Hírsaláta
ELÉG EGYETLEN TERV. Ahelyett, hogy részt venne a marosvásárhelyi tüntetésen, a Hargita megyei RMDSZ boldogan mutatja be az Új Magyar Szó internetes oldalán A-, B- és C-tervét a Székelyföld régiósításáról.
Ha kisiklik az A-terv, vélik a Hargita Megyei Tanács elemzőcsoportjának tagjai, a B-tervvel kell előállni, mely Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyét sorolná egy régióba, de van egy C-tervük is, miszerint Maros, Brassó, Hargita és Kovászna megye alkotna egy régiót, amelynek Marosvásárhely, nem pedig Brassó lenne a központja. Ha a román hatalom látja a tárgyalókészséget az RMDSZ-ben a B- és C- tervről, sutba vágják az A-tervet, s búcsút inthetünk a Székelyföld Régiónak. ÓVATOSAN, DE FOKOZATOSAN NŐNEK A BÉREK. Idén és a következő években fokozatosan emelkedik majd a havi nettó átlagkereset, a bruttó hazai össztermék (GDP) azonban a korábban becsült 2 százalék helyett csak 1,6 százalékkal növekszik 2013-ban – számolt be az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság. A hivatal ez év végéig a nettó átlagbér 6,8 százalékos növekedésére számít, amely így eléri a havi 1615 lejt, az előrejelzések szerint ugyanakkor 2014-ben további, 5,1 százalékos emelkedés várható. 2016-ra a nettó átlagkereset meghaladja az 1800 lejt. A bizottság a közszférában is növekedést jósol: idén körülbelül 10, jövőre azonban már csak 3 százalékkal nő az állami alkalmazottak bére. (Capital) ÚJABB IMF-HITELT KÉRNEK. A kormány szerdai ülésén eldöntötte, olyan szándéklevelet küld a Nemzetközi Valutataalapnak (IMF), amelyben kéri a most futó hitelmegállapodás lezárásának elhalasztását három hónappal, és a tárgyalások megkezdését egy új, szintén elővigyázatossági hitelmegállapodásról. A kormány leginkább bizonyos állami mamutvállalatok privatizálása, illetve mások élére a magánszférából érkező menedzserek kinevezése terén maradt el, de húzódik a közalkalmazotti szféra reformja is. (Mediafax) EGY ROMÁN DOLLÁRMILLIÁRDOS. A környező országok közül Ausztriának 8, Csehországnak és Lengyelországnak 4–4, Romániának pedig egy dollármilliárdosa van a Forbes magazin idei listája szerint. Ioan Niculae 1,1 milliárd dolláros vagyont halmozott fel az agráriumban, ezzel az 1268. helyet foglalja el az 1426-os listán. A kimutatás szerint az egykori kommunista országok dollármilliárdosai – a dolgok természetéből fakadóan – mind önerőből gazdagodtak meg, szemben a nyugati világ szupergazdagjaival, akik közül sokan őseiktől örökölték hatalmas vagyonukat. (Forbes) KEVÉS, ÉS NEM NÖVELIK. A gyerekpénz összege négy éve változatlan, az infláció nem, az árak és árfolyamok legalább húsz százalékkal emelkedtek. A Szociális Családügyi és Munkaügyi Minisztérium honlapján egy határozat 2009-re 42 lejben állapítja meg a havi támogatás mértékét, azzal a feltétellel, hogy ezt évente kormányhatározatokkal emelik. Ennek dacára azóta sem növelték. 2012 első kilenc hónapjában havonta átlagosan 3 850 310 gyerek kapott állami támogatást, ezeknek 1,6 százaléka fogyatékos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mi a székely?
„Busszal jönnek a zászlósok” ironizál egy rádiós a Transindexen. (Ez egy kicsit Spiró György Jönnek c versére emlékeztet. Az pedig nem jó. Mert abból a versből süt a gyűlölet és az indulat.) Hogy ez káros lesz nekünk vásárhelyi magyaroknak. Mármint az autonómiatüntetés. Mondja a gyepesi, udvarhelyszéki születésű székely. Hasztalan lesz azoknak is akik hisznek benne, mondja.
A székelyekről akartam írni: mit is jelent számunkra vásárhelyiek számára a székelység? Kell-e ide tartozzunk, ide tartozunk-e? Mi köt össze és mi választ el? (Vásárhely felemás...- mondta egy ismerősöm. Sok tekintetben. Se nem székely se nem magyar, se nem székelyföld, se nem szórvány). Székelyföldről kiszakadt értelmiségieknél (is) gyakran megesik, hogy rövid időn belül úgy „hull le róluk” a székely identitás, mint ruha másról a boldog szerelemben. Mert a székely „az gáz”. Bajuszpödrés, áfonya, pálinka, színpadon táncolás, bicskás virtuskodás, és legújabban autonómia. Ennyi. Valóban ennyiben summázni lehet a székely identitást? Ezért „gáz” egy székelynek székelységét vállalni Vásárhelyen?
De valóban ennyi lenne? Egy rosszízű zárvány-identitás, amit mihamarabb el kell felejteni hogy fölolvadhassunk a posztmodern turmixban? Lehet, ezt is jelenti székelynek lenni. De talán lehet más is. Ez is egy nép, népcsoport, mint bármelyik más, melyet egy földrajzi térség, és a történelem körülményei alakítottak olyanná amilyennek ma ismerjük. Nem különb, nem jobb mint más nép, de egyszeri és megismételhetetlen. Mint ahogy minden nép. És ki a székely? A válasz rövid- aki annak érzi magát. Mindenféle bőlájbis kijelentéssel ellentétben ehhez sem születni, hanem érezni kell. Van erre példa bőven, hogy csak a legnagyobb székelyt Orbán Balázst említsem. Érezni és áldozni a tágabb és szűkebb értelemben vett közösségért. Ezt teheti akár román zsidó vagy székely származású, ha a közösségen belül jót, és értéket teremtő egyén tud lenni, akkor helye van ott. Fel kell építeni egy olyan Székelyföldet és egy olyan székely öntudatot, mely nem törzsi, hanem értékteremtő alapon önszerveződik, mely befogad és nem kirekeszt, amellyel a hatvan vagy akár harminc éven aluliak is azonosulni tudnak.
Valamikor bizonyos történelmi körülmények eredményeképpen, Marosvásárhely a Székelyföld szellemi és gazdasági központjává nőtte ki magát. (Egy gazdaságilag fejletlen és tradicionalista közösség kisvárosi jellegű központjává). A századforduló vitézkötéses, bajuszpödrős milleniumi eufóriája közepette mégis volt idő és energia arra hogy Marosvásárhelyt a Székelyföld fejlesztésének bázisává, kiindulópontjává tegyék (Székely Akció).
Marosvásárhely mint a Székelyföld kulturális-gazdasági központjának szerepét még az 50-60-as évek szovjet-román korszakában is evidenciaként kezelték és ezen csak Ceausescu változtatott. Úgy tűnik ma ez már közösségünkön belül egyesek számára nem így áll. Pedig Marosvásárhely minden negatív tendencia ellenére a Székelyföld legnagyobb magyar lélekszámú települése, a leginkább polgárosult közösséggel. És erre a polgárságra a Székelyföldnek szüksége van. Mint ahogy Vásárhelynek is szüksége van egy hátországra, a Székelyföldre. . Vásárhelynek mint regionális központnak csak egy Székelyföldi régió esetében van realitása. Elég jól ráérzett erre a jelenlegi vásárhelyi polgármester, amikor a minap azzal biztatta a székelyföldieket hogy támogassák a vásárhelyi régióközpont c ambícióját. Persze autonómia nélkül.
És itt állunk mi, vásárhelyi magyarok? – székelyek? Vannak akik vehemensen protestálnak hogy csak semmi székelykedés, bajuszpödrés, ágálás, merjünk csak kicsik lenni. De a nagy többség hallgat és sehova sem áll. Hallgat mert elfásult, és igazából a tagadással sem tud azonosulni: Elsöprő többségüknek emlékei vannak székelyföldi szülőkről, nagyszülőkről, szófordulatokról, tájszavakról. És ez nem ördögtől való. Hanem érték. Manapság „hozzáadott értéknek” mondják de valójában hozott, örökölt érték.
Összegezve: ha jövőt akarunk építeni önmagunknak fel kell vállalnunk a múltat, a múltunkat. A röhejes harisnyát, no meg a zászlót. Milyen jövőt? Kérdezhetik...Olyat melybe mindenki belefér. Mert túl kell lépni a sérelmeken, a „csakavízszaladakőmarad” állapoton, el kell fogadni végre a másik Vásárhely jelenlétét, és létjogosultságát, igen, a románokat, és ezzel összhangban építeni kell a székely Vásárhelyt. Azt a Vásárhelyt mely éppúgy felelősen gondolkozik Székelyföld tekintetében mind Kolozsvár Erdély tekintetében. Talán ezért fontos hogy mégiscsak ott legyünk. Igen az autonómiatüntetésen. Mert talán sehol nem érzik annyira hogy nem jó van ez így, mint itt Marosvásárhelyen, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar településen. Mert nagyon nincs az jól, hogy húsz év érdekvédelem nem elég arra hogy egy utca megkaphassa Kossuth Lajos nevét, vagy arra hogy kiírhassuk magyarul a Szabadság szót utca, csak strada Libertatii. És nagyon nincs az jól hogy egyetlen iskola kivételével a magyar közösségek teljesen ki vannak szolgáltatva a román többségű iskolavezetőségeknek. Hogy egyetlen iskola viseli magyar személyiség nevét a városban. Ennyi jár? Mennyire kell kicsiknek lennünk hogy ne legyen baj velünk?
Kiss Loránd
Erdély.ma,

Ünnepi hangoló
Szabadságszerető nép vagyunk, ezt igazolja az is, hogy forradalmaink és szabadságharcaink kitörésének napja számunkra nemzeti ünnep. Külön megemlékezés és rendezvény illeti meg mind a 1848-as, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését. E két ünnephez szorosan kapcsolódik két nemzeti emléknapunk: október 6-án az aradi vértanúkra, június 16-án az 1956-os forradalom mártírjaira emlékezünk. Nemzeti ünnepeink alkalmával a nemzet felemelkedését szolgáló, kimagasló, bátor tettekről szólunk elismeréssel, nemzeti emléknapjainkon kudarcainkat, veszteségeinket, áldozatainkat vesszük számba.
A Székely Nemzeti Tanács tavaly decemberben kezdeményezte, hogy március 10-e, a székely vértanúk emléknapja legyen a székely szabadság napja. E felhívásra reagálva Markó szenátor úr úgy fogalmazott, hogy a székely szabadságnak már van napja, és az nem március 10-e, hanem március 15-e – ez a magyar szabadság napja, vagyis a székelyek szabadságának a napja is. A fenti vélekedés alapján akár október 23-át is lehetne a székely szabadság napjának nevezni. Az ’56-os forradalom kitörésének napja ugyanúgy nemzeti ünnep, mint március 15-e, és mindkét szabadságharcnak vannak erdélyi vonatkozásai és áldozatai is. Nem tartom szerencsésnek azonban a kétféle rendezvény összevonását. A vértanúkra való emlékezés jellemzője a méltóságteljes gyász, a forradalomra valóé pedig a reménnyel teli harsogó lelkesedés.
A magyar szabadság napjáról különben annyit kell tudni, hogy ez az elnevezés már tizenkét éve foglalt, és nem a fenti dátumokhoz kapcsolódik, hanem 1991. június 19-éhez. Ezen a napon fejeződött be a szovjet csapatok kivonása Magyarországról és a magyar Országgyűlés 2001-ben ezt a napot nemzeti emléknappá, valamint június hónap utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította. Nem kell zavart kelteni az elnevezésekkel az amúgy sem tiszta fejekben!
Március 10-én emlékezni a székely vértanúkra ugyanolyan természetes, mint október 6-án fejet hajtani az aradi tizenhárom előtt, vagy március 15-én felidézni a forradalom követeléseit magába foglaló 12 pontot. A székely vértanúk emléknapjára időzített autonómiatüntetés semmivel sem visszatetszőbb, mint az aradi vértanúk emléknapján, a székely mártírok emlékoszlopánál tavaly elhangzott kortesbeszédek.
Március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe remek alkalom az ünnepi szónoklatokra. A 12 pont kapcsán a korrupcióval gyanúsított exminiszter a törvény előtti egyenlőségről beszélhetne, az alkalmazottait minimálbérért foglalkoztató szenátor az úrbéri viszonyok eltörlését választhatná felszólalása tárgyául, parlamenti képviselőink pedig a közös teherviselésről oszthatnák meg nézeteiket.
Míg erre sor kerül, az alábbi sorokat ajánlom az ünnepre készülők figyelmébe: „Tudd meg: szabad csak az, kinek / Ajkát hazugság nem fertőzi meg, / Aki üres jelszókat nem visít, / Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. / Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, / Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.” (Heltai Jenő: Szabadság)
Bustya Sándor
Megjelent a Vásárhelyi Hírlap március 8-i számában
Székelyhon.ro,

Noua Dreapta: Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket!
Március 10-én délután 4 órakor, a főtéri Avram Iancu szobornál gyülekeznek azok a román magyargyűlölők, akik a Románia föderalizálása elleni csoportosulás hívására azért jönnek Marosvásárhelyre, hogy megzavarják a 17 órakor kezdődő Székely Szabadság Napja elnevezésű autonómiatüntetést. „Március 10-e legyen a román nacionalizmus újjáéledésének napja, amikor a románok egyesülnek és együttes erővel állnak ellen” – olvasható a Facebookon meghirdetett akcióban.
A kevéssel több, mint 200 követővel rendelkező Facebook-felhívás szélsőségesen magyarellenes kommenteket váltott ki. Többen Avram Iancu emlékét idézik. Annak a mócvidéki forradalmárnak az emlékét, aki 1848-ban 40 ezer dél-erdélyi magyar lemészárolásával jeleskedett. De vannak olyanok is, akik a „hazátlan” szitokszóval szólítják fel az erdélyi magyarokat az ország elhagyására. A magyargyűlölő csoport tagjai a román politikusokat hibáztatják a jelenlegi helyzetért. „Mindent megadtak a magyaroknak, ezért ők most még többet akarnak” – vélik a csoport tagjai. „Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket és csókoljátok meg ROMÁNIA földjét” – parancsol egy másik kommentelő.
Amint arról beszámoltunk a Székely Nemzeti Tanács főszervezésében és az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve a Magyar Polgári Párt társszervezésében március 10-én 17 órától autonómiatüntetésre kerül sor a Postaréten, ahol a politikai és civil szervezetek képviselői szólalnak fel. Ezt követően a tüntetők a prefektúra elé vonulnak, és a szervezők átadnak egy petíciót a kormány megbízottjának. Ezután a Kultúrpalotában az SZNT ülésén átnyújtják a Gábor Áron-díjakat az idei kitüntetetteknek.
Az autonómiatüntetéshez csatlakozva tucatnyi országban szerveznek szimpátiatüntetéseket Románia nagykövetségei előtt, így a marosvásárhelyi megmozdulással egyidőben lesznek tüntetések Budapesten, Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, Münchenben, Zürichben és San Fernandóban.
vasarhely.ro
Erdély.ma,

ELÉG EGYETLEN TERV. Ahelyett, hogy részt venne a marosvásárhelyi tüntetésen, a Hargita megyei RMDSZ boldogan mutatja be az Új Magyar Szó internetes oldalán A-, B- és C-tervét a Székelyföld régiósításáról.
Ha kisiklik az A-terv, vélik a Hargita Megyei Tanács elemzőcsoportjának tagjai, a B-tervvel kell előállni, mely Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyét sorolná egy régióba, de van egy C-tervük is, miszerint Maros, Brassó, Hargita és Kovászna megye alkotna egy régiót, amelynek Marosvásárhely, nem pedig Brassó lenne a központja. Ha a román hatalom látja a tárgyalókészséget az RMDSZ-ben a B- és C- tervről, sutba vágják az A-tervet, s búcsút inthetünk a Székelyföld Régiónak. ÓVATOSAN, DE FOKOZATOSAN NŐNEK A BÉREK. Idén és a következő években fokozatosan emelkedik majd a havi nettó átlagkereset, a bruttó hazai össztermék (GDP) azonban a korábban becsült 2 százalék helyett csak 1,6 százalékkal növekszik 2013-ban – számolt be az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság. A hivatal ez év végéig a nettó átlagbér 6,8 százalékos növekedésére számít, amely így eléri a havi 1615 lejt, az előrejelzések szerint ugyanakkor 2014-ben további, 5,1 százalékos emelkedés várható. 2016-ra a nettó átlagkereset meghaladja az 1800 lejt. A bizottság a közszférában is növekedést jósol: idén körülbelül 10, jövőre azonban már csak 3 százalékkal nő az állami alkalmazottak bére. (Capital) ÚJABB IMF-HITELT KÉRNEK. A kormány szerdai ülésén eldöntötte, olyan szándéklevelet küld a Nemzetközi Valutataalapnak (IMF), amelyben kéri a most futó hitelmegállapodás lezárásának elhalasztását három hónappal, és a tárgyalások megkezdését egy új, szintén elővigyázatossági hitelmegállapodásról. A kormány leginkább bizonyos állami mamutvállalatok privatizálása, illetve mások élére a magánszférából érkező menedzserek kinevezése terén maradt el, de húzódik a közalkalmazotti szféra reformja is. (Mediafax) EGY ROMÁN DOLLÁRMILLIÁRDOS. A környező országok közül Ausztriának 8, Csehországnak és Lengyelországnak 4–4, Romániának pedig egy dollármilliárdosa van a Forbes magazin idei listája szerint. Ioan Niculae 1,1 milliárd dolláros vagyont halmozott fel az agráriumban, ezzel az 1268. helyet foglalja el az 1426-os listán. A kimutatás szerint az egykori kommunista országok dollármilliárdosai – a dolgok természetéből fakadóan – mind önerőből gazdagodtak meg, szemben a nyugati világ szupergazdagjaival, akik közül sokan őseiktől örökölték hatalmas vagyonukat. (Forbes) KEVÉS, ÉS NEM NÖVELIK. A gyerekpénz összege négy éve változatlan, az infláció nem, az árak és árfolyamok legalább húsz százalékkal emelkedtek. A Szociális Családügyi és Munkaügyi Minisztérium honlapján egy határozat 2009-re 42 lejben állapítja meg a havi támogatás mértékét, azzal a feltétellel, hogy ezt évente kormányhatározatokkal emelik. Ennek dacára azóta sem növelték. 2012 első kilenc hónapjában havonta átlagosan 3 850 310 gyerek kapott állami támogatást, ezeknek 1,6 százaléka fogyatékos.
Népújság (Marosvásárhely),

