kitérőkkel tarkítottan, hosszú évekig elhúzódott. Ezen önvizsgálati folyamat nagy hatású szépirodalmi kifejezéseként, s egyúttal tetőpontjaként, összegezéseként emelte ki az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet. Ugyanakkor az író szembesülése Pusztakamarás igazságával s benne önmagával, saját múltjával, olyan alkotói energiákat szabadított fel, amelyek az azt követő évtizedben a jól ismert további remekművek, drámák, esszék sorozatához vezetett. Előadása során Elek többször vitázott Parászka Boróka egy, a budapesti Holmi című folyóiratban megjelent Sütő-tanulmányának kitételeivel, azzal például, hogy a 60-as évek végén „nyoma sincs annak, hogy Sütő nagyobb volumenű munkában le kívánná reagálni ezt a folyamatot, élni kívánna a nyitás lehetőségével, vagy önálló ellenzéki pozíciót akarna építeni.” Megkérdőjelezte György Péter legutóbbi könyvének az Anyám könnyű álmot ígérrel kapcsolatosan tett állításait is. Mivel Parászka Boróka jelen volt a tanácskozáson, lehetőség adódott arra, hogy az előadások vitái során valódi véleményütköztetés, párbeszéd is kialakuljon ezekről a témákról.
Filep Tamás Gusztáv a Sütő-témát a kortárs Szabó Gyulával állította párhuzamba, s nem csupán az életműveket vizsgálta egymás összefüggéseiben, hanem életrajzi adalékokkal is szolgált. Felvetette a kérdést: vajon Szabó Gyula hátrébb sorolása összefüggésben volt-e Sütő Andrással? Majd tulajdonképpen meg is válaszolta: Szabó Gyulát valóban leértékelték, de nem biztos, hogy ez csak Sütőnek „köszönhető”, hiszen amikor lehetőség adódott, egyszerűen nem volt, aki a Kossuth-díjra jelölését támogatni tudta volna. Az összehasonlító elemzés nagyon sok új szempontot is felvetett; egy megkerülhetetlen tanulsága pedig: a Szabó Gyula-életmű is megérdemelné az újraolvasást, a termékeny vitát.
Novák Csaba Zoltán politikatörténeti előadásában Sütő közéleti szerepvállalását tárgyalta, a szekuritátés jelentések tükrében. Előzőleg áttekintette a párt magyarságpolitikájának fontosabb mozzanatait is, így még egyértelműbbé vált Sütő András helyzetének kényessége. 1965-től Sütőnél egy erőteljesebb politikai reaktiválódást észlel: közvetítő szerepet felvállaló magyar értelmiségivé válik, aki számos bizottságban tölt be fontos szerepet. Ez kétségtelenül egy másik típusú karrier: központi bizottsági póttag, az Írószövetség alelnöke – nemrégiben elő is került néhány dosszié, ami Sütő megfigyelését tartalmazza. Az iratokból kapcsolathálózata is kiderül, de elemző írásokat is találni köztük különböző tevékenységeiről. Az is onnan derül ki, hogy 1984-ben részleges önvizsgálatot tartott, több magánbeszélgetésben elismerte, hogy tévedett (lehallgatások alapján). A hivatalos keretet, pozícióit használva gondolta, hogy lehet változtatni, kettős beszédmóddal (ezt viszont a Securitate is érzékelte, a dokumentumok alapján). A megfigyelő szerv módszerei is nyomon követhetőek, Novák fel is vázolta ezeket: megfigyelés, elemzés, értelmező értelmiség használata, pozitív befolyásolás, zsarolás (magánügyekkel), cenzúra, tiltás…
Vincze Gábor nem tudott jelen lenni a konferencián, tanulmányát sem küldhette el, Kántor Lajos előadását viszont felolvasta Soltész Márton. Kántor írásában személyes kapcsolatát, levelezését is feldolgozta, értékes adalékokat szolgáltatva Sütő irodalomtörténeti képéhez és a korabeli irodalmi vitákhoz.
A Szász László összegzése utáni vitába többen is bekapcsolódtak; felvetődött az is, hogy nagy szükség lenne a kritikai kiadásra, valamint a hagyaték megnyugtató rendezésére. Az Elek Tibor által felvetett problémákra ekkor reagált Parászka Boróka: elmondta, hogy számára az a kihívás, hogy ezt az életművet ne csak a magyar irodalom kontextusában nézzük, hanem a román irodalom és az akkori sajtó közegében is. Valamint, hogy a korabeli román ellenzéki irodalom sokkal aktívabb volt, azokkal vetette össze Sütőt – ez olyan referencia, amit nem lehet megkerülni. Elek Tibor ezt helyben is hagyta, viszont megjegyezte, hogy véleménye szerint Parászka Boróka ideologikusan olvassa Sütőt, és ha a művekről alkotunk véleményt, ezt meg kell tudni különböztetni a szerző életétől.
A délutáni szekciót Filep Tamás Gusztáv elnökölte – az öt előadásnak négy szerzője volt jelen a tanácskozáson.
Kovács Dezső Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója címmel színház és a politika 70-es, 80-as évekbeli viszonyáról is beszélt az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán kaposvári és az Álomkommandó gyulai előadásai kapcsán. Abban az időszakban, amikor a színházat furcsa Janus-arcúság jellemezte. Végül méltatta Az álomkommandó Szász János rendezte, elmúlt évadbeli vígszínházi előadását.
Szász László Sütő András Kálvin-portréja kapcsán megállapította, hogy Kálvin alakja régóta foglalkoztatta Sütőt és a Kálvin–Szervét ellentét egy önmagából kivetített vitaként is értelmezhető. Sokat beszélt előadásában a Csillag a máglyán egyházi recepciójáról, s megállapította, hogy miként a román kommunista hatalom a maga tükörképét ismerhette fel a darabban, úgy a református egyház Kálvin személyiségének markánsan torzult rajza miatt ugyanazt. Sütő megítélése egyházi vonalon nem volt problémamentes, de végül megkapta az elismerést teológiai tekintetben is.
Jákfalvi Magdolna A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje című előadása szintén a 80-as évek színházi világával foglalkozott, azzal, hogy a színpad és a nézőközönség világa hogyan találkozott össze a kettős beszédben akkoriban. Mivel a szerző nem volt jelen, sajnos csak a szöveg egyes részleteit hallhattuk. Sütő magyarországi bemutatóit a kulturális nemzeti identitás létrejöttének alkalmaiként tárgyalta, s még a Csárdáskirálynő 1954-es előadásával is párhuzamba állította.
A délutáni szekció nagy véleménykülönbségeket felszínre hozó előadása volt a Vida Gáboré, Én és ők, perzsák címmel. Vida Sütőhöz való személyes viszonyulását elemezte, nem titkolva véleményét, hogy generációja nem tudott mit kezdeni Sütő András írói világával: az olvashatatlan magyar irodalom kategóriájába sorolták, és nem akartak megadott kulcsok szerint olvasni (utalt itt főképp a Perzsák című esszé virágnyelvére). Hogy mit tekintettek értékesnek a korabeli erdélyi irodalomból? Szilágyi Domokost, Hervay Gizellát, Székely Jánost. Ő maga élete egy fontos momentumában igen közel került mégis a témához: az egyetemi felvételi tétele volt ez a cím 1988 júliusában: Az újrakezdés hősei Sütő András drámáiban. Magas érdemjegyet kapott a dolgozatára, de továbbra is fenntartotta idegenkedő véleményét az íróval kapcsolatosan. Rendkívüli nyelvi képességekkel megáldott írónak tartja ma is Sütőt, aki azonban „sokkal többet mondott, mint amiért intellektusként helyt tudott állni”.
Lázok János A „kerek félalmák” dramaturgiája című előadását a Sütő-drámák elemzésére szánta. Ismertette azt a sajátságos helyzetet – Bíró Béla egy 2003-as tanulmányát is megidézve –, melyben ezek a drámák születtek, egy olyan korban, amikor „a kisebbségnek úgy kellett tennie, mintha harcot vívna a hatalommal”. A romániai magyar dráma ebben a kontextusban a főhős igazságáról akarja meggyőzni a nézőt – ideológiailag tehát egyoldalú. Az író pedig olyan drámát ír, amit az adott problémakészlet lehetővé tesz. Sütő drámái is a hatalom elleni lázadás mintái lettek – a kritika csak ritkán vette észre az abszurd végleteket, amelyek pedig éppen jelentős üzenettel bírtak. A Káin és Ábel végjátékában kiemelte azt a szükségszerű ambivalenciát, ami a hatalommal szemben létrejöhet: engedelmes azonosulás a hatalommal, amíg mindez a fennmaradást szolgálja, s ez egyúttal állandó készséget jelent az ellenállásra, lázadásra. De általánosabb értelemben, ez a darab az első bűn mítoszának átértelmezése is.
A hozzászólások sorában hallgathattuk meg Ötvös József református lelkészt, aki Sütő egyházhoz való viszonyáról beszélt, és arról, hogy a Sütő-drámák milyen hatással voltak a maguk korában a teológiai intézeten belül (még unitáriusokat és reformátusokat is egymásnak ugrasztott egyik-másik dráma). Sütőnek a rendszerváltás után is csak formális kapcsolata volt az egyházzal – mikor felajánlották, hogy vállaljon aktív szerepet az egyházban, visszautasította.
Ugyancsak hozzászólóként Tófalvy Zoltán intézett Vida Gáborhoz választ, hangsúlyozva, hogy Sütő András nem csupán mélységeiben ismerte a magyar nyelvet (is), hanem rendkívül művelt ember volt, és ez ki is derül, ha olvassuk az életművét.
Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András-portréi címmel nyílt kiállítás Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen ezen az estén. A fényképek készítőjének – mint szerkesztőségi munkatársnak – lehetősége volt hosszú időn keresztül megfigyelni alanyát, és rögzíteni életének pillanatait a legváltozatosabb helyzetekben és helyszíneken. Vannak a fotók között a fiatal, sármos szerkesztőről készült kockák, megjelenik a Pusztakamarásra hazalátogató író, családi körben látjuk, vagy az Új Élet szerkesztőségében, egy figyelmeztető betörés romjait szemlélve tehetetlenül. A legutolsó felvétel – noha nem is utolsó éveiben készült – egy sokat tapasztalt, talán némiképp megkeseredett ember megkeményedett vonásaival képezett ellentétet a kora ifjúságából származó felvételekkel.
(folytatjuk)
Farkas Wellmann Éva
(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
II. rész
Az október 30-ai délelőtti szekción Mester Béla elnökölt.
