Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. január 28.
„Einstein is tévedhetett”
Moldován Béla marosvásárhelyi nyugalmazott villamosmérnök már az 1970-es években megalkotta a világot holografikus vetületek halmazaként bemutató lételméletét. Ezt az 1990-es években meg is írta, de könyve csak 2008-ban jelenhetett meg. A közelmúltban a CERN kutatói olyan kísérleteket végeztek, amelyek Moldován Béla elméletét igazolják. A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt, mondhatni elméletéről, a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban, azért aminek ő volt az első felfedezője, más kutató tudósok kapták meg.
„Aknaszedője vagyok a jövőbeli Nobel-díjasoknak”
„Nagy lendülettel vetettem bele magam a tudomány felhasználásával a technikai megoldások keresésébe. Eredményeket mutattam fel köszönöm szépenekért. De nem tűrtem az ellentmondásokat, harcoltam az igazamért, ezért erős volt az ellenállás velem szemben. Nem voltam megvesztegethető, ezért veszélyt láttak bennem a hatalom kiszolgálói. Így maradtam – mint a magyar nagy gondolkodók 90%-a – a jövőbeli Nobel-díjasok útjának egyengetője, az ők aknaszedője” – állítja a nyugalmazott villamosmérnök.
A tudomány és a biblia kiegészítik egymást!
36 éves korában Moldován Béla szívinfarktust szenvedett, amelynek következtében három napig feküdt kómában. Felépülése után kezdte el tanulmányozni a bibliát és magyarázni azt a tudomány segítségével. Arra a következtetésre jutott, hogy a tudomány és a szentírás nem mondanak ellent egymásnak, sőt kiegészítik egymást. „Isten csodálatos dolgai nem a hétköznapi dolgokban nyilvánulnak meg, hanem magában a teremtésben és az egész látható és láthatatlan világ irányításában. Az Úr naponta teremt 100 milliárd olyan bolygót, ami hasonlatos a Földhöz. Az örökkévalóságban az idő nem létezik, az csak egy dimenzió. A többdimenziós világokban, az idő olyan formában, ahogy mi tapasztaljuk, nem létezik” – állítja a kutató.
A közelmúltban az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) kutatói bejelentették, hogy olyan részecskére találtak, amely a fény sebességénél gyorsabban mozog. Ezzel igazolódni látszik Moldován Bélának már évtizedekkel ezelőtt született elmélete.
„A tudóstársadalom csak materialista elméleteket ismer el”
„A svájci nagy hadrongyorsítóban dolgozó kutatók, két hadron nagy sebességű felgyorsulása utáni ütköztetésénél egyebek mellett olyan neutrinok keletkeztek, amelyek meghaladták a fény terjedési sebességét. Ezáltal kérdőjel merült fel Einstein állításával szemben, amely szerint a fénysebesség a mi világmindenségünkben nem haladható meg. Az 1975-ben végzett kutatásaim idején egy nem materialista alapon álló lételméletet dolgoztam ki, amely szerint a mi univerzumunk nem más, mint holografikus vetületek halmaza a többdimenziós rendszerből. Ez nem anyagi természetű, hanem inkább a lélek és a szellem tartományához tartozik. A tudóstársadalom azonban kizárólag materialista elméleteket ismer el, így teóriámnak nem volt nagy sikere. Munkám során próbáltam új értelmet adni a dimenziónak, és így elképzelni egy többdimenziós rendszert, illetve a mi világegyetemünket mint négydimenziós tér-idő görbületet, anélkül, hogy ellent mondtam volna az Einstein által is elfogadott négydimenziós tér-idő elméletnek. A négydimenziós tér-idő görbület három térdimenzióból, valamint az idő dimenziójából áll, de ezek egymástól a relativitáselmélet alapján nem választhatók el. A többdimenziós rendszerben azonban már változnak a dolgok, minél nagyobb a dimenziók száma, annál nagyobb a sebesség és az energia. Már az 1990-es években sikerült kimutatnom matematikailag is, hogy lehetséges a fény sebességének az átlépése, viszont akkor a részecske a gyorsulás folyamán egy ötödik dimenzióba lép át és egy párhuzamos univerzumban folytatja útját, többszörösen meghaladva a fénysebességet. Mikor viszont leesik a sebessége a fénysebesség határa alá visszatér az univerzumunkba. Mindezt megírtam A látható láthatatlan és a hit – Einstein is tévedhetett című könyvemben, amelynek kéziratát még az 1990-es években összeállítottam, de anyagi lehetőségek hiányában csak 2008-ban adhattam ki” – mondta el lapunknak Moldován Béla.
A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Elméletéről a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban – azért, aminek ő volt az első felfedezője – másoknak adták.
Névjegy: Moldován Béla 1936. szeptember 9-én született Szászrégenben. Ott végezte a hét osztályt, majd Marosvásárhelyen a Bolyaiban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a temesvári politechnika elektro-energetikai szakán végezte 1960-ban. Ezt követően három évet dolgozott Nagybányán mint automatizáló villamosmérnök, majd a marosvásárhelyi IREM vállalat mérnöke lett. 1982-ig az üzem technikai-energetikai osztályvezetőjeként tevékenykedett. Ekkor a kolozsvári Erdélyi Elektro-Energetikai Kutató Intézet munkatársa lett, ahonnan 1998-ban vonult nyugdíjba. kozpont.ro

Mezei János egy éve
Hajnaltól délutánig tartó házkutatások után Gyergyószentmiklós polgármesterét, Mezei Jánost kihallgatásra vitték a korrupcióellenes ügyészség marosvásárhelyi székhelyére. Nem tartóztatták le, csak nyilatkozattétel végett kellett az ügyészekkel mennie – ezt írtuk egy évvel ezelőtt. Azóta sok minden történt, de a Mezei-ügynek koránt sincs vége.
A DNA-akció napján kiadott hivatalos közlemény szerint korrupció és hamisítás gyanúja miatt szállt ki a nyomozóhatóság Gyergyószentmiklósra. A házkutatásokban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a rendőrség és a csendőrség is közreműködött, „maszkosok” kísérték az ügyészeket. Mezei János aznap így fogalmazott: „Megemlíthetem a Monturist-ügyet, sokaknak nem tetszett, hogy felpiszkáltam régi, szőnyeg alá sepert ügyeket, amelyek a városnak hátrányosak voltak. Ezeket a dokumentumokat is vizsgálják. Sokaknak az sem tetszik, hogy az utóbbi időben növekszik a tekintélyem a politika terén, nő a befolyásom, emiatt is megpróbálnak ellehetetleníteni”. A DNA ügyészei a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalból nagy mennyiségű iratot vittek magukkal. Lefoglaltak a Monturisttal kapcsolatos, 1996 óta készült minden aktát. Mezei Jánosnak az ügyészekkel kellett mennie.
A gyanú hivatali visszaélés és zsarolás
Marosvásárhelyen 24 órás vizsgálati fogságba helyezték a polgármestert, ennek letelte után azonban a törvényszék úgy döntött, nem fogadja el a DNA ügyészeinek kérését a 30 napos előzetes letartóztatásról. A vádhatóság nyilvánosságra hozta, hogy mi váltotta ki az eljárás elindítását. A DNA egy évvel ezelőtti közleménye szerint Mezei János polgármester 2013-ban hivatali visszaélést követett el, amikor a város nevében szerződést kötött egy céggel egy 400 négyzetméteres gyilkostói telek eladásáról. Az ügyészek szerint a területet nem lett volna szabad eladni, mert a város tulajdonaként az a Monturist Kft. törzstőkéjének részét képezte, a telket a város 49 évre adta haszonbérbe a vállalatnak. Az ügyészség szerint január 17-én Mezei János felszólította a Monturist ügyvezetőjét, Virág Zsoltot, hogy „két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan dolgok kerülnek róla nyilvánosságra, hogy Gyergyószentmiklóson nem lesz többé maradása”. A Monturist ügyvezetőjét feljelentőként említi a DNA közleménye. Az ügyészek szerint a polgármester így akarta elérni, hogy a Monturist ügyvezetője vonja vissza polgári keresetét, illetve feljelentését. A DNA arra hivatkozott, hogy Mezei János ezzel akarta biztosítani a cég által törvénytelenül megszerzett 400 négyzetméteres telek zavartalan használatát. Virág Zsolt nem kommentálta a DNA közleményét, de újságíróknak elmondta, hogy a fejleményekről tájékoztatta a cég többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületének önkormányzatát.
Ahogyan a polgármester látta
Szabadlábra helyezése után Mezei János részletesen beszámolt a DNA-vizsgálat két napjáról. Hangsúlyozta, a vádak alaptalanok, az események nem rendítették meg. Sajtóértekezletén elmondta, hogy a „maszkosok” hajnali hatkor dörömböltek lakásán, és felesége meg gyermekei jelenlétében forgatták fel a házát, minden egyes papírfecnit összegyűjtve, bizonyítékokat keresve. Állítása szerint feljelentőjét, a Monturistot nem érte kár. A 400 négyzetméteres terület – amelynek eladása miatt történt a feljelentés – már nem is volt a Monturist kezelésében, amikor eladták. A cég törzstőkéjéből ugyanis már évekkel korábban, még Pap József polgármester mandátuma alatt kivették azt. „Nem történt lopás, csalás. Az én szerepem annyiból állt, hogy aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, miután egyetlen illetékes szakember, a helyi képviselő-testület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – fogalmazott Mezei. A szóban forgó 400 négyzetméteres területet – amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli Zöld Ház áll – 2006-ban vette ki az akkori önkormányzati képviselő-testület a Monturist törzstőkéjéből, majd 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adta a Portik Csaba vállalkozó tulajdonában lévő Porturist Kft.-nek. A Porturist vásárolta meg később az általa használt, saját tulajdonú ház alatti területet. Amikor az adásvételi szerződés megköttetett, már hosszú évek óta nem volt a Monturist törzstőkéjének része – közölte egy évvel ezelőtt Mezei János.
Rögzített zsarolás?
A polgármester megválaszolta a zsarolási vád kérdését is. Egy szombati napon felhívta őt telefonon Virág Zsolt, aki egy vendéglőben lezajlott magánbeszélgetés során arra akarta rávenni, tegyen le szándékáról, hogy a területeket visszavegye a Monturisttól. A polgármester erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, adja be felmondását, és ne akadályozza a hatóságok munkáját annak kiderítésében, hol van az a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. A négyszemközti beszélgetésről titokban hangfelvétel készült, és erre alapozzák a zsarolás vádját. Mezei szerint 1996, azaz a cégalapítás óta nagyon sok homályos dolog történt a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem is tetszik az általa elindított kivizsgálási folyamat.
Fogda egy tiltott levél miatt?
A Marosvásárhelyi Táblabíróság nem rendelte el Mezei János előzetes letartóztatását, de két hónapra eltiltotta a polgármesteri tisztség gyakorlásától. Mezei János akkor kijelentette, hogy hatvan napig nem lépi át a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal küszöbét. Ezt be is tartotta, de az ügyészek szerint mégis visszaélést követett el. Márciusban házi őrizetbe, majd fogdába került. Az alapfokon rárótt házi őrizet idején a polgármester nem hagyhatta el lakását a hatóságok engedélye nélkül. A táblabíróság súlyosbított: március 18-án 30 napos előzetes letartóztatásra változtatta az elsőfokú ítéletet. A DNA szerint Mezei János nem tartotta tiszteletben az ellene elrendelt tiltásokat, hanem továbbra is „polgármesterként viselkedett”. Az ügyészek tavaly márciusi közleménye szerint Mezei János egy másik bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható: egy hivatali alkalmazottat vett rá arra, hogy a tanácsülésről készült eredeti videófelvételt megkaphassa, ami a DNA szerint kimeríti a sikkasztásra való felbujtás bűntettét. A letartóztatását kérő DNA-előterjesztésben az is szerepelt, hogy polgármesteri befolyását használva Mezei arra akarta rávenni a tanácsosokat, hogy fogadják el egy olyan levél szövegét, amelyben Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kérte volna a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros önkormányzatát, hogy az győzze meg a cég ügyvezetőjét, a feljelentő Virág Zsoltot, vonja vissza feljelentését.
Simon Katalin, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője és a levél egyik indítványozója ezt határozottan cáfolta. A levél – amelyet a testület RMDSZ-es tagjai nem írtak alá – arra kérte a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületét, hogy mihamarabb hívja össze a cég közgyűlését, ahol tisztázni lehetne a két fél között fennálló vitás kérdéseket.
Szabadlábon, házi őrizetben
Április 17-én helyezték szabadlábra Mezei Jánost: a fogdát házi őrizet váltotta fel. Otthonát csak a rendőrség engedélyével hagyhatta el. Megtiltották, hogy az őt feljelentő Virág Zsolttal és annak testvérével, Virág Józseffel, illetve Portik Csaba vállalkozóval, a vitatott gyilkos-tói telek tulajdonosával találkozzék. Nem léphetett kapcsolatba Barabás Éva Csillával sem, aki az ügyben gyanúsítottként szerepel, mivel átadta Mezei Jánosnak a februári tanácsülésről készült videofelvételt. A tiltólistán további huszonhárom, az ügyben tanúként szereplő személy is szerepel. A bíróság meghosszabbította a polgármesteri hivatali teendőinek eltiltásától szóló határozatát.
Vádemelés
A DNA május végén emelt vádat Mezei János ellen. A nyomozati szakasz befejeződött, a vádirat alapján a Hargita Megyei Törvényszék feladata megállapítani Mezei vétkességét vagy ártatlanságát. Gyergyószentmiklós polgármesterét hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A polgármesteri hivatal titkárnője, a szabadlábon védekező Barabás Éva Csilla ellen a vád sikkasztás.
A vádemelési periratban a már ismert vádak szerepelnek: Mezei János hivatali visszaélést követett el azzal, hogy a város nevében olyan telket adott el, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a törzstőkéjéhez tartozott. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telket a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül nem lehetett volna eladni.
A vádirat szerint a DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét, Virág Zsoltot – aki feljelentést tett ellene –, hogy mondjon le tisztségéről. A polgármester azzal fenyegette meg az ügyvezetőt, hogy ha két napon belül nem mond le, olyan dolgokat hoz nyilvánosságra, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét. Az ügyészek szerint Mezei akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a titkárnőt, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.
Mezei szabad, de nem dolgozhat
Nem maradt házi őrizetben Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság júniusban meghozott végzésének. Az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették, de Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Az utóbbi hónapokban többször felmerült annak a lehetősége, hogy Mezei János visszatérhessen a városházára. A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon többször is helyt adott Mezei erről szóló kérésének, de a DNA fellebbezései nyomán a Marosvásárhelyi Táblabíróság rendre visszautasította azt. Ezzel kapcsolatban február 1-jén lesz újabb, alapfokú bírósági tárgyalás. Az ügyben azonban az érdemi bírósági eljárás, a vádbizonyítás még el sem kezdődött.
Gergely Imre. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az egységre kell törekednünk
Római katolikus plébánosként református templomban vett úrvacsorát. Munkája során arra törekszik, hogy Isten igéje szerint éljen, tehát a felebarátot és ne a más vallásút lássa szomszédaiban, falustársaiban. Erdély-szerte egyetemes imaheteket tartanak, ennek kapcsán Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánossal beszélgettünk.
– Egy gyergyószéki településen született, majd Gyulafehérváron tanult: mikor találkozott először a más felekezetű hívekkel?
– Borzonton születtem, a templom mellett laktunk, édesapám gondnok volt, sokat jártunk templomba, ministráltam is. Édesapám tizenhárom éves koromban halt meg, és már akkor elhatároztam, hogy Gyulafehérvárra megyek kántoriskolába, majd teológiára. A gyergyói falvak nagy része egynyelvű és egyvallású volt, de azért tudtam, hogy van református, evangélikus és unitárius egyház. Gyulafehérváron eléggé zárt életünk volt, mégis eljártunk a református lelkészhez és a templomba is, hogy megismerjük a közösségüket. Jakab Antal püspök 1984-ben szentelt pappá, utána Kolozsváron a Szent Mihály templomban voltam négy évig káplán. Kolozsvár lakosságának többsége ortodox, a katolikusokhoz képest többségben voltak a reformátusok is, és egy erős unitárius és evangélikus közösségeket is megismertem. Jó viszonyt építettem ki az evangélikus és az unitárius püspökkel, így a hívekkel is.
– Már akkoriban eljárt protestáns gyülekezetekbe?
– Akkor épült a Hajnal negyed. Főnököm, Czirják Árpád elküldött feltérképezni a területet, összegyűjteni a híveket és meglátogatni őket az új tömbháznegyedben is. Becsengettem a magyar nevű családokhoz, kerestem a katolikusokat. Sokan mondták, hogy ők evangélikusok, reformátusok vagy unitáriusok. Mivel az unitáriusok kevesebben voltak és az akkori lelkésszel, Bálint Benczédi Ferenccel jó viszonyt ápoltam, lejegyeztem az unitáriusok nevét és címét, s mindig betettem a postaládájába, hogy kiket látogasson meg. Kialakult egy gyakorlati ökumenia, hiszen a családok együtt éltek és én sokszor találkoztam különböző felekezetekhez tartozó hívekkel. Foglalkoztam a siketek és nagyothallók csoportjával: bejöttek a plébániára, volt közöttük más vallású is.
– Marosszentgyörgyön miként folytatódott ez a sokszínűség?
– Marosszentgyörgy kilencezer lakosú nagyközség, 14 felekezete van: 1600 római katolikus, 2200 református és unitáriusok is élnek a településen. Itt régóta működik az ökumenia. Amikor idekerültem, Adorjáni László református lelkészt kértem meg, hogy vezessen be a szentgyörgyi életbe, így közel kerültem a református hívekhez is. Pár év múlva felkeresett a székelykáli unitárius lelkész, hogy megszervezze az itteni unitárius egyház életét. Megkérdezte, adnék-e helyet számukra. Igent mondtam, és három évig nálunk tartották az istentiszteleteket. Három alkalommal magam tartottam az istentiszteletet, mert az unitárius lelkész nem tudott eljönni.
– A hívek hogyan élik meg az ökumeniát?
– Marosszentgyörgyön kevés a „tiszta” katolikus házasság, a családok többnyire vegyesek. Az ökumenia útja az is, hogy az egyházközségi csoportokban is különböző felekezetűek vannak együtt. A Hit és fény közösséget a református Pethő Mária doktornővel alakítottuk Marosvásárhelyen, majd itt folytatódott Marosszentgyörgyön: mindig Jézus Krisztus és a fogyatékos gyermek miatt szenvedő család maradt a középpontban, soha nem kérdeztük, kinek mi a felekezete. A megalakult cserkészcsapatunk kezdetben katolikusnak indult, de miután a helyi református cserkészcsapat megszűnt, ők is átigazoltak hozzánk, így most vegyes a csapat. A Kolping családba, illetve a Jubliláté csoportba is vegyes házasságban élő házastársak kapcsolódtak be. Jézus Krisztus azt mondja: aki hozzám jön, azt nem utasítom el. Minden egyes embernél azt kell meglátni, felfedezni, hogy ő elsősorban Isten gyermeke, Krisztusban testvérek vagyunk. Jó példa az ökumeniára, hogy a plébánia szomszédságában mindössze két katolikus család él, a többiek más vallásúak. Amikor az elején kalákára gyűltünk össze, a 10–12 emberből csupán ketten-hárman voltak katolikusok. Ha az életben közösen éljük a mindennapokat, akkor máshol sem szabad megélnünk az elkülönülést. Természetesen azt szeretném, ha vasárnap mindenki elmenne a maga templomába, hogy ott feltöltődjék, utána pedig ismét tudjuk élni közös hétköznapjainkat.
– Voltak-e a vegyesházasságok miatt vitái?
– Mindig azt kerestem, ami közös. Házasságkötéskor a katolikus egyházban van egy régi gyakorlat, amely azt kéri a jegyesektől, hogy ígérjék meg: gyerekeiket katolikusnak keresztelik. Ennek kapcsán mindig voltak nehézségek, mert a más vallású fél is azt szeretné, hogy az ő vallását vegye fel a gyermek. Elvileg szót értettünk, én azonban soha nem erőszakoskodtam, hogy katolikusnak kereszteljék a gyereket. Katolikus papként természetesen azt szeretném, hogy a gyerekek katolikusok legyenek, de ezt a családok belátására kell bízni. Ebből személyes konfliktusaim nem származtak, minderről a református és az unitárius lelkésszel egyaránt beszélgettem. Esetenként a temetések is elégedetlenséget szülnek. Káplán koromban Kolozsváron visszautasítottuk olyan személy eltemetését, aki nem tartozott az egyházhoz. Akkor döntöttem el, hogy ha önálló plébános leszek, mindenkit eltemetek. Ez szó szerint kiteljesedett. Ha valaki visszautasítja a halott hozzátartozóit, nyugodtan jöhetnek hozzám. Ezt a községben tudják, sőt a városi temetkezési vállalat is. Tavaly hat ilyen esetem volt. Úgy gondolom, az Úrra kell bízni az ítéletet, és amit emberileg meg kell tennünk, tegyük meg. A halottnak mindegy, hogyan temetik el, de ha emberséges körülmények között kerül erre sor és a gyászolók és hozzátartozók a hit jelével kísérik utolsó útjára, akkor ez számukra is egyfajta megnyugvás. Talán még egyházukkal is felveszik a kapcsolatot, hogy az ő esetükben ne legyen majd ilyen nehézség.
– Igaz-e, hogy ön református templomban úrvacsorázott?
– A 90-es évek elején, Gyergyószentmiklóson elindítottuk a pasztorálpszichológiai hetet Dósa Jenő marosvásárhelyi pszichológussal. Katolikus részről én voltam a szervezője. Amikor körbejártuk a templomokat, a katolikus templomban szentmise volt, utána elmentünk a református templomba is, ahol úrvacsorát osztottak, és én is részesültem belőle. Egy idősebb paptestvérem megszidott, hogy milyen magatartás ez. Azt mondta, rossz példát mutatok a katolikusoknak, hitközömbösségre vezethetem őket. Azt válaszoltam: a katolikus hitvallás szerint nem lehet a szent áldozáshoz járulni szentgyónás nélkül, ezért egy református ezt nem teheti meg. De a református egyházban mindenki magába száll, és ha elvégzi a belső tisztulást, a bűnbánatot, akkor úrvacsorához járulhat. Ezzel jómagam is megtiszteltem az istentiszteletet, illetve a szent eseményt. Igaz, egy darabig még beszéltek róla a városban.
– A római katolikus egyháznak mi a hivatalos álláspontja az ökumeniával kapcsolatban?
– A katolikus egyház már a harmincas években kiadott preorátorban – ami a református egyházban használt ágendás könyvhöz hasonlatos – megjelölte az egység imahetének különböző napjaira szóló imádságokat. Itt, a faluban hallottam, hogy bár meg volt jelölve a közös imádság, az idősebbeknek gyermekkorukban megtiltotta a katolikus pap, hogy bemenjenek a református templomba. Ugyanezt hallottam az idősebb reformátusoktól is, őket is eltiltották az ökuméniától. Ezen már rég túl vagyunk. Mindenki a maga hite szerint éli a keresztény életet. Keresni kell a lehetőségét annak, hogy megismerjük a másik felekezet tanításait, keresztény megnyilvánulásait, s ne előítélettel közeledjünk mások felé. A katolikus egyház minden új iránt nyitott. Jézus azt mondta: vizsgáljátok meg az írásokat, ami jó, tartsátok meg, és ami nem jó, utasítsátok el. 1948-ban jött létre az Egyházak Világtanácsa, aminek a katolikus egyház nem tagja, csupán megfigyelője, de ebben a minőségében is mindent megtesz azért, hogy a nagy krisztusi közösség közelebb kerüljön az egyházhoz. Azt valljuk, hogy Jézus Krisztus a főpásztor, a római pápa az ő földi helytartója, de nehéz elképzelni, hogy az egész kereszténység a pápához tartozzon. Mindenképp keresnünk kell a közös lehetőségeket, ahol együtt imádkozunk, ahol egymás szertartásain részt vehetünk és ezáltal a válaszfalakat megpróbáljuk lebontani és ösvényeket, hidakat építeni. A megosztottság a nem keresztények előtt szinte botrány. Egy Japánban élő és dolgozó jezsuita mesélte, hogy ottani egyetemi tanárok mondták neki, a keresztények előbb egyezzenek meg azon, hogyan nevezik Istent, s csak azután hirdessék. Tanúságot tenni Jézus Krisztusról valóban csak egységben lehet. Jézus egyetlen egyházat alapított, és ezt az egyházat kellene kifele mutassuk, befele pedig éljük.
– Mennyire erős ma a keresztény ember hite?
– Az európai kereszténység még a migránsok érkezése előtt elindult a szórványosodás felé: egyre kevesebb a hitét megélő, tanúságtévő keresztény. Ezt kellene újraértékelje mindenki magában, hogy közelebb kerüljön Istenhez és egyházához, és ezáltal közelebb kerüljön embertársához is. A mai helyzet részben arra kényszeríti a keresztényeket, hogy összefogjanak, és közösen éljék meg a hitüket, s ez által egységes frontot mutassanak a nem keresztényekkel, a muszlimokkal szemben. Ma jobban, mint bármikor, szükség van az összefogásra, ettől nem kell félnünk. Hiszem, hogy ez valamikor, valamiképp megvalósul: Jézus azért imádkozott főpapi imájában, hogy a benne hívők egyek legyenek.
Baricz Lajos
Borzonton született 1958-ban, általános iskoláit szülőfalujában végezte, Gyulafehérvárra került kántoriskolába, majd a római katolikus teológiára. 1984-ben szentelték pappá, pár évig káplánként tevékenykedett Kolozsváron, majd Marosszentgyörgyre helyezték, ahol napjainkban is szolgál. Több verseskötete is megjelent. 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át az erdélyi magyarság, a Maros megyei magyar katolikus közösség érdekében végzett odaadó szolgálata és sokszínű civil tevékenysége elismeréseként.
Simon Virág. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Határok és kerítések között
Miközben (hétfőn reggel) ezeket a sorokat írom, Amszterdamban ismét a menekültügyről tárgyalnak az unió külügyminiszterei. Drámaibb fogalmazásban Európa jövőjéről, higgadtabb megközelítésben csak a határairól, földközeli hozzáállásban pedig „csupán” a határok őrzéséről van szó. Főként pedig az ezer lyuktól foszladozó görög–török tengeri határról, amelyet a szétszórt szigetvilág miatt még áttekinteni sem olyan könnyű, hát még megvédeni, elzárni a migránsok újabb milliója elől. Márpedig a közel-keleti menekültek tavalyi első milliója után egyre több európai országban gondolják úgy, hogy a vendégszeretet előírásainak az eddigiekkel már bőven eleget tettek, Európa betelt, következésképpen... Azért nem folytatom, mert hát a folytatást a miniszter urak is, ahányan vannak, szinte annyiféleképpen képzelik el. Mindegyik a saját érdeke szerint, a maga szemszögéből nézi. Korántsem szent egyikük sem, de azért mindegyiknek maga felé húz a keze.
Noha én miniszter nem voltam és nem is leszek, csupán egy romániai magyar, hát én ebből a szemszögből figyelem a híreket, s próbálom saccolni a fejleményeket. A hírek pedig arról szólnak, hogy Románia, mérsékelt lelkesedéssel ugyan, de hajlandó lenne fogadni a számára kiporciózott migránsokat. Olvasom, hogy mennyi lenne a fejadagjuk, és mire is költhetik el, hogy hová gondolnák berendezni a táboraikat, mennyi időre fogadnák be őket, és így tovább. És azt is hallom, hogy hiába telt le a novemberi, majd decemberi határidő, ezek a fránya migránsok az orrukat húzzák, Isten ments, hogy a közmondásos román vendégszeretetre fájna a foguk. Olvashattak ők valamit, hallhattak valamit Sabin Gherman nézeteiről. Akinek korántsem egyedül van elege mioritikus tájainkból, gondoljuk meg, közel négymillió polgártársunk (majdhogynem migránsokat írtam) fordított már hátat neki, fordította Európa boldogabb tájai felé a szekere rúdját. Nem kellünk mi már, úgy tetszik, még a földönfutó migránsoknak sem.
No, de elég az önsajnálatból, vessünk egy pillantást szerfelett változatos határainkra. A román–bolgár, az ugye uniós belső határ, a magyar–román nemcsak uniós, de ezen felül vagy belül schengeni határ is, a szerbektől, az ukránoktól meg a moldáv testvérektől uniós külső határok választanak el minket. Amit utóbbiak elég könnyen átjárnak, több százezren, hála legyen a kettős állampolgárságnak. Mondjuk ezt mi itthon. Európában azért más hangok is hallatszanak. Magyarországról például olyasmi, hogyha a szükség úgy hozná, ők bizony a déli, schengeni határaikon felhúzott drótkerítést akár északra kanyarodva, a román–magyar–szerb hármashatár irányába is készek meghosszabbítani. Logikus lépés lenne, de az is érthető, hogy Bukarestben aligha tapsolnának neki. Pedig a dolog, legalábbis román–szerb viszonylatban nem is lenne akkora újdonság. Mert hát hiába volt Tito és Ceauşescu akkora kebelbarát, országaik között a szögesdrót bizony a régi világban is fennállt. Belső vasfüggöny, két barátinak mondott, szocialista ország között! Ahol bizony elég gyakori volt a puskaropogás, de szinte mindig a román oldalon. Akit a részletek, a Dunába lőtt vagy a jeltelen sírokba elkapart menekülők történetei, sorsa, részlegesen a névsoruk is érdekelne, a neves temesvári tévés újságíró, Brînduşa Armanca könyvében bőven megtalálhatja. Ahol nem feledkezik meg a sikeres szökések részletezéséről sem. Például a Phoenix együttes tagjainak kalandos disszidálásáról a vaskapui vízierőmű gátján át, vagy Nadia Comâneci szenzációs szökéséről Csanád és Kiszombor között, mindössze egy hónappal az Aranykorszak dicstelen vége előtt. A könyv (Frontieriştii) több román kiadást is megért, 2011-ben megjelent magyar fordítását (Közelmúlt a médiában. Határesetek a szögesdróton, Irodalmi Jelen Könyvek, Concord Media Jelen) szintén gyorsan elkapkodták.
Láthattuk, hogy határ és határ között mekkora változatosság és különbség van, a kerítések és a szögesdrótok között sincs ez másként. Amiről viszont a Brüsszelben vitatkozó külügyeseknek sem kellene megfeledkezniük: egészen más, ha – mint az Aranykorban – a drótakadály a diktatúrát, az elszigetelődést, a bezártságot szolgálja, vagy pedig – mint manapság Európában – egy ezeréves identitást, kultúrát védelmez meg másfajta szellemiséget képviselő, aligha integrálható migránsok tömegeivel szemben.
Krajnik-Nagy Károly. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Menyő több, mint menedék 1.
Másfélszáz magyar református él közel ugyanennyi ortodox román mellett a Szilágy megyei Menyőn, mely 1989 decemberében vált egyik napról a másikra ismertté a szélesebb nyilvánosság előtt. A tövisháti falut – visszatérőként – Szilágyi Aladár kereste fel, kétrészes riportját Tasnádi-Sáhy Péter fotói illusztrálják.
Bár már kétszer megfordultam ott, régóta tervezem, hogy riportútra menjek Menyőbe. Első alkalommal 1990 januárjának elején – amikor még le sem száradt a tojáshéj újdondászi fenekemről – egy Budapestről hozzánk szalajtott kollégát kellett elkísérnem a Tövishát hirtelen hírhedetté vált falujába. A pesti aszfaltról lelépett riporter elárulta, hogy nagyon-nagyon hamar – a céhlegények közül elsőként – könyvet akar írni Temesvár hőséről, Tőkés Lászlóról. Tényleg sietős volt a dolga, sima utakhoz szokott járgányával száguldva úttalan útjainkon hamar megérkeztünk a Menyő bejáratánál felállított sorompóhoz. Az ott posztoló, vasvillával felfegyverzett, karszalagos civil forradalmárok közölték, hogy „domnu’ Tocheş ” – idehurcoltatása óta először – alig egy órája hagyta el száműzetése színterét. Épp hogy néhány fotográfia erejéig beburrogtunk a faluba, már fordultunk is vissza. A könyv alig egy hónap elteltével valóban megjelent. „Menyő” nagyon jó biznisznek, menő témának bizonyult, annyira, hogy néhány hét alatt elkapkodták a százezer példányt. Nekem is jutott belőle egy dedikált kötet. A szöveg első sorainak olvastán rádöbbentem, szerzője a legelemibb ismeretekkel sem rendelkezik, se Romániáról, se Erdélyről, se a református egyházról, egyáltalán: a történtekről. Már az indító mondat ígéretesre sikeredett: a pesti aszfaltbetyár emlékezete szerint (nem, nem Váradról!) Aradról indultunk a menyői kalandra.
Másodízben 1992. december 16-án, a püspök Tőkés László oldalán – immár főgondnoki minőségemben – érkeztem a Temesváron elkezdett egész napos zarándoklat végén Menyőbe, hosszú autókaraván élén. Késő este volt, hideg, sötétség, tömeg, mit sem lehetett látni. Akkor határoztam el, hogy egyszer még visszatérek, csak Menyőt látni, csak a menyőieket, a varázslatos templomot és a mellette őrködő haranglábat…
Felcserélt szolgálati hely
Az Úristen úgy intézkedett, hogy – esős-havas napok után – szikrázó napsütésben indulhassunk utunkra. Péter kollégám élvezettel kanyarogtatja szerkesztőségi kocsinkat Élesd fölött, a Szilágysággal határos dombokon. Egy-egy ködfoszlányon, eljegesedett szakaszon kívül simán gördülünk Somlyó irányába, Szilágyszegen balra térve, egy nemrég leaszfaltozott mellékúton érkezünk Menyőbe, ahol nem az úttesten haladó járókelők, hanem az előttünk zavartalanul szaladgáló mókusok miatt kell lassítanunk.
A parókián a lelkészházaspár fogad bennünket, a főgondnok és egy presbiter társaságában. Hamarosan előkerül a papné édesapja, majd egy kedves néni is mellénk telepedik. Némi feszültséget, bizalmatlanságot érzek a levegőben. A hangulatot kedvezőre fordítandó, közlöm a helybeliekkel, hogy annak idején, ’89 őszén apám, Szilágyi Sándor nyugalmazott lelkipásztor is beszolgált néhányszor a Temesvárról Menyőbe parancsolt, de az ideköltözést megtagadó fiatal lelkésztársa helyett. Igen, igen, megőrizték jó emlékezetükben – bólogatnak – a közeli „Bősházáról átjáró papbácsit”…
Utamra készülve – bevált szokásom szerint –„háttereztem”, minél többet megtudandó előzetesen a településről, az emberekről, akikhez megyek. Rögtön elgondolkoztatott: vajon mostani házigazdánk, Paniti-Teleky Zoltán miért cserélt szolgálati helyet mintegy két esztendővel ezelőtt, miért választotta a közel kétszer népesebb, könnyebben elérhető domahidai gyülekezet helyett az alig másfélszáz lelket számláló, eldugottabb menyőit? Bevallom, számomra inkább menekülésnek tűnt ez a döntés, és rá is kérdezek. „Valóban »menedék« számunkra Menyő – mondja némi rezignáltsággal Zoltán –. Belefáradtunk a bennünket ért kudarcokba, ezért kapva kaptunk az alkalmon, amikor Menyő megüresedett.”
A párjával, Rékával, a szavukat egymásba szőve teregetik elém a történetüket. A teológiáról frissiben kikerült ifjú lelkipásztor nagy ambícióval, számos elképzeléssel látott munkához a Nagykárolytól 13 kilométerre fekvő, háromszáz lelkes domahidai gyülekezetben. Öt évig szolgált az egyházközségben, már családostól költözött oda. Domahida – mint jónéhány Szatmár, illetve Bihar megyei helység a környéken – etnikai és felekezeti szempontból rendhagyó település. „A határtól néhány kilométerre fekvő falu, illetve a Majtény községhez tartozó többi hat település lakosságának többsége görög katolikus magyar volt – akár a Trianonban meghúzott gránic túloldalán. A határtól keletre viszont, azon a vidéken immár közel egy évszázada beindult az intenzív elrománosítási folyamat. Előbb a lelkészeiket cserélték fokozatosan román ajkú, románul miséző papokra, majd amidőn 1948. december elsején – orosz mintára – felszámolták a Rómával egyesült egyházat, a pásztoraikat bebörtönözték, a nyájat pedig az ortodox egyház aklába hajtották, végképpen eldőlt a magyar görög katolikus közösségek sorsa. Bár a rendszerváltást követően sokan visszatértek az unitus egyház kebelére, a templom nyelve a román maradt. ottani magyar nevű lakosság többsége nem tud se magyarul, se románul helyesen írni, beszélni sem.”
Igen, erősítem meg magam is a tényállást, hisz sokatmondó hírre bukkantam a határon inneni helyzetre vonatkozóan a Miskolci Görög Katolikus Egyházmegye honlapján: Máriapócson – a görög katolikusság legendás kegyhelyén – 2015. szeptember tizenkilencedikére szabadtéri, román nyelvű szent liturgiát hirdettek a domahidi zarándokok üdvére.
Nem kellett az óvoda
Paniti-Teleky Zoltán 2008-ban érkezett feleségével és gyermekével ebbe a – ha nem is ellenséges, de nem túl toleráns – közegbe. „Amikor 800 lejes mínusszal átvettem az egyházközséget – idézi fel a kezdetet –, sokan azzal riogattak, hogy a domahidai református gyülekezet életképtelen. Amikor távoztam, 48 hektár tulajdonlappal rendelkező földet és egy felújított óvodaépületet hagytam az utódomra örökül. Az általunk felújított óvoda egyházi iskola volt régen, az állam elvette, negyven év alatt szétrombolta. Sikerült kellő támogatást szereznünk hozzá, kívül-belül renoválnunk, korszerű napközi otthonná varázsoltuk, tanulási, étkeztetési, pihenési lehetőséggel, mosdókkal, kisvécékkel, udvari játszótérrel. Gond abból kerekedett, hogy több mint hetven családunkkal egyetértve, mondhatom: kifejezett óhajára – ha már visszakaptuk az ingatlant, sikeresen pályáztunk a felújítása érdekében –, felekezeti, tehát református napközit szerettünk volna létrehozni, közel hatvan gyermek számára. Ekkor vált ellenségessé a hangulat: az illetékesek formai kifogásokkal élve nem engedélyezték a napközi otthon egyházi intézményként való beindulását.
A kudarchoz »érdemben járult hozzá« a község román polgármestere épp úgy, mint az állami iskola magyar igazgatója. Az RMDSZ keretében is vállaltam tevékenykedést, de Kismajtény nem volt hajlandó átadni Domahidának a soros elnökséget, amikor mi következtünk volna, mi több: érdekvédelmi szervezetünk egyik prominens személyisége azzal hárította el az ügyünk támogatását, hogy – úgymond – »nem divat ma már felekezeti óvodát működtetni, örüljünk annak, hogy van magyar nyelvű állami óvoda«. Inkább megpályáztak egy EU-s fejlesztési projektet, sok pénzen felhúztak egy új épületet, s a miénk ott áll üresen, kihasználatlanul, pedig még bért se igényeltünk érte, két pedagógust is alkalmaztunk volna.”
Távmunka Menyőből
Számomra nem volt nóvum ez az eset, az sem, hogy nem csak Zoltánnak, hanem a párjának is van mit sérelmeznie. Ugyanis a tiszteletes asszony, teljes, szép nevén: Paniti-Teleky Orsolya-Réka, aki Kolozsvárott nyert mezőgadász képesítést, és a méhészetre szakosodva szerzett doktori diplomát, az egyetemi kutatóintézetet öt évi tevékenység után ott hagyva követte Domahidára a férjét. Több tudományos alapmunka szerzőjeként nem ült ölbetett kézzel, ahhoz kezdett, amihez értett: a parókia kertjébe telepített 160 méhcsaládot, kidolgozott egy projektet, megírt és beadott egy nagyívű pályázatot Exploataţia agricolă Paniti-Teleky Orsolya-Réka, în localitatea Domăneşti, Moftin címmel. Az elutasító választ követő fellebbezésére közel egy év multán, 2012 márciusában kapott újabb elutasítást. „Édesapám nagy tapasztalatú méhész, ez nálunk nemzedékekre visszanyúló, családi hagyomány, ebből tartott el a tanulmányaim idején. Hogy milyen indokkal lehetett a pályázatomat visszautasítani? Arra hivatkoztak az illetékesek, hogy túl sok projekt van letéve. Feltételezem, hogy a nevem sem aratott túl nagy sikert Bukarestben, de inkább az lehet a magyarázat, hogy nem voltam hajlandó csúszópénzt adni. Azt mondtam, legyen meg a Jóisten akarata, ha nyer, nyer, ha nem, nem. Legalább nem vagyunk lekötelezve senkinek. Itt is van méhészetünk, 14 család erejéig, de most egyébbel foglalkozunk. Ott, abban a csűrben, a meghosszabbított féleresz alatt több mint száz kecskét tartunk. Azon kívül egy kanadai humángenetikai cégnek dolgozom, ők emberi betegségek kutatásával foglalkoznak, van egy adatbázis, amit a közölt cikkek, szakanyagok alapján állítunk össze. Ez nagyon jó dolog, mert Menyőből is lehet csinálni, csak legyen biztosítva az internetkapcsolat.”
(Vissza)hódít a természet
A domahidi kitérő után visszakanyarodunk Menyő helyzetére. „Jelenleg 158 egyháztagunk van, olyanok is, akik elköltöztek ugyan, de ragaszkodnak a gyökereikhez, ide fizetik a fenntartói járulékot, itt házasodnak, itt kereszteltetik a gyermekeiket, és gyakran járnak haza. Egy 1715-ös adat szerint a teljes lakosság magyar volt. Most fele református magyar, fele ortodox román. Roma egy szál sem, pedig azt mondják, ahol cigány nincs, az nem falu. Harmadik éve szolgálok itt, összesen öt keresztelő volt és tíz temetés. Tavaly volt a legtöbb: hat.”
Mondom, „láttam a Facebookon egy konfirmációi felvételt Menyőről, jelen volt az ünnepi alkalmon a kolozsvári magyar konzul is”. „Igen – kapom a választ – akkor két leányzó konfirmált, tavaly egy konfirmandusunk volt, az idén is egy lesz. Házasságkötés tavaly egy sem volt, az idén egy lesz. Egyre kevesebb a fiatal, legtöbben Szilágycsehbe vagy Zilahra költöztek. Helyben nincs munkalehetőség, bár jó néhányan gazdálkodnak sikeresen. Több kecskefarm is van, sokan juhot tartanak.
Tavaly a farkasok 37 juhot marcangoltak szét, egy hívünk, Osvár Imre juhait, a Nagycser völgyben, a falutábla mögött. Közel az erdő, a dombokon körbeöleli a falut, errefelé a szarvas, az őz, a vaddisznó vígan megél. Sok helyről jönnek a vadászok, nem bánjuk, hiszen ha túlszaporodnak a vadak, benyomulnak a kertekbe, mindent felesznek, lerágnak.“
„Tehát a természet kezdi lassan visszahódítani a falut” – állapítom meg.
„Amit én biztatónak látok – váltja Zoltán tiszteletes komolyra a szót – a Duna Televízióban most mutatták be az Ajánlóban Tövishátat, Menyőt is. Itt van a szomszédunkban Désháza, tiszta magyar falu, több mint 1200 lélekkel, Szilágycsehnek is a 65 százaléka magyar – több mint 3200-an vannak –, vagy itt van a közelünkben a Szatmár megyéhez csatolt, de ugyancsak tövisháti Bogdánd is, a maga ezer magyarjával. Tavaly 25 éves ígérgetés után leaszfaltozták a bekötőutunkat is. Most már több mozgásterünk van, közös rendezvényekre, közösségi alkalmakra gondolok. Járjunk át egymáshoz, látogassuk egymást, ismerkedjenek, barátkozzanak a fiatalok, és találjanak maguknak társat. Házasodjanak, költözzenek ide, mert vannak üres házak, föld bőven, a vidékünk sem utolsó. Már kevesebb a parlag, mint öt évvel ezelőtt, két társulás működik a faluban. Vannak nagyobb gyümölcsösök is.”
Többre hivatottan
Bár sejtem a választ, az anyanyelvű oktatásra terelem a szót. „Az óvoda vagy négy éve, az iskola hat éve szűnt meg. Szilágyszegre járnak többen, ott csak román iskola van. Akik magyarul akarnak tanulni, azok a tíz kilométerre fekvő Désházára mennek. Többen Szilágycsehbe hordják a gyereküket, tizenkét kilométerre, a mi fiunk is oda jár a nulladikba, van egy presbiterünk, Angi István, ő viszi-hozza a gyermekeket kocsival. Él itt néhány fiatal házaspár, és lesz még egy, a főgondnok úr lányát nemsokára elveszi a Komlósi Zoliék fia, Németországból jönnek vissza a fiatalok. Ők maradni is akarnak, visszagyökereznek Menyőbe. István is, aki hordja a gyerekeinket, házat épít, építkezési vállalkozása van. A testvére, Levente – ő is presbiter –, most még Ausztriában dolgozik, de hazahozza a pénzt. Tibor tizenöt tehenet vett, két gyerekük van. Vannak elképzelések, van mozgás, van hozzáállás, be fog itt indulni az élet! Bízom benne, ha a fiatalabb családok összefognak, akkor meg lehet mozgatni a közösséget. Hiszen segítik egymást, sokat számít, hogy ez az út is meglett végre, 25 perc alatt Zilahra lehet érni, Szilágycseh itt van tíz percre.
Már nem áll fenn az a helyzet, mint amikor a Szekuritáté kereste, hová dughatná el Tőkés Lászlót. Már nem vagyunk annyira elszigetelt hely. Annak köszönhetően, hogy megannyi magyar településsel vagyunk körülvéve, sokkal jobban állunk, mint a Mezőség. Menyő több, mint MENEDÉKHELY.
Nem elég, ha hajtogatjuk, hogy Menyőből szállott fel az angyal, itt ezer éves múltunk van, minden eszközzel hirdetném az értékeinket, önök, sajtósok is segíthetnének ebben. Uniós projekten töröm a fejem: ha itt menedékhely van, akkor létre lehetne hozni egy szeretetotthont, elférne itt, az udvar végében. Munkalehetőségeket kell teremtenünk. Ha lenne segítség a vidékfejlesztésre, Menyőben létrehoznánk valamit, egy varrodát, egyebet, akár a szilágyszegiek is ide járhatnának dolgozni, hiszen már a műút is megvan. Nálunk a házak is olcsók. Jó példa minderre Zsobok, ahol a gyerekotthon is van, öregotthont is működtetnek, kertészetet, malmot, sütődét, nyári táborokat. Igenis, többre hivatattunk, mint hogy csak menedéket kínáljunk, képesek vagyunk életteret teremteni.”
(Folytatjuk) erdelyiriport.ro

