Helyükön maradnak a székely zászlók
Megdöbbenéssel fogadta a Csík-környéki települések polgármestereinek nagy része Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusának hétfői körlevelét, amelyben – a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős döntésére hivatkozva – arra szólította fel a megyei önkormányzatok vezetőit, hogy távolítsák el a közintézményekről a székely zászlót. A környező községek elöljárói közül mindössze hárman döntöttek úgy, hogy eltávolítják a lobogót. Ugyancsak három olyan község van, ahol egyáltalán nem is volt, vagy egy ideje már nincs kihelyezve a jelkép.
A közgyűlést este hat órára hirdette meg a szervezőbizottság nevében kilenc marosvásárhelyi RMDSZ körzet elnöke, ám a meghirdetett időpont előtt néhány perccel már nem lehetett helyet kapni a Bocskai-teremben. A szervezők az előtérben is székeket helyeztek el, de még így sokan állni kényszerültek.
Válaszok a miértre
Vass Levente, a szervezők nevében megköszönte az egybegyűlteknek, hogy ennyien megjelentek, Kovács István, a 7-es körzet elnöke elmondta, mindazok, akik eljöttek a közgyűlésre, azok évek óta kiveszik a részüket abból, hogy a magyarok érdekeit megfelelően képviselhesse a szövetség. „Ez önökről kell szóljon elsősorban. Csak legutolsó sorban a szövetség vezetőiről” – mondta. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartják, hogy egy kis csoport döntsön sok magyar sorsáról. Ismertette, miért volt szükség a közgyűlés megszervezésére. Ezt követően újra Vass Levente beszélt az egybegyűltekhez, megjegyezve, a rendezvény célja nem az, hogy hibákat keressenek, hanem hogy azok, akik nem regisztrálhattak, hallathassák a hangjukat. Hozzátette, nem funkciókat akarnak, hanem azt, hogy meghallgassák őket.
Nem ezt akarták az emberek
Az egybegyűltek közül legtöbben abbeli aggodalmukat fejezték ki, hogy az RMDSZ vezetőségének lába alól kicsúszott a talaj. Mások szerint egyesek kisajátították a szövetséget. „Ceauşescu idejében nem ment el az országból a magyarság 25 százaléka, de az elmúlt huszonhárom évben igen” – mondta az egyik körzet exelnöke. Egy másik megjegyezte, ha az RMDSZ úgy képviselte volna a magyarságot, ahogyan azt elképzelték az emberek, akkor ma nem lenne két másik magyar párt is Romániában. Vass Levente megkérte az egybegyűlteket, ne a múltba tekintsenek, ne egymást támadják, hanem inkább konstruktív legyen a közgyűlés.
Jelölteket választottak
Vass Levente elmondta, nem elnököt választanak a következő napirendi pontnál, hanem elnökjelöltet, aki ellenfele lehet a másik gyűlésen megválasztott elnökjelöltnek. Megjegyezte, ő nem akar a következő három évben semmilyen funkciót betölteni – erre egy személy hangosan megkérdezte, mi van akkor, ha a többség ezt akarja. A szavazás során Kovács Istvánt választották meg az egybegyűltek a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnökjelöltjének, ellenvetés nélkül, két tartózkodással. Vass Leventét megszavazták a majdani megyei küldöttgyűlésen részt vevők tanácsadójának, majd a körzeti elnökök javasoltak küldöttségi tagjelölteket.
Több elöljáróval összhangban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy látja, a háttérben egyértelműen a román kormány szándékos hangulatkeltése és az utóbbi időben hozott előnytelen döntések „eltussolására” irányuló próbálkozások, valamint a közeljövőben esedékes változások mögötti magyarellenes érdekek állnak. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, „a magyarokkal szemben egyébként teljesen toleráns prefektust bábként rángatják a bukaresti nagykutyák”, és a megyezászló betiltásának semmilyen kihatása nem kellene legyen „a teljesen ártalmatlan, korábban senkit sem zavaró székely lobogóra”.
Felcsík: csupán Csíkszentdomokos „lóg ki a sorból”
A nyolc felcsíki község közül egyedül a domokosi polgármesteri hivatalnak nem kell megküzdenie a székely zászló ellen zajló hadjárattal. Ferencz Alajos, a település első embere elmondta, a „véletlennek” köszönhető, hogy nincs kitűzve a lobogó, azt ugyanis még tavaly nyáron valaki ellopta, azóta pedig nem került új a helyére. „Ha még ott lenne, ott is maradna” – közölte a községvezető.
Nem mozdítják a helyéről a magyar közösség szimbólumát Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva és Csíkcsicsó polgármesterei. Márk Tibor, Csíkszenttamás vezetője humorosan úgy nyilatkozott, „eddig még nem vertek össze az egymás mellett lévő román, európai uniós és székely zászlók, feltételezem, ezután sem fognak”.
Annak ellenére, hogy néhány napja Jean Adrian Andrei négyezer lejjel bírságolta meg a csíkmadarasi hivatalt, amiért a községháza homlokzatára kitűzték a címeres magyar zászlót, az illetékeseknek egyáltalán nem áll szándékukban – még az újabb bírságot kockáztatva sem – „meghunyászkodni”. Tántoríthatatlannak bizonyult Császár Attila, Csíkrákos elöljárója is, ő úgy véli, „a prefektus átirata egyszerűen érvénytelen, a székely zászló nem egy másik állam jelképe”.
Példamutató cselekedettel állt elő Lutz Levente csíkcsicsói alpolgármester, aki megkeresésünkre elmondta, múlt szerdán mosásra levették a lobogót, majd a kirobbant botrány miatt úgy döntöttek, egyelőre nem teszik vissza. Lutz azonban röviddel beszélgetésünk után jelezte, hogy szerzett egy székely zászlót és ki is tűzte azt a községházára. „Nem szeretnénk, hogy bomoljon az egység. Ha a szomszédos falvak nem távolították el, nem akarjuk, hogy mi legyünk azok, akik miatt támadás érheti a többieket” – indokolta tettét.
Alcsík: sokan meghátráltak
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere szabadságolás miatt ugyan még nem látta a prefektusi fenyítést, azonban „esze ágában sincs eltávolítani a lobogót”. Hasonló okok miatt Albert Tibor, Tusnádfürdő első embere is csak a sajtóból értesült a hozott intézkedésről, úgy nyilatkozva, hogy ő sem kívánja levenni a közösség szimbólumát.
„Figyelemfelkeltő össznépi hisztéria” – foglalta össze tömören véleményét Gergely András, Csíkszentmárton irányítója. „Amikor Románia címerét törvényesen jóváhagyták, azzal egyúttal elismerték a mi jelképünket is – utóbbi szerves része annak” – fűzte hozzá. Gergely szerint „amikor a kormánynak nehézségei akadtak, mindig a székelyeket vették elő, így próbálván leplezni, hogy milyen katasztrofális helyzetben van az ország”. Az elöljáró elmondta, jól ismeri a prefektust, aki „sokkal közvetlenebb annál, minthogy ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozzon, de eleget kell tennie a felsőbb szintekről érkező utasításoknak”. A csíkszentmártoni községházán szintén helyén marad a lobogó – akárcsak Csíkszentsimonban.
Az RMDSZ-es képviselők passzivitását nehezményezte Bodó Dávid. A csíkkozmási községvezető levette a lobogót, „mert nem kíván tovább cirkuszolni”, viszont a helyi képviselő-testülettel közösen igyekeznek megoldást találni a helyzetre, „ha már a politikusaink nem foglaltak elég határozottan állást és kihátráltak, rábízva az emberekre a döntést”. Tusnád község polgármesteri hivatalának homlokzatáról szintén hiányzik a székely zászló, és Csíkszentkirály is csatlakozott a büntetést nem kockáztatók táborához.
„Csíkszentmihályon eddig soha nem zavart senkit a székely zászló, pedig a község húsz százaléka román ajkú” – emelte ki Kósa Péter. A polgármester „jóval fontosabb dolgokkal kell foglalkozzon, mint a szélsőséges politikusok által elindított lavina túlélése”, így nem is kívánta véleményezni az ügyet – azonban a jelkép a községházán marad. Csíkpálfalva elöljárója, Ferencz Csaba szerint egyszerűen félremagyarázzák a törvényeket, „a prefektus átirata nem arról szól, hogy le kell venni a lobogót, hanem csak a jogszabályok betartására figyelmeztet”, így a zászló levétele fel sem merül.
„A diktatúra idején volt ilyenre példa” – méltatlankodott György József, Csíkszentgyörgy első embere egyelőre vacillálva, hogy mi lenne a helyes döntés. „Egy megoldást látok: a zászlót ne vegye le senki, sőt, egyre több helyre kerüljön fel, hogy egyszer s mindenkorra lássák, meddig merünk elmenni – és mi is megtudjuk, mennyit tűr a hatalom” – javasolta. Kászonaltízen néhány napig még biztos nem történik változás lobogóügyben, ugyanis András Zoltán községvezető szerint elhúzódik egy ideig, míg iktatva, hivatalosan is elér hozzá a levél.
Ideiglenesen lekerült a zászló a csíkszépvizi községházáról, de rövid időn belül visszakerül a helyére – tudtuk meg Balázs Gáspár alpolgármestertől. Ezzel szemben Csíkszentléleken „vannak jelentősebb dolgok is, mint ez a zászlóháború” – fogalmazott Pál Péter polgármester. Hozzátette, a községházán eddig sem volt, ezután sem lesz kifüggesztve a lobogó.
A jogi helyzet nem, csak a prefektus személye változott
Csíkszeredában 2008. október 28-én tűzték ki a városháza homlokzatára a székely zászlót. „Akkor más volt a politikai helyzet, a miniszterelnök és a prefektus. A problémát utóbbi személyében kell keresni, a jogi helyzet ugyanis azóta nem módosult” – közölte Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Nem kívánunk változtatni az évek óta kint lévő székely, magyar, román, európai uniós és a város zászlóin” – tette hozzá.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja szerint egyfajta „logikai ficam” levét isszák most a székelyföldi települések, miután Hargita Megye Tanácsa 2009-ben „kisajátította” a székely zászlót. „Nem fedi a valóságot, hogy a két zászló ugyanaz. A székely zászlót nem tiltották be, ebből a szempontból nem is szabad arra kihatással lennie a táblabíróság ítéletének” – fejtette ki Ferencz. „A székely történelmi jelképet nem megvédeni kell, hanem minél szélesebb körben terjeszteni és használni” – egészítette ki.
Borboly: ellehetetlenítik a magyarok helyzetét
„Semmilyen formában nem értek egyet a körlevéllel” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy „a megyei tanács határozata ellen született döntés, és az nem érvényes a székely zászlóra”. Az elnök úgy véli, a botránynak az a célja, hogy miután elfogadták az ország idei költségvetését, növelték a gáz- és villamosenergia-árakat, ugyanakkor megemelték a mezőgazdasági adókat, elterelődjön a kormányról a figyelem. „Nagy problémát jelent a közeledő alkotmánymódosítás és a régiósítás kérdése, ezzel a hisztériával pedig teljesen el akarják lehetetleníteni a magyarok helyzetét” – mondta. A magyarellenes retorika visszaszorítása érdekében Borboly sokat vár Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől és Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, akik „sokat segíthetnek a békés politikai légkör újbóli megteremtésében”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,

DUPLA VAGY SEMMI
Két elnöke is lehet a marosvásárhelyi RMDSZ-nek
Forrnak az indulatok a marosvásárhelyi RMDSZ újjáalakuló közgyűlése körül. A szövetség egyes tagjai szerint idő előtt, antidemokratikusan hirdett
A marosvásárhelyi RMDSZ keddi újjáalakuló közgyűlésének végén az sem kizárt, hogy két elnöke lesz a szervezetnek. A helyi RMDSZ-tagok egy része szerint az újjászervezési bizottság a játékszabályokat megszegve, határidő előtt lezárta a választói regisztrációt, ezért a meghirdetett üléssel párhuzamosan egy másik ülést is tartanak.
A szervezet újjászervezésével megbízott öttagú bizottság pénteken jelentette be, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) lezárta a tagregisztrációt, és február 12-re, keddre összehívta a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését. A tagok egy része - Kovács István kerületi elnök és Vass Levente volt polgármesterjelölt vezetésével - azt sérelmezi, hogy a Területi Képviselők Tanácsának (TKT) döntésével szembemenve, már február 8-án lezárták a regisztrációt, ezért 48 óra alatt ők is összegyűjtöttek 305 regisztrált tagot, akik jelenlétében tartanák meg az ellenrendezvényt.
Brassai Zsombor a Transindex megkeresésére elmondta, teljesen egyértelmű, hogy az általuk szervezett alakuló közgyűlés tekinthető legitimnek, a Kovács István nevében összehívott gyűlés egyértelműen egy protesztgyűlés. „Tudomásom szerint azok hirdették meg, akik sértettnek érzik magukat a korábbi RMDSZ vezetők közül. Nem idő előtt zárult le a regisztráció. A TKT március 5-ig szabott határidőt a közgyűlés meghirdetésére, ám a TÁT a két TKT között úgy döntött múlt pénteken, hogy teljesültek a közgyűlés összehívására vonatkozó feltételek. Több mint 300-an regisztráltak, ezért meghirdette keddre a marosvásárhelyi RMDSZ alakuló közgyűlését a Deus Providebit Házban” - fogalmazott a megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke. Hangsúlyozta: nem az újjászervezési bizottság, és nem is ő személy szerint döntött a regisztráció lezárásáról, hanem a TÁT. „Tény, hogy azoknak a jóhiszemű RMDSZ tagoknak, akik részt akartak vállalni az RMDSZ újjászervezésében, három hétig megvolt a lehetőségük a regisztrációra, és azt gondolom, akik ezzel a lehetőséggel éltek, azok komolyan gondolták” - mondta Brassai. Kérdésünkre, hogy ki indul a szervezet elnöki tisztségéért, a politikus elmondta, egyetlen jelöltről van tudomása. „Eddig Peti András városi tanácsos és frakcióvezető jelezte indulási szándékát” - közölte.
Vass Levente megkeresésünkre úgy reagált, hogy azért volt szükség egy másik ülés összehívására, mert velük senki semmilyen dátumot és határidőt nem közölt előzetesen a tagregisztráció lezárására vonatkozóan. „Január 24-én körüzenetet kaptunk Brassai Zsombortól, hogy február végéig tart a regisztráció. Nem tartottuk helyesnek, hogy minden marosvásárhelyi magyart, aki dolgozni szeretne, azt újra be kell hívni és regisztráltatni kell, főleg, hogy vannak idős emberek, és télvíz idején vagyunk, azonban ezt elfogadva úgy gondoltuk, hogy akár célravezető megoldás is lehet. Március 5-re volt kitűzve az elnökválasztás és a küldöttválasztás. Január 25-től az első héten 105 bejelentkező volt, a második héten szerdán meglepődve olvastuk a sajtóban Brassai Zsombor nyilatkozatát, hogy a regisztráció lehetősége azon nyomban megszűnik, amikor az újjászervező bizottság bejelenti, hogy mikor lesz a választás” - magyarázta a volt marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Hozzátette: antidemokratikus és megmosolyogtató, hogy február 8-án, húsz nappal a hónap vége előtt és 14 nappal a TKT döntés után, egyik napról a másikra bejelentik, hogy már nem lehet regisztrálni, és rögtön meg is hirdették az elnökválasztás időpontját.
„Szerintünk ez valamilyen csoportérdek mentén történik így, és nem hagyjuk, hogy az amúgy általunk támogatott ötlet, a nyílt választási regisztráció idő előtt lezáruljon. Nem értjük, hogy miért nem tart a regisztráció az előzetesen meghirdetett február végi határidőig, hisz húsz nap állna még rendelkezésünkre, hogy újabb és újabb tagokat győzzünk meg. A marosvásárhelyiek arculcsapásaként értékelhető, és az RMDSZ-nek csak erre a 300 embernek a döntésére alapozott elnökválasztását szeretnénk kiegészíteni a mi ülésünkkel. Ezért az Eminescu utcai Bocskai-teremben hirdettük meg a mi ülésünket, és arra kérjük az RMDSZ országos vezetését, hogy a marosvásárhelyi eseményeket vizsgálja felül, és lehetőséget adjon ennek az általunk regisztrált 305 személynek is, hogy ő is hozzájáruljon a marosvásárhelyi RMDSZ sikereihez. Aktivitásunk nem RMDSZ ellenes, hanem RMDSZ melletti, és a demokrácia alapjait veszi figyelembe. Ha van megegyezési szándék, ha van valós integráló szándék, akkor bennünket nem megrovás, hanem dicséret illet” - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: nem érti, miért kellett lezárni a regisztrációt, hisz nincs nyilvánosan megnevezett elnökjelölt, nincs elnökjelölti program, vagy legalább szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az elkövetkezendő 4 év évben hogyan és milyen formában fogja képviselni a marosvásárhelyi magyarok érdekeit. „Ez szerintünk nem demokratikus, és úgy gondoljuk, hogy nagyon átlátszó” - fogalmazott. Kérdésünkre, hogy kedden terveznek-e elnököt is választani, Vass Levente úgy válaszolt: azt is mondhatnák, hogy ha 305 embert beregisztrálnak, akár elnököt és az 51 küldöttet is megválaszthatnák. „Azért álltam a szervezők mellé, hogy segítsem ezt a munkát, támogassam az új, demokratikus RMDSZ megalakításáért kifejtett tevékenységet. Nem kívánok semmilyen funkciót magamnak sem a városi, sem a megyei szervezetben. E kapcsán az a véleményem, hogy az újjászervezési bizottság tagjai, Brassai Zsombor, Peti András, Csép Andrea, Kelemen Márton legyenek kedvesek és tegyék meg, hogy az elvi, etikai kérdések szabályait betartva, ne jelöltessék magukat és ne vállaljanak el semmiféle jelölést, mert nem korrekt. Nekünk nem volt tudomásunk arról, hogy 300-as limit van a regisztrációnál, és a sajtó sem tudott erről, de ők benne voltak a szervezőbizottságban. Nem tudom, mi lesz a keddi ülésen, de SZKT tagként és volt polgármesterjelöltként nagyon szeretném, ha Kelemen Hunor szövetségi elnök úr segítene nekünk tisztázni a nézeteltéréseket, és lehetővé tenné a marosvásárhelyiek további regisztrációját. Meggyőződésünk, hogy nem a kizárás, hanem az integrálás a cél” - zárta Vass Levente.
A marosvásárhelyi RMDSZ alakuló üléseire kedden 18 órától kerül sor.
Transindex.ro,