Elsőként Cristian Réka Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban című előadását halhattuk. Az író helyét az angol nyelven megjelent, különböző típusú írásokban megkeresni különösen fontos, hiszen ezek az említések visszajelzést jelentenek számunkra arról, hogy milyen helyet/szerepet tölt be jelenleg a nagyvilágban az életmű. A kutatást elsősorban hírforrások keresésével kezdte Cristian Réka; ezek között legtöbb Sütő gyászhírével, illetve a róla szóló konferenciával foglalkozott. Igaz, ezekkel olyan orgánumok is, mint a The Times, The Independent vagy a Washington Post. Nagyon sok angol találat a különböző magyar weboldalak angol fordításaiban volt fellelhető. Ami a repozitóriumokat, intézeteket, alapítványokat illeti, egy biográfiai összefoglaló található a Balassi Intézet és a Magyar Könyv Alapítvány honlapján, és a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, Sütő András digitalizált művei mellett megtalálhatjuk Simon Endre Sütő András portréját. Hat-hét fontosabb, angol nyelvű enciklopédiában szerepel Sütő András neve külön címszó vagy magyar irodalom címszó alatt, többek közt a The Oxford Encyclopedia of Theatre and Performance-ben. A sütői életmű angol nyelvű kritikai visszhangja siralmasnak tekinthető: mindössze egy, Bertha Csillától származó szöveg foglalkozik az író munkásságával. Körülbelül öt drámagyűjteményben viszont találunk Sütő-fordításokat, és drámáinak három bemutatójáról is lehet tudni, melyeket New Yorkban tartottak. Ennek a helyzetnek a javítására néhány lehetőséget vázolt is az előadó: összehasonlító elemzésekkel visszahozni a nemzetközi párbeszédbe a Sütő-témát, más műveit is lefordítani, a lefordított darabokat népszerűsíteni, bemutatni, hungarológiai tanulmányokon beépíteni egy-két Sütő-művet, kurzusokat létrehozni, a Sütő-monográfiát lefordítani, átdolgozni, és egyáltalán: kihasználni a digitális világ előnyeit.
Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban címmel tartott előadást Mester Béla. A Sütő-művek magyarországi recepciójáról szólva azt hangsúlyozta, hogy segítenie kellene az erdélyi művek népszerűsítését. A Sütő-drámák világát elemezve, a helyszínek esetében kitért például az egyre távolabbi vidékekre, az egyre inkább meghatározatlan helyekre – mely tendencia Székely Jánosnál is előfordult például. Összevetette Szilágyi István munkamódszerével is a Sütőét, akinek írói világa nagyon sokáig közel volt olvasói világához, majd történelmi jellegű művek írásába kezdett. Felvetette az esszék fontosságának kérdését is, s kiemelte, hogy a drámatrilógiájában a látszólagos távolodás a mától az absztrakció szintjének emelkedésével jár, valamint azt is, hogy a példázatok mindig a hatalmi viszonyokról szólnak.
Aradi Schreiner József szintén a nagyvilágbeli versenyképesség szempontja felől közelítette meg a témát, Günther Grass elhíresült hagymahántás-példázatán keresztül. Az informatika szemszögéből láttatta az írásos megjelenések sorsát, egy olyan korban, amikor a világ nyelveinek csak 5 %-át használják online, s ugyanakkor mi már a digitális olvasás nemzedékét képviseljük. A magyar nyelv éppen a veszélyeztetettség határán van a fent jelzett értelemben, de ezen belül is sok szerző a digitális halál szélén áll. Értékelte Szőcs Géza egykori fellépését (mikor a digitalizáció biztosa volt), aki azt vallotta: minden kánonnak helyet kell biztosítani. Ennek ellenére is – ismételte meg a Cristian Réka által már említett tényt – Sütő András műveivel a DIA-n kívül nem lehet találkozni az interneten. Márpedig az a helyzet, hogy az író ma úgy él tovább, hogy facebookolják; létezik egy hatalmas idézetfolyam, amelyben megjelenik egy adott író vagy sem... Ha sarkítani akarunk, akár úgy is feltehetjük a kérdést: lehet-e Sütő Andrást slam-elni vagy sem? Mert emlékeink, írásaink nagyon könnyen elszállnak, befoghatatlanul, mint Sütő András méhraj-képe az Anyám könnyű álmot ígérben.
Kuszálik Péter mint biográfus kívánt hozzászólni a Sütőről szóló párbeszédhez. Joggal, hiszen ő készítette el (3 és fél év alatt) Sütő bibliográfiáját. Ismertette, hogy nagy aránytalanságok vannak Sütő életművének feldolgozottságában: míg Erdélyt a Mentor kiadó és Lázok János képviseli ebben a folyamatban, addig Magyarországon tíz komoly munka jelent már meg vele kapcsolatosan. Az, hogy angol nyelvterületen nem ismerik, azzal is összefüggésben lehet, hogy számtalan olyan részlete van a Sütő-életműnek, ami lefordítva a nagyvilágnak nem sokat jelent. A kritikai kiadást sürgette ő is, annál is inkább, hogy sokan élnek még azok közül, akik segíthetnének ennek munkálataiban. A hagyaték kérdése is a mihamarabb rendezendő problémák közé tartozik.
Dávid Gyula a Sütő-pályaívet a Kriterion kiadó felől nézve idézte meg. Nem véletlenül, hiszen a kiadó névjegye lett Sütő – az új hangot az ő nevével ütötte le a Kriterion. Dávid Gyula 22 évig dolgozott az intézménynél, így rálátása nyílt az egyes írói pályákra (például az első Forrás-nemzedékére), a példányszámokra, és a fokozatosan visszaszoruló megjelenési lehetőségekre is. Hiába volt olyan Sütő-kötet, amely 92.100 példányban jelent meg, egy idő után teljesen lezárult a tőle közölhető művek sora, s a rendszer bukásáig nem is jelenhetett meg semmilyen írás Sütőtől. Ezt sérelmezte is Sütő akkoriban, de végül mégsem emiatt szűnt meg a munkakapcsolat író és kiadó között: később már nem volt olyan helyzetben a Kriterion, hogy versenyre tudott volna kelni a Sütő-életművet megjelentető magyarországi kiadókkal.
Dávid Gyula elnökölte a koradélutáni szekciót, amely Markó Béla lendületes előadásával kezdődött. Markó jónéhány kérdést felvetett Sütő kapcsán: hogy beszélni kellene a skatulyákról, hogy vajon jót tett-e a bármikori besorolása Sütőnek, hogy szót érdemel Sütő mint kisebbségpolitikus vagy éppen mint kultuszoknak esetleges tárgya. Személyes emlékek felidézésével folytatta, olyanokkal, amelyek immár történelmi jelentőséggel bírnak. 1989. december 22-ikének Marosvásárhelye a helyszín, a szereplők pedig – Gálfalvi György és Markó Béla –, miután dél körül kiderült, hogy biztosan összeomlik a rendszer, azon tanakodnak, hogy nekik most mi is a teendőjük. Az első ötletet elvetve, miszerint a sajtót kellene átvenni, az érvényes megoldás az: menjenek Sütő Andráshoz, hogy figyelmeztessék: hamarosan szerepet kell vállalnia. De délután, tőlük függetlenül, fiatalok tömege is levonul Sütő lakásához, és kérik, hogy menjen velük, és ő megy is, és beszédet is mond abban a rendkívül zaklatott helyzetben (halottak, sebesültek a háttérben), melynek lényege: tartsunk ki egymás mellett, őrizzük meg a testvéri egységet – hisz a forradalmat nem huligánok csinálták. Sokak számára egyértelmű volt tehát, hogy Sütő az a közéleti személyiség, akinek szerepet kell kapnia a változásban – hiteles személyiség volt mindannyiuk számára.
Markó szerint összetartoznak az élet(mű) különböző aspektusai, mert az író hozott anyagból dolgozik. Az ő generációja sem feltétlenül a Sütő-féle irodalmi vonalra támaszkodott, sőt, egyesek számára irritáló lehetett, de: ő még a korai novellisztikáját sem söpörné le olyan könnyen az asztalról. Sütőt peremre nyomni valami olyasmi lenne, mintha Tamásival próbálnánk meg ugyanezt. Külön kitért arra, a Ion Lăncrănjan által indított propagandaháborúra, amely 1982-ben/-től borzolta a romániai magyarság és románság kedélyeit. A magyarellenes kampány indítószövegére Sütő azonnal reagált, s éppen Markóék voltak azok, akik enyhítettek kicsit a szövegén. S noha sokan nem álltak egy platformon vele, Sütő kezdeményezése maga mellé tudott állítani embereket – így előzménytelen szolidaritást sikerült kialakítani a román írószövetségi társakkal. Összesen 36-an írták alá a beadványt, amelyet Nicolae Ceauşescu-nak címeztek. Összességében – zárta Markó Sütővel a közéleti, politizáló emberrel kapcsolatos gondolatait – céljaiban radikális volt („normális radikális”), de megpróbálta az átjárást a megosztott táborok között – s most ennek köszönhetően senki sem vállalja, miközben a kisebbségpolitikusi magatartása minta kellene hogy legyen.
Molnár Gusztáv Értelmiségi állásfoglalások  az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban című előadásában különböző kategóriákat állított fel a korszakkal való együttélés stratégiáiból. Szóba kerültek itt azok, akik kivetkőztek magukból (pl. Majtényi Erik), a taktikát stratégiaként használók (főpapjuk: Balogh Edgár), az inkvizítorok (pl. Méliusz József) vagy a nemzetféltők: Szabédi és Kacsó. Összefoglalta azt a kálváriát is, amely egy, az 1956-os erdélyi állásfoglalásokról írott cikke miatt alakult ki, még a rendszerváltás előtt, s amelyet – noha több folyóiratban is majdhogynem megjelent – végül mégsem sikerült a megfelelő időben a nyilvánosság elé tárni. Sütő maga visszautasította, rágalmazásnak vette a benne foglaltakat (azazhogy: lett volna mivel elszámolni 56-tal kapcsolatban).
Azon előadók dolgozataiból, akik nem voltak jelen (Demény Péter, Lőrincz D. József), is hangzottak el részfelolvasások, összefoglalók, de mivel ezek nem közvetítették a teljesség igényével azok tartalmát, itt sem térünk ki rájuk részletesebben – majd elolvashatóak lesznek a tavasszal megjelenő konferencia-kötetben.
A napot – és a konferenciát – a Bernády házban zárták a műhely tagjai, közönség előtt is összefoglalva az előadások, viták eredményeit, Lázok János házigazdával és a négy szekcióvezetővel.
A harmadik nap az ünnepé és az emlékezésé volt. A konferencia résztvevői és a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író szülőfalujába, Pusztakamarásra látogattak, ahol részt vettek a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. A boldogságokról szóló prédikációt Demeter József lelkész mondta – és helyet talált benne Sütő András boldogsága kérdésének is. Oroszhegyi Attila-Zsolt, Pusztakamarás szórványközösségének lelkészi beszéde fokozott felelősséggel szólt az egyre fogyatkozó helyi magyar közösséghez, s e két szép szónoklat után új értelmet nyert a közösen elénekelt zsoltár, a Tebenned bíztunk.
Az emlékezők meglátogatták Sütő András emlékházát is, melynek még mindig folynak a helyreállítási munkálatai. A háznál Széman Péter, Horváth Arany, Szász Ferenc nyugalmazott lelkész is felszólaltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-  és harmadéves színészhallgatókból álló lánykórusa  felolvasott az Anyám könnyű álmot ígér kezdő fejezetéből.
Este Marosvásárhelyen, az író sírjánál még összegyűltek egyszer Sütő tisztelői fejet hajtani, gyertyát gyújtani az emlékére.
Farkas Wellmann Éva
barkaonline.hu/helyszini-tudositasok

Megduplázzák a politikai meghurcoltak juttatásait
Kedden fogadta el a kormány azt a törvénytervezetet, amely a politikai foglyok és a diktatúra évei alatt meghurcolt személyek juttatásának megduplázását írja elő. A tervezet értelmében, azon személyek, akik 1945. március 6-tól kezdődően, politikai okokból a meghurcoltatás bizonyos formáit szenvedték el, havi 400 lejes juttatásban részesülnek minden esztendő után, melyet fogságban, kitoloncolásban, bebörtönözve töltöttek, vagy épp erőszakkal lettek áttelepítve más lakóhelyre. Ez gyakorlatilag az eddigi juttatás megduplázását jelenti.
