Újabb halk csoda Kisperegen
Örömmel és hálával lépett az adventi időszakba a kisperegi református gyülekezet, mivel az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, november 22-én a megújult belsőjű templomban ünnepelhettek.
2014. január 26-án kényszerültek a hívek kivonulni a templomból, annak életveszélyessé minősítése miatt. Az azóta eltelt időszakban Isten kegyelméből új tetőszerkezet új borítással és csatornázással, új mennyezet és új padlózat hirdeti, hogy „rajtunk itt az Úr/ Nagy csoda dolgot mível” (Református énekeskönyv 412. éneke). Ez év őszén pedig, a nagyperegi és nagylaki református egyházközségekkel közösen megnyert pályázat révén, már a teljes templombelső megújulhatott.
A hálaadó istentiszteleten nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét a Józsué 4,4-7 igerész alapján. Köszöntötte a csodákat tapasztaló gyülekezetet nt. Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázati referense, személyi ügyi tanácsos, de igei köszöntőt mondott Kalouszek Jároszláv nagyperegi lévita lelkész és Tóbiás Emőke Piroska pécskai, szemlaki és nagylaki lelkipásztor is. Utóbbiak az érintettek rendjén is, hiszen mind a nagyperegi templom, mind a nagylaki imaház egy-egy épületrészén megújult a tetőborítás. Együtt ünnepeltek tehát a gyülekezetek, a házigazda kisperegi mellett képviseltette magát a nagyperegi és a nagylaki, meghívottként pedig a szentleányfalvi, németszentpéteri és pécskai gyülekezetek küldöttsége.
Kovács Imre jelenlegi és Nagy Sándor leköszönt községi polgármesterek, Kocsik Imre helyi iskolaigazgató, Molnár Csaba mérnök, Bölöni György megyei tanácsos, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok sokszori segítségnyújtásuk mellett figyelemmel kísérték a munkálatokat, és az ünnepi alkalmon is jelen voltak.
A gyülekezet gyermekeinek éneke és három pécskai vallásórás szavalata mellett megörvendeztette az egybegyűlteket Kalouszek Valentin kántor orgonajátéka a csaknem 2 évig elnémult, ez alkalommal először megszólaló orgonán. Ugyancsak a hálaadó ünnepre újultak meg a templom két karzatára felvezető lépcsők.
Köszönetet mondunk ezúton is a gyülekezet presbitériumának kitartó munkájukért, a nőszövetségi tagoknak a megszámlálhatatlan alkalommal szorgalmasan elvégzett templomtakarításokért, hogy a munkálatok közben is a templomban tarthattuk az istentiszteleteket és mindenkinek, aki részt vállalt a szeretetvendégség előkészítésében, amivel az ünnepi istentisztelet zárult.
Az idei egyházi év méltó zárásának bizonyult a hálaadó istentisztelet a Maros északi partján fekvő református gyülekezetek számára, ami egyúttal elindított az adventi várakozás útján is. Zárszóként álljon itt egy Reményik Sándor-idézet, ami fellebbenti a fátylat arról, hogyan cselekszik Isten a mindennapjainkban és hogyan élt meg a kisperegi gyülekezet is csodákat:
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök”.
Tóbiás Tibor és Emőke lelkipásztorok
Nyugati Jelen (Arad)

„Terrorügy”: nem csitul az utca
Kézdivásárhelyen hetedszer, Sepsiszentgyörgyön első alkalommal vonultak utcára a helybéliek kedden, hogy a terrorcselekmény kitervelésével gyanúsított kézdi Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzanak. Eközben a táblabíróság indoklásában a társadalom békéjét és biztonságát kockáztató cselekedetnek nevezte Beke merénylettervét, és a párizsi terrortámadásokkal összefüggésbe hozva annak pszichológiai hatásaira is kitért.
Mintegy kétszázan vonultak utcára kedd délután Sepsiszentgyörgyön, hogy a terrorcselekmény kitervelésével gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzanak.
A tüntetők az új főtéren gyülekeztek, és „Igazságot Beke Istvánnak!”, „Minden székely felelős minden székelyért” feliratú táblákkal vonultak a prefektúra, majd a törvényszék épülete elé, és a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritást kifejező jelszavakat skandáltak. A Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői a székely lobogó színeire utaló kék-arany szalagot kötöttek a résztvevők karjára.
Az utcai megmozdulást szervező Bedő Zoltán közíró kezdeményezésére a tömeg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) épülete előtt is demonstrált volna, erre azonban az önkormányzat nem adott engedélyt. A rendezvényen egyébként sem Antal Árpád polgármester, sem Tamás Sándor megyei tanácselnök nem vett részt, a helyi politikusok közül a polgári párti Kulcsár Terza József megyei tanácsos vonult fel a tömeggel.
Közben Kézdivásárhelyen immár hetedik alkalommal gyűltek össze a főtéren a Beke Istvánnal szolidarizáló helybeliek, a résztvevők száma azonban az előző napokhoz képest 150–200-ra csökkent. A tüntetők az immár megszokott útvonalat követték ismét: a rendőrség, bíróság és ügyészség elé vonultak, majd visszatértek a főtérre. Ismét elhangzott: a vargavárosiak akkor fogják abbahagyni a tiltakozást, amikor Beke Istvánt hazaengedik. A szentgyörgyi tüntetést kezdeményező Bedő Zoltán felhívása ellenére tudomásunk szerint sem Csíkszeredában, sem Székelyudvarhelyen nem vonultak utcára a hatósági túlkapás ellen tiltakozva.
Indoklás: Beke István és a párizsi hasonlat
A bukaresti táblabíróság egyébként hétfőn késő délután közölt indoklása szerint a párizsi merényletek által befolyásolt jelenlegi európai kontextusban „komoly pszichológiai hatása lett volna”, ha Beke házi készítésű bombát robbant fel december elsején, Kézdivásárhelyen.
A harmincnapos előzetes letartóztatás indoklása szerint a polgárok békés mindennapjait és biztonságát veszélyeztették volna azok a bűncselekmények, amelyekkel a HVIM helyi elnökét gyanúsítják, és amelyekre „léteznek bizonyítékok”. A bíró szerint az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit 10 és 20 év közötti szabadságvesztéssel büntetik, a bűncselekmény elkövetésének szándékát pedig 5 és 10 év közötti börtönnel.
A táblabíróság bírája súlyosbító körülménynek tartja, hogy Beke a HVIM által meghirdetett revizionista-szeparatista célokat kívánta szolgálni azzal, hogy pánikot keltve házi készítésű bombát robbant a román nemzeti ünnep alkalmával. Súlyosbító körülménynek nevezte a bíró azt is, hogy Beke István „komplex tervet dolgozott ki további személyek bevonásával”.
Az indoklásban azt is megjegyzik, korára és képzettségére való tekintettel Bekének tudnia kellett volna, hogy társadalomellenes magatartása súlyos következményekkel járhat. A táblabíróság – mint arról már beszámoltunk – múlt kedden helyezte harmincnapos előzetes letartóztatásba a 40 éves kézdivásárhelyi HVIM-elnököt, fellebbezését szerdán tárgyalja a bíróság.
Hodor: csak vicceltünk
Eközben a HVIM korábban kihallgatott tagja, Hodor István a Székely Hírmondó napilapnak adott interjúban azt mondta, a szervezet tagjai tudták, hogy lehallgatják őket, és csak heccelni akarták a hatóságokat, amikor arról beszéltek, hogy felrobbantanak egy „pizza” néven emlegetett házi készítésű bombát a céhes városban, december elsején.
Hodor tisztában van azzal, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) a táblabíróság elé beterjesztett letartóztatási kérelemben arra az október 10-ei – lehallgatott – találkozóra utal, melyre Beke cégénél került sor, és amelyen rajtuk kívül Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi elnöke is részt vett. Hodor István szerint arról tárgyaltak, hogy jó lenne beszerezni egy játékbombát az airsoft nevű sporthoz. Beke felvetette a beszélgetésen, hogy nem kell rendelni, mert ő házilag is el tudja készíteni ezt a játékszert, amit távirányítással lehet robbantani.
„Ekkor valamelyik vármegyés viccből felvetette, mi lenne, ha ezt a játékszert, amit pizzának neveztünk el, távirányítással felrobbantanánk december elsején. Szőcs Zoltán még nevetett is, mondta, hogy ettől milyen hasast vágnának a felvonuló katonák... De ez az egész pizzahistória csak ennyi, egy felvetés volt. Sok ilyen felvetés hangzott el részünkről. Olyan is volt, hogy Szőcs Zoltán azt mondta, mi lenne, ha lezárnánk a Sósmező felé vezető utat, és útlevelet kérnénk? De ezek csak felvetések voltak, semmi több, és semmi terv nem volt” – magyarázta a vállalkozó.
Arra a kérdésre, miszerint ha tudták, hogy lehallgatják őket, akkor miért mondtak ilyent, Hodor kijelentette: bizonyosságot akartak szerezni arról, hogy mennyire figyelik őket. „Erre mondtam, hogy legalább tapasztalatot szerzünk. Ám az a pizzatörténet akkor annyiban is maradt. Később Szőcs Zoltán kérdezte tőlem telefonon, hogy kaptam-e meg a pizzát, de én már el is felejtettem, hogy miről beszéltünk azelőtt” – fogalmazott.
Hodor azt is mondta, nem számítottak arra, hogy „ebből a felvetésből ilyen cirkusz lesz”, legfeljebb arra, hogy kijön a rendőrség, és kihallgatják őket. „Mindenesetre, ezt már az ügyésznek is elmondtam, ha valóban akartunk volna valamit, azt nem nyilvános helyen beszéljük meg, tudva, hogy lehallgatnak minket, hanem kint a természetben, ahol még a telefonokat is kikapcsolnánk” – tette hozzá. Hodor István szerint Bekét biztosan nem fogják börtönbe zárni, legfeljebb pénzbírságot kaphat amiatt, hogy nem volt engedélye a házkutatás alkalmával megtalált petárdákra.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsváron mutatkoztak be a Petőfi-program ösztöndíjasai
Rengeteg a tennivaló a Kárpát-medencei magyar szórványközösségekben, ahol valós igény van a közösségszervezői munkára – derült ki azon a kolozsvári sajtóbeszélgetésen, amelyre Magyarország főkonzulátusa a Petőfi Sándorról elnevezett szórványsegítő program ösztöndíjasait hívta meg.
Mile Lajos főkonzul elmondta: a májusig tartó program kertében az ösztöndíjasok közösségépítő munkát végeznek, amely egyfajta áldozatvállalással jár. A tevékenységek köre a pedagógusi munkától a kulturális rendezvények szervezéséig terjed. Ugyanakkor arra törekedtek, hogy az elindított tevékenységek – önképzőkörök vagy éppen könyvtár megnyitása – a program lejárta után is működjenek.
Barabás János vezető konzul hozzátette: a program elindításához az a tapasztalat vezetett, hogy a szórványban csak ott van igazi magyar közösségi élet, ahol vannak helyi elkötelezett közösségszervezők. Ezért az ösztöndíjasokat tudatosan olyan településekre küldték, ahol nem volt öntevékeny a helyi közösség.
A Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor-programot március 15-én hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Ennek keretében összesen ötven ösztöndíjas végez közösségszervező munkát a Kárpát-medence szórványvidékein, közülük 22-en Romániában. Az erdélyi szórványmagyarsággal foglalkozó közösségépítők nemcsak Magyarországról érkeztek, délvidéki és kárpátaljai is van közöttük.
A program résztvevői állításuk szerint számos gonddal szembesültek. Gyulafehérváron például azt tapasztalták, hogy egyes magyar szülők azért nem járatják magyar iskolába gyereküket, mert nem is tudnak róla, hogy létezik ilyen. A Fogarason dolgozó Bokor Csongor például arról számolt be, hogy a helyi önkormányzat hátrányosan megkülönbözteti a mintegy ezerfős magyar közösséget. Csak a helyi ortodox templom van megvilágítva, míg a magyar műemlék templomok esetében a közösség kifejezett kérésére sem hajlandók erre.
A Segesváron tevékenykedő Ferencz Orsolya ezzel ellentétben arról számolt be, hogy a Maros megyei városban a román közösség is pozitívan fogadta a helyi magyarságnak szóló rendezvényeket, többen részt is vettek ezeken. Kérdésünkre elmondta: bár az identitás megőrzése szempontjából alapvetők a hagyományőrző tevékenységek, a kortárs kultúrára is van igény a szórványközösségekben.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A művészi keresés évtizedei Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház december 9–13. között a rendszerváltás óta eltelt huszonöt évre, a színház Tompa Gábor igazgató vezetése alatti megújulására emlékezve miniévadot szervez.
„Az 1990 óta eltelt időszakban körvonalazódott az intézmény aktuális művészeti arculata. Sikerült olyan jelentős színházi alkotókkal (rendezők, drámaírók, díszlet- és jelmeztervezők) kapcsolatot teremteni, akik meghatározták a társulat szakmai fejlődését, valamint hozzájárultak a színház nemzetközi kapcsolatainak megteremtéséhez és megerősítéséhez. Ez az időszak a társulat életében a nyitottság, a sokszínűség és az együttműködés, nem utolsó sorban pedig a művészi keresés szellemében történő megújulás folyamata volt” – olvasható az intézmény közleményében.
A repertoár meghatározó előadásaiból a Showcase 25 címmel szervezett miniévad alkalmából felújításra kerül a Robert Woodruff által rendezett Születésnap, műsoron lesz a Leonce és Léna Tompa Gábor rendezésében, valamint a több mint 125 előadást megért Ványa bácsi. A legfrissebb bemutatók közül az Amerika, a Julius Caesar, a #hattyúdal és a Hullámtörés szerepel a miniévad programjában.
Az előadások mellett Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező munkáiból szerveznek kiállítást, valamint Varga-Járó Ilona maszkkiállítása lesz megtekinthető a színház és a stúdió előcsarnokában. Varga-Járó Ilonával, a Kolozsváron végzett Vlad Mugur-díjas művésszel a Leonce és Léna előadás után beszélgetésre kerül sor pénteken 21 órától a teátrum emeleti előcsarnokában.
A rendezvénysorozatot a kolozsvári színház utóbbi negyedszázadát képekben, adatokban feldolgozó album bemutatása nyitja szerdán 18 órától, egyúttal Carmencita Brojboiu kiállítását is megnyitják. December 13-án, vasárnap 22.30-tól a színészzenekar, a Loose Neckties Society koncertje zárja a programot.
A miniévad előadásaira jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában hétköznapokon 10–14 óra között, valamint előadások előtt másfél órával, valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Hálátlan utókor
Felszámolták Zsögön Zoltán költő sírját
Halottak napján még virágot helyeztek Zsögön Zoltán (1880, Ozsdola – 1951, Kézdivásárhely) tanár, költő sírjára a kézdivásárhelyi régi református temetőben, de nem sokkal utána a leszármazottak eladták a sírhelyet. Azóta a kőkeret egy kripta falának támasztva vár sorsára, és félő, hogy (a hasonló esetek ismeretében) valamelyik sír alapzatában végzi.
Az elismert iskolaigazgató és háromkötetes költő, Zsögön Zoltán fiatalemberként, 1905-ben a csíkmadéfalvi székely vértanúk emlékhelyének felavatásakor elszavalta a Bíborban rejtőző porkoláb című versét. Ezért letartóztatták, s csak Erdély akkori püspöke, gr. Majláth Gusztáv Károly közbenjárására bocsátották szabadon. Csíksomlyói, marosvásárhelyi és kézdivásárhelyi, valamint több országos magyar lap munkatársa volt, Adyhoz meleg barátság fűzte, nyugdíjas éveiben meg is szervezte Kézdivásárhelyen az Ady Endre Írói Kört.
Az egyház néha tehetetlen
Az eset kapcsán Beder Imre kézdivásárhelyi református lelkész elmondta:
– Az egyház már évek óta nem ad el sírhelyeket a régi temetőben, a régi tulajdonosok azonban igen. Azon kívül, hogy figyelmeztetjük a tulajdonost, méltó módon őrizze az elhunyt emlékét, nem sokat tehetünk. Olyanról is tudunk, hogy a szülei sírhelyét adta el valaki. Ha az örökös hajlandó arra, hogy átadja az egyháznak, városnak, más intézménynek, amely ápolja, több a beleszólási lehetőség. Így tudtuk megakadályozni pl. a Timár-kripta eladását, és a polgármesteri hivatal segítségével felújíthattuk. Jelen esetben Zsögön Zoltán örökösei adták el a sírhelyet, és a kérésük az volt, hogy ne az új sírkő mögé, sem az új sír lábtól eső részéhez kerüljön a régi sírkő, ahol takarná a szomszéd síremlék, hanem a tulajdonukban levő szomszédos Bartha-kripta oldalához, a régi helyétől kb. 1,30 méterre, ahol takarás nélkül már az ösvényről is jól látható. Ilyen helyzetekre az élőkkel kell megoldást találni, nem elég az egyház, a múzeum, a polgármesteri hivatal igyekezete.
