Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2016. január 11.
Magyar párt, magyar érdek?
2004-ben, midőn a Magyar Polgári Párt elődszervezete, a Magyar Polgári Szövetség még komolyan vette megalakulásának célját, saját létértelmét, a választás szabadságának megteremtését, és ennek érdekében egyes megyékben együtt indult a Népi Akció nevű szervezettel, az RMDSZ teleragasztatta Székelyföldet egy rendkívül egyszerű üzenetű plakáttal. Ez állt rajta: „Magyar párt, magyar érdek, román párt, román érdek”.
A kampány hatékony volt, nagyon sokakat meggyőzött. Pedig messze állt az üzenet a valóságtól, hiszen egy csak nevében magyar párt állt szemben egy nevében román párttal. 
Valójában pedig kollaboránsok álltak szemben ellenállókkal, a távlattalan politika a távlatossal, a bukaresti hatalom elvtelen kiszolgálása az autonómia-politikával. 
Érdemes e leegyszerűsítő, igazságtalan és demagóg politikai szlogen első tagját, melyet egyben címül is választottam, közelebbről szemügyre venni egy minap megejtett elnöki nyilatkozat fényében.
Mint megtudhattuk egy külföldi rádiónak adott interjúból, Kelemen Hunor szerint az RMDSZ elsődleges célja, hogy átlépje a parlamentbe jutáshoz szükséges szavazati küszöböt.
Hol vannak már azok a régi idők, amikor komolyan felvetődött, hogy az RMDSZ vonuljon ki a törvényhozásból, hagyjon ott egy megfigyelőt és összpontosítson a társadalomépítésre, valamint a külpolitikára? A passzív ellenállás, Erdély problémájának a nemzetközi rendezést igénylő ügyek listájára való felhelyezése távlatilag sokkal inkább sikerrel kecsegtetett volna, mint a román hatalomnak a Nyugat irányában történő legitimálása, a modellértékű román kisebbségpolitika hazug mítoszának kialakulásához való segítségnyújtás.
Nehéz ma már elhinni, hogy volt olyan időszak, amikor az RMDSZ-en belül nem volt evidencia, hogy elsődleges cél a parlamentbe jutás, kiemelt prioritás a kormányzati szerepvállalás és háttérbe szorul mindaz, amiért tulajdonképpen a szervezet alakult: a közösség minél hatékonyabb megszervezése, a politikai elit és a választói bázis közötti szakadék felszámolása, a politika szervesítése, a tagság bevonása a szervezeti életbe, az önálló erdélyi magyar történelmi műhely, az autonómia megteremtése. 
Bizonyára akadnak, akik szerint ez a folyamat szükségszerű része a politikai „elit” professzionalizálódásának, hiszen kevés kivétellel a világon mindenütt oligarchiák vezetik az egyes államokat, melyeknek sokkal fontosabb a klikkérdek, mint a nemzetérdek. A nemzeti érdek valamiféle képviselete inkább úgy jön számításba, mint retorikai kötelező gyakorlat a választói bázis irányában. Legalábbis ott, ahol erre egyáltalán igény van, hiszen a nemzetközi baloldal nyíltan hirdeti, élén az egyik fő ideológusával, Soros Györggyel, hogy le kell bontani a nemzeti határokat, értsd alatta: meg kell szüntetni a nemzeteket. Ebbeli igyekezetük egyes európai társadalmak nemzeti öntudatát s vele együtt ösztönös védekezőképességét (pl. német, osztrák, svéd) jelentősen lebontotta, nemzeti retorikával ezen államokban aligha lehet választást nyerni. 
Az RMDSZ-re visszatérve, nem tudjuk, hogy mi lett volna, ha nem győz 1996. november 28-án a neptunisták logikája, akik a magyar érdek kockázatos és a román belügyi szervek által ellenséges ármánynak tekintett politikáját lecserélték a román nemzetérdek szolgálatára, az önálló, magyar érdekű külpolitikát a hivatalos román külpolitikába való besimulásra, a nemzeti önkormányzatkénti működést zsákmányszerző pártpolitikára, a belső pluralizmust monolit pártegységre, a partneri civil szervezetekből vazallust, a szabad sajtóból pedig pártsajtót csináltak. 
Meg is lett az eredmény. 
Az RMDSZ immár nem az első számú mumus a létünkre törő román hatalom szemében, nem nemzetbiztonsági veszély, hanem a mindenkori kormány legmegbízhatóbb partnere, melynek kongresszusán a román és a magyar baloldal ad egymásnak csúcstalálkozót, s a román pártvezetők, illetve közjogi méltóságok egymás kezéből kapkodják ki a mikrofont, hogy dicsérjék az RMDSZ partneri hűségét.
Az egykori nagyívű vízióból, az állam az államban funkcióból, a magyar nemzeti önkormányzatból, a háromszintű autonómia programjából ennyi maradt: a parlamentbe jutás, mint elsődleges cél.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk
2016. január 12.
Az Osonó közösségben gondolkodik
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely minden alternatív eszközt kihasznál, hogy a színház nyelvén nyújtson közösségi élményt, az előadások mellett közönségtalálkozókat, műhelyfoglalkozásokat, egyszeri kulturális programokat, táborokat szervez, tagjai karitatív tevékenységekben vesznek részt itthon, az országban és külföldön. A 2015-ös megvalósításokról és idei terveikről Fazakas Misi társulatvezető tájékoztatott.
Tavaly tizenöt országban 133 előadást és 344 ingyenesen látogatható tevékenységet tartottak, 151 ezer lejes évi költségvetésük 65 százaléka külföldről származik,  fő támogatójuk a budapesti Tiszta Formák Alapítvány, amely a kiadások 15 százalékát fedezte. A Marokkóban bemutatott mask@face.now című, osonós és arab színészekkel készült előadás két díjjal tért haza a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztiválról: a legjobb csapatnak és előadásnak, valamint a legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal, melyet Daragics Bernadett kapott, októberben pedig a franciaországi Saint-Louisben tartott 29. Theatra Nemzetközi Színházi Fesztiválon díjazták a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által bemutatott, Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, amellyel közelebbről ünneplik a 425. fellépést. 2015-ben az Osonó háttérintézménye, a Bolyongó Színházi Egyesület kapta az év legjobb háromszéki civil szervezete díjat, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány ítélt oda. 
Az elmúlt esztendőben tevékenységeik negyedét tartották Sepsiszentgyörgyön, a társulatvezető szerint ennél többre tudnának vállalkozni, ha a helyi önkormányzattól több támogatást kapnának. Elmondta: tavalyi  költségvetésük csupán három százalékát tette ki a város hozzájárulása, amelyből legfennebb egyszer tartanak előadást a Háromszék Táncstúdióban, ahol 500 lejes az órabér. A megyei tanács és a megyei művelődési központ résztámogatása együtt éri el a négy százalékot, különböző pályázatokból, ösztöndíjakból, a Tiszta Formák Alapítványtól kapott összegből és az 54,2 százalékot kitevő, önerőből generált bevételből tartják fenn magukat. Éppen a helyi támogatás alacsony szintje miatt költöztették tavalyi bemutatójukat, az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, magyar és román fiatalok tapasztalatán alapuló dokumentarista produkciójukat Csíkszeredába, ráadásul a társulat nyár óta székhely és raktár nélkül maradt, ami szintén hozzájárult döntésükhöz. A kétnyelvű előadást januárban és februárban több Hargita és Kovászna megyei településen bemutatják, jövő héten a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházban is láthatja a közönség. A helyi román társulattal közösen februárban, Cătinca Drăgănescu rendezésében színpadra állítják Székely Csaba Bányavakság című művét, majd márciusban olyan erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és ausztriai településekre térnek vissza, ahol korábban nagy sikerrel mutatták be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot.  Fazakas Misi elmondta, a térségből és Nyugat-Európából is pozitív visszajelzéseket kapnak, hogy előadásaik, műhelyfoglalkozásaik olyan egyedi hangot ütnek meg, ami hiányzik a színházi nyelvezetből, de még inkább a közösségépítő gyakorlatból. Meggyőződésük, hogy nemcsak városon és nemcsak a városok kulturális központjában, hanem iskolákban, lakónegyedekben, a legkülönbözőbb termekben és tereken is lehet és kell színházhoz közeli közösségi programokat szervezni. Partnereik közül kiemelte a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Művészeti és Népiskola támogatását, utóbbival együtt szervezik a százhúsz órás képzést pedagógusok számára azzal a céllal, hogy bővítsék azok eszköztárát, akik az óvodákban, iskolákban ünnepi műsorokat állítanak össze.
Az Osonó Színházműhely idén is folytatja közösségi projektjeit, az előadások mellett minél több olyan tevékenységet szerveznek itthon és külföldön, amely révén a közönséget is bevonják a közös gondolkodásba.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 12.
Elvesztettünk 800 millió eurót
Romániának legkevesebb 800 millió eurót kell visszaszolgáltatnia az Európai Bizottságnak a 2007–2013-as Országos Vidékfejlesztési Programra (PNDR 2007-2013) kiutalt alapokból, nyilatkozta nemrég Achim Irimescu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
"Nagyon sok alapunk van a 2014–2020-as vidékfejlesztési programra. Sokat kaptunk az előző periódusra is, amelyeket, sajnos, nem tudtunk teljes egészében felhasználni. Legalább 800 millió eurót kell visszaküldenünk az Európai Bizottságnak, ami fájdalmas, mert 800 millió euróból sok mindent megvalósíthattunk volna vidéken, amivel könnyítettünk volna mind a gazdálkodók, mind az egyszerű vidéki emberek életén. Sajnos, falun mindmáig a mezőgazdaság az, ami munkahelyet biztosít az embereknek" – jelentette ki Irimescu az Európai Bizottság bukaresti képviselete által szervezett Integrált vidékfejlesztés Romániában elnevezésű konferencián.
Még november közepén a volt mezőgazdasági miniszter, Daniel Constantin azt mondta, hogy 2012 májusától tavaly novemberig több mint 8 milliárd eurót sikerült lehívni mind közvetlen kifizetésekre, mind beruházási alapokra. Ez több mint 90 százalékos abszorpciót jelent, holott amikor átvette a tárcát, ez az arány mindössze 44,5% volt, mivel – mint mondta – azok, akik 2010-ben és 2011-ben pályázatokat nyertek, "nem tudták végigvinni".
Amióta a vidékfejlesztési programot elkezdték, vagyis 2008 óta a Vidékfejlesztési Finanszírozási Ügynökség (AFIR) több mint 150 ezer finanszírozási kérelmet ellenőrzött, amelyek összértéke meghaladta a 18,5 milliárd eurót.
Ugyanezen a konferencián Vasile Dîncu miniszterelnök- helyettes kijelentette: újabb országos stratégiára van szükség a vidéki kultúra megőrzéséért, mert Románia Európa utolsó olyan országa, ahol ez a kultúra még él. Véleménye szerint ez a feladat a románokra hárul, mert Európában nincs erre vonatkozó hasznosítható tapasztalat. "Újabb stratégiára van szükségünk, amelynek mindenképpen országosnak kell lennie. Ha pedig mi vagyunk Európában az utolsó, vidéki kultúrával rendelkező ország, nyilvánvaló, hogy nincs olyan európai modell, amit átvehetnénk. Tehát magunknak kell megtalálnunk a megoldásokat."
A miniszterelnök-helyettes úgy gondolja, hogy Románia EU-csatlakozása felkészületlenül érte a falvak lakóit, "halálos sebet ejtett a román földművesen, Európa agráripara úgy jött ránk, mint egykor a szovjet tankok". Ezért a vidéki embereknek mindenekelőtt képzési programokat kellene biztosítani, úgy vélte, hogy külföldi befektetők esetleg képesek lennének "felrázni" a helyi közösségeket.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 12.
Aradi és gyulai vállalkozók Ópáloson
Baráti körben tervezett együttműködés
Hétfőn az Aradi Vállalkozói Központ találkozót szervezett a Gyulai ÁFÉSZ Barátok Körével, amelynek az elnöke, Szalai György 12 vállalkozóval érkezett. Az aradi Központ 16 tagjával együtt két kisbusszal Ópálosra utaztak, ahol dr. Balla Géza pincészetének az udvarán lévő vendégház konferenciatermében megbeszéléseket folytattak. A fórumot dr. Túsz Ferenc, az Aradi Vállalkozói Központ elnöke nyitotta meg, aki a köszöntőjét követően a két testvérváros vállalkozói együttműködésének a fontosságát ecsetelte. Szalai György, a gyulai civilszervezet elnöke, az Arad–Gyula Baráti Társaság magyar társelnöke üdvözölte a megjelenteket, név szerint említve a Baráti Társaság jelen lévő román társelnökét, Gligor Toadert. Előbb a gyulai, majd az aradi vállalkozók mutatkoztak be, ismertették a tevékenységi területeiket, beszéltek a munkájuk során tapasztalható nehézségekről. Szinte minden bemutatkozás a piac bővítésének, új utak keresésének a szükségességét emelte ki. Az ismerkedés során körvonalazódtak az együttműködés keretei, a határon átnyúló pályázati lehetőségek. Közülük a kisiratosi termálvíz hasznosításának kapcsán, illetve, egy az országhatár közelében megépítendő, nagy befogadóképességű gabonatárolónak is EU-pályázati támogatással történő létrehozásának a szükségessége körvonalazódott. Egy gyulai fogtechnikai eszközökkel foglalkozó vállalkozónak kapóra jött az aradi Blaskó Lajos fogszabályzó készülékgyártó vállalkozásával való kapcsolatfelvétel. Bali Erzsébet aradi élelmiszerkereskedő gyulai élelmiszergyártó partnert talált. A megbeszéléseken eldöntötték egy közös honlap létrehozását, amely mindkét város vállalkozóinak az üzleti érdekeit szolgálná, továbbá az üzleti kapcsolatok elmélyítését.
