A jóindulat gátszakadásának tanúja
Beszélgetés Pátkai Róberttel, London utolsó magyar evangélikus püspökével
Erdélyben eszmélt az életre, játszott az Aranycsapat ellen, a forradalom után menekülnie kellett, éveken keresztül nemcsak lelkészi, de teljes körű egzisztenciális szolgálatot végzett az angliai magyarok körében. Pátkai Róbert, London utolsó magyar evangélikus püspöke szerint a magyarhoz hasonló kis nép egyértelműen a minőségre predesztinált – ha akarja és tudja vállalni.
– Szívesen emlegeti az Erdélyhez fűződő bensőséges viszonyát. Honnan származik ez a kapcsolat? – Már korán, zsenge gyermekkoromban kapcsolatba kerültem Erdéllyel, mivel a bécsi döntés nyomán apám Szászrégenbe került, a Görgényi-havasokban tevékenykedő, tízezer embert foglalkoztató fakitermelő vállalkozás pénztárosaként dolgozott. ’40 júliusától az egész család ott élt, a húgomat meg engem pedig beadtak egy régeni német iskolába, elsősorban nyelvtanulás céljából. A cserkészmozgalomban is jelen voltam, kimondottan szerettem a tevékenység szabályozottságát, a közösségi életet. Abból a szempontból is hasznos volt, hogy megtanultam a kisebb fegyverek, de még a gránát használatát is, és amikor a front közeledtével menekültek húzták meg magukat a pincénkben, gránáttal „horgásztam” a Marosban, revolverrel vadásztam a kisebb állatokra, tizennégy évesen így láttam el élelemmel a bujkálókat.
– Meglehetősen meredek kezdete egy papi pályának... – Akkor eszembe sem jutott, hogy pap legyek. Orvosi egyetemre jelentkeztem, fel is vettek, de még mielőtt megkezdtem volna, részt vettem egy úgynevezett ébredési vallási konferencián, s ott eldöntöttem, hogy ez az én utam. A család nem örült neki, a legenyhébb reagálás valahogy úgy hangzott, hogy Robi megbolondult. Nem ítélem el őket, hiszen valóban akkor jelentkeztem a teológiára, amikor a Rákosi-rendszer legádázabb egyházüldözése zajlott. A hazából való menekülésem meg azért vált elkerülhetetlenné, mert a „mindenhol jelen lenni” késztetésem oda vezetett, hogy ’56-ban Cegléden megválasztottak forradalmi járási elnöknek. November 10-én, amikor már minden elveszni látszott, a Fertő-tónál kötöttünk el egy ladikot, azon mentünk át Ausztriába. – Az ötvenhatos menekültek közül viszonylag kevesen választották második hazájuknak Angliát. Önt mi vonzotta oda?
– Élt egy nagynéném Londonban, még 1927-ben nagykövetségi tisztviselő feleségeként került ki az angol fővárosba, ezért céloztam meg Angliát, no meg azért is, mert a teológián már tanultam angolt. Ezért aztán teljesen tudatos választás volt. Lelkészként három éven át a menekülttáborokban élő magyarokat látogattam. Az egyházszolgálat abban az időben sokkal tágabb körben jelentkezett, mint a hátrahagyott hazában. Nemcsak lelki szolgálatot kellett végezni, hanem az emberek teljes egzisztenciáját kellett segíteni: iratokat fordítani, ügyintézni, egyebek. Örökké emlékezetes, amikor az angol bányászok nyomására elbocsátott magyarokkal elmentem az angol bányászati hivatal elé tiltakozni, s ott elértük, hogy végkielégítést kapjanak a magyar bányászok. Aztán 1957-ben Bécsben megalapítottuk a Külföldön Élő Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségét, Útitárs címen újságot szerkesztettünk, ifjúsági konferenciákat szerveztünk – ebből nőtt ki aztán a későbbi protestáns szabadegyetem.
– Ilyen szerteágazó tevékenység mellett az sem lenne csoda, ha név szerint ismerné az ötvenhatos angliai menekülteket.
– Túlzás lenne ezt állítani, de valóban tekintélyes rálátásom adódott a magyar menekülttársadalomra. Népszerű voltam a hívek között, amit egyebek mellett annak is köszönhettem, hogy a táborlátogatásokkor soha nem ültem a díszasztalhoz, hanem a többiekkel együtt álltam sorba az ebédért. Mi több, futballoztam is velük, sőt egy ízben még arra is rábeszéltem őket, hogy szenvedjünk vereséget egy hazai csapattól. Nem lett volna ildomos megverni a befogadóinkat főleg azok után, hogy Puskásék kétszer is elverték őket korábban. – Versenyszerűen is sportolt?
– Ezt ugyan nem jelenteném ki, de egyszer játszottam az Aranycsapat ellen. 1950 nyarán történt, a válogatott útban Bécs felé megállt Sopronban, és a Lövérekben tartott edzést. A közelben volt a teológia intézménye, s egyszer csak valaki közülünk vette a bátorságot, hogy megkérdezze a csapat vezetőit: játszhatnánk-e mi is ellenük? Állandó csapatunk volt, amellyel részt vettünk a városi bajnokságban. Én mindig jobbszélsőt játszottam, így Lantos közvetlen ellenfele lehettem. Nem emlékszem, hogy találkoztam-e egyáltalán labdával, de kétségtelenül a pályán voltam Puskással, Cziborral és a többiekkel.
– Mikor kezdtek lazulni a menekülteket összefűző kötelékek? – Az ´56-os forradalom után a magyarok roppant népszerűek voltak a nyugati országokban, így Angliában is. Az egyik leghíresebb angliai magyar írónk, Cs. Szabó László megfogalmazásával élve: a jóindulat gátszakadásának lehettünk tanúi. Rengeteg segítséget kaptak a magyarok, a diákoknak például nem kellett oklevéllel igazolni addigi tanulmányaikat, ösztöndíjjal folytathatták iskoláikat. A jó megítélést táplálta az is, hogy nekem volt a legkevesebb szolgálnivalóm az angliai börtönökben. Az a magyar generáció nem asszimilálódott, hanem építette önmagát. Magam is a próféta szavaival biztattam honfitársaimat: mint zsidó sorstársaitok a babiloni fogságban, ne pánikoljatok, és ne nézzetek folytonosan vissza. Építsetek házat, éljétek a magatok életét, őrizzétek meg a szokásaitokat, népiségeteket. A szervezeti munkát pedig erősítette, hogy már a háború előtti időkben létrejöttek különböző magyar szervezetek, ezekre építkezve erősödött meg az akkortájt 22-23 ezres angliai magyarság.
– Miként alakult a másod- és harmadgeneráció magyarságtudata?
– Itt már egészen más mozgatórugók kezdtek működni. Az egzisztenciális szempontok egyre inkább dominálni kezdtek, a vegyes házasságok óhatatlanul sűrűsödtek, a demográfiai mutatók erőteljesen változtak, amit jómagam lelkészként, londoni magyar püspökként szinte évről évre érzékelhettem. Nem véletlen, hogy nyugalomba vonulásom után már semmi sem indokolta, hogy magyar nyelvű lelkész vegye át a londoni evangélikus püspöki szolgálatot.
– A rendszerváltás után gyökereiben átalakult a nyugati magyar diaszpóra szerepe, feladatai is. Ön 2010-ig látta el a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöki tisztségét, ebben a szerepkörében vezényelnie is kellett az útkeresést. Milyen sikerrel?
– Váltakozó sikerrel. Felmerült a kérdés: az immár a hátrahagyott hazában is megvalósult szabadság körülményei között menjen mindenki haza, vagy adja meg magát az asszimilációs folyamatoknak? A hazatérésről hamar kiderült, hogy elképzelhetetlen, hiszen az emberek többségét az egzisztenciájuk, a családjuk immár elszakíthatatlanul az új hazához köti. Maradt tehát az elhatározás: erős szervezeti élettel lassítani a beolvadást, erősíteni, rendszeressé tenni a kapcsolattartást az anyaországgal, illetve a szülőfölddel. Tudatosítani saját magunkban is: egy hozzánk hasonló kis nép egyértelműen a minőségre predesztinált, ha akarja és tudja azt vállalni.
Pátkai Róbert
1930. december 2-án született Budapesten. A középiskolát 1949-ben végezte Békéscsabán. Felvették az orvosi egyetemre, de egy ébredési vallási konferencián eldöntötte: lelkész lesz. 1954. június 4-én szentelték pappá a budapesti Deák téri templomban. Az ´56-os forradalom után menekülnie kellett, Angliába ment, ahol evangélikus lelkészként, majd London magyar püspökeként szolgált. 2010-ig a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöke.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Utólag a besúgókról – sine ira et studio
Annak, aki szenvedő alanya volt – mint jómagam is – a rá állított számos besúgó tevékenységének, a bölcs Tacitus címben idézett tanácsa (Harag és részrehajlás nélkül) bizony kissé szűk érzelmi ruhának bizonyul.
Azonban azt tanácsolom magamnak, de másoknak is, mégis próbáljunk meg a besúgói tevékenység kérdéséhez, ha ez lehetséges, elfogulatlanul viszonyulni. Ugyanakkor azt sem feledve, hogy sok úgynevezett „célszemélynek” a sorsát ők is befolyásolták, megterhel(het)ték addig nem tudott vádakkal.
Szabadulás utáni rabság
A Krónikában az utóbbi hetekben, hónapokban újra napvilágra kerültek igen tiszteletre méltó nevek, akik annak idején írásban kötelezték el magukat a román politikai rendőrség, a Szekuritáté szolgálatában. Személyesen nem ismerek mindenkit a Könczei Csilla blogján említettek közül, de két személy elég közel állt (áll) hozzám, hogy nevük olvastán felkapjam a fejem.
Veress Zoltán költőről, íróról, műfordítóról és Varró János irodalomtörténészről, regényíróról, műfordítóról van szó. Már Szilágyi Domokos „leleplezése” is megdöbbentett, és tragikus sorsának bizonyára ebben (is) rejlik a magyarázata. Irodalmi és általában értelmiségi létünknek, írásaik hitelességének és hatásának olvasóik emlékezetében bizony ártottak, akárhogy igyekezzünk a magánéletet az alkotóitól különválasztani.
Az említettek valamennyien megszenvedték a nacionálkommunizmus börtöneit olyan „tettekért”, amelyeket alig tudtak vallatóik a jelentéktelenség homályából a felszínre hozni. Többnyire szintén „informátoraik” segítségével. Akárhogy is volt, kiszabadulásuk után sem voltak az akkori viszonyokhoz képest „szabadok”. Már csak azért sem, mert a Szekuritáté számára a belügyminisztérium hírhedt 70-es számú törvénye kötelezővé tette bizonyos társadalmi kategóriákhoz tartozókat (így a volt politikai elítélteket is) megfigyelni, róluk dossziét nyitni, és köréjük besúgóhálózatot építeni.
Miután Nicolae Ceauşescu megtiltotta, hogy a kommunista párt tagjait beszervezzék besúgóknak (nekik e nélkül is kötelességük volt a szocializmus vívmányait a „rongálóktól” megvédeni), a legalkalmasabbak erre a célra a megfélemlíthető, volt politikai elítéltek voltak. A családtagokat is sújtó különböző tilalmak (amelyekről azonban soha sehol nem jelent meg hivatalos irat), a képesítésnek a semmibevétele munkahelyi alkalmazásnál (már ha sikerült valahol akármilyen állást kapnia) általános volt.
A „megbízhatatlan” tanár többet nem taníthatott, az újságíró, író esetleg korrektor lehetett. Ebből a megalázó helyzetből két út vezetett a „napos oldalra”. A becsületes út a rehabilitáció volt, a másik a besúgói kötelezvény. Lehetett választani. Én például, mert szerettem tanítani, kértem a rehabilitációmat. Nem engedélyezték. A másik út nem volt számomra elfogadható. Így aztán volt, akinek sikerült rehabilitáltatnia magát, mint például Palczer Károly volt kollégámnak és „bűntársamnak”. Ő nyugdíjazásáig tanított. Dávid Gyula irodalomtörténésznek ugyancsak sikerült a rehabilitáció. Azóta is „könyves ember”, szerkesztő.
Macska-egér játék szekusokkal
Nem ismeretlen számomra sem a beszervezés alattomos, hitvány módja. Néhány évig nyugton hagytak, majd rám állítottak egy fiatal szekus tisztet, hogy szervezzen be a titkosszolgálatba. Külön írás kellene ahhoz, hogy hónapokig tartó próbálkozásának minden trükkjét előadjam. Mivel beteg feleségem és kislányom megélhetését nekem kellett biztosítanom, nem mondhattam „hős daliaként” egyenesen nemet. Macska-egér játék volt, de nem mehetett az idegeimre.
Cselvetéseit más beavatása nélkül, magam kerültem el. Hónapok teltek el a „találkákkal”. Volt benne csábítás és volt fenyegetés, zsarolás és utazási lehetőség (húgomhoz, Magyarországra), jó állás kijárása és rehabilitáció. Amit akarsz. Aztán abbahagyták, többet nem kísérleteztek velem. Akik ezt nem bírták cérnával, azok csapdába estek. Mint az említettek is.
Mert az a mai, viszonylag fiatal olvasó, aki nem élt abban a rendszerben, vagy még gyerek volt, nem tudhatja, mit jelentett a diktatúra. Annak elbeszélni sem lehet, mert azt fogja mondani, hogy a személyes gyűlölet túlzásra késztet. És nagy százalékban vélekednek úgy a szerencsétlenek, hogy jobb volt akkor élni. Persze már akinek! (Azt azért tegyük hozzá, hogy azt a rendszert ugyan nem ismerték, de ismerik a mai nyomorúságunkat, különösen az állástalan vagy alulfizetett fiatalok.) Emberkaméleonok Nyilván mindenkinek, Veress Zolinak is, a már túlra költözött Varró Jánosnak is megvan a maga története, amelyet Zoli, ha röviden is, de becsülettel elismert és megmagyarázott (talán jobb lett volna a „leleplezés” előtt). Varró János ezt nem tette meg, önéletrajzi visszaemlékezésében (Erdélyi sorsvallató – Egy erdélyi ’56-os utolsó vallomása, Kecskemét, Korda Kiadó, 2008) sem. Kár.
Nem árt azonban a történtekhez azt is hozzátenni, hogy igen sok esetben a „tolvaj kiált tolvajt”. Naponta vagyunk elképedt tanúi annak, hogy mennyi emberkaméleon szaladgál jobbra érdemes hazánkban. Én nem találtam túlzásnak a budapesti Terror Háza „nyilas testvér” átöltözését harcos kommunistává. Nálunk sincs másképp.
Volna a Krónikában olvasott két íráshoz, a Bereczky-Veress Bíborkáéhoz és a Szőcs Gézáéhoz kapcsolódó véleményem, elvi problémám. Az csak természetes, hogy szeretjük szüleinket, akik védtek és támogattak mindenkor minket, olykor saját életminőségük rovására is. Már az esetek többségében. Persze van kivétel is, például amikor apa jelent a fiáról, még ha „paródiába illő módon” is.
Ez ugyanis megbocsáthatatlan aljasság, és az írott, valamint bármelyik íratlan törvénynek ellentmond, tisztelt Szőcs Géza úr. Bereczky-Veress Bíborka édesapjának – bár nyilván jólesett neki – nincs szüksége arra, hogy gyermeke az ő személyes elszámolnivalójába avatkozzék, sőt nem is ajánlott, az elfogultság miatt.
Persze a pozitív elfogultságra gondolok. Próbáljuk megérteni, hogy ez csakis magánügy. Szőcs Géza pedig ne akarjon – nagylelkűen – apjának, aki emlékezetem szerint minden alkotó kemény, szigorú, olykor gunyoros bírálója volt, menlevelet adni. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy ő akarja helyrehozni apja – enyhén szólva – hibáját. Szőcs István vállalt valamit, amit eddig gondosan eltitkolt. Ez – lásd fentebb – szintén csakis rá tartozik. Szőcs Géza a múlt rendszer üldözöttjeként elhagyta hazáját, hogy távolról tegyen érte, majd hazajött, itthon folytatni kinti tevékenységét népe javára. Ez dicséretes, ez tartozik rá, és nem az apja múltjába avatkozni.
Esterházy Péter Javított kiadás (Budapest, 2002) című könyve zárómondatainak egyikével fejezem be: „Apámnak nem tudunk – mi emberek: akiket elárult, és akiket nem – megbocsátani, mert előttünk nem ismerte el tettét és nem bánta meg azt, nem bánta meg, hogy lelkének sötétebb fele legyőzte őt”.
Puskás Attila
A szerző a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Korunk „hőse” (Zsidó Ferenc új könyvéről)
Nomen est omen – tartották a régiek, vagyis azt, hogy intő jel a név, figyelmeztetés valamilyen rosszra, ami a név viselőjét érheti. Egy irodalmi alak esetében azonban figyelemfelkeltőnek tekinthetjük a nevet. Például a Laska Lajos nevet, amely meglátásom szerint eleve valamilyen feszültséget rejt magában.
Két, egymással ellentétes világ ütközése ez a név. Komolyságra hangol a személynév még hangzásával is – a két mély magánhangzónak köszönhetően –, akár fennköltnek, ünnepélyesnek is tekinthető (jelentése: hírnév + harc), a családnév viszont már-már a nevetséges határát súrolja a maga hétköznapiságával – lévén, hogy unalmas, érdektelen embert ruháztak fel ezzel a névvel –, illetve népies stílusárnyalatával. Ehhez esetleg a Laji becenév illenék, az összhang kedvéért... De nem, a szerző ambivalenciát kelt magával a névadással. S ezt fokozandó, új kötete címéül választja főhőse nevét a székelyudvarhelyi származású író. Laska Lajos közöttünk él. Valahol egy kisvárosi tömbházlakásban. Kezdetben egyedül. Mint új lakó, úgy-ahogy be is rendezi. Agyafúrt módon, egy macska bevetésével, szőnyeget is szerez szobájába. (Szőnyegszerzőben) Tévézni nem tévézik, minthogy nincs is neki, aztán környezete hatására szerez. De mindössze egy tévédobozt, amely előtt esténként fél órát üldögél, sőt, elhatározza, hogy immár ismerőseit is meghívja, elvégre közösen élvezetesebb tévézni. (Tévét néz) Autója sem volt, mondhatni elvből. Van viszont órája, mert napi programját valamihez kell igazítania. Egy idő után viszont eldobja mint fölösleges kacatot, hiszen rájön, hogy a fölötte lakó szomszéd család napjai percnyi pontossággal zajlanak reggeltől késő estig. A különféle zajokból mindenről értesül, ami náluk történik, s minden tevékenységük órához, perchez van kötve. A szeretkezés például minden este fél tizenegykor kezdődik „turbékoló kacarászások közepette”, s tizenöt percig tart minden alkalommal, aztán két perc csend következik, majd beindul a forgalom a fürdőszobában. (A legmegbízhatóbb óra) Üdülni is elmegy a tengerre, mint ahogy annyian teszik, de nem találja helyét a hangos tömegben, aztán hazautazik, hogy „átadja magát a megérdemelt pihenésnek.” (Üdül) Él állampolgári jogaival is, megjelenik a választáson, és mindenik jelöltre ráüti a pecsétet, minthogy – indokolja tettét egy riporternek – „együtt sem lesznek képesek kirángatni ezt az országot a bajból”. (Politikai meggyőződés) Laska „felelős” állampolgár s egyszersmind „nagy” hazafi. Félti a nemzetét, aggasztja a magyarság fogyása, amire a statisztikák figyelmeztetnek. Hol itt, hol ott éli a munkavállaló, a beosztott életét. Eltűri a főnök minden szitokszavát, még ha nem is ő a hibás. Sőt, egyszer azt érzi, még neki kell kiengesztelnie a főnökét. Papírra is teszi: „Főnök, bocsánat, hogy megsértett!” (Hibás) Egy feje tetejére állt világ veszi körül, amelyben csak úgy ismerheti ki magát az ember, ha ő maga fejállásból néz körül, minthogy „így a világ sokkal barátságosabb, ismerősebb, normálisabb”. (Arról, hogy mi anormális) Adott ponton aztán vállalkozásba kezd: márciusban árulja a fenyőcsemetét karácsonyfának, mivelhogy ilyenkor nincsen konkurencia. (Vállalkozik) A Laska név különben valamiféle étkezéssel kapcsolatos emberi tulajdonságra, például a falánkságra is terelheti a figyelmet. A kötet egyik darabja aztán egy konkrét esetet is felvázol, miből kitetszik: hősünk valóban élt a test, a gyomor örömeinek. Míg újságíróként dolgozott, előszeretettel számolt be olyan eseményekről, amelyeket például fogadások követtek, ahol étel-itallal látták el a média képviselőit. De mint minden kisember, gyorsan elbukott. Főnöke célzatosan éppen ráosztotta a feladatot: éhségsztrájkolóval készítsen mélyinterjút. A gyomrának élő Laska megtagadta a feladat végrehajtását, mire főnöke eltanácsolta a laptól. (Mindig jóllakni) A már hivatkozott Nemzetféltő étvágy ugyancsak frappáns bizonyítéka hősünk ilyen téren megnyilvánuló emberi gyöngéjének. Laska Lajos mint jelentéktelen ember sok esetben megmosolyogni, máskor meg szeretni való figura. Kiderül róla nemegyszer, hogy személyiségzavarai vannak, és cselekedetei torz tudatállapotról, netán korlátoltságról tanúskodnak. (A kultúrember) Szokványos, hétköznapi embernek tűnik, de nem egyszer különcként viselkedik. Úgy vélem, nem lehet más, mint kora. Laska Lajos korunk „hőse”. Mai életvilágunkból való Zsidó Ferenc kisembere, távoli irodalmi felmenőjét megtalálni, többek között, a Csehov-novellisztikában (pl. A csinovnyik halála), Kafka abszurd prózájában és Örkény egyperceseiben. Zsidó ezekben a tollrajzaiban, „egyperces novelláiban”, illetve a szerzői meghatározás szerint rövidprózáiban általában groteszk-humoros helyzeteket jelenít meg, tömören, fordulatos módon adva elő a történeteket, amelyek csattanóra végződnek, s élük gyakran szatirikus. Torz tükörben mutat az író helyzeteket és emberi jellemvonásokat. Nem könnyű műfajt választott ehhez a szerző. Az effajta rövidpróza művelője – hasonlóképpen a százméteres táv vágtázójához – nem téveszthet lépést úgymond, mert nem lesz ideje és módja javítania azon, mit elhibázott. Célratörően, rendkívüli összpontosító képességgel tartja az iramot a rövid távon száguldó, egészen a célba érésig. Esetleg akkor lazíthat, ha nem elég erős a mezőny. Zsidó Ferenc rövidprózái között is találni néhányat, amely elmarad a szerző megszokott teljesítményétől (A nők, Az új kolléga, El ne hervadjanak, Tudományos módszer, Fogkrém-reveláció például), de ezektől eltekintve az egyes darabok s az egész kötet felépítése is jó színvonalat képvisel ebben a műfajban. Könyve karácsonyra második kiadást ért meg.
Zsidó Ferenc (1976) Székelykeresztúron élő író, tanár, szerkesztő. A bölcsésztudományok doktora. Kutatási területe a magyar, román, cigány közösségek történelemszemléletének, népi kultúrájának összehasonlító vizsgálata. Fontosabb művei: Szalmatánc (regény, 2002); Csigaterpesz (novellák, 2005); Történetiség, sorsok, hiedelmek (néprajzi tanulmányok, 2000). Borcsa János
Zsidó Ferenc: Laska Lajos Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A juttatás jogos (Kuláktörvény)
Az egykor kuláknak nyilvánítottaknak járó szociális juttatásról tartott sajtótájékoztatót Kátai Zsuzsanna sepsiszentgyörgyi tanárnő, Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének elnöke és Johann Taierling néppárti önkormányzati képviselő a párt kézdivásárhelyi székházában tegnap.
Balázs Attila elmondta, amióta péntekenként beindult az ingyenes jogi tanácsadás, sokan felkeresték székházukat. Decembertől elfogytak anyagi forrásaik, ezért a négy néppárti tanácstag lemondott üléspénze egy részéről, hogy fedezni lehessen Kátai Zsuzsanna kiszállási költségeit. Az irodát fénymásolóval is ellátták, hogy az iratok sokszorosításával is segíteni tudjanak a hozzájuk fordulóknak. Johann Taierling kifejtette, elvárná, hogy a felső-háromszéki magyar polgármesterek a jogosultak mellé álljanak, és alkalmazzák a jogszabályt.
Kátai Zsuzsanna arról számolt be, hogy az egykori kulákokat ért sérelmekért járó havi juttatás kifizetését az 1990/118-as törvény szabályozza, a politikai üldözötteknek járó társadalmi juttatás címszó alatt, és – habár huszonkét éve életbe lépett a jogszabály – Háromszéken mindig akadozott érvényesítése, az üggyel foglalkozó hivatalok eltanácsolták a hozzájuk fordulókat azzal a „rablómesével”, hogy a jogszabály a kulákokra nem vonatkozik. A törvényalkotó nem használja a kulák szót – hangsúlyozta –, hanem a kényszerlakhelyet, mivel az volt a szándéka, hogy ne csak a kulákokra, hanem a többi megbélyegzettre, a volt „kizsákmányolókra” is érvényes legyen. Hiába rendelkeznek a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által kibocsátott üldözési dosszié másolatával is, pereskedni kényszerülnek. Idős embereket tesznek útra, hogy fölöslegesen pereljenek, ami sok jogosultnak elveszi a kedvét. Az iratok beszerzése is bonyolult, bürokratikus. A megyei bizottság a legtöbb esetben nem adja meg a juttatást, ezért a harmincnapos fellebbezés után perelni kényszerülnek. Akik pereltek, megnyerték a jogi eljárást, és az igény benyújtásának időpontjáig visszamenőleg is megkapták a nekik járó havi összeget. A törvénynek nincs jogvesztő határideje, így most is benyújthatják az igénylést azok, akik úgy értékelik, jogosultak lennének a juttatásra, az iratcsomók összeállításában segítséget nyújt – mondotta Kátai Zsuzsanna –, azt is kiemelve, hogy több polgármesteri hivatalban nem ismerik el az illetőnek járó adókedvezményt. Kátai Zsuzsanna a megyei bizottság 2010-es jelentéséből is felolvasott adatokat. Abban az áll, hogy a bizottsághoz 494 kérés érkezett be, amiből 337-et elutasítottak, 132 pedig pozitív elbírálásban részesült, amiből 66-ot végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés alapján fogadtak el.
Kátai Zsuzsanna minden pénteken 9–11 óráig a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központban, 12 és 14 óra között pedig a Néppárt kézdivásárhelyi székházában, a Gábor Áron tér 13. szám alatt tart ingyenes jogi tanácsadást.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Egy név a sepsiszentgyörgyi ötvenhatos emléktábláról (2.)
Szekeresi Nagy József
Szekeresi Nagy József (Ákos, 1913. március 8.–1961. augusztus 6., dési börtön), földbirtokos, a Dobay-per hetedrendű vádlottja. A Szekeresi eredetileg nem nemesi előnév, hanem öt ákosi Nagy családtól való megkülönböztetésre szolgált, a család a szatmári Nagyszekeresből származott.
Az 1913-ban született Nagy István nevelte, ő íratta be a vidék híres iskolájába, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumba. Ezt a 200 holdas birtokot örökölte Nagy József a Zilahon és Szatmáron pallérozódott fiú apja 1937-ben bekövetkezett halála után. Az atlétatermetű és -erejű fiatalembert az ákosiak azonnal vezérüknek fogadták. A második bécsi döntés és a magyar honvédek bevonulása után a 27 éves Nagy Józsefet a község bírójának választották, és 1944. március 19-ig, Magyarország német megszállásáig a falu vezetője maradt. Visszaemlékezések szerint kiválóan végezte bírói munkáját. Feleségül vette a környék legtekintélyesebb birtokosának, Dobai Bálintnak, azaz az elsőrendű vádlott Dobai István édesapjának Katica nevű lányát. Nagy József a zsidóellenes intézkedések miatt – köztisztviselői társaihoz hasonlóan – 1944. március 31-én lemondott a bírói tisztségéről. Ettől kezdve ellenállóként tisztelték. A régi kommunisták, majd a deportálásból hazakerült zsidók keresték fel. A falu kollektív emlékezete szerint Nagy Józsefnek köszönhető, hogy sem a Maniu-gárdisták és „voluntárok”, sem a bevonuló szovjet hadsereg egységei nem garázdálkodtak Ákoson. Senkit nem hurcoltak el sem a földvári megsemmisítő munkatáborba, sem a Szovjetunióba „malenkij robot”-ra. Akkora tekintélye volt, hogy a berendezkedő kommunista hatalomnak is előbb kényszerlakhelyre kellett hurcolnia Nagy Józsefet, hogy később a kollektív gazdaság megszervezését elindíthassák a faluban. Már korábban, az 1945. évi földreformmal elvették a család 50 hektáron felüli birtokát. 1949. március 2-ról 3-ra virradó éjszaka Szamosújvárra kényszerlakhelyre hurcolták. Az Ákosról deportált öt család birtokán hamarosan létrehozták az első kollektív gazdaságot. Nagy József Szamosújváron napszámos munkára járt a helyi állami gazdaságba és az útépítéshez. Ezt azonban nem tudta elviselni, ezért kézifűrészbakot szerzett, s azzal járta a várost, és felkérésre fát vágott. A deportáltak az „amerikai felszabadítók”-at várták, azok pedig nem jöttek. 1956 elején megszületett egyetlen lányuk, Zsófia. Akkor már fedél volt a fejük felett, mert az egyik cigány család átengedte cigánysori kunyhóját. Ezért volt a lakcíme a Muzsikusok utcájában. A Lengyelországban zajló munkássztrájkok újból reménységgel töltötték el a szamosújvári kényszerlakhelyeseket. Nagy József gyakran megszökött a kényszerlakhelyről, és Kolozsváron felkereste sógorát, a nemzetközi jogász Dobai Istvánt, akit már régóta az erdélyi kérdés méltányos megoldása foglalkoztatott. 1956 októberében – olvasható az első, 1957. március 30-i kihallgatása jegyzőkönyvében – meglátogatta Dobai István felesége, Varga Piroska, aki elolvasásra átadott neki három, Magyarországon megjelent forradalmi verset. Valószínű, a látogatásra 1956. november közepén kerülhetett sor, hiszen Varga László református lelkész, a per másodrendű vádlottja november 4-én hajnalban csempészte át a magyar–román határon azokat a forradalom idején megjelent verseket, amelyeket később a családban, ismerősök körében terjesztettek. 1957. március elején Dobai István egyik kolozsvári látogatása során elolvasásra átadta neki az „ENSZ-memorandum” egyik példányát, amelyet elolvasott és ott is hagyott a sógoránál, egyetértett annak tartalmával, célkitűzéseivel.
1957. március 30-án letartóztatták, és azonnal ki is hallgatták.
A bírósági tárgyalás során Nagy József tagadta az ellene felhozott vádakat, csak a versek átvételét, őrzését ismerte be. Mivel a vallatások során a kihallgató tisztnek beismerő vallomást sikerült kicsikarnia tőle, az ítélet meghozatalánál ezt vették figyelembe. A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1957. november 5-én az 1957/1795. számú ítéletében a 1950/199. számú törvényerejű rendelet 6. szakaszának 3. bekezdése, az 1. szakasz „a” és „c” betűjének előírásai alapján – enyhítő körülmények figyelembevételével – öt év szigorított fegyházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Dobai István visszaemlékezése szerint Nagy Józsefet a letartóztatásakor azzal hitegették, hogy csak formaságból hozták be, amint megadja a szükséges felvilágosításokat, szabadlábra helyezik, visszamehet Ákosra. Dobai István visszaemlékezése szerint Nagy József elhitte a trükköt, és vallatójának, Ioan Oprea főhadnagynak mindent elmondott nemcsak az erdélyi kérdés méltányos megoldására irányuló mozgalomról és résztvevőinek társadalmi kapcsolatairól, hanem részletesen mindent a Dobai családról, többek között, hogy Dobai Bálintot 1949-ben a Securitate emberei verték agyon, és Dobai István „fanatizmusában a román nemzet ellen a legszörnyűbb rémtettek végrehajtására is feljogosítva érzi magát”. Emiatt Dobai Istvánt különrepülőgéppel Bukarestbe szállították, ahol a magyar kérdések „szakértője”, Iosif Moldovan vallatta. (Lásd: Dobai István: Múlandó Szilágyság. 168–169. o.) Nagy József semmit sem tudott vallomásai következményeiről. Francisc Uţiu vallatótiszt fedte fel előtte a trükköt. Nagy József rettenetesen elszégyellte magát, és kétségbe esett. Heteken át emésztette magát, cellatársai kiröhögték, hogy legféltettebb titkairól is mindent kifecsegett.
Nagy József 1957 szeptemberében a szamosújvári gyűjtőfegyházba került, innen vitték a tárgyalásra, itt közölték vele az ítéletet. Szamosújvárról a jilavai földalatti kazamatákba, majd a piteşti-i fegyházba került. 1960 júniusában átszállították a dési börtönbe, itt halt meg 1961. augusztus 6-án.
Amikor felidézzük az ákosi Szekeresi Nagy József alakját, emberi nagyságát, a községét, szülőfaluját szolgáló tetteit, valójában Szekeresi Nagy Józsefet a jellel jelöltek közé emeljük! Hiszem, hogy a 2011. szeptember 4-én leleplezett, „birtokba vett”, Szekeresi Nagy Józsefet ábrázoló dombormű és emléktábla a világ minden részére szétszóródott ákosiak és környékbeliek igazi zarándokhelye lesz.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Victor Ponta „magyarbarát" stratégiája
Victor Ponta miniszterelnök folytatja az RMDSZ irányába tett meglepő gesztusait. A hét végén kinevezte az RMDSZ-es Geréd Beatrixot a Nemzeti Statisztikai Intézet élére, Frunda Györgyöt kinevezte elnöki tanácsadójának, Király András Györgyöt pedig kinevezte oktatási államtitkárnak. A HotNews.ro információi szerint egy lista létezik, amelyet Victor Ponta még a nyáron összeállított, és amely szerint bizonyos RMDSZ-es politikusokat bizonyos posztokra szeretne beosztani. (Környezetvédelmi ügynökség, decentralizált hivatalok, stb). Mit jelentenek ezek a lavírozások? Mire is készül tulajdonképpen Ponta?
Első ránézésre sokan azt mondják, hogy a cél egyértelműen politikai és hogy a PSD vezetője azért tartja meg az RMDSZ-t, hogy sakkban tarthassa a PNL-t és a PC-t, szemük előtt tartva azt, hogy a kisebbségi párttal együtt is megtarthatja a parlamenti többséget. December kilencedikén este urnazárás után jelentette be hivatalosan, hogy az RMDSZ-t is bevenné a kormányzásba, azért hogy így meglegyen az alkotmánymódosításhoz szükséges többség.
Ugyanakkor szükség volt Dan Voiculescu és a PNL-s honatyák erőszakos magyarellenes kirohanásaira is, hogy meggyőzzék a miniszterelnököt, hogy ne adjon helyet az RMDSZ-nek a kormányban annak ellenére sem, hogy volt egy titkos megállapodása is velük a választások előtt. Így minden arra mutat, hogy az RMDSZ-szel hosszú távú tervei vannak a miniszterelnöknek, még annak ellenére is, hogy hivatalosan nem sikerült bevennie a Szövetséget a kormányzásba.
Victor Ponta kijelentette azt is, hogy: „Az RMDSZ nem lépett be a kormányzásba, a kinevezéseknek semmi köze nincs az RMDZ-hez“ amikor a Statisztikai Intézet vezetőjének kinevezésére utalt. Vagyis, a magyarok effektíven részt vesznek a döntéshozatalban, még magas tisztségeket is betöltenek, de nincsenek kormányon. Ez is egy megoldás. De van még valami, amit meg kell említeni a miniszterelnök kedveskedési gesztusaiban a magyarok felé. A koalíciós partnerei, akik arra kérik, hogy ne „árulja el a választók szavazatait” nem veszik figyelembe a magyar közösség erőteljes radikalizálódásának veszélyét a teljes politikai elszigetelődésük miatt.
Egy olyan RMDSZ, amely teljesen hatalom nélkül marad (vagyis források nélkül) megnyitná az ajtót az EMNP radikálisan gondolkodó politikusai előtt. Az RMDSZ ellenségének kikiáltott Tőkés László, akit erősen támogat a FIDESZ és Orbán Viktor miniszterelnök, pénteken a 2013-as évet az autonómia évének hirdette ki, kijelentve, hogy továbbra is támogatni fogják a föderalizáció ötletét. Egy sor akció fog következni, nagyon valószínű gyűlések, tüntetések lesznek Hargita és Kovászna megyében az autonómia és a föderalizácó ügyét támogatva. Ehhez még hozzátevődik a magyarországi választások éve. 2014 márciusában a szomszédos országban általános választások lesznek, és Orbán Viktor mindent megtesz a szavazatai számának maximalizálása érdekében. A tavalyi év novemberében például támogatta a sokat vitatott választási regisztrációt, amely azt kérte volna, hogy a választások előtt két héttel a szavazóknak regisztráltatniuk kellett volna magukat. Szerencsére a törvény az Alkotmánybíróságon megbukott.
Ámde Orbán Viktor nemcsak a törvények megváltoztatásával pályázik az újabb kormányzásra, – ugyanolyan abszolút többséggel, mint amilyen Bukarestben is van most, – hanem azokra a magyar szavazatokra is, amelyeket az ország határain kívülről kaphat. A magyar etnikumnak kettős állampolgárságot adott, amely egyéb jogok mellett a magyarországi szavazati jogot is biztosítja számukra. A Romániában élő magyaroknak mintegy tíz százaléka kapta meg a magyar állampolgárságot és ezzel együtt a szavazati jogot is. Ha ezeknek a közösségeknek nincs képviseletük a saját országuk – ebben az esetben Románia – kormányában, vagy a parlamentjében, akkor Orbán Viktor tálcán kapja ezeket a szavazatokat. Ezen a választáson majd a Fidesz és az EMNP reggeltől estig azt fogja zengeni, hogy az érdekek már nem az RMDSZ-hez fűznek és máshol kell keresni – jelen esetben Budapesten – olyan új politikusokat, akik jobban küzdenek az ő jogaikért. Ezen jogok között ott vannak a csábító autonomista ötletek és újabban a föderalizáció is.
Ha Victor Ponta megértette a magyar közösség radikalizációja veszélyének súlyosságát, amely annak is köszönhető, hogy Bukarestben nem tartotta meg őket a hatalmon, akkor az RMDSZ-t nem hiába tartja mégis a hatalomhoz közel, amellett, hogy még a háttérben folyik a játék Ponta és Antonescu illetve Ponta és Voiculescu között. Ez a célkitűzés azt szolgálja, hogy közép- és hosszútávon kiküszöbölje az olyan veszélyes szituációkat, amelyek idővel nehezen lesznek kezelhetőek. Tegyük félre most az RMDSZ igazi megreformálásának sürgősségét célzó vitákat, amelyeket reformellenes figurák irányítanak most is.
Lehetséges, hogy Traian Basescu is ugyanezt a nagy veszélyt vette észre a magyar közösségek radikalizálódásában, és ezért adott ki december kilencedikén este egy hivatalos közleményt a Facebookon videón, arra kérve a magyar közösséget, hogy menjen el szavazni, hogy az RMDSZ nehogy elvétse a parlamentbe jutás lehetőségét. Az is nagyon valószínű, hogy külföldi partnerekkel is stratégiai egyeztetések folytak a Romániában élő legjelentősebb kisebbség helyzetéről, mivel senki nem szeretne egy kis Koszovót az Európai Unió perifériáján, néhány felelőtlen politikusnak köszönhetően. Dan Tapalaga
hotnews.ro
Erdély.ma,

Kilencven év a szeretet szolgálatában
Jubileumi évet ünnepel idén a Szociális Testvérek Társaságának erdélyi kerülete. A jubileumi év megnyitóját Csíkszeredában, a Millenniumi templomban, a Tamás József püspök által bemutatott szentmise keretében tartották pontosan vízkereszt ünnepén, mert 90 évvel ezelőtt ezen a napon költözött az örök hazába a szerzetesi közösség alapítója, Slachta Margit. Az erdélyi közösségben jelenleg összesen 19 tag és két novícia tevékenykedik.
„Hálát kell adni Istennek, hogy ezen szerzetesi közösség karizmáján keresztül ajándékokkal halmozott el Isten bennünket” – mondta Tamás József püspök az ünnepi szentmise bevezetőjében. Az egyházi elöljáró arra kérte a híveket, imádkozzanak a közösség tagjaiért, hogy Isten segítse őket hivatásuk teljesítésében, és újabb hivatásokkal ajándékozza meg őket.
A jelenlévőket köszöntő Farmati Anna kerületi elöljáró szerint korunk világnézeti- szellemi-lelki és politikai válsága idején, és különösen a hit évében „Margit testvér világnézeti krédójának felettébb nagy aktualitása van”, ezért az ünneplés lelki-szellemi tartalmát a közösség alapítójának ma is aktuális lelki öröksége képezi.
Tamás József püspök homíliájában hangsúlyozta: 90 évvel ezelőtt, a háború, illetve a Trianon utáni nehéz időkben, amikor az ország sorsa mélypontra jutott, a Szociális Testvérek Társaságának tagjai felismerték tennivalójukat. Úgy érezték, a szociális problémák megoldásában részt kell vállalniuk, ezért nem az elvonult kolostori életet választották, hanem a világban élők sorsát. Munkájuk széles körű, a Szentlélek vezetésével és imádságos lelkülettel vállalják a karitatív, a szociális, az egészségügyi, a népnevelő vagy éppen a kulturális tevékenységet. Csíkban nekik köszönhető a székely öntudatra ébresztés céljával és a hagyományok, illetve a székelyruha megbecsülésére, őrzésére biztató Ezer székely leány találkozó megszervezése is
A II. világháború és az ateista korszak őket is illegalitásba söpörte, akárcsak a többi szerzetesi közösséget, tizenöten a kommunista börtönök poklát is megjárták. A testvérek mégis vállalták, élték fogadalmukat, és helyt álltak a nehéz időkben. Az 1989-es fordulat után újabb tagok csatlakoztak hozzájuk, és azóta is munkájukkal támogatják népünket, mondta Tamás József püspök.
A szentmise felajánló részénél az ünneplő szociális testvérek helyezték az oltárra a kenyeret és bort, hálaadásuk jeléül közösségük alapítójának fényképét, alapszabályzatukat, valamint a 90 éve tevékenykedő közösségüket, életüket és törekvéseiket jelképező égő gyertyát. A jubileumi év keretében a szociális testvérek több településen tervezik rendezvények szervezését.
Csúcs Mária
Vasárnap (Kolozsvár),

Levélben vagy ügyfélkapun keresztül iratkozhatnak fel a külhoni szavazók
Levélben vagy ügyfélkapun keresztül iratkozhatnak fel a központi névjegyzékbe azok a határon túli magyar szavazók, akik élni akarnak szavazati jogukkal a magyarországi parlamenti választásokon – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő a Transindex című erdélyi hírportálnak. A hírportál a választási regisztrációt szorgalmazó fideszes képviselővel hétfőn közölt interjút. Emlékeztetett, hogy az Alkotmánybíróság határozata is megerősítette: nélkülözhetetlen a külföldön élő választópolgárok feliratkozása a központi névjegyzékbe. Ez levélben vagy ügyfélkapun keresztül történne meg – jegyezte meg a képviselő. Gulyás Gergely szerint a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár névjegyzékbe vétel iránti kérelmének tartalmaznia kell a választópolgár magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, a polgár születési nevét, születési helyét és idejét is, amennyiben az illető nem rendelkezik személyi azonosítóval.
A politikus szerint azért szükséges a feliratkozás, mert a külföldön élő magyar állampolgárok esetében az adott állam központi nyilvántartása nem áll a magyar állami szervek rendelkezésére, így például a lakcímváltozások a magyar állam számára követhetetlenek. Emellett – tette hozzá – az adminisztrációs terhet is jelentősen csökkenti a feliratkozás azáltal, hogy a választási szervek biztosak lehetnek abban, hogy a külhoni magyar állampolgár élni kíván szavazati jogával. A politikus megerősítette, hogy a külhoni magyarok levélben szavazhatnak. A szavazás lebonyolításáról szólva kifejtette: a levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgár számára a Nemzeti Választási Iroda megküldi a szavazási levélcsomagot. Ez tartalmazza a levélben szavazás szavazólapját, a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozat nyomtatványát, a levélben szavazás szavazólapjának borítékját, belföldi postára adás esetére bérmentesített válaszborítékot és a szavazás módjáról szóló tájékoztatást. A szavazási levélcsomagot személyesen is átvehetik majd azok, akik ezt kérik. A válaszborítékot a külhoni magyar állampolgárok a Nemzeti Választási Irodába, bármely külképviseleti választási irodába, vagy bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába is eljuttathatják. Mint mondta, érvénytelennek minősül a szavazási irat, ha a válaszboríték nincs lezárva, a válaszborítékból hiányzik az azonosító nyilatkozat vagy a belső boríték, a válaszborítékban – ugyanazon választáson – több belső boríték van, illetve ha a belső boríték nincs lezárva. Szintén a szavazat érvénytelenítését vonja maga után, ha a nyilatkozat hiányosan tartalmazza a választópolgár adatait, nem tartalmazza a választópolgár aláírását, vagy ha a polgár nem szerepel a levélben szavazók névjegyzékében, illetve a választó már leadott érvényes szavazási iratot. Szintén érvénytelenítést von maga után, ha a választópolgárnak az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatai eltérnek a levélben szavazók névjegyzékében szereplő adataitól – kivéve az időközben történt név-, illetve lakcímváltozást -, illetve ha a szavazási irat elkésett. Arra a kérdésre, hogy milyen szervezetekkel kíván együttműködni a magyar kormány a szavazás lebonyolításában, a fideszes politikus elmondta: a magyar állami szervek elsősorban a külhoni magyar állampolgárokkal közvetlenül kívánnak együttműködni, és ezt a célt szolgálja a feliratkozás intézménye is. Leszögezte: a magyar állam titkosan kezeli állampolgárai adatait, azokat nem kívánja megosztani egyetlen külföldi állam hatóságaival sem. MTI
Erdély.ma,

A megkerülhetetlen tényező
MAMŰ-tárlat Marosvásárhelyen!
A MAMŰ legendává érett – a város (képző)művészeti berkeiben mindenképp. Hiszen azt valószínűleg a Marosvásárhelyi Műhelyt takaró betűszó fedte képzőművészeti csoportosulás alapítói, tagjai sem gondolták volna, hogy a 35 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra szocreáljával szembeni ellenállásként létrejött avantgárdista csoport olyan "iskolává" válik, amely ma is létezik, alkot, nevét az egyetemes magyar képzőművészet jegyzi.
Igaz, hogy a diktatúra ellehetetlenítette, majd szétzúzta a csoportosulást, igaz, hogy tagjainak nagy többsége emigrációba kényszerült, de az is igaz, hogy a MAMŰ a kilencvenes évek elején Magyarországon újjáalakult (mint Ma születő Művek), és nívós galériával rendelkezik, tagjai folyamatosan kiállítanak. A mozgalom újjászületett. És most, alapításának 35. évfordulója alkalmából átfogó, páratlanul gazdag anyagú tárlatot szervezett Marosvásárhelyen, egykori "szülővárosában".
Az Idő-függések című kiállítás megnyitójára péntek délután 5 órától a Bernády Ház földszinti galériáiban, 6 órától pedig a Kultúrpalotában került sor. A tárlat megosztott anyaga e két helyen lelt otthonra, a Baross Gábor utcai kiállítóteremben házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta az igen szép számban megjelent közönséget. Mint azt a Bernády Házban, a MAMŰ-alapítótag Elekes Károly A gyűlésnek vége című, székekből álló installációja mellett helyet foglaló publikumnak elmondta, régóta esedékes a MAMŰ itthoni, újbóli bemutatkozása. – Olyan alkalom ez, amelynek során nemcsak az újabb alkotásokat mutatja be a csoportosulás, hanem azt is láthatjuk, hogyan változott az eltelt évek, évtizedek alatt. Ez a MAMŰ nem az egykori, vásárhelyi MAMŰ: sok olyan alkotó csatlakozott hozzá, aki megalapításakor még meg sem született. A csoport bővült, de most is ugyanolyan kísérletező kedvű művészekből áll, mint egykoron. Akkor, amikor Ágoston Vilmos kitalálta a hivatalosan sohasem használt betűszót – hiszen a diktatúra funkcionáriusainak korában csak Atelier műhely 35-nek nevezték őket.
A Kultúrpalotában folytatódó, telt házas tárlatnyitó ünnepségsorozaton elsőként Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Szűcs György, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériájának főigazgató-helyettese olvasta fel az objektív okok miatt hiányzó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek a tárlatnyitóra írt méltatását. Mint az a tanulmányszerű méltató beszéd során elhangzott, a kiállítás-sorozat első programpontja a vásárhelyi tárlatnyitó. Szó esett a MAMŰ múltjáról, a megalakulásához vezető előzményekről, az ötvenes évekbeli elnyomásról és a hetvenes évek hazai avantgárdjának változásigényéről. – A MAMŰ új szellemiséget jelentett, modern művészetet a fokozódó elnyomásban és gazdasági romlásban, a lelki és egzisztenciális kényszer alatt születő hivatalos művészet mögött. Tagjait a szabad és színesebb nyugati kultúra érdekelte, e képzőművészeti szubkultúrán belül pedig egyre terjedt az információigény, amely új folyamatot indított el. A nyugati szabadság bűvköréből fogant ez a művészet, amely spontánul szerveződő összejöveteleken, közös eseményeken jelent meg, Erdély nagyobb városaiban szinte egyszerre. Marosvásárhelyen ez a felzárkózási törekvés volt a legerősebb. Át kívánt lépni az országhatárokon – a szellem erejével. A MAMŰ tagjai egy új esztétika megszületését jósolták. Tagjai szinte kizárólag mind magyarok voltak, a csoportot néhány kiállítás után a hatalom ellehetetlenítette. 1983-ban, Elekes Károly kivándorlása idején elégették a dokumentumokat, a művészek nagy többsége emigrált. A menni vagy maradni kérdésköre számos képzőművészeti alkotás alaptémájává vált. Magyarországon, Szentendre sajátos művészeti környezetében lelt új otthonra a társaság, akkor és ott sorolták be az addig sohasem dokumentált csoportot egy új egységbe. 1991-ben a MAMŰ hivatalosan is intézményesedett, most pedig egy 30 és 90 fő közötti, Magyarországon kívül és belül élő csoportosulást fed a név, egy változatos, sokszínű és láncreakció-szerűen gyarapodó társaságot, amely a magyar művészeti élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált – hallottuk a méltató beszéd során. Munkáikat most a Kultúrpalota és a Bernády Ház földszinti galériáiban bárki megtekintheti.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Évértékelő beszélgetés Juhász Bélával, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával
Segítséggel lehet a negatívumból pozitívum
Bár még tanévet nem zárt, de egy új évet kezdett a Csiky Gergely Főgimnázium is, ennek apropóján arra kértük Juhász Béla igazgatót, hogy értékelje a 2012-es évet.
Az iskola életében is – mint minden másban – voltak pozitívumok, negatívumok, melyekről az ember nem szívesen beszél, viszont ügyességgel, talpraesettséggel és segítséggel lehet pozitívum a negatívumból is.
– A 2012-es évre visszatekintve mi az, amiről szívesen beszél és mi az, ami negatívumként maradt meg Önben?
– Szívesen beszélek arról, hogy a 2012-es év is komolyabb gondoktól mentes volt. Arról, hogy a Csikyt az elmúlt évben is „tenyerén hordta” Király András oktatási államtitkár barátunk és Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ megyei elnöke. Jól emlékszem arra a telefonhívásra, amely a minisztériumból értesített: indulhat Bukarestbe egy gépkocsivezető, hogy elhozza a vadonatúj 16+1 személyes iskolabuszt. És meglett hozzá az anyagi háttér is: üzemanyag, járulékos költségek térítése, és nem utolsó sorban egy sofőri állás. Az év második felében sikerült a városi tanács költségvetés-kiegészítése során jelentős összeget kapnunk arra, hogy diákjaink biztonsága érdekében szerződést kössünk egy őrző-védő céggel.
Igen jelentős sikernek könyvelhetjük el az államtitkár közbenjárását a minisztériumban, aminek nyomán – országos premierként – engedélyezték kettéosztani a kilencedik reál osztályt matematika–informatika, illetve természettudományok szakra.
A Kincskereső Óvodáról se feledkezzünk meg! A tavalyelőtt beindult napközis csoport igen sikeresnek bizonyult: negyedével nőtt a gyereklétszám. Ősztől kaptunk egy fél dadusállást, amelyre régóta vártunk. A nyár folyamán a szomszédos katasztrófavédelmi felügyelőség átadott az óvodának egy 35 négyzetméteres helységet, amelyből csinos kis ebédlőt varázsolt a városi tanács munkacsoportja. Egyúttal más javításokat is elvégeztek, például, kicserélték a repedezett padlócsempét. S – gondolom – nem árulok el titkot, hogy az év vége felé elkészült az óvoda új épületszárnyának látványterve (tornaterem, a tetőtérben könyvtár). Alpolgármesterünk szerint számíthatunk rá, hogy nyárára megkezdik az építkezést.
Arról is beszélnék szívesen, hogy az iskola régi épületének földszintjén beindult a 25-ös létszámú előkészítő osztály frissen kimeszelt két teremben, vadonatúj bútorzattal és felszereléssel, remekül felkészült, igen hozzáértő tanító irányításával.
Amit negatívumként említhetnék, arról nem szívesen beszélek. Talán csak annyit, hogy elszomorító volt tapasztalni a gyerekek karácsonyi műsorsorozata előtt, hogy a lezúduló hó súlya alatt, egyik hajnalon beszakadt a díszterem előterének műanyag mennyezete. Egy telefonhívás az alpolgármesternek, fél órán belül a helyszínen a szakértői bizottság, majd a javító brigád, és három napon belül megtörtént a helyreállítás. Lám, így lesz a negatívumból pozitív eredmény!
– Ön már csaknem három éve tölti be a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói posztját. Mi az, amit szem előtt tartott és tart a mai napig is a diákság érdekében?
– A Csiky Arad megye egyetlen iskolája, ahol hároméves kortól az érettségiig anyanyelven, magyarul tanulhatnak a gyermekek. Ebből adódóan igen sokszínű a gyerekanyagunk. Céljaink is sokrétűek. Nagyon szeretnénk, hogy diákjaink jól érezzék magukat itt, e régi-új falak között, szívesen töltsék itt fiatalságuk jelentős részét, miközben olyan tudásanyagot sajátítanak el, amellyel bátran elindulhatnak az életben, egészséges magyarságtudatuk alakuljon ki, tanuljanak meg anyanyelvükön gondolkodni, álmodni.
– Az iskola épülete, felszereltsége, a tanítási körülmények, az oktatás minősége... Meg van ezekkel elégedve?
– Épületeink felszereltsége, a tanítási körülmények – szerintem – kielégítőek. Állítom ezt, figyelembe véve, hogy nemrég kaptuk meg az új épületszárnyat hat kényelmes osztályteremmel, tágas könyvtárral és a Tóth Árpád nevét viselő közösségi teremmel, amely egyre inkább diákjaink és általában az aradi magyarok kedvelt találkozóhelye lett, ahol könyvbemutatót és megemlékezést, tudománynépszerűsítő előadást, mesemondó-versenyt, diákszínjátszó-találkozót, néptáncbemutatót vagy országos általános műveltségi vetélkedőt rendeznek.
Száz férőhelyes bentlakásunk a város egyik legjobb internátusa. Bentlakó diákjaink nagy része ösztöndíjat kap.
Az oktatás, a körülményekhez képest, figyelembe véve a szórványoktatás buktatóit – szerintem –, megfelelő. Tanári karunk igen jó képesítésű, többen első fokozatú képzettséggel, vagy doktori címmel rendelkeznek.
Álmaink között szerepel az iskola meg a bentlakás udvarának rendezése, sportpályák létrehozása. A látványtervek elkészültek, az anyagi háttér egyelőre nem biztosított.
Reméljük, hogy idén folytatódik a régi iskolaépület meg a bentlakás hőszigetelése, végre kijavítják az elavult lefolyórendszert és tavasszal új tetőszerkezetet kap a díszterem.
– A szülőket mennyire vonják be a tanintézmény munkájába? Vannak-e visszajelzések részükről, pl. a diákok eredményeit illetően?
– Az iskola kapuja, a tanári bejárata, illetve az igazgatói iroda három (!) ajtaja állandóan nyitva áll a szülők előtt. Megbeszéljük a gondokat, teendőket, és ha kell, segítséget kérünk. És általában kapunk. Példaként említeném a tanév eleji takarítás, csinosítás, meszelés, mázolás pillanatait. Mindenképpen meg szeretném említeni, és főleg megköszönni azt az önzetlen anyagi segítséget, amelyet elsősorban egykori diákjaink nyújtanak cégeiken keresztül vagy magánszemélyként, alkalomadtán célirányosan.
– Juhász Béla is volt diák. Ha összehasonlítja az akkori oktatást, diákéletet a mostanival, mit lát?
– Amikor a jelenlegi Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjében, az Aradi 3-as számú Középiskolába jártam, mindössze 16 osztálya volt az iskola nappali tagozatának: évfolyamonként két párhuzamos osztály a magyar tagozaton és kettő a román tagozaton, a kettőből egy reál és egy humán szakos. Általában a városban sokkal kevesebb volt a középiskolai osztály. Ezért a középiskolába jobban megrostált, válogatott „csapatok” kerültek.
A diákélet sokban hasonlított a mostanihoz. Bár erről rengeteget lehetne mondani. Annyit mindenképpen meg kell hagynunk, hogy a mai diákok nyíltabbak, merészebbek, s talán őszintébbek, mint mi annak idején.
– Hogy érzi magát a megye egyetlen magyar nyelvű tanintézménye igazgatójaként?
– Rendkívüli megtiszteltetésnek tartom, hogy elfoglalhatom ezt a tisztséget. Éppen ezért igyekszem eleget tenni minden elvárásnak, szolgálni az aradi magyar nyelvű oktatást, amíg erőm megengedi.
Juhász Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Borboly beszólt a prefektusnak
„Miközben nem jut elég pénz a hó eltakarítására útjainkon, miközben Hargita megyében, az ország egyik leghidegebb megyéjében ugyanannyi fűtéstámogatást kapnak a szegény családok, mint az ország olyan részein, ahol jóval kevesebb mínuszok vannak télen, addig Hargita megye prefektusa azzal foglalkozik, hogy körlevélben tanácsokat osztogat a polgármestereknek a zászlóhasználattal kapcsolatban” – adott hangot felháborodásának Borboly Csaba.
A megyei közgyűlés elnöke azt követően emelte fel szavát, hogy Jean-Adrian Andrei prefektus körlevélben tudatta, hogy több mint ezer euróval büntethetik azokat a polgármesteri hivatalokat, amelyek törvénytelenül függesztik ki a magyar zászlót.
Borboly azt mondja, inkább azt várná el a kormánymegbízottól, hogy a fenti problémákra megoldást keressen. „De megszokhattuk már, hogy amikor az ország valós gondjaira nincs életképes stratégiája egy kormánynak, próbálja elterelni a figyelmet, ilyenkor kerül elő a magyar kártya, „idegen államok” zászlói stb. Kenyeret nem adnak a népnek, cirkuszt igen. Az országban sokkal nagyobb problémák vannak, mint a zászló. Egyébként a prefektus úr „más államok” zászlajának kitűzésére utal, és ilyen esetről nincs tudomásom a megyében” – fogalmaz közleményében a közgyűlés elnöke.
Szerinte ugyanakkor ha egy őshonos közösség magáénak érez egy lobogót, egy jelképet, azt Európában illik tiszteletben tartani. „A vásárhelyi ítélőtábla tavaly őszi döntése sajnos érvénytelenítette a Hargita megye hivatalos zászlajáról szóló tanácshatározatunkat. Az ítélet indoklását megkaptuk, de a törvény értelmében csak azután hozható nyilvánosságra, miután a bíróság kérésére megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem tettünk le arról a szándékunkról, hogy nemzetközi bírósághoz forduljunk” – mondta Borboly.
Krónika (Kolozsvár),

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen I.
Az új vezetőség összeállításánál már az első órákban figyelembe vették a város etnikai szerkezetét. Ebben közrejátszott az is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen a tüntetéseken a magyar munkások.
A nyolcvanas évek második felében Marosvásárhelyen és Maros megyében a kialakult gazdasági és politikai helyzet miatt általános rossz hangulat uralkodott. A megye és a város magyar lakossága, a magyarságnak a politikai, gazdasági életből történő fokozatos kiszorulása miatt kétszeresen is elnyomva érezhette magát. A város magyar közösségében általános csüggedés, kiábrándultság, esetenként veszélyérzet volt érzékelhető, és jelentősen fokozódott a (legális vagy illegális) kivándorlási szándék.
A temesvári eseményekről szóló nem hivatalos hírek hamar megérkeztek Marosvásárhelyre. A levegőben ott vibrált valami feszültség. A bátrabbak baráti, szakmai körökben viszonylag nyíltan hangoztatták véleményüket, az óvatosabb személyek csak suttogva adták tovább a rendelkezésükre álló híreket. December 17-én több katonai egységet, így a marosvásárhelyieket is, riadóztatták. A módszerek helyi szinten is kísértetiesen hasonlítottak azokhoz az eljárásokhoz, amivel a pártvezetés szokás szerint reagált különböző kiélezett helyzetekben:
a mozgósítás és az ideológiai indoktrináció ötvözése.
A diktatúra közvetlen kiszolgálói és követői december 18–20. között félelemből vagy meggyőződésből, az önámítás utolsó erőforrásait felélve ismételten kifejezték lojalitásukat Nicolae Ceauşescu rendszeréhez. December 20–21-én több intézményben és vállalatnál is elítélő gyűléseket szerveztek, amelyeken a jelenlevők (sokszor nem túl nagy lelkesedéssel) elítélték a temesvári eseményeket.
A helyzet rendkívül feszült volt. A gazdasági megszorítások, a kialakult nemzetközi- és belpolitikai helyzet téves lereagálásának következményei a társadalmi tűréshatárt súrolták. A különböző váltásokban, munkacsoportokban a vezető hangadók már nyíltan beszéltek az esetleges megmozdulások lehetőségéről.
Szintén december 21-én, a reggeli órákban a marosvásárhelyi katonai parancsnokok utasítást kaptak arra, hogy vezényeljenek ki csapatokat a város különböző pontjaira és akadályozzák meg, hogy a tüntető csoportok eljussanak a városközpontba, a megyei pártszervezet székházához. A pártszékházat és a városközpontban levő intézményeket a különböző katonai és rendfenntartó alakulatok együttesen biztosították.
December 21-én délelőtt 11 óra körül az Imatextől a munkások egy része a központ felé indult. Az váltotta ki az első ellenállást, hogy alá akarták íratni velük a temesvári megmozdulásokat elítélő nyilatkozatot.
Újabb tüntetők csatlakoztak hozzájuk az IRA-tól és a Metalotechnicától. Az Imatextből érkező hírekre reagálva a pártvezetés a gyár irányába küldött két autó Securitatés kiskatonát és milicistát lőszer nélkül. A parancsokat a megyei pártvezetés telekonferencián kapta meg. A rendőrségnek még ekkor sem kommunikálták le hivatalosan, hogy valójában mi is történt Temesváron. A karhatalmi szervek és a pártvezetés megpróbálta rávenni az embereket arra, hogy menjenek haza. A tömeg egy része szétszóródott, egy kemény, kb. ezres mag viszont a járdákon túljutott a kordonon, amelyet időközben vissza is vontak a város központjába. A tömeg végül a katona- és rendőrkordonnal védett megyei pártbizottság elé érkezett, ahol követelte, hogy a megyei első titkár, Viorel Igreţ tárgyaljon velük.
Estére a tömeg megfogyatkozott. Ennek a hatására néhány vezető úgy döntött, hogy megpróbálnak újabb embereket toborozni a lakónegyedekből. A „toborzó menetből” a város központjába visszatérő tömeget katonai- és rendőrkordon fogadta. A karhatalmi szervek néhány embert kiemeltek és elszállítottak, majd könnyfakasztó gránátokkal és vízágyúval próbálták szétoszlatni a tüntetőket.
Este kilenc körül eldördültek az első lövések.
Egyes visszaemlékezések szerint a Grand szálló, a Kultúrpalota és a Posta épülete környékén 70-80 tüntetőt tartóztattak le azon az estén. Többségüket rendőrség terepjárókba ültették és a Securitate épületébe szállították, ahol többüket bántalmazták.
A karhatalmi védelmi gyűrű egész éjszaka őrizte a pártszékházat. A helyi nómenklaturisták egy része és a bukaresti küldöttek a pártszékházban töltötték az éjszakát.
1989. december 21-én este hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. A megyei kórházban 18 sebesültet ápoltak, de ezek száma jóval nagyobb volt, a következményektől tartva sokan otthon látták el sebeiket.
A december 21-i marosvásárhelyi történésekről hivatalos jelentés készült, amely az eldördülő sortűz ellenére felmentette a hadsereg vezetőségét.
A katonai ügyészség meglátása szerint a karhatalmi szervek törvényszerűen jártak el, elsődleges szándékuk a tüntetők szétoszlatása volt, a karhatalmi szervek vezetői nem adtak külön tűzparancsot. A halálos áldozatokat követelő sortüzekre a helyzet okozta zűrzavarban került sor.
22-én reggel 6-kor a rendőrség újabb parancsot kapott, hogy le kell zárni a főteret, mert tüntetés lesz újra. A reggeli órákban valóban újra tüntetni indultak a munkások, ezúttal az előző napinál is nagyobb számban. Király Károly emlékirataiban azt írja, hogy őt több gazdasági egység (Ilefor, Bőrgyár, Konzervgyár) küldöttsége kérte fel, hogy csatlakozzon a tüntetőkhöz. Király elfogadta és a tömeggel együtt érkezett meg a központba.
Menet közben körvonalazódtak a tüntetők első kérései: Ceauşescu lemondása, a Securitate felszámolása, egyenlő bánásmód minden állampolgárnak nemzeti hovatartozástól függetlenül, általános sztrájk Ceauşescu bukásáig, szolidaritás Temesvárral. A tömeg több jelszavat skandált, többnyire román nyelven: Fără violenţă! (Erőszak nélkül), Vrem cu Timişoarara! (Temesvárral vagyunk), Noi suntem poporul! (Mi vagyunk a nép), Libertate! (Szabadságot), Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval). A városközpontban Király Károly, Florian Aurel és több tüntető vezér rövid buzdító beszédet mondott.
Az új hatalmi szervek megválasztása, a helyzet normalizálódása, december 22–29.
A Marosvásárhely központjában kialakult feszült patthelyzet Ceauşescu futásának hírére oldódott fel. A diktátor meneküléséről szóló hír hallatára a helyi a pártvezetők zöme a pártszékház hátsó felén, a pártszállón keresztül, amint tehette, elhagyta az épületet. Akik maradtak, hangosítást szerveztek, beszélni szerettek volna a tömeggel.
12,30 körül a tüntetők egy része behatolt a pártszékházba, ahonnan könyveket, iratokat, képeket, pártcímereket dobáltak ki, amit a tömeg üdvrivalgás közepette fogadott, összetört, illetve meggyújtott. A véleményformálók, vezetők a Kultúrpalotába hózódtak vissza. Onnan beszédet intéztek a téren levő tömeghez és elkezdődtek az első tárgyalások.
A tömeg egy része a Securitate épületéhez vonult, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Ott két részre szakadva vonultak az épület két bejáratához. A Securitate munkatársai, alkalmazottai különböző menekülési útvonalakon elhagyták az épületet. Az első szónoklatok du. kettő körül hangzottak el. Rövid beszédet mondott többek között: Făgărăşan Angela, Florian Aurel, Király Károly, Man Nistor, Sütő András. Királyt, aki fél háromkor intézett beszédet a téren levőkhöz, a tömeg hangos ovációval fogadta.
A 22-i eseményeknek két kiemelkedő fontosságú pillanata volt.
Az első a diktátor házaspár bukásának pillanata és megyei pártvezetés ebből bekövetkező hirtelen visszavonulása. A második fontos történés a kialakult politikai vákuum kitöltésének pillanata volt.
Délután kettő körül a tüntetők vezérei, szószólói mellé megérkezett egy etnikailag vegyes értelmiségi csoport, amelyik átvette az események irányítását: Király Károly, Sütő András, Man Nistor, Florian Aurel, Mihai Sin stb. Olyan személyekről van szó, akik kellő késztetéssel rendelkeztek és feljogosítva érezték magukat az előző rendszer bánásmódja miatt arra, hogy véleményt alkossanak, hogy beszéljenek a tömeghez, hogy befolyásolják az események alakulását.
A Kultúrpalotában így összegyűlt vezetők eldöntötték, hogy létrehozzák az első listákat az újonnan javasolt vezetőkről. Közös megegyezéssel (habár voltak őt ellenző szórványos bekiabálások is) végül Király Károlyt jelölték első számú vezetőnek, helyetteseinek pedig Man Nistort (egykori politikai fogoly) és a tüntető csoportok élén tevékenykedő Sorin Moldovant (a Vegyipari Kombinát munkása).
Az új szerv képviselői közölték Bukaresttel, hogy Marosvásárhelyen minden rendben van, stabil a helyzet. Ugyanazon az estén megszervezték az üzletek, intézmények védelmét is, amelyet trikolóros karszalagos forradalmárok láttak el. A lakosság a tömbházak védelmét szervezte meg egy esetleges, a civil lakosságot érhető támadás elhárítása végett.
Az új megyei vezetőség összeállításánál a jelenlevők már az első órákban figyelembe vették a térség és a város etnikai szerkezetét is.
Így, más magyarok által is lakott erdélyi nagyvárosokkal (Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti) ellentétben, Marosvásárhelyen többnyire a megyei nemzetiségi arányoknak megfelelően voltak jelen magyarok az új vezetőségben, és a megye élén is egy magyar nemzetiségű vezető állt.
Abban, hogy ez így alakult, szerepet játszott az a tény is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen az utcákon, a tüntetéseken a magyar munkások.
A Maros megye élére álló új hatalmi szerv képviselői azonnal, feltételek nélkül elfogadták a Ion Iliescu köré csoportosuló új román vezetést. Király visszaemlékezése szerint, az új megyei vezetőség még aznap este találkozott a hadsereg, a rendőrség és a Securitate képviselőivel, ahol tisztázták a kialakult helyzetet, és azt is, hogy a bukaresti utasítások alapján a Securitate a hadsereg alárendeltségébe került.
Király beleegyezett abba is, hogy azok a securitatés alkalmazottak, akik veszélyeztetve érezték családjuk és önmaguk testi épségét, elmenekítsék a városból a családtagokat olyan településekre, ahol nem ismerték őket.
Másnap, december 23-án reggel zajlott le Marosvásárhely főterén, ahogy a korabeli sajtó nevezte, az első szabad népgyűlés, ahol több helyi vezető mondott beszédet. Délután ismét tanácskozásra ült össze az új hatalmi szerv, tisztázni a helyzetet és kiegészíteni a sorokat. Megalakult a Nemzetmegmentési Front Maros Megyei Ideiglenes Tanácsa (NMF MMIT).
A tanácsba a fontosabb gyárak, üzemek, intézmények, a hadsereg és a történelmi egyházak küldöttei kaptak helyet, ezek között természetesen nem hiányoztak az ún. önjelölt küldöttek sem. A rend és fegyelem megőrzése mellett az új hatalmi szervek legfontosabb feladata az volt, hogy biztosítsák a lakosság számára az alapvető életfeltételeket: melegítés, világítás, élelmezés. 23-án első lépésként megalakult a lakosság élelmezéséért felelős biztosság, kinevezték a mezőgazdaságért felelős munkatársakat és az orvosi ellátást koordináló munkacsoportot. A fenti bizottságok hatáskörébe tartozott a segélyszállítmányok rendszerezése és szétosztása.
23-án elkezdődött az üresen maradt városi vezetés megszervezése is. Első ízben a megmozdulások során keletkezett űrt betölteni kívánó értelmiségiek jelentkeztek, akik megalakították az ideiglenes városi tanácsot, egyelőre szakbizottságok felállítása nélkül.
A városi tanács első felállásban magyar többségű volt. 24-től a hadsereg képviselője, Ioan Judea ezredes töltötte be az elnöki tisztséget, Sanda Veronica Moldovan és Weszely Tibor voltak az alelnökök, a titkári pozícióba pedig Iuliu Suciut választották meg. 1990. december 31-én a kora délutáni órákban az NMF városi elnöke, Ioan Judea találkozott a rendőrség képviselőivel és bejelentette, hogy egyetlen rendőrt sem menesztenek, a problémás személyeket más vidékre helyezik.
A megye jövőjét illetően január 3-án került sor az első fontosabb politikai eseményre, a helyi vezető szervek újraválasztására. A december 22-én jellemző eufóriát felváltották a különböző érdekcsoportok és személyek közötti viták. A legfontosabb kérdés az volt, hogy ki örökli az időközben Bukarestbe, az NMF országos vezetésébe hívott Király Károly megyei elnöki tisztségét.
A hadsereg képviselői fontos pozíciókat követeltek maguknak, illetve felmerült az etnikai arányok kérdése is. A több órán át tartó vita után egyfajta kompromisszumos megoldás született. Király maradt elnöknek, de munkáját három alelnök hivatott segíteni. A hadsereg-pártiak viszont némi előnnyel zárták a szavazásokat, hisz országos szinten is egyedi módon Ioan Scrieciu tábornokot ún. első alelnöknek választották meg, Gâlea Valert és Kincses Elődöt pedig alelnöknek. Az első alelnöki tisztség azért volt fontos, mert Király távollétében gyakorlatilag Ioan Scrieciu állt a megye élén.
A megyei szervek összetétele a következőképpen alakult: Baculea Dan jegyző, Pop Dorel - Ifjúsági bizottság, Man Nistor - Oktatás és tudományért felelős bizottság, Virág György - Gazdasági bizottság, Mihai Sin Kulturális bizottság, Hârşan Viorel - Ökológiai bizottság és Jakabffy Attila - Kisebbségi bizottság.
Régi-új elit Maros megyében és Marosvásárhelyen
Romániában, így Maros megyében is a diktatúra szorítása miatt nem szerveződött meg egy jól körülhatárolt ellenzéki mozgalom. Többek között ennek tudható be az is, hogy a helyi pártvezetés összeomlását követő vákuumban egy viszonylag heterogén csoport jelentkezett, akik között az első fázisban megtaláljuk a tüntetők néhány vezéregyéniségét (Sorin Moldovan, Făgăraş Angela), illetve azokat a személyeket, akik erre a történelmi szerepkörre önkéntesen jelentkeztek: egykori politikai foglyok (Man Nistor), Ceauşescuval szembeforduló értelmiségiek, egykori nómenklaturisták (Sütő András, Király Károly).
Az idő múlásával, december 23-án ez a csoport kiegészült a különböző megyei gazdasági egységek, kulturális intézmények, egyházak és a hadsereg képviselőivel. Az első órákban, napokban a közös ellenségkép és a hatalomváltás okozta zűrzavar orvoslása fogta össze ezt a minden szempontból heterogén csoportot. A tüntető munkások vezérei és a gyárak küldöttei egyértelműen a technikai értelmiség felé billentette a mérleg nyelvét.
Nyilvánvaló volt, hogy a közvélemény kritikájának leginkább kitett megyei és városi tanácsba nem kerülhettek be elvileg olyan személyek, akik a közvélemény előtt is ismert vezető politikai tisztséget töltöttek be a Ceauşescu korszakban. Kivételt Király Károly, Sütő András vagy Ion Scrieciu jelentettek. Király és Sütő KB tag, illetve póttag volt, Scrieciu pedig vezető katonatisztként tagja volt a hatvanas évek végén a megyei pártbizottságnak. Sütő (aki január elején amúgy is lemondott) és Király esetében a nemzetiségi jogokért történő kiállás, kvázi disszidensként való megítélésük adott legitimációt és ismertséget, Scrieciu pedig a diktatúra puhább időszakában töltött be a közvélemény számára teljesen ismeretlen tisztséget.
Király Károly személyében egykori nómenklaturista, magyar származású vezetője volt Maros megyének. A diktatúra bukásának pillanatában ő volt az a személy, aki kellő ismertséggel, tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy az események élére álljon és, hogy Bukarestben és Marosvásárhelyen is egyaránt elfogadják. A hetvenes évek elején került ki a pártvezetésből, önkéntes alapon. Ez viszonylag elegendő időintervallum volt ahhoz, hogy a köztudatban megkopjon a pártaktivista múltja, habár, mint említettük, történtek erre nem túl erőteljes utalások.
A Szabad Európához intézett levelei, amelyben a diktatúra nemzetiségpolitikáját bírálta, nagy népszerűséget eredményeztek számára a magyar lakosság körében. Jó kapcsolati tőkével rendelkezett Bukarestben, az új vezetés egykori nómenklaturista részlegét személyesen is ismerte.
Úgy tűnt, Király személye az első napokban mindenki számára garanciát jelentett. Bukarest és Iliescu azt remélhette tőle, hogy Maros megye nem fog a radikalizmus útjára lépni, a marosvásárhelyi magyarok pedig az etnikai ügyek képviselőjeként tekintettek rá. A helyi románság és a román elit pedig azt nyugtázhatta, habár magyar vezető került a megye élére, legalább olyan személyről van szó, aki valamikor integrált része volt a román államvezetésnek.
Ami az etnikai arányok tiszteletben tartását illeti – elsősorban a magyar képviselők jelenlétére vonatkozóan – már az első pillanatokban kihangsúlyozták annak fontosságát. Megjegyzendő, hogy a kérdés érzékenységét a román képviselők többsége is belátta már az elején és a rendszerváltás első napjaiban komolyabb kifogások ez ellen nem hangzottak el.
A román fél számbeli túlsúlyát amúgy egyetlen fórumon sem veszélyeztette semmi, ugyanakkor magyarok is elfoglalhattak néhány fontos pozíciót. Megyei szinten ebben nagy szerepet játszott Király Károly, aki, mint említettük, megfelelő taktikai érzékkel hozott pozícióba néhány személyt a közvetlen környezetéből.
Az 51 tagú megyei tanácsban 28 román képviselőt választottak be, 20 magyart és három németet. A megyei tanács végrehajtó bizottságának öt román és négy magyar nemzetiségű tagja volt. A városi tanácsnak 13 magyar tagja volt, 12 román és egy német. A tanács élén Judea ezredes személyében román elnök volt, a városi végrehajtó bizottságban pedig négy-négy román és magyar, illetve egy német tag volt.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro,

Megállapodást írtak alá az európai kisebbségi állampolgári kezdeményezésről
A kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról írt alá megállapodást Dél-Tirolban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke arról állapodott meg Bolzanóban (Bozen) a német kisebbség olaszországi képviselőivel, hogy Luis Durnwalder hivatalban lévő tartományi kormányzó, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagja lesz. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot.
A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsvárott fog megalakulni, és feladata – az európai szabályozás értelmében – a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Az alapító elnökök megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Az RMDSZ, az SVP és a FUEN képviselői az európai kisebbségi szervezetek elnökeinek szóló levelet írtak alá, amelyben meghívják őket, hogy már az előkészítési szakaszban partnerként csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
„Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában" – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.
Az európai polgárok tavaly óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget több erdélyi magyar szervezet is szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben megállapodott arról, hogy együttműködnek a polgári kezdeményezés előkészítésében.
MTI
Erdély.ma,

Aláírásgyűjtést indított az EMNP a felvidéki magyarokért
A magyar állampolgárságot igénylő felvidéki magyarok támogatása érdekében indított szolidaritási aláírásgyűjtést az Erdélyi Magyar Néppárt. „Sorozatosan zaklatják a magyar állampolgárságot kérő felvidéki magyarokat.
Ezzel szemben nálunk eddig kétszázezer az igénylők száma, őket semmiféle zaklatás nem érte, elfogadták igényüket. A legdurvábban Mircea Geoană nyilatkozott a magyar állampolgárság igénylése ellen, aktív nosztalgiának nevezve azt” – nyilatkozta Nemes Előd, a párt háromszéki elnöke, hozzáfűzve: a felvidéki magyaroknak kell érezniük, hogy rájuk is gondolunk, támogatjuk őket a rendelkezésünkre álló eszközökkel.
Az aláírásgyűjtésbe egyházakat, civil szervezeteket is bevonnak, a támogatókat várják a Demokrácia Központokban is. Eddig ötszáz kézjegy gyűlt össze. Cél, hogy minél többen aláírjanak, Erdély ezzel segíthet – szögezte le Nemes Előd.
Bokor Gábor
Háromszék
Erdély.ma,

A költő székely egypercesei
Mindössze néhány hét alatt elfogyott a könyvesboltokból Muszka Sándor kézdivásárhelyi születésű, Csíkszépvízen élő költő, író Sanyi bá című kötete, amely a műfaji megjelölés szerint székely egyperceseket tartalmaz. A szerzővel nyelvjárásról, az „akadémiai színvonalú” székely humorról és a nevetés szerepéről beszélgettünk.
– Irodalmi pályafutását versekkel kezdte. A lírától hogyan jutott el a székely egypercesekig?
– Az első humoros történet úgymond megrendelésre született öt-hat évvel ezelőtt. A magyarországi Művészetek Völgyébe kaptam meghívást, ahol a szervezők kérésére verseket készültem felolvasni, legalábbis amikor Kolozsváron a vonatra felültem, még úgy volt. Már a határon túl jártam, amikor értesítettek, hogy a program annyiban módosult, hogy a versek mellett a humor is szerepet kap az est folyamán, és abban is számítanak rám. Bajban voltam, mert akkoriban én ilyen típusú szövegeket egyáltalán nem írtam. Mire a helyszínre értem azonban, a probléma szinte magától megoldódott. Történt ugyanis, hogy a vonatfülkében négy jó humorú székelyföldi vendégmunkás is utazott, és egy idő után figyelni kezdtem a beszélgetésükre. A beszélgetés tárgya nagyjából az volt, hogy mit láttak, mi történt velük Magyarországon, és amikor otthon a faluban mindezt elmesélték, mit mondtak a szomszédok és a családtagok. Amikor ők Budapesten leszálltak a vonatról, nekem már csak annyi dolgom volt, hogy leírjam a hallottakat. A rövid kis történet nagy sikert aratott, és akkor tudatosodott bennem, hogy én is rengeteg ilyen történetet tudok, de kitalálnom sem túl nehéz. Azt hiszem, valahogy így kezdődött a Sanyi bá története.
– A kötetben a nyelvezet alakítja a történetet, vagy éppen fordítva? Beszél-e így élő székely? Mennyi a fikció ezekben a történetekben és mennyi a gyűjtőmunka eredménye?
– Kétségtelen, hogy ezekben a történetekben a nyelvezet a humor egyik legfontosabb forrása. Hogy beszél-e így élő székely, arról győződjék meg az olvasó maga. Terepnek ajánlom a Székelyföld bármelyik falusi kocsmáját, mondjuk úgy este nyolc és tíz között. Természetesen ilyen helyeken nagyon ritkán hallani kész, kerek történeteket, amit úgy, ahogy van, meg lehet írni. Az esetek kilencven százalékában csupán mondatok vannak, szófordulatok, ezeket kell történetté, kerek egésszé alakítani. És mivel főállásban nem „vendéglátó-ipari bútorfényesítő” lennék, a legtöbbet magamnak kell kitalálnom.
– Hogy fogadták a Sanyi bát a székely és a nem székely olvasók? Például a Múzsák, trágyás szekérrel című előző kötetének olvasói fogékonyak-e a székely életbölcsességekre? Egybeesik-e az irodalomkritikusok és az olvasók ítélete?
– A könyv megjelenése előtt is rengeteg helyen olvastam fel belőle, mind Magyarországon, mind itthon, és eddig kivétel nélkül mindenütt értették és szerették. Negatív fogadtatásban szinte nem is volt részem az anyag kapcsán, hacsak nem sorolom ide az egyik internetes irodalmi folyóirat néhány olvasójának hozzászólását, amelyben tulajdonképpen a székely nyelvjárás létezését kérdőjelezik meg. Az ilyen szoba-hőmérsékletű intelligenciával megáldottakkal azonban nem tudok mit kezdeni. Szerintem a jó humorra mindenkinek mindig szüksége van, pont úgy az élet sója, mint a szerelem. Segít elviselni a hétköznapokat, szükség van rá, hogy megőrizzük a józan eszünket, regenerál, gyógyít. Az olvasók egyébként már véleményt mondtak a Sanyi báról, mégpedig úgy, hogy elmentek a könyves üzletekbe és megvették az összest. Már folyamatban van az utánnyomás, a hónap végétől ismét kapható lesz. A kritikusok véleménye még várat magára, de ez nem is csoda, hiszen csupán néhány hete jelent meg a könyv.
– Miért tartja fontosnak egy költő, hogy az elefántcsonttoronyból kilépve „nyeletlenkedjen”?
– Ha valaki figyelmesen olvassa, hallgatja ezeket a történeteket, rá fog jönni, hogy több van bennük a puszta humornál. De ha csak a nevettetés részét nézzük is, azt szoktam mondani, hogy a székely humor az amerikai komédiákhoz képest akadémiai színvonalú. Lehet, hogy velem van a baj, de azon, hogy valaki pofákat vág, vagy az alfelét mutogatja, nem igazán tudok kacagni. Szeretem ezt a nyelvjárást, szeretem ezeket a történeteket. Szeretem, hogy olyan szavak, kifejezések vannak benne, amelyeket bár értünk, mert hallottuk nagyszüleinktől, ismerőseinktől, de a mindennapi kommunikációnkban már nem vagy csak nagyon ritkán használunk. Sajnos azt gondolom, hogy ezek a szavak, kifejezések tíz, húsz éven belül teljesen kivesznek az emlékezetből, és kár értük, mert ugyanúgy kultúránk része, mint minden más, amire büszkék vagyunk vagy lehetünk. Sajnos ezzel megint mi leszünk szegényebbek.
– Két kötetet is tervez, verset és prózát is ír párhuzamosan. Hogyan lehet egyik műnemről a másikra átváltani?
– Senkit nem ismerek, aki minden nap tudna verset írni, én legalábbis nem tudok. Ezeket a köztes időket kitöltendő a legtöbb költő például fordítással is foglalkozik. Én vicces történeteket írok.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Megállapodás az európai kisebbségi állampolgári kezdeményezésről
A kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról írt alá megállapodást Dél-Tirolban Kelemen Hunor (képünkön), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke - közölte ma az RMDSZ sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke arról állapodott meg Bolzanóban (Bozen) a német kisebbség olaszországi képviselőivel, hogy Luis Durnwalder hivatalban lévő tartományi kormányzó, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagja lesz. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot.
A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsvárott fog megalakulni, és feladata - az európai szabályozás értelmében - a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz.
Az alapító elnökök megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Az RMDSZ, az SVP és a FUEN képviselői az európai kisebbségi szervezetek elnökeinek szóló levelet írtak alá, amelyben meghívják őket, hogy már az előkészítési szakaszban partnerként csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
"Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.
Az európai polgárok tavaly óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget több erdélyi magyar szervezet is szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben megállapodott arról, hogy együttműködnek a polgári kezdeményezés előkészítésében.
Szabadság (Kolozsvár),

Nem mindenki örült Mesterházynak Kolozsváron
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni arra a rendezvényre Kolozsváron, ahol az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. Mesterházy meghívása ellen Tőkés László is szót emelt.
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját.
A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a „Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!" felirat volt olvasható.
Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke az MTI-nek nyilatkozva azt sérelmezte, hogy a román karhatalom akadályozza meg az erdélyi fiatalokat abban a törekvésükben, hogy egy nyilvános rendezvényen részt vegyenek és véleményt nyilvánítsanak.
Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Az MSZP nemzetpolitikáját bemutató fórumot az erdélyi Kós Károly Akadémia Alapítvány és a magyarországi Táncsics Mihály Alapítvány szervezte. A rendezvényen több mint százan vettek részt. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke eközben nyilatkozatban ítélte el, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében szerdán Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökének meghívására Mesterházy Attila előadást tart a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Tőkés László így fogalmazott: „madarat tolláról, embert barátjáról". Szerinte szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar.
„Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel" – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.
MTI
Erdély.ma,

Bevenni Brüsszelt!
Úgy hírlik, legalább egymillió uniós állampolgár támogató aláírásával elérhető, hogy Brüsszelben, Strasbourgban vagy Luxembourgban, a nyugati világ elefántcsonttornyaiban valamivel feljebb kerüljön a problémás ügyek poros paksamétájában az európai őshonos kisebbségek jogaiért harcolók követeléslistája.
Merthogy az érdekvédelmi szervezetek, intézetek, szakbizottságok több évtizedes feltáró munkája, felmérései, jelentései, a számtalan egyéni és közösségi sérelem közvetítése eddig nem hatották meg az öreg kontinens birodalmi titkárait.
Az érdemi előrelépés reményében kötött most megállapodást Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Bolzanóban a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának vezetőjével. A kezdeményezők a Lisszaboni szerződésben biztosított, tavaly tavasszal életbe léptetett jogi eszköz segítségével próbálnák lépésre kényszeríteni az Unió vezetőit: az Európai polgári kezdeményezés néven elfogadott eljárás az Unió legalább egymillió, minimum hét EU-s országot képviselő állampolgára számára lehetővé teszi, hogy az Európai Bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen.
A minap Dél-Tirolban kötött megállapodás aláírói egy polgári bizottság létrehozásáról döntöttek, amelynek feladata a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Itthon tavaly ilyenkor – jellemző módon – még azon vitatkozott az EMNT, az SZNT és az RMDSZ, valójában melyikük is áll a kezdeményezés élén. Mára azonban remélhetőleg mindenkiben tudatosult, hogy nemcsak erdélyi, hanem összeurópai összefogásra van szükség a nagy lobbioffenzíva megindítására. A legfőbb ellenség Nyugat-Európa kényelmes tudatlansága – azt kell megértetni végre az uniós döntéshozókkal, hogy mondjuk egy, a román többség szidalmazásai, bántalmazásai közepette a szórványban felnövő magyar gyerek iskolai megaláztatásai ugyanúgy életre szóló, gyógyíthatatlan lelki sebeket okozhatnak, mint a zsidózás, a négerezés, a cigányozás. Mert jelenleg Brüszszelben még abból is nagyobb perpatvar kerekedhet, ha itt-ott kivágnak néhány fát vagy sterilizálnak egy-két kóbor állatot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Nekrológ helyett: Szodorai Piroska emlékére
A statisztikák szerint az újságolvasók nagy része “kedveli” a gyászjelentéseket. Ha ez igaz – és miért ne lenne? – akkor sokan olvasták azt, miszerint családja köszönetet mond mindenkinek, aki részt vett az éradonyi Szodorai Piroska temetésén, ami január 14-én volt az érmelléki faluban.
Sokaknak talán még ismerős is volt a név, olyanoknak is, akik nem a környék lakosai, hiszen szinte állandó meghívottja volt a hagyományos mesterségeket bemutató rendezvényeknek, például azoknak is, amelyeket a Pro Familia Egyesület szervez évente a Kanonok soron. Nemrégiben egy ismerősöm megkért, hogy keressek neki gyékényfonó mestereket az Érmelléken, mert valami külföldi vállalkozó munkát ajánlana nekik. Hát, összetelefonáltam minden szóba jöhető ismerőst vagy 5-6 faluból, és az eredmény elkeserítő volt… Elsők között jutott eszembe Piroska néni, akiről akkor tudtam meg, hogy – bár nem kedvelte a várost – betegsége miatt mégis családjához kellett költözzön a megyeszékhelyre. Ismerősei szerint tipikus “régi öreg” volt: aki szereti az adóját az év első napjaiban kifizetni, aki mindenét odaadná családjának. Mint említtetem, nem voltunk közelebbi ismerősök (és ezt halála után sem fogom állítani), csupán rendezvényeken találkoztunk. Olyan rendezvényeken, ahol nagy lelkesedéssel mutatta be a gyékénykötés tudományát, és amiért általában egy-egy oklevél volt a jutalma, életének kézzelfogható, anyagi nehézségei nemigen érdekeltek senkit. De nem is egy segítségre váró alkat volt, ő szeretett segíteni. Bántotta, hogy az ősi érmelléki mesterséget érdeklődők híján nem tudta igazán senkinek megtanítani, és az sem az ő hibája, hogy a főként politikusok által emlegetett “érmelléki felemelkedés”, amibe ezen mesterségek újraélesztése is tartozna, még mindig csak a szavak szintjén létezik. Most távozott az élők sorából egy olyan “mester”, aki még tudója volt a gyékényfonásnak, aki még képviselője volt a hajdani Érmelléknek. Szodorai Piroska néni 86 évet élt. Nyugodjon békében, maradjon meg az érmellékiek emlékezetében.
Rencz Csaba
erdon.ro,