Az örökösök kötelessége
Dr. Dimény Attila múzeumigazgató elmondta, a temető sajátossága, hogy a sírjelek ápolása, védelme addig tart, amíg él az elhunyt emlékezete. A kő vagy egyéb tartósabb anyagból készült sírjelek túlélik az emlékezeti határokat, de a mindenkori társadalom csak az utóbbi időben figyelt fel ezek kulturális örökségi mivoltára. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy azokat a hozzátartozók saját pénzből állítják, így mondhatni jogukban áll változtatni rajtuk.
Brânduş-Dendyuk Szilveszter, Ozsdola község polgármestere megdöbbenéssel vette tudomásul a történteket, szerinte nem elfogadható a sír felszámolása, hiszen az utókor nem fogja tudni, hol nyugszik a költő. Ezért ha nem születik elfogadható megoldás, hogy legalább egy kopjafa felállításával jelöljék meg az eredeti helyet, akkor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a sírkövet hazaszállítják a szülőfalu temetőjébe, és ott állítják fel.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Beke István mellett és a SRI ellen vonultak fel Sepsiszentgyörgyön
A keddi megmozduláshoz képest kevesebben, mintegy százan gyűltek össze, és vonultak fel igazságot és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökének szabadlábra helyezését követelve szerda délután Sepsiszentgyörgyön.
Több, mint száz tiltakozó gyűlt össze szerda délután 16 órakor a sepsiszentgyörgyi főtéren. A jelenlevők a keddi megmozduláshoz hasonlóan vonultak végig a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületét érintve, igazságot követelve Beke Istvánnak. A háromszéki hatóságok az előző naphoz hasonlóan a törvényre hivatkozva nem engedélyezték, hogy a menetoszlop a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székháza elé vonuljon, mert a katonai létesítmények közelében gyülekezési tilalom van érvényben. A felvonulók a „Beke Isti ártatlan”, a „Hazug román hatalom, engedjétek szabadon”, illetve a „Hazug Szekuritáté” és a „Hazug prefektus” jelszavakat skandálták.
„Amely nép képtelen saját gyermekeit megvédeni, az halálra van ítélve” – hangoztatta Bedő Zoltán, a tiltakozó megmozdulás sepsiszentgyörgyi kezdeményezője, aki minden jelenlevőt arra buzdított: ismerőseiknek szóljanak, hozzák ki az utcára őket, „hiszen igazság csak egy van, s egy ártatlan családapát tartanak fogva Bukarestben”. Bedő Zoltán hangot adott nemtetszésének is, miszerint kevesen gyűltek össze a szerdai tüntetés alkalmával. Mint fogalmazott, „az elmúlt 26 éves és a szocializmus alatti agymosás sikeres volt, mert a székely népre nem az a jellemző, hogy nem lép fel tüntetőleg egy ártatlan meghurcolt társa mellett”. A kezdeményező ezúttal is arra kérte a tüntetésen részt vevőket, hogy az eseményre nem illő szövegeket ne skandáljanak, hiszen az a kezdeményezés eredményességének rovására mehet, s nem csak a székely nép, hanem akár az előzetesben levő Beke István ellen is fordíthatják.
„Az országot továbbra is a Szekuritáté vezeti, s ők nem tortagyertyás terroristák, hanem tömeggyilkos terroristák” – állítja Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke. Hozzátette, a jelenlegi SRI célja a konfliktusgerjesztés a román és magyar közösségek között, valamint lejáratni az autonómia törekvéseket és bebizonyítani, hogy a székelyföldi önrendelkezésért való harc terrorista cselekedet. „A Szekuritáté ellen kell felemelnünk a hangunkat” – zárta gondolatait Gazda Zoltán.
Mint elhangzott a megmozdulást addig szervezik, amíg Beke Istvánt szabadlábra nem helyezik.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Új könyvvel jelentkezik Demeter László
Ősi rákok nyomában járva számos ismerettel gazdagodhatunk a biológia, földrajz, geológia területéről is a Gutenberg Kiadónál megjelent kötetet lapozva. Egy természetbúvár kalandozásai a tócsák világában az alcíme Demeter László csíkszeredai biológus szerdán 17 órától a Sapientia egyetem kis aulájában bemutatandó könyvének.
„Érdekes kutatási utat jártam be az utóbbi tíz évben, gondoltam, hogy a felfedezések történetét megismertetem az érdeklődőkkel. Gyerekkoromban Csíkszereda mellett találtam egy érdekes élőlényt, amit nem sikerült beazonosítani, furcsa, látványos rákocskát. Az egyetem elvégzése után, mikor hazakerültem, újra elkezdtem intenzívebben foglalkozni a Csíki-medencével és ezek vizsgálatával is. Kicsit több tudással felvértezve sikerült azonosítani, megtalálni a nemzetközi irodalomban, külföldi kutatók segítségével, és úgy láttam, hogy ez elég izgalmas téma, főleg, mert Romániában nem foglalkozott senki ezzel a csoporttal. Úgy hívják őket, hogy levéllábú rákok vagy tócsarákok magyarul” – idézi fel a könyv megjelenésének előzményeit Demeter László.
„A kutatás elkezdése után mindjárt az első egy-két évben előkerült három új faj Romániára nézve, vagyis ezeket nem jelezték még az országból, de a tudomány számára ismertek voltak. Ezek mind látványos, érdekes fajok, és ez felbátorított, hogy folytassam a munkát. Elkezdtem módszeresen átfésülni a környéket, az élőhelyeiket, Csíkszereda környékét elsősorban, és szerre találtam meg új élőhelyeket” – magyarázza, hogyan jutott el a könyvben jelentős szerepet kapó fejezethez.
Nem akármilyen kis pocsolyára kell gondolni, amikor tócsákról ír. Az általa vizsgált élőhelyek érdekes mintázatban jelentek meg a medence különböző részein, többé-kevésbé időszakos vagy állandó természetes tavacskák. „Kezdett foglalkoztatni, hogyan alakulhattak ezek ki, milyen idősek. Végül is eljutottam egyfajta magyarázatig, ami már kicsit belenyúlik a geomorfológia, földrajz és az őstörténet, mármint a geológiai őstörténet világába, úgy értem, hogy a Csíki-medencének az utóbbi pár tízezer évébe, és kiderült, hogy az általam feltérképezett tavacskák többsége a jégkorszak végén keletkezett. Ennek a története van a könyvben.”
Demeter László a Csíki-medence után kiterjesztette vizsgálódásait a Gyergyói-medencére, majd Háromszékre, az egész Székelyföldre. Békákról is szó van a könyvben, „mert ez az egyik leglátványosabb és legkönnyebben megfigyelhető állatcsoport itt, és kapcsolódnak a tavacskákhoz is, pontosan a tavacskáknak s a rákoknak a térképezése közben gyűjtöttem adatokat róluk is” – mondja Demeter. Két fajról olvashatunk, az egyik a mocsári béka, „amelynek Románián belül itt a Székelyföldön vannak a legnagyobb populációi. Nagyon látványos, tavasszal a hímek kék színűek. A másik egy hegyvidéki faj, a gyepi béka, amely nagyon érdekes viselkedést mutat: patakokon keresztül ereszkedik le és tócsákban szaporodik, ezeknek a szokásaikról gyűjtöttem érdekes információkat, amelyek belekerültek a könyvbe”.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Mérlegen a 25 esztendő
Csütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket.
December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját.
Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is.
A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el.
Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé.
Mérlegen a 25 esztendő
Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében
I. Restitutio in integrum
A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz.
A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban:
- Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület
- Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület
- Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület
- Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület.
A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet.
II. Utcák, terek magyar elnevezései
A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán.
2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.)
Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is.
Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben.
III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai
A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban.
2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál.
Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők.
Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár.
IV. Emlékjelhagyások
1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel.
Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok:
- Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette)
- Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte)
- Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte)
- Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta)
- Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert)
- Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt)
- Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka
- Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert)
- Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet)
- II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel)
- Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert)
- Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.)
A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve:
- Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása)
- Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása)
- Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása)
- Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása)
A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri.
V. Közösségmegtartó és építő rendezvények
1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére.
A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk.
Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor.
Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért.
szatmar.ro

Formabontó emlékezés a költőre
A Máté Imre szellemi hagyatékát tovább éltetőket, illetve az elmúlt negyedszázad helyi kiadású köteteit egybegyűjtve emlékeztek a 26 éve elhunyt költőre Érmihályfalván.
A Bartók Béla Művelődési Ház és a költő nevét viselő városi könyvtár közös szervezésében emlékeztek meg kedden eset Érmihályfalván a 26 éve, 1989. december 8-án 53 évesen elhunyt Máté Imre költőről. A kultúrház nagytermében kialakított családias hangulatú térben Szabó János, a Móka színjátszó csoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, moderálva az eseményt. A költőre személyes emlékeket is felidézve Szilágyi Ferenc Hubart költő-képzőművész emlékezett, kifejtve, hogy Máté Imre általános megbecsülése továbbra is várat magára, pedig munkássága nem alábbvaló kortársaiénál.
Változatos könyvkínálat
A továbbiakban Szabó János rendre bemutatta azt a mintegy 50 kiadványt, mely a városban látott napvilágot az elmúlt negyedszázadban. Ezek között van tudományos és helytörténeti munka, szépirodalom, antológia, publicisztikai gyűjtemény és még szakácskönyv is. Máté Imre bizonyára elégedetten látja a mennybéli Parnasszusról, hogy vannak emlékének ápolói és a városban író emberek, állapították meg, miközben a Móka tagjai (Boros Emőke, Boros József, Szabó János, Varga István, Kecskés Zoltán) adtak elő verseket, míg némely szerző maga olvasott fel soraiból. Bár többen is vannak szerzők, akik jelen is voltak: Sütő Éva, Sillye Judit, Szilágyi Ferenc Hubart, Kovács Rozália, Szilágyi István, Boros József, Kis-Kőrösi Jolán, Bokor Irén, Rencz Csaba.
Nyugdíjas köszöntése
Az összejövetelnek volt egy soron kívüli, ünnepi momentuma is: a megemlékezés megszervezését megköszönő Nyakó József polgármester köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából Szalai Ilona könyvtárost, aki 21 éven át volt a mindennapi munka mellett a tékához kötődő rendezvények szervezője, továbbá az idén már kilencedik alkalommal megtartott helyi képzőművészeti alkotótábor főszervezője. Az esemény jó hangulatú beszélgetéssel zárult, amihez a Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai (Borbély Ilona, Erdei Margit, Molnár Berta) helyben, a kultúrház konyhájában sütött fánkkal járultak hozzá.
Rencz Csaba
erdon.ro

Illyés Kingára emlékezik Gáspárik Attila
Illyés Kinga (Bereczk, 1940. december 10. – Marosvásárhely, 2004. július 28.) előadóművész, színésznő, pedagógus. Marosvásárhelyen végezte színi tanulmányait 1961-ben. Majd ugyanitt élt és alkotott élete végéig. Színészként dolgozott többek között Kovács György, Harag György, Radu Penciulescu, Tompa Miklós, Kovács Levente, Tompa Gábor keze alatt. Előadóművészként korszakalkotó műsoraival, mint A kis herceg (Antonie de Saint-Exupèry), Lírai oratórium (Szilágyi Domokos), San Gennaro vére (Márai Sándor), A nő, aki virágot akart szakítani (Oriana Fallaci) stb. több száz teltházas sikert aratott itthon, Magyarországon, Nyugat-Európában, Amerikában, Ausztráliában. 1989 a román titkosszolgálat évtizedekig zaklatta és próbálta beszervezni. Sikertelenül.
Napok óta próbálom kitalálni a megszólítást. Annyira lejárattuk a nyílt levelet meg a rokonait, hogy egyszerűen nem tudom, hogyan szólíthatom meg, hogyan szólíthatlak meg, Kinga. Ne legyen patetikus, ne legyen túl alázatos sem, ugyanakkor jó lenne eredetinek lenni. Jaj, kedves Kinga, most is annyi gondot okozol. Persze-persze, személyes hiányod okozza a nagyobb űrt. Na, más nem jut eszembe, akkor marad a:
Kedves Kinga,
Ma hetvenöt éve sírtál fel (először), jelezve a világnak, hogy megérkeztél. Háromszor huszonöt éve. Igen, még itt lehetnél köztünk hetvenöt évesen. Mondhatnád a verseket, énekelhetnél, játszhatnál, bosszankodhatnál a középszerűek diadalán, örülhetnél a neked örvendezőkkel. A Nagy Rendező azonban más szerepet osztott neked, mi, hűtlen kortársakból lett utódok pedig ritkán gondolunk rád. Ne vedd személyesnek, nem csak te vagy a felejtés listáján. Nagy erőket vetünk be a múlt elsötétítésébe. Nekünk nem sikerült huszonöt év – viszonylagos – szabadság alatt Kőszegi Margit utcát, Harag György teret vagy Csorba András dűlőt elneveznünk Marosvásárhelyen. Sem szobrot, sem emléktáblát (egy-két kivétellel) nem állítottunk, múzeum sem őrzi volt színészeink, rendezőink, drámaíróink hajdan volt emlékét. Mit mondjak, kurvára jók vagyunk. Kit érdekel itt Kovács György vagy Delly Ferenc? A közös Európába lépve bélyegünk maradt: határon túli. Miközben írom ezt a nem tudom mit, Molter Károly születésének 125-ik évfordulóján, a helyi rádió Claude Monetről emlékezik, a helyi sajtó Vörösmartyt érzi a legfontosabbnak a közlésre. Valószínűleg ezt írta az MTI. Ő fogja a sajtó ceruzáját.
Kedves Kinga, néha azt hiszem, hogy mi itt befejeztük. Mintha mindenki azt várná, hogy mikor léphetne le. Mintha már mindenki a becsomagolt bőröndön ülne. Minek már nekünk a múlt? Néhány fájdalmas múltbéli seb felvakarása a gyűlölet fenntartásához elég. A ködös múlt? Azok emléke, akik a nagy gúzsbakötés idején hittek, mertek, tettek – lényegtelenné vált. Sőt még a közelmúlt sem érdekel minket.
„Hát persze, hogy nem történt semmi,
sör habzik, folyik az ulti-parti,
kockázatnak elég is ennyi,
minek a sebeket fölvakarni,
minek akarni,
fényesen hasítani bizonytalanba!
Bizony, az élet nem hagyja abba,
a síron a bogarak összeragadva
sürgenek, apró piros vonatok,
pirosul a dinnye, mosolyt von a tök,
együtt vidulnak a vevők s kofák,
rogyásig telve az uborkafák.
De ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen?
Hogy ekkora alázat már gyalázat?”