Magyar görögkatolikusok Erdélyben
Nagyvárad - Az erdélyi magyar görögkatolikus közösségről szervezett konferenciát csütörtökön a váradi magyar görögkatolikus egyházközség és a Szent Teodóra Közösségi Központ a Szent László Líceumban.
Köszöntőjében Vadas Krisztián főszervező, a Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség szervező lelkésze arra hívta fel a figyelmet, hogy több okból kifolyólag is Árpád-házi Szent Piroskát választották védőszentjükül: kötődik Váradhoz, hiszen Szent László lánya volt, keleti vonatkozása is van életének, ugyanis bizánci császárné volt, és magyar is volt. Az életéről Nagymihályi Géza művészettörténész tanulmánya alapján többek közt elmondta: mivel fiatalon elhagyta Magyarországot, kevés emléket hagyott maga után, és se kortársai, sem pedig az utókor különösképpen nem foglalkoztak vele. Moravcsik Gyula bizantinológus szerint 1088-ban született, és hét évesen árvaságra jutott. 15-16 éves korában ment Bizáncba, ahol felvette az Eiréné (Béke) nevet. 1105-ban házasságot kötött Joannész Komnénosz bizánci trónörökössel, 4 fiú- és 4 leánygyermekük született. A császári udvarban a keleti spiritualitás és a szakrális művészet meghatározónak bizonyult, a filozófiai alapok, a szakrális építészet, a liturgia és a teológiai módszertan együttesen érvényesült. Piroska nem volt rabja császárnéi hivatásának, lelkében szabadon követhette Krisztust. Életének utolsó évében letette a bíborpalástot, illetve a császári koronát, és szerzetessé lett Xené néven. Ennek jelentése az, hogy Idegen, vagyis valószínűsíthető, hogy élete alkonyán nyomatékosítani akarta azt, hogy ő valójában idegen földön, idegenként cselekedett élete során. A legmegbízhatóbb források szerint 1134-ben hunyt el, és először a Pankrátor templomegyüttes Szent Mihály templomába temették. Néhány évszázaddal később a török hadak a sírját feltúrták és megszentségtelenítették.
Romániai jelenlét
Ifj. Pallai Béla Szatmár megyei parókus lelkész a magyar görögkatolikusoknak a mostani értelemben vett romániai jelenlétéről értekezett. Hangsúlyozta: bár már a 17. században is épületek fatemplomaik, tehát léteztek, az igazi áttörést a 20. század hozta a számukra, amikor 1912 tavaszán az akkori pápa bullájában püspökséggé kanonizálta az egy hónappal korábban alapított magyar görögkatolikus egyházmegyét. Összesen 162 parókia tartozott hozzá, nem csak Szatmár, Bihar, Arad és Kolozs megyékben, hanem például 35 egyházközség a Székelyföldön működött. A románság természetesen ezt nem nézte jó szemmel, például 20 ezres tüntetést zajlott Gyulafehérváron Róma döntése ellen, a váradi püspököt pedig azzal vádolták, hogy a kormánynak pénzért adja el a plébániáit. Trianon után sem csitultak a kedélyek: problémát okozott például, hogy a püspök székhelye Debrecenben volt, ezért 1922-ben külhelynökség alakult Romániában, melyhez 75 parókia tartozott. Nicolea Bălan már ortodox érsekké avatásakor felvetette a két erdélyi román egyház egyesítésének gondolatát, és ezen szándékukról az ortodoxok azt ezt követő években se tettek le. Mint ismert, az 1948 és 1990 közötti évtizedek az illegalitás jegyében teltek, s csak a rendszerváltás után történt változás. A 2011-es népszámlálás fenntartással kezelendő adatai szerint a romániai népesség körülbelül 1 százalékát teszik ki napjainkban a görögkatolikusok több mint 160 ezres lélekszámukkal. Magyar egyházközségek működnek Szatmárnémetiben, Kökényesden, Nagypeleskén, Sárközújlakon, Adorjánban, Szárazbereken, Sándorhomokon, Sáron, Mikolán, Egriben, Lázáriban, Csedregen, Túrterebesen, Túrterebeshegyen, Nagykárolyban, Nagyváradon és az Érmelléken.
A rendezvény utolsó harmadában Kapin István kegyhelyigazgató mutatta be Máriapócsot úgy, mint Magyarország nemzeti kegyhelyét. Támogató a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.
Ciucur Losonczi Antonius

Székelyudvarhelyi lövöldözés: megszólalt a rendőrség
Szőke László újságíró fegyvertartási engedélyének bevonását kezdeményezte a Hargita megyei rendőrség a Székelyudvarhelyen történt szombati incidensek után, mert pisztolyát ittasan használta. Még nem dőlt el, hogy az ügyészség mivel gyanúsítja majd a Mokkában történtek főszereplőit, de az UH főszerkesztőjét feljelentették gyilkossági kísérletért.
Közleményben ismertette csütörtökön a Hargita megyei rendőrség az álláspontját a Székelyudvarhelyen történt múlt szombati lövöldözős incidenssel kapcsolatban. Indoklásuk szerint azért tették meg négy nappal az események után ezt a lépést, mert a városba tervezett vasárnapi tüntetés kezdeményezői igaztalan vádakat fogalmaztak meg a rendőrséggel szemben.
Mint korábban írtuk, az Udvarhelyi Napilap főszerkesztője, Szőke László a gumilövedékes önvédelmi fegyverét is elővette, és többször rálőtt támadójára, amikor az udvarhelyi alvilág ismert alakja, Szígyártó Szabolcs a Mokka nevű szórakozóhelyen ütlegelni kezdte. Utóbbi a kezén sebesült meg, néhány napra kórházba utalták. A Mokkában történtek forgatókönyvét a rendőrség megerősítette.
Közleményükben azonban új információk is vannak. Megtudtuk például, hogy Szőke László a teljes tárat (hét töltényt) kilőtte, és a történtek után nem csak a gumilövedékes fegyverét kobozták el, hanem kezdeményezték a 2013-ban kibocsátott fegyverviselési engedélyének a bevonását is. Ezt a rendőrség azzal indokolta, hogy az újságíró korábban (2014-ben) már megsebesített – egyébként önvédelemből – valakit a pisztolyával. A törvény ugyanakkor előírja, hogy önvédelmi fegyvert tilos ittasan használni.
Márpedig kiderült az is, hogy Szőke László ittasan lépett be a Mokkába. Az incidens után elvégezett mérések szerint légalkohol-tartalma 0,55 mg/l volt. Emellett panaszt tett ellene az a csíkszeredai fiatalember, T. A., akit egy lepattanó golyó megsebesített, és kórházi kezelésre szorult.
A rendőrség tájékoztatása szerint az udvarhelyi ügyészség eredetileg Szígyártó Szabolcsot ütlegeléssel és közrendháborítással, míg Szőke Lászlót pedig önvédelmi fegyver jogtalan használatával és ütlegeléssel gyanúsította. Miután azonban az újságírót emberölési kísérlet vádjával feljelentették, a csíkszeredai ügyészség vette át az ügyet.
A rendőrség közölte: az incidens körülményeit még vizsgálják. A történtek büntetőjogi besorolása a törvényszéki orvosok szakértői véleményezésétől, az áldozatok (Szígyártó Szabolcs és T. A.) egészségi állapotának alakulásától is függ.
Cs. P. T. maszol.ro

Ami Tőkés Lászlónak sem tetszik
Az elmúlt egy hétben két anyagunkban is foglalkoztunk a közművelődési élet RMDSZ általi átpolitizálásával a Bihar megyébe szervezett kampányszerű rendezvények kapcsán, amelyekre a magyar kultúra napja adott alkalmat.
Január 27-én megszólalt Tőkés László volt nagyváradi református püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki bár a Fidesz-KDNP listáján került be az EP-be, de változatlanul Váradon lakik és vesz részt a közéletben.
El a kezekkel a magyar kultúráról! című nyilatkozata egyelőre csak a helyi sajtó ingerküszöbét érte el, noha az összes erdélyi sajtóorgánumok megkapták azt. Ebben a lelkipásztor-politikus kifejti: „Nagy bajban lehet a bihari RMDSZ, hogy a Megéneklünk, Románia nacionálkommunista kulturális intézményét mintegy lekopírozva és magyarra átültetve, önnön maga feldicsőítésére és hitelesítésére használja eszközként a Magyar Kultúrát. Elvakult szavazatszerzési igyekezetében a Magyar Kultúra Napját egyhetes kulturális propaganda-akciósorozattá degradálja, párt- és kultúraktivistái pedig attól sem riadnak vissza, hogy Kölcsey Ferenc szent nevét olcsó pártpolitikai célok szolgálatába hajtsák. Tudni való, hogy elsőrenden nem a tartalommal van baj, hiszen az elmúlt héten megannyi értékes műsor hangzott el, számos jeles ember és művész lépett fel vagy részesült kitüntetésben. A gond az, hogy a felvonultatott értékeket és személyiségeket az RMDSZ saját maga fényezésére, saját pártos érdekei népszerűsítésére igyekezett hasznosítani.”
A nyilatkozat így folytatódik: „A Kelemen Hunor pártelnök fővédnökségével megkoreografált pártrendezvények szervezői, köztük is a korrupció terhe alól szabadulni akaró Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön képviselő saját maguk legitimálására és permanens választási kampányuk támogatására szereztek meg olyan jóhiszemű, a magyar kultúra iránt elkötelezett szellemi és politikai közszereplőket, mint Németh Szilárd, Vitányi István, Gál Kinga, Prőhle Gergely, Rácz Róbert és Böjte Csaba atya, akik gátlástalan meghívóiktól oly távol állnak, mint Makó Jeruzsálemtől.”
Tőkés László idézi az egyik bihari napilap cikkét is, amely Átpolitizált kultúrünnep cím alatt megállapítja: „A magyar nemzet megmaradásának alappillérei a kultúrája, nyelve és hagyományai, amiket nemcsak erkölcstelen politikai célra használni, hanem egyenesen bűn is.” A püspök ezzel zárja nyilatkozatát: „Szabó, Biró és Kiss kérjenek bocsánatot a Fidesz félrevezetett politikusaitól s az árvák atyjától, Böjte Csabától, valamint azoktól a drága nagyváradi, bihari magyaroktól, akikben ők nem mást, csak szavazókat látnak. És: el a kezekkel a magyar kultúráról!”
atv.hu, 2016. január 28.
Menekültek tízezreit toloncolja ki Svédország, gépekkel küldik haza őket
Svédország mintegy 80 ezer olyan menedékkérő kitoloncolását tervezi, akiknek a menedékjog iránti kérelmét tavaly elutasították - közölte szerda este Anders Ygeman svéd belügyminiszter.
A miniszter az SVT svéd televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a kormány a rendelkezés végrehajtására utasította a rendőrséget és a bevándorlási hatóságot.
Mint kifejtette: rendes esetben az elutasított menedékkérőket menetrend szerinti repülőjáratokon szállítják vissza hazájukba, a nagy számra való tekintettel azonban ezúttal charterjáratokat bérelnek erre a célra. Hozzátette, hogy várhatóan így is évekig tart majd, amíg mindenkit kitoloncolnak.
Svédországban tavaly 163 ezer menedékjog iránti kérelmet adtak be. Az év végéig feldolgozott mintegy 60 ezer kérelem 45 százalékát utasították el.
A skandináv országban a menekültválság miatt novemberben újra bevezették a határellenőrzéseket, január óta pedig minden autóbusz- és vasúttársaság köteles azoknak az utasainak a személyazonosságát megvizsgálni, akik a Dánia és Svédország közötti Öresund-hídon utaznak. A kormány közlése szerint azóta napi néhány százra csökkent a menekültek száma, amely korábban a heti tízezret is megközelítette.
atv.hu / MTI. itthon.ma//erdelyorszag