A találkozó után dr. Balla Géza nemzetközi hírű borász bemutatta a borpincéjét, ismertette a legkorszerűbb borászati berendezéseit, megmutatta az érlelő-pincét, ahol tölgyfahordókban érlelik a legfinomabb borokat.
Ezt követően, a vendégház ebédlőjében a magyaráti mustos, a rozé, a ménesi kadarka, illetve a feketeleányka borfajtákról tartott kóstolóval egybekötött bemutatót. A résztvevők finom ménesi borok, illetve ízletes vaddisznópörkölt mellett, baráti hangulatban elbeszélgettek, tervezték a következő, Gyulán esedékes kapcsolaterősítő találkozót, illetve a felek érdekeit szolgáló együttműködést.
Balta János
2016. január 12.
Könyvbemutató
A nyelvi világkép a magyar és a román nyelvben
A temesvári START – Tanácsadó és Továbbképző Iroda folytatja beszélgetéssorozatát  Nyelv és kultúra címmel. Januári beszélgetésünk témája Magyari Sára: A nyelvi világkép a magyar és a román nyelvben című könyvének bemutatása. Közreműködik dr. Bartha Krisztina nyelvész, pszichológus, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója és György Henrietta, a temesvári Gerhardinum – Római Katolikus Líceum magyartanára. Az eseményre 2016. január 21-én 18 órától kerül sor a Merlot vendéglőben (Nistrului 1., a régi Neptun fürdő épülete).
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 12.
Varázslatos gyerekelőadás a kolozsvári színpadon
Nem érezni, hanem inkább hinni kell – erre igyekszik ráirányítani a figyelmet a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb, A kétbalkezes varázsló című előadása, a mesére fókuszálva napjaink digitális információáradata közepette. – Fitzhuber Dongó egy olyan világgal szembesül, ahol mindent felülír a pragmatizmus, mindenki rohan, hogy érvényesítse a saját érdekeit.
Azzal szembesül, hogy senkinek nincs szüksége a csodára, a mesére. Az egyetlen lény, aki erre mégis vevő, az egy kisfiú, a maga tisztaságával; számunkra ez a kulcsa az előadásnak: attól a pillanattól, hogy valaki hisz a csodákban, a mesék létezésében, onnantól kezdve azok valóra válhatnak – magyarázta Béres László rendező tegnap, a pénteki bemutatóról tartott sajtótájékoztatón. A Békés Pál művéből készült zenés gyerekelőadás este 7 órától látható a nagyteremben.
A történet egy varázslóiskolában kezdődik, ahol Fitzhuber Dongó, a majdani kétbalkezes varázsló egyáltalán nem szívrepesve, inkább reszketve várja a diplomaosztás eredményét. Természetesen utolsóként végzi el a varázslóiskolát, és így, egyfajta büntetésként helyezik ki a Nimbusz Bertalan utcai lakótelepre, mint körzeti varázslót. Szimpatikus történet ez a varázslóiskoláról, a varázslásról, tulajdonképpen a mese hatalmáról, a mese utáni vágyról. A darab ugyanakkor a kétbalkezes varázsló és egy kisfiú, egy felnőtt és egy gyerek barátságának története, ahol mindketten a maguk módján tiszták, és hisznek a mesében.” – írja Béres László az előadás ismertetőjében.
A rendező a sajtótájékoztatón kifejtette: Békés Pál József Attila-díjas íróval, drámaíróval, műfordítóval 2008-ban, Félőlény című mesedarabjának színházi bemutatójakor volt alkalma személyesen találkozni. – Csodálatos személyiségével elvarázsolt, ezért sem volt nehéz igent mondanom Tompa Gábor felkérésére. A meseregényt ismerve, a darabot újraolvasva úgy éreztem, hogy érdekes találkozás születhet a kolozsvári színház társulata, valamint a meghívott vendégszereplők és -alkotók között – részletezte Béres László. Hozzá hasonlóan először dolgozik a társulattal Cári Tibor zeneszerző, aki pályája során több mint száz magyarországi színházi és mozgásszínházi előadáshoz írt zenét, valamint a díszlettervező, a szászrégeni születésű, jelenleg Budapesten élő Csíki Csaba is. A két legfiatalabb szereplővel, Ábrahám Gellérttel és Szélyes Nórával a rendező korábban a Kolozsvári Magyar Operában dolgozott együtt, a Kuksit és Pötyit alakító gyerekek ezúttal Éliás Tóbiás és Lanolin szerepében lépnek színpadra.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 12.
Kedves Barátaim!
Boldog Új Évet kívánok nektek! Magamnak meg azt kívánom, hogy az eltelt, 2015-ös év maradjon a legboldogtalanabb…
Mint amikor régen nem írtunk valakinek, nem is tudom, hol kezdjem, ezzel egyúttal megértve többetek nehézségét, amikor nekifogtok vagy fognátok levelet írni. Jól vagyok. Bővebben – nem, mint a viccben –, a körülményekhez képest. Egészséges vagyok, sikerült az elmúlt évet kisebb egészségi gondokkal megúszni. Igyekszem formában tartani magam, ha már valakik úgy gondolták, ellopnak éveket az életemből, ártatlanul, akkor legalább én tegyek meg mindent, ami lehetséges az egészségem érdekében. Lelkileg is jól vagyok, hála ezért elsősorban hozzátartozóimnak, akik szívvel-lélekkel mellettem álltak ebben az időszakban. Mondhatnátok, mi sem természetesebb ennél, én csak annyit teszek hozzá, az itt tapasztaltak alapján, hogy ez nem éppen így van.
Rengeteget jelent barátaim szolidaritása, az, hogy nem feledkeztek meg rólam egy percig sem. A levelezés az egyedüli igazi kapcsolattartási lehetőség, hálás vagyok mindenkinek, aki írt. Sokan tették ezt, ismerősök és ismeretlenek is, köszönet nekik. Ha valaki nem kapott volna választ, az azt jelenti, hogy nem kaptam meg levelét. Megható és tanulságos volt az ’56-os politikai foglyok gondolatait olvasni, szinte vagy teljes hiányában az ismeretségünknek tudtak rátapintani a szabadságtól jogtalanul megfosztott ember gondolataira, és a legmegfelelőbb biztatására.
Voltak kollegák és barátok, itthoniak és külföldiek, akik hivatalos minőségükben látogattak meg több alkalommal, meglepve az itteni személyzetet az ilyen mértékű kiállással. Nem sorolom nevüket, mert nem kértem ehhez hozzájárulásukat.
Az igazságtalanság az marad, annak ellenére, hogy nem rágódom rajta naponta. Marad a tény, hogy ártatlanul, minden bizonyíték hiányában, más emberek telefonbeszélgetései alapján, úgymond „szellemi és morális támogatásért” vagyok itt, már majdnem 1 éve! Az igazságomért folytatott harcot nem adtam fel, bár azt is látnotok kell, hogy erre kevés esély van egy méltánytalan igazságszolgáltatásban. Amiről a sajtó is mintha megfeledkezett volna…
Egy pár gondolat a sajtó utóbbi időben kedvenc témájává vált „börtönirodalomról”. Mind a sajtó, mind a hatóságok ebben az esetben nem látják a fától az erdőt. Nos, előbb a „fáról”, azaz a könyvekről. Üdv, Zsolt
2016. január 10.
[Nagy Zsolt, börtönbüntetését töltő volt államtitkár] Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 12.
„Feketelista”: Széki-palota és az aranyműves ház
Horváth Anna alpolgármester rendelkezésünkre bocsátotta azt a jegyzéket, amely 18 olyan, leromlott állagú kolozsvári belvárosi ingatlant tartalmaz, amelyekről az önkormányzat előbb leveri az omlásveszélynek kitett részeket, majd saját forrásaiból helyrehozza a homlokzatokat.
A tulajdonosoknak ezt követően tíz év alatt kell visszafizetniük a munkálatok ellenértékének 80%-át, a fennmaradó 20%-ot az önkormányzat állja. A 18 ingatlan döntő többsége B-kategóriás, azaz helyi érdekeltségű épület, amelyek helyrehozatalára és beavatkozásra nem szükséges a művelődési minisztérium engedélye. Egyetlen ingatlan – a Király/I.C. Brătianu utca 27. szám alatti, aranyműves házként ismert, 18. századi épület (képünkön) – tartozik az A-kategóriás műemlékek közé (a minisztérium honlapján található 2010-es jegyzék szerint). A listán szerepel a Széki-palota is. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 12.
Korszerűsödő adófizetés
A legtöbb erdélyi és partiumi városban immár lehetőség nyílik az internetes adófizetésre, mint ahogy a legtöbb önkormányzat pénztáránál bankkártyát is elfogadnak, ne kelljen a polgárnak készpénzzel intéznie adóügyeit. 
Ugyanakkor több város illetékese is úgy nyilatkozott megkeresésünkre, január végéig ők is lehetővé teszik a korszerű eszközök igénybevételét: a település lakosainak ne kelljen hosszú sorokat kiállniuk, hogy rendezhessék tartozásukat.
Kolozsváron már lehet fizetni
Január hetedikétől már lehet adót és illetéket fizetni Kolozsváron – jelentette be Emil Boc, a kincses város polgármestere a Facebook közösségi oldalon. A korábban bevált szokásoknak megfelelően elengedik az adó 10 százalékát azoknak, akik március 31-éig befizetik járandóságukat az önkormányzatnak.
A polgármesteri hivatal Monostor úti (Moţilor) és főtéri székhelyén, valamint a lakónegyedi kirendeltségeken a városi önkormányzat honlapjának közvetítésével lehetőség nyílik az online adófizetésre is: az oldalon külön rovat van az adók és illetékek számára. Azok, akik már a korábbi években is a világhálón fizették be az illetékeket, idén is a korábban igényelt jelszó segítségével tehetik meg ezt.
Aki pedig úgy döntött, hogy most vált internetes kifizetésre, a sorban állás helyett egy formanyomtatványt kell kitöltenie ugyanezen az oldalon, csatolva a személyazonossági igazolványa másolatát. Ebben az esetben 7–10 napot vehet igénybe, amíg a városháza házhoz szállítja a jelszót. Részletes információkat a https://www.e-primariaclujnapoca.ro/taxe/ghid.php oldalon találhatnak az adófizetők.
Iulia Persă, a városháza szóvivője kérdésünkre elmondta: a tavalytól eltérően egyelőre nem küldenek ki QR kódot is tartalmazó értesítőket, hogy okostelefonnal is lehessen fizetni, ugyanis megváltozott a törvényi szabályozás. A szóvivő ugyanakkor nem zárta ki a lehetőségét, hogy később erre is lesz mód.
Csíkszeredában most fejlesztenek
Az online fizetési rendszer beüzemelésén dolgoznak eközben Csíkszeredában. A tervek szerint legkésőbb január végétől lehetővé teszik az adófizetők számára, hogy az adókat, illetékeket, bírságokat akár interneten keresztül is kifizethessék. Újdonság lesz az is, hogy ugyancsak egy hónapon belül bankkártyát is elfogadnak majd a polgármesteri hivatal pénztáránál. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a téma kapcsán elmondta, műszaki fejlesztéseket kellett megvalósítaniuk, és egy sor közbeszerzési eljárást írtak ki az eszközök megvásárlására és az online fizetést lehetővé tevő szolgáltatás elvégzésére.
Mint megtudtuk, a Transilvania Bank tette a legelőnyösebb ajánlatot, így ezzel a pénzintézettel köt szerződést az önkormányzat. „Január folyamán épül ki teljesen a rendszer. A Ghişeul.ro oldalon keresztül lehet majd fizetni, amelyet megelőz egy információbiztonsági eljárás, ugyanis a polgármesteri hivataltól biztonsági kódot kell kérni a belépéshez. Ennek részleteiről hamarosan tájékoztatást nyújtunk” – mondta. A csíkszeredai önkormányzat egyébként 50 ezer lejt fordított a szerverek és szoftverek beszerzésére, illetve az országos rendszerre való rácsatlakozásra.
A kisebb városok is felzárkóznának
Még nem, de nemsokára lehet online is adót és illetékeket fizetni Szentegyházán – ígéri a Hargita megyei település polgármestere, Rusz Sándor. Ahhoz hogy az országos rendszerhez csatlakozhassanak, az önkormányzatoknak gyűjtőszámlája kell legyen, ahová befolynak a különböző bankokból átutalt adóösszegek, majd onnan tovább a hivatal kincstári számlájára. Rusz Sándor elmondta, árajánlatot kértek a bankok környékbeli fiókjaitól, a legjobbat az OTP banktól kapták, így velük kötöttek szerződést. Jelenleg várják a visszajelzést a pénzintézet részéről a számlát illetően, amelyre a lakosok adóátutalásai befolyhatnak. Szerinte nemsokára már online is lehet fizetni Szentegyházán.
A székelykeresztúri adóosztályon érdeklődve kiderült, hogy a pénztárnál bankkártyával lehet adót fizetni, interneten még nem, de várhatóan idén lehetőség lesz az utóbbira is. Az adóosztály munkatársa több információval nem tudott szolgálni, arra hivatkozva, hogy csak a polgármester tudna további részletet mondani erről, őt viszont nem értük el.