Azok a személyek, akiket erőszakkal tartottak kezelés alatt vagy épp házi őrizetben, havi 200 lejt fognak kapni minden elszenvedett év után. Fontos kihangsúlyozni, hogy a törvénytervezet akkor lép érvénybe, ha tartalmát a Parlament is jóváhagyja, épp ezért ennek elfogadását sürgősségi eljárásra javasolta a Kormány – hangsúlyozta ki Horváth Levente, a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. 
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Zaklatják a csángókat
A csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszenek moldvai önkormányzati tisztségviselők és szervezetek, ráadásul a magyarellenes hadjárathoz a Norvég Alap támogatását is felhasználják.
Dragoş Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás.
Lapunknak több forrásból is megerősítették, hogy a megyei képviselő-testület szociáldemokrata vezetője október 23-án látogatás ürügyén a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Katolikus Főgimnázium számos diákját. Benea a találkozón arról beszélt, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A történtekről Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató számolt be egy közösségi oldalon, felháborodásának adva hangot a gyerekek megfélemlítése miatt, akik közül egyébként többen magyar állampolgársággal is rendelkeznek.
„Hát hogy jön ahhoz a megyei tanácselnök, hogy rusnyának, haszontalannak nevezze a csángó nyelvet? Amelyről ráadásul nem is mondta ki, hogy magyar, hiszen az tabunak számít Moldvában, viszont a magyar állam támogatását megalázónak nevezte a románok szempontjából” – nyilatkozta lapunknak a magyar nyelvű misézésért kitartó küzdelmet folytató pusztinai Szent István Egyesület elnöke, aki az egyik diák édesanyjától szerzett tudomást a tanácselnök megnyilvánulásáról.
Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) keretében zajló moldvai magyar oktatási program koordinátora és Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke érdeklődésünkre közölte, ők is értesültek az incidensről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, nehéz kideríteni, pontosan mi hangzott el.
„Moldvában mindennapos jelenség, hogy nem látják szívesen a magyar nyelvet” – állapította meg Duma András. Hozzátette, három olyan csángó diákról is tud, aki korábbi érdeklődése ellenére végül elállt a bákói magyarórák látogatásától, és Duma mindezt a hatósági fellépéssel magyarázta. Különben jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanul magyarul iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében.
A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára.
A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió, a UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja az országban egyedül Bákó megyében útjára indított programot.
Egyébként a projektért felelős megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesület társulása nyomán idén tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Dumitru Mărtinaş-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő februári ülésen kerek-perec kijelentette: szerinte semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás.
„Miközben egyesületünk a moldvai római katolikusok román származását vallja és hirdeti, sajnos nálunk több magyarbarát szervezet is működik. Nem mondjuk, hogy nincs szükség a magyar nyelvre, hiszen mindenki olyan nyelvet tanul, amilyet akar, viszont figyelembe véve, hogy mit képviselő Románia az EU-ban, fiataljaink ennek semmi hasznát nem látják” – szögezte le Bejan. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Iulian Bucur, a bákói múzeum néprajzi részlegének csángó származású vezetője lapunknak leszögezte: az intézmény keretében nem történt semmilyen incidens a tanácselnök és a katolikus gyerekek között. „Téves az információ, nálunk nem volt ilyesmi. Esetleg máshol...” – jegyezte meg az etnográfus.
Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, az RMDSZ Bákó megyei vezetője viszont értesült arról, hogy Dragoş Benea „lehordta” a csángó gyerekeket. „Tudomásom szerint nem a magyar állami támogatás ellen emelt szót, és nem is a magyar oktatást bírálta, hanem azokat, akik csángó nyelven tanulnak” – nyilatkozta kérdésünkre Pogár, hozzátéve: az államfő-választási kampány miatt még nem tudott magyarázatot kérni a szövetség bukaresti koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Bákó megyei szervezetét is irányító tanácselnöktől.
A Krónika ugyancsak állásfoglalásra kérte az önkormányzati vezetőt, aki viszont titkárnője ígérete ellenére nem hívta vissza munkatársunkat. Különben a szociáldemokrata politikus az idei tanévkezdéskor nagy visszatetszést keltett azzal, hogy Bákó megye mintegy 40 ezer kisdiákját olyan iskolatáskákkal látta el – természetesen közpénzből –, amelyen a finanszírozó önkormányzatén kívül az ő neve is szerepel. Dragoş Beneát ugyanakkor idén augusztusban többször is kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség egy közbeszerzésekkel kapcsolatos bűnvádi eljárás keretében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A szakoktatást erősítené Borboly Csaba
A diákok munkaerőpiacra való belépését szorgalmazza a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségéhez (UNCJR) kedden benyújtott javaslatcsomagban Borboly Csaba Hargita Megyei Tanácselnök, a szövetség alelnöke.
A véleményezett anyag a 2014–2020-as időszakra vonatkozó ifjúsági stratégia, melyet az ifjúsági és sportminisztérium terjesztett elő. A székelyföldi politikus módosító javaslataiban a szakoktatás színvonalának növelését indítványozza, illetve egy hatékonyabb együttműködési rendszer kiépítését az oktatási intézmények és a vállalkozások között.
Mint rámutat, az együttműködés elősegítené a diákok munkaerőpiacra való belépését, a végzettségüknek megfelelő munkahely megszerzését, csökkentve a külföldre vándorlók arányát.
Az iskolaszövetkezetekről szóló törvénytervezet megteremtené azt a törvényes keretet, amely biztosítaná a diákok és egyetemisták foglalkoztatásának jogi hátterét, elősegítve ezek alkalmazását a tanulmányi időszak alatt, és biztosítva számukra a speciális védelmet, hangsúlyozta Borboly Csaba.
Krónika (Kolozsvár)

Kínlódást jelent a román nyelv
Elemi osztályokban román nyelvű kommunikációt tanulnak a magyar diákok, azonban ez nem jelenti azt, hogy negyedik osztály végére kifogástalanul beszélik a nyelvet. A gondok ötödikben kezdődnek, amikor irodalmat is tanulnak már, ugyanazon a szinten mint a román anyanyelvűek.
A legkönnyebben úgy lehet megtanulni egy nyelvet, ha a gyakorlatban is használjuk. A román nyelv kihívás a magyar gyerekek számára, főleg azoknak, akik nem élnek román nemzetiségűek által is lakott közösségben. Az iskolában nem beszélni tanítják a gyerekeket, így gondolja a szülők többsége.
Ábrám Noémi öt gyerek édesanyja úgy véli, nem csak a tantervvel vannak gondok, létezik egyfajta társadalmi elzárkózás is. „Emlékszem, gyerekkoromban együtt játszottunk a román gyerekekkel, így sokkal könnyebben elsajátítottuk a nyelvet. Manapság azonban a magyar gyerekek szintén a magyar gyerekek közösségét keresik. Ez szülői befolyásolástól is függ. Az elzárkózás miatt a gyerekeknek könyvből kell megtanítani a román nyelvet, ez olykor kínszenvedés. A iskolai egy-négy osztályban kommunikációt tanulnak, ez játékosabb, érdekesebb. Ötödiktől azonban bekövetkezik a nagy törés, amikor román irodalmat tanulnak, olyan szinten, mint a román anyanyelvű diákok. Ezen a ponton kezdik tehernek érezni a román nyelvet, nem motiválja semmi őket a tantárgy tanulására. A gyerek végigkínlódja az iskolát, nagy nehezen leérettségizik, és igyekszik minél inkább elkerülni a nyelv használatát. Én nagyon szeretném – és sok szülő így van ezzel –, hogy a gyerekeim jól megtanuljanak románul, és tudjanak érvényesülni itthon is. Azonban a tanügy részéről is szükség lenne jobb együttműködésre, mert így csak a cél ellenkezőjét érik el” – hangsúlyozta az édesanya.
Az új tanterv értelmében két évet szánnak arra, hogy a gyerekek románul beszélgessenek az iskolában. Dóczy Melinda tanítónőtől megtudtuk, előkészítőben és első osztályban még csak beszélgetéssel telnek a román órák. „Eddig az első osztályos tantervben szerepelt a beszélgetés, és másodiktól kezdődött az írás, illetve az olvasás. Ez most is így van, csak hozzáadódik még egy év beszélgetés előkészítőben. Az első két évben játékosan tanuljuk a nyelvet, fokozatosan haladunk előre. Inkább az a cél, hogy a gyerek megtanulja, az üzletben hogy kérjen egy kenyeret, nem pedig az, hogy elemezzen egy verset. Az ötödikbe való átlépés minden tantárgyból nehéz, de a román esetében különösen, mert egyes irodalmi művekben olyan régies kifejezések vannak, amelyeket a román anyanyelvűek sem értenek. Reméljük, hogy ha már az elemi oktatásban változtattak a tanterven, ennek lesz folytatása” – mondta a tanítónő.
Középiskolában még nehezebb dolga van annak, aki nem érti és beszéli kellőképpen a román nyelvet. Itt már az érettségire való készülődés a cél, nincs idő olyan dolgokkal foglalkozni, amit már addig tudni kellene. Nagy Judit Emőke román szakos tanár elmondta, igyekeznek segítséget nyújtani ezeknek a diákoknak. „Többnyire a vidékről érkezőknél merül fel az, hogy nem ismerik elég jól a nyelvet. Főleg kilencedikben és tizedikben fektetünk hangsúlyt ennek korrigálásra, konzultációk vagy plusz feladatok segítségével. Ezután azonban már fel kell zárkózniuk, nekem pedig muszáj azt tanítanom, ami az érettségire kell. Ezen kellene változtatni. Ameddig az érettségi anyagát nem változtatják meg, hiába tanítok kíméletesen, pontosan a magyar diákkal szúrok ki” – mondta a pedagógus.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Megújult az oklándi kápolna
„Az embereket nem a pénz, a rang, a születés avatja előkelővé, hanem a jellem és az értelem” – hallottuk kedden délután, az oklándi római katolikus kápolna Borromeo Szent Károly ünnepén tartott búcsúján. Homoródkarácsonyfalva leányegyházközségének ünnepén láthattuk azt is, milyen sokat dolgoztak a szent hajlékon és környezetén.
A misekezdést jelző harangszóra egybegyűltek a helyi és az almási, karácsonyfalvi egyházközségek zarándokai. A testvérfelekezetek tagjai is kedvelik ezt a meghitt hangulatú ünnepet. Bálint Emil balánbányai plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudós védőszent nem tudása révén vált naggyá: akkor segített az embereknek, amikor szükségük volt rá. Szent Károly életpéldája nyomán a védelmébe ajánlott filia ünnepén a Krisztus-követést és a cselekvő szeretet gyakorlását emelte ki a szónok, illetve hogy miként tegyük jelenvalóvá a keresztény értékeket azoknak az eszközöknek a segítségével, amelyek rendelkezésünkre állnak: a családban, abban a közösségben, amelyhez tartozunk, és a társadalomban.
