Önmérsékletet kér az SZNT elnöke
Önmérsékletre szólítja fel az egymás közötti vitákban a székelyföldi magyar közélet szereplőit, a sajtót és a székely társadalom minden tagját Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. A székely szabadság napjaként emlegetett március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés kezdeményezője és szervezője a sajtóhoz eljuttatott felhívásában arra figyelmeztet, a tüntetésnek sokszínűségében is egységesen kell megjelenítenie a székelység igényét az önrendelkezésre, egységesen kell kifejeznie tiltakozását a székelység érdekei ellenében kidolgozott, akaratát mellőző közigazgatási átalakítási terv ellen.
Az SZNT a jó mozgósítás egyik előfeltételének tartja, hogy a felek tegyék félre a vitákat, és legalább március 15-ig a politikai ellenfelek között is béke legyen Székelyföldön. „Két hétig senki ne nyisson vitát, ne támadjon, ne minősítsen, ne bíráljon. Aki úgy érzi, hogy méltánytalan támadás érte, halassza el a válaszadást! Ha ezt lelkiismerete semmiképp nem engedi, akkor szóljon mértéktartóan, indulat nélkül, és törekedjen arra, hogy senkit ne bántson meg” – áll az SZNT-elnök felhívásában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint az autonómia évévé nyilvánított 2013-as évnek és a március 10-re meghirdetett Székely Szabadság Napjának arra kell figyelmeztetnie a román döntéshozókat, hogy autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke a többség és a kisebbség között Romániában.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az EMNP nem tüntetésként, hanem az autonómia ügye melletti kiállásként, afféle ünnepként tekint a Székely Szabadság Napjára.
A párt megannyi erdélyi településről autóbuszokat indít a rendezvényre, és arra buzdítja az erdélyi, s elsősorban a marosvásárhelyi magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen.
Szabadság (Kolozsvár),

Isteni tanítók és világi táltosok
Kalotaszegi fények a tények tükrében
Már Fekete Károly első, 2009-ben napvilágot látott, nagy sikerű önéletrajzi dokumentumkötetének a megjelenésekor (Fekete Károly: Hatvan év Kalotaszegen. Válogatott írások 1947–2007. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai füzetek 7. Sorozatszerkesztő Szabó Zsolt. Kolozsvár–Sztána, 2009.) Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének az igazgatója találó módon így jellemezte a szerzőt: „Fekete Károly Kalotaszeg krónikása. A legutóbbi 60 év terméséből olvasható válogatás rendkívül sokszínű: van köztük irodalmi értékű, történelmi témájú visszaemlékezés, tanügyi, turisztikai, kulturális tárgyú írás – mind, megannyi apró mozaik Kalotaszeg változó társadalmának nehezen megrajzolható képéből.” (i.m., 181. old.)
Ezúttal Fekete Károly egy újabb dokumentáris igényű–alapvetésű, s nemkülönben jelentős információs gazdagságú kötettel (Fekete Károly: A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen. Önéletrajzi feljegyzések, 1935–1990. Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai Füzetek 11. Sorozatszerkesztő Szabó Zsolt. A borító Kós Károly grafikájának felhasználásával készült. Kolozsvár – Sztána, 2013.) lepi meg a közeli múlt gyakorta zűrzavaros forgatagában akarva-akaratlanul is részt vevő s az eltelt század alapvetően meghatározó társadalom- és kultúrtörténeti mozzanatai iránt érdeklődő avagy e korszak meggondolkoztatóan vargabetűs, szellemi hajtűkanyarjait megérteni óhajtó olvasót.
A Fekete Károly-i, tablószerűen összeállított, önéletrajzi és egyben kortörténeti jellegű, átfogó dokumentumgyűjtemény és -antológia második kötetét képező mű Ajánlásában Péntek János ezt írja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2003-ban Ezüstgyopár-díjjal kitüntetett s a közel hat évtizedes didaktikai, kultúrpolitikai és -menedzseri tapasztalat birtokában a múlt néhol fordulatos, néhol meg folyamatosan változó eseményeire visszatekintő szerzőről:
„Nem szokványos tanítói életpálya az 1928-ban született Fekete Károlyé, és ennek tulajdoníthatóan nem szokványos az a pályakép sem, amelyet most – korabeli iskolai dokumentumokkal, újságcikkekkel, fényképekkel kiegészítve – közread.” (i.m., 7. old.)
Az immár történelmiekké patinásodott és tekintélyesedő korszakokat fölelevenítő, izgalmas dokumentumkötet nemcsak társadalomtörténeti szempontból egyedi mű. Tudniillik Fekete Károly egy, a szerzőre személyesen jellemző, átütő, széles látókörű, sziporkázó s az olvasót mindenképpen lekötő, majdhogynem mágikus mega-humorral ismerteti a különben tudományos pontosságú és éleslátó tárgyilagossággal bemutatott eseményláncolatokat és történéseket. Sőt, Fekete Károly szakavatottan megbabonázó, ám minduntalan diszkréten értelmezői tolla alatt még az első látásra mókás anekdotáknak tűnő s hatásos csattanókra kiélezett történetek is olyan világian revelatív, szemantikai feltöltöttségű parabolákká válnak a különböző történelmi korok s a társadalmi létezés egészére vonatkozólag, amelyekből mindannyian levonhatjuk a sok értelmű, bölcsességgé emelkedő következtetéseket és léleképítő tanulságokat. Pontosabban egyféle, a befogadást távlatosító, tematikai négyzetre emelés eredményeképpen Fekete Károly nemcsak az egykori és mindenkori első osztályosait ülteti be gyakorlatilag akkor és ott a padba, hanem átvitt értelemben… a nyájas olvasót is, itt és most.
Ugyanakkor Fekete Károly könyve nemcsak mentalitástörténeti, hanem szépirodalmi jellegű, önéletrajzi odüsszeia is, amelyben az erdélyi magyar nyelvű próza immár klasszikussá vált, XX. századi stílusjegyei is fölcsillannak. A kalotaszegi magyar művelődéstörténet közelmúlti keresztmetszetét nyújtva, műve összegző és egyúttal elemző jellegű: a különböző kutatási szempontokból is kiváltképpen fontos monográfia e nagyhírű régió folyamatos fönnállásának s hagyományőrzően korszerű önátörökítődésének az eljövendő korokban kibontakozható sorsvetületeit is fölvázolja.
A számos egyedi adatot, statisztikai fölmérést és összehasonlító kimutatást közzétevő könyv valóságföltáró forrásmunkaként kiváltképpen szilárd kiindulópontot szolgáltathat a XX. századi, kalotaszegi magyar közösség társadalmi, történelmi és kulturális valóságának a szakszerű kutatásához.
(Fekete Károly A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen című kötetét március 1-jén, pénteken délután 6 órától mutatják be Bánffyhunyadon, a református egyház gyülekezeti termében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.)
BRÉDA FERENC
Szabadság (Kolozsvár),

Átadták az első SIC-kártyákat
Csíkszeredában adták át tegnap az első két székelyföldi diákigazolványt: a kártyákat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két diákja vehette át. A hivatalos nevén Sic Card – Székelyföldi Diákigazolvány, vonalkóddal ellátott kártya, amellyel tulajdonosa tulajdonképpeni diákstátusát tudja igazolni, ugyanakkor az igazolvány felmutatásával kedvezményekben részesülhet az elfogadóhelyeken.
„Eddig több mint ötszázan igényeltek kártyát, a legtöbben középiskolások és egyetemisták. Tudni kell, hogy elemi és általános iskolások is igényelhetnek ilyen igazolványt. A kérvényezők 85 százaléka magyar nemzetiségű, a többiek pedig román ajkúak. Hétéves kortól 35 évesig bárki kérhet igazolványt” – beszélt a részletekről Zsigmond József, a diákigazolványt kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke, aki tegnap a Sapientia egyetem csíkszeredai karain adta át az első két igazolványt: egyiket az egyetem hallgatói önkormányzata elnökének, Kovács-Szécsi Attilának, a másikat a korábbi elnöknek, Vajda Attilának.
Az átadáson hangsúlyozták, a diákigazolvány igénylése nem származásfüggő, „nem etnikai, hanem területi alapon lehet kérni azt”. Jövő héten félezer eddigi igénylőt értesítenek arról, hogyan kaphatja kézhez a kártyát.
A Székelyföldön eddig már több mint száz elfogadóhellyel kötöttek partneri szerződést, Csíkszeredában egyelőre most zajlanak a tárgyalások. „Leginkább a kis- és középvállalkozókat kérnénk fel, hogy csatlakozzanak elfogadóhelyként. Azt is rájuk bízzuk, hogy hány százalékos kedvezményt biztosítanának a kártyatulajdonosoknak, cserébe nem kérünk semmit. Csíkszeredában már tárgyaltunk a városi és megyei önkormányzat vezetőivel, ők pozitívan fogadták a kezdeményezésünket. Abban is gondolkodunk, hogy sportesemények megtekintésére is kedvezményt nyújtson a kártya, ezért ez ügyben hamarosan felkeressük a csíkszeredai hokicsapat, illetve a sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat vezetőségét is” – ígérte meg Zsigmond.
Újdonságként említette, hogy ezentúl Csíkszeredában (a Sapientia egyetem hallgatói önkormányzatának irodájában), Marosvásárhelyen (a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnél), Gyergyószentmiklóson (a művelődési központban) és Székelyudvarhelyen (az Udvarhelyi Fiatal Fórumnál) is olyan információs központot nyitnak, ahol nemcsak érdeklődni lehet a kártyáról, hanem el is lehet készíttetni azt. Ehhez igazolni kell az igénylőhallgatói jogviszonyát, továbbá ki kell tölteni egy igénylő lapot, valamint mellékelni kell egy fényképet. Az igénylés interneten is megoldható, a www.diakigazolvany.ro oldalon. Az egy évre szóló, ingyenes kártyával vasúton nem lehet kedvezményesen utazni.
Makó Zoltán, a Sapientia egyetem csíkszeredai Gazdasági és Humántudományok Karának dékánja is jelen volt a tegnapi eseményen. Elmondta, szükség van az olyan kezdeményezésekre, amelyek vonzóbbá teszik a székelyföldi diákéletet. „Számunkra is fontos, hogy a jó képességű diákok Székelyföldön, ha lehet, a Sapientián tanuljanak tovább” – fogalmazott a dékán.
Kozán István
Krónika (Kolozsvár),

Beléjük fojtanák a kiáltó szót
Vizsgálatot folytat a Máramaros megyei rendőrség és az ügyészség Nagybányán azon magyar egyházi elöljárók, politikusok, közéleti személyiségek ellen, akik egy évvel ezelőtt Új Kiáltó Szó címmel felhívást tettek közzé a Máramaros megyei magyarság asszimilációjának megfékezése érdekében. A hatóságok a kiáltvány tizennégy aláírója közül csütörtökre négy személyt rendeltek be meghallgatásra, péntekre pedig újabb két aláíró kapott idézést. A megyei rendőrség szóvivője az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: semmilyen információt nem adhat ki a sajtónak a kihallgatásokról, ugyanis a törvény szerint eljárás alatt nem szabad nyilvánosságra hozni a rendőrség és az ügyészség vizsgálódásait. Az illetékes a beidézett személyek elleni vádakat sem ismertette.
A kiáltvány egyik, névtelenül nyilatkozó aláírója lapunknak elmondta: noha korábban a csütörtöki kihallgatás halasztását akarták kérni, végül mégis megjelentek és nyilatkoztak az ügyészségnek, a péntekre behívott személyek pedig hasonló módon járnak el. Rámutatott: a hatóságok a továbbiakban összeállítják a kihallgatási jegyzőkönyvet, a főügyész pedig eldönti, hogy indítanak-e bűnügyi eljárást. Az aláírok hétfőn egyeztetnek ügyvédjükkel a további részletekről.
Már tavaly is voltak meghallgatások
Az Új Kiáltó Szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány tavaly júniusban jelent meg több erdélyi magyar lapban – közöttük a Krónikában –, augusztusban azonban a helyi román sajtóban valóságos médiakampány indult a dokumentum ellen. Később az országos román sajtó is megszellőztette a témát, vélhetően ennek nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Magánszemélyek feljelentése nyomán később a rendőrség is vizsgálatot indított, a hatóságok pedig a tavalyi év végén már tartottak kihallgatásokat. Varga Károly, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese, a kiáltvány egyik aláírója a Krónikának elmondta, még nem kapott idézést a rendőrségtől, tudomása szerint pedig egyelőre más lelkészt sem hívtak be kihallgatásra. „Tavaly a hatóságok érdeklődtek a többi aláíró iránt, irántunk is, és megemlítették, hogy mások is számíthatnak beidézésre. Akkor az is szóba került, hogy a kezdeményezők legfeljebb pénzbírságot kapnak” – tudtuk meg a lelkipásztortól. Varga Károly ugyanakkor azt is elpanaszolta, hogy nemrég egy magyarországi civil szervezet könyveket küldött a helyi magyar óvodáknak, iskoláknak, a tanfelügyelőséghez érkezett panasz miatt azonban ezeket Bukarestbe szállították felülvizsgálatra. „Az ember egyszerűen nem tudja, mit gondoljon, hova fog mindez vezetni. Úgy tűnt, hogy már eleget zaklattak, végre nyugalmunk lehetne” – fogalmazott lapunknak az esperes.
Nem valaki ellen szól a kiáltvány
A kezdeményezők egyébként korábban többször is hangsúlyozták: a kiáltvány nem valaki ellen, hanem egy közösségért jött létre. Varga Károly korábban úgy fogalmazott: nem érti a felháborodás okát, hiszen a kiáltvány belső használatra született meg, saját magyarjaikat akarták megszólítani vele, nem a románság ellen irányult. „Sajnos vannak, akik ezt másképp akarják érteni, illetve értetni” – vélekedett a lelkipásztor. Az aláírók elmondása szerint a felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik nagybányai vegyes általános iskola magyar tannyelvű nyolcadik osztálya diákjainak mintegy fele román nyelven folytatná tanulmányait. Ráadásul ezeknek a gyermekeknek a szülei jórészt magyar értelmiségiek, a nagybányai magyar élet húzóemberei, akik ezzel negatív példát mutathatnak.
A szülőknek és a fiataloknak is üzennek
„A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyes házasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is. (…) Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyes házasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák? Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek meg a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!” – olvasható a kiáltványban. Az Új Kiáltó Szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának, utóbbiakat pedig arra inti, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A kiáltványt a nagybányai és bányavidéki közélet, művelődés és civil társadalom képviselői, egyházi emberek, politikusok, pedagógusok látták el kézjegyükkel.
Máramaros megye magyar ajkú lakossága a 2011-es népszámlálási adatok szerint mindössze 7 százalék, a nagybányai magyar nemzetiségű lakosok aránya pedig 11 százalékos.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Reggeltől estig sugároz magyar műsort a marosvásárhelyi rádió
Március 2-án, szombaton az intézmény fennállásának 55. évfordulóján indul az egész napos magyar adás a Marosvásárhelyi Rádióban. Teljesen új műsorrácscsal vágnak neki a sugárzásnak, többek közt négyórás reggeli műsorral, aktuális, elemző és sportműsorokkal bővül a rádió műsorkínálata, de nagyobb szerepet kap majd a rádiószínház, a klasszikus zene, a dzsessz, a divat, a turizmus és az autósműsor.
A Marosvásárhelyi Rádió eddig délelőtt 11-től délután 18 óráig sugárzott magyar nyelvű adásokat, ezentúl azonban reggel hattól 21 óráig lesz magyar adás, 21 és 22 óra között pedig egyórás német műsor lesz minden este. Az éjszakai műsort egyelőre nem a helyi rádió munkatársai készítik.
Se pénz, se paripa
Szász Attila, az intézmény magyar szerkesztőségéért felelős igazgatóhelyettese kamikaze-akciónak nevezte az egész napos magyar adás sugárzását, hiszen, mint mondta, nem kaptak „se pénzt, se paripát” ehhez a feladathoz, azonban nem akartak többet várni, így szombattól elindul az adás. Ezentúl a 106,8 MHz frekvencián lehet hallgatni a magyar adást, a jelenleg is működő középhullámon pedig marad a vegyes műsor, vagyis a megszokott módon 11 és 18 óra között sugároznak magyarul.
A legnagyobb újdonság, hogy reggeli műsorral is jelentkezik a Marosvásárhelyi Rádió. A Jó reggelt, Erdély! című műsort Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán vezeti reggel hattól délelőtt tízig. Ezzel a műsorral megpróbálnak nyitni a fiatalok felé is. A reggeli műsorok számítanak a fő műsoridőnek a rádiózásban, így régóta készülnek a szerkesztők beindítani ezt. Szász Attila szerint azonban nem kívánnak versenyezni a kereskedelmi rádiókkal. Lesz a műsorban tájékoztatás és szórakoztatás is, beszélnek időjárásról és remélhetőleg az útviszonyokról is. Közben pedig ügyelnek arra, hogy ne csak a vásárhelyi hallgatókhoz szóljanak, mert ugyanolyan fontosak számukra a sepsiszentgyörgyi, a brassói vagy a csíkszeredai hallgatók is.
A műsorrács kialakításában egyébként arra törekedtek, hogy hétköznap egy adott idősávban ugyanazok a hangok szólaljanak meg. A megszokott műsorokat is megtartották, így továbbra is lesz Kultúrpresszó vagy éppen Rádióújság. A rádió egyik legnépszerűbb műsora, az eddig hetente egy alkalommal, szerdán sugárzott Miben segíthetünk? című műsor pedig március 4-étől, hétfőtől naponta jelentkezik új időpontban, délelőtt 10.15-kor. Ugyanakkor nagyobb teret kap majd a komolyzene, a rádiószínház, és heti egy órában aranyszalagos felvételeket is hallgathatnak majd az érdeklődők.
Esténként szakmai műsorok
„Az esti órákban leginkább rétegműsorok lesznek, ugyanis 18 órától köztudottan a tévéhez pártolnak a rádióhallgatók, így mi megpróbálunk a tudatos rádióhallgatókhoz szólni. Megmaradnak a Medicina, a Törvénytár, az Összhang című műsoraink, de ezentúl mindennap lesz Esti mese is. Esténként tematikus műsorokat sugárzunk majd: autókról és motorokról esik szó hétfőnként, kedden számítógépekről, szerdán sulirádió lesz, csütörtökön az irodalom kerül terítékre, pénteken pedig a dzsesszé a főszerep” – mondta a hétköznap estékről a rádió aligazgatója.
A hétvégi műsorrács változatosabb, szombaton az aktívabb, mozgékonyabb célközönséghez szólnak, a kirándulókhoz, míg vasárnap többnyire a családi, vidéki, hagyományosabb életmódot folytatókhoz. Összességében több mint 20 új műsorral jelentkezik a Marosvásárhelyi Rádió, mindemellett pedig nagyobb teret kapnak a híradók is. Tizenhárom híradó lesz hétköznaponként, öt-, tíz- és tizenöt perces is. „Ezekben továbbra is frissített hírek lesznek, és élőben mondjuk be őket. Ebben eddig sem kötöttünk kompromisszumot, és ezután sem fogunk” – teszi hozzá Szász Attila.
Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár),

