Bartha Béla munkássága
Bartha Béla képzőművész, költő, művészetterapeuta Dicsőszentmártonban született 1932. szeptember 24-én. Vegyészeti technikumot végzett szülővárosában, majd 1953-tól műszaki rajzoló a bukaresti Orvosi Műszergyárban. 1957–1958 között politikai elítélt, 1959–1970 között kirakatrendező. 1970–1975 között Szovátafürdőn dekoratőr. 1975-ben megszervezte Erdély első művészetterápia osztályát a dicsőszentmártoni elmekórházban. 1977-ben a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdió filmet készített a művészetterápia osztályról. 1980-ban megszervezte a tölgyesi idegszanatórium művészet-teraápia osztályát. 1983-ban interjút adott a Kolozsvári Rádiónak a művészetterápia hasznosságáról. Tölgyesen dolgozott osztályvezetőként, 2004-es nyugdíjazásáig.
Képzőművészeti munkássága jelentős. 1968-ban Bukarestben elvégzett egy hathónapos tanfolyamot, és reklámgrafikusi képesítést szerzett. 1972-től tagja a romániai hivatásos Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepelt Bukarestben (1961, 1964, 1966, Dalles-terem). 1962-től 1994-ig részt vett a marosvásárhelyi művészek tárlatain. Monumentális munkái: 18 négyzetméteres secco a dicsőszentmártoni Senator bárban; 19 nm-es sgrafitto és 16 nm-es vitro a Városi Kórház előcsarnokában. Rézdomborítások a helyi poliklinikán. Hazai alkotótáborokban vesz részt, szellemi fogyatékos művészek nemzetközi alkotótáborait látogatja művészetterapeutaként Magyarországon. Reprodukciói jelentek meg hazai lapokban, folyóiratokban, könyvgrafikákat készített. Egyéni kiállításai: 1963: kiállítás a dicsői kultúrházban, megnyitotta Szécsi András festőművész. 1979: gyűjteményes kiállítás a dicsői városi múzeum termeiben, a képzőművészeti szövetség részéről megnyitót mondott Gheorghe Olariu elnök és Balázs Imre alelnök. 2003-ban a dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Kulturális Központ megalakulása alkalmából retrospektív kiállítást rendezett, amelyet Nagy Miklós Kund műkritikus és Bölöni Domokos író nyitott meg. Beszédet mondott dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke. 2005-ben a Román Televízió magyar nyelvű adásának stábja forgatott filmet a művész lakásán. Ugyanebben az évben nyílt tárlata a városi kultúrházban, a munkákról Răzvan Ducan igazgató beszélt. Több munkája van a román állam tulajdonában és külföldi magángyűjteményekben (Magyarország, Amerika, Németország, Új-Guinea stb.).
Irodalmi tevékenysége is emlékezetes. 1955-ben alapítja meg a dicsőszentmártoni Ady Klubot, 1956-ban részt vett a román–magyar kétnyelvű Tudor Arghezi Irodalmi Kör létrehozásában. 1959-ben ugyanott létrehozta a magyar műkedvelő színtársulatot. Műkedvelő színész, díszlettervező. 2000-ben a helyi Népszínház díszoklevéllel jutalmazta színházi munkásságát. Caragiale-díjas szavaló (Bukarest, 1962). 2002-ben mutatták be Felhőből faragott álom című első verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely) a városi művelődési házban. A kötetet szerkesztője, Bölöni Domokos méltatta. 2005-től képzőművészeti tárlatokat és író-olvasó találkozókat szervezett a dicsőszentmártoni Magyar Házban.
Egy különös szót köszönhetünk neki, a tűrnövényt, amely szülővárosa nevének játékos magyarintásából ered. Olyan ember ötlötte, aki sok mindent próbált életében, és az élet is meg- és kipróbálta őt. Végül a folyóparti kisvárosban „temette el magát”, vált virtuális barlanglakóvá, de korántsem trogloditává. Bartha Béla a gyógyítás mellett a képzőművészettel, amellett pedig az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Nem tartozott a szerencsés emberek közé, talán ezért is sötét a kép, amelyet rajzol „fészkéről”: ”Verebek és csókák városában élek, / Feketerigót gyilkolók városa, / Ahol már fölösleges a dal s az ének, Költőnek, rigónak egy a sorsa.”
A „tűrnövény” szomorkásan árasztja a népéletből ismerős tűrömfű és bajvirág kesernyés illatát, hordozza a poros kisváros minden unalmát, sóhajtja az elvágyódás hiábavalóságát. Aki ittmarad, a művészetben nem viheti sokra, a megmérettetéshez országos és nemzetközi terek, fórumok kellenek. Akiből lett valaki, mind másutt vált valakivé; lám csak, Sipos Domokos is, a legkiválóbb tehetség, korán kihunyt, pedig ha elmegy és az egészsége is megmarad, a legnagyobbak közé írhatta volna be magát.
Bartha Béla nem ült tétlenül, szüntelenül dolgozott. Grafikái, festményei népesítik be szerény lakását, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Impress kiadónál Felhőből faragott álom című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója. Második verseskönyve, A vándor éneke 2008-ban jelent meg, ezt grafikáinak válogatott csokrával tette élménydúsabbá.
Intézményes támogatásra nem számíthatott, rokonok, barátok segítették. Az idill, melyet korábban festői képben ecsetelt, csak egyik-másik versében jelenik meg: „Mellettem suhan az idő, én várok, / A selymesen gubódzó csendben. / Bebalzsamoznak üdvözítő álmok / Zsongító dalt éneklő kötelekbe.” Munkába menekítette nyomasztó magányát. A rajzolás, festés, írás egyfajta menekülés is volt az álomlétbe: „A karosszék dalolni kezd egy nótát, / Dallá leszek, és nincs több szomorúság.”
Bartha Béla hosszas betegség után, 2015. december 4-én, pénteken hunyt el. Temetése 2015. december 6-án, vasárnap volt, a dicsőszentmártoni sírkertben.
surlottgradics.wordpress.com

A többség és kisebbség közötti bizalom megromlásához vezetnek a Romániai fejlemények
Winkler Gyula EP-képviselő csütörtök este tájékoztatta az Európai Néppárt Politikai Közgyűlésének Brüsszelben tanácskozó tagjait arról, hogy Romániában, az elmúlt időszak eseményei a bizalom megromlásához vezetnek a román többség és a magyar kisebbség között.
Winkler szerint az interetnikai kapcsolatok szempontjából Romániát jó ideje, „rossz közhangulat jellemzi”, és a december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmával, Kézdivásárhelyen történt sajnálatos incidenst, rendkívül veszélyes módon felhasználják „a teljes magyar közösség megbélyegzésére”.
Az európai parlamenti képviselő ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök, megbeszélést folytatott Klaus Iohannis államelnökkel, valamint Dacian Ciolos miniszterelnökkel, akiknek jelezte a romániai magyar közösség jogos aggodalmait. Winkler bejelentette, hogy ezen aggodalmakat levélben közölték Joseph Daul, az EPP elnökével is.
A Politikai Közgyűlés keretén belül, az RMDSZ EP-képviselője utalt az ezelőtt egy hónappal, a bukaresti Colectiv klubban történt szerencsétlenségre, amely 60 halálos áldozatot és több tucat sebesültet követelt, és Victor Ponta miniszterelnök szociáldemokrata kormányának a lemondásához vezetett. Ennek következtében új, ezúttal technokrata, kormány alakult Dacian Ciolos, volt európai biztos vezetésével.
Ebben az összefüggésben Winkler elmondta, hogy Romániában a politikai osztályt teljességében elutasító magatartás észlelhető. Ezt a jelenséget, véleménye szerint, a lehető legkomolyabban kell kezelni. Az európai parlamenti képviselő azt is hozzátette: az Európai Néppártnak jelentős szerepe lesz a politika iránti közbizalom újjáépítésében, úgy Romániában, mint az EU valamennyi tagállamában.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Brüsszel, 2015. december 11. surlottgradics.wordpress.com,

Borossebesi katolikus hívek aggodalmai
Késik a felekezeti iskolaépület visszaszolgáltatása
Amikor legutóbb Borossebesen jártunk, a helybeli református, illetve katolikus egyházközségek elöljáróival folytatott beszélgetésen Máthé József református főgondnok a templomon tervezett javításokról, illetve a hosszú, kemény törvényszéki küzdelem után visszaszerzett egyházi ingatlanjaikról beszélt. Ezzel ellentétben Mellák István, a katolikus közösség egyik elöljárója a pénztelenségre panaszkodott, mert a hívek adományain kívül semmiféle mellékjövedelmük nincs. Azért, mert a katolikus templom közterületen lévén, a város tulajdonát képezi. Nagyon fontos lenne számukra az egykori katolikus iskolaépületnek a visszaszolgáltatása. Az központi helyen található, ezért ha visszakapnák, illetve bérbe adnák, komoly pénzforrást jelentene az egyházközségnek a lelkész javadalmazása, illetve a templomon szükséges javítások, karbantartási munkálatok finanszírozása tekintetében. Mivel a templom központi helyen található, nincs melléképülete, ezért fát nem tudnak tárolni, tehát komoly gondot jelent a hideg időszakban, földgázzal történő fűtés költségeinek az előteremtése. A rendszerváltás után az épületet használó rendőrség kiürítette, a polgármester állítólag azt mondta: foglalják el, mert az a katolikusoké. Akkoriban Kettner József volt a gondnok, aki állítólag azt mondta, hogy az ingatlant a püspökségnek kell visszafoglalnia. A tétovázás láttán, a városi vezetőség az épületet kiutalta, illetve telekkönyveztette is a csendőrség nevére, amely jelenleg is használja, rendben tartja.
Azóta, az épületet a Temesvári Katolikus Püspökség közvetítésével, Bukarestben hivatalosan, a tulajdonra vonatkozó minden dokumentummal alátámasztva igényelték vissza, de eddig semmi nem történt ez ügyben.
Mellák István attól tart, ha a visszaszolgáltatási ügy sokáig elhúzódik, pénzhiány miatt megszűnhet a seléndi plébánia. Ezzel a katolikus hívek amúgy is fokozott lemorzsolódása felgyorsul. Néhány évtizede ugyanis a borossebesi, a körösbökényivel és a menyházaival együtt még plébánia volt. Jelenleg viszont már mind filiává, kirendeltséggé vált. Náluk vasárnaponként szentmisét ft. Petar Stoianovici seléndi plébános tart. Ha viszont ez a plébánia is kirendeltséggé válik, talán kéthetente, esetleg havonta tarthat majd szentmisét valaki – aggódnak a helybeli katolikus hívek.
A borossebesi felekezeti iskolaépület visszaszolgáltatási ügye egy, azon több-száz, a magyar történelmi egyházak által sérelmezett visszaszolgáltatási ügyből. Ezeknek a megoldását a rendszerváltós óta hatalmon volt kormányok szándékosan késleltették arra számítva: a múló idő mindent megoldhatnak. Elfogyhatnak a visszaigénylő hívek, ezért maradhat az államé. Reméljük, az Egyesült Államok Kongresszusa által a Román Kormányhoz címzett felszólítás kimozdítja a holtpontról a borossebesi katolikusok sérelmének az orvoslását is. Szerintem azonban „Isten malmai csak akkor őrölnek lassan is”, ha valakik a vízikerekek előtt mozgatják az állóvizet.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nőtt a lakosság elutasítása a migránsokkal szemben
Az állampolgárok több mint 80 százaléka ellenzi a közel-keleti és afrikai migránsok romániai letelepedését, az elutasítók aránya jelentősen nőtt szeptember óta – derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a bevándorlókkal és a menekültekkel szembeni elutasítás növekedése a november 13-i párizsi terrortámadásokkal áll összefüggésben.
Szeptemberben a lakosság 65 százaléka ellenezte a bevándorlók és a menekültek Romániában való letelepedését. Az ellenzők gyarapodásával megfelelő arányban csökkent azoknak a száma is, akik egyetértenek azzal, hogy Románia fogadja be a migránsokat. A legújabb felmérés szerint 19 százalék ért egyet a bevándorlók Romániában való letelepedésével. Szeptemberben ezeknek az aránya meghaladta még a 35 százalékot.
Szabadság (Kolozsvár)

„A darab megsúgja az anyagot és a formát”
„A darab mindig megsúgja, hogy milyen anyagból kell dolgoznom – latexből, bőrből, textíliából vagy papírból –, majd megsúgja a formát is. Nem hagyják magukat, én pedig egyfajta közvetítő vagyok az anyag és a darab között.
Amikor elkészül egy olyan maszk, amit más is be tud fogadni, az számomra óriási örömet jelent” – hangsúlyozta Varga-Járó Ilona képzőművész, maszkmester, díszlettervező tegnap délután a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójának előterében, a Showcase 25 keretében szervezett tárlatának ünnepélyes megnyitóján. Mint mondta, tizenegynéhány éve fontolgatja már, hogy az előadásokhoz felhasznált maszkok negatívjait egyszer olyan technikával is megörökíti, amely nemcsak a színházat szolgálja, hanem elsődlegesen képzőművészeti szempontból érdekes. Úgy tűnik, ennek az ideje Tompa Gábor igazgató biztatására jött el, akitől tegnap este, a Leonce és Léna című előadás után a Vlad Mugur-díjat vehette át a művész.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy álomba vetett hit és annak hanyatlása – hároméves mérleg helyett
„Ma is elérzékenyülök, ha arra a leírhatatlan érzésre gondolok, amit három éve nagyon sok barát és támogató körében éreztem a parlamenti választások eredményére várva. Ma is melegséggel tölt el, hogy ott és akkor egyértelmű jelét kaptam annak, hogy igen: van és lesz értelme egy álomért küzdeni, új dimenzióban.” – írja „számadásában” Markó Attila. Az egykori háromszéki képviselőt, a restitúciós bizottság volt tagját a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásának ügyében három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 2014-ben, blogbejegyzésében e megpróbáltatásoktól teli időszakra tekint vissza, ebből közlünk részleteket.
„Három évvel ezelőtt még azt hittem: a Mikó-per egy puszta tévedés, amit orvosolni lehet. Bár az alapfokú döntés földrengése hatalmas repedéseket okozott a jogba és igazságba vetett hitem falán, az építmény még nem dőlt össze. Mentem tovább, vittem vállamon a megtépázott zászlót. Aztán a Mikó-perben jogerős döntés született, és már alaposan megroggyant a térdem a súly alatt. Végül le akartak tartóztatni, azzal az indokkal hogy «távollétemmel hozzájárultam a bűncselekmény elkövetéséhez» (vádiratból idézet), és ezzel végleg megtört a hitem – és vele együtt az erőm a folytatásban. Ezek a lövések egyenként is halálosak lehetnek. Még ha politikusként állnom is kellett volna az igazságtalan lövéseket, emberként már nem tudtam. Gyáva vagyok? Talán.
Nemrég a Terror Házában járva, az egyik teremben, melyet tárgyalóteremmé alakítottak, beleolvastam néhány ötvenhatos közzétett periratába. Végigfutott a hideg a hátamon, amikor viszontláttam azokat a megfogalmazásokat, azokat a betegesen erőltetett mondatokat, amelyek ott vannak ma is a Mikó-döntés indoklásában, vagy azokban a szövegrészekben, amelyek rólam szólnak a kártérítési lopások, csalások pereinek vádirataiban. Felüvöltött bennem az emlék, hogy miután a parlament megszavazta az előzetes letartóztatásomat, megláttam a nyomozati dossziéban a hiányzásomat bizonyító jelenléti ívet, amelyet az ügyész már hónapok óta látott, és ennek ellenére mégis le akart tartóztatni. Míg olvastam azoknak a koncepciós pereknek az iratait – bár túlzásnak tűnt – egy pillanatra magam is ismét tárgyalóteremben éreztem magam, ahol rajtam kívül már mindenki tudja a végkifejletet.