Udvarhelyen már működik az internetes rendszer
Székelyudvarhelyen immár két éve nem kell sorban állni a helyi adók és illetékek befizetéséért, hiszen a Ghişeul.ro országos online adóátutalási rendszer segítségével az adófizetők ezt interneten bárhonnan megtehetik. Bálint Attila, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy tavaly összesen 220 székelyudvarhelyi személy fizette be adóját ezzel a módszerrel. Közölte azt is, hogy nem változott az eljárás a tavalyhoz képest: az online adóátutalás iránt érdeklődő lakosoknak a honlap használatához előbb egy kódot kell igényelniük a városháza pénztáránál. Miután kitöltötték az igénylési lapot, azonnal megkapják a bejelentkezéshez szükséges kódot.
Lehetőségek tárháza Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön január közepétől lehet helyi adót és illetéket fizetni. Jelenleg csak az eladó ingatlanok adóügyeit lehet rendezni, a rendes befizetések január 15-étől kezdődnek. Azért is kivárnak, mert ettől az évtől a lakások alatti területre is adózni kell, ám az erre vonatkozó módszertan még nem jelent meg, ezért nem egyértelmű, hogyan számoljanak, például a több tulajdonban levő tömbházak esetében.
Az önkormányzat által elfogadott határozat értelmében 10 százalékos kedvezményben részesül, aki egész évi adóját március végéig befizeti, ez módosult a tavalyhoz képest, amikor az év első két hónapjára vonatkozott a 10 százalék, márciusra viszont csak 5 százalék engedmény volt érvényben. Éves adókedvezményben részesülnek, akik önerőből szigetelnek, valamint a műemlék épületek lakói is, ám ez utóbbi engedmény a vállalkozásokra nem vonatkozik. Ötven százalékkal kevesebb helyi adót fizetnek a kisnyugdíjasok.
Az ingatlanok rendeltetéséről márciusig nyilatkozni kell, mert a magánszemély tulajdonában levő cégszékházra is emelt adókulccsal számolnak. Az adó mértékéről előre is lehet érdeklődni, fizetni pedig készpénzzel, bankkártyával, banki átutalással is lehet, az online adózás is megoldható, de arra külön kérést kell benyújtani.
Marosvásárhelyen is várják az adófizetőket
A marosvásárhelyi városháza adóügyi osztályának pénztárainál is csak a különböző engedélyek kibocsátásához szükséges illetékeket és a közlekedési bírságokat lehet fizetni jelenleg. A polgármesteri hivatal sajtóirodájának tájékoztatása szerint azok, akik tavaly nem törlesztették a helyi adókat és illetékeket, s ezekben a napokban szeretnék kifizetni, mert erről igazolásra van szükségük (például a lakás eladásához), csak banki átutalással tehetik meg. Az adóosztály pénztárai január 14-én, csütörtökön nyitnak, s akkor a városháza székházában, a Tudor-lakótelepi pénztárnál és interneten keresztül is lehet majd adókat és illetékeket törleszteni.
Vidéken is bevezették az online rendszert, de nincs érdeklődő
Az E-kormányzás projekt – a Hargita megyei közgyűlés által lebonyolított európai uniós finanszírozású pályázat – keretében több település polgármesteri hivatalánál létrehozták azt az informatikai rendszert, amellyel nemcsak az online adófizetést tették lehetővé, hanem a mezőgazdasági nyilvántartások kezelését is, illetve többek között ügyintézésekre, tájékoztatásra is felületet szántak. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere kérdésünkre közölte, már náluk is van online adófizetésre lehetőség a fent említett projektnek köszönhetően, azonban ez iránt még nem érdeklődtek a település lakói. „Azok számára bizonyulhat igazán hasznosnak, akik távol vannak, és saját maguk akarják intézni az adófizetést” – magyarázta.
Csíkszentmártonhoz hasonlóan egyelőre még Csíkszentdomokoson sem érdeklődtek az online adófizetés iránt. Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere megkeresésünkre elmondta, már minden eszközt felszereltek, így január elejétől elérhetővé válik náluk is ez a szolgáltatás. „A lehetőség adott, bár még nem igazán volt érdeklődés. Idő kell ahhoz, amíg beindul és megszokják az emberek, legalábbis a fiatalok” – vélte.
Kevesen fizetnek interneten
Öt év leforgása alatt mindöszsze 48 millió lej érkezett az államkasszába az internetes adófizetést lehetővé tevő Ghişeul.ro portál közvetítésével, elenyésző összeg, hiszen csak az ingatlanadóból legkevesebb 5 milliárd lej folyik be éves szinten. Marius Raul Bostan távközlési miniszter nemrég elmondta, jelenleg 172 közigazgatási egységben lehet online intézni az adóügyeket. „Próbáljuk szélesíteni a platformot, egységesíteni a szolgáltatásokat. Jelenleg integráljuk mindazt, ami működik, jövőre pedig tájékoztató kampányt indítunk” – vázolta a terveket a szaktárcavezető a tavalyi év végén. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 12.
Civilek költözhetnek a nagyváradi várba
Huszár István alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az ősz folyamán 39 szándéknyilatkozatot kaptak, majd 24 pályázatot nyújtottak be hozzájuk. Ebből, mint mondta, hatot utasítottak el, a többieknek viszont – ha elfogadják a felkínált, bérletmentes helyiségeket – három hónapnyi becsült közköltség összegét kell garanciaként felmutatniuk ahhoz, hogy elfoglalhassák a bútorozott, számítógépekkel is ellátott új székhelyet. „Mindenkinek el kellett készítenie egy kétéves programtervezetet, amellyel életet visznek a várba” – magyarázta az elöljáró.
A sikeres pályázók között hét magyar civil szervezet található, így a Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület, a Szigligeti Egyesület és a Szigligeti Tanoda, az első és második világháborús tárgyakból kiállításokat szervező Tanoda Egyesület, a jurtaépítésről és íjászatról ismert Pusztai Farkasok, illetve a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület is otthonra talál a patinás vár főépületében.
Itt egy konferenciaterem is van, melyet a lakók előre egyeztetett program szerint közösen használhatnak majd, de szükség és igény esetén nagyobb befogadóképességű helyiségek is a szervezetek rendelkezésére állnak majd a tervezett eseményekhez. Az azonos tevékenységet végző szervezetek például tandemben kaptak befogadást, miközben a folklóregyesületek és a tehetségkutatással is foglalkozó Jazz-Rock Transilvania az egyik épület pincehelységét használhatja majd, ahol akár próbákat is lehet tartani.
A nagyváradi vár, mint ismeretes, tavaly már otthon adott a Szent László Napoknak, majd ott rendezték meg a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat több eseményét is, tartottak már kiállítást, az erődítmény fogadta be a Karácsonyi Vásárt és a szilveszteri mulatságot is. Az önkormányzat már a felújítás előtt leszögezte, hogy szeretné, ha a restaurált műemlék épület benépesülne, és gazdag programok csábítanák oda a látogatókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 12.
Székelyföld a turisták számára sem létezik?
Mivel a Székelyföld hivatalosan nem létezik, ennek megfelelően turisztikai úti célként sem lehet népszerűsíteni – ez az egyik indok, amellyel a Hargita megyei törvényszék elutasította a régió idegenforgalmi népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly novemberben azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői.
A törvényszék a bejegyzési kérvény iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. Az ítélet idézi az alkotmányt és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. „Mivel a régió hivatalosan nem létezik, a terület turisztikai népszerűsítése sem elfogadható, ezért a törvényszék elutasítja a szövetség bejegyzését” – olvasható a tárgyaláson elnöklő Szikszai Enikő csíkszeredai bíró által aláírt, a Székelyföld mint turisztikai célpont meghatározás kapcsán született törvényszéki ítéletben.
Hiába érveltek a kezdeményezők
„Turisztikai menedzsmenttel foglalkozó szövetséget akarunk létrehozni, amely a meglévő civil szervezeteket fogná össze. Célja szakmai szervezetként a turisztikai érdekképviselet, és hogy hatékony népszerűsítést végezzünk, és segítsük az önkormányzatokat ebben a munkában – számolt be az előzményekről Nagy Benedek, a szövetség alelnöke. – A tárgyaláson azt mondta a minket képviselő jogásznak az ügyész, hogy ezt nem lehet, mert benne van a Székelyföld szó, és ez alkotmányellenes. A jogászunk azt kérdezte: mivel turisztikai célpontokkal nem foglalkozik az alaptörvény, mi az, ami kifogásolható a kezdeményezésben. A bírónő meglepő módon azt mondta, ha vállaljuk, hogy kivesszük ezt a szót a statútumból, akkor ad még egy kis haladékot”.
A jogász végül időt kért, és a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy marad a kifogásolt megnevezés, de a könnyebb értelmezés céljából odaírták, hogy Székelyföld turisztikai célpont. „A turisztikai célpont fogalmát a szenátus által már elfogadott idegenforgalmi törvény pontosítja, hogy ez bármilyen régióra, településre vonatkozik, ahová turisták érkeznek” – mondta Nagy Benedek. Kérésüket ismét benyújtották, és felhívták a figyelmet arra, hogy ehhez hasonló egyesületek már léteznek Romániában, és azt is megemlítették, hogy Székelyföld mint turistacélpont a román piacon is létezik. „Hivatkoztunk a nyelvi jogok chartájára is, amelyet törvényerőre emelt a parlament, és amely kimondja, támogatni kell a helynevek, hagyományos nevek használatát” – magyarázta az alelnök.
Politikai döntés?
„Úgy tűnik, itt kettős mérce áll fenn, mert más, hagyományos régiók neveit – például Barcaság, Bukovina, Mócvidék esetében – szabad használni, de a Székelyföldet nem. Úgy tűnik, ma Romániában nem lehet elvonatkoztatni az igazságszolgáltatásban sem az aktuális politikai kérdésektől, és nem a törvények kormányozzák ezt az országot, hanem a politikai trendek és a divathullámok” – vélekedett Nagy Benedek.
Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, de arról egyelőre nem állapodtak meg, hogy mit fognak lépni, ha esetleg másodfokon is elutasítják érveiket, és a törvényszéki döntés jogerőre emelkedik. Mint mondta, szeretnék, ha jogvédő szervezetek is segítséget nyújtanának a fellebbezés során.
Érdekes módon a világhálón pár kattintással számos olyan román nyelvű turisztikai honlapot, blogot találunk, amelyek a Hargita megyei törvényszék döntése ellenére a többek között „Erdély gyöngyszemének” nevezett, különleges szépségű Székelyföldre hívják fel a figyelmet. De a Székelyföldet népszerűsíti évek óta a Hargita és Kovászna Megyei Tanács is a Bukarestben megszervezett turisztikai kiállításokon és vásárokon.
Kovács Attila. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 12.
Nagyváradi színészek a Magyar Kultúra Lovagjai között
Az a megtiszteltetés érte nagyváradi magyar közösségünket, hogy a város ismert és elismert két színészét, Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost előterjesztették a Magyar Kultúra Lovagjai közzé. A rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998.  szeptemberében hívta életre a kultúra különböző területein huzamos ideje tevékenykedők elismerésére. A díj átadására évente kerül sor a magyar kultúra napja alkalmából.
Az elmúlt esztendőben a nagyváradi színész házaspárt is jelölték, majd megkeresték Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőit, hogy megerősítsék a jelölés helyességét. Az EMNT nagyváradi képviselői természetesen nagy örömmel segítettek abban, hogy a jelöltek megkaphassák a díjat.
A jelöltségről szóló értesítést január 6-án adták át az EMNT nagyváradi irodájában. Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a színész házaspárt. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke régi jó barátként köszöntötte és méltatta a színész házaspárt.
A díjátadásra január 22-én Budapesten kerül sor a Stefánia Palotában.
Ezúton is gratulálunk a nagyváradi színészeknek a rangos elismeréshez!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. január 12.
Az alkotás csodája
Molnár Zsolt nagyváradi költő a vers műfaját „leleménnyel műveli” – mondta róla Szilágyi Aladár publicista, hozzátéve, hogy „kétségkívül költészet” az, amit a számítógépből az asztalra letesz.
A Szigligeti Stúdió termében pénteken tartott könyvbemutatón ismerkedhettek meg az érdeklődők a most megjelent kötetével, amely az utóbbi öt év termését tartalmazza. A Kódolt remény címet viselő, közel száz versből álló kis kötetről a kiadók, Szilágyi Aladár, a Holnap Kulturális Egyesület és Szűcs László, a Várad folyóirat szerkesztője beszélgettek a szerző jelenlétében. Mindketten figyelemmel kísérték a szerző munkásságát, fejlődését, és nagy örömükre szolgált, hogy egy nagyobb közönség előtt mutathatták be nem csupán a verseket, hanem magát a költőt is
Az öt ciklusba foglalt költemények (I. Elszámolás, II. Zuhanásom delét nézem, III. Anya hóembere, IV. Rövidre fogva, V. Hajnalvérrel) az emberi létezés kérdéseit járják körül mélységes filozófiával, kellő humorral és könnyítő (ön)iróniával, melyekben a tehetség rendkívüli pontosságban, a szavak metsző, tiszta kifejezéseiben köti meg az olvasó figyelmét. Szilágyi Aladár kiemelte a költő egyéni hangját, amelyet „a formai gazdagság, a nyelvi lelemények, a szóalkotás – a szómágia” tesz tökéletessé, különösen új szóképek életre hívása és a gyakran alkalmazott ellentétpárok használata által.
A születése óta mozgássérült Molnár Zsolt 2004-ben kezdett el verseket írni magántanárnője, Szabó Anna biztatására. A 2014-ben elhunyt Kinde Annamária által szervezett irodalmi kör lelkes látogatója volt, amelyen a költőnő vezetésével összeült írók az Ady Sajtókollégium Kanonok-sori épületében olvasták fel egymásnak verseiket (amíg a katolikus egyház megengedte nekik, illetve a költőnő haláláig). Az évek alatt kikívánkozó, néha csak két-három szóból vagy egyetlen szakaszból álló költemények több kötetben láttak napvilágot: Verseim (2005), Kapaszkodom (2009) és De te itt maradsz(2011). 2013-ban Várad-különdíjban, Reggeli Újság és Erdélyi Riport-díjban részesült. Eleinte a tanárnője jegyezte le a szavait, de 2011 óta maga is számítógépen dolgozik, az orra segítségével.
Minden egyes leírt szó, amit az olvasónak továbbad, célba talál – legyen a cél az olvasó szíve, az elméje, vagy mindkettő. Az ember általában úgy olvas irodalmat, hogy ismeri a szerző életrajzának fontosabb adatait, vagy legalábbis hallott már a nevét, de előfordul, hogy egyáltalán nem tudja, kiről van szó. Mindezek az információk hozzátehetnek, de nem vesznek el a versek értékéből, mert a költemények önmagukban állnak az egyes ember és a személyes tapasztalatai előtt – a szerzőtől függetlenül. Az alkotás csodálatossága önmagában övezi fénnyel az azt megalkotó koponyáját, és mi, olvasók, mindenekelőtt a költeményt méltatjuk. Molnár Zsolt esetében ez különösen igaz, hiszen az olvasót a versei nem tudják nem megragadni, akár előző ismeretek hiányában olvassák azokat, akár a szerző küzdelmekkel és győzelmekkel teli életének tudatában.
Szamos Mariann. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. január 12.
Kárpátalján is segítettek
Újabb önkéntesek jelentkezését várják 
A Magyar Unitárius Egyház segélyszervezete a szükségben és bajban levők segítését tartja küldetésének, amely által az egyház ember- és közösségszolgáló hivatása teljesedik ki – véli a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókjának két vezetőségi tagja, a baróti Demeter Zoltán és a vargyasi Pájer György.
A Gondviselés Segélyszervezetet mint önálló jogi személyt 2007 novemberében jegyezték be a kolozsvári bíróságon, miután a 2005-ös udvarhelyszéki súlyos árvizet követően igény mutatkozott az unitárius egyház keretében szerveződött Nyikó-menti Árvízi Segélyező Bizottság tevékenységi körének átfogóbbá, szélesebbé tételére. A segélyszervezet működési területe javarészt Erdélyre korlátozódik, székhelyük Kolozsváron van, fiókszervezetek működnek Udvarhelyszéken, Székelykeresztúron, Budapesten és – 2014 szeptemberétől – Háromszéken is.
– A háromszéki fiók eddigi legjelentősebb tevékenységei a tavalyi húsvéti és karácsonyi adománygyűjtések voltak, melyek során erdővidéki többgyermekes családokhoz, kisnyugdíjasokhoz, fogyatékkal élőkhöz juttattunk el tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket, édességeket tartalmazó csomagokat – számolt be a vezetőség. Az élelmiszergyűjtésen kívül drogprevenciós előadássorozat és kalákatábor szervezésében is közreműködtek, ugyanakkor részt vettek képeslapos és perselyes adománygyűjtésekben is a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében, illetve vargyasi önkénteseik egy karitatív bált is tető alá hoztak.
A kárpátaljai magyarok számára tavaly indított adománygyűjtésről megtudtunk, az erdélyi unitárius egyházkörökből összegyűlt, több mint 21 ezer lejt (ebből 4369 lej a Háromszéki–Felsőfehéri Unitárius Egyházkörből származott) az ungi református egyházmegye szeretetkonyhájának fenntartására, valamint helyi fiatalok magyarországi táborozására fordították. 
– A pénzből két hónapon keresztül 270 rászoruló részesült heti két alkalommal meleg ebédben, továbbá egy hétig 17 kárpátaljai fiatal táborozhatott Magyarországon, akik így, kiszakadva az ukrajnai nehéz körülmények közül, felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak – mesélték az erdővidéki önkéntesek.
Balogh Attila, az ungi református egyházmegye esperese a Gondviselés Segélyszervezetnek címzett köszönőlevelében ezt írta: „Hálásak vagyunk, hogy a távolból is felismerték gondjainkat, terheinket, és segítő kezet nyújtottak számunkra”. A háromszéki fiókszervezet az elkövetkezőkben bővíteni szeretné tevékenységi körét, ám ehhez újabb önkéntesek csatlakozására lenne szükségük. Épp ezért várják minden olyan segítőkész fiatal és felnőtt jelentkezését, aki szívesen áldozna pár órát szabadidejéből arra, hogy szükségben lévőkön segítsen. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 12.
Marosvásárhely, az „indikátoreset”
Az erdélyi magyar politikai erők összefogását szorgalmazta Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának adott évértékelő interjújában. Az elmúlt esztendő legszomorúbb tapasztalataként Tőkés a román hatalom részéről tapasztalható fokozott magyarellenességet nevezte meg. „A legnegatívabb dolog, ami a múlt évre jellemző az a beteges hungarofóbia, az az állampolitikai rangon működő magyarellenesség, amellyel nap mint nap szembetaláljuk magunkat, amely már eljutott a székelyföldi terrorvádig (...)” – mondta Tőkés.
A nemzetpolitikai célok érdekében egységes fellépést szorgalmazva Tőkés kifejtette: „ennek az egységnek egyébként a legfontosabb alapelve, hogy megalkuvás, opportunizmus nélkül kell védenünk a magyar embereket, a magyar érdekeket, ez Kárpát-medencei szinten a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nyilvánul meg”. Tekintettel az idei választásokra, az összefogás, az egységes fellépés megteremtését elodázhatatlannak tartja. „Éppen ennek a kérdésnek a szakítópróbája zajlik Marosvásárhelyen, Erdély újkori frontvárosában. Zaklatott múltat tud maga mögött Marosvásárhely. Dorin Florea polgármester korszaka a maga módján Kolozsvár Funar-korszakára emlékeztet bennünket. A leépülés, a háttérbe szorulás, az önfeladás területe Marosvásárhely (…)” – fejtette ki Tőkés, majd így folytatta: „a választások élére állítjuk a magyar–magyar párbeszéd kérdését, és a nemzeti együttműködés rendszerének a külhoni részeként nekünk is együtt kell működnünk idehaza. Ez most már olyan parancsoló kényszer, olyan parancsoló belső kényszer, amely elől nem lehet kitérni, ennek indikátoresete a marosvásárhelyi helyhatósági választások lesznek, ezért aztán én magam is azon vagyok, és azért drukkolok, hogy sikerüljön a józanabb marosvásárhelyi RMDSZ-politikának érvényesülnie (…)”.
Mit mondjak, irigylem Tőkés optimizmusát, különösen azt a gyanútlan derűt, amivel a kialakulni látszó vásárhelyi összefogást szemléli. Innen, a helyszínről egészen másként fest a helyzet, nehezen hihető, hogy közös önkormányzati képviselői jelöltlista hiányában, csupán a ki(elő)választott polgármesterjelölt személye körül szélesebb egység alakítható ki…
Szentgyörgyi László. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 12.
Justitia váradi malmai lassan őrölnek
Továbbra is bírósági felügyelet alatt marad Kiss Sándor. De miért húzódik el az őt érintő büntetőper előkészítési szakasza?
Több mint hat hónapja indított csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával bűnvádi eljárást Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke ellen a korrupcióellenes ügyészség, az ügy azonban azóta is stagnál. Kiss és egyik vádlott társa, Beniamin Rus üzletember kérvényezte a bírósági felügyelet felfüggesztését, de a törvényszék kedden elutasította azt. Rajtuk kívül még négy személy gyanúsított a dossziében: Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc és Gheorghe Ioan Roatiş üzletemberek.
A bíróság és az ügyvédek azzal magyarázzák a per elhúzódását, hogy túl összetett az ügy, sok a vádlott, akik közül többen külföldön tartózkodnak, és hiányos a nyomozati dosszié. Legutóbb hétfőn kérte a tárgyalás megkezdésének elhalasztását a bíró. Az eljárásnak ebben a szakaszában egyébként a tárgyalás előkészítése zajlik, mely során ellenőrzik a kompetenciákat, a bizonyítékok törvényességét. A büntetőeljárás menetét szabályozó törvénykönyv szerint ez az időszak legfeljebb 60 napig tart.
Említésre érdemes, hogy bár a törvényszék eltiltotta hivatala gyakorlásától Kiss Sándort, a táblabíróság jogerős ítélete alapján az RMDSZ-es politikus visszatérhetett a megyei tanácsnál végzett alelnöki teendőihez.
Legközelebb február 12-én tűzi napirendre Kiss Sándorék ügyét a váradi törvényszék. foter.ro
2016. január 12.
Vihar az MPP-ben: bírálják az együttműködést az RMDSZ-szel
Bálint József bírálja Biró Zsoltot, Biró Zsolt bírálja Bálint Józsefet.
Nem aratott osztatlan tetszést a Magyar Polgári Pártban az RMDSZ-szel kötött együttműködés: az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke bírálta ma saját pártja országos vezetőit – tudósít a maszol.ro Bálint József sajtótájékoztatójáról. 
Bálint szerint nemzeti fontosságú ügyekben minden hazai magyar szervezetnek együtt kell működnie, de azokon túl léteznie kell politikai és választási versenynek. „Az MPP dermedt állapotban van, szervezetei nem működnek, a gépet valakik eltérítették, a pilóta és segédpilóták katapultálni készülnek” – idézi a maszol.ro a polgári párt politikusát.
Semjén Zsolt  magyar miniszterelnök-helyettes kijelentését is bírálta, miszerint össze kellene boronálni az erdélyi magyar politikai szervezeteket: „Semjén Zsolt ne boronáljon”. Bálint szerint a választási kudarcok ellenére szükség van az MPP-re és az EMNP-re, mert az RMDSZ nem képviseli az egész erdélyi magyarságot, „több bástya nagyobb védelmet nyújt”.
Nem akar kilépni a pártból, és véleményén, miszerint az MPP országos vezetősége ellentétes utat választott, mint amire a szavazói és a legutóbbi országos tanács felhatalmazta, nem fog változtatni, mondta Bálint József. Sőt arra számít, hogy mások is csatlakoznak hozzá és változtatásra kényszerítik az országos vezetőséget, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az MPP új elnökséget válasszon.
Nehezményezte azt is, hogy Biró Zsolt pártelnökké választása, azaz 2012 óta nem hívta össze a kongresszust, bár a szabályzat szerint legalább kétévente üléseznie kellene az Országos Tanácsnak.
„Idén nem Bálint József fogja építeni a sepsiszentgyörgyi szervezetet”
Biró Zsolt a maszol.ro megkeresésére elmondta, szerinte Bálint József azért tesz bombasztikus kijelentéseket, mert érzi, hogy idén nem ő fogja építeni az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetét. 
Szerinte Bálint József súlytalanná vált a pártban, mert „tönkre tette a jól működő sepsiszentgyörgyi szervezetet”: míg a pártnak 2008-2012. között 9 városi tanácsosa és egy alpolgármestere működött az önkormányzatban, addig a képviselet mostanra egyetlen tanácsosra olvadt. foter.ro
2016. január 12.
Felcsíkon forgatott a Hazajárók csapata
„Mi turisták vagyunk, és a Kárpátok a mindenünk, a kedvenc hegységünk. Egész életünket arra tettük fel, hogy a Kárpát-medence tájait járjuk, a hegyeket, ugyanígy a medence legkülönbözőbb területeinek a magyar közösségeit. Rengeteg élményben volt részünk, olyan tapasztalatokat szereztünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják” – vallja Moys Zoltán, a Hazajárók című közismert televíziós műsor rendezője.
A napokban Felcsíkon forgatott stábjuk hat tagja, és bár egy részt terveztek, végül kettőnek a felvételeit készítették el, hiszen amint a rendező beszélgetésünk során elmondta: minden faluban rengeteg kiváló magyar ember él, számtalan a műemlék, a hagyomány, a legenda, amit nem lehetett „kihagyni”.
2011 őszén indult Hazajárók, és mint Moys Zoltántól megtudtuk: hegyjáró emberekként az volt az alapkoncepciójuk, hogy bemutassák a nézőknek a Kárpátok hegyrendszerét. „Közben persze szembesültünk azzal, hogy a hegyek lábánál élnek emberek is, legtöbbször magyar közösségek, és akkor kettős lett a cél, hogy a hegyek mellett bemutassuk azokat az embereket is. Olyan rengeteg élményben volt részünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják. Az egész műsor azért indult el, mert gyerekkorunk óta azt tettük, amit most, vagyis jártuk a Kárpát-medencét, és találkoztunk rengeteg jó emberrel. Nagyon sokan nem tudják, hogy a saját hazájukban olyan földrajzi-természeti értékek vannak, és olyan emberi kapcsolatok születhetnek, ami sehol nyugati országban nem tapasztalható meg. Milyen jó, ha az ember, amikor például a nyaralását tervezi, nem a görög tengerpartra meg Olaszországra gondol, hanem azt mondja, hogy menjünk el a Szent Anna-tóhoz, vagy a Déli-Kárpátokba, illetve Kárpátaljára, Felvidékre, és igazából saját kis közegünkben sokkal nagyobb élmények és csodálatos helyek várnak– véli a rendező.
Büszkék, hogy bemutathatják
Eleinte úgy próbálták kiválasztani a forgatási helyszíneket, hogy legyen egy egészséges földrajzi egyensúly, hogy minden területre eljussanak, a Kárpátok minden hegységébe, aztán mind több meghívásuk lett. „Most például azért vagyunk itt, mert a madéfalvi veszedelem évfordulóján tartott megemlékezésre három éve kaptunk meghívást, és most jött el az idő, hogy részt tudjunk venni. A forgatásaink fele jelenleg meghívásos alapon zajlik, egyre több olyan lokálpatrióta hív minket, aki büszke arra, ahol él, és szeretné bemutatni nekünk, mi viszont büszkék vagyunk arra, hogy ezt bemutathatjuk” – meséli Moys.
Nehézség a szívélyes fogadtatás
Bármennyire furcsán hangzik, legfőbb nehézségként a rendező a szíves vendéglátást említi. „Kevés időnk van egy-egy részt leforgatni, de óriási szeretettel várnak mindenhol, és így néha nehéz továbblendülni egy-egy helyszínről. Eléggé be van osztva az időnk, de sokszor olyan kedvesen fogadnak – volt olyan, hogy disznót vágtak miattunk –, hogy az már a forgatás rovására is megy. Egy rész forgatása kb. 2-3 nap alatt zajlik. Székelyföldön a legnehezebb, mert normál esetben, ha szórványtelepen vagyunk vagy egy olyan helyen, ahol mondjuk kevesebb magyar él, egy óra alatt le tudjuk forgatni a műsort, de itt több óra kell egy faluhoz, mindenhol rengeteg a legenda, sok olyan helyi ikonikus ember meg helyszín van, hogy órák telnek el.”
Ráeszméltek, hogy magyarok
Mi jelent a legnagyobb elismerést a Hazajárók létrehozói számára? „Mindig azok a helyi emberek, akik nézik a műsorunkat, felismerik a szereplőinket, és éreztetik, hogy amit csinálunk, az számukra fontos. Főleg a szórványtelepüléseken próbálunk nagyon koncentrálni arra, hogy felkaroljuk és bemutassuk azokat az apró magyar településeket, amelyek már utolsó bástyái a magyarságnak egy-egy területen, s ha ott járunk, és ott kapunk pozitív visszajelzéseket, nagyon fontos számunkra. Volt például olyan, hogy egy néptánccsoport azért alakult meg a faluban, mert tudták, hogy mi érkezünk. Ráeszméltek, hogy ők magyarok, és fontos számukra a néphagyomány” – idézi fel.
Székelyföldön szeretik legjobban
A Kárpát-medencét járva, hol a legjobb számukra – kérdeztem Moys Zoltántól. „Nekünk az, hogy hol szeretjük a legjobban, és mi a legfontosabb számunkra, különválik. Nagyon fontos célunk, egyfajta missziónk, hogy a szórványmagyarságot felkaroljuk, azokat a településeket, ahol szórványban élnek a magyarok. De hogy hol szeretjük a legjobban, őszinte leszek: természetesen Székelyföldön, de ez azért van, mert itt egy olyan különleges világ vár ránk, amit nagyon nehéz leírni. Itt mindenhol olyan hihetetlen vendégszeretettel fogadnak minket, ami összehasonlíthatatlan, olyan élmények várnak ránk itt, amit nem lehet a műsorban átadni. A műsor kereteit szétfeszíti a valóság. Amit átélünk itt egy-egy forgatás alkalmával, nehéz belesűríteni 26 percbe. Mindenkit arra biztatok, aki nem itt él, hogy jöjjön el, és a saját bőrén tapasztalják meg, milyen, amikor egy világ végének tűnő kis székely faluba elérkezik a Kárpát-medence bármelyik szegletéből, éljék át ezt a szeretetet” – hangsúlyozza.  
Székelyföld a magyarság lelkiismerete
Hobbi és munka szétválaszthatatlan számukra, tulajdonképpen baráti társaság a stáb. „A Kárpát-medence minden szegletét bejártuk már, voltunk Őrvidéken, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, de Székelyföldre mindig annak tudatában jövünk, hogy itt olyan emberekkel találkozunk, akik tudják, mi a honismeret, hazaszeretet, az identitástudat megőrzése, amiről a műsorunk szól. Székelyföld  tulajdonképpen a lelkiismerete a magyarságnak, egy akkumulátora, ami példamutató erőt sugároz. Példa arra, miként lehet a huszonegyedik században úgy megőrizni az identitásunkat, hogy közben haladunk a korral, úgy kapaszkodunk a múltunkba, hogy közben a jövőnket építjük. Úgy érezzük, ez Székelyföldön megvalósul. Nem egy skanzenszerű hagyományőrzésről van szó, hanem jövőépítésről is egyben. A kettő összekapcsolódik, és ez mintaértékű szerintünk az egész medencére – véli Moys Zoltán tiszteletbeli székelyként.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro
2016. január 13.
Támogatják a szakoktatást
A jelenlegi nyolcadikosok számára a IX. osztályos helyek több mint felét, 55,56 százalékát szakképzésben hirdeti meg a megyei tanfelügyelőség a jövő tanévre. Tizenhat szakközépiskolai és huszonnégy hároméves szakiskolai osztályban tanítanak szakmát, harminckettőben az elméleti, felekezeti, művészeti és pedagógiai képzésre esik a hangsúly. A 2016/2017-es tanév beiskolázási tervét tegnap ismertette Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.
Az elméleti oktatás tekintetében semmi nem változott a jelenlegi helyzethez képest, a líceumok ugyanannyi osztályt indíthatnak szeptemberben, mint tavaly. Az egyetlen pedagógiai osztály a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben kapott engedélyt. A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium, amely tavaly külön minisztériumi jóváhagyással működtette a pedagógusképzést, idén ilyen szakot nem indíthat, de a Székely Mikó Kollégiummal és a Mikes Kelemen Elméleti Líceummal ellentétben, ahol három-három osztályba hirdetnek felvételit, a megyeközponti román középiskola négy osztályban kínálhat helyeket. Összesítve: huszonöt elméleti, három-három felekezeti és művészeti, egy pedagógiai és tizenhat szakoktatási osztály indításáról döntött a megyei tanfelügyelőség az érettségivel végződő középiskolai oktatás jövő tanévi beiskolázását tekintve. A hároméves szakiskolában huszonnégy IX. osztályban kínálnak fel helyeket a jelenlegi nyolcadikosok számára. A közmunkálatügyi szerelések, mechanika, fafeldolgozás, textil- és bőripari, élelmezés és turisztika szakra várnak több jelentkezőt, a középiskolai szakoktatásban többek között környezetvédelem, elektronika és automatizálás, erdőgazdálkodás is szerepel a kínálatban. Kiss Imre fontosnak tartja, hogy idén a korábbinál jóval több vállalkozó jelezte, fogadna szakiskolai diákokat gyakorlatra. Bár a törvény nem biztosít jelenleg semmiféle kedvezményt azoknak a vállalkozóknak, akik gyakorlati oktatásban részesítik a szakiskolásokat, szükségük van képzett munkaerőre, akiket ők tanítanak be, ezért vállalnak el tanoncokat – vélekedett a főtanfelügyelő. Az iskolák bővítették korábbi partnereik körét, és a megyei kereskedelmi és iparkamara is beszállt a gyakorlati oktatás népszerűsítésébe, így már most van annyi diákra felajánlás, ahány helyet hirdetnek a hároméves szakiskolai oktatásban – közölte az elöljáró. A cégek keresnek textilipari szakembereket, asztalosokat, autószerelőket, géplakatosokat, esztergályosokat, festőket, mázolókat, kőműveseket, szakácsokat, pincéreket, bolti elárusítókat, de nem minden esetben tudják vállalni a gyakorlati oktatást, mert az sok felelősséggel, utánajárással, bürokráciával jár. Ha viszont kapnának támogatást, különböző kedvezményeket erre a célra, talán bátrabban jelentkeznének diákok foglalkoztatására – véli a főtanfelügyelő.  Az iskolák, a helyi társadalmi párbeszéd csoport és a megyei tanfelügyelőség közösen elkészített beiskolázási tervét a 2015 szeptemberében VIII. osztályba iratkozott 2017 diákra méretezték. Tudatában vannak annak, hogy a lemorzsolódás miatt néhány osztály nem valósul meg, de minden diáknak meg kell adni a lehetőséget, hogy az általános iskola után továbbtanuljon – állítja a főtanfelügyelő.
Készül a húsipari tanműhely
Akár kora tavasszal elindulhat a sepsiszentgyörgyi húsipari szakoktatás akkreditálásának kérvényezése, ha február végéig elkészül az a tanműhely, amelynek felszerelését a magyar kormány támogatja közel harmincmillió forinttal a 2015-ben meghirdetett, A külhoni magyar szakoktatás éve program nyertes pályázataként. A székelyföldi érdekeltségű, vagyis a jövendőbeli beiskolázás tekintetében Kovászna, Hargita és Maros megyére kiterjedő húsfeldolgozói képzés beindítását Kiss Imre, a megyeközponti Kós Károly Szakközépiskola korábbi igazgatója, jelenlegi főtanfelügyelő kezdeményezte, a pályázatban felajánlva az említett iskola műhelykomplexumának kihasználatlan felületét, amelyet Potápi Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a tavaly májusi programindítón meglátogatott és megfelelőnek ítélt. Lapunk érdeklődésére Kiss Imre elmondta, a személyét érintő tisztségcsere némileg késleltette a tanműhely kiképzésének beindítását, de a pályázat érvényesítése folyamatban, ahogy lehet, azonnal beindítják az új szak akkreditálását, és mihamarabb, talán már a jövő tanévtől elindulhat az első székelyföldi hentesképzés.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen
Tegnap este a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg nyolcadik állomáshelyén a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Forrás Művészeti Intézet szervezésében a Boldogasszony című kiállítás, melyen ötvenöt, zömében Kárpát-medencei jeles kortárs képzőművész a Szűzanyáról készített szakrális alkotása tekinthető meg.
A kiállítás fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei: Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A vendégeket és a művészetkedvelő közönséget elsőként Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte az új év első eseményén. Azt is bejelentette, hogy a kiállító ötvenöt művész közül a megnyitón egyedül a Budapesten élő Molnár János festőművész és grafikus van jelen. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes a Boldogasszony kifejezés eredetére világított rá, azt is hangsúlyozva, hogy az egyházi szóhasználatban ezalatt mindig a Szűzanyát értjük. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyházügyi referense Szász Jenő elnök üdvözletét tolmácsolta. A kiállítást Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója, a tárlat kurátora nyitotta meg, azt emelve ki: a kiállítássorozat annak üzenetét hordozza, hogy mint sok évezreden keresztül, most is a Boldogasszony zászlaja alatt lehetünk erősek és szabadok, ha hittel, elszántsággal, összefogva megvívjuk harcunkat hagyományainkért, értékeinkért, együvé tartozásunkért. A megnyitó hangulatát nagymértékben emelte a Cantus kamarakórus és a kantai Szentháromság-templom énekkarának közös fellépése Fórika Balázs római katolikus kántor-karnagy vezényletével. Szólót énekelt Ábrahám Anna, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulója. A tárlat február 13-áig tekinthető meg.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Bűnpártolás a börtönírók támogatása
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a börtönben írt könyvek ügyében bűnpártolás vádjával. A vizsgálat azok ellen az egyetemi oktatók ellen folyik, akik az elítéltek dolgozatait vezették és jóváhagyták, illetve a kiadók és azok ellen, akik a szerzők szabadon engedését elrendelték. Az ügyészek által hivatalból indított eljárás indoklásában az áll: a tettet több, összehangoltan tevékenykedő személy követte el azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltse, teljesülnek a feltételes szabadlábra helyezés törvényes feltételei. A valóságban ezek nem teljesültek, az elkövetett tettek célja pedig semmi egyéb nem volt, mint az elítéltek pártolása – mutat rá a vádhatóság. Az ügyészek szerint a korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt személyek között olyanok is vannak, akiknek akár 300 nappal kevesebb időt kellett vagy kell letölteniük, mint amennyit a bíróság megállapított, mégpedig éppen a könyvkiadás miatt. Egy 2013-as rendelkezés ugyanis 30 nappal rövidíti meg azok börtönbüntetését, akik tudományos dolgozatokat tesznek közzé a rács mögül. „Ennek a kitételnek a kihasználására egész mechanizmus alakulhatott, amelyben egyetemi oktatók, kiadók képviselői és a börtöntanácsok tagjai is részt vettek. Összehangoltan cselekedtek annak érdekében, hogy az elítélt személyek tudományos dolgozatok szerzőiként tűnhessenek fel, és a bíróság által kiszabott szabadságvesztés letöltöttnek számítson” – mondják az ügyészek. 
A vádirat szerint több egyetemi oktató adott hivatalos ajánlást, amelyekkel egyes dolgozatok állítólagos tudományos jelentőségét támasztották alá kizárólag azok címe alapján, anélkül, hogy bármilyen formában felvették volna a kapcsolatot a dolgozatok szerzőivel, és ismerték volna annak elképzelését a felvállalt témát illetően. Ezek az ajánlások általános jellegűek voltak, és olykor ugyanabban a formában használták fel őket több tudományos természetű dolgozathoz is. Más egyetemi oktatók beleegyeztek, hogy alátámasszák egyes dolgozatok jelentőségét, és belefoglalják őket nemzetközi tudományos konferenciák anyagába, holott a szerző által befektetett munka ideje egy órát tartott. A látszólag tudományos jellegű dolgozatokat az ügyészek szerint valakik megírhatták az elítéltek helyett. „Az állítólag a büntetés-végrehajtóban megírt dolgozatok olyan művekre is hivatkoznak, amelyekhez a szerzőnek semmilyen hozzáférése nem lehetett sem a börtönkönyvtárban, sem az interneten, a dolgozatok megírására szánt idő pedig nyilvánvalóan nem elég egy ilyen munkához (például 12 óra egy 180 oldalas dolgozathoz vagy 6 óra és 40 perc egy 212 oldalas munkához)” – tudatja az ügyészség. 
Mi több, egyes kiadók képviselői úgy egyeztek bele a dolgozatok publikálásába, hogy egyáltalán nem vették figyelembe sem annak tudományos értékét, sem a könyvpiac érdekeit, a könyvek soha nem kerültek eladásra. Ezek az atipikus kiadói szerződések is azt bizonyítják, hogy a cél a bíróság által megállapított büntetések lerövidítése. 
Gyanúsak a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának tisztviselői is, akiknek joguk volt feltételes szabadlábra helyezést javasolni, elfogadták az elítéltek állításait, és megadhatták nekik az említett kedvezményt anélkül, hogy annak megalapozottságáról meggyőződtek volna. Így fordulhat elő, hogy egyes elítéltek ugyanabban az időszakban, párhuzamosan négy tudományos dolgozatot is írtak, ami lehetetlen. 
Az igazságügyi minisztérium év elején tette közzé a 2013 és 2015 között elítéltek által írt tudományos dolgozatok címeit. Ezalatt 188 fogva tartott személy több mint 400 könyvet írt és publikált. Dan Voiculescu, Dan Diaconescu, Ioan Niculae, George Copos, Gigi Becali és Cătălin Voicu is szerepel közöttük. Raluca Prună igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette: cseppet sem kegyes intézkedéseket rendel el, ha kiderül, hogy törvénysértés történt, vagy a törvényeket hibásan alkalmazták ebben a kérdésben. Rámutatott: 2007-től 2010-ig a romániai börtönökben évente egy ilyen dolgozatot írtak, 2011-ben hármat, 2012-ben hatot, 2013-ban tizenegyet, 2014-ben 69-et, 2015-ben pedig 331-et. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Két hónap alatt
188 vádlott, 65 végleges ítélet
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közleménye szerint 2015 novemberében és decemberében 65 végleges bírósági ítélet született korrupciós ügyekben, amelyek során 188 vádlottat ítéltek el. Ezek között volt egy bírósági főügyész, egy bíró, kilenc ügyvéd, két bírósági végrehajtó, öt rendőrtiszt, öt cégvezető, egy város polgármestere, kétorvos, egy egyetemi rektor, négy pénzügyőr és öt vámos. A 188 vádlottra kiszabott büntetések 11 év letöltendő és 1 év felfüggesztett börtönbüntetés közöttiek.
A DNA honlapján, a ww.pna.ro-n a Korrupcióellenes Ügyészség 2014-es és 2013-as jelentése található meg, részletek a www.pna.ro Közlemények – végleges ítéletek cím alatt találhatók.
Közel húsz százalékkal nőtt a korrupciós dossziék száma Maros megyében
Maros megyében a DNA 2014-es jelentése szerint közel húsz százalékkal nőtt a korrupciós dossziék száma. Az év folyamán 316 ügyük volt, amelyből 137 esetben született megoldás, 179 ügy megoldatlan maradt. 2014-ben 29 vádlott ellen indult eljárás, egy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, három esetben végleges felmentő ítélet született.
Szemináriumok, felkészítők
Mint már arról tájékoztattuk olvasóinkat, Marosvásárhelyen a prefektúra kollégiuma decemberi ülésén ismertette a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei kirendeltségének a belügyminisztérium alkalmazottai körében tapasztalható korrupció megelőzése és visszaszorítása céljából 2015 első tíz hónapjában kifejtett tevékenységét, amely során 68 tájékoztatót, 30 korrupció elleni felkészítőt tartottak a belügyminisztérium alkalmazottai számára. Előbbin 1243 személy, a felkészítőkön a belügyminisztérium 468 alkalmazottja vett részt. Az elemzésből az is kiderült, hogy az év folyamán 14 alkalommal rendeltek el vád alá helyezést, 16 személyt fogadtak kihallgatáson, 24 petíciót ellenőriztek.
Hangzatos nevek a megyéből
Arról is tájékoztattunk a múlt év decemberében, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség három Maros megyei település polgármestere, több köztisztviselő, illetve helyi tanácsos ellen emelt vádat.
A legnagyobb érdeklődést a Marosvásárhely polgármestere ellen indított, a Hargita megyei törvényszéken kezdődő korrupciós per váltotta ki, de hasonló eljárás van folyamatban Nyárádtő, illetve Szászrégen polgármestere ellen is.
A DNA december 9-i közleménye értelmében több korrupciós bűncselekmény, többek között hivatali visszaélés, pénzmosás elkövetésével gyanúsítják Prodan Victort, Nyárádtő polgármesterét. Ugyanebben a perben gyanúsítottként szerepel Mailat Virgil, a Solar Energy Park M&S Kft. adminisztrátora, illetve a Solar Energy Park M&S Kft. Az ellenük felhozott vád bűnrészesség. A Terraflor Kft.-t érdekellentéttel vádolja a DNA.
A vádirat értelmében Nyárádtő polgármestere 2012 végén Mailat Virgil és a Solar Energy Park M&S Kft. segítségével egy 5,94 hektáros földterületet átjátszott a Solar Energy Park M&S Kft.-nek. A DNA szerint Prodan a szóban forgó területet nem szolgáltatta vissza, hanem áron alul (hektáronként 3000 lejért) felvásárolta bizonyos, a területre jogosult, roma nemzetiségű személyektől, sürgősségi eljárással telekeltette és továbbadta Mailat Virgilnek 242.316 euróért. A területre az üzletember nap-elemparkot építtetett.
A polgármestert azzal is gyanúsítják, hogy 2012 decembere és 2014 decembere között közpénzekből 41.773 lej kifizetését hagyta jóvá a felesége által adminisztrált Terraflor Kft.-nek, különböző szolgáltatások (ünnepségek, rendezvények, étkeztetés) ellenértékeként.
December 15-én a DNA marosvásárhelyi irodája elrendelte a Szászrégen polgármestere, Precup Maria elleni bűnügyi vizsgálat folytatását. A polgármester asszonyt 24 órára őrizetbe vették. Az ellene felhozott vád: csúszópénz elfogadása és hivatali visszaélés. Precup Mariát pénz bizonyos munkálatokra való jogtalan kiutalásával gyanúsították, aki ezáltal – az ügyészek szerint – 75.000 lejjel károsította meg a város költségvetését. A DNA december 16-án közleményben tért vissza az ügyre, és tájékoztatta a sajtót, hogy Precup Mariát 60 napig tartó bírói felügyelet alá helyezték, ami azt jelenti, hogy 2016. február 13-ig nem töltheti be tisztségét, nem tartózkodhat a polgármesteri hivatal épületében, ahányszor hívatják, meg kell jelennie a DNA marosvásárhelyi székhelyén, értesítenie kell a Korrupcióellenes Ügyészséget, ha lakhelyet változtat, a rendőrség által meghatározott időpontokban vagy amikor hívatják, meg kell jelennie a rendőrség bűnügyi osztályán, nem hagyhatja el az ország területét, nem kommunikálhat a per más vádlottjaival, tanúival, nem tarthat magánál lőfegyvert. Később ezt a határozatot is visszavonták, és Precup Mariát visszahelyezték jogaiba.
Marosvásárhely polgármestere esetében a DNA december 16-án közölte, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató, Cioban Maria volt jegyző, Maior Sergiu-Claudiu alpolgármester, Benedek István és Farcas Ioan városi tanácsosok, Bakó Attila László, Macesanu Emil Virgil köztisztviselők, Man Ioan Nucu, az ASA 2013 Sportegyesület elnöke, az ASA 2013 Sportegyesület bíróság elé állítását.
A vádirat szerint a polgármestert és a gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, Cioban Mariát, Maior Sergiu-Claudiut, Benedek Istvánt, Farcas Ioant, Bakó Attila Lászlót, Macesanu Emil Virgilt hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, Man Ioan Nucut hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználásával gyanúsítják. A vádirat szerint a vádlottak azáltal, hogy kezdeményezték, illetve megszavazták az ASA futballklub finanszírozását mintegy 7 millió lejjel, megkárosították a helyi költség-vetést.
A pert a Hargita megyei törvényszékre utalták tárgyalásra, a vádlottak szabadlábon védekezhetnek. A DNA mindegyik közleményében hangsúlyozza: az ártatlanság vélelme megilleti a vádlottakat.
Nem következetes a korrupció elleni harc Romániában
A korrupció továbbra is az egyik legnagyobb kihívás Európa számára: évente 120 milliárd euró kárt okoz az Európai Unió gazdaságának. Ez derült ki az Európai Bizottságnak a huszonnyolc tagállam korrupciós helyzetét vizsgáló, múlt év elején napvilágot látott jelentéséből, amely szerint Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a Transparency International korrupciós érzékelési indexén. A politikai életben tapasztalt korrupció mellett a "kisstílű" megvesztegetés számít továbbra is a leggyakoribb problémának Romániában, illetve az, hogy a korrupció elleni harc felszámolását szolgáló politikai akarat nem következetes. Az EB azt javasolta, hogy Románia hozzon meg minden szükséges intézkedést a magas szintű korrupciós ügyek kivizsgálásának sikere érdekében. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy miközben a magas szintű korrupciós ügyek felszámolása terén történtek előrelépések, a "kisstílű" vesztegetések felderítése terén továbbra is rosszul teljesít, de bőven van még tennivaló a korrupció megelőzése terén is. Ezek mellett a pártfinanszírozást, a közbeszerzési eljárások ellenőrzését és a közhivatalt viselők összeférhetetlenségét nevezi meg olyan területként, ahol Románia további erőfeszítéseket tehet. Brüsszel ugyanakkor lépéseket várt a hálapénzek gyakorlatának felszámolására is az egészségügyben.
(Hogy mennyire sikerült, kiderülhet majd a 2015-ről szóló országjelentésből.)
Az ENSZ számonkérhetőséget szorgalmaz
Világnapja is van a korrupció elleni harcnak, amelyet az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének 2005. decemberi hatályba lépése óta minden év december 9- én tartanak. Az egyezmény szerint az Egyesült Nemzetek Szövetsége "aggodalommal tekint arra, hogy a korrupció súlyos gondot és fenyegetést jelent a társadalmak stabilitására és biztonságára, aláássa a demokrácia intézményeit és a demokratikus értékeket, az erkölcsi értékeket és az igazságosságot, továbbá veszélyezteti a fenntartható fejlődést és a jogállamiságot", az egyezményt hatalommal ruházza fel annak érdekében, hogy képes legyen "elősegíteni és megerősíteni a korrupció hatékonyabb és hatásosabb megelőzésére és felszámolására irányuló intézkedéseket; elősegíteni, megkönnyíteni és támogatni a nemzetközi együttműködést és technikai segítségnyújtást a korrupció megelőzése és a korrupció ellen folytatott harc során […]; elősegíteni a közügyekben és a köztulajdonnal kapcsolatban a becsületességet, a számonkérhető-séget és a közügyek és köztulajdon helyes kezelését".
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 13.
Beszélgetés Kocsik József AMMGE-elnökkel
A 2015-ös, a legsikeresebb évnek bizonyult
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével az általa vezetett tömörülés elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveket próbáljuk számba venni.
– Gazdaköri tevékenység szempontjából, milyennek tartja a mögöttünk lévő évet?
– Tekintve, hogy 3 évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a létrejöttekor elindult egy felfelé ívelő tendencia, ami új cselekvési teret nyitott számunkra, a 2015-ös a munkánkban a legsikeresebb évnek bizonyult.
– Mivel tudja alátámasztani az állítását?
– Nagyon egyszerű, hiszen a tagságunk létszáma 4000 fölé emelkedett, mindnyájukat zökkenőmentesen beépítettük a szervezetünkbe, amely a Fórum tagjaként európai értékrendre emelkedett. Azt nem csak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban, legkevesebb 8 országban számon tartják, elismerik a munkánkat. Ennek tudatában, az elmúlt évben 5 komoly gazdafórumot, szimpóziumot szerveztünk, amelyeket nemcsak itthon, hanem az anyaországban is elismertek.
– Felsorolná a rendezvényeiket?
– Az első nemzetközi szimpóziumot az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében szerveztük, rangos hazai és anyaországi tisztségviselőkkel, egyetemi tanárokkal, illetve résztvevőkkel. A fórum sikerében nagy szerepe volt Kranowszky Nagy Andreának, aki még számos programunk megszervezésében vállalt oroszlánrészt, és akit az év végén megnyílt Nemzeti Kereskedőház Aradi Képviseleti Irodájának a vezetőjévé neveztek ki. Ugyancsak tavaly két fűszerpaprika fórumot is szerveztünk, amelyeknek a sikere nagyban múlott Csipkár Imre megyei fűszerpaprika termesztés-szervezőn és családján, amelynek tagjai sokat tettek a hungarikummá vált fűszernövény minőségi termesztésének a megyebeli bővítéséért. Csipkár Imre olyan termesztőket tudott toborozni, tanácsokkal ellátni, akik minőségi fűszerpaprikát tudtak előállítani nemcsak Fazekasvarsándon, hanem Majláthfalván, Kisiratoson, Zimándújfalun, Ágyán és Nagylakon is.
