Újrajátszási kísérlet
December 1., Románia nemzeti ünnepe. Két székelyföldi városban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen román tömegek vonulnak fel, amelyek magatartása, viselkedése nem annyira ünnepi. Inkább kihívó, provokatív.
A történet azonban valójában nem is itt kezdődik. November 30-án hajnalban „ismeretlenek” székely zászlóra cserélték a román zászlót Sepsiszentgyörgyön az ismeretlen katona szobránál. Látni ugyan nem látta senki az esetet, s fénykép vagy semmiféle más bizonyíték sem támasztja alá, de az Agerpres állami hírügynökség állítja, hogy így történt, a rendőrkapitány megerősítette, a román prefektus elítélte az esetet, és a zászlót kicserélte. November 24-én tette közzé „meglátásait” a mostanig totális ismeretlenségben leledző Ninel Peia nevezetű PSD-s képviselő arról, hogy szerinte a Colectiv Klubban történt tragédiát szándékosan okozták azért, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Szintén november 30. az a nap, amikor ez az eszement gondolat végigsöpri a román sajtót.
A román nemzeti ünnep kellős közepén aztán robban a „médiabomba”: hatósági bejelentés arról, hogy magyar etnikumúak igazi bombát akartak volna robbantani a kézdiszéki város főterén. Az ezt követő médiacirkusz és uszító hadjárat már szinte törvényszerű. Az ettől eltérő, disszonáns román hangok azok, amitől ez a történet különlegessé válik.
Romániában a titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a belpolitikai eseményeket. Éves jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékes vezetője mindig kitér arra, hogy milyen veszélyek leselkednek az országra. A székelyföldi autonómiatörekvések, bár sok román szerint is jogszerű követelések, mégis szerepelnek e veszélyek között. A SRI nyilvánosság előtt leszögezett célja – fogalmazott korábbi igazgatója, George Maior –, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”.
Ebben a kontextusban is érdemes értelmezni a kézdivásárhelyi „meghiúsított merénylet” ügyét. Amelynek utóhangjai esetében is megfelelő szelektálással észrevehető egy tervezői szellem.
Gondolok arra, hogy december 2-án, tehát a médiacirkusz másnapján a Voiculescu-féle Antena 3-hoz köthető Radu Tudor „újságíró, politikai elemző és katona” blogján egy olyan írás jelent meg az 1984-es sepsiszentgyörgyi „magyar szoborrobbantásról”, amelyet, ahogy ő fogalmazott, „a titkosszolgálatok” archív felvételeivel illusztrált. Ezeken az eddig még soha nem látott felvételeken jól látszanak a robbantás következményei: Mihály vajda szobrának megrongált alapzata és a robbantás áldozatának, a 12 éves, egyébként magyar Vaszi Jánosnak a darabokra szaggatott holtteste. 1984-ben, mint tudjuk, a „titkosszolgálatokat”, amelyeknek az „archívumához” ily könnyedén és éppen ekkor hozzáfért Radu Tudor, Szekuritáténak hívták. Az „elemző” tényként állapítja meg, hogy a hatóságok akkor „beazonosították” a robbantás elkövetőjét, egy „magyar szélsőségest”, akit azonban nem fogtak el, mert „Magyarországra menekült”.
De vannak még érdekességek. Az állítólagos december 1-jei merénylő, Beke István elleni ügyben úgy tűnik, túl sok az elvarratlan szál, amelyet feltűnően sok román értelmiségi vett észre. A közismert román gazdasági újságíró, Moise Guran például figyelmeztette a SRI-t: a honi „terroristák” elleni „nagy hajszában” nehogy eltévesszék szem elől az igazi, Romániát fenyegető veszélyt, a korrupciót. De még mélyebbre hatolt a Cotidianul jegyzetírója, Lucian Gheorghiu. Neki többek között az tűnt fel, hogy a kézdivásárhelyi december 1-jei ünnepségen a katonai díszszemlén az egyenruhásokat egy 800–1000 fős román civil tömeg követte, amelynek tagjait az ország több részéből autóbuszokkal szállították a városba. Ezt a gesztust, mármint a „katonaság–felvonulók” párosítást provokatívnak értelmezi az író, aki szerint az esemény Mircea Duºa leköszönt nemzetvédelmi miniszter, egy, „az indulatait jól leplező ultranacionalista” hagyatéka lehetett. A szerző megállapítja, hogy a hatóságok által a Beke István-ügyben bemutatott részletek, bármennyire lebilincselőek, teljesen híján vannak a bizonyítékoknak, márpedig hasonló ügyekben ezek nem szoktak titokban maradni, lehallgatási jegyzőkönyvek szoktak bő lére engedve kiszivárogni, ezúttal azonban napok elteltével sincs semmi. Lucian Gheorghiu azonban még ennél is többet vél látni: egy igencsak aggasztó hasonlatosságot az 1990-es véres márciusi események felvezetése és lebonyolítása, illetve a mostani december 1-jei történések között. „Felmerülhet a gyanú, hogy december 1-jén 1990 márciusát akarták újrajátszani. Akkor a cél világos volt: a szekusok újrarendezése egy új intézménybe. És rögtön létrehozták a SRI-t. December 1-jén ismét előállították a puskaport: az »István-merényletet«. A többi hozzávalóval. De mi volt a mostani cél? Ezúttal a SRI-é” – fogalmaz Gheorghiu.
Kérdésére, gyanítom, sokáig várhatjuk a választ.
Rédai Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Maszatol és kekeckedik a magyarországi sajtó
Két napja köszörüli a nyelvét Tőkés László és Orbán Viktor viszonyán a magyarországi sajtó, megpróbálván ismét összeugrasztani őket. Aligha fog sikerülni.
Előbb a balliberális média kezdett el hisztizni szint egy héttel a Magyar Állandó Értekezlet december 4-i ülése után, amikor árgus szemek felfedezték, hogy a tanácskozás után kiadott zárónyilatkozat végén szereplő aláírások között nem szerepel a Tőkés Lászlóé. A dokumentum felsorolja a MÁÉRT-on részt vevő 26 szervezetet és azok képviselőit, akik szignálták azt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Tőkés László elnök kellett volna aláírja a zárónyilatkozatot, ám a neve fölött valóban nem szerepelt a saját kezű szignója. Aminek nagyon egyszerű magyarázata van: akkor éppen nem tartózkodott a teremben, amikor a szervezők körbeadták a dokumentumot aláírás végett.
Elsőre a szocialista Népszabadság harapott rá a szenzációra, aztán az egész balliberális média fölsorakozott a képzeletbeli botrány mögé, mi több, a Simicska-birodalom médiája is elkezdte verni a tamtamot. A Magyar Nemzet például ilyen épületes felvezető mondattal indította Tőkés kínos pillanatokat okozott Orbánnak című „leleplező’ írását: „Az erdélyi püspök nem írta alá a határon túli vezetők nyilatkozatát, beszédet sem mondott, és elviharzott a szünetben.” Ebben az egy mondatban több pontatlanság is van, a legdurvább az, hogy a nyilatkozatot nemcsak határon túli magyar vezetők írták alá, hanem elsődlegesen a magyar kormány feje és annak helyettese. Az „elviharzott a szünetben” hangulatfestő kifejezés pedig merő újságírói kitaláció, sőt blöff.
Amúgy a MÁÉRT-ülésnek csak az elején, Orbán Viktor nyitóbeszéd elhangzásakor volt jelen a sajtó, azt követően kitessékelték az újságírókat, napokkal később kerültek elő az „értesülések, híresztelések, jól értesült források”. A sajtópletykák és hírlapi kacsák közé gusztustalan spekulációk is vegyültek, a pesti média viszont még ahhoz sem vette a fáradságot, hogy tisztességesen leírja, ki és milyen minőségében vett részt a tanácskozáson. A Magyar Nemzet például „Tőkés László pártjának” nevezi a civil szervezetként létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a képviselőt pedig pártelnöknek.
Annak sem jártak utána, hogy miért nem szólalt fel a tanácskozáson a volt püspök, egyből Orbán-Tőkés-konfliktust próbáltak kreálni. Holott csak annyi történt, hogy a szervezők hibájából és a szónokok fegyelmezetlenség folytán csúszást szenvedett a program, emiatt aztán Semjén Zsolt csapata megpróbálta menet közben behozni a lemaradást, mégpedig úgy, hogy azt sugallták az Orbán Viktor és Kelemen Hunor után következő felszólalóknak, hogy rövidítsék le mondanivalójukat vagy álljanak el a hozzászólástól. Nem először próbálkoztak összemosni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az Erdélyi Magyar Néppárttal, miközben ugyanezt nem tették meg az RMDSZ-szel és csatlósával, a Magyar Polgári Párttal. Orbán is és Kelemen is kicsúszott a saját időkeretéből, az RMDSZ-elnök például húsz percen át nyomta a szöveget, ennek láttán Tőkés László a számára fenntartott időt átengedte az utána következő Néppárt-elnök Szilágyi Zsoltnak.
A bulvársajtó heccelődése láttán az EP-képviselő sajtóirodája rövid közleményben pontosított ma: „A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) legutóbbi, december 3-i ülésén elfogadott záródokumentum kapcsán megindult sajtóspekulációkra vonatkozóan mindenki szíves figyelmébe ajánljuk, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kezdettől fogva egyetértett a zárónyilatkozatban foglaltakkal, támogatva annak elfogadását. Tekintettel arra, hogy a sajtóhoz a dokumentum aláíráslistájának egy korábbi, nem végleges változata jutott el, ezúton mellékeljük a Tőkés László szignóját is tartalmazó listát.”
Vagyis nincs semmilyen konfliktus Tőkés László és a magyar kormány vagy annak feje között, a MÁÉRT zárónyilatkozatának végleges változatán pedig mindenkinek ott szerepel az aláírása, akit felkértek aláírni azt, mondhatni „teljes nemzeti egységben”.
R. B. M.
itthon.ma//erdelyorszag

Márton Áron-emlékév indul december 24-én
Márton Áron-emlékévet hirdet a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság, az idén december 24-én induló és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők egyaránt szerepelnek.
Márton Áron erdélyi püspök személye nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember példaképe lehet – nyilatkozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Az emlékév azért indul december 24-én, mert akkor nevezték ki 1938-ban Márton Áront Erdély püspökévé.
A programok közül kiemelte: szeretnék, ha augusztus 28-án, a püspök születésének 120. évfordulóján a világ összes magyar templomában megemlékeznének Márton Áronról és a déli harangszó neki is szólna.
Az emlékév világi fővédnökének Áder János köztársasági elnököt, egyházi fővédnökének Jakubinyi György gyulafehérvári érseket kérték fel. Az emlékév finanszírozására 80 millió forintot különítettek el – tette hozzá.
A rendezvények koordinálására létrejött egy programbizottság, amelynek elnöke, Gaal Gergely kiemelte: Márton Áron olyan személyiség, aki az egész keresztény gyökerű európai civilizáció elé példaképként állítható. Az erdélyi püspök minden lehetséges alkalommal felemelte szavát a 20. századi diktatúrák ellen, a fiatalok számára is ikon volt, és a közösségépítést is fontosnak tartotta. Szeretnék életútját, alakját minél több emberhez és kiemelten a fiatalokhoz eljuttatni – jelezte.
Kifejtette: az emlékév keretében a konferenciákon, emlékhangversenyeken túl a legmodernebb informatikai és kommunikációs eszközöket is szeretnék használni, például fiataloknak okostelefonokon követhető vetélkedőket szerveznének.
A programokat ismertetve kitért arra, hogy augusztus 28-án Csíkszentdomokoson az ottani egyesülettel együttműködve emlékkonferenciát tartanak, és szeptember 29-én – Márton Áron halálának évfordulóján – Gyulafehérváron szintén lesz egy tanácskozás. Szeretnék a Kárpát-medencei ifjúsági fesztiválokon is megjeleníteni az emlékévet, így jelen lesznek a tervek szerint Tusnádfürdőn is.
Erdély.ma

Kevesebb mint egy hónap alatt 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba
84 értéket terjesztettek fel kevesebb mint egy hónap alatt az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a bizottság – számolt be december 10-én, csütörtökön Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság november 17-én megválasztott elnöke. A bizottság kolozsvári ülésére a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől, a Nyárádmente Kistérségi Társulás Értéktár Bizottságától, a Szentimrei Alapítványtól és magánszemélyektől érkeztek a javaslatok, a szervezetek az értékek kiválasztásakor a teljes térség területi lefedésére törekedtek.
„Ha csupán ezeket a számadatokat nézzük, már most bebizonyosodni látszik: az elmúlt ezer évben számos olyan kiemelkedő és egyedi értéket teremtettek az erdélyi magyar emberek, amelyek térségünk elismert jellegzetességei. Az RMDSZ által létrehozott bizottság kiemelt feladata ezek beazonosítása, átörökítése, megfelelő hasznosítása a szórványban és a tömbmagyarság lakta vidékeken, hiszen ezek megannyi biztosítékot jelentenek kultúránk továbbadására, nemzeti önazonosságunk megőrzésére” – fogalmazott Hegedüs Csilla.
A Szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az ülést követően kiemelte: a beérkezett javaslatok között, a teljesség igénye nélkül, a csíkszeredai Mikó-várral kezdődően a magos Déva várán, a gyulafehérvári székesegyházon keresztül olyan értékek szerepelnek, mint a nyárádszentsimoni középkori templom és harangláb, a szentgericei unitárius templom, a szentháromsági középkori templom és harangláb, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, a nagyváradi vár, Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor vagy Tordai-hasadék. „Az értékfeltáró munkával a továbbiakban is hangsúlyosan foglalkozunk, ugyanakkor a civil szervezetek által delegált, szakemberekből álló bizottsággal közösen egy olyan rendszert is kidolgozunk, amely alapján kiválasztjuk azokat az erdélyi jellegzetességeket, amelyeket a Hungarikumok listájára is felterjesztünk” – tette hozzá Hegedüs Csilla.
Az Erdélyi Magyar Értéktár értéklistája itt érhető el.
Az ülésen további civil szervezeti képviselővel bővült a bizottság, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság is javasolt egy szakembert az RMDSZ által kezdeményezett, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) erdélyi tagszervezeteivel közösen végzett értékfeltáró munkálatokhoz.
Közlemény
Erdély.ma

Vessenek véget Székelyföld megbélyegzésének
Vessenek véget Székelyföld és az erdélyi magyarság megbélyegzésének! – fakadt ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a közgyűlés tegnapi soros ülésén. Előzőleg Kulcsár-Terza József figyelmeztetett arra, hogy nem normális az a folyamat, ami az utóbbi időszakban a megyében zajlik. Kulcsár-Terza József a december 1-je előtti történéseket elevenítette fel: Sepsiszentgyörgyön a román katona szobra mellől állítólag eltűnt a román zászló, és azt székely zászlóra cserélték, de nincs rá bizonyíték. Kézdivásárhelyen csillagszóró birtoklása miatt robbant ki a cirkusz. Ha ez így folytatódik, újból ki lehet nyitni a politikai börtönöket – mondotta. Elmesélte, a Területi Közrendészeti Hatóság szerdai ülésén kérte, hogy tűzzék napirendre a kedélyeket borzoló kérdéseket, de az alprefektus azzal hárított, hogy majd januárban. Ezt most kellett volna, amikor feszültség van a megyében. Sabin Calinic ügyvéd, szociáldemokrata tanácstag, a hatóság elnöke elmondta, hivatalos információkat kértek a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságtól, ha megjön a válasz, akkor megtárgyalhatják az ügyet, másként csupán pletykák, sajtóhíresztelések alapján beszélhetnek, aminek nincs értelme.
