A kormányhivatalokban terjesztik a magyarság kirekesztéséről szóló felhívást
A kormányhivatalokban terjesztik Dinu C. Giurescu akadémikusnak, a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) képviselőjelöltjének a felhívását, amelyben azzal próbálja mozgósítani a választókat, hogy a magas román részvétel kiszorítaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) a parlamentből – írta kedden az Új Magyar Szó (maszol.ro) című internetes újság.
A portál szerint a választási kampány első napjaiban a pénzügyminisztérium és a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjának munkahelyi elektronikus postacímére küldték szét a nacionalista felhívást.
„Románok! Menjetek el minél többen szavazni! Ha a részvételi arányotok meghaladja a 60-65 százalékot, akkor a 22 évből 13,7 éven át kormányzó RMDSZ nem jut be a parlamentbe, s többé nem tudja zsarolni leendő szövetségeseit. Talán végre felébredünk, s megleckéztetjük őket! Ha hazafi vagy, olvasd, és add tovább!" – idézte a honlap Giurescu vírusként terjedő kiáltványát, amelyet az USL november 10-i, Prahova megyei kampányrendezvényén fel is olvastak.
A rendezvényen részt vett Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke is, aki úgy érvelt: az USL-nek a parlamenti helyek kétharmadának a megszerzése a tét, hogy ne kelljen az alkotmánymódosításnál az RMDSZ-szel egyezkednie.
A maszol.ro úgy tudja, a Giurescu-kiáltvány szövegét az adóhivatal egyik tanácsosa kezdte terjeszteni e-mailen. Leveleit a munkahelyi címéről küldte át a pénzügyminisztériumi alkalmazottak munkahelyi címére, majd ezek egyike a mezőgazdasági minisztériumba is eljuttatta a felhívást, ahol szintén terjeszteni kezdték. A kampányszöveg a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjához eljutott, és a szaktárca megyei kirendeltségeinél is sokan megkapták – írta a portál. Márton Árpád parlamenti képviselő a honlapnak úgy nyilatkozott: a köztisztviselőknek tilos a munkaidejükben kampányolniuk, és a közintézmények infrastruktúráját nem használhatják kampánycélokra. „Ha pedig egy magas beosztású minisztériumi hivatalnok a beosztottjainak körlevelekben küldözget kampányszövegeket, az akár hivatali hatalommal való visszaélésnek is minősülhet. Ez pedig bűncselekmény" – szögezte le a maszol.ro-nak Márton Árpád. MTI
Erdély.ma

Iliescu és Stănculescu álltak az 1956-os temesvári lázadások leverése mögött
Egy egyedülálló kiállítás egy sor dokumentumot tár napvilágra a kommunista irattárakból, melyek olyan személyektől származnak, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadásokat.
Az „56 56-ból” című kiállítást a Terézia-bástya Vega Szalonjában nyitották meg és a Temesvár Társaság, a bukaresti 1989. december 21-e Egyesület és a Respublica szervezte. Azok aktáinak másolatait tették közzé, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadást, mely dokumentumok a Katonai Ügyészségnél voltak, de átvette azokat a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS). E dokumentumok megszerzése a magyarországi Varga Andreának köszönhető, aki az akkori dokumentumok tanulmányozása érdekében Bukarestre költözött.
A temesvári hallgatók lázadására a magyar forradalom és a szovjet csapatok Magyarországra történt behatolása miatt került sor. Temesvár után tüntetések zajlottak még a kolozsvári és bukaresti egyetemi központokban is.
„Ez a temesváriak nagyon bátor tette volt. Rendkívül kockázatos lépés volt. A fiatalok 1956-ban a halálbüntetést kockáztatták”, mondta Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke.
A temesvári hallgatók, a magyar forradalmárokkal vállalt szolidaritás jegyében, válságtanácsot hoztak létre a műegyetem menzáján, ahol a Román Munkáspártnak (PMR) szánt memorandumot is összeállították. Besötétedés után a különleges egységek és a hadsereg elfoglalták a menzát, letartóztatták a hallgatókat, akiket teherautókra raktak és a kisbecskereki katonai egységhez vittek kihallgatásra. A kommunista hatóságoknak nagyon gyorsan sikerült leverniük a hallgatók lázadását. A szervezőket négy és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélték, további több száz hallgatót pedig kizártak. Dan Voinea elmélete
A kiállítás megnyitóján jelen volt Dan Voinea tábornok is, aki a „Temesvár 1989”-aktát összeállította. A volt ügyész azonban az 1956-os eseményeket is sokat tanulmányozta, számos hasonlóságot találva az 1989. decemberi antikommunista forradalommal.
Az 1956-ban rendteremtési célból Temesvárra küldött személy Victor Atanasie Stănculescu volt. Akkoriban őrnagy és a vezérkari főnök helyettese, a Vezérkar Szervezési, Mozgósítási, Tervezési Igazgatóságának főnöke volt.
Dan Voinea fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a temesváriaknak úgy 1956-ban, mint ahogy 1989-ben is két „szomorú” emlékű személy beavatkozásában volt részük.
„1956-ban Bukaresten létrehoztak egy katonai tanácsot, amiben részt vett Ion Iliescu, a Dolgozó Fiatalok Szövetsége (UTM), hogy megvitassák a hallgatók követeléseit. Ahelyett, hogy a hallgatók memorandumára válaszoltak volna, az éjszaka folyamán úgy döntöttek, erőszakkal lépnek fel és letartóztatják a lázadókat. November 13-a és 16-a között gyorsan lezajlottak a sztálinista típusú perek, melyeken nem tartották tiszteletben a védelemhez való jogot. Akkor jelentek meg az olyan kifejezések, mint a huligánok és a csavargók, amiket úgy Ceauşescu, mint ahogy Iliescu is használt”, jelentette ki Dan Voinea.
Stănculescu: „Egyetlen nap alatt mindent felszámolok, mint 1956-ban”
Vasile Milea, a Honvédelmi Minisztérium (MApN) vezetője 1989. december 17-én két személyt küldött Temesvárra, hogy teremtsenek rendet: Mihai Chiţac belügyminiszterről és Victor Atanasie Stănculescuról, a honvédelmi miniszter helyetteséről van szó.
„Stănculescu akart Temesvárra menni. Azt mondta Milea tábornoknak, hogy 1956-ban egyetlen nap alatt felszámolta a hallgatók lázadását. És azt hitte, ezt fogja tenni 1989-ben is. Érdekes, hogy 1989. december 22-én, Bukaresten, Ion Iliescut Victor Atanasiu Stănculescu hívta oda. Közismert, hogy ők ketten mit tettek december 22-e után”, mondta még Dan Voinea.
Az Iliescu-életrajz titka
Visszatérve az 1956-os lázadáshoz, Ion Iliescu legutóbbi életrajzai egyáltalán nem említik a tevékenységét azokban az években, amikor a hallgatókat elnyomó apparátusban az egyik főszerep az övé volt. Iliescu volt az UTM két titkárának egyike, amit az I. Igazgatóság vezetője, Gheorghe Raţiu vezetett.
„Iliescu felelt a magyar területért, a magyar etnikumú hallgatókért”, tette hozzá Dan Voinea.
Virgil Trofin, az UTM Központi Bizottságának titkára az összes ellenálló leleplezését követelte, kijelentve: „Tudnunk kell, hány ellenség van hazánkban és próbál meg harcolni a pártunk ellen”.
A hallgatói egyesületeket a kommunista rendszer gyenge pontjának tartották, melyeknek nem sikerült megelőzniük a temesvári lázadást. Iliescut pont azért nevezték ki a Román Népköztársaság Hallgatói Egyesületei Szövetségének (UAS) elnökévé is, hogy biztosítsák a párt hallgatók feletti szorosabb ellenőrzését.
eurocom.worldpress.com / Ştefan Both, Adevarul
Erdély.ma

Nem tárgyalják újra Borbélyék ügyét
Miközben tegnap reggel szabadlábra helyezték a vasárnapra virradóra, korrupció miatt 24 órára őrizetbe vett, Vrancea megyei demokrata-liberális párti (PDL) képviselőt, Alin Trăşculescut, a képviselőház tegnap összeült plénuma nem tűzte napirendre a honatya mentelmi jogának megvonását, és elutasították Traian Băsescu államfő kérését is, hogy tárgyalják újra a Borbély László és Victor Paul Dobre volt miniszterek elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását. Trăşculescu mentelmi jogáról azért nem tárgyaltak, mert a legfőbb ügyészség nem juttatott el ilyen tartalmú kérést az alsóháznak.
Így az ülésen csupán tudomásul vették az igazságügyi tárca tájékoztatását, miszerint a képviselőt 24 órás őrizetbe vették, majd szabadon engedték, és amelynek végén a minisztérium felkéri az alsóházat, hogy járjon el az ilyenkor szokásos gyakorlat szerint. Ez azért lényeges, mert a hatályos törvények értelmében egy képviselő vagy szenátor csak akkor helyezhető vizsgálati fogságba, ha ehhez a parlament illetékes kamarája is hozzájárul.
Trăşculescu – aki a PDL Vrancea megyei elnöke – ugyan szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen, az országot azonban nem hagyhatja el. A PDL tegnap megvonta a politikai bizalmat a képviselőtől, akinek tettestársát, Marian Calotă üzletembert 29 napos vizsgálati fogságba helyezték. Calotă volt az, aki fenyegetéssel rávette a végül a feljelentést tevő áldozatot arra, hogy az ő cégén keresztül, hamisított dokumentumok segítségével átutalja a pénzt a képviselőnek. A szombat esti rajtaütésen őt érték tetten, miután átvett 50 ezer lej csúszópénzt, miután a képviselő kicsivel korábban elhagyta a helyszínt.
Mint arról beszámoltunk, Trăşculescu ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei annak nyomán indítottak bűnvádi eljárást, hogy – a hivatalos közlemény szerint – tetten érték, amikor szombaton este 50 ezer lejt készült átvenni egy üzletembertől Focşani-ban. Az igazságügyi tárca kérte a honatya mentelmi jogának megvonását, a DNA pedig befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást. A politikus a gyanú szerint eddig összesen több részletben 464 ezer lejt kapott, és további 1 100 000 lejt kért azért, hogy rávegye a Vrancea megyei hatóságokat: a megvesztegető – aki egyben a feljelentést is megtette – cégét szerződtessék bizonyos infrastruktúra-fejlesztési munkálatok elvégzésére.
Trăşculescu ügye kapcsán megszólalt Elena Udrea is, aki a PDL színeiben akkor irányította a fejlesztési tárcát, amikor a képviselő azon az alapon kért kenőpénzt, hogy befolyással rendelkezik a minisztériumban. Udrea elmondta, még 2010-ben jelezte, hogy amennyiben valaki arról értesül, hogy az ő vagy a minisztérium valamely más alkalmazottjának a nevében ígéretet tesz arra, hogy valamilyen ügyben közbenjár, azonnal értesítsék a DNA-t. „Sajnálatos, ami történt, de mindig voltak és lesznek olyan személyek, akik felhasználják valamely intézmény vagy akár miniszter nevét a személyes haszonszerzés érdekében” – fogalmazott a volt tárcavezető.
Az Igaz Románia Szövetség (ARD) – ennek tagjaként indul a PDL a választásokon – etikai testületének vezetője, Monica Macovei PDL-s európai parlamenti képviselő közölte: ő maga ellenezte Trăşculescu jelölését a mostani választáson, ám a testület többségi voksolással leszavazta. B. L.
(A „piszkos huszonkettő”
Nem Trăşculescu az egyetlen olyan román honatya, aki az elmúlt években bűncselekménybe keveredett: rajta kívül még 22 képviselőnek vagy szenátornak kellet bíróság elé állnia. Közülük kettő esetében született letöltendő börtönbüntetésről szóló jogerős ítélet: Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték törvénytelen kampányfinanszírozás miatt, míg Virgil Pop korábbi nemzeti liberális párti (PNL) képviselő ellen befolyással való üzérkedés miatt született ötéves szabadságvesztésről szóló ítélet.
Három másik honatya jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott: Eugen Bădălan PDL-s képviselőt közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés miatt négy, Dan Ilie Morega PNL-s képviselőt befolyással üzérkedés miatt három, Mihai Popescu PDL-s képviselőt pedig bűnpártolás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Több honatya esetében született első fokon nem jogerős ítélet: Şerban Mihăilescu szenátort alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogosulatlan haszonszerzés miatt. Cătălin Voicu szenátort szintén nem jogerősen öt évre ítélték folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedésért. Dan Voiculescu PC-szenátor ellen korrupció és pénzmosás vádjával zajlik eljárás. Mellettük Dan Păsat PDL-képviselő, Miron Mitrea PSD-szenátor, Tudor Chiuariu volt PNL-s igazságügyi miniszter, illetve Monica Iacob Ridzi, Mihail Boldea, Petru Movilă, Relu Fenechiu, Nicolae Dobra, Ion Dumitru, Marian Ghiveciu, Dragoş Iftimie, Sorin Pandele, Mugurel Surupăceanu és Florin Ţurcanu ellen zajlik bírósági eljárás.)
Krónika (Kolozsvár)

