Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj negyedik alkalommal
A magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak.
Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat 2016-ban is három kategóriában osztotta ki a Szövetség: Fekete Vince az irodalom, Molnár Levente az előadóművészet, Onucsán Miklós pedig a képzőművészet terén kifejtett tevékenységéért vehetett át kitüntetést.
Dimény Áron színművész laudációjában úgy vélekedik barátjáról, Molnár Levente színművészről – mindenki Kecskéjéről –, mint arról a konok, eltökélt és kitartó emberről, aki természetességgel tud jelen lenni az erdélyi és romániai két- vagy alkalmanként többnyelvű közegben, aki otthonossággal jelzi, identitása nem hátrány, nem béklyó, nem magasztos feladat, hanem lehetőség, jól használható adottság. Aki úgy véli, nem bezárkózni kell, hanem dolgozni, tenni, lenni. „Ikonikus figurája felejthetetlen, amint egyszerre szervez eseményt, egyeztet időpontot, irányítja munkatársait és sodorja cigarettáját a színház művészbejárata melletti kis irodában, a Tranzit ház oszlopa mellett, a Főtéren vagy a Tiff-ház teraszán, s szinte azt hihetjük, egyidőben van jelen mindenütt” – fogalmaz Dimény Áron. „Richard Unwin a brit The Art Newspaper egyik 2011-es számában a Kelet Európai régió 70-es-80-as éveinek művésznemzedékére a „rejtett nemzedék” szószerkezetet használta. A szintagmát, – amelyről első látásra úgy gondoljuk, hogy kizárólag a nyugati perspektívából történő szemlélés ihlethette – ha önkritikai konnotációkat társítunk hozzá, akkor maga a lokális „keleti” kulturális tér is magáénak vallhatja” – fogalmaz Angel Judit művészettörténész, aki méltatásában Onucsán Miklós képzőművészt ennek a generációnak a reprezentatív tagjaként emlegeti. Arról az emberről beszél elismerően, akinek tevékenysége a régió kortárs művészeti profiljának, a más régiótól eltérő specifikumának megrajzolásához segített hozzá.
Fekete Vince író laudációját írótársa, Lövétei Lázár László versbe foglalta. Íme egy részlet a „laudáló” költeményből:
Vince könyve
1. Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala Vincénél, és Vince vala az Íge. Mármint Serény Múmia-ügyben. Ebben a Serény Múmiában akartam én is közölni, ezért kerestem meg Vincét holmi versekkel az Apáczai Csere János Líceumban, ahol Vince akkoriban helyettesítő tanár vala. És mondá Vince, hogy Köszi, s hogy ekkor meg ekkor mennék bé a Helikon szerkesztőségébe, ahol majd választ adand. És én bémenék, persze, miután megittam egy-két deci vodkát... 2. Valahogy így kezdődött a szerkesztő és a fiatal költő kapcsolata, ami aztán a csíkszeredai Boronában, a Két Góbéban, vagy éppen az Aranykapcában baráti költő–költő viszonnyá alakult. (…)
Az idén második alkalommal odaítélt életműdíjat Egyed Ákos történész vehette át.
Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke az életműdíj átadását megelőzően kiemelte: a kultúra eltérő jelentéssel bír nemzetről nemzetre. „Tőlünk nyugatabbra lévő boldogabb, szerencsésebb nemzetek – azok, hiszen történelmük másképp alakult – nyugodtan elkülöníthetik az életet és a művet. Nem kényszerültek rá történelmük folyamán, hogy élet és mű között szerves kapcsolatot teremtsenek. Mi, ezzel szemben, rákényszerültünk” – hangsúlyozta.
„El lehetne-e választani Kölcsey műveitől, például a Himnusztól Kölcsey életét, azt, hogy ő közéleti ember, országgyűlési követ volt, vagy attól, hogy sokat tett hazája előrehaladásáért? El tudnánk-e választani Kazinczy életét költészetétől vagy nyelvművelő tevékenységétől? Folytathatnám Kós Károly példájával. Esetében az életpélda és a munkásság elválaszthatatlan. Vagy Bánffy Miklós esetében a közéleti tevékenységet az ettől függetlenül is jelentős munkásságtól? Mindezt nem lehet és nem is szükséges” – érvelt az RMDSZ egykori elnöke. A mai napon, a magyar kultúra napján hangsúlyosan el kell mondanunk, szeretjük kultúránk ezen sajátosságát, még akkor is, ha történelmünk kényszerített arra, hogy többet vállaljunk, mint magát az alkotást – tette hozzá.
Összegzésként rámutatott: az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Kós Károly Akadémia Alapítvány az immár második alkalommal odaítélt, „Erdélyért” elnevezésű díjat olyan embereknek szánja, akiknek élete és műve szervesen támaszkodik egymásra. „Gratulálok Egyed Ákosnak, az ő életműve igazán példázza azt, hogy nem volt elegendő számára a könyvtárszoba, emellett közéleti szerepet is vállalt mindig” – zárta ünnepi beszédét Markó Béla.
„Elegendő lenne egy rövid sajtóhír, hogy Egyed Ákos életmű-díjban részesült, és minden olvasó vagy néző elismerően bólogatna: igen, a székelység történetének avatott kutatója, a 19. századi Erdély társadalomtörténetének elismert szakembere, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja joggal részesült e kitüntetésben” – vallja Sipos Gábor erdélyi történész a háromszéki születésű, a Székelyföld története iránt kiemelten érdeklődő akadémikusról, kutatóról. Gyorsan hozzáteszi, Egyed Ákos tucatnyi kötet, rengeteg tanulmány, több kiadást megért monográfiák szerzője, aki megérdemli, hogy méltányolják még korántsem lezárt munkásságát, de így is imponáló életművét: „ünneplésünk azzal válhat igazán teljessé, ha örömmel veszünk tudomást Egyed Ákos jelenlegi legfontosabb tudományos programjáról: székelyudvarhelyi kezdeményezésre születőben van a Székelyföld három kötetre tervezett, sokszerzős történeti monográfiája, amelyben oroszlánrészt vállalt szerzőként, szerkesztőként egyaránt. Adjon Isten sok erőt, egészséget a befejezéséhez és más tudományos tervei megvalósításához!” Közlemény
Erdély.ma

Helyileg kezelhetetlen a helyzet – Hetében tartott terepszemlét az amerikai nagykövet 
Bár minden bizonnyal felkészítették, hogy mi következik, az Egyesült Államok nagykövete aligha tudta, hova kerül, amikor elfogadta a romasegítő programokat futtató OvidiuRo Egyesület meghívását. Hans Klemm ugyan rezzenéstelen arccal ment, amerre vendéglátói terelték, de szemlátomást nehezen hitte, amit lát.
A rendkívüli mélyszegénységben élő hetei romákhoz látogatott Hans Klemm. A –10 fok ellenére ingben és vékony szvetterben vidáman szánkózó gyerekek, akik „nincs semmi baj, csak a lábam fázik” felkiáltással élvezték a tél szépségeit, kissé szokatlan látványt nyújthattak a diplomatának. Két viskóba is bement, az egyikben 12 gyereket nevelnek. Amikor a pár tagú küldöttség bevonult a házba, a többiek szó szerint nem fértek be.
Az OvidiuRo által létrehozott óvodában jobb a helyzet, fűtés van, tízórait adnak. Az ötven gyerek közül közel ötvenen állandóan ott vannak – tudtuk meg Bokor Attilától, a roma oktatásért felelős tanfelügyelőtől.
Az árapataki általános iskolában tett látogatáson kiderült: a maga 1050 tanulójával a megye legnépesebb ilyen intézménye. A helyszínen tartott megbeszélésen Leslie Hawke (a 2015-ben Oscar-díjra jelölt Ethan Hawke édesanyja), az OvidiuRo társalapítója létszükségletnek nevezte a roma gyerekek felzárkóztatását, és arra kérte a jelenlévőket: tegyenek javaslatokat ebben az irányban. Kovács László polgármester szerint a legsürgősebb az elektromos árammal való ellátás megoldása. Az, hogy csak olyan házba kötik be a villanyt, amelynek telekkönyve van, nem vezet sehová. 
– Egy kábellel rácsatlakozik a szomszédra, az áramot úgyis elfogyasztja, csak számon sem lehet rajta kérni, és állandó baleset- és tűzveszély áll fenn – tapintott rá a lényegre a polgármester.
Dúló Szilárd iskolaigazgató az infrastruktúra hiányára panaszkodott. Elmondása szerint, csak úgy tudták elkerülni a három váltás bevezetését, hogy az orvosi rendelőben is osztályt rendeztek be.
Tamás Sándor szerint a legnagyobb bajt az átgondolatlan szociális közpolitika jelenti. A segélyezési rendszer éppen a legszegényebb réteget ösztönzi mind több gyerek vállalására, és ez olyan lavinaszerű szaporulatot jelent, amit sem helyi, sem megyei szinten nem lehet kezelni. 
Rövid sajtónyilatkozatában az állomáshelyét tavaly ősszel elfoglaló Hans Klemm első lépésnek nevezte mostani „országjárását”, és elmondta: feladatának tekinti a gazdasági kapcsolatok javítását Románia és az Egyesült Államok között. A Székely Hírmondó kérdésére válaszolva, hogy tervezi-e a roma után a magyar közösség életével és gondjaival való megismerkedést, a nagykövet azt mondta: februárban visszatér Erdélybe, és más, magyarok lakta településekre is ellátogat.
Bár részletekbe nem bocsátkozott, Tamás Sándor elmondta: négyszemközti megbeszélésén felhívta a nagykövet figyelmét arra, hogy a kisebbségi jogok terén visszalépés tapasztalható, a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosították, és felvetette: a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, az Egyesült Államok megbízottja működjön közre abban, hogy ismét érdemi román–magyar párbeszéd alakuljon ki Romániában. 
Erdély András
Székely Hírmondó. Erdély.ma

A polgármester és a rendőrparancsnok lemondását kéri az MPP Székelyudvarhelyen
Szombat hajnalban verekedésre és lövöldözésre került sor Székelyudvarhelyen. Az MPP az eseményeket követően a közbiztonság hiánya miatt Székelyudvarhely polgármesterének és rendőrparancsnokának lemondását kérik.
Tarthatatlan állapotok uralkodnak évek óta Székelyudvarhelyen, a közbiztonság terén. A Magyar Polgári Párt helyi szervezete elítéli az erőszak minden formáját. Megengedhetetlen, hogy évek óta – éjszaka vagy fényes nappal – verik az embereket a város területén az alvilág közismert figurái, akik háborítatlanul garázdálkodhatnak mindig tovább. Mivel az illetékes állami felelős személyek képtelenek uralni a helyzetet, a péntek esti történések is azt bizonyítják, hogy a polgárok élete és testi épsége továbbra is veszélyben forog. 
Ezért kérjük Székelyudvarhely megyei jogú város polgármesterének és az állami rendőrség helyi parancsnokának azonnali lemondását, illetve az intézmény átvilágítását!
Közlemény. Erdély.ma

Megmaradásunk kulcsa a földtulajdon (Háromszék Kultúrájáért Díj Egyed Ákosnak)
Egyed Ákos nemcsak ragaszkodott a történelemhez, hanem vigyázott is rá. Úgy tárta elénk, hogy azáltal megismerhetjük, úgy adta tovább, hogy hozzátette a maga részét, hagyta, hogy levonjuk belőle a tanulságokat – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szombaton az olaszteleki Daniel-kastályban tartott ünnepségen, mely alkalomból átadta a Kovászna Megyei Művelődési Központ által alapított, negyedik alkalommal  odaítélt Háromszék Kultúrájáért Díjat Egyed Ákos történész-akadémikusnak.
Helyiek, barótiak, erdővidéki és sepsiszentgyörgyi tisztelők körében köszöntötte az ünnepeltet Imreh-Marton István, a művelődési központ igazgatója, majd a himnusz eléneklésével megkezdődött a méltatások sora. Tamás Sándor szerint Egyed Ákos Háromszék, 1848–49 című, 1978-ban kiadott első nagyívű munkáját minden gyermek kezébe kellene adni ma is, miként az ő édesapja tette, mert azt úgy írta meg,  hogy azóta sem kellett változtatni rajta, nem kellett ’89 után sem átgondolni.  A magyar kultúra napjára emlékeztetve Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja azt mondta, ezen a napon a himnusz születését ünnepeljük, mely himnusz a teljes magyar nemzet jelképe, az egész nemzet himnusza, a nemzet megtartó és erősítő szent éneke. Emlékeztetett, miként a kommunizmusban, ma is támadások érik az őseinktől kapott kultúránkat, „elég, ha csak arra gondolunk, mennyi dolgunk van nap mint nap nyelvi jogaink érvényesítése ügyében, mennyi teendőnk volt és van magyar és székely identitásunk, közös jelképeink megvédése érdekében”, és arra buzdított, ne féljünk elénekelni himnuszunkat, használni nyelvünket és nemzeti jelképeinket. Erdővidék büszke Egyed Ákosra, és Egyed Ákos is ragaszkodik Erdővidékhez – mondta Demeter László, aki maga is sokat köszönhet a történészprofesszornak, hisz egyetemistaként, majd Barótra hazakerülve is egyengette útját. Erdővidék Múzeumának vezetője hangsúlyozta: „Egyed Ákos kutatási területe az 1848–49-es forradalom és szabadságharc dicső és szomorú korszaka, olyan eseménysor, amely mai napig is a szülőföldhöz való ragaszkodásunkat és nemzeti öntudatunkat erősítheti.” Egyed Ákos életútját, munkásságát Pál Judit sepsiszentgyörgyi származású kolozsvári egyetemi tanár méltatta. Kiemelte a szülőfalu, Bodos meghatározó szerepét, a szülők és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium jelentőségét a történész életében, és sorolta azokat a kutatási területeket, amelyek Egyed Ákost foglalkoztatták és foglalkoztatják jelenleg is: a parasztság és a jobbágyrendszer élete, az 1848-as forradalom és szabadságharc Háromszéken és Erdélyben, a székely székek, a faluközösség és a székelység története, gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos élete és munkássága. Beszélt arról is, hogy 1989 után Budapesten, Debrecenben és Egerben volt egyetemi vendégtanár, 2002–2010 között az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöki tisztségét töltötte be. „Az ünnepelt történelmi időket ért meg, végigélte a történelem hol cselekvő, hol szenvedő alanyaként a tragikus XX. századot, hogy aztán az 1989-es fordulat után megújult erővel építse egyrészt saját életművét, másrészt pedig részt vegyen az erdélyi magyar intézményrendszer újjászervezésében.” A díjazott életútjának megismerését segítette Vígh Emese Séta Egyed Ákossal című portréfilmje is, amely a kutató történész mellett az embert is közel hozta a nézőhöz.
Az életműdíjat a háromszéki kultúra terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta Egyed Ákos, amelyet Tamás Sándor adott át a díjazottnak. A kitüntetett megköszönte az elismerést, és kutatásai egyik legjelentősebb felismerését hangsúlyozta:  „A székely történelem legfontosabb eleme a hadiszolgálat. A székelység ezzel vívta ki azokat a szabadságjogokat, amelyek 1848-ig, sőt, a XIX. század végéig részben megmaradtak.” Kiemelte a földtulajdon szerepét a székelység megmaradásában, és kitért 1848. március 15. jelentőségére. „Ez a nap a magyar polgári nemzet születésnapja, amikor a nemzet tagja lesz minden társadalmi réteg, és ebben az időszakban hozták meg azokat a törvényeket, amelyek rendszerváltoztatást idéztek elő.” Lapunk kérdésére, hogy a székely történelemből mi az, ami máig a leginkább megszívlelendő, követnivaló, Egyed Ákos azt mondta: „A székely örökség, a földtulajdon a kulcs, és az a nagy kérdés, hogy ezt az örökséget, amely az anyaföldet jelenti, meg tudjuk-e tartani, van-e elég erőnk, elég akaratunk ahhoz, hogy megtartsuk. Ez egyik nagy feladatunk, ezáltal lehetünk méltók az elődökhöz, és a föld által tudjuk Székelyföldet és értékeit megtartani és továbbfejleszteni.” A Daniel-kastélyban tartott ünnepség a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertjével ért véget, a Balassi-kort idéző ének és hangszeres zene egyfajta történelmi visszapillantóként kapcsolódott a magyar kultúra napi eseményhez.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vendégnek nem a markát nézzük
Bajban levőnek minden segítség jól jöhet, ám érdemes fontolóra vennie, kitől remélhet valóban támogatást, és ki az, akinek udvarias mosolya üres gesztus csupán. Az amerikai nagykövet háromszéki látogatása – az időpont és helyszínválasztás egyaránt – jól jelzi, az Amerikai Egyesült Államok egyelőre nem kíván állást foglalni az erdélyi magyarság ügyében. Háromszékre jött ugyan, de kizárólag többségében román romák által lakott falvakat keresett fel, s bár ide hívták, a magyar kultúra ünnepére, Sepsiszentgyörgyön meg sem állt, Árapatakon „fogadta” a magyar elöljárókat.
A diplomáciában soha semmi nem véletlen. A nagykövet már Tamás Sándor tanácselnök szűk tízperces tájékoztatója előtt is pontosan ismerhette helyzetünket, hisz hetente, kéthetente hivatalába is eljutnak a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat sérelmeinket sorjázó levelei. Ennek dacára vagy éppen ezért mégis úgy döntött, kizárólag a roma kisebbség ügyeivel foglalkozik, melyek szintén sokkal inkább köthetőek az ország központosított kisebbségpolitkájához, mint a lokálishoz. Talán még fricskának is szánta: sírtok ti, de lám, a nálatok szerencsétlenebbekkel mit sem törődtök.  Nehéz bármilyen pozitív üzenetet kihámozni Hans Klemm háromszéki villámlátogatásából, délibábkergetés lenne azt hinnünk, szereztünk egy amerikai barátot, támogatót. Mindezek után közvetítői segítségét kérni kissé fura, annál is inkább, mert nem volt sok köszönetünk a korábbi hasonló támogatásokból sem. A Project on Ethnic Relations kilencvenes évekbeli ügyködése több kárt hozott, mint hasznot, egyik főguruja, a román titkosszolgálatokkal is összefonódott Larry Watts nemrég megjelent visszaemlékezései jól tükrözik, sem 1989 előtt, sem azután nem vették komolyan a magyar jogsérelmeket, sokkal inkább elaltatni próbálták az elégedetlenkedőket, befogni a szájukat minél kevesebbel, és a román állam érdekeit képviselni. A három évvel ezelőtt Brassó-Pojánán újrakezdett hasonló tárgyalássorozat is megfeneklett, amikor börtönbe került az amerikai „barátok” legfontosabb összekötő embere, Viorel Hrebenciuc. Hogy hová vezetett volna? Találgatni lehet, de érdemes? Áltathatjuk magunkat, hogy változtak az idők, cserélődtek az emberek, ám a nagykövet mostani látogatása jól jelzi, eszük ágában sincs komolyan venni az erdélyi magyarság bajait. Nem tartanak tényezőnek, veszélyforrásnak sem, így figyelmükre sem vagyunk méltóak. Mindettől függetlenül minden lehető alkalommal újra és újra a világ elé kell tárnunk jogvesztő sérelmeinket, sorjáztatnunk a minket ért igazságtalanságokat. A megváltást nem sült galambként kell várni, magunknak kell érte még többet tennünk, sokkal okosabban, következetesebben, kitartóbban. Akkor talán kiérdemeljük többek közt az óceánon túli nagyhatalom figyelmét is.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csernátoni himnusznap
Csernátonban nem kell kivárni az „akadémiai negyedórát” egy kulturális esemény kezdéséhez: a közönség időben és nagy számban gyűl össze. Így történt ez pénteken, a magyar kultúra napján is a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban Alsócsernáton kismonográfiájának könyvbemutatóján, melyet meglepetéskiállítás is követett.
A könyvtár szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt termében Nagy Balázs, a Háromszék Vármegye Kiadó által indított, Székelyföld településeinek bemutatását céljául kitűző sorozat szerkesztője ismertette az eddig megjelent köteteket. Elmondta, vállalkozásuk merész, eleinte nem is nagyon hittek benne, hiszen nem sok településen történtek szakszerű kutatások, kevés a lappangó kézirat is, mégis belevágtak, mert szükségesnek látták. A sorozatot Háromszék honismereti bibliográfiájával indították, aztán a falumonográfiák sorát – bár nem ajánlott az ilyen jellegű, tudományos igényű munkákat egyetlen szerzőre bízni, hiszen manapság kevés polihisztor terem – Pozsony Ferenc Zabolát bemutató kötetével kezdték, majd Egyed Ákos ugyancsak szülőfaluját, Bodost ismertető kötete következett. A sort – immár több szakember közreműködésével – Mikóújfalu és Dálnok folytatta, hatodikként pedig most Alsócsernáton kismonográfiája. A sorozat másik szerkesztője, Tóth Szabolcs arról beszélt, hogyan jött létre a kötet, bemutatta a szerzőket és tanulmányaik rövid kivonatát. A könyvbemutatón jelen lévő szerzők közül Székely Zsolt régész szólalt fel elsőnek, elmondva, régészeti szempontból Csernáton a legjobban kutatott község egész Háromszéken, a hozzá tartozó falvak területén Székely Zoltán 1944-ben kezdett ásatásai óta 52 települést sikerült azonosítani a kőkorszaktól a székely-magyarokig. Egyik legérdekesebb feltárás a Haszmann Pál Múzeum udvarán található lakóház, ezzel ugyanis datálni is lehet a szlávok utáni jelenlétünket a térségben. Cserey Zoltán történész hasonlóképp érdekes kiselőadást tartott az általa kutatott témáról, kiemelve azonban, hogy az 1849. utáni időszakkal kevés történész foglalkozik, ezért hiányosak is az ilyenszerű falumonográfiák. Ő maga a székely határőrség időszakának (1764– 1849) polgári és katonai igazgatását dolgozta fel, a téma kapcsán számos érdekességről beszélt, többek között arról, hogyan „kapott polgárjogot” Csernátonban a krumplitermesztés, vagy hogy kevésen múlott, hogy a vármegye székházát Csernátonban építsék fel, és ne Sepsiszentgyörgyön.
Csáki Árpád egyháztörténész az alsócsernátoni református egyház levéltárának feldolgozása révén három tanulmány szerzőjévé is vált: a református egyházközség történetét, a református templom építéstörténetét – ennek ismertetése kapcsán megjegyezte, bár nagyon gazdag az egyházi levéltár, a templomtörténettel korábban foglalkozók egyike sem kutatta azt, így téves adatok kerültek be a korábbi szakleírásokba – és Kovács Sámuel egykori református lelkésznek az 1830-as nagy tűzvészről írott emlékiratát dolgozta fel.
Haszmann Pál, a kötetben a falu kúriáit bemutató tanulmány szerzője kiemelte, a település értékeinek csupán szikrányi részét sikerült feldolgozni: egyrészt, mert nincs olyan dolgozat, amelyhez ne lehessen még hozzáadni, másrészt, mert számos téma vár még feldolgozásra, a gazdálkodás például, vagy az emberi emlékezetben szunnyadó értékek. Vagy családok történetének feldolgozása, hiszen „történelmünk családok történetéből tevődik össze” – mondta. Gyűjteni, amit még lehet, figyelmeztetett Haszmann Pál, hiszen még mindig rengeteg lehetőség van a kezünkben, és „nemzettudatunkat, jövőnket ezekkel a könyvekkel alapozzuk meg”. És mert a magyar kultúra napja himnuszunk születésnapja, az est házigazdája, Ágoston József könyvtárvezető javaslatára nemzeti imánk eléneklésével zárult a könyvbemutató. A meglepetéskiállításon, az épület pincegalériájában meg Réti Zoltán helybeli faragó bemutatta a tizenkét stációról készített fatáblasorozatát: úgy gondolta, mielőtt alkotásai Nyíregyházára kerülnek, meg kell adnia a lehetőséget falusfeleinek alkotásai megismerésére.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beke és Szőcs a fogságból üzent (Újabb szimpátiatüntetés Kézdivásárhelyen)
Szombat délután az idei negyedik, a kezdetektől számított huszonhatodik szimpátiatüntetésen alig hatvanan gyűltek össze Kézdivásárhelyen a Gábor Áron-szobornál. Ezúttal a könyékbeli településekről nem jöttek, ellenben képviseltette magát Erdővidék, Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács egyik alelnöke jött el Kézdivásárhelyre, hogy kifejezze együttérzését a vizsgálati fogságban lévő vármegyésekkel. 
Mielőtt elindultak volna, Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szóvivője szólt az egybegyűltekhez, feltéve a kérdést: kik a terroristák? Beke István és Szőcs Zoltán vagy azon személyek, akik hatalmukat kihasználva olyan törvényeket hoznak, melyek a mi elnyomásunkat, beolvasztásunkat segítik elő? Mi ez, ha nem állami terrorizmus? Azoknak kell bent sínylődniük, akik saját nemzetük, a székely nép igazát akarták, nyelvét és identitását védelmezték – mondotta többek között a vármegyések erdélyi szóvivője. Végezetül felolvasta Beke István és Szőcs Zoltán rácsok mögüli üzenetét. „Köszönjük a hitet, az együttérzést, az összefogást. Hisszük, hogy az igazságnak ki kell derülnie akkor is, ha egyeseknek jobban fáj, mint a hazugság. Dicsőség Istennek, aki zászlónkat vezeti! Zászlónkat megfogom, megmarkolom, harcomat megharcolom, szabadságomat elvették, de szívemet és hitemet soha!” – üzente a rendőrségi fogdából a HVIM erdélyi és kézdivásárhelyi elnöke.
Ezt követően a felvonulók rendőrségi és csendőri kísérettel vonultak végig a már megszokott útvonalon, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség épülete előtt a két vármegyés szabadon bocsátását követelve. Miután visszatértek a főtérre, szokás szerint elénekelték himnuszainkat, és azzal váltak el, hogy január 30-án 16 órakor ismét találkoznak.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A gondolkodásmód adja a profi és amatőr közötti különbséget
Otthon a kultúrában mottóval négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa kezdeményezést: 2013-ban a Hang és szó évét, 2014-ben a Játék, 2015-ben a Hagyomány évét tartották, a sort idén a Kép éve zárja. Ennek szerves része a film világa is, ezért szabadidős rovatunkban ezzel az ágazattal foglalkozunk – nyilván, a teljesség igénye nélkül, hiszen a téma könyvtárnyi kötetet is megtölthetne. Az érdeklődés viszont nagy, rengetegen próbálnak filmezni felvevővel, telefonnal, fényképezőgéppel is. A kérdéskört a sepsiszentgyörgyi származású, Brassóban élő, de magát európai polgárnak és utazónak valló Kelemen Andrással boncolgattuk. Ő amatőr filmesként határozza meg magát, de a műhelyéből kikerülő képsorok szakmai elhivatottságot mutatnak, főként a természetfilmezés terén.
Első kérdésünkkel azt firtattuk: Mi a különbség profi és amatőr filmes között? – Lényeges eltérések vannak, amelyeket nem csak a felszerelés, a technika vagy a filmes életkora ad. Vitathatatlan, vannak idős filmesek, akik egész életükre megmaradnak az amatőr szinten, ugyanakkor huszonéves fiatalok a profik világába léphetnek. Én azt hiszem, a két csoport közötti különbséget a gondolkodásmód adja. Az örök amatőr egész életében arra vár, hogy majd valaki felfedezi őt. Ez téves. Csak azt fogják felfedezni, aki valami különlegeset nyújt, olyant alkot, amire mások nem is gondolnak. Az örök amatőr állandóan feltételhez köti fejlődését. Ha majd lesz egy jó kamerám, ha majd ez vagy az történik... 
Tehát az első feladat az amatőr gondolkodásmód legyőzése. Azokból, akik képesek ezen túllépni, lesznek a profik – azzá válnak maguk által. A leggyakoribb hiba, amikor az amatőr arra vár, hogy egyszer majd profi lesz. Általában belőlük lesznek az örök amatőrök. Sokan arról álmodnak, hogy majd felfedezik őket, vagy valami nagy lehetőséghez jutnak. Jelzem, senkit nem fedeznek fel, és szinte kizárt, hogy nagy lehetőséget kapjon. Ebben még véletlenül se ringassa magát senki, mert nagyot csalódik. Azaz felfedezhetnek, de csak akkor, ha „könnyen észrevehető vagy”. A másik hiba, amikor valaki különböző mondvacsinált, a távoli semmibe vesző pontokat határoz meg a továbblépés útjának. Majd ha ez, majd ha az történik, ha lesz rá pénz, akkor készíti el élete nagy alkotását. Ez nem igaz, egyetlen világhírű filmes sem így kezdte. A fejlődéshez munka kell, elkötelezettség, ez akkor is érvényes, ha valaki csak a maga szórakoztatására filmez.  – Világhírű filmesekről beszélsz, ők forgatókönyvek alapján dolgoznak. Szükség van erre egy családi filmhez, mondjuk, egy esküvő filmezéséhez is?
– Igen, a forgatókönyv a filmezés alapja. Ha nem is írjuk le, ott kell lennie a fejünkben, aszerint kell dolgozni, a véletlenszerű filmezés biztosan sok hibát hoz, még egy esküvői felvétel esetében is.
– Csak profi felszereléssel lehet jó filmet készíteni?
– Ez téves gondolat. Megvan a verseny a filmkészítők között, szeretnek gépeikkel dicsekedni, szívesen használnak bonyolult technikai kifejezéseket. De ettől még nem biztos, hogy jó lesz a felvételük. Sok új alkotásnak nincs olyan sikere, mint harminc, negyven évvel ezelőtti, kezdetleges technikákkal készült filmeknek.
– Mit tanácsolsz a technika kiválasztásához?
– Ma már lényegében mindenki rendelkezik filmfelvevővel, erre szinte minden telefon, fényképezőgép alkalmas. És sok esetben jó minőséget produkálnak. Én azt mondom, a kezdéshez nem kell méregdrága felszerelés. De ha valaki szakosodik, például természetről, vadakról akar filmeket készíteni, elengedhetetlen egy bizonyos szintű felszerelés, ami mellé nyilván a szakmai tudás is szükséges. Sőt, ebben az esetben a vadvilágról is sokat kell tudni, ismerni kell az állatok viselkedését, nem utolsósorban az álcázási lehetőségeket. A vadat általában távolról lehet nyugodtan filmezni, szükségünk van tehát egy stabil állványra és olyan objektívre, mely minőségi romlás nélkül teljesíti a nagy távolságra való filmezés követelményeit. A vad nem a napfényben, inkább hajnalban, estefelé hagyja el rejtekhelyét. A gyenge fényviszonyok újabb kihívást jelentenek. Teljesen más a helyzet például a sportesemények filmezésénél. Az esküvők filmezését kimondottan sokan kedvelik, és gondolják, hogy értenek is hozzá. Meg kell nézni az ilyen felvételeket, bizony látszik, hogy a filmes meggondoltan dolgozott-e. Azt hiszem, pontosan kell ismerni az esküvő menetét, a helyszíneket, mindig a megfelelő pozícióban kell elhelyezkedni, és még arra is gondolni, hogy a vendégseregből lehetőleg mindenki megjelenjen egy-egy filmkockán.
A mondás Andy Vajnától származik – még a nyolcvanas évek közepén-végén nyilatkozta ezt –, és nagyon illik az amatőr filmesekre is. Megkérdezte tőle egy újságíró, hogy mi a különbség a magyar és az amerikai filmesek között. Erre azt válaszolta: az amerikaiak két évig gondolkodnak és két hétig filmeznek, a magyarok két hétig gondolkodnak és két évig filmeznek.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar kultúra napja Marosvásárhelyen
Marosszéki örömünnep
Számos kulturális-művészeti intézmény közreműködésével ünnepelhettük múlt hét péntekén a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen. A magyar nyelvterületeken e jeles eseményre 1989 óta kerül sor, annak emlékére, hogy a kézirattanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az idei marosvásárhelyi évforduló kettős ünnepségre adott alkalmat: du. 2 órától a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös szervezésében rendhagyó és érdekes, zenében, táncban, irodalomban, színházi performanszban és képzőművészetben gazdag összművészeti eseményre került sor a Kultúrpalota harmadik emeletén berendezett Klasszikus Magyar Művészeti Galériában. A Bernády-gyűjteményként is ismert galéria falai között az említett intézmények munkatársai, hallgatói várták az igen szép számban megjelent közönséget, amelyet – a délutáni ünnepség dramaturgiája szerint – különböző, művészi jellegű perfomanszokkal, érdekes méltató beszédekkel kísértek végig, mintegy tárlatvezetőkként, a galérián.
Közülük sorrendben elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel, aki a gyűjtemény egészét, annak történetét ismertette, beszédében pedig elmondta: az erdélyi magyar művészet pantheonjává vált e képtár, amelyet a 2000. év óta sikerült úgy visszarendezni, ahogyan azt Bernádyék megálmodták. Azóta az eredeti, 1913-as tárlatrendezési koncepció szerint láthatjuk az alkotásokat. A 64 festményből csak 13 volt a városé, a többit a magyarországi Szépművészeti Múzeum adta kölcsön, de 1920 után már nem kérhette vissza őket. Így ezen alkotások azóta két leltáron szerepeltek, és a kérdést csak 2007-ben sikerült rendezni, a Szépművészeti Múzeum vezetősége nagylelkűen úgy döntött: a képek Marosvásárhelyen maradhatnak. Ebben nagy érdeme volt Bordy Andrásnak, aki nem engedte a második világháború idején az alkotásokat a magyar Aranyvonatra föltenni: e szerelvényt lebombázták, és vele rengeteg műkincs semmisült meg – például a Székely Nemzeti Múzeum 180.000 darabja. De e gyűjtemény ekképpen megmenekült.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója Tessitori Nóra előadóművészre emlékezett a művésznő férje, Kőmíves Nagy Lajos dramaturg szavain keresztül, Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője pedig a kultúra szerepéről szólt. – E tárlat a kultúra látható darabja. A láthatatlan darab a képek mögött van, és mindenki ismeri, aki szeret színházba, koncertekre, képtárba járni. A kultúra mindig sokféle, a kultúra rétegzett. És szinte mindig odabent található. Legnagyobb ellensége a kultúrára való nem fogékonyság. Hiszek a kultúrák sokféleségében, nyitottságában, és vallom, hogy a kurzusként irányított kultúra nem tett jó szolgálatot. E szolgai kísérteteknek bennünk nem szabad megmaradniuk. Nyitott szemek, fülek, szájak szükségesek: beszélni kell a tudásról, a kultúráról – mindezt kulturáltan – mondta KAF, majd saját, Kölcsey Ferenc lehajtja fejét című versét olvasta föl, ezután pedig elkezdődött a rendhagyó tárlatvezetés. A galéria festményei előtt a Tiberius vonósnégyes játszott, majd színművészetis hallgatók és az András Lóránt Társulat táncművészei adtak elő rövid, az adott mű hangulatát, jellegét idéző, azt meg- és felerősítő jeleneteket, kis performanszokat.
Maszk nélkül Erdélyben
Az ünnepségsorozat este 6 órától a Maros Művészegyüttes köves-dombi székházában folytatódott, ahol tárlatnyitóval indult az este. A kezdés időpontjában szinte tűt sem lehetett már leejteni az egykori mozi előcsarnokában, ahol az intézmény igazgatója, Barabási Attila Csaba és a kiállító alkotó, Bálint Zsigmond fotóművész állt a mikrofonok előtt. A Kibédi farsangi játékok (1984–1988–1994–2010) című tárlat, mint azt a címe is sugallja, a kibédi farsangi szokáskörbe nyújt betekintést, a kiállítás érdekessége pedig, hogy időrendi sorrendben, a címben is feltüntetett esztendőkben fotózott, fekete-fehér és színes képeket láthatjuk a székház előcsarnokának falain. A tárlatnyitó kezdete előtt népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel pánkót a közönségnek, majd az együttes zenekarának alkalomhoz illő játékát és a Kásler Magda által előadott népdalt követően a saját, kibédi képeit is kiállító Barabási Attila Csaba szólalt fel.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy otthonossá varázsolhatjuk zenével, pánkóval a magyar kultúra napját, amelyet pár éve itt, Marosvásárhelyen is méltóképpen ünnepelhetünk. Azoknak az intézményeknek, amelyek a kultúra körül tevékenykednek és azoknak, akik a kultúrát támogatják, elismerés jár. El kell gondolkodnunk a múlton, de tervezni kell a jövőnket is. Én büszke vagyok arra, hogy magyar, hogy székely vagyok. Olyan változatos és gazdag kultúrával rendelkezünk, amelyet érdemes megőrizni, tovább feltárni. Marosvásárhely egyaránt jeleskedik az irodalom, a kortárs táncművészet, a képzőművészet, a népi alkotások terén. Az idén hatvanéves Maros Művészegyüttes ez utóbbi megőrzésére, népszerűsítésére vállalkozott. Sokunknak ez az élete. 2016-ban szabadon ünnepelhetünk. Ma két mozzanattal ünnepelünk. Az első egy fotótárlat megnyitója, amely a népi hagyományokról szól, ezúttal kibédi farsangolást láthatunk. Jómagam kibédi vagyok, gyerekként is megélhettem mindezt. Dr. Barabás Lászlót kértük fel a tárlat méltatására, de nem tudott eljönni, így beszédét Lengyel Ildikó olvassa fel. A kiállítás jövő péntekig látható, utána Kibéden mutatják be – mondta a művészegyüttes igazgatója.
– Farsangi időben vagyunk, farsangi képeket láthatnak a falakon. Hogy mi köze ennek a magyar kultúrához? Nagyon sok, hiszen emberi, közösségi szükségletet elégített ki. A hagyomány által megőrzött szokásokban jutott kifejezésre népünk életöröme, játékigénye, az élet nehézségeit legyőző kedve. A rendre és a szabályokra, a harmóniára és így apollói szellemiségre épül, ugyanakkor ösztönös, szabad dionüszoszi kultusz: emberi személyiségünk kettősségét jelképezi. A farsangi szokások változataiban eltérések léteznek. E sokszínű erdélyi magyar kultúrát közkinccsé kell tennünk, úgy, ahogyan ez Kibéden is megtörtént. A farsang nemcsak szórakoztató játék volt, hanem mágikus szertartás, szimbolikus cselekvés. Számos országban ezen időszakban napjainkban is rendeznek karneválokat. A mi népi kultúránkban a farsangra inkább a házalás, a rögtönzött előadás, a folklórszínház a jellemző. Színház az, ami erre épül. Kibéden a szokásjáték neve: fársáng. A nászt jelenítik meg sokféle szereplővel. A szépek az utcán vonulnak és minden ház udvarán táncolnak, a házakban adományokat gyűjtenek. Őket védik a bőrálarcosok. A rituális rendetlenség jegyében aznap nincs törvényük! Az ünnepnek ugyanakkor legénypróba jellege is van, napjainkban is a legénysereg belső hierarchiája határozza meg a farsangon való részvételt, a szerepeket. A játék reggelig tartó bállal zárul. Ezen játékba enged bepillantást Bálint Zsigmond sorozata, amelyet több mint egy emberöltőnyi idő alatt fényképezett. A szokás egészét bemutató sorozatról van szó, az emlékeket, cselekvéseket, adatokat kiegészíti a fényképeken megörökített játszó ember. Bálint Zsigmonddal a nyolcvanas években találkoztam először, és megéreztem, hogy vele elindulhatok a közös szellemi kutatóúton. Sokszor együtt jártuk a falvakat. Gyors vagy lassú pusztulásra ítélt szokásokat találhattunk és találtunk. Azóta Bálint Zsigmond a hazai fotóművészet meghatározó egyéniségévé vált. Egy-egy fényképe, sorozata nem csupán semleges lenyomat, egyszerű dokumentum, hanem annál sokkal több. A vizuális élmény révén részeseivé válhatunk ezen élménynek, a farsang hangulatának. Lencséje nem a reklámot keresi, hanem a kultúrában, hagyományban élő ember arcát fürkészi és tárja elénk. Hogy milyenek vagyunk maszkosan és maszk nélkül, magyarokként Erdélyben, amikor megáldotta az Isten jókedvvel az erdélyi magyart is – állt a Barabás László által elküldött beszédben.
– A művészegyüttes felkérésére sikerült a régi, 20-30 évvel ezelőtti felvételeket ,,felébreszteni", és így nyomon lehet követni, hogy ezek a dolgok hogy alakultak – tette hozzá a fotóművész. A szokás maga nem változott, csak a szereplők mások: sokszor apáról fiúra szállt egy-egy szerep, és ez a képeken is látható. A vizuális élményeket próbáltam feldolgozni, hogy mindezt hangulatában is visszaadhassam. Minden esztendőből 10-10 kép szerepel, időrendi sorrendben állítottuk ki őket. Ugyanazon ruhák láthatók rajtuk, és ugyancsak változatlan az íratlan forgatókönyv is. Azt kívánom, ha Kibédre eljutnak, január 30-án látogassák meg a farsangi játékokat.
A tárlatnyitó végén, este 7 órakor már zsúfolásig telt a művészegyüttes előadóterme, olyannyira, hogy a pótszékek mellett igen sokan a lépcsőkön foglaltak helyet. Az aznapra hirdetett premier, az Itt a farsang, áll a bál című előadás hatalmas lélekszámú közönséget vonzott, a produkció kezdete előtt a magyar kultúra napja alkalmából helyi közéleti személyiségek szóltak röviden az egybegyűltekhez. Közülük sorrendben elsőként Ábrám Zoltán, a Maros megyei EMKE elnöke szólalt fel, aki elárulta: Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte a magyar kultúra napjának megtartását. – Értékelem az összefonódást a professzionális művészeti intézmények és a közművelődés között. A magyar kultúra megtartó erejét bizonyítja a ma esti jelenlét, az, hogy minőséget alkotunk. Kultúránk világszinten értékeket teremt, bizonyítja európaiságunkat: büszkék lehetünk magyarságunkra.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint az összefogásra nagy szükségünk van. – 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját, de volt-e olyan század, amelyre ne illene a zivataros jelző? Sajnos, sokan feladták, belefáradtak, elvándoroltak kevésbé zivataros vidékekre. Vagy itthon maradtak, de nem exponálják magukat. Kölcsey olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet azóta is irányadónak tekintünk. De megvannak a mai kor hősei is, nemzeti kultúránk hősei. Olyan emberek élnek közöttünk, akiknek köszönhetően Marosvásárhely az erdélyi magyar kultúra fellegvára maradhat. Ma Vásárhely lakosságának legnagyobb problémája a reményvesztettség, a közöny, a kishitűség. Ezeket kell megváltoztatnunk. Ragaszkodnunk kell intézményeinkhez, színházainkhoz, iskoláinkhoz. Van értelme identitásunk megőrzésének, az anyanyelvünkön való oktatásnak: kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás. Rajtunk áll, hogy a jövő nemzedékek is magyarként élnek-e majd magyar környezetben. A feladatunk: továbbvinni az üzenetet. Énekeljük bátran, büszkén Kölcsey sorait, és higgyünk abban, hogy létezik, létezhet közös Kárpát-haza.
Soós Zoltán hozzátette: nagy öröm az, hogy Vásárhelyen ilyen sok kulturális intézmény sorakozott fel az ünnepség közös megszervezése mögé. – A dátum és az ünnep szimbolikus: a Himnuszt minden gyerek ismeri, akkor is énekeltük, amikor nem volt szabad. Nem megszokott ünnepség ez, kevés az az ország, ahol megünneplik a nemzet kultúráját. A magyar kultúra napja mindenkiről szól, aki magyarnak érzi magát, éljen a világ bármelyik pontján. E kis közösség évszázadok óta a fennmaradásért küzd. Remélem, ezek az idők elmúltak, és önfeledten ünnepelhetünk. Megmaradtunk és gyarapodtunk. Mégsem felhőtlenek a tekintetek. Arra, hogy szabadságunkat korlátozni fogják, nem számítottunk. De van lehetőségünk változtatni ezen, és kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Ebben a városban van jövőnk, emellett fogok hitet tenni ezután is: mert ezt a várost a mi őseink építették, és nekünk kötelességünk átadni azt az utánunk jövő nemzedékeknek.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei szervezetének elnöke szerint olyan megoldást kellene találnunk, amely hazahozza a külföldön szerencsét próbáló honfitársainkat. – A kultúrának ebben a kérdésben is van válasza. Jó, hogy van olyan intézményünk, mint a Maros Művészegyüttes, hiszen minden kultúrának a folklór a bölcsője. Milyen jó, hogy vannak Bálint Zsigmondjaink, akik időt nem kímélve rögzítették szokásainkat, azt a folklórvilágot, amely a mi kultúránk bölcsője. Franciaországban például a kultúra nagyobb nyereséget ér el, mint az autógyártó ipar vagy a luxuscikkeket előállító vállalatok. Nekünk azt sem sikerült elérni, hogy kulturális főváros legyünk, de a megközelítés sem volt jó. A mi kulturális értékeink sokkal gazdagabbak, mint a gulyás, amellyel bennünket jellemeztek. Remélem, sikerül olyan városgazdát választanunk, aki a kultúra értékét is visszahozza, és igazolja, hogy Marosvásárhely a kultúra és a tudomány fővárosa – mondta Brassai Zsombor, majd a Himnusz közös eléneklését követően kezdetét vette a Maros Művészegyüttes előadása, amely igencsak emlékezetes percek forrásának bizonyult.
A rendkívül dinamikus, pergő, sziporkázó humorban gazdag összeállításban az autentikus marosszéki néptáncokat ötvözték a farsangi szokásokkal és fergeteges pillanatokkal. A mezőfelei betyárok, a farsangtemetések, a cigányjóslatok jelenetei nagyszerű hangulatot, hasizomfájdító nevetést eredményeztek. A népi helyzet- és jellemkomikumban nem szűkölködő helyzetek és szereplők jeleneteit különböző táncok kötötték össze, Gyepesi László, a tavalyi Széllyes Sándor népi vetélkedő győztese pedig Széllyes Sándor rigmusaival kacagtatta könnyesre a mélyen tisztelt közönséget. Ilyen jól rég nem szórakoztunk valós értékkel bíró, autentikus népi összeállítás során, amely a fellépők felhőtlen szórakozása és minket való szórakoztatása kapcsán is igen hitelesen tolmácsolta a farsang nem elhanyagolható üzenetét: e napon nincsen senki felett törvény!
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Monodráma Jávor Pál életéből
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én a Kölcsey-díjak átadása után magyar szerző magyar témájú, ráadásul Araddal is kapcsolatba hozható színdarabját mutatta be az Aradi Kamaraszínház. A Jávor c. monodráma aradi előadásának külön érdekessége, hogy majdnem ősbemutató, tudomásom szerint hivatásos színház még játszotta, bár néhány alkalommal közönség elé került a budapesti Uránia filmszínházban, amolyan magánelőadáson, pedig feltétlenül megérdemelné – megérdemelte volna eddig is – hogy rangos színház műsorán szerepeljen.
A mondráma hőse Jávor Pál, az aradi születésű egykori nagy magyar színházi, de még inkább mozisztár. „Ő volt kora férfiideálja, őt szerették volna utánozni megjelenésben, viselkedésben, női szívek meghódításában. A magyar film koronázatlan királya, versenytárs nélküli Don Juanja volt ez a sármos, mulatós kedvű, ám olykor féktelen kicsapongásai ellenére is gerinces őstehetség.” – írja Puskel Péter, élete aradi szakaszának kitartó kutatója. Ezek ismeretében igazat kell adni a kamaraszínházi beharangozónak, amely szerint a darab „a nagyközönség számára egy eddig ismeretlen Jávor Pál-képet bontakoztat ki a filmcsillag naplójából és leveleiből”. Igen, mert merőben új és szokatlan a helyzet, amelybe 1944 őszén, a magyarországi nyilas uralom kezdetén a híres színész kerül: letartóztatják (mert nem árulja el zsidó feleségének tartózkodási helyét), megalázzák, verik, Sopronkőhidára, a hírhedt börtönbe zárják, majd Németországba hurcolják, onnan sikerül – miután amerikai kórházban ápolják – nyolc hónap után hazajönnie.
A darab ezeknek a hónapoknak keretbe illesztett története: a színész amolyan videómagnó előtt meséli el feleségének mindazt, ami vele megtörtént. (Ami a Jávorban nem szerepel, de tény: ez a pár hónap többé soha össze nem illeszthető törést okozott a sztár életében. Amerikába „disszidált”, ott kudarcot vallott, s visszatérte után, 1959-es haláláig már meg se közelítette egykori önmagát.
Naplója, amelyet a szerző, Pozsgai Zsolt (ötkötetes drámaíró, számos színház művészeti vezetője, forgatókönyvíró, fordító stb.) dolgozott fel inkább több, mint kevesebb hűséggel, megrázó dokumentuma élete egy fontos szakaszának. A nyilasok fogságában a minap még istenített színész megtapasztalja, hogy azok, akik azelőtt szerették és tisztelték, most ellene fordulnak, pocskondiázzák, megalázzák, kínozzák egy borzalmas eszme jegyében, szembesül a kegyetlenséggel, az ember önmagából való kifordulásával – egy új, embertelen világ tárulkozik ki előtte, amelyet megpróbál méltósággal túlélni. A tét: élet vagy halál. Megkapó az őszinteség, amellyel Jávor kitárulkozik, s az erő, ahogyan ezt a szerző dokumentum-értékű, de mégis csak fikciós darabban megjeleníti, s végül a színész, aki mindezt eljátssza.
Meggyőződésem, le is írtam már, hogy vannak (amúgy kitűnő) darabok, amelyek egy (vagy több) remek színész nélkül nem tudnának eljutni a néző szívéig. A Jávor érzésem szerint ezek közé tartozik, de az író-rendező Pozsgai Zsoltnak (ötkötetes drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, vérbeli színházi ember) sikerült egy rátermett és nagyszerű színészt találnia a szerepre Szőke Zoltán személyében. A sokak által kedvelt, immár több mint másfél évtizedes tévésorozat (Barátok közt) Berényi Miklósa ezúttal olyan szerepet kapott, ahol megmutathatja igazi képességeit. És bizonyít: a monodrámában tucatnyi szereplőt játszik el változó hanghordozással, mimikával, gesztusokkal, s mindebben – a (kiváló) szövegen kívül – csak egy fotel, no meg egy (figuráját a színpad hátterében lévő vászonra kivetítő) videomagnó-ős, a kezdetben elegáns, majd egyre slamposabbá váló öltöny, a vége felé kibomlott nyakkendő, a nagdrágból kicsúszott, fehér kórházi köpenynek tűnő ing az eszköze. Mondhatni semmivel játssza a kb. 70 perces darabot nagy megjelenítő erővel (egy ilyen szövegnek a betanulása önmagában sem semmi), amely alatt újra és újra átéli és hitelesen közvetíti a nézőtér felé a főhős gondolatait, érzéseit, a borzalmakat, amelyeken átesett úgy, hogy a néző meg se pisszen, hogy aztán felszabadult vastapssal köszönje meg a nagyszerű színházi élményt.
Szőke Zoltán először szerepelt Aradon, Pozsgai Zsoltnak ez a második bemutatkozása (Liselotte és a május c. darabját pár éve egy rövidszínház-fesztivál keretében már láthattuk.) Szívesen látnám őket máskor is.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Kalagori nagy hegy alatt jártunk
Gyönyörű csángó népviseletet (ingeket, mellényeket, kerfákat), a csángók életét bemutató fotókat tekinthettünk meg azon a kétnapos rendezvényen, amelyet az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) és az Apáczai Líceum Aranyecset Tehetségműhelye szervezett a hétvégén.
Péntek délután a líceum galériájában a Kalagori nagy hegy alatt címen kiállításmegnyitóra, majd szombat délelőtt ugyanebben a témában konferenciára került sor.  A tárlaton Vörös Alpár, az Apáczai-líceum igazgatója elmondta: a kétnapos rendezvény apropója az az iskolai projekt, amelyben a líceum képzőművészetis és humán tagozatos növendékei vesznek részt, a kiállítás és konferencia ugyanakkor része a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett rendezvény-sorozatnak. A kiállított tárgyak Lujzikalagorból származnak, amelyeket az ott magyartanárként tevékenykedő Petres László gyűjtött össze.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Nem hoz oktatási reformot az új kerettanterv
Az oktatási minisztérium által közvitára bocsátott három kerettanterv-tervezet egyikét sem tartják elfogadhatónak a magyar oktatási szakemberek. Szerintük ezek nem veszik figyelembe a kisebbségi oktatás sajátosságait, ugyanakkor a teljes romániai tanügy problémáit sem orvosolják.
A minisztérium tavaly éppen karácsony előtt bocsátotta közvitára a tervezeteket, amelyekre január 23-áig, szombatig várták a pedagógusok, diákok, szülők, civil és szakmai szervezetek észrevételeit, javaslatait. A három változat a különböző tantárgyakhoz rendelt heti óraszámban, illetve a választható tárgycsoportokban különbözik.
Király András oktatási államtitkár a Krónika érdeklődésére hétvégén elmondta, több mint hatezer észrevétel futott be a minisztérium honlapjára, ezeket feldolgozzák, csoportosítják, és a figyelembevételükkel kell elkészülnie az 5–8. osztályosok új tanterve. A hatalmas menynyiségű javaslat feldolgozása több hétbe is beletelik, így a végleges kerettantervre még várni kell – szögezte le a szakpolitikus.
Király András elmondta, a kisebbségi oktatással megbízott államtitkárság is véleményezte a közvitára bocsátott anyagot, és kifejtették, hogy egyik változatot sem tartják elfogadhatónak. „A kerettantervnek az oktatás reformját kell tükröznie, a tanügyi törvényben leszögezett nyolc alapkészség fejlesztésére kell hangsúlyt fektetni, ebből a megközelítésből pedig nem lehet csak óraszámokat megadni, anélkül hogy pontosan meghatároznánk a tananyagot" – magyarázta az államtitkár.
Túl sok óra – a magyaroknak még több
Ugyanakkor a megadott óraszámot túl soknak tartják, még a román oktatásban is, a kisebbségi osztályoknak pedig ehhez még hozzáadódik a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyarság története – ez így például hetedik osztályban már heti öt pluszórát jelent. „Rugalmasabb tantervet szeretnénk. Lényegében nem az óraszám a döntő, elsősorban azt kellene leszögezni, hogy mit és mennyi idő alatt akarunk megtanítani a gyerekeknek, ehhez kell majd utólag óraszámokat rendelni" – mondta Király.
Szerinte el kell magyarázni a tanároknak is, hogy az óraszámcsökkenés nem jelenti feltétlenül azt, hogy veszélybe kerül a katedrájuk, állások szűnnek meg. Mint hangsúlyozta, meg kell adni a lehetőséget a pedagógusnak, hogy a kötelező órák után felzárkóztató vagy tehetséggondozó foglalkozásokat tartsanak. „Adjuk meg végre az esélyt a diákoknak, hogy egy rugalmas, valóban 21. századi tantervből profitálhassanak, a jelenlegi, 20. század közepére jellemző helyett" – vonta le a következtetést Király András.
Egyik terv sem jó
Háromszéken módszertani csoportot hoztak létre, hogy kielemezzék a terveket, és megfogalmazzák a javaslataikat, ám arra a következtetésre jutottak, hogy a minisztérium egyik tervezetét sem tartják elfogadhatónak. „Így nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen a három tervezet kapcsán más és más kifogások merültek fel. Talán a hármat összegyúrva, azt is módosítva és kiegészítve elkészülhetne egy ötödik, elfogadható változat" – fogalmazott Kiss Imre.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónika megkeresésére elmondta, összesítették a hozzájuk beérkezett javaslatokat, azokat csoportosítva elküldték a minisztériumnak, ám meglátása szerint egy teljesen új kerettanterv-tervezetre van szükség, a közvitára bocsátott három közül egyet sem lehet elfogadhatóra módosítani.
Variációk tantervre
Kiss Imre hangsúlyozta, több vitatott kérdéssel szembesültek, például több olyan vélemény elhangzott, hogy az óraszámcsökkentésnek nem feltétlenül azt kell jelentenie, hogy a diák kevesebb időt tölt az iskolában. „Nem ez lenne a cél, hogy a gyereket déli 12 órakor már hazaküldjük. Olyankor a szülők még dolgoznak, a gyerek csavaroghat. Inkább az a lényeg, hogy kevesebb legyen a tananyag, a diák mindent sajátítson el az iskolában, s ha hazamegy, már ne kelljen házi feladatot oldania, tanulnia, akkor inkább pihenjen, szórakozzon" – részletezte a megfogalmazódott elképzeléseket a főtanfelügyelő.
Szerinte a tananyagcsökkentés a fontos, mert hiába lesz heti két földrajz- vagy történelemóra helyett csak egy, ha ugyanazt a mennyiségű anyagot kell rövidebb idő alatt megtanítani. Kiss úgy látja, az opcionális tantárgyakat is lehetne változatosabbá tenni, például féléves tananyagot kidolgozni, így egy tanévben két témát lefedni. Több vélemény fogalmazódott meg arról is, hogy a második idegen nyelvet továbbra is ötödik osztálytól vezessék be a kisebbségi oktatásban, vagy ráér csak kilencediktől, akkor viszont az első idegen nyelvet emelt óraszámban lehetne tanítani.
„Feltétlenül szükség van a heti két tornaórára, a művészeti nevelés, a zene, a rajz sem maradhatna ki, ám megoszlik a vélemény a számítástechnika-óráról, hiszen nincs sok értelme már ötödikben betenni informatikaórát, és a számítógép kezelés alapjait tanítani azoknak a gyerekeknek, akik a saját szüleiket is kioktatják ebben a kérdésben" – sorolta a szükségesnek tartott módosításokat Kiss Imre. Hozzáfűzte: a hatodiktól az órarendben szereplő technikai órákon pedig inkább a gyakorlati oktatásra kellene fektetni a hangsúlyt, de ennek meg is kell akkor teremteni a feltételeit.
„A fizika- és kémiaórákat integráltan kellene tartani, inkább természettudományi ismereteket tanítani" – ecsetelte a szakember, aki szerint az a fontos, hogy miként töltik majd fel tartalommal a tantervet. Szerinte azt kell leszögezni, hogy nyolcadik vagy tizenkettedik osztály végére, mit kell tudnia a diáknak. „Ha például matematikából kevesebbet tanítunk meg, akkor az egyetemi oktatás programját is ahhoz kell majd igazítani" – hívta fel a figyelmet Kiss Imre.
Amint arról több ízben is írtunk, az új tanterveket és tankönyveket az oktatási törvény értelmében fokozatosan vezetik be, a mostani harmadik osztályosok és a náluk kisebbek tanulnak már az új tanterv szerint. Ezt kellene folytatni 5–8. osztályban is, tehát a 2017–2018-as tanévtől. Jelenleg az 5–8. osztályban a 2001-ben jóváhagyott tantervek szerint oktatnak.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Bogdan Diaconuék létrehozták a Karóbahúzó Vlad Őrjáratot
Karóbahúzó Vlad Őrjárata (Patrula lui Vlad Ţepeş) néven létrehozta a szélsőséges, soviniszta Egyesült Románia Párt (PRU) saját paramilitáris egységét Daniel Ghiță K1-bajnok – számolt be vasárnap a Ştiripesurse.ro portál. 
A PRU vasárnapi kongresszusán bemutatott gárda a párt civil szimpatizánsaiból áll, saját egyenruhával rendelkezik, és a hivatalos közlés szerint „ott lép majd közbe, ahol állampolgári beavatkozásra van szükség” – írja a portál.
Ghiță közölte: ha a román állam nem védi meg őket, akkor megvédik magukat, a szervezet pedig „a szegényeket oltalmazza, hogy ne váljanak a bűnözők áldozatává.” Bogdan Diaconu pártelnök szerint az őrjáratnak nem lesznek fegyverei, inkább hóeltakarításnál és árvizeknél segítenek majd.
Ghiță a PRU színeiben száll harcba Bukarest 3. kerülete polgármesteri tisztségéért, korábban a Colectiv klubban kirobban tűzvész nyomán szervezett tüntetések egyik vezető alakja volt, és a törvénytelen erdőkivágások ellen is kampányolt. Mint ismeretes, a PRU vezetője a szélsőségesen magyarellenes megnyilvánulásairól és törvényjavaslatairól hírhedtté vált volt szociáldemokrata képviselő, Bogdan Diaconu. A vasárnapi kongresszuson az orosz és a kínai nagykövetség képviselői is részt vettek.
Mint ismeretes, Diaconu legutóbb decemberben az RMDSZ betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé, arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet az ügyészség szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni.
Augusztusban olyan jogszabályt terjesztett be, amely betiltaná a nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a romániai közintézményekben. Diaconu akkor azzal indokolta kezdeményezését, hogy a felfedezte: magyarul is szerepel az intézmény neve az önkormányzat hatáskörében működő székelyudvarhelyi városi rendőrség szolgálati gépkocsiján.
Tiltaná a tervezet a közintézmények, települések és utcák nevének magyar feltüntetését, sőt a jogszabály elfogadásától számított harminc napon belül kötelezővé tenné a kétnyelvű feliratok eltávolítását is. Korábban az autonómiapárti tüntetéseket és az „etnikai” zászlókat is betiltatta volna.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Szabad, lélegző kultúrát kell építeni
Díjátadó gálákkal, tárlatnyitókkal, gazdag programsorozatokkal ünnepelték a hétvégén a magyar kultúra napját Erdély-szerte. 
Erdélyért életműdíjat adtak át az RMDSZ jelenlegi és korábbi vezetői Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának a jeles nap alkalmából szervezett pénteki ünnepségen, a kincses városban. A díjat az RMDSZ, valamint az általa létrehozott Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány ítéli oda évről évre.
Az elismerésről Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke elmondta, kényszer hatására alakult úgy, hogy a magyar kultúra nagyjai az alkotómunkán túl a közéletben is szerepet vállaltak, de büszkének kell lennünk arra, hogy a magyar kultúrában az igazi élet és az igazi mű nem választható el egymástól.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a kisebbségi lét alapvetően védekező lét, de nem lehet azzal védekezni, „hogy magunkra zárjuk az ajtót". Úgy vélte, a kultúra azáltal is megszűnhet, „hogy elfelejt kérdezni". „Kérdező és nyitott, azaz szabad és lélegző kultúrát kell építenünk, ennek feltételeit kell megteremtenünk. Ha nem így teszünk, akkor abból csak skanzen lesz, abból csak múzeum lesz, ami szükséges, de nem elegendő" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
„Most már azt is tudom, mi az életműdíj: először meg kell jól öregedni, hogy az ember megkaphassa" – késztette nevetésre a közönséget Egyed Ákos a díjátadón. A rendezvényen az Erdélyi Magyar Kortárs díjakat is átadták, elsőként Fekete Vince költő vehette át a kortárs irodalmat gazdagító alkotásaiért. A képzőművészek közül az elismerést idén Onucsán Miklós érdemelte ki, az előadóművészetek közül színházban és filmekben nyújtott alakításaiért Molnár Levente vehette át. A színész laudációját pályatársa, Dimény Áron írta, amelyben – a Saul fia című film sikerére utalva – úgy fogalmazott, a kortárs magyar kultúráért díj az Oscar előszobája.
Háromszék Kultúrájáért díjat is kapott Egyed Ákos
Háromszéken is kitüntették Egyed Ákost: a történészprofesszor ünnepélyes keretek között vette át az idei, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. Az elismerést Tamás Sándor, a megyei önkormányzati vezető adta át a 86 éves történésznek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen, szombaton Olaszteleken. Az impozáns olaszteleki Daniel-kastély méltó helyszínként szolgált ennek a – Egyed Ákos szavaival élve – „történelmi eseménynek", amelyet a korhű öltözetű Kájoni Consort régizene együttes előadása még inkább ünnepélyessé tett.
„A professzor úr azt mondta egy alkalommal, hogy akkor éri el a célját a megemlékezés, a visszatekintés, ha képesek vagyunk levonni belőle a tanulságokat, ha ismerjük a történetünket, nemzedékről nemzedékre átadjuk és hozzátesszük a saját történeteinket, tapasztalatainkat. Egyed Ákos nemcsak ragaszkodott a történelemhez, de vigyázott is rá: úgy tárta elénk, hogy megismerjük, úgy adta tovább, hogy hozzátette a maga részét, de hagyta, hogy levonjuk belőle a saját tanulságainkat. Ez a díj a megbecsülés jele, a tiszteleté, a köszöneté: hogy ragaszkodott, de vigyázta is történelmünket" – méltatta a történész munkásságát Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
A történész Bodoson született, szülőfalujához kötődő élményei bevallása szerint végigkísérték életútját, és büszke arra, hogy Erdővidékről származik, ide mindig hazatér. Ahogyan az eseményen megtekintett portréfilmben is elmondta, már gyerekként nagy hatással voltak rá az édesapja által elmesélt történetek, majd később a Székely Mikó Kollégium szellemisége is arra buzdította, hogy a választott pályára lépjen.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem és földrajz szakán tanult tovább, majd az átszervezett Román Akadémia kolozsvári kutatóintézetébe nevezték ki kutatónak, ahol 45 éven át dolgozott. „Kis nép, kis nemzet jobban kell vigyázzon a saját értékeire, mert kis nemzetnél, kis országnál kis hibák is nagy bajok forrásai lehetnek, vigyázzunk tehát, hogy a legfontosabb nemzeti kérdésekben az érdekegyesítés legyen minden magánérdeknél előbbre való" – vallja Egyed Ákos.
Bánffy-kiállítás Váradon
A nagyváradi vár C épületében nyitották meg a hét végén az Illuzió és tükröződés című, gróf Bánffy Miklós pályaképét bemutató tárlatot. Egy modern kori reneszánsz embernek, a sokáig méltatlanul elfeledett írónak, színházi rendezőnek, egyben Magyarország egykori külügyminiszterének állít emléket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tárlata, amely Kolozsvár, Bukarest, Hága, Kisinyov, Rabat, Bécs, Szeged és Budapest után nyílt meg Nagyváradon.
A kiállítás a polihisztor művészi világát kívánja visszaadni és megkísérli bemutatni az írót, grafikust, politikust, karikaturistát, díszlet- és jelmeztervezőt, színházi rendezőt, valamint a koronázási ünnepségek megtervezőjét. A látogatók megtekinthetik egyebek mellett a Bánffy által A kékszakállú herceg vára című Bartók-operához tervezett jelmezek rekonstrukcióit is, amelyeket a kolozsvári magyar opera a Bánffy 2014 emlékévhez készített, de meghatározó részt képviselnek a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei is.
A kiállítás különleges aktualitása, hogy feleleveníti IV. Károly száz évvel ezelőtti koronázási ünnepségét is, amelynek kormánybiztosa, tervezője szintén a gróf volt. A bemutatónak minden helyszínen akad egy különlegessége is, ez Nagyváradon a család bárói ágának tulajdonát képező pecsétnyomó, amelyet Bánffy Farkas ajánlott fel a február 28-áig látható programra. A Szebeni Zsuzsanna kurátor és Szebeni-Szabó Róbert látványtervező által alkotott tárlatot Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, az emlékév kezdeményezője nyitotta meg.
Művészetek összhangja a Kultúrpalotában
A zene, a képzőművészet, tánc, irodalom együttesen mutatkozott meg hat intézmény összefogásaként Marosvásárhelyen a magyar kultúra napja alkalmából, a Kultúrpalota harmadik emeletén, a magyar klasszikusokat, a Bernády-gyűjteményt bemutató képtárban. A Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat és a Tiberius vonósnégyes közös ünnepléssel emlékezett a Himnusz születésnapjára. A képtárban zenével, tánccal, verssel fűszerezett rendkívüli tárlatvezetésen vehettek részt a jelenlevők.
A gyűjtemény történetéről Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, a műalkotások nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban a budapesti Szépművészeti Múzeumtól, ám az 1920-as hatalomváltást követően soha nem adta vissza. A közelmúltban sikerült tisztázni a tulajdonjogot, és most már végérvényesen Marosvásárhelyé maradnak a festmények. Például ott látható Thorma János Tessitori Nóráról, a híres színésznőről festett arcképe, amely előtt Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója mondott néhány gondolatot.
A Tiberius vonósnégyes a Bordi András által festett Bernády György-portré előtt kezdte a zenélést, a színművészetis hallgatók, Pataky László: Krumpliszedők festménye előtt mutatták be első performanszukat. Majd Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője olvasta fel egy korábbi versét, amelyet a szatmárnémeti Kölcsey-gimnáziumnak írt. Úgy fogalmazott, a kultúra iránti fogékonyság hiánya a legnagyobb ellensége a kultúrának.
Kulturális nyílt nap
Nyílt napot tartott a Hargita Megyei Kulturális Központ a magyar kultúra napja alkalmából pénteken Csíkszeredában. Baráti találkozóra várták az érdeklődőket, amelynek keretében a központ munkatársai az intézmény szerteágazó tevékenységét mutatták be. A találkozón részt vettek a térség kulturális szakemberei, az intézmény partnerei, civil szervezetek képviselői, valamint a Kós Károly Szakközépiskola XI. C., építészeti osztálya is.
Az esemény egyik meghívottja Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum alapítója volt, aki a Márton Áron-emlékév tartalmát ismertette. Az emlékévet hivatalosan február 12-én nyitják meg, ennek kapcsán számos programot terveznek. Többek között egy, fiataloknak szóló helyismereti tábort Csíkszentdomokoson augusztus végén, de hirdetnek majd fotó- és kisfilmpályázatot, a múzeum anyagát Csíkszeredában is bemutatják, és készül egy kültéri kiállítás is, amelyet különböző fesztiválokon mutatnak be.
A Kájoni János Megyei Könyvtár részéről Kelemen Katalin elmondta, intézményük is a maga eszközeivel hozzájárul az emlékév programjaihoz, vetélkedőket szerveznek, valamint Márton Áronhoz kapcsolódó kiállításokat terveznek. A kulturális központ munkatársa, Botár László hangsúlyozta, sok mindennel foglalkoznak az intézményben, ezek közé tartozik a képzőművészet és vizuális művészetek bemutatása, és igyekeznek olyan kapcsolatrendszert kiépíteni, hogy a helyi értékeket népszerűsíthessék. Kiállításokat hoznak el, évente megszervezik többek között a Free Camp nemzetközi alkotótábort, a Hargitai szalon tárlatot. „Minden rendezvényünknek sajátos az arculata, és fel lehet ismerni, hogy a kulturális központban készült" – hangzott el.
Értékközvetítőket díjaztak
Öt díjazottnak adtak át elismerést az Udvarhelyszék Kultúrájáért gálaesten. A magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatot koronázó díjátadón egy kulturális egyesületet, egy színjátszócsoportot, egy művelődésszervezőt, egy polgármestert és egy grafikust tüntettek ki Udvarhelyen. Idén a helyi G. Egyesület kapta a Közösségért díjat, mivel több száz koncertet, irodalmi estet, kocsmaszínházi előadást, képzőművészeti kiállítást, fesztivált és vetítést szervezett a városban.
A Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoportnak ítélték idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Értékközvetítő díját. A negyedévszázados társulat több mint amatőr színjátszó csoport, és több mint iskolások szabadidős tevékenysége, hiszen meghatározza a Tamási Áron Gimnázium diákjainak életét, teret adva személyiségük kibontakozásának. Az Értékteremtő díjat Rezi Erika-Gabriella alsóboldogfalvi művelődésszervező vette át kultúranépszerűsítő tevékenységei, irodalom és művészet iránti elszántsága elismeréseként.
Az értékmentő-díjat Tamás Ernőnek, Székelyvarság polgármesterének ítélte az Udvarhelyszék Kulturájáért Egyesület: több mint tizenöt éves munkássága alatt felismerte, az értékek megőrzése és közkinccsé tétele nemcsak egyéni felelősség, hanem közösségi érdek. Gyöngyössy János, Homoródkarácsonyfalván élő történelmi grafikusnak ítélték az Udvarhelyszék Kultúrájáért életmű díját, amellyel munkásságát ismerte el az egyesület.
Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt pénteken, a magyar kultúra napján. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez. Krónika (Kolozsvár)

EMNP: Florea helyzete még inkább szükségessé teszi az összefogást
Közös önkormányzati képviselői jelöltlista felállítását sürgeti Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott, hétvégi keltezésű közleményükben rámutatnak, az elmúlt hét politikai eseményei – különösen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) habozása, hogy indítsa-e vagy nem a hivatalban levő Dorin Florea polgármestert egy újabb mandátumért – erősíteni látszanak a hárompárti támogatottságnak örvendő marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán esélyeit.
„Ilyen körülmények között felettébb szükséges a marosvásárhelyi magyarság minél szélesebb körű összefogása, a helyi politikai erők egységes fellépése – olvasható a néppárt közleményében. – Hitünk szerint az előválasztások nyomán kijelölt, a magyar pártok által közösen támogatott marosvásárhelyi polgármesterjelölt, Soós Zoltán melletti kiállás csak az első lépés az összefogás megvalósulása felé, annak kiteljesedése csak a közös önkormányzati képviselői jelöltlista felállítása által valósulhat meg.”
Az Erdélyi Magyar Néppárt emlékeztet arra, hogy egy ilyen lépés szervesen illeszkedne Szilágyi Zsolt EMNP-elnöknek egy választási párt – az Erdélyi Magyar Szövetség – létrehozására vonatkozó javaslatához. „Bízunk abban, hogy az RMDSZ felismeri a magyarországi kormányszövetség – a Fidesz–KDNP – által kidolgozott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe illő lépés fontosságát. Az ilyen összefogás lehet az egyetlen biztosítéka annak is, hogy a román törvényhozásban erős magyar parlamenti érdekképviselet alakulhasson ki” – fogalmaznak a közleményben. 
Amint arról beszámoltunk, Dorin Florea neve nem szerepel a PNL által múlt héten jóváhagyott polgármesterjelöltek listáján, annak ellenére, hogy a Hotnews hírportál a napokban még arról számolt be, hogy az ellene folyó bűnügyi per ellenére a jelenlegi elöljáró lehet a PNL polgármesterjelöltje. A regnáló polgármester ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőjogi pert az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vád szerint Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az önkormányzat nevében az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozása miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra.
A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint a párt színeiben nem indulhat olyan politikus, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult. Az Evenimentul Zilei napilap egyébként úgy tudja, Florea függetlenként, vagy a Traian Băsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt színeiben méretkezne meg egy újabb mandátumért.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Emlékek Thália templomából Nánó Csaba interjúkötetében
Azon túlmenően, hogy nagyon emberi, meleg hangú beszélgetéseket tartalmaz, olyan színháztörténeti korszakot rögzít, kelt életre és hoz mozgásba ez a könyv, amit a közösségi színjátszás korszakának neveznék – méltatta Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyettese Nánó Csaba Ahol fény, ott árnyék is című interjúkötetét a szombat esti könyvbemutatón a kincses városban.
A nagyváradi Europrint Kiadó gondozásában megjelent kötet összesen tizenegy portréinterjút tartalmaz színművészekkel, operaénekesekkel, a 70-es és 80-as évek kolozsvári magyar színjátszásának meghatározó személyiségeivel. Visky András úgy fogalmazott, szereti, ahogy Nánó Csaba kérdez.
„Kérdései néha meglepően direktek, váratlanok és nagyon személyesek, mégsem szemérmetlenül, hanem őszinte érdeklődéssel kérdez. Így olyan dolgokat tudunk meg interjúalanyaitól, amelyeket korábban nem tudtunk" – magyarázta. Derzsi Ákos, a könyvkiadó igazgatója elmondta, azért épp Nagyváradon jelent meg a kötet, mert a szerzővel osztálytársak voltak Kolozsváron, régóta ismerték egymást, ugyanakkor nagyra értékeli Nánó Csaba munkásságát.
A könyvbemutatón Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője beszélgetett a szerzővel, aki maga is a lap újságírója. Thália templomával való kapcsolatáról Nánó Csaba elmondta, szülei a kolozsvári színház folyosóján ismerkedtek meg, aztán ő a nyolcvanas években felcsapott amatőr színjátszónak. Ekkoriban ismerkedett meg későbbi interjúalanyaival, így újságíróként feltett szándéka volt, hogy a színház egyik aranykorszakának számító periódust, a 70-es, 80-as éveket megörökítse.
Arra a kérdésre, hogy mi szükséges ahhoz, hogy megnyíljon valaki, betekintést engedjen a magánéletébe is, Nánó Csaba kifejtette, nagy adag empátia szükséges, a beszélgetőtárs pedig megérzi ezt. A szerző mintegy 50 interjújából választotta ki a kiadóval közösen a most megjelent 11 beszélgetést, és olyan alanyokra esett a választásuk, akik már eltávoztak az élők sorából.
Többek közt Dorián Ilona, Nagy Dezső, Senkálszki Endre színművész, Mátyás Jenő operaénekes is megszólal a kötetben, amely a kommunista diktatúra évtizedeinek hangulatát is visszaadja. A Kötő Józseffel készült interjúból például kiderül, hogy 1985 és 1990 között – amikor a tavaly januárban elhunyt Kötő volt a színház igazgatója – állandóan driblizni kellett: jött egy-egy „pártokos", akinek fogalma nem volt a színházról, de ha nem tetszett neki egy jelenet, egyszerűen kicenzúrázta.
A tizenegy interjú közül kettő Senkálszky Endre színésszel, színházigazgatóval készült, a szerző bevallása szerint azért, mert annyira színháztörténeti emlékek azok, amikről beszélt, hogy kikerülhetetlen volt két interjút is beválogatni a kötetbe.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Elfelejtett „dominókocka” (1.)
KÖNYVESPOLC – Nemrégiben, még tavalyi datálással, de könyvesboltjaink kirakataiban is megjelent Kaszás Veronika impozáns monográfiája: Erdélyi menekültek Magyarországon, 1988–1989 címmel.
A két évszám nemcsak a kiválasztott időszakaszt határolja be, de utal – bár áttételesen – a Trianon utáni nagy menekülthullámokra is, főként a két világháború nyomán bekövetkezett nagyarányú népesség-mozgásokra is.
A budapesti Gondolat Kiadó félezer oldalas könyvújdonságának szerénykedő alcíme (Út a menekültkérdés tagadásától az 1951. évi genfi menekültügyi egyezményhez való csatlakozásig) újabb behatárolódást sejtet – szerencsére még sincs ez így.
Azt, hogy netalán egy külügyi-diplomáciai aktus tudományosan módszeres körüljárásáról lenne szó csupán, nem pedig az egész kelet-európai rendszerváltás egyik korai, de a nyolcvankilences „dominóhullás” algoritmusába szervesen beilleszkedő, mi több, beletartozó, hosszabb ideje tartó folyamatáról.
És itt engedtessék meg egy rövid kitérő, hogy megérthessük, miről is lenne szó.
Amikor a kelet-európai rendszerváltó folyamatok 1989 nyarára Mihail Gorbacsov szovjet peresztrojkájának a hátszelében felgyorsultak, a szovjet vezető homályos elképzeléseit Lengyelországban és Magyarországon már messze túlhaladták. Varsóban és Budapesten szinte párhuzamosan, tettekben szökkentek szárba a hatalomváltás kulcsszavai: demokratikus többpártrendszer, emberi jogok, piacgazdaság.
A keleti tömb ezzel lényegében kétfelé is szakadt: a Német Demokratikus Köztársaság (NDK), Csehszlovákia, Románia és Bulgária elöregedett, betokosodott, sztálinista vezetői struccpolitikával próbálták a status quót fenntartani. A hatalmához görcsösen ragaszkodó Nicolae Ceauşescu román és Todor Zsivkov bolgár főtitkár a kommunista eszmék megkopott nimbuszát a történelmi ellentétek és a nemzeti indulatok felszításával próbálta helyettesíteni. Előbbi az erdélyi magyarság, utóbbi a török kisebbség felszámolásával igyekezett a többségi nemzetet valamivel „kárpótolni”, rendszerének az anyagi-szellemi csődjét elpalástolni.
Így indult el itt is, ott is a menekültek áradata. A menekültek áradata régi Achilles-sarka volt az NDK-nak is, csakhogy a Balkántól eltérően itt mint „belnémet” feszültséggóc jelentkezett. Ezért épült meg – védekezésképpen – a berlini fal, Kelet és Nyugat közé ezért húztak vasfüggönyt a Baltikumtól közel az Adriáig. ’89 nyarán a vasfüggönyt az osztrák–magyar határon felszámolták, de ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy félezernél több NDK-menekült Sopron melleti határáttörése nyomán további ezrek is, immár hivatalosan, Ausztrián át a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK) távozhassanak. Ehhez kellett a magyar-NDK határvédelmi egyezmény felmondása, ami már az 1951. évi menekültügyi egyezményhez való csatlakozás után amúgyis tárgyalanná vált. A csatlakozás az esztendő tavaszán megtörtént, de hatályba csak nyár elején lépett. De már akkor elég volt arra, hogy a magyarországi szabadságra készülődő keletnémetek számára igazi „meghívót” jelentsen.
Ami ezután történt, azt tudjuk. Helmut Kohl kancellár szerint a berlini falból a páneurópai pikniken esett ki az első tégla. Amiről viszont nemcsak a világ, de mi magunk, az érintettek is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, az az, hogy a genfi egyezményhez Magyarország nem a keletnémet menekültek kedvéért, hanem saját, bajba jutott erdélyi nemzettársai megsegítéséért folyamodott. És itt érkeztünk el az erdélyi menekültekhez, ahhoz a „dominókockához”, ami nélkül persze a kelet-európai rendszerváltozás úgyis megtörtént volna, csak nem ilyen váratlanul gyorsan és valamilyen másik útvonal mentén. (Folytatás a következő Szempontban)
Kaszás Veronika: Erdélyi menekültek Magyarországon, 1988–1989, Gondolat Kiadó, Budapest, 2015
Krajnik-Nagy Károly. Krónika (Kolozsvár)

Költők a galériában
Felolvasó-körúttal ünnepelték a magyar kultúra napját 
Szombaton este a kézdivásárhelyi Vigadó Galéria volt az utolsó állomása a kolozsvári Sétatér Egyesület által, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett felolvasó-körútnak. A háromnapos turné csütörtökön Székelyudvarhelyen kezdődött, pénteken Sepsiszentgyörgyön beszéltek költészetről, és olvastak verseket az erdélyi és magyarországi szerzők.
A Vigadó Galéria szűknek bizonyult, újabb székeket kellett behozni a nagyrészt középiskolások által zsúfolásig megtelt terembe. Az est házigazdája, moderátora a kézdivásárhelyi Fekete Vince költő – akit történetesen a magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjjal tüntettek ki Kolozsváron – köszöntötte a jelenlévőket, majd a „hogyan lesz költő az ember?” kérdéssel indította a beszélgetést.
Szálinger Balázs József Attila-díjas, keszthelyi költő, műfordító szerint kell hozzá ihlet, tehetség, jó ötlet, de mindez szorgalom nélkül mit sem ér. Dimény H. Árpád költő, szerkesztő úgy vélte, kell egy mester is, egy irányító, és arról kell írni, amit megtapasztaltunk. Szentmártoni János budapesti költő-író, a Magyar Írószövetség elnöke korán érő típus: már 9 évesen, egyetlen hétvégén megírta első – igaz, mindössze másfél oldalas – regényét. Király Zoltán, a Sétatér Egyesület elnöke, bár a családban költők vették körül, középiskolásként a Brassai-líceum iskolaújságában publikáló „költők” hatására kezdett versírásba. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője és Fekete Vince az első meghatározó olvasmányélményeiről szólt.
A következő téma kisebb vitát eredményezett a „mitől lesz vers a vers?” kérdésről eltérően vélekedő szerzők között. Király Zoltán szerint az a vers, amit az olvasó annak tekint, Lövétei úgy vélte, a versben érzésnek, gondolatnak és harmóniának kell lennie. Szentmártoni szerint attól vers a vers, hogy az adott gondolatot nem lehet másképp elmondani, Dimény meghatározását (elég, ha a szerző versnek tartja alkotását) Szálinger kevesellte, kijelentve, az alkotással hatást kell elérni valakiben. Az irodalmi est záróakkordjaként a szerzők egy-egy versüket olvasták fel.
Fekete Vince lapunknak is nyilatkozott:
– Célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a verset az olvasóhoz mondta. – Az, hogy a jelen lévő, Facebookon felnőtt középiskolásokat érdekli még a költészet, és ilyen sokan összegyűlnek szombat este egy ilyen találkozón, úgy vélem, nagyon nagy eredmény. Örülök, hogy egy kicsit vitáztunk, hiszen nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy gondolkozunk a költészetről, mindenikünk más-más hangú költő, másképpen ír, ellenkező esetben egymást utánoznánk. Az ilyen termékeny vita hasznos, úgy vélem, a közönség előtt is felvállalható.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lesz még kikelet!
Egy székely honvédalakulat története 
Nem csak a Székelyföld közelmúltjának magyar vonatkozású hadi történéseit gyűjti csokorba, hanem az egykori harci cselekmények szereplői közül is megszólaltat jó néhányat Berekméri Árpád Róbert történész legújabb, Lesz még kikelet! című könyvében, melyet csütörtököm mutattak be a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Az értékelő Nagy József gyergyóremetei történésztől megtudhattuk, hogy a kötet a marosvásárhelyi magyar királyi 27. honvéd székely könnyűhadosztály 1940–1945 közötti történetét dolgozza fel, címét pedig az egykori tábori újságról kapta. Megjelenése ugyanakkor újdonságnak számít, hiszen 1945 óta ez az első monográfia, melyet székely szerző egy székelyföldi honvédalakulatról írt. Ez a furcsa tény az észak-erdélyi magyar csapattestekre vonatkozó forrásanyagok háborúban történt elpusztulásával magyarázható. Ugyanakkor Berekméri Árpád bebizonyította, kitartó és következetes kutatómunkával ezt a hiányt is pótolni lehet. 
A könyvet személyes visszaemlékezések, háborús naplók, levéltári anyagok és az állományban szolgáló férfiakkal készített interjúk feldolgozása teszi kerek egésszé. Elolvasásával pedig a megalakulásától kezdve a cseh-morva, valamint osztrák területeken folytatott küzdelmeken át a fegyverletételig nyomon követhető a hadosztály története.
A találkozó második felében szóra emelkedő szerző csodálattal vegyes tisztelettel beszélt az általa megismert több száz honvédről, akik életkedvét nem tudták megtörni sem a háború borzalmai, sem az utána elszenvedett hadifogság viszontagságai, sem a kommunizmus kegyetlen évei. Éppen ezért idős korukban is egyenes tartás és sajátos székely kedély jellemezte őket.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Telt ház a könyvtárban
Elkészült Alsócsernáton kismonográfiája
Péntek este a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban mutatták be a Székelyföld települései sorozat hatodik tanulmánykötetét, Alsócsernáton kismonográfiáját.
A termet zsúfoltságig megtöltő érdeklődőket Ágoston József könyvtáros, az est házigazdája köszöntötte, majd a jelen lévő szerkesztők, illetve szerzők ismertették a kiadványt. Nagy Balázs helytörténész a Székelyföld települései kismonográfia-sorozat születéséről beszélt, Tóth Szabolcs helytörténész a tanulmánykötet létrejöttéről, szerkezetéről és a szerzőkről szólt, dr. Székely Zsolt régész azt hangsúlyozta, régészeti szempontból Csernáton a környék legjobban kutatott községe, míg Cserei Zoltán történész a múzeumalapító idős Haszmann Pál és Sylvester Lajos érdemeit emelte ki, mondván, „ügybuzgalmuk nélkül a község nem lenne ott, ahol van”.
Csáki Árpád egyháztörténész alapos kutatómunkája során egyebek között egy elírást/tévedést is leleplezett: az 1830-as tűzvészt Orbán Balázs 1836-ra datálta. Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus abbéli reményének adott hangot, hogy a monográfiának lesz folytatása, hiszen „a könyvben nincs olyan dolgozat, amelyhez ne lehetne még hozzáírni”.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Taláros ügynökök
Mikor már a román igazságszolgáltatásban annyi titkos ügynök lett, mint a hargitai tájban a varjú, megunták a törvényszéki bírák, hogy senki nem cselekszik e törvénysértés megszüntetéséért. Levelet írtak – annál is inkább, mert nemcsak ők, hanem az ex-államelnök, de több honatya is jelezte az ügynökdömpinget – a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak, mondaná el a véleményét a jogszabálysértésről, vannak-e vagy nincsenek titkos ügynökök a bíróságok, törvényszékek háza táján. Botorság volt ilyent kérni, mert Klaus Johannis államfő a hírszerzőket bízta meg ennek ellenőrzésével, éppen azokat, akik teleszórták az országot titkos és kevésbé titkos ágensekkel. Persze, hogy azt válaszolták: nyomukat sem látták ilyennek, hiszen az alkotmány tiltja ezt.
Persze, ami titkos, az titkos. Biztosra vehető, senki nem lép elő, hogy ő nem akar már se titkos, se ügynök lenni, de az őt megbízók sem fognak róla semmit mondani. Igaz, volt rá eset, hogy egy sajtós megháborodott, s bevallotta, őt nem tévéadást igazgatni tették oda, hanem fülelni, de az ilyen ritka, mint a fehér holló. A sasszem brigád akkor is tiltakozott, hogy nincs füles a szerkesztőségek körül. Azóta tudjuk, hogy volt és van.
A parlament államvédelmi bizottságának kellene ellenőriznie az alkotmány, illetve az idevágó törvény betartását, de ezek megfélemlített emberek, egyiknek-másiknak vaj is van a fején, így aztán nem ők kontrollálnak, hanem éppen őket láthatni a nagyító alatt. A hírszerzőket pedig, de az ügyészséget sem ügyeli senki.
Köztudott, hogy a valahai szekusok jelentős hányadával a diktatúrában elvégeztették a jogot, amikor pedig el kellett hagyniuk az intézményt, jelentős részük az igazságügy felé vette útját. Az ügynök azonban ügynök marad mindhalálig. Innen a hírszerzés és igazságszolgáltatás közötti nagy barátság, szoros együttműködés. Persze, amint mondják, mindezt az ország érdekében teszik.
Csakhogy az ügynököknek az igazságszolgáltatásba való beszivárgása nagyon veszélyes, nemcsak a demokráciára, hanem a jogállamra nézve is, hiszen így az illető nem a törvényt szolgálja, hanem a hírszerzőket. Ennek érdekei, parancsa szerint cselekszik. Mint a diktatúrában. Hiába állítja az államelnök, márpedig titkos ügynökök a törvényszékek környékén nincsenek, ezt senki nem hiszi el neki. 
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A többségiekkel közösek a kudarcaink
A román demokrácia minőségi tesztjének számítanak a román–magyar viszonyok – állítja minapi írásában Gabriel Andreescu, az ismert emberjogi aktivista, a hiteles kevesek egyike. (Krónika, január 15–17.) Magyarán abból, ahogyan hozzánk viszonyul a román politikai és állami elit és az egész hivatalosság, kiolvasható, mennyire jutott saját belső életének az európai normák szerinti átrendezésében. Ennek megfelelően bukik meg a vizsgán, vagy kap éppen átmenő jegyet, szerencsésebb esetekben.
Azért írtam átmenő jegyet, mert sajnálatos módon nem egy esetben mintha valóban ilyen alacsonyra helyezte volna a lécet, és csak amit éppen muszáj volt, adott meg, illetve ahogy a nép mondja, amolyan szemszúrásból egy keveset, hogy magát a kontinens közvéleménye előtt kedvezőbb színekben tudja feltüntetni. Hangvételem szkepszisét messzemenően indokolja, hogy pillanatnyilag épp mélyponton vannak ismét e kapcsolatok, még ígéretek sem hangzanak el, pedig azokkal időnként nem fukarkodik a beváltásukkal már sokkal szűkmarkúbban bánó hatalom.
No, de mi igazolja Andreescu állítását, miért lettünk mi nemzetként és kisebbségként is amolyan lakmuszpapírja a román jogállamiság minőségének? Ha számba vesszük a többi hazai kisebbséget, be kell látnunk, igazán „emberére” mibennünk talált vagy találhat a többségi nemzet, etnikai közösségként, valamint Erdély történetével való összefonódottságunk miatt ugyanis valóban nincs hozzánk fogható széles e honban.
Az erdélyi magyarság mind társadalmának tagoltsága, mind lélekszáma és magas igénynívója okán a legnagyobb kihívást jelenti minden demokratikus törekvés számára – az tehát, ahogy mihozzánk, társadalomépítő igyekezetünkhöz viszonyul a román hatalom, tulajdonképpen annak is fokmérője, mennyire jutott saját, a közösségén belüli demokratizálás szükségességének felismerésében. Egyetlen példa: az 1990. márciusi marosvásárhelyi pogrom, az iliescánus három mandátum évtizedekkel vetette vissza a belügyi hagyományok felszámolásának a társadalmi egészség szempontjából létfontosságú műveletét, s ennek levét a mai napig isszuk – fuldoklásig –, többségiek és kisebbségiek egyaránt.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Félkatonai szervezetet hozott létre egy magyarellenességéről elhíresült román képviselő pártja
Vlad Tepes Őrjárata néven félkatonai szervezetet hozott létre az Egyesült Románia Párt (PRU), amelyet a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu független parlamenti képviselő alapított – közölték a hétfői romániai lapok.
A Drakula-történeteket ihlető középkori havasalföldi uralkodó nevét viselő szervezet kék egyenruhákba öltözött első osztagát a párt vasárnapi első kongresszusán mutatta be Diaconu, hozzátéve, hogy a gárdát a párt bukaresti harmadik kerületi polgármesterjelöltje, Daniel Ghita kick-box-bajnok vezeti.
Az Adevarul című lap beszámolója szerint a PRU kongresszusán – amelyen hivatalosan is elnökké választották Diaconut – a párt alapítói katonai indulók akkordjaira vonultak színpadra. A pártelnök szerint a Vlad Tepes Őrjáratának tagjai fegyvertelenek lesznek, “csak lapát lesz náluk, hogy a hóeltakarításnál, illetve veder, hogy az árvizeknél segítsenek”.
“Ha a román állam nem véd meg, akkor magunknak kell gondoskodnunk a védelmünkről” – hangoztatta Ghita, aki szerint az őrjárat tagjainak a szegényeket kell oltalmazniuk, hogy ne váljanak az “okleveles bűnözők” áldozataivá.
A pártkongresszus eldöntötte, hogy Bogdan Diaconu képviselőt indítja az idei bukaresti főpolgármester-választáson. A Krónika című lap felidézte, hogy Diaconu decemberben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé, arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet az ügyészség szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni.
Augusztusban olyan jogszabályt terjesztett be, amely betiltaná a nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a romániai közintézményekben. Korábbi törvénykezdeményezéseivel Diaconu az autonómiapárti tüntetéseket és az “etnikai” zászlókat is betiltatta volna. Diaconu a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett mandátumot, ám tavaly, amikor az RMDSZ-szel közös kormánykoalícióban lévő pártja önmérsékletre szólította fel, kilépett a PSD-ből, és megalapította saját politikai alakulatát, a PRU-t. A román politikai elemzők szerint Diaconu a bukaresti parlamentből kiszorult, idegengyűlölőnek tartott Nagy-Románia Párt egykori szavazóit próbálja megszólítani, hogy támogatásukkal az idén ősszel esedékes választásokon újabb parlamenti mandátumhoz jusson. erdon.ro

“Keressük a lángot, hisz köztünk van”
Vasárnap este 15. alkalommal adták át Érmihályfalván a Pódium Díjakat, illetve harmadszor a Szépműves Díjat. Az ünnepségen a Kiss Stúdió Színház közreműködött.
Az érmihályfalvi önkormányzat alapította Pódium Díjat 2001-ben adták át először azoknak, akik a helyi kulturális életben kimagaslót alkottak az illető esztendőben. Az ünnepséget egy karácsonyhoz közeli vasárnap tartották, ám néhány éve a Magyar Kultúra Napjához igazítják. A helyi RMDSZ-szervezet három éve alapította a Szépműves Díjat olyan pedagógusok munkájának elismerésére, akik az iskolai foglalkozásokon túl is vállalnak áldozatot a gyerekek pallérozásában. Az elmúlt vasárnap este került sor a 2015-ös évre szóló díjak átadásra. A kultúrházban megjelenteket Boros Emőke tanárnő (a Szépműves Díj korábbi kitüntetettje, aki pénteken a Szigligeti Színházban Magyar Kultúráért Emlékplakettet vehetett át) köszöntötte, megosztva tapasztalatát: amikor magyartanárként megkérdezte diákjaitól, mi a magyar kultúra, azok azt felelték: vers, zene, tánc, népviselet – és valóban, például ezek is mind együtt alkotják azt.
Békét, kedvet
Rövid ünnepi beszédet Gábor Éva tanítónő (szintén Szépműves Díjas) mondott, hangsúlyozva: a pedagógusok, az iskola szerepe óriási kulturális értékeink megőrzésében, továbbvitelében, a pedagógusok értékrendje pedig igenis létezik, próbálják továbbadni diákjaiknak, bízva abban, hogy mindig lesznek, akik nem csak értékelik azt, de maguk is értékteremtőkké válnak. A továbbiakban a Kiss Stúdió Színház Adjon Isten békét, kedvet! című színpadi játékát láthattuk, melyben Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek újra bizonyították (ha még kellett egyáltalán), hogy méltán kapták meg két nappal korábban Budapesten a Magyar Kultúra Lovagjai kitüntetést. A művészek után Biró Rozália szenátor mondott beszédet, egyebek mellett hangsúlyozva: a magyar kultúra napja alkalom köszönetet mondani azoknak, akik lámpásként mutatják az utat közösségeinknek, akik tehetségükből és energiájukból másoknak is adnak, hogy zűrzavaros időkben is tudjunk gyarapodni. Keressük a lángot, a fényt, hiszen annak őrzői közöttünk vannak, fogalmazott a politikus.
Díjazottak
Ezek után került sor a Pódium Díjak átadására. Elismerésben részesült (a szólítás sorrendjében) a Forever Dance tánccsoport (csoportvezető Máté Zsolt), Kovács Rozália helytörténész, a Csilinka Gyerekkórus (vezetője Darabont Aliz tanárnő), Szabó János, a Móka színjátszó csoport alapító-rendezője és a Nyíló Akác néptánccsoport (vezetője Borbély-Simon Csaba). A Szépműves Díj átadásához nem kellett újabb személyt a színpadra szólítani, hiszen Darabont Aliz már ott volt, mintegy alátámasztva érdemesültségét. Laudációjában Nyakó József polgármester kiemelte: a tanárnő, aki férjével három gyereket nevel példásan (a nagyobbak maguk is állandó részesei a kulturális eseményeknek), a városi és a már említett gyerekkórust is vezeti, továbbá a sokáig hiányolt hangszeres zeneoktatást is meghonosította a városban.
Partiumi Vágta
A polgármester a továbbiakban örömének adott hangot, hogy a városban számos csoport közül lehet választani a díjazottak kiválasztásánál. Idei terveikről is beszélt, ezek közül talán kiemelkedik annak bejelentése, hogy aláírta a szerződést a Nemzeti Vágta partiumi előfutamának a városban történő megrendezésére. Az ünnepségen még “születésnaposokat” is köszönthettek: tortát kapott az 5 éves Playtime zenekar és a 15 éves Móka színjátszó csoport. Az ünnepségről távozóban még sokan megálltak Kovács Éva helyi képzőművész festett üveg és kerámia tárgyai előtt, mely kiállítás most csak az esemény ideje alatt volt megtekinthető.
Rencz Csaba. erdon.ro

A politika belülről: mire számíthatunk a visszalépések éve után?
A kisebbségi érdekérvényesítés lehetőségeiről és az önkormányzati választásokról beszélgettünk Kelemen Hunorral.
A 2016-os esztendő politikai kihívásairól és az ebben az évben esedékes választásokról beszélt Kelemen Hunor A politika belülről című műsor friss kiadásában. A politika miértjeire és hogyanjaira válaszokat kereső, Balázsi-Pál Előd által vezetett műsor hétfőn, január 25-én 21.35-től nézhető meg az Erdély TV-n, kedden, január 26-án délután hallgatható meg az Erdély FM-en, kivonata pedig alább olvasható a Transindexen. 
Milyen évünk lesz 2016-ban a kisebbségi jogérvényesítés szempontjából? 
Kelemen Hunor évértékelőjében azt mondta, hogy a 2015-ös esztendő a visszalépések éve volt a kisebbségi jogérvényesítés terén. Ebből kiindulva kérdeztük tőle, hogy milyen lesz 2016, tekintettel egyrészt a választási évre, másrészt az új kormányra. Az RMDSZ elnöke szerint választási esztendőben hajlamosak a román pártok nacionalista, magyarellenes hangot megütni, abban reménykedve, hogy így több szavazatot szerezhetnek. 
Az RMDSZ elnöke a kormányváltástól azt várja, hogy közigazgatási és kormányzati eszközöket ne használjanak a kisebbségi jogok megcsorbítására, úgy, ahogy tette utolsó egy esztendejében a Ponta-kormány. Ilyen szempontból reménykedik, hogy Cioloş és a kabinetje tagjai, különösen a belügyminisztérium és az ő kötelékébe tartozó intézmények nem követik azt a gyakorlatot, amelyet 2015-ben látványosan követtek. A kormánnyal szemben ugyanakkor jogos elvárás az is, hogy úgy kormányozzon és olyan üzeneteket fogalmazzon meg, hogy a többség-kisebbség viszonyt ne feszítse és ne élezze tovább. Kelemen nem vár nagy áttörést minden területen, de fontos lenne, hogy a létező törvényeket betartsák és alkalmazzák.
Szükség lenne egy kisebbség-többség megállapodásra 
A román pártok részéről nem nagy a nyitottság egy ilyen szerződés megkötésére, külön-külön mindenki benne van, mondhatni elméleti szinten, de mikor össze kellene ülni, megbeszélni a részleteket, akkor mindenik párt ódzkodik tőle, valószínű azért, hogy a másik szemében ne mutatkozzon túlságosan engedékenynek, és ezáltal szavazatokat veszítsen – mondta Kelemen Hunor, aki szerint 2016 nem a legalkalmasabb esztendő egy kisebbségi jogokat garantáló megállapodás aláírására, de fenn kell tartani a kérdést, és érveket kell szolgáltatni arra nézve, hogy miért van szükség egy ilyen szerződés megkötésére. 
„Meg kell győzni a román politikai elitet, hogy miért lesz abból nagy baj, ha a romániai magyar kisebbségre ellenségként és kockázati tényezőként tekintenek, ha kollektíven megbélyegzik, és a nehezen megszerzett jogokat korlátozzák. Ezek súlyos feszültségekhez vezethetnek, ami senkinek sem érdeke” – mondta. 
Az igazság mindig napvilágra kerül 
Cseresznyés Pál halála ismét aktualitást kölcsönöz a marosvásárhelyi fekete márciusnak. Van-e esély arra, hogy valamikor szülessen egy olyan döntés a 26 éve történtekkel kapcsolatban, amelyik megnyugtató lehet a magyar közösség szempontjából, esetleg újranyithatják-e a dossziét ebben az ügyben? – kérdeztük Kelement. Azt a reményt soha nem adhatjuk fel, hogy az igazság napvilágra kerül – válaszolt a szövetségi elnök. Meglátása szerint a marosvásárhelyi fekete márciussal is ugyanazt meg kellene tenni, amit a ’89-es eseményekkel és a ’90-es bányászjárásokkal kapcsolatban, és ezt az RMDSZ sokszor szorgalmazta a parlamentben is. A fekete márciussal kapcsolatban is újra kell nyitni a dossziékat, mert ezzel adós a román igazságszolgáltatás. Kelemen úgy látja, hogy ebben az esetben is ki fog derülni, hogy kik voltak az események tényleges elindítói, mert az igazságot nem lehet a végtelenségig elkendőzni. 
Vissza kell utasítani a közösség megbélyegzését 
2015 végén a kisebbség-többség kapcsolatát a december elsejei kézdivásárhelyi események is meghatározták. Az RMDSZ elnöke szerint különbséget kell tenni aközött, hogy valakik butaságból vagy viccelődésből el akartak követni valami olyasmit, ami kétségkívül elfogadhatatlan – ezért egyénként mindenkinek kell vállalnia a felelősséget –, és a között, hogy emiatt az eset miatt az egész közösséget megbélyegezzék. „Meg kell tudni védeni a közösséget, és nem fogadhatjuk el, hogy kollektív bűnösként kezeljék az erdélyi magyar kisebbséget! Éles különbséget kell tenni a kettő között, hiszen akit ma terrorizmussal vádolnak, azt elássák és nem talál partnert sehol; ezért nem szabad az egész közösséget megbélyegezni, hiszen így a legapróbb jogos követelések kifutási lehetősége is a nullával lesz egyenlő” - figyelmeztetett. 
Kelemen elutasítja az ügy során tapasztalt túlkapásokat: „Nekünk nagyon világosan el kell mondanunk, hogy semmilyen politikai szélsőségességgel nem tudunk közösséget vállalni. Viszont elfogadhatatlan az, hogy Wass Albert-könyveket „tartóztassanak le” és kobozzanak el házkutatások során.’89 előtt vittek el könyveket, nem juthatunk vissza oda huszonhat év után, hogy irodalmat koboznak el!” – fogalmazott. 
Magyar terrorista vs. román színész 
Az RMDSZ elnöke szerint a román társadalom viszonyulása ehhez az egész kérdéshez Molnár Levente filmszerepével kapcsolatosan lett még érdekesebb: Beke volt a terrorista magyar, és Molnár Levente a jó román, aki az Oscarig is eljuthat a Saul fiával. Ez megint csak azt mutatja, hogy a román társadalomban a magyarokkal szemben még mindig erős előítéletek élnek. Ha baj van, akkor ők a keletről, Ázsiából ideérkező bajkeverők, hogyha jelentős kulturális vagy tudományos eredményt érnek el, ők a jó románok. 
Tisztábbak lesznek-e a választások most, hogy egy pártoktól független kormány van hatalmon? 
Kelemen szerint a 2016-os évben egyetlen pártnak sem lesz lehetősége költségvetési eszközöket használni szavazatszerzésre. Ugyanakkor problémásnak tartja azt, hogy a munkaügyi minisztérium Hargita, Kovászna, Maros és Fehér megyében nem támogatja a Caritas szociális szolgáltatásait, mint az idősgondozás, beteggondozás, otthongondozási szolgálat, amelyekre hihetetlen nagy igény van, miközben az ország más részein támogatja ezeket. A minisztérium nem írt alá szerződést a szervezettel, ugyanakkor az állam nem veszi át ezeket a szolgáltatásokat, erre a problémára pedig mindenképp választ szeretnének kapni az RMDSZ-es törvényhozók a parlamenti ülésszak kezdetén. 
Önkormányzati választások 
"Az RMDSZ-ben elkészült a mérleg, hogy kik azok, akikkel tovább megyünk, és kikkel nem. Lesznek cserék, de nem mindenütt azért, mert nem vagyunk megelégedve a négyéves munkájával, hanem mert három-négy mandátum után már cserélni kell, vagy a polgármester maga gondolja úgy, hogy váltani kell. De a közösségek maguk látják és érzik, ki végzett jó munkát, és ki nem, hiszen mindenütt vita van ezzel kapcsolatban" – mondta el Kelemen Hunor arra a kérdésre, hogy hol volt elégedett az RMDSZ-es városvezetők tevékenységével. „Nagyon sok polgármesternek ki lehetne emelni a munkáját, a 204 RMDSZ-es polgármesterből nagyon sokan jól teljesítettek az elmúlt négy évben. Ha a városok szintjén nézzük, akkor mindenképp ki kell emelni Sepsiszentgyörgyöt és Csíkszeredát, ezek jól teljesítő közösségek voltak” – folytatta. 
Kolozsvár: önbizalom kérdése 
A közösség önbizalma hihetetlenül fontos, mert a közösségnek éreznie kell, hogy van egy olyan jelöltje, aki, ha megnyerné a választást, jól el tudná vezetni a várost; Horváth Anna egy ilyen ember Kolozsváron – indokolta a szövetségi elnök, hogy miért szükséges polgármester-jelölt indítása a városban. „Ez egy olyan önbizalmat erősítő kérdés, amelyről nem szabad lemondani, ugyanakkor az sem mindegy, hogy ki a listavezető. Interetnikus környezetben azt is figyelembe kell venni, hogy ha nem állít az RMDSZ jelöltet, akkor valamit kell mondani a közösségnek, hogy kire szavazzanak, ez viszont megosztaná a közösséget, és azt, aki mellé az RMDSZ beállna, a román nacionalisták megpróbálnák beőrölni. Ezt már megtapasztalhattuk 1990 és 2004 között” – tette hozzá. 
Marosvásárhely: van-e igény a változásra? 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán személye már tavaly óta ismert, ő a magyar polgármester-jelölt. Neki van egy nagyon erős ellenfele a jelenlegi polgármester, Dorin Florea személyében, aki nagy valószínűséggel függetlenként fog indulni, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogja megkapni a liberálisok támogatását (A PNL választási kódexe nem teszi lehetővé a bűnvádi eljárás alatt álló politikusok indulását – szerk.). A PNL ilyen szempontból nagyon kétszínű politikát folytat, hátulról mindenképp támogatni fogja Floreát – véli Kelemen. 
Most fog kiderülni, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség akar-e magyar polgármestert. Ha támogatják és melléállnak, akkor igenis meg lehet választani, aztán a listák és frakciók már másodlagos kérdés a magyar városvezetőhöz képest. Most ki fog derülni, hogy egy ilyen típusú összefogásnak, amikor nem egy párt színeiben indul a magyar jelölt, van-e alapja, van-e igény rá, vagy erről csak írnak és beszélnek a kávéházakban – mondta az elnök. 
Csíkszereda: bírósági döntésre várva 
Ráduly Róbert nagyon jó polgármester volt, egy nehéz ember, de amit az elmúlt mandátumok alatt Csíkszeredában megvalósított, azt mindenki értékeli, ezért egy kedvező alapfokú döntés olyan erkölcsi löketet adna számára, amely segítene abban, hogy elindulhasson – mondta Kelemen, aki akkor lenne elégedett és nyugodt, ha Ráduly indulni tudna. 
Az MPP-vel megállapodott, az EMNP-vel versenyezni készül az RMDSZ 
Az MPP-vel már 2014-ben kötöttek egy megállapodást, amely jól működött, ezért meghosszabbították 2016-ra. Ez egy országos keretmegállapodás, és helyben kell megtölteni tartalommal, hogy a legjobb eredményt tudja felmutatni a közösség érdekében. Lesznek olyan települések, ahol az MPP jelöltjét fogjuk támogatni, és olyanok, ahol az MPP az RMDSZ jelöltjét fogja majd támogatni – számolt be. 
Kelemen szerint „hatalmas nagy blöff, vagy teljesen komolytalan” az EMNP javaslata. Emlékeztetett: a listákat 75 nappal a választások előtt le kell tenni, ugyanakkor elfogadhatatlannak és elképzelhetetlennek is tartja egy új párt bejegyzését. „Az a gyűjtő szövetség, amelyről ők beszélnek, az az RMDSZ, amelyből ők évekkel ezelőtt elmentek, és nem kellene kitalálni egy negyedik pártot. Akik versenyhelyzetet teremtettek, ne féljenek a versenytől!” - mondta. Marosvásárhely esetében adjuk meg a lehetőséget, hogy pártszínezet nélkül Soós Zoltánra lehessen szavazni, és ha a marosvásárhelyi magyarok meg tudják választani Soós Zoltánt, akkor van értelme továbbgondolni az együttműködést, különösen ott, ahol a románok magyarok fele-fele arányban élnek - vélekedett. Transindex.ro

Törvénymódosítással a Községháza feliratért?
Hivatalosan a bélyegilleték hiánya miatt érvénytelenítették a madéfalvi polgármester és az önkormányzati képviselő-testület fellebbezését a Községháza felirat miatt indult perben. A madéfalviak szerdán döntenek a továbbiakról, Tánczos Barna szenátor szerint a községháza törvénymódosítással válhat elfogadott kifejezéssé.
A madéfalvi helyi önkormányzat és a polgármester szerda este tárgyal a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál a Dan Tanasă és egyesülete ellen elveszített pert követő lépésekről, amelyek közül az egyik lehetőség a Községháza felirat eltávolítása a polgármesteri hivatal épületéről. „Addig nincs döntés, akkor derül ki, hogyan tovább. Tudja mindenki, hogy mi az ítélet, úgy egyeztünk, hogy mindenki gondolkodik szerda estig, s akkor majd eldől. Nincs lehetőség további fellebbezésre” – erősítette meg érdeklődésünkre Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere.
A bélyegilleték rejtélye
A történet érdekessége, hogy nem kellett különösebb indokot találnia a madéfalvi polgármester és a helyi tanács fellebbezésének elutasításához a marosvásárhelyi ítélőtáblának, ezt anélkül érvénytelenítették, hogy érdemben tárgyaltak volna róla. Ennek oka pedig az igazságügyi bélyegilleték hiánya – ez a magyarázat jelent meg az ítélőtábla honlapján az ítélethozatalról. Kérdésünkre az ítélőtábla iktatójának illetékese megerősítette, a madéfalvi fellebbezést a bélyegilleték ki nem fizetése miatt hivatalból érvénytelenítették, ez az illeték egyébként száz lej lett volna. Megkerestük a madéfalvi polgármesteri hivatal jegyzőjét is, aki viszont azt állítja, hogy a bélyegilletéket kifizették. Kérdésünkre, hogy miképp lehetséges a két ellentmondó állítás, és mi történhetett, azt válaszolta, utánanéznek az ügynek. Szentes Csaba polgármester kérdésünkre azt mondta: „Ilyen nem szokott lenni, mert ha nem fizet valaki, azt általában mindig jelzik, hogy ki kell fizetni, és azt is, hogy mekkora összeget jelent ez”.
Tánczos: ki kell egészíteni a törvényt
„Arra biztatok minden polgármestert, hogy a legutolsó jogi eszközzel is éljenek, mielőtt egy betűt is levesznek a községházáról” – jelentette ki megkeresésünkre Tánczos Barna. A csíki szenátor szerint egyetlen esetet sem szabad könnyen veszni hagyni, ha másért nem, azért, hogy lássa a román bíróság és a feljelentő is, hogy nem most írták ki először az épületekre, hogy Községháza. „Ezekben a községekben évszázadok óta léteznek ilyen épületek, amelyeken Községháza feliratok voltak, ezekből a történelem utolsó évszázadában lett Primărie és Polgármesteri Hivatal. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy ma a kétnyelvűség az, ami a mi jogainkat úgymond védi, mert az adminisztráció hivatalos nyelve a román. Ott, ahol egyáltalán kiírhatjuk azt, hogy polgármesteri hivatal, ott azért írhatjuk ki, mert erre törvény van, ami a kisebbségek számára lehetővé teszi az anyanyelv használatát. Ebből a kétnyelvűségből léptünk egy picivel tovább, amikor kiírtuk ismét, hogy Községháza, és ez minden önkormányzatnál egynyelvű felirat. Ha ezt a kifejezést használni szeretnénk, ezt a törvényt vagy cikkelyt ki kell egészítenünk, hogy a sokkal szebb, elegánsabb, európaibb, Községháza feliratot elfogadják. Ennek a következményeként ez is kétnyelvű lesz. Én bármikor hajlandó vagyok ezt a kezdeményezést benyújtani, ha a polgármesterek tudják, mit akarunk” – összegzett.
Műemlék épület mint lehetőség
Tánczos szerint amíg a felirat kérdését törvényesen nem rendezik, addig ezeknek a pereknek a kimenetele a feljelentő számára lesz kedvező. Vannak viszont olyan épületek is, amelyek műemlékké nyilvánítva, eredeti állapotukban helyreállítva megtarthatják ezt a feliratot is. „Legalább B-kategóriás műemlékké kell nyilvánítani ehhez az épületet, de ennek vállalni kell a nyűgét is, ha meg akarjuk védeni. Ahogy a címert megvédtük a Márton Áron Főgimnázium homlokzatán, ugyanúgy meg lehet védeni a Községházát is. De ezt vállalni kell, mert egy ilyen épületnél egy ablaksarok cseréje is nagy procedúrával jár” – fejtette ki a szenátor.
Érvénytelen fellebbezés
Mint már korábban beszámoltunk róla, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla múlt héten érvénytelennek ítélte a madéfalvi helyi önkormányzati képviselő-testület és a polgármester fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszék tavaly nyáron hozott döntése ellen, amely elrendelte a Községháza felirat eltávolítását a polgármesteri hivatal épületéről. A jogerős döntés magyarázata szerint az önkormányzat és a polgármesteri hivatal fellebbezése esetében hiányzott a bélyegilleték, ugyanakkor az ítélőtábla részben megsemmisítette az elsőfokú ítéletet is, helyt adva egyúttal a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) fellebbezésének, amelynek 1050 lej kifizetését rendelte el számukra a polgármester és az önkormányzat részéről.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

A tisztánlátás végett
1. A csíki fiú sérülése szomorú, de annak oka nem a lövés, hanem az, hogy a második támadás során használnom kellett a fegyvert. A lőfegyver használata csak okozat! Nem került volna sor rá, ha nincs támadás.
2. Az asztal alatt a felsőtestem szabadon volt, a lábaim rugdosta Szígyártó Szabolcs, térdelt rajtuk. És ütött. Akkor volt időm elővenni a pisztolyt, s kábé 30 centiről a felsőteste felé lőni addig, amíg befejezte az ütlegelést. Mindaddig rajtam térdelt, amíg a biztonságiak meg nem érkeztek. Szerencsére erről megvan a videofelvétel is. Egy eltévedt, azaz megpattant golyó sebesíthette meg a közelben álló csíki fiatalt. A másik, szintén lepattanó golyó Cinciri Bélát horzsolta, ő végig ott volt közvetlen közelünkben.
3. Nagyon fontos: a gumilövedékes önvédelmi fegyver élet kioltására nem alkalmas! Mielőtt bárki is (nem szándékos) gyilkossági kísérletbe próbálna keverni...
4. Nem provokáltam, de nyilvánvaló volt, hogy egyszer összefutok ezekkel az emberekkel, idő kérdése volt. A Mokka diszkójában sosem jártam. Nem egyedül voltam, nem szólalt meg a vészcsengő, amikor beléptem a Mokkába. Ahogy megérkeztem és észrevettek, már mindegy volt. Rosszkor voltam rossz helyen.
5. Súlyos sérülés nélkül immár Szígyártó Szabolcs ellen is kérhetem az ún. távoltartási bírósági rendeletet, melynek értelmében legtöbb öt méterre közelíthet meg. Ezt eddig csak Cinciri Bélával szemben kérhettem – még folyamatban van. Ha úgy tetszik, meg kellett várnom, hogy Szígyártó is megtámadjon, különben érdemben nem tárgyalnák a távoltartási kérelmet. És ők ketten azok, akik elveszíthetik önkontrolljukat, nem érdekli őket, hogy mik lehetnek a következmények. Mivel huzamosan Udvarhelyen leszek, így csökkentem annak a valószínűségét, hogy ezeket az őrülteket távol tartsam.
6. És mindazoknak, akik a gyere ki a hóra, hogy lerendezzük dumára esküsznek. Én nem bunyós vagyok, hanem firkász, aki utálja az erőszakot. Te mit szólnál, ha azt mondanám, gyere ki a hóra velem szópárbajozni vagy publicisztikát írni? Ugye, hoznál minimum egy szótárt (fegyvert)? Szóval, aki ököllel képes csak véleményének hangot adni, az számomra egy gyáva féreg – se! Ennyi.
Szőke László. Székelyhon.ro

Marosvásárhelyre hív tüntetni az SZNT
Tüntetésre hívja a székelyföldi autonómiatörekvések híveit március 10-re, a Székely Szabadság Napjára Marosvásárhelyre és Románia külképviseletei elé a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Izsák Balázs SZNT-elnök hétfői közleményében arra buzdítja Székelyföld lakóit, hogy emlékezzenek meg a Székely Szabadság Napjáról, aki pedig teheti, menjen Marosvásárhelyre, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsa ki a közösség autonómiaigényét. Az SZNT elnöke arra kérte a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit, hogy legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék részvételre a székelyeket, illetve egész Erdély magyarságát. Kérte ugyanakkor a nagyvilágban élő magyarok szervezeteit, hogy március 10-én Románia külképviseletei előtt fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal.
„A Székely szabadság napján megszámláltatunk itthon és a nagyvilágban. Készüljünk úgy, hogy ne találtassunk híjával!” – fogalmazott Izsák Balázs. Megjegyezte, hogy a hatóságok általi megszámláltatás mellett „megmérettetik hűségünk hagyományainkhoz és céljainkhoz, megmérettetik kollektív bölcsességünk és méltóságunk, megmérettetik az erkölcsi erő, amely tizennegyedik éve szembesíti a román hatóságokat és ország-világ közvéleményét a székelyek akaratával”, a területi autonómia követelésével.
„Elölről kell kezdeni a társadalmi párbeszédet az ország közigazgatási átszervezéséről, mert nem fogjuk elfogadni, nem fogjuk tűrni, hogy Székelyföldet a jog és ésszerűség ellenére, Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak megszegésével egy román többségű közigazgatási régióba belekényszerítsék” – jelentette ki Izsák Balázs.
Emlékeztetett arra, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban már 2015 tavaszán bejelentette az idei tüntetést és felvonulást. A hivatal elhárította a rendezvény tudomásul vételét, de január 8-án a Maros megyei törvényszék kötelezte a polgármestert és a várost, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően vegye tudomásul a rendezvényt.
Dorin Florea polgármester kijelentésére, mely szerint a városvezetés etnikai konfliktusoktól tart, Izsák Balázs kijelentette: Marosvásárhelyen akkor voltak etnikai jellegű konfliktusok, amikor ezt az állami hatóságok akarták, a többséget a magyar közösség ellen uszították és a támadást meg is szervezték. „Meggyőződésünk, hogy ma a román hatóságoknak, ellentétben a kilencvenes évvel, nem érdeke egy etnikai konfliktus megszervezése, ezért a törvénynek megfelelően fogják biztosítani a rendezvény békés lefolyását” – fogalmazott hétfői közleményében Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
MTI. Székelyhon.ro

Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától
A 2016–2017-es tanévben ezerrel kevesebb diák ül majd be az iskolapadokba Maros megyében, mint egy évvel korábban. A diáklétszám csökkenésének egyik eredményeképpen tanintézeteket vonnak össze Marosvásárhelyen, Radnóton, Nyárádszeredában és Nagyernyében.
Évek óta borzolja a kedélyeket a tanintézetek összevonása, egyes iskolák jogi személyiségének megszüntetése, az esetenként elrendelt költözés. Nemrég a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az ősztől érvényes iskolahálózatról szóló rendelkezést, amelybe újabb összevonásokat iktattak be. Az érintett szülők és tanárok elégedetlenek a döntéssel.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő elmondta: a diáklétszám csökkenése és a meglévő épületek észszerű kihasználása érdekében a 2016–17-es tanévtől összevonják a nyárádszeredai általános iskolát a gimnáziummal, a radnóti általánost a középiskolával, a nagyernyei iskolát a sáromberki szakiskolával, valamint a megyeszékhelyen a Tudor Vladimirescu iskolát (volt 20-as)  a Mihai Viteazullal (volt 5-ös ) és a Romulus Gugát (18-as) a George Coşbuckal (3-as).
„Nincs elég tanuló, így fölöslegessé vált pár ügyintézői állás, gondolok itt az igazgatóra, titkárnőre, könyvelőre. A diáklétszám marad, a beiskolázási számok maradnak, a tanítók, tanárok nem kell attól féljenek, hogy elveszítik állásaikat. Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától, pedig az eddigi példák azt mutatták, hogy az összevonás nyomán a tanintézetek megerősödtek, versenyhelyzet alakult ki a diákok között, s jobb eredmények születtek” – mondta a főtanfelügyelő.
Az egyik alárendelt viszonyba kényszerített tanintézet a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskola, ahol jelenleg 699 diák tanul. A háromemeletes épületben 31 osztályterem van, a földszinten óvodai csoportok működnek, az emeleteket az iskolások foglalják el. Az iskola tavaly egy nagyáruháztól csaknem százezer lejes támogatást kapott, amelyből egy korszerű, multimédiás informatikalabort szereltek fel. Az iskolához tartozik egy korszerű nagy sportterem is, amelyet a diákok mellett sportegyesületek is használnak bérleti díj ellenében.
Az iskola igazgatója, Boczog Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, tudták, hogy előbb-utóbb szóba kerül az összevonás, de remélték, hogy minél később. A jogi személyiség elvesztése számukra azt jelenti, hogy a közeli, felszereltség szempontjából rosszabbul, de diáklétszám szempontjából jobban álló Mihai Viteazul iskolához kerülnek, és többé nem tudnak önállóan dönteni többek között  a bérleti díjból, szponzorszerződésből származó bevételek felhasználásáról sem. „A tanárok állásaikért aggódnak, noha biztosítottak minket szóban, hogy egyelőre minden osztály megmarad, nem lesznek összevonások. Legalábbis egyelőre” – mondta Boczog Szabolcs. A magyar tagozaton egyelőre elegendő diák van, s az utánpótlás is biztosítottnak látszik, ám pár év múlva előreláthatóan, ha kevesebb magyar kisdiák lesz, csökkenhet a magyar osztályok száma is.
A szülők, akik a napokban szereztek tudomást az összevonásról, fel vannak háborodva, és el vannak keseredve, mert szeretnék, ha gyermekeik ott fejezzék be az iskolát, ahol elkezdték.  A tanfelügyelőség még nem erőlteti az osztályok átcsoportosítását, így lehet, hogy egy évig még minden a régiben marad. Egyelőre egyeztetések zajlanak. Felmerült megoldásként, hogy az elemi osztályok mindkét iskolából kerüljenek át a Tudor Vladimirescuba, s a felső tagozatosok, akik kevesebben vannak, a másik épületben tanuljanak. A korszerű informatikaterem léte azonban indokolttá tenné, hogy a nagyobb osztályok a Tudor Vladimirescu iskola épületében maradjanak. Ez ügyben döntés még nem született.
Az igazgató elmondta: a szülők a főtanfelügyelőhöz is elmentek kihallgatásra, tolmácsolva elégedetlenségüket. „Van, hogy testvérpárok járnak ide, s nem lenne jó őket elszakítani, külön épületbe tenni. Ugyanakkor több szülői közösség saját pénzén, önszántából rendbe tette az osztálytermeket, és természetes, hogy nem szeretnék, hogy gyermeküknek költöznie kelljen. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható megoldást”– mondta az igazgató.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Kovács Péter: az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós polgármester-választásokat 
Nem a polgármester legitimitását erősítené, hanem az etnikai hovatartozás kerülne előtérbe” – így jellemezte Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt a kezdeményezést, amely elfogadása esetén Romániában mégsem egy, hanem kétfordulósak lehetnek az önkormányzati választások.
„Vegyes vidékeken, ott, ahol 25 és 45 százalék közötti a magyar jelenlét, a második forduló nem a polgármester legitimitását erősíti, hanem az etnikumét, vagyis egyértelműen a román jelölt nyer. Amikor kétfordulós polgármester-választások voltak, azt láthattuk, hogy a második fordulóban természetellenes koalíciók alakultak csak azért, hogy ne a magyar jelölt nyerjen. Ez semmiképp sem a legitimitás növelését jelenti” – vélekedik a Szövetség ügyvezető elnöke, aki emellett elmondta, az RMDSZ azért sem támogatja a kétfordulós önkormányzati választásokat, mert ez fölöslegesen megterheli a költségvetést, a milliárdos tételű többletösszegeket hasznosabban is el lehetne költeni.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a települések fejlődnek, ahol ügyes a polgármester, ez pedig nem függ közvetlenül össze azzal, hogy őt egy vagy két fordulóban választották meg. Azt láthatjuk, hogy négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok közvetlenül választották meg a megyei tanácselnököket, nyolc évvel ezelőtt pedig az önkormányzati testület választotta meg őket, a két eset között pedig semmiféle legitimitásbeli különbség nem merült fel. Most megint visszatértünk a tanács által választott megyei tanácselnöki rendszerhez, és egyetlen párt sem mondta azt, hogy csökkent volna az elnökök legitimitása” – hangsúlyozta Kovács Péter, aki szerint ez egy újabb populista kezdeményezés, amelybe a román pártok nagyon könnyen belelovalják magukat. Amennyiben úgy tűnik nekik, hogy a döntésük tetszik az embereknek, akkor sokszor a saját, korábbi döntéseiket fölülírva is meggondolják magukat. Emlékeztetett: a PNL politikusai másodjára gondolják meg magukat a választási törvény kapcsán, hiszen először a parlamentben támogatták a diaszpórában szavazókra vonatkozó előírásokat, majd kihátráltak, most pedig ugyanezt teszik, annak ellenére, hogy korábban már megszavazták az egyfordulós választást. „Ilyen politikai környezetben nagyon nehéz a törvényeket figyelembe véve tervezni” – nyilatkozta Kovács Péter, aki kiemelte, a Velencei Bizottság ajánlását megerősítve, az Alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta: nem lehet egy évvel a szavazás napja előtt a választási törvényen módosítani. „Játék közben nem szabad a játékszabályokat módosítani” – nyomatékosított.
Közlemény. Erdély.ma