Bocsánatot kérni jött Erdélybe Mesterházy
„Realista vagyok. Nem hiszem azt, hogy ha bocsánat kérünk a 2004. december népszavazásért az erdélyi magyaroktól, az olyan mértékben befolyásolná egyik pillanatról a másikra a Magyar Szocialista Pártról kialakult véleményt, hogy ez számunkra nagy számú szavazatot hozzon” – jelentette ki a maszol.ro-nak szerdán Mesterházy Attila.
Az MSZP elnökét néhány perccel azután kérdeztük, hogy a párt elnöksége kolozsvári kihelyezett ülésén elfogadta nemzetpolitikai programját. Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak".
A politikustól azt szerettük volna megtudni, hogy a bocsánatkérés és a nemzetpolitika elfogadása miért nem történt meg hamarabb, a gesztust miért a magyarországi választások előtt egy évvel tették meg.
Mesterházy a maszol.ro-nak adott válaszában azt mondta: nem azért döntött így az MPSZ országos elnöksége, mert ettől a pártnak Erdélyben és más olyan régióban, ahol lehet élni szavazati joggal, hirtelen megnő a támogatottsága.
„Azért tesszük, mert abban hiszünk, hogy így helyes. És nem várjuk el cserében, hogy a határon túliak elfelejtsék ellenérzéseiket a szocialista párttal szemben. Mi pontosan tudjuk azt, hogy nagy a lemaradásunk, nagyon sokat kell még dolgoznunk azért, hogy elnyerhessük az itt élő magyar embereknek a bizalmát” – magyarázta.
Mesterházy szerint azt a folyamatot akarták elindítani szerdán Kolozsváron, amely során megtett lépéseikkel be tudják bizonyítani, hogy komolyan gondolják nemzetpolitikájuk újrafogalmazását, és lépésről lépésére dolgoznak azért, hogy ez a változásuk a napi gyakorlatban is láthatóvá váljon a határon túl.
Sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.
A célok között a határon túl magyarság céljainak a támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megemlítette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt.
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét – a Jókai utcai Minerva-házat, amelyen a Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. A karhatalmi erők mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a "Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!" felirat volt olvasható. Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket.
Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és az RMDSZ vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány. A dokumentumot a két alapítvány elnöke, Szabó Vilmos és Markó Béla látta el kézjegyével.
A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére. A felek vállalták, hogy létrehoznak és működtetnek egy olyan tudományos szellemi műhelyt, amelynek keretében egyes tudományterületek elismert szakemberei külhoni magyar fórumokon tartanak előadásokat. Támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását. Markó Béla, az RMDSZ alapítványának elnöke az MTI-nek kijelentette: nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a néppárti RMDSZ szellemi műhelyének szánt alapítvány az MSZP alapítványával működik együtt. Az etnikai, nemzeti problémáknak nincsenek ideológiai vonzatai - tette hozzá az RMDSZ volt elnöke.
Maszol.ro,

Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Az elnökségi ülés után tartott tegnapi sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló, 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak”. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.
Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük. A célok között a határon túli magyarság céljainak támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megjegyezte, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt. Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák, és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket. Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.
Kolozsvári tiltakozás az MSZP ellen
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja nemzetpolitikai programját. A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg! felirat volt olvasható. Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke azt sérelmezte, hogy a román karhatalom akadályozza meg az erdélyi fiatalokat abban a törekvésükben, hogy nyilvános rendezvényen részt vegyenek, és véleményt nyilvánítsanak. Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Tőkés bírálja Mesterházy látogatását
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nyilatkozatban ítélte el, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében Markó Bélának, az RMDSZ volt elnökének meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tart a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írnak alá. Tegnapi közleményében Tőkés László így fogalmazott: „Madarat tolláról, embert barátjáról.” Szerinte „szíve joga Markó Bélának azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar. Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzszilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel” – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szocialista meakulpázás Kolozsváron
Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron. Mesterházy Attila pártelnök elnézést kért azoktól a határon túli magyaroktól, akiket alakulata megsértett a 2004. december 5-i népszavazáskor a kettős állampolgárságot elutasító álláspontjával. A kincses városban kora este rendezett fórumon mintegy félszáz tiltakozó állta el az MSZP-s politikusok útját.
Botránnyal kezdődött szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kihelyezett elnökségi ülését követő nyilvános fórum, amelynek helyszínén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a CFR labdarúgócsapat magyar szurkolótáborának tagjai fogadták a 2010-ben ellenzékbe szorult párt vezetőségét. A Minerva-házba meghirdetett, nemzetpolitikai tárgyú Mesterházy-előadás kezdetén mintegy félszázan próbálták megakadályozni, hogy az alakulat elnöksége bejusson az épületbe. A szocialisták külhoni magyarsággal kapcsolatos politikája, valamint kolozsvári jelenléte ellen tiltakozók „mocskos gazembereknek, nemzetárulóknak” nevezték az MSZP vezetőit, ugyanakkor többek között „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, „Ne mosdassuk a nemzetárulókat” feliratokat mutattak fel. A magyarországi politikusoknak végül csak rendőri kísérettel sikerült bejutniuk a fórumnak otthont adó épület szárazkapuján, miközben a tiltakozókat már nem engedték be a rendezvényre: a román rendőrök kizárólag azok számára biztosított bejárást, akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak.
Az EMI közleményében az arcátlanság netovábbjának nevezte, hogy az elmúlt nyolc-tíz év miatt semmiféle megbánást nem tanúsítva az MSZP elnöke a nemzetpolitikáról kíván előadást tartani Erdély fővárosában. A szervezet felszólította Mesterházyt és házigazdáját, Markó Béla volt RMDSZ-elnököt: előadásukkal „ne szennyezzék az erdélyi közéletet”.
A fórum előtt Mesterházy sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP szemléletváltást kíván végrehajtani a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáján. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar–magyar kapcsolatoknak és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette: nem véletlenül került az MSZP kihelyezett elnökségi ülése a kincses városba: a magyarság kulturális központjaként számon tartott Kolozsvár szerinte önmagában is szimbolizálja az esemény „történelmi jelentőségét”.
Székelyhon.ro,

Szocialista mea culpa Kolozsváron – tüntetők fogadták az MSZP vezetőit
Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron. Mesterházy Attila MSZP-elnök elnézést kért azoktól a határon túli magyaroktól, akiket alakulata megsértett a 2004. december 5-i népszavazáskor a kettős állampolgárságot elutasító álláspontjával. A kincses városban kora este rendezett fórumon mintegy félszáz tiltakozó állta el az MSZP-s politikusok útját, akiknek csak rendőri kísérettel sikerült bejutni a rendezvénynek otthont adó épületbe.
Botrányba fulladt tegnap Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kihelyezett elnökségi ülését követő nyilvános fórum, amelynek helyszínén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a CFR labdarúgócsapat magyar szurkolótáborának tagjai fogadták az ellenzéki párt vezetőségét.
A Mesterházy Attila MSZP-elnök által a Minerva-házba meghirdetett, nemzetpolitikai tárgyú előadás kezdetén mintegy félszázan próbálták megakadályozni, hogy az alakulat elnöksége bejusson az épületbe. A szocialisták külhoni magyarsággal kapcsolatos politikája, valamint kolozsvári jelenléte ellen tiltakozók „mocskos gazembereknek, nemzetárulóknak” nevezték az MSZP vezetőit, ugyanakkor többek között „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, „Ne mosdassuk a nemzetárulókat” feliratú transzparenseket mutattak fel.
Az anyaországi politikusoknak végül csak rendőri kísérettel sikerült bejutniuk a fórumnak otthont adó épület szárazkapuján, miközben a tiltakozókat már nem engedték be a rendezvényre: a rendőrség kizárólag azok számára biztosított bejárást, akikre a szervezők rámutattak. Különben az EMI közleményében az arcátlanság netovábbjának nevezte, hogy „az elmúlt nyolc évben semmiféle megbánást nem tanúsítva”, az MSZP elnöke a nemzetpolitikáról kíván előadást tartani Erdély fővárosában. A szervezet felszólította Mesterházyt és fóruma házigazdáját, Markó Béla volt RMDSZ-elnököt: előadásukkal „ne szennyezzék az erdélyi közéletet”.
A barátságosnak egyáltalán nem nevezhető fogadtatást megelőzően Mesterházy a kincses város egyik legdrágább szállodájában, az ötcsillagos City Plaza Hotelben rendezett sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP szemléletváltást kíván végrehajtani a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáján. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette: nem véletlenül került az MSZP kihelyezett elnökségi ülése a kincses városba: a magyarság kulturális központjaként számon tartott Kolozsvár szerinte önmagában is szimbolizálja az esemény „történelmi jelentőségét”.
Az ülésen elfogadott, egyelőre nem nyilvános nemzetstratégiai programból Mesterházy azt emelte ki, hogy pártja nem fogja a határon túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel, a be nem avatkozás elvét követve pedig nem kíván belefolyni a határon túli magyarok életét alapvetően meghatározó országok belpolitikai viszonyaiba.
A célok között a külhoni magyarság törekvéseinek támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette, emellett közölte azt is, hogy hosszú távú stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Különben kérdésre válaszolva Mesterházy cáfolta, hogy az MSZP a 2014-es magyarországi választásokra tekintettel próbál közeledni a határon túliakhoz. „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok” – jelentette ki a szocialista pártelnök.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Orcátlan senkiházik
Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. Felelősségem és józan ítélőképességem teljes tudatában kijelentem tehát: a demokráciának, a véleménybeli és ideológiai sokszínűségnek ez a természetes, tartalmi velejárója.
Csakhogy Mesterházy Attila kolozsvári látogatásának olyan előzményei vannak, amelyek okán joggal horgad fel az erdélyi magyarokban az önérzet. Tudom, hogy a politika gyakran teremt a feje tetejére állt helyzetet, de azért mérhetetlen orcátlanságnak és egyúttal erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását. (Legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű.)
Mert ugyan mit mondhat nekünk az a politikai alakulat, amelynek – a magyar nemzet együvé tartozása ténye mellett kitartó néhány belső embert sorozatosan lehurrogó – mindenkori vezetői és hangadói a leggátlástalanabbul és a legocsmányabbul viselkedtek és viselkednek velünk? Milyen erkölcsi alapon áll elénk, s tart nekünk oktatást nemzetpolitikáról az a párt vagy politikus, amely/aki folyamatosan megtagad és elárul bennünket? Nemcsak ama december 5-ei – ma is vállalom: szerencsétlenül előkészített és tálalt – népszavazásról s annak kampányáról van szó.
Hanem összességében a mindenkori magyarországi Rákosi-, Kádár-, Grósz-, majd Horn-, Kovács-, Kuncze-, Gyurcsány-, Bajnai-, Mesterházy-féle baloldalról, egyszerűbben a magyar nyelvű, de idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegről is, amely a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot. És mindezért soha bocsánatot nem kért – ha kérünk egyáltalán belőle. Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.
S akkor most türelmességet és józanságot kérnek tőlünk az RMDSZ-csúcsvezetők… Már elnézést, jóemberek, de ezek pont azok az érzelmek, amelyekre ti négyévente hatni próbáltok szavazatainkért kuncsorogva. Mint most a senkiházi orcátlanok.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

„Fehér inges szakemberképzés” Kolozsváron
Szeptembertől új magyar szakosztályok indulnak, amelyekben olyan „fehér inges szakembereket” képeznek, akik a „sima” elméleti osztályokba járó gyerekek diplomájával egyenértékű oklevelet kapnak, és így az érettségi után eldönthetik, hogy a szakmában helyezkednek el, vagy pedig egyetemen folytathatják tanulmányaikat. A kínálat a tervek szerint turisztikai, illetve szöveg- és képfeldolgozói szakosztályokkal bővülne. Hosszú távon a megye magyar tannyelvű szakosztályait egyetlen tető alatt egyesítenék, állami finanszírozás mellett. 2013 szeptemberétől 22 magyar tannyelvű kilencedik osztály helyett 23 beindítását tervezik. Minderről Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes számolt be lapunknak, aki kedden az RMDSZ Kolozs megyei szervezetével, iskolaigazgatókkal egyeztetett ebben a kérdésben.
A napokban több olvasónk jelezte, hogy rémhíreket hallott a kolozsvári magyar tannyelvű iskolákban bekövetkezendő változásokról.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: a 2013/2014-es beiskolázási számot január 28-ig kell benyújtani. Erre vonatkozóan a napokban három pillérű egyeztetések folytak az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a magyar iskolák igazgatói, valamint a tanfelügyelőség között. – A Kolozs megyei magyar nyolcadikosok számát figyelembe véve 22 kilencedik osztály indult volna 2013 szeptemberében, de mivel évek óta további 30–35 ilyen korú gyerek jön Kolozsvárra tanulni más településekről, ezért végül 23 magyar tannyelvű kilencedik osztály indul. Tehát egyetlen iskolát sem fenyeget az a veszély, hogy nem lesz magyar kilencedik osztálya” – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes.
Magyar szakképzés: új profilok
A következő tanév újdonsága az, hogy az Apáczai-líceumban működő közgazdaságtudományi osztályok mintájára szakképzést indítanak be a Báthory- és a Brassai-líceumban is. „A kolozsvári vállalkozókkal lefolytatott beszélgetések alapján „fehér inges szakembereket” képezünk ezekben az iskolákban. A Báthory-líceumban nyomdai tördelő-képszerkesztő osztályt indítunk, míg a Brassai-líceumban turisztikai osztályt. A Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban pedig állatgondozói képzés kezdődhet, míg a Válaszúti Általános Iskola mezőgazdasági profilú kilencedik osztállyal bővül. Ezek az osztályok négyéves képzést biztosítanak, és a végzősök egyenértékű diplomát kapnak a „sima” elméleti osztályokba járó gyerekek diplomájával, tehát utána továbbtanulhatnak vagy elhelyezkedhetnek a szakmában. Megmaradnak ugyanakkor a kolozsvári Szállításügyi Líceumban és a Bánffyhunyadi Iskolaközpontban az eddig is működő szakosztályok, megszűnik viszont a Tehnofrig Líceumban a magyar nyelvű élelmiszeripari technikusképzés. Mindezekkel azt kívánjuk elérni, hogy bővüljön a magyar nyelvű szakoktatás, és a magyar gyerekek maradjanak meg magyar környezetben, ne iratkozzanak román osztályba” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, aki szerint most az érintett iskoláknak az a feladatuk, hogy összeállítsák a szakoktatás beindításához szükséges akkreditációs dossziét.
Egy helyen a magyar szakképzés?
A főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, hogy már tárgyalásokat folytatott Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével arról, hogy az egyháznak visszaszolgáltatott volt faipari líceum épületében néhány év múlva kialakíthatnának egy állami finanszírozású, ám csak magyar tannyelvű osztályokat tömörítő iskolát, ahol a fentebb felsorolt hét szakosztály megfelelő körülmények között, bentlakással működhetne.
Péter Tündétől azt is megtudtuk: CD-t készítenek a Kolozs megyei magyar tannyelvű iskolahálózatról és képzéskínálatról, és azt majd eljuttatják minden vidéki iskolába, hogy a szülők tájékozódhassanak a lehetőségekről.
Cuibus kivételez a magyar osztályokkal?
A tanfelügyelőségen tegnap megtartott sajtótájékoztatón Valentin Cuibus főtanfelügyelő elmondta: 2013 szeptemberétől megvalósítja az elméleti osztályok számának csökkentésére vonatkozó elgondolását oly módon, hogy ezen osztályok aránya ne haladja meg a megyében az 55 százalékot. Hozzátette: „átmeneti megoldásként a magyar tannyelvű osztályok esetében az elméleti osztályok aránya a következő tanévben meghaladja az 55 százalékot”.
A következő tanév kapcsán Cuibus beszámolt arról is, hogy információi szerint 8-10 százalékkal nő az előkészítő osztályba beiratható gyerekek száma (hozzávetőlegesen 4800-ról 5300-ra), ám ez semmilyen fennakadást nem okoz, mivel rendelkeznek megfelelő osztálytermekkel, felszereléssel és humánerőforrással is. A 2013/2014-es tanévre vonatkozó beiskolázási számot ezen a héten véglegesítik, és január 28-ig, határidőre elküldik jóváhagyás végett a szaktárcához – tette hozzá.
Az új tanévben kiköltöztetik a Főtér 15. szám alól a Bob-iskola osztályait, amelyek – amint arról már írtunk – az Unió utca 22. szám alatti ingatlanban kapnak helyet. Az épületben valamikor a Közgazdaságtudományi Líceum bentlakása működött, ám évek óta üresen áll. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltatják a volt faipari (ma: környezetvédelmi) líceumot, és a tanulók a Hóstát (Mărăşti) negyed elején található Anghel Saligny Iskolaközpontba járnak majd. A pataréti szeméttelepen holland segítséggel felépített óvodát pedig egy Györgyfalvi negyedi óvodához csatolják jogilag.
A főtanfelügyelő arról is tájékoztatott, hogy a második félévben is folytatódnak a vizsgatantárgyak oktatására vonatkozó, be nem jelentett iskolai ellenőrzések, tavasszal pedig újabb próbavizsgát tartanak a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára.
Cuibus egyébként pénteken ismét találkozik a Kolozs megyei képviselőkkel és szenátorokkal, hogy tárgyaljon velük a kormánypénzekből megvalósítandó infrastrukturális beruházásokról, továbbá létrehozna egy konzultatív tanácsot is, amelyben a Kolozs megyei volt tanügyminiszterek, államtitkárok és oktatási szakemberek kapnának helyet, akikkel rendszeresen megbeszélné a közoktatás gondjait.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ és az MSZP alapítványa
Együttműködési megállapodást írt alá ma Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány.
A dokumentumot a két alapítvány elnöke, Szabó Vilmos és Markó Béla látta el kézjegyével. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére.
A felek vállalták, hogy létrehoznak és működtetnek egy olyan tudományos szellemi műhelyt, amelynek keretében egyes tudományterületek elismert szakemberei külhoni magyar fórumokon tartanak előadásokat. Támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.
Szabó Vilmos, a Táncsics Mihály Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: amellett, hogy az azonos politikai családhoz tartozó pártalapítványokkal kiépítették kapcsolataikat, úgy gondolták, a Táncsics-alapítvány a nemzetpolitikai kérdések szolgálója is lehetne. Ezért keresték a partnerséget a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal.
Markó Béla, az RMDSZ alapítványának elnöke az MTI-nek kijelentette: nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a néppárti RMDSZ szellemi műhelyének szánt alapítvány az MSZP alapítványával működik együtt. Az etnikai nemzeti problémáknak nincsenek ideológiai vonzatai - tette hozzá az Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke.
MTI
Nyugati Jelen (Arad),

Nemzetstratégia vitatott stratégával
Indulás előtt az új nemzetpolitikai intézmény
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt tavaly leköszönt elnöke vezetheti a magyar kormány új háttérintézményét, a Nemzetstratégiai Intézetet. Az elnöki szándék szerint a nemzetstratégiai kérdésekkel foglalkozó kutatóműhelyek ernyőszerepét látja majd el az új intézmény, amellyel egyébként többen is elégedetlenek.
A magyar kormány tavaly döntött a Nemzetstratégiai Intézet létrehozásáról – a 2012. december 11-én megjelent kormányrendelet értelmében az Orbán-kabinet háttérintézményeként működő új budapesti intézet vezetője Szász Jenő székelyudvarhelyi politikus. Az induláshoz biztosított 100 millió forintos létrehozási költségvetés mellett az új műhely idén 1,3 milliárd forintból gazdálkodhat, ami magyarországi viszonylatban is kiemelkedő állami támogatás. Szász Jenő lapunknak ezt így magyarázta: a magyar kormány olyan intézmény létrehozásáról döntött, amely egyaránt szolgálja a Kárpát-medencei magyarságot és a diaszpóra nyugati közösségeit is. „Noha más korban és más körülmények között jött létre, az új Nemzetstratégiai Intézet sokban hasonlít a Bethlen István miniszterelnöksége alatt életre hívott Teleki-intézethez” – fogalmazott Szász, aki szerint az új háttérintézmény a magyar államigazgatás igen fontos intézetévé növi ki magát.
Nem versenytárs, koordinátor
Kérdésünkre, hogy a már meglévő és a hasonló szakterületeken tevékenykedő intézmények ismeretében teljes mértékben indokoltnak tartja-e egy új állami hivatal létrehozását, Szász Jenő azzal érvelt: a Nemzetstratégiai Intézetnek a magyar kormány háttérintézeteként hiánypótló feladata lesz. „Nem akarunk a hasonló szakmai műhelyek versenytársa lenni. Koordinációs szerepet kapunk: a Nemzetstratégiai Intézet szövetségese és partnere lesz a már meglévő műhelyeknek, amelyek általunk többletlehetőséghez jutnak. Az új intézmény létrehozásával valamennyi tudásműhelynek lehetőséget biztosítunk ahhoz, hogy tanulmányaik, javaslataik – más szakmai műhelyek munkájával kiegészülve és intézetünk koordinációjával – a magyar kormány asztalára kerülhessen” – fogalmazott az intézményvezető. Szász szerint ez a katalizátorszerep a társadalmi élet valamennyi területére érvényes.
Lefordítják a politika nyelvére
A hivatalos megfogalmazás szerint az új intézet saját elemzései, kutatásai és felmérései mellett igyekszik összehangolni és Kárpát-medencei rendszerekbe építeni a különböző műhelyek és egyéni kutatók eredményeit. Szász Jenő ezt azzal egészítette ki, hogy a Nemzetstratégiai Intézet azért is hiánypótló, mert az elmúlt két évtizedben sok tanulmány, tudományos eredmény elsikkadt, miután nem volt, aki átformálja azokat a politika nyelvére, hogy a döntéshozók elé kerülhessenek. A százfősre tervezett új intézet személyzeti összeállítása még az elején tart. A néhány munkatárssal induló intézmény személyzetét – a kormánytól kapott feladatok függvényében – lépésről lépésre növelik. Szász szerint a különböző fórumok korántsem kezelik annyira fenntartásokkal az új intézet megalakulását, mint ahogy az a sajtóvisszhangok szerint tűnne. „Akivel eddig beszéltem, üdvözölte a magyar kormány döntését. A Magyar Tudományos Akadémia háttérintézményeinek vezetői részéről az együttműködési szándékot láttam” – állítja Szász, hozzátéve: az intézet nyitott lesz minden együttműködésre törekvő politológus, szociológus és egyéb szakember, valamint a különböző szellemi műhelyek irányába. A székelyföldi intézményvezető szerint eddig is léteztek kisebb-nagyobb kutatóműhelyek, azonban a rendszerváltás óta egyetlen elszakított nemzetrészben sem sikerült közép- és hosszútávú nemzetstratégiát kidolgozniuk. Az új intézet feladata lesz pótolni a hiányt.
Nem elég a jó szándék
A volt pártvezér bizakodása ellenére úgy tűnik, Szász Jenő intézményvezetői kinevezését sem Magyarországon, sem Erdélyben nem övezte túl nagy lelkesedés. A kormányoldal döntéseivel folytonosan vitában álló magyarországi balliberális ellenzék hozzáállásán túl a konzervatív oldalon is kétkedő hangok jelentek meg, amelyek az új vezető politikusi előéletének ismeretében Szász Jenőt – nemzetpolitikai elkötelezettsége ellenére – korántsem integratív személyiségként, illetve szakemberként kategorizálják. Kormányforrások szerint Szász kinevezése mögött Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének a lobbija áll, aki közismerten jó emberi kapcsolatot ápol az MPP elnöki tisztségéről múlt ősszel lemondott Szász Jenővel, valamint a politikai alakulattal. A megkérdezett erdélyi szakemberek tartózkodók, vagy eleve megkérdőjelezik a magyarországi döntés helyességét. Horváth István, a kisebbségkutató intézet vezetője szerint az új magyarországi intézményre szükség van, mivel a Teleki-intézet megszűnte utáni űrt azóta sem sikerült betölteni. A kolozsvári szakember úgy fogalmazott: egy intézmény eredményessége elsősorban a vezetőtől függ. A lehetséges együttműködésről szólva elmondta, várja az új intézet megalakulását, és a meglévő műhelyekkel kapcsolatos együttműködési szándékot, de csak a meghirdetett stratégia nyomán lehet majd eldönteni, mennyire eredményes az új intézmény.
A személy az akadály
Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint az új állami intézményre szükség van, de nem az erdélyi politika világából érkező Szász Jenő irányítása alatt. Toró túlzottnak tartja az új intézet 1,3 milliárd forintos költségvetését olyan körülmények között, amikor a magyar állam által fenntartott Sapientia egyetem évente 2 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezzel együtt a fiatal szakember várakozóan tekint az új intézmény működése elé. Bakk Miklós politológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint kétséges az új intézet létjogosultsága. Úgy véli, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézete, a Magyar Külügyi Intézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzetpolitikai Kutatóintézete, a kolozsvári kisebbségkutató intézet, illetve a magyarországi és erdélyi egyetemek szellemi műhelyei elegendőek a nemzetstratégiai munkára, a közöttük levő együttműködést kellene erősíteni. A kolozsvári egyetemi tanár szerint az új intézmény csak akkor lehet integratív, ha tudományos autoritással rendelkezik, ez azonban nem várható el egy új intézettől. Bakk jóval nagyobbnak tartja az évek óta működő műhelyek tudományos autoritását, mint az újonnan alakuló Nemzetstratégiai Intézetéét. „A legfőbb akadálya annak, hogy neves kutatók, jó szakemberek is beálljanak a sorba az intézményvezető személye” – fogalmazott Bakk Miklós.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kolozsváron fogadta el nemzetpolitikai programját az MSZP
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.
Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy Attila bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ" adtak. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.
Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.
A célok között a határon túl magyarság céljainak támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is hozzátette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti.
Mesterházy Attila este a nagy nyilvánosság előtt is bemutatta pártja nemzetpolitikai programját. Kérdésre válaszolva elmondta, pártja természetesen számít a határon túli szavazatokra, de realista a kérdés megítélésében, és úgy látja, hogy csak hosszú távon, a bizalom helyreállításán keresztül juthat el oda, hogy a határon túli magyarok pártjára adják szavazataikat.
A fórum előtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány.
A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére, támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.
Nyilatkozatban bírálta a kolozsvári rendezvényeket Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A kolozsvári fórumra érkező Mesterházy Attilát MSZP-ellenes, tiltakozó fiatalok csoportja fogadta, akik meghiúsították, hogy autóval hajtson be a fórumnak otthont adó épület belső udvarára. A kolozsvári helyi rendőrség és a csendőrség is a helyszínre vonult, és megakadályozta, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által mozgósított, transzparensekkel felszerelkezett mintegy 30 fiatal bejusson a fórumra.
Mesterházy Attila megjegyezte: természetesnek tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Népújság (Marosvásárhely),

Fontos, hogy a Kincskereső Óvoda működjön
A visszatekintő, évértékelő beszélgetések sorában a Kincskereső Óvoda következik, melynek elmúlt évéről, a jelenről és a jövőről beszélgettünk Garai Melinda óvónővel.
– Alapjában véve egy jó évet zártunk. Óvodánkban megmaradt a három csoport, annak ellenére, hogy a 2012–2013-as tanévet az iskola-előkészítő csoport a Csiky Gergely Főgimnáziumban kezdte. Hatvanöt gyermekkel indultunk szeptemberben, ami az itt dolgozók lelkiismeretes munkájának, illetve a szülők óvodánkba vetett bizalmának köszönhető.
2012-ben nagyon sok pozitív változás történt intézményünkben, melyekről Juhász Béla igazgató már beszámolt (2013. január 12-i lapszámunkban – szerk. megj.). Az ígéret, mely szerint idén tornatermet is kapunk, egyre inkább megvalósulni látszik: a napokban már többször is felbukkantak szakemberek, akik a kijelölt helyen méréseket végeztek.
– Melyek voltak a tavalyra kitűzött célok? Ezekből mit sikerült megvalósítani?
– Elsődleges, és talán legfontosabb célunk a három csoport és a napközis program fenntartása, működtetése. Azt gondolom, hogy e célunkat sikeresen elértük, hiszen minden csoport húszon felüli létszámmal működik. Egy másik kitűzött cél volt a napközis csoportnak egy négyórás dadusi állás, melyet egy év után sikerült hivatalosan megkapnunk Király András oktatási államtitkárnak köszönhetően.
– Hogyan látja a gyermekállományt? Nőtt? Csökkent? Milyen a viszony a szülőkkel?
– A napközis csoport beindulásával megnőtt a gyermeklétszám. Egyre többen jelentkeznek szülők, akik már két és fél évtől igénylik az óvodát. Igyekszünk minden kérésnek eleget tenni, a szülőkkel a viszony családias, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a város minden részéből jönnek hozzánk gyermekek, és kétségtelen, hogy szívesen vesznek részt az óvónők által szervezett különböző programokban.
– Hogyan tekintenek a 2013-as év elébe?
– Nincsenek nagy elvárásaink, elkelne a kis csoportban egy új bútorzat, természetesen a lehetőségekhez mérten. Továbbra is az a cél, hogy fenntartsuk, fejlesszük az óvodát, és ha az ehhez szükséges segítséget megkapjuk, az ígéreteket betartják, mi már elégedettek vagyunk.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.

Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),