A családias liturgia végén Tamás Huba, az anyaegyházközség plébánosa köszönetet mondott a szolgálatvégzőknek. Hálával említette a megvalósulásokat: a belső meszelést, a takarítást, a megújult kerítést, az elegyengetett udvart, a megyei önkormányzat segítségével részben megerősített kőkerítést, az almásiak ajándékát, a kandallót. Végül az udvaron szeretetvendégségre hívták a zarándokokat a helybéliek.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Nemzetpolitikai államtitkárság: a külhoni magyar oktatás megerősítéséről tárgyalt a Máért szakbizottsága
A külhoni magyar oktatás megerősítéséről és a következő év tematikus programjáról tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága szerdai ülésén, Budapesten.
A nemzetpolitikai államtitkárság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az ülésen kiemelte: a kormány, valamint az államtitkárság eddig is különös hangsúlyt fektetett a külhoni magyar oktatás kérdéseire.
Az államtitkár kitért arra, a külhoni magyar pedagógusszervezetekkel rendszeres és aktív a kapcsolat, hiszen mindenki számára közös cél, hogy a külhoni magyar nyelvű oktatás ne szenvedjen hátrányt a többségi nyelvű oktatással szemben. Hozzátette: meg kell erősíteni a külhoni magyar pedagógusszervezetekkel "a módszertani együttgondolkodást", hogy a külhoni magyar diákok is azonos esélyekkel induljanak akár a munkaerőpiacon, akár a felsőoktatásban, ahogy anyaországi társaik.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programról elmondta: az államtitkárság megkezdte a tervezést, a szakképzéssel kapcsolatos adatok és eddigi tevékenységek feltérképezését.
Jelezte: Magyarország és a külhoni magyar régiók megerősítése szempontjából a kormány számára prioritás a gazdaságfejlesztés, amihez az államtitkárság programja is kapcsolódik. Jelezte, hogy a program sikere érdekében komoly alapokat kell lefektetni, és példaként említette a szakképzési kataszter elkészítését, ami segítséget nyújt abban, hogy a magyarországi és a határon túli szakképző intézmények és cégek felvehessék egymással a kapcsolatot. Kitért a külhoni magyar intézmények fejlesztésére is, rámutatva: ahhoz, hogy a diákok ezeket az iskolákat válasszák, azoknak magasabb technikai és minőségi színvonalat kell garantálniuk, mint a többségi nyelvű iskolák.
(MTI) Budapest

Egy ország feldarabolása – Magyar sors a számok tükrében
Romsics Ignác magyarországi történész a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében Magyarország és a vele szomszédos államok határainak a 20. század első felében többször bekövetkezett átszabásáról, lakosságának nemzetiségi összetételéről, létszámának módosulásairól és ennek kiváltó okairól tartott vetített képes előadást.
A történészprofesszortól többek között megtudhattuk, hogy 1910-ben a 282 870 km² területű ország lakossága 18 462 533 fő volt, vagyis a tömeges kivándorlások ellenére a magas természetes szaporulatnak köszönhetően tíz év alatt 1 426 300 fővel gyarapodott. Ebből 944 627 fő, vagyis 54,5% volt magyar, a nemzetiségiek létszáma pedig így alakult: német 1 903 357 (10,4%), szlovák 1 946 357 (10.7%), román 2 948 186 (16.1%), rutén 464 270 (2.5%), horvát 194 808 (1.1%), szerb 461 516 (2.5%), egyéb anyanyelvű: 404 412 (2.2%).
Az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében Magyarország nemcsak 189 907 km² területet, hanem 10 649 416 főt a lakosságából is elveszített, melynek 30,2%-a, tehát 3 429 112 személy magyar volt. A Kárpát-medencét egykor kitöltő magyar hon területe így 92 963 km²-re, lakosságának létszáma pedig 7 615 117 főre zsugorodott, miközben Románia például 103 093 km²-rel, növekedett, és 5 257 467 lélekszámmal gyarapodott belőle. Ezen adatok az újonnan létrehozott Csehszlovákia esetében 61 633 km²-re, valamint 3 517 568 főre, a szintén összefércelt Szerb–Horvát–Szlovén Királyság vonatkozásában pedig 20 551 km², illetve 1 509 295 főre módosulnak, de hazánk testéből területeket kapott Ausztria, Olaszország és Lengyelország is. A győztes nagyhatalmak az ország csonkítását az Amerikai Egyesült Államok elnöke által megfogalmazott önrendelkezési jogra hivatkozva hajtották végre ugyan, azonban álnok módon, az érintett lakosság véleményét nem kérték ki erről. A népszavazást csak egyetlen helyen, Sopron és környékén engedélyezték, mely terület a többség akaratának megfelelően magyar föld maradt.
Az impériumváltás egy fordított irányú népmozgáshoz is vezetett, ugyanis az elcsatolt területek közalkalmazotti rétege attól tartott, hogy az új hatalom nem tart igényt a szolgálataikra, és elbocsátja őket, ezért áttelepül a csonka országba. Félelmük különben az otthon maradottak esetében be is igazolódott. A fenti okok miatt Erdélyben 200, Felvidéken 120, míg Délvidéken 80 ezer ember hagyta ott szülőföldjét, és özönlött a megmaradt országrészbe, melyben a magyarság aránya 1920-ra 88, 1930-ra pedig 92,1%-ra módosult.
Az előadáson szó esett továbbá a terület-visszaszerzésre irányuló, két világháború közötti magyar politika sikereiről, mely a határok részleges visszaállítását és a népesség növekedését eredményezte, a II. világháborúba történő belépésről és annak okairól, a kiugrási kísérletekről, a háború befejezéséről, s a ránk nézve gyászos eredménnyel végződő béketárgyalásokról. De a bukovinai székelyek, a Felvidékről elüldözött magyarok és Magyarországról kitelepített svábok tragikus sorsa is említésre került.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Bronz Béla befejezetlen
„Hiányzik” a háttérből a diktátor
Nem ilyenre tervezték az ismeretlen katona szobrát Sepsiszentgyörgyön. Az állomási tó mellett álló, már csak Bronz Bélaként ismert alkotás mögötti teret, a tervek szerint, egy félkör alakú falnak kellett volna zárnia, történelmi témájú domborművekkel díszítve.
A tervek és a valóság közötti különbségre a levéltárban talált dokumentumokból jöttek rá. A szobor mögé elképzelt, három részből álló dombormű egyikén, a dákoktól kezdve Hunyadi Jánosig és Dózsa Györgyig, számos „román” történelmi személyiségnek kellett volna szerepelnie, illetve történelmi mozzanatok el egészen az 1877-es függetlenségi háborúig. A másodikon az 1918-as eseményektől a Sepsiszentgyörgy „felszabadításáig”, illetve a népköztársaság kikiáltásáig tartó időszakot szemléltették volna, a harmadikon – természetesen – Nicolae Ceaușescu tevékenységét.
Marius Stoica, a levéltár igazgatója elmondta: nem találtak pontos magyarázatot arra, hogy milyen okból nem valósultak meg a domborművek, de több utalás szerint sokallták az akkori 5,7 millió lejes költséget.
Az ismeretlen katona szobra Balogh Péter alkotása, 1974 szeptemberében avatták fel Nicolae Ceaușescu jelenlétében. 
(ea)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új formát kezd ölteni a Sapientia
Befejezték az ablakok cseréjét, és hamarosan végeznek a Sapientia egyetem csíkszeredai épületének homlokzati hőszigetelésével is. A külső munkálatok nagy részével november végéig kell elkészüljenek. Nemsokára a felsőoktatási intézmény nevét jelző új reklámszerkezet is a helyére kerül.
Két hónapja fogtak hozzá a Sapientia EMTE csíkszeredai épületének a felújításához. Azóta kicserélték az ablakokat és a teraszajtókat, fejújították a tetőzetet, és hamarosan befejezik a Szabadság térre, illetve a Temesvári sugárútra néző, az A és B szárny homlokzatának hőszigetelését is. Ugyanakkor az utóbbi épületszárnyat ki is bővítették: az egyetemi könyvtár fölötti részen elkészült a két biotechnológiai labor vasszerkezete.
„Ezt az új épületrészt rövid időn belül befalazzák és ablakokkal látják el” – tudtuk meg Makó Zoltántól, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Karának dékánjától. Továbbá, ahogy már korábban is írtuk, a planetárium, azaz az űrszínház henger alakú szerkezete is formát öltött ezen a szárnyon, az ígéretek szerint november végére itt is véglegesítik a munkálatokat. A dékán szerint a nyílászárók cseréjével, a hőszigeteléssel, valamint a szerkezetépítéssel viszonylag jól haladt a kivitelező. „Az volt a cél, hogy a tél beállta előtt a külső munkálatok nagy részét befejezzék.”
Folyamatban a bentlakás felújítása
Párhuzamosan a külső munkálatokkal folyamatosan dolgoznak az épület belső átalakításával, bár a tervezettnél lassabban haladt eddig a munka. Az A szárnyban kéthetes késéssel fejezték be 27 bentlakásszoba rendbetételét, amely többnyire a fürdőszobák felújításával járt. Összesen 36 szoba található ebben a szárnyban, a fennmaradó kilenc szobában a hét folyamán még dolgoznak a kivitelező cég munkatársai. Makó elmondta, a B szárnyat nemrég zárták le, az itt lévő bentlakásszobákban is hozzáfogtak a korszerűsítéshez. Az ide tervezett második emeleti szemináriumtermek is késéssel, november végére készülnek el. A tervek szerint a bentlakásszobákat, illetve a kazánházat januárban adják át.
Új arculati elemet kap a Sapientia
Nemrég bontották le az épület oldaláról azokat az acélelemeket, amelyek függőleges irányban a Sapientia nevét és jelét hirdették. Helyükön a tervező korábban üveges teraszokat képzelt el a harmadik emelettől egészen a tetőig, de ezt költséges lett volna megvalósítani, így csak az eredeti terv egyszerűsített változatát fogják elkészíteni, magyarázta Makó. Hozzátette: a régi acélelemek helyett új reklámszerkezetet és Sapientia-jelvényt helyeznek fel, amint befejezik a homlokzat hőszigetelését.
A Sapientia csíkszeredai épületére több mint kétmillió eurót költenek, a felújítást a helyi Harbau Kft. végzi. Az első ütemben a munkálatokat márciusban tervezik befejezni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Történetek elhurcoltakról és kivégzésekről
A 20. század viharait túlélő kisemberek történetein keresztül mutatja be több könyvében is Benkő Levente történész-újságíró a második világháborút követő zavaros esztendők históriáját. A kényszermunkára, a malenkij robotra elhurcolt erdélyi magyarok tragédiájáról és a közös történelemszemlélet esélyeiről beszélgettünk.
– Mit tudunk 70 év távlatából a Szovjetunióba elhurcolt mintegy hétszázezer magyar civil- és hadifogoly sorsáról?
– Nincs elegendő mértékben feltárva ez a történelmi időszak. Az 1989-es fordulatig tabutéma volt: családon belül meséltek róla a hozzátartozók, a túlélők, de a nyilvánosság előtt szóba sem jöhetett. Félévszázados lemaradást kell tehát pótolni és az idő ellenünk dolgozik, mert a rendszerváltás óta eltelt 25 évben nagyon sok túlélő és tanú halt meg. A levéltári forrásokat menet közben is lehet pótolni, de most az a legfontosabb, hogy az élő történelmet rögzítsük, szóra bírjuk a Gulágot megjárt embereket. Szerencsére egyre több magyar történész foglalkozik a témával, így, bár az útnak csak az elején járunk, a hatalmas lemaradás bepótolható.
– Tudjuk, hogy az 1944. augusztus 23-i román átállást követően hadjárat indult az ország területén élő magyar és német kisebbség ellen Dél-Erdélyben, majd a román és szovjet csapatok benyomulása után Észak-Erdélyben is. Szovjet stratégia volt az erdélyi magyarsággal történő leszámolás?
– Molotov szovjet külügyi népbiztos már 1943-ban kijelentette, hogy „a magyarokat meg kell büntetni”, ettől függetlenül 1944 őszén nem ők kezdték el a romániai magyar és a német kisebbség internálását. Az első intézkedéseket Bukarestben az augusztus 23-i átállás és a szeptember 12-i szovjet–román fegyverszüneti egyezmény megkötése közötti bő három hétben a román hatóságok hozták. A szeptember derekán aláírt egyezmény értelmében a szovjetek azt kérték, hogy a Románia területén található magyar és német állampolgárságú embereket internálni kell; ezzel szemben a román hatóságok az egyezményt úgy értelmezték, hogy az intézkedés az ország területén élő minden magyar és német nemzetiségű személyre vonatkozik. Összemosták az állampolgárságot a nemzetiséggel, ezzel az érintettek körét Erdély teljes magyar és német lakosságára kiterjesztették, s ez bizony az etnikai tisztogatás ismérveit is magán viselte. Voltak kivételek: a baloldali pártok közbenjárására sikerült megakadályozni a baloldali értelmiségiek és munkások egy részének az elhurcolását, de ennek dacára olyan közéleti személyiségek is lágerbe kerültek, mint például Kacsó Sándor. Mai ismereteink szerint negyvenezer és hetvenezer közé tehető az elhurcolt civilek száma, létezik olyan forrás is, amelyik csak az elhurcolt németajkú erdélyiek számát hetvenezerre teszi. Az elhurcoltak egyharmada soha nem tért haza.
– Mit mondanak erről a mai orosz történészek?
– Egy jeles orosz történésszel, Alexej Motrevics professzorral volt alkalmam beszélgetni a kérdéskörről. Szerinte Erdélyből nem internáltak, hanem hadifoglyok érkeztek a Szovjetunióba. Az orosz történetírás azért ragaszkodik ehhez, mert a román hatóságok által az Erdélyben összegyűjtött és internált magyar és német civil lakosságot hadifogolyként vették át és „könyvelték el” a szovjet hatóságok, a szovjet levéltárak pedig ezt a nyilvántartást vitték tovább. A mai orosz történetírásban tartja magát az a téves beállítás, hogy az egykori Szovjetunió határain kívülről nem hurcoltak el civileket, csak fogságba esett katonákat.
– Benkő Levente történész nevét sokan a Maniu gárdisták székelyföldi öldökléseit bemutató, Szárazajtával foglalkozó, két kiadást is megért kötetéből ismerik. Mennyire számított ez tabutémának Erdélyben?
– 1989 előtt tabutémának számított, csak szűk családi körben beszélhettek róla. De a rendszerváltás után is váratott magára a nyilvánosságban. Jómagam több embernek is jeleztem, hogy Szárazajtával végre foglalkozni kell. A kilencvenes évek első felében újságíróként kezdtem gyűjtögetni az adatokat. Magnóval jártam a falut, de a környékre elszármazott szárazajtaiakat is megkerestem. Sokan örültek az érdeklődésnek, hogy 50 év után végre valaki őket is meghallgatja. A személyes visszaemlékezések mellett a korabeli magyar és román sajtó beszámolóit, cikkeit is felkutattam. Akkoriban nehezen lehetett levéltári forrásokhoz hozzájutni. A háromszéki csendőrlégió 1944 őszi iratcsomóját sokszori kérvényezés ellenére sem adták ki. Előbb azért, mert a megyei levéltár akkori vezetői szerint nem is készült semmiféle feljegyzés, később meg azért, mert az iratanyag feldolgozás alatt állt. Tizenöt évembe tellett, amíg hozzájutottam.
Az időközben felnőtt fiatal történésznemzedékek megérttették, hogy a levéltár nem titkok őrzője, hanem információs forrásként működik. Az igazi áttörést mégis a Szekuritáté volt irattárának a tanulmányozhatósága jelentette: a Maniu gárdisták székelyföldi mészárlásáról 12 dossziényi feljegyzéshez, kihallgatási és tanúvallomási jegyzőkönyvhöz, nyilvántartáshoz, dokumentumokhoz jutottam hozzá. Ez tette szükségessé a könyv második, bővített és javított kiadását.
– Mi vezetett el a székelyföldi öldöklésekhez?
– A magyar hadsereg és a magyar közigazgatás távozásával egyféle átmeneti, törvényen kívüli állapot alakult ki 1944 őszén Észak-Erdélyben. A magyar lakosság teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Ekkor alakult meg Bukarestben a Iuliu Maniu önkéntes ezred hét osztaga, akik Észak-Erdély felszabadításáért akartak harcolni. Az eredeti szándék szerint a román reguláris hadsereg részeként vettek volna részt a bevetésekben, csakhogy a hadsereg nem igazán tudott mit kezdeni velük. Többségük végül beolvadt a román hadseregbe, a brassói zászlóalj parancsnoka, Gavrilă Olteanu azonban nem ezt az utat járta, hanem saját kezdeményezésre elindult Székelyföldre. Előbb a háromszéki Szárazajtán mészároltak, aztán átmentek a Csíki medencébe, majd Gyergyóba. A civil lakosság semmiféle ellenállásra nem rendezkedett be, magyar paramilitáris csoportok nem jöttek létre.
– Könyvében egyféle párhuzamot állít az ippi és az ördögkúti magyar atrocitásokkal. A kommunizmus évtizedeiben a román történészek folyamatosan ezt olvasták a magyar közösség fejére, míg a Maniu gárdisták mészárlását elhallgatták. Helytálló ez a párhuzam?
– Nem lehet meg nem történtté tenni egyik atrocitást sem. A rendszerváltás után magyar hadtörténész tárta fel teljes tárgyilagosságában a magyar katonaság által elkövetett szilágysági mészárlást. A Bécsi döntést követő napokban Nagyváradon összeült a magyar–román katonai vegyesbizottság, és rögzítette a román ki- és a magyar bevonulás részleteit. Az előírás szerint a román katonaság sem úttorlaszokat, sem fegyvereket nem hagyhatott hátra. De nem ez történt. A bevonuló magyar katonaság lőszert talált a margittai laktanyán. Az előírások ellenére ezt nem semmisítették meg helyben, hanem szekérre pakolták, és magukkal vitték. Ippen áthaladva, a rakományban egy gránát felrobbant, ami a magyar katonák között áldozatokat szedett. Akkor ki is vizsgálták az ügyet, csakhogy a Szilágynagyfaluban állomásozó magyar főhadnagyhoz merényletként jutott el a hír, ő pedig egy csapatnyi magyar katona részvételével pár napra rá vérfürdőt rendezett az ippi románság között, 157-en estek áldozatul, öregek, asszonyok és gyermekek is. Ördögkúton orvlövészek lőttek rá a magyar katonákra, válaszul pedig a bevonuló magyar katonaság sorozattüzet adott le a házakra, mintegy 80 civil halálát okozva. 1944 őszén, a román átállást követően a román sajtó jelentős része nagyon kemény magyarellenes hangulatot gerjesztett, amelybe a szilágysági tömegmészárlás megtorlásának a szándéka kinyilvánítottan is beletartozott, innen pedig egyenes út vezetett a székelyföldi öldöklésekhez. Alapvetően fontos azonban tudni: semmilyen elhurcolásért, atrocitásért soha nem egy nép a felelős, hanem azok a személyek, akik a történtekről döntöttek, és akik pontosan megnevezhetők.
– Ha a dáko–román kontinuitáselmélet területén nincs is áttörés, a jelenkor történetének román–magyar megítélésében közelednek-e az álláspontok?
– A 20. század eseményeit feldolgozó jelenkori történetírásban mindkét oldalon megvannak a kiegyensúlyozottság jelei. Elsősorban a fiatalabb történészek látják józanul a helyzeteket. Amikor román–magyar szembenállásról van szó, nem minden történész tud elfogulatlan lenni. De szerencsére vannak jövőbe mutató példák is. Illésfalvi Péter budapesti hadtörténész dolgozta fel nagyon jól dokumentáltan a magyarok által elkövetett észak-erdélyi vérengzések történetétet. Román részről elsőként Dumitru Şandru írt részletesen és jól dokumentáltan az 1944 őszén, a román hatóságok által tömegesen elhurcolt és internált magyar és német civil lakosságról. Míg a 2. világháború alatti és az azt követő román–magyar történések megosztják a történészeket, az 1956-os forradalom egy akolba tereli a két nép történetírását. Remek román nyelvű könyvek, tanulmányok jelentek meg 1956-ról. Le kéne őket fordítani magyarra, a mieinket pedig románra. A rendszerváltás előtti, illetve utáni évek igen hűvös állapotaihoz képest azért a jég kezd töredezni: sokan figyelnek a másikra, eljárunk egymás rendezvényeire.
Benkő Levente
Nagyajtán született 1961-ben, általános és középiskolai tanulmányait Ágostonfalván, majd Sepsiszentgyörgyön végezte. A rendszerváltás előtt a baróti székhelyű Köpeci Bányavállalatnál dolgozott. 1991 és 2003 között a sepsiszentgyörgyi Háromszék munkatársa. 2003–2009 között a kolozsvári Krónika munkatársa, 2009-től a Művelődés című folyóirat szerkesztője. 2006-ban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia kara történelem szakán diplomázott. Kötetei: Szárazajta (1995), Volt egyszer egy ’56 (1998), Fogolykönyv (1999), Hova mennek a bányászok? (1999), Muszáj volt élni valahogy (2001), Bűn volt a szó (2002), Székely golgota (2003), Magyar fogolysors a második világháborúban I–II. (Papp Annamáriával, 2007), Az őszinteség két napja (2007), Manók, emberek, fehérnépek (2012).
– Van-e esély olyan közös történelemszemléletre, amelyet mindkét fél elfogad?
– Abból kell kiindulni, hogy a magyar–román történelemnek sok olyan pillanata van, amelyik egyik oldalról pozitívum, a másik oldalról pedig negatívum. Nincs ezzel semmi gond. Ha közös munka születik például az 1944. augusztus 23-i román átállásról, akkor mindkét fél megírja a maga álláspontját, amelyek megférnek egymás mellett. Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződést a magyar fél egyértelműen negatívumként éli meg, a román fél pozitívumként, de ezen nem is kell vitatkozni. Innen kell továbblépni.
Benkő Levente |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ne szóljon igéd hiába
Verőfényes őszi napsütésben autózom át a Mezőségen. Szászrégent elhagyva kissé „vadulni” kezd a táj. Lélegzetelállítóan szép helyeken vezet az út a Maros partján, Wass Albert hamvait őrző és a Helikonnak egykor szállást adó Marosvécs, majd Dédabisztra, Ratosnya és Gödemesterháza után Maroshévíz következik, ahol a négygyermekes Barticel-Kiss lelkészházaspár már lázasan készülődik: imaházat avatnak a szomszédos Borszéken. A parókia udvarán nagy a sürgés-forgás: még mikrobuszt is béreltek, hogy a környező településekről és Maroshévízről gyülekezeti tagokat szállítsanak az ünnepségre.
Barticel-Kiss Krisztián alig több mint egy éve került az egyházközségbe, de a gyülekezeti életen már meglátszik munkája. Az alig 350 lelkes közösségből korábban jó, ha huszonöten jártak templomba, ma már százhoz közelít a számuk. Presbiteri, nőszövetségi, ifjúsági és felnőtt bibliaórát tart, három vallásórás csoportot vezet. Felesége, a maga is lelkipásztor Emese kórust vezet, a gyermekeket furulyázásra, Krisztián pedig gitározásra oktatja. Kis zenekart is terveznek összeállítani. „Így nemcsak a fiatalok járnak majd el templomba, hanem szüleik, hozzátartozóik is, akik kíváncsiak lesznek a gyerekek műsorára” – vázolja missziós terveit a lelkipásztor.
Temetőből temető
Nehéz anyagi körülmények között lévő gyülekezetet vett át, most azonban igyekeznek mindent helyrehozni. Sőt, temetőt is vásároltak. A Sbârcea román nemesi család visszakapta államosított területét, amelyen az idők folyamán temető alakult ki, s mivel ipari célokra nem tudta értékesíteni, kénytelen volt azt eladni az egyetlen ajánlattevőnek. A kezdeti vételárat ezért az egyháznak sikerült lényegesen lealkudnia, s a helyi magyar vállalkozók, valamint a Hargita Megyei Tanács segítségével megvásárolni. „A temetőt bekerítettük, a templomban villamosítottuk a harangot, új fűtési rendszert vezettünk be, s szeretnénk kápolnát is építeni. Milyen város az, ahol a temetőben nincs kápolna?” – teszi fel a kérdést Barticel-Kiss.
A temetések sajnos gyakoriak, a magyar közösség apad: a kilencvenes évek elején még több mint 900 lelkes maroshévízi reformátusság szinte a harmadára csökkent. A fafeldolgozót bezárták, a cipőgyár és a kötöde is takaréklángon üzemel, a munkanélküliség magas, a fiatalok elvándorolnak, sorolja az okokat a Kisiklódról származó, de már több mint 20 éve Maroshévízen élő Soós Éva, aki kis üzletet vezet a településen, hétvégeken pedig esküvőkön énekel. Veress Csaba Attila mérnök az oktatási helyzetet ecseteli: az egykor magyar iskolába járó diákok már románul beszélnek, meg sem akarják ismerni régi kollégáikat. A valamikor párhuzamos magyar osztályokat működtető iskolába ma már egyre kevesebben iratkoznak be.
Gyors ötlet, „fenti” segítség
Közben közeledünk Borszék felé, a tükörsima autóút festői tájakon vezet fel. A kis templom épp a főút mellett fekszik, szinte átellenben a szintén idén felszentelt katolikus templommal. Az új imaház ötlete is a lelkészházaspárhoz kötődik. „A fürdőtelepen levő rozoga, salétromos kis háromszobás lakásba a faluból vittem ki istentiszteletre autóval az idős egyháztagokat. Ezért arra gondoltam, hogy inkább lent, a faluban kellene ingatlant szereznünk” – eleveníti fel a történteket a lelkipásztor. Az egészet a Fennvaló kormányozta – teszi hozzá.
Egy 14 áras egyházi terület árából vásárolták a jelenlegi házat a kerttel együtt. A fürdőtelepen, az épülő modern wellness-központ közelében lévő imaháznak használt épületet szinte csodával határos módon magas áron tudták értékesíteni. A hirdetésre különben főleg moldáviaiak jelentkeztek, de őket visszautasították. „Nem leszünk soha olyan szegények, hogy egyházként idegeneknek adjuk el a területet” – jelenti ki büszkén Barticel-Kiss Krisztián. Egy Borszékről Amerikába elszármazott magyar vásárolta meg az ingatlant. Az összegből sikerült felújítani az épületet, tornyot építeni, harangot öntetni, bútorokat készíttetni. Óriási volt a lelkesedés, Maroshévízről is mentek az emberek segíteni, hiszen a 44 lelkes borszéki közösség nagy része már idős ember. Amikor megtudták, hogy harang is van a kis templomban, egy 87 éves beteg néni elcsoszogott, hogy meghallgassa a „református harangot”.
A lelkipásztor szerint azonban koránt sincs még minden készen, a kétszintes házzal – amely immár toronnyal együtt kis templomként szolgálja a kis borszéki reformátusságot – további tervei vannak a lelkipásztornak. Miután másfél évtizeden át egy amerikai alapítvány önkénteseként dolgozott, s a különböző tevékenységekből jelentős összeget gyűjtött össze, az alapítvány amerikai vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy a pénzt missziós célokra használja fel. „Szeretnénk jövőre konyhát kialakítani, vendégszobákat berendezni, így a borszéki egyház kis jövedelemforrásra is szert tehetne. Előbb-utóbb csak beindul a turizmus, s akkor keresni fogják a szálláshelyeket” – vázolja elképzeléseit a lelkipásztor.
Borszék, az egykor tündöklő fürdőváros
Borszék Székelyföld legészakibb települése a Gyergyói-, a Kelemen- és a Besztercei-havasok találkozásánál fekszik. Neve a magyar bor (itt borvíz, ásványvíz értelmű) pataknévből származik, amelyhez a magyar szeg (= szeglet, sarok) utótag társult. Ez az idők folyamán a szék főnévvel cserélődött fel. Már a 16. században ismert volt gyógyvize, több mint 30 bővizű borvízforrással rendelkezik. A fürdő a falutól 4 kilométerre, 900 méter magasan fekszik. A borvizet szekereken messze vidékekre is elhordták a helybéli székelyek. Fürdőháza 1725-ben épült, borvizét már 1770-ben palackozták. A két világháború és az impériumváltás kedvezőtlenül érintette a települést, a kegyelemdöfést azonban a szocializmus hazug gazdaságpolitikája adta meg. Az 1968-ban városi rangot kapó településben nagy potenciált látnak a befektetők: főleg izraeli zsidók vásárolják fel a villákat, de a moldáviai újgazdagok is ide menekítik a pénzüket. Ezért az ingatlanárak igen magasak. Az egykoron Karlovy Varyval, Badennel, Ótátrafüreddel egyenrangú, zömében magyarlakta fürdőhely ma már csak árnyéka önmagának. A gyönyörű sétányok, a bájos fürdőpavilonok, de főleg a gyógykezelő központ romos állapotban van, a sajátos fürdőhelyi „színes világ” csak az emlékezetben él.
Sorsfordító Isten
„Nagy szerencsénk van a lelkészházaspárral – mondják a székeket rendezgető, kávét és kalácsot előkészítő asszonyok. – Barticel tiszteletes úr fiatal, tele van energiával, sok ötlete van, és mindent hamar próbál elintézni.” Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy akkor válhatunk közösséggé, ha vannak közös lelki élményeink. Nem elég házaknál egybegyűlni és imádkozni, olyan hely kell, ahol az Istennel való közösséget együtt lehet megtapasztalni. A püspök szerint azért érdemes Erdélyben református magyarnak lenni, mert egyrészt közösségben élünk, másrészt Istenben olyan reménységünk van, amilyen másoknak nincs. Harmadrészt pedig azért, mert sokszor tapasztaljuk, hogy szabadító Urunk van, aki a legnyomorúságosabb helyzetben is meg tud tartani, képes arra, hogy megváltoztassa életünket. A püspök hangsúlyozta: kész van a templom, de nem szabad itt megállni, mindig vissza kell jönni az Úr hajlékába, ahol erőt, vigasztalást lehet nyerni. Ha ezt mások is látják, akkor számukra is vonzó lesz az egyház, a kis közösség pedig szaporodhat, hiszen a településen vannak még olyanok, akik valamikor a református egyházhoz tartoztak.
A zsúfolásig megtelt teremben, a kinti padokon szorongók meghatódva hallgatták a püspöki prédikációt, majd a Barticel-Kiss családi zenekar műsorát – a Ne szóljon igéd hiába című dal sok embernek csalt könnyeket a szemébe.
Mik József elmondta: igyekeznek, hogy az egykor dícső napokat megért város minél szebb legyen, a turisták újra felfedezzék maguknak Borszéket.
A lelkipásztor szeretné, ha Maroshévízet – amelyhez Göde, Széppatak, Bélbor és Gödemesterháza is tartozik – összekapcsolnák Borszékkel. Utóbbi missziós egyházközséghez tartozik Galócás, Hódos, Salamás és Tölgyes. A kérés eljutott ugyan az illetékesekhez, de végül nem tárgyalták, mert az összevonáshoz és missziós központtá alakításhoz szükséges jogi keretet a közeljövőben alakítják ki. „Egy tíz gyülekezettel rendelkező szórványközpont nagyobb eséllyel pályázhatna különböző projektekre alapítványokhoz, szervezetekhez – reménykedik Barticel-Kiss Krisztián.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Emlékünnep a Székely Mikó Kollégiumban (155 éves a sepsiszentgyörgyi református oktatás)
Iskolatörténeti kiállítással és konferenciával, a nagy múltú alma materből indult színészekről és az iskola első néptánccsoportjáról összeállított kiadványokkal, gálaműsorral és jótékonysági bállal ünnepli fennállásának százötvenötödik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium. A jövő heti kétnapos emlékünnep célja: megerősíteni a jelenlegi diákokban, tanárokban, a helyi közösségben, hogy összefogással, ahogy azt az iskola alapítói tették, nagy dolgokat lehet megvalósítani. Fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink ismerjék meg az iskolaalapítás történetét, őrizzék meg és adják tovább az ősöktől örökölt szellemi és anyagi értékeket – hangsúlyozza Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója.
A csütörtöki ünnepélyes megnyitót követően a diákok koszorút helyeznek el gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos szobránál, valamint az iskola udvarán lévő emléktáblánál, az iskola történetét kiállításon követhetik az érdeklődők, az alapításról az esti gálaműsor irodalmi összeállításában is megemlékeznek. Fellép a Székely Mikó Kollégium első testvériskolája, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium kórusa, a házigazdák középiskolás énekkara, a véndiákok és a je­lenlegiek néptánccsoportja. Pénteken a szellemi staféta részeként egykori mikós diákok és nyugdíjas tanárok állnak a katedra mellé és mesélnek régi történeteket, az iskolatörténeti konferencián előadások hangzanak el az indulásról, a szellemi építkezésről, az iskola több mint másfél évszázados létéről. Az alapításra emlékező iskola elkészítette az elhunyt pedagógusok sírtérképét, a nyughelyeket egy-egy osztály veszi örökbe és gondozza ezentúl.
Immár hagyomány, hogy az évfordulós ünnepségeken valamilyen kiadvány születik a Mikóról, könyvespolcnyi kötet látott napvilágot az elmúlt évtizedekben egykori diákok, tanárok, Mikó-kutatók tollából, 2007-től rendszeresen jelenik meg egy-egy évfolyam emlékkönyve. Idén sem hiányzik az írott emlékezet, a 155. évfordulón bemutatják József Álmos Mikós színészek című könyvét (az öt esztendővel ezelőtt kiadott Mikós képzőművészek folytatása), valamint Czegő Zoltán és József Álmos Este a fonóban című közös kiadványát az iskola első néptánccsoportjáról. „Szeretnénk a köztudatba visszahozni a mecenatúra jelentőségét, és tudatosítani, hogy milyen nagy áldozatok árán építette fel a székely közösség az iskolát, erre hívjuk fel a figyelmet a jótékonysági bállal is, amelyet a szülői bizottság szervez” – közölte az iskolaigazgató. A rendezvény az első lépés olyan pénzalap előteremtéséhez, amit tábor építésére szeretnének fordítani. Az iskolának mindig voltak mecénásai, az a dálnoki telek, ahová a tábort tervezik, adományból származik, akárcsak az erdők és a többi birtok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsz éve indult újra a református oktatás Marosvásárhelyen
1557-re visszatekintő múlt, a tudás fellegvára, színvonalas felekezeti és világi oktatás, folyamatos építkezés, államosítás, vagyonelkobzás és betiltás, majd 46 éves szünet után gáncsoskodásokkal tele újrakezdés – a marosvásárhelyi Református Kollégium dióhéjban felvázolt története. Az iskola a vallásos oktatás újraindításának huszadik évfordulóját ünnepli e hét végén. A kerek évforduló kapcsán nem árt visszapillantani, hogyan is történt az újrakezdés, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük azoknak, akik szívügyüknek tekintették, hogy a református iskola helyet kapjon a saját épületében. A rögös újrakezdésről, a kronológiai sorrendet követve, Horváth Gabriellával, az önálló intézmény első igazgatójával beszélgettünk.
– 46 éves kényszerszünet után az egykori Református Kollégiumban, amelyben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum működött és működik mai napig, 1994-ben ismét beindult a református oktatás. Nehéz volt az indulás, a felvételi vizsgát Nyárádszeredában kellett megtartani. A diákok nem kaptak helyet a Bolyaiban, a Gecse utcai Kistemplomban és a Vártemplom Bernády téri tanácstermében tartottuk az órákat. Kémiatanárként felemelő és különleges érzés volt a kistemplomi úrasztalánál kémiaórát tartanom a 29 tanulónak. A következő években is indult egy-egy református osztály, továbbra is a Bolyai keretében. D. dr. Csiha Kálmánnak, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspökének, Tőkés Eleknek, az egyházkerület tanügyi tanácsosának, Sárpataki János esperesnek és dr. Mártha Ivor, az egyházkerület főgondnokának fáradhatatlan küzdelme végül sikerre vezetett, a tagozatként működő teológiai osztályok kiváltak a Bolyaiból, és a Református Kollégium 2000 szeptemberétől önálló iskolává vált. Mindez nem valósulhatott volna meg, ha Donáth Árpád akkori főtanfelügyelő- helyettes messzemenően nem támogatja az ügyet. Az említett személyiségek közül, sajnos, egyik sincs életben, de elismerés és hála illesse őket az akkori kitartásért.
– Hogyan körvonalazódott az önálló intézmény újraindítása? Mikor bízták meg az intézmény vezetésével?
– 2000 augusztusára körvonalazódott a Református Kollégium újraalakulása, évfolyamonként egy-egy osztállyal. D. dr. Csiha Kálmán és Tőkés Elek felkértek, hogy vállaljam el az új iskola igazgatását, bár katolikus vagyok. Elfogadták a feltételemet, hogy nem mondok le a Bolyai-beli igazgatóhelyettesi tisztségemről, és párhuzamosan végzem mindkét megbízatást. Megalakult az intézmény, de a minisztériumi rendeletet nem adták át. Tantestületi, vezetőtanácsi gyűléseket, szülői értekezleteket tartottunk, a szülői bizottság elnöke Fúró Attila lett. Az osztályok betűjele továbbra is az R maradt. Létezésünkről a Népújság, a Krónika és az Antena 1 tudósított először.
– Hogyan alakult tovább a kollégium élete?
– Peregtek az események. A tanév kezdetén Tőkés Elek szervezésében Marosvásárhelyen került sor a református kollégiumok és lelkészi vezetői tanácskozására, ahol jelen volt a Vallásügyi Minisztérium két képviselője is. Közben D. dr. Csiha Kálmán püspök értesített, hogy Buenos Airesből a magyar emigráció 18.000 kötetes könyvadománya érkezik, a refisek sikeres gólyabált szerveztek a Víkendtelepen, a reformáció ünnepén Csíki Ágnes vezetésével a kollégium kórusa énekelt. A tantestületi gyűlésen született meg a döntés, hogy Csiha Kálmán nyugalomba vonult iskolaalapító püspököt a kollégium tiszteletbeli lelkész igazgatójává kérjük fel. A 2001–2002-es beiskolázási tervbe két osztály – egy teológiai és egy matematika-informatika osztály – beindítását kértük, ez utóbbit nem hagyták jóvá, ezért kérésünket két teológiai osztályra módosítottuk. Közben az akkori főntanfelügyelő figyelmeztetett: a kis diáklétszám miatt bizonytalan a kollégium sorsa! Ebben az időben avatták fel a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központot, az intézmény élére László Zoltán lelkész igazgatónkat nevezték ki. Helyét a kollégiumban Enyedi Csaba lelkész vette át. Közben a kollégium megszervezte az országos bibliaismereti Ki mit tud? vetélkedőt, a diákok Kolozsváron zenei versenyen vettek részt, ugyanakkor a bolyais diákokkal közösen is számos rendezvényünk volt. Hollandiai támogatással új bútorok kerültek a kollégium osztálytermeibe. 1998-tól megjelent a diáklapunk, az Agapé. 2001 májusában megtartottuk az egyházi érettségit. A tanfelügyelőségen megjelent állami érettségi és felvételi adatbázisában a kollégium nem szerepelt külön iskolaként, továbbra is a Bolyai tagozataként tüntették fel, ugyanakkor, kérésünkre a kollégiumban négy címzetes tanári állást hirdettek meg. A tanév során többször fordultam segítségért Donáth Árpádhoz, az RMDSZ-hez amiatt, hogy az iskola önálló létét még mindig megkérdőjelezték, különböző okokra hivatkozva nem akarták elismerni.
A Bolyaival közösen tartottuk a tanévzáró ünnepséget, az évzáró hálaadó istentiszteletet pedig a Kistemplomban, ahol Sárpataki János hirdette az igét.
– Az első kollégiumi tanév lezárult, de még mindig nem volt a vezetőség birtokában a létét szentesítő hivatalos irat. Ezt mikor kapták meg? Hogyan és miért kellett távoznia az intézmény éléről?
– A főtanfelügyelő aláírásával 2001 augusztusában Donáth Árpád adta át az átiratot. Ebben az is szerepelt, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium épülete a Bolyai utca 3. szám alatt található. Ezzel kezdődhetett az új tanév. Mivel a 2001–2002-es tanévben már két IX. teológiai osztályt indítottunk, az osztályokat alfa és beta jelzéssel illettük. Az elsőbe a humán tantárgyakat, a másodikba a reál tantárgyakat választó diákok kerültek. A hivatalos pecsét mellé belső használatra elkészült az "angyalos" pecsét is. Döntés született, hogy a tanítási hét áhítattal kezdődik és áhítattal fejeződik be. Röviddel a tanítás megkezdése után átirat érkezett a Bolyai líceumba, amelyben közölték, hogy visszavonták a Református Kollégium augusztusban átadott működési engedélyét, mert egy épületben nem működhet két állami iskola. Dónáth Árpád értesítette a minisztérium illetékeseit, az RMDSZ-t, mi pedig nem vettünk tudomást a visszavonásról, nem is hangoztattuk, de közölték velem, hogy a főtanfelügyelő nem írja alá ideiglenes igazgatói kinevezésemet csak úgy, ha lemondok a Bolyai líceumban betöltött aligazgatói tisztségemről. Erről két okból nem mondhattam le: egyrészt, mert versenyvizsgával nyertem el ezt a beosztást, másrészt pedig helyettem nem biztos, hogy magyar aligazgatót neveztek volna ki. Tőkés Elek tanügyi tanácsosnak, Ötvös József esperesnek és Csáky Károly főjegyzőnek három kollégát neveztem meg, akik átvehették tőlem a tisztséget. Ötvös József úgy döntött, Székely Emese angol szakos tanárnőt javasolja a kollégium igazgatói állásának betöltésére. Ezzel a püspök úr egyetértett, így 2001. október 24-től Székely Emese tanárnő megkapta az igazgatói kinevezését. A 2013–2014-es tanévtől Benedek Zsolt követi őt e tisztségben.
– Miközben folyt a tanítás, a köztudatba is beépült a Református Kollégium léte, fontos események történtek. Visszaszolgáltatták az iskola épületét a református egyháznak, címerét visszahelyezték a homlokzatra. Mikor történt mindez?
– A visszaszolgáltatás 2005-ben történt meg, a címert és a Református Kollégium feliratot pedig 2007-ben helyezték ki a homlokzatra – számolt be az újraindított intézmény első igazgatója.
Ünnepel a Református Kollégium. November 8-án, szombaton 17 órára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba ünnepi műsorral várják az öreg- és jelenkori diákokat, szülőket és érdeklődőket. Vasárnap 12 órakor a Vártemplomban hálaadó istentiszteletet tartanak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik a monostori mamut-tömbház építése
Három éve tartó élénk vita tárgyát képezi a Szászfenesi út 139. szám alá tervezett huszonöt emeletes tömbház-kolosszus megépítése, illetve megépíthetősége.
A tízmillió eurós beruházású, 2700 négyzetméteres multifunkcionális ingatlan területfelhasználási koeficiense 6,49%, de ez a műszaki adat ebben az esetben csak maximum 4 százalékosként lehetne elfogadható – állítja Şerban Ţigănaş, a Romániai Építészkamara elnöke. A környéken lakók többször is utcai tiltakozással próbálták rávenni a helyhatóságot a szerintük esztétikai szempontból is megkérdőjelezhető épület engedélyének visszavonására, miközben a befektetők arra számítanak, hogy a felhőkarcoló külön vonzerővel bír majd a potenciális vásárlók elé táruló panoráma miatt. A félbeszakadt építési munkálatok most ismét folytatódnak, a szomszédos tömbházak lakói pedig amiatt elégedetlenkednek, hogy az építőtelep miatt nincs hol parkolniuk autóikkal.
Szabadság (Kolozsvár)

PER-patvar újratöltve
Az autonómia ügyének elárulásával vádolta meg a kampányhajrában ellenzéke az RMDSZ-t, mert képviselői az időközben letartóztatott Viorel Hrebenciuc által bejegyzett egyesület közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz román politikusokkal. Cseke Péter Tamás annak járt utána, mi történt a zárt ajtók mögött Brassópojánán.
Újabb „Neptun-veszélyt” (lásd keretes írásunkat) kiáltott az RMDSZ ellenzéke amiatt, hogy a szövetség képviselői amerikai közvetítéssel idén kétszer is tárgyaltak román parlamenti pártok politikusaival a Székelyföld jövőjéről és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMPN) eleinte főként azt kifogásolta, hogy őket nem hívták meg az eseménye, ám utóbb a „Neptun-gate” emlegetése durva vádaskodásba csapott át. Az autonómia ügyének elárulásával gyanúsították meg az RMDSZ-t, amikor kiderült, hogy a találkozók kezdeményezője még csak nem is a már a kilencvenes évekből ismert Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet, hanem a Bukarestben bejegyzett Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület, amelynek hátterében az a Viorel Hrebenciuc PSD-s politikus áll, akit korrupció gyanújával nemrég őrizetbe vettek az ügyészek. Az EMNP és az államfőjelöltjének kampányoló Székely Nemzeti Tanács ezt az elnökválasztás első fordulója előtt úgy tálalta, hogy „bűnszövetség közvetít” az autonómia ügyében a román és a magyar politikusok között.