Rosszul áll az ország (Traian Băsescu visszatér)
A leváltására irányuló népszavazás, kereken három és fél hónap hallgatás után először fordult a nyilvánossághoz tegnap Traian Băsescu államfő. Beszéde elején leszögezte: az ország belső helyzete és külső megítélése készteti erre, mert bár „a politikai harc nem az ő dolga”, az alkotmány 80. szakaszának 2. bekezdése értelmében az államfőnek kötelező az állami intézmények működését felügyelni, de amúgy is joga van megmondani az igazat. Szerinte az elmúlt négy-öt hónapban megkérdőjeleződött Románia jogállami mivolta, és a népszavazási csalások miatt az is, hogy képes-e tisztességes parlamenti választásokat szervezni.
Băsescu emlékeztetett arra, hogy nyáron kormányrendelettel korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, ok nélkül menesztették a nép ügyvédjét, és az államfő leváltására irányuló igyekezetben megpróbálták meghamisítani a népszavazás eredményeit, illetve utólag módosítani a választói névjegyzékeket. Mindez nehéz helyzetbe hozta az országot, a jogállamiság megkérdőjelezéséhez vezetett, az Európai Bizottság kiegészítő jelentést kért, és ami a legjobban érintette az állampolgárokat – tehát nem a politikusokat –, a schengeni övezethez való csatlakozás meghatározatlan időre elmaradt, ez pedig gazdasági hátrányokkal jár. A lakosság ezekkel a lépésekkel egy lejt sem nyert, de nem is ez volt a cél, hanem az, hogy a politikum minden hatalmat magához ragadjon – mondotta. Megemlítette, hogy néhány szenátor és képviselő ellen azért nem lehetett bűnvádi eljárást indítani, mert a parlament nem vonta meg a mentelmi jogukat, és olyanok is vannak, akik bizonyított összeférhetetlenségük ellenére is megőrizték tisztségüket. A civilizált világban a gyanúba keveredett politikusok lemondanak, itt azonban egymással szolidarizáltak, és ez nem vet jó fényt az országra, a következő igazságügyi jelentés tehát lesújtó lesz. A történtek hat hónap alatt több évvel vetették vissza Romániát, és a jelenlegi többségnek el kellene gondolkodnia az őt terhelő felelősségen. Persze joguk van megtámadni a feddhetetlenségi ügynökség határozatait, de bizonyos dolgokat rendezniük kell, mielőtt a mandátumuk lejár: mindenekelőtt azt kell bebizonyítani, hogy Románia jogállam. Az állami intézményeknek a kampány idején is működniük kell, és nagyon súlyosan esik majd latba, hogy éppen a hatalom támadja folyamatosan a főügyészséget, legfelsőbb törvényszéket, alkotmánybíróságot, feddhetetlenségi ügynökséget. Mindez azt mutatja, hogy a politikai osztály nem érti a jogállam működését, de ma már nem pártszékházakból irányítják az intézményeket. Felkérem a részint politikai, részint üzleti köröket, hogy hagyjanak fel a maffiajellegű támadásokkal – mondta az államfő. – Az a szégyen érhet bennünket, hogy megfigyelőket kapunk a választásokon, holott mindenünk megvan a gazdasági növekedéshez, csak a hitelességünk kérdéses. A kormánynak négy összeférhetetlenséggel gyanúsított minisztere van, amikor több uniós program finanszírozását felfüggesztették: húszmillióan fizetik a 470 fős parlament számláit. Băsescu azzal zárta beszédét, hogy nem fog meghátrálni, és bármikor kiáll, ha szükség lesz rá. Kérdésre válaszolva elmondta még, hogy a választások után nemzeti érdekeket szolgáló kormányfőt fog kinevezni, esetleges újbóli felfüggesztése miatt pedig nem aggódik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MOGYE-történet beszélgetések sorozatából
Történelemmé lett életpályák
Marosvásárhely második világháború utáni története igen szegényes lett volna az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nélkül. A város azzal vált ismertté, elismertté, hogy a magyar nyelvű orvosképzés egyik hazai fellegvárát jelentette. A diktatúra évei azonban nem kedveztek a magyar tannyelvű egyetemnek, ahol elkezdődött szerkezetének megváltoztatása és a megszüntetésére irányuló kísérlet. Ezt helyreállítani a rendszerváltás után sem sikerült, ezért politikai csatározások helyszínévé, az erdélyi magyar oktatásért folyó küzdelem szimbólumává vált. Többek között ennek a vívódásnak a története is kirajzolódik az olvasó előtt azokból az interjúkból, amelyeket Bodolai Gyöngyi Hány ember Ön, professzor úr? című kötetébe foglalt, s amelynek a bemutatója csütörtökön este volt a zsúfolásig megtelt marosvásárhelyi Bernády Házban.
A könyvet dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár ismertette, aki már az elején elmondta: örvend annak, hogy a politikai küzdelmek árnyékából kilépve végre pozitívan beszélünk a MOGYE- ről, hiszen a professzorokkal készült interjúkban az oktató- és kutatómunka kerül előtérbe, amely az egyetem alapításától kezdve hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjön az orvosképzés Marosvásárhelyen. A 36 interjúalany által a könyv nemcsak a kisebbségi sorsról, a marosvásárhelyiségről szól, hanem világi kitekintés egyben, hiszen több olyan elismert tudományos személyiség is megszólal, akik nem erdélyiek, de valamilyen módon kötődnek Erdélyhez, s szívesen jönnek el Marosvásárhelyre előadást tartani. A többségükben a Népújságban megjelent beszélgetések a lapszerkesztés kötöttsége miatt nem lehettek hosszabbak, de ez a kritérium feszesebbé, lebilincselőbbé tette az írásokat. Nemcsak az oktatói, szakmai életpályák rajzolódnak ki az önvallomásokból, hanem igen színes személyiségekkel ismerkedhetünk meg, akik túl azon, hogy kiváló eredményeket értek el az orvostudomány terén, igen érdekes hobbikkal is foglalkoztak, írtak, szobrászkodtak, festettek, versenyszerűen sportoltak – többen pedig közéleti szerepet is vállaltak kulturális, politikai, illetve más "civil" területeken. A könyv dedikáció is lehet a Kolozsváron 140 éve alakult Ferenc József Tudományegyetemnek, s Ábrám Zoltán szerint beilleszkedik azoknak az erdélyi magyar kiadványoknak a sorába, amelyek nagyjaink, elődeink munkásságát foglalják össze és őrzik meg az utókornak. Ezért kérte a szerzőt, hogy folytassa az interjúkat, hiszen sokan kimaradtak, akik megérdemlik, hogy bekerüljenek a megszólalók sorába.
Bodolai Gyöngyi közvetlen hangnemben – immár nyilvánosan – bevallotta, hogy már kisgyerek korában vonzódást érzett az orvosi szakma iránt. Édesapja autószerelő műhelyét olyan professzorok, orvosok keresték fel, akik olvasmányairól, tanulmányi előmeneteléről érdeklődtek. Részben ezeknek a beszélgetéseknek a hatására döntött az orvosi pálya mellett, de később a sors úgy hozta, hogy magyar–francia szakot végzett, és tanár lett. A Népújság munkatársaként – régi szerelméhez hűen – az egészségügyi szakterületre "ásta be magát", s Makkai János volt főszerkesztő ösztönzésére készült az első beszélgetés egy ideggyógyász professzorral, amely – s ezt is beismerte – tulajdonképpen álinterjú volt. A professzor ugyanis bármiről beszélgetett, csak a témáról, a depresszióról nem. Aztán, hogy mégse maradjon "anyag" nélkül, Bodolai Gyöngyi az egyetemi könyvtárban a professzor kurzusából tájékozódott és állította össze a beszélgetést, amely olyan "jól sikerült", hogy az interjúalany megdicsérte érte. Később született meg az ötlet, hogy időnként elkészüljön egy-egy nagyobb interjú, amely az elismert orvosok életpályáját mutatja be. Aztán a Népújság egészségügyi rovatában egyre többet tudhattunk meg róluk, a betegségekről, a megelőzésről, az egészséges életmódról és olyan emlékekről, amelyek talán nem jutnak ki a családi ház falai mögül, ha nincs a kíváncsiskodó újságíró, aki szóra bírja a professzorokat. Azért is különleges a kötet, mert a rögzített "oral history" már dokumentum, kordokumentum, amely az évek, évtizedek során – kilépve a sajtó néhány napig élő aktuális információtovábbító kereteiből – talán a történelembe kerül. S kell-e nagyobb elégtétel újságíró számára, hogy a mindennapi taposómalomban egy-egy ilyen nagyobb munkába vágjon, amelynek eredménye nemcsak a mának szól? Ezért is érdemes folytatni a kötetet... – tegyük hozzá az Ábrám Zoltán által felvetettekhez.
A könyvbemutatón – amelynek házigazdája a Studium Alapítvány volt, műsorvezetője pedig Dáné Károly, az alapítvány könyvkiadójának vezetője – felszólalt dr. Vass Levente, az alapítvány alelnöke, aki a könyv kapcsán a kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, nagyon fontos az a tevékenység, amelyet Bodolai Gyöngyi és vele együtt azok az újságírók végeznek, akik orvosi, gyógyszerészeti témákkal foglalkoznak, hiszen ők azok a tolmácsok, akik a betegek nyelvén, közérthetőbben továbbíthatják mindazt, ami az orvostársadalomban történik, megértetik a betegségek okait, sőt tanácsokat adhatnak és bírálnak, ami mindenképpen szükséges az egészséges társadalomban. Ezért is támogatták a könyv megjelenését, és felkarolják a következő kötet kiadását is, illetve más hasonló jellegű és igényű munkák nyilvánosságra hozatalát.
A könyvbemutatót színesítette Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészé-nek rövid fellépése, aki találóan Hervay Gizella: Tőmondatokban című versét szavalta el. A könyvismertetőt követően a szerző dedikált. Az érdeklődők a kötetet a Bernády Házban vásárolhatják meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kormány-email: leckéztessük meg a magyarokat!
„Románok! Menjetek el minél többen szavazni! Ha a részvételi arányotok meghaladja a 60-65 százalékot, akkor a 22 évből 13,7 éven át kormányzó RMDSZ nem jut be a parlamentbe, s többé nem tudja zsarolni leendő szövetségeseit. Talán végre felébredünk, s megleckéztetjük őket! Ha hazafi vagy, olvasd, és add tovább!" – ez a felhívás érkezett a választási kampány első napjaiban a pénzügyminisztérium és a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjának munkahelyi elektronikus postacímére.
Vírusként terjedt az USL kampányüzenete
A vírusként terjedő felhívás szerzője a nacionalista nézeteiről híres Dinu C. Giurescu akadémikus, aki a választási kampány első napján „Az egészséges Romániáért" címmel kiáltványt fogalmazott meg (lásd keretes írásunkat). A kiáltvány szövegét a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) november 10-i, Prahova megyei kampányrendezvényén fel is olvasták. A felhívással azonosult Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke is, aki a rendezvényen szintén az RMDSZ parlamentből történő kirekesztésére szólította fel a román szavazókat.
A maszol.ro birtokában lévő adatok szerint az USL kampányrendezvényén felolvasott kiáltvány szövegét a pénzügyminisztérium, pontosabban az adóhivatal egyik tanácsosa kezdte terjeszteni e-mailen. Leveleit a munkahelyi címéről küldte át a pénzügyminisztérium több tucat alkalmazottja munkahelyi címére. Az e-mailt a pénzügyminisztérium makrogazdasági elemzések főosztályának tanácsosa, Adelina Gabriela Stefan átküldte Cornel Stefannak, aki a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési tanácsosa. A névazonosság arra utal, hogy a címzett a feladó férje lehet.
Cornel Stefan révén a kampányszöveg a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjához eljutott, a minisztériumi tanácsos ugyanis a Giurescu-kiáltványt körlevél formájában küldte el munkahelyi címéről a beosztottjainak a personal.cdrj@madr.ro és a coordonatori.cdrj@madr.ro címekre. Ezt a levelet megyénként legkevesebb öt ember, a mezőgazdasági igazgatóságok regionális fejlesztési főosztályának alkalmazottai kapták meg.
Márton Árpád: többrendbeli törvénysértés történt
Márton Árpád jogász-képviselő szerint a kampányszöveget terjesztő minisztériumi alkalmazottak nemcsak a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt és a választási törvényt szegték meg, némelyikük bűncselekményt is elkövetett.
A politikus emlékeztetett arra, hogy törvény szerint a köztisztviselőknek tilos a munkaidejükben kampányolniuk, a közintézményekben tilos a kampányolás, illetve tilos felhasználni a közintézmények infrastruktúráját kampánycélokra. „Ha pedig egy magas beosztású minisztériumi hivatalnok a beosztottjainak körlevelekbe küldözget kampányszövegeket, az akár hivatali hatalommal való visszaélésnek is minősülhet. Ez pedig bűncselekmény" – szögezte le a maszol.ro-nak Márton Árpád.
A képviselő szerint Dinu G. Giurescu történész „nacionalista, uszító" nézeteiről híres. Úgy vélekedett: az USL kampányrendezvényén felolvasott kiáltványa akár a nacionalista uszítás fogalmát is kimerítheti. „Giurescut a diszkriminációellenes tanácsnak már régen meg kellett volna büntetnie" – fogalmazott a politikus.
Adelina Stefan: én nem kampányoltam
A maszol.ro megkereste a Giurescu-kiáltványt terjesztő egyik pénzügyminisztériumi alkalmazottat, Adelina Stefant is. A tanácsostól azt szerettük volna megtudni, miért használta minisztériumi köztisztviselőként a munkahelyi elektronikus levelezését kampánycélokra.
„Én nem kampányoltam. Egyszerűen átküldtem egy újságcikket a munkahelyi kollégáknak a minisztérium belső levelezési hálózatán. És különben is, honnan tudja, hogy kiknek küldtem el ezt az e-mailt?" – kérdezett vissza a minisztériumi tanácsos.
A beosztottjainak körlevelet küldő mezőgazdasági minisztériumi tanácsost, Cornel Stefant egyelőre nem tudtuk elérni.
Dinu C. Giurescu okfejtése szerint az RMDSZ parlamenti jelenléte Románia területi épségét és a románok nemzeti identitását veszélyezteti. A történész professzor több érvet is felsorakoztat kijelentése alátámasztására. Elsőként a fejlesztési régiók újrarajzolásáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet említi, amellyel „a Bécsi Döntéskor meghúzott határvonal mentén vágnák ketté Erdélyt”. Ugyanilyen veszélyes szerinte Románia számára a kisebbségi törvény tervezete, amely a „kulturális autonómia álcája alatt a területi autonómiát célozza”. A történész szerint a románok nemzeti identitását gyengíti az oktatási törvény is, amely „a 92 százalékos többségi nemzet diákjainak kevesebb jogot biztosít, mint a 8 százalékos arányú kisebbségi diákoknak”. Giurescu emlékeztet arra, hogy „manapság Székelyföldön Románia nemzeti szimbólumait vígan meg lehet szentségteleníteni”, és a Székelyföldön tevékenykedő román kulturális szervezetek egyetlen lejt sem kapnak a román államtól. „Mintha 1940-ben, Románia határai összeomlásának évében lennénk. (Ezeken a választásokon) Románia területi épsége, a román nemzeti érzés sérthetetlensége, az ország védelme a tét” – zárul Dinu G. Giurescu kiáltványa. {loadposition szeben}
Cs. P. T.
maszol.ro

Szolidaritási adó bevezetését javasolja az RMDSZ
Szolidaritási adó ideiglenes bevezetését javasolja pénzügyi és adóügyi programjában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette ki szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor úgy vélte, a szolidaritási adót a magas jövedelműekre kellene kiróni három év időtartamra. Az RMDSZ a parlamentre bízná az adó mértékének, illetve annak a jövedelemhatárnak a megállapítását, amely fölött alkalmaznák az új adónemet.
Az RMDSZ úgy véli, Romániának meg kell őriznie a 16 százalékos egységes adókulcsot, hisz ez biztosíthatja versenyképességét a befektetéseknél. Az RMDSZ emellett 24-ről 19 százalékra csökkentené az általános forgalmi adó (áfa) kulcsát, a társadalombiztosítási járulékokat pedig a jelenlegi 44,5 százalékról első lépésben hat százalékkal, majd egy második ütemben további négy százalékkal csökkentené.
Az adó- és járulékcsökkentések fedezetét az RMDSZ az adók begyűjtési arányának javításával, a gazdaság kifehérítésével, az adófizetők számának növelésével teremtené meg.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ gazdaságpolitikájának a középpontjában a munkahelyteremtés és a szociális rendszer működtetése áll. Hozzátette: Romániának 2013-ban mintegy hétmilliárd euró hitelt kell visszafizetnie, ennek a költségvetésre nehezedő nyomását csakis munkahelyteremtéssel lehet kivédeni.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ gazdasági tanácsának koordinátora reálisnak tartotta a gazdaság kifehérítéséből származó adó- és járulékbevételek növelését. Hozzátette, Romániában jelenleg csak a társadalombiztosítási járulék mintegy húsz százalékát, illetve az áfa 56 százalékát sikerül begyűjteni.
MTI
Erdély.ma

Jubileumi régészkonferencia
Őskor, ókor, népvándorláskor, középkor – négy szekcióban, nagyon gazdag és érdekes tematikában hangzottak el előadások pénteken és szombaton a jubileumi X. Erdélyi Magyar Régészkonferencián. A megnyitó és a munkálatok helyszíne a marosvásárhelyi várban levő régészeti és történeti múzeum, a régi sorozóközpont újonnan átadott felső szintje volt, amelynek átalakítása, felújítási munkálatai a jövő évben érnek véget. A konferencia szervezője az erdélyi magyar régészek Pósta Béla Egyesülete a házigazda Maros Megyei Múzeummal együtt, amely negyedik alkalommal vállalta ezt a szerepet.
A kétnapos tanácskozást Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke nyitotta meg, aki örömének adott hangot, hogy nő, terebélyesedik az erdélyi régésziskola, amelyet a magyarországi szakemberek is támogatnak, akik szép számban és tartalmas dolgozatokkal vettek részt a konferencián.
Azt a bizakodást visszük tovább, amellyel Pósta Béla 1899-ben elindította az erdélyi régészeti iskolát. A hosszú ideig Csipkerózsika-álmát alvó kezdeményezés nem szűnt meg, sikerült tovább fejleszteni a fiatal szakemberekkel megszaporodott egyesület keretei között – mondta dr. Bajusz István, a Pósta Béla Egyesület igazgatója, aki köszönetét fejezte ki az EMÉ-nek, hogy Kolozsvár központjában székhelyet biztosít a régészeknek, továbbá a Maros Megyei Múzeumnak, amely a 10. születésnaphoz méltó keretet teremtett a tanácskozásnak, amelyen több mint száz résztvevő volt jelen.
Maros megye "gyomra" sok izgalmas dokumentumot rejteget a múltról – hangzott el Lokodi Edit, a megyei tanács alelnökének üdvözlőbeszédében, aki azt kívánta a régészeknek, hogy továbbra is legyen pénz, támogatás, hogy kutathassanak, s a valós helyzetet feltárva ne kelljen a régészeti adatokat elferdíteni. Beszédében köszönetet mondott a múzeum igazgatójának, Soós Zoltánnak, hogy olyan szépen átalakult a régi épület, amely valamikor a város polgármesteri hivatalának is helyet adott.
Öröm volt a szervezést vállalni negyedik alkalommal is – hangsúlyozta Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója, majd hozzátette, hogy a tanácskozás teret biztosít az Erdélyben dolgozó régészeknek, hogy kutatásaik eredményeit ismertessék. A diákoknak pedig arra, hogy megszeressék a választott szakmát, amely nem tartozik a jövedelmező mesterségek közé, de nagyon érdekes, izgalmas, és lélek kell ahhoz, hogy magas szinten lehessen művelni. Kérdésünkre Soós Zoltán hozzátette, hogy a tízfős marosvásárhelyi régészcsapat, amely romániai szinten a legnagyobb magyar régészközösség, nagyon sok kutatásban vesz részt, s örömmel mutatják be eredményeiket egy olyan rangos rendezvényen, ahol bel- és külföldi kutatók, oktatók és diákok együtt vesznek részt. Az erdélyi régésziskola egyre szorosabban zárkózik fel a magyarországi kutatókhoz, s hiánypótló eredményeik ismertetésére alkalmas fórum a tanácskozás. A szakmai tájékozódás mellett a diákoknak lehetőséget teremt, hogy munkahelyet keressenek, s pályázati lehetőségekről tájékozódjanak. Az idei konferencia sajátossága, hogy két napig tartott, ami egyrészt azt jelzi, hogy mennyiségben és minőségben olyan tudományos tőkét tud felmutatni, ami a korábbi egynapos rendezvényekhez képest igényeli ezt a terjedelmet, s reméljük, hogy jövőben már három napra lesz szükség – mondta Soós Zoltán, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy a nagytermet díszítő gyönyörű barokk kandalló a nyárádszentbenedeki Toldalagi-kastélyból származik.
A nyitóünnepségen két könyvet mutattak be. Gindele Róbert és Istvánovits Eszter munkája a nyíregyházi és a szatmári múzeum történészeinek példamutató együttműködése révén született – hangzott el Kulcsár Valéria ismertetőjében.
A Berecki Sándor, Czajlik Zoltán és Soós Zoltán (szerk.) által jegyzett Erdélyi régészeti lelőhelyek és műemlékek légi felvételei című érdekes, szép háromnyelvű kötetet Pánczél Szilamér Péter ajánlotta a közönség figyelmébe. Az első plenáris előadást László Attila tartotta Hubert Schmidt és László Ferenc kapcsolatáról.
A középkorról szóló dolgozatok bemutatásával folytatódott a konferencia, majd szombaton az őskor, ókor, a népvándorlás kora és a középkor kutatása terén elért eredményeiket ismertették az erdélyi és a magyarországi résztvevők.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Rendőrségi vizsgálat indult az EMNT tiltakozási akciója nyomán
Rendőrségi vizsgálat indult Nagyváradon azt követően, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a római katolikus premontrei rend ingatlanainak visszaszolgáltatását követelte egy figyelemfelkeltő akció keretében.
A Mediafax román hírügynökség szerint a Bihar megyei rendőrség azt követően indított vizsgálatot, hogy a premontrei rend egykori iskolájának otthont adó Mihai Eminescu főgimnázium vezetősége feljelentést tett, amiért a tüntetés résztvevői ráfestették az iskolaépület előtti járdára, hogy „lopott magyar tulajdon".
A vizsgálat indítását Alina Dinu, a Bihar megyei rendőrség szóvivője is megerősítette. A hírügynökség szerint az elkövetők nem engedélyezett és törvénytelen feliratok elhelyezése vagy felfestése miatt szankcionálhatók.
Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több erdélyi városban szervezett már hasonló figyelemfelkeltő akciót az egykor magyar szervezetek tulajdonában lévő, vissza nem szolgáltatott épületek előtt. Azt követelték, hogy a román állam mihamarabb adja vissza ezeket egykori tulajdonosaiknak. Csütörtökön Kolozsváron az EMNP helyi szervezetének tagjai harmadszor vonultak utcára. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Szász Péter, az EMNP szenátorjelöltje elmondta: először az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért vonultak utcára, másodszor az elkobzott levéltári anyagokért tiltakoztak, csütörtökön pedig a magyar civilszervezetek „elbitorolt" ingatlanaiért emeltek szót.
A résztvevők „Mindent vissza – Restitutio in integrum", „Ne lopj!" és „Magyar tulajdon" feliratú táblákkal vonultak néhány kolozsvári belvárosi épület elé.
MTI
Erdély.ma

Politikai nyomásra panaszkodik a feddhetetlenségi hivatal vezetője
Példátlanul agresszív politikai nyomásra panaszkodik Horia Georgescu, a közhivatalnokok vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetője.
„Sosem láttunk még ilyen agresszív politikai nyomást az ANI létrehozása óta. Ez azt célozza, hogy megfélemlítse, elbátortalanítsa az ügynökséget a folyamatban lévő ügyek kivizsgálásánál” - mondta Georgescu a Reuters hírügynökségnek, amely felidézi, hogy a közelmúltban három miniszter és a kormányfőtitkár-helyettes ellen indított vizsgálatot az ANI, akik emiatt a választási kampányba való beavatkozással vádolták az ügynökséget.
Az uniós csatlakozás után létrehozott ANI eddig 42 törvényhozónál fedezett fel összeférhetetlenséget, vagy gyanús eredetű vagyonosodást. Ezt az EU is méltányolta, ám a román politikusokat irritálja - tette hozzá a Reuters.
Victor Ponta miniszterelnök két miniszterét mondatta már le hasonló problémák miatt. A korábbi kormányzat több, a közvélemény által korruptnak tartott tagja is az ANI vizsgálatai nyomán kényszerült lemondani tisztségéről - mutatott rá a brit hírügynökség.
Az Európai Unió megfigyelés alatt tartja a román igazságszolgáltatást és bírálatokat fogalmazott meg amiatt, hogy képtelen megfékezni a széles körben elterjedt korrupciót.
A beszámolóban Sergiu Micoiut, a Politikai és Külügyi Tanulmányok Központjának elemzőjét is idézik, aki szerint fennáll annak a veszélye, hogy a választások után a politikusok korlátozni fogják az ANI hatáskörét. „Az ANI a politikusok által leginkább gyűlölt intézmény, mégis nagy szükség van rá” - vélekedett Miscoiu.
Krónika (Kolozsvár)

Cselekvést, ne csak beszédet! Brassóban ünnepelték a Magyar Szórvány Napját második alkalommal
November 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének napján a Brassó megyei RMDSZ, valamint az RMDSZ Főtitkárságának szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Magyar Szórvány Napja. A Brassóban sorra került ünnepség az Áprily Lajos szülőházán, a költő és műfordító születésének 125. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét. Áprily Lajos szülőháza előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta erdélyi költőnket.
„Költőként, irodalomszervezőként, közéleti személyiségként Áprily Lajos a legjobb transzilván hagyományokat vitte tovább, elérve azt, hogy az erdélyi magyar irodalom felfedje európai arcát. Európai értékeket képviselt ő akkor, amikor a két világháború között sokan elvesztették az irányt. Ezzel az emléktáblával kötelességünknek teszünk eleget. Mi, a huszonegyedik század erdélyi magyarjai nem hagyjuk, hogy Áprily szellemisége és emléke kivesszen a köztudatból” – mondta az RMDSZ elnöke. 
„Cselekedni kell” – kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédét a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett konferencián. Az RMDSZ elnöke elmondta, a 90-es évek elején elindított szórványprogramokat gondolja újra, aktualizálja a Szövetség.
„Az elmúlt 23 évben az RMDSZ-nek voltak sikerei és kudarcai. Az eredményeinket próbáljuk megerősíteni, a hibáinkat igyekszünk kiigazítani. A kilencvenes években elindított szórványkollégiumok, a Magyar Ház hálózat, a pedagógusok utazási költségeinek a támogatása mind-mind olyan programok, amelyek sikeresen működtek az elmúlt két évtizedben. Nekünk azonban válaszolnunk kell az új kihívásokra, át kell gondolnunk a Szövetség szórványpolitikáját. Figyelembe véve azt, hogy a Székelyföldön az önkormányzataink megerősödtek, képesek gondoskodni a közösségről, a támogatáspolitikánkat is újra kell gondolnunk, nagyobb összegekkel kell támogatnunk a szórványközösségeinket. Már szinte közhely, de ma is igaz: aki szórványt épít, az a tömböt menti” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kiemelte az elmúlt két év egyik nagy megvalósítását, a Székelyföld – Szórvány Összetartozunk programot, amely szerinte az RMDSZ egyik sikertörténete, hiszen személyes kapcsolatok által erősödik az erdélyi magyarság egysége, összetartozása.
„Új, közösségépítő programokat kell indítanunk, amelyeket közös munkával, közös felelősséggel, a jövőben bízva tudunk sikeressé tenni” – zárta megnyitóbeszédét Kelemen Hunor.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Minden nap a szórvány napja kell legyen, hisz fontosak az ünnepek, elviselhetőbbé teszik a szórvány magyar létet, azonban nekünk a hétköznapokban kell igazán helytállnunk annak érdekében, hogy legyenek magyar iskoláink, tudjuk támogatni az egyházainkat, a civil és kulturális szervezeteinket, a magyar közösséget. A szórvány magyarság napjai a helytállásról szólnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, szükség van a politikai képviseletre”. Majd ezt követően kihangsúlyozta: „a szórvány számára az igazi népszámlálás december 9-én következik, hisz annak függvényében, hogy milyen arányban leszünk jelen a szavazáson fog eldőlni, hogy lesz-e képviselőnk a parlamentben, illetve akkor fog bebizonyosodni, hogy a szórvány számít-e az országos képviselet szintjén”.
A megnyitó folytatásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot.
"Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" - hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A jövő évben képviseleti irodát kívánunk nyitni a partner szórványmegyéinkben, ami által még hatékonyabbá tudjuk tenni a közös együttműködést. 
A konferencia folytatásában Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek. Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette.
A folytatásban bemutatásra került a Székely - Szórvány Összetartozunk program, melynek céljairól, tapasztalatairól, valamint a jövőbeni tervekről Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Kiss Csilla, a Kovászna megyei tanács szórványprogram felelőse, valamint Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány munkacsoportjának vezetője és Bodor László főtitkárhelyettes, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke beszélgettek.
A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki.
A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta.
rmdsz.ro

Az autonómiakérdést vinnék a parlamentbe
Az idei parlamenti választásokon – a rendszerváltás óta először – Erdély magyarlakta régióiban két párt indít képviselő-, illetve szenátorjelölteket. Az Erdélyi Magyar Néppárt úgy döntött, önállóan indul a törvényhozási választásokon, és célul tűzte ki a 6:3-as alternatív küszöb elérését. Toró T. Tibor, a néppárt elnöke szerint valamennyi magyar nyer, ha két magyar párt jut be Románia parlamentjébe. – Önálló jelölteket állít a parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt. Így tervezték, vagy ez kényszerpálya a párt számára?
– Az soha nem volt kérdés, hogy állít-e jelölteket a néppárt, csak a legalkalmasabb formát kerestük. A tagjaink, támogatóink, szavazóink iránti tisztelet is erre kötelez. Alapvető céljaink – a közösségi autonómiaformák közjogi kereteinek megteremtése – követelik meg, hogy ezeket következetesen a parlamentben is megjelenítsük. Több lehetőség állt előttünk: önálló jelöltekkel indulunk, vagy választási, esetleg politikai szövetségben a másik két magyar párttal. Az RMDSZ hallani sem akart választási együttműködésről, a Magyar Polgári Párt pedig sorainak rendezésével volt elfoglalva, így nem maradt más lehetőségünk, mint az önálló indulás. Szükségből erényt kovácsolva, választási ajánlatunkban legalább kompromisszummentesen tudjuk megjeleníteni az EMNP elképzeléseit az ország átalakításáról. Az európai föderalizmus hazai meghonosításában látjuk a központosított és homogenizáló nemzetállam meghaladását és modernizációját: ebben a keretben már természetesebben értelmezhető autonómiaprogramunk is.
– Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint mindenki számára lenne hely a szövetségben. Hol akadtak el az RMDSZ-szel történő egyeztetések? Miért nem lehetett megismételni a legutóbbi EP-választások forgatókönyvét, amikor Tőkés László sikerrel indult az RMDSZ-listán? – Igazából el sem kezdődtek az egyeztetések. Az RMDSZ vezetői a tavaszi önkormányzati választások eredményeinek birtokában már az elején kijelentették: nem gondolkodnak választási együttműködésben a másik két magyar párttal, csakis az RMDSZ programjával és politikai vonalvezetésével való teljes azonosulás esetén tartanak elképzelhetőnek bármilyen viszonyt. Az RMDSZ előző ciklusokból átörökölt programjában még lehetne találni közös pontokat, hiszen abban a mi szellemi munkánk is benne van, a programjával legtöbbször ellentétes politikai gyakorlatával viszont már nem. Felmerült a sport világából kölcsönzött nemzeti válogatott tetszetős gondolata, amelyet mi alapjában véve jónak tartunk, és törekszünk is rá, de nem tudunk szerepet vállalni olyan csapatban, amelyben a sztárjátékosok rendszeresen bundáznak. Így inkább a saját csapatunkkal nevezünk be. Lehet, hogy nincsenek benne sztárjátékosok, de tisztán játszanak és becsülettel küzdenek.
– Az erdélyi polgári oldal számára egyértelmű csalódás, hogy nem jött létre közös EMNP–MPP-lista, miután utóbbi – híresztelések szerint – nem volt hajlandó feladni az identitását. Csak ilyen áron tudott volna megegyezni a két jobboldali párt?
– Tiszteletben tartjuk az MPP politikai identitását, és értékként kezeljük mindazt a politikai és emberi tőkét, amit az elmúlt öt évben sikerült összegyűjteniük. Formális megállapodást a két párt országos vezetőségei szintjén valóban nem sikerült összehozni, tárgyalásaink sikertelenségét némileg megmagyarázza az MPP utólagos döntése, hogy nem is kívántak önálló jelölteket indítani. Azt viszont tapasztalom, hogy megyei és helyi szinten általában jó az együttműködés a két párt vezetői között, ami azt is előrevetíti, hogy talán a választók között sem lesz ellentét. Ha lelkiismeretükre hallgatnak – ahogyan erre az MPP új elnöke biztatja őket –, akkor baj nem lehet. Amennyire én az MPP törzsszavazóit ismerem, lelkiismeretük nem engedi, hogy olyan párt jelöltjeire adják szavazatukat, amelynek képviselői „bátran” hallgatnak vagy angolosan távoznak, ha a parlamentben Székelyföld területi autonómiájának felette szükséges voltáról kell érvelni. Remélem, képesek leszünk meggyőzni őket – és nemcsak őket –, hogy a néppárt jelöltjeire leadott szavazat az autonómiára leadott szavazat.
– Az RMDSZ vezetői szerint viszont kizárt, hogy a néppárt elérje a 6:3-as alternatív küszöbhöz szükséges szavazatszámot. Az EMNP-nek valóban sokkal jobban kell teljesítenie ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt. Lát erre reális esélyt?
– Nem vagyok olyan bátor, hogy előre megmondjam, miként szavaznak majd a választók. Azt viszont tudom, és hozzáértő elemzők számokkal is bizonyították, hogy az alternatív választási küszöböt mindkét párt teljesítheti, hiszen legalább 15 képviselői és hét szenátori választókerület van a Székelyföldön – Hargita és Maros megyében, illetve Háromszéken – és a Partiumban, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében, ahol a magyarság többségben van, és jó eséllyel lesz első a magyar jelölt. Aki ezt az egyszerű számtani gyakorlatot és a törvény egyértelmű rendelkezéseit félremagyarázza, nem jár egyenes úton. Mi azt mondjuk: minden magyar nyer, ha nem egy, hanem két magyar párt jut be a parlamentbe. Ugyanakkor közös feladat a magyar választók minél nagyobb arányban való mozgósítása. Anéppárt indulása tavasszal százezer magyar választót hozott vissza az aktív szavazók körébe. Ha az RMDSZ csupán annyi energiát fordít a mozgósításra, mint amennyit a néppárt ellehetetlenítésére, akkor biztosan számarányunk felett leszünk.
– Miért kellene önökre és nem az RMDSZ-re szavaznia a romániai magyar választónak? – Egyetlen érvet mondok: szükség van az autonómia hiteles és következetes képviseletére a bukaresti parlamentben. Aki a néppárt jelöltjeire szavaz, a magyar autonómiára szavaz.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A székely zászló nem ortodox relikvia
Az ablakból, a bagófüsttől megsárgult függöny mögé rejtőző és onnan leselkedő kormánybiztos és segédtisztjei csak nyolcszázig bírtak elszámolni a november 8-ai tüntetésen. Összezavarta őket a székely zászlótenger. Ezt elnézzük nekik, de azért nem ártana, ha a hivatal aktuális székelytörténelem-„szakértője” venne egy-két matematikaórát is a történelem mellé, az alapismeretek elsajátítása érdekében.
No, de mennyien is voltunk a múlt heti székely zászlós tüntetésen? Ötvenezren? Á, dehogy! Az egy másik esemény volt. Ott volt csórékolbász, sör, volt tűzijáték, és voltak Régi Csibészek. Milyen büszkék voltunk! Tele volt a média, a blogszféra, a fórumok, ettől duzzogtak a hírfolyamok. 800, 2000 vagy 4000? Mindegy. Kevés. És mindez úgy, hogy Gyergyószékről, Csíkszékről, Udvarhelyszékről és Háromszék településeiről is érkeztek résztvevők.
Talán, ha a politikusok, az új csibészek – kinek nem inge, ne vegye magára – megértenék, hogy sem pártnak-szövetségnek, sem közösségnek, sem akciónak nem szerencsés súlyos korrupció vádjával az első sorból hirdetni a szülőföld-, székelyzászló- és szimbólumszeretetet, és legalább a szennyes tisztára mosásáig picit hátrébb húzódnának, akkor, talán akkor picivel többen lettünk volna. Talán, ha a magyar politikusok, botcsináltak vagy nem – és ez itt közös zakó, úgyhogy vegyék csak magukra mindannyian –, képesek lennének a közösség érdekében önnön érdekeiken és kicsinyes sértődéseiken túlnézni, összefogni és EGY súlyos ökölként lecsapni Bukarest asztalára a kettő vagy három harmatgyenge legyintés helyett, talán akkor lettünk volna ötvenezren.
Mert ez így, még ha szép és megható, székely szívet dobogtató és melengető is, de édeskevés volt. Ennyi ember hangját nemhogy Bukarest, de még Munteanu mitugrász-sehol-senki-őszemtelensége sem hallotta a kormányhivatal ablakain keresztül. Látni nem látta, azt már tudjuk.
Szervezetten-kapkodós, spontán, ad hoc jellegű akció benyomását keltette ez. Valahogy egy székely kalap alá kellett hozni a választási kampánnyal. Egy székelykapu-nyitással mindent ki kellett teregetni, mindenkit fel kellett vonultatni. Mert minden magyar számít! Minden magyar nyer! Minden magyar mittudomén...
Bármennyire is dicséretes kezdeményezés volt, az ingyenzászlók szétosztása és elkapkodása kívánnivalót hagyott maga után. Sokat. Kínos volt. Mintha nem is székelyek gyűltek volna egybe, mintha nem is székelyek jöttek volna demonstrálni. Tisztelet a kivételnek, de urambocsá!, az ingyen osztogatott zászlók lerohanási akciója az ortodox relikviák expozícióinak helyszíni közvetítéseit idézte. Kár. A székely nemzet ennél sokkal tisztelettudóbb és toleránsabb, és nemcsak felebarátaival és sorstársaival szemben, hanem...
Többen nyilatkozták az elöljáró, elöl álló demagóg uraságok közül, hogy Székelyföld- és magyarságügyben, bármelyik erdélyi magyar politikai párt vagy szervezet legyen a kezdeményező, készek egy zászlóalj alatt összefogni és közösen harcolni. Mióta nem közös magyar ügy egy bivalyerős, hiteles és eredményes parlamenti képviselet?
Emberek, politikusok! Hunor, Tibor, Zsolt! Nektek nincsen közösségi stratégiátok? Nincsenek prioritásaitok? Egy lista? Nincs közös érdek, nemes cél? Ja, hogy van! Igen ám, de mikor kerül már végre fel, nem csak deklaratív módon persze, a közösségetek is – az, amely immár 23 esztendeje ültet politikai lovat alátok csak azért, hogy legyen, miben csalódnia, nektek meg legyen, mivel hazavágtatnotok? Bizalom. Biztonság. Jövő. A miénk vagy a tiétek? Mert akárhogy is számolunk, a háromszéki magyarok az ország egyik legszegényebb régiójában harcolnak a szélmalommal; a statisztikai adatok kiválóan tükrözik a lakosság elszegényedését, a háromszéki bruttó átlagbér messze alulmarad az országos nettó átlagbérrel szemben – ám mi, mint valami modern kori bohém Don Quijoték, makacsul harcolunk az inflációhoz igazított árakkal.
Az mindenképp dicséretes, és ez előtt székely kalapunkat magasra emeljük, hogy a megyeközpont egy eredményes közigazgatásnak köszönhetően feltápászkodott, tükörbe nézett, kicsit megrestelkedett kócos haja, szakadt gúnyája, ápolatlansága miatt, de megrázta magát, és négy év alatt úgy megszépült, mint az elátkozott királykisasszony. Polgármesterünk drámája, hogy olyasmivel kénytelen bíbelődni, amit álmos elődjének már évtizedekkel ezelőtt nyélbe kellett volna ütnie, hogy nekünk már csak a külföldi befektetőket, az ipari parkokat, az új munkahelyeket és a pályázati milliókat kelljen számlálni. Akkor lesz igazán szép a városunk és a régiónk, ha gyönyörű parkjaink sétányait és végre európai ember elejébe való járdáit és útjait – meggyötört lelküket arcukon viselő emberek helyett – boldog, derűs ábrázatú, büszke háromszékiek járnák.
Ha minden egyes, csalódást okozott erdélyi magyar politikus a belé fektetett bizalomért cserébe csak egy árva lejecskét fizetne vissza, mindannyian gazdagabbak lennénk. Huszonkét év hosszú idő, ám ahhoz semmiképp nem volt elég, hogy Székelyföld és Erdély magyarlakta térségeit kimozdítsák a holtpontról. Pedig törvénykeztek és kormányoztak. Mindenkivel.
Az utóbbi évek román politikájában az RMDSZ volt a mérleg nyelve; sajnos, a mindenkori kormánypártok kollektív hátsójának fényezését, a liccs-loccs politizálást nem az erdélyi magyarság, hanem a személyes érdekek diktálták. Azokat, akik szövetségen belül ezzel nem értettek egyet vagy nem jutottak a húsos fazék közelébe, és ennek hangot is adtak, hátrasorolták, ellehetetlenítették, eltávolították, vagy maguktól mentek el, frusztráltságuk eredményeként pedig világra hoztak két kisebb pártot, melyek népszerűségben nemhogy a választási küszöböt, de még a közvélemény-kutatások hibaküszöbét sem érik el. Ugyanazok az emberek, árnyalatnyi különbséggel ugyanazok a színek, ugyanazok a demagóg, üres, léggömbteóriák, ugyanaz a politikai prostitúció.
Egy újabb négyéves parlamenti ciklus végéhez közeledünk, és Ti természetesen folytatni kívánjátok az elkezdett munkát, a tieteket és az általatok zsíros állami szerződésekhez segített vállalkozókét: még hátravan néhány törlesztendő részlet a jutalékból, nem kellene más zsebébe vándorolnia, még nincs tető a nyaralón vagy központi fűtés nagymama garzonlakásában. Ehhez azonban szükségetek van egy apróságra, amit a választási törvény szavazatnak hív; 5–6 százaléknyival már lehet mérleget billegtetni, már lehet tárgyalni, egyezkedni.
Ha csak azért mentek Bukarestbe, hogy vásárra vigyétek a bőrünket, bizalmunkat, biztonságunkat, gyermekeink jövőjét, ha csak azért mentek, hogy átcsorogjatok a román politikai latrinánál, hogy a főváros kapuit átlépve megszűnjetek magyarnak lenni, és rögtön elfelejtsétek, hogy mennyibe kerül egy kenyér Gyergyóban, mennyibe egy vaj Udvarhelyen, és mennyibe egy kiló liszt Szentgyörgyön, akkor inkább maradjatok itthon – úgy, ahogy Codrin Munteanu elvtársnak is otthon kellett volna maradnia... Kerekes Gyula
Háromszék
Erdély.ma

