Útjavítás, iskolabővítés Székelyszáldoboson
Székelyszáldoboson átvezető út idén megújult – kövezték, hengerelték, kőporozták, lyukakat foltoztak be –, ám ha a bardoci polgármesteri hivatal által letett uniós pályázat sikeres lesz, egymillió eurót fektetnének további felújításába. Tervek szerint a Bardoc központjától Székelyszáldoboson át a vargyasi eltérőig tartó szakaszt aszfaltoznák, szélein betonsáncokat és járdákat alakítanának ki, a Kormos-patakon új hidat építenének, és megjavítanák a valáli hidat is a vissza nem térítendő támogatásból. Balázsi Dénes polgármester bizakodóan várja a pályázat eredményhirdetését: tudták, az új EU-s ciklusban előbb-utóbb megadatik, hogy ilyen célra pályázzanak, ezért a dokumentációt már régebb elkészítették, iratcsomójukat az elsők között iktatták, igénylésüket pedig szakmailag jól megalapozottnak véli. „Nagyon derűlátó vagyok a pályázat sikerességét illetően. Azt remélem, hogy nyerünk, tavasztól őszig az időigényesebb és bürokratikusabb közbeszerzést is lezárjuk, s 2017 elején már kezdődhet is e nem mindennapi beruházás” – nyilatkozta a polgármester. Székelyszáldoboson jelenleg is beruházás folyik: az iskolánál újabb négy tantermet építenek. A hétszázezer lejes bővítésre azért van szükség, mert az elmúlt tanévben száznál több, eddig az előkészítő oktatásban részt nem vevő gyermeket írattak be. A megnövekedett gyermeklétszám felkészületlenül érte az iskola vezetőségét, ideiglenes megoldásként a tornaterem egy részét fel kellett áldozniuk, sőt, még a folyosókból is le kellett választaniuk. A nyáron kezdték a munkát, a falak már állnak, a tetőfedésnek is nekifogtak, amit Balázsi Dénes reményei szerint még a havazás beköszöntése előtt elvégeznek. Tavasszal és nyáron folytatják a munkát, s az új tanévet már a kibővített iskolarészben kezdhetik a gyermekek.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mesék ostromában
„Büszke vagyok arra, hogy a kiadó működésének nyolcadik évében, mintegy hatvan kötet után, végre sikerült kiadni az első meséskönyvet is” – mondta Demeter László, a Tortoma Kiadó igazgatója Sikó-Barabási Eszter Csillagvándor című könyvének bemutatóján, melyet hétfő este tartottak a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban.
A könyvbemutatón a szerzővel és az illusztrátorral, Dávid-Kátai Eszterrel is találkozhattak az érdeklődők, a nagyszámú közönség soraiban pedig – ahogy az ilyenkor illendő – sok gyermek volt. A kiadó vezetője elmondta, általában azzal kezdi a hasonló rendezvényeket, hogy tíz-tizenöt percben elmeséli, milyen hadtörténeti vagy néprajzi témájú köteteik jelentek meg legutóbb a Tortoma Kiadónál, de ezt a részt ezúttal átugorja. Örömét fejezte ki, hogy náluk jelenhetett meg Sikó-Barabási Eszter második meséskönyve, mint fogalmazott, jobb nem háborús vagy történelmi témájú kiadvánnyal, hanem olyan könyvvel zárni az évet és várni a karácsonyt, amely mesevilágról, szeretetről, gyermekekről és egy kicsit talán a felnőttekről is szól.
Demeter László kérdésére válaszolva Sikó-Barabási Eszter elmondta, nem az ő érdeme, hogy meseírással kezdett foglalkozni, a mesék környékezték meg és ostromolták addig, amíg leírta őket. Mint mondta, az első könyvében főként olyan mesék születtek, melyek egy-egy jogosan kiosztott anyait pótoltak, helyettesítettek, ezért problémamegoldó meséknek is lehetne nevezni őket, melyek olykor a saját gondjait is orvosolták. A meséktől azonban nem tudott szabadulni, ahogy a rímektől sem. „Vannak olyan zaklató rímpárok, amelyek addig zakatolnak, amíg nem ír hozzájuk egy mesét az ember” – fogalmazott. A rímek által a legkisebbekre is gondol a szerző, akik még nem tudják, hogy mit jelentenek ezek a szavak, de ha jól hangzanak, „nyelvben fürdető” hatásuk van. Sikó-Barabási Eszter bevallotta, a gyermekei nélkül nem jött volna létre egy mese sem, ők az örök ihletforrás. Dávid-Kátai Eszter grafikus eddig még nem foglalkozott könyvillusztrálással, de reméli, lesz még alkalma rá, a kiadó kérdésére válaszolva pedig azt is elmesélte, hogy gyermekkora óta ismeri a szerzőt, akivel egy kártyapartin ismerkedtek össze. A szerző elmondta, örül, hogy Eszterrel dolgozhatott, és hálás neki azért, hogy az illusztrációk ilyen jól tükrözik az ő képzeletvilágát. Bár Sikó-Barabási Eszter meséit folyamatosan közli a Napsugár és a Szivárvány is, kiderült, van még a tarsolyában vagy húsz kiadatlan mese, melyek közül máris lehetne egy újabb kötetre valót válogatni. A könyvbemutatón Miklós Kata is közreműködött, akinek beszélgetészáró hegedűjátéka után a gyermekek látható nagy örömére a szerző maga olvasott fel három mesét a megjelent kötetből.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyszabású produkcióra készül a Tompa Miklós Társulat
A Csárdáskirálynő Marosvásárhelyen!
Igencsak jelentősnek ígérkező premierrel készül szilveszterre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kálmán Imre méltán örökzöld, az elmúlt évszázad során világhírűvé vált operettjét, a Csárdáskirálynőt mutatja be az óév utolsó estéjén a társulat – a közelgő, számos vendégművész részvételével alkotott bemutatóval kapcsolatosan hétfőn délben tartott sajtótájékoztatót a színház vezetősége.
A megjelenteket Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója köszöntötte, aki elmondta: a Csárdáskirálynő ez évben 100 esztendős, a színház 70 éves, e kettős évfordulót ünneplik a nagyszabású szilveszteri bemutatóval. – Remek csapat és nagyszerű rendező hozta létre a produkciót. A díszlet, a jelmez, a zene, a koreográfia egyaránt csodálatos. Utóbbit Ladányi Andrea jegyzi, aki a Győri Balett prímbalerinája, majd a finn királyi balett balerinája volt, jelenleg a barcelonai művészeti egyetem tanára. Verecki Szilvia sanzonett szerepére Fülöp-Gergely Tímea kolozsvári operaénekesnőt kértük fel, a kart a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói alkotják, akik téli vakációjukat és szilveszterüket áldozták fel ezért az előadásért, a produkciót pedig a Magyarországról érkezett Tasnádi Csaba rendezi. Bízunk benne, hogy ezen mű, ezen monarchikum csodavilága Vásárhelyen is olyan frissen jelentkezik, mint amilyen frissnek az elmúlt száz év során meg tudott maradni.
– Nagyon sikeres naptári évet zártunk, a célkitűzésünk a harmincezres nézőszám volt, jelenleg már a 33.000-nél tartunk – tette hozzá a produkcióban is fellépő Gáspárik Attila vezérigazgató. – A Csárdáskirálynő ugyanazon íven készült, mint a Van, aki forrón szereti, a Kőműves Kelemen, a My Fair Lady, avagy a Mágnás Miska. Ez számunkra nem muszájfeladat, ugyanarra a közönségre számítunk, mint például a Karamazovok vagy A nyugalom esetében. Nincs kompromisszum, ezt az előadást véresen komolyan vesszük. Csak a szereposztásban több mint hatvan embert láthatnak majd a nézők, mögöttük őrületes méretű és elszántságú stáb dolgozik. Nem szabad hibáznunk! Az Edvin szerepében fellépő Bokor Barna és Fülöp-Gergely Tímea szeptember óta próbál, a koreográfiát két hónapja gyakoroljuk. Szórakoztató előadást készítünk – de csak az igényesek számára! Nagy öröm, hogy közösen dolgozhatunk a Nyíregyházáról érkezett Tasnádi Csabával. Egy társulat erejét az méri fel igazán, amikor először dolgozik együtt egy számára új rendezővel.
– Ez a mű örökzöldként élt túl száz évet – mondta Tasnádi Csaba. – Ugyanolyan friss maradt mind történetében, mind zenéjében. Dalai méltán váltak divatslágerekké. A bécsi bemutatóra 1915 novemberében került sor, és pillanatokon belül 35 színház játszotta Európa-szerte, az első világháború alatt egyszerre futott Szentpéterváron és Berlinben: a művészet felülemelkedett az emberi gyarlóságon és frontvonalakon. Példátlan sikertörténetet futott be Amerikában, Afrikában és Japánban is. Az első világháború szibériai hadifogolytáboraiban megengedték a színjátszó körök létesítését, ahol ez volt a legnépszerűbb darab. A rabok fejből kottázták le a dallamokat, jelmezeket készítettek, a női szerepeket eljátszani tudó "primadonnák" pedig hatalmas tiszteletnek örvendtek. A mű kulturális közkinccsé vált. Kálmán Imrének Kodály és Bartók is az évfolyamtársa volt, ő pedig célul tűzte ki, hogy operai nehézségű szólókat, duetteket, különösen nehéz finálékat ír a műveibe. Ezért is hívtuk meg Fülöp-Gergely Tímea operaénekesnőt, aki a prózában is otthonosan mozog, Bokor Barna prózai színész létére pedig operai magasságokba tud emelkedni. És megpróbálunk mikroportok nélkül belevágni! A színház mindezzel nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, de ismeri a fejsze méretét. Annyira tehetséges a társulat, hogy Tímea kivételével minden szerepet ki lehetett közöttük osztani. A produkció hagyományos megközelítés lesz, a felkérés is erre szólt. Klasszikus, hagyománytisztelő, a mesei irányba kifutó előadást viszünk színpadra, amelyben vállaltan nincs benne az első világháború borzalmaihoz kapcsolódó mellékíz. A kor, a színészi eszköztár persze változott a mű megírása óta, de mi egy "le-lassított", színpadképében, jelmezeiben nagyon szép produkciót viszünk a vásárhelyi Nemzeti színpadára.
– Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy játszhatok ezen világklasszis remekműben, egy álmom teljesedik be ezzel – vallotta be Bokor Barna. – De a színpadi meló gyötrelmes, az ének nagyon nehéz, szerencsére nagyon sokat tanultam Tímeától. És nem hangosított hanggal énekelünk majd, egy egész zenekart kell majd túlénekelnünk! Mindez egy másik szakma, és ezért számomra nagyon nagy kihívás. – Szintén nagy megtiszteltetés a felkérés, lévén ez az első operettszerepem, eddig csak operát énekeltem – tette hozzáFülöp-Gergely Tímea. – Az opera a legsúlyosabb műfaj, az operettet könnyebb átérezni, de ugyanúgy klasszikus hangtechnikát igényel. Kőkemény két heten vagyunk túl, de remek kollegáim vannak, akik fölkaroltak, biztattak, és közöttük megtanultam, hogy a színpadon ne csak énekben, hanem prózában is ki tudjam fejezni magam.
A Kálmán Imre, Békeffi István, Kellér Dezső és Gábor Andor szerezte Csárdáskirálynő bemutatójára december 31-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A produkciót Tasnádi Csaba rendezte, a díszleteket Fodor Viola, a jelmezeket Safranek Zita jegyzi. Zenei vezetője, karmester: Incze G. Katalin, koreográfus: Ladányi Andrea, dramaturg: Tasnádi István, koreográfusasszisztens: Vámosi Judit és Ruszuly Ervin, korrepetitor: Strausz Imre István, rendezőasszisztens Fülöp Bea.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A nagy álom: erdélyi szociális és információs központ
Átfogó tervekkel várja az új évet a Telefonos Szeretetszolgálat – újságolta örömmel a hangjában Sajó Norbert teológushallgató, aki a szolgálat alapításától kezdve részt vesz annak tevékenységében és irányításában. Kolozsváron hét, Marosvásárhelyen négy éve működik a telefonos segítségnyújtás az alulról való építkezés alapján.
– Régóta dédelgetett álmunk, hogy valahol Erdély szívében létrehozzuk az erdélyi szociális és információs központot, amely alkalmas lesz a kérések és felajánlások nyomán felgyűlő hatalmas mennyiségű információ befogadására. Az előző évek tapasztalatai egyértelművé tették számunkra, hogy embertársaink szociális helyzete szorosan összefügg az információhoz való hozzáféréssel. Mindezeken túl azért is szükséges ebben a nagy tervben gondolkodni, mivel a Kolozsváron és Marosvásárhelyen elért jó eredményeink ellenére egyik városban sincs önálló irodánk. A Kereskedelmi Bank által felkínált lehetőség nyomán álmunkat megvalósíthatjuk. A Jóság Börzéje elnevezésű programba való beválasztásunk lehetővé teszi, hogy november végétől február 17-ig adománygyűjtő kampányt folytassunk. Ennek lényege, hogy azok a személyek, akik hitelkártyával és internettel rendelkeznek, néhány kattintással 5–1000 lej közötti összeget adományozzanak a Telefonos Szeretetszolgálatnak.
Az erdélyi szociális és információs központ megvalósítása nagy terv. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet egyik évről a másikra kivitelezni. De a felkínált lehetőség jó kezdet lehet arra, hogy az összegyűjtött adományokból egy Marosvásárhely vagy Kolozsvár vonzáskörében levő ingatlant vásároljunk, és következő lépésként ott alakíthassuk ki a szociális központot. Ez alkalmas lenne a már meglévő és a következőkben megnyíló irodáink munkájának összehangolására, a befutó információk összesítésére. Ugyanakkor raktározási felületet is biztosítana, továbbá a szolgálat jelenlegi programját jelentős mértékben bővíthetnénk.
A Telefonos Szeretetszolgálat legújabb elképzeléséről és az adományozással kapcsolatos bővebb információkról a 0753-565-656-os számon vagy a szolgálat Facebook oldalán lehet tájékozódni – tette hozzá Sajó Norbert.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Lélekemelő istentisztelet a megújult ágyai templomért
Az Úr jóvoltából „soha nem fogyott ki a liszt és az olaj”
Vasárnap, a belülről teljesen felújított ágyai református templomban tartott hálaadó istentiszteleten nt. Farkas Zsolt egyházkerületi pályázati felügyelő igehirdetésében Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt I. levele IV. fejezetének az V. verséből kiindulva, örömének adott hangot, amiért az Aradi Egyházmegyében újabb templom felújítását ünnepelhetik. Ennek a fényét emelik az úrasztala előtt égő adventi gyertyák, amelyek hirdetik: közel a világ világossága. Isten megdicséri mindazokat, akik az Ő szolgálatában állnak, akik erőt, energiát, anyagiakat nem sajnálva, áldozatokat hoztak azért, hogy a felújított templomban zavartalanul, meghitt környezetben együtt lehessenek a hívek.
Manapság sokszor tapasztalhatjuk, hogy a világ nem tud igazán örvendeni Isten ajándékainak, noha Ő lehajol az emberhez. Sajnos, sokan elfordultak Istentől, ezért nem ismerik fel a jóságot az embertársaikban sem. Mert e világ már régóta vár Jézus eljövetelére, aki el is jött, megszületve a betlehemi jászolban, majd felemelkedett a mennybe. Most újra várjuk az eljövetelét, csakhogy az apostol figyelmeztet: ne ítéljetek senkit, főleg ne egymást, hanem várjátok türelemmel, szelídséggel és hálaadással azt a Krisztust, aki meg fog érkezni. A világtörténelemben kétféle adventet különböztetünk meg: egyik az ószövetségi, ahol várják a megváltót, de miközben sokáig várják, az emberi lélek elfordul tőle, s amikor végre megérkezik, kijelentik: mi másképp gondoltuk, nem őt akartuk. Mi azt akartuk, hogy a Megváltó azt hozza számunkra, amit mi kérünk. Az újszövetségi adventben is várjuk az eljövetelét, aminek nem tudjuk a módját és az idejét, csak azt, hogy előjele lesz. Közben felkészít bennünket a fogadására, hogy legyen értelmes életünk. A felújított templomban való együttlétünk is az isteni útmutatásnak a része, amit hiba lenne összekeverni a világi útmutatásokkal, amelyek sajnos, gyakran túlkiabálják szívünkben az isteni útmutatást. Hiszi, hogy Isten azért adta e templomot, engedte a felújítását, mert az Úr másképp képzeli el a jövőnket. A világ azonban kifordult magából. Megállapítását egy nyugati példával támasztotta alá, miszerint egy ötgyermekes házaspártól elvették a gyermekeket, mert úgymond radikális kereszténységre nevelték őket. Azaz, a kislányuk az iskolában karácsonyi éneket adott elő. Mi viszont valljuk, hogy kegyelmi időszakban élünk, amikor a templomaink megújulásával, sok-sok lélek is megújul. Isten mindazok felé fordul, akik a lélek tisztulását akarjuk. Ha nyitott lélekkel fordulunk Isten felé, az ő gondoskodását, szeretetét mindenkor érezhetjük.
Legyen áldott minden adakozó, minden templomért imádkozó kéz!
A továbbiakban nt. Módi József, az egyházmegye esperese, ágyai lelkipásztor köszönetet mondott a lélekemelő igehirdetésért, illetve a pályázati támogatásért nt. Farkas Zsolt egyházmegyei tanácsosnak, pályázati referensnek. Köszöntötte a hálaadáson részt vevő nt. Molnár Kálmán nyugalmazott esperest és feleségét, Király András oktatási államtitkárt, akinek köszönetet mondott a pályázatban nyújtott segítségért, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, köszönetet mondva neki a közösségnek nyújtott mindennemű támogatásért, Erdős Bálint szintyei polgármestert, megköszönve neki a közösségért végzett kitartó, áldozatos munkáját, az egyházközségnek nyújtott önzetlen támogatását. Románul köszöntötte, mondott köszönetet a belső felújítási munkálatok irányításáért Petru Fălcuşan vállalkozónak, köszöntötte a falu szülöttét, Benedekfi István zongoraművészt és zeneszerzőt, akinek megköszönte, amiért az orgonajátékával kívánja emelni az alkalom ünnepélyességét, köszöntötte továbbá a körösközi lelkészeket, akik a jelenlétükkel tették ünnepélyesebbé az eseményt, a jelen volt baptista lelkipásztort, illetve tolmácsolta a kisjenői katolikus, valamint a nagyzerindi és a feketegyarmati református lelkészeknek az ünneplő gyülekezethez címzett üzeneteit. Tolmácsolta Venter Miklós egyházmegyei főgondnok áldását. Végszavában köszöntötte a helybeli és a vendég presbitereket, valamint a híveket, akik együtt óhajtottak ünnepelni az ágyai gyülekezettel.
A továbbiakban visszatekintett az elmúlt két hónapban véghezvitt teljes belső felújításra, melynek során felújították a villanyhálózatot, belülről leverték, majd újravakolták, újrafestették a falakat és a padokat, amelyek alatt térkővel burkolták a padlót, illetve kicserélték rajtuk a járódeszkákat. A padlócsempét is felújították, a kegytárgyakat is újracsiszolták. Kívül, a templomtetőre új esővíz-elvezető csatornákat szereltek. Megköszönte Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a munkálatok irányításában, felügyeletében tanúsított önzetlen munkájukat. Köszönetet mondott a presbitérium tagjainak a felújítás során tanúsított önzetlen áldozatvállalásukért, mivel mindennap főtt ételt biztosítottak a munkásoknak, a pedagógusok, valamint a gyülekezeti tagok segítségéért. A templom belseje megújult, a munka azonban nem fejeződött be, jövőre a külső festést kell végrehajtani. Legyen áldott minden adakozó, minden templomért imádkozó kéz! A továbbiakban az úrasztalán kiállított, szintén példásan megcsiszolt kegytárgyakról beszélt, közülük az első 1732-ből, a legújabb 1908-ból származik. A kegytárgyakra vésett személyek leszármazottai manapság ágyai lakosok. A munkálatok során sokszor elcsüggedtek, de rendszeresen megtapasztalták: „a liszt és az olaj soha nem fogyott el”. Túl sok soha nem volt, de amennyire szükség volt, annyi mindig előkerült.
Ünnepi műsor
Miután lélekemelő gondolatokat szólaltatott meg a felújítási munkálatokat támogató Mindenhatóról, Kiss Anikó iskolaigazgató vezetésével az ágyai összevont kórusnak a karzatról elhangzott pallérozott karácsonyi énekeit élvezhették a templomot megtöltő hívek. Ezt követően Kiss Evelin és Hevesi Mária szavalatai között a Módi Kinga vallástanár által felkészített gyermekkórus énekelt. A továbbiakban az ágyai születésű Molnár Kálmán nyugalmazott esperes, Király András oktatási államtitkár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, valamint Erdős Bálint szintyei polgármester szólaltattak meg fennkölt gondolatokat a hálaadási ünnepséggel kapcsolatban. Ugyancsak a falu szülötte, Benedekfi István zongoraművész Bach- és Chopin-művek avatott megszólaltatásával emelte az esemény ünnepélyességét. Erdős Sándor főgondnok a presbitérium nevében Módi Kinga tiszteletes asszonynak, Kiss Attila és Székely Levente presbiterek nt. Módi József lelkipásztornak virággal kedveskedve mondtak köszönetet a felújítási munkálatok során tanúsított áldozatos munkájukért. A hálaadó istentisztelet záró részében Tolnai Ferenc bélzerindi, Papp József erdőhegyi, Lőrincz Lóránd Péter vadászi és Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztorok alkalmi igeversekkel alátámasztva méltatták az alkalmat. Az ünnepi istentisztelet nemzeti imánk eléneklésével zárult, a híveket a templom előtt adott szeretetvendégségen, a vendégeket és a meghívottakat a közösségi házban adott ünnepi vacsorán látták vendégül, ahol újabb tanúbizonyságát tapasztalhatták az ágyai háziasszonyok ügyességének, vendégszerető magatartásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató, kellemes együttlét Erdőhegyen
„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened.2
(5 Móz. 8, 2a)
„Írd meg amiket láttál”
(Jel 1, 19a)
Nem mindennapi könyvbemutatót szervezett szombaton délután az Erdélyi Magyar Néppárt kisjenői szervezete az erdőhegyi református Közösségi Házban.
Borgya Rozália kisjenői Néppárt-elnök szervezésében egy műsoros esttel egybekötött könyvbemutatón vehettek részt a kisjenői és környékbeli magyarok. Először Burián Sándor Arad megyei Néppárt-elnök köszöntötte a vendégeket és a megjelent nagyszámú érdeklődőt, könyvbarátot. Meleg Vilmos nagyváradi színművész következett, aki egy magával ragadó lendületű előadásban egy versfüzért adott elő klasszikus költőink hazafias verseiből. Utána Hotăran Victoria Bernadett ágyai tanuló énekelt el tiszta, csengő hangon két karácsonyi és egy Erdélyről szóló dalt. Végül Orbán Ágota mondta el Illyés Gyula Haza a magasban című versét. A produkciók között Borgya József citerán betyárénekeket játszott és énekelt.
Az est második részében baráti beszélgetés keretében bemutattuk Molnár Kálmán, a Zilahi Református Egyházmegye nyugalmazott esperesének, Szilágysági szabadító karácsony – Tővisháti megemlékezések című könyvét. Megtudhattuk, milyen volt 30 évvel ezelőtt a Securitate „gyónásaira” járni, főleg azoknak, akik nem akartak ezzel az ördögi szervezettel együttműködni. Milyen volt látni a régi rendszer utolsó, kétségbeesett lépéseit és a fordulat után a remény első sugarait. Majd részt venni a magyarság önszerveződésében, és megtapasztalni a csalódottságot, amikor rövid idő múlva, az egyházon belül is, a változást élete kockáztatásával elindító Tőkés László püspök ellen fordultak, és hagyták cserben a magyar emberek. A keserű hangulat oldására rátértünk az esperes úr egy másik, kevesek által ismert művére: a 2013-ban készített életinterjúra, amely nem került nyomdába, csak a világhálón elérhető. Ebben a kötetben mesél Molnár Kálmán többek között az ágyai gyermekkoráról és a kisjenői iskolás éveiről. A közönség élvezettel hallgatta az anekdotákat, majd kérdéseket tehetett fel a szerzőnek.
Az est végén a szervezők szeretetvendégséget tartottak a megjelenteknek.
A beszélgetések és könyvbemutató végén kiderült, hogy 26 évvel a rendszerváltás után az erdélyi magyarok talán jobban félnek, mint a kommunista rendszer idején. Kérdés, hogy mitől?
Molnár Kálmánnal együtt mi is valljuk:
„Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
(Zsidókhoz írt levél, 10, 30)
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Mosolygó karácsonyt varázsoltak az összegyűlt adományok
Még keresik a megye legpompásabb közösségi karácsonyfáját
Jótékonysági akciók sorozatát szervezte a közös készülődés jegyében az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete decemberben.
A Mosolygó karácsonyt! elnevezésű programsorozat szervesen illeszkedett az országos nőszervezet programjába, és kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy rászorulókon, legfőképpen a hátrányos helyzetű gyerekeken segítsen. Fekete Emőke, a nőszervezet elnöke sikeresnek értékelte lapunknak a karácsonyi adománygyűjtést: annak ellenére, hogy nem állt rendelkezésre jelentős támogatás, sikerült közel 300 csomagot összeállítaniuk a rászorulók számára – példátlan összefogást tapasztaltak az önkéntesség terén. Azt is megtudtuk: az idén első alkalommal meghirdetett Legpompásabb karácsonyfa című versenyre, amellyel a legszebb köztéri karácsonyfa felállítását ösztönözték, még lehet jelentkezni – a legügyesebb, a karácsonyi készülődést, a fa díszítését dokumentáló csapat brüsszeli kirándulást nyerhet.
D. I.
Szabadság (Kolozsvár)

Az anyaországi tévék a legnézettebbek az erdélyi magyarok körében
Elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok, derül ki egy, a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérésből.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet ez év szeptemberében és októberében készített felmérését a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, ennek eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő szociológus mutatta be hétfőn este Kolozsváron. Az MTI beszámolója szerint az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán végzett felmérést egy hasonló, 2007-ben készített kutatás adataival is összevetették.
Kiss Tamás elmondta, míg 2007-ben az erdélyi magyarok preferenciáját a Duna Televízió vezette, jelenleg az RTL Klub az erdélyi magyarok legnézettebb programja. A jelenlegi nézettségi sorban a Duna tévé, a TV2 és a Pro TV következik. A tájékozódás legfontosabb forrásának azonban az erdélyi magyarok is a román nyelven sugárzó Pro TV-t jelölték meg.
Kiss Tamás elmondta: erőteljesen visszaesett a román közszolgálati televízió magyar adásainak a nézettsége. A rádiózási szokások az autózási szokásokhoz igazodtak. Az erdélyi magyarok többsége autózás közben hallgat rádiót azokban az idősávokban, amikor munkába megy vagy munkából hazafelé tart. A felmérés azt jelzi, hogy előretörtek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók, de a közszolgálati rádió magyar adásai is jól őrizték a pozíciójukat.
Barna Gergő elmondta: az elmúlt hét évben keveset csökkent az erdélyi magyar lapok olvasottsága, az írott sajtó piaca azonban rendkívül töredezett, a kínálatot jobbára a kis területen terjesztett helyi lapok jelentik. A mérés szerint a Háromszéknek, a Székely Hírmondónak és a szatmári Friss Újságnak van a legnépesebb olvasótábora. A hírportálok közül a Székelyhon a legolvasottabb, ezt a Maszol.ro és a Transindex követi.
A kutatás szerint az erdélyi magyarok többnyire magyar nyelvű médiát fogyasztanak, elsősorban azonban a rádiózás terén érzékelhető a román csatornák hallgatottságának az előretörése.
Krónika (Kolozsvár)

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

Évértékelő sajtóértekezlet
Megerősödött és megfiatalodott az EMNP
Optimista hangnemben zárta az évet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki szervezete. Kolcza István széki elnök évértékelő sajtóértekezletén azt mondta: a párt 2015 folyamán megfiatalodott és megerősödött.
A széki elnök szerint a fiatalokat érdekli a politika, és egyre többen látják be, hogy az EMNP által választott út a „helyes út”, s készen állnak a 2016-os választásokra. Jelezte: Sepsi Csillag néven tájékoztató füzetet adnak ki a 2015-ös tevékenységükről.
A választásokkal kapcsolatban Molnár Attila korábbi ügyvezető elnök elmondta, személyesen felel a Magyar Polgári Párttal (MPP) tartandó kapcsolatért, és változatlanul él a közös projekt, amely szerint Sepsiszentgyörgyön közös tanácsosi listával és polgármesterjelölttel indulnak a helyhatósági választásokon.
Kovács Hunor, frissen választott ügyvezető elnök a párt 2015-ös tevékenységéről számolt be, Váncsa Attila elnökségi tag a megyeszékhelyi közlekedéssel kapcsolatos észrevételeit ismertette – a részletekre visszatérünk.
Kátai Zsuzsa, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megbízott elnöke szerint a szervezet „tartalmas évet” zárt, amelynek felelevenítette legfontosabb mozzanatait.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Szemet szúrt a városházán a magyar zászló
Csíkszeredában a Városháza felirat mellett a székely lobogó, a város zászlója, illetve a tanácsteremben álló magyar zászló eltávolításáért is pert indított Dan Tănasă és egyesülete – számol be szerdai címlaptörténetében a Csíki Hírlap.
December 4-én, illetve 15-én nyújtott be két újabb keresetet Csíkszereda polgármestere ellen a Dan Tănasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), amely novemberben azért hívta perbe a városvezetőt és a helyi önkormányzatot, hogy távolítsák el az általa törvénytelennek tartott Városháza feliratot a hivatali épületről.
A legújabb keresetek közül az egyik azt szeretné elérni, hogy vegyék le a városháza homlokzatáról a székely zászlót, illetve a két fehér és egy piros sávot, valamint három nefelejcset megjelenítő városzászlót is. Az ügyben a napilap a Hargita Megyei Törvényszéktől írásban kérte a Tănasă vezette szervezet által benyújtott dokumentumokat.
A Csíki Hírlap kérdésére Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere megerősítette, valóban a székely- és a városzászló eltávolítását szeretné elérni az említett szervezet, de ezek mellett a városháza tanácstermében található magyar zászló ellen is kifogást emeltek, és azt sem szeretnék ott látni. „Hasonlóképpen keresetet nyújtott be a hivatal ellen azért is, hogy a Szabadság téren miért engedélyeztük a székely zászló felállítását. Ezt hétfőn kaptuk kézhez, határidőre megválaszoljuk, a tárgyalás még nincs kitűzve” – közölte Antal Attila, hozzátéve, a perek során megvédik álláspontjukat, és ha alapfokon veszítenének, akkor fellebbeznek.
A szervezet által kifogásolt Községháza feliratok ellen is újabb perek kezdődnek, Madéfalva, Csíkdánfalva és Csíkcsicsó után Csíkszentdomokos és Csíkrákos polgármestereinek és helyi önkormányzati képviselő-testületeinek is a törvényszéken kell érvelniük a hivatali épületek feliratait kifogásolókkal szemben. Császár Attila, Csíkrákos polgármestere az újság kérdésére megerősítette, korábban írásos felszólítás is érkezett a szervezettől, és választ is küldtek, hogy nem foglalkoznak kérésükkel. „Nem kérdés, hogy a törvényszéken is megvédjük igazunkat, és fellebbezni is fogunk, ha erre szükség lesz” – szögezte le a községvezető.
Csíkszentdomokoson korábban a polgármesteri hivatal elektronikus levélben kapott felszólítást a Tănasă vezette szervezettől, hogy vegyék le a Községháza feliratot a hivatal épületéről. Ferencz Alajos polgármester erről úgy legutóbbi megkeresésünkkor úgy vélekedett, hogy a törvény betűje szerint igaza van a feljelentőnek, mert az épület 1928-as befejezésekor nem volt ilyen felirat, ez csak 2000 után került fel. Kedden azt mondta a Csíki Hírlapnak, még nem értesült a törvényszéki keresetről, de számított rá, hogy ez következik. Hozzátette, ha a per során jogerős döntés születik, akkor azt végre kell hajtani. Kérdésünkre, hogy egy esetleges számukra kedvezőtlen alapfokú ítélet esetén fellebbeznek vagy sem, azt mondta, erről akkor határoznak, ha megszületik a Hargita Megyei Törvényszék döntése.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Cellát rendeznek be a vár alagsorában
Ellenállás és megtorlás Bihar megyében a címe annak annak az állandó jellegű kiállításnak, mely a kommunizmus elítéltjeinek kíván emléket állítani. Kedden ünnepélyes megnyitó volt.
Dumitru Sim, a polgármesteri hivatalnak a várt adminisztráló hivatalának vezetője elmondta: a jelenlegi kiállítás egy első lépés a Vármúzeum megalakításában, a félig rehabilitált alagsori helyiségeknek az eredeti projekt szerint lerakatnak kellene helyet adniuk, de mivel ezek hosszú időn keresztül börtöncellákként, átmeneti lágerként voltak használva, nem is lehetett volna jobb helyet találni a kommunizmus áldozatait bemutató tárlatnak.
Vigyük a hírét
Huszár István alpolgármester arról szólt: egy parlamenti felszólalást hallgatott, melyben arról volt szó, hogy nem engedhető meg a forradalom dossziéjának a lezárása és hogy nincs egy múzeum, mely emléket állítana a kommunizmus áldozatainak. Ennek alapján úgy tűnik, a felavatás híre nem jutott el oda, ahová kellett volna, pedig fontos lenne, hogy elvigyük a hírét, hiszen nagy jelentősége van annak, hogy Nagyvárad teret biztosított ennek a kiállításnak, s köszönet illeti azokat, akik ilyen irányú erőfeszítéseket tettek. Lucian Silaghi, a Bihar megyei Művelődési Igazgatóság vezetője kihangsúlyozta: a vár felújításáról mintát lehetne venni, nagy hozzáértéssel végezték el, s fontos, hogy a volt politikai foglyok egyesületének is itt lesz a székhelye, ez további tárlatok megszervezésének kedvez, hogy ne vesszen el azoknak az időknek az emléke. Nem tudni, véletlen-e vagy sem, hogy a volt politikai elítéltek napja pont az a nap, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Mindez egyúttal a reményre is utal, hiszen mostantól a fény lassan átveszi a hatalmat a sötétség fölött, közeledik a tavasz.
Cellák
Alin Mureşan, a Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCMER) igazgatója elmondta: boldog, hogy mindez pont szülővárosában, Nagyváradon vette kezdetét és hogy van helyi kezdeményező készség – a fővárosból nagyon nehéz lehet koordinálni egy helyi létesítményt. Ez csak egy első lépés, sok még a tennivaló, a belső berendezések terén is. Mint megjegyezte, az államnak kellene főszerepet vállalnia az ilyen jellegű múzeumok létesítésében. Cristina Puşcaş történész, újságíró, aki az IICCMER-rel közösen szervezte a kiállítást, arról szólt: ezt a tárlatot elismerésként szánták a volt politikai foglyok tiszteletére, hogy amíg a Jóisten életben tartja őket, örülhessenek neki. A helyszínt Dumitru Sim segítségével kapták meg, s a tárlat anyaga nagyon jól illik ebbe a környezetbe, mely sokak szerint meglepően hasonlít a Jilava-i börtönhöz. A tíz cella egyike az általános történelmi kontextust mutatja be, egy másik a politikai megtorlások Bihar megyei történelmi hátterét, a harmadik a várnak a szerepét mutatja be a megtorlások időszakában, a negyedik a Securitate intézményének van dedikálva, az ötödik a Nagyváradi Börtönnek, a többi pedig volt politikai foglyok arcképeiből áll. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek között egyébként volt politikai foglyok is voltak, akik saját arcképüket is megtekinthették. A szervezők tervei közé tartozik, hogy az egyik cellát úgy rendezzék be, mint azok egyikét, ahová egykor a politikai foglyokat helyezték.
Két tárlat
A felszólalásokat követően a jelenlévők megtekintették a tíz kis alagsori helyiségben berendezett kiállítást. A már említett tárlat mellett egy hasonló témájú kiállítás is helyet kapott itt, ez utóbbinak a címe A szenvedés emléke, s a Jelenkori Történelem Kutatóközpontja a Hanns Seidel alapítvánnyal közösen hozta létre. A vár alagsorában lévő két tárlat az ünnepek után lesz ismét látogatható, a nyitva tartással kapcsolatos részletek még nincsenek megállapítva.
Neumann Andrea
erdon.ro

Az idei évről és a 2016-os kihívásokról kérdeztük Kelemen Hunort
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Ünnepi vita a tiszteletről
Mindössze néhány bántó apróságot tett szóvá a sepsiszentgyörgyi tanács tegnap reggeli, rendkívüli ülésén Cserey Zoltán helytörténész, de egyik kérdésével olyan vihart idézett elő, amelynek majd minden szemete rázúdult.
A Constantin Brâncuşi-líceum bejáratánál ugyanis a nemrég felszerelt kétnyelvű tábla mellett újra megjelent a régi román felirat is, amivel véleménye szerint azt próbálja jelezni az iskola vezetősége, hogy nekik sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem dirigál, birtokon belül érzik magukat, és önállóan járnak el. Cserey úgy gondolja, hogy meg kellene kérdezni az igazgatónőt: mi célt szolgál ez az állandó erőfitogtatás és feszültségkeltés, kinek jó ez? Említette még, hogy a kívülről már felújított Gyárfás Jenő Képtárról egy helyen lehullott a vakolat, hogy az adventi gyertyagyújtási ünnepségen talán jó lenne magyar nyelvet ismerő román bemondót hallani, és kifejezte aggodalmát az egykori vágóhíd rohamosan romló állapota miatt. Elsőként Antal Árpád polgármester válaszolt: nem újdonság, hogy vannak, akik egész egyszerűen nem akarják betartani a törvényeket, noha ezek nem opcionálisak egyetlen oktatási intézmény számára sem. Természetes az lenne, ha a folyosókon is minden felirat kétnyelvű lenne, bármennyire idegesíti ez Rodica Pârvant, mert törvény van rá. Az még elfogadható, hogy egy román tannyelvű iskolában románul folyjon az ügyintézés, noha járnak oda magyar gyermekek is, de az előtte sétálók 80 százaléka magyar, és velük az intézmény köteles magyarul is tudatni, hogy mit látnak. Elsősorban mégis a tiszteletről, illetve annak hiányáról van szó – vélekedett. Nem lehet békés együttélésről beszélni azokkal, akik allergiásak a magyar nyelvre Székelyföldön, noha az Európai Unióban, Strasbourgban és Brüsszelben is hivatalos nyelv, Románia pedig aláírta és ratifikálta a kisebbségi és regionális nyelvekre vonatkozó chartát, tehát kötelező lenne betartania – érvelt, és hozzátette: nem érti, miért jobb román az, aki nem tiszteli a magyarokat, és nevetségesnek tartja, hogy itt beszélnek erről, hiszen elsősorban a prefektus feladata a törvények és az európai charta előírásainak betartatása, neki kellene felügyelnie, hogy ne csupán az iskolákban, hanem minden állami intézményben, a rendőrségen is érvényesüljön a kétnyelvűség. Tudjuk, hogy nem teszi, csak a román nyelvű feliratokat kéri számon, a kulcsszó ez esetben is a tisztelet – fejtette ki. Elmondta még, hogy a képtár a megyei tanács tulajdonában van, tudatták velük a vakolathibát, de ennél zavaróbb látvány, hogy a megyeháza és a prefektúra előtt nem tudták befejezni a munkálatokat, mert a prefektus a zöldövezet kiterjesztését is megtámadta. A régi vágóhíd magántulajdon, de 500 százalékos ingatlanadót vetnek ki rá, és a gazdája meggondolhatja, hogy a pénzt inkább a felújításra fordítsa; a legjobb az lenne, ha eladná a városnak az egészet, az gondot viselne rá.
Ezek után kért szót Rodica Pârvan, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: közölte, hogy csak kellemes ünnepeket akart kívánni, de „önöknek se apjuk, se anyjuk, se istenük, se ünnepük” nincs, ezért „úgy válaszolok, ahogy megérdemlik”. És olyan sértő kifejezéseket vágott Cserey Zoltánhoz, amelyek között a legenyhébb az volt, hogy a köztiszteletben álló, Pro Urbe-díjas nyugalmazott muzeológust csak a rosszindulat és a sovinizmus mozgatja. Közölte, hogy törvénytelennek tartja a magyar feliratot a Brâncuşi-iskolán, amely nem a város tulajdona, és megkérdezte, hogy vajon az ő lakásán nem akar-e magyar nyelvű táblákat elhelyezni valaki? Kiosztott egy vágást Miklós Zoltánnak is, majd szóvá tette, hogy a román fiatalok egy csoportja az egyik templomban magyar és székely zászló alatt volt kénytelen énekelni, amit ő a Facebook-oldalán közzé is fog tenni... Úgy tűnik, a tisztelet akkor is hiányzik Pârvan asszonyból, amikor idősebb emberekkel beszél, akik már letettek valamit az asztalra – reagált szomorúan a polgármester, és felhívta a figyelmet arra, hogy ő maga civilizáltan viselkedik, bármennyire is haragszik rá. Talán barátságosabb lenne a hangulat, ha a kolléganő nem a hányingerét hangoztatná, de hát mindenkit a saját magatartása minősít. Ami a zászlókat illeti, a templomok egyházi magántulajdonnak számítanak, ezért bármilyen zászlót kitűzhetnek; Rodica Pârvan lakásába nem kíván bemenni, de azt nagyon várja, hogy a törvény az egész országban érvényes legyen, és sok más város után Sepsiszentgyörgynek is legyen saját zászlója, amely minden közintézményen, még a Brâncuşi-iskolán is lobogni fog. Majd, ha viszontlátjuk magunkat benne – kiáltott közbe a szociáldemokrata képviselőnő, de Antal Árpád zavartalanul folytatta: ünnepi pillanat lesz, és remélem, hogy hamarosan sor kerül rá, a városzászló elfogadásáról jövő heti ülésén szavaz a tanács.