Tény az, hogy az FPER idén Brassópojánán júniusban és októberben is szervezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen magyar és román politikusok mellett amerikai civil szervezetek és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének a képviselői vettek részt. Ezek a találkozók nem zajlottak ugyan a nyilvánosság előtt, de nem is voltak titkosak, a kerekasztal-megbeszéléseken pedig az RMDSZ felhatalmazásával vettek részt a szövetség politikusai. Céljukról – a román többség és a magyar kisebbség közötti viszony új alapokra helyezése – maga Allen Kassoff, a PER jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója számolt be október elején egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Nem árult el azonban részleteket arról, kik vettek részt és milyen kérdések kerültek terítékre ezen a találkozón.
Mit kértek Antal Árpádék?
A tárgyalásokról október végén az RMDSZ két székelyföldi politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök rántotta le részben a leplet, amikor a kampány hajrájában a „Neptun-veszély” emlegetése egyre inkább sajtótéma lett. Úgy döntöttek, nyilvánosság elé állva ismertetik a sajtó képviselőivel is azokat a prezentációkat, amelyeket a FPER által szervezett két kerekasztal-megbeszélésen is bemutattak. Közölték, tudomásuk szerint a tárgyalásokra meghívott politikusokat „az amerikaiak választották ki”, neveket azonban ők sem említettek.
A prezentációban többek között a székelyek önrendelkezésének a hagyományait, és az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett vállalásait ismertették, tíz pontban foglalva össze a közösségi igényeket. Azt kérték, a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön, a székely zászlót fogadják el Székelyföld regionális szimbólumaként, hozzák létre a Székelyföld fejlesztési régiót, kapjon területi és pénzügyi autonómiát Székelyföld, legyen teljes körű a decentralizáció, vezessék be az etnikai arányosság elvét az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben, a régió maga gazdálkodhasson ásványkincseivel, jöjjön létre a régióban állami finanszírozású magyar egyetem, az állam támogassa a kétnyelvűséget, továbbá vezessen át autópálya Székelyföldön. A székelyföldi politikusok hangsúlyozták, a székelyek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak. Antal Árpád arra figyelmeztetett, hogy a térségben megerősödött az orosz politikai befolyás, Moszkva fegyverként használja az Európai Unióban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében.
„Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása” – érvelt a polgármester.
Tamás: savanyú a szőlő az EMNP-nek
Amikor nyilvánosságra került, hogy a találkozókat nem a PER, hanem egy Romániában bejegyzett egyesület kezdeményezte, amelynek hátterében az időközben rács mögé került Viorel Hrebenciuc áll, Antal Árpád és Tamás Sándor ismét a sajtó elé állt. Közölték: számukra a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék. Tamás szerint elvesztették arányérzéküket azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak. Emlékeztetett, a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket nem hívták meg. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, s a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”. Antal Árpád emlékeztetett: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon, és azt se, miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof hívta meg a beszélgetésekre, aki elmondta, közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a pojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukban ellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: „az amerikai titkosszolgálatok, a NATO, vagy amerikai külügy”.
A neptuni tárgyalások
993-ban az RMDSZ három politikusa (Borbély László, Frunda György és Tokay György) az amerikai Project on Ethnic Relations közvetítésével, a tengerparti Neptun üdülőhelyen, az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül ült le tárgyalni a román kormánypárti képviselőkkel kisebbségvédelmi kérdésekről. A „Neptun-ügy" megosztotta az addig egységesen fellépő erdélyi magyar érdekképviselőetet. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Vezető román politikusok vettek részt
 A két brassópojánai találkozón Ambrus Attila, a Brassói Lapok hetilap igazgatója is jelen volt. A találkozók visszhangjáról, Viorel Hrebenciuc „leleplezéséről” az Erdélyi Riportnak elmondta, megütközve tapasztalta, hogy sokan az erdélyi magyar újságírók közül is bűnszövetkezetnek titulálták a találkozókat megszervező személyeket. „Azért egy újságírónak illene tudnia, hogy valaki akkor lesz egy bűnszövetkezet tagja, ha a bűncselekményeket jogerős bírósági ítélet is megállapítja” – fogalmazott.
Megtudtuk: a tárgyalásokon a Dan Diaconescu Néppárt kivételével valamennyi parlamenti párt „legmagasabb szintű” képviselői voltak jelen, köztük a kezdeményező, Viorel Hrebenciuc volt képviselőházi frakcióvezető is. A többi résztvevő nevét azonban Ambrus nem árulta el. „A többiek is ismert, vezető politikusok, de nem szívesen mondok neveket. Arra kérték az újságírókat, ne írják le, ki és mit mondott ezeken a találkozókon. Kényes kérdések kerültek terítékre. A szervezők azt próbálják elérni, hogy a résztvevők bátran vállalják a véleményüket ezeken a találkozókon, ne tartsanak attól, hogy ha álláspontjuk kiszivárog, rossz pontokat szereznek a választók szemében” – magyarázta.
Nem titkolták, hogy ez nem a PER
Beszámolója szerint már a kezdetektől világos volt, hogy a román-magyar dialógust ezúttal nem a PER, hanem egy új szervezet, a FPER bonyolítja le. „Ez nem volt újdonság, már az első találkozón bejelentették” – magyarázta. Mint mondta, az első találkozó egyfajta „átvezetés” volt a régi egyesületről az újra. Ennek első felét a PER bemutatásának, eredményei és eredménytelenségei ismertetésének szentelték. „Elhangzott, hogy az annak idején beindított tárgyalási folyamat milyen konkrét eredményeket hozott, és mi az, amit nem sikerült elérni. A mai napig nem biztosított például az anyanyelv-használat az igazságszolgáltatásban, pedig annak idején a felek megegyeztek abban, hogy ez megvalósul” – részletezte a Brassói Lapok főszerkesztője. Tájékoztatása szerint az első találkozó második felében azt is megindokolták a szervezők, miért van szükség a dialógus folytatására: a román és a magyar politikusok pragmatikus kérdésekről már nem tárgyalnak, és annak ellenére, hogy az RMDSZ kormányon van, a valós problémákról és megoldásukról nem folynak egyeztetések. „Valahogy úgy tűnt, a magyar kérések nem jelennek elég nyilvánvalóan a román kormánypártok előtt, ezért ezeket nem is veszik figyelembe” – idézte fel az első találkozókon elhangzottakat.
Ambrus elmondta, arról sem az első, sem a második találkozón nem hangzottak el részletek, hol jegyezték be a román-magyar tárgyalásokat közvetítő új szervezetet. Allen Kassof, a PER volt elnöke közölte, nem ő fogja ezeket a tárgyalásokat vezetni, hanem Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki a PER korábbi titkára volt.
Mit mondtak a román politikusok?
Arról, hogy miként viszonyultak a találkozókon részt vevő román politikusok az RMDSZ képviselői által felvetett kérdésekre, többek közt az autonómia-elképzelésekre, Ambrus elmondta: nagyjából mind egyetértettek azzal, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak legnagyobb része nem túlzott. „De azt mondták: az RMDSZ-nek számolnia kell azzal, hogy nekik ezeket a saját választóiknak is be kell adagolniuk, és ez nem megy könnyen. Azt is kérték, hogy néhány elvárásán valamelyest csökkentsen a magyar közösség, mert akkor könnyebb lesz elfogadtatni a román közvéleménnyel” – mondta Ambrus. A székelyföldi autonómia-statútummal kapcsolatban azt mondták: egyszerűbb lenne, ha a jogszabályt nem autonómia-törvénytervezet néven fogadnák el, hanem tartalmát belefoglalnák több más törvénybe. „Egész konkrétan arról is beszéltek, hogy a decentralizációs törvény tartalmazza például a regionális nyelvhasználat szabályozását a különleges helyzetű régiókban. Tartalmazzon egy olyan kitételt, hogy a magyar nyelv Hargita és Kovászna megyben egyenrangú a románnal. Ennek megvalósításához ebben a törvényben pénzforrásokat is lehet csatolni, például tolmácsok biztosítására. Azt azonban a román parlament nem fogja megszavazni, hogy a magyar is hivatalos nyelv legyen az országban” – idézte fel az elhangzottakat.
A második találkozón felvetődött az a javaslat is, hogy a mindenkori romániai ellenzék ne támadja a hatalmat a magyar kártyával, ne legyen a romániai magyarok helyzete kampánytéma.
A javaslat alapja az volt, hogy emiatt nem lehet a kisebbségi kérdésben előrelépni: bárkivel is kormányoz az RMDSZ, az ellenzék előbb-utóbb emiatt támadja a kormányt. Az is elhangzott, hogy a romániai elnökválasztás után ismét létre kellene hozni egy román-magyar tárgyalóbizottságot. Ambrus emlékeztetett arra, hogy ehhez hasonló testület már működött 1993 és 2003 között, a PER kezdeményezésére. A bizottság annak idején rendszeresen áttekintette a megoldásra váró kérdéseket a kisebbségi jogok terén. Nem szimbolikus politizálással, ideológiákkal foglalkoztak, hanem konkrét problémákkal. Ambrus felidézte: a bizottságban az RMDSZ 2003-ban több ezer magyar hallgatói helyet kért a kolozsvári BBTE-n. „Erre akkor az volt a válasz, hogy több ezer helyet nem lehet, de kezdjük el 300-zal, és évről évre növeljük. Ma már tényleg több ezer egyetemista tanul magyarul Kolozsváron” – illusztrálta a tárgyalóbizottság létrehozásának hasznát Ambrus.
Hrebenciuc kulcsfigura volt
A második találkozó után abban állapodtak meg a felek, hogy februárban folytatják a párbeszédet, ennek a nyelvhasználat lenne a központi témája. Ambrus azonban attól tart, hogy a legutóbbi fejlemények – Hrebenciuc letartóztatása, a résztvevő RMDSZ-es politikusok leárulózása – miatt már nem lesz folytatás. Szerinte a román politikusok is érzik, hogy most már figyelnek rájuk, ezért óvatosabbak, visszafogottabbak lesznek.
Ambrus hangsúlyozta, hogy Hrebenciuc tekintélyének nagy szerepe volt a román-magyar dialógus ebben a formában történő újjáélesztésében. „Egy asztalhoz tudta ültetni az ellenzéki és a kormánypárti román politikusokat. Ha előzetesben marad, kell találni egy másik olyan személyiséget, akinek van akkora tárgyalói tapasztalata, hogy le tudja egy asztalhoz ültetni a román pártok képviselőit” – magyarázta kollégánk, aki szerint ebben a folyamatban nem is a román-magyar párbeszéd jelenti a nehézséget, hanem a hatalom-ellenzék dialógusának tető alá hozása.
Ambrus szerint ki fog derülni az, hogy áll-e erős amerikai akarat a FPER által kezdeményezett párbeszéd-sorozat mögött. „Ha igen, akkor megpróbálják Hrebenciuc utódját megkeresni a dialógus folytatásához.
Ha még júniusban sem folytatódnak a találkozók, azt jelenti, ez Hrebenciucnak volt a kezdeményezése, amelyhez megszerzett valami amerikai támogatást”.
(Kelemen Hunor spekulációt emleget
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ez által az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – mondta az újságíróknak Kelemen Hunor.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)