„Jézustalanítási akció folyik”
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben immár sokéves hagyomány, hogy december 24-én, karácsony szentestéjén 23 órai kezdettel, sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletet tartanak.
Sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletre hívta az atyafiakat Várad-Rét református templomának harangja karácsony szentestéjén, mely alkalomnak az a különlegessége, hogy a 17. századi liturgiát követve, sok énekkel és zenével, az ige feletti csendes elmélkedéssel ünneplik a jelenlevők Krisztus Urunk születését immár sokéves hagyomány szerint. Lukács evangéliuma 2. részéből szólt Isten megtartó üzenete. Elmélkedésében dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hangsúlyozta: a „kisdedség ünneplésének körébe” beletartozik az egész világ, tér és időtől függetlenül, a régi, a mai és a holnapi. Isten számára ugyanis nem létezik előbb és utóbb, akkor és majd, ezeknek az időmeghatározóknak a használata csupán számunkra elkerülhetetlen, így tulajdonképpen nem tudjuk, hogy mikor és hol, valamikor tehát az idők teljességében kiválasztotta Máriát és elküldte hozzá az angyalt, közölje vele az örömhírt. Karácsony éjjelének lényeget talán leginkább a tiszta szívű, jó szándékú, egyenes és becsületes pásztorok, illetve bölcsek fogták meg, akik úgy döntöttek, hogy Betlehembe mennek, vállalva azt is, hogy ennek érdekében minden akadályt legyőznek. Velük szemben a hatalomhoz való ragaszkodása miatt elvakult Heródest a téboly kerülgette annak a hírnek a hallatán, hogy megszületett a zsidók királya. Nyugtalan volt az akkor ismert egész világ is, nem volt öröm, csak flusztráció, görcs, félelem, probléma, még a választott nép írástudói is zavarban voltak.
Csendes imával
De vajon hogy viselkedünk mi, kétezer évvel később, amikor napjainkban is „jézustalanítási akció” zajlik, ármány kezek azon munkálkodnak, hogy végérvényesen eltüntessék a jelek Urát, apró csúsztatások mögé rejtik a lényeget, az igazságot?- tette fel a kérdést a tiszteletes. Hangsúlyozta: csendes imával fel kell emeljük szavunkat a sötétség erői ellen, a józanság és egyértelműség melletti elköteleződésünkkel. Úgy fogalmazott: a pásztorok és bölcsek példáját követve menjünk el egészen Betlehemig, a békesség szolgálata, az igaz hirdetése és a jó cselekvése legyen a célunk, mert ez az egyetlen életképes életrend.
Az istentiszteleti alkalmon énekszámokkal közreműködött: Nagy Judit Noémi, Brugós Anikó, Orosz Otília, Pálfi Noémi, Márkus Zoltán és Kiss Géza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016 Márton Áron emlékéve lesz
Márton Áron-emlékévvé nyilvánította 2016-ot a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Elsősorban a fiatalokat szeretnék elérni az erdélyi püspökről szóló programokkal - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
1896. augusztus 28-án született az erdélyi Csíkszentdomonkoson Márton Áron, 1938. december 24-én nevezték ki Erdély püspökévé, ezért ezen a napon indítja el a Márton Áron-emlékévet a Nemzetpolitikai Államtitkárság - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
"Szeretnénk azt elérni, hogy Márton Áron ne csak az erdélyi katolikus magyarság számára legyen példaértékű személyiség, hanem az összmagyarság számára, bármilyen felekezethez is tartoznak. Másrészt pedig várjuk azt, hogy a történelmi egyházak is bekapcsolódjanak, szeretnénk azt elérni, hogy a világ összes magyar templomában augusztus 28-án Márton Áronra emlékezzenek és a déli harangszó ne csak a nándorfehérvári csata diadalát hirdesse, hanem az ő születésnapját is."
Potápi Árpád János elmondta az Országgyűlés 80 millió forintot különített el az emlékév programjaira. "Több program fog megvalósulni az emlékév során, kiemelkednek már a hagyományos programok. Például a Csíkszentdomonkoson megvalósuló jubileumi konferencia augusztus végén. A programokkal elsősorban a fiatalokat és a gyerekeket szeretnénk elérni, mert ők keveset tudnak a püspökről és arról a korról, amikor Márton Áron élt és dolgozott. Az ő eszmeisége gondolatai meg fognak jelenni nemzetpolitikai táborokban, akár Tusnádfürdőn, Martoson, Gombaszögön vagy pedig a Bácskában.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta a programsorozat 2016. december 24-én zárul. Hozzátette a Márton Áron-emlékév fővédnökének Áder János köztársasági elnököt, és Jakubinyi György erdélyi érseket kérték fel.
inforadio.hu/hir

Előzetesben marad Beke István
Kézdivásárhelyen huszonharmadik alkalommal, Marosvásárhelyen pedig első ízben vonultak utcára a helybeliek Beke István szabadlábra helyezését követelve. Eközben a bukaresti táblabíróság meghosszabbította Beke előzetes letartóztatását – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Az ügyészség kérésére elrendelte a bukaresti táblabíróság a merényletkísérlettel gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítását 2016. január 29-éig. A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökének védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică jelen volt a keddi tárgyaláson, a gyanúsított feleségét, Beke Csillát azonban nem engedték be a terembe – számol be a Székely Hírmondó napilap. Az ítélet nem végleges, az óvás elbírálására a hét elején kerülhet sor.
A háromszéki napilap értesülései szerint Beke Istvánt továbbra is a bukaresti rendőrség központi fogdájának tízágyas szobájában tartják fogva, jelenleg heten vannak a helyiségben. Feleségével nem találkozhatott, viszont a karácsonyi csomagot átadták neki.
Utcára vonultak a marosvásárhelyiek
Vasárnap Kézdivásárhelyen huszonharmadik alkalommal, Marosvásárhelyen pedig első ízben vonultak utcára a helybeliek Beke István szabadlábra helyezését követelve. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) marosvásárhelyi szervezetének meghívására közel negyven fiatal gyűlt össze Petőfi Sándor marosvásárhelyi szobra előtt a barátságtalan, ködös időben. A székely és magyar zászlóval, valamint egy lepedőre festett „Igazságot Beke Istvánnak!” felirattal megjelent tüntetők a román hatóságok túlkapásaira kívánták felhívni a figyelmet, arra hogy kézdivásárhelyi társukat alaptalanul gyanúsították meg, és ártatlanul tartoztatták le. „Elegünk van a hátrányos megkülönböztetésből, a kettős mércéből. Elegünk van abból, hogy a hatalom és a titkos szolgálatok a magyar kártya kijátszásával újra és újra próbálják elterelni a figyelmet a valódi gondokról. A legújabb felvonás ebből a »színdarabból« – ami immár két és fél évtizede folyik – Beke István terrorizmussal való megvádolása és előzetes letartóztatása” – hangsúlyozta a mintegy félórát tartó békés tüntetésen Szabó Nándor.
A HMVI marosvásárhelyi vezetője szerint nem szabad elfogadni és beletörődni abba, amit a hatalom Bekéről kezdett terjeszteni. A vármegyés fiatalember lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy kiálljon barátja mellet, akit szerinte a román hatóság nevetséges vádak alapján tartoztatott le és hurcolt meg. Szabó ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Beke-ügy nem egyedülálló és nem véletlenszerű: „ádáz magyarellenes küzdelmében a hatalom számos kisebbségellenes intézkedést hozott az utóbbi időben”.
Távol maradtak a helyi politikusok
A Facebook közösségi oldalon meghirdetett, ám keveseket megmozgató rendezvényen egyetlen helyi magyar politikus sem jelent meg. Ott volt viszont Gáspár Sándor, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) marosvásárhelyi elnöke. Mint mondta, jelenlétével tiltakozni kíván Beke István igazságtalan letartoztatása ellen.
Amint arról beszámoltunk, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség (DIICOT) szerint Beke István házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. A DIICOT közölte: az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészek szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat és egy airsoft nevű játékhoz szükséges kellékeket találtak a férfi lakásán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Hazaharangozni a távoliakat (Szenteste a főtéren)
Hetedszer szervezték meg a közös éjszakai szentmisét karácsonykor Sepsiszentgyörgy főterén a város katolikus plébánosai, mert fontosnak tartják, hogy az öt katolikus plébánia hívei és a városban lakók felekezettől függetlenül együtt ünnepelhessék a kis Jézus születését.
A csütörtök esti szabadtéri szentmise főcelebránsa Hajdú János főesperes, a szónok Takács Dezső, a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért-templom plébánosa volt. Szentírást magyarázó beszédében több fontos témát is érintett a szónok.
Takács Dezső Jézus életéből két lényeges üzenetet ragadott ki: a szeretetet és a szenvedést, hisz a kettő egymás nélkül nem létezik. Mint mondta, egy jó karácsonyi szentgyónás segíthet abban, hogy megszülethessen szívünkben a szeretet. Ebben a lelkileg beteg világban az a dolgunk, hogy meleg otthonainkba hívjuk, hazaharangozzuk családtagjainkat. A templomban átérezzük: meg kell mentenünk nemzetünk halhatatlan lelkét, mert Isten nélkül értelmetlen az élet. „Mi is imádkozzunk haza minden embert, hogy szép legyen a karácsonyunk, és betlehemi jászol legyen a mi szívünk. A történelmi viharok elsöpörnek mindent, ami nem Krisztusra épül.” Azért születtünk, hangoztatta a plébános, hogy békét teremtsünk önmagunkban, a környezetünkben, azért születtünk, hogy szeressünk, hogy erőinket az élet javára fordítsuk. „Életpéldáddal haza kell harangoznod az embereket!” – szólított fel Takács Dezső karácsonyi üzenetként. A főtéri szentmise a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Festett üvegen át ragyogott a betlehemi csillag
Advent negyedik hetében beszerelték a marosvásárhelyi Vártemplom Balassi-termének ablakait, amelyeken Balassi Bálint, Báthory István és a kis ablakon I. Rákóczi György fejedelem portréja látható. A karácsonyi csillag fénye már ezeken az ablakokon szűrődött be a terembe. Az ablakokat Makkai András kolozsvári üvegfestő művész készítette.
Ahol Balassit fogságban tartották
A Balassi-teremről tudni kell, hogy tíz évvel ezelőtt nevezték el, a Gótikus teremmel szemben található. Legenda fűződik hozzá, mégpedig egy 1575-ös kerelőszentpáli csatához kapcsolódóan. Báthory István akkor győzte le riválisát, Bekes Gáspárt. Ebben a csatában Balassi Bálint Bekes oldalán harcolt, így Balassi fogságba esett. A legenda szerint a mai Balassi-terem helyén tartották fogva. Báthory és Balassi végül kibékültek, ezért kerültek most egy üvegablakra. I. Rákóczi György portréja a kisablakon látható, mert a Vártemplom tőle kapta az 1636-ban nyomtatott Öreg Graduált, amiből 200 darabot adtak ki – mondta Henter György, a templom lelkésze.
Az első festett üvegablakokat a Gótikus teremben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke jelenlétében szerelték fel. Az egyik ablakon Rákóczi Ferenc, illetve a város címere látható 1616-os évszámmal. Ekkor címert és szabad királyi városi rangot kapott Vásárhely. A második ablakon János Zsigmond fejedelem, valamint a Református Kollégium címere és az 1718-as évszám látható, amikor a marosvásárhelyi iskola befogadta a sárospataki diákokat.
Hagyományos technikával készültek
A üvegfestő művésszel a Balassi-teremben folyó munkálatok során beszélgettük, amikor Balassi Bálint, Báthory István és I. Rákóczi György fejedelem portréja megérkezett Marosvásárhelyre.
– Az üvegablakok hagyományos technikával készültek, amit több száz éve alkalmaznak az ólomüvegezésben. A színes üveget ólomkeretbe helyezzük, s utána forrasztjuk össze a szerkezetet. Ezt a technikát Magyarországon és Hollandiában tanultam, de sok mindent autodidakta módom sajátítottam el. Erdélyben kimondottan erre szakosodott iskola nincs. Én Kolozsváron végeztem a képzőművészeti egyetemet üveg-kerámia szakon, viszont ott sem tanítják ezt a mesterséget – mondta a művész.
Lengyel üvegből
A Vártemplom műemlék épület, ide csak nagyon igényes munka fogadható el. Az ólomkeretes, festett üvegablak külső részén van egy síküveg, ami védőként és szigetelőként szolgál. A tervezés a tavasszal készült el, október végén kezdték el a kivitelezés gyakorlati részét, a végleges méretek után, akkor vágták, festették, égették az első üvegeket.
– A gyülekezet vezetősége a terv kivitelezéséhez keresett szakembert, és hallották, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak én készítettem a Csaba királyfit ábrázoló ólomüveget, amit annak idején még Bánffy Miklós tervezett, de különböző okok miatt nem tudott megvalósítani. Henter György tiszteletes úr elmondta, hogy mit szeretne, megvolt a téma, megnevezte a személyiségeket, az évszámokat, leszögeztük az idézetek szövegét, és meg kellett valósítani. Mint látható, piros, zöld, sárga berakások vannak az ablakok szélein, de festett részek is vannak. A portrék, a drapériák festettek, az alapszínre árnyékokat és más színeket festettem, hogy megfelelő hatást keltsen. Az üvegek nagy része Lengyelországban készült. Van egy régi üveggyár, amely még hagyományos antik üveget gyárt. Pontosabban 60x80 centiméter nagyságú üvegtáblákat. Ezeket szabdaljuk fel. A festékek természetesen be vannak égetve. Ezeket az ablakokat legkevesebb kétszer égettük, de például a címernél még többször. Ez nagyon apróra morzsolt színes üveg, aminek az olvadáspontja egy kicsit alacsonyabb, mint az ólomüvegé, azaz 650 és 700 C-fok közötti. Az alapüvegre festjük az árnyékolást, hogy a kép megfelelő térhatást nyerjen. Ezt beleégetjük, majd még egy égetéssel az írást rögzítjük. A munka utolsó része a beszerelés – tájékoztatott Makkai András, aki személyesen hozta el az ablakokat advent utolsó hetében.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Időutazók Erdélyben
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)

Ki az a Petőfi, mi az a Kossuth?
A karácsonyra való készülődés a 220 magyar által lakott Magyarbényén fontosabbnak tűnik, mint sok településen. A Fehér megyei faluban a gyerekek izgatottan várják a kántálási versenyt, melyen román népviseletben, románul kolindálnak. Egyikőjük sem jár a szomszédos Bethlenszentmiklós magyar iskolájába, s egymással is románul beszélnek.
Az adventi várakozás, a karácsonyra való készülődés és ráhangolódás az egykori Kisküküllő vármegyei, mára mindössze kétszázhúsz magyar által lakott Magyarbényén fontosabbnak tűnik, mint sok településen. Az 1200 lakost számláló településen a gyerekek, különösképpen a fiúk, nemcsak az angyaljárásig számolják a napokat, tanító bácsijukkal együtt izgatottan várják a kántálást. A kántálásét, mely a maga nemében pont olyan felemelő, mint maga az ünnep, amelyhez kötődik. Egy kicsit azonban mégis más.
A Fehér megyei település iskolájának földszinti folyosóján szemlélődve, és a magyar tanító osztályát keresve, kedves kis karácsonyi dalra figyelünk fel. Az egyik teremből kiszűrődnek a Betlehembe tartó pásztorokról, a Kisjézusról szóló énekek. Kopogunk, és éppen abban az osztályban találjuk magunkat, amelyet kerestünk. A teremben többosztálynyi elemista van összezsúfolódva, és zengi a dalt. A „vegyes kórus" egy pillanatra elhallgat, illemtudóan fogadja köszönésünket, majd Miklós Dezső tanító bácsi jelzésére ismét rázendít.
A gyerkőcök sokadszorra ismételhetik az éneket, mert csodálatosan fújják. A „karmester" nyugodtan félrevonulhat, hogy bemutassa „kórustagjait": az első padban Ildikó és Robika ül, hátrébb Stefánia, a legvégében meg Ervin. A kultúrotthonban megtartandó, immár hagyományos községi kántálóversenyre készülnek. Ez rendkívül fontos esemény lehet a magyarbényei gyermekek életében, gondolom magamban, másként az iskolai folyosón nem foglalna el akkora helyet a pannó, melyen egy régebbi kántálófesztiválon készült képek láthatók.
„Az is, nagyon fontos!" – erősíti meg Dezső tanító bácsi, akinek intésére a kicsik ismét rázendítenek. De nem a Csendes éjt vagy az Adjon Isten, Jézusunk, Jézusunk!-at énekelik és nem is a Pásztorok, pásztorokat. „Astăzi s-a născut Hristos..." – kezdik a csöppségek. Ildikó, Robika, Stefánia és Ervin is. A magyar gyerekek éppen olyan lelkesen és átéléssel énekelik a karácsonyi dalt, mint román társaik. Számukra a kolindálás jelenti a kántálást, és – a folyosói képek tanúsága szerint – a román népviselet a karácsonyi ünnepi öltözetet.
Kényelmetlen az anyanyelvért buszozni
Ildikó, Robika, Stefánia és Ervin – magyar szülők gyermekei, akiket magyar tanító bácsi tanít a református egyház telkére épült magyarbényei iskolában. A faluban a hetvenes években újraindult magyar nyelvű oktatás a következő évtizedben megszűnt. Pedig akkoriban még lett volna ki fenntartsa a magyar tagozatot, de a szülők sorra íratták át csemetéiket a szerintük jobb érvényesülést biztosító román osztályokba. Amikor szóba kerül az anyanyelvű oktatás felszámolása, egyesek ma is ujjal mutogatnak egymásra, hogy „bezzeg ha te nem veszed ki a három gyerekedet...".
Tény, hogy még jó ideig lehetett volna húzni-nyúzni a magyar tagozat létét, ám a jelenlegi demográfiai mutatók semmiként nem tennék lehetővé a működtetését. Ott van viszont a magyar többségű szomszéd falu, Bethlenszentmiklós, ahova mindössze hat kilométeres aszfaltozott út vezet, és ingyenes iskolabusz is van, a lehetőséggel mégis mindössze egyetlen házaspár él: a református pap és pedagógus felesége, akik el sem tudják képzelni azt, ami híveik számára a legtermészetesebb: hogy gyermekeik ne anyanyelvükön tanuljanak.
Az elmúlt években még ingázott egy elemis kislány, de szülei végül jobbnak látták megkímélni gyereküket a napi kétszer tízperces buszozástól. A helyi szülők mindegyre azt mondják, ha magyar iskolába jár a csemetéjük, egyik nyelvet sem tanulja meg becsületesen. Holott azok, akik legalább az elemit magyar tagozaton végezték, és ötödik osztálytól hazajöttek román tagozatra, nemcsak éltanulókká váltak az új környezetben, de jól beszélik mindkét nyelvet, feltalálják magukat, kreatívak.
Az ezerkétszáz lelkes faluban mintha elvárás volna, hogy nemzetiségtől függetlenül mindenki tökéletesen beszéljen románul. A lelkész meséli, hogy a románok el-elcsodálkoznak az utcán, amikor kiderül, hogy két és fél, hároméves kislánya még nem beszéli az állam nyelvét. „Ez a gyermek nem tud románul? – szögezik nekem a kérdést az egyébként jóindulatú román emberek. – Ez a gyermek magyarul is csak most kezd gagyogni – tudatom velük".
Magyar tanító bácsi – románul
Miklós Dezső Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt, de olyan jól elsajátította a román nyelvet, hogy a katonaságban a tisztek arra fogadtak, hogy csak a neve szerint tűnik „bozgornak", de egy árva kukkot nem tud magyarul. Akkor döbbentek meg, amikor elébe tették a párt magyar nyelvű szócsövét, az Előrét, hogy olvasson. Kiderült, hogy nemcsak a betűket ismeri, folyékonyan olvas, és a szöveget tökéletesen érti. „Az egyik tiszt egy láda sört és egy láda konyakot veszített miattam, mert meg volt győződve, hogy román vagyok, amiért annyira jól és akcentus nélkül beszéltem a nyelvet" – eleveníti fel katonaéveit a nyugdíjkorhatár felé tartó pedagógus.
Mielőtt szülőfaluja román iskolájába került volna, Miklós Dezsőnek megadatott, hogy anyanyelvén oktasson a Hargita megyei román többségű Bélboron, majd a színmagyar Szentegyházán, legvégül pedig a Fehér megyei Boldogfalván. Kérdezem, hogy ezek után nem volt furcsa az átállás, de válaszából kiderül, hogy csak az első egy-két hónap volt nehezebb. A pályafutása harminchatodik évét taposó pedagógusnak ma már természetes, hogy irodalomórán csak Creangát és Eminescut tanítja, földrajzórán pedig a falut átszelő Kis-Kükküllőt Târnava Micának nevezi, hogy – mint mondja – sokszor azon veszi észre magát, hogy magyar tanítványaival a szünetben is románul beszél. Ami talán nem is csoda, ha azt vesszük alapul, hogy Ildikó és Robika egymással is románul társalog.
„Mondtam a szülőknek, hogy órák után szívesen tartanék magyarórát, de senki nem jelezte, hogy igényelné. Mert itt, Bényén nem az a gond, hogy a magyar gyermek nem tanul meg jól magyarul, hanem az, hogy nehezen sajátítja el anyanyelvét" – magyarázza az oktató. Szavaira ráerősít a lelkész is, aki a vallásórára járó gyerekektől tudja, többen is vannak, akik heti egy-két alkalommal órák után szívesen maradnának anyanyelvoktatáson. Ahogy szívesen eljárnak a szomszéd faluba, az újraalakult néptánckörbe is.
Miklós Dezső meséli, hogy gyerekkorában Nemes Anna személyében akadt valaki, aki képzettség nélkül, önkéntes alapon hajlandó volt megtanítani a román osztályban tanuló magyar gyermekeket anyanyelvükön írni-olvasni. A tanító bácsi „idejéről" a katedra mellett falra aggatott, berámázott képek tanúskodnak. Învăţătorul – elev al şcolii din Biia, olvasható az 1966–74-es éveket illusztráló összeállítás címe, azaz a tanító, a magyarbényei iskola tanulója. „Ugyanebben a teremben tanultam, ahol ma tanítok..." – jegyzi meg érdekességként.
A mennyből mégiscsak eljön az angyal
Ti ilyen szépen énekelitek a magyar karácsonyi dalokat is? – fordulok a szünetben a magyar gyerekekhez. Bizonytalanul, de vidáman bólogatnak, azonban amikor az ismert dalok címét mondom, a mosoly az arcukra fagy. Végül a tanító bácsi menti meg a helyzetet, súgván: „a Mennyből az angyalt csak tudjátok, nem?". Hogy megbizonyosodjak, Vinczellér Robika énekelni kezdi – elejétől a végéig, jellegzetes dél-erdélyi akcentussal, ám hiba nélkül. Ezt az egyetlen karácsonyi dalt ismeri padtársa, Szakács Ildikó Szerénke is. És verset is tudtok? – faggatom a tízéves, értelmes tekintetű gyerkőcöket. „Csak, ha ad a tiszteletes úr" – érkezik a közelgő egyházi fellépésre utaló válasz, amelyre a külföldön élő bényeiek is hazatérnek.
És azt tudod-e, ki volt Petőfi Sándor? – próbálkozom tovább Robikával. „Nem" – vágja rá, s máris rohan szünetre. Dezső tanító bácsi szerint nincs is ahonnan tudnia egy negyedik osztályos gyereknek. Egy román tagozatos magyar tanulótól már az is valami, ha kis bibliai történeteket képes felolvasni anyanyelvén. Ha Petőfit nem ismerik, Kossuthról csak hallottak... – gondolom naivan, amikor a forradalmárról kérdezem a harmadikba járó Ervint. „Mi az, hogy kossuth?" – kérdez vissza a tudatlanok teljes ártatlanságával. Másként próbálkozom: Ki volt Avram Iancu? „Ő egy... domnitor volt, nem?" – fordul segélykérő tekintettel nagymamájához a gyermek. Az öregasszony felsóhajt, fejét rázza, majd megígéri a számítógép-kezelésben sokkal jártasabb unokájának, hogy elmagyarázza neki.
„Megbánják majd ezek a gyerekek!"
„Ej, megbánjátok majd, hogy nem akartok magyarul beszélni! Pedig büszkék kéne legyetek, hogy két nyelvet tudtok, és két kultúrát ismertek!" – sóhajt fel krumplihámozás közben Ervin nagymamája, Nagy Katalin. A 68 esztendős asszony feleleveníti gyermekkorát, amikor a bényei magyarság ugyanolyan kisebbségben élt, a fiatalokban mégis volt annyi öntudat és büszkeség, hogy legalább egymás között anyanyelvükön beszéljenek.
„Én hét osztályt jártam, lelkem, mert akkoriban ennyi volt a kötelező. Ebből szinte hatot Balázsfalván, mert akkor sem volt magyar tagozat itt, a faluban. Ott tanultam, ott laktam, és két hétben egyszer ha megadatott, hogy hazajöjjek. Más világ volt... Csak a hatodik osztály végére kellett hazaköltöznöm, mert muszáj volt segítenem a gazdaságban. Másfél évet jártam itthon román iskolába, mindkét nyelvet jól megtanultam" – meséli az öregasszony, aki saját – Bényén magyar iskolát járt – gyermekeit sem érti, miért nem ingáztatják gyerekeiket a közeli Szentmiklósra, ha már minden lehetőség adott.
Amikori a közelgő kántálási versenyre fordítom a szót, Kati néninek felcsillan a szeme. Hideg telek, csikorgó hó, meleg kályhák, fenyőillat és sok szép népszokás jut eszébe, amikor a falu magyar szögének nevezett részében, karácsony éjjelén a lakosság apraja-nagyja elindult kántálni. „Tiszteletes úr, maga azt tudja, hogy annak idején a házas férfiak is jártak kántálni, és az egyház javára gyűjtöttek?!" – kérdez rá Demeter-Erdei Zoltánra, aki négy éve, hogy a faluba érkezett, de erről még nem hallott. Kati néni azt is tudja, hogy e szép és hasznos szokásnak egy feldúlt román ember vetett véget, aki az éj leple alatt főbe kólintotta Kórodi Danit. A férfi túlélte az ütést, a hagyomány nem. Magyarbényén azóta nem kántálnak a nős férfiak, a ma már etnikailag vegyes csoportokba összeverődött gyermekeket pedig nem fenyegeti az agresszió veszélye.
Kántálási lázban a falu
A kántálás „első felvonása", melyet pár nappal karácsony előtt a kultúrotthonban tartanak, nemcsak Magyarbényét, a község többi falvát is lázban tartja. Pár esztendővel ezelőtt a polgármester ugyanis versenyt hirdetett a fellépő csoportok között. Egyik évben, meséli a pap, az elöljáró bosszúságára a bethlenszentmiklósi magyar gyermekek nyerték a második helyet. Mégis kisebb jutalommal térhettek haza, mint a harmadik helyre szorult román társaik. „Kár, hogy versenyjellegű az ünnep, a kántálásból nem lenne szabad versenyt csinálni. Én hallottam könnyűzenei versenyről, rockversenyről, de a kántálási verseny csak a mi polgármesterünk fejében fordult meg" – fájlalja a kezdeményezés félrecsúsztatását Miklós Dezső.
Túl sok örömet a református lelkésznek sem okozhat az önkormányzati rendezvény. „Képzelheti, mit érzek a kántálási fesztiválon, amikor a kultúrotthon színpadán látom ezeket a szép, értelmes színmagyar református gyerekeket, hogy ők alkotják a helyi román népi együttes felét, majd rá pár napra, karácsonykor román népviseletbe öltözve, piros-sárga-kék szalaggal a mellükön elindulnak kántálni" – önti ki a lelkét Demeter-Erdei. Még szerencse, hogy a „két felvonás" között van egy harmadik is, melynek karácsony szombatján a parányi gyülekezet két és fél évszázados temploma ad helyet. Ekkor Ildikó, Robika, Stefánia, Ervin és társaik tolmácsolásában felcsendülnek a magyar karácsonyi dalok, a Jézuskát köszöntő kis versek, előbukkannak a pásztorok, belépnek a háromkirályok, megjelenik Mária, és a mennyből eljön a várva-várt angyal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Fél évezrednyi munka érdeme
Magyar Örökség-díjas a vargyasi Sütő család
December 19-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehette át a vargyasi Sütő család a Magyar Örökség-díjat, melyet „fél évezredes hagyományőrző művészetükért” ítélt oda számukra a Magyar Örökség és Európa Egyesület. Ennek apropóján, a tizenötödik Sütő nemzedék 31 éves tagját, Sütő Istvánt faggattuk, aki családjával együtt a szülői házban ápolja tovább ősei hagyatékát, viszi tovább mesterségüket.
