Az RMDSZ-nél marad az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által jelölt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: ezt a hivatalt mindig valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezette. "Ez így természetes, és ebben a kérdésben nincs kormány-ellenzék vita. A hivatal elnökére vonatkozóan az RMDSZ tett javaslatot, az elnökhelyettesre pedig a nemzeti kisebbségek frakciója, erről egyébként megállapodás született a két parlamenti csoport között" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor ugyanakkor megköszönte Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala korábbi elnökének sokéves munkáját, amely során a Romániában élő nemzeti kisebbségek érdekeit mindig legjobb tudása szerint képviselte. "Markó Attilának az erdélyi magyar közösség érdekében végzett munkája az elmúlt évtizedekben kiemelkedő volt. A nevéhez fűződik a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozásáról szóló kormányhatározat, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló kormányrendeletek és törvények szerzőjeként, társszerzőjeként, az ingatlan- visszaszolgáltatási bizottság tagjaként kifejtett munkája nyomán közel 1500 egyházi ingatlan került vissza erdélyi magyar történelmi egyházainkhoz" – mondta az RMDSZ elnöke.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának új elnöke, Laczikó Enikő Katalin Csíkszeredában született, Temesváron szerzett jogászdiplomát. 2005-től az RMDSZ parlamenti csoportjának háznagyi kabinetjében dolgozott szakértőként, 2010-től pedig a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumban volt miniszteri tanácsos. Többször képviselte a szövetséget a Központi Választási Bizottságban.
Az új elnök tegnap reggel hivatalosan is átvette az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetését. A hivatal a miniszterelnök alárendeltségében, a miniszterelnöki hivatal keretén belül működik. Feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása.
A hivatal költségvetése – a honlapján közölt adatok szerint – 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb összeg, 17,17 millió lej a legnagyobb létszámú romániai kisebbséget, a magyarságot képviselő RMDSZ-nek jutott.
Népújság (Marosvásárhely),

Magyarra is le kell fordítani a Maros megyei prefektúra honlapját
Kerekes Károly képviselő 2012. március 26-án panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) amiatt, hogy a Maros megyei prefektúra hivatalos honlapja kizárólag román nyelvű, holott a megye magyar lakosságának aránya meghaladja a húsz százalékot. A képviselő kiemelte a hátrányos megkülönböztetésben részesülő magyarok helyzetét, és hogy emiatt sérül a magyar nemzetiségű személyeknek a közérdekű információkhoz való hozzáférési joga – útlevél-, hajtási jogosítvány-, járműbejegyzési ügyintézéssel kapcsolatos információk. A prefektúra azzal érvelt, hogy az elégtelen pénzügyi források akadályozzák meg a hivatalos honlap felújítását. A CNCD elfogadta Kerekes Károly képviselő panaszát, 2012.12.03/545-ös számú határozatában, a 2000. évi 137-es, a hátrányos megkülönböztetés minden formájának megelőzéséről és kiküszöböléséről szóló kormányrendelet 20. cikkelyének (2) bekezdése értelmében megállapította, hogy a Maros megyei magyar kisebbség diszkrimináció áldozata. Ennek következtében a Maros megyei prefektusi hivatalnak magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat, amint az alkotmány és az elfogadott organikus törvények szabályozzák.
Népújság (Marosvásárhely),

Székely falutízesek, rituális szimbólumok
A magyar kultúra napjának egyik bevezető rendezvényeként két csíkszeredai szerző, Ambrus Tünde és Balázs Lajos mutatta be könyvét hétfőn délután a kellemes környezetű megújult Teleki Téka olvasótermében. A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a bemutató megszervezésén kívül 39 könyvet adományozott a Tékának, s amint a jelen levő Tőzsér József igazgató elmondta, a kerek évforduló kapcsán 16 könyvtárat is megajándékoztak.
Lázok Klára, a Téka igazgatójának köszöntője nyomán a két, tartalmában értékes és külalakjában is vonzó könyv szerzőjét Nagy Miklós Kund ajánlotta a közönség figyelmébe. Bevezetőjében azt a szenvedélyes elkötelezettséget méltatta, ahogy a szerzők egy-egy székely településhez, Csíkszentmiklóshoz illetve Csíkszentdomokoshoz kötődve mondanak el fontos dolgokat a székelység múltjáról, jelenéről, s mindezek tükrében a jövő lehetőségeit is felvillantják.
Aki a múltját elfelejti, ne sírjon, ha őt magát is elfelejtik – Balázs Lajos szavait idézve így foglalhatnánk össze a két könyv mondanivalójának, s a könyvek kapcsán elhangzott előadások lényegét.
Ambrus Tünde geológus a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában megvédett disszertációjának anyagát közölte a Székely falutízesek /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című, több díjat is elnyert kötetben.
Székelyföldön a tízes településtörténeti és tájföldrajzi fogalom, a székely társadalomszervezés legkisebb egysége. A fertálynak is nevezett falurészt jelenti, amely a honfoglalás diktálta védelemre való berendezkedés és a természeti adottságok keretein belül alakult ki. A Székelyföldön a 13. századi letelepülés legkisebb hadi egységét képezte. A későbbiekben évszázadokon át meghatározta a helységek lakóinak életvitelét, életminőségét. A faluközösség alapegységeként a tízesek számos feladatot láttak el, közmunkát szerveztek, határpásztort állítottak, részt vettek a tűzvédelemben, erdőt, mezőt birtokoltak, kovácsműhelyt, malmokat működtettek, igazságot szolgáltattak, temetkezési társulataik, rózsafüzér-társulásaik voltak. Egy-egy hagyományos település légi fényképein ma is jól követhetők ezek a hajdani önálló egységek, amelyek az idők folyamán összenőttek egymással, de elnevezésük őrzi a régi önállóságot.
A könyvben a szerző a székely falutízesekkel kapcsolatos ismeretek mellett bemutatja, hogy ez a szerveződési forma milyen természeti és társadalmi tényezők hatására változott, fejlődött, őrződött meg vagy sorvadt el. Felhívja a figyelmet a globalizációra, amely ezeknek a közösségeknek a fegyelmét, gondolkodását, erejét veszélyezteti, másrészt pedig arra, hogy az örökségvédelemre alapozódó fejlődés szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek. Továbbá arra is, hogy milyen kihívásokat kell felismerni, hogy a tízes szerkezete, bölcsessége, világnézete követendő modellt, esetenként a vidéki turizmus alapját jelenthesse. A rendkívül gazdag tényanyagot térképek, fényképek, grafikonok színesítik.
Balázs Lajos Rituális szimbólumok /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve annak a négy évtizednyi kutatómunkának az eredménye, amelyet a csíki nagyközségben, Csíkszentdomokoson folytatott, s amelyből könyvek egész sora született. A szerző célja ezúttal az volt, hogy a csíkszentdomokosi rendkívül gazdag népi kultúrából, amely a magyar és az egyetemes műveltség olyan őstényeit őrizte meg, amire mások máshol már nem vagy csak alig emlékeznek, néhány egyedi, rituális szimbólumot beemeljen a tágabb nemzeti műveltségbe. Ezáltal a rituális szimbólumok felfrissítését, újratanulását segítse elő, amelyek egyre jobban elhalványulnak a modern világ tudatában. A sorsfordító szokásokat kutatva Balázs Lajos rájött, hogy ebben a körben a nyelv nem elég az események, gondolatok, vágyak és érzelmek kifejezésére. Szükség van a mítoszokra, a szimbólumokra, amelyek kapcsolatot teremtenek az ész segítségével össze nem köthető dolgok és jelenségek között.
E szimbólumok közül mutatott be néhányat előadásában a szerző. Először is a gyertyát, amelynek más-más jelentése van a születés, a házasságkötés, a halál, temetés során. Lehet a felemelkedés szimbóluma, elővetítheti a házasság minőségét és jelezheti a nemi készenlét állapotát is. A Csíkszentdomokoson gyűjtött és a Kárpát- medencében ismeretlen beavató rítusok egyikében a haldokló ember gyertyával való megkerítése a lélekértelmezés magas fokára vall. Beszélt a fenyőről, amely a lakodalmas házon a növekedést, a felfele törekvést jelzi, a halott "lakodalmán" visszatört felső ágával és fekete szalagokkal díszítve a kettőbe tört élet szimbóluma. Lakodalmi betétként, az úgynevezett perec lakodalmán a kenyérbe szúrt fenyő a menyasszony és vőlegény szexuális összekapcsolódásának jele, amiről hajdanán szégyen volt nyíltan beszélni.
Nemcsak nyelvében él a nemzet – állítja Balázs Lajos. A nyelvnél sokkal erősebb sajátos szokás- és rítusrendszere. Ennek ábécéjét pedig úgy kell ismerni, mint a beszélt nyelv jeleit, s minden közösség, minden nép nemzeti értékének kell tekinteni.
A rituális szimbólumok, a szimbolikus jelek tiltott és békés időben is "képesek felismerhetővé tenni egy közösséget". Ezt a szerepet tölti be napjainkban a székely kapu, amely régi jelentése – a belső és külső világ elkülönítése – helyett ma egy nemzeti közösség jelképévé vált – hangzott el Balázs Lajos előadásában a sok érdekes szimbólum magyarázata mellett.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

RMDSZ-es államtitkár osztja a kisebbségi pénzeket
Az RMDSZ által jelölt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.
Az új intézményvezető Csíkszeredában született, Temesváron szerzett jogi diplomát. 2005-től az RMDSZ parlamenti csoportjában dolgozott szakértőként, majd a kulturális és örökségvédelmi minisztériumban volt tanácsadó abban az időszakban, míg a tárcát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette. A szövetség elnöke egyébként természetesnek tartotta, hogy a hivatalt egy valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezesse. Azt is megemlítette, hogy a hivatal vezetői tisztségeinek a betöltéséről korábban megállapodott az RMDSZ és a többi kisebbség parlamenti frakciója.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala egyébként a miniszterelnök alárendeltségében, a miniszterelnökség keretén belül működik. A hivatal feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása. A hivatal költségvetése 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb öszszeg, 17,17 millió lej az RMDSZ-nek jutott.
Mint ismeretes, a hivatalt két cikluson át a decemberben képviselői mandátumot szerzett Markó Attila vezette, aki kedd reggel adta át a stafétát utódjának. Markó a Krónika kérdésére elmondta, az RMDSZ természetesen kérni fogja, hogy újra az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nevesítsen tagot az ingatlan-viszszaszolgáltatási bizottságba, mert ez így törvényes. Mint részletezte, a visszaszolgáltató bizottság összetételét úgy határozták meg, hogy annak egyik tagját mindig a hivatal jelöli. Amikor azonban a Mikó-ügy miatt a bizottság munkájában Markó Attila már nem vehetett részt, a kormányfőtitkárság nevesített helyére másik bizottsági tagot. „Az RMDSZ szorgalmazni fogja, hogy a közeljövőben térjünk vissza a törvényes gyakorlatra, és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala jelölhessen újra tagot a bizottságba” – szögezte le Markó Attila, emlékeztetve, hogy a törvény szerint a bizottsági tagnak nem kell feltétlenül a hivatal elnökének lennie, ám remélik, hogy ezt a feladatkört Laczikó Enikő Katalin fogja ellátni.
Krónika (Kolozsvár),

