Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2016. január 26.
Politikai üzletelés a vád: Grama nem szövetkezett az RMDSZ-szel 
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma szerint az RMDSZ komoly erőfeszítéseket tesz, hogy menesszék a tisztségéből a több mint egy éve ideiglenesen kinevezett Sebastian Cucu prefektust. A fórum úgy tudja, a magyar szervezet ebben Horia Grama szociáldemokrata parlamenti képviselő hathatós támogatására is számíthat, az utóbbi azonban ezt cáfolja. A románok civil fóruma egy közleményben kifejti, az országnak ebben a részében, „ahol az RMDSZ és a más magyar pártok képviselői teljes kontroll alatt tartják a helyi közigazgatást”, a prefektúra az egyetlen intézmény, amely szavatolja a törvényességet, és a jogász végzettségű Sebastian Cucu prefektus elismert szakember ebben a tekintetben. Úgy értékelik, ha a miniszterelnök rábólintana az RMDSZ kérésére, akkor Cucu lenne a negyedik prefektus Kovászna megyében, akit a szövetség „parancsára” és Horia Grama segítségével ebben a törvényhozási ciklusban leváltanak. Ez okból, a Kovászna megyei román közösség nevében azt kérik Dacian Cioloş miniszterelnöktől, ne adjon helyet „politikai üzleteléseknek”.
Horia Grama parlamenti képviselő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetének elnöke egyszerűen aberrációnak tartja a fórum által állítottakat. Lapunk érdeklődésére Grama emlékeztetett, az évek során mindig azt szorgalmazta, hogy Kovászna megyében román kormánymegbízottat nevezzenek ki, és Sebastian Cucu is a PSD támogatásával volt kinevezve alprefektusnak, majd prefektusnak. „Nem értem, hogyan kevertek bele ebbe a történetbe, mint az RMDSZ szövetségesét. Hogy van ez: én támogatom Cucut, és én is menesztem?” – tette fel a költői kérdést.  Kiss Edit
Erdély.ma
2016. január 26.
Lefejezés
Ugye milyen, enyhén szólva szokatlan ez cím? Milyen mindenki által elítélt, milyen barbár, európai néphez nem méltó cselekedetet értelmez ez a kifejezés? Senki nem fog hinni nekem az első pillanatban, ha azt állítom, hogy ez a hátborzongató gyilkosság itt folyik Közép-Európában még azelőtt megkezdődve, mielőtt elért volna minket is a migránsáradat. De ne vágjunk a dolgok elébe, hadd ismertessem előbb önökkel az alapokat, amire a borzalom épül!
Egy bizonyos Daniel Roxin nevezetű román publicista a következőket jelentette meg nemrégiben a saját blogján, melynek neve Dezvăluiri istorice şi ştiri. „Baszarábiai háború: vajon sikerül Oroszországnak megakadályoznia az egyesülést Romániával?” 
A publicista aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a valamikori, a cári majd a Szovjetunió, a mai federációs Oroszország, folyamatosan veszélyeztette, és veszélyezteti az ország (mármint Románia) szuverenitását, integritását és jövőjét. Felindultságában olyant tesz, amilyent ritkán tesznek meg román nacionalisták. Nevezetesen, elhiteti, hogy a keleti szomszéd sokkal több kárt okozott Romániának, mint az Osztrák-Magyar monarchia! Tehát az utóbbi bűneit enyhítve az előbbi rovására.
A mindent elsöprő nemzetféltés feledteti vele, hogy nem is olyan rég, 1877-1878-ban az oroszok vívták ki nekik a függetlenségi háború győzelmét a törökök ellen. És ha az rossz orosz szomszéd ne legyen, akkor talán ma nem létezne Románia, hanem legfentebb egy török-bolgár pasalikum! 
Ezt ismét én mondom, hogy az Osztrák-Magyar monarchia is kárt tett, de nem akkorát. Mert az osztrákok, nevezetesen a Habsburgok, csak szörnyszövetséget kötöttek velük az 1848-1849-es szabadságharc idején, hogy hátba támadják az erdélyi magyarságot, és tömegesen legyilkolják a falvak és városok védtelen lakósságát, cserében Erdély birtoklásáért! Amit természetesen nem adtak meg nekik.
A magyarok viszont azzal ártottak, hogy a román nemzeti öntudatot, nyelvet, kultúrát, irodalmat nekik kifejlesztették, és engedték kisugárzódni a román fejedelemségek felé. Valamint egy kincses Erdélyországot teremtettek, amit ők aljas módon elorozva kíméletlenül lezüllesztettek! 
Elérkeztem a tulajdonképpeni mondanivalómhoz, amely a nevezett publicista következő találgatásából fakad. „Az oroszok nem fognak ölbe tett kézzel ülni, és a mindenkori magyar szövetségesével etnikai konfliktusokat fognak kelteni az úgynevezett Székelyföld ürügyén.”  Majd örömteli bizalommal folytatja, és számunkra ez a legsokatmondóbb: „csakhogy már megkezdődött a magyar szélsőségesek lefejezése, és ez megnehezíti a terv végrehajtását! Vajon sikerül-e megakadályozni az oroszoknak az egyesülésünket? Remélem, hogy nem!” 
Csak úgy futtában jegyzem meg, mert most nem akarok az egyesülés ügyével foglalkozni, hogy vajon Románia egy zilált gazdasági helyzet hátrányával elbírna-e egy alulfejlett, társadalmi konfliktusokkal terhelt púpot venni a hátára, anélkül, hogy padlót fogjon? 
Tehát jelen pillanatban lefejezéseknek vagyunk a szenttanúi! Tudja ezt Daniel Roxin, most már az egész Románia, és túlzás nélkül az egész Európa, hogy itt nálunk éppen elkezdődött a jogaikat követelő magyarság vezetőinek fejét vétele! Tudják, és nem bánják. Hadd hulljanak a szélsőségesek, a szeparatisták, nemzetüket féltők! Ugyan ki bánná? Az Európai Unió, aki még saját magát sem képes megvédeni? Az USA, aki nem ismer nemzetet csak profitot bármi áron? 
Mindenki tudja, csak mi nem tudjuk, az áldozzatok, hogy homokba dugott fejű struccmadarak vagyunk! Mert ha emberek volnánk, érdemesek dicső múltunkhoz, és tudnánk, hogy le akarnak fejezni, nem így viselkednénk!
És most kezdjük a lefejezettek, vagy lefejezésre ítéltek bemutatását.  Antal Árpád, „terrorista gyanús!” Igaz, a valóságban csak annyira terrorista, hogy a saját városát, Sepsiszentgyörgyöt nem ő és a többségben lévő szintén magyar „terrorista” tanácsosok vezetik, hanem egy román, kisebbségben lévő nacionalista civilszervezet, a SRI és az ortodox egyház segítségével! Nem értem ezeket az embereket, csupán azért gátolják saját városuk fejlődését, hogy borsot törjenek a magyarok orra alá? Ez, az együttélés kockázata! 
Ráduly Róbert vétkét nem találják éppúgy, mint Szőke Domokosét, sem de a rendszer lefejezés céljából puhítja. 
Rángatják ugyancsak lefejezés céljából Mezei János gyergyói polgármestert is, mert a  román áldemokrácia lehetőséget nyújt erre.
Ugyancsak lefejezésre szánták zászlónkat, himnuszunkat, magyar feliratainkat, mik ellen folyamatos háborút folytat a román állam Dan Tănase nevében. A legfrissebb Beke István Attila és Szőcs István ügye, akiket, mint tudják, és a nóta is mondja: kilenc ügyész megvizsgálta vétkét egy sem találta! Hullnak tehát a fejek, és még sokat nem említettem. Az összes hulló fejű emberekért tüntettek Gyergyóban talán százan.
Székely atyafiak, mondjátok meg őszintén, és minden harag nélkül, nem kellene, szégyelljük magunkat? Hol van az a hatszázezer székely és majdnem egymillió magyar erről a földről? Árpád népe nem volt ennyiszámú honvisszavételkor és legyőzte az egész nyugatrómai birodalmat. Nem bújtak el hatszázezer szoknya mögé, mint mi mostanság, ahogy tesszük. És azzal védekezünk, hogy nem politizálunk. Akkor, sem ha már közvetlen hozzátartozóink feje is porba hullik? De akkor már végképp nem, ha a sajátunk is erre a sorsra jut! 
Igazat adok nektek, saját magunknak: nincs, aki az élre álljon! Ősi magyar szó az „elöljáró” szavunk, szemléletes. Aki elől jár a harcban, akiben megbízunk, mert példát mutatnak bátorságból, emberségből és áldozathozatalból. Nincs egy olyan előttünk, akire felnézhetünk.
Ne adja a Jóisten, de ha majd egykoron kiveszne, a magyar Erdély földjéről, nem az Istent kell okolni érte, nem az Európai Uniót, Amerikát, a románokat, vagy az oroszokat, hanem az erdélyi magyar politikai pártokat. És nem teszek különbséget közöttük, mert mindenikükben ott a hajlam, hogy az egyéni és a pártérdekeket a nemzeti érdekek fölé emeljék. Folyamatosan ígéretet tesznek nekünk, és folyamatosan megszegik, mi pedig folyamatosan újraválasszuk, mintha mókuskerékbe rohannánk szüntelen, hiú reményeket kergetve. 
Sebők Mihály. Erdély.ma
2016. január 26.
Híjával ne találtassunk (Székely szabadság napja)
Tüntetésre hívja a székelyföldi autonómiatörekvések híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára a Székely Nemzeti Tanács: tegnapi közleményében Izsák Balázs SZNT-elnök arra buzdította Székelyföld lakóit, aki teheti, menjen Marosvásárhelyre, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsa ki a közösség autonómiaigényét. Az SZNT elnöke arra kérte a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit, hogy legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát. Kérte ugyanakkor a nagyvilágban élő magyarok szervezeteit, hogy március 10-én Románia külképviseletei előtt fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal.
„A székely szabadság napján megszámláltatunk itthon és a nagyvilágban. Készüljünk úgy, hogy ne találtassunk híjával!” – fogalmazott Izsák Balázs. Megjegyezte, hogy a hatóságok általi megszámláltatás mellett „megmérettetik hűségünk hagyományainkhoz és céljainkhoz, megmérettetik kollektív bölcsességünk és méltóságunk, megmérettetik az erkölcsi erő, amely tizennegyedik éve szembesíti a román hatóságokat és ország-világ közvéleményét a székelyek akaratával, a területi autonómia követelésével”. 
„Véget kell vetni a székelységet sújtó hatósági zaklatásoknak, a székely jelképek és a magyar nyelv üldözésének, véget kell vetni a közvetlen és a közvetett diszkrimináció alkalmazásának az ország magyar nemzetiségű polgáraival, a romániai magyar nemzeti közösséggel szemben. Elölről kell kezdeni a társadalmi párbeszédet az ország közigazgatási átszervezéséről, mert nem fogadjuk el, nem tűrjük, hogy Székelyföldet a jog és észszerűség ellenére, Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak megszegésével egy román többségű közigazgatási régióba belekényszerítsék” – jelentette ki Izsák Balázs. 
Emlékeztetett arra, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban már 2015 tavaszán bejelentette az idei tüntetést és felvonulást. A hivatal elhárította a rendezvény tudomásulvételét azzal a kifogással, hogy a bejelentés túl korai, az SZNT ismételje meg a kérést március tizedike előtt 30–45 nappal. „Nyilvánvaló volt a szándék: a hivatal azért kéri a későbbi bejelentést, hogy a rendezvény betiltása esetén – mint 2015-ben is történt – ne legyen elegendő időnk a jogorvoslatra” – állapítja meg Izsák Balázs. Az SZNT ezért a bírósághoz fordult, és január 8-i döntésében a Maros Megyei Törvényszék kötelezte is a polgármestert és a várost, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően vegye tudomásul a rendezvényt.
Dorin Florea polgármester érvelésére, mely szerint a városvezetés etnikai konfliktusoktól tart, Izsák Balázs kijelentette: Marosvásárhelyen akkor voltak etnikai konfliktusok, amikor azt az állami hatóságok akarták, a többséget a magyar közösség ellen uszították, és a támadást meg is szervezték. „Meggyőződésünk, hogy ma a román hatóságoknak, ellentétben a kilencvenes évvel, nem érdeke egy etnikai konfliktus megszervezése, ezért a törvénynek megfelelően biztosítják majd a rendezvény békés lefolyását” – fogalmazott közleményében az SZNT elnöke, kijelentve: „Békésen, a törvényes előírásoknak megfelelően készülünk a közösségi akaratnyilvánításra, nem áll szándékunkban a többségi lakosságot sérteni, ellenkezőleg, meggyőződésünk, hogy a cél, amit kitűztünk, mindannyiunk érdekét szolgálja.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 26.
Bocz Borbálára emlékeztek (Kiállítás és könyvbemutató az EMŰK-ben)
Első látásra nem tűnik szerencsés időpontnak a vasárnap délután egy képzőművészeti kiállítás megnyitójához, Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ rendezvényei azonban rendszeresen rácáfolnak erre. Így történt ez a legutóbbi, nagy érdeklődés által övezett kettős esemény alkalmával is, amikor a sokak által ismert, elismert és szeretett, tragikus sorsú sepsiszentgyörgyi Bocz Borbála /1955- 1988/ életművét ismertették a szervezők gazdag kiállítás és több szempontból is rendkívül értékes monográfia bemutatásával.