Három éve tehát Sepsiszentgyörgy közössége megválasztott képviselőjévé. Irodám falára a Kárpát-medence magyarságának nemzetiségi térképe mellett három arcképet tettem fel: Kőrösi Csoma Sándorét (a magyarság eredetét kutató székelymagyar utazóét), gróf Mikó Imréét (érthető okból), és Márton Áron püspökét, akire református létemre példaképként tekintettem, üldöztetésével szembeni kitartása erőt adott nekem is. «Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség?» – az ilyen gondolatai mindig eszembe jutottak a per során. Ám mindig elkergettem a sötét elméleteket, hisz hittem abban, hogy van igazság és van igazságszolgáltatás. Hittem. Így, múlt időben. Ha az igazságtalanságok egymást követő sorozatában legalább egy apró jelét láttam volna annak, hogy nem olyan sötét minden, ahogy nekem tűnik, akkor talán a sokadik lövés után, Terminátorként, megpróbálok még felállni. Nem volt ilyen jel, sőt. Csalódást okoztam? Talán.
MARKÓ ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)

“Ahogy a nemzet, úgy értékei is oszthatatlanok”
Magyarország után a Kárpát-medencére, később Nyugat-Európára, sőt, a tengerentúlra is kiterjeszti a magyarság értékeit felmérő akcióját a Lakitelek Népfőiskola, mondta el a Bihari Naplónak Lezsák Sándor, a népfőiskola vezetője, az országgyűlés alelnöke.
A Lakitelek Népfőiskola kezdeményezése, miszerint felleltározzák a helyi értékeket, elért a határon túlra is, és amint arról beszámoltunk, a napokban egyetemisták járták be a Hegyköz településeit, kérdőívek segítségével érdeklődve a helyi sajátosságok felől (lásd BN. november 23.). Az akció megnyitójára Hegyközszentimrére érkezett Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola vezetője, az Országgyűlés alelnöke, aki nyilatkozott a BN-nek.
-Miért tartották fontosnak a értékek felleltározásának akcióját a határon túlra is kiterjeszteni? - A határon túli értékfeltáró kollégiumok közül ez a tizedik és újabb tízet készítünk elő, melyekre jövőre kerülhet sor a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában, a tengerentúlon. Ennek lényege, hogy ahogyan a nemzet egy és oszthatatlan, úgy az értékei is azok, melyeket meg kell becsülni és megtartásukat segiteni kell. Ez nagyon jelentős feladat például ebben a térségben, hiszen nagyon sok olyan román érték is van, mondjuk népzenében, néptáncban, kézművességben, amelyek olykor keverednek egymással. Izgalmas feladat ezt is megismerni, felfedezni, hogy értékeink hogyan hatnak egymásra, ezért azonos 30 kérdéssel készülünk minden terep felmérésére. Tapasztalatunk, hogy egy kis faluban érdeklődve az értékek, különlegességek felől, azt a választ kapjuk, hogy itt nincs semmi, de a szomszéd faluban, ott van. Saját értékeiket is kevésbé becsülik meg az emberek, vagy egyszerűen nem is tekintik azokat annak.
- Hol alakultak külhoni kollégiumok?
- A Délvidék, a Mura-vidék, a Dráva-szög, Máramaros, Nyugat-Bácska, Zenta-, Beregszász- és Ugocsa környéke után következik a Hegyköz. A Lakitelek Népfőiskola a szervező, diákok és főiskolások vesznek benne részt és egy lehetőleg helyi tudós ember, aki ismeri jól a tájat, ő a szakmai vezető, mindez a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
- Térségünkben miért a Hegyközi Kollégium az első?
- A Lakitelek Népfőiskolával személyes kötődésünk van a Hegyközhöz, Hegyközszentimréhez, hiszen Kucharszki Zoltán nagytiszteletű úrral jó 10 esztendeje ismerkedtünk meg, amit követően egy népfőiskolai kapcsolat alakult ki. Ezért gondoltuk, hogy itt kezdjük, de megyünk tovább, Bákó környékére, Háromszékre és hát, hatalmas a Kárpát-medence.
- Mi a munka következő lépése?
- A helyi felmérést a hegyközi értéktár összeállítása követi, illetve majd minden tájegység értéktárának összeállítása, melyek összegzése lesz az erdélyi kincsestár, azt követheti a nemzeti értéktár, és a piramis csúcsán lesznek majd a hungarikumok.
- Egy ilyen felmérésnek van-e pozitív hatása az adott régióra?
- Tapasztaljuk a jótékony hatást. Magyarországon minden megyében megalakult a megyei értéktár, ami azt jelenti, hogy közel 600 kisebb-nagyobb településen volt adatfelvétel. Nem új dolgot csinálunk, hiszen az elmúlt évtizedek is arról szóltak, hogy a különböző értékeket valamilyen formában felmérték, kezelték. Most egy frissítéssel mintegy hozzájárulunk a bővítéshez, erősítéshez, ugyanakkor támogatjuk is azokat, akik egy DVD vagy más formában meg is akarják jeleníteni magukat. Mi is egy könyvet fogunk készíteni itteni tapasztalatainkból DVD-melléklettel. Így próbálunk rögzíteni egy adott időben egy adott helyzetet.
Rencz Csaba
erdon.ro

Szőke Domokos: „A legnehezebb az igazságtalanságot elviselni”
Csíkszereda tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere, Szőke Domokos várja, ahogyan a gyerekei is mondják: mikor engedi már az ország, hogy dolgozzon a városnak. A portálunknak adott interjúban azt is elmondta: tanulságos leckeként próbálja felfogni a helyzetét, és igyekszik folyamatosan képben maradni a város közigazgatásában történő fejleményekkel, hogy visszatérésekor – amiben bízik –, folytathassa a munkáját.
Részt vett az önkormányzat november 26-i ülésén. Hogy érezte magát a tanácsteremben?
Ez már a harmadik alkalom, hogy ott voltam. Mostanra már leegyszerűsödtek a dolgok, de még mindig van bennem egy kis izgalom, hogy vajon mi fog történni, lesznek-e kellemetlen pillanatok, esetleg el kell-e jönnöm onnan. Ugyanakkor, mivel még ismerem a város problémainak részleteit, a polgármesteri hivatal pozitívumait, hiányosságait, gondjait, az üléseken nem tudok kellőképpen hatékony lenni, hiszen visszafogott vagyok, hogy kerüljem el a látszatát is annak, hogy megjött az ember, aki „mindenhez ért”, megint okoskodik.
Kezdetben nagyon aggasztott, hogy mi lesz a betervezett, elkezdett munkálatok sorsa. Mi lesz a hargitafürdői felújítással, hőszigetelésekkel, a közművesítésekkel, a hivatal működésével… Próbáltam a folyamatban levő ügyeket átgondolni, valamilyen szinten átadni. Összesítőket írtam a megoldásra váró gondokról, és arról, hogy melyek a halaszthatatlan és halasztható ügyek. De jött a felfüggesztés, és az, hogy Antal Attilával nem beszélhetek, így hát be kellett látnom, nem áll módomban a munkaterepet átadni - ami még egy kisebb felelősséggel bíró munkahelyen is normális lenne – hacsak nem akarom bezáratni magam. Mert kiderült, csak értelmezés kérdése, hogy egy tanács, egy javaslat mikor minősül alpolgármesteri utasításnak – amit nem gyakorolhatok, és amiért utólag magyarázkodnom kellene a törvényszéken –, és mikor egy polgári vagy akár tanácsosi észrevételnek.
Vigyáznom kell, mert folyamatos megfigyelés alatt vagyok, és továbbra is megvannak a “jó szándékú” feljelentőim is. Hiszen míg házi őrizetben voltam is jelentettek fel, hogy a városban láttak, illetve később volt kellemetlen történet is Hargitafürdőn, ahova kihívtak egy munkálathoz véleményt mondani, és ahogy megérkeztem, rá pár percre már jött az autó, négyen szálltak ki belőle, filmeztek, és írták a jegyzőkönyvet, és kérdeztek, hogy milyen minőségemben, mit csinálok ott.
Így hát csak önkormányzati képviselőként, korlátolt lehetőségek között ugyan, de próbálom hasznosítani a város számára – már amennyire igény is mutatkozik rá – azt a tapasztalatot és tudást, amit az elmúlt 11 évben összegyűjtöttem.
Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere és Szőke Domokos alpolgármester ellen június közepén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség. Mindketten ártatlannak vallják magukat. Ráduly még a vádemelés napján benyújtotta becsületbeli lemondását, Szőke egy bírósági döntés értelmében nem láthatja el az alpolgármesteri teendőit. A volt polgármestert három rendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. Mindketten hatósági felügyelet alatt vannak, és legközelebb 2016. január végén kérhetik ismét a kényszerintézkedés feloldását.
Közel féléve kezdődött az eljárás ön és Ráduly Róbert polgármester ellen. Min ment azóta keresztül?
Volt hajnali házkutatás, 24 órásfogva tartás, bilincs, háziőrizet. Törvényszéki tárgyalásokra jártam, járok - bár még érdemben a tárgyalás nem kezdődött el -, próbálok érvényt szerezni az alkotmányos jogaimnak.
Az első napokban felmerült bennem, hogy ez már az a szint, amikor az ember veszi a kalapját, földhöz vágja, és tovább áll, de pár napra rá - főleg mikor kezdtek érkezni a pozitív visszajelzések – úgy éreztem, hogy ez a döntés nem csak rólam szól, ez az ügy másról is szól.
Úgy látom, hogy ez közösségi ügy is, és ilyenkor nem szoktam félreállni. Az önkormányzati társaimnak felajánlottam a lemondásom, de nem fogadták el, ugyanakkor a polgármester is a tárgyaláson elmondta, hogyha őt nem is engedik vissza, bár engem engedjenek, hiszen rengeteg a tennivaló a városban. Ezeket összevetve még kitartok a gáton, de hogy jövőre újra indulok-e, az már kérdéses.
Kezdetben, míg friss volt a seb: nem néztem tévét, nem olvastam újságot, nem használtam számítógépet, telefont, valósággal irtóztam ezektől, a gondolattól, hogy figyelnek, hallgatnak, követik, hogy hátha valamit vétek a bírósági végzés ellen. Ugyanakkor a hivatali telefont leadtam, és a hivatali e-mailcímemet sem követem, hogy ebből se legyen baj. Sajnos ezáltal kissé elszakadtam azoktól is, akik aggódtak értem, érdeklődtek utánam.
De pozitív hozadéka is volt a történetnek: lelassult körülöttem a világ. Több időm van a családra, magamra, ismerősökre, elbeszélgetni az emberekkel az utcán. Önkénteskedtem, volt időm az otthoni dolgokra, meszeltem, kertészkedtem, házimunkát végeztem: főztem, takarítottam, mosogattam, mostam, vasaltam...olvastam. Több idő jut, jutott a gyerekekre: tanultam, játszottam, edzésekre, mérkőzésekre jártam velük. Szerencsére őket nem viselte meg annyira az ügy, sem a hajnali „házi látogatás”. Érdekességként élték meg, megértik azt, hogy most anyagilag is szűkösebb körülmények között kell élnünk. Követik az eseményeket, figyelik a tárgyalások kimenetelét, és rendszeresen kérdik, hogy „mikor engedi az ország, hogy dolgozhassak a városnak”.
Év vége közeledik. Milyen mérleget vonna? És milyet a harmadik mandátuma vége felé?
Már januárban látszott, hogy 2015 egy nehéz, pörgős év lesz. Nem fogunk unatkozni. Talán a legkeményebbnek látszott a 12 évből. Látszottak a gondok, amivel meg kell küzdeni. Álmatlan éjszakáim voltak, hogy megoldásokat találjunk és zárjunk még egy jó évet, és egyszer csak ... összekuszálódtak a dolgok. Rengeteg időm lett.
Tudom, és a mondás is tartja, hogy senki nem pótolhatatlan. De azt a rengeteg vesződést, egyeztetést, utánajárást, a részletek megoldását, kibogozását, nem látom, hogy a hivatal pótolni tudta volna. Ezért a kivitelezés határideje, a munkálatok minősége, a lakók megelégedettsége is megsínylette a helyzetet. Ugyanakkor olyan munkálatok és tervek maradtak el, melyeken, úgy érzem, hogy tudtam volna segíteni. És sajnos, lesz olyan munkálat, amit ebben a mandátumban szerettünk volna befejezni, de már el sem lehetett kezdeni.
Focis hasonlattal élve: nem egy könnyen átvészelhető kiállítás történt a város életében, kevesebb játékos maradt a pályán, és megritkult a csatársor, a védelem, de a középpálya is. Csoda, hogy bírják ilyen feltételek mellett a volt kollegáim. Persze lesz, és van olyan is, aki ilyenkor inkább lazít, mert a számonkérés elmaradt, de akár cégek is kerülnek, akik felszusszantak, hiszen úgy érzik, nyugisabb lett az életük. Valamint vannak, akik épp kihasználjak a helyzetet, mert most lehet azt is, amit eddig nem lehetet. Van, akinek jobb lett, és vannak, akiknek nehezebb.
Nem egy szokványos év vége, sem egy 12 év kemény munkájához méltó végső esemény. Nehéz így mérleget vonni. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor ugye sok emberben – főleg azokban, akik el sem tudjak képzelni, hogy létezhet tisztességgel elvégzett munka - ott mocorog a kérdőjel. Van, mikor bármit mondhat az ember, nem ugyanaz jön le a hallgatóságban, az olvasóban. Hiszen bolond világot élünk. A hitetlenkedések, felháborodások, feljelentések idejét éljük újra, akár kisebb közösségi szinteken is, ami torzítja az eseményeket. Lakószövetségi vezetőkre, orvosra, tanárra, de még kisfoglalkozású emberekre, mint egy fociedzőre, de egy szomszédra is, akar csak vélt dolgokért, könnyen rájár a rúd. És sajnos az ártatlanság vélelme megint nem elég. Bár a közösségnek minden hasznos emberre szüksége lenne, oda kerülünk, hogy már nem találni lelkes embereket, akik a közösség érdekében vállalnának munkát. Ugyebár, aki dolgozik, az tévedhet is, és erre ma már nagyítókat gyártanak, hogy megnézzék, és könnyen megtalálják, hogy pontosan hol tévedtél. Ha ehhez a haragosaid is segítséget nyújtanak, már visznek is egy szép reggelen.
Meglátásom szerint a közösség látja ennek nagy kárát, de úgy néz ki, hogy ez most nem szempont – vagy mégis az lenne a szempont?! –, nem jön, hogy elhiggyem. Mert egyetértek én is, jó, ha hull a férgese, de úgy gondolom, hogy emberi életeknél nem helyes a „fűnyíró elv”. Persze, egészen más, ha egy év végi jelentésben vagy a statisztikában csak a mennyiség a fontos, ilyenkor egy-két „kis apró” járulékos kárra mindenki vonja a vállát, gondolják: belefér.
Mi változott meg a gondolkodásában? Ha van valami, amire rádöbbent az eltelt időszakban, ami emberileg is tanulságos, kérem, ossza meg.
Megerősödtek bizonyos emberi értékek: hogy fontos az ember számára a hit, a bizakodás.
Túl vagyok egy pár megpróbáltatáson, de rengeteg a pozitív élményem is. Voltak, vannak, akik mellettem állnak, segítettek, segítenek, meglátogattak a házi őrizetben, olyan emberek is, akikre nem számítottam. Ismerősök, ismeretlenek állítanak meg az utcán, biztató szavakkal, emberek, akik imádkoznak értem. Ez meghat és erőt ad. Erőt ad a talpon maradásban és abban, hogy ne adjam fel. Hogy megtaláljam az események értelmét, hogy higgyem, érdemes küzdeni. És hogy a közösségért - bár egyre nehezebb - nem csak érdemes, hanem kötelesség is küzdeni – ahogy Nagy Zsolt is mondta. Bár van olyan mondás is, hogy minden jó tett elnyeri méltó büntetését, vannak jelek, amik arra is mutatnak, hogy az ember, ha valami pozitívat ad, azt előbb-utóbb visszakapja, még ha nem is ott és akkor ahol vagy amikor várja.
Tudom, hogy az esetem nem szenzáció, ennél nehezebb megpróbáltatáson mentek át nagyszüleink annak idején, és mennek át nap mint nap emberek, családok. Igyekszem én is ez szerint viszonyulni hozzá, újraértékelni magam, az életem.
Pozitívan próbálom megélni a dolgokat. Arra is gondoltam, hogy ha nem ez történik velem, lehet, hogy pár hónap múlva a mentő vagy a helikopter vitt volna el - a sok stressz miatt - agyvérzéssel vagy szívinfarktussal. Hiszen nem egy példa volt mostanában, hogy egész fiatalon hagytak itt bennünket ismerősök, vezető beosztásban levők, akár hasonló okokból is. Ehhez képest én megmenekültem.
Hibáztat valakit vagy valamit a fél éve elhúzódó kellemetlenségekért?
Általában magamban szoktam keresni a hibát. És előfordul most is, amikor keresem, hogy mit tévedtem, mit kellett volna máskeppen tennem, egyáltalán szüksége van-e a városnak, a társadalomnak olyan emberekre, mint én? De nem hibáztatok senkit. Próbálom egy tanulságos leckének felfogni, amit bizonyára fel kell majd használnom még valahol az életben. Lehet, ez egy jel, amit meg kell szívlelni, a tanulságokat le kell vonni, visszább kell venni az iramból. És valószínű, hogy más nem tudott volna a taposómalomból kiemelni, 8 hónap „szabadságra” küldeni, mikor eddig 11 év alatt nem pihentem ennyit. Vasárnap is dolgoztam, évente a maximum 10 nap szabadságot úgy töltöttem le, számítógép és telefon közelben, hogy ha döntést kell hozni, mindig témában és elérhető legyek, ne kelljen majd tüzet oltani, ha hazajövök. De olyan is volt, hogy a családot a tengeren hagytam, és egy pár órára hazajöttem, mert halaszthatatlannak láttam egy megbeszélést egy munkálatnál.
Mi zavarja a leginkább a jelenlegi helyzetben? Mi a legnehezebb?
Többnyire biciklivel és gyalog járom a várost, hiszen erre is van időm. Figyelem a folyamatban lévő munkálatokat, mi hol tart, hiszen továbbra is érdekel a város sora, és gondoltam, hogyha mégis visszaengednek dolgozni, képben is legyek. Zavart, ha valami olyat láttam, ami megelőzhető lett volna, vagy ha más körülmények között segíthettem volna rajta. Valósággal fájt, mikor egy munkálatnál láttam, hol van egy nem oda való cső, egy cölöp, egy szegélykő, egy ferde aknatető, egy nem megoldott vízelfolyás, csatlakozás, egy rossz szín…
Talán a legnehezebb az igazságtalanságot elviselni. A tehetetlenség, hogy az ember hiába próbál a legjobb tudása szerint cselekedni a közösségért, mindig valamivel szembekerül. De hát, ha ebbe is jól bele gondolok, rájövök, hogy sosem adjak ingyen az ilyen dolgokat.
Ha visszaforgatható lenne az idő, meddig menne vissza? Miért?
Nem szeretek megfutamodni a megpróbáltatások elöl. Csak ezért nem utaznék vissza az időbe. Úgy élem meg, hogy ennek bizonyára valamiért így kellett történnie. Ugyanakkor igyekeztem az elmúlt években úgy dolgozni, hogy tetteim utólag is vállalhatóak legyenek. Nem látom, hogy lenne valami olyan nagy dolog, amin az időben visszamenve változtatnom kellene. De talán egy két magánbeszélgetésben vagy telefonbeszélgetésnél pontosabban fogalmaznék a jegyzőkönyv kedvéért.
Mit kér karácsonyra az angyaltól?
Először is köszönöm, amit eddig kaptam. Köszönöm mindazoknak, akik mellettem vannak, segítettek, támogatnak, biztatnak, együtt éreznek, imádkoznak értem. Páromnak, családomnak: egészséget, magamnak: erőt, bölcsességet, hogy szerencsésen túl lehessek ezen a megpróbáltatáson. Ugyanakkor áldott, békés karácsonyt, és egy boldogabb új esztendőt kívánok mindenkinek.
Gellért Edit
maszol.ro

Interjúkötete jelent meg Molnár Melindának, portálunk munkatársának
Üljünk le az idősek mellé, hallgassuk meg történeteiket, amíg megtehetjük – üzeni Molnár Melinda, az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás rovatának szerkesztője Mit mondjak magának? című, pénteken bemutatott könyvével. A kötet beszélgetések, portrék gyűjteménye, melyben hadifoglyok és -özvegyek, egyszerű és nagyszerű gondolkodók vallanak szép és sokszor fájdalmas életükről.
Szép számmal akadnak olyan történetek, amelyek többet érdemelnek a napilap egyszeri közlésénél – ez a gondolat sarkallta Molnár Melindát, az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás, Koröltő, Hazataláló és Kenyérmadár rovatának szerkesztőjét arra, hogy füzért fonjon legértékesebbnek tartott interjúiból, riportjaiból, s Mit mondjak magának? című könyvében is közreadja őket. A Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában megjelent, új történeteket is tartalmazó kötet pénteken, tíz perccel a délután hat órai bemutató előtt érkezett meg a kolozsvári nyomdából Székelyudvarhelyre, így a szerzőnek is új élmény volt kézbe venni és ajándékként átadni azt a Bethlen-negyedi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban megjelent családtagjainak, barátainak, illetve a Hit-Vallás rovat olvasóinak.
A könyvbemutató – annak ellenére, hogy mintegy kétszáz fős közönség előtt zajlott, hiszen Udvarhelyről és a környékbeli településekről a még élő interjúalanyok és hozzátartozóik is eljöttek –, igen bensőségesnek volt mondható. A gyergyóditrói születésű Molnár Melindát falutársa, Szőcs Csaba, a kiadó kulturális egyesület igazgatója kérdezte, ő pedig meghatóbbnál meghatóbb történeteket mesélt gyerekkoráról, két évtizedes újságírói munkájáról, interjúalanyairól, illetve a könyvbemutatónak helyet adó egyházközséghez fűződő kapcsolatáról. Kiderült, édesapja tiltása ellenére teljesítette be álmát, hogy újságíró legyen. Számos egyházi lapban publikált, több könyv társszerzője, közösségépítő tevékenységét, valamint írásait többször díjazták.
Első könyvét Márton Áron ditrói káplánévéről írta, 1998-ban. Egyházi újságíróként, érzékeny gyerekként és unokaként fordult minden olyan ember felé, akiben értéket vélt felfedezni – így talált rá számos idős nénire és bácsira is, akikben meglátta megboldogult szülei vonásait, s akik egyszerű riportalanyoknál jóval közelebb állnak hozzá. Érdeklődéssel, szeretettel fordult feléjük, átélve, magáénak érezve történeteiket, s ez a mély odafigyelés arra ösztönözte őket, hogy a „Mit mondjak magának?” kezdő kérdés után megnyíljanak, az újságíróra bízzák lélegzetelállító élettörténetüket. „Minden elmulasztott vallomással szegényebbek leszünk” – fogalmazott, hangsúlyozva, fontos, hogy amíg tehetjük, üljünk le az idősek mellé, hallgassuk meg őket, hiszen a személyes beszélgetést nem pótolja a telefon vagy az internet.
A Mit mondjak magának? című kötet közel hatvan beszélgetést örökít meg, amelyek egy évszázad történéseit dokumentálják, nagyrészt udvarhelyszéki idősek és fiatalok szemével. A deresedő halántékok, homlokredők ifjúkori szolgáló- és katonaévek, a kommunizmus, a kemény munka, a családalapítás, a háborúk, veszteségek és boldog pillanatok emlékét őrzik, s ezeknél többet: olyan tapasztalatokat, bölcsességeket, amelyekből a fiatalabb nemzedék is erőt, hitet meríthet. Molnár Melinda több száz írás közül válogatta ki azokat, amelyeket első körben közlésre szánt, remélve, hogy hamarosan egy következő kötetben a többi is napvilágot láthat. A könyvet szülei emlékére adatta ki, és ajándéknak szánja olvasóinak, a munkáját segítőknek, barátainak. Már a könyvbemutatón is számos tiszteletpéldány talált gazdára: a szerző minden jelenlévőnek köszönetet mondott, amiért hozzájárult ahhoz, hogy azt a munkát végezhesse, amit igazán szeret. A bemutató – melyet januárban újabbak követnek, a Hit-Vallás rovat kilencedik születésnapját is megünnepelendő – a Hit-Vallás rovatokhoz hasonlóan közös imával kezdődött, és az Erdő mellett estvéledtem című népdal eléneklésével végződött. Sorbán Enikő népdalénekes dalaival emelte az ünnep hangulatát. A szerző a bemutató után dedikálta könyvét.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Évzáró irodalmi estet tartottak Székelyudvarhelyen
Bartis Attila, Filip Florian és Kemény István estje zárta az irodalmi évet Székelyudvarhelyen. A szerzőkkel Murányi Sándor Olivér beszélgetett a G. Caféban az alkotás folyamatairól, valamint a nyelvi korlátokat túlszárnyaló barátságokról, de az ezek miatt kialakult közösségi feszültségekről és a politikai korrektségről is.
Szép számú érdeklődő előtt zajlott a csütörtök esti irodalmi évzáró a G. Caféban, amelyen idén Bartis Attila erdélyi íróval, a bukaresti születésű Filip Florian íróval és a budapesti Kemény István költővel beszélgetett Murányi Sándor Olivér. A marosvásárhelyi Bartis Attila 1984-ben családjával Budapestre költözött, miután apját, a Gyergyószárhegyen született Bartis Ferencet megfosztották román állampolgárságától. A székelyudvarhelyi irodalomkedvelő közönség idén a tíznapos G. Feszt nyitóestjén is találkozhatott az íróval, akkor A nyugalom című regényéről faggatta Murányi Sándor Olivér, most viszont A vége című legújabb regényébe nyújtott bepillantást az író.
Murányi egy friss olvasói kritikát olvasott fel Bartis Attila A vége című új regényéről, valamint annak budapesti fogadtatásáról. Az Írók Boltjának eladási listáját vezető regény német kiadása mellett egy New York-i is várható. Arra a kérésre, hogyan tud együtt élni a folyamatos sikerrel, egyszerűen annyit válaszolt, hogy nyilván örül neki, hiszen „bolond, aki nem”. Ám ezen túl nem foglalkozik ezekkel, hiszen eközben színházi munkájával „kínlódik”. A siker Bartis Attila szerint olykor segít, máskor pedig teher, hiszen ha nem megy a munka, akkor a múltbéli sikerek megbéníthatják.
Filip Florian teljes mértékben a fikció hívének tekinti magát, úgy véli, nem lenne vonzó számára az írás, ha csupán személyes élményeit kellene felsorolnia alkotásaiban. Olykor belefoglal elemeket saját gyerekkorából, ám ezt is a gyerekkori varázs jegyében teszi. Mint kiderült, a szerző Ioan Slavici leszármazottja. Felidézte, hogy felmenője fogsága alatt kérvényezte a börtön igazgatóságától fogva tartásának meghosszabbítását, hogy tudja befejezni írását. „Napjainkban tragikomédiába illők a híres politikusfoglyaink, akik könyveket írnak a börtönben. Lényegében ez az egyetlen romániai alkotói pályázat. Írnak egy-két könyvet, és hirtelen kiengedik őket” – mondta, párhuzamot vonva a múlt és a jelen között.
Murányi kérdésére válaszolva Kemény István költő elmondta, a slam poetryt nem kell magyarázni, hisz Erdélyben egyébként is nagyobb népszerűségnek örvend, mint Magyarországon. Szerinte folyamatos megújulás van ebben a műfajban, amelyet ő a színházi produkció és a hagyományos költészet közti átmenetnek tekint.
„Nem lehet radírgumival élni, hogy ami nem tetszik, azt kiradírozzuk az életünkből, ami meg tetszik, azt felpántlikázzuk” – fogalmazott Bartis Attila, aki szerint meg kell tanulni elfogadni és méltósággal kezelni a különböző helyzeteket. Fontosnak tartja, hogy társadalmi diskurzusok folyjanak a konfliktusokról, de a megoldás az egyén szintjén kezdődik. Bartis Attila egyébként úgy véli, hogy az irodalmi közéletben túlmitizálják barátságát Filip Floriánnal, mert a népek megbékélését látják benne.
Az irodalmi évzárón a meghívottak felolvastak műveikből, az est végén pedig dedikálták könyveiket. Murányi elárulta, jövőre egy újabb román szerzővel, Mircea Cărtărescuval találkozhat az udvarhelyi közönség.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Románok és magyarok együtt vagy külön utakon? – Autonómiakonferencia Brassóban
Brassó volt a harmadik állomása a tavalyelőtt Sepsiszentgyörgyön megkezdett, egy évvel ezelőtt pedig Marosvásárhelyen megtartott autonómia-konferenciasorozatnak, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezett. A regionalizmus, a föderalizmus és az autonómia témaköreiben szervezett kétnyelvű – román–magyar – szakmai kerekasztal-beszélgetésen újságírók, politikusok, civil aktivisták osztották meg gondolataikat a román–magyar viszonyról, az erdélyi regionális mozgalmakról és a föderalizmus romániai esélyeiről.
A felszólalások sorát Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár kezdte, aki összességében pozitív folyamatokra mutatott rá az erdélyi társadalmon belül, s példaként említette a konszolidálódó önkormányzati demokráciamodelleket, valamint a – például a környezetvédelem kapcsán – létrejött társadalmi szerveződéseket. Rámutatott: közös erdélyi identitás van kialakulóban.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint a román–magyar viszony vizsgálatakor megállapítható, hogy az egyik konfliktusforrás Erdély státusának meghatározása. A politikus szerint az 1923-as román alkotmány, mely az országot homogén nemzetállamként határozta meg, máig kiható károkat okozott, s zárójelbe tette az Erdély-kérdést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a román–magyar viszony elemzésekor elmondta: az általa vezetett Székely Nemzeti Tanács szerint az autonómia megvalósítása – alkotmányos eszközökkel – nélkülözhetetlen.
Az önrendelkezés kivívásához Izsák szükségesnek látja a jó román–magyar kapcsolat kialakítását mind a két ország között, mind az Erdélyen belüli nemzetiségek hálójában. Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke elhibázott döntésnek nevezte azt, hogy a román–magyar viszonyt Bukarest és Budapest viszonyának elemzésén keresztül próbáljuk megérteni, s ezzel ellentétben azt javasolta, hogy erdélyiekként egymás között, saját problémáinkra fókuszálva oldjuk meg vitás kérdéseinket, még akkor is, ha a történelem során a román és magyar nemzetépítés gyakran egymás ellenében ment végbe. Fancsali Ernő egyetemi hallgató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke felhívta a figyelmet az erdélyi román és magyar társadalmak párhuzamosságára, mely helyzet megnehezíti a valós párbeszéd kialakulását.
Trianon-komplexusa mindkét nemzetnek van – állapította meg Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch munkatársa. Szerinte Bukarestben szinte egyáltalán nem beszélnek a román–magyar kapcsolat valós kérdéseiről. Az újságíró hozzátette: az erdélyi és Kárpát-medencei magyarságra a román közvélemény jelentős része továbbra is a háborúban legyőzöttekként tekint.
Regionális mozgalmak
A bevezető hozzászólások után az erdélyi regionális mozgalmak megerősítéséről beszéltek a meghívottak. Mircea Dăian újságíró, az Erdélyi Demokrata Liga alapítója a romániai államberendezkedést hipercentralizált rendszerként jellemezte, s kijelentette: szükség van Románia „erdélyesítésére”, valamint megjegyezte, hogy csak egy föderális berendezkedés és újraszerveződés után látja elképzelhetőnek az ország modernizálását.
Bakk Miklós felidézte az erdélyi érdekérvényesítés néhány múltbeli, emlékezetesebb megnyilvánulását, véleménye szerint a regionalizmus mint téma társadalmasítása végbement, s az utóbbi időben már számos fórumon beszélnek e kérdésről. Adrian Szelmenczi szerint ezek a regionalista mozgalmak egyelőre csak azt érik el, amit a román titkosszolgálatok is célul tűztek ki, vagyis a románság és a magyarság közti bizalmatlanság elmélyítését, ugyanakkor a regionalizáció kérdésköre kapcsán Szelmenczi nem lát érdemi szakmai vagy politikai vitát Bukarestben.
A föderalizáció esélyei
Szilágyi Ferenc egyetemi tanár, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke Románia föderalizálását az itt élő népek alapvető érdekének nevezte, s rámutatott arra, hogy a Romániával azonos méretű vagy annál nagyobb országokban a föderalizmus jelen van. Szilágyi szerint a kivándorolt diaszpóra döntő többsége regionalizált vagy föderalizált államban él, a régiók itthoni létrejöttéhez pedig erős regionális identitás szükséges. Ehhez kapcsolódva kijelentette: a régiókat nem létrehozni, hanem elismerni kell. Ezt kiegészítve Bakk Miklós beszélt arról a román közéletben jelen lévő dilemmáról, mely a modernizációs váltás kapcsán generál vitákat, s amely a francia modellt állítja szembe a globalizációs modellel. Bakk szerint az etnikai alapú régiók kapcsán egy terület etnikai jellegét nem lehet megváltoztatni, így ez a törekvés a románsággal szemben is vállalható és képviselhető.
Mircea Dăian egyetértett a felvázolt elvekkel, majd leszögezte, hogy a föderalizmussal kapcsolatos döntéshozatalból Bukarest – mint az ország fővárosa – kihagyhatatlan, ugyanakkor alulról jövő építkezésre van szükség, melyben új, fiatal politikusok közreműködésére is szükség van. Toró T. Tibor a Néppártot nyíltan föderalista pártnak nevezte, s elmondta: várják azt a román pártot, melynek szintén hasonlóan fontosak lesznek ezen elvek. A föderalizációban Románia szétdarabolódásának veszélyét látják azok a bukaresti döntéshozók, akik ellenzik e törekvéseket – mondta Hans Hedrich.
A civil aktivista szorgalmazta a decentralizáció megkezdését, ugyanakkor kijelentette: kevés esélyt lát arra, hogy a mostani, bukaresti politikai garnitúra szemléletmódján változtassanak. Erre reagálva Adrian Szelmeczi elmondta: elsősorban nem a politikusokkal kell megértetni a föderalizáció lényegét, hanem a választókat kell felvilágosítani annak előnyeiről. Az újságíró ugyanakkor eldöntetlennek látja a kérdést, hogy a föderalista törekvések kizárólag Erdélyre korlátozódnak, vagy egyéb régiókban is létjogosultságuk van?
Erősödő magyarellenesség
Az ActiveWatch munkatársa felszólalásában ismertette az elmúlt időszak magyarellenes ügyeit, melyeket egyesületük révén rendszeresen monitorizálnak, s jelentéseikben rögzítenek. Rendszeresen és tervezetten zaklatják az erdélyi magyarságot – jelentette ki Szelmenczi. Hans Hedrich javasolta, hogy a „kisebbségi” kifejezés helyett a közélet és közvélemény alakítói használják az „őshonos nemzeti kisebbség” megnevezést, majd a beszélgetést moderáló Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke felsorolta mindazokat a magyarellenes történéseket (november 24-től december 4-ig szám szerint tizenkettőt), melyek valamilyen módon megsértették közösségünk – vagy a közösség egy tagjának – jogait. Ezek kapcsán Izsák Balázs megjegyezte: várható volt, hogy a régi (posztkommunista) nomenklatúra megpróbálja – akár mesterségesen kreált magyarellenes megnyilatkozásokkal és akciókkal is – bebizonyítani a közvélemény számára, hogy kizárólag ők képesek rendet tartani az országban.
Erdély.ma

Legyünk csillagot látók
Az emberi élet nem lehet öncélú, úgy kell dolgoznunk, alkotnunk, hogy szellemiekben, lelkiekben és anyagiakban is megerősödjön közösségünk, hogy ne csak múltunk nagyjai tegyenek büszkévé, hanem a jelenben lévő emberség, egymásra figyelés és az istenhit is – hangsúlyozta ünnepi prédikációjában Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tegnap a kétszáz éve született Berde Mózsa forradalmi kormánybiztos emlékét idéző sepsiszentgyörgyi istentiszteleten az unitárius templomban, mely alkalomból kihirdették a lapunk és a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány (Hármas Alapítvány) kezdeményezte szoborpályázat eredményét.
Bevezető imájában Kovács István házigazda lelkész az adventi fény és az összefogás szerepét hangsúlyozta: „ha összeadjuk fényünket, legyőzzük a sötétséget”. Azt mondta, a múltból sugárzik azoknak a fénye, akik előttünk jártak, lángoltak, világítottak, fényük a jelent is beragyogja, erőt ad gerincet kiegyenesíteni, hinni, álmodni, bízni, hogy bár sokszor látszólag győzelemre áll a sötétség, de végső soron mindig a világosság győzedelmeskedik.
„Így emlékezzünk ma e táj nagy szülöttére, Berde Mózsára, aki szerény életével a lehetetlent, a végtelent, a mindenséget ostromolta és beragyogta nemcsak szűk környezetét, de egész Erdélyt, és szolgálta népét, közösségét” – mondotta Kovács István lelkész.
Az unitárius egyházfő Máté evangéliumából (2./9.) és a Zsidókhoz írt levélből (13./7.) vett példázatra alapozta prédikációját: „Íme a csillag, amelyet láttak, előttük ment”, valamint „Emlékezzetek meg azokról, akik előttetek jártak”. Bálint Benczédi Ferenc szerint Berde Mózsa élete, példája és magatartása nemcsak az unitáriusoknak, nemcsak a Háromszéken élő emberek számára csillag, hanem az egyetemes keresztény világnak is, utat mutat a keresgélő, a kétségek között élő ma emberének is. Azt mondta, karácsonyra készülve elevenítsük fel, hogy a bibliai kor embere is kétségbeesések között élt, de meglátták a csillagot, amely nemcsak a pásztorokat vezette, hanem évszázadok, évezredek óta mindazokat a keresztény hitű embereket, akik nem a hatalomra, a mások fölötti uralkodásra, hanem a köz szolgálatába próbálják állítani tudásukat, erejüket, hitüket, szeretetüket. Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjáról Kisgyörgy Zoltán, lapunk munkatársa tartott humoros mazsolákkal tűzdelt ismertetőt. Kiemelte, Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, és küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszűnését. Többször idézte a Berde-életrajz íróját, Benczédi Gergelyt, és kitért a Szentivánlaborfalván ma is élő Berde-leszármazottakkal való személyes találkozásaira. Az alkalomra kiadott, Egy szobor születése – Berde Mózsa című kiadványból Ferencz Csaba, lapunk gazdasági vezetője, a Hármas Alapítvány kuratóriumának alelnöke olvasott fel egy rövid részt Egyed Ákos történész, akadémikus Berde Mózsa forradalmi tevékenységéről írt összefoglalójából. A Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy önkormányzatával közösen meghirdetett szoborpályázat eredményét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok hirdette ki. A szoborbizottság és a többségében képzőművészekből álló bírálóbizottság közös döntése alapján a nyolc pályamunka közül a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István alkotásának megvalósítására esett a választás, a pályázatra beküldött maketteket a gyülekezet a helyszínen megtekinthette.
Ez alkalomból újabb Berde Mózsa-emlékkopjával gazdagodott az unitárius templom (kettő korábbról származik, egyik az udvaron áll), amelynek szimbólumairól Balázs Antal, a kopjafa készítője beszélt. Közreműködött a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör és a Dénes Istvánné Karácsony Gabriella vezényelte sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda, népdalokat énekelt István Ildikó.
A templomi ünnepség a magyar himnusszal ért véget, majd a templom udvarán Buzogány Árpád szentivánlaborfalvi unitárius lelkész mondott imát a Berde Mózsa-emlékkopjánál, utána a gyülekezet elénekelte a székely himnuszt.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó lenne átbújni a szivárvány alatt (Pokolsár Társulat)
A Pokolsár Egyesület égisze alatt működik Kovásznán a Pokolsár Társulat. Az egyesületet 2012 decemberében hozta létre Berecki Árpád, Ambarus Gábor, Benedek Aladár, Antal Ernő, Tökbandi Barna. Az alapító okirat szerint a kultúra, sport, turizmus, gazdaságfejlesztés, népművészet, tömegtájékoztatás, a fiatal nemzedék felkarolása és még sok egyéb szerepel célkitűzéseik között.
A színjátszó társulat 2013 januárjában alakult, a rendezői munkára Gazda József nyugdíjas tanárt kérték fel. A színészek közül sokan a Diákszínpad tagjaként már vállaltak szerepeket. Első előadásuk Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabja volt. „Merész lépésre szánták el magukat a régi diákszínjátszók. A Pokolsár Egyesület támogatásával határozták el, hogy összeállnak és megpróbálják újra eljátszani azt a darabot, amelyet a kovásznai diákszínjátszás létezése óta a legtöbbször adtak elő. Ezt legelőször Gazda József tanár úr tanította be a diákoknak, 1984–1986 között” – vallanak a kezdetekről az egyesület honlapján (pokolsar.org). Tavaly Tamási Áron: Vitéz lélek című drámája következett. Az elmúlt hétvégén mutatták be Kovásznán legújabb előadásukat. Újabb Tamási-darabbal, a Csalóka szivárvánnyal léptek fel. Gazda József rendező így nyilatkozik: „Csalóka-e a szivárvány? – teszi fel gyönyörű művével nagy írónk, Tamási Áron a kérdést. S válasza: igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is. A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: Bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt”.
(Bokor)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összeforrott a csapat (Pódium csoport)
A kovásznai diákszínjátszás immár 43 éves múltra tekint vissza. 2012 tavaszán zajlott a 40 éves megemlékező találkozó, az alkalomra dokumentumértékű könyvet is kiadtak. Ezen a találkozón esett szó a színjátszó tevékenység felnőtt szintű folytatásáról. A Pódium színjátszó csoport 18 éve alakult, tagjai nagyjából a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum volt diákszínjátszói.
A csoportot Molnár János tanár szervezte, ugyancsak ő rendezte az előadásokat. Néhány év után tevékenysége leállt, végül 2013 februárjában nekifogtunk újból a szervezésnek, aztán a tréningnek. Keresni kezdtük azt a műfajt és stílust, azt a szerzőt, aki a többségnek megfelel. Rejtő Jenő mellett döntöttünk. Így került sor az év végén az Élőhalott és a Cseberből vederbe című vígjáték kovásznai bemutatójára. Követte a Rézrúd és a Háremőr című darab.
A csoport tagjai közül páran már távoztak, helyettük újak csatlakoztak. Jelenlegi aktív tagjaink: Kiss Gábor, Csorja Zoltán László, Csorja Tímea, Veres István, Dali Loránd, Nagy Hunor Lajos, Mátyás Imola, Dóczi Linda Zsuzsanna, Ördög Attila, Kovács Nóra, Sinka Norbert, Pál Lajos. A távozók között említjük Péter Hajnalt, Kádár Katát, Debreczi Kingát, Szabó Barnát és Pál Szilviát. Életkor szerint 16 és 54 év közötti, különböző foglalkozású, végzettségű emberek tagjai a társulatnak. Rendezőnk, Molnár János két esztendő szép és eredményes munka után lemondott – sajnos. Mostani rendezőnk Lázár-Prezsmer Endre a sepsiszentgyörgyi Kónya Adám Művelődési Háztól. Előadásokat tartottunk a közeli falvakban. Részt vettünk színjátszó találkozókon és fesztiválokon. A tervek szerint december 22-én Szászrégenben lépünk fel.
Mostani darabunk ugyancsak Rejtő-jelenet, a Tehén. Ezt követi a hónap folyamán Apósom, a vezér, illetve a Szeánsz a fegyházban. Ezekből szeretnénk kabaréelőadást összeállítani az év végére. Molnár tanár úrral az idén nekifogtunk egy nagyon szép Wass Albert-színmű betanulásának. Címe: A lélek útja. Ezt szeretnénk jövőben befejezni.
Munkánkban nagy segítséget nyújt Czilli Balázs, a Kovásznai Művelődési Ház igazgatója. Nemcsak a színpadon ügyeskedünk, hanem részt vettünk a Kovásznán rendezett bográcsfőzőversenyen, ott III. díjat kaptunk. A városunkba rendezett Aquarius 2015 rendezvény hígpalacsintasütő-versenyének II. díját nyertük el. Rangos esemény volt számunkra a sepsiszentgyörgyi töltöttkáposzta-főzőverseny, az ott nyert díj a békéscsabai kolbászfesztiválon való részvétel és az ottani elismerés.
Nagyon fontos és összetartó tevékenység a próbák utáni vita a Kráma vendéglőben. Mindezek által összeforrott csapatnak érezzük magunkat. Célunk a kovásznai közönség megnevettetése, megpróbáljuk néhány percre elfeledtetni a hétköznapok búját-baját, az élet nehézségeit.
Pál Lajos csoportvezető
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Demográfiai dráma"
A túlfokozott ünnepi készülődés hevében az Országos Statisztikai Intézet legújabb adatai borzolták néhány napig a kedélyeket. A számok könyörtelenül arról tudósítanak, hogy a diktátor dédelgetett álmai immár visszavonhatatlanul szertefoszlottak. Románia lakossága 2015 októberében továbbra is a bűvös húszmillió alatt marad. Egészen pontosan 19.515.138 fő, aminek alapján a statisztikusok "mély és visszafordíthatatlan demográfiai drámáról" beszélnek. 2015 októberében az országban 17.478 gyermek jött világra, az elhalálozások száma 21.167 volt. A negatív népességszaporulat – vagyis a születések és az elhalálozások közötti arány átbillenése az utóbbiak irányába – a folyamat további előrehaladását vetíti előre, hacsak utolsó elkeseredésükben meg nem szállják Romániát is a más országokból kitoloncolt bevándorlók.
A 2011-es népszámlálás óta ugyanis 3 perc 25 másodpercenként egy személlyel kevesebben maradunk, 5 perc 27 másodpercenként egy személy végleg kitelepedik az országból. 2 perc 40 másodpercenként születik, 2 perc 4 másodpercenként meghal valaki. A 2011-hez viszonyított 600.000-es csökkenés azt jelzi, hogy egy népes megye lakosságának megfelelő számú személy tűnt el végleg. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének adatai szerint a lakosság fogyása tekintetében Románia világviszonylatban a második helyen áll. Az első Bulgária, Romániát a Moldovai Köztársaság, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Litvánia és Lettország követi, miközben Kína és India lakossága is az elkövetkező hét évben elérheti az 1,4 milliárdot – jelzik könyörtelenül a statisztikák.
A népességfogyás okait szinte fölösleges említeni, hisz közismertek: a diktatúra éveihez képest szabadnak nyilvánított világunkban fokozatosan csökkent és kitolódott a gyermekvállalási kedv, a családok átlagban 1,2 gyermeket vállalnak a pozitív népszaporulathoz szükséges 2,2 helyett. A sokat dicsért romániai egészségügyben a csecsemőhalandóság európai viszonylatban a legmagasabb, minden ezer újszülöttből kilenc- tíz meghal.
A lakosság fogyásához számottevő mértékben járult hozzá az elvándorlás. Bár két-három millióról beszélnek, egyes becslések szerint sokkal nagyobb azoknak a száma, akik egész vagy fél lábbal külföldön élnek és dolgoznak. Heideggernek a múlt század negyvenes éveiben megfogalmazott jóslata, miszerint "a hazátlanság világsorssá válik", egyre inkább beteljesül. A német filozófus megállapítása természetesen ennél sokkal mélyebb igazságokat is hordoz, például a mind nagyobb méreteket öltő elidegenedés tényét is, de megállapítása soha nem volt annyira érvényes, mint napjainkban.
A demográfiai drámáról szóló adatok az erdélyi magyarokra is érvényesek. Megyénkben 1992-höz képest 2011-ben több mint 50.000-rel találtattunk kevesebbnek. Holott a statisztikákat a roma lakosság folyamatos szaporodása javítja. Ha ők nem lennének, ismert települések iskolái már régen bezártak volna. A vidéki munkahelyteremtés terén ugyanis néhány valóban pozitív példától eltekintve csúfosan megbuktunk, s viselnünk kell ennek a következményeit: elvándorló fiatalok, magukra hagyott idős emberek. A megélhetésért vagy a még több jövedelemért folyó hajszában aztán mindinkább kifakul, érvényét veszti a család, a szülőföld, a haza nemzetet, nemzetrészt megtartó jelentése. A visszaút reménytelenségének árnyékában pedig mind nagyobb teret nyer a világsorssá váló hazátlanság.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az oktatástól a kutatásig
A Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem ambíciós tervei
December 4-én, pénteken délután a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési központban érdekes nyílt műhelymunkát tartott a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem. A rendezvényre, amelyen műszaki újdonságokat, érdekességeket láthattak az érdeklődők, több mint 500, nagyrészt középiskolás diák volt kíváncsi. Az innovációkat a Kulturális Tudományegyetem, a Petru Maior, a Sapientia EMTE, az Elektromaros és Bolyai Farkas líceumok diákjai, valamint a Fomco Kft. , az Ecomotive Kft. és a 3D Creativity Kft., illetve több cég munkatársai mutatták be. A rendezvényt követően dr. Csegzi Sándorral, a Kulturális és Tudományegyetem vezetőjével beszélgettünk.