VAN MIBŐL
"Kisebbségkutatás szempontjából szerencsés Magyarország helyzete"
A roma-kutatások, a migráns csoportok vagy a határon túli magyarok esetében is a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba – mondja Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Egy hónapja nevezték ki az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójává. Mik a tervei, milyen prioritásokat állított fel?
– Jómagam egy nyilvános pályázat eredményeképpen kerültem ebbe a pozícióba, és már a pályázatnak kellett tartalmaznia egy szakmai koncepciót, amelyben megjelöltem néhány olyan szakmai csapásirányt, amelyet hangsúlyosabban próbálok/próbálunk képviselni az elkövetkező időszakban. Az egyik, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot szeretnénk úgymond élettel megtölteni. Azért fogalmazok így, mert nemzetközi kapcsolataink eddig is voltak, de talán tudatosabban szeretnénk részt venni közös pályázatokban és más szakmai együttműködésekben. E nemzetköziséghez hozzátartozik az is, hogy határozottabban kell megjelennünk a nemzetközi szakmai piacokon, azaz publikációkban és konferenciákon is.
Másik törekvésünk egyfajta regionalitás felvállalása. Ha Magyarországról nézzük, a környező országokban mindenhol vannak kisebbségkutató intézetek, ezekkel is többé-kevésbé kapcsolatban vagyunk, de ezeket a kapcsolatokat is szeretnénk bővíteni, határozottabban intézményesíteni, közös szakmai projekteket kialakítani.
Onnan kell kiindulni, hogy bizonyos értelemben Magyarország a kisebbségkutatás szempontjából szerencsés helyzetben van, mert egy olyan ország, amelynek többféle kisebbséggel egyaránt foglalkoznia kell. Egyrészt vannak a különféle határon túli magyar kisebbségek, ugyanakkor számolnunk kell a magyarországi nemzetiségekkel is. Külön kutatási célcsoportként tételeződnek a magyarországi, illetve a környező országokban élő, akár magyarul is beszélő romák. Szintén foglalkoznunk kell a magyarországi zsidóság helyzetével is, az intézeten belül például van egy ún. judaisztika kutatócsoport is.
És nem utolsósorban ebben a mai világban a különféle migráns csoportokkal is foglalkoznunk kell, a ki- és bevándorlás társadalmi összefüggéseit is kutatnunk kell.
Melyek az intézet fontosabb futó projektjei?
– Már említettem, milyen típusú kisebbségekkel foglalkozunk, és nagyobb projektjeink is értelemszerűen erről fognak szólni. Az egyik mindenképpen a határon túli magyar kisebbségek különféle intézményesülési folyamataival foglalkozik, a másik csapásirány pedig a roma-kutatások belendítése. Az persze szakmai kérdés, hogy milyen szempontból, módszerekkel, milyen intézeti együttműködések mellett fogjuk ezeket folytatni. És ezek mellett a jelenleg is futó, már felsorolt kisebbségtípusokhoz kapcsolódó projekteket is továbbvisszük, illetve újakat is akarunk indítani – de ezek részben támogatás- és pályázatfüggő dolgok.
Röviden megfogalmazva: elsősorban a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba, mert ez mindegyik kutatásban kulcskérdés, legyen szó roma-kutatásokról, migráns csoportokról vagy a határon túli magyar kisebbségekről. A társadalmi integráció nemcsak a kisebbségről, hanem a többségről, a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyulásáról szól. Mindegyik kutatási területen ezt fogjuk a középpontba helyezni, még akkor is, ha tudjuk, léteznek szegregációs és asszimilációs folyamatok is, de azokat is az integráció keretében próbáljuk meg elhelyezni, értelmezni. Terveznek-e együttműködést a különböző határon túli kisebbségkutató intézetekkel?
– Több ilyen terv is van. Ismét hangsúlyoznám, együttműködések eddig is voltak, mi csak azt szeretnénk, hogy ez egyértelműen és látványosabban, szakmai hozadékát is tekintve intenzívebben intézményesüljön. Már most Kolozsváron beszéltem az ottani kisebbségkutató intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, akivel közös programokban állapodtunk meg, de hasonló együttműködésre törekszünk a többi intézettel is. Gondolok itt a szlovákiai, Somorján működő Fórum intézetre, de akár a kárpátaljai és vajdasági intézetekre.
Már most abban gondolkodunk, hogy a kolozsvári kisebbségkutató intézetnek szeretnénk teret adni, hogy Magyarországon határozottan mutatkozzon meg, és gondolom, hogy lesz arra is alkalom, hogy a mi intézetünk is itt Kolozsváron, vagy akár Bukarestben vagy Pozsonyban és máshol is bemutatkozzon. Abban is gondolkodunk, hogy közös szakmai kisebbségkutatással foglalkozó hírlevelet hozzunk létre, és azt lehetőleg angolul minél több helyre szétküldjük.
Nemrég jelentette be Orbán Viktor a Nemzetstratégiai Intézet alapítását, e mellett pedig működik a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is. Mit gondol, szükség van ennyi kutatóintézetre?
Hogy szükség van-e ennyi intézetre, vagy hány intézetre van szükség, azt nem az én tisztem eldönteni. Amit el tudok mondani, hogy a mi intézetünkre szükség van, egy akadémiai intézet mégis másabb, itt alapkutatások zajlanak, tematikailag pedig mi nemcsak a határon túli kisebbségekkel, hanem más kisebbségekkel is foglalkozunk, ezért úgy gondolom, nagy szükség van egy akadémiai háttérrel rendelkező kisebbségi kutatóintézetre. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel egyébként már eddig is sikeresen együttműködtünk.
Azt kell tudni, hogy a jobbára az aktuálpolitika által létrehozott intézetek nem úgy kutatóintézetek, mint egy akadémiai intézet, mert nagyon gyakran a mindenkori politika háttérintézményeként tételeződnek, és ilyen értelemben más funkciókat töltenek be. Ha több tudományos intézet lesz Magyarországon, mi megpróbálunk mindegyikkel valamilyen szakmai együttműködést kialakítani. Mint említettem, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet már ismerem, velük együttműködünk, a Nemzetstratégiai Intézetről csak annyit tudok, amennyi a sajtóban, illetve a Magyar Közlönyben megjelent, ezért, mivel egy alakuló képződményről van szó, szakmai szempontból még nem látom ezt az intézetet. Ha bizonyos sajtóhírek igazak, akkor talán száz munkatársa lesz az új intézetnek, de hogy ezek között mennyi kutatói státusz és más beosztású személy lesz, arról már nem szólnak a hírek, legalábbis hozzám nem értek el.
Milyen a közhangulat a magyarországi akadémiai szférában a szervezeti átalakítások után?
– Minden szervezeti átalakításnak vannak motorjai, és vannak, akik egyfajta stabilitásra voltak berendezkedve, akik nem biztos, hogy örülnek az átalakításoknak. Bizonyos szempontokból az egész akadémiai rendszerre ráfért egy átalakítás, és ezt én egy esélyként fogom fel. Mi, a Kisebbségkutató Intézet egy új struktúrában keressük meg azokat a kitörési pontokat, amelyeket szakmailag tudunk kamatoztatni. Tudom, hogy a különféle intézetekben vannak olyanok, akik nem örülnek az átalakításoknak, de úgy sejtem, hogy itt egyfajta generációváltás is zajlik.
Az akadémiai intézeteket sok szempontból meg kellett újítani, a szakmailag jól felkészült, tudományos fokozattal rendelkező fiataloknak és középgenerációsoknak teret kell adni, hogy a nemzetközi együttműködésekben otthonosan tudjanak mozogni, és nyilván a tudományos eredmények felmutatásával a hazai szféra felé is bizonyítani kell, hogy ezek az intézetek létjogosultak. Hogyan látja a magyar kutatásfinanszírozás helyzetét?
– Az akadémiai átalakítás is többek között arról szólt, hogy a kutatói szféra átláthatóbb finanszírozási szerkezetbe tudjon kerülni. Ahogy szoktuk mondani, a kutatásra sosincs elég pénz, de azért vannak a magyarországi pályázati és akadémiai források, és elég sok nemzetközi lehetőség is van, ezekbe az irányokba is el kell mozdulni.
Mit gondol, milyen irányba halad a magyarországi felsőoktatás átalakítása?
Az egyértelmű irányt nagyon meggyőzően én jobbára nem látom, csak azt érzékelem, az egymásnak ellentmondó információk egyfajta bizonytalanságot gerjesztenek a rendszerben. Szakmailag meggyőződésem, hogy aki tanulni akar, azt hagyni kell tanulni, még akkor is, ha nem elitképzésben gondolkodunk. Ha valaki szakmailag felkészült, akkor lehetősége kell legyen arra is, hogy családi háttértől függetlenül akár ingyenesen tanuljon, ám ha valaki nem zseni, de motivált a tanulásra, ráadásul ezért fizetni is tud, akkor azt is kell hagyni, hogy belépjen a felsőoktatásba.
A felsőoktatás eltömegesedése világjelenség, nemzetközi trend, megakadályozni nem lehet, maximum hátráltatni, lassítani. Azt gondolom, inkább arra kellene koncentrálni, hogy azok a fiatalok, akik a felsőoktatásba bekerülnek, minél magasabb színvonalú képzést kapjanak, és főleg önmagukhoz képest minél jobb eredményeket érjenek el. Nyilván vannak munkaerő-piaci és egyéb megfontolások is, de nem lehet visszatérni arra az időszakra, ami például itt Romániában is a hetvenes-nyolcvanas években volt, nevezetesen, hogy összezsugorították a felsőoktatást, főleg a humán- és társadalomtudományi képzéseket, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci megfeleltetést „kihelyezésekkel” oldották meg. Ezt egyszerűen nem lehet ma kivitelezni a szó társadalmi értelmében, de másképpen sem, hisz minden EU-s elvárás arról szól, hogy a felsőoktatásba bekerülők arányát emelni kell, és nem csökkenteni.
Mindenféle híresztelés ellenére azt is ki kell jelenteni, hogy bármilyen statisztikát nézünk, aki felsőfokú képzettséggel rendelkezik, sokkal kisebb valószínűséggel lesz munkanélküli, függetlenül attól, hogy milyen képzésben volt része.
Hány évre szól a kinevezése?
- Három évre, 2015. december végéig. Nyilván szeretném végigvinni ezt az időszakot, amíg szakmailag lehet fejleszteni az intézetet meg a kisebbségkutatást, addig ebben ilyen értelemben részt szeretnék venni. Az MTA-n belül évente beszámolók vannak, január a beszámolók időszaka, most a tavalyi év beszámolóit készítjük. Valószínű, hogy az idén életbe fog lépni egy kutatói teljesítményértékelői rendszer, és azt is éves szinten fogjuk követni, hogy az egyes kutatók milyen eredményeket értek el.
Sólyom István
Tansindex.ro

Irodalom, képzőművészet és zene a Magyar Kultúra Napján Kolozsváron
Képzőművészet, irodalom, zene és humor egyaránt helyet kapott a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Kolozsváron tartott kétnapos ünnepség programjában, amelyet a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezett, kultúránk alkotó jelenére és jövőjére fókuszálva. Az eseménysorozat helyszínéül a Reményik Sándor Galéria szolgált, ahol kiosztották az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat is.
Házigazdaként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután, hangsúlyozva: a kultúra olyan boltív, amely sokféleségünk ellenére is képes összekapcsolni bennünket. – Egyetlen oka van annak, hogy a négy-ötszáz személy befogadására alkalmas templomunk helyett a Reményik Sándor Galéria ad otthont a Magyar Kultúra napi ünnepségnek: az örömhír, hogy ezen a héten hozzáfogtunk a templom restaurálásához. Inkább tartalmi jellegű változás a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem kizárólag a múltra figyelünk, hanem kultúránk életerős, alkotó, termékeny jelenére és jövőjére is. Leginkább a kortárs szó jellemzi a rendezvénysorozatot – magyarázta a püspök. Kodály Zoltánt idézte – „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” –, majd Pilinszky János Imádságért című írásának tolmácsolása után a Concordia vonósnégyesnek adta át a terepet, amelynek tagjai (Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet – brácsa, Ortenszky Gyula – cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adták elő.
– Január 22-én fejet hajtunk a múltunk előtt, kulturális értékeinkkel szembeni tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor az alkotások, az alkotók jelenére is gondolunk, a jövő felé fordulva – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ által tavaly januárban alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kapcsán kifejtette: az elismerést olyan személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik alkotó, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához, továbbviteléhez. Az első alkalommal idén odaítélt díjban Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült. A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor nyújtotta át az ünnepségen jelen lévő Részegh Botondnak (laudációt mondott Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár) és Székely Csabának (Tompa Andrea színikritikus laudációját Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolta), Bocsárdi László pedig, aki munkája miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, a következő napokban kapja meg a díjat (laudációt mondott Bodó Ottó dramaturg, egyetemi tanár). (A méltatásokat pénteki lapszámunkban olvashatják.)
Németh Júlia műkritikus nyitotta meg ezután az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot, amely különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként jött létre. – A Magyar Kultúra Napját ezzel a sajátos Intermezzóval ünnepeljük, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., valamint Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és a Kolozsvár Társaság, Székely Géza és Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek, szóljanak akár a szemnek, a fülnek, vagy az értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány – részletezte a műkritikus.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat tegnap délután, borkóstolóval, Muszka Sándor hangulatos székely stand-up comedyjével, valamint Márkus András és Vass Ákos verspárbajával zárult.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Gondolkodók felelőssége
Néhány szubjektív elmélkedés a fellángoló türelmetlenség kapcsán
A jelek szerint lassan-lassan beteljesednek azok a félelmek, amelyeket szakértők a válság kapcsán – már az elején – megfogalmaztak. Nevezetesen, hogy nagy hiba (volt) csak gazdasági válságról beszélni, hiszen a kísérőjelenségek eredményei talán súlyosabbak lesznek, mint az ökonómiai mutatók romlásának, a termelt javak és szolgáltatások értékbeli zsugorodásának materiális következményei. A politikum folyamatosan eltekintett a lehetséges (de időközben bekövetkezett) társadalmi természetű válságok reális esélyétől, így kizárólag gazdasági jellegű megoldásokat foganatosított (mint a lakossági jövedelmek csökkentése, beruházások értékének visszaszorítása, állami kiadások mérséklése). Mivel formálisan „nem ismerte el” más természetű krízisek létét (elsősorban a racionalitás és legitimációs válságot), ezekre semmilyen ellenlépést sem dolgozott ki (például konszenzusépítő dialógust, racionális érvelést, kompromisszum-keresést a politikai és a többi társadalmi szereplők között). Ennek – most így utólag – a jelek szerint nagy ára van/lesz, nem csupán nálunk, hanem az egész térségben.
Véleményem szerint az év eleji romaellenes megnyilvánulások (Bayer-cikk, temesvári sterilizálási „ötlet”, több helyi feszültség felszínre kerülése) is szorosan kapcsolódnak mindehhez. A tüneti válságkezelésnek (auszteritás, amit egy felvállalt nyugat- és korporáció-ellenesség kísért) igencsak nagy ára volt: a lakosság többsége által alig támogatott gazdasági lépések szisztematikusan erodálták a társadalom legfontosabb kötőanyagát, a bizalmat. Az egymásba és a társadalmi intézményekbe vetett bizalom mindenhol drasztikusan csökkent, ami morális válságot gerjesztett: a társadalom széles rétegei elveszítették a fennálló társadalmi rendbe vetett hitüket, és ami még súlyosabb, erodálódott a mindennapok szintjén az a motivációs rendszer, ami a szabályok és normák betartására ösztönöz. Egyszerűbben fogalmazva, társadalmi rétegek radikalizálódtak, konformálódási hajlandóságuk megingott. A közhiedelemmel ellentétben elsősorban a bizonytalan egzisztenciával szembesülő alsó-közép rétegre jellemző mindez, akik hirtelen a „kivülálló” státussal vagy a lecsúszás reális rémével találták szembe magukat. Ők felelősöket is keresnek. A történelmi tapasztalat és kutatások jelzik, hogy az ebbe a helyzetbe kerülők fogékonyakká válnak az intoleráns, címkéző és stigmatizáló üzenetekre, a mindenféle rendet felvillantó, meglebegtető ígéretekre.
Ebbe a sorba és logikába illeszkedik az év eleji dicstelen magyarországi cikk is, ami a gyűlöletbeszéd ideáltipusa: a (jó) Mi-re és a (gonosz) Ők-re osztja, tagolja a világot, kollektíven illesztett és erős askriptív jelzőket tulajdonít a Másoknak (idegeneknek), „cáfolhatatlan” tényeket mutat be, egy (vagy pár) esetből általánosít, illetve radikális megoldást kínál, dehumanizál – tehát a felelősség alól is felmenti az olvasót. Mellesleg: az Ők (Idegen) szerepét rendszerint a kisebbségekre osztják, mindenhol. Így járt el Goebbels a harmincas években, Vadim és Meciar a rendszerváltás után, Bayer most, nagyon hasonló kontextusokban: rendszerváltás után, válságok közepette. A Bayer-cikk nem tünet: egy komplex problémakör szerves része, a morális válság közvetlen megnyilvánulása, egy izmosodó véleményklíma eredménye. A cikkre adott kommentek tartalma – határon innen és túl –, mennyisége, jellege jól jelzi, hogy a cikk központi üzenetének társadalmi támogatottsága számottevő.
Mi a baj mindezzel? Hát, cseppet sem elegáns... Cseréljük ki a címkézett csoportok megnevezését – például magyarra – és akkor mindenki a maga bőrén érezheti, milyen, ha bármilyen többség kollektíven bűnbaknak nézi a másik származási csoportjának egészét. A gyűlöletbeszéd „csavarja” abban áll, hogy szándékosan összemossa néhány szerencsétlen és megtörtént esemény körülményeit és szereplőit az adott közösségre kiterjesztett kulturális jegyekkel és jellemvonásokkal, a kettő közötti ok–okozati viszony felállítása révén.
Kétségtelen, hogy a mindennapok szintjén egyre inkább elszaporodnak a roma és nem-roma közösségek egyes tagjai között a feszültségek, konfliktusok. Ahogy ez utóbbi időben elszaporodtak a munkavállalók és alkalmazottak, vállalkozók és bürokraták, adóhivatalnokok, politikusok és igazságszolgáltató szervek, munkanélküliek és segélyezők, betegek és kezelőik közötti konfliktusok is, pontosan ugyanazoknak az okoknak betudhatóan: a válság miatt az erőforrások mennyisége beszűkült, az értük folyó küzdelem éleződött (csak egy példa: egy negyedbeli postai állásra 102-en jelentkeztek, egy általam közelről ismert alapítvány referensi pozíciójára 301-en!). A korábban egymással alig érintkező társadalmi csoportok tagjai hirtelen ugyanabban a nichében találják magukat, tetejében konkurensként!
A romák és a korábban is szegények helyzete kritikussá vált: mivel a marginális erőforrások megcsappantak, a leszakadtak kénytelenek olyan társadalmi területekre is „bemerészkedni”, ami korábban tabunak számított. A romák közösségén belüli feszültségek is azért erősödtek fel (lásd a gyergyószentmiklósi roma–roma konfliktust), mert nincsen elegendő vas, hulladék, papír, műanyag, élelem-maradék, ami mindannyiuknak „elég lenne” – mert a nem-roma gyergyói népesség is szegényebb lett a válság miatt, kevesebb hulladékot dob el... Ilyen körülmények között (amikor a többség életminősége romlott, az erőforrások volumene lecsökkent, tehát egyeseknek egyszerűen alig jut valami), a rend igérete és a bűnbakok felmutatása vonzóvá válik azok számára, akik felelősöket keresnek helyzetük miatt.
A gondolkodók, az értelmiség társadalmi szerepe válságos helyzetekben felértékelődik. Rajtuk is múlik, hogy a társadalom számára milyen megoldási alternatívákat mutatnak fel: az emberi méltósággal és közérdekkel egybevágó, a valós okokra vonatkozó megoldásokat, vagy pedig a történelem során csődösnek minősült, kirekesztő és a társadalom szövetét szétfeszítő, érzelmi-indulati, intoleráns és álmegoldást.
PÉTER LÁSZLÓ
A szerző szociológus
Szabadság (Kolozsvár),

A Magyar Kultúra Lovagja
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Elkoptak a kétnyelvű feliratok?
Helyettük egynyelvűeket helyeztek ki a megyei tanácsépületben
Szép lassan eltűnik a magyar nyelvű feliratozás a Maros Megyei Tanácsnál – jelzi a Facebook közösségi portálon Balogh József megyei közgyűlési képviselő. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közintézmény belső festési munkálatai után az ügyosztályok kétnyelvű feliratozása eltűnt, immár zömében román nyelvű megnevezések kerültek ki az irodaajtókra.
Tavaly ősszel kerítettek sort a Maros Megyei Tanács épületében a folyosók átfestésére, felújítására, a munkálatok befejezését követően azonban már nem kerültek vissza a Lokodi Edit elnöksége alatt kitett kétnyelvű feliratok az ügyosztályok, hivatalok ajtóira. Balogh József képviselő megkeresésünkre elmondta, sem a testület, sem a magyar alelnök véleményét nem kérte ki az önkormányzat vezetője, elkészíttette a kizárólag román nyelvű feliratokat és kihelyezték őket. "A festés utáni takarítást követően hirtelen megjelentek az új megnevezések – csak román nyelven. Elfogadhatatlan, hogy miközben Maros megye magyar lakosságának számaránya jelenleg is 40 százalék fölött van, eltűnnek a magyar feliratok. Az önkormányzathoz nemcsak román, hanem magyar, sőt, roma nemzetiségű polgárok is jönnek ügyintézni, ezt figyelmen kívül hagyják. Nem tartják tiszteletben a helyhatósági törvény előírásait, hogy ott, ahol a kisebbség számaránya 20 százalék fölött van, a közintézményekben kötelező kitenni a kétnyelvű feliratokat. A képviselő kijelentéseit Lokodi Edit alelnök is megerősítette, aki szintén nehezményezte, hogy a kétnyelvű feliratozásból egynyelvű lett. "A jövő heti közgyűlésen fel fogjuk szólítani a tanácselnököt a törvény tiszteletben tartására" – tette hozzá az alelnök. Balogh József szintén interpellálni fog, nemcsak a feliratozás ügyében, hanem a még Virág György elnöksége idején vásárolt szinkrontolmácsolási berendezés használatát is szorgalmazni fogja. "Az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény szerint jogunk van a tanácsüléseken is felszólalni magyar nyelven. Ezt javasolom az RMDSZ-tanácsosoknak, és felszólítom a tanácselnököt, gondoskodjon a jelenleg porosodó fordítói berendezés használatáról" – jelentette ki a közgyűlési képviselő.
A kétnyelvűségnél maradva, a megyei tanács honlapjának magyar változata hiányos, szűkös, ez is olyan szempont, amit közgyűlési képviselőink figyelmébe ajánlunk.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

A szülők március 31-éig választhatnak
A nagycsoportos óvodás gyerekek szülei március 31-éig eldönthetik, hogy az iskolába, avagy az óvodába íratják be gyereküket a felkészítő osztályba, az állam nem fogja már őket kötelezni, hogy egy bizonyos döntést elfogadjanak, jelentette ki Victor Ponta kormányfő.
„A következőt beszéltük meg mind Pricopie, mind Dragnea miniszterrel a hírhedt felkészítő osztállyal kapcsolatban: nem hiszem, hogy rá kell erőszakolni a szülőkre, hogy az iskolába vigyék felkészítő osztályba a gyerekeiket, de nem is kell megakadályozni azokat a szülőket, akik hamarabb iskolába akarják vinni őket. Emiatt a következő rendszert véglegesítjük a következő napokban: március 31-éig a nagycsoportos óvodás gyerekek szülei eldönthetik, hogy a gyereket még egy évig az óvodában akarják tartani a felkészítő csoportban, vagy beíratják az iskolába, a felkészítő csoportba” – mondta Ponta az Antena 3 adásában.
Rámutatott, lesznek bizonyos logisztikai problémák az óvodákban, mivel jelenleg nincs minden terem előkészítve, azonban a pénzalapok egy részét kiutalják erre a célra a helyi hatóságoknak.
Egy héttel korábban a kormányfő azt nyilatkozta, hogy a felkészítő osztályt vissza kell helyezni az óvodákhoz, de rámutatott, csupán telefonon beszélt erről a témáról az oktatási miniszterrel, azonban le fognak ülni megbeszélni, hogyan lehet az idén gyakorlatba ültetni az intézkedést.
Korábban Remus Pricopie oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a felkészítő osztálynak az általános iskola keretében kell maradnia.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad),

Szigorú fellépés a garázdálkodó gyergyószentmiklósi cigányok ellen
Mivel az elmúlt hónapokban elszaporodott a romák által elkövetett lopások, garázdálkodások száma, elfogyott a gyergyószentmiklósi magyar lakosság türelme, és határozott intézkedések foganatosítására szólítja az önkormányzat és a rendfenntartó erők vezetőit.
Közösen próbál gátat vetni a romák által elkövetett bűncselekményeknek Gyergyószentmiklóson az önkormányzat, a rendőrség és a lakosság egy része. A közel 18 ezer lelkes, Hargita megyei városban a tavalyi népszámlálás szerint 445 cigány nemzetiségű él, számuk azonban a becslések szerint ennek többszörösére rúg, ám mivel többségük nem rendelkezik személyi igazolvánnyal, és más településekről vándorolt be, pontos adatok nincsenek.
Mivel az elmúlt hónapokban elszaporodott a romák által elkövetett lopások, garázdálkodások száma, elfogyott a magyar lakosság türelme, és határozott intézkedések foganatosítására szólítja az önkormányzat és a rendfenntartó erők vezetőit. Egy internetes közösségi oldalon „Gyergyószentmiklós nem a cigányoké” elnevezésű csoport nemrég 400 panaszt juttatott el a polgármesteri hivatalhoz.
A sérelmekről, atrocitásokról, lopásokról beszámolva feltárják, hogy a romák rendszeresen zaklatják a lakosokat, az iskolából hazaigyekvő gyerekeket, akiket fenyegetnek, tízóraijukra, értékeire vadászva megtámadják őket. Éjszakánként gyakori a csendháborítás a lakónegyedekben, sorozatosak a tolvajlások a városban, a kéregetők agresszíven reagálnak az elutasításra, sőt a tele bevásárlókosarakat is megdézsmálják. Novemberben cigány családok közötti nézeteltérés fajult odáig, hogy a részvevők tizenhét, magyarok lakta ingatlan ablakait is betörték.
Különben a törvénytelenségek többségét nem a helyi, hanem a bevándorló, Gyergyószentmiklóson bejelentett lakhellyel nem rendelkező romák követik el. Egyed Zsolt helyi lakos, a csoport szószólója egyébként közölte, a megnevezés ellenérzést váltott ki „irodai jogvédők” részéről, akik perrel is fenyegették, emiatt a bűncselekmények megfékezését szorgalmazók immár „Közösen Gyergyószentmiklósért” néven szervezkednek. Ugyanakkor a polgármesternek átnyújtott dokumentumban is leszögezik: nem cigányellenesek, hanem rendpártiak, és csupán „a társadalmi rendet aláaknázó, destruktív elemek mozgásterét kívánják beszűkíteni”, és nemzetiségtől függetlenül minden jóakaratú, építő szándékú embert a közösség tagjának tekintenek.
A város mondhatni egész lakosságát foglalkoztató témában kedden a nyilvánosság kizárásával folytatott megbeszélést Mezei János polgármester a roma közösség, illetve a panaszosok képviselőivel, továbbá a városi rendőrség vezetőségével. A városvezető hangsúlyozta, amikor szóvá teszi a garázdálkodókat, nem a cigányság egészéről, hanem csak a vétkesekről beszél.
„Amikor a megbeszélésen falopás miatt vontuk kérdőre az egyik roma képviselőt, ő visszakérdezett: hát először magától kértem, de mivel nem adott, nem volt mit tennem, különben megfagynak a gyermekeim. Az a legnagyobb baj tehát, hogy a cigányok hangadói sem tartják véteknek, ha a máséból vagy a közösből tulajdonítják el, amire égető szükségük van” – számolt be utólag a találkozón elhangzottakról a polgári párti elöljáró.
Mezei arra figyelmeztette a bűnelkövető romákat: beláthatatlan lakossági felháborodásra számíthatnak, ha nem vetnek véget a garázdálkodásnak, és nem próbálnak felzárkózni. A polgármester hozzátette, az önkormányzat fokozott szigorral lép fel minden esetben, amikor áthágják a törvényt, például kitoloncolja az illegálisan betelepülőket, a jogerős bírósági határozat alapján folytatja az illegálisan felhúzott ingatlanok lebontását (eddig közel negyven, romák lakta házat számoltak fel a városban), továbbá megvonja a számlákat nem fizető családoktól az ivóvíz-szolgáltatást. „Ingyenélőket, garázdákat nem hajlandó eltartani a közösség” – szögezte le a polgármester, hozzátéve: a Téglagyári utcában 64 ezer köbméter vizet használtak el a romák díjfizetés nélkül.
Mezei arra utasította a vízszolgáltató társaságot, hogy küldjön felszólítást a tartozás kifizetésére azoknak, akiknek nincs szerződésük, és mégis csatlakoztak az ivóvízhálózatra. A tervek szerint hamarosan négy alkalmazottal növelik a helyi közösségi rendőrség állományát, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a tolvajokkal, garázdákkal, koldusokkal, a lakosságot félelemben tartó személyekkel szemben.
Szigorúbban ellenőrzi majd az önkormányzat, hogy rendszeresen járatják-e iskolába gyerekeiket a cigányok. A megbeszélés után Mezei János és Egyed Zsolt is azt mondta, biztatónak látják az elért eredményt, az ígéretek reményre adnak okot, de hozzátették azt is: az együttélés szabályait eltérő módon értelmezik Gyergyószentmiklós különböző nemzetiségű lakói.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),

Trianontól Őszödig – avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe –
Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közzé.
A pestisek hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, népek elpusztításában, leigázásában. Nos, ez a hasonlat jutott ma eszembe, amikor a reggeli hírekben Gyurcsány Ferenc volt magyar szocialista miniszterelnök ismételten, a héten immáron sokadjára a Kossuth rádió reggeli műsorában is elmondta, hogy igenis hiba volt az elcsatolt részekre szorult magyarságnak visszaadni a magyar állampolgárságot, s az, hogy az önhibájukon kívül nemzetből kirekesztettekké vált határon túliak szavazati jogot is kapjanak, az már egyenesen felháborító, jelentette ki az őszödi linkmájszter.
Igaz, jelentgetett ő más figyelemre méltó dolgokat is mostanában ki, így például azt, hogy a trianoni paktum „jogos politikai megoldás" volt, ami standapityere azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik Erdélyt és a többi elcsatolt részt elvették a magyaroktól, s az ott élő magyar nemzetiségű lakosságot az idegen „honfoglalók” kényére kedvére kiszolgáltatták. A gyalázatos, a magyar történelemben mindeddig példa nélküli kijelentés minden vita nélkül a haza és nemzetárulás kategóriájába esik, s mint ilyen szebb időkben főbelövéssel „jutalmazták” az ilyesmit.
Hej, azok a régi szép idők, sóhajtok fel ilyenkor, pedig aki ismer, tudja, nem vagyok egy vérszomjas teremtés, de igenis vannak helyzetek, amikor nem használ a szép szó, az emberség, az igazság s ilyenkor Jézus urunk is bottal, kötélkorbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Az sem vigasztal, hogy többen esküsznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc bolond. Nem érdekelnek a modern pszichológia tanai szerint kiállított kórismék sem, mert ez nem érv, hiszen tudnivaló a közösségre veszélyes bolondoknak a zártosztályon a helyük és nem a parlamentben, a politikában, a nyilvánosság előtt!
Gyurcsány Ferenc figurája kapcsán ki kell jelentenem, értékrendem szerint, én nem nevezhetem őt sem nemzet sem hazaárulónak, ugyanis nem tartom sem magyarnak, sem olyasvalakinek akinek bármilyen emberséges köze volna a magyar hazához. Nemzetáruló csak az lehet, aki része az adott, elárult nemzetnek, és lássuk be Gyurcsányt ilyesmivel vádolni egyszerűen szürrealizmus!
A jelenséget tanulmányozva, felötlött bennem a kibúk-űzés vagy a keresztény exorcizmus lehetősége is, aztán rájöttem, ez az a verziója lenne az ördögűzésnek mikor egy veder szenteltvíz sem lenne elég s az ördögűzőnek a vederrel is jól fejbe kéne, verje a megszállottat. Tovább analizálva ezt a bűzlő mintát (ejtsd gyurcsányferenc), melyet Magyarország elmúlt években történt históriájából vettem, percek alatt meg kellett állapítanom, nem élő, lelkes teremténnyel, nem egy emberrel állunk szemben, hanem egy kitenyésztett, funkcionálisan bevethető pszicho-fegyverrel, melyet a magyarországi gyarmatosítók isten` vagy sátántudja milyen agymosások, manipulálások révén tenyésztettek ezzé, ami, magyarokra lövet, hazát árul, erdélyieket köp szembe s az országcsonkolást is jogosnak tartja.
Elemzéseim tükrében én ehejt kijelentem, Gyurcsány Ferenc nem más, mint egy pestissel fertőzött hulla, amihez hasonlókat anno a mongolok dobáltak be a leigázandó várakba, hogy ott pusztulást és káoszt terjesszenek s ezáltal megtörjék a várbeliek ellenállását a hódítókkal szemben. Először a magyarországi „várba” dobták be a Cion et Company nagymesterei a fertőző erkölcsi hullát, majd miután ott valahogy (az anyaszervezet ősi immunitása okán) mégsem okozott teljes agyhalált és tudatmódosulást ez a politikai toxin, hát most, gondolták próba szerencse, bédobták volna ide nekünk is.
Trianontól Őszödig az országhatárok megrajzolásakor ugyanis mindig ugyanazok manipulálták a ceruzahegyét a térképeken, akik hasonló politikai kórságokat tenyésztenek ki s ráültetik a nép, a nemzet nyakára. A kérdés most az, hogy mit is tehetünk mi itt Erdélyben a ránk fogott pestises hulla (ejtsd. Őszödi Fletó nevű bacilus) ellen? Elsősorban nem ijedünk meg és nem maradunk közömbösek. A mi transsylván immunrendszerünknek ugyanis sikerült megőrizze a magyar szót, a magyar lelket sok más baj mentén is. És lehet az anyaországiak közül sokan fel sem fogják, hogy nekünk Trianon óta micsoda keresztet kellett, kell cipelnünk, magyarságunk miatt, de erdélyi törzsem népe, ne feledjétek, lehetséges, pont ennek a keresztnek a cipelése erősítette és őrizte meg gerincünket és lelkünket! Úgy vélem, nincs mit szépíteni a csúfat, nevén kell nevezni az árulót és tolvajt. Kiverni a sakálként settenkedő kufárokat Erdélyből.
A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, a magyar honosítások kapcsán az, hogy egyetlen percig ne úgy gondoljatok erre, hogy nekünk volt, van elsősorban szükségünk erre, hiszen mi bizonyítottunk! Isten és emberségünk, nagyapáink, apáink erejével bebizonyítottuk, hogy mi honosítás nélkül is magyarok maradtunk itt, a Hargita regéje ma is él, és a csillagösvényeken ma is a mi lovunk patkója szikrázik! Az az egyszerű valóság, hogy a honosításokkal kapcsolatban ki kell, mondjam, szegény, gyarmatosított Magyarországnak van ránk szüksége, mint egy rabláncra vert, de láncait már szaggató anyának, az elrabolt, de életbe maradt gyermekei segítségére!
Lelketek, lelkünk rajta segítünk e vagy sem, a megkínzott, meggyalázott, idegen igát nyögő anyaországnak a láncok leverésében, a gyarmatosító hiénák elkergetésében. Mert lehet , hogy minket sokan lerománoznak onnan, de akik nem teszik ezt, akik soha nem tagadtak meg bennünket, azok megérdemlik, hogy segítsünk nekik most eltakarítani a rájuk bedobált pestises hullákat, hiszen bebizonyosodott Attila vére immúnisabb itt Erdélyben mint bárhol máshol… Ez van. Így jártak velünk, testvéreim. És az sem mindegy, hogy ránk nézve is egészségtelen a pestisgyártó gazemberek közelsége… Hát gondolkodjunk el, míg helyén a lelkünk, eszűnk, netán a bicskánk… segítünk e megrabolt országanyánknak elkergetni azokat, akik szerint mi is jogosan megérdemeltük a trianoni országcsonkolást… ?
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma,

Répás Zsuzsanna: 2013 a külhoni magyar kisiskolák éve
Elindult a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program, amelyre 100 millió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapnál – jelentette be tegnap Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Budapesten.
A helyettes államtitkár a Magyarság Házában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az a cél, hogy minél több kisgyermeket magyar iskolába írassanak szüleik, és egyre többen válasszák a magyar nyelvű oktatást. Szeretnének a szülők számára segítséget nyújtani, hogy iskolaválasztáskor valós és hiteles információkra támaszkodva tudjanak megalapozott döntést hozni – fejtette ki.
Arra is szeretnének rávilágítani, hogy az anyanyelvi nevelés, és a saját kultúra jelenti azt a biztos alapot, amire építeni lehet a jövőben – fűzte hozzá.
Ez a program a tavaly elindított külhoni magyar óvodák éve projekt folytatása. Most továbblépnek az oktatási rendszer második láncszemére, a kisiskolákra – jelezte Répás Zsuzsanna.
A helyettes államtitkár a közösségépítés fontossága mellett kitért arra, hogy általános és régióspecifikus módszertani csomagok egyaránt segítik a megvalósítást, valamint Kárpát-medencei körutat is terveznek a szakemberek a programban közreműködők részvételével. Szeretnének eljutni a kisiskolásokhoz, a pedagógusokhoz, a szülőkhöz és mindenkihez, aki meghatározó szerepet játszik ezen intézmények életében – hangsúlyozta.
Lesz emellett magyarországi továbbképzés, pályázatokat hirdetnek és a napokban honlap is indul www.kulhonikisiskolasok.hu címmel.
A program megvalósításában a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Erzsébet Szálloda, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft. egyaránt közreműködik, a szakmai koordinációt a nemzetpolitikai államtitkárság látja el.
A sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár programcsomagot és Gárdonyi Géza-mesekönyvet adott át a határon túli magyar pedagógusszövetségek képviselőinek. A mesegyűjteményt minden külhoni iskolába eljuttatják.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke felidézve a külhoni magyar óvodák éve programot kiemelte: azt látták, hogy valóban odafigyeltek a pedagógusok igényeire, egyeztettek velük. Nagyon jelentős lépés volt abban, hogy az egységes magyar nemzet ne csak fogalom legyen, hanem valósággá válhasson – mutatott rá. Ennek folytatása idén a külhoni magyar kisiskolák éve program.
A kisiskola olyan fontos láncszem, ahol minden eldől – állapította meg. Kiemelte: intézményeik csak akkor lesznek versenyképesek, ha a szülők által elvártakat megkapják a gyermekek az elemi magyar iskolákban.
Szabadság (Kolozsvár),

Kisebbségvédelem: Tőkés összefogást sürget
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében. Tőkés László az MTI-hez is eljuttatott levelében – amelyet Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött – megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a „külön utas megoldást választotta”, és – a jelek szerint – külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének. Egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek.
„Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében” – fogalmazott Tőkés László. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják. Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
Kelemen Hunor a témával kapcsolatban a Kolozsvári Rádió csütörtök reggeli műsorában elmondta: európai összefogás körvonalazódik az európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól délig és kelettől nyugatig partnereket talál. Az RMDSZ elnöke szerint ez az elmúlt 50 év legnagyobb kitörési lehetősége a kisebbségvédelem terén Európában, amelynek elindításáról január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és az RMDSZ elnöke. Az alapítók megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
„Pozitív visszajelzések érkeznek hozzánk, a franciaországi bretonok, a görögországi törökök, a különböző államokban élő német kisebbségek biztosan csatlakoznak a kezdeményezéshez, Belgiumból több partnerre számítunk, tehát haladunk előre a kapcsolatfelvételben, a partnerek feltérképezésében” – részletezte Kelemen Hunor.
A kezdeményezés tervezett menetrendje szerint áprilisban, Kolozsvárott jelentik be az alapítók a kezdeményező bizottság teljes összetételét. Ide olyan személyeket kívánnak bevonni, akik az európai kisebbségpolitikában és kisebbségvédelemben meghatározó személyiségnek számítanak. Júniusban Dél-Tirolban szervezik meg a FUEN kongresszusát, ahol bemutatják a kezdeményezés dokumentumát, amelyet majd az Európai Bizottsághoz nyújtanak be elővéleményezésre. Kelemen szerint a keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre.
Szabadság (Kolozsvár),

Magyarországi segítséggel korszerűsítenek hét Szatmár megyei templomot
Magyar–román határon átívelő pályázat keretében végeznek templomfelújításokat Szatmár, illetve a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség közös, Középkori templomok útja című projektje keretében, romániai oldalon körülbelül 450 ezer eurót költhetnek hét kegyhely felújítására, illetve népszerűsítésére.
Nagy Sándor, a nagykárolyi egyházmegye esperese lapunknak elmondta, tárgyi beavatkozásokat három templomon végeznek majd, melyeket régészeti és műemlékvédelmi feltárások előznek meg. A berei templomban korábban is végeztek már kutatásokat a műemlékvédők, amelyek során helyenként megbontották a falat – ekkor bukkantak rá néhány különleges freskóra.
Az esperes szerint a 12. vagy 13. századi templomot oly módon restaurálják majd, hogy a régi falfestmények látszódjanak. A szomszédos Csomaköz református temploma is szerepel a listán, ahol többek között a különálló haranglábat költöztetik kicsit távolabb az épülettől, ugyanis ez eltakarja az építmény legrégibb és legértékesebb részét, a bejárati ajtót, illetve annak keretét.
A krasznacégényi református templom felújítása is szerepel a tervek között, itt nagy hangsúlyt fektetnek majd a feltárási munkálatokra, amelyek során alaposabban megismerhetik az épület múltját. Nagy Sándor elmondta: nagy örömmel fogadták a magyarországi főpályázó kezdeményezését, hisz önerőből nem tudták volna finanszírozni a beavatkozásokat, különösképp, hogy Csomaközön és Krasznacégényben alig élnek már reformátusok.
A felsoroltak mellett az ákosi református templomhoz tartozó egykori magtárat is felújítják, amelyben turisztikai centrumot alakítanak ki, míg a sárközújlaki, a vetési és az egri református kegyhelyek népszerűsítése céljából úgynevezett információs pultokat alakítanak ki, ahol a technika legmodernebb eszközei révén igyekszenek majd a turistáknak bemutatni a térség templomait és egyéb látnivalóit. A tavaly októberben kezdődött projekt lefutási ideje két év, így 2014 őszére valószínűleg végeznek a beavatkozásokkal.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Mesterházy Erdélyben – elemzés a MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia Alapítvány vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról.
Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgársági törvény parlamenti szavazásán. Emellett a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz–RMDSZ-viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést. Másrészt a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nemcsak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna. Továbbá az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzetkoncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni, a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá tárgyalna valamennyi, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket. A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetők:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása. 2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése. 3. A határon túli média támogatása, a Duna Tv eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása. 4. A közös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is. 5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra. 6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza. Másodszor: problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP-elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretében valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak. Harmadszor a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédsági viszonyt a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer: fontos elem a Duna Tv visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna Tv innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt visszaállítva a Fidesz által megszüntetett médiatámogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”. Ötödször: a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány-kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról.
Ugyanakkor Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5 százaléka kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95 százalékát szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatási-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra, és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés jelentős részét képezik és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95 százalékos arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretében ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ-viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől, és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nemcsak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni.
Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ-viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozunk”.
Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4 százalékának sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére.
Más szóval az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki a kényszerített közelítés helyett. Ugyanakkor a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP-vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést, és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt. Továbbá a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat.
Egyrészt a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható.
Másrészt az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kismértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Szocialista hakni Erdélyben
Mea culpa és leporolt programok
Még az RMDSZ-vezetőket is megosztja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) múlt heti kolozsvári „performansza”. A volt magyar kormánypárt története során első alkalommal rendezett kihelyezett elnökségi ülést, ez alkalommal Mesterházy Attila nyilvánosan elnézést kért a külhoni magyaroktól a 2004-es „nem”-ekért. A gesztus őszinteségét kissé kétségessé tette, hogy a mea culpa második felében mindjárt másokat is hasonlóra szólított fel.
A botrányos elemeket sem nélkülözte az MSZP kolozsvári fellépése, a párt vezetőit ugyanis hosszú perceken át feltartóztatták az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagjai és a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar szurkolói. Atiltakozók kendőzetlen üzenetekkel fogadták a látogatókat – gazembereknek, nemzetárulóknak nevezve őket –, a táblákon többek között ilyeneket olvashattunk.: „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, vagy „Ne mosdassuk a nemzetárulókat!” Bocsánatkérés félszájjal
Pedig az MSZP újszerű „ajándékot” hozott Erdélybe: új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját, a bocsánatkérést pedig a folyamat első elemének nevezte Mesterházy Attila pártelnök. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott korábban megfelelő hangsúlyt, ezért jogosnak nevezte a baloldal kritizálását. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak, olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette azonban, hogy más politikai tényezőknek is épp így kellene elnézést kérniük – például a Fidesznek, derült ki rákérdezés nyomán –, indokként azonban csak belpolitikai kritikákat tudott felhozni, ami igen testidegennek hatott a pillanat nemzetpolitikainak szánt közegében.
Ezzel együtt meglepetésként hatott a baloldali mea culpázás, illetve az a kijelentése, hogy az MSZP felismerte: a nemzetpolitika nem csak problémamegoldó technikákból, pragmatikus viszonyulásból áll, hanem érzelmi üzenetekről, gesztusokról is szól. A nóvumok sora ezzel le is zárult, hiszen a szocialisták nemzetstratégiai programjának sarokpontjai legfeljebb árnyalatokban különböztek az elmúlt két évtized internacionalista lózungjaitól. Sőt, a békés egymás mellett élés, a jószomszédi viszony, a belügyekbe való be nem avatkozás elveit akár régebbről is kölcsönözhették volna. Új elemként legfeljebb annyit emeltek be, hogy az MSZP nem kívánja az anyaország határain túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a kapcsolattartásban a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel. Némi józanságról árulkodik Mesterházy következő kijelentése: „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok”.
„Összebútorozás”? Az erdélyi baloldali felvonulás házigazdája az RMDSZ volt. Az „összebútorozás” szimbolikus jellegén túl a két szervezet közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról tárgyalt. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat. Együttműködési megállapodást írt alá az RMDSZ által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa is. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére.
Inkább a Fidesz
Az MSZP erdélyi túrája természetesen élénk reakciókat váltott ki határokon innen és túl. A Fidesz szerint a szocialisták már a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják elárasztani. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint „Erdélyben bocsánatkérést színlelnek, itthon pedig listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat.” „Mesterházy Attila MSZP-elnök, illetve a párt vezetőségének kolozsvári látogatása az RMDSZ meghívása nyomán megerősíti azt, amit az Erdélyi Magyar Néppárt korábban is hangsúlyozott: összenő, ami összetartozik – fogalmaz az EMNP közleménye. – Az MSZP és az RMDSZ »egymásra találásának« – amit formálisan a pártalapítványaik, a Szabó Vilmos által vezetett Táncsics Alapítvány, illetve a Markó Béla elnökletével működő Kós Károly Akadémia Alapítvány között született megállapodás rögzít – pozitív hozadéka az, hogy elősegíti az erdélyi magyar közösség tisztánlátását: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004-ben a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.”
Megoszlanak a vélemények az RMDSZ-en belül is. Miközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arról beszélt, hogy a székelyföldi RMDSZ számára a Fidesz a szimpatikusabb, a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba szerint ebben a kérdésben nem kell pártfegyelem. A nagyváradi Szabó Ödön sem kampányolna az MSZP-nek, inkább elindítaná az RMDSZ-t a magyarországi választásokon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Rossz kérdés?
Megvan a pikantériája annak, ha egy adott politikai családhoz tartozó párt vagy szervezet politikai számításból a fő riválisnak számító másik nagy politikai tömb képviselőjével kokettál. A felszínes szemlélőtől épp úgy megkaphatja a politikai szélkakas minősítést, mint az alapos elemzőtől, különösen, ha ezt nem csak országon belül teszi. Hogy az RMDSZ már a választások előtt titkos megállapodást kötött az USL-lel, egyáltalán nem meglepő, mondhatni egyenesen következik az 1996 óta érvényes Neptun-logikából, amely olvasatukban az egyetlen út: a bölcs kompromisszumok, a tudatos építkezés, a kis lépések politikájának útja.
Az autonomista tábor optikájában pedig az elvtelenség, az önfeladás, a perspektívátlanság és középtávú felmorzsoltatás útja. Az azonban, hogy Markó Béla az RMDSZ nevében az MSZP-vel paktál, nos, ez az RMDSZ saját retorikájával sem egyeztethető össze, és biztosan nehezebb lesz eladni a választói bázisnak.
A mai MSZP, amelynek megnyilvánulásaiban az egykor még hangsúlyos nemzeti politika már nyomokban sem fedezhető fel – képviselői vagy kiléptek, mint Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, vagy beálltak a sorba, mint Tabajdi Csaba –, ma érdemben nem különbözik az SZDSZ-től. Egyenes ági leszármazottja a Magyarországot tönkretevő Károlyi Mihály és Jászi Oszkár nevével fémjelzett, magát eufemisztikusan polgári radikálisnak nevező kozmopolita, nemzetellenes szabadkőművességnek. Az MSZP nem nemzeti politikát akar másképp, hanem ott vágott alá az elmúlt két évtizedben a nemzetpolitikai törekvéseknek, ahol tudott: ha kellett, önfeladó, a határon túli közösségek kinyilvánított akarata ellenére megkötött alapszerződésekkel, ha kellett, egy követ fújva a náci ihletettségű Beneš-dekrétumok ügyében a szlovák féllel. A sor folytatható a 2004-es népszavazáson át 2005. szeptember 26-ig, amikor a Gyurcsány-kormány kezdeményezésére a magyar parlament megszavazta Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli támogatását, miközben tudni lehetett, hogy középtávon nem adódik még egy lehetőség, amikor Magyarország diplomáciai nyomás alá képes helyezni nagyobb és gazdagabb szomszédját. A Kolozsváron Markó Bélával közösen fellépő, tárgyaló és együttműködést aláíró Mesterházy Attila úgymond bocsánatot kért a 2004-es népszavazás idején tanúsított MSZP-s magatartásért. Szerinte rossz politikai kérdésre rossz választ adott a párt. Érdekes lenne megtudnunk, hogy miért is lett volna e népszavazáson feltett politikai kérdés „rossz”?
A magyar állampolgárság kiterjesztése nemzetpolitikailag már sokkal hamarabb indokolt lett volna, a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége 1996-ban rögzítette alapszabályában és programjában e célt, majd mindent elkövetett, hogy a politikumot megnyerje az ügynek. Mindhiába. A népszavazás ultima ratio volt, amely, ha nem is vezetett azonnal sikerre, megágyazott a 2010-es döntésnek. Ha 2004-ben a népszavazás nem teszi hónapokra az egyik legfontosabb közéleti témává a kérdést, ha nem teszi kikerülhetetlen nemzetpolitikai problémává, akkor nem valószínű, hogy ma meglenne a határok feletti nemzetegyesítésnek e lehető legszilárdabb jogi talapzata. A népszavazáson egyébként többségben voltak az igenek, s ha a népszavazási törvény nem követelne meg az érvényességhez igen magas, „fele plusz egyes” részvételt, vagy „negyed plusz egyes” azonos szavazatot, akkor a csekély többség dacára a parlament köteles lett volna a kérdést hamarabb szabályozni.
A népszavazás azért csapódott le a nemzet köztudatában kudarcként, mert az eredmény nem volt kötelező érvényű. Az igenek csekély többsége azzal hozható összefüggésbe, hogy a kampány során az MSZP és az SZDSZ hazudott, légből kapott számokkal uszított a határon túli magyarok ellen. A népszavazás ugyanis csak arról szólt, hogy alanyi jogon kapja-e meg az állampolgárságot az, aki magyarságát igazolni tudja, arról nem, hogy ez kerül-e majd egyáltalán pénzébe a magyar államnak. S mivel a kérdés kétharmados szabályozást igényel, az MSZP nélkül nem is lehetett volna a népszavazást követően törvényt hozni, akár a következő ciklusban sem. 2004-ben még fel sem merült lehetőségként bármelyik politikai tábor kétharmados többsége. A valóság tehát az, hogy az MSZP cinikusan, egy nemzetpolitikai imperativusszal szembemenve a legérzékenyebb, legfájdalmasabb kérdésben, a szociális biztonság ügyében hangolta hamis érvekkel a választókat a határon kívülre rekedt nemzettestvérek ellen. Ezt próbálja most feledtetni Mesterházy Attila bagatellizálással, félremagyarázással és egy megfelelő időben, nagyon is jól megfogalmazott kérdés „rossznak” minősítésével. Nem kétséges, az utóbbi két évtizedben „inflálódott” a nemzetáruló minősítés, túl sokszor alkalmazták olyanok vonatkozásában is, akik nem szolgáltak rá. Jelen esetben azonban az MSZP és jogelődje, az MSZMP egész története szolgál dokumentációs háttérként e rövid politikai besorolás helytállóságának igazolására. S hogy az RMDSZ e társasággal szövetkezik, az sajnos azt jelzi, hogy az erdélyi magyarság jelentős részének bizalmát még mindig élvező szervezet nemcsak a szűk értelemben vett kisebbségpolitikai kérdések ügyében jár tévúton, hanem nemzetpolitikai alapállása is megváltozott. Ami rossz hír, még azoknak is, akik nem tartoznak a nemzeti önkormányzatból román versenypárttá lett szervezet szurkolói közé.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Senkik és valakik szürke zónája
Stefano Bottoni történész szekusmúltról és a megtisztulás lehetőségéről
Olaszországban született, de kutatásai a romániai magyarsághoz vezették. Doktori disszertációját a Magyar Autonóm Tartományról írta, és kulcsszerepe volt Sütő András és Szilágyi Domokos ügynökmúltjának feltárásában is. A beszélgetés – amelynek apropóját az elmúlt időszak ügynökleleplezései szolgáltatták – talán a közelmúlt történelmének jobb megértéséhez is közelebb visz. – Külföldiként hogyan vette a bátorságot, hogy egy ilyen méhkasszerű történetbe nyúljon, mint amilyen a szekuritáté működése?
– A román kommunista hatalom és az erdélyi magyarság együttműködésének fokozataira a Sütő-ügy döbbentett rá 2005-ben, amikor még tapasztalatlanabb voltam és gyakorlatilag nem éreztem át a helyzet súlyát. Nem kértem ki Sütő András véleményét, mert úgy gondoltam, az iratok önmagukért beszélnek. Noha Sütő András nem volt képes önreflexív módon megszólalni – és a közéleti vita illetve az azóta nyilvánosságra került újabb iratok visszaigazolták tézisemet –, ma már úgy gondolom, hogy meg kellett volna tennem azt a gesztust. Kemény reakciók követték a tanulmányomat: hetven-nyolcvan cikkből álló közéleti vitát robbantott ki, engem pedig mindenfélének elmondtak.
– Mi motiválta abban, hogy megszólaljon egy ilyen kényes témával kapcsolatban?
– Talán természetes is, hogy kívülállóként szólaltam meg, mert – mondjuk ki – sokkal kevesebb veszélynek vagyok itt kitéve: nem veszíthetem el az állásomat, nincs rám túl nagy hatással, ha valamit állítanak rólam. Természetesen érzem annak a felelősségét, hogy nem mondhatok akármit. Egyrészt, azt hiszem, rá akartam valamire döbbenteni az erdélyi magyarokat a Sütő András és a későbbi Szilágyi Domokos-üggyel kapcsolatban. Másrészt a Ceausescu-rendszer természetrajzával kapcsolatos félreértéseket kívántam eloszlatni.
– Milyen félreértésre gondol?
– Valahogy meg kell tudnunk magyarázni, és meg kell értenünk, hogy a romániai társadalom jelentős részében miért él nosztalgia a Ceausescu-rendszerrel kapcsolatban. Ar omániai elit húsz éve nem tud mit kezdeni ezzel, a gazdasági világválság kitörése óta pedig minden mérés azt mutatja, hogy ez a nosztalgia folyamatosan erősödik. Ki gondolta volna ezt a kilencvenes években? Erre a nagy pálfordulásra a társadalomtudománynak reagálnia kell.
– Tudományos vagy inkább társadalmi szükségszerűségnek tartja?
– Inkább egyfajta kötelességnek, mert különben képtelenek vagyunk megérteni, hogy az emberek miként élték meg a múlt rendszert, az átmenetet, vagy, hogy miért ennyire népszerű vidéken az egyszerű emberek körében a rendszerváltás „veszteseit” oly látványosan pártoló posztkommunista formáció. Persze ez a nosztalgia gyakran tudatosan táplált, de azt is látni kell, hogy a rendszer két-három évtizede alatt képes volt biztosítani a számban növekvő romániai lakosság számára az élethez való legalapvetőbb feltételeket. Természetesen ez nem elég az emberi méltósághoz, de ne idealizáljuk az 1945 előtti közállapotokat sem, amikor gyakorlatilag – főleg a Regátban és Moldvában – nyomorban élt a falusi lakosság. Csak 1979-80-tól tört meg az életszínvonal emelkedése: a hetvenes évek végén a romániai lakosság nagy része többnyire elégedett volt a saját helyzetével a húsz-harminc évvel azelőtti korszakhoz képest. Ha ezt kimondjuk, még nem azt jelenti, hogy dicsőítjük a kommunizmust, hanem egyszerűen saját kontextusába helyezzük a történetet. Nem mondhatjuk ma az embereknek, hogy milyen rossz volt nekik a hetvenes években, mert nem így emlékeznek rá. Egyrészt, mert arra emlékeznek, hogy akkor fiatalok voltak, másrészt a nyolcvanas-kilencvenes évek általános mizériája felülírja az emlékezetben a hatvanas-hetvenes évekbeli nehézségeket. Engem pedig nagyon érdekelt a társadalmi átalakulás, amely szerintem továbbra is kevéssé kutatott. Pedig Románia a társadalomkutatók kiaknázatlan aranybányája. Jó példa erre Katherine Verdery, amerikai antropológus közeljövőben megjelenő kötete is, amely sokunk kutatását felülírja majd.
– Miről szól ez a könyv?
– A szekusdosszié-kutatás antropológiai módszertana lesz a témája: saját megfigyelési dossziéja szolgáltatja az alapot. Tizenöt éven keresztül megfigyelték a romániai tevékenységét, így több ezer oldalra rúgó iratcsomót gyártottak róla. Amerikaiként erdélyi falvakban kutatott, beszélgetett emberekkel, ezért CIA-ügynöknek nézték. Többször ki akarták utasítani, le akarták tartóztatni, de aztán mégsem tették, mert a politikai és diplomáciai racionalitás felülírta a belpolitikai nekibuzdulásokat. Azt kell mondanom, hogy olykor a kívülről jött emberek mondják meg a „tutit”. Ez hatványozottan igaz egy olyan országra, amely még mindig képtelen kitermelni egy olyan értelmiségi, szakmai közeget, amely a saját kérdéseit markánsan, világosan „nyugati nyelvhasználattal” lenne képes megfogalmazni.
– Milyen társadalmi vagy szakmai vitára lenne szükség ahhoz, hogy ne minden egyes eset generáljon újabb vitát? Vagy minden eset annyira egyedi, hogy indokolja az újabb párbeszédet? – Sokan naivan abban reménykednek, hogy egyszer csak magától felbukkan néhány volt hálózati személy, és mielőtt dekonspirálnák őket, maguk mondják el, mi és miért történt velük. Régóta él ez a frusztráció, mert minden egyes eset felbukkanása után azzal kell szembesülnünk, hogy ezt soha senki nem teszi meg. Pedig például a Szőcs Géza édesapjáról is többen tudtak már Kolozsváron, közkeletű információnak számított a városban, csak nem beszéltek róla. A közérdeklődés a társadalomnak csak egy nagyon kicsi, exponált szegmensére kíváncsi. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy még mindig szeretjük azt gondolni: a szekusmúlt csak egy kisebbséget érint, ezért minden egyes esetnél azt tudjuk mondani, hogy „huh, ő az volt, de azért sokan mások nem”. Pedig még semmit sem tudunk a falvakban a szeku szerepét játszó milícia besúgóiról, nem tudunk a katonai hírszerzésről, a katonai elhárításról. Az „áldozat-tettes” és a „senkik-valakik” dichotómiája az ötvenes évek ellenálló közegét még talán meg tudja magyarázni, ám a hetvenes-nyolcvanas évekről ezek az ellentétpárok már valójában keveset árulnak el. Aki munkahelyet vállalt, kollégái voltak, egy bizonyos közegben mozgott, mindennapi kompromisszumokra kényszerült. A kompromisszum lehetett korrupció, a napi túlélés zálogát jelentő szívességrendszer, vagy besúgóvá válás: a hálózati szerep sok tekintetben túlélési stratégia volt. Nem mind, ezért fontos, hogy minden esetet egyedinek tekintsünk. A tortának csak egy nagyon kis szeletét aprítjuk tovább és morzsánként azt eszegetjük, bár valószínűleg ennek így nincs sok értelme.
– Akkor minek lehet értelme?
– Szerintem a közelmúlt önkritikus vagy legalábbis reflexív elemzése szükséges ahhoz, hogy a társadalom képes legyen megérteni jelenlegi állapotát. Ennek része annak a felismerése is, hogy ez a rendszer nem egy szűk kisebbségből álló együttműködőkből és egy ellenálló többségből állt, hanem egy nagyon széles szürke zónából, amiből kiemelkedhettek néha az éppen ellenállók vagy az éppen együttműködők. Gondoljunk csak a Szőcs családra: ott van az édesapa, aki harminc éven át nagy szorgalommal jelentett, és ott van a gyereke, aki a nyolcvanas évek valamennyi politikai botrányában benne volt. Hol van az ellenálló, illetve hol az együttműködő? Hol a határ akár csak egyetlen családon belül is? Arra is sok példa van, hogy valaki egy életúton belül egyszerre megfigyelt és megfigyelő. Lassan már Hajdu Győző is elmondhatja magáról, hogy megfigyelték. A vita végtelen, de le kell folytatni. Az érdemi vitát onnan kellene elkezdeni, hogy a még élő emberek, akik részt vettek, részt kellett venniük, felállnak, elmesélik, és így visszanyerik saját identitásukat.
– Mi a véleménye a lusztrációs törvényről?
– Sokan egyetértünk abban, hogy a lusztrációnak húsz év múltán már semmi értelme sincs. Az összes kelet-európai lusztráció, a cseh, a lengyel, a román, a bolgár azt mutatja, hogy politikai haszonszerzésre használták, nem volt objektív, nem volt képes megváltoztatni a politikai elitet, nem volt képes elkapni az igazán nagy halakat, gyakorlatilag csak növelte az igazságtalanság érzését, és nem növelte a megtisztulási folyamat esélyét. Ma Romániában teljesen járhatatlan ez az út, de itt is jogosult az, amit a kutatók úgy hívnak, hogy információs kárpótlás. Azoknak az embereknek, akiket Szőcs István, vagy „Kiss Pista”, vagy bárki besúgott, joguk lenne megtudni tőlük, hogy miért.
– A „kárpótlás” jelenlegi fázisában viszont egyelőre csak suttognak egyesekről, vagy nyilvánosan dekonspirálják őket valamilyen fórumon.
– Szlovákiában például az interneten tették közzé a hálózati személyek kartonjait fedőnévvel és valódi névvel egyaránt. Romániában ezzel a módszerrel kapcsolatban adódik egy kis technikai nehézség: a beszervezési kartonok sok esetben nem maradtak fenn, de olyan is akad, hogy idő közben fedőnevet változtattak, így különböző dossziékban más-más fedőnéven szerepel a besúgó. Nincs olyan szépen megmaradt központi nyilvántartás, mint a hajdani Csehszlovákiában. A régi CNSAS ugyan közzétett listákat, de akkor még nagyon kevés besúgót ismertek. Nem tudom, ez megoldást jelentene-e, de legalább nem néhány néven csámcsogna a társadalom, hanem látná, hogy benne volt a társadalmi szövetben. Sokan megtagadták a kompromisszumokat: ők soha nem jutottak pozícióba. Bizonyos értelemben nekem, mint kutatónak, a „senkik” pártján kell állnom, kiknek etikus magatartása bizonyítja, hogy igenis tiszta lehetett maradni. Megvetettek voltak, őrültnek, provokátornak vagy egyszerűen hülyének tartották őket. Ez a réteg jogosan érezte a mellőzöttséget, és érzi most is, hogy a magatartását nem ismerik el. A „fraier”-ek a „ºmecher”-ekkel szemben egy olyan rendszerben, ahol általában a ºmecher nyer. Az egykori „senkik” és „valakik” közötti feszültségek ma is élnek. Én ezt nem tudom feloldani, de legalább látnunk kell, hogy léteznek, és kifejezésre kell juttatni az álláspontjukat. Adjunk neki értelmiségi és racionális formát, ne csak hitvita folyjék a különböző meggyőződések között. Próbáljuk egymást nemcsak meggyőzni, hanem meghallgatni is. Ha ezt el lehetne érni, szerintem már óriási eredmény lenne.
Stefano Bottoni
Történész, 1977-ben született az olaszországi Bolognában. Édesapja olasz, édesanyja magyar. Szülővárosában végezte tanulmányait: 2001-ben diplomázott a Bolognai Egyetem történelem szakán, ugyanott szerezte meg doktori fokozatát is. 2002 óta főleg Budapesten él, 2005 óta a Bolognai Egyetemen óraadó tanár, 2009-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Nős, egy gyermek édesapja. Kutatási területei: nemzetiségi kérdések Közép-Kelet-Európában a 20. században, az 1945 utáni szovjet típusú rendszerek politika- és társadalomtörténete, magyar–román államközi és pártközi kapcsolatok, a magyar kisebbség története a 20. században, a magyar állambiztonság olaszországi tevékenysége.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Innovatívabbak, akik külföldön is tanulnak: a megszerzett tudást azonban haza kell hozni
Beszélgetés Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Harvard Egyetem professzorával
Barabási Albert-László Bostonban él, ahol a Northeastern, valamint a Harvard Egyetemen dolgozik. A komplex hálózatok úttörő kutatója, tudományos munkásságáról számos Nature és Science cikk tanúskodik. A 2008-as amerikai elnökválasztáson Obama kampánystábja számára kötelező olvasmány volt a 2002-ben (magyarul 2003-ban) megjelent Linked (Behálózva) című tudományos bestsellere, amelyben a hálózatok alapszerkezetéről értekezik közérthető nyelven. A 2010-ben megjelent Villanások című könyvében a hálózatok dinamikáját tanulmányozva az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról gondolkodik. Legújabb könyvének szerkesztése és fordítása interaktívan történik: a fejezetek folyamatosan egy online felületre kerülnek feltöltésre, ahol a felhasználói visszajelzések beépülnek a könyvbe. Barabási 1967-ben, a Balánbánya melletti Karcfalván született. Balánbányán nevelkedett, a gimnáziumot Csíkszeredában végezte. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, amit végül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. A Bostoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen dolgozott.
Szobrászat vagy fizika?
– Világhírnévnek örvend, ez azonban hosszú folyamat gyümölcse. Hogy jobban megérthessük ezt az utat, először arra kérdeznék rá: honnan indult, hogyan emlékszik gyerekkorára?
– Balánbányán nőttem fel. Mindenkinek tetszik a saját gyerekkora (nevet). Kertész gyönyörűen megfogalmazta a gondolatot, miszerint még a koncentrációs táborban is vannak szép pillanatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Balánbánya bármilyen szinten koncentrációs tábor lett volna. Ellenkezőleg. Szerintem gyerekparadicsom volt: a hegyek közötti keskeny völgybe épített kisvárosban szánkózni, korcsolyázni lehetett, közel volt a természet, a hegyoldal, a sziklák, az erdők. A kis hegyi városoknak megvan a maguk varázsa: azt a paradicsomi légkört nem lehet összehasonlítani a mai nagyvárosi élettel.
Számunkra nem volt probléma, hogy kommunizmus van-e, vagy nincs, hogy sorba kell-e állni, vagy nem: ez része volt az életnek és nem gondoltunk arra, hogy másképp is lehetne. Később Csíkszeredába kerültem gimnáziumba. Csíkszereda a magamra találás helye, az itteni intellektuális környezetben számos barátra tettem szert. Kedves élmények fűznek mind Balánbányához, mind Csíkszeredához. Azt gondolom, hogy csíkszeredai vagyok balánbányai gyökerekkel.
– Korábban művészettel is foglalkozott, miért döntött a tudomány mellett?
– Szobrász szerettem volna lenni a gimnázium elején. Sokáig jártam rajzórákra, szobrászatórákra, de a fizika jobban ment. Akkor – ha jól tudom – öt hely volt az egyetemen szobrászatra. Az atomfizikán – ahova végül jelentkeztem – szintén nem volt sok hely, de azért volt néhány tucat. A fizika intellektuálisan jobban megragadott. Már a gimnázium alatt eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Mire az egyetemre kerültem, a városi könyvtár minden fizikával kapcsolatos könyvét kiolvastam. Lassan a szobrászat elhalványult, a fizika átvette a helyét. Ez nem azt jelenti, hogy a művészet iránti érzékenység halványult el bennem. Bár nem praktizálok, tehát nem próbálok semmilyen módon műtárgyakat létrehozni, de továbbra is művészetpártoló vagyok.
– Az egyetem választásakor a fizika mellett döntött. Román nyelven kezdte az egyetemet…
– Igen, Bukarestbe mentem továbbtanulni. Nemcsak, hogy románul tanultam, de mi voltunk az első évfolyam, amelyik nem tudott magyarul felvételizni. Minden korábbi korosztálynak lehetett magyarul felvételizni, a mi évünkben azonban nem. Bár már korábban híre ment a magyar közösségben, hogy nem fogják többet megengedni, de ezzel akkor szembesültünk igazán, amikor beültünk a felvételi vizsgára és nem volt magyar tétel. Ennek ellenére bejutottam.
Abban az időben volt néhány fizika kar az országban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron. Szerettem volna Kolozsvárra menni, a fizikusképzés, a kutatóképzés azonban Bukarestben volt a legjobb. Nem azért, mert ott jobb emberek lettek volna, hanem azért, mert sokkal jobb körülmények közt folyt a felkészülés. Ezek azok az évek voltak, amikor Kolozsváron nagyon nehéz volt szakla-pokhoz, szakkönyvekhez jutni. Ezek Bukarestbe még bejutottak. Ha az ember fizikus akart lenni, akkor minden más szempontot félre tett: érzelmit, nyelvit és még sok minden mást.
Nagyon szerettem, rengeteget kutattam. Megjelentek az első cikkeim nyugati szaklapokban, mindez olyan időszakban, amikor jó néhány tanáromnak nem volt külföldi szaklapban cikke.
Kolumbán Gábor, akit már korábbról ismertem, előttem végzett az egyetemen. Amikor Bukarestbe kerültem, bemutatott néhány embernek, akikkel érdemes volt kapcsolatot kiépíteni. Andrei Dorobanţu volt az egyik, aki a könyvtárnak volt az igazgatója. Segítségével hozzáfértem folyóiratokhoz és könyvekhez. Azokat a témákat kutatta, amik engem is érdekeltek. Ez akkoriban a káosz és a fraktálok tanulmányozását jelentette. Együtt publikáltunk két vagy három cikket. Izgalmas időszak volt.
– Itt kezdődött a fizikusi pályafutása…
– Édesapám a múzeum igazgatója volt. Eltanácsoltak bennünket az országból, kezünkbe adták az útlevelet, amivel jelezték, hogy ideje távoznunk. Ez harmadév végén történt, nem is fejeztem be teljesen az évet, mert az utolsó vizsgára már nem tudtam elmenni. Így kerültem Budapestre, ott diplomáztam. Ez ’89 nyarán történt. Édesapám a rendszerváltás után hazament, nekem már nem volt értelme visszamennem.
A negyed-, ötödév Budapesten kutatási év volt. Vicsek Tamás volt az akkori témavezetőm, vele diplomáztam. Körülbelül tíz cikket írtunk, ami különböző nyugati lapokban jelent meg. Vicsek Tamás akkor tért vissza Amerikából. Ő is új volt a rendszerben, mivel több év távollét után tért vissza, én is új voltam. Egymásra találtunk, ami nagyon sikeres egymásra találásnak bizonyult.
„Marslakóként” Amerikában
– Az útja innen átívelt az óceánon túlra.
– Az a döntésem, hogy Amerikába megyek továbbtanulni, nem csak szakmai, hanem anyagi kérdés is volt. Ha Magyarországon doktoráltam volna, akkor a doktorátusi fizetésem körülbelül a fele lett volna a diákösztöndíjamnak. Ez nem gond annak, akinek helyben van a családja, akinek van hol laknia, de számomra komoly egzisztenciális kérdéseket vetett fel, mivel egyedül voltam Budapesten. Így kaptam Amerikában ösztöndíjat, amit tűrhetően megfizettek. Azt terveztem, hogy elmegyek néhány évre, ledoktorálok, majd visszajövök.
Olyan kiváló emberekkel volt szerencsém dolgozni Magyarországon, mint például Vicsek Tamás, vagy Kertész János, akik világszínvonalat képviselnek, ezért nem láttam, hogy Amerika szakmailag mit tudna nyújtani sokkal jobbat. Néhány hónap után rájöttem, hogy nyújthat többet: nem arról van szó, hogy jobb kutatói vannak, mint Vicsek Tamás, vagy Kertész János, viszont ott sok ilyen tehetség van. A bostoni kör tele volt hihetetlen kutatókkal és intellektuális lehetőségekkel. Rájöttem, hogy ez a lépés nem csak anyagilag volt szükségszerű, hanem intellektuálisan is.
Immár 21 éve, 1991 óta élek Amerikában. Pillanatnyilag megosztom az életemet Budapest és Boston között.
– Egy anekdota szerint Enrico Fermi egyszer a galaxist benépesítő magasan fejlett népekről elmélkedve megkérdezte, hogy hol vannak? Erre válaszolta Szilárd Leó, hogy itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat. Amerikában a múlt században – többek között – Neumann Jánosra, Szilárd Leóra, Teller Edére, Wigner Jenőre, Kármán Tódorra úgy tekintettek, mint marslakókra. Magyarként Amerikában hogyan tekintenek Önre, hogyan találja meg a helyét?
– Egyrészt Amerikának teljesen mindegy, hogy valaki magyar vagy indiai, ha az, amit nyújt, értékes. Másrészt a magyarok valóban nagy tiszteletnek örvendenek. Jellemző, hogy különböző korokban különböző szakirányok lépnek rivaldafénybe. A XX. század elején, közepén a fizikusok vezettek, pillanatnyilag a matematikusok kapnak nagyobb figyelmet a világban. A komplex rendszerek kutatásában is nagyon erős a magyar vonal. Elhangzottak olyan utalások, miszerint minimum magyarnak kell lenni, hogy az ember labdába tudjon rúgni ezen a területen. A hálózatelméleten belül Erdős Pál és Rényi Alfréd számítanak elődeinknek, akik a 60-as években ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Karinthynak a neve is megjelenik a szakirodalomban, aki a kisvilág-elméletet már 1929-ben leírta. A magyar tudományos hírnév öregbítése folyamatos.
„Behálózva”
– Nagy sikernek örvendő könyveiben közérthető nyelvezettel fogalmazza meg a hálózatokról szóló hatalmas tudását. Hogyan határozná meg a hálózatokat és a hálózatkutatást?
– Olyan világban élünk, amelyben minden cselekvésünk hálózatokon keresztül, vagy hálózatoknak köszönhetően valósul meg: a kommunikáció a kommunikációs hálózatokon keresztül történik; a telefonálás lehetősége a telefonhálózatnak köszönhető; az, hogy kit hívunk, a társadalmi hálónk határozza meg és attól függ, hogy kit ismerünk, kit tudunk felhívni, kit merünk felhívni. Az ismeretségi körünk lényegében egy társadalmi hálót ír le. Biológiai egzisztenciánk is egy genetikai hálótól függ: az hogy egészségesek vagyunk, azt jelenti, hogy a háló megfelelően működik. Ha megbetegszünk, akkor a hálóban valami megromlik. Az üzleti életbe nem javasolt belépnie annak, aki nem hálózatokban gondolkodik: mind a termelés, mind az eladás, mind a vevő megtalálása „hálózati probléma”. Körül vagyunk véve hálózatokkal, amiket talán nem veszünk észre, azonban kulcsszerepet játszanak mind a biológiai egzisztenciánkban, mind a mindennapi életünkben.
A hálózatelmélet lényegében matematikailag, kvantitatívan próbálja leírni ezeket a hálókat. Megpróbáljuk feltérképezni ezeket a hálózatokat, hogy jobban megérthessük ezeket a rendszereket annak érdekében, hogy eszközöket gyárthassunk. Attól kezdve, hogy hogyan adjunk el egy terméket sikeresen, egészen addig, hogy mely génrendszerre kell orvosságot találjunk, hogy a rákot meggyógyítsuk, a hálózatelmélet megoldásokat javasol. Ez tulajdonképpen egy matematikai elmélet.
Körülbelül tíz éve teremtődött meg annak a lehetősége, hogy bonyolult hálókat fel lehessen szisztematikusan térképezni, így matematikailag lehet tanulmányozni. Miközben a hálókat tanulmányoztuk, számos megdöbbentő eredményre jutottunk: bár a hálók, a csomópontok, a huzalok nagyon különböznek egymástól, architektúrájuk mégis nagyon hasonló. Azért létezhet hálózatelmélet, mert a hálózatoknak megvannak a belső törvényszerűségei.
– Szóba került Erdős Pál és Rényi Alfréd munkássága. Ők véletlenszerű hálókat képzeltek el. Ehhez képest mi az új az Önök kutatásaiban?
– Munkásságuk jelentős módszertanilag, ugyanis nagyon sok eszközt, amelyet manapság használunk a hálózatelméletben, az Erdős–Rényi páros dolgozott ki. Rengeteget tanultunk tőlük. Nekik nem állt rendelkezésükre térkép, ezért olyan plauzibilis modelleket építettek fel, amelyeknek volt értelme az ők szempontjukból, de amikor a térképek a kezünkbe kerültek, kiderült, hogy a valódi hálózatok nem úgy néznek ki, mint ahogy ők képzelték el. Ők úgy gondolták, hogy a csomópontok teljesen véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a legtöbb csomópontnak körülbelül ugyanolyan számú huzala, kapcsolata lenne.
A társadalmi hálóban ez azt jelentené, hogy a legtöbb egyénnek ugyanolyan számú barátja volna, nem lennének nagyon népszerű és kevésbé népszerű egyének a társadalomban. 1999-ben mi fedeztük fel, hogy ez nem így van. Az első nagyobb hálózattérkép, amit készítettünk a világhálóról, arra utalt, hogy a világunk nem ilyen demokratikus. A legtöbb csomópontnak alig van huzala, és van néhány hihetetlenül csatolt csomópont nagyszámú huzallal, amelyek lényegében összekötik a hálót. Ezek az úgynevezett skálafüggetlen hálók. Kiderült, hogy lényegében ezek sok fontos hálóban megjelennek, a sejthálótól a társadalmi hálóig, az internetig.…Ezek a nagy csomópontok megváltoztatják a rendszer viselkedését.
Visszatérve Erdősre és Rényire: a módszerek, amelyeket kidolgoztak, a mai napig érvényesek, a modell viszont, nem írja le a valódi hálókat. Ez az, amit mi ’99-ben újragondoltunk, és találtunk egy olyant, amelyik sokkal közelebb áll strukturálisan a valódi hálókhoz: az úgynevezett skálafüggetlen modellt.
Nem omlik össze az internethálózat
– Maradva az internetnél: a könyveiben arról ír, hogy a csomópontok tartják össze a hálózatokat, tehát ha elég számú csomópontot vennénk ki, akkor az részhálókra esne szét. Az interneten van néhány mamutcég, amelyik uralja az internetes világot, mint például a Google, a Facebook. Mi történne, ha egy jól szervezett támadás során megpróbálnák ezeket kiiktatni a hálózatból?
– Az internet egy infrastrukturális hálózat, amelyben a csomópontok routerek, vagy számítógépek, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. Több ezer router tartozik a Google-höz, de mi általánosan nem routerek hálózataként, hanem mint keresőprogramra tekintünk a Google-re. Az internettel szembeni támadás nem egy Google elleni támadás, hanem igazából egy routerek elleni támadás lenne. Az a tény, hogy az internetet néhány nagyon sok huzallal rendelkező csomópont tartja össze, arra utal, hogy támadható a rendszer. A jó hír az, hogy a véletlenszerű hibákkal szemben jól védekezik ez a hálózat. Ezt bizonyítja, hogy ha néhány hálózatra kapcsolt számítógép vagy router meghibásodik, az internet még nem omlik össze. A rossz hír, hogy ha koncentrált támadást indítanának a nagy csomópontokkal szemben, akkor ez egy kaszkádszerű lerobbanást hozna létre.
Kérdés viszont, hogy miért nem látjuk ezt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a cégek védik ezeket a routereket. Az egyik legnagyobb ilyen csomópont Chicagóban van. Ez egy földalatti intézmény, hadseregszerű védelemmel, a fizikai védelmen túl pedig elektronikai védelemmel is rendelkezik, hogy ne lehessen digitálisan megtámadni. A másik érv pszichológiai: azoknak, akik ezt létre tudnák hozni, nem éri meg egy olyan brutális támadást előidézni, ami során az internet összeomlik, ugyanis akkor az eszköztáruk, ahol további dolgokat tudnának létrehozni, megszűnne. Ha valakik támadást akarnak indítani, akkor az elsősorban nem eszközmegszüntetésre irányul, hanem azokat az intézményeket támadják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy kárt okoznak egy bizonyos rendszerben. Így pl. megtámadják a CIA-t, az FBI-t, a Fehér házat, és így tovább.
Nem izolál az internet
– Említette, hogy a hálózatok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, így a társadalmi háló is. Egyre elterjedtebbek az új közösségi hálók, mint pl. a Facebook, a Twitter, így a hálózatkutatók olyan adatbázishoz férhetnek hozzá, mint eddig még soha. A virtuális térben megmarad ez a struktúra? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a valóságos kapcsolatok áttevődnek a virtuális térre, így az emberek egyre inkább izolálódnak? Tehát ha minél több időt töltünk Facebookon, a valós kapcsolathálónk egyre inkább szétbomlik?
– Az első kérdés, hogy megmarad-e a struktúra: a válasz az, hogy igen. Végeztünk kutatásokat a Facebookon, a Twitteren, és sok más szociális hálón, beleértve a korai Iwiwet is. Azt látjuk, hogy ugyanazok a struktúrák ismétlődnek meg, mint a valódi társadalmi hálóban: a skálafüggetlen háló jelenik meg az internetes közösségekben is. Ezek a közösségi hálók letérképezik a valóságot, nem találják ki újra azt.
Kezdetben voltak remények arra, hogy a közösségi hálók úgy fognak működni, hogy újabb barátságokat hoznak létre. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen a létező ismerőseinket képezzük rá az online felületre. A másik kérdés, hogy történik-e izoláció? Én nem hiszek ebben. A kutatások nem arra utalnak, hogy ez valóban izolálttá tenne bennünket. Valóban egyre több időt töltenek az emberek közösségi hálókon, de ugyanakkor egyre kevesebbet tévéznek. Úgy gondolom, hogy ezeknek összetartó szerepük van, ugyanis azt a lehetőséget adják meg, hogy a barátainkkal kapcsolatban tudjunk állni, akkor is, amikor fizikailag nem vagyunk a környezetükben. Az úgynevezett gyenge kapcsolatokat is fenn tudják tartani. Pl. 15-20 éve nem látott gyerekkori barátokkal könnyen fel lehet venni a kapcsolatot és nagyon könnyen követni is lehet egymást.
Szerintem a média hajlamos arra, hogy mindig a negatív dolgokra fektesse a hangsúlyt. Ha van egy kicsi cikk valamelyik harmadrendű újságban, amelyik arról ír, hogy az internet valamilyen módon elidegenít, akkor ez szalagcímes hírré válik egycsapásra. Alapjában véve ez badarság. A legtöbb finomkutatás arra utal, hogy az internetnek nagyon erős pozitív szerepe van a társadalmi közösségek kialakulásában.
Kapcsoljuk le az internetet, mert nem jó nekünk? Ha az eszköz megszületett, akkor inkább próbáljuk meg a lehetőséget intelligensen használni arra, hogy pozitív hatásokat érjünk el a társadalomban. Én mindig is internet-optimista voltam és vagyok. Hajlamosak vagyunk eltúlozni az internet negatív szerepét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs negatív szerepe, de a pozitív szerepek messze túlmutatnak a negatívokon.
Ez a típusú gondolkodás hasonló az átlagszülők tipikus félelméhez (akár Amerikában, akár Erdélyben), miszerint a gyereküket el fogják lopni. Amerikában készítettek egy felmérést, ami szerint statisztikailag kb. 850 évig kéne várni arra, hogy valaki ellopja az utcasarokra kitett gyereket.
Rosszul mérjük fel a félelmek valódi alapját. Ha a gyerekemnek valaha valami baja lesz, akkor az a legnagyobb valószínűséggel az én, vagy a feleségem figyelmetlenségének lesz az eredménye. Ugyanez van az internettel is: ezek az apró félelmek felerősödnek a sajtón keresztül az egyén pszichológiájában, ami nem reális.
– A hálózatkutatás eredményeiből mit lehetne alkalmazni a sajtóban?
– Máris alkalmazzák. Az újságíró szerepe az, hogy eldöntse, mi a hír, de ahhoz hogy eldönthesse, hozzá kell jusson a hírekhez. A Facebook olyan eszköz, ami rengeteg információt szolgáltat, továbbá az online médiából is tájékozódhat az újságíró. Próbáljuk csak meg összehasonlítani a hírforrást most, és harminc évvel ezelőtt. Manapság hírekben, információkban úszunk. Korábban az újságírónak az volt a dolga, hogy megpróbálta kipiszkálni az információt. Manapság az újságíró szerepe az, hogy szelektáljon, hogy eldöntse, mi az, ami hír értékkel bír a közössége számára, és mi nem. Megváltozott az újságírás. Ez a hálózatoknak köszönhető, az online világnak, internetnek, Facebooknak, Google-nek. Emiatt egyre kevesebb újságíróra van szükség. A legtöbb újságíró manapság blogol. Ez azért van, mert az azonnali reakciót várja el tőlük a szakma és a médiafogyasztó társadalom.
Innovatívabbak, akik legalább fél évet töltenek külföldön
– Mit javasol azoknak a jó képességű erdélyi fiataloknak, akik most indulnak a pályájukra?
– A kérdés az, hogy mit akarnak csinálni. Ha kutatók akarnak lenni, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen szinten szeretnék ezt csinálni, és hol adódik erre leginkább lehetőség. Érdekes példa, hogy az elmúlt században Németország tudományos teljesítmény szempontjából nagyon előrehaladt, sikeres tudományos országgá vált, míg Ausztria lemaradt. Mi a különbség a kettő között? Hogy lehet az, hogy két, ugyanazt a nyelvet beszélő országban az egyik a tudományos világban előretőr, míg a másik lemarad? Annak ellenére, hogy Ausztriának óriási volt a tudományos teljesítménye az előző századfordulón: minden nagy tudós megfordult Bécsben. A válasz az, hogy Németország nem csak a belső termelésre hagyatkozott, hanem felismerte annak a fontosságát, hogy a professzorok külföldön is megmérettessenek. Ez csak akkor működik hatékonyan, hogyha az ország ugyanakkor befogadó országgá is válik: megfelelő állást ajánl azoknak, akik visszajönnek. Ausztria nem csinálta ezt. Ott az egyetemeken belül felfele „buktatták” az embereket, nem volt külső megmérettetés.
Visszatérve a mai fiatalokra: fel kell készülni arra, hogy manapság a tudomány, de bármilyen szakma globális. Ezért globálisan kell versenyezni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ismerjük a versenytársakat. Ehhez el kell menni külföldre, tapasztalatra kell szert tenni, és vissza kell jönni.
Az elmúlt évben számos kutatás jelent meg a találékonyság, az innováció területén. Mindegyik innovációs teszt arra utal, hogy azok az egyének, akik legalább egy fél évet éltek az anyaországukon kívüli országban, sokkal innovatívabbak. Ha egy ilyen tesztet elvégez egy amerikai, aki csak Amerikában élt, gyengébben fog teljesíteni, mint egy olyan amerikai, aki eljött egy évet Európába, aztán visszament a saját országába. Ezek kimondottan logikai, innovációs tesztek, tehát nem azt kérdezik, hogy mi Franciaország fővárosa.
Valószínű, arról van szó, hogy ha egy más közösségben élünk, kutatunk, dolgozunk, akkor ez lényegében rákényszerít arra, hogy ugyanazokat a problémákat más szemszögből nézzük. Ez tulajdonképpen az innováció. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kóstoljanak bele más kultúrákba. Turistaként elmenni nem elég, benne kell élni egy ideig az idegen kultúrában.
Amint már jeleztem, ha kutatásról van szó, akkor a kutatási világ globális. Szinte nulla az esélye annak, hogy egy bizonyos témában a szakembert helyben kapjuk meg. A szakember a világ valamelyik másik részén lesz, akihez el kell menni, tanulni kell tőle, és vissza kell hozni ezt a tudást. Ha valaki kutatói pályára lép, fel kell készülnie arra, hogy bizonyos időt külföldön kell töltenie. Ugyanakkor a helyi intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy visszacsábítsák ezeket a fiatalokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár),

Lőrincz György tükröt tart
Mondhatni bármely elbeszélő alaptörekvése mögött ott kell lennie annak a hitnek és motívumnak, amelyet nagy német kortársunk, Siegfried Lenz egy vele készült interjúban úgy fogalmazott meg, hogy történetek elbeszélése útján megérthető a világ.
Ez a gondolat vezethette Lőrincz Györgyöt is új regényének megírásakor, minthogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar világunkat, legalábbis annak egy szeletét kívánja megérteni egy mindennapi történet elbeszélésével. Az író által elbeszélt történet a mai – az egyik szereplőt idézve – „zavart kor”-ról (200.) s az önmagát kereső emberről szól, a főhős szerint ugyanis azzal a kérdéssel telik az élet, hogy „kik is vagyunk valójában.” (162.) A történet középpontjában egy székelyföldi kisvárosban, felismerhetően Székelyudvarhelyen élő értelmiségi család áll. A szülők egyetlen lánya érettségi után Budapestre kerül főiskolára, de egy idő után egyre inkább az élvezeteket keresi, kitartottja lesz egy idős férfinak, majd a nagyvárosi alvilág magába szippantja, kábítószer áldozatává válik, s mindez a szülőkkel való kapcsolat megromlását, sőt megszakadását is maga után vonja. A folyamat bemutatása a realizmus jegyében s az epika hagyományos eszközeivel történik. Az eseményeken kívül álló elbeszélő szeme végig a főszereplőn, követi annak nehéz lelki tusáját, aki – ahogy magában az anyában megfogalmazódik – a „fájdalom tövissel kirakott útját” járja (18.), de a szó konkrét értelmében is bejárja két alkalommal is a fővárost, reménykedve lánya megtalálásában és visszaszerzésében. A szülők első generációs értelmiségiek, az apa, Gordon Tamás gazdagabb, az anya, Gordon Mária Réka szegényebb tanyasi-falusi parasztcsaládból származik. Egyetlen lányuk, Hanga a középiskolát már más városban, a megyeszékhelyen végzi, s kintlakó diáklányként nem tud ellenállni, mint osztály- és nemzedéktársai közül annyian, a szabados élet kisebb-nagyobb csábításainak. Megveti a kiszámítható életvitelt, keresi az élvezeteket, a mámort, mert úgymond álmodni akar... A maga módján lázad mind a szülők, mind a világ ellen. A főiskolás évek alatt aztán mindezek a hajlamok a végletekig fokozódnak. Egyrészt egy nyers és kirekesztő magyar valósággal találkozik, s így látnia kell a gyermekkorától beléje táplált magyarságtudat értéktelenségét az általa belakott kisvilágban, másrészt enged annak a csábításnak, amit a szabadság dzsungele a nagyvárosban felkínál számára. A szülőkben kétség támad, látva lányuk számukra érthetetlen viselkedését és cselekedeteit (kerüli az anyjával való találkozást, aki csak azért utazott Pestre egy alkalommal, hogy láthassa őt, sőt, félrevezeti, becsapja, a megbeszélt találkákra nem megy el), majd magukban megrendülve keresik a magyarázatot az egyre váratlanabb helyzetekre, amelyekbe lányuk kerül, s mindeközben házastársi viszonyuk is elhidegül... Próbálják felülvizsgálni nevelési módszereiket – az apa, ha nem is az idejében elcsattanó pofonok, de a szigorú normák híve volt, az anya pedig helyt adott a gyermeki öntörvényűségnek, a személyiség úgymond szabad kiteljesedésének –, de még családtörténeti „kutatásba” is belefog az anya, keresve a gyökereket lánya deviáns viselkedését illetően, hasonlóképpen töpreng az új világ beálltán, amely szerinte az emberben feltámadó rossz egyik forrása. Az elbeszélés jelene mindössze három napot érint. 2005 augusztusában egy elektronikus úton kapott levélbeli értesítésre még aznap este autóbusszal a magyar fővárosba utazik Hanga anyja, hogy aztán az érkezést követő két nap keresse lányát, akinek – az értesítés szerint – napok óta nincs, mit ennie. A regényben elbeszélt események viszont egy fél életet fognak át időben, sőt, a családtörténeti kutakodások alkalmával felidézett alakok és események elbeszélésével mondhatni az egész 20. századot úgy, ahogy az nyomot hagyott a két család sorsában. Lőrincz György új regényéről igazán elmondható, hogy tükör, melyben ki-ki szemlélheti önmagát, eltöprenghet saját életén, a szülő például, hogy adott helyzetben mit tett helyesen, s mely döntéseiben lehetett volna bölcsebb, miért s hogyan válhat valaki gyermeke elveszetté, de az elbeszélés módja s maga az epikai építkezés már magáról az íróról s alkotásáról is képet ad az olvasónak. A szív hangjait erős kezdéssel indítja a szerző, a főszereplő egykori diákjának levelével, amelyből lánya kilátástalan helyzetéről értesül a hetek-hónapok óta feloldhatatlan feszültségben és tehetetlenségben élő anya, majd ezt a levélszöveget követően veszi át a szót az elbeszélő, hogy fordulatos módon s részletezően mesélje el levélbe foglalt, a lányról készült és súlyos aggodalomra okot adó helyzetjelentés előzményeit, illetve mindazt, amint az anya a csakis az anyákban élő erős akarat és szeretet, azaz a szív hangjaira hallgatva a milliós nagyvárosban lánya keresésére indul, kevés együttérzést, annál több közönyt, megvetést és megalázást elszenvedve. Egy ilyen egyszerű (?) történet előadása jó helyzetteremtő hajlamot feltételez az író részéről, ugyanakkor változatos közlésformák alkalmazását „írja elő” a szerzőnek, továbbá a feszültségteremtés és -oldás eszközeinek (késleltetés, megszakítás s a többi) mértéktartó használatát, hogy epikai hitelre tehessen szert a mű, s az olvasót magával ragadhassa. Az anyát gyötrő gondok vagy a töprengések visszaadásában fontosak a belső monológok, a párbeszédek meg az anya és a lánya között feszülő ellentétek pontos ábrázolásának eszközei. Figyelmet érdemel, hogy Lőrincz György regényében az anya és lánya közti beszélgetések, illetve a kapcsolattartás a ma használatos technikai eszközök és csatornák útján valósul meg (chat, skype, e-mail, messenger, rövid üzenetek váltása), s ennek hiteles bemutatása végett nyelvi és stiláris téren is kiszélesedik a mű amúgy metaforikus nyelvezetének skálája, hasonlóképpen gazdagodik még a pesti zsargonnal, amelyhez egy-két élethelyzet megjelenítésekor fordul az elbeszélő, akkor például, amikor az anya az aluljárók népe közt próbál lánya nyomára bukkanni, illetve amikor egy drogkereskedőnél érdeklődik utána, s aki arrogáns viselkedésével az anya pillanatnyi lelki összeomlását is előidézi. Utóbbi helyzetben szenvedi el az anya pesti felderítő útja során a legsúlyosabb megalázást, miszerint önkívületében ugyanannak az ágyába kerül, aki őt erkölcsileg megalázta – de akinek köszönhetően talán mégis rátalál lányára! –, nem érzem igazán ebbe a történetbe illő, és még kevésbé, sikerült befejezésnek. Bár a szív hangjait nem könnyű az értelem nyelvére átültetni... Összefoglalva azt mondhatja recenzens, hogy Lőrincz György írói tükre nem torzít, érdemes naponta belenézni, illetve jó, ha fel-felidézzük, amit mutat.
Borcsa János
Lőrincz György: A szív hangjai. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

HOME JOGOK Az autonómia-demagógiáról
Hogyan lett az autonómia vakmerő politikai projektből olcsó politikai giccs? Erről szól ez az írás. Ha valaki venné a bátorságot, hogy írjon egy autonómia jelentést (csak kanadai vízummal rendelkezőket bátorítanék) azzal kellene kezdenie a vizsgálódást, hogy a romániai magyar közösség mennyire lakta be a máris rendelkezésre álló, az autonómia irányába mutató kereteket. A jelentésből kiderülne, hogy e tekintetben sok az aszimmetria. A terep kényes: amortizálódott vezetők által privatizált közösségeket találunk mindenfelé. Mit jelent ez? Nem funkciójuk szerin használt infrastruktúrákat, elszalasztott lehetőségeket, folyamatos lemaradást. Ez a mainstream. Hogy néz ki az underground? Tanult tehetetlenségben szenvedő, felelősséget nem vállaló, csontig sértett, folyamatos rendszerkritizálásba merevedett, iszonyatosan dühös értelmiségiek, akiknek vaslogikájú érvrendszereik vannak arra, hogy miért bukott meg a magyar közösség.
Ennek az elképzelt autonómia jelentésnek egy másik fejezete valószínűleg azt elemezné, hogy a romániai magyar, különösen a székely közösség mennyire szolidáris. A téma szintén nagyon kényes. Miért? Mert némi vizsgálat után azt tapasztaljuk majd, hogy a szolidaritás, együttműködés, hosszútávon gondolkodás nem a székely emberek legkiválóbb tulajdonsága. Ezt az elit egy része érzi is, informális keretek között erről már nem kényes beszélgetni, ami az utóbbi évek egyik, szerintem legpozitívabb fejleménye. Kell is beszélni, mert úgy tűnik, ha a székely ember meghúzza érdekhatárait, ez nagyon ritkán haladja meg portája, települése határait. Annak idején Láng Zsolt írt egy szerintem nagyon fontos szöveget a szolidaritásról, hogy tudniillik a fogalom miért nem jelenik meg az RMDSZ kampányában. Egyszerű: számos ezt cáfoló eset ellenére a romániai magyarok többsége számára még igény szintjén sem jelenik meg a szolidáris társadalom eszménye. Így teljesen abszurd lenne olyasmivel kampányolni, amit az emberek többsége nem ért.
Amikor egy politikus megkockáztatja az őszinteséget, akkor az autonómiáról a jelen gyakorlati kérdéseként beszél, nem kerüli a verseny, a teljesítmény és a szolidaritás fogalomkörét. Nagyon élesen bírálja azokat, akik messianisztikus jövőprojekciójukban találják csak meg az autonómiát, és nincs tekintettel arra, hogy a romániai magyar elit egy része az autonómiázásban remél immunitást azzal szemben, hogy ötletük sincs, mit kezdjenek a jelennel.
Az autonómia feltétel nélküli elkötelezettjei egyféle gazdasági kibontakozódási pályát, szabadságot, kiszámíthatóságot, a tulajdon védelmét értik autonómián vagy – és ide a fiatal értelmiségiek tartoznak – egyféle rendszerellenességet. Autonómia egyenlő hagyjanak minket kiteljesedni a románok vagy, másrészről, autonómia egyenlő Fuck the system!
Az első verzióban az autonómia miatti aggodalom gondoskodást, felelősségvállalást, méltóságot jelent, a másodikban magabiztosságot, vagányságot, sőt, nemzedéki lázadást. Mindemellett, vagy mindezek ellenére, az autonómia egy nagyon egyszerű politikai kommunikációs panel is, primitív fétis, egy álrögeszme, idétlen giccs, idegrángásos póz. Az autonómia egy teret vesztő politikai elit elkeseredett önigazolási kísérlete, retorikai mentsvára. Minél harsányabb, agresszívebb, moralizálóbb, számonkérőbb és kisajátítóbb az autonómiázás, annál önleleplezőbb, beszűkültebb, kétségbeesettebb, talajvesztettebb. Az autonómia prófétáinak jeleniszonyuk van, kiszámíthatók, unalmasak, és negatív a kisugárzásuk. Nem csak gyakorlatiatlanok, hanem, minden látszat ellenére, jövőképük sincs. Ha lenne, belátnák: az autonómia-demagógia nem az autonómia irányába hat, hanem pont ellenkezőleg.
Transindex.ro

Ismét tüntetnek a magyar oktatásért a MOGYE magyar tagozatának képviselői
Ismét tüntetni készülnek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának képviselői. A magyar oktatásért kiállók nevében Ádám Valerián fogalmazott meg felhívást. Közleménye szerint a médiából értesültek, hogy a MOGYE vezetősége nem hajlandó betartani azt a hétpontos megállapodást, amelyet a magyar oktatók képviselőivel kötött. „A magyar oktatás jövőjét érintő minimális feltételek megtagadása buzdított bennünket, hogy a múlt évben felfüggesztett tüntetéseket folytassuk 2013. január 28. és február 10. között a megyeháza (prefektúra) előtt.” Elmondása szerint naponta 8–10 és 15–17 óráig feliratozott műtősruhában, narancssárga esernyőkkel és 2x5 méteres bannerrel vonul majd utcára legalább két-két személy. Követelésük, hogy a meghirdetett oktatói állásokra szervezett vizsgabizottságokban fele-fele arányban legyenek magyar és román tagok, hogy a magyar oktatás fejlesztésére meghirdetett 32 állásra magyar nyelvet beszélő jelentkezőket vegyenek fel, és olyan módon hirdessék meg az állásokat, hogy a magyar oktatást külön is akkreditálni lehessen.
Ádám Valerián megjegyzi, eredetileg arra kértek engedélyt, hogy a már említett időszakban 7 és 18 óra között felváltva tüntethessenek a megyeháza és a MOGYE főépülete előtt, de a civil kezdeményezéseket engedélyező bizottság elutasította kérésüket, csak a megyeháza előtt engedélyezte a tiltakozást napi négy órában. Gondolkodnak már a folytatáson is, ha kéthetes tiltakozásuk nem lesz eredményes, február 11-től drasztikusabb fellépést helyeznek kilátásba, naponta két-három órán át lezárnák Marosvásárhely valamelyik forgalmas utcájának egyik irányát. Ehhez várják támogatók csatlakozását, és azt, hogy az arra járók dudálással fejezzék ki a kezdeményezésükkel való egyetértést.
Háromszék
Erdély.ma,

REPLY Lesz-e magyar összefogás az európai kisebbségekkel?
Tőkés László arra a polgári kezdeményezésre próbál igazságosztóként és összefogás-teremtőként rátelepedni, amelyhez az elmúlt két évben csupán néhány sajtónyilatkozatnyi és két KMAT-ülésnyi hozzájárulása volt.
A decemberi parlamenti választások után semmi sem változott a Kárpát-medencei magyar közélet viszonyrendszerében. Ami persze nem meglepő, egyetlen közéleti szereplő sem volt annyira naiv, hogy arra számított volna, az RMDSZ nagyarányú győzelme helyre rakja a dolgokat, és a következő ciklus közepéig a vesztesek, elfoglalva Erdély politikai porondján a nekik megmaradt kis szeletet, a bizonyítványukat magyarázzák és a sebeiket nyalogatják.
A választók viszont minden bizonnyal valamiféle katarzisra számítottak, arra, hogy a választások elmúltával - vásárhelyiesen szólva - a politikai mocskolódásnak egy ideig vége lesz, és új fejezet kezdődik az erdélyi politikában.
Nos, nem történt változás. Mint ahogyan ebben a viszonylatban az RMDSZ-ben lezajlott elnökválasztás sem hozott semmi változást, a Szövetségben lezajlott fiatalítás ellenére sem. Ellenfeleink húsz éve székükhöz ragaszkodó emberekről beszélnek, miközben lassan Tőkés László az egyetlen erdélyi magyar politikus, aki 1989 óta egyik bársonyszéket a másik után húzza maga alá, néha egy időben többet is. A választások után, tükörbe nézés helyett, a szerkesztőségek e-mail címére változatlan intenzitással érkeznek a sablonos nyilatkozatok, az RMDSZ-t posztkommunista, neptunista, tájbasimuló, bársonyszékhez-ragaszkodó stb. társaságnak tituláló kinyilatkoztatások.
Az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője
Hegyeshalomtól keletre a számok minden bizonnyal mást jelentenek, itt az önkormányzati választások, 86-7-7, illetve a parlamenti választások 87-13 arányát továbbra is lehet úgy olvasni, hogy Erdélyben egyenrangú alakulatok léteznek, amelyek fölött Tőkés László személye áll. Hegyeshalomtól nyugatabbra a partnerek nehezen értik ugyan az erdélyi magyar szervezetek belső viszonyait és versenyét, de a számokat ismerik, ezért következtetésük egyértelmű: az erdélyi magyarság legitim politikai képviselője az RMDSZ. Mint ahogyan például Dél-Tirolban az SVP, a német lakosság legnagyobb alakulata számít legitim képviseletnek, még akkor is, ha a tartományban az abszolút többsége mostanra pengeélen táncol, két függetlenségpárti alakulat, egy zöldpárt és a helyi olasz párt egészíti ki az ottani arányokat.
Az európai partnerek tehát az erdélyi magyarság legitim képviselőjének, az RMDSZ-nek a kisebbségi európai polgári kezdeményezésről szóló javaslatát fogadták el. A szövetség törekvése nem új keletű, hiszen politikai programja és külpolitikai határozata értelmében célja az európai kisebbségvédelmi keretszabályozás megteremtése, 2011 áprilisában pedig megállapította, hogy az európai polgári kezdeményezés ebbe az irányba mutató eszköz lehet. Az elsőként megkeresett partner az európai kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN volt, és ehhez csatlakozott természetes szövetségesként a dél-tiroli SVP.
Európa két nagy nemzeti közösségének legitim képviselete és a több mint kilencven szervezetet képviselő FUEN már jelentős európai kisebbségi szolidaritást jelent. Ehhez jelezték csatlakozási szándékukat további franciaországi, dániai, hollandiai, belgiumi, németországi, lengyelországi, görögországi szervezetek és közösségek. Az európai kisebbségi összefogás tehát adott, ennek lehetnek további partnerei a Kárpát-medencei magyar szervezetek, kiteljesítve az európai szolidaritást. Okafogyott tehát Tőkés László felhívása, hogy egy külön nemzetpolitikai műhelyben, az egyébként semmiféle jogi alappal nem rendelkező Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanácsban (KMAT) kellene a kezdeményezés kapcsán a magyar összefogást megteremteni (furamód, Budapesten, erdélyi tennivalóinkról). Tőkés László arra a polgári kezdeményezésre próbál igazságosztóként és összefogás-teremtőként rátelepedni, mint valami nemzet fölötti egyszemélyes intézmény, amelyhez az elmúlt két évben csupán néhány sajtónyilatkozatnyi és két KMAT-ülésnyi hozzájárulása volt. Nyilatkozatok helyett tartalom
Két héttel ezelőtt, az alapító partnerek megállapodás-kötése után, Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök egy sajtónyilatkozatban arról beszélt, hogy szerinte az RMDSZ-t az EMNP javaslatai ihlették. A Jereváni Rádió és az ellopott kerékpár esete áll fenn. Az RMDSZ első szövegváltozata ugyanis 2011-ben született, amelyről már partnereinkkel egyeztettünk, és alapjául a Szövetség 2011. februári kongresszuson elfogadott külügyi dokumentuma szolgált. A javaslat 2012. január 26-án került nyilvánosságra az Európai Parlamentben rendezett konferencián, ahol Winkler Gyula mutatta be az elképzelést egy közös nyilatkozattal együtt, amelyben az tételesen szerepelt. A megszövegezéshez kísértetiesen hasonlító EMNP-javaslat pedig egy héttel később, a 2012. februári KMAT-ülésen jelent meg, az EMNP Külügyi és Nemzetpolitikai Kabinetjének fejlécével, Szilágyi Zsolt aláírásával. Ezt követően az RMDSZ, az EMNP és az SZNT közösen, magyar szakértőktől kért normakontrollt. Akkor jelent meg az EMNP-nek a polgári kezdeményezésről szóló utolsó tartalmi utalása.
A polgári kezdeményezés mögött a Szövetségben két év munkája, kongresszusok, konferenciák, több tucat egyeztetés, vita, több alkalommal módosított javaslatcsomag áll, amelyen minden bizonnyal az utolsó pillanatig lesz még csiszolnivaló. Ez a munkafolyamat valószínűleg idegen egy olyan politikai személyiségtől és környezetétől, akinek munkája egyszemélyes intézményként nemzetpolitikai kinyilatkoztatásokra és értékítéletekre korlátozódik.
Ebben a pillanatban legfeljebb két magyar indíttatású kisebbségi polgári kezdeményezésről lehet beszélni, az európai szolidaritással készülőről és az SZNT javaslatáról. Személy szerint úgy érzem, hogy Izsák Balázs regionális irányú kezdeményezése beillik a széles körű kisebbségvédelmi intézkedés-csomag javaslatba. A nyilvánosságra hozott szöveg azt kéri: „Az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. (...) A fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg.” A szöveg meglehetősen távol áll attól, hogy a közleményekben megjelent szándéknak megfelelően Székelyföld területi autonómiáját kérné, de kétségtelenül korrekt és európai. Az SZNT tervezete találkozik az RMDSZ regionalizációs céljával, hiszen a 2007-ben a bukaresti parlamenthez benyújtott törvényjavaslat a fentiekben is jelzett elgondolásból fakadt. Az európai szolidaritással készülő kezdeményezésnek a regionális fejlesztés és a területi kohézió mindenképpen része lesz.
Csatlakozás az európai szolidaritáshoz
Készül tehát a kezdeményezés-csomag, amelynek elemeiben konszenzussal egyetértenek az európai kisebbségi közösségek, és amely a magyar nemzeti közösségünk szempontjából is jelentős előrelépést jelentene a kisebbségi jogok szavatolásában. Ugyanakkor adott egy széles körű európai szolidaritás. Ez az eredménye az RMDSZ több mint két éves polgári kezdeményezéssel kapcsolatos munkájának. Természetes volna, hogy valamennyi magyar szervezet, amely célnak tekinti, hogy létrejöjjön az EU-s szintű kisebbségvédelmi politika, a meglévő európai összefogáshoz csatlakozzon. Ez nem az RMDSZ-hez jelent csatlakozást, hanem a közös kezdeményezéshez, az európai kisebbségek nagyobb családjához. Az ajtó nyitott minden csatlakozni kívánó szervezet számára, függetlenül attól, hogy melyik tagállamból származik.
Vincze Loránt
A szerző az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára
Transindex.ro,

Kelemen Hunor válasza Tőkés Lászlónak az európai polgári kezdeményezés ügyében
Kelemen Hunor szerint az európai polgári kezdeményezés ügyében indított erdélyi javaslatok nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyílt levélben válaszolt hétfőn Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének. Tőkés László a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként múlt csütörtöki nyílt levelében a kisebbségvédelmi európai kezdeményezések, és az ezekkel kapcsolatos cselekvési tervek összehangolására kérte az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét.
"Meg kell nyugtatnom az Elnök urat, hogy aggodalma alaptalan: az RMDSZ álláspontja szerint az autonómia és az őshonos nemzeti kisebbségek javára elindított európai állampolgári kezdeményezések közül az a támogatandó, amelyet az Európai Bizottság pozitívan véleményez. Meggyőződésem, hogy ezek a kezdeményezések kiegészítik, s nem kioltják egymást" - áll Kelemen Hunor nyílt levelében.
Az RMDSZ elnöke tájékoztatta Tőkés Lászlót arról, hogy a szövetség, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) együttműködése gyümölcseként európai szintű összefogás körvonalazódik a kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében.
"Leveléből számomra egyértelműen kitűnik, hogy támogatja ezt az európai szintű összefogást, amely mind a romániai magyarok, mind más, európai őshonos nemzeti kisebbség javára válik" - írta Kelemen Hunor.
Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben. Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
MTI

Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösség – Tanulmányi nap Csíksomlyón
izenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint.
Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel.
Autonómia az egyház tanításában
Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem „saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált”, a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan „kiskorúsítja”. Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége. Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből.
Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében
Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát-medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb.
Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is.
Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Gyászhír
Magyarország romániai nagykövetsége és kolozsvári főkonzulátusa mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt
dr. PÁNCZÉL ZOLTÁN,
Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja. Kollégánk, mélyen tisztelt és szeretett barátunk halála óriási veszteség hazánk és a romániai magyarság számára. Pánczél Zoltán kiemelkedő tudósként, fáradhatatlan gazdaságfejlesztő és közösségépítő vezetőként egész életútjával a magyar–román kapcsolatokat, s különösen a romániai magyarságot szolgálta. Szellemi és anyagi erejét ennek jegyében áldozta tudományos, kulturális, oktatási és társadalmi célokra. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület vezetőjeként is maradandót alkotott a két ország és a két nemzet közös boldogulásáért.
Osztozunk a család, a temesvári és az erdélyi magyarság mély gyászában, emlékét munkájának és szellemi örökségének folytatásával is megőrizzük.
FÜZES OSZKÁR, MAGYARORSZÁG ROMÁNIAI NAGYKÖVETE,
MAGDÓ JÁNOS, MAGYARORSZÁG KOLOZSVÁRI FŐKONZULJA.
Szabadság (Kolozsvár),

Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra Napján
Amikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták.
Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját.
Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki.
A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire.
Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában.
NÉMETH JÚLIA
Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén.
Szabadság (Kolozsvár),

Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösség
Tanulmányi nap Csíksomlyón
Tizenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint.
Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel.
Autonómia az egyház tanításában
Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem "saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált", a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan "kiskorúsítja". Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége.
Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből.
Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében
Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát- medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb.
Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is.
Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Kelemen kitérő választ adott Tőkésnek
Kitérő választ küldött Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Tőkés László felhívására, melyben az európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében.
Bár Tőkés a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) azonnali összehívását kérte az ügyben, Kelemen Hunor válaszlevelében nem reágált a felvetésre.
„Az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) összefogása és együttműködése gyümölcseként európai szintű öszszefogás körvonalazódik a kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól délig és kelettől nyugatig partnereket talál. Törekvésünk bizonyítja, hogy a nemzeti közösségek és az őket képviselő legitim szervezetek nem csak a saját egyéni specifikus gondjaikra keresnek megoldásokat, hanem képesek egymillió aláírással hitelesített, valós európai szolidaritást kiépíteni és fölmutatni” – írja válaszlevelében az RMDSZ elnöke.
Hétfőn ugyanakkor Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára reagálásában leszögezte: az európai partnerek elfogadták az RMDSZ kisebbségi európai polgári kezdeményezésről szóló javaslatát, így okafogyott Tőkés felhívása. „Az európai kisebbségi összefogás adott, ennek lehetnek további partnerei a Kárpát-medencei magyar szervezetek, kiteljesítve az európai szolidaritást. Okafogyott tehát Tőkés László felhívása, hogy egy külön nemzetpolitikai műhelyben az egyébként semmiféle jogi alappal nem rendelkező KMAT kellene a kezdeményezés kapcsán a magyar összefogást megteremteni” – fogalmazott Vincze Lóránt.
Krónika (Kolozsvár),