– Térjünk vissza a tavalyi rendezvényekhez.
– Májusban Majláthfalván nemzetközi paprikafórumot szerveztünk, nyáron Kisiratoson volt gazdafórum. Szeptemberben újra megszerveztük a Magyar–magyar Gazdatalálkozót a kiállítási csarnokban, illetve decemberben újabb fűszerpaprika-fórumot szerveztünk az aradi Jelen Házban, kiváló feltételek között. A rendezvényeinket olyan közismert politikusok, szakemberek látogatták meg, mint dr. Torma Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője, dr Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ általános főigazgató helyettese, Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke, dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági és Kertészeti Karának a dékánja, dr. Somogyi György, a Szegedi Paprika Kutató Intézet szakembere stb. A hazai szakemberek közül Simona Alice Man, a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök, dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, egyetemi tanár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, Bognár Levente aradi alpolgármester tisztelték meg a rendezvényeinket.
Sikeres létszámnövekedés
– Minek köszönhető az AMMGE-taglétszám nagy mértékű gyarapodása?
– Egyrészt a törvénymódosításnak, miszerint a terményeiket a szabad piacon értékesítő őstermelőknek, gazdálkodóknak, hivatalosan bejegyzett szakmai szervezet által kibocsátott hitelesítésre van szükségük. Főként azonban annak köszönhető, hogy az AMMGE alapszabályzata szerint, a mi gazdaszervezetünk minden tekintetben megfelel a törvényes előírásoknak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium ellenőrzésének is megfeleltünk, ezért a tagjainknak szakmai, termelői hitelesítést állíthatunk ki, méghozzá jutányos feltételek között. Vagyis, aki egy évre befizeti a havonkénti 2 lej tagsági díjat, jogosultságot nyer a hitelesítő okiratra is. Más szakmai szervezetektől eltérően, mi nem a gazdasági érdekek diktálta borsos tagsági díjakból működtetjük az érdekképviseleti szervezetünket, hanem a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a tagjaiként, attól jelentős anyagi támogatást kaptunk a gazdatevékenység hatékonyabbá tételére, a gazdafórumok megszervezésére. Ezzel párhuzamosan, a jelzett Egyeztető Fórum bevonta az Egyesületünket a határon átnyúló pályázatoknak a zömébe, de a 8 országban működő tagszervezetek közötti kapcsolatokat is szorosabbra fogta. Ennek jóvoltából, negyedévenként találkoznak a 8 ország magyar gazdaszervezeteinek a képviselői. Legközelebb február 5-én magam és ifj. Zágoni-Szabó András, az Ifjú Gazdák elnöke részt veszünk a budapesti Országházban szervezendő gazdafórumon, ahova azért hívnak, mert számítanak ránk.
– Talán szűkítsük le a kört: egy-egy településen hogyan sikerült a taglétszámot növelni?
– Erre legegyszerűbb a majláthfalvi példa, ahol van egy jól működő mezőgazdasági társulás, amely nemcsak megműveli mindazoknak a földjét, akik erre képtelenek lennének, hanem gazdaköri tagokként is befizeti utánuk a tagsági díjat. Ugyanakkor a helybeli nagygazdák részéről is messzemenő együttműködési készség nyilvánul meg a gazdaszervezet irányában. Az ő példájukat nagyon jól követik az onnan elszármazott, de Németszentpéteren gazdálkodó vállalkozók is. Rajtuk kívül vannak a kertészkedők, akiken segíteni tudunk a hitelesítő bizonylatunkkal. Ha mindet összeadjuk, közösen, mintegy 5 ezer hektár földet művelnek meg, tehát komoly gazdasági potenciált képeznek. Ugyanakkor a Szatymazi Gazdakörtől és elnökétől, dr. Somogyi Györgytől is sok hasznos tanácsot kaptunk, de a Zimándközi Gazdakörre is mindig számíthattunk, nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a programjainkba. Éppen ezért, ezúton is elnézést kérek tőlük, amiért a láttamozott tagsági könyveik út közben, önhibánkon kívül elkallódtak. Új tagsági könyveket állítunk ki nekik. A hozzájuk hasonló gazdasági központokban már komoly távlatokban lehet tervezni, nagy befogadóképességű gabonasilókat is lehetne egy-egy ilyen kistérségbe építeni.
– Ezzel eljutottunk az idei tervekhez?
– Igen, hiszen erre az évre már elkezdtük a jelzett szakmai tanúsítványoknak a kibocsátását, februárban részt veszünk az Országházban szerevezendő Kárpát-medencei, nemzetközi gazdafórumon. Ott bizonyára megvitatjuk mindazokat az idei pályázati lehetőségeket is, amelyeken magunk is részt kívánunk venni. Nem csak az Egyeztető Fórum, hanem a hazai RMGE tagjaként is, amelynek az elnöke, Sebestyén Csaba az államelnöki mezőgazdasági tanácsadótestületnek is a tagja. Mi, a gazdaszervezetek ezután nagyobb beleszólást kívánunk elérni a saját sorsunk alakításába a hazai, az anyaországi, illetve a Kárpát-medencei 8 országban működő gazdaszervezetekkel megkötött, közel 100 együttműködési szerződés jóvoltából.
– Milyen gazdafórumokat terveznek idén?
– Erről inkább azután nyilatkoznék, miután visszatérek a jelzett, február 5-i, budapesti találkozóról, ahol egyeztetjük a Kárpát-medencei Egyeztető Fórumhoz kapcsolódó rendezvényeinket. Az eddig meghonosodott fűszerpaprika, illetve gazdafórumokat, a Magyar–magyar Gazdatalálkozót idén is meg kívánjuk szervezni. Tudtommal a budapesti tanácskozás egyik témája, a kendertermesztés újbóli felvirágoztatása lesz, ami új távlatokat nyithat a mezőgazdasági termesztés szerkezetében.
– A terveikhez milyen támogatásokban reménykedhetnek?
– Abban bízunk, hogy az eddigi támogatásformák folytatódnak, de tudtommal a kistérségekben tervezett gabonatárolók építése az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat. A sikerhez azonban köszönettel, továbbra is számítunk az RMDSZ megyei szervezetének, a sajtónak a támogatására, de az önszerveződés is szükséges. Tekintve, hogy legkevesebb 5 taggal létre lehet hozni gazdakört, e lehetőséget a szórványtelepüléseknek is ajánljuk, hiszen csak ott tudunk segíteni, ahol gazdaköreink működnek.
– További sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 13.
Ghibus diákok vetítettek a vasútállomáson
Az RMDSZ által meghirdetett Örökségünk őrei elnevezésű programban részt vevő O. Ghibu Elméleti Líceum tanulói tegnap a vasútállomáson powerpointos bemutatót tartottak az ott várakozóknak, amelyben bemutatták a kolozsvári vasútállomás történetét.
A Donát negyedi iskola magyartanárától, Andreica-Győri Karolától megtudtuk: miután a vasúttársaságtól megszerezték a lebonyolításhoz szükséges engedélyeket, a gyerekek nagy kedvvel dolgoztak. – Az örökbefogadási akció célja a figyelemfelkeltés. Az állomás főépülete műemlék, amelyet úgy használunk, hogy nem is vesszük észre. Kiderült: sokan még azt sem tudták, hogy 1944-ben bombázták Kolozsvárt és az állomás épületét. Ma a diákok szórólapokat is osztogattak az állomás környékén, amelynek célja az épület iránti érdeklődés felkeltése volt. A közeljövőben pedig egy villámcsődületet szervezünk, szintén hasonló céllal – magyarázta a pedagógus. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Ismeretlen tételekkel bővül a „veszélyes” épületek listája
Tegnap a Deák Ferenc utca egyik szecessziós épületét „tisztogatták”
Feltartóztathatatlanul zajlik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sürgősségi jellegűnek minősített „homlokzat-tisztogató” akciója: tegnap a Deák Ferenc utca 42. szám alatti, gyönyörű szecessziós bérház volt soron.
Az épület nem szerepelt a Horváth Anna alpolgármester által hétfőn rendelkezésünkre bocsátott, 18 tételes jegyzékben, a tűzoltók és a városháza műszaki osztálya pedig csak az adott munkanap kezdetén kapnak rendeletet arról, hova kell kiszállniuk, így nem tudni, melyik történeti épület következik. A városháza biztosított ugyan a helyszínen műszaki felügyeletet, de az odafigyelés, a műemlékvédelmi szakértelem ezúttal is hiányzott: a tűzoltócsákány ütései nyomán leomló vakolatdarabok a homlokzat kariatidáira is ráhullottak, a finoman ívelt oromzatok elemeit megbontották, helyenként a tégláig csupaszították. A helyi rendőrség elkötelezetten biztosította a helyszínt, közel sem engedte az épület sorsa iránt érdeklődőket.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
A felnőttben is ott van a gyermek – Rendhagyó irodalomóra KAF-fal
Nyitott, érdeklődő fogadtatás, őszinte kérdések, jól megírt és felolvasott házi feladatok, szépen előadott versek, megzenésített szövegek – így jellemezhető röviden a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium negyedik osztályában kedd délelőtt tartott rendhagyó irodalomóra, ahová Kovács András Ferenc költőt hívta meg Pop Ágnes tanítónő.
A Kossuth-díjas költőt, a Látó folyóirat főszerkesztőjét (képünkön) először Bálint István iskolaigazgató köszöntötte, aki kiemelte Pop Ágnes tanítónő évekre visszanyúló kezdeményezésének jelentőségét is – hiszen Kovács András Ferenc nem az első irodalmár volt, akit a pedagógus elhívott diákjaihoz.
A gyerekség lényege
A rendkívüli magyaróra a házi feladatok ismertetésével vette kezdetét. A negyedik osztályos tanulóknak köszöntőt kellett írniuk Kovács András Ferenchez. Néhányan fel is olvasták a fogalmazásaikat, amelyekből kiderült, hogy melyik a kedvenc KAF-versük, vagy miért örvendenek, hogy ilyen jeles vendég érkezik az osztályukba, sőt még egy rövid verselemzés is elhangzott.
Pop Ágnes elmondta, közös megegyezéssel előre hozták a magyar kultúra napját (január 22.), hogy „az egyik legnagyobb magyar költővel” ünnepelhessék azt meg. Miután valamennyi gyerek elmondott egy-egy verset, László József furulyatanár irányításával pedig énekeltek és zenéltek is, a meghívottnak adták át a szót. A költő negyedik vagy ötödik alkalommal vett részt abban az osztályteremben hasonló rendezvényen, mint mondta, mindig más és más arcokat lát, és az utcán is megszólítják néha azzal, hogy „ismerem a költő bácsit, a Pop Ágnes tanító néni osztályában találkoztunk”.
A felnőttben mindig ott van a gyermek – mondta Kovács András Ferenc, aki azt is elmagyarázta a hallgatóságának, hogyan is van ez, hol rejtőzik a „gyerekség lényege”? „Szívben, fejben, agyban? Vagy tán a szemben, a pillantásban, a mozdulatban, az emlékezetben? Mindezekben benne lehet a gyermeki lény, ahogyan a nyitottságban, a kedvben, a humorban, a kacagásban, abban, ahogy önmagán tud nevetni az ember” – magyarázta.
Miből lesz a vers?
A gyerekeket sok minden érdekelte a költővel kapcsolatban, rengeteg kérdést feltettek. Például arra voltak kíváncsiak, hogy miért ír olykor álnéven? Miért kezdett írni és hány évesen? Mikor jelent meg az első kötete? Honnan ihletődik a versek megírásakor? Miből lesz vers? Miért ír állatokról? Van-e kedvenc állata, és melyik az? Miért van a gyermekversekben annyi nehéz szó?
Végül egy feladványsort is meg kellett fejtenie a költőnek a gyerekek felkérésére: a kiállított rajzaikról ki kellett találnia, hogy melyik milyen verséből ihletődött, mit ábrázol. A rendkívüli óra egy rövid felolvasással végződött: Kovács András Ferenc a legutóbb megjelent verseskötetéből, az Egerek könyvéből olvasott fel három verset.
Érdeklődésünkre, hogy milyen hozadéka van egy ilyen magyarórának, Pop Ágnes elmondta, az olvasás megszerettetését szolgálja elsősorban. Szerinte a gyerekek attól a költőtől vagy írótól, akit személyesen is megismernek, sokkal többet és sokkal nagyobb kedvvel olvasnak. Kovács András Ferenc úgy fogalmazott, hogy számára is élmény egy-egy ilyen találkozó, ahol a gyerekek nyitottak, érdeklődőek és őszinték.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 13.
Ki vezeti Romániát?
A kommunista diktatúra bevezetése Romániában is szükségessé tette egy olyan titkos szervezet létét, amely a rendszer megszilárdításához szükséges lépéseket kiterveli, megszervezi, végrehajtja és felügyeli. Így hozták létre 1948-ban az idők során hírhedtté vált Securitatét, vagyis a román titkosrendőrséget. Annak tudatában pedig, hogy a diktatúrák létét a félelem biztosítja, ennek gerjesztését és fenntartását határozták meg hivatásaként. 
Nem véletlen tehát, hogy az ország vezetésének 1965-ben történt megszerzése után Nicolae Ceauşescu is a Securitate szolgálatait vette igénybe hatalma megtartása érdekében. Ezért szilárdulhatott meg és teljesedhetett ki Romániában a személyi kultusznak egy sajátos, ceauşizmusnak nevezett változata, melynek legfőbb jellemzői a félelem- és gyűlöletkeltés, a lelki és fizikai terror, a nyomor és nélkülözés, illetve a félrevezetés és hatalmi gőg voltak. A besúgók hadának, illetve a rendelkezésére bocsátott anyagi javaknak és szellemi eszközöknek köszönhetően a titkosrendőrség bárkiről bármit megtudhatott, így végül a tényleges hatalmat ők kezdték gyakorolni megbízóik helyett. Az 1989-es fordulat után ez a hatalom ideiglenesen kicsúszott a kezükből, azonban eszközökben nem válogatva hamarosan visszaszerezték, és az általuk összetákolt látszatdemokrácia leple alatt azóta is a kezükben tartják. 
Ezt a célt szolgálták és szolgálják a Marosvásárhelyen kiprovokált etnikai összecsapások, a bukaresti bányászjárások, a folyamatos magyarellenes hangulatkeltés, de a román hatóságoknak és erőszakszerveknek a megalázásunkra irányuló megnyilvánulásai és intézkedései is. Hiszen amíg mi egymásnak feszültünk, addig a feloszlatott Securitate ügynökei szép lassan vissza- és beszivárogtak a politikai, gazdasági és tudományos élet, illetve pénzintézetek vezető köreibe, s megszerezték azok irányítását is. Ideje lenne hát rádöbbeni magyarnak és románnak egyaránt, hogy ismét egy nagy átverés szenvedő alanyai vagyunk, és azok is maradunk, amíg közös erővel el nem mozdítjuk tisztségeikből a minket kiszipolyozó háttérhatalom képviselőit.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 13.
Elutasított bejegyzés
Betiltották Székelyföld népszerűsítését 
A Hargita Megyei Törvényszék elutasította a Székelyföld turisztikai népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését, mivel – az indoklás szerint – Székelyföld hivatalosan nem létezik. Az esetet a Csíki Hírlap szellőztette meg.
Tavaly novemberben kezdeményezte a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület, amelyek Székelyföldet turisztikai úti célként igyekeznek népszerűsíteni itthon és külföldön. A Hargita Megyei Törvényszék az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. A tárgyaláson az ügyész úgy érvelt, a Székelyföld szó alkotmányellenes. „A jogászunk azt kérdezte, mivel turisztikai úti célokkal nem foglalkozik az alkotmány, hol sértjük ezt meg? A bírónő meglepő módon azt mondta, ha vállaljuk, hogy kivesszük ezt a szót a statútumból, akkor ad még egy kis haladékot, hogy megváltoztassuk” – számolt be az előzményekről ifj. Nagy Benedek, a szövetség alelnöke.
A Hargita Megyei Törvényszék végül a szövetség bejegyzését elutasította. Az ítélet indoklása szerint Székelyföld nevű területi szervezeti egység nincs. Az ítélet idézi az alkotmányt, és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. Mindezt a tárgyaláson elnöklő Szikszai Enikő csíkszeredai bíró írja alá. A kérelmezők az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 13.
Váradon hallgatták ki Pontát és Govort is
A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi kirendeltségén hallgatták ki kedden a PSD-s Victor Ponta exminiszterelnököt és volt pártelnököt, jelenlegi parlamenti képviselőt. Szatmári párttársa, Mircea Govor a gyanúsított, aki immár Váradon van letartóztatásban.
Nagyváradon járt Victor Ponta, de a régebben szokásostól eltérő minőségben. A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltségén hallgatták ki ugyanis, szatmári párttársa, a PSD-s Mircea Govor korrupciós ügyeiben. Govor a Szatmár Megyei Tanács volt elnöke és jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke, és tavaly december 23-a óta előzetes letartóztatásban van. Hat rendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják.
A tanú
Ebben az ügyben Pontát tanúként hallgatta ki a DNA. Azért a váradi kirendeltségén, mert ehhez a területi képviselethez tartozik Szatmár is, ahol Govor ténykedett. Victor Ponta kedden délelőtt másfél órát töltött a DNA itteni székhelyén, kijövetelekor pedig csak annyit mondott, hogy tanúként hallgatták meg, az ügyről magáról nem nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy „erről többet csak az ügyészek mondhatnak önöknek”. A DNA ügyészei azt próbálják kideríteni, milyen szerepet játszott Ponta, aki akkoriban a PSD elnöke volt, abban, hogy megmenekítsék a büntetőjogi felelősségre vonástól Ovidiu Silaghi parlamenti képviselőt, aki akkoriban iratkozott át a PNL-ből a PSD-be. Ovidiu Silaghi 2014 elején lépett be a PSD-be, és indult a szatmári időközi képviselőválasztáson, hogy parlamenti mentelmi jogot szerezve így ússza meg a felelősségre vonást amiatt, hogy amikor még szállításügyi miniszter volt, 200.000 eurónyi kenőpénzt kapott egy ügyben, Nelu Iordache vállalkozótól. Ovidiu Silaghi ezen menekülési próbálkozását a Szatmár megyei PSD-elnök, azaz a mostani gyanúsított, Mircea Govor nagyban segítette, ez utóbbi intézte ugyanis azt, hogy a megyei PNL-elnök Silaghit a PSD fogadja, és indítsa a választáson. A DNA ekkor már rajta volt az ügyön, és kérte Silaghi európai parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, ezért a hazai parlamentbe akarták bemenekíteni. Ugyanis a szatmári időközi választás során egyszerre tartották ott a romániai parlamenti és az EP-választást – és ha már Silaghi ellen az EP-nél próbált eljárni a DNA, a politikus a hazai parlamentbe bejutva akarta lenullázni az ügyet, hogy elölről kelljen kezdeni a mentelmi jogának felfüggesztését is. Govor egy telefonbeszélgetésben még el is ismerte, hogy ő intézte Silaghi „megmentését”. (Később amúgy Silaghi a PSD-t is elhagyta: 2014 augusztusában Călin Popescu Tăriceanu új pártjába lépett át, ahol alelnöknek is megválasztották, már a párt alakuló kongresszusán.)
Visszaéléssel gyanúsítják
Silaghi manővereinek segítése miatt most a Korrupcióellenes Ügyosztály most befolyással és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja a PSD-s Mircea Govort. Emellett más ügyek miatt is eljárnak ellene, például amiatt, hogy egy község vezetője ellen lejárató kampányt indíttatott a sajtóban, továbbá amiatt, hogy a szatmári pénzügyi hivatalnál nyomásgyakorlással és zsarolással próbálta elérni, hogy pártjának embereit nem szakmai, hanem politikai alapon tartsák meg ott, valamint egyik rokonát alkalmazzák is ott, emellett egy közbeszerzésen nyertes cégtől azt kérte, hogy a befolyó összeg egy részét az általa ellenőrzött vállalkozásnak juttassa, ellenkező esetben sajtóbeli leleplezéseket ígért a nyertes cég közbeszerzéseket kijátszó húzásairól, és így 124.800 lej illegális haszonra tett szert, amely megszerzésekor le is állíttatta a sajtókampányt, egy másik esetben pedig a munkaügyi hivatalnál tiltatta meg, hogy az általa politikai alapon támogatott vállalkozónál büntessenek szabálytalanságok miatt. A DNA ezek alapján olyan akciókkal gyanúsítja, amely tettek illegális hasznot hajtottak neki, vagy más személynek – ez egyből két bűncselekmény; továbbá a nyomásgyakorlás során elkövetett, minősített zsarolással, ami a Büntető Törvénykönyv szerint további négy tételre osztható bűncselekmény. Ezen ügyek közül tehát a Govor-Silaghi ügyben járt Váradon Victor Ponta is, akinek olyan kérdéseket tettek fel a DNA-nál, hogy milyen szerepe volt akkori PSD-elnökként Ovidiu Silaghi ügyének intézésében, a PSD-be való átléptetésében és parlamenti képviselői jelölésében. Váradról való távozásakor Ponta nyilatkozatokat nem adott, mindössze arra a kérdésre felelt, hogy segítette-e Silaghi megmentését, így reagálva, mielőtt autóba ült: „Meg tudok én menteni valakit?” Az ügyiratban egyébként a PSD mostani országos elnökének, Liviu Dragneának a neve is szerepel. Utóbbit már kihallgatta a DNA, szintén tanúként.
Váradon van
Maga Mircea Govor, az ügy egyik kulcsembere egyébként már maga is Nagyváradon van, mégpedig egyelőre rács mögött. A Szatmár Megyei Tanács volt elnöke, jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke előzetes letartóztatásban van tavaly év vége óta, és ezzel kapcsolatban azt a döntést hozták, hogy Szatmárról a Bihar megyei rendőrség fogdájában helyezik át. Ez most hétfőn meg is történt. Tegnap pedig Govor újra kihallgatáson volt, a DNA itteni, területileg illetékes képviselői előtt.
Szeghalmi Örs. erdon.ro
2016. január 13.
Várad folyóirat: író-olvasó találkozók, novellapályázat
A Várad kulturális folyóirat megvalósításairól, közös tervekről számolt be Szűcs László főszerkesztő, Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és Tasnádi-Sáhy Péter szerkesztő.
Megjelent mind a Várad folyóirat, mind a Biharország havilap tizenkettedik száma, és megszervezték mind a tíz tervezett Törzsasztal-estet a Várad kulturális folyóirat égisze alatt, mondta el Szűcs László főszerkesztő a keddi sajtótájékoztatón. A Törzsasztal rendezvények során Cserna-Szabó András, Kántor Lajos, Kun Árpád, Sándor Iván, a Varadinum keretében Szabó T. Anna, majd Tompa Gábor, Spiró György, Boldizsár Ildikó, Kerékgyártó István, Szijj Ferenc találkozott a közönséggel, most pénteken pedig Györe Balázs magyarországi költővel, íróval találkozhatnak az érdeklődők.
Visszatérők
Ami pedig a többi idei meghívottat illeti: február 12-én Térey János, március 15-én Tóth Krisztina, április 15-én Csaplár Vilmos, egy nappal később pedig, a Varadinum keretében Darvasi László látogat majd Váradra. Május 15-én a Gács Anna – Csuhai István házaspár lesz a Törzsasztal vendége, június 10-én pedig Schein Gábort látják vendégül. A meghívottak közül többen visszatérő vendégek, mások pedig – mint például Tóth Krisztina és Schein Gábor a Törzsasztal közönségének kérésére jön el.
Amint Szűcs László megjegyezte, különösen az ismert írók esetében jó előre meg kell beszélniük a programot, s ezt rendszerint idejében közzé is teszik, hogy elkerüljék a párhuzamos rendezvényeket – de ezt mégsem valósul meg mindig.
A Varadinum rendezvénysorozaton is aktívan vettek részt – megemlítette többek között a Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve megjelentetését, Makk Károly filmrendező váradi találkozóinak megszervezését, Szabó T. Anna költő, műfordító meghívását, találkozását a gyerekekkel a Varadinum keretén belül.
Kifutópálya lehet
Nagy érdeklődés kísérte a Könyvmaratont is, melyen belül egyebek mellett két saját kiadású könyvet is bemutattak – Fábián Sándor verseskötetét és Tóth Ágnes gyermekvers-kötetét. Két pályázatuk is volt, a Tudomány kertje keretén belül tanulmányokat jelentettek meg a Várad folyóiratban, ezenkívül megszervezték a Tabéry Géza novellapályázatot, melyre sokan jelentkeztek, s melyet az idén is folytatnak. Ezzel kapcsolatban Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem magyar nyelv és irodalomtudomány tanszékének adjunktusa elmondta: az idén a novellapályázat címe Történet, töredék, ének, s számítanak rá, hogy minél többen bekapcsolódnak, szeretnék, ha egy olyan fórummá válna ez a rendezvény, ahol a fiatalok kipróbálhatják magukat. Szűcs László hozzátette: nagy sikerélményt nyújthat a fiataloknak, akár kifutópálya is lehet egyik másik szerző számára. A későbbiek folyamán egy esszépályázatot is meghirdetnek majd, tette hozzá. Megújult a biharmegye.ro weboldal, s idei terveik közé tartozik a nagyvárad.ro portál vonzó kulturális portállá való átalakítása. Folytatni szeretnék a Biharország estek megszervezését Berettyóújfaluban. Szűcs László személyi veszteségeikről is szólt: elhunyt Barabás Zoltán költő, a folyóirat egyik alapítótagja, Anamaria Pop műfordító, Lászlóffy Csaba kolozsvári költő, valamint Tuduka Oszkár, aki első sorban a Biharországban közölt.
Élő Várad
Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad folyóirat irodalmi szerkesztője egy új rendezvénysorozatról számolt be, ennek első eseményét február 5-re tervezik. Az Élő Várad című rendezvény során első sorban pályájuk elején lévő, fiatal, kevéssé ismert váradi szerzők részvételével szeretnének közönségtalálkozókat szervezni, „hogy kiderüljön, az alkotó szemszögéből milyen lehet Váradon létezni, alkotni, milyen lehetőségek léteznek az irodalom e rejtett centrumában. Mert ugyan az irodalom, a művészet oszthatatlanul és egyetemesen emberi, mi ebben az univerzalitásban letűzzük a zászlót és ezt Váradon tűzzük le” – mondta a szerkesztő. A meghívottak között jelenleg Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsi, Mihók Tamás, Mátyás Zsolt szerepel. „Szeretnénk bevezetni a társadalomba az első bálozókat” – jelentette ki Tasnádi-Sáhy Péter.
Neumann Andrea. erdon.ro