Illyés Gergely: Súlyos gonddal állhatunk szembe
Még nem ismerjük az ügyészség bizonyítékait. Ha a vád igaznak bizonyul, akkor súlyos problémával állunk szemben, amitől csak elhatárolódni lehet – kommentálta a székelyföldi esetet Illyés Gergely politológus.
Véleménye szerint ebben az esetben az erdélyi magyarság elfelejtheti jogköveteléseit és autonómiatörekvéseit, mivel ezeket beskatulyázzák a szélsőségek közé, ilyenformán pedig a nemzetközi támogatás is ellehetetlenül.
Szabadság (Kolozsvár)

Román elemzők is kételkednek a székely merényletkísérletben
A román sajtó többnyire tárgyilagos hangnemben számolt be szerdán arról az ügyészségi bejelentésről, amely szerint egy kézdivásárhelyi magyar férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnepen. Egyes kommentárok megkérdőjelezik a merényletkísérlet komolyságát.
Az Adevărul napilap internetes oldalán Alina Mungiu-Pippidi a Miért nagyobb probléma a szélhámosság, mint a terrorizmus a románoknál című cikkében ironikus hangvételben ír arról, hogy miközben Párizs, Róma, Szentpétervár és Isztambul köztereit páncélosok őrzik, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy petárdázó magyarra csap le a „nemzetközi terrorizmus jól ismert központjában", Kovászna megyében.
Az MTI által idézett szerző úgy vélekedett, hogy „bosszantó ez a román ködösítés minden december elsején és március 15-én", mert szerinte már huszonöt éve bombasztikus címekkel gerjesztik a botrányt a nagymagyar veszélyről. „Csak nehogy egyszer tényleg jöjjön a farkas" – jegyezte meg.
A Digi 24 hírtelevízió műsorában Cristian Tudor Popescu közismert publicista megjegyezte, mosolyra késztette, hogy a gyanúsítottat már akkor figyelték, amikor megfordult a fejében a merénylet gondolata, hiszen a gonosztevők minden lépését előre látó „éber hatóságokról" szóló történet az 1989 előtti Szekuritáte-filmekre emlékezteti, amelyekben a kémeknek nem volt semmi esélyük. Ettől függetlenül a publicista szerint azt sem lehet kizárni, hogy valós fenyegetésről van szó.
Az Evenimentul Zilei napilap Nekünk is vannak terroristáink című vezércikkében Dan Andronic egy sor kérdést fogalmazott meg, amelyek szerinte az összeesküvéselméletekhez szokott emberekben óhatatlanul felmerülnek. Miért pont december elseje előestéjén kellett lecsapni a gyanúsítottra, ha már augusztus óta figyelték, kit akart a feltételezett magyar terrorista megsebesíteni a magyarok lakta Kézdivásárhelyen, és vajon nem teszik-e őt a magyar szeparatisták hősévé azáltal, hogy bíróság elé hurcolják?
A cikkíró szerint sokan az SRI és a terrorelhárítás önfényező reklámfogásának hiszik a székelyföldi rajtaütést, ugyanakkor leszögezi: a hatóságok nem engedhetik meg maguknak, hogy ne vegyék komolyan a „petárdás" fenyegetést. „Ha egy 400 petárdával durrogtató merénylőt nem vagytok képesek elfogni, mit fogtok kezdeni egy olyannal, aki kalasnyikovval akar lövöldözni?" – vágná a sajtó az SRI-vezetők fejéhez Andronic szerint, ha az állítólagos merénylőnek sikerült volna valóra váltania tervét.
Moise Guran népszerű televíziós személyiség, a Digi24 műsorvezetője egy blogbejegyzésben arról ír, hogy az SRI akciója a közvéleménynek szólt, mert egyébként a nagy sajtónyilvánosság nem segíti azt, hogy felderítsék az „irredenta terroristának lefestett, az embereket pukkantókkal ijesztgető bolond" esetleges kapcsolatainak felderítését. A szerző attól tart, hogy ezzel a korrupció elleni harcról akarják valami más irányba elterelni a figyelmet, pedig szerinte az ország biztonsága szempontjából továbbra is az a legfontosabb, hogy vezetőit ne lehessen megvásárolni.
Krónika (Kolozsvár)

Terror a tükörben
Elképesztő, milyen könnyedén összeáll egyesek fejében egy hobbisport kellékeiből, petárdákból és a szülinapi torta csillagszórójából egy székelyföldi terrorcselekmény elkövetésére szánt bomba. Pedig ez legalább akkora marhaságnak hangzik, mint amikor valaki a Magyar Apostoli Királyság utolsó reményének tartja magát.
Előbbi, sokarcú agyszülemény a román államhatalom műve, utóbbi pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom „iránymutatásában” kel életre. A két, bőszen táplált teremtmény léte egymás nélkül értelmetlen, fennmaradásukhoz szükségszerű a másik szörnyszülött erősödése is. Mindkettő nagy energiákkal tökéletesíti magában az ellenségképet, olyan alapvető érzelmeket kisajátítva, kihasználva, mint a hazafiság, a hit, hűség, bátorság.
Utóbbi három eszme a HVIM jelmondatában szerepel. A 2001-ben Szegeden megalakult radikális szervezet által hirdetett nemzetmentő munka, lovagi életideál, harcos kereszténység, királyságépítés itt, Erdélyben is megtalálta tettekre kész híveit, akiket filozófiai, már-már szakrálisnak vélt magasságokba emel a mozgalom tisztaságát, felsőbbrendűségét hirdető, pszichológiai manipulációktól hemzsegő gondolatmaszlag.
A sötét erők elleni szent küzdelem alapesetben a szektatagok dolga, azonban csak addig, amíg ki nem lépnek az utcára, a romániai valóságba. Ezt pedig sajnos már számtalanszor megtették, és a kezdeti mellveregető, kurjongató bohóckodást kinőve sikerült akkora tényezővé dagadniuk, hogy immár ellenség- vagy inkább tükörképük méltó játékszerévé váltak.
A vármegyés pattogók folyamatosan tálcán kínálják fel a lehetőséget a román államhatalomnak, hogy saját magyarellenes érdekei érvényesítésére fordítsa a HVIM-esek hergelő szélsőségességét. Eközben a hajmeresztő terrortörténet szimpátiatüntetést eredményezett a meghurcolt vádlott mellett – így építik egymás királyságát egy olyan szomorú valóságban, amelyben már nem is az a tét, hogy kinek van igaza: csak ellenség legyen. Bátran, hűségesen higgyünk abban, hogy nem ez a mi világunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Nem védi a jogi bizottság Olteant és Teodorescut
Jóváhagyta szerdán a képviselőház jogi bizottsága az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, amelyben két liberális képviselő, Ioan Oltean és Cătălin Teodorescu előzetes letartóztatásba helyezését javasolta. A testület állásfoglalása ugyanakkor nem kötelező érvényű.
A parlament plénuma várhatóan jövő héten, szerdán szavaz majd a DNA kéréséről. Az érintettek szerdán cáfolták bűnösségüket.
A két liberális politikus őrizetbe vételének és előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyását egy 2010-es, gyanús restitúciós ügy miatt kérte a DNA. A gyanú szerint egy üzletember megvesztegette a restitúciós bizottság tagjait, hogy a valós árnál magasabb összegű kárpótlást fizessenek ki számára egy pitești-i telek után.
Ezt követően 2010-ben 108,9 millió lejes kárpótlást ítéltek meg számára, ami a DNA szerint a 6,1 hektáros telek valós értékének az ötszöröse. Az összeg az abban az évben kifizetett kárpótlási összeg egynegyedét tette ki, a gyanú szerint az államkasszának okozott kár 87,2 millió lej.
Az ügyben őrizetbe vették a restitúciós testület három akkori munkatársát, valamint az értékbecslőt. Cătălin Teodorescu őrizetbe vételét azért kezdeményezték, mivel a kérdéses időszakban ő is tagja volt a testületnek, Ioan Olteant pedig azzal gyanúsítják, hogy a vállalkozó érdekében való közbenjárás fejében 600 ezer euró csúszópénzt kapott. Az összeget egy templomban vette át.
A szenátusnak tegnap kellett volna szavaznia a korrupcióval gyanúsított Dan Șova szociáldemokrata szenátor mentelmi jogáról, de egy, a nemzeti ünnep miatti ünnepi ülés miatt ezt mára halasztották.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Befejeződött a Hegyköz Kollégium felmérő programjának első része
A Lakitelki Népfőiskola szervezésében a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrás Minisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával létrejött Hegyköz Kollégium november 20–26. között végezte adatgyűjtő terepmunkáját. Ennek elvégzésére közel ötven egyetemista, tanár és más szakember érkezett Hegyközszentimrére, ahol november 20-án tartották a négytagú csoportok eligazító ülését.
Lenkei Róbert, a program műszaki szervezője beosztotta a csoportokat a hegyközi településekre, amelyek a következők voltak: Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Szalárd, Szentjobb, Tóti. Kiosztották a tízoldalas, harmincpontos kérdőíveket, majd Dukrét Géza, a Hegyköz Kollégium szakmai vezetője rövid ismertetőket (történelem, műemlékek, emlékhelyek) nyújtott át minden csoportvezetőnek.
A cél az itteni magyarság értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérése, felleltározása. A felmérők november 21–25. között végezték munkájukat, amely kiterjedt a következőkre: a személyek megismerése, oktatási és kulturális intézmények, munkahelyek, a magyar nyelv használata, ünnepek, a helyi értékek keretében ételek, termékek, főleg egyedi termékek, ipari tevékenységek, nyelvjárás, épített örökség, emlékhelyek, hagyományok, népszokások, természeti értékek. Külön fejezet foglalkozik az értékteremtőkkel, értékőrzőkkel: hagyományőrzés, kézművesek, mesterek, gyógyító tevékenység, sportolók, vendéglátás, étel-, italkülönlegességek és azok készítői. Öt nap alatt óriási mennyiségű információt gyűjtöttek össze, több mint négyszáz kérdőívet töltöttek ki. Legtöbb helyt szeretettel fogadták az összeírókat. Számos nagyszerű emberrel ismerkedtek meg, sok egyedi értéket tudtak összeírni, amelyek bekerülhetnek a magyar értéktárba. Mert nemcsak a hungarikumok értékek, hanem sok apró dolog, amely csak az illető település számára érték, amelyet meg kell ismerni, és meg kell becsülni. Lehet az egy finom ételkülönlegesség, édesség vagy ital, de azt csak egyvalaki tudja elkészíteni a községben, lehet faragvány, festmény vagy más kézműves termék, amely csak itt készül, s ezeket, az embereket meg kell ismertetni, büszkélkedni kell velük. Ezek a dolgok a faluturizmus szempontjából is értékesek.
A november 26-án tartott beszámoló alkalmával nem egy ilyen eredményről, felmérésről tudtak beszámolni. Több száz fénykép is készült, amelyek majd bekerülnek egy kötetbe, amely utólag el fog készülni. Hogy a felmérés zökkenőmentesen történjen, besegítettek a helyi polgármesterek és lelkipásztorok. Köszönet érte. Külön köszönet Kucharszki Zoltán tiszteletes úrnak, aki nap, mint nap kivette részét a programból. Most következik e kérdőívek feldolgozása. A felmérés második része valamikor áprilisban lesz, amikor a megismert személyekkel úgynevezett mélyinterjúkat készítenek az értékek alaposabb megismeréséért.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Jubileumi tárlat Váradon
Idén húszéves a Nagybánya Tájképfestő Telep, ebből az alkalomból nyílik kiállítás december 4-én 6 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti kiállítótermében.
Az erre az alkalomra összeválogatott közel ötven alkotást bemutató tárlatot Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Bráda Tibor és Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművészek nyitják meg.
Kulturális misszió
A Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján, 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és néhai Lugosi Mihály helybéli lelkipásztor. Olyan kulturális missziót vállaltak ezzel, amely biztosította a magyar képzőművészet egyik legnagyobb teljesítményének, a világhírű nagybányai festészet hagyományainak továbbéltetését, valamint a Kárpát-medencei művészek közötti kapcsolatok ápolását. A Nagybánya Képzőművészeti és Kulturális Egyesület 2000-től a felsőbányai Bódi-tónál és környékén szervezte meg a Nagybánya Tájképfestő Telep alkotótáborát, mindvégig Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész szakmai irányításával. 2015. augusztus 31-én megnyitották Felsőbányán a festőtelep huszadik táborát, szeptember 12-én pedig a táborzáró ökumenikus hálaadó istentisztelet után tárlatot rendeztek a frissen megszületett munkákból. Ekkor hangzott el: festőtelep immár két évtizede végzi áldásos szolgálatát, ám a bizonyos körülmények és viszonyulások miatt ez a rangos partiumi művészeti intézmény még mindig nem kapta meg az őt megillető közfigyelmet. Sőt, noha a Nagybánya-jelenséget sokan az erdélyi művészet alfájának tartják, az mindmáig nem nyerte el méltó helyét az egyetemes és a magyar művészettörténetben.
erdon.ro

Könyvvásár a nemzettudat jegyében
Második alkalommal bonyolították le a Partiumi Nemzetközi Könyvvásárt. A három napos nagyszabású eseménynek a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont. Bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók is tarkították az eseménysort.
Először 2013-ban tartották meg a nemzetközi könyvvásárt, és az idén november 27–29. között szervezte meg újra ezt az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület. Nagy József Barna, az esemény egyik fő szervezője elöljáróban kiemelte: „Az volt a célunk, hogy ne egy szokványos könyvvásárt szervezzünk, hanem próbáljunk egy olyan nemzeti jelleget adni a három napnak, ami a váradiakban növeli az itthon érzetet, a nemzettudatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy olyan szerzőket, előadókat hívtunk meg, akik erősítik ezt az emberekben”. A változatosságra nem lehetett panasz, hiszen a három nap alatt magán a könyvvásáron kívül adventi vásár, kézműves termékek vására is helyet kapott a programban, ugyanakkor bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók, előadások, kézműves-foglalkozások tarkították az eseménysort.
Megnyitó
A nemzetközi könyvvásárt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke nyitotta meg hivatalosan pénteken egy órakor, a Mily nagy ragyogás látszik című bábelőadás előtt. A politikus a jobbára gyerekekből álló közönséghez szólva elmondta, hogy mindig a világosság felé kell haladni, és a keresztény ember számára Jézus a legnagyobb fény, ezért őt kell követni. „Ez a mai nap legyen a kiindulópontja a karácsony felé vezető útnak” – zárta szavait a politikus, majd kezdetét vette a kicsik által várva várt bábelőadás. Vincze László bábművész a betlehemi történetet mutatta be a bábok és saját sugárzó egyéniségének segítségével a jelenlévő gyerekeknek. A sok humorral fűszerezett evangéliumi történet lekötötte a kicsik figyelmét, akik az előadás után kézműves-foglakozásokon vehettek részt.
Könyvbemutatók
A könyvvásár programjának fontos részét képezték a könyvbemutatók: az eseménysorozaton négy szerző mutatkozott be a váradi közönségnek. Elsőként pénteken délután Bökös Borbálával, a PKE oktatójával beszélgetett Lakatos Attila történész a szerző Sárkányos Rend című regénytrilógiájáról, valamint annak most megjelent második, Pokoljárók című kötetéről. Bökös Borbála a beszélgetés során vallott írói munkamódszeréről és alkotói koncepciójáról, a történelmi regény szerepéről a magyar- és a világirodalomban, illetve magának a regénytrilógiának a keletkezéstörténetéről is elárult érdekes részleteket. Másnap, szombaton délután három szerzővel is találkozhatott a váradi közönség. Délután öt órától Szentesi Zöldi László író, újságíró mutatta be Isztambuli vendégség című kötetét, mely a török konyha érdekességeit fedi fel érdekes receptek és történetek segítségével. Az általa említett számos gasztrotörténeti érdekesség közül csak azt emelném ki, hogy Magyarországon a disznóhúsfogyasztás a törökök miatt terjedt el máig is jellemző mértékben: a török hódoltság idején – mivel az oszmánok a disznót tisztátalan állatnak tartották – nem adóztatták meg azokat, akik disznót tenyésztettek, ami miatt a magyar gazdák átálltak a disznótenyésztésre.
Aktuálpolitika
Egy kis aktuálpolitikát is becsempészett előadásába Szentesi Zöldi László, amikor kifejtette, hogy Erdogan török elnök megkísérli visszatéríteni a világi Törökországot a hagyományos iszlám világ felé. „Ez a mostani, iszlamizálódás felé tartó fordulat a török társadalom nagy próbája” – fogalmazott az előadó, aki ugyanakkor leszögezte, hogy Törökország kulcsfontosságú a világpolitikában, ezért nagyon fontos az, hogy abban az országban rend legyen. „Ha az iszlamista fordulat lezajlik Törökországban, akkor az EU-nak sokkal hamarabb megpecsételődik a sorsa” – vetítette előre az előadó. Ezt az előadást követően Pozsonyi Ádám író olvasott fel írásaiból, majd beszélgetett el Szentesi Zöldi Lászlóval, végezetül pedig Domonkos László mutatott be két kötetet, illetve a Trianoni Szemle idei évkönyvét.
Test, szellem és lélek egysége
A könyvvásár kétségkívül legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye Papp Lajos szívsebész előadása volt: zsúfolásig megtelt szombaton kora délután a váradi PKE díszterme. Előadása első felében az egészségmegőrzésről és az egészséget veszélyeztető különböző koncepciókról értekezett Papp Lajos. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 1,5 milliárd fehér ember él a Földön. A fehér emberek nagy gondban vannak, mert a jólétükben az egészségüket rombolják főként a helytelen táplálkozással, ugyanakkor szellemüket és lelküket is tönkreteszik. Test, szellem és lélek hármasságának egységét hangsúlyozta az előadó, aki felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell őrizni a Teremtő Isten törvényeit. „Amit a Teremtő teremtett, az egészséges, amit az ember manipulál, az nem feltétlenül rossz, csak ha rossz szándékú emberek visszaélnek vele” – fogalmazott Papp Lajos, példaként említve a génmanipulált élelmiszerek, valamint a különböző gyógyszerek – főként a koleszterincsökkentő készítmények – ártalmas voltát. „Egyvalamit ne felejtsünk el: józanul gondolkozni” – hangsúlyozta Papp Lajos, aki ebben az összefüggésben kiemelte, hogy minden természetes alapanyagból készült, készített élelem egészséges, ellentétben a különféle műételekkel (példaként említette a margarint), mint ahogy az emberi test fiziológiai funkciói is (például az izzadás) hozzájárulnak az ember egészsége megőrzéséhez.
Ősgén és ősnyelv
Előadása második részében a magyar nyelv szépségére és a Kárpát-medencébe való születés kegyelmére hívta fel a figyelmet. Különböző tudományos kutatásokra hivatkozva szóba hozta az ősgén és az ősnyelv fogalmát is anélkül azonban, hogy tisztázta volna, mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetben található meg a legnagyobb mértékben az ősgén, illetve a magyar nyelv őrizte meg a legnagyobb mértékben az ún. ősnyelv ősgyökeit.
Pap István
erdon.ro

„Székely terrorista”-ügy – Házkutatások és szimpátiatüntetés
December 2-án, kedden este 23.20 órakor a Bukaresti Táblabíróság eleget tett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság kérésének, és Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjét harmincnapos vizsgálati fogságba helyezte. Előzőleg – mint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk – az igazgatóság a Román Hírszerző Szolgálattal közösen házkutatást tartott Beke István Attila lakásán és cégénél, és további kihallgatásokra Bukarestbe szállították. Hétfőn újabb házkutatásokat tartottak, ezúttal Kézdisárfalván. Tegnap délután spontán szolidaritási tüntetés zajlott Kézdivásárhelyen.
Nem csitul Kézdivásárhelyen a bukaresti tévéadók és a román titkosszolgálat által keltett „székely terrorista”-ügy. Három központi román tévéadó stábja a Gábor Áron téren tartózkodott tegnap, és azokra „vadászott”, akik Beke István Attila „székely terrorista” ellen nyilatkoztak volna. A fiatalember mellett szólók nyilatkozatát nem közvetítette az Antena 3 adó.
Házkutatás Kézdisárfalván
Tegnap délelőtt Kézdisárfalván Szabó Ottó karatéedzőnél, amatőr festőnél jártunk. Nála és az egykori mustárosüzem helyiségében, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által bérelt teremben december elsején tartottak házkutatást Forró Fazakas Csilla, a kézdivásárhelyi bíróság elnöke által kibocsátott házkutatási parancs szerint. Onnan Hodor Istvánhoz ment az ügyészekből, rendőrökből és csendőrökből álló tizennyolc tagú különítmény. Szabó Ottó elmondta: december 1-jén reggel háromnegyed hatkor érkeztek meg a lakására. Két csapat volt: az egyik tagjai átugrottak a kapun, a többiek a lakásával szemben lévő szövetkezeti épület előtt várakoztak. Amint beengedte őket a lakásába, első kérdésük az volt, hogy igényel-e ügyvédet, amire Szabó Ottó nemleges választ adott. Elkezdődött a házkutatás, de nem mondták meg, mit keresnek. Mindent kihánytak a szekrényekből, a hátsó udvaron lévő pajtánál, a mangalicáknál is kutattak. A ház emeletén lévő műteremben is keresgéltek, elsősorban a festékeket tanulmányozták. Mindent lefilmeztek. Ezután az egykori mustárkészítő helyén bérelt karaté-edzőterem átkutatása – a HVIM székhelye – következett.
erdon.ro

A nemzethalál költője
Lehet, túl merész kijelentés ez így címbe emelve, ám mai sorsunkat tekintve bizony igazat kell(ene) adnunk annak a költőnek, aki több mint másfél századdal ezelőtt a magyarság súlyos veszélyeztetettségéről beszélt. A nagy költő, az 1830-as, 1840-es évek talán legtekintélyesebb, de kétségkívül legismertebb magyar személyisége, Vörösmarty Mihály 215 évvel ezelőtt született.
Alkotásaiban máig érvényes és máig meg nem válaszolt kérdéseket fogalmaz meg, és ma is ható intelmeket sorakoztat fel súlyos következményekkel járó, megtörtént és látomásaiban megjelenő események kapcsán. Figyelme, óvó tekintete mindent körbejár a szerelemtől a halálig, a szeretettől a gyűlöletig, a reménytől a beteljesületlenségig, a bölcsőtől a koporsóig, a győzelemtől az eltiprásig. Tragédiákkal kikövezett, de azért tisztes helytállásokat is felmutató történelmünkhöz olyan értő gonddal, érző szívvel nyúl, hogy abból rengeteg bölcsességet, tisztánlátást, biztató, ám inkább borúlátó tanulságokat vonhatnak le az elhivatott történészek is. Mikor jön el vajon az az ünnep, amely A vén cigányban felsejlik? Beteljesülhet-e valaha az a boldogság itt a földön, amelyet Csongor és Tünde keres? Támadnak-e még Árpádok, akik Zalánékat megfutamítják? Annyi könyv, könny, annyi vesztes és győztes csata után lesz-e még erő a feltámadásra, a megújulásra, az ünneplésre?
A nagy ember, a költő, a politikus, korának kiemelkedő személyisége rendkívüli méltóságának és emberszeretetének megragadó példája az, ahogyan Petőfi hóna alá nyúlt. A hajszolt, fáradt, bizonyára éhes fiatal, eladdig csak szűk körben ismert versfaragó a nemzet nagy fiához kopogtatott be kötetnyi verssel, aki egyből meglátta az égő tekintetű ifjúban, költeményeiben a zsenit, és minden bizonnyal a vetélytársat is, de nem elutasította, hanem verseit kiadásra javasolta, neki pedig hozzá illő állást szerzett az egyik tekintélyes lapnál. Az 1830-as évek derekán írott Szózat című alkotása a szó szoros értelmében egybeforrott mindannyiunkkal, ünnepeinkkel, s nem csoda, hogy a Himnusz mellett ez az a mű, amely legtöbbször elhangzik nemzeti mivoltunkat idéző, erősítő rendezvényeken.
Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született Kápolnásnyéken, elhunyt 1855. november 19-én, Pesten.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Védjük meg Bekét, de ne legyünk Bekék!
Ez jutott eszembe hirtelen, amikor olvastam, hogy „Je suis Beke István” feliratú transzparensekkel tüntettek Kézdivásárhelyen mintegy fél ezren Beke István szabadon engedését követelve. Kifejtem bővebben, de előbb három rövid megjegyzés:
A DIICOT visszaesőnek számít a magyarokkal szembeni hangulatkeltést illetően. Csaknem egy év telt el azóta, hogy terrorcselekményekkelgyanúsította meg az RMDSZ vezetőit anélkül, hogy – akár azóta – a tetteseket megnevezte volna, vagy bizonyítékok híján lezárta volna a nyomozást. Ily módon a levegőben hagyott egy rendkívül súlyos vádat, amely – a közösség parlamenti képviseletéről lévén szó – az egész magyarság fölött ott lebeg. Ezért is várom és elvárom, hogy az ügyészség mihamarabb lezárja a Beke-ügyet, a bíróság pedig csak akkor ítélje el, ha a bűnössége minden kételyt kizáróan megállapítható.
Óvnék mindenkit az általánosításoktól. Ahogy arra előttem többen felhívták a figyelmet: egy egyelőre vélelmezett terrorista miatt nem a magyarok, de még csak a székelyek sem tehetők felelőssé.
És akkor jöjjön a lényeg: miért „je ne suis pas” Beke István?
Tavaly nyáron ott voltam Kézdivásárhelyen, amikor Semjén Zsolt jelenlétében felvonták a székely zászlót az egykori katonanevelde előtt. Ott volt a város apraja-nagyja, és egy sarokban a HVIM tucatnyi képviselője. Pontosabban hol egyik sarokban voltak, hol a másikban, mert egyrészt akárhova álltak, a szervezők rájuk szóltak, másrészt igyekeztek úgy pozicionálni magukat, hogy a fontosabb mozzanatokban „képbe kerüljenek”. Ez inkább többé, mint kevésbé sikerült is: átnéztem otthon a fotóimat, és alig találtam köztük használható darabot, amelyen ne lógott volna be legalább a sarka egy HVIM-s zászlónak.
Tény, hogy nem csak a szervezők, de a helybéliek sem nézték őket jó szemmel, folyamatosan morogtak rájuk. Ehhez képest hatalmas tömegnek tűnik az ötszáz fő, aki szerda délután utcára ment Beke Istvánért. A közember amúgy is hajlamosabb a magyarnak hinni, de ezt a hajlandóságot felerősítette a DIICOT amatőr, hiányos, megengedhetetlenül sejtelmes és borzalmasan időzített közleménye. Így lesz a 64 vármegyés: magyar, és a magyar: 64 vármegyés.
Még mielőtt valaki kirekesztéssel vádolna: ettől az ügytől függetlenül a HVIM az marad, ami volt. Nem egyszerűen arról van szó, hogy eltérnek a nézeteink: ez a szervezet, ezek az emberek tevőlegesen árt, ártanak nekünk, erdélyi magyaroknak. Ezt kimondani most, úgy érzem, legalább olyan fontos, mint azt, hogy legyen szó bárkiről, egy igazságtalan ítélet minden román állampolgár ellen irányul.
Szőcs Levente
maszol.ro

Rommagyar terrorizmus
Kétlem, hogy az idegileg elég viharvertnek tűnő hatvannégy vármegyés kettős állampolgár bombát akart volna robbantani Kézdivásárhelyen a román nemzeti ünnep alkalmából. Elsősorban nem hiszem el, hogy volt igazi bombája. Ahogy a Mikszáth-anekdotában is ezer oka van annak, hogy nem harangoznak, de a legfőbb az, hogy nincs harang – és akkor már a többi okot nem is kellene sorolni. Ez esetben fontos a többi ok is.
Másodsorban azért kétlem, mert bármennyire buggyant, egyetlen terrorista sem az övéit akarja felrobbantani: miért tett volna kárt a fészbukon rejtőző, titokzatosságát ott őrző B. I. A. a túlnyomóan magyar, békés lakosság körében? (Romániában Székelyudvarhely után Kézdivásárhelyen a legnagyobb a magyarok aránya az összlakosságon belül.) Harmadsorban a biztonsági szolgálat maga jelentette be, hogy hónapok óta megfigyelés alatt tartja a bamba „fenevadat”... És hagyták érlelődni a bűnös szándékot? Hát ez így működik? (Így működ a működ?) Meg hogyan jöttek rá, hogy pont aznap akart robbantani? Be volt állítva, ketyegett nekije a digitális hórája, mint a filmekben? Eszembe villan a rettenetes fegyver és bűnjel, amit 1990-ben a bányászinvázió talált a parasztpárt székházában: egy iszonyatos fénymásoló képében. Lehet, hogy most a szolgálatok egy játékszeren ütöttek rajta. Vízipisztoly, szexbomba... Ilyen terrorista – ilyen szolgálatok. Bőgjünk vagy röhögjünk? Az sem semmi, hogy egy arab (Omar Hajszám) után most már nekünk, magyaroknak/székelyeknek is van egy házi, hordozható terroristánk.Veszélyesen élünk, na.
De a fő kérdés nem ez. Hanem, miként a gyönyörszerzés esetében is: az időzítés. Miért pont a nemzeti ünnepen ütnek rajta az élesen követett sakktáblás vármegyén? Ugyanez a „miért pont most?” érvényes a nemzeti zászló „titokzatos eltűnésére” Sepsiszentgyörgyön. Véleményem szerint a provokáció ott sem egyéb bűnbakgyártó diverziónál. Persze annál inkább a végére kell járni.
Természetesen lehet, hogy a hatvannégy vármegyés csakugyan forgatott valamilyen „akciót” fejében, sőt az is előfordulhat, hogy törvényt sértett. De a korrupcióellenes vagy terrorelhárításos lerohanásokra emlékeztető ünnepi erődemonstráció időzítésének üzenete más. 1. Éberek vagyunk, harci készenlétben vagyunk, mindenen rajta vagyunk, „nimic nu ne scapă”. 2. Nem vagyunk szívbajosak politikai ügyet csinálni bármiből, amiből csak lehet. Veszélyes manipulációval a magyarok ellen tüzelni a románokat. (A hibás általánosítás megbízhatóan működik: a migránsok is ugye mind terroristák, miért ne lehetnének azok a magyarok is? – noha a mi tüntetéseink módját, hevességét össze sem lehet hasonlítani például a fővárosi megmozdulásokéval.) Megbélyegezni a román köztudatban a magyarokat. Végül és legfőképpen ellehetetleníteni a helyi önkormányzatot, általában a romániai magyar politikai képviseletet. Ahhoz, hogy ezt belássuk, nem is kell a kommentariátus pszichopata részének szennyét, elég a hangadó médiumok hisztériáját látni.
Két megjegyzés ide kívánkozik. 1. Nyilvánvalóan elítélendő minden – a magyarság nevében fellépő – revizionista, paramilitáris, szélsőséges szervezet és szervezkedés, mint ahogy a felelős magyar politikusok, „itt és ott”, a nagy füttykoncert kíséretében, nem is győzik határozottan elítélni. Erről elég ennyi. 2. Nem lehet elhallgatni a normális román hangokat, reagálásokat sem. Van, nem is kevés. Az egyik ilyen hangvételű érdekes poszt, amely egyébként nem tűnik „magyarbarátnak”, azt kérdezi felháborodva a BIA-ügy kapcsán, amelyet a SRI és a DIICOT „olcsó manipulációjának” nevez: „Mégis, mennyire tekintenek ezek hülyének minket?” A jelek szerint viszont ez a „hülyének tekintés” eléggé megalapozott, gondoljunk az olyanszerű hozzászólásokra, hogy „ezt a bevándorló nomád bandát (értsd: a magyar honfoglalókat) a sok terroristával a románoknak annak idején nem kellett volna beengedniük”, vagy az egyik román honatya idióta tételére, miszerint a fővárosi klubtűz a magyarok műve volt, céljaként Erdély elcsatolásával... Mint valami Viagrát, ezrek várják áhítozva, hogy bevegyék. Ahogy a világon milliók időtlen idők óta beveszik a kútmérgezéseket, BIA-torbágyokat és hasonlókat. Hogy bevegyék az ilyen madárijesztőket is, mint ez a „rommagyar terrorista”, önnön tudatos hiszékenységükön kívül nem illusztrálva egyebet, mint azt, hogy a tömeg mind könnyebben manipulálható.
A nyugtalanító kérdés azonban marad: cui prodest a nacionalista indulatok felkorbácsolása? És akkor azt kell mondanunk: 2015 december elsején tulajdonképpen az történt, ami egy ideje térségünkben mondhatni járványszerűen végbemegy. Aminek elsősorban mindig a – mindenféle – kisebbségek isszák meg a levét. A nemzetállami gyűlöletkeltés, megosztás és intolerancia tobzódása. A „biztonság” parancsának prioritása a szabadság rovására, a „készenlét hisztériája”. (Emlékezzünk vissza 1990 véres marosvásárhelyi márciusára! Vagy mélázzunk el azon, hogy milyen képzeteket kelt napjainkban a nemzeti ünnepek militarista körítése...)
Tudatosítani kell tehát, amíg nem késő: a ráció válsága, a reprimitivizáció, az általános fogalomzavar és a populizmus dagályának – de egyszersmind az új európaiság vajúdásának – körülményei közepette a nemzetállami modell veszélyes! Valamikor Magyarországnak, a magyar kormányzatnak Romániával szemben, teljesen jogosan, az volt a fő kifogása, hogy nemzetállami alapon elnyomja a magyarokat, intoleráns a mássággal, a kisebbségekkel szemben... Most ebben a nemzetállami irányban masíroz beteges lendülettel, konfrontatíve megosztva társadalmát, fittyet hányva – egybek mellett – a szolidáris nemzet eszméjének. Még egyszer: mindezeknek elsősorban mi, kettős túszságban vergődő romániai magyarok isszuk meg a levét!
Védekeznünk az ilyen és hasonló törekvések ellen csakis összefogással, demokratikus választói akaratnyilvánítással sikerülhet, vezető politikusainknak pedig – mint a mostani forró helyzetben ismételten tették – alapelveink következetes hangoztatásával: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindig a parlamentáris demokrácia eszközrendszerét, a politikai párbeszédet tartotta és tartja az egyetlen törvényes és járható útnak.”
A hatóságok pedig tegyék a dolgukat. Törvényesen, igazságosan – áttetszőséggel ahogyan Románia technokrata miniszterelnöke is mondta.
Ui. A téma komolyságára való tekintettel kérem a hozzászólókat, ne essünk magunk is a gyűlölet és az irracionalizmus csapdájába, mellőzzük a szélsőséges és harsány véleményeket, válaszokat, megnyilvánulásokat.
Ágoston Hugó
maszol.ro

Idén biztosan nem kapnak támogatást a pedagógusok
Nem kapják meg idén a pedagógusok a szakmai fejlődésüket segítő 150 eurós támogatást. A szakkönyvekre, szakképzésre költhető pénzt tavaly novemberben osztották először.
„Idén biztos, hogy nem lesz ilyen támogatás a tanároknak. Egyelőre hivatalos közleményt nem kaptunk az oktatási minisztériumtól ezzel kapcsolatban, csak szóbeli információink vannak” – közölte érdeklődésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Hozzátette, az oktatási tárca még nem közölt semmi olyant, hogy esetleg más pénzalapokból tervezne hasonló akciót a pedagógusok segítésére. A tanfelügyelő véleménye szerint következő évben sem valószínű, hogy osztják a támogatást.
Egy megkérdezett tanárnő, aki tavaly részesült a támogatásban, elmondta, hogy a kapott pénzt felpótolva laptopot vásárolt magának. „Volt olyan kollégám is, aki a doktori tanulmányai folytatására használta fel a 150 eurót” – tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy az összeg elköltését nem kellett számlával bizonyítani, mndössze egy nyilatkozatot kellett írni a támogatás felhasználásról. Hargita megyében múlt év novemberében 4620 pedagógus kapta meg az európai uniós alapokból finanszírozott, egyénenként 700 lej értékű támogatást.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Jobbágytelkének gyűjtöttek Budapesten
Néhány napja Budapesten lépett fel a jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport: a karitatív eseményen az együttesnek és nyárádmenti településnek gyűjtöttek adományokat.
A jobbágytelkiek régi barátja, kultúrájának csodálója és felkarolója, a budapesti Stoller Antal idén márciusban kérte fel Varó Huba volt néptáncost, hogy vegye át a jobbágytelki tánccsoport szakmai vezetését, és a néhai Balla Antal által bevezetett táncstílust „megtörje”, az eredetiség felé terelje vissza.
Amúgy ez a folyamat másutt is elkezdődött már, az 1990-es években beindult táncházmozgalom sok helyen a „mesterséges” táncrendeket a kötetlen, autentikus és improvizáló néptánc irányába mozdította el. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjával Varó Huba el is kezdte a munkát Jobbágytelkén a régi táncok alapján, amelyeket elkezdett megtanítani a fiataloknak. Közben Stoller Antal és barátai karitatív jellegű rendezvényt szerveztek Budapesten, hogy a jobbágytelki közösséget és tánccsoportot anyagilag is támogathassák. Az MMA, a Vasas Művészegyüttes, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, a Vitézi Ének Alapítvány és a Nemzeti Táncszínház támogatásával szervezett eseménynek a Hagyományok Házában biztosítottak helyszínt, amelyre a nyárádmenti tánccsoportot is meghívták.
Az együttes az elmúlt hétvégét Budapesten töltötte, és a rendezvényen jobbágytelki szalmafonó céhbeli jelenetet, illetve táncrendet mutattak be. A gálaműsort megnyitó nyárádmentiek után fellépett még a kisgyőri népdalkör és Scserbin János citerás, a Vasas és Vasas-Obsitos néptáncosai, zenélt Juhász Zoltán, énekelt Faragó Laura, mesét mondott Kokas Rozália, míg az est fénypontjaként a Magyar Állami Népi Együttes lépett fel.
Az előadások között árverést tartottak, amelyre sok művész ajánlott fel különböző tárgyakat. Varó Hubától megtudtuk: számtalan dologra el tudnák idehaza költeni a begyűlt összeget. Egyrészt a Balla Antal Tájháznál és a Falumúzeumnál kellene javítási munkálatokat végezni, de a néptánccsoportnak is elkelne a támogatás, hiszen hiányos a hangosítási berendezés és a ruhatár is. Így csak a legszükségesebbekre jut a most kapott összegből, a többi kiadásra pályázat révén próbálnak pénzt szerezni.
A gála után az együttes a közeli Dunavarsányba utazott, ahol fellépett az éppen zajló kosaras mulatságon. Varó szerint nagy élmény volt a budapesti út nemcsak a fiataloknak, hanem a középkorúaknak és időseknek is, hiszen legtöbbjük szinte sosem lépett színpadra, amióta Balla Anti bácsi abbahagyta a munkát a jobbágytelki néptánccsoportnál.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Boldogasszony kiállítás Székelyudvarhelyen is
A több helyszínen komoly sikerrel bemutatott Boldogasszony vándorkiállítás következő állomása a székely anyaváros. Ez a jeles művészek alkotásait tartalmazó válogatás 2015. június 9-én indult külhoni útjára. Elsőként Kárpátaljára vitték az 55 kortárs magyar alkotó Mária-ábrázolását bemutató tárlatot. A kiállítás a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a Csíksomlyói Ferences Kolostor hirdetett meg a 2014. szeptember 14. és 2015. szeptember 15. közötti időszakra abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Szűz Mária-szobor. A kiállítás júniusban Ungváron időzött. Kárpátalja után székelyföldi városok – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós – látják vendégül, Erdély városai után Délvidékre, majd a Felvidékre utazik, de a nyugat-európai diaszpóra közösségeihez is el szeretnék juttatni. Szándék szerint 2018-ig vándorol ez a tárlat.
A székelyudvarhelyi megnyitóra 2015. december 6.-án, vasárnap 12.30 órakor kerül sor – a Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébániatemplom ünnepi szentmiséjét követően – a Márton Áron Ifjúsági Házban (535600 Székelyudvarhely, Iskola utca 2.).
A kiállítás fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke; védnökei Nm. és Ft. Tamás József római-katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. A vendégeket köszönti Ft. Mátyás Károly szentszéki tanácsos, főesperes-plébános; ünnepi beszédet mond Szász Jenő, az NSKI elnöke. A kiállítást szakmailag Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója méltatja. Megnyitóbeszédet mond Nm. és Ft. Schönberger Jenő római-katolikus püspök. Közreműködnek Szász Ágnes Borbála és ifj. Szász Jenő (furulya). A kiállítás kurátora Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
A kiállítás megtekinthető 2016. január 17-ig.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Ismét Beke István mellett tüntettek
Meghaladta a nyolcszázat csütörtökön a kézdivásárhelyi merénylet kitervelésével meggyanúsított Beke István ügyében a város főterén igazságot követelők száma. Egy nappal korábban mintegy ötszázan tartottak spontán tüntetést.
A közösségi oldalakon szerveződött tiltakozók feliratos táblákkal és gyertyákkal vonultak a város főterére, „Engedjétek szabadon, nem vagyunk terroristák”, „Igazságot Istvánnak!”, „Holnap még többen leszünk!” mondatokat skandálva, majd a tömeg a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz vonult – tájékoztat a Mediafax hírügynökség. A tüntetők a terrostának mondott helyi Beke István szabadon bocsátását követelték.
Az igazságot követelő megjelentek Bokor Tibor polgármestert és Kovászna Megye Tanácsának elnökét, Tamás Sándort, illetve a román nyelvű médiát bírálták – előbbieket „hazaárulás”, utóbbit „részrehajlás, egyoldalú tájékoztatás és manipuláció” miatt. Az emberek a polgármesteri hivatal után a helyi rendőrség székhelye, majd a bíróság elé vonultak, végül visszatértek a Gábor Áron térre – írja a Mediafax.
A Kovászna Megyei Csendőrfelügyelőség szóvivője, Petronela Corodeanu a hírügynökségnek elmondta, a szerdaihoz hasonlóan a csütörtöki is engedélyezetlen felvonulásnak minősült, a csendőrök azonban biztosították a helyszíneket, hogy ne történjen rendbontás. A szóvivő hozzátette, senkit sem bírságoltak meg a tüntetések két napján.
Székelyhon.ro

Lehallgatott és megfigyelt magyarság
A hetvenes és nyolcvanas évek nagy ellenállójának, Király Károlynak és családjának szekuritátés megfigyeléséről és meghurcolásáról szeptemberi 24. lapszámunkban írtunk. Testvérének, Király Istvánnak a szekuritátés dossziéja alapján írt történetével az erdélyi magyar sajtóban először az Erdélyi Napló hasábjain ismerkedhet meg az olvasó.
Király István
Az 1980-as év nem kezdődött jól a Király család számára. Februárban agyvérzésben elhunyt édesanyánk. A marosvásárhelyi református temetőben Csiha Kálmán, a vártemplom lelkésze – későbbi református püspök – búcsúztatta. A temetés egyben hatalmas, néma szimpátia-megnyilvánulás és szolidaritás volt Király Károlynak a rendszer valódi arcát leleplező akciói mellett.
A Nyílt kártyákkal – Önéletírás és naplójegyzetek című 1995-ben megjelent könyvében bátyám, Király Károly beszámol arról, hogy 1978 februárja óta – amikor karánsebesi száműzetése idején néhány nyugati újságírónak sikerült kijátszani a Szekuritáté éberségét – hosszú ideig nem tudott kapcsolatot teremteni a nyugati sajtóval. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár romániai látogatása alkalmával egy újságírócsoport engedélyt kapott arra, hogy találkozzon vele, de őt hirtelen Calafatra rendelték „egy nagyon fontos gyűlésre” , amelyre végül nem került sor. Az osztrák újságíróknak be kellett érniük Szotyori Ernő, a Maros Megyei Néptanács első alelnöke és Hajdú Győző, a Maros Megyei Magyar Nemzetiségi Tanács elnökének tájékoztatásával, akik szerint „minden nagyon jó és minden nagyon szép” Romániában.
1980 áprilisában is hasonló módon akarták kijátszani az Amerikai Kongresszus háromfős szakértői csoportját, amely a nemzetiségi kérdés romániai helyzetéről próbált tájékozódni, és programjába iktatta a Királlyal való találkozást. Az amerikai küldöttség érkezésének napjára Râmnicu Vâlceára szervezett a minisztérium „halaszthatatlan” értekezletet. Károlynak kapóra jött, hogy április 21-én Galócáson temetik Burján Józsefet, a párt Központi Bizottságának instruktorát. Bejelentette, hogy beteg és nem tud elmenni Râmnicu Vâlceára.
Burján József 1965–66 között a Gyergyó rajonban volt bátyám munkatársa. A megyésítés után ő lett a Hargita Megyei Szakszervezeti Tanács elnöke, majd megyei pártitkári tisztséget töltött be. Később felvitték Bukarestbe a Központi Bizottság területi instruktorának. Jómagam is ismertem. A Hargita megyei pártbizottság is buszokat indított Galócásra, a temetésre. De sokan jöttek Gyergyóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, sőt néhányan Bukarestből is. A Szekuritáté jelentős erőket mozgósított, elsősorban bátyám megfigyelésére, de engem sem mellőztek, mert 1975-től belügyminisztériumi alárendeltségű intézménynél, az Állami Levéltárak Megyei Fiókja vezetőjeként dolgoztam. Szekuritátés dossziém tanúsága szerint április 21-én három lehallgatott munkahelyi telefonbeszélgetésem szerepel. Ezekből egy kapcsolódik a temetéshez: Fábián András, a városi pártbizottság első titkára hívott, hogy három busz indul 11 órakor Galócásra és fenntartottak egy helyet. Eltérő írással később valaki melléírt egy megjegyzést: „Galócáson találkozott a CĂLĂTORUL-lal, akitől pénzt vagy valami papírt vett át” ( bátyámat tartották nyilván, megfigyelt személyként ezzel a fedőnévvel). Ha jól emlékszem, egy cetlit adott át, amelyben közölte: lehet, néhány napon belül egy amerikai küldöttséggel találkozik. A temetésen valóban végig együtt voltunk.
A gyászoló gyülekezet hemzsegett a Szekutól
A megfigyelési dossziém sok érdekes feljegyzést tartalmaz a temetés kapcsán. 1980. április 26-án Gál Gyula alezredes (Gal Iuliu aláírással), a gyergyószentmiklósi Szekuritáté parancsnoka jelentést küld feletteseinek Csíkszeredába, hogy a galócási temetésen Király Carol kapcsolatba lépett több gyergyószentmiklósi ismerősével. Volt, akit csak üdvözölt, de többekkel ölelkezett. Jelenléte és viselkedése „sok gyergyószentmiklósi és csíkszeredai résztvevő csodálatát váltotta ki és a nap szenzációjaként kezelték és kommentálták sokan jelenlétét.” Király üdvözölte Török Istvánt, a városi néptanács alelnökét, aki bemutatta neki Gál Ferencet, a városi pártbizottság titkárát, de Király csak felületesen nyújtott kezet neki. Gál Gyula jelentette, hogy Király Károly utólag szóba állt Török Istvánnal, akivel a temetési szertartás végeztével is találkozott. Ekkor vele volt István öccse is. Király Károly megkérdezte tőle: „Téged felelősségre vontak a múltkori találkozásunk miatt?” Török kérdéssel felelt: „miért vontak volna felelősségre? Mire Király: „ Azért kérdem, mert Májai Albertet igen.”
Itt egy kis kitérő. Májai Albertet még gyergyó-rajoni volt párt- és állami vezetőként (1965–1966) ismerte bátyám. Általános iskolai tanárként ebben az időszakban a Hargita Megyei Pártbizottság Politikai Kabinetjének volt a vezetője. Ezek az intézmények biztosították a pártapparátus és párttagok politikai és ideológiai nevelését. Midőn 1979-ben romániai kampányt indítottak Illyés Gyula lejáratására, a Magyar Dolgozók Hargita Megyei Tanácsát is felhasználták a célra. Májait ebben az időben helyezték a tanács élére és beiktatásakor hithű pártkatonaként vállalta a tisztességtelen szerepet. Beszédét a központi- és megyeipártsajtó közölte, de szerepelt a tv-híradókban is. Bátyám akkoriban összefutott vele és Török Istvánnal Gyergyószentmiklós főterén. Gál Gyula alezredes – informátorai alapján – ezt jelenti a találkozóról: „Király Károly bírálta Májai Albert beszédét anélkül, hogy utalt volna rá, melyik beszédére gondolt (vélhetően arra, amelyet Májai a Hargita Megyei Magyar Dolgozó Tanácsa elnökévé választásán mondott). Azt állította, hogy ezzel kompromittálta magát. Olyan állításokat is tett, hogy az ő feladata lenne, hogy megvédje a magyar népesség érdekeit. Májai Albert erre visszaszólt: tudja, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. Mire Király: igen, dobbal nem lehet verebet fogni, de el lehet ijeszteni őket”.
Konzervgyári találkozó az amerikaiakkal
Mivel a szokásos megvezetés csődöt mondott, Ceauşescuék kénytelenek voltak engedélyezni az amerikai Kongresszus küldöttjeinek találkozását Király Károllyal. A temetés végén Walter Józsefen keresztül – aki a Hargitai Megyei Pártbizottság propaganda- és ideológia tevékenységéért felelős titkár volt – megüzenték, hogy bármilyen későn is érkezik Marosvásárhelyre, menjen be Nicolae Vereşhez, a Maros megyei pátbizottság első titkárához, mert várja. A kérésnek eleget tett. Veres megkérdezte, akar-e az amerikai „újságírókkal” találkozni? Nem titkolta, hogy az amerikaiak körútja Erdélyben összefügg a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény meghosszabbításával. Némi huzavona után végül megegyeztek abban, hogy április 24-én bátyám a munkahelyén, a Medgyesfalvi Konzervgyárban fogadja az amerikaiakat. Bátyám nem emelt kifogást az ellen, hogy mások is – akiket a megyei pártbizottság kijelöl – részt vegyenek a találkozón.
Az amerikai törvényhozás alsóháza küldte a szakértőket Romániába, hogy a helyszínen tájékozódjanak a romániai magyarság helyzetéről. A nemzetközi közvélemény számos dologról értesült, ami negatívan hatott a Ceauşescu-rezsim megítélésére. Akkor már a világ tudott Paul Goma bátor ellenállásáról, majd kiebrudalásáról az országból, a Zsil-völgyi szénbányászok 1977-es lázadásáról, illetve a résztvevők későbbi üldöztetéséről. Pacepa tábornok is ebben az időszakban menekült el az országból, majd a Vörös horizontok című könyve hatalmas feltűnést keltett külföldön. De a világ tudott bátyám, Király Károly 1977 májusától kezdődő sorozatos akcióiról is, amelyek a magyarság fokozódó elnyomatására és az erőszakos elrománosításra hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét.
A marosvásárhelyi konzervgyári találkozón az amerikai Kongresszus három szakértője vett rész, akiket Patt Hamilton, a bukaresti amerikai nagykövetség titkára kísért el. A román külügyminisztériumot egy Răceanu nevű elvtárs, a megyei pártbizottságot pedig Hossu Cornel képviselte. Ez utóbbi és Dungaciu Vilareta, a konzervgyár műszaki aligazgatója vezette a beszélgetést rögzítő jegyzőkönyvet. Ebből csak egyetlen kérdést és az arra adott választ idézem:
„Kongresszusi képviselő: A művelődési és művészetek területén mi a helyzet?
Király Károly: „A kultúra és a művészetek területén a legsiralmasabb a helyzet: Miután felszámolták a magyar nyelvű főiskolai oktatást, beszűkültek a lehetőségei annak, hogy magas képzettségű értelmiségi réteg nevelődjön ki, csökkent az esélye a tudós- és művészképzésnek. Nincs zeneakadémiánk, nincs, aki feldolgozza és művelje a népzenét, aki betanítaná és vezetné az anyanyelvi kórusokat, együtteseket. Lassan az elnemzetietlenítő, erőszakos asszimilációs politika nemcsak a közösség tagjait, hanem magát a közösséget fojtja meg. A romániai nemzetiségek szellemi élete egyre alacsonyabb, a román szellemi élet szintje alá süllyedt. Hosszabb távon ez a sors vár kétmillió emberre, ami végzetes veszteség.”
A magánbeszélgetés során Patt Hamilton állítólag többször beszélt bátyám feleségével, Helgával telefonon, és a szekuslehallgatások szerint azt is megtudta, hogy kislányuk nemrég influenzás volt. Estére a küldöttség egy vacsorára is meghívta bátyámat a Maros vendéglőbe, ahova elvitte feleségét és kislányát, Ingridet is, ahogy ő fogalmaz, „hogy az amerikaiak ismerjék meg igazi feleségemet, nem pedig a Szekuritáté választottját, akit én nem ismerek.”
Vacsora után, kinn az utcán megmutatták neki azt a névsort, akikkel még tervbe vettek találkozót: Marosvásárhelyen Sütő Andrással és Zolcsák Sándorral, Kolozsváron Takács Lajossal, Demeter Jánossal, Kovács Zoltánnal, Gál Ernővel, Lászlóffy Aladárral és Lászlóffy Csabával. Az ő esetükben azonban jól működött a román villámhárító, mert csak a párt által kijelölt személyekkel sikerült találkozniuk.
A besúgó orvos esete Király Károllyal
1980. május 15-én az Állambiztonság I. Igazgatóságának vezetője, Tăbăcariu Dumitru vezérőrnagy aláírásával és Vlad Iulian altábornok, államtitkár aláírásával bővül a február 19-én, a 0063.212 számmal iktatott intézkedési terv CĂLĂTORUL ügyében. A tervet Tudor Postelnicu miniszteri államtitkár és maga a belügyminiszter, George Homostean hagyta jóvá. A bevezetőben ismertetik, hogy mi indokolta a Király Károly elleni újabb intézkedéseket. Meglepő módon arra hivatkoznak, hogy a pártvezetés utasításainak megfelelően találkozott Király Károly az amerikai Kongresszus szakértői csoportjával és a bukaresti amerikai követség titkárával. Gondolom, ezzel azt akarták sugallni a Szekuritáté alkalmazottainak is, hogy nem az Egyesült Államok nyomásának voltak kénytelenek engedni. Azt állítják, hogy Király Károly visszaélt a megelőlegezett bizalommal és bár elismert néhány pozitív dolgot is a magyarok helyzetének vonatkozásában, alapjába véve saját ellenséges elveivel állt elő a nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében. Új elemként jelenik meg, hogy a találkozó előtt vált ismertté, Király Károly „ellenséges hangú levelet írt Jeszenszki Ferenc csíkszerdai orvosnak, amelyben nemcsak őt szapulja, hanem az együtt élő magyar nemzetiségek más közismert képviselőit is, mint például DORNEANU és HOSSU személyeket”.
Jeszenszki Ferencről azt kell tudni, hogy nemcsak egy „csíkszerdai orvos” volt, hanem a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság főorvosa, ráadásul bátyám jó barátja még a gyergyószentmiklósi időszakából. Bátyám 1979 őszén szerzett tudomást és bizonyságot arról, hogy „barátja” a Szekuritáté ügynöke és mellékesen nem is a Hargita megyeieknek dolgozott, hanem az országos állambiztonsági szervnek a nyugati emigrációval kapcsolatban. Baráti viszonya miatt adott esetben felhasználták bátyám ellen is, megakadályozva, hogy kijuttassa Magyarországra orvosi leleteit, amikor bizonyosságot akart szerezni arról, hogy besugározzák-e vagy sem radioaktív anyagokkal. A terv szerint Csoóri Sándor közvetítésével egy orvosprofesszor jött el Budapestről Jeszenszkihez Csíkszeredába és bátyám elhozta hozzá leleteit, hogy azokat magával vigye. Bátyám távozása után Jeszenszki lebeszélte róla Levendel professzort, azt állítva, hogy ő biztonságosabban kiviszi Magyarországra. A leletek külföldre juttatásának megakadályozását azonnal jelentette bukaresti megbízójának, Walter Mureşan ezredesnek – aki nem más, mint bátyám egykori marosvásárhelyi inasiskolai társa, Glatz Walter. A szekusezredes a Fenyő szállodában várta a jelentést. A beszélgetést szerencsénkre a csíkszeredaiak rögzítették, az a Péter Ferenc altiszt, aki késztetést érzett arra, hogy segítsen rajtunk. Titokban felvette velem a kapcsolatot, és átadta a beszélgetésről készült kazettamásolatot, sőt barátját, Petrás Tivadart kérte meg, hogy elvigyen saját személygépkocsijával Marosvásárhelyre, hogy ott bátyám is meghallgassa, majd juttassam vissza neki, nehogy felfedjék az „árulót.” Bátyám ennek ismeretében írta meg levelét Jeszenszkinek, tudomására hozva, hogy tudja, kiknek dolgozik és népének árulója. A levelet 1980 áprilisában olvasta be a Szabad Európa Rádió.
Jeszenszki Ferencről háromszor vált nyilvánossá szekuritátés ügynöki múltja. Másodszor bátyám 1995-ben megjelent könyvében. Harmadszor pedig az Erdélyi Napló közölte 1998 végén Balogh Júliának, Péter Ferencnek és két társának a Szekuritáté és a magyarok című írását. Ebben Péter Ferenc is beszámolt együttműködésünkről. Érdekes módon mindez nem zavarta az RMDSZ csúcsvezetőségét és az akkori egészségügyi minisztert, Hajdú Gábort, hogy tanácsosi tisztségbe ültessék! Fogalmam sincs, mivel sikerült rávenni Hajdú Gábort arra, hogy egy közismerten szekuritátés ügynököt alkalmazzon.
Hassanak oda, hogy Sütő is elítélje
A Király Károly ellen foganatosított új intézkedési tervben nem csak őt, hanem a közeli rokonságát is megfigyelték. A Szekuritáté helyi alkalmazottainak előírta, hogy szigorúan figyeljék a látókörükbe került nacionalista-irredenta személyeket, akikre ösztönzőleg hat a példa. Kiemelt feladatként szerepel a dossziéban az amerikai nagykövetség várható további telefonhívásainak rögzítése Király Károlyhoz. Külön bejegyzés rendelkezik arról, hogy a lehallgató tisztek a telefonbeszélgetést csak abban az esetben szakítsák meg, ha az uszító jellegűvé válik.
A Szekuritáté dezinformációs szerveit is igénybe veszik, akikre az a feladat hárul, hogy befolyásos magyar értelmiségiek között – SORESCU-t és HOSSU-t hozzák fel példának – terjeszteni kell, hogy a CĂLĂTORUL rossz benyomást tett a külföldiekre. Megkísérelték rossz hírét kelteni és lejáratni a magyarság körében. Az akcióterv előre vetíti, hogy Király Károly terjeszteni fogja a Jeszenszki Ferencnek írt leleplező levelét. Erre az eshetőségre tervezték, hogy bizonyos személyeken keresztül DORNEANU és HOSSU tudomására hozzák Király Károlynak a levélben is kifejezett elmarasztaló véleményét róluk. Íme, mit írt többek között bátyám: „ Sajnállak Feri! Az 5–10 ezer lej havi apanázs megéri, hogy elveszítsd önbecsülésed, tisztaságod? Nem egyedüli vagy, aki eladod magad pénzért. Huszár Sándortól és Gálfalvi Zsolttól nincs mit várni, gyávák. Hajdú Győző közönséges szélhámos, Moszkovits Károly most is zsoldból él”.
SORESCU-t és HOSSU-t könnyű azonosítani: a Sorescu név Sütő Andrást, Hossu pedig Hajdú Győzőt takarja, DORNEANU-t nem sikerült azonosítanom. A Sütő Andrásra vonatkozó információk nem voltak valósak: ő ebben az esetben is teljes mértékben támogatta bátyámat és mindenben egyet értett az amerikaiaknak előadott dolgokkal. A Szekuritáté országos parancsnoksága által 1980. február 19-én elfogadott akcióterve nem áll rendelkezésemre. Ellenben ismerem a Hargita megyei Szekuritáté által összeállított 101/SM /005339 számmal 1980. március 22-én készített intézkedési tervet a CĂLĂTORUL-ügyben, amely a bukaresti központi akcióterv utasításaira hivatkozik.
Nincs titok, minden benne van a dossziéban
A megyei akciótervben kiemelten szerepelek. „Legfőbb kapcsolata a megyében és kész titkos ellenséges akciókra. A CĂLĂTORUL teljes bizalmát élvezi, akivel megosztja szándékait és akcióit.” Tervezik, hogy megpróbálnak jó irányba befolyásolni beszélgetésekkel, és megoldják jogos munkahelyi és személyes igényeimet. Javítják viszont a megfigyelésemet és kapcsolatai megfigyelését. Május 15-ig megvizsgálják az eddig alkalmazott „források” hatékonyságát mind bátyám, mind az én estemben, és ezek alapján új feladatokat állítanak össze. A szekus terv konkrétan arról rendelkezik, hogy április 15-ig lakásunkban lehallgatókat kell elhelyezni, de a felségem irodájába is. Munkahelyemen, az Állami Levéltárban igyekeznek megfigyelni minden zugot. Parancs van arra is, hogy SORESCU (Sütő András) sikaszói villájába is lehallgatókat telepítsenek. Újraelemzik azon személyek névsorát, akikkel kapcsolatban áll CĂLĂTORUL a megyében, különös figyelmet szentelve TOADER-nek (Török Istvánnak).
A felsőbb utasításoknak megfelelően a Hargita megyei Szekuritáté 1980. május 24-én 101/SM/005697 számmal kiegészíti a márciusi intézkedési tervét. Ismételten elsősorban rám fókuszálnak, mivel én voltam Király Károly legközelebbi kapcsolata a megyében. Tervbe vették, hogy fokozzák a rám állított besúgók aktivitását és adatokat gyűjtsenek a hozzám legközelebb állóktól. A dossziém alapján hihetetlen adatgyűjtési láz kezdődött: ismerősök, rokonok, barátok, munkatársak belföldi- és külföldi telefonhívásainak lehallgatásai sorjáznak és a külföldi utakról hazatértek jelentései. A legtöbb személynek eleve csak úgy adtak útlevelet, ha vállalta, hogy hazatérte után jelentést ír arról, amire eleve felkészítették. A telefonlehallgatások, az otthon beszerelt lehallgatókészülékek és az egyéni jelentések tömkelege mellett a külföldről érkezett és felbontott levelek tartalma is mind fellelhető.
Hogyan születtek a legendák?
Egy általam érdekesnek tartott jelenségről is beszámolnék, azaz, hogyan születtek az úgynevezett „urbánus legendák”. Romániában az embereket igyekeztek teljesen elzárni egymástól vagy minimálisra csökkenteni az információ szabad áramlását. Maradt tehát a szájról szájra terjedő információ áramlása. Nézzünk egy esetet, hogy egy ilyen egymásnak adott történet milyen torzulásokon ment keresztül.
1980. május 29-én, a gyergyószentmiklósi Szekuritáté egy feljegyzésben tájékoztatja a megyei felettes szervet, hogy egy lehallgatás során rögzítették, amint Musulini Stefan helyi lakos meglátogatta Ferenczy Istvánt, a városi kenyérgyár vezetőjét. A megfigyelt elmesélte vendégének, hogy részt vett a galócási temetésen. Ismerősével, Venczel Ádámmal odament Király Károlyhoz. Venczel többek között ezt mondta neki. „ Király elvtárs, jobban kell törődjünk az egészségünkkel, mert látja, hogy mennek el a régi aktivisták”. Király Károly erre azt válaszolta: „Ne félj, Ádám, nekem nem kell ügyelnem az egészségemre, mivel a Szekuritáté folyamatosan ügyel rám”.
Ferenczy István, alias FRANC dicshimnuszokat zengett Királyról, hogy milyen fontos ember és mennyire bátor. Elmesélte, hogy amikor Király Károlyt felhívták Bukarestbe – hogy felelősségre vonják egyik leveléért –, a feleségével együtt ment. Az előszobában megvárakoztatták, ahol olyan műszerek voltak elhelyezve, amellyel radioaktív anyaggal besugározták. Nemrég, betegen újra levelet küldött Bukarestbe, amiben kérte, hogy engedjék ki Párizsba saját költségén, orvosi kezelésre. Amennyiben nem hagyják ezt jóvá, a levél másolata el fog jutni az ENSZ-hez és nemzetközi botrány lesz belőle. Ezután egy héten belül megkapta az engedélyt feleségével együtt, repülővel utazott saját költségén, de három szekuritátés tiszt kísérte. Párizsban tolmácsot is akartak mellé adni, de ő nem tartott igényt rá, mondván, hogy magyarok is élnek Párizsban, akik tolmácsolhatnak neki. A kórházban sokan meglátogatták a világ különböző részeiről, még Dukász Anna színésznő is. Musulini István ekkor közbeszólt: „Látod, milyen politikai fordulat állt be ezen a téren, ezek nem merték Királyt megöletni. FRANK ezzel egyetértett, és hozzátette, hogy Sütő András is védelmébe vette Királyt. Majd azzal folytatta, hogy Királyt sokat üldözték, akárcsak Ferenczi István marosvásárhelyi színészt. Nála házkutatást is tartottak, betiltott könyveket és kiáltványokat kerestek. Ráment az egészsége. Sütő Andrást is zaklatták, de végül mind helyrejöttek. Sütő Herder-díjat is kapott Bécsben és további díjakra számíthat, mivel az egész világon becsülik.
Ez a feljegyzett beszédrészlet az idehaza terjedő legendákról szól. A két beszélgető viszonylag jól informált volt, és jórészt valós dolgokról tudtak. Nem felel meg azonban a valóságnak a bukaresti besugárzásról, a párizsi útról és az orvosi kezelésről szóló részlet. Ezek voltak az urbánus legendák. A történetnek annyi a valóságalapja, hogy Cherestes János apai ágról első unokatestvérünk kiment Párizsba – ha emlékezetem nem csal, 1977-ben – szívműtétre és felesége, Irma is elkísérte. Ez kerül valamiképpen átültetésre, beépítésre és ráadásul kiszínezve bátyám történetébe. Bátyám első felesége gyergyószentmiklósi származású volt és rokonai éltek a városban. Valószínűleg tőle halottak a gyergyószentmiklósiak a párizsi útról, és ki tudja, hány szájon keresztül testálódhatott a történet bátyámra. Ugyanakkor a történet tálalása a népmesék jellemzőit idézi meg: a mesehős bátor, küzd az igazságért és végül a jó mindig győz! A reménytelenségben ez adott mindig hitet az embereknek.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kelemen Hunor lefújta az összefogást
Míg a Maros megyei RMDSZ-es vezetők látszólag megértették a választók egyértelmű üzenetét, miszerint a 2016-os helyhatósági választásokon közös tanácsosi listára van szükség mind a városi, mind a megyei önkormányzat esetében, Kelemen Hunor, a szövetség országos elnöke egyértelművé tette: nem támogatja a közös listaállítást.
Amikor összmagyar előválasztást szerveztek Marosvásárhelyen, akkor Brassai Zsombor, az RMDSZ és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei szervezetének elnöke azt nyilatkozta, azért van szükség a megmérettetésre, hogy magyar polgármesterjelöltet válasszunk, akit majd minden magyar politikai alakulat támogat. Aki annak idején ezt állította, és most egyebet mond, az vagy akkor nem volt tisztességes és hazudott, vagy most nem tisztességes és hazudik – fogalmazott a Krónikának Kelemen Hunor. – Miután megszületett az előválasztás eredménye, egyesek csak bizonyos kikötések mellett akarják támogatni Soós Zoltánt, és újabb meg újabb feltételeket szabnak. Ez szerintem nem korrekt.”
A szövetségi elnök többek között erről a témáról is tárgyalna a héten Szilágyi Zsolttal, a néppárt elnökével. Kérdésünkre, hogy a legfrissebb felmérés alapján – mely szerint a marosvásárhelyi magyarok alig 40 százaléka menne el szavazni – az RMDSZ tart-e attól, hogy tanácsosi mandátumokat veszíthet Marosvásárhelyen, a szövetségi elnök azt mondta: bármi megtörténhet, a legvalószínűbbnek viszont azt tartja, hogy a magyarok román polgármesterre szavaznak, „ha nem sikerül őket meggyőznünk arról, hogy Soós Zoltán a megfelelő jelölt”. „Az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy a magyarokat meggyőzzük, hogy van esély a váltásra Marosvásárhelyen” – tette hozzá. Kelemen Hunor egyébként a Kossuth Rádiónak úgy fogalmazott, az előválasztást „a közös magyar polgármesterjelölt megválasztásáért szervezték, és nem arról szólt, hogy csinálunk egy lecsót”.
Beszédes egyébként, hogy a jövő évi parlamenti választásokkal kapcsolatosan azt mondta: a Magyar Polgári Párttal „mindenképpen” megvalósul az összefogásuk, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig „azt a stratégiát tűzte ki célul, hogy az RMDSZ-t térdre kényszerítse, ezért nem lehet vele összefogni”.
Soós Zoltán az összefogás híve
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke teljesen másképp látja a marosvásárhelyi helyzetet: „A legnagyobb kihívás, amivel a magyar politikai pártok küszködnek, a marosvásárhelyi magyarok hitének és bizalmának a visszanyerése. A térvesztés csak valós összefogással fordítható vissza, ez pedig a közös jelöltlista összeállításában nyilvánulhat meg” – mondta Brassai.
A marosvásárhelyi RMDSZ-választmány új elnöke, Vass Levente kérdésünkre úgy fogalmazott, nem kívánja befolyásolni az ügymenetet. Szerinte a megyei, illetve városi elnököknek, azaz Brassainak és Peti Andrásnak kellene végigvinni a történetet, annál is inkább, mivel ők voltak azok az RMDSZ-vezetők, akik az előválasztások szervezését és lebonyolítását vállalták. Egyébként a széles körű marosvásárhelyi összefogást az októberi magyar előválasztás győztese, Soós Zoltán is erőteljesen szorgalmazza. Az RMDSZ városi tanácsosa a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) legutóbbi, november 7-i kolozsvári ülésén úgy vélekedett, nem lenne jó, ha a jövő nyári helyhatósági választáson több magyar politikai alakulat is önálló tanácsosi listát indítana Marosvásárhelyen. Mint mondta, az RMDSZ-nek különálló egyezményt kellene kötnie a megyeszékhelyen, mégpedig az EMNP-vel is, ez a megállapodás ugyanis új pályára állíthatná az erdélyi magyar politikát is.
„Nem szabad átverni a vásárhelyieket!”
A négy, illetve nyolc évvel ezelőtt történt utolsó pillanat előtti váltások még frissen élnek a választópolgárok emlékezetében. A vásárhelyi magyarság nem díjazta, hogy az RMDSZ felső vezetése 2008-ban Csegzi Sándor helyett Borbély Lászlót, 2012-ben Vass Levente helyett Frunda Györgyöt erőltette a polgármesterjelölt pozíciójába, mintegy lenullázva a belső választások eredményét. Mindkét csúcspolitikus kizárt bármiféle együttműködést az ellenzékkel, majd csúfos vereséget szenvedett a 2000 óta regnáló Dorin Floreával szemben. „Két dolgot tartok fontosnak kiemelni, és ezt Kelemen Hunornak is elmondom. Egyrészt nem szabad még egyszer átverni a marosvásárhelyieket, mint ahogy történt 2012-ben, amikor Frunda kitúrta Vasst. Másrészt összefogás nélkül sem Marosvásárhelyen, sem Szászrégenben nem megyünk semmire” – figyelmeztet a szövetség megyei alelnöke, Balogh József. Az összefogással kapcsolatban úgy véli, az EMNP-ben és a Magyar Polgári Pártban (MPP) kellene legyen annyi bölcsesség, hogy embereit az RMDSZ listáján, a tulipán jelvénye alatt indítsa.
Szilágyi: meg kell győzni a csúcsvezetést
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke lapunknak elmondta, az összmagyar koalíciós listaállítást tartja a legjobb megoldásnak Marosvásárhelyen és Maros megyében. Állítása szerint már három héttel ezelőtt levélben elküldte az erre vonatkozó javaslatot Kelemen Hunornak, ám eddig még nem kapott választ. „A levélben azt javasoltam, hogy induljunk ki az előválasztási tapasztalatokból. Sikerült kiválasztani Marosvásárhelyen a közös polgármesterjelöltet, aki remélhetőleg a magyar pártok támogatásával több logó alatt indul el a választásokon. Ugyanígy Marosvásárhelyen és Maros megyében is legyen közös, magyar koalíciós lista, de erre a javaslatomra még nem kaptam választ” – mondta Szilágyi Zsolt. Szerinte a kérdés úgy vetődik fel, hogy akarják-e, hogy a Maros megyei, a marosvásárhelyi magyarságnak erősebb képviselete legyen az önkormányzatokban, több képviselője jusson be a döntéshozó testületekbe, vagy az RMDSZ ragaszkodik eddigi álláspontjához, hogy a pártlistán a szövetség jelöltjei jussanak be. „El kell dönteni, hogy a magyar érdeket vagy a pártérdeket tartjuk szem előtt” – mondta a politikus, aki szerint „nem marad más hátra, mint meggyőzni az RMDSZ országos elnökségét”.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas a gyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyár című meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben
– Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csak tiszta forrásból – népdal és nótaverseny
A marosvásárhelyi Kéknefelejcs Nótatársulat és a csíkszeredai Tiszta Forrás Alapítvány Csak tiszta forrásból címmel először szervezett népdal- és nótaversenyt. A verseny célja a tehetségek felkutatása, hagyományaink ápolása, megőrzése, a magyar népdalok megismertetése és megszerettetése a gyermekekkel és a fiatalokkal.
A verseny első fordulóját a Bolyai Farkas Elméleti Líceum amfiteátrumában tartották, ahol négy korosztályban 167-en vettek részt. Az advent első vasárnapján tartott döntőben 75-en mérték össze népdal- és nótaéneklési tudásukat a Maros Művészegyüttes termében. A rangos rendezvényről Ábrám Tibor, a Kéknefelejcs Nótatársulat vezetője, népdal- és nótaénekes számolt be lapunknak.
A verseny során a tiszta, csengő hangot, a szép hangszínt, az összeállított listán szereplő népdalok értékét és az előadásmód hitelességét, meggyőző erejét értékelte a zsűri, amelynek tagjai dr. Buta Árpád Attila, Kacsó Ildikó, Dobos Krisztina, Koszorús Kálmán, illetve az elemi osztályosok kategóriájában: Biró Éva, Kiss Annamária, Antal Rozália, Boros Emese valamint Kádár Barna Zsolt voltak.
A színvonalas versenyen az első-második osztályosok kategóriájában első helyezett lett az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, második a mezőpaniti Barabási Beatrix Andrea és a nyárádtői Zilinszki Delinke Dorottya, harmadik a körtvélyfáji Antal Péter és a nyárádszeredai Siklódi Réka.
A harmadik-negyedik osztályosok közül első helyre a csittszentiváni Gálfalvi Rebeka Evelin, második helyre a csibai Lőrincz Beatrisz és a nyárádremetei Fodor Dániel, harmadik helyre a nyárádgálfalvi Kelemen Karola és a nyárádszentbenedeki Kilyén Kincső került.
A 11-14 évesek korosztályában a székelyhodosi Nemes Barbara és a mezőpaniti Nagy Szilvia bizonyult a legjobbnak. Második helyezett lett a nyárádszeredai Aszalós Hilda, harmadik pedig a gyulakuti Varga István.
A középiskolások, azaz a 15-18 évesek korosztályában a segesvári Kerekes Kingát illette az első hely. Második szintén a segesvári Fülöp Emese Andrea lett. S hogy a sor ne szakadjon meg, a harmadik díj is Segesvárra ment, Szabó Helgáé lett.
A felnőttkorosztályban a zsűri nem ítélt oda első és második helyezést, a harmadik díjat a mezőpaniti Bodó Csaba Loránd kapta. Különdíjban részesült a kisiratosi (Arad) megye Szécsényi Adalbert.
A jó hangulatú rendezvénynek lesz folytatása, melyet a Kéknefelejcs Nótatársulat vállal fel továbbra is.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Biztató jövőkép Csángóföldön, keresztszülői támogatással
Gyermekkoruk óta magyarországi „keresztszülők” támogatásával tanult általános és középiskolában s jutott egyetemre több csángó magyar fiatal. Botezatu Izabella és Kovács Krisztián hálás a segítségéért, és visszatér Moldvába, amint megszerzi diplomáját. Támogatni akarják az otthoni gyerekeket, és hasznosítani a megszerzett tudást.
– Nemhogy diplomám, talán még érettségim sem lenne, ha nem kaptam volna segítséget a keresztanyámtól, Kiss Melittától – jelentette ki Kovács Krisztián, a keresztszülői program talán legsikeresebb pártfogoltja. A fiatalember a tanulmányait moldvai szülőfalujában, Pusztinában kezdte, majd Csíkszeredában járt középiskolába. A népi furulyaművész végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen idén szerzett diplomát. Most mesterképzésre jár, de már félállásban tanít. – A keresztszülői program elindulása előtt ismertem a keresztanyámat, aki már Pusztinában segített engem, de támogatta a későbbi tanulmányaimat is. Nagyon sokat köszönhetek neki, hálával tartozom azért, hogy bízott bennem – mondta el Kovács Krisztián, aki haza szeretne térni Moldvába, amint végez a tanulmányaival. – Segíteni akarok az otthoniaknak, azt a tudást, amit az évek alatt megszereztem, tovább akarom adni – mondta erről lapunknak a fiatalember.
A klézse-budai származású Botezatu Izabella az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanul anglisztika szakon. – Nekem több keresztszülőm is van, egy házaspár tíz éve támogat, egy másik pár pedig három éve állt mellém. Sajnos utóbbiak közül már csak a keresztanyám él – mutatott rá Izabella. A fiatal nő jelezte: az első keresztszüleinek azt köszöni, hogy ennyi ideig támogatták és mellette voltak. Mindig biztatták azzal, hogy amit csinál, az nagyon jó, és érdeklődtek a családja felől is. – A második keresztszüleim befogadtak, szinte a gyermekük lettem – fűzte hozza a moldvai lány. Izabella megjegyezte, hogy ha befejezi tanulmányait, akkor hazatér, és segíti a moldvai gyermekeket. Már most is sok ilyen programban vesz részt.
Mint azt korábban megírtuk, Böjte Csaba ferences szerzetes biztatására 2005-ben hirdették meg Magyarország-szerte a „Legyen ön is keresztapa, keresztanya!” mozgalmat. A programban jelképesen vállalni lehetett – és azóta is lehet – egy-egy csángó gyermek keresztszülőségét. Mindazok a természetes és jogi személyek, akik annak céljával egyetértenek, anyagilag támogathatják csángó magyar gyermekek oktatását, tanítási költségeiket. Ezt többféleképpen tehetik meg: évi hatvanezer forinttal fizethetik egy nevesített falusi csángó gyermek oktatását, de adhatnak ugyanekkora támogatást úgy is, hogy nem szeretnének kapcsolatot fenntartani keresztgyermekükkel.
A keresztszülők hozzájárulhatnak évi 150 ezer forinttal egy fiatal kollégiumi lakhatásához, aki középiskolai tanulmányait Csíkszeredában vagy Gyimesfelsőlokon folytatja. Eddig tíz év alatt csaknem 400 millió forintot fizettek be a keresztszülők. A Moldvai Magyar Oktatási Alapítvány újabb keresztszülők jelentkezését várja.
Borsodi Attila
magyaridok.hu
Erdély.ma

Winkler: uniós ellenszélben is folytatni kell a kisebbségi politizálást
„Uniós ellenszélben kell folytatni az kisebbségi politizálást, hiszen olyan időszakot élünk, amikor a nyugat-európai közösségek újból hajlamosak arra, hogy összemossák az őshonos nemzeti kisebbségek tematikáját azokkal az új kihívásokkal, amelyek a migrációs válságból adódnak” – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője, a Magyar közösségek esélyei a Kárpát-medencében című találkozón, amelyet december 3-án, csütörtökön, Pozsonyban tartottak.
A Csáky Pál európai parlamenti képviselő meghívására szervezett beszélgetés központi témája az erdélyi és felvidéki magyarság helyzete volt, de a két európai politikus kitért az új európai kihívásokra is. „Idén, fennállásának és munkásságának 25. évfordulóját ünnepelte az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Románia parlamentjében, a Szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amely 25 esztendeje ugyanazon elnevezéssel és az alapértékeit megőrizve, változatlan programmal és célkitűzésekkel van jelen a romániai parlamenti és politikai porondon. Az egység megtartása olyan célkitűzés az RMDSZ számára, amelyet az évről évre, választásról választásra jelentkező kihívások ellenére, mindig sikerül teljesíteni” hangzott el Winkler hozzászólásában.
A résztvevőknek az etnikai politizálás elvével kapcsolatos kérdéseire válaszolva, az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: a romániai magyar közösség túlnyomó többsége úgy értékeli, hogy ez az egyetlen járható út a magyar érdekképviselet megőrzésére. „A romániai politikai pártokba való betagolódás nem jelent alternatívát az etnikai politizálásra, mert a romániai politikai pártok, még 25 év elteltével sem érték el azt a szintet, hogy programjukban, politikai kínálatukban, kisebbségvédelmi fejezeteket fogalmazzanak meg és egy reális, tartalmas és őszinte ajánlattal forduljanak a romániai magyar közösséghez. Ezt a kérdést a továbbiakban is így látjuk, szükségünk van úgy az etnikai politizálás elvének megtartására, mint pedig az egység megőrzésére. Ezen meggyőződésünkben a közösségünk is folyamatosan megerősít bennünket, hiszen az elmúlt évek választásainak alkalmával, az RMDSZ a romániai magyar szavazatok 85 százalékát tudta folyamatosan megszerezni, akkor is, amikor magyar versenypártokkal kellett megküzdeni a magyarok szavazataiért” magyarázta Winkler.
A pozsonyi beszélgetés részvevői kitértek azokra a hasonlóságokra és különbségekre, amelyek leginkább jellemzik az erdélyi és felvidéki magyar közösségek sorsának alakulását. Sajnálatos módon, az elmúlt évek közös jellemzője a kisebbségellenes nemzetállami megnyilvánulások megerősödése. Úgy a román, mint a szlovák nemzetállam abban véli a megerősödés útját felfedezni, hogy a nemzeti kisebbségek törekvéseit visszaszorítja, már megszerzett jogainak gyakorlását korlátozza.
Erdély.ma

Bizalmi válság
A hatóságok által merényletkísérletként bemutatott kézdivásárhelyi eset legsúlyosabb, hosszú távon fennmaradó következménye, hogy alighanem minden szinten tovább romlik majd a magyar–román viszony, fokozódik a bizalmatlanság a két közösség között, mélypontra juthat a magyarság bizalma a román állam intézményeivel szemben, de tovább hűlhetnek még az államközi, amúgy is eléggé fagyos kapcsolatok is.
Mindez pedig arra is rávilágít, mennyire védtelenek vagyunk, kiszolgáltatva titkosszolgálatok machinációinak, a médiából folyó összehangolt hazugságkampányoknak. S bár ezek ellen valóban nehéz védekezni, azért mégiscsak jobb helyzetben lennénk, ha következetesen dolgoznánk azon, hogy Székelyföldről ne azok az információk jussanak el Bukarestbe, amit szolgálatos jelentgetők, gyűlölködők, különféle sötét erők akarnak, hanem elsősorban azok, amelyek valós képet festenek az itt élők helyzetéről. Az elmúlt időszakban például történtek olyan kezdeményezések, hogy a megyei önkormányzat meghívására bukaresti újságírók érkeztek Háromszékre, és bemutatták nekik a térség vendégforgalmi nevezetességeit – a várt hatás nem is maradt el, népszerű blogokon, más médiafelületeken pozitív, vendégcsalogató írások jelentek meg. Milyen jó volna, ha nemcsak turisztikában, de közéleti ügyekben is volnának hasonló kezdeményezések. Hiszen dolgoznak azért a román sajtóban olyan véleményformálók, akik nem feltétlenül ellenségesek velünk szemben, alkalomadtán őket is meg kellene hívni, nekik is be kellene mutatni az térségben élők jogköveteléseit, törekvéseit. Ilyen bázissal a hátunk mögött a magukat hírtelevíziónak nevező szennycsatornák is sokkal nehezebben tudnák manipulálni a román közvéleményt. De már az sokat segítene, ha a román költségvetésből visszaosztott adólejeink fölött rendelkező RMDSZ áldozna arra, hogy akár egy román vagy többnyelvű hírügynökség révén friss, pontos információkat, híreket közvetítsen Székelyföldről, Erdélyből Bukarestbe és a nagyvilágba.
Hiányoznak továbbá az élő civil, kulturális kapcsolatok. Más volna a helyzetünk, ha a helyi román és magyar értelmiség, civil szervezetek, kulturális intézmények együtt foglalnának állást olyan kritikus pillanatokban, amikor fennáll a kollektív megbélyegzés esélye – mint például most, amikor az egyetlen forrásból származó manipulált információt szóró tévékből tájékozódó románok könnyen tarthatnának minket terroristák támogatóinak.
A hűvös magyar–román államközi kapcsolatok dimenziójában egyelőre az látszik, hogy egyfajta változás körvonalazódik a bukaresti hatóságok magatartásában – legalábbis erre enged következtetni, hogy a Cioloş-kormány képviselői nem sietnek állást foglalni a kézdivásárhelyi ügyben. Belegondolni is rossz, micsoda hisztéria közepén lennénk, ha az ország élén jelenleg is Victor Ponta és csapata állna...
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb tüntetés Kézdivásárhelyen
A „terroristavárosként” megbélyegzett Kézdivásárhelyen tegnap sem csitultak a kedélyek, a fő beszédtéma Beke István Attila esete volt. Tegnap már csak a Digi, Pro TV és az RTV1 stábja maradt a város főterén, és mondhatni, valamennyien objektíven tájékoztatták a közvéleményt az itt zajló eseményekről, tucatnyi polgár véleményét is kikérve. A harmincnapos előzetes letartóztatásra ítélt Beke István Attila brassói védőügyvédje élt a fellebbezési joggal, és védence nevében benyújtotta a kérést, aminek tárgyalását – értesüléseink szerint – tegnapra tűzték, de lapzártáig a Beke család nem kapott hírt arról, hogy milyen döntés született.
A HVIM a nemzetközi jogvédőkhöz fordul
Időközben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. Abban többek között az olvasható, hogy „azokat, akik az elmúlt években kiálltak az autonómiáért, azokat a román állam megfélemlítette, lásd Csíkszereda lemondott polgármesterének az esetét. A házkutatással kapcsolatosan azt írják, hogy az ügyészek kibontatlan csomagokban petárdákat és csillagszórókat koboztak el. Elképesztő, hogy a román ügyészség és titkosszolgálat megszegi a román törvényeket, nem biztosítanak betekintést az ügybe, elhallgatják a valós tényeket és félrevezetik a közvéleményt. A HVIM az európai szervezetekhez, a nemzetközi jogvédőkhöz és a nemzetközi sajtóhoz fordul segítségért – áll a közleményben.
Kiss István ügyvéd a házkutatásról
Megkeresésünkre Kiss István ügyvéd a november 30-i házkutatásról és az ott történtekről elmondta: Beke István Attila cégének a székhelyére aznap 13.10-kor érkezett meg, ahol a hatóság emberei már jelen voltak, a bejárati ajtó be volt zárva, de az ügyvédi igazolvány felmutatása után beengedték. A házkutatás során különböző csomagolásban kisméretű petárdákat találtak, ezek származásáról Beke fel tudott mutatni iratokat, amiről meg nem, arról volt internetről rögzített beszélgetése, hogy érkeznie kell arról számlának és nyugtának. Egyetlen petárda sem volt törvénytelen úton beszerezve. Négy tortába helyezhető fényszóró is volt, amit lefoglaltak. Amikor az ügyvéd rákérdezett, hogy mi a vád Beke ellen, konkrét választ nem kapott, hiába kérdezte meg több alkalommal a házkutatás során. Később a könyvelési dokumentumokat kezdték átlapozni, és mindent rendetlenül hagytak maguk után. István felesége egy adott pillanatban kifakadt és megkérdezte, hogy miért nem mondják már meg, hogy mi a vád a férje ellen, mi a célja az egész házkutatásnak. Állítólag azt felelték neki, hogy terrorizmus, asszonyom. A lefoglalás kiterjedt Beke István számítógépeire is, a merevlemezeket szerelték ki a gépekből. A laptopjából is kiszerelték a merevlemezt – amiről azt kell tudni, hogy a közelgő gyermekkarácsony előkészületeit tartalmazta, és hiába kérték, hogy készíthessenek azokról másolatot adathordozóra, többszöri kérésre sem engedték, az volt a válaszuk, hogy hivatalos úton kell majd kérni. A cég működését teljes mértékben megbénították. Mindent kartondobozokba tettek és lepecsételtek. Nagyon fontos tudni azt, hogy sem az irodában, sem pedig az esztelneki edzőpályán tartott házkutatás során készült jegyzőkönyvek nem tartalmaznak bombára vagy merényletre utaló szót, megengedték, hogy Beke Istvánnal együtt elolvassák azokat. Utólag jött elő a sztori, hogy állítólag bombát akart készíteni. Az Esztelneken lefolytatott házkutatás során tüzetesen átvizsgáltak mindent, az alsó szintektől a padlásig, a mellékhelyiségeket is beleértve. Jogilag betartották a törvényt. Bombát nem találtak. A jegyzőkönyvben részletesen leírták a házkutatás lefolyását, de bombára utaló bejegyzés abban nincs. Mindaddig, amíg nem találtak nála bombát – hangsúlyozta az ügyvéd – vagy olyan elemeket, amiből a közösség életét veszélyeztető szerkentyűt lehetett volna készíteni, addig az ügyet szakmai etikával kellett volna kezelni, hiszen Beke Istvánt is megilleti az ártatlanság vélelme. Az ügyből nem szabad etnikai konfliktust kovácsolni. Amennyiben Bekét augusztus óta figyelte a titkosszolgálat, és ha látták benne a veszélyt, miért nem csaptak le rá hamarabb, miért időzítették a román nemzeti ünnep előtti napra a házkutatást? Az ügyvéd bízik abban, hogy Beke Istvánnak sikerül bebizonyítania ártatlanságát.
Ismét tüntettek
Tegnap 16 órakor az előző naphoz viszonyítva kétszer annyian gyűltek össze, mintegy ezer helybeli és környékbeli érkezett a Gábor Áron-szoborhoz, ahonnan először az Igazságot Beke Istvánnak! feliratú molinóval, magyar és fekete zászlókkal az élen, kezükben égő gyertyákkal a városháza elé vonultak, ahol azt követelték, hogy Bokor Tibor polgármester jöjjön közéjük, és álljon szóba velük. Az elöljáró abban az órában már nem tartózkodott a városházán. Ugyanúgy elmarasztalták Tamás Sándort is, aki nem állt ki Beke István mellett. Ma is itt vagyunk, igazságot akarunk! Beke Isti ártatlan! Igazságot Beke Istvánnak! Igazunkért harcolunk! Győzzön az igazság! Igazságot akarunk, terroristák nem vagyunk! Hazug román média! Hazudik a SRI! jelszavakat skandálva a tömeg elindult a rendőrség épülete felé. A csendőrség és rendőrség járművei mellett elhaladva a tömeg nemtetszését füttyszóval és huhogtatással nyilvánította ki. A tömeg a Gábor Áron térről a rendőrség épülete elé vonult, ahol tortára való fényszórókat gyújtottak meg, és azt kiabálták: Itt a bomba, itt a bomba! A rendőrség elöl továbbmentek a Dózsa György utcán a gyárak irányába, majd bekanyarodtak a Szabadság és Fecske utcába, ahonnan az Új utcán keresztül a Petőfi utcán folytatódott a felvonulás. A tömeg az Ojtoz negyedet is végigjárta, majd a Bălcescu utcán keresztül a bíróság elé vonult, ahol a Most vagy soha! Holnap még többen leszünk! Aki magyar, velünk tart! Gyertek velünk! Hazug, korrupt hatalom! Utcára, székelyek! Székelyföld, csatlakozz! jelszavakat kiabálták. A bíróságtól az ügyészség elé vonultak, ahol a For You Klub ellen is jelszavakat skandáltak. A főtérre visszatérve a szobor mögött felállított emelvényen Beke Ernő mondott köszönetet a tömegnek azért, hogy kiállnak fia ártatlansága mellett. Azt is javasolta, hogy másnap ne gyűljenek össze, csak szombaton folytassák a gyertyás tüntetést, de a tömeg nem fogadta el a javaslatát, ma is tüntetni akarnak. A tüntetés közös imával és himnuszaink eléneklésével rendbontás nélkül ért véget.
Lázár János, a magyarországi Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi, a terrorizmus témakörében tartott sajtótájékoztatóján újságírói érdeklődésre a „székelyföldi terrorvádról” úgy nyilatkozott: „valóban felmerül a koncepciózus eljárásnak a vádja”, hozzátette, „minden segítséget megadnak, amire szükség van”.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem történt mulasztás
Kivizsgálta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház vezetősége a sürgősségen november közepén történt incidenst, szakmai mulasztást nem találtak, és a beteg román nyelvtudás hiánya miatti elutasítása sem nyert megerősítést – közölte tegnap András-Nagy Róbert. A kórházmenedzser kifejtette, mindennemű nyelvi, etnikai vagy bármilyen megkülönböztetést elítélnek, ám ebben az estben nem bizonyítható, hogy az történt.
Alina Braţu doktornő állítja, hogy ő csak azt mondta, nem érti, mit mond a páciens, nem küldte el, nem kérte számon román tudását. A beteg állítása szemben áll az orvoséval, nincs ahogyan igazságot tenni – mondotta. A beteg összesen egy óra négy percet töltött a sürgősségen, rendesen kivizsgálták, ellátták, a perfúziót nem vehették le, amíg nem érkeztek meg a laboreredmények, ezért maradt ott hosszabb ideig – magyarázta a kórházmenedzser. Kitért arra is, hogy a beteg azóta sem nyújtott be panaszt, a Háromszék november 20-i számából ismerték meg kifogásait, az alapján indították el a vizsgálatot. Ismerik a gondokat a sürgősségen, kevés az orvos, és valóban nem mindenki tud magyarul, de örülnek, ha egy-egy brassói kolléga ügyeletet vállal, igyekeztek úgy megoldani, hogy mindig legyen legalább egy magyarul tudó asszisztens vagy orvos, hogy tolmácsolni tudjon a hasonló esetekben. Kérik ugyanakkor, hogy a betegek, hozzátartozók bizalommal forduljanak hozzájuk, ha elégedetlenek, minden esetnek utánajárnak. Vannak hiányosságok a kórházban, akad bőven, amin javítani, ezt tükrözi a heti 5–10 panasz is, amely befut hozzájuk, és ezek sok esetben megalapozottnak bizonyulnak – fejtette ki dr. Antal Álmos orvosigazgató. Bízik benne, hogy a december elsejével életbe lépett 25 százalékos fizetésemelés annyira csökkenti az egészségügyben dolgozók elégedetlenségét, hogy nagyobb lesz a tűrőképességük, több empátiával viszonyulnak majd a betegekhez.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félelmetes hasonlóság
Még nagyon keveset tudunk, tudok arról, hogy pontosan mi történt november 30-án és december elsején Kézdivásárhelyen. Ezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert komoly ember csak tények birtokában beszél, ír. Nem annyira a történteket próbálom megérteni és fejemben rendbe tenni, inkább össze szeretném hasonlítani azzal, amit mi, a kommunista rendszer börtönviseltjei átéltünk. Ezért a cím is.
Félelmetes hasonlóság? Igen. Minden parancsuralmi rendszer két módon alapozza meg létét: pozitív intézkedésekkel, amelyek a társadalom valós vagy látszólagos jólétét, biztonságát és haladását szolgálják, illetve negatív előjelű tettekkel, amelyek révén ki akarják zárni a rendszerből azokat, akik szavakban, írásban, tettekkel ellenzik az adott társadalmi rendszer meghatározó ideológiáját. A jelenlegi Románia nem jellemezhető parancsuralmi, diktatórikus vezetésű társadalomként. Keresztény-polgári alapokon nyugvó demokratikus állam, melyet az alkotmányos rend ural. De figyeljünk csak azokra a keretet alkotó jellemzőkre, amelyet az alkotmány első szakasza kinyilvánít, és amelyhez az alaphangot az első világháborút követően megalkotott alkotmány adta meg. Az akkor – nagyhatalmi érdekek szerint – összefércelt ország ugyanvalóst nem volt egységes nemzetállam: csak úgy tarkállott a majdnem ötvenszázaléknyi erdélyi magyarságtól, a tatároktól, szlávoktól, nem is beszélve a zsidókról és a jelentős számú szász, sváb lakosságtól. Ma már – majdnem százéves elüldözés, beolvasztás és meghamisított identitás következtében – jóval kedvezőbb Románia etnikai összetétele a románság szempontjából. De nem nemzetállam most sem!
Nos, ha a sokat emlegetett demokratikus államrendet veszély fenyegeti, azt csakis a még meglévő, immár jelentősen csökkent létszámú, más nemzetiségű állampolgárok jelentik, amelyek közössége nem átall a többségiekhez azonos jogokat követelni. Messze hangzó állami reklám: Románia a legszélesebb nemzetiségi jogokat biztosítja az örökösen lázadozó magyarságnak is. Ez a nyughatatlan népesség még autonómiát is követel. Ki hallott ilyent egy egységes nemzetállamban? Mivel a gyulafehérvári kinyilatkoztatást a „nyughatatlan” magyarság nem felejtette el, kitalálták, hogy annak nincs törvényerejű értéke. Azaz arra nem lehet hivatkozni.
Tehát jogosan szorítják vissza a törvény erejével ezeket a követeléseket – vélik. Hallgattam a legvérmesebb hangvételű román tévécsatornákat (Antena 3, Realitatea TV, România TV) egy ügyről, amely még nyomozati szakaszában sincs, nemhogy vádemelésiben, de ezek az adók úgy fröcsögték gyűlölettel és félelemkeltéssel színesített kifakadásaikat, mintha a párizsihoz hasonló történet miatt lázítanák a magyarság ellen a befolyásolható románságot. A „bomba” (értsd: szilveszteri tűzijáték), amellyel már indult is Beke István Attila a főtérre, az RHSZ-nek és a TEK-nek köszönhetően nem robbant a 90 százalékban székely-magyar kézdivásárhelyiek (zömmel otthon maradt) tömegében. Félelmetes hasonlóság? Igen. Amikor a kommunista államhatalom a Securitaténak és ezek besúgóinak segítségével koncepciós perek ezreit gyártotta, hogy megfélemlítse és meghunyászkodásra kényszerítse Románia népét, népeit, ezt úgy tette eredményessé, hogy az „Erdélyt Magyarországnak visszaadni szándékozó” magyarokon verte el a port, bőséges évekkel és halálos ítéletekkel rettentve el a még szájalókat. Letöltöttem, letöltöttünk annyi évet, és itt vagyunk tanúnak, hogy áldemokráciában élünk, ahol megismétlődhet a diktatúra álságossága.
Utóirat. Tudjuk, hogy a román média képes váratlan és meglepetésszerű bombákkal előállni, de azt mégsem gondoltam (nyilván naivitásom okán), hogy önmagán is képes túltenni. A România TV csatorna egyik bősz kommentátora – aki 1984-ben feltehetően még meg sem született – azzal állt elő december 2-án a háromszéki székely elkötelezett terrorista mivoltát bizonyítandó, hogy íme, ama régi júniusi napon egyikük fel akarta robbantani összeeszkábált robbanószerével a Mihai Vitezul-szoborcsoportot. És ez a csapnivaló komédiása a médiának szinte elsírta magát, hogy lám, mire vezetett az az esemény is: a magyar elkövető magyar etnikumú gyermeket ölt meg. Természetesen tudjuk, hogy a gyenge lábon álló terroristázós vádak Beke István Attila esetében gondot okoznak az ügyészségnek, jól jön tehát mintegy megerősítésként előrángatni ezt a régi, szomorú eseményt. Az álságos ifjoncnak azonban tudnia illene, ha már belevágott ebbe a témába, hogy a Securitaténak minden igyekezete ellenére sem sikerült bűnöst találnia az akkori robbantásra. Néhai Simó Erzsébettel – a kétségbeesett szülők beleegyezésével – heteken keresztül kutattuk a tettes személyét. (Ezekről a sajnos eredménytelen fáradozásainkról annak idején többször írtunk.) Egyre inkább körvonalazódni látszott, hogy a „merénylet” mögött a Securitate áll, és erre nézve – sajnos nem bizonyítható – ismereteim is bővültek. Érthető, hogy akik többet tudtak, hallgattak, mint a sír, mint ahogy én is azt teszem. Az eseményeket követően váltották le a megyei belügy több magyar tisztségviselőjét, és kerültek helyettük „megbízható” románok. Ez volt az elsődleges cél, és mellékesen számos magyar értelmiségi megfélemlítése. Aztán tizenöt év után a brassói táblabíróság azt üzente (írásban) nekünk, hogy megszüntetik a nyomozást, mert az ügy elévült.
Végső kérdésem röviden: a nagy erőkkel megrendezett kézdivásárhelyi hecc után majd beálló csendben lesz-e legalább bocsánatkérés? Mert Vaszi Jánoska szüleitől senki nem kért bocsánatot. „Hőssé” akarták engesztelésül post mortem avatni mint pionírt, aki lehet, hogy sok gyermeket mentett meg halálával. (Épp akkor kellett kijönniük a Szakszervezeti Művelődési Házból a bábszínházat megnéző óvodásoknak, iskolásoknak.) Aztán ez is elmaradt...
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki terrorizál kit?
Felpattant hát Románia is a „terrorrollerra:” ha már a nyugat-európai országoknak belső terrorizmussal kell megküzdeniük, akkor Bukarest is produkált saját terrorügyet.
Igaz, iszlamisták helyett itt egy marginális, minimális támogatottságú, nehezen komolyan vehető magyar szervezetecske, bomba helyett meg petárda és születésnapi tűzijáték jutott, de hát kis ország abból főz, amije van.
Valami hasonló már várható volt, hiszen a mindenkori román illetékeseket ismerve nehéz volt elképzelni, hogy a világszerte dúló terrorfélelmet meglovagolva nem próbálnak ezzel az ürüggyel fellépni a magyar jogkövetelések ellen. Leszögeznénk: a terrorizmust természetesen elutasítjuk, és azt sem mondjuk, hogy a HVIM csupa ártatlan, mókusokat simogató kiscserkészekből állna.
De egyrészt próbáljuk a helyén kezelni a dolgot, másrészt emlékeztetnénk: a HVIM román megfelelője, az Új Jobboldal a román kormány helyi képviselőinek asszisztenciája mellett, szabadon provokálhat a magyarlakta vidékeken, uszíthat a magyarok ellen, zavaros ortodox-soviniszta-miszticista nézeteit terjesztve. Sőt épp most hagyták jóvá, hogy párttá alakuljon.
És ha már a terrornál tartunk: nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi években épp a román állam és helyi szervei voltak azok, amelyek a magyar közösséget terrorizálták. Jusson eszünkbe a magyar jelképek elleni hadjárat, a MOGYE-ügy, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ismételt ellopása, a magyar feliratok üldözése gyanítható intézményi hátterű, hivatásos „civil" bajkeverők feljelentgetései nyomán, illetve a román nemzeti ünnepen a magyar többségű városokban egyértelműen a megfélemlítés szándékával tartott, erődemonstrációnak szánt katonai parádék.
Mindez része annak a játszmának, amelynek lényege: úgy akarják ellensúlyozni a teljesen jogos és megalapozott magyar jogköveteléseket, hogy megpróbálják elhitetni: épp hogy a románokat nyomják el a magyarok az általuk többségben lakott vidékeken. Ennek érdekében nem átallnak kormányzati szinten kiállni egy olyan román szervezet mellett, amelynek tevékenysége soviniszta, uszító megnyilvánulásokban merül ki, de van képe az összes székelyföldi román „érdekképviseleteként" beállítani magát.
A mostani „terrorügy" ügyészségi vádirata is egészen sajátos, hiszen abban többek között azt is felróják a terheltnek, hogy nem volt hajlandó a vádakat beismerve önmaga ellen vallani – az ártatlanság vélelmének elve és a román igazságszolgáltatás nagyobb dicsőségére. Nem vizsgázott jobban a román mainstream sajtó sem, amely annak ellenére is kész tényként kezeli, hogy valóban terrorizmusról van szó, hogy közben néhány józan román hang is felhívja a figyelmet az ügy gyanús körülményeire.
A terrorvád és annak a román nemzeti ünnepre való időzítése azt sugallja: a román illetékesek nemhogy nem hajlandóak elfogadni, hogy az önrendelkezés a békés egymás mellett élés, a magyar közösség „pacifikálásának" a záloga, hanem egyenesen azzal akarják diszkreditálni az autonómia fogalmát, hogy megpróbálják „rátolni" azt a terrorizmusra. Egyben a hírszerzés, igazolandó saját létét, igyekszik megszolgálni a rá költött közpénzeket.
Az már mellékes, hogy közben hiszterizálják a közvéleményt, amely – többek között már az óvodától kezdődő soviniszta agymosás hatására – a lelke mélyén akkor is hinni akar a magyar terrorizmus létezésében, ha az legfeljebb néhány kétes alak, illetve titkosszolgálati vezető elméjében létezik.
Mindez nagyon veszélyes, hiszen tovább növeli a magyarok és románok közötti feszültséget. Igaz, ennek nyomán, a mesterségesen szított bizalmatlanság és gyűlölet légkörében, az egyre jobban radikalizálódó közegben a hírszerzés is újabb és újabb „terroristákat" tálalhat a nagyérdemű elé. Közben a politikum is fellélegezhet, hiszen miközben a terrorhisztiről szól minden, addig sem a költségvetés gondjairól, a hiányzó infrastrukturális beruházásokról vagy a politikusok korrupciós ügyeiről van szó.
A terrorügy egyértelműen megfélemlítési kísérletként értékelhető – üzenete az, hogy aki felemeli a szavát a magyarellenes lépések ellen, bármikor arra ébredhet, hogy terrorista lett belőle. De annak is fennállhat a veszélye, hogy egyesek a már meglévő jogokat is korlátozni próbálják, ne adj' Isten, magyar szervezetek betiltását kezdeményezik, vagy korlátoznák a magyar közösség és az anyaország kapcsolatát.
Nem szabad azonban engedni: a romániai magyar közösségnek ezek nyomán továbbra is politikai eszközökkel, de kétszeres erővel kell küzdenie az őt megillető önrendelkezésért, illetve nyilvánosság elé tárnia a romániai magyarellenes lépéseket bel- és külföldön egyaránt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi út az egynyelvűség felé
Felháborodást keltett a Hargita megyei 132-es út menti települések lakói körében, hogy csak románul feltüntetett helységnévtáblákat és útjelző táblákat helyeztek ki az útszakasz felújítási munkálatainak részeként.
Stábunk végigautózva az útszakaszon azt tapasztalta, hogy több helység be-, vagy kijáratánál teljesen hiányzik a település nevét magyarul is feltüntető tábla, ahol viszont megmaradtak a „régi” kétnyelvű jelzések, azok elé csak román feliratú táblák kerültek.
Az út modernizálását végző vállalat egyik munkatársától megtudtuk, a cég a beruházást finanszírozó Hargita Megyei Tanács által közölt terveket követte, amelyektől a hatályos törvények értelmében nem térhetett el. A megkérdezett kijelentette, tudomása szerint nem fogják levenni a régi helységnévtáblákat, amelyeken kétnyelvű – román és magyar – felirat van. Az érintett elöljárók beszámolójából kiderült, minden településen 95 százalék felett van a magyarság aránya. Romániában a hatályos jogszabályok értelmében kötelező a kétnyelvűség használata, amenynyiben a kérdéses településen a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot.
Oklánd község lakóit meglepetésként érte az egynyelvű helységnévtáblák kihelyezése, a polgármesternek sem volt tudomása arról, hogy magyarul nem fogják feltüntetni a települések nevét. Cseke Miklós elmondta, úgy érzi, mielőbb orvosolni kell a problémát. Leszögezte, ragaszkodik a kétnyelvű helységnévtáblák megtartásához mind Homoródkarácsonyfalván, mind Homoródújfaluban
Az oklándiak szerencsésebbek, a település nincs a 132-es úton, így oda nem került az „új” táblákból. Az elöljáró szerint a táblákra nem fér fel a magyar felirat – csak ha azokat teljesen újrafestenék –, ám megoldást kell találni a törvény betartására. „Jó volna magyarul is kiírni, jogunk van hozzá. Én nem tudok románul, nagyon nehézkes számomra egyébként is az ügyintézés” – jegyezte meg egy újfalusi lakó.
Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere ugyancsak nemtetszését fejezte ki, viszont úgy gondolja, ekkora „baki” belefér egy ilyen nagy volumenű projektbe. A 132-es út modernizálási terveit bukaresti cég készítette, az elöljáró szerint ők hibázhattak. Ettől függetlenül kitart amellett, hogy nem szabad így maradjanak a helységnévtáblák, ezért a helyi költségvetésből pénzt fognak elkülöníteni kétnyelvűekre. „Nem helyes, de a helyi önkormányzatok túl kell lépjenek ezen, és megoldást kell találjanak. Nem kérdés, hogy magyarul is ki kell írni a települések nevét” – mondta az elöljáró.
Homoródalmáson sem tudtak arról, hogy lemarad a magyar felirat a helységnévtáblákról. Míg nem egyeztetett a kivitelezővel, a polgármester abban reménykedett, hogy még nem jöttek meg a magyar feliratú táblák. Rigó Mihály kifejtette, nincs más megoldás, helyi költségvetésből kell helyrehozzák a megrendelő által elkövetett hibát. Fájlalta, hogy az útjelző táblákkal is gondok vannak, hiszen azok cseréje vagy a hiányzó magyar helységnevek pótlása a helységnévtáblákénál is nagyobb költséggel jár. „Végül is felesleges volt kitenni az egynyelvű táblákat, hisz minden település rendelkezett kétnyelvűekkel. Azzal védekezhetnek, hogy szabványszerű a színük” – vélte.
Szentegyházán is felborzolta a kedélyeket, hogy egynyelvű tábla került a település Lövéte felőli bejáratához, tudtuk meg Molnár Tibor alpolgármestertől. Rámutatott, már ősz elején rendeltek kétnyelven feliratozott táblákat ezt fogják felszerelni megoldásként. Ő is úgy tudja, hogy nem a kivitelező követett el hibát, a megyei tanács lehet a vétkes.
Az ügyben Borboly Csaba megyei tanácselnököt és Barti Tihamér beruházásokért felelős alelnököt is megkerestük kérdéseinkkel, és bár választ ígértek, ez eddig nem érkezett meg.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

Fontos a magyar szakképzés
Hétfőn Huszár István, Várad RMDSZ-es alpolgármestere is részt vett Budapesten a külhoni magyar szakképzés évének zárókonferenciáján, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság rendezett.
Ezzel kapcsolatban Huszár István alpolgármester a Bihari Naplót arról tájékoztatta: a Magyarság Házában zajlott tanácskozáson Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára ismertette a Külhoni magyar szakképzés éve elnevezésű program eredményeit. Ennek lényege, hogy az államtitkárság partnerségben a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Földművelésügyi Minisztériummal a külhoni magyar diákok szakképzésének fejlesztését támogatta, mely célra 500 millió forintot különítettek el (tangazdaságok létrehozása, tanműhelyek felszerelése). A program elemeit úgy dolgozták ki, hogy segítség a határon túl élő magyar fiatalokat abban, hogy felnőttként a szülőföldjükön sikeresen boldoguljanak. A most véget ért tematikus év keretében felhívták a figyelmet a a szakképzés fontosságára, szándékaik szerint megalapozták a külhoni magyar szakképzés fejlesztését, összehangolták az ez irányba tett lépéseket. Reményeik szerint ugyanakkor hozzájárultak ahhoz is, hogy a Kárpát-medence vonzó és lehetőségeket nyújtó tér legyen a diákok, a pedagógusok, valamint a jövendő munkavállalók és munkaadók számára.
Fiatal vállalkozók
A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy Erdélyben- mely 120 millió forintot kapott- Kolozsváron és Temesváron történt a legnagyobb előrelépés az utóbbi időben a szakképzés területén, a leginkább visszamaradott térség pedig Sepsiszentgyörgy és környéke. Az elöljáró megjegyezte: végighallgatva az előadásokat, azt a következtetést vonta le, hogy az 1989-es változások után a „vírus mindenütt egyformán csapott le”, vagyis keletkezett légüres tér a szakoktatásban, mert minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. Sajnos azonban a megszerzett diplomával sokszor lehetetlen boldogulni. Ugyanakkor míg azelőtt minden nagyobb városban létezett ipar, illetve egy-egy gyárhoz hozzá volt rendelve valamilyen szakképző iskola, a rendszerváltás után ez megszűnt, és csak az utóbbi időben kezdtek rádöbbenni az illetékesek arra, hogy szakmunkásokra, szakképzett munkaerőre igenis szükség van. A tanácskozáson különben Potápi Árpád János bejelentette: azt szeretnék, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve legyen, vagyis támogatnák mindazokat, akik szakoktatásban részesültek, tehát van valamilyen szakmájuk, hogy elindítsanak egy saját vállalkozást. A pályázati kritériumok kidolgozása folyamatban van.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Mikor szakad a cérna?
Kedves bíróság, az egész úgy kezdődött, hogy a székely visszaütött. Azaz nem ütött vissza, pedig bezgettük mi eleget – képzelem el a mostani megfélemlítési hadjárat aktív gerjesztői, úgymint a SRI, az ügyészség és a csendőrség tanúvallomását a bírósági tárgyaláson egy távoli, ideális jövőben. Hadd magyarázzam meg, miért is gondolom, hogy államilag kivitelezett magyarellenességről van szó. A sok beszélgetéssel újra és újra a fejünkbe próbálják vésni, amit szabad Jupiternek (akik vagy a román állam vagy csak úgy a románok egy csoportja), nem szabad az ökörnek. Az állam megteheti, hogy tojik saját ígéretei, jogi dokumentumai betartására (lásd a gyulafehérvári nyilatkozat szövegét az autonómia megadásáról a kisebbségeknek), ám mitőlünk azt is elvárják, hogy lelkesen tapsoljunk ehhez, illetve fogjuk be a szájunkat, kuss. Moldvának és Bukovinának lehet külön-külön regionális zászlaja, felhúzhatják azt Gura Humorului központjában, nekünk, székelyeknek ez tilos.
A Temes megyei Újszentesen valakik a nyáron összetörték a Petőfi képmását ábrázoló domborművet, a rendőrség szépen kimosdatta őket, és futballozó gyermekekre fogta az egészet (pedig ajaj!). Ha Sepsiszentgyörgyön a román zászló eltűnik a helyéről, és senki sem tudja, hogy azt a szél tépte le, vagy emberek, abból azonnal románellenes cselekedet lesz. Mi több, a rendőrségi közleményben már az is megjelenik, hogy helyére valakik székely zászlót tettek (azóta is várom, hogy erről legalább egyetlen fényképecskét közzétegyenek, mivel, gondolom, az esetet dokumentálták).
De ez még mind nem elég, a székelyek továbbra sem akarnak fellázadni. Mit tesznek ilyenkor a magára valamit adó erőszakszervezetek, úgymint SRI, ügyészség és csendőrség? Meggyártják az ügyek ügyét, a robbantó terroristát (merthogy erre most nagyon vevő a világ és a tévénéző közönség), és szívszorongva várják, hátha elkészít a kipécézett személy legalább egy játékrobbanószert. Igen ám, de az még annyira sem hajlandó velük együttműködni, hogy ezt megtegye. Börtönbe vele, pfuj!
Ám nem kell ezeket az erőszakszervezeteket félteni. Tudják ők jól, az is a javukra dolgozik, ha még nagyobb gyűlöletet keltettek magukkal szemben. Merthogy valakiknél majd csak elszakad a cérna, nem lehetnek a székelyek sem mind angyalok. És ők éppen erre játszanak…
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Lenne rá igény…
Ha nem velünk történne a csúfság, elgondolkoznék azon, sírjak-e vagy nevessek az egészen, de mivel mi vagyunk a jogtiprás alanyai, inkább csak magamban dühöngök. Nem feledhetem azt az égő gyűlöletet, amellyel a román hírcsatornákon folyt az uszítás ellenünk. Az esettel kapcsolatosan a médiában megszólalók között nagyítóval is alig találunk olyant, aki a józan eszére hallgatva mondott volna véleményt. Aki megszólalt, aki vállalta a nyilvánosságot, az – meggyőződésből vagy szakmai kötelezettségéből fakadóan – egytől egyig szükségesnek tartotta a „magyar veszély” miatti nyilvános aggodalmaskodást.
Jó ideje tudjuk, sejtjük, hogy Romániában semmi sem mozdul a szolgálatok tudta nélkül. Elég, ha csak a korrupcióellenes küzdelemre gondolunk, amelyhez elsősorban a legfőbb titkosszolgálat, a SRI szállítja a muníciót, akarom mondani: a bizonyítékokat. Hát, ha a korrupciós vádakat is olyan megingathatatlan bizonyítékokkal támasztják alá, mint az állítólagos kézdivásárhelyi terrorcselekményt, akkor azt soha fel nem számolják… Ezért van az, hogy a külső szemlélőben az a benyomás támadhat, hogy a szolgálatokat a régire emlékeztető módon, amolyan politikai rendőrségként működtetik.
A botrány eddigi fejleményei kapcsán azt kell mondanom: minden látványos cirkusz; a román média aktív segédletével lebonyolított hisztériakeltés a „főgyanúsított” Beke István harmincnapos előzetesbe helyezése ellenére a szóban forgó terrorcselekmény vagy annak esetleges előkészítése korántsem bizonyított. Állításomat látszik bizonyítani a Román Hírszerző Szolgálat illetékesének hétfői tájékoztatása, miszerint Románia nemzeti ünnepén, Kézdivásárhelyen egy pillanatra sem forgott veszélyben a román állampolgárok élete.
A történet a régi viccet juttatja eszembe: – Na, és bátyám, van-e itt a faluban antiszemitizmus? – kérdi az egyszeri szociológus. Mire a válasz: – Nincs. De igény, az lenne rá. Nos, Romániában sem lehet egyelőre magyar terrorveszélyről beszélni, bár – legalábbis a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség, tágabb értelemben a szolgálatok részéről – lenne rá igény…
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely