Elvetélt álmok nyomában
A Szentkereszty bárók háromszéki emlékezete
Szép kivitelezésű és tartalmas kötetet mutattak be a Háromszék közéletében jelentős szerepet vállaló Szentkereszty család történetéről kedd este Kézdivásárhelyen, a református parókia dísztermében tartott találkozón. Szerzőivel ma 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében találkozhatnak az érdeklődők, beszélgetőtársuk Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
A „Hagyatékul hagyod utódaidnak.” Elvetélt álmok nyomában – fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című, gazdagon illusztrált és dokumentált, vaskos kötet négy szerzője közül Sándor Lajos Levente nem lehetett jelen a kézdivásárhelyi bemutatón. Viszont Balog László történész–irodalomtörténész, Málnási Levente magyartanár és a Szentkereszty-leszármazott Kovács Márta Mária előadásában elhangzott szövegrészletekből és összegzésekből kiderült, nemcsak egy, a történelem süllyesztőjében eltűnt családról szól a könyv, hanem az önismeretünk egy fontos szeletéről is letörölték a feledés porát, hiszen a Szentkeresztyek az erdélyi és jelesen a háromszéki közélet majd minden területén jelentős szerepet vállaltak.
Az érdeklődőket és előadókat Beder Imre lelkész köszöntötte, kifejtve, hogy a történelmet nemcsak tények sorozataként kellene értelmezni, hanem észre kellene venni a benne tetten érhető isteni akaratot is. Balog László, a csíkszeredai Sapientia Egyetem könyvtárigazgatója a szent család útra kelésének jelképével indította gondolatait, elmondva, hogy a kutatás és könyvírás magányos foglalkozásából az olvasókkal való találkozás zökkenti ki a szerzőket. Ilyenkor érezhetik, hogy célba értek, és befogadást nyertek olyan körülmények közepette is, amikor a jelen társadalmában eluralkodott az írott szó iránti érdektelenség. Hiszen nemcsak a bajba jutottak iránt lettünk közömbösek, hanem az idő, illetve totalitárius rendszerek által bedaráltakkal szemben is csökkent az érdeklődés az újabb nemzedékekben. A Szentkereszty család sorsának tragikus fordulatairól, eltűnésükről, de még a fénykorukról sem tudunk semmit vagy vajmi keveset, és talán azt is pletykák formájában.
„Úgy érezzük, jogunk van a történelmünk felemlegetése jogán időnként magyarkodni, miközben elfedjük azt a tényt, hogy a háttérben valójában történelmünk alapos ismeretének hiánya lapul, ezt viszont jobbára zászlólengetéssel és kokárdákkal leplezzük” – fejtette ki a történész annak kapcsán, hogy egy ilyen átfogó, többéves munka során nem csupán az adott téma kerül a felszínre, hanem az a hiányérzet is, hogy még számos, hasonló sorsú főnemesi család története vár feldolgozásra, miközben a lehetőségek tára nagyon szűk teret szab a kutatások folytatására, anyagiak és idő hiányában.
Málnási Levente csíkszeredai magyartanár részleteket olvasott fel a könyvből, meggyőzve hallgatóit, hogy nemcsak történelmi tényeket feltáró, hanem egyben olvasmányos kötetet vehetnek kézhez. Kovács Márta Mária a családhoz fűződő személyes vallomásait osztotta meg a közönséggel. A könyv a zágoni Veres családnál, Beder Imre tiszteletesnél, valamint a mai sepsiszentgyörgyi bemutatón is megvásárolható.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Együttműködik a magyarországi IKSZ és a MIÉRT
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) üdvözli, hogy 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve lesz - többek között ezt tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet pénteken, közös elnökségi ülésükön fogadtak el Budapesten.
A két ifjúsági szervezet tanácskozásán a résztvevőket köszöntötte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a nyilatkozatban rögzítették, fontosnak tartják az anyanyelv és a kultúra megőrzését, valamint, hogy a magyar fiatalok az elcsatolt nemzetrészeken, a szórványban és a diaszpórában is helyben próbáljanak boldogulni, megőrizve magyarságukat és nemzeti identitásukat.
Álláspontjuk szerint erős Magyarország és erős magyar nemzet elképzelhetetlen erős magyar gazdaság nélkül, amihez viszont szükség van aktív és sikeres magyar fiatalokra. Ennek érdekében támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a fiatalok munkához jutását. Kiemelten fontosnak tartják a munkahelyvédelmi és a munkahely-teremtési programokat, szakképzési programokat, a fiatalok vállalkozóvá válását segítő programokat.
Kifejezték azon szándékunkat is, hogy jövő év folyamán közösen szervezett tematikus programokkal (konferenciák, képzések, tapasztalatcserék), valamint az értékteremtő példaképeket bemutató "Sikeres fiatalok" programmal csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez.
Támogatnák a székelyföldi jégcsarnokok építését
Szorgalmazzák a kereskedelmi kapcsolatok erősítését erdélyi és anyaországi fiatal vállalkozók között. Fontosnak tartják a Magyarországon bevált üzleti modellek Erdélyben való gyakorlatba ültetésének támogatását, ezen keresztül is erősítve a munkahelyteremtés fontosságát és lehetőségét, ugyanakkor a szülőföldön való boldogulást.
Kezdeményezik különböző csereprogramok kialakítását specifikus területeken dolgozó fiatalok és fiatal vállalkozók között - mondta, és kitért művészeti csereprogram elindítására, valamint az Erdélyben tanuló magyarországi egyetemisták és a Budapesten tanuló erdélyi egyetemisták érdekképviseletének erősítésére.
Szorgalmazzák egy kolozsvári helyszínű Ifjúsági Központ kialakítását, inkubátor jelleggel. Kérik az illetékes szerveket és hatóságokat, hogy tegyék lehetővé és elérhetővé Erdélyben is a magyar nyelvű sportközvetítéseket. Az ülésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelezte, a kormány kész székelyföldi jégcsarnokok építését támogatni.
A politikai részvételre buzdítanak
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke közölte: a jövő évi romániai önkormányzati és parlamenti választás fényében kiemelten fontosnak tartják a fiatalokban tudatosítani, hogy a közélet róluk is szól. Üdvözölnek és támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely erősíti a fiatalok részvételét mind az országos, mind a helyi politikában és arra buzdítjuk a magyar fiatalok, hogy részvételükkel az erős magyar érdekképviselet megteremtését és megtartását támogassák.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kabinetfőnöke az együttes ülésről az MTI-nek kiemelte, hogy az összefogásra, együttműködésre való törekvések mindig üdvözlendők, még inkább így van ez, ha azok az anyaország és a külhoni nemzettársak egy-egy intézménye vagy szervezete között valósulnak meg.
Hangsúlyozta, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Magyar Ifjúsági Értekezlet két olyan szervezet, melyeknek a mindenkori magyar kormány hálával tartozik, mert tevékenységükkel, üzenetükkel a társadalomnak azt a rétegét szólítják meg, amelynek kezében nemzetünk jövője van: a fiatalokat.
maszol.ro

Fokozódó magyarellenesség a román hatóságok részéről
Aggódva figyeljük, hogy a román állam és annak végrehajtó szervei, visszaélve törvény adta jogaikkal, fokozatosan nagyobb nyomás alá helyezik az erdélyi őshonos magyar közösséget. Átlépve a nevetségesnek nevezhető zászlóüldözéseken, az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben, fiktív jogalapokon zaklatják rendezvényeinket és közösségünk tagjait – áll az EMI elnökségének közleményében.
Felháborítónak tartjuk a román hatóságok fellépéseit az elmúlt időszakban, mint például – a teljesség igénye nélkül sorolva – a Sepsiszentgyörgyön tartott Ismerős Arcok koncert és résztvevőinek háborgatása, a Wass Albert szobor elkobzása és a Petrás János elleni vádemelés, vagy az utóbbi, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökének terrorizmussal való gyanúsítása.
A fentieket egy gyarmatosító állam megfélemlítő lépéseinek tartjuk, amelyek nincsenek összhangban sem a jogállamisággal, sem a románság által 1918. december 1-én, Gyulafehérváron tett ígéretekkel.
Első sorban arra bátorítunk minden magyar civil, egyházi és ifjúsági szervezetet, hogy eszközeikhez mérten követeljék az erdélyi magyarság jogainak tiszteletben tartását! Másodsorban felszólítjuk a magyar pártok képviselőit, hogy a különböző pozíciókkal való kufárkodás és a bukaresti karhatalom igényeinek kielégítése helyett alakítsák ki a nemzeti minimumot! Ennek pedig egyik sarokköve közösségünk minden tagjának a védelme legyen, a román állam visszaéléseivel szemben.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szolidaritást vállalnak a román állam által igazságtalanul meghurcolt magyar emberek irányába és reményüket fejezik ki, hogy közösségként ellen tudunk állni a fokozódó nyomásnak és érvényesíteni tudjuk jogainkat, érdekeinket.
itthon.ma

NAPIRENDEN A SZÉKELYFÖLD KRIMINALIZÁLÁSA
Több mint ezer ember – a román nemzeti ünnepen megjelentek többszöröse – tüntetett Kézdivásárhelyen igazságot követelve a terrorizmus vádjával december elsején letartóztatott Beke István ügyében, illetve a háromszéki város becsületéért. A reggeli misén több erdélyi városban is hasonló célzatú imára szólították fel a híveket.
Itt tart ma nagyjából a romániai szervezett bűnözés és terrorizmusellenes igazgatóság nagy fogásának története, amely továbbra is polarizálja a romániai közvéleményt. A nagy hírtelevíziók által manipulált többség magyarellenes uszításába egyelőre alig keveredik néhány józanabb hang, holott két nappal az ominózus események után a hatóságok továbbra sem rendelkeznek más bizonyítékokkal, mint a letartóztatás pillanatában. Ezek pedig kimerülnek kettes, illetve hármas fokozatú pirotechnikai eszközök felsorolásában, szakemberek szerint csupa olyan játékszerben, amelyekben bármelyik stadionban „gyönyörködhetünk” a szurkolói előadás részeként.
Az azonnali viktimizálást derekasan elősegítették a romániai magyar pártok és közéleti szervezetek vezetőinek első körös nyilatkozatai is, akik a nekik szegezett mikrofonok nyomása alatt siettek elítélni a merényletkísérletet – amellyel gyakorlatilag elismerték annak kétségbevonhatatlanságát –, illetve elhatárolódni tőle. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete elnökének szándékai persze alapos tisztázásra várnak, a maihoz hasonló terrorfenyegetettségű időkben sosem lehet eléggé óvatosnak lenni. Csakhogy a terrorelhárításnak a román néplélekben legjobban rezonáló napra időzített rajtaütése több sebből is vérzik. A tárgyi bizonyítékok kifogásolhatósága, a vizsgálat jogi hiányosságai, az ügyvéd részvételének megtagadása, a család szerint több ügyvéd „lebeszélése” a nemzetbiztonsági hivatal emberei által ugyanis több gyanús pontot is azonosítanak, amelyek a Székelyföld megfélemlítése felé terelik az akció által keltett gyanút.
A távolságtartást megkövetelő elemző törekvés két feltételezést azonnal megfogalmaz: vagy valóban „valami” tervezettre foganatosított válaszlépéssel van dolgunk, vagy pedig megfélemlítő akcióval. Ha az előbbi, akkor is érthetetlen az a teszetoszaság, amellyel a hatóságok eljártak, hiszen hogyan babrálhat valaki észrevétlenül az utolsó pillanatig robbantási szándékon és eszközökön, de még inkább hónapokon át, feltéve, hogy igaz az állítás, miszerint október óta megfigyelik a kézdivásárhelyi férfit? A december elsejére időzített leleplezés azt látszik bizonyítani, hogy nem az akció lefülelése volt elsődlegesen fontos, hanem annak bizonyítása, hogy igenis létezik „székely terrorizmus”, és minden olyan tárgyi és lelki szimbólumot veszélyeztet, amelyet 1918. december elseje teremtett és jelent azóta is a románság számára. És ez nem jelent mást, mint a terrorelhárítás és biztonsági szolgálatok belpolitikai célokra való felhasználását.
Mindezt a feltételezést az esemény „környezete” is erősíteni látszik. A húszezer lakosú, hatalmas többségében magyar identitású Kézdivásárhelyen az 1989. decemberi sorsfordító események óta a legnagyobb katonai-csendőri felvonulás zajlott az idei nemzeti ünnepnapon. Párhuzamosan a megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön leplezetlenül ellenséges, magyarellenes szlogeneket harsogó felvonulást tartottak a nemrég pártként is bejegyzett csoportosulás, az Új Jobboldal szervezésében annak ellenére, hogy a beharangozott eseményre a város vezetősége megfelelő ellenlépéseket kért a rendfenntartó szervektől. Főleg, miután tavaly ugyanennek a szervezetnek a tagjai által skandált „Ki a magyarokkal az országból!” rigmusok elhangzását az ügyészség a videofelvételek ellenére sem ítélte bizonyítottnak s így büntetendőnek.
A történések a székelyföldi autonomista mozgalom elleni stratégiaváltás egyértelműségét jelzik. Az Európát elborító terrorhullám, illetve fenyegetettség „melegágyát” felhasználva az önrendelkezési törekvések kriminalizálását s ezzel a nemzetközi közvélemény előtt annak szalonképtelenné való nyilvánítását célozzák. A december elsejei rajtaütést e stratégia eszközeinek kipróbálásaként is kezelhetjük, valamint annak teszteléseként, miként reagál a román közvélemény egy hasonló forró „témafelvetésre”.
Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a várakozásoknak megfelelően – és bizonyos mértékig érthetően – hisztérikusan. Egyfajta próbálkozás is ez a bukaresti lokáltűz utáni kormányomlást kikényszerítő utcai politizálás normalitást követelő „veszélyének” ellensúlyozására. Kíváncsian és némi szorongással várjuk, az adott körülmények között mekkora súlya lesz a demokrácia értékeinek piacán Klaus Johannis államelnök általánosan szépelgő retorikájának, valamint a Ciolos-kormány demokrácialendületének.
Csinta Samu
magyaridok.hu

Életművük a tanítás
Több évtizedes odaadó munkát jutalmazott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének háromszéki szervezete tegnap Sepsiszentgyörgyön: összesen húsz nevelő személyiséget tüntettek ki életműdíjjal egy kisebb, barátságos hangulatú ünnepségen. A Kós Károly-szakközépiskola dísztermében megtartott rendezvényen a kitüntetettek mellett sok pályatársuk is megjelent, akik így akarták köszönteni nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas kollégáikat.
A Szózat eléneklése után a jelenlevőket házigazdaként Szőke Annamária igazgatónő köszöntötte, megnyitóbeszédet Péter Sándor mondott. A pedagógusszövetség megyei elnöke méltatta az erőt és a kitartást, amelyet e ritkán ünnepelt hivatás művelői tanúsítottak, és arról is beszélt, hogy a gyermekek szeretete mellett a pedagógusok tisztelete is fontos, mert iránymutató tanítók és nevelők nélkül nincs jövő. A pedagógus bátran küzd az értékek továbbadásáért, időnként csatát nyer, máskor csatát veszít – mondotta –, de azok sem adják fel, akiknek munkaviszonya lejárt, többnyire örömmel látják őket régi iskolájukban, óvodájukban.
A díjkiosztás két különdíjjal kezdődött: a kovásznai Molnár János tanár közösségépítő munkáját Kórodi Hajnalka-emlékdíjjal ismerték el, a templom és az iskola közötti távolság csökkentéséért pedig a baróti, idén nyugalmazott Nagy Károly református esperest tüntették ki. Életműdíjat kapott Antal Éva óvónő (Kovászna), Bakk-Dávid Enikő tanár (Kézdivásárhely), Barabás Margit óvónő (Kézdivásárhely), Bedőházi Erzsébet óvónő (Uzon), Berekméri Judit tanítónő (Sepsiszentgyörgy), Cserkész Béla tanár (Sepsiszentgyörgy), Fejér Ella óvó- és tanítónő (Sepsiszentgyörgy), Gyulai-György Éva tanár (Barót), a nemrég váratlanul elhunyt Kádár Gyula (Sepsiszentgyörgy), Keresztes Enikő tanár (Uzon), Keserű Katalin mérnök-tanár (Sepsiszentgyörgy), Mikó Ágnes tanár (Sepsiszentgyörgy), Pénzes Klára tanítónő (Uzon), Rozsnyai Árpád tanár (Kézdivásárhely), Süketes János tanár (Barót), Szász-Fejér Gyöngyi tanár (Sepsiszentgyörgy), Tompa Klára Enikő tanár (Kovászna) és Zaláni Mária tanítónő (Sepsiszentgyörgy).
Amikor a tanult lecke elkopik, megmarad a tanár, aki nevelt és irányt mutatott – többek között ez áll Antal Árpád polgármester és Sztakics Éva alpolgármester közös üdvözlőlevelében, amelyet Nagy Zoltán olvasott fel. A megyeszékhely elöljárói köszönetüket fejezték ki a példamutató nevelőknek, akiket a pedagógusszövetség az oklevél és a méltatásokat tartalmazó kiadvány mellett verssel és énekkel is megajándékozott, végül pedig egy pohár borral koccintottak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bevonulás Háromszékre (Dokumentumkötet fotókkal)
Nagy érdeklődés mellett mutatták be József Álmos Bevonulás Háromszékre, 1940 című, újonnan megjelent könyvét tegnap este a Székely Nemzeti Múzeumban. A szerző a kiadvány fényképeiből is vetített, azokról a pillanatokról, amikor a helybeliek virágesővel fogadják a térség településeire érkező magyar katonákat.
Köszöntve a szerzőt, a résztvevőket, Demeter László megjegyezte, örül, hogy a Tortoma Kiadó lehet a gazdája ennek a kötetnek, mert a 20. században az erdélyi magyarság legeuforikusabb pillanata, amikor a felszabadulást ünnepelhette. József Álmos településről településre követi, fényképekkel dokumentálja az 1940 szeptemberében történteket.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) előzményeit Rab Sándor történelemtanár idézte fel, majd József Álmos beszélt könyvéről. Nem történész, ezért nagy segítségére volt Babus Zoltán magyarországi hadtörténész, ugyanakkor a szóban forgó eseményekkel kapcsolatos hivatalos források nagyon hiányosak, kevés már a visszaemlékező, így hasznos volt számára a dr. Rétyi Nagy Lajos által rendelkezésére bocsátott dr. Szemere Endre-napló. Kötete mintegy háromszáz fotót tartalmaz, azok a székelyföldi, háromszéki bevonulás pillanatait idézik. 1940 szeptemberében valójában kettős bevonulás történt, előbb szeptember 12–13-án, majd 20–21-én, előbb két gépkocsizó dandár érkezett (parancsnoka dálnoki Miklós Béla, illetve Heszlényi József), őket helyőrségi csapat követte (a gyalogezredeket szotyori Nagy Gyula és Domaniczky Ödön irányította). Barót, Sepsiszentgyörgy, Kovászna (az itteni történésekről dr. Szőts Dániel mesélt a szerzőnek), Kézdivásárhely ünneplő lakossága jelent meg a fotókon, mindenütt díszkapukat építettek, a bevonulókat virágesővel, kürtőskaláccsal fogadták, de a képeken uzoni, zágoni, csernátoni, zabolai, sósmezői történések is felbukkantak. A települések „visszatértek”, a szeptember 13-án érkezett postai küldeményeket már „Sepsiszentgyörgy visszatért” alkalmi bélyegzővel is pecsételték.
Az emberek még ma is félnek előszedni ezeket a képeket – jegyezte meg József Álmos.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ma vagyunk, s holnap nincsünk”
Ma vagyunk, s holnap nincsünk, Tamási Ősvigasztalálásból származó szavak: és dübörögnek, és belemarkolnak a lélekbe.
Nincs már közöttünk Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész, bábrendező, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház „édesapja”, ő bábáskodott a világrajöttén, s felnevelte. Immár 18 éves, nagykorú. Így elengedte. Végleg?
Előadások képei ugranak be, melyeket rendezett, melyekben játszott, melyek mérföldkövei a nagykorúvá érett bábszínházának, melyek segítségével gyerekek generációi kaptak valami jobbat, szebbet, mindenképpen igazabbat a világról. Elsőként a Tejkút, a sepsiszentgyörgyi bábszínház Unima-kisdiplomás előadása, mellyel először jelezte Kálmán és a társulat, hogy valami olyan dolog született meg, történik Sepsiszentgyörgyön, amire érdemes lenne odafigyelni. Érdemes lenne... Ezzel küszködött. A bábszínházra érdemes lenne odafigyelni, a gyerekekre is, hogy olyan bábszínházuk legyen, amilyenre tudatlanul is szükségük van, amilyent megérdemelnek: „Valamiért a gyerekeinkre nem figyelünk. Igaz, hogy még nincs szavazati joguk, de majd ők választják ki számunkra az öregotthont, ahol majd utolsó napjainkat töltjük” – mondogatta Kálmán. Majd jött a sokak számára kedves Minden egér szereti a sajtot, és újra megkérdezhetjük az előadásban a kintornást játszó Kálmántól: „akkor ezt most miért csináljuk?” Válaszolnia kell, hiszen minden egyes előadásával válaszokat adott: a talán „túl hamar jött” Kiskakas gyémánt félkrajcárával, amelyet a gyerekek imádtak, de a színházi, bábszínházi szakma nem értett akkor. Tamási Áron Szegény ördögével, a Surranó és Brekkenővel, a Vitéz László csodaládájával, és sorolhatnánk. Most, adventkor megkerülhetetlenül előjön az emlékekben a Betlehem, mely hosszú évekig kísérte a város és a környék gyerekközönségének adventjét és karácsonyvárását. Az előadás, mely a mélységből emelt fel a magasságba, a bűnbeeséstől vitt el a megváltásig. Hiszen nincs megváltás bűnbeesés nélkül, meg kell mutatni Ádámot és Évát, hogy igazzá váljon a jézusi megváltás – vallotta. Az előadásokon kívül, melyeket rendezett, melyekben játszott, mindig a gyerekek, a közönsége mélységes tiszteletével mese-barangolt: királyként bejárta Háromszéket és elvitte a mese világító mécsesét a legkisebb faluba is. A magyar népmese napján mesét adott ajándékba Sepsiszentgyörgy polgárainak: áruházakban, adóhivatalban, autóbuszokon, akár kocsmákban is. Gyereknapkor, egyetlen nap alatt 890 gyereknek engedte, hogy legyőzzék: legyőzzék az általa és társai által életre keltett háromfejű sárkányt.
Aminek el kell múlnia, el is múlik – mondta négy nappal ezelőtt. „Ma vagyunk, s holnap nincsünk.” Nyugodj békében, Kálmán.
Nagy Lázár Kincső
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pavel sohasem szólal meg magyarul (Mérlegkészítő beszélgetés Gazda József kovásznai közíróval)
Nyolcvanadik életévéhez közeledve korántsem elégedett munkája hatékonyságával a Kárpát-medence-szerte ismert Gazda József kovásznai közíró. Beszélgetésünk során igyekeztünk kideríteni: kinek a készülékében lehet a hiba?
– A kánonoktól eltérően ön nem Trianontól eredezteti a magyarság legújabb kori történelmét, hanem a 20. század kezdetétől – legalábbis a legutóbbi, Vezényelt történelem című regényének tanúsága szerint. Miért?
– Sok minden közrejátszott ebben a választásban. Például az ütköztetés szinte drámai módon fokozható jellege. A századfordulón hihetetlen fejlődésben lévő Magyarország ugyanúgy ontotta a szellemi óriásokat, akár a reformkor: Madách, Arany, Petőfi után Ady, Babits, Kosztolányi, Bartók, Kodály. Budapest volt a világ közepe, sokak szerint ott kezdődött a 20. század. És ezt a felívelő országot beletaszítják a megsemmisítési szándék spiráljába. Egy másik ok, hogy a századfordulón létezik még a hagyományos élet, ami mellett egyszerre csak rohanni kezd az idő, naponta új és új csodák jönnek. A múlt század elején a szélekre taszított emberek e csodákat még tátott szájjal bámulták, miközben ők még élni szerették volna hagyományos életüket, amelyben évszázados erkölcsi értékek és irányelvek uralkodtak.
– Mennyire érvényesült ez a hagyományos élethez való ragaszkodás például Kovásznán, ahová 1964-ben fiatal tanárként érkezett?
– Csendes, falusi jellegű, a hagyományokat őrző kis településre érkeztem, amelynek csendes vizű társadalma drámai módon hatott a gondolkodásom alakulására. Felfedeztem például, hogy micsoda érték a közösségi szellem, amit gyerekként Sepsiszentgyörgyön nem nagyon tapasztalhattam meg. Az apósomék-anyósomék családja révén szembesülhettem azzal, hogy az egyén a közösség tagja, s a gondokat is közösen viselik. Ez a felismerés – no meg a kommunizmus, amelynek azt „köszönhetem”, hogy tudatosodott bennem: meg kell próbálnom megmenteni a szétverésre ítélt világ emlékeit – indított el magnóval járni Erdély földjét is. Ezt adta nekem Kovászna.
– És mit gondol, ön mit adott Kovásznának az elmúlt ötven esztendőben?
– Kezdjük talán onnan, hogy az egyetemi éveim vége felé a társadalom a tanári hivatásnál általánosabb kulturális pályára akart állítani. A Korunk című folyóirathoz hívtak dolgozni, de tíz napon belül kiderült, hogy az enyémhez hasonló „ellenséges” nézeteket valló embert nem szabad foglalkoztatni. Sütő András is hívott a frissen indult Művelődéshez, de oda sem alkalmazhattak. Ezek után a Jóisten ajándékának tartottam, hogy a tanügyben dolgozhattam, mert ma is vallom: szebb pályát, mint magyartanárnak lenni Romániában, diákoknak Arany Jánosról, Balassi Bálintról prédikálni, elképzelni sem lehet. Én ugyanis amolyan prédikáló tanár voltam, s amikor három évnyi tanítást követően eljöttem Nagyenyedről, levelek áradata jelezte, hogy mennyire szerették a diákjaim, amit csináltam. Sajnos, Kovászna abban az értelemben cáfolja ezt a „bizonyítványt”, hogy nagyon kevés igazi kultúraszerető tanítványom maradt itt.
– Kinek a készülékében lehetett a hiba?
– Minden bizonnyal az enyémben, mert ugyan tátott szájjal hallgatták az iskolai előadásaimat, de bizonyára túl nagy teher volt azt visszaadni. Holott én mindig azt hangoztattam, hogy nem saját mondandómra vagyok kíváncsi, hanem arra, a diák hogyan tudja újraalkotni a meghallgatott anyagot. Az adott oktatási környezet, elvárásrendszer viszont épp az ellenkezőjét kéri számon rajta, így be kellett látnom: képtelen voltam magasabb szintre emelni őket, a többség megmaradt a középszerű gondolkodás és szintetizálás szintjén. Rá kellett jönnöm, hogy a „prédikálásommal” talán megszerettettem a magyar irodalom nagy alakjait, de képtelen voltam mozgósítani ezt a szeretetet. E negatív tapasztalat nyomán igyekeztem is egyszerűsíteni az előadásaimat, jobban alárendelni a tárgyi ismeretek átadásának.
– Hogy érzi, Kovászna milyen mértékben „honorálta” az Ön és néhai felesége, a textilművész Olosz Ella által képviselt, a kisváros mércéjét jóval meghaladó szellemi szintet?
– Amikor Kovásznára érkeztünk, apósom felvilágosított a konvencionális illemkódex felől: érkezőként kötelességünk meglátogatni valamennyi kollégát, az ő kötelességük pedig viszonozni a látogatást. Ha valakivel további kapcsolatot kívánunk ápolni, ahhoz visszamegyünk. Mi senkihez nem mentünk vissza, de emögött az a családi diskurzus is húzódott, miszerint nekünk dolgunk van, aminek végzését akadályozza, ha vendégségbe járunk, illetve vendégfogadásra készülünk. Ella órák ezreit töltötte az emeleti műteremben, sokszor hajnali négykor is hallottam, amint veri a szövőszéket, pedig reggel iskolába kellett mennie. Jómagam szinte hasonlóképpen éltem, Zoltán fiam szerint attól lett rossz alvó, hogy éjfélkor még a feje mellett vertem az írógépet. Volt olyan, a kapunk előtt elmenő, sízni induló kolléga azzal hárította a melegedésre szóló meghívásomat: nagyon szívesen bejönne, de nem engedi meg magának, hogy rabolja az értékes időnket. A többség azonban – és ennek tudatában voltunk – úgy ítélt meg bennünket, hogy fenn hordjuk az orrunkat. Összességében nem voltunk a társadalom szokványos értelemben vett szereplői, gyakorlatilag kirekesztettük magunkat, aminek elég sok negatív visszacsengése is volt. Bizonyos gyanakvás és visszatetszés övezte az általam vezetett iskolai színjátszást is, hiszen úgymond épeszű ember önzetlenül ennyit nem dolgozik. Még a takarítónőtől is megkaptam, hogy nem tudja rendbe tenni a termet a próbáink miatt.
– Megfogalmazható a tanár-közíró férj és a tanár-képzőművész feleség egymásra gyakorolt hatása?
– Nagyon sokat köszönhetünk egymásnak. Ellát annak idején „elcsábította” Szentimrei Judit néni, aki szövészetet tanított az egyetemen, sokszor vitte magával néprajzi gyűjtőutakra, hajszálon múlott, hogy nem nyergelt át a néprajzra. Neki köszönhetem azt a képességet, hogy a nemzetben megláttam a népi értékek megtestesítőjét. A megismerkedésünk is a művészet iránti érdeklődésemre vezethető vissza. Már kezdtem művészetről írni, ám még félszegnek éreztem magam, s abban a korban meglehetősen szokatlan kéréssel jöttem elő: hadd vehessek részt a képzőművészeti egyetem művészettörténeti óráin. Ott ismertem meg azt a copfos lányt, aki az egyik órán a tarkójával látta meg, hogy kitört a ceruzám hegye, s felajánlotta, hogy meghegyezi. Meggyőződésem, hogy nélkülem nem vált volna azzá, akivé lett. Előzetesen Gyárfás Jenő életével foglalkozva tudatosult bennem, milyen mértékben húzta le a festőt a provincia a zenitről a középszerbe, és én a Gyárfás-tragédiától, az elsekélyesedéstől igyekeztem megóvni a kivételesen tehetséges Ellát. A hatvanas években némi szerencsével három éven át útlevélhez jutottunk, így voltunk Párizsban is, ami messzire nyúló hatást gyakorolt Ella művészetére. – Mintha hirtelen a rendszer kegyeltjeivé váltak volna…
– Pedig épp ellenkezőleg, az útlevelek mögött talán a hatóságoknak az a reménye is meghúzódott, hogy hátha kint maradunk. Mert nem voltunk mi kedvelt emberek, sőt, én még a likvidálandók listáján is szerepeltem. Valószínűleg beoltottak sárgasággal, mert háromszor is megbetegedtem, egy autóbaleset után pedig egy cigány ember leütött, miután egy fekete Daciában ülő két ember előzetesen felmérte a terepet – ezt a falubeliek is tanúsították. Amikor pedig a cigány tettét is jegyzőkönyvbe akartam vetetni, a rendőr azzal hárított, hogy beszámíthatatlan ember. Kovásznán el is terjedt, hogy a Secu ki akarta nyírni Gazdát.
– A csángókérdés szociográfiai jellegű, nemzetféltési szempontból való megközelítésével bizonyos mértékben megelőzte korát. Honnan támadt az érdeklődés, az empátia?
– Ezt is Ellának – és részben a véletlennek – köszönhetem. A békási vízi erőmű építésekor úgynevezett üzemi gyakorlatra került az építőtelepre, ahol összebarátkozott a lészpedi ácsokkal. Elmentünk a lészpedi búcsúra, ahol kivételes képanyagot sikerült készítenem. Egy másik alkalommal három hétig barangoltunk a csángók között, ő öltésmintákat gyűjtött, én az emberekkel beszélgettem, felfedeztem a csángó lelkületet. Kezdetben nagyon zárkózottak voltak, de amikor készültünk hazaindulni, az egyik ember letérdelt és úgy imádkozott: édes Istenem, adj egy nagy homályt, hogy ne tudjanak elmenni!
– Akkori benyomásai alapján számított-e a csángó világ ilyen mértékű elsodródására?
– Sajnos, semmiféle meglepetés nem ért. Elsősorban azért, mert ötven évvel ezelőtt is felmérhettem, hogy ez megállíthatatlan folyamat. Még Petrás Incze Jánosnak a 19. században született jelentéseiben olvastam, hogy háromféle csángó falu létezik: az egyik, ahol mindenki magyarul beszél, a másik, ahol csak egy bizonyos kor fölöttiek tudnak magyarul, a harmadik pedig, ahol az öregek még értenek, de már senki sem beszéli a nyelvet. Ezt a folyamatot éreztem a csángóföldi falvakban járva, voltam tanúja annak, amikor a négyéves Pavelhez románul szólt az apa, míg a nyolcéves Janikához magyarul. És Pavel már soha nem szólal meg magyarul.
– Néhány hónappal a nyolcvanadik életévének betöltése előtt mi nyom nagyobbat a képzeletbeli mérlegen? – Sajnos, a munka, amelyet el kívántam végezni, úgy érzem, egyfajta holt tőkét termelt. Többnek kellene lennie a tudatokban, mint amennyi lecsapódott. A szociográfiáimnak kordokumentumoknak kellene lenniük – de nem azok. Ez a sorsregénynek nevezett, Vezényelt történelem című könyvem is azért jelent meg, mert elégedetlen vagyok azzal, ahogyan hatni és adni tudnék kortársaimnak, a közösségnek. Aggódom a jövőért, úgy tartom, látni kellene, mi van mögöttünk, és felhasználni azt a tudást. Az életművem nyolcvan százalékát leminősítette az olvasókban mért nyilvánosság, hiába próbáltam megtenni a magamét, hogy átmentsem a lelkekben őrzött értékeket.
GAZDA JÓZSEF
Művészeti író, szociográfus, tankönyvíró. Kézdivásárhelyen született 1936. április 8-án. A Székely Mikó Kollégium elvégzése után 1958-ban a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Székelykocsárdon, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, 1964-től 1998-ig a kovásznai líceumban tanított. Első írása az Utunkban jelent meg (1956), a Korunk, Igaz Szó, A Hét, Utunk, Művelődés és több napilap munkatársa volt. Művészettörténeti és műkritikai írásai mellett diákokból álló művészegyüttesével 1975-től számos Tamási-darabot bemutatva, elsősorban falvakat látogató körutakon az iskolai színjátszás kibontakozását szolgálta. A líceumi ciklus számára írt, több kiadást is megért első rendszeresen használt romániai magyar irodalmi tankönyv szerzője. Legfontosabb kötetei: Gyárfás Jenő (1969); Nagy Imre (kismonográfia, 1972); Tegnapi kövek, mai utak (egy nyugati utazás naplója, 1977); Így tudom, így mondom. A régi falu emlékezete (1980); Nagy Albert (kismonográfia, 1982); Hát én hogyne siratnám: csángók a sodró időben. (1993); Gazdáné Olosz Ella (1994); Az Istennel még magyarul beszélgetünk, magyar szórványok a Kárpát-medencében (2002); A harmadik ág: magyarok a szétszórattatásban (2013); Vezényelt történelem (2014). Díjak, elismerések: Bethlen Gábor-díj (1994), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011), Tamási Áron-díj (2013), Háromszék megye kultúrájáért-díj (2013), Magyar Örökség-díj (2014). A 2006-os magyar kormánytól nem fogadta el a neki ítélt kitüntetést.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezek és ennyi (Fekete Vince új kötetének bemutatója)
Én verseknek ezeket és ennyit gondolok – vonta meg költői pályájának nagyon szigorú határát Fekete Vince. Az ezek és ennyi megállapítás legújabb könyvére vonatkozik, a csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Teinben bemutatott Vak visszhang című válogatáskötetre, mely korábbi könyvei általa legjavának vélt, illetve következő könyve ízelítőjének szánt verseit tartalmazza.
Fekete Vince épp húsz éve debütált, a Kolozsváron tömörülő híres transzközép nemzedék tagjaként 1995-ben jelent meg első kötete, a Parázskönyv: már az abban közölt verseken érezhető volt, a maga útját járja – vezette fel a beszélgetést Szonda Szabolcs, mintegy zöld jelzést adva a nosztalgiázó emlékezésre. És Fekete Vince szívesen mesélt is arról a „hőskorszakról”, amikor a Bretter György Irodalmi Körben keményen bírálták egymás verseit, „sokszor igazságtalanok voltunk, néha mellélőttünk, de mindig őszinték”. Az olykor happeningekkel fűszerezett kibeszélős találkozókról aztán szinte törvényszerűen vezetett az út a megmutatkozásig, a Helikon „bevételéig” – mely hadművelet könnyebben sikerült, mint remélték, hiszen nem kellett betörni az irodalmi folyóirat (képletes) falait, a Helikonnál tárt karokkal fogadták a fiatalokat. Így született a Serény Múmia, az ottani közlésekből pedig a transzközépesek első kötetei. Vince is beválogatta addigi versei legjavát debütkötetébe – aztán ott állt üres zsebbel és egy újabb kötetre való felkéréssel. „A határidő volt a múzsám” – emlékszik második kötete, az Ütköző megírásának körülményeire. A Vak visszhang válogatáskötetbe e két könyvéből legfennebb három-négy verset engedett volna belefoglalni, „de a kezdeti bizonytalan lépéseket is kell vállalni, hanem nincs meg az íve” a kötetnek, a költői pályának. Az igaz, tette hozzá, hogy utólag bele-belejavított akkori verseibe. A következő kötetek – A Jóisten a hintaszékből, Piros autó lábnyomai a hóban, Védett vidék – hasonlóképp szigorú rostán estek át, ezekből is az általa legjobbaknak vélt versek kerültek bele új kötetébe, melyet aztán az utóbbi öt év terméséből készült válogatás, a Vargaváros ciklus zárja – ez egyúttal következő könyvének beharangozója is, ismertette Fekete Vince. Megkerülhetetlen téma életművében a próza és vers viszonya, hiszen paródiákat, tárcanovellákat egyaránt jeleseket alkotott – e téren hogyan tovább, faggatta az est zárásaként Szonda Szabolcs. És Vince a hívei számára elkeserítő választ adott: nem akar több tárcanovellát írni... Kiemelendő és mindenképp értékelendő, hogy – a régi hagyományt felelevenítve – a versek felolvasását színművészre bízta Fekete Vince, Kolcsár József személyében pedig megfelelő partnert is talált: oly elemi erővel, bele- és átéléssel adta elő a színész a verseket a meglehetősen kisszámú közönség élvezetére, hogy még a költőt is meglepte.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése, 3. (Ötvenhat Erdélyben)
Az unitárius tanárok pere
A Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet és közvetve az erdélyi unitárius egyház elleni megtorlásként – 1959. április 24-e és november 5-e között – tartóztatták le az unitárius tanárok néven ismert, hét kiváló teológusprofesszorból, kiváló lelkészekből álló csoportot.
Az elsőrendű vádlott Simén Dániel (Korond, 1903. február 7. – Kolozsvár, 1969. február 25.) teológiai professzor, főjegyző, azaz püspökhelyettes. A per előzménye: a Csifó Nagy László unitárius püspöki titkár köré csoportosult munkatársak sejtik, hogy beszélgetéseiket lehallgatják. Mivel nagy részük angliai–amerikai posztgraduális teológiai továbbképzésen vett részt, anyanyelvi szinten beszéltek angolul, így egymás között is angolul kezdtek beszélgetni. A szolgálatos szekus lehallgató- tiszt egyetlen szót sem értett a beszélgetésből. Ügynökre volt szükségük a csoportosulás leleplezésére! A választás Simén Dánielre esett, akit zsarolni lehetett azzal, hogy 1940 októbere és 1944. október 18-a között az Imrédy Béla volt miniszterelnök által alapított Magyar Megújulás Pártja kolozsvári csoportjánál Abrudbányai Fikker János, unitárius teológiai tanár, dékán után a helyettes vezető volt, 1940 után pedig az unitarizmus nemzeti vallássá válásának egyik fő ideológusa. Fordításában 1937-ben jelent meg magyar nyelven Simons Minot Egy modern Istenhit című műve. Ilyen zsarolási lehetőségek ismeretében az unitárius ellenzékre specializálódott Páll Ferenc szekus főhadnagy 1955. október 19-én kidolgozta, s a Kolozs tartományi Securitate főnöke, Nedelcu Mihail ezredes jóváhagyta a beszervezési tervet. Ennek alapján Simén Dánielnek a Securitate operatív tisztjei egy fiktív, hivatalos pecséttel, aláírásokkal ellátott ügyészségi idézést adnak át, hogy október 31-én jelenjen meg a nagyváradi ügyészségen és nyújtson tájékoztatást a Magyar Népköztársaságban letartóztatott volt pártbeli főnöke, Abrudbányai Fikker János tevékenységével kapcsolatosan. Simén Dániel számára mindez teljes mértékben elfogadható, úgy gondolkodik, Abrudbányai maga kérte, hogy tanúskodjék mellette. Az eredeti terv szerint a hírhedt „fekete kocsi” egészen Bánffyhunyadig követi a Kolozsvárról vonaton utazó Simén Dánielt, ott leszedik a vonatról, visszahozzák Kolozsvárra a Securitatéra és beszervezik. A Securitate nem vette figyelembe, hogy halottak napja következik, így Bánffyhunyadon nem tudták lekapcsolni a zsúfolt vonaton. Nagyváradig követték, ott ültették át a vászonfedelű terepjáróba, október 31-én 22 óra 30 perckor érkeztek meg a Securitate Árpád utcai székházába. Azonnal kihallgatták. Annyira aprólékosan kidolgozták a beszervezési tervet, hogy felesége, Aranka semmit sem sejtett férje letartóztatásáról. Simén Dánielt éjszaka, november elsején s másodikán délelőtt kilenc óráig kegyetlenül vallatták, nem hagyták aludni, nem adtak enni, vizet inni. Végül megtört, november 2-án – teljesen kimerülve az eszközökben nem válogató vallatásoktól – előbb saját kezével írta meg a beszervezési kötelezvényt, hogy csak úgy tud hozzájárulni a rendszer előtti rehabilitációjához, ha jelenti a püspökségen észlelt ellenséges tevékenységeket, melyek megpróbálják „aláaknázni” (sic! „încearcă sau vor încerca de a submina regimul existent în R. P. R.) a rendszert, és „Jóska” fedőnéven fogja aláírni jelentéseit. Ezt követően aláírta a beszervezési kötelezvény legépelt változatát is, majd ott, helyben megírta az első általános, senkinek sem ártó jelentését. (Mindezt azért tártam ilyen aprólékos részletességgel az olvasók elé, mert különösen a Székelyföldön nagy a tájékozatlanság az ügynökbeszervezések belső mechanizmusa körül.)
Simén Dániel a beszervezés sokkjából felocsúdva rájött, hogy múltbeli, a kolozsvári lapokban megjelent, többnyire kulturális tevékenységekről szóló írásaival továbbra is zsarolható, ezért azt a taktikát választotta, hogy megjelent a tartótiszt által kijelölt titkos találkozókon, de nem jelentett semmit. 1956. június 25-én Mureşan Ioan Kolozs tartományi szekus hadnagy már azt jelentette: „Jóska ügynököt 1955. november 2-án Székely Márton és Páll Ferenc főhadnagy szervezte be, de (…) a beszervezés után is megmaradt ellenséges elemnek, megállapították, hogy a népi demokratikus rendszer megveszekedett ellensége, ezért nem is akart információkat közölni arról a közegről, ahol állandóan jelen volt.” Már 1956. június 6-án megszületett a határozat: „Jóska ügynököt kizárjuk az informatív hálózatból.”
A Securitate csak ürügyre várt, hogy lecsapjon Simén Dánielre, megtorolja nevetségessé tett ügynöki „buzgóságát”. Erre megfelelő pillanat kínálkozott, mikor 1956. november elején a Protestáns teológián az „ellenforradalmat” elítélő nyilatkozat aláírásánál elutasító magatartást tanúsított. A másik ok a retorzióra: Simén Dániel vezetésével a fiatal teológusoknak, lelkészeknek stencilezett Prédikációs füzeteket állítottak össze. Budapestről a pestszentlőrinci unitárius lelkész felkereste Simén Dánielt, az asztalon meglátta a Prédikációs füzetek egy példányát, elkérte, mivel nagyszerűen tudja kamatoztatni lelkészi munkájában. De hazafelé a román vámosok, belügyesek Biharpüspökinél kiszúrták a gyanús című nyomtatványt. A lelkész elmondta: Simén Dániel teológiai professzortól kapta. Még azon éjjel megkezdték a letartóztatásokat.
Simén Dánielt a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1960. április 6-i tárgyaláson – egyházi kiadványok engedély nélküli sokszorosításáért – hét év börtönbüntetéssel sújtotta. Ugyanebben a perben Erdő János későbbi, 1995 és 1996 közötti erdélyi unitárius püspököt – a prédikációk engedély nélküli sokszorosításában való közreműködéséért – négy év, Lőrinczi Mihály teológiai tanárt – „az ellenforradalmat elítélő” szavazás bojkottálásáért – hét év börtönbüntetésre ítélték. Gellérd Imre kiváló siménfalvi unitárius lelkészt prédikációk engedély nélküli sokszorosításának vádjával ugyancsak hét év börtönbüntetéssel sújtották. Szabadulása után nem térhetett vissza gyülekezetébe, Homoródszentmártonban lett lelkész, ahol megírta doktori dolgozatát, de annak megvédését, a doktori cím elnyerését az állami egyházügyi hatóságok nem engedélyezték, még késes támadás is érte. Az állandó zaklatások elől 1980. január 3-án az öngyilkosságba menekült. Kiváló prédikációit ma a Teológián tanítják. Székely László hasonló formátumú lelkész volt Verespatakon. 1959. szeptember 24-én tartóztatták le, és nyilvános izgatás vádjával négy év börtönbüntetésre ítélték. Bálint Ferenc magyarszováti unitárius lelkész a tanárok perében öt év börtönbüntetést kapott. Ugyancsak ennek a pernek az áldozata Kelemen István, a Protestáns Teológiai Intézet főtitkára.
Az unitárius tanárok peréről dr. Gellérd Judit, Gellérd Imre lánya A Liberté foglya. Dr. Gellérd Imre (1920 – 1980) címmel írt vaskos kötetet. E sorok írója Az erdélyi unitárius egyház lefejezése című készülő kötetében – minden részletre kiterjedően, jegyzetekkel ellátva – külön fejezetben taglalja a teljes periratot.
Tófalvi Zoltán
Megjegyzés: A pontos cím: Gellérd Judit: A Liberté rabja - Dr. Gellérd Imre (1920 – 1980)/ Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet-UNIQUEST, Kolozsvár, 2005./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ülésezett a Máért
A jövőben a gazdasági megerősítésre a nemzetpolitikának külön hangsúlyt kell fektetnie – rögzítették a Magyar Állandó Értekezlet XIV., budapesti plenáris ülésének zárónyilatkozatában, amelyben sikerként értékelték az egyszerűsített honosítás iránti töretlen érdeklődést, és reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke. A résztvevők megállapodtak abban, hogy jövőre a fiatal magyar vállalkozókat segítik.
A dokumentum rögzíti: a külhoni magyarság szülőföldjén való megtartásához és megerősödéséhez olyan gazdaságpolitikai eszközöket kell bevonni, amelyek a magyar gazdasági vagyon növelése mellett a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók számára is kedvező helyzetet eredményeznek.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítése, támogatása továbbra is prioritás. Sikerként értékelik, hogy az érdeklődés továbbra is folyamatos.
Üdvözlik azt az országgyűlési határozatot, amely november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánítja.
A résztvevők reményüket fejezik ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, az ország olyan demokratikus jogállammá válik, melyben teljes körűen biztosítják a nemzetiségek jogait is. A külhoni magyar közösségek megmaradása érdekében támogatják a Kárpát-medencei magyar szervezetek által kidolgozott autonómia- és önkormányzatisági törekvéseket.
Üdvözlik a szórványmagyarság megőrzése érdekében indított Petőfi Sándor-programot, amelynek keretében 50 magyarországi és külhoni magyar ösztöndíjas utazott a szórványközösségekhez. Sikeresnek tekintik a külhoni magyar szakképzés éve programot, s megállapodtak abban, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz.
A résztvevők olyan lépések megtételét kérik, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.
Erdéllyel összefüggésben tiltakoznak a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi és közösségi javak restitúciójának leállása, a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok – mint a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium – tulajdonjogának megkérdőjelezése és visszaállamosítása ellen.
Megdöbbentőnek és az európai jogállamisággal összeegyeztethetetlennek tartják a magyar nyelv és nemzeti szimbólumaink használatát korlátozó prefektusi, rendőrségi és fogyasztóvédelmi fellépéseket, amelyek ellen határozottan tiltakoznak. Sürgetik a jogszabályok gyakorlatba ültetését és a valós kétnyelvűség megvalósítását azokon a településeken, ahol a magyarság száma jelentős vagy meghaladja a 20 százalékot.
Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Kifejezik abbéli reményüket, hogy a 2016-ban esedékes romániai helyhatósági és parlamenti választások után mind a helyi közigazgatásban, mind a bukaresti törvényhozásban megerősödik a magyar érdekképviselet. Arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy a közösségük jövőjét cselekvően alakító, felelős polgárként, minél nagyobb arányban vegyenek részt a választásokon.
Aggodalommal tapasztalják, hogy az európai terrorveszély ürügyén mind a médiában, mind pedig egyes állami vezetők részéről magyarellenes hangulatkeltés indult el. A veszélyeztetett közösségek, mint például a szórvány- és csángó magyarok további kiemelt figyelmet érdemelnek.
Népújság (Marosvásárhely)

A Látó 2015-ös nívódíjai
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)

Esély jobb jövőre
Az Esély jobb jövőre elnevezésű projektet fél éve a gyulafehérvári Caritas szervezet bonyolítja, amelynek elsődleges célja a társadalom peremére sodródás megelőzése és az alapellátáshoz való hozzáférés biztosítása. A projekt eddigi eredményeiről az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban Simon Emőke projektmenedzser számolt be. Jelen volt Tóth Domokos, az erdőszentgyörgyi iskola igazgatója, valamint Albert Csilla, a makfalvi és a hármasfalusi iskola igazgatója, a projektben részt vevő partnerek.
A projekt tevékenységeivel az Erdőszentgyörgyön, Balavásáron, Gyulakután és Hármasfaluban élő 6-14 év közötti, nehéz helyzetben élő gyerekeket kívánják segíteni. A projekt szociális szolgáltatásai olyan problémákat kezelnek, amelyek kihatnak a gyerek fejlődésére. Ilyen probléma a szülők külföldi megélhetési munkavállalása, s az ebből adódó gondok, hiszen a szülő hiányában a gyerekek a nagyszülőkre, a hozzátartozókra vagy idegenekre maradnak. Az említett okok miatt vannak, akik iskolakerülőkké válnak, viselkedési és magatartásbeli gondokkal küszködnek, megrekednek a fejlődésben, amelyek előbb-utóbb társadalmi kirekesztéshez vezetnek. E jelenségek kiküszöbölésére a szakemberek megoldásokat javasolnak.
A projekt első felében a szociális szolgáltatások közül elindult az egyéni és családi pszichoszociális segítségnyújtás és a pszichoszociális tanácsadás. Az egyéni és családi szolgáltatások esetén felmerült a támogató beavatkozások és az életviteli készségek fejlesztésének szükségessége, sőt a beszédhibák javítása. A csoportos szociális szolgáltatások között a terápiás foglalkoztatást, a kulcsfontosságú kompetenciák fejlesztését, a korrepetálást említik. Május-júniusban a korrepetációs tevékenység volt a leghatékonyabb a gyerekek körében, a szakemberek hangsúlyt fektettek az iskolai mentorálásra, a tananyag elsajátítására és a készségek fejlesztésére. A sajtótájékoztatón jelen lévő tanítónő beszámolt arról, hogy másodikos diákjai a projektnek és a pluszfoglalkozásnak is köszönhetően mind megtanultak folyékonyan olvasni. A segítő tevékenységeket különböző szakemberek vezették: pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociálpedagógusok.
A projekt keretében 284 alkalommal nyújtottak egyéni és családi szociális szolgáltatásokat. A csoportos szolgáltatásokon 207 gyermek vett részt, vagyis körülbelül húsz osztálynyi gyermek és 94 szülő. A tevékenységeket kilenc szakember vezette.
Simon Emőke projektmenedzser beszámolt arról, hogy terveik között a szakemberek által vezetett szociális témájú műhelymunkák, tanároknak szóló fejlesztő kurzusok szerepelnek. Továbbá a projektben szereplő négy településre kiterjedő szociális problémákat tükröző esettanulmány összeállítását is tervezik.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Értékmentés Szapáryfalván
A Szórvány Alapítvány a Bethlen Gábor Alap támogatásával idén is elindította immár a harmadik Szórványgondnoki Szolgálatát a Temes megyei Szapáryfalva településen.
A Szórvány Alapítvány csapata és Keresztes Péter, a temesvári televízió magyar adásának szerkesztője november 23-án Szapáryfalván járt, és lefotózta a helybéli fiatalok által összegyűjtött régi tárgyakat, helyi kincseket. A falu fiataljai több mint 200 régi tárgyat gyűjtöttek be és érdeklődtek az idősektől ezeknek a tárgyaknak a történeteiről, felhasználási módjáról. Mindezen tárgyak a 2016-os Szapáryfalvi Falunaptár képanyagában is vissza fognak köszönni. Láthatunk majd 50 évvel ezelőtt készült, fonott tojástartót, kefekötőt, petróleumlámpákat, kenyérdagasztóteknőt, komatálat, mozsarakat és még rengeteg érdekes, régmúlt időkről mesélő, immár közösségi értéket. Mivel a begyűjtött tárgyak és ezek gyűjtése is valósággal megmozgatta a Szapáryfalvi közösséget, a Szórványgondnoki Szolgálat keretében december 11-én, pénteken 18 órai kezdettel sor kerül az „Értékmentés Szapáryfalván” közösségi estre, amely keretében a begyűjtött, lefényképezett régi tárgyak ki lesznek vetítve, és ahol baráti, teázós hangulatban tudhatjuk meg ezek történetét. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Sarusi Mihály-est Aradon
Napokig hirdettük, hogy Sarusi Mihály december 3-án, csütörtökön délután Arad vendége lesz, a Magyar Írószövetség és az Irodalmi Jelen folyóirat közös szervezésű irodalmi estjén. A bízvást nagy sikerűnek mondható estre sor került, tegnap Sarusi Kisiratoson is jelen volt, ma pedig Erdőhegy irodalomszerető közönsége találkozhat vele.
Sarusi Mihályt sok aradi, de pláne kisiratosi ismeri – sokan személyesen vagy írásai kapcsán –, bár bizonyára kevesen vannak olyanok, akik mintegy félszáz (!) könyvéhez hozzájutottak volna, hisz ezek többsége, sajnos, számunkra szinte hozzáférhetetlenek. Az írói életműben, eddig, hét-hét regény és elbeszéléskötet, öt kisregény, három verseskötet, egy sor útirajz, falurajz, szépirodalmi tanulmány szerepel. S most itt van a Lönni vagy nem lönni, ez a monumentális kisiratosi falurajz (amelynek néhány része már nyomtatásban is megjelent), s amely mostantól teljes egészében digitális formában is hozzáférhető.
Az összejövetelt megnyitó Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese az írót üdvözölve mindenekelőtt erről a műről szólt, amelyet a szerző „villanykönyvnek” mond, mások digitális könyvnek vagy lapozónak neveznek.
A kis híján másfélezer (!) oldalas műhöz az Irodalmi Jelen (www.irodalmijelen.hu) honlapon lehet hozzáférni, amelynek kezdőoldalán, lefelé haladva megtalálható a Digitális lapozó, illetve e-pub, az NKA támogatásával címszó (az ott található három könyv a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre), s számítógépet használó olvasó könnyen rájön, hogy a Lönni vagy nem lönni lapozható, van tartalomjegyzéke, keresője, saját használatra öt évig egy-egy oldala vagy a mű egésze ingyenesen letölthető, kinyomtatható. „Benne van minden, ami Kisiratosról elképzelhető”, jellemezte a könyvet szerkesztője, Bege Magdolna, több száz oldalnyi csak maga a tájszótár. Sarusi Mihály egy kérdésre azt válaszolta: jó negyven éve kezdett el a témával foglalkozni kisiratosi származású édesapja elbeszélései, no meg egy veszprémi nyelvész kolléganőjétől kapott indíttatás nyomán. Aztán ott volt még öreganyja, Sarusi mama, a helyi legendák nagy ismerője, s a viszonylag gyakori kisiratosi látogatások: az ottani emberek nagy része maguk közül valónak tekinti Miskát.
Beszélt a szerző a kötet címéről is, amit nem maga talált ki, hanem – ki hinné – Shakespeare nyomán született (a Hamlet híres Lenni vagy nem lenni monológja után), de igen érdekes és kalandos kitérővel, amiben benne van egy több nemzedékkel ezelőtti falusi amatőr „szerep”, azaz színházi előadás is.
Ujj János kijelentette: nem akarja Sarusi életpályáját értékelni (őszintén szólva nehéz is lett volna korlátozott időben), annál is inkább, mert az rendkívül változatos, sokirányú, akárcsak az író életútja. Sarusiról azt írja a Google-címszó: magyar író, költő, újságíró, népművelő – de további fél tucat szakmát is űzött. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 37 éves korában jelent meg (ma 72. évében jár), akkor láthatjuk: könyvei viharos gyorsasággal követték egymást. Magyar Krisztus c. regénye, amivel igazán berobbant a köztudatba, a modern magyar irodalom egyik kivételes könyve. Bőven idézett a méltató a Sarusi-könyvekről megjelent bírálatokból, amelyek igen nagyra értékelik a szerző munkáit, és nagy írókéhoz mérik alkotásait.
Réhon József (aki kis könyvet is kiadott barátjáról) így köszöntötte a szerzőt: „Végre egy igazi író!”, öniróniával utalva magára, akit annak idején Kovách Géza „író úrnak” titulált.
Megjegyezte ugyanakkor: Sarusi nyelvezete nem könnyű, de eredeti, a magyar irodalomban senkiével nem hasonlítható, s a gondolkodásmódja is különleges. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy az írónak „lesz még nagy dobása”, a mostani, nyomtatásban még meg sem jelent Lönni vagy nem lönni-hez hasonló.
Az est folyamán néhány szó esett a Folyton növő S.M.-fa. Válogatás Sarusi Mihály műveiről és munkásságáról írt tanulmányokból című, idén a budapesti Hungarovox Kiadónál megjelent könyvről is. Huszonhat kritikus mond véleményt a szerző egy-egy könyvéről, illetve életpályájának egy-egy szakaszáról. Megtisztelő Arad számára, hogy a méltatók között három – Csanádi János, Réhon József és Ujj János – aradi is szerepel.
Aki meg szeretné ismerni Sarusi életművét, mondta valaki, az ebből a kötetből megismerheti. De persze még inkább az író műveiből.
Az est végén elhangzott két költemény: Fekete Károly Sarusi Mihály: Hun fohász, Czernák Ferenc József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. versét mondta el, Sarusi Mihály pedig dedikálta könyveit.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Varázslatos világba invitál Cseh Katalin
Két szomszéd kapcsolatát fűzte tovább Cseh Katalin költő, a jóságos nagymama és kisunokája közötti viszonyra emlékeztető, varázslattal „fűszerezett” verses történetben több alkalommal is a csillagok közé kalauzolja hőseit.
Velük együtt pedig különleges világba repíti azokat is, akik kézbe veszik a csíkszeredai Gutenberg Kiadónál megjelent Baba néni és Márk című könyvet, amely az elsődleges célközönség, a gyerekek mellett a felnőttek számára is vidám pillanatokat szerezhet. Előző, Hold-világ című kötetéhez hasonlóan a szerző ezúttal is arra törekedett, hogy kimenekítse az embereket ebből a sivár világból, a valóságból, amely körülvesz bennünket, akár úgy is, hogy izgalmasan mesél el hétköznapi eseményeket, az ebédfőzéstől kezdve a cirkuszlátogatáson át az esti meséig. Cseh Katalin erről a könyv kolozsvári bemutatóján, csütörtökön délután beszélt az Apáczai-líceum fizikumában, ahol „a valódi” Baba nénivel és Márkkal is találkozhattak az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy szem magyar is elég
Mármint a szélsőségesen nacionalista megnyilvánulások kirobbanásához. Miután szeptemberben a magyar–román válogatott mérkőzésein mindkét nemzeti csapat szurkolótábora kiviselte magát – meg is lett a gyümölcse, az európai labdarúgó-szövetség, az UEFA keményen büntetett –, most újabb szurkolói magyarellenes hisztériáról szóló hír röppent világgá. A Bukaresti Dinamó–Jászvásári CSMS találkozón a kétségbeesett és meglehetősen tanácstalan bírónak tíz kerek percig le kellett állítani a játékot, mert a lelátókról veszettül üvöltötték: „Ki a magyarokkal az országból!” A meccs végül folytatódott az incidens után, a szurkolótábor egy része pedig elhagyta a Ştefan cel Mare úti stadiont.
Az ominózus szeptemberi eset miatt még nem is végleges a szankciók sora, egyelőre mindkét országot stadionbezárással sújtotta az UEFA a szurkolók viselkedése miatt. Ezt egy ideig felfüggesztették, mindkét együttes befejezte a kvalifikációs sorozatot közönsége előtt is, de a magyarok esetében már biztos: az elkövetkező Eb-selejtezők első hazai meccsét nézők nélkül játsszák (a büntetést szurkolói bekiabálások miatt kell elviselni a magyaroknak). Románia még vár a végső döntésre ebben az ügyben. Az UEFA indoklása szerint a román szurkolók a budapesti találkozón tiltott transzparenst helyeztek ki a lelátóra, pirotechnikai eszközöket használtak, nem tisztelték a magyar himnuszt, hátat fordítottak a pályának, verekedtek a szektorukon belül, ezért járna a stadionbezárás.
De ami egy magyar–román konfrontáción (sajnos) nem meglepő, annál inkább érthetetlen egy román bajnoki focimérkőzésen. A meccset Bukarestben játszották, a Ştefan cel Mare úti stadionban. Sem a fővárosi csapat, sem a moldvai együttes nem arról nevezetes, hogy hemzsegne magyar származású játékosoktól. Egy apró kivétellel: a iaşi-i csapatot tavaly óta a Kaposvárról erkezett Bőle Lukács erősíti, a 25 esztendős középpályás az egyetlen magyar játékos, aki jelenleg az I. ligában szerepel.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy román közhatóság alkotmányellenes lépése
Napok óta a romániai közvéleményt a kézdivásárhelyi Beke István Attila ügye tartja lázban. A Szervezett Bűnözés és Terrorelhárító Igazgatóság (DIICOT) 2015. december 1-én kiadott sajtóközleményében hozta a világ tudomására, hogy az alkotmányos rend elleni bűncselekmény kísérletéért és a robbanóanyagokra vonatkozó rendszabályok megsértéséért 24 órára letartóztatta a Kézdivásárhelyi Beke István Attila „vádlottat” (inculpatul).
A sajtóközlemény leszögezi: az ügyben alapos a gyanú, hogy a „vádlott” Beke István Attila, aki „kiemelkedő személyisége” Erdélyben a revizionista, szeparatista célkitűzéseket előmozdító „Hatvannégy Vármegye Mozgalomnak – HVIM Magyarország” (!) – amelynek célja, hogy megakadályozza/hátráltassa a román hatóságokat az államhatalom gyakorlásában az „úgynevezett” Székelyföld területén, ez pedig Nagy-Magyarország helyreállítási folyamatának egyik szakasza, és ezt akár román állampolgárok személye és vagyona elleni erőszakos cselekmények árán is megteszi, egy improvizált robbanó eszköz elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket szerzett be, hogy azt nyilvánosan felrobbantsa Kézdivásárhely területén a december elsejei ünnep alkalmával.
A közlemény, amelynek román nyelvű eredetijét csatoljuk, a Ceausescu diktatúra legsötétebb korszaka koncepciós pereinek nyelvét, szellemét eleveníti fel. Először is szögezzük le, csak a jogban járatlan, alulképezett személyek nevezhetik – vádirat hiányában – vádlottnak Beke István Attilát, aki az eljárásnak ebben a szakaszában legfeljebb gyanúsított (învinuit, suspect) lehet. A sajtóközlemény ezen részének jogi relevanciája, – ezen túlmenően is – a nullával egyenlő, nem több egy politikai uszító szövegnél, amelynek egyetlen következménye és feltehetőleg célja is a magyarellenes hangulatkeltés. Sajnálatos, hogy ezt egy olyan állami intézmény teszi, amelynek az állampolgárok biztonsága, a társadalmi béke felett kellene őrködnie.
Ugyanakkor meg kell állapítani, a szekuritáté hagyományait felelevenítő intézkedés nem pusztán a magyarok ellen irányul. A magyar-román viszony megrontására a szekuritaté körei mindig kísérletet tettek, amikor Bukarestben egy hatalomváltás a demokrácia elmélyítésére és a jogállam megszilárdítására nyitott távlatot, esélyt adva ezzel a magyar-román közeledésnek is. Ilyen módon az etnikumközti feszültségkeltés Dacian Ciolos kormányát és az államelnököt kívánja nehéz helyzetbe hozni, azt sugallva, hogy a magyar veszély felerősödik, ha nem a szekuritáté köreihez közel álló erők vezetik az országot.
Erről szólt Ceausescu utolsó önmentő kísérlete, amikor a magyar veszéllyel riogatott, erről szólt a szekuritaté visszaállítását szolgáló marosvásárhelyi fekete március, de a magyar kártya juttatta először hatalomhoz a számos magyar ellenes intézkedéséről elhíresült Ponta kormámyt is.
Következtetésként el kell mondani: ellentétben a hatósági közleménnyel nincsen magyar terrorizmus, és semmiféle veszély nem fenyegeti Romániát sem Magyarország, sem az erdélyi magyarság részéről. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, akár közhatóság, sajtótermék vagy politikus, az hazudik.
Mindezekkel szemben Dacian Ciolos miniszterelnök ígérete, amelynek megfelelően vissza fogja állítani a bizalmat a közintézményekben bíztató lehet a mi számunkra is. Hiszen, ha a közhatóságok törvényesen, a jogállamiság követelményeinek megfelelően működnek, akkor nem uszíthatják egymás ellen az ország állampolgárait, és nem követhetnek politikai célokat, hiszen ezekkel sértenék a demokrácia alapértékeit de Románia alkotmányát is.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Tiszta lappal a politikában
December 4-6. között Püspökfürdőn zajlott a XIV. MIÉRT Akadémia Mi legyek? Egyetem utáni munkavállalás címmel. A péntek esti nyitóünnepség után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tartott előadást.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Tiszta lappal a politikában- Népszerűség és közösségépítés a magyar fiatalok közéleti munkájában címmel tartott előadást. Azon meggyőződésének adott hangot: a közvélekedéssel ellentétben a romániai politikusok nem szakadtak el a társadalomtól, látják a problémákat, és érzik az irántuk megnyilvánuló ellenszenvet. A bukaresti Colectiv klubban történt tragédia kapcsán felszabadult érzelmek is kiábrándultság és csalódottságról árulkodnak, s „hogy ez miből adódik, arról sokat lehetne beszélni”. Olvasatában ennek egyik oka, hogy a politikusok a kereskedelmi televíziók állandó szereplőihez, meghívottjaihoz hasonlóan belekeveredtek egyfajta mókuskerébe, vagyis az elmúlt években túllicitálták egymást a megvalósíthatalan ígérgetésekben. Szerinte ezek nem feltétlenül hazudozások, mert „az igazmondás a politikában nem ugyanaz, mint a szószékról vagy a párkapcsolatban”. A másik indok, hogy elburjánzott a korrupció és emiatt most már minden politikusról azt hiszik az emberek, hogy korrupt, és ezért, aki esetleg tisztességes, és jól végzi a munkáját, sem mer újabb mandátumra vállalkozni attól tartva, hogy őt is bűnözőnek nézik majd, s hajnalban „betörnek hozzá a nindzsák, pénz után kutatva”. Az RMDSZ vezetője arra is kitért: a dühős „utca” leváltana mindenkit, és ezért félő, hogy a vízzel együtt a gyermeket is kiönti, hiszen olyan nincs, hogy egyszer a semmiből előbukkanak patyolattiszta ruhában ártatlan lények, akik ráadásul még a kormányzáshoz is értenek. Hozzátette: parlamentre meg pártokra azért van szükség, mert ezek nélkül nincs demokrácia, s csak a diktatúra marad hátra, lényeges tehát ezekben a kérdésekben árnyaltan, megfontoltan gondolkodni.
Európai Unió
Az Európai Unióban zajló jelenlegi folyamatokkal kapcsolatban Kelemen Hunor kijelentette: való igaz, hogy az EU már nem olyan, mint amilyennek valakik, valamikor megálmodták, de ha lemondunk róla, akkor azok győznek, akik megkérdőjelezik az európai identitást. Szerinte nemzeti hatáskör kellene legyen, hogy melyik állam hány menekültet fogad be, és nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a külső határok megvédésére. Hozzátette: elsőrendű priorításnak a biztonságot kell tekinteni, de a szabadság különböző formáiról sem szabad lemondani. Azt tanácsolta a fiataloknak: noha a közösségépítés szempontjából talán a legnehezebb pillanatban vagyunk, bátran vállaljanak közéleti szerepet, legyen jól megalapozott véleményük, ne gondolják azt, hogy az örökséget csak lakkozni kell, s a maguk részéről nem kell hozzátegyenek semmit, és ugyanakkor arról se feledkezzenek meg, hogy hitelesség és bizalom nélkül nics erős közösség, és azok a nemzetik igazán sikeresek, melyeknek szilárd értékrendjük van.
Nyitóünnepség
A péntek este, az egyik püspökfürdői szálloda konferenciatermében zajlott nyitóünnepségen Debreczeni Sándor főszervező köszöntötte az egybegyűlteket. Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke arról beszélt: miért kell fokozatosan általakítani, jobbá tenni a romániai társadalmat. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt tanácsolta a fiataloknak: legyenek céltudatosak, tudják mire képesek, fejlesszék magukat, s ha kell, hozzanak áldozatokat a versenyben. Ugyanakkor pedig szolid meggyőződéseik mögött értékrendre épülő tartalom álljon.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Ha a templom teli lesz, az építésének volt értelme”
Szent Imre, a liliomos herceg a tisztaság jelképeként lebeg a magyarság előtt. Védőszentje annak a kápolnának, melyet vasárnap szentelt fel Tamás József püspök Ditró felszegi részén.
A régmúltban nyúlik vissza a frissen felszentelt istenháza története. 1937-ben Lőrincz József plébános építtette fel ezen a helyen az első Szent Imre kápolna-iskolát. Egyházi tanoda volt, hét közben iskolaként, vasárnap templomként szolgált. 1948-ban államosították, majd elemi iskolává alakították, kevésbé fordítva gondot a karbantartására. Ez okozta a fundamentum meggyengülését. Az egyház 2006-ban kapta vissza papíron tulajdonát, 2009-ben pedig kulcsait is visszaadta az iskolaigazgató.
Baróti László-Sándor visszaemlékszik erre az időszakra. Összehívta az egyháztanácsot, javasolva, javítsák fel az ingatlant, hogy újra szentmisék helyszíne lehessen. A közelben volt ugyan egy, 1977-ben hittanteremnek épített, de szentmise bemutatására is használt ház, de hatvan négyzetmétere kicsinek bizonyult a hívek számához, a miséken rendszeres volt az oxigén hiányából adódó ájulás.
Az egyháztanács elfogadta a javaslatot, a Larix Stúdió elkészítette a felújítási tervet, ám a kivitelező előtt már a munkálatok elején leomlottak a falak. Sokan megkérdőjelezték, vajon hogy is történt az omlás, de abban egyetértenek, a végeredmény jobb lett egy felújított építménynél. Új terv kellett ugyanis, és azok már egy új ingatlant jelenítettek meg. 2013-ban kezdték ennek építését.
A frissen felszentelt kápolna 180 ülőhelyes, méreteit illetően 22,5x9,6 méteres alapterületű, hozzá egy 15 méter magas torony és egy 7,5 áras udvar tartozik. A haranglábba 135 kilogrammos, Márton Áron névre keresztelt harang található, Ferenczi Imre és neje adományaként. A templombelsőt Kolozsi Tibor szobrászművész és fia, Erik tervezte meg, a szentély kőből készült kellékei Jakab Gyula munkáját dicsérik, az orgona Pap Zoltán székelyudvarhelyi műhelyében készült. A szentély központi része a két méternél nagyobb juharfa-corpus, Berze Imre munkája.
A kápolnának alagsora is van, alkalmas felület irodának és hittanteremnek. Így bár egyelőre nem képez külön plébániát, ha igény lesz rá, akár plébániatemplom is lehet. Létrejöttét pedig – a megyei tanács kétszeri támogatása mellett – a ditrói híveknek, külföldi támogatóknak köszönheti.
Tamás József püspök szerint e templom szükségességét a jövő fogja eldönteni: „Ha a templom teli lesz, építésének volt értelme. De mindez rajtunk múlik. Adja isten, hogy ezt a templomot megbecsüljük. Védőszentjét pedig tekintsük példaképünknek, hogy segítsen megszentelni saját templomunkat, hogy meg tudjuk becsülni önmagunkat, értékessé tudjunk válni közösségünkben.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Tiltakozzunk a székelyföldi városok terein!
Aljas módon megtámadtak minket, és napok óta folyamatosan a becsületünkbe gázolnak az országos televízióadók segítségével! Megalázták, elhurcolták, majd hamis vádak alapján vizsgálati fogságba helyezték nemzeti közösségünk egyik tagját! És ne feledjétek, hogy ma rajta, de holnap már rajtad lehet a sor, mert a zsarnokság nem ismer korlátokat.
A zsarnokság emberi nemtörődömségből, széthúzásból és félelemkeltésből táplálkozik. Éppen ezért, nem tűrhetjük, hogy ártatlanul bárkit is bántsanak közülünk, hiszen ezzel népünk egészét csapják arcul! Különben is, az a közösség, amelyik a saját tagjait nem tudja megvédeni, óhatatlanul elvész a történelem viharában.
A kézdivásárhelyiek ezt megértették, és már december 2-n, 16 órakor több száz ember verődött össze a város főterén, majd vonult a polgármesteri Hivatal, Városi Rendőrség, Bíróság és Ügyészség elé, hogy az ártatlanul Bukarestbe hurcolt Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzon.
Fiatalok, középkorúak, idősek, nők és férfiak együtt követelték, hogy a román hatalom illetékes szervei vessenek véget az ellenünk irányuló és a megfélemlítésünket célzó intézkedéseiknek, valamint cselekedeteiknek.
Hogy szolgáltassanak igazságot Beke Istvánnak és azonnal bocsássák őt szabadon. Hogy a román média ne terjesszen továbbra is hamis híreket és hazugságokat rólunk. A tüntetéssorozat pedig azóta is folytatódik.
Honfitársaink, Székelyek!
Kézdivásárhelyt nem hagyhatjuk magára, hiszen mindannyian székelyek vagyunk és igazságot, valamint szabadságot akarunk! Halljuk hát meg a vér szavát! Halljuk hát meg a tüntetők összefogásra és egységre buzdító kiáltását: Székelyföld csatlakozz! Annak érdekében pedig, hogy ez megtörténhessék, arra kérjük a nemzetük jövője iránt felelősséget érző és vállaló székely – magyarokat, szerte a szülőföldön és nem csak, hogy december 8-án vagyis kedden 16 órakor gyülekezzenek Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, Kovászna, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nyárádszereda és a többi, székelyek által is lakott város főterén! És ettől kezdve tegyék ezt meg naponta mindaddig, amíg Beke István Attilát szabadon nem engedik! Amíg szükség van rá, hogy együtt hallassuk a hangunk és arra is, hogy megmutassuk, mi nem félünk!
Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság Téren felállított színpad előtt találkozunk.
Sepsiszentgyörgy 2015. 12. 06.
A Szövetség A Magyarság Megmaradásáért Mozgalom nevében
Bedő Zoltán közíró
Erdély.ma

Miniszterelnök-helyettes: meg kell óvni a falusi kultúrát
Vasile Dincu miniszterelnök-helyettes szerint országos stratégiára van szükség a falusi kultúra megőrzésére, mert Románia Európa utolsó olyan országa, ahol ez a kultúra még él.
Vasile Dincu az Európai Bizottság bukaresti képviselete által szervezett integrált vidékfejlesztési konferencián beszélt erről hétfőn. A miniszterelnök-helyettes – az Agerpres hírügynökség szerint – kijelentette, hogy a falusi kultúra megőrzésének a feladata a románokra hárul, mert Európában nincsen erre vonatkozó hasznosítható tapasztalat.
„Egy újabb stratégiára van szükségünk, amelynek mindenképpen országosnak kell lennie. (.) Ha az utolsó falusi kultúrával rendelkező ország vagyunk Európában, nyilvánvaló, hogy nincsen olyan európai modell, amit átvehetnénk. (.) Az efféle viták arra ébresztenek rá, hogy nekünk kell megtalálnunk a megoldásokat" – idézte az Agerpres Vasile Dincut.
A miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy Románia EU-csatlakozása felkészületlenül érte a falvak lakóit. „Legyünk őszinték: az EU-csatlakozás halálos sebet ejtett a román földművesen. Európa agráripara úgy jött ránk, mint egykor a szovjet tankok" – fogalmazott a kormányfőhelyettes. Hozzátette, a romániai falusi emberek „nem beszélik a brüsszeli nyelvet", de még azt a technokrata nyelvet sem, amelyet a bukaresti kormány használ. Ezért úgy vélte, hogy a falvak népének elsősorban képzési programokat kell biztosítani. Azt is szükségesnek tartotta ugyanakkor, hogy külföldi befektetők jelenjenek meg a romániai falvakban, akik képesek felrázni a helyi közösségeket.
Korábban Károly herceg, brit trónörökös szorgalmazta több alkalommal is az erdélyi falusi kultúra megóvását. A Travel Channel tévécsatorna által közvetített Vad Kárpátok című ismeretterjesztő sorozatban megszólaló trónörökös arról beszélt, hogy meg kell találni azt az utat, mely a romániai falusi közösségek számára egy jobb jövőt biztosít, de megőrzi a kultúrájukat, a hagyományaikat és az értékeiket. MTI
Erdély.ma

Múzeumavatás Szent Miklós ünnepén (Bereck)
Tegnap, Szent Miklós, a berecki római katolikus egyházközség védőszentjének búcsúnapján kettős eseményre került sor: ünnepélyesen megújították a Hódmezővásárhellyel és Tótkomlóssal a tíz, illetve húsz esztendővel ezelőtt aláírt együttműködési megállapodást, majd a szentmise után helytörténeti múzeumot avattak. Az eseményre Tótkomlósról hét-, Hódmezővásárhelyről négytagú küldöttség érkezett.
Tegnap délelőtt 11 órakor a községháza dísztermében berecki önkormányzati képviselők, valamint a két magyarországi küldöttség jelenlétében Dimény Zoltán polgármester, Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Garay Rita, Tótkomlós polgármestere kézjegyével látta el az együttműködési megállapodások meghosszabbítását. A házigazda szerint mindkét településsel élő és gyümölcsöző a kapcsolat, és ezentúl is működni fog.
A szerződések aláírását rövid, az alkalomhoz illő műsor követte Fórizs Zalán, Sarány Erika, Sánta Júlia és Szőcs Heni tanuló előadásában. Az ünnepi szentmisét Máté Róbert Béla plébános celebrálta, Balogh András, a művelődési központ igazgatója pedig a 150 éves Kolonics-orgonáról, valamint a 240 éves, Brassóban öntött műemlék nagyharangról szólt. Ezt követően a művelődési központ előcsarnokában Haszmann Pál, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője méltatta a 236 tárgyat tartalmazó helytörténeti gyűjteményt, amelyet meglátása szerint nyugodtan lehet helytörténeti múzeumnak is nevezni. A nyugalmazott múzeumvezető a család, az egyház és az iskola fontosságára hívta fel hallgatósága figyelmét. A múzeum gyűjteményében levő – 1789-ből, 1837-ből és 1855-ből származó – három tulipános ládát a Haszmann fivérek újították fel. Az avatóünnepségen István Ildikó népdalénekes és népi zenekara, illetve iskolásokból verbuvált tánccsoportja is fellépett. Dimény Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a múzeum anyagának gyarapításához. A művelődési központ alagsorában berendezett múzeum avatószalagját a községvezető és a két testvértelepülés polgármestere, illetve alpolgármestere vágta el, majd a jelenlevők meglátogatták a múzeumot, amelynek anyaga több esztendő alatt gyűlt össze.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Naponta tüntetnek Kézdivásárhelyen
A hatalom mindenre számított, csak arra nem, hogy ekkora felháborodást vált ki a „terrorcselekménnyel” gyanúsított Beke István Attila letartóztatása. Kézdivásárhely napok óta úgy forrong, mint 1989 decemberében, akkor uralkodott hasonló hangulat. Habár a tüntetés nem engedélyezett, a karhatalom eddig nem avatkozott be. Valójában oka sem volt, rendbontás nem történt. Szombaton – nagyobb tömegre számítva – Sepiszentgyörgyről is hoztak csendőröket. A második adventi gyertyagyújtás elmaradt, de mintegy százan összegyűltek a koszorúnál. Szokás szerint két magyar párt helyi vezetői felvonultak, a városvezetés és az RMDSZ-elöljárók ismét távol maradtak a rendezvénytől. Az előző napokhoz viszonyítva látványosan nőtt a székely zászlók száma.
Az utcai megmozdulások ötödik napján, szombaton 16 órakor a háromszékiekkel való szolidaritás jegyében immár több székely városból is érkeztek résztvevők, köztük Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, akik Beke István ügyvédi költségeinek fedezésére pénzadományt is hoztak. Ugyanakkor Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke több párttársával együtt eljött Kézdivásárhelyre. A tüntetők között volt Jakabos Csaba István, a csavargyár egykori vezérigazgatója is. A résztevők száma nagyjából megegyezett a péntekivel. A tömeg a román közmédiának is üzent: Szégyellje magát a román tömegmédia! Ismét manipulálnak! Minden esélyt megragadnak, hogy a magyar közösség ellen gyűlöletet szítsanak! Ki kér tőlünk bocsánatot? Magyar vagyok, elítélem az erőszakot, a terrorizmust, de a manipulációt is – állt két molinón. Ugyanakkor egy új molinón azt lehetett olvasni, hogy Minden székely felelős minden székelyért!
A tömeg fél ötkor gyertyákkal a kézben a városháza elé vonult, de ezúttal elmaradtak a polgármester elleni kiabálások, csupán az Igazságot akarunk! Gyáva népnek nincs hazája! Szabadságot Istinek! Engedjétek szabadon! Ártatlan! Hol a bomba? Aki magyar, velünk tart! Hazug román média! Nem félünk! Székelyföld, csatlakozz! For you-s pizzát nem eszünk! Le a diktatúrával! jelszavakat skandálta a tömeg a főtéren és útközben a rendőrség felé. A rendőrség épülete előtt folytatódott a jelszavak kiabálása, és a bejárat előtt Boldizsár Béla földhöz vágott egy kiló málélisztet, azt kiabálva: Itt a bomba, itt a bomba! Innen a tömeg továbbvonult a Dózsa György–Szabadság–Fecske–Új utcán a Csernátoni útra, a bíróság és ügyészség elé. A már ismert jelszavak skandálása után a tömeg a karácsonyi fényekkel feldíszített főtéri szökőkút köré csoportosult. Ott elénekelték a székely és a magyar himnuszt.
Szekus körök játszmája
Rendkívül fontosnak tartom kifejezni szolidaritásomat, az SZNT szolidaritását egy ártatlanul meghurcolt emberrel, legalábbis egy olyan emberrel, akit úgy néz ki, Romániában nem illet meg az ártatlanság vélelme – mondotta Izsák Balázs érdeklődésünkre. Hozzátette: Teljesen világos, hogy Romániát magyar terror veszélye nem fenyegeti. Az, hogy ebben a pillanatban a szekus körök által irányított román hatóságok ezt a látszatot akarják mégis kelteni, annak – meglátásom szerint – két oka lehet. Az egyik, hogy a saját korrupt politikai osztályával elégedetlen román tömegeknek az indulatait másfelé akarják összpontosítani, és így vetni véget a politikai válságnak. Másrészt figyelembe kell venni, hogy kormányváltás történt, és az új bukaresti vezetés kinyilvánított szándéka az, hogy a jogállam intézményeibe vetett bizalmat megerősítse. Tehát esély nyílt volna a román–magyar párbeszédre, amit a szekus körök és az általuk irányított hatóságok mindenképpen meg akarnak akadályozni, hiszen akkor a magyar kártyát nem lehetne kijátszani és felhasználni az elégedetlen románság féken tartására – mondotta az SZNT elnöke.
Hol vannak a bizonyítékok?
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat és az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke először december 2-án este, az első spontán tüntetés után fejtette ki álláspontját a Beke-ügyről Facebook-oldalán, ahol az alábbiakat írta:
„Ebben az országban évtizedek óta a magyarokon akarják elverni a port. Provokációk sokaságának, az állami intézmények túlkapásainak vagyunk kitéve folyamatosan. Meg akarnak félemlíteni. De tudjuk, hogy csak az fél, aki hibás. Azt várjuk el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság, és kerüljön szabadlábra Beke István Attila. Őt is megilleti az ártatlanság vélelme.”
Szombaton Tamás Sándor Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével, a városi RMDSZ elnökével közösen aláírt sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:
„Eltelt már öt nap a szentgyörgyi zászlócsere és a kézdivásárhelyi incidens óta, és egyre több a megválaszolatlan kérdés. Az emberek felháborodása jogos, azt várják el a hatóságoktól, hogy konkrét bizonyítékokkal álljanak elő: mutassanak képet arról, hogy az ismeretlen katona emlékműve mellől valóban levették a román lobogót, és felhúzták helyébe a székely zászlót, illetve konkrét bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy Kézdivásárhelyen valaki valóban terrorcselekményt készített elő. Amennyiben ezt nem teszik meg, tovább erősödik a bizalmatlanság az erdélyi magyarok és a román állam között, valamint tovább romlik a román–magyar viszony is, ami sem a román, sem a magyar közösségnek, sem a román államnak nem lehet érdeke. Felszólítjuk a román médiát, hogy fejezze be a durva manipulációt. Azt várjuk el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság. Beke István Attilát is megilleti az ártatlanság vélelme. Figyelembe véve azt, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez egy rendkívül bonyolult és kényes kérdés, tájékoztatjuk a nemzetközi közvéleményt, és azt kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a fejleményeket.”
A román nagykövetségek előtt
Elsőként pár vármegyés fiatal szervezett tüntetést december 3-án a pozsonyi román nagykövetség épülete előtt, szombaton a Londonban élő magyarok tartottak a román nagykövetség előtt rövid, figyelemfelkeltő demonstrációt. Egy román követségi munkatárs komikus jelenetet is produkált, a tiltakozásra kihúzott molinót igyekezett elkobozni, miközben rendőrség után kiáltozott. Az esemény végén a londoni magyarok gyűjtést szerveztek a megjelentek között, ezt az összeget eljuttatják Beke István családjának. Buzdítottak arra is, hogy más, magyarok által is lakott európai településeken is tüntessenek Beke Istvánért, tegnap délután Románia budapesti nagykövetsége előtt tiltakoztak Beke István fogva tartása ellen.
Kézdivásárhelyen tegnap is tüntettek, a sorozat folytatódik jövő héten is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdővidéki pedagógusokat díjaztak
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének erdővidéki szervezete szombaton díjazta a diákjaikkal különleges eredményeket elérő tanárokat, illetve a nyugdíjba vonult kollégákat és azokat, akik műszaki munkatársként szolgálták hosszú időn keresztül az oktatást. A szervezet helyi elnöke, Dimény János a legkiválóbb általános iskolások számára létrehozandó díj alapítására tett javaslatot.
Üdvözlőbeszédében Dimény János úgy fogalmazott, ha a nemzet napszámosainak társadalmi megbecsülése egyre kevésbé érezhető, a szakmai szervezetekre hárul a felelősség, hogy a nemzedékek sorát hosszú évtizedeken keresztül legjobb tudásukkal tanítók munkáját elismerjék. „Ezeknek az embereknek, akik diákjaiknak csak adtak, adtak és adtak – nemcsak tudást, de emberségre is neveltek –, s a tehetségek felkarolásával hozzájárultak Erdővidék jobbá tételéhez, meg kell köszönnünk munkájukat.”
A tehetségápolás a minőségi oktatás szolgálatában és a tanulók szakmai felkészítésében elért kiváló eredményekért kitüntető elismerésben részesültek a Baróti Szabó Dávid Középiskola matematika szakos tanárai: Darvas Annamária és Oláh-Ilkei Árpád, illetve a Gaál Mózes Általános Iskolában tanító Zajzon Csaba, valamint Kékesi-Keresztes Lujza Gita és Csog Orsolya középiskolai magyar szakos tanárok. Dimény János köszönetet mondott nekik, amiért a baróti középiskolában tehetségeket fedeztek fel, majd készítettek fel rangos országos és nemzetközi versenyekre, ahol nemcsak helytálltak, de az élmezőnyhöz tartoztak elért eredményeikkel. A díjazottak nevében Darvas Annamária mondott köszönetet az elismerésért, majd Eötvös József fiának, Eötvös Lórántnak írt levelének részletét felolvasva, kiválóságaink megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkészt az ünnepség a nemrég lezajlott Prima Primissima-díjátadóra emlékeztette: itt is azok munkáját ismerték el, azokat emelte a nemzet a magasba, akik életük során tudásuk átadása mellett közel tudtak kerülni diákjaikhoz, s őket tisztességre, hűségre és nemzetük szeretetére nevelték.
Életműdíjban részesült Balázsi Ilona (Erdőfülei Általános Iskola), Bartha Imre (Baróti Szabó Dávid Középiskola), Bálint Erzsébet (Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola), Csog Adél (Erdőfülei Általános Iskola), Dimény Katalin (Cimbora Óvoda), Süketes Irma (Gaál Mózes Általános Iskola). A 2014–2015-ös tanévben az oktató-nevelői tevékenységben elért sikerekért elismerésben részesült Dombora Enikő (Cimbora Óvoda), Máthé Julianna (Borbáth Károly Általános Iskola), Bitai Gyöngyi (Máthé János Általános Iskola), Egyed Ildikó (Gaál Mózes Általános Iskola), Kolumbán Álmos (Erdőfülei Általános Iskola) és Fazakas Attila (Benkő József Általános Iskola). Az oktatás szolgálatában-díjjal azokat ismerik el, akik nem pedagógusként, de munkatársként segítették a tanintézmények működését; idén a Baróti Szabó Dávid Középiskola műszaki dolgozóját, Dávid Pált tüntették ki.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két tenyérben
„Harmadik alkalommal mutatjuk be ebben a teremben Czegő Zoltán valamelyik könyvét, és jó érzés, hogy ismerős és ismeretlen arcok társaságában közösen ünnepelhetjük az írót, akinek az utóbbi tíz év alatt öt prózakötete jelent meg” – mondta Albert Ernő Czegő Zoltán Két tenyérben című új regényének bemutatóján, melyet vasárnap délben tartottak a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség tanácstermében.
Albert Ernő elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyiek elsősorban költőként ismerik Czegő Zoltánt, akinek 1970-ben jelent meg első verseskötete, és akinek a Megyei Tükör napilapban megjelent írásaiban is mindig érezhette az olvasó, hogy nyelvezetükben, gondolatgazdagságukban a publicisztikánál előbbre mutató szövegekről van szó. Czegő Zoltán ma is ritka szép gondolatok által fejti ki véleményét többek között a magyar sorsról és az anyanyelv ápolásának fontosságáról. A Két tenyérben című regény cselekménye napjainkban Budapesten játszódik, egy világhírű tudós és egy vak lány kapcsolatáról szól, de a két különleges ember szerelmének ezernyi mozzanatán, árnyalatán túl a magyar történelem több fontos eseménye is megjelenik benne utalások szintjén. Czegő Zoltán részletet olvasott fel regényéből, majd Kovács István unitárius lelkipásztor rámutatott: „Jó ürügy ez az esemény arról beszélni, hogy ilyen fogyatékosan és esendően is, amilyenek vagyunk, megérinthetjük a tökéletesség, a harmónia állapotát, ha tudjuk vállalni egymást, mert minden két ember, minden közösség a fogyatékosságaik jól egymás mellé illesztett kiegészítésében hozza létre a kerek egészet, teljeset, tökéleteset.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyetemépítés Marosvásárhelyen
Érdemek és elismerés
Hogyan lehet és hogyan nem lehet egyetemet építeni? – hangzott el a fő kérdés a Kemény Zsigmond Társaság múlt heti ülésén, amelynek dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár volt a meghívottja. Nem véletlenül, hiszen Hollanda professzor több mint fél évszázada oktatja a műszaki értelmiségi pályára készülő fiatalokat, s minden nehézség, gáncsoskodás ellenére rendkívüli szívóssággal, kitartással és következetességgel egyetemet álmodott és épített Marosvásárhelyen. Csíky Boldizsár zeneszerző vendégeként fontos és kényes kérdésekre adott konkrét válaszaival ezúttal is megnyerte nemcsak tisztelői, hanem a rendezvényen kíváncsiságból részt vevők tetszését is, akik közül többen fontosnak tartották, hogy kezet szorítsanak vele.
Beszélt ifjúkoráról, a brassói iskolás, majd az egyetemi évekről, a marosvásárhelyi műszaki egyetem létrehozásáról, arról, hogy egy felsőoktatási intézmény alapításához ismerni kell és be kell tartani a törvényeket, elmondta véleményét az orvosi egyetemen kialakult helyzetről, és úgy értékelte, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen esik a színvonal. Mivel szerinte ez a vezetőktől is függ, fontosnak tartja, hogy ne fentről nevezzék ki őket, hanem a tanári kar véleménye érvényesüljön. Elmondta, hogy tapasztalata szerint a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karán jó a hangulat, a hallgatók munkára ösztönzik egymást. Kijelentette: bízik abban, hogy eljön az idő, amikor a külföldre távozott fiatalok visszatérnek Erdélybe – foglalhatnánk össze dióhéjban a beszélgetés lényegét.
Ennek végén Csíky Boldizsártól azt kérdeztem: miért tartotta fontosnak, hogy meghívja Hollanda professzort, és nyilvánosan is elbeszélgessen vele?
– Az értékes embereket azért kell megbecsülni, mert nem vagyunk annyian, hogy mellőzhetnénk őket, csupán azért, mert számunkra nem tetsző politikai nézeteket vallanak. Vannak olyan politika fölött álló dolgok, amelyek esszenciálisan szolgálják a magyar nemzetiség ügyét, s nagyobb távlatokban hasznosabbak lehetnek, mint egy közvetlen politikai eredmény, amelyet el tudtunk érni.
Véleményem szerint Hollanda professzor érdemei az egyetem létrehozásában sokkal nagyobbak annál, mint amennyi elismerésben részesül, ez a gondolat képezte a meghívás alapját. Mivel a találkozót a Bernády Házban tartottuk, amely az RMDSZ egyik kifogástalanul működő intézménye, elkerültem minden olyan kérdést, amelynek politikai rezonanciája lett volna. A célom az volt, hogy kimondottan szakmai alapokra helyezzem a beszélgetést. Valójában az egyetempolitikai ügy izgatott, arra kerestem a választ, hogy miképpen lehet Romániában véghezvinni azt a munkát, aminek az eredménye egy magyar egyetem. Az is foglalkoztat, hogy vajon hiba volt-e lemondani a kolozsvári egyetemi központról. Vajon egy magyar intézményben nem áll-e fenn a belterjesség veszélye, ami a szakma rovására, a leépüléshez vezethet, ahelyett hogy a versenyképesség kerülne előtérbe?
– Hogyan lehet tehát egyetemet építeni? – kérdeztem a beszélgetést követően Hollanda professzortól, akivel már korábban is beszélgettünk erről a témáról.
– Ahhoz, hogy az ember egyetemet építsen vagy bármit is tegyen, az első fontos dolog: tudja, hogy mit akar, a második fontos dolog: tudja, hogyan lehet a kitűzött célt megvalósítani, a harmadik: bízzon abban, hogy igyekezete sikerrel jár. Minél nehezebb célt tűzünk ki magunk elé, annál több munkára, odaadásra, bizakodásra van szükségünk.
1986 novemberében, egy éjszakai elkeseredés pillanataiban fogalmazódott meg bennem a magyar egyetem építésének a gondolata. Mondják, hogy az embereknek küldetése van. Nem tudom, hogy valaki rám bízta-e ezt a feladatot, de 1990. január elsején, amikor brassói kollégám, Benkő József matematikadocens meglátogatott, már erről a tervről beszélgettünk, és a továbbiakban ez a volt az én nagy célom. Mivel akkoriban attól féltem, hogy szándékomat szembeállítják a Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztására vonatkozó kezdeményezéssel, lemondtam róla. Most úgy gondolom, hogy hiba volt.
1994-ben, amikor ismét felerősödött bennem az egyetem építésének a gondolata, Béres András az Aranka György Egyetem létrehozásának a tervével állt elő, amit a Szövetségi Képviselők Tanácsában meg is szavaztak. Kezdetben bosszantott, hogy más valósítja meg az elképzelésem, majd arra gondoltam: nem az a fontos, hogy ki alapítja, csak az, hogy legyen magyar egyetem. Sajnos az említett elképzelés nem valósult meg.
2000-ben fordult a helyzet. A magyar kormány támogatásával már könnyű volt egyetemet alapítani, csak akarni kellett. Amíg csak beszélünk egy dologról, addig abból nem lesz semmi. Kell valaki, aki képes kézbe venni és véghezvinni a kitűzött a célt.
– Kolozsvár vagy Vásárhely?
– Az volt az eredeti elképzelés, hogy Kolozsvár legyen a központ, a többi városban kihelyezett szakok működjenek, amivel akkor sem értettem egyet és most sem. Minden városnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hozza létre azt, amire képes. Az a tény, hogy Csíkszeredában egyetem működik, fölemeli a Székelyföldet, viszont Vásárhelyt azért tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy ezt a várost nem adhatjuk fel.
1990 januárjában, amikor visszaválasztottak intézetvezetőnek a Petru Maior Egyetemen, sikerült elérni, hogy az almérnöki képzés helyett indítsunk be mérnökképzést román és magyar nyelven. Mivel késett a válasz, a minisztériumban személyesen érdeklődtünk, ahol közölték, hogy a magyar nyelvű műszaki felsőoktatás kizárt dolog Marosvásárhelyen. Miután beindítottam a román nyelvű mérnökképzést, leváltottak, és attól kezdve világos volt számomra, hogy a magyar nyelvű műszaki képzést csak magánegyetem keretében indíthatjuk el. Most, hogy megvalósult, továbbra is abban reménykedem, hogy a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi kara egyre jobb eredményeket fog elérni.
– A beszélgetés során szó esett a nagy tervről is.
– Ahhoz, hogy a házam befejezzem, sok mindent eladtam, s megtörténhet, hogy megmarad egy kevés pénzem, ebből szeretném a tervezett kutatóközpont csíráját létrehozni. Önrészként ezzel az összeggel pályázni lehetne. Elképzeléseim szerint a kutatóközpontban világújdonságokat lehetne megvalósítani, de az alkalmazott kutatás keretében, ami pénzt is hoz az egyetemnek. Nagyszerűnek tartom az elméleti kutatást, de valamiből meg is kell élni, és ez csak úgy lehetséges, ha van bevétel is, amiből fejleszteni lehet.
– A belterjesség veszélyét a magyar intézményekben valóságosnak látja?
– Nyolcévi dékánságom alatt (2001–2009 között) nem néztem el semmit – válaszolta Hollanda professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Beadta Cioloş a derekát? – mégis lesz pénz az egyházakra 2016-ban
Vasárnapi telefonbeszélgetésük alkalmával Dacian Cioloş kormányfő igyekezett megnyugtatni Dániel ortodox pátriárkát: a 2016-os költségvetésből is részesülnek támogatásban a nagy jelentőséggel bíró egyházi projektek, a kabinet – lehetőségei szerint – ezután is minden támogatást megad az épülő templomok befejezésére.
A miniszterelnök elmondta azt is: az egyházak támogatására szánt összegek jövőre nagyobbak lesznek. Az ortodox egyházfő „cserébe” megígérte: mindenben támogatják a kormánynak a vidéken élő gyermekek oktatási és egészségügyi ellátásának javítására tervezett intézkedéseit.
A beszélgetésre azt követően került sor, hogy szombaton az Adevărul hírportál azt közölte: a 2016-os költségvetés egyetlen lejt sem irányzott templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülő hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad. A költségvetési tervezetet ismertető portál megjegyezte azt is: a kormány az ideinél majdnem 13 százalékkal több pénzt szánna viszont a papok, illetve az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházfélők
Talán még 48 órára sem maradtak templomépítési támogatás nélkül az egyházak – vagyis mondjuk ki őszintén, az ortodox egyház –, a kormány máris visszavonulót fújt.
Hogy mi állhat amögött, hogy a Dacian Cioloş vezette szakértői kabinet egyik nap még azt mondta, hogy az egyházak is próbáljanak európai uniós pénzeket szerezni maguknak az építkezésre, alig másfél nap múlva viszont egyetlen telefonbeszélgetés a pátriárkával elég volt ahhoz, hogy mégis jusson pénz erre a célra, talán soha nem fogjuk megtudni. Sejtéseink azonban vannak.
Közép-Kelet-Európában egyetlen egyház sem mondhatja el annyira magáról, hogy „királycsináló", mint az ortodoxok, nyílt titok immár, hogy a pópa a választás napján elég sok – főként vidéki – településen buzdítja úgy voksolásra a híveket, hogy a félreértés elkerülése végett azt is konkrétan megjelöli, hogy hova kell ütni a pecsétet.
Bátor lépésnek tekintettük a szakértői kormány részéről, hogy meg merte lépni: lefarag az egyházak támogatásából, ugyanakkor azt mondtuk, könnyű nekik ezt megtenni, mivel nem pártemberek, és egyelőre úgy néz ki, hogy nem is igen akarják egyéves mandátumuk után pártszínekben folytatni a kormányzást.
Azonban minden jel arra mutat, hogy a kabinet mögött álló politikai erők – immár nem beszélhetünk többségről és ellenzékről, a Cioloş-kormány pedig elég széles körű elfogadottságnak örvend – is beszólhattak, hogy nem oda, Buda, épp csak az hiányzik, hogy az ortodox egyház megorroljon rájuk, hiszen nekik meg kell szavazniuk a költségvetést.
Ugyanakkor az ortodox egyháztól sem állnak távol az olyan praktikák, hogy beleszóljanak a döntéshozók munkájába, igaz a színfalak előtt azt mondták, rendben, tartsák meg a pénzt, sőt adót is fizetnek, csak kapják vissza elkobzott vagyonukat. Sajnos ezúttal sem így történik, pedig ez lenne igazságos. A magyar történelmi felekezetek számára is. A mindenkori hatalomnak pedig csak az egyházak egészségügyi, szociális és oktatási tevékenységét kellene támogatnia, a többit ki tudnák gazdálkodni.
De 2015 végének Romániájában úgy tűnik, hogy a politikum inkább egyház-, mint istenfélő.
Bálint Eszte
Krónika (Kolozsvár)

Rendhagyó évet zár a „polgármester nélküli” Gyergyószentmiklós
Ez az év korántsem volt szokványos Gyergyószentmiklós számára, hiszen már januártól nincs polgármester a város élén, miután Mezei János ellen eljárás indult, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán alpolgármester a hétvégi városnapok alkalmával tartott dísztanácsülésen.
Elmondta, meglátása szerint szándékos a hatalom részéről, hogy az igazságszolgáltatási folyamat csigalassúsággal halad, és emiatt a polgármester a hétvégén sem lehetett jelen az ünnepi eseményen.
Nagy Zoltán azonban hozzátette, ugyan a polgármester hiányzik, de az élet nem állt meg, és ennek látható az eredménye. Az alpolgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) januári akcióját és az azt követő időszakot olyan kihíváshoz hasonlította, mint amikor valaki megpróbál mezítláb átsétálni egy izzó parázsszőnyegen.
„Ha az emberben van hit, hogy képes rá, és van egy vezető, akiben megbízik, akkor meg tudja tenni, ellenkező esetben nem" – mutatott rá Nagy Zoltán, párhuzamot vonva a közösség és a városvezetés feladata között. Ha az emberek bíznak a vezetőben, akkor lehetnek eredmények, máskülönben nem, mutatott rá. „Voltak olyanok is, akik azt remélték, megégetjük magunkat, de láthatják, itt vagyunk" – jelentette ki az alpolgármester.
Az idei városnapokon azonban váratlan módon a képviselőtestület sem díszpolgári, sem Pro Urbe díjat nem osztott. Szűkítették azok körét is, akiket pedagógusi, illetve egészségügyben kifejtett tevékenységükért részesítettek életműdíjban. A rendezvényen a 25 éves Figura Stúdió Színház, a 20 éves Szent Miklós Kamaraegyüttes és a 25 éves Domokos Pál Péter Dalkör női kórus is kitüntetést kapott, a díjakat Nagy Zoltán alpolgármester és Simon Katalin ülésvezető adta át.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)