Erdélyi iskolák is bezárnak hétfőn a havazások miatt
Bukarestben és nyolc déli, dél-keleti megyében teljes egészében, további nyolc megyében pedig részben szünetel az oktatás hétfőn a kiadós havazások és a hófúvások miatt – közölte hétfő este az oktatási minisztérium.  Erdélyben Fehér megye néhány iskolájában lesz tanítási szünet.
A minisztérium tájékoztatatása szerint a tanítási szünet az érintett megyék felsőoktatási intézményeire nem vonatkozik. A tárca szóvivője, Mirabela Amarandei elmondta, az elmaradt órákat a későbbiekben be kell majd pótolni a közoktatásban.
Vasárnap 18 órakor visszavonták a narancssárga jelzésű hóriadót az eddig érintett megyékben, Románia nagy részében azonban hétfő estig sárga jelzésű riadó marad érvényben. Mint korábban beszámoltunk róla, vasárnap a havazás az ország felébenjelentősen megnehezítette a közlekedést.
Az esti híradások szerint az A2-es autópálya egy része és további 18 országút egyes szakaszai voltak lezárva a forgalom elől. A vasúttársaság 39 járatot törölt, a vonatok hatalmas késésekkel közlekednek. A bukaresti Otopeni repülőtéren négy járat nem szállt fel a hó miatt, a gépek nagy késésekkel indulnak.
A viharos erejű szél miatt összesen öt megyében akadozik az áramszolgáltatás, több tucat település maradt elektromos energia nélkül. A konstancai kikötő egész vasárnap zárva volt, délutánig a vonatok sem indultak el a vasútállomásról. maszol.ro

Figyelmen kívül hagynák a szabályzatot, ha Florea lenne a jelölt
Az ellene folyó bűnügyi per ellenére mégiscsak Dorin Florea lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – értesült a Hotnews portál.
Ha a liberálisok valóban a negyedik mandátuma végéhez közeledő elöljárót (fotónko) indítják, önmaguknak és alakulatuk szabályzatának mondanak ellent. A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint ugyanis a párt színeiben nem indulhat olyan politikus a 2016-os helyhatósági választásokon önkormányzati megmérettetésen, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Mielőtt felröppent volna a hír, egy múlt heti sajtótájékoztatón Florea még arról beszélt, hogy nem tudja, induljon-e vagy sem, hozzátéve, hogy a választ első sorban a párt központi vezetőségének és Marosvásárhely lakosságának kell megadnia.
Dorin Florea már több politikai alakulat képviselőjeként, ám az összes román párt által támogatott függetlenként is nyert Fodor Imre, Kelemen Atilla, Borbély László, majd Frunda György ellenében. Az idei kihívója az előválasztások eredménye alapján Soós Zoltán helyi tanácsos lenne. A regnáló városatya ellen hivatali visszaélés miatt indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi pert. A vád szerint az önkormányzat nevében Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozás miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra. Portálunknak egyelőre nem sikerült elérnie Dorin Floreát.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Felmérés a Fidesz és az RMDSZ nevében 
A kronika.ro értesülései szerint a Fidesz és az RMDSZ nevében, valamint megbízásából készül felmérés az erdélyi magyarok körében, amelynek során egyebek mellett az alanyok választási opcióira is rákérdeznek – adja hírül Rostás Szabolcs.
A januárban kezdődött, telefonon keresztül és utcai lekérdezéssel zajló közvélemény-kutatás alkalmával a kérdezőbiztosok elsősorban afelől érdeklődnek, hogy a megkeresettek igényelték-e már a magyar állampolgárságot maguk és családtagjaik számára. (Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központokhoz hasonlóan egy tavaly kötött megállapodás nyomán a magyar kormány immár az RMDSZ Eurotrans Alapítványát is támogatja a honosítási ügyintézés terén).
Ennek keretében azt firtatják, hogy milyen mértékben játszott közre az állampolgárság-igénylés során a magyarsághoz való kötődés, a Magyarországra való esetleges kitelepedési, munkavállalási szándék, ottani egészségügyi szolgáltatás igénybe vétele, esetleg külföldi utazás megkönnyítése érdekében honosultak-e. Rákérdeznek, részt venne-e az alany a romániai önkormányzati és parlamenti, illetve a majdani anyaországi országgyűlési választáson.
Azt is firtatják, mennyire elégedettek a magyarok az RMDSZ országos és helyi vezetőségével, településük RMDSZ-es tanácsosaival, polgármesterével, továbbá az MPP-s és EMNP-s önkormányzati képviselők tevékenységével. Mintegy tíz témakört felsorolva érdeklődnek arról, milyen téren – például autonómia, munkanélküliség, erdélyi infrastruktúra, nyugdíjemelés – kellene többet tennie az RMDSZ-nek. Ugyanakkor arról is kikérdezik a válaszadókat, hogy szerintük az RMDSZ-nek egyedül vagy az MPP-vel, illetve az EMNP-vel szövetkezve kellene indulnia az idei romániai helyhatósági és parlamenti megmérettetésen – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Jelentést kért a sportminiszter a sportmérkőzések előtti énekelt székely himnusz ügyéről
Jelentést kért Elisabeta Lipa román ifjúsági és sportminiszter a román kosárlabda-bajnokságban meghonosodott székelyhimnusz-éneklés szokásáról. A román és a székely himnusz mérkőzések előtti eléneklése is vitát váltott ki Romániában.
A mérkőzések előtti himnuszéneklés gyakorlata január 5-én, a romániai bajnokságot vezető Sepsi Sic sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat és a kolozsvári U sepsiszentgyörgyi mérkőzése után került az érdeklődés középpontjába. A Sepsi SIC által fölényesen megnyert mérkőzés után a kolozsváriak edzője sérelmezte, hogy csapatának ellenséges hangulatban kellett játszania, mert a mérkőzés előtt nem hallgatta mozdulatlanul végig a hazai szurkolók által elénekelt székely himnuszt. A kolozsvári csapat tagjai edzőjük buzdítására a székely himnusz éneklése alatt is melegítettek.
A botrány január 9-én folytatódott, amikor a sepsiszentgyörgyi csapat a bukaresti Rapid vendégeként lépett a pályára. A mérkőzésen a Rapid szurkolói a román himnusz éneklését is megzavarták, és transzparenst feszítettek ki azzal a szöveggel, hogy Székelyföld nem létezik! A zavarkeltő bukaresti szurkolókat a csendőrség eltávolította a lelátókról. A bukaresti mérkőzés is a sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelmével végződött.
A Román Kosárlabda Szövetség FRB állásfoglalásban rögzítette, hogy a szabályzat szerint valamennyi bajnoki mérkőzés előtt el kell énekelni a román himnuszt. Az ezt követő három percben a helyi szurkolók bármilyen énekkel buzdíthatják csapatukat, ezt azonban a vendégeknek nem kell helyben maradva végighallgatniuk.
Ebben a vitában foglalt állást pénteken az ifjúsági és sportügyi tárca arra figyelmeztetvén a szakszövetségeket, hogy csak a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt indokolt a román himnusz éneklése. Elisabeta Lipa romániai ifjúsági és sportminiszter a közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy egyenes tilos a himnuszéneklés a belföldi bajnoki mérkőzések előtt. A tárcavezető azzal érvelt, hogy sokszoros román bajnok evezősként egyetlen olyan hazai versenyen sem vett részt, amely előtt elénekelték volna a himnuszt, és ez más sportágak bajnoki mérkőzései előtt sem szokás.
Vasárnap a „miniszter kabinetje" közleményt adott ki, amelyben pontosította, hogy a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt kötelező elénekelni a himnuszt, de nem tilos ezt tenni a bajnoki mérkőzések előtt sem. Ezt követte a minisztérium hétfői közleménye, amelyben a miniszter jelentést kért keddre Carmen Tocala sportügyi államtitkártól a Sepsi Sic kosárlabdacsapat sepsiszentgyörgyi és bukaresti mérkőzéséről.
Romániában csak a kosárlabda bajnokságban honosították meg évekkel ezelőtt a mérkőzések előtti himnuszéneklés szokását. A székely himnuszt a Csíkszeredai Sportklub és a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat, a székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó csapat és KC kézilabdacsapat, valamint sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat mérkőzései előtt vagy után szokták a nézők elénekelni.
MTI. Erdély.ma

A névadóra emlékeztek – Iskolanapok Vargyason
Borbáth Károlyra, a tudósra és tanárra emlékeztek Vargyason pénteken, a nevét viselő általános iskola ünnepén. Szülőföldjéhez való ragaszkodását és történelmünk iránti elkötelezettségét kiemelve méltatták tudományos kutatómunkájának ismerői. Ugyanakkor alakját és életútját ismertető füzetet mutattak be, sírjánál pedig több száz fiatal és idősebb rótta le kegyeletét.
Az ünnepre készülődők az iskola udvarán gyülekeztek, majd az átellenben levő unitárius templomban folytatódott a rendezvény. Az aktív lelkészként utolsó közéleti szerepvállalását teljesítő Andorkó Ferenc imájában hálát adott Istennek, amiért közösségünket olyan emberrel gazdagította, mint Borbáth Károly, majd arra intett: emlékét ápolják, s állítsák példaképpen az elkövetkezendő nemzedékek elé. Az általános iskola igazgatója, Fazakas Tünde a 85. esztendeje született emberséges, becsületes, kiváló tudósról szólva úgy fogalmazott: munkásságával nemcsak a nemzettel, de a tudását továbbadni kívánó tanárként a vargyasiakkal szembeni kötelezettségét is teljesítette.
Ilkei Ferenc polgármester arról a mindenkori községvezetésre háruló feladatról beszélt, hogy a település hírnevét öregbítő lakóinak nem elég díszpolgári címet adományozni, de vigyázni kell arra is, hogy emlékük évtizedek múltán is éljen. Borbáth Károly érdemei elévülhetetlenek, ezért 1990-ben róla nevezték el azt az iskolát, ahol valamikor tanult, majd tanított, 2006-ban emléktáblát helyeztek el szülőházára, 2012-ben pedig a temető legnagyobb, Máthé Ferenc Ilonka által faragott kopjafáját újították fel. 
Az elöljáró köszönetet mondott Fazakas Tündének és Szécsi Antalnak mindazért, amit Borbáth Károly szellemi hagyatékának megőrzése és népszerűsítése érdekében tettek. Vass Csilla a tanfelügyelőség nevében mondott beszédében az elveit a hatalom elnyomása ellenére fel nem adó kutatóról beszélt: bár megpróbálták ellehetetleníteni, és ígéretes tudományos karrierjét is derékba törték, mégsem adta fel, s azért küzdött, hogy történelmünk fehér foltjai eltűnjenek. Vass Csilla a vargyasi iskoláról is elismerően szólt: diákközpontú munkájuknak köszönhetően a gyermekek piacképes tudást kapnak, sokoldalú ismereteiknek köszönhetően pedig komoly sikereket érnek el.
A művelődési házban néptánccal gazdagított jelenetben a legkisebbek idézték iskolájuk névadójának alakját (fotó). Kiderült ugyanis: annak ellenére, hogy kortársaival egyetemben arra volt kényszerítve, ne magyarul, hanem románul tanuljon – az anyanyelven való írást és olvasást mindössze heti két órában oktatták! –, Borbáth Károly kiváló diák volt. Csakhogy az „úrfi” a házi munkát nem nagyon szerette – a nem éppen hízelgő megszólítást éppen emiatt érdemelte ki családjától –, helyette inkább olvasással múlatta idejét. 
A színpadra vitt jelenetbe beleszövődtek a szájhagyomány és emlékezet által megőrzött anekdoták és történetek a székelykeresztúri középiskolai, majd kolozsvári egyetemista évekről és a leningrádi ösztöndíjas időszakról. A csengő hangú diáklányok és fiúk még kedvenc nótáját is elénekelték, végezetül úgy nyilatkoztak, büszkék arra, hogy abba az iskolába járhatnak, amely Borbáth Károly nevét viseli. Az iskola legnagyobbjai, a VI–VIII. osztályosok számára szervezett versenyen hatfős csapatok mutatták be a vakáció ideje alatt készített iskolaújságot, s felolvasták legsikeresebbnek vélt cikkeiket – nem meglepő módon, a legtöbben a Borbáth Károlyt ismerők visszaemlékezésein alapuló írásukat ismertették.
Délután az iskolában bemutatták a Tortoma Könyvkiadó Híres Emberek sorozatában megjelent, Szécsi Antal által jegyzett, Borbáth Károly történész, a „lábon járó lexikon” című ismeretterjesztő füzetet. A néhai iskolaigazgató, Szécsi Antal nem először tiszteleg egykori tanárkollégája előtt: 2008-ban életéről és munkásságáról Maga-felejtő sorsunk halk tudója, három esztendővel később Meglesett élet – besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről címmel jelentetett meg könyvet, s a 2007-ben napvilágot látott Falu a Látóhegy alatt című Vargyas-monográfiát is emlékének ajánlotta. A zsúfolásig megtelt iskolateremben Demeter László múzeumigazgató a könyvkiadó Híres Emberek sorozatának első hét kötetéről beszélt, Szécsi Antal történeteket osztott meg a közösen töltött időszakról, a fiatalokat pedig arra kérte, dolgozzanak Borbáth Károly szellemiségét szem előtt tartva.
A bemutatóhoz Szász Ilonka szólt hozzá: úgy vélte, helyesebb lett volna, ha a nyolcvankilences fordulatot követően, amikor cenzúra nélkül lehetett publikálni, Szécsi az írásait nem securitatés iratokra alapozza, hanem a borbáthi életutat kiválóan ismerő és őrző vargyasiak emlékein keresztül rajzolja meg. Az MPP-s tanácstag szerint Szécsinek – ha már ilyen feladatot vállalt – legalább kísérletet kellett volna tennie arra is, hogy kiderítse, mi történt a Borbáth Károly fő művének tartott, hol elveszettnek, hol meg nem írtnak, csak tervezettnek mondott falumonográfiával. Ugyanúgy foglalkozni kellett volna Borbáth halálának tisztázatlan körülményeivel. Szécsi Antal válaszában kifejtette: a securitatés anyagban is említik, hogy Borbáth falumonográfián dolgozik, de annak sorsáról vagy az elvégzett munka stádiumáról nem lehet tudni semmit. 
Nem kizárt azonban, hogy bár egy része Demény Lajos történésznél volt – egy Korunkban megjelent cikkben írta, több Borbáth-kézirat található nála –, ám sem azokat, sem a Borbáth fiának tulajdonában levő anyagokat nem sikerült megszereznie. Kuriózumként említette, hogy egy, a vargyasi iskoláról szóló Tulipán-füzetben a jegyzékekben azt lehet olvasni: annak megírásához felhasználták Borbáth kéziratban levő monográfiáját. Mint mondotta, munkája során őt a Tóth házaspár segítette nagymértékben. A Borbáth halálával kapcsolatos hivatalos álláspontot – mely szerint sikertelen tűzgyújtás miatt szén-monoxid-mérgezésben hunyt el – ő is vitatja, de mivel alapos hivatalos kivizsgálás nem történt, nem tudja azt kétségbe vonni.
Az iskolanap utolsó stációja a temetőben zajlott: a Borbáth Károly sírjához vezető utat a diákok fáklyával világították ki, majd a sírt körbeállták és virágot helyeztek rá. Andorkó Ferenc tiszteletes arra kérte az egybegyűlteket, emlékezzenek meg azokról, akik előttük jártak és példaképet jelentenek az új nemzedékek számára, s ne feledjék azokat se, akik a vallásszabadságot kimondták, s azokat se, akik tudományos munkájuk révén építették közösségüket.
Hecser László, Háromszék. Erdély.ma

Egyenruhások árnyékában
Bő huszonöt évvel a rendszerváltás után nap mint nap azzal szembesülünk, hogy jóformán semmi nem működik rendesen Romániában. A tudás, az elképzelés hiánya miatt, vagy a személyes érdekeket kiszolgálandó negyedszázada késnek a valós reformok, csak toldozzák-foldozzák a torz, alig működő ágazati rendszereket.
Hosszan sorolható, hogy mi minden nincs rendben, vegyük talán a legfontosabbakat. Az oktatás színvonala mind mélyebbre és mélyebbre süllyed, de egyetlen kormány, miniszter sem meri alapjaiban megreformálni a rendszert. Korszerű, mai igényeknek megfelelő, a mai gyermekeknek szóló tantervek összeállítása évről évre késik. A legfrissebben közvitára került javaslatok a már említett tákolás jegyében születtek, kivesznek egy-két órát, átkeresztelnek másokat, a lényeg azonban változatlan: túlterhelt gyermekek, fölöslegesen bebiflázott könyvek sora. Több tárcavezető megfogalmazta már, hogy az iskola szerepe a képességek, készségek felébresztése, fejlesztése lenne, ám gyakorlatban semmi nem történt ez irányban, és a jelek szerint továbbra is ugyanabban a posványban topogunk.
Nem jobb a helyzet az egészségügyben sem. A sorozatos reformkísérletek csak a gondot, bajt tetőzik. Lásd legutóbb a gyógyszerellátásban bevezetett változásokat, melyek felborították a krónikus betegek életét, sokan csak drágán vagy egyáltalán nem jutnak hozzá jól bevált tablettáikhoz, hiányoznak az oltások – van, amely létfontosságú lenne, mint a tetanusz, de országosan nem fellelhető, mert a gyártóval alkudoznak az áráról –, akadozik, sokszor órákra lebénul a kártyarendszer és sorolhatnánk hosszasan.  Az elmúlt huszonöt évben sikerült tönkreverni a nagyipart, ellehetetleníteni a mezőgazdaságot, állattenyésztést, az Európa éléskamrájának nevezett Románia külföldről hozza az élelmiszerek jelentős hányadát. Majdani szavazatok reményében szétaprózták a költségvetési pénzeket, így autópályákra nem futotta, a jelenlegi kormány már nem is ígér, legfennebb terveket. Egyetlen területen tapasztalható tudatos, folyamatos építkezés, fejlődés: az erőszakszervezeteknél és titkosszolgálatoknál. Ott nem hiányzott a pénz soha – Sepsiszentgyörgyön egész negyednyivé nőtte ki magát a csendőrlaktanya, a rendőrség, éjjel-nappal őrzik a Mihai Viteazul-szobrot és egy-egy kisebb megmozduláson annyi a feketeruhás, hogy alig látni az egybegyűlteket tőlük. Ott vannak mindenütt, figyelnek, fülelnek, őket nem érintik a megvonások, egyre korszerűbb a felszerelésük, és sokasodnak évről évre. Itt, Székelyföldön mindenképpen. E téren mindig volt tudatosság és jól kidolgozott stratégia. Egyenruhások árnyékában élünk, akik nem minket óvnak, tőlünk akarják megvédeni az országot, az államot. Nem létező veszéllyel riogatnak, és míg mi
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A dokumentumfotó ereje
Fóris Pál fotókiállítását pásztázva arra gondolok, jó lenne, ha térségünkben létezne egy olyan kulturális – elhivatottságra és szakértelemre alapozó – intézmény, mely dokumentumfotókat gyűjtene, rendszerezne és feldolgozna. Magyarán, digitalizálás révén megmentené az elkallódástól, pusztulástól azokat a fényképeket, melyek a székelység, a háromszéki magyarság életéről szólnak.
Fóris Pál kiállításának összeállításakor a kezdeményezők több ezer fotót néztek át, és e helyzet szerencsés, mert mind a Székely Nemzeti Múzeum, mind a fotós családja támogatta a tárlat születését. Csakhogy még mindig jóval több a kallódó dokumentumértékű fotó, mint a gyűjtők és kiállítások száma, még mindig számos a veszélyeztetett, pusztulásra ítélt felvétel vagy filmtekercs. Évekkel ezelőtt egy kommandói gyűjtő megemlítette, egyik általa megszerzett régi fényképet szemétlapátnak használták.  Összességében nehezen kezelhető e helyzet, eközben a mai fotósok egy része is rendelkezik dokumentumértékű képanyaggal, mely jó lenne, ha megmaradna, túlélné alkotóját. Egyedi teljesítmény lenne tehát, ha önerőből létrehozhatnánk egy dokumentumfotóra szakosodott saját intézményt. Szaporán kellene cselekedni, amíg még menthető e pótolhatatlan kulturális örökség. Kányádi Sándor intelme nemcsak szavainkra, hanem sorsunkra, életünkre villantó fotókra is érvényes: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. (...) Semmi sem fölösleges”.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A fogyó gyermeklétszám ellenére
Igyekeznek megtartani az osztályokat
Befejezés előtt áll a 2016–17-es tanévre szóló beiskolázási terv. A tanintézmények javaslatát, kérését figyelembe véve, a tanfelügyelőség felterjesztése alapján a szakminisztérium fogja jóváhagyni az ősztől induló osztályokat, s ennek megfelelően szabják meg a pedagógusok katedráját is megyénk tanintézményeiben. Ahol a pillanatnyi gyermekhiányra hivatkozva leépítik a tanítót, tanárt, kevés a valószínűsége annak, hogy ősztől visszakerüljön a helyére, és engedélyezzék az önálló osztály működését.
A beiskolázási tervezetről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest kérdeztük.
Elmondása szerint a jövő tanévtől tovább csökken a gyermeklétszám. A magyar tagozaton 55-tel, azaz szinte két osztályra való gyermekkel lesznek kevesebben. Az integrált informatikai rendszer bevezetése az oktatásügybe a diákok pontos nyomon követését teszi lehetővé, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a tanuló nem szerepelhet két tanintézményben.
– A fogyó létszám ellenére arra törekedtünk, hogy őrizzük meg a kilencedik osztályok számát, 41 líceumi és 15 hároméves szakiskolai osztályt tervezünk 2016 őszétől magyar nyelven – mondta Illés Ildikó.
Az eddig ismert matematika-informatika, természettudomány, társadalomtudomány szakos osztályok megyeszerte nagyobbrészt megmaradnak. Ha nem lesz elég jelentkező, esetleg összevont formában fognak működni. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban egy zene és drámapedagógia valamint egy képzőművészet és műszaki rajzoló szakos osztály indítását tervezik továbbra is. A Pedagógiai Líceumban egy óvodapedagógus- tanítóképző valamint egy társadalomtudomány szakos osztályba várják a diákokat. Az Elektromaros szakközépiskolában marad egy könyvelő és egy számítástechnika szakos osztály. Az első a jelentkezők számát figyelembe véve kevés, nagyobb lenne erre a szakra az igény, ezért akik kimaradnak, a gazdasági iskolában működő román tannyelvű osztályt választják.
A Református Kollégiumban egy református vallás és egy társadalomtudomány szakos, a római katolikus iskolában egy katolikus vallás, egy természettudomány, valamint egy társadalomtudomány szakos osztályt terveznek. Az Avram Iancu Iskolaközpontban marad a kereskedelmi technikusi szak, a Traian Vuiában az autóvillanyszerelő-technikusi, és folytatják a fodrászképzést. A Ion Vlasiu Iskolaközpontban környezetvédelem szakos osztályt terveztek. A Gh. Sincai szakközépiskolában az autóvillanyszerelő szak mellett a népszerű rendezvényszervező szakot lehet választani.
A vidéki iskolákban is jobbára reál és humán osztályok indulnak, Szovátán turisztikai és kereskedelmi szakközépiskolai képzést indítanak, Erdőszentgyörgyön a sütés- főzés tudományát lehet középiskolai szinten elsajátítani. Amint látható, a rendezvényszervezés mellett újabb szakok az ősztől sem jelennek meg a képzésben, holott lenne egy- kettő, amire magyar nyelven is szükség volna – tehetjük hozzá a főtanfelügyelő-helyettes által mondottakhoz.
A hároméves szakiskolák által kínált lehetőségek is a megszokott kereten belül maradnak – derült ki a főtanfelügyelő-helyettes válaszából. Építészeti, faipari, vegyészeti, autószerelő, kereskedő, szakács- cukrász, víz-gáz szerelő szakokon indítanak államilag is támogatott, ösztöndíjas képzést.
– Olvashattuk, hogy a Református Kollégium a kolozsvári mintára egy magyar tannyelvű szakiskolaközpontot szeretne létrehozni, amit a tanfelügyelőség állítólag nem támogat.
– Ellenkezőleg, nyitottak vagyunk a tárgyalásra, nem zárkózunk el a párbeszédtől, és úgy gondolom, hogy egy erős szakiskolai központra valóban szükség lenne, de addig nem indulhat el a képzés, amíg az oktatás minőségét ellenőrző bizottság nem akkreditálja a szakokat. Hogy ez a központ megvalósulhasson, nagyon szoros összefogásra kell törekednünk.
– Mióta a középiskolák is indítottak elemi iskolai képzést, a városnegyedekben levő tanintézményekben érezhetően megcsappant a magyar tagozaton tanuló gyermekek száma. Hogyan kezelik ezt a kérdést, meg kell-e valamelyik iskolában szüntetni a magyar tagozatot?
– Úgy próbáltunk megoldást találni erre a problémára, hogy Tudor negyedben két iskolában megtartjuk az 1-4., a másik kettőben az 5-8. osztályt. Ezek egyre inkább úgy telnek meg, hogy a környező falvakból behozzák a gyermekeket, ami a vidéki iskolák kiürüléséhez vezethet.
Megyénkben a magyar tagozaton 528 összevont osztály működik, így próbálták megőrizni az iskolákat, ahol egy-egy évfolyamon a kötelező 12 tanuló alá esett a létszám. Arra törekednek, hogy az elemi iskolákat sehol se számolják fel. Vannak községek, ahol lehetne egy erős központi tanintézményt kialakítani, amit az iskolabuszok száma lehetővé tesz, de amelyik faluban ragaszkodtak az 5-8. osztályok megőrzéséhez is, ott összevonták azokat – tájékoztatott Illés Ildikó.
Fejes Rékától, a tanítókért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, hogy márciustól 111 előkészítő osztályba lehet beiratkozni, ami az idéntől kötelezővé válik. Az ősszel indult 110 osztályban 1905 gyermek tanul, 2016 szeptemberétől 2144 gyermekre számítanak.
A hatéves gyermekek beíratását a szakminisztérium honlapján szereplő határozattervezet szerint két szakaszban, március 21–25., illetve március 29–április 8-a között fogják lebonyolítani, miután a módszertani útmutató is megjelenik – egészítette ki az adatokat Fejes Réka.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Gólya Pista bácsi világháborús emlékei
A 94 esztendős marossárpataki Gólya István már néhány éve egyedül él. Feleségét, lányait eltemette, jelenleg a Csengeri család jelent számára segítséget, támogatást. Értelmes, jókedvű öregemberként ismertem meg, aki csillogó szemmel mesélt a honvédség kötelékében eltöltött évekről, kihangsúlyozva azt, hogy a magyar katona fő erénye a fegyelmezettség volt. Ez derül ki, többek között, az alábbi visszaemlékezésből is, amelyben Pista bácsi elmesélte élete egyik legfontosabb szakaszát.
– Önkéntesen vonultam be katonának 1941 októberében. Ezt megelőzően elmondtam a sorozó- bizottságnak, hogy csak úgy vállalom a katonai szolgálatot, ha a légvédelmi tüzérekhez küldenek. Szegény családból származtam, már gyerekként szolgáltam a mindennapi betevőért. Úgy terveztem, hogy katonának jelentkezem, aztán a szolgálati idő letöltése után kakastollas csendőr leszek. Tetszett a kakastollas csendőrök öltözete, tekintélyt követelő viselkedése. Nagyon szigorú, de talpig becsületes, igazságos emberek voltak az itt szolgáló csendőrök. Fegyelem is volt a faluban...
Kiképzés izgalmakkal
Szóval, a sorozóközpontot megjárva, Kolozsvárra szólított a parancs, ahol komoly kiképzést kaptunk. A IX/1-es ágyúüteghez kerültem, az első rajhoz, magasságomnak köszönhetően. Az osztálytörzsparancsnokom Radványi Béla alezredes volt, a századparancsnokom Karácsonyi István százados. A marossárpatakiak közül Ercsei János volt velem. Kemény volt a gyakorlatozás, az újoncélet mindig nehéz. Sokat gondoltunk haza, ezért nem mindig tudtunk figyelni a legjobban az őrvezetőre. Egy alkalommal Varga őrvezető úgy állon vágott, hogy ellepett a vér. Galléron ragadtam, amit a szakaszvezető is észrevett. Kihallgatásra rendelt be a századoshoz. Arra gondoltam, hogy na, ennek már fele sem tréfa, szigorú büntetés vár reám. A soromra várva eszembe jutott egy nóta:
" ...Másnap reggel nyolc órára,/ állok a kihallgatásra,/ százados úr egyre diktál,/ laktanya fogsággal kínál./ Százados úr, arra kérem,/ engedje el büntetésem,/ messze lakik a kedvesem, nyolc órára ott kell lennem."
A százados alaposan lehordott, amiért szembeszálltam a felettesemmel. Megfenyegetett, aztán kioktatott, elsorolva, hogy milyen kötelességei vannak egy magyar katonának. Megszabadultam a büntetéstől, de attól a pillanattól kezdve nem volt nyugtom Varga őrvezetőtől. Később jöttem rá, hogy azzal volt szerencsém, hogy alig háromhetes újonc voltam, különben szigorú büntetést kaptam volna, akárcsak egy sáromberki bajtársam, akit két órára gúzsba kötöttek a laktanya udvarán. A honvédségnél nagy szigorúság volt, s ennek eredményeképpen nagy fegyelem. Aki hibázott, százszor bánta meg cselekedetét. Az említett sáromberki cimborát azért kötötték ki, mert "kurvázott" a szolgálati idő alatt. Hétvégén különben kiengedtek a laktanyából, hogy nőügyeinket rendezzük, s egy- két pohár itókát felhajtsunk.
A kiképzés után az üteg minden tagjának megtanultam a feladatait. Az ágyúütegnél hét személy dolgozott együtt, ezenkívül a lőszeradogatók. Nagy ágyúkat használtunk, amelyeknek 8 cm-es átmérőjük volt. Egyenként kellett behelyezni a lövedéket, amit aztán be kellett mérni, időzíteni. Gépvontatású, légvédelmi ágyúk voltak, sem lóval, sem autóval nem lehetett vontatni őket, csak Hoffer traktorokkal. A kiképzést követően kiválasztották a "fasza gyerekeket", s tiszti iskolába küldtek. A kolozsvári Farkas utcában elméleti és gyakorlati oktatásban részesültünk. Őrvezetőként végeztem a tanfolyamot, s nem sokkal később lehetőségem volt, hogy megtáncoltassam azt a Varga őrvezetőt, aki oly sok kínos percet, órát szerzett nekem. Őrvezetőként lövegvezető lettem. Azt a feladatot kaptuk, hogy a Fellegvárnál négy löveggel, tüzelőállásban légvédelmet biztosítsunk a vonatállomásnak. Állandó készenlétben álltunk, de nem volt szükség beavatkozásra. Oláhláposon lőttünk először éles golyóval, egy hadgyakorlat során. Repülő húzta 50 méter távolságra maga után a célzsákot, ami célpontul szolgált. Ütegeink nagyon jól szerepeltek, s századosunkat előléptették őrnaggyá. Együtt ünnepeltük előléptetését: a legénység, a tisztesek és az őrnagy úr szeretője. Nekünk egy-egy pohárnyi sört osztottak ki, az újdonsült őrnagy vedelte az ízletes nedűt, a szeretője pedig nagyokat kacagott. Az őrmester magához intett, és utasított, hogy menjek oda századparancsnokunk asztalához, s a legénység nevében gratuláljak az őrnagynak. Oda is mentem, elő is adtam a mondandómat, de befejezésül a gúnynevét említve kívántam neki erőt, egészséget. Ma sem tudom, hogy mertem ilyent tenni. Társaim hangosan nevettek, én pedig kissé berezeltem. Szerencsémre az őrnagy értette a viccet, s mivel jókedvében találtam, büntetés helyett még egy kört rendelt nekünk.
Désről Ukrajnába
A frontra készülve, a dési Rózsadombra vittek, ahol két hétig voltunk tüzelőállásban. Aztán közölték, hogy kivisznek a frontra. Bevagoníroztak, s Ukrajnáig meg sem álltunk. Zabinál tettek ki a vagonból, s azt a feladatot kaptuk, hogy nehézágyúinkkal légvédelmet nyújtsunk bajtársainknak. Hoffer traktorral vontattuk az ágyúkat, amely úgy pufogott, hogy az oroszok rendszerint felfedezték állásainkat. Egyszer voltunk bevetve, de ütegünk kudarcot vallott. Be kellett ásni a löveget a földbe, s tűzkésszé tenni, de nem volt ahová elhúzódjunk. 1944-ben pünkösd első napján légi bombatámadást kaptunk a sebes vizű Cseromosz folyónál. A Stuka felderítőgép háromszor dobott le aknákat ránk, s közben sortüzet nyitott. Az első támadásra nem tudtunk reagálni, mert nem volt idő. Második alkalommal már lőttünk, de célt tévesztettünk. A harmadik próbálkozás viszont sikerrel járt. Lelőttük az orosz gépet, s büszkén helyeztük fel az ágyú csövére a jelképes fehér karikát. Ezek az ágyú csövén az üteg által eltalált repülők számát jelezték.
Ukrajnában kezdtem megtanulni a nyelvet, s megszokni a környéket, no meg megismerni az ukrán lányokat. Ezek nagyon jól tudtak csókolózni, de többet nem engedtek meg nekünk. Mi pedig nem mertünk erőszakoskodni, mert feletteseink szigorúan megtiltották. A civil lakosságot segíteni kellett élelemmel, jó viszonyt kellett fenntartani velük, hogy ne álljanak be a partizánok soraiba. Sosem voltak élelmezési problémáink, mindennap megkaptuk az adagunkat. Persze, az előttünk harcolóknak már nem ment olyan jól soruk. Nálunk problémát csak a tisztálkodás jelentett. Nem tudtunk rendszeresen tisztálkodni, sok eső volt, jó páran megrühösödtünk. Hátravittek egy rögtönzött kórházba, ahol a betegek és a sebesültek elsősegélyt kaptak, orvosi ellátásban részesültek. Több mint egy hónapot töltöttünk a kórháznak berendezett kastélyban, ahol nem igazán szerettük, mert éjszakánként mi, a járó betegek kellett a halottakat eltemessük.
Aztán visszatértünk az üteghez, és Galíciáig mentünk előre. De itt nem sokáig tudtuk tartani állásainkat, mert gyakran ért légitámadás. Aknákat dobtak le, sortüzet nyitottak ránk, s az se volt nagyon, ahová elhúzódjunk. Az idő múlásával egyre nagyobb veszélybe kerültünk. A gyalogosok megkezdték a visszavonulást, minden irányból menekültek, de mi hiába vártuk a parancsot, hogy visszaindulhassunk. Ekkor ismét a Cseromosz folyónál voltunk tüzelőállásban. A főhadnagyunk egyszer megsokallta a dolgot, és utasított, hogy keljünk át mi is a folyón, követve a többieket. Az átkelés nagyon lassú és nehéz volt. A derékig érő vízben beadták a kulcsot a Hofferek. Ott akartuk hagyni az ágyúkat a folyóban, de a főhadnagy nem engedte. Nagy volt az ijedtség, mert a közelben voltak már az oroszok, hallottuk a puskaropogást. Be kellett mennünk derékig a vízbe, hogy az ágyúkat kihúzzuk, kitoljuk. Szerencsénk volt. Néhány nappal később láthattuk, hogy azokat a légvédelmi tüzéreket, akik elhagyták ágyúikat, az első vonalba küldték, a gyalogosok közé.
Máramarosszigeten jöttünk át az ukrán határon, ahol Tordára irányítottak. Az oroszok azonban elvágták utunkat. Ditrónál feltartóztatott a muszka, innen Nagyváradra szólított a parancs. Dombóváron ismét tüzelőállásba parancsoltak, de csak rövid ideig tudtuk biztosítani a légvédelmet. Folytattuk a visszavonulást, Somogy megyéhez érve bekerített az orosz, s a tisztek közölték velünk, hogy rövid pihenő után meg kell próbálnunk kiutat keresni, ellenkező esetben végünk. Azt tervezték feletteseink, hogy egy 3 km hosszú mellékúton át egy hidat fogunk elérni, amelyet még nem birtokol az orosz, s onnan már szabad az út. Ágyúinkat ökrök vonszolták az októberi sárban. Az oroszok közben megállás nélkül lőttek ránk, és szétverték az ütegeinket. Az ágyúk egy részét elhagytuk, bajtársaim közül többen fogságba estek. Nekem szerencsém volt...
Somogyszil községben néhány nappal korábban megismertem egy nőt. Akkor már éreztük, tudtuk, hogy a háborút elvesztettük, közel az orosz, végünk van. Ezért néhány értékesebb tárgyat odaajándékoztam a nőnek, aki szállást és kosztot adott nekem. Amikor veszélybe kerültem, ez a nő jutott eszembe. Visszalopóztam a faluba, és ismét megkerestem. Civil ruhát kértem tőle, meg is kaptam, és átöltöztem. A katonaruhát elástuk a kertbe, egy szalmaszakasz tövébe, a fegyverekkel együtt. Három hétig maradtam a nőnél, aki szívesen lett volna a feleségem. De én mindenáron haza akartam jönni, csak kerestem az alkalmas pillanatot. Közben hallottam, hogy a faluban más házaknál is bujkáltak honvédok. Lovas kozákok járták a falut, keresve a katonákat. Az udvaron sántikálva, meggörnyedve, bottal jártam, hogy öregebbnek mutassak, nehogy gyanút fogjanak.
Egy alkalommal hírét vettem, hogy a szerbek a szomszéd faluba gyűjtik össze a románokat, és hazaküldik őket. Elszöktem a menyecskétől, s én is jelentkeztem. Bevagoníroztak és Székelykocsárdra hoztak, ahol a szerb katonák átadtak a románoknak. Közölték velünk, hogy először hídépíteni visznek, s csak azután engednek haza. De én nem vártam ezt meg, meglógtam a sorból, s Istennek hála, szerencsésen hazaértem. Itthon megtudtam, hogy azelőtt két nappal Földvárra kísérték azokat, akik előttem tértek haza. Nekem sikerült ezt is elkerülni...
Be kellett vonuljak román katonának
A háború utáni hónapokban a bíró román csendőrökkel járva a falut, fegyverek után kutatott. Korábban az Enyed alatt két halottat találtam, annak ellenére, hogy azelőtt összeszedtük a halottakat. Egyik elhunyt katona mellett ott volt a fegyvere, amit hazavittem, s elrejtettem. Később egy őzet akartam elejteni vele, de nem sikerült. Valószínűleg akkor lesett meg valaki, s elárulta, hogy fegyvert tartok. Egyszer a bíró meglátogatott, s figyelmeztetett, hogy elárultak, ezért adjam át jószántamból a hatóságoknak a fegyvert. Először tagadtam, hogy van puskám, de végül átadtam a román csendőröknek. Buksa Sándor bácsi megígérte, hogy semmi bántódásom nem lesz. A puskáért nem is volt, betartotta a szavát.
1946 tavaszán a bíró utasítást kapott, hogy kísérjen be a sorozóközponthoz. Próbáltam tiltakozni, mert három hónapos kisgyerekünk volt, de mennem kellett. Útközben megtanított, hogy mit tegyünk, amíg ő jelenti a parancsnokságon, hogy megjelentünk. "Tűnjetek el az udvarról, találkozunk a Maros-híd melletti kocsmában" – mondta. Úgy is tettünk. A második behívást viszont már nem úsztuk meg. A korábban megalakult román csendőrség helyi képviselői összeszedtek, sorba állítottak, s Várhegy felé vezetve minket, bekísértek a sorozóközpontba. Útközben minden kocsmánál megálltunk, énekelve vonultunk, a kísérő csendőr többször is elismételte, hogy ne aggódjunk, mert estére otthon leszünk. Persze, nem így történt...
Még aznap éjjel Gyulafehérvárra vittek, Sárpatakról öten voltunk a csoportban. Kolozsvárra helyeztek ki munkaszolgálatra, ahol elég jól ment sorunk. Tisztiszolga lettem egy ezredesnél, aki szász nemzetiségű volt, s szerette a magyarokat. A raktárba küldött, ahol új ruhát kaptam. Egyszer megkérdezte, hogy nem értek-e a melegágykészítéshez. Gondoltam, én legénykoromban dolgoztam eleget, nem fogok itt ásni, gereblyézni, kapálni, ezért nemet mondtam. Az ezredes ekkor arra kért, hogy keressek egy kertészt a katonák között. A sárpataki Szántó Mihályt javasoltam. Ő lett a kertész, munkások dolgoztak a keze alatt, Mihály csak irányított.
Nyolcadik hónapja szolgáltunk, amikor hírét vettük, hogy elkezdődtek a leszerelések. Megkérdeztem az ezredest, aki közölte, hogy három "szériában" fognak hazaengedni bennünket. Kértem, hogy benne legyünk az első csoportban. Visszarendeltek Gyulafehérvárra, ahol egy román cigány altiszt keményen megdolgoztatott, megkínzott, majd útnak engedtek, s hazajöhettünk.
Ui. A visszaemlékezés rövidebb változata korábban már megjelent egy erdélyi sajtókiadványban. A közelmúltban azonban újra felkerestem Pista bácsit, s újabb érdekességekkel egészítettük ki az előző beszélgetést.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)

Búcsú Mórocz Tibortól
Tegnap kora délután morcos, hideg téli napon elbúcsúztunk Mórocz Tibortól, az aradi Vörös Lobogó napilap utolsó, 1989 előtti főszerkesztőjétől.
Nevével ritkán találkozott az újság hasábjain az, aki nem az impresszumban kereste. Egy 1989 utáni, pohár bor mellett folytatott beszélgetésben azt mondta: azért nem írt, mert nem akarta lejáratni magát.
Meg kell adni: az újság létének talán legnehezebb – de biztosan egyik legnehezebb – korszakában volt főszerkesztő, 1982–89 között. Az időszak kezdetén, ha jól emlékszem, az intézményes cenzúra már megszűnt (azaz a vastag „tiltó könyvvel” felfegyverzett állami cenzor nem olvasta el minden éjjel árgus szemmel a másnapi újságot, s nem gyomláltatott ki belőle minden gyanús szót, mondatot. Hivatalos cenzúra híján annál nagyobb volt az öncenzúra, az újságíró által beadott cikk-kéziratot legalább ketten átnézték – utoljára a főszerkesztő vagy helyettese, „problémás” esetben feltétlenül az előbbi, hisz fejével felelt érte –, hogy abba, a rendszer szempontjából „hiba” ne csúszhasson be, félreérthetető utalás sem.
Nem csoda, ha az újságírók – akiknek többsége, merem állítani alapjában véve gerinces ember volt – vitatkoztak mindenkori feljebbvalóikkal, egyenesebb beszédet, bátrabb szókimondást követelve. Néha „győztek”, még többször alulmaradtak – végeredményben egy egész rendszerrel kellett volna megküzdeniük –, s ha nem bírták cérnával, egyesek pályát is váltottak.
Mórocz Tibor ilyen időkben volt főszerkesztő – akkor se irigyelték munkatársai, utóbb, történelmi perspektívából, még kevésbé. 
Lehetett volna történelemtanár, végzettsége okán, de a sajtót választotta – dolgozott Temesváron, az ottani magyar újságnál külpolitikai rovatvezetőként, aztán Aradra került, ahol rövidesen szerkesztőségi főtitkár, főszerkesztő-helyettes, majd főszerkesztő lett. 1990-ben nyugdíjba vonult, és jó ideig kedvenc időtöltésének, a horgászatnak hódolt (mindig is furcsálltam, hogy halat nem evett), meg aztán néhány, bérelt területen lévő szőlőtőkéjéből bort termelt, amire büszke volt. És büszke volt néhány régi aradi mestertől származó festményére, amelyekről kimerítően tudott beszélni.
Hiánya feltűnik majd a színházban, ahol a legutóbbi előadáson már nem láttam. A szívére panaszkodott, amely 84 éves koráig bírta. Nyugodjon békében.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

A budapesti Nemzeti színpadán a temesvári Koldusopera!
A tavalyi bemutató óta először kapott meghívást Budapestre a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusopera című, nagysikerű zenés előadása. Az előadásra január 27-én este 7 órától kerül sor a Budapesti Nemzeti Színház Nagyszínpadán.
Kokan Mladenović a szerb, és általában véve a kelet-európai kortárs színház szókimondó fenegyereke 2015 áprilisában állította színpadra a kevesek által ismert John Gay féle Koldusopera című előadást, mely azóta egyike lett a temesvári színház egyik legkedveltebb és legelismertebb előadásainak. Kivételes találkozás ez rendező, társulat és darab között; a politikai színházáról és szókimondásáról ismert Mlandenović, az állandóan új színházi formákat kereső, hangilag megfelelően képzett temesvári társulat és a 18. századi angol drámairodalom leglázítóbb szövege között.
A héttagú alkotócsapat és a társulat munkája nyomán egyedülálló előadás született, melyben egyszerre köszön vissza a 18. századi londoni „söpredékek” világa, Bertolt Brecht elidegenítő színháza, a rendező sajátos világlátása (melyet a magyarországi nézők már a 2014-ben POSZT nagydíjat nyert Opera Ultima című előadásából is jól ismerhetnek), és a világhírű szerb zenész Goran Bregovici alkotótársának, Irena Popovićnak zenei világa.
A Koldusopera története egyszerű és sokak számára ismert. Szerelem, árulás, csalás és megcsalás, könnyűvérű nőcskék és veszélyes bűnözők. Az a fajta keret azonban, melyet Mladenović és csapata, a temesvári magyar színház társulatával közösen a történet köré felépített, jóval aktuálisabb. Egy világot mutat meg, ahol mindenki szerepeket játszik. London utcáin kívül és belül, a színház falain kívül és belül, saját magukon kívül és belül. Mr. és Mrs. Peachum a becsületes, polgári házaspár szerepét, a színész Mr. és Mrs. Peachum szerepét, majd koldust, szajhát, rabot. A színházban művészt, a hivatalban adófizetőt, otthon apát, anyát, gyermeket.
Az előadás éles párhuzamot von a színház felvállalt, és az aktuálpolitika rejteni próbált képmutatásai között. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása nem arról szól, hogyan kell ma színházat csinálni. Sokkal inkább arról, hogyan lehet. Ha lehet egyáltalán... 
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Lakótelepről a csoda, a mese birodalmába
Óperenciás tengerre és Üveghegyre sincs föltétlenül szükség ahhoz, hogy az ember mesés kalandok részesévé váljon, elég csak annyi, hogy a világ zsibongásának, a folyamatos rohanásnak hátat fordítva rácsodálkozzon a körülötte lévő dolgokra, és őszintén, tisztán közelítsen hozzájuk.
Ha ugyanis valaki elég erősen és kitartóan hisz a csodákban, akkor azok valóra válhatnak. Akkor lesz mese is, amelybe a szürke hétköznapokból átléphet. Erre hívja fel a figyelmet a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása, A kétbalkezes varázsló című mesejáték, amelyet pénteken este mutattak be nagyteremben. Békés Pál darabját Béres László vitte színre, a lakótelepi tömbházban élő kisfiút, Éliás Tóbiást a 13 éves Ábrahám Gellért, barátját, Fitzhuber Dongót, a kétbalkezes varázslót pedig Laczkó Vass Róbert alakítja.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Identitás és integráció
Az identitás fogalma ismét divatba jött. A menekültválság, a terrorizmus fenyegetése elsőrendű témává léptette elő az önazonosság fogalomkörét, amihez óhatatlanul az integráció társult kulcsfogalomként. A romániai magyarság identitásdiskurzusa jó ideje változatlan. Időnként észlelhetőek némi hangsúlyeltolódások, de a lényeg nem változott. Tudjuk, hogy magyarként akarunk megmaradni Romániában. Ezzel a céllal a közösségünk nagy többsége minden bizonnyal egyetért. A megvalósítási módozatok tekintetében viszont már nincs akkora összhang a különböző politikai, civil és egyházi közszereplők között.
A nemzeti önazonosságot elsősorban a nyelv és a kultúra ismerete biztosítja. Helyes felismerés volt a rendszerváltás után, hogy a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése elengedhetetlen a romániai magyarság identitásának megerősítéséhez. A forradalom után lerombolhatatlan piedesztálra került az anyanyelven való tanulás. Idővel azt is felismerték az oktatáspolitikai szakértők, hogy már nem elég pusztán magyarul tanítani a gyermeket, ugyanis ha nem biztosítjuk az anyanyelvi oktatás mellett a minőségi képzést, akkor a magyar szülők már nem fogják a magyar iskolát választani, ami az iskolai hálózat zsugorodását eredményezi. Ez főleg szórványban gond, de tömbmagyar vidékek is veszélyeztetve vannak, ahol az iskolahálózat a magyar közösség igényeit és sajátságos helyzetét figyelmen kívül hagyva, rossz szerkezeti felépítéssel rendelkezik.
A romániai magyar politikai-közéleti diskurzusban az önazonosság témaköre szinte teljes mértékben lekötötte az energiákat. Sokkal kevesebb szó esett az integrációról, arról, hogy a romániai magyar társadalom tud-e, és ha igen, milyen módon integrálódhat a román társadalomba, megőrizve sajátos magyar identitását. Ebben a tekintetben a vélemények már megoszlottak, a téma olyan, potenciális konfrontációhoz vezető érzékeny kérdéssé vált, amit sokan jobbnak láttak nem feszegetni. Az elmúlt több mint két és fél évtizedben nagyon kevés érdemi vita zajlott erről.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

Kastélymentés Erdélyben: álmokkal, innovációval és hálózatépítéssel
Összegzik a kastélyok fenntarthatóságát biztosító modelleket
Második kiadását szervezte meg január 15-én a PONT Csoport a Kastély Erdélyben című projektnek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti új épületében.
A program elsődleges célja, hogy az elmúlt évtizedek során leromlott állagú, esetenként omladozó erdélyi kastélyok visszakerüljenek a gazdasági és társadalmi körforgásba. Összetett, határvonalakon mozgó jellege folytán a problémakört ágazatokon átnyúló formában érdemes megközelíteni – emelte ki Farkas András, a PONT Csoport társalapítója. Erős és kiterjedt partneri hálózatok, európai fejlesztési projektek szükségesek ahhoz, hogy megfelelő támogatási formákat lehessen a kastélyok megmentésére szerezni – fejtette ki. A PONT csoport arra törekszik, hogy hálózatba szervezze mindazokat, akik hozzá tudnak járulni az épített örökség ezen szeletének megőrzéséhez. Rövidesen véglegesítik a stratégiai dokumentumot is, amely összegezné a projekt eredményeit, a kastélyok fenntarthatóságát biztosító modelleket. Szabadság (Kolozsvár)

Elvándorlást hozhat a magyar otthonteremtési támogatás?
Erősítheti a határon túli magyar fiatalok elvándorlási kedvét a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye – vélik erdélyi szociológusok. Szerintük az anyaország a szülőföldön maradást elősegítő programokkal csökkenthetné a migrációs hatást.
Már most viszonylag magas az elvándorlási kedv az erdélyi magyarság körében, és a magyar kormány által bevezetendő családi otthonteremtési kedvezmény (csok) további szívóhatást gyakorolhat – fogalmazta meg aggályait lapunknak Horváth István szociológus.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője rámutatott, hogy a szociális jogok kiterjesztése premiernek számít Magyarországon, és vannak rétegek, melyek erre rákapcsolódhatnak, a támogatás miatt áttelepedhetnek az anyaországba.
Emlékeztetett, hogy a különböző jogok kiterjesztése a külhoni magyarokra fokozatosan történt, a magyar állampolgárság megszerzésével első lépésben nem járt együtt minden állampolgársági jog, de a választási törvény módosításával szavazati jogot, tehát politikai jogot kaptak, a szociális jogokat azonban akkor is a különböző hozzájárulások befizetéséhez kötötték, vagyis csak azok részesülhettek szociális támogatásban, akik Magyarországon hozzájárultak a társadalombiztosítási alaphoz.
„A csok ilyen értelemben számít úttörőnek, hiszen bárki megpályázhatja, aki korábban az Európai Unió valamelyik államában, például Romániában hozzájárult a társadalombiztosítási alaphoz" – hívta fel a figyelmet a szakember. Rámutatott, hogy Romániában a gyerekvállalást ösztönző, a családtámogató programok nem is léteznek, ezért a magyarországi otthonteremtési kedvezmény a pályakezdők, de a stabil anyagi helyzettel rendelkezők számára is kecsegtető lehet. Horváth István szerint ez egyelőre elméleti modell, sokan kivárják majd, milyen lesz a konkrét megvalósítása, ám akkor szívó hatást gyakorolhat a külhoni magyarokra.
„Ha a gyerekvállalási kedv amúgy is megjelenik mint élet- vagy családprojekt, akkor a fiatalok mindenképpen megfontolás tárgyává teszik majd, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol lehívhatják a 20 millió forintos támogatást. A fiatal családok felvállalják majd a három gyereket, de ezek a gyerekek már nem Erdélyben vagy a Székelyföldön fognak megszületni" – vázolta a lehetséges forgatókönyvet a szociológus.
Magas az elvándorlási kedv
Horváth István rámutatott, az erdélyi magyarság körében már így is viszonylag magas az elvándorlási kedv, az elmúlt években pedig új célpontok jelentek meg. 2008-ban az erdélyi magyarság körében még alacsonyabb volt a kivándorlási kedv, mint a román etnikumúak között, ám ez ma már nem mondható el, Anglia és Németország irányába jelentősen megnőtt nemcsak az elvándorlás szándéka, hanem ténye is, mondta Horváth.
Ugyanakkor a nyugati országokban most körvonalazódó migránsellenes intézkedések valamennyire elkedvetleníthetik a kitelepedni vágyókat. Például Nagy-Britannia csökkenteni akarja a bevándorlást, a megszorítás pedig a kelet-európaiakra is vonatkozna, Németország pedig megnehezíti a letelepedést – ezek az intézkedések még nem vezetnek a migráció csökkenéséhez, csak a stagnálásához, magyarázta a szociológus.
Szerinte Erdélyben még mindig létezik egy jelentős migrációs potenciál, és sokan megfontolás tárgyává tehetik, hogy igénybe veszik a csokot, és kitelepednek Magyarországra. Ez a lehetőség az eddigi elméleti migrációs szándékot elmozdítja a konkrét döntés irányába, vélte.
Székelyföldi veszteség
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere szerint a magyar kormány kedvezménye a már meglévő kivándorlási kedvet mozdíthatja el az anyaország irányába. Elmondta, korábban az önkormányzat korlátozott eszközeit is megpróbálta bevetni a migráció fékezésére, a fiatalok hazacsábítására: a Gyere haza program keretében ingyentelket ajánlanak a házépítésre vállalkozó fiataloknak. De a program nem hozta meg a remélt eredményeket, mert a fiatalok nem jutottak hitelhez. Kifejtette, a jelenlegi államhatárokon belüli Magyarország érdekeit szem előtt tartva az Orbán-kormány kezdeményezése mindenképp pozitív, hisz az anyaország is komoly népességfogyással küzd. Ilyen esetben az a felelős közpolitika, ha kedvezményekkel ösztönzik a gyerekvállalást, vélte.
A migráció folyamatos Kelet–Nyugat-tengelyen, elsősorban a képzett fiatalok keresik a boldogulást Nyugat-Európában, és ezt nehéz megállítani, szögezte le Antal. „Az a székelyföldi fiatal, aki azt tervezte, hogy Angliába megy dolgozni, lehet, hogy a csok hatására inkább Magyarországon telepedik le, ott vállal gyereket. Ez nemzetpolitikai szempontból kisebb veszteség, ám a Székelyföldnek mégiscsak az" – példálózott.
„Az elmúlt években a magyar kormány kevesebb szülőföldön maradást elősegítő programot kezdeményezett, mint amennyit reméltünk, elvártunk" – fogalmazta meg hiányérzetét Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy mindenki a szülőföldjén tud a legjobban kibontakozni, így a székely ember is itthon kellene családot alapítson, gyereket vállaljon.
Azt kellene megoldani magyar kormányzati segítséggel, hogy a gyerekvállalás ösztönzése az itthon maradás támogatásával társuljon, összegezte a háromszéki RMDSZ-es politikus. Kifejtette, azok, akik felróják, hogy Magyarország pénzt költ a határon túli magyarokra, meg kellene hogy vizsgálják, hogy a külhoni magyarok milyen mértékben járulnak hozzá a magyar GDP-hez, azzal hogy ott termelnek, oda látogatnak és költenek.
„Erről nem akarok vitát nyitni, egyetértek azzal, hogy a magyar adófizetők pénzét Magyarországon kell elkölteni, de a magyar államnak felelőssége is van a határon túli magyarokkal szemben. A jól működő, bevált oktatási-nevelési támogatás mintájára a szülőföldön való boldogulást elősegítő programokat is életbe kellene léptetni" – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Rámutatott ugyanakkor, hogy a magyar kormány Kárpátalján, Délvidéken komoly programokat finanszíroz. A határon túliak között is működnie kell a szolidaritás elvének, és érthető, hogy ott nagyobb szükség van a segítségre, tette hozzá, de szerinte meg kell találni a módját annak is, hogy az erdélyiek, székelyföldiek is szülőföldjükön tudjanak boldogulni.
Mint arról beszámoltunk, a külhoni magyar állampolgárok nem igényelhetik a magyar állam által beharangozott vissza nem térítendő támogatást. A magyar kormány azoknak a pároknak ad tízmillió forintos (150 ezer lej) vissza nem térítendő támogatást a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak az anyaországi családok huszonöt éves futamidőre, ennek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. A tíz plusz tízmillió forintos támogatást azok a családok is igénybe vehetik, amelyekben a már meglévő két gyermek mellé vállalnák a harmadikat.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Feldühítette a magyar pártokat Dorin Florea
Nem hagyták szó nélkül a magyar pártok Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester állásfoglalását a számára kedvezőtlen törvényszéki döntés miatt, mely a március 10-i felvonulás engedélyeztetésére kötelezi az elöljárót.
Mint arról beszámoltunk, Dorin Florea etnikai konfliktusgerjesztéstől tart, amennyiben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megszervezheti a Marosvásárhelyre tervezett székely szabadság napját és vele együtt az utcai felvonulást. Az elöljáró az SZNT-nek kedvező törvényszéki ítélet megfellebbezését is fontolóra vette. „Azt szeretném, ha Marosvásárhely az etnikumok közötti példás együttlét városa lenne, nem pedig egy esetleges harctér vagy politikai leszámolások helyszíne” – jelentette ki az elöljáró, akinek állásfoglalása elégedetlenséget szült a magyarság körében.
Az RMDSZ helyi szervezete elfogadhatatlannak tartja a városháza és a polgármester hozzáállását a március 10-ei székely szabadság napján tartandó felvonuláshoz. A szövetség közleményben reagált az elöljáró legutóbbi nyilatkozatára, melyben Florea helytelenítette a törvényszéki ítéletet, miszerint a bírói testület a márciusi felvonulás engedélyeztetésére kötelezi. Az RMDSZ kötelességének tartja a jogállamiság betartását követelni, és emlékeztetni kíván arra, hogy a szabad gyülekezési jog egyike azon értékeknek, amelyek kivívásáért 1989 decemberében emberek adták életüket.
„Annak ellenére, hogy ezt a jogot a forradalom után érvényes jogszabályok szentesítik, a civileknek, jelen esetben a Székely Nemzeti Tanácsnak bíróságon kellett elérnie azt, hogy élhessen ezzel az alkotmányos joggal, minekután tavaly a polgármesteri hivatal döntése miatt nem volt lehetséges a felvonulás” – olvasható a marosvásárhelyi RMDSZ tiltakozásában. Az érdekvédelmi szervezet furcsállja, hogy a törvényszéki döntés megszületése után az érintett reakciója nem a jogállamiság és az ítélet betartásának a biztosítása, hanem olyan eszköz keresése, mellyel mégis sikerülhet ellehetetleníteni a székely szabadság napján szervezendő ünnepséget.
„Ezt a magatartást elfogadhatatlannak tarjuk és követeljük az alkotmányban szavatolt állampolgári jogok biztosítását, a civilek és társadalmi szervezetek gyülekezési jogának tiszteletben tartását, és Románia nemzeti törvényeibe és az aláírt nemzetközi egyezményekbe foglalt vállalások azonnali gyakorlatba ültetését” – szögezi le a Florea egyik alpolgármestere, Peti András által irányított városi RMDSZ-szervezet.
A Magyar Polgári Párt szerint Florea reakciója arra vall, hogy a vásárhelyi elöljáró tizenhat év polgármesterség után sem nőtt fel Marosvásárhely szellemiségéhez és kultúrájához. Biró Zsolt pártelnök úgy véli, újabb magyarellenes megnyilvánulásával az elöljáró önmagának állít ki bizonyítványt.
„Nem csak, hogy korlátozza az alapvető közösségi jogokat, de ismételten kettős mércét alkalmaz. Azt állítja, hogy egy ilyen felvonulás megzavarja a város hétköznapjait, de megfeledkezik arról, hogy a vásárhelyi magyarságnak a Székely Szabadság Napja nem egyszerű hétköznap, hanem ünnepnap. Valahányszor, ahányszor a románság ünnepel, lezárják a főteret, egy évben egyszer a magyarság kérésére is le lehetne zárni” – vélekedett lapunknak Biró Zsolt, az MPP országos vezetője, aki – utalva az RMDSZ közleményére – örül, hogy a szövetség kezdi szívén viselni a március tizedikei eseményt.
Mint ismeretes, 2013-ban, amikor az SZNT először szervezett utcai felvonulást a Székely Szabadság Napjának kikiáltott március 10-én, az RMDSZ nem vállalt közösséget a civilekkel. A több tízezer személyt megmozgató rendezvényre csak pár székelyföldi RMDSZ-vezető érkezett. 
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Gabriel Andreescu vezércikke a Beke-ügyről
A román állam számára nagy téttel bíró politikai témának, a demokrácia minőségi tesztjének számítottak – és úgy tűnik, annak számítanak ma is – a magyar–román viszonyok.
Bizonyítják ezt újabban a „leleplezett terrorista merényletnek" nevezett kézdivásárhelyi események is. Beke István Attilát, a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) romániai szervezetének tagját 2015. december elsején az alkotmányos rend elleni cselekedet elkövetésének kísérletével és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésével gyanúsították meg és vették őrizetbe. Beke állítólag azt tervezte, hogy házi készítésű robbanószerkezetet robbant fel a Románia nemzeti ünnepe alkalmából felvonuló tömegben.
Idézünk a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztályának (DIICOT) közleményéből: „Az ügyben fennáll a megalapozott gyanú, miszerint revizionista-szeparatista céljai megvalósítása érdekében a szélsőséges-nacionalista magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdélyben olyan tevékenységet folytat, amely kiterjedhet a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekre is. Szándékuk, hogy megnehezítsék vagy megakadályozzák a román hatóságokat abban, hogy az államhatalmat gyakorolják az úgynevezett »Székelyföldön«, mindez pedig annak a folyamatnak a része, amely Nagy-Magyarország visszaállítását célozza. B. I. A. gyanúsított, a magyarországi HVIM romániai kirendeltségének markáns tagja felvállalta, ezt követően pedig beszerezte a házi készítésű robbanószerkezet összeállításához szükséges eszközöket azzal a szándékkal, hogy nyilvános helyen, Kézdivásárhely település területén felrobbantsa a december 1-jei ünnepség alkalmából tartott rendezvény idején."
Az ügy számtalan aspektusa a nyomozati anyagban szereplő részletektől függ, a dossziéhoz azonban a nyilvánosságnak nincs hozzáférése. De hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak revizionista-szeparatista céljai vannak, az megállapítható a szervezet nyilvános tevékenységének kutatása alapján. Az alapszabályában szereplő előírásoknak – mint például: „a kisebbségi létformában élő magyar közösségek jogainak védelme", az Erdélyben élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése", „az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása" – nincs szélsőséges jellegük.
Feltételezzük, hogy az „erdélyi magyarok önrendelkezése" „a magyarok belső önrendelkezését" célozza, ellenkező esetben valami értelmetlent eredményez. Viszont a mozgalom megnyilvánulásainak összessége alátámasztja a tagok törekvéseinek revizionista-szeparatista jellegét.
„A román hatóságoknak a többségében magyarok lakta vidékeken az államhatalom gyakorlásában való megakadályozása/hátráltatása" megfogalmazás a nacionalista jellegű posztkommunista manipuláció eszköze volt. Amikor 1991 őszén a román parlament napirendjén szerepelt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megszervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezet, a 4. Erdélyi Hadtestet riadókészültségbe helyezték, miközben a sajtó, valamint a képviselők és szenátorok hosszasan tárgyalták a Hargita és Kovászna megyék helyzetét taglaló jelentést, amely felrótta a románoknak a két megyéből való – egyáltalán nem bizonyított – „elűzését". 2001 novemberében a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága előterjesztette „az államhatalom Hargita és Kovászna megyei elvesztéséről" szóló jelentését. A helyszíni vizsgálatok során ennek a dokumentumnak az állításai is merő spekulációnak bizonyultak.
A DIICOT állításainak „politikai" elterelését támasztja alá az úgynevezett „Székelyföldre" történő utalás is. A Székelyföld egy földrajzi, történelmi és kulturális tájegység, amely ugyanolyan mértékben „létezik", mint Olténia, Moldova vagy Munténia. Való igaz, hogy a Székelyföld nem képez területi-közigazgatási egységet, azonban a többi sem. Vajon miként minősítenének egy „úgynevezett Olténiát", „úgynevezett Moldvát" emlegető szerzőt? Az „úgynevezett Székelyföldet" emlegető szintagma ellenséges viszonyulást fejez ki a különleges státusú autonómiát igénylő magyar közösség törekvéseivel szemben, amelynek kapcsán a DIICOT-nak nem áll jogában állást foglalni.
A DIICOT magyarellenes, a SRI és a belügyminisztérium hírszerző szolgálatának állásfoglalásaiban is támogatott megnyilvánulása összhangban áll a Csibi Barna, a Magyar Gárda egyik vezetője, és Petrás János László, a Kárpátia zenekar énekese elleni vádemeléssel. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két, folyóiratunk legfrissebb számában közzétett álláspontja a nyomozó hatóságok ama törekvése nyomán született, amelynek során érveket keresnek a militás magyarok megnyilvánulásainak törvényen kívül helyezésére. Az üzenetek revizionista jellegéhez ebben a két esetben sem fér kétség. Miközben természetesen fennáll a kérdés, hogy vajon Csibi Barna és Petrás János László tevékenységének betiltása szükségesnek bizonyul-e egy demokratikus társadalomban.
A Csibi Barna ügyére most nem térnénk ki, mivel az ügyészek által összeállított nyomozati anyag számos tisztázatlan elemet tartalmaz (mint például az a vitathatatlanul törvénytelen és uszító plakát, melyet egy csíkszeredai hipermarket mellé függesztettek ki „Szégyelld magad! Már megint zsidónál vásároltál!" felirattal – erről egyébként azt beszélik, hogy letakarták). Petrás János László esetében az eljárást azzal „indokolták", hogy a 2015. június 6-ai koncerten úgy szólította meg a közönséget: „Szép estét Csíkszereda, szép estét Székelyföld, szép estét Erdély, szép estét Nagy-Magyarország!", majd hasonló hangvételű és témájú dalokat adott elő.
A vádirat szerint „a kezdeményezést úgy szervezték meg, hogy az egyértelműen Nagy-Magyarország létezését közvetítse, a felszólaló pedig mindegyik »elszakított országrészről« említést tett [...] (hangsúlyozva, hogy a tényeket »a régi térképek figyelembe vételével« közli, illetve »reményeik szerint« ezek hamarosan ismét aktuálisak lesznek), a rendezvényen pedig a résztvevők többször is a »Vesszen Trianon!« és a »Székelyföld nem Románia!« jelmondatokat skandálták".
Ám a 2000/137-es kormányhatározat értelmében diszkriminációnak számít a Nagy-Magyarországra, illetve egyéb olyan formákra való felhívás, amely egyértelműen Erdély visszatérését támogatja 1918 Magyarországához? Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) joggyakorlata elég világos: efféle óhajok kifejezését a szólásszabadság szavatolja – lásd egyebek mellett az Egyesült Kommunista Párt és mások kontra Törökország ügyet (1998). Nem is lehet másképp, hiszen több tízmillió európai polgár – katalánok, skótok, írek, olaszok stb. – nemhogy hasonló szeparatista elveket vall, de még cselekszik is ezek érdekében.
Az az egyedi romániai eset, miszerint az alkotmány 30. cikkelye – amely garantálja a szólásszabadságot – jogkorlátozásként fogadja el „a felbujtást... a területi különválásra", nem változtat a helyzeten: az említett cikkelyt az emberi jogok európai egyezményének (lásd a 20 (1)-es cikkelyt) fényében kell értelmezni. És ha a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásaként kezeljük a felhívást az etnikai egységért vívott harcra, akkor mindenkit a rács mögé kellene juttatni, aki elénekeli Románia hivatalos himnuszát.
Túl ezeken a „technikai" részleteken megjelenik egy második kérdés: hogyan boldogulnak az ügyészségek a román irredenta és sovén mozgalmak a szóban forgóval össze nem mérhető tömegével? Elegendő lenne számba venni a kézdivásárhelyi eseményekhez és a magyar szélsőséges aktivistákhoz kapcsolódó cikkeket és kommentárokat ahhoz, hogy „Ki a magyarokkal az országból!" és más hasonló felhívásokat találjunk; és a közterületeknek a „Besszarábia Románia!" revizionista kijelentéssel való szisztematikus lefedését.
A román magyarellenesség és irredentizmus széles körben elterjedt. Márpedig két különböző mércének a bevezetése – egynek a románok, egy másodiknak pedig a magyarok számára – azoknak az értékeknek az áthágását jelenti, amelyekre az érintett ügyészségek hivatkoznak annak érdekében, hogy cselekedhessenek. Az itt elemzett esetekben megfigyelhető, szembeötlő megkülönböztetéssel és az emberi jogok elleni provokációval a román ügyészségek valójában megnyitották Pandora – törvényes és politikai – szelencéjét.
Gabriel Andreescu
A szerző bukaresti emberjogi aktivista, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) című kiadvány igazgatója. Az írás megjelent a folyóirat legfrissebb számában. Fordítás: Krónika. Krónika (Kolozsvár)

Lejártak Neptun napjai!
Új román–magyar paktumot sürget egy kisebbségi politikus, képviseleti elitünk bukásáról értekezik egy elemző. Alighanem korszakhatárhoz érkeztünk, mert az érdekvédelem mindenütt falakba ütközik, közösségünk közhangulata sem volt még ennyire rossz a kilencvenes évek eleje óta. A demokratikus visszacsatolás rendszere nem működik, a központi hatalom helyi kiskirályai egyik visszaélést a másik után követik el, a sérelmek egyre halmozódnak.
A gazdasági válságból kivezető ösvény hiába látszik megnyílni, ha nem társul hozzá megfelelő politikai kibontakozás. A magyar népközösség esélyegyenlőségének biztosítása – mely kérdés különben állandó odafigyelést igényel, ebben szünetet tartani nem lehet még válságmentes időkben sem – teljességgel elakadt, s az ország és jogrendje kimondottan rükvercbe váltott az utóbbi fél évtizedben.
A bajok gyökere úgy fogalmazható meg – s ez ’90 februárja óta egyvégtében érvényes kórisme –, hogy az erdélyi magyar társadalom-építés tilalom alá esik. Ezt teljesen elgáncsolni ugyan nem mindig sikerült a visszahúzó erőknek, de mára úgyszólván lehetetlenné vált. Nem csoda, hogy anyaországi támogatást kérnek, akik a holtpontról a kérdést ki szeretnék mozdítani, miként az új paktum igénylése sem véletlenül most vetődött fel. A hol neptuninak, hol másnak nevezett régi ugyanis már elviselhetetlen.
Valljuk be, a magyarság parlamenti képviselete is elsúlytalanodott, mégpedig pontosan ama ellentmondás miatt, amit az akkori alku tető alá hozói agyaltak ki. Egy nemzeti népközösség képviselete nem működhet kizárólag politikai pártként, mert akkor csak töredékesen és csak hébe-hóba tudja ellátni feladatát. Elfogadhatatlan, hogy csak akkor képes érdekérvényesítésre, amikor kormányon van. (Különben láthattuk, ennek is komoly hátulütői vannak, amikor kormányszolidaritásból kénytelen önmegtagadó módon viselkedni.) Egy kisebbségnek külön kisparlamentre és saját ügyeiben vétójogra, azaz autonómiára van szüksége, különben minden egyéb csak porhintés és látszatdemokrácia.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szász kiállás a székelyek mellett
A SRI provokálja a székelyföldi cirkuszokat 
Hans Hedrich politológus, civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke volt az, aki egyszemélyes háborúba kezdett a romániai illegális erdőirtók ellen. Most a román-székely-magyar viszonyról írt olyan elemzést, hogy az interneten mindenki azt kérdi: a magyar pártok miért nem tudták ugyanezt elmondani?
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez – kezdi a Főtér.ro portálon megjelent írását a magyarul tökételesen beszélő szász szerző.
A magyarok mint betolakodók
(…) A nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, amely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. (…) Amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik) (...)
Mitől radikalizálódunk?
Mivel (...) az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, amelyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „tervei” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
A székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, amelyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). 
A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek.
(...) Úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőcs hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (amely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szorgos kezek energiája
Varrótűvel harcolnak hagyományainkért 
Kézimunkák a hagyomány nyomában címmel nyílt kiállítás Bagoly Erzsébet és Pászka Éva varrottasaiból szombat délelőtt Kézdivásárhelyen, a Gyűjtemények Házában, Beke Ernő házigazda „telt házat” köszönthetett. A falakon szebbnél szebb darabok képviselték az egyes tájegységeket, legalább huszonkét különböző stílust, technikát vehetünk szemügyre február végéig.
Fülöp Magdolna nőegyesületi elnök bevezetőjéből kiemelendő a gondolat, hogy a nem kevés energiát igénylő darabok elkészítéséhez a családi tűzhely melege, a gyerekek, unokák szeretete is hozzájárult. László Katalin a hímzés eredetét foglalta össze: már az ókorban is művelték Egyiptomban, Mezopotámiában, Kínában, római feljegyzésekben is az ázsiai őshazára utaló elnevezések szerepelnek. Európában a XI–XII. században kezdett terjedni, a népi hímzés csak később, az ipari forradalom után, végül Mária Terézia már a kötelező tárgyak közé sorolta. Legdíszesebbek mindig a menyasszonyi kelengye darabjai számítottak, ám a díszítésen túl gyakorlati haszna is volt a módszernek: a ruhadarabok kopásnak leginkább kitett részeit hímezték ki.
A kiállítók célja gazdag mintakincsünk megőrzése, a két hölgy mondhatni tűvel a kezében harcol a hagyományainkért. A hímzett darabok ma sem veszítettek értékükből, ellenkezőleg, most, amikor minden előre gyártott, „félkész”, külön megbecsülendő a gyönyörű darabokba fektetett rengeteg idő – zárta gondolatait a tárlatvezető.
Az esemény záróakkordjaként Beke Ernő emléklapot nyújtott át a kiállítóknak, Bagoly Anabella, Kertész Andrea, Handra Cintia és Pászka Melinda pedig szavalattal, illetve az alkalomhoz illő gondolatokkal gazdagították a megnyitót.
F. I. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ösztökéljen másokat is!
Könyv az illyefalvi reformátusokról 
Szűknek bizonyult a Székely Mikó Kollégium régi díszterme dr. Kinda Eleonóra Az illyefalvi református egyházközség története a kezdetektől címet viselő könyvének csütörtök esti bemutatóján. Az eseményt Szabó Mihály tanár és Kinda Dániel diák zenei játéka tette színesebbé.
– Felbecsülhetetlen értékű minden olyan írás, mely megörökíti a múltunkat, történelmünket – hangsúlyozta a kollégium igazgatónője, Kondor Ágota, aki az általa vezetett intézmény tanári kara nevében is köszöntötte a szerzőt és a közönséget. 
A kötet bemutatására vállalkozó dr. Péter Sándor nem rejtette véka alá a megjelenése okán érzett elégedettségét, hiszen véleménye szerint az illyefalvi egyházközség kiérdemelte, hogy könyvbe menekítsék a történetét. Ugyanakkor hangot adott abbéli reményének, hogy ez a példa ragadós lesz, és másokat is hasonló szakmunkák megírására ösztökél.
Végül a kollégiumban vallást oktató szerző elmondta, hogy egyetemi diplomadolgozatának is az illyefalvi református egyházközség története volt a témája, ezért ilyen irányú kutatásai már 1996-ban elkezdődtek. Noha így megszerzett ismereteit mesteri tanulmányai során is bővítette, csak most érett meg benne az elhatározás, hogy mindezt könyvbe foglalva tárja a nyilvánosság elé.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az RMDSZ-nek elege van a vádaskodásokból - közleményben reagáltak
A Szatmári RMDSZ közleményben utasítja el Dorel Coica vádjait a mall-építés kapcsán. Mint az a hétfői sajtóanyagból kiderül: a szervezet kiemelkedően fontosnak tartja a befektetést és a város fejlesztését - de csak a törvények betartásával. Sajtótalálkozóra hívják a polgármestert és a befektető képviselőit, hogy mindenki tisztán láthasson az ügyben.
A polgármester több fórumon is azzal vádolta az RMDSZ városi tanácsosait, illetve Kereskényi Gábort, a szervezet polgármesterjelöltjét, hogy akadályozzák a befektetés megvalósítását. Ennek kapcsán adott ki közleményt az RMDSZ.
Mint írják, a még tisztségben lévő polgármester vádaskodásai ebben az esetben is megalapozatlanok. Mivel a szatmáriak számára kiemelten fontos beruházásról van szó, a közleményben beszélnek a támadások hátteréről és a Mega Mall beruházással kapcsolatos tényekről is.
"Karácsony ünnepét megelőzően, a karácsonyi vásár kreálta káoszról kívánva elvonni a figyelmet Dorel Coica polgármester egy újabb rágalmazási kampányt indított az RMDSZ-es tisztségviselők és Kereskényi Gábor polgármesterjelölt ellen. Az újabb támadás témája a Károlyi úton tervezett beruházás, azaz a bevásárlóközpont, a Mega Mall ügye volt. A mall tervének bejelentése óta - azaz amióta a beruházó hivatalosan bejelentette terveit, a megyeszékhely jelenlegi vezetésétől nem kapott valós tájékoztatást a szóban lévő telkek jogi helyzetéről. A beruházó képviselői egy 2015 februárjában tartott egyeztetés során az RMDSZ tanácsosaitól értesültek a bevásárlóközpont építéséhez szükséges telek kisajátítása kapcsán felmerülő jogi problémákról. 2015 végén, ahelyett, hogy a szóban forgó telkek problémáira megoldást találjon, a jelenleg még tisztségben lévő polgármester újra az RMDSZ tanácsosait és polgármesterjelöltjét támadja, akik hónapokkal ezelőtt figyelmeztették a gondokra.
A szatmáriaknak tudniuk kell, hogy az RMDSZ minden szinten támogatja a város fejlesztését, amennyiben a jelenlegi városvezetés betartja a törvényeket. Minden olyan határozattervezetet támogatunk, amely törvényes alapokon nyugszik. Egy választott képviselőnk sem támogathatja a polgármester törvénytelenségekre alapozott üres ígéretét" - írja a közlemény.
Az RMDSZ szerint a polgármester sajtóközleményeken és névtelenségbe burkolózó internetes oldalakon indított támadásai egy célt szolgálnak csupán: el akarja vonni a közvélemény figyelmét arról a tényről, hogy nem képes kezelni a helyzetet és nem képes átlátni és követni a törvényes lépéseket egy hasonló beruházás elindítása és más fontos városi kérdések kapcsán.
"A lakosoktól kapott jelzések alapján meggyőződésünk, hogy a szatmáriakat a felelősség áthárítása helyett jobban érdeklik a lebontott garázsok helyére megígért parkolók, a városi útjavítások körüli fejetlenség, illetve a közpénz felelőtlen elköltése kapcsán felmerülő kérdések. A polgármester az RMDSZ-t, illetve Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelötjét támadja, viszont a tények magukért beszélnek ebben az ügyben is: ezúton meghívjuk a jelenleg még tisztségben lévő polgármestert és a bevásárlóközpont beruházóinak képviselőit egy közös sajtótalálkozóra, amiben az ügy tényeit, illetve a megvalósításhoz szükséges lépéseket mutatjuk be újra.
Ugyanakkor emlékeztetnénk a város jelenleg még tisztségben lévő polgármesterét, hogy 2015-ben végül támogattuk a titokzatos beruházó által kezdeményezett gyorsétterem létrehozását, hitelt adtunk Dorel Coica ígéreteinek, viszont a sajtóviszhangon kívül azóta sem jelentek meg az eurómilliókat befektetni akaró beruházók. Azt tanácsoljuk a jelenleg még tisztségben lévő polgármesternek, hogy a sajtón keresztüli üzengetés és vádaskodás és a rossz döntések helyett végezze a dolgát és azzal foglalkozzon, hogy ne veszélyeztesse ennek a szatmáriak számára fontos beruházásnak a létét"- közli a sajtóanyagban az RMDSZ. szatmar.ro

Kötélverés, zsinórkészítés a Fonó-Házban
Szatmárnémetiben, az Aranykapu Fonó-Házban immár hatodik éve hagyományos kézműves mesterségek oktatása zajlik gyerekek és felnőttek számára szakképzett oktatók vezetésével.
A résztvevők életkoruknak, felkészültségüknek megfelelően vehetnek részt heti rendszerességgel a különböző csoportok foglalkozásain, amelyek keretén belül megismerkedhetnek a térség kézműves hagyományaival, népszokásaival, helyi néprajzi gyűjtések eredményeivel. Ezen a héten a Fonó-Házba látogató gyerekek a kötélverés, zsinórkészítés mesterfogásaival ismerkedhetnek meg.
Január, azaz Fergeteg havának 20 napján, szerdán délután 16-17 óráig az Aprók műhelye működik (4-5 évesek), ugyancsak szerdán, 18 órától a kezdő kisiskolás csoport tevékenykedik majd (7-9 évesek), pénteken, 22-én pedig 16 órától a haladó kisiskolásoké (7-9 évesek), majd 18 órától a nagyobbaké (10-14 éveseket) az alkotás lehetősége. A gyerekek többek között tovább ismerkedhetnek az egykor használt természetes fonal-alapanyagokkal: a pamuttal, a kenderrel, lennel és a gyapjúval, kipróbálhatják a kézi kártolást, illetve közelebbi ismeretséget köthetnek nagymamáink telente mindennap használt eszközével, az orsóval és a guzsallyal.
Érdeklődni, jelentkezni lehet a 0744-687-813-as telefonszámon Nezezon Enikőnél, a 0741-182-063-as telefonszámon Takács Andreánál, illetve e-mailben, az aranykapuegyesulet@yahoo.com címen. Az Aranykapu Fonó-Ház Szatmárnémetiben, a Holló (Marasesti) utca 12. szám alatt található. szatmar.ro

És az utasok nyelvi jogaival mi lesz?
Nem csak az utasszállításban, hanem a székelyföldi utasok panaszainak megoldásában is csigalassú a román vasúttársaság.
Csíkszereda és Gyergyószentmiklós két székelyföldi település azok közül, ahol – a többszöri lakossági panasz, és az erre reagáló ígéretek ellenére – nincs magyar nyelvű tájékoztatás a vasútállomásokon.  A Román Vasúttársaság (CFR) területi igazgatóságai Bukarest felé mutogatnak, mivel a hangosbemondó szoftvert  állítólag csak ott tudják módosítani. A román fővárosban pedig úgy tűnik, nem számít túl sokat, hogy az „úgynevezett Székelyföldön” diszkriminálva érzik magukat a magyar utasok, a bukaresti illetékesek ugyanis nem reagálnak a panaszokra, még a sajtó érdeklődésére sem.
Az utasokat egyébként 2015 tavaszáig, a szoftver megjelenéséig magyar nyelven is tájékoztatták az említett települések állomásain.
A Krónika érdeklődésére a csíkszeredai vasútállomás infrastruktúráért felelős igazgatója azt mondta, már szóltak a brassói területi igazgatóságnak, többet ők sem tehetnek. Gyergyószentmiklóson szintén fél éve ígérik az illetékesek, hogy megoldják a problémát. Itt a hangosbemondó szoftver angolul és franciául is beszél, pedig igencsak valószínű, hogy a többségében magyarok által lakott településen inkább magyarul beszélnek a lakosok. A gyergyószentmiklósi panaszokat is a brassói igazgatósághoz továbbították. Azt a választ kapták, hogy már folyamatban van az ügyintézés, hamarosan magyar nyelvű tájékoztatás is lesz.
A CFR sürgetésébe bekapcsolódott a városháza is, melynek szóvivője elmondta: a napokban több gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselőhöz is érkezett lakossági megkeresés a témában, ezért újra szólnak a területi igazgatóságnak.
A Krónika megkereste Brassót is, ahova a panaszok beérkeztek. Azt a választ kapták a módosítás a CFR központi vezetőségének hatásköre. És ezzel a kör bezárult. foter.ro

Johannis: sok minden jó irányba változott az országban
Klaus Iohannis államfő a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok Európáért és Eurázsiáért felelős államtitkárának asszisztensével, Victoria Nulanddal. A legutóbbi találkozóra egy éve került sor, ezalatt sok minden változott jó irányba, más dolgok azonban „kevésbé” – hangzott el a megbeszélésen. A Klaus Iohannis államfővel folytatott találkozóra Victoria Nuland Hans Klemm amerikai nagykövet társaságában érkezett. A tárgyalás kezdetén az államfő azt mondta, „öröm” újra látni Victoria Nulandot, akit visszavár a Cotroceni-palotába.
„Épp egy év telt el, mióta utoljára találkoztunk. Sok minden változott azóta, bizonyos dolgok jó irányba, másik kevésbé, ma ezek közül néhányról lehetőségünk van beszélgetni” – mondta Klaus Iohannis.
Victoria Nuland azt mondta, öröm a számára visszajönni Romániába évente megejtett januári látogatásai során, hiszen ilyenkor lehetőség adódik „szövetségesként” beszélgetni a közös prioritásokról. Az amerikai hivatalosság azt is elmondta, már több román hatósággal is találkozott, ezek a tárgyalások nagyon jól sikerültek.
Vasárnap este Nuland Dacian Cioloş miniszterelnökkel, tegnap Mihnea Motoc védelmi miniszterrel egyeztetett. nyugatijelen.com / Mediafax. Erdély.ma

Nincs pénz tehetséggondozásra
Minden nap veszteséget jelent, amikor nem foglalkozhatunk a tehetséges, illetve különleges érdeklődésű és képességű gyermekek fejlesztésével – állítja Pető Mária, a háromszéki tehetséggondozás eredményes pedagógusa, a tavalyi engedélyeztetés után azonnal költségvetés nélkül hagyott megyei tehetséggondozó központ meghatalmazott irányítója.
Az oktatási minisztérium mindaddig nem szavazza meg a tehetségsegítő program finanszírozását, amíg a helyiek nem teljesítik a szaktárca által előírt leépítési mutatókat, amit eddig a legszigorúbban betartott előírások szerint sem tudott a tanfelügyelőség megvalósítani. A megye adós maradt harminc állás megszüntetésével, emiatt a tehetséggondozó központ a tanév második felében sem kezdheti meg működését. Hogy mitől fosztották meg a különös képességű háromszéki diákokat, azt Pető Mária vázolta lapunk érdeklődésére.
– Első körben szerettük volna, ha jelentkeznek azok a diákok, akik vállalnák ezt az iskolán kívüli munkát, akik késztetést és képességet éreznek magukban arra, hogy a tananyagon kívüli ismeretekkel is gazdagodjanak, valamilyen képességet szeretnének fejleszteni önmagukban, de még nem elkötelezettek egy adott terület iránt – mondta Pető Mária. Felmérésekkel beazonosítanák ezt az érdeklődést, rejtőző tehetséget, szunnyadó képességet, megvizsgálnák, hogy az érintett diákok milyen menedzseri adottságokkal rendelkeznek saját időbeosztásuk, tanulási szokásaik tekintetében, és azután osztanák el csoportokba a diákokat. Egy másik vonal a már ismert tehetségek megsegítése, hogy a választott szakterületen továbbfejlesszék magukat, felkészüljenek tudásuk kommunikáció általi felmutatására, tudományos konferenciákon, vitákon való részvételre, ismereteik, kutatásaik idegen nyelven való közlésére. Pető Mária nagyon fontosnak tartja, hogy a tehetséggondozás több irányból hasson a programba bekerülő diákokra, ezért a foglalkozások legkevesebb két óra időtartamúak lennének bevezetővel, játékkal, a tevékenység tartalmi részével és levezetéssel. Komplex fejlesztésre gondol, de nem versenyfelkészítőre – mondotta. 
A különös adottságú diákok felkarolásáról ismert pedagógus a hivatalosan is rábízott tehetséggondozó központ költségvetése hiányában sem ül tétlenül, pályázatok segítségével keresi a megoldást, mert szerinte minden nap óriási veszteség, amit nem arra fordítanak, hogy a tudást, a tehetséget ápolják.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verni vagy nem verni
A törökök elrabolták a keresztény gyerekeket, hogy janicsárrá neveljék őket. A norvégok egyszerűen elkobozzák, hogy jó norvégokat faragjanak belőlük. A jelenség akkor került a figyelem középpontjába, amikor Norvégiában a Butnariu család öt gyerekét vették el azzal az indokkal, hogy a családban verik őket. Az utóbbi öt évben tizenhárom, Norvégiában élő román családtól 26 gyereket vettek el ugyanezen vád alapján.
Több román városban, sőt, világszerte is tiltakozó megmozdulásokat tartottak az államilag szervezett gyermekelrablások miatt. A temesvári tüntetést szervező pünkösdista lelkipásztor, Samuel Ţuţac kerek perec megmondta: „Ha az állam gyereket akar, csináljon magának!” Nálunk egyelőre más az elv. A gyerekét jóra nevelni akaró szülő, mikor éktelen haragra gerjed porontya miatt, azt mondja: Én csináltalak, én öllek meg! Nem tudom, az ortodox egyház ezt a román mondást miért nem tiltja be. Hiszen a gyerekölés főbenjáró bűn. Azonkívül a keresztény vallások még az öngyilkosságot vagy a halálbüntetést is elfogadhatatlannak tartják és mélyen elítélik, mondván, az életet az Isten adja, és csak neki van joga elvenni. 
A gyermektelenített Butnariu család feje elismerte, hogy nevelő szándékkal alkalmazott némi enyhe testi fenyítést, de korántsem olyan mértékűt, amiért elvegyék gyerekeiket. Egy másik – szintén gyerek nélkül maradt – családapa azt állította, hogy a legszigorúbb büntetés, amit gyermekeire kirótt, a sarokba állítás volt.
Egy kutatás szerint a romániai családok 63 százaléka alkalmazza a nevelésben a testi fenyítést. Az nem tisztázott, hogy egy makarenkói pofon vagy egy popsipacsi testi fenyítésnek számít-e? A verés, akár a hagyomány, apáról fiúra száll. Akit vernek gyerekkorában, az megfogadja ugyan, hogy ha neki gyerekei lesznek, nem bántja őket, de aztán, mikor felnő, és gyerekei nagyon rosszalkodnak, jól elagyabugyálja őket. És így tovább.
Egyáltalán nem lelkesedtem, amikor az iskolában egy-egy tenyerest kiosztottak nekünk. Hallottam, hogy még a hatvanas évek elején is volt olyan tanár a Mikóban, aki azt kérdezte a készületlen nebulótól, négyes kell-e vagy pofon? Már akkor dívott a választás szabadsága. Mostanra változott a világ. A pedagógusokat szóbeli agresszióért is pellengérre állítják, mutogatják a tévében, kirúgják, de az is előfordult, hogy diák vert tanárt.
Nem könnyű dolog a nevelés. Mi a teendő (megtörtént esetek), ha a hároméves gyerek egy óvatlan pillanatban lerámol mindent a polcokról, amit csak felér, kihúz, kiborogat minden fiókot, a falakat és bútorzatot az általa elérhető magasságig összefirkálja? Az ötéves kislány megmossa hároméves hugicája haját a WC-csészében? Vagy a nagyobbik gyerek elveri a kisebbiket? Nehéz kérdések. A verés – természetesen – nem megoldás! Láttam ad hoc közvélemény-kutatást a tévében, amint többektől megkérdezték, kell-e verni a gyermeket? Sajnos, többnyire azt válaszolták, hogy az ütlegelés a legjobb módszer, mert másképp elnevelődnek. A skandináv országokban nem szabad még ferde szemmel se rájuk nézni. Sepsiszentgyörgyről Svédországba elszármazott hazánkfia megszidta még kiskorú nagylányát, mert rossz fát tett a tűzre. Ezzel annyira felidegesítette a kis hölgyet, hogy az már nem bírta a szóbeli agressziót, és jól állon vágta apukáját. De ez nem volt elég, hanem felhívta a rendőrséget is, és bepanaszolta. Azok ki is szálltak annak rendje-módja szerint a tényállást rögzíteni. Apukának az volt a szerencséje, hogy kissé vérzett a berepedt szája, mire a rendőr azt mondta, hogy megérti, mert neki is van egy hasonló korú lánya, aki őt neveli.
Nálunk a gyerekverők még egyelőre elmerenghetnek a hamleti kérdésen: verni vagy nem verni – mi dőre kérdés!, két bús tenyér, mely gyáván mérlegel.
Azt mérlegelik tudniillik, hogy jobb vagy bal kézzel üssék-e csemetéjüket.
Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyv az egyházról
Pontosítok: az egyik, nem csupán háromszéki, de akár erdélyi jelentőséggel bíró egyházközség története elevenedik meg dr. Kinda Eleonóra frissen megjelent könyvében. Illyefalva ugyanis nemcsak egyháztörténeti szempontból érdekes településünk, de zaklatott múltja, Székelyföld életében játszott fontos szerepe is mindig nagy érdeklődést váltott ki a történészek körében, és nem csak.
A település amolyan hídfő volt a székelység földje és a szászok földje között, s ebből kifolyólag is mintha több jutott volna neki a történelem viharaiból. Volt egyszerre város és falu, vásártartó és attól megfosztott, a környék lakói számára számtalan esetben oltalmat és védelmet nyújtó, hisz vártemplomának kapui mindannyiszor megnyíltak, valahányszor ellenség elől kellett menekülniük a környező falvak lakóinak. A maiak viszont arra is büszkék minden bizonnyal, hogy három íróóriás és egy híres negyvennyolcas szobra díszíti a felújított Séra-kúria előtti kis teret, s ha belép az érdeklődő az épületbe, rabul ejti az ott berendezett kiállítás, amely a szobrokba merevített nagyok munkásságát mutatja be igen vonzó formában.
Mindezek sejtetik, hogy Az illyefalvi református egyházközség története a kezdetektől című munka – bár elsősorban e vallásfelekezeti közösség létrejöttével, sorsának alakulásával foglalkozik – nem kerülheti meg magának a településnek a történetét, ha röviden is, bemutatja azt, mert annak dacára, hogy több felekezet is jelen volt és jelen van a községben, magának a református egyház történetének alakulása meghatározta az egész lakosság életvitelét. A könyv elé írt ajánlásában a gyülekezet egykori lelkipásztora, Kató Béla püspök is azt hangsúlyozza, hogy az egyház története tulajdonképpen a település története, s minden felelevenített esemény elgondolkodtató és tanulságos. Az, ami Illyefalván az elmúlt huszonöt esztendő alatt történt, s ami a települést rendkívül ismertté tette szerte a nagyvilágban, annak az erőnek és összefogásnak köszönhető, ami nem valósulhatott volna meg a református, s persze, más felekezetek gyarapító közreműködése nélkül.
Jelen kiadványnak más hozadéka is lehet, s ebben látom értelmét a további biztatásnak: hátha e példa útmutatásként is szolgálhat mindazok – pedagógusok, lelkészek és mások – számára, akik késztetést éreznek, hogy részt vállaljanak múltunk e részlegének, az egyházközségek, települések történetének felkutatásában, megőrzésében, közkinccsé tételében.
Dr. Péter Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Tőkés Istvántól
A gyászoló család iránt érzett mély együttérzéssel búcsúzunk a 2016. január 15-én elhunyt Tőkés István református lelkésztől, egyházi írótól, teológia professzortól, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspök-helyettesétől. Tőkés István földi útjának közel száz éve során végig példamutató, erdélyi magyar közösségünk megmaradását, szellemi-, erkölcsi- és hitbéli épülését szolgáló életet élt. Halálával nemcsak a teológia tudománya veszítette el egyik kiemelkedő alakját, de az erdélyi magyar köz- és kulturális élet is szegényebb lett egy erős, élete során mindvégig alkotó és másokat is cselekvésre buzdító tagjával. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, Tőkés Lászlónak az édesapja maga is szembeszállt 1989 májusában a kommunista egyházi vezetéssel. Egy gyűlésen felállt és a következőket mondta: „Aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban – akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő –, annak nem szabad engedelmeskedni.” A sorsfordító 1989-es esztendőben Tőkés István családjával együtt küzdött a fennálló államhatalmi rendszer ellen, segítve és védve az életveszélybe került temesvári lelkész fiát és annak családját.A többszörös magyar állami kitüntetésben részesült Tőkés Istvántól kegyelettel búcsúzik  az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagsága. Az EMNT elnökének, Tőkés Lászlónak, valamint testvéreinek és az unokáknak, dédunokáknak vigasztalódást kívánunk.
Emléke legyen áldott!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagjai és alelnökei nevében:
Sándor Krisztina ügyvezető elnök. Nyugati Jelen (Arad)

In memoriam Lovász János lelkipásztor (1955. március 31.–2016. január 15. )
Gyülekezeti tagok, lelkésztársak, közeli és távoli családtagok, barátok, ismerősök megdöbbenve fogadták a hírt január 15-én, hogy a dévai református gyülekezet lelkipásztora visszaadta lelkét Teremtőjének.
Lovász János 1955. március 31-én született Lőrincrévén, szerető családban, elsőszülött fiúként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, szülei mindent megtettek, hogy továbbtanulhasson, így a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, majd érettségi után a Kolozsvári Református Teológián folytatta tanulmányait.
1979-ben frissen végzett teológusként megnősült, feleségül vette Búzás Ibolyát. Ez év októberében a bácsi református egyházközség lelkésze lesz.
A sors már házassága elején megpróbálta, mert elsőszülött gyermeküket 1980-ban az Úr magához szólította még születése perceiben. De nem csüggedt el, és Isten 1981-ben leánygyermekkel ajándékozta meg: megszületett Kinga, majd 1985-ben fia, Mátyás. A gyerekek nőttek, és mivel a szülők magyar iskolába szerették volna íratni őket, Lovász János lelkipásztor 1988-ban Magyarpéterfalvát választotta szolgálati helyül, ahol erre lehetőség adódott. Majd 1990 februárjában gyülekezeti meghívásra Déván vállalt szolgálatot, és családjával ide költözött.
26 éven át volt a dévai gyülekezet lelkipásztora. Szolgálati ideje alatt minden erejével azon munkálkodott, hogy a gyülekezetet építse, lelki és anyagi gyarapodását biztosítsa. Tisztában volt azzal is, hogy szórványban a lelkipásztor feladata túlmutat a lélekápoló munkán, magyarságmegtartó törekvéseinek eredményeképpen a református temetőben obeliszk áll az 1848-as forradalom hőseinek emlékére. Hosszú éveken keresztül volt beszolgáló lelkész Brádon, ahol a maroknyi református gyülekezetet megerősítve, összefogva felújította a templomot. Nem sajnálta a fáradtságot, kéthetente istentiszteletet tartott, lelki vigaszt nyújtott.
Arra törekedett, hogy az egyházaktól elkobzott ingatlanok visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz.
1991-ben családjával Hollandiába utazott, ahol először tapasztalta azt, mekkora megtartó ereje van a gyülekezet rendelkezésére álló közösségi térnek, így hazatérése után úgy döntött, hogy gyülekezetében is megvalósítja azt. 1996-ban a dévai gyülekezettel és holland segítséggel elkezdte a gyülekezeti ház építését, melyet 1999-ben fejeztek be, és a Melite Ház nevet kapta, utalva Málta régi nevére, ami annyit tesz: a szabadulás szigete. A gyülekezeti ház az évek során be is töltötte rendeltetését, teret adva a gyülekezet és a szórványközösség lélekápoló és kulturális rendezvényeinek.
Lovász János lelkipásztor minden igyekezetével azon volt, hogy e ház a közösség és a gyülekezet épülését szolgálja. Az építkezéssel párhuzamosan renováltatta a gyülekezeti ház udvarán álló harangozói lakást is.
A dévai református templom fennállásának 100. évfordulójára kifesttette a templomot, és szobrot állíttatott Tordai Sándor Andrásnak, Erdély első hitvalló református püspökének, aki Déván volt református lelkész. Törekvéseinek eredményeképpen a templom előtti teret a polgármesteri hivatal Tordai Sándor András térnek nevezte át.
Később teljesen felújíttatta a templom csatornarendszerét és a parókia tetőszerkezetét is.
2013-ban kitartó munkájának eredményeképpen a gyülekezet visszakapta a parókia elkobzott homlokzati részét, melyet felújíttatott, és azon munkálkodott, hogy a gyülekezet javára fordítsa. A felújítási munkálatok alatt Lovász János lelkipásztor egyik nagy álma is megvalósult: a parókia homlokzati részén, Salamon Ferenc irodalmár, történész emlékére 1892-ben elhelyezett emléktábla is napvilágra került,  melyet a kommunizmus idején kényszerültek befalazni.
Örömökben is gazdagon részeltette a jó Isten. Felnőtt gyermekei családot alapítottak, két unokája született, akiket nagyon szeretett.
Az elmúlt három évben egészségi állapota megromlott. Felajánlották neki a betegnyugdíjazás lehetőségét, de nem tudta elfogadni a gondolatát sem, hogy szeretett gyülekezetétől megváljon. Amíg ereje engedte, végezte a szolgálatot: tette, amire Isten elhívta. Minden erejével azon munkálkodott, hogy a templom tetőszerkezetét is felújíttassa, rézlemezekkel. Sajnos ezt a tervet már nem tudta megvalósítani.
Emlékét szeretettel őrzik a gyülekezeti tagok, felesége, gyermekei és családjaik, unokái, lelkésztársak, rokonok, barátok, ismerősök.
 Csatlós Erzsébet Zsófia. Nyugati Jelen (Arad)