– Nagyon sok érdekes, új műszaki berendezést vonultattak fel pénteken. Ön szerint melyek voltak a fontosabbak?
– Nehéz lenne felsorolni, hogy a különböző műhelyekben mennyi érdekes, gyakorlati alkalmazásra is megfelelő újítást, találmányt mutattak be meghívottaink. Ezek közül négy országos szinten új fejlesztésnek minősül. Megemlíthetem a Sapientia EMTE pneumobilját, a Fomco cég koncepcióját, amely az elektromos gépkocsik töltőállomásainak létrehozásán, meghonosításán dolgozik, azzal a céllal, hogy nálunk is használható legyen ez az alternatív közlekedési eszköz. Beszélhetek olyan önjáró szerkezetről is, mint például a Kulturális és Tudományegyetem munkatársai által kidolgozott robot, amelyet be lehet építeni fűnyíró gépekbe. Van ugyan világszerte ilyen gép, de mi olcsóbb megoldáson dolgozunk. Losonczi Lajos, a Sapientia EMTE tanára bemutatta a már levédett, körhengeres szivattyúrendszerét. Érdekes volt a 3D Creativity Kft. által bemutatott 3 D-s nyomtató, amelyet temesvári partnereiktől hoztak Marosvásárhelyre. A cég nemcsak nyomtatással, hanem a nyomtatók műszaki fejlesztésével is foglalkozik. Fontos tevékenységi területük a biológiailag lebomló anyagok hasznosítása, alkalmazása, melyekről a rendezvényen is láthattunk érdekes kísérleteket.
– Különös elégtétel, hogy nagyon sok középiskolás diák látogatta meg a kiállítást.
– Az a koncepciónk, hogy minden korosztálynak érdekességet, tanulmányoznivalót ajánljunk, mivel folyamatban gondolkodunk. Első lépésként a gyerekeknek, V–VIII. osztályos tanulóknak kínáljuk azt a lehetőséget, hogy távirányitású autómodelleket készítsenek. Aztán a felsőbb korosztálybeliek már komolyabb, önjáró járműveket készíthetnek, az egyetemisták – műszaki ismereteiket gyakorlatba ültetve – drónokat, robotokat állíthatnak össze, míg a tanárok, az újítók, a feltalálók ezek gyakorlati alkalmazásával foglalkozhatnak. A lektoraink nagy része is hobbiként kezdett ezzel a szakterülettel foglalkozni, majd fokozatosan halmozta az elméleti és gyakorlati tudást, és így most már a szakmában vagy akár a kutatásban is használja az ismereteket. Mi hiánypótló és katalizátor szerepet szeretnénk betölteni az oktatási rendszerben. Hiánypótló, mert olyan területet szeretnénk a felnőttoktatás terén megcélozni, ami kimaradt az állami intézmények látóköréből. Gondolok itt a tizenkét osztályt végzett, de nem érettségizett diákokra, vagy nyolc, illetve a tíz osztályt befejezőkre, akik nem bírnak meg egy egyetemi képzést, de jó szakemberekké válhatnak. Emellett pedig olyan tanfolyamokat indítottunk be, amelyekre van igény a munkaerőpiacon. Mielőtt meghirdettük volna a kurzusokat, illetve azt követően is több mint 20 céget kerestem fel személyesen és ajánlottam nekik képzési lehetőséget. Ma hat céggel van szerződésünk, amelyek munkahelyet kínálnak, majd a megfelelő személy alkalmazását követően nálunk elvégeztetik a szaktanfolyamot. S míg az elméleti képzést tantermeinkben tartják az oktatók, addig a gyakorlatot a cégek székhelyén, azon a gépen végzik, amelyen dolgoznak. Természetesen a tanfolyam költségeit is állják a cégek. Itt elsősorban az ún. CNC – számítógép-vezérlésű – fémforgácsoló gépkezelői tanfolyamra gondolok, amelyet az Imatex céggel, vagy az automatizálási technikus szakra, amelyet a gázvállalattal közösen szerveztünk. S most már az ugyanilyen elv alapján működő fafeldolgozói szakmához is igényelnek képzett munkaerőt. A két kiemelkedő tanfolyam mellett még könyvtárosi, felnőttoktató-képző (formator), ruhatervező, - varró-, idegennyelv- és számítógép- kezelői tanfolyamokat is tartunk. Az automatizálási technikusi képzés 1080, míg a CNC fémforgácsológép-kezelő tanfolyam 720 órából áll. Az ezeket elvégző hallgatók a munkaügyi, illetve a tanügyminisztérium által akkreditált szakdiplomát kapnak. Más felnőttoktató központtól eltérően, nálunk kötelezően megtartjuk mind az elméleti, mind a szakmai képzést. Nem vagyunk diplomagyárak. Ebben az évben tanfolyamainkat összesen 120 hallgató látogatja. Most indítottunk egy újabb CNC-gép-programozói tanfolyamot.
– Miben vállal "katalizátor szerepet" a Kulturális és Tudományegyetem?
– Elsősorban kapcsolatot próbálunk teremteni a különböző műhelyek között. Műszaki fejlesztéssel – nyilván az adott szintnek megfelelően – foglalkoznak a Bolyai és az Elektromaros líceumban, a Petru Maior Egyetemen és a Sapientia EMTE-n, és vannak olyan érdeklődők is, akik intézményen kívül próbálkoznak műszaki innovációval, s ne feledkezzünk meg a különböző cégek kutatási osztályairól sem. A pénteki is olyan célirányos rendezvény volt, amellyel az volt a szándékunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a tapasztalatcserére, a találkozásra azoknak, akiknek közös az érdeklődési területe, de különböző helyeken dolgoznak, kutatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város vonultassa fel az alkotókészségét. Az önkormányzat kezdeményezésére megalakult a LifetechCity elnevezésű klaszter, amelynek a Kulturális és Tudományegyetem is tagja. Ebbe a csoportba tartozik még az összes marosvásárhelyi egyetem, a megyei kereskedelmi kamara, a 7-es régióközpont, több olyan cég, amely az orvosi kutatás területén dolgozik. Ez utóbbiak nem betegápolással foglalkoznak, hanem a műszaki fejlesztések terén tevékenykednek. Lehet, hogy a felnőttoktatási központnak nem ez a fő feladata, de lehetőségünk van arra, hogy az említett szakterületeken tevékenykedő szakembereket mozgósítsuk, teret ajánlunk az intézményes együttműködésre, a fejlődésre. A pénteki rendezvényen felvonultattuk mindazokat a műszaki berendezéseket, amelyeknek a továbbfejlesztésén az említett intézmények akár közösen is dolgozhatnak, hiszen így pénzt és energiát is megspórolhatunk. Mint ismeretes, többször kísérleteztünk a sztratoszféráig küldött héliumballonnal. Olyan műszereket juttattunk fel 30 – 40 km magasságig, amelyek adatokat szolgáltathattak a klímaváltozásról. Ott vannak a saját fejlesztésű drónok is, amelyeket természeti katasztrófák vagy repülő-balesetekkor használhatnak az emberek, vagy akár az eltűnt roncs keresésére. Ezekbe GPS- vagy GSM-követőrendszereket is be lehet építeni. Minden, a rendezvényen megjelent intézmény és cég, mindamellett, hogy bemutatta, mivel foglalkozik, kapcsolatot teremthetett, s így elindulhatott egy szakmai párbeszéd.
– Nem tűnik túl ambíciósnak ez az elképzelés, tekintve, hogy a mai Kulturális és Tudományegyetem elődje, az 1963-ban létrehozott Népi Egyetem célja csupán a felnőttoktatás volt? Amit önök felvállaltak és terveznek, az már a kutatóközpontok feladatkörébe tartozik.
– A nevet örököltük. Az ebből alakult új intézmény a helyi önkormányzathoz tartozó közhasznú társaságként működik. Az ezt szabályozó helyi tanácsi határozat értelmében az önkormányzat anyagi támogatását fokozatosan megszünteti, ezért önállósulnunk kell. Az ilyen jellegű intézmények a fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban is léteztek, ahol ez a típusú oktatási rendszer hozzájárult a szakmai háttérképzés fejlesztéséhez. A név valóban első hallásra megtévesztő, de igyekszünk ehhez méltó intézménnyé felnőni. A magánegyetemek az akkreditációjukkal igazolhatják a minőségi oktatást. Ha sikerül az említett irányba elmozdulni, akkor valóban megvan annak az esélye, hogy kutatóközpontként is működjünk a jövőben. Sajnos, a romániai oktatási rendszer sem a középiskolai, sem az egyetemi szinten nem versenyképes, hiszen számos olyan szakmát oktatnak, amelyre nincs kereslet a munkaerőpiacon, és így inkább a szürkeállomány kivándorlását idézik elő. Ha sikerül akár helyi szinten is kutatási programokat beindítanunk, akkor remélhetjük, hogy némiképp megfékezhetjük ezt a jelenséget. Nem vehetjük fel a versenyt a nagy külföldi egyetemek kutatóközpontjaival, országos szinten is csak "csepp vagyunk a tengerben", de ha sikerül egy olyan fórumot létrehoznunk, ahol találkoznak bizonyos ötletek, megoldások, jövőbeni elképzelések, amelyek helyi szinten a gyakorlatban is kivitelezhető, nyert ügyünk van.
– Ha már itt tartunk, beszéljünk a jövőről.
– Szeretnénk az intézményes hátteret megszilárdítani. A helyi tanács döntése értelmében jövő őszire átköltözhetünk a Mihai Eminescu Kulturális Központból a Iuliu Maniu utca 4. szám alatt levő volt műszaki iskola bentlakásának egyik emeletére. Jelenleg folyamatban van a helyiségek kialakításának a tervezése. Néhány hónap múlva hozzáfogunk az átépítéshez. Itt szeretnénk a klímaváltozás hatásait vizsgáló és követő laboratóriumot létrehozni, ahol meteorológusok, környezeti szakemberek, orvosok és más ehhez kapcsolódó tudományos területen tevékenykedők dolgozhatnak. A hatásvizsgálat mellett olyan sokszorosítható modellt szeretnénk készíteni, amelyet más hasonló nagyságú településeken is alkalmazhatnak a mikroklíma-változás és annak a közösségre gyakorolt hatásának a tanulmányozásában. Ez a klímaközpont nemcsak a tudományos kutatással foglalkozna, hanem a környezettudatos nevelés is egyik feladata lenne. Ezenkívül a Somostetőn, a volt transzformátorház emeletén egy csillagvizsgálót, illetve planetáriumot építünk. Természetesen a munkaerőpiac igényei szerint folytatjuk az akkreditált tanfolyamok szervezését is, hiszen tulajdonképpen ezekből és a fejlesztésre, kutatásra szánt pályázatokból tudjuk majd hosszú távon fenntartani az intézményt, amely, remélem, nemsokára valóban méltó lesz nevéhez.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Átadták a Látó idei nívódíjait
Amikor a nyelv rendezi a múltat…
– Immár a huszonnegyedik alkalommal osztjuk ki a Látó nívódíjait, de reméljük, ugyanígy ünnepelhetünk a huszonötödik és a harmincadik díjkiosztáson is – mondta Kovács András Ferenc, a szépirodalmi folyóirat főszerkesztője szombat délután, a Kultúrpalota kistermében. Mint szavaiból kiderül, a marosvásárhelyi lap régi hagyományát ünnepelték: a folyóiratban ezen esztendő során közlő szerzők közül a szerkesztők által kiválasztott alkotóknak adták át a Látó idei nívódíjait.
– Mindig négy kategóriában osztjuk ki e díjat: vers, széppróza, esszé-tanulmány és debütdíj, utóbbit hol versért, hol prózáért, hol esszéért adjuk át. A díj a Hunyadi László szobrászművész által készített, Batsányi János portréját formázó plakettből áll – mondta Kovács András Ferenc, majd sorrendben elsőként a debütdíjat elnyert Murvai Bélát laudálta Láng Zsolt.
– Felnőtt az, aki megtanul beszélni, gondolkodni, a gondolatokkal pedig műveleteket végezni. Gyerek az, aki fel akar nőni, aki tanulni akar. Murvai Béla későn kezdett el írni. Ami nem jelent semmit. Nem mindenki tud 37 évesen a háttérben meglenni. Murvai Béla most is képes csendben maradni. Megteremt egy gyereket, aki ugyanazt éli át, amit az írója. Az ugyanaz nem ugyanolyat jelent. Optimizmus sugárzik a díjazott Csángóvidéken zajló történetéből. Az, aki írja, a háttérben marad – mondta a méltató, majd a debütdíjas szerző felolvasása után Vida Gábor méltatta a széppróza kategória díjnyertesét, Szilágyi Júliát.
– A dokumentumpróza írói megtapasztalhatják, hogy milyen az, amikor a nyelv rendezi a múltat. A tényekkel baj van: már soha nem lehet visszamenni abba az időfrekvenciába. A mesélés által a tények átalakulnak, megváltoznak. Szilágyi Júlia kritikusként tisztán látja az elbeszélés esendő voltát. Mégis belevágott. Mert minden mondata mögött tíz másik van: a valóság létezik, csak el kell mesélni. Prózája pontos, szűkszavú, visszafogott, bölcs. A kérdező habitusát választja, aki tudja, hogy mindig van megválaszolnivaló – hallottuk Vida Gábortól, majd Szilágyi Júlia szólalt fel: – A pályámat kritikákkal kezdtem, majd próza lett belőle, magam sem tudom, hogyan. Most memoárokat írok. Ezzel akkor kezdenek az emberek foglalkozni, amikor észreveszik, hogy a jövőből alig maradt már valami. És ezt teszem én is – mondta a szerző egyik írása részletének felolvasása előtt.
A Látóban három részletben közölt tanulmányáért Tibori Szabó Zoltán vehette át idén a lap nívódíját; a szerzőt és munkáját Demény Péter méltatta.
– Az ember örök vágya a megértés. A tanulmány ennek a legpontosabb útja. Minden csak történetekkel mesélhető el. A tanulmány esetében küszködni kell az információkkal, az adatokkal, a pontossággal, a módszerrel. Tibori Szabó Zoltánnak a Gáll Ernő, az irredenta című munkáját három részletben közöltük – harminchét Látó-oldal, 189 lábjegyzet… mekkora munka és kín akár csak egy névnek is utánajárni, hiszen van, aki ekképpen emlékszik, van aki másképp. Nagy feladat a múltat nem prózaírói eszközökkel összerakni, újrateremteni. A tanulmány a Securitate által végzett lehallgatásokat veszi alapul – mindent lehallgattak, a csendet is felvették, elhitették, hogy mindenről tudnak. A nélkül a szorgalom és alázat nélkül, amivel Tibori Szabó Zoltán dolgozott, semmi sem derülne ki arról a múltról, amely engem izgat. A szerző munkái általában és partikulárisan is azt éreztetik, hogy mennyire fontos a pontosság, a tisztesség. Egy jól megírt tanulmány világteremtő lehet, a Tibori Szabó Zoltáné olyan, mint egy időkapszula. Óvatosan a múlt megítélésével! – ezt a meglátást is neki köszönhetem. – Bajban voltam, mert amit írtam, az nem irodalom – tette hozzá a szerző. – Úgy éreztem, hogy érdemtelenül kapom ezt a díjat, mert hozott anyagból dolgozom – amelyet a Securitate hozott. Mekkora "hálával" tartozunk nekik! Hiszen ha nem hallgatták volna le éjjel-nappal Gáll Ernő lakását, egy csomó mindenről sokkal kevesebbet tudnánk. Nem volt tanárom, de nagyon jó viszonyban voltunk. Ő volt az első olyan baloldali értelmiségi a hatvanas évekbeli Erdélyben, aki rájött, hogy a magyar kisebbség ügyét a baloldalnak nem sikerült megoldania, ezért európai szintre kívánta azt emelni. Ez az ötlet akkor született meg először. És akiket ezzel megbízott, informátorok voltak: egy órán belül a belügy tudott mindenről…
Végül, de nem utolsósorban Kovács András Ferenc méltatta a Látó vers- nívódíjasát, a Debrecenből érkezett Aczél Géza költőt.
– A vers ugyan időtlen, mégis az idő matériájából dolgozik – e megállapítás különösen érvényes Aczél Géza hosszú szabadverseire, prózaverseire, melyeknek az emlékezéshez is közük van. Életdarabokból, látásdarabokból tevődnek össze ezek a nagyon érdekes, besorolhatatlan, különleges dikciókkal, retorikával bíró szerzemények. Aczél Géza sokat foglalkozott a magyar avantgárddal, e verseknek ilyen hozadékuk is van. Megvan a maguk ritmikája, néhol mesteri és váratlan rímekkel találkozhatunk. Irónia és önirónia jellemzi őket, úgy éreztem, hogy a költő szeretne elveszni műveiben, melyek speciális tördelést igényelnek – és a képversek világát is megidézik ezzel – mondta a Látó főszerkesztője, majd Aczél Géza felolvasása után átadta a szépirodalmi folyóirat idei nívódíjait.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Hálaadó ünnepélyes szentmise Kisjenőn
Újraszentelték a belülről megújult katolikus templomot
Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor.
A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott.
A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket.
Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is.
Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el.
Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához.
A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Csillagos tízes hangulatban fesztiváloztunk az Apáczaiban
Játszva gyűltek a csillagok az Adventi Gyermekfesztiválon
Az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap és az Ifjúsági Keresztyén Egyesület által szervezett jubileumi fesztivál népszerű versenyének bizonyult ugyanis a Tízcsillagpróba, amely a gyerekek kézügyességét, rátermettségét és észjárását egyaránt igénybe vette. Gyurmáztak, társasjátékoztak, énekeltek, harangot varrtak, karácsonyfadíszt készítettek, a nagy elfoglaltságban nem volt idejük a fáradtságra gondolni; de nem is unatkoztak, hiszen úgy vették ki részüket a sokféle foglalkozásból, hogy közben egyre-másra gyűltek a csillagok. A vándorcsillagtól megszerzett jelszóval máris mehettek a nyereményük után.
Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális fővárosi cím: Szentgyörgy a nagy vesztes
Négy romániai város, Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben – jelentették be pénteken a kulturális minisztériumban.
2021-ben ismét egy romániai város lesz Európa kulturális fővárosa, miután 2007-ben Nagyszeben viselte egy éven át ezt a címet. A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a zsűri tagjai kihirdették azon városok listáját, amelyek eséllyel mérettethetnek meg a cím elnyeréséért.
Romániából összesen tizennégy város pályázott, most ezek közül választották ki a négy jelöltet, amelyek tovább versenyeznek. Az előválogatáson továbbjutottak nevét Steve Green, a zsűri elnöke jelentette be. A négy városon kívül Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Arad, Bákó, Brassó, Brăila, Craiova, Jászvásár és Suceava pályázott még.
Az előzsűrizés eredményét azt követően jelentették be, hogy az előző két napon meghallgatták a pályázatok szóbeli bemutatását. A tizenkét tagú bizottság tíz tagját az Európai Unió különböző intézményei jelölték. A zsűri arra kérte a versenyben maradt városok képviselőit, hogy egészítsék ki és tegyék jobbá pályázataikat, hiszen a következő megmérettetés augusztus és szeptember között lesz. Így várhatóan 2016 szeptemberében hirdetik ki a győztes romániai várost, amely 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti. Abban az évben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagságra pályázó Szerbia és Montenegró egyik települése viselheti a címet.
Szakáts István, Kolozsvár pályázatíró csapatának tagja a Transindexnek elmondta, az elkövetkező időszakot a pályázatuk feljavításával fogják tölteni. „Pár napon belül meg fogjuk kapni a zsűrinek az ajánlásait, hogy mivel érdemes foglalkozni. Aztán a következő fél évben nekifogunk feljavítani a pályázatot, elvégezzük az előkészülettel kapcsolatos teendőket: a kulturális tevékenységek, promóciós kampány, közpolitikák kidolgozását és a pénzügyi mechanizmusok kiépítését” – mondta Szakáts István.
A rövid listával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon furcsállja, hogy Iaşi kiesett, ugyanis a moldvai városnak nem volt rossz pályázata. A Székelyföld kiesése az egyik szívfájdalma, hiszen nagyon számított arra, hogy bejön a pályázat, mert, ahogy fogalmazott, legalább anynyira drukkolt Sepsiszentgyörgynek, mint Kolozsvárnak. Viszont szerinte Craiova megérdemelten esett ki a versenyből.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a háromszéki megyeszékhely volt a megmérettetés legnagyobb vesztese. Szerinte az, hogy Marosvásárhely kihátrált a közös pályázási kezdeményezésből, mindkét pályázat erejét gyengítette. A városvezető különben arra számított, hogy hat pályázó marad versenyben, és ezek között lesz Sepsiszentgyörgy is. Átnézte a pályázatokat, és úgy véli, Bukarest és Temesvár után a sepsiszentgyörgyi volt a legjobb.
A polgármester a Háromszék napilapnak úgy nyilatkozott, az elbíráló bizottság kételkedett abban, hogy Sepsiszentgyörgynek lenne kapacitása egy ilyen méretű rendezvény megszervezésére. „A verseny nagy kihívás volt, 13 Sepsiszentgyörgynél nagyobb várossal méretkeztünk meg, ezért a mellettük való versenyzést már építő jellegűnek ítéljük meg. A pályázás ténye számos pozitív kezdeményezést hozott felszínre, új szintre emelte a régió kulturális szereplői, intézményei közti együttműködést” – mondta a polgármester, aki ígéri, az előkészítés során megfogalmazott kezdeményezéseket folytatják.
Megköszönte mindenkinek, aki a Székelyföldön támogatta a kezdeményezést. Rámutatott, „a pályázat előkészítése szembesített azzal, hogy képesek vagyunk felsorakozni, erőnket egyesíteni, erőfeszítéseket hozni, és falakat ledönteni egy közös cél érdekében”.
A közösségi oldalon felvetődött, hogy a döntést befolyásolta-e a kézdivásárhelyi terrorügy, ám a csapat egyik tagja úgy fogalmazott, ódzkodna attól, hogy akár egy gondolat erejéig is összekössék a két dolgot.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Programdömping a kolozsvári Téli fesztiválon
Változatos kulturális programok várták a nagyérdeműt a hétvégén a Kolozsvári Magyar Napok keretében: többek közt irodalmi estek, különleges tárlatnyitók gazdagították a pénteken kezdődött és december 20-áig tartó Téli fesztivál programját.
Tárlat nyílt Kós András szobrász alkotásaiból
Nem klasszikus értelemben vett tárlat a Kós András-emlékkiállítás, amelyet meghittség, bensőséges hangulat jellemez. A megtekinthető tárgyak nem a nagyközönségnek készültek, és az alkotó személyiségének rejtettebb rétegeibe engednek bepillantást – méltatta Mile Lajos kincses városbeli főkonzul a Farkas utcai református templom kerengőjében a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton megnyílt tárlatot.
Mint kifejtette, a 100 éve született Kós András szobrász emblematikus figura volt, a kolozsvári szellemi élet alakítója, és mindenik kiállított tárgy önálló esztétikai értékkel bír, ugyanakkor a művészeti érték teljes megértésében segíthet a művész személyiségének megismerése.
Németh Júlia művészettörténész, műkritikus ugyanakkor Jakobovits Miklós Munkácsi-díjas festőművészt idézte, aki már 1979-ben úgy nyilatkozott Kós Andrásról, mint aki „a mai európai szobrászat egyik legnagyobb alakja”. Elmondta, a képzőművész életében fontos szerepet játszott a Farkas utca, hiszen a Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait.
Kolozsi Tibor szobrászművész elmondta, Kós életművének nagy része olyan korszakban született, amikor a politika diktált, de a szocialista realizmus nem tudta megtörni művészetét. A Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei által szervezett tárlat december 20-áig tekinthető meg.
Több életre elegendő életmű, az irodalom „ízei”
Egyed Péter író, filozófus vette át szombat este az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által odaítélt Méhes György Nagydíjat, a debütdíjat pedig Láng Orsolya kapta Tejszobor című bemutatkozó prózakötetéért.
Balázs Imre József Egyed Péter változatos, több életre is elegendő életművét vette számba laudációjában, kiemelve, a díjazott költőként, íróként, értő kritikusként és az erdélyi magyar filozófiaoktatás meghatározó pedagógusegyéniségeként is megkerülhetetlen szereplője kulturális életünknek. Kiemelte, hogy az Echinox magyar oldalainak egykori szerkesztőjeként Szőcs Gézával számos „rebellis szellemű” fiatal tehetségnek biztosított közlési lehetőséget, a Kriterion egykori szerkesztőjeként is jelentős munkát végzett, de Bretter György életművének gondozójaként is ismerheti a közönség.
László Noémi a debütdíjast rejtőzködő alkotóként mutatta be, akinek első kötetétért az E-MIL választmánya egyhangúlag ítélte oda az elismerést. A díjakat adományozó Nagy Elek, Méhes György fia egészségi okok miatt nem lehetett jelen a gálán. A díjátadást a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal írók találkozója című rendezvénysorozat előzte meg, amelyen 21 fiatal alkotó olvasott fel műveiből, köztük erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és felvidéki szerzők.
A meghívottakkal Karácsonyi Zsolt főszervező, az E-MIL elnöke, illetve Balázs Imre József beszélgetett többek között az irodalom „helyi ízeiről”, a pályakezdés nehézségeiről és egyéb „művészbetegségekről”. A rendezvénysorozat a téli Kolozsvári Magyar Napok és a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében valósult meg.
A magyar napok keretében egyébként hétfőn és kedden is gazdag kulturális kínálat: irodalmi est, könyvbemutató, kiállításmegnyitó várja a közönséget. A részletes program a Téli.magyarnapok.rohonlapon olvasható.
Kiss Előd-Gergely, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

„Egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási a szerepe”
Interjú dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével és Mátyás Etelkával, Pürkerec evangélikus kántorával.
– Két interjúalanyunk Mátyás Etelka evangélikus kántor és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. Mátyás Etelka Erdélyből, a csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecről (Brassó megye) érkezett, akivel itt ülünk Béres József irodájában, ahol egy nagyon érdekes történetet mesélnek el. A kezdetek kezdete egy levél volt. Mátyás Etelka evangélikus kántort kérdezem: miért is fordult levélben a Béres Gyógyszergyár elnökéhez?
– Mátyás Etelka: Az Evangélikus Élet című újság 2014. novemberi számában jelent meg Gazdag Zsuzsanna dr. Béres Józseffel készített írása. Világosan és érthetően kicsengett ebből az írásból, hogy Béres doktorék szeretettel viseltetnek a határon túli magyarok iránt. Kisebbségi sorsukat a szívükön viselik, nehézségeiket úgyszintén, s felekezeti különbség nélkül segítik, szeretik a határon túli magyarokat. Ez ragadott meg, ez késztetett arra, hogy bátorkodjam írni dr. Béres József úrnak.
– Mit írt ismeretlenül a Béres Gyógyszergyár elnökének?
– M. E.: Elsősorban megírtam, hogy jómagam egy nagyon kicsiny csavar vagyok Isten hatalmas gépezetében, hiszen 63 évesen a pürkereci gyülekezet kántoraként élek és dolgozom. Tisztában voltam azzal, hogy Béres úrék végzettsége, társadalmi pozíciója jóval magasabb ennél, de azzal is tisztában voltam, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, hogy magyarként ott vagyok én is azon a magaslaton, ha nem kicsit magasabban annál.
Ilyen alapon bátorkodtam, elsősorban testvérükként Krisztusban, megszólítani Béres úrékat. Meggyőződésem egy élet munkája után, hogy nem csak nyelvében él az ember, hanem dalaiban is. Ez volt az a második nagyon fontos szempont, ami arra késztetett, hogy írjak, hiszen megtudtam ebből a vele készített interjúból, hogy nagyon szeretnek énekelni, sőt egy daloskönyvet is összeállított. Nagyon fontosnak tartottam, hogy egy ilyen énekgyűjteménynek a birtokába jussak.
– Mielőtt megkérdezném dr. Béres Józsefet, a levél fogadóját arról, miért is válaszolt, miért került kapcsolatba Mátyás Etelka evangélikus kántorral, szeretném megkérni Etelkát, mutassa be a Brassó melletti csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecet.
– M. E.: Tiszta szívemből jön az a mondás, hogy Pürkerec a világ közepe. Ez nem lokálpatriotizmus, hanem az igazság, hiszen ez Erdély legdélkeletibb csücske, az utolsó falu, ahonnan továbbjutni már nem lehet. A falunk mellett húzódik valahol az ezeréves határ. Az a tény, hogy Pürkerecen ma is élnek magyarul beszélő, magyarul gondolkodó, magyarul érző és szeretni tudó magyarok, ráadásul Pürkerec egy csodálatos vidéknek a része, ez bizony feljogosít engem, hogy azt valljam, a mi kis falunk a világ közepe.
Példamutató az itt élők testvérszeretete az anyaországi magyarok felé, és a világon élő minden magyar felé. A harcaimnak, amit a magyarság ügyéért folytattam, igen sok csodálatos eredményét tapasztalhattam, amikor sikerült a magyar gyermekeket, a szülőket attól a gondolattól eltéríteni, hogy a könnyebbnek tűnő román iskolát válasszák, és inkább a magyar iskolában taníttassák a gyereküket.
– Közismert, hogy a Béres Részvénytársaság elnöke, dr. Béres József és felesége, Béres Klára, a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója mindig nagy odafigyeléssel fordultak a rászorulókhoz, segítettek, amiben tudtak. Miért válaszolt Mátyás Etelka levélére?
– Béres József: Mátyás Etelka levele ez év januárjában futott be hozzám, és amit megfogalmazott ebben a levélben, az két kérés volt. Az egyik az, hogy határon túliak lévén termékadományokkal az ő közösségüket, a rászorulókat is támogassuk, a másik pedig az én szerény daloskönyvemre, a Szép magyar énekre vonatkozott. Gondolkodó emberként az utóbbi években megfogalmazódott bennem, hogy mi lehet igazán a megmaradásunknak a fő záloga, és oda egyszerűsítettem le ezt a képletet, hogy hit nélkül és a hagyományaink őrzése nélkül nem lehet a magyarságnak megmaradása.
Hagyományaink közé besorolhatjuk első helyen a magyar nyelvet, de énekeiben, népdalaiban is él a nemzet. Ebből a levélből egy igen erős istenhitű ember képe sugárzott felém, illetve az, hogy a nemzetünk megmaradása szempontjából kiemelkedően fontos dolgokat nemcsak ápolja, de tanítja, sok esetben visszatanítja ott, Pürkerecen. Bár a kérések folyamatosan érkeznek hozzánk, de ez egy különleges kérés volt: egy különleges termékkérés, egy különleges énekeskönyvkérés, azt is beleszőve, hogy természetesen meghív minket, és első kézből ismerkedhetünk meg a pürkereci magyarokkal, a hétfalusi csángókkal és ezzel a világgal.
Napjaink nem igazán a helyben maradásról, a hazaszeretetről ismerszenek meg, hanem mindenki egyfajta gazdasági menekültként egyre jobb életet szeretne valahol. Nos, ezek az emberek, akik ott maradtak csángóföldön, beleértve Mátyás Etelkát is, ott a végeken állnak ki magyarként.
– Ön nemcsak válaszolt erre a levélre, hanem személyesen vitte el a daloskönyvet és a termékadományt Pürkerecre. Milyen volt ez a találkozás?
– B. J.: Az utóbbi évtizedekben Erdély-járó emberekké váltunk. Ezt részben a csíksomlyói búcsú okozta, másrészt próbáljuk az utazásainkat is főleg érdekes emberi találkozásokkal kitölteni. A levél elolvasása után jött a gondolat, hogy az idei, pünkösdi kis kitérőnket a hétfalusi csángók földjére tegyük meg. És megfogalmazódott bennem az is, hogy nemcsak jómagam és szűkebb családom, hanem a baráti köröm is részt vehetne ezen az utazáson. Így egy kisebb csapattal, szám szerint nyolcan indultunk el pünkösd hétfőjén Pürkerecre.
– Most Mátyás Etelka kántor asszonyhoz fordulok: miután elküldte a levelét, megtörténhetett volna, hogy egy elfoglalt üzletember nem is válaszol...
– M. E.: Szívem minden szeretetével komoly meggyőződés élt bennem, hogy aki hitre jutott ember és szereti a magyarokat, az nem fog csalódást okozni annak a magyarnak, aki tiszta szívvel, szíve minden szeretetével hívta őket, s aki leírta levelében, hogy bizony minket, a végeken élő magyarokat éltet ez a szeretet. Az anyaországi magyaroktól kapott szeretet éltet, erősít, segít helytállni. Megmondom őszintén, eszembe sem jutott, hogy visszautasítaná a kérésemet, egyiket sem: azt sem, hogy adott esetben szeretett népemnek támogatást nyújtsanak gyógyszeradomány formájában, sem pedig azt, hogy kaphassak tőle egy daloskönyvet.
– Milyen érzés volt Béres József számára, amikor Klára asszonnyal és a barátaival megérkeztek Pürkerecre?
– B. J.: Mindenkinek a fejében vannak ilyenkor ideák a táj képéről, az épületekről, a faluképről. Sok tekintetben beigazolódott a várakozásunk, különösen abban a tekintetben, ami a néphagyományokat illeti. Hisz azt láttuk – bár Orbán Balázs erről majd 150 évvel ezelőtt írt –, hogy bizonyos néphagyományai, a húsvéti pirostojás-festéstől kezdve a táncokon át a szövésig, ezek így-úgy fönnmaradtak. Természetesen központi helye volt a belépésnek ebbe a faluba az Etivel való találkozás, és szemtől szembe látni azt, milyen hívő, kemény asszony ezen a tájon, aki küzd a hitéért, a magyarságáért.
– Mit jelent Béres József számára a pürkereciek és Mátyás Etelka ölelése?
– B. J.: Annak a beteljesülését, hogy egymásra találtunk, és amit egy levél sugallt, amelyet Etelka írt, és amit Orbán Balázs ezekről az emberekről – bár másfél évszázaddal korábbi állapotokról – írt, ezek beigazolták önmagukat. A pürkereci magyarokban, csángókban, Etelka szűkebb baráti környezetében, akik fogadtak bennünket igaz örömmel és tiszta szívből, odaadással, és az ő személyisége, hite és a magyar kultúra, nyelv, ének és irodalom iránti elkötelezettsége mind visszaigazolódik ebben az ölelésben.
– És milyen volt Mátyás Etelka számára ez a találkozás Béres Józseffel, Béres Klárával és a barátaikkal?
– M. E.: Olyan megható szeretettel öleltük meg egymást, amit könnyek nélkül el sem lehet képzelni. Mintha mindig ismertük volna egymást, mintha mindig barátok lettünk volna, sőt átéreztük, hogy bizony minden akadály ellenére mindig is igazi testvérei voltunk egymásnak. A kezdet volt a legcsodálatosabb, amikor az udvaromra, Pürkerecen tizenketten ültünk le a Béres úr által erre az alkalomra készített énekes füzettel, amit a daloskönyvből állított össze. Ez a közös éneklés volt a kezdete, egyben a pecsétje annak, hogy most már ők Magyarországon, mi Pürkerecen szívünk minden szeretetével együtt énekelünk. Ez az éneklés a szíveinket kapcsolta össze, hiszen úgy éreztük, egyek vagyunk ebben is.
– B. J.: Valóban, ha hisszük azt, amit kifejtettem korábban, hogy egy nép, egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási szerepe, vezető szerepe van, akkor nagyon fontos, hogy valóban azokat az énekeinket is énekeljük, amelyek patinásak, nemesek. Hisz az ének csak akkor gyógyít, szól a lelkünkhöz, hogyha az valóban a mi lelkünkből fakadt egykoron.
Hadd említsek meg még egy motívumot, ami érzelmileg rendkívüli módon megérintette a mi nyolcfős csapatunkat. A pürkereci evangélikus templomban történt, ami az egyik legrégebbi a hétfalusi csángó evangélikus templomok köréből, legalábbis az alapítását és alapjait tekintve, hiszen 1444-ben épült. A templomban a kántor asszony titokban – mi azt nem sejtettük, mert a templombelsőt néztük – odalopakodott az orgonához, amelynek kíséretével elénekeltük az Erős vár a mi Istenünk himnuszt. Ebben a környezetben szem valóban nem maradhatott szárazon. Aztán a székely himnusz éneklésével tetőztük be a pürkereci evangélikus templomban a közös éneklést.
– Megkerülhetetlen a kérdés: milyen Csángóföldre lépett 2015 pünkösdjén Béres József?
– B. J.: Engem az is nagyon érdekelt, pontosan a daloskönyvem alapján, hogy a néphagyományok, kezdve az öltözködési viselettől, a húsvéti pirostojás-festésen át egészen a táncokig, például a boricáig, hogyan élnek napjainkban. Nagy örömmel konstatáltuk, és köszönjük Etelkának most is, hogy a hagyományőrzőket megszervezte, eljöttek; és vagy a lakásán, vagy a falu kultúrházában bemutatták a tudásukat, amiről Orbán Balázs közel 150 éve tudósított.
– Mátyás Etelka evangélikus kántor miben látja a magyarázatát annak, hogy a fiatalokat be tudják vonni a táncba, a közösségi életbe, éneklésbe?
– M. E.: Gyökerek nélkül nincs élet. Azt tapasztalom, azt látom, és hálás vagyok érte, hogy amit tanultunk és tudunk, azt a szüleinknek köszönhetjük, az idősebb generációnak. És itt most név szerint kiemelném Barkó Etelka tanárnő szerepét, akit Négyfalu nagyasszonyának neveznek éppen azért, mert a szüleitől örökölve teljes szívvel adta vissza, adja tovább a fiataloknak a tudását, komoly hagyományokat őrző csoportokat hozott létre. Ugyanígy Pürkerecen a lelkész bátyám egyik lánya, Mátyás Vilmika szintén a szülőktől kapva az indíttatást, alapította az első nagyon komoly ifjúsági tánccsoportot. Ebből nőttek ki a fiatalok, akik ma már a következő tánccsoportot tanítják.
– Egy Béres Józsefhez hasonló sikeres üzletember számára miért fontos a magyar dal, a magyar hagyományok őrzése? És miért fontos, hogy – bár eddig is segítette a határon túliakat – most még inkább támogassa őket?
– B. J.: Életünket egyrészt tudatosan, másrészt értékorientáltan próbáljuk az értékek mentén élni és vezetni, főleg most, hogy így bölcsülünk és öregszünk. Ha az ember kellően tudatos és értékekben – legalábbis saját definícióm szerinti értékekben – tud gondolkodni, akkor elkerül ezekhez az ügyekhez. Nem hagyja érintetlenül sem a hit kérdése, sem a hagyományaink. Ezek vezettek el bennünket oda, hogy foglalkozni kezdjünk azzal, milyen fontos az ének és a néptánc napjainkban.
Ha hisszük azt a gondolatot, amit a nagy elődök: Kodály, Bartók, Járdányi és mások megfogalmaztak, miszerint az ének lelki termék, és hogyha magyarként magunkhoz vesszük szép magyar énekeinket, akkor biztosan a lelkünket istápoljuk. Látjuk az emberek erőfeszítését, ahogyan próbálják a környezetüket hitben tartani. Feleségemmel és a családommal úgy gondoljuk, nekünk kutyakötelességünk ezen emberek mögé beállni, és ezeket az emberi erőfeszítéseket a magunk szerény eszközeivel támogatni.
– Többször említette az elnök úr az interjú során a fiatalokat, milyen örömmel látta, hogy Pürkerecen a fiatalok maguk is ismerik és továbbadják a néphagyományokat, a táncokat. Milyennek látja Magyarországon a helyzetet?
– B. J.: Úgy gondolom, mindig lesznek olyan gondolkodó emberek, akik megtanulják, megtartják ezt a kultúrát, és képesek vissza is tanítani mindezt. Jó példa erre a ma már a szellemi kulturális világörökség részévé vált magyar táncházmozgalom módszere, ami képes volt újraértelmezni ezeket a dolgokat városi körülmények között is.
– És miként került aztán Mátyás Etelka pürkereci kántor Budapestre, dr. Béres József irodájába?
– M. E.: Bizony, nagyon közel kerültünk egymáshoz, ezért megírtam Béreséknek, hogy magyarországi evangélikus testvéreim jóvoltából Piliscsabán két konferencián fogok részt venni, utána még három napig leszek Budapesten. Megírtam azzal a huncut erdélyi gondolattal, hogy talán megértik ebből, de jó lenne találkozni! Reméltem, hogy jön az ajánlat, és jött is: ha már itt vagyok, szeretnének velem találkozni. Így ölelhettük meg újra egymást testvéri szeretettel itt, Budapesten is.
– Mit jelent Mátyás Etelka kántor asszony számára, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot?
– M. E.: Neveltetésemből, adottságaimból fakadóan elég könnyen tudok beszélni, de vannak dolgok, amit az összes szót birtokolva sem tudok kifejezni. Beszélhetnék arról, mekkora szenvedést jelentett lemetszett végtagként élni, mert a határon túl rettenetes elnyomásnak, veszélynek voltunk kitéve. A remény pislákolt a szívünkben, s azt senki nem tudja elmondani, még jómagam sem, hogy mit jelentett, amikor ez ilyen formában megvalósult. Hihetetlen, szavakkal valóban kifejezhetetlen öröm volt számomra, hogy magyar állampolgár lehetek, és nagy örömöt élek meg azóta is.
Sallai Éva
(A beszélgetés a Magyar Katolikus Rádió Délutáni találkozás című közéleti műsorában elhangzott interjúk szerkesztett változata)
Krónika (Kolozsvár)

Lesz-e visszatántorgás?
„Kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk” – írta olyan fájdalommal, amilyent csak az édesanyák és a költők ismernek, József Attila. Nem volt másfélmillió, de félmillió biztosan. És a mai Magyarország adatai még lehangolóbbak. Csupán Londonban állítólag mintegy háromszázezer anyaországi találta meg a betevő falatot, ha nem is a boldogságot.
Nem állok be a vészmadarak sorába, akik a jelenségben feltétlenül egy tragédiát látnak. Elvégre annyi ideig vágytunk erre a szabadságra! A hetvenes években Tito Jugoszláviája éppen azért lett irigységünk tárgya, mert az ottani vezetők józanul belátták: mi nem adhatunk nektek nyugati szintű fizetést, aki akar, menjen oda, aztán küldje haza a pénzt. Így teltek meg a határközeli falvak gyönyörű házakkal, amíg a művelt Nyugat úgy nem döntött, hogy eljött az idő azokat szétbombázni.
A kérdés inkább az: nyer-e valamit az ország ebből a szabad mozgásból? Mert nyilvánvaló, hogy van mit tanulni a fejlettebb világtól. Már III. Béla számos főpapja Párizsban tanult, és maga P. mester, Anonymus is utal párizsi tanulmányaira. Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós és még annyi erdélyi személyiség nem érvényesülhetett volna németalföldi vagy németországi tanulmányút nélkül. Oroszország megújítója, Nagy Péter cár nem restellett álnéven hajóácsként dolgozni Hollandiában és Angliában, csakhogy lásson és tanuljon, hogy aztán a szúnyogos mocsárból megalapítsa Oroszföld gyöngyét, Szentpétervárt!
Igen, ha valaki látni és tanulni megy el, hogy aztán meggazdagodva hazahozza erejét és tudását, hogy az anyaföldet egy picit lakhatóbbá tegye ott, ahol letelepedik, rendben van. Mérhetetlen öröm tölt el, amikor arról hallok, hogy valaki hazajött, és a kint keresett pénzzel műhelyt alapít, vagy vendéglőt, panziót nyit, vagy egy kis állatfarmot modern módszerekkel. De amikor egy szülő arra buzdítja a gyerekét, hogy menjen el, mert itt „nincs jövője”, vagy a hazalátogató hazánkfia tört magyarsággal fanyalog látván szerénységünket-szegénységünket, mert itt rossz a – hogyismondják a management, „nem úgy, mint nálunk, Frankfurtban”, az szerintem önfeladás, önpusztítás.
Zubreczky Antal
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Mire is int Tamási szállóigéje?
Egyik leggyakrabban elhangzó szállóigénk Tamási Árontól származik. Gyakran érvelünk a minden emberben fellelhető otthonérzést emlékezetes formában megfogalmazó mondatával, hogy tudniillik „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Időről időre beépítjük ünnepi beszédekbe, de ha pusztán önmagában, szövegkörnyezetéből kiszakítva fogadjuk el e mondat tartalmát, jelentését, téves útra terelhet, arra biztathat, hogy bárhol otthonra találhatunk, netán bárhol meg is valósíthatjuk önmagunkat magyarként.
Azokat erősítheti meg választásukban, akik minden nyomós ok híján – mint amilyennek minősülhetnek például a sorsfordító történelmi események vagy a végzetesnek számító egyéni léthelyzetek – otthont teremteni bárhol készek, északon vagy délen, távol-keleti tájakon vagy a szintoly távoli nyugaton egyaránt. Sőt, tapasztalni s hallani ma is nap mint nap, hogy sokan, főleg ifjú értelmiségiek meg is teszik – annak a lelki, kulturális és földrajzi kategóriának, a hazának a gyöngítésére, amelynek a közismert költői felhívás értelmében rendületlenül kellene híve legyen a magyar...
Aztán e nevezetes szállóigét, mielőtt szövegkörnyezetét felidézném, még ki is egészíteném, mi több, a haza melletti döntés Vörösmarty által megfogalmazott drámai figyelmeztetését helyezném eléje, tekintettel a válaszút előtt álló keresztény Európa s benne a magyarság pillanatnyi körülményeire. Vitathatatlan tehát, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, de meg kell fontolnia a magyarságát vállaló embernek azt a tényállást is, amit Vörösmarty szögezett le: „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely”.
Visszatérve most az idézett szállóigéhez, figyelembe kell vennünk, hogy Tamási hőse, Ábel – akit Amerikában is mélyen foglalkoztat a „mi célra vagyunk a világon” kérdése –, rátalálva a neki tetsző válaszra, s azt magáévá téve, azonnal és latolgatás nélkül cselekszik. Azt gondolja, hogy „nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges (...), s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”
Azt gondolom, érvelésünk így lehet érvényes és helytálló, hivatkozzunk ugyan Tamási Áronra, de tartsuk magunkat ugyanakkor a Szózat figyelmeztetéséhez, vagyis hogy jó esetben ne a nagyvilágban, hanem itthon keressük helyünket. Tamási hőse esetében gondolat, szó és tett nem válik el egymástól, vagyis Ábel, mihelyt a kapott válasz fényében végiggondolta a maga helyzetét a nagyvilágban, késlekedés nélkül hazatér szülőfalujába, s újból birtokba veszi a Hargitát.