Kedvező a magyar állampolgárság megítélése a külhoni fiatalok körében
A megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint a fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója.
A 15-29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte a kutató. (MTI) pannonrtv.com

2016. január 29.
1919. január 29. – A legbátrabb város kiűzi a cseh megszállókat
1919. január 29-én kelt fel Balassagyarmat lakossága a nógrádi várost két hete megszállás alatt tartó cseh legionáriusok ellen, akiket a közelben állomásozó magyar katonaság segítségével még azon a napon kiűztek a településről. A balassagyarmati vasutasok, polgárok és katonák bátorságának köszönhetően a város a trianoni béke után is Magyarország része maradt, sőt, a felkelés eredményeként a csehszlovákok feladták a borsodi szénmedence meghódítására vonatkozó ambícióikat. A budapesti kormányzat kétszeresen is tévesen mérte fel az adott politikai helyzetet, ugyanis a hitegetés ellenére a párizsi békekonferencia szervezői nem tekintették partnernek Károlyi Mihályt, a nemzeti önrendelkezés elvét meglehetősen rugalmasan értelmező utódállamok pedig a megszállás után azonnal megkezdték saját közigazgatásuk kiépítését, ami majdnem mindenhol visszafordíthatatlan folyamatnak bizonyult.
A kevés kivételek egyike az Ipoly bal partján fekvő Balassagyarmat volt, ahová a Cseh Légió Augustin Lauka vezette kontingense – egyébként az antant utasítására hivatkozva – 1919. január 15-én vonult be. A megszállók komoly ambíciókkal keltek át a demarkációs vonalat képező folyón, ugyanis szemük előtt már Aszód, Miskolc és Gyöngyös elfoglalása és a térség gazdag szénmedencéjének meghódítása lebegett, de mindenesetre arra törekedtek, hogy addig nyomuljanak előre, amíg csak lehetséges.
A január 15-i bevonulást követően Balassagyarmaton is hasonló forgatókönyv szerint játszódtak az események, mint a történelmi Magyarország bármelyik elcsatolt városában: a megszálló cseh csapatok a laktanya, a posta és a vasútállomás elfoglalásával biztosították uralmukat, majd azonnal nekiláttak az impériumváltás megszervezésének.
Annak dacára, hogy Balassagyarmat lakosságának túlnyomó része magyar volt, a bevonuló katonaság kimondta a terület „önkéntes” csatlakozását a megszülető Csehszlovákiához, szimbolikus módon lecserélte a közintézmények magyar feliratát, és Bazovszky Lajos személyében zsupánt állított az Ipolyon túli területek élére. A teljes meghódoltatás csak idő kérdése volt, hiszen Bazovszky január 25-ével lényegében átvette Balassagyarmat irányítását, ezután pedig a csehek első és legfontosabb teendője a városvezetés csehszlovák hűségre kényszerítése lett.
Lauka azonban mégsem tudta megvalósítani tervét, ugyanis január 27-én Rákóczi István kormánybiztos vezetésével a helyi tisztviselők titokban fogadalmat tettek, hogy szembeszegülnek a megszállókkal, a következő két napban pedig megszervezték a cseh katonák kiűzését. Ehhez komolyabb propagandára nem is volt szükség, hiszen a csehszlovák uralom két hetében elszenvedett diszkriminatív intézkedések, a magyar közalkalmazottak elbocsátása és a többségi etnikum háttérbe szorítása miatt a társadalmi feszültség a tetőpontjára hágott. A lakosság nagy része ennek megfelelően ellenszegült a csehek lefegyverzési parancsának, január 29-én pedig az addig rejtegetett puskákat és egyéb fegyvereket a megszállók ellen fordította. A városvezetés ugyanakkor nem egyedül készült a legionáriusok kiűzésére: a „csehkiverést” megelőző napokban Rákóczi István kormánybiztos felvette a kapcsolatot a Magyarnándor mellett állomásozó magyar erőkkel, és elérte, hogy 29-én hajnalban Vizy Zsigmond és Bajatz Rudolf századosok támadást intézzenek a balassagyarmati laktanya ellen.
Az ostrom végül délutánig elhúzódott, ugyanis a védők heves ellenállása következtében a magyarnándori katonák komoly veszteségeket szenvedtek, és egy időre vissza is vonultak. Ezekben a válságos órákban a hős balassagyarmati polgárok tartották a magyar állásokat, a délutáni órákra visszatérő katonák pedig az iglói géppuskásokkal kiegészülve már elegendő erőt mutattak ahhoz, hogy a csehek kitűzzék a fehér zászlót. Ezzel egy időben a város polgárai másutt is utcai harcba bocsátkoztak a megszállókkal, akik Augustin Lauka halála után visszamenekültek az Ipoly túlpartjára. Mire az este leszállt, Balassagyarmat középületein ismét magyar zászló lengett, a győzelem és a nógrádi városka visszavétele után szerveződő ellenállás pedig a losonci parancsnokságot is rémülettel töltötte el.
Jóllehet, a város visszavétele után több hadi cselekmény nem történt a térségben, a január 29-i hősies helytállás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a csehek ne próbálkozzanak többet a folyón való átkeléssel és végleg feladják a borsodi szénmedence meghódítására vonatkozó elképzeléseiket. Balassagyarmatot az 1919 januárjában végrehajtott hőstett miatt később a legbátrabb város néven emlegették, a rendszerváltás után aktivizálódó patrióták kezdeményezésére pedig az Országgyűlés 2005-ben törvényben is megemlékezett a lakosság helytállásáról.
A Civitas Fortissima megtartása ugyanakkor komoly tanulságokkal is szolgált az utókor számára, hiszen Balassagyarmat példája kiválóan megmutatta, hogy a történelmi Magyarországot feldaraboló utódállamokkal szemben még egy ilyen elszigetelt és kevés vérontással járó akció is komoly sikereket eredményezhetett (volna).
Tarján M. Tamás
Háromszék / Rubiconline. Erdély.ma

Kelemen Hunor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel találkozott Bukarestben
A romániai magyarokat ért jogfosztás is téma kell hogy legyen a román-magyar államközi kapcsolat javításakor. Magyarország külügyminiszterének romániai látogatása időszerű, a kétoldalú kapcsolat érdekében az RMDSZ régóta szorgalmazta az eseményt – hangsúlyozta Kelemen Hunor azt követően, hogy január 29-én, pénteken az RMDSZ bukaresti székházában találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.
Az RMDSZ elnöke szerint javítani kell a román-magyar államközi viszony jelenlegi helyzetén. „Dacian Cioloș akkor még nevesített miniszterelnöktől kértük azt, hogy tegyen a román-magyar viszony normalizálásáért. Ezért is örülök, hogy Szijjártó Péter miniszter ma Bukarestbe látogatott és találkozik a miniszterelnökkel, valamint a külügyminiszterrel” – nyilatkozta Kelemen Hunor, aki azt is hozzátette: az RMDSZ-székházba tett látogatásán Szijjártó Péterrel a romániai magyar közösséget foglalkoztató ügyek, problémák és kihívások mellett a kétoldali kapcsolat gazdasági, kereskedelmi és infrastruktúrára vonatkozó kérdéseiről, a határátkelők száma növelésének szükségességéről is egyeztettek.
„Találkozónkon az a többszörös jogfosztás is szóba került, amely kapcsán mi korábban is kifejeztük elégedetlenségünk, és amely a román-magyar viszony egyik témája kell hogy legyen. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy vannak olyan, a magyarságot közvetlenül érintő törvények, amelyeket nem alkalmaznak Romániában” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki példaként a tanügyi törvényt, valamint az anyanyelvhasználatra, kétnyelvű feliratokra vonatkozó jogszabályokat említette.
„A törvények betartása mellett a közösségi jogok intézményes bővítéséért is szót emel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy ez egy európai gyakorlat, amely azért szükséges, hogy a romániai magyarság szülőföldjén boldoguljon, biztonságban érezze magát” – fogalmazott Kelemen Hunor a Szijjártó Péterrel való bukaresti találkozóját követően, és hozzátette: bízik abban, hogy a kétoldalú viszonyban – a romániai magyarság érdekében is – lesz előrelépés.
Közlemény. Erdély.ma