Az ülés végén Incze Sándor nyugalmazott református lelkész a polgármester érdemeit méltatta, megköszönte odaadó munkáját, és a közelgő karácsonyra való tekintettel békességre és jóakaratra szólított fel. Kijelentette: a nagyvilágban kicsik vagyunk, románok és magyarok, ezért ne gyűlöljük, hanem tiszteljük és becsüljük egymást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hazája: Székelyföld (Ferenczes István költővel a „ráfordított” emberöltőnyi időről)
Egy életút kanyarjai a forradalom csíkszeredai költőjétől a sikertörténetnek számító Székelyföld folyóirat alapítójáig: beszélgetés Ferenczes Istvánnal illúziókról, újrakezdésekről és Arghezi székely édesanyjáról.
– A december minden bizonnyal nemcsak az adventet és a karácsonyt jelenti önnek. Kevés embernek adatik meg ugyanis, hogy forradalmi tömeg előtt olvassa fel egy versét… – Sőt, december még az ismert tényeken túl is tele van számomra fontos eseményekkel. Karácsony másodnapján születtem, de – máig is tisztázatlan körülmények között – csak január elsejére anyakönyvezték a születésemet. Talán a háborús idők, a jövetelemet köszöntő mulatások miatt, ez már nem derül ki soha, mert amíg még megkérdezhettem volna, nem tartottam fontosnak, aztán meg már nem volt, kitől kérdezni. 1989 decemberének előzményeiről annyit, hogy én lelkileg már készülődtem a várt-remélt változásokra, éreztem a levegőben, hogy valaminek történnie kell, omlik Kelet-Európa. Egy évvel előtte írtam egy verset – nem is túl sikerültet – A diktatúra közhelyei címmel. Igazából nem is volt készen, de az első változat indigóval sokszorosított néhány példányát odaadtam az ismerőseimnek. Részben el is felejtettem az egészet, míg 1989. december 22-én déltájban el nem terjedt a hír, hogy elrepült a diktátor. Vettem néhány, még a halottak napjáról megmaradt gyertyát, lementem Csíkszereda főterére, s ott kezdtem meggyújtani a gyertyákat. Szivárogtak, majd gyülekeztek az emberek is, egyszer csak egy Trabant tetején találtam magam, valaki pedig a kezembe nyomta a vers immár egy kézzel írott változatát. Felolvastam a verset, a tömeg pedig bevitt a hátán a Fehér Házba.
– Így lesz valakiből „népvezér”?
– A jelek szerint így is lehet, de én sohasem akartam az lenni. Az azt követő három napra és éjszakára igazából nem is emlékszem, annyira tömény volt minden. Azt tudom, hogy este kiküldtek a Hargita szerkesztőségébe, hogy csináljunk új lapot a régi főszerkesztővel, Albert Antallal, abban a lapszámban meg is jelent a vers. Tele hibákkal. Még vagy háromszor a megyeháza erkélyéről felolvastam, melléje mondtuk a miatyánkot, nem tagadom, életem egyik felemelő élménye marad. Talán azért is, mert akkor hirtelen elhittük: más, jobb világ vár ránk. De ezzel az illúzióval hamar leszámoltam, miután már 1990 januárjának első napjaiban kézhez kaptam a Har–Kov-ügyet elindító feljelentést a térségben zajló „irredentizmusról”.
– Ezzel együtt elkerülhetetlen volt a közéleti-politikai szerepvállalás, ha aránylag rövid időre is?
– Akkor ez nem így merült fel. Másnap, december 23-án megalakítottuk az RMDSZ csíki szervezetét, ha nem is pontosan ezen a néven. Gyűlés gyűlés hátán, jöttünk-mentünk, szinte egybefolyik az az időszak. ’95-ig cipeltem tisztességesen az RMDSZ zongoráját, közben kiderült, hogy nem épp ilyen lovat akartam, de mindig tudtam, hogy nem akarok politikus lenni, a különböző bukaresti tisztségekre, szerepvállalásokra való jelölésemet is következetesen visszautasítottam. Ma is azt mondom: jól tettem. Ha belegondolok, hogy most is Bukarestbe kellene mászkálni, a hideg is kiráz. A főszerkesztőséget persze nem ide sorolom, az szakmai kihívás volt.
– Milyen mértékben fokozták az írói-költői termékenységet a „forradalmi” idők?
– A megjelent kötetek számából kiindulva termékenynek tekinthetők. Én mindig akkor tudtam írni, amikor bajaim voltak, amikor a legnehezebb volt. Persze hogy elhangzottak ’89 decembere után olyan kijelentések, miszerint az írók-költők szerepe megváltozott, többé nem kell politikával, közélettel foglalkozniuk, paradigmaváltás következik. De hát hamar bebizonyosodott, hogy változatlanul ugyanazok a dolgok égetik a bőrünket. Megírtam a Maniu-gárdistás könyvemet, az Ordasok tépte tájon című riportnovellás kötetemet... És közben verseket is, természetesen.
– Ezeket szülte az a periódus. Milyen tervek maradtak a vajúdás állapotában?
– Ó, nekem mindig rengeteg tervem volt, de nem szerettem beszélni róluk, mert ha kezdtem kibeszélni őket, holtbiztos, hogy nem írtam meg, elillant minden. Aminek meg kellett, megszületett. Azt vallom: nem kell mindenáron írni, csakis arról, ami igazán fontos.
– Közösségi emberként természetesen nemcsak politikusi szerepkörben lehet megnyilvánulni, írásaiban például igen erőteljesen elkötelezett Székelyföld iránt. Van ennek a kötődésnek valamiféle különleges eredettörténete?
– Ez az idő arra is jó volt, hogy rájöjjek egy fontos dologra. Még a 80-as években írtam egy verset ezzel a refrénnel: nincs hazám, nincs hazám. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség – még akkor is, ha akkor úgy éreztem –, mert nekem van hazám: Székelyföld. Ha szűkítünk, akkor Csíkország. Ha még inkább, Pálfalva. Nagyon kötődöm ide, soha nem is akartam elmenni. Talán fellengzős az állítás, de ez az én népem. Apám építő ember volt, aki a közösségnek dolgozott, templomot, kultúrházakat épített, bár sokszor ráfizetett, tőle tanultam, hogy az ember próbálja azt a rövid emberöltőnyi időt jó ügyekre fordítani.
– Almaként meglehetősen messze került ettől a fától, de nemcsak építőmester nem lett, a biológusi pályától is hamar és élesen elkanyarodott.
– Valóban volt egy-két pályamódosítás az életemben. Biológusnak készültem, élt bennem egyfajta illúzió, hogy majd kutatóintézetben, mikroszkóp mellett vizsgálom az élővilág csodáit. De már az egyetem felénél eldöntöttem, hogy az írásnak szentelem magam. Az az érzés uralkodott el rajtam: többet tudok használni a közösségnek, ha valamennyire képes leszek megírni, ami nekem fáj, ha kimondhatok olyan dolgokat, amelyeket más nem tud. E pályamódosítás a megyésítés után kapott hivatali megerősítést, amikor a Hargita újságírója lettem. Nagyon szerettem terepre járni, emberekkel beszélgetni, gyakorlatilag a teljes Székelyföldet alkalmam adódott bejárni.
– Biológusi előképzettsége sűrűn felbukkan a verseiben. Tudatos elemeknek tekinthetjük ezeket a botanikai utalásokat, vagy mindössze érdekes véletlenek?
– Teljesen véletlennek aligha, hiszen annak idején négy-ötezer növény nevét tudtam. A mesterséget persze azóta elfelejtettem, e tudásnak talán tíz százaléka maradt meg. Olyan jellegű tudás ez, amely immár a génjeimben működik, akár a balladák, a népköltészet, eggyé sűrűsödik azzal, amit nagyanyámtól, a falubeli emberektől örököltem.
– Újságírói előélet nélkül viszont aligha született volna meg a nagy érdeklődést fakasztó Arghezi-kutatása, amely a román költő anyai ági székely származását igazolja.
– Kétségtelenül így van, hiszen újságírói eszközökkel készült. Eleve nem irodalomelméleti és történészi megközelítésre készültem, dokumentarista munkát végeztem. A történet elején az áll, hogy egy ideje hosszabb családi dokumentumregényen bütykölök, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy apám 1932–1938 között építésvezetőként a királyi palotán is dolgozott Bukarestben. Ennek kapcsán óhatatlanul eljutottam a Bukarestben szolgáló székely cselédek, főleg lányok sorsához. Így, no meg részben Kányádi Sándor ösztökélésére kezdtem el foglalkozni Tudor Arghezi édesanyjának történetével. Ez a munkám néhány napja immár dokumentumokkal kiegészített könyv formájában is megjelent. A Székelyföld című folyóirat decemberi számában pedig már annak is utánanéztem, vannak-e nyomai Arghezi költészetében a székely anyára, rokonságra való utalásoknak. És vannak.
– Honnan kezdődik, merre tart a készülő családi dokumentumregény?
– Az apám halálával kezdődik, de időben a madéfalvi veszedelemig is visszakanyarodom, odáig vezetem vissza a család eredetét. A történet a család, a falu, a közösség története, amelynek egy-egy könyvnyi fejezetét közel egy évig írom. Öt megírt fejezetnél tartok, korban valahol a múlt század ötvenes éveinél, az ötvenhatos eseményeknél, szerzetes nagybátyáimnál. Rendkívüli emberek voltak, egyiküket tizenöt évre ítélték a Fodor-perben.
– Székelyföld kulturális térképét legutóbb épp az a megyésítés rajzolta át erőteljesen, amelynek ön is köszönheti pályaváltásának intézményesítését. Az elmúlt negyedszázad milyen új „domborzati formákat” rajzolt erre a térképre?
– Ma már nyugodtan kijelenthetjük, 1968 is jó nagy átverés volt, azoknak az éveknek a reformjai a teljes hazai magyar társadalommal elhitették, hogy létezik az „emberarcú” rendszer. A kor kulturális pezsgése azonban nem más, mint a Trianon utáni történetünk egyik jellemző mozzanata: fellendülések, rombolások, majd újrakezdések sorozata. Tornyot építünk, amely rendre leomlik reggelre. Ez adja a kisebbségi lét katarzisát, szépségét is.
– A világháló által háttérbe szorított, alulfinanszírozástól nyögő kiadói világban mi magyarázza ennek a lapnak a sikerét?
– Mindenekelőtt talán az, hogy az erdélyi környezetegyüttest felmérve úgy döntöttünk, nem újabb irodalmi lapot kell csinálni, hanem egyfajta multidiszciplináris kiadványt néprajzzal, történelemmel, szociológiával – és irodalommal is. És talán azért sem süllyedtünk el a provincializmusban, mert – és ez volt életem egyik legjobb döntése – eleve az 1990-es években kirajzó fiatalokkal kezdtem dolgozni. Ha meg valamin változtatni kell, az legfeljebb a virtuális térben való helyfoglalás lehet, a lap internetes változatának fejlesztése.
Ferenczes István
Költő, író, újságíró. Csíkpálfalván született 1945. január elsején (valójában 1944. december 26-án). Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a középiskolát a bánsági Lugoson, miután kulák származása miatt nem vették fel egyetlen székelyföldi középiskolába sem. A főiskolát Kolozsváron végezte biológia szakon 1967-ben, utána egy éven át a szülőfalujában tanított. Az 1968-as megyésítéskor a frissen alakult megyei napilap, a Hargita újságírójaként dolgozott, ahonnan 1975-ben politikai okokból eltávolították, 1979-ig szakirányító volt az Agronómusházban. 1979-ben visszakerült a sajtóba. Egyik alapítója volt a csíki RMDSZ-nek. A Hargita megyei művelődési felügyelőség főtanácsosának nevezte ki 1990-ben Andrei Pleşu művelődési miniszter, 1992 és 1996 között szabadúszóként élt, 1996-tól a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó lett. 1997-től megalapította a Székelyföld című kulturális folyóiratot, a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. Több mint 20 könyve jelent meg, főleg verseskötetek, de értékes kordokumentumokat tartalmazó publicisztikai és riportkötetek is. Legfontosabb művei – verseskötetek: Nyári vándorlások (1972); Utolsó kenyér (1978); Ki virággal megveretett (1984); Mikor Csíkban járt a török (1986); Megőszülsz, mint a fenyvesek (1987); Indián a Hargitán (1989); Hull a hó örök vadászmezőkre (1992); Félidő, félpokol (1995); Pepita hangya (1998); Didergés (2000); Sekler songs (2000); Bacchatio Transsylvanica (Szépírás Kiadó, 2002); Mineralnaja pesznya (2004); Amor mistica (2011). Publicisztika- és riportkötetek: Gyásztól gyászig (1994); Székely apokalipszis (Csíkszereda, 1994); Ordasok tépte tájon (1997). Díjak, elismerések: Látó-nívódíj (1993); Szabó Zoltán-díj (1994); Különdíj a Székely apokalipszis c. riportsorozatért (1995); József Attila-díj (2001); Balassi Bálint-emlékkard (2005); Arany János-díj (2012); Magyarország Babérkoszorúja díj (2015).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adonyi Nagy Mária, 1951–2015: Elorzott román forradalom
Bukarestben éltem 1989-ben, és egyedüli magyar újságíróként vettem részt az ottani „forradalomban”. (Rögtön utána is csak idézőjelben tudtam emlegetni, azóta is viszolygok, valahányszor forradalomnak nevezik.) Legalábbis rajtam kívül senki más nem írta le, hogy a „forró” pontokon járt, amikor napokig lövöldöztek.
De a román újságírók közül is mindössze kettőtől olvastam később olyan utalásokat, amelyekből kiderült, hogy szerzőjük ott volt valamelyik fontosabb helyszínen: egyikük (Sorin Roşca-Stănescu) a România liberă napilapnál dolgozott, a másik (Ioan Itu) 1989 decemberében még nem volt újságíró. Ezért gondoltam, hogy nem árt papírra vetnem, amit láttam, tapasztaltam. Ezek pedig arra a megtévesztő hadműveletre világítottak rá, amelyet egy szűk kör agyalhatott ki feltehetőleg 1989. december 22-én délután, pár óra leforgása alatt. (Amint nem sokkal később megtudtam, a Securitaténak többek között diverziós osztálya is volt, amely, ha akart, polgárháborút robbanthatott ki, ha mást akart, lecsillapította a kedélyeket.) A vezetést jogos örökségüknek tekintő kommunisták újabb hullámának célja csakis a hatalom megszerzése és a diktatórikus rendszer átmentése lehetett. Ezért varázsolták elő gyorsan a nyulat a kalapból, vagyis „találták fel” a hol szekusoknak, hol antiterroristáknak, hol terroristáknak, hol arab zsoldosoknak nevezett lövöldözőket. Aki elfelejtette, de érdeklik az alábbiak, annak emlékeztetőül: Ceauşescut december 22-én délben menekítették el helikopterrel a Központi Bizottság épületének tetejéről; az önjelölt új vezetők nagygyűlést hívtak össze a KB előtti térre 17 órára; 18 óra után ott kezdődött az általuk „terrorizmusnak” elnevezett, vagyis napokig tartó eszeveszett, értelmetlen lövöldözés. Mindez azt követően, hogy Nagyszeben kivételével egész délután egyetlen puskalövés sem dördült az országban, mindenki euforikus hangulatban ünnepelt.
Azt a magyarázatot adták, hogy az ismeretlen, „fanatikus” lövöldözők a forradalmat akarják leverni s az elkergetett Ceauşescut visszahozni. Így elérték, hogy pánikba essék az ország, majd „a terrorizmus ellen folytatott hősies harc” levezénylőit tekintse megmentőinek.
Erre az eseménysorra még igazabb a közhely, mint a többi forradalomra: felfalta gyermekeit. A Temesváron kezdődött népfelkelésre rátette a kezét Ion Iliescu másodvonalbeli dörzsölt bukaresti pártaktivista. A történtek világosan két részre oszthatók, a vízválasztó december 22-e estéje, amikor lőni kezdtek.
Ami addig lezajlott, az forradalom volt – ebből Bukarestnek mindössze másfél napnyi jutott –, az azután kezdődött lövöldözés csak abszurd színjáték, amely a palotaforradalmat álcázta. Nevezhetjük ellenforradalomnak is, amely észrevétlenül ráépült a ki nem teljesedett revolúcióra, és eltérítette, megakasztotta, pusztán Ceauşescu-ellenes bosszúvá fokozta le az eredetileg kommunizmusellenes népharagot. A „terrorizmusnak” tulajdoníthatóan a Ceauşescu házaspár kivégzése árán érintetlenül megmaradt csaknem az egész nómenklatúra, összezárt a bűnösök hada. Csakhogy ennek az agyafúrt manővernek hivatalos adatok szerint majdnem 1300 halottja (közülük legkevesebb kilenc külföldi) és több mint 3350 sebesültje volt. (A bukaresti 1989. December 21. Egyesület 1600 halottat és 4000 sebesültet tart nyilván, 85 százalékuk nem Ceauşescu, hanem Iliescuék áldozata.) Csupán a hadsereg 13 millió puskagolyót lőtt ki, ami elég lett volna a teljes romániai lakosság több mint felének a kiirtására. És hol vannak még a „terroristák”, az egyéb szervezetek, a fegyverhez jutott civilek? És a többi lőszer a pisztolytölténytől az ágyúgolyóig? Bizonyára azok is tudták, hogy ez így lesz, akik odaállították lőni a „terroristákat”, s egy pillanatig sem átallották saját népük vérét ontani a hatalom kedvéért. Meg is ragadták, akik meg akarták ragadni, a „terroristák” később az utolsó szálig köddé váltak, a szekusok pedig, akik lőttek, köszönik, jól vannak. Bizonyítékok a mai napig sincsenek a valódi forradalmat elorzó gyilkosok ellen. Alig néhány magas rangú katonai vezető, pártaktivista, szekus főtiszt került a vádlottak padjára, szinte véletlenszerűen, ők is rég kiszabadultak, és jobban megy soruk, mint valaha. A ’89-es események befejezetlen ügyiratai pedig műanyag zsákokban porosodnak az ügyészségen.
Tudósításom a Valóságban jelent meg 1990-ben Terrorizmus címmel. (A Bukarestben kiadott hetilap 1992-ben megszűnt.) Akkori következtetéseim ma is megállják helyüket, az azóta eltelt idő alatt ügyészek, újságírók, történészek, politikusok hadának sem sikerült sokkal több lényegbevágó részletet megvilágítaniuk a román „forradalom” rejtelmeiből, nemhogy új szempont merült volna fel. A kép teljesebbé tétele érdekében szögletes zárójelbe téve itt-ott kiegészítettem az akkor megjelent szöveget néhány utóbb kiderült érdekes adalékkal.
2013. január
1990. június 8.
Rég túl vagyunk már december 22-én, mégis rögeszmésen vissza-visszatérek rá, mert meggyőződésem, ha az akkor történteket nem értjük, semmit sem értünk. Mármint a későbbiekből. Én a lényeget aznap éjjel megértettem, de amint hamarosan kiderült, túl jóhiszeműen. Ez talán nem fordult volna elő, ha egész nap az utcán maradok. Azonban a Központi Bizottság közeléből (Palota tér), amikor a tömeg egy része elindult a televízió felé, hazasiettem tévét nézni, és csak este, a televízió védőtoborzó felhívásai után vonultam ki ismét – „terrorizmust” látni. Úgy tudtuk: a katonaság átállt, a szekusok megértették, vesztett ügyet nem érdemes védeni. Csupán utóbb jöttem rá, mekkorát tévedtem. A televízióban, amely akkor a hatalmi központok egyikévé lépett elő, alig néhány óra múlva többszörösen hamis történelem született. Nem csak arra utalok, hogy miközben háborús filmeket túlszárnyaló képeket közvetített az esti Palota téri nagygyűlés közben leadott géppisztolysorozatokról, közvetítőkocsijának, valamint a KB erkélyén álló új vezetőségnek a haja szála sem görbült, hogy a hátborzongató lövöldözés után – amelyet elhűlve néztem előbb a képernyőn, majd, miután elkapcsoltak a Palota térről, tömbházunk tetejéről, és csak arra tudtam gondolni, hány száz vagy hány ezer halott lehet abban a százezres tömegben, amelyre így lőnek –, szóval mindezek után a televízió ismét visszakapcsolt Palota téri közvetítőkocsijához, ahonnan jelentették, hogy egyetlen áldozat sincs. E bejelentés nyomán jutottam arra, hogy akkor pedig itt óriási történelmi színjáték zajlik, elmegyek, megnézem magamnak. Láttam. De még mindig nem arról akarok beszélni. A halottak, sebesültek nélküli félelmetes lövöldözés, a tűzijátékhoz fogható látványosság mellett szöget ütött a fejembe a váratlanul kitört esti „terrorizmus”, már csak ezért is: ha N. C. „elvtárs” ügye érdekében lövöldöznek, hogyhogy nem délelőtt tették? Ha meg nem az ő uralmát kívánják meghosszabbítani, akkor azok, akiknek eszükbe jutott e páratlan tünemény megrendezése, bizonyára a nép becsületét próbálják menteni. Mert hát egy világ röhögne rajtunk, ha kiderülne, hogy huszonöt évig nyögtük egy olyan diktatúra igáját, amely kártyavárként dőlt össze pusztán attól, hogy a nép kivonult az utcára. Eleget csodálkoztam rajta én is délben, hogy ilyen egyszerű volt elkergetnünk „a kegyetlen diktátort és gonosz feleségét”. Tehát: a nép önérzetének visszaadása, a diktatúra fanatikus támogatói létezésének bizonyítása főleg a külföld számára, nem utolsósorban pedig az onnan várható segélyek – így fejtettem meg a hirtelen támadt lövöldözés rejtélyét. Megrendezett voltáról további tapasztalatokat szereztem éjszaka és másnap délelőtt folyamán a televízió székházánál.
Minderről hónapokig mélyen hallgattam abból a meggondolásból, hogy sértő lehet, tehát nem magyartól, nem magyar körökből kell kiszivárognia. Döntsék el a román kollégák, mit vettek észre, bántja-e nemzeti hiúságukat, ha kiderül, hogy operettforradalomban hitték magukat hősöknek. Groteszk komédiában, mert halottak mégiscsak bőven maradtak a sok fegyverropogás nyomán. Nos, ha hallgattam, igen bölcsen tettem, mert a román kollégák csak úgy áprilistól kezdik feszegetni a „forradalom” és a „terrorizmus” dolgát, s mint most bevallják, mélységesen felháborította őket, hogy néhány külföldi újságíró korábban műforradalomra célozgatott, majd államcsínyről beszélt. Vártam tehát, hogy megszólaljanak a „terrorizmus” román szemtanúi. Megtörtént. Most viszont már azon csodálkozom, miért hallgatták el ilyen sokáig, amit tudtak, hiszen egyetlen percig sem a román nép becsületének mentéséről volt szó.
Egyáltalán nem. És ezt december 22. estéje óta tudják a bukarestiek, akik ott voltak a Palota téri nagygyűlésen. Akkor hát mi volt végül is a „terrorizmus”, és mire szolgált? Csak a România liberă 1990. június 2-ai számában írja le Sorin Roşca-Stănescu: a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának a KB erkélyéről felolvasott listájáról a tömeg kihúzatta a kompromittált politikusok nevét, sőt, azokét is, akiknek ellenzéki tevékenységéről korábban nem hallott a Szabad Európa Rádióban. Így például Ion Iliescu nem az elsőre, a tanács listájára, hanem csak a másodikra került. Nekünk, szájtáti tévénézőknek nem sokkal később egy más listát olvasott fel a televízióban, végére szerényen odabiggyesztve saját nevét is. De ekkor már dúlt a „terrorizmus”! [Arról nem is beszélve, miről tanúskodik egy 2009-ben a világhálóra feltett videó: december 22-én délután, miközben Iliescu és szűk köre látszólag azon tanakodik, mi legyen az új vezető szerv neve, Nicolae Militaru tábornok elszólja magát: „De hiszen a Nemzeti Megmentési Front hat hónapja létezik!” Nem tudta, hogy filmezik? Ez bizonyítja, hogy egy klikk hónapok óta lesben állva várta az alkalmat, amikor magához ragadhatja a hatalmat. De csak lesett, semmit sem tett azért, hogy siettesse. Az alkalom itt volt, de most a vetélytársak, illetve főleg a nép kezéből kellett kitépni a karmesteri pálcát, megszerezni legalább utólag – a „terrorizmus” legyőzésével – valamiféle „érdemeket” – 2013.]
Később az Egyetem téren vetített filmek között szerepelt egy rövid képsor ugyanerről a nagygyűlésről, amelyre az akkori tévéműsorból nem emlékszem, bizonyára nem is közvetítette a kocsi: a tömeg szünet nélkül skandálja: Fără comunişti! (Azaz: kommunisták nélkül). Ugyancsak az Egyetem téren mondta el nemrég egy ismerősöm, aki részt vett a Palota téri nagygyűlésen: amikor a népnek már túl sok név (az addigi kormányfő Dăscălescué, a KB-tag Verdeţé és Mizilé, az Iliescué stb.) és a második vagy harmadik felolvasott lista sem tetszett (lásd a fenti jelszót!) – nos, akkor kezdtek lőni a „terroristák”.
Ugye, világos?
Ha ott lettem volna a Palota téren, egy percig sem éltem volna abban a hamis tudatban, hogy (még hogy!) a „terroristák” a nép becsületét mentették!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Módi Kinga vallástanár M. Nagy Ottó-díjas
2015 decemberében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése az ágyai Módi Kinga vallástanárnőnek ítélte a 2011-ben alapított, vallástanároknak járó M. Nagy Ottó-díjat, amit áldozatos nevelői munkája elismeréseként és kiemelkedő egyházi szolgálatának jutalmáért kapott.
Amint a laudációjából is kiderül, Módi Kinga elemi tanulmányait szülőfalujában, a Barcaújfalusi Általános Iskolában végezte. Innen indult útnak a nagyvárosok felé továbbtanulni: előbb Brassóba, az Áprily Lajos Elméleti Líceumba, majd Kolozsvárra, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Didaktikai Fakultás Vallástanár és Szociális asszisztens szakára. 2003-tó1 az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola vallástanára, a helybeli református egyházközség lelkes tiszteletes asszonya. Hivatásának tekinti a gyermekek hitbeli nevelését mind az iskola falain belül, mind azokon kívül. Számos ifjúsági- és gyermekprogram szervezője és lebonyolítója.
2013 augusztusától vesz részt az Egyházkerület szervezésében meghirdetett élménypedagógiai képzésen, ahol megismerkedik a módszerrel, ami annyira magával ragadja, hogy időt, energiát nem sajnálva mélyíti el tudását az élménypedagógia nyújtotta lehetőségek kincstárában. Ami számára élmény, azt másoknak is élménnyé akarja tenni, legyen szó diákjairó1, neveltjeiről vagy pedagógus társairól. Munkája elismeréseként, 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei szervezete Márki Sándor-díjjal tüntette ki.
2015-ben örömmel vesz részt az Egyházkerület Gyermek Bibliahetes anyagának kidolgozásában, amelyet élménypedagógiai résszel gazdagít. Gyermekközpontú foglalkozásterveiben a társas kompetenciák komplex fejlesztésére tesz javaslatot.
Minden gyermekben Isten csodálatos ajándékát látja, és abban segíti őket, hogy maguk is így tudják önmagukat elfogadni, ennek megfelelően tudjanak élni.
Amint a kitüntetett a Nyugati Jelennek elmondta, „Megtisztelő, felemelő érzés és nagy meglepetés volt számomra. Ezt a díjat a már elvégzett munkámért kaptam, mégis azt gondolom, hogy ez egy kezdet, ami újabb kihívások és feladatok elé állít, újabb ötletek és tervek megvalósítására ösztönöz. Hiszem és tapasztalom, hogy munkámban, ami Isten dicsőségét szolgája, azon áldás van.”
Módi Kinga vallástanárnak az újabb kitüntetéshez gratulálok, áldásos munkájához további lelki erőt, sok sikert kívánunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Karácsonyi hagyományok, szokások
Nálunk
Karácsony: Jézus születésének ünnepe a keresztényeknél. Az év legszebb, legfontosabb és legjelentősebb vallási ünnepe. De hogy valójában milyen régóta léteznek karácsonyi hagyományok és szokások, azt talán kevesebben tudják.
A legelső betlehemállításra és betlehemi játékokra 1223-ban került sor. Szent Ferenc találta ki őket Greccio városában, mert ezekkel szerette volna még szemléletesebbé tenni a történetet hallgatói számára. Egy földbirtokos barátját kérte meg, hogy egy barlangot rendezzen be úgy, ahogy az istálló kinézhetett Krisztus születésekor, és szervezzen be alkalmi színészeket, hogy a mese életre kelhessen. Greccio városa azóta pápai kiváltságot kapott, és az év bármelyik napján lehet karácsonyi szentmisét bemutatni, ráadásul minden nap karácsonyi hangulatban telik.
A magyar népi kultúra legrégebbi hagyománya, a betlehemezés, a 17. századból maradt fenn. Ennek több változata is van: a bűnbeesés, a szálláskeresés és a pásztorjáték. Kevésbé ismert talán a szentcsalád-járás, melynek során kilenc család összeáll, hogy december 15-től karácsony estig naponta, felváltva szállást adjanak a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek. A regölés szintén fontos eleme a karácsonyi szokásoknak. Rendkívül nagy zajjal vonulnak házról házra, láncos bottal verik az ütemet. A regölés szöveganyaga gazdag és sokrétű.
A karácsonyi lakomát, az ősi hagyomány szerint, december 24. éjfélig szigorú böjt előzte meg. VI. Pál pápa 1966-ban megszüntette a böjtöt, de azelőtt az öregek egész nap kenyéren, vízen és són éltek, és az esti vacsoránál is csak növényi eredetű étel kerülhetett az asztalra.
Manapság a karácsonyfa nélkül el sem lehet képzelni az ünnepet. A fa isten ajándékozó mivoltának a jelképe; „A karácsonyfa az élet fája, mely a Paradicsom közepén a jó és a rossz tudásának fája mellett állt (Ter. 2, 9 ), s melyet a bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől (Ter. 3, 24)” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban. A fenyő örökzöldsége az örökkévalóságra utal, háromszög alakú formája pedig a szentháromságra. Az ajándékok sem voltak mindig a fa alatt: eredetileg minimális anyagi értékeket, a természet kincseit vagy kézzel készített tárgyakat adtak ajándékba, később azonban, a világ anyagiasodásával ez változott. Már nem az ajándékozás vagy az ajándékfogadás érzésének, hanem magának az ajándéknak örülünk.
Másoknál
Krisztus születésének évfordulóját számunkra furcsa módon ünneplik egyes helyeken. Az áhítatos és meghitt, családi kör, a bibliai szereplők megelevenedése nem mindenütt divat. Az ajándékokat sem mindenhol az angyaltól, a Jézuskától vagy a Mikulástól várják a gyerekek. Spanyolországban például a háromkirályok gondoskodnak a meglepetésről, Olaszországban pedig Szent Lúcia, esetleg Befana, a csúf, öreg, de jóságos boszorkány. Az oroszoknál Bábuska járkál házról házra, aki a napkeleti bölcsekkel együtt maga is meg akarta látogatni a kisded Jézust, ám elkésett. Azóta is keresi…
A skandináv országokban a fenyőfa kivágásakor az egész család jelen van, otthon pedig, feldíszítés után, vidáman körbetáncolják azt, majd kibontják az alá rejtett ajándékokat. Nemcsak templomba, hanem szaunába is eljárnak ilyenkor, és néhányan a temetőbe is kimennek.
Svédországban és Dániában csipkelődéssel és tréfálkozással telik az ünnep, mivel előbújnak a koboldok. A tomténak vagy nissének nevezett szakállak kis lények csínytevésekkel bosszantják a ház lakóit. Ellenük csak egy tál, a padláson elhelyezett rizskásával lehet védekezni, ami csillapítja éhségüket, és barátságosabbak lesznek. Norvégiában viszont el kell dugni a seprűket, mert fennáll a veszélye, hogy egy gonosz boszorka ellopja őket.
Nem annyira hagyományos, de mindenképpen szokás Japánban, hogy a család a KFC-ben fogyasztja el a karácsonyi vacsorát. 1974-ben ugyanis olyan jól sikerült kampányt folytatott az amerikai eredetű gyorsétterem-lánc, hogy befolyással volt a kultúrára is. Afrikában is kiegészül a karácsonyi menü, igaz, nem szárnyassal, sőt, nem is négylábúval. A helyiek marékszámra eszik a frissen kisült császárlepke-hernyókat.
A görögöknél a karácsonyi ünnep 12 napig tart, és ebben benne van Vízkereszt is. Feléjük azt tartják, hogy a Föld mélyén gonosz manók élnek, ún. kalikandzaroszok, akik év közben azon ügyködnek, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék, karácsonykor azonban inkább az embereket bosszantják. Rendetlenséget csinálnak a házban, megeszik az ételeket, összetörnek ezt-azt. Mivel a tűztől félnek, elkerülhető a látogatásuk, ha a családi tűzhelyben mindig van láng. Vízkeresztkor mennek vissza a föld alá, mikor a pap által megszentelt víz elűzi őket.
Végül egy jó tanács: az arachnofóbiásoknak valószínűleg nem árt elkerülni Lengyelországot… Egyes helyeken a karácsonyfát pókokkal és pókhálókkal díszítik, mert a legenda szerint a kis Jézus takaróját pókok szőtték. Ezért tisztelegnek ilyen furcsa módon a pókok előtt.
Források: mno.hu, femina.hu, családinet.hu, Nők Lapja Café
Nyugati Jelen (Arad)

Betlehemezés Szászfenesen – nyári üdülés a jutalom
Több Kolozs megyei iskola, így a Szászfenesi Gh. Şincai Általános Iskola tanulóinak egy csoportja is jelentkezett az Európai Magyar Ifjúságért Alapítvány által meghirdetett Székely kapuk – Zöld kapuk című pályázatra, amelynek célja elsősorban a magyarországi és az anyaország határain túli iskoláknak a népművészeti hagyományokkal, közösségi kultúrával, környezeti neveléssel, társadalomépítő és humanitárius tevékenységgel kapcsolatos együttműködésének elősegítése és támogatása.
Botár György, a fentebbi tanintézet technológia tanára már hetedik alkalommal vesz részt diákjaival a programban, több mint tíz gyerekkel. A részt vevő szászfenesi tanulók több helyen léptek fel betlehemes műsorukkal. Ezért jó eséllyel pályáznak az alapítvány fődíjára, vagyis az egyhetes nyári horvátországi kedvezményes árú üdülésre. A legkiemelkedőbb iskolák ugyanis elnyerhetik A közép-kelet-európai közösségi kultúra ápolásának és a környezettudatos közösségi élet társadalmi előmozdításának kiváló műhelye címet, amelyet minden évben a CEECD projektintézet adományoz. A program fődíjaként a legsikeresebben szereplő gyermekek és pedagógusok rendkívül kedvezményes tengerparti és magyarországi osztálykirándulásokat, jutalomtáborokat, üdüléseket nyernek. Idén mintegy 800 gyermek (és természetesen a kísérőpedagógus) vett részt tematikus jutalomüdülésen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Válaszok az örök kérdésre – Átadták a Székelyföld folyóirat diákpályázatának díjait
Kedden osztották ki Csíkszeredában a Székelyföld kulturális folyóirat által az ősszel középiskolás diákok számára kiírt pályázatának díjait.
Az első díjat Sebestyén Rita, a másodikat Vajda Krisztián, a harmadik díjat pedig Laczkó Emőke nyerte el. Különdíjban részesült Bucs Anna, Rabocskai Zsófia és Takács Réka. A díjazott pályamunkákat a Székelyföld folyóirat a 2016. februári számában jelenteti meg. A pályázatra jelentkezők versben és prózában válaszolhatták meg november 30-áig: kik is ők? Az első három helyezett 1000, 750, illetve 500 lejes pénzjutalmat is kapott az elismeréssel.
Ki vagyok én? – az írókat, költőket, művészeket mindig is foglalkoztatta ez a kérdés, fogalmaztak ősszel a Székelyföld szerkesztői a pályázati felhívás szövegében. Ezért felkérték a 14–18. évükben járó középiskolásokat – akik nagyjából ebben a korban találják szemben magukat ezzel a kíváncsisággal –, hogy versben, prózában próbálják megválaszolni a kérdést.
„Vajon az vagyok én, aki a tükörben látszom? Székely vagyok? Magyar vagyok? Román vagyok? Csángó vagyok? Honnan jöttem? Hová megyek? Hol a helyem a világban? Próbáljunk meg hát bepillantani a tükör mögé! Hátha közelebb jutunk önmagunkhoz” – állt a kiírásban.
Versben maximum két-három alkotást, de 60 sornál nem többet, prózában legtöbb tízezer karaktert vártak november 30-áig a Székelyföld folyóirat csíkszeredai székelyhelyének postacímére.
Krónika (Kolozsvár)

Sikeres karácsonyi vásár
Családias hangulat Sepsibükszádon
Jó hangulatú karácsonyi vásárt szervezett hétvégén a bükszádi fiatalság. A hivatalos nevükön Sepsibükszádi Ifjúsági Szervezetként jegyzett BIFISZ ötödik alkalommal kerített sort a bensőséges megnyilvánulásra.
A BIFISZ idén sem akart hétországra szóló világeseményt szervezni: arra helyezték a hangsúlyt, hogy a faluban dolgozó kézművesek és termelők megmutathassák portékáikat – tudtuk meg Ájgel Ágnestől. A BIFISZ elnöke azt mondja: korábbi elképzelésüknek megfelelően a falubelieknek akartak „rásegíteni” arra, hogy ráhangolódjanak a karácsonyi ünnepre.
– Ez értékközpontú rendezvény, ahol a hangsúly a helyi értékeken van és azokon a hasznos embereken, akik ezeket előállítják – nyilatkozta Ájgel Ágnes.
A húsz kiállító többek között karácsonyi dekorációkkal, faragásokkal, nemezekkel, horgolt és bogozott dísztárgyakkal töltötte meg az asztalokat, de volt helyi készítésű sajt, méz, torta, és a szilvapálinka sem maradt szégyenben. A december 24-i reggel 9 órás szentmise előtt a BIFISZ szervezésében tizedik alkalommal mutatnak be karácsonyi műsort, és érdeklődésre tarthat számot a helyi fúvósok december 26-i évzáró koncertje is.
(ea)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Irgalmasság karácsonya
Az egyházközségünkhöz tartozó három faluban – Szentkatolnán, Hatolykán, Kézdimartonfalván –, ahol a szokáshoz híven mindenütt lesz pásztorjáték, különböző módon is készülnek Jézus születésének a megünneplésére.
Szentkatolnán az Irgalmasság Szentévének jegyében a plébániai hitoktatásban résztvevő gyermekek meglátogatják azokat az időseket, akik házhoz kötöttek, és egyedül élnek. Erre éneket és verset tanultak, de általuk készített süteményeket is ajándékoznak. Az előre bejelentett látogatást a három csoportra osztott gyerekek december 24-én ejtik meg. A program lebonyolítását Lőrincz Lenke vezeti.
Hatolykán az idén is várja a templomba látogatókat a Bardocz Piroska sekrestyés által az ember nagyságú, rongybábukból alkotott betlehem a haranglábban. Az idén is felállítják a falu karácsonyfáját. Ezt a hívek saját díszeikkel azért fogják minél szebbé tenni, hogy azoknak is legyen karácsonyfája, akiknek erre nincs lehetőségük. Mindezek vízkereszt ünnepéig lesznek láthatók.
Kézdimartonfalván a tervek szerint az idén is meglesz az „élő betlehem” a kápolna udvarán ma délután 3 és 7 óra között. Itt ebben az egyházi évben Szent Márton-évet tartanak, a templom védőszentje születésének 1700. évfordulója alkalmával. Az év mottója: „Közösségünket erősíteni”. Az idei pásztorjátékba az ifjúságot is belekapcsolják a gyermekek mellett, amelynek előadása – jó idő esetén – szabadtéren, az élő betlehemes díszletében történik. Az ilyenkor szokásos „angyali csomagot” az idei karácsonyon, az esti szentmise után nem a gyerekek, hanem a családok kapják a kápolna udvarán, ezzel is jelezve és erősítve az együvé tartozást. A programok előkészítésében és megszervezésében fontos szerepet vállalt Molnár Dalma, Elekes Judit, valamint Molnár Zoltán.
Opra István plébános
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Sziklán járó ember
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ünnepi együttlét
Súlyos betegeket ápoló kórház kórtermeiben próbálom megtalálni ismerősömet. Nem közeli rokon, évek óta nem láttam, de sok rosszat hallottam róla. Hogy családját elhagyta, italozik, egyszóval züllött életet élt. Miközben a többi beteg között keresem, arra leszek figyelmes, hogy szinte minden kórházi ágyon Biblia hever. Arra gondolok, hogy kórházlelkész jár erre, s talán a vele való találkozásra készülődnek a betegek. Elmélkedésre azonban sok időm nem marad, mert rátalálok Miklósra: Bibliával a kezében, csonttá soványodva, ő maga is a Zsoltárokat olvasgatja. Azt a könyvet lapozza, amit eddigi életében minden bizonnyal ritkán forgatott. Kíváncsi pillantásaimra mintegy magyarázatként mondja: tudod, most már csak ez segíthet.
Miklós története azért is érdekes számomra, mert sok hozzá hasonló emberrel találkoztam már. És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem – írja a Zsoltárok könyve. A bajba jutott ember lelki fogódzója ez, még az utolsó órában is, hiszen ha hitetlenként nem is bizonyos felőle, de sejti, hogy isteni kegyelem nélkül vajmi keveset ér a földi élet.
Ilyenkor, ünnepek táján, az adventi készülődés jegyében ez a bizonyosság iránti vágy keríti hatalmába az embert. Azt is, aki hiszi, hogy Jézus őérte is megszületett, és azt is, aki erről ugyan nincs meggyőződve, de a lélek belső kérdőjelei késztetik egyféle szembenézésre, számvetésre önmagával. Ezzel magyarázható, hogy vallási és hitbéli meggyőződéstől függetlenül ünnepek táján figyelmesebbek, jobbak és elfogadóbbak egymás iránt az emberek. Ilyenkor gyűl össze az éves adományok legnagyobb része, és statisztikailag is csökken a bűncselekmények száma. Isten közelsége megérint hívőt és hitetlent, és felszínre hozza az emberi élet alapvető, de sokszor rejtett tulajdonságait, a jóságot és a szeretetet.
Ünnepeink legnagyobb adománya ez. Jézus szavaival élve Isten mindenhol ott van, ahol ketten-hárman egybegyűlnek az ő nevében. Ehhez az együttléthez kívánok áldott karácsonyt!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Karácsonykor sem szabadságolnak a Telefonos Szeretetszolgálat önkéntesei
Minden csütörtökön (Marosvásárhelyen, 0265-55.55.55) és pénteken (Kolozsváron, 0264-56.56.56)15 és 20 óra között hívható a Telefonos Szeretetszolgálat, ahol az ügyeletesek feljegyzik a kéréseket és a felajánlásokat, amelyek sok esetben egymásra válaszolnak, legyen szó anyagiakról, ügyintézésről vagy minőségi időről. Sürgős kérésénél az önkéntesek azonnal kocsiba szállnak, és maguk oldják meg a problémát: ételt szállítanak, gyógyszert váltanak ki – így lesz ez szenteste, karácsony első napján, Óév és Újév napján is. A szervezet alapítójával, Sajó Norberttel beszélgettünk.
Nemrég tartotta a Telefonos Szeretetszolgálat az adventi szeretetvendégségeit. Azt hihetnénk, hogy ez évzáró alkalom, és csak jövőben lehet újra betelefonálni, hiszen a csütörtök és a péntek, a szervezet két munkanapja idén nagy ünnepekre esik.
Nálunk a legnagyobb esemény az évben az adventi szeretetvendégség, ami gyakorlatilag lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk az irodából, és találkozzunk személyesen a betelefonálóinkkal. Ilyen értelemben tehát valamit lezár, de mi töretlenül jelentkezni fogunk Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is. Mi folyamatosan ügyeletezünk.
A közel hét év alatt csupán kétszer fordult elő, hogy nem fogadtuk a hívásokat, de akkor is technikai okok miatt: nem üzemelt a telefonkészülék, mert véletlenül, valamilyen munkálatok során elvágták a kábelt, és mire kijött a szerelő, már elmúlt 20 óra. De mi ott ültünk a készülék mellett, bent voltunk, és vártuk, hogy hívhassanak minket. Jövő héten is és az azt követő héten is, függetlenül a hivatalos szabadnapoktól, mi várjuk a telefonkészülék csörgését, a munkatársak készenlétben állnak.
Sőt, mi több, a Telefonos Szeretetszolgálat Marosvásárhelyen egy civil szervezettel, a Vintage Velo Neumarkttal karöltve körülbelül 80 élelmiszercsomagot fog házhoz vinni karácsony előtt. Van egy frissen özvegyen maradt asszony, aki beteg is, őt szintén most akarjuk meglátogatni, hogy támogathassuk, illetve van még egy nagyon fontos ügyünk, amit ebben az évben szeretnénk elrendezni: kiváltani egy idős bácsi szemüvegét.
Csodálatos gesztus, hogy az ünnepnapokon is elérhetők vagytok. Gondolom, sokan értékelik is. Főleg, akik nagyon magányosak vagy szegények, és talán rettegnek is az ünnepektől.
Nagyon érdekes, de az ünnepi időszakokban valamiért csökken a telefonhívások száma. Nem igazán tudjuk megítélni, hogy ez mennyire jó vagy rossz, ez tény, amit most már hetedik éve tapasztalunk. Egy-egy ügyeletkor átlagosan tíz hívást kapunk, néha tizenöt- húszat is, de húsvét, karácsony közelében csak ötöt-hatot. Mi ezt azzal magyarázzuk, hogy ilyenkor hazajönnek a távol élő rokonok, hozzátartozók, vagy legalább átmegy a szomszéd, valamilyen formában összegyűlnek, találkoznak az emberek egymással, megvan az étel, megvan a gondoskodás, megvan a jó szó.
Számtalan civil szervezet az évnek erre az időszakára összpontosít leginkább. Több olyan idős embert is nyilván tartunk a betelefonálóink közt, akiről tudjuk, hogy egyszerre három, négy szervezet is meglátogatja ebben az időszakban. Ez is nagyon fontos vonása a Telefonos Szeretetszolgálatnak – én személy szerint nagyon szeretem ezt benne –, hogy nincsenek segítői túlkapások, mi tényleg csak akkor segítünk, amikor betelefonálnak. Nem mi döntjük el, hogy jaj, karácsony van, biztosan egyedül érzik magukat az idősek, és akkor beállítunk hatvanegyedik szervezetként hozzájuk, hanem meghagyjuk mindenkinek a szabadságát, méltóságát, hogy ő jelezze, amikor valamire szüksége van, és az lehet február 6-án vagy november 9-én is.
Akik betelefonálnak karácsonykor, szilveszterkor, milyen kéréssel vagy felajánlással hozakodnak elő?
Nem mondhatnám azt, hogy vannak kimondottan olyan kérések, ajánlatok, amelyek ezekre az ünnepi időszakokra jellemzőbbek. Vannak viszont karácsonyi csoda számba menő történetek. Nemrég egy távolsági buszon ellopták valakinek a pénztárcáját, de mire a lopást észlelte, már leszállt. A tárcájában volt a bankkártyája is, ezen tartotta az összes megtakarított pénzét. Bement az első bankba, és a kártyához való hozzáférést letiltatta, de útközben már elbúcsúzott az összegtől. Amikor kiderült, hogy nem nyúlt még senki hozzá, felhívta a Telefonos Szeretetszolgálatot azzal, hogy a megtakarítás már nem az övé, szeretné eladományozni olyanoknak, akiknek nincs mit enniük karácsony előtt.
Volt még ehhez hasonló, megdöbbentő eset: egy jól menő családi vállalkozás vezetője hívott fel, hogy keressem meg őket, mert szeretnék támogatni a Telefonos Szeretetszolgálatot. Már ez is meglepő, hisz általában fordítva szokott lenni, én keresem fel az esetleges szponzorokat, és nem túl gyakori, hogy olyan kitörő örömmel fogadnak, mint ahogy ez a család tette. Elém raktak egy átlátszó zacskóba csomagolt pénzköteget, száz lejesek voltak benne, és elmesélték, hogy egy meccsen a fiuk elvesztette a pénztárcáját, amiről le is mondott, de később mégis visszament a sportcsarnokba, és csodák csodájára a széke alatt megtalálta a tárcáját. A benne lévő összeget viszont egy segélyszervezetnek akarta felajánlani, és ránk esett a választása.
Úgy gondolom, hogy az természetes, ha én áldozatokat hozok a Telefonos Szeretetszolgálatért, hiszen én vagyok a megálmodója, de amikor más, idegen emberek szánnak oda nagyobb összeget vagy több időt, az szerintem nem annyira magától értetődő, ezért mindig megérint.
A Telefonos Szeretetszolgálat adventi szeretetvendégségén találkozhattak a munkatársak, önkéntesek, támogatók és rászorulók – idén nem csak Kolozsváron, de Marosvásárhelyen is.
Nagyon érdekes volt egy alkalom kapcsán meglátni a folyamatot: látni az előzményt, az új kezdetet, és látni a tapasztalatokon alapuló kibontakozást, hiszen míg Kolozsváron már hetedik éve tartunk adventi szeretetvendégséget, és mindennek megvan már a helye, megvan a felelőse, és évről évre valahogy magától – a Reményik Sándor-féle „magától” – eljön a vendégsereg is, addig Marosvásárhelyen először szerveztük meg ezt a közös estét, új körülmények között. Ami hasonló volt a két városban, ugyanakkor megkülönböztet minket más adventi ünnepségeket szervezőktől, hogy nem kifejezetten segítendőknek szóló vacsora volt, de nem is a támogatóink gálaestje vagy bálja, hanem a kettő ötvözete.
Arányaiban hogyan oszlott meg a vendégsereg, és milyen számban vettek részt?
Kolozsváron az idén 200 ember jött el, közöttük harminc-negyven önkéntes. Szépen megtelt az Agapé vendéglő díszterme, voltak ismerős és új arcok is. A harmadik évben tapasztaltunk robbanásszerű növekedést: akkor 320 embert láttunk vendégül, mindenki nem is tudott leülni. Aztán a következő években stabilizálódott a létszám 170-200 fő körül, ami már átláthatóbb és meghittebb közösség.
Marosvásárhelyen nagyobb csoportja jött el a hajléktalanoknak, még picit bátortalanok voltak az emberek. 150 ember ült le a gazdagon megterített asztalokhoz. Elég sokan voltunk, de még maradtak üres helyek, tehát a jövőre nézve egy komoly feladat számunkra, hogy megtöltsük azokat az üres helyeket is. Nyilván a megmaradt étel-ital nem veszett kárba, másnap reggel egy idősgondozó otthonba juttattuk el, hogy a lakók ebédre elfogyaszthassák, de a mi célunk az lenne, hogy minél több és minél többféle embert tudjunk egymás mellé ültetni, hagyni őket ismerkedni, beszélgetni, barátkozni. Adventben a közös ünneplésnek ez egy alapkérdése, hogy le tudunk-e állni, le tudunk-e ülni egymás mellé, mert ha nem, akkor hogyan beszélhetünk az egymásra találásról, a közösség ünnepéről? Márpedig karácsony a közösség ünnepe, nem egyéni ünnep.
Mi jót kívánhatnánk a Telefonos Szeretetszolgálatnak az új évre?
A legnagyobb álmunk, hogy minden segélykérő telefonhívást egy felajánló kövessen, mert egyelőre az előbbiek vannak túlsúlyban. Nagy problémát jelent, hogy nincsen raktárhelyiségünk, így ha nagyobb tárgyakat ajánlanak fel (mint ahogy ajánlottak már fel mosógépet, hűtőszekrényt), nincs ahová elszállítsuk addig, amíg ki nem derül, hogy hol lenne a legjobb helyen. Ezért is szeretnénk létrehozni az Erdélyi Szociális és Információs Központot (EszIK), amely számára telekre pályázunk a Román Kereskedelmi Bank programján belül. Ez több fordulós küzdelem, az elsőt könnyen vettük, a második december 17. és január 20. között zajlik, ebben az időszakban várjuk az újabb felajánlásokat, hogy február 16-án jó hírnek örülhessünk. Ugyanakkor részt veszünk az OMV Petrom által kezdeményezett Țara lui Andrei kampányban is, ahol szavazatokkal lehet támogatni minket.
ESzIK, azaz Erdélyi Szociális és Információs Központ - erre várjuk a felajánlásodat, amelyet ide kattintva megtehetsz. Sajó Norbert, a Telefonos Segélyszolgálat alapítója elmondta, jelenleg épp arra a telekre gyűjtik a pénzt, ahol felépíthetik a szervezet székhelyét. Ennek érdekében csatlakoztak a Román Kereskedelmi Bankegyik kampányához is, ahol február 16-ig lehet anyagilag támogatni a projektet.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Folytatódik a besztercei magyar iskola kálváriája
Harmadik nekifutásra elutasította Beszterce város tanácsa az önálló magyar iskola létrehozását célzó határozattervezetet – adja hírül a kronika.ro.
A megyeszékhely képviselőtestülete december 23-ai, szerdai ülésén a tanácsosok azért nem támogatták az iskolaalapítási tervet, mert az Andrei Mureşanu Főgimnázium vezetősége nem hajlandó épületet biztosítani az új tanintézetnek.
A besztercei magyar iskola létrehozásának ügye immár harmadik alkalommal került a városi képviselőtestület napirendjére. Az Antal Attila RMDSZ-es tanácsos által beterjesztett határozattervezetre legelső alkalommal, idén májusban rábólintott a testület; a 21 képviselőből 15-en támogatták a javaslatot. Csakhogy a román tanügyminisztérium formailag hibásnak nyilvánította a határozatot és módosításokat követelt, holott korábban Besztercén valamennyi helyi hatóság törvényesnek találta. A bukaresti tárca többek között a tanintézet tervezett nevével – Hunyadi János Gimnázium – sem értett egyet.
Idén augusztusban másodszor is a besztercei tanács elé vitte az RMDSZ a javaslatot, az immár módosított változatot azonban akkor kvórum hiányában nem sikerült elfogadtatni, mivel azon az ülésen mindössze tíz tanácsos jelent meg. Ekkor eldőlt, hogy az önálló magyar tanintézet már nem kezdheti meg tevékenységét a 2015-2016-os tanévben.
Antal Attila tanácsos a Krónikát úgy tájékoztatta: a városi önkormányzat az eredeti elképzelés szerint ideiglegesen egy magánépületet bérelt volna a magyar iskola számára, az ősz folyamán azonban ez az ingatlan más rendeltetést nyert, így ezt már nem lehetett igényelni. Tekintettel arra, hogy a magyar oktatás Besztercén az Andrei Mureşanu Főgimnáziumban működik, a kezdeményezők a tanintézet három épületének egyikét szemelték ki erre a célra. Az iskola vezető tanácsa, valamint a Beszterce-Naszód megyei tanfelügyelőség viszont negatívan véleményezte az elképzelést, amely döntő módon befolyásolta a helyi tanács álláspontját.
A december 23-i ülésen résztvevő 17 tanácsos közül csak öten voksoltak a magyar iskola létrehozása mellett, 11-en tartózkodtak, egy tanácsos pedig ellene szavazott, miközben 14 szavazat kellett volna ahhoz, hogy a határozat átmenjen. „Ilyen módon még ha a korábbi tanácskozásból az sült ki, hogy majdnem minden tanácsos meg van győződve arról, hogy tényleg szükséges egy magyar iskolaközpont a végvári magyar oktatás megmentésének érdekében, amíg nem lesz egy megfelelő, üres iskolaépület, addig még várat magára egy különálló magyar iskola léte Besztercén" – közölte lapunkkal Antal Attila RMDSZ-es városi tanácsos – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Nehéz éven van túl a csíkszeredai önkormányzat – fogalmazott 2015 utolsó városi tanácsi ülésén Antal Attila megbízott polgármester. Az elöljáró reméli, a mandátum végéig még hozzá tudnak tenni a megvalósításokhoz.
Az év folyamán voltak olyan pillanatok, amikor azt érezte, hogy nem lehet végigvinni ezt a mandátumot – vallotta meg a csíkszeredai önkormányzat decemberi soros tanácsülésén felszólalva Antal Attila megbízott polgármester. Magyarázata szerint nehéz éven vannak túl, és pártállástól függetlenül köszöni a képviselő testületnek a munkát és a megértést. Az alpolgármester a Ráduly Róbert és Szőke Domokos elleni büntetőeljárásokra utalt.
Kevés olyan önkormányzati testület van jelenleg az országban, ahol ennyi jó szakember vesz részt a munkában, mint Csíkszeredában – mondta az elöljáró. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy minden feladatot meg tudtak oldani, a közigazgatási osztály és a jegyzői osztály is „vérveszteséget” szenvedett, de elégtétel, hogy helytállt mindenki.
Antal Attila úgy fogalmazott: reméli, hogy a mandátum végéig még hozzátesznek annyit, hogy emelt fővel lehessen átadni a stafétát. Előrebocsátotta, hogy a költségvetés előkészítésére összpontosítanak, ebben folyamatos egyeztetésekre készül a testület tagjaival – a szokásos munkamódszerrel, e-mail-ben fognak konzultálni a tételekről.
Veress Dávid városi tanácsos a korrupcióellenes ügyészség júniusi kezdeményezése nyomán tisztségéből felfüggesztett Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester munkáját is név szerint megköszönte, úgy fogalmazva, hogy „hatósági eltávolítás” nyomán szakadt meg a két elöljáróval a testület munkakapcsolata.
Rendkívüli ülésen, egyhangú szavazattal fogadta el a csíkszeredai önkormányzat azt a tanácshatározatot, hogy 10 millió lejt foglal bele a 2016-os évi költségvetésébe a tömbház-szigetelési program folytatásához. Ez volt a kitétele ugyanis annak, hogy az eredetileg idén év végi lezárási határidővel rendelkező uniós finanszírozású programhoz 2016 június 30-ig haladékot kapjon Csíkszereda – a kicsúszás miatt 5 millió lejes uniós finanszírozást veszít el a város. A szigetelési munkálat alatt levő 29 tömbháznála munkálatok átlagban csak 45 százalékban készültek el a közbeszerzést megnyerő bákói és bukaresti vállalkozások eddigi munkaritmusában.
G. E.
maszol.ro

Dokumentumfilmek néprajzi értékeinkről
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa pályázatán kaptak anyagi támogatást. A Forrásközpont kezdeményezte program célja Hargita megye néprajzi értékeinek bemutatása filmes eszközökkel. Az idei hét alkotás között portréfilmek, a székely konyhát, babonákat, víz hajtotta szerkezeteket megjelenítő alkotásokat találunk.
Bálint Arthur Babonák című alkotásában a mindennapi élet eseményeihez, történéseihez kapcsolódó hiedelmek, babonás cselekvések bemutatását tűzte ki célul. Mint kiderül, életmódtól, világszemlélettől függetlenül hatnak ezek a babonák a különböző korosztályok képviselőire ma is.
Fábián Kornélia filmje a siménfalvi kosárfonással kapcsolatos: Teremtő kéz– portréfilm a siménfalvi, a Népművészet Mestere címet viselő Ráduly Jánosról. Az Erdély-szerte ismert kézműves a Népművészet Kiváló Mestere címet is megszerezte, munkájához az oktatás is hozzátartozik. Szakmájáról, életéről vall ez alkalommal.
Bocskor-Salló Lilla filmje (Orczád verítékével – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője) a székely kapuk tanulmányozóját, az Europa Nostra-díjas pedagógust mutatja be, akinek életművéhez tartozik a máréfalvi tájház létrehozása, illetve helyismereti kutatások.
Fábián Kornélia öt tájházat mutat be (Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai) az intézmények felelőseit megszólaltatva. Máréfalva, Székelyszentlélek, Tordátfalva, Korond és Lövéte tárgyi hagyatéka az egész székelység becses kincsei közé tartozik.
Fecső Zoltán a vízzel hajtott szerkezetek egykor elterjedt, népszerű fajtáját Fűrészmalmok címmel mutatja be. Az évtizedekkel korábban a hatalom által leromboltatott, lebontatott deszkametszők most, jelképesen is, az újonnan épített ivói létesítmény által támadnak fel.
Szabó Károly az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálta (Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha). A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalács sütés folyamatát örökítette meg.
Hadnagy Árpád Levente Könyvbe szőtt gondolatok címmel készített portréfilmet a farkaslaki Jakab Rozáliáról. A nyugdíjas pedagógus gazdag életművét a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség életműdíjjal ismerte el (szőtteseiért), később az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat közművelődési, néprajzgyűjtői munkásságáért kapta. Több mint tíz helyismereti és néprajzi témájú könyv szerzője, a farkaslaki Tamási-kultusz ápolója.
Székelyhon.ro

Karácsonyi és újévi szokások Marosvásárhely környékén
Hajnalozás, angyaljárás, kántálás és szálláskeresés, csak néhány a régi, de el nem felejtett karácsonyi és újévi szokásokból. Nagyernyében, Marosszentgyörgyön és Székelykakasdon most is van, amelyet ezek közül éltetnek.
A hajnalozás a karácsonyi ünnepkör része volt egykor Nagyernyében, amely karácsony szombatján a legények szokása volt. Előzőleg egy rendező bizottságot alakítottak, amely megfogadta a zenészeket a karácsonyi ünnepekre. Ezután a bizottság, valamint a zenészek két csoportra oszlottak, a falut is két részre osztották. Minden házhoz bementek, mert minden kapu nyitva volt, csak a Jánosokat és az Istvánokat hagyták ki. Mindenki ablaka alatt elénekeltek egy-két éneket, a zenészek kíséretével, miközben egy legény a zene ütemére egy vörös krepp papírral bevont lámpát rázott. A legtöbb helyen tetszés szerinti pénzt adtak ki az ablakon a hajnalozóknak, de voltak olyan házak is, amelybe behívták a legényeket és a zenészeket. Megkínálták őket itallal, kaláccsal, aminek az lett az eredménye, hogy reggelre mind a zenészek, mind a legények berúgtak. Délig elmentek aludni. Az összegyűlt pénzt felírták, az egyik legény írta, a másik kezelte. Másnap reggel két-két legény indult el felszalagozott hívogató pálcákkal. A hajnalozáskor gyűjtött pénzből délután tánc volt, ahova fizetés nélkül mindenki elmehetett. A tánc csak éjfélig tartott, mert akkor a hajnalozó legények elmentek a Jánosokat és az Istvánokat köszönteni. A hajnalozókat tisztes távolból tekintélyes számú fiú csapat követte, szívükben azzal a titkos vággyal, hogy minél hamarabb kerüljenek be ők is a hajnalozók közé, ami aztán idővel be is következett. Nagyon szép szokás volt, állítják az idősek.
Ma már nem kántálnak Nagyernyében
A kántálás is sokáig élő szokás volt, amit csoportosan gyakoroltak gyermekek és felnőttek egyaránt. Később a gyermekek folytatták, úgy a múlt század közepéig, aztán ők sem. Egy-egy csoport négy-öt személyből állt, házról-házra jártak, és az ajtó előtt Jézus születésével kapcsolatos dalokat énekeltek. Legtöbb helyen kaláccsal, gyümölccsel kínálták meg a kántálókat, de adtak aprópénzt is. Aki nem akarta fogadni a kántálókat, az bezárta a kaput.
A karácsonyfát karácsony szombatján hozta az angyal Ernyében, de ez csak a 19. század közepétől jött szokásba. A kisebb-nagyobb fenyőcsemetét a családanya vagy a legnagyobb lány díszítette fel néhány „szaloncukorral”, almával,dióval. Öt-hat gyertyát gyújtottak meg, később csillagszórókat, és csengettek a kisebb gyermekek számára, akik boldogan rohantak be, keresték az „éppen akkor elillanó angyalkát”, aki elhozta a karácsonyfát, és a rajta lévő ajándékokat. Ma, egyre pompásabb fát hoz az angyal, gazdag díszítéssel, és az ajándékok alig férnek el alatta. Napjainkban inkább a szemnek, mint a szívnek kell tetsző legyen a karácsonyfa.
Marosszentgyörgyön karácsony szombatján szinte mindenki karácsonyfát díszít, majd este vagy éjfélkor templomba megy, megünnepelni Jézus születésnapját. Kántálni régebb is, ma is többen eljárnak, december 24-én a gyermekek, 25-én éjjel pedig a felnőttek. Hajdan szokás volt a románok körében, hogy karácsony harmadnapján a legények lámpással mentek el a lányos házakhoz énekelni. Ha a lánynak – és a háziaknak – tetszett az ének, szívesen fogadták őket, amit úgy adtak tudtukra, hogy lámpát vagy villanyt gyújtottak az egész házban. A köszöntés után behívták a fiúkat, a lámpát kint hagyták, hogy mindenki tudja, vendégek vannak bent.
Szállást keres a szentcsalád Marosszentgyörgyön
Az utóbbi évtizedekben a római katolikus egyház közössége azon igyekszik, hogy a régi szokások megmaradjanak, ne merüljenek feledésbe. Néhány éve a fiatalok egy csoportja karácsony előtt kilenc nappal elindul szentcsaládozni. Az előre feliratkozott családokat egy képpel keresik fel, amely a szent családot ábrázolja, és imádkoznak, énekelnek a család tagjaival. Távozáskor a képet a családnál hagyják másnap estig. Akkor – ugyancsak ének és imádság kíséretében – elviszik a képet egy következő házhoz. Ez tulajdonképpen a Szállást keres a szentcsalád hagyomány felújítása.
Ádám és Éva délutánján a kisiskolások előadása és csomagosztás van a templomokban. Utána a gyermekek – egy nagyobb gyermek vagy fiatal vezetésével – elindulnak a faluba kántálni, az éjféli szentmiséig. A kisebbek hazamennek, a nagyobbak pedig részt vesznek az istentiszteleten, mely előtt pásztorjátékot adnak elő. Az éjféli mise után pedig több csoportban indulnak el kántálni. Megtörténik, hogy a felénekelt is csatlakozik hozzájuk. István és János napján a hasonnevűeket köszöntik, ez is a karácsonyi ünnepkör része. A nagyközség központjába nagyméretű karácsonyfát és betlehemest állít a polgármesteri hivatal, amely köré az iskolában szervezett karácsonyfa-díszítő verseny alkalmával készült fák is közszemlére kerülnek.
A helyi román ajkú lakosság körében szokás, hogy újév hajnalán a gyermekek köszönteni indulnak. Csengettyűkkel, ostorral és mindenféle zajkeltő szerszámmal bemennek az emberek udvarára, boldog, gazdag új esztendőt és egészséget kívánnak. Ugyancsak az újévet köszöntik, és az óévet búcsúztatják az éjfélkor meggyújtott hatalmas lángokkal égő tüzek a falu határában lévő domboldalakon. Néhány családnál mai napig szokásban maradt az, hogy újév éjszakáján a gyermekek fejével megérintik a gerendát, azért, hogy nagyra és erősre nőjenek. A magyarok nem mennek újévet köszönteni, sőt, az év első napján a nők nem mennek senkihez, mert a népi hiedelem szerint ez szerencsétlenséget hoz a ház lakóira. Azt is hiszik sokan, hogyha az újévben először nővel vagy férfival találkoznak az utcán, annak függvényében lesz szerencsés vagy szerencsétlen az évük
Karácsony szombatján énekkel köszöntenek a székelykakasdiak
A karácsony Székelykakasdon is elsősorban Jézus születésének ünnepét jelenti. A családok feldíszített karácsonyfát állítanak otthonaikba, valamint a templomba. Karácsony szombatján kántálni indulnak a kakasdiak, manapság inkább a gyermekek. A presbitérium három csoportot alkotva végiglátogatja a falu református híveit, „felkántálja” őket. Ez abból áll, hogy a kántáló csoport egyházi és karácsonyi énekeket ad elő a ház bejárata előtt. A háziak behívják az énekeseket, és kaláccsal, borral kínálják. Ezzel az alkalommal pénzt gyűjtenek az egyházközségnek.
Az óév estéjén, újév hajnalán néhány éve még sokan kivonultak a Farkas hegyre, ahol tüzet gyújtottak, és egyházi énekeket énekelve búcsúztatták az elmúló esztendőt, illetve köszöntötték az újat. Ma ez már nem szokás. A reformátusok az éjjel 11 óra 45 perckor kezdődő istentiszteletre mennek, majd az utcán összegyűlve együtt örülnek az új esztendő kezdetének.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro