Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. december 29.
Sepsiszentgyörgy megszavazta az érvénytelenített városzászlót
A háromszéki megyeszékhely önkormányzata kedd délutáni ülésén újra megszavazta a város zászlóját. A kék-arany színű lobogón a város címere szerepel. Ez ugyanaz a zászló, amit már 2008-ban is elfogadott az önkormányzat, de a prefektúra megtámadta és a bíróság érvénytelenítette azt.
Sztakics Éva alpolgármester a keddi tanácsülésen rámutatott, hogy a korábbi jogszabály szerint sem volt tilos a városzászló elfogadása, de most egy új törvény szabályozza, hogy a települések elfogadhatnak saját lobogót.
Sepsiszentgyörgy zászlóját Szekeres Attila István heraldikus készítette el több változatban, amelyet korábban közvitára is bocsátottak. A zászlótervek szerint a kék-arany színű alapon a városcímer, a másik változatokon pedig a város 1509-es pecsétjén szereplő jelmondat, a Christus Spes Mea (Krisztus a reménységem) szerepel alul vagy felül.
Volt, aki módosítást kért
A közvita során a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és egy nyugalmazott rendőrtiszt nyújtottak be módosító javaslatokat. Ezek a zászló négy sarkába különböző román szimbólumokat, így dák zászlót, román népviseletet, ortodox keresztet és kenyeret szerettek volna elhelyezni.
A keddi tanácsülésen Rodica Pârvan szociáldemokrata párti tanácstag dühösen szólalt fel a zászló elfogadása ellen, és sérelmezte, hogy őt nem képviseli a lobogó. Diszkriminációt és jogfosztást emlegetett, kifejtette, hogy ő 1987 óta él Sepsiszentgyörgyön, ahová a szomszédos Brassóból költözött, tanárként több nemzedéket is felnevelt, adót fizet és mégsem talál magára a zászlóban. Ugyanakkor azzal vádolta meg a heraldikust, hogy utasításra dolgozott.
Szekeres Attila István heraldikus a tanácsülésen kikérte magának a sértegetést, és kifejtette, hogy Pârvan asszony mégsem lehet beletervezni a zászlóba. Hozzátette: a város zászlóját a hivatalosan is elfogadott címerből kiindulva tervezte, amelynek pajzsmezeje kék-arany színű. A heraldikus érvelése szerint a zászló nem történelemkönyv, földrajzi atlasz, vagy statisztikai kimutatás, de a szociáldemokrata tanácsost nem tudta meggyőzni.
A Nemzeti Liberális Párt képviselője, Mădălin Guruianu azonban megszavazta a lobogó tervét, és kifejtette, hogy a címerben levő Szent György lovag ortodox szimbólum is, ezért ő magára talál a sárkányt legyőző lovag alakjában. A sepsiszentgyörgyi városzászlót még el kell fogadnia az Országos Heraldikai Bizottságnak és kormányhatározattal kell hivatalosítani.
maszol.ro

2015. december 30.
Helyettesítik a távozó orvosokat
Van és lesz is orvoshiány a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, de az intézmény menedzsere szerint idővel mindig sikerül pótolni az elvesztett szakembereket. Idén sem volt ez másképp, új rezidensek és szakorvosok érkeztek a régiek helyére.
„Vannak még osztályok, ahol elkelne néhány orvos, de azt mondhatom, hogy jelenleg megfelelő számú rezidensünk és szakorvosunk van” – fogalmazott Demeter Ferenc, a kórház menedzsere. Megtudtuk, hogy az év során felmondott két rezidens orvos a kardiológiai osztályról és öt szakorvos a neurológiái, intenzív, kardiológiai, pszichiátriai és sürgősségi osztályokról, illetve mellettük még nyugdíjba ment két radiológus Az újonnan érkezők sorába tizenhárom rezidens orvos és tizenegy szakorvos tartozik, akik többek között az intenzív, neurológia, kardiológia és a sürgősségi osztályokon tevékenykedtek. Egyébként az idén munkába állottak között egyaránt vannak román és magyar ajkúak, többségükben Hargita megyeiek, de érkeztek orvosok a környező megyékből, sőt Magyarországról is – tudtuk meg. Jelenleg az ideggyógyászaton, az intenzív és a sürgősségi osztályokon volna még betöltetlen hely szakemberek számára.
Demetert arról is kérdeztük, hogy a jelenleg szabadságát töltő – korrupciógyanú miatt egy ideig a munkától eltiltott – Csíki Csongor onkológus jövőben folyatja-e munkáját a kórház onkológiai osztályán, mivel értesüléseink szerint a szakorvos elhagyni készül az intézményt. Kitérő választ kaptunk: „Bármi bármikor lehetséges. Az óhajától és körülményektől függ, hogy itt dolgozik-e tovább. Nem tudok ehhez hozzászólni.” Kérdésünkre hozzátette, hogy van kolléga az onkológián, aki helyettesítheti. Csíki Csongort is felkerestük, aki a következőképpen nyilatkozott: „Van alapja a hírnek, de erről nem szeretnék beszélni.”
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Esztendőforduló vendégházainkban
Nem tehetjük, hogy bezárjuk vendégházainkat szilveszter estéjén és újévkor – hallottuk több panzióstól –, ugyanis visszatérő vendégeink óhajtanak nálunk kikapcsolódni és köszönteni az előttük álló újabb esztendőt. Begyújtunk, készülünk, s már összeállítottuk a kínálmációs lapot is. Vannak azonban újabb keletű szokások is, amikor a szorosabb rokoni vagy éppen az összeszokott baráti kör akar-kér közös óesztendei mulatságot. Ne készülődjetek – üzenik –, kosaras buli lesz, hozunk mi mindent, összekínálkozunk, mint a kosaras bálokon! Nem tehetjük, hogy bezárjuk vendégházainkat szilveszter estéjén és újévkor – hallottuk több panzióstól –, ugyanis visszatérő vendégeink óhajtanak nálunk kikapcsolódni és köszönteni az előttük álló újabb esztendőt. Begyújtunk, készülünk, s már összeállítottuk a kínálmációs lapot is. Vannak azonban újabb keletű szokások is, amikor a szorosabb rokoni vagy éppen az összeszokott baráti kör akar-kér közös óesztendei mulatságot. Ne készülődjetek – üzenik –, kosaras buli lesz, hozunk mi mindent, összekínálkozunk, mint a kosaras bálokon!
Oltfejben Sepsibükszádon a Sólyomkő Panzió, a Sólyomkő kulcsosház kapui nyitva lesznek óesztendő estéjén és az új év első napjaiban. Amiként azt Szakács István tulajdonos elmondta, egy belföldi baráti társaság úgy határozott, hogy itt töltik a szilvesztert, s így előreláthatóan mind a két egységben telt ház lesz. Hasonlóan alakul az esztendőforduló a helybeli Anna Panzióban is – tudtuk meg a háziaktól, ugyanis ott is régi visszatérő vendégek ünnepelnek, akiket nemcsak a megszokott hely és a ház konyhájának jó ízei, hanem a sajátosan székely vendégszeretet is csábít. A vendégfogadók abban reménykednek, hogy kegyes lesz a Fennvaló, és akkorra talán fehér lepellel borítja majd be a Nagy-Csomád alatti tájat. Szakácsék kulcsosháza ugyanis kimondottan a Csomád fenyveseinek lába alatt áll. Ha igény lesz rá, a szűkebb, avagy a tágabb környék általános érdeklődésre számot tartó látnivalóiról, turista-érdekességeiről is tájékoztatni tud a vendégfogadó. Alsó-Háromszéken sem lesz zárva néhány vendégház kapuja-ajtaja. „Nálunk, az árkosi Ezüstfenyő Panzióban visszatérő régi vendégek, összetartozó csoport fogja bevárni az ó- és az újévet – mondta Karda Gabriella tulajdonos és vendégfogadó –, akik bár az ország legkülönbözőbb vidékein élnek, de a rokoni és a baráti kapcsolatok révén nálunk szokták tölteni a szilvesztert. Már december 30-án megérkeznek és amolyan kosaras-mulatságot rendeznek, így a mi dolgunk is kissé könnyebb lesz, mert magukkal hozzák kedvenc ínyencségeiket. Én természetesen gazdag estebéddel, amolyan meleg vacsorával várom, ez itt a ház hagyományos kínálata. Vendégeim itt akarnak maradni az új esztendő két első napján is. Nálam válogatni lehet a szobák és alvóhelyek között, elkerülendő az esetleges vitát, vendégeink szokták maguk között azt szétosztani.” Alkalmi kirándulási ajánlatra is vállalkozik Karda Gabriella. Már régi hagyomány, hogy újesztendő napján vendégei ellátogatnak a Szent Anna-tóhoz, másodnapján pedig Árkoson fognak részt venni egy ragyogóan szép lovasúton a közeli erdőben, a helybeli Barabás-lovarda jóvoltából. Az időjárás függvényében lesz szekeres vagy szános kiruccanás is. Ilyenkor menő a zsíros kenyér és forralt bor. Fényben fog úszni az eresztevényi ötcsillagos Benke-kúria. Telt ház lesz itt is – tudtuk meg Rancz Lajos tulajdonostól. A rangos idegenforgalmi egység szilveszteri rendezvényét nyilván a tehetősebb anyagiakkal rendelkező kül- és belföldi vendégek veszik igénybe. Élő zenés és a székely konyhaművészet választékos ételeiből álló szilveszteri vacsorával várják őket. Az udvaron álló Gábor Áron-mellszobor és a szobák falain látható dokumentum jellegű egykori fotokópiák, melyek egy ma élő Benke-ivadék ajándékai, felidézik a vendégben a forradalmi idők ágyúöntő tüzérőrnagyának legendás emlékét. Temetése előtt ugyanis ennek a kúriának a pincéjében rejtegették holttestét az állandó jelleggel csatározó ellenség elől. Az új esztendőben bővülni fog az egység kínálata – mondta a tulajdonos –, ugyanis a világhálón is elérhető lesz bárki számára az a gazdag turisztikai ajánlat, a látnivalók és rangos, kimondottan háromszéki, de a tágabb környék idegenforgalmi objektumai is, amelyekhez szakavatott idegenvezető kíséri majd el az érdeklődő vendégeket. Lehet, úgy döntöttek az égiek, akár a globális felmelegedés, akár a most különösebben alakuló klimatológiai esztendővég miatt, hogy sem fehér hólepel, sem pedig jégpáncél nem örvendezteti meg az ünneplőket. Igaz ez a Besenyői-tó környékére is, ahol idén a tó falu felőli partszegélyen a Panoráma Panzióban is terített asztal mellett várják be a ki tudja mit hozó újévet a vendégek. Miként azt Pap Csaba tulajdonos elmondta, csak a szobákat, a fűtést, a világítást, a kellemes környezetet, a terítékeket, a szükséges díszítést állják, az ünnepi étkeket a baráti csoportok viszik magukkal. A legendás Rétyi Nyír környékén is lesznek év végi vendégek. A Pálma Panzióban ez az év a bővítésé volt: újabb facsemetékkel pótolták az elöregedett környékbeli fákat, felújították a zárt, fűtött és a nyitott teraszt is. Látogatásunk idején volt még néhány szabad hely, de minden bizonnyal a festői táj, a jó levegő, a székely konyha, a közeli Sepsiszentgyörgy látnivalói, a kovásznai borvíz idén is ide csalogatja majd a visszatérő látogatókat. Az Alvégen,
Bikfalván, a bodzafordulói hegyeket borító erdők lábánál, a Mókus Panzióban is szilveszterező vendégek töltik az év végét és az új esztendő első napjait. Itt egy bukaresti csoport bérelte ki a szobákat és a konyhát is – tudtuk meg Ráduly Helénke tulajdonostól, aki meleg vacsorával, az idegenek számára bizonyára ismeretlen tormás levessel és kolbásszal körített töltött káposztával fogadja a vendégeket, a óesztendei és újévi étkeket azonban a vendégek saját maguk készítik el. A szintén bikfalvi Téglás Panzióban is telt ház lesz. Fővárosi és brăilai vendégek foglaltak szállást. „Nem a zajos Prahova völgyébe vágyunk – idézte őket Szabó Róbert társtulajdonos, kerüljük a manelés zajokat, itt a kiváló levegő, a gyógyító csend és hát a helyi ételeket kínáló székely konyha fogad. Öt napig akarunk itt tartózkodni.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki siker (Istennel a hazáért és a szabadságért)
Tizenhat magyarországi, felvidéki és erdélyi (köztük öt háromszéki) csapat vett részt a Gyöngyök és gyémántok – Istennel a hazáért és a szabadságért műveltségi vetélkedő szegedi döntőjén december 12-én.
Ez a rangos vetélkedősorozat, mely 14. állomásához érkezett, az európai történelem megismerését, nemzeti hagyományaink ápolását, kulturális örökségünk megőrzését és továbbadását tűzte ki céljául, vallja Fodorné Dóda Katalin, a szegedi Rókusi Általános Iskola tanárnője, a verseny megálmodója és főszervezője. Ebben a tanévben, II. Rákóczi Ferenc halálának 280. évfordulója kapcsán, az általa vezetett szabadságharc szolgáltatta a történelmi keretet. A VII–VIII. osztályos tanulókból álló négyfős csapatok elméleti és gyakorlati feladatok során bizonyíthatták felkészültségüket a kuruc kor történelméből, irodalmából, képzőművészetéből. Ezek mellett ügyességi próbákon is összemérték tudásukat (tánc, botforgatás, karikás ostor csergetése, papírszínházi előadás, sziluettportré készítése). Az egész napos vetélkedést a székelytamásfalvi Thury Gergely Általános Iskola Háromszéki íródeákok csapata nyerte meg, harmadik helyen végzett a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapata, a Szabadság vándorai. A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola két csapatot is indított: a Székölykek hetedik, a Petőfisek tizenharmadik helyezést ért el. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum Pokolsár nevű csapata nyolcadik lett. A háromszéki diákok példamutató helytállása jogosan vívta ki a szervezők elismerését.
Varga Csilla

A gyalui egyezmény (1541. december 29.)
1541. december 29-én kötötte meg Fráter György váradi püspök, a keleti magyar királyság kincstartója a gyalui egyezményt az I. Ferdinándot (ur. 1527–1564) képviselő Serédy Gáspár főkapitánnyal. A szerződésben a barát hozzájárult ahhoz, hogy a keleti királyság Habsburg-uralom alá kerüljön, ezért cserébe azonban azt a fő feltételt támasztotta, hogy a császári hadak foglalják vissza Buda várát.
1541 augusztusában, nem sokkal azután, hogy a Fráter György, Török Bálint és Petrovics Péter vezette védősereg visszaverte a Budát ostromló Roggendorf generálist a város alól, megérkezett I. Szulejmán (ur. 1520–1566) hatalmas serege, melyet maga az oszmán uralkodó vezetett. Ismeretes, hogy augusztus 29-én a szultán találkozóra hívta táborába a Szapolyai-párti magyar nemesek küldöttségét, és a látogatás alatt janicsárjaival csellel hatalmába kerítette Buda várát, ezzel pedig végérvényesen három részre szakította az országot. Szulejmán sátrában aztán megszületett a keleti magyar királyság, mely Szapolyai János (ur. 1526–1540) király fia, János Zsigmond (választott királyként ur. 1540–1570) nagykorúságáig – évi tízezer arany adó fejében – Izabella királyné és Fráter György kincstartó irányítása alá került.
Az újabb tragédia, Buda elvesztése súlyos teherként nehezedett György barát lelkére, aki vélhetően már a lippai Szapolyai-uradalomban, majd Gyulafehérváron az Izabellának átadott püspöki palotában is arról elmélkedett, miként tehetné jóvá az elkövetett hibát. A megoldás év végére született meg a püspök fejében, amikor is követet küldött Ferdinándhoz azzal az üzenettel, hogy hajlandó tárgyalni a keleti országrész átadásáról, a hódoltságon kívül eső területek egyesítéséről. A király követe, Serédy Gáspár és a formálisan Izabella nevében tárgyaló György barát 1541. december 29-én egyezett meg Gyalu várában, titkos szerződésük pedig igen egyszerű feltételeket tartalmazott. A püspök – azon túl, hogy a szepességi Szapolyai-birtokok visszaadásával biztosítani akarta az özvegy királyné és János Zsigmond egzisztenciáját – Buda várának visszafoglalását kérte a keleti királyság és a Szent Korona átadásáért cserébe, ami világosan tükrözte Fráter György szándékait, tudniillik rá akarta kényszeríteni a Habsburgokat arra, hogy minél nagyobb erőt fordítsanak Magyarország felszabadítására, azon ígéret beváltására, amelyet Ferdinánd a koronázáskor tett. Ez a feltétel a Porta alá tartozó keleti országrész számára ugyanakkor abszolút kockázatmentes volt, hiszen bárhogy is alakult a Habsburgok vállalkozásának sorsa, Szulejmán bosszúja minden bizonnyal elkerülte Erdélyt és a Partiumot. Fráter György tehát a gyalui egyezménnyel a lehető legokosabban cselekedett, ugyanis azzal teljes mértékben kihasználta a keleti királyság számára kínálkozó mozgásteret.
A barát végül sikerrel is járt, az országegyesítés lehetősége ugyanis elég vonzó volt ahhoz, hogy 1542-ben Ferdinánd hadjáratot indítson a török ellen, sőt, a dinasztia terjeszkedésének esélye még V. Károlyt (ur. 1519–1556) is arra sarkallta, hogy segédcsapatokat küldjön öccsének. Más kérdés, hogy az 1542-ben, II. Joachim brandenburgi választófejedelem (ur. 1535–1571) vezetésével meginduló hadi vállalkozás még a gyengén erődített Pest falaival sem tudott megbirkózni, miközben a keresztény katonák az út nagy részét dorbézolással és a hadipénztár felélésével töltötték. A gyalui egyezmény megkötése ellenére Szulejmán bosszúja később elkerülte Erdélyt, Fráter György viszont hasznos tapasztalatokat szűrt le az 1542. év eseményeiből, jelesül, hogy a Habsburgok nem rendelkeznek elég erővel Magyarország egyesítéséhez.
Ez a felismerés arra sarkallta a püspököt, hogy – miután elnyerte a rendektől a kormányzói jogkört – hozzálásson az önálló keleti királyság intézményeinek megszervezéséhez, melyek a későbbi Erdélyi Fejedelemség magját képezték. Jóllehet 1542 után megalázó vereségek következtek Ferdinánd számára a magyar végeken, 1547-ben Drinápolyban pedig hasonlóan szégyenteljes békére kényszerült a Portával, egy évtizeddel később Fráter György újra megpróbálkozott az ország egyesítésével, ami közvetett módon az életébe került.
Tarján M. Tamás (Rubiconline)

Interjú – Vonalak ritmusa, harmóniája
Interjú Orth István grafikusművésszel
– Évfordulós év az idei, hiszen 70 évet töltöttél. Ilyenkor összegezni, értékelni szoktunk. Milyen emlékeid vannak 1956-ról, mit jelentett 1989?
– „Ádám” története a végtelen időhöz viszonyítva érzékelhetetlenül rövid – mondjuk egy másodperc töredéke. Ezt oszthatjuk korszakokra, évekre, évfordulókra. Az én anyagi ittlétem eddig 70 esztendő, pontosabban az anyag, amelyben járok 70 évvel ezelőtt kezdett rendszerbe szerveződni, alakulni. A léleknek, szellemnek nincs kora. Semmi sem „vész” el, esetleg átalakul, fejlődik, és ez magában hordozza az időt, illetve függ az időtől. A magyar öntudat, szabadságtudat mindig erősebb volt Európában. Elsőnek léptünk fel az Unió ellen ’56 ban, most is elsőnek morogtunk az új Unió ellen, tíz év tagság után. A mindenkori „vezetés”, hatalom meglegyinti, kizárja vagy lelövi azt, aki ellenszegül; mindaddig, amíg beérik a dolog, és mindenki, de legalább a többség is akarja a reformot, változást. ’56-ban 11 éves voltam. Emlékszem egy felordításra a Kossuth-rádióban: „Tegyétek ki a készülékeket az ablakba, hogy mindenki hallja...” Aztán 89 tájékán kezdte „mindenki hallani...”, és jött a változás. Átfestettük rózsaszínre a civilizációs mesét – kevertünk fehéret a pirosba. Az ördög felépítette nálunk is az ő speciális „körét”, a piacgazdaságot meg a fogyasztói társadalmat. Megszerveztük a pártháborúkat, a „változás” után újra lehet tüntetni, sztrájkolni. De például a parasztnak soha sem jutott eszébe, hogy sztrájkoljon, most is látástól vakulásig dolgozik, hogy etesse a társadalmat, a sztrájkolókat, akik éppen tüntetnek az elnök, a király vagy a pártvezér ellen. Neki mindegy, ki ül a „trónon”, tudja, ha nem veti el a magot, nincs lehetőség, nincs esély az aratásra. Mint az igazi értelmiségi. ’89 után is ugyanúgy és ugyanazt csináltam, mint előtte. Csakhogy most mintha egyre kevésbé értékelnék.
Művészi szempontból hogyan osztanád szakaszokra eddigi utadat? Mindenki megél egy szellemi, szemléleti érlelődés folyamatot. Tulajdonképpen te kész formanyelvvel jelentkeztél – deklaráltan a szürrealizmus. Miért éppen a szürrealizmus?
– Egy csepp időben nincsenek korszakok. A „kívülről” szemlélődő keres fogást valakinek a kék vagy rózsaszín korszakán. Persze ragozható a kérdés, a tapasztalatszerzés vagy érlelődési folyamat az idő függvénye – de a tapasztalatszerzésre való képesség már nem! Bennem (és másokban is) egyszerre van jelen egy csomó információ, a mi esetünkben: „kép” mindarról, amit tanultunk, olvastunk, itt-ott láttunk, sőt örököltünk. A jövőbelátó vagy mesélő tulajdonképpen „emlékezik”! Verne sokat mesél olyan dolgokról, amelyeket ő nem, de valamelyik őse valóban látott. Emiatt a „valóban” miatt van a realitáson a hangsúly a szürrealizmus szóösszetételében. Nincs egy meghatározott tér, de ott egyszerre van jelen egy csepp időben a volt, van és talán a holnap. Mikor festünk vagy rajzolunk, ebből a csepp időből határolunk körbe egy részletet.
Szabadság (Kolozsvár)

Később, de nagyobb mértékben nő a minimálbér
Május elsejétől bruttó 1250 lejre nő a minimálbér – döntött a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány. A Ponta-kabinet még azt ígérte, hogy január elsejétől a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelik a juttatást, de Cioloşék szerint ez elhamarkodott lenne, egy hasonló kaliberű intézkedést ugyanis nem lehet hatástanulmány nélkül megvalósítani.
A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői hétfőn késő délután ültek össze, hogy egyeztessenek a minimálbér 2016-os szintjéről olyan körülmények között, hogy csütörtökig dönteniük kellett a kérdésben. Az ülésen a kabinet azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy az összeg 2016. május elsejétől emelkedjen 1200 lejre, ezt pedig azzal indokolták, hogy hatástanulmányra van szükség. A szakszervezetek azonban nem támogatták a javaslatot, és azt kérték, hogy már január elsejétől legyen 1200 lej a kötelezető legkisebb munkabér.
Tüntetést helyeztek kilátásba
Az érdekvédelmi szervezetek tiltakozó megmozdulásokat is kilátásba helyeztek, amennyiben nem tesznek eleget kérésüknek. Ezt Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke szögezte le hétfő este, miután véget ért a megbeszélés. Az alkalmazottak képviselője egyúttal arról is beszélt, hogy meglátásuk szerint a hatástanulmánynak akkor sincs értelme, ha májustól nő csak a minimálbér, mivel a vonatkozó döntést még az idei év utolsó napjaiban meghozza a kormány. „Hatása lehetne viszont arra, hogy milyen megsegítő intézkedéseket hoznak egyes tevékenységi ágazatokban például az adópolitika, a munkahelyteremtés vagy az európai uniós programok kapcsán. De az elemzés elkészítését tulajdonképpen nem indokolja semmi, ha már megszületett a döntés a minimálbérről” – fejtette ki Hossu az egyeztetések után.
A szakszervezeti elnök arról is beszámolt, hogy egy másik javaslatuk szerint, amennyiben mégis csak májustól emelik a juttatást, az összeg legyen 1275 lej, hiszen így az év során megtérülne a kiesés, amely annak nyomán keletkezi, hogy az év első négy hónapjában a minimálbér 1050 lej marad.
Elégedettek az alkalmazottak
Hossu leszögezte: a jelenlegi kormánynak „nincs oka arra, hogy diszkriminálja az üzleti szféra 3 millió alkalmazottját, akik közül 1,3 millióan minimálbérből élnek”. Kijelentésével arra utalt: az már bizonyos, hogy a közalkalmazottak már januártól több pénzt vihetnek haza a parlament által korábban elfogadott intézkedéscsomagnak köszönhetően. A minimálbérre vonatkozó kompromisszumos megoldás megszületését követően Hossu elégedetten nyilatkozott a Mediafax hírügynökségnek. Ugyanakkor elmondta, a dokumentum – az előző évektől eltérően – immár nem különbözteti meg a közalkalmazottakat olyan értelemben, hogy a garantált minimális juttatás a közszférában is alapfizetést jelent.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a 2016-os állami költségvetés elfogadását követően úgy nyilatkozott: a kormánynak év végéig kell döntést hoznia a minimálbérrel kapcsolatban. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ezt megelőzően azt kérte a kormánytól, hogy jelölje meg, mikor és milyen mértékben készül emelni a minimálbért még a költségvetés elfogadása előtt. Mint fogalmazott, ez az általa vezetett alakulat „határozott kérése". Erre azonban nem került sor. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke ugyanakkor úgy nyilatkozott, a liberálisok informális tárgyaláson vettek részt a kormány tagjaival, amelyen kérték, hogy a minimálbér emelését vizsgálják párhuzamosan a munkára kivetett adó csökkentésének lehetőségével.
Csak Bulgáriában rosszabb
A munkaügyi felügyelőség főfelügyelője, Dantes Nicolae Bratu elmondása szerint egyébként december 11-én 1 402 329 személy dolgozott az 1050 lejes minimálbérért, és további 129 950 személynek volt 1200 lejes fizetése. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint ugyanakkor a jelenlegi, 218 eurós romániai legkisebb garantált fizetés a második legalacsonyabb az Unióban, nálunk rossza helyzetben csak a bolgárok vannak a maguk 184 eurójával.
A legnagyobb minimálbért a Benelux államokban biztosítják: Luxemburgban 1923 euró, míg Hollandiában és Belgiumban 1502 euró. Németországban eközben 1473 euró, Franciaországban 1458 euró, de Spanyolországban már „alig” 757 euró. A térség országai közül Lengyelországban 410 euró, Szlovákiában 380 euró, Magyarországon 333 euró, Csehországban 332 euró, Litvániában pedig 300 euró.
Bálint Eszter

Magyar terror
Tövig beleálltak a román hatóságok a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ügyébe, és minden áron be akarják bizonyítani, hogy igenis, létezik magyar terrorizmus Romániában. Még akkor is, ha az olyan, mint a viccben az antiszemitizmus: igazából nincs, bár igény lenne rá.
A jelek szerint elsősorban a román hírszerzési és terrorelhárítási illetékesek részéről, akik most a szervezet erdélyi elnökét is vegzálni kezdték, miután december elseje előtt, egy szándékosan a román nemzeti ünnepre időzített házkutatás után őrizetbe vették a mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét, azzal vádolva meg őt egy lehallgatott beszélgetés alapján, hogy bombát akart robbantani a román ünnepen.
A merényletről azóta sem tudni többet, azon kívül, hogy Beke István lakásán petárdákat találtak. A lapzártánkkor nyilvános információk szerint a HVIM-elnök otthonában még veszélyesebb „fegyvert” találtak: Wass Albert-köteteket, amelyeket azonnal le is foglaltak, mondván: háborús bűnös műveiről van szó. Most nem nyitnánk újra a vitát Wass irodalmi kvalitásairól, itt ugyanis irrelevánsak.
A háborús bűnös minősítés viszont nem az – főleg annak fényében, hogy azt egy olyan, az igazságszolgáltatással és a joggal köszönőviszonyban sem levő „népbíróság” mondta ki, amely koncepciós ítéleteket hozott, elsősorban azért, hogy „a nép ellenségének” kikiáltott magyarok vagyonát könynyebben le lehessen foglalni.
Azt nem vonjuk kétségbe, hogy a HVIM szélsőséges fantaszták gyülekezete, akik eddig zömmel azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy más magyar szervezetek rendezvényeire rátelepedve botrányt okoztak, Székelyföld nem Románia! rigmusaikkal több kárt okozva az autonómiatörekvéseknek, mint egy tucatnyi, befolyásos pozícióban lévő soviniszta román politikus. Innen azonban addig, hogy terrorszervezetként állítsák be őket, több és meggyőzőbb bizonyíték kellene.
Amíg ilyenekkel elő nem állnak, addig engedtessék meg azt feltételeznünk: a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a terrorizmustól való jelenlegi globális félelemre rátelepedve létrehozzák a magyar „terrorizmus” rémképét, így próbálva meg nemzetközi szinten ellehetetleníteni a romániai magyar közösség legitim autonómiatörekvéseit.
Balogh Levente

Így is lehet közösséget építeni
Olvasói levél
Civil szervezetünk, a Kálnoky Ludmilla Társaság alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat, a nemzeti identitás megerősítése, elsősorban a fiatalok körében. Programjainkat ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyek meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek képezik. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki pályázati kapcsolatot.
A legtöbb sikeres pályázatunk a Communitásnál volt, sikerült egy működőképes partnerségi kapcsolatot is kialakítani. A 2015-ös évben a Múlt nélkül nincs jövő – légy aktív a közösségedben és a legutóbbi, Kegyhelyeink üzenete nevű programunk részesült anyagi támogatásban. Tanulmányi utunk Sepsiszentgyörgyöt, Csíksomlyót (kegytemplom) és Gyimesbükköt foglalta magába, két csoportot is szerveztünk, hogy minél többen részt vehessenek. Az útvonal megtervezésekor elhatároztuk, hogy minden emlékhely bemutatását egy-egy résztvevő kapja feladatul, a legszebb, legdokumentáltabb ismertetést díjaztuk. Sikerült felkelteni az érdeklődést a magyar történelem, a helytörténeti dolgok megismerése iránt, ezáltal programunk második, de nem elhanyagolható célja, az egészséges nemzeti öntudat megerősítése is megvalósult.
A program szervezésében jó partnernek bizonyultak a Kálnoky Ludmilla Társaság támogatói, elsősorban a helyi tanács, a polgármester, de helyi vállalkozók is, akik az önrész megszerzéséhez, valamint a nyertes ifjú díjazásához hatékonyan hozzájárultak. A Communitas Alapítványtól kapott 500 lejes támogatásból az utaztatás költségeit fedeztük.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓJA
A 2015-ÖS ÉVRE
Társaságunk idén ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az alapítók már az alakuláskor fontosnak tartották a romániai magyar népi kultúra szakszerű vizsgálatát, rendszeres terepkutatások megszervezését, az eredmények megjelentetését, a romániai magyar néprajzkutatók érdekvédelmét, a Kárpát-medencében élő magyar néprajzkutatókkal és intézményekkel való szabad kapcsolattartást, együttműködést, éves gyűjtőpályázat kiírását, tematikus vándorgyűlések, szemináriumok és kiállítások megszervezését, dokumentációs központ kialakítását, a magyar nyelvű néprajzi képzés elősegítését a kolozsvári tudományegyetemen, tudományos, oktatási és művelődési háttérintézmény kiépítését.
Az eltelt negyedszázadban a legfontosabb célkitűzéseink nem változtak. A Társaság alapfeladatai:
érdekképviseleti szervezetként kialakítani, fenntartani és működtetni a hazai magyar néprajzkutatók szakmai hálózatát;
egyetemi háttérintézményként a BBTE által fel nem vállalt feladatokat ellátni, szakkönyvtárat és dokumentációs tárat működtetni, a hazai és külföldi kutatók és tanárok hiánypótló előadásait szervezni, szakkollégiumi tevékenységet támogatni;
önálló kutatóintézetként kutatásokat kezdeményezni, konferenciákat és kiállításokat szervezni, társadalomtudományi könyvkiadót működtetni.
A Társaságról és rendezvényeiről folyamatosan tájékozódhatnak honlapunkon (www.kjnt.ro), Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/KrizaJanosNeprajziTarsasag) és az új e-mailcímünkön (kriza@kjnt.ro) is. Ezúton kérjük tagtársainkat, hogy megváltozott postai és e-mailcímüket tudassák a Társasággal.
KIEMELT ESEMÉNYEK
Március 18-án, alapításának 25. évfordulóján a KJNT Életmű-díjat adományozott Szentimrei Judit néprajzkutatónak, a Társaság alapító tagjának.
A 20. századi erdélyi és moldvai magyar népi kultúra klasszikus rangú kutatóját Pozsony Ferenc laudálta
A hetvenéves Gazda Klárát egy kicsit késve, de annál nagyobb tisztelettel, szeretettel köszöntötték szakmabeliek és tisztelői Sepsiszentgyörgyön. Április 1-jén a Székely Nemzeti Múzeumban zajló eseményen ünnepélyes keretek között átadták a nyugalmazott egyetemi tanár köszöntésére kiadott KJNT-évkönyvet.
Június 20-án ünnepi rendezvényen erdélyi és magyarországi néprajzkutatók, kollégák és barátok köszöntötték a hatvanéves Pozsony Ferenc néprajzkutatót, intézményszervezőt és egyetemi tanárt.
2015-ben a Társaság kiemelt projektje volt az Erdélyi Értéktár. A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium az eddig végzett szakmai munka méltó elismeréseként a Társaságunkat bízta meg az Erdélyi Értéktár létrehozásával. A projekt elsődleges feladata a
A projekthez kötődő kiállításunkkal a VI. Székelyföld Napok keretében 3 székelyföldi városban (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szováta) voltunk jelen, együttműködve a helyi kulturális intézményekkel és önkormányzatokkal, illetve Kolozsváron és Székelyudvarhelyen is kiállítottuk.
magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítottunk azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek az értékeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozták meg.
Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítása konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékfeltáró hálózat kiépítése által történt meg.
A projekt keretében igyekeztünk eljutni minden tájegységbe. Eddig Erdély valamennyi régiójának több helyszínén tartottunk a civil szervezeteknek projektbemutatót, szakmai és módszertani útmutatót, roadshow-kat: 8 marosszéki, 2 mezőségi, 2 csíkszéki, 1 gyergyószéki, 1 háromszéki, 5 partiumi és bánsági, illetve 4 ízben Kolozsváron tartott civil szervezeteknek és szakembereknek szakmai és módszertani bemutatót. Jelen voltunk egy csángóföldi központban is, illetve Csíkszeredában módszertani képzést szerveztünk.
Az utóbbi években gyerekfoglalkoztatásokat is szerveztünk. A Társaság székházában zajló húsvéti tojásírás osztatlan sikert aratott. Célunk játékos formában hasznos ismereteket átadni a kisebbeknek is.
A hagyományos foglalkozásokat Both Zsuzsa vezette.
KONFERENCIÁK
Erdélyi magyar értéktár – örökség és meg-jelenítés. Kiállítással egybekötött konferencia (augusztus 18.)
A KJNT által a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányította a figyelmet. Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatták be. Bemutatásra kerültek az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezések és kutatások, illetve a KJNT megvalósításai.
A konferencia az Erdélyi Értéktár projekt keretében zajlott és arra a kihívásra kereste a választ, hogy hogyan tud a szakma bekapcsolódni a hagyomány helyi revitalizációjának programszerű felügyeletébe és ez milyen következményekkel jár (mérlegelve a veszélyeket és előnyöket).
ELŐADÁSOK
Az év meghívott előadói és vendégtanárai az egyetemi oktatás és a szakkollégiumi
program keretében tartották meg előadásaikat, kurzusaikat.
Simon Levente informatikus A társadalmi hálózatok elemzése címmel tartott eladást.
Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részlegvezető muzeológusa Díszítőművészet címmel tartott előadássorozatot.
Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója Projektme-nedzsment kulturális intézményekben
Benedek János vidékfejlesztési szakember Vidékfejlesztés címmel tartott előadás-sorozatot.

Jól be kell fűteni a következő napokban
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tájékoztatása szerint az erdélyi megyékbe erős lehűlés gyűrűzik be.
Csíkban az éjszakák fagyosak lesznek az elkövetkező időszakban. A levegő hőmérséklete –19 Celsius-fokig csökken szilveszter éjszakáján. Elsején éjszaka –18 Celsius-fok lesz, napközben –5 fok – tájékoztatott Pál Imre meteorológus.
A marosvásárhelyi meteorológia központ munkatársa elmondta, csütörtökön és pénteken napközben napsütésre lehet számítani, másodikától növekszik a felhőzet, gyenge csapadék, helyenként havazás várható. Másodikán napközben –5 Celsius-fok, éjszaka –14 fok lesz. Marad a felhős égbolt január 3-án, 4-én és 5-én is, ezekben a napokban enyhe havazásra lehet számítani.

Péter Beáta

Megváltozott az erdészeti törvény, drágult a faanyag
Eleget téve a módosított erdészeti törvénynek, új referencia-, illetve kikiáltási árakat fogadott el az elmúlt héten a székelyudvarhelyi önkormányzat a hivatal tulajdonában lévő erdőkből származó faanyag értékesítésére vonatkozóan.
Csak az állami, illetve az önkormányzatok tulajdonában lévő erdőkre vonatkozik az a novemberi kormányrendelet, melynek értelmében az önkormányzati képviselőknek ezentúl minden évben referenciaárat, illetve az egyes árverések előtt kikiáltási árat kell elfogadniuk a közvagyon tárgyát képező erdőkből származó faanyagokra vonatkozóan – magyarázta Simó Ferenc, a Homoród Erdészeti Hivatal erdőmérnöke.
Ez a korábbinál nagyobb felelősséget jelent: a testületnek eddig csak az volt a feladata, hogy eldöntse, miként történjen az adott évben kivágandó famennyiség értékesítése, illetve hogy abból mennyi kerüljön eladásra és a település mennyit tartson meg saját felhasználásra. Az önkormányzatok hatáskörébe került a faanyag árképzési módszertanának meghatározása is – ezt korábban az erdőgazda javaslata alapján döntötték el.
A módosított jogszabály ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy utóbbi intézkedést mellőzve az államilag meghatározott referencia-, illetve kikiáltási árakat fogadják el – ez utóbbi mellett döntöttek az udvarhelyi városatyák is. Simó egyébként valószínűnek tartja, hogy több önkormányzat is hasonló döntést fog hozni, főleg a vidékiek, mivel ott különösen nagy a szakemberhiány.
A törvény módosulása jelentős növekedést eredményezett a faanyagok eladási árában, ami már az országos piacon is éreztette hatását: decemberben több nagy vállalat is úgy tiltakozott a változtatás ellen, hogy nem vásárolt. Az új árakat az elmúlt öt év országos adatai alapján határozták meg minden fafajtára, illetve figyelembe vették azt is, hogy mennyi munkát vesz igénybe a kitermelés. Simó szerint nem kell megijedni, hiszen valószínűleg január-februárban az állam korrigálni fogja a tarifákat.
Simó Ferenc elmondta, 1388 hektár erdő van az udvarhelyi önkormányzat tulajdonában, három különböző térségben. A város környékén a Budváron, a Rez-oldalon, illetve a Kerekerdőn nagyjából 200 hektár, a Madarasi Hargita közelében a Sapkafenyő, Filió, Nagy-Súgó részeken 600 hektár, illetve a zetelaki víztározó térségében a Szencsed sarka, Tányéros és Varság oldala részeken valamivel több mint 500 hektár erdeje van a hivatalnak. Ezekből évente nagyjából 6100 köbméter fát lehet kivágni. Ez megoszlik a főtermékekre, melléktermékekre szánt faanyagra, tisztító, gyérítő vágásokra és a „száradékok” eltávolítására.
Fülöp-Székely Botond

Gyergyóújfalu büszkeségeit díjazták
Közösségi tevékenységükért közel harminc személyt részesített elismerésben Gyergyóújfalu önkormányzata. A kitüntetettek a keddi, év végi dísztanácsülésen vehették át a személyre szóló díszokleveleket. Valamennyiük méltatásában az önzetlen szerepvállalás, a becsülettel végzett munka kapta a legnagyobb hangsúlyt.
Hagyomány immár Gyergyóújfaluban, hogy oklevéllel jutalmazzák egész évi tevékenységükért azokat, akik az öt településből álló nagyközség életében önzetlenül vállalnak közösségi szerepet, illetve azokat, akik Újfalu hírnevét viszik a nagyvilágba. Akárcsak az előző alkalmakkor, a keddi dísztanácsülésen is sok személynek kijárt az elismerésből, a községközpont lakói mellett a kilyénfalviak és a tekerőpatakiak köreiből is szép számmal akadt díjra érdemes személy. Voltak, akik életpályájukért, mások a szakterületükön végzett tevékenységükért vehették át a polgármesteri díszoklevelet.
Kézművesek, hagyományőrzők, sportolók, pedagógusok, zenészek és hangszerkészítők részesültek kitüntetésben, de elismerő oklevelet szakács, szabómester és varrónő is kapott. Nagycsaládokat is kitüntettek, és elismerés járt a község legidősebb lakójának is. Az egyéni kitüntetések mellett közösségeket is díjaztak: díszoklevél járt a tekerőpataki polgárőrségnek, illetve a Katorzsa Sport Klub labdarúgóinak.
Az istenének homokszemekből és ködből oszlopot építő ember történetéből kiindulva Gál Katalin tanácsos oszlopépítőkként jellemezte a kitüntetetteket, akik gyermekszeretetből, kitartásból, önzetlenségből, elköteleződésből, kultúrából, becsületességből, kemény fizikai és szellemi munkából, kreativitásból, közösségek összetartásából építettek már számtalan oszlopot.
Az ünnep szónoka az elismerésben részesülők közös vonását emelte ki. „Önökben egy dolog közös: a hit. A hit abban, hogy tenni, építeni kell, még akkor is, ha vannak, akik időnként ledöntögetik az önök hitének oszlopait. Önök mindannyian elköteleződtek egy olyan területen, ahol a Jóisten talentumokat adományozott, és ezeket a képességeket megsokszorozták, megsokszorozzák” – fogalmazott Gál Katalin.
Arra buzdította a kitüntetetteket, továbbra is tartsák szem előtt, hogy megéri elköteleződni, dolgozni, becsületesnek lenni, alkotni, gyermekeket nevelni. Ezen erények erősítését célozza a községvezetés elismerése is – hangoztatta.
Elismerésben részesült a kilyénfalvi György Mihály, Kovács Julianna, György Vilmos, Péter Sándor, Salamon Éva, Fodor Márton és Magdolna, Kovács Ferenc és Margit, Czirják Irén. Újfaluból Bányász Jolán, Kovács Márton, András József, Mihálydeák József, Sólyom János, Mihálydeák Ferenc, Simon Mária, Kovács Júliánna, Elekes István, Simon Szabolcs, Sólyom László, Gáll Csaba, Csata Levente, illetve a Katorzsa Sport Klub leigazolt labdarúgó játékosai kaptak díszoklevelet. Tekerőpatakról Horváth Sándor, Todor Irén, Fodor Klementina, György Márton, Gergely József, illetve a polgárőrség csapata lett az idei év kitüntetettje.
Pethő Melánia

DIICOT: húsz bombát akartak robbantani a HVIM-esek Kézdivásárhelyen
Összesen húsz házi készítésű bombát akartak egy időben felrobbantani a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai a román nemzeti ünnepen tartott kézdivásárhelyi felvonuláson azzal a céllal, hogy „sok füst legyen” és pánikot keltsenek.
Legalábbis ezt állítja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség abban a jelentésben, amelyben a HVIM szerda reggel őrizetbe vett erdélyi elnöke, Szőcs Zoltán előzetes letartóztatását kéri a bíróságtól. A vádhatóság a vármegyések október 10-ei tanácskozása lehallgatási jegyzőkönyvével bizonyítja állításait.
A dokumentumból a Digi24 televízió idézett szerdán. E szerint Szőcs Zoltán biztatta társait arra, hogy házilag gyártsanak petárdákból húsz bombát, és ezeket robbantsák fel a kézdivásárhelyi felvonuláson. A hangfelvételek szerint a HVIM erdélyi elnöke még tanácsokat is adott arra, hogyan tüntessék el a nyomaikat.
„Képzeljétek csak el, hogy zajlik a felvonulás…a bombákat egyszerre kell felrobbantanunk…az lenne a jó, ha nagy lenne a füst…mintha látnám, ahogy a földhöz vágják magukat, többet soha nem vonulnának fel…még a BBC is hírt adna róla, az egész világ rólunk beszélne…fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kézdivásárhelyiek nem félnek” – olvasható a jegyzőkönyvben.
Csak vicceltek? Mint korábban beszámoltunk róla, a HVIM-esek azt állítják: tudtak arról, hogy lehallgatják őket, és heccelni akarták a román hatóságokat, amikor október 10-i tanácskozásukon arról beszéltek, hogy felrobbantanak egy „pizza” névre keresztelt, házi készítésű bombát a városban a nemzeti ünnepen. „Valamelyik vármegyés viccből felvetette, mi lenne, ha ezt a játékszert, amit pizzának neveztünk el, távirányítással felrobbantanánk december elsején. Szőcs Zoltán még nevetett is, mondta, hogy ettől milyen hasast vágnának a felvonuló katonák... De ez az egész pizza história csak ennyi, egy felvetés volt. Sok ilyen felvetés hangzott el részünkről” –nyilatkozta korábban Hodor István, a HVIM tagja.
A lehallgatott beszélgetésből kiderült, hogy a robbantásokat a Gábor Áron szobor környékére tervezték a HVIM-esek. „Az egésznek a szobortól kell kiindulnia…ott kell robbantanunk, ahol ők elvonulnak…próbálkozhatunk Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában is…meg kell próbálnunk” – idézte a hírtelevízió a DIICOT jelentését.
Az október 10-ei tanácskozáson Szőcs Zoltán azt kérte a HVIM kézdivásárhelyi tagjaitól, hogy december elsején ne tartózkodjanak az országban. Egyébként ő maga is elutazott Romániából október 13-án, és csak december 20-án tért vissza az országba.
Mint ismert, a HVIM elnöke és rokonsága kézdivásárhelyi lakásaiban kedden házkutatást tartottak, este a gyanúsítottat Bukarestbe vitték, és több órán keresztül kihallgatták. Ezután döntött az ügyészség Szőcs Zoltán őrizetbe vételéről, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását, amelyről várhatóan szerda este dönt a bukaresti táblabíróság.
HVIM: tegyék közzé a hangfelvételeket!
A HVIM Erdély a közösségi oldalán közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték. "Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek. Mi biztosak vagyunk az igazunkban és nyugodtan várjuk a felvételek nyilvánosságra hozatalát és a SRI (Román Hírszerző Szolgálat) pofára esését" - áll a közleményben.
Az egyesület állítása szerint az ügyészség a Beke István előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indokló iratcsomóhoz sem csatolta azt a szakértői véleményt, amelyik azt igazolná, hogy Beke házilag robbanószerkezetet készített. "Bár a vizsgálatot elvégezték, semmilyen bizonyítékot nem tudtak benne felmutatni az állítólagos bombagyártásra. Annyira eredménytelen lett, hogy használhatatlan ebben a koncepciós ügyben" - áll a HVIM közleményében.

2015. december 31.
Szülőföldön magyarul – Január 15-től lehet benyújtani a kérelmeket!
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” című program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2015/2016-os tanévre.
Célja: a romániai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
I. Támogatásra jogosultak:
1. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 32/B § (3) bekezdésben foglaltak szerint nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhetnek:
– azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2015/2016-os tanév kezdetétől Romániában működő akkreditált óvodában magyar nyelvű nevelésben vesznek részt, – azok az általános- és középiskolás tanulók, akik 1997. augusztus 31-ét követő időszakban születtek és Romániában működő akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják
– egyedi elbírálással részesülhetnek támogatásban:
– azok a tanulók, akik az 1997. augusztus 31-ét megelőző időszakban születtek és Romániában működő akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják és az adott állam közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései okán kötelező képzésben részesülnek;
– vagy fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülnek, mivel a lakóhelyükön napi bejárással elérhető távolságon belül nem működik magyar nyelvű oktatási intézmény, vagy magyar nyelvű tagozat; – vagy opcionális magyar nyelvű oktatásban részesülnek, amelyet az oktatási intézmény választható tantárgyként biztosít;
– az a sérült vagy halmozottan sérült magyar nemzetiségű kiskorú, aki nem akkreditált oktatási intézményben folytat magyar nyelvű tanulmányokat vagy egyéb magyar nyelvű nevelésben részesül; – az a kiskorú, aki sajátos nevelési igényeinek megfelelő – részben vagy egészben magyar nyelvű – oktatásban vesz részt az adott államban működő akkreditált oktatási intézményben.
2. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 32/B § (4) bekezdésben foglaltak szerint hallgatói támogatásban részesülhet: – az a nappali tagozatos hallgató, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
II. Nem jogosultak:
– az az alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló, aki a 2015/2016. tanév első félévében, több mint 50 igazolatlan órát hiányzott;
– az a fakultatív, vagy opcionális magyar nyelvű oktatásban részesülő tanuló, aki a 2015/2016. tanév első félévében, a magyar órák több mint 10%-ról igazolatlanul hiányzott; – az az igénylő, aki az igénylést (adatlap + mellékletek) a megadott határidőn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a felszólításban szereplő határidőn belül sem pótolja a hiányosságokat; – azon személyek, akikre a 2001. évi LXII. törvény hatálya nem terjed ki (Szátv. 1.§. (3): „aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozat alapján veszítette el; akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert csalárd módon szerezte meg; aki Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jogállást szerzett.); – az a sajátos nevelési igényeinek megfelelő oktatásban résztvevő kiskorú, aki nem magyar nyelven folytatja tanulmányait;
– az a hallgató, aki nem nappali tagozaton folytatja tanulmányait;
– az a hallgató, aki nem az adott államban működő felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait. A fenti feltételek bármelyikének fennállása esetén az igénylés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. III.Támogatás összege és jogcíme:
A. NEVELÉSI, OKTATÁSI, valamint TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ TÁMOGATÁS – 17.200 Ft-nak megfelelő RON
B. HALLGATÓI TÁMOGATÁS – 2.800 Ft-nak megfelelő RON
A támogatás a 2015/2016-os tanévre egy alkalommal igényelhető. A „Szülőföldön magyarul” program teljes támogatási keretének forrása a Bethlen Gábor Alap 2016. évi költségvetésének „Oktatás-nevelési támogatás” előirányzatán rendelkezésre álló összeg.
IV. Igénylési feltételek:
Az A. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó igénylési feltételek:
– megfelelően kitöltött Adatlap; (a dokumentum minden adatának megadása kötelező, a kitöltési útmutatónak megfelelően)
– kötelezően csatolandó mellékletek:
– az igénylő szülő, ill. törvényes képviselő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata; A személyazonosító okiratnak az igénylés beadásának pillanatában érvényesnek kell lennie. Amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg az igénylő szülő/nevelőszülő családnevével, mellékelni kell a következő dokumentumok valamelyikének fénymásolatát: válásról szóló bírósági végzés, a nevelőszülő megbízásáról szóló hatósági döntés.
– a tanuló(k)/óvodás(ok) születési anyakönyvi kivonatának vagy személyazonosító okiratának fénymásolata; – a tanuló(k)/óvodás(ok) iskolalátogatási/óvodalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/ tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését, valamint a 2015/2016-os tanév első félévében felhalmozott igazolatlan órák számát az osztálytanító vagy az osztályfőnök aláírásával hitelesítve. A fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt, magyar nyelven tartott órák számát és a 2015/2016-os tanév első félévében felhalmozott igazolatlan órák számát. – Utólag módosított, törölt, javított, felülírt igazolásokat nem fogadunk el! – A moldvai magyarok magyar nyelvű oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy, amennyiben a helységben nincs hivatalos magyar nyelvű oktatás, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által kiállított, magyar nyelvű oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya.
A B. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó igénylési feltételek:
– megfelelően kitöltött adatlap;
– kötelezően csatolandó mellékletek:
– az igénylő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata;
– az igénylő hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely igazolja, hogy tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
Amennyiben az igénylés vagy a kötelezően csatolandó bármelyik melléklet hiánypótlásra szorul, akkor az igénylő köteles az írásbeli értesítő kézhezvételétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben az igénylés érvénytelennek minősül.
Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.
Az adatlapon kérjük a lakhelyet és a levelezési címet (amennyiben más, mint a lakhely) pontosan feltüntetni. Kérjük, tüntessék fel e-mail elérhetőségüket és telefonszámukat az esetlegesen felmerülő problémák gyorsabb intézése érdekében.
V. Benyújtásának módja:
– Jelen felhívás alapján a 2015/2016-os tanévre igényelhető támogatásokra 2016. január 15. – 2016. február 29. közötti időszakban lehet igényeket benyújtani. Az igénylés utolsó postára adási dátuma: 2016. február 29.
– Az igénylést jelen felhívás mellékletét képező adatlapon, papír alapon lehet benyújtani, ajánlott küldeményként 1 (egy) eredeti példányban, zárt borítékban az alábbi címre:
U.C.D.M.R. – RMPSZ
„Szülőföldön magyarul” – Pályázati Iroda,
530300 Miercurea Ciuc/Csíkszereda,
OFICIUL POŞTAL nr. 1 sz. POSTAHIVATAL
C.P. nr. 19 sz. Pf.
Jud. Harghita / Hargita megye
VI. Az adatlapok beszerezhetők:
Az Adatlapot, válaszborítékot és az Útmutatót tartalmazó igénylési csomagokat át lehet venni:
– a gyerek által látogatott oktatási intézményben (óvodában/iskolában),
– a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Területi Oktatási Központjai irodáiban, az RMPSZ megyei/területi/körzeti képviselőinél, illetve
– letölthetők a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról.
VII. Az igénylések elbírálása, a támogatás folyósítása:
A beérkezett igénylésekről a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ellenőrzés és feldolgozás után javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, aki döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alap Bizottsága elé terjeszti.
Az igénylő a Bizottság döntéséről írásos tájékoztatást kap.
Sikeres igénylés esetén a megítélt támogatási összeg folyósítása kizárólag banki átutalással történik, a Bizottság által meghatározott összegben az OTP Bank Románia S.A. által vezetett bankszámlákra.
Azon igénylők, akik az előző igénylési időszakokban az OTP banknál folyószámlát nyitottak és a hozzá kapcsolódó bankkártyát megkapták, pozitív elbírálás esetén a 2016. évi időszakban is erre a számlára kapják a támogatást.
A 2016. évben először igénylőknek a pozitív elbírálásról szóló értesítés kézhezvételét követően szükséges lesz folyószámla nyitása az OTP banknál. Ennek menetéről a Bizottság döntését tartalmazó értesítőben tájékoztatást kapnak.
VIII. Az igénylési csomag elemei:
– adatlap (igazolásmintákkal)
– útmutató és a felhívás rövid kivonata
Az igényléssel kapcsolatos kérdéseikkel az alábbi elérhetőségen kérhető tájékoztatás:
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, „Szülőföldön magyarul” – Pályázati Iroda,
Tel: 0266 244 450
E-mail: [email protected]
Erdély.ma

Úrhatnám polgár (Bemutató a Tamási Áron Színházban)
Szilveszter estéjén a Tamási Áron Színház olyan produkciót tűz műsorra, amely megengedi az ünnepet, a nevetést, a dőzsölést és a tombolást. Molière Úrhatnám polgár című vígjátéka ugyanis arra ösztönöz, hogy felvállaljuk hibáinkat, kicsinyességeinket, félelmeinket – írja közleményében a teátrum. A ma 18 órakor kezdődő ünnepi előadást Sardar Tagirovsky rendezte, a hivatalos bemutatót január 5-én tartják.
„A színház az ünnep, a reflexiók, a találkozások és a közösség tere. A színház azáltal, hogy egy teremtett világot mutat fel – emlékeztetnek –, képes eltörölni a társadalmi konvenciókat, és képes lehetőséget teremteni a gondolatok megszületésére. Mindemellett felszabadít, megnevettet és megtisztít. És időszakonként, évente legalább egy alkalommal mindannyiunknak szüksége van a megtisztulásra, szétszálazhatatlan gondolataink rendszerezésére, és arra, hogy kiszabaduljunk kötöttségeink alól. A Molière által teremtett miliőben szabad nevetségesnek és sutának lenni, mámorosan bolyongani a világban, belegabalyodni saját döntéseinkbe. Az Úrhatnám polgár elsősorban a hatalomról, a hatalomgyakorlásról és annak rendellenességeiről szól. Úgy, hogy közben a szerelem, a kapcsolódni vágyás gyönyöre szövi át a történetet. A férfi-női viszonyok alapvető konfliktusairól gúnyosan beszél, megengedi, hogy az emlékeinkből könnyedén felismerhető élethelyzetek, kapcsolatok nevetségesnek, groteszknek tűnjenek.” A szerző utánozhatatlan, rendkívüli vígjátéki erő van minden művében, közben aktuális, mély és kérlelhetetlenül kritikus. Ezért olyan dolgokra képes rávilágítani, melyeket csak humorba burkolva tudunk igazán befogadni és elfogadni, a mai világba helyezett karakterek elevenek, kis önkritikával magunkra is ismerünk bennük – teszik hozzá. Sardar Tagirovsky, az előadás rendezője az állítja, hogy „roppant esetlenek és suták vagyunk, amikor a nagyravágyás és a tetszeni akarás felülkerekedik rajtunk. Mindannyian szépnek akarjuk mutatni magunkat, gyönyörűnek. Az előadás során szeretném felidézni az ősi tetszésvágy szertartását. Azt a tetszésvágyat, amelybe belefér a fájdalom és a humor egyaránt, fenséges és profán módon. Szakrális és hétköznapi létezésünk titkait szeretném feltárni a mester, Molière észrevétlen beleegyezésével.” Sényi Fanni, az előadás dramaturgja hozzáteszi, hogy „az Úrhatnám polgár akkor igazi élvezet, ha a társadalmi környezet, az életérzés éltetni tudja a molière-i karaktereket. Ezért elengedhetetlen, hogy az előadásban ráismerjünk a körülöttünk lévő világra, arra a hamisnak tűnő szerepjátszásra, amely működtetője mindennapjainknak.” Ha egy elejétől végéig nekünk és hozzánk szóló előadást szeretnénk látni, amelyben majdnem az egész társulat részt vesz, akkor megkerülhetetlen az Úrhatnám polgár – írja ajánlójában a színház. A szilveszteri előadás ma 18 órakor kezdődik a színház nagytermében, majd január 5-én 19 órától lesz a hivatalos bemutató.
Mózes László

Letartóztatták Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét
Húsz darab házi készítésű bombát akartak egy időben felrobbantani a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai december elsején székelyföldi városokban azzal a céllal, hogy pánikot keltsenek – közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT), miután őrizetbe vette Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét.
Szőcsöt az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsítják. A HVIM elnökét az ügyészek kérésére szerdán 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
„Az lenne jó, ha nagy lenne a füst”
A HVIM elnöke és rokonsága kézdivásárhelyi lakhelyén kedden házkutatást tartottak, este a gyanúsítottat Bukarestbe vitték, és több órán keresztül kihallgatták. Ezután döntött az ügyészség Szőcs Zoltán őrizetbe vételéről, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását. A vádhatóság a vármegyések október 10-ei tanácskozásának lehallgatási jegyzőkönyvével bizonyítja állításait. Az ügyészség honlapján megjelent közlemény szerint Szőcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének a tagjait arra, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel a december 1-jei román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson.
„Képzeljétek el, hogy zajlik a felvonulás… a bombákat egyszerre kell felrobbantanunk… az lenne a jó, ha nagy lenne a füst… mintha látnám, ahogy a földhöz vágják magukat, többet soha nem vonulnának fel… még a BBC is hírt adna róla, az egész világ rólunk beszélne… fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kézdivásárhelyiek nem félnek” – olvasható a jegyzőkönyvben. A DIICOT szerint Beke István, a vármegyések kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a „megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt Szőcs felvetésére.
A Digi 24 hírtelevízió szerint a lehallgatott beszélgetésből az is kiderült, hogy a robbantásokat a Kézdivásárhely főterén található Gábor Áron szobor környékére tervezték a HVIM-esek. „Az egésznek a szobortól kell kiindulnia… ott kell robbantanunk, ahol ők elvonulnak… próbálkozhatunk Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában is… meg kell próbálnunk” – idézte a hírtelevízió a DIICOT jelentését. Szőcs Zoltán – aki október 13. és december 20. között Franciaországban dolgozott – állítólag azt kérte a HVIM kézdivásárhelyi tagjaitól, hogy aznap ne tartózkodjanak a városban.
Az ügyészség Szőcs Zoltánt a Székelyföld nem Románia! jelmondat népszerűsítőjeként mutatja be, aki azt vallja, hogy a HVIM céljait „véráldozat nélkül nem lehet” elérni. A DIICOT állítása szerint Szőcs három nappal a tanácskozás után hagyta el Romániát, Beke István december elsejei letartóztatása után azonban felvette a kapcsolatot a tanácskozás többi résztvevőjével, hogy egyeztesse velük a hatóságoknak mondandó változatot. Sürgeti a bizonyítékok felmutatását a HVIM
A HVIM szerdán Kézdivásárhely főterén tartott sajtótájékoztatót a témában, ahol Tóth Bálint, az ifjúsági szervezet szóvívője arra kérte a hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a merényletkísérlet gyanújába keveredett Beke István ügyében a tűzszerészeti vizsgálat eredményeit. Gyanúsnak nevezte, hogy a nyomozást követően az illetékesek nem tudnak semmiféle bizonyítékot felmutatni az állítólagos bombagyártásról. Tóth szerint a HVIM követeli, hogy a nyomozó hatóságok hozzák nyilvánosságra azokat a hangfelvételeket is, amelyre a DIICOT többször is hivatkozik jelentésében.
„Válaszokat kérünk azokra a kérdésekre is, hogy milyen alapon figyelték meg a vármegyéseket. Csak azért, mert kulturális rendezvényeket szerveztek és kiálltak az autonómiatörekvéseik mellett? Több civil szervezet is folytat hasonló tevékenységet. Nevezzék meg, hogy melyik hatóság rendelte el a HVIM megfigyelését, lehallgatását és melyik törvény mely paragrafusa alapján” – mondta Tóth Bálint. A HVIM Erdély is tiltakozott Facebook-oldalán tagjai meghurcolása ellen. „Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek. Mi biztosak vagyunk az igazunkban, nyugodtan várjuk a felvételek nyilvánosságra hozatalát és a SRI (Román Hírszerző Szolgálat) pofára esését” – áll a közleményben.
Az egyesület állítása szerint az ügyészség a Beke István előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indokló iratcsomóhoz sem csatolta azt a szakértői véleményt, amelyik azt igazolná, hogy Beke házilag robbanószerkezetet készített. „Semmilyen bizonyítékot nem tudtak benne felmutatni az állítólagos bombagyártásra. Annyira eredménytelen lett, hogy használhatatlan ebben a koncepciós ügyben” – áll a HVIM közleményében.
Krónika (Kolozsvár)

A hazát rajzoló
Megjelent Magyari Lajos gyűjteményes kötete
Nem singgel mérik az embert. A költőt különösen nem. Voltak és lesznek, akik egy-két könyvvel teremtettek ablakot a világra. Voltak és lesznek, akiknek ez száz könyvvel sem sikerült. Magyari Lajosról úgy tudtuk, nem üldözi a múzsát. Fél éve, hogy elment, szülőföldbe takarózott. Szerkesztéskor tudtam meg, hogy kötetnyi kiadatlan verse van otthon.
Sosem volt kenyere a hiúság. Magam is faggattam az utóbbi években, miért nem adja ki könyvben, amit ír. Most megjelent gyűjteményes kötete vet fényt a töredékeire, ki nem adott, nyomtatásban meg nem jelent verseire. És a szerkesztő csak ujjongani tudott a felfedezésen.
Kapuállító című verse mintegy vezérszólam ebben a költészetben. Magyari összetéveszthetetlen másmilyen költőkkel. Ennek a költészetnek egyik jellemzője a teljes érvényű szülőföldszeretet. A téma kortársainál és egyáltalán a magyar költészetben kutakodás nélkül föllelhető. Akinek nincs, mit szeretnie, szánalmasan sivár életű lehet. Gondoljunk Márai Sándorra, Wass Albertre, egyáltalán az emigráció magyar irodalmára.
Azt írja Dsida Jenő: aki még nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom. Magyari Lajos a szerelmesekhez hasonlóan a fájdalomig tudta szeretni a maga Erdélyét, Székelyföldjét.
Úgy érzem, a szülőföld- és anyanyelvversekből egy idegen is meg tudná rajzolni ezt a magyar hazát, földrészt. Most megjelent kötetébe gyűjtöttük eddigi könyveit, valamint a kötetekben, illetve nyomtatásban meg nem jelent verseit. Jellegzetes Magyari-könyv ez, és az olvasó ismét fölfedezheti a legújabb verseket. Közéleti munkássága nyomot hagy a költészetén is.
A könyv megjelenését még a nagybeteg költő éltében támogatta város önkormányzata, illetve Kovászna Megye Tanácsa. Köszönet érte. Kiadta az Artprinter Könyvkiadó igazgatója, Kopacz Attila. Igényes, szép munka, tisztelet érte.
Czegő Zoltán
Versek. Gyűjteményes kötet /Artprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2015

Sikeres évet zárt a váradi Szigligeti Színház
Eredményes évet tudhat maga mögött a Szigligeti Színház, hiszen számos fejlesztést sikerült eszközölnie, szakmai sikereket könyvelhetett el, lehetőségeket tudott biztosítani pályakezdő fiatalok számára, és új együttműködési megállapodásokat is kötött.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója arról számolt be az Erdély Online-nak, hogy a nézőszám valamivel emelkedett a tavalyi évhez képest. Nőtt a szabad jegyértékesítés, és közel 55 ezren látták az előadásaikat ebben az évben. Jelentősen bővült az eladott bérletek száma, vagyis átlépték a 4100-as határt, és ez nem áll meg, hiszen az új művészeti vezető, Novák Eszter érkezése után új ötletek is születtek, így például három új típusú, úgynevezett szabad bérletet vezettek be- a Szabadidő, a Trió és a Szigligeti Stúdió-, melyek egyik pozitív „tulajdonsága”, hogy az évad végéig árusíthatóak, tehát bármikor megvásárolhatóak, és nincsenek időhöz kötve. Számokban kifejezve, mindez azt jelenti, hogy 630 bérlettel adtak el többet, mint 2014-ben. Ezek egyharmada felnőtt, egyéni bérletházakban jött létre, és a jövőre nézve örömre ad okot, hogy meghaladta a 400-at a diákoknak eladott bérletek száma. Megítélésében az emelkedés egyrészt a szabadidő bérletek bevezetésével magyarázható- úgy látszik, hogy volt igény olyan bérletekre, melyek nincsenek előadásokhoz és bizonyos napokhoz kötve-, másfelől pedig azzal, hogy egyre népszerűbb a színházba járás azon fiatalok körében, akik egyéni és nem csoportos bérleteket vásárolnak, vagyis nem valamelyik tanáruk viszi őket „kézen fogva” egy-egy előadásra. Ebben nagy szerepet játszott a számukra megfelelő repertoár kialakítása, valamint az a tény, hogy minden évad elején sikeres megbeszéléseket folytatnak a tanintézmények vezetőivel, és közösen sikerül olyan ajánlatokat tenni a diákoknak, melyeknek köszönhetően vonzóbb lett nekik a színházlátogatás.
Fejlesztések
A főigazgató szerint ugyanakkor a fejlesztések szempontjából is egy eredményes évet tudhatnak maguk mögött. Köztudott, hogy létrehoztak egy újabb játszóhelyet, vagyis két stúdióteret alakítottak ki a Sonnenfeld-palotában, ahol 2020-ig érvényes bérleti szerződésük van. Az első másfél évben a saját bevételeikből fizették a bérleti díjat, egy féléve pedig engedélyt kaptak rá, hogy önkormányzati támogatásból tegyék ezt. Amúgy az ebből származó összegeket a tulajdonosok az ingatlan további felújításába fektetnek be, ami a szerződés egyik tárgyát is képezi. Most télen az udvar térkövezése következik, illetve még egy öltözőt csinálnak a művészek részére. A fűtést már meg sikerült oldaniuk, egyrészt légkondicionáló berendezésekkel, másfelől pedig hősugárzó panelekkel. A másik nagyon fontos fejlesztés, amire szintén nagyon büszke, az egy gépsornak a beszerzése, amivel elősegítik azt, hogy helyileg is minél több díszletelemet tudjanak gyártani. Ezzel kapcsolatban elmondható még, hogy az előadásaik, illetve az új bemutatóik száma a következő gazdasági évben el fogja érni a tizenhatot az eddigi tizenhárom helyett, hiszen az alternatív stúdiótér létrejötte maga után von olyan fejlődési szakaszokat is, melyekre eddig nem volt lehetőség. Egyazon időben próbálni tudnak a nagyszínpadon és a stúdióterekben is, így természetes módon a bemutatók száma is nő. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ugyanazon időben több előadást is tudnak játszani, illetve önmagában egy társulat arra is képes, hogy egy része itthon szerepeljen, s közben a másik fele vendégelőadással lépjen fel máshol.
Pályakezdőknek
Czvikker Katalin arról is beszélt: párhuzamos szereposztással próbálnak előadásokat, és mindenki nagyon sokat dolgozik. Azon lehetőség, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítanak pályakezdő fiataloknak, ugyan nem újdonság, de számára és Novák Eszternek is kiemelten fontos, hogy a Szigligeti Társulat újra és újra meg tudjon újulni, friss energiák szabaduljanak fel. Ez ugyanakkor egy nagyon lényeges stratégiai lépés is a részükről, hiszen így kipróbálhatnak több fiatal, és a legtehetségesebbek számára ajánlani tudnak majd egy hosszabb távú együttműködést. Új arcokat fedezhettek fel a nézők a Nagyvárad Táncegyüttesnél is, hiszen a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfiai szakának végzős diákjai közül néhányat beemeltek egy nemrég bemutatott produkcióba. Emellett lehetőséget biztosítottak fiatal pályakezdő rendezőknek, illetve diákokat is kipróbálnak, nem csak végzősöket vagy pályakezdőket, hanem olyanokat is, akik még egyetemi hallgatók, és színészmesterséget tanulnak Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. A 2011-ben elindított iskolaprogramjuk töretlenül fejlődik, sőt, a jövő évben bemutatásra kerül majd egy olyan előadás, amelyet már Novák Eszter koordinál, és a címe Ki leszek, ha nagy leszek? A Liliput Társulat keretében folytatódik a gyermekek beemelésével létrehozott zenés előadások sora, jövő nyáron ismét megszervezik a havasrekettyei színházi tábort, és részt vesznek majd újból Esztergomban a bábtábor megszervezésében. A Szigligeti Tanoda (SziTa) keretében egy újabb kétéves képzést indítottak, három osztálynyi fiatallal, illetve egy drámapedagógiai képzést is indítottak pedagógusoknak, bábok segítségével és neves magyarországi szakemberek bevonásával, Oláh Anikó Katalin irányításával, illetve ötlete alapján, Bábóda címmel. A kisvárdai fesztivál fődíjának elhozatala egy fontos szakmai visszajelzése volt annak, hogy elismerik a Szigligeti Színház tevékenységét. Az elmúlt évben ugyanakkor újabb partnerkapcsolatok köttettek, a gyulai Várszínházzal és a gyergyói Figurával. A sikeres együttműködésre való tekintettel a szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét meghívta a Nagyvárad Táncegyüttest a legújabb tánckoncertjére, melyet januárban rendeznek meg az ottani sportcsarnokban. A Tűzmadár című produkcióban olyan jelentős együttesek mellett léphet színpadra a Nagyvárad Táncegyüttes, mint a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Pécsi Balett, valamint a szolnoki Nemzeti Énekkar, illetve a Bartók Béla Kamarakórus. Körvonalazódik egy újabb meghívás is, a Szolnoki Nyári Fesztiválra, melyet már most elő kell készíteni.
Független társulatokkal
Czvikker Katalintől az is megtudtuk, hogy jövő februárban vendégül látnak három független színházi társulatot: a marosvásárhelyi András Lóránt Társulatot, a marosvásárhelyi Spektrum Színházat és a sepsiszentgyörgyi M Stúdiót. „Örömmel fogadtuk a független színházi struktúrák közeledését olyan szempontból, hogy mindannyian rendelkeznek saját térrel is. Az András Lóránt Társulattal és a Spektrum Színházzal is sikerült már egy olyan együttműködési megállapodást kötnünk, melyben az egymás kölcsönös segítése és az egymás tereinek használata szerepel turnék esetében. Kőszínházként pedig azért örülünk ezeknek az előadásoknak, mert színesítik a programjainkat, és úgy gondolom, támogatnunk kell ezeket a kisebbségi, nehéz körülmények közt működő társulatokat a lehetőségeink szerint”-hangsúlyozta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016. január 1.
Isten nyugtassa Hazug Pistát
Tavaly márciusban még azt mondta: „Halálhíremet határozottan cáfolom”. Idén már nem teheti meg ezt. Hazug Pista neve mellett immár két dátum szerepel: 1929. december 6. – 2016. január 1.
Baktai otthonában egy alfalvi család talált rá. Élete véget ért, nem lehetett visszahozni azok közé, akik ismerték, történeteiért rendszeresen felkeresték az egykori vadőrt. 1929–2016. A két dátum között eltöltött időben a nagy mesemondó sokakat nevettetett, és bár nem épített kacsalábon forgó palotát, nem hagyott vagyont maga után, feledhetetlenné tette magát. Olyan értéket hagyott, ami pénzen meg nem vehető, ami mással nem pótolható. Követte Panigay Róbertet, aki először figyelt fel arra, hogy Pista bácsi történetei nem csak mesélésre, leírásra is alkalmasak. Számos novella őrzi így a baktai remete csavaros észjárását. De szívesen látogatta őt Berecz András mesemondó, a tévéstábok garmada, és sokan forgatták már azt a könyvet is, amely Hazug Pista igazsága címen jelent meg, és amelyben ő maga mesél. Mesél egy másik valóságról: amikor a bársonyos viperák lepotyogtak az égből, amikor a rókát úgy megijesztette, hogy az „jettibe” kiugrott a bőréből, nem kellett megnyúzni, vagy a szárazságbeli halakról, melyek két éves korukban sem tudtak még úszni.
Szórakoztatott ő nemrég báli közönséget Alfaluban, de ha szavában hinni lehet, Andropovval, Hitlerrel is parolázott, hogy a pápával való cimboraságról ne is beszéljünk. Azt mondta, akkorát kell gurítani, hogy az ember, ha a lábát el nem kapja, megüsse, és olyan hazugságokat kitalálni, hogy aki mondja, még az is elhiggye.
Gyakran önmagát is megnevettette. Így hát nekünk sincs jogunk elsiratni őt – nagyot derülne odafent, ha zokogni látna. Egy dolgunk van mindannyiunknak: hálásnak lenni, hogy ismerhettük, és életben tartani történeteit minél gyakrabban felemlegetve.
Balázs Katalin. Székelyhon.ro

Csíkszék 2015-ös krónikája – januártól június végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Első rész.
Január – Kezdésre váró állomásfelújítástól a reptérépítő kalákázásig
Január elején még arról volt szó, hogy tavasszal elkezdődhet az igencsak leromlott állapotú csíkszeredai vasútállomás felújítása, amelyre évek óta vár az utazóközönség.
Aztán az év folyamán kiderült, hogy a nagy tervekből nem lett semmi: az épület állapota azóta tovább romlott. Időközben érdeklődtünk, és annyit megtudtunk, hogy noha több hónapja késik, nem marad el a felújítás. Már csak az a kérdés, hogy mikor kezdődik el.
Ugyancsak januárban új sorozatot indult a Csíki Hírlapban: hetente egy alkalommal Biró Albinnak, a Csíki Magánjavak alelnökének közölt a napilap adalékokat arról a tetemes vagyonról, amelyről ma már egyre kevesebben és egyre kevesebbet tudunk.
Biró Albin a téma ismerőjeként mutatta be a Csíki Magánjavak múltját, egykori vagyonát, illetve a közösségi életre gyakorolt szerepét. A sorozat huszonegy részt élt meg.
A múlt év első hónapjában sokan nagyot néztek, amikor Hargita megye önkormányzatának elnökebejelentette: kaláka formájában megépíthető a csíkcsicsói repülőtér.
Borboly Csaba szerint összefogással minden lehetséges, akár ötvenszemélyes repülőgépek indítására és fogadására alkalmas repülőtér építése is. A létesítmény ügyében azóta nem sok előrelépés történt. Még ősszel is tehenek legeltek rajta.
Február – Dan Tănasă akcióba lendül, templomokat fosztogatnak
Február elején cikkeztünk arról, hogy egyetlen hagyományos értelemben vett idősotthon sem működik Csíkszéken, holott sok az egyedülálló idős ember, akiknek segítséget jelentene a megfelelő körülmények között, társaságban, felügyelet alatt tölteni a mindennapokat.
Mint kiderítettük, több kezdeményezés is volt öregotthonok építésére, de van, ahol már feladták, máshol viszont még reménykednek, hogy egyszer elkészül, és működtetni is tudják.
A magyarellenes feljelentéseiről jól ismert Dan Tănasă munkához látott: februárban a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezéséről kért magyarázatot a hivatásos néptáncegyütteshez eljuttatott levelében.
Azóta nagyon sok esetben cikkeztünk arról, hogy az állítólag külföldön élő illető milyen ügyekben kért még magyarázatot. Év végére kiderült, hogy „sikereket is elért”, például azzal, hogy „levetette” a csíkkozmási polgármesteri hivatalról a Községháza feliratot.
Kiemelt helyen számoltunk be arról is, hogy Vízkereszt után, február végén ismét betörtek a csíkcsicsói és a madéfalvi templomba, ahol megrongálták a perselyeket, azok tartalmát pedig magukkal vitték.
A madéfalvi Jézus Szíve plébánia plébánosa arra kérte a tetteseket, hogy ha nélkülöznek, törés-zúzás helyett kérjenek. A tolvajok nem kértek, de legalább nem törtek be újabb templomokba.
Március – Elözönlötték Csíkszeredát az ANAF ellenőrei, nem tartotta szavát a prefektus
A 2014-ben lejárt romastratégia helyett Csíkszereda önkormányzatának kötelező módon újat kellett elfogadnia, amit márciusban meg is tett.

Egyébként kevesen bíznak abban, hogy az irodai asztalon megírt stratégia egyik napról a másikra megoldja a cigányság helyzetét. A roma nemzetiségűek száma Csíkszeredában hivatalosan megközelíti a félezret.
Kisebb botrányba fulladt a márciusi csíkszeredai tüntetés a székely szabadság napján, hiszen hiába ígérte meg Hargita megye prefektusa a Csíkszéki Nemzeti Tanács vezetőjének, hogy a petíció átvételére várni fogja az irodájában, a március 10-ei tiltakozó megmozdulás végén zárva volt a prefektusi hivatal ajtaja.
Így a téren összegyűlt, időnként autonómiát követelő ezres lélekszámú tömeg keserű szájízzel hagyta el a város központját.
Március 25-én kis túlzással elözönlötték Csíkszeredát a Pénzügyi Csalások elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrei, akik az adózásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt boltokat, illetve vendéglátó egységeket zárattak be.
Az egyik bezárt étterem működtetője szerint ellehetetlenítik a cégek tevékenységét az adóhatóság ellenőrzései során alkalmazott módszerek, a vendéglátó egységek bezárása és a nagy összegű bírságok.
Április – „Fekete március” ittas rendőrrel, DNA-házkutatás Rádulyéknál
Áprilisra vált nyilvánossá, hogy a 2014. március 15-én Csíkszeredában bekövetkezett, három halálos áldozattal járt tragédia okozója – egy rendőr, aki szintén életét vesztette – ittasan ült a kormánykerék mögé.
Esetében két mintavétel után 1,15, illetve 1,40 ezrelékes véralkohol-szintet állapított meg a törvényszéki orvos. Mivel szolgálati időn kívül következett be a tragédia, a szerencsétlenségért nem indult fegyelmi eljárás a rendőr felettese ellen.
A csíki önkéntes tűzoltó-alakulatok bemutatása után áprilisban a Csíki Hírlap és a Székelyhon.roújabb sorozatot indított: ezúttal Csíkszék mintegy ötven közbirtokosságát vettük górcső alá.
Még tíz közbirtokosság bemutatása hátra van, azokat jövő év elejére időzítjük. Az országban egyedi tulajdonformaként számon tartott közbirtokosságok sajátos szabályzat alapján működnek, ezért is érdekes betekintést nyerni azok mindennapjaiba.
Április 29-én robbant a bomba: az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) házkutatást tartott Ráduly Róbert Kálmánnál, Csíkszereda polgármesterének a lakásán, illetve Szőke Domokosnál, a város alpolgármesterénél.
A házkutatás és az adatgyűjtés egész nap tartott, majd este a két elöljárót Bukarestbe szállították. Másnapra kiderült, hogy ellenük házi őrizetet rendeltek el.
Május – Haszonállat-pusztító medvék, felfüggesztett városvezetők
Május közepén Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármesterét és egyik alpolgármesterét felüggesztette tisztségéből Hargita megye prefektusa.
A Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost érintő intézkedésről május 14-én adott ki rendeletet Jean Adrian Andrei prefektus, miután a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte a prefektusi hivatallal, hogy a két elöljárót 30 napra házi őrizetbe helyezték.
„A név kötelez” – hangzott el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium névadásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen május 26-án.
A nagy múltú iskola dísztermében diákok, tanárok, nyugdíjas pedagógusok és a testvériskolák képviselői gyűltek össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek a névadás negyedszázados évfordulójáról.
Medve támadott meg egy tehéncsordát május végén Pottyand közelében, három állat megsérült, egy pedig elpusztult. A gazdáik hazaszállították a jószágokat, és a helyi polgármesteri hivatalon keresztül elindították a kártérítési eljárást. Mint később kiderült, a medvék a nyár folyamán többször is támadtak.
Az eset kapcsán Püsök Lászlót, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivőjét arról kérdeztük, mi a teendő a vadak által megtámadott jószágokkal. „Ha az állat sérült, mindenképpen vágóhídra kell vinni, vagy kezeltetni, ez attól függ, mennyire sebesült meg” – fejtette ki. Hargita megyében egyetlen kisközösségi vágóhíd működik, Gyergyószentmiklóson.
Június – Leégett az egykori kötöttárugyár tetőzete, Ráduly lemondott tisztségéről
Hatalmas tűz pusztított június 7-én Csíkszeredában: nagyon rövid idő alatt borult lángba és égett le az egykori kötöttárugyár épületének tetőzete.
A tűz miatt sűrű fekete füst gomolygott a város jelentős részén. Kilométerekről látni lehetett a begyulladt, kátrányborítású tetőzet füstjét. A tüzet eloltották, az épületen azóta sem végeztek semmilyen javítást. Néhány nap után egyébként egy 16 éves helyi fiatal a rendőröknek beismerte, „véletlenül gyújtotta fel” a valamikori gyárat. Portálunk egy képriporttal is jelentkezett a tűz után,bejártuk a „kísértethellyé vált” telepet.
Június egyik szombatján negyvenöt Somlyó utcabeli cigány származású keresztelkedett meg az apostoli pünkösdi gyülekezet szertartása szerint az Olt vizében.
Megfogadták, hogy felhagynak eddigi életformájukkal: nem fognak lopni, verekedni, káromkodni és alkoholt fogyasztani. Néhány hétre rá felkerestük őket, és örömmel tapasztaltuk, hogy tartják magukat a fogadalmukhoz.
Azonnal benyújtotta lemondását Ráduly Róbert Kálmán, amint június közepén az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt ellene és Szőke Domokos ellen.
Csíkszereda tisztségéből felfüggesztett, júniusban még házi őrizetben lévő polgármesterét az ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. Ráduly napra pontosan tizenegy évig vezette Csíkszeredát. Székelyhon.ro

Ezt kívánta az övéinek 2016-ra Klaus Johannis és Áder János
Klaus Johannis román és Áder János magyar államfő is köszöntötte övéit az új év alkalmából.
„Csakis tőlünk függ, hogy újévi jókívánságainkat kiegészítjük-e azzal, hogy megértéssel fordulunk bajba jutott honfitársaink felé, hogy segítő szándékkal fordulunk a rászorultakhoz, fogyatékkal élőkhöz, hogy jóakarattal fordulunk útkereső, az élet dolgaiban nehezen eligazodó honfitársainkhoz, és hogy alázattal fordulunk természeti környezetünkhöz” - mondta újévi beszédében Áder János magyar köztársasági elnök.
Áder az újév alkalmával Pál apostol szeretethimnuszát ajánlotta 2016-os vezérelvnek. Az elmúlt évre emlékezve elmondta, hogy egy éve senki sem gondolta, hogy Párizs terrortámadások helyszínévé válik, és senki sem remélte, hogy a város a remény helye is lesz egy, az egész világra kiterjedő klímamegállapodás miatt. Azt sem gondolata senki - mondat Áder - hogy Európa és benne Magyarország is elhúzódó migrációs válsággal fog küzdeni az évben.
„Mára eljutottunk oda, hogy amikor fiaink és lányaink idegen országban tanulnak vagy munkát vállalnak, nem az a legfontosabb, hogy megtalálják számításukat. Vagy amikor barátaink külföldi tájakat indulnak felkeresni, nem az a legfontosabb, hogy milyen élményekkel gazdagodnak. Egyetlen dolog fontos számunkra: hogy épségben viszontlássuk őket" - mondta az elnök.
Áder János szerint mindenkinek az lehet a legfőbb közös kívánsága, hogy legyen békés a világ, mert az előző év arra int, hogy "nincs nagyobb kincs annál, mintha biztonságban tudhatjuk országunkat, szeretteinket, családunkat."
Klaus Johannis román államfő az alábbi videóüzenetet töltötte fel Facebook-oldalára.
Ebben boldog, megvalósításokban gazdag új évet kívánt. Ő személy szerint bizalommal tekint a 2016-os év felé. Azt szeretné, ha a jó irányba fordult dolgok formával és tartással töltődnének fel. „Csak tőlünk függ, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségeket miképpen használjuk fel és olyanná alakítsuk Romániát, amilyenné szeretnénk. Kedves románok, boldog új évet kívánok nektek, bárhol is legyetek!” – zárta sorait Klaus Johannis román államfő. maszol.ro

2016. január 2.
Csíkszék 2015-ös krónikája - júliustól december végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Második rész.
Július – Kollégium eurómilliókból, áthelyezett csíkszentmiklósi plébános
Panasszal fordult a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez több csíkszentmiklósi lakos, azt kérvén, hogy helyezzék át máshová Drócsa László plébánost. A falubeliek egy másik tábora viszont épp a pap maradása érdekében gyűjtött aláírásokat, amelyeket el is juttattak Tamás József püspökhöz.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.

A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában többek között arról beszélt, hogy a magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.
Július végén jelentették be, hogy több millió euróból építik meg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kétszáz férőhelyes kollégiumát, amelynek egy része lelátóként fog működni.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.

A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni a burgonya. Így nem volt meglepő, hogy már augusztus első felében láthattunk pityókaszedőket a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben, hiszen azokon a parcellákon, ahol a nap leégette a növény szárát, a gumók már csak károsodhattak a talajban.
Elkezdődött a kutyákat széttépő medve ámokfutása: néhány héten belül kerítéseket tett tönkre, és több kutyát megölt Csíkszentmihályon, Ajnádon, Zsögödben, Fitódon és Csíkszentléleken. A helyi lakosokat megdöbbentették a történtek, a helyi vadásztársulás kilövési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott.
De amire sikerült volna kilőni a medvét, azt egy teherautó elütötte Csíkszereda szentkirályi bejáratánál. Bizonyos körökben vita alakult ki arról, hogy valóban a „kutyás medvét” gázolta-e el az autó, azt a tényt viszont nem szabad elhallgatni, hogy a gázolás után nem érkeztek panaszok medvetámadásról.
Augusztusban az is kiderült, hogy a Hargita megyei tanügyi rendszerben a következő tanévtől az eddiginél 161-gyel kevesebb oktatói, kisegítő személyzeti állás lehet. A megyében a diáklétszámhoz viszonyítva az országos átlagnál nagyobb ezeknek az állásoknak a száma – ezzel indokolták a leépítéseket a tanügyi minisztériumban.
A megyeszerte érintett 89 tanintézet közül augusztus végéig közel hatvan közölte a tanfelügyelőséggel, hogy hogyan oldja meg az elrendelt leépítéseket. Többnyire teljes állásokat csökkentettek részmunkaidősre az óvodákban, iskolákban, amelyek vezetői figyelmeztettek ugyanakkor, hogy jelentősen megnehezedik így az oktatási egységek működtetése.
Szeptember – „Migránsválság” Hargita megyében, behívóparancsot kapott tartalékosok
Az egész évben tartó migránsválság Székelyföldet elkerülte ugyan, szeptemberre viszont egy összesítés erejéig Hargita megye is képbe került. Gyorsfelmérést végzett ugyanis az oktatási minisztérium, és tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségektől arról, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak szükség esetén helyet biztosítani.
Mint kiderült, 320 menekült elszállásolására lenne hely: a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást. Csíkszereda és Hargitafürdő is képbe került.
Szeptember 13-án érseki misével zárult a Mária-év: a 11 órakor kezdődött szentmisével lezárták a csíksomlyói Szűzanya-kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-évet.
Az „Oltalmad alá futunk” mottójú jubileumi Mária-év pontosan egy éve, tavaly szeptember közepén kezdődött, ennek minden egyes napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a szokott feltételekkel.
Nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott szeptemberben behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél. A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22–24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlott a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrizték.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívták, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására került sor.
Október – „Árvák” sorsától az elsöprő sikerű Ezüst Akadémiáig
Habár októberben még nem állt rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák bíztak abban, hogy nemsokára meglesz a szükséges pénz.
Ősszel már zajlottak az előkészületek: a stáb feltérképezte a helyszíneket, hogy jövő februárban folytathassák a jelenetek felvételét. Közben adománygyűjtő koncerteket tartottak több településen, a befolyó összeget a filmre fordítják.
Októberben közöltünk egy kimutatást arról, hogy folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát: már olyan iskolák is vannak, amelyekben legalább száz „árván” maradt diák tanul. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik.
2014 végén még 1619 volt ezeknek az eseteknek a száma. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel.
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia egyetem ötven éven felülieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről.
A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját október végén tartották. Azóta kéthetente tartanak előadásokat.
November – Az első ítélethirdetések a Borboly-perben, eltávolított községháza felirat
Lemondott november 4-én miniszterelnöki tisztségről Victor Ponta, egyben kormánya lemondását is bejelentve. Ponta a Hargita megyei Mircea Dușa védelmi minisztert javasolta ügyvivő miniszterelnöknek, ebből viszont nem lett semmi, ugyanis az államfő Dacian Cioloșra bízta a kormányfői teendőket.
Ponta és kormánya belebukott a bukaresti Colectiv klubban október 30-án este pusztított, 32 ember életét kioltó tűzvész kiváltotta elégedetlenségi hullámba. Időközben 63-ra növekedett az áldozatok száma.
Kihirdették november 12-én az első ítéleteket a Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben. Három vádlott, aki korábban beismerő vallomást tett, felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A per legutóbbi tárgyalásán a tizenháromból három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását esetükben, egyúttal beismerő nyilatkozatot tettek, elismerve a vádiratban foglaltakat. Akkor az ítélethirdetés elmaradt, de ez a kijelölt, egy héttel későbbi időpontban sem történt meg. Végül november 12-én kihirdették az ítéleteket, a tárgyalóteremben sem a vádlottak, sem ügyvédjeik, csak a sajtó képviselői voltak jelen.
Terjedelmes írásban számoltunk be arról, hogy törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak helyet adó épületekről eltűnjenek a Községháza feliratok. Csíkkozmáson ez meg is történt.
Időközben kiderült, hogy nem csak a csíki községek polgármesteri hivatalairól akarja leszedetni a törvény erejével a Községháza feliratokat: a feljelentő szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal épületén sincs mit keresnie a Városháza feliratnak, ezért pert kezdeményezett. Mi több, már a városháza gyűléstermében lévő magyar zászló és a Szabadság téren álló székely zászló is szemet szúrt Dan Tănasănak.
December – Magyarázat nélkül eltüntetett székely zászló, robbanó lámpatestek a hokimeccsen
Miután egyik napról a másikra eltűnt a székely zászló a megyei tanács homlokzatáról, a Csíki Hírlap újságírója rákérdezett ennek okára. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke indirekt módon megígérte, hogy magyarázatot ad a székely zászló megyeházáról való eltávolítására, erre végül nem került sor.
Helyette a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként fogadta el a székely lobogót. Borboly Csaba tehát azóta is adós a válaszadással.
Nagyon közel volt a kupagyőzelemhez december 20-án este a Csíkszeredai Sportklub Gyergyószentmiklóson rendezett jégkorong Románia-kupán, de a Steaua elleni döntőt nem sikerült befejezni, mert a jégpálya világítóberendezése meghibásodott.
A mérkőzést 7–2-es csíki vezetésnél lefújták, már csak a hátralevő játékidőt kellene lejátszani, de nem lehet tudni, mikor. Továbbra sem egyértelmű, hogy folytatni kell a meccset, vagy újrajátszani.
Szerkesztőségünk kiderítette: megeshet, hogy új helységnévtáblákat kell kihelyezni a 132-es megyei úton, ahol egyébként a múlt héten adták át nagy csinnadrattával a magyar nyelvű táblákat. A frissen kirakott táblák ugyanis eltérnek az idevágó jogszabály előírásaitól.
A jogszabályhoz képest nemcsak a betűméret problémás, hanem a táblák száma is, mert egy táblán kellene legyen mind a román, mind a magyar felirat. A téma kapcsán e-mailen kerestük Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét, aki a magyar helységnévtáblák átadásán hangsúlyozta, a teljes megyei tanács érdeme az útszakasz felújítása. A tanácselnöktől többek között azt szerettük volna megtudni, hogy mikor tervezik lecserélni a kihelyezett táblákat? Székelyhon.ro

2016. január 3.
Médiafogyasztás szokásai
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a romániai magyar médiafogyasztás, különös tekintettel a közszolgálati rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak fogyasztására vonatkozó felmérést készített- mondta Rácz Éva felvezető beszédében.
A felmérés 2015. szept. 24.-október 18. között készült Erdélyben és a Partiumban, 1573 alany megkérdezésével. Eredménye reprezentatív a Kolozsvári Rádió és Kolozsvári Televízió (valamint a marosvásárhelyi hasonló stúdiók) adáskörzetére; a mostani bemutatón kiemelték a kolozsvári központú csatornákra vonatkozó adatokat.
A kutatásban ugyanakkor feltettek olyan általános kérdéseket is, amelyek az írott és az internetes média fogyasztására nézve is érvényesek, ezért az eredmények az erdélyi és partiumi média bármely csatornájának érdekesek lehetnek.
TV nézettsége
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok ismertették a felmérés eredményeit a Kolozsvári Rádió koncerttermében. Kiss Tamás kutatásvezető a TV nézés és a rádiózás fogyasztási szokásaival kapcsolatos felmérés adatait mutatta be. Kiderült, hogy a megkérdezettek 93,3% nézi a tévét. Legtöbbször kábelszolgáltatással vagy műholdas vétellel rendelkezik. Ugyanakkor a 2007 és 2015-ben készült felmérések adatait hasonlították össze. Főleg az esti idősávban vagy a hétvégi nézettség nagyobb. A TV nézők köre növekedést mutat. Ha a többi kelet- európai országhoz hasonlítjuk, elmondható, hogy Romániában a TV nézésére fordított idő magas (4,06 óra). A megkérdezettek válaszából kiderül, főleg a híradót, humoros adásokat, valamint játékfilmeket néznek. Háttérbe szorulnak a talk show-k (beszélgető műsorok) nézettsége. (Ez főleg a román mintán nagyobb.) 2007-ben a magyarországi TV adások vezették a rangsort, a Duna TV, az RTL Klub, TV2, valamint a romániai Pro TV. 2015-ben az RTL Klub nézettsége 73%, a Duna TV 67,3 % volt. Visszaesett M1 és a M2 nézettsége. Az RTL Klub magas nézettséggel rendelkezik. A román adók közül továbbra is a PRO TV-nek van piacvezető szerepe. A román közszolgálati TV nézettsége csökkenő tendenciát mutat. A Román Televízió magyar adásának nézettsége is csökken.
A Kolozsvári Stúdió magyar adásának a kulturális és a szórakoztató műsorait nézik. Ellenben a Bukaresti TV adás magyarnyelvű hétfői adásának van a legnagyobb nézettsége.
A rádiózás szokásai
A kérdezettek 64,7 %-a hallgatja a műsort. Az sem közömbös, hogy az erdélyi magyarság milyen körzetekben hallgatják ma a rádiót. A háttér rádiózás szerepe is megnőtt. Főleg az autóban hallgatják. A rádiózás szokásai főleg az autózás szokásaihoz igazodtak, amikor munkába, vagy ha hazamegy hallgatja a rádiót. Az internetes vagy az okos telefonon történő beszélgetéseket nem vizsgálták meg. Ellenben nőtt azok száma, akik inkább hétköznapokon hallgatják az adásokat. A leggyakrabban hallgatót rádió a Marosvásárhelyi adás, a KISS FM (a zenére alapuló román adás) és a Mária Rádió. Figyelemre méltó az, hogy a zenére alapuló magyar nyelvű kereskedelmi adások előretörtek. A román nyelvű kereskedelmi rádiózás felerősödött.
A rádió hallgatók 32,2%-a követi a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, 12%-a a Kolozsvári Rádió magyar adását, majd sorrend szerint Erdélyi FM (5,1 %), Bukaresti (4,9%) és a Temesvári Rádiót (2,5%). A Kolozsvári Rádió magyar műsorait a kérdezettek 36 %-a naponta, és 40%-a hetente hallgatja. A szerkezete átgondoltabb. Városon többen hallgatják. A fiatalokat is érdeklik az adások. A Zenetár, Hangoló, a Dal posta, a Cifra palota adásait kedvelik.
Milyen típusú adást szeretnek? Az erdélyi közélettel foglalkozó híreket, a zenei műsorokat hallgatják. A rádióhallgatás jellege megváltozott. Az erdélyi magyarok ízlésvilága konzervatív. Főleg a régi slágerek, magyar nótákat kedvelik. Előtérbe kerülnek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók adásai.
Nyomtatott és online média
Barna Gergő a nyomtatott és az online médiának az olvasottságát elemezte. Felmérésekből kiderült, hogy a helyi lapok előtérbe kerülnek az olvasottságot illetően. A megkérdezettek 88,5 %-a a helyi lapokat olvassa. Az erdélyi lapok olvasótábora szempontjából a rangsort helyi lapok, a Székely Hírmondó, a Háromszék, a szatmári Friss Újság vezeti. A vallási jellegű lapok olvasottsága jelentős. Főleg a magyar nyelven történő médiafogyasztás jellemző.
2007-hez képest nagy ugrás észlelhető, 57 %-ra emelkedett az internetezők százalékos aránya. Új elemként jelent meg a Facebook használata, ennek következtében csökkent a levelezés (az e-mailezés) részaránya, viszont nőtt az internetes tartalmaknak az aránya. Mennyi időt töltenek el? kérdésre válaszolva kiderül, hogy az internetezők jó része naponta több órát tölt el a Facebookon.
Az internetes hírportál olvasottsága szempontjából piac- vezető a szekelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és az erdely.ma is.
A média, mint hírforrás kiegyensúlyozottabb képet mutat. A megkérdezettek 76%-a a TV, 43%-a a rádiót tekinti fő hírforrásnak. Leginkább az egészségügyi kérdések, az erdélyi magyar ügyek, tudományos és gazdasági kérdések érdeklik.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

2016. január 4.
Szép helyen lakunk – Erdély és Madagaszkár a legjobb
Van ízlésük a székelyeknek, állapíthatják meg az objektív külföldi szemlélők, hisz a CNN hírcsatorna mind jelenlegi hazájukat, Erdélyt, mind az elkövetkezőt, Madagaszkárt beválogatta a 2016-os év legjobb úti céljai közé.
Mint ismeretes, pár éve Orbán János Dénes, Muszka Sándor, György Attila, Sántha Attila, Fekete Vince székely írók meghirdették a Székelyföld és Madagaszkár közti lakosságcsere programját, mivel úgy látták, a Földön egyetlen olyan hely van, ahol a székelyek egyaránt élvezhetik a trópusi tengerpart szépségeit, és a hagyományőrző székely hokistársadalom is kedvére vacoghat a 3 ezer méter magas hegyekben.
Nos, a CNN munkatársa, Anisha Shah szerint a világ legjobb 16 turisztikai célpontja között mind Erdély, mind Madagaszkár ott szerepel. Madagaszkáron 106 fajta lemúrt tartanak számon a nyolcezer állatfaj között, amelyek sehol máshol a világon nem találhatóak meg.
A tévériporter és fényképész javaslata szerint április-május, illetve augusztus–október a legmegfelelőbb időpont Romániába látogatni. Az idegenforgalmi látványosságok közül elsőként a Kárpátokat említi, a sízést és a hegymászást, a zöld erdőket, a hegyi túrákat. A felsorolásából nem marad ki a törcsvári kastély, amelyet természetesen a vérszívó Drakula-mítosszal párosít.
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Hervadhatatlan kopjafák – Balázs Antal a minap ünnepelte 80. születésnapját
Egy szóval sem mondhatják, hogy könnyű ám Balázs Antal faragóművészről írni, amikor január elsején éppen nyolcvan éves. Írtunk róla akkor is, amikor Fejér Ákos tanár úrral, Forró László tanár úrral meg a kerékpáros, akkor, 1972-ben már híres csapattal hazaérkeztek Münchenből. Az akkori kommunista rendszer azért is engedte ki a csapatot a nyári olimpiára, mert az a népség még – addig – mindenünnét hazatért, vissza Székelyföldre. Vitték a kopjafát Törökországba, Rodostóba (ma Tekirdag) a levert Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) bujdosóinak emlékére, aztán vissza, haza! A Nyikó mente, Csehétfalva röptette Balázs Antalt bele a székely világba, hogy hasznosítaná magát nemzete javára. Csehétfalváról s nevéről annyit mondhatok, hogy a falucska a sükői birtokra járt dolgozni, cselédkedtek a szó jobbik értelmében, aztán a magyar ejtéskönnyítés során a cselédből Csehétfalva leve. Antal Székelykeresztúron végezte a tanítóképzőt, tanított Gyergyóremetén, Tordátfalván, Rugonfalván meg Szentivánlaborfalván volt kultúrigazgató. Végül Mikóújfaluban kötött ki iskolaigazgatóként, tíz év után ment Sepsiszentgyörgyre, onnan már csak nyugdíjba.
– Honnan érkezett a fafaragás igézete?
– Még Keresztúron szökött belém, ott ugyanis az igazgató igazított minket a faragás felé. Az volt az elve, hogy ha húszból kettő tovább is viszi a faragást, akkor már megérte.
Nem a hármas honfoglalással hoztuk
– Most hallom, hogy az Amerikai Egyesült Államokba küldenek az ottani magyaroknak 6 darab új kopjafát a keze alól. Nocsak! Nem semmi. De Keresztúr és az USA közé mi minden fér be időben és forgácsban...
Az első kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragtam Forró László tanár barátom és kollégám egykori édesapjának. Nemes „igézet” volt. És nem a halál, hanem a szeretet hozta. Azóta is végzem.
– Szólna esetleg a kopjafaművészet, a megképzelés elméletéről, hiszen nem mindegy, milyen figura, és hová kerül a fán!
– Más a Kós Károly motívumrendszere, más az apácai fáké, a Nyikó menti, a gyergyói, a csíki, háromszéki rend mind más. A Partiumban gyönyörű csónak alakú fejfák vannak! Őseink egyszerűen kitalálták az egyes alakzatok jelentését. Nehogy azt gondoljuk, hogy az első, a kettős, hármas honfoglalással hoztuk a kopjafát! Nem. Akkor csak a kopja fegyvert hoztuk, a nyilainkat, mert védekezni kellett. Az elesett harcos sírjára fejtől leszúrták a kopját, nyugodjék. A székelyek aztán cifrázni kezdték, így lett a kopjából veretes, nemes kopjafa. Egyezményesen megmaradt és elterjedt néhány figura, a kereszt, a buzogány alakzat. Lehetett, és ma is lehet gazdagítani a jelrendszert. Én például egy népdalt faragtam kopjafába: „... csipkés annak a levele, hej, de jószagú...” Nos, a csipkés alsószoknya motívumát faragtam bele a fába... Aztán ott van a tulipán, ott a lámpás a férfiaknak, a lángnyelv a tudósoknak. A faragónak kell tudnia elmondani, mit is jelent a fán a figura, az alakzat.
Életmű dióhéjban
– Azt is tudjuk, hogy évekig foglalkozott magyarországi székely kapuk, kopjafák és más, régi faragványok felújításával. Ez már tudomány is lehet, nem csak művészi szakma.
– Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen volt valamikor egy régi fa-színház. Az omlásba ment, állítottak oda egy emlékoszlopot. No, azt újítottam fel. Saját faragványom van Földesen, aztán fenn a Mecsek-hegységben, Csolyospáloson már nagyobb munkám a 13 aradi vértanú emlékműve, 13 kopjafa. A polgármester panaszkodott, hogy nincs, ahova elhelyezni nemzeti gyásznapon, ünnepnapokon a koszorúkat. Hát így keletkezett vésőim alatt a Nemzet Kopjafája. Ez volt az első ilyen. Aztán 2004. december 5-én a volt kommunista banda meg a liberálisok kormánya elutasította a határon túliak magyar állampolgárságát. Ez is a nemzet szégyene, gyásza volt. Az is marad. A többi emlékfaragvány életes, piros.
– Ezeket szinte lehetetlen felsorolni…
– Állítottam kopjafát a Dózsa-féle felkelésnek, a muhi csatának, Mohácsnak, 1849-nek, és hát a rettenetben dús Trianonnak, 1920-nak. Sepsiszentgyörgyön is ott a 13 aradi fejfája, mindenikben diónyi aradi föld. Aztán a belvárosi református templom előtt ott a Székely himnusz szerzőinek emlékműve. És hát az Avas-hegységben, Avasújfaluban, amely város ugyan, de úgy, hogy a kommunista Ceaușescu rendszerben földuzzasztották románokkal, így leve város Újfaluból. De ott van Avasújváros, mely viszont falu. Ott is vannak faragásaim.
Hagyományos lakodalmak megrendezésekor számtalan esetben fordulnak Balázs Antalhoz, vállalná el – Csíkban gazda, Udvarhelyen szószóló, Háromszéken vőfély a megnevezése annak a megbízottnak. De volt ő vőfély bérelt hajón is Pest és Visegrád között, oda és vissza, egy lakodalmas nép előtt. Nem sorolom, sok lenne egy faragótól még ez is. Kívánunk neki sok munkát, mert azok közé tartozik, akiket a munka fiatalít. Sok száz faragványa, kopjafája hervadhatatlan, Bartók Bélától Szentkatolnai Bálint Gáborig, Laborfalvi Berde Mózsáig.

Újév-váró lampionokkal (Szilveszter Sepsiszentgyörgyön)
Noha az időjárás idén sem hazudtolta meg magát, a -10 fok alatti hőmérséklet nem szegte kedvét annak a mintegy kétezer sepsiszentgyörgyinek, aki a város új főterén üdvözölte az új évet. A megyeszékhelyiek ünnepi beszéd nélkül, csak zenével és lampionokkal vágtak neki a 2016-os évnek.
Az este tízre meghirdetett utcabál kezdetén nagyjából százan merészkedtek a színház szomszédságában felállított színpad elé, hogy SlimRocka şi Traila lemezlovasok bemelegítő buliján felvegyék az évfordulóváró hangulatát. Amint az várható volt, a forralt bort árusító házikók körül hamarosan felpörgött az élet, majd éjfél közeledtével lassan a tér is benépesült, egyre többek kezében jelentek meg a helyszínen beszerezhető lampionok.
A Zanzibár dalainak felcsendülése után egymást követték az égbe szálló, távolról szentjánosbogárnak tűnő lampionok, illetve ezzel párhuzamosan néhány kisebb tűzijátékrakéta is felröppent az Erzsébet park fái közül, miközben a magyarországi zenekar talán legismertebb, Szólj már című slágerére átléptünk 2016-ba. Pezsgőbontás, ölelések, kézfogások, üdvözlések – igazi egymásra találás mindenhol, majd sokan – szemmel láthatóan a hideg miatt – lassan távoztak. A „magyar szilvesztert” viszonylag kevesen várták meg, elsősorban a fiatalok maradtak a Zanzibárral – ki táncolva, ki nyakát behúzva, topogva –, a Terecskei Rita vezette banda igazán állta a sarat, illetve a hideget (a hangszerek már kevésbé), a frontember hölgy még a dobok mögé is bemerészkedett, majd éjjel egykor ugyancsak az ő biztatására felhangzott előbb a magyar, majd a székely himnusz, kissé késve, kissé bizonytalanul, de lelkesen és tisztán. Az utcabált a sZempöl zenekar zárta, a szervezők minden biztatása ellenére már csak a kemény mag, nagyjából százötvenen tartottak ki a végsőkig.
Az előző évekhez hasonlóan, noha a rendőrség alapos ellenőrzésekről számolt be, a városban kevés helyen nem lehetett petárdázó csoportokba botlani. Az egyik ilyen szerkezet ráadásul kárt is okozott, mivel a katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a Caritas egyik, a Sport utcában elhelyezett ruha- és cipőgyűjtő konténerében landolt, amely kigyulladt és ki is égett. A tűzoltóknak végül sikerült eloltaniuk. Emellett éjfélkor több helyen is kisebb tűzijátékok színezték az eget.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reggel 7 óráig mulattak
A Kisjenői Mezőgépész Szakiskola étkezdéjében megszervezett óévbúcsúztató, újévköszöntő mulatságon valamivel 20 óra után Bíró Zoltán városi tanácsos, RMDSZ-elnök köszöntötte az ünnepi díszbe öltöztetett teremben megterített asztaloknál helyet foglaló mintegy 230 vendéget. Miután jó szórakozást kívánt mindnyájuknak, vastaps fogadta a bemutatott Meteor együttest, amelynek tagjai nem várattak magukra, azonnal belevágtak a kedvcsinálás közepébe, egymás után játszották a régi, közkedvelt és a legújabb slágereket. A táncoló, mulató vendégek között a Körös-köz szinte minden települése képviseltette magát, de galsai, pankotai és aradi, sőt egy kisiratosi és nagyiratosi társaság is önfeledten mulatott. A kérdésünkre, hogy miért jöttek el ilyen messzire, természetes egyszerűséggel válaszoltak: a Meteor együttesért bárhova elmennek.
Abban a reményben váltak el, hogy a jó kezdet kitart egész évben. Miután a vendégek elfogyasztották a terítéken lévő előételt, 23 óra tájban feltálalták az ízletes tárkonyos levest, majd a sültet is körítéssel, amelyeket házi pálinkával, likőrökkel alapoztak meg, majd a sör, a fehér és vörös bor, az üdítők következtek. Román éjfélkor pezsgővel koccintottak, majd a szabadban együtt megtekintették a pazar tűzijátékot. A folytatódott mulatság egy-egy szünetében Bíró Zoltán fő szervező összesen 40 kisebb-nagyobb tombolanyereményt sorsolt ki, utánuk a harmadik díjat, a fényképtartóval ellátott, mutatós asztali órát, a második díjat, a melegszendvics-sütőt, utoljára a fődíjat, a zöldség- és gyümölcs-centrifugát. Megünnepelték a magyar éjfélt is, amikor újra kivonultak a szabadba, ahol a szervezők egy rövidebb tűzijátékkal lepték meg őket. A mulatás folytatódott, a kedvet példázta, hogy néhányan jelmezt öltöttek, úgy ropták a táncot szakadatlanul. Igazuk volt az iratosiaknak, hogy a Meteor zenekarért érdemes bárhova elmenni, mert senki nem bánta, amiért a kisjenői mulatságot választotta, ahol ráadásul kiváló ellátásban volt részük. Hajnali 4 óra tájban ugyanis a szervezők főtt virslivel, illetve sült kolbásszal emelték a hangulatot, ami egy pillanatra sem lankadt. Reggel 7 óráig táncoltak, nótáztak, önfeledt hangulatban beszélgettek. Mindnyájan elmondhatták: kellemesen zárták az óévet, kiválóan kezdték az újat, és abban a reményben váltak el, hogy a jó kezdet kitart egész évben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Drága” gyermekek
Az év fordultával úgy múlik az idő, hogy gondosan, pontosan újjászületik közben. Bár az embernek is megadatott a lehetőség, hogy utódaiban sokszorosan újjászülessen, erre, felénk egyre kevésbé él az alkalommal. Nemrégiben arról szóltam, hogy a statisztikusok szerint drámaian fogy Románia lakossága. A megélhetés kilátástalansága, a jómód utáni sóvárgás miatt választ más hazát a fiatalok, középkorú családok többsége, az itthon maradók egy része pedig a kétes anyagi helyzet miatt mond le a gyermekvállalásról. Ezért lesz egyre szembetűnőbb az elhalálozások és a születések száma között nyíló űr – vettem számba a tényeket. Ezt követően hívott fel egy kismama, és megkérdezte: tudom-e, mennyibe kerül manapság egy terhességet kihordani, csecsemőt megszülni ebben az országban, hogy arról, ami azután következik, ne is beszéljünk. Ennél sokkal egyszerűbb megszakítani a terhességet, amit nagylelkűen évi ötmillióval támogat a kormány, holott Románia világhatodik az abortuszok számát illetően.
És mégsem történik érdemben szinte semmi a családtervezés támogatása, a gyermekvállalás ösztönzése és megkönnyítése terén. A valóban korszerű terhesgondozás anyagi feltételei sem biztosítottak, különösen, ha a szerény jövedelmű és a városoktól távol eső vidéki települések lakóira gondolunk. Az állami járóbeteg-ellátókban közel sem dolgozik annyi nőgyógyász szakorvos, hogy folyamatosan fogadni tudnák a terhes nők többségét. Akik ily módon a rendelőláncolatokban vagy a magánrendelőkben dolgozó nőgyógyászokhoz fordulnak, ahol összehasonlítatlanul jobb a felszerelés, gondosan elküldik minden szükséges (és esetenként nem szükséges) vizsgálatra a kismamákat, de mindezért fizetni kell. Sokat. Nagyon sokat. A rendszeres ellenőrzéssel együtt havonta 100-tól akár 400 lejig terjedő összeget is, attól függően, hogy a rendszeres ellenőrző vizsgálatok mellett milyen különleges laboratóriumi vizsgálatot kér a kiválasztott szülészorvos és a belgyógyász, akiknél a terhes nő megfordul.
Ha az áldott állapotot (egy általában csak harmadszorra sikeres) mesterséges megtermékenyítés előzi meg, a szülés pedig a leendő anyuka kérésére császármetszéssel történik, akkor igencsak megugranak a költségek. Akinek nincs pénze, lehetősége, kellő tájékozottsága, hogy mit kell tennie a terhesség alatt, akár úgy is járhat, mint az a Konstanca környéki nő, aki sziámi koraszülötteknek adott életet, miután soha nem járt ellenőrzésre.
Hogy kismama-, gyermek- és családbarát év lesz-e 2016 Romániában, ahol folyamatosan fogy a lakosság? Nos, a negatív folyamat megállításához szükséges változásoknak a jelei még nem mutatkoznak. A honatyák és honanyák egyelőre a saját nyugdíjuk s a közelgő választási évre gondolva néhány szektorban a bérek emelésén fáradoznak. Kérdés, hogy amikor ennyire fogy a gyermekek száma, a megszületők pedig ennyire „drágák”, ki fogja majd az emelt nyugdíjakat és béreket kitermelni?
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)

Tatárka, Pohánka és Hajdina
A népi kultúra őrzői Marosludason
Eseményekben, fellépésekben gazdag évet zárt a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület. A Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptáncegyüttesek nemcsak a helyiek, hanem az erdélyi és határon túli népi kultúrát kedvelő közösségek szívébe is belopták magukat.
A Hajdina Kulturális Egyesület vezetője, Tóth Sándor a néptáncegyüttesek tavalyi fellépéseit összegezte. A Hajdina júliusban és augusztusban Magyarországon lépett fel, Szentgáloskéren az Aratófesztiválon vettek részt, majd Somodorban léptek fel, Gálosfán az Otthonka Fesztivál meghívottjai voltak. A nemzeti ünnep alkalmából, a magyarok kenyere ünnepén Mohácson részt vettek a búza összeöntésén és a Szent Miklós vízi- és taposómalomnál táncoltak. Ezt követően a 29. Mohácsi Folklórfesztiválon, a Pécsi Déli Kapu Folklórfesztiválon, a harkányi fesztiválon, Pécsváradon a Szent István-ünnepen táncoltak. Szeptember elején a Hajdina szervezésében ünnepelték meg a Marosludas környéki betelepítések 110. évfordulóját, amelynek Andrássytelep adott otthont. Mivel annak idején Andrássytelepre 17 bukovinai székely családot telepítettek, itt szervezték meg az első Bukovinai Székely Folklórtalálkozót. Aztán következett a marosludasi Kárpát-medencei Gyöngykoszorú találkozó, majd a marosvásárhelyi Gyöngykoszorúk gyöngye, ahol szintén fellépett a Hajdina.
Legutóbbi előadásuk a karácsonyi ünnepi műsor volt, ahol mindhárom néptánccsoport fellépett, előadásuk címe: Angyalok hirdeték.
– Közénk jött a fény, a béke, a szeretet emberré lett. Az angyalok, a pásztorok és minden jóakaratú ember erre várt. Arra vártunk, hogy a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina visszaröpítsen abba a világba, amelyben elődeink ünnepelték a Messiás születését. Ezt a hangulatot Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba táncoktatóknak az együttesek előadásában sikerült megteremteni – mondta az egyesület vezetője.
Az előadást a marosludasi önkormányzat, Magyarország csíkszeredai konzulátusa, az EMKE, a Romgaz és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. A legfőbb támogatók mégis azok a magyar családok, akik gyerekeikkel részt vesznek a hagyományok, népszokások éltetésében, hiszen nélkülük üres és kihalt maradna minden. A Tatárka néptáncegyüttesben jelenleg 23 3-6 év közötti, a Pohánkában 25 6-11 év közötti gyermek, míg a Hajdinában 13 fiatal táncol.
A színpadon megelevenedtek a Szent Borbála, Szent Miklós, Szent Luca, Szent István és Szent János nevéhez fűződő szokások, népi játékok és táncok. A székely karácsony hangulatát idézhettük fel betlehemes díszlet mellett. Az angyaljárás tett koronát a műsorra.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)