Tamás Sándor tanácselnök nem tartja normálisnak, hogy a közrendészeti hatóság arról tárgyal, hogy egyik tagjának a parkolójegyét kifizessék-e vagy sem, miközben olyan események történnek a megyében, amelyektől az utóbbi időben hangos a sajtó. Mindez korábban kezdődött, már a román nemzeti ünnep előtt egy magyarországi együttes koncertjén erődemonstrációt tartott a hatalom. Nem természetes, hogy közel két hete kollektív megbélyegzésben részesül Székelyföld és az erdélyi magyarság. Az jelenik meg a központi sajtóban, hogy a székelyek génjeikben hordozzák a terrorizmust. Amennyiben Kézdivásárhelyen terrorveszély gyanúja állt fenn, miért nem léptek idejében, miért kellett azt a nemzeti ünnep előtti napra időzíteni? Ki látta, hogy Sepsiszentgyörgyön a román lobogót székely zászlóra cserélték? Hol vannak a bizonyítékok? – tette fel a szónoki kérdéseket. Ha vannak, mutassák be, mert megmételyezték a közhangulatot, egyre fokozódnak a Székelyföld-, valamint magyarellenes megnyilvánulások. A Regátban a bukaresti Dinamo és Iaşi csapata közötti futballmérkőzésen azt ordítja a közönség, hogy kifelé a magyarokkal az országból! Ez nem természetes. Megengedhetetlen, hogyan manipulálják a közvéleményt, elfogadhatatlan, hogy kollektív megbélyegzést alkalmaznak. Az elnök kikelt a román hatóságok által alkalmazott kettős mérce ellen is. Amikor székelyföld-zászlót vontak fel itteni településeken, pereket varrtak a nyakunkba, ám Gura Humorului városban ünnepélyes keretek között fel lehetett vonni egy történelmi régió, nevezetesen Bukovina – mely ugyanúgy nem közigazgatási egység, mint Székelyföld – lobogóját. Ezt filmbejátszással is illusztrálta. Még két kisfilmet mutatott be. Az elnök elmondta, három éve a prefektúra előtt kifeszített román zászlót valaki elhasította. Ki volt az, miért nincs meg a tettes, amikor a teret nyolc kamera figyeli? Tavaly, amikor festékkel öntötték le a Székelyföld-táblát, másnap letették a rendőrségen az egyik kamera felvételét, amelyen látszik, amint a tettes odamegy, ráloccsantja a festéket, majd elszalad. (Ezt is bemutatta.) A rendőrség miért nem azonosította azóta sem az elkövetőt? Az elnök elítélte a csíkszeredai Csibi Barna cselekedetét, hogy elégette az Avram Iancu román nemzeti hőst ábrázoló szalmabábut. Eljárást indítottak ellene, jól tették, megérdemelte – mondta. Ám amikor román fiatalok a székely nemzeti hős, Gábor Áron kökösi emlékművét levizelték, arra végezték dolgukat, s tettüket le is filmezték, és megosztották a világhálón, mi történt? Tamás Sándor elmondta, mindhárom elkövetőt azonosították, névvel, lakcímmel együtt átadták az ügyészségnek. Azt a választ kapták, hogy nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Az elnök ismételten kijelentette, ő személy szerint és az RMDSZ is elítél mindennemű terrorista jellegű cselekedetet, nemzeti jelképek elleni merényletet, bármely oldalról történnének. De elutasít minden kollektív megbélyegzést, a közvélemény 25 éve történő manipulálását.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővül a gyűjtemény
Partiumi zászlóval gyarapodik a nagyváradi Tőkés-iroda erkélyén kiállított „gyűjtemény”. A székely, magyar, román és európai uniós zászló mellé holnap elhelyezik a partiumi lobogót is Tőkés László EP-képviselő nagyváradi irodájának erkélyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Partiumi Autonómia Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében december 11-én, pénteken 18 órakor sorra kerülő eseményen ott lesz Tőkés László is.
„A zászló kitűzésével nemcsak Partium zászlaja mellett állunk ki, hanem a romániai, állami túlkapások ellen is tiltakozunk. Az utóbbi időszakban elszaporodtak az állam különböző szervei által végrehajtott magyarellenes megnyilvánulások. Ne engedjük, hogy szimbólumainkat, nyelvünket támadják, hogy újra teret hódítson a magyarellenesség!” – fogalmaznak a kezdeményezők. (Főtér)
TÉRKÉPPEL AZ EGYESÜLÉS ELLEN Botrány tört ki a moldovai parlamentben TEGNAP, amikor az oroszbarát, ellenzéki szocialista párt (PSRM) képviselői széttéptek egy, szerintük az ország oktatási minisztériuma által terjesztett térképet, amelyen Moldova Románia részét képezi. Az ellenzéki képviselők megvádolták az ország oktatási minisztériumát, és különösen Corina Fusu oktatási minisztert, hogy olyan oktatási anyagokat terjeszt, amelyekben a román állammal való egységet hirdetik. Fusu az ellenzék szerint az unionisták, azaz a Romániával való egységet hirdető moldovai politikai erők egyik ismert figurájának számít. A kormánykoalíció részét képző liberális párti miniszter mellett a párt vezetője, Mihai Gimpu is kiállt a parlamentben, kijelentve: „A Romániával való egység mindenképpen létre fog jönni”. (Maszol)
SIRALMAS KÉP. Corina Creţu román EU-biztos csapatának fele felmondott az elmúlt egy évben (18-ból kilencen távoztak), mivel elégedetlenek a regionális politikákért felelős európai biztos viselkedésével, stílusával, munkavégzési szokásaival. A helyzetről a politico.eu. számolt be, a portál 11 volt és jelenlegi alkalmazottat szólaltatott meg. A legtöbben azt rótták fel, hogy a magánéletet összekeveri a munkával. Rendetlennek, lustának mutatják be főnöküket, aki egyebek mellett dohányzik is a munkahelyén, ami tilos, illetve azt is elmondták, hogy olyan személyes elintéznivalókat bíz rájuk, mint a bevásárlás, a rokonai szállítása. A politico cikkéből az is kiderül, hogy a európai biztos egy héten csak két napot van az irodában, állítása szerint hétfőn, csütörtökön és pénteken a dokumentumok tanulmányozásával foglalkozik. A 28 biztos közül ő hiányzott a legtöbbet az Európai Bizottság heti szokványos üléseiről – nagyjából egyharmadán nem volt jelen. Creţu 350 milliárd euró felett rendelkezik, amit fejlesztési projektek finanszírozására kell felhasználni, de egy év alatt alig volt kezdeményezése ezen a téren – állítja a politico. (Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lesz új pártunk
Az utóbbi időben csökkent a románok ortodox egyházba vetett hite, valószínűleg, mert a sajtó sok mindent megszellőztetett többmilliós üzleteiről, főpapjaik viselt dolgairól. Többek közt a konstancai Tomis érsekéről, Teodosieről is kiderült (akárcsak másokról), hogy besúgó volt. El is ismerte, hogy aláírt erről szóló kötelezvényt, mert ha nem teszi, nem engedték volna külföldre (?!)
Az egyház életében turkálók azt is állítják, hogy sok millió eurós pénzügyi birodalmat épített fel. A jászvásári főszékesegyház csak a Szent Paraszkéva-napi zarándoklatkor legkevesebb 2,5 millió eurót zsebelt be. Az érvényben levő szabályozás szerint akkor kell adót fizetniük, ha bevallják, hogy gazdasági tevékenységet folytatnak. No, de ki látott már olyant, hogy az egyházfiknak eskü alatt kellene gyónniuk a fiskusnak?
Ezért gondolta az új technokrata kormány, van nekik elég pénzük, és nem szánt újabb lóvét a beruházásokra. S mert a haza állandóan veszélyben a külső ellenségek miatt, a honvédelem negyvennyolc százalékkal kap többet, mint tavaly. Ugyanakkor a belső ellenségek, mint a székely terroristák vagy az oltyán dzsihadisták is egyre nyilvánvalóbban tevékenykednek, ezért a belügynek is több dukál mintegy 20 százalékkal. Az egészségügynek és tanügynek is vetettek valami potom pénzt, szemkiszúrásból. Ha nem támogatják az egyházat, akkor leáll például olyan nagy beruházások folytatása, mint a kétszázmillió euróba kerülő Nemzet Megváltása Katedrális építése, amely 120 méter hosszú, ugyanilyen magas, 70 méter széles, és – gondolom –, a kínai nagy fal, a New York-i szeméttelep és Nép Háza mellett az űrből, akarom mondani, még a mennyből is látható lesz. Mindezt látván Őigenszentsége Daniel pátriárka bizonyosan felmérgelődött, egyet szentségelt, leszedte a keresztvizet a kormányról és a miniszterelnökről. Vasárnap reggeliben telefonon felelősségre vonta Cioloşt, hogy ünnepnap lévén miért nincs a templomban. Ne csak a földiekre figyeljen, mert a gyehenna tüzére kerül, ha az ortodox egyházra nem gondol! Cioloş megijedhetett, mert ezek után rögtön jöttek a pontosítások. Pénzt szándékoztak adni, és nem is keveset, az egyházi emberek és alkalmazottak fizetésére. A pátriárka azt mondta, hogy nem is kell fizetés nekik, csak adják vissza, amit elvett az állam. Ez az Ókirályság területének mintegy egynegyedét jelentené, amit még Cuza Vodă idején kezdtek tulajdonba venni. Így a vendégházak, hotelek, nyomdák, fűrésztelepek, gyertyamártó műhelyek és sok ezer hektár erdő és mező mellé még hatalmas értékű ingatlanok kerülnének. (Ahol nem voltak javaik – mint Kovászna megyében –, ott ajándékozzon majd az állam, miként a Fenyő Szállóval tette.)
A miniszterelnök megígérte, megoldást keresnek az egyház megkezdett beruházásainak finanszírozására. Közösen állapították meg, hogy folytatódik a kollaborálás az állam és klérus (mint régen a szeku és egyház) között. A parlament bizonyosan megszavaz minden újabb költségvetés-módosítást, mert ők is istenfélők, és abban reménykednek, hogy így lekenyerezvén annak földi helytartóit, jó bizonyítványt kapnak, amivel esetleg bejutnak az égi parlamentbe, és így előjogokat tudnak kikövetelni maguknak ott is. Mindent viszont nem lehet a média orrára kötni. Arról sem számoltak be, hogy mindezért majd a pópák azt is meg fogják mondani, hogy kire kell szavazni. Aztán ha nem teljesül az egyház minden kívánsága, akkor színre lép a börtönből szabadult igazhitű ortodox, Gigi Becali, aki kijelentette ugyan, hogy többé soha nem politizál, de látván e szemtelenséget, miszerint egyházát nulla lej illeti, elhatározza, mégis feláldozza magát a haza oltárán. Megbeszéli Daniel pátriárkával, hogy megalapítja az Ortodox Család nevű pártot. Elegyházasítják Romániát, úgyhogy a magas rangú egyházi emberek képviselők és szenátorok is lesznek, a papok meg polgármesterek. Ezek után nincs az a pénz, amit mostani képviselőink ijedtükben meg ne szavaznának az ortodox egyháznak.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Árpád túrakönyve a Bucsecsről
Igen értékes kötet, sok munkával a háttérben – mondotta Bereczki Barna kézdivásárhelyi túravezető Székely Árpád székelyudvarhelyi geográfus legújabb könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A fotókkal bőségesen illusztrált Bucsecs – Erdély délkeleti bástyája című művet, a szerző negyedik túrakönyvét szerda este ismertették a Székelyföldi Vadászati Múzeumban.
A kis előadótermet zsúfolásig töltő közönséget köszöntve Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója megjegyezte, a Bucsecs igazán híres hegy Európa végén. A vadászati múzeum azért fogadja be az efféle rendezvényeket, mert – miként Széchenyi Zsigmond megfogalmazta – a vadászok a vad űzése mellett a lombzúgást is szeretik, így ez utóbbihoz kapcsolódó természetvédelmi programoknak is szívesen otthont adnak. Bereczki Barna néhány Bucsecs-túra alkalmával elkísérte a szerzőt, s elmondta róla, igazi hegyi ember, akivel hosszú túrákat lehet megtenni, mielőtt megérkezne egy hegyre, alaposan dokumentálódik, s mindent tud a térségről, jól ismeri a növényeket, illetve szeret és tud fotózni. Könyve nemcsak azok számára igazán hasznos, akik először mennek a Bucsecsbe, hanem azoknak is, akik azt már ismerik, illetve, a kiadvány talán arra is kedvet teremt, hogy akik lapozzák, elinduljanak a hegyekbe.
Négykötetes túrakalauz-sorozatának ez a befejező része – mondotta Székely Árpád földrajztanár, a Bucsecs hegység ismertetésével ér véget a 2500 méter feletti, Déli-Kárpátok-beli térség bemutatása, túrakalauzt írt és jelentetett meg a Retyezátról, a Paring-hegységről és a Fogarasi-havasokról is. A Bucsecs-hegységet idén márciustól novemberig, huszonegy túrán járta be társaival, s a kötet öt fejezetében nemcsak a hegyvidéket, annak szerkezetmorfológiáját mutatja be, hanem egy fejezetet szentelt Barcaság épített örökségének is, illetve összegzésében kifejti, miként látja ezt a négy Déli-Kárpátok-beli hegyvidéket. Könyvét, illetve a Bucsecs látványos turistaútjait vetített képes előadásán ismertette, számos védett növényfajra hívta fel a figyelmet. A nagy turistaözön, illetve a Transzbucsecs aszfaltút miatt (nyári hétvégeken a Bucsecs-platón akár 6–700 személygépkocsi is torlódik) szkeptikus a Déli-Kárpátok jövőjét illetően, s mint említette, tervezik az Omu-csúcsig vezető Transzkárpáti út megépítését, ezért szerinte a térség magashegységeinek sorsa meg van pecsételve, a nagy mértékű turizmus, erdőirtás miatt pusztulás vár azokra.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős színházi esemény
Ajándékozás és bemutató
Kettős eseményre kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében december 17- én. Egyrészt ismét előadnak egy nagy sikerrel játszott előadást, és a rászorulókon segítenek, másrészt aznap este új bemutatóval is jelentkeznek.
Ami az előbbit illeti, az intézmény magyar kara ez évben is karitatív eseményre várja nézőit a Levél utcai Stúdió 2-ben. Az adakozók ezúttal hajléktalanoknak szánt ajándékkal válthatnak jegyet a 17 órakor kezdődő Liselotte és a május című előadásra. Az immár hagyományossá vált karácsonyi ajándékozáson az adakozni vágyók meleg ruhával, édességgel vagy játékokkal segíthetnek nehéz sorsú polgártársaikon: az adományok, akárcsak a tavalyi évben, a marosvásárhelyi székhelyű Coming Home Egyesület segítségével jutnak el a rászorulókhoz. Az utóbbi produkcióval kapcsolatosan pedig megtudtuk: Füst Milán legismertebb drámáját mutatja be december 17-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. A huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő, Nobel-díjra is jelölt szerzőjének alkotását ezúttal Harsányi Zsolt rendezte, akárcsak a fentebb említett Liselotte és a május című előadást. Mindezekkel kapcsolatosan csütörtök délelőtt szerveztek sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában.
– Sikeres naptári évet zár az intézmény, több mint ötven előadásunkon 2500 néző vett részt – fogadta a sajtó képviselőit Cracea Ádám irodalmi titkár. – A december 17-i nap ezen siker méltó megkoronázása kíván lenni, az adománygyűjtés, a Liselotte és a soron következő premier közötti összekötő kapocs Harsányi Zsolt, mindkét produkció rendezője.
Mint azt dr. Balási András rektorhelyettes hozzátette, második éve segítenek a marosvásárhelyi rászorulókon, ehhez az idén az intézmény Akadémiai Műhelye által színre vitt Liselotte és a május című előadást hívták segítségül. A műhely lényege, hogy annak keretében az egyetemi oktatók mutathatják meg tudásukat – immár nemcsak a színház, hanem a képzőművészet területén is.
Harsányi Zsolt elárulta, nagy örömöt jelent számára a Liselotte és a május sikere, szinte mindegyik előadást telt ház előtt játszták. – Pedig a siker nem volt egyértelmű, hiszen egy groteszkbe hajló társkeresésről van szó, abszurd pechsorozatról, amely bővelkedik a humorban. Azt szeretnénk, ha a szóban forgó előadást is minél többen megnéznék és adományoznának. Ami a Füst Milán művét illeti, a Boldogtalanok számomra a magyar irodalom egyik legszebb szövege, méltó párja Molnár Ferenc Liliomának, mégis igen kevésszer adják elő. Komor hangulatú dráma, amelyben mégis felfedezhetünk egy nagyon különleges humort. Valós eseményen alapszik, egy végzetes szerelmi háromszögből indul ki a mű, a történetről a szerző egy 1913-ban megjelent újságcikkből értesült. A cím ne riasszon el senkit, a dráma olyan, örök emberi problémákkal foglalkozik, mint a nyughatatlanság, az összeférhetetlenség – és ezek mindannyiunkban ott motoszkálnak. De a tragédiával a humor is kéz a kézben jár (ennek Shakespeare volt a nagymestere), és a Füst Milán humora igencsak emlékezetes – sírva nevetős groteszkség jellemzi a művet és az előadást is. Utóbbit minimalista díszletek között és játéktérben láthatja a közönség, a produkció díszlet- és jelmeztervezője Székedi Ágota látványtervező szakos hallgató, a fellépő színészek is az intézmény hallgatói. A bemutatóra december 17-én este 7 órától kerül sor a Köteles utcai Stúdió Színházban.
A karitatív akcióval kapcsolatosan felszólalt Daan de Grott, a Coming Home Egyesület holland származású alapítója és elnöke, aki elmondta: a tavalyi, közösen szervezett eseményük igen sikeresnek bizonyult, többen telefonáltak, hogy az akkori előadásra nem tudnak elmenni, de át szeretnék adni adományaikat.
– Egyesületünk az utcán élőket, a szegényeket próbálja felkarolni, segíteni. A csapatunk keményen dolgozik, nyílt programot, szociális munkahelyet, bibliatanulmányokat, oktatást, gyerekprogramokat, evangelizációs estéket, táborokat biztosítunk és szervezünk. Nagyon sok adományt kaptunk, így meg tudtuk mutatni az általunk segítetteknek, hogy a társadalom is segíti őket, nem közömbös a sorsuk iránt – mi próbálunk híd lenni közöttük és a társadalom között. Köszönjük, hogy ismét itt lehetünk, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem felkarolta az ügyünket, hogy közösen segíthetünk és rajtunk keresztül mások is segíthetnek – mondta Daan de Grott.
A fent említett előadásokra a jegyeik kiválthatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14 és 18 óra között, illetve a helyszínen, kezdés előtt egy órával. Jegyfoglalás a 0736-350-686-os telefonszámon lehetséges.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Felejthetetlen adventi esemény a minorita templomban!
Könyv készült a Vox Juventutis Gyermekkarról
Felejthetetlen esttel ajándékozta meg az aradi magyarokat a Kölcsey Egyesület december 9-én, szerdán délután a minorita templomban.Ó jöjjetek, hívek… címmel adventi kórustalálkozóra és hangversenyre gyűlt össze a népes közönség, a meghitt, szeretetteljes eseményen ugyanakkor bemutatták az egyesület Kórusaink III. című kiadványát, Horváth Tünde ny. zenepedagógus által az egykori hírneves aradi Vox Juventutis Gyermekkarról írt könyvét.
Az egybegyűlteket a mintegy kétórás, gondosan megszervezett rendezvény ötletgazdája, Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a már évek óta hagyományként, Advent jegyében sorra kerülő esemény ezúttal is a keresztény magyar kultúra ápolását kívánja szolgálni. A nyitóbeszédet követően jól felkészült énekkarok és művészek melegítették fel csodálatos karácsonyi dallamokkal a templom hideg falait. Almási Gábor karnagy vezetésével fellépett a Kisiratosi Szalbek Vegyeskórus, dr. Garai Zsolt orgonaművész, Szabó Csilla énekművész, a Vox Angelicus vonósnégyes (Tóthpál Béla – első hegedű, Miskovits Tibor – második hegedű, Kászoni László – mélyhegedű, Pataky Károly – cselló), a Csiky Gergely Főgimnázium Énekkara (karvezető Szabó Csilla), Duffner Melinda, a Kolozsvári Filharmónia szólistája és nem utolsósorban az Arad-belvárosi Baptista Gyülekezet Kórusa. Az énekkarok műsora után Németh Éva volt csikys és egykori kórustag Székely János Zene c. versét szavalta el.
A kórusművek közé ékelve az Aradi Kölcsey Egyesületnek, a minorita templom kórusának és az In memoriam 1956 Egyesületnek a képviselői koszorúkat helyeztek el P. Karácsonyi István mártír minorita rendi atya (a templom egykori karnagyának) emléktáblájánál.
A rendezvény második részében megható pillanatok következtek. Az egykori neves Vox Juventutis Gyermekkar említésekor bizony sokak szeme megtelt könnyel, hiszen az 1991–2001 között működött kórus értékes gyöngyszeme volt az aradi magyar kulturális életnek. A legmeghatottabb, érthetően, maga a könyv szerzője volt, aki szívét-lelkét beletette munkájába. Az Arad Municípiumi Kulturális Központ által támogatott kötetet Matekovits Mihály mutatta be, hiszen ő volt az, aki a kórus minden lépését végigkövette, úgymond menedzselte azt, megalakulásától a feloszlásáig. „Szükség volt erre a könyvre! Kell ez a könyv! Mert ez rólunk szól, aradiakról, erdélyiekről, az éneklés szeretetéről” – mondta, hangsúlyozva, a magyar kórus nem csak Erdélyben, hanem Európa több városában is fellépett, öregbítve városának hírnevét. „A Vox Juventutis egyedüli volt, mely saját magát adta minden alkalommal!”
A 130 oldalas könyvben a szerző az összes egykori kórustag nevét felsorolja, továbbá az olvasó megtudhatja, hol és milyen alkalmakkor lépett fel az énekkar, és milyen kitűntetéseket szerzett az évek során. A kórus életének különböző mozzanatait felelevenítő fényképekkel illusztrált kötet borítótervét Ódry Mária készítette. A kötetben továbbá a kórusból kirepült tagok gondolatait, illetve neves embereknek az emlékalbumokból egy csokorba gyűjtött elismerő szavait is felleli az olvasó.
Horváth Tünde elcsukló hanggal beszélt a könyvről. „Köszönöm a Vox Juventutis Gyermekkar menedzserének, kedves barátomnak a melegséggel teli méltatást és az elismerő szavakat, a könyv lektorizálását! Köszönöm a Kölcsey Egyesületnek és vezetőségének, az RMDSZ aradi szervezetének, az Arad Municípiumi Kulturális Központnak, a város magyar vezetőinek, az aradi egyházaknak, külön az aradi minorita rendháznak, iskoláimnak és vezetőiknek az anyagi és erkölcsi hozzájárulást, támogatást! Köszönöm családom, barátaim, kollégáim mellémállását, bíztatását és szeretetét! Köszönöm szeretett kórusom, a Vox Juventutis Gyermekkar több mint 150 tagjának szárnyaló hangját, csillogó szemét és az együtt elért sikereket! Csak így tudtuk folytatni elődeink oltárt építő munkásságát a magyar dal ápolásáért, mert nyelvében és dalában érez a nemzet!” A szerző beszédében nem feledkezett meg az énekkar barátjának tartott Csergő Ervin atyáról sem, akinek tolmácsolta adventi gondolatait, továbbá megköszönte a mentorának, példaképének tartott Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség volt tiszteletbeli elnökének bizalmát és jóságos irányítását.
Bognár Levente aradi alpolgármester a műsorral kapcsolatban hangsúlyozta: ezek azok a rendezvények, melyek meghatározóak a magyar kultúra ápolása és fenntartása szempontjából.
A rendezvényt egy egyedi momentummal zárták: az előadóművészek, kórusok közös énekléssel búcsúztak. Szász Károly Dalárok éneke c. versének Horváth Tünde által megzenésített változatát adták elő, Duffner Melinda előéneklése mellett. (Ezt a dalt zengte a kórus sok-sok éven keresztül.) Horváth Tünde vezényletével a kórustagokkal együtt énekelt az egész közönség, majd a magyar himnusszal zárták az élményteli programot. Emlékezetes est volt!
Népújság (Marosvásárhely)

Huszonöt év színház
Az ünneplés helyett inkább az emlékezést tűzi ki célul az az igényesen kivitelezett album, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház 1990 és 2015 közötti időszakába nyújt betekintést.
Tompa Gábor igazgató megfogalmazása szerint „azoknak a pillanatoknak a felidézése, amelyek értelmet adnak a visszatekintésnek, egy művészi csapat számára világosabbá teszik, mi az, amiért érdemes volt megtenni ekkora utat”. Ezt a kötet bevezetőjében írja, hozzáfűzve, hogy főhajtásnak is szánják, egy olyan társulat előtt, „amely bátran vállalta a kockázatot, hogy új irányba induljon 1989 után, és a gyakran kishitűségből fakadó ellenállás akadályait is legyőzve megőrizze nyitottságát és kíváncsisáságát, s képes legyen az állandó megújulásra”. Ezen felül pedig köszönetnyilvánításként is funkcionál a kiadvány, azoknak a nagyszerű művészeknek, „akik emlékezetes alkotásaikkal lehetővé tették, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház ezekben az években Európa egyik legelismertebb társulatává váljon”, jegyzi meg Tompa Gábor.
George Banu, Simon Judit, Mircea Morariu és Crenguţa Manea vezeti be az olvasót abba a csodába, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház kínált és kínál számukra, jól sikerült előadásoktól és tehetséges színészektől kezdve egészen a remek találkozásokig.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

„Otthonról jöttek... és hazaérkeztek”
A Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkarának adventi hangversenye
Habár ismét több zenei esemény zajlott múlt szombaton Kolozsváron, számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a kórusmuzsikát választom, ugyanis a kodályi szellemben én is vallom: „Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.”
Választásomban az is sarkallt, hogy a köztudottan komolyzenét kedvelő Balázs Attila lelkésznek sikerült megszerveznie a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkarával ezt a nagyszabású adventi találkozót, és az európai kórusok egyik magyar legjobbjával élő hangversenyen találkozni, nem mindennapi alkalom. A harminc éves jubileumát ünneplő énekkar élén álló Bartók-Pásztory díjas Antal Mátyás karigazgató pedig, sajnálatunkra, nyugdíjba készül, így ki tudja, sikerül-e még valaha az együttest ebben a felállásban hallanom? Döntésemben az is vezérelt, hogy az evangélikus templomban megtartott kóruskoncerttől, az adventi öröm-hangulat kiteljesedését reméltem. Reményem teljes mértékben valóra vált, hisz a zenetörténet „nagyjainak” szebbnél szebb, jórészt vallásos énekkari műveinek angyali tisztasággal megszólaltatott, szívet melengető, millió színben tündöklő harmóniái a kívánt adventi befelefordulást, a katarzis élményét eredményezték.
A műsor első számaként Liszt Ferenc (1811–1886) Inno a Maria Vergine (Himnusz Szűz Máriához) című vegyeskari műve hangzott el, Balázs Ágnes orgonakíséretével. A himnusz magasztosságát az orgonaszóval kísért énekkar telt, tömör, homogén hangzásvilága, a hittől és erőtől sugárzó homofon, és a polifon részek áhítatos dialógusai éltették.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar napok téli köntösben Kolozsváron
Csizmát húzott és sapkát tett a fejére Oszkár, a Kolozsvári Magyar Napok kabalafigurája: péntektől december 20-ig változatos, kulturális és szórakoztató rendezvényeket felsorakoztató programsorozat várja a nagyérdeműt a kincses városban.
A népszerű nyári Kolozsvári Magyar Napok ráadásának szánt Téli fesztivált első ízben szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület. „A két rendezvénysorozat teljesen különbözik egymástól, nem lehet összehasonlítani. A Téli fesztivál tulajdonképpen egy ráadás a Kolozsvári Magyar Napokhoz a decemberi ünnepek jegyében" – magyarázta Gergely Balázs, az egyesület elnöke.
Hozzáfűzte, a Téli fesztivál költségvetése ötöde a Kolozsvári Magyar Napokénak, a történelmi egyházakat is beleszámítva 26 civil szervezet szállítja a változatos programkínálatot.
Koncertek és gyermekfesztivál
A program összeállításában jelentős szerepet játszott, hogy a fesztivált a Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa év utolsó hónapjában tartják, így több koncerttel is kedveskednek az ifjúságnak.
Fellép többek közt a Hooligans, az Intim Torna Illegál, a Bagossy Brothers Company és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Természetesen az idősebb generációkra is gondoltak, nekik a Fonográf emlékzenekar, az FG4 játszik majd Kolozsváron.
Pénteken este a Knock Out zenekar RockMikulás koncertje várja a közönséget az Irish & Music Pubban. Szombaton múzeumpedagógiai foglalkozást tart gyerekeknek a Korzo Egyesület, amely városnéző sétát szervez A forradalom színterei – Kolozsvári jelenetek 1989-ből címmel. A Kárpát-medencei szakrális népköltészetet mutatja be szintén szombaton a piarista (Szentháromság-) templomban Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Gyula Bálint szólóhegedűs.
A hagyományos Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely immár tíz éve várja a gyerekeket a legkisebbektől a legnagyobbakig a közös ünnepi készülődésre, idén a Téli fesztivál programjába illeszkedik. Szombaton az Életfa Családsegítő Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Szabadság napilap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban szervezi meg a szórakoztató, kulturális tevékenységeket felsorakoztató adventi sokadalmat. A színes programban többek közt gyerekfellépések, könyvbemutató, operaelőadás, bábszínház és különféle ünnepváró kézműves foglalkozások, karácsonyfadíszkészítés szerepel.
Állatok, érdekességek a múzeumokban
A Téli fesztivál idején, akárcsak a nyári Kolozsvári Magyar napokon, a múzeumok és gyűjtemények is várják az érdeklődő közönséget. A Babes-Bolyati Tudományetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület is bekapcsolódik ily módon a rendezvénysorozatba. Többek közt az Állattani Múzeum várja a látogatókat: kiállítása nagyszámú gerinces és gerinctelen állatot mutat be, elkülönítve vagy a természetes környezetet reprodukáló diorámákban, vagy mikrodiorámákban.
Az ásványtani és botanikai múzeum, valamint a Farkas utcai egyetemi múzeum is megnyitja kapuit. A 2001 áprilisában alapított múzeum a kolozsvári egyetemi oktatás évszázados gazdag történetét, a különböző karok tanárainak és hallgatóinak tevékenységét kívánja megismertetni az érdeklődőkkel.
A Zoológiai Intézet alagsorában található Viváriumot is meg lehet tekinteni: az állandó kiállítás körülbelül 57 állatfajt tartalmaz. 2001-es megnyitásakor a Vivárium csak egy hüllő- és amfíbiagyűjteménnyel rendelkezett, jelenleg azonban ezek mellett 10 halfajtát, 9 kisemlősfajtát és 6 madárfajt is tartalmaz. Ezek közül a legfontosabbak: puffogó vipera, szivárványos boa, leopárdgekkó, nílusi varánusz, csincsilla, dobrudzsai teknős, szalamandra stb.
Őslénycsontváz csodálható
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményében őslénytani leleteket lehet megtekinteni. A Szászsebes környéki felső kréta kori (72-65 millió éves) szárazföldi vörös agyagos üledék (az úgynevezett sebesi formáció) megállás nélkül ontja magából a dinoszauruszok közvetlen kihalása előtti életre, a környezeti, ökológiai és a különös állatvilágra vonatkozó bizonyítékokat. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület őslénygyűjteményének fő lelete a Balaur bondoc legteljesebb – jóllehet így is hiányos – csontváza.
A Balaur bondoc (tömzsi sárkány) egy teljesen új theropoda fajhoz tartozó, valószínűleg húsevő dinoszurusz, amely mintegy 70 millió évvel ezelőtt élt Erdély szigetén. A csontváz – amely egészen különleges, részben csak erre a fajra jellemző biológiai jegyekkel rendelkezik, az észak-amerikai és ázsiai rokonaival való közeli kapcsolatról is tanúskodik.
Ugyanennek a gyűjteménynek részei a világ első ismert mezozoikumi áradási üledékekből fennmaradt madárkolónia fészekmaradványa, valamint egy új, szintén krétakori repülősárkány, az Eurazhdarcho langendorfensis nevű, eddig ismeretlen faj felfedezett példányának a maradványai. Szintén az EME gyűjteményében van elhelyezve a pillanatnyilag a világ legnagyobbjának számító pteroszauruszától származó (Azhdarchoida cf. Hatzegopteryx) csigolya is. A leletek felfedezője Vremir Mátyás geológus-paleontológus, az Erdélyi Múzeum Egyesület külső munkatársa. A Téli fesztivál programja a teli.magyarnapok.ro honlapon található.
Krónika (Kolozsvár)

Bizonyítékokat követelnek
Kulcsár-Terza „bombát” keres
Közel egyórás késéssel kezdődött a Kovászna megyei tanács tegnapi ülésén a napirendi pontok vitája, miután a tanácsosok előzetesen a kézdivásárhelyi történésekkel, illetve a román zászló állítólagos eltűnésével kapcsolatosan fejtették ki álláspontjukat.
A hangot Kulcsár-Terza József MPP-s tanácsos adta meg, aki „nem mert” leülni székére, mert hátha valaki egy bombát helyezett el alája. A Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke bejelentette, ma van fiának a születésnapja, rendeltek tortát csillagszóróval, és pizzával kínálják meg a vendégeket.
„Ha ezért valakiről azt lehet mondani, hogy terrorista, akkor holnap talán engem is le tudnak tartóztatni, meghurcolni, mert terrorista vagyok”, mondta, majd meghívta tanácsos kollégáit is az ünnepségre. Azt is kifogásolta, hogy a megyei közrendészeti hatóság (ATOP) ülésén az alprefektus nem kívánta napirendre tűzni a két eset megtárgyalását, mire Sabin Calinic szociáldemokrata tanácsos elmondta, a rendőrség szerint léteznek felvételek az ismeretlen katona szobra mellett történt „zászlócseréről”, ezeket azonban egyelőre nem hozhatják nyilvánosságra. A kézdivásárhelyi esetről pedig az ATOP hivatalos tájékoztatást kér a DIICOT-tól, mivel nem lehet csak „sajtószemle” alapján intézményes vitát folytatni, tette hozzá Calinic.
Tamás Sándor tanácselnök „megnyugtatta” Kulcsár-Terzát, hogy biztonságban helyet foglalhat székén, majd az elmúlt napok történései kapcsán aláhúzta, a legnagyobb gond az, hogy megbélyegezték a székelyföldi embereket, a magyar közösséget. Mint mondta, rengeteg kérdőjel vetődik fel, hogy valóban kicserélték-e Sepsiszentgyörgyön a románt székely zászlóra, de kérdések merülnek fel a kézdivásárhelyi esettel kapcsolatosan is. Tamás átláthatóságot kért, illetve a manipulációs hullám és a kollektív megbélyegzés leállítását, majd megjegyezte, az emberek igazságot akarnak, és nap mint nap azt a kérdést fogalmazzák meg, hogy miért van kettős mérce ebben az országban.
Ebben a kontextusban megemlítette, hogy miközben a székely zászlót nem szabad kitűzni Sepsiszentgyörgy főterén, addig Gura Humorului városban fel lehetett húzni Bukovina zászlaját. Megjegyezte: elítéli Csibi Barna tettét, aki felakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut; ugyanúgy kérték a háromszéki elöljárók, hogy vonják felelősségre azokat a román fiatalokat is, akik pár évvel ezelőtt meggyalázták a kökösi Gábor Áron-emlékművet, de az ügyészség részéről az a válasz érkezett, hogy tettük nem veszélyes a társadalomra nézve.
Utólag lapunknak elmondta, szerda este Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel közösen találkoztak Matthew B. Jones-szal, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai attaséjával, akit részletesen tájékoztattak az elmúlt napok eseményeiről. „Nyilván, arra kértük őt is, hogy lehetőségeik függvényében figyeljenek oda ezekre a kérdésekre, és segítsenek abban, hogy egy közösséget ne bélyegezzenek meg ebben az országban, mert meggyőződésem, hogy mindig a hatalmon lévők felelőssége az állam és egy nemzeti közösség közti viszony milyensége”, nyomatékosítottaTamás.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Nem! a román revizionizmusra
Moldova visszatalált Oroszországhoz
Két olyan esemény is történt, amiből kiderül, nem kell félni Moldva és Románia egyesülésétől. Egyrészt a közvélemény-kutatások szerint csupán 21 százalék moldovai polgár látná ezt jónak, másrészt a román revizionizmust jelképező Nagy-Románia-térképet látványosan széttépte egy képviselő.
A moldovaiak 21 százaléka szavazna a Romániával való egyesülésre, derült ki a moldovai Közpolitikai Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 53 százaléka ellenezné az egyesülést, 9 százaléka nem venne részt a referendumon, míg 14 százalék nem tudja, hogyan szavazna.
Ugyanakkor a moldovaiak inkább bíznak Oroszországban, mint az Európai Unióban: 42 százalék szavazna egy közös vámunióra, amely magába foglalja Oroszországot, Fehéroroszországot és Kazahsztánt, míg az Európai Unióhoz való csatlakozást 39 százalék támogatná.
Az eredményeken felbátorodva, egy parlamenti képviselő az ülésteremben tépett össze egy, a két világháború közötti, a Pruton túli területeket is magában foglaló Nagy-Románia-térképet. Vlad Bătrâncea szocialista képviselő az ellen tiltakozott ezzel a gesztussal, hogy az oktatási miniszter elrendelte a Nagy-Románia-térképek terjesztését az iskolákban.
Corina Fusu miniszter rendelete értelmében egy, a Radio Datina nevű szervezet által ajándékozott térképkontingenst kellene szétosztani a tanintézetek között, a Moszkva-barát kommunista és szocialista honatyák azonban emiatt felháborodásuknak adtak hangot. Bătrâncea szerint nem szabad engedni, hogy a gyerekeket veszélynek tegyék ki, illetve azt, hogy más államokat szolgáló érdekcsoportok unionista propagandát fejtsenek ki.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Egy héttel a Máért-ülés után írta alá a sértődött Tőkés László a zárónyilatkozatot
Tőkés László valóban vérig sértődött a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén, és csak a sajtóban megjelentek hatására, egy héttel az esemény után írta alá a Máért zárónyilatkozatát – erősítette meg több forrásunk.
Mint megírtuk, a fideszes európai parlamenti képviselő csütörtök esti közleményében azt állította, hogy a médiában megjelentekkel ellentétben aláírta a Máért december 3-i ülésén elfogadott nyilatkozatot. Sajtóirodája mellékelt egy dokumentumot is, amelyen valóban szerepel az aláírása. „Tekintettel arra, hogy a sajtóhoz a dokumentum aláíráslistájának egy korábbi, nem végleges változata jutott el, ezúton mellékeljük a Tőkés László szignóját is tartalmazó listát” – olvasható a közleményben.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság december 9-én, szerdán küldte ki a résztvevőknek és a sajtónak a végleges dokumentumot, ezen még nem szerepelt az EP-képviselő szignója. „Mellékelten küldöm a december 3-án megrendezésre került XIV. MÁÉRT ülés végleges, aláírt zárónyilatkozatát” – írta a kísérőszövegben az államtitkárság sajtóreferense. Ugyanaznap jelent meg a nol.hu-n így írás arról, hogy Tőkés László nem volt hajlandó felszólalni a Máért budapesti ülésén, és az összes Kárpát-medencei magyar párt által szignált, autonómiát követelő nyilatkozatot sem írta alá.
Ez a cikk késztethette az EP-kéviselőt arra, hogy végül mégis ellássa kézjegyével a dokumentumot. Tőkés László utólag írta alá a zárónyilatkozatot, mert a Máért-ülésről már délben elment, még az ebéden sem maradt – erősítette meg a Maszolnak az ülés egyik résztvevője.
Forrásunk szerint a volt püspök megsértődött, mert a szervezők közölték vele: a korábbi gyakorlattól ellentétben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nevében csak egy ember szólalhat fel az ülésen. Erre reagálva az ülésen azt mondta: majd írásban közli észrevételeit, és átadta a szót az EMNP elnökének, Szilágyi Zsoltnak.
„Potápi Árpád kérlelte, hogy mégis mondjon beszédet. Erre Tőkés László azt válaszolta: ő pontos instrukciót kapott arra, hogy csak egy ember beszélhet a két szervezet nevében, és nem szólalt fel” – mesélte forrásunk.
Cs. P. T.
maszol.ro

Magyarázat nélkül került vissza a székely zászló
A székely lobogót szavazták meg a megyei képviselők Hargita megye hivatalos zászlójának pénteken a Zetelakán tartott önkormányzati-testületi ülésén. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői tartózkodtak a voksoláson.
A megyei önkormányzati képviselők többsége ötféle elképzelés közül a székely lobogót tartotta a legmegfelelőbbnek arra, hogy az Hargita megye hivatalos zászlója legyen – tudtuk meg a Zetelakán tartott megyei önkormányzati-testületi ülés után nem sokkal Incze Csongortól, Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnökétől. Mint mondta, Ion Proca a Nemzeti Liberális Párt politikusa módosító indítványt terjesztett a tanács elé, melyben kifejtette, a román nemzetiségű képviselők számára teljesen mindegy, hogy melyik zászlótervet fogadják el az ülésen, de azt szeretnék, ha a kérdéses lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is felkerülne. A javaslatot szavazás után elvettették a tanácsosok.
MPP: Székelyföld zászlaját senki nem sajátíthatja ki!
Az MPP-frakció nem értett egyet azzal, hogy a székely lobogó legyen a megye zászlója, éppen ezért tartózkodott a voksoláskor. A történtekről Thamó Csabát a polgáriak megyei képviselőjét kérdeztük, aki elmondta, több szempontból is kifogásolják a megszületett döntést. Kijelentette, nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa magának. „A székely zászló Székelyföld zászlója, vagyis mindenkié” – fogalmazott. A 141/2015-ös törvényt ismertetve Thamó rámutatott, a jogszabály egyik pontja kimondja, hogy a közintézményekre három zászlót lehet kitenni: az országét, az Európai Unióét, illetve az adott közigazgatási egységét. „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a székely zászlót száműzték a hivatalos épületekről.” A kérdéses törvény egy másik „ravasz és furcsa” cikkelye leszögezi, hogy két közigazgatási egység nem fogadhat el azonos zászlót. Thamó szerint a törvényhozók ezzel azt akarták meggátolni, hogy Székelyföldön mindenhol a székely lobogót fogadják el hivatalos zászlónak, így sajátunké téve azt.
Thamó Csaba kifejtette, az MPP frakciója nevében arra kérte román ajkú kollégáit: segítsék azon törvénymódosító törekvéseiket, amellyel el szeretnék érni, hogy elfogadják a székely lobogót a régió zászlójaként. A támogatásért cserébe azt ígérte, a polgári frakció is segíteni fog nekik abban, hogy román szimbólumok is legyenek a megyezászlón. „A román közösségnek egyébként egyértelmű joga van ahhoz, hogy az ők szimbólumaik, gondolataik, érzelmeik is bekerüljenek egy Hargita megyei zászlóba” – tette hozzá.
Továbbra sincs válasz a zászló korábbi eltávolításának miértjére
Incze Csongor elmondta, nem tartja kizártnak, hogy a prefektúra megtámadja a zászlóval kapcsolatos megyei határozatot, azonban mindaddig a székely lobogó ott marad a megyeházán. A zászlót egyébként már pénteken kitűzték az intézmény épületére. A testületi ülésen nem hangzott el hivatalos magyarázat arra, hogy két héttel ezelőtt miért tűnt el a székely lobogó a megyeháza homlokzatáról, noha Borboly Csaba az önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén azt ígérte az MPP frakciónak, hogy választ ad az eltávolítás miértjére.
Mint ismeretes, több mint hat éve, 2009 novemberében döntött arról a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete, hogy Hargita megye zászlója lesz a kék-arany színű lobogó. A Marosvásárhelyi Ítélőtábla 2012 szeptember 26-án végleges és visszavonhatatlan ítéletben megsemmisítette a megyei tanács 269/2009-es számú, a kék-arany színű lobogót Hargita megye hivatalos zászlajának nyilvánító határozatát.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

„Terrorügy”: súlyos torzítások és manipulatív értelmezések
Vizsgálati fogságban marad a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István a legfelsőbb bíróság döntése értelmében. Ügyvédje a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg. Az RMDSZ elnöke az államfővel és a miniszterelnökkel is egyeztetett az ügyben.
A legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke Istvánnak az előzetes letartóztatás ellen beterjesztett fellebbezését – közölte a Mediafax hírügynökség. A jogerős döntés értelmében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke harminc napig mindenképpen vizsgálati fogságban marad.
Dragoş Cristian Lică, Beke István ügyvédje csütörtökön a Krónikának elmondta, a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg, az erre vonatkozó értesítést pedig az intézmény honlapján sem tették közzé.
„Ilyesmi nem történt eddig velem az ügyvédi karrierem során. Egyébként egy héttel korábban kikértem a nyomozati anyagot az ügyészségtől, hogy megfelelőképpen előkészítsem a védelmet, de az iratcsomót csak szerdán, a legfelsőbb bíróság tárgyalása előtt bocsátották rendelkezésemre” – mondta Dragoş Cristian Lică. A Krónika kíváncsi volt a jogász szakmai véleményére az üggyel kapcsolatban, mint ahogy arra is, mivel magyarázható, hogy a merénylet előkészítésével gyanúsított Beke állítólagos cinkosait nem vették őrizetbe. Dragoş Cristian Lică azt mondta, erről majd a bírósági tárgyaláson fogja kifejteni a véleményét.
Dragoş Cristian Lică nem tartja korrektnek, hogy a központi sajtó negatív színben igyekszik feltüntetni HVIM-et, és nem tesz említést az ifjúsági szervezet karitatív tevékenységeiről. „Eljön annak is az ideje, hogy a védencem megadja a választ mindazokra a kijelentésekre, melyek az üggyel kapcsolatban elhangzottak” – tette hozzá a brassói ügyvéd.
Ezzel egy időben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloş kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit. A szövetség csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani.
„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom” – idézett a nagyköveteknek küldött levélből az RMDSZ közleménye. Az RMDSZ elnöke közölte, az elmúlt napokban mind Klaus Johannis államfőt, mind pedig Dacian Cioloş miniszterelnököt tájékoztatta a szövetség álláspontjáról, és mindketten osztották aggályait. Hozzátette, Románia vezetői megnyugtatták abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. „Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nyaköveteknek szerdán eljuttatott levélben.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak a tájékoztatást. Kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. Nehezményezte ugyanakkor azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsolták a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele.
„A főügyészség szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke István szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését.
„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői (...) a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.
A háromszéki politikusok eközben a bizonyítékok felmutatását sürgetik a kézdivásárhelyi „terrorügyben”, valamint sepsiszentgyörgyi zászlócsere kapcsán. A Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén napirend előtti felszólalásában Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosa kijelentette, furcsának találja, hogy a megyei közrendészeti hatóság (ATOP) legutóbbi ülésén a prefektúra képviselője nem kívánta napirendre tűzni a két Kovászna megyei incidens megvitatását. Az ATOP ülésen szintén résztvevő Sabin Calinic szociáldemokrata tanácsos kifejtette: a rendőrség állítása szerint a sepsiszentgyörgyi ismeretlen katona szobra melletti zászló levételéről léteznek felvételek, ám ezek nem nyilvánosak, ezért nem mutatták be a testületnek sem.
Tamás Sándor megyei tanácselnök azzal kezdte beszédét, hogy az RMDSZ minden szélsőséges megnyilvánulást elítél, de elfogadhatatlannak tartja, hogy a sajtó egy része „egy feltételezett cselekvésre hivatkozva kollektíven terroristának bélyegezze meg Székelyföld lakóit”. „Elítélem Csibi Barnát, aki felgyújtotta Csíkszeredában az Avram Iancu-t ábrázoló szalmabábut, de ugyanígy jogi következményei kell legyenek annak, amikor román fiatalok meggyalázták a Kökös határában levő Gábor Áron emlékművet, és erről videót töltenek fel az internetre” – mutatott rá Tamás Sándor, aki azt kérte, vessenek véget az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a kettős mérce alkalmazásának.
A tanácselnök a sajtónak kifejtette, kérdések vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban lecserélték-e november 30-án reggel az ismeretlen katona szobra mellett felhúzott román zászlót székely zászlóra. Hangsúlyozta, a lakosságot nem lehet két hétig bizonytalanságban tartani, ha vannak bizonyítékok, hozzák azokat nyilvánosságra. Egyébként a megyeszékhelyen többen úgy vélik, hogy a szobor mellett ugyanaz a régi, megkopott román zászló lobog, mint november 30. előtt, holott a rendőrség és a prefektúra szerint Sebastian Cucu kormánymegbízott vitt új lobogót az ismeretlen tettesek által eltávolított helyére. Csütörtökön egyébként ismét utcára vonultak a kézdivásárhelyiek és a sepsiszentgyörgyiek, hogy Beke István letartóztatása ellen tiltakozzanak.
Budapest is figyel
A magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint „le lehet szögezni, hogy valamilyen nagy magyar terrortámadásról nem lehet beszélni, ami a román állam ellen irányult volna a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom részéről”. A szocialista (MSZP) Molnár Zsolt a testület szerdai ülésén az üggyel kapcsolatban elmondta: keveset tudnak a HVIM-mel összefüggő, „robbanóanyaggal visszaélés, terrorgyanú és a román alkotmányos rend elleni szervezkedéssel kapcsolatos” ügyről. A politikus úgy vélekedett: a nyomozás feladata kideríteni, hogy „mennyire lehet ezt az ügyet komolyan venni vagy mennyire inkább alapvetően ez egy koncepciógyanús ügy lenne”. Szerinte egyiket sem lehet állítani a két változat közül.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro

Csomagtartónyi könyvet adományoztak a nyárádremeteieknek
Csaknem kétezer könyvet sikerült összegyűjteni névtelen adományozóktól Kis Balázsnak és Szigeti Szenner Szilárdnak Marosvásárhelyen, a nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola könyvtára részére.
Eredetileg december 1-ig szándékozták fogadni a könyveket, de a mai napig is érkeznek felajánlások. Változatos a felhozatal: a magyar irodalom jeles képviselőitől, a román fordításokon át, a kortárs szerzőkig, sokféle alkotás „utazott ki” december 10-én az iskolakönyvtárba.
Csaknem kétezer könyvet sikerült összegyűjteni névtelen adományozóktól Kis Balázsnak és Szigeti Szenner Szilárdnak Marosvásárhelyen, a nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola könyvtára részére.
Eredetileg december 1-ig szándékozták fogadni a könyveket, de a mai napig is érkeznek felajánlások. Változatos a felhozatal: a magyar irodalom jeles képviselőitől, a román fordításokon át, a kortárs szerzőkig, sokféle alkotás „utazott ki” december 10-én az iskolakönyvtárba.
„Egyelőre egyéni akcióról beszélünk, amit később szeretnék jogi szintre emelni, egy szervezetet létrehozni. Ezért döntöttem úgy, hogy nem írtam fel a neveket, csak azzal a kikötéssel fogadtam el az adományokat, hogy mindenki névtelen marad. Arra voltam kíváncsi, hogy hányan válaszolnak egy olyan felhívásra, amely mögött nincs egy nagy logó. Szervezetektől is kaptunk könyveket, tőlük is csak úgy vettük át, hogy nem említjük meg őket név szerint, mert ennek az akciónak az összefogás a lényege, és nem a reklám” – számolt be megkeresésünkre Kis Balázs. További terveik is vannak a elsősegély oktatással, iskola-elsősegély táskával, felszereléssel szeretnének kiutazni a helységbe, valamint orvosi-szociális téren is szeretnének segíteni.
Kacsó Zsuzsánna Tünde, az iskola igazgatónője megköszönte az adományokat, valamint azok összegyűjtését, ami önfeláldozás eredménye, hiszen el kellett menni a könyvek után az adományozókhoz, mindezt önköltségen, munkaidő után. „Olyan emberek állnak az ügy mellé, akik értéket adnak a könyvnek. Általában használaton kívüli példányokról beszélünk, amelyeket kitehettek volna a kuka mellé, a lépcsőházba, hogy más vigye el. Akinek van könyve, az lehet, nehezen jutott hozzá valamikor, mindig is értéket tulajdonított neki, és mint értéket adja át most is” – fogalmazott az igazgatónő.
Katona Emese aligazgatónőtől megtudtuk, a gyerekek is átérzik az ügy jelentőségét, meglepődve fogadták a hírt, hogy valakik arra áldozták a szabadidejüket és erőforrásaikat, hogy nekik ingyen szerezzenek olvasmányokat. Összességében mindenki egyetértett abban, hogy a könyv a tudás átmentésének egyik alapja, és fontos, hogy a gyermekek mindennapi elfoglaltságai közé tartozzon az olvasás. Ehhez hozzá kell szoktatni őket, s ez a szülők, pedagógusok felelőssége, az ő feladatuk. Az adományként kapott könyvek egy kis segítséget nyújtanak ehhez a nemes feladathoz.
Nyulas Piroska
Székelyhon.ro

Évértékelő a Stúdió Színházban
Több mint 50 előadást 2000-2500 néző előtt játszottak az idén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Balási András, a magyar tagozat dékánja, illetve Harsányi Zsolt rendező.
Az eseményen a Coming Home Egyesülettel való együttműködésről is szó esett, arról, hogy a december 17-ei előadás és bemutató közönségét arra biztatják: aki teheti adományozzon, ezzel segítve azokat a hajléktalan, rászoruló embereket, családokat, akik máskülönben nem tudnák megünnepelni a karácsonyt. „Két éve már, hogy segítünk a gyűjtésben a kevésbé szerencsés marosvásárhelyiek számára” – hívta fel a figyelmet Balási András dékán.
A Liselotte és a május című előadás nagy sikernek örvend, valamennyi alkalommal telt házzal játsszák. A produkció az Akadémiai Műhely keretében jött létre, lehetőséget nyújtva az egyetemen tanító színész-tanároknak a megmutatkozásra, diákjaik előtti fellépésre. A darab groteszkbe nyúló, humoros történet egy társkereső lányról, aki, miután meghal az általa ápolt idős nő, elhatározza, hogy társat keres magának. Csakhogy ez nem megy olyan könnyen, mint ahogy ő azt elképzelte.
Füst Milán Boldogtalanok című darabja, a magyar drámairodalom egyik legszebb szövege – hangsúlyozta Harsányi Zsolt, az ugyancsak december 17-én bemutatásra kerülő előadásról, amelynek szintén ő a rendezője. „Méltatlanul keveset játsszák Füst Milánt” – mutatott rá a rendező, aki elmondta, eléggé komor hangulatú dráma, egy végzetes szerelmi háromszög története, nagyon különleges humorral fűszerezve. A szerzőt egy korabeli újságcikk ihlette, a darab olyan örök emberi problémákkal foglalkozik, amelyek valamennyiünkben ott motoszkálnak, csak elfojtjuk azokat. A tragédiával néha kéz a kézben jár a humor is, ellensúlyozva azt – figyelmeztetett Harsányi arra, hogy a cím senkit ne bátortalanítson el.
A produkcióban fellép Kádár Gellért, Hajdú Imelda, Magyari Izabella, Keresztes Ágnes, Horváth Anna, Mihály Szilárd, Esti Norbert, Zsenák Lilla, Pásztor Márk. A díszletet és jelmezt Székedi Ágota, az egyetem látványszakos hallgatója tervezte.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál
A távozni induló lélek, a maradó test élet-halál kapujában állásának pillanatát ragadja meg Balázs Lajosnak a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál néhány hete megjelent, Menj ki én lelkem a testemből című kötete.
A Csíkszentdomokos sorsforduló szokásainak kutatója hármas könyvbe rendezte korábban megjelent szokásmonográfiáit, kibővítve újabb kutatások eredményeivel, következtetésekkel.
„Azért választottam Csíkszentdomokost, mert felfedeztem, hogy egy erős, karakteres közösség, amely rendkívül sokat őrzött meg a három sorsforduló – születés, párválasztás, halál – szokásaiból” – magyarázta a szerző, aki igyekezett úgy megjeleníteni a székelység halottas kultúráját egy adott településen belül, hogy az reprezentatív legyen. Úgy véli, mindhárom kötet történelemkönyvnek is felfogható, együtt pedig történelmünk másképpen való elmondása. Mert mind a három az ember és önmagunk felemelkedésének története olyan értelemben, hogy hogyan szervezzük meg magunkat a három nagy sorsforduló körül.
Balázs Lajos elmondta, a gyűjtés rendszerezésére az a szemlélete vezette – amely merőben más az eddigi kutatásokhoz képest –, hogy minden sorsfordulatnak van egy nem látható valósága. Az ember sorsa mindhárom esetben megváltozik, és mind a három esetben az foglalkoztatja az érintettet: milyen lesz?
„A néprajzkutatásnak a halállal nemcsak a kialvás momentumától kell foglalkozzon, hanem a halál tudata, gondolatisága megjelenésének a folyamatával is. Ez egészen más, mint a tulajdonképpeni halál bekövetkezte. A nagy nyereségem az első kiadáshoz képest, hogy megláttam azt a kétfajta lelki vívódást, amit átél halála előtt a parasztember. Ez kétirányú. A halál előtti időszakban egyfajta lelki kényszer előtt áll az ember: ki akar békülni a haragosaival, és ki akar békülni Istennel. Mindkettő tulajdonképpen a saját magával szembeni leszámolás, a saját életével való szembesülés.”
A könyv első részében tehát a halálra való felkészülés momentumait vizsgálja Balázs, ugyanakkor tipologizálja és felvázolja a halál előjelrendszerét. Ezek közé tartoznak az álmok, az állatok jelzései, a megérzések, a jóslások, a „túlvilági” jelek is, melynek az a hit az alapja, hogy az élők és holtak kölcsönösen számon tartják egymást.
„Akkor kerül igazán válságos helyzetbe az ember, amikor kezdi látni a falon, hogy megjelennek az ősök. A mennyországot mondja az imában, de nem tudja, mit kezdjen vele. Nem tudja feldolgozni azt, hogy többet nincs szülő, gyermek, szomszéd, koma. S akkor kitalálja magának. Ezt a gondolatot Róheim Géza antropológus is megfogalmazta: a valós társadalom helyett halála előtt a paraszt ember egy fiktív társadalmat alkot meg magának. S én ezt felfedeztem Domokoson. Megjelennek, felsorolja, akiket lát, és akik őt várják. Hogy könnyebben elfogadja a halálát, akkor egy ilyenfajta kép jelenik meg.”
A második rész tulajdonképpen a meghalás pillanatát, az utána levő történéseket mutatja be. „Megszűnik a lelki gondozás, innen kezdődik a cselekvés. Ilyen a tükör letakarása, de a legfontosabb levetkőztetni meztelenre, és megmosdatni a halottat, a testi szennyet el kell tüntetni. Ez a rituális mosdatás: el kell választani mindenféle bűntől, azért, hogy egy új életet kezdhessen. Itt fedeztem fel a vidéki parasztember vallásosságának egészen különleges jelenségét, azt, hogy hogyan egyeztet össze kétféle teológiát. Hisz az Istenben, ugyanakkor egy sajátos paraszti szemlélet szerint indul el a lelke. A koporsója mellé vagy bele, két gyertyapálcát tesznek. Nem a mennyország vagy a pokol fele indul, hanem a Jordán folyó fele. Azzal a két pálcával megy át a Jordán vizén. Máshol a csónakosnak szánt pénzt tesznek a koporsóba. Domokoson nem, ott két pálcával indul el, megoldja maga. Lényeges gazdagítása ennek a hiedelemképnek.”
A második részben találjuk a végvacsorát, a búcsút, az imádkozót, magát a temetést, a tort. A halálkultúra nem csak az öregekről szól. Meghal a fiatal, a gyermek, az élete teljében dolgozó munkálkodó ember. Minden korú embernek megadják a végtisztességet – mutatott rá Balázs Lajos.
A harmadik nagy rész a halállal kapcsolatos hiedelmek világát mutatja be, magát a gyászt, annak típusait. Kérdésünkre, hogy milyen a halálhoz való viszonya a székely embernek, elmondta, bármennyire is harciasnak, erősnek és karakteresnek állítódik be, amikor odakerül, hogy közeledik a vég, bizony fél. „Erre a bizonyítékom az, hogy hogyan hal meg. Pontosan a halálfélelem az, ami fokozatosan beleviszi és arra készteti, hogy önmagával, az életével szembesüljön. Ennek minden fokozata a halál elfogadásáról beszél. Ezt nem kíséri derű, vidámság, fáj az elmúlás, az elválás. Ragaszkodik utolsó pillanatig az élethez. Az ettől való megválás gondot, szomorúságot jelent.”
Péter Beáta
Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál III. Menj ki én lelkem a testemből - Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszerda. 2014/
Előző kötetek:
Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál I. Szeretet fogott el a gyermek iránt - A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszerda. 2013/
Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál II. Az én első tisztességes napom - Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszerda. 2013/
Székelyhon.ro

„Vissza akarjuk, vissza tudjuk szerezni Szatmárnémetit”
„Szatmárnémetit vissza akarjuk nyerni, vissza tudjuk szerezni. Magyar ember vezetheti ezt a várost, ha felismerjük ezt a fontos lehetőséget. 2016-ban Kereskényi Gábor győzelmét minden szatmárnémeti magyar embernek támogatnia kell, közösen kell akarnia a változást. Mindenki segítségére szükség lesz, és elsősorban azért, hogy a magyarság ismét itthon érezhesse magát ebben a városban” – mondta Kelemen Hunor az ünneplő hallgatóságának az RMDSZ Szatmárnémeti szervezetének 25. évfordulóján, csütörtökön.
Az elmúlt negyedszázad nem telt el hiába, mert ha a mostani állapotokat 1989 adventjéhez hasonlítjuk, amikor még senki nem sejtette, hogy néhány nap múlva megbukik a diktatúra, akkor fontos változásokkal számolhatunk – mutatott rá ünnepi beszédében a szövetségi elnök.
„25 év után is áll a Szövetségünk, amely meghatározó tényező idehaza, a Kárpát-medencében pedig az egyetlen magyar szervezet, amely ez idő alatt nem változtatott nevet, jelet, célkitűzéseket, így sikerült megfelelnie a kihívásoknak. Köszönet ezért a két és fél évtizedért a szatmárnémeti magyar embereknek, akik éltették ezt a szervezetet, és hittek abban, hogy ez az a szövetség, amely értékeiket képviselni tudja” – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen szerint ahhoz, hogy a következő 25 évben is meghatározó tényező lehessen, a magyarság érdekképviseletének országszerte fel kell ismernie az új kihívásokat. „Újratervezést hirdettünk tavasszal az RMDSZ kongresszusán. 2016-ban ez azt jelenti, hogy értékeinket úgy kell továbbvinnünk, javítanunk a hibáinkat, hogy a szatmárnémetiek továbbra is tudjanak hinni a Szövetségbe, és abban, hogy a magyarság a mi egyetlen szövetségesünk” – jelölte meg a jövő évi választások legfontosabb feladatát Kelemen Hunor.
Arra emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedekben számtalan olyan próbálkozás volt – Szatmárnémetitől Marosvásárhelyig –, amellyel megpróbálták megroppantani a „szövetség gerincét” azért, hogy elbizonytalanítsák a magyar közösséget. „Most is van olyan szándék, hogy megszüntessék, megbüntessék az RMDSZ-t, ezzel egyidőben pedig megpróbálnak békétlenséget kelteni magyarok és románok között. A többséget mi eddig is észérvekkel próbáltuk meggyőzni követeléseink jogosságáról, és a parlamentáris demokrácia eszközeit ezután sem fogjuk feladni” – szögezte le a szövetségi elnök.
Szatmárnémetit ismét magyar embernek kell vezetnie, hiszen tapasztalható, hogy még a románság egy jó része is visszasírja az egykori magyar polgármestert – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a jövő évi győzelemhez a közösség támogatása és azok összefogása is szükséges, akik néhány héttel ezelőtt még versenyeztek egymással.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármesterjelöltje beszédében arra emlékeztetett, hogy a szövetség 25 éve a demokrácia és jogállamiság útját választotta. „A folyamatosan jövő-menő politikai alakulatok között az RMDSZ negyedszázad alatt megőrizte azokat az értékeket, amelyeket alapítói megálmodtak. A közösségi jogok megszerzéséhez megvolt a kellő szakértelem, amelyet most a fiataloknak is el kell sajátítaniuk” – tette hozzá.
Elmondta: azt tapasztalta, hogy a városban már elkezdődött a magyar-román békés együttélés elleni kampányt, és csak az RMDSZ, a civil szervezetek, az egyházak és a szatmárnémeti magyar közösség összefogása jelenthet áttörést, változást Szatmárnémetiben. Kereskényi arra is kitért, hogy a szatmárnémeti magyarság számára hatalmas öröm volt, amikor a rendszerváltás után előbb magyar alpolgármestere, majd polgármestere lett a városnak. „Fel kell ébrednünk a rémálomból, amelybe a jelenlegi városvezetés taszított mindnyájunkat. Konkrét és megvalósítható tervek alapján kell jövőt biztosítanunk, tennünk a fiatalok itthon maradásáért” – hangsúlyozta a szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Az ünnepi eseményen felszólalt Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, valamint Mille Lajos főkonzul. Az elmúlt 25 év munkájáért elismerésben részesültek és felszólaltak a szatmárnémeti RMDSZ-szervezet volt elnökei: Erdei Péter, Zakota Zoltán, Gergely Csaba, Kabai István és Ilyés Gyula. A negyedszázados évforduló sztárvendége a magyarországi Csík Zenekar volt.
maszol.ro

Megnövelt támogatás – megnövekedett függés
Szőcs Géza nem kevesebb, mint 17 esztendővel ezelőtt, 1998-ban írta le, hogy az RMDSZ addigi, alig 8 éves története úgy írható le, mint egy olyan metamorfózis, melynek során valaki belülről irányított személyiségből kívülről irányított személyiséggé válik. Nem véletlenül.
1998-ra már megtörtént a nagy váltás a politikai stratégiában, a világszemléletben, a közösségi érdekek szolgálatát felváltotta a klikkérdek érvényesülése, a magyar nemzeti önkormányzat elvei szerinti működést a pártlogika, a belső pluralizmus egyre kényelmetlenebb díszletté silányult, Kolozsvár helyett egyre inkább Bukarest vált a politikát irányítók horizontjának meghatározójává.
A bukaresti vonal kezdettől meghatározó pozícióban volt ebben a mamutszövetségben, de egyeduralmuk 1996-ban kezdődött a kormányra lépéssel. Eladdig a magyar érdek képviselői, a távlatokban, magyar megmaradásban és gyarapodásban gondolkodók nem egy csatát megnyertek, kezdve az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozattal s befejezve az 1995-ben kiteljesített autonómia-programmal. (A területi autonómia követelése ekkor került be az RMDSZ hivatalos dokumentumaiba.)
1996-tól viszont már nem az számított, hogy miként lehet nyomás alá helyezni a román hatalmat, miként lehet elsősorban okos, bátor és következetes külpolitikával rákényszeríteni azt, hogy érdemben tárgyaljon az erdélyi magyarság közösségi jogainak köréről, belső önrendelkezéséről, a három szintű autonómiáról, hanem az, hogy melyik lépésünkhöz mit szólnak majd a kormányzati partnerek, akik már a közös kormányzás első évében becsapták magyar szövetségeseiket a történelem és földrajz anyanyelvű oktatásának kérdésében.
1996 óta az RMDSZ vezetés és a román hatalom szimbiózisa egyre erősödött, a “kéz kezet mos” logika szellemében. A kimondott – kimondatlan paktum lényege, hogy egyik oldalról a román hatalom megad minden eszközt ahhoz, hogy az RMDSZ kisajátíthassa az erdélyi magyarság érdekképviseletét, tehát elfogadja azt, hogy az erdélyi magyarságnak a központi költségvetésből kiutalt támogatás teljes mértékben az RMDSZ csatornáin keresztül legyen szétosztva, jogi segítséget nyújt a potenciális versenytársakkal szemben (emlékezzünk az MPSZ választási indulásának 2004-es megakadályozására vagy akár az alternatív küszöbre, amit kifejezetten az RMDSZ kedvéért kodifikáltak), cserébe az RMDSZ nem kényelmetlenkedik, céljait nem a magyar érdekekhez, hanem a román elvárásokhoz és a kormányon levők érdekeihez igazítja, külpolitikai fronton pedig belesimul a román nemzetstratégiába.
S láss csodát, a dolog működik, olyannyira, hogy még meg is növelték idéntől az apanázst.
Nem véletlen, hogy az RMDSZ bármiről hajlandó tárgyalni a többi magyar szervezettel, akár az EMNT-vel, akár az EMNP-vel, akár az MPP-vel, persze különböző hangnemben és konjunkturális adottságoktól függően különböző ajánlatokkal élve (lásd például a közös indulás kérdést), de egy valamiről soha: a forrásmegosztásról.
Ez biztosítja az erdélyi magyar sajtó nagy részének kézből etetését, a klientúra fenntartását és minden vetélytárssal szemben a messzemenő versenyelőnyt a választásokon. Hogy közben az erdélyi magyarság vészesen fogy, az aligha számít azoknak, akik már át vannak programozva az „utánam az özönvíz”-jellegű, komprádor-ihletésű klikk-gondolkodásra.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//erdelyorszag

Székelyföld magára talált
Hát nem sikerült.
Immár bizonyos: 2021-ben nem lesz Európa kulturális fővárosa Sepsiszentgyörgy. A miértet csak találgathatni. Egészen biztos nem a „terrorveszély” buktatta ki a Székelyföld nevében pályázó városunkat a címre esélyesek sorából, ilyen maszlagot gondolkodó felnőtt ember nem vesz be.
Semmi köze nem lehet a zsűri döntésének a civilek tiltakozó beadványához sem, hiszen a négy kifogásolt város közül három neve ott a rövidlistán, negyedik éppen Sepsiszentgyörgy lenne. Marosvásárhely árulása talán-talán, persze, nem azért, mert bárki is a döntéshozó bizottságból a teljes székelyföldi összefogást rótta volna fel. Zárójelben azért megjegyzendő, a különutas Vásárhely pályázatához önként és dalolva jónéhány magyar ember is adta nevét, legitimálva azt az álmultikulturalitást, amely nem engedi köztéren a magyar nyelvű feliratot, az egyetemen a magyar kar beindítását, felsorakozva amögé a városvezetés mögé, amely minden eszközzel arra törekszik, a még mindig felerészben magyarlakta városban ne érezzék otthon magukat a városalapítók utódai. Amúgy nincs is azon csodálkoznivaló, hogy e versenyben Marosvásárhely nem jutott túl a selejtezőn, hiszen pályázatukkal nem annyira a cím elnyerésére törekedtek, mint ország-világnak egyértelműen megfogalmazni üzenetüket: az egykori Székelyvásárhelynek semmi köze Székelyföldhöz. Még az „úgynevezetthez” sem. És ebbe a csapdába szépen belesétáltak az erdélyi magyarság sorsát mint könnyű pihét a kabátgallérról lepöckölő úrifiúk. Lokálpatriotizmus? A rövidlátás nem mentség. És spekulálni is lehet. Tizennégy város pályázott az Európa kulturális fővárosa címre. Nyolc erdélyi, hat óromániai. A döntőbe négy jutott. Három erdélyi és a főváros. Talán ezért oly rövid a rövidlista. Hiszen már így is felborult az egyensúly. Mely eleve meg sem volt.
Bizonyosság hiányában esetleg Antal Árpád megérzésére hagyatkozhatunk. A polgármester azzal az érzéssel maradt csapata pályázatbemutatóját követően, hogy a zsűri nem igazán hisz abban: mindazt, amit tervként, elképzelésként felsoroltak, meg is tudjuk valósítani. És ez fáj. Nagyon fáj. Lehet a székelyre, a magyarra sokmindent rámondani, még többet ráfogni, de azt, hogy vállalását nem teljesíti, még ellenségei sem állítják. Magyar ember szava kontraktus – ezt a szólást egyetlen más nemzet sem alkalmazza magára.
Veszítenivalónk nem volt. Ha címet nem is, de annál többet nyertünk. Megmutattuk, merünk nagyok lenni, le tudjuk győzni a kishitűséget, összefogásból – bár még csak kultúra terén – követhető és követendő példát mutattunk, sőt: mércét állítottunk. A pályázatnak köszönhetően Székelyföld végre magára talált. Ha csak ennyi, már ez is megérte.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
PERSONA NON GRATA? Kitiltatná Romániából egy moldovai liberális honatya azon képviselőtársát, aki csütörtökön a parlamentben tépett össze egy 1930-as Nagy-Románia-térképet, amely a mai Moldova területét is magában foglalta. Alina Zotea Klaus Johannis államfőnek írt levelében úgy véli: a szocialista Vlad Bătrîncea gesztusa súlyos sértés „a Prut mindkét partján élő románokkal szemben”, és az ilyen akciók mind az állam, mind polgárainak imázsát súlyosan károsítják.
Ezért arra kéri a román államfőt, hogy kezdeményezze Bătrîncea nemkívánatos személlyé nyilvánítását Romániában. Marius Lazurca, Románia chişinăui nagykövete ugyanakkor higgadtabban állt az ügyhöz: szerinte a térkép széttépése nem érinti Romániát, az egyszerűen a moldovai belpolitikához kapcsolódik. (Főtér)
ZÁSZLÓŐRZŐK NEM KELLENEK. Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és határozottan elutasítja azt a szociáldemokrata törvénykezdeményezést, amely értelmében a polgármesterek és a megyeitanács-elnökök hivatalból elveszítenék mandátumukat, ha nem hordják a háromszínű román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja – mondta el Cseke Attila szerdán. Az RMDSZ Bihar megyei törvényhozója azt követően nyilatkozott, hogy a képviselőház közigazgatási szakbizottságában a szociáldemokrata törvénykezdeményezést ezen a héten megszavazták. Mint fogalmazott, nem zászlóőrző polgármesterekre és megyei tanácselnökökre van szüksége Románia lakosságának. Cseke felhívta a figyelmet arra, hogy az említett törvénykezdeményezés több szempontból is torzítja a helyi önkormányzatok autonómiáját, valamint ellentmond annak az elvnek is, amely a választott tisztségekre vonatkozik. (Maszol)
UNALOM ELLEN. Vélhetőleg unalmasnak találta képviselőtársa hozzászólását Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-es szenátor, ezért döntött úgy, hogy kereken egy órán keresztül telefonjára koncentrálva, egy játékkal „birkózzon” meg. Az épületes honatyai cselekedetet a Digi24 operatőre rögzítette, majd rákérdezett a szenátorra, aki előre tagadni akarta az egészet, majd belegabalyodott a magyarázatba. Végül elismerte, hogy játszott, de egy logikai játékot, memóriajátékot, nem háborús izét, s azt is csak az utolsó napirendi pontnál, mivel már ismerte a kolléga véleményét. „Mit kellett volna tennem, nézzem, amint beszél?” – fűzte hozzá. Végül azt is hozzátette: nem tartja elfogadhatónak, amit tett, és többé nem fordul elő. Jaj, és hogy eddig ilyen nem fordult elő vele.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése (4.) (Ötvenhat Erdélyben Bibó László golgotajárása)
Bibó László Apácán született 1939. február 26-án. Vesszőfutása azt bizonyítja: már elsőéves teológusként a Securitate célkeresztjébe került.
Mindössze tizenhét éves volt (1956-ban a X. gimnáziumi osztály elvégzése után érettségizhettek – T. Z.), amikor a Securitate kifogta a Kolozsvárról 1956. november 13-án a „Sztálin tartományban élő Bibó Mátyásnak, Apáca község, Nagy utca 319. szám alá” küldött levelét.
„Magyarországon folytatódnak a harcok. Közel 100 ezer halottról van eddig tudomásunk. Nálunk még nem történik semmi. Az itteni román lakosság minduntalan ellentmond a magyaroknak. A Victor Babeş Egyetem fölfegyverkezett, de ez még egyelőre nem jelent semmit.” – áll a levélben.
Bibó László ellen azonnal megfigyelési dossziét nyitottak. A teológusok követésére „szakosodott” Ioan Onac hadnagy intézkedési tervet dolgozott ki: „Azonnal ellenőrizni a fegyverekkel kapcsolatos állításokat! Az ügynököt oda kell irányítani, hogy tisztázza: honnan tudja az illető (Bibó László – T. Z.), hogy a Victor Babeş Egyetemen fegyverkeznek?”
Bibó László és Veress Károly evangélikus teológusok elleni nyomozásról a belügyminisztérium Kolozs tartományi igazgatóságának egyik, 1958. február 18-án keltezett dokumentuma tájékoztat: „A rendelkezésünkre álló adatokból kitűnik: fent nevezettek aktív szerepet vállaltak az 1956 novemberében Mózes Árpád által kezdeményezett ellenséges tevékenységben, amit a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatói folytattak. Ugyanakkor az adatokból az is kitűnik: fent nevezetteknek tudomásuk volt egy Sztálin tartományi ellenforradalmi szervezetről, amelynek szálai a feltételezések szerint Kolozsváron is megtalálhatóak, és amelynek ők is tagjai.” A követési dosszié az időközben már felgöngyölített, Brassó központú Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete – EMISZ – és a kolozsvári evangélikus teológusok kapcsolatát, illetve tagságát igyekezett kideríteni: „Kik a tagjai ennek a szervezetnek, a megnevezettek milyen szerepet játszottak és milyen tevékenységet fejtettek ki ebben a szervezetben? Létezik-e ehhez hasonló szervezet Kolozs tartományban, ha igen, kik rakták le az alapjait, és kik a tagjai?”
Végül Bibó Lászlót és Veress Károlyt valójában nem a brassói EMISZ tagjaként, hanem evangélikus hallgatóként ítélték el. Az „összekeverés” hátterében egy 1958. március 10-ei, „Pavel ügynöktől” származó, a brassói állami magyar gimnázium sorsát megpecsételő jelentés állt: „1955 és 1956 között a sztálinvárosi (brassói) 4. számú középiskola tanulóit néhány tanár, különösen a nagy népszerűségnek örvendő Szikszai (Szikszay – T. Z.) Jenő magyar szakos tanár, nacionalista, transzilvanista szellemben nevelte. Szikszai (…) nacionalista szellemben mutatta be a Rákóczi által vezetett kurucok függetlenségi harcát. Az 1955–56-os tanévben kihagyta a tananyagból a szovjet és az 1919-es (magyar) proletárdiktatúra emigráns költőit, helyettük olyan dekadens költőkről adott elő, mint Tóth Árpád, Kafka Margit és Illyés Gyula. (…) A Magyar Népköztársaságban 1956 őszén történt események után Szikszai találkozott a forrással, és azt állította, hogy a hajdani „moszkovita” disszidens írók, mint Háy Gyula és Aczél Tamás képviselik az igazságot. Azt állította, hogy a Bolyai Tudományegyetem tanárai közül csak Szabó (T.) Attila képvisel értéket, a többi a nullával egyenlő. Szikszai nacionalista szellemű nevelésének képviselői a következők: Sándor Balázs (unitárius teológusként az EMISZ-perben huszonöt év kényszermunkára ítélték), Gál Tibor (az EMISZ-szel való kapcsolata miatt nyolc év fegyházbüntetés), Fikker Ferenc református teológushallgató (tizenöt év börtönbüntetés), Bibó László teológushallgató.
Visszatérve Bibó Lászlóra, a III. éves evangélikus teológust Kolozsváron 1958. október 29-én tartóztatták le. A korábban tiltott határátlépésért három év és négy hónap börtönbüntetésre ítélt zárkaügynök november 10-én már részletes jelentésben számolt be Bibó László 1956. októberi-novemberi tevékenységéről: „A magyar egyetemi hallgatók nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel követik a magyarországi eseményeket, míg a tanárok egészen más magatartásról tesznek tanúbizonyságot, elfogadják az események »hivatalos« értelmezését”. (…) Azt beszélték a teológusok körében, hogy a Victor Babeş Tudományegyetem hallgatói fölfegyverkeztek, és arra kérték a magyar diákokat: vegyenek részt velük egy közös, a magyarországi egyetemisták harcával rokonszenvező utcai tüntetésen. Ez a felhívás azonban csak provokáció lett volna, ugyanis a valódi terv szerint a magyar hallgatók haladtak volna elöl, és amikor elérkeztek volna a Monostor negyedbe, a helyi (román) lakosok elölről, míg a román diákok hátulról támadtak volna. (…) Bibó néhány általa írt vers, például A magyar jellem című tartalmáról is beszélt. A(z elesett magyar forradalmárokért viselt) „gyászszalaggal kapcsolatosan Bibó azt állítja, hogy a magyarországi események során minden evangélikus teológus viselte, és hogy a református teológusoktól kapták. Azt, hogy ki osztogatta a szalagokat, nem tudja. Ő már szeptembertől kezdve kabátja hajtókáján fekete szalagot viselt, ugyanis meghalt a nagyapja. Ha nem jött volna közbe ez a személyes jellegű gyász, akkor is fekete szalagot viselt volna, ahogy a többiek a magyarországi események iránti együttérzés jeleként.” Mózes Árpád és társai perében Bibó Lászlót annak a beismerésére akarták rávenni: a Protestáns Teológiai Intézet diákjai „Erdély elrablásán, Magyarországhoz való csatolásán” ügyködtek. Az Erdély-diverzió, az Erdély elrablásának veszélyével való riogatás propagandája máig változatlanul hatásos: a magyar kártya kijátszásával akár ötpercenként félre lehet vezetni a románság jelentős részét! Mindmáig nem talált értő közönségre a románok kollektív emlékezetében Grigore Gafencu, Románia 1938 és 1940 közötti külügyminiszterének, Románia 1940 júniusa és 1941. június 21-e közötti moszkvai nagykövetének, a New York-i Szabad Románok Ligája alapító elnökének a magyar forradalom napjaiban megfogalmazott vallomása: „A budapesti fegyveres felkelés sokkal inkább, mint a lengyelországi események, megmutatta azt, hogy lehetetlenség békés megegyezés a megszállt országok és a szovjet megszállók között. (…) Ennek a harcnak a tétje pedig nem csupán a mi országunk sorsa, hanem Európáé, az egész szabad világé.”
Bibó Lászlót „a fennálló társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával állították hadbíróság elé: kilenc év börtönbüntetésre ítélték. Előbb a Securitate kolozsvári börtönében, majd Szamosújváron raboskodott. 1959. október 1-jén a Brăilai Nagyszigetre vitték, ahol a stoeneşti-i, salciai, grădinai megsemmisítő munkatáborokban dolgozott. Innen szabadult 1963. január 29-én. Gödri-Oláh János mellett ő a másik evangélikus teológushallgató, akinek nem engedték tanulmányai folytatását. Előbb az apácai erdőgazdálkodási hivatalnál, majd a Kovászna Megyei Legelőgazdálkodási Hivatalnál, a bodoki mezőgazdasági gépesítési állomáson dolgozott. A Kovászna Megyei Pénzügyi Igazgatóság tisztviselőjeként vonult nyugdíjba. Sepsiszentgyörgyön élt, néhány évvel ezelőtt itt hunyt el.
TÓFALVI ZOLTÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Silviu Brucan almacsutkák alatt
Beszélgetés Nick Thorpe angol újságíróval, a BBC közép-európai tudósítójával A nyugati újságírók felelőssége is, hogy ma Kelet-Közép-Európa – és benne a magyar kisebbség – helyzete alig téma Nyugat-Európában. Így tartja Nick Thorpe, aki a BBC közép-európai tudósítójaként 1986 óta követi figyelemmel a volt kommunista térség átalakulását.
– Milyen véletlen folytán fedezte fel ezt a régiót?
– Úgynevezett politikai turistaként jártam először, még 1983-ban Magyarországon. Az akkoriban egyre aktívabb Dialógus békecsoportot próbáltam megkeresni Budapesten, amelynek atomellenessége az amerikaikat és a szovjet atomfegyverkezést egyaránt célozta. Bátor cselekedet volt, hiszen nekünk Nyugat-Európában könnyű volt tüntetni mindenféle környezetvédelmi ügyekben, de Magyarországon ez akkor még roppant veszélyes dolognak számított. Nevek és címek nélkül érkeztem, az angol partnerek ugyanis nem akartak nehézségeket okozni a csoport magyar tagjainak, ezért aztán semmiféle elérhetőséget nem adtak ki. Az érkezésemet követő első napon a barátnőmmel egy budai borozóban ültünk, amikor bejött egy férfi egy gyerekkel, kabátján a Dialógus jelvényével, körülnézett és kiment. Erdély Dániel volt és a fia, Mátyás, ma neves operatőr, fotós. Persze, ez csak azt követően derült ki, hogy utánuk mentem, leültünk, összebarátkoztunk.
– Ezért választotta Budapestet első újságírói állomáshelyének?
– Részben. Akkoriban sokat utaztam mindenfelé, 1984–85-ben angoltanárként dolgoztam Finnországban, s amikor ’85 márciusában a finn nemzeti eposz, a Kalevala összeállításának 150. évfordulóját és a szerzőt, Elias Lönnrotot ünnepelték, arra gondoltam, milyen érdekes lenne Lönnrot sínyomain átmenni a szovjet oldalra. A szovjet-karéliai Petrozavodszkból aztán Szentpétervárra – akkor még Leningrádba – készültem átvonatozni, az éjszakai indulás előtt pedig még színházba akartam menni. Az előadás azonban elmaradt, mert aznap halt meg Konsztantyin Csernyenko szovjet pártfőtitkár. A hálókocsifülkében egy fiatal párral utaztam együtt, s mivel a folyamatosan játszott gyászzene nem engedett aludni, beszélgettünk, barátkoztunk. Tőlük hallottam először, hogy egy ismeretlen fiatal politikus, bizonyos Mihail Gorbacsov lesz az utód, és minden megváltozik a Szovjetunióban. Azon az éjszakán döntöttem el, hogy újságírásba kezdek. A Szovjetunióhoz nem volt kedvem, Budapesten viszont már voltak barátaim.
– A BBC azonnal vevő volt a cikkeire?
– Azért ez sem volt ennyire egyenes vonalú. Elmentem a BBC-hez, bejelentettem, hogy 1986 februárjától Magyarországra megyek, s ha igénylik, szabadúszóként küldhetek cikkeket. Párhuzamosan a The Economist, a The Guardian, a The Financial Times is jelezte, hogy érdekli a dolog. Szerencsémre senki sem volt kíváncsi a szakmai előéletemre, mert nem lett volna, mit bemutatnom. Igyekeztem azért tanulni, felvettem a BBC rádiós világszolgálatán sugárzott riportokat, majd legépeltem, hogy ismerkedhessek az anyagok szerkezetével. Közben pedig tanultam a magyar nyelvet, igyekeztem felfedezni az országot. Az első nagy sztorim 1986. március 15-tel kapcsolatos, amikor háromezer ember vonult az utcára, s mivel a hatóságok nem tudták kezelni a váratlan tömeget, meglehetősen nagy botrány lett belőle. A BBC és a The Financial Times hozta le az ott készült anyagomat. – Mit gondolt akkoriban, még meddig marad fenn a kommunista tábor?
– Roppant izgalmas időszak volt, egy újságíró számára pedig maga a paradicsom. Minden exkluzív volt, amit írtam, hiszen sokáig az egyetlen nyugati tudósító voltam Magyarországon. 1989 tavaszán úgy tartottam, hogy talán öt év alatt mehetnek végbe lényegi változások, bár a kommunista blokk országaiban, Csehszlovákiában, Kelet-Németországban utazgatva érződött, hirtelen mennyire felgyorsulnak az események. Hogy mennyire rosszul ítéltem meg a helyzetet, igazolja az is, hogy 1988 nyarán hazamentem Angliába pihenni egy kicsit. Fárasztó két év volt mögöttem, arra gondoltam, lazítás közben könyvet írok a változásokról – amelyek bekövetkeztéig, mint mondtam, akkor még öt évet adtam. Ezért aztán nem voltam jelen Nagy Imre újratemetésén, de augusztus már újra Budapesten talált.
– Románia „munkaköri kötelességként” került az érdeklődése fókuszába?
– Korántsem, először egy kis Polski Fiat utasaként, magánemberként jöttem Romániába 1986-ban, kis falvakat látogattunk magyar barátaimmal, akkor szerettem bele Erdélybe. Egy évvel később húsvét tájékán már újságíróként, egy jászvásári diáktüntetés hírére indultunk újra Romániába egy rádiós kollégával az Amerika Hangjától, két hét alatt bejártuk Moldvát, Bukarestet, Erdélyt, mindig egy vagy több autó „kíséretében”. Fél év múlva, ’87 novemberében egy amerikai kollégával utaztam Bukarestbe. Szerencsénk volt: már megvolt a vízumunk, amikor érkezett a hír a brassói teherautógyári tüntetésekről. A hatóságoknak bejelentett terveink között rutininterjúk szerepeltek a nemzeti bank elnökével, a Scînteia, az Agerpres főszerkesztőjével, igazából azonban a diktatúra arculatáról akartunk riportot írni. A brit nagykövetség klubjában sörözés közben az egyik diplomata diszkréten egy névjegykártyát csúsztatott oda hozzám, s jelezte, fordítsam meg. A másik oldalon egy név – Silviu Brucan – és egy telefonszám állt. Akkor még fogalmam sem volt, ki az a Silviu Brucan, de azért felhívtam. Egy öregúr válaszolt nagyon jó angolsággal, elmondtam, hogy a BBC és a The Independent részéről keresem, kollégám a UPI hírügynökségtől van, mire ő megadta a lakcímét.
– Kivel-mivel találkoztak Brucan lakásában?
– Elsősorban John Kennedyvel és Gerald Forddal készített közös képekkel. Brucan rögtön rákérdezett: tudják, ki vagyok én? Mire mi bevallottuk, hogy nem. Számítottam rá, készültem, folytatta Brucan, itt van két papír, először ezeket olvassák el. Az egyiken egy jelentős karriert maga mögött tudó nagy kommunista életrajzát olvashattuk. A másik iratban teljes támogatásáról biztosította a brassói munkásságot, s figyelmeztette Ceaușescut, hogy ha nem következnek be lényegi változások, a Román Kommunista Párt lengyelországi társa sorsára juthat. Nagyon féltette a pártot.
– Brassóban milyen állapotok fogadták önöket?
– Elsősorban egy teljesen újrafestett, újraüvegezett pártközpont. Mivel egészen szorosan követtek bennünket, azt találtuk ki, hogy térképpel a kezünkben sétálunk a Fekete-templom körül, s fiatalokat állítunk meg útbaigazításért, akikről feltételeztük, hogy beszélnek angolul vagy németül. A többség menekült előlünk, de azért akadtak olyanok is, akik – miközben mondták, hogy egyenesen, majd balra – beleszőtték azt is, hogy tízezer ember tüntetett, legalább egy meghalt, a viszontlátásra. Találtunk viszont egy olyan férfit is, aki megkérdezte, hol lakunk, és találkát adott nekünk este nyolcra a szállodánk előtti buszmegállóban. Valóban ott találtuk, de nem szólítottuk meg, csak utolsó pillanatban felszálltunk a buszra, és követtük a lakására, ahol aztán hajnali kettőig beszélgettünk. A férfi jól beszélt angolul, és a tüntetésen is jelen volt.
– Megúszták? Nagyon megjárhatták volna...
– Már akkor tisztában voltunk, mekkora szerencsénk van. Az esti vonattal készültem visszaindulni Budapestre, s bár az indulásig próbáltam még másokkal is kapcsolatba lépni, a szekusok már éberebbek voltak. De a sztori megvolt, plusz a Brucan-beszélgetés, már csak egy feladat várt ránk: kijutni Romániából. Mivel tartottam tőle, hogy keresik majd nálam azt a papírt, előbb úgy gondolkodtam, hogy megtanulom a tartalmát, majd megsemmisítem az iratot, de aztán meggondoltam magam. A vonat nagyon zsúfolt volt, 36 órás állandó készültségi állapot után mélyen elaludtam. Egyszer arra ébredtem, hogy valami csöpög a fejemre. Megtapogattam, vér volt. Egy újságpapírba tekert csomag csöpögött, kérdeztem több embertől, kié, de senki nem tudott róla. Gyorsan leszedtem, átvittem a szomszéd fülkébe, bevágtam az ülés alá. Az újabb ájult alvásomból már a határon ébredtem, s még mindig ott volt a zsebemben Brucan írása. Szerettem volna megmenteni, bementem hát a vécébe, megpróbáltam a tükör mögé rejteni, amikor valaki berúgta az ajtót, majd elnézést kérve elment. Mivel nem tudtam, látta-e a még csak félig elrejtett papírt, visszamentem a fülkébe, bedugtam a kukába néhány almacsutka alá. Abban a pillanatban berontottak a szekusok, és keresni kezdték a papírt a zsebeimben, majd elvitték a csomagjaimat. Egy óra múlva visszajöttek, csak a jegyzetfüzetemet tartották meg, amelyben azonban minden saját titkos kódom szerint szerepelt, telefonszámok nélkül. De semmi sem számított már: szabad voltam.
– Gondolom, egy ideig nem nagyon volt kedve Romániához.
– Dehogynem: 1988-ban interjút kértem Ceaușescutól. Behívtak a budapesti román nagykövetségre, egy Gheorghe Albuț nevű konzul fogadott, aki kávé és cujka mellett értésemre adta: Ceaușescu elvtársnak nem szokása börtönben interjút adni. Márpedig ha beteszem a lábam Romániába, rögtön letartóztatnak. – Hol érték a ’89-es események?
– Egy angliai kisvárosban. Előzőleg forradalomról forradalomra utaztam Európában, a temesvári események híre Berlinben ért utol. December 18-án Londonban a BBC egyik adásában már megkockáztattam, hogy Ceaușescu nem éri meg a karácsonyt, amit nagyon nem akartak elhinni nekem. Aztán a barátnőm, Andrea december 25-én hívott, hogy Ceaușescunak vége. Másnap vissza is repültem Budapestre, 27-én pedig indultam Temesvárra.
– Mennyiben változtatta meg az életét, a munkáját a kommunista tábor megszűnése?
– Azóta minden más. Ennek ellenére csodálkoztam, hogy a nyugati kollégák többsége már 1990 tavaszán kezdett körülnézni, hol ígérkezik a következő forradalom. Én maradtam, immár arra kíváncsian, hogy mi lesz a továbbiakban ezekben az országokban. Idealista voltam: arra számítottam, hogy a német egyesítés mintájára valamiféle európai egyesítés következik. Nem gondoltam volna például, hogy Magyarországnak 2004-ig, Romániának 2007-ig kell várnia a csatlakozásra.
– Milyen mértékben figyel ma a nyugati közvélemény a kisebbségi kérdésekre, a romániai magyarságra? – Ma ez csak nagyon kis mértékben téma Nyugaton. Cinikusan hangzik, de így igaz: míg nincs botrány körülötte, addig nem az. Összességében Magyarország, de Románia is csak mérsékelten érdekes 1990 óta. Pedig sikersztori is lehetne, hogy a románok és a magyarok nem harcolnak egymással, hogy lehet magyarul tanulni. Talán nekünk, nyugati tudósítóknak is többet kellett volna tennünk ennek érdekében. A baszk, a katalán, a koszovói példa tematizálása segíthetne az ügyön. A skót függetlenségi népszavazás viszont nem, mivel egészen más ott a történelmi háttér, sokkal több idő állt rendelkezésre a sebek begyógyulására. Amit viszont kijelenthetek: ha Skóciában élő angol lennék, a skót függetlenségre szavaznék, hiszen Anglia és mi, angolok nem leszünk kevesebbek ettől.
CSINTA SAMU
Nick Thorpe
az angliai Kent megyében fekvő Upnor településen született 1960-ban. Egyetemi tanulmányait Reading egyetemén végezte modern nyelvek szakon. Posztgraduális tanulmányokat folytatott a szenegáli Dakar, valamint a németországi Freiburg im Breisgau egyetemén. 1983-ban érkezett Magyarországra egy béketüntetésre, aztán ott telepedett le, magyar feleségével és öt fiával azóta is Budapesten él. 1986-ban lett a BBC budapesti állandó tudósítója, munkaterülete 1996-ban kibővült más kelet-közép-európai országokkal, így Romániával és Bulgáriával is. 2009-ben könyvet jelentetett meg a kelet-közép-európai rendszerváltozásokról Befejezetlen forradalom címmel. A Duna című kötete, amelyben a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig járja végig a folyót, 2015 októberében jelent meg. Dokumentumfilmeket is készített a Duna Televízió és az MTV számára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Vers elől megszökni nem lehet
A Sepsiszentgyörgyön született, ma Dabas városa megbecsült polgáraként második otthonra lelt Kapui Ágota kora ifjúságában szerelembe esett a Verssel, legbensőbb titkaink rejtegetőjével és világgá kürtölőjével, s e béklyót hiába kísérelte lerázni, nem engedett.
Lírát bővebben termő kolozsvári egyetemi évei alatt már felfigyelhettünk erős, közéleti húrokat is pendítő, „kolompok, idegen parancsok, katonák” közt fölcsendülő, „kullancs-rögeszmékkel” szembeszegülő vérbő hangjára, korán megmutatkozó formaérzékére. Antológianyitó verse még megjelenhetett nemzedéke bemutatkozó kötetében (Ötödik évszak), s jó néhány verse egy-két, lázongóbb tartalmat is befogadó korabeli lapban (Ifjúmunkás, Korunk), s miközben képessége támadt a világ „tövises szépségének” megmutatására, korán föl kellett ismernie, hogy „hiába voltunk sirály-röptűek, vadászó képességgel megáldott időlovasok”, az ő gyöngyei is disznók elé peregnek. A Forrás-sorozatban megjelenésre váró első kötetén hosszú évekig bóbiskol a láthatatlan cenzor, munkahelykeresésben peremre szorítják, „múltja” miatt elvtársak dorgálják, még a helyi lap ipari rovatához sem engedik betűközelbe. Így hát a nagyívű Eretnek zsoltárban maga is a Fennvalón kénytelen számonkérni: „miért simogattad el bennünk, / szelíd tigriseidben a felszökő indulatot, / miért ostoroztad bennünk / a morduló haragot, / te mesteri állatszelídítő, / miért küldted közénk a prófétákat, / hogy a demagógia mételyét terjesszék közöttünk, / hogy nyugtalanná tegyék nyájadat / álszent tanításaikkal, / első feljelentői az emberi nemnek, / vaskos jutalom jegyében üdvösséggel kufárkodók!...” S bár élni szeretne az indulás talentumával, „szavakat állítva csatarendbe, / egymásért mindet, sosem egymás ellen, / hogy őrizzenek talpig készületben, / mint rendíthetetlen ólomkatonák”, de a felelősséggel ejtett szó megnehezül számára, vagy épp „lefejtik szájáról, mint a kagylót”, s az oly nagyon áhított, fürkészett és vágyott szabadságról is kiderül, hogy csupán „a magány felismerése”. Rezignáltan veszi tudomásul:
Nem teremnek nekem már a szavak
Sem igent sem nemet
Sem állítást sem tagadást
Sem engedelmet sem engedetlenséget
A hallgatás szélfenyői őriznek mozdulatlanul
bejárhatatlan csenderdőm közepén
A gyermekkort hívná segítségül, s betört fejű babák vézna hangocskáját véli felsírni, amikor az anya csillagokat kever a tejbe, az anyatej varázsa is tovaillan, s „mint óriás tűpárna, olyan a föld”. Bartókhoz fordulna támaszért, mert „Isten fekete báránya tilosban ténfereg, / érte térdepel a Szó a fogak márvány lépcsőin”, gyertyaként gyullad meg ajkakon a dallam, s a fájdalom hangján kérdezi: „láttad-e már elgyötört emberi alakban a zenét?” Mert:
élni csak ott lehet
ahl élni hagyják ajkunkon az
éneket. Hangja egyszerűsödik, balladásodik, Fakaslaka című kis dala nemzedékeken átnyúló relikviák közé kívánkozna, a Tamási-emlékházba: „merre mentél mese-ábel / csillagos a nyikó völgye / csobogása hívó-tiszta / szép domokos anna könnye // kopjafa nyúlik az égig / ahol egykor bölcső rengett / gyere haza mese-ábel / bagoly vigyázza a csendet”.
E bagoly őrizte csendben viszont nagy vajúdások közepette megrendítő versekben születik meg a szülőföld elhagyásának keserű gondolata, s miközben birokra kél a maradás és önfeladás két nagy emberi reflexe, a szó előbb könyörgőre görbed: „...odvai a csendnek, el ne rejtsetek, / arctalan nappalok szürke egyenruhájába / be ne öltöztessetek” (Vers a megmaradásért), hisz az indoklás is rég megszületett, miszerint: „Sosem élhetsz szavak nélkül, / sosem hallgathatsz el végül, / sosem maradsz magad nélkül, / kifosztottan, vereségül” (Soha).
Az élet azonban kegyetlen koreográfus, nem bíbelődik költők óhajaival-sóhajaival, így hát a 89-es nagy romániai felfordulás előtt egy esztendővel Kapui Ágota is egy szál bőrönddel, kisgyerekével és férjével, több erdélyi magyar társaságában útközben találja magát az anyaország felé, ahol igazán nem fenyegethet költőt az anyanyelv elveszítésének veszélye, hisz épp identitásvesztés elől menekül. Furcsa membrán a poétalélek mégis, ha egy közösség amolyan szívmegnagyobbodásaként (jé, de hosszú szó!) éli élményeit, s váljék dicséretére Kapui Ágotának, hogy bárhová merült alá vagy hágott magaslatra léte folyamán, onnan költőként mindég jelentést hozott, még ha magától a poétai fényűzéstől menekülőben, kínjaival látszólag és folytonosan leszámolóban is volt. E könyv verseinek java része is, született bár lét-helyszín- vagy honváltás előtt, avagy után, ennek az életérzésnek manapság már szokatlanul érzelemgazdag kitárulkozásával, mondhatni viviszekciójával szolgál. Íme a földet érés hosszúra nyúlt pillanatai: „Először csak dadogni kezdtél / Nyelved feltörték a szavak / Aztán lassan nem jutott eszedbe a szülőföld / a haza / az anyanyelv…/ Majd suttogni kezdtél / torkodra szorított kézzel / És mutatni akartál valamit / amit nem lehet felfogni ésszel / Aztán csak legyintettél, némán / Nem éreztél már haragot / Feküdtél idegen földön // Mint aki mindent feladott.” Persze, tudom én, hogy nem méltányos dolog idézetek csipegetésével érzékeltetni egy életérzés fejlődésrajzát, hiszen Kapui Ágota nemcsak impresszió-gyűjtögető, de versépítő költő is, darabjainak nemcsak szerkezete, de íve, lendülete is van, néha tördeléstechnikával is jelezve. És persze hogy nem arról szólnának a fenti sorok, hogy utasunk rossz helyre érkezett volna. Élete csak – választóvonalhoz. Egészében másolom ide kedvencemet, melyet antológiadarabnak is vélek:
A másik oldal
Tükör a múltad, kristály, velencei, Nem fed fel ráncot, sem apró foltokat Tükör a múlt, üveg, bűnöket ragyogtató, Tisztára lehelt, áttörölt, makulátlan, Mint maga az ifjúság, a kedves, a sima homlokú. Tükör a múltad, fényes, mint a hajnalok,
Kristálytavában látod önmagad, Ott ülsz középen, pőrén, fiatalon, Arcodon mulandó mosollyal, S halandó léted bársony köpenyét Magadra húzod lassan, tétován. Macskaléptekkel elindulsz felém. Én itt ülök a tükör mögött. Az élet másik oldalán.
Igen sok oldala van a mi közösségként megélt magyar életünknek. Idén, nyár elején valakinek eszébe jutott Kapui Ágota szülőföldjén, hogy hiányzik közülünk valaki. És verskérő levél kereste meg születésnapra emlékező interjúkérdések kíséretében. És Ágota készséggel válaszolta, nincs őbenne semmi tüske, de verset már régóta nem ír, kötetet sem szándékszik összeállítani az eddigiekből. De azért mégis mellékelt néhányat a hazanézőben születettek közül. Csak egyből emelnék ki részletet ide:
Variációk határokra Szétszaggatott ország fájdalma lüktet szívem helyén – tenyérnyi kis haza És elfordítom halkan a fejem ha magyart üldöz csahos indulattal új prófétáknak kétarcú hada Ha anyanyelvem keresztre feszítik És használatát törvény tiltja meg A vasszög ízét ott érzem a számban – Keserűségem szégyen pirulában – Könnyel kevert rút szavakat Meglelem egyszer tán nyugalmam Ahogy hazát is újat kaptam én, Bár oly boldogan bukdácsolnék újra régi utcácskák tört macskakövén. Hazát mely a nevemen szólít De nem érti ha mondom a nevem Anyám nyelvén gagyog az értelemről De nem szól hozzám anyanyelvemen És íme a versek, melyek könyvvé szerveződtek megkeresni költőjüket, aki hűtlenül el akarta hagyni őket. FARKAS ÁRPÁD A könyv megvásárolható hétfőtől a Tortoma könyvesboltban
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Földhöz tapadt Ég (Iancu Laura)
Szép, meghitt idő az ádvent kora. Olyan, mint egy nyitott ajtó, melyen nemsokára beérkezik a várt személy – különben kihűl a szoba, s olyan, mint a mécses, amely nem alszik ki, mert a feléje tartónak el kell érkeznie a világosságig. Várunk Valakire, Valaki mindig vár ránk.
S bár „oldalbordája” vagyunk valakinek, önmagunkban mégsem vagyunk elegek. Életünk a várakozások nagycsütörtöke, s tán nem is a megérkezés a végállomás, hanem az újabb várakozás. De vajon van-e öröm az érkezésben, ha nem vágytunk rá? Mutatja-e az irányt a Csillag, ha nem feléje tartunk? Megszenteli-e a jászol történelmünket, ha nem lépünk be az istállóba? Meg kell aláznunk magunkat, be kell lépnünk a barlangba… azaz le kell mondanunk a gőgről, a hamis önbizalomról, le kell ereszkednünk a szív hangjáig, le kell ereszkednünk karácsonyig, hogy a Keresztig juthassunk, hisz hittel vagy magányosan: ez a sorsunk. Krisztus folyton úton van, örökké jön, minden pillanatunk ádvent, mert Krisztus a várakozásban él. És otthon talál-e minket az érkező? Az ünnep az a megszentelt idő, mely alatt a profán és a transzcendens terek átjárhatóvá válnak, így került az Ég a Földhöz egész közel, érintkezésig közel, átadta nekünk a Világosságot, s örök érvényű lett ezáltal a visszaút, a felemelkedés. Magasztosabbat, emberfelettibbet az istenélménynél a halandó nem talál. Letanyázik itt minden elme, minden vándor, ha egyszer megérkezik. Minél inkább tiltották a szót, annál makacsabbul erősödött az ellenállás. Így maradtunk meg mi, moldvaiak s így maradhatott meg kereszténységében a magyarországi. Belőlünk az e világi hovatartozást, testvéreinktől a túlvilági hovatartozást kívánták megvonni. Apránként, majd egyre véresebben. Különös történet az aprószenteké. Amikor történelmünk felett elmélkedünk, a párhuzamokat keressük. Amikor 1889-ben elrendelték a magyar nyelv kiiktatását Moldvában, tulajdonképp az élet ellen tettek kísérletet. Hiszen mi a csecsemő, ha nem az élet jelképe? És mi a nyelv, ha nem az ember léttere, léteszköze? Azt hihette Heródes: megölte versenytársát, megölte Istent, s már nem inoghat alatta a trón. Heródes tettét gyakorolta a materializmus, kivégzéseit ismétli meg az ateizmus.
Azt hiszik, Isten lesz kevesebb ezáltal, holott Istent akarják elérni, csak bűnös módszerrel. Amikor megszelídült a vérontó düh, s a féltékenység feltöltődése megállt, egy utat hányt ki testéből a föld, mely elnyújtózkodott egész a Betlehemig. Ezt az utat nem látja bűnös szem, erre nem téved gyilkos, ezen egyedül az Isten vándorol. És minthogy kísérlet volt a nyelvgyilkosság, mert bátrak nem voltak eléggé, Isten fejezte be a történetet, s apáink nyelve így szólhat még otthon. Isten angyala, a Gondviselés gyorsabb a hadseregnél, irgalmasabb a püspökségnél, Isten másképp gondolkodik. Ha igent akar hallani a kérdező a moldvaiaktól, kérdezze bátran: van-e Istened, s ne azt: magyar-e kend? Mert ők többször találkoztak a Láthatatlannal, mint testvéreikkel. A történelem lényege a nevek állandó változása. Ezek a nevek messiások akarnak lenni, de koruk valamennyiszer megsemmisíti igényeiket. A karácsonyi történetben egy a név, s benne nem a hatalom, hanem a szeretet uralkodik. Élt nálunk, Magyarfaluban egy igen szegény asszony kilenc gyermekével. Férje éhséghalált halt, élete alkonyán már földdel táplálkozott a mezőn, csak éjjel, mert nappal érezték halott-szagát a dolgozók, az állatok. Az anya minden karácsonyon járta a falut gyermekeivel, kántáltak. A karácsony talán az ő ünnepük volt. Kegyetlenül szegények voltak! Csak magyar éneket tudtak. Míg a falu minden apraja zengte a román kolindákat, házról házra járt a „Hol vagy, István királ” imája is. Rekedt hangjukból üvöltött a tehetetlenség, a hallgató tán szégyellte is magát. A kapu alatt megbújva felfalták a fonott kalácsot, egy marék hóval lenyomták a morzsákat, s már mentek is tovább, egyre beljebb, hogy már a szívemből énekeltek.
Látogassa meg az Isten, azt kívánom, s a Látogató találja otthon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bernády iskolába érkezett a jutalom
Örömszerző Csodasarok
Újabb Csodasaroknak örülhettek pénteken a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola kisdiákjai.
A Miénk a város című – a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által Kárpát-medencei diákok számára három éve indított – játék újabb megjutalmazottja a tanintézet egyik előkészítő osztályának tanulója, Gherman Eric volt. Ugyanebből az iskolából Kelemen Sára Bernadett harmadik osztályos, a Református Kollégiumból Szabó Ágota előkészítős diák, a Római Katolikus Teológiai Líceumból Cseh Botond Kristóf első osztályos tanuló, a 14-es számú óvodából pedig Airizer Elvira könyvjutalomban részesült. Az Eric osztályát megillető Csodasarkot, illetve a könyveket a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul a Dr. Bernády György Általános Iskolában adta át. Az eseményen jelen levő diákok köszönetképpen furulya- és énekszóval, szavalatokkal teremtettek szentestei hangulatot. Az ünnepi pillanat az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj közös éneklésével zárult. Ezt követően Ioan Borgovan iskolaigazgató mondott köszönetet a vendégnek, majd a konzul arra biztatta a gyerekeket, hogy közösen bontsák ki a karácsonyi ajándékozás hangulatát kicsit már előrevetítő csomagokat. A gyereksereget persze nem kellett kétszer kérni, örömmel vette birtokba az új csocsóasztalt, a társasjátékokat és a könyveket.
Vasárnap délelőtt a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskolába is megérkezik az értékes jutalom, két diák, Székely Dóra és Ignat Attila Sándor Csodasarok díjban, Barabási Koppány Zoltán könyvjutalomban részesül. Mint köztudott, a Kárpát-medencében összesen 50 Csodasarok talál gazdára, ebből 31 erdélyi tanintézetekbe kerül. Jutalomkönyvet 150 gyermek kap a városépítő játékban való eredményes részvételért.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)