Ösztöndíjat alapítottak csángó egyetemisták számára
Az idén januárban elhunyt Jáki Sándor Teodóz atya emlékére új tanulmányi ösztöndíjat hozott létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) – jelentették be egy keddi sajtótájékoztatón az RMPSZ székhelyén.
A csángómagyar diákok egyetemi tanulmányait támogató ösztöndíjat félévente lehet megpályázni. Kimondottan azoknak a moldvai csángóknak szól, akik tanulmányaikat romániai, magyar tannyelvű felsőoktatási intézményben kívánják folytatni.
Az ösztöndíjra pályázó fiatalnak naprakész, vizsgákat dokumentáló leckekönyvet, valamint a sikeres félév kreditpontjainak meglétét igazoló okmányt kell felmutatnia és tanulmányaiban el kell érnie a minimum 6,50 médiát. További feltételek: aktív részvétel valamilyen közösségi programban, önkéntesség, szervezőmunka (kötelező egy ajánlólevél felmutatása, amely igazolja ezirányú tevékenységét, különösen, ha ez a tevékenység kapcsolatban áll a csángó identitással, kultúrával); iskolalátogatási igazolás, amelyből kitűnik, hogy magyar nyelven, hányad éven és milyen szakon folytatja tanulmányait, valamint egy személyi igazolvány másolat, amellyel Bákó megyei lakhelyét igazolja.
A megpályázható összeg 250-450 lej havonta. Az ösztöndíj mértéke függ a tanulmányi eredményektől és lebontásban a következőképpen jelenik meg: 2x450, 2x400, 2x350, 2x300, 2x250 lej.
A pályázatokat 2013. február 15-ig lehet benyújtani az első félév tanulmányi eredményei alapján. A pályázatok elbírálási ideje február 25., a második benyújtási határidő szeptember 16., az előző II. félév tanulmányi eredményei, vagy a felvételi bejutási eredmények alapján, ennek elbírálási határideje szeptember 27.
További részletek iránt 0266-371 377 lehet érdeklődni.
A csángómagyarok apostolaként is emlegetett Jáki Sándor Teodóz atya, a győri Cuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára 2013. január 8-án Pannonhalmán hunyt el. Sok évtizedes csángóföldi zarándokútjainak élményeit, tanulságait, néprajzi, népzenekutatói gyűjtőmunkájának emlékeit, eredményeit Csángókról igaz tudósítások címmel 2006-ban egy könyvben is megjelentette. CD-lemezét is kiadták Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít címmel, amelyen a páter utazási élményeinek legszebb zenei élményeiről is beszámol, és bemutat egy csokrot a Moldvában tanult csángó népénekek közül. Számos kitüntetés (Márton Áron-emlékkérem, Magyar Királyi Szent László Lovagrend lovagi vaskeresztje, Juliánusz-díj) birtokosa. Munkásságáért nemrég vette át a Fraknói Vilmos-díjat.
Maszol.ro,

Markó: hiányzik a Bukarest-Budapest párbeszéd
Markó Béla az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője szerint a bukaresti és a budapesti kormányoknak újra kell kezdeniük a párbeszédet.
„A történteket azzal lehet magyarázni, hogy hiányzik egy állandó párbeszéd” – fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, amikor a székely zászló miatt kialakult feszültségről kérdezték.
„Vannak diplomáciai eszközök, hogy megegyezzünk, hogy beszéljünk, azért, hogy a felmerülő problémákat megoldjuk. Aláhúznám, hogy az etnikai probléma főleg Európának ebben a részében elég kényes, és nagyon körültekintőnek és ébernek kell lennünk. Ami történt, azt az állandó párbeszéd hiányával magyarázható” – fogalmazott Markó, majd hozzátette, hogy az elmúlt négy-öt évben nem volt a két kormánynak közös ülése, míg 2005-2008 közötti időszakban minden évben tartották a kapcsolatot a román és a magyar felek.
„Az elmúlt időszakban megszakadt a közös kormányülések sorozata, és ezt meg is éreztük. Ha akarják, akkor van egy idevágó román közmondásom is: a szemek, amelyek nem látszanak, feledésbe merülnek” – nyilatkozta Markó.
Kitekinto.hu,

Újabb fekete márciust akarna Tőkés László?
Élesen bírálta Tőkés László európai parlamenti képviselőt tegnapi parlamenti felszólalásában Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, aki szerint Tőkés minden lehetőséget kihasznál, hogy „rontsa az Európai Unióban a román nép és Románia hitelét”.
A román politikus az EP-képviselőnek a székely zászló kitűzése ügyében kialakult vita kapcsán kifejtett álláspontját bírálta. Haşotti kifejtette: Tőkés László burkoltan újabb „marosvásárhelyi fekete márciussal” fenyegetőzött. „Gyanítom, az EP-képviselő nagyon szeretné, hogy Románia újból átélje azokat a rettenetes napokat” – mondta Haşotti, aki szerint Tőkés László „élvezettel kapcsolódott be” a zászlóháborúba, és újból bizonyította, hogy „féktelen propagandistája az úgynevezett Székelyföld ábrándos etnikai alapú területi autonómiájának”.
A liberális politikus bírálta Traian Băsescu államfőt és a Demokrata Liberális Pártot, mert szerinte támogatták, hogy Tőkés László korábban az EP alelnöki tisztségét betöltse, Băsescu pedig román állami kitüntetést is adott neki.
Tőkés László múlt csütörtökön kiadott közleményében úgy vélte, Victor Ponta miniszterelnök kormánya a „marosvásárhelyi fekete márciust megelőző magyarellenes rasszista kampányt másolja”. Felszólította Pontát, hogy vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és „ne vezesse ki országát Európából”.
Háromszék
Erdély.ma,

Izsák Balázs: továbbra sem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre!
A címben rögzített tény akkor is igaz, ha a Hargita megyei prefektus, az Önök megtévesztésére, félrevezetésére ennek az ellenkezőjét próbálja elhitetni. Nincs semmi köze ugyanis a Marosvásárhelyi Táblabírósági döntésnek a székely zászlóhoz, annak használatához. Ez a bírósági döntés egy Hargita megyei tanácsi határozatot hatálytalanít, és egyetlen következménye, hogy az aranysávos kék zászló nem Hargita megye zászlaja. És valóban nem az. Szabadon lenghet a Maros-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai-, Bardóc-Miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is.
Mint korábbi, a székely zászlóra vonatkozó nyilatkozatainkban tettük, ismételten emlékeztetünk arra, hogy a „Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2008. augusztus 29-én felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki székhelyeik homlokzatára a székely zászlót. Ezt követően elindult egy folyamat, amelynek során egyre több polgármesteri hivatal épületén jelent meg az aranysávos kék zászló, világos jeleként annak, hogy a székely önkormányzatok pártállástól függetlenül megértették, hogy az önrendelkezés elvének érvényesítése, Székelyföld területi autonómiája olyan cél, amelynél kevesebbet kitűzni nem szabad. A székely zászló így lett a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe. 2009. szeptember 5-én a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés a székely zászlót Székelyföld zászlajának nyilvánította.” Az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmények nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, akik eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja.
Bátorságot, kitartást és egymással vállalt, törhetetlen szolidaritást kívánok Önöknek. Legyen a másfél-száznál több székely önkormányzat egységesen és tudatosan az őket közhatalommal felruházó közösség védőpajzsa és akaratának kifejezője.
Magunk mellett tudhatjuk a magyarországi önkormányzatok testvéri szolidaritását, mint a falurombolási tervek idején, nyíltan kiáll értünk Magyarország kormánya és az Országgyűlés, és reméljük, hogy a demokrácia értékeire fogékony testvértelepülések szerte a nagyvilágból meg fogják érteni, hogy együttérzésük kifejezésével a diktatúra lopakodó visszatérését akadályozzák meg. Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

Benkő Samu
(Őrszavak)
„Ódon kéziratok és régi könyvek kutatói őrszónak, latinul custosnak nevezik azt a szöveggel telt lap aljára, külön sorba írt legutolsó szót vagy szótagot, amelyet a következő lap első szavaként (szótagjaként) a betűvető újra leírt, illetőleg a nyomdász ismét lenyomtatott. Az olvasás folyamatosságát könnyítették meg vele, de lapszámozás hiányában a lapok sorrendjének a vigyázását is reá bízták.
Példaképpen áll őrt egy szó ennek a lapnak az alján is.
A szó általában – mint a nyelvnek önállóan is élő legkisebb egysége – a maga hangalakjával nem tükrözi közvetlenül a dolgok természetes lényegét, legfeljebb a keletkezését kutató derítheti ki – szerencsés esetben –, hogy létrejötte és jelentése távolról sem önkényes. A szó jel. „Sajátos jellegének megfelelően a szó – olvassuk A mai magyar nyelv rendszere című kézikönyvben – egyrészt jelentéstartalmával a gondolkodásban kialakuló fogalmakat és rajtuk át az objektív világ dolgait és jelenségeit jelöli (s az előbbivel az általánosítás eszköze); másrészt nyelvtani formái és vonatkozásai alapján a dolgok és jelenségek egymáshoz való viszonyának kifejezője (s ezzel egy másféle: a nyelvtani általánosítás hordozója.)”
Az írástörténet értelmében felfogott őrszó nem általánosít, esetében nincs fontossága a jelentéstartalomnak, ezért gyakran nem is a teljes szót, hanem csak töredékrészét, egy-két szótagot vetettek oda a lap aljára, hiszen a lényeg csak azt volt, hogy ugyanaz a betűcsoport ismétlődjék a következő lap elején.
Természetesen véges-végig, amíg az írásgyakorlatban és a könyvnyomtatásban használatos volt a szócska, teljességgel a véletlenen múlott, hogy egy-egy lap beteltekor mikor melyik szó vált őrszóvá. Eredeti rendeltetésén túlmutató tartalmi jelentése talán csak abban az egyetlen esetben mutatkozik, ha valamely terjedelmesebb írás(mű)
írás(mű) lapjai alján gyakran bukkan fel ugyanaz a szó, de ilyenkor is mindössze az író szókincsének a szegénységét sejteti.
Az őrszavakat gyakorlati hasznuk okán becsülik a régi írások kutatói. Ha e sorok írója, mint művelődésünk múltjának krónikása, arra hivatkozik, hogy Bolyai János kéziratainak nagy összevisszaságban reánk maradt, nem lapszámozott halmazában csak úgy tudott rendet teremteni, az egymás után következő lapok eredeti sorrendjét csak úgy sikerült rekonstruálnia, hogy lepedőnyi táblázatokat készített az őrszavakról és az azokat valahol ismétlő lapkezdő szókról, mindössze a számára legemlékezetesebb példával próbálja érzékeltetni a szónak mint jelnek ez esetben sajátos funkcióját. – A Bolyai-hagyaték mellett lapjaira széthullott könyvet, misszilis levelet, hivatali irományt szép számmal rakosgatott össze őrszavak segítségével ahhoz, hogy ezeknek a kicsi eligazító jeleknek a bibliografikus és archeográfiai jelentésén túlmutató, metaforikus üzenetét is felfedezze.
„Szó” szavunknak számtalan összetétele van, s a magyarhoz hasonló a helyzet más nyelvekben is. A szóösszetételek jelentéstartalma általában világos, értelmezésükhöz ritka esetben van szükségünk szótárra. Történelmi útjukról is sokat tudunk. A harsány jelszó, az élelmes divatszó, az igazat nyomatékosító becsületszó, a káprázatot ígérő varázsszó, az okulásunkra szánt példaszó kitüntetett, különleges szerepe rendszerint nem tartós, időleges felértékelése után devalválódik. Ha nem hangzik el idejében a zárszó, sokukból lesz szózagyvalék. Mindenikük képes viszont a megújulásra, arra, hogy idő múltával beszédben és írásban ismét eredeti rangján és helyén élje életét.
Az őrszó, mint a fentebbiek szerény rokona, alkalmasint éppen szegénysége következtében sohasem devalválódott, de a szavak átlagos életkorához mérten hamar megöregedett. Későn született, akárcsak az általa megnevezett útbaigazító jel, s ha túlélte is azt, ma már csupán szakemberek veszik ajkukra, ők is ritkán. De így öregen is a folyamatosságra emlékeztet, arra, hogy következik legalább még egy lap, hosszabb-rövidebb szöveggel. Lapozzunk tehát tovább...” (1984)
Szabadság (Kolozsvár),

Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Németh Zsolt: Egy kisebbség léte nem kormányfüggő
A mai Európában elfogadhatatlan és életidegen, hogy a prefektusok fellépnek a székely zászló használata ellen a három székely megyében. Mindez egyértelműen a székelység egyik legfontosabb szimbóluma ellen irányul,és egyben tagadja jogukat saját jelképeikhez. Holott egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
– Heves indulatokat váltott ki a bukaresti balliberális kormány részéről egy héttel ezelőtti nyilatkozata, amelyben jelképes agressziónak nevezte a román hatóságoknak a székely zászló kitűzése ellen foganatosított intézkedéseit. Akkor is ilyen keményen fogalmaz, ha előre sejti, milyen durva reakciót vált ki Bukarestben a nyilatkozata?
– Nagyon szerettem volna finomabban fogalmazni, de sajnos immár hónapok óta annak vagyunk tanúi, hogy a román kormány helyi képviselői, a prefektusok fellépnek a székely zászló használata ellen a három székely megyében. Ez egyértelműen a székelység egyik legfontosabb szimbóluma ellen irányul, és egyben tagadja jogukat saját jelképeikhez. Ez a mai Európában elfogadhatatlan és életidegen. Egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e, vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek. Érdekes az is, hogy nemcsak az EU más országaiban teljesen megszokott a regionális identitás és annak szimbólumrendszere, hanem Romániában is, vannak például mócok, oltyánok, moldvaiak, dobrudzsaiak, csak a székelyektől vitatják el ezt a jogot.
– Miközben az elmúlt napokban egyeztetett az ügyben Orbán Viktor kormányfő és Traian Băsescu román elnök, valamint a két ország külügyminisztere, a román kormány képviselői továbbra is kötik az ebet a karóhoz, miszerint törvénybe ütközik közintézményeken elhelyezni a székely zászlót. Milyen eszközök állnak a magyar kormány, a diplomácia rendelkezésére, hogy meggyőzze Bukarestet álláspontja felülvizsgálatáról?
– A célravezető eszköznek továbbra is a párbeszédet tarjuk, amely alkalmat adhat arra, hogy mindkét fél kifejthesse álláspontját, érveit különböző kérdésekben, és érdemi, kölcsönösen kielégítő válaszokat találjon azok megoldására. Magyar részről erre készen állunk.
– Kovászna megye prefektusa után a napokban Maros és Hargita megye kormánymegbízottja szólította fel a polgármestereket, hogy távolítsák el a város- és községházáról, iskolákról, kórházakról a székely zászlót. Elképzelhető-e, hogy Magyarország nemzetközi fórumokhoz forduljon, ha a párbeszéd nem vezet eredményre, és folytatódik a székely és a magyar jelképek elleni hadjárat Romániában?
– A felmerült problémák megoldását szeretnénk kétoldalú keretek között, higgadt hangnemben folyó megbeszélések útján megtalálni, nem célunk a feszültség élezése. Romániának érdemes végiggondolnia, hogy mit ér el egy jelkép, így a székely zászló tiltásával. Minél erősebben és korlátozóbban lépnek fel, annál világosabbá válik nemzetközi téren, hogy Románia vitatja állampolgárai egy csoportjának jogát arra, hogy saját maga határozhassa meg, milyen jelképpel tud azonosulni. Magyarországon elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki a román lakosságú községekben a hivatalos épületekre, iskolákra kihelyezett román zászlók leparancsolásáért szálljon síkra, miközben Romániában a magyar és a székely zászló használatáért rendszabályoznak, sőt büntetnek.
– Ön többször hangsúlyozta, hogy Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászló használatának ügyében, Bukarest azonban folyamatosan a belügyeibe való beavatkozásnak minősíti Budapest fellépését. Mivel magyarázza ezt a román retorikát a „be nem avatkozás” elvéről kisebbségi kérdésben? Főleg annak ismeretében, hogy Bukarest tavaly azzal fenyegetőzött: megakadályozza Szerbia uniós tagjelöltségét, ha Belgrád sürgősen nem tesz konkrét lépéseket a Szerbiában élő román (vlach) kisebbség helyzetének javításáért.
– A kettős mérce alkalmazása nem szép dolog, ráadásul a belügyekbe való beavatkozás vádja kicsit talán idejét múlta is. Én hiszek abban, hogy tudunk ebben az ügyben is párbeszédet folytatni a román barátainkkal.
– Hogyan kommentálja, hogy az RMDSZ számos vezető politikusa sérelmezte, hogy a magyar kormány előzetesen nem kérte ki a szövetség véleményét a székelyzászló-ügyben, sőt többen azt állították, hogy a Fidesz kampánymegfontolásból vetette fel a kérdést?
– Ez olyan félreértés, amelyet tisztáznunk kell: a fellépésünk mögött nem volt semmiféle belpolitikai megfontolás. Valóban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyarság több százezres tömegeitől megtagadják szimbólumai használatának jogát. Okunk sem volt – és most sincs – feltételezni, hogy az RMDSZ véleménye esetleg eltér e kérdésben a miénktől, hiszen őket még közvetlenebbül érinti a román állam egyes szerveinek fellépése. A fellépésünk nem a feszültség élezését szolgálta sem román partnereinkkel, sem az RMDSZ-szel.
– Titus Corlăţean román külügyminiszter kiutasítással fenyegette Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, mert Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Módosíthat a magyar kormánynak az önrendelkezési igénnyel kapcsolatos álláspontján az ehhez hasonló bukaresti diplomáciai fenyegetőzés?
– Nézze, ez megint olyan kérdés, mint a zászló ügye: ha valami létezik, az attól, hogy tiltjuk, még van. A székelyek sokszor kinyilvánították, hogy szeretnék, ha Székelyföld lakosai dönthetnének saját ügyeikben. A hangsúly a lakosságon van, ami azt jelenti, hogy a magyarok és a románok közösen, demokratikusan döntenek az egyes ügyekben. Az autonómia pedig azt, hogy mindehhez a román állam teremti meg a garanciális kereteket, amelyet az autonómia szervei nem léphetnek át. A románság számára a legfontosabb üzenet, hogy az autonómia nem irányul ellenük. Sem az ország más részein lakó, sem a Székelyföldön élő románok ellen. Attól, ha a magyar nyelv egyenrangúvá válik a románnal, ők még ugyanúgy boldogulhatnak anélkül, hogy beszélnének magyarul, a közigazgatásban a román nyelv nem veszti el a szerepét. Megszűnik viszont egy olyan dolog, ami ma mérgezi a kapcsolatokat, és amivel a magyarokat naponta szembesítik: nevezetesen hogy nyelvük, jelképeik alacsonyabb rangúak, idegenek szülőföldjükön vagy akár tiltottak, büntetést érdemlőek. Ha hideg fejjel végiggondoljuk ezt, akkor magunk is megütközhetünk azon, hogy mennyire egyszerű kérdésről van szó itt: a jogegyenlőség, az otthonosság érzésének megteremtéséről. Ráadásul az autonómiától Románia nem kevesebb lesz, hanem több, gazdagabb, a kétoldalú kapcsolatok pedig tehermentessé válnak, ami kölcsönös érdek. És veszít vele valaki? A nacionalista hangulatkeltőket leszámítva senki.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Peti András: egyetlen vásárhelyi RMDSZ-szervezet létezik
A Deus Providebit Tanulmányi házban újjáalakult szervezeten kívül nincs más RMDSZ-szervezet Marosvásárhelyen, a Bocskai-teremben ülőknek be kell tartaniuk az alapszabályzatot – nyilatkozta elnökké választása után a maszol.ro-nak adott villáminterjúban Peti András.
Ellenjelölt és ellenszavazat nélkül választották meg elnöknek kedden este az RMDSZ újjáalakult marosvásárhelyi szervezetének élére. Hogyan tovább?
Óriási kihívást jelent számomra és csapatom számára újra elkezdeni az építkezést Marosvásárhelyen. Az elmúlt időszakban nagyon sok veszteség érte a magyar közösséget, fontos pozíciókat veszítettünk el: a szenátori helyet, a megyei tanács elnöki tisztségét, a tanácsban a többséget és négy év alatt több mint tíz ezer szavazatot. Vissza kell hozni az embereket az RMDSZ-be, érdekeltté kell tenni őket a közügyek megoldása szempontjából és a meglévő tagokat kapacitálni kell munkára. Dolgozni kell, és nagyon nehéz munka vár erre az új csapatra.
Nem két, hanem egyetlen erős szervezetre van szüksége a vásárhelyi magyarságnak – hangoztatták a közgyűlésen. Ám párhuzamosan másik RMDSZ-gyűlés is volt kedden este Marosvásárhelyen. Hogyan tervezi összefogni ezt a szétzilált szervezetet?
Azt gondolom, hogy a kölcsönös megértés és elfogadás vezethet eredményre. Mindenkinek lehetősége volt regisztrálni az elmúlt egy hónapban, és ezt nagyon sokan nem tették meg, ez viszont nem ok arra, hogy ilyen módon nyilvánuljanak meg. A marosvásárhelyi szervezet egyetlen szervezet, döntéshozó testülete, a közgyűlés a Deus Providebit Tanulmányi Házban ülésezett, egyedüli elnököt választott, egy székháza van.
Hogyan viszonyulnak a Bocskai-teremben ülésezőkhöz?
Közös célok mentén vagyunk hajlandóak tárgyalni akkor, ha elfogadják az alapszabályzatot, hiszen anélkül, vagy azon kívül nem létezik szervezeti élet. Vannak jól meghatározott szabályok, és azt kell mindenkinek tiszteletben tartania.
Maszol.ro,

Budapesti szimpátiatüntetés a Székely Szabadság Napján
A Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület mindenkit hív, hogy nemzeti összefogással tegyenek hitet a székely nép önrendelkezése mellett! A Romániában zajló „zászlóháború" nem csak egy őshonos magyar közösség, a székely nép legfontosabb jelképének megvédéséért folyik. A tét Székelyföld területi egységének a megóvása és az önrendelkezés kivívása. Ennek a törekvésnek üzent most nyíltan hadat a Victor Ponta vezette bukaresti kormány, s csatlakoztak hozzá a legsötétebb román ultra-nacionalista erők. Mi, az anyaországban és a Kárpát-medence más részein élő magyarok mutassuk meg, hogy képesek vagyunk összefogni és egységesen kifejezni a székely nép és törekvései iránti szolidaritásunkat.
Marosvásárhellyel egy időben Budapesten is hirdetjük, hogy a Székely Szabadság Napján csakis a székely nép autonómiájának garanciáiról lehet szó és nem pártok vagy ideológia csoportok üzeneteiről. Egyféle zászló, Székelyföld aranysávos kék lobogója ezerével hirdesse: egységesek vagyunk, és egyetlen célért gyűlünk össze szerte a világban, ahol Székelyföldről elszármazott magyarok élnek.
Kérjük, hogy a Székely Nemzeti Tanács céljaitól idegen üzeneteket senki se fogalmazzon meg sem szavakban, sem jelképekben. Valljuk és hirdessük együtt a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatát: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlet-hatáskörökkel rendelkező, autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben".
os.mti.hu
Erdély.ma

Egy "másik" RMDSZ- gyűlés – ahol a másságot elfogadják
Február 12-én, kedden este a marosvásárhelyi RMDSZ-t átszervező bizottság által meghirdetett közgyűléssel egy időben Egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletért név alatt másik közgyűlésre is sor került az Eminescu utcai Bocskai-teremben, amelynek végén elnökjelöltet, alelnökjelölteket és küldöttjelölteket választottak a marosvásárhelyi, illetve megyei szervezetekbe. "Nincs nálunk RMDSZ-pecsét, aláírási jog, de részt akarunk venni e reformfolyamatban, amely által megújulhat az RMDSZ szervezet. Kérjük, a regisztrációt ne zárják le, ha elnököt választanak, az legyen csupán jelölt, mi is ezt tesszük" – jelentette ki a szervezők nevében dr. Vass Levente. Akkor még nem tudták: a marosvásárhelyi szervezet élére teljes jogkörrel elnökké választották Peti András jogászt.
Igaz, hogy február van, de a márciusi fiatalok lelkesedésére emlékeztetett a kedd esti "másik" RMDSZ-gyűlés. Ennyi fiatalt rég nem láthattunk a szövetség politikai rendezvényén, de a Bocskai-teremben ott voltak a körzetek képviselői is, régi RMDSZ-motorosok. A gyűlés napirendi pontjait – helyzetjelentés, hozzászólások, a városi szervezet elnök- és elnökségitag-jelöltjeinek megválasztása, a megyei tisztújító közgyűlésre az 51 küldöttjelölt megválasztása – felváltva dr. Kovács István és dr. Vass Levente orvosok vezették. Dr. Kovács István elsőként tért ki a marosvásárhelyi RMDSZ regisztrációval kapcsolatos helyzetének ismertetésére, irányította az ehhez kapcsolódó hozzászólásokat, majd dr. Vass Levente szólalt fel. "A marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezésével mind SZKT-, mind TKT-tagként egyetértettem, azonban a módjával, ahogy ezt megszervezték, nem. Január 24-én kör e-mailt kaptunk Brassai Zsombor ügyvezető elnöktől, az átszervező bizottság elnökétől, hogy február végéig zajlik a regisztrációjuk azoknak a tagoknak, akik szavazati joggal fognak rendelkezni a megszervezendő közgyűléseken. Március 5-e volt a határidő a városi elnök megválasztására, ezt a TKT január 25-én határozta el. Ha az RMDSZ nyitottan, minél több tagot megszólítva várja vissza regisztrálni tagjait, akkor nem természetes, hogy az első hét után, amikor bejelentkezett 105 ember az 56.000 marosvásárhelyi magyarból, a második héten, csütörtökön ad hoc döntést hozzanak, és bejelentsék, hogy február 8-án, péntek reggeltől nem lehet regisztrálni, február 12-én este pedig megszervezik az elnökválasztást 305 regisztrált taggal egy olyan városban, ahol 56.000 magyar van, és 23.000-en szavaztak az RMDSZ-re a december 9-i választásokon. Azért háborodtunk fel, mert útközben változtatták meg a szabályokat, a ki nem mondott szabályokról – hogy mikor zárul le a regisztráció, mikor van az elnökválasztás dátuma – nem volt TKT- döntés. Nem lehet útközben, önkényes módon, köztudott kritériumok nélkül változtatni a szabályokon. Mi 48 óra alatt több mint 600 regisztrációt hajtottunk végre" – jelentette ki Vass Levente.
Nem veszekedésre van szükség az RMDSZ-ben
Több, meglehetősen indulatos hozzászólás is elhangzott, főként körzeti elnökök, alelnökök részéről. A 7-es körzetből Marika néni rótta fel a megyei RMDSZ-politikusoknak, hogy "fentről kiosztják az utasításokat, és azt várják, csússzunk térden előttük", pedig "megbíztunk bennük, abban, hogy nem ellenünk, hanem értünk tesznek, Kelemen Ata pedig fel sem veszi a telefont, ha hívom". Egy be nem mutatkozó úr – Levente bácsinak szólították – Brassai Zsombor ellen intézett kirohanást, őt téve felelőssé a vásárhelyi magyarság megosztásáért, ő az a lelkipásztor, "aki bort iszik és vizet prédikál". Az indulatokat Vass Levente csitította, hangsúlyozva, nem e régmúlt problémákkal kell foglalkozni, hanem a hogyan tovább kérdésre kell választ keresni. Klementisz János nyugalmazott tanár, a 3-as körzet volt elnöke azt kérte, ne kezeljék le azokat, akik szavazataikkal járultak hozzá, hogy e szövetség "nem áll, hanem él". Boros Gyula szerint a "mostani RMDSZ lába alól kicsúszott a talaj", Kerekes József szerint a magyarság elvándorlásának okain kell elgondolkodni, azon, hogy miért jöttek létre a magyar versenypártok. Meg is válaszolta: "nem jöttek volna létre, ha az RMDSZ- vezetők jól végzik a dolgukat". Molnár Tamás László szerint "ez az RMDSZ nem rólunk szól", Balogh József szerint a fiatalokat kell helyzetbe hozni, "támogatni kell az RMDSZ-t, de nem azt a politikát, amit a jelenlegi vezetői folytatnak". Ádám Valérián egyenesen azt javasolta, hogy az összegyűltek vonuljanak át a Deus Providebit terembe, ám javaslatát elvetették, Vass Levente szerint nem veszekedésre, hanem nyugalomra van most szükség.
Jelölteket választottak
A gyűlésen végül választásokra is sor került. Vass Levente hangsúlyozta, nem elnököt és elnökségi tagokat, illetve küldötteket, hanem jelölteket választanak, hiszen nincs náluk a pecsét és az aláírás joga. "Kérjük, a regisztrációt ne zárják le, ha elnököt választanak, az legyen csupán jelölt, mi is ezt tesszük" – jelentette ki. Elnökjelöltjüknek dr. Kovács Istvánt választották, elnökségitag-jelöltek lettek: Szász László ügyvéd, Benedek Ildikó és ifj. dr. Benedek István, illetve megválasztották a küldöttjelöltek egy részét is, a körzetek még jelölhetnek személyeket az elkövetkező napokban. Dr. Vass Levente nem vállalt jelöltséget semmilyen funkcióra, nem kívánva "célponttá válni". Időközben a gyűlésezők tudomására jutott, hogy Peti Andrást választották városi RMDSZ-elnökké, ezzel kapcsolatosan Vass Levente kifejtette: "Világosan látszik, a céljuk az volt ott, hogy elnököt válasszanak, nálunk a cél az volt, hogy a demokrácia szabályait betartva lehetőséget adjunk arra, hogy az elkövetkező 20 napon közösen folytassuk a regisztrációt, és együtt megszervezzük az elnökválasztásokat. Mi nem választottunk elnököt, mi elnökjelöltet választottunk, nem kívánunk semmilyen feltételt szabni, várjuk az RMDSZ vezetőségétől, hogy megkeressenek és azt mondják, számítanak a segítségünkre. Nyitottan, a teljes átláthatóságot biztosítva. Az etika és a szabályosság határát súrolja, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-átszervezési bizottság tagjaként, illetve vezetőjeként e választásokat Peti András és Brassai Zsombor szervezte. Úgy választottak elnököt, hogy aznap derült ki, ki az elnökjelölt és csapata. Ezek az emberek szervezték a gyűlést a Deusban, részt vettek rajta, elnökjelöltté vált az egyik közülük, megválasztott elnök lett ez az ember. Nem baj, ha Peti András lesz továbbra is az elnök, de úgy jó, ha a marosvásárhelyi magyarok hangja hallatszik, ha egy korrekt megméretkezés van az elnökjelöltek között, akiknek programjuk van. Úgy jó, ha programelv, vállalt felelősségek alapján döntik el, ki legyen a városi és megyei RMDSZ elnöke az elkövetkező négy évben". Vass Levente, aki az RMDSZ belső ellenzékének nyilvánította magát, közölte, március 5-ig folytatják a tagbejegyzést, és várják a városi szervezet megkeresését, március 29-ig a megyei szervezettől várnak hasonló lépéseket, ezt követően "elmondják a véleményüket". "Nincs szó pártütésről, mi továbbra is RMDSZ-ben gondolkodunk, egy demokratikus, átlátható módon politizáló szövetségben" – jelentette ki Vass Levente.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Megújult erővel Marosvásárhelyért
Örömmel vesszük tudomásul, hogy 2013. február 12-én a marosvásárhelyi RMDSZ megtartotta alakuló közgyűlését, megválasztotta elnökét és ügyvezető elnökségét, megjelölte képviselőit a Területi Képviselők Tanácsába, illetve a megyei küldöttgyűlés testületébe. Végre helyreállt a rend, legitim körülmények között megejtettük a már régen időszerűvé vált átszervezést, és elkezdjük a szervezetépítést Marosvásárhelyen.
Mivel több jogtalan és félrevezető bírálat érte az újraszervezési eljárást, fontosnak tartjuk ismét leszögezni: az RMDSZ Maros megyei szervezetének döntéshozó és végrehajtó testületei a szervezeti alapszabályzat előírásainak megfelelően jártak el, eleget tett a Szövetségi Képviselők Tanácsa által hozott döntésnek. Az eljárás a tavalyi önkormányzati választások után kezdődött a Területi Állandó Tanács által megbízott átvilágítási bizottság munkájával. Első lépésben megállapítást nyert, hogy a marosvásárhelyi szervezetek körzeti testületei az esetek nagy többségében már nem alkalmasak hatékony szervezeti munka elvégzésére – a tagnyilvántartás néhány kivételes esettől eltekintve megszűnt, nincs szerves kapcsolattartás a tagokkal, illetve a politikai testület sem tesz eleget rendeltetésének. Ennek megfelelően a TÁT javaslatot tett a Szövetségi Képviselők Tanácsának a marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezésére. A legfelsőbb döntéshozó testület elrendelte az újraszervezést, melyet a megyei Területi Képviselők Tanácsa is jóváhagyott. Második lépésben a TÁT kinevezett egy átszervezési bizottságot, mely testület kidolgozott egy átszervezési javaslatot, szervezetistruktúra-tervezetet, illetve végrehajtási ütemtervet. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy ennek a marosvásárhelyi szervezet korábbi elnöke, dr. Benedek István is tagja volt. Tekintettel a közelgő parlamenti választásokra, további közösségi konfliktusok elkerülése végett az átszervezés folyamatát időlegesen felfüggesztettük. Az idén januárban a TÁT döntése szerint visszatértünk az eljárásra, illetve az Ügyvezető Elnökség által javasolt és a TKT által elfogadott eljárási szabályzat alapján elkezdtük a folyamatot. Tekintettel arra, hogy csakis legitim tagsággal lehet hozzálátni az újjászervezéshez, az eljárás első szakaszában tagnyilvántartó adatbázisba regisztráltuk mindazon tagokat, akik jóhiszeműen és önként jelentkeztek részt vállalni az újjászervezésben. Miután megállapítást nyert, hogy teljesültek a legitim alakuló közgyűlés meghirdetésének feltételei, február 12-re meghirdettük a választó és jelölőközgyűlést, amely alkalommal a regisztrált tagok megválasztották Peti András személyében az új megyeszékhelyi elnököt, megerősítették az elnök által javasolt ügyvezető elnökségi csapatot, megválasztották az új TKT-képviselőket, a megyei küldöttgyűlésre delegált elektorokat, és megjelölték a jelöltet a szervezet megyei elnöki tisztségére. Hangsúlyozzuk, mindez az alapszabályzatnak megfelelő előírások tiszteletben tartásával. Természetszerűen az új szervezet megnyitja az ideiglenesen lezárt tagregisztrációt, illetve elkezdi az új szervezeti struktúra kiépítését, a tagtoborzást és a szervezet politikai és cselekvési programjának kidolgozását.
Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy egy párhuzamos gyűlésre is sor került, ahol egyesek, akik nem ismerik el a demokrácia játékszabályait, hangulatot akartak kelteni. Hangsúlyozzuk, hogy az eljárást nyilvánosan meghirdettük, heteken át lehetőség nyílt a tagsági minőség regisztrációjára, ami a közgyűlésen való részvételre jogosította fel az önként jelentkezőket. Ezzel a lehetőséggel élhettek volna a szóban forgó személyek is.
Ezúton is felhívjuk a marosvásárhelyi magyarok figyelmét: az újraszerveződött RMDSZ nyitott minden magyar számára, mindenkinek biztosított a helye, szerepe és fontossága a szervezetben. Meggyőződésünk, hogy az új marosvásárhelyi szervezet hiteles politikai és társadalmi munkával rövid időn belül igazolni fogja rátermettségét.
Gratulálunk az újonnan választott marosvásárhelyi RMDSZ-elnöknek, Peti Andrásnak! Eredményes, összhangot eredményező és erős politikai képviseletet építő munkát kívánunk neki a következő négy évben. Továbbá köszönjük az ügyvezető elnökségi csapatban munkát vállaló elismert, társadalmi hitelességgel felvértezett marosvásárhelyi közéleti személyiségeknek, hogy aktív szerepet vállaltak az új marosvásárhelyi RMDSZ-ben. Nem utolsósorban köszönjük mindazon marosvásárhelyieknek, akik bíztak bennünk, fontosnak tartják a megyeszékhelyi magyarság jövőjét, és ennek megfelelően részt vettek az alakuló közgyűlésen.
Tisztelettel,
Dr. Kelemen Atilla megyei elnök
Borbély László TKT-elnök
2013. február 13., Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely),

Szakadhat a vásárhelyi RMDSZ
Szakadni látszik az RMDSZ Marosvásárhelyen, miután február 12-én, kedden este azonos időpontban, de külön-külön helyszínen két közgyűlést is tartott a városi szervezet. A „hivatalosat” a városi alakulat átszervezéséért felelősek, az „ellenzékit” pedig a kiszorultak és úgymond átszervezettek hirdették meg. Peti András városi tanácsos személyében előbbiek új elnököt, Kovács István szívorvos személyében utóbbiak kihívót választottak. A párt felsőbb vezetése csak az előbbi csoportosulás, a római katolikus egyház keretében működő Deus Providebit Házban szervezett gyűlését és döntését ismeri el.
A reformátusok tulajdonában lévő Bocskai-teremben összesereglettekről Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök és Borbély László, a Területi Képviselők Tanácsának vezetője elítélő hangvételű sajtóközleményben azt írja, hogy olyan emberek gyülekezéséről van szó, „akik nem ismerik el a demokrácia játékszabályait és hangulatot akartak kelteni”.
A kiszorultak viszont úgy vélik, hogy éppen a másik fél nem tartotta be a játékszabályokat, pontosabban: menetközben alakította kénye-kedve szerint. Szószólójuk, Vass Levente azt rótta a városi szervezet átszervezése fölött bábáskodó megyei vezetők szemére, hogy önkényesen, egyik napról a másikra, előzetes bejelentés nélkül lezárták a közgyűlésen való részvételi regisztrációt, csorbítva az RMDSZ-tagok választási és választhatási jogát.
„Brassai Zsombor ügyvezető elnök január 24-i körlevelében még arról írt, hogy február végéig lehet regisztrálni. Errefel előzetes értesítés nélkül lezárták a folyamatot” – háborgott Vass. Mire a belső ellenzék tagjainak sikerült volna regisztrálniuk, a Területi Állandó Tanács döntésére hivatkozva Brassai Zsombor közölte, hogy az addig bejelentkezett 305 személlyel is meg lehet tartani a közgyűlést. A döntés még a szavazati jogot szerzők közül sem aratott egyértelmű sikert. A „hivatalos” gyűlésen részt vevő Szász Lajos szerint nem lett volna szabad február 8-án lezárni a regisztrációt, mivel sokan kimaradtak, olyanok, akiknek ezek után biztos elegük lesz az RMDSZ-ből. „Rossz döntés volt, naivság. Az új elnöknek ki kell egyenesítenie ezt az elgörbült dolgot” – szögezte le a nyugdíjas aktivista. Akinek Kelemen Márton, a szövetség megyei elnökének fia úgy válaszolt: a regisztráció nem állt le, csak szünetel és másnaptól újraindul. A félreállított, de időben regisztrált elnök, Benedek István is több ízben elismételte, hogy óriási hiba volt elnököt választani. „Meg kellett volna állni az elnökválasztásnál, mert így sokkal nehezebb lesz” – jelentette ki a két csoportosulás közötti szakadék mélyülésére célozva. A jelenlévők azonban nem álltak meg, az elnök után a közgyűlés Peti helyetteseit, a kilenc marosvásárhelyi TKT-tagot és az 51 küldöttet is megválasztotta, akik a városi szervezetet fogják képviselni a megyei választásokon.
Az egyetlen jelölt, Peti András városi tanácsos, a vásárhelyi repülőtér megbízott vezetője megválasztása már több hónappal ezelőtt borítékolható volt. Az RMDSZ felső vezetősége többé-kevésbé nem is rejtette véka alá, hogy mielőbb meg szeretne szabadulni a városi szervezetet nem éppen kemény kézzel vezető Benedek Istvántól. Petit egyébként Borbély László politikai alelnök jobbkezeként tartják számon. „Sajnos az elmúlt időszakban nagyon sok veszteség érte a magyar közösséget, szenátori helyet, megyei tanácsi elnöki tisztséget veszítettünk el. Négy év alatt több mint tízezer szavazat tűnt el Marosvásárhelyen. Vissza kell hozni az embereket az RMDSZ-be, érdekeltté kell tenni őket a közügyek iránt, a meglévőket pedig munkára kell kapacitálni” – nyilatkozta megválasztása után a fiatal jogász.
Eközben néhány száz méterrel odébb, a Jókai (Eminescu) utcában a jóval nagyobb számban lévő elégedetlenek Kovács Istvánt választották meg Peti András kihívójának. Kérdésünkre, hogy a fiatal szívorvos mikor, hol és milyen keretek között mérkőzhet meg az RMDSZ felső vezetésének teljes támogatását élvező jogászszal, a gyűlés kezdeményezője, Vass Levente nem tudott pontos választ adni, mivel „a bélyegző és az aláírásjog a másik fél kezében van”. Ezt egyes résztvevők úgy fogalmazták meg, hogy a túlsó teremben lévők kisajátították a szövetséget. Ezzel ellentétben Kelemen Atilla és Borbély László arról kívánta biztosítani a marosvásárhelyi magyarságot, hogy „az újraszerveződött RMDSZ nyitott minden magyar számára, mindenkinek biztosított a helye, szerepe és fontossága a szervezetben”.
Bár üres szólamoknak tartják a két veterán politikus kijelentéseit, a belső ellenzék tagjai még mindig az RMDSZ-en belüli életben gondolkodnak. Kérdésünkre, hogy a történtek után a magukat kirekesztve érzők közül valaki jelezte-e már átigazolását egy másik magyar politikai alakulatba, Vass Levente nemmel válaszolt. „Legyen világos, mi azért gyűltünk össze, hogy megerősítsük RMDSZ-tagságunkat, és a marosvásárhelyiek választó- és választható jogainak önkényes megvonása ellen szálljunk síkra. Célunk nem a szervezet szétverése” – szögezte le Vass, hozzátéve: ő a következő három évben semmilyen politikai tisztséget nem kíván betölteni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

