Tízéves a báb szak az egyetemen
2002-ben egyetemünkön új és merész kísérlet kezdődött: professzionális szinten, felsőoktatási keretek között elindult a bábszínészet, illetve bábművészet oktatása. Az első évfolyamok vezetői és oktatói (román és magyar tagozaton egyaránt) az egyetem addigi hallgatói, tanárai és a hazai bábszínészet ismert és elismert személyiségei közül kerültek ki. A frissen indult szak első évfolyamvezetői román tagozaton dr. Oana Leahu és Viorel Meraru rendezők, magyar tagozaton pedig Palocsay Kisó Kata, Barabás Olga rendező, valamint B. Fülöp Erzsébet voltak. Az évek során olyan nemzetközileg elismert személyiségek is bekerültek állandó vagy meghívott munkatársként az egyetem életébe, mint dr. Cristian Pepino rendező, Lénárt András bábművész, illetve Lengyel Pál rendező, az egri Harlekin Bábszínház néhai igazgatója.
A szak célja nem csak az alapvető mozgási és mozgatási technikák elsajátítása, továbbadása. Ezek mellett a megfelelő és erőteljes színészképzésre is hangsúlyt fektetnek, fejlesztik a testi, fizikai kifejezőerőt, valamint az elméleti tantárgyak révén történeti, tudományos megalapozást is kapnak a hallgatók, a báb- és színházművészet különböző területeit befogva. Ennek a sokoldalú képzésnek az eredményességét egyértelműen bizonyítják a sikeres és szakmailag elismert előadások. Hallgatóink részt vettek a nagykárolyi, kaposvári, aradi, budapesti, pécsi, avignoni (off program), craiovai, sepsiszentgyörgyi, szabadkai, kolozsvári, kisinyovi nemzeti, illetve nemzetközi bábfesztiválokon, ahonnan nem egy esetben díjakkal tértek vissza. Legutóbb például a 2010-es Légzés című előadás több kategóriában is elnyerte a szakma elismerését. A hatékonyság másik fokmérője, hogy az itt végzett hallgatóknak mind sikerült valamilyen hazai vagy külföldi társulatnál elhelyezkedniük.
*
Az idei évad első bábos újdonsága is bemutatásra került már: kettős szereposztással, Máthé Rozália rendezésében vitték színre az egyetem hallgatói Urbán Gyula zenés mesejátékát. A Minden egér szereti a sajtot nemcsak a gyerekeknek, de az idősebb korosztály számára is élvezetes, tanulságos élményt nyújthat. Az előadásban jól tetten érhető a hallgatók többrétű képzése, hiszen hagyományos értelemben vett színészként és bábszínészként egyaránt helyt kell állniuk és helyt is állnak a színpadon. Itt ráadásul részben még a látványtervező szakos diákok tantárgyait és mesterségbeli fogásait is el kell sajátítaniuk: gyakran ők maguk készítik el bábjaikat, maszkjaikat.
A fentebb említett előadás izgalmas találkozása a felnőtt- és gyerekirodalomnak, a mesék és a nagy tragédiák világának. Örök érvényű történet, amely függetlenül helytől, kortól és kultúrától, mindig tud újat, mást, másként mondani. Két ellenséges család. Két fiatal, akik feltétel nélkül és őszintén szeretnek. Akik nem félnek meghozni a legnagyobb áldozatot sem, ami végül is mindent megváltoztat. A képlet ismerős. Hallottuk már ezerszer, most mégis valahogy másként, mással és mások mesélik el ezt az örök érvényű, a végletekig emberi, jelen esetben egéri történetet. Az Urbán Gyula mesejátékából készült egérmese a commedia dell’arte és a bábszínészet határán mozgó előadás, amely izgalmas újragondolása Shakespeare klasszikus tragédiájának. A másságról és az elfogadásról beszél olyan stilizált, könnyed és érthető formában, amely képes megszerettetni és emberivé tenni a figurákat, és egyszersmind elgondolkodtatni közönségét. Vajon elég-e a szerelem ahhoz, hogy áthidalja a másság és a máshova tartozás szakadékát? Van-e értelme a gyűlöletnek, és milyen árat kell fizetnünk érte? Függetlenül bőr-, illetve (jelen esetben) szőrszíntől, neveltetéstől és származástól, mik azok a szálak, amelyek összefűznek, és amelyek mentén elindulva rádöbbenhetünk, hogy mélyen a felszín mögött és az egérbunda alatt, ahol a szívnek kellene lennie, mindannyian ugyanattól félünk, és ugyanarra vágyunk.
Felnőttmese ez, mégis van benne valami a gyerekkor, a régi mesék varázsából. Nehéz megtalálni a két világ és gondolkodásmód közötti egyensúlyt, a báb szakos hallgatók azonban sorra veszik az akadályokat, táncolnak, énekelnek, játszanak és mesélnek, úgy, ahogyan az egy báboshoz illik. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, a saját eszközeikkel, a bábokat éltre keltő saját testükkel, saját lelkükkel.
A bábtagozat létezik, dolgozik, alkot, és ahogy mindenki más is: hisz abban, amit csinál. Írásom elején azt mondtam, hogy merész kísérlet volt egy professzionális és intézményes keretek között működő báb szak létrehozása. Elnézve azokat az eredményeket, melyeket létezésének tíz éve alatt sikerült elérnie, mindenképpen érdemes volt.
Orbán Enikő
Népújság (Marosvásárhely)

Otthonosan népi örökségünk kincsestárában (Fölszállott a páva)
Védnökséget vállalt az UNESCO a Fölszállott a páva versenyműsor felett, ezzel ismerve el a magyar hagyományőrzők és a közmédia közös munkáját. Tavaly a magyar táncházmozgalom mint módszer bekerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségébe. E két kitüntetés az eddigi legnagyobb elismerése mindannak, ami az elmúlt negyven esztendőben történt nemzeti kultúránk legősibb darabjainak megőrzése érdekében.
A negyven évvel ezelőtt indult táncházmozgalomnak ma több mint százezer követője van a Kárpát-Medencében, az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által szervezett Fölszállott a páva című 2012-es népzene- és néptáncvetélkedőnek pedig több száz résztvevője és több millió nézője. E kettő elválaszthatatlan egymástól. Utóbbi nem így lenne, ha Magyarországon Sebő Ferenc, Halmos Béla, Erdélyben Kallós Zoltán, Pávai István, Pap István Gázsa, Könczei Árpád és még sokan mások nem indultak volna el Bartók Béla és Kodály Zoltán, Martin György és Lajtha László nyomában gyűjteni, és amit megtanultak, nem vitték volna tovább. Gombamód szaporodtak a táncházak, majd egyiket-másikat a kommunizmus utolsó éveiben betiltották, de mint kiderült, a szívekből nem lehetett kitiltani népzenei és néptáncanyanyelvünket. Mára nemcsak hivatásos együttesek, zenekarok révén él a magyar népzene és néptánc, éppen a Fölszállott a páva verseny mutatta meg, az egész magyar nyelvterületen vannak őrzői és továbbvivői népi kultúránknak. Függetlenül attól, ki nyeri meg a versenyt, az elmúlt hetekben olyasmit láttunk és hallottunk a magyar köztelevízióban, ami felér egy népzenei és néptánctanfolyammal, mert a látvány mellett a zsűri értékeléséből kikerekedett több évszázad magyar népi kultúrájának története, alakulása. A szakma legkiválóbbjai – Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, Diószegi László koreográfus, néptánckutató, Tímár Erzsébet néptáncművész, oktató, Sebestyén Márta népdalénekes, hangszeres előadóművész, Sebő Ferenc zenész, énekes, dalszerző, népzenekutató, Zsuráfszki Zoltán néptáncművész, koreográfus – elemezték, méltatták a produkciókat, illetve mutattak rá a hibákra, ugyanakkor azt is hangsúlyozták: a televíziós műsorokban is látható, hallható bemutatkozások az elődöntőkben és a középdöntőkben olyan minőséget képviselnek, ami a műfaj amatőr világában a legmagasabb színvonal. Zenekaroktól, táncegyüttesektől, egyéni, illetve páros előadóktól láttuk Erdély, a mai Magyarország, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja legszebb táncait, hallottuk hagyományőrző vidékek muzsikáját, néhány hét alatt bejártuk velük az egész Kárpát-medencét kelettől nyugatig, északtól délig. Ennél szebb szellemi utazásra aligha vágyhatunk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (9.)
Az erdélyi kérdés
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román–magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: 1955-ben Alexandru Fîntînaru aradi ügyvéddel, a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt egyik prominens aradi vezetőjével „az erdélyi kérdés megoldását” célzó beszélgetések nyomán fogalmazta meg.
Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott: „Az Erdélyi kérdés: nincs ember, aki a kérdést nemzeti alapon megoldhatná. Ezért volt mindkét fél tudatában annak, hogy a másikat ki kell irtania, ha nemzeti Erdélyt akar. Hogy mire mentek ezzel a bölcsességgel, jól tudjuk. Egy alkalom volt, hogy a nagyhatalmak alázatos szolgákat neveljenek maguknak e két népből.
(…) Ha a magyarok és a románok tényleg meg akarják tartani függetlenségüket, ha komoly szándékuk kiépíteni gazdaságukat s nemzeti kultúrájukat, ezt csak úgy tehetik meg tartósan, ha egy új államközösségben összefognak. Ez az új dunai állam, főképp, ha még Ausztria is csatlakozna hozzá, egy komoly közép-európai hatalmat képezne. A tervezett állam csak akkor maradandó, ha a nemzetek tudatosan építenék. Ha mindhárom fél annak tudatában van, hogy az »ő« életét biztosítja az új állam, az »ő« függetlenségéért alakult. Hogy ezen új államközösség érdekeit nem árulhatja el, mert akkor elárulja önmagát.
(…)  Ha confederatiós alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok, s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.” (Géppel írt magyar nyelvű dokumentum) Szoboszlai Aladár tanulmányában kora Erdélyének etnikai összetételéről téves adatokat közölt. Amikor említett két tanulmányát elkészítette, Erdélyben – beleértve a történelmi Erdélyt, a Partiumot, a történelmi Máramarost – 1956-ban az összlakosság száma 6 232 312. Az anyanyelvi megoszlás szerint: román 4 081 080, magyar 1 616 199, német 372 806, egyéb 162 227. Erdély népességének nemzetiségi megoszlása: román 4 051 603, magyar 1 558 631, német 368 255, egyéb 253 823.  Észak-Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása 1956-ban – az 1941. évi közigazgatási határok között –: román 1 460 280, magyar 1 193 940, német 18 040, egyéb 60 360. (Forrás: Varga E. Árpád: Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. Jegyzetek Erdély és a kapcsolt részek XX. századi nemzetiségi statisztikájának történetéhez. Régió, az MTA Történelemtudományi Intézetének kiadása, Bp. 1992)
Az Észak-Erdélyre vonatkozó 1956. évi demográfiai adatokat elsősorban azért közöljük, hogy bebizonyítsuk: az „erdélyi kérdés” megoldására 1955 és 1957 között kidolgozott négy tervezet nem rugaszkodott el a korabeli realitásoktól, hiszen Észak-Erdélyben a románság részaránya 53,1 százalék, a magyarságé 43,7 százalék, a német anyanyelvűeké 0,7, a más nemzetiségűeké pedig 2,2 százalék volt. Az 1956-tól eltelt 55 évben a magyarság részaránya olyan drasztikusan csökkent – az iparosítás ürügyén az Ókirályságból történt nagyarányú román betelepítés következtében –, hogy az „erdélyi kérdés” 1955–1957 közötti tervezeteihez hasonló elméleti felvetés is teljesen értelmetlen, felesleges lenne.
Szoboszlai Aladár a román–magyar konföderáció, a Keresztény Dolgozók Pártja programjának megvalósítását – akárcsak dr. Dobai István és Fodor Pál – egy nemzetközi szervezet, az ENSZ égisze alatt, irányításával képzelte el. Úgy értékelte: „Ma talán az USA népe áll legközelebb alkotmányos életével, mérsékelt kapitalizmusával (prémiumos), rendszerével a KDP politikai és gazdasági elgondolásaihoz. (...) A KDP törekvése, hogy a Parlament fölé egy pártokon fölül álló, »Legfelsőbb jogi bizottság« működését honosítsa meg, amely megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket. A felsőház tagjait a képviselők válasszák maguk közül.” Szoboszlai Aladár tehát korát messze megelőzve javasolta az alkotmánybíróság bevezetését, amely nemcsak megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket, hanem őrködik azok betartása felett. 1957. október 4-én Parascan Ioan százados, a belügyminisztérium Temesvár tartományi igazgatósága bűnügyi osztálya parancsnokhelyettesének vezetésével házkutatást tartottak Wirth Gabriella lakásában, ahol megtalálták Szoboszlai Aladár dolgozatainak nagy részét: Nagyhatalom, Feldúlt otthonok, Stratégia, A vezérkar, Stratégia a romok felett, A fix pontig, XXX., Áldozatok és áldozottak, Kevesek uralma, Confederatio és A KDP (Laborista Párt). Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű.
Szoboszlai Aladár a kommunista diktatúra béklyóiból a kitörési lehetőségeket kereste. Nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román–magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román–magyar konföderáció tervezetét. Szoboszlai Aladár emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Kivégzése előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!” Minden emberi alkotás, érték végül a maga helyére kerül, az utókor pedig fejet hajt azok előtt, akik élhetőbbé akarták tenni az emberek közötti kapcsolatot, „naivnak, irreálisnak” tartott terveikkel a magyar és a román népet, nemzetet évszázadok óta foglalkoztató „erdélyi kérdés”-t próbálták megoldani. Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebb”-nek tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig többévi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól ez az emlékezés.
Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románok története – Neagu Djuvara nyomán
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
 
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro

A 1989-es romániai népfelkelés huszonharmadik évfordulóján forradalmárok – köztük Tőkés László EP képviselő, a rendszerváltó események kirobbantója – jelenlétében mutatták be Szőczy Árpád kanadai újságíró, filmrendező tényfeltáró kötetét a temesvári Új Ezredév Egyházközség épülő templomában.
A könyvbemutató előtt hálaadó istentiszteletre került sor. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztor hirdetett igét, aki a terméketlen fügefa példázatával szemléltette, hogy a krisztusi kegyelem miként viszonyul Isten igazságszolgáltatásához és ítéletéhez. Prédikációjában kiemelte: 1989-ben a temesvári református gyülekezet nem volt „terméketlen fügefa”, hiszen bátran kiállt az igazság mellett, és teljesítette a rábízott isteni küldetést. 
Gazda István, az Új Ezredév Egyházközség lelkipásztora az igehirdetést követően Ady Endre A tűz csiholója című versét idézve rámutatott arra, hogy a bátorságból fakadó helytállást nem mindig kíséri általános elismerés és igazságszolgáltatás. A „százszor bátrak és viharvertek” az igazukért küzdöttek Temesváron, és huszonhárom év elteltével újra síkra kell szálljanak azokkal szemben, akik el akarják rabolni a forradalom eseményeinek valóságtartalmát – hangzott el.
Az évfordulós megemlékezés második felében Szőczy Árpád Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét mutatták be, amely a Drakula árnyékában című film bővített tartalommal szolgáló könyvváltozata. Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadótanácsosa, az egyházkerület keretében működő átvilágító bizottság vezetője a könyv szerzőjéről elmondta: a díjnyertes filmrendező és újságíró részese volt a temesvári forradalmi eseményeknek, hiszen édesapjával közösen közreműködött abban, hogy a francia-kanadai riporterek titkos felvétele – amelyet a Magyar Televízió Panoráma című műsorában mutattak be – elkészülhessen. Könyvét három nyelven adta ki: angol, magyar és román nyelven. Antal János véleménye szerint napjainkban, amikor megpróbálják meghamisítani történelmünket, és nagy szükség van Temesvár forradalmi szerepének és szellemének a rehabilitációjára, Szőczy Árpád munkássága, és a most megjelent könyvhöz hasonló alkotások „erős barikádot” jelentenek.  A méltatásban az is elhangzott, hogy Szőczy Árpád könyvének megírásakor összesen 65 interjút használt fel, kutatásait három kontinensen végezte. A volt Szekuritáté irattárában, valamint a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben való alapos kutatómunka eredményeképpen könyvében újabb besúgók személyére derül fény. 
Szőczy Árpád a könyvbemutatón elmondta: nincs még egy olyan református gyülekezet a világon, amely a temesváriakéhoz hasonló történelmi szereppel bírna. A hősökkel szemben viszont ott vannak az árulók, akik együttműködtek a román titkosszolgálattal. A szerző megkülönböztette azokat a besúgókat, akiket kényszerítettek az együttműködésre azoktól, akik meggyőződésből, vagy anyagi érdekből működtek közre a Szekuritátéval. Mint mondotta: könyvének írásakor mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy tisztázza magát, és elmondja álláspontját, azonban kevesen éltek a lehetőséggel.
Tőkés László, a Ceausecu-diktatúrát megdöntő forradalom elindítója, volt királyhágómelléki püspök, jelenlegi európai parlamenti képviselő a forradalom meghatározó mozzanatainak felelevenítésekor „isteni koreográfiának” nevezte azt, ahogyan a rendszerváltozásra irányuló, egymással párhuzamosan történő események szálai összefonódtak. „Mindenki tette a dolgát lehetősége szerint, és abból alakult ki ez a végkifejlet” – fogalmazott az egykori temesvári lelkipásztor. Beszédében megemlékezett Újvárossy Ernőről, és mindazokról, akik életükkel fizettek a szabadságért, mondván: a mártírhalált halt temesváriak tudatosan vállalták a sorsukat, és önfeláldozásuk nem volt hiábavaló. Példájuk arra kell indítson bennünket, hogy az ő állhatatosságukkal és lelkesedésükkel folytassuk jogos küzdelmünket a posztkommunizmussal, posztszekurizmussal szemben. Tőkés László ugyanakkor az emlékezés fontosságát emelte ki, annak igazolásaképpen, hogy a küzdelem még tovább tart, mindaddig, amíg igazság nem szolgáltatik, amíg a bűnösök el nem nyerik méltó büntetésüket.  
Az évfordulós ünnepi esemény nemzeti imánk eléneklésével, majd dedikálással zárult.
Nagyvárad,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y

Breviárium a Bolyaiakról
A Bocskai-házban szombaton délután mutatták be Oláh-Gál Róbert Bolyai-breviárium című kötetét abból az alkalomból, hogy Bolyai János napnyi pontossággal kétszáztíz éve született Kolozsváron. Kása Zoltán, a művet megjelentető Scientia Kiadó igazgatója, a rendezvény házigazdája, Bolyai János kedvenc Vivaldijának zenéjével vezette be a találkozót, hangsúlyozva, hogy Farkasról és Jánosról, az apáról és fiáról kevés valós adatot ismer a köztudat, amit most pótol ez a könyv.A kötetet méltató Szenkovits Ferenc, a BBTE Matematikai és Informatikai Intézetének igazgatója megerősítette: a szerző nem a két közismert nagyság tudományos munkásságát, hanem azok emberi megnyilvánulásait gyűjtötte össze és tálalta kordokumentumok formájában, valamint a témával kapcsolatban eddig megjelent saját írásaival. Oláh-Gál Róbert talán a legelkötelezettebb Bolyai-kutató, ráadásul matematikus, mégis ebben a kötetben életképek formájában fejezi ki tiszteletét a két erdélyi zseni iránt. A szerző szerint a Bolyaiak élettörténete az egész erdélyi magyarság belügye, levelezéseikből két varázslatos embert ismerhetünk meg. Oláh-Gál Róbert bővített tartalomjegyzék-idézéssel adott ízelítőt munkájából, melyet a nem matematikusok figyelmébe is ajánl. A bemutatón jelen volt Magdó János magyar főkonzul.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Idei utolsó ülését tartotta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa
Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban tartotta szombaton az év utolsó ülését a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Napirenden az önkormányzati főtitkárhelyettes kinevezésének megerősítése, a szövetségi elnök politikai tájékoztatója, majd az ezt követő vita, illetve a kormányzati felelősségvállalásra vonatkozó határozatok elfogadása volt.
Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az elmúlt 23 év két legnehezebb választása zajlott le, a tét pedig mindkét esetben óriási volt.
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
– Ez az esztendő ismét megerősített bennünket abban, amit eddig is tudtunk: csak magunkra számíthatunk, és minden magyar ember szavazata szükséges ahhoz, hogy megőrizzük az erős és egységes képviseletet. Ha december 9-ére gondolok, azt mondhatom, hogy az egyik szemünk nevet, a másik pedig sír. Elvesztettünk négy parlamenti mandátumot, olyan kollégákat, akik évtizedekig képviselték a szövetséget a törvényhozásban. Egy esztendő alatt két nehéz választáson vagyunk túl. Sikerült megőriznünk a parlamenti képviseletet, annak ellenére, hogy magyar versenypárt indult ellenünk, két és fél év nehéz kormányzás után voltunk, amikor megszorító intézkedéseket kellett bevezetnünk, amikor a román oldalon felhajtóerőként működött a váltás igénye – mondta az elnök. Véleménye szerint az RMDSZ-nek azonosítania kell az elkövetett hibákat, tévedéseket, és minél előbb korrigálnia kell azokat. Választ kell adni arra, hogy miért nem tudott jobban mozgósítani, miért veszített szavazatokat, hogy levonhassák a következtetést és helyes döntéseket tudjanak hozni. A kiértékelésre egy hónapot adott, arra kérve mindenkit, ne seperjenek semmit szőnyeg alá, hiszen tavasszal kongresszust szerveznek, és addig el kell dönteni, hogyan tehetik rugalmasabbá, hatékonyabbá a szervezetet, amelynek meg kell erősödnie, hogy megőrizhesse az egységet és a hatékony érdekképviseletet.
Az EMNP az első pillanattól félretájékoztatta a magyar embereket
Az Erdélyi Magyar Néppárt parlamenti választásokon való szerepléséről szólva kijelentette: – Az EMNP az első pillanattól félretájékoztatta a magyar embereket, tudták, hogy semmi esélyük bejutni a parlamentbe. Ők azért voltak szomorúak az eredményhirdetést követően, mert mi bejutottunk, átléptük az ötszázalékos küszöböt. Ártani akartak és tudtak, a négy mandátum elvesztése az ő számlájukra is írható. A december 9-i választások ismét bebizonyították, hogy a verseny nem mozgósít, a bizonytalanokat nem hozza vissza, az embereket nem érdekli a politikusok vitázása, egymásnak feszülése.
Hogyan tovább?
Az elnök a továbbiakban kitért arra is, mit kezd az RMDSZ a felduzzasztott parlamentben, milyen formában tudja használni az érdekképviseletet, bővíteni a kisebbségi jogokat, megőrizni az elmúlt 23 év eredményeit, miként tud oda hatni, hogy a régióátszervezés ne sértse az erdélyi magyarok érdekeit, úgy megváltoztatni a választási rendszert, hogy az arányosság elve megmaradjon, hogyan lehet méltányos módon rendezni a visszaszolgáltatások ügyét, vagy hogyan lehet jövőt építeni a szülőföldön.
Fontos politikai gesztusnak nevezte Victor Ponta kormányfőnek a választások éjszakáján elhangzott nyilatkozatát, aki, bár tudta, hogy az USL-nek meglesz az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többsége, tárgyalásokat kezdeményezett az RMDSZ-szel. – Ez annak a felismerése, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét nem szabad ideológiai kérdéssé tenni. Ezért értékeltük Victor Ponta nyilatkozatát. A kormányzó szövetség nélkülünk is alakíthat kormányt, vagy akár velünk. Erről kell ma beszélnünk, véleményt mondanunk – mondta, hozzátéve, hogy a területi elnökökkel való konzultációt követően kiderült, az RMDSZ opciója az, hogy ha együttműködésre kerül sor, ez legyen kormányzati. – Nem vagyunk abban a helyzetben, abban a tárgyalási pozícióban, mint négy vagy nyolc esztendeje, nem mi vagyunk a mérleg nyelve. Elvekről beszélünk ebben a pillanatban, ez pedig együttműködés esetén miniszteri tisztségeket jelent. Ha ellenzékbe megyünk, akkor egyetlen ügybe sem szólhatunk bele, nem számítanak a szavazataink. Harmadik opciót nem látok – mutatott rá a szövetségi elnök.
Beszámolt ugyanakkor, hogy Brüsszelben találkozott Wilfried Martensszel, az Európai Néppárt elnökével, akit tájékoztatott az RMDSZ parlamenti választásokon elért eredményeiről, a Szociállibe-rális Szövetséggel folytatott tárgyalásokról, és arról, hogy a Néppárt elnöke támogatásáról biztosította a szövetséget.
Végül kijelentette: Jövő héten döntés születik. Mi most mérlegeljünk, most nézzük meg, mi jobb, mi előnyösebb az RMDSZ-nek és az erdélyi magyaroknak, és adjunk felhatalmazást a formális tárgyalások lefolytatására.
A szövetségi elnök köszönetet mondott azoknak, akik elmentek szavazni december 9-én, és a tulipánra szavaztak. Gratulált a megválasztott jelölteknek, a kampánystáboknak, az RMDSZ megyei szervezeteinek, polgármestereknek, tanácsosoknak az elvégzett munkáért, köszönetet mondott a civil szervezetek, egyházak képviselőinek, akik arra buzdították a magyar embereket, hogy éljenek demokratikus jogukkal, menjenek minél nagyobb számban szavazni.
Az elnök tájékoztatóját követő vita során is a kormányzati részvétel igenlése körvonalazódott (a fontosabb hozzászólásokat holnapi lapszámunkban olvashatják). A testület Illyés Gyulát, Szatmárnémeti volt polgármesterét erősítette meg az önkormányzati főtitkár- helyettesi tisztségben, majd határozatokat fogadott el az RMDSZ kormányzati részvételéről.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Miniszteri tisztséget kaphat az RMDSZ (Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa)
Az RMDSZ-nek miniszteri szinten kell részt vennie a következő kormányban, vagy ellenzékbe kell vonulnia – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ elnöke nyomatékosította: a szövetségnek azon az úton kell haladnia, amelyet hatékonyabbnak gondol a közösség képviseletére. Victor Ponta kormányfő egyébként hajlandónak is mutatkozott egy miniszteri széket adni a szövetségnek. Egy televíziós interjúban kifejtette: amennyiben Traian Băsescu államfő a pártokkal való, mára tervezett konzultációk után ismét neki ad kormányalakítási megbízást, és a Szociál-Liberális Szövetség másik két társelnöke – Crin Antonescu liberális és Daniel Constantin konzervatív pártvezér – is beleegyezik az RMDSZ kormányzati szerepvállalásába, hajlandó lenne miniszteri tárcát felajánlani a magyar szervezetnek.
Ellenzékben nincs esély
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa hét végi ülésén a kormányzatban való miniszteri szintű részvételt vagy az ellenzékbe vonulást tartotta a két lehetséges megoldásnak. Érzékeltette azonban, hogy olyan körülmények között, amikor az egy héttel ezelőtti választásokon győztes Szociál-Liberális Szövetségnek még az alkotmánymódosításhoz sem lesz szüksége ellenzéki szavazatokra, gyenge érdekérvényesítési esélyeket kínál az ellenzékiség. Hozzáfűzte: a kormány parlamenti támogatása nem lehetséges, hiszen a választások nyerteseinek nincs szükségük az RMDSZ szavazataira. Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, nem lehet a kormányzati részvétel akadálya az RMDSZ és az SZLSZ közötti ideológiai különbség. „A szülőföld építése nem ideológiai opció, ez közösségi kérdés” – jelentette ki. Elmondta azt is: csütörtökön Brüsszelben járt, és Wilfried Martenst, az Európai Néppárt (EPP) elnökét tájékoztatta az RMDSZ előtt álló lehetőségekről. Az EPP elnöke biztosította, hogy bármilyen döntést hozna a szövetség, támogatja. Kelemen Hunor szerint ma vagy holnap születik döntés arról, hogy a szövetség részt vesz-e a kormányban. Az elnök az SZKT felhatalmazását kérte a jövő heti tárgyalásokra.
Vita az eredményekről
Az SZKT-n egyébként vita alakult ki az RMDSZ által elért eredményekről. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar–magyar verseny nem mozgósította az erdélyi magyar választókat, a magyarság részvétele négy százalékkal elmaradt a román választókétól. „Egyik szemünk sír, a másik nevet” – értékelte az eredményt az RMDSZ elnöke. Mint mondta, sikerült biztosítani az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét, de a szövetség négy parlamenti mandátumot veszített, és olyan alapemberei nem jutottak be a parlamentbe, mint Frunda György, aki két évtizeden át volt a szövetség szenátora. Az RMDSZ elnöke a mandátumok elvesztését az EMNP-nek tulajdonította. Szerinte az EMNP tudatosan megtévesztette a választókat, és vezetői a választás után nem a saját sikertelensége miatt voltak szomorúak, hanem azért, mert az RMDSZ-nek sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Azt is hozzáfűzte: a szövetség nem volt mindenütt felkészülve a magyar–magyar versenyre, és jövője attól függ, hogy képes lesz-e levonni a választási eredményekből a helyes következtetéseket. Az RMDSZ elnöke kijelentette: január végéig el kell végezni a választások részletes elemzését, és a következtetések alapján kell döntéseket hozni az RMDSZ tavasszal tartandó kongresszusán. „Ez az utolsó esély arra, hogy korrekciókat végezzünk, és 2016-ban ne izguljunk azon, hogy lesz-e ötszázalékos támogatottság” – figyelmeztetett. Kovács Péter, az RMDSZ kampánystábjának vezetője szerint a szövetség valamennyi kitűzött célját teljesítette, hiszen átlépte az ötszázalékos küszöböt, megőrizte a parlamenti képviselet nagyságrendjét, a magyarok által leadott szavazatok nagyobb hányadát szerezte meg, mint a nyári önkormányzati választásokon, és a képviselet földrajzi egyensúlyát is sikerült megőriznie. Ugyanakkor szinte valamennyi megszólaló aggodalmának adott hangot az elért eredmények miatt. Tánczos Barna, a szövetség újdonsült szenátora úgy fogalmazott, örömre van ok, jubilálásra alig. Frunda György ütötte meg a legkritikusabb hangot, akinek húszévi szenátorság után nem sikerült újabb mandátumot szereznie. Kijelentette: az EMNP-re leadott voksokat voltaképpen az RMDSZ elleni protesztszavazatoknak kell tekinteni. Úgy vélte, a kedvezőtlen eredményben döntő szerepe volt annak, hogy az RMDSZ nem lépett ki a jobboldali Boc-kormányból akkor, amikor az a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket hozta.
Budapestre üzentek
Markó Béla volt RMDSZ-elnök az SZKT ülésén leszögezte: abszurdum annak örvendeni, hogy a magyarországi kormányoldal ezúttal nem szólt bele a választási kampányba, amikor az RMDSZ az utóbbi években magyarországi ellenszélben politizál. Szerinte igenis, üzengetni kell Budapestre. „Nemcsak azok tették fel a magyar nemzet sorsára az életüket, akik Budapestről üzengetnek nekünk, hanem mi is feltettük” – érvelt a politikus. A volt elnök úgy vélte: Magyarországon esélyeket játszanak el azzal, hogy gyöngítik az RMDSZ-t. „Az erdélyi magyarság és a magyar nemzet jövőjét játsszák el azzal, hogy nem ismerik fel: akár szeretik, akár nem, de támogatni kell az RMDSZ-t” – jelentette ki. Az SZKT ülése után Kelemen Hunor újságíróknak kijelentette: ő maga nem kíván a sajtón keresztül üzengetni Budapestre. Hozzáfűzte azonban, hogy a magyarországi kormányoldal támogatása nélkül nem jöhettek volna létre az RMDSZ ellenzékét képező erdélyi magyar pártok. A választások eredményeit értékelő testületi ülésen egyébként Márton Árpád képviselő is utalt a pártok megnevezése nélkül az erdélyi magyar ellenzék magyarországi kapcsolataira. A Kovászna megyei képviselő azt a hadviselési taktikát ajánlotta megfontolásra a testületnek, amely során elvágják az ellenfél csapatainak utánpótlását.
Ponta nyitott az együttműködésre
„Hajlandó lennék miniszteri tárcát adni az RMDSZ-nek, hogy megóvjuk többségünket és kormányunkat az olyan megítéléstől, miszerint ez is olyan kétharmad, mint a szomszédos Magyarországé, amely elnyomja a politikai és nemzeti kisebbségeket” – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök a hét végén. Hozzáfűzte azonban: az RMDSZ bevonásáról csak a Szociál-Liberális Szövetség liberális és konzervatív társelnökével közösen, a kormányalakítási megbízás után döntenek. Ugyanabban a televízióműsorban Crin Antonescu liberális pártelnök megerősítette: a baloldali szövetség és az RMDSZ vezetői már a választás előtt tárgyaltak arról, hogy közösen alakítsanak ki többséget a parlamentben. Antonescu viszont kifejtette: szerinte nem az RMDSZ kormányzati szerepén múlik Románia külföldi megítélése, hanem a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásán. Traian Băsescu államfő ma konzultál a parlamenti pártokkal, majd megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. Az új parlament szerdán tartja alakuló ülését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pert nyert Brassai Attila a MOGYE vezetősége ellen
Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
Pert nyert Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora (képünkön) az intézmény vezetősége ellen. Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
A magyar orvosprofesszor az Európai Parlament meghívásának eleget téve, Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott charta, tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. Brassai bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a chartában való rögzítését.
Mint ismeretes, a másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babeş–Bolyai és a marosvásárhelyi művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját alapszabályába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135-ik szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Miután Brassai Attila az európai fórumok elé tárta a MOGYE szenátusának sajátos törvényértelmezését, az egyetem vezetősége megtorló intézkedéseket hozott ellene.
Az öt tárgyalás után megszületett ítélet az első olyan törvényszéki döntésnek számít, amelyben a marosvásárhelyi taláros testületek előtt pervesztes a MOGYE vezetősége. Az egyetem eddig valamennyi etnikai színezetű perét megnyerte, többek között a román kormánnyal szemben is. A megyei törvényszék ezúttal elfogadta az oktató panaszát és érvénytelenítette az ellene szóló fegyelmi határozatot.
A Brassai jogi képviseletét ellátó Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, François Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a marosvásárhelyi egyetem magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Kérdésünkre, hogy a nyertes csata után számít-e a háború folytatására, Brassai Attila igennel válaszolt. „Lehet, hogy a törvényszéki ítélet nyomán az új rektor kénytelen eltörölni a megrovást, ám ez még nem ad okot túlságos derűlátásra. Nem igaz, hogy az egyetemen nem változott valamelyest a hangulat, de meggyőződésem szerint a régi reflexek még mindig működnek és a számlák törlesztése folyik” – fejtette ki a Krónikának a BKB elnöke, aki szerint a MOGYE-vezetők
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Oláh Gergő nyerte az X-Faktort, Antal Timi a legjobb énekesnő
Oláh Gergő a 2012-es X-Faktor győztese – a vasárnap késő este zárult tehetségkutató legjobb énekesnője a bánffyhunyadi Antal Tímea lett. A nagykárolyi diáklány, Csobot Adél a dobogó harmadik helyezettje – ő a szombat esti elődöntőben búcsúzott a show-tól.
A döntősök szülővárosaiban vasárnap este is összegyűltek a rajongók, hogy együtt szurkoljanak a kedvencüknek: Antal Timi rajongói Bánffyhunyadon nézték együtt a show-t, Oláh Gergő rajongói pedig Salgótarjánban szurkoltak.
A finalisták közül Oláh Gergő lépett először színpadra "kedvenc" James Brown dalával. Antal Timi az Over the Rainbow című Leona Lewis dalt választotta. Újra nagy sikert aratott vele, a közönség és több mentor is állva tapsolt.
Ezután az úgynevezett „meglepetés duettek” következtek: Oláh Gergő Vastag Csabával, az X-Faktor 2010 győztesével az Őrizd az álmod! című dalt adta elő. Antal Timi Kocsis Tiborral, a tavalyi X-Faktor nyertesével énekelhetett a Lásd a csodát című dalban.
A két versenyzőnek új szerzeményt is íratott az RTLKlub, a Győztes dalt, amelyet előbb Gergő, majd Timi adott elő.
Nagy Feró és Keresztes Ildikó az idei Bandaháború győztesét is kihirdette a műsorban – a szakmai díj nyertese egy szegedi underground zenekar lett, a The Shudras a Paranoia című videoklipjével.
Oláh Gergő győzelmét végül többórás műsormaraton és mesterségesen generált feszültég után jelentette be a műsorvezető, Ördög Nóra, aki szenzációként tálalta azt a hírt is: 2013-ban is lesz X-Faktor.
Krónika (Kolozsvár)

Érdem, érdek, cél
Újra meg újra elolvasom a cikket, mert nem hiszek a szememnek. Hogy jelenhetett ez meg? A tudósításnak álcázott írás, amely két köztiszteletben álló személyt becsmérel, vasárnap délután került fel „Maros megye legolvasottabb napilapjának” internetes portáljára.
Nem vállalta nevét a szerző, aki nem kevesebbet állít, mint hogy Hollanda Dénes és Boros Zoltán „szakmai sikereiket az általuk szidott magyar érdekképviselet támogatása nélkül nem érhették volna el.” A kijelentés annyira abszurd, hogy azt is mondhatnám, szóra sem érdemes. Ugyanakkor annyira aljas, hogy nem hagyhatom szó nélkül. Ez a képtelenség nem egy pletykalapban, hanem egy közéleti napilap portálján jelent meg. Azóta is fenn van a világhálón és az elmúlt napok során senki sem határolódott el tőle. Tudjuk, hogy egy adott  lapban megjelent írások, vélemények nem feltétlenül a szerkesztők véleményét tükrözik, az X-szel jelölt írások fizetett hirdetések, és a különböző közérdekű közlemények alá nem szokták a szerkesztő nevét feltüntetni. Jelen esetben se a fizetett hirdetésre utaló jel, se a szerző neve nem szerepel az írás alatt, amiből a gyanútlan olvasó könnyen arra a következtetésre juthat, hogy egy szerkesztőségi közleménnyel áll szemben. A hárommondatos cikk azonban nem tényeket közöl, hanem nyilvánvaló tényeket hamisít! Van a hazai újságírás terén valaki, aki ne ismerné Hollanda Dénes és Boros Zoltán nevét? Közérdekű és közösségépítő munkájuk révén már akkor magyar érdekeket képviseltek, mikor az e célból létrehozott szervezet még nem létezett.
Dr. Hollanda Dénes neve egybefonódik az erdélyi magyar műszaki oktatással és a Sapientia EMTE megalapításával. Ha szakmai sikereit az általa betöltött tisztségekkel mérnénk, tudnunk kell, hogy egyetemi oktatóként már 1979-ben, azaz tíz évvel az RMDSZ megalakulás előtt a Műszaki és Pedagógiai Kar dékánja volt a Marosvásárhelyi Műszaki Főiskolán. Hogy támogathatta volna szakmai sikereit az a szervezet, amely jóval később alakult?
Boros Zoltán szintén, már az RMDSZ megalakulása előtt olyan szakmai sikereket könyvelhetett el mind a zeneművészet, mind a televíziózás terén, amellyel bárki szívesen büszkélkedne. 1990-ben munkatársai választották a Román Televízió magyar nyelvű adásának a főszerkesztőjévé, nem az RMDSZ támogatásával vált azzá. Csak az ezt követő évtizedekben vált máig tartó gyakorlattá, hogy a hatalmon lévő politikai alakulatok nem hozzáértés, hanem pártállás alapján juttatják vezető tisztségekbe saját embereiket.
A választási hév, a politikai fanatizmus és szervilizmus számlájára írható a jelenlegi állapotok kivetítése az érdekvédelmi szervezet megalakulása előtti időkre. Pár évvel ezelőtt Hollanda professzor a következőket nyilatkozta: „Sokkal többet megvalósíthattunk volna, ha a támadások helyett egymást segítve haladunk a cél felé”.
Sajnos igen különböző érdekeink és céljaink vannak.
Bustya Sándor
A szerző a Vásárhelyi Hírlap külmunkatársa
Székelyhon.ro

Megbüntetni a kommunista bűnöket
A kommunizmus bűneit elítélő nemzetközi büntetőjogi rendszer létrehozását szorgalmazza a Tőkés László kezdeményezésére alakult európai Diktatúra-Ellenes Szövetség.
Hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő elsőként a romániai Országgyűlési választások eredményeit, és az abból fakadó politikai helyzetet értékelte. Nincs ok az ünnepre, fejtette ki, hiszen Romániában tovább él a diktatúra öröksége, és egy posztkommunista visszarendeződés körvonalazódik. „Nekünk különösen tudathasadásos az állapotunk, mert Magyarországon 2010-ben ennek ellentétes folyamat zajlott le. Nekünk nem a posztkommunista román kormányban van a helyünk, hanem folytatnunk kell a rendszerváltoztatást” – szögezte le a politikus. Mint fogalmazott, tragikomikus az RMDSZ kormányzati szerepvállalása, ugyanis hamis legitimitást nyújt a visszarendeződés számára, ráadásul az RMDSZ mostani kormányzati szerepvállalása éles ellentétben áll a kereszténydemokrata értékekkel. Az RMDSZ morális válságban van, és a református egyház asszisztál ehhez a folyamathoz – folytatta Tőkés László kiemelve azt, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke – azaz Csűry István – volt az egyetlen az összes romániai egyházi elöljáró közül, ide értve a történelmi magyar egyházak és a román egyházak elöljáróit is, aki a választási kampányban arra buzdított, hogy a hívek egy bizonyos pártra szavazzanak. „Szégyellem magam, amiért az egyházam ilyen helyzetbe jutott” – fogalmazott Tőkés László, kiemelve azt, hogy véleménye szerint az egyházi vezetők csak morális alapú politikát, nem pedig pártpolitikát folytathatnak.
Diktatúra-Ellenes Szövetség
Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli parlamenti irodájának kabinetfőnöke a sajtótájékoztatón felelevenítette, hogy Tőkés László kezdeményezésére megalakították az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformot, melyek harminchét kormányzati és nem kormányzati szervezet a tagja. A platform célkitűzése az, hogy a náci, fasiszta rezsimek háborús bűnöseinek elítélésének mintájára alakuljon egy nemzetközi bíróság, mely elítélje a kommunista rezsimek alatt elkövetett emberiség ellenes bűncselekmények elkövetőit is. Kérdésünkre válaszolva Szilágyi Zsolt kifejtette, hogy az európai baloldal meglehetősen negatívan viszonyul ehhez az ügyhöz, mint fogalmazott, az európai baloldal hajlamos megvédeni a posztkommunista országok szocialista pártjait, melyek a volt kommunista pártok jogutódjai. Tőkés László abban látja a legnagyobb akadályt, hogy a nyugat-európai politikusoknak nem volt közvetlen tapasztalatuk a kommunista rezsimekkel kapcsolatban. Ezért alkalmazzák a kettős mércét a fasizmus és a kommunizmus bűneire. Mint a politikusok jelezték, már csak azért is szükség lenne egy ilyen bíróság felállítására, mert a Hágai Nemzetközi Bíróság nem foglalkozik az 1945-1989 közötti időszakban elkövetett emberiség elleni bűnökkel. Szilágyi Zsolt kifejtette, hogy a platform szakértői most dolgozzák ki azt a javaslattervet, amelyet beterjesztenek az országos és nemzetközi intézményeknek. Mint kifejtette, egy ilyen bíróság megalakulhat magukban a tagországokban is, de megalakulhat európai szinten is, ez utóbbi esetben a tagállamok automatikusan az európai intézmény joghatálya alá esnének.
Temesvári Nyilatkozat
Tőkés László december 16-iki keltezéssel egy nyilatkozatot is kibocsátott Temesvári Nyilatkozat 2012 címmel. Ebből a dokumentumból idézünk:
(…)
„Fájdalmas jubileumi „ajándéka” a történelmi sorsnak, hogy – a volt szovjet tábor többi országát beelőzve – Romániában újból hatalomra került a posztkommunista demokratúra.
Legfeljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az Európai Unió – egyik – tagállamának polgáraiként, a demokratikus választás intézményének köszönhetően, ma már rendelkezünk a szabadság illúziójával, s a televíziós távirányító gombjainak nyomogatását illetően szabadon dönthetünk…
(…)
A temesvári forradalom kezdetén ott álló Királyhágómelléki Református Egyházkerület mostani püspöke, a hatalombarát RMDSZ uszályába sodródva, valamennyi magyar – és nem magyar – romániai egyház püspökével ellentétben, legutóbbi körlevelében egészen szokatlan, a régi pártos időkre emlékeztető módon egy adott pártra – jelen esetben az RMDSZ-pártra – való szavazásra buzdította a híveket.
(…)
Huszonhárom évvel Temesvár Szabadító Karácsonya után hitünk köteleztetésével kell megállapítanunk, hogy: még mindig nem voltunk képesek szembenézni a kommunista múlt bűneivel; gyengék voltunk elszámoltatni a vétkeseket; restek voltunk megtisztítani a társadalmi – és egyházi – közéletet. Nem csoda hát, hogy újból feltámadt a múlt, és a kommunizmus kísértete jár közöttünk… Megérett az idő az ún. Tismăneanu-jelentés egy jobbított magyar kiadásának a megjelentetésére! Nem akarhatjuk, hogy Gyermekeink és Gyermekeinknek Gyermekei ugyanolyan félelemben és kiszolgáltatottságban nőjenek fel, mint amilyenben mi éltünk 1989 előtt. Nem fogadhatjuk el, hogy fejünk fölött – rólunk, nélkülünk – csak az önérdekeiket követő hatalmasságok döntsenek. Vissza kell utasítanunk, hogy a „televíziós forradalom” – és ellenforradalom – pártkatonái feléljék a jövőnket! Most ez várna reánk – ha szótlanok és tétlenek maradnánk. És ez elsősorban nem „magyar kérdés” – még csak nem is „román”. Az egész kelet-közép-európai rendszerváltozás, a demokratikus egyesült Európa ügyét árulnánk el, hogyha sorsunkba belenyugodnánk. Kezdeti szabadságharcunkat azáltal tetőzhetjük be, hogyha „igazságharcunkat” is végigvisszük. A Temesvári Társaság júliusi Felhívásában vészjelzést adott le: „Polgártársak! A demokrácia veszélyben van Romániában!” A Temesvári Kiáltvány szellemében, ezzel együtt, a Diktatúra-Ellenes Szövetség megalakítását kezdeményezte. Nekünk, erdélyi magyaroknak többszörösen is minden okunk megvan arra, hogy csatlakozzunk ehhez a Szövetséghez.”
Pap István
erdon.ro

Jónak lenni jó! – Csaba testvér köszönete
Advent harmadik vasárnapját az egyház a Gaudéte, az öröm vasárnapjának nevezi. Ezen a szép napon nem a saját korlátaival, hiányosságaival tisztában lévő, bűnbánó, vágyakozó ember hangulatát kifejező lila szín az uralkodó, hanem az öröm, a remény rózsaszín ragyogása. Ezért rózsaszín az adventi koszorúnk harmadik gyertyája! Nem tudom, hogy a Magyar Televízió munkatársai mennyire voltak tudatában mindennek, amikor elkezdték szervezni e Karácsony előtti vasárnapjára a „Jónak lenni jó!" hatalmas, egésznapos műsorfolyamát, de egy dolog biztos, hogy nekik sikerült meggyújtaniuk nemcsak a bajban lévő gyerekek szívében az öröm, a bizakodás gyertyáját, hanem úgy gondolom, hogy a nagyvilág megannyi helységében, sok-sok embertársam szívében is fellobbant a televízió áldása által az öröm fénye!
E feszes nap minden perce nagyon szépen ki volt dolgozva! Jó volt látni a számomra oly kedves gyerekeket, ahogy az „embermesék" villanásaiban oly okosan, ügyesen, néhány szóban elmondták történeteiket. Így a kedves nézők számára, a bajban lévő gyerekek többé nem egy arctalan sírdogáló massza, hanem egy-egy kedves, élő, érző, tiszta vágyakat, álmokat hordozó mosolygós arc. Annak is örvendek, hogy oly sokan azok közül, akik mostanig is velünk voltak és segítettek, most újból kiálltak mellettünk. Öröm volt látni a kedves Dalma asszonyt, azokat a nagyszerű művészeket, közéleti személyiségeket, kiknek munkáját mindig figyelemmel kísérjük. Kimondhatatlan örömöt jelent, hogy ismeretlenül is milyen sokan vették a fáradságot, hogy betelefonáljanak, adományaikkal, felajánlásaikkal felkeressenek, jó szóval, szeretettel bátorítsanak, biztassanak bennünket. Különös örömöt jelentett nekem, hogy a Magyar Televízió oly sok munkatársát e maratoni szép napon élőben is láthattam, amint szeretettel, jósággal, önzetlen odaadással fáradoztak gyermekeinkért. Szívemben lobog az öröm, a hála lángja! Szeretném megköszönni a Magyar Televízió munkatársainak ezt a meleget, fényt adó tiszta lángot, mely önzetlen munkájuk által sok-sok televíziónéző szívében is fellobbant, s mely bár nem harcol a sötéttel, mégis egy új emberarcúbb világba mutat mindannyiunk számára járható utat.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Erdély.ma

Több mint 70 millió forintot hozott Böjte atya árváinak a közmédia gyűjtése
Több mint 72 millió forint gyűlt össze a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját támogató, a közmédia által indított Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági akcióban – tájékoztatott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Az összeg legnagyobb része a vasárnapi gyűjtés során került ki, aznap a magyarországi közszolgálati média egész napos műsorfolyamot szentelt az erdélyi árvák megsegítésére. Az M1, a Duna és a Duna World, valamint a Kossuth és a Petőfi Rádió is csatlakozott a projekthez, amelynek eredményeként 29 országból érkeztek az adományok. Vasárnap 22 óráig 72 millió forint gyűlt össze.
Több mint negyvenezren telefonáltak a 13600-as számra és ütötték be a 20-as kódot; a stúdióban ülő műsorvezetőket 1600-an hívták különböző felajánlásokkal. A neves közéleti személyiségek által árverésre felajánlott tárgyak közül több is magas áron kelt el, ezeket az mtv.hu/jonaklennijo oldalon tekinthették meg az adakozni vágyók.
Híres emberek az ügy mellett
Másfél millió forintért vitték el az a herendi tálat, amelyet köztársaságielnök-feleségek láttak el autogramjukkal, de elkelt Szente Vajk karikatúrája, Erdélyi Claudia műsorvezető pasztellfestménye, Berki Krisztián olimpiai bajnok dedikált pólója, Kányádi Sándor sorszámozott könyve, Nagy László kézilabdás cipője és a Vígszínház által felajánlott, a Padlás című előadásban Varázskönyvként használt gyönyörű és értékes kellék is.
Érdekességnek számít, hogy egy betelefonáló hölgy azt jelentette be, hogy bezárni készül menyasszonyiruha-kölcsönző boltját, s a teljes készletet felajánlja a Dévai Szent ferenc Alapítvány javára, hogy az onnan kikerülő fiatal lányoknak legyen, mit felvenniük életük egyik legszebb napján. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója eközben száz ingyen belépőt ajánlott fel az alapítvány által nevelt gyerekek számára a jövő évi magyarországi Forma 1-es futamra, míg Zoób Kati divattervező gyakornokságot ajánlott fel. Mádl Dalma asszony személyes felajánlása, egy Szent Ferencet ábrázoló Kass János-festmény még gazdájára vár, ahogyan más értékes tárgyak is. Az MTVA a tárgyak licitjét december 23-ig meghosszabbította.
Számos – egyéni és céges – adomány is érkezett: kiemelendő a Mol Zrt. 20 millió forintos adománya vagy a Zwack Unicum Nyrt. által felkínált kétmillió forint, de magánszemélytől is érkezett 5 millió forint az alapítvány számlájára. „A Jónak lenni jó kampány rendkívül sokakat elért és adakozásra buzdított. December 16-án a Jónak lenni jó című, egész napos jótékonysági műsorfolyam az M1, a Duna és a Duna World csatornákon együtt összesen 2,3 millió nézőt ért el, ami azt jelenti, hogy a népesség 25 százaléka a televízió képernyőjén követte az eseményeket” – írta az MTVA sajtóirodája. A közlemény arra is kitér, hogy sokan anyagi erőforrás hiányában önkéntes munkájukat ajánlották fel a Böjte Csaba testvér által működtetett mintegy 200 háznak határon innen és túl. A hátrányos helyzetű és nehéz sorsú gyermekek gondozására és ellátására az alapítvány önkénteseket is keres, így nagy értéke van az ilyen típusú felajánlásoknak is.
Böjte Csaba meghatódottan fogadta a nem várt adakozási kedvet, majd az összegből 10-10 millió forintot felajánlott a kárpátaljai és vajdasági hasonló profilú egyházi alapítványok javára.
Angyaljárás a parajdi sóbányában
Más adományok is érkeztek egyébként a hét végén az erdélyi rászoruló gyermekek és családjukszámára: immár hetedik alkalommal szervezett szombaton ajándékozó előkarácsonyt  a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagycsaládja, illetve támogatóik a parajdi sószentélyben. Már az is különlegessé teszi ezt a közös angyalvárást, hogy a különböző településeken élők elutazhatnak Parajdra.
Az alapítvány ilyenkor meghívót küld a plébániákra is, hogy bejárható távolságon belül ne maradjanak ki a hátrányos helyzetű gyermekek. Idén először a moldvai Lészpedről is érkezett csoport. „Aki nem hisz abban, mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé” – idézte Csaba testvért a szervezők nevében a helybeli Szent Borbála Napközi Otthon vezetője, Kovács Ágnes. Mindenkori támogatójuk a helyszínt biztosító sóbánya, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat és adományozóik. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai, akiknek iskolájuk idén százéves, hatodik éve jótékonykodnak: idén 450 ajándékokkal teli cipősdobozt gyűjtöttek és csomagoltak be a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.
Krónika (Kolozsvár)