(Nagy László: Gyászom a színészkirályért)
Emlékszel, mikor a nagy szabadulásnak hitt 1989 decemberében mindenki arról beszélt, hogy ha egyszer kiderülne, kik voltak a besúgók, ha egyszer megtudjuk, kik okoztak annyi, de annyi kellemetlenséget a hírhedt Securitatéval, a Ceaușescu-i titkosrendőrséggel való együttműködéssel… akkor, akkor… Nos, ma ott van a nyomozati, a követési jegyzőkönyvek nagy része. Kutatható… A szájhősökről, a kilencvenes évek eleji nagy antikommunistákról megtudható, hogy remekül működtek együtt a megtorló szervvel, az áldozati szerepben szenvelgők egy része pont és vessző nélkül, elszabadult hegyi vízfolyásként kollaboráltak. Csak remélni lehet, hogy vehemens magatartásukat a bűntudat mozgatta. Gondoltam, többet megtudok, ha elolvasom az akta-köbmétereket, hátha jobban megértem a jelent, és hátha sikerül kikerülnöm egy-két hibát, amin mások már átestek. Így akadtam az Ileana, illetve Theodora, illetve a Poeta dossziéra, ugyanis három névvel is illet téged, a szerte a Kárpát-medencében ünnepelt színésznőt a szekuritáté. A rettegett román szeku?: Ágoston Sándor, Kiss-Miki Mihály, Makkai Ernő tiszturak… Nos Kinga, mondtam az elején, hogy most is sok gondot okozol. Olvasva a még el nem sárgult titkosrendőrségi feljegyzéseket, állíthatom, sokszor, sokaknak okoztál gondot. A kisvárosi középszer, akikkel gyakran egy színpadon léptél fel, nehezen viselte a sikereidet, a tudatos, energikus karrierépítésedet. Milyen egészségeseket nevetnél, ha olvasnád például az egyik feljegyzést, amit az egykori szatmári színházigazgató küldött marosvásárhelyi kollégájának, arról, hogy te a magyar televízióban, Sütő András hatvanadik születésnapján verset mondtál. A vásárhelyi direktorod meg nagyon fontosnak tartotta a szekunak is elmondani. Természetesen a „fiúk” gyorsan elkezdtek nyomozni, hogy volt-e engedélyed egy baráti szocialista ország állami tévéjében verset mondani… Azon gondolkozom, hogy ilyen hatalmas nyomás alatt hogy is tudtál alkotni, gyerekeket nevelni, élni, a külvilágnak mosolyogni… Pihenj, rád fér, habár szívesen fárasztanánk… Nyugodj békében.
maszol.ro

Elfogadta a kormány a 2016-os költségvetés-tervezetet
A kormány 7,6 százalékkal kevesebb pénzt fordít közlekedésfejlesztésre 2016-ban, mint az idén - jelentette be szerdán Dan Costescu közlekedési miniszter.
A tárcavezető a szerdai kormányülés után közölte, hogy az általa vezetett minisztérium költségvetése 2016-ra 11,86 milliárd lej, ami 7,6 százalékkal kevesebb az ideihez képest. Costescu ugyanakkor jelezte, hogy a későbbiekben kiegészíthetik további 2 milliárd lejjel a büdzsét, amennyiben a közberuházások megfelelő ütemben haladnak, és el tudják költeni a betervezett költségvetési összegeket.
A kormány közleménye szerint 450 millió lejt fordítanak az észak-erdélyi autópálya folytatására, és további 230 millió lejt a szintén az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán lévő Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszra.
A kormány szerdán fogadta el a 2016-os költségvetés-tervezetet, amelyről a parlamentnek is kell még szavaznia. A tervezet szerint a jövő évre 2,95 százalékos államháztartási hiánnyal számolnak 4,1 százalékos gazdasági növekedés mellett.
Halasztják a minimálbér-emelést
A pénzügyminiszter korábban bejelentette, hogy január 1-jétől nem emelik 1200 lejre a minimálbért, ugyanis attól tartanak, hogy Románia ezáltal elveszítené a versenyképességét a munkaerőköltségek megnövekedése miatt. Romániában jelenleg 1050 lej a minimálbér, amely 2013-tól 40 százalékkal nőtt. A minimálbér megemelését a Victor Ponta vezette volt kormány tervezte, a Dacian Ciolos vezette jelenlegi szakértői kormány azonban úgy véli, hogy erről nem készült elég alapos hatástanulmány.
A kormány szerdán arról is döntött, hogy 2016-ban befagyasztják aközalkalmazottak jövedelmét, így nem részesülhetnek pótlékokban és egyéb jövedelemkiegészítő juttatásokban.
A minimálbér növelésének elhalasztásáról és a közalkalmazotti jövedelmek befagyasztásáról azt követően döntött a kormány, hogy az idén 25-25 százalékkal növelték az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bérét. Emellett a parlament elfogadott egy olyan módosító indítványt, amely szerint decembertől azon közalkalmazottak bére is nőtt 10 százalékkal, akik nem részesültek korábban fizetésemelésben. A kormány szerdai ülésén ugyanakkor arról is döntés született, hogy január 1-jétől 5 százalékkal nőnek a nyugdíjak.
Aggódik a költségvetési tanács
A gazdaság az idén várhatóan 3,7 százalékkal nő, de a költségvetési tanács arra figyelmeztette a kabinetet, hogy a közberuházások elégtelensége miatt hosszú távon nem tartható fenn a gazdasági növekedés. Jelenleg ugyanis az idén mintegy 6 százalékkal nőtt belföldi fogyasztás a fő hajtóereje a román GDP-bővülésnek.
A tanács az idei béremelésekkel és az általa túl magasnak tartott 2,95 százalékos államháztartási hiánnyal sem ért egyet. Úgy véli, hogy a deficit elszabadulhat, ami hosszú távon többet árthat, mint a béremelés és az adóteher-csökkentések okozta rövid távú haszon.
Romániában január 1-jétől 24 százalékról 20 százalékra csökken az áfa, miután az idén kiterjesztették valamennyi élelmiszerre a kedvezményes 9 százalékos áfát, és 16 százalékról 5 százalékra csökken az osztalékadó. A költségvetési tanács szerint indokolatlanul nagy adócsökkentést hajtott végre a kormány, figyelembe véve a gazdaság teljesítményét.
maszol.ro

Bíró Béla: Templomot vagy iskolát…
A XXI. század Romániáját aligha jellemezhetnők találóbban, mint – a Cioloș-kormány költségvetés-tervezetének kapcsán fellobbant – országra szóló dilemmával: templomot vagy iskolát (urbánusabban: templomot vagy autópályát). A kérdést a Ponta-kormányt megbuktató tüntetők élezték ki, és juttatták el a közvéleményhez a „Templom helyett iskolát” jelszavával. A több tucatnyi ember halálát követelő bukaresti tűzesetet megelőzően jutott ugyanis nyilvánosságra, hogy Romániában 18.000 templom működik (az éppen épülőkről nem is beszélve). Az általános iskolák száma azonban mindössze 4.700, a kórházaké 425.
S az európai uniós szabályok miatt a 4.700-ból 1.160 iskola is működési engedély nélkül üzemel, ugyanis az épületekben nincs vezetékes víz és vízöblítéses illemhely. S a tűzesetben megsérült betegek egy része sem csupán égési sérüléseibe, hanem a bukaresti kórházak katasztrofális higiéniás állapotaiba (értsd: a velük járó fertőzésekbe) halt bele.
Ezek mellett már csak másodlagos jelentőségűnek tűnhetne, hogy az épülő autópályák 2016-os finanszírozása helyenként egyharmada, másutt alig egynegyede a 2015-ösnek.
Magától értetődőnek, azaz a normalitás jelének tűnt, hogy a parlament elé terjesztett költségvetés-tervezetben a Cioloş-féle – szakértőnek aposztrofált – kormány egyetlen lejt sem irányzott elő templomépítésekre. Csakhogy a tény nyilvánosságra kerülését követően a frissen kinevezett européer államfőt (az Európai Bizottság volt mezőgazdasági biztosát) maga a román pátriárka hívta fel telefonon. És láss csodát, a román nemzeti érdekeket Brüsszelben oly határozottan képviselő Cioloş késedelem nélkül beadta a derekát. Folytatódnak a templomépítések. Be fogják fejezni a Nemzeti Üdvösség Katedrálisának címzett 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles, egy milliárd lejbe (tehát egy jókora autópálya-szakasz árába) kerülő megaépítményt, a Ceauşescu-féle Nép Palotájának méltó párját.
Igaz, az egyház pénzügyeit vizsgáló (!) Számvevőszéket a kormány még nem rendelte vissza. Annak ellenére sem, hogy kiderült: az egyház, miközben az országban milliók nyomorognak, meglehetősen nagyvonalúan bánik az adófizetők pénzével. Vannak olyan egyházi személyek, akik papi munkájuk mellett az egyház keretén belül folytatott laikus tevékenységek, úgymint könyvelés, adminisztráció, lapszerkesztés stb. után is felveszik a – 60-80 százalékban az adófizetők pénzéből finanszírozott – javadalmazásukat. Az állam által folyósított szubvenciók elköltése is homályos. Úgy tűnik, az egyháznak eleddig nemigen kellett elszámolnia az állami támogatásokkal. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ezután el kellene, hiszen az egyházfő őszentsége a pénzügyminisztert is felhívhatja telefonon, aki (ezek után) üdvözülésére való tekintettel, akárcsak Dacian Cioloş, késedelem nélkül beadja a derekát.
A magyarázat egyszerű. A román közvélemény számára – az üdvözülés kétségbe általam sem vont lehetőségétől (mert ugyebár ki tudja?) eltekintve is – a legfontosabb nemzeti intézmény nem az Elnöki Hivatal, nem a Kormány, még csak nem is a Parlament, hanem a Nemzeti Egyház és Hadsereg – a román nemzeti lélek, illetve a román föld legfőbb garantőrei.
Azaz, ismét ugyanahhoz a jól ismert nacionalizmushoz juthatunk vissza, melyből Románia minden problémája származik. Ez magyarázhatja azt a paradoxnak tűnő tényt is, hogy miközben országunk Európa egyik – természeti, sőt emberi adottságait tekintve is – leggazdagabb országa, a nemzeti jövedelem, s ebből következően az életszínvonal és az intézményi struktúra tekintetében az utolsók közé tartozik.
Az adófizetőknek nem csak egy túlméretezett egyházat és hadsereget kell üzemeltetniük, de egy szintén túlméretezett állami adminisztrációt is. A nemzet érdekeit kivont szablyával védelmező jó románokat ugyanis az államnak – kockázatos erőfeszítéseikért – valamivel kárpótolnia kell. Azaz: el kell tartania őket. Mert ha nem, a magyarok, a cigányok és más nemzetiségűek (a németek és zsidók immár kihulltak a pakliból) könnyen kiszoríthatják életterükből a „románokat”.
A nemzetinek deklarált egyház (a BOR) kiemelt szerepe és megbecsültsége „végső soron” érthető. Még akkor is, ha a román Alkotmány „nemzetállam” kitételét nyugatias „állampolgári nemzet” gyanánt aposztrofáló liberális értelmezéseket látványosan leleplezi. Az erdélyi románságot valóban (s itt iróniának nincs helye) évszázadokon át az ortodox egyház tartotta meg identitásában. S ezt a tényt a román értelmiség és – általa a román közvélemény – mindig is elismerte és értékelte. Rebreanu Ion című regényének Belciug pópája a regény zárlatában (mellesleg épp a templomépítés nagy művének köszönhetően) annak ellenére is egyfajta nemzeti hőssé magasztosul, hogy korábban a falu tetőtől talpig tisztességes tanítóját – közvetve ugyan, de tevékenyen – felfüggeszteti állásából és Iont, a regény imponálóan szorgalmas, bár Belciughoz hasonlóan rémisztően céltudatos paraszthősét magyar börtönbe juttatja. Ő, a román pópa!
A nemzeti egyház (immár a belciugi önvédelmen messze túllépve) azóta immár maga is a magyar hatalomnak egykor és azóta is joggal felrótt nemzeti térhódítás eszközévé vált. A horribilis templomszám egyebek közt abból is következik, hogy az ortodox egyház olyan településeken is templomokat épít, ahol ortodox hívők alig, vagy egyáltalán nincsenek, de a jövőben – a klérus felfokozottan szent meggyőződése szerint – lenniük kell majd.
A templom és – egy modern nemzet értékrendjében nem kevésbé szent – iskola, egészség- és közlekedésügy szembenállása tehát korántsem a román népesség (egyébként kétségtelen) vallásosságából, mint inkább az egyház nacionalizmusából következik. Ez az európai államok átlagához viszonyítva szinte már középkori, manapság legfeljebb a muszlimmal rokonítható, önmagában nem elítélendő vallásosság is magának a nacionalizmusnak az egyik következménye. Ebben a nem-román nyilvánosság elől gyakorlatilag elzárt szférában ugyanis a közbeszédből az Európai Unió elvárásai miatt némileg kirekesztett nemzeti elfogultságok továbbra is akadálytalanul virágozhatnak. S a román nacionalizmust a román átlagember épp úgy szívébe zárta, mint a magyar a sajátját. Legfeljebb az különös kissé, hogy mindezt az eltökélten antiklerikális Unió a románok esetében zokszó nélkül veszi tudomásul.
maszol.ro

A moldovaiak több mint fele nem támogatja a Romániával való egyesülést
A moldovaiak 21 százaléka szavazna a Romániával való egyesülésre, derült ki a moldovai Közpolitikai Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 53 százaléka ellenezné az egyesülést, 9 százaléka nem venne részt a referendumom, míg 14 százalék volt az, aki nem tudja, hogy hogyan szavazna.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a moldovaiak inkább bíznak Oroszországban, mint az Európai Unióban. A kutatásból kiderült, hogy egy referendumon 42 százalék szavazna egy közös vámunióra, amely magába foglalja Oroszországot, Fehéroroszországot és Kazahsztánt, míg az Európai Unióhoz való csatlakozást 39 százalék támogatná.
A felmérést 2015. november 8. és december elseje között végezték, 1160 fő megkérdezésével, 3 százalékos hibahatárra.
(hírszerk.)
Transindex.ro

Elviselhetetlen a bevándorlás szintje (David Cameron Bukarestben)
David Cameron brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia egy megreformált Európai Unió tagja szeretne maradni, de a „nettó bevándorlás” évi 300 ezer fős szintje tarthatatlan számára. A szigetország kormányfője tegnap Bukarestben járt, ahol Klaus Johannis államfővel, illetve Dacian Cioloş miniszterelnökkel találkozott.
Az elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatón Cameron kifejtette, maga is támogatja a polgárok szabad mozgásának elvét, elismeri, hogy a románok és más európaiak jelentősen hozzájárulnak a brit társadalom fejlődéshez, de megoldást kell találni arra, hogy csökkenjen az a nyomás, amely a migráció következtében nehezedik a brit szociális rendszerre. Johannisszal biztonsági kérdésekről és a migráció okairól is szót váltottak, egyetértve abban, hogy a legsürgősebb feladat megfékezni a konfliktusokat és enyhíteni a szegénységet, amelyek elűzik otthonaikból az embereket. Cameron szerint Románia és Nagy-Britannia nemcsak az EU-ban, a NATO-ban partnerek, hanem jó üzleti kapcsolatokat is ápolnak, együttműködnek az európai energetikai biztonság megerősítésében. Klaus Johannis rámutatott, hogy Cameron személyében tizenhat éve először érkezett brit kormányfő hivatalos látogatásra Romániába. Azt is hangoztatta, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó román állampolgárok kiválóan beilleszkednek az ottani társadalomba, amelynek adófizető polgáraivá váltak. Az államfő kifejezte reményét, hogy az EU-nak saját alapelveit tiszteletben tartva sikerül olyan megoldásokat találnia, amelyek a brit népszavazást az unióban maradás javára döntik el. Nagy-Britanniának az európai közösségben a helye, az unió és a szigetország is erősebb lesz, ha a britek a bennmaradás mellett döntenek – fűzte hozzá.
Az elnök köszönetet mondott Cameronnak az október 30-i bukaresti tűzvész sebesült áldozatainak kezelésében nyújtott segítségért. A brit kormányfő egyébként személyesen felkereste a hatvan emberéletet követelő tragédia helyszínét, és virágot helyezett el a belvárosi Colectiv Klubnál kialakított kegyhelyen.
A brit miniszterelnök Dacian Cioloş kormányfőt is tájékoztatta az EU megújítását célzó brit javaslatokról. Cioloş később egy sajtótájékoztatón annyit mondott ezekről: Románia nagyjából mindenben támogatni tudja London elképzeléseit, az uniós polgárok mozgási szabadságának esetleges korlátozását kivéve.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házat újított az önzetlenség
Új fejezethez érkezett a Kovászna Megyei Vöröskereszt és a Pro Nobis Egyesület bölönpataki romák számára indított, A település, ahol jól érzem magam nevű programja: kalákában újították fel a havi tizenkilenc lejes utódnyugdíjból élő 85 esztendős asszony házacskáját.
A falu felső végében, egy domboldal aljában található épület háznak alig nevezhető: 4x4 méteres „nagysága” miatt nyári konyhának is kicsi lenne, aki ajtaján belép, nem padlóra, hanem döngölt földre tapos, az ablakok töröttek, tetőzetén itt-ott ki lehet kukucskálni, mellékhelyisége nincs. Ezt fogják hamarosan újjávarázsolni. Az önkéntesek keze alatt csak úgy ég a munka. Bár egyikük sem szakképzett építész – akad köztük sofőr, vállalkozó és hivatali alkalmazott is –, a lécezéssel, a gipszkarton méretre vágásával és felcsavarozásával, a lyukak betömésével mind gond nélkül megbirkóztak. Hátravan a villany bekötése, a föld kihordása, illetve a padlózat kialakítása és az ablakok berakása, de a dolgos fiatalok azt állítják, ez sem okozhat majd gondot.
A segédkezők között van a kedvezményezett veje, Adrian Boros is. Mint mondotta, meggyőződése, az önkénteseket az Isten küldte, önerőből ők nem tudták volna a házat megújítani, a mostoha körülmények pedig egészen biztosan anyósa végzetét okozták volna. „Nem is tudom, miként köszönhetnénk meg mindazt, amit értünk tesznek... Fizesse vissza az Úr kamatostul mindazt a jót, amit cselekedtek.”
Kernászt Huba a helyiek együttműködési szándékát hangsúlyozta. A márciusig tartó programjukhoz remek partnerekre találtak a helyi közösségben, s szociális szolgáltatásaikat, házibeteg-ellátásukat, az egészségügyi közvetítést és a tanácsadást is jól fogadták. Az idős asszonyt szociális munkásuk azonosította, ők pedig csapatot toboroztak, megvásárolták a legszükségesebb alapanyagokat, s munkához láttak. Első lépésként az épületben talált holmit hordták ki, majd a belső szigetelésnek fogtak neki. „A holmi nagy része olyan gyenge minőségű, annyira elhasznált, hogy nem is kerül vissza, talán csak egy kályha lesz megmenthető. Beszéltünk Sikó Imre polgármesterrel, aki arról biztosított, szerez valami régebbi, de még használható bútordarabokat. Célunk, hogy élhetővé tegyük ezt a rozoga épületet, s ezáltal az idős asszonynak esélyt adjunk a hideg időszak átvészelésére. Úgy látom, családja mellette áll, jó szomszédjai is vannak, ha lesz elfogadható lakása, nem fog nélkülözni” – nyilatkozta a projektvezető.
A vöröskeresztesek azt tervezik, a tavasszal lejáró együttműködést meghosszabbítják a bölöniekkel, mert ha van fogadókészség és helyi támogatás, akkor érdemes dolgozni értük.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rossz kompromisszum
Az oktatás és az egészségügy feleannyi pénzt kap jövőben, mint a szállításügyi tárca, és jóval kevesebbet, mint a hadsereg vagy a belügyminisztérium. Így néz ki a 2016-os állami költségvetési tervezet, és mivel ez a parlament által megszavazott törvények, illetve a pártokkal folytatott konzultációk után alakult ki, nagyot nem változhat már. A független kormány megpróbálkozott ezzel-azzal – például a grandomániás fővárosi katedrális támogatásának visszafogásával –, de nagy az ellenállás, és így bizony a felelős gazdálkodásért vívott háború kimenetele is kétségessé válhat.
Nem sok idő, bibliai negyven nap múlt el a Colectiv Klubban kitört tűzvész óta, és az állam tehetetlensége miatt felháborodott tömegeket újból arcul csapják az őket közvetlenül érintő, szégyenletesen alulméretezett keretekkel. Nem vet nagyon jó fényt Dacian Cioloş szakértői csapatára, hogy egyértelműen populista, fenntarthatatlan intézkedéseket fogad el különösebb ellenállás nélkül. Körbejárta már a világot, hogy Romániában 18 ezer templom van, és alig 425 kórház, utóbbiak állapota pedig csak kivételes esetben jó. Az iskolák korszerűsítésével valamivel jobban állunk, de ezek csak épületek: az oktatás és a betegellátás nagyon lemaradt az elvárható minőségtől, és senki nem ígéri javulásukat...
Egyelőre csak az ortodox egyházat vigasztalják, noha éppen ezt a felekezetet nem ellenőrzi sem külső, sem belső szerv, nem tudni, hogy valóban arra költik-e a kincstártól és a hívektől kapott pénzt, amire kapják. Igaz, hogy nem ez az egyetlen ilyen intézmény: az országos útügyi hatóság alkalmazottjainak mintegy fele 75 százalékos béremelést kapott idén, miközben az útépítés stagnált, a Szelistye–Konca autópályát pedig le kellett rombolni, mert az amúgy eleve jól fizetett hivatalnokok figyelme mind a 275 figyelmeztetés fölött elsiklott, amelyeket az építési hiányosságokra vonatkozóan küldtek nekik. Nem tudni, mivel foglalkoztak a munkahelyükön, de azt igen, hogy felhasználatlanul maradt 1,3 milliárd euró, miközben sok cég, köztük a több ezer embert foglalkoztató piteşti-i Dacia-gyár kitelepedést fontolgat, mert nem bírja kivárni az autópályát.
Az új kormány teljesítményarányos bérezést, hatékonyabb adminisztrációt, megfontoltabb pénzügyi politikát ígért. Valóban erre lenne szükség, csakhogy az elégedetlen választókra megharagudott pártok gondoskodtak arról, hogy hiteltelenítsék az ellenfélnek tekintett technokratákat: ennek köszönhetjük, hogy az állami szektorban egységesen megemelt bérek miatt nem marad pénz a kiemelkedő egyéni munka jutalmazására, azaz egyféle kommunista egyenlősdi gyakorlatot viszünk tovább, holott tudjuk már, hogy ez nem ösztönző, hanem visszahúzó hatású. Rosszul állunk, és ezen a beharangozott gazdasági növekedés sem segít majd: ez ugyanis fogyasztásra alapoz, és a vásárlástól nem lesz se kórházunk, se autópályánk.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúról
Negyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő
„Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.”
Székely megye Havasalföld peremén
Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is.
Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra.
A hogyan tovább
„Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.”
A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost.
A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely népviselet a Nyárádmentén
A marosvásárhelyi könyvnapokra jelent meg Asztalos Enikő néprajzkutató könyve A Nyárádmenti székely népviselet a XIX. század végétől a XXI. századig. Kiadását a Beke Sándor vezette székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó vállalta, s ismertetése az egyik legnépesebb részvétellel tartott bemutatója volt a könyvünnepnek. A kiadó vezetőjét annyira megihlette Asztalos Enikő gyűjtőmunkájának az eredménye, hogy gyermekkori emlékeit felidéző novellaszületett az élményből, amit fel is olvasott a közönségnek. E sorok írója pedig a látszólag vékony kis fehér könyvjelentőségéről beszélt, ami a Népújság Harmónia rovatában sorozatban megjelent írásokat tartalmazza.
Asztalos Enikő magyar és néprajz szakos tanárként 1993-tól több mint húsz éven át vezette a marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet tanfolyamát. Az eltelt évtizedek alatt népi iparművészek, pedagógusok, lelkészek, diákok, egyetemi hallgatók számára tárta fel népi kultúránk hagyományait, üzenetét, a népszokásokat, a családi élet eseményeit, az ünnepeket, a népi mesterségeket, táncokat, viseletet stb. – nemzeti önazonosságunk szerves részeit. Tanítványait a népművészet iránti érdeklődés és szeretet szellemében vezette be a szakszerű gyűjtőmunkába, s nyilatkozata szerint aki elvégezte az általa vezetett tanfolyamot, az másképpen látja a körülöttünk levő világot. Néprajzi szakdolgozatait a szakma jelentős díjaival értékelték, s gyűjtéseiből több könyve jelent meg.
Miután éveken át együttműködött lapunkkal, közös munkánk a 2009 őszén induló rovattal kezdődött, amelyben az erdélyi, illetve a megyénkben varrt népi kézimunkákat vette számba, majd a nyárádmenti lakberendezésről készült sorozata következett. Ezt követően arra kértem, hogy gyűjtse össze a századforduló népi viseletét megyénkben. A gyűjtés szükségességéről ugyanaz a jelenség győzte meg, ami engem is bosszantott. A vidéki ünnepségeken szereplő iskolásokon több faluban is egyforma öltözet volt: "a fiúkon alsónadrágból készített harisnya inggel, a lányokon piros zászlóanyagból varrott szoknya, lájbi, fehér blúz, kötény", holott minden tájegységnek, minden településnek az említett "egyen-ruhától" eltérő sajátos viselete volt.
A sorozat első része Marosszék nyárádmenti falvainak a XIX. század végétől az 1960–70-es évekig tartó viseletét mutatta be. Ez került be a könyvecskébe is, aminek – reményeink szerint – folytatása következik.
Asztalos Enikő nehéz, néha szinte lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott. A gyűjtés során körvonalazódott, hogy az eredeti viseletüket büszkén őrző települések mellett ott vannak azok a falvak is, ahol a város közelsége a XX. század második felében feledtette a helyi viseletet. Helyébe a már említett leegyszerűsített "székely ruha" lépett. E falvak lakóinak szerettük volna a figyelmét az értékes örökségre felhívni, még akkor is, ha már lemondtak róla. Az elkötelezett néprajzkutatónak sikerült megtalálnia azokat az adatközlőket, akik emlékeztek még falujuk viseletére, sőt kiderült, hogy helyenként a szekrények mélyén rejtőzik egy- egy ruhadarab abból, amit hajdan a szülők, nagyszülők hordtak.
Idős emberek emlékezetéből előcsalogatni a legapróbb részleteket, az adatokat összevetni, s ebből megalkotni az eredeti viselet pontos leírását, hosszú, nehéz, körülményes munka volt. Elvégzéséhez az Erdély különböző tájegységeiben töltött gyermek- és ifjúkor tapasztalataira, a néprajzot és népművészetet éveken át lelkesen oktató tanár tudására, felkészültségére, lehetetlent nem ismerő kitartására volt szükség. Munkájában lelkészek, presbiterek, helyenként a polgármesteri hivatalok tisztviselői, aktív és nyugdíjas tanárok, tanítók is segítettek, s helyenként a falumúzeum gyűjteménye is eligazítást adott.
Együtt örültünk annak, amikor kiderült, hogy egy-egy faluban ma is hordják a szép eredeti viseletet, s együtt szurkolunk, hogy ahova az elfelejtett tudást megpróbáltuk visszaszármaztatni, a néprajzkutató szava meghallgatásra találjon. Ezt a célt szolgálja ez a könyv is, amelyben rácsodálkozhatunk a Nyárádmente színes, gazdag viseletére. Kár, hogy a támogatás hiányában kevés színes képpel sikerült ezt tükrözni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi ülés a Városházán
Megnyílt az MNKH aradi irodája
Kedden délután az aradi December 1. utca 4. szám alatt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat irodájának a felavatásán Skapinyecz Péter, a Hálózat igazgatója és Kranowszky Nagy Andrea irodavezető vágták át a magyar–román trikolórokkal ékesített avatószalagokat. Ezt követően a Városháza Ferdinánd Termében került sor az ünnepi ülésre, ahol a száznál több megjelentet Kranowszky Nagy Andrea irodavezető köszöntötte két nyelven, név szerint megemlítve a prezídiumban helyet foglaló 10 embert, valamint Korsós Tamás kolozsvári konzult.
Miután ismertette az ünnepi ülés célját, vagyis az MKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat aradi irodája megnyitásának az értékelését, a mikrofonhoz kérte Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki Pálfi Kinga román nyelvű tolmácsolásában köszöntötte az egybegyűlteket. Megtisztelő örömének adott hangot, amiért erre az ünnepi alkalomra jöhetett Aradra. Ismertette Magyarország kormányának azt a törekvését, miszerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közreműködésével elősegítse a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar kis- és középvállalkozások exporttevékenységének a bővítését. A Magyar Állam és Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen alapította az MNKH Zrt.-t, amelynek tevékenysége két fő pillérre épül: felkutatni azokat a magyarországi vállalkozásokat, amelyek a külpiacon sikeresek lehetnek, másrészt, a célországokban létrehozott helyi kereskedőházak segítségével felmérni az adott piac igényeit. Az MNKH Zrt. az elmúlt két évben 4 földrész, csaknem 30 országában nyitott kereskedelmi képviseletet. Romániában a meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi irodák mellett, mostantól a vállalkozók rendelkezésére áll az aradi kirendeltség is, amelynek a munkájához sok sikert kívánt.
A befogadó város nevében Bognár Levente aradi alpolgármester két nyelven üdvözölte az egybegyűlteket, majd Aradnak a magyarországi önkormányzatokkal kiépített jó kapcsolatairól beszélt. Közöttük, a gyulaival 21 éve ápolt Kézfogások kapcsolatot a közeljövőben ünnepelik meg. Mától el lehet mondani, hogy Arad egyik központja lesz a regionális gazdasági kapcsolatoknak, amelyeknek a kiépítéséhez minden támogatást megad, sok sikert kívánva hozzá.
Arad Megye Tanácsának a nevében Gheorghe Stoian, megyei főügyintéző üdvözölte a regionális kereskedelmi központ megnyitását. Beszédét abban a reményben zárta, hogy az iroda megnyitásával új távlatok nyílnak a román–magyar kereskedelmi kapcsolatokban.
Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus miután magyarul is üdvözölte az egybegyűlteket, románul, tolmács közreműködésével adott hangot örömének, amiért részt vehet a Partium déli részében, illetve a Bánságban lévő vállalatok felemelkedését szolgáló üzletkötő központ felavatásán. Hogy mennyire szükség van a hasonló üzletkötő központokra, a Temes megyei kimutatások is bizonyítják: idén több mint 250 ezer lej tőkebefektetést 3 luxemburgi, 2-2 olaszországi és németországi, továbbá 1-1 dán, holland, svájci, de szerbiai cég is tett, ezért várják az első, 250 ezer lej fölött befektető magyarországi vállalatot is. A rendszerváltás óta történt Temes megyei befektetések tekintetében a magyarországiak a 4. helyen állnak, több mint 20 millió lej beruházással. Beszédét magyarul fejezte be, kiemelve: ha a Bánságban magyarul beszélő partnerre van szükség, ott mindenben segítenek azzal együtt, hogy az utóbbi 26 évben a megye magyarsága a felére csökkent.
Joó István, a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos elégedetten nyilatkozott a két ország közötti kereskedelem fejlődéséről, hiszen idén a külkereskedelmi mérleg 3,2%-kal bővült tavalyhoz viszonyítva. Az országhatár két oldalán lévő 8 nagyváros, illetve mintegy 4 millió lakos komoly lehetőségekkel kecsegtet. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma számára rendkívüli fontossággal bír a határ menti régióknak a fejlesztése, a határokon átnyúló kereskedelmi együttműködések kiszélesítése, amiben nagyon sokat tehet a most felavatott iroda.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke két nyelven elmondott üdvözlő szavait követően kifejtette: az iroda felavatása fontos lépés az országhatár két oldalán található megyék lakossága közötti együttműködésben. A rendszerváltás óta eltelt időszakban nagyon sok közös kulturális rendezvényt tudhatunk magunk mögött, sok hidat épült, ezért eljött az ideje a gazdasági téren történő együttműködések tovább bővítésére.
Tiberiu Ciul, az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója kézzelfogható adatokra támaszkodva méltatta a két ország között az utóbbi időben megnőtt kereskedelmi kapcsolatokat, amelyeket a megnyílt iroda tovább fokozhat.
Petru Buzzi, a Karassó-Szörény Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiválónak minősítette a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, amelyekben azonban a magyarországi fél pozitívuma érzékelhető, míg a román fél fejlesztései messze elmaradtak az elvárásoktól. Reméli, az iroda működése tovább serkentheti az együttműködést.
Sorin Maxim, a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója megtiszteltetésnek érezte, amiért közebbről is megismerheti az MNKH működését, amiben reményei szerint fokozott szerep jut majd a határon átnyúló együttműködéseknek.
Skapinyecz Péter, az MNKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. igazgatója részt vett minden hasonló iroda beindításában, mindnek a munkáját jól ismeri. Kranowszky Nagy Andreát több mint 10 éve ismeri, eddig minden felvetődött kérdést meg tudtak oldani, ezért biztos benne, hogy az aradi iroda is zökkenőmentesen fog működni. Meggyőződése, hogy a tervezett 22 irodát feltételező kereskedelmi hálózat meghozza a hozzá fűzött reményeket. Az aradi iroda munkájához sok sikert kívánt. Végszavában megköszönte a hozzászólásokat, a jókívánságokat, majd minden jelenlévőt a helyszínen feltálalt állófogadásra, további beszélgetésre invitált.
Miután pezsgővel koccintottak az iroda hatékony működésére, sikerére, kellemes, baráti hangulatban beszélgetve falatoztak, tervezték a közös jövőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tízéves Kolozsvár első tömegfesztiválja: az adventi sokadalom
Hannovertől gyerekműsoros vásáron át a sokadalomig
Képzeljék el Kolozsvárt, amikor még nem voltak Kolozsvári Magyar Napjai. Nem létezett még a kincses városban egyetlen fesztiválméretű, nagyszabású rendezvény sem, amely magyar bábelőadásokat, magyar koncerteket, a magyar kultúrkörre, hagyományokra jellemző, ünnepekhez kapcsolódó szabadidős foglalkozásokat kínált volna. Ma már szinte furcsálljuk, hogy alig egy évtizede még nem volt ilyen fesztiválja Kolozsvárnak – bár a heltaisok Szent István napi néptánctalálkozója akkor már a nyár kedvelt színfoltját képezte. Az első adventi gyermekfesztivál Adventi Vásár néven 2006-ban zajlott. Azt követően nagyon gyorsan egymásra talált a Szabadság napilap és az Életfa Családsegítő Egyesület közös álma, amelynek megvalósításához aztán együtt láttunk hozzá: 2007-ben már „magyar” gyermeknapot is szerveztünk. Most szombaton pedig itt a tizedik adventi gyermekfesztiválunk. Kezdetekről és a holnaputánról olvashatnak.
Félpénzzel az Adventi Vásárban
2006-ot írtunk, amikor Adorjáni Katalin úgy tért haza a németországi Hannoverből, hogy ott meglátogatott egy adventi bazárt: – Egy nagy csarnokban mindenféle foglalkozás zajlott, a templom bébibazárt szervezett, ahol az anyukák eladhatták gyerekeik kinőtt ruháit, az asztalfoglalóként kért tálnyi házisüteményt pedig a nagyközönség félpénzért megvásárolhatta. Itthon az IKE a Kétágú templomban szerette volna megszervezni a gyerekcsoportok karácsonyi műsorait bemutató Várom az urat fesztiválját, akkor felvetettem, hogy egészítsük ki egy bazárral a közeli Apafi kollégiumban. Az ötlet aztán tovább szülte a jobbnál jobb programokat az Életfa önkénteseinek sorában. A hannoveri példából mára a mi fesztiválunkon sütiverseny lett, a „mesterszakácsok” által otthon megsütött finomságokat félpénzért megvásárolhatja a fesztiválközönség, majd értékeléseik alapján díjazzuk is a legízletesebbet – mondta Adorjáni Katalin.
Így született meg az Adventi Vásár meseolvasással, barkácsolással, játékkal dalolással, tombolával és kirakodóvásárral. Ehhez az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel léptek partnerségre, jó kiindulópontot adott az IKE Várom az urat című gyermekfesztiválja, amelynek a kisebb gyerekeknek szánt változatában ovis-iskolás csoportok mutattak be adventi, karácsonyi, téli műsort, ám akkoriban úgy tűnt, magában már nem nagyon maradna meg ez a rendezvény. Rögtön az első vásárról beszámoltunk a Szabadság hasábjain, és vérszemet kaptunk: az Életfával összefogva együtt akár még utcai gyermeknapi fesztivált is szervezhetnénk! És az akkor még igencsak vakmerő álom megvalósult. Az egykori Adventi Vásárból pedig mára a hagyományos adventi ünnepkörhöz kapcsolódó nagyszabású rendezvény lett, állandó helyszíne pedig az Apáczai-líceum, amely mindig készségesen megnyitotta kapuit az adventezőknek. – Ezeknek a rendezvényeknek az az éltetője, hogy többen fognak össze, többféle csapat, többféle intézmény, akik többféle szempontból látják a témát, így színesebbé tehetik a kínálatot – mondta Adorjáni Katalin.
Az első adventi vásár óta eltelt tíz évben a legkülönfélébb módszereket találtuk ki a fesztivál szervezéséhez szükséges minimális anyagi háttér előteremtésére, a pályázatoktól a cégek megkeresésén át a kisebb támogatók felkutatásáig. A kolozsvári magyar vállalkozóknak tetszett az ötlet, általában nyitottak voltak, ki-ki azzal (pénzzel, termékkel) támogatta ezt a teljesen önkéntesek által szervezett, abszolút profitmentes rendezvényt, amivel éppen módjában állt.
Mi vár ránk szombaton?
Az idén tobzódunk majd a betlehemesekben, kettő is lesz belőle: a Sétáló bábszínházzal délután, este pedig Vincze Lászlóval nevethetünk a muris jeleneteken. Árgyélus királyfi is eljön hozzánk, a magyar opera művészei ugyanis ropogós frissen alig az elmúlt hétvégén mutatták be legeslegújabb zenés mesedarabjukat. Most szombaton pedig nagyon-nagyon közelről láthatjátok-hallhatjátok őket, veletek együtt énekelnek majd. Aki szombaton eljön, az napkeleti bölcsekkel és angyalokkal találkozhat – igazán!! Az egész nap egy nagy játék lesz, a Tízcsillagpróbán ugyanis majd pontosan tíz csillagot kell a gyerekeknek gyűjteniük úgy, hogy mindenféle segítséggel tíz tevékenységben részt vesznek. Ha ez mind kigyűlt, akkor a Tízcsillagtanyán ajándékot kapnak. Ehhez majd a földszinti standnál keresni kell a gyűjtőfigurát, lépten-nyomom kifüggesztjük a Tízcsillagtanya rövid, de velős törvénytárát, hogy mindenki felhőtlenül tudjon szórakozni és játszani – no meg ráérősen, ahogy ajánljuk minden kedves 0–99 éves vendégünknek! És ezek csak a legeslegeslegújdonságosabb újdonságok, hogy még mennyi minden fog történni, az megtalálható a részletes programban a Szabadság honlapján (www.szabadsag.ro), a keddi lapszámban, illetve az Életfa honlapján (www.eletfa.ro).
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Folytatódik a felújítás a csíkszeredai Sapientián
Számos külső és belső felújítást végeztek idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületén, a renoválásokat jövőre is folytatnák.
A magyar kormánytól kapott kétmillió eurós támogatásnak köszönhetően 2015-ben többek között befejezték a létesítmény hőszigetelését az első szinttől a hatodikig, elkészült szerkezetileg az épületbe tervezett planetárium, és számos belső felújítást is végrehajtottak.
„Jövő évben szeretnénk a bentlakási szinten lévő kis konyhákat, illetve az egyetemi étkezde konyháját is felújíttatni, emellett 2016 nyarán a földszinti részt és az első emeletet is renoválnánk, ha megkapjuk a támogatást, amire számítunk” – közölte megkeresésünkre Makó Zoltán dékán. Hozzátette, hogy tervben volt még az alagsor egy részének klubhelyiséggé való átalakítása az egyetemisták számára, de a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia után elvetették az ötletet, mivel az alagsorban nincsenek kiépítve a menekülő-útvonalak.
A dékán arról is beszámolt, hogy ugyan a planetárium szerkezetileg elkészült, viszont a beüzemeléséhez még hiányoznak egyes kellékek. „A kupolát, a háromdimenziós technológiájú kivetítőgépet és egyéb berendezéseket kell még beszereznünk. Mivel az ilyen típusú kupolákat nanotechnológiával készítik el, a kialakíttatásához 200 ezer euróra lenne szükség, ezt pályázati úton szeretnénk megszerezni. Olyan pályázatra várunk, ahol a tudománynépszerűsítés a fő cél. Bízok benne, hogy ez már jövő év folyamán megvalósulhat” – fejtette ki Makó.
Rámutatott, ha megépül a planetárium, ebben a csillagászati mozgóképek mellett más tudományos jellegű filmek vetítésére is sor kerülhet, és az egyetem hallgatóin kívül ez a nagyközönség előtt is nyitva áll majd.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)

Egymást okolja Borboly Csaba és Bunta Levente
Tervezési-kivitelezési hiba csúszott a Hargita megyei 132-es számú megyei út Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár szakaszának felújításába: csak román nyelvű helység- és útjelző táblákat helyeztek ki, derült ki a testület legutóbbi rendkívüli ülésén.
Elhangzott: a megyei önkormányzat saját költségén cseréli kétnyelvűekre a feliratokat. Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke Borboly Csaba elnök jelenlétében a rendkívüli ülésen elmondta: az év végéig befejeződő, európai uniós finanszírozású korszerűsítést számos nehézség után sikerült elvégezni.
Felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit, ami miatt nem lehetett folytatni a kivitelezést, így szerződést kellett bontani, amire 2012-ben került sor. 2012-től 2013 májusáig a folyamatos óvások miatt többször elindított közbeszerzési eljárásoknak nem volt eredményük, így két évig szünetelt a kivitelezés.
Még 2007-ben (Bunta Levente elnöksége idején) fogadta el az akkori megyei testület a tervet, amelyben egynyelvű helységnévtáblák kihelyezése szerepelt. A jelenlegi alelnök szerint nem kérdés, hogy a kétnyelvűséget be kell tartani. A felújított út hossza 26,6 kilométer, a projekt összértéke közel 65 millió lej. Jelenleg már csak a szentegyházi gyár előtti híd befejezése van hátra.
A megyei tanácsülésen elhangzottakkal szemben Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester, a Hargita Megyei Tanács korábbi elnöke azt állítja: az elmúlt időszakban elég sok mellébeszélés jelent meg a jelenlegi megyei önkormányzat részéről, ez csak egy a sok közül.
„Tudni kell, hogy még 2008-ban hátra volt hagyva egy 15 millió eurós kivitelezési szerződés, de a munkát a mai napig nem tudták befejezni. Most egy nagyon furcsa magyarázkodásba kezdenek, amikor a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva egynyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki. Elég szánalmas, ilyenkor férfiasan be lehet ismerni, hogy tévedtünk" – mondta el Bunta.
Rámutatott, egyébként is tudnivaló, hogy a műszaki terv nem szokott kitérni ilyen részletekre, szerinte ezért is nevetséges a megyei tanács viszonyulása. „Szégyellni kellene, hogy egy ilyen beruházás kivitelezéséhez nyolc évre van szükségük, amit más körülmények között egy, esetleg két év alatt el lehetett volna végezni" – tette hozzá az elöljáró.
„Sajnos politikai rossz szándékot feltételezek, térségek közötti ambíciókat" – közölte Bunta Levente, aki szerint a Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár közti megyei földút inkább élvezett volna elsőbbséget, mint egy aszfaltozott út.
„A térségi ambíciókat félre kell tenni, és a közösség érdekét kellene szem előtt tartani. Nem méltó egy megyei vezetőhöz, hogy így viszonyuljon egy beruházáshoz. Mindez hozzá nem értésre utal" – közölte szerkesztőségünkkel a beruházási tervek elfogadásának idején tisztségben lévő egykori tanácselnök.
Szőke László
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Csütörtök délben az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott ünnepség keretében átadták a Beöthy Ödön-díjakat. Az érmihályfalvi és a borsi önkormányzatok, illetve polgármesterek kapták.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Borsi Lóránt ügyvezető alelnök arra hívták fel a figyelmet: előterjesztések, illetve jelölések alapján az ügyvezető elnökség a tavalyi évtől kezdve két szempont alapján díjazza az önkormányzatokat és ezek vezetőit: az elmúlt tizenkét hónapban végzett tevékenységükért, valamint a kezdeményező készségükért. Teszi ezt azzal a céllal, hogy egyrészt emléket állítson a névadó Bihar megyei főispán emlékének, másfelől pedig amiatt, hogy sikeres, követendő példát mutasson a több helyhatóságnak, polgármesteri hivatalnak is. Az idén ötletgazdag tevékenységéért, illetve a Részek viadala kezdeményezésért Érmihályfalva önkormányzatát, illetve Nyakó József polgármestert illette az egyik elismerés, a másik díjban pedig Bors község önkormányzata, illetve Bátori Géza polgármester részesült, tulajdonképpen nem csupán az elmúlt egy esztendőben, hanem közel 26 éve kifejtett munkásságáért. Mindkét elöljáróról elmondható ugyanakkor, hogy azok az eseményekkel, melyeket munkatársaikkal, csapatmunkában megvalósítottak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi közösségek jobban összekovácsolódjanak, otthonosan érezzék magukat a településeiken. Elhangzott az is, hogy ötleteik még vannak, s ezek gyakorlatba ültetésében a helyiek támogatását is élvezik.
Részek viadala
Nyakó József érmihályfalvai polgármester elmondta: 2013-ban szervezték meg először a Részek viadala vetélkedőt, melyen a közel 10 ezer lélekszámú érmelléki városnak a szavazókörzetek alapján kijelölt hét „negyede” vesz részt. A megmérettetésen szerinte politikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenki örömmel vesz részt, a mihályfalvaiak engedik szabadon szárnyalni a fantáziájukat, ezért a kétnapos rendezvénynek az önkéntes vállalásokon túl közösségépítő, együtt gondolkodásra serkentő szerepe is van. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy tulajdonképpen ezzel egy magyar ügyet támogatnak állami pénzből. A magyar emberek jól érzik magukat egymás társaságában, úgymond elmosódnak köztük a határok, és ha győznek, az összetartozásuk fokozódik, hiszen együtt kirándulhatnak, vagy arra számíthatnak, hogy újabb pozitív változások történnek a környékükön.
Emlékezés
Bátori Géza borsi polgármester felidézte, hogy a rendszerváltozáshoz a most 4 ezer lakosú községben nem voltak leaszfaltozott utcák, hiányzott a korszerű vízellátás, szennyezett volt az ivóvíz. Ezzel szemben napjainkban önkormányzati tulajdonban van a vízmű és a szemétbegyűjtő cég, napelem park csatornázza be a zöld energiát, 25 hektáros ipari park működik. Kiépült a vízhálózat, az utolsó utcában is teljes a gázellátás. Bővítették az iskolákat, rendbe tették a történelmi épületeket és közösségi házakat, sportcsarnok épült. Az elöljáró ugyanakkor a közelmúltban elhunyt Lőrincz Lajos alpolgármesterről is megemlékezett, aki tizenöt éven keresztül volt a közeli munkatársa, s akire mindenben számíthatott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Akadozik a csángómagyar oktatási program – a helyszínen jártunk
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) optimista éves jelentéseivel ellentétben akadozik a magyar állami támogatással működtetett Moldvai Csángómagyar Oktatási Program. Már van olyan helyszín, ahol megszűnt az éveken keresztül működő magyar oktatás Csángóföldön, több településen pedig a megfelelő helyiség hiánya akadályozza az iskolán kívüli magyarnyelv-tanítást. Indult azonban magyar nyelvoktatás olyan faluban is, ahol pár évvel korábban ez még elképzelhetetlennek tűnt. A helyszínen jártunk.
Az RMPSZ a magyar parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának november 23-án tartott ülésén bemutatott jelentése szerint az oktatási program az idei tanévben már szinte mindenhol a román tannyelvű intézetekben, ennek már szerves, vagy még csak most megfoganó, megtűrt részeként működik Csángóföldön. „Az iskolai magyar anyanyelv oktatásának beindítására Ferdinándújfalu, valamint Bahána, Szitás és Újfalu községekben még nem nyílt meg a lehetőség, így ezeken az oktatási helyszíneken továbbra is délutáni foglalkozások keretében sajátítják el a gyermekek a helyi dialektus beszélt és írott formáját” – olvasható a dokumentumban.
Ezzel szemben a helyszíni tapasztalatok már mást mutatnak: Ferdinándújfaluban az idei tanévben gyakorlatilag megszűnt a magyar nyelvoktatás. Az iskolába még nem sikerült bevinni a magyar órákat, sőt a faluban már az iskolán kívüli magyar nyelvoktatás sem működik. Bahánán sem iskolai, sem délutáni magyar oktatás nincs, a gyerekeknek a harmadik faluig kell gyalogolni, ha az iskola utáni magyar órákon részt akarnak venni.
Az idén már többször is cserélődtek az oktatók Dioszénen – ahol emiatt az idei tanévben december elejéig gyakorlatilag alig volt magyartanítás. Egyelőre az iskolai heti néhány órára hagyatkoznak Nagypatakon is, itt ugyanis máig nem találtak megfelelő ingatlant a délutáni magyar oktatásnak, amire a gyerekeknek a szomszédos faluba kell járniuk. Folyamatos gondot jelent az oktatók fluktuációja, de sok helyen az állami hivatalok is igyekeznek akadályozni a magyar nyelv tanítását.
Ezek a problémák az oktatás minőségére is kihatnak. Akadnak helyszínek, ahol alaposan megcsappant a magyar oktatásra járó gyerekek száma. Ez azonban az egész programot jellemzi, a növekvő támogatások és egyre több oktatási helyszín ellenére a gyerekek létszáma az utóbbi években jelentősen csökkent.
Ferdinándújfalu: iskolában még nem, iskolán kívül már nem tanulnak magyarul
Idén már nem indult a gyerekek délutáni elfoglaltságával egybekötött magyar nyelvtanítás a Bákó melletti Ferdinándfaluban (a község román neve Nicolae Bălcescu). A tanítás itt egy iskolához közeli, jó állapotban levő emeletes ingatlanban zajlott éveken keresztül, amit 300 lejért bérelt az RMPSZ egy helyi lakostól. A nevét elmondani nem akaró tulajdonos szerint az ingatlanját bérlő oktató már hónapok óta elutazott, de a lakást még mindig nem tudja ismét birtokba venni az ott maradt felszerelést és a bútorzat miatt.
Emellett egyhavi bérrel és ugyancsak egyhavi költséggel el is vannak maradva, amit a tulajdonos szeretne megkapni, de azt sem tudja, kihez forduljon. „Már a tavaly fel akartam bontani a bérleti szerződést, de a tanító nagyon kért, hogy hagyjam még egy évet, utána úgyis hazautazik. Iskolakezdés után ki kellett írnom a kapura, hogy nincs már magyar oktatás, mivel folyamatosan jöttek a gyerekek” – magyarázta az elmaradt lakbér miatt meglehetősen ingerült hölgy, aki azzal fenyegetőzött, hogy kidobja az utcára és felgyújtja a nála maradt felszerelést, ha nem kapja meg a pénzét, és nem veheti ismét birtokba ingatlanját.
Az oktatás helyszínének ügye itt annak ellenére nem rendeződött, hogy a helybéliek közül sokan járatnák a korábban negyvennél több gyereket is foglalkoztató magyar oktatásra a gyereküket. A diákok magyar nyelvtudása elégé eltérő, a falut jól ismerők szerint van ugyan olyan gyerek, aki szépen beszél magyarul, de nagyon sokan gyakorlatilag csak köszönni tudnak.
Egy csángó nyelvjárásban beszélő helybéli férfi 12 éves kislánya évek óta járt az oktatásra és tovább is tanulna – ha volna hol. A kislány elmondása szerint szinte mindennap jártak az oktatásra, de magyarul sokat nem tanult. „Küldeném a fiam, mert így nem csak a megfelelő délutáni programja van biztosítva, hanem magyarul is megtanulhat, ami majd hasznára lehet” – mondja egy másik helybéli férfi, aki hozzá is teszi: maga ugyan ortodox vallású, de jónak tartja a magyartanítást, annak ellenére, hogy már a rendőrségtől többször is megkeresték. A hatóságok arra kérték, folyamatosan tájékoztatassa őket is arról, ami a magyar tanításon történik.
Dioszén – kimaradnak a gyerekek a gyakori oktatócsere miatt
Problémásan indult az iskolakezdés Dioszénen is. Itt már az iskolában anyanyelvként is tanítják heti néhány órában a magyar nyelvet, azonban a nyelvtanítás és a hagyományápolás legfontosabb részét kitevő délutáni oktatást idén csak decemberben tudták elkezdeni. A helységben 2002-től volt magyar oktatás, az órákra annyi gyerek járt, hogy folyamatosan két tanárra volt szükség.
A múlt tanévet már új oktatóval kezdték a diákok, az idei tanévben pedig ismét új pedagógust kellett megismerni, mivel a korábban kinevezett személy nem vállalta többet a tanítást. Az új oktatónak sem volt nagyobb sikere, pár héttel az tanítás megkezdése után már betegszabadságra hivatkozva hazautazott, onnan üzenve, hogy nem szeretne visszajönni. A magyar oktatás így egy hónapig szünetelt, míg néhány napja két székelyföldi tanító költözött be az elfogadható körülményeket nem biztosító, magyar házként ismert ingatlanba.
Az oktatók folyamatos cserélődése az oktatási programra is rányomja a bélyegét. Az új tanárokat fogadó 29 éves Bálint mondta el: a tavalyi tanítócserét követően már kevesebb gyerek jött a magyar órákra, ez a szám még jobban lecsökkent, miután az alig pár hetet maradó tanár vette át a tanítást. Mindezek következtében a korábbi 120-as gyereklétszám körülbelül felére csökkent.
Az új oktatóknak azonban örülnek a gyerekek. Alig pár nappal az érkezésük után már kórusban kiabálták a kapuban: „Tónitónéééniiii!”. A Gyergyóalfaluból érkezett Nagy Annamária pedig „Gyertek be, gyertek be” felkiáltással boldogan szaladt ki, és terelte be a 10-14 éves lányokat a még csomagokkal tele nagyszobán keresztül a belső, egyelőre még hűvös helyiségbe, ahol máris leült velük foglalkozni.
A két tanítón látszik a lelkesedés, pedig a körülmények ezt nem teszik indokolttá. Diószéni életük azzal kezdték, hogy első éjszaka szinte megfulladtak a fatüzelésű kályhából kiáramlott füstben. Ezt másnap egy helybéli kitisztította ugyan, de az elhanyagolt helyiség sürgős és alapos felújítást igényel. Ráadásul fürdőszoba sincs, az oktatók lakhatása mellett a délutáni tanításnak is helyet biztosító ház tulajdonosa nem egyezett bele, hogy akár egy kisebb fürdő költségeit apránként leszámolja a 300 lejes házbérből.
A lakbért minden esetben abból a 700 lejből kell fedezni, amit az RMPSZ oktatási helyszínenként biztosít. Habár a legtöbb helyen alig 300 lej körüli összegekről van szó, a 700 lejes keret meglehetősen szűknek bizonyul. Ebből ugyanis a lakbéren kívül a különböző költségeket is fizetni kell, mint áramfogyasztás és a tűzifa, e mellett pedig a gyerekek foglalkoztatásához szükséges kellékeket is meg kell vásárolni.
Rejtély, hogy a téli időszakban ezt ki miként gazdálkodja ki, hiszen a 300 lejes havi bér és az egy szekérnyi, 450-500 lejbe kerülő tűzifa megvásárlásával már ki is futottak a rendelkezésükre álló keretből. Ennyi tűzifa azonban minden téli hónapban szükséges, mivel a tanítási helyiséget és a tanár többnyire egyszobás lakását is ki kell fűteni. „Hogy gazdálkodunk ebből? Azt még nem tudjuk, de valahogy megoldjuk” – mondta bizakodva a másik oktató, a Gyergyóból érkezett Ugron József.
Nagypatak: nincs pénz, nincs iskolán kívüli magyar nyelvoktatás
Rendkívül lecsökkent a gyerekek létszáma az elmúlt években Nagypatakon is. A Maszolnak nyilatkozó oktatók szerint itt a szülők sorra vették ki a magyar oktatásról a gyerekeket, egyebek között az egyik oktató meglehetősen problémás viselkedése miatt. A tavaly ide érkező tanítónő alig 13 gyerekkel vette át a tanítást, ezt a számot sikerült húszra feltornásznia.
Nincs megoldva azonban a délutáni oktatás ügye. A korábban bérelt és időközben felmondott ingatlan helyébe ugyanis nem találtak újat, a tanítónőnek szállást biztosító gazda pedig már nem szeretné az oktatási tevékenységnek is átengedni az ingatlanját. Habár az új tanítónő az iskola mellett igyekszik minél több közös tevékenységet szervezni, az iskolán kívüli magyar oktatás Nagypatakon gyakorlatilag felszámolódott. A délutáni magyar foglalkoztatásra járni kívánó gyerekeknek nincs más választásuk, mint a közvetlen közel fekvő Forrófalvára menni, ahol Antal János foglalkozik velük. A népművelőként alkalmazott férfi eseményeket, kirándulásokat szervez, helyi hagyományokat oktat, a hozzá járóktól azonban elvárja, hogy aktívan vegyenek részt a foglalkozásokon, ezért akik nem teljesítettek, azokat eltanácsolta.
A forrófalvi férfi a nagypataki gyerekek sorsát is szívén viseli, ennek érdekében ott is bérelni akar egy ingatlant – erre azonban nincs pénz. Mint mondta, az RMPSZ nem tudja vállalni még egy lakás bérlésének költségeit. „Ház van elég, pénz azonban annál kevesebb. Legalább 400 lejre van szükség havonta ingatlanbérlésre. Abban reménykedem, hogy ezt a pénzt a saját kulturális egyesületem pályázatával elő tudjuk teremteni” – magyarázta Antal János. Megtudtuk, hogy Nagypatakról egyre többen járnának hozzá, s habár a két falu meglehetősen közel van egymáshoz, egy gyereknek ez mégis nagy távolságot jelent, télen pedig már el sem engedik a szülők, csak ha haza is tudja kísérni.
Bahána: messze még a magyar iskola
Bahánán sem rózsás a helyzet. A gyerekek iskolába is a szomszédos településre, Szitásra járnak – magyar oktatás azonban még nincs ebben a tanintézményben. Az iskolán kívüli magyar tanításra ugyanakkor még egy faluval távolabb, Újfaluig kell elgyalogolniuk. Ezek a települések közvetlenül egymás mellett vannak, ez mégis 20-30 perces mindennapos gyaloglást jelent, télen pedig rendszeresen a sötétben kell megtenni ezt a távot.
Bahánán a korábbi években működött a helyszíni magyar oktatás, de a bérelt ingatlant felmondták, újat pedig máig nem találtak. Az RMPSZ a polgármesteri hivatalt felkérte ugyan, hogy az óvoda épületében termet biztosítson a magyar nyelv tanításának, választ azonban még nem kaptak erre.
A helybéliek legfőbb kifogása a magyar oktatás kapcsán az, hogy a gyerekeknek a harmadik faluba kell gyalogolniuk, ha az iskolán kívüli magyar tanításon akarnak részt venni. „Messze van. Most még nincs hó, de amikor az is lesz … elmegy reggel és este hat után jön haza” - sorolta a kifogásait Lăcătuș Ionela, akinek egyik lánya mindezek ellenére jár a magyar oktatásra. Kisebbik fiát is küldené, de csak abban az esetben, ha a faluban újraindítanák a tanítást.
Hasonlóan érvelt Imre Agneza, akinek hat gyereke közül csak egyik jár a magyar órákra. „A kisebbek is be vannak íratva, mert azt mondták, hogy itt is csinálnak magyar iskolát, de még semmi nincs” – mondta. Hozzátette: „így nem tudom küldeni, mert messze van. Sok neki, hogy a harmadik faluba elmenjen.”
Folyamatos az oktatók fluktuációja és csökken a gyereklétszám
AZ RMPSZ a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának november23-i ülésén ismertetett összesítése szerint 2012-ben – amikor átvette a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől az oktatási program irányítását – 25 helyszínen zajlott magyar oktatás, összesen 42 oktatóval. Mindegyik helyszínen volt iskolán kívüli, ugyanakkor 18-ban iskolai oktatás is. Az idei tanévre az oktatási helyszínek száma 28-ra, az oktatók száma pedig 46-ra emelkedett.
Ezeken a helyszíneken van iskolán kívüli oktatás, ugyanakkor 24-ben iskolai magyartanítás is. 2012-ben a csángómagyar oktatási programra 85,6 millió forintot költő RMPSZ-nek a költségvetése is emelkedett: 2015-ben már 127,3 millió forintból gazdálkodhatott. Az évről évre növekvő költségvetés és a lejelentett iskolai helyszínek emelkedő száma ellenére feltűnő, hogy a foglalkoztatott gyerekek száma a 2012-es adatként feltüntetett „közel 2200” gyerekről a 2015/2016-os tanévre 1658-ra csökkent – ebből 1187 van beiratkozva az iskolai magyar oktatásba.
A jelentés három kategóriába sorolja az oktatási helyszíneket a lakhatási és az oktatási feltételek szerint. E szerint „megfelelő körülmények” között alig tíz helyszínen zajlik az oktatás, „elfogadható körülmények” tizenegy, „szerény körülmények”pedig kilenc helyszínt jellemeznek. Hogy érteni lehessen, mit jelentenek ezek a besorolások, az RMPSZ megmagyarázta: „ha a víz már be van vezetve, elfogadható körülmények közé soroltuk az ingatlant”.
Az RMPSZ reménykedik abban, hogy a továbbiakban nem az oktatók eddigi folyamatos fluktuációja fogja a legsúlyosabb problémát jelenteni. „A jelenlegi finanszírozás motiválja az oktatókat a hosszú távú maradásra és nem csak szorgalmazza, hanem lehetőséget is ad a közösségbe való behonosodásra.” Mint írják: ez már szinte szórványstratégia, hisz nem kitelepíteni kell a közösséget, hanem behonosítani egy-egy közösségszervező pedagógust, aki igyekszik a szórvány jelenlegi állapotát megtartani, a jelenlegi nyelvi állapotokat megőrizni.
A szervezet sikerként könyveli el, hogy „Lujzikalagorban sikerült az iskolán kívüli tevékenységeket, foglalkozásokat is bevinni a helyi hivatalos szervek fennhatósága alá, a lujzikalagori magyar oktatást a romén tannyelvű iskolához tartozó, a polgármesteri hivataltól szerződéses viszony alapján birtokolt bérleményben bonyolítottuk”. Hasonló megoldással Magyarfaluban is sikerrel próbálkoztak, ugyanis mint mondják, a román állami iskola igazgatója könnyebben el tudja fogadni a magyar anyanyelvi órák bevezetését, amennyiben meggyőződik ennek reális igényéről és létjogosultságáról.
Márton Attila: el kell dönteni, mit vállalunk fel
Márton Attila, az oktatási program RMPSZ-es koordinátora a Maszolnak megerősítette: valóban az oktatók fluktuációja jelenti a legnagyobb problémát. „Jó volna, ha mindenhol olyan tanítónk volna, akik minden körülmények között megállják a helyüket, az oktatók azonban időnként cserélődnek” – jelentette ki.
A programkoordinátor Ferdinándújfalu kapcsán azt mondta: hét év után már elérkezett az idő, hogy a szülők kérjék az állami iskolától a magyar anyanyelvi oktatás beindítását. „Nem mondanám, hogy itt megszűnt a magyar oktatás, ezt az időszakot kivárásnak nevezném. Ferdinéndújfaluban ugyanis ma már nem egy külső nyomás miatt kell magyar nyelvet oktatni, hanem azért, mert a szülők is ezt szeretnék. Ezért most már nekik kell kérni annak bevezetését az állami iskolától” – fogalmazott.
Mint mondta: hét év elteltével a ferdinándújfalui gyerekek azt sem tudják elmondani magyarul, hogy hány évesek vagy mi a nevük. „El kell dönteni: akarják-e a szülők az iskolai magyar oktatást vagy pedig mindössze egy délutánra küldenék be a gyerekeket románul beszélgetni – utóbbit az RMPSZ nem vállalja fel” – szögezte le. Hozzátette: Bahánán a polgármesteri hivatal folyamatosan tologatja annak a kérésüknek a megtárgyalását, hogy a már nem működő állami iskola egyik termét adják ki a magyar oktatásnak, habár itt annyiban jobb a helyzet, hogy a szülők korábban kérték, hogy a közeli Szitáson működő iskolában beinduljon a magyar oktatás – azonban valakik „rábeszélésére” már többször is meggondolták magukat.
„Már tanárt is kinevezett ide a tanfelügyelőség, de mire az igazgató asztalára letettem a dokumentumot, a szülők visszavonták kérésüket” – mesélte Márton Attila, aki a reméli, hogy nemsokára ismét lesz elegendő igénylés a magyar nyelvet oktató pedagógus kinevezésére.
A programkoordinátor a dioszéni és nagypataki jelentős létszámcsökkentésre is kitért. Mint mondta, valóban érezhető a gyereklétszám csökkenése, azonban az adatok pontatlanok és elnagyoltak, ugyanis mielőtt átvették volna az oktatási programot, nem volt pontos kimutatás a gyerekek számáról. Ez magyarázza a hivatalos jelentésükből is kitűnő, mintegy 400 fős létszámcsökkenést is, mivel szerinte a 2012 évi 2200 gyerek lejelentése még pontatlan adatokra támaszkodik.