A KMKF 2013. február 15-i plenáris ülésének állásfoglalása
- A KMKF történelmi jelentőségű sikerként értékeli az egyszerűsített honosítási eljárást, a bevezetés óta elért eredményeket. Kiemelik, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzése hozzájárul a magyar nemzet Alaptörvényben is deklarált közjogi egységéhez. - A KMKF üdvözli, hogy a honosítási és visszahonosítási folyamat révén immár 370 ezer honfitársunkkal, közülük 320 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar politikai nemzet. - A KMKF megelégedéssel nyugtázza, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése és az új választójogi törvény alkalmazása folytán több százezer magyar állampolgárnak a következő országgyűlési választásokon először nyílik joga arra, hogy választójogát gyakorolja. - A KMKF üdvözli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítását, melytől a Kárpát-medencei összmagyar kulturális, oktatási, egészségügyi és gazdasági rendszer megalapozását várja. - A KMKF megállapítja, hogy a Kárpát-medence államaiban 2011-ben és 2012-ben lezajlott népszámlálásokon a magyar civil szféra, az egyházak és a politikai erők minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a polgárok vállalják magyar nemzetiségüket és anyanyelvüket. - A KMKF sajnálattal állapítja meg, hogy a magyarság a térségben felgyorsult asszimilációt szenved el, így a népszámlálások során a térségben mindenütt 10%-ot meghaladó, a kivándorlásnak is betudható fogyást tapasztalhattunk.
- A KMKF megismételve 2011. március 11-i állásfoglalását, a népszámlálások eredményeire is tekintettel, a külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómia-formákban látja, beleértve a területi autonómiát is. A KMKF e tekintetben üdvözli és támogatásáról biztosítja a 2013-as évben az erdélyi magyar érdekképviseleti szervezetek autonómia-törekvéseihez kapcsolódó rendezvényeit. - A KMKF jelentős lépésnek tartja a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítását, és üdvözli a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállását. Bízik abban, hogy ez jelentősen hozzá fog járulni a külhoni magyarság jogvédelmének erősödéséhez, továbbá az egyéni és kollektív kisebbségi jogok, valamint a külhoni magyarok jogtudatossága is bővülni fog a jövőben.
- A KMKF üdvözli az idei év programjaként útjára indult 2013 A kisiskolások éve programot. Egyetértését fejezi ki, hogy 2012 A külhoni magyar óvodák éve sikerét követően a nemzetpolitika középpontjában idén az oktatási intézményrendszer következő láncszemeként a kisiskolások állnak – rávilágítva ezzel az anyanyelvi oktatás jelentőségére, és az iskolai beiratkozások fontosságára a nemzet gyarapodásának érdekében.
- A KMKF a magyar nemzetrészek nemzetközi érdekérvényesítésében nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az Európai Unión belül élő nemzetrészek éljenek a Lisszaboni Szerződés és az Alapjogi Charta nyújtotta lehetőségekkel, ezenképpen az európai polgári kezdeményezés jogával. A KMKF azon tagjai, amelyek uniós tagállamban tevékenykednek, kijelentik, hogy aktívan támogatják majd az aláírásgyűjtés megszervezésével a polgári kezdeményezések sikerre vitelét. - A KMKF megismételve 2011. március 11-i állásfoglalását természetesnek tartja, hogy Románia régióinak átalakítása kizárólag a szubszidiaritás alapelve, valamint a regionalizmust szabályozó uniós és Európa tanácsi dokumentumok alapján, az érintett közösségek akaratának és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak figyelembe vételével történik meg. Ezek a joganyagok előírják a történelmi és kulturális szempontok figyelembe vételét a régiók kialakításánál. A KMKF támogatja az erdélyi magyar politikai erők: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács ezirányú törekvéseit. A KMKF sajnálattal állapítja meg ugyanakkor, hogy a romániai magyar nemzetrész érdekeivel ellentétes elképzelések láttak napvilágot a régiók kialakítása terén.
- Hasonlóképpen, a Romániában sorra kerülő alkotmánymódosítás kérdésében a KMKF szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar nemzeti közösséget minden olyan kérdésben, amely a nemzeti identitást, a közösségi és nyelvi jogokat, a kulturális és vallási értékeket illeti. Támogatja továbbá az elkobzott egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatását. - A KMKF megelégedéssel nyugtázza, hogy – nyilatkozataik szerint – a magyar érdekképviseleti szervezetek egymás polgári kezdeményezéseinek sikerre vitelét támogatni fogják azoknak az Európai Bizottság által való bejegyzése után.
- A KMKF elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják.
- A KMKF figyelemmel követi az erdélyi magyarok közösségi szimbólumainak használata miatt elharapódzott nacionalista retorikát, ugyanakkor kifejezi abbéli meggyőződését, hogy a közösségi szimbólumok és jelképek használata nem lehet etnikai vita tárgya a XXI. századi Európában, hiszen azok nem sértik a többségi nemzet érdekeit. A közösségi szimbólumok használatát illetően a KMKF szolidaritást vállal valamennyi magyar közösséggel.
- A KMKF figyelemmel kíséri a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás helyzetét, és bízik abban, hogy a strasbourgi bíróság ítéleteinek megfelelően rendezik a kommunizmus éveiben elorzott ingatlanok tulajdonjogának helyzetét.
- A KMKF szolidaritását fejezi ki a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében elítélt, börtönbüntetéssel fenyegetett magyar közéleti szereplőkkel továbbra is határozottan kiáll az igazság érvényesülése mellett.
- A KMKF kifejezi reményét, hogy az új romániai választójogi törvény figyelembe veszi a nemzeti kisebbségek számára fontos, arányos képviseleti rendszer kialakítását és megerősítését, biztosítva ezáltal a parlamenti jelenlétet.
- A KMKF kívánatosnak tartja, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa módosítsa a jogkiterjesztő szellemű magyar állampolgársági törvényre válaszul meghozott állampolgársági törvényt, amely jogfosztással sújtja a hazájukban továbbra is élni kívánó, magyar állampolgárságot szerzett személyeket. Az adott állam állampolgárságával bíró többes állampolgárokat a nemzetközi jogszokások szerint is az államok saját állampolgáruknak kell, hogy tekintsék. A magyar állampolgárságukat felvállalók természetes, valós kapcsolatot ápolnak Magyarországgal és ugyanolyan természetes, valós kapcsolatot tartanak szülőföldjükkel és lakóhelyükkel, így a megfosztás embertelen aktusnak bizonyul.
- A KMKF üdvözli és figyelemmel kíséri, hogy európai parlamenti képviselők és civil szereplők révén az Európai Parlament elé került a szlovák állampolgársági törvény és a Benes-dekrétumok kollektív bűnösséget tartalmazó részeinek ügye. A KMKF reményét fejezi ki, hogy a folyamat végén a Szlovák Nemzeti Tanács kiveszi a jogrendből azokat a kollektív bűnösség elvét alkalmazó dekrétumokat, melyek ellentétesek az Európai Unió Alapjogi Chartájával. - A KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy a magyar-szlovák kétoldalú találkozók során kiemelt naprendi pontokként kezelje a magyar állampolgársággal kapcsolatos vitás kérdéseket és a Benes-dekrétumok ügyét.
- A KMKF kifejezi abbéli reményét, hogy az ősz folyamán tartandó regionális választásokon az MKP és a Most-Híd megállapodásai révén erős érdekképviselet jöhet létre.
- A KMKF megelégedéssel nyugtázza, hogy a magyar és a szerb államfő tárgyalásai eredményeképpen az év folyamán sor kerülhet az 1942-ben és az 1944-45-ben elkövetett atrocitások és mészárlások áldozatai előtt történő közös megemlékezésre és a múltban elkövetett bűnökért való bocsánatkérésre. A KMKF megállapítja, hogy a múlt lezárásával megnyílhat az út Szerbia és így a délvidéki magyarság számára is az Európai Unió felé. Ugyanakkor üdvözli, hogy az akadémiaközi történész vegyes bizottság szerbiai tagozatának finanszírozására az idén is sikerült jelentős költségvetési eszközöket biztosítani.
- A KMKF mélységes aggodalmát fejezi ki a megromlott vajdasági közbiztonsági helyzet miatt, valamint megdöbbenéssel figyeli, hogy a polgárok személyi és vagyoni biztonságának veszélyeztetése mellett olyan incidensek is történnek, amelyek veszélybe sodorják a tartományban az egymás közötti bizalmat és a nemzetek közötti tiszteletet. A KMKF elvárja, hogy a szerb kormány és Belügyminisztérium megfelelő intézkedéseket foganatosítson a polgárok biztonságának megőrzése, a nemzetek közötti viszonyok kiéleződésének megakadályozása és a kisebbségek védelme érdekében.
- A KMKF elismeri a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács tevékenységét, amelynek révén a közösség maga irányíthatja intézményeit. A KMKF megelégedéssel veszi tudomásul, hogy az MNT gyakorlati eredményei hozzásegítik a magyarságot önazonossága megőrzéséhez és versenyképességének növeléséhez.
- A KMKF sajnálatát fejezi ki a Vajdaság hatásköreinek és költségvetésének megnyirbálása miatt. A magyar nemzeti közösség számára nagy fontossággal bír a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény meghozatala. Elengedhetetlen, hogy az EU-csatlakozási folyamatban a népes magyar közösségnek otthont adó tartomány helyzete is Szerbia integrációs folyamatának egyik központi kérdése maradjon.
- A KMKF tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy az ukrán hatalom által megalkotott egyéni választókerületi beosztás nem vette figyelembe az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában lefektetett elveket, így nem hoztak létre magyar többségű választókerületet. - A KMKF bizakodással tekint Horvátország 2013. július 1-i EU-tagsága elé, ami új lehetőségeket teremt a helyi magyarság számára is az uniós alapokhoz való hozzáférés és a szabadabb mozgás, az anyaországgal egyszerűbbé váló kapcsolattartás révén.
- A KMKF üdvözli, hogy a szlovén belpolitikai válság ellenére a muravidéki magyar szervezetek és intézmények támogatása a 2013-as költségvetés keretében nem csorbult. Mivel az immár második esztendeje készülő általános nemzetiségi törvény elfogadása a bizonytalan politikai helyzet miatt ismét eltolódott, figyelmeztet e fontos és alapvető kisebbségvédelmi kerettörvény elfogadásának fontosságára.
- A KMKF szorgalmazza, hogy a teljes Kárpát-medencei magyar nemzeti közösség szereplői – közéleti, önkormányzati, civil, egyházi, kulturális, szakmai-tudományos szervezetei, személyiségei – szorosabb kapcsolatot ápoljanak világszórványunk diaszpóra közösségeivel. Budapest, 2013. február 15.
Erdély.ma,

Továbbra sem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre!
– Nyílt levél a székely önkormányzatokhoz –
Tisztelt Polgármester Urak és Önkormányzati Képviselők!
A címben rögzített tény akkor is igaz, ha a Hargita megyei prefektus, az önök megtévesztésére, félrevezetésére ennek az ellenkezőjét próbálja elhitetni. Nincs semmi köze ugyanis a marosvásárhelyi táblabírósági döntésnek a székely zászlóhoz, annak használatához. Ez a bírósági döntés egy Hargita megyei tanácsi határozatot hatálytalanít, és egyetlen következménye, hogy az aranysávos kék zászló nem Hargita megye zászlaja. És valóban nem az. Szabadon lenghet a maros-, sepsi-, kézdi-, orbai-, bardóc-miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is.
Mint korábbi, a székely zászlóra vonatkozó nyilatkozatainkban tettük, ismételten emlékeztetünk arra, hogy a "Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2008. augusztus 29-én felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki székhelyeik homlokzatára a székely zászlót. Ezt követően elindult egy folyamat, amelynek során egyre több polgármesteri hivatal épületén jelent meg az aranysávos kék zászló, világos jeleként annak, hogy a székely önkormányzatok pártállástól függetlenül megértették, hogy az önrendelkezés elvének érvényesítése, Székelyföld területi autonómiája olyan cél, amelynél kevesebbet kitűzni nem szabad. A székely zászló így lett a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe. 2009. szeptember 5-én a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés a székely zászlót Székelyföld zászlajának nyilvánította."
Az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmények nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, amelyek eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja.
Bátorságot, kitartást és egymással vállalt, törhetetlen szolidaritást kívánok Önöknek. Legyen a másfélszáznál több székely önkormányzat egységesen és tudatosan az őket közhatalommal felruházó közösség védőpajzsa és akaratának kifejezője.
Magunk mellett tudhatjuk a magyarországi önkormányzatok testvéri szolidaritását, mint a falurombolási tervek idején, nyíltan kiáll értünk Magyarország kormánya és az Országgyűlés, és reméljük, hogy a demokrácia értékeire fogékony testvértelepülések szerte a nagyvilágból meg fogják érteni, hogy együttérzésük kifejezésével a diktatúra lopakodó visszatérését akadályozzák meg.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Népújság (Marosvásárhely),

Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna,
Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak!
Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok.
És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű.
Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején.
Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz.
Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont.
Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak.
És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap.
Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés?
Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában.
Benkő Levente
Népújság (Marosvásárhely),

Magyar könyvekkel is bővültek a Szatmár megyei könyvtárak
A közkönyvtárak informatikai fejlesztését célzó kormányprogram, a Biblionet jóvoltából ez év végéig a Szatmár megyei könyvtárak több mint 85 százalékát látják el számítógépekkel és internet-hozzáféréssel – hangzott el csütörtökön a megyei könyvtár tevékenységi beszámolója keretében.
Mindemellett a magyar kormány Márai-programjának köszönhetően az utóbbi két évben jelentős számú magyar nyelvű kiadvánnyal is bővült a gyűjtemény. Az intézmény vezetői kifejtették: páratlan lehetőséget nyújtott a fejlesztésekhez a Biblionet-program, mely mindamellett, hogy esélyt adott a kisebb könyvtárak számítógépekkel való felszerelésére, segített az elöljárók meggyőzésében is a felújítások tekintetében. A részvétel egyik feltétele ugyanis az volt, hogy a könyvtárhelyiségeket tegyék rendbe, a felajánlott eszközök pedig meggyőzően hatottak az elöljárókra, így év végéig előre láthatólag a 69 Szatmár megyei könyvtárból 61-ben tudnak majd modern körülményeket biztosítani.
A megyei könyvtárban képzést is szerveztek idősebbeknek annak érdekében, hogy ingyenesen elsajátíthassák a számítógépes alapismereteket. A magyar nyelvű kiadványok beszerzése tekintetében is jelentős előrelépést könyvelhettek el az utóbbi két évben. Míg a megelőző időszakban igen kevés magyar könyvet vásároltak, 2011-ben és 2012-ben a Márai-program révén kétszer 800 ezer forint értékű adományt tudhattak a magukénak. Veress Istvántól, a megyei könyvtár munkatársától megtudtuk, a magyar kulturális tárca által megadott listáról választhattak, melyen tényirodalmi és szépirodalmi kiadványok egyaránt szerepeltek.
A beszámoló keretében Adrian Stef tanácselnök arról beszélt, hogy könyvgyűjtő akciót kíván szervezni annak érdekében, hogy a kárpátaljai román településeket román nyelvű könyvekkel láthassák el. „A hatalom arra törekedett, hogy az ukrajnai románok felejtsék el anyanyelvüket, a mi célunk viszont az, hogy segítsük őket identitásuk megőrzésében” – fejtette ki az elöljáró.
Hozzátette: a Debrecen környéki településeken is tájékozódni kíván, hogy a Magyarországon élő román közösségeket is könyvadományokban részesíthessék. A rendezvényen elhangzott, a regisztrált könyvtárlátogatók száma közel másfél ezerrel nőtt az elmúlt körülbelül egy évben (jelenleg több mint 30 ezren szerepelnek a nyilvántartásukban), melyhez jelentős mértékben hozzájárult az, hogy a megyei önkormányzat kifizette az elmaradt bérleti díjaikat (több mint 600 ezer eurót), így négy év után, 2011 végén ismét megnyithatták az olvasótermüket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Román külügyminisztérium: Budapest provokálja a román közvéleményt
A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Bukarest közleménye nem sokkal azután jelent meg, hogy a román média beszámolt róla: a „nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
A román külügyi közlemény nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat". Leszögezi viszont, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott". A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre. „A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen" – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is.
A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez közel álló hírtelevíziók „Magyarország ismét semmibe veszi Romániát" címfelirattal, a nap híreként számoltak be arról, hogy a magyar parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
Az Antena 3 hírtelevízió élő adásában Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár pénteken azt mondta: a román diplomácia továbbra is tájékoztatja a fejleményekről európai partnereit.
„Nem értem, mi a célja ennek a zászlószámlálásnak – egy a parlamenten, kettő a prefektusi hivatalon, és így tovább – de mi továbbra is a stratégiai partnerség útján szeretnénk haladni, ha Budapest is ezt szeretné" – mondta a román külügyi államtitkár.
Aurescu hozzátette: román részről ő a társelnöke a magyar-román kisebbségi vegyes bizottságnak, amelynek 2011 óta nem sikerült tető alá hoznia a tervezett kisebbségvédelmi megállapodást.
„Sokkal fontosabb lenne ennek a megállapodásnak a megkötése, mint ez a nevetséges zászlóvita. Hiányosságok mutatkoznak a magyarországi románok anyanyelvű oktatásában, a román iskolák és kiadványok finanszírozásában: ezeket kellene inkább a magyar félnek megoldania" – mondta a román külügyi államtitkár.
MTI
Székelyhon.ro,

Élet és Irodalom, LVII. évfolyam, 7. szám, Pomogáts Béla
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)

Ágoston Hugó: Szekus titkok, összefonódások
Sebastian Ghiţă (SG) szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, egy viszonylag új hírtévé, a jelek szerint sok tekintetben az OTV szerepét átvenni készülő România TV (RTV) tulajdonosa éles kirohanást intézett az Antena televíziókat is működtető Intact tröszt birtokosa, a Konzervatív Párt tiszteletbeli elnöke, Dan Voiculescu, valamint Sorin Roşca Stănescu (SRS), a régi sajtós és friss liberális szenátor és Ioan Niculae (IN) üzletember ellen. Voltaképpen ellentámadásról van szó, egészen pontosan nem lehet tudni, ki ütött vissza először.
A lényeg az, hogy SG és SRS többször harsányan leszekusozták egymást (az említettek mindegyike már korábban hírbe került a titkosszolgálatokkal, utóbbi be is ismerte, hogy külföldiekről tájékoztatta a román hírszerzést), és még inkább lényeg az, hogy SG a Victor Ponta embere, egyes újságírók szerint egyenesen barátok, összejárnak stb.; SRS pedig ugyebár Crin Antonescu embere, illetve ők ketten a Dan Voiculescu emberei – márpedig Ponta és Antonescu a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei. „Családi" perpatvar, vagy több annál?
Titkok hordaléka
A vásári mocskolódás rengeteg sejtést és titkot kavart fel, s az ember önkéntelenül is hajlik arra, hogy az egymást gyalázó mindkét félnek igazat adjon abban, amit az a másikról mond. A pletykák és az összeesküvéselméletek kedvelőinek persze mindez valóságos csemege.
Mert miket is hallani? IN, az üzletember kijelenti, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (Serviciul Român de Informaţii, SRI) tulajdonképpen nem az államelnök által kinevezett (amúgy valamikor szintén szocialista, sőt szintén a Ponta baráti köréhez tartozó) George Maior igazgató vezeti, hanem annak helyettese, Florian Coldea tábornok, és Coldeán keresztül manipulálja az egészet – na, kicsoda? (Segy kis segítség: az a személy, aki a felfüggesztése előtti órákban találkozott tajtékozva az állambiztonság alfőnökével. Úgy látszik, Pontáék bravúrja nem csak a „puccs" volt, hanem az is, hogy a hírszolgálat nem derítette fel és nem figyelmeztette idejében az áldozatot. Rés a rendszeren: pánik!)
SRS alig néhány nappal ezelőtt azzal az értékes infóval támasztja alá IN véleményét, hogy Maior szinte állandóan hullarészeg, és valóban Coldea az igazi főnök. Ugyanakkor SRS viszontgyanúsítja SG-t azzal, hogy együttműködik a SRI-vel, sőt annak fedezett ügynöke, már a középiskolában beszervezték, és sikeres nagybani üzleteit is a SRI-n keresztül bonyolítja. Válaszul SG nemes egyszerűséggel kommunista fossziliáknak nevezi a SRS-Voiculescu-IN hármast: „Együttműködnek a csausiszta szekuritátéval. Oroszország sohasem vonult ki innen. Ott húzódik meg azeknek a kommunistoid őskövületeknek a bankszámláiban és érdekeltségeiben." Ebből minimálisan az következik, hogy a „csausiszta szekuritáté" ma is létezik. Szóljon valaki, ha érti...
Ha igaz, amit az egyik napilap főcímében hirdet, és ez a háborúskodás „a titkosszolgálatok ellenőrzéséért", értsd uralásáért folyik, akkor nagyon nagy baj van. SG és SRS azonban, bármennyire dörzsöltek és determináltak is, valahogy túl kicsiknek tűnnek egy ekkora célfeladathoz. Az illető napilap azonban, amely a perpatvarban szereplő egyik táborhoz sem tartozik, hanem az államelnöki hivatal szócsöve, cikke alcímében azt írja: „Az USL régi szekusai, SG-n keresztül támadják a SRI-t". Akkor hát SRS és Dan Voiculescu lenne a SRI? (Hiszen őket támadja SG!) Nehezen hihető.
Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, mekkora a zűrzavar.
Kérdések
Bármennyire komikusnak tűnik is a helyzet (az USL-n belül amolyan „az én gyermekem és a te gyermeked veri a mi gyermekünket"), több fontos kérdést is felvet.
Vajon táborok harcáról van szó, vagy csak magukról megfeledkezett gyűlölködőkről? Romániában minden valamirevaló magasabb rangú politikai vezető bizalmasa, kegyeltje, esetleg dirigálója valamilyen titkosszolgálatnak. (Számomra az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor az Elena Udrea akkori miniszter egyik feltételezett hivatali visszaélésének kivizsgálására megalakított parlamenti bizottságot a gyanúsított titokban egyszerűen lehallgatta, utána már a védekezés, illetve a bizottság munkájának ellehetetlenítése gyerekjáték volt számára. A lehallgatás körülményeinek tisztázása és nyomában a felelősségrevonás azóta is várat magára. Hangsúlyozom: a lehallgatás a parlament épületében történt.) Ha itt két szekus társaság csap össze, és közülük egyik sem az államelnöké, akkor könnyű belátni, hogy ki lesz a nevető harmadik, miután ezek kioltják egymást.
Vajon médiumok élethalálharcáról van szó? Igen, ez biztosan így van, bár valószínűbb, hogy mindkettőről: a titkosszolgálatok és a médiumok összefonódásáról és a dominanciáért folytatott harcáról.
Közhely immár, hogy Romániában hírtelevízió nélkül a háta mögött választásokat megnyerni egyetlen párt sem képes; a hírtelevízió: a diverzió, a manipuláció és a propaganda királycsináló eszköze. (Emlékezetes, amikor a felfüggesztett államfő a demokrácia fáklyájával a kezében – emlékszik még valaki a „demokrácia fáklyájára"? vajon hol lobog porosodva? – könyörgött a popornak, hogy ne nézze az Antena 3-at. Ilyesmit nyugaton egy állami méltóság aligha engedne meg magának.)
Kisebb mértékben már nem csak a nagy nézettségű tévékre, hanem a hírügynökségekre és az írott (immár internetes) sajtóra is érvényes mind a fennmaradásért vívott konkurenciaharc, mind a a titkosszolgálatokkal való összefonódás. (A Caţavencii liberális és mindenkit maró gúnnyal kezelő élclap érdekes felfedezése: miért is kezdte ki rágalmazó hamis „hírekkel" az egyik „összefonódott" újabb hírügynökség a munkaügyi minisztérium vezetőit? Nos, mit gondolnak, mi érdeke volt a „forró hírek" titkosan irányított szállítójának? Hát mondjuk az, hogy a közelmúltban, Ponta eljöveteléig, a minisztérium által inkasszált európai pénzek egy része – ha valakinek mond valamit az, hogy POS-DRU... – valahogy az eredeti programoktól eltérülve bizonyos szerkesztőségek (hús-vér újságírók) zsebébe került. Például a zseniális Sebastian Lăzăroiu minisztersége alatt – tudták, akik odarakták a bumburnyákot, hogy miért teszik. Amikor aztán jött Câmpeanu miniszter asszony, és még a pénzek visszakövetelése is felmerült, nosza, jött is a diverzió: ellehetetleníteni, hitelét rontani a miniszterájnak és fő szolgájának! Így megy ez. Ilyen ártatlan gyermekségeket követnek el a korrupcióellenes harc szünetében a hóttnyúzók... Persze ha nem állna a hátuk mögött az, aki áll, nehezen tehetnék.)
Egy alacsony röptű vitából indulunk ki, amely azonban minden vásári jellegével együtt jelzi: Romániában a politika, a titkosszolgálatok és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott, s ennek az összefonódásnak legújabb alapeleme, mintegy negyedik dimenziója: a sajtó. (Az ötödik pedig – amire itt most nincs időnk kitérni – az igazságszolgáltatás). Ebben a négy-öt dimenziós térben a harc, ha kell, szó szerint vérre megy.
A fő tét a hatalom, vagyis a pénz, a pénz, vagyis a hatalom megszerzése és megőrzése.
Vajon ez a konfliktus előjele-e az USL szakadásának? És ha szakad, hogyan szakad? Az egész liberális párt (PNL) távozik az USL-ből, vagy pedig először a PNL osztódik, és vagy az Antonescu-, vagy a Tăriceanu-szárny marad a PSD mellett, a másik meg megy a búsba? Hatalmas mozgások lehetségesek – nemzetközi beleszólással akár –, minthogy a kijelölt államelnök-jelöltről, Crin Antonescuról messziről lerí, hogy nem alkalmas erre a tisztségre. (Nem mintha duhaj elődje alkalmas lett volna, de ezen már nem lehet változtatni.) Eltűntetik, vagy kárpótolják? És ki lesz a fő jelölt, a befutó?
Szemmel látható, hogy bármelyik változat érvényesül, az RMDSZ számára megnőnek az esélyek a kormányra kerülésre. Más kérdés, hogy ez mivel jár.
(A magyar kapcsolat)
Demokráciában, mégha az nem egy szempontból látszat- is, mindenki olyan menetekben vesz részt (béke-, éhség-, szex-, box- stb.), amilyenekben akar és tud, és bármi lehet azokról vagy azok kapcsán bármiről a véleménye.
Szanyi Tibor engem például meggyőzött. A Transindex Murok-díjának át nem vétele alkalmából írt válasza meggyőzött arról, hogy nem érti, mi a lényege a helyzetnek, amiben vagyunk, és a történetnek, amelynek óvatlanul szereplőjévé tette magát. S mint aki a futóhomok csapdájába került, most minél jobban kapaszkodik, annál menthetetlenebbül, annál mélyebbre süllyed. Si tacuisses... Mindazonáltal – több figyelemreméltó megállapítása mellett – levelében van egy meggondolkoztató passzus egy olyan kérdésről, amelynek végső tisztázása mind a mai napig nem történt meg. És a témánkba vág.
Azt írja Szanyi Tibor: „(...) egyébként biztos vagyok abban, hogy ezek a dolgok a helyükre fognak kerülni, mert a többség nem is tud másként, mint normálisan gondolkodni, még ha időlegesen sajnos lehet becsapások, felültetések áldozata. Amint történt 2004-ben, amikor is alighanem néhány nemzetgyilkos „szekus", a „magyarság" akkori hamis szóvivői a magyarságot csőbe húzva kiagyalta és kierőszakolta azt az ominózus népszavazást, ami Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot. Szégyen rájuk, de a tanulság legyen a miénk!"
Először a 2004-es népszavazás politikai kezeléséről. Az MSZP ostobán viselkedett, nem csak amiatt, hogy nem volt tekintettel a külhoni magyarok érzékenységére és méltóságérzetére, és még csak nem is pusztán azért, mert elfelejtette, hogy minél hatékonyabb a politikában egy hazugság rövid távon, annál inkább visszaüt hosszú távon (tapasztalják is keservesen jóideje és még jóideig a magyar szocialisták), de visszataszító volt a „Magyarországot elözönlő románokkal" való fenyegetőzés – igen, ez a valóság! – populizmusa miatt is. Mert elébe mentek a többség helytelen véleményének. Félreérthetetlen felmérések mutatták ugyanis, hogy a magyarországi szavazóképes polgárok közül jóval többen nem akarták a határon túli magyarok honosítását, mint ahányan akarták. Vagy többen inkább nem akarták, mint akarták – és a dilemmát azzal oldották fel, hogy távolmaradásukkal tüntettek. Az MSZP inkább meglovagolta, mint kiváltotta – pánikot keltve – a közhangulatot. S most másokat vádol amiatt, hogy a többség „becsapások, felültetések áldozata" lett – holott ő maga is keményen „becsapott" és „felültetett". (Nem pompás a párhuzam – kár, hogy ez viszont nem vág a témánkba – azzal, ahogyan most a brit konzervatívok ijesztegetik a lakosságot a beözönlő román meg bolgár, alighanem cigánynak gondolt olcsó munkások milliós tömegével? Aligha a történelem ismétli itt önmagát, egyszerűen a politikusok ismétlik a hülyeségeiket.)
Másodszor a 2004-es népszavazás kierőszakolásáról. Jómagam – az óvatos „alighanem" védelme nélkül is – azon a véleményen vagyok, hogy azt a végül mindenkinek katasztrofálisan rossz népszavazást igenis felépített diverzió révén kényszerítették ki. Természetesen nincsenek adataim, honnan is lennének, de ha az eredményt nézzük (ami – szintén egyetértek Szanyi Tiborral – „Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot"), a cui prodest azokra vall, akiknek mindig is célja volt a magyarság korlátozása, tönkretétele, megsemmisítése. Igen, a szekusokra!
A jelenkor vagy a közeljövő lelkiismeretes, elfogulatlan, lehetőleg politikailag befolyásolatlan kutatóinak, történészeinek hatalmas, katartikus feladatuk van: feltárni az akkor történtek teljes valóságát, és kimondani az igazságot! A politikusok mindkét oldalon képtelenek rá, mert egyedüli céljuk a profitálás, az ellenfél bűnbakká tétele.
De egyszer erre is, mint mindenre, fény derül.
Legyünk erősek!
PS. Ebben a pillanatban olvastam el Benkő Levente válaszát bizonyos reagáló, elmarasztaló cikkekre. Mondtam én, hogy rendes ember! El is hiszem minden sorát. A baj azonban nem az, Levente, hogy mi – akiket felsorolsz – hogy gondoljuk. Hiszen mi tudjuk, hogy te hogy gondolod. A baj az, ahogy az uszítók gondolják és ahogy ők elvárják. Persze, hogy neked az „idegenszívű" nem jelent zsidót – de aki kitalálta, annak zsidót jelent. Persze, hogy te jóhiszeműségedben fel sem tételezed, hogy – elegáns magyarsággal – el van várva tőled és elégedettséggel van nyugtázva, amit (teljes belső meggyőződésből) írsz. De az történik, erre az azonosulásra kell jobban vigyázni. Nem tanulságul és még kevésbé célzásból (nem vág fenti cikkem témájába sem, bár sok minden sok mindennel összefügg), de azért futó mementóként, kollégáidnak is, az olvasónak pedig szórakoztatásul, mellékelek egy pazar kis írást egy nagy szkeptikus publicistától. Legyünk jók!
Maszol.ro,

Benkő Levente válaszol Ágoston Hugónak (is)
A maszol.ro vezető publicistája, Ágoston Hugó múlt jegyzetére is reagált lapunknak elküldött írásában Benkő Levente történész, közíró. A Krónika pénteki számának Szempont mellékletében is megjelent cikkét az alábbiakban közöljük.
Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam" mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani" az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk." Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön" óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek" – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének", „huszonhárommillió román" felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro,

Önleleplezők
Szanyi Tibor neve Erdélyben mindeddig nem volt különösebben ismert. Legfeljebb azok hallottak sajátos és önsorsrontó szabadszájúságáról, masszív alkoholos befolyásoltság alatt elmondott parlamenti beszédéről, akik napi rendszerességgel követik az anyaországi politikai történéseket. Amikor viszont zsigeri barmoknak nevezte a Mesterházy Attila és az MSZP ellen tüntető kolozsvári magyarokat, majd a Facebookon hasonló útszéli hangnemben válaszolt egyenként azoknak, akik ezt kikérték maguknak, regionális internetes mém lett belőle. S úgy tűnik, státuszát igyekszik is megőrizni. A minap a gyulai békemenet alkalmával megengedett magának olyan kijelentést, hogy románul kellett volna üdvözölnie a hallgatóságot, hiszen sokan jöttek Romániából. S nem elégedett meg ezzel az alig burkolt románozással, a folytatásban a rendszerváltás utáni magyar történelemben első ízben mondta ki „magyar” politikusként, hogy igenis, ha valaki román állampolgár, akkor az a román nemzethez tartozik. Mi több, elvi alapokról próbálta ezt igazolni, mondván, hogy az állampolgárság „mindig” (!) „a nemzethez való tartozást” fejezi ki, s ha olyan nagy magyarok, akik Gyulán tüntettek, adják vissza a román állampolgárságukat. (E hihetetlen szöveg meghallgatható a YouTube-on.) Értelmetlen a vonatkozó történelmi tényeket itt és most csokorba gyűjteni a honfoglalástól Trianonon keresztül máig. A tényeket mi, erdélyiek nagy vonalakban ismerjük, Szanyi Tibor viszont – még ha netán olvasná is az Erdélyi Naplót – nem lenne hajlandó azokat elfogadni. Másrészt, ellentétben Markó Bélával, úgy vélem, nincs mindenkire szükség, aki magyarul beszél, mert tetszik ez a széplelkeknek vagy sem, a magyar nyelven beszélők közössége nem azonos a magyar nemzet közösségével. A legutóbbi idők közismert magyarellenes megnyilatkozásainak „szerzői” mellett nem tartoznak ebbe a közösségbe azok sem, akik a fogyasztói társadalom szánalmas végtermékeiként gyökértelenül bolyonganak a világban, kiestek a nemzet kulturális reprodukciós folyamataiból, a magyar folytonosságtudat, a magyar történelmi önkép fenntartásának láncolatából. A különbség, hogy ez utóbbiak esetében megfelelő kultúrpolitika alkalmazásával van remény a későbbi kooptálásra. Ezért harsogja minden nemzetellenes erő, hogy az államnak „világnézetileg semlegesnek kell lenni”. Ők nem nemzetben, hanem a fogyasztók masszájában, a lakossággá degradált népben hisznek, számukra az ország „nem haza, hanem telephely”. De azok sem mind magyarok, akik magyarnak mondják magukat. E kijelentés hallatán szokott megszólalni a szemforgató, farizeus, magát liberálisnak mondó kórus, és harsog kirekesztésről, rasszizmusról, xenofóbiáról. S akik közülük érvelnek is, megfogalmazzák azt a kérdést, amelyről vélhetőleg azt tartják, hogy megválaszolhatatlanságával őket igazolja: „No, és ki dönti el, hogy valóban magyar-e az, aki magát annak mondja?” Jellemzően az illetők maguk azok, akik a magyarellenes táborba sorakoznak fel politikai megnyilvánulásaikkal, vonalvezetésükkel, magyarellenes erőkkel szövetkezve. Ez az, amire nem szabad rámutatni.
Legyen az Csurka István, Lovas István, Jeszenszky Géza, Bogár László vagy Orbán Viktor – aki megfogalmazza, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, vagyis a nemzeti erők nem lehetnek ellenzékben saját hazájukban, vagy hogy a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum időnként ráront saját nemzetére – hatalmas ricsaj keletkezik a leleplezettek körében. Mert a balliberális tábor színházat játszik már a Kádár korszak óta, s mi lehetünk ebben a színházban nézők, még akár megválaszthatjuk a saját színészeinket is, csak a színház színház mivoltáról nem szabad szót ejtenünk. Boross Péter mutatott rá a kilencvenes évek közepén, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tulajdonképpen leképezi a hajdani állampártot, hiszen az Aczél-vonalat az SZDSZ képviseli. Aki mégis rá mer mutatni e gigantikus megtévesztésre, vagy rá mer kérdezni arra, hogy ki írja a forgatókönyvet és a főszereplők monológjait, azt minden erővel a szalonképesség határán kívülre igyekeznek tolni.
Voltaképpen hálásak lehetünk a Szanyi-féléknek, akik őszinteségi rohamukban kimondják, amit e tábor képviselői valójában gondolnak. Ha Tamás Gáspár Miklós a sajtóban vagy Kende Péter az Antall-kormány által létrehozott, de valahogy az SZDSZ szellemi körébe átcsúszott – mellesleg Gyurcsányék által megszüntetett – Teleki László Magyarságkutató Intézet Bárdi Nándor által szervezett konferenciáján „republikánus nemzetről” beszél, ugyanazt teszi, mint Szanyi, csak csiszoltabban, s kevesebben hallják meg. Szanyi viszont kinyitja azok szemét is, akik azt magukra erőltetett fegyelemmel, a politikai korrektség mákonyától elbódítva csukva tartják, de megmaradt bennük a józan ítélőképesség minimuma.
Volt még néhány hasonló szellemű megnyilvánulás, amely nem kapott ekkora publicitást, de amelyet érdemes feleleveníteni. A kétezres évek elején az SZDSZ és az MSZP a szlovák oldalra állt, mikor Orbán Viktor meg merte említeni a nyíltan náci, s valóban rasszista Beneš-dekrétumok tarthatatlanságát. Eörsi Mátyás a státustörvény vitájának idején azt nyilatkozta a tévé nyilvánossága előtt, hogy „az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni” a Kárpát-medencében. Horn Gábor elismerte, hogy neki sokkal fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi történik az országgal. Bauer Tamás érveket adva a Kisantant politikai elitjének, burkolt irredentizmussal vádolta meg a státustörvény alapján Orbánékat, majd hosszú eszmefuttatásban igyekezett igazolni a trianoni békediktátum igazságosságát (!).
Értékelni kell ezeket a megnyilvánulásokat, mert közelebb hozzák nemzeti közösségünket a tisztánlátáshoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a színészeket színészeknek, az álmagyarokat álmagyaroknak lássuk, s akként is kezeljük.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

EDÓ ADÓ
Siculo-Hungarian of Transylvania
Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik?
Magyarországi csoporttal nyaraltam, s bár a tengerpart nem a legalkalmasabb hely a megrökönyödésre, én mégis azt tettem, megrökönyödve hallgattam őket, amikor arról meséltek, hogy manapság az átlag magyar tudat annyira össze van zavarodva, hogy sokak számára nem egyértelmű, hogy ki, mi a magyar.
Egyszerre értettem, hogy ez miért is van így, és hitetlenkedtem. A csoport vezetője lelkendezve újságolta (mint annak idején, gyerekkoromban a szüleim), hogy sikerült megszereznie egy eredeti Benedek Elek történelemkönyvet. Aztán az én ámuldozásaimat beszéltük meg. Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik? Miközben ezen töprengtünk, tovább mesélték, hogy az átlag magyar tudatot annyira kilúgozták, a lelkét annyira megtörték, hogy szorong, mert nem érzi a gyökereit, elvágták tőle, nincs, ahonnan táplálkoznia. Visszautaztunk Mária Teréziáig, a finnugor elméletekig, vissza a XIX. századba. A magok, amiket akkor elvetettek, bizony mind kikeltek, állapítottuk meg. S bár lábunk nyaldosta a csodálatos Adria, mégis, éreztük a sötétség erejét. Tapintható volt.
Aztán ismét hozzám kanyarodtunk vissza. Arról a tartásról beszéltek, amit bennem éreztek, arról a nemzeti öntudat nyugalomról. Nem tudom pontosan, honnan van ez, vontam meg a vállam. De az biztos, hogy általában nincs bennem félelem és féltés. Annyi nép átutazott már a magyar népen, beolvadt vagy csak tömegpusztított, és lám, még mindig itt vagyunk. Valami csodálatos, szinte mesebeli módon őrződünk meg. Látszólag megfogyatkozunk, majdnem eltűnünk, aztán, mint egy búvópatak, valahol máshol bújunk elő, új ízárnyalatokkal gazdagodva. Meséltem nekik arról, hogyan neveltek a szüleink, hogyan mesélt kiskorunkban történelmünkről apám, és, bár akadémiailag jóváhagyott igazságokat nem róttunk a horvát sziklákba, az a kúszó sötétség közben valahol lemaradozott.
Nos, apám, aki székely ember, olyan faluba nősült, ami egy kicsit leszakadt a tömbszékely vidékről. Ma szórványnak mondjuk. S bár alig ötven kilométernyi a távolság a két falu között, mégis mindig érződött, most is érződik rajta, hogy ő valahogy más. Más a tartása, a beszéde, a szemének csillogása, s főképp az eszének a járása. Sokat mesélt, s miközben mesélt, meg-megállt egy-egy szónál, játszott vele, felkapta, ízlelgette, megforgatta, megnézte. Ösztönösen bontotta gyökre a szót, rácsodálkozott a benne szunnyadó vagy magát egyértelműen megmutató képre, és új szót teremtett belőle. Ezt az új szót is felkapta, megcsillantotta, aztán a következő pillanatban el is felejtette. Nem volt szüksége szókuporgatásra, tudta, nála a varázskalap, akkor és ott teremt vele, amikor és amit akar. A magyar nyelv szólásai, mondásai, szófordulatai és közmondásai nálunk nem gyűjteményekbe szedve porosodtak a polcon, hanem ezekkel éltünk, ezek által nevelődtünk bele valami olyan rendbe, amit nem most izzadnak ki magukból Brüsszelben.
Ha gyermekként belekotyogtam a felnőttek dolgába, ülj le tokány, ne rotyogj volt az intő szó. Ha egyáltalán mit is kerestem ott, nemhogy még okoskodjam is, gyermek vagy, gyapjat szarjál, s abba takarózzál, ha elfutott velem a ló, ülj bennebb, mert kiesel a szekérből, ha ágáltam, vigyázz, mert beleesik az eső az orrodba. A hazug embert hamarább utolérik, mint a sánta kutyát sem könyvből kellett megtanulnom, mert a legnagyobb családi perpatvarok a hazugságok vagy a tetteink nem vállalása miatt voltak. Bármi mást sokkal könnyebben elnézett nekünk, mint a hazugságokat, mert, figyelmeztettet minden alkalommal, aki hazudik, az lop is.
Amikor már nagyobbacska koromban egyszer kettesben gyalogoltunk haza a mezőről - a mezőben az oda - és hazavivő utat szerettem a legjobban, mert ráérősen lehetett beszélgetni a jó levegőn -, a tanulmányaimról, előrehaladásaimról, a mi leszek, ha nagy leszekről beszélgettünk. Büszkén fitogtattam, hogy én már mi mindent tudok, s kijelentettem, bizony, minden ember a maga sorsának a kovácsa. Amikor vártam annak elismerését, hogy én ott városon lám, hogy megbölcsültem, apám egy darabig hallgatott, majd csendesen megjegyezte, van, amikor az igaz, hogy az ember a maga sorsának a kovácsa, és van, amikor az, hogy ember tervez, Isten végez.
S bár ő is pont úgy ember, mint bárki más, ezért pont úgy gyarló, mint mindenki más, számomra egész élete a szabad, szuverén ember üzenete volt. Aki úgy szabad, hogy közben állandó kölcsönhatásban marad a körülötte levő világgal. Úgy működik, mint egy láthatatlan labor, a világból a silányat fölveszi, magában azt átminősíti, és megnemesítve adja azt a világnak vissza. Akár a kenyeret, amiből mindig többet pakolt, mint amennyire neki magának szüksége volt, hogy ha netán hosszúra nyúlott a munkanap, hazafelé legyen amit megosztania többnyire más nemzetiségű munkatársaival.
Talán ez az, ami azt a nyugalmat adja, amire a táborban rácsodálkoztak. Ennek a minőségnek a tudata. A szellemi fénynek a természete, ami a sötétséget, jelentkezzen az akár világéjszakányi mennyiségben, szétoszlatja.
Bukarestben majdnem három évig volt egy román élettársam. A tökéletes férj, apa, társmodell, minden, amire a nők úgy általában vágynak. Mégis, eddig életem egyik legkietlenebb és legtöbb félelemmel terhelt időszaka volt. A látszólagos boldog hétköznapok mélyén egy szüntelen NEM zakatolt. Bátrabb pillanataimban elküldtem a fiút azzal, hogy nem ért engem. Mindig visszajött. Kerestem a kérdést magamban, mit nem ért belőlem? A nyelvem, a rendem, az észjárásom, a lélekjárásom, a gyökereim, az erőforrásaim, a rezdüléseim, egyszóval semmit, ami számomra lényeges. Mégsem volt erőm kilépni a kapcsolatból. Ennyi idő után hozzá tudok nyúlni ahhoz a fájdalmas ponthoz, ami végül is ennek a lelki pokoljárásomnak a fordulópontja volt. Unokaöcsém keresztelőjén táncoltunk. Vegyes keresztelő volt, így román zene is szólt. Én a fiúval táncoltam, apám ült, kissé már becsiccsentve, és minket nézett. Nem szólt bele a kapcsolataimba, elbeszélgetett velem róluk, de szabadon szerethettem. Ám ekkor, tánc közben, amikor egyszer rápillantottam, azt mondta: oláhné. A zene dübörgött, mindenki beszélt, kacagott körülöttünk, mégis tisztán, pontosan értettem, amit mondott. Mert a szíve mondta a szívemnek. Nem tudom elmondani, mi volt akkor a tekintetében. De ott, abban a rajtunk kívül senki által nem látott, hallott, érzékelt pillanatban egy másodpercre megállt az idő, kitágult és megmutatta magát az a minőség, ami belém magyarként van kódolva. Ott, akkor, egy nagy válaszúthoz érkeztem: megyek tovább ezen az úton, ami az önáltatás, az idegenség és a hamis elméletek útja, tönkretéve ezzel magam és eljövendő családomat, vagy mindennek a látszatbiztonságnak hátat fordítva beleugrom a kinti bizonytalanságba, rábízva magam a benti megtartó erőre? Ez utóbbit választottam.
Pár hónapra rá sírva búcsúztattam a fiút, aki kedvesem volt, mert kedves volt a szívemnek, de nem volt a párom, lelki-szellemi társam. Kívántam neki, hogy találjon magának egy ügyes román menyecskét, akivel értik, érzik egymást. Utána pár hónapon keresztül csak Bartókot és Kallós Zoltán gyűjtéseit hallgattam. Lábadoztam.
Ha a hazugságok megbetegítenek, az nem is olyan rossz. Nagyobb rossz az, ha már meg sem betegítenek. Csak kilúgoznak, elsivárosítanak. Előbb említettem az elméleteket. Gyakran kérdik tőlem, mi a véleményem a finnugor rokonságról. Véleménykutatások helyett hívjuk a gyermekeket a szavakkal játszani. Egy pillanatra higgyük el, hogy nyelvünknek nem csak töve van, hanem gyöke is. Menjünk oda a gyermekkel és játsszunk. A gyermek tisztán látja és érti, miért unokatestvére a törnek a dara(b), a gondnak a gondolat és a gondoskodás, hogy a szenvedés és a szenvedély miért fogja egymás kezét. S ha közösen, közelebbről, nem közömbösen, hanem mint akiknek közük van a saját nyelvükhöz, megnézik a szeretet gyökét is, akkor már érteni fogják azt is, mint csinál a gyermek, amikor éppen szertelenkedik. És már soha nem fogja véletlenül sem azt hinni, hogy holmi léleg lélekzik, nem pedig a lélek. Ha utánanézel azoknak a szavaknak az eredetének, amelyeket szinte játszva, a nyelv belső logikájának, szerkezetének és rendjének köszönhetően újból szóteremtésre használhatsz, nagyon sokról azt fogod találni, hogy minimum hottentotta eredetű.
Elbizonytalanodsz? El. Mert egyfelől ott vannak a rangosok, akik megmondják a tutit, másfelől a nyelved, ami olyan, mint egy csodavirág, ha csak egy kicsit is odafigyelsz, feltárja mélyebb, nem is olyan nagyon rejtett értelmeit. Kinek hiszel?
Ha mások mondanák meg számomra, hogy ki/mi a magyar, és honnan szedtük-vettük a nyelvünket, főhetne a fejem. Ha azt hinném, amitől néha, zavarodottabb perceimben hajlamos vagyok bepánikolni, hogy csak a demográfia dönti el a népek sorsát, akkor az azt jelentené, hogy figyelmem csak az én kis életemre irányulna (csak egy gyermeket szülve, köthetném is fel magam), nem pedig évezredek távlatára, és arra a minőség-magra, ami őrzi a csírát. S ha azt hinném, hogy csak nyelvében él a magyar, akkor érzelgőssé válnék, mert elfelejteném, hogy édes anyanyelvemet még édesanyám mellén az anyatejjel szívtam ugyan magamba, de nemzeti öntudatom az apám nemzette belém. S bár a trendi az egyből globális és egyből egész emberiség és egység és minden, én mégis, a magam maradi módján úgy gondolom, bizonyos lépések nem átugorhatóak. Az egyetemes ember azért szuverén és szabad, mert ott legbelül, önmagában a helyén van, tudja, honnan jön, és látja, merre tart.
A cím forrása: Kőrösi Csoma Sándor írja magáról
[Szerző: Gergely Edó
1978, Othévíz]
Transindex.ro,

Kemény szavak hangzottak el a KMFK ülésén
Eddig tabuként kezelt kérdéseket feszegettek és kemény szavakat használtak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtós budapesti ülésén résztvevő RMDSZ-es küldöttség felszólalói.
„Először fogalmazódott meg az az igény, hogy az anyaország kormányzati, parlamenti erőinek le kellene ülniük beszélgetni szűkebb körben a határon túli magyar szervezetek vezetőivel az elmúlt 23 év tanulságairól, arról, hogy mi nem működött és miért nem a magyar-magyar kapcsolatokban” – számolt be a maszol.ro-nak Szabó Ödön. A Bihar megyei képviselő szerint még soha nem volt ilyen őszinte, nyílt beszélgetés a KMKF ülésein.
Szabó Ödön elmondta, a magyarországi kormánypárt politikusok, élükön Kövér László házelnökkel a határon túliaktól eltérően értékelték ugyan az elmúlt 23 év magyar-magyar kapcsolatait, de nem zárkóztak el attól, hogy ülésen az elhangzó kifogásokról újra tárgyaljanak. „Kövér László azt válaszolta: rendben van, üljünk le újra egy olyan körben, ahol ezekről a problémákról ugyanilyen nyíltan vagy akár még nyíltabban és akár még nyersebben lehet beszélgetni” – tájékoztatott a politikus.
A KMKF ülésén felszólalt Szabó Ödön is, aki elmondta: a budapesti politikusoknak és a Kárpát-medencei magyaroknak nem kellene tovább áltatniuk magukat azzal, hogy a politikai verseny mozgósítja a határon túli magyar választókat. „A szlovákiai, kárpátaljai tapasztalatok és Erdélyben három választást megért, a választás szabadsága címszóval fémjelzett korszak után elmondható, hogy a megosztottságnak nincs mozgósító ereje. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor nyilvánvalóan változtatni kell a jelenlegi magyarországi kormánypártok viszonyulásán ehhez a kérdéshez” – idézte felszólalását a képviselő.
Szabó elmondta azt is, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokráciaközpontok nem azt végzik, ami a feladatuk lenne, hanem pártstruktúrák, pártembereket fizetését biztosítják, pártszékházként működnek. Ráadásul törvénysértően, ugyanis több esetben érkezett az RMDSZ-hez bejelentés, hogy meghatalmazások nélkül vették ki konzulátusról az állampolgárságot kérvényezők személyes adatait, személyes jellegű iratait a demokráciaközpontok képviselői, s amikor a kérvényező a konzulátusra ment, hogy maga vegye ki ezeket a papírokat, már nem voltak ott.
Elmondása szerint Szabó Budapesten azt is világossá tette: az RMDSZ nem szeretné, ha a magyarországi pártok bevonnák a határon túliakat is a már elkezdődött választási kampányukba. „Az ülésen felolvastam az 1940-ben alakult és a magyar országgyűlésbe meghívott Erdélyi Párt programalakuló programjából egy idézet, melynek lényege, hogy ők nem szeretnének betagozódni egyetlen egy magyarországi pártba sem, mert a kisebbségi sorsban féltve őrzött egységüket nem akarják darabokra széttörni” – mondta Szabó.
Hasonló problémákat vetett fel az RMDSZ többi felszólalója is. Az ülésen Korodi Attila felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy 2013-as évnek nem a szimbolikus politizálásról kell szólnia, konstruktív hozzáállásra van szükség minden oldalról, hiszen ez az év Romániában alkotmánymódosításról és fejlesztési régiók átszervezési folyamatáról szól, amelyek legalább hosszú távon térítik jó vagy rossz pályára az erdélyi és egyben székelyföldi magyarok helyzetét.
„Magyarországnak már nem csak politikai szolidaritást kell tanúsítania, hanem a megfelelő alkotmányozási folyamat és a régiófelosztás ügyéért, az 1920. június 4.-i mulasztás ellensúlyozásáért kell cselekednie” – fogalmazott az ülésen a Hargita megyei képviselő.
Márton Árpád példaként említette az erdélyi szász közösség kivándorlását, elmondta, hogy a templomaikat a román ortodox egyháznak adták át azért, hogy megmaradjanak. „Ezzel szemben mi a templomaink restaurálásaiért harcolunk, új templomokat építünk” – hangsúlyozta Márton. „Azonban a Német Föderatív Köztársaság demográfiai problémáit az erdélyi németek eltávozása nem oldotta meg” – zárta mondanivalóját Márton Árpád.
Markó Attila a közösségi szimbólumok védelmében folytatott küzdelem apropóján emlékeztetett egy másik szimbólumra, a Székely Mikó Kollégium ügyére. „Jeleznünk kell minden nap azt is, hogy csak azt a független és politikamentes igazságszolgáltatást lehet megvédeni, amely igazságot szolgáltat, és nem igazságtalanságot! Arra kérem az anyaország felelős politikusait, hogy ebben segítsenek nekünk" - mondta a háromszéki képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén.
Transindex.ro,

Szász Jenő a szórványmagyarság kitelepítését tervezi?
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének gondolatát vetette fel Szász Jenő, aki a kisebb létszámú magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának" lehetőségéről beszélt Budapesten, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kifejtette: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes erdélyi magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás". Szász Jenő stratégiájának lényege a biztos beolvadásra ítélt kisebb magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítése a jelenlegi lakhelyéről, írja a maszol.ro portál.
„Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” lehetőségét”, mondta el a Sláger Rádiónak Márton Árpád. A háromszéki RMDSZ képviselő tiltakozásként kivonult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának üléséről, majd visszatérve válaszolt Szász Jenő felvetéseire.
„Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi németség teljes megszűnését eredményezte – fogalmazta meg Márton Árpád, aki szerint akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemléképületek ne vesszenek kárba.
„Mi az műemléktemplomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek”- fogalmazta meg Márton Árpád. Az RMDSZ képviselő leszögezte, lehet, hogy ő túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartotta.
Szász Jenő szavait úgy is lehet értelmezni, hogy Magyarország a szórvány-magyarok áttelepítésével oldaná meg a demográfiai problémáit, de akár úgy is, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre telepítenének szórvány közösségeket.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

Böjte Csaba: többen is kérték, hogy a székely zászló ügyben szólaljak meg...
Úgy gondolom, hogy Erdélynek, Romániának, de az egész térségünknek tudnia ell, hogy a létünkért küzdünk mindannyian. A legfontosabb kérdés Székelyföldön, de az egész országban, sőt egész Kelet-Európában, hogy megtudjuk-e állítani a fiatalok és az anyagi javak kiáramlását az országból. A népszámlálási adatok önmagukért beszélnek, de iskoláink, templomaink nyilvántartása nagyon világosan bizonyítja, hogy nagyon sokan elveszítették a szülőföldjükbe vetett bizalmukat és útrakelnek, messzi idegenben keresnek boldogulást. Sajnos nem kell a nagy pénzintézetek adatait kikérni, mert a mindennapi megélhetésért küzdő ember a saját bőrén, zsebén érzi, hogy már rég elkezdődött térségünk kivéreztetése, mindent drága pénzen külföldről hozunk, és a termelés az ország nagy részében leállt. Meddig lehet hitelből fenntartani egy gazdaságot?
Számomra döbbenetes, hogy most mikor a kormány meg kellene tegyen mindent, hogy az emberek megnyugodjanak, bizalommal, kipakolják a bőröndjeiket és maradjanak, hogy egymásra figyelve, váll a váll mellett tervezgessenek, alkossanak, termeljenek, akkor egy ilyen buta zászlóügyet ennyire felfúj a hatalom. Félelmetes, a hajó süllyed és a kapitány a függönyöket igazgatja??
Most minden értelmes ember a megmaradásunkon kellene fáradozzon! Még nyugodt, békés összefogással is kérdéses, hogy meglehet menteni ezt az örvényben vergődő országot?
Döbbenetes, mind kinek nincs jobb dolga, belekötnek a felelőtlen politikusok egy senkit nem sértő zászlóba?? Lassan az ország olyan mind egy kifacsart citrom, az érettségiző fiatalok töredéke éri el a minimumot a vizsgákon és ők sem kapnak munkahelyet, mert minden akadozik és bukdácsol, és akkor a meglévő megannyi töréspont mellé egy újabb feszültséget kell mesterségesen szítani? Kinek használ ez??
Kisebb testvéri alázattal, bizalommal kérem a felelős politikusainkat, hogy ne feszítsék tovább a húrt, hanem nyugtassák meg az állampolgárokat, mutassák meg, hogy ez a térség is képes gondolkodásban, toleranciában felzárkózni a fejlettebb országokhoz.
Bizonyítsák tettekkel, hogy mindenkinek jó román állampolgárnak lenni, hogy ez az ország szeretettel van mindenki iránt, ki becsületes munkával nemcsak megkeresi a maga megélhetését, de adót is fizet azért, hogy közös hazánk felvirágozzon.
A székely ruha, az anyanyelv, a népdal, a nép tánca, szokásai, zászlója, himnusza az a nép maga, és egy népet, annak szokásait, értékeit soha senkinek nincs joga becsmérelni, megalázni, ártatlanul meghurcolni!! Szeretettel, Csaba testvér
Erdély.ma,

Székelyzászló-ügy – Borbély: veszélyes precedens lenne egy parlamenti nyilatkozat
Veszélyes precedenst teremthet egy bukaresti parlamenti nyilatkozat a székelyzászló-ügyben, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindenképpen szeretne elkerülni – közölte hétfőn az MTI-vel Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ politikai alelnöke.
A hétvégén több román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a román parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Az MTI kérdésére, hogy volt-e precedens a román parlamenti diplomáciában arra, hogy a törvényhozás állásfoglalással üzenjen egy másik ország parlamentjének, a politikus nemmel válaszolt. „Ha lesz ilyen javaslat, először megtárgyalja a házbizottság, utána pedig a külügyi bizottságban is téma lesz. Remélem, nem jutunk el oda és idejében le tudjuk állítani. Le kéne álljanak mindazok, akik úgy gondolják, hogy ebből politikai tőkét lehet kovácsolni" – mondta az RMDSZ politikusa.
Arra a felvetésre, hogy Románia a jelek szerint belügyének tekinti a kisebbségi kérdést, hiszen Victor Ponta miniszterelnök élesen elutasította a magyarországi „kioktatást" a zászlóügyben, Borbély László azt mondta: ez egyértelműen nem belügy. Ugyanakkor kifejtette: szerencsésebb lenne, ha az ilyen ügyeket a hivatalos csatornákon és nem a sajtóban tisztáznák a felek, és előzőleg az RMDSZ-t is meghallgatnák.
„Kérdezzen meg minket a magyar külügyminisztérium, mert mi képviseljük legitim módon a romániai magyarságot. Nyilvánvalóan jól jön mindenfajta szolidaritás, de megvannak a diplomáciai csatornák, nem feltétlenül a sajtóban kell üzengetni" – mondta Borbély László.
MTI
Erdély.ma

Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni
Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében – jelentette ki szombaton Titus Corlăţean külügyminiszter, aki egy tévéműsorban beszélt a székely zászló ügyében kirobbant magyar–román vitáról.
Úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Felidézte: pénteken a román külügyminisztérium közleményben reagált arra, hogy a budapesti parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
A diplomácia vezetője szerint egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie.
Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közül csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel, például, szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar–román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával.
Corlăţean kifejtette, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind a harmonikus román–magyar együttélés szempontjából.
Kaleta Gábor, a magyarországi külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője közölte: Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
(Transindex/MTI)
Nyugati Jelen (Arad),

Bukarest provokációval vádolja Budapestet - tovább dúl a zászlóháború
Újabb diplomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben. Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.
A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá. Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.
Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében.
A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.
Rostás Szabolcs
Nyugati Jelen (Arad),