Nem mentőöv és nem besúgóknak
Nyílt válasz egy nyílt magánlevélre
Tisztelt Szerkesztőség!
Az alább következő cikket 2008-ban írtam, apropója egy Szilágyi Domokos-évforduló, illetve annak tervére vonatkozólag a Páskándi Géza családja részéről jött nyilvános tiltakozás volt. A konkrét eseten túl azonban úgy érzem, ma is változatlanul időszerű, akárcsak az a témában írott másik cikkem, amelyet annak idején a Magyar Kisebbség kérésére írtam (2007/1–2. szám). Talán nem utópia abban reménykednünk, hogy egyszer eljön a cikkben is igényelt teljes körű tisztázás ideje is. A Fennvaló időmértéke nem azonos a miénkkel, de igazságszolgáltatása biztos.
Amióta a Szilágyi Domokos-ügy a nyilvánosság elé került, készülődik bennem az, amivel az alább következőkben a közvéleményt is kénytelen vagyok megterhelni. S különösen kényszerítő erővel kívánkozik ki most belőlem, amikor az utóbbi időkben szegény Szisz már nincs egyedül. Ami a „besúgó”-téma körül mostanában történik, az olyan közügy, amelyben szólnom kell, még akkor is, ha engem is belöknek az arénába, s a kárörömmel röhincsélő – s közben tökmagot köpködő – tömeg reám is rám kiáltja a „feszítsd meg!”-et.
A téma azért „kényes”, és bizonyára azért vonakodtak eddig sokan megszólalni, mert tárgyilagosabb megítélés igénye ebben az ügyben könnyen értelmezhető úgy, hogy valaki mentőövet akar nyújtani azoknak, akik ilyen szerencsétlen módon a közfigyelem előterébe kerültek. És ez a vonakodás nem is egészen indokolatlan. A „védelem” olyan penge élén indul el, amelyiknek nem látni a végét, s nem is lehet tudni, hogy van-e vége egyáltalán, vagy a nyaktörő mutatványt végigjárva az ember, ott találja magát a semmi szélén.
Megszólalásomhoz hadd bocsássak még előre annyit, hogy az 1956 Erdélyben előkészítése során alkalmam volt néhány hivatalos irattal szembenézni, ezeket – hála a hét év alatt saját bőrömön szerzett tapasztalatoknak – némiképp „belülről” is tudom értelmezni, s hogy kezemben járt a magam dossziéja is (másolatát most várom a Hivataltól). Tehát nem a levegőbe beszélek.
De hagyjuk a képes beszédet – az sok mindenki által sokféleképpen értelmezhető.
A legnagyobb bajom a mostanában nyilvánosságra került „besúgó-ügyekkel” kapcsolatban az, hogy részinformációkon alapulnak. Valahol előkerülnek jelentések, amelyeket a mai olvasó – főképp, ha (személyében vagy meghurcolt családtagjának igazságot keresve) érintett – megtalál egy iratgyűjtőben, és hozzájuk társul az arra illetékesektől a fedőnevet feloldó hivatalos írás is. Az érintett tehát „besúgónak” (vagy a használatos nevek valamelyikén „informátornak”, „ügynöknek”, „hálózati személynek”) minősül.
(Most tegyük túl magunkat azon, hogy a CNSAS felelős beosztású elöljárói szerint még messze nincs minden irat a felügyeleti szerv birtokában, s az átvett – egyébként hatalmas – anyagnak is csak mintegy 10%-a van feldolgozva.)
Annak, hogy valaki ezt a minősítést megkapja, három alapkritériuma van: legyen meg a saját kezű beszervezési nyilatkozat (amelyben „vállalja a feladatot”), legyenek tőle származó, saját kézzel írt jelentések, és végül igazolható legyen az, hogy az illető ezért a „szolgálatért” anyagi juttatásban részesült. Mindezek megléte esetén az illető „kiérdemli” a fenti minősítést. Csakhogy a volt állambiztonsági anyagot kutató történészek tudják – és több helyütt le is írták, el is mondták –: az illető személlyel kapcsolatban az igazi kutatói feladat csak ezután kezdődik.
Nem mentséget keresünk tehát, hanem a kutatás szakmai körökben közismert elvárásához alkalmazkodunk akkor, amikor elvárjuk az ilyen ügyben megszólalóktól, hogy a „célszemélyek” esetében – mielőtt az arénába löknék őket – a feladatnak ezt az útját is végigjárják, úgy, ahogy azt Esterházy Péter a Javított kiadás gyötrelmes lapjain, íróként és egy „besúgó-apa” fiaként végigjárta. Mert – a lemoshatatlan minőségen túl – nem mindegy, hogy valaki önként, az első pofonra, vagy alapos verés és nem csak morális, hanem fizikai fenyegetés után írja-e alá a „vállalási nyilatkozatot” (a kényszerítő példákat és módszereket, aki nem találkozott velük, az is elképzelheti). Nem mindegy, hogy kiről, mikor és miképpen jelent (bár akár a Javított kiadásból is lehet eseteket idézni, amikor az abszolút „ártatlan” információ is végzetes lehet a „célszemély”-re nézve). És az sem mindegy, hogy valakinek adott pillanatban van ereje kimondani azt a „nem”-et, amelyhez sokkal könnyebb lett volna a legelején tartania magát, vagy hogy a „szolgálat” megtagadásának másik módját választja (disszidál vagy elpusztítja magát, ahogy Szilágyi Domokos tette). A lényeget tekintve a minősítésben nem esik változás, de micsoda különbség van a részletekben! És a hibának micsoda lehetősége, ha a „szolgálat” megtagadásának végső lépése előtt előkerült jelentést lobogtatjuk, mint az illetőre vonatkozó megfellebbezhetetlen erkölcsi bizonyítványt.
Nekem életemben négyszer adatott meg, hogy aláírhattam volna a „vállalási” nyilatkozatot. Először akkor, amikor a hét évet megkaptam, és mindjárt az ítélet után felajánlották, hogy nem kell leülnöm, sőt bent létem alatt is „kedvező” bánásmódban fogok részesülni; másodszor jóval a félidőm eltöltése után, amikor már kezdtek jönni-menni az egyéni kegyelmi listák, és én is ajánlatot kaptam (most, a dossziémban találkoztam azzal az előterjesztéssel, amelyben a kolozsvári Securitate kegyelemre javasol, majd mellette egy másik irattal, amelyben a „felső szerv” úgy dönt, hogy „graţierea nu se aprobă” [a megkegyelmezés elutasítva]); harmadszor már szabadulásom után, amikor vízvezeték-szerelő segédmunkásként próbáltam „visszailleszkedni a tisztességes emberek társadalmába”, s felajánlották, hogy „segítenek” képességeimnek megfelelő helyre kerülni; és végül negyedszer, amikor már a Kriterionnál voltam, és részlegvezetői kötelezettségemként várták volna el tőlem, hogy a szolgálatukba álljak. Vannak tehát tapasztalataim arról, hogy milyen morális kényszernek van az ember kitéve. Pedig az én visszereimet nem verték gumibottal, mint az Esterházy Mátyásét – csak épp családom (várandós feleségem, kislányom és születendő fiam) sorsát lökték be a mérleg egyik serpenyőjébe.
Valahol tehát (a feldolgozatlan 90 százalék vagy a még ma is belügyi birtokban lévő ki tudja, mennyi belügyi irat között) ott kell lennie annak a dossziénak, amelyik a „hálózati személy” beszervezési irataitól kezdve (mert – a magamét láttam – annak az előkészületeiről is részletekbe menő anyag születik, aminek csak a „végterméke” az a bizonyos nyilatkozat) az összes jelentéseit, saját kézírással tartalmazza, rajtuk a „tartótiszt” kiértékeléseit és utasításait. Tessék csak végigkövetni Esterházy Mátyás sorsát ebből a szempontból: bőséges anyagot dolgoz fel az író ebben a gyötrelmes könyvben. Aki egy ember sorsát kutatja, annak válaszolnia kell a „mit”, a „mikor” és a „hogyan” kérdésére. És ezek a részletek csak a teljes dosszié ismeretében tárulnak fel.
Ezzel elérkeztünk a dolog másik feléhez: a „besúgó” és tevékenysége nagyobb összefüggéséhez. Mert ő nem légüres térben jelentett, hanem alaposan megszervezett ördögi gépezet fogaskerekei között. És mi mégis elvonatkoztatunk ettől a gépezettől: arról alig esik szó, a „tartótiszt” neve (pedig ott van a jelentést kiértékelő lapon) le sem íródik. A Javított kiadás azért is kiemelkedő tett, mert az író a besúgó-apa cselekedetei mögött végig ezt a gépezetet is láttatja. Hol van a Szilágyi Domokos (és nem folytatom a névsort) dossziéja? Ki járta végig az ő útját a benne lévő iratok (és a hozzájuk fűzött utasítások) alapján? Mikor fogunk beszélni az ő „tartótisztjeiről” is? Mikor jön el az az idő, hogy a szégyenoszlophoz kötve őket is (vagy elsősorban őket) látjuk az arénában?
Mindnyájan tudjuk, hogy ők – köszönik szépen – jól vannak. Nagyon jól.
És ide elérkezve kénytelen vagyok feltenni magamban – és most már nyilvánosan is – a harmadik kérdést. A Securitaténak a diktatúra bukását megelőző évtizedben már nem az „élőhús-beszolgáltatás” volt a feladata, nem az, hogy megtöltse a börtönöket, a kényszermunkatáborokat, hanem hogy az egész romániai társadalmat a kezében tartsa. A célkeresztbe kerülteket nemigen börtönözték be („legfeljebb” áttették a határon, súlyosabb esetben kidobták őket egy vonatból, vagy felakasztották egy erdőben). Célkeresztben az egész romániai társadalom volt, amelyet a kollektív félelem légkörében atomjaira vertek szét, amelyet erkölcsileg bomlasztottak fel. És most ez a bomlasztás folyik tovább: a „leleplező” kiszivárogtatásokkal. Mert az aréna ülőhelyein szorongó tömeg elé a porondra nem a volt tartótiszteket vetik, és még csak nem is azokat, akiket jól ismertünk, akikről 1989 előtt is tudtuk, hogy besúgók, hogy aljas indítékból, vagy meggyőződésből a „szervek” szolgálatába állnak. Köszönik szépen, ők is jól vannak.
Helyettük olyanok „besúgói” múltja kerül reflektorfénybe, akiket (egészen más érdemeikért) tiszteltünk, akikre felnéztünk, akik a diktatúra idején műveikkel erősítettek abban, hogy ne adjuk fel a reményt „egy jobb korban, mely után...”. Mert nyilván közöttük is voltak gyenge, kényszerhelyzetekben megszorított emberek, akiknek művéből – ha most viselt dolgaikat ismerve, újraolvassuk azokat – a diktatúra évtizedeinek nyomorúságáról olyan mélységek nyílnak meg, amelyeket e nélkül a borzalmas „ár” nélkül nem lett volna alkalmuk megtapasztalni. Páskándi Géza egyik mondatát idézte nemrég valaki: „se a bűn, se a bűntudat nem ítélhet az érték felett”. Akkor most mégis miért és milyen alapon veszik maguknak egyesek azt a bátorságot, hogy az érték fölött is ítélkezzenek?
Hát nincs senki, aki észrevegye, hogy napjainkban változott módszerekkel, de a „bűn” pellengérre állítása nyomán az arénában felharsanó üvöltésben épp az értékeink kérdőjeleződnek meg? Hogy sokkal körmönfontabb módon, mint 1989 előtt, folytatódik a mi kicsi társadalmunk morális felbomlasztása? Hogy nem csak a „bűn”, hanem az érték fölött is ítéletet mondunk? Hogy összekeverjük a kettőt.
Sajnos, a médianyilvánosság sem igen segített ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában, sőt – tisztelet a kivételeknek – nem mindig tudott ellenállni a „szenzáció” kísértésének. Mert ha nyilvánosan pellengérre állítanak egy gazembert, akkor azok, akik róla azt eddig is tudták, legfeljebb elégtételt éreznek. Igazi hírértéke annak van, amikor olyan valakiről lehet levenni a keresztvizet, aki egyébként köztiszteletnek örvendett.
És végül ott van egy mindegyre feltevődő kérdés: mért nem volt, miért nincs az érintettekben annyi civil kurázsi, hogy előálljanak, és bevallják azt, amit tettek? Elvileg jogos és erkölcsi mértékkel mérve nem lényegtelen kérdés. De legyünk őszinték: az 1989. decemberi első napok eufóriája után az erkölcsi megtisztulás ideje jött el, vagy a kompromittálódott hatalom átmentésének és más módszerekkel érvényesített további hatalmának az ideje? Nem bukott-e meg a gyakorlatban a Temesvári kiáltvány 8. pontja? Nem verték-e szét a bukaresti diákokat, akik igazi demokráciát követeltek? Nem a magukat egy új világba beépítők különböző táborai közötti hatalmi harc ideje következett el a diktátor félreállítása után? Hiába akartunk mi erkölcseinkben megtisztulni! Ha meglett volna is az a bizonyos civil kurázsi, sehol sem volt hozzá a befogadó közeg. A közszereplők között fehér holló a temesvári ortodox metropolita, Nicolae Corneanu, aki 1990-ben felállt, és nyílt vallomást tett. Megtisztult tőle az egyháza? Persze nem könnyű dolog a bűnvallás – s különösen nem a nyilvános bűnvallás. Nagyon sok „besúgó” azzal lett foglya vállalt szerepének, hogy zsarolhatták azzal: leleplezik társai előtt, ha nem végzi tovább a „kötelességét”. És ezt még 1989 előtt is nehéz volt vállalni.
Legalább most törjünk ki ennek az új közösségbomlasztásnak a bűvköréből! Legalább most ne engedjük manipulálni magunkat! Nevezzük nevén a bűnt, de csak akkor, amikor elkövetésének minden körülménye ismeretében ítélhetünk.
És ne felejtsük: „sem a bűn, sem a bűntudat nem ítélhet az érték felett”.
DÁVID GYULA
Szabadság (Kolozsvár)

Brassai Attila professzor sikeres munkajogi pere
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem akkori rektora, prof. dr. Constantin Copotoiu 2012.03.19-i 177-es határozatával írásbeli megrovásban részesítette dr. Brassai Attila professzort, mivel állítólag megsértette "az akadémiai közösség lojalitási szabályait" azzal, hogy az Európai Parlament meghívásának eleget téve Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott Charta tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. A professzor bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a Chartában való rögzítését. A másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját Chartájába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Ezt a MOGYE kétharmados román többségű szenátusa a mai napig nem tette meg, de a Ponta-kormány ennek ellenére 2012. június 21- én jóváhagyta a törvénysértő Chartát.
Brassai professzor a Maros megyei Törvényszéken megtámadta a fegyelmi határozatot és öt tárgyalás után megszületett az első olyan ítélet, amelyben a marosvásárhelyi bíróság előtt pervesztes lett a MOGYE vezetősége, akik eddig a román kormánnyal szemben is sorra nyerték meg peres ügyeiket. A megyei törvényszék a professzor panaszát elfogadta és érvénytelenítette a fegyelmi határozatot. A jogi képviseletet ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, Francois Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a MOGYE magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Népújság (Marosvásárhely)

Értékteremtő közjó szolgálat
Nagyvárad- Hétfő délután a Szent László Római Katolikus Iskolaközpontban bemutatták a Boldog Várad sorozat 3. és 4. kötetét, melyek a premontrei öregdiákok és a nyugdíjasok egyesületéről szólnak.
Két olyan váradi magyar, többnyire idős tagokból álló civil szervezet tevékenységéről esett szó a hétfő délután zajlott kettős könyvbemutatón, melyek értékmentő- és teremtő munkája útmutató lehet a mai ifjúság számára is. A Boldog Várad - Civil, polgári, szövetségi élet sorozat 3. és 4. kötete ugyanis a Premontrei Öregdiákok és a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének sokrétű és szerteágazó „életét” rögzíti, foglalja össze. (Előbbit az Újvárosért Egyesület, utóbbit pedig a PMNYE adta ki).
A Szent László Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében megjelenteket Vonház Antal, az öregdiákok titkára üdvözölte, köszönetet mondva a Polgármesteri Hivatal és a Bihar megyei tanács anyagi támogatásáért, Zalder Éva igazgatónőnek a helyszín biztosításáért, valamint Pásztai Ottónak, V. Szilágyi Istvánnak és Szilágyi Ibolyának a kötetek összeállításáért és a nyomdának.
A házigazda tanintézmény III. B osztályos, Szallós Ildikó tanítónő által felkészített diákjainak zenés-táncos produkciója után- a Légy jó mindhalálig és a Mary Poppins című musicalekből mutattak be részleteket- Zalder Éva értékelte a két civil szervezet munkáját. Elsősorban azt emelte ki, hogy hiányuk teljesen megváltoztatná létünket, megalkotóik, működtetőik pedig olyan önkéntesek, akik a magyar közösséget szolgálják önzetlenül és fáradhatatlanul. Magatartásformájukra a civil kurázsi jellemző, olyan egyetemes értékek őrzésére és továbbadására összpontosítanak, mint az emberi méltóság, a szabadság eszméje, a személyiségfejlesztés, a tolerancia és a szolidaritás, miközben mindenekfelett a közjó megteremtésére törekednek. Példát mutatnak abból, hogy miként lehet „szépen és cselekvő szeretetben megöregedni”, identitásőrző tevékenységük pedig olyan szavakkal írható körül, mint derű, erő, nemzeti elkötelezettség vagy szolgálat.
Bemutatkozások
Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke kifejtette: 1994-ben alakultak meg, 44 egykori diák kezdeményezésére. Az évek folyamán a létszámuk 155-160 főre duzzadt, de az életkori sajátosságukból fakadóan 117 kollégájuktól búcsút kellett venniük. Jelenleg 143 tagjuk van, az utódiskolák diákjaival és a szimpatizánsokkal együtt, akik felvállalták a célkitűzéseiket, úgymint: a tagok mozgósítása, illetve lelki összefogása, a hajdani Premontrei Főgimnázium hagyományainak, a múlt emlékeinek gondozása, ápolása, a rendelkezésre álló dokumentációs anyag tanulmányozása, kapcsolatteremtés, az ifjúság felkarolása. Pásztai Ottó ugyanakkor a jelentősebb megvalósításaik közül Károly József Irenaeus kanonok, tudós, paptanár életének és teljesítményének népszerűsítését, a Szent László templom levő emléktábla felavatását, valamint a dr. Grósz Frigyes szemész főorvosnak való emlékállítást hangsúlyozta ki. Hozzátette: 18 könyvet is szerkesztettek és kiadtak, melyek közül öt a premontrei rendről, a gimnáziumról, egykori jeles diákokról szól, a többi pedig Nagyvárad kultúr- és sporttörténetével kapcsolatos.
Szilágyi Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének vezetője felidézte, hogy 2003-ban gondolta ki Biró Rozália akkori alpolgármester a szervezetük megalapítását, a hivatalos bejegyzés pedig közel két évet vett igénybe. A szilárd alapokat Szombati Gille Ottó és Jakab Ibolya korábbi elnökök teremtették meg, közösségformáló programjaik pedig csapatmunka eredményei.
Kölcsönös támasz
A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete kórusának fellépése után (Köteles Erika vezényletével karácsonyi dalok csendültek fel) Pásztor Sándor RMDSZ-es városi önkormányzati képviselő is értékelte a jelen levő két civil szervezet munkáját, azon meggyőződésének adva hangot, hogy nagy szükség van ilyen eredményes munkát kifejtő társaságokra. Azt kérte tőlük: adjanak munkát a magyar helyi tanácsosoknak a továbbiakban is, hiszen a támasz kölcsönös jellegű.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Asztalunkon a Székely Nép
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) negyedévenként megjelenő, Székely Nép című újságának 5. számát jelentette meg, ezúttal 100 000 példányban. Mint ismeretes, az újságot Székelyföldön terjesztik ingyenesen a települési, széki tanácsok.
Háromszéken is a napokban juttatják el az olvasókhoz, így karácsonyig a kiadó szándéka szerint minden településen a családok jelentős része olvashatja a friss számot. Ha meg mind céltudatosak vagyunk, tovább is adhatjuk, hogy a szomszéd is olvashassa el. Mielőtt végigfutnánk az írásokon, hadd említsük meg, hogy az oldalak alján jeles személyiségek gondolatait emelték ki, melyek többnyire a polgári engedetlenség fontosságáról és jogosságáról szólnak. Az ötödik lapszám is tájékoztat az SZNT utóbbi időben célkitűzése, az autonómia elérése érdekében kifejtett munkájáról,. Nem véletlen a mottó: „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” Az SZNT ugyanis megfeszített erővel készül az egymillió aláírás összegyűjtésére az európai polgári kezdeményezéshez, mely a régiók egyenlőségét és a regionális kultúrák fenntarthatóságát célozza. Arról is szó esik a lapban, mennyire fontos, hogy minél több partnere legyen az SZNT-nek e törekvésében, elsősorban Székelyföld minden településén, Erdélyben, Magyarországon, de az EU érdekelt országaiban is. Szó esik a bukovinai székelyek sorstörténetéről, a Dél-Tiroli Felszabadítási Bizottság küzdelméről, Székely Mózes, Erdély egyetlen székelyföldi fejedelmének életútjáról, az európai autonómiákról Székelyföld vonzkörében. A székely önfenntartás, állattartó gazdaság esélyeiről és lehetőségeiről is olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor betekintést nyerhetnek a jászokról és a jász autonómiáról. Sorozatban ismerteti a Székely Nép az SZNT 2004-es beszámolóját, s esszé is olvasható az autonómia közösségi megéléséről is. Részletet közöl a lap György Attila Otthontáj című regényéből. Az idei ötödik lapszám grafikusa Márton Árpád, csíkszeredai jeles képzőművész. A szerkesztőség várja olvasói elképzeléseit, gondolatait az office@sznt.ro címre. Fogadják a várakozás időszakában, adventben az SZNT újabb újságát mely a nagy várakozás – Székelyföld területi autonómiájának kivívása – előkészítője, tájékoztatója.
GAZDA ZOLTÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Frunda: Sokaknak szálka voltam a szemében
Pengeváltás Frunda György és Markó Béla között
A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén Frunda György, aki a december 9-i választásokon nem jutott be a parlamentbe, hevesen bírálta az RMDSZ-t és a kormányzati részvételt, illetve a koalícióban hozott rossz döntéseket nevezte meg fő oknak azért, hogy az RMDSZ kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel korábban.
– Az utolsó két évben, amikor kormánykoalícióban voltunk, többször hoztunk rossz döntést. Koalícióra léptünk egyezség nélkül, s ennek megvolt a politikai megfontolása. Nem kötöttünk semmiféle egyezséget, s utána a többségi koalíciós párt megszüntetett több mint százezer munkahelyet, 25%- kal vágta le a fizetéseket, 15%-kal a nyugdíjakat, s, miután az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényt, megemelte az áfát – mondta. Az RMDSZ pedig végig ott volt, bár ő többször szorgalmazta a kormányból való kilépést. – Sajnos, sokaknak szálka voltam a szemében, mert nem álltam be a sorba, különvéleményem volt. 2010 derekán, amikor a nyugdíjprobléma volt, ha kilépett volna a kormányból az RMDSZ, sokkal jobban állna, mint most. Az a felirat, amely szerint az RMDSZ-nek erős képviselete van a parlamentben, nem igaz, mint ahogy az alkotmány nemzetállamról szóló kitétele sem igaz. A legkisebb politikai alakulat vagyunk a parlamentben, a legkisebb számú képviselővel és szenátorral 1990- től erre. Ezeket a dolgokat el kell mondani, mert ha nem mondjuk el, és nem találunk orvoslást rá, nemhogy nem jutunk be négy év múlva a parlamentbe, de két év múlva nem lesz európai parlamenti képviselőnk.
Felrótta azt is, hogy rossz a választási törvény, és amikor elfogadták, az RMDSZ akkor is kormányban volt, mint ahogy akkor is, amikor meghúzták a kerületek határait. – Kérdem én, például Maros megyében miért kellett az RMDSZ-nek egy olyan kerület a Nyárád- és Küküllő mentén, ahol a lakosság 85%-a magyar? És Marosvásárhelyhez miért nem csatoltuk oda Ákosfalvát, hogy nagyobb esélyünk legyen? Lehet, hogy a Nyárád- és a Küküllő mentén nem 80 százalékban jutottak volna be a kollégáim, de sokkal több esély lett volna, hogy Vásárhelyről is bejusson, lett volna két szenátorunk, négy képviselőnk. Ezek mind a mi hibáink, ne áltassuk magunkat: képviseletünk van, de nem erős, jelentette ki Frunda György, majd azt kérte: "érjék el, hogy az RMDSZ- nek továbbra is legyen egy küldötte Strasbourgban". Véleménye szerint csakis kormánykoalícióban képzelhető el az RMDSZ jövője, mert ha ellenzékben marad, semmit sem tud tenni a magyar közösségért.
A továbbiakban arról beszélt, hogy bár az RMDSZ akkor is kormányon volt, nem sikerült elfogadtatni a kisebbségi törvényt, véleménye szerint az oktatási törvény sem igazán jó, nyereség, hogy a történelmet és földrajzot anyanyelvükön tanulhatják a magyar gyerekek, de a törvényben vannak alkotmányos problémák. Az élet iróniájának nevezte, hogy éppen a tanügyi törvénybe bukott bele a kormány. – Ha nem nézünk szembe saját hibáinkkal, bajban leszünk, és mi erősítjük a Néppártot, mondta végül Frunda György.
Markó: Nem lehet hányaveti módon szájba vágni a dolgokat
Az érintettség okán replikázott Markó Béla, mivel Frunda György a kormányzati szerepvállalást bírálva utalt arra az időszakra, "amikor a legfőbb felelősséget én képviseltem, például a 2010-es fizetéslevágások meg nyugdíjcsökkenések idején". Kijelentette, az RMDSZ nem kötött semmiféle külön egyezséget és nem valósított semmi jelentős dolgot a kormányban. Enyhén szólva furcsának nevezte Frundának az oktatási törvényről megfogalmazott véleményét. A jelenleg Romániában érvényben levő törvényről az anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatosan azt mondani, hogy nem jók, enyhén szólva furcsa. Az elmúlt huszonvalahány esztendő történetének egyik, ha nem a legfontosabb törvénye. Ne tessék szájba vágni se a történelem- és földrajzoktatást, mert azokat a magyarokat és magyar gyermekeket tetszik szájba vágni, akiknek igenis a bőrén ég az, hogy a történelmet és földrajzot magyarul tanulják-e, a bőrén ég az, hogy a román nyelvet ugyanúgy tanulják-e, mint a román gyerekek vagy más módon, hogy elfogadható a kisebb létszámú osztály a magyarság esetében, mint a románság esetében. Ez fontos dolog. Nem lehet így hányaveti módon szájba csapni a dolgokat. Igenis, annak a kormánykoalíciónak a legfontosabb eredménye az oktatási törvény volt. Hogy milyen jó volt, az is bizonyítja, hogy ebbe buktunk bele. Sok fenntartásom volt a koalíciós partnerekkel szemben, amely le akarta építeni a parlamenti demokráciát és átépíteni elnöki köztársasággá, de ezt az oktatási törvényt együtt csináltuk, és ezt is el kell mondani, replikázott Markó Béla.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

"A múlt a jövő számára példa legyen!"
Bemutatták Marosszentgyörgy magyar nyelvű monográfiáját
"Az évek folyamán több embertől hallottam ezt a javaslatot, igen, meg kellene írni magyar nyelven is községünk monográfiáját, még akkor is, ha ez már megjelent, elég részletesen, különböző kiadásokban, román nyelven. Amikor Nemes Gyula történész megkeresett, és megszületett a monográfia megírásának ötlete, éreztem, egy régi álom válik valóra, nemcsak az enyém, hanem még sok marosszentgyörgyié" – mondja a könyv bevezetőjében Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy újraválasztott polgármestere. A Marosszentgyörgy történetéből című monográfia hétfő esti bemutatóján elhangzott: "egész községünk él, lüktet és benne van" – és bizonyára így is van ez.
A Mentor Kiadó gondozásában megjelent, igényes kivitelezésű kiadvány a szerzője, Nemes Gyula fiatal történész szerint nem falumonográfia, de – bár törekedett a teljességre, állítása szerint ez nem sikerült – nem szakdolgozat és nem is tanulmány, mert nem felel meg ezek szabványainak. "Legyen csak egyszerűen könyv, amely a település székely-magyar lakóiról szól és a magyar elődök mai le- és elszármazottainak íródott elsősorban" – mondotta a szerző. Akárhogy is nevezzük, mindannyiunk számára egy kincset jelent, hiszen e könyvben egész községünk él, lüktet és benne van – fogalmazott a római katolikus plébánia tanácstermében megtartott bemutatón a rendezvényt megnyitó Muresan Kilyén Emma tanárnő.
Sófalvi Szabolcs polgármester a nagyernyei származású szerző munkáját méltatva hangsúlyozta: az igényes, szép szerkesztésű könyv nemcsak jól dokumentált, tartalmas, de olvasmányos is, amiből sokat megtudhatnak Marosszentgyörgyről, főként azok – és sokan vannak –, akik az utóbbi években, évtizedekben a községbe költöztek. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik adatok gyűjtésével, tanulmányok készítésével, szakdolgozatuk felajánlásával szakmailag vagy anyagilag hozzájárultak a könyv megjelenéséhez: a kiadó képviselőinek, egyházi elöljáróknak, pedagógusoknak, történészeknek, levéltárosoknak és nem utolsósorban a helyi tanácsosoknak, hiszen az önkormányzat anyagi támogatása nélkül nem jelenhetett volna meg a kiadvány.
"Mindenki tudni szeretné, mik voltunk, és hogyan lettünk azokká, akikké váltunk. A múlt nem ismerete gyökértelenség érzetét váltja ki, ezért kellenek alapos történeti ismeretek mindenkinek. Marosszentgyörgy története összetett, tipikus példája népünk múltjának. A múlt a jövő számára példa legyen! Ezért is van szükség a monografikus jellegű kiadványokra" – mondta felszólalásában dr. Pál-Antal Sándor történész, akadémikus, dr. László Márton történész pedig a fejlődő, gyarapodó község történetét ismertető könyv különböző fejezeteit mutatta be. Maga a szerző, Nemes Gyula hangsúlyozta, célja a magyar lakók identitástudatának, a település iránti elköteleződésük erősítése volt, majd köszönetet mondott a támogatóknak. A rendezvényt a Szent Cecília lánykórus, a Jubilate Deo dalcsoport, a Kolping család egyesület énekkara és Csiki Andrea szavalata, a hozzászólók beszédei színesítették, a bemutató végén pedig a szerző dedikált. A Marosszentgyörgy történetét bemutató könyvből 800 példányt adtak ki, ebből juttatnak majd könyvtáraknak, levéltáraknak, tiszteletbeli példányt a helyi tanácsosok és a kiadvány támogatói kaptak.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Őseink írását tanulják
Udvarhelyen szinte minden korosztályt érdekel a rovásírás. Egész kicsiktől nyugdíjas nagymamákig jó néhány személy van, aki eljár a hétfőnként tartott ingyenes képzésre. A tanfolyamon tanítják az őseink által használt írásjeleket, de emellett érdekes történeteket is hallhatnak a részvevők, és bicskával gyakorolják a fába rovást.
A Székely Pajzs Egyesület kilencedik alkalommal szervezett ingyenes rovásírás-tanfolyamot Rójunk együtt, rójunk fába, rovásírás országába! címmel Székelyudvarhelyen. Jelenleg a november 19-én kezdődött, tízalkalmas tanfolyam felénél tartanak, melynek hétfőnként 17 és 18.30 óra között a Móra Ferenc Általános Iskola ad otthont. Benéztünk a december 17-ei foglalkozásra, melyen a rovásszámok kiolvasását gyakorolták a jelenlévők. Az első emeleti iskolaterem padjaiban ez alkalommal 19-en ültek, a részvevők nagy része felnőtt volt.
Tíz alkalommal találkoznak
Az órát tartó Dénes Csabától megtudtuk, három éve ő maga is az iskolapadban ismerkedett meg ezzel az ősi jelrendszerrel. „Az első három órán a rovásábécét és a jeleket tanultuk meg, majd gyakorlásképpen többféle feladatot oldottunk meg. A harmadik és negyedik alkalommal hangos olvasást és írást gyakoroltunk” – számolt be az oktató az eddigi foglalkozásokról. Minden óra első részében átnézik a felhagyott házi feladatokat, majd az új információk átadása következik, az óra második felében pedig a közös feladatmegoldás.
A tanfolyam további részében a rovásírás rövidítési rendszerével ismerkednek, majd megtanulnak botra is róni. „Újdonságnak számít a botrovás, melyet először idén próbálunk ki, ennek folyamán bicskával rovunk somfabotra” – magyarázta Dénes. Az utolsó előtti találkozáson a tanoncok a rovásemlékekről hallgathatnak meg egy előadást. Kiderült, hogy a tizedik órán egy rövid felmérés is lesz, amit szóbeli értékelés követ majd.
Önszorgalomból járnak órákra
Mint azt már cikkünk elején említettük, a képzésen részt vevők több mint fele felnőtt. Önszorgalomból járnak órákra, elmondásuk szerint érdekli őket az őseink által használt írásmód. Demeter Vilma nyugdíjas varrónő lapunknak elmondta, kíváncsiságból iratkozott be a képzésre: jóval korábban felkeltették érdeklődését a rovásos emlékeink, és amikor megtudta, hogy ingyenes képzés indul, ő is beiratkozott. Balázsi Pálma két gyerekével, Ritával és Tamással együtt jár órákra. Az anyuka úgy véli, sokkal hasznosabb a rovásírással foglalkozni, mint hogy a gyerekek a számítógépezéssel pocsékolják el az időt. Véleménye szerint nem volna rossz dolog, ha az állami oktatás tantervébe is bevennék a rovásírás képzését, de addig is kihasználják a lehetőséget, hogy ingyenes órákra járhatnak, hisz nemcsak a gyerekeket, hanem édesanyjukat is érdekli az írásos emlékek tanulmányozása.
Lesz verseny
Waum Péter, a Székely Pajzs Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, 2008 óta ez a kilencedik tanfolyam, amit az egyesület szervez – idén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal is támogatta a projektet. A késő ősszel induló csoportba 28-an jelentkeztek, tapasztalata az, hogy a tanfolyam végére körülbelül fele marad meg a részvevőknek. „Nagyon sok az érdeklődő, minden tanfolyamunkra átlagosan 30–35 jelentkező van, de mivel ingyenes, sokan lemorzsolódnak” – fogalmazott Waum. A tanfolyam célja pedig a magyarság eredetének és múltjának megismertetése, melynek szerves részét képezi a rovásírás. Az elnök azt is elárulta, hogy tavasszal rovásírásversenyt is rendeznek Udvarhelyszéken.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Papp Z. Attila az MTA kisebbségkutató intézetének új igazgatója
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (MTA TK) főigazgatója, Körösényi András december 18-án kinevezte a központ új intézetigazgatóit. A kutatóközpont honlapján közzétett rövid közleményben az áll, 2013. január 1.-2015. december 31. között az MTA TK Jogtudományi Intézetet Jakab András, az MTA TK Szociológiai Intézetet Janky Béla, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetet Papp Z. Attila vezeti. Az intézet korábbi igazgatója Tóth Ágnes történész volt.
Papp Z. Attila szociológus, oktatáskutató, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa. Kutatási területei: oktatási rendszerek, oktatáspolitikák, romák iskolai integrációja, romániai magyar sajtónyilvánosság, amerikai magyarság szervezeti élete.
Transindex.ro

Az erdélyi magyar gyermekkultúrát népszerűsíteni kívánó honlap jött létre
Az értékhordozó erdélyi magyar gyermekkultúra népszerűsítése érdekében jött létre a Pimpimpáré.ro honlap, melynek célja a kortárs erdélyi magyar gyermekkultúra szereplőinek bemutatása, alkotásaik, előadásaik, kiadványaik, tevékenységeik minél szélesebb körben történő megismertetése, az irodalom, a művészetek és a tudomány iránti érdeklődés felkeltése, ezáltal az ízlés és értékrend formálása.
A felület létrehozását Hargita Megye Tanácsa támogatta, az adatgyűjtéssel, a tartalmak rendszerezésével, szerkesztésével, az oldallal kapcsolatos ügyintézéssel, kommunikációs feladatokkal a Csíki Anyák Egyesületének önkéntes tagjai foglalkoznak. Az oldal ötletgazdáinak szándéka, hogy hozzásegítsék a rendezvényszervezéssel foglalkozó intézményeket és szervezeteket a gyermekkultúrával kapcsolatos információkhoz. Úgy vélik, hogy a gyermekeknek joguk van a kultúrához, a felnőtt-társadalomnak pedig kötelessége biztosítani számukra e jog érvényesítését.
„Az oldal létrehozását két okból tartottuk szükségesnek: a rendezvényeink kapcsán megtapasztaltuk, hogy a gyermekek számára készült előadásokkal, a nekik szánt programokkal kapcsolatosan sokszor igen nehéz információkhoz jutni” – fejtette ki Albert Homonnai Emőke, a CsAkEgy tagja, a honlappal foglalkozó egyik önkéntes. „A gyermekkultúrával kapcsolatos eseményekről, alkotásokról, lehetőségekről szóló hírek sokszor csak a személyes kapcsolatok, ismeretségek révén terjednek. Nincsen olyan erdélyi fórum, ahol viszonylag egységes keretben, egy helyen kerülne bemutatásra az a nagyon színes kulturális paletta, amely a gyermekek számára készült, illetve az általuk készített alkotásokat és műsorokat magában foglalná. Amennyiben sikerül megfelelő mennyiségű és minőségű tartalommal gazdagítani az oldalt, a rendezvények tervezési fázisában az intézményeknek és szervezeteknek lehetőségük lesz tudatosan és célirányosan válogatni a kínálatból” – fogalmazott Albert Homonnai Emőke.
Mint kifejtette, az eddigi visszajelzések pozitívak, biztatók, sokan hasznosnak tartják a kezdeményezést. Folyamatosan fogadnak a honlap tartalmának bővítéséhez szükséges anyagokat. Számítanak mindazon alkotók, előadók, csoportok, szervezetek jelentkezésére, akik a gyermekek számára szellemi vagy tárgyi értéket hoznak létre, illetve tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a kulturális javak a célcsoport számára elérhetővé váljanak. Az oldalra szánt bemutatkozókat az info@pimpimpare.ro e-mail címre várják, ezeket majd a működtetők töltik fel. A saját oldal létrehozása a katalógusban díjmentes.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés az RMDSZ-elit lemondását követeli
Éles vita dúl az erdélyi magyar politikai élet főszereplői között annak kapcsán, hogy az RMDSZ-ről kiderült: már a parlamenti választások előtt titokban írásos megállapodást kötött a Szociálliberális Unióval (USL) a közös kormányzásról.
Csütörtökön kibocsátott nyilatkozatában Tőkés László a téma kapcsán megállapítja: „a triumfáns negatív kampányt folytató RMDSZ-pártelit végighazudta az egész korteshadjáratot”, emiatt le kell mondania. „A kampány idején egyfajta románellenes retorikával riogatta a magyarságot, azt állítván, hogy aki nem az RMDSZ-re voksol, az az ellenséges román pártokra szavaz. Miközben minden esetben azt hangoztatták, hogy a választások végeztéig senkivel semmiféle megegyezést nem kötnek – ezzel ellentétben mindvégig félrevezették választóikat, és már jó előre elvtelen alkut kötöttek a nacionál-kommunista USL-vel. Az már csak hab a tortán, hogy hiába ittak előre a medve bőrére, hiszen miután a szocialista-liberális oldal kétharmados mértékben túlnyerte magát, és Crin Antonescuék meggondolták a dolgot – az RMDSZ végül is hoppon maradt” – állapítja meg az európai parlamenti képviselő.
Tőkés szerint nyilvánvaló, hogy a titkos megállapodás eleve a román néppárti, illetve a magyar nemzeti ellenzék ellenében köttetett, amellyel az RMDSZ lejáratta a magyar érdekképviseletet, és alkut kötött az erdélyi magyarság bőrére. „Felvetődik a kérdés, hogy a maga idejében miről is tárgyalt órák hosszat Szász Jenő Kelemen Hunorral. És megtalálódni látszik a nyitja annak, hogy – egészen megmagyarázhatatlan módon – mi is késztethette az MPP exelnökét, valamint utódját, Biró Zsoltot arra, hogy rövid egymásutánban „a Nemzet televíziójában” az RMDSZ választási érdekei mellett emeljék fel a hangjukat” – áll Tőkés László közleményében, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke leszögezi: „az őszödi hazudozóknak és a neptuni tárgyalóknak – a demokrácia szabályai szerint – egyetlen lehetőségük az marad, hogy tisztségükről feltétel nélkül, azonnal lemondjanak”.
Közleményt bocsátott ki a történtek kapcsán Kelemen Hunor is, azt fejtegetve, hogy az RMDSZ számára a kormánykoalíció soha nem volt kényszer. „A kormányzásban való részvétel nagyobb mozgásteret, több lehetőséget ad – de csak akkor, ha partnerek hozzák létre a koalíciót. Ez a feltétel most nem állt fenn. A győztes pártszövetségből már a választás éjszakája óta olyan hangok hallatszottak, hogy az RMDSZ-re nincs igazán szükség Románia kormányzásához. Vagy ha mégis, legfeljebb egyfajta dísznek: azt mutatni az Európai Unió felé, hogy az USL nem él vissza az erőfölényével, azt demonstrálni, hogy partnerségre törekszik. Azért nem léptünk koalícióra a Szociálliberális Szövetséggel, mert a pártszövetségen belül nem volt konszenzus ebben a kérdésben. A Liberális Párt számára, úgy tűnik, nem csak a választási kampány része volt, hogy magyarellenes politikai megnyilatkozásokat tegyen, így megakadályozta azt, hogy a miniszterelnök akarata érvényesüljön” – áll a szövetségi elnök közleményében.
Kelemen kifejtette, az elkövetkező időszak politikai döntései – alkotmánymódosítás, fejlesztési régiók átszervezése, ingatlan-visszaszolgáltatás – fontosságának tudatában az RMDSZ-nek az volt a célkitűzése, hogy mindezeket a döntéseket ne lehessen a magyar közösség véleményének figyelembevétele nélkül meghozni. „Számunkra ez a helyzet biztosítja a közösségi és kisebbségi jogok bővítésének lehetőségét, a magyar közösség érdekeinek érvényesítését” – áll a közleményben. A továbbiakban Kelemen Hunor úgy vélekedik, az ellenzéki szerep lehetővé teszi, hogy több figyelmet szenteljen magára az RMDSZ. „Önvizsgálatra van szükség. Összegeznünk kell a kampány és a választások tapasztalatait, feltárni az okokat, hogy miért veszítettünk szavazatokat. Az elmúlt esztendők hibáiból tanulva, azokat kiigazítva kell folytatnunk utunkat” – szögezi le az RMDSZ elnöke, hozzátéve: a napokban nyilvánosságra hozza az USL vezetőivel kötött megállapodás szövegét.
Székelyhon.ro

Testvéreim az urbanizációban!
Esküszöm, nem állt szándékomban búcsúlevelet írni! Tegnap reggel azonban elkövettem azt a végzetes hibát, hogy kinyitottam a hűtőszekrényt, és ellenőriztem a reggeli kávém alapját képező sovány tej szavatossági idejét. Naná, hogy december huszonegyedikén lejár! Profin adagoltam, idáig tartott – ez volt az első gondolatom. A másodikat viszont apokaliptikus mennykövek repesztették ezer darabra: jobb, ha még idejében megiszom az utolsó cseppig! Most itt ülök, szürcsölöm az utolsó előtti kávémat – ez már úgyis a feketeleves –, és annak próbálok utánajárni, hogyan is telepedett ránk ez a világvége-biznisz.
A apokalipszis-jóslatok divatja majdnem egyidős az emberiséggel. Az első emberpár kiebrudalása a paradicsomból jól meg is alapozta folyton dühöngő katasztrófa-tudatunkat: („A földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Villon – Faludy – Haláltánc-ballada)
Mert összeomlik Bábel tornya, tíz csapás szakad Egyiptomra, „langas” koszorúk pusztítják el Szodomát és Gomorrát, és úgy alája penderít az özönvíz Noé bárkájának, hogy Ubara-Tutu fia, Ut-napistim is csak nehezen ússza meg a dolgot! Ami pedig a jövőnket illeti: olvassátok a János-Apokalipszist!
A világvége-jövendölések persze sosem jönnek be igazán. Aki végigrágta magát Frans G. Bengtsson Vikingek c. kétkötetes ópuszán vagy más hasonszőrű munkán, az tudhatja, micsoda sűrű praktikákkal várták a világvégét a Krisztus utáni első ezredfordulón. A vízözön-sláger később is menő volt, ám Toledói Jánosnak nem jött be 1186-ban, a tübingeni Johann Stoflernek sem 1524 februárjában. Hogy megússza a közfelháborodást, Stofler későbbre halasztotta a dolgot, és szegről-végről igaza lett: a saját könyvei csapták agyon, amikor a tudománya rászakadt a dolgozószobájában. De se szeri, se száma a különféle szektavezérek világvégejóslatainak, melyeket azóta is nagy szeretettel várunk, az igazi bajnok azonban mégiscsak Nostradamus, aki szerint a világvége akkor jön el, amikor a Húsvét Márk napjára, az Úrnapja pedig János-napra esik. Eddig tehát Nostradamus óta mindösszesen ötször volt már világvége – legutóbb 1943-ban, és ekkor majdnem be is jött. A következő 2038-ban lenne. Sajnos, közbeszól a maja naptár…
A világvége mindig profitorientált. Előbb voltak a különféle, „csak nálunk” beszerezhető kabalák, amulettek és ómenek, aztán a kegytárgyak, ereklyék és bűnbocsátó cédulák, végül pedig a katasztrófabiznisz. Egy ötvenes éveit taposó amerikai milliomos, Larry Hall amolyan XXI. századi Noé-bárkájába fektet, amelyben akkor is dühöng majd a luxus, amikor sötét és semmi lesznek. A kansasi bunker, ahová a végtelenül high society menekülni készül, 3 méter vastagságú betonfalakkal óvja majd lakóit 50 méter mélyen, speciális ellátórendszereinek köszönhetően ellenáll majd vízözönnek, atomtámadásnak, földrengésnek és járványoknak egyaránt. Az első apartmanokat már meg is vásárolták, a befektető 7 millió dollárt kaszált az üzleten.
De térjünk vissza a mi proletár, decemberi apokalipszisünkre. Van abban is biznisz bőven! A mexikói Xul nevű városkának például óriási profitot jelent a maja naptár vége. A város neve beszédes, annyit jelent szárazon: „a vég”. Lakói valóban a maják örököseinek érzik magukat, szerintük az apokalipszis éppolyan hétköznap, mint a többi, mindössze annyi történik majd, hogy elkezdődik életük hátralevő része. A városban működő spa-hotel azonban berendezkedett a világvége-turizmusra. Ha valaki egy izmos maja masszőrrel szeretné átrelaxálni a szörnyű időket, itt jó pénzért megteheti. Fizetni persze előre kell, az adóbevallás elmarad, ha pedig mégsem, akkor is mindenki jól jár: a vendég, a masszőr, a szállodás.
A guatemalai maja örökösök jóval önérzetesebbek, így érzékenyebbek is a világvége-bizniszre. Guatemala minden második lakosa valamelyik maja népcsoport kései leszármazottja, vezetőik pedig kikérik maguknak, hogy Guatemalavárosban apokalipszis-konferenciát szervez a kulturális tárca, a környéken pedig állami segédlettel egymásra licitálnak rá az egzotikusabbnál egzotikusabb világvége-túrák. Az állítólagos apokalipszis körüli tömeghisztériát egy nép történelmi hagyatékával szembeni tiszteletlenségnek vélik, és kultúrájuk áruba bocsátásának tartják a nagyszabású rendezvényeket. Ha szétnézünk a világban, igazat kell adnuk nekik: még egy ilyen apokalipszis, és helyrebillen a világgazdaság! Az van ugyanis, hogy világszerte megnőtt a kereslet a foszilis gyúanyagok, konzervek és gyertyák iránt, ufóhívők és katasztrófaturisták lepik el a kultikus vagy annak vélt magaslatokat és helyszíneket, az egyszerűen nyugalomra vágyó vagy kevésbé leleményes helybéliek nem kis bosszúságára. Még az erősen ortodox oroszok is olyannyira fölvásárolták a fáklya- és termosz-készleteket Novokuznyeckben, hogy Medvegyevnek magának kellett megszólalnia az ügyben. Kína Csinghaj tartományában politikai színezete lett a dolognak: a Mindenható Isten tagjai nyilvános tereken prédikálják az apokalipszist, amelyből nyilván csak a szekta tagjainak van menekülés, különben is ők hivatottak megtörni „a nagy vörös sárkány” hatalmát. Akinek füle van, hallja meg! A kínai kommunista vezetés hallotta, azonnal országos kampányt indított az apokalipszis ellen – kinek sikerülne másnak, ha nem a kínaiaknak? –, a szekta több száz tagját pedig lesittelték egy időre. Gyanítom: túl fogják élni, és az keserű lesz…
A maja naptárból eredő félelmeket egyébként éppen a maja-kutató régészek cáfolták meg nemrégiben. Guatemala – már megint Guatemala! – Petén nevű tartományában van ugyanis egy hatalmas maja romváros, amelynek szakszerű régészeti feltárása csak néhány évvel ezelőtt kezdődhetett el, a National Geographic jóvoltából. Még mielőtt a majákra hivatkozva véget vethettünk volna a világnak, előkerült idén egy festett kamra, melynek a falaiba karcolt naptár az eddig ismert legrégebbi maja számításokat tartalmazza. Ezek a számítások tulajdonképpen asztronómiai feljegyzések, amelyek a csillagászati eseményekhez viszonyítva segítenek kiszámolni a maja kultusz meghatározó rituáléinak pontos idejét. Nos, az egyik ilyen csillagászati esemény bekövetkeztét 3500-ra datálták, ami jócskán túlmutat a sarki közértben apokalipszis céljából fölvásárolható gyertyákon, fáklyákon és konzerveken. Ezek a számítások másfajta világszemléletet tükröznek, mint amilyen rajtunk hatalmasodik el mostanában: azt jósolják ugyanis, hogy a világ folytatódni fog, és pontosan olyan lesz holnapután is, mint volt tegnapelőtt.
Nálunk viszont az új kormányzati ciklussal mindenképpen beköszönt az apokalipszis. Horderejéhez képest a maja naptár vége könnyen oldható matematikai képlet. És nem hiszem, hogy ez az apokalipszis profitot hoz majd Mădulari, Fundătura, Vărsătura, Jena, Sculeni, Flămânzeni, Gogoşari és Béta–Dobó–Vágás lakóinak, akik a maja világvégével nemigen törődnek, a mi kis hazai apokalipszisünkhöz viszont jó, ha beszerzik előre a gyertyát és a konzerveket!
Biztos, ami biztos: én búcsúzom. Legfeljebb tévedek, és akkor kellemes… pardon, kellemes a lábvíz, mondaná msgr. barátom, Jakab Gábor, tehát Áldott Karácsonyt, hiszen úgyis éppen elkezdődik életünk hátralevő része.
Apokaliptikus szeretettel,
Laczkó Vass Róbert 
Szabadság (Kolozsvár)

Vesztesmagyar
Rossz évet zár a képviselet.
Idén kétszer hívták urnához az ország népét, és az erdélyi magyarságot is.
Első mámorukban a nyári voksszámolást és a behavazott télit is győzelemként értékelték a versenyzők vezetői.
Az RMDSZ előbb megsimogatta az annak különösképp örvendő Szász Jenőt majd megsemmisítő győzelmet aratott a Néppárt fölött. De mindez kevésnek találtatott. Eddigi üzlettárs álbarátai, bár szeptemberben aláírt titokpapíron fogadták meg, hogy tűzön-vízen át szeretni fogják, és soha el nem hagyják, most mégis vigyázzba vágták magukat, és mars ki-t mondtak.
A Néppárt kevés napszámossal, eszköz- és esélytelenül vágott bele léte igazolásába, ami annyiban sikerült, hogy a nyárinál több szavazatot kapott, és átlépte a törvényi elvárás ötvenezres gátját, de a legalább 6:3 bársonyszék helyett 0:0 lett.
Az eredményhirdetés óta minden úgy megy tovább, mintha még mindig kampányban lennének az urak.
Magyarázzák a bizonyítványaikat.
Az RMDSZ országos vezetése további zsugorodással járó szervezeti tisztogatást ígér.
A Néppárt vezérkara nyugtázta azt, amit várt, és munkát ígér.
Az RMDSZ aradi elnöke szomorkásan vette tudomásul a bukással felérő támogatáscsökkenést.
A Néppárt Arad megyei elnöke annál két hónappal később írt levelet az RMDSZ-elnöknek, minthogy egy asztalhoz ültek volna a képviselni mondottak javára.
És nem kevesen vannak azok, akik a szavazók otthonmaradását vagy azzal magyarázzák, hogy a pártoknak csak kampányidőben jutnak eszükbe a magyarok, vagy azzal, hogy egyesek szóvá teszik mindezt, szóban és írásban hergelve a lehetséges szavazókat.
Az irodameleg az idő múlásával tunyává és homályos látásúvá teszi a mégoly jó szemű és éles eszű főnöknek, vagy igazgatónak születettek szinte mindenikét.
Ideje volna az ébredésnek.
Ideje van a megvalósítható célkitűzések kidolgozásának, és az indokolt munkamegosztás diktálta feladatleosztásnak.
Ideje lenne a munkának.
Az önzetlen, a közösségért végzettnek.
Másra ugyanis nem számíthatunk.
Vagy magunkon segítünk, vagy az Isten sem segít. És igaza van!
Mert ha eddig nem látták volna egyesek, most újból egyértelművé tették, hogy ebben az országban magyar ember csak bokrétának kell a hatalom kabátjának gallérján.
Döntéskényszer van.
Gyorsan kell eldönteni, hogy kinek mekkora kabát jár. Jó lenne, ha senkire se adnának annál nagyobbat, mint amekkora viselésére képes.
Vesztesmagyarok leszünk-e vagy sem az kizárólag rajtunk, mindannyiunkon múlik.
De a felelősséget a vezetőknek fogják fölróni.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

Mag Péter emlékére
Ma már inkább csak az idősebbek emlékeznek rá, pedig volt vagy másfél év a hazai magyar rádiózás történetében, és éppen a decemberi fordulat után, amikor Erdély-szerte sok helyütt megállt az élet, soha nem politizáló falusiak is hazaballagtak a mezőről, mert eljött a három óra, és nekik muszáj volt Mag Pétert (Kécsa, Temes megye, 1931. október 29.– 2012. december 18., Bukarest) meghallgatniuk.
Pedig akkorra már bőven volt konkurencia, egyszeriben szabad lett az írott sajtó és szabad az elektronikus média is. Szomjaztak az emberek a szabad szóra, indultak az adások egymás után, a rádióban mégis csak egyedül Mag Péterből lett – sajnos csak rövid időre – fogalom és márka. Keserűen, keményen, kíméletlenül szólt, szinte harsogott, nem is annyira a közelmúltról, ehhez már nem kelletett civil kurázsi, de főként az éppen regnáló hatalmasok nap mint nap viselt dolgairól. Pedig nem kibicként, a lelátók jótékony anonimitásából kiabált be a pályára, hogy „szemüveget a bírónak”, hanem végig az oroszlán barlangjából, az Iliescu–Roman-rezsim közszolgálati, akkor még inkább csak állami rádiójának a stúdiójából.
Mag Péterből csak úgy ömlött a hosszú évek alatt felgyűlt tehetetlen düh és keserűség. Volt is minek felgyűlnie, hiszen rádiós volt ő korábban is, neki kellett Kondukátorék minden abnormális szövegét hivatalból beolvasnia. Restelkedett is érte éppen eleget, nem csoda, hogy az önemésztő keserűsége, mihelyt szabad utat kapott, parttalanul áradt ki belőle, s ez az erő, ez a szenvedélyesség hallgatói ezreit is magával ragadhatta. Pedig 1971-ben, amikor megismertem, még nagyon kedélyes, sőt vidám fickónak tűnt, noha szókimondásaiért már addigra is gyakran megbukfenceztették.
„Üdvözlöm, fiatal senki” – fogadott reggelenként a Brassói Lapok szerkesztőségében, ahová magyar szakos bölcsészhallgatóként nyári gyakorlatra bejelentkeztem. De amire a gyakorlóból munkakönyves gyakornokká avanzsáltam, Mag Péterrel már csak tévénézőként a képernyő előtt találkozhattam. Bodor Pálnak sikerült őt Bukarestbe csábítania. Péter bátyámmal aztán csak nagyböjtös nyolcvanas éveink első felében futottam néha össze, a sanyarú korra eléggé jellemző körülmények között.
Akkoriban az országos lapnak voltam vidéki, ipargazdasági tudósítója, néhanapján behívtak Bukarestbe, s miután szolgálati dolgaimat a szerkben rendeztem, rohantam egyenesen a televízióhoz, a Dorobanţi piac közelébe, ahol órák hosszát álltam sorba egy kis szalonnáért, húsért, vajért, kávéért, felvágottért. Amikor az értékes zsákmánynyal gyakran már éjfél felé Brassóba hazaérkeztem, otthon mint egy Mikulást úgy fogadtak, sok mindent elnézett a feleségem érte, karácsonyi főzőcskéje előtt pedig különösen. Nos, ebben a fagyoskodó sorban találkoztam többször is Mag Péterrel, akinek a hajdani jókedve addigra már jócskán alábbhagyott, legfeljebb egy-egy viccben csillant meg újra. Egyébként elég stílusosan, mert a legtöbb így kezdődött: „Kérdés a jereváni rádióhoz...”
December elején, amikor a „televíziós forradalomra” emlékeznek, a történelmi helyszín nekem mindig a közös sorban állások emlékeit hozza elő. Decemberben évről évre felidéztem Péter bátyánkat, anekdotáit, zömök alakjához annyira illő öblös hanghordozását. A személyes talákozást viszont, a bukaresti utat évről évre halogattam, és most már végleg is lemondhatok róla, soha nem fogok már Péter bátyánkkal sorban állva tiltott vicceken elkuncogni… Hajdani dörgedelmes hangja végleg elcsendesedett az éter hullámain, s még mellékelt arcképét is a csak többszörös nekifutásra sikerült  a világhálóról elővarázsolnom. 
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Ki volt Tatrangi Dávid?
Jókai Mór A jövő század regénye című művét 1872–74-ben írta, miután többször is meglátogatta Erdélyt. A történet 1952-ben kezdődik, és 2000-ben ér véget, főhőse a székely Tatrangi Dávid, aki a regény végén légjáróival menti meg a Kárpát-medence népét.
A kommunista magyar kultúrpolitika meggátolta, hogy Jókainak ezt a regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. Mindez szándékosan történt, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket az ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával.
Itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb–magyar háború is. Magyarország talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon.
Magyarok a legszélső határszélen
Jókai a következőket írja: „Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen.
És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.
Földjét a székely el nem pazarolja, kopár hegyoldalait a bánáti kanahán-iszapért be nem cseréli; rablót, zsiványbandát a székely nép maga közt meg nem tűr soha; becsületszava erősebb, mint a pecsétes írás; a nyegle szavára nem hallgat; mindenét, amire szükség van, maga állítja elő, öltönyének (pedig szép viselete van) minden darabját otthon készíti el: idegenre nem szorul. Azzal, amije van, maga kereskedik, messze földre elmegy becsületes nyereségért, s még a királyon is tud nyerni; zsidó, görög közötte meg nem él; minden férfi katonának volt nevelve egykor úgy, hogy a nők mívelték a földet… Akkora darab földön, amekkorán Magyarország akármiféle népfajából nem tudna megélni több kétszázezernél, a székely fajnak félmilliónyi ivadéka él.
És tisztességesen él. A székelyt nem látod, hogy koldulni jöjjön Magyarországra, székely koldust éppen úgy nem látsz idegen ajtó előtt, mint zsidó koldust. A székelyt nem látod se rongyosan, se mezítláb. Pedig egyik falu kapuja a másikéhoz egy hajításnyira van. Minden falu be van kerítve, s kapun kell bemenni. S azok nem szétszórt rongyos házikókból állnak, hanem tisztán tartott fasoros utcákból, minők a németek lakhelyei.
A 19. században már a székely nép száma a nyolcszázezer lelket meghaladta. Ha a székely faj itt volna Magyarország közepén, azóta benépesítette volna az egész országot; ha a főváros közelében volna, kezében volna az egész magyar ipar és kereskedelem. És minő szép faj! Annyi szép, szabályos, jellemzetes arcot nem látni sehol a kerek földön, mint a székelyeknél.”
Ha ma megkérdezem székely barátaimat, elmondják, hogy Erdély az elmúlt 90 évben elbalkanizálódott, a székely falvakban megjelentek az idegen kocsmák, és bizony egyre több a kevert vérű ember. De még mindig elegendő ősi erő, becsület, önérzet van, hogy megálljt parancsoljon a további süllyedésnek. Még sok kis Tatrangi Dávid van a ma már az egész Földön szétszórtságban élő székelység között, hogy elkezdje az ősi múltra és hitre épülő jövőt építeni. Elindítsa az egész magyarságot azon az úton, hogy küzdjön, munkálkodjék, tanuljon, és hátrányaiból is előnyt kovácsolva az igazságosság, kölcsönösség, méltányosság jegyében legyen a Kárpát-medence a tudásból eredő megértés, a megértésből fakadó szeretet hazája.
A nemzettudat szintje
Kiről is mintázta Jókai Tatrangi Dávidot? A Tatrangi családnévként is ismert volt a Barcaságon. Az uzoni nép emlékezetében élénken él a Tömösi-szorost élete árán védelmező lelkészük, Sükösd Sámuel hősi emléke, Tatrangi György „gyalogkatona” fia (született 1797. október 3.), az 1848–49-es szabadságharc résztvevője. Tatrangi Sándor és neje, Benke Juliánna 1857-ben végrendeletileg vagyonukat iskolaépítésre adományozták.
Ennek az iskolának a mai utódja a Tatrangi Sándor Általános Iskola Uzonban. Tatrangi Pál András (Tatrang, 1886. szeptember 25. – Brassó, 1971. december 21.) költő, novellista családneve felvett családnév, akár csak a Zajzoni Rab Istváné. Tatrangi János 1731–1759 között Szemerja-Sepsiszentgyörgy református lelkésze volt, Tatrangi József pedig 1760– 1767 között Gidófalván református lelkész. Torján is ismert a Tatrangi családnév. Neves írónk, Jókai Mór Martin Lajos (Buda, 1827. augusztus 30. – Kolozsvár, 1897. március 4.) matematikusról, feltalálóról, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjáról (képünkön) mintázta a jövő magyarságmintaképét.
A Ferenc József Tudományegyetem tanáraként Magyarországon ő volt az első, aki a repülőgép, illetve a kormányozható léghajó elméletével foglalkozott. Elsőként javasolta a csűrőfelületek használatát a repülőgép kormányzásánál. Konstruált egy helikopterszerű, kerékpármeghajtással működő szerkezetet, amely hat méter magasra emelkedett. A modell ma a kolozsvári történeti múzeumban található. Külföldről több ajánlatot kapott szabadalmának megvásárlására, de magyar hazafiként nem volt hajlandó találmányát idegen országnak eladni. A jelképes hat méter felemelkedés a magyarság tudati szintjének a megemelését jelenti. Ez a tudatosodási folyamat tényleg megmentheti a Kárpát-medencét.
Egy másik kérdés az, hogy Jókai honnan vette, és miért pont a Tatrangi nevet adta főhősének? Jókai 1853-ban meglátogatta Belső-Erdélyt és a Székelyföldet, és 1884-ben Országgyűlési képviselőként Sepsiszentgyörgyre és környékére utazott, mindkét alkalommal a Barcaságot is érintve. Jókai Brassót először 1853. május 25-én, majd 1884. április 22-én látogatta meg, nyilván Hétfalut se hagyta ki. 1853-ban Zajzoni Rab István – a Honterus-gimnázium érettségi előtt álló diákjaként – a Csukás-hegységben bujdosott a brassói szász terror elől. Költőnk Jókait a következő verssel köszöntötte: „Téged, kit halhatatlanság / Fennhordoz szárnyain, / Üdvözölünk, honfiú, ezerszer körünkben! / Kit kísérnek az istenek / Babéros útjain, / Helyt adunk buzgóan elvérző keblünkben! / Rabok vagyunk és fia én / A rabság népének, / De boldog ily napon, újul az életünk, / S a kínos lánc tágulni kezd, / Egy honfi fényének / Ha kevés ideig üdvében élhetünk. /Oh, mit szabad, mit adhatunk / Ha tőlünk távozol, / Hogy eszedből soha ne múljon emlékünk? / Te szív! Egy könnyet s szent fohászt, / Mit mélyen hordozol, / Áldozz a honfinak, ez egy szabad nékünk.”
Zajzoni életében megjelent három könyvében nem szerepel ez a vers. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy Zajzoni diákként találkozott Jókaival. Diákkorában két kéziratos kötetnyi verset írt, ebből szavalt iskolástársainak és a körútjain. Mindkét kötet elveszett. Az egyik kötet Olosz Katalin segítségével került elő 1996-ban a kolozsvári egyetemi könyvtárból, és ebben található a még nem publikált fenti vers. Zajzoni másik kéziratos kötete még nem került elő. Az 1848–49-es forradalom után Zajzoni írásaiban mindig tiltakozott az ellen, hogy az osztrák terror hatására a magyar társadalom külföldi, számunkra semmitmondó írók műveit olvastassa, ahelyett, hogy a hazai írók munkáit részesítse előnyben, többek közt a Jókai könyveit. Arany János mellet Jókai is szerette és tisztelte Zajzoni verseit és személyét.
Elkallódott levelek
Jókai beavatott, az ősi magyar táltosok tudásával megáldott író volt. Barcaságon jártakor megismerkedett a hétfalusi csángóság történetével, írásaiban ő említi először a női boricát, ami azóta kihalt, csak a férfiváltozata maradt meg. A hétfalusi csángóságot a székelység egyik legősibb ágának tekintette, és főhősének pont innen választotta a Tatrangi nevet, mert Jókai tudta e név ősi eredetét. Útleírásában így vall: „Felső-Fehér vármegyének egyik beszögellő kerületében, amint az ember a bodzai szorost elhagyja, vagy egyikén az óriási bérceken keresztülvezető gyalogösvényeknek megkerüli a mély utat, meglátszik a Tatráng völgye.
Körös-körül mély lilaszínbe borult hegyek, melyek hátterében fehéren tűnik elő a Kapri-előhegy egettartó orma, tündökölve a korán leesett hótól; a köddel fátyolozott völgyben négy-öt falu tűnik elő fehér házaival, mik kékes füstöt bocsátanak föl a zöld fák közül; a Tatráng vize ezüstkéken csavarog a csendes falvak alatt, itt-ott, amíg a hegyek közül kijut zuhatagokat képezve, melyek habfehér ködöt mutatnak a távolból, a felhők oly alant járnak a völgyben, hogy néha majd ezt, majd amazt a tárgyat takarják el a hegycsúcson álló szemei elől aranyos fátyoltestükkel; ott látszik Hosszúfalu, messze elnyúlt utcájával, Zajzonfalva, kis templomának hegyes bádogfedele messze elragyog, ahogy a nap rásüt, Tatráng, éppen a vízparton, melyre ott magas fa dobogóhíd van építve, s meszsze, igen messze belátszanak nagy sötéten, ködösen Brassó falai, s akkor még jó karban lévő fellegvárának kékes körrajzai. Alant a völgy fenekén van egy szétszórt falu, Bodola.
A házak lent, a templom magasabban épült, s átellenben a helységgel látszik valami kis lovagvár, széles tornyokkal, nyugat felé eső bástyája meredek sziklára van épülve, honnan éppen a házak tetejére eshetik le az ember egypár száz ölnyi magasból.” Dávid Gyula kutatásaiból megtudjuk, hogy a családi hagyomány szerint Tatrangon és Zajzonban is megfordult Jókai. Erről állítólag ő maga is mesélt Istók János csángó szobrászművészünknek, aki a szobrát készítette. Úgy tudjuk, hogy Jókai-levelek is voltak a hétfalusi csángó ismerősöknél, ezek a történelmünk viharában elkallódtak. Érdekelne, hogy kik voltak Jókai ezen csángó ismerősei. Sajnos erre még nem tudunk válaszolni, de hátha a jövőben előkerülnek ezek a hiányzó adatok is.
Tatrang mint bölcső
Több írásomban foglalkoztam már a Tatrang név eredetével, lássunk egy kis ízelítőt belőle. A barcasági csángók őstörténetének megértésében a legfontosabb a Tatrang név értelmezése. A barcasági Tatrang egyben falu, folyó és völgy szent névazonossága, egy nép ideális élettere, bölcsője. Tatrang és Tatrangi családnévként is ismert. Üzbegisztánban szintén található egy Targan (Tatrang), ami egy egész hegyoldal és településrész. Tatrangol alakban található folyó Afganisztánban. A negyedik Tatrang Ujgurhonban található, a mai Kína területén. Ha a magyar ősnyelv szerint vizsgáljuk a Tatrang (Thatrang, Tathranl) nevet, akkor azonnal szembetűnik a Tatra + ng szóösszetétel.
Az utolsó szórész -ng = nagy jelentéséből: Tátra-nagy jelentést adhatunk neki mai hangalakkal. Most már csak az a kérdés, hogy mit jelent a Tatra fogalomrész. Mivel nem tűnik ki, hogy a nagy szórész mire vonatkozik, vagyis az alanya, fel kell tételeznünk, hogy az első szórészben van elrejtve. Ha tovább etimologizáljuk, akkor a Tat-rang felbontáshoz jutunk. Ismét a második szórész ismerős, mégpedig ra-ng formában, amiből egyértelmű, hogy a Rá Napisten és a nagy szavak összetételéből képződött, így a Rá-nagy = Nagy-Napisten szolgálata az, ami rangot jelent az életben.
Már csak a Tat szórészt kell megfejtenünk az eredményhez. Mégis melyik ősi szavunkkal vethető össze ez a szórész: Tátos, Táltos, vagyis egy ősi papi fogalommal. Ebből kiindulva csakis vallási eredetű fogalommal állhatunk szembe. De ha ómagyarul gondolunk e fogalmunkra, azonnal a tát = kitátja a száját, vagyis a papi igehirdetésére. De átvitt értelemben a kitát megfelel a magas helyeken és hegycsúcsokon az égiekhez, közvetlen a napistenhez imádkozó ókori pap szájához, amit kitát annak érdekében (tátott szájú), hogy a Nap fénye beleszálljon az ő lelkébe, és amit majd közvetít az igehirdetéskor a hívőivel.
Nos innen érthetjük meg a Tártra-hegység fogalomképződését. De hasonló eredetűek a kitárul, kinyit, tárt kapuval vár stb. fogalomtársításaink. Ide kapcsolódik a tata, azt a kort megért nagyapa, aki élettapasztalata által bölccsé vált. Erdélyben még ismert a tanor fogalma, a kerek templom kitárt (nyitott) kapujával, mint ahogy az ilyen templomokban tanított a tanár (táltos). A Tátra-hegység a napistenhez kitát, kitáruló vagyis nyitó fogalomértelmezésből eredt ősi szóképzésünk. Hiszen az ősi templomok mindig magas helyekre épültek. Valahogy a napistenhez tartozás terméke a folyó vagy völgy, de akár mint helységnévként a Tatrang fogalma (Tátrához tartozó). Lehet, hogy a Tátra-hegység lakói is ugyanazon népek lettek volna? Még létezne az égi nő értelme is.
Még a That vagy a Tath forma mutat azonosságot az egyiptomi Tót = Thóth mint tudós pap szóképzéssel. Összefoglalva Tatrang jelentése: Nagy napistenhez-tátó (nyitó) hely. A négy ismert Tatrang (több is lehetett) a Tatrang főtáltosok, beavatott magyar papi kaszt megnevezése és szálláshelye, mágusközpontja volt, melyekre jellemző volt a folyó, a völgy, és a szakrális épület, ami köré kialakult a település és a jövő. Tatraing rovó táltos volt: „Kaltes asszony szekerén újabb égiek érkeztek, és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Nemsokára Oánész kiúszott a partra.
Felsőteste emberre hasonlított, míg alul hal teste volt. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének fiai kenyeret és húst vittek cserébe, amelyet szívesen elfogadott. Később társai is követték, és még csillogóbb ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe.” (5. Arvisura, Tatraing rovása Kr. e. 3965–3947.) Tatrang főtáltos volt Ujguriában (Turfán, és Karaul vidék) i.e. 146-ban (más források szerint i.e. 216-ban), és az ő testvére volt Karaul kán, akinek szintén táltosi szerepe volt. Tatrang a már említett Vu-Ti császártól egy szakrális köntöst kapott, amit az év négy időszakában a sorra kerülő ünnepeken, szertartásokon használt. A köntösön látható az oltalmazó égi sátor, amely átöleli a napot és a holdat.
A köntös maradványát és másolatát ma is őrzi Karaul (Horváth János, meghalt 2009. december 18-án) magyarországi megőrző tokmak táltos, az aranykopjások fővezére, aki a fenti állításokat 2009. augusztus 24-én Buzsák-Tatárváron a cikk írójának személyesen megerősítette. Karaul kán a Loknor (Turfán, Ujguria) vidék őrvonalai mentén Tatrang (Tátrang) főtáltossal őrtornyokat, őrvártákat építettek, melyek a híradáson kívül a környék éjszakai ügyeletét is biztosította. A brassói Warte-hegy (Honvéd), szintén egy ilyen őrvár, őrvárta, szemben a Cenk mágusközponttal.
Tatrang és Karaul családjából származik a tüskehajú Dzserep, a leghűségesebb aranykopjás. Tatrang főtáltos őrvonala és mágusközpontja a Tátra-hegységben is megtalálható, a Tátra ezek szerint a Tatrang névből ered, hatalmasat, főt, fontosat jelent. A Tátra, a Barcaság és a Kárpát-medence több helységében található Hétforrás, ami különleges energiaközpont, gyógyítóhely. Tatrang főtáltos szerepköréhez a gyógyítás is hozzátartozott. Tatrang főtáltos a regös, a gyógyító, a révülő, a csatabűvölő (garabonciás), a baksa (tanuló, segítő) sámánok, valamint a rimalányok (táltoslányok) képzésével is foglalkozott.
Mindezek ismeretében most már érthető, hogy miért adta Jókai főhősének a Tatrangi családnevet. Hétfalusi csángóként köszönjük Jókainak, hogy ennyire szeretett minket, és bízott bennünk. Az utókor hálájának az lenne a legszebb jele, ha minden csángó és székely család megvásárolná, és el is olvasná Jókai összes könyvét. 
Bencze Mihály
Krónika (Kolozsvár)

„Problémás” miniszterek a Ponta-kormányban
Az Európai Unió egyik legnépesebb kormánya Victor Ponta második kabinetje – amelyben jó néhány bűnvádi dosszié, egyéb botrányok főszereplői, pártvándorok is helyet kaptak Amint azonban a viselt dolgaiból is kitűnik, Romániában manapság nem is lehet feddhetetlen politikus találni.
Kamarillafőnök, terrorista...
Gabriel Oprea tárca nélküli – ám mégis a nemzetvédelemmel és a belügyekkel foglalkozó – miniszterelnök-helyettes fontos szerepet töltött be az utóbbi időben a romániai politikai életben, amivel ki is vívta Traian Băsescu államfőtől az „Adrian Năstase személyi kamarillájának főnöke" címet. Korábban a Szociáldemokrata Pártból kivált, függetlenné váló parlamenti képviselők vezetője volt, akik megalkották a haladók politikusok parlamenti frakcióját.
Ez aztán átalakult, kezdetben az Emil Boc kormányát támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű politikai tömörüléssé. Bocék bukását követően a párt átállt a Szociál-Liberális Szövetséghez, amelyet a december 9-i parlamenti választásokon támogatott, most pedig egyesült a szociál-liberálisokkal. „Năstase kamarillafőnökét" 2010-ben maga Traian Băsescu államfő tüntette ki.
A kabinet másik miniszterelnök-helyettese, a közigazgatásáért és regionális fejlesztésért felelős a szociáldemokraták főtitkára, Liviu Dragnea. Őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrégiben azzal vádolta meg, hogy a Traian Băsescu államfő sorsáról döntő népszavazás alkalmával többtízezer embert „mozgósított" a referendum sikere érdekében. Ehhez felhasználta pártfőtitkári befolyását és tekintélyét, mozgósítva a polgármestereket a szükséges szavazók összeszedésére.
Dragnea más ügyekben is vétkes. Az Európai Bizottság egy kivizsgálása során megállapította: súlyos rendellenességek történtek két útkarbantartási program esetében is, amelyekre a Teleorman megyei tanács „házi cége", a Liviu Dragnea által ellenőrzött Tel Drum Rt. szerződött le. Traian Basescu államfő egyébként Liviu Dragneát gyakran „terroristaként" emlegette.
Trafóügy, svéd kenőpénz
A Közlekedési Minisztérium vezetője, Relu Fenechiu ellen bűnvádi per indult be: a minisztert azzal vádolják, hogy 2002 és 2005 között újnak álcázott régi transzformátorokat adott el állami vállalatoknak. 2006-ben összeállított dossziéját jó ideig „megsétáltatták" a Korrupcióelleni Igazgatóság útvesztőjében, idén nyáron azonban immár átkerült az igazságszolgáltatáshoz.
A „trafó-dosszié" mellett azonban Fenechiu neve negyvenhat korrupciós és az állammal törvénytelenül megkötött ügycsomóban is szerepel.
A távközlési miniszter immár „régi kormánytag". Dan Nica ugyancsak ezt a tárcát töltötte be 2001-2004 között a Năstase-kormányban, 2009-ben a belügyhöz került a Boc-kabinet idejében, az első Ponta-kormányban – akárcsak most – megintcsak a távközléssel foglalkozott.
Hosszas minisztersége alatt nem hiányoztak a botrányok sem. Neve felmerült a Román Posta kapcsán kitört botrányban: szolgálati visszaélés gyanújával vádolják, a posta egyik területének illetéktelen eladása miatt. Emellett azzal is vádolják, hogy a belügyminisztérium egyébként is oly sok vitát kavart 0215. számú katonai egységét – a román nyelven elhíresült „negyed hármast" – pártérdekek szolgálatába állította.
Legfrissebb botránya a „svéd kenőpénz" néven ismertté vált skandallum, amely az egységes sürgősségi hívószám, a 112-es miatt robbant ki. Svédországban az Ericsson cég azzal vádolta meg a vállalat romániai vezetőjét, Thomas Lundint, hogy az ügy kapcsán 7 millió dollárt sajátított el. Svéd újságírók most dokumentumokkal bizonyították – közöttük van Lundin vallomása is – miszerint az ügyben érintett volt Dan Nica is. Újabb miniszteri tárcájának megszerzésében Dan Nicát az sem zavarta meg, hogy vezetésével októberben a távközlési tárca népes küldöttség, közpénzeken, kiadós sétát tett Qatarban.
A 16 éves besúgó
Eléggé kétes hírű üzletember lett az oktatási minisztérium vezetője. Mihnea Costoiu eddig még valamennyi cégét csődbe juttatta és felszámolta. Általában privatizált állami cégeket vásárolt meg, a piaci értéknél jóval olcsóbb áron. Emiatt több bűnvádi dosszié is indult ellene, őt magát azonban mindegyikben ártatlanná minősítették, jóllehet több embere is büntetést kapott. Kapcsolata a politikai élettel 2001-ből származik, amikor is Ecaterina Andronescu, akkori tanügyminiszter megtette az irányítása alatt álló tárca főtitkárává. Politikai pályafutása alatt mindvégig Andronescu embereként ismerték.
Costoiu a Securitate besúgója is volt. A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács adatai szerint Iulian fedőnéven 16 éves korában szervezték be – a forradalomig azonban senki nem adott fel Ceauşescu titkos rendőrségének, ezért „káderlapja" ilyen szempontból voltaképpen tiszta.
A belügyminiszteri tisztséget megszerző Radu Stroének több afférja is volt Traian Băsescu államfővel. A legvisszhangosabb botrány az volt, amikor – a kormányfőtitkári tisztséget átvette – Traian Băsescu egy cetlit mutatott fel neki, amitől a politikus szemmel láthatóan zavarba jött.
A sajtó később kiderítette: a cédulácskán Traian Băsescu emlékeztette őt arra az ígéretére, hogy a nemzetbiztonsági törvényre vonatkozó adatok titkosak maradnak mindaddig, ameddig a politikusok azt meg nem vitatják. A jogszabály azonban mégis a sajtóhoz került – éppen Stroénak köszönhetően. A szociáldemokrata Ioan Rus egyébként korábban „másodosztályú szélhámosocskának" nevezte.
Szex és múzeum
A kulturális minisztérium élére kinevezett Daniel Barbu maga sem „problémamentes" miniszter. Az Európai Bizottság csaláselleni hivatala, az OLAF figyelmeztetésére idén ősszel a kormány kivizsgálást végzett a 2000 óta zajló Tempus nevű Phare-program kapcsán, amelynek irányítója Daniel Barbu volt. Az ellenőrzés megállapította: a 200 ezer eurós program menedzselésében komoly hibák mutatkoztak meg, Barbunak például nem sikerült bebizonyítania, hogy Bukarestben valóban versenyt hirdettek volna meg a programnak megfelelően, így a 200 ezer euró sorsa is bizonytalanná vált. Egyetemi tanárként szerelmi kapcsolatba került egyik diákjával is, amiről az alkotmánybíróság bírója számolt be a Facebook oldalán.
A mezőgazdasági tárca élén megmaradt Daniel Constantin, aki a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu embere. Politikai pályafutása akkor futott fel, amikor Voiculescu formálisan kivonult a politikai életből. Politikai megfigyelők szerint Daniel Constantin teljes mértékben Voiculescu emberének tekinthető már csak azért is, mert 295 ezer euróval tartozik „főnökének". Nyilvánvaló, hogy Voiculescu azért neveztette ki e tárca élére, mert kiterjedt földügyletei is voltak, amelyek miatt a korrupcióelleni ügyészek figyelmének homlokterébe került.
Szexbotrány „hőse" volt az ifjúsági és sportminisztert – megfelelőbb személyt nem is lehetett volna a tárca élére találni. Nicolae Bănicioiu neve ott szerepelt a „prostituáltakat a VIP-eknek" néven ismertté vált bűnvádi dossziéban. A könnyűvérű lányokra éhes Bănicioiu a hölgyek szolgáltatását afféle alanyi jognak érezte, emiatt nem is fizetett értük – amint azt az egyik tanú elmondotta.
A hangzatos nevű Nemzeti Érdekű Beruházások Terveinek Minisztériumát vezetője Dan Şova. Ügyvédi cége, a Şova is Társai, az Adóhivatal adatai szerint hosszú éveken át törvénytelen úton, a közbeszerzési eljárás megkerülésével állami szerződésekben részesült, amelyek együttes értéke meghaladja az egymillió eurót.
Dan Şova tagadta a romániai holokausztot is, amiért pártbeli főnöke, Victor Ponta állami pénzen a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumba utaztatta, némi történelmet tanulni.
Maszol.ro,

A pálosok Erdélyben
Szerda este Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb-plébániatemplomban a Kerekes László plébános és Pakó Benedek ny. kanonok által celebrált szentmisét követően Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa nemrég megjelent, A pálosok Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban és Kárpátalján című könyvét vetített képes előadáson mutatta be.
A csíkszeredai esperesnek rendszeresen jelennek meg publikációi, több tanulmánykötet és könyv társszerzője, 2011-ben adták ki A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyvét. Darvas-Kozma József beszélt a pálos rend szerepéről életében, ismertette kutatómunkájának eredményeit és új könyvének tartalmát. „A világ hit-erkölcsi és gazdasági válságában a magyarság megtalálhatja a kiutat. Ezt nekünk a pálos rend mutatja, melynek életelve naponta megélhető, s az nem más, mint az önvizsgálat, az imádság és a kétkezi munka Isten segedelmével”– emelte ki az előadó.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)