A Bocz Borbála képeiből készült kiállítást Jánó Mihály művészettörténész nyitotta meg, aki az 1955-ben született művésznő életútjának vázolása mellett, a korról, mint Bocz egyik fontos inspirációs forrásáról is beszélt, és a művész képeiről is rendkívül pontos és érzékletes, esszébe hajló bemutatást tartott. Megtudhattuk, hogy a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán a grafikai technikák elsajátítása mellett a román főváros furcsán mozgalmas, feszült hangulatú művészi világa is megérinthette Bocz Borbálát, hogy művészi gondolatvilágára nagy hatással volt Bortnyik Éva festőnő, valamint hogy többnyire fehér térben ábrázolt tárgyai – a rendkívül anyagszerű kötelek, láncok, drótok, drapériák – és a tapintható anyag gyötrelmeit bemutató furcsa kompozíciói egy rendkívül érzékeny és sokat szenvedett ember lelkivilágának kivetülései. Bár a kor ideológusa destruktívnak, depressziósnak nevezte alkotásait, Bocz művészete valójában „a fény grafikája, ahol a feketék csak segédeszközök ahhoz, hogy még nagyobb ragyogással éljenek a fehér felületek”. Gazda József Bocz Borbáláról szóló vaskos monográfiáját Jakabos-Olsefszky Imola képzőművész mutatta be, aki a könyv kivitelezőiről és szerzőjéről ugyanolyan elismeréssel szólt, mint a mindenkinek kedves Borikáról, aki rendkívül érzékeny és kíváncsi volt, és akinek „törékeny testében nagy szellemi erő lüktetett”. Mint mondta, a szerzővel együtt maga is azt vallja, hogy Bocz Borbála kiválasztott volt, akinek „a gondviselés bőkezűen osztotta a tehetséget, de ettől nem vált önjelölt géniusszá, mert a nagy tehetsége mellett bőkezűen kapott szép emberi tulajdonságokat is: szerénységet, a tehetsége iránti felelősséget és igényességet, őszinteséget, nagy akaraterőt, munkabírást, a kiszorítottak iránti érzékenységet és tiszta lelket”. Jakabos-Olsefszky Imola fontosnak tartotta külön méltatni a művésznő A fehér térben című sorozatának utolsó darabját, mely monumentális mű részlete a könyv borítóján is látható, és amely Bocz Borbála elmúlással kapcsolatos gondolatainak remekbe szabott megfogalmazása. A könyv kapcsán még elhangzott, hogy az írott tartalmában huszonnyolc évre visszatekintő dokumentáció és az író saját megállapításai, értékelései, leírásai mellett a nehéz sorsú festőnőhöz közel álló személyek – nővére, édesanyja, egyetemi évfolyamtársa és mások – idézett gondolatai teszik még hitelesebbé a művet, ezenkívül nyomatékosan megnöveli a kötet értékét a szellemi hagyaték javának a könyvben megtalálható reprodukciója is. Gazda József a könyvbemutatón a kötet személyes hangvételének igazolásaképp elmondta: a Gyárfás Jenővel való kapcsolata tette „lelkivé” a művészethez való viszonyulását, és ennek a lelki közeledésnek köszönheti feleségét, Olosz Ellát is, akivel folyamatosan arra törekedtek, hogy elkerüljék a vidéki lét tragédiáját. Felesége elvesztésének traumája íratta meg vele a róla szóló monográfiát, és miközben arra kereste a választ, hogy vajon van-e joga monográfiát írni arról, akit szeretett, rádöbbent, tulajdonképpen mindenkit szeretett, akiről monográfiát írt. Ugyanilyen lelki kapcsolata volt Borikával is, akinek munkásságában a harmat egyszerűség és lebegés súlyos gondolatokkal ellenpontozódott, és akinek fájdalmasan szép életművét már rég készült átmenteni az utókornak, vagy legalább csak a magyar köztudatba beemelni, más nagyok mellé. A könyvbemutatón a művész nővére és hagyatékának ápolója, Bocz Judit megköszönte mindenkinek a húga iránti figyelmet, majd a kötet kiadásával és más hasonló kiadványok megjelentetésével kapcsolatos kérdésekről, tervekről hallhattunk Kopacz Attilától, a kiadó vezetőjétől, és természetesen a házigazda Vécsi Nagy Zoltán is több ízben hozzáfűzte gondolatait az elhangzottakhoz.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 26.
Folyamatban a tisztújítás a MOGYE-n
A Gyógyszerészeti Kar bojkottálta a választásokat
Tavaszig megújul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége. A négyévente esedékes tisztújítássorán a kari tanácsok és a szenátus tagjait az elmúlt héten két körben választották meg a MOGYE oktatói és hallgatói. Az egyetem szenátusa 59 (44 tanár és 15 diák) tagból áll, az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsa 39 tagból (29 oktató és 10hallgató). A Fogorvosi Karon 8 oktatóból és 3 diákból, a Gyógyszerészeti Fakultáson szintén 8 oktatóból és 3 diákból áll a vezetőség. A magyar és a román tagozat között a helyek az oktatók, illetve a hallgatók aránya szerint vannak elosztva.
A hétpontos egyezség nyomán a magyar tagozatot megillető helyekre csak a magyar oktatók és hallgatók szavazhattak. A tagozat oktatóinak több mint 90 százaléka részt vett a szavazáson, ami a vezető szervekbe beválasztott képviselőik legitimitását igazolja. Az első körben Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok kapták meg a szenátusba és az ÁOK kari tanácsába való bejutáshoz szükséges szavazatot, a szenátusba továbbá Pávai Zoltán és Benedek Imre professzorokat, Szatmári Szabolcs docenst, a Fogászati Kar képviseletében Petcu Blanka adjunktust választották. A második körben Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila és Lázár Erzsébet adjunktusokat, valamint Egyed Imre professzort juttatták be az egyetem szenátusába a magyar tagozat oktatói.
Az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsába az első fordulóban megválasztott Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok mellett a második körben Benedek Imre és Pávai Zoltán egyetemi tanároknak, Szatmári Szabolcs docensnek, Kovács István és Orbán-Kis Károly adjunktusoknak szavaztak bizalmat. A Fogorvosi Fakultás kari tanácsába Mártha Krisztina docenst választották be a magyar oktatók.
– Mi történt a Gyógyszerészeti Karon, hiszen az ő képviselőjük nem szerepel egyik vezetőségben sem? – tettem fel e kérdést Szilágyi Tibor egyetemi tanárnak.
– A főtanszéki jelölőgyűlések után a magyar tagozat jelöltjeinek egyharmadát törölték a listáról. Sipos Emese professzort azzal a kifogással, hogy korábban fegyelmi elmarasztalásban részesült. Az egyetemi karok akkreditálása idején azért marasztalták el, mert a magyar szaknak a tanügyi törvény alapján külön akkreditációs dossziét készített, nem volt hajlandó aláírni azt a dokumentumot, amelyik törvényellenes közös akkreditációt jelentett. Bár azt állították, hogy a lehető legenyhébb szankciónak a későbbiekben nem lesz semmilyen következménye, a jelek szerint mégis lett. Másik két jelöltet a nyár folyamán kineveztek a rektorválasztás módját eldöntő bizottságba, majd miután feladatuk lejárt, megbízatásukat meghosszabbították a januári választásokra is, amit az érintettekkel nem közöltek. A választási szabályzat szerint nem szerepelhet a választási bizottságban az, aki jelölt. Ez logikus, de nálunk fordítva alkalmazták: a jelöltlistát igazították a bizottsághoz és nem fordítva, így további két jelöltet is töröltek a listáról, és fellebbezésüket elutasították. A történtek miatt a Gyógyszerészeti Kar magyar oktatói nem vettek részt a választásokon, így az őket illető helyek üresen maradtak. Ezt az egyetemi charta értelmében nem tölthetik be román tagozatos képviselőkkel. Miután az említett problémákat méltányosan rendezi az egyetem vezetősége, egy későbbi időpontban új választásokat kell kiírni. Nem engedhetjük meg, hogy azokat a kollégákat, akik kiállnak a magyar tagozat ügyéért, különböző adminisztratív eszközökkel kizárják a Gyógyszerészeti Kar és az egyetem vezetőségéből – nyilatkozta Szilágyi professzor.
Egyébként a szenátus első ülésén fogják megválasztani az új elnököt, a rektor megválasztására és a dékánok kijelölésére márciusban kerül sor.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 26.
Bűnvádi eljárás indult a volt belügyminiszter ellen
Gabriel Oprea volt belügyminiszter és miniszterelnök- helyettes ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely hivatali visszaéléssel gyanúsítja a politikust a rendőri felvezetés törvénytelen használata miatt.
A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj. Miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel, ám a DNA közleménye szerint Oprea ezt napi öt alkalommal is igénybe vette, sőt 2014-ben – az ügyészek szerint jogtalanul – olyan megállapodást kötött, amelynek alapján a legfőbb ügyész közlekedését is rendőrök segítik. Oprea akkor került a sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett. A politikus tagadta felelősségét, és a lemondását követelő tüntetésekkel dacolva nem volt hajlandó megválni hivatalától. Végül Victor Ponta miniszterelnök lemondása az egész kormány felmentéséhez vezetett, és így Opreának is távoznia kellett a belügyminisztérium éléről.
A DNA közleménye szerint 2015-ben Oprea háromszor annyi alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, mint az államfő, és vendéglőbe, pártrendezvényekre vagy hazafele menet is rendőri felvezetéssel közlekedett, alkalmanként több mint 25 rendőrt mozgósítva. A parlamenti mandátummal rendelkező Oprea ellen akkor folytathat bűnvádi eljárást a vádhatóság, ha ahhoz a szenátus is hozzájárul. A DNA kérését annak a Tiberiu Nitu legfőbb ügyésznek kell – a szenátusi kiadatás igénylése érdekében – az igazságügyi miniszterhez továbbítania, aki állítólag maga is egy törvénytelen megállapodás alapján vehetett igénybe rendőri felvezetést.
A DNA nem pontosította, hogy Nitunak segítettek-e utat nyitni a közlekedési rendőrök, a közlemény viszont megjegyzi, hogy a legfőbb ügyész az állami testőrszolgálat (SPP) védelmét élvezi, amely megkülönböztető jelzést használó autót és gépkocsivezetőt biztosít számára. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 26.
Szerveződő gazdák
Kárpát-medencei összefogást szorgalmaznak
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete nemcsak megyénkben, hanem a hajdani Marosszékhez tartozó településeken, gazdakörökben is azon fáradozik, hogy összefogja a gazdálkodókat, s segítse őket abban, hogy az 1989 utániradikális mezőgazdasági átalakulás útvesztőiben fenn tudjanak maradni, élet- és versenyképes vállalkozásokat indítsanak be, amelyek jövőt biztosíthatnak az itthon maradáshoz. Az RMGE Maros tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az idén sikerült megalakítani az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét, ami új lendületet adhat a gazdaegyesületeknek. Az elmúlt év eredményeiről és az idei tervekről Csomoss Attila mérnökkel, az RMGE Maros elnökével beszélgettünk.
– Milyen évet zárt az RMGE Maros?
– A 2015-ös év nehezen indult. Az első hónapokban a költségvetésünk aggodalomra adott okot. Kevés tagsági díjat tudtunk begyűjteni a gazdáktól, így még a működési költségeket sem tudtuk lefedni. Ez egyre jobban megerősítette az egyesület azon szándékát, hogy az érdekvédelmi tevékenység biztosításához szükség lenne olyan gazdasági szolgáltatást is végezni, amiből jövedelem származik. Szerencsénkre a tavaly is sikerült – immár hagyományosan – mind a romániai, mind a magyarországi pályázati lehetőségeket kihasználni, így az év közepére valahogy kiegyenlítettük a költségvetési mérlegünket, de ezek a pályázatok bizonytalanok, nem minden esetben számíthatunk rájuk. Mindezek ellenére már március végén meg tudtuk szervezni az egyesület megalakulásának 25. évfordulós ünnepségét is, amely tisztújító közgyűlés is volt. Ezen több mint 150 gazda vett részt tagszervezeteink képviseletében, és nagy számban eljöttek azok a határon belüli és túli vendégek is, akikkel immár negyedszázada rendszeres kapcsolatunk van.
– Milyen jövedelemkiegészítő gazdasági tevékenységre gondoltak?
– Egyesületünk több éve szervez tanfolyamokat, ugyanakkor az új vezetőség egyetértett azzal, hogy a bérbe vett 41 hektár kaszálót úgy kezeljük, hogy ezért megkapjuk az APIA-n keresztül mind a földalapú, mind az ökogazdálkodásért járó támogatást. Ezekkel egészítenénk ki a jövedelmünket.
– Milyen jelentősebb rendezvényen vett részt tavaly az RMGE Maros?
– Mint ismeretes, rendszeres kapcsolataink vannak az anyaországi gazdaszervezetekkel, ugyanakkor a mezőgazdasági minisztériummal is. A szaktárca szándéka, hogy összefogja a Kárpát-medencei gazdákat, ezért is a szeptember végén Budapesten megszervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) külön csarnokot biztosítottak a Kárpát-medencei gazdaszervezeteknek. Ezek között 20 négyzetméteren, 20 őstermelővel és kézművessel jelen volt az RMGE Maros is. Kiállítottunk zöldségeket, bort, pálinkát. Majdnem egymillióan látogatták meg a standunkat, a tárcavezető az öt nap alatt háromszor fordult meg nálunk, és igen nagyra értékelte termékeinket. Ezenkívül mi is azon igyekszünk, hogy ne csak a magyarországi, hanem a Kárpát-medence más magyar gazdaegyesületeivel is vegyük fel és alakítsunk ki működőképes kapcsolatot. Küldötteink jártak különböző szaktanácskozásokon, találkozókon, kerekasztal-beszélgetéseken, voltak a Vajdaságban, Szlovéniában, Horvátországban, sőt ez utóbbiak eljöttek hozzánk a Haller-kastélyban rendezett pálinkalovagrend megalakulási ünnepségére. A magyar mezőgazdasági minisztérium Kárpát-medencei magyar gazdatalálkozót szervezett december 4-én és 5- én Gödöllőn, amelyen egyesületünk küldöttsége is jelen volt. Ezenkívül a 15. alkalommal látogattunk el Szatymazra. Tavaly sikerült megoldani, hogy egy nagyobb számú csoport látogasson el a hódmezővásárhelyi állat- és termékkiállításra, és a szegedi gabonatermesztő kísérleti állomáson is jártak tagjaink.
– Van-e visszajelzés a külföldre látogató tagoktól arról, hogy felhasználják az ottani tapasztalatokat, látottakat a saját gazdaságaikban?
– Van, s hogy csak az utóbbi helyszínt említsem, a gabonatermesztő kísérleti állomástól kaptunk egy bizonyos mennyiségű búza vetőmagot, amelyet átadtunk a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának, ahol először egy kísérleti, majd nagytermelésben háromhektáros parcellán is elvetették. Hat kukoricaféléből álló, sokkal kisebb mennyiségű vetőmagot átadtunk a marosszentgyörgyi kísérleti állomáson dolgozó, hozzánk tartozó mérnöknőnek, aki a magok kikelésétől a begyűjtésig követte a fajták meghonosításának lehetőségét, technológiáját. Más példa: Fazakas Miklós karácsonfalvi gazda Magyarországról hozott paradicsompalántákat, ott leste el a termesztési technológiát, amelyet a majdnem egyhektáros fóliasátrában alkalmaz, és így télen is folyamatosan árut tud juttatni a piacra.
– Tudomásunk szerint a magyarországi mezőgazdasági minisztérium korábban lehetőséget biztosított arra, hogy az ebben a szakmában tanuló erdélyi magyar diákok betekintést nyerjenek az intézmény működésébe, és ezáltal kapcsolatot teremtsenek mind a civil szférában, mind az állami mezőgazdasági intézményeknél dolgozó szakemberekkel. Megvan-e még ez a lehetőség?
– Tavaly vettünk részt a magyarországi mezőgazdasági minisztérium oktatási csereprogramjában, ennek a szervezését átadtuk a Sapientia EMTE-nek. Ez azt jelenti, hogy a szaktárca 10 hónapon át 40-40 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjat biztosít három hallgatónak. Az erre jogosultakat az egyetem ajánlja, az RMGE Maros kézbesíti az ösztöndíjat azzal a feltétellel, hogy a diák egyetemi tanulmányait követően – vagy akár közben is – gazdálkodik és bekapcsolódik a gazdaszervezet életébe. Ez nagyon jól működik. Tavaly a három ösztöndíjas hallgató közül kettő segített abban, hogy Mikházán a Csűrszínházban megszervezzük a gazdanapot és abban is, hogy az OMÉK-on megfelelő kínálattal tudjunk szerepelni. Ha már a minisztériumi támogatásnál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy tavaly a miniszter saját költségvetéséből 400.000 forint célirányos támogatást kaptunk, amelyet kipótoltunk, és sikerült lecserélni 33 éves VW gépkocsinkat egy fiatalabbal (ugyanis a gépkocsi a tevékenységünkhöz nélkülözhetetlen).
– Úgy tudom, hogy nemcsak a magyarországi szaktárcával, hanem a romániai minisztériummal, szakhatóságokkal is jók a kapcsolataik.
– Az RMGE Maros tagja a romániai mezőgazdasági termelők szövetségei, egyesületei által alkotott ligának, a LAPAR-nak. Ez a szervezet rendszeresen tájékoztat, amikor valamilyen mezőgazdasággal kapcsolatos jogszabálytervezet születik, akár a parlamentben, akár a minisztériumban dolgoznak valamilyen rendeleten. Mindegyre megkapjuk a tervezeteket, amelyeket tanulmányozunk és visszaküldhetjük a módosító kiegészítő javaslatainkat, amelyeket nem egy esetben figyelembe vesznek. Ez a rendszer jól működik.
– Milyen konkrét segítséget nyújtanak még a tagoknak?
– A mezőgazdasági terménypiacot szabályzó 145/2014-es törvény alapján 27 községben felvállaltuk, hogy segítünk a termelői könyvecskék kiváltásában, láttamozásában. Csak Nyárádkarácsonban több mint 200 gazda kérését bíráltuk felül és láttamoztuk a könyvecskéiket. Segítünk abban is, hogy felbecsüljük a termést, és minél pontosabban határozzuk meg azt a felesleget, amelyet piacon lehet majd értékesíteni. Megjegyzem, nem csak tagjainknak, hanem bármely gazdának segítünk ebben a munkában.
– Beszéljünk a 2016-os tervekről.
– Azzal kezdeném, hogy január 8-án kibocsátott törvényszéki végzés alapján kolozsvári székhellyel megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége, amelyet 16 erdélyi, kistérségi gazdaegyesület hozott létre. A megalakulást követően, a január 19-i közgyűlésen az EMGESZ vezetői további öt egyesület csatlakozási kérelmét fogadták el, így a szövetség 21 tagúra bővül. Az EMGESZ elnöke Jakab Ernő lett, Csomortányi István a Partiumért, Hupka Félix Közép-Erdélyért, Tiboldi László Hargita és Kovászna megyéért, magam Maros megyéért felelős alelnöki beosztást vállaltunk. A szövetség fő célja, hogy a kistérségekben eredményesen működő gazdaegyesületeket egy szervezetbe tömörítse, s így átfogó érdekérvényesítő munkát végezhessenek. Szeretnénk tovább bővíteni a már említett magyarországi kapcsolatokat, akár a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumában is. Nagyon fontos, hogy az elkövetkezendő időszakban tájékoztassuk tagságunkat a pályázati lehetőségekről, napirenden adjunk át szakmai információkat, továbbképzési lehetőségeket biztosítsunk. Tárgyaltunk arról is, hogy termelési és értékesítési szövetkezetek alapítását szorgalmazzuk. Arról is beszéltünk, hogy a hajdani Hangya szövetkezet mintájára alacsony kamatú hitelszövetkezetet hozunk létre, amellyel a gazdákat segítenénk abban, hogy például a pályázatokhoz szükséges önrészt fedezhessék.
– Az RMGE-nek van egy országos szervezete. Miért volt szükség az EMGESZ megalakítására?
– Azért, mert az RMGE országos szervezete nem úgy működik, ahogy kellene. Több gazdaszervezet korábban javasolta, hogy minden egyes megyében legyen egy jogi személyiséggel rendelkező magyar gazdaegyesület, és az így megalakult, létező megyei szervezetek hozzák létre az országos szövetséget. Az RMGE országos vezetősége ezt nem akarta, vagy nem értette meg ennek az elvét. A kolozsvári egyesület kinevezte magát országos szervezetnek, és elvárták, hogy mindenki csatlakozzon hozzájuk. Nem alulról kezdeményezett, demokratikusan megszervezett ernyőszervezetet képzeltek el. Az EMGESZ viszont pont ilyen elveken alapszik.
– Említette, hogy az EMGESZ egyik célkitűzése a mezőgazdasági terménybegyűjtő és értékesítő központok, szövetkezetek létrejöttének a támogatása. Ez valóban több Maros megyei kistérségben is felmerült, de a gazdák közül sokakat az 1989 előtti mezőgazdasági termelőszövetkezetekre emlékezteti, s ezért idegenkednek az ilyen jellegű társulásoktól. Így hát bár a szándék létezik, valós akarat még nincs az említett központok létrehozására. Miként próbálja meggyőzni az RMGE Maros tagságát arról, hogy ez a jövő?
– Március 30-ig a gazdakörökben megtartjuk a tavalyi tevékenységet értékelő beszámolót, és felvázoljuk az idei terveket, ugyanakkor újra szeretnénk indítani azokat a szakköröket, amelyek különböző okok miatt beszüntették a tevékenységüket. Ezeken a találkozókon mondjuk majd el, hogy szükség van a szövetkezetek megalakítására, amelyeket nem a régi, hanem az új gazdasági követelményeknek megfelelően, más alapokon működtetünk. Az OMÉK-on való részvételünk igazolta, hogy vannak olyan helyi termelőink, akik kiváló, piacképes terméket állítanak elő. Gödöllőn, a decemberi találkozón arról is beszéltünk, hogy valószínűleg lehetőség nyílik arra, hogy a Kárpát-medencei termelők termékeit rendszeresen egy bizonyos budapesti áruházba szállítsuk. A magyarországi mezőgazdasági minisztérium szorgalmazná, hogy a nagyobb Kárpát-medencei állattenyésztő és húsfeldolgozó vállalatok alakítsanak ki egy közös termékpiacot. Most már bátran beszélhetünk arról is, hogy vannak olyan mezőgazdasági termékeink, amelyeket saját védjeggyel ellátva exportálhatunk. De ehhez megfelelő minőségű kínálatot kell biztosítanunk, amit nem lehet külön-külön, csak összefogással, közös begyűjtő- értékesítő központok közvetítésével elérni. Ez a jövő. Nem állunk messze tőle, csak lépnünk kell, mert van esély arra, hogy mindezt működőképessé tegyük. Ezen fogunk dolgozni az idén, nemcsak az RMGE Maroshoz tartozó, hanem az EMGESZ-be lépő szervezetekkel közösen is.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 26.
A Táltosok jutottak a döntőbe
A hét végén szervezték meg a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a Mesék szárnyán vetélkedő Hunyad megyei szakaszát, melyre 9 csapat érkezett Csernakeresztúrról, Vajdahunyadról és Déváról. A vetélkedő idén Kányádi Sándor mesevilágába vezette a gyermekeket. E fordulóra Sándor bácsi négy meséjét (Jó szerencse, fél erő, A bíró és az egerek, Egy kalász meg egy legény és Paszulyka és Fuszulyka) kellett szinte szóról szóra megtanulni. A játékos feladatok során e mesék alapján rajzoltak, írtak, rögtönöztek a gyermekek, s persze közben szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, az országos döntőbe jutáshoz. A legügyesebbnek a dévai negyedikesek Táltos csapata bizonyult, akik 201 pontot szereztek meg a lehetséges 216-ból. Felkészítőjük Sebestyén Anna tanítónő. Második helyezett lett a csernakeresztúri Villámtigrisek csapata, melyet Kiss Mónika és Széll Bíborka tanítónők készítettek fel, harmadik helyezést a vajdahunyadi Matei Corvin Kollégium negyedikeseiből álló Panda csapat ért el, Pampu Anna tanítónő irányításával.
A korábbi évektől eltérően, idén megyénkből egyetlen csapat kapott meghívást a március derekán Nagyváradon megrendezésre kerülő országos fordulóra. Így tehát a Táltos csapat tagjai: Domokos Hunor, Pál Emília, László Adorján és László István képviselik Hunyad megyét a döntőben. Sok sikert kívánunk!
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 26.
Bemutatták Nánó Csaba interjúkötetét
Nánó Csaba Ahol fény, ott árnyék is című interjúkötetét mutatták be szombat délután a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. A nagyváradi Europrint Kiadónál megjelentetett könyv tizenegy interjút tartalmaz olyan kolozsvári színészekkel és operaénekesekkel, akik már eltávoztak közülünk. Az interjúk jó része 1998–2000 között készült és a Szabadságban jelentek meg. A családias hangulatú könyvbemutatón Derzsi Ákos, a kiadó igazgatója, Makkay József, az Erdélyi Napló folyóirat főszerkesztője és Visky András, a színház művészeti vezetője osztotta meg gondolatait a népes hallgatósággal.
– Egy könyv megszületése mindig gyönyörű folyamat. Jó érzés a szeretettel és hozzáértéssel elkészített könyvet a kezünkbe venni. Azon túlmenően, hogy nagyon emberi, meleg hangú beszélgetéseket tartalmaz Nánó Csaba könyve, feltűnik még az olvasónak, hogy ez a kötet olyan színháztörténeti korszakot rögzít, de jobb, ha azt mondom, hogy kelt életre és hoz mozgásba, amit én a közösségi színjátszás korszakának neveznék. Több interjú Harag György rendező személye köré összpontosul. Érdekes volt azzal szembesülni, hogy kiváló alkotói magatartásán túl volt valami sajátos titka Harag György személyiségének. Mégpedig az, hogy benne megbízó, vele szeretettel és örömmel dolgozó csapatot tudott összehozni. Többször szembesültem ezzel a ténnyel, amikor azokkal a színészekkel beszélgettem, akik egykor a mesterrel dolgoztak. Nem csak színházcsinálóként, hanem a színház iránt érdeklődő emberként is megemlítem: szeretem, ahogy Csaba kérdez. Néha a kérdései meglepően direktek. Váratlan és nagyon személyes kérdéseket tesz fel, mégsem szemérmetlenül, hanem őszinte érdeklődéssel. Ennek köszönhetően korábban nem ismert tényeket tudhatunk meg az interjúalanyokról – mondta a kötetről Visky András. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 26.
Kultúrával egymásért, rendületlenül
Közösen ünnepeltek gyulafehérvári és enyedi diákok
„Az életképes, egyetemes értékeket létrehozó kultúrák olyan közösségi élet keretében jöttek létre és értek el magas szintű fejlődést, melyben nemcsak megalkották, hanem szüntelenül meg is óvták a szellemi termékeket.
A magyar kultúra napja egy olyan ünnepi rendezvénysorozat, melynek legfőbb célja a nemzeti közösségünk által megteremtett szellemi kincsek ápolása, ezek mindenekelőtti  és feletti védelme, szeretete és szolgálata. A magyar kultúra erre kötelez” – hangzott el 2016. január 21-én Nagyenyeden, az Áprily-estek megnyitóján, ahol Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSZ elnök üdvözölte az egybegyűlteket, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát. A havonta megrendezésre kerülő irodalmi eseményen ezúttal a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjainak műsorát láthattuk. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 26.
Többfordulós dilemma
Az erdélyi magyar politikai alakulatok képviselőinek többsége szerint nem kedvez a magyar érdekképviseletnek, ha mégsem egy, hanem két fordulóban választják meg a polgármestereket az idei önkormányzati választásokon. Akad viszont olyan RMDSZ-es elöljáró is, aki szerint a kétfordulós választás nagyobb legitimitást biztosít a győztesnek. 
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára hétfőn egyértelművé tette: az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós voksolás visszavezetésére vonatkozó kezdeményezést.
„Vegyes vidékeken, ott, ahol 25 és 45 százalék közötti a magyar jelenlét, a második forduló nem a polgármester legitimitását erősíti, hanem az etnikumét, vagyis egyértelműen a román jelölt nyer – fogalmazott Kovács Péter, aki szerint a kétfordulós polgármester-választások idején, a második fordulóban természetellenes koalíciók alakultak csak azért, hogy ne a magyar jelölt nyerjen. Elmondta továbbá, az RMDSZ azért sem támogatja a kétfordulós önkormányzati választásokat, mert ez fölöslegesen megterheli a költségvetést, a milliárdos tételű többletösszegeket hasznosabban is el lehetne költeni.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a települések fejlődnek, ahol ügyes a polgármester, ez pedig nem függ közvetlenül össze azzal, hogy őt egy vagy két fordulóban választották meg. Azt láthatjuk, hogy négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok közvetlenül választották meg a megyei tanácselnököket, nyolc évvel ezelőtt pedig az önkormányzati testület választotta meg őket, a két eset között pedig semmiféle legitimitásbeli különbség nem merült fel. Most megint visszatértünk a tanács által választott megyei tanácselnöki rendszerhez, és egyetlen párt sem mondta azt, hogy csökkent volna az elnökök legitimitása" – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkára, aki szerint ez egy újabb populista kezdeményezés, amelybe a román pártok nagyon könnyen belelovalják magukat.
Kovács Péter kiemelte, a velencei bizottság ajánlását megerősítve az alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta: nem lehet egy évvel a szavazás napja előtt a választási törvényen módosítani. ,,Játék közben nem szabad a játékszabályokat módosítani" – tette hozzá.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke is arra mutatott rá, a nagyobb városokban hátrányos lehet a magyar közösség számára a kétfordulós polgármester-választás, mert a második körben román összefogás körvonalazódhat a magyar jelölt ellenében. A szatmári politikus emlékeztetett: a 2008-as helyhatósági választások második fordulójának eredményeként, az első fordulóban nyertes 148 polgármesterhez további 36 csatlakozott, így öszszesen 184 helyi elöljárót állíthatott a szövetség. 2012-ben az RMDSZ 203 polgármesteri tisztséget szerzett.
„Az én példám is azt igazolja, hogy nincs éppen akkora jelentősége, hogy hány fordulós a választás, hiszen kétszer nyertem Szatmárnémetiben, és mind a két alkalommal kétfordulós volt a megmérettetés. Amikor veszítettem, egy körben választottak a szavazópolgárok" – ecsetelte a politikus.
Érdekek oltárán feláldozott elvek
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester viszont egyértelműen kijelentette, támogatná a kétfordulós választás visszavezetését. Úgy véli, az egy- és kétfordulós voksolásnak is megvannak az előnyei és hátrányai, de az utóbbi nagyobb legitimitást biztosít a győztesnek. Antal szerint az egyfordulós választás általában a tisztségben levő polgármesternek kedvez. „Négy évvel ezelőtt, amikor bevezették az egyfordulós választást, készültek különböző tanulmányok, amelyekből az derült ki, hogy általában a második fordulóban is ugyanaz a jelölt nyer, mint az elsőben, így leginkább megtakarítás miatt döntöttek az egy forduló mellett" – vélekedett Antal Árpád, aki szerint ebben az országban mindig az érdekek alapján és nem az elvek mentén hozzák meg a döntéseket.
Ezzel szemben Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, az egyfordulós voksolás kedvezőbbnek tűnik az RMDSZ számára azokon a településeken, ahol papíron reális esély van a tisztség megszerzésére. Kérdésünkre elmondta: a kétfordulós választás mellett esetleg az szólhat, hogy akkor esély nyílna a politikai alkura olyan településéken, ahol a magyarság számaránya miatt nincs esély a polgármesteri szék elfoglalására. „Nem tudjuk az etnikai szavazás korlátait áttörni, ezért azokon a településeken, ahol a magyar közösség kisebbségben van, a második fordulóban az esélyesebb jelölttel ki lehetne alkudni egy alpolgármesteri tisztséget" – magyarázta.
Megmutatkoznak az instabilitás jelei
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a magyar közösség számára egyértelműen hátrányos a kétfordulós polgármester-választás, még akkor is, ha ilyen módon nagyobb legitimitást szerezhet a választott elöljáró. Ugyanakkor hangsúlyozta, ha szűk öt hónappal a választások előtt változtatnak a szabályokon, akkor megkérdőjeleződik a romániai demokrácia szilárdsága.
„Az egyfordulós választás során relatív többséggel elvileg visszaszerezhető Marosvásárhely, Szatmárnémeti és minden olyan település, ahol a magyarság számaránya ezt lehetővé teszi" – magyarázta a Krónikának a politikus. Biró emlékeztetett, a kormányválság után azért odázták el az előre hozott választásokat, mert alkotmánybírósági aggályokra hivatkoztak, miszerint egy évvel a választások előtt nem ildomos az erre vonatkozó jogszabályt változtatni, és nem tudták eldönteni, hogy a régi, választókerületes, vagy az újra bevezetett listás rendszerrel szervezzenek választásokat.
„A politikai számítások nem kellene eltántorítsák a demokratikus játékszabályok alkalmazásától sem az ideiglenes miniszterelnököt, sem az államfőt, bár mindkettőjük nyilatkozata arra enged következtetni, hogy támogatnák a kétfordulós polgármester-választás újrabevezetését" – mondta Biró Zsolt.
Az állandósult instabilitás jeleként értelmezi a választási törvény megváltoztatása körüli vitát Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. Lapunknak elmondta, 26 évvel a rendszerváltás után egyáltalán nem kellene már a választási törvényt módosítgatni. „Az erdélyi magyar politikai pártok feladata az, hogy minden körülmények között maximalizálják a szavazatokat. Az egykörös választás jobban kedvez a magyaroknak, ám egyértelmű, hogy akkor tudunk maximális teljesítményt elérni, ha közös jelölteket állítunk" – szögezte le a néppárt elnöke.
Emlékeztetett, erről szól a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel folytatott tárgyalássorozat is, amelynek újabb fordulójára csütörtökön kerül sor. „Arról is beszélnünk kell, hogy egy új helyzetben – kétfordulós választás esetén – hogyan tudnak a lehető legjobban teljesíteni a magyar politikai alakulatok" – tette hozzá a pártelnök.
Amint arról beszámoltunk, Klaus Johannis államfő szombaton Iaşi-ban azt nyilatkozta, jó ötletnek tartja a kétfordulós megmérettetést, a hatályos jogszabály módosítása a parlamenti pártokon és a kormányon múlik, amelyeknek azt kívánja: találják meg a legértelmesebb megoldást. A jelenlegi egy- helyetti kétfordulós polgármester-választás ötlete az elnökké választásáig Johannis által vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötlete, amelyet azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogat.
Dacian Cioloş miniszterelnök néhány napja elutasította a PNL javaslatát, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a választási törvényt. Vasárnap azonban már újságírói kérdésre azt nyilatkozta, a kormány megvizsgálja a törvény módosításának lehetőségeit.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 26.
Örökségünk mozgalom indul
A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a kezdeményezést beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, kiváló lehetőséget teremt arra, hogy erősítse a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással – írta az MTI.
Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program összesen 150 ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik.
Párhuzamosan felvételeket készítenek Csíksomlyón, Huszton és Londonban, és a felvételek felhasználásával egy újabb klipet állítanak össze a világ különböző pontjairól érkező anyagok, valamint a saját felvételek felhasználásával. Ezt a klipet várhatóan Pakson mutatják be szeptemberben – olvasható a kezdeményezésről szóló háttéranyagban.
Az Örökség című dal szerzője Gyulai István paksi zenész, dalszerző, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. Vida Tünde, a mozgalom ötletgazdája arról beszélt, hogy szeretnék, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig 22 ezren tekintették meg a dalt a Youtube.com oldalon – jegyezte meg. Az Örökségünk mozgalom fővédnöke Potápi Árpád János. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 26.
Pártfordulások
Ismét zsonglőrködni kezdett a romániai politikai osztály a választási törvénnyel, holott az önkormányzati és parlamenti megmérettetések lebonyolítási módja és rendje legutóbb nyolc hónappal ezelőtt esett át lényeges módosításokon.
Ezúttal a polgármesterek megválasztásának mikéntje jelent vitatémát: egy- vagy kétfordulós rendszerben válasszuk meg a települési elöljárókat. Az egyfordulós rendszert a 2012-es helyhatósági megmérettetésen alkalmazták először, a jogszabály tavaly májusi módosítása során pedig a parlament megőrizte a hat évvel ezelőtti újítást.
A mostani fejlemények ismeretében lényeges szempont, hogy akkoriban mind a kormányzó szociáldemokraták, mind az ellenzéki liberálisok jónak tartották az egyfordulós szisztémát, és mindkét nagy párt ennek ismeretében fogadta el a parlamentben a játékszabályokat rögzítő törvényt. Tavaly novemberben bemutatott, választási reformot hirdető programjában aztán a Dacian Cioloş vezette kormány – a Colectiv-tragédia nyomán utcára vonult tüntetők ösztökélésére – meglepetésre javaslatot tett a polgármesterek és megyei tanácselnökök kétfordulós megválasztására, hogy aztán a pártoktól kapott jelzés alapján egy nap leforgása alatt törölje a kezdeményezést a dokumentumból.
Persze felmenthetnénk a liberálisokat azzal, hogy csak az ökör következetes, elég nyilvánvaló azonban, hogy az államfő nyújtotta hátszéllel a PNL most saját politikai érdekeitől vezérelve kardoskodik a kétfordulós rendszerre való visszatérés mellett. Időközben rájöttek ugyanis, hogy az egyfordulós felállás a hivatalban lévő polgármestereknek, valamint a PSD-nek kedvez, miközben a jobboldal mindig hatékonyabban képes mozgósítani híveit a második fordulóban.
A magyarság számára lényegében azokon a településeken – például Szatmárnémeti, Marosvásárhely – előnyös az egyetlen forduló, ahol a közösség aránya nem éri el az ötven százalékot, hiszen egyetlen magyar jelöltnek nagyobb az esélye a többfelé oszló román voksokkal szemben. A kétfordulós rendszernek számunkra ott mutatkoznak meg az előnyei, ahol a magyar jelölt nem jut be a második fordulóba.
Ilyenkor a magyar szervezeteknek viszont lehetőségük nyílik sáfárkodni a magyar szavazatokkal a közösségnek többet ígérő román polgármesterjelölttel. Ugyanakkor tömbmagyar vidékeken a közösség szempontjából végeredményben édesmindegy, hogy egy vagy két fordulóban választanak települési elöljárót. Az viszont általában a demokráciának okoz károkat, ha ezeket a játékszabályokat egyetlen párt vagy politikai érdekcsoport igényei és érdekei mentén rögzítik.
Nem vitás, hogy egy polgármester számára nagyobb legitimitást ad, ha – egyfordulós rendszer esetén – nemcsak a választópolgárok 15-20 százalékának támogatottságával szerez mandátumot. A liberálisok pálfordulása azonban nem ennek felismeréséből, hanem pusztán választási sikerük kikövezésének szándékából ered, aminek teljesítése sokkal nagyobb veszélyt jelentene a demokráciára, mint az, hogy egy vagy két fordulóban választunk polgármestert.
Dacian Cioloşnak tehát kétszer is meg kell gondolnia, hogy választási évben a pártok milyen jellegű nyomásgyakorlásának tesz eleget. Adott esetben hivatkozhat az ökörre...
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 26.
Székely szabadság napja: mozgósításba kezd az SZNT
A március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonuláson való részvételre buzdítja az erdélyi magyarságot Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Hétfői keltezésű, mozgósító szándékú nyílt levelében felkéri a magyar politikai alakulatokat, a civil szervezeteket és a magyar történelmi egyházak képviselőit, hogy vegyenek részt a székely szabadság napja alkalmával zajló megmozdulás előkészítésében.
Izsák arra kéri a külföldön élő magyarok szervezeteit, hogy az említett dátumon vonuljanak Románia külképviseletei elé, és fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal. „A székely szabadság napján (…) megszámláltatunk a szó szorosan vett és átvitt értelmében is: megszámolnak a hatóságok, hivatalos közleményekben jelzik, hogy hányan gyűltünk össze a marosvásárhelyi Postaréten 16 órakor, hányan vonultunk a város főterére, hányan vettünk részt a prefektúra előtti tüntetésen – írja nyílt levelében Izsák Balázs. – Megmérettetik hűségünk hagyományainkhoz és céljainkhoz, megmérettetik kollektív bölcsességünk és méltóságunk, megmérettetik az erkölcsi erő, amely tizennegyedik éve szembesíti a román hatóságokat és ország-világ közvéleményét a székelyek akaratával: területi autonómiát követelnek szülőföldjüknek, Székelyföldnek.”
A Székely Nemzeti Tanács elnöke leszögezi: véget kell vetni a székelységet sújtó hatósági zaklatásoknak, a székely jelképek és a magyar nyelv üldözésének, véget kell vetni a közvetlen és a közvetett diszkrimináció alkalmazásának az ország magyar nemzetiségű polgáraival, a romániai magyar nemzeti közösséggel szemben. Izsák szerint elölről kell kezdeni a társadalmi párbeszédet az ország közigazgatási átszervezéséről, mert a székelység „nem fogja tűrni, hogy Székelyföldet a jog és ésszerűség ellenére, Románia nemzetközi kötelezettsévállalásainak megszegésével egy román többségű közigazgatási régióba belekényszerítsék”.
Az SZNT-elnök nyílt levelében úgy fogalmaz, Marosvásárhelyen akkor voltak etnikai jellegű konfliktusok, amikor ezt az állami hatóságok akarták. „Meggyőződésünk, hogy ma a román hatóságoknak – ellentétben a kilencvenes évekkel – nem érdeke egy etnikai konfliktus megszervezése, ezért a törvénynek megfelelően fogják biztosítani a rendezvény békés lefolyását” – teszi hozzá a március 10-ei rendezvény ötletgazdája.
Amint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi önkormányzatot bírósági ítélet kötelezi, hogy engedélyezze az SZNT felvonulását. A tanács nevében eljáró Siculitas Egyesület 2015 februárjában jelentette be a polgármesteri hivatalnál a székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tervezett felvonulásokat. A korai bejelentéssel annak próbálta elejét venni, hogy a felvonulás útvonalán tartandó más rendezvények miatt tiltsa be a hivatal a felvonulást, amint azt 2015-ben tette.
A polgármesteri hivatal elhárította a 2016-os felvonulásra előterjesztett kérés elbírálását, a 2017-est pedig válasz nélkül hagyta. Az SZNT nevében eljáró Siculitas Egyesület a véleményezést elhárító irat értelmezését kérte a közigazgatási bíróságtól. Ebben a perben január 8-án született alapfokú ítélet. kronika.ro
2016. január 26.
A szabadság lovai
Incitato-tárlat a művelődési házban 
Czegő Zoltán író, költő nyitotta meg a 23. Incitato művésztáborban készült alkotások tárlatát pénteken a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A szép számú közönséget, a jelenlévő Nagy Lajos fotó- és Simó Enikő képzőművészt Dulányi B. Aladár, az intézmény igazgatója köszöntötte.
„Aki már látott vadlovakat száguldani, akárcsak filmen is, azonnal megérti a szabadság varázsát. Akkor is rádöbbenhet a földet megdübörögtető szabad életek láttán a szabadság életközelségére, ha maga amúgy a szabadság és a szabad emberek megfojtásának él, diktátorként” – fogalmazott Czegő.
Aki pedig csak futólag is megtekintette a különböző technikával készült műveket, melyek ezúttal is ló-témát dolgoztak fel, maga is ráérezhetett a költő tömören megfogalmazott igazságára. Hiszen akár ügető, vágtázó, száguldó, akár ágaskodó, táncoló, toporzékoló vagy éppen szelíden legelésző, békésen szemlélődő, illetve türelmesen várakozó lovakat ábrázolnak, azok mindenikében láthatóan ott feszül a szabadságvágy és szabadságszeretet.
A tárlat február 17-ig tekinthető meg naponta 9–15 óra között.
(bedő) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 26.
Ismét remekeltek az Ady Endre Líceum diákjai
Az elmúlt időszakban megrendezett hazai és magyarországi tantárgyversenyeken, vetélkedőkön kiváló eredményeket értek el a nagyváradi Ady Endre Líceum tanulói. Nem telhet el úgy Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencia (TUDEK), hogy azon valamilyen szaktantárgyból adys diák ne nyújtana kiemelkedő teljesítményt.
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum tanulói két, decemberben szervezett matematikaversenyen is nagyon jól szerepeltek. A Bolyai matematikaverseny országos szakaszáról az iskola hatodik osztályos csapata – Deli Attila Róbert, Puskás Róbert, Dallos Lóránd és Kulpinszky Wilhelm – jutott ki a Magyarországon júniusban megrendezendő nemzetközi döntőbe, ugyanakkor a miskolci szervezésű Dürer matematikaverseny magyarországi körzeti szakaszáról két adys csapat is továbbjutott az országos döntőbe. Az ötödik-hatodik osztályosok korcsoportjában a Kürth Varsoczky Réka, Farkas Ábel, Deli Attila Róbert alkotta adys csapat jutott tovább, míg a hetedik-nyolcadik osztályos korosztályban Csányi Patrik Tibor és Erdei Roland Patrick képviselik majd a döntőben az Ady líceumot. A diákokat Vad Márta, Bődi János és István Zoltán tanárok készítették fel. A Dürer kémiaversenyen is sikereket értek el az adys diákok. A Székely Tekla, Kőrösi Kristóf és Bartus Attila alkotta csapat az összesítésben negyedik helyezést ért el, ennek az eredménynek köszönhetően ott lesznek a február első hétvégéjén megrendezésre kerülő magyarországi országos döntőn. A diákokat Ciubotariu Éva kémiatanárnő, az iskola aligazgatója készítette fel. Bartus Attila és Kőrösi Kristóf tizenegyedik osztályos tanulók részt vettek a Nagyváradi Egyetem szervezte Inovativa csapatversenyen, amelyet egyetemistáknak írt ugyan ki a felsőfokú tanintézmény, de ezt a problémát az adys diákok úgy hidaltak át, hogy maguk közé vettek egy egyetemistát, és így már indulhattak a versenyen, amelyen különdíjat szereztek.
TUDEK
Nem telhet el úgy Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencia (TUDEK), hogy azon valamilyen szaktantárgyból adys diák ne nyújtana kiemelkedő teljesítményt. Így volt ez a legutóbbi TUDEK-en is, ahol szociólógia szekcióban Tripó Debora és Kovács Ferencz dicséretet kaptak, Uj Alexandra tizenegyedik osztályos tanuló pszichológiából első helyezett lett – mindhármuk felkészítő tanára Domján Katalin –, míg magyar irodalom szekcióban Mărcuţiu-Rácz Dóra harmadik helyet szerzett. Ugyancsak ő első díjat nyert a Bájoló magazin internetes publicisztikai pályázatán, és az általa írt színdarab harmadik díjat kapott a PADIF Országos Diákszínjátszó fesztiválon. Az ő felkészítő tanára Kozma Éva volt. A tanárnők megjegyezték, hogy a TUDEK jelentős verseny, mert nagyon komoly tudományos szakmai felkészülési munka szükségeltetik ahhoz, hogy jó eredményt lehessen elérni ezen a rendezvényen.
Junior freshhh
December 3-án zajlott le Százhalombattán, az ottani MOL finomítóban a Junior Freshhh elnevezésű nemzetközi tantárgyvetélkedő öt csapat részvételével. A Kárpát-medence országaiban tanulók számára kiírt verseny online szakaszában matematika, biológia, kémia, földrajz, fizika tantárgyakban szerzett ismereteikről kellett számot adjanak a fiatalok. Az Ady Endre Líceum háromfős csapata kiválóan szerepelt az online szakaszban, és így a Kenéz Anna-Boglárka, Vad Bertalan, Năndrean David-Cristian tizenegyedikes tanulók alkotta csapat kijutott a százhalombattai döntőre. A fiatalok elmondták, hogy az online forduló három hétig tartott, amelynek keretében kétnaponta kaptak egy feladatot, amelyet meg kellett oldaniuk, és vissza kellett küldeniük. A válaszokat pontozták, és így alakult ki a döntő ötcsapatos mezőnye, ahol szintén voltak feladatok mind az öt említett tantárgyból, illetve egy projektet is be kellett mutatniuk a csapatoknak. Az adysok itt ötödikek lettek ugyan, de így is kiemelkedő eredménynek számít a döntőben való részvételük.
Pap István. erdon.ro
2016. január 26.
Megjelent az Erdélyi Gyopár idei első lapszáma
Új évi jókívánsággal és sok hasznos, szórakoztató cikkel köszönti olvasóját 2016-ban a kolozsvári Erdélyi Gyopár folyóirat. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kiadványának legfrissebb lapszámában több meghívót, felhívást is olvashatunk. 
Így az iskolás korú gyerekeket első osztálytól tizenkettedikig arra buzdítják a szerkesztők, hogy nevezzenek be a hagyományos fogalmazás-pályázatba, május 12-ig küldjék el írásukat Mintha csak álmodtam volna címmel. A kiírás persze ennél sokkal részletesebb, erről, illetve a legjobbaknak tervezett díjakról olvashatnak a lapban. Ugyanitt van a meghívó, mely arra biztatja az ekéseket, hogy vegyenek részt az EKE Napjára szervezett EKE-vári ünnepségen május 6–8-án.
És ezzel még nincs vége a meghívók sorának, hiszen a Gyergyói Osztály elnöke, Vadász-Szatmári István így kezdi levelét: „Hívlak benneteket...” A meghívás a XXV. Vándortáborba szól, Borszékre. Kedvcsinálónak szánják a szervezők Farkas Aladár cikkét is, aki a borszéki borvízforrásokhoz vezető túrára hív meg... most még csak virtuálisan a sok képes írása révén.
A kiadványban olvashatnak továbbá az EKE-osztályokban történtekről, Nyisztor Miklós tagtársunk kitüntetéséről és az EKEArt hatodik kiadásáról is. A belföldi látványosságokra irányítja a figyelmet a Kirándulások az Ördögmalomhoz és a Bocsászára című cikk, a Szélárnyékban rovatban megjelenő Croitor menedékház: ahová hálni járni érdemes, valamint A Páring Natura 2000-es Védett Terület, hogy csak párat említsünk a kínálatból.
Aki külföldre is kikacsintana, olvassa el a Tűzföldön jártam írást, vagy nézzen a föld alá, oda, ahol a Súgósok voltak: a szlovák karsztra.
Gazdag ezúttal is az Erdélyi Gyopárban a rovatoknak fenntartott terület, olvashatunk benne az árkosi Gloria-forrásról, de felfedezhetjük a téli erdő színes gombáit, a keresztrejtvényt, a csillagok üzenetét... és ha mindebbe belegabalyodnánk, akkor a GPS lehet segítségünkre a kiigazodásban.
Téved viszont, aki azt hiszi, csak örömhírrel szolgál a legfrissebb Gyopár. Nem, helyet kap benne a búcsú is. Isten veled, Hints Miki! Búcsú Kramer Tamástól – íme két cikk címe, aminek alapját szerettük volna meg nem történtté nyilvánítani. Így, tudomásul véve a megfordíthatatlant adunk hálát, hogy e két remek ember a természetjárásban, honismeretben, környezetvédelemben társunk lehetett. Általuk üzenik a fentiek: vigyázzunk, figyeljünk egymásra, amíg lehet.
Az Erdélyi Gyopár az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványa. maszol.ro
2016. január 26.
Könyv a színpad nagyjairól – akik már nincsenek közöttünk
Ahol fény, ott árnyék is: ez a címe Nánó Csaba interjúkötetének, amelyben a kolozsvári színjátszás olyan markáns személyiségeit idézi meg, akik már nincsenek közöttünk.
Az igényes kivitelezésű, gazdagon illusztrált kötet 2015 végén jelent meg a nagyváradi Europrint kiadó gondozásában. Tizenegy interjún keresztül vezet be azoknak a színészeknek, operaénekeseknek a letűnt világába, akik a kolozsvári magyar színház valódi sztárjai voltak az 1970-es, ’80-as években.
„Emberi, meleg hangú beszélgetéseket tartalmaz ez a kötet. Olyan színháztörténeti korszakot kelt életre, amit én a közösségi színjátszás korszakának neveznék” – jelentette ki Visky András, a társulat művészeti aligazgatója a kolozsvári könyvbemutatón. Több interjúban megjelenik a legendás rendező, Harag György, és az interjúalanyok egybecsengő jellemzéséből az is kiderül, hogy sajátos titka volt személyiségének. Benne megbízó, vele szeretettel és örömmel dolgozó csapatot tudott mindig maga köré gyűjteni.
A szerző elmesélte: élete már születése előtt összefonódott Tháliával, hisz szülei a sétatéri színház folyosóin találkoztak először. Gyermekkorában két színházi produkcióban is statisztált, abban az időben már csodálta a nagy művészeket, későbbi interjúalanyait. „Empátiával, felkészülten kell kérdezni. Beszélgetés közben nyílnak meg az emberek” – mondta Nánó Csaba az interjúkészítés kulisszáiról. Az alanyok arról az időszakról mesélnek, amelyben a közönség megtöltötte a 850 férőhelyes nézőteret, és – mivel nagyon sok mindenről nem volt szabad beszélni – fantasztikusan nyitott volt arra, hogy felfogja az áthallásokat, rejtett üzeneteket. „Nehéz, de szép korszak volt: ez jön le minden vallomásból” – mondta a szerző.
A kötet nemcsak egy letűnt színházi kor dokumentuma, hanem jónéhány érdekes, vicces sztorit, színházi anekdotát is első kézből kapunk meg benne. Nagy Dezső például felidézte Nánó Csabának, hogy a színpadon viccelődés nagy mestere volt Horváth Béla és Széles Anikó is. Dorián Ilona elmondja az interjúban, hogy kétszer is átszökött a határon, Bíró Levente meg a bohém, örök agglegény Tomcsa Sándorról mesélt vicces történetet, no meg az 1947-ben alakult Dolgozók Színházáról, ahol tűzoltó és kuplerájlakó „művésznő” is akadt a színészek között.  Megtudjuk azt is belőle, hogy Dehel Gábor profi labdarúgó volt, mielőtt színészi pályára lépett volna, és akik ismerték Kötő Józsefet, biztos összeszorul a szívük interjút záró szavaira: „Nem készülök meghalni.”
A megkérdezettek: Nagy Dezső színész (1941 – 2004), Dorián Ilona színésznő (1927 – 2001), Bíró Levente színész (1924 – 2007), Mátyás Jenő operaénekes (1935 – 2015), Dehel Gábor színész, rendező (1940 – 2014), Kötő József színháztörténész, a Kolozsvári Magyar Színház egykori igazgatója (1939 – 2015), Senkálszky Endre színész, szintén a Kolozsvári Magyar Színház egykori igazgatója (1914 – 2014) – vele két interjút is közöl a szerző, Bereczky Júlia színésznő (1928 – 2007), Szilágyi Ferenc tenorista (1925 – 2010), László Gerő színész (1928 – 2005) és Váli Ilona, aki férjére, Harag Györgyre (1925 – 1985) emlékezik. 
 T. Koós Imola. maszol.ro
2016. január 26.
Vizsgálatot kér Tanasă ellen Kis Péter
A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki erőszakra és gyűlöletre való bujtogatással vádolja a magyarság körében hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă bloggert, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetőjét.
Kis Péter kivizsgálást sürget és arra hívja fel Tiberiu-Mihail Niţu főügyész figyelmét, hogy Dan Tanasă vasárnap közzétett blogbejegyzésében azt kifogásolta, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatal homlokzatára gyászlobogót tűztek ki a román fejedelemségek egyesülésének ünnepén, január 24-én.
Tanasă ezt úgy értelmezte, hogy a városháza nem tiszteli a román ünnepeket és szimbólumokat. A gyászlobogót egyébként – mint ahogy Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális tanácsos nyilatkozatából is kiderült – a Sinka Mózes volt labdarúgó, Pro Urbe-díjas polgár halála miatt tűzték ki. Ezt a tiszteletet egyébként több mint 20 éve megadják a város díszpolgárainak.
A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknek küldött levelében Kis Péter rámutat: az idézett blogbejegyzés csak egyike a Dan Tanasă honlapján megjelenő, nyilvánvalóan magyarellenes, uszító hangvételű, gyűlöletkeltésre alkalmas írásoknak.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro
2016. január 26.
Mezei a „boszorkányüldözés” egy évéről
Gyergyószentmiklós polgármestere ellen éppen egy éve, 2015. január 26-án indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA). Érdemi előrelépés azóta sem történt az ügyben. Kíváncsiak voltunk Mezei János, folytatná-e városvezetőként.
– Ma egy éve, hogy a városházát „megszállták” a DNA ügyészei, és elindult ön ellen az eljárás. Hol tart most az ügy?
– 365 napja kezdődött el a boszorkányüldözés. Azért nevezem boszorkányüldözésnek, mert azóta sem történt lényegi előrelépés, a tényleges bírósági eljárás el sem kezdődött, a kivizsgálási szakaszban van az ügy azóta is. A bíróság elemzi az ügyészség által letett vádiratot, hogy az megalapozott, legális-e. Egyetértek azzal, hogy bármilyen feljelentést ki kell vizsgálni, utána kell járni, de azzal nem, hogy a megszorító intézkedéseket, eltiltásokat már az előtt meghozzák, mielőtt esetleg bármilyen vádat bebizonyítanának.
– Ezek következménye, hogy azóta sem dolgozhat polgármesterként.
– Nem dolgozhatok, a tisztségből felfüggesztettek, hatósági felügyelet alatt állok, minden második nap jelentkeznem kell a rendőrségen, nem hagyhatom el az országot. Úgy érzem magam, mint egy üldözött ember. Bizonyos személyekkel nem találkozhatok, vigyáznom kell, hogy hová megyek, még a templomban is figyelnem kell, hogy ne találkozzak azokkal, akikkel nem szabad. Anélkül, hogy bármit is tettem volna és anélkül, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádjai megalapozottak lennének. 28 rendben kellett már bíró előtt megjelennem, de a 28 alkalomból egyszer sem tárgyalták érdemben az ügyet, nem mondhattam el az én álláspontomat, nem állíthattam fel a védelmet, hiszen erre még nem volt lehetőség.
– Nem dolgozhat, de nyilván követi a városban az eseményeket, hogyan látja a történteket?
– A tavalyi költségvetés összeállítását még én végeztem, az év annak alapján volt megszervezve, többnyire teljesültek is az ügyek. Erre az évre már nincs ráhatásom, de bízom abban, hogy a jelenlegi városvezetés a négy évvel ezelőtt megállapított ütemtervet tartani tudja. Persze nem könnyű a dolguk.
– Választások közelednek. Készül?
– Természetesen felmerülnek a kérdések, de még korai kijelenteni, hogy indulok vagy nem. A polgári párton belüli egyeztetések után lehet bármit is kijelenteni. A tárgyalások folynak a pártelnökségben. Helyi szinten azonban nem kommunikálhatok a párttársaimmal, hiszen Nagy Zoltánnal és másokkal, a csapattal nem kommunikálhatok sem direkt sem közvetett módon, így nincs mód megbeszélni a választásokkal kapcsolatos kérdéseket, szempontokat. Még sem igent, sem nemet nem mondhatok.
– Ha az MPP önt indítaná, vállalná?
– A törvényes feltételek megvannak, hogy indulhassak. A bírósági eljárás nem jelenti azt, hogy bűnös vagyok. Amíg nincs végleges elítélő döntés, addig nincs akadálya az indulásnak. Persze ez nem csak rólam szól, nem én vagyok a tét. A város érdeke a legfontosabb, ez a legelső szempont. Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért. Ha azonban úgy látják, ha az körvonalazódik, hogy a városnak ez nem hátrányos, akkor valószínű, hogy indulok.
– Ön is olvashatta, közöltük, az MPP helyi vezetői kijelentették, ön a párt jelöltje.
– Egyelőre én vagyok a jelölt. Hogy valóban maradandó dolgot lehessen elérni egy város életében, szükséges a három mandátum. Utána érdemesebb átadni a tisztséget egy fiatalabb, lendületesebb személynek, hiszen három mandátum alatt mindenki megkopik. És az ember nem robot, nehéz elvégezni ekkora mennyiségű munkát. Nekem most jönne a harmadik mandátum. Ez volt a korábbi elképzelés. A városi MPP-vezetők, úgy gondolom, ennek a régebbi elképzelésnek alapján mondták, hogy én vagyok a jelölt. Végleges, erről szóló megállapodás azonban nem született.
– Egy éve zajlik ön ellen az eljárás. Milyen következtetéseket vont le ezalatt?
– Kiábrándító, ami az országban történik. Mivel érintettje vagyok, látom ennek súlyát. Ha egy személy legjobb tudása szerint tisztességesen dolgozni szeretne egy olyan tisztségben, amelybe megválasztották, az még veszélyes is lehet. Én nem akartam mást a Monturisttal kapcsolatosan, minthogy a város megkaphassa azokat az összegeket, amelyeket a cég adók és illetékek formájában be kellene fizessen. Ebben akadályoztatnak. Picit szkeptikus vagyok a jövő szempontjából, hiszen bárki más is, aki jó úton jár, az én helyzetembe kerülhet. Maga a tény, hogy egy év alatt sem indult el a bírósági eljárás, azt jelzi szerintem, hogy alaptalanok ellenem felhozott vádak. Bízom abban, hogy hamarosan kiderül ez, és az igazság napfényre kerül. Szeretném, ha már elkezdődne az érdemi bírósági eljárás, hogy váljanak nyílttá a tárgyalások, bárki meghallgathassa az ott elhangzottakat. Az ártatlanság vélelme járjon nekem is, ahogy a törvény előírja. Ne az történjen, hogy egy rosszindulatú feljelentésre végleges ítélet nélkül hoz drasztikus döntéseket a bíróság, amellyel távol tartja, akadályozza, korlátozza egy személy tevékenységét. Ez nemcsak Mezei Jánosra hat ki, hanem a városra is.
Gergely Imre. Székelyhon.ro
2016. január 26.
Székelyföld jövője a vallásokon (is) múlik
Diverzitás és tömbben élés
A múlt héten a bethlen-negyedi, ezen a héten pedig a belvárosi templomokban zajlik az ökomenikus imahét, amelyen katolikus és protestáns papok, lelkészek tartanak istentiszteleteket más vallású felekezetek előtt. Ennek apropóján utánajártunk, milyen ma Székelyföld vallási térképe és hogy a különböző területeken milyen a történelmi és egyéb egyházak eloszlása.
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a székelyek nagy része hívő, vallásilag azonban közel sem homogén közösségről van szó, sőt, nagyon színes a felekezeti kép. Míg Románia egyéb részein az ortodox vallás az egyeduralkodó, addig Székelyföldön a katolikus és református vallás dominál, kisebb arányban unitáriusok és ortodoxok is megtalálhatóak a hívők között. A különböző települések teljesen eltérő vallási mintázatokat mutatnak, amelyeknek történelmi és etnográfiai okai is vannak. Van, ahol már az ortodox vallás vezet
Az ortodox vallás terjedése egyértelműen a román ajkú lakosság betelepülésével magyarázható, a magyarok között elenyésző számban találhatunk ortodox hívőt. Székelyföldön több olyan település is van, ahol arányuk a lakosságon belül a 90%-ot is meghaladja, az északi szélen fekvő Bélbor szinte 100%-osan ortodox, de nagy számban vannak jelen a Maros környékén és a Brassó közeli településeken is. A legnagyobb székely város, Marosvásárhely etnodiverzitásából fakadóan 47%-ban ortodox, itt már csak 29% a református és 13% a katolikus hívek aránya. Marosvásárhelytől keletre haladva, ahogy csökken az ortodox hívők aránya, úgy nő a református és katolikus egyházak szerepe. Míg a Maros menti településeken még a reformátusok vezetnek, addig a székelyföldi katolicizmus védbástyájának számító Csíkszeredában már 73%-os a katolikusok aránya. De az egész csíki és gyergyói medencét is a katolikus egyház dominálja, ahogy Kézdivásárhelyet és környékét is. Sepsiszentgyörgy már sokkal kiegyensúlyozottabb, itt egyharmad-egyharmad arányban vannak a katolikusok és reformátusok, de elég jelentős az ortodoxok száma is, mintegy 10.000 fővel közel 20%-os arányban.
A kisebb vallásoknak is vannak híveik
A Homoród menti helységekben már a protestáns vallások az erősek, és ezen a területen a legmagasabb az unitárius hívek száma. A legnagyobb településen, Székelykeresztúron még a reformátusok vannak többen, 47%-os arányuk áll szemben a 35%-os unitárius vallásúval, de a kisebb falvakban, mint Szentábrahám, Siménfalva, Székelyderzs már 60%-ot is meghaladja a szentháromság tagadók száma. Vargyasban pedig majdnem 80%-os az arányuk, itt 1290 unitárius hívőre mindössze 152 református jut.
Székelyföldön egyetlen olyan település van, ahol nem a katolikus, a református, az unitárius vagy az ortodox vallás dominál. Ez pedig a Barót közeli Bölön, ahol a hívek felét a pünkösdisták teszik ki 1300 főt meghaladó lélekszámukkal. Ez a vallás még egy településen, Előpatakon erős, itt 29%-os az arányuk, igaz hogy itt a hívők fele már ortodox.
Udvarhely vallásilag sokszínű
Székelyudvarhely lakosságának fele, majdnem 17.000 fő katolikus, míg 10.000-en, azaz közel 30% református vallású. Az unitáriusok is szép számban megtalálhatóak a városban, majdnem 5.000-en vannak, 15%-át adva a hívőknek. Az ortodoxok 800 főt kitevő vallási közösséget alkotnak, de 350 főt meghalad a Jehova tanúinak száma is.
Székelyföldön a vallási diverzitás és az egy tömbben élés különös módon kiegészítik egymást, és meghatározó tényezői a közösség fennmaradásának. A nyugati kereszténységből kiágazó különböző vallási irányzatok évszázadok óta békésen léteznek és megférnek egymás mellett, így ennek a sokszínűségnek a megtartása és ápolása kulcsfontosságú lehet a székelység fennmaradásában.
Györgyei Szabó Magdolna. varosunkudvarhely.ro
2016. január 26.
Magyar kultúra: jó és rossz kezekben
Miként az borítékolható volt, a magyar kultúra napjának megünneplése politikai kampánnyá fajult Biharban.
Mint azt előre megírtuk, a bihari RMDSZ kultúraktivistái egy egész héten át ünnepeltették a magyar kultúra napját, óriási médiafelhajtással, aminek a lényege az volt, hogy a tulipános politikusok minél több szereplési lehetőséghez jussanak. A nagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényekhez becsekkolták a magyarországi kormánypárt, a Fidesz-KDNP több képviselőjét is. Néhány eseményt közoktatási intézményekben szerveztek meg, noha Romániában törvény tiltja a pártpolitika bevitelét az iskolákba. Biharban az RMDSZ-nek nincsenek skrupulusai e tekintetben: a magyar tannyelvű iskolák többsége valósággal gyakorló- és felvonulási terepe a párt minden rendű és rangú politikusainak, s már csak azért is van így, mert e tanintézetek vezetőit ez a román parlamenti párt nevezi ki, cseréli le, teszi-veszi.
A Magyar Kultúra Ünnepeként meghirdetett, majd egy hetes rendezvénysorozat eseményei rendben le is zajlottak, az érdeklődés olyan volt, amilyen a szervezői mozgósítás. A civil szervezetek csak a hívó szóra számíthattak, az RMDSZ pedig ezúttal is az apparátusra bazírozott. A BINCISZ által január 21-én tartott civil fórumra kevesebben voltak kíváncsiak – a gyengélkedő Pomogáts Béla is csak írásban küldte el előadását –, a PMMC szervezte szombati Sebő-koncert viszont sikeres és népszerű volt.
A január 22-én este a színházban tartott „gálaesten” – ahogy az várható volt – felvonult a párt helyi vezérkara, végül mégis Szabó Ödön ügyvezető elnök volt a ceremóniamester, pedig elsőre neki nem osztottak szerepet, mert trónkövetelőként lép fel mostanság a megyei szervezet vezetőségében. Mint minden évben, idén is kiosztották a Magyar Kultúráért Díjakat az RMDSZ holdudvarához tartozó „népművelőknek”, de akadt köztük alkalmazottja és tisztségviselője is a pártnak. Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő és Biró Rozália RMDSZ-es szenátor voltak a vezérszónokok a magyar kultúra napján, vagyis egy ügyvéd és egy közgazdász. Kakukkfiókaként rítt ki a tulipános tömegből Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ vezetője, aki a Jakabovits Miklósról elnevezett díjat vehette át ekkor és itt, amit a neves festő hagyatékát és emlékét ápoló alapítvány ítélt oda és adott át neki, Jakabovits Márta közreműködésével.
Ugyanakkor adták át egy másik „tulipános gála” keretében Nagyszalontán a Bocskai-díjat, amit felváltva osztanak ki politikusoknak és népművelőknek. Németh Szilárd Fidesz-alelnök is megkapta már ezt az RMDSZ-díjat korábban, hálából idén ő volt az esemény vezérszónoka. Ráadásul ezúttal párttársa, Borbély Lénárd csepeli polgármester kapta a díjat, akit elleni korábban rágalmazásért indult büntető eljárás, tavaly pedig ittas vezetésért szerepelt a rendőrségi jelentésekben.
V. B. T. itthon.ma
2016. január 27.
Látogatás a moldvai csángómagyaroknál 
A téli szabadság ideje alatt meglátogattam Moldvában Nagy Bence és Tremmel Ákos PSP-ösztöndíjasokat, akik a lészpedi Csángómagyar Oktatási Központban, vagyis a Magyar Házban fogadtak. Jó volt látni, hogy a sok segítő szándéknak hála milyen szépen berendezett otthon fogadja a magyarul tanuló gyermekeket, és mennyi sok ajándékkal teli doboz került kiosztásra az ünnepek alkalmával.  Egyik délután a zord havazásban és rideg északi szélben felkerestük a Forrófalva és Nagypatak közt fekvő legalább 500 éves magyar temetőt, abban a fatemplomot, benne a minorita szerzetes, Petrás Incze János által édesapjának faragott fakeresztet. A nagy hidegségben nagypataki asszonyokkal találkoztunk össze a faluban, akik várták a házszentelésre körbejáró katolikus papot. Egyikük, Kati néni, második embere után Salamon Péterné invitált minket, hogy vegyünk részt az ő tiszta szobájukban a szentelésen. Így kerültünk a portájukra, ahol az esztenázástól kezdve, a disznóvágáson át, a halott siratásáig sok mindenről beszélgettünk, és Kati néni megörvendeztetett minket néhány csángó vallásos énekkel. A deákoknak, vagyis kántortanítóknak hála emlékeznek még a moldvai csángók néhány magyar nyelvű énekre és imádságra, de a kötelezően román nyelvű szentmisében ezeknek nincsen hely. A zárt kerítések és porták mélyén, az otthoni és a szívekben lakó tűz mellett – a megfélemlítések ellenére is – szerencsére még olykor elbeszélnek egy-egy történetet, életutat, tanítást, melyeket mindenkor érdemes és értékes meghallgatni.
Nagypatakon Kati néni megmutatta a tiszta szobában a ládába letett varrottasait, a nagy szegfű mintás ingujjakat, szőnyegeket, a kézzel szőtt bernyéceit. Ma már sajnos a faluban senki nem maga szövi a ruháit, de az idős asszonyok szobáiban még fellelhetők ezek, és az utcán is össze lehet futni ilyenekkel. Itt még hagyomány a halottakat fehér vászoningbe öltöztetni és úgy temetni el, mint, ahogy azt aznap Kati néni nővérével is tették. 
A klézsei Hodorog András bácsitól és feleségétől, Mari nénitől érdekfeszítő történeteket hallgattunk a csángók természetközeli életmódjáról, az erdő szeretetéről, de beszéltek a mindennapok olyan kézzelfogható nehézségeiről is, mint a vízhordás a kútról, vagy a hószórás. András bácsi játszott nekünk kedvenc sűtűjén, vagyis pásztorfurulyáján, és felelevenítette magyarországi tánctáboros élményeit. Miközben a fiúk ellestek néhány fogást, addig Mari néni megmutatta a féltve őrzött saját maga által szövött és varrott ingeit, katrincáit, kendőit – és elmondta, hogy manapság már csak ünnepek alkalmával viselik a leányok, asszonyok a templomban ezeket, azt is azért, mert a románul beszélő katolikus pap a prédikációban kérte őket, hogy vegyék elő ezeket, becsüljék meg és hordják újra, hagyományuk továbbéléseként. A nagyra becsült András bácsi az egyik olyan utolsó furulyás, aki lélekből fakadó belső nyugalommal szólaltatja meg az eredeti moldvai dallamokat, és meg tudja mondani, hogy mi a különbség a szomszédos falvak táncdialektusában.
A csángó emberek egyszerűségét és leleményességét mi sem példázza jobban, mint a magyarfalusi Tálas Lajos élete, aki ezermester: kályhát épít, fát fűrészel, koporsót vagy kerítést ácsol, farag, hordót készít, méhészkedik, és még sorolhatnám. A csángó ember a jég hátán is megél, mondhatnánk, és ez így van rendjén, miután keresztül mentek, túléltek, és megkeményedtek annyi sok évszázadnyi elnyomásban, üldöztetésben, megfélemlítésben – és ezek közepette a szívük mélyén és a nyelvükben is megmaradtak annak, akinek születtek: magyarnak. 
petofiprogram.hu. Erdély.ma
2016. január 27.
Elutasítják a kerettantervet a magyar pedagógusok
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnökségének véleménye a közvitára bocsátott kerettanterv-változatok elemzése nyomán, a Nemzeti Nevelési és Kutatási Minisztérium háttérintézménye, a Neveléstudományi Intézet által javasolt kerettanterv-változatok kapcsán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei elnökségei és a Szövetséghez kapcsolódó szakemberek véleményeinek feldolgozása nyomán, az RMPSZ Országos Elnökségének a kerettantervek bármelyik változatának esetleges bevezetése kapcsán a következő észrevételei vannak:
Amennyiben az – egyébként demokratikus módon közvitára bocsájtott – kerettantervek elemzését követő eredmény valamelyik változatnak a kiválasztása kell legyen, akkor az RMPSZ Országos Elnöksége egyik változat mellett sem tud olyan érveket felsorakoztatni, amelyek ezek bármelyikének elfogadását indokolnák. Erre a következtetésre az alábbiakban felsorolt szempontok vezettek:
A kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeket mindhárom javasolt kerettanterv nélkülözi (illetve ezek csak referenciaként szolgálnak majd). A perspektívából az a következtetés vonható le, hogy a nem román anyanyelvű diákok számára az anyanyelv, illetve a kisebbségek történetének és hagyományainak oktatása a javasolt kerettantervekhez képest pluszban történhet. Az eddigi gyakorlat szerint ezeknek a tárgyaknak az oktatása az amúgy is kevés választható tantárgy rovására történt. Ez a megoldás ismét csak hátrányos helyzetbe hozza az anyanyelvükön tanuló diákokat. Ezen tárgyak helye a törzsanyagban van.
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat. Ennek kiküszöbölése érdekében indokolt lenne százalékos arányt rendelni az egyes műveltségi területekhez, nem óraszámot.
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, ezek csökkentése lehet egy fő cél, azonban ez egyszerűen az óraszámok csökkentésével nem érhető el, értelmetlen.
A bemeneti szabályozás centralizált jellegű, az alaptanterv valójában nem más, mint többnyire egymástól függetlenül kidolgozott tantárgyi programok halmaza, amelyek műveltségi területekbe rendeződnek ugyan, de a tantárgyak közötti tantervi keresztkapcsolatok nem kerülnek figyelembevételre. A javasolt kerettantervekben a követelmények, az eddigiekhez hasonló módon, évfolyamok szintjére vannak lebontva, ez a lebontás ismeretközpontú szemlélet esetében jól működött, viszont a képességfejlesztés és az egyéni tanulói fejlődési ütem nem osztható tanévekre (az alaptantervek többsége szintekben (lásd angol), ill. szakaszokban gondolkodik (NAT). A javasolt kerettantervek ily módon ellentmondanak a kompetenciaelvű koncepciónak, hiányzik belőlük a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése, illetve csupán az egyes műveltségi területek megnevezését és a hozzájuk rendelt óraszámot közlik. Ezek a kerettantervek nem hoznak érdembeli változást, a javaslatok megőrzik a klasszikus, tantárgyi struktúrát.
A tantervfejlesztés jelenlegi formájában inkoherens, azonnali bevezetése, kísérleti kipróbálás nélkül, sok veszélyt hordoz magában.
A beérkező álláspontok egyik fontos eredménye, hogy a kerettantervek kapcsán a vélemények nagyon megoszlanak. Sokan azt a logikát követik, hogy mindenképpen választanának a három javasolt kerettanterv közül, a legtöbben viszont elvetik bármelyik változat választását.
Az alapvető problémák a következők:
Nem történt érdembeni, konceptuális változtatás a kerettanterv-változatok filozófiájában, a javaslatok továbbra is a klasszikus, tantárgyi struktúrát őrzik;
A bemeneti szabályozás centralizált és nem integratív jellegű;
A tantervfejlesztés inkoherenciája (rövid időn belül kell bevezetni, kísérleti kipróbálás nélkül).
Az évfolyamok szintjére lebontott követelmények, amelyek ellentmondanak a kompetencia-elvű koncepciónak Hiányzik a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése.
Nincs kerettanterv javaslat a kisebbségi oktatásban résztvevő tanulók számára (lásd előbb)
Csak az egyes műveltségi területek megnevezését, a hozzájuk rendelt tantárgyakat és az azokra fordítható óraszámot közli.
Túl magasak a heti óraszámok (a tanulók továbbra is túlterheltek lesznek).
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, mennyiségi csökkentése amúgy sem érhető el csupán az óraszámok csökkentésével.
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat.
A kerettanterv az oktatandó tantárgyak számának szempontjából felaprózott, túl kötött, kevés teret ad az iskoláknak a helyi tanterv kialakítására.
Nincsenek képzett pedagógusok az „integrált" opcionálisok megírásához.
Nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait.
A heti 1 órás tantárgyak tanítása nem hatékony, így ezek esetében elképzelhető lenne a tömbösítés.
A román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése.
Kimarad a magyarságtörténet (kisebbségtörténet) óra.
A társadalomtudomány tárgyak bevezetése ebben a formában átgondolatlan és felesleges. Ötödik osztályban a gyerekek jogainak tanítása túl korai.
A természettudományok tárgy már ötödik és hatodik osztályban differenciálódik, csak hetediktől kellene, a kémia és fizika tanításának V-ik osztályban nincs alapja.
A második idegen nyelv oktatásának kötelező bevezetése a közoktatás ezen szakaszában szükségtelen, ez megnehezíti a kisebbségi oktatásban résztvevő diákok helyzetét (túlterheli őket).
Tanácsadás, irányítás, osztályfőnöki óra az egész iskolai szakasz folyamán szükséges, a törzsanyag részeként, nem csupán nyolcadikban. Formális nevelés nélkül az oktatás elképzelhetetlen.
Csak egyféle választható óra lehet.
A művészeti tárgyak óraszámai csökkennek (zene, rajz).
A testnevelés óra kiesik nyolcadik osztályban.
A román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése a nyelv elsajátításának a kárára van, diákjaink egyre nehezebben fognak tudni teljesíteni az országos felméréseken.
A megkérdezett szakemberek többsége üdvözli a latin nyelv eltávolítását, illetve a TIC tantárgy bevezetését a törzsanyagba. Javaslatok:
A kerettantervek módosítása alkalmával indokolt a tantárgyi programok változtatása is: elsősorban – a tanügyi törvénynek megfelelően – a román nyelv és irodalom tantárgy esetében egy sajátos kisebbségi tananyag bevezetése, (a román nyelv speciális tanterv szerint, nem anyanyelvként történő tanítása a nem román anyanyelvű gyerekeknek), de ugyanakkor minden más tantárgy esetében is fontos a kompetenciák áttekintése, a törzsanyag lerövidítése és adott helyeken ennek egyszerűsítése.
A programok változtatása új és jobb minőségű tankönyveket eredményezhet.
Közvita előzze meg a tantárgyi programok elfogadását is.
Nagyobb figyelmet fordítani a folytonosságra a tantervek kidolgozása során (elemi osztályokban tanultakhoz hangolt tantervek).
A tantárgyi programok egymás közötti korrelációjának megteremtése (az egymásra épülő tantárgyak programjai egymással összhangban vezessék be az új fogalmakat), figyelembe véve az interdiszciplinaritást. Továbbképzés-sorozat szükséges az általános iskolában oktató pedagógusok részére az új kerettanterv, az új tantárgyi tervek, a digitális tankönyvek bevezetését megelőzően.
A választható órák tekintetében nagyobb szabadságot biztosítani az iskoláknak (például lehessen többféle választható óra/tantárgy is).
Szükséges a választható órák számának növelése a törzsanyaggal szemben, ezek lehessenek egy adott tantárgyhoz kapcsolódó elmélyítő vagy kiegészítő (aprofundare sau extindere) órák, vagy az integrált oktatás jegyében egy vagy több tantárgykört összekötő órák, vagy a második idegen nyelv órái.
Az egyes műveltségi területekhez, illetve tantárgyakhoz ne óraszámot, hanem százalékos arányt rendeljen a tanterv. Az évfolyamonkénti és a műveltségi területnek megfelelő óraszámot a helyi tantervben lehessen meghatározni az évfolyamonként rögzített maximális óraszám függvényében. (Pl. Nyelv és kommunikáció: 14--20%, Természettudományok. 15--20%).
Heti 1 órás tárgyak tömbösítése: egyik félévben az eredetileg 1 órás tantárgy 2 órában, míg a másik félévben a másik 1 órás tantárgy szintén 2 órában (pl. földrajz, történelem; *természetesen, ebben az esetben, a félévi 2 óra a katedrában évi 1 órával számítana; kivétel a vallás, valamint a rajz és zene).
A tudományok összevonása gimnáziumi szinten, differenciálás csak 9. osztálytól.
A technológia tantárgyak csoportjából csak a TIC maradjon meg, vagy lehessen választani a kettő között iskolák szintjén.
MTI. Erdély.ma
2016. január 27.
Ismét menetelésre készülnek a székelyudvarhelyiek
Békés menetelésre szólítják fel a Facebook közösségi portálon eddig ismeretlen szervezők Székelyudvarhely békeszerető polgárait, ezúttal Szőke László újságíró hétvégi bántalmazása miatt.
„Azt hittük, hogy a Lőrincz Andor és társa megverése kapcsán szervezett november eleji menetelésnek pozitív hozadékai lesznek és az illetékes intézmények, hatóságok levonják majd a következtetéseket” – írják a felhívásban.
Nem így történt, újabb erőszakos bűncselekményre került sor a hétvégén a városban. Azokat várják a megmozdulásra, akiknek szintén elegük van a tehetetlen, korrupt rendőrökből, a tehetetlen városvezetésből, és az alvilághoz tartozó személyek tetteiből.
A vasárnapi menetelés útvonala még nem ismert, azt azelőtt egy nappal, január 30-án határozzák meg a szervezők.
Asztalos Ágnes
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma
2016. január 27.
Eltűnt a többnyelvűséget számon kérő tábla
Az E60-as európai út kolozsvári bevezetőszakasza melletti hirdetőtáblán kérte számon egy holland vállalkozó a kolozsvári többnyelvűséget, a tábla azonban csupán három napig volt látható: tegnap reggelre ismeretlenek eltávolították. 
A vállalkozó, Landman Gábor – a nyelvi jogok aktivistája – megbízásából egy reklámügynökség pénteken tette ki a reklámtáblát, amely angol nyelven szólította meg Kolozsvár polgármesterét a következő szöveggel: Boc úr! A cégemnek Schengen kell, nem sovinizmus! A felirat hátterében egy háromnyelvű kolozsvári helységnévtábla szerepelt, és a vállalkozó tanácsadó cégének az internetes címe. A honlapon egy Emil Boc polgármesternek címzett nyílt levél is olvasható, melyben a vállalkozó felrója, hogy még mindig nem épült meg a Kolozsvárt Európával összekötő autópálya, a korrupció miatt 2011 óta halogatják Románia schengeni tagfelvételét, és nem tapasztalja az alapvető európai értékek tiszteletét. Arra kérte Kolozsvár polgármesterét, hogy engedélyezze az Európai Nyelvi Jogok Alapítvány Amszterdam (Foundation European Language Rights Amsterdam) számára a háromnyelvű táblák kihelyezését.
Az eltűntetett hirdetőtáblával kapcsolatban Landman kijelentette, ha megbizonyosodik arról, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal szerelte le a reklámot, büntetőjogi feljelentést tesz ellene. A Kolozs megyei törvényszék a Landman Gábor által vezetett hollandiai alapítvány keresete nyomán 2014-ben arra kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki magyar nyelvű helységnévtáblákat is Kolozsvár bejárataihoz. Az ítélet ellen a polgármester fellebbezett, a másodfokon eljáró táblabíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a holland alapítvány nem jogosult a kolozsvári magyarok nevében pereskedni. Ezért a holland alapítvány jogi képviseletét ellátó jogászokból 2015-ben megalakult a Minority Rights Egyesület, mely újabb keresetet nyújtott be a helységnévtáblák ügyében. Az ügy tárgyalása folyamatban van. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 27.
Bethlen Gábor homlokát ráncolja
Aggasztó hírek érkeznek Nagyenyedről: csődbe juttathatja a dél-erdélyi várost a Bethlen Gábor Kollégium épületének felújítása – közölte riportjában a Maszol.ro portál, az összeállítás sűrítményét pedig leadta a Magyar Távirati Iroda is, így a fejleményekről a világ minden érdeklődő magyar embere értesülhet.
A Bethlen Gábor fejedelem által alapított, nagy múltú és híres kollégium 1662-től napjainkig szolgálta és szolgálja Erdély s a környék magyarságát – a tanintézmény első, 1622 és 1658 közötti korszaka Gyulafehérvárhoz köthető –, joggal tartják róla, hogy évszázadokon keresztül az erdélyi oktatás és művelődés szellemi fellegvára. 
A skóla műemlék épülete 2012 óta áll felújítás alatt, ám ha azzal 2016 közepéig nem végeznek, csődbe juthat Nagyenyed önkormányzata. Amennyiben a kivitelező június 30-ig nem tudja befejezni a munkálatot, Nagyenyednek közel 23 millió lejes támogatást kell visszafizetnie az Európai Uniónak. A késések miatt 2,4 millió lejt már így is a 23 ezer lakosú városnak kell előteremtenie saját költségvetéséből, igaz, abban bíznak, ezt a kiadást le tudják faragni 1,8 millióra (magyarán: amin csak lehet, spórolnak, ami újításként nem feltétlenül szükséges, azt nem végzik el). Szokványos romániai történet dél-erdélyi magyar szórványvidékről. A tudósítás rávillant az előzményekre is: Fehér megye legjelentősebb magyar iskolájának épületeit 2004-ben szolgáltatták vissza a református egyháznak, a kollégium felújításához az önkormányzat EU-forrásokra pályázott, és ellentételezésként 25 évre bérmentes használatra megkapta az egyháztól az iskolaépületet. A 2012-ben indult, közel 30 millió lej összértékű projekt nemcsak a több száz éves épületegyüttes teljes körű felújítására, hanem az iskolai felszerelés beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjed. 
A kollégium felújítását 2014 novemberében be kellett volna fejezni. Egy év haladékot kaptak, de a 2015. december 31-i határidőt sem tudták betartani. A késés oka esetükben is az áldatlan közbeszerzési törvény, annak következményeként pedig a legalacsonyabb árat ajánló cég, minden ebből fakadó bonyodalommal. A patinás műemlék épület felújítását egy olyan út- és hídépítő vállalkozásra kellett bízni, amely soha nem végzett hasonló beavatkozást, ám egy műemlék-felújításban jártas jászvásári cég felügyelete alatt dolgozhatott. Becslések szerint a teljes felújítás mintegy nyolc százaléka van még hátra. Szőcs Ildikó iskolaigazgató érthetően szkeptikus, szerinte sokkal gyorsabban is dolgozhattak volna, ha a felek nem folyamatosan egymásra mutogatnak a felmerült problémáknál. Aggályosnak tartja ugyanakkor, hogy a felújítás körüli bonyodalmak a választási kampány részévé is válhatnak...
Mindez Bethlen Gábor szellemiségéhez, hagyatékához méltatlan. Noha ma már elfogadott tény, hogy az egykori, akadémiai ragyogás történelem, a tanintézmény rendkívül fontos szerephez jutott a dél-erdélyi magyar szórványoktatásban. Erdélyi magyar ügy tehát az iskola megújulásának, egyáltalán létezésének ügye. A néhai fejedelem azzal a szándékkal kezdeményezte 1622-ben a skólát, illetve bocsátotta annak rendelkezésére saját, nagy értékű könyvtárát, hogy költséges külföldi egyetemek helyett az országban neveljen értelmiségieket. És ma csak nézi Erdély gondviselésével megbízott örököseit, néz minket, és ráncolja a homlokát...
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 27.
Évtizedek óta várt előrelépés a Bolyai líceum épülete ügyében
Az egyház nekifog a javításnak
Amennyiben sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, a nyáron az ingatlan tulajdonosa, a Református Egyház hozzáfog a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium épületének a javításához.
A jó szándék és ezúttal a szükséges anyagi keret is megvan, viszont a folyamatot nehezíti, hogy A kategóriás műemlék épületről lévén szó, a sürgősségi beavatkozásokhoz is műemlékvédelmi dokumentáció és engedélyek sora szükséges. Az ezen a téren tapasztalt bürokrácia pedig jelentősen hátráltatja az egyházat az előrelépésben.
A Bolyai Farkas Líceumnak és Református Kollégiumnak otthont adó épület állaga évről évre romlik, úgymond "tűzoltásként" rendszeresen végeznek ugyan apróbb javításokat, viszont tény, hogy az ingatlan régóta megérett már egy átfogó felújításra. Az ország magyar középiskolái között az élvonalban álló intézmény diákjai, akik hazai és nemzetközi versenyeken nyernek díjakat, megérdemlik, hogy korszerű körülmények között tanuljanak. Dr. Bálint István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója elmondta, a tetőzet meg van gyengülve, helyenként beázik, ebből a szempontból a bentlakási rész van rosszabb állapotban. Az épület alapja salétromos, a díszterem tetőzete meg van repedve, a homlokzatról pedig mállik a vakolat – sorolta a megoldásra váró gondokat az intézmény vezetője.
Mindemellett biztonsági szempontból talán a legégetőbb probléma a fűtésrendszer korszerűsítése, ugyanis az épületben több mint harmincéves csempekályhákkal melegítenek, ezeken évente végeznek ugyan biztonsági javításokat, viszont a szülők robbanásveszélytől tartanak.
Műemlék épület esetében bonyolódik az eljárás
Lapunk megkeresésére Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület Püspökségének gazdasági tanácsosa kifejtette, az egyház két éve elkészítette az ingatlan teljes felújítására vonatkozó tervet. A két igazgató, Benedek Zsolt és Bálint István jelezte, hogy gond van az infrastruktúrával, a csatornákkal, a kályhák régiek, a vakolat is mállik a homlokzatról, az egyház pedig ígéretet tett, hogy elvégzik a szükséges javításokat, első lépésben a legégetőbb gondokat orvosolnák. Viszont amióta elindították a folyamatot, akadályok sorozatába ütköztek. Ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges engedélyeket, néhány, telekkönyvvel kapcsolatos kérdést kellett aktualizáljanak, ezért a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalhoz fordultak tavaly februárban. A kért bizonylatot azonban csak november végén kapták meg.
– Az épület A kategóriás műemlék, és egy ilyen ingatlanon nem lehet egyik napról a másikra gyors beavatkozást eszközölni a megfelelő engedélyek hiányában. Jelenleg ott tartunk, hogy szerettük volna kérni ezt az engedélyt a teljes tető-, csatornarendszer-, illetve homlokzatjavításra. Ugyanis ez a sürgős, ez jelent potenciális veszélyforrást. De a folyamat már másfél hónapja zajlik, holott a törvény azt mondja, hogy gyors beavatkozás esetén akár 3-6 nap alatt is ki lehet adni ezt az engedélyt egy megfelelő hatástanulmány, dokumentáció alapján. Ezek megvannak, benyújtottuk, de a vásárhelyi hivatalnál, ahová műemlékvédelmi kérdésekben fordulni kell, azt mondták, nem elegendő, teljes felújítási terv szükséges. Mindezek hátráltatnak abban, hogy gyors beavatkozást végezzünk az épületen. Mindenképpen a mi tervünk, a merész és nagy álmunk, hogy idén nekifogunk az épület teljes felújításához. Hiába várunk arra, hogy uniós alapokra pályázhassunk, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem akar ebben partner lenni, ezért úgy döntöttünk, elkezdjük önerőből a javítást, ami óriási összeg, 7-8 millió eurós beruházás. A forrásokat megtaláltuk, ha nem is a nyolcmillió eurót, úgy néz ki, hogy ennek közel felét elő tudjuk teremteni forrásokból, pályázati lehetőségekből, valamint támogatók révén, csak engedjék, hogy tegyük a dolgunkat – fogalmazta meg az egyház álláspontját a gazdasági tanácsadó.
Mint mondta, amennyiben sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, a nyári vakációban elkezdik a munkát, és szeptemberig újra tudnák födni az épületet, talán az ablakok cseréjére is sor kerülhetne, bár ez is elhúzódó folyamat, mivel több száz ablakról van szó, és műemlék épületre nem lehet bármilyen nyílászárót tenni. Ezek lennének a gyors beavatkozás címen végzendő legsürgősebb teendők. A továbbiakban pedig sor kerülne a fűtésrendszer korszerűsítésére, felszámolnák a régi csempekályhákat és központifűtés-rendszert építenének ki, ugyanakkor teljesen felújítanák a mosdókat, a bentlakási részt, a szobákat korszerűsítenék.
A bérből származó jövedelemre nem számíthatnak
Mint ismeretes, a Bolyai líceum ügyében évek óta fennálló patthelyzetet az okozta, hogy az egyház arra hivatkozott, nincs amiből javításokat végezzen, mert a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem fizeti a bért, az önkormányzat pedig azzal mentegetőzött, miért fizetne, ha az egyház nem javít a körülményeken. Érdeklődésünkre, hogy jelenleg napirenden van-e a város a bérfizetéssel, illetve van-e érvényes bérleti szerződés a két fél között, Ballai Zoltán nemmel válaszolt.
– A polgármesteri hivatal tavaly óta fizeti a bért, viszont azt megelőzően öt évig nem fizetett, így nincs napirenden, nagy elmaradások vannak. Nem szeretnék most összeget említeni, de abba a helyzetbe hoztak, hogy büntetőkamatot számláztunk ki, és ha azt kifizetnék, már abból meg lehetne oldani a gyors beavatkozásokat, ki lehetne cserélni a tetőzetet, de talán még az ablakokat is. Nincsen felújítva a bérleti szerződés, van egy régi szerződés, és azzal, hogy mi számlázunk és a hivatal elfogadja, úgymond éltetjük a szerződést. Minden alkalommal elmondtuk, az iskola sorsa közügy, a vásárhelyiek javát szolgálja, és a célunk az, hogy ebben az épületben az elkövetkező száz évben is iskola legyen. A szülőktől azt kérjük, legyenek türelemmel, mert nem rajtunk múlik. Nekünk is nagyon fontos, hogy gyermekeink a modern kornak megfelelő körülmények között tanuljanak – nyilatkozta lapunknak a püspökség gazdasági tanácsadója.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 27.
Románia anyagilag is kész támogatni Moldovát
A kisinyovi kormány hitelességén múlik
Románia támogatja Moldova európai közeledését, és kész anyagi segítséget nyújtani számára, ha az új kisinyovi kormánykonkrét reformokkal bizonyítja európai elkötelezettségét – jelentette ki Dacian Ciolos miniszterelnök kedden Bukarestben, miután a múlt héten beiktatott Pavel Filip moldovai kormányfővel találkozott.
Ciolos szerint a tavaly aláírt 150 millió eurós hitelszerződés első, 60 milliós részletét akkor hívhatja le a moldovai kormány, ha a megállapodást a román parlament és államfő is jóváhagyja, a Nemzetközi Valutaalap pedig megállapodik Moldovával egy új hitelmegállapodás menetrendjéről. Ezen kívül a román kormány a "leginkább rászoruló" moldovai polgároknak gyorssegélyt tervez küldeni, hogy segítsen nekik átvészelni a telet: ennek tartalmáról még a héten döntenek Bukarestben.
Ciolos szerint az új kisinyovi kormány hitelessége azon múlik, képes-e azokra a reformokra, amelyeket az ország lakossága, Románia és Moldova európai partnerei elvárnak tőle. A román kormányfő arra biztatta moldovai kollégáját, hogy tárgyaljon a Kisinyovban tüntető civil szervezetek képviselőivel.
Pavel Filip megköszönte Románia segítőkészségét, hozzátéve, hogy az "igaz barát a bajban ismerszik meg". Filip kijelentette: Románia támogatását létfontosságúnak tartja, kormánya pedig eltökélt abban, hogy elindítsa az országot az EU-val kötött társulási egyezményben foglalt reformok útján.
A moldovai kormányfő maga is jogosnak nevezte a Kisinyovban kormánya ellen tüntető civil szervezetek elégedetlenségét, és elismerte a politikustársadalom felelősségét a moldovai válság előidézésében. Mint mondta: az "őszinte tüntetőkkel" pragmatikus párbeszédre törekszik, követeléseiket  "hasznosaknak" tekinti, mert serkentőleg hatnak a kormányra. Az általa vezetett kabinetet Filip "az utolsó esély kormányának nevezte". Ugyanakkor megjegyezte: a (tüntetéseket bátorító) szocialisták mindenáron előre hozott választásokat akarnak kierőszakolni, de ez a kérdés nem tartozik a kormány hatáskörébe.
A moldovai kormányfőt Klaus Johannis államfő is fogadta, aki a két ország közti közeledés folytatásának jeleként értékelte, hogy Filip beiktatása utáni első külföldi útja Romániába vezetett. Johannis Románia támogatásáról biztosította Moldova európai közeledését. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 27.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnökségének véleménye a közvitára bocsátott kerettanterv-változatok elemzése nyomán
A Nemzeti Nevelési és Kutatási Minisztérium háttérintézménye, a Neveléstudományi Intézet által javasolt kerettanterv-változatok kapcsán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei elnökségei és a Szövetséghez kapcsolódó szakemberek véleményeinek feldolgozása nyomán, az RMPSZ Országos Elnökségének a kerettantervek bármelyik változatának esetleges bevezetése kapcsán a következő észrevételei vannak:
Amennyiben az – egyébként demokratikus módon közvitára bocsájtott – kerettantervek elemzését követő eredmény valamelyik változatnak a kiválasztása kell legyen, akkor az RMPSZ Országos Elnöksége egyik változat mellett sem tud olyan érveket felsorakoztatni, amelyek ezek bármelyikének elfogadását indokolnák. Erre a következtetésre az alábbiakban felsorolt szempontok vezettek:
A kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeket mindhárom javasolt kerettanterv nélkülözi (illetve ezek csak referenciaként szolgálnak majd). A perspektívából az a következtetés vonható le, hogy a nem román anyanyelvű diákok számára az anyanyelv, illetve a kisebbségek történetének és hagyományainak oktatása a javasolt kerettantervekhez képest pluszban történhet. Az eddigi gyakorlat szerint ezeknek a tárgyaknak az oktatása az amúgy is kevés választható tantárgy rovására történt. Ez a megoldás ismét csak hátrányos helyzetbe hozza az anyanyelvükön tanuló diákokat. Ezen tárgyak helye a törzsanyagban van.ü
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat. Ennek kiküszöbölése érdekében indokolt lenne százalékos arányt rendelni az egyes műveltségi területekhez, nem óraszámot.ü
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, ezek csökkentése lehet egy fő cél, azonban ez egyszerűen az óraszámok csökkentésével nem érhető el, értelmetlen.ü
A bemeneti szabályozás centralizált jellegű, az alaptanterv valójában nem más, mint többnyire egymástól függetlenül kidolgozott tantárgyi programok halmaza, amelyek műveltségi területekbe rendeződnek ugyan, de a tantárgyak közötti tantervi keresztkapcsolatok nem kerülnek figyelembevételre.ü
A javasolt kerettantervekben a követelmények, az eddigiekhez hasonló módon, évfolyamok szintjére vannak lebontva, ez a lebontás ismeretközpontú szemlélet esetében jól működött, viszont a képességfejlesztés és az egyéni tanulói fejlődési ütem nem osztható tanévekre (az alaptantervek többsége szintekben (lásd angol), ill. szakaszokban gondolkodik (NAT). A javasolt kerettantervek ily módon ellentmondanak a kompetencia-elvű koncepciónak, hiányzik belőlük a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése, illetve csupán az egyes műveltségi területek megnevezését és a hozzájuk rendelt óraszámot közlik. Ezek a kerettantervek nem hoznak érdembeli változást, a javaslatok megőrzik a klasszikus tantárgyi struktúrát.ü
A tantervfejlesztés jelenlegi formájában inkoherens, azonnali bevezetése, kísérleti kipróbálás nélkül, sok veszélyt hordoz magában.ü
A beérkező álláspontok egyik fontos eredménye, hogy a kerettantervek kapcsán a vélemények nagyon megoszlanak. Sokan azt a logikát követik, hogy mindenképpen választanának a három javasolt kerettanterv közül, a legtöbben viszont elvetik a bármelyik változat választását.ü
Az alapvető problémák a következőek:
Nem történt érdembeni, konceptuális változtatás a kerettanterv-változatok filozófiájában, a javaslatok továbbra is a klasszikus tantárgyi struktúrát őrzik;·
A bemeneti szabályozás centralizált és nem integratív jellegű;·
A tantervfejlesztés inkoherenciája (rövid időn belül kell bevezetni, kísérleti kipróbálás nélkül).·
Az évfolyamok szintjére lebontott követelmények, amelyek ellentmondanak a kompetencia-elvű koncepciónak·
Hiányzik a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése.·
Nincs kerettanterv javaslat a kisebbségi oktatásban résztvevő tanulók számára (lásd előbb)·
Csak az egyes műveltségi területek megnevezését, a hozzájuk rendelt tantárgyakat és az azokra fordítható óraszámot közli.·
Túl magasak a heti óraszámok (a tanulók továbbta is túlterheltek lesznek).·
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, mennyiségi csökkentése amúgy sem érhető el csupán az óraszámok csökkentésével.·
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat.·
A kerettanterv az oktatandó tantárgyak számának szempontjából felaprózott, túl kötött, kevés teret ad az iskoláknak a helyi tanterv kialakítására.·
Nincsenek képzett pedagógusok az „integrált” opcionálisok megírásához.·
Nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait.·
A heti 1 órás tantárgyak tanítása nem hatékony, így ezek esetében elképzelhető lenne a tömbösítés.·
A· román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése.
Kimarad a· magyarságtörténet (kisebbségtörténet) óra.
A· társadalomtudomány tárgyak bevezetése ebben a formában átgondolatlan és felesleges. Ötödik osztályban a gyerekek jogainak tanítása túl korai.
· A természettudományok tárgy már ötödik és hatodik osztályban differenciálódik, csak hetediktől kellene, a kémia és fizika tanításának V-ik osztályban nincs alapja.
A· második idegen nyelv oktatásának kötelező bevezetése a közoktatás ezen szakaszában szükségtelen, ez megnehezíti a kisebbségi oktatásban résztvevő diákok helyzetét (túlterheli őket).
· Tanácsadás, irányítás, osztályfőnöki óra az egész iskolai szakasz folyamán szükséges, a törzsanyag részeként, nem csupán nyolcadikban. Formális nevelés nélkül az oktatás elképzelhetetlen.
Csak egyféle· választható óra lehet.
A· művészeti tárgyak óraszámai csökkennek (zene, rajz).
A· testnevelés óra kiesik nyolcadik osztályban.
A román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése a nyelv elsajátításának a kárára van, diákjaink egyre nehezebben fognak tudni teljesíteni az országos felméréseken.·
A megkérdezett szakemberek többsége üdvözli a latin nyelv eltávolítását, illetve a TIC tantárgy bevezetését a törzsanyagba.·
Javaslatok:
A kerettantervek módosítása alkalmával indokolt a tantárgyi programok változtatása is: elsősorban – a tanügyi törvénynek megfelelően – a román nyelv és irodalom tantárgy esetében egy sajátos kisebbségi tananyag bevezetése, (a· román nyelv speciális tanterv szerint, nem anyanyelvként történő tanítása a nem román anyanyelvű gyerekeknek), de ugyanakkor minden más tantárgy esetében is fontos a kompetenciák áttekintése, a törzsanyag lerövidítése és adott helyeken ennek egyszerűsítése.
A programok változtatása új és jobb minőségű tankönyveket eredményezhet.·
Közvita előzze meg a tantárgyi programok elfogadását is.·
Nagyobb figyelmet fordítani a folytonosságra a tantervek kidolgozása során (elemi osztályokban tanultakhoz hangolt tantervek).·
A tantárgyi programok egymás közötti korrelációjának megteremtése (az egymásra épülő tantárgyak programjai egymással összhangban vezessék be az új fogalmakat), figyelembe véve az interdiszciplinaritást.·
Továbbképzés-sorozat szükséges az általános iskolában oktató pedagógusok részére az új kerettanterv, az új tantárgyi tervek, a digitális tankönyvek bevezetését megelőzően.·
A választható órák tekintetében nagyobb szabadságot biztosítani az iskoláknak (például lehessen többféle választható óra/tantárgy is).·
Szükséges a választható órák számának növelése a törzsanyaggal szemben, ezek lehessenek egy adott tantárgyhoz kapcsolódó elmélyítő vagy kiegészítő (aprofundare sau extindere) órák, vagy az integrált oktatás jegyében egy vagy több tantárgykört összekötő órák, vagy a második idegen nyelv órái.·
Az egyes műveltségi területekhez, illetve tantárgyakhoz ne óraszámot, hanem százalékos arányt rendeljen a tanterv. Az évfolyamonkénti és a műveltségi területnek megfelelő óraszámot a helyi tantervben lehessen meghatározni az évfolyamonként rögzített maximális óraszám függvényében. (Pl. Nyelv és kommunikáció: 14–20%, Természettudományok. 15–20%).·
Heti 1 órás tárgyak tömbösítése: egyik félévben az eredetileg 1 órás tantárgy 2 órában, míg a másik félévben a másik 1 órás tantárgy szintén 2 órában (pl. földrajz, történelem;·
 *természetesen, ebben az esetben, a félévi 2 óra a katedrában évi 1 órával számítana; kivétel a vallás, valamint a rajz és zene).
A· tudományok összevonása gimnáziumi szinten, differenciálás csak 9. osztálytól.
A· technológia tantárgyak csoportjából csak a TIC maradjon meg, vagy lehessen választani a kettő között iskolák szintjén.
Az RMPSZ Országos Elnöksége nevében
Burus-Siklódi Botond. Nyugati Jelen (Arad)