Erdővidéken, de talán Háromszéken is kevesen vannak olyanok, akik ne hallottak volna a fafaragó és bútorfestő Sütő családról, munkásságukról. Székelykapus portájuk Vargyas központjában, az unitárius templom közelségében található. Az udvaron belül jelenleg három Sütő nemzedék lakik, a tizennegyedik, a tizenötödik és a tizenhatodik, azóta számítva, hogy őseik 1568-ban, ács- és asztalosmesterekként, az udvarhelyszéki Fiatfalváról Vargyasra kerültek, hogy az ottani Daniel-kastély újjáépítésében és bebútorozásában részt vegyenek.
– Családunk mindig is szoros kapcsolatot ápolt a Danielekkel, egészen 1948-ig, amikor azok a faluból távozni voltak kénytelenek – meséli Sütő István.
A nagyapát csak nézni szabadott
Vargyasi történetük számos emlékét – mely állandóan újabb elemekkel gazdagodik – ma a családi háznál berendezett emlékszobában tekinthetjük meg. Itt, a régi bútordarabok mellett egy 1680-ból származó festéktörő kő is tanúsítja szakmájuk ősiségét.
István szerint abban, hogy a századokon át művelt ősi mesterséget sikerült a mai napig megőrizni, nagy érdeme volt az 1895-ben született dédnagyapjának, az 1919-ben született nagyapjának (mindketten a Béla nevet viselték) és végül édesapjának, Gábornak, aki 1955-ben született.
– Dolgoztak, de másokat is tanítottak festeni, faragni, sok munkát adományba készítettek – mondja róluk.
Ő édesapjától és Levente nagybátyjától leste el a mesterséget, velük gyakorolt sokat gyermekkorában, mint mondta, nagyapját, aki többek között tanított és mozigépészkedett is a faluban, inkább csak nézni lehetett munka közben.
– Ez a díj számomra egy újabb kihívást jelent, azt, hogy még többet kell dolgozni, még jobban kell teljesíteni – fogalmaz.
Áttérve a festett bútorok iránti kereslet, a Sütő család ősi mesterségének mai helyzetére, Istvántól megtudjuk, a fenyőfából készült festett bútorok megrendelői manapság javarészt székelyföldiek, nemrég egy sófalvi parasztház teljes belső berendezését készítették el festett bútorokból, többek között ebédlőasztalt, kontyos székeket, saroktékát, állótálast s még számos kisebb bútordarabot is igényelt a megrendelő. De külföldieknek is dolgoznak, nemrég Argentínába készített festett bútort, a megrendelő a Kálnoky vendégházaknál volt megszállva Erdővidéken, úgy jutott el Vargyasra.
– A hollandok, akiket különösen a tulipános mintázat köt le, de az angolok, a franciák is szeretik a festett bútort – magyarázza István.
A Sütők még a festés által is ragaszkodnak a hagyományokhoz, hiszen saját családi recept alapján készült festékeket használnak, alapszínnek a jobbágykéket, a templomkéket, gyakran továbbá a meggypirosat is, ritkábban a zöldet.
– Ásványi alapú földfestékeket használunk, melyek jobbak a kereskedelemben kapható olajfestékeknél. Miután a bútorokra rákerül az alapszínek valamelyike, következnek a virágminták, a betétek, ahol már többféle színt lehet kombinálni. Festés után viaszozzuk, gyantázzuk termékeinket – avat be a szakma rejtelmeibe.
A látnivalók és a hagyományok: a falu megmaradásának záloga
Mint mondta, turistaként egyre több román vendég is átlépi emlékszobájuk küszöbét, akiknek nagyon tetszik, amit látnak, és elismerően nyilatkoznak a székelységről, Székelyföldről, és csodálkoznak azon, vajon miért mondják nekik a politikusok, a televíziók azt, hogy Székelyföld nem létezik, amikor a székelységnek ilyen öröksége, hagyománya van. A turizmus apropóján megjegyzi: kiállításuk látogatóinak figyelmét mindig felhívja Vargyas és Erdővidék értékeire. Úgy véli, Vargyas, de az egész környék kiemelkedő turisztikai potenciállal rendelkezik, csupán Vargyason rengeteg a látnivaló: ott van a Makovecz Imre által tervezett református templom, aztán a Daniel-kastély, az unitárius templom, melyre szintén sokak kíváncsiak. Aztán kissé távolabb a Vargyas-szoros, ahova idéntől aszfaltút vezet.
– A látnivalók, ötvözve a hagyományokkal, a falu fejlődésének zálogát jelenthetik – állapítja meg.
Édesapját is büszkeséggel tölti el, hogy a Sütő családot találták érdemesnek a Magyar Örökség-díjra, ő az átvételkor a régi, már csak az emlékeikben élő egykori családtagokra is gondolt, akik, akárcsak a maiak, kötődtek az erdőhöz, ezáltal az erdős Erdővidékhez, Erdélyhez, a Székelyföldhöz, hagyományainkhoz. A Sütő család közben új családtagokkal bővült: a szerteágazó családfa alján már ott vannak a legfiatalabbak: István fiai, az ötéves Miklós, aki már szépen rajzolgat, a hároméves Zsombor, a fél éves Csala István, aztán István öccsének, Bélának a tizenegy hónapos fia, Mátyás, de nagynénje unokája, Kincső is. Ők lehetnek az értékes családi örökség továbbvivői, ők tehetnek majd arról, hogy a székelység újabb fél évezred elteltével is büszkén mutathassa fel hagyományait, értékeit, a kincset, melyet az elődök küzdelmek árán, féltve őriztek. Végső soron mindnyájunk örökségét, a magyar örökséget.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az óraszámot csökkentené
Nincs előrelépés kisebbségi ügyben
Az óraszámcsökkentés lehetne a tanügyi reform egyik kulcseleme – hangsúlyozta a közvitára bocsátott kerettantervek megjelenését követően Király András, az RMDSZ oktatásügyi államtitkára.
„A közvitára bocsátott kerettantervek egyike sem tartalmaz megoldásokat és minőségi javulást eredményező változásokat a kisebbségi nyelven folyó oktatás számára, pedig a tárgyalásokon mindig jelen voltunk, és több ízben jeleztük, hogy valós tanügyi reformról addig nem beszélhetünk, amíg az óraszám csökkentésére vonatkozó igényünket nem építjük bele a kerettantervi követelményekbe”, mutatott rá az oktatási szakember. Ugyanakkor rávilágított arra a tényre is, hogy a tanulói terhelhetőséget kellene az egyik legfontosabb szempontként meghatározni, amennyiben valós igényeknek megfelelő, tényleges tanügyi reformot szeretnének bevezetni. „Ha a kerettantervek megalkotásánál figyelmen kívül hagyjuk azt az oktatás egészét érintő tényt, hogy a kisebbségi oktatás több szerkezeti problémával rendelkezik – hiszen eleve több óraszámot jelent az anyanyelv, valamint kisebbség- és hagyománytörténet oktatása –, nem beszélhetünk valós igényekhez igazított reformintézkedésről”, szögezte le a kisebbségi nyelveken szervezett közoktatásért felelős államtitkár.
Felhívta a figyelmet: félő, hogy amennyiben megmaradnak a tervezetben szereplő óraszámok, a beharangozott tananyag csökkentésére vonatkozó tantervi változások is elmaradnak. „Mivel az új szabályozási rendszer végleges formája a közvita során alakul ki, még lehetőségünk van véleményezni és javaslatokat megfogalmazni. Ezért felkérjük a szakmai szervezeteket és pedagógusainkat, hogy ők is vegyenek részt a január 23-án záruló közvitán”, fogalmazott az államtitkár.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

„Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska …” - magyarórát hallgattunk Lujzikalagorban
Isten hozott! - áll a lujzikalagori magyar iskola fehér csipkés zöld kapuján piros betűkkel. A kapuban a magyartanár, Petres László. A székelyföldi fiatal férfi – aki már hat éve oktat magyar nyelvet a Bákó megyei faluban – 6-8 eltérő életkorú gyereknek tart magyarórát. Mindannyian elmélyülten rajzolják a közelgő ünnepekre készülő karácsonyi történetet.
A lujzikalagori tanító a régi magyar deák (kántor), Cocianga János házába invitál be, aki itt „Jézuska után a második legnagyobb ember” volt. Dgyiják Jáné háza multifunkcionális: az egyik szoba a tanítóé, a másik a klásza. A tanító egyetlen szobája egyben konyha, múzeum, háló, nappali. „Magánélet? Ilyen nincs. Nem olyan, mint a hagyományos iskoláknál, hogy a tanár reggel bemegy, délután pedig távozik, itt folyamatos a jövés-menés, az oktatás” - mondja Petres, miután diszkréten szabadkozunk, a magánszférájáról még véletlenül sem akarunk fotót készíteni.
Clujról jöttünk, musafirok vagyunk!
A színes, világos osztályteremben kellemes meleg, a kályhában ropog a tűz, a gyermekek pedig lelkesen rajzolnak a padokban. Sziasztok - köszönünk széles mosollyal. Mivel nem érkezik válasz, Petres odasúgja, hogy az archaikus csángómagyar kultúrában magázódnak, a gyermekek nem ismerik a sziázást, a csókolomot, a Jó napot viszont tökéletesen megfelel.
Már ekkor világos lesz, hogy a gyerekek magyarnyelv-tudása eléggé hiányos. A tanító rövid mondatokkal tájékoztatja őket a vendégekről. A Jöttek Clujról, ők musafirok! bemutatást követően a kölcsönös üdvözlést egy kisfiú szakítja meg. Loci, ce ziceți? - emeli a magasba a rajzát. Jó lesz - válaszolja magyarul Petres. Loci, pot să fac steaua? - folytatja. Igen, igen - jön a kedves hangú válasz ugyancsak magyarul a tanítótól.
A különböző korú diákok egymás között románul beszélnek. Csak akkor szólalnak meg magyarul, amikor a magyartanár külön megkéri erre őket. Hány klászás, hány osztályos vagy? Három, öt, nyolc - válaszolják a tanulók, akik az iskola utáni, délutáni magyarórákon hetente 2-3 órát is eltöltenek.
A magyar nyelvtudás: egy puzzle
„Ezeknek a gyermekeknek a magyar nyelvtudását úgy kell elképzelni, mint egy puzzle-t” - magyarázza Petres. „Egyiknek tizenhatos, másiknak ezres puzzle, vagyis ennyi magyar szó van a fejükben” - folytatja. „Ezeket a darabkákat pedig össze kell rakni, kapcsolni, így lesznek belőlük mondatok, szövegek. Két módszer is kínálkozik: vagy új puzzle-darabkákra, vagyis „igazi” magyar szavakra cseréled a csángó szókészletüket, vagy pedig a régi csángószavakat erősíted, amelyeket otthon hallanak, azaz a csángó kultúrájukat” - mondja az oktató.
A Bákó megyei település négyezer főt számlál, nagyon sokan, főleg a fiatalok, külföldön dolgoznak – ahogy más csángóföldi falvakban is. Jelenleg Olaszországban 1800-an dolgoznak a faluból, ezen kívül vannak Spanyolországban, és a legfrissebb célország Anglia. A településen leginkább a nyugdíjasok, a munkanélküliek maradtak – meg a gyermekek, akik közül több mint hetvenen járnak magyarórára.
„A kérdés az, mit tudjon a gyerek? Egy Petőfi Sándor verset, amely számára aligha köthető valamihez, vagy a Kisgerlice, madárka csángó éneket, amit már kapcsolni tud a meglévő tudásához? Az én tapasztalatom az, hogy ezeknek a gyermekeknek a többsége nem fog magyar iskolában továbbtanulni, aki mégis, legtöbbje visszatér majd Székelyföldről. A fiatalok tetemes része ugyanakkor elmegy Olaszországba dolgozni. És akkor mit vigyen magával?” - teszi fel a kérdést a tanító.
Magyarórán a gyermekek megtanulnak magyarul írni, olvasni, az oktató emellett nagyon fontosnak tartja, hogy falujuk, a nagyszüleik örökségét tudatosítsa bennük. „Számomra az egyik nagy elégtétel, ha a téli ünnepek alatt karácsonyi énekeket tanulunk, amiből nagyon sok maradt fenn a faluban. Ezeket pedig a szülőknek is elénekelik magyarul, az ének pedig erősíti a közösségérzetüket” - mondja.
Az egyik kisdiák a beszélgetés ezen pontján legnagyobb meglepetésünkre elkéri a tanítótól a polcon heverő puzzle játékot. „Laci, kirem szípen” - szólal meg csángómagyarul.
„Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska …”
A lujzikalagori gyermekek decemberi ottjártunkkor Mikulásra és a karácsonyi műsorra készültek. A három király betlehemi útját rajzolták, Máriával, a kis Jézussal, az utat mutató angyallal, a vezércsillaggal. A legjobb rajzok az osztályterem falára kerültek.
„Tehát vannak a pásztorok, aztán mennyből az angyal lejött, a pásztoroknak mutitta, hogy menjetek Betlehembe. És ezt kell csálni. Ott van a Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska, és Mária meg József. Adi, látod, itt van a csillag és mutitja, hová menjenek. Igen?” - adja ki az instrukciókat a tanító.
„Loci, să-l las alb?” - kérdezi Adi. Hát nem, van feteke, fejér, barna ... - jön a válasz. Majd Petres kérésére a gyermekek elénekelik a kedvünkért a Mikulás, Mikulást, majd az egyik kislány a Kisgerlice, madárkát.
Télvíz idején kistopánban
A tanítótól megtudjuk, a magyarórára érkező csoportok összetételét nem feltétlenül az határozza meg, hogy a gyermekek milyen szinten ismerik a nyelvet. „Általában a testvér a testvérrel jön, ami nem mindig jó, mert előfordul, hogy túl nagy a korkülönbség. Sokáig az volt a probléma, hogy az óvodásokat nem tudtam leültetni, most vannak kisszékek, kisasztalok. A csoport tagjai szinte kivétel nélkül ugyanazon a környéken laknak. Általában megrikoltják egymást miután végeztek az iskolával, akit pedig nincs, ki megrikoltson, az magára nem nagyon jön, mert nagy a falu” - magyarázza.
Aztán rámutat pár gyermekre a hátsó sorokban: „Ők például egy család. A nagyapjuk Gyergyóból származott, csobán volt. A lányát az esztenán megtanította magyarul írni, olvasni. Az anyuka aztán idekerült, és hozzáment egy olyan férfihoz, aki a '90 -es években kiment Magyarországra. Mivel ott nagyon rossz tapasztalatokat szerzett a hiányos magyar nyelvtudása miatt, miután hazatért, hallani sem akart arról, hogy ő otthon is magyarul beszéljen. Ennek következtében a gyerekek egyáltalán nem tudtak magyarul, azonban az édesanyjuk ragaszkodott ahhoz, hogy ide jöjjenek, mivel szép emlékeket őriz az apjáról”.
Szemünk egy kislányra téved, aki a kinti mínuszfokok ellenére kis, piros félcipőben, topánkában ül a padban, közel a kályhához. „Nicoleta édesanyja nagyon korán meghalt, kistestvérével együtt az édesapja neveli. Ha bemennétek egy-egy házba, akkor látnátok igazán, honnan jönnek...” – kapunk választ a fel nem tett kérdésre. A tanító hozzáteszi: éppen ezért van nagy szükségük a keresztszülő-programra, adományok nélkül az osztályteremben színes ceruza sem lenne.
Mintha az idős székelyek csak románul intézhetnék ügyeiket
Jellemző, hogy minél szegényebb egy család, annál inkább megtartották és beszélik a magyar nyelvet otthon - tudjuk meg, miközben szemünk a saját bakancsunkról ismét a félcipőre téved. „Aki úgymond kikupálódott és már jobb anyagi helyzetben van, igazodni akar ahhoz a világhoz, ami számunkra standard: itt pedig ez a román világ. Hogy felmérjük, mi is a helyzet Csángóföldön a magyar nyelvtudással, minden falut részleteiben kell megvizsgálni, nagyon pontosan kell látni a település hagyományát és lakóit" - magyarázza Petres.
Lujzikalagor 99,99 százaléka római katolikus csángó. 70-75 százalékuk tud, ért és beszél magyarul, pontosabban azt az archaikus csángó dialektust ismeri, amelyet szinte kizárólag Kalagorban használnak. Amikor egy csángó azt állítja magáról, hogy ő román, ezzel valójában azt akarja kifejezni, hogy ő Romániában él – oszlatja el a tévhiteket Petres.
A gyerekeket a családban elsősorban románul tanítják meg, azaz románul kommunikálnak velük, miközben a család felnőtt tagjai egymás közt a helyi nyelvjárásban beszélnek. Ebből az a fura helyzet adódik, hogy a gyermek ugyan ért magyarul, de nem beszéli a nyelvet, mivel azt senki nem kéri tőle - mutat rá a tanító. Hozzáteszi, itt jutnak szerephez a tanárok, akik ösztönözni próbálják a gyerekeket arra, hogy magyarul beszéljenek. Ez kisebb korban könnyen megy, hiszen a passzív tudás – szókincs, nyelvtani ismeretek – már megvan.
Kalagorban a nyelvváltás a kilencvenes években elején zajlott le, ekkor kezdtek olyan nemzedékek felnőni, akiknek az anyanyelve már nem a magyar. „Az átállás hosszú, bonyolult folyamat. Gondoljunk csak bele: az itt élők azzal a helyzettel szembesültek, mintha egy székely faluból az idősek csak a román nyelvet ismerő bákói hivatalba intézhették volna ügyeiket, természetesen románul. Itt nem adatott meg az, mint például Udvarhelyen vagy Csíkszeredában: hogy a hivatalban csak találsz valakit, akivel szót értesz magyarul. Erős értelmiségi réteg híján az ilyen helyzeteknek kitett csángók nem éreztek szükségét a magyar nyelv megőrzésének. A ’60-as, ’70-es évekig zárt közösségekben éltek, őseik hagyományát követték a legtöbb faluban. A kommunizmus, a kollektivizálás, az iparisítás viszont szétzilálta őket, a férfiakat elvitték szocializmust építeni – azt is románul építették. A nyelvváltás mértéke falvanként változik” - kapunk gyorstalpalót Petres Lászlótól.
Románok, magyarok vagy csángók?
Jobb, ha ezt a kérdést nem teszi fel senki Csángóföldön - hívja fel a figyelmet a tanító. Hozzáteszi: „a gyerekeket hiába kérdezed, az idősek pedig nem szívesen beszélnek erről. Az ő identitásuk meghatározó eleme, hogy római katolikusok. Egy úgynevezett prenacionális állapotban vannak, vagyis még nem mentek keresztül a nemzetté válás folyamatán. Tehát vannak a katolikusok, az ortodoxok, de mindannyian románok vagyunk, mert Romániában élünk. Ez viszont nem zárja ki, hogy sok nyelvet beszéljünk”.
Petres felvázolta, milyen az, amikor a külföldön dolgozók hazajönnek szabadságra. „Hat gyerek a tízből más országban keresi meg a kenyerét: három Olaszországból, kettő Angliából, egy Németországból jön, így az unokák olaszul, angolul és németül beszélnek. Amikor összegyűlnek, az idősek magyarul kommunikálnak, a középső generáció számára a román a presztízsnyelv, az unokák pedig mindenféle más nyelven értekeznek. Ebben a helyzetben számukra az az elsődleges, hogy ők katolikusok. Ez különbözteti meg őket a románoktól is" - szemlélteti az identitás kérdését Petres László.
A csángók helyzetéről kapott ízelítő végén azon kapjuk magunkat, hogy lejárt a magyaróra, a gyermekek pedig befejezték a rajzaikat. „Hai, vége, vegyétek fel a kusmánt. Akkor vásárnap hánykor jön a Mikulás?” - szegezi az utolsó kérdést a gyermeknek a tanítótól. „La patru” - válaszolja az egyik kislány. „Igen, négykor” - erősíti meg Petres László.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Hét dokumentumfilm készült néprajzi értékeinkről
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa pályázatán kaptak anyagi támogatást. A Forrásközpont kezdeményezte program célja Hargita megye néprajzi értékeinek bemutatása filmes eszközökkel. Az idei hét alkotás között portréfilmek, a székely konyhát, babonákat, víz hajtotta szerkezeteket megjelenítő alkotásokat találunk.
Bálint Arthur Babonák című alkotásában a mindennapi élet eseményeihez, történéseihez kapcsolódó hiedelmek, babonás cselekvések bemutatását tűzte ki célul. Mint kiderül, életmódtól, világszemlélettől függetlenül hatnak ezek a babonák a különböző korosztályok képviselőire ma is.
Fábián Kornélia filmje a siménfalvi kosárfonással kapcsolatos: Teremtő kéz – portréfilm a siménfalvi, a Népművészet Mestere címet viselő Ráduly Jánosról. Az Erdély-szerte ismert kézműves a Népművészet Kiváló Mestere címet is megszerezte, munkájához az oktatás is hozzátartozik. Szakmájáról, életéről vall ez alkalommal.
Bocskor-Salló Lilla filmje (Orczád verítékével – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője) a székely kapuk tanulmányozóját, az Europa Nostra-díjas pedagógust mutatja be, akinek életművéhez tartozik a máréfalvi tájház létrehozása, illetve helyismereti kutatások.
Fábián Kornélia öt tájházat mutat be (Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai) az intézmények felelőseit megszólaltatva. Máréfalva, Székelyszentlélek, Tordátfalva, Korond és Lövéte tárgyi hagyatéka az egész székelység becses kincsei közé tartozik.
Fecső Zoltán a vízzel hajtott szerkezetek egykor elterjedt, népszerű fajtáját Fűrészmalmok címmel mutatja be. Az évtizedekkel korábban a hatalom által leromboltatott, lebontatott deszkametszők most, jelképesen is, az újonnan épített ivói létesítmény által támadnak fel.
Szabó Károly az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálta (Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha). A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalács sütés folyamatát örökítette meg.
Hadnagy Árpád Levente Könyvbe szőtt gondolatok címmel készített portréfilmet a farkaslaki Jakab Rozáliáról. A nyugdíjas pedagógus gazdag életművét a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség életműdíjjal ismerte el (szőtteseiért), később az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat közművelődési, néprajzgyűjtői munkásságáért kapta. Több mint tíz helyismereti és néprajzi témájú könyv szerzője, a farkaslaki Tamási-kultusz ápolója.
A szervezők már tervezik a filmek Hargita megyei bemutatóját.
L. I.
maszol.ro

Bukaresti küldetés ’89 decemberében
Feladat volt, amit nem utasíthattunk vissza, Bukarestbe kellett mennünk ’89. december 24-én. Kevesen tudnak erről a háttérmisszióról, pedig egy elég érdekes adalék az akkori történésekhez – idézi fel emlékeit Péter László 26 év teltén, amikor a Román Televízió székhelyére kellett juttatniuk az új idők szellemében megjelent újságokat, felvételeket.
„December 23-án üzent értem Pataki úr (Pataki Imre jogász, a megye ideiglenes vezetőségének tagja, később elnöke), hogy menjek be a megyeházára, beszéljek a fiatalsághoz, mert szerettek engem, nem voltam kompromittálva. Újságíróként akkor a Hargitánál dolgoztam. Visszaüzentem, hogy engem ezek a dolgok nem érdekelnek, addig sem léptem be a pártba, és maradok újságírónak. 24-én délelőtt újra üzent értem, hogy menjek be, mert valami nagyon fontosat akar. Azt mondta, János Pali bácsival, a megyei múzeum nyugdíjba vonult igazgatójával beküldenek Bukarestbe, be kell vinnünk az újonnan megjelent lapokat, és az itt történtek felvételeit, hogy a tévébe mutassák be, és ez már nem kérés, hanem feladat. Megjegyzem, én dolgoztam a tévénél már azelőtt is több alkalommal” – kezd bele a történtek elmesélésébe Péter László.
Feladat, így menni kell
13 órakor indulniuk kellett, ez épp december 24-én történt, karácsonykor. Amint jött ki Pataki irodájából, találkozott Antal Előddel, volt osztálytársával, aki jelezte, tudja, hová készülnek, és Láday Karcsival együtt velük tartanak testőrként. Utóbbinak volt egy 1300-as Daciája, kiderült, azzal be is tudnak menni. „Mindenki hazament azzal, hogy 1 órakor találkozunk a megyeházán, és indulunk. Elmondtam otthon, hogy mi a helyzet, kezdődött a sírás-rívás, mert Bukarestben akkor lőttek, ezt később meg is tapasztaltuk. Mondtam, hogy ez feladat, el kell menni” – idézi fel.
Szembesülés a valósággal
„Senki nem járt az utakon, ahogy haladtunk Bukarest felé, akkor zajlottak ott a legnagyobb harcok. Brassóban a bemenetkor belekerültünk egy lövöldözésbe, megálltunk. Később kiderült, hogy két hölgy lövöldözött az ablakból, akiknek a férjük szekus, rendőr volt. Három napja ott hagyták őket töltött fegyverekkel, kiborultak, lövöldözni kezdtek, aztán összeszedték őket, így mentünk tovább. Predeal körül szembejött velünk egy harckocsi. Addig még viccelődtünk, hisz mind ismertük egymást, de erre nagy csend lett. Elcsörömpölt mellettünk, nem foglalkozott velünk, viszont szembesített azzal, hogy mi is történik körülöttünk. Este 9 körül érkeztünk Bukarestbe, addig harminchárom ellenőrző ponton haladtunk át. Volt, hogy lefektettek, más helyen csak a kezünket kellett feltartsuk, megmotoztak, de mindenhol továbbengedtek. Adtak nekünk egy-egy hosszú ficujkát – sokáig megvolt otthon –, három sor volt rágépelve, hogy mi a Nemzeti Megmentési Front küldöttei vagyunk, se fénykép, se semmi más nem került rá. Megmutatni sem mertük sok helyen, mert nem tudtuk, kik azok, akik állítanak géppisztollyal, botokkal felszerelkezve” – emlékezik.
Veszélyes út a tévéig
Útközben felvettek valakit, akinek a barátját azelőtt nem sokkal lőtték le mellette, és a zokogástól alig tudta elmesélni, mi történt. Ki kellett kerülniük Otopeni-t, mivel ott is éppen lövöldözés volt, Buftea felől jutottak be Bukarestbe. „Megérkeztünk a Scânteia ház környékére. A katonaság megállított, hogy onnan nem lehet továbbmenni, erre mi mutattuk a papírokat, hogy nekünk a tévéhez el kell jutnunk. A tiszt mondta, hogy kapcsoljuk le a lámpákat, és teljes sebességgel menjünk előre a saját felelősségünkre. Teljes sötétségben végigrobogtunk egy fás rész mellett, már amennyire lehetett a Daciával, végig lőttek ránk, szerencsére nem találtak el. Elértünk az Aviatorilor környékére. Ott viszont két tank állta el az utat, és azt mondta a tiszt, innen már csak gyalog lehet továbbmenni, a kocsit beparkoltatta egy busz mellé, hogy onnan majd visszafelé elvehetjük. Kérdeztük, hogy lehet eljutni a tévéhez, erre adott mellénk egy 12-13 éves körüli gyereket, aki ismerte az utat. El is indultunk. Egy háznál azt mondta a fiú, ebből lőnek, itt feküdjünk hasra, és kússzunk át előtte. Mi abból a lendületből így is tettünk, túl felálltunk. Pali bácsi háborgott, hogy őt még soha senki le nem fektette, és ez a suhanc hülyéskedik velünk, amikor ezt kimondta, hatalmas lövöldözés hallatszott, beszaladtunk a metrólejárathoz. Mikor elcsitult, kióvatoskodtunk, mellettünk 2-3 méterre egy fiatalember is. Egyszerre egy éles hang hallatszott, és a fiatalembert homlokon találta egy golyó, holtan esett össze. Abból a házból lőttek, amit mondott a gyerek. Aztán eljutottunk valahogy a tévéhez metróval, gyalog. Ott az egyik kapunál átvették tőlünk az anyagokat, amiket vittünk, amelyek már az új idők szellemében készültek. Minket nem engedtek be, ott végeztünk is” – vázolja a történteket.
Meg nem ismétlődő hangulat
Elhatározták, hogy már nem indulnak éjjel haza, elmennek az akkori Augusztus 23 sportkomplexumba, ott kérnek szállást, mivel voltak ott ismerőseik, lévén, hogy korábban jégkorongoztak. „Elmentünk metróval a Muncii megállóig. A metró is tele volt fiatalokkal, 12 évestől húszévesig, állítom, ők csinálták az egész forradalmat, napokig nem aludva. Udvariasan, de felfegyverezve mindenkit megnéztek, többszörös ellenőrző pontokon kellett átmenni. Vendéglőkből hoztak szendvicseket, az az utcagyerek, aki azelőtt a zsebedből a zsebkendőt kilopta, elvett egy szendvicset, és azt mondta, köszönöm, maradjon másnak is. Egy ilyen hangulat volt, ami soha meg nem ismétlődik, legalábbis itt a környéken” – legyint lemondóan Péter, majd folytatja a történtek elmesélését. „A megállótól gyalog indultunk a sportkomplexum felé. Azon a környéken nem lövöldöztek, a központban viszont igen. Húsz-harminc métert tehettünk meg, amikor megállt mellettünk egy szemeteskocsi, kiugrott belőle három magas cigány férfi, kérdezve, hová megyünk. Elmondtuk, honnan jövünk, mit csináltunk, erre megöleltek, csókolgattak, hogy magyar testvérek, ti csináltátok a forradalmat, hova mentek, elviszünk. Mondtuk, hogy a közelbe megyünk, de szinte erőszakkal beültettek a szemeteskocsiba, elvittek a sportkomplexumba, ahol még ragadtak ott sportolók, mert mindig edzőtáborok zajlottak. Ismertük az ott dolgozókat, ennünk adtak, és ott aludhattunk.”
Domokos Gézánál jártak
Másnap reggel metróval tértek vissza az autóhoz. „Gyönyörű idő volt, csak épp egy kis hó. Ahogy értünk a kocsihoz, láttuk, hogy a busz, amelyik mellé beparkoltunk, szét van lőve teljesen. Karcsi megjegyezte – sokszor eszünkbe jut –, a feleségem engem otthon megöl, megmondta, hogy ne jöjjek el autóval. Mikor odaértünk, kiderült, hogy az autó teljesen ép, csak az oldalán, ahol van egy szegély, megkarcolta egy golyó. Beültünk a kocsiba, és a Scânteia háznál Pali bácsi jött az ötlettel, hogy menjünk fel Domokos Géza irodájába. (Domokos Géza meg is említi az egyik könyvében futólagosan Pali bácsit.) Még nem volt beérve az irodájába, de mondták, hogy várják, az egyik irodában többen össze voltak gyűlve. Mikor megérkezett, beinvitáltak minket is, és gyakorlatilag mi négyen részt vettünk, teljesen véletlenül, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség, tehát az RMDSZ első ülésén. Tudtommal azóta sem lett egyikünk sem az RMDSZ tagja, de jelen voltunk a megalakuló ülésén. Ott fogalmazódott meg a kiáltvány, el is hoztuk egy példányát.”
Megköszönték, hogy elmehettek
Hazafelé a megyehatárig szintén sok ellenőrző ponton kellett áthaladniuk, de annyira már nem állították, mint menet, viszont ami feltűnt nekik, Tusnádtól látszólag senki nem ellenőrizte az utakat „Amikor hazaértünk, mondtuk is ezt Pataki úrnak, aki azt válaszolta, mi ezzel ne törődjünk, ők tudják, mi a helyzet. A történet csattanója, hogy megköszönte úgy-ahogy, amiért elmentünk, de ezt olyan természetesnek vette. Mikor jöttünk volna ki az ajtón, Láday megszólította: Pataki úr, ne haragudjon, mi az én kocsimmal mentünk, legyen szíves, adjon egy húszas benzinbont, mert ugye, akkoriban csak azzal lehetett tankolni, meg volt szabva, havonta mennyit tankolhatsz a saját pénzedre. Erre Pataki leordibálta, amiért ilyen forradalmi időben benzinjegyeket kér. Akkor mi szépen megköszöntük, hogy elmehettünk” – zárja a háttérmissziós visszaemlékezését Péter László.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Nem lesz dák szimbólum a szentgyörgyi lobogón
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat kedden újra megszavazta a város zászlóját, miközben Rodica Pârvan szociáldemokrata párti (PSD) tanácstag ezúttal is dühösen kikérte magának, hogy őt ez a lobogó nem képviseli. Az öt tervezet közül a testület végül azt fogadta el, amelyre már 2008-ban is rábólintottak: a kék-arany zászlót rajta a város hivatalosan is elfogadott címere – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro-n.
Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, 2008-ban sem volt tilos a városzászló, ám most már törvény is szabályozza, hogy a települések saját lobogót fogadhatnak el. Szekeres Attila heraldikus három változatot készített, a kék-arany lobogón a városcímer látható, a másik két változaton pedig a Christus Spes Mea (Krisztus a reménységem) a város 1509-es pecsétjén lévő felirat szerepel az alsó, illetve a felső részen.
A közmeghallgatás során a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma nyújtott be még két javaslatot, amelyekben a zászló négy sarkába különböző román szimbólumokat, farkasos dák zászlót, román női népviseletet, ortodox keresztet ábrázoltak, illetve zöld-fehér színű zászlót is javasoltak. Szekeres Attila heraldikus a tanácsülésen kifejtette, a zászlót a címerből kiindulva tervezte, a 2007-ben a román kormány által elfogadott címer pajzsmezeje kék és arany, ezért ilyen színű a zászló.
Rodica Pârvan tanácsos maga is elismerte, hogy már számtalanszor felvetette ugyanazt a problémát, miszerint ő nem talál magára ebben a zászlóban. „1987 óta élek ebben a városban, és nem Honoluluból jöttem, hanem a szomszédos Brassóból, adót fizetek, nemzedékeket neveltem fel tanárként. Én hol találok magamra ebben a zászlóban?” – kifogásolta a szociáldemokrata párti önkormányzati képviselő, aki egyúttal megvádolta Szekeres Attila heraldikust, hogy rendelésre, utasításra dolgozott. nehezményezte emellett, hogy korábban az ülésen csak magyar diákok kaptak érdemösztöndíjat, ennek kapcsán súlyos diszkriminációt, jogfosztást emlegetett.
Szekeres kikérte magának a sértést, és leszögezte, „Pârvan asszonyt nem lehet betervezni egy zászlóba”. Próbálta ugyanakkor elmagyarázni, hogy a zászló „nem történelemkönyv, nem is földrajzi atlasz vagy statisztikai kimutatás”, ám a dühös politikust nem tudta meggyőzni. Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt képviselője eközben rámutatott, a címerben levő Szent György lovag ortodox szimbólum is, ő és sok más ortodox magára talál a sárkányt legyőző lovag alakjában, ezért megszavazza a zászlót, mint ahogy megtette korábban is. „Különben se legyünk okosabbak, mint Románia heraldikai bizottsága” – szögezte le.
A zászlóra egyébként a szaktestületnek újra rá kell majd bólintania, végül kormányhatározattal véglegesítik. Sepsiszentgyörgy 2008-ban elfogadott zászlóját egyébként a törvényes határidő után, négyéves késéssel megtámadta a prefektúra, és végül tavaly a brassói táblabíróság érvénytelenítette – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Folytatják a vízvezetést
Az esztendő utolsó ülését tartotta tegnap reggel Kézdivásárhely önkormányzata. Az összejövetel kereken három percet tartott, a Bokor Tibor polgármester által előterjesztett három határozattervezetet egyhangú szavazattal fogadták el, mindenik a vízvezetékkel kapcsolatos.
A polgármester elmondta, a három határozattervezet összefügg: december 23-án értesült arról, hogy a már elvégzett munkálatokat a megyei regionális vízszolgáltató ki tudja fizetni, illetve azt 2016. január 4-én folytatni lehessen, szükséges ezek elfogadása. A Gosp Com Rt. mint kivitelező maximum tízmillió lejes hitelt vesz fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól. Azt is közölte, hogy megyeszinten a munkálatokkal Nyujtódon állnak a legjobban, több mint kétmillió lej értékben dolgoztak idáig. Az országút mentén a téli időszakban nem dolgoznak, nem kaptak erre jóváhagyást, de a mellékutcákban többnyire lefektették a vízvezetéket és a szennyvízcsatornát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jótékonysági akcióban a MERT
Nem értek véget a jótékonysági akciók karácsonnyal, a segítség mindig jól fog – ezen elv alapján indult útra az ünnepek alatt a háromszéki Magyar Polgári Párt mellett működő ifjúsági szervezet, a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Miként azt Nagy Gábor szóvivő elmondta, hároméves fennállásuk óta idén első alkalommal kezdtek jótékonysági akcióba, amelynek célja elsősorban a segítségre szoruló sokgyerekes családok támogatása alapélelmiszerekkel, édességgel, gyümölcsökkel és játékokkal. Elsőként a gidófalvi Nagy családot keresték fel, ahol az apa alkalmi munkából tartja el a négygyerekes családot. A legnagyobb gyerek 11 éves a legkisebb pedig szívelégtelenségben, epilepsziában és egy ritka csontbetegségben szenved. Ő további segítségre szorulna gyógyítása érdekében. Meglátogatták a sepsiszentgyörgyi Bodor családot is, ahol három generáció tagjai laknak egy házban, összesen tizenhatan. Az apa az erdőn dolgozik, az anya a csokigyárban, elképzelhető, hogy a szükség a legnagyobb úr házukban. Semmivel sem jobb a szociális helyzete a Szépmezőn lakó Menyhárt családnak sem. Az apa nem él, s a család tizennégy tagú. Az eltartás-élelmezés mindennapi gondja az anyára és a legnagyobb gyerekre hárul. Meglehetősen ritka, amikor fiatalok kezdenek önkéntesen ilyen jellegű munkába, tevékenységük példamutató mások számára is. A MERT fiataljai folytatni akarják akcióikat, ígéretük szerint még visszatérnek az említett családokhoz. – Örvendünk, hogy egy kis örömet tudtunk szerezni a meglátogatott családoknak, mosolyt tudtunk deríteni a kicsinyek arcára – mondta Nagy Gábor, akinek az egyesületi tagok voltak önzetlen segítői, és köszönetét fejezte ki akciójuk támogatóinak, a D-Toys Kft. képviselőjének, Füstös Enikőnek és a Diószegi cégnek.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A felelős politizálás jegyében
Az együttműködés pozitív hozadékai
Évértékelő sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke legfontosabb tanulságként megállapította,hogy – elsősorban a demográfiai mutatók, illetve a demográfiai mutatók romlását okozó helyzet miatt – az erdélyi magyarságnak nincs újabb 25 éve, újabb negyedszázad múlva nehéz lesz erdélyi magyar közösségről beszélni.
Mérföldkőnek nevezte a 2016-os választásokat, és legfontosabb feladatnak a fiatalítást tartja. Véleménye szerint az elmúlt negyedszázad romániai politikája csúfosan leszerepelt, amit az utóbbi időszak utcai megmozdulásai is igazolnak, de felhívta a figyelmet az MPP programjára, amelyben már évekkel korábban arról beszéltek, hogy új Romániára van szükség, új politikai osztályra, és örült annak, hogy nyolc év után "a bukaresti utca is visszaigazolta" politikai programjuk helyességét. Mint mondta, bízik benne, hogy 2016-ban ebben a kérdésben előrelépés fog történni. "A korrupt politikusok egyet hátralépnek, és fiatal, tehetséges politikusok lépnek a helyükbe."
Kijelentette: az MPP politikusai bizonyítottak az elmúlt időszakban, sikeres polgármestereik vannak, akiknek a munkáját értékelte a közösség, továbbra is élvezik a közösségeik támogatását, és az MPP számít rájuk a 2016-os választásokon is. Kiemelten szólt a gyergyószentmiklósi polgármesterről, kijelentve, hogy jó lenne egyszer s mindenkorra pontot tenni az ügy végére, amely lassan egy éve húzódik. "A Magyar Polgári Párt a 2016-os választásokon számít Mezei Jánosra, amint Mezei János is számíthat a Magyar Polgári Párt támogatására."
Újabb lépés a normalitás felé
Az elmúlt esztendő legfontosabb történéseiről szólva kiemelte az MPP–RMDSZ- keretmegálla-podást, amit a romániai magyar politika szempontjából a legfontosabb eseménynek nevezett. "2014-ben az együttműködési megállapodásunk tulajdonképpen a romániai magyar többpártrendszert szentesítette, amikor azáltal, hogy együttműködési megállapodást kötött velünk az RMDSZ, beismerte, hogy nem egyeduralkodó a politikai palettán. Azt gondolom, hogy az azóta eltelt másfél esztendő bebizonyította, hogy ennek az együttműködésnek vannak pozitív hozadékai." A mostani megállapodás – véleménye szerint – újabb lépés a normalitás felé, és nem feladva az MPP megalakulásakor megfogalmazott legfontosabb alapelvet, a választás szabadságát, együtt tudnak működni ott és ahol erre szükség van.
A keretegyezmény értelmében, a felelős politizálás jegyében arra törekednek, hogy összefogjanak minden egyes településen, s ahol esély van arra, hogy nyerjenek, magyar polgármestert állítsanak és minél több képviselőt tudjanak bejuttatni az önkormányzatokba. Ugyanakkor természetesnek tartják a választás szabadságának az érvényesülését, ami tömbmagyar vidéken valósítható meg. "Egyetlen dologra kell figyelni, hogy a politikai csatározás az észszerűség határain belül maradjon, és ne ejtsünk olyan sebeket, amelyek megmérgezik a közösségek hangulatát, hogy majd a parlamenti választások idején mozgósítani tudjuk az egész erdélyi magyarságot."
Kijelentette: nem ez az árokásás a jövő, a politikai pluralizmus teljesen normális dolog kell legyen, időről időre választások vannak, urnák elé szólítják a választópolgárokat, van egy kampány, és az győz, aki meggyőzőbben tudott érvelni a kampány során. Ezt követően viszont minden megy tovább, és a megválasztott tisztségviselőknek az a feladatuk, hogy a közösségüket a legjobb tudásuk szerint képviseljék a magyar érdekérvényesítés terén is.
A következő hónapokban településről településre fogják elemezni a helyzetet, és a minden egyes településre vagy megyére lebontott megállapodás továbbra is a legszélesebb nyilvánosságot fogja élvezni, úgyhogy, amikor a választási kampányba érkezünk, akkor tiszta képet fogunk látni például arról, hogy Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben a közös fellépés megteremthető-e, és látni fogjuk azt, hogy melyek azok a települések, ahol választási versenyre kerül sor – jelentette ki az MPP elnöke.
Helyesnek nevezte a parlamenti választásokra vonatkozó pontot, mert "úgy helyes, ha csomagban tudjuk kezelni a két választást". Örömmel nyugtázta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt is belátta ezt, egyre több helyen szorgalmazza a koalíciót.
Végül a pártelnök újból hangsúlyozta, hogy 2016 a magyar összefogás éve kell legyen, "mert nincs újabb 25 évünk".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

"Hiteles és többszólamú kórus"
"Soós Zoltán jelöltségét nem éri semmilyen veszély, dacára annak, hogy a sajtóban, különösen a román sajtóban néhány spekuláció ezzel kapcsolatosan megjelent, amely szerint lecserélné az RMDSZ. Határozottan állítom, hogy amennyiben ez rajtam múlik, nem fog megtörténni" – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.
Mint mondta, bűn lenne az előválasztás eredményét megkérdőjelezni, támogatja Soós Zoltánt, akit alkalmasnak tart arra, hogy a polgármesteri tisztséget megnyerje és betöltse.
Elmondta, hogy 2014 végén, a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) legutóbbi ülésén 2015-öt az előválasztások évének nevezték, azzal a szándékkal, hogy idejében elindítsák a kampányt. Rendkívül fontosnak tartja, hogy "idejében és megfelelő körültekintéssel" készüljenek a 2016-os esztendőre, mert az előző éveket elemezve arra a megállapításra jutottak, hogy "Marosvásárhelyen az RMDSZ nagyon sokat veszített" a helyi és a megyei tanácsban, valamint a parlamentben. Az elnök számításai szerint az elmúlt tizenöt évben az RMDSZ 40-45 ezer szavazatot veszített.
Véleménye szerint az előválasztás főleg Marosvásárhelyen segített abban, hogy a "magyar–magyar vetélkedéseket lezárjuk", és megnevezzék a marosvásárhelyi magyarok közös polgármesterjelöltjét Soós Zoltán személyében. Az eddigi "szövetségi szintű tárgyalások" fontosságát abban látja, hogy az egyeztetéseken megfogalmazódott, hogy sem a Polgári Párt, sem a Néppárt vezetői nem vitatják el az előválasztás eredményét, Soós Zoltánt a saját jelöltjüknek is tartják. Ezért reméli, hogy a jövőben megtalálják az "egészséges együttműködésnek" azt a keretét, amely a szavazatveszteséget "össze tudja gyűjteni, fel tudja sorakoztatni a szavazókat az ügy mellett".
A tanácsosi listákról szólva kijelentette: "Már érezhető egyfajta nyugtalanság a szervezeten belül, különböző protagonisták próbálnak helyezkedni, amit én teljesen természetesnek tartok, hiszen olyan időszakot zárunk, amikor több kolléga visszalépett a tanácsosi mandátumától, és a sorban következők nagy része is elutasította azt". Ezért tartja fontosnak, hogy "azok vállalják ezt a felelősségteljes megbízatást, akiket nem kell erre kényszeríteni".
Véleménye szerint a tanácsosi lista "hiteles és többszólamú kórus" kell legyen, "a társadalom minden rétege meg kell jelenjen ezeken a listákon", ezért bejutó helyeken kell legyenek a fiatalok, a nők mellett. Kijelentette: "javasolni fogom a következő TKT-n, hogy a nőszervezet, illetve az ifjúsági szervezet 15%-os kvótaarányt kapjon a bejutó helyeken", mert úgy gondolja, ettől hitelesebbé válnak az RMDSZ listái.
A továbbiakban üdvözölte a kolozsvári RMDSZ kezdeményezését: a történelmi egyházakat kérték fel, hogy javasoljanak egy jelöltet a tanácsosi lista első helyére. Úgy gondolja, ezt kellene kövesse Marosvásárhely is, sőt tovább "fokozná" azzal, hogy az egyházak, a nők és a fiatalok mellett jelenjenek meg még "olyan fontos társadalmi grémiumok", mint a pedagógusszövetség, a közgazdásztársaság stb. Véleménye szerint így lesz egészséges, hiteles a lista.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Közel ezer idősnek szereztek örömöt Ákosfalván
Folyamatos a segítségnyújtás
Hagyomány Ákosfalva községben, hogy karácsony előtt a polgármesteri hivatal a Napsugár Emberjóléti Egyesülettel közösen ajándékcsomaggal kedveskedik az időseknek és gyerekeknek. Az ajándékozáson túl, a szépkorúaknak sokat jelent, hogy kimozdulnak otthonaikból, összegyűlnek, és érzik, hogy valaki odafigyel rájuk.
Harmadik éve, hogy létrejött Ákosfalván a Napsugár Emberjóléti Egyesület, amelynek fő célkitűzése, hogy a községben élő időseket, betegeket felkarolja. Karácsony táján pedig a község önkormányzatával karöltve köszöntik és megajándékozzák a 65 éven felülieket. Osváth Csaba polgármester elmondta, mindenik településen a helyi kultúrotthonban gyűltek össze az idősek, ahol a helyi diákok műsorával, szeretetvendégséggel és édességcsomaggal szereztek örömöt a szépkorúaknak. Községszinten 850 idős és 600 gyerek kapott csomagot.
A nyárádszentbenedeki idősek ebben az időszakban fokozott odafigyelésnek örvendenek, dicséretre méltó hagyomány, hogy karácsony harmadnapján a Nyárádszentbenedekért Egyesület és elnöke, Nám Emese színvonalas ünnepséggel kedveskedik a hatvan éven felülieknek és külön köszöntik azokat, akik betöltötték a 90. életévüket. Idén a Nyárádszentbenedekért Egyesület, valamint a Napsugár Emberjóléti Egyesület összehangolta a két eseményt, és előbbi élelmiszer-, utóbbi pedig édességcsomaggal lepte meg e korosztály képviselőit.
Az idősekre, betegekre viszont nemcsak karácsony táján terjed ki az egyesület figyelme, egész évben azon munkálkodnak, hogy némiképp megkönnyítsék mindennapjaikat. Osváth Csabától megtudtuk, nemrég a belga Kasterlee testvértelepülés jóvoltából egy nagyobb szállítmány érkezett a községbe egészségügyi segédeszközökkel, amelyeket az egyesület ingyenesen bérbe ad azoknak a betegeknek, akiknek szükségük van rá. Rendelkezésre áll több mint ötven mozgatható ágy, ugyanennyi kerekes szék, több mint húsz járókeret, valamint mozgatható vécék ágyhoz kötött személyeknek. Polgár Márta, a Napsugár Emberjóléti Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a községhez tartozó településeken falugondnokok vannak, akik rendszeresen meglátogatják a helybéli időseket, napi rendszerességgel az ágyban fekvő betegeket, és segítenek, amiben tudnak: behordanak nekik vizet, a fűtéshez fát, felíratják a gyógyszert, vagy ha a szükség úgy hozza, elviszik az időst a családorvoshoz, vagy laboratóriumi vizsgálatokra. Eddig sok esetben mindezt saját gépkocsiikkal tették a falugondnokok, viszont nemrég a belga jótevők egy mentőkocsit is adományoztak a községnek, ezt fogják az elkövetkezőkben betegszállításra használni.
– A községhez tartozó falvakban sok olyan öreg ember van, akiknek nincsen családja, nagy szükségük van a segítségre. A terveink között szerepel – persze, ha sikerül támogatókat szerezni –, hogy naponta meleg ebédet biztosítsunk számukra – fűzte hozzá az egyesület elnöke.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Szívmelengető élménybeszámolók az önkéntesektől
A Gyulafehérvári Caritas küldetése, hogy a gyengék, a betegek, a kicsik mellett álljon és segítse őket megerősödni, felnőni. Ennek a nem mindennapi küldetésnek a megvalósításában közel 500 önkéntes vállal nap mint nap szerepet. A Young Caritas – Teremts jövőt! projekt célja a fiatalok aktív felelősségvállalásának és a közösségi életbe való bekapcsolódásának elősegítése kreatív és hatékony módszerek révén, biztosítva a tevékenységekhez szükséges intézményi hátteret.
Nagy örömünkre eddigi tapasztalataink alapján igazán sikeresnek és egyre népszerűbbnek bizonyul az önkéntesprogramunk, valamint az is nagy elégtétel, hogy idén Csíkszeredában immár 5. alkalommal közel 200 résztvevővel került sor az önkéntesgálára, ahol megköszöntük önkénteseinknek egész évi önzetlen segítségüket, tevékenységüket, amely nélkül a Gyulafehérvári Caritas munkája és élete nem lenne teljes!
Az idén meglepetéssel is készültünk, a gála napjától működik az önkénteseink számára létrehozott új weboldal, a www.youngcaritas.ro. Ez az oldal a többi európai Young Caritas oldalhoz hasonlóan önkéntesekről és önkéntességről, élményekről, tapasztalatokról, programokról, ötletekről szól önkénteseknek és érdeklődőknek. Szeretnénk, ha az oldal által közelebb kerülnének egymáshoz azok a fiatalok, akik más településeken/megyékben, de ugyanazt a karitatív munkát végzik, ugyanakkor élményeiket megosztva talán újabb önkénteseket ösztönöznek arra, hogy kipróbálják magukat.
A Young Caritas – Teremts jövőt! c. projekt keretében olyan programokban vesznek részt önkénteseink, mint a kórházi meseolvasó program beteg gyerekeknek, illetve nevelő tevékenységek szociális központokban, nevelőintézetekben élő gyermekek számára.
Azt tapasztaltam, hogy ezek a fiatalok fel sem fogják, mekkora segítséget nyújtanak a rászoruló gyerekeknek, időseknek és hozzátartozóiknak, számukra ez kikapcsolódási lehetőség, sőt, volt olyan, aki a hobbijának nevezte az önkénteskedést. Igazán nagy élmény volt őket hallgatni az önkéntesgálán, amint egymást túllicitálva mesélték élményeiket, ahogy az is, hogy egyre több élménybeszámolót kapunk tőlük, amelyekből néhány már olvasható a www.youngcaritas.ro oldalon.
Pápay Kamilla sajtófelelős
Népújság (Marosvásárhely)

Nagy sikerű nótaest Zimándújfalun
Szombaton este a zimándújfalui kultúrotthonban a Borostyán Egyesület már hagyományossá vált nótaestet szervezett.
Ménesi Melinda, majd Kocsis József alpolgármester üdvözölte a fellépő vendégeket, a helybeli és a környékbeli nótakedvelőket.
A karácsony meghitt, családias hangulatát idézték a templomkórus egykori tagjai ismert, alkalomhoz illő énekekkel és versekkel: A kereszt című verset Móra László, a Karácsonyi csengő címűt Gali Anita és Bittei Lajos, a Karácsonyi álom címűt Antal Benjámin szavalta el. A helybeli Kankalin néptánccsoport tagjai Haász Endre és Nagy Rozália táncoktatók betanításával szatmári táncot adtak elő nagy sikerrel. A helybeli vegyes kórus tagjai Szilvágyi Mária vezetésével egy nótacsokrot és egy cigánydalokból álló csokrot énekeltek, tangóharmonika-, valamint orgonakísérettel, miközben a tánccsoport tagjai a színpadon ropták a táncot az elhangzó cigánydalokra. Mindkét hagyományőrző csoport műsorát nagy tapssal jutalmazta a közönség. A hangulatosan díszített asztalokra az üdítő és sós sütemény mellé, rövid időn belül a már megszokott szakácsok által készített ízletes töltött káposzta és bor is asztalra került. A színpadon elfoglalta helyét Szőcs Lőrinc prímás és népi zenekara, majd a Dankó Pista-díjas Szilágyi Sándor magyarnóta-énekes: a Maros menti fenyveserdőkezdetű nótával vonta magára a vacsorázók figyelmét. Miklós Szilvia művésznő, a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa Nóta Egyesület egyik alapító tagjával felváltva, majd együtt párosokat énekelve, a színpadon és a terem minden részét bejárva ontották a szép magyar nótákat, vőfély rigmusokkal, vicces kis történetekkel fűszerezve előadásukat, fergeteges hangulatot teremtve. A felhangzó szebbnél, szebb nótákat és népdalokat, a nótakedvelők nagy része együtt énekelte a több mint kétórás műsor alatt az előadóművészekkel, s a tapsot sem sajnálták tőlük a mulatozók.
A nótaesteken rendszeresen jelenlevők elismerésüket fejezték ki a szervezőknek, az együtt átdalolt, megélt színvonalas előadásért és nem utolsó sorban köszönet az egyesület minden tagjának, akik rendszeresen összetartó családként még ünnepnapon is hagyományaink ápolásán, magyar közösségünk erősítésén munkálkodnak.
Zsámbok Mária
Nyugati Jelen (Arad)

Speciálisakról, általában
Attól függetlenül, hogy végül mi lesz a sorsa ennek a „költségvetési kicsapongásnak” nevezett speciális nyugdíjjuttatásnak – életbe léptetik és gyakorlatban is kivitelezik valamikor, vagy sem –, remek véleményt alkothatunk a román parlament választott politikusainak szakmai (vagy hivatásbeli) hozzáállásáról, erkölcsi (ki)tartásáról. Miként képesek semmibe venni, lenézni, feledni saját múltjukat és környezetüket.
Onnan fentről (le)nézve mintha nem látszana, jelentéktelenné törpülne a nagy többség rengeteg és szerteágazó problémája, amely megannyi területről köszön vissza: egészségügy, megélhetés, foglalkoztatottság, tanügy, lakhatás, igazságszolgáltatás, és még sorolhatnánk mindezek lebontásával a napi apró-cseprő bajlódásokat, amelyek életünk összetevői. Onnan fentről nézve már elképzelhetetlen, hogy léteznek emberek, nyugdíjasok, akik több évtizednyi munka után is alig néhány száz lejből kénytelenek gazdálkodni havonta, és szerencsések, akiket családjuk esetleg kisegíthet, támogathat. Azok ott fent már el sem akarják képzelni, hogy itt lent fiatalok, netán családosok munkanélküliek, hiába a sokrétű képzés, remek tanulmányi eredmény, ha nincs rá igény, a fiatalra sem, aki emiatt tervezni és jövőjét építeni képtelen. Fentről azt sem tudják átérezni, milyen a havi bruttó (mert ez jobban mutat statisztikailag) minimálbérből vagy átlagbérből megmaradó pár száz lejt beosztani egy hónapban úgy, hogy teljen erre-arra. Fentről irreálisnak tűnhet, hogy itt lent sokan, nagyon sokan álmodni sem tudnak jobb életről, mert nem mind bátrak, hogy merjenek, s ha mégis cselekszenek, pont onnan fentről húzzák majd keresztül számításaikat a valóságtól elrugaszkodott intézkedésekkel.
Újvári ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

„Önállóságra, függetlenségre vágyakoztam és törekedtem kora ifjúságom óta”
Szilágyi Farkas nagyenyedi református lelkipásztor és történész önéletrajza
Százöt évvel ezelőtt, 1910. szeptember 6-án hunyt el Szilágyi Farkas. Az alábbiakban folytatjuk önéletrajzát, amelyet a szerzőnek 1910. szeptember 6-án bekövetkezett halála után pár hónappal Jancsó Sándor enyedi református lelkész és teológia tanár helyezett el a Bethlen Könyvtárba. (Győrfi Dénes közlése)
„Az enyedi egyházközség azon időben még mindig vagyonügyi mizériákkal küszködött. Egyéb bajok mellett sürgős megújítást igényelt a toronynak szép árbocos, nyolc szögletű fedele, az egyháznak azonban nem volt pénze miből ezen több ezer forint kiadást igénylő megújítási munkálatok költségeit fedezze. Indítványomra elhatározta az egyház, hogy ezen célra országos segélygyűjtést indít folyamatba. Az országos segélygyűjtés gyenge eredménnyel zárult, a helyi gyűjtés azonban sikert mutatott fel.
Pár év multán közel 6000 o.é. forint állott rendelkezésre a szent cél javára. Az akkori nemzedéknek még életben levő tagjai máig kellemesen emlékeznek az u.n. »Torony bálok« élénkségére, vonzó erejére.
1873. év őszén a torony fedele meg is újíttatott, ezen újítás költségeit a Torony-alap fedezte. Nemcsak hogy bírta fedezni ezen alap az újítás költségeit, hanem jelentékeny összeg maradt rendelkezésre a később szükségesnek mutatkozó javítási, avagy megújítási munkálatok költségeinek fedezésére.
1871-ben pályáztam a szászvárosi egyik papi állásra. Pályázott idősebb lelkésztársam Incze János is. A pályázó enyedi két pap közül jelölték az egyiket, az idősebbet. A maga rendjén. Sérelem nem történt.
1877-ben pályáztam a tordosi lelkészi állásra. Nem jelöltek. Nem jelölték személyemben az enyedi első papot erre, az akkori viszonyok között nagy jövedelmű, egyébként sine cura lelkészi állásra. Nem jelöltek pedig azért, mert a vajdahunyadi egyházmegye akkori esperese óhajtotta elnyerni ezt az állást, az esperes pedig számított rá, hogy az esetben, ha engem jelölnek, az egyház hívei aligha az esperest választják lelkészökül.
A lelkészjelölési joggal való visszaélések erdélyi ref. egyházkerületünkben épp az időtájt érték el a tetőpontot, mi miatt ezen egyházkerület papválasztási szabályzatát múlhatatlanul revideálni és módosítani kellett s az néhány év múltán revideáltatott, módosíttatott is. Néhai b.e. Elekes Károly gyulafehérvári nagytekintélyű pap, egyházkerületi közjegyző elhunyta után pályázati kérvényemet benyújtottam a gyulafehérvári papi állásra. Ez időben még érvényben állott a régi lelkészválasztási szabályzat. Erre a díszes papi állásra jelöltek tudomásom szerint összes szavazattal, első helyen. Meg is hívtak az akkor gyakorlatban levő s mondhatni kötelező próbaszónoklat tartására. Próbaszónoklatomat meg is tartottam szép számú, díszes közönség előtt. Pártom is csoportosult a régi fejedelmi hitközségben. »Tégedet nagyon zúgatnak Gyulafehérváron« – mondotta nekem Tókos Sándor vajasdi ref. pap, később egyházmegyei esperes. Épp ez volt rám nézve a baj. Másnak kellett a gyulafehérvári ref. egyház papjává lennie, nem nekem, kit az akkori esperes személyéhez vérségi kötelékek is fűztek.
Nem bocsátkozom ezen papválasztási ügy részleteibe. Annyit azonban említés nélkül nem hagyhatok, hogy történt a gyulafehérvári papi állásra próbaszónoklatom megtartása után második jelölés is. Ezen másodszori jelölés alkalmával is felvétettem a jelöltek sorába, aztán történt harmadszori jelölés is. Ezen harmadszori jelölés alkalmával sikerült engemet a jelöltek sorából kihagyni. Azt is megemlítem, hogy szerepeltek ezen akkor nagy port felvert papválasztási ügyben nem tisztességes mozgató rugók. Keletkezett szenvedélyes hírlapi polémia. Történtek komoly felszólalások oly értelemben, hogy a papválasztási szabályzatot gyakorivá vált durva visszaélések meggátlása végett múlhatatlanul, éspedig lehetőleg sürgősen módosítani kell.
VÉGE
Szabadság (Kolozsvár)

Megbírságolták Sepsiszentgyörgy polgármesterét
Tízezer lejre bírságolta meg a prefektúra Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, mert a megyeszékhelyen nem sikerült megoldani az ingatlanrestitúciót a 2001/10-es számú törvény alapján.
Sebastian Cucu Kovászna megye prefektusa arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerint benyújtott igényléseket ez év januárjáig meg kellett volna oldani, ám Sepsiszentgyörgyön még mindig van 480 rendezetlen restitúciós ügy. A kormányhivatal szerint még hat Kovászna megyei településen voltak késések, ám végül Sepsiszentgyörgy kivételével mindenhol lezárták az ügyeket.
Antal Árpád a Székely Hírmondónak azt mondta, hogy a prefektus nem tudta megbírságolni őt, amiért nem tűzte ki a városháza tornyára a román zászlót, ezért valószínűleg most más okot keresett. A polgármester szerint a visszaszolgáltatások elakadásának oka az, hogy az állam nem biztosítja az ehhez szükséges feltételeket. Mint mondta, a városházán még legalább negyven alkalmazottra lenne szükség, a 2010-ben életbe léptetett létszámstopot nem tudták kiheverni.
A visszaszolgáltatási folyamatot az is hátráltatja, hogy a helyi bizottságban mindössze egy jogász dolgozik, holott a kárpótlásra javasolt ügyekben vaskos iratcsomót kell felterjeszteni Bukarestbe, különböző jelentéseket, kísérőlevelet, törvényre való hivatkozást kell mellékelni, egyetlen jogásszal pedig lassan halad ez a munka.
Amint arról beszámoltunk, Sebastian Cucu októberben közölte: Kovászna megyében összesen 30 000 hektár erdőt és 48 000 hektár mezőgazdasági területet igényelnek még vissza. Összesítése szerint az elmúlt 25 évben Háromszéken az érvényben lévő visszaszolgáltatási törvények alapján mintegy 139 000 hektár mezőgazdasági terület és 140 000 hektár erdő visszaszolgáltatásáról döntöttek, és történt meg a birtokba helyezés, a birtoklevelek vagy átadási jegyzőkönyvek kiállítása.
Akkor azt ígérte, nem bírságol, sőt segíteni próbál az érintett önkormányzatoknak, s a kormányhivatal jogászaival minden településen áttekintik az iratcsomókat. Hétfőn a prefektus kabinetfőnöke megkeresésünkre azt mondta, januárban tartanak sajtótájékoztatót a témában, akkor hozzák nyilvánosságra a visszaszolgáltatási folyamat év végi adatait.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a megújult nagyváradi Kálvária-dombot
„Nagyváradnak mától van egy minőségi szabadidős övezete” – állapította meg Mircea Mălan, a város alpolgármestere, amikor hétfőn hivatalosan is átadtak a Kálvári-dombon (Gomba) kialakított közkertet.
Azt a terebélyes, közel 3,9 hektáros zöldövezetet, amelyet egy román–magyar közös uniós pályázat révén 1,9 millió euróból valósítottak meg. A tavaly elindított beruházás nagyjából 930 ezer eurós önrészét a helyi önkormányzat finanszírozta, de mint kiderült, sikerült megtakarítani az összegből, amelyet vasút feletti gyalogosátjáróra fordítottak. „Ez a közkert mind a váradiaknak, mind a turistáknak egészen különleges látványt nyújt a városra. A kérésünk az lenne, hogy tiszteljük és őrizzük meg ezt a jót, mert tőlünk függ, hogy az idelátogatók mit találnak majd itt egy-két év múlva” – fogalmazott az elöljáró.
Mălan azt már a projekt elindításakor hangsúlyozta: a tervek kidolgozásakor szem előtt tartották, hogy minél kevésbé bolygassák meg a természetet. Ennek megfelelően az ösvények és a szabadtéri bútorzat kialakításánál, valamint a domboldal strukturális megerősítésénél természetes anyagokat használtak, hogy azok illeszkedjenek a változatos növényzethez.
A zöldövezetet locsolórendszerrel is ellátták, továbbá egy közétkeztetési épületet, egy turisztikai információs irodát, valamint egy 130 férőhelyes szabadtéri amfiteátrumot is építettek, amelyet akár a diákok, egyetemisták tanóráihoz is lehet majd használni. A kávézó egyelőre még nem nyílt meg, az üzemeltetésére a későbbiekben írnak ki versenytárgyalást. A projekt magyarországi partnere a körösszegapáti ortodox parókia volt, amely a rá eső 240 ezer euróból egy parkot alakított ki.
Nagyváradon több beruházást is uniós támogatással kezdtek el, de ezeknek csak egy része fejeződik be határidőre. A gyorsforgalmi út karácsony előtt elkészült, de még nem adták át a forgalomnak, a hétfői közkertmegnyitó után pedig sorrendben a tömbházak hőszigetelésére kiírt projekt, a körgyűrű két felüljárója, valamint a Szent László tér átépítési munkálatai fejeződnek be év végéig.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyben került elő a mozaikművész több elveszettnek hitt alkotása
Sorra kerülnek elő Róth Miksa hírneves üvegfestő és mozaikművész alkotásai Erdélyben – írta az Mno.hu. A világhírű alkotó születésének 150. évfordulójára emlékévvel készülő budapesti Róth-emlékmúzeum igazgatója, Fényi Tibor valóságos erdélyi „krimikről” számolt be a lapnak abból az alkalomból, hogy Róth Miksa december 26-i születésnapján a múzeum közelében hatalmas falfestménnyel tisztelegtek a mester munkássága előtt.
A Róth-műhelyben számos üvegfestmény és mozaik készült erdélyi városok, falvak számára, ám sokáig úgy tudták, hogy ezek nagy része az első világháborút követően vagy a kommunista diktatúra idején megsemmisült. Azonban az elmúlt években sorra kerültek elő az egész évszázadot pincékben, padlásokon, titkos raktárakban túlélő művek. Sőt, még a Román Kommunista Párt egyik székházában vagy egy román ortodox kápolnában is találtak senki által számon nem tartott Róth-műveket – ezek élethű kópiáit júniusban a budapesti Róth Miksa-emlékházban lehetett megtekinteni a Múzeumok Éjszakáján.
A művész egyik alkotása, a párizsi világkiállításon ezüstérmet besöprő, Párka című üvegablak hatalmas népszerűségnek örvendett, bejárta a világot, így jutott el a budai királyi várból Torinóba, majd pedig Miklós cárhoz, Oroszországba is. „Ezután azonban évtizedekre eltűnt a gyönyörű műalkotás, csak annyit lehetett róla tudni, hogy Szentpétervárról még hazakerült, majd nyoma veszett” – mesélte Fényi, aki elkezdett kutatni utána. A múzeum épületében, mely hajdanán Róth lakhelye és üzeme is volt, került elő egy fecni, melyen annyi szerepelt: „Párka: Kolozsvár, Karolina Kórház.” Ekkor vette fel a kapcsolatot Fényi Murádin Jenő kolozsvári művészettörténésszel, akinek nevéhez számos erdélyi Róth-munka megmentése fűződik. Murádin a Karolina kórház hajdani ravatalozójában, amit ortodox templommá alakítottak, az ikonosztáz mögött oda nem illő fényességet fedezett fel. – A Párka nem része az ortodox vallásnak, ezért talán egyszer lecserélik egy ortodox szentre – reménykedik Fényi, aki hozzátette, hogy szerencsére alig nyúltak hozzá a műremekhez. Csupán az alkotó nevét és a származási helyet jelölő táblát kenték le olajfestékkel.
Marosvásárhelyen a szóbeszéd szerint a román katonák szitává lőtték Ferenc József és több magyar történelmi személyiség ábrázolását. A városháza épületében, a kiegyezés jegyében kapott helyet Zrínyi- és Bethlen-ábrázolása, itt még Kossuth és Deák Ferenc is megfért Ferenc Józseffel. A nem mindennapi „ötösfogatot” Bónis Johanna muzeológus találta meg a pincében – szerencsére mítosz volt csupán a „szitává lövés”, a magyar történelmi szereplőket ugyan eltávolították a helyükről, de a szóbeszédnél kevésbé durván. A műalkotások a Kultúrpalotában láthatók. A magyar szecessziós építészet egyik csúcsteljesítményt képviselő épülethez még egy Róth-történet kapcsolódik, a palota egyik, a mester készítette üvegfesményén az „Isten, áldd meg a magyart” felirat szerepelt, helyettén később odafestett lángnyelvek látszanak.
Talán a legszomorúbb történet a Temes megyei Detta faluhoz kötődik, ahol a templomot gyönyörű festett Róth-ablakok díszítik, amelyek mára rettenetes állapotba kerültek. A helyi katolikus közösség a kihalás felé sodródik, az idősödő falubeliek képtelenek egy olyan költséges projektet finanszírozni, mint a templom Róth-üvegeinek a restaurálása. A Róth-múzeum a többi között életmentő feladatokat is vállal, jelenleg Detta üvegeinek megmentésére keresnek magánszponzorokat.
Eddig megjelent egy füzetecske, ami hamarosan angolul is olvasható lesz, de újranyomják a Róth Miksa üvegfestményei a historizmustól a szecesszióig című kötetet, valamint Fényi Tibortól két új könyv is meg fog jelenni. Magyarországon megbecsülik Róth Miksa művészetét, talán sikerül elérni, hogy határon túli alkotásai is eredeti fényükben tündököljenek.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

A kézdivásárhelyi események margójára
Olvasói levél
Lehet, hogy a tömegbutító és manipuláló média különböző eszközeivel ideig-óráig félrevezeti az embereket, lehet, hogy a helyzetet nem ismerőkkel el lehet hitetni, hogy egy székely ember ártatlanok életére tör, de az, aki őszintén magába néz és lelkére hallgat, az tudja, hol az igazság.
A székelyben még ott szunnyad ősei embertisztelete, a rend és az ősi élettörvények tisztelete. A székely nem az a fajta, aki hátba támadja ellenségét, hanem az, aki elesett ellenségének kezébe visszaadja kiejtett kardját. Én is ezt hiszem. Aki nem ilyen, az nem székely. Beke István Attila székely. S mint ilyen, nem gyilkos, nem sunyin lapuló aljas gonosztevő… Ha ő tenni akart volna valamit a nagy román „ünnepen”, akkor biztosan nem robbantgatott volna, hanem kiáll szemtől szembe. Én ezt hiszem, és tudom.
Nézzünk magunkba, és válaszoljunk a saját lelkünknek feltett kérdésre: vétkes-e honfitársunk?!
Lehet, hogy a „fentről” megálmodott ébresztési akciók nem mindig jártak teljes sikerrel. Lehet, hogy zászlót lobogtatni és tüzeket gyújtani sokak számára nem volt annyira fontos. Az is lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy megmozduljunk végre a tévét bámuló magányunk agytompító kábulatából, hogy végre már befelé is nézzünk. Kik vagyunk? Miért vagyunk? S ha megtaláltuk a választ, akkor lépjünk ki az utcára, és nézzünk már egyszer végre, úgy istenigazából egymás szemébe. Ismerjük fel a másikban Hunort vagy Magort. S álljunk már ki magunkért, igazunkért, mi, Nimród unokái!
G. Erika
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kolozsvárról Kommandóra
Nagy István érzi a gyülekezet szeretetét
Szeptembertől új lelkésze van Kommandónak Nagy István személyében, aki nejével, Nagy-Zsoldos Eszterrel Kolozsvárról érkezett a faluba. Az alábbiakban a lelkipásztor a fogadtatásról, a helyi gyülekezetről, továbbá családjáról is beszél.
– Hogyan vezetett az út Kolozsvárról Kommandóra?
– Az egy év gyakornoki szolgálatot a kolozsvári törökvágási egyházközségben teljesítettem, míg a nejem a kerekdombiban. Ezt követően, a nagypapi vizsga után ft. Kató Béla püspök ajánlotta Kommandót szolgálati helyként, ahol két éve csak beszolgáló lelkész tartotta a lelket a gyülekezetben. Számomra nem volt ismeretlen a falu, ugyanis az előző lelkész, Pop Levente barátom meghívására már jártam itt imahéten és gyerekbiblia-héten. Így jutottunk Kolozsvárról Kommandóra, ahol szeptemberben egy új papi lakkal fogadtak a helyiek.
– Milyennek találja a települést?
– Kommandóról csak kétféleképpen lehet vélekedni: az ember vagy szereti, vagy nem, nincs középút. Mi mindig is szerettük a falut, és már szeptemberben érezhettük a gyülekezet szeretetét. Kommandó nem hasonlít egyetlen hagyományos településhez sem, hiszen annyira egyedi és különleges helyzetben van, hogy nem lehet azt szavakkal leírni. Jól érezzük magunkat, és tesszük a dolgunkat.
A szeptemberen átadott papi laknál az építkezést támogató Bige László és Kató Béla püspök vágták el a szalagot
– Milyen tevékenységek zajlanak a gyülekezetben?
– A kommandói gyülekezet papíron ötszáz lelket számlál, azonban közülük mintegy háromszázan tartózkodnak a településen, a többiek időközben elköltöztek. Örömmel nyugtázhatom, hogy ittlétünk alatt megkétszereződött a templomba járók száma. Újraindítottuk az IKE-csoportot, ugyanakkor mi oktatjuk a helyi iskolásoknak is a vallást, a pénteki vallásóra után szombaton bibliaórákat tartunk diákoknak, akik falusi viszonylatban elég szép számban, 15–20-an vesznek részt a tevékenységeken.
– Nemrég megszületett az első gyerekük…
– November 29-én született meg a kisfiunk, így a feleségem jelenleg a magyarországi Poroszlón tartózkodik, odavalósi lévén. Annak idején cserediákként jött Kolozsvárra, ahol megismerkedtünk. Az ünnepek lejártával, januárban szeretnénk az egész családot Kommandóra költöztetni.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Egy nap Jézussal
Rendhagyó rendezvények a templomban
Egyre gyakrabban lehet hallani a Berecki Református Missziói Egyházközség által szervezett egyházi programokról. A lelkiélet újszerű megközelítéséről a szórványgyülekezet lelkészével, Raff Róberttel beszélgettünk.
– Hány éve kezdődött Felsőháromszékhez kötődő munkája?
– Immár tizedik éve szolgálok szórványlelkészként. Tizennégy település tartozik gyülekezetünkhöz, összesen kb. 320 lélek. Egyetlen templomunk az oroszfalvi, viszont Lemhényben és Bereckben van egy-egy imaházunk.
– Hogyan épül fel a gyülekezeti szolgálatok rendszere?
– A céltudatos gyülekezeti modellt követjük, ez öt pilléren nyugszik: evangelizáció, közösségépítés, istentisztelet, tanítás és szeretetszolgálat. Az istentiszteletek mellett fontos számunkra jelen lenni a világban, megoldást kínálni az emberek szellemi, de sokszor testi szükségleteire is. Többek között falunapot szerveztünk Oroszfaluban, Manna-házakat hoztunk létre gyerekek megsegítésére. A szórványgyülekezet több esetben is megsegített és segít rászorulókat. Ez mindenki részére elérhető lehetőség, miután megvizsgáljuk, hogy mennyire nehéz a helyzete, és ezt nem kötjük ahhoz, hogy látogatja-e a gyülekezetet.
– Nagy hangsúlyt fektet a templomon kívüli munkára is.
– Mindig megvolt bennem a lelkesedés, hogy a lehető legtöbbet tegyem. A Kormorán-dalt parafrazálva: ha tehetjük, ott, ahol élünk, legyünk virágnak virága.
– Ha ennyire céltudatos, nyilván tervekben sem szűkölködik.
– Elsősorban az a vágyam, hogy egy olyan gyülekezet legyünk, amely kiscsoportokra építkezve, a mai társadalmi kihívásokhoz alkalmazkodva hirdeti Isten igéjét. Több évi tanulmányozás, világba való kitekintés után arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon fontos a média bevonása. Az interneten, óriásbannereken, a sajtó útján népszerűsítjük újszerű rendezvényeinket. Legutóbb, az Egy nap Jézussal elnevezésű, 24 órás templomi esemény zajlott, amelyet november végén Oroszfaluban tartottunk. Ekkor az imádság mellett énekeltünk, filmeket vetítettünk, együtt étkeztünk, felolvastunk a Szentírásból. Szinte egy éve már, hogy családos vasárnapokat tartunk havi rendszerességgel. Újszerű volt a kézdi városnapokon felállított Hitélet-sátrunk is. Gyerektáborokat szerveztünk a nyáron Oroszfaluban és Almásban, 2016-ra pedig egy nemzetközi családos fesztivál megszervezését tűztük ki célul. Az újszerű bibliatanulmányozó alkalmakat is megemlíteném, ezt is a szükség hozta létre, mivel rájöttünk, hogy hiányosak az ilyen irányú ismeretek. Meg kell jegyeznem, rendezvényeink mindig ökumenikusak.
– Hogyan alkalmazkodtak az újszerűséghez azok, akik kevésbé fogadják el a formabontást?
– Akad, aki idegenkedik, van, aki furcsállja, netán kigúnyolja, de tény, hogy a résztvevők száma nőtt, a környező településekről egyre többen jelennek meg a rendezvényeinken. Nagy hangsúlyt fektetünk a nem lelkészek szolgálatára, hiszen így mindenki érezheti, hogy a személye fontos. Ha kihozzuk az emberekből a legjobbat, velük együtt léphetünk előre.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Háromszéki írópalánták
Diákokat díjazott a Székelyföld folyóirat
Múlt kedden tartották Csíkszeredában, a Székelyföld kulturális folyóirat székhelyén a lap által a középiskolás diákok számára kiírt pályázat díjátadóját. Az ünnepi eseménynek több háromszéki szereplője is volt.
Ki vagyok én? – az írókat, költőket, művészeket mindig is foglalkoztatta ez a kérdés, fogalmaztak ősszel a Székelyföld szerkesztői a pályázati felhívás szövegében. Ezért felkérték a 14–18 éves középiskolásokat – akik nagyjából ebben a korban találják szembe magukat ezzel a kíváncsisággal –, hogy versben, prózában próbálják megválaszolni a kérdést november 30-áig.
Az első díjat a kézdivásárhelyi Sebestyén Rita, a másodikat Vajda Krisztián, a harmadikat pedig Laczkó Emőke nyerte el. Különdíjban részesült ugyancsak Kézdivásárhelyről Bucs Anna, Rabocskai Zsófia (baróti származású) és Alsócsernátonból Takács Réka. A díjazott pályamunkákat a Székelyföld folyóirat a 2016. februári számában jelenteti meg. Az első három helyezett 1000, 750, illetve 500 lejes pénzjutalmat is kapott az elismeréssel.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Így változott a román gazdaság huszonöt év alatt
Huszonöt év alatt egekbe szökött idehaza a termelékenység és az export, de az államadósság is, s bár papíron 38 százalékkal többet ér a pénzünk, disznóhúsból kevesebbet eszünk most, mint 1990-ben.
Mélyreható változásokon ment át az elmúlt negyedszázadban a román gazdaság és társadalom. 1989-ben az ország bruttó hazai terméke 42,6 milliárd eurót tett ki, míg a tavalyi GDP ennek három és félszerese, mintegy 150 milliárd euró volt. A termelékenység majd a hétszeresére nőtt, ugyanis az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 1990-ben még 8,2 millió volt a munkavállalók száma, ám idén augusztusában csak 4,6 millió.
A nyugdíjasok száma ellenben szépen nőtt, 3,7 millióról 5,2 millióra. A rendszerváltás utáni első évben több mint 115 ezer fiatal végzett szakiskolát, jelenleg ez a szám 12 ezer körül van, ami nagy gond a munkaerőpiacon, elsősorban az iparban. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők ellenben egyre többen vannak: 25 évvel ezelőtt csupán 25 ezren kerültek ki az egyetemekről és főiskolákról, tavaly ellenben már 95 ezren.
A lengyelek jobbak
A külkereskedelem elképesztő fejlődést produkált. A legrégebbi statisztikai adatok 1991-ből valók, mikor is 3,49 milliárd euró értékben exportáltunk idehaza megtermelt javakat. Tavaly a kivitel ennek több mint tizenötszöröse volt, 52,4 milliárd euró. A külkereskedelmi mérleghiány ennek ellenére nagyobb volt, mint a ‘91-es, 6 milliárd euró, az akkori 1,25 milliárd helyett.
Az államadósság azonban még az exportnál is látványosabban nőtt, immár meghaladj a 60 milliárd eurót. Bár a GDP-hez viszonyítva ez még relative alacsony érték, más nyugati államokhoz képest, ugyanakkor óriási, ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltáskor Romániának nem volt államadóssága. A vásárlóerő idén augusztusban 138,1 százaléka volt az 1990 októberinek, ami azt jelenti, hogy az eltelt időszakban az átlagbér 38,1 százalékkal nagyobb mértékben nőtt, mint az árak. Mielőtt elbíznánk magunkat a növekvő jólét láttán, nem árt megjegyezni, hogy Lengyelországban, ugyanazon időszakban, 100 százalékkal nőtt a vásárlóerő.
Több pityóka, kevesebb birka
A mezőgazdaság helyzete felemás képet mutat az 1990-es állapotokhoz képest. Akkor 7,3 millió tonna búzát és 3,2 millió tonna burgonyát takarítottunk be, míg tavaly 7,58, illetve 3,5 millió tonna volt a termés. Bár általános a vélekedés, hogy a gépesítés tekintetében visszaesett a mezőgazdaság, a statisztikai adatok nem ezt mutatják: a piacgazdaság első évében 365 ezer traktor szerepelt a nyilvántartásban, tavaly pedig 505 ezer. Az állatállomány tekintetében ellenben vitathatatlan a regresszió: a szarvasmarhák száma 5,38 millióról 2 millióra, a sertéseké 12 millióról 5 millióra, a juhoké pedig 14 millióról 9,5 millióra csökkent.
Az elmúlt negyedszázadban az egy főre eső tejfogyasztás 140,1 literről 237,4 literre nőtt, a disznóhús- és marhahúsfogyasztás ellenben csökkent, 56,9 kg-ról 54,4 kg-ra, illetve 10,9 kilóról 5,1 kilóra. A szárnyashús fogyasztása lényegében változatlan, 1990-ben 17,3 kg, tavaly pedig 17,5 kg volt. Ha a bőség mércéje a dinnye- vagy a sörfogyasztás volna, Románia jóléti államnak számítana, előbbi ugyanis fejenkénti 12,3 kg-ról 25,4 kg-ra, utóbbi pedig 43,5 literről 86,8 literre nőtt.
Pengő Zoltán
maszol.ro