Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. november 26.
Plágium gyanúja merült fel Petre Toba belügyminiszterrel szemben
Plágium gyanúja merült fel Petre Toba belügyminiszterrel szemben, ezért a tárcavezető csütörtökön maga kérte az illetékes etikai bizottságot, ellenőrizze doktori dolgozatát.
A Pressone.ro hírportál csütörtökön közölt cikke szerint a belügyminiszter 2011-ben megvédett doktori dolgozatának 390 oldalából több mint 250 más tudományos munkákból forrásmegjelölések nélkül átvett szövegrészeket tartalmaz. A cikk szerint Toba nem használt idézőjeleket, és megszegte a tudományos forrásmegjelölés és idézés szabályait.
A belügyminiszter – aki az elmúlt három évben országos rendőrfőkapitány volt – a portálnak úgy nyilatkozott, hogy dolgozata gyakorlati jellegű, és arról biztosította a közvéleményt, hogy jóhiszeműen írta meg. Mint elmondta, a bukaresti I. Károly Védelmi Egyetemen szerzett doktori címet. Dolgozatában a rendőrségi nemzetközi együttműködés szerepét vizsgálta a nem konvencionális fenyegetések megelőzése szempontjából.
A portál szerint a dolgozatban például 14. oldaltól a 21-ikig egy másik tudományos munkából származó szöveg szó szerinti átvétele található úgy, hogy a forrás nincs megjelölve. A portál szerint a másolás könnyen azonosítható, hiszen a belügyminiszter még az alcímeket sem változtatta meg a szövegrészben. Dan Suciu, a román kormány szóvivője csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, amennyiben bebizonyosodik, hogy a belügyminiszter plagizált, távoznia kell a kormányból, mert Dacian Ciolos miniszterelnök számára fontos cél, hogy miniszterei feddhetetlenek legyenek.
A belügyminiszter az oktatási minisztérium hatáskörében működő etikai bizottságtól kérte dolgozatának megvizsgálását. A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a testület a következő ülésén napirendre tűzi a belügyminiszter kérését. Már több magas rangú román vezetővel szemben felmerült a plágium gyanúja, a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök önként mondott le doktori címéről egy hasonló botrány nyomán.
Ponta esetében két bizottság is megállapította, hogy elkövette a plágium vétségét, de a Ponta-kormány úgy módosította a törvényeket, hogy magas rangú tisztségviselők esetében csak az oktatási minisztérium hatáskörében működő etikai bizottság legyen illetékes megvizsgálni a dolgozatokat, és dönteni arról, hogy szabályosan íródtak-e. A román akadémiai szféra egy része élesen bírálta, hogy az ellenőrzési jogkört elvették az egyetemektől.
A Ponta-kormány belügyminisztere, Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esetében is felmerült a plágium gyanúja, de e minisztériumi bizottság megalapozatlannak találta a vádakat.
MTI
Erdély.ma
Plágium gyanúja merült fel Petre Toba belügyminiszterrel szemben, ezért a tárcavezető csütörtökön maga kérte az illetékes etikai bizottságot, ellenőrizze doktori dolgozatát.
A Pressone.ro hírportál csütörtökön közölt cikke szerint a belügyminiszter 2011-ben megvédett doktori dolgozatának 390 oldalából több mint 250 más tudományos munkákból forrásmegjelölések nélkül átvett szövegrészeket tartalmaz. A cikk szerint Toba nem használt idézőjeleket, és megszegte a tudományos forrásmegjelölés és idézés szabályait.
A belügyminiszter – aki az elmúlt három évben országos rendőrfőkapitány volt – a portálnak úgy nyilatkozott, hogy dolgozata gyakorlati jellegű, és arról biztosította a közvéleményt, hogy jóhiszeműen írta meg. Mint elmondta, a bukaresti I. Károly Védelmi Egyetemen szerzett doktori címet. Dolgozatában a rendőrségi nemzetközi együttműködés szerepét vizsgálta a nem konvencionális fenyegetések megelőzése szempontjából.
A portál szerint a dolgozatban például 14. oldaltól a 21-ikig egy másik tudományos munkából származó szöveg szó szerinti átvétele található úgy, hogy a forrás nincs megjelölve. A portál szerint a másolás könnyen azonosítható, hiszen a belügyminiszter még az alcímeket sem változtatta meg a szövegrészben. Dan Suciu, a román kormány szóvivője csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, amennyiben bebizonyosodik, hogy a belügyminiszter plagizált, távoznia kell a kormányból, mert Dacian Ciolos miniszterelnök számára fontos cél, hogy miniszterei feddhetetlenek legyenek.
A belügyminiszter az oktatási minisztérium hatáskörében működő etikai bizottságtól kérte dolgozatának megvizsgálását. A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a testület a következő ülésén napirendre tűzi a belügyminiszter kérését. Már több magas rangú román vezetővel szemben felmerült a plágium gyanúja, a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök önként mondott le doktori címéről egy hasonló botrány nyomán.
Ponta esetében két bizottság is megállapította, hogy elkövette a plágium vétségét, de a Ponta-kormány úgy módosította a törvényeket, hogy magas rangú tisztségviselők esetében csak az oktatási minisztérium hatáskörében működő etikai bizottság legyen illetékes megvizsgálni a dolgozatokat, és dönteni arról, hogy szabályosan íródtak-e. A román akadémiai szféra egy része élesen bírálta, hogy az ellenőrzési jogkört elvették az egyetemektől.
A Ponta-kormány belügyminisztere, Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esetében is felmerült a plágium gyanúja, de e minisztériumi bizottság megalapozatlannak találta a vádakat.
MTI
Erdély.ma
2015. november 26.
Hazahozni és itthon tartani a szakembereket (Orvosi lakásokat avattak)
Olyan perspektívát kell nyújtanunk a fiatal orvosjelöltek számára, amely rövid távon lelassíthatja, hosszú távon megállíthatja a képzett erdélyi magyar fiatalok elvándorlását – hangsúlyozta Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a marosvásárhelyi Studium Alapítvány által épített sepsiszentgyörgyi orvosi lakások átadásán. Az avatón jelen voltak az első lakók is, akik szerint ez a lehetőség óriási segítség számukra.
A háromezer négyzetméteres belterületen, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán felépített ötszáznegyven négyzetméter összfelületű, kétszintes épület alapkövét két esztendővel ezelőtt tették le. A magyar kormány a Studium Alapítványon keresztül százöt millió forinttal járult hozzá a három kétszobás és három egyszobás lakás építéséhez, berendezéséhez, a megyei önkormányzat a telket adta, az utat, a közüzemi bekötéseket, valamint a kerítésen belüli további munkálatokat a helyi önkormányzattal közösen finanszírozták. Potápi Árpád méltatta az összefogást, ami lehetővé tette, hogy felépüljenek a lakások, és hangsúlyozta, a tegnap átadott létesítmény a székelyföldi magyar közösségnek épült. Az államtitkár kiemelte, a külhoni magyarságnak ma az asszimiláció és az elvándorlás veszélyével kell számolnia, ezért fontos biztosítani, hogy a Magyarország határain kívül élő diákok a jövőben is anyanyelvükön tanulhassanak. Jövőképet kell nyújtani azoknak a fiataloknak, akik szülőföldjükön tanulnak tovább és itt is akarnak maradni – mondotta. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, kiemelt céljuk, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek révén bátorítják a fiatalok itthonmaradását, lehetőséget biztosítanak a pályakezdő orvosoknak, tanároknak, művészeknek a karrierépítéshez. Szerinte a szolgálati lakások és a szórványkollégiumok olyan intézmények, amelyek a megmaradás alappilléreit jelenthetik, és elmondta, ezek megvalósítását a magyar állam támogatja, ezáltal a nemzetépítés igazi tervezője és kivitelezője Erdélyben is. Méltatta a magyar kormány, a Studium Alapítvány, a helyi és megyei önkormányzat összefogását az orvoslakások építésében, amelyet a régi kalákákhoz hasonlított, amikor mindenki azt hozta, amije volt. Szerinte lépésről lépésre, építményről építményre kell és lehet tenni az itthonmaradásért.
A betegnek joga van anyanyelvén beszélni
Hazahozni és itthon tartani akarjuk a szakembereket – mondta Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki emlékeztetett arra, hogy a kórházak 2010-es decentralizációja óta új menedzsmenttel és szemlélettel folytatják a megyei kórház rehabilitációját, támogatják a kézdivásárhelyi és a baróti kórházat, a helyi önkormányzatokkal közösen felújítanak vidéki családorvosi rendelőket. A fiatalok itthontartásáért Sepsiszentgyörgy is folyamatosan cselekszik – mondta Antal Árpád, a város polgármestere, aki megemlítette, hogy hét és fél évvel ezelőtt hirdették meg a Gyere haza programot, és néhány éve átadtak harminc lakást tanároknak, művelődési intézményekben dolgozó alkalmazottaknak. „A magyar kormánnyal összefogva olyan hatásköröket vállaltunk át Románia kormányától, amelyek az állam hatáskörébe tartoznak, de nekünk az az érdekünk, célunk, hogy a fiatalok itthon maradjanak, hogy jó minőségű szolgáltatásokat tudjunk nyújtani az oktatás, az egészségügy, a kultúra területén” – mondta a városvezető, majd azt üzente a kórház minden alkalmazottjának, hogy „a betegnek mindig, minden körülmények között joga van anyanyelven kommunikálni, és nem lehet elfogadni a huszonegyedik század Európájában, hogy egy beteg anyanyelven nem tud kommunikálni az orvossal”. (Az üzenet utalás volt arra a nemrég történt esetre, amit lapunkban olvasói panaszként közöltünk, amikor egy betegnek azt mondta a megyei kórház egyik sürgősségi orvosa, ha nem tud románul, menjen haza.)
Infrastruktúrát, tudást és közösséget építünk – ismertette a Studium Alapítvány jelmondatát dr. Vass Levente, az alapítvány ügyvezető elnöke, és megköszönte az együttműködést minden partnernek, támogatónak. A Böjthe-Beyer Kinga tervezte és a helyi Eurohaus cég által kivitelezett épületet megáldotta Incze Zsolt református és Kovács István unitárius lelkész, valamint Hajdu János plébános, a Sepsi-Barcasági kerület főesperese, majd a meghívottak meglátogatták a lakásokat. Az avatón részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is. Akik beköltözhetnek
A két évre szóló (egyszeri, kétéves meghosszabbítási lehetőséggel) lakhatási pályázatokat egy nyolctagú kuratórium bírálja el. Jelenleg négy igénylőnek utaltak ki lakást, a fennmaradt kettőből az egyik vendéglakásként szolgál a nem sepsiszentgyörgyi, de itt ügyeletező orvosok számára. A kézdivásárhelyi dr. György-Szakács Csaba sebészorvos versenyvizsgával nyerte el állását szeptember 1-jétől a megyei kórházban, szintén orvos feleségével és két kisgyermekével telepedett haza Marosvásárhelyről. Lapunknak azt mondta, tizenkét év után tért vissza Háromszékre, és minden, ami megkönnyíti az elindulást, nagy segítség számukra, így ez a kétszobás lakás is. Bízik abban, hogy ők is segítségére lesznek a helyi közösségnek.
Dr. Gyulai Gabriella neonatológus a megyei kórház újszülött osztályának orvosa, gyergyói származású, jelenleg néhány hónapos kisbabáját neveli. Azt mondja, nagy segítség a szolgálati lakás, de úgy véli, aki el akar menni, az elmegy, szerinte egy lakással senkit nem lehet itt tartani. „Ahhoz, hogy itt maradj, több kell. Számtalan lehetőségem volt elmenni, tanultam külföldön is, de mindig hazajöttem. És úgy tűnik, itt, Sepsiszentgyörgyön és a megyei kórházban jó helyen vagyok.” Nemcsak anyagi szempontból, hanem a karrierje tekintetében is szerencsésnek tartja az alsócsernátoni dr. Ráduly Orsolya labororvos, hogy szolgálati lakást kapott, és januártól a megyei kórházban dolgozhat. A negyedik lakó, a brassói dr. Costache Cătălin intenzív terápiás orvos tegnap nem volt jelen az avatón, így őt nem kérdezhettük, a szervezőktől megtudtuk, jelenleg ingázik, emiatt kért lakást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Olyan perspektívát kell nyújtanunk a fiatal orvosjelöltek számára, amely rövid távon lelassíthatja, hosszú távon megállíthatja a képzett erdélyi magyar fiatalok elvándorlását – hangsúlyozta Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a marosvásárhelyi Studium Alapítvány által épített sepsiszentgyörgyi orvosi lakások átadásán. Az avatón jelen voltak az első lakók is, akik szerint ez a lehetőség óriási segítség számukra.
A háromezer négyzetméteres belterületen, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán felépített ötszáznegyven négyzetméter összfelületű, kétszintes épület alapkövét két esztendővel ezelőtt tették le. A magyar kormány a Studium Alapítványon keresztül százöt millió forinttal járult hozzá a három kétszobás és három egyszobás lakás építéséhez, berendezéséhez, a megyei önkormányzat a telket adta, az utat, a közüzemi bekötéseket, valamint a kerítésen belüli további munkálatokat a helyi önkormányzattal közösen finanszírozták. Potápi Árpád méltatta az összefogást, ami lehetővé tette, hogy felépüljenek a lakások, és hangsúlyozta, a tegnap átadott létesítmény a székelyföldi magyar közösségnek épült. Az államtitkár kiemelte, a külhoni magyarságnak ma az asszimiláció és az elvándorlás veszélyével kell számolnia, ezért fontos biztosítani, hogy a Magyarország határain kívül élő diákok a jövőben is anyanyelvükön tanulhassanak. Jövőképet kell nyújtani azoknak a fiataloknak, akik szülőföldjükön tanulnak tovább és itt is akarnak maradni – mondotta. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, kiemelt céljuk, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek révén bátorítják a fiatalok itthonmaradását, lehetőséget biztosítanak a pályakezdő orvosoknak, tanároknak, művészeknek a karrierépítéshez. Szerinte a szolgálati lakások és a szórványkollégiumok olyan intézmények, amelyek a megmaradás alappilléreit jelenthetik, és elmondta, ezek megvalósítását a magyar állam támogatja, ezáltal a nemzetépítés igazi tervezője és kivitelezője Erdélyben is. Méltatta a magyar kormány, a Studium Alapítvány, a helyi és megyei önkormányzat összefogását az orvoslakások építésében, amelyet a régi kalákákhoz hasonlított, amikor mindenki azt hozta, amije volt. Szerinte lépésről lépésre, építményről építményre kell és lehet tenni az itthonmaradásért.
A betegnek joga van anyanyelvén beszélni
Hazahozni és itthon tartani akarjuk a szakembereket – mondta Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki emlékeztetett arra, hogy a kórházak 2010-es decentralizációja óta új menedzsmenttel és szemlélettel folytatják a megyei kórház rehabilitációját, támogatják a kézdivásárhelyi és a baróti kórházat, a helyi önkormányzatokkal közösen felújítanak vidéki családorvosi rendelőket. A fiatalok itthontartásáért Sepsiszentgyörgy is folyamatosan cselekszik – mondta Antal Árpád, a város polgármestere, aki megemlítette, hogy hét és fél évvel ezelőtt hirdették meg a Gyere haza programot, és néhány éve átadtak harminc lakást tanároknak, művelődési intézményekben dolgozó alkalmazottaknak. „A magyar kormánnyal összefogva olyan hatásköröket vállaltunk át Románia kormányától, amelyek az állam hatáskörébe tartoznak, de nekünk az az érdekünk, célunk, hogy a fiatalok itthon maradjanak, hogy jó minőségű szolgáltatásokat tudjunk nyújtani az oktatás, az egészségügy, a kultúra területén” – mondta a városvezető, majd azt üzente a kórház minden alkalmazottjának, hogy „a betegnek mindig, minden körülmények között joga van anyanyelven kommunikálni, és nem lehet elfogadni a huszonegyedik század Európájában, hogy egy beteg anyanyelven nem tud kommunikálni az orvossal”. (Az üzenet utalás volt arra a nemrég történt esetre, amit lapunkban olvasói panaszként közöltünk, amikor egy betegnek azt mondta a megyei kórház egyik sürgősségi orvosa, ha nem tud románul, menjen haza.)
Infrastruktúrát, tudást és közösséget építünk – ismertette a Studium Alapítvány jelmondatát dr. Vass Levente, az alapítvány ügyvezető elnöke, és megköszönte az együttműködést minden partnernek, támogatónak. A Böjthe-Beyer Kinga tervezte és a helyi Eurohaus cég által kivitelezett épületet megáldotta Incze Zsolt református és Kovács István unitárius lelkész, valamint Hajdu János plébános, a Sepsi-Barcasági kerület főesperese, majd a meghívottak meglátogatták a lakásokat. Az avatón részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is. Akik beköltözhetnek
A két évre szóló (egyszeri, kétéves meghosszabbítási lehetőséggel) lakhatási pályázatokat egy nyolctagú kuratórium bírálja el. Jelenleg négy igénylőnek utaltak ki lakást, a fennmaradt kettőből az egyik vendéglakásként szolgál a nem sepsiszentgyörgyi, de itt ügyeletező orvosok számára. A kézdivásárhelyi dr. György-Szakács Csaba sebészorvos versenyvizsgával nyerte el állását szeptember 1-jétől a megyei kórházban, szintén orvos feleségével és két kisgyermekével telepedett haza Marosvásárhelyről. Lapunknak azt mondta, tizenkét év után tért vissza Háromszékre, és minden, ami megkönnyíti az elindulást, nagy segítség számukra, így ez a kétszobás lakás is. Bízik abban, hogy ők is segítségére lesznek a helyi közösségnek.
Dr. Gyulai Gabriella neonatológus a megyei kórház újszülött osztályának orvosa, gyergyói származású, jelenleg néhány hónapos kisbabáját neveli. Azt mondja, nagy segítség a szolgálati lakás, de úgy véli, aki el akar menni, az elmegy, szerinte egy lakással senkit nem lehet itt tartani. „Ahhoz, hogy itt maradj, több kell. Számtalan lehetőségem volt elmenni, tanultam külföldön is, de mindig hazajöttem. És úgy tűnik, itt, Sepsiszentgyörgyön és a megyei kórházban jó helyen vagyok.” Nemcsak anyagi szempontból, hanem a karrierje tekintetében is szerencsésnek tartja az alsócsernátoni dr. Ráduly Orsolya labororvos, hogy szolgálati lakást kapott, és januártól a megyei kórházban dolgozhat. A negyedik lakó, a brassói dr. Costache Cătălin intenzív terápiás orvos tegnap nem volt jelen az avatón, így őt nem kérdezhettük, a szervezőktől megtudtuk, jelenleg ingázik, emiatt kért lakást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 26.
Református hírnök: Az aktív hallgatás (Lelkigondozói képzés Sepsiszentgyörgyön)
Amikor figyelemmel hallgatunk meg másokat, a gyógyulási folyamat lehetőségét indítjuk el, viszont sérülést okozhatunk, amikor nem ezt tesszük. Többek között ezt is megtanulhattuk a vallástanárok számára november 19–20-án szervezett lelkigondozói képzésen.
Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Roth Levente katekétikai előadó és Incze Hajnalka református vallástanár, akárcsak az elmúlt évben, idén is megszervezte a vallástanárok kétnapos továbbképzését Lelkigondozói szolgálat címmel. A képzés szervezői az elmúlt év tapasztalatait és eredményeit figyelembe véve folytatták a megkezdett utat, vagyis lehetőséget biztosítottak a közös gondolkodásra, imádkozásra és tanulásra.
A képzést Becsky Borbála marosvásárhelyi pszichológus, keresztyén lelkigondozó, a Keresztény Lelkigondozói Szolgálat erdélyi koordinátora, valamint munkatársa, Fülöp Csilla tartotta. Ezt a fajta oktatást eredetileg Orbán Noémi lelkipásztor hozta át az Egyesült Királyságból és indította el Erdélyben is azzal a szándékkal, hogy értékes tanulási tapasztalatot nyújtson a hallgatóknak, melyet aztán szolgálatuk során a gyakorlatban is hasznosíthatnak. Ugyanis saját megfogalmazásuk szerint missziójuknak tekintik, hogy erőforrásként szolgáljanak a gyülekezetek és különböző szervezetek számára, fő céljuk pedig a lelkigondozás fejlesztése és támogatása. A sepsiszentgyörgyi református esperesi hivatal tanácstermében tartott továbbképzőn a sepsi és kézdi-orbai egyházmegyék református vallástanárai vettek részt. Rendkívüli alkalom volt arra, hogy mindannyian megérezzük: Isten szeretetét a keresztyén lelkigondozáson keresztül is kifejezhetjük. Tanárokként valamennyien azon fáradozunk nap mint nap, hogy tanítványaink tudását gyarapítsuk és segítsük lelki-szellemi kibontakozásukat, viszont a képzés ideje alatt azt is megfogalmaztuk, hogy fontos szem előtt tartanunk a lelkigondozásukat.
Bensőséges hangulatban töltekeztünk fel lelkileg és szellemileg. Köszönet illesse az anyagi és erkölcsi támogatásért a Sepsi Református Egyházmegye Tanácsát és a szervezőket, a képzőknek pedig szintén hálás szívvel köszönjük meg ezt a két igencsak tartalmas napot.
Bocz Ildikó Rita
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Amikor figyelemmel hallgatunk meg másokat, a gyógyulási folyamat lehetőségét indítjuk el, viszont sérülést okozhatunk, amikor nem ezt tesszük. Többek között ezt is megtanulhattuk a vallástanárok számára november 19–20-án szervezett lelkigondozói képzésen.
Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Roth Levente katekétikai előadó és Incze Hajnalka református vallástanár, akárcsak az elmúlt évben, idén is megszervezte a vallástanárok kétnapos továbbképzését Lelkigondozói szolgálat címmel. A képzés szervezői az elmúlt év tapasztalatait és eredményeit figyelembe véve folytatták a megkezdett utat, vagyis lehetőséget biztosítottak a közös gondolkodásra, imádkozásra és tanulásra.
A képzést Becsky Borbála marosvásárhelyi pszichológus, keresztyén lelkigondozó, a Keresztény Lelkigondozói Szolgálat erdélyi koordinátora, valamint munkatársa, Fülöp Csilla tartotta. Ezt a fajta oktatást eredetileg Orbán Noémi lelkipásztor hozta át az Egyesült Királyságból és indította el Erdélyben is azzal a szándékkal, hogy értékes tanulási tapasztalatot nyújtson a hallgatóknak, melyet aztán szolgálatuk során a gyakorlatban is hasznosíthatnak. Ugyanis saját megfogalmazásuk szerint missziójuknak tekintik, hogy erőforrásként szolgáljanak a gyülekezetek és különböző szervezetek számára, fő céljuk pedig a lelkigondozás fejlesztése és támogatása. A sepsiszentgyörgyi református esperesi hivatal tanácstermében tartott továbbképzőn a sepsi és kézdi-orbai egyházmegyék református vallástanárai vettek részt. Rendkívüli alkalom volt arra, hogy mindannyian megérezzük: Isten szeretetét a keresztyén lelkigondozáson keresztül is kifejezhetjük. Tanárokként valamennyien azon fáradozunk nap mint nap, hogy tanítványaink tudását gyarapítsuk és segítsük lelki-szellemi kibontakozásukat, viszont a képzés ideje alatt azt is megfogalmaztuk, hogy fontos szem előtt tartanunk a lelkigondozásukat.
Bensőséges hangulatban töltekeztünk fel lelkileg és szellemileg. Köszönet illesse az anyagi és erkölcsi támogatásért a Sepsi Református Egyházmegye Tanácsát és a szervezőket, a képzőknek pedig szintén hálás szívvel köszönjük meg ezt a két igencsak tartalmas napot.
Bocz Ildikó Rita
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 26.
Templomaink – Illyefalva
A Baróti-hegyekből eredő patak völgyében, az Olt folyó jobb oldali teraszán fekszik a falu, amely nevét Illés prófétáról, a település fölött emelkedő magaslaton álló református templomának középkori védőszentjéről kapta.
Így bukkan fel először 1322-ben a pápai tizedjegyzékben Villa Helye néven, 1333-ban villa Elye, egy évvel később pedig villa Hellye néven szerepel ugyanott. Az 1567. évi regestrumban jelent meg a ma is használt megnevezése Illyefalva alakban. Akkor Sepsiszentgyörgy mellett Sepsiszék második legnagyobb települése volt, 1578 és 1876 között mezővárosi ranggal rendelkezett. A falu templomának és erődítményeinek építéstörténetéről gyér adatok állnak rendelkezésünkre. Kutatásukat az is nehezíti, hogy a település oklevelei az 1658-ban elszenvedett török-tatár dúlásban elpusztultak. A pápai tizedjegyzék alapján bizonyosra vehető, hogy Illyefalvának létezett egy, a mai helyén álló temploma, amelyet a XV. század végén gótikus stílusban átépítettek. Az 1738-as földrengés a templomot annyira megrongálta, hogy kisebb javítások után 1782 és 1785 között teljesen át kellett építeni. Az új templomot 1785-ben kazettás mennyezettel és festett bútorzattal látták el. Ez a ma is álló templom kettős térfűzésű, hajó és szentély együtteséből álló keletelt épület. Alaprajzi elrendezése, falainak felépítése arra enged következtetni, hogy az illyefalvi templom XVIII. századi pallérmunka eredménye és a Székelyföldön elterjedt népi barokk építészet egyik szerényebb emléke. Az erődítmények datálását illetően különbséget kell tenni a belső és a külső vár között. A belső vár szuroköntős, öles vastagságú kőfalait valószínűleg a harangtoronnyal egy időben, feltételezhetően a templom gótikus átépítésével párhuzamosan emelték valamikor a XV–XVI. század fordulóján. Valószínűleg az 1612-es háborús események miatt döntött úgy Illyefalva közössége, hogy a meglévő templomkastély köré egy második, korszerűbb védelmi gyűrűt épít. A külső vár bizonyára Bethlen Gábor fejedelemsége alatt épült, s talán I. Rákóczi György uralkodása idején fejezték be. Ezt a feltételezést az írott források mellett a külső vár (szabálytalan) ötszögű alaprajza, az olaszbástyaszerűen megépített délkeleti, északnyugati és délnyugati saroktornyok és némiképp a védőfalak kizárólag tűzfegyverek számára készült lőrései is alátámasztják. Az 1989-es fordulat után szerencsés változásokon megy át a vár és templom. Külföldi segítséggel sikerült szinte teljesen újjáépíteni, ekkor került sor teljes restaurálására. Ezzel párhuzamosan folyt a várfalak és bástyák helyreállítása és újjáépítése, amelyek ma a KIDA Alapítvány használatában vannak, s melyekben nyári időszakban táborozásra alkalmas szálláshelyeket létesítettek. A református gyülekezet létszáma jelenleg 670 fő, ez a falu lakosságának kétharmadát jelenti.
Gáspár-Babos Etele Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Baróti-hegyekből eredő patak völgyében, az Olt folyó jobb oldali teraszán fekszik a falu, amely nevét Illés prófétáról, a település fölött emelkedő magaslaton álló református templomának középkori védőszentjéről kapta.
Így bukkan fel először 1322-ben a pápai tizedjegyzékben Villa Helye néven, 1333-ban villa Elye, egy évvel később pedig villa Hellye néven szerepel ugyanott. Az 1567. évi regestrumban jelent meg a ma is használt megnevezése Illyefalva alakban. Akkor Sepsiszentgyörgy mellett Sepsiszék második legnagyobb települése volt, 1578 és 1876 között mezővárosi ranggal rendelkezett. A falu templomának és erődítményeinek építéstörténetéről gyér adatok állnak rendelkezésünkre. Kutatásukat az is nehezíti, hogy a település oklevelei az 1658-ban elszenvedett török-tatár dúlásban elpusztultak. A pápai tizedjegyzék alapján bizonyosra vehető, hogy Illyefalvának létezett egy, a mai helyén álló temploma, amelyet a XV. század végén gótikus stílusban átépítettek. Az 1738-as földrengés a templomot annyira megrongálta, hogy kisebb javítások után 1782 és 1785 között teljesen át kellett építeni. Az új templomot 1785-ben kazettás mennyezettel és festett bútorzattal látták el. Ez a ma is álló templom kettős térfűzésű, hajó és szentély együtteséből álló keletelt épület. Alaprajzi elrendezése, falainak felépítése arra enged következtetni, hogy az illyefalvi templom XVIII. századi pallérmunka eredménye és a Székelyföldön elterjedt népi barokk építészet egyik szerényebb emléke. Az erődítmények datálását illetően különbséget kell tenni a belső és a külső vár között. A belső vár szuroköntős, öles vastagságú kőfalait valószínűleg a harangtoronnyal egy időben, feltételezhetően a templom gótikus átépítésével párhuzamosan emelték valamikor a XV–XVI. század fordulóján. Valószínűleg az 1612-es háborús események miatt döntött úgy Illyefalva közössége, hogy a meglévő templomkastély köré egy második, korszerűbb védelmi gyűrűt épít. A külső vár bizonyára Bethlen Gábor fejedelemsége alatt épült, s talán I. Rákóczi György uralkodása idején fejezték be. Ezt a feltételezést az írott források mellett a külső vár (szabálytalan) ötszögű alaprajza, az olaszbástyaszerűen megépített délkeleti, északnyugati és délnyugati saroktornyok és némiképp a védőfalak kizárólag tűzfegyverek számára készült lőrései is alátámasztják. Az 1989-es fordulat után szerencsés változásokon megy át a vár és templom. Külföldi segítséggel sikerült szinte teljesen újjáépíteni, ekkor került sor teljes restaurálására. Ezzel párhuzamosan folyt a várfalak és bástyák helyreállítása és újjáépítése, amelyek ma a KIDA Alapítvány használatában vannak, s melyekben nyári időszakban táborozásra alkalmas szálláshelyeket létesítettek. A református gyülekezet létszáma jelenleg 670 fő, ez a falu lakosságának kétharmadát jelenti.
Gáspár-Babos Etele Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 26.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Jókai Mór, a legolvasottabb magyar írónk
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör november 24-én, kedden délután tartotta munkaülését a megyei könyvtárban. A rendezvényt Simonfi Imre ny. újságíró nyitotta meg Epilógusc. versével. A lelkesen elszavalt műből a szülőföld iránti szeretet, magyarságtudat, a román nép iránti tisztelet, a pályafutás sok-sok emléke csendült ki élvezhető módon.
Nagy Gizella ny. tanár Jókai Mór írói munkássága c. tanulmányát ismertette az író születésének 190. évfordulója alkalmából. Magvas, érdekfeszítő előadását a romantika bemutatásával kezdte, majd néhány irodalomkritikus méltatását mutatta be. „Regényeivel és elbeszéléseivel megteremtette a magyar olvasóközönséget, melynek még ma is a legnépszerűbb írója” – nyilatkozik Lengyel Dénes az írófejedelemről.
Az előadó kiemelte Jókai regényeinek pozitív kisugárzását, közvetlen ismeretterjesztő módszerét, finom iróniáját, bámulatos szókincsét. Ezekkel támasztotta alá, miért éppen ő a legolvasottabb magyar prózaírónk. Az irodalombarátok a továbbiakban megismerhették legfontosabb életrajzi állomásait. Képet nyerhettek családjáról, a pápai kollégiumi évekről, Petőfivel való barátságáról, kecskeméti jogászéveiről, első irodalmi munkáiról. Betekintést nyerhettek a Pesti Tízek Társaságába, lapszerkesztő tevékenységébe, a forradalomban való részvételébe, Laborfalvi Rózával való kapcsolatába, békepárti magatartásába, Sajó álnéven való publikálásába: mindazokba a körülményekbe, amelyek befolyásolták munkásságát. Ismertette leleményes cselekménybonyolítását, klasszikus példákat hozva fel Az arany ember, Sárga rózsa, A kőszívű ember fiai, Az új földesúrc. regényeiből.
Bemutatta eszményített hőseit (Jenőy, Szentirmay), negatív szereplőit (Abellinó), de realisztikusan ábrázolt alakjait is, Kárpáthy Jánost hozva fel példaként. Pozitív (Baradlayné) és negatív (Athalie) nőalakjai mellett kiemelte kitűnően lefestett mellékszereplőit is (Tallérosy Zebulon).
Végül az írói stílusáról értekezett megkapóan. Kiderült, hogy szinte minden társadalmi osztály nyelvét ismerte a kollégiumi műnyelvtől kezdődően a kártyások szaknyelvén át a zsiványok virágnyelvéig. „Ő a mesterfejedelem” – vallja Kosztolányi. A logikusan felépítet, jól dokumentált előadást Czernák Ferenc, Gál Zoltán és Hevesi József illusztrálta felolvasással.
Az est befejező részében a közösség alapító tagjára, Bokor Ellára emlékeztek születésének 95. évfordulója alkalmából. Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Katona Béla a költőnő verseiből adott elő egy csokorra valót. A költeményekből a szív megannyi érzése, a reménytelen szomorúság, a haláltudat, az idő könyörtelen múlása, az élet titokzatossága, a haza és irodalom iránti szeretet csendült fel.
Agapé és baráti beszélgetés zárta a színvonalas rendezvényt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)
Jókai Mór, a legolvasottabb magyar írónk
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör november 24-én, kedden délután tartotta munkaülését a megyei könyvtárban. A rendezvényt Simonfi Imre ny. újságíró nyitotta meg Epilógusc. versével. A lelkesen elszavalt műből a szülőföld iránti szeretet, magyarságtudat, a román nép iránti tisztelet, a pályafutás sok-sok emléke csendült ki élvezhető módon.
Nagy Gizella ny. tanár Jókai Mór írói munkássága c. tanulmányát ismertette az író születésének 190. évfordulója alkalmából. Magvas, érdekfeszítő előadását a romantika bemutatásával kezdte, majd néhány irodalomkritikus méltatását mutatta be. „Regényeivel és elbeszéléseivel megteremtette a magyar olvasóközönséget, melynek még ma is a legnépszerűbb írója” – nyilatkozik Lengyel Dénes az írófejedelemről.
Az előadó kiemelte Jókai regényeinek pozitív kisugárzását, közvetlen ismeretterjesztő módszerét, finom iróniáját, bámulatos szókincsét. Ezekkel támasztotta alá, miért éppen ő a legolvasottabb magyar prózaírónk. Az irodalombarátok a továbbiakban megismerhették legfontosabb életrajzi állomásait. Képet nyerhettek családjáról, a pápai kollégiumi évekről, Petőfivel való barátságáról, kecskeméti jogászéveiről, első irodalmi munkáiról. Betekintést nyerhettek a Pesti Tízek Társaságába, lapszerkesztő tevékenységébe, a forradalomban való részvételébe, Laborfalvi Rózával való kapcsolatába, békepárti magatartásába, Sajó álnéven való publikálásába: mindazokba a körülményekbe, amelyek befolyásolták munkásságát. Ismertette leleményes cselekménybonyolítását, klasszikus példákat hozva fel Az arany ember, Sárga rózsa, A kőszívű ember fiai, Az új földesúrc. regényeiből.
Bemutatta eszményített hőseit (Jenőy, Szentirmay), negatív szereplőit (Abellinó), de realisztikusan ábrázolt alakjait is, Kárpáthy Jánost hozva fel példaként. Pozitív (Baradlayné) és negatív (Athalie) nőalakjai mellett kiemelte kitűnően lefestett mellékszereplőit is (Tallérosy Zebulon).
Végül az írói stílusáról értekezett megkapóan. Kiderült, hogy szinte minden társadalmi osztály nyelvét ismerte a kollégiumi műnyelvtől kezdődően a kártyások szaknyelvén át a zsiványok virágnyelvéig. „Ő a mesterfejedelem” – vallja Kosztolányi. A logikusan felépítet, jól dokumentált előadást Czernák Ferenc, Gál Zoltán és Hevesi József illusztrálta felolvasással.
Az est befejező részében a közösség alapító tagjára, Bokor Ellára emlékeztek születésének 95. évfordulója alkalmából. Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Katona Béla a költőnő verseiből adott elő egy csokorra valót. A költeményekből a szív megannyi érzése, a reménytelen szomorúság, a haláltudat, az idő könyörtelen múlása, az élet titokzatossága, a haza és irodalom iránti szeretet csendült fel.
Agapé és baráti beszélgetés zárta a színvonalas rendezvényt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 26.
Átfogó monográfia a nagyváradi zsidóság történetéről
Igényes, átfogó monográfiaként ajánlotta Lőwy Dániel kötetét az egybegyűltek figyelmébe Mile Lajos főkonzul, mint mondta, leendő történészek, művészettörténészek, kutatók és mindannyiunk egyaránt hasznosan forgathatják; Az úri város zsidó lakosai. A nagyváradi zsidóság története című kiadvány a Magyar Unitárius Egyház gondozásában jelent meg, és hétfőn délután mutatták be a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
Bevezetőjében a főkonzul kifejtette, hogy a szerző szakmája szerint vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, a fizikai és kémiai tudományok doktora, emellett helytörténészként tevékenykedik, új könyve révén pedig történészi és írói adottságairól is tanúságot tesz. – Az 560 oldalas monográfiát lapozgatva a 13. századig megyünk vissza az időben, és természetesen szembesülünk azzal, hogy a zsidóságnak mennyire fontos szerepe volt Nagyvárad fejlődésében, főként a 19. században, a millennium időszakában és a 20. század elején. Ha megnézzük például a korabeli szecessziós épületeket, világos, hogy Nagyvárad fejlődése szempontjából meghatározó volt a zsidóság tevékenysége és élete, és ez érvényesült a gazdasági, a kulturális és szellemi élet egészében is – hangsúlyozta Mile Lajos. Hozzáfűzte: Lőwy Dániel munkája alaposan kitér a magyar szellemtörténet és történelem ezen területeire, és természetesen azokra az időkre is, amikor már korántsem volt zavartalan a város fejlődése és a zsidó közösség élete; bátorság és tárgyilagosság jellemzi a szerző hozzáállását, amellyel ezt az időszakot tárgyalja, ez is erénye a kötetnek.
A szerző elsőként arról beszélt, hogy a kötetet az Egyesült Államokban írta, olyan közegben, „ahol más nyelven beszélnek, másként gondolkodnak, sőt másként is éreznek”. – Szigetet képeztem a környezetemhez képest, egyféle belső migrációban éltem. Nyilvánvalóan az otthoni barátok, kollégák segítségére szorultam, hiszen nagyon sok dokumentációs anyaghoz nem volt hozzáférésem. Sokan elektronikus és postai küldemények révén segítettek, ugyanakkor lehetőségem nyílt a Washingtoni Holokauszt Múzeum könyvtárában és levéltárában kutatni. Ott egymillió oldalnyi magyar levéltári anyag kutatható – köztük a nagyváradi csendőrség, polgármesteri hivatal és főispáni hivatal levéltára –, leginkább Radu Ioanidnak köszönhetően. Ő már azelőtt kivitte az anyagot, hogy az amerikai–román szerződés ezt lehetővé tette volna – résztelezte Lőwy Dániel. Örömmel nyugtázta, hogy míg első, a kolozsvári zsidókról írt A Kálváriától a tragédiáig című kötetét az inkább református illetőségű Koinónia jelentette meg, mostani könyve az unitárius egyház kiadójának gondozásában látott napvilágot; bizonyítja ez, hogy egy közösség ügye ténylegesen magyar üggyé válhat.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Igényes, átfogó monográfiaként ajánlotta Lőwy Dániel kötetét az egybegyűltek figyelmébe Mile Lajos főkonzul, mint mondta, leendő történészek, művészettörténészek, kutatók és mindannyiunk egyaránt hasznosan forgathatják; Az úri város zsidó lakosai. A nagyváradi zsidóság története című kiadvány a Magyar Unitárius Egyház gondozásában jelent meg, és hétfőn délután mutatták be a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
Bevezetőjében a főkonzul kifejtette, hogy a szerző szakmája szerint vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, a fizikai és kémiai tudományok doktora, emellett helytörténészként tevékenykedik, új könyve révén pedig történészi és írói adottságairól is tanúságot tesz. – Az 560 oldalas monográfiát lapozgatva a 13. századig megyünk vissza az időben, és természetesen szembesülünk azzal, hogy a zsidóságnak mennyire fontos szerepe volt Nagyvárad fejlődésében, főként a 19. században, a millennium időszakában és a 20. század elején. Ha megnézzük például a korabeli szecessziós épületeket, világos, hogy Nagyvárad fejlődése szempontjából meghatározó volt a zsidóság tevékenysége és élete, és ez érvényesült a gazdasági, a kulturális és szellemi élet egészében is – hangsúlyozta Mile Lajos. Hozzáfűzte: Lőwy Dániel munkája alaposan kitér a magyar szellemtörténet és történelem ezen területeire, és természetesen azokra az időkre is, amikor már korántsem volt zavartalan a város fejlődése és a zsidó közösség élete; bátorság és tárgyilagosság jellemzi a szerző hozzáállását, amellyel ezt az időszakot tárgyalja, ez is erénye a kötetnek.
A szerző elsőként arról beszélt, hogy a kötetet az Egyesült Államokban írta, olyan közegben, „ahol más nyelven beszélnek, másként gondolkodnak, sőt másként is éreznek”. – Szigetet képeztem a környezetemhez képest, egyféle belső migrációban éltem. Nyilvánvalóan az otthoni barátok, kollégák segítségére szorultam, hiszen nagyon sok dokumentációs anyaghoz nem volt hozzáférésem. Sokan elektronikus és postai küldemények révén segítettek, ugyanakkor lehetőségem nyílt a Washingtoni Holokauszt Múzeum könyvtárában és levéltárában kutatni. Ott egymillió oldalnyi magyar levéltári anyag kutatható – köztük a nagyváradi csendőrség, polgármesteri hivatal és főispáni hivatal levéltára –, leginkább Radu Ioanidnak köszönhetően. Ő már azelőtt kivitte az anyagot, hogy az amerikai–román szerződés ezt lehetővé tette volna – résztelezte Lőwy Dániel. Örömmel nyugtázta, hogy míg első, a kolozsvári zsidókról írt A Kálváriától a tragédiáig című kötetét az inkább református illetőségű Koinónia jelentette meg, mostani könyve az unitárius egyház kiadójának gondozásában látott napvilágot; bizonyítja ez, hogy egy közösség ügye ténylegesen magyar üggyé válhat.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 26.
Isten éltessen, Doki bácsi!
Úgy kellett volna, hogy a fiad által titokban készített, születésnapi meglepetésnek szánt Album amicorumba írjak egy köszöntőt, kedves Doki bácsi, csak hát az idő tájt, amikor ez a szándék a tudomásomra jutott, én mintegy három héten át egyik színházi fesztiválról mentem a másikra, így nem futotta az időmből a te szép, kerek, kilencvenéves születésnapodra készülő könyvecskébe köszöntőt fogalmazni. Biztos vagyok benne, hogy színházszerető emberként megbocsátod ezt nekem, kedves Doki bácsi/Lőwy Károly/Dániel Károly (ha nem is „mindhárman”, de valamelyik a három közül), mert hiszen tudod: a színház mindenekelőtt!
Apropó, színház. Jó ideje megfogalmazódott bennem, hogy kicsit csehovi figura vagy, kedves Doki bácsi, remélem, nem veszed rossz néven tőlem ezt a „merész” gondolatot. Talán ezért is volt telitalálat, hogy két remek színész, Hatházi András és Bogdán Zsolt működött közre a kedd esti, könyvbemutatóval egybekötött, születésnapi felolvasóesteden, mindkettő több csehovi hős kitűnő megformálója.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
Úgy kellett volna, hogy a fiad által titokban készített, születésnapi meglepetésnek szánt Album amicorumba írjak egy köszöntőt, kedves Doki bácsi, csak hát az idő tájt, amikor ez a szándék a tudomásomra jutott, én mintegy három héten át egyik színházi fesztiválról mentem a másikra, így nem futotta az időmből a te szép, kerek, kilencvenéves születésnapodra készülő könyvecskébe köszöntőt fogalmazni. Biztos vagyok benne, hogy színházszerető emberként megbocsátod ezt nekem, kedves Doki bácsi/Lőwy Károly/Dániel Károly (ha nem is „mindhárman”, de valamelyik a három közül), mert hiszen tudod: a színház mindenekelőtt!
Apropó, színház. Jó ideje megfogalmazódott bennem, hogy kicsit csehovi figura vagy, kedves Doki bácsi, remélem, nem veszed rossz néven tőlem ezt a „merész” gondolatot. Talán ezért is volt telitalálat, hogy két remek színész, Hatházi András és Bogdán Zsolt működött közre a kedd esti, könyvbemutatóval egybekötött, születésnapi felolvasóesteden, mindkettő több csehovi hős kitűnő megformálója.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 26.
Villámdarabok szemléje: a héten zajlik a SPOT
A héten zajlik, és vasárnapig tart a 9. Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, azaz a SPOT-fesztivál Nagykárolyban.
Az idei rendezvény hívószava: randevú. Most először Szatmárnémetiben is szerveznek programokat. A SPOT-társulat, azaz a fesztivál idejére összeállt minitársulat bemutatja második, a budapesti k2 Színházzal közösen létrehozott produkcióját.
A Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja idén a craiovai, marosvásárhelyi, kolozsvári, újvidéki (Szerbia) és passaui (Németország) oktatási intézmények diákjait látja vendégül. A diákokon kívül jelen lesznek további fiatal művészek Budapestről, Kolozsvárról és Szatmárnémetiből. A programokra – amelyek többségére csütörtöktől vasárnapig kerül sor – a Simion Bărnuţiu Iskolaközpont sporttermében, a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében és a nagykárolyi Equus Lovasegyesület lovardájában kerül sor.
A román, magyar, német és francia nyelvű előadásokra a nagyközönség számára a belépés ingyenes. A szervezők közlése szerint a SPOT-fesztivál idén kiemelt figyelmet fordít a közösségi programokra. Különféle eseményekre kerül sor óvodákban, iskolákban, közterületen és idősek otthonában, román és magyar nyelven is.
„A színház így újra betöltheti a nagykárolyiak életében azt az eszszenciális szerepet, amelyet a hétköznapokban is játszania kellene, hozzájárul a legfiatalabbak neveléséhez, és segít az egyedüllét elviselésében, feldolgozásában” – fogalmaznak közleményükben a szervezők. A SPOT közösségi programja többek között óvodásoknak szóló színházi előadást és középiskolásoknak szóló kreatívírás-műhelyt is tartalmaz. De lesz éjszakai filmvetítés nagykárolyi lakónegyedekben, jellegzetesen urbánus épületfelületekre: kazánházakra, garázsfalakra vetítenek az érdeklődőknek. Emellett természetesen utcai színházi előadásokra is sor kerül.
Az oktatási-nevelési és közösségi programokban közreműködnek: a kolozsvári színház és televízió kar harmadéves diákjai, Fischer Botond és Horváth Benji költő, Banga Szilárd és Lamaskier képzőművész, valamint a kolozsvári színi egyetem mesteris diákjai, Árus Péter, Budizsa Evelin és Szucher Ágnes. A meghívott diákok részt vehetnek a Soós Attila rendező-koreográfus által tartott fizikai színházi műhelymunkában. Soós a Budapesti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett fizikai színház szakon, 2013-ban pedig megalapította a Trojka Színházat.
Egyéjszakás dráma a neve annak a projektnek, amelyet a nagykárolyi SPOT és a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén első alkalommal mutat be. Az együttműködés tulajdonképpen a kolozsvári színház magyar dráma napjára szervezett (szeptember 21-ei), egyéjszakás drámaírói műhelyének következő állomása.
A szeptemberi projekt keretében egy éjszaka alatt hét dráma született, amelyekből a nagykárolyi találkozó során a craiovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, újvidéki és passaui diákok előadásokat hoznak létre. Folytatva a drámaírói műhely alapgondolatát, a csoportok a produkciók bemutatása előtt mindössze 24 órával kapják meg a szövegeket.
Szabadság (Kolozsvár)
A héten zajlik, és vasárnapig tart a 9. Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, azaz a SPOT-fesztivál Nagykárolyban.
Az idei rendezvény hívószava: randevú. Most először Szatmárnémetiben is szerveznek programokat. A SPOT-társulat, azaz a fesztivál idejére összeállt minitársulat bemutatja második, a budapesti k2 Színházzal közösen létrehozott produkcióját.
A Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja idén a craiovai, marosvásárhelyi, kolozsvári, újvidéki (Szerbia) és passaui (Németország) oktatási intézmények diákjait látja vendégül. A diákokon kívül jelen lesznek további fiatal művészek Budapestről, Kolozsvárról és Szatmárnémetiből. A programokra – amelyek többségére csütörtöktől vasárnapig kerül sor – a Simion Bărnuţiu Iskolaközpont sporttermében, a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében és a nagykárolyi Equus Lovasegyesület lovardájában kerül sor.
A román, magyar, német és francia nyelvű előadásokra a nagyközönség számára a belépés ingyenes. A szervezők közlése szerint a SPOT-fesztivál idén kiemelt figyelmet fordít a közösségi programokra. Különféle eseményekre kerül sor óvodákban, iskolákban, közterületen és idősek otthonában, román és magyar nyelven is.
„A színház így újra betöltheti a nagykárolyiak életében azt az eszszenciális szerepet, amelyet a hétköznapokban is játszania kellene, hozzájárul a legfiatalabbak neveléséhez, és segít az egyedüllét elviselésében, feldolgozásában” – fogalmaznak közleményükben a szervezők. A SPOT közösségi programja többek között óvodásoknak szóló színházi előadást és középiskolásoknak szóló kreatívírás-műhelyt is tartalmaz. De lesz éjszakai filmvetítés nagykárolyi lakónegyedekben, jellegzetesen urbánus épületfelületekre: kazánházakra, garázsfalakra vetítenek az érdeklődőknek. Emellett természetesen utcai színházi előadásokra is sor kerül.
Az oktatási-nevelési és közösségi programokban közreműködnek: a kolozsvári színház és televízió kar harmadéves diákjai, Fischer Botond és Horváth Benji költő, Banga Szilárd és Lamaskier képzőművész, valamint a kolozsvári színi egyetem mesteris diákjai, Árus Péter, Budizsa Evelin és Szucher Ágnes. A meghívott diákok részt vehetnek a Soós Attila rendező-koreográfus által tartott fizikai színházi műhelymunkában. Soós a Budapesti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett fizikai színház szakon, 2013-ban pedig megalapította a Trojka Színházat.
Egyéjszakás dráma a neve annak a projektnek, amelyet a nagykárolyi SPOT és a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén első alkalommal mutat be. Az együttműködés tulajdonképpen a kolozsvári színház magyar dráma napjára szervezett (szeptember 21-ei), egyéjszakás drámaírói műhelyének következő állomása.
A szeptemberi projekt keretében egy éjszaka alatt hét dráma született, amelyekből a nagykárolyi találkozó során a craiovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, újvidéki és passaui diákok előadásokat hoznak létre. Folytatva a drámaírói műhely alapgondolatát, a csoportok a produkciók bemutatása előtt mindössze 24 órával kapják meg a szövegeket.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 26.
Búcsú Gábor Katitól
Istenem, azok a régi turnék, ősz és szeptember és tele születésnapokkal. Minden este előadás után valakit felköszöntöttünk, énekeltünk, táncoltunk és vidámak voltunk. Mennyi szép élményünk volt a sokat szidott turnékon. Mert igaz, hogy hideg volt és rossz volt az autóbusz, de a közönség mindenütt szeretett bennünket és tapssal sokat fizetett… Hány és hány öltözőben fordultál meg, Kati, életedben, hiszen jóval a mi korosztályunk előtt már színpadon voltál, és akkor a színház nagybetűs Ünnep volt, különösen, mikor elmentünk az állandó társulattal nem rendelkező városokba, falvakba.
Jó volt akkoriban együtt játszani az előttünk járókkal, átvenni a tapasztalást, még akkor is, ha néha bölcsebbnek éreztük magunkat az elődöknél. Mert ilyen a világ rendje: az új s új nemzedékek mindig másképpen fogalmaznak, másképpen mondják az igét, s csak mikor már sokasodnak a ráncok és gyérül a hajkorona, akkor értjük meg, hogy mennyire fontos volt, amit kaptunk az elődeinktől. Igazán itt érezted magad itthon, a Körös-parti városban, ahol a Fő utcán volt otthonod, és te jártad a napi utat a színház és a család között. Mert a színház mellett a család volt számodra a legfontosabb, Jóska bácsi, a férjed és partnered és rendeződ, és Kati lányod, aki a nyomdokaitokba lépett. Úgy is hívtunk: most jön a nagy Kati, mert a kicsi a lányod volt, akivel gyönyörűen éltél egész életedben.
Most már az égi társulatnál vagy, s biztosan találkozol a régi nagyokkal, elsőre Gábor Jóska köszöntött téged, aztán Csekéék, Papp Magda és Belényi Feri, Halasi Gyasza és Erzsike… Hosszú a sor és egyre gyarapodik az égi társulat. Hát vigyázzatok Ti ott mireánk, küldjetek apró jeleket, hogy emlékezzünk. És akkor újra lesznek szép szeptember végi előadások, benépesülnek az öltözők és a Játék sem áll meg soha. Gábor Kati, nyugodj békében!
Kiss Törék Ildikó
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Istenem, azok a régi turnék, ősz és szeptember és tele születésnapokkal. Minden este előadás után valakit felköszöntöttünk, énekeltünk, táncoltunk és vidámak voltunk. Mennyi szép élményünk volt a sokat szidott turnékon. Mert igaz, hogy hideg volt és rossz volt az autóbusz, de a közönség mindenütt szeretett bennünket és tapssal sokat fizetett… Hány és hány öltözőben fordultál meg, Kati, életedben, hiszen jóval a mi korosztályunk előtt már színpadon voltál, és akkor a színház nagybetűs Ünnep volt, különösen, mikor elmentünk az állandó társulattal nem rendelkező városokba, falvakba.
Jó volt akkoriban együtt játszani az előttünk járókkal, átvenni a tapasztalást, még akkor is, ha néha bölcsebbnek éreztük magunkat az elődöknél. Mert ilyen a világ rendje: az új s új nemzedékek mindig másképpen fogalmaznak, másképpen mondják az igét, s csak mikor már sokasodnak a ráncok és gyérül a hajkorona, akkor értjük meg, hogy mennyire fontos volt, amit kaptunk az elődeinktől. Igazán itt érezted magad itthon, a Körös-parti városban, ahol a Fő utcán volt otthonod, és te jártad a napi utat a színház és a család között. Mert a színház mellett a család volt számodra a legfontosabb, Jóska bácsi, a férjed és partnered és rendeződ, és Kati lányod, aki a nyomdokaitokba lépett. Úgy is hívtunk: most jön a nagy Kati, mert a kicsi a lányod volt, akivel gyönyörűen éltél egész életedben.
Most már az égi társulatnál vagy, s biztosan találkozol a régi nagyokkal, elsőre Gábor Jóska köszöntött téged, aztán Csekéék, Papp Magda és Belényi Feri, Halasi Gyasza és Erzsike… Hosszú a sor és egyre gyarapodik az égi társulat. Hát vigyázzatok Ti ott mireánk, küldjetek apró jeleket, hogy emlékezzünk. És akkor újra lesznek szép szeptember végi előadások, benépesülnek az öltözők és a Játék sem áll meg soha. Gábor Kati, nyugodj békében!
Kiss Törék Ildikó
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 26.
Alaphármast építenek
Közösségfejlesztés magyar kormányzati segítséggel
Játékokat és gyerekkönyveket tartalmazó Csodasarkot adott át tegnap a Váradi József-iskolának és a Székely Mikó Kollégiumnak Potápi Árpád. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezt követően részt vett a Studium Orvosi Szolgálati Lakások átadó ünnepségén, miután ezek felépítését a magyar kormány 340 ezer euróval támogatta.
A Váradi József Általános Iskola dísztermében Fekécs Károly igazgató és mintegy ötven fehéringes-nyakkendős kisiskolás fogadta a magyar küldöttséget. A történelem szakos tanári alapvégzettségű államtitkár, aki „kedves kollégáknak” tekintette a megjelent pedagógusokat, közvetlen hangú beszédben gratulált A mi városunk pályázat győzteseinek (összesen több mint 3000 intézmény versengett), és „az első hóval elébe menve a Mikulásnak”, átadta az innovatív játékokból és könyvekből álló, százezer forint értékű csomagokat.
A Csodasarkot Zsigmond Katalin nyerte (I. osztály, tanítónő Domokos Zsuzsanna), díjat kapott Berde Blanka (IV., Tankó Blanka), Gáspár Dániel (I., Bardócz Ildikó), Szonda Regő (II., Saica Enikő), Gáspár Hanna Petra (Gulliver óvoda, Bódi-Bartos Laura). A versenyben egyénileg vettek részt a gyerekek, de az elismerés az osztályaiknak dukál. Az ajándékcsomagokat helyben, fülig érő szájjal és remegő kézzel fel is a nyitották!
Ezt követően átadták a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház udvarán mintegy 450 ezer euróból épített hat orvosi lakást.
– Ez egy olyan eszköz, amivel itt tudjuk tartani az orvosainkat, és biztonságos egészségügyi ellátást tudunk biztosítani a lakosságnak. Előremutató kezdeményezés, amelynek nemsokára Szatmárnémetiben lesz folytatása – nyilatkozta Potápi Árpád.
A lakások alapkövét két éve rakták le a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítvány kezdeményezésére.
– Az a tapasztalatunk, hogy nagy igény van ilyen jellegű segítségre, és mi ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy magyar emberhez magyarul szóljon az orvos – mondta dr. Vass Levente, az alapítvány elnöke.
Antal Álmos, a kórház orvos-igazgatója szerint „a kezdő orvos tíz gondjából kettőt megoldottak”: munkahelyet és lakást ajánlottak.
Dr. Ráduly Orsolya rezidens labororvos jó szívvel el is fogadta ezeket, annál is inkább, mert „nem a pénzt tekinti elsődlegesnek, hanem azt, hogy segítsen saját közösségének”.
Antal Árpád szerint „kár, hogy a román kormány kimaradt ebből a projektből”, amelynek nagy részét a magyar kormány állta. A megyei és a városi önkormányzat olyan munkát végzett el, „ami nem lenne feltétlenül a feladata” – jelentette ki a megyeszékhelyi polgármester.
Tamás Sándor megyetanácselnök az „alaphármasnak” számító híd-út-kórház-fejlesztés részeként tekint erre a beruházásra, amelyhez még a 18 millió eurós kórházfelújítás is tartozik, benne 4 millió eurónyi új berendezéssel. Incze Zsolt református esperes nem hazudtolta meg önmagát, áldása előtt azt kívánta: „Itt üldögéljenek naphosszat, és unatkozzanak az orvosok, semmi dolguk ne legyen.”
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Közösségfejlesztés magyar kormányzati segítséggel
Játékokat és gyerekkönyveket tartalmazó Csodasarkot adott át tegnap a Váradi József-iskolának és a Székely Mikó Kollégiumnak Potápi Árpád. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezt követően részt vett a Studium Orvosi Szolgálati Lakások átadó ünnepségén, miután ezek felépítését a magyar kormány 340 ezer euróval támogatta.
A Váradi József Általános Iskola dísztermében Fekécs Károly igazgató és mintegy ötven fehéringes-nyakkendős kisiskolás fogadta a magyar küldöttséget. A történelem szakos tanári alapvégzettségű államtitkár, aki „kedves kollégáknak” tekintette a megjelent pedagógusokat, közvetlen hangú beszédben gratulált A mi városunk pályázat győzteseinek (összesen több mint 3000 intézmény versengett), és „az első hóval elébe menve a Mikulásnak”, átadta az innovatív játékokból és könyvekből álló, százezer forint értékű csomagokat.
A Csodasarkot Zsigmond Katalin nyerte (I. osztály, tanítónő Domokos Zsuzsanna), díjat kapott Berde Blanka (IV., Tankó Blanka), Gáspár Dániel (I., Bardócz Ildikó), Szonda Regő (II., Saica Enikő), Gáspár Hanna Petra (Gulliver óvoda, Bódi-Bartos Laura). A versenyben egyénileg vettek részt a gyerekek, de az elismerés az osztályaiknak dukál. Az ajándékcsomagokat helyben, fülig érő szájjal és remegő kézzel fel is a nyitották!
Ezt követően átadták a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház udvarán mintegy 450 ezer euróból épített hat orvosi lakást.
– Ez egy olyan eszköz, amivel itt tudjuk tartani az orvosainkat, és biztonságos egészségügyi ellátást tudunk biztosítani a lakosságnak. Előremutató kezdeményezés, amelynek nemsokára Szatmárnémetiben lesz folytatása – nyilatkozta Potápi Árpád.
A lakások alapkövét két éve rakták le a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítvány kezdeményezésére.
– Az a tapasztalatunk, hogy nagy igény van ilyen jellegű segítségre, és mi ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy magyar emberhez magyarul szóljon az orvos – mondta dr. Vass Levente, az alapítvány elnöke.
Antal Álmos, a kórház orvos-igazgatója szerint „a kezdő orvos tíz gondjából kettőt megoldottak”: munkahelyet és lakást ajánlottak.
Dr. Ráduly Orsolya rezidens labororvos jó szívvel el is fogadta ezeket, annál is inkább, mert „nem a pénzt tekinti elsődlegesnek, hanem azt, hogy segítsen saját közösségének”.
Antal Árpád szerint „kár, hogy a román kormány kimaradt ebből a projektből”, amelynek nagy részét a magyar kormány állta. A megyei és a városi önkormányzat olyan munkát végzett el, „ami nem lenne feltétlenül a feladata” – jelentette ki a megyeszékhelyi polgármester.
Tamás Sándor megyetanácselnök az „alaphármasnak” számító híd-út-kórház-fejlesztés részeként tekint erre a beruházásra, amelyhez még a 18 millió eurós kórházfelújítás is tartozik, benne 4 millió eurónyi új berendezéssel. Incze Zsolt református esperes nem hazudtolta meg önmagát, áldása előtt azt kívánta: „Itt üldögéljenek naphosszat, és unatkozzanak az orvosok, semmi dolguk ne legyen.”
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 26.
Vissza a templomba!
Bizony mondom, ha tehetném, és énekkarban énekelhetnék, csakis valamelyik kamarakórust választanám. Persze itt, Sepsiszentgyörgyön. Mert hát egyik kedves pécsi barátom, aki immár negyedszázada legalább kétévente megfordul Háromszéken és városunkban a Pécsi-Komlói Pedagógus Kamarakórus igen lelkes tagjaként, a minap éppen azt boncolgatta, hogy Sepsiszentgyörgy kétségtelenül a kamarazene fellegvára lett, már ami a közös éneklést illeti. És nem az udvariasság fogalmaztatta meg vele ezt a kinyilatkoztatást, hanem főleg az, amit esetről esetre észlel: nem csupán számbelileg gyarapodott itt a kis létszámú éneklő csapatok száma, de színvonalban is igen nagy a növekedés.
A legutóbbi seregszemlén is a tíz fellépő együttesből négy sepsiszentgyörgyi volt, s a Vox Humana hiányzott! A Krisztus király templom rendkívül előnyös helyszínnek bizonyult most is, hangzásbeli, akusztikai feltételei megfelelnek a legigényesebb elvárásoknak is. Ezért is jó ötlet rendre visszavinni ezeket a hangzásban igen kényes és igényes zenei műfajokat a templomba, ahol egyébként sok száz zenerajongó tapsolhat önfeledten a kiváló teljesítményeknek. A csoda is megtörtént, s bár a rendezvényre korábban került sor, érdemes utólag is említést tenni, hogy ezen a találkozón immár nem csupán a megjelent több mint kétszázötven kórustag örvendezett egymás bemutatkozásának, hanem rajtuk kívül ott örülhetett a nagyszerű művészi élménynek még legalább háromszáz kíváncsi. Olyan időpontban, amikor a Tamási Áron Színházban egy másik rangos zenei esemény zajlott.
A megjelent tíz kórus – innen a szemerjai református, a Kriza János unitárius, a Pro Musica, a Krisztus király templom Laudate kórusa és kamarazenekara, Udvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Brassóból, Csíkszeredából, Kovásznáról, Komlóról egy-egy – tényleg gyöngyszemeket válogatott, s ami különösen felemelő volt, az előadott művek nagyobb része magyar nyelven hangzott el, magyar szerzőktől. Sokszor megfeledkeznek, megfeledkezünk arról, hogy a magyar zenei kultúra a világ élenjárója, a magyar alkotók művei jelen vannak nap mint nap a nagy zenei rendezvényeken. Jól emlékszünk még: nem is olyan rég a bukaresti Madrigál-kórus az irántunk való tiszteletük jeléül a Szent György-napokon magyarul énekelte el Kodály Esti dal című zenekölteményét!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Bizony mondom, ha tehetném, és énekkarban énekelhetnék, csakis valamelyik kamarakórust választanám. Persze itt, Sepsiszentgyörgyön. Mert hát egyik kedves pécsi barátom, aki immár negyedszázada legalább kétévente megfordul Háromszéken és városunkban a Pécsi-Komlói Pedagógus Kamarakórus igen lelkes tagjaként, a minap éppen azt boncolgatta, hogy Sepsiszentgyörgy kétségtelenül a kamarazene fellegvára lett, már ami a közös éneklést illeti. És nem az udvariasság fogalmaztatta meg vele ezt a kinyilatkoztatást, hanem főleg az, amit esetről esetre észlel: nem csupán számbelileg gyarapodott itt a kis létszámú éneklő csapatok száma, de színvonalban is igen nagy a növekedés.
A legutóbbi seregszemlén is a tíz fellépő együttesből négy sepsiszentgyörgyi volt, s a Vox Humana hiányzott! A Krisztus király templom rendkívül előnyös helyszínnek bizonyult most is, hangzásbeli, akusztikai feltételei megfelelnek a legigényesebb elvárásoknak is. Ezért is jó ötlet rendre visszavinni ezeket a hangzásban igen kényes és igényes zenei műfajokat a templomba, ahol egyébként sok száz zenerajongó tapsolhat önfeledten a kiváló teljesítményeknek. A csoda is megtörtént, s bár a rendezvényre korábban került sor, érdemes utólag is említést tenni, hogy ezen a találkozón immár nem csupán a megjelent több mint kétszázötven kórustag örvendezett egymás bemutatkozásának, hanem rajtuk kívül ott örülhetett a nagyszerű művészi élménynek még legalább háromszáz kíváncsi. Olyan időpontban, amikor a Tamási Áron Színházban egy másik rangos zenei esemény zajlott.
A megjelent tíz kórus – innen a szemerjai református, a Kriza János unitárius, a Pro Musica, a Krisztus király templom Laudate kórusa és kamarazenekara, Udvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Brassóból, Csíkszeredából, Kovásznáról, Komlóról egy-egy – tényleg gyöngyszemeket válogatott, s ami különösen felemelő volt, az előadott művek nagyobb része magyar nyelven hangzott el, magyar szerzőktől. Sokszor megfeledkeznek, megfeledkezünk arról, hogy a magyar zenei kultúra a világ élenjárója, a magyar alkotók művei jelen vannak nap mint nap a nagy zenei rendezvényeken. Jól emlékszünk még: nem is olyan rég a bukaresti Madrigál-kórus az irántunk való tiszteletük jeléül a Szent György-napokon magyarul énekelte el Kodály Esti dal című zenekölteményét!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 26.
Román tavasz?
Nyílt titok, hogy a pártversenyre épülő parlamentáris demokráciákban a „szakértői kormány” fából vaskarika. Az alkotmányos monarchia egyes változataiba politológiailag, jogdogmatikailag beilleszthető lenne, de ott, ahol az egész rendszer a törvényhozásra épül – amelytől a kormány is függ, a törvényhozásba pedig a pártoligarchiák versenye alapján kerülnek be a képviselők – a rendszer logikájának mond ellent a szakértői kormány működése.
Úgyhogy lássuk a medvét, nézzük, mennyit tölt ki a Dacian Cioloş vezette kormány a nagyjából egyéves mandátumából. A különböző országokban a tüntetések révén hatalomra került kormányok az utóbbi időben a háttérhatalom bábjainak bizonyultak: a káoszt és vért hozó „arab tavasz” mellett a legdurvább példa erre a forradalomnak aligha nevezhető ukrán puccs volt, melynek vonatkozásában már könyvtárnyi anyag került nyilvánosságra a mindkét oldal embereit az eszkaláció érdekében gyilkoló mesterlövészek bevetésétől a konkrét összegig, amit az amerikai titkosszolgálat a törvényes kormány megbuktatására költött.
Háttérhatalmi ukázra utalhat az is, hogy a pártok nem vállalták a jelöltállítást, így került sor Dacian Cioloş kormányalakítással való megbízására. Az ok egyelőre rejtve marad, hiszen a román „demokrácia” mindkét nagy politikai tömbje engedelmes kiszolgálója volt a globalista háttérhatalomnak, s eme erőközpont első számú nyíltszíni megjelenítőjének, az Egyesült Államoknak. Leszámítva persze a bevándorlás kérdését, amelyben a Ponta-kormány kettős játékot játszott: egyik oldalról kihasználta az alkalmat a magyar kormány szapulására, másik oldalról viszont a román nemzeti érdeknek megfelelően elutasította a kvótarendszer intézményét. Nem elképzelhetetlen, hogy ez volt a román kormányváltás mögött, ha valóban így van, hamar kiderül. A feltételezést erősíti, hogy sokan az új miniszterelnököt Soros György emberének tartják s a miniszterek között is akad, aki a globalista világhatalom valamely nyilvános intézményéhez kötődik.
Még a nemzeti oldalon is szinte általános a vélekedés, miszerint magyar szempontból jó lehet az, ha Románia globalizálódik, ha a románság tudatát is kilúgozza a Soros-birodalom által szimbolizált kozmopolita tudatipar. Mindez azok után nem meglepő, hogy az utóbbi bő százötven esztendőben – beleérve 1848-at is – igencsak megtapasztalhattuk a mélyortodox román nacionalizmus agresszív megnyilvánulásait. Azt viszont aligha remélhetjük, hogy a mi közösségünkre ez a tudatmosás nem fog hatni, hiszen máris tapasztalható, hogy a most felnövekvő nemzedékek nagy része szinte annyira talaj-, érték- és gyökérvesztett, mint a nyugatiak.
Mindazonáltal leszögezhető, hogy a Cioloş-kormány magyar szempontból aligha lesz rosszabb a Ponta-kormánynál. Létezik ugyan olyan pesszimista logika is, miszerint éppen azért, hogy bizonyítsa román nacionalista elkötelezettségét, rajtunk statuál majd példát, ezt látszik alátámasztani a minap megesett rendőri túlkapás az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjén. Ezzel együtt úgy vélem, hogy az alapvető töltet is számít. Bármit is mondjon az RMDSZ egykori sztárszenátora, Ponta kezdettől a nyílt magyarellenességre alapozott, és ez akkor is így van, ha kormányra emelte az RMDSZ-t. Cioloş indíttatása, retorikája más, nem véletlen, hogy az RMDSZ is bizalmat szavazott a kormánynak, Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke pedig nyílt levelet írt az akkor még csak jelöltként aposztrofálható miniszterelnöknek, felsorolva, hogy mi mindenben kellene lépni ahhoz, hogy Romániában valódi rendszerváltás történjen.
Valószínűtlen, hogy az új miniszterelnök felvállalná e nyílt levében foglalt ésszerű s valójában a távlati román érdekekkel is egy irányba mutató régióalakítási javaslatot. Amennyiben Trianonban nem olyan nagy a román étvágy és a szövetségeseit hátba támadó ország csak a román többségű területeket kapja meg a nagyhatalmaktól, Románia föderalizációja már jó eséllyel megtörtént volna, hiszen az országot erre predesztinálja történelme, máig létező régiós összetétele, mely világosan követhető mentalitásban, nyelvjárásban, népszokásokban s népművészetben egyaránt. Az Izsák Balázs által megfogalmazott jelmondat, miszerint a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell, nemcsak a józan ésszel, de a román érdekekkel is egy irányba mutat, s elfogadást nyerne, ha a román központi hatalom nem fogná fel a Székelyföldet potenciális veszélyt hordozó, homogenizálandó, megszüntetendő területként.
Elképzelhető, hogy a kvótaügyben sikerül továbbra is őrizni a kelet-európai konszenzust. Az EMNP elnöke helyesen tette, hogy beillesztette a kérdést nyílt levelébe, mert ennél aktuálisabb s rövid távon lényegesebb probléma nincs. E kérdés mentén történő állásfoglalás arra is választ adhat, hogy mennyire önálló szereplő az új román miniszterelnök, illetve mennyire fogják szoros pórázra a háttérhatalom emberei.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Nyílt titok, hogy a pártversenyre épülő parlamentáris demokráciákban a „szakértői kormány” fából vaskarika. Az alkotmányos monarchia egyes változataiba politológiailag, jogdogmatikailag beilleszthető lenne, de ott, ahol az egész rendszer a törvényhozásra épül – amelytől a kormány is függ, a törvényhozásba pedig a pártoligarchiák versenye alapján kerülnek be a képviselők – a rendszer logikájának mond ellent a szakértői kormány működése.
Úgyhogy lássuk a medvét, nézzük, mennyit tölt ki a Dacian Cioloş vezette kormány a nagyjából egyéves mandátumából. A különböző országokban a tüntetések révén hatalomra került kormányok az utóbbi időben a háttérhatalom bábjainak bizonyultak: a káoszt és vért hozó „arab tavasz” mellett a legdurvább példa erre a forradalomnak aligha nevezhető ukrán puccs volt, melynek vonatkozásában már könyvtárnyi anyag került nyilvánosságra a mindkét oldal embereit az eszkaláció érdekében gyilkoló mesterlövészek bevetésétől a konkrét összegig, amit az amerikai titkosszolgálat a törvényes kormány megbuktatására költött.
Háttérhatalmi ukázra utalhat az is, hogy a pártok nem vállalták a jelöltállítást, így került sor Dacian Cioloş kormányalakítással való megbízására. Az ok egyelőre rejtve marad, hiszen a román „demokrácia” mindkét nagy politikai tömbje engedelmes kiszolgálója volt a globalista háttérhatalomnak, s eme erőközpont első számú nyíltszíni megjelenítőjének, az Egyesült Államoknak. Leszámítva persze a bevándorlás kérdését, amelyben a Ponta-kormány kettős játékot játszott: egyik oldalról kihasználta az alkalmat a magyar kormány szapulására, másik oldalról viszont a román nemzeti érdeknek megfelelően elutasította a kvótarendszer intézményét. Nem elképzelhetetlen, hogy ez volt a román kormányváltás mögött, ha valóban így van, hamar kiderül. A feltételezést erősíti, hogy sokan az új miniszterelnököt Soros György emberének tartják s a miniszterek között is akad, aki a globalista világhatalom valamely nyilvános intézményéhez kötődik.
Még a nemzeti oldalon is szinte általános a vélekedés, miszerint magyar szempontból jó lehet az, ha Románia globalizálódik, ha a románság tudatát is kilúgozza a Soros-birodalom által szimbolizált kozmopolita tudatipar. Mindez azok után nem meglepő, hogy az utóbbi bő százötven esztendőben – beleérve 1848-at is – igencsak megtapasztalhattuk a mélyortodox román nacionalizmus agresszív megnyilvánulásait. Azt viszont aligha remélhetjük, hogy a mi közösségünkre ez a tudatmosás nem fog hatni, hiszen máris tapasztalható, hogy a most felnövekvő nemzedékek nagy része szinte annyira talaj-, érték- és gyökérvesztett, mint a nyugatiak.
Mindazonáltal leszögezhető, hogy a Cioloş-kormány magyar szempontból aligha lesz rosszabb a Ponta-kormánynál. Létezik ugyan olyan pesszimista logika is, miszerint éppen azért, hogy bizonyítsa román nacionalista elkötelezettségét, rajtunk statuál majd példát, ezt látszik alátámasztani a minap megesett rendőri túlkapás az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjén. Ezzel együtt úgy vélem, hogy az alapvető töltet is számít. Bármit is mondjon az RMDSZ egykori sztárszenátora, Ponta kezdettől a nyílt magyarellenességre alapozott, és ez akkor is így van, ha kormányra emelte az RMDSZ-t. Cioloş indíttatása, retorikája más, nem véletlen, hogy az RMDSZ is bizalmat szavazott a kormánynak, Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke pedig nyílt levelet írt az akkor még csak jelöltként aposztrofálható miniszterelnöknek, felsorolva, hogy mi mindenben kellene lépni ahhoz, hogy Romániában valódi rendszerváltás történjen.
Valószínűtlen, hogy az új miniszterelnök felvállalná e nyílt levében foglalt ésszerű s valójában a távlati román érdekekkel is egy irányba mutató régióalakítási javaslatot. Amennyiben Trianonban nem olyan nagy a román étvágy és a szövetségeseit hátba támadó ország csak a román többségű területeket kapja meg a nagyhatalmaktól, Románia föderalizációja már jó eséllyel megtörtént volna, hiszen az országot erre predesztinálja történelme, máig létező régiós összetétele, mely világosan követhető mentalitásban, nyelvjárásban, népszokásokban s népművészetben egyaránt. Az Izsák Balázs által megfogalmazott jelmondat, miszerint a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell, nemcsak a józan ésszel, de a román érdekekkel is egy irányba mutat, s elfogadást nyerne, ha a román központi hatalom nem fogná fel a Székelyföldet potenciális veszélyt hordozó, homogenizálandó, megszüntetendő területként.
Elképzelhető, hogy a kvótaügyben sikerül továbbra is őrizni a kelet-európai konszenzust. Az EMNP elnöke helyesen tette, hogy beillesztette a kérdést nyílt levelébe, mert ennél aktuálisabb s rövid távon lényegesebb probléma nincs. E kérdés mentén történő állásfoglalás arra is választ adhat, hogy mennyire önálló szereplő az új román miniszterelnök, illetve mennyire fogják szoros pórázra a háttérhatalom emberei.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. november 26.
A milkói püspökség és a szászok erdélyi letelepedése
A Kárpátokon túli, a mai Vrancea megyében székelő Milkói püspökség megalapításának időpontja több mint kétszáz éve heves viták tárgyát képezi. 1781-ben teszi közzé Benkő József Lőrincz milkói püspök egy 1096-os levelét. Ezt hosszú időn keresztül vagy hamisítványnak tartották, vagy azt mondták róla, a dátumból spórolt meg a másoló legalább két C-t, azaz latin százast, mivel más dokumentumok szerint csak 1227-ben alapították. Legújabban viszont egy erdélyi szász kutató, Horst Klusch azt állítja, nemzettársai első pillanattól kezdve (11-12. század) a Milkói püspökséghez tartoztak – azaz a levél mégis hiteles. Minket, erdélyi magyarokat azért érdekel e püspökség története, mert a szászok mellett a székelyek jó része is hosszú időn keresztül ennek fennhatósága alá tartozott.
A jelenlegi, általánosan elfogadott nézet szerint a püspökséget 1227-ben hozta létre Róbert esztergomi érsek pápai legátusként a kunok megtérítésére, és mivel a Milkov (Milkó) folyó partján volt a székhelye, milkóinak is nevezték. 1241-ben a tatárok tönkreteszik, majd kísérletek történnek újraélesztésére. Állítólag 1512-ben szűnt meg véglegesen, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek kieszközölte a II. Gyula pápánál a püspökség és az esztergomi érsekség kánoni egyesítését. (Ugyanakkor ismerünk egy 1518-as szinódusi összehívó levelet is.)
Az egyesek által Benkő József hamisítványának tartott levél ezzel szemben 1096-ban arról beszél, hogy Lőrincz milkói püspök felszólítja a kézdi/kézdi(i), orbai/orbói és sepsi/sepsi(i) székelyek papjait, hogy a milkói lerombolt székesegyház még be nem fejezett helyreállítására a néptől adományt gyűjtsenek, s buzdítsák a lófőket és gyalogokat, hogy a Szentföldnek a pogányoktól leendő visszavételére fogjanak fegyvert. Eszerint volt egy korábbi székesegyházuk, amit egyesek szerint a besenyők rombolhattak le az 1070-es években (a püspökség alapítása így tényleg az idők ködébe vesz). Most nem célom e levél elemzése, hanem egy olyan kutatást ismertetek, amely teljesen más oldalról érinti a kérdést.
A Kárpátokon túlról jöttek?
A már említett Horst Klusch (Az erdélyi szászok betelepedéséről. Ford. Szenkovics Enikő. Kolozsvár, Kriterion, 2009) meglepő elméletet fogalmaz meg a szászok erdélyi betelepedésével kapcsolatban. Ennek egyik alappillére az, hogy az erdélyi szászoknak a milkói püspökséghez tartozása csak azzal magyarázható, hogy azok már 1154 előtt e püspökség keretein belül éltek. A szászok nem nyugatról települtek be Erdélybe, mondja Klusch, hanem körülbelül 50 éves ott-tartózkodás után a Déli-Kárpátokon kívülről. Szerinte a szászok erdélyi betelepülése a milkói püspökség 11-12. századi létezésének tételezése nélkül nem magyarázható kielégítően.
Klusch így foglalja össze elméletét: „Az új elmélet azokon a számos dokumentummal alátámasztott tényeken alapszik, miszerint 1096-ban több mint 10 000 német és vallon parasztcsaládot, akik az Amiensi Péter által vezetett keresztes hadjáratban vettek részt, Nišnél (50 km-re délre a Dunától) a bizánci zsoldosok Konstantinápoly felé vonulásukban meggátoltak, és történelmi szempontból kikerültek az ellenőrzés alól. Sok minden szól azon feltevés mellett, hogy ezek a parasztok a következő télen átkeltek a Dunán, a Kárpátok déli lankáin megfelelő településhelyeket találtak, és a római egyház által vezetett milkói (Vrancea vidéke) püspöki székhelynek rendelték alá magukat.
1154-ben a Kárpátoktól délre feltételezhetően letelepedő németek részt vettek a II. Géza által Mánuel bizánci császár ellen vezetett hadjáratban, és mivel a kunok által erősen fenyegetve érezték magukat, elfogadták II. Géza meghívását és áttelepültek Erdélybe. Ehhez pedig az Olt-szoros jelentette a legrövidebb utat, mely télen kocsikkal és szánokkal is járható volt. Habár a később sinki, újegyházi és szebeni székeknek nevezett területekre települtek át, a 15. századig továbbra is a milkói egyházmegyéhez tartozónak érezték magukat.
A kereszténység határán
Arra nézve, hogy szász egyházközségek a milkói püspökséghez tartoztak már jóval 1227 előtt, és miért kell hitelesnek lennie az 1096-os oklevélnek, Klusch számos dokumentumot hoz fel érvként, közülük kettőt ragadok ki:
1.) „A szebeni káptalan 1351-es statútumából is az derül ki, hogy a szebeni káptalani területhez tartozó székek (Újegyház, Sink, Szeben) vallási és világi képviselői, illetve az egész lakosság azt állítja, hogy ez a káptalan eddig a milkói püspökséghez tartozott, és mostantól kezdve, vagyis a bekövetkezett pusztítást követően, az esztergomi érsekségnek rendeli alá magát.”
2.) „1436-ban például Christian szebeni esperes arról tájékoztatja IV. Jenő pápát, hogy az ő egyházközségi körzete, amely a kereszténység határán található, a kezdetektől fogva (ab olim, vagyis a letelepedés óta) a milkói egyházmegyéhez tartozott, »mivel azonban a püspökség a hitetlenek kezében volt, e körzetnek a papjai azért, hogy a hívők ne maradjanak elöljárók nélkül, saját esperest választottak maguknak«, akit az esztergomi érsek is jóváhagyott, és ez az esperes jogainak kibővítését kérte. Az abolim kifejezés Karl Reinerth szerint »egy régmúlt, pontosabban meg nem határozható« időre utal, »egy olyan kezdetre, melyhez nem nyúlhat vissza semmiféle emberi emlékezet.«”
Utánanéztem, hogy az okirattal kapcsolatban merült-e fel a hamisítás lehetősége. A pápai levél, amelyben IV. Jenő pápa hivatkozik Christian szebeni esperes levelére (voltaképp idézi azt), eredetiben megvan a szebeni levéltárban, az eredeti okirat alapján a szövegét közli a monumentális, hétkötetes Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Az erdélyi szászok történetére vonatkozó oklevéltár) negyedik kötete, minden jel szerint abszolút hiteles...
Az „átcsatolás” elmélete
Kluschtól teljesen függetlenül egy magyar egyháztudós, dr. Borbély István az erdélyi szászok lutheranizmusáról írva így summáz: „Az egész szász föld egyházkormányzatilag két részre oszlott. A szebeni és brassói káptalan eredetileg a milkói püspökség területe volt; 1441-ben a püspökség elpusztulása után az esztergomi érsek hatáskörébe került, olyképpen, hogy az érsekséget csupán a felügyeleti jog illette meg. A többi szász káptalanok a gyulafehérvári püspök fennhatósága alá tartoztak s dézsmájukat, valamint egyéb egyházi adójukat is annak fizették.”
Ezek szerint szász egyházközségeknek valamikori milkói püspökséghez tartozása kétségtelen. Egyes kutatók ebből nagyon óvatosan csak addig a pontig mennek el, hogy feltételezik, valamikor az 1230-as években ezeket a területeket a milkói püspökséghez csatolták. Ugyanakkor erre az átcsatolásra az égvilágon semmi adatunk nincsen, ha így történt volna, annak valamilyen nyoma mindenképp lenne akár a 13., akár a későbbi századokból. Márpedig a szászok tudatában az van, hogy ők a kezdetektől a milkói püspökséghez tartoznak.
Jómagam ezek után voltaképpen nem is értem, hogy IV. Jenő pápa 1436-os levelének 1937-es, minden próbát kiálló közlése után, az óriási mennyiségű adattal szemben, amely a szebeni prépostságnak a milkói püspökséghez kezdetektől való tartozását alátámasztja (maga Klusch is még számos adatot idéz), miképpen lehet egy átcsatolást akár feltételezni is az 1230-as évekre. Hogy megnyugtató megoldást kapjunk, el kell fogadnunk, hogy a milkói püspökség már jóval korábban fennállott, és a szebeni prépostság első pillanattól kezdve (talán 1154-től) a milkói püspökséghez tartozott (mint ahogy a szászok maguk mondják). El kell fogadnunk, hogy 1227-ben csupán átnevezték a milkói püspökséget kunra, mint ahogy azt Benkő József Milkoviájában első pillanattól megállapítja. Csak hát a történészek malmai lassan, nagyon lassan őrölnek...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A Kárpátokon túli, a mai Vrancea megyében székelő Milkói püspökség megalapításának időpontja több mint kétszáz éve heves viták tárgyát képezi. 1781-ben teszi közzé Benkő József Lőrincz milkói püspök egy 1096-os levelét. Ezt hosszú időn keresztül vagy hamisítványnak tartották, vagy azt mondták róla, a dátumból spórolt meg a másoló legalább két C-t, azaz latin százast, mivel más dokumentumok szerint csak 1227-ben alapították. Legújabban viszont egy erdélyi szász kutató, Horst Klusch azt állítja, nemzettársai első pillanattól kezdve (11-12. század) a Milkói püspökséghez tartoztak – azaz a levél mégis hiteles. Minket, erdélyi magyarokat azért érdekel e püspökség története, mert a szászok mellett a székelyek jó része is hosszú időn keresztül ennek fennhatósága alá tartozott.
A jelenlegi, általánosan elfogadott nézet szerint a püspökséget 1227-ben hozta létre Róbert esztergomi érsek pápai legátusként a kunok megtérítésére, és mivel a Milkov (Milkó) folyó partján volt a székhelye, milkóinak is nevezték. 1241-ben a tatárok tönkreteszik, majd kísérletek történnek újraélesztésére. Állítólag 1512-ben szűnt meg véglegesen, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek kieszközölte a II. Gyula pápánál a püspökség és az esztergomi érsekség kánoni egyesítését. (Ugyanakkor ismerünk egy 1518-as szinódusi összehívó levelet is.)
Az egyesek által Benkő József hamisítványának tartott levél ezzel szemben 1096-ban arról beszél, hogy Lőrincz milkói püspök felszólítja a kézdi/kézdi(i), orbai/orbói és sepsi/sepsi(i) székelyek papjait, hogy a milkói lerombolt székesegyház még be nem fejezett helyreállítására a néptől adományt gyűjtsenek, s buzdítsák a lófőket és gyalogokat, hogy a Szentföldnek a pogányoktól leendő visszavételére fogjanak fegyvert. Eszerint volt egy korábbi székesegyházuk, amit egyesek szerint a besenyők rombolhattak le az 1070-es években (a püspökség alapítása így tényleg az idők ködébe vesz). Most nem célom e levél elemzése, hanem egy olyan kutatást ismertetek, amely teljesen más oldalról érinti a kérdést.
A Kárpátokon túlról jöttek?
A már említett Horst Klusch (Az erdélyi szászok betelepedéséről. Ford. Szenkovics Enikő. Kolozsvár, Kriterion, 2009) meglepő elméletet fogalmaz meg a szászok erdélyi betelepedésével kapcsolatban. Ennek egyik alappillére az, hogy az erdélyi szászoknak a milkói püspökséghez tartozása csak azzal magyarázható, hogy azok már 1154 előtt e püspökség keretein belül éltek. A szászok nem nyugatról települtek be Erdélybe, mondja Klusch, hanem körülbelül 50 éves ott-tartózkodás után a Déli-Kárpátokon kívülről. Szerinte a szászok erdélyi betelepülése a milkói püspökség 11-12. századi létezésének tételezése nélkül nem magyarázható kielégítően.
Klusch így foglalja össze elméletét: „Az új elmélet azokon a számos dokumentummal alátámasztott tényeken alapszik, miszerint 1096-ban több mint 10 000 német és vallon parasztcsaládot, akik az Amiensi Péter által vezetett keresztes hadjáratban vettek részt, Nišnél (50 km-re délre a Dunától) a bizánci zsoldosok Konstantinápoly felé vonulásukban meggátoltak, és történelmi szempontból kikerültek az ellenőrzés alól. Sok minden szól azon feltevés mellett, hogy ezek a parasztok a következő télen átkeltek a Dunán, a Kárpátok déli lankáin megfelelő településhelyeket találtak, és a római egyház által vezetett milkói (Vrancea vidéke) püspöki székhelynek rendelték alá magukat.
1154-ben a Kárpátoktól délre feltételezhetően letelepedő németek részt vettek a II. Géza által Mánuel bizánci császár ellen vezetett hadjáratban, és mivel a kunok által erősen fenyegetve érezték magukat, elfogadták II. Géza meghívását és áttelepültek Erdélybe. Ehhez pedig az Olt-szoros jelentette a legrövidebb utat, mely télen kocsikkal és szánokkal is járható volt. Habár a később sinki, újegyházi és szebeni székeknek nevezett területekre települtek át, a 15. századig továbbra is a milkói egyházmegyéhez tartozónak érezték magukat.
A kereszténység határán
Arra nézve, hogy szász egyházközségek a milkói püspökséghez tartoztak már jóval 1227 előtt, és miért kell hitelesnek lennie az 1096-os oklevélnek, Klusch számos dokumentumot hoz fel érvként, közülük kettőt ragadok ki:
1.) „A szebeni káptalan 1351-es statútumából is az derül ki, hogy a szebeni káptalani területhez tartozó székek (Újegyház, Sink, Szeben) vallási és világi képviselői, illetve az egész lakosság azt állítja, hogy ez a káptalan eddig a milkói püspökséghez tartozott, és mostantól kezdve, vagyis a bekövetkezett pusztítást követően, az esztergomi érsekségnek rendeli alá magát.”
2.) „1436-ban például Christian szebeni esperes arról tájékoztatja IV. Jenő pápát, hogy az ő egyházközségi körzete, amely a kereszténység határán található, a kezdetektől fogva (ab olim, vagyis a letelepedés óta) a milkói egyházmegyéhez tartozott, »mivel azonban a püspökség a hitetlenek kezében volt, e körzetnek a papjai azért, hogy a hívők ne maradjanak elöljárók nélkül, saját esperest választottak maguknak«, akit az esztergomi érsek is jóváhagyott, és ez az esperes jogainak kibővítését kérte. Az abolim kifejezés Karl Reinerth szerint »egy régmúlt, pontosabban meg nem határozható« időre utal, »egy olyan kezdetre, melyhez nem nyúlhat vissza semmiféle emberi emlékezet.«”
Utánanéztem, hogy az okirattal kapcsolatban merült-e fel a hamisítás lehetősége. A pápai levél, amelyben IV. Jenő pápa hivatkozik Christian szebeni esperes levelére (voltaképp idézi azt), eredetiben megvan a szebeni levéltárban, az eredeti okirat alapján a szövegét közli a monumentális, hétkötetes Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Az erdélyi szászok történetére vonatkozó oklevéltár) negyedik kötete, minden jel szerint abszolút hiteles...
Az „átcsatolás” elmélete
Kluschtól teljesen függetlenül egy magyar egyháztudós, dr. Borbély István az erdélyi szászok lutheranizmusáról írva így summáz: „Az egész szász föld egyházkormányzatilag két részre oszlott. A szebeni és brassói káptalan eredetileg a milkói püspökség területe volt; 1441-ben a püspökség elpusztulása után az esztergomi érsek hatáskörébe került, olyképpen, hogy az érsekséget csupán a felügyeleti jog illette meg. A többi szász káptalanok a gyulafehérvári püspök fennhatósága alá tartoztak s dézsmájukat, valamint egyéb egyházi adójukat is annak fizették.”
Ezek szerint szász egyházközségeknek valamikori milkói püspökséghez tartozása kétségtelen. Egyes kutatók ebből nagyon óvatosan csak addig a pontig mennek el, hogy feltételezik, valamikor az 1230-as években ezeket a területeket a milkói püspökséghez csatolták. Ugyanakkor erre az átcsatolásra az égvilágon semmi adatunk nincsen, ha így történt volna, annak valamilyen nyoma mindenképp lenne akár a 13., akár a későbbi századokból. Márpedig a szászok tudatában az van, hogy ők a kezdetektől a milkói püspökséghez tartoznak.
Jómagam ezek után voltaképpen nem is értem, hogy IV. Jenő pápa 1436-os levelének 1937-es, minden próbát kiálló közlése után, az óriási mennyiségű adattal szemben, amely a szebeni prépostságnak a milkói püspökséghez kezdetektől való tartozását alátámasztja (maga Klusch is még számos adatot idéz), miképpen lehet egy átcsatolást akár feltételezni is az 1230-as évekre. Hogy megnyugtató megoldást kapjunk, el kell fogadnunk, hogy a milkói püspökség már jóval korábban fennállott, és a szebeni prépostság első pillanattól kezdve (talán 1154-től) a milkói püspökséghez tartozott (mint ahogy a szászok maguk mondják). El kell fogadnunk, hogy 1227-ben csupán átnevezték a milkói püspökséget kunra, mint ahogy azt Benkő József Milkoviájában első pillanattól megállapítja. Csak hát a történészek malmai lassan, nagyon lassan őrölnek...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. november 26.
Tőkés László az Unió bevándorlópolitikáját kritizálta az Európai Parlamentben
Éles szavakkal kritizálta a migránsáradat kezelésére tett lépéseket és tanácskozások eredményeit Tőkés László. Alább az EP-képviselő sajtóirodájának közleménye:
Az Európai Parlament 2015. november 25-i ülésnapján maratoni hosszúságú viták zajlottak a legutóbbi párizsi terrortámadások, valamint a migrációval és menekültüggyel kapcsolatos november 11–12-i vallettai (Málta) csúcstalálkozó és a G20-as csoport november 15–16-i antalyai (Törökország) csúcstalálkozójának eredményei tárgyában. Tőkés László európai képviselő ez utóbbi vitához szólt hozzá.
Közismert, hogy az idén tavasszal, szinte teljesen váratlanul útjára indult és azóta is tovább szélesedő migránsáradat „kezelésére” válságtanácskozások és csúcstalálkozók egész sorát rendezték az Európai Unióban – köztük az említett legutóbbi kettőt. Anélkül, hogy ezen összejövetelek részeredményeit lebecsülnénk, mégiscsak azt a kommunista gyakorlatot idézik emlékezetünkbe, miszerint ha egy problémát nem akartak megoldani, akkor létrehoztak egy bizottságot.
Erdélyi képviselőnk felszólalásában a migrációs válság hatékony rendezésének az elmaradását bírálta, amikor rámutatott, hogy az Unió eddigi erőfeszítései „sehová sem vezettek”, sőt a válság a legutóbbi terrorcselekmények által még csak tovább súlyosbodott.
Az unió vezetői és vezető tagországai mélységes részvéttel mondanak ítéletet a terrorizmus felett, az Európai Parlament pedig rendkívüli gyászünnepélyen emlékezett meg a párizsi merényletsorozat ártatlan áldozatairól – a mérhetetlen gyász és felháborodás közepette azonban jóformán teljesen elsikkad a felelősség. „Kiket terhel a felelősség mindezért?” – tette fel a kérdést Tőkés László, sürgetve ugyanakkor az Európai Unió egészében véve elhibázott migrációs és menekültügyi, valamint terrorizmussal kapcsolatos politikájának a felülvizsgálatát és gyökeres megváltoztatását.
Múlt héten képviselőnk már az EP Külügyi Bizottságában szóvá tette, hogy a migránsáradat hullámain beszüremkedő iszlám terroristákkal is fel kell venni a harcot. Erre reagálva viszont Elmar Brok néppárti (!) bizottsági elnök azt hangoztatta, hogy „a menekültkérdést nem szabad összekeverni a terrorizmussal, hiszen a menekültek is ugyanannak a terrorizmusnak az áldozatai”. Egy másik külügyi értekezleten Cristian Preda román néppárti képviselő rótta fel Jean-Claude Juncker ugyancsak néppárti EB-elnöknek, hogy a migrációt és a terrorizmust egymástól elválasztva semmi okot nem lát az EU eddigi politikai irányvonalán változtatni.
Erdélyi képviselőnk azon politikusok ellenében emelt szót, akik a multikulturalizmus, a „nyitottság” és a „szolidaritás” demagógiájával európai és nemzeti identitásunkat, értékeinket és érdekeinket teszik könnyelműen kockára.
itthon.ma//nagyvilag
Éles szavakkal kritizálta a migránsáradat kezelésére tett lépéseket és tanácskozások eredményeit Tőkés László. Alább az EP-képviselő sajtóirodájának közleménye:
Az Európai Parlament 2015. november 25-i ülésnapján maratoni hosszúságú viták zajlottak a legutóbbi párizsi terrortámadások, valamint a migrációval és menekültüggyel kapcsolatos november 11–12-i vallettai (Málta) csúcstalálkozó és a G20-as csoport november 15–16-i antalyai (Törökország) csúcstalálkozójának eredményei tárgyában. Tőkés László európai képviselő ez utóbbi vitához szólt hozzá.
Közismert, hogy az idén tavasszal, szinte teljesen váratlanul útjára indult és azóta is tovább szélesedő migránsáradat „kezelésére” válságtanácskozások és csúcstalálkozók egész sorát rendezték az Európai Unióban – köztük az említett legutóbbi kettőt. Anélkül, hogy ezen összejövetelek részeredményeit lebecsülnénk, mégiscsak azt a kommunista gyakorlatot idézik emlékezetünkbe, miszerint ha egy problémát nem akartak megoldani, akkor létrehoztak egy bizottságot.
Erdélyi képviselőnk felszólalásában a migrációs válság hatékony rendezésének az elmaradását bírálta, amikor rámutatott, hogy az Unió eddigi erőfeszítései „sehová sem vezettek”, sőt a válság a legutóbbi terrorcselekmények által még csak tovább súlyosbodott.
Az unió vezetői és vezető tagországai mélységes részvéttel mondanak ítéletet a terrorizmus felett, az Európai Parlament pedig rendkívüli gyászünnepélyen emlékezett meg a párizsi merényletsorozat ártatlan áldozatairól – a mérhetetlen gyász és felháborodás közepette azonban jóformán teljesen elsikkad a felelősség. „Kiket terhel a felelősség mindezért?” – tette fel a kérdést Tőkés László, sürgetve ugyanakkor az Európai Unió egészében véve elhibázott migrációs és menekültügyi, valamint terrorizmussal kapcsolatos politikájának a felülvizsgálatát és gyökeres megváltoztatását.
Múlt héten képviselőnk már az EP Külügyi Bizottságában szóvá tette, hogy a migránsáradat hullámain beszüremkedő iszlám terroristákkal is fel kell venni a harcot. Erre reagálva viszont Elmar Brok néppárti (!) bizottsági elnök azt hangoztatta, hogy „a menekültkérdést nem szabad összekeverni a terrorizmussal, hiszen a menekültek is ugyanannak a terrorizmusnak az áldozatai”. Egy másik külügyi értekezleten Cristian Preda román néppárti képviselő rótta fel Jean-Claude Juncker ugyancsak néppárti EB-elnöknek, hogy a migrációt és a terrorizmust egymástól elválasztva semmi okot nem lát az EU eddigi politikai irányvonalán változtatni.
Erdélyi képviselőnk azon politikusok ellenében emelt szót, akik a multikulturalizmus, a „nyitottság” és a „szolidaritás” demagógiájával európai és nemzeti identitásunkat, értékeinket és érdekeinket teszik könnyelműen kockára.
itthon.ma//nagyvilag
2015. november 26.
Nem kapnak idén könyvvásárlási támogatást a pedagógusok
A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél úgy tudják, végleg megszűnt a EU-s forrásokból finanszírozott hazai program, de ezzel kapcsolatban még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak.
Négy évvel a száz euró értékű könyvtámogatás megszűnése után tavaly ismét újraindult a program – akkor százötven euró értékű juttatást kaptak a pedagógusok –, ám idén, úgy tűnik, hiába várják a támogatást.
A könyvtámogatásról semmilyen hivatalos információ nem jelent meg, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség sem kapott tájékoztatást az oktatási tárcától. Görbe Péter megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre azt közölte, úgy tudják, forráshiány miatt idén nem kapnak könyvvásárlási támogatást az oktatásban dolgozók, és a jövőben sem fog újraindulni a program. A Ponta-kormány lemondása előtt is csak kósza hírként terjedt a tanügyi rendszerben, hogy idén is adnának támogatást a pedagógusoknak, de erről hivatalos megerősítés az új kormány megalakulása után sem érkezett a tanfelügyelőséghez – tájékoztatott Görbe Péter.
Az oktatási minisztérium tavaly mintegy ötvenmillió eurós, EU-s pénzalapokból származó összeget fordíthatott a pedagógusok – mintegy 250 ezer általános, illetve középiskolában dolgozó tanár és legkevesebb 40 ezer egyetemi oktató – könyvvásárlási támogatására. A juttatás értéke múlt évben ötven euróval nagyobb volt a korábbi, 2010-ben megszüntetett, száz euró értékű könyvvásárlási támogatásnál.
Széchely István
Székelyhon.ro
A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél úgy tudják, végleg megszűnt a EU-s forrásokból finanszírozott hazai program, de ezzel kapcsolatban még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak.
Négy évvel a száz euró értékű könyvtámogatás megszűnése után tavaly ismét újraindult a program – akkor százötven euró értékű juttatást kaptak a pedagógusok –, ám idén, úgy tűnik, hiába várják a támogatást.
A könyvtámogatásról semmilyen hivatalos információ nem jelent meg, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség sem kapott tájékoztatást az oktatási tárcától. Görbe Péter megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre azt közölte, úgy tudják, forráshiány miatt idén nem kapnak könyvvásárlási támogatást az oktatásban dolgozók, és a jövőben sem fog újraindulni a program. A Ponta-kormány lemondása előtt is csak kósza hírként terjedt a tanügyi rendszerben, hogy idén is adnának támogatást a pedagógusoknak, de erről hivatalos megerősítés az új kormány megalakulása után sem érkezett a tanfelügyelőséghez – tájékoztatott Görbe Péter.
Az oktatási minisztérium tavaly mintegy ötvenmillió eurós, EU-s pénzalapokból származó összeget fordíthatott a pedagógusok – mintegy 250 ezer általános, illetve középiskolában dolgozó tanár és legkevesebb 40 ezer egyetemi oktató – könyvvásárlási támogatására. A juttatás értéke múlt évben ötven euróval nagyobb volt a korábbi, 2010-ben megszüntetett, száz euró értékű könyvvásárlási támogatásnál.
Széchely István
Székelyhon.ro
2015. november 26.
Tanácsülésből román-magyar vitafórum Sepsiszentgyörgyön
Puskaporos hangulatban zajlott a novemberi soros tanácsülés Sepsiszentgyörgyön, a román képviselők ugyanis nehezményezték, hogy az önkormányzat egy határozattal a katolikus egyház tulajdonjogába adott egy ingatlant. Ezt követően több ízben is eltértek a napirendi pontoktól.
A határozattervezet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere terjesztette elő, miszerint az ötös számú római katolikus parókiának eddig koncessziós szerződés alapján átadott sugásfürdői ingatlan tulajdonjogát is átadnák. Rodica Pârvan képviselő több alkalommal is megvádolta az elöljárót, hogy a történelmi egyházak magyar közösségeivel kivételeznek, s felcsattanva hozzátette: várja, hogy az ortodox egyház is kapjon egy villát a közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn.
A polgármester erre válaszolva elmondta: képviselőtársának valószínűleg szelektív a memóriája, hiszen nemrégen az ortodox egyház egy belvárosi tömbház teljes szintjét megkapta. Másrészt felhívta a figyelmet, hogy az eddig haszonbérbe adott épületben egyházi-szociális tevékenységek folytak, ezt pedig az elkövetkezőkben is folytatni fogja a katolikus egyház. A vitába Mădălin Guruianu tanácsos is beszállt, megkérdezve, miért nem elegendő a használati jog meghosszabbítása, miért kell a tulajdonjogot is átruházni.
Antal Árpád kifejtette: az épület meglehetősen rossz állapotban van, az egyház viszont csak akkor korszerűsítheti és újíthatja fel, ha a tulajdonjogot is átadják. Az ortodox egyház korábban olyan épületeket is megkapott, amely korábban nem volt tulajdona, míg a történelmi egyházak magyar közösségei a korábban államosított régi épületeket sem kapták vissza – utalt a polgármester a Székely Mikó Kollégium helyzetére. A határozatot megszavazták, Rodica Pârvan tartózkodott, a képviselő-testület további három román tagja ellene szavazott.
A vita egy következő határozat-tervezetnél folytatódott, amikor az önkormányzat által korábban elindított, fiatalokat célzó Gyere haza! programban szereplő nyolc újabb terület átadásáról döntöttek, amelyet minden jelenlevő képviselő megszavazott. Rodica Pârvan egy helyi román újságíró információjára hivatkozva azt nehezményezte, hogy a szerdán átadott orvoslakások avató ünnepségén nem beszéltek román nyelven a felszólalók.
Kíváncsi volt arra is, hogy milyen pénzekből készítették el a lakásokat. Antal Árpád kifejtette, a magyar állam finanszírozta és helyi támogatással sikerült elkészíteni a lakásokat, és közölte: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és ő is felszólalt román nyelven. Az eseményen jelen volt Potápi Árpád, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is, de tőle igazán nem várhatja Rodica Pârvan tanácsos sem, hogy román nyelven tartsa meg beszédét – jelentette ki.
Végezetül a román képviselőnek az is gondot okozott, hogy az egyik határozat-tervezet alapján 80 ezer lejt ítéltek volna oda a Szerbiai Nemzeti Színház egyik előadásának sepsiszentgyörgyi bemutatójára, ahová a külföldi társulat 50 fős stábbal készült fellépni. A problémát abban látta Rodica Pârvan, hogy a román nemzeti ünnep megszervezésére az önkormányzat csupán 20 ezer lejt ítélt oda, míg abszurdnak és minősíthetetlennek találta, hogy ezzel ellentétben egy színházi előadásért négyszeresét is kifizetnék.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kifejtette, március 15-re sem szoktak 20 ezer lejnél nagyobb összeget elkülöníti a magyar nemzeti ünnep megszervezésére, mivel önkéntes alapon vesznek részt a civil szervezetek, együttesek, így beleférnek ebbe a keretbe. „A minőségi kultúrának ára van, ezekre nem kell sajnálni a pénzt, ha vállaltuk, hogy Európa Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni” – vélekedett Sztakics.
Antal Árpád ugyanakkor elmondta, meglepi, hogy jól érzi magát képviselőtársa a december 1-ei ünnepségen, amikor más városokból érkező románok azt kiabálják azt utcán, hogy: „afară cu unghurii din țară” (ki a magyarokkal az országból). Kiegészítette, sosem vett részt ezen az ünnepségen, idén viszont még nem tudja, hogy ott lesz-e: „akkor megyek el, ha addig megjelenik a Hivatalos Közlönyben, hogy Székelyföld autonóm régió, hisz 1918. december elsején Gyulafehérváron a románság teljes jogegyenlőséget ígért, ám azóta sem tartotta be”. A színházi előadásra szánt támogatást egyébként az előző kettőhöz hasonlóan megszavazta a képviselő-testület.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Puskaporos hangulatban zajlott a novemberi soros tanácsülés Sepsiszentgyörgyön, a román képviselők ugyanis nehezményezték, hogy az önkormányzat egy határozattal a katolikus egyház tulajdonjogába adott egy ingatlant. Ezt követően több ízben is eltértek a napirendi pontoktól.
A határozattervezet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere terjesztette elő, miszerint az ötös számú római katolikus parókiának eddig koncessziós szerződés alapján átadott sugásfürdői ingatlan tulajdonjogát is átadnák. Rodica Pârvan képviselő több alkalommal is megvádolta az elöljárót, hogy a történelmi egyházak magyar közösségeivel kivételeznek, s felcsattanva hozzátette: várja, hogy az ortodox egyház is kapjon egy villát a közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn.
A polgármester erre válaszolva elmondta: képviselőtársának valószínűleg szelektív a memóriája, hiszen nemrégen az ortodox egyház egy belvárosi tömbház teljes szintjét megkapta. Másrészt felhívta a figyelmet, hogy az eddig haszonbérbe adott épületben egyházi-szociális tevékenységek folytak, ezt pedig az elkövetkezőkben is folytatni fogja a katolikus egyház. A vitába Mădălin Guruianu tanácsos is beszállt, megkérdezve, miért nem elegendő a használati jog meghosszabbítása, miért kell a tulajdonjogot is átruházni.
Antal Árpád kifejtette: az épület meglehetősen rossz állapotban van, az egyház viszont csak akkor korszerűsítheti és újíthatja fel, ha a tulajdonjogot is átadják. Az ortodox egyház korábban olyan épületeket is megkapott, amely korábban nem volt tulajdona, míg a történelmi egyházak magyar közösségei a korábban államosított régi épületeket sem kapták vissza – utalt a polgármester a Székely Mikó Kollégium helyzetére. A határozatot megszavazták, Rodica Pârvan tartózkodott, a képviselő-testület további három román tagja ellene szavazott.
A vita egy következő határozat-tervezetnél folytatódott, amikor az önkormányzat által korábban elindított, fiatalokat célzó Gyere haza! programban szereplő nyolc újabb terület átadásáról döntöttek, amelyet minden jelenlevő képviselő megszavazott. Rodica Pârvan egy helyi román újságíró információjára hivatkozva azt nehezményezte, hogy a szerdán átadott orvoslakások avató ünnepségén nem beszéltek román nyelven a felszólalók.
Kíváncsi volt arra is, hogy milyen pénzekből készítették el a lakásokat. Antal Árpád kifejtette, a magyar állam finanszírozta és helyi támogatással sikerült elkészíteni a lakásokat, és közölte: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és ő is felszólalt román nyelven. Az eseményen jelen volt Potápi Árpád, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is, de tőle igazán nem várhatja Rodica Pârvan tanácsos sem, hogy román nyelven tartsa meg beszédét – jelentette ki.
Végezetül a román képviselőnek az is gondot okozott, hogy az egyik határozat-tervezet alapján 80 ezer lejt ítéltek volna oda a Szerbiai Nemzeti Színház egyik előadásának sepsiszentgyörgyi bemutatójára, ahová a külföldi társulat 50 fős stábbal készült fellépni. A problémát abban látta Rodica Pârvan, hogy a román nemzeti ünnep megszervezésére az önkormányzat csupán 20 ezer lejt ítélt oda, míg abszurdnak és minősíthetetlennek találta, hogy ezzel ellentétben egy színházi előadásért négyszeresét is kifizetnék.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kifejtette, március 15-re sem szoktak 20 ezer lejnél nagyobb összeget elkülöníti a magyar nemzeti ünnep megszervezésére, mivel önkéntes alapon vesznek részt a civil szervezetek, együttesek, így beleférnek ebbe a keretbe. „A minőségi kultúrának ára van, ezekre nem kell sajnálni a pénzt, ha vállaltuk, hogy Európa Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni” – vélekedett Sztakics.
Antal Árpád ugyanakkor elmondta, meglepi, hogy jól érzi magát képviselőtársa a december 1-ei ünnepségen, amikor más városokból érkező románok azt kiabálják azt utcán, hogy: „afară cu unghurii din țară” (ki a magyarokkal az országból). Kiegészítette, sosem vett részt ezen az ünnepségen, idén viszont még nem tudja, hogy ott lesz-e: „akkor megyek el, ha addig megjelenik a Hivatalos Közlönyben, hogy Székelyföld autonóm régió, hisz 1918. december elsején Gyulafehérváron a románság teljes jogegyenlőséget ígért, ám azóta sem tartotta be”. A színházi előadásra szánt támogatást egyébként az előző kettőhöz hasonlóan megszavazta a képviselő-testület.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. november 26.
Feliratügy: megszólalt az RMDSZ
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy ma Romániában, az Európai Unió egyik tagállamában önkormányzatokat perelnek be azért, hogy eredeti állapotukba visszaállított feliratokat helyeznek el magyar nyelven épületekre és intézményekre, amelyeken ezek mellett az ott székelő intézmények megnevezése az ország nyelvén is szerepel – írja a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában az RMDSZ területi szervezete.
„Törvényünk van az anyanyelvhasználatra vonatkozóan, törvényünk van a magyar nyelv napjának ünneplésére, de csupán azért, mert a román szótárban nem találják a községháza szó megnevezését, illetve azért, mert egyesek jelentgetnek a törvényszéken, önkormányzatainkat és az egész csíki közösséget újra meghurcolják. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fennállása óta azért küzd, hogy olyan törvényeket, jogszabályokat hozzanak, amelyek a közösségünk nyelvi jogait megvédik, illetve keretet teremtenek anyanyelvünk használatára. Mostanában viszont arra szembesülünk, hogy Romániában a törvény nem jelent semmit, azt bármikor meg lehet szegni, ki lehet magyarázni, ha éppen valaki ezt szeretné. Romániában ma mindenhonnan az ömlik, hogy az igazságszolgáltatást nem szabad bírálni, ezzel élve, azaz visszaélve pedig nagyon sok igazságtalanságot éppen az igazságszolgáltatás leple alatt követnek el. Egyházi ingatlanokat vesznek el, közszereplőket hurcolnak meg és nemzeti szimbólumok használatát kifogásolják, egyre gyakrabban” – fogalmaznak.
Az állásfoglalás végén hozzáfűzik, „az országot egymás nyelvének, egymás kultúrájának tisztelete, a másság elfogadása viszik előre. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete eddig is kiállt önkormányzatai mellett, és ezután is ki fog. Minden törvényes eszközt fel fogunk használni az érdekükben, az ügyet, ha szükség az Európai Unió illetékes intézményei elé visszük.”
Székelyhon.ro
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy ma Romániában, az Európai Unió egyik tagállamában önkormányzatokat perelnek be azért, hogy eredeti állapotukba visszaállított feliratokat helyeznek el magyar nyelven épületekre és intézményekre, amelyeken ezek mellett az ott székelő intézmények megnevezése az ország nyelvén is szerepel – írja a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában az RMDSZ területi szervezete.
„Törvényünk van az anyanyelvhasználatra vonatkozóan, törvényünk van a magyar nyelv napjának ünneplésére, de csupán azért, mert a román szótárban nem találják a községháza szó megnevezését, illetve azért, mert egyesek jelentgetnek a törvényszéken, önkormányzatainkat és az egész csíki közösséget újra meghurcolják. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fennállása óta azért küzd, hogy olyan törvényeket, jogszabályokat hozzanak, amelyek a közösségünk nyelvi jogait megvédik, illetve keretet teremtenek anyanyelvünk használatára. Mostanában viszont arra szembesülünk, hogy Romániában a törvény nem jelent semmit, azt bármikor meg lehet szegni, ki lehet magyarázni, ha éppen valaki ezt szeretné. Romániában ma mindenhonnan az ömlik, hogy az igazságszolgáltatást nem szabad bírálni, ezzel élve, azaz visszaélve pedig nagyon sok igazságtalanságot éppen az igazságszolgáltatás leple alatt követnek el. Egyházi ingatlanokat vesznek el, közszereplőket hurcolnak meg és nemzeti szimbólumok használatát kifogásolják, egyre gyakrabban” – fogalmaznak.
Az állásfoglalás végén hozzáfűzik, „az országot egymás nyelvének, egymás kultúrájának tisztelete, a másság elfogadása viszik előre. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete eddig is kiállt önkormányzatai mellett, és ezután is ki fog. Minden törvényes eszközt fel fogunk használni az érdekükben, az ügyet, ha szükség az Európai Unió illetékes intézményei elé visszük.”
Székelyhon.ro
2015. november 26.
Ahol a muzulmánok vannak többségben Romániában
Egy dologban biztos megegyeznek a románokkal. Ők sem kedvelik a bajkeverő magyarokat.
A Konstanca (Constanţa) megyei Dobromir község az egyetlen romániai település, ahol az iszlám vallású lakosság többségben van. Itt évszázadok óta minden nap felhangzik az „Allahu Akbar”, mégsem halt még bele senki.
Romániában 70.000 muzulmán van. Egy részük több száz éve itt él, mások néhány évtizede. Kevesen írtak róluk azelőtt, hogy a radikális iszlám rémületbe ejtette a világot. Az Adevărul egy kampány keretében szeretné felfedni a romániai muzulmánok igazi arcát. Bementünk a házaikba és a dzsámijaikba, hogy megnézzük, miként élnek, imádkoznak és gondolkodnak ezek az emberek, akiket hajlamosak vagyunk oly könnyen megbélyegezni. Találkoztunk iszlámra áttért románokkal, akik továbbra is a keresztény családjuk körében élnek. Beszéltünk üzletemberekkel és vallási vezetőkkel, olyanokkal, akik iszlám alapítványokat hoztak létre és mecseteket építettek. Elmentünk Dobrudzsába, hogy lássuk, miként élnek az ősi közösséghez tartozó muzulmánok és mennyi maradt meg a szokásaikból. Megpróbáltuk megérteni, mit jelent a mai Romániában muzulmánnak lenni.
„Mi is muzulmánok vagyunk”
A dobrudzsai muzulmánok több száz éve élnek a keresztények között. A két közösség eddig sohasem ártott egymásnak vallási okokból. A Konstanca megyei Dobromir községben a muzulmánok többen vannak, mint a keresztények. Ez az ország egyetlen községe, ahol többségben van a muzulmán vallású lakosság: a 3.000 helybéli kb. 60 százaléka török etnikumú román (így! – a szerk.), akik még az oszmán uralom óta maradtak itt, akárcsak a dobrudzsai muzulmánok többsége. Két mecsetük van, iszlám vallást oktató iskoláik, vannak saját hodzsáik, akik a dzsámikban szolgálnak és az a legfontosabb, hogy több száz évnyi tapasztalattal rendelkeznek a keresztény románokkal való békés együttélés terén.
Dobromir központjából nézve az iszlamizálódás veszélye értelmetlen vitának tűnik és Iaşa Remzi, egy testes török a kezével köröz a levegőben, hogy az egész falut átfogja: „Mi, az itteniek, ne lennénk muzulmánok? Mi is muzulmánok vagyunk. Elvágjuk mi valakinek a torkát? Megverünk bárkit? Vagyunk itt románok is, törökök is, cigányok is, mind egy fazékban élünk. Nincs itt semmilyen ellenségeskedés.”
Mehmet Selatin és Matei Vasile munkatársak a polgármesteri hivatalban. Átkarolják egymás nyakát, a török pedig a bajsza alatt mosolyogva néz Vasilére. „Ezt akkor sem gyalázhatnám törökül, ha akarnám. Ismeri a nyelvet, uram, gyermekkorunk óta egymás mellett élünk! Ha disznót vág én is segítek neki. Aztán egy kis bőrke, egy kis pálinka… Segítek neki, miért, verjem talán fejbe?” Vasile is nevet. Megerősíti, hogy jól megérti magát a muzulmánokkal: „Itt nem volt soha semmi.”
Dobrudzsa, a muzulmánok régiója
A hivatalos statisztikák szerint a romániai muzulmánok többsége Konstanca és Tulcea megyékben él, és a legtöbben török és tatár etnikumúak. Több száz éve élnek itt és akadálytalanul gyakorolhatták a vallásukat, a kommunista korszak kivételével, amikor az állam megpróbálta távol tartani őket a dzsámiktól. A Techirgiolból származó, jelenleg egy bukaresti mecsetben szolgáló Osman Aziz imám azt mondja, a kommunisták tilalmai nem riasztották el a muzulmánokat: „A 70-es években Techirgiolban éltem és vallást tanítottam a gyerekeknek. Az ottani polgármesteri hivatal párttitkára azt mondta nekem: «Velem gyűlik meg a bajod, ha folytatod a vallásoktatást». Mire én: «És mit fogsz tenni? Elszeded a kerékpárom elé befogott ökröket?». És folytattam a dolgomat, továbbra is tanítottam a gyermekeket, akik most dzsámiba járó felnőttek.”
Az iszlám a kommunizmus alatt
Senki sem hallott arról, hogy Dobromirban bármikor is lett volna valamilyen vallási jellegű konfliktus. Az itteni emberek nem érnek rá széthúzni, mert a szegénység összefogja őket. Amikor nincs mit enned, nem állsz le azon veszekedni, hogy Istent a templomban, vagy a dzsámiban kell-e keresni. Dobromirban nincs munka, a vizet pedig bödönben kell hordani. A nők április elejétől október végéig a falu közepén, az egész közösséget ellátó kútnál mossák a szennyest. Az utcákon több a szekér, mint a gépkocsi, Ismail Salim kovácsnak pedig még mindig vannak ügyfelei. 800 lejért készít egy szekeret, azonnal befoghatod a lovat elé és elhajthatsz vele. Dobromir község területén tíz évvel ezelőtt volt az utolsó jelentős baleset, amikor frontálisan ütközött két fiatalokat a diszkóból hazaszállító szekér, egyikük meghalt és többen megsebesültek.
Az itteniek szerint a forradalom előtt jobban éltek. Mindnyájan, a törökök és a románok is, a környékbeli TSZ-ekben dolgoztak. Elégedettek voltak, bár a kommunisták arra kényszerítették őket, hogy ne törődjenek annyira a vallással és a szokásokkal. Péntekenként, amikor az iszlámban a legfontosabb ima zajlik, a mecsetek zárva maradtak, mert a muzulmánok kint voltak a földeken. „Otthon azért néha imádkoztunk, mert a mecsetben csak a nagy ünnepeken lehetett, amikor a saját húsvétunkat és karácsonyunkat tartottuk. Akkor otthagytuk még a traktorunkat is és mentünk, akár ki is rúghattak volna bennünket, mert nem dolgozhattunk. Tudta ezt az igazgató is és mindenki, de békén hagytak minket”, mondja Ismail Salim, aki traktorista volt a Dobromiru Deal-i gépállomáson.
Az elrománosítás
A változó idők nyomot hagytak a dobromiri muzulmán közösségen. Az évek során eltűntek egyes szokások. A törökök megőrizték a nyelvüket és a vallásukat, de a román társadalom szokásaihoz is idomultak. „Muzulmánok vagyunk, de Romániában éltünk és átvettük a román szokásokat. Ha már itt élek, mit tehetnék? Csak teázgassak és kávézgassak, mint a törökországiak? Ha nem eszel és iszol, akkor minek élsz ezen a földön? Disznót vágok és megeszem, ez az igazság”, ismeri el Iaşa Remzi.
Dobromirban vegyes házasságok is vannak. A művelődési otthonokért felelős Ali Sari egy ortodox vallású fiúhoz adta hozzá a lányát, de nem bánja: „A fiú tartja a saját vallását is és tiszteletben tartja a feleségéjét is, amikor kell. Ez utóbbi szintén. A gyermekeiket megkeresztelték. Tisztelnek, elégedett vagyok. Egészség legyen!” Mehmet Selatin közbeszól, és előttünk kezd perlekedni vele: „Hiába vagy öreg, akkor is ostobaságokat beszélsz. A lányom egy románhoz akart hozzámenni és tiltottuk tőle. Nekünk megvan a saját vallásunk. Románok vagyunk, Romániában élünk, de a vallásunkat meg kell őriznünk.” Ali röviden letorkolja: „Hát akkor miért eszel disznót, hékás? Ha tartod a vallásodat, akkor miért eszel disznót?” Mehmet feldühödik és égnek emeli a karjait: „Nos, mert Isten engedte, ezért eszem disznót!” A veszekedés hahotázásban ér véget. Dobromirban senkinek sincs baja senkivel.
Mekkát sohasem látott muzulmánok
A muzulmán vallás öt pillérének egyike szerint minden hívőnek kötelessége életében legalább egyszer elmenni Mekkába. A dobromiri muzulmánok ezt a parancsolatot nem tudják betartani, mert túl szegények ahhoz, hogy elutazzanak a messzi Szaúd-Arábiában található szent városba. „Soha nem jutottunk el oda, de még reménykedünk. Szeretnénk elmenni, de itt mindenki szegény és nincs miből elutaznia. A tévében nézzük mi is”, mondja még Iaşa Remzi.
Tolerancia és szegénység
A megamecset és az esetleg Romániába érkező menekültek jelentéktelen témák a dobromiriak számára. A muzulmánok a vállukat vonogatják és nem értik, mi közük lehetne ezekhez a dolgokhoz. „Mi nem más országból érkeztünk, hogy félreállítsuk a románokat, mi itt születtünk, román személyink van.”
Ali Muzechea, a dobromiri közösségét irányító két imám egyike úgy gondolja, hogy az iszlámmal szembeni félelem az ismeretek hiányából fakad: „Az ország egyes térségeiben, ahol nem voltak muzulmánok, nem ismerik az iszlám vallást, és ezért alakulnak ki viták: nem akarunk megamecsetet, nem akarunk muzulmánokat az országban, mert gonoszak és terroristák. De az iszlám vallásnak nincs semmi köze a terrorizmushoz. Tényleg arra kérem a bukarestieket, nyugodjanak meg, mert nincs mitől félniük. Ahogy itt, Dobrudzsában évszázadokig együtt tudtunk élni, ugyanúgy lesz ezentúl is.”
Dobromirban két mecset van, és már senki sem mond semmit. Nemrég fel is újították őket a polgármesteri hivatal pénzéből és néhány török üzletember támogatásával. Eugen Iliescu polgármester azzal dicsekszi, hogy ugyanúgy gondoskodott róluk, mint az ortodox templomokról: „Ha itt lett volna etnikai elkülönülés, akkor belőlem nem lehetett volna polgármester, mert a törökök vannak többségben. Korábban török polgármester volt, most pedig engem szavaztak meg. Felújítottam a dzsámijaikat. Ez számomra normálisnak tűnik. Nem értem, minek vitatkoznak annyit Bukarestben. Ha ott vannak muzulmánok, akkor normális dolog mecsetet építeni nekik, mert nekünk is vannak más országokban templomaink.”
„A menekültekkel bonyolultabb a dolog. Itt is vannak munkanélküliek, olyan fiataljaink, akiknek nem tudunk biztosítani… Most meg jönnek ezek is. Isten tudja, hogy lenne jó!”, Eugen Iliescu, Dobromir község polgármestere.
„Hagyj már lógva, hékás, a törökjeiddel”
Dobromir község polgármesteri hivatalában vagyunk, egy emberekkel lassan megtelő szobában. A polgármester időnként bekukkant és győzedelmesen jelenti:„Még egy. Ő is muzulmán.” Összegyűlt a polgármesteri hivatalban dolgozó összes török és mindenkinek van egy története. Ali Sari azt mondta, hogy fiatalabb korában Erdélyben járt és összeveszett egy eladónővel, mert magyarul kérdezte meg tőle, hogy vásárolni szeretne-e valamit. Ali méregbe gurult és románul káromkodott egyet, hogy jól jegyezze meg. „Mi nem olyanok vagyunk, mint a magyarok, fiúk, hogy gondokat okozzunk, mi csendesek vagyunk.”
Ismail Esma, a takarítónő az ablakon keresztül leste meg a gyermekeit, amikor egy labdarúgó mérkőzést néztek. „Románia játszott Törökország ellen és a gyermekek a tévét ököllel fenyegetve kiabáltak: „«Add már, gyerünk! Most!» És akkor megfordult a fejemben, hogy vajon kinek szurkolnak, kiért kiabálnak ennyire? Gondoltam, a törökökkel, azoknak drukkolnak. És bementem hozzájuk: «Kiknek szurkoltok, hékás, a törökökkel?» A gyermekek megharagudtak rám: «Hagyj már lógva, hékás, a törökjeiddel. Romániának szurkolunk, hogy a mieink győzzenek!».”
Török hírek
De a dobromiri törökök nem hagyták magukat teljesen elrománosítani. Sok mindent feladtak, de a nyelvüket semmiképpen nem hagyták. A muzulmánoknál otthon csak törökül beszélnek és a gyermekek úgy kerülnek iskolába, hogy szinte egy szót sem tudnak románul. „Az elemiben megtörténik, hogy a tanárok feladatot adnak a török etnikumú diákoknak és azok semmit sem értenek belőle. A románul úgy, ahogy tudóknak kell lefordítaniuk a többieknek”, mondja Daniel Stroe, a község papja és ugyanakkor az iskola igazgatója.
És van még valami, ami hozzájárul a török nyelv fennmaradásához a közösségen belül. A dobromiri parasztok, szegénységük ellenére, összegyűjtötték a szükséges pénzt és dél felé irányított parabolaantennákat (így! a szerzőknek láthatóan fogalmuk sincs a parabolaantennák és a műholdak helyzete közötti összefüggésről – a szerk.) szereltek a házaik tetejére. Ezekkel több tíz tévéadót foghatnak. Heves viták zajlanak a törökországi hírekről a kocsmában, vagy biliárdozás közben (a falu központjában van egy billiárdasztal). Éppen merénylet volt Ankarában és a parasztok a pusztítás miatt ingatták a fejüket.
Helyi hagyomány: senki sem érettségizik le
Az iskolában nem okoznak gondot a vallási különbözőségek. Az iszlám és az ortodox vallásoktatás párhuzamosan zajlik, a tanévnyitókon pedig a pópák a Biblia, az imámok a Korán szerint kántálnak. Annak viszont katasztrofális következménye van, hogy a török etnikumú diákok későn tanulják meg a nyelvet (így! a szerzők a román nyelvre utalnak, nem túl finoman másodrangúvá silányítva a más etnikumúak anyanyelvét – a szerk.): az utóbbi években a dobromiri középiskola egyetlen diákjának sem sikerült leérettségiznie, sokakat pedig azért zártak ki, mert még a nevüket sem tudták felírni a vizsgalapra (akkor talán mégsem a román nyelvtudás hiánya az ok – a szerk.).
Számukra kevés alternatíva van. A bátrabbak nyakukba veszik a világot és külföldre mennek, Angliába, Németországba, vagy Olaszországba. Egyesek akár Törökországba is, ahol előnyt jelent a nyelvtudásuk, de rosszabbul fizetik őket és negyedévente meg kell újítaniuk a vízumukat. Az itt maradók állattartásból, juttatásokból és szociális segélyből élnek. A muzulmánok nagy hangon azt állítják, hogy dolgoznának, de nincs ki alkalmazza őket. A polgármester tehetetlennek mondja magát: „Tényleg nincsenek munkahelyeink, mert az ipar itt nem tud fejlődni. Távol vagyunk a közlekedési útvonalaktól, az autópályától, a vasúttól, mindentől…” Dobromirban még mobiljel sincs és az embernek olyan érzése van, hogy ha nem is a világ, de legalábbis az ország végén van. A bolgár határ három kilométerre van és a dobromiriak a bolgár falvak parasztjaival szoktak néha-néha találkozni a határ mellett. „Csórók ők is”, állapították meg a mieink.
Neciatin kétségbeesése
Dobromir szélén van egy régi temető, ahol sok nemzedéknyi muzulmán nyugszik. Már senki sem tudja, mióta. A sírkövek lassan belesüppedtek a földbe, a halottak neveit lekoptatta az eső és a szél. Már csak néhány szögletes kődarab áll ki a fűből.
Ezeken túl, ebben a lehangoló tájban áll néhány szegényes ház, ezek egyikében él Ali Neciatin. Inkább egy tapasztott falú putri, de bent nagy a tisztaság, még egy imádkozásra szolgáló sarok is van. Neciatin megmutatja, hol szivárgott be az eső a cserepeken keresztül, a megrepedezett falakat, az elrothadt tetőt. A szeméből kétségbeesés olvasható ki, Stan Vasile, a sógora pedig kíméletlenül megforgatja a sebében a kést: „Télen rád fog omlani, nincs már mit tenni.” Vasile Galac (Galaţi) környéki, de az élet pont Dobromirig vetette, ahol elvette Neciatin lánytestvérét. Módosabb, jobb háza és még kerítése is van. Azzal dicsekszik, hogy elvégezte a középiskolát: „Mi, akiknek megvan az iskolánk, boldogulunk úgy, ahogy.”
Neciatin amiatt siránkozik, hogy nincs hol dolgozni. Azt mondja, a kommunizmus idején egy TSZ-ben dolgozott és öt gyermeket nevelt. Az egyik meghalt, három szétszéledt a világban, egy másik mezítláb sertepertél körülöttünk. Most már semmije sincs, de még mindig reménykedik, hogy valakitől segítséget kap. Vasile vállon ragadja és brutálisan szertefoszlatja a reményeit: „Manapság mindenki magával törődik, Neciatin. Miért nem akarod megérteni, hogy a polgármester, miután megszavaztad, már nem segít rajtad? Számodra nem marad más, mint az, hogy párnába sírd a bánatodat.” Neciatin megdöbben ennek hallatán: „Rendben van, sógor, de amikor megígérte…” Vasile undorral legyint és felénk fordul: „Segítek neki, amennyire tudok, de nekem is megvannak a gondjaim.”
Neciatin kikísér bennünket a gépkocsihoz, kerülgetve a valaha sírkövekként szolgáló köveket. Úgy sír, mint egy gyermek: „Enni sincs mit.” De igazából a reménytelenség miatt szomorú. A Dobromirban esténként megszólaló imára hívások egyre távolibbnak hangzanak. „Allahu Akbar”, Allah nagyságos. Neciatin kicsi a tapasztott putrijában, a vallás pedig nem nyújt meleget ezeken az őszvégi éjszakákon.
adevarul.ro
foter.ro/cikk
Egy dologban biztos megegyeznek a románokkal. Ők sem kedvelik a bajkeverő magyarokat.
A Konstanca (Constanţa) megyei Dobromir község az egyetlen romániai település, ahol az iszlám vallású lakosság többségben van. Itt évszázadok óta minden nap felhangzik az „Allahu Akbar”, mégsem halt még bele senki.
Romániában 70.000 muzulmán van. Egy részük több száz éve itt él, mások néhány évtizede. Kevesen írtak róluk azelőtt, hogy a radikális iszlám rémületbe ejtette a világot. Az Adevărul egy kampány keretében szeretné felfedni a romániai muzulmánok igazi arcát. Bementünk a házaikba és a dzsámijaikba, hogy megnézzük, miként élnek, imádkoznak és gondolkodnak ezek az emberek, akiket hajlamosak vagyunk oly könnyen megbélyegezni. Találkoztunk iszlámra áttért románokkal, akik továbbra is a keresztény családjuk körében élnek. Beszéltünk üzletemberekkel és vallási vezetőkkel, olyanokkal, akik iszlám alapítványokat hoztak létre és mecseteket építettek. Elmentünk Dobrudzsába, hogy lássuk, miként élnek az ősi közösséghez tartozó muzulmánok és mennyi maradt meg a szokásaikból. Megpróbáltuk megérteni, mit jelent a mai Romániában muzulmánnak lenni.
„Mi is muzulmánok vagyunk”
A dobrudzsai muzulmánok több száz éve élnek a keresztények között. A két közösség eddig sohasem ártott egymásnak vallási okokból. A Konstanca megyei Dobromir községben a muzulmánok többen vannak, mint a keresztények. Ez az ország egyetlen községe, ahol többségben van a muzulmán vallású lakosság: a 3.000 helybéli kb. 60 százaléka török etnikumú román (így! – a szerk.), akik még az oszmán uralom óta maradtak itt, akárcsak a dobrudzsai muzulmánok többsége. Két mecsetük van, iszlám vallást oktató iskoláik, vannak saját hodzsáik, akik a dzsámikban szolgálnak és az a legfontosabb, hogy több száz évnyi tapasztalattal rendelkeznek a keresztény románokkal való békés együttélés terén.
Dobromir központjából nézve az iszlamizálódás veszélye értelmetlen vitának tűnik és Iaşa Remzi, egy testes török a kezével köröz a levegőben, hogy az egész falut átfogja: „Mi, az itteniek, ne lennénk muzulmánok? Mi is muzulmánok vagyunk. Elvágjuk mi valakinek a torkát? Megverünk bárkit? Vagyunk itt románok is, törökök is, cigányok is, mind egy fazékban élünk. Nincs itt semmilyen ellenségeskedés.”
Mehmet Selatin és Matei Vasile munkatársak a polgármesteri hivatalban. Átkarolják egymás nyakát, a török pedig a bajsza alatt mosolyogva néz Vasilére. „Ezt akkor sem gyalázhatnám törökül, ha akarnám. Ismeri a nyelvet, uram, gyermekkorunk óta egymás mellett élünk! Ha disznót vág én is segítek neki. Aztán egy kis bőrke, egy kis pálinka… Segítek neki, miért, verjem talán fejbe?” Vasile is nevet. Megerősíti, hogy jól megérti magát a muzulmánokkal: „Itt nem volt soha semmi.”
Dobrudzsa, a muzulmánok régiója
A hivatalos statisztikák szerint a romániai muzulmánok többsége Konstanca és Tulcea megyékben él, és a legtöbben török és tatár etnikumúak. Több száz éve élnek itt és akadálytalanul gyakorolhatták a vallásukat, a kommunista korszak kivételével, amikor az állam megpróbálta távol tartani őket a dzsámiktól. A Techirgiolból származó, jelenleg egy bukaresti mecsetben szolgáló Osman Aziz imám azt mondja, a kommunisták tilalmai nem riasztották el a muzulmánokat: „A 70-es években Techirgiolban éltem és vallást tanítottam a gyerekeknek. Az ottani polgármesteri hivatal párttitkára azt mondta nekem: «Velem gyűlik meg a bajod, ha folytatod a vallásoktatást». Mire én: «És mit fogsz tenni? Elszeded a kerékpárom elé befogott ökröket?». És folytattam a dolgomat, továbbra is tanítottam a gyermekeket, akik most dzsámiba járó felnőttek.”
Az iszlám a kommunizmus alatt
Senki sem hallott arról, hogy Dobromirban bármikor is lett volna valamilyen vallási jellegű konfliktus. Az itteni emberek nem érnek rá széthúzni, mert a szegénység összefogja őket. Amikor nincs mit enned, nem állsz le azon veszekedni, hogy Istent a templomban, vagy a dzsámiban kell-e keresni. Dobromirban nincs munka, a vizet pedig bödönben kell hordani. A nők április elejétől október végéig a falu közepén, az egész közösséget ellátó kútnál mossák a szennyest. Az utcákon több a szekér, mint a gépkocsi, Ismail Salim kovácsnak pedig még mindig vannak ügyfelei. 800 lejért készít egy szekeret, azonnal befoghatod a lovat elé és elhajthatsz vele. Dobromir község területén tíz évvel ezelőtt volt az utolsó jelentős baleset, amikor frontálisan ütközött két fiatalokat a diszkóból hazaszállító szekér, egyikük meghalt és többen megsebesültek.
Az itteniek szerint a forradalom előtt jobban éltek. Mindnyájan, a törökök és a románok is, a környékbeli TSZ-ekben dolgoztak. Elégedettek voltak, bár a kommunisták arra kényszerítették őket, hogy ne törődjenek annyira a vallással és a szokásokkal. Péntekenként, amikor az iszlámban a legfontosabb ima zajlik, a mecsetek zárva maradtak, mert a muzulmánok kint voltak a földeken. „Otthon azért néha imádkoztunk, mert a mecsetben csak a nagy ünnepeken lehetett, amikor a saját húsvétunkat és karácsonyunkat tartottuk. Akkor otthagytuk még a traktorunkat is és mentünk, akár ki is rúghattak volna bennünket, mert nem dolgozhattunk. Tudta ezt az igazgató is és mindenki, de békén hagytak minket”, mondja Ismail Salim, aki traktorista volt a Dobromiru Deal-i gépállomáson.
Az elrománosítás
A változó idők nyomot hagytak a dobromiri muzulmán közösségen. Az évek során eltűntek egyes szokások. A törökök megőrizték a nyelvüket és a vallásukat, de a román társadalom szokásaihoz is idomultak. „Muzulmánok vagyunk, de Romániában éltünk és átvettük a román szokásokat. Ha már itt élek, mit tehetnék? Csak teázgassak és kávézgassak, mint a törökországiak? Ha nem eszel és iszol, akkor minek élsz ezen a földön? Disznót vágok és megeszem, ez az igazság”, ismeri el Iaşa Remzi.
Dobromirban vegyes házasságok is vannak. A művelődési otthonokért felelős Ali Sari egy ortodox vallású fiúhoz adta hozzá a lányát, de nem bánja: „A fiú tartja a saját vallását is és tiszteletben tartja a feleségéjét is, amikor kell. Ez utóbbi szintén. A gyermekeiket megkeresztelték. Tisztelnek, elégedett vagyok. Egészség legyen!” Mehmet Selatin közbeszól, és előttünk kezd perlekedni vele: „Hiába vagy öreg, akkor is ostobaságokat beszélsz. A lányom egy románhoz akart hozzámenni és tiltottuk tőle. Nekünk megvan a saját vallásunk. Románok vagyunk, Romániában élünk, de a vallásunkat meg kell őriznünk.” Ali röviden letorkolja: „Hát akkor miért eszel disznót, hékás? Ha tartod a vallásodat, akkor miért eszel disznót?” Mehmet feldühödik és égnek emeli a karjait: „Nos, mert Isten engedte, ezért eszem disznót!” A veszekedés hahotázásban ér véget. Dobromirban senkinek sincs baja senkivel.
Mekkát sohasem látott muzulmánok
A muzulmán vallás öt pillérének egyike szerint minden hívőnek kötelessége életében legalább egyszer elmenni Mekkába. A dobromiri muzulmánok ezt a parancsolatot nem tudják betartani, mert túl szegények ahhoz, hogy elutazzanak a messzi Szaúd-Arábiában található szent városba. „Soha nem jutottunk el oda, de még reménykedünk. Szeretnénk elmenni, de itt mindenki szegény és nincs miből elutaznia. A tévében nézzük mi is”, mondja még Iaşa Remzi.
Tolerancia és szegénység
A megamecset és az esetleg Romániába érkező menekültek jelentéktelen témák a dobromiriak számára. A muzulmánok a vállukat vonogatják és nem értik, mi közük lehetne ezekhez a dolgokhoz. „Mi nem más országból érkeztünk, hogy félreállítsuk a románokat, mi itt születtünk, román személyink van.”
Ali Muzechea, a dobromiri közösségét irányító két imám egyike úgy gondolja, hogy az iszlámmal szembeni félelem az ismeretek hiányából fakad: „Az ország egyes térségeiben, ahol nem voltak muzulmánok, nem ismerik az iszlám vallást, és ezért alakulnak ki viták: nem akarunk megamecsetet, nem akarunk muzulmánokat az országban, mert gonoszak és terroristák. De az iszlám vallásnak nincs semmi köze a terrorizmushoz. Tényleg arra kérem a bukarestieket, nyugodjanak meg, mert nincs mitől félniük. Ahogy itt, Dobrudzsában évszázadokig együtt tudtunk élni, ugyanúgy lesz ezentúl is.”
Dobromirban két mecset van, és már senki sem mond semmit. Nemrég fel is újították őket a polgármesteri hivatal pénzéből és néhány török üzletember támogatásával. Eugen Iliescu polgármester azzal dicsekszi, hogy ugyanúgy gondoskodott róluk, mint az ortodox templomokról: „Ha itt lett volna etnikai elkülönülés, akkor belőlem nem lehetett volna polgármester, mert a törökök vannak többségben. Korábban török polgármester volt, most pedig engem szavaztak meg. Felújítottam a dzsámijaikat. Ez számomra normálisnak tűnik. Nem értem, minek vitatkoznak annyit Bukarestben. Ha ott vannak muzulmánok, akkor normális dolog mecsetet építeni nekik, mert nekünk is vannak más országokban templomaink.”
„A menekültekkel bonyolultabb a dolog. Itt is vannak munkanélküliek, olyan fiataljaink, akiknek nem tudunk biztosítani… Most meg jönnek ezek is. Isten tudja, hogy lenne jó!”, Eugen Iliescu, Dobromir község polgármestere.
„Hagyj már lógva, hékás, a törökjeiddel”
Dobromir község polgármesteri hivatalában vagyunk, egy emberekkel lassan megtelő szobában. A polgármester időnként bekukkant és győzedelmesen jelenti:„Még egy. Ő is muzulmán.” Összegyűlt a polgármesteri hivatalban dolgozó összes török és mindenkinek van egy története. Ali Sari azt mondta, hogy fiatalabb korában Erdélyben járt és összeveszett egy eladónővel, mert magyarul kérdezte meg tőle, hogy vásárolni szeretne-e valamit. Ali méregbe gurult és románul káromkodott egyet, hogy jól jegyezze meg. „Mi nem olyanok vagyunk, mint a magyarok, fiúk, hogy gondokat okozzunk, mi csendesek vagyunk.”
Ismail Esma, a takarítónő az ablakon keresztül leste meg a gyermekeit, amikor egy labdarúgó mérkőzést néztek. „Románia játszott Törökország ellen és a gyermekek a tévét ököllel fenyegetve kiabáltak: „«Add már, gyerünk! Most!» És akkor megfordult a fejemben, hogy vajon kinek szurkolnak, kiért kiabálnak ennyire? Gondoltam, a törökökkel, azoknak drukkolnak. És bementem hozzájuk: «Kiknek szurkoltok, hékás, a törökökkel?» A gyermekek megharagudtak rám: «Hagyj már lógva, hékás, a törökjeiddel. Romániának szurkolunk, hogy a mieink győzzenek!».”
Török hírek
De a dobromiri törökök nem hagyták magukat teljesen elrománosítani. Sok mindent feladtak, de a nyelvüket semmiképpen nem hagyták. A muzulmánoknál otthon csak törökül beszélnek és a gyermekek úgy kerülnek iskolába, hogy szinte egy szót sem tudnak románul. „Az elemiben megtörténik, hogy a tanárok feladatot adnak a török etnikumú diákoknak és azok semmit sem értenek belőle. A románul úgy, ahogy tudóknak kell lefordítaniuk a többieknek”, mondja Daniel Stroe, a község papja és ugyanakkor az iskola igazgatója.
És van még valami, ami hozzájárul a török nyelv fennmaradásához a közösségen belül. A dobromiri parasztok, szegénységük ellenére, összegyűjtötték a szükséges pénzt és dél felé irányított parabolaantennákat (így! a szerzőknek láthatóan fogalmuk sincs a parabolaantennák és a műholdak helyzete közötti összefüggésről – a szerk.) szereltek a házaik tetejére. Ezekkel több tíz tévéadót foghatnak. Heves viták zajlanak a törökországi hírekről a kocsmában, vagy biliárdozás közben (a falu központjában van egy billiárdasztal). Éppen merénylet volt Ankarában és a parasztok a pusztítás miatt ingatták a fejüket.
Helyi hagyomány: senki sem érettségizik le
Az iskolában nem okoznak gondot a vallási különbözőségek. Az iszlám és az ortodox vallásoktatás párhuzamosan zajlik, a tanévnyitókon pedig a pópák a Biblia, az imámok a Korán szerint kántálnak. Annak viszont katasztrofális következménye van, hogy a török etnikumú diákok későn tanulják meg a nyelvet (így! a szerzők a román nyelvre utalnak, nem túl finoman másodrangúvá silányítva a más etnikumúak anyanyelvét – a szerk.): az utóbbi években a dobromiri középiskola egyetlen diákjának sem sikerült leérettségiznie, sokakat pedig azért zártak ki, mert még a nevüket sem tudták felírni a vizsgalapra (akkor talán mégsem a román nyelvtudás hiánya az ok – a szerk.).
Számukra kevés alternatíva van. A bátrabbak nyakukba veszik a világot és külföldre mennek, Angliába, Németországba, vagy Olaszországba. Egyesek akár Törökországba is, ahol előnyt jelent a nyelvtudásuk, de rosszabbul fizetik őket és negyedévente meg kell újítaniuk a vízumukat. Az itt maradók állattartásból, juttatásokból és szociális segélyből élnek. A muzulmánok nagy hangon azt állítják, hogy dolgoznának, de nincs ki alkalmazza őket. A polgármester tehetetlennek mondja magát: „Tényleg nincsenek munkahelyeink, mert az ipar itt nem tud fejlődni. Távol vagyunk a közlekedési útvonalaktól, az autópályától, a vasúttól, mindentől…” Dobromirban még mobiljel sincs és az embernek olyan érzése van, hogy ha nem is a világ, de legalábbis az ország végén van. A bolgár határ három kilométerre van és a dobromiriak a bolgár falvak parasztjaival szoktak néha-néha találkozni a határ mellett. „Csórók ők is”, állapították meg a mieink.
Neciatin kétségbeesése
Dobromir szélén van egy régi temető, ahol sok nemzedéknyi muzulmán nyugszik. Már senki sem tudja, mióta. A sírkövek lassan belesüppedtek a földbe, a halottak neveit lekoptatta az eső és a szél. Már csak néhány szögletes kődarab áll ki a fűből.
Ezeken túl, ebben a lehangoló tájban áll néhány szegényes ház, ezek egyikében él Ali Neciatin. Inkább egy tapasztott falú putri, de bent nagy a tisztaság, még egy imádkozásra szolgáló sarok is van. Neciatin megmutatja, hol szivárgott be az eső a cserepeken keresztül, a megrepedezett falakat, az elrothadt tetőt. A szeméből kétségbeesés olvasható ki, Stan Vasile, a sógora pedig kíméletlenül megforgatja a sebében a kést: „Télen rád fog omlani, nincs már mit tenni.” Vasile Galac (Galaţi) környéki, de az élet pont Dobromirig vetette, ahol elvette Neciatin lánytestvérét. Módosabb, jobb háza és még kerítése is van. Azzal dicsekszik, hogy elvégezte a középiskolát: „Mi, akiknek megvan az iskolánk, boldogulunk úgy, ahogy.”
Neciatin amiatt siránkozik, hogy nincs hol dolgozni. Azt mondja, a kommunizmus idején egy TSZ-ben dolgozott és öt gyermeket nevelt. Az egyik meghalt, három szétszéledt a világban, egy másik mezítláb sertepertél körülöttünk. Most már semmije sincs, de még mindig reménykedik, hogy valakitől segítséget kap. Vasile vállon ragadja és brutálisan szertefoszlatja a reményeit: „Manapság mindenki magával törődik, Neciatin. Miért nem akarod megérteni, hogy a polgármester, miután megszavaztad, már nem segít rajtad? Számodra nem marad más, mint az, hogy párnába sírd a bánatodat.” Neciatin megdöbben ennek hallatán: „Rendben van, sógor, de amikor megígérte…” Vasile undorral legyint és felénk fordul: „Segítek neki, amennyire tudok, de nekem is megvannak a gondjaim.”
Neciatin kikísér bennünket a gépkocsihoz, kerülgetve a valaha sírkövekként szolgáló köveket. Úgy sír, mint egy gyermek: „Enni sincs mit.” De igazából a reménytelenség miatt szomorú. A Dobromirban esténként megszólaló imára hívások egyre távolibbnak hangzanak. „Allahu Akbar”, Allah nagyságos. Neciatin kicsi a tapasztott putrijában, a vallás pedig nem nyújt meleget ezeken az őszvégi éjszakákon.
adevarul.ro
foter.ro/cikk
2015. november 27.
Lefújt összmagyar együttműködés Marosvásárhelyen
Míg a Maros megyei RMDSZ-es vezetők látszólag megértették a választók egyértelmű üzenetét, miszerint a 2016-os helyhatósági választásokon közös tanácsosi listára van szükség mind a vásárhelyi, mind a megyei önkormányzat esetében, Kelemen Hunor, a szövetség országos elnöke egyértelművé tette: az előválasztás megszervezése nem a közös listaállításról szólt, és nem is támogatja ezt a javaslatot.
Hosszú, talán egyre hosszabb út vezet Marosvásárhelyen a magyarság pártsemleges, valós magyar–magyar összefogást tükröző listájához – derül ki egyes, befolyással bíró RMDSZ-es tisztségviselők álláspontjából.
Szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy a marosvásárhelyi előválasztást a közös magyar polgármesterjelölt megválasztásáért szervezték, és az lenne a tisztességes, hogy ezt most minden magyar párt támogassa. Erről szólt a választás, nem arról, hogy „csinálunk egy lecsót” – hangsúlyozta Kelemen. Hozzátette: az előválasztást nem azért szervezték, hogy aki nem jutna be az önkormányzatba, az most valami más megoldással mégis bekerüljön. „Közös polgármestert választottak a marosvásárhelyiek, nem közös tanácsosi listát” – hangsúlyozta az elnök.
Miután egy héttel korábban Brassai Zsombor megyei elnököt kérdeztük, ezúttal Kelemen Márton, Vass Levente és Balogh József véleményére voltunk kíváncsiak. Emlékeztetőül: Brassai egészen másként látja a marosvásárhelyi helyzetet, mint a Kolozsvárról ítélkező Kelemen Hunor. Az RMDSZ megyei elnöke nem csak arról beszélt, hogy elfogadja a „lecsót”, de azt is belátta, hogy pártsemleges listára van szükség, azonban hangsúlyozta, hogy a döntést egymaga nem hozhatja meg. „A legnagyobb kihívás, amivel a magyar politikai pártok küszködnek, a marosvásárhelyi magyarok hitének és bizalmának a visszanyerése. A térvesztés csak valós összefogással fordítható vissza, ez pedig a közös jelöltlista összeállításában nyilvánulhat meg” – mondta a múlt héten portálunknak Brassai Zsombor.
„Sok ismeretlenes egyenlet”
A magyar–magyar együttműködés egy rendkívül nehéz, összetett kérdés, amire nehéz választ találni – véli Kelemen Márton, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsának elnöke. Oly sok ismeretlenes képlet ez, hogy szerinte nincs is olyan ember a szövetségben, aki jelen pillanatban pontos forgatókönyvet be tudna mutatni. „Egyet tudok: meg kell egyezni, mert ez a marosvásárhelyi magyarok elvárása” – állítja, nyomban hozzátéve, hogy számára az együttműködés csakis a reális erőviszonyok mentén képzelhető el. Ami azt jelenti, hogy minden párt a maga megfelelő súlyával veheti ki részét a körvonalazódó koalícióból. Egy olyan koalícióból, amely csak elméletileg lenne az ami, mert törvényszéki bejegyzését Kelemen egyrészt elkésettnek, másrészt értelmetlennek tartja.
smétlődő történelmet lát Vass Levente
A marosvásárhelyi választmány új elnöke, Vass Levente nem kívánja befolyásolni az ügymenetet. Mint mondja, a megyei illetve városi elnököknek, azaz Brassainak és Petinek kellene végigvinni a történetet, annál is inkább, mivel ők voltak azok az RMDSZ-vezetők, akik az előválasztások szervezését és lebonyolítását vállalták. „Ezelőtt szinte négy évvel, 2012 január végén, amikor első alkalommal meghívtak az egyébként egy éve folyó egyeztetésekre, kiderült, hogy lényegében minden előre el van döntve, nem lesz Vásárhelyen semmiféle egyezség. Ennek eredménye, hogy az eredeti döntéssel szemben végül nem én lettem a jelölt. Az az érzésem, hogy most is erről szól a történet. Úgy érzem, hogy ma is csak azért hívnak és kíváncsiak a véleményemre, mert az összefogás megtagadásának ódiumát meg akarják osztani a választmánnyal” – állítja a magát belső ellenzékinek meghatározó Vass. Az általa vezetett testület valamikor 2016 elején teszi majd közzé álláspontját, addig az öt éve nem módosult szabályzatát próbálja rugalmasabbra átgyúrni. Kérdésünkre, hogy magánemberként mit gondol, miként kellene megvalósulnia az összefogásnak, Vass nem válaszolt; szerinte ez nem magánügy, hanem közösségi kérdés. „Azt tudom, hogy az én jelöltem Soós Zoltán, és mellette teljesen mértékben hajlandó vagyok kiállni. Ha meg a marosvásárhelyiek békés együttműködést szeretnének, akkor egy tartós békét kell kialakítani” – szögezte le. Ezalatt azt érti, hogy a magyar pártok közti egyezségnek feltétlenül ki kell terjednie a jövő évi őszi, általános választásokra is.
Az „átverés” választásai
A négy, illetve nyolc évvel ezelőtt történt utolsó pillanat előtti váltások még frissen élnek a választópolgárok emlékezetében. A vásárhelyi magyarság nem díjazta, hogy az RMDSZ felső vezetése 2008-ban Csegzi Sándor helyett Borbély Lászlót, 2012-ben Vass Levente helyett Frunda Györgyöt erőltette a polgármesterjelölt pozíciójába, mintegy lenullázva a belső választások eredményét. Mindkét csúcspolitikus kizárt bármiféle együttműködést az ellenzékkel, majd csúfos vereséget szenvedett a 2000 óta regnáló Dorin Floreaval szemben. „Két dolgot tartok fontosnak kiemelni, és ezt Kelemen Hunornak is elmondom. Egyrészt nem szabad még egyszer átverni a marosvásárhelyieket, mint ahogy történt 2012-ben, amikor Frunda kitúrta Vasst. Másrészt összefogás nélkül sem Marosvásárhelyen, sem Szászrégenben nem megyünk semmire!” – figyelmeztet a szövetség megyei alelnöke, Balogh József. Az összefogás hogyan továbbjáról úgy véli, hogy az EMNP-ben és az MPP-ben kellene legyen annyi bölcsesség, hogy embereit az RMDSZ listáján, a tulipán jelvénye alatt indítsa. „Attól, hogy a listán nem lesz ott a jelvény, még nem lesz se pirosabb, se zöldebb a zászló. Nekik is kellene engedniük, elvégre mégiscsak az RMDSZ a legnagyobb magyar párt. Ettől a néppárti még néppárti marad és a polgári polgári” – látja a dolgokat Balogh.
Kelemen: egyesek újabb feltételeket szabnak
„Amikor összmagyar előválasztást szerveztek Marosvásárhelyen, akkor Brassai Zsombor, az RMDSZ és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei szervezetének elnöke is azt nyilatkozta, azért van szükség a megmérettetésre, hogy magyar polgármesterjelöltet válasszunk, akit majd minden magyar politikai alakulat támogat. Aki annak idején ezt állította, és most egyebet mond, az vagy akkor nem volt tisztességes és hazudott, vagy most nem tisztességes és hazudik – fogalmazott a Krónika kérdésére válaszolva Kelemen Hunor. „Miután megszületett az előválasztás eredménye, egyesek csak bizonyos kikötések mellett akarják támogatni Soós Zoltánt, és újabb meg újabb feltételeket szabnak. Ez szerintem nem korrekt” – mondta a szövetség vezetője.
Kelemen kifejtette: többek között erről a témáról is tárgyal a jövő héten Szilágyi Zsolttal, a néppárt elnökével. „Amikor a marosvásárhelyi embereket megkérdeztük a városi konzultáció alkalmával, akkor ők azt mondták, magyar polgármestert akarnak, nem azt mondták, hogy ilyen vagy olyan listát szeretnének. Arról nagyon szívesen hajlandó vagyok tárgyalni, hogy Soós Zoltán neve mellett szerepeljen a tulipán, a fenyőfa, a NATO-jel és bármilyen más logó, mint ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyetlen párt szimbóluma se szerepeljen a neve mellett” – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök azt is elmondta, a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a magyarok román polgármesterre szavaznak, „ha nem sikerül őket meggyőznünk arról, hogy Soós Zoltán a megfelelő jelölt”. Az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy a magyarokat meggyőzzük arról, hogy van esély a váltásra Marosvásárhelyen – tette hozzá.
Szilágyi: meg kell győzni az RMDSZ csúcsvezetését
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke megkeresésünkre elmondta, az összmagyar koalíciós listaállítást tartja a legjobb megoldásnak Marosvásárhelyen és Maros megyében. Állítása szerint már három héttel ezelőtt levélben elküldte az erre vonatkozó javaslatot Kelemen Hunornak, ám eddig még nem kapott választ. „A levélben azt javasoltam, hogy induljunk ki az előválasztási tapasztalatokból. Sikerült kiválasztani Marosvásárhelyen a közös polgármesterjelöltet, aki remélhetőleg a magyar pártok támogatásával, több logó alatt indul el a választásokon. Ugyanígy Marosvásárhelyen és Maros megyében is legyen közös, magyar koalíciós lista, de erre a javaslatomra még nem kaptam választ” – mondta Szilágyi Zsolt. Szerinte a kérdés úgy vetődik fel, hogy akarják-e, hogy a Maros megyei, a marosvásárhelyi magyarságnak erősebb képviselete legyen az önkormányzatokban, több képviselője jusson be a döntéshozó testületekbe, vagy az RMDSZ ragaszkodik eddigi álláspontjához, hogy a pártlistán a szövetség jelöltjei jussanak be. „El kell dönteni, hogy a magyar érdeket, vagy a pártérdeket tartjuk szem előtt” – mondta a néppárti politikus, aki szerint „nem marad más hátra, mint meggyőzni az RMDSZ országos elnökségét”.
Székelyhon.ro
Míg a Maros megyei RMDSZ-es vezetők látszólag megértették a választók egyértelmű üzenetét, miszerint a 2016-os helyhatósági választásokon közös tanácsosi listára van szükség mind a vásárhelyi, mind a megyei önkormányzat esetében, Kelemen Hunor, a szövetség országos elnöke egyértelművé tette: az előválasztás megszervezése nem a közös listaállításról szólt, és nem is támogatja ezt a javaslatot.
Hosszú, talán egyre hosszabb út vezet Marosvásárhelyen a magyarság pártsemleges, valós magyar–magyar összefogást tükröző listájához – derül ki egyes, befolyással bíró RMDSZ-es tisztségviselők álláspontjából.
Szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy a marosvásárhelyi előválasztást a közös magyar polgármesterjelölt megválasztásáért szervezték, és az lenne a tisztességes, hogy ezt most minden magyar párt támogassa. Erről szólt a választás, nem arról, hogy „csinálunk egy lecsót” – hangsúlyozta Kelemen. Hozzátette: az előválasztást nem azért szervezték, hogy aki nem jutna be az önkormányzatba, az most valami más megoldással mégis bekerüljön. „Közös polgármestert választottak a marosvásárhelyiek, nem közös tanácsosi listát” – hangsúlyozta az elnök.
Miután egy héttel korábban Brassai Zsombor megyei elnököt kérdeztük, ezúttal Kelemen Márton, Vass Levente és Balogh József véleményére voltunk kíváncsiak. Emlékeztetőül: Brassai egészen másként látja a marosvásárhelyi helyzetet, mint a Kolozsvárról ítélkező Kelemen Hunor. Az RMDSZ megyei elnöke nem csak arról beszélt, hogy elfogadja a „lecsót”, de azt is belátta, hogy pártsemleges listára van szükség, azonban hangsúlyozta, hogy a döntést egymaga nem hozhatja meg. „A legnagyobb kihívás, amivel a magyar politikai pártok küszködnek, a marosvásárhelyi magyarok hitének és bizalmának a visszanyerése. A térvesztés csak valós összefogással fordítható vissza, ez pedig a közös jelöltlista összeállításában nyilvánulhat meg” – mondta a múlt héten portálunknak Brassai Zsombor.
„Sok ismeretlenes egyenlet”
A magyar–magyar együttműködés egy rendkívül nehéz, összetett kérdés, amire nehéz választ találni – véli Kelemen Márton, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsának elnöke. Oly sok ismeretlenes képlet ez, hogy szerinte nincs is olyan ember a szövetségben, aki jelen pillanatban pontos forgatókönyvet be tudna mutatni. „Egyet tudok: meg kell egyezni, mert ez a marosvásárhelyi magyarok elvárása” – állítja, nyomban hozzátéve, hogy számára az együttműködés csakis a reális erőviszonyok mentén képzelhető el. Ami azt jelenti, hogy minden párt a maga megfelelő súlyával veheti ki részét a körvonalazódó koalícióból. Egy olyan koalícióból, amely csak elméletileg lenne az ami, mert törvényszéki bejegyzését Kelemen egyrészt elkésettnek, másrészt értelmetlennek tartja.
smétlődő történelmet lát Vass Levente
A marosvásárhelyi választmány új elnöke, Vass Levente nem kívánja befolyásolni az ügymenetet. Mint mondja, a megyei illetve városi elnököknek, azaz Brassainak és Petinek kellene végigvinni a történetet, annál is inkább, mivel ők voltak azok az RMDSZ-vezetők, akik az előválasztások szervezését és lebonyolítását vállalták. „Ezelőtt szinte négy évvel, 2012 január végén, amikor első alkalommal meghívtak az egyébként egy éve folyó egyeztetésekre, kiderült, hogy lényegében minden előre el van döntve, nem lesz Vásárhelyen semmiféle egyezség. Ennek eredménye, hogy az eredeti döntéssel szemben végül nem én lettem a jelölt. Az az érzésem, hogy most is erről szól a történet. Úgy érzem, hogy ma is csak azért hívnak és kíváncsiak a véleményemre, mert az összefogás megtagadásának ódiumát meg akarják osztani a választmánnyal” – állítja a magát belső ellenzékinek meghatározó Vass. Az általa vezetett testület valamikor 2016 elején teszi majd közzé álláspontját, addig az öt éve nem módosult szabályzatát próbálja rugalmasabbra átgyúrni. Kérdésünkre, hogy magánemberként mit gondol, miként kellene megvalósulnia az összefogásnak, Vass nem válaszolt; szerinte ez nem magánügy, hanem közösségi kérdés. „Azt tudom, hogy az én jelöltem Soós Zoltán, és mellette teljesen mértékben hajlandó vagyok kiállni. Ha meg a marosvásárhelyiek békés együttműködést szeretnének, akkor egy tartós békét kell kialakítani” – szögezte le. Ezalatt azt érti, hogy a magyar pártok közti egyezségnek feltétlenül ki kell terjednie a jövő évi őszi, általános választásokra is.
Az „átverés” választásai
A négy, illetve nyolc évvel ezelőtt történt utolsó pillanat előtti váltások még frissen élnek a választópolgárok emlékezetében. A vásárhelyi magyarság nem díjazta, hogy az RMDSZ felső vezetése 2008-ban Csegzi Sándor helyett Borbély Lászlót, 2012-ben Vass Levente helyett Frunda Györgyöt erőltette a polgármesterjelölt pozíciójába, mintegy lenullázva a belső választások eredményét. Mindkét csúcspolitikus kizárt bármiféle együttműködést az ellenzékkel, majd csúfos vereséget szenvedett a 2000 óta regnáló Dorin Floreaval szemben. „Két dolgot tartok fontosnak kiemelni, és ezt Kelemen Hunornak is elmondom. Egyrészt nem szabad még egyszer átverni a marosvásárhelyieket, mint ahogy történt 2012-ben, amikor Frunda kitúrta Vasst. Másrészt összefogás nélkül sem Marosvásárhelyen, sem Szászrégenben nem megyünk semmire!” – figyelmeztet a szövetség megyei alelnöke, Balogh József. Az összefogás hogyan továbbjáról úgy véli, hogy az EMNP-ben és az MPP-ben kellene legyen annyi bölcsesség, hogy embereit az RMDSZ listáján, a tulipán jelvénye alatt indítsa. „Attól, hogy a listán nem lesz ott a jelvény, még nem lesz se pirosabb, se zöldebb a zászló. Nekik is kellene engedniük, elvégre mégiscsak az RMDSZ a legnagyobb magyar párt. Ettől a néppárti még néppárti marad és a polgári polgári” – látja a dolgokat Balogh.
Kelemen: egyesek újabb feltételeket szabnak
„Amikor összmagyar előválasztást szerveztek Marosvásárhelyen, akkor Brassai Zsombor, az RMDSZ és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei szervezetének elnöke is azt nyilatkozta, azért van szükség a megmérettetésre, hogy magyar polgármesterjelöltet válasszunk, akit majd minden magyar politikai alakulat támogat. Aki annak idején ezt állította, és most egyebet mond, az vagy akkor nem volt tisztességes és hazudott, vagy most nem tisztességes és hazudik – fogalmazott a Krónika kérdésére válaszolva Kelemen Hunor. „Miután megszületett az előválasztás eredménye, egyesek csak bizonyos kikötések mellett akarják támogatni Soós Zoltánt, és újabb meg újabb feltételeket szabnak. Ez szerintem nem korrekt” – mondta a szövetség vezetője.
Kelemen kifejtette: többek között erről a témáról is tárgyal a jövő héten Szilágyi Zsolttal, a néppárt elnökével. „Amikor a marosvásárhelyi embereket megkérdeztük a városi konzultáció alkalmával, akkor ők azt mondták, magyar polgármestert akarnak, nem azt mondták, hogy ilyen vagy olyan listát szeretnének. Arról nagyon szívesen hajlandó vagyok tárgyalni, hogy Soós Zoltán neve mellett szerepeljen a tulipán, a fenyőfa, a NATO-jel és bármilyen más logó, mint ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyetlen párt szimbóluma se szerepeljen a neve mellett” – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök azt is elmondta, a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a magyarok román polgármesterre szavaznak, „ha nem sikerül őket meggyőznünk arról, hogy Soós Zoltán a megfelelő jelölt”. Az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy a magyarokat meggyőzzük arról, hogy van esély a váltásra Marosvásárhelyen – tette hozzá.
Szilágyi: meg kell győzni az RMDSZ csúcsvezetését
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke megkeresésünkre elmondta, az összmagyar koalíciós listaállítást tartja a legjobb megoldásnak Marosvásárhelyen és Maros megyében. Állítása szerint már három héttel ezelőtt levélben elküldte az erre vonatkozó javaslatot Kelemen Hunornak, ám eddig még nem kapott választ. „A levélben azt javasoltam, hogy induljunk ki az előválasztási tapasztalatokból. Sikerült kiválasztani Marosvásárhelyen a közös polgármesterjelöltet, aki remélhetőleg a magyar pártok támogatásával, több logó alatt indul el a választásokon. Ugyanígy Marosvásárhelyen és Maros megyében is legyen közös, magyar koalíciós lista, de erre a javaslatomra még nem kaptam választ” – mondta Szilágyi Zsolt. Szerinte a kérdés úgy vetődik fel, hogy akarják-e, hogy a Maros megyei, a marosvásárhelyi magyarságnak erősebb képviselete legyen az önkormányzatokban, több képviselője jusson be a döntéshozó testületekbe, vagy az RMDSZ ragaszkodik eddigi álláspontjához, hogy a pártlistán a szövetség jelöltjei jussanak be. „El kell dönteni, hogy a magyar érdeket, vagy a pártérdeket tartjuk szem előtt” – mondta a néppárti politikus, aki szerint „nem marad más hátra, mint meggyőzni az RMDSZ országos elnökségét”.
Székelyhon.ro
2015. november 27.
A közösségért kifejtett munkájáért díjazták Bokor Mártont
Bokor Márton csíkszeredai családorvos és gyermekgyógyász vehette át pénteken a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság öt éve alapított díját. A kitüntetést azon orvosok kapják, akik nemcsak az egyén égészségéért, hanem a közösségért is sokat tettek.
Az idei díjat a 65. születésnapját ünneplő, nyugdíjazás előtt álló Bokor Mártonnak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárszobájában adták át. A díjazott életpályáját Tar Gyöngyi, a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője méltatta.
„Bokor doktor számomra az emberi kitartást, munkához való hozzáállást és a problémák megoldásának gyors teljesítését jelenti” – fogalmazott Tar Gyöngyi. Kihangsúlyozta, hogy egy igazi példakép, aki nehéz gyerekkora ellenére bejutott a bukaresti orvosi egyetemre, majd visszatért közösségéhez, ahol a többek között a megyei kórház és az egészségügyi igazgatóság élén is tevékenykedett. Méltatását követően átadta a díjat Bokor Mártonnak, megköszönve munkásságát, és azt kívánva neki, hogy továbbra is tudjon segíteni az egészség megőrzése és a betegségek megelőzése terén.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
Bokor Márton csíkszeredai családorvos és gyermekgyógyász vehette át pénteken a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság öt éve alapított díját. A kitüntetést azon orvosok kapják, akik nemcsak az egyén égészségéért, hanem a közösségért is sokat tettek.
Az idei díjat a 65. születésnapját ünneplő, nyugdíjazás előtt álló Bokor Mártonnak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárszobájában adták át. A díjazott életpályáját Tar Gyöngyi, a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője méltatta.
„Bokor doktor számomra az emberi kitartást, munkához való hozzáállást és a problémák megoldásának gyors teljesítését jelenti” – fogalmazott Tar Gyöngyi. Kihangsúlyozta, hogy egy igazi példakép, aki nehéz gyerekkora ellenére bejutott a bukaresti orvosi egyetemre, majd visszatért közösségéhez, ahol a többek között a megyei kórház és az egészségügyi igazgatóság élén is tevékenykedett. Méltatását követően átadta a díjat Bokor Mártonnak, megköszönve munkásságát, és azt kívánva neki, hogy továbbra is tudjon segíteni az egészség megőrzése és a betegségek megelőzése terén.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2015. november 27.
Nagygyűlés Csíkszeredában
"Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó!"
Tisztelt Honfitársak!
Az 1918. december elsején Gyulafehérváron elhangzott ígéretek a mai napig nem teljesültek. Akkor, az ott összesereglett románság teljes jogegyenlőséget ígért nagyapáinknak. Ma is ezeket az ígéreteket kérjük számon.
Mondjuk ki: olyan országot akarunk, ahol az adott szónak súlya, az írásnak értéke van. Olyan országot, ahol egyenrangú állampolgárok vagyunk, és nem veszélyforrásként tekintenek ránk!
Mondjuk ki: az 1918. december 1-jén elfogadott elvek kell képezzék a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapját.
Ezekre az elvekre építette a Magyar Polgári Párt ötpontos alkotmánymódosító tervezetét, és erre alapoztuk azt a Románia Kormányának címzett petíciónkat is, amelyet 2014. november 29-én a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron-teremben a Magyar Polgári Párt kétszáz önkormányzati tanácsosa fogadott el, majd a város főterén zajló nagygyűlésen is megerősítettünk.
Ma új kormánya van az országnak. Az új kormány fennen hirdeti európai elkötelezettségét. Tegyük egyértelművé számukra: közösségünket megilleti minden olyan jog, ami természetes a 21. század Európájában, és ezek szavatolása nélkül nem teremthető meg a társadalmi béke. Európa ma, az új kihívások közepette sem tekinthet el alapvető értékeinek tiszteletben tartásától. Üzenjünk tehát Csíkszereda főteréről Tamási Áront idézve: "Ennek a népnek élnie kell!"
Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség az erdélyi magyarok iránt! Ennek szellemében hívunk mindenkit, legyünk ott, mutassunk erőt!
Találkozzunk 2015. november 28-án 14 órakor Csíkszereda főterén!
Biró Zsolt,
a Magyar Polgári Párt elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
"Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó!"
Tisztelt Honfitársak!
Az 1918. december elsején Gyulafehérváron elhangzott ígéretek a mai napig nem teljesültek. Akkor, az ott összesereglett románság teljes jogegyenlőséget ígért nagyapáinknak. Ma is ezeket az ígéreteket kérjük számon.
Mondjuk ki: olyan országot akarunk, ahol az adott szónak súlya, az írásnak értéke van. Olyan országot, ahol egyenrangú állampolgárok vagyunk, és nem veszélyforrásként tekintenek ránk!
Mondjuk ki: az 1918. december 1-jén elfogadott elvek kell képezzék a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapját.
Ezekre az elvekre építette a Magyar Polgári Párt ötpontos alkotmánymódosító tervezetét, és erre alapoztuk azt a Románia Kormányának címzett petíciónkat is, amelyet 2014. november 29-én a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron-teremben a Magyar Polgári Párt kétszáz önkormányzati tanácsosa fogadott el, majd a város főterén zajló nagygyűlésen is megerősítettünk.
Ma új kormánya van az országnak. Az új kormány fennen hirdeti európai elkötelezettségét. Tegyük egyértelművé számukra: közösségünket megilleti minden olyan jog, ami természetes a 21. század Európájában, és ezek szavatolása nélkül nem teremthető meg a társadalmi béke. Európa ma, az új kihívások közepette sem tekinthet el alapvető értékeinek tiszteletben tartásától. Üzenjünk tehát Csíkszereda főteréről Tamási Áront idézve: "Ennek a népnek élnie kell!"
Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség az erdélyi magyarok iránt! Ennek szellemében hívunk mindenkit, legyünk ott, mutassunk erőt!
Találkozzunk 2015. november 28-án 14 órakor Csíkszereda főterén!
Biró Zsolt,
a Magyar Polgári Párt elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 27.
Muzulmán figyelmeztetés romániai veszélyforrásokra
Léteznek Romániában olyan muzulmán imahelyek, amelyekben ismeretlen vallási eszméket hirdetnek, és amelyek nem kapták meg a Romániai Muzulmán Vallás Muftiátusának engedélyét – áll abban a közleményben, amelyet a muftiátus, valamint a Török–Muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége és a Török Demokrata Szövetség közösen adott ki az Európát fenyegető dzsihadista támadások kapcsán.
A szervezetek azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet miatt szenteljen nagyobb figyelmet azoknak a problémáknak, amelyekkel a romániai muszlim közösségnek kell szembe néznie, mivel azok az egész társadalom számára súlyos következményekkel járhatnak, ha kikerülnek az ellenőrzés alól.
A közlemény rámutat: a gyanús vallási eszméket hirdető, engedély nélkül működő imahelyek jelentette problémára már korábban is felhívták a hatóságok figyelmét egy, az év elején konstancai parlamenti képviselőkkel megtartott beszélgetésen.
A muzulmán szervezetek azt javasolják, hogy Románia kövesse Nagy-Britannia példáját, ahol bezárják azokat a muzulmán imahelyeket, ahol fundamentalista eszméket propagálnak. Emellett azt is kérik, törvényben szabályozzák a muzulmán imahelyek létrehozását, mivel álláspontjuk szerint minden egyház imahelyét csakis annak az egyháznak az engedélyével szabadna létrehozni, amelyhez tartozónak hirdeti magát. Emellett a prédikációkat tartó személyeknek mind az illető egyház, mind az oktatási tárca engedélyét meg kellene kapniuk.
„Ily módon elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, amikor idegen vagy román állampolgárok a muzulmán közösség képviselőinek állítják be magukat, annak nevében beszélnek, és a román állami intézményeket semmibe véve szertartásokat vezetnek le” – mutatnak rá a közlemény szerzői, akik megjegyzik: mindezt azért tartották fontosnak jelezni, nehogy a franciaországi eseményekhez hasonló fejlemények következzenek be Romániában is, illetve hogy ne váljanak megbélyegzettekké a Dobrudzsában élő, muzulmán vallású törökök és tatárok.
Romániában mintegy 70 ezer muzulmán él, többségük Dobrudzsában. A hivatalos adatok szerint Bukarestben jelenleg egyetlen dzsámi van, ugyanakkor nem hivatalosan 17 muzulmán imahely működik.
Egyébként a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet szerdán este olyan propagandavideót tett közzé, amelyben minden, az ellenük összeállt nemzetközi koalícióban részt vevő országot – így Romániát és Magyarországot is – megfenyeget.
A képeken 60 nemzet zászlaja látható, amely az Iszlám Állam elleni „globális, ördögi koalíciót” alkotja. A videó szerint az Iszlám Állam számolja a zászlókat, „amely ha eléri a 80-at, akkor – ahogyan a próféta is megmondta – a háború lángjai végül elégetnek benneteket a halál dombjain”.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Léteznek Romániában olyan muzulmán imahelyek, amelyekben ismeretlen vallási eszméket hirdetnek, és amelyek nem kapták meg a Romániai Muzulmán Vallás Muftiátusának engedélyét – áll abban a közleményben, amelyet a muftiátus, valamint a Török–Muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége és a Török Demokrata Szövetség közösen adott ki az Európát fenyegető dzsihadista támadások kapcsán.
A szervezetek azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet miatt szenteljen nagyobb figyelmet azoknak a problémáknak, amelyekkel a romániai muszlim közösségnek kell szembe néznie, mivel azok az egész társadalom számára súlyos következményekkel járhatnak, ha kikerülnek az ellenőrzés alól.
A közlemény rámutat: a gyanús vallási eszméket hirdető, engedély nélkül működő imahelyek jelentette problémára már korábban is felhívták a hatóságok figyelmét egy, az év elején konstancai parlamenti képviselőkkel megtartott beszélgetésen.
A muzulmán szervezetek azt javasolják, hogy Románia kövesse Nagy-Britannia példáját, ahol bezárják azokat a muzulmán imahelyeket, ahol fundamentalista eszméket propagálnak. Emellett azt is kérik, törvényben szabályozzák a muzulmán imahelyek létrehozását, mivel álláspontjuk szerint minden egyház imahelyét csakis annak az egyháznak az engedélyével szabadna létrehozni, amelyhez tartozónak hirdeti magát. Emellett a prédikációkat tartó személyeknek mind az illető egyház, mind az oktatási tárca engedélyét meg kellene kapniuk.
„Ily módon elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, amikor idegen vagy román állampolgárok a muzulmán közösség képviselőinek állítják be magukat, annak nevében beszélnek, és a román állami intézményeket semmibe véve szertartásokat vezetnek le” – mutatnak rá a közlemény szerzői, akik megjegyzik: mindezt azért tartották fontosnak jelezni, nehogy a franciaországi eseményekhez hasonló fejlemények következzenek be Romániában is, illetve hogy ne váljanak megbélyegzettekké a Dobrudzsában élő, muzulmán vallású törökök és tatárok.
Romániában mintegy 70 ezer muzulmán él, többségük Dobrudzsában. A hivatalos adatok szerint Bukarestben jelenleg egyetlen dzsámi van, ugyanakkor nem hivatalosan 17 muzulmán imahely működik.
Egyébként a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet szerdán este olyan propagandavideót tett közzé, amelyben minden, az ellenük összeállt nemzetközi koalícióban részt vevő országot – így Romániát és Magyarországot is – megfenyeget.
A képeken 60 nemzet zászlaja látható, amely az Iszlám Állam elleni „globális, ördögi koalíciót” alkotja. A videó szerint az Iszlám Állam számolja a zászlókat, „amely ha eléri a 80-at, akkor – ahogyan a próféta is megmondta – a háború lángjai végül elégetnek benneteket a halál dombjain”.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 27.
Középiskolás kutatók konferenciája
Minden erdélyi régióból érkeznek középiskolások a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium, ahol november 27. és 29. között szervezik meg a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját (Tudek).
A tudományos seregszemlére, amely az Európa ifjúsági fővárosa rendezvénysorozatba illeszkedik, 102 előadás 161 szerzőjét várják a szervezők. Így a kincses város idén nemcsak jelentős ifjúsági, kulturális fesztiválok vagy az első erdélyi magyar középiskolás sportolimpia, hanem egy rangos tudományos konferencia helyszíne is.
Az áprilisban megszervezett XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) első határon túli szekciójának fizika, földtudományok és matematika szekciója (FiFöMa) után az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) kistestvérének tekinthető Tudek résztvevői tapasztalhatják meg Kolozsvár pezsgő ifjúsági életét.
A konferenciára 14 éve a magyarországi Kutató Diákok Országos Szövetségének égisze alatt kerül sor, amelynek tevékenységét Csermely Péter, a budapesti Semmelweis-egyetem professzora kezdeményezte és támogatja. A szervezet elsődleges feladatául tűzte ki a tudományos diákkörök megalakulásának és működésének támogatását. A Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának (Tudok) megszervezésével teret biztosítottak a kutató diákok és tanárok eszmecseréjének, megmérettetésének.
Az első alkalommal 2000-ben tartott rendezvény nyitott a teljes Kárpát-medencei magyarság felé. Népszerűségének növekedése 2002-ben már szükségessé tette regionális konferenciák megszervezését, így született meg a Tudek is, amelynek első helyszíne Marosvásárhely volt, ahol a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium biztosította, hogy az erdélyi konferenciák sora megfelelő színvonalon induljon. 2007-től kezdődően a Tudek a román tanügyminisztérium által elismert, majd egy évvel későbbtől már támogatott versennyé vált. Ugyanakkor a Sapientia-tudományegyetem kolozsvári kara és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem is előnyben részesíti a Tudek díjazottjait a felvételin.
A legnépesebb diák-kutatócsoporttal hagyományosan a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium érkezik. Ezekben az iskolákban több tudományterületen is elkötelezett pedagógusok irányítják a diákok kutatómunkáját, akik az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket értek el különböző konferenciákon, a Természet világa folyóirat pályázatain.
Az idei seregszemlén a diákok biológia, környezettudományok, fizika–kémia, matematika–informatika, irodalom- és művelődéstörténet, néprajz, történelem, pszichológia és szociológia–közgazdaság szekcióban mutatják be kutatási témájukat. A zsűri elnöke Sipos Gábor egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. A szekciók három tagú zsűrijét neves egyetemi szakemberek alkotják a Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.
A konferencia fővédnöke Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A megnyitót november 27-én, pénteken 19.00 órakor tartják a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Szombaton délelőtt kerül sor a szekciók üléseire, ahol a diákok 10 perces előadás keretében mutatják be kutatási eredményeiket. A díjkiosztó gálát este 7 órakor tartják a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magna dísztermében.
Krónika (Kolozsvár)
Minden erdélyi régióból érkeznek középiskolások a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium, ahol november 27. és 29. között szervezik meg a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját (Tudek).
A tudományos seregszemlére, amely az Európa ifjúsági fővárosa rendezvénysorozatba illeszkedik, 102 előadás 161 szerzőjét várják a szervezők. Így a kincses város idén nemcsak jelentős ifjúsági, kulturális fesztiválok vagy az első erdélyi magyar középiskolás sportolimpia, hanem egy rangos tudományos konferencia helyszíne is.
Az áprilisban megszervezett XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) első határon túli szekciójának fizika, földtudományok és matematika szekciója (FiFöMa) után az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) kistestvérének tekinthető Tudek résztvevői tapasztalhatják meg Kolozsvár pezsgő ifjúsági életét.
A konferenciára 14 éve a magyarországi Kutató Diákok Országos Szövetségének égisze alatt kerül sor, amelynek tevékenységét Csermely Péter, a budapesti Semmelweis-egyetem professzora kezdeményezte és támogatja. A szervezet elsődleges feladatául tűzte ki a tudományos diákkörök megalakulásának és működésének támogatását. A Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának (Tudok) megszervezésével teret biztosítottak a kutató diákok és tanárok eszmecseréjének, megmérettetésének.
Az első alkalommal 2000-ben tartott rendezvény nyitott a teljes Kárpát-medencei magyarság felé. Népszerűségének növekedése 2002-ben már szükségessé tette regionális konferenciák megszervezését, így született meg a Tudek is, amelynek első helyszíne Marosvásárhely volt, ahol a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium biztosította, hogy az erdélyi konferenciák sora megfelelő színvonalon induljon. 2007-től kezdődően a Tudek a román tanügyminisztérium által elismert, majd egy évvel későbbtől már támogatott versennyé vált. Ugyanakkor a Sapientia-tudományegyetem kolozsvári kara és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem is előnyben részesíti a Tudek díjazottjait a felvételin.
A legnépesebb diák-kutatócsoporttal hagyományosan a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium érkezik. Ezekben az iskolákban több tudományterületen is elkötelezett pedagógusok irányítják a diákok kutatómunkáját, akik az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket értek el különböző konferenciákon, a Természet világa folyóirat pályázatain.
Az idei seregszemlén a diákok biológia, környezettudományok, fizika–kémia, matematika–informatika, irodalom- és művelődéstörténet, néprajz, történelem, pszichológia és szociológia–közgazdaság szekcióban mutatják be kutatási témájukat. A zsűri elnöke Sipos Gábor egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. A szekciók három tagú zsűrijét neves egyetemi szakemberek alkotják a Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.
A konferencia fővédnöke Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A megnyitót november 27-én, pénteken 19.00 órakor tartják a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Szombaton délelőtt kerül sor a szekciók üléseire, ahol a diákok 10 perces előadás keretében mutatják be kutatási eredményeiket. A díjkiosztó gálát este 7 órakor tartják a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magna dísztermében.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 27.
Riportok egy letűnt világ szokásairól
Barabás László Az otthonosság gyökerei című néprajzi tanulmánykötetét mutatják be Székelyudvarhelyen, a városi könyvtár látvány- és hangzóanyag-tárában november 26-án, csütörtökön délután öt órától.
A szerző Kalendáris népszokások Székelyföldön címmel tart néprajzi előadást, három saját gyűjtésű kisfilmet is bemutatva e témából. A parajdi születésű, Marosvásárhelyen élő Barabás László pedagógus, néprajzkutató korábban megjelent néprajzi tanulmányait gyűjtötte kötetbe a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó.
A több mint 300 oldalas kiadvány anyagát négy nagy fejezetbe sorolták be. A szerző az első fejezetben sóvidéki szokásokról, mesterségekről ír Szülőföldön, Sóvidéken címmel.
Barabás emlékezését olvashatjuk a könyvben elsőként, a lírai hangulatú sorok szerint „azóta is az lenne a dolgom, amibe hat-hét évesen beleszoktattak. Csak időközben a seprű, a gereblye s a lapát írótollá és más hasonló, apró szerszámmá zsugorodott. A kapun ki-be járó, sürgölődő egykori gyermek pedig kapuban álló, onnan figyelő felnőtté öregedett."
A Szováta környéki gyermekek füttynyelvéről, az alsósófalvi fonók táncairól, siklódi muzsikakészítésről, pálpatakiak lakodalmáról, a sóvidéki férfiak harisnyájáról, a siklódiak eklézsiakövetéséről szóló riportok egy már nem létező világ biztonságát sejtetik meg a mai olvasóval is. Terjedelmes írás a sóvidéki leányok cselédkedéséről szóló. Olyan élményanyagot örökített meg, melyről a fiatalabb nemzedék alig hallott. Miként a leggyakoribb gyermekmunkába, az udvar- és utcaseprésbe beleszoktatták a szerzőt, és ezáltal apránként jobban megismerte környezetét, úgy tágítja a földrajzi határokat is a könyv következő fejezeteiben.
A Szomszédolás néprajzi tájakon című részben a Nyárád mente zöldségtermesztésről ismert településeit, a Murokország néven emlegetett vidéket mutatja be, illetve a karácsonyfalvi magyar és cigány közösségeket, a sóvidéki és szabédi királynézást, történeti és néprajzi szempontból Marosszéket, a Mezőség néprajzi tagolódását. Kimondottan a népszokások leírását, változását találjuk a következő fejezetben (Népszokások életvilágában).
A farsangi alakoskodás Segesvár környéki, gyergyói változatai, Nyárád menti (csutakhúzás Szentgericén), sóvidéki (farsangtemetés) sajátosságai után Kalendáris szokások Siklódon címmel a hagyományőrző falu közösségi eseményeit veszi számba a szerző, majd a szovátai betlehemezést meg a Nyárád mente és a Kis-Küküllő vidékének húsvéti határkerüléseit. A kötet zárófejezete (Elődök nyomában) olyan tanulmányokat tartalmaz, melyekben Barabás László a néprajzi kutatás történetét idézi fel. Szó esik folklorizálódott Petőfi-sorokról, Kriza János unitárius püspök szokáskutatásairól, a népi színjátékok kutatástörténetéről.
Harmincnál több oldalnyi színes és fekete-fehér archív kép sorakozik a könyv végi mellékletben. Az olvasmányos, néhol a riportszerű nyomozás fordulataiban is bővelkedő tanulmányok egy részét népismereti írások megnevezéssel illeti a kiadvány alcíme. A sűrűn lábjegyzetelt tanulmányoktól eltérően Barabás László könyvbe gyűjtött közlései nem csupán, sőt elsősorban nem a szakemberek érdeklődését keltik fel, hanem mindenkiét, aki jobban meg akarja ismerni ezt a kétmegyényi területet, ahová a szerző elkalauzol.
P. Buzogány Árpád
Krónika (Kolozsvár)
Barabás László Az otthonosság gyökerei című néprajzi tanulmánykötetét mutatják be Székelyudvarhelyen, a városi könyvtár látvány- és hangzóanyag-tárában november 26-án, csütörtökön délután öt órától.
A szerző Kalendáris népszokások Székelyföldön címmel tart néprajzi előadást, három saját gyűjtésű kisfilmet is bemutatva e témából. A parajdi születésű, Marosvásárhelyen élő Barabás László pedagógus, néprajzkutató korábban megjelent néprajzi tanulmányait gyűjtötte kötetbe a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó.
A több mint 300 oldalas kiadvány anyagát négy nagy fejezetbe sorolták be. A szerző az első fejezetben sóvidéki szokásokról, mesterségekről ír Szülőföldön, Sóvidéken címmel.
Barabás emlékezését olvashatjuk a könyvben elsőként, a lírai hangulatú sorok szerint „azóta is az lenne a dolgom, amibe hat-hét évesen beleszoktattak. Csak időközben a seprű, a gereblye s a lapát írótollá és más hasonló, apró szerszámmá zsugorodott. A kapun ki-be járó, sürgölődő egykori gyermek pedig kapuban álló, onnan figyelő felnőtté öregedett."
A Szováta környéki gyermekek füttynyelvéről, az alsósófalvi fonók táncairól, siklódi muzsikakészítésről, pálpatakiak lakodalmáról, a sóvidéki férfiak harisnyájáról, a siklódiak eklézsiakövetéséről szóló riportok egy már nem létező világ biztonságát sejtetik meg a mai olvasóval is. Terjedelmes írás a sóvidéki leányok cselédkedéséről szóló. Olyan élményanyagot örökített meg, melyről a fiatalabb nemzedék alig hallott. Miként a leggyakoribb gyermekmunkába, az udvar- és utcaseprésbe beleszoktatták a szerzőt, és ezáltal apránként jobban megismerte környezetét, úgy tágítja a földrajzi határokat is a könyv következő fejezeteiben.
A Szomszédolás néprajzi tájakon című részben a Nyárád mente zöldségtermesztésről ismert településeit, a Murokország néven emlegetett vidéket mutatja be, illetve a karácsonyfalvi magyar és cigány közösségeket, a sóvidéki és szabédi királynézást, történeti és néprajzi szempontból Marosszéket, a Mezőség néprajzi tagolódását. Kimondottan a népszokások leírását, változását találjuk a következő fejezetben (Népszokások életvilágában).
A farsangi alakoskodás Segesvár környéki, gyergyói változatai, Nyárád menti (csutakhúzás Szentgericén), sóvidéki (farsangtemetés) sajátosságai után Kalendáris szokások Siklódon címmel a hagyományőrző falu közösségi eseményeit veszi számba a szerző, majd a szovátai betlehemezést meg a Nyárád mente és a Kis-Küküllő vidékének húsvéti határkerüléseit. A kötet zárófejezete (Elődök nyomában) olyan tanulmányokat tartalmaz, melyekben Barabás László a néprajzi kutatás történetét idézi fel. Szó esik folklorizálódott Petőfi-sorokról, Kriza János unitárius püspök szokáskutatásairól, a népi színjátékok kutatástörténetéről.
Harmincnál több oldalnyi színes és fekete-fehér archív kép sorakozik a könyv végi mellékletben. Az olvasmányos, néhol a riportszerű nyomozás fordulataiban is bővelkedő tanulmányok egy részét népismereti írások megnevezéssel illeti a kiadvány alcíme. A sűrűn lábjegyzetelt tanulmányoktól eltérően Barabás László könyvbe gyűjtött közlései nem csupán, sőt elsősorban nem a szakemberek érdeklődését keltik fel, hanem mindenkiét, aki jobban meg akarja ismerni ezt a kétmegyényi területet, ahová a szerző elkalauzol.
P. Buzogány Árpád
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 27.
Elvágyódás hazulról
Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című, a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent regényét mutatták be szerda délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.
Vida Gábor író, a kötet szerkesztője visszaemlékezett, hogy egyetemista korában Cs. Gyimesi Éva tanára kérdésére, hogy miről is szeretne ő regényt írni, azt válaszolta: az egészről.
„Ezt a fajta allűrt képviseli minden regényíró, a regények, ezek a súlyos tompa tárgyak, szándékuk szerint legalábbis mindig a nagy egészről akarnak beszélni” – mondta Vida. A közös szerkesztői munka egy évet is felvett, ezalatt a szöveg a gyakori levélváltások nyomán sokat változott, de elmondható róla, hogy „az egészről” szól.
Az író néhány szóban összefoglalta ezt az egészet: a könyv Romániáról szól, úgy, ahogyan azt ő, Márton Evelin látja, emellett a barátságról, a generációjáról (a ’80-as évek első felében születettek), a Romániában előforduló nációkról és ezek együttéléséről, szerelemről, halálról. „Semmi, az irodalom számára új témát nem tudtam kitalálni” – tette hozzá. Vida kérdéseire azt is elmondta, hogy arról is szó van a regényben, hogy meg lehet-e menteni egy barátságot, hiszen a mély kapcsolatokban óhatatlanul megbántjuk egymást.
Vida szerint az európai irodalom mintegy 96 százaléka a férfi-nő szerelemről szól, a maradék pedig a háborúról és egyéb félreértésekről, Márton Evelin regényében viszont – az erdélyi irodalomban a mai napig párját ritkító módon – a homoszexualitásról is szó esik. Az írónő elmondta: nem azért írt ilyesmiről is, mert ez ma divatos lenne, hanem mert mindig is voltak homoszexuális emberek, akkor is, amikor ez törvénytelen volt, holott igazából ez természetes. „Ebben élünk, ezt el kell fogadnunk. A legszebb ideje lenne, hogy túltegyük magunkat a prüdérián” – mondta.
Márton Evelin egyébként kolozsvári születésű, de több mint 10 évig Bukarestben élt rádiósként – mint mondta, nem erdélyinek, hanem romániainak tartja magát, nem fél új helyeket felkeresni az országban. De nemcsak Romániában szeret utazgatni, hanem a világ távolabbi pontjaira is. A regényben például egy afrikai szál is van, és ez azért volt lehetséges, mert az író maga is járt Afrikában, nem is tud olyan helyről írni, amit nem látogatott meg személyesen.
A cím egyébként arra utal, hogy a főhős (aki egyben a narrátor is) szerint mindannyian a szalamandrákra hasonlítunk, folyton elvágyódunk az otthon biztonságából, anélkül viszont életképtelenek vagyunk.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című, a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent regényét mutatták be szerda délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.
Vida Gábor író, a kötet szerkesztője visszaemlékezett, hogy egyetemista korában Cs. Gyimesi Éva tanára kérdésére, hogy miről is szeretne ő regényt írni, azt válaszolta: az egészről.
„Ezt a fajta allűrt képviseli minden regényíró, a regények, ezek a súlyos tompa tárgyak, szándékuk szerint legalábbis mindig a nagy egészről akarnak beszélni” – mondta Vida. A közös szerkesztői munka egy évet is felvett, ezalatt a szöveg a gyakori levélváltások nyomán sokat változott, de elmondható róla, hogy „az egészről” szól.
Az író néhány szóban összefoglalta ezt az egészet: a könyv Romániáról szól, úgy, ahogyan azt ő, Márton Evelin látja, emellett a barátságról, a generációjáról (a ’80-as évek első felében születettek), a Romániában előforduló nációkról és ezek együttéléséről, szerelemről, halálról. „Semmi, az irodalom számára új témát nem tudtam kitalálni” – tette hozzá. Vida kérdéseire azt is elmondta, hogy arról is szó van a regényben, hogy meg lehet-e menteni egy barátságot, hiszen a mély kapcsolatokban óhatatlanul megbántjuk egymást.
Vida szerint az európai irodalom mintegy 96 százaléka a férfi-nő szerelemről szól, a maradék pedig a háborúról és egyéb félreértésekről, Márton Evelin regényében viszont – az erdélyi irodalomban a mai napig párját ritkító módon – a homoszexualitásról is szó esik. Az írónő elmondta: nem azért írt ilyesmiről is, mert ez ma divatos lenne, hanem mert mindig is voltak homoszexuális emberek, akkor is, amikor ez törvénytelen volt, holott igazából ez természetes. „Ebben élünk, ezt el kell fogadnunk. A legszebb ideje lenne, hogy túltegyük magunkat a prüdérián” – mondta.
Márton Evelin egyébként kolozsvári születésű, de több mint 10 évig Bukarestben élt rádiósként – mint mondta, nem erdélyinek, hanem romániainak tartja magát, nem fél új helyeket felkeresni az országban. De nemcsak Romániában szeret utazgatni, hanem a világ távolabbi pontjaira is. A regényben például egy afrikai szál is van, és ez azért volt lehetséges, mert az író maga is járt Afrikában, nem is tud olyan helyről írni, amit nem látogatott meg személyesen.
A cím egyébként arra utal, hogy a főhős (aki egyben a narrátor is) szerint mindannyian a szalamandrákra hasonlítunk, folyton elvágyódunk az otthon biztonságából, anélkül viszont életképtelenek vagyunk.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 27.
Székelyföldi tehetségalapot hoztak létre
Különleges képességű székelyföldi gyerekeket, fiatalokat támogat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). A székelyföldi tehetségalap a HKA adománygyűjtő bálján alakult a részt vevő magán- és jogi személyek adományaiból.
A jótékonysági rendezvényen közel 25 ezer lej gyűlt, ugyanott bemutatták a hét hagyományos mesterséget ismertető DVD-sorozatot, amelynek az értékesítéséből származó jövedelem szintén a tehetségalapba kerül. A jövő esztendőre tervezett alapérték 100 ezer lej, vagyis 100 fiatalnak nyújtanak a következő tanévben pályázati rendszerben évi egy alkalommal 1000 lejes ösztöndíjat.
A tehetségalap alapító tagjai között van Kányádi Sándor költő, Kristály Sándor kutató-matematikus, Gajzágó Zsuzsa és Pálffy Tibor színművész, Ütő Gusztáv képzőművész, Kormos Dénes, a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának elnöke, gróf Mikes Imre és felesége, Fleckhammer Ottó, a HKA elnöke, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, Gellért Ágnes, Nagy Mihály, Kondor Attila, Bodó Csaba vállalkozók, a kézdivásárhelyi Zarah Moden készruhagyár, a sepsiszentgyörgyi Bertis és Bicon cégek, a baróti Erpék és a kőröspataki Teamaker, valamint a Szent György Lovagrend.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Különleges képességű székelyföldi gyerekeket, fiatalokat támogat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). A székelyföldi tehetségalap a HKA adománygyűjtő bálján alakult a részt vevő magán- és jogi személyek adományaiból.
A jótékonysági rendezvényen közel 25 ezer lej gyűlt, ugyanott bemutatták a hét hagyományos mesterséget ismertető DVD-sorozatot, amelynek az értékesítéséből származó jövedelem szintén a tehetségalapba kerül. A jövő esztendőre tervezett alapérték 100 ezer lej, vagyis 100 fiatalnak nyújtanak a következő tanévben pályázati rendszerben évi egy alkalommal 1000 lejes ösztöndíjat.
A tehetségalap alapító tagjai között van Kányádi Sándor költő, Kristály Sándor kutató-matematikus, Gajzágó Zsuzsa és Pálffy Tibor színművész, Ütő Gusztáv képzőművész, Kormos Dénes, a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának elnöke, gróf Mikes Imre és felesége, Fleckhammer Ottó, a HKA elnöke, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, Gellért Ágnes, Nagy Mihály, Kondor Attila, Bodó Csaba vállalkozók, a kézdivásárhelyi Zarah Moden készruhagyár, a sepsiszentgyörgyi Bertis és Bicon cégek, a baróti Erpék és a kőröspataki Teamaker, valamint a Szent György Lovagrend.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 27.
Bűnbak-ország
Ezt én már megírtam. Többször is. Kivétel nélkül minden alkalommal hiába tettem. Elolvasták, bólogattak, azt mondták, igazam van, aztán folytatták, amit addig: mindegy, kiabálok tovább a pusztába. Eddig sem volt haszna, ezentúl sem lesz. Most éppen Czeglédi Zoltán tegnapi írása miatt kiabálok. Ugyanis felháborító és rosszindulatú irományról van szó, mely csak annyira viseli a tisztesség jelmezét, amennyire egy tanga jelmeznek minősül.
Tulajdonképpen arról szól, hogy a határon túli szavazók ne voksoljanak arra, miszerint Magyarországon vasárnap kötelező legyen a boltokat zárva tartani. Ha ezt mondaná és így, nem is lenne semmi baj, maximum megkérdezné a határon túli szavazó – és a logikusan gondolkodó olvasó is – hogy mi a fityfenének kéne ő pont a zárva tartásra szavazzon. De a szerző tovább megy. Jóval tovább, átlép minden határt, kivéve Magyarország határait – a logikáét és a kultúráét azonban hétmérföldes csizmával hagyja le. Lássuk csak, mit ír.
„Ha lesz népszavazás Magyarországon a vasárnapi boltbezárás kapcsán, határozottan arra kérlek titeket, maradjatok távol ettől. Direkt fogalmazok erősen: a cinikus pofátlanság csúcsa lenne, ha egy pozsonyi vagy kolozsvári kettős magyar megszavazná, hogy nálunk továbbra is legyenek zárva vasárnap a boltok, miközben ő nyugodtan vásárolhat otthon ezen a napon is.
Sokan mondják, hogy Magyarországnak komoly tartozása volt felétek a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt. Nos, ezt a tartozást tavaly tavasszal letudtuk: ti dönthettétek el, hogy újra kétharmada legyen Orbán Viktornak. Egál. Ha viszont most beleártjátok magatok egy olyan dologba, amihez semmi közötök, ami tényleg nem érint titeket, akkor már azon az oldalon lesz tartozás. Ha csak kísérletet tesztek arra, hogy direkt kiszúrjatok velünk, ha nem értitek meg, hogy egy határon túli kettős magyarnak körömpiszoknyi köze sincs ahhoz, hogy én mikor vehetek itthon krumplit, akkor a vasárnapi boltbezárást gyűlölő, határon belüli magyar társadalom jogos haragját vonjátok magatokra. Itt és most be tudjátok bizonyítani, miért volt hiba nektek szavazati jogot adni. Épp elég baj az, hogy a szavazásra jogosultak veletek megnövelt létszáma miatt a népszavazás érvényességéhez szükséges részvételi küszöb még magasabbra kerül. Legyen világos: ehhez semmi közötök nincsen. Nem a ti dolgotok.”
Akkor vegyük szépen, sorra. Azt mondják, akiknek tetszik – nem tagadom, nagyon nem tartozom közéjük – hogy ez pusztán egy udvarias, logikus kérés. Hát, így nem kérünk semmit és senkitől. Így kizárólag provokálni lehet, méghozzá egy meglehetősen nagy, 1,2 milliós népcsoportot. Sem mentség, sem kifogás, sem magyarázat nem létezik erre a hangnemre, erre a csendőrpertura, engem pedig mentsen az, hogy nem is akarom mentegetni. A szerző egészen egyszerűen egy vastag, sértegetéstől és lealacsonyítástól sem mentes átoközönnel kijelölte, kiket lehet és kell majd hibáztatni, ha tartanak népszavazást a vasárnapi zárvatartásról. Teszi mindezt úgy, mintha analfabéta neandervölgyiekkel tárgyalna, egy brit cirkáló ágyúival a háta mögött. Nem kér: követel és fenyeget.
Azt tetszik mondani, hogy jogos az indulat?
Azt mondom, nem az.
Megelőlegez ugyanis egy kollektív bűnösséget. Ami ellen Magyarország oly sokat és oly hangosan szokott tiltakozni, ha a határain túl történik. Feltételezi, hogy az ügyben nem érintett határon túli magyar választók egyrészt el fognak menni szavazni egy olyan kérdésben, amihez valóban semmi közük, sőt, nekik is kényelmetlenséget okoz, ha erre járnak, másrészt feltételezi, hogy testületileg, kollektíve a zárva tartásra szavaznak.
Miért tennék?
Mert ők „olyanok”? Mert ők rosszindulatúak? Mert ők genetikusan kormánypártiak?
A magyar ellenzék – és minden demokratikusan gondolkodó ember – ordítva szokott tiltakozni az emberi közösségek, csoportok megbélyegzése ellen. Most tapsikál, igaz, nem mindenki, de akadnak szép számmal, akiknek ez tetszik. Azok, akik a mostani kormány gyűlöletkampányára csak ellen-gyűlölettel képesek reagálni, ha a kormány utálja a kisebbségeket, ők keresnek egy olyan kisebbséget, amit elvileg – hangsúlyoznám, elvileg! – kedvel a kormány és azt gyűlölik.
Hát, így aztán Magyarországon minden politikai oldalnak meglesz a maga zsidója, akit mindenért hibáztathat.
Akit üthet.
Aztán meg nem is olyan nagyon biztos, hogy egyáltalán lesz népszavazás ebben az ügyben. A szerző ezt a tényt is megelőlegezi, holott erősen kérdéses, hogy kiírják-e, ha kiírják, azon részt vehetnek-e határon túliak, ugyanis már a tavalyi, szerencsétlen országgyűlési választásokon is csak listára szavazhatott az, aki szavazott.
No, igen. Az, aki szavazott – és ezeknek aránya mintegy tíz százalék.
A rövid írás annak alapján állítja, hogy a határon túliak mindenképpen a zárvatartásra szavaznának, hogy tavaly ezen választók 95,4 százaléka voksolt a mostani kormánykoalícióra. És ebből következően ők hozták a nyakunkra a kétharmadot. Tehát vélelmezhető (jobban mondva, a szerző biztos benne), hogy most is a kormány pártját fognák.
Márpedig ez egészen egyszerűen nem igaz.
Azt, kérem, mint már annyiszor mondtam, az anyaország szavazta meg. Lássuk a számokat!
A 2014-es magyar országgyűlési választásokon 128 429 voksot adtak le külföldön, levélben. (116-tal többet, de nem számolom az érvényteleneket). Ebből a Fidesz-KDNP valóban 122 638-at kapott, tehát látszólag elsöprő többsége volt – de ne feledjük azt sem, hogy mintegy hárommillióan élnek határainkon túl, ezeknek a fele így vagy úgy jogosult szavazni. Nyugaton megnehezítették a voksolást, Keleten könnyítettek volna rajta, ha tudnak, tehát vegyük az egyszerűség kedvéért csak Romániát. Ott körülbelül 1,2 millió magyar él.
Ezeknek mindösszesen a tíz százaléka szavazott a mostani magyar kormányra.
Örülnék, ha az anyaországban is csak ennyien tették volna.
Ezért a tíz százalékért tekintik most bűnösnek, vétkesnek a maradék kilencvenet is, akik távol maradtak a magyar belpolitikától. Ezek miatt skatulyázzák be őket, illetik igaztalan vádakkal – míg meg nem haragszanak, és még a végén tényleg jobbra szavaznak majd páran a sok sértés után. Mind sosem fognak, az biztos – nem általános arrafelé a jobboldaliság, tanúsíthatom.
Az anyaországban ezzel szemben 4 918 934 fő szavazott. Ők választották meg az ellenzék számára maximálisan előnytelen törvény által szabályozott választáson a mostani rezsim vezetését – hogy tetszik azt képzelni, hogy 122 638 ember leszavazhatott volna majd’ ötmilliót? Mi több: ha ezek a választók történetesen az ellenzékre szavaznak, a határon túli voksokkal összebuherált egy, azaz egyetlen egy mandátum nem számított volna annyit sem, mint szúnyogsóhaj a monszunban.
De nem az ellenzékre szavaztak.
Most persze senki sem örül ennek – és elő lehet venni azt a hamis és általánosan elterjedt mítoszt, hogy a határon túliak szavazták meg nekünk a mostani kormányt. Megvan a bűnbak, hála Istennek, nem felelünk semmiért, minket, kérem elárultak… csakhogy ez nem igaz. Nézzünk szembe a tényekkel: mi magunk toltuk el, de nem kicsit, nagyon.
Mellesleg, ha az ellenzék nem kiált már jó előre farkast és keleti, sárga veszedelmet – hiszen számítottak a buktára, a bűnbakképzés már januárban megkezdődött, holott a választások csak április elején voltak – még szavazatokat is szerezhettek volna határon túl. Ha szépen szólnak, és nem ilyen csúnyán. Ugyanis ott sem szereti ám mindenki Orbán Viktort vagy Semjént. Sőt: tőlem, mikor tavaly szeptemberben Váradon jártam, a legtöbben azt kérdezték elsőnek, hogy nálunk mindenki megőrült-e ezzel a nacionalizmussal. Mondtam, hogy nem, nem mindenki, még nem, az majd csak jövőre lesz.
Vátesz voltam.
Nos, vonjuk meg a dolog mérlegét. A HVG tegnapi írása egy még ki sem írt népszavazás esetleg kedvezőtlen eredményéért ostorozza a határon túliakat, keresetlen, sőt, durva szavakkal.
És csodálkozik, ha ezt némelyek sértőnek találják.
Illetve – még csak nem is csodálkozik, az majd ma lesz. Egyelőre nem csodálkozik.
Én úgy gondolnám, ha a mai magyar ellenzék akár csak kicsit is szeretné magát demokratának nevezni, nem kéne a kollektív bűnösség elvét alkalmaznia, ráadásul tudatosan elhintett mendemondák és városi legendák alapján. Amelyeket nem mellesleg a kormánynak köszönhetünk – a magyar kormány tehát elérte, hogy mindenki elfogadja, szalonképesnek tartsa és alkalmazza is az ő nácoid módszereit.
A legendákat cáfolják a fentebb ismertetett számadatok, melyeket hivatalos forrásból idézek.
Ha és amennyiben egyáltalán tartanak népszavazást a vasárnapi zárvatartás ügyében (nem is merült fel eddig, hogy külföldről is részt lehessen rajta venni, sőt, ki sincs írva, én abban is kételkedem, hogy lesz), abban az esetben van arra esély, hogy az ellenzék ezt elbukja így vagy úgy, érdektelenség, passzivitás, hasonlók miatt: ezt a felelősséget hárítja előre a határon túliakra.
Tessék mondani, 2010-ben is a határon túliak választották meg a Fidesz-KDNP-t? Mert 2014-et már meg tetszettek magyarázni. De mi történt négy évvel korábban?
A magyar kormány pedig azt tenné a legbölcsebben, ha békén hagyna mindent, ami a határain túl zajlik, de nem fogja megtenni, míg az ellenzéket ezzel a módszerrel úgy tudja dróton rángatni, ahogy neki tetszik.
Zárszóként annyi: én sem azt mondom, hogy egy magyar belügyet külföldön szavazzanak meg, döntsenek el így vagy úgy. Erre különben esély sincs.
Én csak azt mondom – de azt mondom! – hogy előre eldönteni, ki lesz a vétkes az ügy bukásában, több, mint bűn.
Hiba.
És aki elköveti, így vagy úgy de felelni fog érte.
Legalább oly módon, hogy megbánja.
Szele Tamás
Huppa.hu
Krónika (Kolozsvár)
Ezt én már megírtam. Többször is. Kivétel nélkül minden alkalommal hiába tettem. Elolvasták, bólogattak, azt mondták, igazam van, aztán folytatták, amit addig: mindegy, kiabálok tovább a pusztába. Eddig sem volt haszna, ezentúl sem lesz. Most éppen Czeglédi Zoltán tegnapi írása miatt kiabálok. Ugyanis felháborító és rosszindulatú irományról van szó, mely csak annyira viseli a tisztesség jelmezét, amennyire egy tanga jelmeznek minősül.
Tulajdonképpen arról szól, hogy a határon túli szavazók ne voksoljanak arra, miszerint Magyarországon vasárnap kötelező legyen a boltokat zárva tartani. Ha ezt mondaná és így, nem is lenne semmi baj, maximum megkérdezné a határon túli szavazó – és a logikusan gondolkodó olvasó is – hogy mi a fityfenének kéne ő pont a zárva tartásra szavazzon. De a szerző tovább megy. Jóval tovább, átlép minden határt, kivéve Magyarország határait – a logikáét és a kultúráét azonban hétmérföldes csizmával hagyja le. Lássuk csak, mit ír.
„Ha lesz népszavazás Magyarországon a vasárnapi boltbezárás kapcsán, határozottan arra kérlek titeket, maradjatok távol ettől. Direkt fogalmazok erősen: a cinikus pofátlanság csúcsa lenne, ha egy pozsonyi vagy kolozsvári kettős magyar megszavazná, hogy nálunk továbbra is legyenek zárva vasárnap a boltok, miközben ő nyugodtan vásárolhat otthon ezen a napon is.
Sokan mondják, hogy Magyarországnak komoly tartozása volt felétek a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt. Nos, ezt a tartozást tavaly tavasszal letudtuk: ti dönthettétek el, hogy újra kétharmada legyen Orbán Viktornak. Egál. Ha viszont most beleártjátok magatok egy olyan dologba, amihez semmi közötök, ami tényleg nem érint titeket, akkor már azon az oldalon lesz tartozás. Ha csak kísérletet tesztek arra, hogy direkt kiszúrjatok velünk, ha nem értitek meg, hogy egy határon túli kettős magyarnak körömpiszoknyi köze sincs ahhoz, hogy én mikor vehetek itthon krumplit, akkor a vasárnapi boltbezárást gyűlölő, határon belüli magyar társadalom jogos haragját vonjátok magatokra. Itt és most be tudjátok bizonyítani, miért volt hiba nektek szavazati jogot adni. Épp elég baj az, hogy a szavazásra jogosultak veletek megnövelt létszáma miatt a népszavazás érvényességéhez szükséges részvételi küszöb még magasabbra kerül. Legyen világos: ehhez semmi közötök nincsen. Nem a ti dolgotok.”
Akkor vegyük szépen, sorra. Azt mondják, akiknek tetszik – nem tagadom, nagyon nem tartozom közéjük – hogy ez pusztán egy udvarias, logikus kérés. Hát, így nem kérünk semmit és senkitől. Így kizárólag provokálni lehet, méghozzá egy meglehetősen nagy, 1,2 milliós népcsoportot. Sem mentség, sem kifogás, sem magyarázat nem létezik erre a hangnemre, erre a csendőrpertura, engem pedig mentsen az, hogy nem is akarom mentegetni. A szerző egészen egyszerűen egy vastag, sértegetéstől és lealacsonyítástól sem mentes átoközönnel kijelölte, kiket lehet és kell majd hibáztatni, ha tartanak népszavazást a vasárnapi zárvatartásról. Teszi mindezt úgy, mintha analfabéta neandervölgyiekkel tárgyalna, egy brit cirkáló ágyúival a háta mögött. Nem kér: követel és fenyeget.
Azt tetszik mondani, hogy jogos az indulat?
Azt mondom, nem az.
Megelőlegez ugyanis egy kollektív bűnösséget. Ami ellen Magyarország oly sokat és oly hangosan szokott tiltakozni, ha a határain túl történik. Feltételezi, hogy az ügyben nem érintett határon túli magyar választók egyrészt el fognak menni szavazni egy olyan kérdésben, amihez valóban semmi közük, sőt, nekik is kényelmetlenséget okoz, ha erre járnak, másrészt feltételezi, hogy testületileg, kollektíve a zárva tartásra szavaznak.
Miért tennék?
Mert ők „olyanok”? Mert ők rosszindulatúak? Mert ők genetikusan kormánypártiak?
A magyar ellenzék – és minden demokratikusan gondolkodó ember – ordítva szokott tiltakozni az emberi közösségek, csoportok megbélyegzése ellen. Most tapsikál, igaz, nem mindenki, de akadnak szép számmal, akiknek ez tetszik. Azok, akik a mostani kormány gyűlöletkampányára csak ellen-gyűlölettel képesek reagálni, ha a kormány utálja a kisebbségeket, ők keresnek egy olyan kisebbséget, amit elvileg – hangsúlyoznám, elvileg! – kedvel a kormány és azt gyűlölik.
Hát, így aztán Magyarországon minden politikai oldalnak meglesz a maga zsidója, akit mindenért hibáztathat.
Akit üthet.
Aztán meg nem is olyan nagyon biztos, hogy egyáltalán lesz népszavazás ebben az ügyben. A szerző ezt a tényt is megelőlegezi, holott erősen kérdéses, hogy kiírják-e, ha kiírják, azon részt vehetnek-e határon túliak, ugyanis már a tavalyi, szerencsétlen országgyűlési választásokon is csak listára szavazhatott az, aki szavazott.
No, igen. Az, aki szavazott – és ezeknek aránya mintegy tíz százalék.
A rövid írás annak alapján állítja, hogy a határon túliak mindenképpen a zárvatartásra szavaznának, hogy tavaly ezen választók 95,4 százaléka voksolt a mostani kormánykoalícióra. És ebből következően ők hozták a nyakunkra a kétharmadot. Tehát vélelmezhető (jobban mondva, a szerző biztos benne), hogy most is a kormány pártját fognák.
Márpedig ez egészen egyszerűen nem igaz.
Azt, kérem, mint már annyiszor mondtam, az anyaország szavazta meg. Lássuk a számokat!
A 2014-es magyar országgyűlési választásokon 128 429 voksot adtak le külföldön, levélben. (116-tal többet, de nem számolom az érvényteleneket). Ebből a Fidesz-KDNP valóban 122 638-at kapott, tehát látszólag elsöprő többsége volt – de ne feledjük azt sem, hogy mintegy hárommillióan élnek határainkon túl, ezeknek a fele így vagy úgy jogosult szavazni. Nyugaton megnehezítették a voksolást, Keleten könnyítettek volna rajta, ha tudnak, tehát vegyük az egyszerűség kedvéért csak Romániát. Ott körülbelül 1,2 millió magyar él.
Ezeknek mindösszesen a tíz százaléka szavazott a mostani magyar kormányra.
Örülnék, ha az anyaországban is csak ennyien tették volna.
Ezért a tíz százalékért tekintik most bűnösnek, vétkesnek a maradék kilencvenet is, akik távol maradtak a magyar belpolitikától. Ezek miatt skatulyázzák be őket, illetik igaztalan vádakkal – míg meg nem haragszanak, és még a végén tényleg jobbra szavaznak majd páran a sok sértés után. Mind sosem fognak, az biztos – nem általános arrafelé a jobboldaliság, tanúsíthatom.
Az anyaországban ezzel szemben 4 918 934 fő szavazott. Ők választották meg az ellenzék számára maximálisan előnytelen törvény által szabályozott választáson a mostani rezsim vezetését – hogy tetszik azt képzelni, hogy 122 638 ember leszavazhatott volna majd’ ötmilliót? Mi több: ha ezek a választók történetesen az ellenzékre szavaznak, a határon túli voksokkal összebuherált egy, azaz egyetlen egy mandátum nem számított volna annyit sem, mint szúnyogsóhaj a monszunban.
De nem az ellenzékre szavaztak.
Most persze senki sem örül ennek – és elő lehet venni azt a hamis és általánosan elterjedt mítoszt, hogy a határon túliak szavazták meg nekünk a mostani kormányt. Megvan a bűnbak, hála Istennek, nem felelünk semmiért, minket, kérem elárultak… csakhogy ez nem igaz. Nézzünk szembe a tényekkel: mi magunk toltuk el, de nem kicsit, nagyon.
Mellesleg, ha az ellenzék nem kiált már jó előre farkast és keleti, sárga veszedelmet – hiszen számítottak a buktára, a bűnbakképzés már januárban megkezdődött, holott a választások csak április elején voltak – még szavazatokat is szerezhettek volna határon túl. Ha szépen szólnak, és nem ilyen csúnyán. Ugyanis ott sem szereti ám mindenki Orbán Viktort vagy Semjént. Sőt: tőlem, mikor tavaly szeptemberben Váradon jártam, a legtöbben azt kérdezték elsőnek, hogy nálunk mindenki megőrült-e ezzel a nacionalizmussal. Mondtam, hogy nem, nem mindenki, még nem, az majd csak jövőre lesz.
Vátesz voltam.
Nos, vonjuk meg a dolog mérlegét. A HVG tegnapi írása egy még ki sem írt népszavazás esetleg kedvezőtlen eredményéért ostorozza a határon túliakat, keresetlen, sőt, durva szavakkal.
És csodálkozik, ha ezt némelyek sértőnek találják.
Illetve – még csak nem is csodálkozik, az majd ma lesz. Egyelőre nem csodálkozik.
Én úgy gondolnám, ha a mai magyar ellenzék akár csak kicsit is szeretné magát demokratának nevezni, nem kéne a kollektív bűnösség elvét alkalmaznia, ráadásul tudatosan elhintett mendemondák és városi legendák alapján. Amelyeket nem mellesleg a kormánynak köszönhetünk – a magyar kormány tehát elérte, hogy mindenki elfogadja, szalonképesnek tartsa és alkalmazza is az ő nácoid módszereit.
A legendákat cáfolják a fentebb ismertetett számadatok, melyeket hivatalos forrásból idézek.
Ha és amennyiben egyáltalán tartanak népszavazást a vasárnapi zárvatartás ügyében (nem is merült fel eddig, hogy külföldről is részt lehessen rajta venni, sőt, ki sincs írva, én abban is kételkedem, hogy lesz), abban az esetben van arra esély, hogy az ellenzék ezt elbukja így vagy úgy, érdektelenség, passzivitás, hasonlók miatt: ezt a felelősséget hárítja előre a határon túliakra.
Tessék mondani, 2010-ben is a határon túliak választották meg a Fidesz-KDNP-t? Mert 2014-et már meg tetszettek magyarázni. De mi történt négy évvel korábban?
A magyar kormány pedig azt tenné a legbölcsebben, ha békén hagyna mindent, ami a határain túl zajlik, de nem fogja megtenni, míg az ellenzéket ezzel a módszerrel úgy tudja dróton rángatni, ahogy neki tetszik.
Zárszóként annyi: én sem azt mondom, hogy egy magyar belügyet külföldön szavazzanak meg, döntsenek el így vagy úgy. Erre különben esély sincs.
Én csak azt mondom – de azt mondom! – hogy előre eldönteni, ki lesz a vétkes az ügy bukásában, több, mint bűn.
Hiba.
És aki elköveti, így vagy úgy de felelni fog érte.
Legalább oly módon, hogy megbánja.
Szele Tamás
Huppa.hu
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 27.
Elég volt!
A Gyulafehérváron 1918. december 1-jén összegyűlt erdélyi, bánsági és magyarországi románok küldöttei, az új román állam megalakításának egyik alapelveként fogadták el és nyilvánították ki a következőket: „Teljes szabadság az összes együttlakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják, meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó Testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre.”
Ennek ellenére azonban, a trianoni békediktátum óta eltelt 95 év alatt a mindenkori román hatalom folyamatosan az erdélyi magyarság és ezen belül a székelység létére tört. Olyannyira, hogy most már évek kérdése csupán, hogy örökre eltűnjünk a történelem süllyesztőjében. Bukarest intézkedései nyomán ugyanis elveszítettük intézményeinket és vagyonunkat. Elrománosították városainkat, meghamisították történelmünket és meggyalázták kultúránkat. Másodrangú állampolgárrá fokoztak bennünket, és fondorlatos módon beolvadásra vagy szülőföldünk elhagyására kényszerítettek minket. Mindezek ellenére még vagyunk ugyan, de azt is látni kell, ha nem vetünk véget az ellenünk irányuló nyílt és burkolt intézkedéseknek, óhatatlanul végünk van. Annál is inkább, hogy amint mindannyian megtapasztalhattuk, az utóbbi években még jobban fokozódott a ránk nehezedő nyomás.
Éppen ezért hallatni kell a hangunkat, és minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközzel a közösségi jogainkat semmibe vevő román hatalom tudomására hoznunk, hogy elég volt! Tovább egy tapodtat sem engedünk! És azért fogunk összegyűlni szombaton 14 órakor Csíkszereda főterén is, hogy ezt kinyilvánítsuk. Hogy Székelyföld régió és a székely zászló elismerését, az autonómiájáról szóló referendum kiírását, a magyar nyelv Székelyföldön történő hivatalossá tételét, egy új, demokratikus szellemű román alkotmány kidolgozását és a Gyulafehérvári Nyilatkozat pontjainak a betartását követeljük. Hogy mindezek által utódainknak a szülőföldön jövőt biztosítsunk. Ne feledjük azonban, hogy eredményesek csak akkor lehetünk, ha együtt és sokan vagyunk!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
A Gyulafehérváron 1918. december 1-jén összegyűlt erdélyi, bánsági és magyarországi románok küldöttei, az új román állam megalakításának egyik alapelveként fogadták el és nyilvánították ki a következőket: „Teljes szabadság az összes együttlakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják, meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó Testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre.”
Ennek ellenére azonban, a trianoni békediktátum óta eltelt 95 év alatt a mindenkori román hatalom folyamatosan az erdélyi magyarság és ezen belül a székelység létére tört. Olyannyira, hogy most már évek kérdése csupán, hogy örökre eltűnjünk a történelem süllyesztőjében. Bukarest intézkedései nyomán ugyanis elveszítettük intézményeinket és vagyonunkat. Elrománosították városainkat, meghamisították történelmünket és meggyalázták kultúránkat. Másodrangú állampolgárrá fokoztak bennünket, és fondorlatos módon beolvadásra vagy szülőföldünk elhagyására kényszerítettek minket. Mindezek ellenére még vagyunk ugyan, de azt is látni kell, ha nem vetünk véget az ellenünk irányuló nyílt és burkolt intézkedéseknek, óhatatlanul végünk van. Annál is inkább, hogy amint mindannyian megtapasztalhattuk, az utóbbi években még jobban fokozódott a ránk nehezedő nyomás.
Éppen ezért hallatni kell a hangunkat, és minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközzel a közösségi jogainkat semmibe vevő román hatalom tudomására hoznunk, hogy elég volt! Tovább egy tapodtat sem engedünk! És azért fogunk összegyűlni szombaton 14 órakor Csíkszereda főterén is, hogy ezt kinyilvánítsuk. Hogy Székelyföld régió és a székely zászló elismerését, az autonómiájáról szóló referendum kiírását, a magyar nyelv Székelyföldön történő hivatalossá tételét, egy új, demokratikus szellemű román alkotmány kidolgozását és a Gyulafehérvári Nyilatkozat pontjainak a betartását követeljük. Hogy mindezek által utódainknak a szülőföldön jövőt biztosítsunk. Ne feledjük azonban, hogy eredményesek csak akkor lehetünk, ha együtt és sokan vagyunk!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 27.
Tudomást sem akarnak venni a marosvásárhelyi vérengzésről
„A nyilvántartásunkban nem szerepel az önök által megjelölt tárgyú büntetőeljárás” – válaszolta Románia legfőbb ügyészsége a Népszabadság kérdésére, hogy folyik-e bármilyen vizsgálat az 1990-es véres marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben.
Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache emberjogi aktivista 2010-ben fordult beadvánnyal a bukaresti legfőbb ügyészséghez, kérve, hogy folytassák le az eljárást az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó „fekete március” ügyében. – Azért fordultunk Bukaresthez, mert semmiféle információnk nem volt arról, hogy a Maros megyei ügyészség
nyomozott volna ebben az ügyben mások ellen a magyarokon kívül
– magyarázta lapunknak Kincses. Az ügyvéd – aki a 26 évvel ezelőtti események egyik emblematikus alakja volt – hozzátette: beadványukat válaszra sem méltatta az ügyészség.
Lapunk közérdekű adatigényléssel fordult a román legfelsőbb ügyészséghez, amelyben két kérdésre kértünk választ,
indult-e vizsgálat az 1990. március 19–21-i marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben Kincses és Enache beadványa nyomán, illetve van-e folyamatban bármilyen eljárás az említett eseményekkel összefüggésben.
(Az ügyészség a törvényes határidő lejárta után válaszolt, mindössze azt követően, hogy a válasz hallgatólagos megtagadása miatt panaszt tettünk, és világossá tettük, hogy készek vagyunk perre vinni a dolgot.) Az egymondatos, nemleges válasz nem lepte meg Kincses Elődöt, aki úgy tudja, hogy „miután elővették Ion Iliescut” – a volt államfőt – a bányászjárás kapcsán, a „fekete március” halálos áldozatainak túlélő házastársai újabb jogi lépést fontolgatnak.
Az 1990. júniusi bányászjárás ügyében a legfőbb ügyészség korábban lezárta a vizsgálatokat arra hivatkozva, hogy a bűncselekmények elévültek. Viszont az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2014 szeptemberében az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. A strasbourgi testület szerint az áldozatoknak joguk van a hatékony jogorvoslathoz függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el az atrocitások óta. Ennek nyomán indult eljárás Ion Iliescu volt államfő és több korábbi vezető politikus ellen emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával.
Korábban a román ügyészség úgy tartotta, hogy emberiség elleni bűnnek csakis háború idején elkövetett cselekmények minősíthetők – magyarázta lapunknak Diana-Olivia Hatneanu, a Romániai Helsinki Bizottság (APADOR-CH) emberjogvédő szervezet jogásza, aki a bányászjárások áldozatait az EJEB nagykamarája előtt képviselte.
A bányászjárás-dosszié újranyitása fordulópontot hozhat a marosvásárhelyi események ügyében is, Kincses szerint ugyanis az EJEB indoklása alkalmazható az ügyvéd által pogromkísérletnek minősített „fekete március” esetében is. Az ügyben eddig csakis magánszemélyek ellen folyt eljárás, elmarasztaló ítéletet pedig kizárólag magyarok ellen hoztak. (Az elítéltek közül Cseresznyés Pál hat évet töltött börtönben, mielőtt a demokratikus ellenzék 1996-os hatalomra kerülése után, elnöki kegyelemmel szabadult.) Viszont senki nem vizsgálta, hogy ki tervelte ki és irányította a magyarellenes atrocitásokat, amit az erdélyi magyarok egy része tényként kezel.
A hét elején a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21. Egyesület mintegy száz tagja nyújtott be óvást a katonai ügyészség döntése ellen, amellyel lezárta a nyomozást a mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő román forradalom kapcsán.
Teodor Maries, a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21 Egyesület vezetője közölte: reméli, hogy az ügyészség figyelembe veszi az EJEB döntéseit, és 26 év után igazságot szolgáltat a mártírok családjainak.
Szőcs Levente
nol.hu
„A nyilvántartásunkban nem szerepel az önök által megjelölt tárgyú büntetőeljárás” – válaszolta Románia legfőbb ügyészsége a Népszabadság kérdésére, hogy folyik-e bármilyen vizsgálat az 1990-es véres marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben.
Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache emberjogi aktivista 2010-ben fordult beadvánnyal a bukaresti legfőbb ügyészséghez, kérve, hogy folytassák le az eljárást az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó „fekete március” ügyében. – Azért fordultunk Bukaresthez, mert semmiféle információnk nem volt arról, hogy a Maros megyei ügyészség
nyomozott volna ebben az ügyben mások ellen a magyarokon kívül
– magyarázta lapunknak Kincses. Az ügyvéd – aki a 26 évvel ezelőtti események egyik emblematikus alakja volt – hozzátette: beadványukat válaszra sem méltatta az ügyészség.
Lapunk közérdekű adatigényléssel fordult a román legfelsőbb ügyészséghez, amelyben két kérdésre kértünk választ,
indult-e vizsgálat az 1990. március 19–21-i marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben Kincses és Enache beadványa nyomán, illetve van-e folyamatban bármilyen eljárás az említett eseményekkel összefüggésben.
(Az ügyészség a törvényes határidő lejárta után válaszolt, mindössze azt követően, hogy a válasz hallgatólagos megtagadása miatt panaszt tettünk, és világossá tettük, hogy készek vagyunk perre vinni a dolgot.) Az egymondatos, nemleges válasz nem lepte meg Kincses Elődöt, aki úgy tudja, hogy „miután elővették Ion Iliescut” – a volt államfőt – a bányászjárás kapcsán, a „fekete március” halálos áldozatainak túlélő házastársai újabb jogi lépést fontolgatnak.
Az 1990. júniusi bányászjárás ügyében a legfőbb ügyészség korábban lezárta a vizsgálatokat arra hivatkozva, hogy a bűncselekmények elévültek. Viszont az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2014 szeptemberében az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. A strasbourgi testület szerint az áldozatoknak joguk van a hatékony jogorvoslathoz függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el az atrocitások óta. Ennek nyomán indult eljárás Ion Iliescu volt államfő és több korábbi vezető politikus ellen emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával.
Korábban a román ügyészség úgy tartotta, hogy emberiség elleni bűnnek csakis háború idején elkövetett cselekmények minősíthetők – magyarázta lapunknak Diana-Olivia Hatneanu, a Romániai Helsinki Bizottság (APADOR-CH) emberjogvédő szervezet jogásza, aki a bányászjárások áldozatait az EJEB nagykamarája előtt képviselte.
A bányászjárás-dosszié újranyitása fordulópontot hozhat a marosvásárhelyi események ügyében is, Kincses szerint ugyanis az EJEB indoklása alkalmazható az ügyvéd által pogromkísérletnek minősített „fekete március” esetében is. Az ügyben eddig csakis magánszemélyek ellen folyt eljárás, elmarasztaló ítéletet pedig kizárólag magyarok ellen hoztak. (Az elítéltek közül Cseresznyés Pál hat évet töltött börtönben, mielőtt a demokratikus ellenzék 1996-os hatalomra kerülése után, elnöki kegyelemmel szabadult.) Viszont senki nem vizsgálta, hogy ki tervelte ki és irányította a magyarellenes atrocitásokat, amit az erdélyi magyarok egy része tényként kezel.
A hét elején a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21. Egyesület mintegy száz tagja nyújtott be óvást a katonai ügyészség döntése ellen, amellyel lezárta a nyomozást a mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő román forradalom kapcsán.
Teodor Maries, a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21 Egyesület vezetője közölte: reméli, hogy az ügyészség figyelembe veszi az EJEB döntéseit, és 26 év után igazságot szolgáltat a mártírok családjainak.
Szőcs Levente
nol.hu
2015. november 28.
Újraindul a Siculus Rádió
Az Audiovizuális Tanács kilenc jelen levő tagja egyhangúlag szavazta meg a Siculus Rádió Egyesület műsorszórási engedélyét a 95 MHz-es frekvenciára – tudtuk meg Kónya Zitától, a rádió tulajdonosától.
Az 1992 óta ez év június 23-áig megszakítás nélkül sugárzó első felső-háromszéki rádió a Pro Imagine Kft. csődbejutása után veszítette el a sugárzási jogot. A 95 Mhz-re a Siculus Rádió Egyesületen kívül még négy cég, illetve egyházi rádióadó – többek között a Mária és a Trinitas – pályázott. Azt is megtudtuk, hogy az újraindulás nem egyik napról a másikra történik, a sugárzáshoz még bizonyos iratok, engedélyek szükségesek. A tulajdonos reméli, legkésőbb karácsonyig újraindulhat a Siculus Rádió.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Audiovizuális Tanács kilenc jelen levő tagja egyhangúlag szavazta meg a Siculus Rádió Egyesület műsorszórási engedélyét a 95 MHz-es frekvenciára – tudtuk meg Kónya Zitától, a rádió tulajdonosától.
Az 1992 óta ez év június 23-áig megszakítás nélkül sugárzó első felső-háromszéki rádió a Pro Imagine Kft. csődbejutása után veszítette el a sugárzási jogot. A 95 Mhz-re a Siculus Rádió Egyesületen kívül még négy cég, illetve egyházi rádióadó – többek között a Mária és a Trinitas – pályázott. Azt is megtudtuk, hogy az újraindulás nem egyik napról a másikra történik, a sugárzáshoz még bizonyos iratok, engedélyek szükségesek. A tulajdonos reméli, legkésőbb karácsonyig újraindulhat a Siculus Rádió.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)