Elszámoltatnák Ady-központ ügyben az RMDSZ-t
Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének küldött nyílt levelet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), melyben arra szólítják fel a szövetséget, számoljon el a váradi Ady-központra költött magyar kormánypénzekkel, lehetőleg még a választások előtt.
Szilágyi Zsolt néppártos alelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte: nagyjából két hónappal ezelőtt a városi strand mellett találkoztak az újságírókkal, annak apropóján, hogy kiderült, a váradi önkormányzat adóelmaradás miatt árverésre bocsátotta az Ady-központ, illetve a befejezetlenül álló termálhotel épületét.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az építkezésre 2002-ben kapott magyar kormánytámogatást az RMDSZ Bihar megyei szervezetéhez tartozó Mecénás Alapítvány,  miután a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázaton, ám a kormányváltás közbeszólt. A támogatás összege 320 millió forint volt, tehát nagyjából 1,3 millió euró, az önkormányzat pedig az adófizetés elmulasztása miatt kiírt árverésen nem egészen kétszázezerre becsülte az épületek értékét.
Szilágyi Zsolt már akkor felvetette a kérdést: hová tűnt a maradék 1,1 millió euró? Az EMNP vezetősége akkor elszámolást kért a megyei RMDSZ-től, ám kielégítő választ nem kapott. Most az alelnök azt mondja, kénytelen Kelemen Hunorhoz fordulni a kérdés tisztázása végett, hiszen senkinek nem jó, ha a magyar közösséget a parlamentben képviselni kívánó jelöltek valamelyikére a korrupció gyanújának árnyéka vetül.
A Mecénás vezetőségéből márpedig ketten is jelöltetik magukat a választáson: Biró Rozália és Szabó Ödön. Zatykó Gyula hozzátette: a korrupció általános jelenség a román politikai életben, az EMNP épp ezért követeli a közpénzek elköltésének átláthatóvá tételét. „Meggyőződésünk, hogy az 1,1 millió euró rejtélyes eltűnésének kivizsgálása nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a szavazók támogatására számító jelöltek, de maga az RMDSZ is nagyobb hitelességgel és elfogadottsággal állhasson a nyilvánosság elé” – áll a levélben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Szakmai terepet is jelent a szülőföld – beszélgetés Biró A. Zoltán antropológussal
Biró A. Zoltán 1955-ben született Korondon. Középiskolai tanulmányait 1974-ben fejezte be Székelyudvarhelyen, magyar–orosz szakos tanári oklevelet 1978-ban szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Társadalomkutató, a csíkszeredai székhellyel működő KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja vezetője, a Sapientia Egyetem csíkszeredai társadalomtudományi karának dékánja.
– Hosszú ideje Csíkszeredában él ugyan, de a Sóvidék, Korond gyermek- és serdülőkori éveinek színtere. Hogyan emlékszik vissza szülőfalujára?
– A szülőfalu, a szülőföld bizonyára mindenkinek fontos, az én esetemben azonban ennek a kapcsolatnak különös többlete van. Az egyetemi évek alatt a társadalomtudománynak olyan ágazatával ismerkedtem meg – ezt máig is művelem –, amely az emberi tevékenységet a maga közegében, mindennapi környezetében vizsgálja, s így próbálja megérteni a társadalomban élő ember természetét. Ez a tudományág a kulturális antropológia, amely nem csupán távoli, egzotikus helyeken művelhető, hanem a saját társadalomban is.
Nos, amikor megismertem ennek a tudománynak a módszereit, akkor kezdtem megérteni, a helyére tenni mindazt, amit Korondon gyerekként átéltem, megtapasztaltam. Például az, hogy egy fazekascsaládban hogyan, milyen ritmusban, milyen rend szerint dolgoznak, a munkához milyen vélemények, értékek, szabályok kapcsolódnak, hogyan szerveződnek az egyéni, a családi életvezetés mintái, miért és hogyan fontosak a másokkal való kapcsolatok, milyen viszony van munka és beszéd, életesemény és értelmezése között, s még hoszszan sorolhatnám.
Nos, ezek a gyerekkori élmények, tapasztalatok átláthatóvá, értelmezhetővé váltak. Mintha már gyerekkoromban szakmai terepen lettem volna. Később sok szakmai elemzésbe is beépítettem ezeket az ismeretanyagokat, hiszen amit az 1960-as években tapasztalhattam – kollektivizálás és következményei, az életvezetés mai értelemben vett modern mintáinak kialakulása –, ekkor voltak láthatók és tapasztalhatók. Természetesen sok más terepen is megfordultam azóta, a korondi élmények azonban nagyon mély társadalomismereti anyagot kínáltak számomra.
Szokás azt mondani, hogy a szülőfalu útravalót kínál, én igazán elmondhatom, hogy mindmáig használható, gazdag útravalót kaptam. Kommunikációelméleti előadásaimon ma is szívesen elemzek korondi eseményeket, amikor például a munkahelyépítés egyediesítésének modelljével vagy az egyéni identitásépítés humoros eszközökkel való megerősítésével mai kommunikációs helyzeteket lehet megmagyarázni.
– Ilyen környezetben nemcsak eseményekkel találkozik az ember, hanem normákkal, szabályokkal is…
– Nem szükségszerű, hogy az ember átvegye környezete modelljeit, de az én esetemben ez így történt. Gyakorlatomban gyakran visszaköszönnek a korondi környezet munkamodelljei. Az, hogy érdemes másokkal együtt, úgymond egymás keze alá dolgozni, érdemes törekedni arra, hogy az ember ne függjön nagyon másoktól, alapozhasson arra, amit ő maga meg tud csinálni, s ha megvan ez a keret, akkor minden helyzetből, a nehezekből is ki lehet jönni. Ezeket a modelleket gyerekkori környezetemnek köszönhetem.
– A székelyudvarhelyi középiskola elvégzése után következtek a kolozsvári egyetemi évek….
– Tulajdonképpen a középiskolai években indultam el a szakmai pályán, de ezt akkor még aligha ismertem fel. Néhai Széll Lajosnak, egykori magyartanáromnak köszönhetem, hogy megtanultam a szakmai elemzés igényét és ábécéjét. Az akkor elérhető legfrissebb irodalomelméleti, strukturalista szakirodalom alapján tanított verseket elemezni, s a könyveket is a kezembe adta. Akkor éppen ez volt a levegőben, az egyetemen is ez volt az újdonság. Az egyetemen – ahol magyar–orosz szakon tanultam, nem nagyon volt miben válogatni, ha magyar nyelven akart tanulni valaki – mai szemmel nézve elég szabados világ volt.
Nem sokan rajongtak az akkor divatba jött speciális kurzusokért, holott újszerű dolgokat lehetett tanulni kötetlen formában. Nyelvelméletből, szemiotikából újdonságokat lehetett hallani ezeken a nem kötelező foglakozásokon. Ilyen keretben ismerkedtem meg az etnológiai elemzési módszerekkel is, Péntek János tartott ilyen előadásokat, s ekkor írtam az első elemzésem a korondi fazekasság munkafolyamatairól.
– Olyan szakterületen szerzett szakmai tudást, amely – legalábbis a 80-as években – ritkaságszámba ment.
– A kulturális antropológia szemlélete és elemzési módszertana kissé megkésve ért el hozzánk, hiszen a tudományágnak már évszázados múltja volt. Olyan időszakban ismerkedtünk meg ezzel a tudománnyal, amikor maga is a szemléleti és módszertani megújulás szakaszában volt. Az ember társas természetének a megértését kínálta, s ez abban a normatív és ideologikus világban nagyon érdekesnek és értékesnek ígérkezett.  Kolozsváron többedmagammal egy nagyon érdekes és színes egyéniség, Aradi József vonzáskörébe kerültem, aki akkor a Korunk szerkesztője volt.
Legendás könyvtárral rendelkezett, még az egyetem befejezése után is utazótáskával cipeltem tőle – havi gyakorisággal – a szakmai olvasnivalót. Intellektuálisan vonzó, kreatív személyiség volt, ő képviselte azt a modellt, hogy aki akar valamit, azzal foglalkozni, azt önzetlenül támogatni kell, segíteni kell helyzetbe hozni. Ő ismertetett meg az „antropológiai fordulattal”, jó néhányan úgymond a zsebéből nőttünk ki. Ötleteket adott, publikáláshoz segített, ahogyan akkor mondták, a „guru” szerepét vállalta fel.
– Miért éppen Csíkszerdában állt össze a Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport, amely több-kevesebb rendszerességgel ma, 30 év után is végez társadalomkutatást, kutatja a Székelyföld helyzetképét, választ keresve a társadalmi antropológia és civilizáció bonyolult kérdéseire?
– A KAM egyedi történet. 1978–1979 környékén néhányan Csíkszeredába kerültünk azok közül, akik Kolozsváron Aradi József vonzáskörében is együtt voltunk, kapcsolódott hozzánk néhány társadalomtudományi érdeklődésű helyi ember is. 1979 őszén tartottuk az első informális megbeszélést arról, hogy társadalomelemzésekkel fogunk foglalkozni.
Több mint száz olyan hivatalos – irodalmi, etnológiai, tudszoc (tudományos szocializmus) kör 1983-ig – vagy nem hivatalos esti szakmai megbeszélésnek vannak meg a jegyzőkönyvei, amelyek képet adnak akkori szakmai érdeklődésünkről, elemzéseinkről, a több száz kisebb-nagyobb publikáció elkészítéséről, a közös könyvek publikálása körüli bonyodalmakról. Úgy értünk a diktatúra végéhez, hogy tele voltak a fiókok publikálandó anyagokkal. Hivatalosan is bejegyeztettük az intézményt, a többi már sokkal könnyebben követhető történet. Kinyílt a világ, s ha kissé késve is, elindulhatott a tudományos világba való bekapcsolódás.
– Hogyan dolgozik a saját társadalomban az antropológus? Melyek a fontosabb témáik?
– A módszer mindenhol ugyanaz: nagyon közelről, személyes részvétel alapján kell ismereteket szerezni a társadalomról. Megfigyelés, eseményelemzés, mélyinterjú, dokumentumelemzés, társadalomtörténeti vizsgálódás alkotja a módszertant, s természetesen az összevetés a más társadalmi környezetben zajló elemzésekkel. Az antropológust az ember társas természete, az adott társadalom szerveződése és működési módja foglalkoztatja, legyen szó gazdálkodásról, migrációról, interetnikus kapcsolatokról vagy éppen táplálkozásról, szegénységről. Elsősorban a székelyföldi térséggel foglalkoztunk, hiszen ez a félperiférikus vidéki térség sajátos társadalomtörténete és mai térbeli szerveződése alapján is fontos és hasznos elemzési terület. De készítettünk elemzéseket a romániai magyar elitről és intézményrendszerről is. A társadalom működési módjának, folyamatainak ismerete sokféleképpen hasznosítható az oktatástól a fejlesztéspolitikáig.
– Egy témakörnek vagy egy szeletének feldolgozása nyilván nemcsak sok időt, de sok pénzt is igényel.
– A társadalomkutató is azok közé tartozik, akinek sosincs elég pénze, mindig többet szeretne végezni, mint amire forrás van. Az intézet egyesületi formában működik, pályázatokból, szakmai szerződésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Intézetünket a Magyar Tudományos Akadémiának a határon túli tudományossággal foglalkozó bizottsága évek óta fontos szakmai műhelyként tartja számon. Ez és minden más szakmai kapcsolat nagyon fontos a működés szempontjából, hiszen az intézményfenntartás alapelve nem a támogatás, hanem a szakmai együttműködés, a másokkal közösen végzett szakmai program, kutatás, konferenciarészvétel, egyetemi kurzus.
– Jelenlegi munkahelye a Sapientia EMTE csíkszeredai karához köti: az intézmény oktatója, dékánja. Hogyan fér ez össze a kutatással?
– Kötelező, hogy összeférjen, hiszen az egyetemi oktatás és a kutatás ma már együtt jár, sőt kiegészül egy harmadik feladattal, a térségi-társadalmi szerepvállalással. A kutatómunka tovább folyik a KAM keretében, hiszen ez az intézményi bázis jóval az egyetem előtt alakult, sőt mi több, a csíkszeredai Sapientián az alkalmazott társadalomtudományi szakok a KAM szakmai bázisán, tudományos teljesítményeire és kapcsolati tőkéjére alapozva jöhettek létre. Az egyetem nagyon fontos keret a tudománnyal foglalkozóknak, így számomra is, különösen vidéki térségben. Korábbi végzettjeink ma már oktató vagy kutató kollegák. Az egyetem nagy esély a Székelyföldnek: a térségi modernizáció fontos mozgatóereje, nagyon fontos szakmai kapcsolatok és a tudástranszfer fogadóhelye s nem utolsósorban szellemi műhely.
– Min dolgozik jelenleg?
- Mindig többféle feladat van, ahogy mondani szokás: egyik sürgősebb, a másik fontosabb. Ami viszont kiemelten foglalkoztat, éppen a székelyföldi térség példáján: a vidéki, félperiférikus térségek modernizációs felzárkózásának, versenyképessé válásának feltételei, ennek a folyamatnak a támogató és akadályozó tényezői. A vidék, a vidéki élet fokozatosan fölértékelődik, de a járható utak megtalálása sok szakmai kérdést is felvet. Nemcsak a Székelyföldön, hiszen a posztszocialista térségben sok vidéki térség keresi a helyét. Itt lenne az ideje olyan szakmai összegzésnek, amely az eddigi térségi kutatásaink eredményeit egybefoglalja.
Székely Ferenc

Krónika (Kolozsvár)

Még több magyarországi befektetőre lenne szükségünk
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának kezdeményezésére, a helyi polgármesteri hivatal és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem együttműködésével tegnap délután a Közgazdaságtudományi és Gazdálkodástudományi Kar épületében első ízben tartottak Magyar–Román Üzleti Fórumot, amelyen a két országból kis- és nagyvállalkozók, szakminisztériumok és kereskedelmi kamarák összesen több mint százhúsz képviselője vett részt. A konferencia kitűzött célja az volt, hogy az agráriparban, a megújuló energiaforrásokban, valamint az IT szektorban érdekelt magyarországi és romániai vállalkozók találkozhassanak egymással, bővíthessék üzleti kapcsolatrendszerüket, információt és tapasztalatokat cseréljenek, és mindezek ezáltal új befektetési lehetőségeket találjanak. A kétoldali és kölcsönösen előnyős gazdasági kapcsolatok fejlesztésére kiváló színhely Kolozsvár, amely minden szempontból előmozdítója lehet ennek a folyamatnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

90 éves napjaink erdélyi emlékírásának nagy öregje: Katona Szabó István
Az eltelt évszázad felét (1936–1986) Marosvásárhelyen megélt író, közíró, szerkesztő, a hiteles emlékírás igaz művelője – Katona Szabó István 90 éves.
Gödöllőn gyűlünk össze november második vasárnapján. Körülüljük, mi, háromnegyed századot megéltek és fiatalabbak. Emlékezők, olvasók, pályatársak, tanítványok. A korosztály kegyetlen éveket megélt, kegyetlen évek elől – másként kegyetlenné vált – jövőbe menekülők, erdélyiek és anyaországiak. Tisztelők, a hitelességre vágyók közössége. A sokoldalú irodalmárból most elsősorban az emlékírót hallhatjuk.
Nekünk, Erdélyben születetteknek, sok évtizedes anyaországi múlttal bírva is különös érzés, hogy Pista bácsit mint megbecsült és nagy tiszteletnek örvendő gödöllőit kell ünnepelnünk. Különös érzés, de köszönet érte Gödöllőnek, és az attól elválaszthatatlan polgármesternek dr. Gémesi Györgynek.
A terem ünnepelteknek kijáró sarkában ülő, mosolygós írót láthatnánk akár aggastyánnak is, de mikor megszólal a csodálatos memória, a kétségbevonhatatlan hitelesség, a csillogó szellem és bölcs derű olyan quadrophóniája vesz körül, amivel manapság ritkán lehet találkozni.
Albert Gábor kérdez, s a kérdezettből ömlik az emlékezés eddigi búvópatakjának zuhataga.
A Nagy reménységek kora, 1944–48 (1990) és a Marosvásárhely krónikája (1996) című, alapvető fontosságú kötetei után most a frissen megjelent Nagy hazugságok kora (1948–1968) fekszik az asztalon, s örömmel tudjuk meg, hogy a folytatás is nyomdaközelbe érkezett, sőt az ezt követő munka is készülődőben van.
De a Gödöllőn eltöltött több mint negyed évszázad alatt az anyaországba kényszerült erdélyi közösségért is sokat tett összetartásra és egymás megsegítésére alapozó szervezőmunkájával. Valóságos egyszemélyes tanácsadó intézménye volt az új egzisztenciát építeni próbálók sokezres tömegének.
Katona Szabó István – mint meséli – 1986-ban, "mikor még nem sejthette 1989-et", azzal a szándékkal (és jegyzetgyűjteménnyel) települt át az anyaországba és abban is Gödöllőre, hogy ezután a szülőföld keserves évtizedeinek az összmagyar múltból kiszakíthatatlan hiteles emlékét rögzíthesse a múlt kitalálására oly hajlamos jövendő számára.
Ha ezt tervezte, elmondhatjuk, hogy sikerült neki, és várjuk, nagyon várjuk az újabb kötetek megjelenését, mert az egyre rövidebbre szabályozott nemzeti emlékezetnek óriási szüksége van ezekre az igaz emlékezésekre.
A múltat végképp eltörölni szándékozó igyekezet a jövő építésének egyik leghatalmasabb akadályozója. És mostanság éppen ekörül is az egymásra mutogatók meddő vitája folyik. Egy olyan vita, melyet nem vívhatna a politikai elit, hanem csakis és egyedül a tudományosság. Egy valódi tudományosság, amely a megmaradásunkat szolgálni akarván olyan dokumentumok alapján ítéli meg múltunk tapasztalatait, mint Katona Szabó István emlékiratai.
Üdvözöljük hát a szülőföldről is Őt, a nagy tiszteletnek örvendő Katona Szabó Istvánt, a nemzet emlékezetének idős őrizőjét, és örvendezzünk Vele együtt annak a szép napnak, melyen befogadó városának és az összegyűlt szakmabélieknek szeretetétől körülvéve vette át a gödöllői Polgármesteri Ezüstérmet.
Drága Pista bácsi, adjon néked az Úr további erőt, hogy hatalmas tapasztalatodat és ragyogó emlékezetedet kihasználva átalmenthesd tanulságul a továbbra is küzdelmes jövőnek mindazt, amit erdélyi generációink sorának meg kellett élnie akkor és ott.
Szász István Tas
Leányfalu, 2012. november 12.
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatkozott a Székely Könyvtár (XVIII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár)
Marosvásárhelyen a XVIII. Nemzetközi Könyvvásáron mutatta be a Hargita Kiadóhivatal a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár első tíz könyvét. A hazai piacon egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően a székelység múltjával és jelenével foglalkozó irodalmi és dokumentumértékű művek kerülnek az olvasó elé, melyek rendeltetése elősegíteni a székely-magyar öntudat megerősödését, s egyben élvezetes olvasmányul is szolgálnak – olvashatjuk a Székely Könyvtár honlapjának ajánlójában.
A Székelyföld kulturális folyóirat munkatársai gondozzák a sorozatot. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában felállított standnál Molnár Vilmos szerkesztővel beszélgettünk, aki a sorozat olvasói fogadtatásáról elmondta: mint minden újdonságot, ezt is be kell járatni, természetesen kaptak pozitív visszajelzéseket, előfizetők is jelentkeztek már, mert így is hozzá lehet jutni a könyvekhez, ráadásul olcsóbban. Magyarországról is érdeklődnek a Székely Könyvtár iránt, ám az igen magas szállítási ár gondot okoz, persze már keresik a módot, hogy ezt megoldják. Az ötös „minisorozatokban” kiadott Székely Könyvtár célja: bemutatni a székelységgel, Székelyfölddel kapcsolatos műveket a középkori irodalomból, a XX. század elejéről és jelenkori szerzőktől. A következő öt kötet: Tamási Áron Ábel Amerikában című regénye, Tomcsa Sándor humoreszkjei, Király László válogatott versei, Hermányi Dienes József székely vonatkozású középkori anekdotái és Balázs Ferenc A Rög alatt című önvallomása. A harmadik „ötös” megjelenését jövő tavaszra tervezik – mondta el Molnár Vilmos, hozzátéve, hogy bár a százas lista már nagy vonalakban körvonalazódott, nem zárják ki, hogy „útközben” az módosulni fog. A szerzők székely származásúak, illetve műveik témája Székelyföldhöz kapcsolódik. A sorozat nemcsak tartalmában rendkívüli, a nyomdai kivitel is kiváló. A tetszetős külalakú, jó minőségű papírra nyomtatott könyveket szívesen veszi kézbe az olvasó, s mindez az ismert csíkszeredai grafikus, Siklódi Ferenc munkáját dicséri. Aki pedig előfizet a Székely Könyvtárra, ex librist is kap, melyet szintén Siklódi Ferenc készített. Végül a sorozat megjelenésének anyagi hátteréről is szólt Molnár Vilmos, külön hangsúlyozva, hogy a Hargita megyei tanács mellett magánvállalkozó is számottevően hozzájárult a kiadáshoz: Kurkó Árpád, a Hargita Gyöngye tulajdonosa évről évre jelentős összeggel járult hozzá a költségek fedezéséhez, az ő támogatása nélkül valószínűleg meg sem jelentethették volna az első tíz könyvet.
Forró Eszter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (5.)
Kádárék és az erdélyi kérdés
A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után a magyar–román kormányközi tárgyalások gondolatát először Sebes István magyar külügyminiszter-helyettes vetette fel 1957. májusi bukaresti látogatása alkalmával.
A magyar külügyminisztérium hozzáfogott a tárgyalási anyag kidolgozásához. Így született meg a Javaslat a magyar–román kormányközi tárgyalások anyagára című dokumentum, amelyben előirányozták: az Erdélyben tartandó nagygyűlésen az „ott élő magyar nemzetiségű lakosság” előtt ki kell fejteni, hogy a testvéri román nép az „ellenforradalom” idején és után milyen nagy segítséget nyújtott Romániának, ugyanakkor a „román népet, a román kormány és pártvezetőket… Erdély kérdésével kapcsolatban” teljesen meg kell nyugtatni, „minden bizalmatlanságot eloszlatva”.
Erre a feladatra Kállai Gyula államminiszter, az MSZMP KB PB titkára vállalkozott, aki a Simó Géza-bútorgyár kultúrtermében jobbára magyar párttagok és munkások nagygyűlésén kijelentette: „A magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé: nemcsak Magyarország, hanem a szomszédos Románia területére is ki akarták terjeszteni az ellenforradalmat: győzelmük biztosítására nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is vissza akarták állítani a földesúri és kapitalista kizsákmányolást. Az ellenforradalmárok ezért elevenítették fel az úgynevezett határkérdést. Világos tehát, hogyha az ellenforradalom Magyarországon győz, az éppen a Duna-medencében jelentette volna az imperialista rablóháború kezdetét, éppen a magyar és román nép lett volna annak első áldozata. Ezért mi szembeszállunk azokkal, akik a régi horthysta, irredenta területi követeléseket felelevenítik, mert saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy ezek a követelések a kapitalizmus restaurációja és a harmadik világháború irányába hatnak. Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs: azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját.” Kállai Gyula miközben a beszédében az „ellenforradalmár-gyanús” elemek példás megbüntetését is követelte, olyan csúsztatásokra vetemedett, amelyekhez hasonlókat egyetlen ország századrangú vezetője sem követett volna el. E sorok írója minden, a magyar forradalom idején született programot alaposan és többször is áttanulmányozott. Egyetlen program sem vetette fel – sem nyíltan, sem burkoltan – a területi követeléseket, nem „elevenítették fel a határkérdést”. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Debreceni Orvostudományi Egyetem, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia, a debreceni középiskolák diáksága, hallgatói, oktatói, dolgozói a debreceni Néplap 1956. október 23-án 35 000 példányban megjelent különkiadásában 16. pontként azt követelték: Illetékes nemzetközi fórumon foglalkozzanak a romániai és más külföldi államban élő magyarok ügyével. A 17. pont: A kormány lépjen érintkezésbe a népi demokráciák, Ausztria és Jugoszlávia kormányával egy közép-európai konföderáció megvizsgálása céljából. Szó sincs sem területi követelésről, sem határkérdésről, sem revízióról.
A magyarországi történészek a forradalom idejéből csak két olyan felvetésről tudnak, amikor egyáltalán felmerült a határok, illetve a magyar kisebbségek kérdése. 1956. október 22-én a miskolci egyetem diákparlamenti ülésén a résztvevők más jelszavai mellett a két világháború közötti revizionista politika központi követelése, a „Mindent vissza!” kiáltás is elhangzott. Ezt azonban a szervezők azonnal leintették. Szesztay Ádám idézett tanulmányában hivatkozik arra az információra, amely szerint a miskolci forradalmi rádió a forradalom napjaiban magyarul és a szomszédos országok többségi nyelvein összefogásra szólított fel. A másik, határokkal kapcsolatos kijelentést a Veszprém Megyei Forradalmi Bizottság 1956. október 29-i felhívásában fogalmazták meg: akárcsak a debreceni egyetemi hallgatók, diákok, a dokumentum szerzői a kisebbségi kérdés megoldását a közép-európai államok föderációjának kialakításában jelölték meg. Szoboszlai Aladár román–magyar konföderációra vonatkozó tervezete tehát nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”. Ezek a rendkívül fontos háttér-információk is segítik az „erdélyi kérdés” megoldását célzó, 1955 és 1957 közötti tervezetek keletkezés-körülményeinek a tisztázását, megértését. A jelen kötetben közölt dokumentumok, mélyinterjúk jelzik: az erdélyi magyarság rendkívül érzékenyen reagált a román–magyar viszonnyal, határkérdéssel kapcsolatos bármilyen kijelentésre, megfogalmazásra. Érthető, hogy a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. februári romániai látogatásának kudarca – Makfalvi (Vincze) Gábor Keleti Ferenc bukaresti nagykövet információira hivatkozik – nagy csalódást keltett a romániai magyarság körében. Kádár János marosvásárhelyi pohárköszöntője egyenesen sértette a meghívott magyar kádereket, amikor kijelentette: „Itt laknak magyar származásúak is”, a „nacionalizmus mélyen él az emberek gondolkodásában”. A kijelentés sértő jellege az 1956. évi népszámlálás adatainak ismeretében válik nyilvánvalóvá: Marosvásárhelynek 1956-ban 65 194 lakosa volt, közülük 50 174-en vallották anyanyelvüknek a magyart, 14 135-en a románt. A nemzetiség szerinti megoszlás: 48 077 magyar, 14 623 román.
Kádár János 1958. február 26-án a bukaresti nagygyűlésen hiába próbálta megnyugtatni a román hallgatóságát, kijelentvén: „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”, a látogatás kudarca nyilvánvaló volt: a román fél nagyon ügyes taktikával, a „magyar elvtársak” állandó, már-már a teljes kimerültséghez vezető utaztatásával elérte – Vincze Gábor találó megfogalmazásában –, hogy „semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor!” A román fél még a látszatát is elkerülte annak, hogy kormányközi tárgyalásokról lenne szó. A román külügyminisztérium egyáltalán nem vett részt a tárgyalásokon, az ilyenkor szokásos diplomáciai szabályokat felrúgva, a román fogadóküldöttségből hiányzott a budapesti román nagykövet.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Babucs Zoltán
A KÁRPÁTOK ŐREI
Székely határőrök a második világháborúban
Az alakulatok keményen helytálltak, de súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor 1944 augusztusában az Ojtozi-szorosban megjelentek a szovjet csapatok.
A második bécsi döntés eredményeként Észak-Erdély és a Székelyföld, Erdély „szebb, de szegényebb” fele tért vissza Magyarországhoz, melyet nem csak gazdasági és társadalmi területen, de a honvédelem szempontjából is be kellett illeszteni az ország vérkeringésébe.
A német külpolitika ördögi sakkjátszmájának köszönhetően versenyfutás kezdődött meg a Magyar Királyság és Románia között Erdély háború utáni hovatartozását tekintve. 1941. június 22-én Románia az elsők között csatlakozott a Harmadik Birodalom szovjetellenes háborújához, Magyarország pedig öt nappal később lépett a hadviselő felek sorába.
A Magyar Királyság keleti határainak védelmére 1942. március 1-jén megkezdték a Székely Határőrség újbóli szervezését, a Székely Határvédelmi Erők parancsnokság törzse pedig ezen esztendő november 15-én – vagyis 70 évvel ezelőtt – került felállításra.
A szervezés előzményei
Miután a német „Blitzkrieg” Moszkva alatt kifulladt, 1942 elejétől Hitler szemében felértékelődtek kisebb szövetségesei, így azok haderejének nagyobb arányban való részvételét követelte az 1942 nyarára tervezett nagy offenzívában.
A magyar hadvezetőség részben engedett a német követeléseknek, azonban nem kívánt azon hibába esni, mint 1918-ban, vagyis: az ország a háború után ne maradjon hadsereg nélkül, s meg tudja védeni határait, főleg a románokkal szemben.
Így történhetett, hogy 1944 tavaszáig az anyaországi seregtestek egyre nagyobb mértékű bevetése mellett csupán egy-két erdélyi honvéd csapattest került ki a keleti hadműveleti területre, a kolozsvári IX. hadtest, valamint a Székely Határvédelmi Erők mozgósítása csak a hadieseményekben bekövetkezett változások eredményeként történt meg 1944 tavaszán.
A Székelyföld tömbmagyarságának védelmére élesztették újra a székely határőrséget. Dr. Pál Gábor, Csík vármegye képviselője az Országgyűlés alsóházában elhangzott beszédében a következőkben domborította ki ezen intézmény szükségességét: „Erdély keleti szélén 1763-1848-ig székely katonai határőrvidék volt, osztrák közigazgatás alatt, annak minden szenvedésével együtt.
A katonai határőrvidék és szervezete tette lehetővé, hogy az 1848-49. évi szabadságharcban a székelység olyan erőkkel vehette fel a harcot azokkal szemben, kik őt ebbe a szervezetbe belekényszerítették. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, amikor a székelység zsákszerű megszorultságban van, megköveteli, hogy a Honvédelmi Miniszter úr tegye megfontolás tárgyává a székely katonai határőrvidéknek most már magyar alapon való szervezését, mert Erdély keleti szélén nem volnának székelyek, ha mindig egységes szabályok szerint éltünk volna. Nálunk honvédelem tekintetében különleges szabályokat kell alkotni, Svájc mintájára ott kell, hogy legyen a lőszer, a puska, ruha, hogy veszedelem idején azonnal talpra ugorjon, korhatárra és szolgálati kötelezettségre való tekintet nélkül mindenki, minden épkézláb ember.”
Apák és fiaik fegyverben
A Székely Határőrség szervezése 1942. március 1-jén vette kezdetét, s a 20 székely határőr-zászlóalj állományát kezdetben 48-60 éves tartalékosok adták. Székely határőr-zászlóaljak (hadrendi számuk zárójelben) szerveződtek Gyergyószentmiklóson (1-2.), Ditrón (3.), Csíkszépvizen (4.), Csíkszentdomonkoson (5.), Csíkszeredán (6.), Kézdivásárhelyen (8.), Kovásznán (10.), Sepsiszentgyörgyön (11-12.), Baróton (13.), Székelyudvarhelyen (14.), Oklándon (15.), Székelykeresztúron (17.), Parajdon (18.), Marosvásárhelyen (19.), Erdőszentgyörgyön (20.), Ákosfalván (21.), Mezőmadarason (22.) és Nyárádszeredán (27.).
A milícia rendszerű fegyveres alakulatok ekkor még egyenruhát sem kaptak, a gyakorlatokra behívott határőrök ruhakoptatási díj ellenében saját civil ruhájukat viselték.
A határőr-zászlóaljak feladata volt egy esetleges román támadás során a segítség beérkezéséig – helyismeretük kihasználásával – a határvadász alakulatok harcának támogatása.
A Székely Határőrség vezetésére hozták létre 1942. november 15-én a Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát Marosvásárhelyen. Alárendeltségébe került a csíkszeredai 9. székely határvadász-dandár, amelybe a gyergyószentmiklósi 65., sepsiszentgyörgyi 67. és a csíkszeredai 70. székely határvadász-csoport tartoztak.
Ide nyert még beosztást a székelyudvarhelyi 68. és a marosvásárhelyi 69. székely határvadász-csoport. A fenti határvadász-csoportok állományában hat székely határvadász-zászlóalj volt, a gyergyótölgyesi 21., a besztercei 22., a marosvásárhelyi 23., a kézdivásárhelyi 24., a nagybereznai 25. és a székelyudvarhelyi 34.
Ide osztották be a tusnádfürdői 59. határvadász-portyázó osztály parancsnoksága alatt a székely határvadász-zászlóaljak portyázó századait – azaz 8 századot, 47 határvadász-őrsre osztva – és 12 erődszázadot. Más alakulatok is voltak a határvédelmi erők között: így két tüzérosztály, egy légvédelmi tüzérosztály, egy székely huszárszázad, utászok, híradók, továbbá vonatalakulatbeliek. 1943 őszén nyolc gyalogos és két tüzér kiképző tábort hoztak létre, ahol kb. 8000 székely határőr részesült rövid kiképzésben.
Ezen év októberében két, 18-19 éves behívottakból álló újoncévfolyamot is behívtak, vagyis az apák és fiaik – más néven: „leventekatonák” – együtt szolgáltak. Az 1925-ös születési évfolyam tagjaként vonult be határőr kiképzésre a magyarói illetőségű Ivás István a szásztekei (gyalogos) kiképző táborba.
Kiképzésük ideje alatt látogatta meg őket vitéz felsőtorjai Kozma István vezérőrnagy, a Székely Határvédelmi Erők első parancsnoka – akit 1951-ben koncepciós per eredményeként ítéltek el és végeztek ki –, hozzájuk intézett beszédében így indokolta 21 éves koruk előtti behívásuk szükségességét: „Elmondta, azért vagyunk idő előtt behívva, mert az országnak szüksége van katonákra, különösképpen a székelyföldi ifjakra, hogy az ősi hagyomány szerint apák és fiúk együtt védjék a Székelyföldet, ha szükség lesz rá. Ezért lett újra életre hívva a régi székely határőrség. (…)
Miután itt a kiképzőtáborban felkészültünk, ki leszünk helyezve a már megalakított székely határőr-zászlóaljakba, az idősebb székely bajtársakhoz, valószínű, hogy olyan is lesz köztünk, aki az apjával kerül egy zászlóaljba, úgy, ahogyan őseink, több száz évvel ezelőtt. Beszélt arról, hogy a székely nemzet évszázadokon át katonanemzet volt.
Békeidőben az ország keleti határát őrizte és védte, de ha a magyar hazát megtámadták, apa a fiával egy emberként részt vett a király oldalán az ellenség kiűzésében. A székely katona híres volt vitézségéről. Ezért büszkék lehetünk őseinkre, akik példaképeink lehetnek. Ezért nekünk követnünk kell hős székely őseinket.”
1944 nyarán a Székely Határvédelmi Erőknek keleten 200 km, délen és nyugaton ugyancsak 200 km hosszú síkságot és hegyvidéket kellett védeniük kb. 40-50 ezer fővel. Egy határvadász-zászlóaljra átlagban 70-80 km, egy ütegre 50 km, míg egy határőr-zászlóaljra 20 km védendő határszakasz jutott.
Az ország keleti határait lezáró, ún. Árpád-vonal középső és déli szakaszának kiépítésében nem csak a műszaki és munkaszolgálatos alakulatok, de a székely határőrök is részt vettek. Az Árpád-vonal székelyföldi szakaszán az egyes védőkörleteket a harc- és gépjárművekkel járható szorosok és hágók körzetében, a védők számára legelőnyösebb terepszakaszokon alakították ki, melyek több részből álló erődelemek voltak.
Számolva a déli irányból várható román támadással, 1943-tól körkörösen védhető zászlóalj-támpontokat létesítettek a Székelyföldön, így Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, továbbá a Hargita és Parajd térségében, Homoródfürdőn pedig folytatódott a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága számára tervezett vezetési pont építése.
Székelyföld védelmében
1944. március 31-én ismét bevezették a katonai közigazgatást Erdélyben. Pár nappal korábban a Székely Határvédelmi Erők alakulatainál is mozgósítottak – parancsnokságuk ekkor már Csíkszeredában ténykedett –, amelyet április 1-jén 0 óráig kellett befejezniük.
Béke körülmények között a határőr-zászlóaljak csupán kilencfős parancsnoksági keretből állottak, a mozgósítás során viszont állományuk közel 1000 főre duzzadt fel zászlóaljanként. A határőr-zászlóaljak nehézfegyverzete minimális volt, lövészszázadonként 2 db golyószóró és 2 db géppuska, nehézfegyver századonként pedig 4 db nehézpuska, 4 db páncéltörő ágyú és 4 db közepes aknavető volt.
A mozgósított határőr-zászlóaljak katonái megkapták rendes egyenruházatukat és fegyverzetüket, s elhagyták békehelyőrségeiket, a tavaszi és nyári időszakot erőltetett ütemű képzéssel, valamint határvédelmi munkálatokkal töltötték.
Románia 1944. augusztus 23-án, egyik napról a másikra szövetségest váltott, Mihály király rádiószózatában utasította hadseregét Észak-Erdély visszafoglalására. A román területen kelepcébe került német 6. és 8. tábori hadseregek a székelyföldi hágók felé hátráltak és napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait. Augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében, másnap az Ojtozi-szorosban jelentek meg a szovjet csapatok. A székely határőrök ekkor kerültek először harcérintkezésbe az ellenséggel és kemény helytállásuk ellenére súlyos veszteségeket szenvedtek. Úz-völgyi hegyomlás című riport kötetében Sylvester Lajos nekik állított emléket. A Máramarosi-havasoktól Lakócáig húzódó több száz kilométeres arcvonalat a székely határvadászok és határőrök egyedül nem tudták tartani, ezért a német hadvezetés is küldött csapatokat a védelem megszilárdítására, illetve a Romániából visszaérkezett alakulattöredékeket is bevetették. A szovjetek nyomasztó fölénye, s az a tény, hogy a román átállás miatt a Déli-Kárpátok szorosain és hágóin akadálytalanul léphetett az ellenség Erdély területére, eldöntötte a harcok további kimenetelét. Ezért 1944. szeptember 7-én a német Dél Hadseregcsoport parancsnoksága elrendelte a Székelyföld katonai kiürítését. Ekkor már nem csak az Ojtozi-szoros, hanem az Úz és a Csobányos völgye, a Gyimesi-szoros, valamint a Békás- és Tölgyesi-szoros is szovjet kézbe került.
A székelyföldi harcokat követő visszavonulás egyik sajátságos velejárója volt, hogy a székely alakulatok állományának nagyobb hányada „kivonta magát a további harcokból” és hazament.
Kezdetben maguk a német is elcsodálkoztak székelyek lemaradásán. Hans Friessner vezérezredes, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka az alábbi sorokat jegyezte fel visszaemlékezéseiben: „(…) Hitler főhadiszállásán azt hallottam, hogy a székelyek amolyan elitcsapatot képeznek, s úgy harcolnak, akár a tiroli császárvadászok vagy a német hegyivadászok, ráadásul ők közvetlenül szülőföldjüket védik. Most azonban éppen ez magyarázta dezertálásukat: nem akarták magára hagyni a portát, mikor jön az orosz!”
A székely honvédek – s köztük is főként a határőrök – a harc folytatása helyett hazatértek szülőfalujukba, melyet akár dezertálásnak is lehetett minősíteni. Védelmükre azonban kell felhoznunk, hogy a székelyeket rendkívül erős lelki kapocs és hagyományos szemléletmód fűzték szülőföldjükhöz. Azt sem szabad felednünk, hogy a szülőföldhöz való ragaszkodást tovább erősítette a két évtizedes román megszállás is. Ezen lelki motiváltság mellett tisztjeik többsége „hallgatólagosan” szemet hunyt lemaradásuk felett, hogy otthonukat és családjukat megvédhessék a megszállókkal szemben.
Váncsa Albert tartalékos zászlós, a 68. székely határvadász-csoport egyik híradó szakaszparancsnoka visszaemlékezett a kiürítési parancs mellett egy másik rendelkezésről, amely így szólt: „Szeptember 6-án kaptuk a parancsot a kolozsvári IX. hadtesttől. (…) jól emlékszem rá: Elrendelem Székelyföld kiürítését. Megtiltom minden átjárónak, hídnak, épületnek a felrobbantását. A székelyek, akik akarnak, lemaradhatnak történelmi hivatásuk végrehajtása végett, akik tovább akarnak vonulni, továbbvonulnak. Ez a hivatalos parancs fel volt olvasva minden századparancsnoknak...”A székely alakulatok teljes felmorzsolódásának lassítására döntött úgy a német hadvezetés, hogy a Székelyföld további kiürítését felfüggeszti, s a német-magyar védelmet megszilárdítja a Maros mentén létesített védelmi vonalon, amely csak ideig-óráig sikerült.
A 9. székely határvadász-dandár kötelékében lévő, erősen leapadt létszámú határőr-zászlóaljak állományát a határvadász seregtest más alakulatainak feltöltésére használták fel. Így 1944. október havában a nagy múltú Székely Határőrség megszűnt létezni.
Tranindex.ro

25 évvel a brassói munkások lázadása után
Az 1987. november 18-i, brassói lázadásra visszatekintve kétfajta hősről lehetne beszélni. Először is a fellázadt, elítélt és csendben deportált munkások.
A rezsim bukása számukra a hazatérés és a brassói Vörös Lobogó Gyárban való újraalkalmazásuk örömét jelentette. Mivel olyan sok ítélet és szenvedés volt, a történészek és az újságírók éppenséggel kerülik, hogy hősöknek nevezzék őket.
A második kategóriába Silviu Brucan és más külföldi kapcsolatokkal rendelkező értelmiségiek tartoznának, akik „gorbacsovi” módon kommentálták az eseményt és disszidensekként gyűjtöttek be pontokat.
És szintén visszatekintve, egyetlen vesztesi kategória lenne: az 1987-ben kivizsgált, elítélt és deportált brassóiak. A változások és az antikommunista kampányok ellenére, a múlt század azon őszén lezajlott megtorló akciók egyetlen kezdeményezőjének, vagy tettestársának sem kellett elszámolnia. Elégették Ceauşescu arcképét
1987. november 15-e vasárnap volt. És munkanap, mint szinte minden akkori vasárnap, amikor Ceauşescu a küladósság visszafizetése érdekében a „nadrágszíj meghúzására” kötelezte a polgárokat. Ezen kívül „új alkalom volt az ünneplésre”, mert 1987. november 15-én szavaztak a helyi néptanácsok képviselőiről.
Egész Brassót Ceauşescu arcképével és vörös zászlók sokaságával „díszítették fel”. Bárhova néztél, olyan jelmondatokat lehetett látni, melyek arra mozgósítottak, hogy „mindent meg kell tenni” a nép boldogságáért és jólétéért. Minél több ilyen jel volt, a románok annál intenzívebben érezték a helyzetet idegen megszállásként. Hiszen mi másnak nevezhetted? Egy olyan rezsim foglya voltál, mely sorba állásokra és élelmiszerjegyekre, a külföldre termelés frontján történő mozgósításokra és áramszünetekre kényszerített. És főleg, hazugságra.
E kollektív idegességek és frusztrációk közepette az a hír, hogy újabb bérmegvonásokat fognak kiszabni az exportra történő gyártásban tapasztalt selejtek és a terv nem teljesítése miatt, több száz munkást mozgatott meg a Vörös Lobogóban. Az emberek kispricceltek a gyár kapuján a város Polgármesteri Hivatala felé. Felgyújtották a párt vörös zászlóit, de felemelték a trikolórt. A csoport hosszasan gördülő hógolyóként egyre nőtt, tömegeket vonzva. Addig soha nem hallott jelmondatokat kiabáltak a vezetők ellen. És mindenki a „Deşteaptă-t române!”-t (a jelenlegi román himnusz – RS) énekelte.
A tüntetőket még jobban feldühítette, hogy a párt megyei szervezetének székházában az egyszerű polgárok számára tiltott élelmiszereket találtak: szalámit, déligyümölcsöket, csokoládét. A lázadók irodákat és ablakokat törtek fel és be, „elagyabugyálták” az útjukba állókat, aktákat dobáltak ki az utcára és felgyújtották a „szeretett vezér” arcképét. Mindezeket a túl sokáig elfojtott dühvel tették.
Négyszáz letartóztatás
A párt mozgásba hozott gépezete azonban sürgős „lépéseket” tett. Gyorsan végrehajtottak négyszáz letartóztatást. Brassó forrongani kezdett. A letartóztatottak negyedét Bukarestre vitték kivizsgálásra. Tanúvallomásaikat verésekkel és rendkívüli pszichikai nyomásgyakorlásokkal tákolták össze.
Nicolae Ceauşescunak 1987. november 26-án jelentették, miként zajlott le egy nappal korábban a „Brassói Vörös Lobogó Teherautógyár” pártaktívájának plenáris ülése.
„Kiemelték, arról tájékoztatták, hogy minden dolgozó fel van háborodva a huligánok csoportja által elkövetett tettek miatt és azt kérik, hogy kapjanak példás büntetést és engedjék meg a gyárban való elítélésüket a dolgozó emberek kollektívája előtt azon vandál tettek miatt, melyek foltot ejtettek a gyár becsületén és kárt okoztak a pártnak és az országnak”. A vállalat egész vezetését – 15 személyt – leváltották és szétszórták az országban. A műszaki igazgatót, Ion Anghelt és a tervezési-fejlesztési iroda vezetőjét, Vasile Lucat feltételesen felfüggesztett börtönre büntették a munkások javadalmazására kirótt „indokolatlan büntetések” miatt. Akárcsak 1977-ben, amikor Ceauşescu a zsil-völgyi bányászok sarokba szorították, azokat találtak bűnösnek, akik „nem megfelelő módon” hajtották végre a törvényeit.
Azt is jelentették Ceauşescunak, hogy azokat a munkásokat, „akik rendetlenséget okoztak és megsértették a törvényt” el fogják „költöztetni más helyekre”, „a közvetlen felelősöket pedig bíróság elé állítják”.
A per nyomán 61 brassói munkást ítéltek munkahelyen letöltendő, vagy feltételesen felfüggesztett börtönbüntetésre (6 hónap és 3 év között). A 61 elítéltből 17-et más megyékbe küldtek dolgozni. Ők a Milícia engedélye nélkül nem hagyhatták el az új lakóhelyüket. Ezek a száraz számok azonban a megbélyegzettek szüleinek, feleségeinek, barátainak és rokonainak drámáit pecsételik meg.
Sohasem tettek igazságot
A brassói Vörös Lobogó gyárban 1987-ben 22.000 munkás volt. Most ott, a ROMAN SA-nál kb. 500. A Marius Oprea és Stejărel Olaru által koordinált nyomozásban („Ziua care nu se uită. 15 noiembrie 1987, Braşov”, Polirom, Iaşi, 2002) („Az elfelejthetetlen nap. 1987. november 15., Brassó”, Polirom, Jászvásár, 2002 – RS) Florin Postolachi volt munkás így foglalta össze a következményeket: „Robu ügyész 1990 után rendet akart tenni. És eljött Brassóba, mindnyájunkat összegyűjtött a Polgármesteri Hivatalban, az asztal körül és azt mondta: «Fiúk, megtaláltam mindazokat, akik benneteket 1987 novemberében kivizsgáltak. A Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), a hadseregnél és a belügyminisztériumban vannak. Egy-egy aktát Ursu úr, Stănculescu úr és Măgureanu úr elé terjesztettem. Tegyenek rendet a minisztériumaikban és én is rendet fogok tenni a minisztériumomban». Röviddel később megtudtam, hogy Robu úr meghalt. A halálával és azzal, amire mi emlékezünk véget ért minden, amit tudni lehet a megkínzóinkról”.
Az igazságot keresve
A volt kivizsgáltak, elítéltek és deportáltak létrehozták a Brassó 1987. november 15-e Egyesületet. Ennek elnöke, Florin Postolachi azzal a pontos céllal indult 2008-ban a parlamenti választáson, hogy elősegítse a lusztrációs törvényt. Megválasztották, de nem sikerült keresztülvinnie azok akaratát, akiket képvisel.
Az 1987-es lázadást felidéző esemény szervezői nem tudják, mi a jobb megnevezés a mai összejövetelre: megemlékezés, vagy évforduló? De a történelem kivédhetetlen folyamában ők kétszeresen is hősök. Először is azért, mert volt bátorságuk és vállalták a kockázatot, hogy szembeszegüljenek egy magát elpusztíthatatlannak tartó hatalomnak. Másodszor azért, mert a remények be nem teljesülése által egyre megterheltebb kollektív emlékezet hordozói.
Izrael nagykövete: Moszkva keze van benne
Izrael akkori bukaresti nagykövete, dr. Yosef Govrin visszaemlékezései („Relaţiile israelo-române la sfârşitul epocii Ceauşescu”, Editura Efes, 2007) („Az izraeli-román kapcsolatok a Ceauşescu-korszak végén”, Efes Kiadó, 2007 – RS) jobb betekintést nyújt az akkori tájékozódási lehetőségekbe. Az első hír, írja Govrin, egy brit újságban jelent meg Silviu Brucan egy külföldi diplomatának tett kijelentése alapján. Ez volt Brucan első színrelépése Ceauşescu ellenzőjeként. Erőteljes külföldi visszhanggal, hiszen Brucan „a párton belüli többség nevében” azt mondta, hogy a munkások elutasítják a rabszolga státuszt. Mihai Botez disszidens is elküldött a Szabad Európa Rádión keresztül egy közleményt a brassóiak lázadásáról. Az eseménynek nem kellett volna senkit sem meglepnie, vélte ő, aki abban bízott, hogy újabb tüntetések remélhetők a jövőben.
A titokzatos film
Govrin nagykövet forrásai Alexandru Vianu professzor és egy pártvezetőséghez közeli, meg nem nevezett személy voltak.
Íme, Vianu professzor tájékoztatója, Yosef Govrin diplomata beszámolója alapján: „Vianu úgy beszélt a brassói lázadásról, hogy azt olyan szervezett eseményként írta le, melynek során a tüntetők azt kiabálták a rendőröknek: «Inkább golyóktól halunk meg, mint hidegtől és éhségtől». Voltak hősies megnyilvánulások a részükről. A helyszínen, «véletlenül», ott parkolt egy szovjet turistákkal teli busz és egyikük lefényképezte a tüntetést. A film, «véletlenül», kijutott nyugatra (azt az olasz televízió 1987. november 23-án sugározta és elsőrangú történelmi dokumentummá vált)”.
Szó sincs szovjet buszról és filmről, mondja ma Florin Postolachi. Egy finn turista lefilmezett néhány másodpercet szállodája tetejéről. Azokat a képeket sugározták Rómából. De bármennyi lépést is tettek a brassóiak a megszerzésükért, eddig nem sikerült.
Gorbacsov látogatása
De az emberek gyakran nem azt látják, ami van, hanem amit szeretnének, vagy érdekük látni. Yosef Govrin izraeli nagykövet is így írja le visszaemlékezéseiben a brassóiak lázadását. Ő jól szervezett akcióként írta le, a Tel-Avivba küldött jelentéseiben azon csodálkozva, hogy azt nem látták előre a hatóságok. Az akciót állítólag Mihail Gorbacsov szovjet vezető 1987. májusi látogatása bátorította fel és az a beszéde, amiben a munkások élet- és munkakörülményeinek javítását javasolta.
„Ezen kirobbanás fő jellemzője egyrészről azon félelem megszűnése volt, hogy a szovjetek esetleg beavatkoznának az elfojtása érdekében, másrészről a hatóságok fellázadtak elleni drasztikus akciójától”, szögezte le a diplomata. Nyilvánvalóan szintén a szovjet védelem alapján.
Ceauşescu a részegségnek tudta be a lázadást
A párt vezetősége által 1987 végén tartott ülések jegyzőkönyvei nem a szervezett akciókkal kapcsolatos gyanúkról, vagy félelmekről tanúskodnak, hanem a hatalom polgárokkal szembeni elképzelhetetlen felelőtlenségéről és közömbösségéről.
A lejegyzett nyilatkozatokból úgy tűnik, Ceauşescut jobban zavarta, hogy későn tájékoztatták, mint maga az esemény. E „huligánok” akciójáért – véleménye szerint – a pártszervezet hibás. „Miféle pártszellem, miféle kommunisták vannak ott?”, szidja le azokat a központi és megyei tisztségviselőket, akik 1987. november 20-án egy gyűlésre ültek össze.
Csakhogy az attól az üléstől stresszelt Dolj megyei kiskirályok, amint hazaértek, elmentek vadászni. A legfelsőbb vezetés tájékoztatása és engedélye nélkül, ahogy az kellett volna. Egy ostoba baleset során halálos sérült szenvedett el a szervezési titkár, Ceauşescu pedig nagyobb hangsúlyt adott a pártaktivisták ezen „fegyelmezetlenségé”-nek, mint a brassói sztrájknak.
Végül Ceauşescu az egészet a részegségnek tudta be, egész Románia területén megtiltva alkohol bevitelét a vállalatok és az intézmények területére. „És aki részegen megy be, azt rúgják ki a vállalatból, mert rontja a termelést, rendetlenséget okoz!”, parancsolta 1987. december 11-én a beosztottjainak. „Sok minden történt az italok miatt, sokan jöttek részegen és vittek be italt a vállalatokba”. Ez a változat sokkal jobban megfelelt annak, aki haláláig „a nép legszeretettebb fiá”-nak képzelte magát. „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”
Három brassói hallgató nyilvánosan fejezte ki szolidaritását a letartóztatott munkásokkal. Pontosan egy héttel később, november 22-e estéjén Cătălin Bia hallgató leült a menza felé haladó kollégák elé. Egy tábla volt rajta, amin az állt: „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”. Azonnal és némán két barátja – Lucian Silaghi és Horia Şerban – csatlakozott hozzá.
A három erdészeti hallgatót alig húsz percnyi „várakozás” után a milícia kisbuszával elvitték. De elég sokan látták őket ahhoz, hogy az egész város és ország tudomást szerezzen róluk. Miután kivizsgálták és „meghatározatlan időre kizárták” őket, hármójukat milicisták kísérték szülőhelyükre. Nem találkozhattak többé a kollégáikkal, mert – ahogy azt később Lucian Silaghi elmondta – a hatóságok attól féltek, hogy a munkások konfliktus a hallgatókra is átterjed.
A Gépészkar három másik hallgatóját azért büntették meg, mert „nem megfelelő tartalmú írást” szerkesztettek. Mihai Torjot, Marin Brâncoveanut és Marian Lupoit kizárták az egyetemről és arra kényszerítették őket, hogy munkásként helyezkedjenek el a szülővárosaikban.
Lavinia Betea
eurocom.wordpress.com/Adevărul
Erdély.ma

A „funarióta” táblák ma is mérgezik a kolozsvári etnikumközi kapcsolatokat
Az elmúlt hét végén a Szórvány Alapítvány Köztéri szimbólumok és interetnikus kapcsolatok Erdélyben címmel szervezett konferenciát a temesvári Kós Károly Közösségi Központban.
A rendezvény első napján, pénteken délután dr. Daniel Vighi (Temesvári Tudományegyetem), dr. Corina Ilin (Temesvári Tudományegyetem), Szekernyés János (Képzőművészek Szövetsége), dr. Bodó Barna (Kolozsvári Sapientia Egyetem) és dr. Călin Rus (Temesvári Interkulturális Intézet) tartottak vitaindító előadásokat a nyilvános terek lélektanáról, kulturális funkcióiról és a köztéri szimbólumok üzenetéről. A konferencia szombaton az előadásokon elhangzottak megvitatásával – moderátor dr. Bakk Miklós volt – és dr. Delesega Gyula Temesvári kalauz című könyve román nyelvű változatának (Ghidul Timişoarei) a bemutatójával folytatódott.
Dr. Daniel Vighi azokról a polgári kezdeményezésekről számolt be, amelyeknek célja Temesvár műemlék épületei, a belvárosi utcák történelmi múltjának megismertetése és sétáló zónává, kulturális rendezvények színhelyévé való átalakítása. Dr. Corina Ilin a temesvári nyilvános terek lélektanáról, köztéri szimbólumoknak a közfelfogásban való tükröződéséről tartott előadást.
Szekernyés János a soknemzetiségű Temesvár emlékműveiről, szobrairól és emléktábláiról tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Dr. Bodó Barna előadásában azoknak a kolozsvári műemlékeknek, szobroknak és emléktábláknak a bemutatására helyezte a hangsúlyt, amelyeket a nemzeti közösségek közötti versengés, harc céltáblájává változtattak, és üzenetüket önkényes módon megpróbálták megváltoztatni. Dr. Călin Rus az interetnikus kapcsolatoknak a hazai és a külföldi médiákban való torzított tükrözéséről értekezett.
„Ennek a tanácskozásnak az apropója régóta érlelődik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke –, a helyi közösségek szintjén az etnikai kapcsolatok kérdése egészen másként tevődik fel, mint a nagypolitikában. Van ennek a kérdésnek egy sajátos kivetülése: azok a szimbólumok, azok a szobrok, emléktáblák, amelyek egy-egy települést meghatároznak, mint a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, olykor versengés, sőt harc célját is képezhetik. Temesváron, amikor a személyiségek sétányának a javaslata fölmerült, a polgármesteri hivatal megengedte, hogy a közvélemény, a kisebbségi közösségek beleszóljanak a sétány kialakításába és javaslatokat tegyenek.
Kolozsváron ezzel szemben kimondottan arról szól a történet, hogy a köztér-használatban miként lehet kiszorítani a másik felet, emberségében megalázni, megsérteni, háttérbe szorítani etnikai szempontból. Az én előadásom azokat a kirívó eseteket mutatta be – a Mátyás-szoborcsoporton, Biasini házon, Baba Novac szobrán törvénytelenül elhelyezett táblák –, amelyeket normális állampolgárként nem tudunk elfogadni és ellenük föl kell lépni. Ezzel a tanácskozással az volt a célunk, hogy a kisebbségi államtitkárságot valamilyen módon vegyük rá arra, hogy mérje föl az emlékhelyek szintjén, hol vannak olyan táblák, feliratok, amelyeket nem szabad a mai állapotukban megtartani.” Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Szobrot avattak Bod Péternek Magyarigenben
November 17-én szobrot állítottak a háromszáz éve született Bod Péter tudós lelkésznek, történésznek az erdélyi Magyarigenben. A Fehér megyei település református templomának kertjében felállított szobor Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása, és a joviális tudós lelkészt ábrázolja.
A magyarigeni megemlékezésre a tudós szülőföldjéről, a Kovászna megyei Felsőcsernátonból, de Budapestről is érkeztek vendégek. A település barokk stílusú műemléktemplomában Bod Péterrel az utóbbi időben megjelent kapcsolatos könyveket is bemutatták. Gudor Botond, a nagyenyedi református egyházmegye esperese, Bod Péter életútjának kutatója felidézte: Bod Péter Magyarigenben töltötte élete aktív periódusának nagy részét. Itt írta teológiai, egyháztörténeti, történelmi, munkáinak java részét, és itt is temették el. A szombaton felavatott mellszobor mindössze pár méterre áll a tudós sírjától. Gudor Botond elmondta, Bod Péter emlékének gondozása a parányi magyarigeni magyar és református közösséget is élteti. A mintegy ezer lakost számláló településen húsz magyart, 14 reformátust tartanak számon. A rendezvényen beszédet mondott Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzati képviselő-testületének elnöke
A bemutatott kötetek:
- Bod Péter: Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve (1745, 1764), Háromszék Vármegye Kiadó-Státus Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2012 (szerk. Gudor Botond és Imregh Monika) - Sepsi Enikő, Kurucz György, Gudor Kund Botond (szerkesztők): Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712-1769) korában. A nagyenyedi és magyarigeni "Bod Péter háromszáz éve" konferencia (2012. május 2-3.) tanulmánykötete, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2012.
- Gudor Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és eltűnt egyházi közösségei, Tortoma-Kriterion Kiadó, Kolozsvár- Barót, 2012.
Székelyhon.ro

Újraválasztották Dávid Lászlót a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorává
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) belső választásán Dávid Lászlót választották további négy évre az egyetem rektorává. Az egyetem honlapján közölt hír értelmében a szavazáson az egyetem tanárainak 73,4 százaléka vett részt, Dávid László rektor a szavazók 90,9 százalékának támogatásával szerzett újabb mandátumot. Dávid László az egyedüli jelentkező volt a rektori tisztségre.
A magyar állam támogatásával létrehozott oktatási intézmény választásán Dávid László volt az egyedüli rektorjelölt. Az újraválasztott rektor 2007 óta vezeti a Sapientiát.
Dávid László legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy megvalósítsák azokat az ingatlanfejlesztési terveket, amelyek finanszírozásáról október harmadikán írtak alá szerződést Marosvásárhelyen Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A magyar miniszterelnök marosvásárhelyi látogatása alkalmából az erdélyi felsőoktatás fejlesztését szolgáló elvi megállapodást írtak alá a magyar kormány és a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem képviselői. Az összegből 850 millió forint jut a Partiumi Keresztény Egyetemnek a sok éve anyagi erőforrások miatt halogatott székházépítésre, a többiből a Sapientia folytatja a kolozsvári építkezést, míg Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is új beruházásokat tervez. Az Orbán-kabinet két részletben juttatja el a 4 milliárd forintos támogatást. Az első rész 2013-ban érkezik, s a kolozsvári, illetve a csíkszeredai kiadásokat fedezi. Mint ismeretes, a kincses városban a Sapientia már hozzá is látott a kolozsvári kar Tordai úti székhelyének építéséhez.
Dávid László ugyanakkor céljai között említette ugyanakkor az egyetem tudományos eredményeinek javítását. Hozzátette, a Sapientiának azt kell bizonyítania, hogy eredményei alapján Erdély és Románia egyik legjobb felsőoktatási intézménye.
Az egyetem oktatói gárdájának fiatalítását is fontos feladatának tekinti a rektor. Megemlítette, az egyetemet elindító oktatók egy része elérte, vagy hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, ezért a következő négy évben azokat a fiatalokat szeretné helyzetbe hozni, akik a következő időszakban meghatározó vezetői lehetnek a tanintézménynek.
Október végén Kása Zoltán professzort, az egyetem kutatási intézetének eddigi vezetőjét választotta elnökévé alakuló ülésén az EMTE szenátusa.
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták Salacz Gyula szobrát
Meg kell őriznünk, amit elődeink építettek
Gyönyörű napsütéses időben, mintegy kétszáz aradi jelenlétében került sor november 17-én, szombaton délben az egykori és mai Salacz Gyula utcák (a mai Alecsandri, I. Chendi, Püspökség utcák) kereszteződésében Salacz Gyula egykori aradi polgármester mellszobrának felavatására.
A rövid, mintegy húszperces ünnepségen jelen volt Gheorghe Falcă polgármester, Faragó Péter parlamenti képviselő, a közelgő választásokon jelöltként induló Cziszter Kálmán városi tanácsos és Tóth Csaba, Király Árpád római katolikus főesperes, a város fontosabb civilszervezeteinek vezetői és képviselői.
Az ünnepséget Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket. Magyar és román nyelvű beszédében az alábbiakat mondta:
„Nagy öröm számunkra, hogy ma városunk kötelességét törleszti, egy tartozását, amivel Salacz Gyulának, a városunkat 26 évig vezető polgármesterének tartoztunk. Ő nagyon sokat tett a városért. Amikor ma egy szobrot leplezünk le a valamikori és a mostani Salacz Gyula utcák metszéspontjában, megtesszük azt, amit utódoknak meg kell tenniük azért az örökségért, amelyet a városépítő Salacz Gyula ránk hagyott. Hogy mit is tett, azt Puskel Péter cikkében a tegnapi újságban is láthatták. A város modernizálása, strukturális fejlesztése, az iskolák, a kultúra fejlesztése és fenntartása szempontjából is meghatározó városvezető volt.”
Ezt követően Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester leleplezték a szobrot, amelyet ft. Király Árpád r. kat. főesperes megáldott, majd a hallgatósággal együtt elmondta a Miatyánkot.
Arad polgármestere így szólt az avatón részt vett közönséghez:
„Nem tudom, hogy elődeink magasságába jutunk-e. De biztos vagyok benne, hogy kötelességünk tisztelni őket. Amikor elhatároztuk, hogy a városháza folyosójára kitegyük a polgármesterek arcképét, elmondhatom: sokan ellenem fordultak. S amikor azt hallottam: ’láttam bizonyos neveket, és láttam bizonyos éveket ott’, mindig azt mondtam: egy város nem egy nap alatt készül el, és nem fejlődik egyetlen korszakban – folytonossága van, és minden egyes értékes ember, aki a polgármesteri funkciót elfoglalja, nagyszerű nyomot hagy maga után, ha szereti a várost. Minden nap járok a Városháza folyosóján, és megtisztelve érezzük magunkat elődeink által. Ezért is született a határozat, hogy mellszobrot állítsunk annak, aki ennek a városnak a legtovább gazdája volt. Mi abban az épületben működünk, amelyet mandátuma alatt építettek fel. Nekünk az a kötelességünk, hogy legalább megtartjuk azt, amit ők ránk hagytak” – mondta a polgármester, aztán, maga köré mutatva így folytatta: a házak tetején még mindig antennák állnak, holott régen kábelen jön a tévéműsor, a közlekedési jelet bemázolták, a szemben lévő szép épületre olyan reklámot raktak, amelynek nem lenne helye ott. „Nekünk nem is kell már építeni – folytatta –, mások építettek előttünk és köszönetet mondunk érte. Nekünk csak meg kell őriznünk mindezt. És elfelejtjük, hogy ők sokkal nehezebb körülmények között építkeztek, hisz nem voltak olyan építőanyagok, technológiák, felszerelések, mint ma – de volt lelkük. (…) Elképzelik, milyen szépen mutatna ez a város, ha mindenki csak mintegy 10 négyzetméternyi felületét tartaná rendben? Ha mindenkinek csak 5 négyzetméternyi homlokzatot sikerülni rendbe hoznia?  Azért mondom ezt, mert ekkorák Aradon az egy főre eső területek. Arad sokkal jobban mutatna, s mi nagyobb tiszteletet tanúsítanánk azok iránt, akik felépítették ezt a várost. Örülök, és megtisztelve érzem magam, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”
Bognár Levente alpolgármester az ünnepség végén köszönetet mondott mindenkinek, aki a szobor felállítása érdekében közreműködött – Arad polgármesterének, tanácsosoknak, s nem utolsó sorban Kocsis Rudolf szobrászművésznek, a szobor alkotójának és Sándor István műépítésznek, majd a polgármesteri hivatal, az RMDSZ és több civilszervezet megkoszorúzta a szobrot.
***
Aradon ez az első szobor, amelyet polgármester kap. Talán egyetértenek azzal, ha azt kívánjuk: legyen még sok olyan polgármestere a városnak, aki kiemelkedő munkájáért az utókortól kiérdemli, hogy szobrot állítsanak neki.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Bod Péter-szobrot avattak Magyarigenben
Felsőcsernátoni Bod Péter emlékére állítottak szobrot Magyaringenben, a tudós pap, történész jelentős munkáinak alkotási helyén, sírja közelében. Az alkalomra szombat délelőtt megtelt a mindössze húsz magyart, köztük tizennégy hívet számláló református egyházközség gótikus temploma.  Az emlékünnepségre a szórványnap (november 15. – Bethlen Gábor születésének és halálának napja – 1580, illetve 1629.) utáni hét végén került sor. Az ünnepi istentiszteleten ifj. Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye újraválasztott esperese igehirdetésében Ábrahám és Bod Péter között vont párhuzamot, hiszen mindketten engedelmeskedtek Isten elhívásának, ezért életük által nemzetük áldásaivá váltak. Bod Péter fontos építőköve a magyar kultúrának, általa mozdult ki középkori merevségéből a tudomány is, de nem csak eszével, szívével is világossága volt korának, mondotta az esperes, aki a magyarigeni egyházközségnek ajándékozott egy Bod Péter fiától származó dokumentumot. Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója vetített képes előadásban ismertette a Bod Péter emlékév rendezvényeit.
Szonda bemutatta Bod Péter: Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve címmel megjelent, a tudós pap latin nyelven írt két művének fordítását. Demeter László, a Kovászna megyei tanács szórványprogramjának felelőse, a baróti Tortoma Kiadó által megjelentetett Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és eltűnt egyházi közösségei, illetve Az erdélyi-hegyaljai Magyarigen református közösségének története című kötetet ismertette. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora a Kurucz Györggyel és Gudor Kund Botonddal közösen szerzett: Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712–1769) korában című könyvet mutatta be.
A sírkertben felavatták Bod Péter mellszobrát, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának alkotását. Ünnepi beszédet Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke mondott: „Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Ha ragaszkodunk hagyományainkhoz, értékeinkhez, nem tud megvalósulni a herderi jóslat, a magyar nép nem tűnik el, nem olvad be sem a román, sem a szláv népek közé. Székelyföld pedig ezután is belső anyaanyaországként viszonyul a szórványban élő magyar közösséghez” – hangoztatta a szónok. Vargha Mihály joviális, önmagával és a világgal harmóniában élő ember képmását igyekezett megalkotni, olyan emberét, akinek mindennapi teendői mellett jutott ideje a lélek dolgaira is, mondotta. Az ünnepség, melyen részt vettek a szülőfalu, Csernáton küldöttei is, Szőcs László, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesével az élen, nemzeti imánk eléneklésével zárult.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

I. Magyar-Román Üzleti Fórum Kolozsváron
A gazdasági élet legalább olyan fontos, mint a politikai. A gazdasági élet sokszínűségét, változatosságát, árnyaltságát a maga dinamizmusában kell vizsgálni. Az alábbiakban felvillantunk egy egyébként nagyon fontos gazdasági eseményt, mely mindkét ország számára csak haszonnal zárulhat, ha tudnak élni a hozamával.
A Babeş- Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar aulája adott méltó helyet a Magyar- Román Üzleti Fórum 2012. november 16.-án megtartott ülésének.
Dumitru Matiş, a BBTE Közgazdaság Kar dékánja, kettős szerepben, mint házigazda és moderátor, az igen fontos eseményt felvezető beszédében elmondta, hogy a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar az egyetem egyik legdinamikusabban fejlődő kara, amelynek tiszteletre méltó történelme van.
Nemrég ünnepelték a magyar nyelvű felsőfokú oktatás 140-ik évfordulóját. 2009-ben a 90 éves román nyelvű felsőoktatást ünnepelték. 1920-ban alapították meg Kolozsváron a Kereskedelmi Akadémiát, ami román nyelvű intézet volt.
Az 1989-es események után BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar rendkívüli fejlődésen ment keresztül. Változatos szakirányok jöttek létre. A mai egyetemen öt (román, magyar, német, angol, francia) nyelven folyik az oktatás. Az utóbbi években modern infrastruktúrát teremtettek. Új épület komplexumokat, új amfiteátrumokat, idegen nyelvű laboratóriumokat, konferencia termeket hoztak létre.
Az egyetem jellegzetessége a multikulturalitás. Értékelte a Fórum jelentőségét. Amint mondta, kedvező alkalom teremtődik, hogy a vállalkozási lehetőségeket még jobban megismerjék. Különböző építő jellegű vitákat szervezzenek az IT és az újrahasznosítható, regenerálható energiaforrásokkal kapcsolatban.
Válság idején, és a válság utáni időszakban legfontosabb az újító szellem, az intelligencia használata, amely eredményezi a lehetőségek hatékonyabb kihasználását.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nagyon fontosnak tartotta ezt az első Román- Magyar Üzleti Fórum megrendezését, és reméli, Kolozsvár az egyik brandjévé válik. Köszönetét fejezte ki a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának, hogy közösen megszervezték ezt a nagyon értékes üzleti fórumot. Amint mondta, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa biztosítékot jelent a nyitás és együttműködés számára. Indokolta, miért is érdemes Kolozsvárra befektetni, és milyen előnyei vannak a városnak.
Elsősorban, Kolozsvár multikulturális város, mondhatni „egy kis Európa”. Többnyelvű, dinamikus közösség, amely rendkívül aktív. A kultúrája diverzifikált, változatos, ami a toleranciát is jelenti. (Talán itt megjegyezném, milyen jó lenne a polgármester úr szárnyaló gondolatait több kolozsvári polgár is átvenné, és akkor elmaradhatnának olyan jelenségek, melyekkel nem nagyon dicsekedhetünk, egyes esetekben.) Szerinte egy modern jellegű város megteremtése a végső cél, melynek nagy előnye a magasan szakképzett munkaerő biztosítása, a munkaerőpiac követelményeinek megfelelően. Az infrastruktúra kérdését is igyekeznek megoldani.
Az előkészítették a 2014-2020 időszakra vonatkozó tervet. Hangsúlyt fektetnek a lakónegyedek építésére, ahol a fiataloknak is létesítenek megfelelő lakásokat. A kolozsvári felsőfokú intézményekben végzett fiatalok jó része nem akar visszamenni azokba a helységekbe, ahonnan jött az egyetemre. Ez, különben, szerinte jó. Támogatják az üzleti környezetet azáltal, hogy megfelelően képzett munkaerőt biztosítanak.
Az üzleti környezet dinamikus. Kifejtette, a nagy vágy- álmot, Kolozsvár Európai Kulturális főváros legyen. Erre vonatkozóan van egy kidolgozott program.
Gyakorlatilag biztosítják a külföldi beruházás számára a megfelelő feltételeket. Beruházás és új munkahelyteremtés nélkül nem lehet fejlődésről beszélni.
Magdó János Magyarország Kolozsvári főkonzulja elmondta, melyek voltak azok a főszempontok, amelyek alapján a Fórum programját összeállították. Míg végül abban egyeztek meg, hogy olyan témák legyenek, melyek mindkét ország üzletemberei számára fontosak, amelyek a további együttműködési kapcsolatokat bővíthetik.
Első helyre került az agrár téma, a másik a számítástechnika. Ilyen szempontból Kolozsvár vezető szerepet tölt be. A harmadik téma a megújuló energiaforrások hasznosítása, az alternatív energiaforrások kifejlesztése. Ezekből a szempontokból szemlélve, a Fórum tematikája mindkét ország számára rendkívül értékessé válhat.
Kolozsváron, és Kolozs megyében Magyarország az első számú befektető. 2012-ben a forgalom volumene nőtt. 2011-ben, Magyarország 4,6 milliárd euró értekben exportált Romániába, és Romániából 2,6 milliárd euró értékben importált.
A Fórumra 150 vállalkozót regisztráltak Ezt sikernek könyvelte el. Nagyon sok kis és középvállalkozó tett eleget a meghívásnak. Mindkét ország részéről jelen vannak a kamarák, a vállalkozók szövetsége, a kereskedelmi képviselők.
Fontosnak tartotta, hogy a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséggel felvették a kapcsolatot, és célként jelölték meg, egy színvonalas szakképzést, magyar illetve román nyelvűt, valósítsanak meg Kolozsváron. A Tanfelügyelőség felméri az igényeket. Gyakorlatilag a cégek számára is fontos az, hogy milyen típusú szakképzést valósítanának meg.
Szerinte jó esélye van Kolozsvárnak, hogy Európai Kulturális fővárossá váljon.
Mihaela Luţaş, a BBTE, az üzleti környezettel való kapcsolattartásért felelős, fundraising rektor- helyettese szerint az egyetem feladata, próbáljon az üzleti környezettel együttműködni. Azon örömét fejezte ki, hogy a Fórumon, szép számmal vannak jelen a BBTE gazdasági karának végzősei is. A jelenlegi piac globális piac. Az Európai Unió piaca is globális piac. Amit az egyetem adhat, az a szakképzett munkaerő, amelyet az üzleti környezet igényel. De szükség van arra, hogy ez a munkaerő több idegen nyelvet is elsajátítson.
Spányik Péter- Magyarország Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnöki tanácsadója szerint az egyetem húzóerőt jelent. Meghatározza a régió lehetőségeit. Mindenképpen a versenyképesség javításában nagy szerepet játszik. A tőke mostanában egyre inkább az ázsiai régió fele irányul. Nagy fontosságot tulajdonítanak a kis és középvállalkozásoknak. Azért, mert ezek a legsérülékenyebbek. Magyarország teljes exportjának 80%-a az EU fele irányul. A befektetések főleg olyan iparágakban kerülnek, ahol nagyobb a hozzáadott érték. De új export lehetőségek kiépítésére is gondolnak, és ez a Keleti nyitás.
Dr. Billó Kármen Magyarország Nemzetgazdasági Minisztérium, Regionális és Kárpát- medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály osztályvezetője szintén a kis és középvállalkozások szerepét hangsúlyozta. Szerinte a magyarországi vállalkozások legnagyobb részét a kis és középvállalkozások képezik, amelyek a hozzáadott érték 53,8 százalékát képviselik, a GDP felét állítják elő. Előtérbe kerülhet az infrastrukturális beruházás. Kihasználva azokat az előnyöket, amik a hasonló fejlettségű országokban léteznek. A 2014-2020-as időszakra vonatkozóan kiemelte: a mezőgazdaságot, a turizmust, a gépipart, a zöld-gazdaságot, a kreatívipart érdemes fejleszteni.
Dumitrescu Erzsébet beszélt az Iparkamarák fontosságáról. Kolozs megyében történő külföldi beruházások szempontjából Magyarország az első helyen, Hollandia a második, Svájc a harmadik, míg Németország a negyedik helyen van. 992 olyan cég van, amely magyar részvétellel valósult meg.
A plenáris ülést és a szakmai előadásokat követően, a Fórum 3 szekcióülésben folytatta eszmecseréjét.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

A mezőségi Bonchidától a bukaresti parlamentig
„Szakemberként kerültem az RMDSZ-hez, és minden kaput nyitva találtam, nőként semmilyen diszkriminációt nem éreztem" – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Hegedüs Csilla, aki Kolozs megyében, a Mezőségen próbál mandátumot szerezni a választásokon. A képviselőjelöltet politikai pályájáról és a kampányáról kérdeztük.
- Műemlékvédelmi szakemberként vált ismertté a neve. Lehet azt mondani, hogy akkor fertőzte meg a politika, amikor Kelemen Hunor tárcavezetői mandátuma idején Bukarestbe hívta a művelődési minisztériumba?
- Engem nem a politika fertőzött meg, hanem annak a lehetősége, hogy tenni tudjak valami a szakterületemen az erdélyi magyarság helyzetének jobbulásáért. Ezek most nagy szavak, ám másképp nem tudom megfogalmazni. Engem annak a lehetősége fertőzött meg, hogy felveszem a telefont, és azt mondom: „jó napot kívánok, miben segíthetek?".
- Tavaly márciusban felkérték, hogy vállalja el a kulturális főtitkárhelyettesi tisztséget az RMDSZ főtitkárságán. Jelentett-e dilemmát a tisztség elfogadása?
- Ez volt az a momentum, amikor végképp letettem a voksom amellett, hogy ne csak szakemberként, hanem szakpolitikusként létezzem. Nem okozott dilemmát azért, mert addig is egy olyan csapatnak voltam a tagja, amelyiktől nagyon sokat tanultam, nagyon sok pozitív energiát kaptam. Olyan csapatot ismertem meg, főleg a Kelemen Hunor mellett dolgozó munkatársakban, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni. Akkoriban Kelemen Hunor körül megjelent egy nagyon fiatal csapat. Azt hiszem, most én vagyok a legidősebb közülük. Ebben a csapatban óriási tenni akarás van. A Kelemen által meghirdetett új fejezet valóban új fejezet. Olyan szemléletváltás ez, aminek jó része lenni.
- A képviselőjelöltségre felkérték, vagy belső késztetést érzett arra, hogy induljon a választásokon?
- Sokat vacilláltam ezen a kérdésen. Én úgy működök, hogy az ilyen döntésekkor jól jön a serkentés a barátok, munkatársak részéről. Amikor miniszteri tanácsosként elmentem különböző műemléképületek helyreállításáról tanácskozni, éreztem, hogy az emberek odafigyelnek arra, amit mondok, hozzám fordulnak kérdésekkel, számít a szavam, bíznak abban, hogy én meg tudom oldani a problémát. A barátok és a kollégák azt mondták, meg kéne próbálni.
- Miért a mezőségi választókerületben indul?
- Hát, ha valahol indultam volna, az a Mezőség. Bonchidán tizenkét éve dolgozom, ismernek az emberek, felnéznek rám, bíznak bennem. Úgy éreztem, hogy hasznosítani kellene az egész térségben mindazt az energiát, amit Bonchidán befektettem a csapatommal. Hozzám nagyon közel áll ez a térség. Bonchida hatalmas kihívás, mindazért, amit jelent. És itt nem a kastélyfelújításról beszélek, hanem arról, hogy vissza kell adni az emberek hitét abban: ami a miénk volt, azt meg tudjuk menteni, fel tudjuk építeni. Bonchida kapcsán bevonult az erdélyi magyar köztudatba, hogy mindent meg lehet valósítani. Emellett ott van Szék, ahová öt éves koromba vitt magával először nagymamám (Szentimrei Judit – szerk. megj.) varrottasokról adatokat gyűjteni, ott tanultam meg szőni. Nagyon megszerettem Széket, és ismerem a település mai problémáit. A széki közösségnek újra kell építenie önmagát, és ehhez segítségre van szüksége. Óriási kihívás, hogy segíthessek rajtuk.
- Hány települést foglal magába és hány százaléka magyar ennek a választókerületnek?
- Tizenöt településről van szó, a magyarok aránya 17 százalék.
- Végigjárt már valamennyi települést?
- Amikor ez az interjú készül, már harmadszor járom körbe ezt a régiót. Első alkalommal azt szerettük volna megtudni, hogy az emberek mennyire támogatnának egy olyan jelöltet, akiről elsősorban Bonchida kapcsán vagy miniszteri tanácsosként hallottak, és mennyire támogatnának egy női jelöltet. Emellett kezdtük feltérképezni a gondokat is. Szó szerint kapuról kapura jártunk, érdeklődtünk a problémáikról. Érdekes módon az első reakció általában az volt, hogy „tulajdonképpen nagy baj velünk nincs". A faggatózások során derültek ki a gondok: kezdve attól, hogy nincs orvosi rendelő a faluban és az orvos nem jár ki rendszeresen, egészen addig, hogy nincs tánccsoport a településen, és bezzeg a szomszéd falunak van. Kisebb nagyobb problémák gyűltek össze, amelyek kivetítve a teljes térségre 80 százalékban mindenhol visszatérő gondot jelentenek. Ezeken képviselőként tudnék segíteni. Még a kampány hivatalos kezdete előtt falugyűléseket tartottunk, amelynek az volt a mottója, hogy „megbeszéljük, meghallgatjuk, megoldjuk". Elsősorban a falvak véleményformálóival találkoztunk. Ismertettük velük a helyiektől összegyűjtött problémalistát, és arra kértük őket, próbáljunk meg közösen egy prioritási listát összeállítani. Ennek alapján alakult ki az a választási program, amivel most már harmadjára járjuk körbe a vidéket.
- Milyen általában a fogadtatása ezekben a falvakban?
- Jó, rengeteg a pozitív visszacsatolás. Annál is inkább, mert néhány problémát már most sikerült megoldanunk. Mondok egy példát. Szováton kiderült, hogy van 25 gyermek nulladik osztálytól negyedik osztályig, és van egy tanító néni. Törvény szerint legalább 26 diák kell, hogy két tanítónő lehessen. Ám meg kellett találni a megoldást arra, hogy mégis csak indulhasson még egy osztály, mert a nulladik osztályos gyerekkel egészen másképpen kell foglalkozni, mint a negyedikessel. Ezt sikerült kijárni, most Szováton két magyar osztály van. Hasonlóképpen sikerült megoldani a megyei tanácsos kollégáim segítségével a Székre vezető út korszerűsítését is. Úgy gondolom: ahhoz, hogy a vidéki életnek jövője legyen, a fiataloknak megfelelő életkörülményeket kell teremteni. Munkahelyeket kell számukra teremteni, s ez elsősorban a mezőgazdaságba történő befektetések révén lehetséges. Erre a programom azzal válaszol, hogy létesüljenek terméktárolók, vágóhidak, mézfeldolgozó üzemek. Ez azért kell, hogy azok, akik a földet megdolgozzák, ne azzal töltsék az idejüket, hogy bejönnek a kolozsvári piacra árulni a terményeiket, hanem tudjanak dolgozni. Fontos számukra pályázati lehetőségeket biztosítani. Emellett olyan lakhatási körülményeket kell teremteni, amely elmossa a város és a falu közötti különbségeket. Ha ezek a feltételek adottak, akkor visszafordíthatjuk a falusi lakosság kiöregedésének folyamatát. Én tudok azonosulni ezzel a problémával, mert öt éve magam is úgy döntöttem, Kolozsvár túl zajos, ezért kiköltöztem falura.
- Milyen általában a fogadtatása ezekben a falvakban?
- Jó, rengeteg a pozitív visszacsatolás. Annál is inkább, mert néhány problémát már most sikerült megoldanunk. Mondok egy példát. Szováton kiderült, hogy van 25 gyermek nulladik osztálytól negyedik osztályig, és van egy tanító néni. Törvény szerint legalább 26 diák kell, hogy két tanítónő lehessen. Ám meg kellett találni a megoldást arra, hogy mégis csak indulhasson még egy osztály, mert a nulladik osztályos gyerekkel egészen másképpen kell foglalkozni, mint a negyedikessel. Ezt sikerült kijárni, most Szováton két magyar osztály van. Hasonlóképpen sikerült megoldani a megyei tanácsos kollégáim segítségével a Székre vezető út korszerűsítését is. Úgy gondolom: ahhoz, hogy a vidéki életnek jövője legyen, a fiataloknak megfelelő életkörülményeket kell teremteni. Munkahelyeket kell számukra teremteni, s ez elsősorban a mezőgazdaságba történő befektetések révén lehetséges. Erre a programom azzal válaszol, hogy létesüljenek terméktárolók, vágóhidak, mézfeldolgozó üzemek. Ez azért kell, hogy azok, akik a földet megdolgozzák, ne azzal töltsék az idejüket, hogy bejönnek a kolozsvári piacra árulni a terményeiket, hanem tudjanak dolgozni. Fontos számukra pályázati lehetőségeket biztosítani. Emellett olyan lakhatási körülményeket kell teremteni, amely elmossa a város és a falu közötti különbségeket. Ha ezek a feltételek adottak, akkor visszafordíthatjuk a falusi lakosság kiöregedésének folyamatát. Én tudok azonosulni ezzel a problémával, mert öt éve magam is úgy döntöttem, Kolozsvár túl zajos, ezért kiköltöztem falura.
Cs. P. T.
maszol.ro

MAGYAR SZÓRVÁNY NAPJA
Van jövője az erdélyi magyar szórványnak
Szórvány és tömb között nem csak vezetői szinten kell kapcsolatot teremteni, hanem emberek emberek között is – értettek egyet az előadók Brassóban.
Második alkalommal szervezték meg a Magyar Szórvány Napját november 15-én, ezúttal Brassóban. A megnyitón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: az 1990-es évek elején kigondolt szórványstratégiát tavaly elkezdték újragondolni, és a 21. század hazai, társadalmi valóságához viszonyítani. Az idei legfontosabb program a szövetségi elnök szerint a szórványmenedzser szolgálat, amely 9 megyére terjed ki, de emellett meg kell említeni azt is, hogy a szövetség támogatáspolitikáját is újragondolták. Mert aki szórványt épít, az tömböt ment, és ha a szórvány meggyengül, akkor a tömb széle kezd majd elszórványosodni - fogalmazott Kelemen, aki szerint van erdélyi magyar jövő a szórványban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a Székely-szórvány program keretében Hunyad, Szeben és Fehér megyékkel működnek együtt. Bár minden megyében vannak sajátos problémák, a napi gondok ugyanazok. A 2011-es mérleg: 3 megye, 50 rendezvény, 8-10 ezer résztvevő, 60 együttműködő intézmény. A háromszéki gyerek, ha elmennek Budapestre megnézni a Szent Koronát, akkor közben megállnak a szórványvidéken is - magyarázta. A tanácselnök szerint a gyerekeknek is jó látni, tapasztalni, hogy a tömbmagyar vidékeken kívül hogyan élnek emberek, akiknél nem is olyan egyszerű a magyar kultúra, a magyar nyelv használata a mindennapokban, mint Székelyföldön. Tamás Sándor ugyanakkor Brassó megyével is erősíteni akarja a kapcsolatot, mind kulturális, mind infrastrukturális téren.
Székelyföld nyert a szórvánnyal való kapcsolatából - mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, aki szerint Erdélyben az egymás megismerését, közös értékeink felkutatását erősíteni kell. Felfokozott negatív folyamatok mentén a kiábrándultság, felélem erősödni fog, éppen azért most kell összefogni, a támadásokra együttes erővel válaszolni tud a magyarság. Borboly szerint ugyanakkor szórvány és tömb között nem csak vezetői szinten kell kapcsolat legyen, hanem emberek emberek között, családok családok között kell kapcsolatokat kiépítsenek. A székely ember kicsit elfelejtette, hogy hogyan is néz ki Erdély többi része, és ez nem helyes. Jobban kell tehát tematizálni, mások értékeit közbeszéd tárgyává kell tenni, és a szórványt bátorítani kell - fogalmazott. A politikus elmondta, hogy a szórványban élő tehetséges gyerekeknek ösztöndíj programot akarnak elindítani, a székely család programot is ki akarják terjeszteni, és a partner megyékben Hargita megye képviseleti irodát is nyitni fog.
Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórvány diákotthon vezetője szerint nem lehet a szórványban minden magyart megmenteni. Nem lehet megmenteni azért, mert nem akarja, azért, mert az asszimilációnak az eredményeként nehéz megmagyarázni, és az embereknek megtanulni, hogy hol a helyük. A család, mint intézmény, a maga szerkezetében, minden ízében recseg-ropog, emiatt egyre több olyan gyerek kerül az intézményekbe, akiknek apa és anyahiányuk van. A szórványléthez nem csak anyagiak szükségeltetnek, hanem az, hogy a családot, mint intézményt a maga egészében helyre kell állítani, és ehhez szociális segítségre, a társadalomnak, az egyháznak, a civil intézményeknek a támogatására van szükség. A kollégiumoknak az egyik legfontosabb szerepe ezt pótolni – magyarázta.
Szabó Csaba, a Szórványtengely mozgalom vezetője szerint sok olyan újságíró van, akik sokat járnak szórványba, sok információ jut el hozzájuk, ami a politikumhoz nem. A média előnye ugyanakkor, hogy feltehet naiv kérdéseket is. Szabó Csaba hozzátette, a gagauzokban látja a szórvány és a székelység szövetségesét, így november végén a gagauz kormányzó el is látogat hozzájuk egy valós autonómia beszélgetésre.
Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából a szórványközösségek számára létfontosságú az erdélyi magyar média. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell az erdélyi magyar nyelvű sajtóból való tájékozódást, és a hozzáférés jogát. Szükség van az egész napos magyar rádióra, országosan, és szórványban is terjesztett napilapra és hetilapra. Ezzel a szórványok közötti kommunikációt és információcserét valósítanák meg, illetve a tömb és a szórvány közti kapcsolatokat is elősegítené – vélekedett.
Székely István társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettes az idén létrehozott Kulturális Autonómia Tanácsról (KAT) beszélt. A tanácsban 60 olyan személy van, akik oktatási és kulturális intézmények vezetői. Továbbá 25 országos civil szervezet képviselteti magát, 9 történelmi egyház püspöksége delegált egy-egy személyt a tanácsba. Olyan testület, amelyben a politikai szemléletmód nem szerepel, ugyanakkor egy olyan kooperációs felület, ahol ez a három entitás - civil, közigazgatás, egyház - meg tudja beszélni a problémáikat. Székely a szórványt is meghatározta: szórványhelyzetben van az a közösség, amelyik a saját erőforrásaira alapozva nem tudja a saját identitását megőrizni és újratermelni, tehát támogatásra szorul. A KAT irányából olyan struktúrákat, olyan együttműködést és olyan programokat tudnak generálni, amire rákapcsolódva a szórvány a saját tevékenységét egy magasabb szinten tudja elvégezni.
Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes a Szórvány Cselekvési Terv kapcsán elmondta, hogy ez abban különbözik az összes többi szórványstratégiától, hogy konkrét lépéseket és teendőket, feladatokat fogalmaz meg, de azt is tartalmazza, hogy hogyan kell ezeket megvalósítani, és ennek a tervnek a legelső pragmatikus, programorientált megvalósítása az Összetartozunk Szórványmenedzser szolgálat, amelyet az RMDSZ főtitkársága hívott életre. Hegedüs ismertette a szórványmenedzser program három fontos pillérét is. Az egyik a "Minden, ami magyar", amelynek keretében a szórvány kulturális hálózatát indították el, ami magába foglalja a szórvány kulturális értékeinek felmérését és hasznosítását, illetve célként fogalmazta meg a kulturális és médiakínálat bővítését. Az RMDSZ Főtitkársága által elindított szórványmenedzser szolgálat része a Fogadj örökbe egy műemléket program, amely Hegedüs szerint az RMDSZ egyik legcivilebb kezdeményezése. A program célja olyan magyarságszigetek kialakítása, ahol a közösség tagjai találkoznak, ünnepelnek, megőrzik épített örökségüket megerősítve az összetartozás érzését. A főtitkárhelyettes szerint ez egy virtuális térfoglalás.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese arról beszélt, hogy helyről helyre felmérték az iskolaválasztás tipikus indokait. 5 csoportba sorolta azokat az indokokat, amelyek ott élnek a különböző családokban, amikor a gyerekeket iskolába íratják.
1. A racionális választás indoka. Ez esetben az emberek hideg fejjel, lehetőleg érzelemmentesen mérlegelnek, főleg a megéri-nem éri meg számítások alapján. Olyan családokban fordul elő, ahol vállalják a nemzeti identitásukat, az anyanyelv használatát, de amikor iskolát választanak, az anyanyelv kérdése nem elsődleges, vagy nincs jelen. Magyari szerint minél nagyobb a gyerek, annál inkább előkerül ez az érv.
2. A román környezetbe való beilleszkedés. Először azért érvelnek ezzel, mert azt mondják: ott megtanul románul a gyerek. Másodszor: amennyiben román iskolába jár a gyerek, szélesebb társadalmi hálózatban tud elhelyezkedni, több lehetősége lesz, amikor munkát keres. A harmadik alcsoportja, a későbbi diszkriminációtól való félelem.
3. Teher - A harmadik csoportja az indokoknak a terhekről szól Magyari szerint, olyankor csak azért választanak román iskolát, mert az egyszerűbb megoldásokat szeretik választani, ami nem jár plusz anyagi teherrel, vagy plusz utazással, időtöltéssel.
4. A negyedik csoportba tartoznak azok az érvek, amely szerint a részleges magyar nyelven tanulás elégséges. Ennek két változata van: tanult már magyarul, tehát kipipálható, a gyerek már tud románul, tehát egy felsőbb iskolában mehet román iskolába
5. Az ötödik kör a strukturális indokokat tartalmazza, ezek megváltoztathatóbbak, mint a gondolkodásmód, akkor, amikor azért választanak román iskolát, vagy osztályt, mert olyan típusú magyar osztály nincs.
Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi elnöke, képviselőjelölt szerint a szórvány-székely partnerség egyik legnagyobb eredménye a Hunyad Megyei Magyar Napok. Hozzátette: az elején sokan szkeptikusak voltak, de most már az emberek elhitték, hogy az Összetartozunk program egy olyan őszinte kezdeményezés, amely az emberekről szól, és az emberekhez szól. Kiss Csilla, a Kovászna megyei szórványprogramjának felelőse elmondta, azok a lehetőségek, amelyeket a székelyföldi gyerekek megkapnak, azok el kell jussanak a szórványbeli gyerekekhez is. Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány-munkacsoportjának vezetője kiemelte, hogy 2011-ben 22 udvarhelyszéki és temes megyei iskola kötött testvérkapcsolatot, de a magyarországi testvérmegyéket is bevonták ebbe a programba, a hármas kapcsolatnak nagyobb az eredménye.
Bodor László, a MIÉRT elnöke fontosnak tartotta, hogy a fiatalok nem érdektelenek a szórványgondokkal szemben, és tesznek is azért, hogy ezek a gondok megoldódjanak. A MIÉRT-ben megszületett ezelőtt 4 évvel egy elképzelés: tömbmagyarságban élő fiatalok olyan döntéseket hozzanak, amelyek pozitívan diszkriminálják a szórványban élő fiatalokat, és ez minden téren jelenjen meg, úgy forrásszerzés, mint közösségi programok terén – fogalmazott.
Transindex.ro

A választási iroda elrendelte az EMNP-t lejárató plakátok eltávolítását
„Rágalmazó kampánya” abbahagyására szólították hétfőn az RMDSZ-t az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői annak nyomán, hogy a Kovászna megyei választási iroda betiltotta a pártot lejárató, „6:3=0” feliratú plakátokat.
Az ügyben az EMNP emelt óvást illegális plakátolásra és etikátlan választási kampányra hivatkozva. Nemes Előd, az alakulat Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta, a falvakon letépték a plakátjaikat vagy ráragasztották a „6:3=0, Erdélyi Magyar Blöff” feliratú transzparenst. A plakáton az RMDSZ politikusai által az EMNP-nek az alternatív küszöb elérésére vonatkozó célkitűzését bíráló szöveg is szerepel, miszerint „minden magyar veszít, 6 százalék magyarság, 3  magyar párt, 0 képviselet”.
A megyei választási iroda megállapította: a kifogásolt plakátokon nincs feltüntetve, hogy azok mely párt kampányeszközei, és melyik cég készítette őket, ami sérti a választójogi törvény előírásait. A betiltáson túlmenően az iroda felszólította a háromszéki polgármestereket, távolítsák el a plakátokat, ugyanakkor a következőkben büntetni fogja ezek terjesztését. Nemes Előd hangsúlyozta, noha az RMDSZ nyíltan nem vállalta ezeket a kampányanyagokat, sejteni lehet, hogy a szövetség áll a félrevezető korteshadjárat hátterében, mert tisztségviselői a közösségi portálokon is terjesztették. Mindemellett a névtelen plakátokat és az azonos tartalmú, fizetett újsághirdetéseket az RMDSZ-szel együttműködő, ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) rendelte meg.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Szilágyi Zsolt kampányfőnök tegnap közleményben üdvözölte a választási iroda döntését, és felszólította az RMDSZ-t, vessen véget a rágalmazó, lejárató kampánynak. „Felszólítjuk az RMDSZ vezetőit és aktivistáit, hagyjanak fel a mocskolódó és rágalmazó propagandával. Meggyőződésünk, hogy ez a bukaresti vezetésű pártok által meghonosított, balkáni gyakorlat, amely a választók félrevezetésére és a versenytárs besározására épít, lejáratja az előremutató, nemes politikai versenyszellemet, a pluralizmust és magát a demokrácia eszméjét is” – olvasható a közleményben
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke úgy reagált: az EMNP maksai polgármestere azzal fenyegeti a szavazópolgárokat, hogy nem adja ki a különböző igazolásokat, ha az RMDSZ-re szavaznak, és a településen szerinte egyetlen RMDSZ-hirdetés sem maradt a hivatalos plakátolóhelyeken.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)