Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. április 14.
Három napos Mátyás fesztivállal nyitotta meg az idei reneszánsz évet Hunyad megyében a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. Fellépett a dévai Renaissance tánc- és zeneegyüttes, mely korabeli krónikák szövegeinek felolvasásával, XV-XVI. századi muzsikával vezette be a közönséget Mátyás király udvarába. Április 12-én egész napos reneszánsz játszóházban látták vendégül a szervezők az aprónépet és szüleiket. A vendégként jelen lévő kolozsvári Passamezzo Historikus Együttes tagjai számtalan korabeli foglalkozást kínáltak a Mátyás király udvarába érkezőknek. A helybeli, vajdahunyadi, csernakeresztúri apróságok és Corvin Kiadó által szervezett Kispajtás vetélkedő résztvevői diótörésben, tallérdobásban, tojástörésben próbálgatták ügyességüket. A Passamezzo Historikus Együttes bemutatta Mátyás király az igazságos című táncos vígjátékát. Április 13-án a budapesti Gladius Consort zárta a fesztivált. /Gáspár-Barra Réka: Hunyadiak reneszánsza. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 14./
2008. április 17.
Marosvásárhelyen a napokban bemutatják a középiskolás diákoknak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kommunikáció és szociálpedagógia, valamint a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színháztudományi szakjait. Április 16-án a Bernády Házban a Sapientia tanárai ismertették az egyetemen működő két humán szakot, ugyanakkor ismertették azt a két kiadványt, amely az intézményben oktatók tudományos munkájának eredményeképpen született. A találkozón dr. Murvai Olga dékán-helyettes elmagyarázta, mit is jelent a bolognai oktatási rendszer. Jacsó Ágota és Zoltáni Eszter kommunikáció szakos hallgatók részképzésen vettek részt Magyarországon, az itt szerzett tapasztalatokról számoltak be jövendőbeli társaiknak. Bemutatták azt a két kiadványt, amelyek a marosvásárhelyi Sapientián 2003-ban és 2004-ben tartott szakmai konferencia anyagát tartalmazzák. A Hagyományos és modern kommunikáció című kötetet Sántha Ágnes, az egyetem tanára ismertette. Az Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében című kötetet dr. Ármeán Ottília ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. /(menyhárt): Diáktoborzó bemutatkozás. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./
2008. április 17.
Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei szervezetének elnöke emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapító közgyűlése 1885. április 12-én Kolozsváron zajlott, a szervezet megalakulásának ötlete azonban a szórványvidéken alakult ki, nevezetesen Hunyad megyében, ahol gróf Kún Kocsárd, Szathmáry György, Sólyom Fekete Ferenc, felismerve a szórványmagyarság körében az asszimiláció veszélyét, erős művelődési, történelmi egyesület létesítését szorgalmazta. Ennek eredménye volt, hogy 1882-ben megalakult a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság, amely több évtizeden át fejtett ki jelentős tevékenységet. Az ötletből nőtt ki a Kolozsváron megalakuló EMKE, melynek tiszteletbeli elnöke lett gróf Kún Kocsárd, pár évvel később pedig a szintén Hunyad megyében tevékenykedő gróf Kuún Géza lett az egyesület országos alelnöke. Trianon az EMKE és általában a közművelődés halálát jelentette. 1989 után szembesültek azzal, hogy a XX. század traumái, de különösképpen a második világháború utáni időszak kiölte a cselekvőképességet, a kezdeményezőkészséget az erdélyi magyarságból. Az újraalakuló EMKE többek közt ezt próbálta feléleszteni. 1989 után korán felismerték a decentralizáció fontosságát. Az EMKE mindenütt, de a szórványban különösen arra törekedett, hogy bátorítsa az önálló kulturális civilszervezeteket. Például a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a helyi EMKE-szervezetből nőtt ki, de számtalan példa van erre a nagyobb városokban Déván, Vajdahunyadon, a Zsil völgyében is. Kezdeményezői voltak a magyarház-láncolat kialakításának. Komoly gond a kisközösségek kérdése. Hunyad megyében ilyen például Brád és Hátszeg környéke, Piskitelep, Haró, ahol annak a maroknyi magyarnak nem sikerül közösséggé szerveződnie. Nincs ember, aki a közösségi életet megszervezné. /Gáspár-Barra Réka: Cselekvő közösségekre van szükség. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 17./
2008. április 21.
Száz éve, 1908-ban alapították az 1941-ig megjelenő Nyugatot, a magyar irodalom máig talán legjelentősebb folyóiratát. A Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői és szerzői irodalmi esttel ünnepelték a jeles évfordulót április 19-én a marosvásárhelyi Bernády Házban. Kovács András Ferenc költő, a Látó főszerkesztője üdvözölte közönséget. A meghívottak mindegyike egy-egy költőt választhatott a Nyugat első vagy második nemzedékéből, a választott szerzőt, illetve annak egy művét ki-ki saját elgondolása szerint mutatta be. /Nb. : Nyugat – 100. Látó-est a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./
2008. április 21.
Sikeres volt április 19-én a XV. Gyöngykoszorú Erdőcsinádon. A dal, a tánc, a néphagyományok széles körű felújítását célzó mozgalmat Szabó György Pál és Szabó Éva pedagógus-házaspár kezdeményezésére indította 1991-ben az EMKE, és azóta hetvennél több találkozót tartottak, mindet Maros megyében. A népviseleti parádét ezúttal is Miholcsa József sárpataki Mátyás-huszárjai vezették, majd új házigazdaként Bálint Csaba református lelkész köszöntötte a mintegy húsz csoportot. Emlékeztettek Szabó György Pálnak a tizedik találkozón elhangzott szavaira: „Újra visszafoglaljuk édes anyanyelvünket dalban, táncban és népviseletben”. Emléklapot, Bernády-albumot nyújtottak át az együtteseknek, továbbá Molnár Dénes (Erdőcsinádon élő) képzőművésznek, Miholcsa József szobrászművésznek és huszárjainak, végül az Erdőcsinádon született Füzesi Albert marosvásárhelyi táncmesternek, főszervezőnek. /Bölöni Domokos: Dalban, táncban, népviseletben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./
2008. április 22.
Dr. Fekete Károly, az MPP kézdivásárhelyi elnöke bemutatta a helyi polgármester- és tanácstagjelölt-listát. Rácz Károly, az MPP polgármesterjelöltje. Végre sikerült alternatívát állítani, megteremteni a többpártrendszert, a választás szabadságát – mondotta Fekete. Rácz Károly közgazdász jelenleg Bukarestben két sikeres multinacionális céget vezet. Fő célja a város gazdasági fejlesztése, új munkahelyek teremtése. /Iochom István: Rácz Károly az MPP kézdivásárhelyi polgármesterjelöltje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./
2008. április 22.
Szovátán a Teleki Oktatási Központ elsődleges tevékenysége a pedagógus-továbbképzés, mégis Szovátán, a Bernády Közművelődési Egylet mellett ezen intézmény jelenti a kulturális életet. Márton Zoltán, a TOK igazgatója elmondta, a szovátai kulturális életben kisebb szerepelt vállalnak. Most a megélhetés az elsődleges problémájuk, kevesebb idő marad a kulturális rendezvényekre. A TOK sok vetélkedőt szervez, például a Bethlen Gábor történelmi vetélkedőt, a Virág környezet- és természetvédelmi vetélkedőt, valamint a vetélkedőkkel egybekötött táborokat. Ilyen a pedagógusok pszichológiaversenye, vagy a középiskolásoknak ajánlott faragótábor. Elemi iskolásoknak szánják az Erdei iskolát, szerveznek matematikai tehetséggondozást is. Idén március 15-én, a Szovátai Székely Tanács segítségével szervezték meg a kisiskolásoknak szánt Székely ifjak és '48 vetélkedőt, ennek hatalmas sikere volt. Pályáznak a vetélkedők rendezésére. A TOK folyosói hagyományosan kiállítófelületté váltak, hamarosan egy Kuti Botond-tárlatot nyitnak. A Kriterion Kiadó minden évben megszervezi Szovátán könyvbemutatóját. A Kriterion és a Pallas-Akadémia könyveit a TOK is árusítja. /Nagy Botond: Vonalkódos versenyfutás? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./
2008. április 23.
Van igény alternatívára, azonban „a Magyar Polgári Párt nem jobb, nem profibb, nem erősebb, nem szebb és nem okosabb, mint az RMDSZ” – szögezte le a lap főszerkesztője. A jelöltállítás folyamata megmutatta a „polgáriak” korlátait. A magját olyan személyek alkotják, akik kiszorultak az RMDSZ-ből. /Salamon Márton László: Az alternatíva igénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
2008. április 24.
Mivel Szász Jenő nem indul a polgármesteri tisztségért, bárki nyerjen is, Székelyudvarhelynek mindenképpen csak jobb lesz – jelentette ki Bunta Levente, az RMDSZ polgármesterjelöltje. Komolyan veszi a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjét, Orbán Árpádot. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács alelnöke az RMDSZ színeiben indul a megyei tanácselnöki székért. Elmondta, megyei önkormányzati elnökként az úthálózat, valamint a tömegközlekedés fejlesztésére fordítana különös figyelmet, emellett szeretné ösztönözni a munkahelyteremtést és javítani a kórházak felszereltségét. A jelölt szerint „székely újjászületésre” van szükség ahhoz, hogy a Székelyföld autonóm egységgé váljon. Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke Gyergyószentmiklóson bemutatta Weil Gyulát, az RMDSZ helyi polgármesterjelöltjét. Az udvarhelyi önkormányzati választás Székelyudvarhelyen nem korlátozódik MPP–RMDSZ-párharcra, színre lépett ugyanis egy harmadik, alternatív csoportosulás Zöld Párt néven. A csoportosulás Kolumbán Gábort, a Sapientia Egyetem oktatóját, a megyei önkormányzat volt elnökét tekinti mentorának. /Jánossy Alíz, Pengő Zoltán: Székely újjászületés? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./
2008. április 25.
Április 23-án Lippán a katolikus parókia hittantermében megtartotta áprilisi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Czernák Ferenc Ady Endre és József Attila költeményeiből szavalt. /Balta János: Adyt, József Attilát idézték Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./
2008. április 29.
Április 25-én nyílt meg a Bernády Ház udvarán a Photo Natura című természetfotó-kiállítás Marosvásárhelyen. Vajda György kiállítás-kezdeményező és szervező üdvözölte a megjelenteket. Az Örökmozgó Természetjáró Egyesület 2002-ben kezdeményezte a Photo Natura kiállítás szervezését. Az idei tárlatra 24 hazai, 22 magyarországi és egy vajdasági alkotó összesen 345 fotót küldött be. /Nagy Botond: Pillanat-fényrajz apró csodákról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./
2008. május 2.
„Marosvásárhelyi vagyok, itt születtem, itt nőttem fel, itt él a családom, itt szeretnék maradni továbbra is. Szeretem ezt a várost!” – mondta Borbély László fejlesztési miniszter, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje az RMDSZ Maros megyei szervezetének kampányindító rendezvényén. Marosvásárhelyen a román pártok összefogtak az RMDSZ, a szövetség jelöltje ellen. „A várost vissza kell adni a marosvásárhelyieknek, az RMDSZ ennek az esélynek a letéteményese” – fogalmazott Borbély. Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: Meggyőződésem, hogy Borbély László meg fogja ismételni Bernády Györgyék teljesítményét, ha megadjuk neki az esélyt. Ilyen tudattal és önbizalommal kell nekünk gondolkodni, így kell útra indulni a Nyárádmentén, a Küküllőmentén, ahol a hűségesek jelentik a mércét. ” /Lokodi Imre: Markó Béla: hűségesek jelentik a mércét. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./
2008. május 3.
A Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Országos Tantárgyverseny egyik állomása volt a reneszánsz irodalmi és műveltségi alternatív vetélkedő Nagykárolyban. A diákok nyolc különböző megyéből érkeztek. A rendezvény főszervezői: Kiss Hajnalka, a Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Iskolaközpont magyar irodalom szakos tanára, Szabó Csilla és Putovits Tünde, a Nagykárolyi Elméleti Líceum magyar irodalom szakos tanárai voltak. /D. H. : Emlékezetes marad az országos tantárgyverseny alternatív vetélkedője is. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 3./
2008. május 9.
Sovinizmussal, valamint az ukrán kisebbség jogainak eltiprásával vádolja az RMDSZ-t a Romániai Ukránok Egyesületének Szatmár megyei vezetősége. A szövetség képviselői tagadják az ellenük felhozott vádakat, állítva, hogy az ukrán szervezet elnöke, Mihai Macioca kirohanásaival román politikai érdekeket szolgál. Macioca bejelentette: az ukránok egyesülete az RMDSZ-ellenes koalíció néven megalakult román pártszövetség jelöltjét, Valer Mariant támogatja a megyei tanácselnök-választáson. A botrány Tarasz Sevcsenko ukrán nemzeti költő szobrának elhelyezése kapcsán pattant ki. A kezdeményezők ragaszkodtak ahhoz, hogy az emlékművet az István téri parkba, Petőfi szobra mellé helyezzék, ahol a magyarság a március 15-i megemlékezést tartja. A helyi tanács februári ülésén más helyszínt jelölt ki, a Petőfi-szobortól mintegy száz méterre, az István tér átellenes sarkában. Alternatívaként pedig felajánlottak egy részt a Kossuth-kertből is. Az ukrán szervezet vezetője azonban kijelentette, csakis az eredetileg kért hely felel meg nekik, mert a szobrot mindenképpen az „ukrán templom” elé akarják helyezni. Macioca elmondta: „válaszként a sovén magyarok irritációjára” eldöntötték, hogy visszaszerzik ősi templomukat, a Szent Miklósról elnevezett görög katolikus kegyhelyet, amelyet szerinte jogtalanul bitorolnak a magyarok. A város legrégebbi templomát valóban „rutén templomként” emlegetik, azonban ez – Szőcs Péter történész, a megyei múzeum igazgatóhelyettese szerint – csakis azért van így, mert a görög katolikus egyházközség régen a munkácsi egyházmegyéhez tartozott, amely többségében rutén ajkú gyülekezeteket foglalt magába. A Szent Miklós-templom gyülekezetét azonban – az egyházi iratok tanúsága szerint – körülbelül kétszáz éve többségben magyarok alkották. Pallai Béla lelkész szerint jelenleg az ötezres gyülekezetet kizárólag magyarok alkotják. Macioca-t, az ukrán egyesület elnökét az sem tántorítja el szándékától, hogy a Szatmárnémetiben élő mintegy 300 ukrán ortodox vallású. Csehi Árpád, az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje szerint nem az a gond, hogy az ukránok nem rá szavaznak, hanem az, hogy negatív színben tüntetik fel a szövetséget. /Babos Krisztina: Ukrán vádak az RMDSZ ellen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./
2008. május 10.
Hunyad megye magyarsága három nagy csoportra osztható – írta az Akadémai Kiadó által 1982-ben megjelentetett Magyar Néprajzi Lexikon. A Hunyad megyei magyarság legősibb, de egyben legcsekélyebb számú részét a honfoglaláskor itt megtelepedett magyarok jelentik. A törökdúlások idején azonban ez a népesség többnyire kipusztult, soraikat elmagyarosodó hegyvidéki román családokból próbálták pótolni. A régi polgári magyar lakosság ma már csak kis számban maradt meg főleg Déván és Szászvároson. A másik jelentős kategória az 1888–1910 között betelepedett „dévai csángók”, azaz bukovinai székelyek, akik valójában nem csupán Dévára, hanem Csernakeresztúrra, Vajdahunyadra és Sztrígyszentgyörgyre is jelentős számban telepedtek. A harmadik fontos ága a Hunyad megyei magyarságnak a 19. század második felétől betelepedő székelyek, akik az iparosítás nyomán több hullámban jöttek e vidékre. 1883-ban a Tisza Kálmán vezette magyar kormány elindította a Bukovinába elmenekült székelyek hazatelepítését. Elsőként az Al-Duna környékére telepednek, ennek a hullámnak az 1885-ös nagy árvíz vetett véget. Déva telepeseket kért és az akkori polgármester, dr. Issekutz Gergely annyira a szívén viselte a betelepülők gondját, hogy ez utóbbiak egyenesen atyjuknak nevezték a város elöljáróját. Végül két nagy hullámban összesen 99 család telepedett be az öt bukovinai faluból (Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten), 10 holdas földeket kaptak. 1910-ig szépen fejlődött a telep. Az 1910-ig betelepült 288 lélek 1934-re 1250 főre szaporodott. 1910-ben még további 31 házat épített az állam a betelepülőknek, ez alkalommal 35 újabb család jött, összesen 292 lélek. Később, az első világháborúig még további 27 család jött, összesen 105 személy. Hasonlóan történt a betelepedés a szomszédos Vajdahunyadra is, ahova kizárólag hadikfalviak települtek. A XX. század folyamán több hullámban is jöttek a székelyek a megyébe. Számtalan tanár, orvos, művész, lelkész, illetve ezek tanulni vágyó gyermekei kerültek ide. Sokan már a nyolcvanas évek idején kitelepedtek külföldre, aki maradt, az 1989 után költözött vissza valamelyik erdélyi nagyvárosba. Napjainkban Hunyad megye 24 ezer körüli magyar lakosságának jó egyharmadát a bukovinai székelyek leszármazottai teszik ki, másik harmadát az időközben betelepülő székelyek, csupán egy sovány harmadát képezik az „őshonos” magyarok. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Sok a székely, de így is kevés. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./
2008. május 10.
Egy hónapja, hogy a kultúrház és a Hadnagy-kúria szomszédságában, Dálnok központjában új katolikus templom építésébe fogott az alig százlelkes gyülekezet. Május 9-én az ablakokig felhúzott épületben kerülhetett sor az alapkő és az alapító okiratok ünnepélyes elhelyezésére. A csernátoni egyházközség filiájának apraja-nagyja eljött az ünnepségre, amelyen a rövid szertartást a bérmaúton Háromszéken tartózkodó dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. A mintegy száz férőhelyes templomot Molnár István tervezte. /Ferencz Csaba: Új katolikus templom épül Dálnokon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./
2008. május 12.
Mircea Dinescu, a közismert költő Borbély Lászlót, az RMDSZ polgármester-jelöltjét támogatja. Marosvásárhelyen, a Bernády Házban megtartott könyvbemutatóján elmondta: – Borbély Lászlóval Marosvásárhelynek végre európai polgármestere lesz. Dinescu szerint Borbély László olyan ritka kvalitású politikus, aki bárhol a világon nagyon sokra vihetné. Borbély előtt nyitva áll mind Bukarestben, mind Brüsszelben az összes ajtó – hangsúlyozta a költő. /Európai polgármestert Marosvásárhelynek! = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./
2008. május 13.
Bartók-emlékplakettet avattak a marosvásárhelyi Kultúrpalota emeleti előcsarnokában. Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész alkotása a Maros Megyei Tanács és a Bernády György Közművelődési Alapítvány közös kezdeményezésére, Csíky Boldizsár zeneszerző ötletéből kiindulva készült el. Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke, Nagy Miklós Kund, az alapítvány kuratóriumának vezetője, valamint Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke leplezte le a plakettet, emlékeztetve arra, hogy Bartók Béla többször is járt Marosvásárhelyen, ahol koncertezett is. A találkozón bemutatták a Határtalanul – a Kárpát-medence múzeumai, Bernády-gyűjtemény albumot is. /Antal Erika: Mindenki zeneszerzője. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2008. május 14.
A Szabadság weboldalán szavaztak a lap által feltett kérdésre: A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezete megalakulásáról a 44,9 százalék azt válaszolta: Szórványban nincs szükség alternatív magyar politikai pártra. Azonban a válaszolók 39, 8 %-a szerint ideje volt az új magyar politikai alakulat kolozsvári létrehozására. /Szórványban nem kell a megosztottság. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
2008. május 19.
Különleges világot képez Haller József művészete – jelentette ki Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztő-helyettese a képzőművész legújabb kiállításán Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Haller József az utóbbi évek munkáiból állította össze grafikai kiállítását. /Haller József, a reneszánsz ember. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./
2008. május 22.
Május 22-én rendkívüli kiállítást nyílik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Marosvásárhely építőjének, dr. Bernády György volt polgármesternek az emlékszobája melletti teremben a város szecessziós művészetét idézik fel, többek közt azokkal a restaurált ólomüveg ablakokkal, amelyeket politikai okok miatt vettek ki eredeti helyükről évtizedekkel ezelőtt. A Bethlen Gábort, II. Rákóczi Ferencet, Kossuth Lajost, Deák Ferencet és Ferenc József császárt ábrázoló ablakok a hajdani Városháza, mostani megyeháza nagy gyűléstermét díszítették. A festett üvegablakok a Kultúrpalota pincéjébe rejtve több mint 80 évig, a palota nagyterme bejárata fölötti domborművel együtt vártak a megújulásra. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnökének kezdeményezésére a budapesti Róth Miksa Emlékház szakemberei több hónapon keresztül restaurálták a szecessziós műalkotásokat, a budapesti főpolgármesteri hivatal mintegy 5 millió forintos támogatásával. Az üvegablakokat a megyei tanács visszatette volna eredeti helyére, azonban az épület tulajdonosa, a főispáni hivatal, Ciprian Dobre prefektus s diszkriminatív döntésével nem engedélyezte ezt. Az állandó kiállítást a Kultúrpalotában a megyei tanács támogatásának köszönhetően rendezhették be a szakemberek. /Róth Miksa remekei előkerültek a süllyesztőből. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./
2008. május 23.
Marosvásárhely – és talán Erdély – egyik legértékesebb, legreprezentatívabb képzőművészeti kiállítását nyitották meg újra május 20-án. A Bernády-gyűjteményként ismert tárlat félévnyi szentendrei tartózkodás után érkezett haza, az időközben a Maros Megyei Múzeum által újrafestett és felújított eredeti galériáiba, a Kultúrpalota legfelső emeletére. A kissé átrendezett, eddig ki nem állított alkotásokat is felvonultató, Fények és árnyak című állandó kiállítás megnyitóján Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és szólt a szentendrei kiállításról is. /Nagy Botond: Fények és árnyak. Újra itthon a Bernády-gyűjtemény. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./
2008. május 24.
Szeptembertől megnyitja kapuit a több mint tíz éve épülő Kiskanyar negyedbeli új iskola Lugoson. A 16 tanteremmel, kémia, fizika, biológia, informatika, idegen-nyelv laboratóriumokkal, könyvtárral, sportteremmel és orvosi rendelővel ellátott új iskolába költözik ősztől az 5-ös Számú Általános Iskolában működött magyar I-VIII. osztályos tagozat is. A magyar tagozat továbbra is napközis rendszerben működik majd, a gyerekek az iskola étkezdéjében ebédelhetnek és a következő napi leckéjüket is elkészíthetik, tanári felügyelet mellett. Halász Ferenc Temes megyei helyettes főtanfelügyelő azt nyilatkozta, hogy a helyi polgármesteri hivatal anyagi megfontolások alapján lemondott az 5-ös számú Általános Iskola megvásárlásáról, ezért jelenleg a Kiskanyar negyedbeli új iskola a legjobb alternatíva a magyar tagozat számára. A magyar gyerekek egy részét iskolabusz szállítja be Lugosra a környező településekről. /Pataki Zoltán: A Kiskanyarba költözik a lugosi magyar iskolai tagozat. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./
2008. május 26.
„Táboroktól és kánonoktól független lapot akartunk” – mondta Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a magyarországi Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztője Nagyváradon, a megújult külsejű lap május 23-án történt bemutatóján. Az író-olvasó találkozóra Kiss László író, a folyóirat szerkesztője, Szabó Tibor író, az elektronikus kiadás szerkesztője és Kiss Ottó író, költő, a lap munkatársa kísérte el a főszerkesztőt. A Bárkát egyelőre csak Magyarországon terjesztik, de elektronikus változata, a www.barkaonline.hu világszerte hozzáférhető. „Ablak a kortárs magyar irodalomra” – olvasható az internetes magazin fejlécén, a magyarországi alkotók munkái mellett ugyanis számos erdélyi és felvidéki szerző műveit is publikálja. Elek Tibor főszerkesztő egy esszé felolvasásával búcsúzott, végül Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője kihirdette a nagyváradi irodalmi lap közelmúltban lezárult pályázatának eredményét. A pályázatra a „shoppingolni” szó által „ihletett” irodalmi alkotásokat vártak, a tíz legjobb pályamunka közül az olvasók internetes szavazatai alapján Veres Bernadett egyetemi hallgató Hurrá!? Shoppingolunk… című írása bizonyult a legsikerültebbnek. /Fried Noémi Lujza: Szekértáborok nélkül. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./
2008. május 28.
Közel negyven személy maradt ivóvíz nélkül a Kolozs megyei Magyarfenesen, az erdélyi autópálya munkálatai miatt. A munkálatokért felelős Bechtel cég naponta 16 liter palackozott vizet ad családonként a károsult lakóknak, és egy 3000 literes ciszterna vizet biztosít hetente kétszer a háztartások, illetve jószágok számára. A falu lakói szerint ez nem elég. /D. Mészáros Elek, Fleischer Hilda: Víz nélkül, repedt házakban. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2008. május 30.
Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette, bejárta Erdélyt, az RMDSZ jelöltjei intenzív kampányt folytattak, házról házra jártak. Nem folytattak negatív kampányt. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa szerint a hét végi „MPP-kampányrendezvényeket hangsúlyos antimodernizációs retorikával, turulmadaras, Árpád-sávos lobogós külsőségekkel, ott-ahol-zúg-az a négy-folyó-típusú dalok eléneklésével teleszőtt kampány jellemezte. ” Megkérdezte, ennek a retorikának van esélye a 21. század elején Erdélyben? – A nemzeti érzelmekre mindenkinek oda kell figyelnie- reagált Markó Béla. Az ultranacionalizmusnak akkor van esélye, ha a közösség igényeire nem kap megfelelő választ. Markó szerint az RMDSZ-szel szemben az MPP sem kínál semmi mást, nemzetpolitikai célként sem, nincs alternatív program az RMDSZ-szel szemben. Az RMDSZ biztosít mindenkit, hogy meg fogja oldani a problémákat. /Tibori Szabó Zoltán: Verseny a magunk körén belül, egység kifelé. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2008. május 31.
Idén több mint kétmilliárd forintra lehet pályázni a Szülőföld Alap keretében – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő budapesti tájékoztatóján. Új elem az önkormányzati- és a szórványban élő magyarság programjainak támogatása és kiemelt figyelmet kapnak a környezet- és természetvédelmi programok. A Szülőföld Alapban a 2007-ben rendelkezésre álló mintegy kétmilliárd forintra 2. 600 pályázótól érkezett igény, és 1. 240 nyert el támogatást. A támogatott célok között a magyar nyelvű oktatás minden szintje és módja szerepelt; erre a Szülőföld Alap 2007-ben mintegy egymilliárd forint támogatást nyújtott. Összesen 132 határon túli egyházi szervezet kapott 124 millió forint támogatást hitéleti programokhoz és egyházi jellegű műemlékek felújításához. A határon túli ifjúsági szervezetek összesen 120 millió forint támogatást kaptak. /Több mint kétmilliárdos keret a Szülőföld Alapra. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 31./
2008. június 2.
Lapzártáig a tizenhárom körzetből beérkező adatok alapján a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött Kézdivásárhelyen. A helyi választások nagy vesztese Török Sándor jelenlegi polgármester, aki a szavazatok 40,91 százalékát kapta. Második forduló lesz Kézdiszentléleken és Ozsdolán. – Csernátonban Bölöni Dávid, Torján Daragus Attila, Kézdiszentkereszten Jakab Mária Edit, Esztelneken Vargha Attila, Kézdialmáson Molnár István, Lemhényben Lukács Róbert, Bereckben Dimény Zoltán, Gelencén Szakács Tibor, Szentkatolnán Tusa Levente RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek vezetik a következő négy évben a településeket. /Iochom István: Kézdivásárhely váltott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./
2008. június 2.
Május 31-én Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház mögötti kis parkban felavatták Aranka György szobrát. Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke elmondta: néhány éve fogalmazták meg, hogy Aranka Györgynek szobrot kellene állítani Marosvásárhelyen, aki kétszáz éve fogalmazta meg azt, ami ma is érvényes: mindannyiunk felelőssége ápolni a nyelvet. Nem véletlenül tart Aranka György szobormása könyvet a kezében. Marosvásárhelyen 1990-ben százezer magyar vonult az utcákra békésen tüntetni. Kezükben könyv és gyertya volt. Borbély László a népviseletbe öltözött széki fiatalok díszőrsége előtt Markó Bélával leleplezte Aranka György szobrát, Gyarmathy János vásárhelyi szobrászművész alkotását. Markó Béla hangsúlyozta, Aranka bebizonyította, hogy lehet a humán tudományosság fellegvárává tenni ezt a Pesttől és Budától távol fekvő kis várost. Hogy központtá lehet tenni a perifériát. Aranka György megteremtette főművét, a Magyar Nyelvmívelő Társaságot. Gyarmathy János szobrászművészt segítői voltak Kiss Levente, Sánta Csaba és Szőcs Zoltán szobrászművészek, illetve Balogh „Cubi” József öntőmestert. /Nagy Botond: Aranka György visszatérte. Szoboravató Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./
2008. június 5.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia – EMTE), a Partiumi Keresztyén Egyetem (PKE), a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatási vonala, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem (SZME) azzal a határozott kéréssel fordultak a politikai pártokhoz, minden közéleti szereplőhöz, hogy véleményük kifejezésében tartózkodjanak attól, hogy a romániai magyar felsőoktatást kiszolgáló intézeteket azok megkérdezése nélkül minősítsék, a nevükben – akár jóhiszeműen – különböző kampányokban szóljanak rájuk politikai hangulatkeltő szövegekben utaljanak, ellenük (vagy nevükben) fellépő önjelölt csoportosulásokat legitimáljanak. A politikai vita során „a már létező és működő intézeteket ne támadják, az ott folyó anyanyelvi oktatás rendezett voltát ne tagadják. Igényeljük, hogy tényfeltárás címén alaptalanul ne keltsék a közpénzekkel való rossz gazdálkodás hírét. Igényeljük, hogy a már működő erdélyi magyar felsőoktatási alternatívák elért eredményeit, fejlődését hazai és anyaországi politikai szereplők ne vonják kétségbe, de ne is sajátítsák ki” olvasható a Magyari Tivadar rektor-helyettes (BBTE), Dávid László rektor (Sapientia – EMTE), Geréb Zsolt rektor (PKE), Gáspárik Attila rektor (SZME), Nagy Örs rektor-helyettes (MOGYE) által aláírt közleményben. /Egyetemek felhívása a politikai pártokhoz. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Közös nyilatkozatban léptek fel az erdélyi magyar felsőoktatási intézetek vezetői a romániai és anyaországi politikai és közéleti szereplők részéről tapasztalt támadások ellen. Az elmúlt idő-szakban a Gyurcsány-kormány illetékesei vették össztűz alá a Sapientia Egyetemet. A Gyurcsány-kormány hevesen támadta az elmúlt időszakban a Sapientiát. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nemrég elhibázott menedzsmenttel vádolta és szocialista nagyüzemnek nevezte az Orbán-kormány idején alapított EMTE-t, amelyről a Népszabadság romániai tudósítója a kolozsvári Szabadság hasábjain többek között azt állította, hogy „spekulált a Budapestről érkező pénzekkel, az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, és ötletszerűen, pályáztatás nélkül vásárolt ingatlanokat”. Eközben Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke a napokban Hágában tárgyalt Knut Vollebaekkel, az EBESZ kisebbségi főbiztosával az erdélyi magyar felsőoktatás bővítési lehetőségeiről. /Rostás Szabolcs (Kolozsvár): Erdélyi rektorok a támadások ellen. = Magyar Nemzet (Budapest), jún. 5./ Emlékeztető: Tibori Szabó Zoltán cikke:T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. máj. 3.