Érdekfeszítő előadás, vita a Főgimnáziumban
Civil szerepek és a helyi világ
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában 15 órakor kezdődött a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetségének szervezésében az a vitával egybekötött előadás, amelyiken dr. Bodó Barna, a Sapientia Tudományegyetem tanára tartotta meg igen érdekes értekezését, Civil szerepek és a helyi világ címmel.
Bevezetőben az MCESZ eddigi munkáját ismertette: a 2005-ben történt megalapítása fordulópontot jelentett a magyar civilszervezetek életében, tekintve, hogy azok számára képzéseket, tréningeket, rendszeres tanácsadást szervezett, de közreműködött a munkájukhoz szükséges partnerkeresésben is. 2002-ben Erdély-szerte 2000 civilszervezet működött, a számuk azonban 2008-ra 1300-ra zsugorodott. A továbbiakban szakmai szempontból elemezte a civilszervezetek működésének hatékonyságát, a fejlett társadalmak életében betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepét, de olyan alapkérdést is részeire boncolgatott, mint „ki vagyok én, a civilszervezet képviselője?” A megfogalmazott 8 lehetséges válaszban az egyéntől az interperszonális szint, a család, a kiscsoport, a helyi közösség, az adott kultúra, a nemzet és az állam lépcsőfokainak érintésével eljutott az egész táradalomig. Annak a felépítését, a típusait ismertetve, eljutott a szórványvidéki szolgálat lényegéhez, a képességmegtartó népesség, illetve a népességmegtartó képesség harmonikus működéséhez. Ami a civilszervezetek felértékelődését példázza, a szubszidiaritás elvét XIII. Leó pápa már 1883-ban megfogalmazta, amikor azt állította: a helyi közösségekre vonatkozó döntéseket a közelükben kell meghozni. Az Aartusi Egyezmény 1998-ban rögzíti, hogy a lényeges döntéseknek a meghozatalába a politikum mellett a civilszférát is be kell vonni. A civil lényege az önkéntesség alapelvből kiindulva ismertette a civilszervezetek sajátosságait, típusait, valamint tevékenységi területeit. A romániai civilszervezetek 70%-ának a tevékenységi területén előkelő helyet foglal el a kultúra, noha manapság eltűnőben van a jóléti állam fogalma, kialakult az új közmenedzsment. Vagyis a közszolgáltatásoktól is elvárják a hatékonyságot, amihez feltétlenül szükség van a felek közötti együttműködésre, a fejlesztésre, a működőképesség biztosítására. 47 perces előadását követően dr. Bodó Barna megköszönte a figyelmet.
Miután az előzetesen bejelentett két előadó kollégáját kimentette, felkérte előadásának megtartására Bognár Erzsébetet, akivel számos továbbképző tanfolyam, pályázat lebonyolításában közreműködött. Bognár Erzsébet előrebocsátotta: maga a moderátor szerepét vállalná, ezért felkérte a jelen lévő civilszervezeteknek a képviselőt, ismertessék a munkájukat.
Kocsik József az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a húszéves tevékenységét, illetve a jövőbeli teveit; Matekovits Mihály az általa képviselt EMKE, valamint RMPSZ megyei szervezeteinek a munkáját; Puskel Emese a Gyöngyház Egyesület újraindításának a lehetőségeit; Nagy Etelka az Alma Mater Alapítvány diáktámogató tevékenységét; Tóth Piroska a tornyai Pro Pir Kult Egyesület hagyományőrző munkáját; Jankó András a Kölcsey Egyesület értékmentő törekvéseit; Regéczy Szabina Perle a Tóth Árpád Irodalmi Kör programjait; dr. Túsz Ferenc a Vállalkozói Központ vállalkozásserkentő törekvéseit; Nagy Zsolt és Pál Norbert az AMISZ ifjúságfoglalkoztató munkáját ismertette, de beszámoló hangzott el a Katalin Egyesület tevékenységéről is. Az előadók serkentésére, a hallgatóság között kialakult vita során számos, értékes, a civilszervezetek munkájának az összehangolására, a programok egyeztetésére, a közöttük szükséges állandó kapcsolat kiépítésére vonatkozó ötlet elhangzott. Reméljük, a hasznos előadásnak, az építő jellegű vitának folytatása is következik.
Nyugati Jelen (Arad),

Autonómiatüntetés: ideje a szólásnak!
Látszólag a székely zászló ügye kavarta fel a csendes politikai vizeket, és egy rövid időre közbeszéd tárgyává tette a székely nép, a Székelyföld és a székely jelképek ügyét, egyszóval a „székelykérdést”. Nem mi, nem a mi politikusaink tették a közbeszéd tárgyává és államok közötti (nemzetközi) kérdéssé.
Mindenekelőtt Bukarestnek, a berendezkedő, az előzőnél is tehetetlenebb és tehetségtelenebb hatalomnak volt, van és valószínűleg lesz rá szüksége a közeljövőben is. Hogy nem minden úgy alakult, ahogyan szerették volna, az sem annyira rajtunk (értsd: politikusainkon, a médiában megszólaló vezetőinken) múlott, mint inkább a különböző médiumokban megszólaló, a soviniszta hangvételre gyorsan ráhangolódó, egymást a butaságban és tájékozatlanságban felülmúló „szakértők” melléfogásain. Egyszóval: jól jöttünk ki ebből az ellenünk szervezett hecckampányból.
Védekezés helyett helyzetteremtés
Na nem azért, mert megszólaló képviselőink nyíltan és határozottan, az igazságnak megfelelően elmondták volna, hogy igenis él Erdélyben, ősi szülőföldjén egy nép, mely több mint ezer éve önigazgatja magát. Melyet saját törvénykezése, törvényei, 500 éves írott alkotmánya, ősi kultúrája alkalmassá tett arra, hogy ezer éven át védje szülőföldjét és Istentől kapott szabadságát, ha kellett a jog és élete árán is. Ezért ragaszkodik szokásaihoz, kultúrájához, ősi jelképeihez. Inkább kínkeservesnek mondható majd mindegyik megszólalása: egyeseké (Frunda György, Borbély László) egyenesen arcpirítóan szánalmas dörgölődzés a „kenyéradó” hatalomhoz, másoké (Tánczos Barna) a székely önismeret teljes hiányáról árulkodott. Mindezek ellenére mégis győztünk. Mi az, amit nyereségként könyvelhetünk el?
Mindenekelőtt azt a tényt, hogy ország-világ felfigyelt jelképeinkre, hogy megszólalt végre Budapest is, és elmondta, hogy az anyaországnak kötelessége támogatni azt, amit a romániai magyar közösség, amit a székelyek akarnak. Most először hallottuk ezt a bukaresti magyar nagykövet, a magyar külügyminiszter szájából. És először hallottuk azt egy székely választott személyiségtől, egy politikustól a román médiában, hogy „területi autonómiát akarunk”! Hát ennyi, amit nyertünk. Hozzászoktunk ahhoz, hogy nem mi osztjuk a lapokat, mi csak védekezünk, reagálunk a minket ért érdemtelen támadásokra. Pedig ideje lenne már megtanulnunk helyzetet is teremteni az örökös defenzíva helyett. Azt hiszem, sőt állítom, hogy eljött ennek az ideje. Itt az idő! Ha életben akarunk maradni közösségként, akkor másként már nem is tehetünk. A 24. órában vagyunk. Nincs már hova hátrálni. Nincs már miben „okos kompromisszumokat kötni”. Nyakunkon az alkotmánymódosítás és a regionalizáció. Teljesen mindegy, hogy a jelenlegi megyéket megtartva vagy pedig szétszabdalva olvasztanak be egy román többségű adminisztratív egységbe. Mindkettő a székely közösség csángósodását, a Székelyföld elszórványosodását fogja eredményezni. A második megoldás csak annyiban „jobb”, hogy még néhány évig alibit biztosít az RMDSZ számára az „okos kompromisszumok” megkötéséhez. Nem egyéb, mint fájdalomcsillapító ópium a haláltusájában vergődő beteg számára.
A helyzetteremtő védelmi küzdelemnek lehetne (lehet) az első állomása a székely vértanúk napjára meghirdetett, marosvásárhelyi tüntetés (székely nagygyűlés?). Itt lett volna az alkalom (azért lett volna, mert az RMDSZ SZKT-ja máris elhatárolódott a részvételtől) megteremteni egy cselekvési egységet, olyat, amelyet létrehoztak ugyancsak az SZNT elnökének vezetésével a 2011-es népszámlálást megelőző kampányban a pártok az egyházakkal karöltve. Ezúttal azonban nem a székelyek ellen, hanem a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítése érdekében kellett volna öszszefogni. Ebben a mesterségesen felfűtött, nacionalista indulatokkal telített légkörben természetes, hogy messze felértékelődött Marosszék székely tanácsa által a székely vértanúk napjára, március 10-ére meghirdetett „autonómiatüntetés” tétje! Készülünk, sokan készülünk – pártállástól függetlenül – az autonómiatüntetésre.
Most már az is bizonyosnak látszik, hogy az RMDSZ nélkül, sőt lehetséges, hogy ellenében kell megszervezni a nagygyűlést. Azt is tudjuk már, hogy milyen ruhában, milyen jelképekkel, milyen énekekkel szabad, esetleg nem szabad megjelenni. Azt is tudjuk, hogy a székely vértanúk napját a székely szabadság napjává keresztelték át a szervezők, habár a vértanúkért a legtöbbet azzal tehetjük, ha emlékük ápolása mellett megtanulunk élni azért, amiért ők az életüket adták. Hogy az eszmei előkészítés hol tart (egyeztetések, dokumentumok előkészítése), abba viszont nincs betekintésünk. Hogy milyen üzenetet, eszmei tartalmat szántak a szervezők a megmozdulásnak – azt nem tudhatjuk.
Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy az RMDSZ nélkül vagy vele, de a székely népnek el kell indulnia az önrendelkezés útján. Más járható út a székely közösség számára nincs, ha nem akarjuk unokáink átkát, megvetését a fejünkre vonni. Ennek tudatában és felelősségével kell a megmozdulás eszmeiségét megadni. Lejárt a névadó ünnepségek ideje. Nem autonómiaévre, -évekre van szükségünk, hanem valóságos területi autonómiára, a székely nép reális önrendelkező szabadságára van szükségünk. Elég volt a demagógiából!
Bukarest és a „székelykérdés”
Itt az idő. Cselekedni kell, ha nem akarjuk, hogy néhány évtized múltán a Nemzetstratégiai Kutatóintézet akkor már őszülő vezére unokáinkat is „gyöngyhalássza” majd az elnéptelenedett puszta újraélesztésére. Amennyiben nem akarjuk, hogy falvaink pusztán a külföldi néprajzkutatók kedvenc felfedező területévé váljanak. A társadalmi-politikai realitásoktól viszont nem lehet eltekinteni. Számunkra, székelyek számára a legnagyobb jelentőséggel bíró valóság, hogy a román hatalom eltökélt szándéka véglegesen megoldani a „székelykérdést”. Bukarest elérkezettnek és alkalmasnak látja az időt arra, hogy saját belső ellenségeinek viszszaszorítása, azaz saját helyzetének megerősítése mellett végleges megoldást találjon a számára egyre kényelmetlenebbnek mutatkozó „székelykérdésre” is.
Ehhez a lehetőséget és a keretet az alkotmánymódosítás és az ország adminisztratív átszervezése szinte tálcán nyújtja. Nem elhanyagolható kérdés, hogy ehhez számíthat az Európai Unió (EU) hathatós támogatására és az RMDSZ csendes aszszisztálására is. A terv véghezvitelére Bukarestben két forgatókönyv is körvonalazódik. Felszámolni a megyéket, és új közigazgatási egységekbe – melyek egyben fejlesztési régiók is – sorolni be a Székelyföldet feldarabolva, avagy teljes egészében. Továbbá átmenetileg magukat a megyéket csoportosítani nagyobb „fejlesztési régiókba”, melyek adminisztratív egységekként is működnek majd, természetesen egyre bővülő hatáskörökkel.
Mindezekkel szemben, amik a székelység szempontjából a teljes felszámolást jelentik, két stratégia körvonalazódik lehetséges megoldásként. Az első nem más, mint az eddigi folytatása, vagyis a székelyek 80 százalékának szavazatát bíró RMDSZ-re bízni a megoldást. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ fog a román hatalommal tárgyalni, és „okos kompromisszumokkal” megoldást találni. Ennek alapján a történelmi felelősség is ilyen arányban (80 százalék) az RMDSZ és az őt támogató szervezetek és egyházak vállára nehezedik. Milyen szerep juthat nekünk, székelyeknek ebben az RMDSZ vezérelte, „okos kompromisszumokkal” vívott küzdelemben?
A válasz egyszerű: a választásokon adott 80 százalékos felhatalmazás alapján csendben várjuk, majd elszenvedjük az RMDSZ által „kiharcolt kompromisszumos megoldást”, bármilyen is legyen az. Ez talán elfogadható is lenne egy jogállami demokrácián belül jól működő, valódi székely érdekképviselettől. Sajnos a szórványszemléletű és -vezérlésű RMDSZ-től ez nem várható el. Borítékolni lehet, hogy a megoldás – az RMDSZ természetéből fakadóan – nem lenne más, mint saját nomenklatúrájának átmentése, vagyis a megyék ideiglenes megtartásával a Székelyföld beolvasztása egy többségi román régióba. Ez nem más, mint az ópiumos nemzethalál változata.
Az önrendelkezés joga
A másik stratégia a népek önrendelkezési jogára épül. Össztársadalmi akarattal, önrendelkezési jogunk tudatában és birtokában szabjuk meg mi, a székely nép az új helyzetnek megfelelően az elérendő célokat és az elfogadható megoldásokat. Erre történelmi hagyományaink és gyakorlatunk alapján egyetlen fórum jogosult, melynek döntései kötelezőek a székely nép minden tagjára és tisztségviselőjére, vagyis a székely nemzetgyűlés. Ezt hívták össze őseink minden olyan alkalomkor, amikor a székely nép életét befolyásoló fontos döntéseket kellett meghozni, vagy a közösség létére törő, jövőjét veszélyeztető ellenséggel kellett szembeszállni. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk, hiszen a hatalom által felkínált bármelyik lehetőséget is fogadjuk el, az a székely nép közösségi jövőjének feladását, a Székelyföld szórvánnyá alakítását jelenti. A március 10-ére, a székely vértanúk napjára összehívott székely nagygyűlés teheti meg – és az RMDSZ kihátrálása okán –, ennek kell megtennie a folyamat elindítását.
A nagygyűlésnek ki kell mondania, hogy a székely nép ma is létező, szülőföldjén őshonos, a népeket megillető önrendelkezési joggal bíró cselekvő közösség, amely élni akar önrendelkezési jogával, szabadon akar dönteni sorsáról, jövőjéről, ragaszkodik ősi önigazgatási hagyományaihoz, és nem hajlandó a beolvadás, a felszámolódás útját választani. Ennek megfelelően további életét csakis a fejlesztési régióként is elismert, autonóm Székelyföld kereteiben tudja elképzelni, ehhez a végsőkig ragaszkodik, és ennek a megvalósításáért minden eszközzel küzdeni fog.
Románia parlamentjének és kormányának alkotmányos garanciákat kell nyújtania erre vonatkozóan. A nagygyűlés bízza meg a szervezőket vagy egy általa megjelölt szervezetet (kik lennének azok?), készítsék elő a székely nemzetgyűlés összehívását a 2013. negyedik évnegyedére. A székely vértanúk napja akkor válhat igazán a székely szabadság napjává, amikor megvalósítjuk a székely szabadságot, azt, amiért ők életüket adták. Erre tegyünk majd Marosvásárhelyt fogadalmat!
Borsos Géza József
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Az Uz Bence lapult Szőcs Géza táskájában, Nyírő hamvai Budapesten voltak
„Abban a táskában Nyírő József Uz Bence című könyve volt. Alig vártam, hogy egy rendőr kinyittassa a táskát, és nagyot röhöghessek a képébe” – nyilatkozta Szőcs Géza volt magyarországi kulturális államtitkár a Heti Válasz újságírójának, Stumpf Andrásnak adott interjúban arra a kérdésre, mi volt abban a táskában, amelyet a nagy port kavart Nyírő-újratemetésre vitt magával tavaly pünkösdvasárnap Székelyudvarhelyre.
Mint ismeretes, a tavalyi év elején a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány kezdeményezte, a magyar kormány pedig felkarolta a székely népi írók első nemzedékéhez tartozó Nyírő József Madridban nyugvó hamvainak Erdélybe hozatalát és Udvarhelyen történő újratemetését. Végrendeletében Nyírő maga is meghagyta: vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben, vagy egykori iskolavárosában, Székelyudvarhelyen helyezzék végső nyugalomra.
Május elejére már a terv is megvolt: az időközben Budapestre hozott hamvak május 24-én indultak volna a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonattal, hogy pünkösdvasárnap, 27-én megtartsák az újratemetési szertartást. A hatalmat időközben átvett balliberális kormány azonban már az elejétől igyekezett megakadályozni az író hamvainak hazahozatalát, mondván, hogy az „időszerűtlen a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben”.
Eközben több román lap horthystának, fasisztának, irredentának bélyegezte Nyírőt, akinek politikai pályafutása valóban vitatott: a negyvenes évektől képviselő lett a magyar parlamentben, tisztségét az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is megőrizte, majd nyugatra menekült, Spanyolországban telepedett le, Madridban halt meg. Bár a szervezők mindvégig hangsúlyozták: nem a vitatott politikus, hanem az író hamvait szeretnék hazahozni, a román politikum végül megakadályozta a tervet: a CFR vezetősége megtiltotta, hogy a zarándokvonathoz csatolják a hamvakat szállító kegyeleti kocsit, a rendőrség pedig Székelyudvarhely felé tartó gépkocsikat – többek között Fráter Olivérét, az újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjáét és Szász Jenőét – kutatott át a hamvakat rejtő urnát keresve.
Végül a Hargita megyei prefektúra talált hibát a városháza által kibocsátott újratemetési engedélyben, így a pünkösdi szertartás megemlékezéssé minősült át, amelyen azonban többeknek szemet szúrt, hogy a pódiumra lépő Szőcs Gáza egy fekete bőr aktatáskát helyezett az író fényképe alá, majd beszéde végeztével magával vitte azt. „A táska tartalma egyébként kifejezi a lényeget. Számomra és az olvasóközönség számára ugyanis Nyírő író volt” – tette még hozzá Szőcs a Heti Válasznak nyilatkozva.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),

A magyar kormány támogatja az autonómiáért tüntetés szabadságát
A magyar kormány "nyilván nem tüntet", hanem tárgyal a román féllel, ugyanakkor támogatja az autonómiáért tüntetés szabadságát – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az államtitkár ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy vasárnap Marosvásárhelyen autonómiatüntetést tartanak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt társszervezésében. A székely szabadság napjának elnevezett marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan a tervek szerint Európa és Amerika több nagyvárosában szolidaritási tüntetések lesznek a román külképviseletek előtt.
Csütörtökön Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke az MTI-nek azt mondta: a vasárnap délutánra meghirdetett marosvásárhelyi demonstrációt a polgármesteri hivatal előző nap engedélyezte.
Németh Zsolt a Kossuth Rádióban azt mondta: ha a határon túli magyarok autonómiát akarnak – „területit, kulturálisat, székelyek vagy a partiumbeliek vagy éppen a vajdaságiak –, a magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy ezeket a célkitűzéseket támogassa".
Az államtitkár kitért arra is, hogy a közelmúltban a külügyminiszter Bukarestben tárgyalt, megbeszélésein a régiók átalakításáról is szó volt. Elmondta: jelenleg Románia mintegy 42 megyéjéből 2 és fél megyében (mint fogalmazott, Maros megyében nincsenek többségben a magyarok, de meghatározó a számuk) a magyarság meghatározó közigazgatási funkciókat is gyakorolhat. Ez olyan helyzet, amelyet a közigazgatási átalakítás során meg kell őrizni – hangsúlyozta Németh Zsolt.
A külügyminiszter azt is kijelentette – folytatta Németh Zsolt –, hogy az erdélyi magyarok számíthatnak a magyar kormány támogatására a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatban, az autonómiatörekvésekben, beleértve a kulturális és a területi autonómiát, valamint a magyar oktatásügy, az önálló magyar egyetem, és egyetemi karok ügyében is.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad),