Elfogadták Kovászna fejlesztési stratégiáját
Elfogadta a város fejlesztési stratégiáját Kovászna helyi tanácsa. A 2015–2020 közötti időszakra vonatkozó dokumentum már többször terítékre került, a viták során számos kifogást emeltek, hiányosságokat észleltek a városatyák. A román közösség képviselői például azért voltak elégedetlenek, mert úgy látták, a stratégiában nem fektettek kellő hangsúlyt a román értékekre – többek között nem szerepel benne az őt megillető hangsúllyal a dák vár, nem említik épített örökségük egyes elemeit, neves személyiségeik névsora is hiányos.
Számos módosító javaslatot fűztek a stratégia tervezetéhez, ezeket most mind belefoglalták a dokumentumba, így mindenkinek megfelel – mondta a tegnapi tanácsülésen Thiesz János polgármester. A stratégiát egyhangúlag fogadta el a tanács.
Az ülésen jelen volt ifj. Bíró Zoltán, a stratégiát elkészítő csíkszeredai Kommunikációs és Antropológiai Kutatási Központ kutatója is, aki röviden ismertette a dokumentáció főbb ismérveit. Minden település esetében fontos az írott és jóváhagyott fejlesztési stratégia, ez adja az előrelépés alapját. Kovászna esetében a fejlődés a turizmusra alapozható. Ez nagyon változó ágazat, a mai turista nem csupán szállást igényel, érdekes helyekre kíván eljutni, kalandot keres, olyan környezetet, ahová később szívesen visszatér. Ilyen szempontból az idegenforgalom nemcsak lehetőség, hanem kihívás is Kovászna számára. Az utóbbi időszakban elért infrastrukturális fejlesztések jó alapot képeznek az ilyen irányú fejlődésnek – hangsúlyozta.
Egy stratégia esetében az elvi fontosság mellett a tartalom is rendkívül lényeges. Kovászna fejlesztési stratégiájában ez megfelelően valósult meg, figyelembe veszi a város jellegét, irányt mutat a fejlődésnek – értékelte Gyerő József tanácsag. Kádár Gyula azt hangsúlyozta, fontos, hogy mindenki felvállalja a stratégiát, szükség van arra is, hogy a lakosság körében is minél ismertebb legyen. Követni kell a megvalósítását – hívta fel a figyelmet. A tegnap elfogadott tanácsi határozat értelmében a polgármesteri hivatal és a helyi tanács szakbizottságai évente, minden decemberben tanácsülésen számolnak be majd a stratégia megvalósítása érdekében lezajlott programokról.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös ellenfeleink
Hogy az RMDSZ mennyire gondolta komolyan a magyar–magyar összefogást az idén esedékes választások során, az eléggé egyértelműen kiderül Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnapi, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában megfogalmazott ajánlatából: induljon mindenki a tulipán jele alatt.
Az RMDSZ vezetője tisztában lehet azzal, hogy az összefogás mozgósító erővel bírhat, de továbbra sem kíván felülemelkedni ama – versenyhelyzetben különben érthető, demokratikus mércével nézve, nemzetpolitikai tekintetben viszont annál elítélendőbb – törekvésen, hogy politikai vetélytársait bekebelezze. Ráadásul Kelemen Hunor azt is jól tudja: az MPP országos elnökével kötött paktumnak köszönhetően a továbbiakban azt kommunikálhatja, hogy ők nyitottak az együttműködésre, lám, létre is jött az összefogás, csak a Néppárt képtelen erre.
Az Erdélyi Magyar Néppárt eleve nem volt könnyű helyzetben. Ha elfogadja az RMDSZ ajánlatát, saját választói érezhetik becsapva magukat, egyben megkérdőjeleződik az alakulat létjogosultsága. Ha elutasítja azt, várhatóan megbélyegzik, és azzal vádolják, hogy képtelen az együttműködésre. Az első változat alighanem a párt végét jelenthette volna, így aztán korántsem meglepő, hogy Szilágyi Zsolték inkább az utóbbit választották. A nehéz helyzetből így még nehezebbe kerültek: vállalniuk kell, hogy a rendkívül hatékony RMDSZ-es propaganda egységbontással, együttműködésre való képtelenséggel vádolja őket, s számolniuk kell azzal is, hogy gyenge szereplés esetén hosszú időre lekerülhet napirendről a magyar–magyar verseny, a magyar többpártrendszer, az erdélyi magyar pluralizmus kérdése. Márpedig jó eredményt mindkét tábornak nehéz lesz elérnie. Elsősorban azért, mert miközben egymás térdre kényszerítésével foglalatoskodnak, közös „ellenfeleikre” alig jut energia. Pedig mindannyian jobban járnánk, ha elsősorban ezekre összpontosítanának: az egyre súlyosabb demográfiai helyzetre, a megállíthatatlannak tűnő elvándorlásra, az erdélyi magyar közösség egyre nagyobb fokú közömbösségére, kiábrándultságára. Valódi megtisztulásra, korrupciós ügyekbe keveredett, régóta lejárt szavatosságú politikai dinoszauruszok helyett új, hiteles emberekre, itthon maradást ösztönző programokra, a fiatalok számára vonzó jövőkép felmutatására sokkal nagyobb igény volna, mint taktikai-kommunikációs csatákra vagy éppen politikai marketingeszközként szolgáló, valójában az egypártrendszer irányába mutató tessék-lássék összefogásra.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világszervezeti alelnök Háromszékről
A Magyar Állatorvosok Világszervezetének alelnökéül választották dr. Sikó-Barabási Sándort, a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatal főállatorvosát Budapesten január 16-án.
A szakmai világszervezet elnöke dr. Szieberth István, a magyar vidékfejlesztési minisztérium főtanácsosa, első alelnöke dr. Sótonyi Péter, a budapesti állatorvos-tudományi egyetem dékánja, második alelnöke pedig dr. Sikó-Barabási Sándor. A magyar állatorvosok világszervezete mintegy 800 tagot számlál a Kárpát-medence területéről, az Amerikai Egyesült Államokból, Ázsia és a Közel-Kelet országaiból. A szervezet céljai között szerepel kapcsolatrendszer létrehozása és működtetése, a magyar állatorvosi hagyományok megőrzése és továbbfejlesztése, a magyar szaknyelv ápolása, az állatorvosok társadalmi helyzetének, megbecsülésének javítása, érdekeinek védelme, szakmai továbbképzése, tapasztalatcserék, tudományos és gyakorlati munkák előmozdítása is. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Igénylik a vallásoktatást
A háromszéki diákok 91,73 százaléka kérte folyó tanévben a vallásórát, de már megkezdték az igénylések begyűjtését jövőre is, mert a pedagógusok versenyvizsgája, az áthelyezések előtt tudni kell, hogy a különböző felekezetű vallástanárok hol és hány csoportban fognak tanítani szeptembertől – közölte Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.
Szerinte a kérelmezők magas aránya vidékünkön egészséges, keresztény magatartásra vall. Az oktatási minisztérium tavaly tanév közben módosította a szabályozást, 2015 márciusától nem azoknak a szülőknek kell kérést benyújtaniuk az iskolában, akik szeretnék, hogy gyermekük ne vegyen részt a vallásórákon, hanem azoknak, akik egyetértenek a vallásoktatással. Annak ellenére, hogy az egyházak a változtatással nem értettek egyet, mert attól tartottak, ha minden tanév elején kérni kell az órákat, lesznek szülők, akik elfelejtik, elhanyagolják, a szaktárca a módosítást tavaly júniusban törvénybe foglalta. (fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Táblázatközpontú az új kerettanterv
Az RMDSZ oktatási főosztálya a szakértőkkel, a megyei képviselőkkel is tanácskozva arra a következtetésre jutott, hogy a három kerettanterv egyike sem fogadható el. Egyik sem gyermekközpontú, még csak nem is pedagógusközpontú, hanem ismét táblázatközpontú, űrlapközpontú, Bukarest-központú, ráadásul a kisebbségi oktatás fontos tárgyai meg sem jelennek, ami egyenesen sértő – véleményezte Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke az V–VIII. osztályokra vonatkozó új, országos kerettantervet.
A tantervek ugyanis nem tudnak túllépni azon, hogy elszigetelt tantárgyakban, tanévekben gondolkodjanak, a korábbi, merev kereteken nem tudnak túllátni. Ez fél évszázados lemaradás azokhoz az országokhoz képest, ahol a tantárgyak között kapcsolatok vannak, életkori szintek között jól átgondolt vonalvezetés, és nem feltétlenül tanévben, hanem tudásszintekben gondolkodnak. Ebben semmit sem lép előre az új kerettanterv a régihez képest – állapította meg Magyari Tivadar. ,,Az új tervezet alapján egyetlen perccel sem töltenek majd kevesebbet a tanulók az iskolában, mint az utóbbi évtizedekben, egyetlen betűvel sem öntenének a fejükbe kevesebbet, mint eddig, egy grammal nem lesz könnyebb az iskolatáska: a diákok túlterhelése, a tananyag zsúfoltsága ugyanolyan. Ebben sem változott semmi. Abban pedig egyenesen ront a tervezet, hogy az osztályfőnöki órát, a zenei és más művészi foglalkozásokat, a testnevelést bizonyos szinteken nélkülözhetőnek, másodlagosnak tekinti, illetve még kevesebb lehetőséget ad, mint eddig, a választható foglalkozásokra azáltal, hogy megtömi a tantervet kötelező tárgyakkal, és minden esetben rögzíti az óraszámot is. Az iskoláknak még kevesebb szabadságot ad a tanrend kialakításában az intézet profilja szerint. A kisebbségi oktatás fontos tárgyai meg sem jelennek, ez egyenesen sértő. Melléktantárgyaknak számítanak, amelyeket többletóraszámban kell tanulni” – sorolta a kifogásokat. Magyari szerint felháborító, hogy ehhez a „tervezéshez” öt év kellett. Teljesen illik ide a latin mondás: a hegy vajúdik, és megszüli az egeret. Ráadásul ez egy kockafejű egér – tette hozzá az RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyartudás = bírság
Kétezer lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács Csíkszereda polgármesteri hivatalát amiatt, hogy a meghirdetett állások betöltéséhez megkövetelték a magyar nyelv ismeretét. A bírságolásra azt követően került sor, hogy Dan Tanasă feljelentette a polgármesteri hivatalt, amiért az több, 2014 novemberében meghirdetett állás esetében a magyar nyelv ismeretét feltételként szabta meg. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntése megfellebbezhető. A határozat szövege szerint Asztalos Csaba és Claudia Sorina Popa ellenezte a bírság kiszabását, csupán figyelmeztetést javasolt. (Transindex)
A LEGFŐBB ÜGYÉSZ SEM KISPÁLYÁS. Tiberiu Niţu legfőbb ügyész 2014 áprilisa és 2015 októbere között nagyjából hétszáz alkalommal – vagyis átlagosan naponta kétszer – száguldott végig szirénázó rendőrkonvojjal Bukarestben törvénytelenül. Tiberiu Niţu Gabriel Oprea ügyével kapcsolatban került a korrupcióellenes ügyészség látókörébe, a volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert azzal vádolják, csak tavaly 1607 alkalommal vett igénybe rendőri kíséretet, holott az hivatalból csak az államfőt és a miniszterelnököt illeti meg, a minisztereket csak kivételes esetben. Oprea emellett törvénytelenül írt alá megállapodást a legfőbb ügyészséggel, hogy az is igénybe vehessen rendőri felvezetést. (Főtér)
ÚJABB BÉKEMENET SZÉKELYUDVARHELYEN. Betelt a pohár Székelyudvarhelyen, miután az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét, Szőke Lászlót szombaton hajnalban ismét megtámadták. A gumilövedékes fegyverrel védekező Szőke az elmúlt években többször írt blogján és újságcikkeiben a székelyudvarhelyi alvilágról, a támadó feltehetően ezt akarta megtorolni. Egy Facebook-felhívásból kiderül, hogy az udvarhelyiek a közbiztonságért és Szőkéért menetelnek 31-én, vasárnap 16 órától. „Azt hittük, hogy a Lőrincz Andor és társa megverése kapcsán szervezett menetelésnek (tavaly novemberben – szerk. megj.) pozitív hozadékai lesznek és az illetékes intézmények, hatóságok levonják majd a következtetéseket. Nem így történt, újabb erőszakos bűncselekmény történt városunkban. Elegünk van a tehetetlen, korrupt rendőrökből, elegünk van a tehetetlen városvezetésből, elegünk van a Verszikből, Cincirikből, Szígyártókból és az őket futtató fehérgalléros bűnözőkből. Ha te is így gondolod, csatlakozz hozzánk” – fogalmaznak a szervezők. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukarest szabadulna az országjelentésektől
Bukarest határidőt kér az Európai Bizottságtól, hogy állapítsa meg, meddig fogja figyelemmel kísérni a román igazságszolgáltatást, és mikor zárja le az éves országjelentések készítésének gyakorlatát – derült ki szerdán a kormány közleményéből.
A Ciolos-kabinet üdvözölte az uniós végrehajtó szerv által szerdán közzétett, Romániára vonatkozó éves jelentés következtetéseit. Ebben összegezték a román igazságszolgáltatásban, kiemelten a korrupcióellenes harcban tapasztalt előrelépéseket és hiányosságokat.
A bukaresti kormány szerint a dokumentum megerősítette, hogy Románia fejlődött, és úgy ítélte meg, hogy ez már a harmadik kedvező értékelés, amely igazolja, hogy a korrupcióellenes harc és az igazságügy területén végrehajtott román reformok tartósak és fenntarthatóak. Az előrelépések világosabb elismerését jelentené – olvasható a közleményben –, ha a dokumentumban szerepelne az is, meddig kísérik még figyelemmel a romániai igazságszolgáltatási reformokat. A kedvező következtetések miatt a kormány úgy véli, megteremtődtek az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus (MCV) lezárásának feltételei, és a célok teljesítését Románia saját hatáskörben követhetné nyomon az országos korrupcióellenes stratégia keretében.
A brüsszeli jelentést Klaus Johannis elnök is üdvözölte. Szerinte az ország közelebb került a Brüsszel által megfogalmazott célokhoz, és visszafordíthatatlanul elkötelezett marad a jogállamiság megerősítése és az igazságszolgáltatás függetlensége mellett. Népújság (Marosvásárhely)

Felfedezni a különbözőségek egységének az értékét
Lélekemelő együttlét a pécskai Hajnalcsillag közösségben
Vasárnap a Pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösségben 15 órától megtartott találkozón Hajas Erzsébet csoportfelelős köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette a találkozó lelki felvezetőjének témáját: a keresztények egységének a jegyében, a hit és fényben felfedezzük a különbözőségek egységének értékét. A továbbiakban a Hónap üzenetéből felolvasta a januárit: „Az ökumené, nem puszta anekdota a hit és fényben, hiszen mozgalmunk ökumenikus. Egyek vagyunk a társadalmunkban és az egyházban. A gyenge és sérült ember, az egység forrása is lehet, sőt egyesítheti az egyházakat és nemzeteket is. Az értelmi akadályozott emberek profetikus küldetése, hogy közösségre hívjon bennünket. Ők nagyon érzékenyek a viszálykodásra, nehezen birkóznak meg, vagy egyáltalán nem tudnak mit kezdeni az emberek közötti feszültséggel. A közösségben békére és örömre lelnek. Nem akarunk senkit megváltoztatni, de azért biztatjuk egymást, hogy egyre jobbak legyünk. Lehetünk jobb keresztények saját felekezetünkben, jobb katolikusok, jobb reformátusok, jobb evangélikusok, jobb ortodoxok. Ha egyházaink vezetőinek akarata is találkozik közösségünk szegett szívű tagjainak a kiáltásával, akkor valóban előre léphetünk, létre jöhet az áhított egység. Közöttünk a legkisebbek szenvednek legjobban az egység hiányától, ők vágynak leginkább arra, hogy Isten népe közös úton járjon, mely átível a közösségeken és a vallásokon.”
A továbbiakban Mos Andrea Tímea segítő önkéntes vezetésével és Halasi Krisztina közreműködésével a gyerekek kreatív, szórakoztató és fejlesztő játékokat gyakoroltak. A közösség a találkozókon, a különbözőségek ellenére, ténylegesen békére és örömre lelhet. Megvitatták az évi tevékenység programjait is, miszerint a Pécskai Humanitas Egyesület idén első alkalommal szervez nyílt napot a Pécskai Polgármesteri Hivatal támogatásával. Ott ismertetni szeretnék eddigi eredményeiket és célkitűzéseiket. Az időpont és a helyszín még nincs rögzítve, de azt idejében közölni fogják. A nyílt napra szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az Egyesület és a Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség továbbra is nyitott új tagok befogadására. Nyáron szeretettel várják azokat a szülőket, akik sérült gyermekeket nevelnek a családban. Ha nem is tudnak minden gondot megoldani, de lelki támaszra, szeretetre, elfogadásra, színes programokra mindenki számíthat.
A Pécskai Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség meghívást kapott a Magyarországi Hit és Fény Közösségeknek Budapesten tartandó gyertyaszentelő ünnepélyére, ami egyben a hit és fény születésnapja is. Itt kaphatták volna meg ünnepélyesen a hivatalos befogadást a Nemzetközi Hit és Fény nagy családjába. A lehetőséget, a megnyilvánult emberséget ezúttal is megköszönik a szervezőknek, mivel azonban a közösség tagjai egészségi és anyagi okok miatt nem tudnak elutazni, nagy sajnálatukra, nem vehetnek részt a csodálatos ünnepségen. Lélekben azonban velük vannak. Az Úr áldása legyen veletek, és a Szentlélek vezéreljen továbbra is utatokon!
Hogy a kapcsolatokat ápolják és az egyházban vigaszra, támogatásra leljenek, a tavaly Szegeden megtartott dél-alföldi regionális találkozót, ahova a pécskaiak is hivatalosak voltak, idén, első alkalommal, Pécskán kívánják megszervezni. Ott vendégül látnak több közösséget, a sérültjeikkel, segítőikkel együtt. A tervezett programhoz, nemes lelkű segítőket, támogatókat keresnek.
A vasárnapi találkozó szeretetvendégséggel zárult.
Az Egyesület vezetősége ezúton is köszönetet mond a pécskai Novák Györgynek és feleségének az anyagi támogatásért, ugyanakkor az aradi Vanciu Nicoleta újságírónak is a gyermekeknek adományozott ajándékcsomagért.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Négymillióan élnek Romániából életvitelszerűen külföldön
– Még nem jelent tényleges elvándorlást, hogy sokan mondják, el szeretnének menni,– figyelmeztet Kiss Tamás szociológus.
– Ez egyfajta attitűd-változó, ami nyilván fontos, de nem feltétlen mutatja a tényleges migrációs trendeket – állapítja meg a szakember. Tényleg magas azok száma, akik így vélekednek, és végül sokan valóban el is mennek közülük, azonban az összehasonlító elemzések, amelyek azt vizsgálták, hogy a románokban vagy a magyarokban nagyobb az elvándorlási hajlandóság, azt mutatják, hogy ez nem magasabb a magyarok körében, mint a románoknál, emlékeztet a szociológus. – Az elmúlt időben nem volt népszámlálás, így elég nehéz megmérni azt, hogy ténylegesen a magyarok vagy a románok mentek el arányaiban többen – mondja Kiss.
– 2010 és 2013 között több mint 700 ezerrel nőtt azon román állampolgárok száma, akik külföldön élnek, ez elsősorban Nyugat Európát jelenti. Nagy valószínűséggel még egyszer ennyit nőtt azóta. Most már az életvitelszerűen külföldön élő romániai állampolgárok száma meghaladja a négymillió főt. Ha ezt az adatot az ország teljes népességére vetítjük, akkor az az ország 20 százalékát jelenti, az aktív korúak tekintetében pedig megközelítőleg egyharmados ez az arány. Ebben lehet, hogy valamilyen mértékben alulreprezentáltak a magyarok, de a nagyságrend azért ez – foglalja össze Kiss Tamás.
Szász István Szilárd. Szabadság (Kolozsvár)