Persze jó tudnunk, hogy mindig voltak és vannak köztünk farizeusok, hitelüket vesztett, álszent vezérek például, akiket éppen Tamási nevezett – nem kis gúnnyal! – népszakértőknek, s akik magukra nézve nem tartják kötelezőnek a szó és tett egységét, így pedig üres szólam részükről a haza és a szülőföldhöz való hűség hirdetése. Mint ahogy van hamis próféta is, aki kész például dalt is komponálni a székelyek mitikus hegyéről – olyat, hogy megkönnyezi a székely a tévé előtt ülve vagy falunapi serezés közben! –, csakhogy éppen kiénekelt érzéseit és gondolatait választásaival, élete példájával soha nem próbálta hitelesíteni. Nem vitás, kinek szava és cselekedete ilyen vonatkozásban nincs összhangban, könnyen elbukhat a hazához való állhatatos hűség próbáján…
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Eredmény nélkül
Összegyűltek az autonomisták
Az erdélyi autonómiamozgalom román és magyar képviselőinek az összefogását szorgalmazták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett brassói román–magyar kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
Bakk Miklós politológus arra hívta fel a figyelmet a beszélgetésen, hogy a romániai társadalom széles rétegei érzik úgy, rés keletkezett a politikai struktúrában, ahová új üzeneteket megfogalmazó szereplők törhetnek be. Hozzátette: az erdélyi autonómiát zászlajukra tűző mozgalmak strukturálódása folyamatban van.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke viszont úgy látta, a 2016 végén tartandó romániai parlamenti választásokig nincs már elég idő ahhoz, hogy az autonómiát vagy föderalizmust képviselő pártok megalakuljanak és megerősödjenek, így ezek várhatóan csak a 2020-as választások után „rúghatnak igazán labdába”. Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch bukaresti emberjogi szervezet aktivistája arra figyelmeztetett, az erdélyi autonómia híveinek gondolniuk kell Románia szegényebb régióira is, amelyek saját bevételeikből képtelenek lennének fenntartani önmagukat. Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke úgy vélte: a föderalizmus lenne a román társadalom felnőttségi bizonyítványa. Arra is figyelmeztetett azonban, hogy ha Románia úgy tekint a föderalizmusra, mint a széthullás első lépésére, ez a jóslat beteljesítheti önmagát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amellett érvelt, hogy a jelenlegi román alkotmány is lehetővé teszi az autonóm régiók létrejöttét. Kijelentette, Olaszország is egységes államnak határozza meg magát, pedig autonóm területei is vannak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Marosvásárhelyiek taroltak a Gúzsba kötve táncolni fordítóversenyen
Hetedszerre szervezte meg középiskolásoknak szóló, nagysikerű műfordító-versenyét Csíkszeredában a Sapientia EMTE. A szombati döntőre bejutók között a marosvásárhelyi diákok taroltak.
Csak a szombati eredményhirdetésen derült ki a csíkszeredai Sapientia egyetem épülete 12-es termében, kik is a nyertesei a jeligésen lebonyolított idei fordítói versenynek. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke hetedszerre szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt, a középiskolák XI–XII. osztálya számára.
A december 12-i döntőn a kategóriánkénti első három helyezett, angol-magyar kategóriában pedig a résztvevők nagy számára való tekintettel az első négy helyezett vett részt helyszíni fordításon.
Az eredményhirdetésen a szervezők részéről dr. Lajos Katalin egyetemi adjunktus rámutatott: a Kosztolányi Dezső hódításról írt gondolatából kölcsönzött „Gúzsba kötve táncolni” cím pontosan idomul ahhoz, amit a műfordítónak tennie kell: „a táncos szabadságának kell látszania, miközben a fordítót kötik a forrásszöveg mondatai”. Az adjunktus felkérte a döntősöket: válasszák továbbtanulásként a Sapientia intézményét – mint ismeretes, a verseny nyertesei alanyi jogon kiválthatják a felvételi-jegy egyik komponensét egy 10-es jeggyel.
A dolgozatokat elbíráló tanárok összefoglalván a dolgozatok típushibáit és az erényeket, sorra szólították a nyertes jeligéket – ekkor derült ki, melyik diák munkája rejtőzik mögötte.
A magyarról-románra fordítók kategóriájában a marosvásárhelyi Bodó Annamária lett a nyertes. A románról-magyarra fordítók között ugyan erősebb mezőny alakult ki, az első díjjal járó értékes könyvjutalmat a marosvásárhelyi Érsek Réka nyerte el.
Az angolról magyarra fordítók munkájáról a javítói méltatásban elhangzott: élmény volt olvasni a fordításokat. Az első díjat a marosvásárhelyi Fülöp Dorottya nyerte, a magyarról-angolra fordítók között pedig idén újrázott a marosvásárhelyi Lazsádi Áron.
Áron és Dorottya kapta idén a táblagép-nyereménnyel járó, a legjobb anyanyelvre- illetve legjobb idegen nyelvre elkészült fordításért járó idei különdíjakat is.
Az egyetem díjazta a kísérőtanárokat is, közöttük Kádár Adrienn marosvásárhelyi tanárt.
Lajos Katalin a Maszolnak elmondta: a kortárs rövidpróza fordítások versenye évről-évre népszerűbb, és, az a tapasztalat, hogy a diákok egyre inkább egyénileg, önállóan fognak neki fordítani és neveznek be. Mint megtudtuk, az idei versenyre például a kolozsvári versenyző, a magyar-angol kategóriában második díjas Győrkős Erika egyedül utazott is a helyszínre.
A Sapientia tanárai minden egyes versenyzőnek tolmácsolták a köszönetüket, és ígérték, jövőre is lehet „Gúzsba kötve táncolni”.
A vetélkedő első szakasza interneten zajlott október-novemberben, amikor a négy kategóriában (román–magyar, magyar–román, angol–magyar és magyar–angol irányban) összesen 53 tanuló 59 jeligével ellátott fordítást küldött be a versenyre. Csíkszeredán kívül Barótról, Dicsőszentmártonból, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Temesvárról érkeztek szövegek. A döntőben Barótról, Csíkszeredából, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező középiskolások mérkőztek meg december 12-én.
Gellért Edit
maszol.ro

Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház
Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), amely a Kárpát-medencében összesen huszonkét kirendeltséget tervez működtetni – írta kedden a Maszol.ro erdélyi hírportál. A sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban megnyílt képviseleti iroda magyarországi cégek háromszéki letelepedését, illetve székelyföldi vállalkozók exporttevékenységét támogatja. Skapinyecz Péter, az MNKH közép-európai kereskedelemfejlesztési hálózatának igazgatója a hírportálnak elmondta: Romániában a sepsiszentgyörgyi mellett Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmárnémetiben van már, vagy nyílik a közeljövőben irodájuk. A tervek szerint februárban fejezik be az erdélyi hálózat kialakítását. Az igazgató elmondta, hogy Romániában jelenleg 12 900 magyarországi érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik, amelyek 700 millió eurónyi befektetést valósítottak meg. Az MNKH képviseleti irodái ezt szeretnék továbbfejleszteni, a hozzájuk forduló vállalkozások számára piacelemzést biztosítanak, de segítenek a lehetséges partnerek felkutatásában, illetve jogi, üzleti, adó és vámügyi tanácsadást nyújtanak. Deák Gyöngyvér, a sepsiszentgyörgyi irodavezető elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítésével akarnak hozzájárulni Székelyföld versenyképességének növekedéséhez. Az MNKH december 8-án Aradon és Nagyváradon nyitott képviseletet.
MTI
Erdély.ma

Meggyalázott magyar feliratok ( Helységnévtáblákat fújtak le Háromszéken)
Minden jel szerint összehangolt akció során több háromszéki helységnévtábla magyar feliratát meggyalázták a hétvégén. Egy szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges Új Jobboldal Párt tagjai lehettek.
Vasárnap fényes nappal gyalázták meg a Bikfalva uzoni kijáratánál álló falutáblát. Eddig ismeretlen tettesek fekete festékkel húzták át a Bikfalva feliratot, sértetlenül hagyva a román Bicfalău megnevezést. A megyecímert is lefestették, viszont nem bántották Uzon címerét. A székely kapura emlékeztető falutábla alsó részén Bikfalva testvértelepülése, a magyarországi Alsótold nevére is fekete festék került, de az alkalmi művészek odafigyeltek, hogy a Localităţi infrăţite szövegrész ne tűnjön el. Dr. Ráduly István uzoni polgármester szóban és írásban is panaszt emelt ismeretlen elkövetők ellen a rendőrségen. Ő maga vasárnap kora délután szembesült az esettel. Reggel már járt Bikfalván, akkor nem volt lefestve a tábla, így feltételezi, hogy a rongálást kilenc és 13 óra között követték el. A falujelző táblákat tíz évvel ezelőtt helyezték el a községhez tartozó minden településen, román és magyar felirattal, a testvértelepülések megnevezésével. „Tíz évig senkit nem bántottak a táblák, meggyőződésem, hogy az elkövető nem helybeli, se nem megyebeli” – jelentette ki a polgármester. Feltételezése szerint az Uzon–Bikfalva útvonalon Brassó megye felé tartó személy vagy személyek lehetnek a táblarongálók. Mivel Felső-Háromszéken is történt hasonló eset, úgy véli, megeshet, hogy összehangolt akcióról van szó.
Egy nevét nem vállaló személy gyanús, bukaresti rendszámú autót tart az elkövető(k) járművének. Uzonban a polgármesteri hivatal melletti parkban felszerelt térfigyelő kamera rögzíti a bikfalvi út forgalmát, a polgármester elrendelte, írják össze a vasárnapi forgalomban részt vevő járművek rendszámát – talán az autók között lesz az elkövetők járműve is. „Nem akarok provokációt a községben, az emberek máris mindenfélét beszélnek. Nincs szükség arra, hogy az ilyen esetek más szélsőséges megnyilvánulásokat vonjanak maguk után” – szögezte le a községvezető. Ugyancsak vasárnap délután 15 óra körül fekete festékpermettel lefújták Kézdiszárazpatak Katrosa bejáratánál álló helységnévtábla magyar feliratát és az alatta lévő testvérközség, Piliscsaba táblát. A felső táblára magyarokat szidalmazó szöveget írtak („muie Ungaria”). Kézdiszentléleken nem firkáltak, ellenben a Kézdivásárhely Kézdiszentlélek felőli bejáratánál lévő két helységtábla magyar feliratát ugyanazzal a fekete festékpermettel fújták le. Az elkövetőket „munkájukban” megzavarta egy szemtanú, aki mobiltelefonjával rögzítette a három jármű rendszámát, és követte őket a céhes városba is. Tegnap a szemtanú megkereste Szigethy Kálmánt, a Magyar Polgári Párt kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Az önkormányzati képviselői tisztséget is betöltő politikus elmondta: a fotók alapján két Dacia Logan és egy furgon érkezett Katrosa irányából Kézdivásárhelyre. Megálltak a céhes város végén, és az egyik járműből kiszállók lefújták a két helységtáblát. A nevét nem vállaló szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges, magyarellenes Új Jobboldal Párt tagjai lehettek, és saját magukat is lefilmezték, amikor lefújták a táblákat. A bukaresti rendszámú járművek a városi rendőrség épülete előtt is megálltak – állította a szemtanú, aki követte őket. A két Dacia Logan rendszáma: B 200 DNO és B 201 DNO.
Szigethy Kálmán azt is elmondta, ők azért vonulnak fel naponta Kézdivásárhelyen, hogy derüljön ki az igazság, a román néppel a békés együttélést keresik, és elítélik a szélsőséges megnyilvánulásokat. Nem tett feljelentést a rendőrségen, de reményét fejezte ki, hogy a rendőrség pontosan úgy jár el, mint más esetekben, amikor a sajtóból értesült az eseményekről, azaz kivizsgálást indít. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere arról számolt be, hogy tegnap délelőtt a bűnügyi rendőrség munkatársai kiszálltak a helyszínre, és kivizsgálás indult egyelőre ismeretlen tettes ellen. Kézdivásárhelyen a város öt kijárata közül csak a Kézdiszentlélek felőli helységtáblákat festették le.
Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldről másként
Egy szakmai konferencia, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adna otthont, és amelyen kutatók, a legkülönfélébb tudományágak képviselői tanulmányaikat, kutatásaik eredményeit mutatják be, minden bizonnyal kevésbé látványos akció, mint egy tízezreket, százezreket megmozdító tüntetés.
A Székely Nemzeti Tanács által jövő évre meghirdetett székely kongresszus hozadéka azonban – ha a kezdeményezéshez csatlakozik a térségben vagy a nagyvilágban élő tudományos elit – legalább annyira fontos lehet, mint az önrendelkezési törekvések hírét a nagyvilágba is eljuttató, illetve a mozgalom közösségi támogatottságát mindennél élesebben megvilágító székelyek nagy menetelése. Azért például, mert azokra a kérdésekre, amelyeket Izsák Balázs felvetett, jó volna tudományos alapokon nyugvó válaszokat adni. Közösségünk tagjaiban is felmerülnek ezek, s ha megnyugtató válaszok nincsenek, akkor bizony felüti fejét a bizonytalanság, a kétely: vajon valóban jobb lesz-e nekünk, ha Székelyföld autonómmá válik, vajon mit jelent mindez gazdasági szempontból, vajon mennyire életképes a régió, kik és miként termelik ki természeti erőforrásainkat? Márpedig a küzdelemben oly fontos elszántsághoz, a hithez szükség van arra a bizonyosságra is, amit közgazdászok, szociológusok, társadalomkutatók, más szakmák képviselői nyújthatnak. De jól jön a kezdeményezés azért is, mert közös gondolkodásra hív, megszólítja a Székelyföldön élőket, az innen származó, jelenleg a világ különféle részein élő kutatókat és mindazokat, akik érzelmileg talán nem kötődnek a régióhoz, de valamiképpen kapcsolódnak ahhoz kutatásaik révén. Ugyanakkor a konferencia bekapcsolná az autonómiamozgalomba azt a szakmai, tudományos elitet is, amelyet eddig mindig elnyomott a politikum hangja.
Legnagyobb hozadéka pedig kétségkívül az lehet a tervezett székely kongresszusnak, ha sikerülne kimozdítani az autonómiáról szóló diskurzust és gondolkodást abból a zsákutcából, ahová a politikum terelte, és Székelyföldről másként is tudnánk szólni. Ha ugyanis kimondottan a politikai kereteket nézzük, akkor a helyzet nem túl biztató: a legnagyobb politikai szervezet, az RMDSZ csak ímmel-ámmal vállalja fel e törekvés képviseletét, a gyengülő magyar ellenzék eszközei korlátozottak, a románsággal érdemi párbeszédet nem nagyon kezdeményez senki, így aztán autonómiaigényünk változatlanul a bukaresti elit kemény ellenállásába ütközik. Ideje volna viszont e politikai béklyókat lerázni, önrendelkezésünkért ugyanis a parlamenten kívül is sokat, többet tehetünk. Számba kell vennünk a rendelkezésünkre álló eszközöket, építeni kellene intézményeinket, szervezeteinket, gyakorolnunk kellene az egymással történő szövetkezést, az együttműködés különféle formáit oktatásban, mezőgazdaságban, vendégforgalomban, önkormányzati szinten, hiszen a régió fejlesztésében Bukarestre nem, csak önmagunkra számíthatunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zord idők csillaga
Csíkszereda után a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amely a Zord idők csillaga című film közösségépítő missziós munkáját segíti.
A készülő játékfilm nagytiszteletű Márton Áron püspök alakját és szolgálatát idézi meg. Az alkotók szándéka szerint, miként a nagy hatású személyiség életében, úgy ma is, a filmkészítés előkészületei és folyamata kapcsán is lehetőség nyílik arra, hogy köréje tömörülve újra közösséggé váljunk, önerőre ébredjünk, felismerjük a közösségben rejlő lehetőségeinket. A Marosvásárhelyen élő Papp László római katolikus lelkész, a Mustármag megújulás-szolgálat vezetője, a film ötletgazdája a péntek esti jótékonysági koncerten Márton Áron közösségépítő szolgálatát állította példaképként. Csakis így tudunk ellenállni annak a napjainkban egyre erőteljesebben jelentkező törekvésnek, hogy közösségeinket – a családot, az egyházat, a nemzetet – szétzilálják – fogalmazott a lelkipásztor. Sepsiszentgyörgyön a film kapcsán kibontakozó összefogás egyik állomását a Pál Utcai Fiúk Egyesület szervezésében a helyi művésztársadalom valósította meg. A jótékonysági koncerten fellépett az Evilági együttes, a Harmónia kórus, a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, Török Ákos fiatal zongorista, a Voces női kar, a Mácsafej zenekar, a Canticorum női kar, valamint a Vox Humana kamarakórus. A szervezők közlése szerint a megvásárolható filmkockajegyek révén az est folyamán 3300 lej gyűlt össze.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)