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),

Köszönetet mondtak a székely zászlóért
Köszönetet mondott az RMDSZ a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a szlovákiai magyar civil szervezeteknek, hogy a dunaszerdahelyi városházán kitűzték a székely zászlót – tájékoztatta az MTI tudósítóját az MKP sajtóosztálya.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen csütörtökön találkozott Berényi Józseffel, az MKP elnökével, leszögezte: az erdélyi magyarok számára nagyon fontos az MKP szolidaritása. Ez a gesztus ismételten azt bizonyítja, hogy a nemzeti érdek átível a határokon, és közös érdekünk, hogy egymást segítsük és cselekedjünk az összmagyarság ügyeiért. A két pártvezető a találkozón elsősorban az kisebbségeket érintő európai polgári kezdeményezésről tárgyalt.
Mint ismeretes, Kelemen Hunor január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindításáról Richard Theinerrel, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnökével és Hans Heinrich Hansennel, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökével. Megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért, amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Berényi megerősítette, hogy az MKP partnerként csatlakozik a kezdeményezéshez. A felek egybehangzóan úgy vélték, hogy ez a kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában.
„A keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre. Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke ezt megelőzően Dunaszerdahelyen Bugár Bélával együtt Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014 mozgalom vezetőjével, volt magyar miniszterelnökkel tárgyalt.
Szabadság (Kolozsvár),

Beszélgetés a szórványkérdésről: lehetőségek és alternatívák
A szórvány kitelepedésének elősegítése címmel szervezett beszélgetést csütörtökön a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága és a kolozsváros.ro csapata a kolozsvári Sapientia EMTE-n. Székely István politológusnak, az RMDSZ főtitkárhelyettesének, és Gergely Balázsnak, az EMNP alelnökének beszélgetését Szalma György, a kolozsváros.ro főszerkesztője moderálta. A szórványkérdés az utóbbi időben a közbeszéd előterébe került Szász Jenő „kontrollált visszavonulást” „népességáttelepítést” javasló, elhíresült kijelentései nyomán. Székely István a szórvány fogalmának tisztázását, a népességtelepítések történelmi analógiáit számba véve leszögezte: ilyen jellegű programokat csak jelentős állami támogatással lehetne megvalósítani; kizártnak tartotta, hogy ez akár a tömbmagyar Székelyföld irányába megtörténhessen. A meghívottak egyetértettek abban, hogy folyamatosan zajlik ugyanakkor az egyes térségek szórványosodásához hozzájáruló belső migráció, amelynek körülményeit viszont bizonyos eszközökkel alakítani lehet.
Mint ismeretes, széles körű vitát gerjesztett Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Intézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők (KMKF) februári fórumán, zárt ajtók mögött elhangzott kijelentése, amelyben a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, az „önkéntes területfeladásnak” a lehetőségét vetette fel – emlékeztetett Szalma György, hozzátéve: a rendezvény a társadalmi párbeszédre kínálna lehetőséget a kérdés kapcsán.
Mi a szórvány?
Székely István politológus mindenekelőtt a szórványfogalom tisztázását tartotta szükségesnek. Mint kifejtette, az elmúlt húsz évben több értelmezés is született; a számbeliségből kiinduló megközelítés szerint, ha egy településen egy adott lélekszámnál kevesebb magyar él, az szórványközösségnek tekinthető. Egy másik értelmezés arányszámot állapít meg: a tíz százalék alatti közösséget minősíti szórványnak. A politológus szerint vitatható a „szórványmegyék” megfogalmazás, ugyanis a mindennapi élet szempontjából nem a megyei, hanem a helyi népességarány a meghatározó. Maros megyének például a déli, Szilágy megyének pedig a keleti része szórvány, ugyanakkor a megyék szempontjából nem lehet erről beszélni – hangsúlyozta.
Egy másik megközelítés értelmében az intézmények megléte vagy hiánya a döntő: szórvány az, ahol nincs oktatási intézmény, sem etnikailag elkülönült történelmi egyház. Mindemellett, Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor meglátásában az alapkérdés az, hogy a mindennapi kommunikáció szintjén hány százalékot tesz ki az interetnikus, és mennyit a saját etnikumon belüli kommunikáció – tette hozzá. Egy másik, összegző célú, funkcionális jellegű értelmezésnek megfelelően a szórvány az a közösség, amely külső segítségnyújtás nélkül alkalmatlan, vagy nincs lehetősége a saját nemzeti identitásának a megőrzésére és továbbadására. Az elmondottak alapján a dél-erdélyi megyékben, Észak-Erdélyben pedig elsősorban Máramaros és Beszterce megyében találunk szórványosodó közösségeket – állapította meg Székely István.
„Nem ördögtől való” a migráció
Az 1990-es nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta létezik egy olyan megfogalmazás, miszerint a szórványt a saját településén kell hozzásegíteni ahhoz, hogy etnikai identitását, saját kulturális értékeit megőrizze; ebben a kérdésben mindig konszenzus volt valamennyi határon túli magyar pártban – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Gergely Balázs kiemelte, helyénvalónak tartja – a sajtóban való üzengetés helyett – a téma megtárgyalását, az erről szóló társadalmi párbeszédet. Egy korábbi nyilatkozatára utalva megerősítette: „nem tartja ördögtől valónak”, ha adott esetben egy kisközösség, család vagy egyén, aki a szórvány olyan pontján él, hogy saját helyzetét, identitásának megőrzését már kilátástalannak tartja, más helyre költözzék. Ez egy ténylegesen zajló folyamat, hiszen például Kolozsvár is egy nagy vonzerővel bíró központ, a magyar népességnek legalább fele áttelepedett valahonnan – fejtette ki a politikus.
Hangsúlyozta, Szász Jenő kategorikusan „áttelepítésről” beszélt, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP vezetői határozottan elutasítanak. Mint mondta, Szásznak az elképzelése egyébként is megbotránkoztató, hiszen az adott közösség „értékes tagjaira” értette a kitelepítést, áttelepítést. Az egyének, családok létező migrációja ugyanakkor egy kétoldalú folyamat, mivel a költözési szándék mellett az új környezetnek befogadónak is kell lennie. Mindezekről a kérdésekről széles körben kellene gondolkodni, tárgyalni, tekintve, hogy az elmúlt húsz év demográfiai mutatói nem sok jót ígérnek.
Népességtelepítési analógiák
A népességfogyás problémájának kezelésére vonatkozó történelmi előzményeket összegezve Székely István elmondta: a 19. század végén a magyar kormány a mezőgazdasági területek túlnépesedése okán beindult tengerentúli kivándorlásra próbált választ adni. Az 1894-ben elfogadott állami telepítések törvényében pontosan szabályozták a feltételrendszert, amely szerint a magyar államkincstár tulajdonában levő – elsősorban bánsági – területekre lehetett költözni. A program főleg Bácskát, Temesvár környékét, a Mezőséget célozta; a jogszabály szerint egy új település létrehozásához például 150 telepes kellett, a templom és iskola felépítését az állam vállalta. A Kolozs megyei Detrehemtelep például mezőgazdaságilag használhatatlan terület volt, ezért a magyar állam saját költségén lecsapoltatta, hasznosíthatóvá tette. 1904-ben a projekt finanszírozására egy telepítő és parcellázó bankot is létesítettek – tette hozzá a szakember. Mint mondta, a program keretében 1390 családot sikerült telepíteni.
További példa az 1921-es román földtörvény, amelynek révén megindították a határmenti magyar települések közé iktatott román helyiségek létesítését; 1940-ben a bukovinai csángókat Bácska északi részére telepítették, e népesség később Magyarországra költözött; a kommunizmus alatt pedig a németek által elhagyott falvakba a termelőszövetkezetekben földműveléssel foglalkozó családokat telepítettek – részletezte Székely István. Következésképpen, ilyen jellegű programok az államreformmal függnek össze, abban az esetben lehet működtetni őket, ha az állam segíteni tudja a telepesek anyagi boldogulását, lakhatási feltételeket, munkahelyeket teremtve. Mint mondta, az eddigi analógiák alapján kizárja a Székelyföld irányába történő esetleges telepítés lehetőségét, hiszen a magyar állam nem rendelkezik megfelelő autoritással és vagyonnal a folyamat beindítására, Romániának pedig nem valószínű, hogy ez lenne a prioritása. Ugyanakkor a magyar kormány részéről, vagy a magyar közbeszéd terén egyetlen olyan kijelentés sem hangzott el, amiből arra lehetne következtetni, hogy a magyar állam a maga romlott demográfiai mutatóit Kárpát-medencei magyarokkal töltené fel – válaszolt Székely István a moderátor kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a felvetett „áttelepítés” Magyarország fele irányulna.
Gergely Balázs szerint a feltételezés nevetséges, és felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túlra szánt magyar állami támogatások jelentős részét interetnikus- és szórvány-környezetbe folyósítják. A néppárti politikus úgy vélte, a felelősen gondolkodóknak be kell látniuk, hogy meggondolatlan és megalapozatlan kijelentésekre alapozva nem szabad politikai harcteret teremteni, mert ez elsősorban a szórványosodás elszenvedőinek lenne kárára.
Alternatívákat fiataljainknak
Gergely Balázs megállapította, erkölcsileg elfogadhatatlan embereket egyik helyről a másikra telepíteni szervezett, tömeges módon. Hangsúlyozta, mindenki szabad akarata szerint él ott, ahol jól érzi magát. Mindemellett úgy vélte, ha egyének, családok költözni óhajtanak, ahhoz technikai feltételeket, segítséget lehet nyújtani. A potenciálisan befogadó térségek, települések vonzereje, a munkahelyteremtés befolyásolhatja az ilyen típusú migrációt – jegyezte meg.
Székely István nehezményezte, hogy az erdélyi – egyébként igen jó szakemberek által végzett – demográfiai kutatások nem tértek ki a belső migráció hátterére, arra, hogy valójában mi áll egy adott terület súlyos népességfogyása mögött. Hangsúlyozta, létezik egy erre alkalmas adatsor, ugyanis a 2011-es népszámlálás során is rákérdeztek arra, hogy az illető hol született, hol volt a jelenlegi előtti lakhelye, illetve kiderül a kérdőívből, hol történt az összeírás. Úgy vélte, ezeknek az adatoknak az elemzése felülírná azt a képet, amely jelenleg – elsősorban a dél-erdélyi szórvány alakulása esetében – kirajzolódik. Kifejtette: a szórványrégiók fiataljai folyamatosan áramlanak a tömbök irányába az országban különböző helyeken tevékenykedő, utazgató ifjúsági szervezetek közreműködésével kialakított kapcsolatrendszerük, másrészt a szórványkollégiumok révén.
A politológus szerint megfelelő odafigyelést, infrastruktúrát, anyagi támogatást kell a szórványkollégiumok, az ifjúsági szervezetek programjai, valamint a magyar házak láncolata mellé rendelni. Mint kifejtette, valószínűleg nem szerencsés az évtizedek óta ugyanabban a környezetben élő polgárok kimozdítása. Mindamellett az új egzisztenciát, új családot létesítő fiatalok számára – nem normatív jellegű – alternatívákat lehet megfogalmazni, amelyekkel vagy élnek majd, vagy sem. Az interetnikus környezetből, szórványból származó polgárok, az esetleges külföldi munkavállalásuk nyomán felhalmozott tőkéjükből valószínűleg inkább a nagyobb magyar lélekszámú településeken fognak letelepedni – vélekedett.
Kiemelte, a politika eszközrendszere kevés a szórványprobléma megoldására: a politika jelzéseket bocsáthat ki követendő magatartásformákat illetően, felerősíthet bizonyos folyamatokat. Elmondta, az Antall-kormány idején egy pénzalapot különítettek el a nyugatról való hazatérés ösztönzésére; Erdélybe egyetlen személy, egy politikushoz közel álló polgár tért vissza.
Székely István Gergő politológus hozzászólásában felvetette: érdemes lenne a támogatáspolitikát oly módon alakítani, hogy az interetnikus vagy szórványkörnyezetben élő szülők a gyermekeiket a lakóhelyük közelében levő, magyar tannyelvű oktatást biztosító felsőoktatási intézményekbe küldhessék, a másod- vagy harmadrangú román tannyelvű egyetemek helyett.
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár szerint a Válaszúton létesített intézményhez hasonló szórványkollégium-típusban kell gondolkodni, amely valódi közösségi életformát biztosít a diákoknak, szüleik is tudatában lévén annak, hogy az ott-tanulás társadalmi előrelépést jelent számukra. Hozzátette, fontos lenne kielemezni, hogy a különböző támogatáspolitikai eszközök milyen eredménnyel jártak. Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap kolozsvári irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai ösztönzés és támogatási rendszer mellett ugyanolyan fontos, hogy megfelelő emberanyag is létezzen az adott szórványkollégium létesítésére és működtetésére.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár),

A közösségért tenni kell
Emlékezés Imreh István történészre
„Példaértékűnek tartom Imreh István munkásságát, mind módszertani, mind tematikai vonatkozásban új irányvonalat indított el az akkori magyar történetírásban”, fejtette ki Both Noémi Zsuzsanna kutató azon a március 5-i rendezvényen, amelyen Imreh István történészre, szociológusra emlékeztek a Kolozsvár Társaság szervezésében. A rendezvényen – amelynek moderátora a társaság elnöke, Kántor Lajos volt – a fiatal kutató mellett jelen volt Benkő Samu művelődéstörténész, valamint Imreh István gyermekei: ifjabb Imreh István biológus, genetikus és Farkas Imreh Mária közgazdász.
Both Noémi Zsuzsanna, aki Imreh István munkásságából írta szakdolgozatát, hangsúlyozta továbbá: módszertani szempontból fontos, hogy a történész képes volt interdiszciplináris módszerekkel megvilágítani egy-egy kérdést, illetve az általa kutatott témák változatossága lehetővé tette, hogy az addig viszonylag monopolhelyzetben lévő politikatörténet mellett más témák is megjelenjenek az erdélyi magyar történetírás palettáján, mint például gazdaságtörténeti-, társadalomtörténeti- és technikatörténeti adalékok. Imreh István első jelentősebb műve 1947-ben jelent meg, Székely falutörvények címmel, és 2003-ban bekövetkezett haláláig több önálló kötete, számtalan tanulmánya, újságcikke és tudománynépszerűsítő írása látott napvilágot, tudtuk meg a kutató előadásából. Emellett 1948 és 1983 között a Bolyai, illetve később a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tevékenykedett előadótanárként, kezdetben a közgazdaság- és a jogtudományi, majd 1950-től a történettudományi karon. – Annak ellenére, hogy életművének jelentős része a szocialista korszakra tehető, Imreh Istvánnak az írásai, publikációi napjainkban is értékesek és példamutatók, tanári tevékenységére pedig volt diákjai minden esetben szeretettel és tisztelettel emlékeznek vissza, függetlenül attól, hogy ezek magyar vagy román nemzetiségűek voltak – mondta Both Noémi Zsuzsanna.
Imreh István rendkívül szeretett olvasni, nagyon sok verset olvasott, két kedvenc kortárs költője volt, József Attila és Illyés Gyula, kezdte emlékezését Benkő Samu. A falutörténet és a székelytörténet különösképpen érdekelte, ebben nagy hatása volt Benedek Eleknek. – Egyike azoknak a tanárembereknek, akinek az emlékét tanítványai mai napig is megőrizték. Kitűnő előadó volt, szerette a tanítványait, ellátta őket bőséges olvasmányanyaggal. Mikor említettem az irodalom iránti tiszteletét, alázatát, azt is jelenti, hogy a történettudományban jeleskedő diákoknak fontos történelmi forrásanyagként hívta fel a figyelmét a szépirodalomban megjelentetett valóságábrázolásra és ennek megfelelő tudatformálásra – magyarázta Benkő Samu. A művelődéstörténész ugyanakkor hangsúlyozta: az életműben rendkívül fontos, hogy az indíttatás, az egyéni sors, és az európai történelem adta lehetőségek miként bontakoztatnak ki egy istenadta tehetségnek az agyából kipattanó tudományos világot.
„Hálás vagyok a Kolozsvár Társaságnak a kezdeményezésért, és különösképpen hálás vagyok Both Noémi Zsuzsannának az édesapámmal foglalkozó szakdolgozatáért”, mondta ifjabb Imreh István, Svédországban élő genetikus. – Leginkább azt a kérdést kellene feltennünk, hogy van-e párhuzam egy kicsi gyerekkora óta természettudományokkal foglalkozó fiú és egy, a műveltséget hihetetlen munkával megszerző történész apa pályája, illetve gondolkodása között. Amint hogy azt is, tudtam-e én hasznosítani a későbbi munkámban azt az örökséget, amit a neveltetésünk során kaptunk, és tudok-e valamit továbbadni. Az az érzésem, hogy nagyon sok a párhuzam. Freud azt mondja valahol, hogy egy harmonikus egyéniség tulajdonképpen két dologból áll össze: tudjon dolgozni és tudjon szeretni. Édesapám erre képes volt. Egyébként nem csak ő, hanem az a generáció, amelyhez tartozott. Sokan emlegetik azt a csodatörténész csapatot, amely nagy egyéniségekből állt, de a legfontosabb dolog, ami közös volt bennük, hogy elképesztően sokat tudtak dolgozni – idézte fel emlékeit a genetikus. Édesapja hajnalban kelt mindig, sok-sok órát töltött az íróasztal mellett, folyamatosan dolgozott, kivéve, amikor két hétre elment szabadságra. – Ezt a munkamániát én is örököltem, Stockholmban sokszor szombat-vasárnap is bent voltam a kutatóintézetben. A másik dolog, ami jellemző, a módszer kialakítása, ami minden tudományágban közös. Addig az ember nem tud lényegeset és újat alkotni, amíg nincs egy saját, személyre szabott módszere. Egyébiránt nem csak a tudományban, hanem a művészetben is így van, kell legyen egy egyéni módszered, egyéni stílusod, erre épül aztán minden. Kell hozzá tehetség, de nagyon sok munka is van benne. A harmadik dolog, amit megjegyeznék vele kapcsolatban, hogy elnyomás alatt ugyan, de nem légüres térben dolgozott. Volt egy csapat, volt jó néhány ember körülötte, akik mércét adtak, de közöttük a versengés sosem vált ellenségességgé. De lehet, hogy csak én láttam így – jegyezte meg ifjabb Imreh István.
Farkas Imreh Mária szerint édesapja nagyon komoly empátiaképességgel rendelkezett, imádta a kutyákat, a gyerekeket, a gyerekek pedig őt. – Szerette a fiatalokat, bármennyi időt képes volt rájuk fordítani, szeretett előadni. Volt egy mondása: a jókedvű verekedőt szereti az Isten. Ebben a mondatban, amit gyakran használt, benne volt az édesapám mentalitása. Benne volt az is, hogy ha nagyobb volt a nyomás, esze ágában sem volt felemelni a kezét és azt mondani, hogy innen nincs tovább. Több mint tíz esztendőn át a barna kartotékoknak dolgozott, a szekrény tetején gyűjtötte a kéziratokat. Amikor 1990 után lehetőség nyílt arra, hogy kiadjanak munkákat, mindenki elcsodálkozott, hogy honnan húzza elő, mintegy bűvös mozdulattal ezeket a kéziratokat. Hát, mert le volt tiltva, és az a rengeteg munka ott sorjázott a kartotékokban. Sajnos később, betegsége miatt már nem volt lehetősége a további kutatásokhoz – sorolta édesapjához fűződő emlékeit Farkas Mária.
Mint elmondta, Imreh István komolyan hitt abban, hogy a faluközösség, illetve az a hagyomány, amelyre az értékrendünket alapozzuk, megtartó erő. – Édesapám úgy vélte, hosszú távú befektetés, ha az ember a saját múltját megismeri és arra tud építeni. Nagyon sokat kaptunk édesapámtól, én pedig úgy éreztem, hogy tovább kell adjam a gyerekeimnek ezeket az értékeket. Mindig arra tanított, hogy a közösségért tenni kell. Ha csak magadra gondolsz, csak a saját kis karrieredet, utadat, szakmádat építed, akkor igazából nem emberhez méltó életet éltél. Úgy érzem, hogy ezt valamennyire sikerült továbbadnom az én gyerekeimnek is – mondta a közgazdász.
Az est további részében Imreh István néhány kortársa, illetve munkatársa elevenítette fel a hozzá fűződő emlékeit.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföld életképes (A háromszéki RMDSZ régiósítási javaslata)
Napirenden Románia regionális és közigazgatási átszervezése, napról napra hallani újabb ötleteket, elképzeléseket arról, mily módon kellene átalakítani az ország államigazgatását. Hivatalos kormányzati álláspont még nem látott napvilágot, de a bukaresti ötletelések egyáltalán nem kedvezőek az erdélyi, a székelyföldi magyarság számára.
Szakmai érveket eddig csak az RMDSZ sorakoztatott fel, és egyre több elképzelést ismertetnek a szövetség színeiben megválasztott politikusok. Mostanáig elsősorban a kompromisszumos lehetőségeket vázolták, tegnapelőtt azonban a háromszékiek egy újszerű és ésszerű tervet ismertettek, számokra, törvényekre, statisztikákra alapozva. Erdélyi történelmi régiót regionális kormánnyal és autonóm státust Székelyföldnek – ezt javasolta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök és Klárik László szenátor.
Székelyföld az átlag felett
Az elmúlt években nem juthattak hozzá olyan adatokhoz, amelyekkel konkrétan bemutathatták volna, mennyivel járulnak hozzá a magyar megyék a központi költségvetéshez – kezdte a bemutatót Antal Árpád, aki szerint csak szakmai érvekkel érdemes vitatkozni azokkal, akik úgy próbálták autonómiatörekvéseink lendületét letörni, hogy azt állították: megyéink a legszegényebbek közé tartoznak, és gazdasági értelemben nem életképes Székelyföld. Antal Árpád egy sokatmondó táblázatot mutatott be, melyből kiderült, 2012-ben a megyei pénzügyi igazgatóságok által begyűjtött és Bukarestnek továbbított, egy főre eső összegek rangsorolásában Kovászna megye a 13. helyen, az átlag fölött helyezkedik el, tizenegyedik Hargita megye, tizedik Maros. Hozzátette: Kovászna megye 4,4 százalékkal, Hargita megye 10,1 százalékkal és Maros megye 13,4 százalékkal teljesít jobban, mint az országos átlag. Érdekes az is, hogy az első tizenhárom megyéből kilenc erdélyi, az utolsó tíz között pedig csak Kárpátokon túliak vannak. Sokatmondó lehet, hogy a sereghajtó éppen Tulcea, a regionálizációt fújó Liviu Dragnea megyéje, amelynek szenátora Crin Antonescu, rögtön előtte található Olt, melyet Victor Ponta terepének tartanak. „Azt mondják nekünk, hogy Székelyföld nem életképes, pedig a számok egyértelműen azt igazolják, hogy az itteni megyék az országos átlag fölött teljesítenek. Világosan el lehet mondani, hogy Erdély viszi ezt az országot a hátán, és ezen belül a székelyföldiek is a húzómegyék közé tartoznak” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint magunknak is fontos ezt újra és újra igazolnunk, hogy ne legyen kisebbrendűségi komplexusunk, végre higgyük el, hogy Bukarest pénzei nélkül sem halnánk éhen.
Mi a régiók célja?
Klárik László az európai régiósítás feltételrendszereit és a romániai valóságot ismertette. „Elindult egy lavina a közigazgatási átszervezéssel, Románia regionális politikájának újragondolásával kapcsolatosan, és nagyon sok hamis, torz információ terjed, s ezek egy részét pont a kormány hangoztatja” – mondta el felvezetőjében.
Az EU-ban a régiókat és a NUTS-rendszert a 2003/1059-es rendelet szabályozza, melynek értelmében minden tagállamnak létre kellett hoznia egy háromszintű statisztikai felosztást, a NUTS I-es, NUTS II-es és NUTS III-as méretű régiókat, ennek a célja az volt elsősorban, hogy nagyjából azonos méretű területekről szolgáltassanak statisztikai adatokat. Romániában most a vita a NUTS II-es régiókról folyik, ezek lakossága 800 ezer és 3 millió között lehet, és az EU szabályozása szerint ezek a régiók elláthatnak bizonyos alapkezelő feladatokat is, de csak azok, amelyekben az egy főre eső GDP kisebb, mint az uniós átlag 75 százaléka. Bukarest kivételével Romániában ez a helyzet, az összes régióban lehívhatóak a Regionális Fejlesztési Alap pénzei – mondta el Klárik László. A nyugat-európai országokban, ahol magasabb a GDP, csak az adatgyűjtési, -továbbítási feladat hárul e régiókra, néhány esetben – Belgium, Olaszország, Spanyolország, illetve Franciaország és Lengyelország – közigazgatási hatáskörökkel is felruházták e térségeket, ami azonban egyáltalán nem kötelező, minden állam szuverén joga – szögezte le. Utalt arra is, hogy a már említett, 2003/1059-es rendelet előírása szerint NUTS II-es régiót kell létrehozni azokban az államokban, amelyekben nincs ilyen méretű közigazgatási egység, az új régiók kialakításánál azonban úgy kell kisebb közigazgatási egységeket csoportosítani, hogy figyelembe veszik a földrajzi, társadalmi-szociális, történelmi, kulturális és környezeti adottságokat.
Kudarcos regionális politika
Románia 1998-ban megalakította a fejlesztési régiókat, eltelt tizenöt év, s ezalatt végrehajtották a rájuk bízott feladatot: előbb a Phare-alapokat kezelték, majd a Regionális Fejlesztési Alapokat. „Nyugodtan állíthatjuk, a nyolc régió kialakításával gyakorlatilag szőnyeg alá söpörtük a problémáinkat. Románia úgy alakította ki önmagáról az aránylag egységesen fejlett ország képét, hogy egy régióba sorolt gazdaságilag nagyon fejlett és kevésbé fejlett megyéket. Így elrejtették a nagy különbségeket” – magyarázta Klárik. Tizenöt év elteltével az tapasztalható, hogy a régiók makrogazdasági mutatói nemhogy közeledtek volna egymáshoz, még jobban eltávolodtak. 1995-ben a legszegényebb és a leggazdagabb régió közötti különbség 20 százalék volt. Az európai uniós átlagot alapul véve, akkor a legfejlettebb Bukarest 53 százalékkal állt ez alatt, a legszegényebb Északkeleti Régió pedig 73 százalékkal. Ma Bukarest 11 százalékkal az EU-s átlag fölötti, a leggyengébb pedig 75 százalékkal alatta, a különbség 82 százalékra növekedett – derül ki az adatokból. Nem sokkal jobb a helyzet a régiókon belül. 1995-ben az Északkeleti Régióban Iaşi megye 14 százalékkal állt az átlag fölött, Vaslui pedig 22 százalékkal az átlag alatt, mára ez a 36 százalékos különbség 60 százalékra nőtt, Iaşi 36 százalékkal áll az átlag fölött, Vaslui 29-cel az átlag alatt. Minden régióban tetten érhető ez. Vrancea és Konstanca megye között például 26 százalékról 72 százalékra nőtt a különbség. Temes és Hunyad megye között pedig 36 százalékról 63 százalékra emelkedett. Antal Árpád szerint egyértelmű: megbukott az az elv, amely szerint felzárkóztatáshoz vezet, ha gazdagabb megyéket szegényebbekkel csoportosítanak. Rontották így a szegények esélyeit, mert az uniós támogatásokat az egy főre eső GDP szerint osztják, azaz akinek nagyobb az egy főre eső jövedelme, az kevesebbet kap, akinek kisebb, az többet, s tovább gyengítette helyzetüket a régión belüli politika, amely erős gazdasági pólusok kialakítására törekedve a fejlettebb megyéknek, megyeközpontoknak sokkal több pénzt juttatott, mint az elmaradottabbaknak. A Kovászna megyét is befogadó Közép-Régióban például Brassó, Szeben és Marosvásárhely osztozott az integrált városfejlesztési tervekre szánt pénzek 80 százalékán, ezt pályázat nélkül megkapták, míg a másik négy megyeközpont a maradék 20 százalékra pályázhatott.
Tévhitek és félrevezetés
Klárik László adatokkal cáfolt az utóbbi időben gyakorta hangoztatott másik kormányzati álláspontot is, azaz hogy Románia gazdasági gondjainak oka az uniós pénzek kis arányú lehívása, és ez jelentős mértékben növelhető lenne a régiók működésének serkentésével. Az ország GDP-jének alig 2,85 százalékát teszik ki az EU-s alapok, a régiók ezek közül csak a Regionális Fejlesztési Alapokat kezelik, ezek értéke nem több, mint a GDP 0,6 százaléka. „Ilyen körülmények között, erre hivatkozva gyökeresen átszervezni egy ország közigazgatását nem megfelelő lépés, többe fog kerülni egy negyedik szintű adminisztráció kialakítása, mint amit esetleg nyerhetnek az átszervezéssel” – magyarázta Klárik László, aki szerint az uniós pénzek lehívása okán fölösleges közigazgatási hatásköröket adni a régióknak, ugyanakkor nagy kérdés az is, miért működne jobban a román államigazgatás, ha közigazgatási feladatokat bíz olyan régiókra, amelyek az elmúlt 15 évben jóval egyszerűbb feladatokat is képtelenek voltak ellátni. Ez akár államcsődhöz vezethet. Ugyanakkor az sem igaz, hogy a decentralizáció miatt kell közigazgatási hatásköröket átadni ezeknek, hiszen a központosítás felszámolása másképp is megoldható, van rá törvényes keret, csak politikai akarat kell, ez bebizonyosodott például az egészségügyben a kórházak önkormányzatoknak történő átadásával – fejtette ki Antal Árpád, és újra ismertette álláspontjukat: a jelenlegi dekoncentrált intézmények ellenőrző része maradjon a prefektúráknál, minden egyéb kerüljön a megyei önkormányzatokhoz.
Klárik szerint egyébként az uniós pénzek kis arányú lehívása csak kisebb probléma, a regionális fejlettségbeli különbségek elsősorban abból adódnak, hogy nincs regionális identitásuk, nem létezik a területi kohézió, az alkotó megyék nem tudnak együttműködni. Egyrészt azért, mert a romániai viszonyokhoz képest túl nagyok a régiók, a rossz infrastruktúra miatt nehéz a közlekedés. Az unió pont a fejlettségbeli különbségek miatt adott meg ilyen tág határt (800 000 és 3 000 000 fő között), és a romániai régiók mégis a felső határhoz közelítenek, a franciához és spanyolhoz hasonlóan, de jóval nagyobbak, mint a német vagy az olasz régiók. „Sokkal ésszerűbb lenne 800 000–1 000 000 fős régiókat kialakítani, akkor elérhető távolságba kerülnének a régióközpontok” – véli Klárik László.
A háromszéki javaslat
Mivel jelen pillanatban a bukaresti agyonközpontosított közigazgatás fuldoklik a rábízott feladatok alatt, szükség lenne ezek megosztására. Ha valóban államigazgatási reformot akarnak, akkor a fő cél az lenne, hogy átadják a hatáskörök egy részét, azaz decentralizáljanak. Az állam szuverenitását biztosító hatáskörökön (külügy, hadügy, titkosszolgálatok, egységes törvénykezés stb.) kívül mindent át kellene ruházni a megfelelő szintre. S ha már mindenképpen szeretnének egy negyedik közigazgatási szintet behozni, akkor megtehetnék ezt a NUTS I-es szintű, azaz a történelmi régióknál. Létrehozhatnának tehát közigazgatási régiókat Erdély, Havasalföld, Moldva szintjén, ezek el tudnák látni a közszolgáltatásokat – felsőoktatást, egészségügyet stb. –, a szállítási infrastruktúra fejlesztéseit – ekkora területen lehet autópályákban, utakban, repülőtérben gondolkodni –, megvan a kellő méretük, át tudnak venni az államigazgatástól hatásköröket, ugyanakkor közelebb viszik a döntéseket a lakossághoz, hatékonyabban működhetnek. A fejlesztési politikák szempontjából sokkal előnyösebb lenne kisebb régiók kialakítása olyan térségekben, ahol területi, gazdasági kohézió van, akár regionális identitás is, mint Székelyföld esetében, ezek lehetnének a NUTS II-es régiók, közigazgatási hatáskörök nélkül. Tehát: Erdély legyen közigazgatási hatáskörökkel, regionális kormánnyal rendelkező régió, ezen belül Székelyföld váljék autonóm státuszú fejlesztési régióvá – hangsúlyozta Klárik László.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ponta az MSZP-gyűlésen: Mesterházy nagyon jó vezető lesz
Több mint 11 ezren vettek részt az MSZP nagygyűlésén, ahol a párt megindította a választási kampányát - számolt be a hvg.hu. Mesterházy Attila szerint az Orbán-kormány nemcsak reggel, délben és este hazudik, hanem folyamatosan. Az MSZP elnöke felvázolta azt is, mit tenne, ha pártja megnyerné a választásokat: átírná az alkotmányt, a civilekkel új megállapodást kötne, bevezetné a méltányossági nyugdíjat, visszaadná az önkormányzatok szabadságát és új médiaszabályozást is ígért. Ugyanakkor szerinte felelős politikus nem mondhatja, hogy 2014-ben beköszönt a jólét.
Magyarország "tele van kilátástalansággal" - mondta Mesterházy Attila az MSZP nagygyűlésén tízezres közönség előtt. A pártelnök beszédét egy hajrá apa feliratú gyerekrajz felmutatásával kezdte, majd kitért arra is, miért hívták meg Victor Pontát. Mint mondta, az MSZP új nemzetpolitikát hirdetett, amelynek lényege, hogy segítsék a határon túli magyarokat, hogy érvényesülni tudjanak a szülőföldjükön, de ehhez jószomszédi politika is szükséges. Majd arról beszélt, Ponta tudja, hogy ő felelősséggel tartozik a romániai magyarokért, de azt is, hogy tiszteli a szomszéd népeket - ezt Mesterházy hazafiságnak nevezte.
"Jó napot kívánok!" - köszöntötte magyarul a beszédét angolul folytató Victor Ponta, akit nagy taps köszöntött. A miniszterelnök, a szociáldemokraták vezetője "testvérpártnak" nevezte az MSZP-t. Ezt követően arról beszélt, hogy a baloldali pártok fellépnek a diszkrimináció ellen, amit sem nemzetiségi, sem nemi alapon nem lehet elfogadni. Ezt követően arról beszélt, szerinte Mesterházy nagyon jó vezetője lesz az országnak. "Ha nyerni fogtok, még nehezebb lesz az országot irányítani, mint amilyen nehéz most ellenzékben" - mondta.
Ponta szerint, vannak olyan újságírók Magyarországon és Romániában is, akik kritizálni fogják, hogy elfogadta Mesterházy meghívását, de szerinte sokan rá fognak jönni, hogy nincs igazuk, mert "tudunk együtt élni szomszédokként", "együtt kell dolgoznunk a jövőnk érdekében". Ponta arról beszélt, hogy 2003-ban, amikor a kormány legfiatalabb minisztere volt, nagyon fontos egyezményt írt alá a két ország, de szerinte azóta semmi nem történt, ám Mesterházyval meg fogják találni a közös utat.
Tiszteletben kell tartanunk a romániai magyar és a magyarországi román kisebbség jogait, és ezt a tisztességet meg is érdemlik - mondta Ponta, aki szerint nem a szélsőségesek hangjaira kell figyelni ebben. Szerinte a románok, magyarok és bolgárok most elsősorban a növekedés és a munkahelyteremtés gondjaival küszködnek, majd arról beszélt, hogy ezek az országok gazdaságilag egymásra vannak utalva. "Csak együtt sikerülhet, nem külön" - mondta Ponta, mi szerinte a mostani ittléte legfőbb üzenete. (hvg.hu)
Transindex.ro,

Székely Szabadság Napja: autonómiát követelnek
A román régiósítási elképzelések ellen, a Székelyföld területi autonómiája iránti igény kinyilvánítására szerveznek nagyszabású tüntetést március 10-én Marosvásárhelyen. A Székely Szabadság Napja elnevezésű rendezvény jelentős visszhangot váltott ki.
A Székely Szabadság Napjává nyilvánította március 10-ét a Székely Nemzeti Tanács. Január 6-án kelt közleményében Izsák Balázs, az SZNT elnöke a közös megemlékezésen való részvételre szólította fel az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a hazai magyar pártokat és szervezeteket. „Legyenek részesei a szervezésnek, hozzunk közös döntéseket, hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége is a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá” – áll az SZNT felhívásában. A Székely Szabadság Napját az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúk emlékének adózva honosítaná meg Erdélyben a kezdeményező SZNT. A Makk-féle összeesküvés tagjaként a három kivégzett vértanú – Török János kollégiumi tanár, Gálfi Mihály ügyvéd és Horváth Károly földbirtokos – az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját próbálta újjáéleszteni a nemzeti önrendelkezés jegyében, amikor az osztrák hatalom lecsapott rájuk. A marosvásárhelyi Postarét emlékoszlopánál meghirdetett megmozdulás március 10-én vasárnap 17 órakor kezdődik.
Pax siculica
Az elmúlt két hónap során az SZNT mellett bekapcsolódott a szervezésbe az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is. A Szövetségi Képviselők Tanácsának február végi ülésén az RMDSZ vezetői elutasították mind a Székely Szabadság Napja meghirdetésének gondolatát, mind pedig a tüntetésen való részvételt, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ nem lesz az SZNT vagy az EMNP utánfutója. Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta, február elején Kolozsváron találkozott Kelemen Hunorral: akkor az RMDSZ elnöke egyértelműsítette, hogy nem vesz részt a marosvásárhelyi megmozduláson, de egyetértett azzal, hogy a helyi és megyei RMDSZ-szervezetek menjenek el a megmozdulásra. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke „szemforgatónak” tartja, hogy az RMDSZ egyes politikusai az autonómia kérdésében elutasítják a részvételi demokráciát. „Amikor 2009-ben a kormányból ideiglenesen kikerült RMDSZ egyes tisztségviselőinek állását kellett megvédeni, maguk is utcára szólították a közösséget” – emlékeztet a politikus. Biró Zsolt, az MPP elnöke is elítélte az RMDSZ álláspontját: „Miközben választások sorozatát nyerte az RMDSZ az Együtt az autonómiáért szlogennel, ma azt kell megtudnunk, hogy nem vehetnek részt egy olyan megmozduláson, amelynek nem ők az ötletgazdái. Kivel akarják megvalósítani az autonómiát, és főleg hogyan?” – kérdezi az ellenzéki politikus. Az SZNT békítő hangnemben kezeli az RMDSZ csúcsvezetésének álláspontját. Izsák Balázs szerint a Kelemen Hunorral folytatott párbeszéd – amelynek során a régiósításról, a székely autonómiáról, illetve az európai polgári kezdeményezésről is szó esett – folytatást ígér. Abban állapodtak meg, hogy a felvetett témákról a közeljövőben szakértők bevonásával újra tárgyalnak. „Az RMDSZ háromszéki szervezete jelezte, hogy eljönnek Marosvásárhelyre. További pontosításokat várunk Csíkból, ahol a helyi SZNT többnyire RMDSZ-tagokból, helyi tisztségviselőkből áll” – fogalmazott lapunknak Izsák Balázs, aki múlt heti közleményében visszafogottságra szólította fel az erdélyi magyar közélet szereplőit. „Területi autonómiát akarunk. Azt is akarjuk, hogy Székelyföld önálló közigazgatási egységgé váljon, és megkérdezésünk nélkül, akaratunk ellenére ne hozzanak mások döntést a mi jövőnkről. A sikeres és hatékony fellépés érdekében legyen ez a két hét a székelyek békéjének ideje, a pax siculica.
Célegyenesben A marosvásárhelyi tüntetésre elsősorban Székelyföldről várnak résztvevőket, de a környező megyékből is számítanak érkezőkre. Izsák Balázs segítőkészséget tapasztalt az egyeztetésen Marosvásárhely polgármesterével, Dorin Floreával. Az SZNT elnöke szerint a beszélgetés túlmutatott a tüntetés előkészítésén, hiszen Florea is azt szeretné, hogy Marosvásárhely legyen a régióközpont. A polgármester nyílt levelet is közzétett, amelyben először tesz érdemi említést a székelyföldi régióról, mint lehetséges megoldásról. Az Izsákkal való nyíltlevél-váltásban érzékelhető a helyi román és a magyar álláspont közötti közeledés. „A Maros Megyei Csendőrség parancsnokával folytatott egyeztetés arról biztosított, hogy a rendfenntartók a helyzet magaslatán állnak majd, nem kell incidensektől tartanunk” – mondta Izsák. Az SZNT Maros megye prefektusával, Cornel Grosuval is találkozott, akit arra kért, hogy továbbítsa a kormány fele a tüntetés résztvevői által várhatóan elfogadandó álláspontot a székelyföldi régióval kapcsolatban.
A vasárnap délutáni rendezvényen felszólalnak a szervező pártok és civil szervezetek szónokai, felolvassák Dél-Tirol kormányzójának, Luis Durnwaldernek az üzenetét, de a lehetőség nyitva áll az RMDSZ számára is, ha tisztségviselői szólni szeretnének az egybegyűltekhez. A Facebookon mozgalom indult annak érdekében, hogy az RMDSZ csúcsvezetői, személyesen Kelemen Hunor is vegyen részt.
Tüntetések világszerte
Az SZNT tagszervezete, a Székelyföldért Társaság március 10-én, magyar idő szerint délután 4 órai kezdettel szervez megmozdulást Románia budapesti nagykövetsége elé Székelyföld területi autonómiájának támogatására. A marosvásárhelyi és a budapesti tüntetéssel egy időben a világ számos országában kerül sor megmozdulásokra a román nagykövetségek előtt. Kanadában a Székely-Magyar Kanadai Egyesület szervez tüntetést Ottawában, de több európai nagyvárosban is a román diplomáciai külképviselet elé vonulnak a megmozdulások résztvevői. A londoni, bécsi vagy a müncheni tüntetések mellett világhálós közösségi oldalakon folyik a szervezkedés több más európai nagyvárosban is.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Boszorkányüldözés
Avagy: meddig és miért ütik Wass Albertet és tisztelőit?
Ismét sajtótémává vált Wass Albert személye. Az első apropót egy januári gyergyószentmiklósi születésnapi megemlékezés adta, amelyen – mint utólag kiderült – jelen volt és felvételeket készített az államhatalom egyik képviselője. Ezt követően sorra hallgatták ki a megemlékezés szervezőit és résztvevőit, majd az ügyészség vádat emelt a két szervező ellen. A vádemelés jogalapjaként a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet szolgált. Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a dolgok sajátos összemosása zajlik a hatóságok, de a közvélemény részéről is. Márpedig célszerű lenne élesen különválasztani, hogy a születésnapi megemlékezésen, illetve a felolvasóesten történt-e törvénysértés, illetve, hogy jogosan ítélte-e el 1946-ban Wass Albertet a kolozsvári népbíróság. Az ügyészség vádja szerint a két szervező megsértette az idézett sürgősségi kormányrendeletben leírtakat, ami három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel fenyeget.
Törvénysértés? Kezdjük a jogszabállyal: annak az a célja, hogy be- és megtiltsa – címe, illetve az első cikkely tanúsága szerint – a fasiszta, rasszista avagy idegengyűlölő szervezeteket vagy rendezvényeket; a háborús bűnösök kultuszát; a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet szítását; valamint a háborús- és emberiesség elleni bűncselekmények tiltását. Igen helyénvaló dolgok ezek, legfeljebb azon lehetne jogi szempontból elmélázni, hogy miért egy 2002-ben elfogadott sürgősségi kormányrendeletben kell ezt szabályozni. Azt megelőzően nem akadtak elítélendő dolgok? Vagy történt valami rendkívüli esemény 2002 márciusában, amire a kormánynak sürgősségi rendelettel kellett reagálnia? A születésnapi megemlékezést két kulturális egyesület szervezte, jellege nyilvánvalóan nem tekinthető fasisztának, rasszistának vagy idegengyűlölőnek. Így egyetlen lehetőség marad: a szervezők egy háborús bűnös kultuszát terjesztették. A jogszabályban szereplők alapján a helyzet világos: Wass Albertet jogerősen elítélték háborús vétségért, tehát erre a rendezvényre érvényes a jogszabály ötödik cikkelye, következésképpen törvénysértés történt. Igen ám, de a jog alkalmazóitól, főleg egy feltételezett bűncselekmény esetén joggal várható el a figyelmesség, alaposság, no, meg a román nyelv alapos ismerete. Ha ugyanis valaki figyelmesen olvassa ezt a cikkelyt, akkor észreveszi, hogy a lényeg így szól: „Promovarea cultului persoanelor vinovate de sãvârºirea unei infracþiuni contra pãcii si omenirii ... prin propaganda, ...se pedepseºte...” Azaz: a béke és emberiesség elleni propaganda révén vétők büntethetők. Márpedig a „propaganda révén” megfogalmazásnak kardinális jelentősége van. Az idézett cikkely második bekezdése meg is határozza, mit kell érteni propaganda alatt: propagandának tekinthető eszmék, felfogások, doktrínák rendszeres terjesztése és dicsőítése azzal a céllal, hogy meggyőzzön vagy új híveket szerezzen. Nincs tehát kinek-kinek a fantáziájára bízva, hogy mit tekint propagandának. Némi túlzással azt állíthatjuk, hogy a román jogszabályokra nem jellemző módon precíz definíciót tartalmaz ez a bekezdés. Koncentráljunk most csak a háborús bűnösök kultuszára. Az ugyan nincs meghatározva a jogszabályban, hogy mit is kell érteni ezen, de józan eszű ember számára világos, hogy csak úgy, önmagában nem létezik kultusz. Valakinek a kultusza azt jelenti, hogy tetteit, alkotásait, elveit dicsérjük. Következésképpen a jogszabály előírását csak úgy lehet érteni, hogy büntetendő, ha egy háborús bűnökért elítélt személyt dicsőítünk azon cselekedeteiért, amikért elítélték, vagy a törvény által inkriminált (idegengyűlölő, fasiszta, stb.) nézeteiért. Ha egy divatról szóló rendezvényen egy ilyen személy választékos öltözködéséről esik szó, nem tekinthető bűncselekménynek, hiszen csak a propaganda bűncselekmény, vagyis ha híveket akarunk toborozni elítélendő eszméinek, doktrínájának. Ennek szellemében nem bűncselekmény megemlékezni Wass Albert írói életpályájáról, dicsérni irodalmi munkásságát, még akkor sem, ha őt Romániában máig háborús bűnösként tartják nyilván. Műveiben ugyanis nyoma sincs olyan eszméknek, amelyeket bármilyen törvény inkriminálna.
Bűnüldözés? Vajon mi indokolja az ügyészség, a rendőrség fellépését, cselekedeteit? E hatóságok első perctől ellentmondásosan cselekedtek, illetve kommunikáltak. Az első hírek alapján – a megyei rendőrség szóvivője révén – arról értesülhettünk, hogy nem zajlik semmiféle kivizsgálás, csak a minden rendezvény esetében szokásos „tájékozódás”. Ezt hamar cáfolta a gyakorlat, amikor a rendőrök kézbesíteni kezdték az idézéseket, amelyeken egyértelműen egy bűnügyi iratcsomó száma szerepelt, nyilvánvalóvá téve, hogy bűnvádi eljárás van készülőben. A dolog attól válik teljesen abszurddá, hogy a hatóság egy képviselője jelen volt a rendezvényen, filmezett. Következésképp rendelkezésükre állt minden szükséges információ, gyorsan eldönthették volna, hogy történt-e ott bűncselekmény, kell-e valaki ellen eljárást indítani, s ha igen, miért, milyen bizonyítékok alapján. Ennek ellenére több résztvevőt beidéztek tanúként, s faggatták őket, hogy mi zajlott ott, kik voltak még jelen. Ez nemcsak felesleges, időt és energiát pocsékló cselekedet volt, hanem a törvénytisztelő állampolgárok zaklatása is.
Vétek? A kolozsvári népbíróság – amelynek tagjai nem bírók, jogászok, hanem politikai pártok képviselői voltak – egyes számú határozata (kelt 1946. március 13-án) vétkesnek nyilvánította Wass Albertet az 1945/312-es törvény 2. cikkelye e. betűjének megsértéséért, és halálra ítélte. A jogszabály ezt mondja: az ország tönkretételében bűnösek – háborús bűnök elkövetése révén –, akik parancsot adtak, illetve kollektív vagy magánszemély ellen irányuló megtorlást követtek el politikai vagy rasszista céllal. Wass esetében a konkrét vád az volt, hogy felbiztatott egy magyar katonatisztet több civil személy megölésére. Annak talán a feltételezését is sértőnek tarthatjuk, hogy a magyar hadseregben egy civil parancsokat osztogatott az egyik tisztnek. S hogy mi volt Wass Albert valódi bűne? Hogy nyíltan és kertelés nélkül írta és mondta az igazat a román hatóságok által Erdélyben elkövetett (vagy elnézett) atrocitásairól, visszaéléseiről. Ezért lankadatlanul üldözik őt is, tisztelőit is.
Mi azonban ne féljünk. Az igazság a mi oldalunkon van.
Árus Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A piros pirula
A rendszerváltás óta kevés fogalommal éltek vissza annyian és annyiszor, mint a „nemzet” előtaggal rendelkező szókapcsolatok által fedett kategóriákkal. Lásd: nemzetpolitika, nemzetstratégia, nemzetépítés. A visszaélés inkább a Trianon óta idegen uralom alatt álló területekre vonatkozik, az anyaországi polgárok szocializációja és az alapvető mindennapi létélménye is más. „Belső-Magyarországon”, ahogy Maurer Oszkár szokott fogalmazni, a fél évszázados kommunista-szocialista, majd balliberális színekben azóta is folyó öntudatmosás lehetővé tette, hogy a nemzeti politizálás ellenfelei különösebben ne csomagolják mondanivalójukat. Előfordul ugyan itt is a nemzetre, nemzeti érdekekre való farizeus hivatkozás a szocialisták és szatellitpártjaik részéről – főleg az utóbbi időben, mióta szavazatveszteséggel fenyeget a nemzetpolitikai deficit –, a jellemző évtizedeken keresztül mégis az volt, hogy a kozmopolita, a térséget gyarmatosító globális erők helyi lerakataként működő pártok aránylag nyíltan népszerűsítették a maguk kozmopolita-globalista politikai vonalvezetésüket. Erdélyben más a helyzet. A riasztó asszimiláció dacára, akik még magyarnak vallják magukat, léthelyzetükből kifolyólag elsődleges értékként kezelik a nemzeti identitást és a nemzeti politikát. Ezért azok a politikusok is bizonyos mértékben idomulnak a közeghez, akik egyébként nemzet-semleges vagy a magyar nemzeti érdekekkel kifejezetten ellentétes politikát folytatnak. Nálunk egyelőre nem lehet nyíltan hirdetni, amit a Felvidéken igen, ahol Bugár Béla pártja szépen táblázatba foglalja az MKP és a Híd Most közötti különbségként, kiugratva: az előbbi nemzetstratégiai célnak tartja a területi autonómiát, míg az utóbbi nem. Ismétlem, ez nem a Magyar Koalíció Pártjának „leleplező” szórólapja, hanem a Híd-Most propagandaanyaga volt. Itthon a Kolozsvári Nyilatkozat óta az autonómia célja ellen egyetlen politikus sem mert felszólalni. Az RMDSZ hivatalos retorikája minden szinten az, hogy autonómiát akarunk, de másként. Az autonómia érthető módon vált a meghirdetett magyar nemzetstratégia első számú céljává, hiszen többet – például határrevíziót, vagy független, szuverén Székelyföldet és magyarlakta Partium-részt – a jelen geopolitikai helyzetben nem lehet követelni. Kevesebbet viszont nem érdemes, hiszen minden más „megoldás” középtávú felmorzsoltatásunkat jelenti. Az „autonómiát, de másként” politikába sok minden belefért. Például az, hogy kiaknázatlanul hagyták azt a soha vissza nem térő politikai csillagállást, amikor Románia Európa-tanácsi, majd uniós felvétel előtt állt, és bizonyítási kényszer alatt volt. Sőt, nemhogy kiaknázatlanul hagyták, hanem segítséget nyújtottak a sovén, kriptokommunista Iliescu-féle rezsimnek, hogy demokratikus színekben tündököljön – ez volt húsz (!) esztendővel ezelőtt a hírhedt Neptun-ügy. Belefért az is, hogy Radu Vasile miniszterelnök amerikai útja előtt az RMDSZ a kormányból való kilépés helyett 1998. október 3-án visszavonta az önálló magyar egyetemre vonatkozó ultimátumát. Belefért, hogy kiaknázatlanul hagyják Koszovó függetlenedésének kontextusát, az RMDSZ akkori vezetése – ahelyett, hogy minden erejével azon lett volna, hogy a következő nemzetközi segédlettel megoldandó kérdés Erdély ügye legyen – nyugtatta a nemzetközi diplomáciát azzal, hogy mi mindent megoldunk országon belül. Belefért ebbe az autonómia célkitűzésének elsikkasztása is: vezető szenátoraink szájából ellenőrizhető módon nem hangzott el a szenátusban az autonómia szó. A többszöri vállalás ellenére belefért a Székely Önkormányzati Tanács összehívása után az ünnepélyes autonómia-nyilatkozat érintettekkel való aláíratásának elmulasztása. S belefér most a március 10-i autonómiatüntetés bojkottálása azon a címen, hogy „az RMDSZ nem lesz más szervezetek utánfutója”.
Ezt mondhatta volna a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is a Mikó-ügyben meghirdetett sepsiszentgyörgyi tüntetés kapcsán, de e két pártban mindig több volt a nemzeti felelősség. Közösségi tragédiánk nem az, hogy az RMDSZ immár sokadszor lepleződik le autonómia-ügyben, hanem az, hogy nem sikerült olyan közhangulatot kialakítani, amelyben ez a magatartás egyenértékű legyen a politikai öngyilkossággal. Hogy miközben a Székely Nemzeti Tanács által kőkemény munkával, politikai ellenszélben megszervezett mozgóurnás népszavazáson bebizonyosodott, hogy a székelység elsöprő többsége támogatja Székelyföld területi autonómiáját, a szavazók elsöprő többsége mégis arra a pártra adta voksát a választásokon, amely eddig az autonómiához közelebb vivő történelmi lehetőségek sorozatos elmulasztásában jeleskedett. De akkor sincs más út, mint folytatni a politikai ébresztő mozgalmat, eljutni embertől emberig, ha kell, közvetlen szóval meggyőzni közösségünk tagjait. A feladat látszólag egyszerű: csak az igazságot kell elhitetnünk. Hogy a népszerű Mátrix című film metaforájával éljek: a piros pirula választására kell rávenni a szavazókat. Arra, hogy a valóságot lássák, s ne azt, amit eléjük vetítenek. Könnyebb, kényelmesebb, megnyugtatóbb abban a tudatban élni, hogy „ott fent” mindent elintéznek helyettünk, hogy méltó emberekre bízzuk voksunkat, több mint két évtizede, hogy vezetőink megfelelően sáfárkodnak bizalmunkkal. S nem könnyű belátni, hogy hosszú ideje megvezetnek bennünket, hogy eljátsszák létesélyeinket. Hogy legnagyobb érdekvédelmi szervezetünk magyar nemzeti önkormányzatból politikai pozíciókkal kifizethető román versenypárt lett, amely a politikai paletta bármely pártjával hajlandó klikkérdekű szövetséget kötni, határon innen és túl, akár még a nyíltan nemzetellenes MSZP-vel is. De ha a megmaradást választjuk, először a realitásokkal kell számot vetni. Tényleges nemzetstratégiát csak a piros pirula választása után elénk táruló valóságból kiindulva alkothatunk.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Pálosok székelyföldi „terepszemlén”
Megtelepednének Hargitafürdőn, ha akadna helybéli követőjük
Megtelepedésük lehetőségeit próbálják feltérképezni Hargitafürdőn az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok képviselői. Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke és Balla Barnabás tartományi gondnok egyelőre húsvétig tartózkodik a Hargitán, ahol elmondásuk szerint el tudnák képzelni a szerzetesi életet.
Január derekától tartózkodnak Hargitafürdőn. Tiszteletükre a hegy is ünnepi arcát mutatja: hófehérben tündököl, a vastag hóréteg jótékonyan takarja el az egykori bánya környezet- és illúzióromboló maradványait, mintha szebbik énje kidomborításával maga a hely is maradásra szeretné bírni a terepszemléző pálos szerzeteseket. Úgy tűnik, a „próbálkozás” nem hatástalan: Bátor Botond atya (képünkön) lelkesen mesél arról, hogy bár többször járt már erre, télen még sosem volt Hargitafürdőn. Most viszont gyönyörködik a tájban, és bár a korcsolyapályát egyelőre nem próbálta, a síelésen már túl van.
A Magyarországról érkezett két pálos szerzetes itt-tartózkodásának első két hete a befészkelődés, a hellyel való ismerkedés ideje volt. „Az itt élők humora igen megkapó. Mikor megjöttünk, megkérdeztem az atyákat, hogy lehet itt megélni. Azt válaszolták: nagyon jól, mert nyáron az erdőben sok szedhető bogyó van, szamóca, áfonya, sőt, eső után gomba is” – mondja mosolyogva, majd komolyra fordítva a szót, hozzáteszi: élhető hely ez, mert az emberekben hihetetlenül nagy a vágy Isten után. „A Hargitafürdőn élő alig több mint 200 ember nagy szeretettel fogadott. Csíkszereda és Szentegyházasfalu közelsége is sokat számít, mert ha lelki gyakorlatot, vagy más programokat szervezünk, a két említett település között fekvő Hargitafürdő a lelki felüdülés helye is lehet. Bár ha tényleg úgy adódna, hogy ittlétünknek lenne bizonyos gyümölcse, azaz valaki, aki eleve pap vagy szerzetes szeretne lenni, általunk szerez tudomást a pálos rendről, és eljönne hozzánk, igazolná, hogy itt kellene letelepednünk” – mondja a tartományfőnök.
A megszületett gondolat
A pálos szerzetesek székelyföldi megtelepedésének gondolata nem újkeletű. Maga a rend jelenléte sem, ha számításba vesszük, hogy már az 1200-as évek végén jelen voltak Erdélyben a fehér csuhás szerzetesek. Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján című, tavaly megjelent kötetében az áll, hogy „1352-ben Csíksomlyó területén megtelepedett pálosok hozták létre a Natalitia Sanctissimi Salvatoris kápolna melletti remeteséget, amelyről a Salvator-hegy a nevét kapta.” Ugyanez a forrás szól a pálosok egykori jelenlétéről is a Hargita hegyén, azt állítva, hogy „a Hargitán ma is láthatók az egykori kolostorerőd három épületének romjai, közvetlenül a rádióantennák mellett.” Bátor Botond azt mondja, ezekről a dolgokról ő maga is most, Darvas-Kozma József könyvében olvasott először. Az újra megtelepedés gondolata a Székelyföldön már 2007-ben megszületett: akkor járt itt Botond atya az akkori tartományfőnökkel. Több helyen is szétnéztek: Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, a csíkdelnei Szent János templom már akkor nagyon a szívükhöz nőtt. Akkor még úgy gondolták, Botond atya költözik Székelyföldre egyedül vagy egy szerzetes társával, ám időközben kinevezték tartományfőnöknek. A szikra azonban kipattant, erre rakott most fát Darvas-Kozma József, ő szemelte ki Hargitafürdőt is a pálosok számára.
Imádkoznak, lelkipásztorkodnak
Az 1250-ben alapított pálos rend alapjában véve kicsi közösség, világszerte mindössze 550 szerzetest számlál. Ázsia és Dél-Amerika kivételével a Föld minden részén megtalálhatók, többségében lengyelek, de vannak köztük horvátok, szlovákok, ukránok, ausztrálok, afrikaiak is. A monasztikus közösségek közé tartoznak, kolostori életet élnek, a szabályzatuk szerint pedig „szemlélődő és lelkipásztorkodó közösség”. A szemlélődés a remeteségből fakad, mert a rend is a remeteségből indult el, abból szerveződött közösséggé. A viseletükön kívül egyéb sajátos vonások is megkülönböztetik a többi szerzetesrendtől. Botond atya szerint a különbségeket mindig a rend alapítójának szellemisége határozza meg. „A szerzetes közösségeket az emberek általában a külső tevékenységek alapján kategorizálják. Az egyik beteget ápol, másik tanít, harmadik szociális munkát végez, lelkipásztori szolgálatot tart, mint az egyházmegyés papok, csak más ruhában, a negyedik meg »gubbaszt« a kolostorban és egész nap csak imádkozik. Többnyire így látják az emberek. Az ilyen kategorizálás szerint mi a »gubbasztók« és az »egyházmegyés papok« kategóriájába tartozunk” – magyarázza.
A belső értékeket nézve a pálos rendet a lelkisége különbözteti meg a többi szerzetesi rendtől: Remete Szent Pálnak és Boldog Özsébnek a lelkiségét hordozzák, akik gyakorlatilag remeték voltak – Remete Szent Pál kifejezetten, ő nem is szervezett közösséget, Boldog Özséb pedig remete akart lenni, de közösséget kellett formálnia, mert egy égi látomásból ezt az utasítást kapta. „A szerzetesek alapvető feladata az Isten dicsőítése, és ez a mi dolgunk is” – fogalmazza meg Botond atya a lényeget. A nemzet mellé rendelt rend
Ha egy szerzetesközösség elmegy, és megtelepszik egy másik országban, annak természetesen missziós célja is van: azon a helyen, ahol én élek, minél többen megismerjék Istent, közelebb kerüljenek Hozzá. Esetükben Hargitafürdőn a misszió mellé társulna a lelkipásztori szolgálat is. De nem csak ennyi. „Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek van bizonyos fajta nemzetmegtartó ereje is. Egy ilyen visszatelepedés talán a múlt újbóli felidézése, a múltból fakadó erő újraélése, a gyökerekhez való visszanyúlás” – véli a tartományfőnök. Amikor egy kolostort alapítanak, a folyamat során nagyon sok olyan dolog van, amit a hétköznapi ember véletlennek nevez. De a véletlen az isteni gondviselés fedőneve. „Sok ilyen véletlen van ebben a történetben is: az, hogy összeakadtunk Darvas-Kozma József atyával, hogy ő elkezdett foglalkozni a pálos rend történetével, hogy én annak idején rengeteget jártam Erdélyben, nekem nagyon sokat jelent Szentegyházasfalu és Kápolnásfalu, és »véletlenül« e két település közelében fekszik Hargitafürdő – ezek mind-mind nem véletlenek. A történelem folyamán végigkövethető, hogy a pálos rend mindig a nemzet mellé rendelt rend volt. De nem csak a magyar nemzet mellé rendelt rend, ugyanúgy említhetjük a lengyel vagy a horvát nemzeti öntudatot is, amelynek a pálosok szintén szerves részei.
Emberként emberek között
„Mindig oda kell figyelni az idők jeleire. A gyökerek megvannak a remeteségben, ezt próbáljuk gyakorolni, de mindig azt követjük, hogy épp mire van szükség, mi az, ami a mi feladatunk” – fogalmaz a tartományfőnök. Hogy most mit tekint a rend feladatának? „Két nagyon fontos dolgot. Az egyik a szerzetesi élet programszerű megélése, az imádság, az istendicsőítés. Ezen kívül a pálosoknak mindig küldetésük volt, hogy segítsék az emberek gondolkodásmódját. Mi most semmi különlegességet nem akarunk felvállalni, egyszerűen normális emberekként akarunk élni az emberek között, és segíteni őket abban, hogy helyesen gondolkodjanak. Ma a fejekben iszonyú nagy a zűrzavar, pedig minden szép dolog ott kezdődik, és nem kívülről jön. Meg kell tudni bocsátani, különbséget kell tudni tenni a gondolataink és az érzéseink között. Az emberek úgy nőnek fel 3-4 diplomával a kezükben, hogy képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni, mert nem tudják kezelni az érzéseiket. Ezért mennek tönkre a házasságok, emberi kapcsolatok. Képtelenek rendezni a gondolataikat, összegabalyodnak.”
A budapesti Sziklatemplomban nagyon sokan járnak hozzájuk beszélgetni – meséli Botond atya. Ezért több pálos szerzetes lelkigondozó vagy mentálhigiénés képzést is végzett, hogy minél avatottabb módon állhassanak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Épp úgy, ahogy annak idején elmentek az emberek a remetékhez, és kérték: „atyám, adj egy szót!” És az atya mondott néhány gondolatot, amivel helyrerakta az őt kérdező gondolatait is. Hargitafürdőn egyelőre üres a határidőnapló, az efféle bizalmi kapcsolat kialakulásához hosszú idő kell. Az előjelek mindenesetre biztatók: ottjártunk napján is favágás volt az plébánia udvarán, helybéli férfiak segédkeztek, együtt ettek, ittak, jól érezték magukat.
Jövőfürkésző Bátor Botond nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni székelyföldi megtelepedésük kapcsán. Hogy min múlik a döntés? „Először is azon, hogy akad-e két-három fiatal, aki érdeklődik a rend iránt. Ha igen, elképzelhető, hogy a pálosok le tudnak itt táborozni. Ma Magyarországon 22-en élnek a rend tagjaként – 22 év alatt 12-ből fejlődtünk így fel, miközben az idősebb atyák közül többen elhunytak. A 22 szerzetes képes ellátni a meglévő négy kolostorunkat, sőt, három személyt ki is lehetne szakítani onnan, és esetleg Hargitafürdőre költöztetni, de 3-4 évnél nem hosszabb időre. A kolostorokban ugyanis többen vannak idős, 70 év fölötti szerzetesek. Ha ők elmennek, hiányuk nem lesz pótolható. Csak akkor tudunk idejönni, ha látjuk, hogy van 3-4 székely fiú, aki már tanul Magyarországon, a képzés után pedig átadható lesz nekik az itteni szolgálat” – magyarázza a tartományfőnök. A másik kérdés, hogy miként is tudnának itt megélni. Mert bár – amint viccesen említi az atya – van bogyó és gomba az erdőkben, a mindennapi élethez azonban több kell. De úgy látja, van itt munka, és ez reményt ad, hogy talán kolostort is lehetne majd ide építeni. Rövid távon sokkal beláthatóbb a jövő: a két pálos atya húsvéthétfőn hazamegy. Nagyhéten, ittlétük utolsó napjain Hargitafürdőn elcsendesedéses lelkigyakorlatot tartanak, hogy a három szent nap mélységét minél jobban átadhassák a hozzájuk látogatóknak. A lelkigyakorlat lezárása után hazamennek, de többször visszajönnek még – ígéri Botond atya. „Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, két hónapnyi itt-tartózkodás után naponta csengetnek majd fiatalemberek, hogy szeretnének pálos szerzetesek lenni. De ha időközönként megjelenünk, itt imádkozunk, annak meglesz a hozadéka.”
Forró-Erős Gyöngyi
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tízezrek tüntettek a székely autonómiáért Marosvásárhelyen
Józan becslések szerint is több mint húszezren tüntettek Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékműve előtt.
Március 10-ét, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóját a Székely Nemzeti Tanács a Székely Szabadság Napjának nyilvánította.
A délután öt órára hirdetett rendezvényre szerte az országból, de Magyarországról is érkeztek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a székely autonómiaigénnyel.
A tüntetők zászlókkal, esernyőkkel és a településeik neveivel feliratozott táblákkal érkeztek.
Az esemény a himnusz elmondásával kezdődött.
Felszólalt a katalán Mark Gafarotti, felolvasták Dél-Tirol kormányzójának, Luis Durnwaldernek, Euzko Alderdinek, a Baszk Nemzeti Párt elnökének és Berényi Józsefnek, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnökének a levelét.
Felszólalt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint Székelyföld autonómiája nem más, mint a székely nép törvények által szavatolt szabadsága.
Izsák Balázst Tőkés László EP-képviselő követte a szónoki emelvényen. Szerinte a trianoni sebek gyógyulására van szükség, és az autonómia létfeltétele nemzeti közösségünk életének, amihez számít a románok szolidaritására is.
Tőkés László után Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszélt a tüntetőkhöz, és elmondta, hogy szerinte árulók sajnos ma is élnek közöttünk: Bukarestben. Szerinte lobognia kell a székely zászlóknak, hadd lássa ország-világ, mert az egységes Székelyföld megteremtése a cél.
Az Erdélyi Magyar Néppárt részéről a főszervezőjük, Sánta Imre beszélt. Szerinte a Székely Szabadság napján méltóképpen kell fejet hajtani azokért, akik 1854-ben életükkel fizettek a székely szabadságért, és hittel, kitartással, egy akarattal kell vallani az önrendelkezést. Szabadságot a székelységnek! Autonómiát a Székelyföldnek, mondta, majd a tömeggel együtt imádkozta a Miatyánkot. Izsák Balázs felolvasta a nagygyűlés román kormányhoz címzett beadványát, amely Székelyföld területi autonómia igényét, a székely jelképek üldözésének abbahagyását, teljes és tényleges szabadság követelését tartalmazta.
A tüntető tömeg közfelkiáltással fogadta el a kiáltványt.
A szónokok után a székely vértanúk emlékművére koszorúkat helyeztek, majd a tömeg együtt énekelte nemzeti imánkat és a székely himnuszt.
A szónokokat többször megszakította az autonómiát skandáló tömeg.
A tömeg a prefektúra elé indult, hogy átadja Románia kormánya képviselőjének az elfogadott kiáltványt.
Erdély.ma,

Izsák Balázs: az autonómiatüntetés nem bal- vagy jobboldali
Fontos Székelyföld területi autonómiája, és a Marosvásárhelyen megrendezendő tüntetésnek nincs ideológiai behatárolódása – mondta el az MNO-nak Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Beszélt arról is, Szanyi Tibor tájékozatlan, jobb lenne, ha nem nyilatkozna többet a határon túli magyarokról.
– Békés autonómiatüntetést tartanak vasárnap Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. A cél, hogy az erdélyi–partiumi magyarság Románia vezetésének és a nemzetközi közösségnek egyaránt jelezze igényét az autonómia különböző formáira. A Románia föderalizálását ellenző csoport ellentüntetését a hatóságok nem engedélyezték. Hány embert várnak? – Sokan leszünk, nagy számban el fognak jönni az emberek, hiszen megértik: fontos megmutatnunk a világnak, hogy a közösség igényli Székelyföld területi autonómiáját. Elégedetlenek azzal a közigazgatási átalakítási tervvel, amelyet Victor Ponta kormánya készül kétharmados többség birtokában végrehajtani.
– Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint az erdélyi magyar politikai elit egyik nagy hibája, hogy az elmúlt húsz évben leszoktatta a közösséget arról, hogy tömegmegmozdulásokon nyilvánuljon meg és részt vegyen saját sorsának alakításában. – A közvetlen demokrácia – az állampolgárok közvetlen megnyilvánulása – pont annyira fontos, mint a közvetett avagy képviseleti. A jól működő demokrácia kettős pilléren áll. Valóban volt nálunk egy olyan szándék, hogy tudatosítsuk az emberekben, hogy a parlamenti képviselet önmagában és egyedül mindent meg tud oldani. Már látjuk, hogy ez nem így van. Rendkívül fontos és szükséges az emberek véleménynyilvánítása, akaratnyilvánítása, ami nem ellentétes a képviseleti demokráciával, sokkal inkább annak kiegészítője, ha úgy tetszik: segítője.
– Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nemrég egy rádióinterjúban azt mondta, a magyar kormány kötelessége, hogy támogassa az olyan célokat, mint amit a határon túli magyarok kitűztek maguk elé: a területi, kulturális autonómiát. Megfogalmazása szerint jelenleg Romániában 42 megyéből kettő és félben gyakorolhatja a közigazgatási funkciókat a határon túli magyarság. Elegendő ez annak fényében, hogy készülőben a Ponta-féle közigazgatási reform? – Mi Székelyföld területi autonómiáját tűztük ki célul, ez a terület jelenleg három megye között van megosztva. Ebből kettőben viszonylag jó a helyzet, Hargita megyében 85 százalékos, Kovászna megyében 75 százalékos többséget alkotnak a magyarok. Victor Ponta közigazgatási reformnak nevezett kísérlete éppen arra vonatkozik, hogy ezeket a magyar többségű megyéket beolvassza egy-egy román többségű régióba. Fontosnak tartom, hogy az anyaország támogassa a törekvéseinket, és tökéletesen egyetértek Németh Zsolt kijelentésével. Tavaly tartottunk az államtitkárral közös sajtótájékoztatót, ahol a nyilvánosság előtt mondta el, hogy Magyarország kormánya támogatja Székelyföld területi autonómiatörekvését. Emlékeztetnék arra is, hogy az osztrák külügyminiszter tavaly nyáron bejelentette: szükséges Dél-Tirol autonómiájának bővítése. Ezt Európában mindenki természetesnek tartja, hiszen olyan kérdésekről van szó, amelyek nem tekinthetők már valamelyik uniós tagállam belügyének, hanem nemzetközi együttműködés tárgyát képzik.
– A marosvásárhelyi Pro Európa Liga történelmi régiók alapján alakítaná át Romániát, szerintük a magyar közösség különleges státusát úgy lehetne garantálni, ha egy Marosvásárhely központú Székelyföld–Felső-Maros régiót hoznának létre. – Székelyföld 13 500 négyzetkilométeren fekszik, ahol 75 százalékos többséget alkot a magyar közösség – ennek történelmileg és hagyományilag is Marosvásárhely a központja. Ha erre gondol Smaranda Enache (A Pro Európa Liga elnöke – a szerk.), akkor azt gondolom, egy dologról beszélünk. – „Készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket” – ezt Martonyi János külügyminiszter bukaresti látogatásával kapcsolatban írta Páva Adorján, az erdélyi Krónika publicistája. A magyar politikus szenzációmentes, ám a közhangulatnak kedvező találkozásról számolt be. Mit éreznek ebből a határon túli magyarok? – Martonyi János megnyilvánulása korrekt, én inkább a Krónika újságírójáról gondolom úgy, hogy szóvirágokat gyárt. A magyar diplomácia kiállása mellettünk fontos és szükséges dolog. Bízom benne, hogy ez meg fog mutatkozni a székelyföldi autonómiatüntetésen is.
– A magyar külügyér Titus Corlatean romániai külügyminiszterrel egyetért abban, hogy a szócsaták helyett diplomáciai útra kell terelni az ellentéteket, ugyanakkor Corlatean egy tévéinterjúban ezt kiegészítette azzal: a tüntetések sem jelentenek megoldást. – Nyilvánvaló, hogy a tüntetések nem jelentenek megoldást, a Székely Nemzeti Tanács nem is a tüntetést tekinti a fő tevékenységi területének. Van egy törvénytervezetünk, amely kirajzolt egy világos jövőképet Székelyföld számára, ami Romániának is jó, és demokratikus. Összhangban van továbbá azzal a közigazgatási átalakítástervezettel, amelyet egy szakértői bizottság készített. Szó sincsen tehát arról, hogy mi pusztán tüntetéssel akarnánk megoldani bármit is. A hétvégén megrendezendő esemény annak a koncepciónak a támogatására indult, amelyet Székelyföld autonómia-statútuma kifejez, és amelyet eddig kétszer terjesztettünk be Románia parlamentje elé. Nemcsak az utcai tüntetés az eszközünk, hanem egy pontos, világos jövőkép, amellyel szemben alternatívát máig nem állított senki.
– Miután Szanyi Tibor MSZP-s politikus Gyulán lerománozta a határon túli magyarokat, a Facebookon a borsodi cigányokat hozta fel példának a székelyföldi autonómia kapcsán. Úgy látja, Románia helyesen teszi, ha nem ad területi autonómiát egy olyan „lakossági csoportnak”, amelynek tagjai szerinte egyre nagyobb számban más állam polgárai is. – Szanyi úr tájékozatlan, ami a mi helyzetünket, akaratunkat és a nemzetünkhöz való viszonyunkat illeti. Aki nem ismeri, hogy mi hogy élünk, mit akarunk, jobban teszi, ha nem nyilatkozik. A magyar állampolgárság az egyes egyének és Magyarország viszonyára vonatkozik, ami nem érinti az itt élő közösség életét. Az autonómiát pedig azért akarjuk, hogy a székelység mint közösség fenn tudjon maradni szülőföldjén. Nem releváns, hogy a közösség egyes tagjainak milyen a viszonya Magyarországhoz. Ha úgy akarja valaki, hogy Magyarország polgára is legyen – hiszen a magyar nemzet része –, akkor erre legyen lehetősége, joga megtenni, de ennek semmi köze az autonómia igényéhez. A szocialista politikusok jobban tennék, hogy ha nem kavarnák össze az össze nem tartozó dolgokat – erről illene leszokni.
Ugyancsak Szanyi Tibortól hallottam azt, hogy szélsőjobboldali tüntetésekre nincsen szükség. Akkor is elmondtam azt, hogy az autonómiatüntetésnek nincs ideológiai behatárolódása, nem jobb- vagy baloldali. Az autonómia annak az intézményi garanciáját jelenti, hogy egy adott területen élő közösség demokráciában élhet, a helyi közigazgatás szerveiben pedig megválaszthatja saját soraiból a vezetőit, akik bármilyen ideológiai kötődésűek lehetnek. Egy autonómiában egy regionális kormányzat lehet baloldali is, jó lenne, ha ezt is megtanulnák a magyar szocialisták. Németh Tamás
mno.hu
Erdély.ma,

Megrongálták a Jézus-hágó emlékműveit
Összesen hét réz domborművet feszítettek le és vittek magukkal ismeretlen tettesek a csíksomlyói Kissomlyó-hegy nyugati oldalán lévő Jézus-hágó keresztútjáról.
A búcsús csoportok hitét és áldozatkészségét hirdető emlékművek rongálását vasárnap délután egy fiatalember jelentette Urbán Erik ferences szerzetesnél, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójánál. A szerzetes először azt hitte, valami félreértés történhetett, később személyesen ment ki a hegyoldalba.
„A keresztút első három stációjának domborművét nem rongálták meg, viszont azon kőkeresztekről, amelyek az erdőben találhatók, összegyűjtötték a fémtáblákat” – tájékoztatott Erik atya, hozzátéve, hogy szerinte nincs összefüggés az épp vasárnap tartott marosvásárhelyi autonómiatüntetés és a II. világháború után egy csíkzsögödi kőfaragó által készített műemlékek károsítása között.
„Nem lehet pontosan tudni, mikor történt az eset. Szerintem egyszerűen a fémgyűjtögetők vitték el, hiszen egy-egy ilyen domborműnek jó súlya van” – fejtette ki.
Nem ez az első eset, hogy kárt tesznek a fenyőerdő közötti csapáson, egészen a hegy csúcsán emelt Salvator-kápolnáig tartó keresztút állomásaiban. Tavaly ősszel az ezek köré egyfajta kerítésként emelt fémrudakat távolították el.
Urbán Erik elmondta, már megtörtént a feljelentés, hétfő reggel pedig bekapcsolódik a rendőrség a nyomozásba. „Olyannyira friss ez az egész, hogy még nem gondolkodtunk, miként pótolhatjuk a domborműveket. Reméljük, hogy megkerülnek” – közölte a templomigazgató.
Pinti Attila
Székelyföld.ro,

A Magyar Ifjúsági Konferencia támogatja a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását
A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) támogatásáról biztosította a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Mint írták, hisznek abban az Európában, mely a szabad, független, szuverén népek és nemzetek közössége, keresztény gyökereit híven őrzi, társadalmait ezen elvek és értékek mentén építi fel és újítja meg időről időre. Ebből fakadóan pedig hisznek abban, hogy ez az Európa teljes tisztelettel övezi az emberi életet és emberi méltóságot, ennél fogva a népek és nemzetek önrendelkezési jogát is, amelyet tevőlegesen is támogat. Kiemelték: támogatják a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását, hiszen azt elvitathatatlan jogának tartják és üdvözölik, hogy ennek békésen kíván hangot adni. Hozzátették: a nemzet, és az összmagyarság iránti szeretetből a szolidaritást kifejező tüntetéseken jelen lesznek, hogy támogatásuknak hangot adjanak. A Magyar Ifjúsági Konferencia a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket tömöríti, évente kétszer tart ülést, egyet Magyarországon, egyet pedig a határon túl. ?;;;:Budapest, 2013., március 10., vasárnap (MTI)

Autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
Szabadságot a székely népnek! Autonómiát Székelyföldnek!
Rég nem látott annyi embert egy helyen a Postarét, mint tegnap délután, a székely szabadság napja alkalmából szervezett autonómiatüntetésen, amikor a zord idő ellenére több ezren gyűltek össze autonómiát követelve a Székelyföldnek. A rigófüttyel színesített rendezvény Kossuth-dalokkal indult, koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult, majd a tömeg a városháza elé vonult, ahol átadták a prefektúra képviselőjének a közfelkiáltással elfogadott petíciót Székelyföld területi autonómiájáról.
Ezt követően a Kultúrpalotában kiosztották az idei Gábor Áron-díjakat.
Félelemre nem lehet jövőt építeni!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: A székely szabadság napja legyen a jövőben is ez a nap, amikor Székelyföld lakói kinyilvánítják a szabadság iránti igényüket, s elszántságukat. "Nem fogunk sem lemondani a célról, sem letérni az útról, amelyen elindultunk. Tudja meg ország és világ, hogy a székelység töretlen ragaszkodása olyan közösségi erő, amely világi hatalom számára elérhetetlen erkölcsi magasságban van. A törvényes, szabad, nemzeti kiállás itt és most a Székelyföld területi autonómiáját jelenti. Ez elemi jogunk, amit békességgel és félelem nélkül kérünk itt, Marosvásárhelyen, a székelyek örök fővárosában", jelentette ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének szavait idézte, aki szerint "félelemre nem lehet jövőt építeni". Nem lehet Románia közigazgatási reformját úgy végrehajtani, hogy közben a magyaroktól, a székelyektől való félelem gátolja meg a tartós társadalmi békét, az egész ország érdekét szolgáló megoldást, a Székelyföldnek az elismerését, és államon belüli önkormányzását, mert félelemre nem lehet jövőt építeni. A székely szabadság napja legyen a jövőben is az a nap, amikor mi, székelyek felmutatjuk a világnak, hogy egyedül a teremtő Istent féljük, de másnak sincs oka félni tőlünk. A jobb életet a törvény rendjével akarjuk, igényeljük a szabadságot, a Székelyföld autonómiája nem más, mint a szabadság törvényi és intézményi garanciája, mutatott rá az SZNT elnöke.
Minden érdeket felülmúl a nemzeti érdek
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki az egybegyűlteknek, a szervezőknek, és azoknak a résztvevőknek, akik az RMDSZ felső vezetésének döntése ellenére "vették a bátorságot és eljöttek ide", mert minden érdeket felülmúl a nemzeti érdek. Tőkés László élesen bírálta a Magyar Szocialista Párt elnökének egy nappal korábban elhangzott beszédét, az RMDSZ csúcsvezetését és a román miniszterelnököt, aki "fel akarja darabolni és be akarja olvasztani a Székelyföldet". Kós Károlyt idézte: Autonómiát akarunk, önrendelkezést! Más alternatíva nincs, a Székelyföld területi-közigazgatási régióból sem engedünk! Megköszönte a Pro Európa Liga elnökének, hogy kiállt a székelyföldi autonómia ügye mellett, illetve az "első argesi székelynek", hogy felkarolta a székelység ügyét. "Nem akarunk a szlovákiai magyarok sorsára jutni, akiknek polgári és egyházi megyéiket is szétdarabolták, hogy mindenütt kisebbségbe szoruljanak". Román nyelven szólva hangsúlyozta, hogy "számítunk a románok szolidaritására".
Románia szuverenitását tiszteletben tartva a szeretet szellemében keressünk közösen megoldást az erdélyi önrendelkezésre – Székelyföld területi autonómiája ügyében, mondta egyebek mellett Tőkés.
Lobogjanak csak azért is azok a zászlók!
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kijelentette: – Lobogjanak csak azért is azok a zászlók! Hadd lássa ország-világ! – mert Ady Endre szavaival élve, ma, idehaza Erdélyben, a "seregszámla" idejét éljük. És hívjunk mindenkit magunk mellé, akiknek értékrendje közénk való, de taszítsuk ki saját árulóinkat. Majd Kós Károlyt idézte: "Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge, az lépjen ki a sorból. Az menjen. Az nekünk bajt csinál, az a mi munkánkat akadályozza, az a mi lábunk elé gáncsot vet, a mi árulónk az!". Következetesség szükségeltetik és az elvek melletti rendületlen kiállás. Ma Székelyföldért, városainkért és falvainkért kell küzdenünk. Az életben maradásért: orvosi rendelőkért, iskolákért, intézményekért, munkahelyekért, hogy legyen megélhetés, hogy itthon lehessen tisztességes életet élni, hogy a fiatalok ne külföldön tervezzék a jövőt., jelentette ki az MPP elnöke.
Nem mások ellen, hanem gyermekeink jövőjéért
Sántha Imre az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében arról beszélt, hogy a székelyeknek megmaradásuk érdekében arra van szükségük, hogy saját maguk rendelkezhessenek önnön sorsuk felett. Nem mások ellen, hanem magunkért, gyermekeink jövőjéért, a minket megillető önrendelkezés kivívásáért a kitartás fegyverével kell síkra szállnunk, jelentette ki, hozzátéve, "közös harcunk csak akkor lesz eredményes, ha egységesek vagyunk. És akkor vagyunk erősek, ha együtt vagyunk. Ettől félnek azok, akiknek rossz a lelkiismerete, akik huszonkét év alatt le akartak szoktatni minket arról, hogy éljünk az utcai véleménynyilvánítás eszközével. Le kell bontanunk azokat a falakat, amelyeket mi magunk építettünk saját magunk köré, le kell bontanunk a félelem falát, és hallatnunk kell a hangunkat, mondta egyebek között Sántha Imre.
A rendezvényen jelen volt Marc Garafat i Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergenciapárt elnöke, aki magasztosnak nevezte az eseményt, és sikert kívánt az autonómia- küzdelemhez.
Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, Andori Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösségért Párt elnöke, Jadranka Sturm Kocjan, Szlovénia bukaresti nagykövete levélben üdvözölte a rendezvényt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Szimpátiatüntetések Európában...
Több mint ezren gyűltek össze Budapesten
Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen. A magyar idő szerint délután négy órakor tartott rendezvény harangszóval, majd a Székely himnusszal vette kezdetét.
Londonban nem engedték a tüntetőket a román nagykövetség elé
Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket. A mintegy 120 résztvevő némi vita után tudomásul vette, hogy nem vonulhat a román képviselet elé, és a kijelölt kis utcában tartotta meg az egyórás rendezvényt. A tüntetők magyar és székely, valamint rovásírással ellátott árpádsávos lobogókat emeltek a magasba.
A MIK támogatja a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását
Budapesten a Magyar Ifjúsági Konferencia támogatásáról biztosította a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Mint írták, hisznek abban az Európában, mely a szabad, független, szuverén népek és nemzetek közössége, keresztény gyökereit híven őrzi, társadalmait ezen elvek és értékek mentén építi fel és újítja meg időről időre. Ebből fakadóan pedig hisznek abban, hogy ez az Európa teljes tisztelettel övezi az emberi életet és emberi méltóságot, ennél fogva a népek és nemzetek önrendelkezési jogát is, amelyet tevőlegesen is támogat.
Magyarországon Budapest mellett Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában ezen kívül Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben szerveztek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok, elsősorban a román külképviseletek előtt.
...és Észak-Amerikában
Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében.
Clevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét. Az Egyesült Államokban még Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, illetve Kanadában Ottawában és Torontóban hirdettek meg hasonló megmozdulásokat.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen
Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen a szervezők szerint mintegy 30 ezer személy vett részt. A tüntetés szónokai Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót adtak át a prefektúra képviselőinek, melyben a demonstráció résztvevői a dokumentumban területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
A Maros megyei prefektusi hivatal szolgálatos tisztviselője átvette a tüntetés szószólóitól a demonstráción közfelkiáltással elfogadott beadványt, de az ajándékba hozott székely zászlót már nem.
Petícióban követelik Székelyföld autonómiáját
A demonstráció résztvevői a dokumentum szerint területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
Követelik, hogy a román hatóságok „szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését”, és tiltakoznak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná.
A beadvány arra emlékezteti a bukaresti kormányt, hogy Románia az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amelynek 11. cikke kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
A petíció szerint az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. A dokumentum szerint Románia megszegné a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, amennyiben Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolja be.
„Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy a Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását” - olvasható a beadványban.
A dokumentum leszögezi: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát.
A marosvásárhelyi megmozduláson a demonstráció nyitányaként elszavalt Szózat után a tömeg hosszasan skandálta az „autonómiát!” jelszót, és „Katalónia” skandálással köszöntötte Mark Gafarott Monjót, a Katalán Demokratikus Konvergencia párt képviselőjét, aki a katalánok szolidaritásáról biztosította a tömeget.
Izsák Balázs: az autonómia jelentené a szabadságot
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a demonstráción kijelentette: az autonómiatüntetésnek azt kell üzennie Románia kormánya számára, hogy Székelyföldért képesek megmozdítani az egész világot.
Izsák a tüntető tömeg skandálásai közepette kijelentette: a székely szabadság napján ezentúl évről évre ki akarják nyilvánítani, hogy nem félnek, de azt is, hogy másnak sincsen oka félni a székelyektől. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert idézve nyomatékosította: félelemre nem lehet jövőt építeni.
Az SZNT elnöke szerint a székelység számára ma az autonómia jelentené a szabadságot. Hozzátette, a székelységnek ki kell nyilvánítania tiltakozását Románia tervezett közigazgatási átalakítása kapcsán. Hozzátette, a székelységnek nem azt kell keresnie, hogy mi a legtöbb, amit megengednek számára. "Székelyföld határairól csak az érintett helyi közösségek dönthetnek helyi népszavazáson" - jelentette ki az SZNT elnöke.
Izsák Balázs szerint az 1990 márciusában történt véres marosvásárhelyi román-magyar összecsapás óta sokat változott a világ. "Ma már lehetséges felelős román emberekkel őszinte párbeszédet folytatni, az akaratnyilvánításra pedig Marosvásárhely ugyanúgy alkalmas, mint bármely más város".
Az SZNT elnök beszédét a tömeg "Nem félünk!", "Nem, nem soha!" és "Vesszen Trianon!" skandálásokkal szakította többször is félbe.
Tőkés: pártérdeket felül kell múlnia a nemzeti érdeknek
Tőkés László köszönetet mondott azoknak az RMDSZ-es politikusoknak, akik vezetőik "tiltása" ellenére eljöttek a tüntetésre. „Minden pártérdeket felül kell múlnia a nemzeti érdeknek” - jelentette ki a volt püspök.
Az EP-képviselő úgy vélte, a marosvásárhelyi demonstráció „a sereggyűjtés napja” kell, hogy legyen. Hozzátette, az autonómia olyan a székelység számára mint a növények számára a víz vagy a napfény.
Emlékeztetett Kádár János 1958-as romániai látogatására, amikor az egykori magyar pártfőtitkár „kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalista hatalom kényére-kedvére”. Utalt arra, hogy „Kádár János örökösei” szombaton Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel és Victor Ponta román miniszterelnökkel együtt ünnepeltek a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti rendezvényén.
A volt püspök megbotránkoztatónak tartotta, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök igaz, bátor hazafiságról beszélt a rendezvényen. „Igaz, bátor hazafiság meghívni Budapestre Victor Pontát, aki újraélesztette Romániában az agresszív magyarellenességet?” - tette fel a kérdést.
Tőkés László románul is elmondta, arra kéri a románokat, hogy az ország szuverenitását tiszteletben tartva közösen keressék a megoldást Székelyföld autonómiájára.
Több mint ezren gyűltek össze a budapesti tüntetésen
Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen.
A budapesti demonstráción minden korosztály képviselői - idősek és kisgyermekek egyaránt - megjelentek. A tömegben számos székely zászlót látni, több magyar zászló is van, sokan árpádsávos zászlóval érkeztek.
Megmozdulások észak-amerikai nagyvárosokban
Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében.
Clevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét - tájékoztatta telefonon azt MTI-t a Csíkszeredából származó Csibi Lóránt, az esemény szervezője, a városban működő Bocskai Rádió főszerkesztője. Csibi Lóránt az összegyűltek előtt, akik elénekelték a magyar és a székely himnuszt, egyebek mellett ismertette a közigazgatás átszervezésére irányuló román kormányzati szándékot. Az eseményen támogatási nyilatkozatot olvastak fel, aláírásokat gyűjtöttek.
Az Egyesült Államokban Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, illetve Kanadában Ottawában és Torontóban hirdettek meg hasonló megmozdulásokat, több helyen a városban működő román képviselet elé.
Londonban nem engedték a tüntetőket a román követség elé
Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket. Románia londoni nagykövetsége egy kerítéssel elzárt kis utcában van, a vasárnap délutáni demonstrációra érkezőket azonban a rendőrök egy szemközti szűk sétálóutcába terelték, ahol a résztvevőknek egy rácsokkal körülvett, kijelölt részen kellett gyülekezniük.
A rendőrség szerint az intézkedést nem a román képviselet kérte, a nagykövetségnek otthont adó utca magánterületnek minősül, ezért ott nem lehet demonstrációkat tartani.
A vasárnapi londoni megmozdulásra összegyűlt mintegy 120 résztvevő némi vita után tudomásul vette, hogy nem vonulhat a román képviselet elé, és a kijelölt kis utcában tartotta meg az egyórás rendezvényt. A tüntetők magyar és székely, valamint rovásírással ellátott árpádsávos lobogókat emeltek a magasba. Az egyik transzparensen a „Székelyföld nem Románia része” felirat volt olvasható.
A tüntetők többször elénekelték a magyar és a székely himnuszt, és több alkalommal felhangzott a „Vesszen Trianon” jelszó is.
A demonstráción felolvastak egy nyilatkozatot, amely szerint Székelyföld autonómiája nem sértené Románia területi integritását és szuverenitását, sem a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit és a román alkotmányt sem. A nyilatkozat követelte, hogy Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az EU-források hatékonyabb felhasználása érdekében. A nyilatkozat szerzői Székelyföld területi autonómiájának megteremtését is követelték. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.
Krónika (Kolozsvár),

Tízezrek Székelyföld autonómiájáért
Autonómiáért még nem vonultak utcára ennyien az elmúlt húsz évben, az óvatos becslések szerint legalább harmincezren tüntettek Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján. A tömeg másfél kilométeren, tömött sorban hömpölygött a Székely vértanú emlékművétől a prefektúráig, újra és újra felharsantak a már jól ismert jelszavak: Autonómiát!, Vesszen Trianon!, Itthon vagyunk!, Vásárhely nem Románia!
Gyakran skandálta a tömeg az utca szélén álldogálóknak, ablakokból nézelődőknek: Gyertek velünk! Rendbontás nélkül, emelkedett hangulatban, nyolc óra után ért véget a nagygyűlés, tegnap este valóban leomlottak a félelem falai, s amint a tömegben is elhangzott, Marosvásárhely központja, ha csak néhány órára, de ismét „a magyaroké lett”. Sokan utaztak autóbuszokkal Marosvásárhelyre, s a rendőrség gondoskodott a ráhangolásról, Marosvásárhely 60 kilométeres körzetében sorra állították meg, ellenőrizték a járműveket, volt olyan busz is, amelyet négyszer intettek le az egyenruhások. Ez azonban csak kisebb kellemetlenséget okozott, időben megérkeztek a járművek, négy óra után már gyülekezett a tömeg a Postarét felső részében, számos csoportban, települési táblák alatt ott voltak a háromszékiek is, s maradtak annak dacára, hogy többször nekieredt az eső. Öt óra előtt már nagyon sokan összegyűltek az emlékmű körül, s ekkor már bizonyos volt, nagy számban megmozdultak a marosvásárhelyiek is, nemcsak az idősek, középkorúak, de rengeteg fiatal is kivonult. A kék-arany zászlók sem hiányoztak, az elmúlt időszakban egyre megszokottabbá váló székelyzászló-tenger elborította az emlékmű környékét. Helyben is lehetett vásárolni, a kisebb lobogót 25, a nagyobbat 35-ért kínálták.
Európai szolidaritás
A 159 évvel ezelőtt kivégzett székely vértanúk előtti tisztelgés öt óra után néhány perccel kezdődött Kölcsey Himnuszának elszavalt változatával. Katalónia üzenetét Mark Gafarott Monjo tolmácsolta: múltjukból jól ismerik az ilyen megmozdulásokat, egy olyan nemzet tagjaként, amelynek nyelvét, kultúráját üldözték, közel érzi magához a székelyek ügyét. „A székelyek és katalánok közösen fognak egy jobb Európát teremteni” – zárta angolul elmondott felszólalását. Dél-Tirol kormányzója levelében több évtizedes autonómiaharcuk állomásait vázolta, majd kiemelte: a nemzeti kisebbségek arra rendeltettek, hogy hidat építsenek a népek, államok között. A Baszk Nemzeti Párt elnöke szintén levélben üzent, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy „olyan korban élünk, amikor a kulturális önazonosságok újabb virágzását tapasztaljuk, és Székelyföld példa arra, hogy a nemzeti méltóság képes ellenállni az erős beolvasztó hatásnak”. Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke rámutatott, autonómia nélkül beolvadásra ítéltetik az anyaország határain kívül élő magyarság, Felvidék példája mutatja, hogy egy kedvezőtlen közigazgatási átszervezés milyen hatással lehet, a 2008-as szlovákiai átalakítás után folyamatos a magyar beolvadás, elvándorlás. Szlovénia bukaresti nagykövete szintén üzenetét küldte: országa kiáll a nemzeti közösségek jogai mellett.
A szabadságot az autonómia jelenti
A marosvásárhelyi autonómiatüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs egy bejelentéssel kezdte felszólalását: tárgyilagos becslések szerint legalább harmincezren vagyunk. A Székely Szabadság Napja ezután a jövőben is azt idézi majd, hogy a székelyek kinyilvánítják a szabadság iránti igényüket. „Ma a szabadság igénye Székelyföld területi autonómiáját jelenti” – mondotta, hozzáfűzve: ezért a célért békésen tüntetni elemi jogunk, itt, Marosvásárhelyen is, félelem nélkül. Idézte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szavait: félelemre nem lehet jövőt építeni, éppen ezért nagyon fontos megüzenni román honfitársainknak, illetve azoknak, akiket az 1990-es fekete márciussal riogatnak, hogy nem félünk. „De másnak sincs oka félni tőlünk, a jog népeként, a törvény rendjével akarjuk, igényeljük a szabadságot, mert Székelyföld autonómiája nem más, mint a szabadság törvényi és intézményi garanciája” – hangsúlyozta Izsák Balázs. Kiemelte: tiltakozunk Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, bármennyire kétharmados többség vezeti is az országot, nemzetközi vállalásai korlátozzák, bármit nem tehetnek meg. De hozzáfűzte azt is: „sem a nemzetközi jog, sem a közösségi jog nem védi meg azt, aki önszántából lemond azokról a jogokról, amelyek megilletik”. Felidézte, hogy a nap folyamán a világ számos pontján tartottak tüntetéseket, Székelyföldért meg tudtuk mozgatni az egész világot – mondotta. „Az igazságot elhallgatni, a jogos követeléseket elhallgattatni sem most, sem a jövőben nem lehet” – zárta beszédét Izsák Balázs.
Fekete márciustól a szeretet márciusáig
Tőkés László beszédét azzal kezdte, hogy Brüsszelben a Székelyföldért tiltakozókhoz csatlakoztak a flamandok képviselői, majd minden bizonnyal elsősorban a román sajtó számára lefordította a tömeg által skandált Vesszen Trianon! jelszót: meg kell szüntetni Trianon következményeit, végre be kell gyógyítani a trianoni diktátum okozta sebeket. Vázolta: a mostani nagygyűlés egy folyamat része, a tavalyi Igazság Napja, majd a novemberi sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés folytatása. „Az autonómia, a nemzeti önrendelkezés előfeltétele, lételeme, kerete és közege nemzeti közösségünk életének, olyan, mint a természet számára a víz, a levegő a napfény. Bejelentette: az SZNT és az EMNT nyomába lépve rövid időn belül megalakul a Partiumi Autonómia Tanács, ezzel szélesítve ki az autonómia intézményes kereteit. Tőkés László szerint ezek a nagygyűlések a „sereggyűjtés” alkalmai, majd a tömeggel együtt énekelte: Kossuth Lajos azt üzente... éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Ugyanaz a szabadság, ugyanaz az önrendelkezési jog illet meg bennünket, mint bármelyik európai nációt, mondotta, majd hozzáfűzte: „nem engedünk a 48-ból, nem engedünk a 89-ből”. Ő is felidézte 1990 véres, fekete márciusát, s hangsúlyozta, annak rossz emlékét szeretnék eltörölni. Tőkés felszólalásában románul is megszólalt, szolidaritást kért „román testvéreinktől”, itt az ideje, hogy a fekete márciust a szeretet márciusa váltsa fel, és „Románia szuverenitását tiszteletben tartva, ebben a szellemben keressünk közösen megoldást az erdélyi önrendelkezés, Székelyföld területi autonómiája ügyében”.
Székelyföld egységes
A Magyar Polgári Párt nevében Bíró Zsolt jelentette ki: „Székelyföldet a jó Isten is egységes egésznek teremtette, a nyolc székely szék egy közigazgatási egység. (…) Forradalmaink és hőseink emléke kötelez.” Az Erdélyi Magyar Néppárt üzenetét Sánta Imre tolmácsolta: a magunk harcát meg kell vívnunk, nem a csatatereken, hanem a hit és a szavak fegyverével – hangsúlyozta, majd ő is kitért arra, hogy a félelem falait le kell bontani. Felidézte az erdélyi szászok sorsát, akik évszázadokon át autonómiát élveztek, és addig fejlődő, virágzó közösség voltak, autonómiájuk elvesztése után pár évtized alatt eltűntek. Nem dőlhetünk hátra akkor sem, ha Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen viszonylagos biztonságban érezhetjük magunkat – mondotta. „Nem kérünk többet, de kevesebbet sem, mint amihez Isten adta jogunk van: szabadságot a székely népnek, autonómiát Székelyföldnek” – zárta beszédét.
Izsák Balázs felolvasta a nagygyűlés petícióját, amelyet a jelenlevők közfelkiáltással elfogadtak, majd a jelen levő szervezetek, pártok koszorút helyeztek el az emlékműnél. Az RMDSZ nem koszorúzott, csak a háromszéki parlamenti képviselet és önkormányzati vezetők nevében helyezte el a kegyelet virágait Antal Árpád és Tamás Sándor.
A magyar és a székely himnusz eléneklése után, fél hét után néhány perccel indult meg hosszú sorban a tömeg a prefektúra elé. Rendbontás nem történt, a főtéren egypár fős román tiltakozó csoport bukkant fel, de a rendfenntartóknak sikerült távol tartaniuk őket a több tízezer magyartól. A tömeg nyolc óra után, a tüntetés végének bejelentését követően oszlott szét. Eközben a Kultúrpalotában átadták az SZNT kitüntetését, az idei Gábor Áron-díjakat. Az elismerést idén Pál-Antal Sándor történész, akadémikus és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapat kapta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Victor Ponta az MSZP évértékelőjén
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szombaton a Papp László Budapest Sportarénában tartotta évértékelőjét. Mesterházy Attila pártelnök tízezer párttag és szimpatizáns előtt mondta el csaknem egyórás beszédét. A rendezvényen részt vett Victor Ponta román kormányfő is.
Az MSZP a kormányváltásért
Az MSZP megtette az első lépést a kormányváltás felé – hangoztatta Mesterházy Attila a szocialista párt szombati fővárosi nagygyűlésén a Papp László Budapest Sportarénában tízezer szocialista párttag és szimpatizáns előtt. Programjuk alappilléreinek az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte, és szólt arról is, hogy a szocialista kormányok mindegyike jobban teljesített Orbán Viktor kabinetjénél. A nyolc évig tartó MSZP-kormányzás eredményeit sorolva azt mondta: a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is jobban teljesített a jelenleginél. Szerinte a miniszterelnök nem okolhat mást az ország állapotáért, azért Orbán Viktor a hibás. Hozzátette: a Fidesz nem teljesítette 2010-es ígéreteit, „hazudtak, nem reggel, délben és este, hanem folyamatosan”. Kitért arra, hogy megújították az MSZP nemzetpolitikáját, belátva: jobban oda kell figyelniük, segíteniük kell a határon túl élő magyarokat, ehhez pedig jószomszédi viszonyra van szükség a környező országokkal. Ennek alapján hívta meg Victor Ponta miniszterelnököt – jelezte. A pártelnök az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte az MSZP-program három alappillérének. A fejlődés és a szabadság programja erős demokráciát teremt erős jogállammal, új alkotmánnyal és független igazságszolgáltatással, erős civil szervezetekkel és sajtóval, erős önkormányzatokkal – mondta. A gazdaságpolitikai feladatok között a növekedés beindítását és a munkahelyteremtést említette Mesterházy Attila, aki szerint ehhez először helyre kell állítani a bizalmat tiszta szabályokkal, kiszámítható kormányzással. Mesterházy Attila az MSZP-t a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki pártként határozta meg. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy programjukhoz még meg kell szerezniük a társadalom többségének támogatását, rá kell venniük a csalódott, politikából kiábrándult embereket is, hogy tegyenek a változásért, menjenek el szavazni, és húzzanak „egy bazi nagy X-et” az MSZP neve mellé.
Ponta a békés együttélésért
A magyarok és a románok közötti békés együttélés fontosságát hangsúlyozta Victor Ponta miniszterelnök az MSZP nagygyűlésén. Szerinte a magyaroknak és a románoknak is látniuk kell, „tudunk együtt élni, lehetünk barátok, és tudunk együtt dolgozni a közös jövőnkért”. Lehet, hogy a múlt megosztotta a két országot, de a jelennek és a jövőnek közösnek kell lennie – tette hozzá, jelezve: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és ő ugyanahhoz a politikusgenerációhoz tartoznak, és kötelességüknek tartják, hogy együtt dolgozzanak a békés együttélésért. Victor Ponta hangsúlyozta azt is, hogy a populizmus, a szélsőségesség és a demagógia egyaránt rossz a két népnek. Pártja, a Szociáldemokrata Párt és az MSZP is azt üzeni, hogy mindenfajta diszkrimináció és kirekesztés ellen fel kell lépni, minden ember egyenlő, azonos jogokkal rendelkezik – mutatott rá. Mint mondta, meggyőződése, hogy mind a Romániában élő magyar kisebbség, mind a Magyarországon élő román kisebbség jogait a lehető legnagyobb tiszteletben kell tartani. Nem a zászlókon vagy a szélsőségeseken múlnak a lényegi dolgok – fogalmazott. Ponta közölte, azért látogatott Budapestre, hogy kifejezhesse, barátjának tartja az MSZP-t és Magyarországot, valamint azt is, hogy Mesterházy Attila jó vezetője lesz Magyarországnak.
Az MSZP hazaáruló
A Jobbik az MSZP, illetve a román kormányfő magyarországi látogatása ellen tüntetett és vonult fel a fővárosban. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke szerint az MSZP hazaárulást követ el azzal, hogy szombati évértékelő nagygyűlésére meghívta Victor Ponta miniszterelnököt. Hozzátette, az MSZP a rendezvény időzítésével is hazaárulást követ el. Balczó elmondta: azért vannak itt, hogy Székelyföld megkapja jogos területi autonómiáját. A felelősségvállalás az egyetlen módja annak, hogy legyen magyar feltámadás – tette hozzá. Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke felszólalásában azt mondta: a szocialisták olyan embert fogadnak, aki a székely autonómiatörekvések legnagyobb ellensége. A tömeg a Papp László Budapest Sportaréna elé vonult. A résztvevők a Kerepesi úton két forgalmi sávot kétszáz méter hosszan töltöttek meg, és a rendezvény elnevezésére utaló, Mindannyian székelyek vagyunk, illetve Ponta, csak irigy vagy, mert nem lehetsz székely feliratú táblákat tartva vonult. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő szerint az MSZP „a nemzetgyalázás újabb példáját mutatja be” azzal, hogy meghívta Victor Pontát. Kijelentette: „a szabadság nem úri adomány, kegy, hanem minden közösségnek járó természetes és elidegeníthetetlen jog”. Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke hangsúlyozta: a demonstráció nem a román nép ellen szól, hanem „azon vezetők ellen, akik a nemzeti érdekeket elárulják”.
A román Gyurcsány
Rogán Antal szerint üzenetértéke van annak, hogy az MSZP kongresszusának díszvendége Victor Ponta miniszterelnök, s ez azt jelenti, hogy a szocialisták vissza akarnak térni Gyurcsány Ferenc megbukott politikájához. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kijelentette: az a politika, amit a román miniszterelnök folytat, Magyarországon már megbukott. A Fidesz frakcióvezetője szerint Victor Ponta nem szereti az Erdélyben élő magyarokat, és fellép velük szemben, így az ő meghívása az MSZP-hez lenullázza Mesterházy Attila kolozsvári szereplését. „Victor Ponta a román Gyurcsány Ferenc” – mondta a politikus, és hozzátette: azzal, hogy ő a szocialista párt seregszemléjének díszvendége, azt üzeni, hogy az MSZP vissza akar térni a megszorítások és a magyarellenesség politikájához. „Ezt nem fogadjuk el, ezt az üzenetet és ezt a típusú szocialista politikát a magyarok egyszer már leszavazták és megbuktatták” – jelentette ki Rogán Antal, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc régi politikájára más arcokkal ma nincs szükség.
Nem vezet, hanem félrevezet
Az MSZP szerint az Orbán-kormány nem vezeti, hanem félrevezeti Magyarországot, és ezzel ma már minden józanul gondolkodó állampolgár tisztában van. A párt közleménye szerint Rogán Antalnak nincs erkölcsi alapja bírálni a szocialista pártot, mert ami rossz történik ma Magyarországon, az mind a kétharmados felhatalmazással kormányzó Fidesz politikájának következménye, hiába próbálják elfedni ezeket a súlyos következményeket és hibákat.
Érthetetlen az MSZP, Ponta és az RMDSZ barátkozása
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke érthetetlennek nevezte, hogy az MSZP azzal a Victor Ponta pártelnök-kormányfővel barátkozik, akinek hatalomra kerülése óta megítélése szerint magyarellenes hangulat alakult ki Romániában. Tőkés az RMDSZ vezetőit is bírálta, amiért olyanokkal épít kapcsolatokat, akik szemben állnak a magyarországi kormánnyal. Az RMDSZ felső vezetése szocialista-liberális irányba hajlott el, nem figyel oda a nép hangjára, amire nincs is szüksége, csak a választásokkor tart igényt reájuk. Az erdélyi magyarság idegenkedik attól a politikai vonaltól, amely nemcsak Magyarországot vitte a csőd szélére, hanem ráadásul megtagadott bennünket a 2004-es népszavazáskor – jelentette ki az EMNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nem engedik be a huszárokat Marosvásárhelyre
A helyi rendőrség vezetője szerint a közlekedési szabályok értelmében a lovas huszároknak nincs mit keresniük a március 15-i rendezvényeken.
Nevetségesnek és egyben szomorúnak tartja Miholcsa József, az erdélyi huszárcsapatok parancsnoka Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség igazgatójának álláspontját, miszerint a közlekedési szabályok értelmében a lovas huszároknak nincs mit keresniük a március 15-i rendezvényeken. „Habár a huszárság a sztyepék lovas hagyományaiból keletkezett, a történészek Mátyás királyt és a fekete seregét tartják hagyományalapítónak, ezért nyugodtan elmondható, hogy nemzeti kultúránk része, afféle hungarikum. Nem hinném, hogy a KRESZ-re hivatkozva, ésszerű lenne az ünneplő tömeget ettől megfosztani” – fejtette ki a Miholcsa.
Bretfelean, aki a polgármesteri hivatal mellett működő közrendészeti bizottság vezetője is, a 2002/195-ös, újraközölt kormányrendelet 162. cikkelyére hivatkozva tiltotta meg a huszárok bejövetelét Marosvásárhelyre. „Nem érdekel, hogy más településeken felvonulhatnak a huszárok, Marosvásárhely közbiztonságáért én felelek!” – szögezte le, mondván, hogy nem hajlandó tágítani a törvény szigorú betartásától. „Ha egy egyszerű dudaszóra, autóriasztóra vagy kiáltásra az egyik ló megijedne, megbokrosodna és ellenőrizhetetlenné válna, nem a huszárt, hanem engem vonnának felelősségre.” A helyi rendőrség vezetője nyomatékosítani kívánta, hogy intézkedésével nem a március idusán ünneplő magyarság ellen kíván fellépni, csupán egy esetleges balesetet kíván megelőzni. Mint hozzátette, január 24-én, Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepén a Junii Călimanilor egyesület fiataljai kívántak felvonulni a város főterén, és nekik is nemet mondott. Felvetésünkre, hogy a román állam ünnepein a hadseregnek tankokkal is be szabad vonulniuk oda, ahová a KRESZ alapján még a motorkerékpárok behajtása is tilos, Bretfelean azzal érvelt, hogy a harci gépeket emberek vezetik, így ellenőrzés alatt tarthatók.
Egyébként Marosvásárhelyen a tavaly az egyik külföldi magáncirkusz elefántjai vonultak végig a város lakónegyedein, decemberben, három héten keresztül a Mikulás szánját húzták a lovak a főtér közepén, a nemsokára kezdődő esküvőidényben pedig az állatkert hintóját lehet bérbe venni.
„Ilyen sehol Erdélyben nincs, hogy ne engednének be a forgalom elől lezárt utcákra. Sőt hívnak és örülnek, hogy ott vagyunk. Egyik évben hiányoztunk a kézdivásárhelyi ünnepségről és az újságok hetekig arról cikkeztek, hogy vajon miért nem vonultunk be a városba” – sorolta az ellenpéldákat Miholcsa. A huszárparancsnok hozzáfűzte: a marosvásárhelyi hatóságok felajánlották, hogy lovak nélkül jelenjenek meg az eseményen, ám ezt elfogadhatatlannak tartja. „A gyalog huszár olyan mint a vesztes katona” – érvelt Miholcsa József. Kérdésünkre, hogy a közel két évtizede újjáélesztett hagyomány okozott-e valaha balesetet, a Marossárpatakon élő képzőművész-huszár elmondta, hogy soha semmiféle gondjuk nem volt. Ez a lovasok képzettségének és a tömegekhez szokott lovak gyakorlatának köszönhető.
Peti András helyi önkormányzati képviselő, az RMDSZ helyi elnöke és a pénteki ünnepség egyik szervezője úgy érzi, a kérdés még nincs lezárva. Érdeklődésünkre elmondta, a napokban újabb kísérletet tesz arra, hogy meggyőzze az illetékeseket, hogy a huszárok és lovaik semmiféle veszélyt nem jelentenek.
Valentin Bretfelean kijelentette, ha a városvezetés enged az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Ifjak nyomásának, ő semmiféle felelősséget nem vállal az ünneplők testi épségéért. A szervezők elképzelései szerint a mezőpaniti és marosvásárhelyi 9-es honvédhuszárok illetve a havadi és marossárpataki 15-ös Mátyás huszárok vonulnának be a városba.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,

Beadvány Románia kormányához a székely szabadság napján
Ma, 2013. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a székely nemzetgyűlések hagyományainak folytatásaként összegyűlt székelyek, valamint a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösségek képviselői kinyilvánítjuk: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját!
Székelyföld területi autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír.
Románia, amikor csatlakozott az Európa Tanácshoz, egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amely 11. cikkében kimondja: "Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges státusszal rendelkezzenek." Az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet a hatóságai elutasították.
Románia kormánya ígéretet tett arra, hogy a tervezett regionális reformot az érintett lakosság megkérdezésével hajtja végre. Ezt javasolja az Európai Unió is, és ez áll a Romániában hatályos jogszabályokban is. Ennek ellenére most arra készülnek, hogy megszegve Romániának a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolják be, végleg felszámolva a székelység létezésének maradék intézményi kereteit. Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását! Egyben felhívjuk Románia kormányának a figyelmét arra is, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalások megszegése rendkívül rossz következményekkel járna Románia külkapcsolataira nézve.
Mi párbeszédet akarunk és együttműködést, abban a reményben, hogy végül Románia kormánya is belátja, hogy a közigazgatási reformot a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és a konstruktív együttműködésre kell építeni.
Hangsúlyozzuk: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiájának minden előnyét egyformán fogják élvezni az itt élő állampolgárok a demokrácia alapvető értékeinek tiszteletben tartásával.
Mindezek szellemében:
Követeljük, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználása érdekében!
Követeljük, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió!
Követeljük Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását!
Tiltakozunk Székelyföld őshonos közösségének, a székely népnek érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás ellen!
Követeljük, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését!
Tiltakozzunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának!
Követeljük, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a fentiekről a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Marosvásárhely, 2013. március 10.
Népújság (Marosvásárhely),