Egyenlőtlenség
A székely zászló kapcsán a magyar közösség és a román kormány között kirobbant vita új dimenziót kapott a héten, miután az anyanyelvhasználathoz való jog is részévé vált a disputának. Az előbbi ugyanis szimbolikus síkon zajlik, utóbbi viszont már konkrét hozadékokkal járhat a közösség megmaradásának szempontjából.
Józan ésszel megvizsgálva a helyzetet egyértelmű, hogy Ráduly Róbert csíkszeredai polgármesternek igaza van: egy olyan régióban, ahol a polgárok 80 százaléka magyar, már csak a jóérzés is azt diktálja, hogy a hivatalokban, a polgárok ügyeit intéző hatóságoknál dolgozók ismerjék a magyar nyelvet. (Nem pedig, hogy kötelezően csak azt kelljen használniuk még a nem magyaroknak is, ahogy azt a sajtó és a szándékosan ferdítő Mircea Duşa védelmi miniszter sugallta.)
Hogy egy élő klasszikus – maga a hisztérikusan reagáló, bülbülszavú Duşa miniszter – szófordulatát idézzük: példátlan pofátlanság, ha egy állam célja nem az, hogy minden polgára a lehető legjobban érezze magát az országban, és egy kisebbségi nemzeti közösség tagjaitól meg akarja tagadni az anyanyelvhasználat lehetőségét – például azáltal, hogy olyan hivatalnokokat nevez ki az általuk lakott régióban, akik nem értik és nem ismerik az illető közösség nyelvét. Az ország polgárai közötti valódi egyenlőségről ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha mindenki számára azonos feltételeket teremtünk a hatóságokkal való kapcsolattartásban. Ha a magyarok által lakott területeken ők is ugyanúgy használhatják hivatalosan az anyanyelvüket, mint a románok a magukét.
Amíg viszont az a helyzet, hogy a többség még a meglévő nyelvhasználati törvényt sem tartja be, csak „ nagyvonalúan megengedi” a kisebbségnek, hogy a többségiekhez hasonlóan csak a többségi nemzet nyelvét használja a hivatalokban, valódi egyenlőségről nincs szó. Addig diszkrimináció van, és a magyarok másodrendű állampolgárnak minősülnek a saját szülőföldjükön. Bármit is mondjanak a nyugat-európai „jogvédők”, akik eljönnek Romániába, és Bukarestből ki sem mozdulva elégedetten konstatálják, milyen jól is élnek a nagyváradi vagy csíkszeredai magyarok a „példás” kisebbségvédelmi gyakorlatot folytató országban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Európának szegezett kisebbségvédelmi és autonómiakérés
Ez idáig süket fülekre talált Bukarestben a romániai magyarság közösségi jogainak elismerése. A teljes gőzzel beindított régiósítás – amely részben a magyarlakta területek beolvasztását célozza – arra készteti az erdélyi magyar közélet vezetőit, hogy nemzetközi fórumokon keressék a megoldást. Az európai polgári kezdeményezést több erdélyi szervezet is felkarolta.
Az erdélyi magyarság jogos követeléseivel szemben némi megértést tanúsító demokrata-liberális kormányzat bukása óta új fejezet kezdődött a magyarság életében. A szociálliberális kormánykoalíció ismétlődő magyarellenes támadásokba lendül. Idénre a Székelyföld és Észak-Erdély magyarlakta régióinak beolvasztását tervezik az önkényesen megrajzolt 8 közigazgatási régióba. Ennek előjátékaként a kormány székelyföldi prefektusai frontális támadást indítottak a székely zászló ellen, a kialakult nemzetközi vitában saját magyar nemzetiségű állampolgárai ellen sorakozott fel a román politika.
A magyarellenes fejlemények felerősítették az erdélyi magyar politika önrendelkezési törekvéseit. Világossá vált: az erdélyi magyarság számára nem terem sok babér Bukarestben. Egyetértés alakult ki abban, hogy törekvéseinket mihamarabb uniós fórumok elé kell vinni, hiszen kényszerítő eszközök nélkül a román hatalom nem hajlandó érdemben foglalkozni követeléseinkkel. Ehhez jó időben érkezett az Európai Parlament és az Európa Tanács két évvel ezelőtt elfogadott rendelete az európai polgári kezdeményezés intézményéről, amely 2012 áprilisától vált alkalmazhatóvá. A lehetőséggel élve az erdélyi magyar politikai pártok és civil szervezetek egy beadvány helyett két kezdeményezést készítenek elő.
A lekoppintott javaslat
Idén nyújtaná be polgári kezdeményezését az Európai Bizottsághoz az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az RMDSZ Minority Safe Pack nevű csomagjával uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatását kéri, az SZNT a sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségek önrendelkezési jogának ügyében szorgalmaz új uniós jogszabályt. A két tervezet már induláskor vitákat keltett. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Erdélyben elsőként Szilágyi Zsolt, a néppárt kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője hívta fel a figyelmet a polgári kezdeményezés lehetőségeire. A közös Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – néppárti munkacsoport Erdélyben elsőként kezdett el kidolgozni egy átfogó kisebbségvédelmi stratégiát, amihez a magyar EU-elnökség alatt elfogadott európai romastratégia adott támpontokat. A Székelyföld területi autonómiáját prioritásként kezelő SZNT-szakértők ennél többet akartak, és a nemzeti régiók felzárkózási esélyegyenlősége felől közelítettek a kérdéshez. Toró szerint az RMDSZ gyakorlatilag lekoppintotta a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) tavalyi ülésén bemutatott EMNT–néppárti kezdeményezést: nem lévén saját elképzelése, a néppárt javaslatában látta a megoldást, kivitelezéséhez az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN) segítségét ígérte. Tőkés László egyeztetést szorgalmazott, arra kérve a feleket, hogy egyetlen közös polgári kezdeményezést vállaljanak fel, amely mögé egységesen sorakozik fel az erdélyi magyar közélet. Toró szerint a felkérésnek csak a néppárt tett eleget, amikor saját elképzelését háttérbe szorítva folyamatosan kereste az egyeztetés lehetőségét. Az SZNT haladt a maga útján, az RMDSZ pedig „kölcsönvéve” a néppárti kezdeményezést, kis módosításokkal sajátjaként igyekszik azt „eladni”.
„Látva az egyeztetések kudarcát, a KMAT elnöke, Tőkés László – a menteni a menthetőt elve alapján – egymás elképzeléseinek támogatására szólította fel a feleket, jelezve azonban, hogy akkor vesznek bennünket komolyan, ha egységes elképzeléssel jelentkezünk. Míg az SZNT-vel sikerült konstruktív párbeszédet kialakítani, az RMDSZ elzárkózott minden tárgyalástól, és FUEN-tagságát kihasználva kész tények elé állított mindenkit, amikor megállapodást írt alá a FUEN és a Dél-tiroli Néppárt vezetője egy jól hangzó, de kidolgozatlan kisebbségvédelmi csomag (Minority Safe Pack) beterjesztéséről” – összegzi a történteket Toró T. Tibor.
Egymástól független kezdeményezések
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta: az Európai Bizottság elé benyújtandó dokumentumokat 2012-ben véglegesítették. A kitűzött célt „lefordították” a közösségi jog nyelvére, így a kezdeményezés megnevezése: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért. „Elindítottuk a honlapot magyar, angol és német nyelven, készül a katalán, a spanyol és a lengyel változat, ezen keresztül körülbelül ezer önkéntest toboroztunk az aláírásgyűjtéshez az unió 18 tagállamából. Stratégiai partnereket találtunk Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben. A tervezet bejegyzésére csak a kezdeményező polgári bizottság létrejötte után kerülhet sor, amelynek megalakítása folyamatban van. Az év első felében terjesztenénk be a polgári kérelmet, de ez nemcsak rajtunk múlik” – fogalmazott Izsák, aki szerint mind az SZNT, mind az RMDSZ tervezete támogatható. „A Kelemen Hunorral folytatott megbeszélésen kiderült, hogy egymástól független kezdeményezésekben gondolkodunk, hiszen a regionális és a kisebbségvédelmi megközelítés két külön szakpolitikai, uniós hatásköri területet jelent. Megállapodtunk egymás javaslatának kölcsönös támogatásában is” – mondotta Izsák.
Keretegyezmény lehetne?
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen horderejű polgári tervezetet csak egy FUEN- léptékű kisebbségvédelmi civil szervezet képes tető alá hozni, amelynek 60 országban vannak tagjai, köztük az Unió tagországaiban. Az európai polgári kezdeményezés már megmozgatta az Unió civil szervezeteit, hiszen amióta tavaly zöld utat engedtek ennek, több mint tíz beadvány érkezett az Európai Bizottsághoz. Az RMDSZ által felvállalt, az európai kisebbségek szervezetei által támogatott kisebbségvédelmi csomag végleges változatát a kidolgozó szakértői csoport májusban mutatja be Kolozsváron, ezt követően terjesztik az Európai Bizottság elé, jelezte Sógor, aki azonban óva int a túlzott reményektől. Az EU érzékenyebbé vált ugyan a kisebbségi kérdések iránt is, az RMDSZ politikus szerint azonban az áttörő nyitásra még várni kell. A FUEN kezdeményezése az unió hiányzó kisebbségvédelmi keretegyezményének kidolgozását és elfogadását célozza. Sógor szerint több akadálya is van annak, hogy a kisebbségi kérdés egységes feldolgozása a roma jelentéshez hasonló kezdeményezéssé váljon. Egyrészt az európai kisebbségek egy része nem ért egyet vele, hiszen a katalánok, a baszkok hallani sem akarnak a kisebbségi népcsoportba való besorolásról, másrészt a bevándorló közösségek egyre hangsúlyosabb jogkövetelései miatt az EU is idegenkedik a témafelvetéstől. Sógor abban látja az előrelépés esélyét, hogy az egymillió aláírással megtámogatott kezdeményezés már akkora súllyal kerül az Unió asztalára, hogy azt bajosan seperhetnék le.
Március 10.: a Székely Szabadság Napja
Székelyföld területi autonómiájáért nagyszabású megmozdulást szervez március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács. A szervezésben és a mozgósításban részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt és az EMNT, valamint a Magyar Polgári Párt is. Az RMDSZ vezetői az elmúlt hétvégén bejelentették: nem vesznek részt a tüntetésen, és nem támogatják az SZNT kezdeményezését, hogy március 10-e a székely szabadság napja legyen. Információink szerint ettől függetlenül több területi RMDSZ-szervezet is bejelentette, hogy tagsága megjelenik Marosvásárhelyen. Izsák Balázs közleményben szögezte le: a véleménykülönbségek ellenére folytatni kívánják azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel kezdeményeztek a Székely Szabadság Napjára készülve.
A polgári kezdeményezés kerete
Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni szerződés kötötte ki első ízben, majd a rendeletet elfogadta az Európai Parlament és az Európa Tanács. A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tájékoztatása szerint kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább hét tagjának, az Unió hét különböző tagállamában lakóhellyel rendelkező személyből kell állnia. A kezdeményezést az EU hét vagy több tagállamából legalább egymillió uniós polgárnak kell támogatnia úgynevezett támogató nyilatkozatok formájában. Aszervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, a bejegyzett kérelemre az Európai Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell. Elutasíthatja a kérelem bejegyzését, ha fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása kívül esik a bizottság hatáskörén; c) visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) ellentétes az uniós értékekkel. A támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el.
Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésüket a bizottsághoz, amelynek 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A bizottság három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést. Ha új jogszabályt javasol, azt az EU kormányai (az Európai Unió tanácsa) és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. Amennyiben úgy dönt, hogy nem hoz semmilyen intézkedést a polgári kezdeményezés nyomán, azt is egyértelműen indokolnia kell. Az általa készített, a kezdeményezés tartalmára vonatkozó politikai elemzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Bukaresti magyarok gyenge immunrendszere
Meddig lesz képes megmaradni a magyar közösség a román fővárosban?
Sokak előtt máig ismeretlen világ a román főváros magyar közössége. Nemcsak a többségi román nemzet, de az erdélyi magyarság is keveset tud a bukaresti magyarok történelméről, pedig több évszázados, tagadhatatlanul érdekes, a székelyek és a barcasági magyar csángók történelmétől egyaránt elválaszthatatlan múltról beszélhetünk.
A magyarok első bejövetele – a katolikus misszió keretében – körülbelül 1000 évvel ezelőttre tehető a mai Bukarest területén, amikor ott még erdő húzódott. Ezt Hencz Hilda írónő meséli, akinek a Magyar Bukarest – a bukaresti magyarok története a kezdetektől napjainkig című, román nyelvű könyvét román és magyar történészek is nagy érdeklődéssel fogadták. A negyven éve Bukarestben élő, aradi származású tanárnő könyvével elsősorban a románokhoz szeretett volna szólni, hogy jelezze: Bukarestben több ezer magyar segítette évtizedeken át a román közösséget, és dolgozott Románia fejlődéséért.
Magyar forradalmárok a román fővárosban
Több hullámban telepedtek a magyarok Bukarestbe. Évekkel ezelőtt a Herãstrãu park területén egy honfoglalás kori katona sírját tárták fel, ám az ásatásokat hamar betiltották, ami sokakban azt a gyanút táplálta, hogy több sírhely is létezhet a román főváros területén. Arra azonban konkrét bizonyíték is van, hogy a középkorban a mindenkori vajdának székely testőrsége volt, néhány száz székely rendszeresen szolgált a mai román főváros területén. „Ezt követően a ’48-as szabadságharc után menekült sok magyar forradalmár Bukarestbe” – mondja Buday Richárd, Bukarest legrégebbi magyar művelődési intézetének, az 1857-ben létrehozott Petőfi-háznak igazgatója. Az általa vezetett intézményt is a mai román fővárosba telepedett szabadságharcosok alapították. A Bercsényi (románul Berceni) negyed telepesei akkoriban kizárólag erdélyi magyar huszárok és szabadságharcosok voltak.
A magyarok munkalehetőségei ezekben az években meglehetősen szűkösek voltak. Kizárólag ipari vagy kereskedelmi pályán helyezkedhettek el, mivel nem voltak román állampolgárok, ezért nem rendelkeztek politikai jogokkal – az Osztrák–Magyar Monarchia védelme alatt éltek akár többnemzedéknyi ottlét után is. Földművesek sem lehettek, mert a földbirtok is állampolgársághoz kötött volt. Az 1860-as években, a Monarchia és a Román Királyság idején – I. Károly uralkodása alatt – a román hiányosságok pótlására rengeteg magyar mesterembert költöztettek Bukarestbe. Akárcsak Kolozsváron, Bukarestben is minden gyógyszertári céhet, valamennyi szűcs-, kézműves-, varga-, de még szabóműhelyt is nagyrészt magyar családok vezettek. Emellett több magyar étterem, gyorskonyha is működött. Ennek köszönhetően az 1800-as évek végére – a hivatalos adatok szerint – a bukaresti magyarság száma a 35-40 ezret is elérte.
„Mindezek ellenére a magyar oktatás és kulturális élet kibontakozását gátolták, a korszak nem egy kormányrendelete célozta az akkor igen erős magyar iskolahálózat megsemmisítését. A román állam 1916-ban elkobozta például a Szent László-, a Szent István- és más társaságok tulajdonában levő épületeket, államosították az Osztrák–Magyar Klubot, a Hungária Házat, amit aztán az angolok a második világháborúban le is bombáztak” – mesélte az Erdélyi Naplónak Buday.
Cselédek és szobalányok korszaka
A trianoni szerződés által gerjesztett hullám az, amely az első világháborút követő szegénység elől tömegesen csődítette Bukarestbe szolgálni a székelyföldi és a barcasági magyar leányokat. Az ezekben az években hozott diszkriminatív törvények – főleg a magyarlakta területeken – valósággal megbénították a mezőgazdaságot. Malommal például csak a görögkeletiek rendelkezhettek, rajtuk kívül lisztet senki nem őrölhetett a faluban.
„A mi időnkben nem volt divat iskolába járni, Sepsibükszádon a hetedik osztály volt az utolsó, utána mentünk dolgozni. A legényeket vitték katonának, a szüleink a kollektívben dolgoztak, ami nagyon nehéz munka volt, úgyhogy minket inkább küldtek románul tanulni Bákóba, Bukarestbe, Craiovára vagy szolgálni” – emlékszik vissza a 60 éve Bukarestben élő Erzsike néni. „Én 17 évesen Tusnádfürdőre kerültem pincérnek, de nem tudtam románul. Ott megismerkedtem egy úri román családdal, akikhez 1969-ben le is költöztem Bukarestbe. Visszairatkoztam az iskolába, leérettségiztem románul. Akkor volt már egy szeretőm a szülőfalumból, Pisti, akinek akkoriban az apja ezredes volt, és el tudta intézni, hogy őt is áthozzák Bukarestbe. Ritkán tudtunk találkozni, mert én az időmet pincérkedéssel töltöttem az akkor még működő Lido Szállodában, s minden második nap a családnak segítettem: főztem, vasaltam, tanultam a gyermekekkel, ilyesmik. Százszámra jöttek azokban az években a leányok ismeretség által Bukarestbe szakácsnőnek, cselédlánynak, takarítónak. Jól bántak velünk, és a fizetés is jó volt. Akkor az volt a szokás, hogy míg a legények katonák voltak, csak jegyesek lehettünk, az esküvőt csak azután lehetett megtartani, miután leszereltek. Amikor Pisti leszerelt, én még akartam egy évet maradni Bukarestben, mert jól kerestem, és akartam venni perzsa szőnyeget, televíziót, olyan dolgokat, amiket egy falusi ember otthon nem engedhetett meg magának. Ez alatt az év alatt ismerkedtem meg az első férjemmel, egy craiovai velem egy idős ezredessel. A szüleim haragudtak is az elején, hogy románhoz megyek feleségül, de mondtam nekik, hogy ezredes, jó ember, végül 1973-ban megtartottuk az esküvőt, és itt maradtunk Bukarestben” – meséli vidáman Erzsike néni, és szavain érződik, nem bánta meg, hogy életét itt élte le. Mint mondja, gyermekei tökéletesen beszélnek magyarul is, románul is, sőt a nagyobbik fia vissza is költözött Sepsibükszádra, ottani leányt vett el feleségül.
Kiveszőben? Buday Richárd szerint a székely hullám legnagyobb problémája az volt, hogy a székelyek „immunrendszere” nem volt felkészülve a szórványlétre, és ez gyors beolvadáshoz vezetett. „Nyilván az is közrejátszott, hogy oktatási és művelődési intézmények nélkül hagyták a magyar közösséget, újságok tucatját záratták be, így pedig nehéz volt megőrizni az integritást. A második generáció után a magyartudat sokakban teljesen eltűnt” – fogalmaz Buday. A második világháború alatt – miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz – tömegesen települtek vissza az emberek a Székelyföldre, sok, Bukarestben szolgáló azt hitte, hogy ha jönnek a magyarok, ők itt ragadnak egy másik országban, s többé nem tudnak majd hazamenni szüleikhez, gyermekeikhez. A kommunizmus is közrejátszott a magyarok hazaköltözésében: az iparosodással, a gyárak nyitásával, az építkezések fellendülésével új munkahelyeket teremtettek. A református és katolikus egyház nyilvántartása szerint Bukarestben ekkor körülbelül 15-20 ezres magyar közösség maradt, ami a 80-as évek közeledtével még inkább megcsappant. Budapest kezdte átvenni Bukarest szerepét, a székelyföldi, barcasági magyarok inkább mentek Magyarországra vagy még nyugatibb országokba szerencsét próbálni – mesélte lapunknak a Petőfi-ház igazgatója, aki szerint érthető, hogy a lehetőségek kibővülésével már nem jöttek Románia déli részére a magyarok. Az igazán nagy törésre viszont az 1990-es években került sor – állítja Buday –, amikor Bukarestet az az értelmiségi réteg is elhagyta, amely munkahelyéről nyugdíjba vonulva már nem kötődött a városhoz. A közösség évről évre apadt, mára 1000-1500 magyar él a román fővárosban. Ennek 25 százaléka kötődik a Petőfi-házhoz, nagyjából ennyien igénylik, hogy kapcsolatban maradjanak az itteni magyar kulturális, illetve vallási intézményekkel. Míg a 90-es években az emberek nem fértek be a templomba – a Barátok templomába 3000 család járt –, ma felmerül a kérdés: meddig lesz képes a bukaresti magyarság megmaradni, önszerveződni?
Virágzó bukaresti diákélet
Bukarest magyar fiatalságának életét elsősorban a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ) szervezi. Az egyetemi városokban már jól működő diákszervezetek mintájára alakult szövetség 1998 októberében jött létre a bukaresti magyar diákok összefogása, informálása, képzése, tudományos és szórakoztató tevékenységek szervezése céljából. A szakmai, oktatási programok közé tartoznak a Bukaresti Ifjú Közgazdászok Klubjának találkozói, a Vitakör és a frissen beindult mérnök- és nyelvészklubok is. Aktív szerepet vállalnak az Országos Magyar Diákszövetség tanügyi programjainak népszerűsítésében és lebonyolításában, valamint a különböző ösztöndíj-lehetőségek hirdetésében. Szórakoztató, szabadidős tevékenységeik közül a legkedveltebbek a Petőfi-házban tartott bulik – köztük a gólyabál és a néptánctanfolyam –, de a két évvel ezelőtt beindított borkóstolók is igen népszerűek.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

El kell menni!
Felháborodva olvasom, hallom és látom, hogy „érdekképviseletünk” megint hű maradt önmagához, a nemzetietlen, megalkuvó politikájához, és nem jön el az össznépi felvonulásra Marosvásárhelyre.
Érdekes a motivációja is: „pártpolitikai színezetet kapott a megmozdulás”! Az SZNT tudtommal nem párt, és ők vállalták a szervezést! Hogy az EMNP, MPP is mozgósít, ez természetes és üdvözlendő, hiszen itt komoly szervezés szükséges! Jó lett volna, ha az RMDSZ is ezt teszi ahelyett, hogy a kormányra kacsingatva, most épp Pontával kokettálva kihátráljon! Most már csak az várható, hogy kiadják az ukázt a tulipános polgármestereknek: nehogy megpróbáljanak megjelenni a tüntetésen, sőt, világosítsa fel mindenik a saját faluja-városa lakóit, hogy milyen ördögi dolgot akar az SZNT és a nép: autonómiát, amelyben ők döntenének a saját pénzekről, saját ügyekről, és még magyarul is akarnak beszélni a közhivatalokban, amelyek ormára szégyentelenül kitűznék a székely zászlót! És milyen Istentől elrugaszkodott módszerekkel kérik ezt: nem apró lépésekkel, egyet előre-, kettőt hátratáncolva, hanem tömegesen ki az utcára, megzavarva a békés együttélést a románokkal! Remélem azonban, hogy az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek megmaradtak magyarnak, és mind ott lesznek sok falusfelük oldalán. Értsünk meg egy dolgot: nem pártpolitika, hanem száraz tény, hogy rohamosan fogyunk, fogynak az iskoláink, közintézményeink, anyanyelvünk mind jobban háttérbe szorul, és ha nem teszünk valamit – akár radikálisat –, szép csendesen beolvadunk a többségi nemzetbe. Ugyanitt szeretném figyelmeztetni a SZNT-t – bár biztos, tudja és felkészül rá –, hogy nagy felelősséget vállal ezzel a felvonulással, ezért idejében intézkedjenek őrzött parkolóhelyeket keríteni a buszoknak, kocsiknak, és készüljenek fel az esetleges provokációk kivédésére, megelőzésére! A majd megjelenő székelymagyar testvérek pedig vigyázzanak a felvonulás méltóságára. Figyeljünk mindenre, de főleg egymásra, önmérsékletet és nyugalmat mutatva az esetleges provokációkkal szemben. Igazunk tudatában remélem, nagyon sokan ott leszünk, hogy együtt bizonyítsuk be országnak-világnak: létezünk, egységesek vagyunk, nem engedjük beolvasztani nemzetünket!!
Vajda Dénes, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ősz Előd: igazi forrásból kutatni
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán tartott Harang-konferencia meghívottai között voltak a Pokoly Egyháztörténeti Kutatóműhely tagjai is. Dr. Buzogány Dezső professzor, dr. Tóth Levente történész és Ősz Előd levéltáros a harang jelentőségéről, és az egyházi és nem egyházi közösségekben való fontos szerepéről beszéltek. Ősz Előddel beszélgettünk a Harang-projektről, a Pokoly Társaságról, a kutatásról és a forrásokról.
– Hogyan került Ön kapcsolatba a Harang-projekttel? Mit gondol a Sapientiás diákok ötletéről, hogy harangot ajándékozzanak a marosvásárhelyi kampusznak?
– A Harang-projektre dr. Gagyi József tanár úr hívta fel a figyelmemet, aki felkért bennünket, Buzogány Dezső professzort, Tóth Leventét és engem, hogy beszéljünk a harangok múltbeli szerepéről, jelentőségéről, arról, hogy miképpen határozták meg annak az egyházi (és nem feltétlenül csak egyházi) közösségnek az életét, amely hallotta hangjukat. A diákok ötlete természetesen tetszik. Nem szabad elfelejteni, hogy a Sapientiát az erdélyi magyar történelmi egyházak alapították, és azok is tartják fenn mai napig. Tulajdonképpen ez egy ökumenikus egyházi egyetem. Az egyházi iskoláknak a régiségben is volt harangjuk. A Harang-projektben tehát nem látok mást, mint egy régi hagyománynak a felújítását és újrafogalmazását.
Ön a Pokoly Társaság tagja. Kérem, meséljen erről a társaságról. Mikor alakult? Mi a célja? Kik a tagjai?
– A Pokoly Társaság, vagy hosszabb nevén Pokoly József egyháztörténeti kutatóműhely hivatalosan 2012-ben vált jogi személyiséggé, de a tagok együttműködése évtizednél is hosszabb időre nyúlik vissza. A Társaságról gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy Buzogány Dezső (a Protestáns Teológiai Intézet illetve a BBTE Református Tanárképző Karának egyháztörténész professzora) és Sipos Gábor (a BBTE Történelem karának docense és az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár vezetője) tanítványi köre. A Társaság tagjai valamiképpen a mentorok szolgálati helyéhez kapcsolódnak. Vannak közöttük történészi, illetve teológiai alapképzéssel rendelkező egyháztörténészek, művészettörténészek, zenetörténészek. A Társaság célja az egyháztörténet minél szélesebb körű művelése, hiszen a csapatmunka sokkal hatékonyabb, mint a „magányos farkasok” tudományművelése. A Társaság műhely kívánt és kíván lenni, így pedig könnyebb az újabb kutatógenerációk kinevelése is.
– Milyen forrásokból dolgoznak? Milyen adatokat tartalmaznak ezek? Miket lehet ezekből kiolvasni, megtudni?
– Örülök, hogy említette a forrás szót, hiszen számunkra ez a kulcsfogalom. Sajnos olyan világot élünk, ahol egyre több érték devalválódik. Ma már összeollózott dolgozattal is lehet doktori címet nyerni és haladni a tudományos ranglétrán. Sajnos a történettudomány sem mentes ettől a kórtól: sokan könyvekből írnak könyvet, „kutatásaikat” kizárólag eddig megjelent adatokra építik. A mi munkaközösségünk számára az elsődleges feladat a források feltárása, közzététele, és csak azután következik az értelmezés. Elsősorban egyháztörténeti forrásokat tárunk és térképezünk fel, illetve adjuk azokat annak rendje és módja szerint. Az írott források (jegyzőkönyvek, anyakönyvek, periratok, magánlevelezések mellett) igen fontos forráscsoportot alkotnak az egyházközségekben őrzött műtárgyak (úrasztali edények, textíliák, harangok, templomi berendezések). Ezeket is „szóra lehet és szóra kell bírni”, mert igen érdekes dolgokat „mesélnek” múltunkról.
– Milyen gyakorlati haszna van ezeknek a kutatásoknak?
– A történésznek (foglakozzon a történettudomány bármely ágával) tudomásul kell venni, hogy munkájának nincsenek látványos eredményei. (A mérnök kézbe foghatja saját tervezésű gépét, és örülhet annak, hogy mások is használják.) A mi kutatásaink mikroközösségekről szólnak – és nem feltétlenül, vagy csak áttételesen a mikroközösségnek. Könyveink nem bestsellerek, és nem is várjuk el, hogy az egyszerű gyülekezeti tagok olvassák a 300 éves, részben latinul írott szövegeket. Viszont egy közösség (jelen esetben egyházközség) életére pozitívan hat, hogy az ő gyülekezetükről könyv jelenik meg. Nagyon sok szórványközösség úgy érzi, hogy őket elfelejtették, nem kíváncsi senki sem a múltjukra, sem a jelenükre. És akkor megjelenik a faluban hét kutató, keresik a múltjukat, lefényképezik a templomot, az iratokat, a kegytárgyakat, majd megérkeznek a kész kötettel. Ezen túl az, hogy felmérjük a gyülekezetek műtárgyait, elősegíti azok megőrzését is. Sok esetben az ilyen kutatóutak tudatosítják a lelkipásztorban, presbiterekben, hogy milyen értékek őrzői.
– Milyen más tevékenységeket folytatnak?
– A közös kutatás mellett mindnyájunknak megvan a saját kutatási területe. A csapatmunka kitölti ugyan a kutatásra szánt időnknek több mint felét, de ezen túl marad idő kinek-kinek a saját témakörében elmélyülni.
– Van-e Önnek saját kutatása? Ha igen, miről szól?
– Természetesen. Két fő csapáson dolgozom: Az egyik az Erdélyi Református Egyház egyházmegyéinek (esperesség) igazgatása a múltban. Azt kutatom, hogy milyen jogköre volt az esperesnek, hogyan működött az egyházmegye két igazgatási fóruma, a vizitáció (egyházlátogatás) és a parciális zsinat (egyházmegyei törvényszék és közigazgatási gyűlés egyben) és milyen viszonyban voltak egymással. Ez az a terület, amely belesimul a Pokoly Társaság csapatmunkájába. A másik témám az egyháztörténet és a könyvtörténet határán helyezkedik el. A reformátori tanok erdélyi hatásait kutatom. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ember górcső alá vesz egy reformátort, megkeresi műveit az erdélyi könyvtárakban, kibetűzi a tulajdonosbejegyzéseket, odafigyel a lapszéli bejegyzésekre: ekkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy kik forgatták az elmúlt századokban a könyvet, melyik részét olvasták, esetleg mikor olvasták. Nagyon hálás téma, rengeteg új, ismeretlen adatot hoz felszínre.
Puskás Eszter
vasarhely.ro,

Megtapsolták az akadémián a holokauszttagadó történészt
A Román Akadémia szépíteni próbálja, hogy az intézményben megtapsoltak egy antiszemita szónoklatot - írta pénteken az Adevărul című lap internetes oldalán.
A cikk szerzője szerint a tudományos akadémia elnöke és számos tagja volt jelen az intézmény aulájában február 14-edikén, amikor Vladimir Iliescu történész egy rendezvény szónokaként azt állította, hogy a "romániai holokauszt kozmikus méretű hazugság".
A németországi Aachen egyetemén tanító román professzor hozzátette: "a román királyságban a zsidók normális életet éltek, akiket pedig deportáltak, azok közül sokan visszatértek". Az előadót, aki azt fejtegette, hogy "Romániában meghurcoltak zsidókat, de nem volt holokauszt", a lap szerint megtapsolták.
Az Adevărul rámutatott, hogy az akadémia csaknem két héttel az esemény után adott ki közleményt az esetről, amelyben elhatárolódott Iliescutól. "A Román Akadémia elhatárolódik Vladimir Iliescu úr kijelentéseitől, amelyeket határozottan elutasít, ugyanakkor sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezek a kijelentések a falai között hangzottak el" - olvasható az állásfoglalásban.
A közlemény hozzáteszi, hogy a történész a Romániai kommunista rendszer enciklopédiája című könyv bemutatójának 11 szónoka közül az utolsó volt, és maga a rendezvény, jellegénél fogva, nem volt alkalmas nyilvános vitára. Az Adevărul Ionel Haiducot, az akadémia elnökét is idézi, aki azt állította, hogy a résztvevők már nagyon fáradtak voltak, és azért tapsoltak, mert véget ért a rendezvény.
Ioanid: Iliescu úgy beszélt, mint a kommunisták
"A székely zászlóval rengeteg probléma van, de a legionáriusok (a Vasgárda nevű egykori román fasiszta félkatonai szervezet tagjai) zászlója szabadon lobog" - mondta a lapnak Radu Ioanid, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum nemzetközi levéltári programigazgatója.
Ioanid rámutatott: zsidók ezrei estek a jászvásári (Iasi) pogrom áldozatául, tízezreket hurcoltak kényszermunkára a román királyság akkori területéről, a 150 ezer deportált közül legfeljebb 50 ezren tértek vissza.
"Iliescu pont úgy beszél, mint a román kommunisták, akik tagadták a romániai holokausztot, és Magyarország felelősségét hangoztatták" - mondta Radu Ioanid. Hozzátette, hogy a román fennhatóság alatt lévő területekről 120 ezer zsidó vált a népirtás áldozatává, de Transznisztriát (a Dnyeszteren túli területet), Bukovinát és Besszarábiát is beleszámolva a romániai áldozatok száma meghaladja a negyedmilliót.
Maszol.

Az eladható kultúra jegyében (Szent György Napok)
Összeállt a Szent György Napok kulturális hetének programja, szombattól csütörtökig a nagyközönséghez szóló, illetve ínyencek figyelmére számot tartó produkciók egyaránt lesznek. Kiváló koncertek, jeles színházi előadások, kiállítások, író-olvasó találkozók, gyermekelőadások szerepelnek a programban. Jegyek már kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában. A szervezők az idén bevallottan a kulturális és a gasztroturizmus jegyében készülnek a város immár 22. alkalommal sorra kerülő ünnepére.
A Szent György Napok nyitókoncertje ismét szombat este (április 20.) lesz, és akárcsak az előző években, a Krisztus Király-templomban. A fellépő idén a nemzetközileg elismert magyarországi Horgas Eszter fuvolaművész, aki a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekarral és a Csíki Kamarazenekarral mutatja be Fuvolavarázs című koncertjét. Ugyanez a templom lesz a helyszíne egy másik rangos előadásnak, április 23-án este az erdővidéki származású, Európa-szerte egyre elismertebb Barabás Annamária szoprán és a Krisztus Király-templom orgonájának jó ismerője, a svájci Martine Reymond (2009 júniusában ő szólaltatta meg először a frissen felszerelt orgonát) koncertezik. Vasárnap a belvárosi református templomban hangversenyez a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, Gheorghe Zamfir pánsípművész és a Taraf koncertjének ad otthont a színház nagyterme. Nem feledkeztek meg a szervezők a legkisebbekről sem, nekik szól Tarján Pál mesés-zenés előadása, melynek címe: Fánk történetek. A Szegedi Miniszínház két produkcióval érkezik, ezek címe: Rémusz bácsi meséi és A három szabólegény, a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A tengerkék kutyus című bábelőadást mutatja be a sepsiszentgyörgyi apróságoknak. Három budapesti és egy erdélyi színház produkciói kaptak helyet a kulturális hét kínálatában, csütörtök este a román közönségnek – és nem csak annak – rendkívüli előadást kínálnak: a 94 éves Radu Beligan nagymonológját, amely több, mint egyszerű élettörténet, igazi színház – ajánlják a szervezők. Kiemelkedő sikere volt tavaly és tavalyelőtt a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkcióinak, most a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulattal közösen a Bányavirág folytatását, Székely Csaba trilógiájának második részét, a Bányavakságot hozzák el a Szent György Napokra. A Kramer kontra Kramer előadásról már esett szó, a Budapesti Operettszínház a Lili bárónővel érkezik, a mifelénk elsősorban könnyűzene-énekesként ismert Gergely Róbert kis színháza, a Gergely Theáter vígjátékkal (Két férfi sakkban) mutatkozik be, a szereplők között van például Détár Enikő, Pelsőczy László. Gergely Róbert egyéni műsort is bemutat, Szereted-e még? a címe Szécsi Pál-emlékestjének, amelyet nagy sikerrel játszik Magyarországon – mondta el Dancs Zsolt programigazgató. A Sepsiszentgyörgyről elszármazott Incze Ildikó előadóestjét is megtekintheti a nagyérdemű csütörtök este, Szakonyi Károly és Gyurkovics Tibor közös művét vitte színre, melynek címe: Fejezetek egy házasságból. Dancs Zsolt azt is kiemelte, igyekeztek olyan előadókat, színészeket meghívni, akik sokak által jól ismertek. Grubisics Levente fesztiváligazgató hangsúlyozta: megcélozták a színházba járó közönséget, de szeretnének olyanokat is bevinni egy-egy előadásra, akik egyébként nem nagyon járnak teátrumba. A felsorolt előadásokra jegyet kell váltani, többnyire 35 lejbe kerül. Bíznak benne, nemcsak a helyiek lesznek kíváncsiak, de más erdélyi városokból is érkeznek érdeklődők, hiszen a Kramer kontra Kramert Európában először mutatják be Budapesten kívül (a filmből ismert történetet két neves színész, Nagy Ervin és Kovács Patrícia előadásában láthatjuk). Szeretnék, ha a Szent György Napok kulturális hete is beékelődne az erdélyi köztudatba, és sokan nemcsak hétvégére, de erre a néhány napra is érdemesnek tartanák városunkba utazni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az Őrkő körül
Sepsiszentgyörgy lakosságának óvatos számítás szerint mintegy tíz százaléka cigány származású. Felük az Őrkőn él, a másik része szerte a városban, a látszat szerint kissé civilizáltabb, az integráció útján előbbre jutva.
Nem ritkán botlik az ember egy-egy kolduló kisgyermekbe, de felnőttbe is, ki receptet szorongat markában, s arra kér, segítsd, hogy kiválthassa, mert beteg a gyermek, a felség, az anya. A mi cigányaink, hisz az utolsó népszámláláson is zömük magyarnak vallotta magát, az iskolában magyarul tanulnak, minden választáson az RMDSZ tulipánjára ütik a pecsétet. Néhány, az ő sorsukért felelős emberrel beszélgettem helyzetükről, attól indíttatva, hogy dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója egy interjú alkalmával kijelentette, az orvosi ellátáson kívül ezek az emberek sehol nem részesülnek emberhez méltó ellátásban.
Vagy esznek, vagy fűtenek
ANTAL ÁLMOS, a megyei kórház orvos igazgatója: Muszáj a cigánykérdésről beszélnünk, főként azért, mert úgy látszik, ránk, a kórházra hárul annak kötelessége, hogy megoldjuk. Én úgy látom, sehol emberhez méltó szolgáltatást nem kapnak, csak itt, a kórházban. Ennek kapcsán ellenben el kell mondanom, hogy igen súlyos dolognak tartom a gettósodást, mely azt jelenti, hogy egy településen ötvennél több olyan személy él, akinek nincs munkából származó jövedelme, s legalább felének nyolc osztálynál alacsonyabb az iskolai végzettsége. Sepsiszentgyörgyön például óriási szegregátum él, számbelileg közelíti az összlakosság tíz százalékát, Székelyszáldoboson, Bölönpatakon, Árapatakon, Szentléleken úgyszintén. Ha bajban vannak, kihez fordulnak? Mentőt hívnak, kórházba jönnek. Ez nagyon sokba kerül. Nem azt mondom, hogy a költségeket nem képes elviselni az állam, csak azt, hogy igen hátrányos körülmények között élnek, és ezt a külvilág nem hajlandó tudomásul venni. Bajaik mind itt csapódnak le a kórházban. Több mint huszonöt éve követem sorsukat, azóta dolgozom kórházban, s látom, hogy ezek az emberek elveszítették munkalehetőségeiket, gyermekeik nem járnak iskolába, de a betegségeknek ugyanúgy vagy az átlagemberhez viszonyítva még jobban ki vannak téve. – Hallani, a gyermekanyák zöme is e közösségekből kerül ki.
– Majdnem a százat súrolja csak az ebben a kórházban szülő, tizennyolc éven aluli gyermekanyák száma. Egy procedúra szerint ilyenkor értesítenünk kell a gyermekjogvédelmet, rendőrséget. De szemmel láthatóan világuk párhuzamos a mienkkel.
Ezeknek a jelentett eseteknek legnagyobb része, információink szerint egyetlenegy sem került tárgyalási fázisba, már a kivizsgálás szakaszában elakad. Nem arról van szó, hogy boldogítana bárkit is, ha egy embert bezárnak, hanem arról, hogy sem a társadalmi, sem a jogi korlát ez esetekben nem működik. Most nem arról beszélnék, hogy ezek nehezítik munkánkat, hanem a társadalmi jelenségről, miként nő folyamatosan a halmozottan hátrányos helyzetben élő szegregátumok létszáma. Miközben tudjuk, hogy a szegénység, melyben élnek, olyan mély, hogy télen például – kissé sarkítva – vagy esznek, vagy fűtenek. Mi, orvosok igyekszünk emberségesen bánni velük. Hogy ezt a személyzet vagy más betegek, látogatók, miként fogadják, más kérdés. De nem tudok még olyan intézményről, mely ezt a részfeladatot felvállalta volna. Tudom, hogy a beiskolázások száma is óriásit csökkent, azt is, hogy az e közösségekből származó középiskolásokat két kezünkön megszámlálhatjuk. Tetszik, nem tetszik, ezek az emberek is részei életünknek, városunknak, maga az Őrkő is, akár a múzeum vagy a park.
Életformájukhoz ragaszkodnak
Mindenki, aki hivatalból vagy egyszerű emberi szolidaritásból a cigánykérdéssel foglalkozik, elismeri, hogy e területen bokrosak a gondok. Az erős identiltástudattal rendelkező közösséget meglehetősen nehéz megszokott életformájából kimozdítani. Főként mert soraiban az átlagosnál is magasabb a szegénység, a munkanélküliség, a korai házasságkötés aránya, gyors a gyermekszaporulat, rosszak lakásviszonyaik. A megyeszékhely roma lakosságának mintegy fele él szinte gettóba zárva az Őrkőn, másik fele a városban szétszórva, valamivel jobb körülmények között, de ugyancsak a szegénység küszöbén tengődik. A kitörés nagyon nehéz, hisz lakást keveset kapnak, az albérlet drága, ezért elérhetetlen. A roma származású fiatalok nehezen kapnak munkát, és ha a bőrük színe miatt esetleg nem kerülnek hátrányos helyzetbe, gyenge romántudásuk áthághatatlan akadálynak bizonyul.
TANKÓ VILMOS, a város szociális osztályának vezetője mondta el, amikor a cigány emberek szociális támogatottságáról érdeklődtünk, hogy a szegény családok támogatására meglehetősen sokat költ a tanács. Sok és több fajta segélyezés létezik, de arra vonatkozó statisztikáik, hogy támogatottjaik közül ki roma, ki nem – nincs. A utolsó népszámlálás is azt mutatta, kevesen vállalják cigány voltukat. Nálunk magyarnak, a románok lakta településeken románnak vallották magukat. Igen furcsa jelenség: bár életformájukhoz ragaszkodnak, nemzeti hovatartozásukat nem vállalják. Pünkösdre szépen felöltöznek
LAURA DEME bérezett egészségügyi közvetítő. Feladata terhesanya-gondozás és az ehhez kapcsolódó teendők. Mikor munkájáról kérdezzük, szívesen beszél, de azt is fontosnak tartja elmondani, hatalmas civilizációs lemaradás tapasztalható ebben a környezetben. Munkája legeredményesebb részének azt tekinti, hogy sikerült a hagyományos és a körülményeknél jobb higiéniai szokásokra rávezetnie a kisgyermekes anyákat, hogy az orvossal együtt családtervezési ismeretekkel okosabb gyermekvállalásra próbálják nevelni a fiatal családokat, ingyen fogamzásgátlókat juttatnak a termékeny korban lévő asszonyoknak. Az eredmény még várat magára – mondja –, változatlanul magas a zsenge fiatal korban kötött házasságok száma vagy a kiskorú lányok körében a terhesség. Mindkettő következménye a korai iskolaelhagyás. Laura Deme hatszáznál is többre becsüli az őrkői gyermekek számát, akik rossz minőségű házakban élnek, s az utcáról behordott ivó- és mosdóvíz, a villanyáram hiánya megnehezíti életüket. Örömmel beszél arról, hogy valamelyes fejlődést mégis tapasztalni a cigány családok gyermekeikhez való viszonyában, bérmálásra, elsőáldozásra szépen felöltöztetik őket, de ennél is fontosabb, hogy az iskolában is ma már ritkábban látni elhanyagolt gyermekeket.
Sorsukon javítani – kötelességünk
– Valamikor olyan szenvedéllyel és tenni akarással vetette bele magát az Őrkő és az őrkői cigányok élet- és lakáskörülményeinek megváltoztatásába, hogy – nem tudom, szemébe is, de háta mögött cigány vajdának nevezték Czimbalmos Csaba akkori alpolgármestert, jelenlegi városmenedzsert. E feladatot már átadta utódjának, Tischler Ferencnek, de bizonyára elárulja, sikerült-e valamit is megvalósítania régi terveiből.
CZIMBALMOS CSABA: Elégedett nem vagyok, sorsukat látva nem is lehetek, de az elmúlt húsz esztendő alatt mégis sikerült egy-két fontos dolgot megvalósítanunk. Az utcákat úgy-ahogy, kaviccsal feltöltötték, elkészültek azok a bizonyos utcai vízcsapok, ahonnan egészséges vizet kapnak, és sajnos, csak anyagi okok miatt nem tudták ezt a vizet a háztartásokba is bevezetni, tanácsi pénzen újították fel a közösségi házat, helyben orvosi ellátáshoz is jutnak, elkészültek az első esővíz-elvezetők, s a szemétgyűjtés tekintetében mozdultak előre. Változatlanul gondot okoz, hogy a telkeket nem tudják számukra kimérni, a terület ugyanis a hadseregé, s annak idején önkényes helyfoglalás történt. Nagy, gyökeres átalakítási terveim elakadtak, az Európai Unió lakásfelújításra egy fityinget sem ad, így az emberibb lakhatási körülmények megteremtése álom maradt nemcsak számomra, de számukra is. Tény, itt él a város lakosságának legszegényebb rétege, s sorsukon javítani továbbra is feladataink közé tartozik.
Ne ebéddel csalogassuk az iskolába!
Ha csavargó, rosszul öltözött cigány gyermeket lát az ember az utcán – bár ismerjük el, egyre kevesebben vannak –, általában azzal nyugtatja lelkiismeretét – ki egyáltalán foglalkozik e népcsoport gondjaival, gyermekeinek sorsával –, hogy az iskolában vagy óvodában az Őrkőn a Caritas jóvoltából legalább naponta egy alkalommal meleg ételhez is jutnak.
KOSZTÁNDI TERÉZ-t, a közismert katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas sepsiszentgyörgyi vezetőjét elfoglaltsága miatt meglehetősen nehezen találtuk meg, végül egy borús reggel ültünk le beszélgetni, s legnagyobb meglepetésemre megerősítette: idén az őrkői iskolás és óvodás gyermekek nem kapnak ebédet. Magyarázni kezdte, hogy az osztrák társintézményük igényesebb, és hosszú távú nevelési programot dolgozott ki Comenius néven. Úgy találták, az ebéddel való iskolába csalogatás meglehetősen primitív, eredménye alig értékelhető, és múlékony. Olyan célok megvalósítását tűzte a helyi Caritas elé, melynek hatása hosszabb távú és maradandóbb. Például a délutáni oktatásra, foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, iskolai mediátort alkalmaznának, de főképp összefognák, egy irányítás alá vonnák a roma gyermekek felzárkóztatási programját. Természetesen az étkeztetési program feladására ama prózai felismerés is kényszerítette, hogy az egyre több gyermek ellátása egyre több pénzbe kerül!
Akkor segítünk, ha ők is akarják
– Minden választás előtt az RMDSZ célba veszi a magyar cigányságot. Ígér nekik fűt-fát, magához édesgeti, s természetesen a tulipánra nyomják a pecsétet. Mégis – huszonhárom év alatt – életük alig javult.
TISCHLER FERENC alpolgármester: Két-három hete munkacsoportot hoztunk létre a sepsiszentgyörgyi romahelyzet feltérképezésére és megsegítésére. Folyamatban ennek a szerteágazó és alapos, ösztönző programnak a kidolgozása. A munkacsoportban alapítványok, a kórház és civil szervezetek dolgoznak. Alapelvük: csak akkor segítünk, ha ők is akarják, és igyekszünk alkalmazkodni az ő elvárásaikhoz. Első lépésként pontos nyilvántartást kell készítenünk az itt élő emberekről, mert sajnos, senki nem tudja, hányan vannak, hány közülük munkaképes, kinek van munkahelye, családonként hány gyermeket tartanak el. Programunk, mely most alakul, formálódik – ösztönző kíván lenni. Fontos például számba vennünk a tartozásaikat a szolgáltatónak. Mondanom sem kell, milliókra rúgnak a büntetésekkel együtt. Ki akarunk dolgozni egy olyan közmunkaprogramot, mellyel – ha rendesen dolgoznak – letudhatják adósságaikat, illetve a tanács rendes munka fejében átvállalja, és törleszti azt. Akik rendesen dolgoznak, azoknak munkahelyet is szerzünk. Természetesen számolunk azzal is, hogy az időhöz, a munkához való viszonyuk teljesen más, mint a mienk. Nem számítunk gyors eredményre, de abban bízunk, ha tíz év múlva másképp néz majd ki az Őrkő és az ott élők, ők is, mi is elégedettek leszünk. – Alpolgármester úr, az idei általános választások kiszámíthatatlanság okán megyénk egy roma parlamenti képviselőt, Nicolae Păunt a képviselőházba juttatott. Járt maguk felé, beszéltek a megyében élő roma lakosság gondjairól?
– Nem, pedig segíthetne, de eddig felénk sem nézett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Izsák Balázs válasza Dorin Florea nyílt levelére
Tisztelt Polgármester Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam a levelét, amely nekünk, a Székelyföld Autonómiájáért szervezett rendezvény szervezőinek is szól. Felfigyeltem demokratikus, párbeszédre nyitott politikusi tartására, és nyilván felfigyeltem odaadó elkötelezettségére városunk, Marosvásárhely iránt. Egyetértek Önnel, amikor azt írja: „Székelyföld, többek között, nemzetközi léptékkel is elsőrendű turisztikai térséggé válhat.” Ez a mi célunk is.
Viszont nem tudok egyetérteni Önnel akkor, amikor az autonómia szót a szeparatizmus és a szegregáció szinonimájaként használja, és úgy tekinti, hogy ennek a térségnek az elszigetelődése lenne a következménye.
Az európai autonómiák példái azt igazolják, hogy az igazság egészen más. Dél-Tirolban például, amely széles körű területi autonómiával rendelkezik, ismeretlen a szeparatizmus, vagy elszigeteltség kifejezés, az ott élő német és olasz lakosság pedig éppen az autonómiának köszönhetően él etnikumközi harmóniában, amelynek szükségességét soha nem tagadtuk, ellenkezőleg meg akarjuk azt teremteni, tartósan és épp az autonómia intézményei révén.
Egyetértünk azzal, hogy ennek a tartománynak európai pénzlapokra van szüksége, és nem arra, hogy egy konfliktusövezet képe alakuljon ki róla. Világos, és sokan elismerik már, hogy Románia számára az európai pénzek lehívása éppen a mostani régióbeosztás miatt nehézkes, amely erőltetett, és figyelmen kívül hagyja a területi, társadalmi kohézió legfontosabb elemeit. Az Európai Parlament és Tanács 1059/2003/EK számú, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló rendelete előírja, hogy ezeket a régiókat a gazdasági, társadalmi, történelmi, kulturális és környezeti körülmények figyelembevételével kell létrehozni. Ennek megfelelően lett önálló NUTS 2 régió Dél-Tirol, Valle d’Aosta, Friuli-Venezia Giulia, Korzika, Szardínia, Katalónia, Baszkföld, Galícia, Frízföld, Bretagne. Románia az egyetlen Európai ország, amely figyelmen kívül hagyta ezeket a rendkívül fontos kritériumokat, és belekényszerítette a 75%-ban magyar többségű Székelyföldet egy olyan régióba, ahol székely-magyar közösség részaránya kevesebb 30%-nál. Ha ez a tartomány közigazgatási hatásköröket is kap, akkor ezzel Románia megsérti a Kisebbségi Keretegyezménybe és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájába foglalt kötelezettségeit.
Nem az autonómia és nem az autonómia igénylése gerjeszt feszültséget, hanem a korábban nemzetközi garanciákkal elismert jogok visszavonása, vagy korlátozása.
Egyetértünk Polgármester Úr, hogy Székelyföldnek békére van szüksége, nemcsak azért, hogy vonzó legyen a befektetőknek, amint Ön írja, hanem azért, mert az itt élő embereknek, családoknak, románoknak és magyaroknak csak a társadalmi béke tud normális életfeltételeket biztosítani. Önnek, mint demokrata román politikusnak és európai értelmiséginek egyet kell értenie az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésével, amely 1334/2003 számú határozatával épp a területi autonómiát ajánlja, mint az etnikumközi feszültségek megelőzésének eszközét, mint a stabilitás és a kisebbség és többség közötti béke tényezőjét.
Végül engedje meg Polgármester Úr, hogy emlékeztessem, jelenleg hárommilliónál több román állampolgár él, vagy dolgozik Spanyolországban, Olaszországban és Nyugat-Európa más államában, akiknek a hazatérése Romániába kétséges. Ők nem az autonómia vagy a székelyek elől menekültek, hanem a nyomor elől, amit Románia központosított rendszere okoz. Kérem, higgye el nekem, hogy csakis egy regionális szintű gazdaságpolitikával tudjuk értékesíteni azt a gazdasági potenciált, amely e régió társadalmának önszerveződő képességében rejlik, és ezt épp a területi autonómia intézményei révén tudjuk megtenni. Az autonómia egy olyan demokratikus megoldás lesz, amely egyformán előnyös Székelyföld minden polgára számára, románoknak, magyaroknak egyaránt. Mi magunk is szeretnénk Marosvásárhelyt régióközponttá tenni, Dél-Tirol fővárosának Bozennek, Bolzanonak a mintájára. Ezúton meghívom Önt, látogassunk együtt Bozenben, egy székely-román vegyes küldöttséggel, hogy közösen lássuk a helyszínen, hogyan is működik a gyakorlatban egy európai autonómia.
Közösen, párbeszéddel és empátiával le tudjuk bontani az autonómia intézményeivel szemben táplált előítéleteket, jóhiszeműen támaszkodva az európai tapasztalatokra.
Még egyszer köszönöm a megértését a rendezvényünkkel szemben, azt a szakmaiságot, ahogy kérésünket kezelte, hogy méltósággal és biztonságban tudjuk kifejezni e régió jövőjét illető álláspontunkat. Őszinte nagyrabecsüléssel:
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

RMDSZ: nem törvényellenes a székely zászló kitűzése
Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése nyilatkozatot fogadott el a romániai magyarság anyanyelvhasználatának és nemzeti szimbólumainak szabad joggyakorlásáról 2013. március 1-én, Kolozsváron.
A dokumentum rögzíti, hogy a Romániában élő nemzeti közösségek egyenlő állampolgárok ebben az országban, ami azt feltételezi, hogy ugyanolyan kötelezettségekkel és jogokkal rendelkeznek, mint a többségi nemzet tagjai. Ezzel szemben a romániai magyar közösség nap mint nap meg kell védje az eddig megszerzett jogait: közösségi szimbólumaink használati jogát, az anyanyelv használatát és az oktatási rendszerben elért eredményeket.
Az állásfoglalás kimondja: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontja az, hogy bármely Európai Uniós tagállamban élő nemzeti kisebbségnek joga van saját nemzeti szimbólumainak, jelképeinek a használatára, valamint leszögezi, hogy a magyar nyelv közigazgatásban való használata a törvény által szavatolt jog.
Az RMDSZ dokumentumában hangsúlyozza, hogy a szimbólumok használatára normális körülményeket kell biztosítani, amelyet eddig sem, és ezután sem lehet hatalmi szóval, vagy paranccsal betiltani, viszont egy rossz politikai pillanat elég ahhoz, hogy olyan törvények szülessenek meg, amelyek korlátozzák a magyar nyelv és szimbólumok használatát.
„Az anyanyelv védelme és szabad használata olyan kulcsfontosságú kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni. A Szövetség az elmúlt 23 évben megteremtette a törvényes feltételeit annak, hogy a romániai magyar közösség szabadon használja az anyanyelvét. Ezen joggyakorlat betartása alól pedig nem képezhet senki kivételt”- áll az RMDSZ nyilatkozatában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség feladatának tekinti azt, hogy megoldja az általa képviselt közösség problémáit, és ebben a munkájában partnereket kell keressen a hazai, a magyarországi, illetve az európai politikában. Az RMDSZ ugyanakkor bízik abban, hogy párbeszéd útján a „zászlóügy” kapcsán gerjesztett mesterséges konfliktust vissza lehet a normális mederbe terelni azért, hogy a megszerzett jogok ne csorbuljanak.
Erdély.ma,

Igazság által a rend visszaállítható – Interjú Medgyessy Éva írónővel a Rekviem egy házért című kamaradráma ősbemutatójára készülve
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ősbemutatóként tűzi műsorra 2012. március 27-én, a színházi világnapon Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámáját. Szereplők: Kilyén Ilka és Makra Lajos, díszlet- és jelmeztervező: Szabó Annamária, rendező: Kovács Levente.
– Aki Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámájával valamilyen formában – olvasva vagy a színrevitelt megtekintve – találkozik, óhatatlanul elkezdi keresgélni az életrajzi jellegű összefüggéseket, egyezéseket a főszereplő Rika és Medgyessy Éva írónő sorsa között. Mennyire/mennyiben önéletrajz ez a mű?
– Ez az írás fikció. A főszereplő nem én vagyok, az ő sorsa nem az én sorsom… Az egyes szám első személy, amelyet a főszereplő használ, műfaji sajátosság. Vagyis ez az írás csak annyiban önéletrajzi ihletésű, amennyiben minden tollforgató csakis a saját ismereteiből, tapasztalataiból, érzelmi világából ihletődik. Az „önéletrajz” kisebb-nagyobb mértékben átszivárog minden műalkotás szövetén. Ha az ember az írása cselekményét nem ülteti át más korba, más helyszínre, mint ahol ő maga is élt, ez az átszivárgás feltűnőbb. De korántsem jelenti azt, hogy a mű önéletrajz lenne. Ugyanebből az „anyagból” meg lehetne írni a drámában megemlített összes szereplő sorsát, vívódását, fájdalmát és örömeit.
– A darabbeli történéssor meglehetősen behatárolt időben. A társadalmi-politikai háttér megkerülhetetlenül adott, a konfliktust kiváltó viszonyokat épp a két évtizede megszűnt rendszer hordozta. Akik felnőttként – akár csupán egyetemi hallgatóként, mint a főhősnő – megélték azt az időszakot, pontosan értik a szavak mögötti mondandót is. Milyen „kulcsra” lehet ellenben szüksége egy huszonéves ifjúnak a darab értelmezéséhez?
– A társadalmi-politikai háttér, bármennyire is valóságos élmény az én korosztályom számára, csupán háttere a szándékom szerint általános mondanivalónak. És így érthető lehet minden korosztály számára. Hiszen egy mai fiatalnak is tudnia kell – még ha nem is tapasztalta a saját bőrén –, hogy mit jelent a diktatúra, a szabadságvágy, illetve örök téma a dráma központjában álló, mindent elsöprő szerelem, csakúgy, mint a „kegyes” hazugságok kérdése, s a családi helyzetekből, generációs problémákból adódó nézetkülönbségek, amelyek itt felfokozottan jelennek meg.
– A kamaradráma „címszereplője” egy ház. Létezik-e/létezett-e ez az épület, vagy a „ház” csak egy fiktív gyűjtőhelye a legkülönfélébb társadalmi kategóriájú archetípusoknak? – Létezett egy ház, amelyikben laktam, és amelyiket lebontottak. Ez valóságos élmény. Méghozzá nagyon megrázó élmény, ha az ember hosszú évek múltán „hazalátogatna” valahová, ahol egykor boldog volt, és amikor odaér, szembesül azzal, hogy a valamikori otthona fizikai valójában már nem létezik. Akkor úgy érzi, mintha távollétében kirabolták volna. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg rájöttem, hogy az a ház még áll. Valahol a lelkem mélyén legbelül mindig is állni fog, mert amíg én élek és emlékezem, nincs buldózer, ami onnan kitapossa.
És akkor egyszer, amikor nagyon egyedül éreztem magam, a képzeletem segítségével előhívtam a múltból azt a régi házat, és benépesítettem mindenféle figurákkal. Olyanokkal, akikhez hasonlókat ismertem, vagy csak elképzeltem, akik ott is lakhattak volna, vagy akár én is közülük egy lehettem volna… És akik, miután megszülettek a fantáziámban, és belehelyezkedtek egy adott történelmi-társadalmi helyzetbe, amit ismertem, egyszer csak fogták magukat és elkezdték élni a maguk életét abban a házban. Ami általuk szimbólummá lényegült.
– A két szereplő által előadott darabban Apa kerekes székben ül, Rika elvesztette élete nagy szerelmét. Kell-e sajnálnunk valamelyiküket?
– Nem. Nem kell sajnálni egyiküket sem. Megélték eddigi sorsukat úgy, ahogyan azt az isteni elrendeltetés mellé kapott szabad akarat szerint a legjobbnak, leghelyesebbnek ítélték. Döntéseiket az adott körülmények, a társadalmi-politikai helyzet és egymás jellemének ismeretében hozták meg, és ezen döntések következményeit kellett és kell elviselniük. Aki nem fél megélni az érzéseit, s ahogy mondani szokás, az élet sűrűjébe menni, az olyan, mint aki csatába megy. Oszt is, kap is sebet. A kérdés inkább az, hogy a tiszta, eleve az igazságra orientált emberi lélek mennyire megrokkan a kényszerhazugságok súlya alatt, illetve mennyire károsak az úgynevezett kegyes hazugságok és elhallgatások.
Hol a határ, ameddig ez utóbbiakban – akár a legjobb szándékkal is – el lehet menni, anélkül, hogy kihívnánk magunk ellen vagy éppen a másik ellen, akit kímélni akartunk, a végzetet. Mert ne felejtsük el, hogy ebben a kétszemélyes drámában tulajdonképpen hárman vannak állandóan a színen. Ott van a harmadik, akit szerettek és aki szeretett, aki miatt hallgattak és aki – amikor beszélni kellett volna – hallgatott. És történt mindez egy feje tetejére állított világban, egy olyan mikrotársadalomban, amiben mégis otthon érezte magát mindenki. Mert az ember ilyen otthonteremtő fajta. Minden élethelyzetben megpróbál rendszert teremteni és otthon lenni valahogyan. Ennek könyvtárnyi irodalma van.
–„Bosszúálló szeretet”. Lehetne jellemezni ezzel az oximoronnal a főhősnő viselkedését? Melyik oldalra esik nagyobb hangsúly a szerzői szándék szerint?
– Itt nincs szó bosszúállásról. Különben is, szerintem ez a két fogalom, a szeretet és a bosszú kizárja egymást. Inkább az újrakezdés szándékáról van szó, egy olyan családi kapcsolat helyreállításáról, ami felborult már jóval a történetünk kezdete előtt, egy tragédia, az anya halála kapcsán. Csonkult családokban gyakran előfordul, hogy a hátramaradottak helyzete a családon belül átrendeződik. És mondjuk egy gyerek átveszi az elhunyt vagy elvált szülő helyét, egy felnőtt beáll az elvesztett gyermek helyére „bébinek”, hogy az eltávozottat mintegy helyettesítse a másik számára – csupa szeretetből. Márpedig az egyén családban elfoglalt helye eleve elrendeltetés, szigorú hierarchia, ami ilyenkor felborul, és ezáltal az illető – sokszor érzi is – nem a saját életét éli. Amikor aztán visszatér a saját útjára, akkor a másik fél úgy hiszi, elárulták… Rika itt most a dráma során csupán rendet akar teremteni. Elfogadtatni önmagát a saját helyén az apjával. A sors fintora, hogy ehhez előbb ismét egy megfordított helyzetet kell megélni: szinte anyaként kell ápolnia a beteget. De a szándék helyes: a rend visszaállítása az igazság által – és megvan rá a remény.
– Mit jelent Medgyessy Éva szerzőnek, hogy a szülővárosában lesz darabjának az ősbemutatója? – Nagyon sokat. Először is megtiszteltetést. Hiszen ismerem a városomat, és tudom, milyen gazdag, milyen színvonalas magyar kulturális élete van, s ennek tevékeny részévé válni kitüntetés. Ismerem a színházát, a társulatot, amelyik egyre-másra hozza haza a díjakat, és ismerem a közönséget – tudom és terjesztem, hogy ilyen színházi közönség még egy a világon nincs. Aztán örömöt is jelent, mert azokkal működhettem együtt, akiket gyerekkorom óta ismerek és színházi emberként is nagyra becsülök: Kovács Leventével, Kilyén Ilkával, Makra Lajossal.
Végül pedig hazatérést jelent, mivel 30 éve Budapesten élek, de soha nem szakadtam el itt élő családomtól s a szülővárosomtól, úgyhogy azóta járok „otthonról haza”, immár a gyermekeimmel. És itthon mindig ünnepi asztallal várnak, és én mindig hozok valami apró ajándékot, s persze mindig izgulok, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékom a szeretteimnek. Most úgy érzem, hogy a tágabb családomnak, Marosvásárhelynek hoztam egy kis ajándékot, és még jobban izgulok, hogy vajon tetszik-e majd…
Kiss Éva Evelyn
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Az Orbán-kormány is akadályozza az erdélyi képviselőket
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső parlamentjének is tekinthető Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) múlt szombaton tartotta ülését. A gyűlés elsősorban a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán elhangzott ügyek megvitatásáról szólt. Minden felszólaló egyetértett: nem hagyják cserben a szórványmagyarságot, az autonómia ügyét pedig a parlamentben kell képviselni, nem az utcákon.
Nem adják fel a szórványt
A tanács ülését alapvetően tematizálta Szász Jenő két héttel ezelőtti ellentmondásos felvetése a szórvány magyarság áttelepítésével kapcsolatban. Az elképzelés csupán elvi alapú lehetett, azonban ez elég volt ahhoz, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy emberként háborodjon fel. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Szövetségi Képviselők Fórumán (SZKT) szinte minden felszólaló belefűzte mondandójába a Budapesten elhangzottakat.
Markó Béla a szövetség ex-elnöke szerint, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) február 16-i ülésen elhangzottak „kijózanítóan hatottak”. Utalt ezzel arra, hogy az Orbán kormány nem feltétlen szövetsége az RMDSZ politikájának. Szerencsés dolognak tartja, hogy a szövetség nem vált klasszikus értelemben politikai párttá, mindenkire nyitott tudott maradni, aki a romániai magyarság javát szolgálja. „Az RMDSZ vezetőinek találkozniuk kell és beszélniük kell mindenkivel, akik nekünk Magyarországon vagy Európában segítenek. Öngyilkos dolog lenne pártot választani Magyarországon vagy máshol, hiszen egész Magyarország, egész Európa támogatásával is nehéz lesz elérni olyan célokat, mint a székely autonómia...” – idézi Markót a Transindex.ro. Veszélyes a kitelepítési stratégia
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet igazgatója, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) ülésen borzolta a kedélyeket, a határon túli szórvány kisebbségek „önkéntes területfeladásának” gondolatával. Az ötlet természetesen nem új, már a 90'es években is felmerült, Magyarország demográfiai problémáinak mérséklése a határon túli magyarok áttelepítésével.
Látni kell, hogy ez a stratégia hosszútávon semmiképpen sem gyógyír Magyarország problémáira, azonban a magyar kisebbségeket gyakorlatilag „lefejezné", hiszen olyan fontos központi képviseleteket is elveszíthetnének, mint például Kolozsvár vagy Kassa. Nem is beszélve arról, hogy szembe megy mind az emberi méltóság alapvető értékeivel és a szülőföldön maradás oly sokat hangoztatott elvével.
A szórvány feladásának ötletét felelőtlenségnek nevezte Kelemen Hunor, aki a szövetség jelenlegi elnöke. Szomorúnak tartja, hogy a „kontrollált visszavonulás” gondolata megértő fülekre is talált a magyarságot képviselők között. „Az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, van szórványmenedzsment programja, több mint tíz szórványkollégiumot működtet. Ebben a kérdésben vitát nyitni nem szabad, a szülőföldön való maradást feladni nem lehet” – szögezte le Kelemen, aki a szórvány feladásának képzetét Székelyföld elszórványosodásának gondolatával társította.
Nagy fába vágják a fejszéjüket
Ezután, Kelemen Hunor beszédében kitért a párt előtt álló legnagyobb kihívásra, az ellenzéki politizálásra. A szövetség az előző parlamenti választások során bár bejutott a román parlamentbe, decemberben nem hívták meg a kormánykoalícióba. Roppant nehéz helyzetbe kerültek így, hiszen kis létszámú frakcióként egy példátlanul erős kormányzattal kell szembenézniük. Ráadásul Victor Ponta kormánya ki is használja történelmi lehetőségét, az alkotmány módosítására és a közigazgatás átszervezésére készül.
Kelemen szerint ezzel a kihívással csak úgy birkózhat meg a szövetség, hogy szilárd állásfoglalásokat ad ki az alkotmányozással kapcsolatban és a nagy port kavaró régiós vitában is szigorúan szakmai alapokon védi a magyarság érdekeit.
Borbély László szerint, a szövetségnek a következő európai parlamenti választásokra kell koncentrálni, ott sikereket elérni, hogy az erdélyi magyarok méltó képviseletet kapjanak az uniós fórumokon. A politikai alelnök mereven elzárkózott a magyar választások ügyébe való beavatkozástól. Véleménye szerint az RMDSZ-nek nem szabad letenni voksát a magyar pártok mellett, de fogadniuk kell mindenkit aki Erdélyhez közeledik, magát és programját be akarja mutatni – jelent meg az Új Magyar Szó Online oldalán.
Egy a zászló...
Sok hónapos csatározás után is csak lassan csillapodik a „zászlóháború”. Bár pont az RMDSZ hangsúlyozza a „szimbólumpolitizálás” hátrányait, ők sem hagyják nyugodni a konfliktust.
Az SZKT-n felszólaló Markó Béla szerint, egy zászlója van a magyar közösségeknek, és ez nem a regionális kötődést is szimbolizáló székely lobogó, hanem a piros-fehér-zöld magyar zászló – foglalta össze beszédét a Krónika. Markó persze nem akar szembenállást a két jelkép között, de szerinte fontosabb az a tény, hogy 2002 óta a romániai magyar közösségek is használhatják nemzeti ünnepeiken a magyar lobogót. Beszédében azt is kezdeményezte, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által hirdetett március 10-i Székely Szabadság Napján tartandó autonómia tüntetésen. Álláspontjával Kelemen Hunor is egyetértett.
Több oldalról támadnak
A kis pártok, amelyek szintén az erdélyi magyarságot képviselik, nem maradtak adósak a válasszal. Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind pedig a Magyar Polgári Párt (MPP) súlyos vádakat zúdított a nagyobbik magyar pártra.
Nyilatkozataikban a székely zászló feladásával és az autonómia mögüli kihátrálással vádolják az RMDSZ-t. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke diktatórikusnak látja, hogy a szövetség vezetői megkérdőjelezik egy demokratikus rendezvény létjogosultságát, míg Bíró Zsolt, az MPP elnöke szerint az RMDSZ a saját kampánycéljaival megy szembe.
Eközben a publicisták bizonytalan RMDSZ-es vezetésről cikkeznek. Szerintük a Szövetség elveszítette előnyét a közvélemény tematizálásában, és csak vetélytársai mögött kullog. A Manna.ro publicistája szerint, a Kelemen Hunor vezette szervezetnek nem kellene figyelnie a politikai ellenfelek és Budapest által generált műbotrányokra, és ehelyett olyan témákkal kellene foglalkoznia, amelyek valóban komoly hatással lesznek a magyar kisebbségre: a küszöbön álló régióátszervezés és alkotmánymódosítás. A Néppárthoz közeli sajtó ezzel szemben épp árulással vádolja az RMDSZ-t, szerintük az autonómia kérdésének kellene a prioritási lista első helyére kerülni. kitekinto.hu
Erdély.ma,

Papp Lajos: a szívsebésznek is egy szíve van
Előadóként, íróként is nagyon sokan ismerik Papp Lajos orvost. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott tanára bárhova elmegy, ahova meghívják. Hitvallása: „Ha hívnak, menj, ember”. Nagy érdeklődés övezte szombat este Nagygalambfalván a Feleki Miklós Művelődési Házban a Test, lélek, szellem harmóniája: egészségünk titka, illetve vasárnap A magyarok küldetése a Kárpát-medencében címmel tartott előadását.
A református egyházközség és a polgármesteri hivatal szervezésében tartott rendezvénysorozat hosszú emlékezetű lesz nem csupán a házigazda településen, hiszen nagyon sokan érkeztek a környékről és Székelyudvarhelyről is. A szívsebész délután találkozott korábbi betegeivel; olyannal is, akit huszonnégy évvel ezelőtt műtött.
A terembe érkezésekor taps fogadta volna, de hárított. Búcsúzáskor is azt kérte: a hallottak nyomán maradt csendet vigyék magukkal. Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a rendkívüli életutat, amit Sándor Irén ny. tanárnő ismertetett. Papp Lajos élete halálélménnyel kezdődött: újszülöttként 1948 virágvasárnapján a déli harangszóra indult meg a szíve. Később, orvosként legalább ötezerszer tartotta az életfontosságú szervet a kezében. Műtét előtt és után hálát adott azért, hogy gyógyíthat. Tanítja: „Ha nem akarunk megbetegedni, nagyon kell egymást szeretnünk”.
„A lelkierő legyőzi a testi hibát”
Szelíd szóval és hittel áthatott bölcsességgel a Teremtőnek mondott köszönetet, amiért ennyien megosztották vele estéjüket. „A Teremtő határozza meg, mikor és hová születik az ember, és nem szabad az embernek meghatároznia, mikor hagyja el az árnyékvilágot. Mi, akik a Kárpát-medencébe küldettünk, különös kegyelemben részesültünk. Az ősök által vérrel-verítékkel megtartott Kárpát-haza a világ legszebb és legegészségesebb tája. Az élethez föld, víz, levegő, napfény és az emberi munka szükséges.” Nyomatékosította: ne adjuk el az aranynál drágább, életet adó földet: belőle minden talpalatnyi nemzeti kincs. Hirdeti: legjobb a saját termesztésű élelmiszer, mert azt önmagának készíti termelője.
Példákkal húzta alá: a mértéktelenség betegséget okoz. A pihenés fontosságát a tudományos magyarázat mellett a „ne álmodozzanak, aludjanak” igazságtartalmával írta a fejekbe. Az élet Isten legnagyobb adománya. Tudja: „a szívsebésznek is egy szíve van”. És rákérdezett: vigyázunk-e létfontosságú mozgatónkra. A családon belüli konfliktusok meghatározók a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában; azokat a munkahelyi, országos, nemzeti, erdélyi megoldhatatlan problémák stresszforrásai követik. Keressük a jót – az immunválasz is jó lesz. Ha erős a lélek, a gyógyulás gyorsabb. A jó orvos pedig Isten szolgája, aki nem e földön kapja jutalmát. Isten mindenkit meghív. Aki meghallja, annak hivatás a munkája – nem teher, hanem örömforrás.
Tudományos eredményekkel támasztotta alá a gyógyszereknek, köztük a fogamzásgátlóknak és a koleszterincsökkentőknek a biológiai egyensúlyra gyakorolt hatásait. Kiemelte az izzadás szerepét az egészséges anyagcsere folyamatában. Példái gyümölcs-, zöldség- és forrásvízfogyasztásra, illetve mozgásra ösztökélnek.
A hallottakból, aki csak egyetlen szót, a szeretetet jegyezte meg, annak is bőséges az útravalója. A fizikai szeretet biztosítja magunk és az utódok életét, a barátság lelki, szellemi azonosulás, a krisztusi szeretet pedig az ingyenes kegyelem adásának képessége.
Szeressétek egymást!
Igazi nagygalambfalvi köszöntéssel, dalossal mondtak Isten hozzádot a részvevők: ároni áldás kíséri további küldetésein. Dedikált, megölelte orvostársait, és lesegítette a színpad lépcsőjén idősödő, egykori betegeit. Majd leültünk, hogy kifaggassam, milyen lelki állomásokat tart számon személyes hitéletében.
„A hit kegyelem, nálam ötéves koromban úgy kopogtatott Isten, hogy többé egy percig sem kételkedtem létezésében. Voltak kritikus pillanatok, de soha nem vontam kétségbe, hogy a Teremtő az én kedvemért teszi. Minden „emberi léptékben” mért legnagyobb rossz is ajándék: helyes útra irányít. Finom eszközökkel terelget; ha nem fogjuk a jelzést, erősebben szól.” Terelő pulinak tartja magát: a pásztornak kell ott tartania az embereket a templomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro,

Tudományos konferencia a művészetért
Jubileumi tudományos konferenciát szervezett március 1-jén a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának tíz éves Képzőművészeti Tanszéke, valamint az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Időszerűség és tudományos rang című konferenciára március 1-jén délután került sor a PKE dísztermében, amelyen tizenegy hazai és magyarországi előadó tartott vetített képes előadást. A jelenlevőket Ütő Gusztáv adjunktus, a Képzőművészeti tanszék tudományos titkára köszöntötte. Beszédében az Erdélyi Művészeti Központot (EmüK) ismertette: „az erdélyi impériumváltás idejéből felmerült a gondolata egy, az erdélyi művészeti élet kimagasló egyéniségeit és rendkívüli értékű műtárgyait összegyűjtő, illetve megőrző intézmény létrehozásának. Végül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenkori igazgatója, Vargha Mihály tette meg az első lépéseket ezen intézmény létrehozására: 2012 tavaszára egy kezdeményező testületet hozott létre Erdély fontosabb művészeti központjaiból meghívott művészek, művészettörténészek és kurátorok véleményének ütköztetésére és tavaly ősszel került sor az első kuratóriumi ülésre”. A továbbiakban a konferencia céljaira tért ki: a további értékvédő gondolatok közzététele, kultúrpolitikai nézetek kifejtése, a témakörök művészetelméleti megközelítése. A konferenciával a múlt év végén elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, az EmüK egyik kurátorának emléke előtt is tisztelegni kívántak a szervezők.
Tervek
Tőkés László a PKE elnöke, EP-képviselő köszöntő beszédében kifejtette, hogy a konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a részét képezi, amelyet a Képzőművészeti Tanszék tíz éves évfordulója alkalmából rendeztek, és amelynek már több eseménye is lezajlott az egyetemen. A továbbiakban az EmüK-ről és a Jakobovits Miklóssal közösen kigondolt terveiről beszélt: „Miközben keserű lélekkel gondolunk vissza az eszmei szerzőre Jakobovits Miklósra, ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy terve megvalósulóban van, és még megérte azt, hogy körvonalazódjanak az elképzelések.” Kiemelte, hogy a PKE-re járó hallgatók körülbelül fele-fele arányban partiumi és székelyföldi származásúak, ezen, egyes vélemények szerint periféria és központ közötti kapcsolatot szeretnék tovább erősíteni. „Meg kellene erősíteni Partiumot és Székelyföldnek mint belső anyaországnak el kellene foglalnia az őt megillető helyét, nem csak a képzőművészetben, a kulturális élet területén, hanem a szónak minden értelmében”. Beszédében kitért az önálló magyar művészeti képzésre, a tanszék megalakítására, valamint az elért sikerekre és a kudarcokra is. Végezetül „köszönetet szeretnék mondani az anyaországnak, Magyarország kormányának, akik nélkül nem lehetne szó a Partiumi Keresztény Egyetemről. Reméljük, hogy a tíz éves évforduló után kezdődő időszak előre fogja vinni és fel fogja emelni a tanszéket és egyetemünket”.
Művészeti központ
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor hangsúlyozta, hogy a konferencia egy jó alkalom arra is, hogy visszatekintsenek az elmúlt tíz évre és, hogy a következő tíz-húsz évre olyan terveket szőjenek, amelyek megvalósulását szintén ilyen évfordulós keretekben ünnepelhetik meg. Elmondta, hogy „ a képzőművészeti tanszék nagyon nagy sikereket tudott elérni, és nagyon látványos módon fejlődött. Remélem, hogy az Erdélyi Művészeti Központ kezdeményezése is sikeres lesz”. A továbbiakban kitért arra, hogy Nagyvárad centrum jelleget kell felöltsön, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a kulturális intézmények, amelyek eddig lazább együttműködési hálózatban tevékenykedtek, közeledjenek egymáshoz. A Lorántffy gimnázium egykori épületében egy-két éven belül egy olyan kortárs művészeti központot alakítanának ki, ahol nem csak a művészeti szakok működnének, hanem egy galéria is.
Előadások
A konferencia során előadást tartott: dr. Keserű Katalin művészettörténész, az ELTE tanára és az esemény védnöke, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Kántor Lajos irodalomtörténész, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, dr. Ujvárossy László grafikus, a PKE professzora, dr. Antik Sándor képzőművész, a PKE docense, drs. Balázs Zoltán képzőművész, a PKE adjunktusa és a Képzőművészeti Tanszék vezetője, drs. Vass Sándor képzőművész, a PKE adjunktusa, drs. Székely Sebestyén György művészettörténész, műkritikus, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője és drs. Ütő Gusztáv.
Nagy Noémi
erdon.ro,

RMDSZ-állásfoglalás az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében – közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ.
Az anyanyelvhasználattal kapcsolatos állásfoglalásában az RMDSZ testületei nyomatékosították: a magyar nyelv használatát a közigazgatási törvény szavatolja azoknak a területi egységeknek az önkormányzataiban, amelyekben a polgárok több mint 20 százaléka egy kisebbséghez tartozik.
"Az anyanyelv védelme és szabad használata egy olyan kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni" – áll az állásfoglalásban. A dokumentum szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a békés párbeszéd útján megőrizze a romániai magyarság szerzett jogait, és kialakítsa a jogok bővítésének a feltételeit.
A székely zászló ügyében megfogalmazott nyilatkozatban az RMDSZ testületei kijelentették: az Európai Unióban bármelyik kisebbségnek jogában áll szabadon használni szimbólumait, jelképeit. Ez alól a romániai magyar közösség sem képezhet kivételt.
Az RMDSZ nyomatékosította, a székely zászló kitűzése az identitás kifejezése, amely nem törvényellenes, és nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. A szövetség álláspontja szerint a szimbólumok használatát eddig sem lehetett, ezután sem lehet hatalmi szóval vagy paranccsal betiltani.
Az RMDSZ nyomatékosította, hogy a romániai magyarság legitim képviselőjeként használni kíván a továbbiakban is minden olyan jelképet, amely az itt élő magyarság közösségi identitását hivatott hangsúlyozni. Reményét fejezte ki, hogy a zászlóügy által gerjesztett konfliktust párbeszéd útján fel lehet oldani úgy, hogy a megszerzett jogok ne csorbuljanak.
Népújság (Marosvásárhely),

Kiosztották a Báthory István-díjakat
Szombaton ünnepélyes körülmények között adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Báthory István-díjait. A marosvásárhelyi Református Diakóniai Központ Bocskai Termében tartott ünnepségen a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára megítélt díjakkal az idén is azok a személyeket, szervezeteket tüntették ki, akik elismerésre méltó tettekkel járultak hozzá a romániai magyar felsőoktatás megteremtéséhez.
Bevezető beszédében Tőkés László EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a készülő területi átszervezés ördögi tervét a falurombolási projekthez hasonlította, majd a kolozsvári Ferenc József és a Bolyai Tudományegyetem erőszakos felszámolásáról és összeolvasztásáról beszélt. Kiemelte, hogy ahol teljesen elsorvasztották a magyar szakot, a zeneművészeti és a képzőművészeti egyetemen például, azokon az egyetemeken a rendszerváltás után sem sikerült visszaépíteni. A két művészeti képzést a Partiumi Keresztény Egyetemen valósították meg az egyházi és egyetemi autonómia révén – hangsúlyozta az önrendelkezés fontosságát az egyetemépítés terén. Beszélt a Sepsiszentgyörgyön létrejövő Erdélyi Művészeti Központ tervéről, amely az erdélyi magyar művészetek számára teremtene intézményes keretet és kiállítási felületet.
Dr. Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul képviseletében dr. Szarka Gábor konzul hangsúlyozta a szülőföldön, anyanyelven történő tanulásnak s a szaktudással együtt elsajátított erkölcsi vértezetnek és műveltségnek a fontosságát.
Az oklevelet és a plakettet Tőkés László és dr. Hantz Péter tudományos kutató adta át. Az idei díjazottak: Anghi István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, aki a kolozsvári Zeneakadémián elsorvasztott magyar oktatás visszaépítésével próbálkozott; Bodó Barna egyetemi tanár, aki megalakulásától 2008-ig vezette a Bolyai Kezdeményező Bizottságot; Dávid László mérnökprofesszor, a Sapientia EMTE rektora, akinek vezetése alatt akkreditálták az intézményt, ahol kétezer diák tanul anyanyelvén; Hollanda Dénes nyugalmazott egyetemi tanár, aki megteremtette Marosvásárhelyen a román és a magyar nyelvű műszaki oktatást, megálmodta és felépítette a Sapientia EMTE koronkai campusát, és több mint tíz éven át vezette a műszaki kart; Jeremiás László látszerész, aki jövedelmének jelentős részével támogatja az önálló magyar oktatás megteremtése érdekében szervezett rendezvényeket, a vendégtanár programot s a nehéz körülmények között tanuló egyetemi hallgatókat; Kincses Ajtay Mária nyugalmazott egyetemi tanár, az RMOGYKE elnöke, aki két éven át irányította a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, és határozottan kiállt a MOGYE önálló magyar tagozatának a visszaállításáért; Kincses Előd ügyvéd, akinek irodájában létrejött a Bolyai Kezdeményező Bizottság, s aki perek sorával akarja a törvényes előírások betartására késztetni a MOGYE vezetőit; Luka László, aki sokat tett azért, hogy a nemzetközi nyilvánosság erejével a magyar kisebbség küzdelmét segítse, s alapítványt működtet a magyar és a román nép közeledése érdekében; Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki támogatja kollégáit, hogy előadásokat tartsanak Marosvásárhelyen, s szorgalmazására a Pécsi Doktori Iskola programot indított az erdélyi orvosok és gyógyszerészek részére, továbbá kezdeményezője volt annak a szándéknyilatkozatnak, hogy a magyarországi egyetemek támogassák a MOGYE-n tervezett önálló magyar kar számára szükséges oktatók biztosítását; post mortem Páll Lajos festőművész, akit 1956-os kiállása miatt hosszú börtönbüntetésre ítéltek; Tamás Péter vállalkozó, aki összekötő kapocs a nyugat-európai és az erdélyi magyarság között, s aki írásaiban megvédte a Bolyai Kezdeményező Bizottságban részt vevő tanárokat. Díjat kapott a Genfi Magyar Egyesület, amely sokat tett azért, hogy az ENSZ diplomatái tájékozódjanak az erdélyi magyarság helyzetéről, valamint a MOGYE tanárainak közössége, amelynek tagjai a legdurvább fenyegetések közepette megszervezték a belső választásokat, s hozzájárultak a magyar tagozat helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodás megkötéséhez.
A díjkiosztást követően Dávid László rektor idézte fel az erdélyi magyarság álmait a közösségépítésről, az önálló egyetem megteremtéséről, a hiteles politikai képviseletről. Az önálló magyar egyetemi hálózat megteremtésének lehetőségéről és fontosságáról szólt Hantz Péter tudományos kutató, aki a meg nem valósult elképzelésekért a politikumot tette felelőssé. Beszélt a díszdoktori címekkel való kereskedelemről, s megemlítette, hogy Tulassay Tivadar professzor, a budapesti Semmelweis Egyetem volt rektora a MOGYE-n történtekről értesülve lemondott a vásárhelyi egyetemen kapott díszdoktori címéről.
Hantz Péter bejelentette, hogy tárgyalások folynak arról, hogy Sepsiszentgyörgyön indítsák meg a hiányzó magyar nyelvű agrártudományi és állatorvosi képzést. Elmondta az is, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottságban levő egyetemi tanárokat ért támadások miatt átszervezik a testületet, olyan formában, hogy fő aktivistái rejtve legyenek.
A díjazottaknak Boros Zoltán, az EMNT alenöke mondott köszönetet, a MOGYE tanárai nevében Ábrám Zoltán professzor köszönte meg az elismerő oklevelet.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Irma néni kincsei
Felső-Maros mente
Csősz Irma disznajói nyugdíjas óvónőt nem kell bemutatni régi olvasóinknak. Az energikus, nevetésében is csupa dal pedagógus tanító férjével, Ferenccel a diktatúra tiltásaival szembeszállva évtizedeken át viselte gondját a falu kulturális életének, énekelni, táncolni, festeni is megtanították a rájuk bízott gyerekeket. Csősz Irma négy kötettel gazdagította Disznajót, melyekben többek között néprajzi gyűjtéseit hagyományozta az új nemzedékekre (Néphagyományok Disznajón, Megáradt a Maros), és mai napig élő forrásul szolgál a faluról dolgozatot író egyetemistáknak. A Csősz házaspár közösségépítő, -védő ténykedéseinek sajtóvisszhangját vaskos kultúrnaplókban őrzi Irma néni. Legutóbb két évvel ezelőtt írtunk róla, amikor egy Csősz Ferenc-emlékszoba létrehozását tervezte. Arról azonban még nem tettünk említést, hogy az egykori disznajói gyerekek óvó nénije egyik leghűségesebb olvasónk.
Váratlan látogatásunkkor Irma néni éppen végzett a szombati rejtvény tanulmányozásával.
- A barátnőm nem volt biztos a dolgában, telefonon egyeztettük a megfejtést - magyarázta, aztán a díványra mutatott, ahol keddi lapszámunk Az olvasó írja rovatnál kinyitva várakozott.
- Ez a kedvencem. Nagy Károly lelkipásztor Biblia-kutatásról szóló írásába már bele is néztem. A népművészethez, néprajzhoz kapcsolódó írásokat is nagyon szeretem, mindig végiglapozom az újságot, és ha ilyen jellegű témát találok, azt olvasom el először - mondta mosolyogva, aztán végigvezette tekintetünket a szoba falát díszítő kincseken, egymás után elevenítette fel a varrottas falvédők, oklevelek történetét. Végül legújabb büszkeségét, a testvére külföldön élő unokájának, a „kicsi olasz leánykának" készítendő hímzett kötény anyagát vette elő, másnap viszi is a varrónőhöz, magyarázta. Maradjunk még, kérte, amikor távozni készültünk, annyi még a mesélnivaló. Disznajó ezeregy hangja, színe, pillanata villant fel az óvodaépülethez tartozó lakásban töltött fél órában. Bizonyára e temérdek kincs között rejtőzik Csősz Irma örök fiatalságának titka.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),

Jótékonysági bált szerveztek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért
A marosvásárhelyi magyar orvosok és gyógyszerészek első báljaként meghirdetett szórakoztató és egyben karitatív eseményre került sor a hétvégén. Ajtay Kincses Máriának, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) elnökének köszöntőjéből azonban kiderült, hogy az első orvosi bált tulajdonképpen hatvanhat esztendővel ezelőtt, 1946-ban a főtéri Apolló-palotában szervezték a Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetett egyetem tanárai.
„A szüleimtől tudom, hogy azt a báli éjszakát az álmok éjszakájának nevezték. Azon az éjszakán álmodták meg magyarországi és kolozsvári neves és lelkes professzorok az akkor még mindössze 45 ezer fős kisváros első magyar egyetemét. Azt az egyetemet, amely két évtizedig csillag volt az égbolton, ám idővel hullócsillaggá vált. Kívánom, hogy ez az éjszaka újabb álmok éjszakája legyen!” – emelte poharát az újrakezdésre a nyugalmazott egyetemi tanár.
Míg a jelen lévő mintegy másfél száz bálozó számára a szombat éjjel a tartalmas szórakozás éjszakája volt, számos felelős beosztásban lévő oktató és politikus számára, akinek ott lett volna a helye, mindössze az alvás ideje volt. Egyesek a nagyböjtre, mások a fáradtságra vagy időhiányra hivatkozva utasították el a meghívást, de a szervezők szerint inkább az egyetem vezetőségétől való félelmükben maradtak távol.
Mint ismeretes, az anyanyelvű orvosképzésért küzdő RMOGYKE a magyar oktatás elsorvasztásán munkálkodó szenátus között állóháború van. Ellenben megtisztelte jelenlétével a rendezvényt többek között Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja, Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság Svájcban élő alelnöke, több anyaországi diákszervezeti vezető. Ott volt Dávid László, a Sapientia rektora, Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere, gróf Bethlen Anikó, több ügyvéd, vállalkozó és számos diák. Kérdésünkre, hogy mi késztette arra, hogy a Sapientia rektoraként eljöjjön a bálba, miközben a MOGYE-ról még a magyar vezetők sem tették tisztüket az eseményen, Dávid László kifejtette: akinek szívügye a magyar oktatás, megjelent a rendezvényen. „Ha Miseta professzor ideutazott Pécsről, akkor én miért hiányoztam volna?” – kérdezte, hozzátéve, hogy a magyar ügy nem személyhez kötött. A város díszpolgára, Bethlen Anikó grófnő egyenesen szégyennek nevezte, hogy mindössze százötven személy gyűlt össze. „Elsősorban azért jöttem el, hogy lássam, kik azok, akiknek itt lenne a helyük, de otthon maradtak. Nekem veszítenivalóm nincs, hisz az évtizedek során már oly sok mindentől fosztottak meg, hogy többet már nem vehetnek el tőlem” – mondta. A hiányzókra a Pécsről érkező vendég is felfigyelt. Köszöntőjében is megjegyezte, hogy a kisebbségben lévő közösségnek majdnem családi kapcsolatot kellene ápolnia. Miseta Attila emlékeztetett, valamikor az orvosi és gyógyszerészi társadalom összetartásáról volt híres – legalábbis ennek ellenkezőjét soha nem mutatta kifele.
Aki viszont szombat éjjel ott volt Marosvásárhely legnagyobb vendéglőjében, nem bánta meg. A kulináris kínálaton túl lelkét-szellemét színes és színvonalas kulturális meglepetésekkel táplálhatta. Az operettcsokortól a táncművészeti jelenetekig, a Seprődi-pincészet borkóstolójától a vidám jelenetekig, a színművészek szavalatától a MOGYE-s diákok fellépéséig mindenből kapott egy kis ízelítőt. Az Ördög Miklós és Szabadi Nóra színész házaspártól, az Autostop MS együttestől és Koszorús Kálmántól meg változatos, minőségi zenét. A habot a tortán a nyitótáncként hibátlanul előadott Strauss-keringő jelentette, amelyre az orvos- és gyógyszerészpárok két hónapon keresztül táncoktató segítségével készültek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Politikai segítséget vár az EME
Politikai akarat kell ahhoz, hogy rendeződjék az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári, visszaszolgáltatásra váró ingatlanjának sorsa – fejtette ki lapuknak Sipos Gábor, az EME elnöke, aki a napokban tárgyalt Horváth Anna alpolgármesterrel az egyesült ingatlanjainak helyzetéről.
„A Kőkert (Haşdeu) utcai Jordáky-ház pincéje megvásárlásának van realitása, azonban a főtéri Wass Ottília-ház visszaszolgáltatására jelenleg nem látok valós esélyt” – nyilatkozta a Krónikának Sipos Gábor. Elmondta: ahhoz, hogy lezáruljon a Wass Ottília-ház csaknem két évtizede húzódó visszaszolgáltatása, politikai akaratra lenne szükség, meg kellene változzék a romániai jogi környezet. Mint részletezte: egy 1998-ban született és máig érvényben lévő kormányrendelet értelmében az EME-nek – számos más civil szervezettel egyetemben – már régóta vissza kellett volna kapnia ingatlanjait, azonban hiába hatályos a fent említett jogszabály, nem alkalmazzák.
Hozzáfűzte: az is nehezíti a dolgukat, hogy Gheorghe Funar polgármesteri mandátuma idején a Wass Ottília-ház több lakrészét jogtalanul eladta az önkormányzat. „Azt is kérjük, hogy legalább az el nem adott épületrészeket szolgáltassák vissza, de erre sem hajlandó a kormány és az önkormányzat” – magyarázta Sipos Gábor. Az EME elnöke arról is beszámolt, hogy a Jordáky-ház egykori pincéjét és nyári konyháját is régóta szeretnék megvásárolni, azonban az általuk megrendelt szakértői felbecsülés szerint nem ér annyit, amennyit az önkormányzat kér érte. Mint részletezte, az egyesület jelenleg az épület 25 százalékát birtokolja, ahol könyvtárat működtet, ennek bővítéséhez lenne szüksége az 50 négyzetméter alapterületű helyiségre. „Ennek az épületrésznek a megvásárlására látok valós esélyt, úgy tűnik, a városháza hajlandó engedni az árból” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
Horváth Anna alpolgármester a hétvégi találkozón leszögezte: minden rendelkezésére álló eszközzel hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az említett ingatlanok helyzete mihamarabb rendeződjék. Az RMDSZ-es elöljáró szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: prioritásnak tekintik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását, és a román pártok képviselőit is igyekeznek majd meggyőzni arról, hogy a városháza érdeke is, hogy mielőbb tisztázódjék a visszaigénylés alatt levő ingatlanok tulajdonjogi helyzete. Az elöljáró emlékeztet: a restitúciót nehezíti, hogy a rendszerváltást követően az akkori városvezetés a lakások jó részét törvénytelenül eladta magánszemélyeknek.
( Restitúció felelősségvállalással
Felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvénymódosítást a kormány – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Ponta szerint a tervezetet holnap ismerteti a kormánnyal, majd hétfőn az USL vezetőségével. Mint ismeretes, a felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány egyben bizalmi szavazást kér maga ellen. Amennyiben a parlament elutasítja a beterjesztett jogszabályt, a kabinet megbukik.)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

A csángómagyarok fáradhatatlan kutatója
Halász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb.
Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász.
A néprajzkutató agrármérnök
Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.”
Priusz a Himnusz énekléséért
„A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”.
Moldvai utazások
Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász.
Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.”
Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

MOGYE-ügy: nem létező személy feljelentése alapján nyomoztak
Nem létező személy feljelentése alapján vizsgálta egy éven keresztül az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tizenegy oktatóját – derült ki a hatóságok ügyirataiból. Amint korábban beszámoltunk, a DNA azért nyomozott a magyar oktatók ügyében, mivel 2012 elején aznapra is fizetést vettek fel, amikor ők Budapesten tartózkodtak szószólójuk, Szabó Béla állami kitüntetése alkalmából.
A hatóság ugyan megállapította, hogy egyikük sem követett el bűncselekményt, ennek ellenére 300 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte őket, így a MOGYE könyvelősége utólag valamenynyiük béréből levonta a Budapesten töltött napra felvett juttatást.
A bírságot a Schmitt Pál akkori államfő által kitüntetett Szabónak is ki kellett fizetnie, amiért most többedmagával pereli az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt. „Elképedve szereztem tudomást a vizsgálati dossziéból és a DNA ügyészeitől, hogy ők lényegében egy nem létező személy feljelentése alapján indítottak vizsgálatot a magyar oktatók ellen. Ez akkor derült ki, amikor a feljelentést postázó bizonyos Alexandru Popa orvosdoktort keresték a megadott címen. Nem tudni, hogy ki rejlik e név mögött, de az biztos, hogy amit tett, az gerinctelen, alpári cselekedet” – nyugtázta a tényeket Kincses Előd, az érintettek által megbízott ügyvéd. A marosvásárhelyi jogász szerint ha a korrupcióellenes ügyészeknek az a legégetőbb dolga, hogy egy éven keresztül olyan egyetemi tanárokat vizsgáljanak, akik egy előre ledolgozott vagy utólag bepótolt napra felvegyék a fizetésüket, a DNA-nak az egész román társadalmat górcső alá kellene vennie. Az ügyészségi eljárással párhuzamosan az egyetem két bizottsága is vizsgálni próbálta a Magyarországra utazó küldöttséget. „Nem azzal foglalkoztak, hogy miért hiányoztunk, hanem azzal, hogy hol jártunk, kivel találkoztunk, mit csináltunk, milyen rendezvényeken vettünk részt a Budapesten töltött egy nap alatt. Én azt mondom: ha a vezetőség szerint amúgy is igazolatlanul hiányoztunk, akkor legyen mindegy, hogy hol jártunk és mit tettünk” – nyilatkozta lapunknak Szabó Béla. A professzor meggyőződésének adott hangot, miszerint egyikük sem károsította meg az egyetemet, hisz amikor vizsgaidőszakban, a diákok szombatra vagy vasárnapra kéretik a felmérésüket, egyikük sem mond nemet, és pluszfizetést sem követel aznapra. „Törvény szerint nekünk évi hatvannapos szabadság jár. Soha senki nem szokott ennyit hiányozni. Ha öszszeadjuk a katedránál töltött napokat, mindenképpen a MOGYE kerül ki nyertesen” – fejtette ki Szabó Béla.
Mint beszámoltunk, a magyar professzorok a marosvásárhelyi bíróságon készülnek megfellebbezni az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály döntését.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Együtt a félelem ellen (Marosvásárhelyi autonómiatüntetés)
Legalább húsz busszal és számos személygépkocsival több mint ezer ember készül Háromszékről Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett autonómiatüntetésre. Az érdeklődés folyamatos, napról napra mind többen jelentkeznek – közölték Sepsiszentgyörgyön a szervezést közösen felvállaló SZNT, RMDSZ, MPP és EMNP képviselői.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke történelminek nevezte a pillanatot, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni az összes magyar politikai párt képviselőit, mindannyian vállalták, közösen mozgósítanak, szervezik az utazást, hogy minél többen részt vegyenek a március 10-i nagygyűlésen. „Nemzeti ügyeink képviseletében igen fontos, hogy együtt gondolkodjunk, együtt keressük az utat. Egyértelmű, hogy közös az irány számunkra, Székelyföld területi autonómiája, de közös ügyünk az ország regionális felosztása és az aláírásgyűjtés az európai polgári kezdeményezésre” – fejtette ki házigazdaként Gazda Zoltán. Elmondta, körvonalazódik a vasárnapi program, elkészült a petíció is, és plakátokkal, szórólapokkal buzdítják részvételre főleg a Maros megyeieket. A hatóságok és a rendfenntartók nyitottnak és szolgálatkésznek bizonyultak, kísérettel vezetik be az autóbuszokat, és igyekeznek biztosítani parkolásukat is, a központban mind a négy sávot lezárják, hogy a tüntetők a prefektúra elé vonulhassanak. Nagyon bíznak benne, nem lesz provokáció, békés tüntetésre készülnek. Gazda Zoltán elmondta azt is, a világ számos pontján tartanak szolidarizáló megmozdulást a román nagykövetségek, konzulátusok előtt: Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, San Fernandóban, Münchenben, Zürichben és Budapesten vonulnak utcára a székely autonómiaigényt támogatók. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke vázolta: a nagygyűlés 17 órakor kezdődik koszorúzással és beszédekkel – minden párt, politikai szervezet megbízottja tarthat beszédet három perc terjedelemben, de ott lesz a katalánok képviselője, aki elhozza a baszkok üzenetét is, Dél-Tirol kormányzója pedig levélben üdvözli, bátorítja az egybegyűlteket.
„Félelemre és nemekre nem lehet jövőt építeni” – jelentette ki Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint éppen ezért tartották fontosnak, hogy ők is ott legyenek a marosvásárhelyi tüntetésen. „Ahhoz, hogy elérjük az autonómiát, sok demokratikus eszközhöz kell nyúlnunk, nem lehet csak egy úton járni, kell egy értelmes munkamegosztás, kell bizalom, és kell kommunikáció” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, ez fontos lépés, amely után majd újabbakat kell megtenni. „Jó ügyekben lehet összefogást kovácsolni” – erősítette meg Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, aki szerint két szempontból is fontos a vasárnapi megmozdulás, egyrészt segít önbecsülésünk helyreállításában, másrészt reméli, „meg tudunk törni egy rossz emlékű mítoszt Marosvásárhelyen”. Az elmúlt napokban is kérték többen, ne vonuljanak fel tüntetni, mert az ilyen tiltakozás 1990 márciusát idézi. „Ha most be tudjuk bizonyítani, hogy van lehetőség rendbontás nélküli, korrekt módon megszervezett rendezvényre, akár autonómiatüntetésre Marosvásárhelyen, akkor lerombolhatunk egy nagyon fontos negatív töltetű mítoszt, és visszaadjuk a reményt azoknak, akik ma félnek.”
Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke is a közös szervezés jelentőségére hívta fel a figyelmet, és megfogalmazta, bízik benne, lesz folytatás. Kiemelte azt is, nem valaki ellen tüntetnek majd, hanem jogainkért, az autonómiáért. Az EMNP képviseletében jelenlevő Sánta Imre szintén a félelem falainak lebontásáról beszélt, arról, hogy mindenkinek ott a helye a marosvásárhelyi tüntetésen.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Pert nyert Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye alapfokon zászlóügyben
Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata is pert nyert alapfokon zászlóügyben, tájékoztatott Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor a háromszéki közgyűlés elnöke. A bíróság alapfokon megállapította, hogy minden közigazgatási egységnek joga van saját zászlót alkotni és használni. A pert Codrin Munteanu korábbi háromszéki prefektus kezdeményezte a közigazgatási bíróságon, kérve a megyezászló és a város zászlójának elfogadásáról szóló több éves határozatok visszavonását. Arra hivatkozott, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyéknek, településeknek lehet zászlója, az egyetlen törvény által megengedett helyi szimbólum a címer. A prefektúra fellebbezett a megyezászló ügyében, ám az önkormányzat javára ítélkező bíró öt oldalas érvrendszert sorakoztatott fel a döntése alátámasztására, ezzel fogódzókat nyújtott a zászlóügy további védelmére.
Tamás Sándor korábban leszögezte, a címer elfogadását valóban törvény szabályozza, azt betartották, majd a címer alapján fogadták el a zászlókat, és ezt nem tiltja egyetlen jogszabály sem.
Kovács Zsolt
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,

Előadás a kezdetektől napjainkig terjedő időkről
120 éves az aradi ereklyemúzeum
Kedden délután estébe nyúló előadást tartott Puskel Péter helytörténész az aradi ereklyemúzeum létrejöttének 120. évfordulója kapcsán.
Szokatlan helyszínen, a Kultúrpalota egyik – a szimfonikus zenekar által próbateremnek használt – helységében, arra számítva, hogy az előadás után alkalom nyílik a történelmi múzeum meglátogatására. Erre azonban az idő elhúzódása miatt már nem kerülhetett sor.
Az előadás ismertetése előtt engedtessék meg, hogy elmondjak egy személyes élményt.
1990 tavaszán, pár hónappal a romániai fordulat után egy magyarországi (akkoriban az egyik legjelentősebbnek számító lapnál dolgozó) újságíró kereste fel az országot, s első állomása Arad volt. Alulírottnak jutott kísérésének feladata (több nyelvet beszélt, de a románt nem), és sikerült kieszközölni, hogy beengedjenek az aradi múzeum 1848-as relikviákat tartalmazó raktárába. (A kiállításon akkoriban már szinte semmi sem volt kitéve az ereklyékből). Az újságíró kolléga szinte extázisba esett a sok száz (vagy több ezer?) tárgy láttán, élményeit természetesen meg is írta. Hogy cikkeinek mekkora hatása volt a magyar közvéleményre, nem tudom, tény azonban, hogy ezek után került sor az aradi múzeum relikviagyűjteményének első külföldi kiállítására, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
De vissza az aradi előadásra.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke bevezetőjében arról szólt, hogy a március 15. előtti periódus rendezvény-zsúfoltsága miatt csak március 5-én lehetett időpontot találni az előadás megtartására, ugyanis a tulajdonképpeni 120 éves évforduló március 15-re esik: 1893-ban ezen a napon avatták fel (a köztudatban úgy él: a színház második emeletén) az ereklyegyűjteményt.
Puskel Péter első mondataiban arról beszélt, hogy az idei esztendő nagyon gazdag évfordulókban – száz éves lesz, például, októberben a Kultúrpalota, ahova felavatása után az ereklyemúzeum költözött; áprilisban van Gárdonyi Géza, a magyar irodalom egyik nagyja születésének 150. évfordulója – személye azért is érdekes számunkra, mert rövid ideig Aradon újságíróskodott, nagyapja az aradi várbörtönben raboskodott 1848 után, és 1916-ban felkérték a Kultúrpalota igazgatói székének elfoglalására (nem fogadta el). Aztán tisztázta: az ereklyegyűjteményt nem az akkoriban még újnak számító színház, hanem a mellette lévő két bérház egyikének második emeletén nyitották meg 2000-nél több ereklyével. A város, az egész régió, de az ország számára is hatalmas eseménynek számított az ereklyegyűjtemény – tulajdonképpen az első aradi múzeum – megnyitása, hisz először kerültek nyilvánosságra, bemutatásra az 1848-hoz fűződő tárgyak, dokumentumok. Jó ideig ugyanis, a forradalom és szabadságharc 1849-es bukását követő időkben súlyos büntetés járt volna az ilyen relikviákat őrzőknek, tehát legfeljebb szűk és megbízható baráti körben tudhattak róluk.
A megnyitás utáni években az eleinte minden tudományos osztályozási szempontot nélkülöző gyűjtemény egyre gyarapodott, és 1913-ig, amikor a Kultúrpalota átadásával méltó helyre került, olyan gyűjteménnyé nőtte ki magát, amellyel legfeljebb a budapesti Nemzeti Múzeum vetekedhet.
De hogyan alakult ki egyáltalán egy ereklyemúzeum létrehozásának gondolata?
Az előadó hangsúlyozta: nem tudjuk ma sem egyértelműen egy névhez, egy emberhez kötni az ötletet. Megemlítette Szabados János aradi újságírót (később Szeged alpolgármestereként számos jelentős megvalósítás fűződik nevéhez), aki egy versében arról írt: a Fennvaló megbünteti a szabadságharcot eltiprókat. A helytörténész véleménye szerint ezzel csiholta ki – Tiszti (Reiner) Lajossal együtt (unokaöccse Európa-hírű karmester lett) – azt a szikrát, amelyből aztán a gyűjtési ötlet megszületett. A jóformán ki sem alakult ötletet felkarolták a korabeli „civilszervezetek”, a Kölcsey Egyesület, a Honvéd Egylet, az Asztalos Sándor Társaság stb. – a kovász a Kölcsey Egyesület volt –, és megindult a gyűjtőmunka, és nem csak Aradon. Kolozsváron például egy aradi származású arisztokrata, Aradon Márki Sándor történész, Jancsó Benedek stb. állt az ügy mellé, és számos, ma már kevésbé ismert személyiség. Zichy Mihály, a kor híres festője, aki inkább Oroszországban élt, két rézkarcot küldött az ügy érdekében (sokszorosításukból jelentős összeg folyt be), Ruttkayné Kossuth Lujza a kormányzó számos emléktárgyát juttatta el Aradra, Damjanichné Csernovics Emília kezdetben húsznál több személyes tárgyat adományozott a gyűjtemény számára (néhányat megőrzött, becses személyes emlékként, ezek halála után kerültek a gyűjteménybe). Az adományozók közt volt Bohus János (hatalmas birtokok tulajdonosa Világos, Zimánd környékén, aki 1848-ban az elsők között, még a törvény megszavazása előtt szabadította fel jobbágyait, a forradalom idején főispánja volt Aradnak), Bohusné Szögyény Antónia (aki a forradalom idején adományokat gyűjtött az elesett honvédok családjának, 1849-ben pedig feljegyezte német nyelvű naplójában a világosi kastélyukban a fegyverletételről folyó tárgyalásokkal kapcsolatos eseményeket – naplóját Márki Sándor találta meg és tette közzé). Kevésbé ismert név az utókor számára Lévay Henrik, a dúsgazdag, Pesten élő arisztokrata, az első állami biztosító megalapítója, aki egyrészt 200 arannyal belépett az ereklyegyűjtő egyesületbe, de talán ennél is fontosabb: a Monarchia területén mindenütt jelenlévő ügynökeit emléktárgyak felkutatásával és gyűjtésével bízta meg.
A gyűjtemény kialakulása természetesen sok-sok, ma már kevéssé ismert „kisember” névjegyét is magán viseli. Puskel Péter többükről megemlékezett. Krisztyóri János pékmesterről, az aradi iparkamara első elnökéről, Somogyi József honvéd őrnagyról (eredetileg halálra, majd 16 évi várfogságra ítélték – szabadulása után Garibaldi seregében harcolt, a fogsága alatt faragott sakk-készlete révén is tartjuk számon), Dömötör Bertalan mérnökről (értékes, Kossuth által a turini száműzetésben aláírt okmányt talált a családi levéltárban), Gulya Sándorról, a katolikus gimnázium tanáráról, aki a Nemzeti dal egy 1848. március 15-én nyomtatott példányát juttatta el a gyűjteménybe, Sárossy Gyuláról, az eredetileg halálra ítélt Galsai Kovács Ernőről (elsőként rajzolta le az 1849-es aradi várat és foglyait, naplója később meg is jelent), Kossuth Lajos háziorvosáról, aki a múzeumi gyűjteménynek korbácsot adományozott stb.
Az előadó ezt követően néhány statisztikai adatot ismertetett, amelyek szerint a végül is 17 ezer körüli tárgyból, dokumentumből álló ereklyegyűjteményt 1909-ben 5500-an, 1930-ban (amikor már csak március–október között, heti négy napon volt megtekinthető) 2100-an látogatták, 1942–43-ban, a háborús években szinte csak diákok keresték fel. Az aradi ereklyemúzeumot a történelen viharai közepette sokszor átszervezték (az újabb időkben 1954-ben, ’60-ban, ’64-ben, majd az 1970-es évek közepén), míg végül alig emlékeztet az eredetire.
Előadásának végén Puskel Péter néhány, az 1848–49-es forradalommal kapcsolatos legendákban élő tévhitet cáfolt (például a sörrel való koccintás tilalma, Haynau 1850-es londoni megseprűzése – a seprűnyél egy darabja „ereklyeként” szerepel stb.), majd számos, a vértanúkhoz és a vár foglyaihoz kötődő tárgyat, dokumentumot mutatott be vetített képeken.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),