„Korábban karácsony előtt szokták összesíteni a gyerekeket, ekkor rendszerint sokan jártak a délutáni magyar oktatásra, de például februárban már sokkal kevesebben voltak” – magyarázta Márton. A programkoordinátor szerint az iskolai oktatás tekinthető a stabil alapnak, ha a gyereket oda beíratják, az már a tanulóban is felelősséget ébreszt. Ezért tehát a magyar nyelvnek az állami iskolában anyanyelvként való oktatására igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a következő évben is. Az iskolában zajló magyar tanításnak legitimitása és társadalmi elfogadottsága ugyanis megkérdőjelezhetetlen. Ez emeli a program presztízsét is és elfogadottá teszi a magyar nyelvoktatás iránti igényt.
Lázár Lehel, Oborocea Mónika
maszol.ro

Kelemen a kézdivásárhelyi ügy manipulatív beállításáról beszélt Johannisszal, Cioloșsal és nagykövetekkel
A kézdivásárhelyi történések manipulatív beállítása kapcsán tájékoztatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hazai döntéshozókat és az uniós tagállamok nagyköveteit.
Kelemen a Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloș kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetését követően az Európai Unió tagállamai bukaresti nagyköveteinek címzett levelében ismertette a kézdivásárhelyi történésekkel kapcsolatos álláspontját. „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom. Aggodalmainkról az elmúlt napokban alkalmam volt tájékoztatni az államfőt és a miniszterelnököt is, akik egyaránt osztották aggályainkat, azonban megnyugtattak abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik”– hangsúlyozta Kelemen Hunor abban az angol nyelvű tájékoztató levélben, amelyet december 9-én, szerdán juttatott el az Európai Unió tagországai bukaresti nagyköveteinek a kézdivásárhelyi történések kapcsán.
Az RMDSZ elnöke a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak azt, hogy személyesen tájékoztassa az ügyről az uniós diplomáciai kirendeltségek vezetői. A tájékoztató levélben részletesen ismertette a december 1-jén kirobbant ügy eddig ismert adatait és a közvélemény által továbbértelmezett vonatkozásait. Kelemen Hunor nyomatékosan kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát.
A szövetségi elnök ugyanakkor nehezményezte azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsoltak a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele. „A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését, így a hazai társadalom továbbra sem engedhet az ilyen jellegű hangulatkeltésnek.
„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői egy egész közösséget bélyegezzenek meg, hogy a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor. (közlemény)
Transindex.ro

Kutatóközpont nyílt a MOGYE-n
A 70 éves fennállását ünneplő Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egész éves rendezvénysorozattal ünnepli a kerek évfordulót. A december 7. és 11. közötti egyetemi napok keretében csütörtökön tartott Magas szintű orvosi és gyógyszerészeti kutatási központ avatóját az ünnepi év fénypontjaként tartják számon.
Romániában ez az első ilyen jellegű kutatóközpont, a beruházást európai uniós alapokból valósították meg. Ahogy a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón Leonard Azamfirei rektor egy újságírót idézve értékelt: „egy tíz hónap alatt, tízmillió euróból elkészült, tízes minőségű projekt”. Az egyetem vezetője úgy fogalmazott: egy régi álmuk valósult meg, a következő kihívás pedig az, hogy a központban a munka ténylegesen elkezdődjön.
A következő felszólaló a központ igazgatója, Minodora Dobreanu professzor volt, aki kifejtette: egy ilyen projekt megvalósítása nem egyszemélyes feladat, és méltatta a kutatókból álló csoport, de a tervezők, kivitelezők, továbbá az orvosi felszereléseket biztosító cégek munkáját, hozzájárulását a projekt véghezviteléhez.
Az alagsorból és négy szintből álló korszerű új épületben kapnak majd helyet a páciensek vizsgálatára, a mintavételre, kutatásra szolgáló termek és egyéb helyiségek. A 4000 négyzetméteren elterülő központ felszerelése több mint 400 különböző kutatásokhoz szükséges eszközt foglal magába. Az ingatlan beosztását, felszereltségét Dobreanu részletesen bemutatta. A leginkább szívérrendszeri rendellenességekre odafigyelő kutatóközpontban korszerű, non-invazív mérőeszközök teszik lehetővé a vizsgálatokat, de van immunonológiai, citológiai, molekuláris biológiai laboratórium is, ugyanakkor egy sejt- és plazmabank is segíti a kutatók jövőbeni munkáját.
Az avatáson részt vett Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter, aki örömét fejezte ki, hogy jelen lehet az eseményen, és üdvözölte a projekt megvalósulását. Az egészségügyi szaktárcát Corina Pop államtitkár képviselte, és reményét fejezte ki, hogy a kutatások kivitelezésére az egyetem megkapja a szükséges anyagi támogatásokat. Képviseltette magát a pénzügyi menedzseri és ellenőri feladatokat ellátó „félelmetes” Országos Tudományos Kutatási és Innovációs Hatóság is, amely intézmény képviselője szintén gratulált a projekt befejezéséhez. Lucian Goga prefektus azt a következtetést vonta le, hogy ha van egy komoly csapat, amely tudja, hogy mit akar, és összpontosítja erőit, akkor véghez is viszi a tervét. A kormánybiztos úgy vélte, a központnak köszönhetően Marosvásárhely még elismertebb lesz országos és nemzetközi viszonylatban, és reményét fejezte ki, hogy kutatásaikhoz partnerekre is lelnek. Az ünnepi beszédek után szalagvágás következett, majd a résztvevők körbejárták az épületet.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Tankó Gyula és a gyimesi szokásvilág
A gyimesfelsőloki Tankó Gyula nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzi író egész életútját meghatározta a gyimesi csángók sajátos kultúrája. Beleszületett abba a szokásvilágba, amelyből később avatott ismerőként igyekezett minél többet meríteni, és megismertetni írásai, könyvei segítségével.
1939-ben született Gyimesfelsőlokon, édesapja kisbíró, apja bíró volt a „kis magyar világban”. „Az oroszok bevonulása után apám volt az első bíró, amíg néptanács alakult, akkor kitették, és elment erdésznek” – elevenítette fel. Alig két éves korában gyermektelen nagynénje és nagybátyja vette örökbe, ez volt a szokás, ha „gyakran jöttek a gyermekek” a családban, de a földet sem akarták idegen kézre juttatni.
„Nevelőapám arra is gondolt, hogy lesz mellette valaki, aki őt felváltja. Vakációimban segítettem nekik a mezőgazdaságban, de a tanítóim arra ösztökélték őket is, hogy adjanak tovább iskolába. Saját gyermeküknek tekintettek, és egész egyetemig iskoláztattak. A nevelőanyám, aki csak négy osztályt végzett, gyönyörűen olvasott fel, emlékszem most is a versekre. Akkor kezdtem én is olvasni, megszeretni a verseket, és ez elkísért mostanig” – emlékezett.
Mint elmondta, Gyimesközéplokon a háború után olyan tantestület volt, akik közül sokakat büntetésből helyezett oda a rendszer. Nevelőanyját – aki nem engedte, hogy pionír legyen, mert akkor, a koreai háború idején valahonnan úgy értesültek, hogy a koreai gyermekeket a nyakkendőjüknél fogva akasztják fel – egy alkalommal elhívták a pedagógiai tanács elé. „Győzködték, hogy engedje meg, legyek pionír. Anyám tiltakozott. Az igazgató azt mondta, ha nem egyezik bele, akkor megállapítjuk, hogy maga egy reakciós. Anyám összehúzta a szemöldökét, s azt válaszolta, az lehet, de én nem tudom, az mi. Mint később megtudtam, alig bírták ki nevetés nélkül, s mikor kiment, az egyik jelenlévő megjegyezte, na, igazgató kartárs, jól megijesztette” – mondta el.
A középiskola elvégzése után az első felvételi vizsgája nem sikerült, most azt mondja, „hála Istennek”, mert akkor a jogra készült. Következett a katonai szolgálat, és a szocializmusból való kiábrándulás. „Elvittek Bukarestbe, majd a Duna-deltába. Akkor láttam meg én, hogy mit jelent a proletárdiktatúra” – emlékezett a politikai foglyokkal való találkozásra, akik több kényszermunka-táborban vágták a nádat.
Hazajött, elhelyezkedett, Csíkszentmihályon kultúrigazgató lett, és közben tanított. „Így jutottam el a tanügybe, mert a régi tanáraim is biztattak. Elvégeztem a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola magyar-román szakát, majd Kolozsváron, a Babes-Bolyai egyetemen szereztem diplomát. Amikor államvizsgáztunk, jött az itteni főtanfelügyelő, Becze Antal, megkérdezte, a csíkiak közül ki szeretne haza menni tanítani – akkor még nem volt kényszerű elhelyezés. Azt monda nekem: fiúka, te jössz haza, én elintézem” – emlékezett. Legelőször a gyimesközéploki központi iskolában tanított, Hidegségre kinevezték iskolaigazgatónak, két év múlva pedig a központi iskola igazgatója lett. „Iskolát építettünk, és úgy kezdtük az építkezést, hogy senki sem tudott róla, az iskolánál mindenki segített, gyűjtöttek egy bizonyos összeget, egy építésztechnikus elkészítette a rajzot, és a tanácsot kész tények elé állítottuk, a pénzt is átadtuk. Akkor építették a középloki nagy bútorgyárat, onnan is kaptunk építkezési anyagot, a fát a szülők hozták, elkészült az iskola és hozzá a műhely. Utána megfenyegették az néptanácselnököt és engem is, hogy bezárnak, de 1975-ben ezt csak így lehetett megvalósítani” – elevenítette fel. Több mint negyven évet tanított, és közel harminc évig volt iskolaigazgató.
Tankó Gyula életét meghatározta a gyimesi szokásvilág, a tánc és az ének. „Én ebbe beleszülettem, mert úgy szervezték a közösséget, hogy mindene volt a tánc és a népdal. A szórakozás is erről szólt, ez megmaradt, és beleivódott a gyermekekbe. Nekünk külön mulatságot rendeztek, akár gyermeklakodalom, akár serketánc, minden olyan természetes volt, hogy nem kellett tanítani. Egy-két ember megmutatta, a lakodalomba is elvittek, a táncban is ott lehettünk. Ha jó szeme és ritmusérzéke volt valakinek, elsajátította azt, ha nem, a nagyobb testvérek tanították, még az istállóban is gyakorolták. Természetes volt, mint a népdalok éneklése is. Én közben szerelmese lettem a keserveseknek. Jött Kallós Zoltán bácsi, énekeltem neki, a táncokat végigfilmezték” – emlékezett.
Tankó Gyula szerint a több mint ötven keservesből fel lehet építeni az emberek sorsát. Néprajzi gyűjtéseinek alapját a megélt hagyományok jelentik. Írásaiban, köteteiben ez az egykor virágkorát élő szokásvilágot igyekezett felvillantani, amely, mint mondja, időközben lassan megváltozott, a táncok, énekek a mindennapokból felkerültek a színpadra. „Az én gyermekkoromban a tánc úgy kezdődött, hogy a zenész felült az őt megillető helyre, húzni kezdte a lassú magyarost, vagy ő vagy a felesége elkezdte az éneket, s akkor mindenki énekelt, és mindenki a saját sorsára gondolt azzal a keservessel, s ez egy közösséget összeölelt” – emlékezett.
Számos dolgozata, tanulmánya jelent meg különböző kiadványokban, könyveiben a gyimesi csángók életvitelét, szokásai örökítette meg, de gyűjtött népi humort, és társszerzője Gyimesközéplok monográfiájának is. Több alkalommal díjat nyert a Kriza János Néprajzi Társaság és a Budapesti Néprajzi Múzeum, valamint intézmények néprajzi gyűjtő pályázatain.
A Kriza János Néprajzi Társaságnál került kapcsolatba Nagy Olga folklórkutatóval, aki – miután elolvasta első könyvét – azt írta róla, hogy látszik az, hogy nem idegen jött gyűjteni a vidékre, hanem a szerző magától kérdezi azt, amit leír. Legújabb, megjelenés előtt levő könyvében azt igyekszik bemutatni, hogy a régi táncok, énekek, szokások által meghatározott csángó életforma miképpen változott, alakult át. „Nagyon szerencsés korban születtem, akkor amikor még a csúcson volt mindez. Azt éltem meg, ahogy minden lassan kimarad, megváltozik, és a színpadra kerülnek a táncok, énekek. Ott is gyönyörűek, a világ csodálja, de tanítani kell. S nekünk nem kellett, mert belénk ivódott” – zárta a beszélgetést Tankó Gyula.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Kiértékelték a Szent Miklós Napokat
Négy nap, több mint ötven programszám, huszonnyolc helyszín, rengeteg résztvevő, jó hangulat – „húztak vonalat” a Szent Miklós Napok zárultával a szervezők.
Összességében sikeresnek értékelik a 2015-ös Szent Miklós Napokat a szervezők, a látogatottság tekintetében legalábbis arra következtetnek, hogy a programokkal sikerült minden korosztályt megszólítani és bevonni az ünneplésbe. „Telt házas volt a városnapok” – fogalmazott Nagy Zoltán alpolgármester a szerdán tartott értékelő sajtótájékoztatón. Hozzátette, javítani való azért még akad, a nagyobb siker érdekében programszámokat, helyszíneket kell újragondolni, és a szervezési bakik kiküszöbölésén is dolgozni kell.
Az évek óta tartó mozgalom, a szentmiklósi lelkület erősítése is egyre inkább érvényt nyer – helyiek és a vendégek is a jótékony szellemiség jegyében ajándékoztak. A somorjaiak a gyergyói fúvószenekar számára hoztak adományt, a békésiek a Szent Anna Otthonba vittek ajándékot, és szintén a Böjte atya pártfogolt gyermekeit segítették a szigetszentmiklósiak is, 100 ezer forint értékű adományt juttatva az otthonba. A gyergyóiak részéről is ismételten megmutatkozott a segítő szándék: adakozásuk révén közel 3800 lej gyűlt az egyik somorjai szociális szervezet javára.
Egy olyan akcióról is említést tettek a városnapok szervezői, amely gyergyói fiatalok kezdeményezésére és lebonyolításában valósult meg, és szintén a szentmiklósi lelkület jegyében zajlott. A fiatalok nevük elhallgatását kérik, ezzel is jelezve, hogy Szent Miklós példáját szeretnék követni cselekedetükkel. Közel kétszáz rászoruló és nagycsalád gyermekeinek juttattak el Mikulás-ajándékot az ünnep éjszakáján. A házak kilincsére akasztották a saját kezűleg készített ajándéktasakokba csomagolt figyelmességeket. „Ez az a lelkület, amely Szent Miklós által be kellene lengje városunkat, és meg kellene különböztessen minket más településektől” – értékelte a fiatalok akcióját az alpolgármester.
Bár még zajlik a városnapok elszámolása, a szervezők számítása szerint a rendezvénysorozatnak 250 ezer lej körüli a költségvetése. Az összeg nagy része, mintegy 150 ezer lej pályázat és támogatások révén érkezett. A pályázati összeg fedezte a protokoll-költségeket, közöttük az önkormányzat vendégeinek elszállásolását, ellátását is – tájékoztatott Nagy. „Visszaosztva a költségvetést, 15 lejbe kóstál egy gyergyószentmiklósi lakosnak a városnapok rendezvénysorozata. Ebből 8 lej a támogatás, 7 lejt pedig a helyi költségvetésből fordítottunk a programokra” – ismertette a számítást az alpolgármester.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Magyarnyelv-használat: megalázó döntések
Még kisebb vihart sem kavart a romániai magyarság körében a Hargita Megyei Törvényszék döntése, miszerint el kell távolítani a Községháza feliratot a Csíkkozmás Polgármesteri Hivatal homlokzatáról. A megfellebbezhető döntést a polgármester szó nélkül végre is hajtotta.
Az összes ujját megnyalhatta a feljelentő Dan Tănasă, hiszen azt még ő sem gondolhatta komolyan, hogy ennyire könnyen térdre kényszerítheti Bodó Dávidot, az „emberemlékezet óta” községvezetőként regnáló csíkkozmási elöljárót.
A csíkkozmási történet röviden: törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak épületeiről eltűnjenek a Községháza feliratok. Ezt különösebb ellenállás nélkül Csíkkozmás polgármestere meg is tette, november végén létrára rendelte a hivatal egyik alkalmazottját és leszedette a magyar feliratot. Dan Tănasă érvelése szerint a romániai közigazgatásban a Községháza megnevezésnek nincs megfelelője, ezt meglátása szerint Magyarországról vették át és törvénytelenül használják. Őt egyébként már évek óta foglalkoztatja a kérdés. Először a prefektusi hivatalhoz fordult írásban, de mivel lépések nem történtek, ezért idén a Hargita Megyei Törvényszéken nyújtott be keresetet, amelynek eredményeként a csíkkozmási polgármesteri hivatalnak, közbirtokosságnak és óvodának is otthont adó, a közbirtokosság által 1943-ban épített közösségi házról el kellett távolítani az eredeti formájában helyreállított Községháza feliratot.
Bodó: nincs amiért
A felirat eltávolítása után két héttel arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen visszajelzéseket kapott Bodó Dávid a település lakóitól, illetve polgármesterkollégáitól. „Különösebben semmilyent” – érkezett a rövid válasz telefonon. Annyit azért még hozzátett, hogy a helybéliek sajnálják. Na de miért adta fel ilyen könnyen? – kérdeztük. „A törvény azt mondja, hogy így nem lehet kitenni. Nincs amiért továbbmenni, a törvényszék kimondta, hogy nincs rendjén, ezért nem is fellebbeztem. Nincs amiért.” Az elöljárót érezhetően zavarta a téma, ezért minél hamarabb túl szeretett volna lenni a rövid beszélgetésen. Azt azért még megkérdeztük: tervez-e más feliratot kihelyezni a községházára? „Én oda semmit nem fogok kitenni. A helyi képviselő-testületben is meg volt beszélve, hogy tovább nincs, amiért folytassuk a pert.”
Korodi: emberileg megértem
Az világos, hogy a polgármesteri hivatalnak ez a történet púp a hátára. De hol van ilyen esetben az érdekképviselet? Korodi Attilát, az RMDSZ csíki parlamenti képviselőjét szólaltattuk meg. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy miben tudja segíteni az RMDSZ-színekben megválasztott polgármestert a szövetség? „Szakmailag kell támogatnunk a magyar önkormányzatokat, hogy az ilyen perekből ne jöhessenek ki vesztesként. Az ilyen típusú perek – mivel egy társaság rákapott ezekre az eljárásokra – a következő időszakban szaporodni fognak” – vezette fel Korodi, aki szerint a végleges bírói döntések esetében meg kell nézni, hogy a végzések pontosan mit tartalmaznak, és azt jogszabályilag lehet-e tisztázni. „Amúgy a személyes véleményem, hogy nem szabadna törvényekbe foglalni minden nyelvhasználati részletet, mert akkor a józan emberi mértékletesség és a társadalmi elfogadottság megszűnik, és mindent jogi szavak köré építünk fel, ami nem szolgálja a demokráciát. De ez a tendencia sajnos beindult.”
„Jól döntött a polgármester, hogy nem fellebbezett?” – szegeztük a kérdést a képviselőnek. „Mivel az önkormányzat két lépcsőfokot már végigjárt – a bíróságot és a törvényszéket –, ezért lehet egy olyan típusú keserűség az igazságszolgáltatás vaklátásában, amit emberileg megértek. Viszont volt nemrég egy polgármester-találkozónk, ahol ez a kozmási keserűség megerősítette a többi polgármestert, hogy azért se hagyják magukat.” Ezt az elhatározottságot erősíti az ugyancsak beperelt madéfalvi polgármester, Szentes Csaba minapi kijelentése is, hogy amennyiben elvesztik a kozmásihoz hasonló perüket, akkor sem távolítják el a feliratot, inkább románul is feliratozzák a madéfalvi községházát.
Segítség az RMDSZ részéről
Korodi Attila szerint az RMDSZ politikai szervezetként abban tud segíteni, hogy nem hagyja helyi történetként elhamvadni az ilyen eseteket. „El kell juttatnunk azokhoz a döntéshozókhoz, akik itthon vagy bárhol Európában demokratikus rendszerekben döntenek. A kozmási esetben már nem tudunk a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni (ezt abban az esetben tehették volna meg, ha a polgármester nem távolítja el a feliratot és végigmegy a teljes jogi eljáráson – szerk. megj.), viszont az Európai Unió intézményein belül szólni tudunk. Nekünk most az a legfontosabb, hogy a kozmási eset kapjon megfelelő visszhangot, és az igazságszolgáltatás lássa, a bekötött szemmel hozott döntések nyilvánosságot kapnak, tehát nem maradnak rejtve az asztalfiókokban. Mindenképp lépni fogunk” – húzta alá a csíki politikus.
Kozán István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyomot hagyni az időben
A háromszéki ember számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választ, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ezért is jár ma Sepsiszentgyörgy jó úton, hogy kulturális nagyhatalom legyen Erdélyben – mondja Lakatos Mihály, aki idén szeptemberig a sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központnak volt az igazgatója.
– 2011 szeptemberétől 2015 őszéig a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője volt. 2011 őszén azt nyilatkozta, hogy kis pénzből nagy focit szeretne játszani. Sikerült Szentgyörgyöt kulturális nagyhatalommá varázsolni?
– Szögezzük le először is, hogy a Puskás Öcsi-féle szállóige mögött nagy életbölcsesség lapul. Azt azonban rendszerint szem elől tévesztik, hogy ebben a szállóigében nem a „nagy pénz” a kulcsfogalom, hanem az, amelyik meg sem jelenik benne: a tehetség. Tehetség híján nagy pénzért sem tud senki nagy focit produkálni. Puskás ezt nyugodtan kijelenthette, de őutána bizony már elég kevesen… De mielőtt még az a benyomás keletkezne, hogy szerénytelenül az intézetvezetés Puskás Öcsijének képzelem magam, gyorsan pontosítanék: 2011-ben is arra gondoltam, hogy ha van elegendő kreativitás és merészség az emberben, akkor szerényebb eszközökkel is képes maradandót vagy legalább emlékezeteset alkotni. Más szóval: bíztam magamban, ami nem elítélendő tulajdonság, ha vezetői beosztást vállal az ember. Az önbizalom egyik pillére az volt, hogy a rendezvényszervezést húsz évvel korábban kezdtem, így már voltak némi ismereteim e téren, a másik meg, hogy a munkámból kifolyólag már korábban igen jó kapcsolatom alakult ki mind az anyaországi, mind a határon túli (nemcsak erdélyi) kulturális élet számos meghatározó szereplőjével. E kapcsolatrendszerben aztán nem is kellett csalódnom. Mindazonáltal Sepsiszentgyörgyöt nem én varázsoltam kulturális nagyhatalommá, s ha ma mutat efféle jeleket, akkor azt önmagának köszönheti. Ez nem udvariaskodás, semmi okom rá, nem akarok indulni a polgármesteri székért. Ez egy vegytiszta képlet eredménye: a szentgyörgyi, a háromszéki emberek számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választottak, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ettől kezdve az út ki volt kövezve. A kultúra szerencsés csillagzatát csak erősítette az, hogy a helyi kulturális intézmények élére olyan fiatal, ambiciózus vezetők kerültek, akik akartak, mertek és tudtak tenni a térség kultúrájáért. És ehhez ötleteik is voltak. Egyszer mondtam is viccesen Antal Árpádnak, hogy valamikor úgy fogják számon tartani ezt az időszakot, mint Sepsiszentgyörgy fénykorát. De azt hiszem, ez nem vicc. Ennek a pezsgő életnek az én intézményem, mint az anyaország képviselője, egy sajátos színfoltja volt. Előzetes terveimnek mintegy nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. S ha a hátrahagyott, de már többé-kevésbé előkészített programok is megvalósulnak, ez a mutató fennebb is kúszhat. De számomra nem is a mennyiségi mutatók számítanak, hanem az, hogy sikerült-e nyomot hagynunk az időben. Bármilyen jó is egy rendezvény, a következő héten jön egy másik, és gyorsan feledteti az előzőt. Ez természetes. Ám ha sikerül olyat alkotnunk, ami átível az időn és összeköt bennünket az utánunk következő generációkkal, az már valami. Az egy olyan üzenet, ami a jövőben is visszhangzik. A négy évnyi programkavalkádban van néhány, amit mérföldkőként tartok számon: pl. a Siculicidium 250. című képzőművészeti pályázatunk nyomán keletkezett tematikus tárlat, hagyományos és digitális műalkotásokkal. Ez megmarad, és ötven–száz év múlva is tudni fogja az utókor, hogy korunk művészei hogyan vélekedtek a Siculicidiumról. De ilyen a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázatunkra született egyfelvonásos színmű is, illetve az, hogy szívós munkával és némi anyagi támogatással sikerült áttörést elérnünk a Hamvas Béla-életmű tekintetében is: 2013 decemberében megjelent az első román nyelvű Hamvas-kötet, a Filosofia vinului. Amint az várható volt, a román értelmiség körében nagy sikert aratott a mű (külön öröm, hogy a Sepsiszentgyörgyön élő Hubbes László a fordítója!), és megnyitotta a kaput az életmű további darabjai számára is.
– A szentgyörgyi központ a bukaresti Balassi Intézet fiókjaként működik – hogyan kell elképzelni a két intézet közötti együttműködést?
– Az együttműködés a lehető legegyszerűbb módon történik: közös programokat tervezünk, „kölcsönadunk” egymásnak produkciókat (a költségek is megoszlanak így, és az előadók érdeke is az, hogy ha kiutaznak Romániába, minél több helyen tudjanak fellépni), minden úton-módon segítjük egymást. Az érdekek és a központi előírások is ezt diktálták számunkra. Az már csak ráadás, hogy Kósa Andrással emberileg is jó, baráti kapcsolatot ápoltunk. A munkamegosztás szerint a bukaresti intézet elsődleges célcsoportja a román nagyközönség és a román kulturális élet szereplői, míg a sepsiszentgyörgyi fiókintézeté az erdélyi magyar közösség és kultúrája. Ez természetesen nem jelent merev elhatárolást, ha lehetőség nyílt rá (márpedig nyílt), mindketten bekalandoztunk egymás „felségvizeire”. A bukaresti intézet számos programot bonyolított Erdélyben, mi román nyelvű Hamvas-művet jelentettünk meg, vagy román–magyar írótábort szerveztünk Árkoson. Sőt, kezdeményeztük, hogy közel fél évszázados kihagyás után kétkötetes román nyelvű antológiában juttassuk el a kortárs magyar irodalom értékeit a román olvasókhoz. Egy vers- és egy prózakötetről van szó. Az ehhez szükséges pénzt is elnyertük az NKA-tól, de a teljes körű megvalósításra már nem maradt időm. Bízom benne, hogy a bukarestiek valóra váltják ezt az álmomat… Úgy hiszem, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokat is sikerült fejleszteni, hiszen számos olyan előadót hívtunk meg, aki korábban egyáltalán nem járt Erdélyben. Arra is hangsúlyt fektettem, hogy olyan műhelyek, alkotók is eljöjjenek, akik annak ellenére, hogy valódi értékeket alkottak, nem feltétlenül tartoztak a kánonalkotók preferáltjai közé, mint pl. a Hitel, a Kortárs, a Műút című folyóiratok, vagy Temesi Ferenc, Ács Margit, Hász Róbert, Ferdinándy György és mások. Úgy vélem, sikerült ezáltal némileg árnyalni pl. a kortárs magyar irodalomról kialakult összképet. De először járt a Székelyföldön az egri Gárdonyi Géza Színház vagy a Harlekin Bábszínház társulata is. A magyar nemzet története című, három éven át bonyolított előadássorozat folyamán pedig jeles kortárs történészek egész sora fordult meg a Székelyföld középiskoláiban, és e fellépéseknek feltehetőleg még lesz hasznos utóélete.
– Szentgyörgy is pályázik az Európai Kulturális Főváros címre – mennyiben növelheti az esélyeit az a tény, hogy a városban működik egy ilyen kulturális intézet?
– Az biztos, hogy az intézet létét nem fogják a negatívumok közé sorolni… Amiként az is biztos, hogy nem ez lesz a döntő tényező. Ez év elején fordítottam le Klaus Johannis Pas cu pas című könyvét, amiből az derült ki számomra, hogy a komoly munka, a vonzó programkínálat és a jó kapcsolatok együttesen segíthetnek hozzá egy várost a cím elnyeréséhez. Mindhárom tényező egyformán nyom a latban, és együtt kilencven százaléknyi esélyt biztosítanak a sikerre. A fennmaradó tízet jelenti a csillagok szerencsés együttállása… Szerencsére, egy ilyen munka eredményei nem mennek veszendőbe akkor sem, ha a végső siker elmarad. A kapcsolat a várossal élő volt a korábbi években is, a szervezők rendszeresen megkerestek bennünket, akkor is, ha ezek nem mindig materializálódtak konkrét programokban. Ám azt elmondhatom, hogy egyetlen olyan programunk sem volt a négy év alatt, mely során ne működtünk volna együtt valamely városi vagy megyei intézménnyel. Azt hiszem, ezt nevezik szerves kapcsolatnak…
– S ha már Szentgyörgy – mennyire volt szerencsés Szentgyörgyön létrehozni ezt az intézményt? Miért nem Vásárhely vagy Kolozsvár?
– Az, hogy Szentgyörgyre került, nem szerencse kérdése. A viccbeli négy pszichológus állítólag csak úgy tud becsavarni egy villanykörtét, ha a körte is akarja. Nos, a háromszékiek nagyon akarták ezt az intézményt, így lett az övék, és nem másé. Azt tapasztaltam, hogy a háromszékiek – és itt döntően a polgárosult, az effajta jó hagyományokat továbbéltető rétegről van szó – kultúraszerető, igényes és öntudatos emberek. Nem tudom, máshol előfordult-e már, hogy a közönség a szünetben faképnél hagyja egy budapesti társulat „szórakoztató” előadását csak azért, mert nem felel meg az igényszintjének…? Világos, hogy az évtizedek alatt a Tamási Áron Színház igényes előadásain, a Gyárfás Jenő Képtár, a Magma, a Székely Nemzeti Múzeum, újabban az Erdélyi Művészeti Központ stb. tárlatain nevelődött közönségnek bármit nem lehet „lenyomni a torkán”. És ez jó jel. Azt jelenti, hogy Szentgyörgynek felnőtt közönsége van. Ezek után nem lehet kérdés, hogy jó helyen van-e az intézet ebben a városban. Ami Vásárhelyt és Kolozsvárt illeti, ott nemcsak a rendezvények hatása, hanem maguk a rendezvények is gyakran „látszottak”. A helyi (városi, megyei) kulturális intézményektől eltérően mi mindig is Székelyföldben, Erdélyben gondolkodtunk. Fehér hollónak számít az a program, amelyet csak egy helyszínen mutattunk be. A magunk ereje szerint tehát bővítettük a Kárpát-medencei magyar kulturális teret, ha teljessé tenni nem is tudtuk. A Székelyföldön kívül voltak programjaink Brassóban, Nagyszebenben, Zilahon, de még Szilágycsehben is. Egy kétszemélyes intézmény esetében ez sem elhanyagolható teljesítmény.
– Négy év intézményvezetőként, de mégis a kultúra, az irodalom közelében: mennyire volt inspiráló saját alkotói énjére, sikerült-e Szentgyörgyön a prózának, a drámának is teret szentelni?
– Ez a munka a kreativitásról szól. Itt nincs rutin, nincs sorozatgyártás. Minden program, minden előadó más, mint az előző vagy a rákövetkező, egyéniséged más-más oldalát veszi igénybe, s neked rá kell hangolódnod, valamennyire bele kell ásnod magad minden témába, legyen az irodalom, sport, gasztronómia vagy építészet. Nem ültetheted ki a vendégedet a közönség elé, azzal, hogy mondja el, mit csinál, mert te nem értesz hozzá. Előtanulmányokat kell folytatni, szövegeket kell írni, kérdéssorokat összeállítani, úgy, hogy a színvonal se szenvedjen csorbát. Aztán le kell vezetni a műsort. Igen gyakran én láttam el a moderátori, műsorvezetői szerepkört is, de nem ritkán egész műsorok forgató- és szövegkönyvét magam írtam meg. És ez – hadd mondjam „pestiesen” – „leszívja az energiáidat”. Talán ennek is tudható be, hogy a négy év alatt mindössze három-négy vers, néhány műfordítás és nyolc-tíz tanulmány született a tollamból.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)