„Regényt írni nem olyan nehéz, inkább abbahagyni nehéz”
Márton Evelinnel találkozhattak az érdeklődők
Márton Evelin 2002-ben végzett a BBTE Történelem és Filozófia Karának művészettörténet szakán, egy időben kiállításokhoz is írt kísérő szövegeket.
Úszott, atletizált és sok minden mással foglalkozott, 2005 óta a Bukaresti Rádió magyar adásának munkatársa. A szakmáját inkább tanult dolognak tartja, ellentétben az írással, amely „magától jött”, s mind a mai napig fontos szerepet játszik az életében. – Valamiben kitartó akartam lenni, és az írás volt az egyetlen, amiben képesnek bizonyultam erre – magyarázta a kolozsvári születésű író szerdán este a Bulgakovban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kávézó közös, Álljunk meg egy szóra! sorozata keretében. Akárcsak beszélgetőtársa, László Noémi költő, Márton Evelin sem szívleli egyáltalán a kérdést, amelyet gyakran feltesznek nekik: „milyen érzés nőként írni?” Elárulta: azt sem tudja, milyen érzés férfiként írni, csak azt, hogy számára jó írni, „függetlenül attól, hogy úgy tűnik, nő vagyok. Bár én ebben nem mindig vagyok biztos...”.
Az Analfabéta névre keresztelt brassais iskolaújság szerkesztőjeként már középiskolás korában kapcsolatba került az írással, elmondása szerint megtanulták, hogy a tömegeket miként lehet manipulálni, különböző álneveken fogalmazták meg véleményüket a városvezetésről, az iskoláról, a tanárokról. A későbbiekben közölt a Romániai Magyar Szó irodalmi mellékletében, az Irodalmi Jelenben és a Látóban, első kötete, a Bonjour Leibowitz 2008 decemberében jelent meg a budapesti Pont Kiadónál. – Akkor még nem éreztem magamat írónak, sőt bizonyos életkörülményeim miatt fel sem fogtam, hogy kötetem jelent meg – jegyezte meg, utalva arra, hogy várandósként sokáig kórházban feküdt, legutolsó gondolata volt, hogy az íróságon elmélkedjen. Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Tükröződések
Miként az elmúlt években, az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891 fotóklubjának tagjai idén januárban is megünnepelték a Román Fotográfia Napját, január 11-ét.
Ez a nap Kolozsvár nagy szülöttje, Szathmáry Pap Károly születésének dátuma, akit a világ első haditudósítójaként tartunk számon. A nagy fotográfus emléke előtt Tükröződések című kiállításunkkal tisztelegtünk. Az ünnepélyes megnyitó, január 12-én, a Központi Egyetemi Könyvtár előcsarnokában 8 fotós – Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Jánky Mária, Jójárt Endre Tibor, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér – 64 képe került az érdeklődés középpontjába. Ezzel a rendezvénnyel a kolozsvári EKE fotósai bekapcsolódtak abba az európai méretű rendezvénysorozatba, amelyet a nagyváradi EuroFotoArt Egyesület vezetője, Tóth István kezdeményezett, és amely Szathmáry Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál néven több mint 30 kiállítást foglal magába. A kiállítást házigazdaként Kovács Eszter könyvtáros nyitotta meg, aki megemlítette, hogy itt, a „Galleria Laterallia”-ban az ekéseknek ez a tizenegyedik kiállítása. Lőrinczi István a fotóklub részéről Szathmáry Pap Károly munkásságáról beszélt, aki magyar létére a román uralkodóház fotográfusaként vált híressé Carol Pop de Szathmáry néven.
KALLÓ MÁRTA. Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Dr. Hints Miklós, a keletutazó polihisztor
(1945. május 16. – 2015. december 18.)
Hints Miklós, az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 oszlopos tagjában, tisztségviselőjében osztályunk polihisztorát, keleti utazóját tisztelhettük. Kémikus volt, de minden érdekelte. Egy volt osztálytársa arra emlékezik, hogy már iskolás korában lencsét csiszolt türelemmel, hosszú időn át távcsőhöz. Végül is a kémiának kötelezte el magát, de a rendszerváltás után a Gyalui-havasokban, Magurán tanárkodott nyugdíjazásáig. Közben helyneveket gyűjtött, biciklin, gyalog. Nyugalomba vonulás után sem hagyta el tudásszomja: könyvtárakban, levéltárakban kutakodott. Kutatásai eredményét, akár csak utazásairól szóló érdekfeszítő cikkeit a Gyopárban, Művelődésben, az Erdélyben és más kiadványokban közölte.
Természetszeretete már ifjú korában megnyilvánult, édesapjával motorkerékpáron bebarangolta egész Erdélyt, aztán már egyesületünk keretében Erdély havasait, akár túravezetőként is. Az EKE Vándortáborok aktív résztvevője volt, nem kis humorral fűszerezett vetített-képes előadásaival.
Bár a kolozsvári osztály tagjai közül mások is eljutottak Ázsiába (Bánhegyesy Csaba, Lengyel Gyöngyi, Boér Imre), osztályunk igazi keleti utazó-kutatója Hints Miklós volt, aki általában oda utazott, ahová csak kevesen jutnak el. Legtöbbször csak hátizsákkal, kis sátrával csak nagy vonalakban megtervezett, de egyébként kötetlen útvonalon. A túrázók ösztöneire, tapasztalataira, leleményességére bízva magát bizonygatta, hogy szerény anyagi körülmények közt és kis költségvetéssel is lehet megismerni más népeket, más tájakat, más műveltségeket és mindebbe egy kis hegymászás is belefér. Szerette a keletet, mert ott oldott hangulatra, kedvességre számíthatott a bajtársi viszonyt felemésztő alpesi típusú tömegturizmussal és divathegymászással szemben.
TÓTHPÁL TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

Felmérés: kivándorolna a külhoni magyar fiatalok fele
MTI - A megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint Szlovákiában csak elvétve találtak kettős állampolgárságot, míg Kárpátalján 68, Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalékos volt az arány – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója.
A magyar állampolgárság igénylése mögött elsősorban érzelmi, nemzeti szempontok domináltak, illetve a legfiatalabbaknál a magyarországi és más külföldi utazással, tanulással összefüggő motivációk is megjelentek. Akik nem igényeltek, jelentős hányadban azt mondták: magyar állampolgárság nélkül is magyarnak vallják magukat.
A fiatalok 90 százaléka mondta, hogy a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik, de közel kétharmaduk azt is vallotta, hogy a többségi nemzetnek is a részei. A megkérdezettek közel 70 százaléka nevezte a régiót vagy országot szülőföldjének és hazájának, ahol él, ugyanakkor mintegy 13 százalék a jelenlegi, illetve történelmi Magyarországot tekinti hazájának.
A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon. A többi régióból a kivándorlást mérlegelők 30-40 százalékban választanák az anyaországot.
A 15–29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte Papp Z. Attila.
Kitért arra is, hogy összevetve a 2001-es MOZAIK ifjúságszociológiai kutatással azt látható, hogy nőtt – és leginkább a Felvidéken – a felsőfokú végzettségűek aránya. A házasságban élők száma, illetve a gyermekvállalási kedv a 15 évvel ezelőtti adatokhoz képes jelentős csökkenést mutat. A fiatalok mintegy fele volt egyedülálló, közel 15 százalék élt házasságban, amelynek 73 százaléka magyar-magyar házasság. A házasulási kedv Kárpátalján a legnagyobb, itt és Erdélyben volt ugyanakkor a legmagasabb a vegyes házasságok aránya is.
Az is kiderült, hogy egyre nagyobb mértékben számítanak a materiális javak, és a karrierépítés fontossága is nőtt a fiatalok számára. A munkanélküliség közel 14 százalékos a korcsoporton belül. A vallás az értékskálán viszonylag hátul szerepelt, a legfontosabbnak Kárpátalján tartották, ezt követte Erdély, és Felvidéken, Vajdaságban voltak a legkevésbé vallásosak. A felmérésben arra is rákérdeztek, mennyire érzék boldognak magukat a fiatalok, és a 10-es skálán 8-as átlagot regisztráltak.
A négy külhoni régiót – Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját és Vajdaságot – érintő kutatás során ugyanakkor minden vonatkozásban jelentős eltérések mutatkoztak az egyes területek és korcsoportok között – összegzett Papp Z. Attila. Krónika (Kolozsvár)

Sikeres irodalmi est volt Bihardiószegen
A decemberben megalakult Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) első rendezvényét a magyar kultúra napja alkalmából tartotta a bihardiószegi Zichy-kastélyban, amelyre közel száz helyi és környékbeli érdeklődő látogatott el Mihályfalvától Székelyhídon és Margittán keresztül Diószegig.
Az irodalmi est a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Ghitea-Szabó Angéla kántornő vezetésével a helyi iskolások furulyacsoportja adott elő rövid műsort. A helyiek nevében dr. Szabó József helytörténész köszöntötte a meghívottakat és a helyieket. Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere megköszönte az egyesületnek, hogy első rendezvényük színhelyéül e települést választották, gratulált a rendezvényhez, és biztosította az egyesület tagságát, hogy Diószeg bármikor helyt ad hasonló kulturális eseményeknek.
Dr. Oláh József, a BÉKE elnöke köszöntőjében kitért a Himnusz megírására, a magyar kultúra napjának és magyar irodalmunk fontosságára. Ezt követően Zsidó Piroska helyi pedagógus, a BÉKE egyik alapító tagja tartott érdekes előadást Kölcsey és a Himnusz szerepe magyarságunk irodalmi életében címmel. Az általános tudnivalók mellett sok újdonság és kuriózum derült ki nemzeti imánkkal és költőjével kapcsolatban. A kivetítéssel tarkított előadás után szabad versfelolvasást tartottak, melyen Oláh József és az érmihályfalvi Szilágyi Ferenc Hubart saját verseiket, míg Szabó József a diószegi néhai Géczi József verseit, Varga Irénke pedig helyi pedagógus saját fiának verseit osztotta meg a hallgatósággal.
Egy rövid szünet következett, mely alatt a vendéglátók finom kaláccsal, meleg teával és a helyi borbarátok körének jóvoltából díjnyertes diószegi borokkal látták vendégül a jelenlévőket. A szünet után Szabó József helytörténész vezette végig az érdeklődőket a Zichy-kastélyban berendezett állandó kiállításon, melynek témája az Érmellék. A jelenlévők megismerhették a Zichy-kastély építésének történetét és Bihardiószeg múltját, valamint az Érmellék földrajzi kialakulását, a lápvilág, az állat- és növényvilág sokszínűségét és gazdagságát.
Az est végén Tőtős Norbert a BÉKE ügyvezető elnöke köszönte meg a helyi vezetők hozzájárulását a sikeres rendezvényhez, az érdekfeszítő előadásokat, valamint a nagyszámú érdeklődő jelenlétét. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Listavezető gyerekkönyvek
A legtöbbet kikölcsönzött olvasmányok
Az ifjúsági és gyerekirodalmi művek vezetik a Bod Péter Megyei Könyvtárból legtöbbet kikölcsönzött könyvek listáját. Az első helyen az elemi osztályos kisdiákok kedvence, az Egy ropi naplója található, de immár negyedik éve, hogy A Szent Johanna gimi című tinédzsereknek szóló kötet is az élen van.
Elemi osztályosoknak és óvodásoknak szóló kötetek a listavezetők. A legtöbbet kikölcsönzött könyv Jeff Kinney Egy ropi naplója című képregénye, negyedik az Egy Zizi naplója (R. R. Russel), az Idődetektívek (Fabian Lenk) az előkelő hetedik helyet foglalja el, tizenegyedik A magányos kiskutya (Holly Webb). A Geronimo Stilton-könyvek szintén a kisiskolások kedvencei közé tartoznak, ahogyan A bagoly, aki félt a sötétben (Jill Tomlinson) vagy Flóri, a gólkirály (Petra Fietzek) is. A kezdő olvasók leginkább Berg Judit Tökmagok a tűzhányón könyvén „gyakoroltak”. Az óvodások örök kedvence maradt Bartos Erika, a legtöbbet kikölcsönzött kötete pedig Anna és Peti: irány az óvoda!. Fodor Sándor Csipikéjét és Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő meseregényét is sokan forgatták.
A tinilányok kedvence, A Szent Johanna gimi (Leiner Laura) ifjúsági sorozat három évig vezette a toplistát, idén a második helyen áll, a Hűvösvölgyi suli (Maros Edit) a hatodik, míg a Csillagainkban a hiba ( John Green) a 24. helyet foglalja el. A tizenévesek körében még mindig népszerű Lisa Jane Smith Vámpírnaplók című sorozata, valamint Suzanne Collins amerikai írónő Az éhezők viadala című kötete is felkerült a legtöbbet olvasott könyvek listájára. Kissé lennebb csúsztak, de még mindig népszerűek a tizenévesek körében a Meg Cabot-könyvek, mint Allie Finkle szabályai kezdő tiniknek vagy A neveletlen hercegnő naplója, és a Harry Potter-kötetek is jól tartják magukat. A házi olvasmányok közül Antoine de Saint-Exupéry-től A kis herceg, Marton Lili Taligás királya, Kármán Józseftől Fanni hagyományai, valamint Tamási Áron életrajzi regénye, a Bölcső és bagoly szerepel a listán.
A legolvasottabbak közé tartoznak olyan kötetek is mint a Sorstalanság (Kertész Imre), A kék hajú lány (Dóka Péter) vagy az Iskola a határon (Ottlik Géza), ami bizonyíték arra, hogy a divatos tinikönyvektől el lehet jutni egy komolyabb témájú, más hangvételű kötetig.
Hollanda Andrea könyvtáros örvendetesnek tartja, hogy évek óta a gyerek- és ifjúsági irodalom vezeti a toplistát, és hogy egyre nagyobb az érdeklődés az elemi osztályosoknak szóló könyvek iránt, ami azt jelenti, hogy ez a korosztály is kezdi felfedezni az olvasás szépségét. Ez talán a könyvtár által szervezett, harmadik negyedik osztályosoknak szóló olvasásnépszerűsítő vakációs foglalkozásoknak is köszönhető.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mindent megtesz, hogy kielégítse az olvasói igényeket, a gyermekrészleg 30 ezer kötetes állománya folyamatosan bővül, igyekeznek beszerezni a legújabb könyveket, megtalálhatóak mind a magyarországi újdonságok, mind a hazai kiadók gyerekkönyvei. A könyvtár összeállította a tavaly leginkább igényelt szerzők toplistáját is, amit Jeff Kinney, Leiner Laura és Babos Erika vezetnek.
Némethi Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Sikerült megvédeni a magyarokat”
Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál panaszolta be Várad egyik román hírportálját a magyarellenes kommentek miatt. Az ügyben végre döntés született.
Többször olvashattak lapunkban is arról, hogy Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál panaszolta be Nagyvárad egyik román hírportálját, ahol véleménye szerint a magyar közösség elleni uszítások, megbélyegzések kerültek a komment kategóriába, melyet nyilván bátorított a megfelelő hangvételű tudósítói közeg. Az RMDSZ-es parlamenti képviselő nem először folyamodott a magyar közösség védelmében ehhez az eszközhöz, legutóbb például a szenátus egyik tagját, Cristian Bodea nyilatkozatait terjesztette a Diszkriminációellenes Tanács elé. Az elég nagy port kavart ügyben a tanács megalapozottnak ítélte Szabó Ödön érvelését és elmarasztalta kijelentéseiért a román szenátort, olvasható a Bihar megyei RMDSZ által lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Figyelmeztetés
A múlt nyáron az illetékes hatóságnál iktatott beadványában Szabó Ödön jelezte, hogy legutóbb 2015-ben az Európai Tanács kisebbségi monitoringja is figyelmeztette Romániát, hogy lépjen fel az ilyen jelenségekkel szembe. A panasz bizonyítására mellékelt oldalmásolatok elmondása szerint négy különböző tematikáról szólnak: egészségügy, közigazgatás, térfelújítás, kulturális rendezvény, melyeknek azonban egy közös nevezője van, éspedig az, hogy magyar személyek vagy szervezetek voltak a cikkek szereplői. A képviselő megjegyezte, arra törekedett, hogy a teljes magyarságra vonatkozó palettáról válasszon, így nemcsak az RMDSZ által generált cikkeket és az ezekhez fűzött kommenteket tette le bizonyítékként, hanem szélesebb körben mutatta be a jelenséget, minden magyart ért sérelmet próbálván ezáltal is elítéltetni és a teljes magyar közösséget megvédeni az alantas mocskolódástól, gyűlöletkeltő megnyilvánulásoktól.
Tűrhetetlen
Szabó Ödön az olyan kijelentések ellen szólalt fel, melyben a magyar közösség értelmiségi szintjét az orángutánéhoz hasonlítják, vagy a magyarokat hazugnak, álszentnek, csalóknak nevezik, illetve egy másik hozzászólásban azt írja valaki, hogy a nemzeti érdek azt kívánná, hogy „a magyarokat pofán rúgják, ha morognak”. Ilyen és ehhez hasonló hangnemű közösségi térben megnyilvánult kijelentések nem tűrhetőek – mondta a szövetség ügyvezető elnöke. Kifejtette, nem hirtelen felindulásból döntött a panasz mellett, hanem az elmúlt években többször is volt találkozója a sajtóorgánumok főszerkesztőivel, a románokéval is, és jelezte számukra ezt a problémát, azonban sok esetben nem történt érdemi változás.
Precedens értékű
Az ügyben végre döntés született, Szabó Ödönnek adtak igazat és több ezer lejre bírságolták a román uszítókat. Az ügy ily pozitív kifejlete után remélhetőleg tisztább lesz a virtuális tér és sikerülhet visszaszorítani a nacionalista, sovén gyűlöletbeszédet ebből az anonimitás miatt burjánzó térből. „Ez egy precedens jelegű per is egyben, hisz megyénkben és tudomásunk szerint másutt sem volt hasonló ügy, melyben ily formában sikerült volna megvédeni a magyarokat a román nacionalista álkommentelők sovinizmusától” – olvasható a közleményben.
Fel kell lépni!
A panasz beiktatásánál azt kérdezték a képviselőtől, tart-e attól, hogy az illető újság esetleg ellene vagy a közösség ellen hangulatkampányt folytat. Szabó Ödön elmondta: nem lehet tolerálni a ma betegségét azért, mert holnap valaki esetleg megpróbál megmérgezni. Tény, megpróbálták, támadták, de jó az immunrendszere, hisz sikerült ezt a sikert elérni. Újból megismételte: véleménye szerint minden ilyen alkalommal határozottan, a teljes magyarság érdekeit szem előtt tartva fel kell lépni, és kell vállalni azt a rizikót, hogy azok, akik eddig is mocskolódtak, esetleg ezután is teszik, de reméli, a Diszkriminációellenes Tanács markáns véleménye, melyet szinte egyhangúan hozott, eltántoríthatja őket ettől a szándéktól. Örülök, hogy ebben az esetben is sikerült megvédeni a magyarokat – mondta végül Szabó Ödön. erdon.ro

Megoldást ígért az államtitkár
Rendeződhet a megyei tanfelügyelőség által összesített és továbbküldött beiskolázási keretszámok ügye, legalábbis ezt ígérte a bukaresti szaktárca államtitkára.
Három éves az RMDSZ nőszervezete. Jelenleg 24 területi szervezete működik, és 217 helyi. Erről beszélt Biró Rozália nagyváradi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az Európai Néppárt, az EPP nőszervezetének egyik alalnöki helyét is sikerült megszerezniük, a hatból, ezt ő tölti be. Elmondása szerint 33 ezer emert értek el különféle akcióikkal eddig, és például szerveztek különféle tréningeket, karitatív akciókat, továbbá azt szeretnék, ha a női képviselet a pártokban is erősödne. „Szó sincs róla, hogy ehhez ne lenne elegendő nő, van kivel betölteni a helyeket, csak akarat is kell” – mondta. A jelzett alelnökség kapcsán is összegezte céljaikat, amelyek között szerepel, a reprezentativitás növelése mellett, a családok szerepének előtérbe helyezése, tudatosan önszerveződő csoportként való ténykedés, jótékonysági akciók szervezése, az anyanyelvhasználat előmozdítása. Szerint a tavalyi az RMDSZ nőszervezetében a felkészülés éve volt, „és ez idén is tart, egészen a választásokig”.
Megoldódhat
Szólt a tájékoztatón arról a beiskolázásokkal kapcsolatos ügyről, amelyről lapunkban már írtunk. Mint ismeretes, a megyei tanfelügyelőség összesítette a keretszámokat, majd úgy döntött, hogy összevonásokat, szűkítéseket kell eszközölnie. Így végül olyan létszámokról szóló dokumentumot küldött tovább Bukarestbe, amely szerint kilenc magyar osztállyal kevesebb indulhatna. Ez Váradon az Ady, a Saguna, a Szent László, a Balcescu és a Suciu tanintézeteket érinti, valamint egy-egy székelyhidi és szalontai iskolát. Összesen kétszáz-kétszázötven olyan diák lehet, akik emiatt nem tudnák anyanyelven folytatni a tanulást. Biró Rozália elmondta: beszéltek a tanfelügyelővel is, a tanügyi államtitkárral és a tanügyminiszterrel is. Utóbbinak írásos beadványt is eljuttattak, amelyben a keretszámok felülvizsgálatát kérik. Időközben pedig aláírásgyűjtés indult, és három nap alatt 4567 kézjegyet gyűjtöttek a rendezés támogatására. Mint hangoztatta, egyrészt köszönik ezt az érintetteknek, másrészt pedig a szakminisztert is meglepte, hogy ilyen gyorsan ennyi aláírást össze lehetett gyűjteni, és ezt be is nyújtották neki. Biró Rozália lapunk kérdéseire megerősítette, hogy hasonló helyzet rég nem állt elő, nem minden tanév kapcsán vannak ilyen feszültségek, ugyanakkor azt mondta, a szakállamtitkár azt ígérte neki, hogy kedvező megoldás születhet. erdon.ro

Szijjártó Bukarestben: új lendületre van szükség a magyar-román kapcsolatban
Új lendületet kell adni a magyar-román együttműködésnek, hogy az egymás tiszteletén alapuljon, erőforrásként tekintsen a nemzeti közösségekre, és kiaknázza a gazdasági lehetőségeket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bukarestben, miután román kollégájával, Lazăr Comănescuval találkozott.
Szijjártó Péter a bevándorlási válságra utalva arra figyelmeztetett: a védtelenség, az európai tehetetlenség újabb „Kölnöket” fog szülni.
A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott: Magyarország stratégiai partnerként tekint Romániára. Felidézte, a korábbi román kormányzat méltatlan vádakkal illette Magyarországot, amelyre a magyar fél keményen reagált. Hangsúlyozta, hogy ez a hangulat teljesen megváltozott a jelenlegi román kormány hivatalba lépésével, ezért köszönetet mondott Lazăr Comănescunak a „baráti fogadtatásért, és konstruktív hangnemért”. Szijjártó Péter szerint vannak olyan ügyek a kétoldalú kapcsolatokban – például a kisebbségi kérdés –, amelyekben „sokat kell még dolgozni”, de úgy vélte: kellenek közös sikertörténetek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre is választ tudjanak találni a felek.
A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján a magyar diplomácia vezetője beszámolt arról, hogy az Eximbank 370 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar-román vállalatközi együttműködés fejlesztésére. Megállapodott román partnerével abban is, hogy 2019-ben összekötik Magyarország és Románia gázvezetékrendszerét. Az Európai Unió által is támogatott projekt jelentősen hozzájárul majd Közép-Európa energiabiztonságának növeléséhez – mutatott rá.
Két éven belül megnyílhat a második gyorsforgalmi összeköttetés is Magyarország és Románia között, amikor összekötik a magyar M4-es és román A3-as autópályát – közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: a határ átjárhatóságát is növelni akarják, hiszen versenyhátrányt jelent az, hogy míg Nyugat-Európában 2-3 kilométerenként vannak határátkelők, a magyar-román határon csak 40 kilométerenként van átkelési lehetőség.
A bevándorlási válságról szólva a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a közös magyar és román álláspont az, hogy az EU külső határait meg kell védeni, de Európában ebben a tekintetben képmutató politika zajlik, és Európa jelenleg délről védtelen.
„Ha Görögország nem hajlandó teljesíteni a kötelezettségeit, akkor létre kell hozni egy másik védelmi vonalat Bulgária és Macedónia bevonásával, mert ha nem tudjuk megállítani a bevándorlási nyomást, amely Európára hárul, akkor majd lesz újabb Köln, meg tovább romlik a közbiztonság, tovább nő a terrorfenyegetettség Európában” – figyelmeztetett a Szijjártó Péter. Úgy vélte: komolyan kell számolnunk azzal a lehetőséggel, hogy a schengeni övezet déli határa át fog tevődni Görögország északi határára.
Arra az újságírói kérdésre, hogy Magyarország a román határon is szándékozik-e kerítést építeni, Szijjártó Péter egyértelművé tette: a magyar kormány a szerb és horvát határszakaszon sem „jókedvében” emelt akadályt, hanem azért, mert másképpen nem tudta feltartóztatni az országba ellenőrizetlenül beözönlő napi 8-10 ezer bevándorlót. Megjegyezte, hogy ezáltal a tisztességes embereket nem érte kár, hiszen aki szabályszerűen akart beléni, az nem a zöldhatáron keresztül tette. „Nem építünk több kerítést, mint amennyi szükséges. Reméljük, Románia meg tudja védeni határait, és nem lesz szükség a kerítésre” – szögezte le Szijjártó Péter.
Lazăr Comănescu kijelentette, hogy egyetértettek magyar kollégájával a kisebbségek hídszerepében. Közölte, hogy két hét múlva a magyar-román gazdasági vegyesbizottság is összeül, hogy konkrét javaslatokkal segítse a kétoldalú együttműködést abban is, hogy az Európai Uniónak határozottan fel kell lépnie külső határai védelmében. Mint mondta, örömmel fogadta, hogy Magyarország továbbra is támogatja Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.
A külgazdasági és külügyminiszter a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát is felkereste Bukarestben, ahol tárgyalópartnere, Kelemen Hunor szövetségi elnök abbéli reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú viszonyban normalizálásában – a romániai magyarság érdekében is – előrelépést hoz Szijjártó Péter bukaresti látogatása. Székelyhon.ro

Újragondolnák a vármegyésekért tartott tüntetések formáját
MTI - A Marosvásárhelyre, a székely szabadság napja alkalmából tervezett tüntetésen való részvételre szólították fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi és kézdivásárhelyi elnöke mellett szolidarizálókat pénteken, Sepsiszentgyörgyön.
Mintegy kéttucatnyian gyűltek össze az előzetes letartóztatásban levő Beke István és Szőcs Zoltán szabadon engedését követelve péntek délután, Sepsiszentgyörgyön. A tiltakozók korábban minden alkalommal felvonultak a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületei előtt, ám ezúttal a rossz időjárásra való tekintettel elmaradt a felvonulás. Első alkalommal érkeztek azonban román feliratú molinókkal a tüntetők, amelyekkel szintén szabadságot, egyenlőséget és igazságot követeltek az előzetes letartóztatásban levő vármegyéseknek.
Bedő Zoltán, a tiltakozó megmozdulás kezdeményezője elmondta, a hatóságok engedélyeztek egy 30 perces beszélgetést Beke Istvánnak és a felesége között. Hozzátette, át kell gondolni a tüntetések formáját, s elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkezendőkben akár egyedül is, de naponta kiáll a Kovászna megyei Kormányhivatal épülete elé, hogy tiltakozását fejezze ki.
Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke felszólalásában elmondta, csütörtökön egyeztetett Kincses Előd jogásszal, aki úgy vélekedett: amennyiben nincs hivatalos tűzszerészeti szakvélemény, nem rendelhető el ilyen hosszú időszakra valakinek az előzetes letartóztatása. „Úgy gondolom, hogy nem a régió felosztás ellenében fogunk tüntetni március 10-én Marosvásárhelyen, most nem ez a tét, hanem az, hogy a székelyföldi jogtiprások ellen felemeljük szavunkat” – jelentette ki Gazda Zoltán. Kitért arra is, hogy igyekeznek minél több autóbuszt biztosítani a különböző megyékből és településekről a székely szabadság napi tüntetésen résztvenni szándékozóknak.
Az SZNT sepsiszéki elnöke hozzátette, a tervek szerint március 10-én délelőtt Sepsiszentgyörgyön is lesz megemlékezés, ezt követően indulnak a marosvásárhelyi eseményre.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro