A barikád másik oldalán
A helyi románság komfortérzetét szolgáló gesztusokat hiányol, ennek ellenére elképzelhetetlennek tartja Székelyföld területi autonómiáját a sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătușu, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának ügyvezető elnöke.
– Közvetlenül a vízszentelési istentisztelet után érkezett beszélgetésünkre. Magyarokat is látott a templomban?
– Hogyne, nagyon sok magyar jár hozzánk ilyenkor. De az előző rendszerben is így volt. Még a nyolcvanas években egyszer Erdővidékről próbáltam hazajutni, s mit látok az autóban, amelyik felvett? Egy ortodox keresztet. A sofőr is észrevette a csodálkozásomat, s mondta, hogy semmi okom rá, rengeteg ismerőse jár román templomba, szentelteti meg a vizet, hiszen Isten nemzetiségre való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Ilyen világot éltünk akkoriban.
– Valamiért mégsem felhőtlen a magyar–román együttélés Székelyföldön. Ön pedig hiába a székelyföldi románság legjelentősebbnek tartott érdekvédelmi szervezete, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának vezetője, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a két nemzet közötti közeledés legfőbb akadálya. Hogyan viseli ezt a keresztet?
– Megvallom, nehezen. Főleg, hogy a polgármester még soha nem tett igazi, őszinte kísérletet arra, hogy megbeszéljük a székelyföldi románság gondjait, félelmeit. Persze tudom én, hogy azt kell mondania, amit a választói többsége hallani akar, de nem lehet színházat játszani a végtelenségig.
– Apropó, színház. Önt pártaktivistaként érte a rendszerváltoztatás, most pedig a székelyföldi ortodox egyház egyik legfontosabb világi támogatója. Hitelesnek érzi magát ebben a szerepben?
– Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy talán halálomig hordanom kell ezt a bélyeget. Olyan világot éltünk, amikor az adott körülmények között kellett megpróbálni segíteni az embereknek. És én igyekeztem, amit talán az is bizonyít, hogy soha senki nem támadott azzal, hogy ártottam volna neki. Fiatalemberként érkeztem Szentgyörgyre Moldvából, több éven át voltam a város alpolgármestere. Templomba nem jártam, az nem fért volna bele, de ha utánakeres a nyilvántartásokban, talál egy Profira Lăcătușu nevet: a teleket nálam töltő édesanyám révén anyagilag is rendszeresen támogattam az egyházamat. S még élnek néhányan, akik igazolni tudják, hogy a háttérből segítettem az Állomás negyedi vagy a Csíki utcai katolikus templom felépítését egy olyan korban, amikor erre elméleti esély is alig nyílt.
– Ilyen előélettel és beágyazottsággal ma önnek kellene lennie a székelyföldi elöljárók legfőbb román tárgyalópartnerének. Ehhez képest Háromszéken például inkább ezerszer Mădălin Guruianut kérdezi Antal Árpád, mint egyszer önt...
– A kuruc–labanc jelenséget a magyaroknak nem kell megmagyarázni, és azt is tudom, hogyan kezeli a magyarság Hajdu Győző szerepét. Nos, a magyar elöljárók rendre a mi kollaboránsainkat keresik, Guruianut, Sabin Ghermant, Dan Manolăchescut, hasonlókat, megkérdőjelezve a többiek hitelességét, önkényesen jó és rossz románokra osztva a székelyföldi románságot. Antal Árpád számára elfogadhatatlanok azok a románok, akik ismerik a történelmet, akik képviselnek valakit, valamit. Nem tudok olyan románról, aki megkérdőjelezné az elmúlt 23 év alatt kifejtett tevékenységemet, márpedig ha az enyémek hitelesnek tartanak engem, azt egy magyar városvezetőnek is figyelembe kellene vennie. Álnok állításnak és manipulációnak tartom, hogy én, mi lennénk a magyar–román párbeszéd legfőbb akadályai. És az is elfogadhatatlan, ahogy a románság érdekében kifejtett tevékenységünket a helyi magyar sajtó következetesen magyarellenes megnyilvánulásként kezeli.
– Mitől lenne ön, illetve az ön neve által fémjelzett szervezetek hitelesebbek, mint a legutóbbi önkormányzati választásokon képviselői mandátumot szerző, önmagukat a pártpolitika második vonaláig felküzdő fiatalok?
– Több érvem is van e tekintetben. Az általam vezetett fórum ernyője alatt egyesül a legtöbb román civil szervezet. És mindenek felett: mellettünk áll az ortodox egyház. Azt hiszem, hitelességünk legfőbb garanciája, hogy a fórum tiszteletbeli elnöke maga Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
– Közel negyven éve él Sepsiszentgyörgyön, talán joggal várhatná el öntől a magyarság, hogy empátiával viszonyuljon az aktuális problémákhoz, akár az autonómia kérdéséhez. Finoman szólva viszont épp az ellenkezője történik.
– Ezúttal is szeretném leszögezni: nem támogatjuk a területi autonómia ügyét, mert az beláthatatlan veszélyekkel fenyegeti a székelyföldi románságot. A mi szempontunkból Székelyföldön de facto már 23 éve létezik autonómia, hiszen az etnikai indíttatású szavazások nyomán fel sem merülhetett román polgármester megválasztása mondjuk Csíkszeredában. A decentralizálás pedig, akarjuk-nem akarjuk, ezt a folyamatot erősíti. Az autonómiának az a fajtája, amit mostanában hangoztatnak, történelmileg amúgy is rég meghaladott, amit az is bizonyít, hogy II. Józseftől Nagy-Románia adminisztratív átalakításáig többször is felszámolták a különböző autonómiaformákat, de akár az ötvenes-hatvanas évek Magyar Autonóm Tartományát is ide sorolhatjuk.
– A felszámolások okait is tanulmányozta?
– Természetesen: az adott időszak vezetői szerint nem feleltek meg a kor modern adminisztratív kihívásainak. Akadtak, akik abban az időben is igyekeztek felzárkózni a haladó világhoz.
– Szól még valami Székelyföld autonómiája ellen?
– Bizony. Az autonómia intézményesítése nélkül is nagy gondjaik voltak a térségben élő románoknak az elmúlt 23 évben. Nem a mindennapi élettel, mert azzal soha nem voltak különösebb problémáink, főleg azoknak, akik beszélik is a magyar nyelvet. A román identitás kérdése a legégetőbb. Nem az esett rosszul nekünk, hogy a megyei múzeumból Székely Nemzeti Múzeum lett, hanem az, hogy minden a megkérdezésünk nélkül zajlott. A mód, ahogyan elbocsátottak öt román muzeológust, ahogyan kezelték a román kulturális vagyont. Az nem működik, hogy az egyik fél nyeresége a másik kárára történjen. Tudja, milyen nehéz volt elviselni a magyar értelmiség ellenségességét a Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség létrehozásakor? A mi részünkről soha nem tapasztalhattak ilyen kizáró jellegű retorikát. Mutasson nekem egyetlen mondatot, amelyben Ioan Selejan püspök úr a magyar–román együttélés ellen szólt volna!
– Nem kerestem utána, de az ortodox egyház kivételezett állami támogatását, székelyföldi térhódítási offenzíváját talán ön sem vonja kétségbe.
– Ismerem ezeket a félelmeket, de kijelenthetem, hogy az ortodox egyház csak ott fejlesztett, ahol reális népi igény volt rá. Ne feledjük, hogy az egyházunk évszázadokon át mennyire elnyomott helyzetben volt Erdélyben, hivatalos elismertség és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen ingatlanok nélkül. A püspök úr semmi egyebet nem tesz, mint igyekszik biztosítani egyháza létét, működési hátterét.
– Viszont éppen önnek mondott ellent, amikor elismerte, hogy a templomépítéseknél nem kizárólag a jelenlegi demográfiai helyzetet veszik figyelembe, hanem a várható demográfiai jövőt is. Ezzel magyarázta például az erdővidéki Magyarhermányban – ahol egyelőre alig él román – épített ortodox templom indokoltságát.
– Ott viszont növekvőben a román nyelvű, ortodox hitű cigányok száma. Nekem a demográfiai kérdések a szívem csücske, márpedig a népszaporodási mutatók egyértelműen azt jelzik, hogy egyre jelentősebb létszámú cigány közösségekkel kell számolnunk. Ez pedig a templomépítés esetében is figyelembe veendő szempont, még akkor is, ha volt már rá példa, hogy egy nagyobb volumenű anyagi ösztönzés esetén egész cigány közösségek váltottak hitet.
– Nem gondolja, hogy a sérelmek kölcsönös sorolgatása és fenntartása csak a frontok további megmerevedését szolgálja? Elképzelhető olyan fordulat, ami az önök autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontjának árnyalásához vezethetne?
– A magyar fél részéről érkező erőteljes gesztusokra lenne szükség a székelyföldi románság önbizalmának erősödésére. Antal Árpád egyszer azt mondta, ő biztosítja a román alpolgármestert, ha a rendőrség állományának 75 százaléka magyar lesz. De hát ez nem vásár! A sokat emlegetett Dél-Tirolban is léteznek az olasz állam intézményei. És ezt nem olvasmányokból állítom, megbízottunk töltött ott három hónapot, hogy hiteles forrásból tájékozódhassunk az ottani állapotokról.
– Akkor jó lenne, ha visszaküldenék még egy időre, mert nem sikerült felfedeznie, hogy többek között az olasz állam dél-tiroli intézményei emberállományának szigorúan tükröznie kell a település etnikai összetételét.
– Igen? Akkor lépjünk tovább, mert sok úgynevezett apróság zavarja még az érzékenységünket. Hogy lehet például a térség jövőjéről kizárólag magyarországi szakemberek és politikusok jelenlétében tárgyalni, a mi mellőzésünkkel? Jelzésekre várunk. Például egy román könyvtárosra a megyei könyvtárban. Semmi kifogásom a jelenlegiek ellen, de nem lehetne egy gesztust tenni ennek a maroknyi valahnak? Évekig kellett harcolnunk, hogy a városi önkormányzat elfogadjon egy román nemzetiségű díszpolgárt. Senki nem értesít bennünket, mi történik a városban. December elsején többen felhívtak, hogy mi az a színpad a város közepén, ellentüntetés készülődik a nemzeti ünnepen? Akinek tudtam, elmondtam, hogy adventi gyertyagyújtás lesz, de csoda-e, ha ilyen körülmények között egy ünneplő román feltéved arra a színpadra? És ezért megbírságolják. A saját nemzete ünnepén.
– Mit gondol, találkozhatunk autonómiaügyben a barikád ugyanazon oldalán?
– Ha kitartanak az önrendelkezés e formája mellett, aligha. Romániában soha senki nem fogja támogatni a területi alapú autonómiát.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Schengeni remények a zöldhatáron
A határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező és azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap programján keresztül. Eddig egyetlen, az Érsemjént Bagamérral összekötő műút készült el teljes hoszszában, de a schengeni csatlakozás hiányában ez sem járható.
Riportunkban schengeni csatlakozásra váró határ menti partiumi településeket látogattunk meg, amelyek a rendszerváltás előtti hátrányt igyekeznek előnyükre változtatni. A kiváló minőségű termőfölddel rendelkező Érsemjén község falvainak útkeresése egyebek mellett a tágabb régió útkeresését is jelzi.
A partiumi Érsemjént Bagamérral összekötő új műúton keresztbe rakott betontorlaszok előtt kényszerülök fékezésre: eddig lehet kocsival eljönni, az úttorlaszon túl már Magyarország. Ha a schengeni övezetben lennénk, most nyugodtan bekocsikázhatnék az ugrásnyira fekvő Bagamérra. Határőrnek nyoma sincs, a törvény viszont megakadályoz abban, hogy csak úgy, a senki földjén átsétáljak Magyarországra. A magas őrtornyokat lebontották, miért is szökne valaki, ha személyazonossági igazolvánnyal gond nélkül átjut a határátkelőkön. A senki földjének magyar oldalán, a lekaszált határsávban az egymástól mintegy száz méterre fekvő hófehér határkövek mellett mezei út vezet végig az országhatáron. Időnként felbukkan egy-egy határőr-terepjáró, de a két ország határőrizete formális, hiszen a rég beígért schengeni csatlakozás szellemében már sehol nem kéne határátkelőnek állnia Magyarország és Románia között.
Az elmúlt években a határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező, azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott HURO-program keretében. Eddig négy-öt út készült el – közöttük bicikliutak is –, de csak az Érsemjént Bagamérral összekötő, mintegy másfél millió euróból megépült és végig megfestett útszakaszt adták át teljes egészében. A földeken dolgozó traktorokon kívül azonban senki sem jár erre, legfentebb a kíváncsi újságíró, aki megpróbál belelátni az uniós bürokrácia útvesztőibe.
Az egyelőre céltalanul álló vadonatúj műút látványa azért is feltűnő, mert a községközpontot, Érsemjént eddig sáros szekérút kötötte össze a határmentén fekvő másik két településsel, a többségében románok lakta Érkenézzel és a magyarok és cigányok lakta Érseléndddel. A községi, illetve megyei utak rendbetételére az önkormányzat nem kapott sem román állami, sem uniós támogatást: a mintegy öt éve húzódó kormánypályázat a Boc-kormány bukásával került le napirendről. A községi utak járhatatlansága miatti közfelháborodást csak fokozta a határon átnyúló, kihasználhatatlan luxusút elkészítése, ez pedig arra késztette a helyi magyar önkormányzatot, hogy az eredeti tervekhez képest egy jóval keskenyebb útszakaszt aszfaltozzon le Kenézen át Selindig. A befejezéshez nem volt elegendő pénz, a határtól ugrásnyira fekvő magyar faluba továbbra is a hatvanas évek elején „korszerűsített” köves úton lehet eljutni. Ha valaki mégis a rövidebb utat választaná Nagyvárad fele – azaz nem kerül vissza Érsemjénen át Érmihályfalvára –, és Székelyhíd fele autózna, sofőrnek és kocsinak egyaránt megrázkódtató kaland lenne. A romániai viszonylatban is járhatatlan szekérútról elrettentő kisfilmek keringnek a YouTube-on.
A fűszerpaprika paradicsoma
A magyar határhoz legközelebb fekvő partiumi magyar településre, Érseléndre érsemjéni önkormányzati képviselő társaságában érkezem. A kilencvenes évekre emlékeztető sáros faluképpel ma már alig találkozik az ember. A községközpont, Érsemjén szépen gondozott utcái, közterei és egy kisvárost megszégyenítő, gyönyörű parkja ellenére pár kilométerrel odébb, a szintén magyar falu, Selénd, a középkorban rekedt. Pedig a kommunista rendszer évtizedei alatt a piacokon őrölt pirospaprikát kereső háziasszonyok számára a falu neve Bukaresttől Kolozsvárig mindenhol ismerősen csengett: a selindi „piros arany” olyan híres volt, mint a tágabb Kárpát-medencében a szegedi fűszerpaprika. A régi paprikamalmok elve alapján a falu egyetlen újrabarkácsolt kis kőőrlésű háztáji malmában az 1994-ben hazatelepedett vasúti nyugdíjas, Koba János mesél a messze földön híres foglalatosságról. A két világháború között országos hírnévre szert tett fűszerpaprika-őrlés sikertörténete az 1962-es kollektivizálással torpant meg. Ekkor a zömében paprikatermesztésből élő 1600 lakosú Érselénd magyarságát a kommunista hatóságok mindenükből kiforgatták. Elkeseredésükben a módos gazdaemberek aprópénzért prédálták el gyönyörű portáikat a faluba nagy számban betelepedő cigányságnak, és a kényszerszövetkezetesítés elől elmenekülve Nagyváradra költöztek ipari munkásnak. Az érvágást máig megérzi a mintegy ezer lélekszámúra zsugorodott falu, ahonnan az itthon maradók is beingáztak vonattal az 54 kilométerre fekvő Nagyváradra. A pusztulásnak indult faluban alig maradtak, akik kitartottak a paprikatermesztés mellett, és a hatósági megszorítások ellenére is rendületlenül járták az ország piacait.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A gagauzok nem kérnek Romániából
A Moldovai Köztársaság Romániával történő egyesülésének ötlete a függetlenség kivívására készteti a Gagauz Autonóm Tartományt. A február elejére kiírt referendumot Chișinău nem ismeri el, a gagauzok azonban nem tágítanak. A gagauz autonómia új választás előtt áll.
Népszavazást írt ki február 2-ra a Gagauz Autonóm Tartomány 35 tagú parlamentje, a Népgyűlés (Halk toplușut). A referendumon arra kell választ adnia amintegy 150 ezer szavazóképes gagauz polgárnak, hogy a Moldovai Köztársaság függetlenségének felbomlásával az autonóm terület kilép-e a moldáv államkeretből, és ezzel független állammá válik.
A chișinăui fennhatóság alatt álló, az autonóm terület fővárosában, Komratban működő járásbíróság elutasította a Népgyűlés referendum-kiírását, törvénytelennek minősítve azt. A bírói érvelés szerint az ország egyetlen régiója sem kérheti különválását a Moldovai Köztársaságtól: erre a moldáv alkotmány nem ad lehetőséget. Ezzel szemben a gagauzok azzal érvelnek, hogy a terület autonóm státusát kimondó, törvényerőre emelkedett 1994-es autonómiastatútum egyik cikkelye világosan fogalmaz: amennyiben a Moldovai Köztársaság – függetlenségét elveszítve – Romániához csatlakozna, a Gagauz Autonóm Tartomány kérheti függetlenedését az országtól. A törvény elfogadásakor a chișinăui parlament ígéretet tett arra, hogy a gagauzok által kért klauzulát bevezetik az ország alaptörvényébe, ez azonban ma is hiányzik a Moldovai Köztársaság alkotmányából. Sem a komrati gagauz parlament, sem a tartomány végrehajtó szerve, a gagauz kormány – élén Mihail Formuzal báskánnal (kormányzóval, portrénkon) – nem fogadták el a bíróság döntését, és folytatják az előkészületeket a február 2-i referendum megszervezésére. A „szakadár” gagauzok akcióját Chișinău nem nézi tétlenül: a moldáv főváros legfelsőbb ügyészsége bűnvádi eljárást indított a népszavazást szervező gagauz vezetők ellen.
A Románia-barát moldvai kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke, Dumitru Diacov a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában úgy fogalmaz: „engem egyaránt aggaszt a Băsescu-féle álláspont – aki az egyesüléssel akarja számunka elhozni a boldogságot, illetve az erre válaszlépésként adott gagauz autonómiareferendum”. Traian Băsescu folyamatosan visszatérő moldáv–román egyesülési elképzeléseit azonban a Moldovai Köztársaság elnöke, Nicolae Timofti is támogatná, legalábbis erről nyilatkozott december elsejei bukaresti látogatásán a román közszolgálati televízióban.
A moldvai kormányzó pártok háza táján azonban távolról sem egyértelmű a Romániával való egyesülés szándéka, mint ahogy – a közvélemény-kutatások tanúsága szerint – a lakosság többsége is az ország függetlenségének megőrzése mellett az európai uniós integrációt látná szívesebben. A két világháború közötti román megszállásra emlékező gagauzok azonban nem várnak tétlenül: a választásokra készülő Népgyűlésben nem csak a Romániával való egyesülés gondolatát utasítják el, hanem – az utcai tüntetések nyomására – a szovjet utódállamok által életre hívott Vámunióhoz csatlakoztatnák Gagauziát. Közben a választások előtti kemény politikai harc idénye is elkezdődött a tartományban: tavaly ősszel a Népgyűlés menesztette Mihail Formuzal kormányzót, akit többek között azzal vádoltak meg, hogy nem lépett fel erélyesebben a Gagauziát térdre kényszerítő moldvai gazdasági intézkedések ellen. Kormányzói feladatait a választásokig ügyvezetőként ellátó Formuzal a moldvai kormánypártot, a demokratákat vádolja beavatkozással. A kormányzó szerint legmagasabb szinten is tetten érhető Chișinău keze, amely mindent elkövet az autonóm tartomány gazdasági ellehetetlenítéséért.
Az autonóm régió története
A Gagauz Autonóm Tartomány története a Szovjetunió bomlásának idejére nyúlik vissza. 1990 és 1994 között a gagauz közbeszéd a független Gagauz Köztársaságról szólt: a térségbeli nagy átrendeződések idején a gagauzok más lehetőséget nem láttak céljaik kivívására. Chișinău és Gagauzia székhelye, Komrát között az első években semmiféle párbeszéd nem folyt. A moldvai parlament és a kormány azt mondta: önálló Gagauzia nem létezik, így nincs miről tárgyalni. Hasonló elutasításra talált a transznisztriai orosz közösség önállósodási törekvése is, ahol ez véres háborúba torkollott. Két évvel ezelőtti gagauziai riportutunk során gaguz politikusok elmondták: számukra elfogadhatatlan volt a háborús forgatókönyv, és ezt egyértelművé tették Chișinău számára is. A moldáv politikusok tanultak a transznisztriai példából, és kétoldalú tárgyalássorozat végén az akkor uralmon levő kormánypártok – a pro-román pártok kemény tiltakozása ellenére – 1994-ben törvényben ismerték el Gagauzia autonómiáját.
Az immár húsz éve önálló döntéshozó és végrehajtó szervvel rendelkező Gagauz Autonóm Terület az éppen hatalmon levő moldvai kormánypártok viszonyulása miatt hol barátibb, hol ellenséges viszonyban áll Chișinăuval. Az autonóm terület gazdasági boldogulása sokban függ a régióba érkező és az onnan útra induló áruk és szolgáltatások vámilletékétől, amit a moldvai főváros oszt vissza Komratnak. Az autonóm tartomány által kezelt helyi adók és illetékek mellett ez a régió legfontosabb pénzforrása, e körül van a legtöbb vita. Hiába szabályozza a visszaosztást a Chișinăuban megszavazott autonómiastatútum, Formuzal kormányzó szerint a tartomány még egyetlen évben sem kapta meg az őt megillető teljes összeget.
Az autonóm terület lakóinak 86 százaléka gagauz: az 1848 négyzetkilométeren elterülő Gagauzia 3 városában és 23 falujában összesen 164 ezer ember él. Többségük fő tevékenysége a mezőgazdaság: gabona-, zöldség- és gyümölcstermesztés, bortermelés és állattartás a régió legfontosabb jövedelemforrása. A főleg törökországi befektetéssel felépült élelmiszer-ipari vállalatok immár feldolgozzák a helyi nyersanyag jelentős részét, és a régió az eddiginél sokkal több készterméket exportál.
Török eredetű nép lévén, az ortodox vallású gagauzok Törökországgal ápolják a legszorosabb kapcsolatot: a török államfők az elmúlt két évtizedben többször is ellátogattak Gagauziába. A második fő külföldi partner Oroszország, amely több régiójának egyetemén tanulhatnak ingyenesen gagauz diákok. Gagauzia fővárosában, Komratban is működik egyetem: a moldvai oktatási minisztérium finanszírozásában működő gagauz egyetemen orosz, gagauz és román nyelven folyik a mintegy kétezer diák oktatása.
Az autonóm Gagauzia mind gazdaságilag, mind kulturálisan sajátos utat járt be az elmúlt két évtized alatt, a nehéz moldvai gazdasági helyzet miatt azonban az autonóm területen sem jobb az életszínvonal, mint az ország más részein. A gagauz vezetők tovább gyengítenék a Moldovától való gazdasági függőséget: az esetleges román csatlakozástól való félelmen túl a mostani népszavazásnak ez az egyik legfontosabb tétje.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Merre tart a magyar nemzet?
Harmadik állomásához ért a Professzorok Erdélyben elnevezésű előadás-sorozat, amelyet Náray-Szabó Gábor vegyészprofesszor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke tart Merre tart a magyar nemzet? címmel január 18-án, szombaton 17 órától a Vártemplomban. Az előadásokat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Professzorok Batthyány Köre szervezi.
– Professzor úr, Merre tart a magyar nemzet? címmel tart előadást Marosvásárhelyen. Miért tartja fontosnak ezt a témát? Milyen válaszokra számít a közönség részéről, illetve milyen jövőképet kapnak majd az érdeklődők, ami a magyar nemzetet illeti?
– Az anyaországi jobboldal kétharmados választási győzelme után alapvető változások tanúi lehettünk. Fontos tehát elvégezni a számadást: jó vagy rossz irányba megyünk, kell-e helyesbíteni, esetleg alapvetően változtatni rajta. Én egyértelműen abban hiszek, hogy a nehézségek ellenére jó az irány, remélem, a közönség soraiban is sokan osztják majd e véleményemet. Két fontos érvem: a gazdaság sikeresen kilábalt a 2008-as válságból, nő az össznemzeti termék, csökken az infláció, kezdenek jönni a befektetők, az unió megszüntette az ellenünk folyó túlzottdeficit-eljárást. Az új alkotmány a keresztény Európában határozza meg a nemzet helyét, hatásosan védi az alapvető természeti erőforrásokat, megteremti a magyarság habitusának megfelelő jó kormányzás előfeltételeit. – Száz év után először a külhoni magyar állampolgárok is élhetnek szavazati jogukkal a magyarországi országgyűlési választáson. Hogy látja, ez mennyiben határozza meg a magyar nemzet jövőjét?
- Az alkotmány megteremti a magyar nemzet szellemi újraegyesítésének elvi alapjait, melyekre építve úgy tudjuk kibontakoztatni nemzeti létünket, hogy nem sértjük a Kárpát-medencében élő más népeket, ellenkezőleg, összekötő kapcsot képezünk közöttük. Erre nagy szükség van, mert súlyos kihívások érik a régiónkat, amelyekre csak úgy tudunk megfelelő választ adni, ha összefogunk. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de az elmúlt tizenöt évben számos jelét tapasztaltam annak, hogy haladunk. A külhoni magyar állampolgárok szavazataikkal aktív részt vállalnak a nemzet életében, ez erősíti az összetartozás érzését.
– A magyar nemzet több világhírű tudóst, felfedezőt adott a világnak. Hogyan látja a mai fiatalságot, „méltó” lesz elődeihez?
- Fiatalságunk hasonló kihívásokkal néz szembe és hasonló bajokkal küzd, mint a nyugati civilizáció többi fiatalja. A gyors változások okozta bizonytalanság, az értékek válsága próbára teszi az életét most tervező, vagy éppen a felelősség elől menekülő ifjúságot. Ha mi, idősebbek világos és biztató jövőképet, vonzó életcélt tudunk eléjük tárni, megtalálják a helyüket és sikerrel küzdenek meg a problémákkal. Minden baj és probléma ellenére létezik a tenni akaró magyar fiataloknak az a kritikus tömege az anyaországban és a határon kívül egyaránt, mely képes felépíteni a jövőt, és amely méltó lesz az elődeihez.
– Ön, mint a Professzorok Batthyány Körének elnöke, hogyan látja a tevékenységüket, miért tartja fontosnak egy ilyen kör létezését?
– A kör célja, hogy a polgári értékrendet magukénak valló egyetemi tanárok közös munkájának keretet biztosítson, a jelen kihívásaira hosszabb távon is érvényes megoldásokat keresve előmozdítsa a nemzet erkölcsi és gazdasági felemelkedését. A kör tagjainak tekintélyét, tudását és tapasztalatait felhasználva, szakmai és erkölcsi támogatást ajánl a polgári Magyarország megteremtését céljuknak tekintő, és azt hitelesen meghirdetni képes politikai pártoknak és politikusoknak. A rendszerváltás hosszúra nyúló, feszültségekkel és ellentmondásokkal terhelt, sokszor zavaros időszakában, a kiforratlan gondolatok kavalkádjában fontos az ilyen következetes szellemi termékek tevékenysége.
Forró Gyöngyvér
Népújság (Marosvásárhely),

„Sikerült szinten tartani a magyar oktatást 2013-ban”
Beindul a Szent Ferenc gyermekotthon Óteleken
A Temes megyei magyar oktatás helyzetéről és kilátásairól beszélgettünk január elején Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelővel, akinek a hatáskörébe tartoznak a nemzetiségi oktatás mellett, az oktatási beruházások, az iskolák informatizálása és a nem pedagógus iskolai személyzet helyzete.
Halász Ferenc a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: a tavalyi év legfontosabb eredményének tartja, hogy Temes megyében sikerült szinten tartani a magyar oktatást, megőrizni a magyar osztályokat és óvodai csoportokat.
– A magyar iskolákban a diákok létszáma nem csökkent az új tanévben, sőt, a Bartók Líceumban rekord számú gyereket írattak az előkészítő osztályokba – mondta Halász Ferenc –, bővült a magyar oktatás olyan értelemben is, hogy új fakultatív csoportok indultak 2013-ban Temesságon, Temesrékason és Máriaföldén. Pedagógus ellátottság szempontjából is sikerült mindenütt fedezni az igényeket. Pénzügyileg mostoha időket élünk, de ilyen körülmények között is sikerült egy-két fontosabb oktatási beruházást megvalósítani. A Bartók Líceumhoz tartozó óvoda részben megújult, Végváron pedig új iskolaépületet sikerült átadni 2013-ban. Óteleken működőképessé vált a Szent Ferenc gyermekotthon, amely a második félévtől remélhetőleg gyermekekkel is benépesül. A nevelő család, saját gyerekeikkel, már megérkezett, február elején további gyerekek érkeznek Petrozsényből és Temes megyéből. A Szent Ferenc gyermekotthon lakói az Óteleki I–VIII. osztályos Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat a második félévben.
– Hogyan sikerül az alacsony létszámú magyar iskolák működéséhez szükséges pénzt előteremteni?
– Tekintettel a kedvezőtlen demográfiai viszonyokra, az iskolák és óvodák fenntartása és működtetése érdekében sokat kell dolgoznia minden egyes pedagógusnak és intézménynek. A krónikus pénztelenség rányomja a bélyegét az oktatási rendszerünkre. Továbbra is érvényes a fejkvóta rendszer, amely nem biztosítja kellő mértékben iskoláink finanszírozását. A 2014-es év sem hoz változást ezen a téren. A mi osztályainkban és óvodai csoportjainkban az alacsony létszám miatt állandó a pénzhiány, meg kell küzdeni azért, hogy a létszám alattiak egyáltalán éljenek. Ezért nagy segítség, hogy a tanfelügyelőség mellett a minisztériumban is ott van a képviselőnk, Király András oktatásügyi államtitkár, akiknek a támogatásával eddig sikerült ezeket a gondokat megoldani.
– Milyenek a magyar oktatás kilátásai a 2014-es évre?
– A beiskoláztatási tervet éppen most alakítjuk, remélem, hogy sikerül mindenütt mai formájában megtartani a magyar iskolahálózatot, de elég sok településen meg kell küzdeni azért, hogy ezek az intézmények tovább működhessenek az alacsony gyermeklétszám miatt. Idén is folytatjuk azokat a programokat, tevékenységeket, amelyek hagyományossá váltak a Temes megyei magyar oktatásban. Decembertől beindult egy találkozó sorozat, kiszállunk minden olyan településre, ahol valamilyen magyar oktatási forma létezik, hogy a helyi hatóságokkal, pedagógusokkal és legfőképpen a szülőkkel találkozzunk és beszélgessünk a hogyan továbbról.
Nagy erőpróba előtt állunk: április 8–11. között Temesváron szervezzük meg a Mikes Kelemen magyar tantárgyverseny országos döntőjét!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Tőkés magánéletéről nyilatkozott
Nehéz elviselni, hogy a politikát sokan összekeverik a magánélettel, a politikust a hétköznapi emberrel – jelentette ki Tőkés László a Heti Válasz csütörtöki számában Most kaptam egy új esélyt címmel megjelent interjúban, amelyben először beszél a magánéletét érintő eseményekről tavaly év végi második házasságkötése óta.
Az európai parlamenti képviselő decemberben Magyarországon vette feleségül az erdélyi származású Lévay Tünde zenetanárnőt, hamarosan gyermekük is születik. „A hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate egyik legkedveltebb módszere a magánéleti befeketítés volt, ezért is beszél erről nehezen az ember” – mondta Tőkés az anyaországi hetilapnak adott interjúban.
„Egy esküvő és egy kisded érkezése mindig örömteli, de ezzel szemben sajnos egy házasság véget ért, sőt új társam is elvált asszony. Annak idején volt feleségemmel együtt álltuk a sarat egy igen nehéz helyzetben, Temesváron. Hálás vagyok, hogy támogatott és mellettem állt, de most mindkettőnknek újra kell kezdenünk” – jelentette ki Tőkés. Hozzátette: első feleségétől négy évvel ezelőtt történt válása óta tömény lejárató kampány folyik ellene, gyermekeit és volt feleségét is csak a megnyilatkozások elkerülésével tudta valamennyire megóvni.
Az újságíró megjegyzésére, miszerint erkölcsi indíttatását hangsúlyozó politikus, közel húsz évig református püspök volt, ezért magánélete hitelességi kérdés is, az EMNT elnöke úgy válaszolt: nem véletlen, hogy a katolikus egyházban a papi nőtlenséget intézményesítették és a papi hivatást bevették a szentségek közé.
„A magánélet állandó feszültségforrás lehet minden egyházi szolgálatra vállalkozó gyarló ember életében. Ezt tudják ellenségeink is, akik egyházi tisztségemben próbáltak erkölcsileg megsemmisíteni. A lelkiismereti kérdéseket Isten előtt kell rendeznem. A feszültségeken felülemelkedve úgy kellett folytatnom a szolgálatomat, hogy se a köztem és a volt feleségem között ténylegesen fennálló ellentétek, se a kívülről jövő támadások ne ingassanak meg. Úgy érzem, ezt a feladatot nagymértékben sikerült megvalósítanom, és töretlenül tudtam folytatni azt a küzdelmet, amelyet negyedszázada elkezdtem” – jelentette ki az interjúban Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár),

Az EU, az RMDSZ és a magyar érdek
„Az alapvető kérdés nem az, hogy milyen módon értem meg a világot, hanem az, hogy milyen mélyen értem meg.” (Hermann Keyserling)
A 2013-as év a kérdőjelek, a változások és a jövőelképzelések éve volt. A szövetségkötések és a regionális gazdaságpolitikák szerepe megnőtt, s vele együtt térségünk geostratégiai jelentősége is. Amerika, Oroszország, Kína és Európa egyaránt szerepet játszik ma térségünkben, s ha ehhez hozzátesszük az országonként különbözőképpen jelentkező gazdasági válságot, igen színes képet kapunk.
Ami 2014-et illeti, az erdélyi magyarság három veszélynek van kitéve. Ezek: a szélsőbal és a szélsőjobb térnyerése, valamint a maradiságba rejtőzés. Perspektíva tekintetében mindhárom zsákutca. Közös vonásuk a közösségsorvasztás, az önkritikára való képtelenség és a pszeudoismeretekbe való zárkózás. Politikusaink és vezetőink olykor nehezen viselik, hogy mérlegre álljanak. Isten segítse őket, hogy az új esztendőben ezt megtegyék. És adjon bölcsességet az erdélyi magyarságnak, hogy ne üljön fel többé az ismerethiányát kihasználó látszatoknak.
Az EU problémája
2008 után a szabad és közös Európa szépreményű álma szétporladt. „Csalódást hozott az ideál, melybe annyi nép fektette bizalmát, s ezt az európai politika felelőseinek nincs bátorságuk bevallani” – mondta Ivan Krastev bolgár politológus. Ennek nyomán felerősödött az euroszkepticizmus, melyet a lényegi kérdéseket kerülő elitek és a velük összhangban menetelő véleményipar mesterkélt alternatívákkal igyekszik ellensúlyozni.
A mértékadó orgánumok szerint Európa bajaira a politikai unió az egyetlen megoldás. Ez a következtetésük viszont elfogultságra utal többek közt azért, mert nem veszik komolyan az alternatívákat, és a betegség okairól nem vagy legfennebb felületesen értekeznek. Osztjuk a „gyógypirulát”, de nem tudjuk, mitől szenved az entitás. Ez nonszensz, sőt veszélyes attitűd. Mégis ez a fajta mentalitás uralta 2013-ban az európai diskurzust.
A diagnózist nem pótolhatja végzettség, státus, bankszámla vagy hatalmi befolyás. Embereket meg lehet győzni velük, de betegséget aligha. Hiába ígéretes a csomagolás, helytálló diagnosztika nélkül csak erősödni fog a dekadencia. A kérdés inkább az, hogy miért nem értik ezt a trendlovagok? Nem hinném, hogy intelligenciahányadosuk akadályozza őket ebben. Lehet, hogy a karrierjüket féltik, vagy olyan érdekekhez ragaszkodnak, amely gyógyulás helyett uralkodni akar.
Murphy szerint mindenki addig kapaszkodik fel a ranglétrán, amíg eljut egy pozícióba, amelyhez már nem ért, és ott megmarad. Nos az EU fejlődése kétségtelenül elérte ezt a szintet. Ezt támasztja alá, hogy a felelősséget a brüsszeli bürokraták elutasítják. Olyankor sem hajlandók felelni a tetteikért, amikor súlyos dolgokról van szó. Magatartásukra jellemző Neelie Kroes digitális területért felelős biztos asszony viselkedése, aki egy koncepciós perre emlékeztető eljárásban meg akarta publikusan alázni Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest. Tette csak úgy házisárkány módra.
Minősíthetetlen magatartása felett az Európai Bizottság (EB) – szokott módon – szemet hunyt. Wilfried Martens, az Európai Néppárt volt elnöke azonban lemondásra szólította fel, de a hatalomittas Kroes elnézést sem kért, nemhogy lemondjon. Egy másik példa Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztosé, aki éveken át „nem látta” a pénzügyi tornádók közeledtét vészjelző adatsorokat, összevissza prognosztizált, és rossz gazdaságpolitikájával tetemes károk kialakulásához járult hozzá. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke lemondásra szólította fel Rehnt, aki szokásos módon válaszolt: nem mond le, hanem továbbra is „függetlenül” végzi feladatát.
Vagy ott van a közismerten kettős mércével operáló Viviane Reding igazságügyi biztos, aki a zárt ajtós Bilderberg-tanácskozáson elmondta – utólag kiszűrődött – tervét, miszerint ha a 2014-es magyarországi választásokon a jelenlegi kormánypártok nyernek, akkor választási csalással fogják őket vádolni. De ne feledkezzünk meg Herman Van Rompuyról, az Európai Tanács elnökéről sem, aki globális fanatizmusától hajtva periodikusan félrebeszél, például hogy az euró stabilitást hozott. És a sor folytatható. Lemondás? Senki.
Brüsszel gordiuszi csomóját az önkényes bürokrata vezetés és a radikalizálódó baloldal jelenti. Ezért aki gyümölcsöző Európában érdekelt, annak a tagállamokra való mutogatás előtt a fejnél kellene kezdenie a takarítást. „Mi a pokolt gondolnak, kik maguk?” – kérdezte tőlük Nigel Farage brit EP-képviselő, aki szerint a bürokraták abbéli kétségbeesésükben, hogy megőrizzék álmukat, el akarják távolítani a demokrácia még meglévő nyomát is a rendszerből. Tegyük hozzá, hogy a rendszer ezt megengedi nekik. És ezt a betegséget ők úgy hívják, hogy demokrácia.
Dávid vagy Góliát Európája?
Ha egy esztelen hitelspirálba került vállalat éveken át félrevezető trükkökkel takargatja veszteségtermelő mechanizmusait, a kitudódás után a vezetésnek mennie kell. A befektetőket hidegen hagyná a régi vezetés perspektívákról és közös erőfeszítésekről szóló további hablatyolása. A 2013-as EU-t a kivizsgálatlan okok, új mesék és régi vezetés jellemzi. Ebben a felállásban a „még több Európát”, „a régiók Európáját”, „politikai uniót”, „Európai Egyesült Államokat” szlogengyűjtemény nem más, mint a „még több kontroll” megannyi formája, mely előremenekülést jelent egy álszent és érinthetetlen EB égisze alatt.
Pedig a felelősségvállalás minden időtálló konstrukció előfeltétele. Az EB felelősségének nyilvános megvitatása a gyógyulást szolgálná. Ahol viszont a hatalom megtartása és a kontroll kibővítése a fő cél, ott ez nem számít. Ilyen helyzetben csak emberidegen konstrukcióról beszélhetünk.
Dávid Európája viszont az élet Európája, mely idegen a szellemi részegségtől. A becsület és egyenesség Európája, mely a hitben megélt valóságról szól. Vele szemben áll a látszat bűvöletébe kapaszkodó önteltség Európája. Ez Góliáté, a struccpolitika hőséé, mely az öncélú hatalomnak ad még több erőt. Eszerint a fej büdösödhet, reformra csak a tagországok szorulnak. És bár a tagállamokban nem ritka, hogy a brüsszeli hibák töredékéért menesztik a minisztereket, a balliberális trendőrök által vezetett véleményiparnak eszébe sem jut az EU-bürokraták helyzetét megkérdőjelezni.
Inkább jobboldali szélsőségesekkel riogatnak, és a nemzetállamokat használják bűnbaknak. Emlékszünk, milyen vehemensen követelte ez a sajtó a plágiumváddal illetett német hadügyminiszter és Schmitt Pál magyar köztársasági elnök lemondását? És milyen halk szavú volt a nagyságrenddel többet plagizáló Victor Ponta román kormányfő esetében? A brüsszeli trend uralkodni akar, és kettős mércével operál. Nem érti, hogy a hatalomcentrált attitűd nem vezet jóra. Mert Góliát napjai meg vannak számlálva. Az agyoncsodált lúzer (vesztes) az idők mérlegén halott. Pihesúlyú senki volt, maradt és lesz. Aki rá fogad, az halottban reménykedik.
Magyar–román békés együttélés
És akkor most nézzünk szét egy kicsit a házunk tájékán. Kezdjük a hozzánk is begyűrűzött nemzetállam-problémával. Ez valójában álprobléma, és a diagnózispótló szlogenvilág részét képezi. Mi szüksége beteg kontinensünknek még több demagógiára? A nemzetállam elavultságáról papoló állítások tudományosan fenntarthatatlanok, a néppárti vonal lejáratásán fáradozó balliberális manipulációk megnyilvánulásai.
Ebben utaznak egyes RMDSZ-es politikusok is, tevékenyen részt vállalva a „mindegy milyen” hatalmi trend meghonosításában. Azt nem tudom, hogy a naivitás vagy a demagógia hitelesebbé tétele az oka, amiért egyenlőségjelet tesznek például a román sovinizmus és a nemzetállam közé. De az köztudott, hogy a korrektség a mesét meseként tünteti fel, nem valóságként. Akik nem ismerősek a kérdésben, a román valóság tapasztalatával a tarsolyukban könnyen elhiszik, hogy itt valami szélsőségesről, rosszról van szó.
Nem így van. A nemzetállam egy természetes keret, mely önmagában se nem rossz, se nem jó. Nem a keret a hibás a román sovinizmusért (1), hanem az abban utazó románok. Na persze a felelősségnek a rendszerre történő áthárítása pillanatnyilag kényelmes megoldást jelent az érintettek számára, de a struccpolitika ártalmas. Mert ha lemegy a nap, a strucc feneke megfázik. Pozitív példát jelent az a nép, mely ezt a természetes keretet a másság és az esélyegyenlőség tiszteletével (pl. az önrendelkezés elfogadása) tölti be. Ezt a közös célt szolgálná, ha százévnyi félretájékoztatás után román etnikumú polgártársaink korrekt információkhoz juthatnának a magyar kérdésben, elősegítendő a két nép békés, értékteremtő együttélését.
RMDSZ-problémák
Murphy szerint nem nagy dolog levinni a lovat a folyóhoz, de arra rávenni, hogy háton ússzék, már valami. Az RMDSZ kis lépések politkája erről szól: „mi majd rávesszük a lovat, hogy háton ússzék”. 24 év alatt ez a politika nem jött be. „Talán holnap…” Szerintem ehhez kevés a jószándék. Kellenek hozzá kötelek meg autósdaru is. És még mindig nem biztos, hogy a ló boldog lesz. Ezért hasznosabb lenne az energiákat praktikusabb stratégiába fektetni.
Fennállása óta az RMDSZ következetesen legitimizálta a román kisebbségpolitika korrektségét a nemzetközi porondon. Ugyanakkor alig tett valamit a médiateret domináló magyargyűlölet ellensúlyozása érdekében. A kerekasztal-beszélgetéseket sugárzó tévéműsorok tele voltak román politikusokkal, ám magyarba legfennebb teliholdkor ütköztünk. Arról nem is beszélve, hogy a 6,5 százalékot képező adófizető magyaroknak továbbra is 1,5 százaléknyi műsoridő (az is hétköznap délután) jut a román köztévében. Egy elszigetelt véleménytől eltekintve nem tudok olyanról, hogy a „minden a hatalom” filozófiájú (2) RMDSZ ezt a diszkriminációt valaha is felvetette volna.
A sajtóban hasonló a kép. Ezért volt feltűnő, hogy Orbán Viktor lejáratására ebben a vérszegény felállásban is került energia. Asztalos Csaba és Magyari L. Nándor ugyanis román nyelven írtak terjedelmes cikkeket a magyar miniszterelnök ellen (3) a budapesti balliberálisok eszköztárával operálva. Üres lózungokkal támadni Magyarország miniszterelnökét a „minden a hatalom” vonatkozásában, ez érthető.
Elvégre a gyűlöletkeltéssel, hamis videók gyártásával és a spekulatív szuperprofitot büdzsésegélyben részesítő balliberális Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-vonal is a Góliát-istenítő érdekcsaládhoz tartozik. Madarat tolláról, embert barátjáról. Akár Bukarestből, akár Brüsszelből füttyent Góliát, a bukaresti RMDSZ demokratikus haptákban ereszkedik fél térdre. Nem csoda, hogy a magyar nemzetért kiálló Dávidot az arrogáns nagyság csicskásai lenézik. „Aki nincs velünk, az nem számít.” Emlékszünk, mikor az RMDSZ főtitkára azt nyilatkozta a májusi kongresszuson, hogy azon mindenki részt vett, aki számít? Kontextus: a kongresszusra a többi erdélyi magyar párt nem kapott meghívót.
Mit kíván a magyar érdek?
Egy bölcs párt meghallja az idők változásra hívó szavát. Tisztában van vele, hogy a rövid távú veszteségeken túl csak nyerhet azáltal, ha önkritikát gyakorol, és az öndicsőítő Góliát magaslatairól szerényen az érvek talajára ereszkedik.
Ideje felébredni. Az erdélyi magyar szavazók létszámának folyamatos csökkenése mély kiábrándulást tükröz és ébredésért kiált. A bukaresti arrogancia nem érti az üzenetet, de az RMDSZ pozitív oldalát alkotó képviselők igen. Mert – elvileg legalábbis – a magyarok nem a morzsaosztogató Góliát kegyeit keresik, hanem Dávid testvéreiként szeretnének élni.
2013 végén az RMDSZ kapitális hibát vétett: a „fekete keddként” elhíresült parlamenti ülésen a frakció együtt szavazott az USL-lel a büntető törvényköny módosítása, a maffiarendszer támogatása mellett (4). Ezzel a parlamenti képviselők történelmi tettet hajtottak végre, rátéve a pontot az i-re. Bekerültek a negatív Ponta-spirálba, és elérték, hogy rájuk is úgy tekintsenek Brüsszelben, mint hiteltelen ágyasokra.
Milyen érdekérvényesítő koefficienssel rendelkezhet ezután egy ilyen vezetés? Hogyan érhetnek el valós eredményeket azok, akik önmagukat lejáratták, zsarolhatók, rossz stratégiát követnek, és a nemzetmegvető balliberális szemléletet promoválják?! Csak a nyaka véres – tartja a mondás. 24 év alatt az RMDSZ minden határt átlépett, mely a dâmboviţai mentalitástól elválasztotta. Személy szerint csak remélni tudom, hogy az erdélyi magyaroknak nem lesz több idejük holtvágány-filozófiákban reménykedni, és önsorvasztó hiábavalóságokat szolgálni. Élni akarunk, vagy Góliát morzsáiért könyörögni? Ez itt a kérdés (2014-ben), válasszatok!
Lőrinczi Lóránd
Jegyzetek:
1 Egy példa: Román világháború (Krónika, 2013. szept. 13.)
2 Részletek: Markó Béla, az EU és az igazság (Krónika, 2013. szept. 6.).
3 Részletek: Mi szükség volt erre? (Krónika, 2013. augusztus 9.)
4 A lépést az EU, az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia is kőkeményen elítélte.
Krónika (Kolozsvár),

Sógor Csaba nevében gyalázzák Winkler Gyulát
Sógor az első, iuliu winkler névvel nem lehet Székelyföldön aratni”. Ezt a kommentet fűzte valaki csütörtök este a Négyen versenyeznek két EP-mandátumért című cikkünkhöz Sógor Csaba nevében. Az illető feltörte az európai parlamenti képviselő Facebook-profilját, és így szólt hozzá az íráshoz.
Sógor Csaba szerint ugyanis csakis ez történhetett, mert – mint a maszol.ro-nak elmondta – ő maga soha nem írt volna ilyet képviselő kollégájáról. „Már szóltak nekem az RMDSZ főtitkárságáról, hogy valaki feltörte a Facebookomat. Aki ismer, tudja, hogy nem vetemednék ilyesmikre” – jelentette ki.
A politikus elmondta, az Facebook-profilját illetéktelenül használó személy amúgy is árulkodó jeleket hagyott maga után. „Nem tudhatta, hogy én soha nem használok az iPad-emen ékezeteket és nagy betűket” – magyarázta. Hozzátette, Winkler Gyula már korábban figyelmeztette őt arra, hogy egyesek megpróbálják majd kettejüket egymásnak ugrasztani.
Az EP-képviselőt a strasbourgi repülőtéren értük utol. Időközben szólt az asszisztenseinek, akik lecserélték a Facebook-jelszavát és törölték a nevében feltöltött posztot is.
Cs. P. T.
maszol.ro,

SZÍVÁS AZ ADMINISZTRÁCIÓ
Kis szocio-fantomkép a magyar doktoranduszokról
A határon túli magyar diákok nagy része Magyarországra megy doktorálni, és túlnyomó többségük tudományos karriert remél.
Magyar doktoranduszok a szomszédos országokban címmel közölt tematikus összeállítást a tavaly őszi számában a Kisebbségkutatás c. folyóirat. Az összeállítás Papp Z. Attila és Csata Zsombor átfogó, Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek című tanulmányával indít.
A tudományos cikk részben nemzetközi és magyarországi adatbázisokra, részben pedig egy, a négy határon túli magyar régióból származó doktoranduszok körében végzett on-line kérdőíves kutatásra alapoz. Alább következnek a tanulmány megállapításai, röviden összefoglalva.
A szerzők szerint összetett kérdés a magyarországi és határon túli doktoranduszok helyzete: a PhD képzésben résztvevők mobilitása nagy, nagy részük Magyarországon végzi a képzést, és sok esetben magyar állampolgárságuk is van. Így tehát felmerül a kérdés, egyáltalán határon túliak-e vagy sem?
A határon túli magyar közösségek szempontjából nem feltétlenül pozitív, hogy a magyar nemzetiségű fiatalok Magyarországon vesznek részt PhD-képzésben: működik a magyar-magyar agyelszívás, nagy a veszélye annak, hogy ezek a fiatalok Magyarországon is maradnak. Az értelmiségi réteg kivándorlása főként a kisebb határon túli közösségeket érinti.
Kevesen doktorálnak
Míg Romániában és Szlovákiában is lassan nő a doktoranduszok száma, ezzel szemben Magyarországot sokkal inkább a stagnálás jellemzi: a 2002 és 2011 közötti időszakban gyakorlatilag nem változott a PhD-képzésben részt vevők száma. Hiába feleakkora Szlovákia mint Magyarország, itt 2011-ben kétszer annyian doktoráltak, mint Magyarországon.
Az 1 millió főre jutó PhD-fokozatok száma tekintetében is rosszul teljesít Magyarország. Míg az EU-átlag 228 doktori fokozat, Magyarországon ez a mutató alig 124 (Románia: 263, Szlovákia: 309). Nagyrészt fiatalok
Magyarországon főként fiatalok, a 25-29 éves, illetve a 30-34 éves korosztály vesz részt doktori képzésben: a doktoranduszok 86 százaléka ebből a két korcsoportból kerül ki, ami megfelel a nemzetközi trendeknek. Az egyedüli különbség, hogy a legfiatalabb és az idősebb korosztályok részvétele is relatív magas.
Az EU országaiban nagyjából kiegyenlített a különféle területeken, a bölcsészeti, társadalomtudományi, természettudományi és mérnöki területeken doktorálók összesített aránya (16-23 százalék). Az egészségügyi szakterületen 11 százalék tanul.
Magyarország nagyjából igazodik ezekhez a trendekhez, egyedül a mérnöki területen van lemaradás. Románia viszont mérnöki és orvosi PhD-k tekintetében teljesít az EU-átlag fölött.
A 2012/2013-as tanévben 446 Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és Szerbiából származó doktorandusz-hallgatót tartottak számon a magyarországi intézményrendszerben. Mivel a doktori képzés nyelve a magyar, róluk feltételezni lehet, hogy magyar nemzetiségűek.
A határon túli magyarok közül sokan Magyarországon doktoriznak
A határon túli magyarok közül nagyon sokan Magyarországon doktorálnak; ezt a pályát legnagyobb arányban a vajdasági (62 százalék) és kárpátaljai (87 százalék) diákok választják. Számukra valószínűleg a magyarországi programok elérhetőbbek, és további érv, hogy az EU-tag Magyarországon nagyobb mobilitást, jobb ösztöndíjat élvezhetnek.
A határon túli doktoranduszok elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választják továbbtanulásra, azonban a kisebb, lakhelyükhöz közelebb eső egyetemek is népszerűek. A vajdaságiak elsősorban Szegeden tanulnak, a kárpátaljaiak pedig Debrecenben. Az erdélyi és felvidéki hallgatók leginkább Budapestet választják.
A határon túliak körében elsősorban a bölcsészettudományi és természettudományi képzések a népszerűek, ezután következnek a társadalomtudományok, orvostudományok, műszaki- és hittudományok. Nincsen egyértelmű összefüggés a szülőföldi oktatási útvonal és a magyar állampolgárság megszerzése között, tehát a magyar állampolgárság megszerzése nem függ attól, hogy hol tanult a fiatal. Miért doktorálnak?
A megkérdezettek legnagyobb hányada (97 százalék) szakmai érdeklődésből, tudományos karrier reményében kezdi el a doktori iskolát. Sokkal kevésbé jellemző az, hogy a PhD-fokozattól valamilyen egzisztenciális előnyt, külföldi ösztöndíjat vagy esetleg állást remélnek.
Mások rövid távú előnyöket remélnek a doktori programtól: néhány évnyi biztonságot, megélhetést jelentő juttatásokat. A megkérdezettek körülbelül egyharmada a családi vagy munkahelyi elvárásokat is megemlítette, mint motiváló tényezőt.
A doktori iskola kiválasztásában a fő szempont az, hogy a szakmai kínálat egyezzen a fiatal tudományos érdeklődési körével. Számít még az intézmény szakmai teljesítménye, illetve a tanárok ajánlása. Egy kisebb, lehetőség-orientált csoport aszerint választ doktori iskolát, hogy hova a legkönnyebb bekerülni, mit a legkönnyebb elvégezni illetve melyik a legolcsóbb.
Mi tetszik, és mi kevésbé?
A doktoranduszok leginkább a témavezetők szakmai kompetenciájával elégedettek (84 százalék), viszont sérelmezik a megfelelő tájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy túl sok az adminisztrációs feladatuk. Méltatlankodnak még a képzés nem kielégítő szakmaisága, a finanszírozása miatt, és elégedetlenek amiatt is, hogy órákat kell tartaniuk, valamint hogy csak korlátozott mértékben kutathatnak. A felmérésből az is kiderült, hogy miközben a tanárok szakmai kompetenciáit csak nagyon kevesen kérdőjelezik meg, lényegesen kevesebben tartják alkalmasnak őket arra, hogy hatékonyan segítsék a doktoranduszaik integrációját a tudományos életbe.
Transindex.ro,

Önálló magyar és román színháza lesz Szatmárnémetinek
Hivatalosan is elkezdődött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézményesítését célzó jogi procedúra. A dokumentum, amelyben a két tagozat különálló jogi intézményként való bejegyzését kérik a színház dolgozói, már a fenntartó, vagyis Szatmárnémeti város polgármesterének asztalán van.
A kérvényt az alkalmazottak elsöprő többsége ellátta kézjegyével, többek között Sorin Oros vezérigazgató, Bessenyei István művészeti igazgató, továbbá a két tagozaton dolgozók több mint 70 százaléka. Amennyiben az intézmény fenntartója is rábólint a kezdeményezésre, több mint 20 éves álom válhat valóra. A szétválásnak egyébként számos precedensértékű esete is van, a legközelebbi időben és térben is a nagyváradi Szigligeti Színház és a Mária Királyné Színház önállósulása volt.
A Szatmárnémeti Északi Színház intézménye 45 éve két tagozattal működik. A Harag György Társulat és a színház román tagozata közös adminisztratív és gazdasági felsővezetéssel, de külön művészeti vezetéssel működik. A két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében.
Az elmúlt 45 év eleinte biztos védőhálót és erős infrastruktúrát biztosított ahhoz, hogy mindkét társulat fejlődni tudjon – hangsúlyozzák a kezdeményezés szakmai indoklásában az intézmény vezetői. Annak idején tehát logikus lépésnek tűnhetett a Szatmári Állami Magyar Színház intézményi bázisára alapozni az új, román társulatot, mint ahogy korábban, Nagybányán Harag György is a már létező, román társulattal működő Nagybányai Állami Színház keretében hozta létre a Harag György Társulatot. Idővel azonban a megerősödött társulatok is kinövik a bölcsőt, és megérnek az önállósulásra. A rendszerváltozás után, ahogy a két társulat egyre inkább kifejlődött és megerősödött, egyre hangsúlyosabbá vált a két tagozat külön intézményesítésének gondolata is.
Ma, 2014-ben a fenti gondolat egyre sürgetőbb igényként jelentkezik, amit az is jelez, hogy két, egymást követő megbízott vezérigazgató menedzseri tervében is szerepelt: Stier Péter és Sorin Oros pályázata, egymástól függetlenül világított rá arra az egyszerű tényre, hogy a két társulat további fejlődése számára csak a különválás és a felelős, hosszú távú tervezés jelenthet megoldást. Utóbbi megvalósítása csak különálló, profi menedzsment segítségével lehetséges. A két menedzseri tervet egyébiránt a fenntartó és a pályázatot lebonyolító intézmény, azaz a polgármesteri hivatal szakértői bizottságai a legmagasabb pontszámokkal minősítették a leadott pályázatok közül.
Ma Romániában az Északi Színház az utolsó önkormányzati fenntartású színház, amely még mindig két tagozattal működik. Az idő azonban itt is bebizonyította, hogy ami kezdetben áldás, az egy fejlettségi szinten túl hátráltató tényezővé válik. Jelen pillanatban az Északi Színház Harag György Társulata már különálló intézménnyé vált magyar színházakkal áll versenyben a kulturális piacon, a román társulatnak pedig szintén saját, erős intézményi háttérrel és menedzsmenttel rendelkező román színházakkal kell felvennie a versenyt. A román és kisebbségi színtársulatokat ma már minden hazai helyi és megyei önkormányzat különálló intézményként működteti, vagy – ahol erre lehetőség volt – már eredetileg is külön intézményként hozták őket létre.
A különálló intézményi keretek között történő működtetés nemcsak rövid- és középtávon, de hosszabb távon is egyaránt előnyös a társulatok, a nézők és a fenntartó számára is, amennyiben felelős és előrelátó menedzseri tervezést implikál, megkönnyíti az egyeztetést, egyenrangú partnerekként kezeli a társulatokat és a fenntartó számára is átláthatóbbá teszi azok gazdálkodását, illetve menedzsment- és marketingstratégiáit.
A kezdeményezők érvelésükben hangsúlyozzák, hogy egy ilyen jelentőségű lépés nemcsak a magyar, de a román közösség számára is mérföldkő lehet, hiszen ezáltal nem pusztán a Harag György Társulat nyerné vissza egykori önállóságát, de egyszersmind – a város történelmében először – önálló román színház is létrejönne Szatmárnémetiben. Szimbolikus értékén és történelmi jelentőségén túl azonban az önállósításnak mindenekelőtt gyakorlati, szakmai hozadéka volna. Ebben a tekintetben ezt a törekvést semmiképp sem lehet pusztán etnikai indíttatásúként kezelni, hiszen komoly szakmai érvek szólnak mellette, amelyek mindkét tagozat jövőjét érintik.
maszol/szatmar.ro,

Vitákat generáló világháborús emlékmű: adatok és emlékezet ütközése?
A hamis emlékezet csapdájába estek azok, akik a nemrégiben felújított sepsiszentgyörgyi első világháborús emlékmű kapcsán történelemhamisítást emlegetnek – véli Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi könyvtáros-helytörténész, aki a felújítást megelőző kutatómunkát végezte.
Az alapos levéltári kutatást végző szakember bevallása szerint a városvezetéstől érkező felkérést megelőzően, maga is úgy tudta, hogy az emlékmű a „magyaroknak tulajdonítható”, de mint kiderült, ez tévedés. Demeter Lajos úgy véli, a felújítás körül a napokban kirobbant vita elsősorban annak tulajdonítható, hogy egyszerűen az emlékezet megfakult, téves adatokat adtak tovább az utódoknak az első világháborús hősi halottak sepsiszentgyörgyi emlékműve kapcsán, pontosabban annak eredetét illetően.
A helytörténész szerint az, hogy mindenki azt hitte, hogy a magyarok műve az emlékmű, két generáció kihalásának az eredménye. „Rossz volt a hagyományozás, keveset lehetett róla beszélni, mivel egy olyan kort éltünk. Az idősek tudatában az maradt meg, hogy magyar címer volt az obeliszken” – mondta el.
A román törvény értelmében az emlékműveket az első ismert formájukban kell helyreállítani. Mivel a Hősök Temetője szerepel az Országos Kegyeleti Bizottság nyilvántartásában, ezért nem lehetett a hozzájárulásuk nélkül nekilátni, amelyhez az is kellett, hogy a kutatás adatait is a rendelkezésükre kellett bocsátani.
Két hősi temető, két emlékmű
A vitatott emlékmű tulajdonképpen a második, amelyet az I. világháború hősi halottainak emeltek Sepsiszentgyörgyön – magyarázta Demeter Lajos. Az első – amely előrehaladottan rossz állapotban, gondozatlanul ma is megtekinthető a város közös temetőjében – az 1916-os román betörést és az azt követő ojtozi csatákat követően jött létre. Ebben az időszakban ugyanis a városban két hadikórház is működött, egyik a Székely Mikó Kollégiumban, a másik pedig a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek közül az egyik a világháború végéig megmaradt, mivel ott több nemzetiség katonáit ápolták, függetlenül attól, hogy az ellenséghez tartoztak vagy sem. A magas halandóság miatt a város vezetése úgy döntött, létrehozzák a katonai temetőt, amely a köztudatban úgy maradt meg, mint a régi Hősök Temetője, vagy más néven a Német Katonai Temető, ahol összesen háromszáz hősi halott kapott helyett. A temetőben egy emlékoszlop állt, amelyet a német vaskereszt, valamint a magyar koronás címer díszített. A háború után a temetőnek igen hányatott sorsa volt, mivel egészen 1921-ig senki nem igazán törődött azzal, hogy mi van a sírokkal és az emlékművel.
A bonyodalmat az okozta, hogy a háború után született nemzetközi egyezmények értelmében a Hősök Napját minden évben meg kellett ünnepelni, és ez Sepsiszentgyörgyön azt is jelentette, hogy a Német Katonai Temető obeliszkje előtt is tisztelegni kellett. Demeter Lajos szerint ez vélhetően zavaró lehetett a románságnak, ezért a húszas évek végén elindult a kezdeményezés, hogy ötven méterrel odébb egy másik temetőt hozzanak létre a hősök maradványainak, ennek érdekében a várostól kértek is parcellát erre a célra. Az új kegyhely 1931-re készült el.
Nem felel meg a valóságnak tehát az az állítás, mely szerint a két temető ugyanazon a területen lett volna – figyelmeztet a helytörténész. Itt tudni kell – tette hozzá –, hogy a világháború első szakaszában, 1914 és 1916 novembere között is temettek hősi halottakat Sepsiszentgyörgyön, de ezek a katonák a felekezetük szerinti temetőbe kerültek. A román hadsereg betörésekor néhány román katona is elesett, őket az ortodox temetőben földelték el. Az új Hősök Temetője létrehozásakor az ő maradványaikat, valamint az 1916 előtt a többi felekezet temetőiben, illetve a illetve a Német Katonai Temetőben elhantoltak jelentős részét átvitték a sírkertbe. Demeter Lajos szerint ez az intézkedés tulajdonképpen sírgyalázás volt, hiszen háromszáz halott sírját is felszámolták néhány román katona porhüvelyéért.
Tévhitek a felújított emlékmű körül
A most helyreállított obeliszket valóban Puskás István uzoni kőműves készítette betonból. A terveket viszont nem Kós Károly – amint azt egyesek állítják –, hanem egy Szász István nevű városi mérnök készítette. Kós előzőleg a polgári közös temető parkosítási tervét készítette el, de az végül nem valósult meg – részletezte Demeter Lajos. A helytörténész hozzátette: a hősök új nyughelyének létrehozásához a magyar állam is hozzájárult, de elsősorban helyi forrásokból szedték össze a pénzt, a román hatalom utasítására. Mint kiderült, törvény is rendelkezett arról, hogy a világháborús halottaknak egy közös temetőt kell létrehozni minden településen. A Szász István által készített terv szerint középen kapott helyett az obeliszk, alatta egy földalatti kripta, illetve a sírok helyét is előírta, abban a formában, ahogy az ma látható. A restaurálás előtt álló keresztek Bukarestből érkeztek, és az elképzelés szerint az obeliszkre a babérkoszorús rohamsisak került volna fel, valamint a közepes román címer, a nyugati és keleti oldalára pedig egyrészt Sepsiszentgyörgy hősi halottainak neve, másrészt pedig az ott nyugvók neve. Ebből csak a nevek feltüntetése valósult meg.
A második bécsi döntés után Szotyori Nagy Áron hadtörténész kezdeményezése nyomán került fel 1942-ben a koronás magyar címer, valamint Horthy István alkormányzó halálát követően a felirat. A sokak által emlegetett formáját az emlékmű tehát 1943 nyerte el, amikor fel is avatták – magyarázta Demeter.
Amit kértek, és amit lehetett
A városvezetés által felkért szakértői bizottság három évvel ezelőtt jelezte az Országos Kegyeleti Bizottságnak, hogy milyen formában szeretnék helyreállítani mindkét hősi temetőt. A német katonai temető egyébként a rátemetkezések miatt jócskán kisebb területen fekszik, mint eredetileg. Demeter Lajos szerint a bukaresti bizottságnak címzett átiratban egyebek mellett a következőket kérték: az elsőként létrejött hősök temetőjének obeliszkjére kerüljön vissza a vaskereszt és a koronás magyar címer, körben egy olyan magaslatot alakítsanak ki, ahová fel lehet írni azon katonák nevét, akiket a második világháborúban ott temettek el, továbbá, hogy a felújított emlékműre kerüljön vissza a koronás magyar címer, a habarcs alól kiszabadított Vitéz Nagybányai Horthy István felirat, illetve az átellenes oldalra a tolerancia jegyében az egykoron oda tervezett közepes román címer. Az átiratban azt is kérték, hogy a másik két oldalra Sepsiszentgyörgy hősi halottainak, illetve a közös temetőben nyugvó hősi halottak nevei kerüljenek fel. A dokumentum kitért a keresztekre is, amelyekre a neveket az elhunyt nemzetisége szerinti írásmód szerint szerették volna feltüntetni, illetve a név alá került volna a rangfokozat és a katonai egységükhöz való tartozásuk egységes német nyelvű rövidítése.
Az Országos Kegyeleti Bizottság ebből semmit nem hagyott jóvá. Válaszában a bizottság úgy értékelte, hogy amennyiben az 1931-ben létrejött emlékművön csak a nevek szerepeltek, akkor azt abban az állapotában kell visszaállítani. A három éves folyamat végén egy küldöttségük is járt Sepsiszentgyörgyön, akik még abba sem egyeztek bele, hogy Sepsiszentgyörgy legyen felírva az emlékműre. A nevek egyébként két rendben is átíráson estek át: magyarításon és románosításon egyaránt, ezért kérdéses a mai napig, hogy a kutatás során kiegészített lista is megfelel-e teljesen a valóságnak, azaz valóban azok nyugszanak ott, akik fel vannak tüntetve – tette hozzá végszóként Demeter Lajos.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,

Kádár Gyula: lesz autonómia, mert akarjuk
Nincs más út, csak az autonómia a Székelyföld számára – jelentette ki Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész Csíkszeredában, legújabb kötetét bemutató előadása során.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat pénteki meghívottja Prés alatt a magyarság. Nemzeti elnyomás Romániában című kötetéről beszélt, amely az elmúlt évek alatt megjelent könyvsorozat ötödik része. A történelem, a nemzeti elnyomás ismerete nem csak kultúra kérdése, azért is kell ismerni ezt, mert amit nem tudunk, azt felhasználhatják ellenünk – vallja a szerző. Kádár Gyula Andrei Șaguna sepsiszentgyörgyi szobrával példálózott, amelynek felállítását úgy engedélyeztek, hogy nem is tudták valójában, hogy a magyarok ellen fordult püspök szorgalmazta a cári csapatok behívását az 1848-49-es szabadságharc leverésére.
Történelmi példákkal, így Dobrudzsa esetével is illusztrálta, miképp történt Romániához csatolt terület nemzetiségi arányainak erőszakos megváltoztatása, és hogyan élt és él tovább az Antonescu által is megfogalmazott idegengyűlölet. Az 1976-ban elindított Tiszta Románia programról is beszámol a könyv, amely 20 év alatt 5 nemzeti közösség felszámolását célozta, de a németekkel és zsidókkal ellentétben a magyarok esetében csak 12 százalékos sikert ért el. „Ez ma is folytatódik, csak más módszerekkel. Nem tudom, létezik-e ennyire elnyomott, őshonos nemzeti közösség, mint a miénk, amely saját történelmi elnevezéseit nem használhatja?” – tette fel a kérdést, arra utalva, hogy sokan most is tagadják Székelyföld létezését.
„Székelyföld nem kitaláció, nem földrajzi fogalom, hanem egy létező valóság” – mondta a történész, figyelmeztetve, a területi autonómiáért küzdeni kell, mert kevés az idő. Szerinte 10-20 év múlva enélkül Háromszék is Marosvásárhely sorsára juthat, és ha a többség megszűnik, a nyelvi jogok nem érvényesülnek. A történész szerint a honfoglalás előtt igazolhatóan már külön népként meghatározott székely népnek önálló államisághoz volna joga, de a mostani történelmi helyzetben azt kell tenni, amit lehet. Az önrendelkezés kivívásához kedveznek a nemzetközi körülmények, a katalán, skót és más függetlenségi törekvések, ez egy dominó-effektust indíthat el Európában – véli a szerző. „Lesz Székelyföld, lesz területi autonómia, mert akarjuk” – zárta előadását Kádár Gyula.
Kovács Attila
Székelyhon.ro,

Meglopottak
Nemcsak az ország határait rajzolták át a trianoni békediktátum kiagyalói, szinte életképtelenre csonkolva hazánkat, de odadobták a gyeplőt is az új országtulajdonosoknak. Ezen felbátorodva rögvest kifosztották az ott ragadt magyarságot, mindent elvéve tőlük, amit csak lehetett: földet, gyárat, iskolát, erdőt, bányát, házat s hazát, az ezeréveset. A sokaknak áldott, mások által meg átkozott Horthy-rendszer még tette, amit tehetett, a ’45 utáni azonban szemet hunyt minden magyarellenes cselekedet felett, bűnösen vétkezve évtizedeken keresztül, jóvátehetetlenül.
Mára odáig fajult a helyzet, hogy ha nem vigyázunk, szép lassan elcsórják a történelmünket, kisajátítják múltunk és kultúránk kinti maradékait is. A szlovákok például kettétörték ősi címerünket, s a jobbik felét elemelve, megtették újsütetű államuk jelévé. Királyaink koronázása idegenforgalmi attrakcióvá lett Bratislavában, himnuszuk meg egy felvidéki magyar népdalra szól – könnyen rátalálni Bartók 1908-as gyűjtésében. (Azt mondják, nem adnak engem galambomnak.) Az talán mégis abszurd okfejtés lenne (csak meg ne fogadják odaát!), hogy a szlovák nemzeti himnusz, alászállva a nép körébe, vált volna magyar népdallá… Még pár évtized, s minden felvidéki születésű történelmi személyiségünk, írónk, költőnk, tudósunk és művészünk szlovákká lesz – a „királyaik” arcképcsarnokához hasonlatosan.
Délkeleti szomszédunk mindezt már évtizedek óta nagyüzemi módon műveli. Most is csak kábán ingatjuk a fejünket a merészebbnél merészebb ötleteléseken. Pár éve például azt olvashattuk a Libertatea napilapban (2010. 07. 27.), hogy az oly nagy becsben tartott rovásírást a székelyek a dák írásból koppintották. Az újság V. Maierean és D. Dulciu titkosírás-szakértők legújabb művére, A román titkosírás történetére hivatkozva közölte e felfedezést (munkájukban egy fejezet szól a székely rovásírásról). S a legújabb gyöngyszem: „Bélyegsorozatban örökítették meg a román kulturális örökségnek titulált korondi kerámia jellegzetességeit. A 3,30 lejes, 3,60 lejes, 5,00 lejes és a 8,10 lejes bélyegeket decembertől lehet megvásárolni a Romfilatelia üzleteiben” – adja hírül a Mediatica.ro. S teszik mindezt a magyar és székely fazekasság említése nélkül!
Meddig tehetik még? – kérdezem az MTA, a kultusztárca és a külügy illetékeseitől.
Ozsváth Sándor
Magyar Hírlap
Erdély.ma,

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – (2.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.
– Ön tanulmányokat, könyveket írt, miután ausztriai, lengyelországi, magyarországi, vatikáni levéltárakban kutatott. Hogyan látják onnan...?
– A dokumentumok a valóságot mutatják. A külföldiek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget népünknek. Nem igazán vettek észre bennünket a világban. Akkor sem, most sem, sajnos. Inkább a negatívumaink révén váltunk ismertté. Ami feltűnt a dokumentumokban, hogy amikor általánosan jellemzik a románokat, a kép mindig negatív. A 90-es évek elején Bécs és Budapest levéltáraiban kutattam. A dokumentumok – melyeket nem magyarok írtak; hisz tegyük fel, hogy a magyarok elfogultak lennének; tehát vegyük az osztrákok, olaszok, franciák által írt dokumentumokat... Bár ez végső soron nem számít. Az erdélyi románokról, a havasalföldi vagy a szlovákiai hegyekben élő románokról (akikről sajnos alig tudunk valamit) a dokumentumok mindig sötét képet festenek. A románok gyújtogatnak, lopnak, hazudnak, nem szorgalmasak. Sajnos, ez a megítélés a XIV–XV. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit sem változott. Nem a külföldiek hibásak, hanem mi. Sajnos.
– Ez a válasz sokakban indulatokat szíthat. Ismét azzal vádolhatnak bennünket – mint némely olvasók a História folyóirat weboldalán, minekutána megjelent az ön tanulmánya Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeș) –, hogy hazafiatlanok vagyunk, amikor ilyeneket mondunk. – A hazafiasságot nem hazugsággal mérik. Annyit mondhatok önnek, hogy egyre több olyan történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és aki sokkal jobban szereti hazáját, mint azok, akik nagy hazafinak tartják magukat, és kitüntetéseket szereznek a sajtó ilyen-olyan ütközeteiben vagy máshol.
– Ez érdekes. Azt akarja mondani, hogy konfliktus zajlik különféle történésznemzedékek, irányzatok között?
– Igen. A 90-es évek utáni fiatalabb nemzedék mítoszok nélkül, hitelesen próbálja bemutatni a történelmet, de ez nem jelentheti, hogy a mítoszok lebontása után nem méltatnánk a hősöket. – Ön például mit válaszol arra a kérdésre, hogy győzött-e Vitéz Mihály a călugăreni-i csatában? – Nem győzött. Egy háborúban több csatát is vívnak, és nem mindegy, milyen szempontból vizsgáljuk az eseményeket.
– Számunkra Călugăreni egy hatalmas győzelem helyszíne.
– Hát igen, egy bizonyos pontig. De ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy amikor Szinán pasa feltápászkodott a mocsárból, és kezét szeme fölé tartva Vitéz Mihály seregét kereste, akkor azt látta, hogy Vitéz Mihály nincs ott. Vagyis – ahogy az ütközet tanúi is mondják – hatalmas volt a călugăreni-i csata, rengeteg török harcos meghalt, és nagyon sok román megsebesült, de az ütközet helyszínét elhagyva Vitéz Mihály visszavonult az erdőkbe, a Kárpátokba az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond hadseregére várakozva. Mivelhogy nagyon jól tudta: esélytelen vállalkozás lett volna folyamatosan Szinánnal, a török hadsereggel harcolnia. Ne feledjük, hogy a călugăreni-i csatát követően Szinán hadserege megszállta Târgoviștét és Bukarestet, erődítményeket épített a városokban, kormányzókat helyezett az élükre, megkezdte az ország átszervezését pasalikká. Hogyan beszéljünk călugăreni-i győzelemről, ha azt követően a török uralta az országot, nem pedig Vitéz Mihály?
– Igen, de végül mégis kiűztük a törököt.
– Kiűztük, mert segítségünkre sietett Erdély fejedelme a hadseregével. Vitéz Mihály akkoriban Báthory Zsigmond vazallusa volt. Végül is nem ez a fontos, hanem hogy a călugăreni-i ütközetet valós perspektívából, hitelesen lássuk.
Pillanatszerű esemény volt, egyféle thermopülai csata, egy gyors rajtaütés, amelyben nagyon rövid időre Vitéz Mihály kerekedett felül, de semmi több. Egy másik példa az események hamis láttatására, ha kétszáz évvel megyünk vissza az időben, a rovinéi csata bemutatására. „Öreg Mircea (Mircea cel Bătrân) legyőzte Bajazidot”. Ugye, ezt tanultuk az iskolában... Mihai Eminescu híres költeménye is ezt mondja, miközben ebből semmi sem igaz! Mivelhogy a rovinéi ütközet után Öreg Mircea majdnem két és fél évet Erdélybe menekülve él. Ha valóban megnyerte a csatát, mit keresett 1395 márciusában Brassóban Luxemburgi Zsigmondnak, Magyarország királyának hódolva?
Miért próbálta a magyar hadsereg négy ízben is Öreg Mirceát visszahelyezni a havasalföldi trónra – egyik alkalommal maga a magyar király vezette a magyar hadsereget –, de mindhiába, mert a törökök minden alkalommal elűzték? Nyilvánvaló, hogy Mircea nem nyerte meg azt a csatát, hisz elmenekült az országból. De mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A román történetírás nagy hiányossága az átfogó távlatok hiánya. A románok történetét nekünk az egyetemes történelembe ágyazottan kellene értelmeznünk. Hisz megvan a helyünk. És nem egészen jelentéktelen. Nem. Fontos helyünk van. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet.
– Mondjon egy példát!
– Hunyadi János. Vagy Mátyás király.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Feladatok és lehetőségek az EP-ben (Megkezdődött az RMDSZ-es jelöltállítási kampány)
Elkezdődött a belső kampány az RMDSZ-ben, elindult az EP képviselőjelöltek országjárása, a megyei, helyi szervezetek, platformok támogatását próbálják elnyerni, ezek alapján rangsorolja ugyanis a jelentkezőket a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az RMDSZ, ha eléri az öt százalékos parlamenti küszöböt, két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, három név forog közszájon: a jelenleg is mandátumát teljesítő Sógor Csaba és Winkler Gyula mellett a lista élére szeretne kerülni Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára is, aki az elmúlt években Winkler titkáraként tevékenykedett Brüsszelben. Az elmúlt napokban a háromszékiek pártfogását elnyerni érkezett Sepsiszentgyörgyre, ahol a sajtónak is beszámolt tapasztalatairól, terveiről.
Dél-Tirolból érkezett, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) első elnökségi üléséről – tavaly óta ő az RMDSZ által delegált elnökhelyettese a FUEN-nek –, s mint mondotta, „jó érzés ilyen pozitív példával indítani az évet”. A dél-tiroli németeknek ötven évre volt szükségük autonómiájuk kivívásához, ha ezt vesszük példaként, akkor mi az út felénél járhatunk – vélekedett. Kifejtette: az ottaniak harca sem ért még véget, most például azt szeretnék elérni, hogy az adókból helyben maradó 90 százalékot ne kelljen Rómába küldeni és a visszaosztást várni, hanem maradhasson helyben, és csak a központi kormányt megillető tíz százalékot utalják át. Meglátása szerint az erdélyi magyarság autonómiaharca új szakaszhoz érkezett, „most már erős társadalmi alapja van, komoly politikai egység áll mögötte és innen gyorsabban lehet építkezni”. Kifejtette, hogy szükség van komoly partnerekre is, a FUEN erős támogatást nyújthat Európában, de nagyon fontos lenne, hogy itthon meggyőzzük a román politikumot, hogy kedvezőbb körülményeket teremtsünk az autonómia befogadására.
Elmondta, a Székelyföld – angolul Szeklerland – koncepció immár bejáratottá vált Brüsszelben, és most már egyértelmű az itthoni szándék, az ott tevékenykedők pontosan tudják, mit kell képviselniük. A polgári kezdeményezés esetében meg kell várniuk az Európai Bíróság döntését, de addig sem ülnek tétlenül, a kezdeményező bizottság átalakul politikai grémiummá, „igyekszik majd minden területen becsatornázni az európai szabályozás felé vezető lehetőségeket”, és megpróbálják lebontani szép lassan a kisebbségi ügyeket övező európai közöny falát. Vincze Lóránt szerint az új Európai Parlament, új Európai Bizottság új politikákat fogalmaz majd meg, az európai szerződések módosítása elkerülhetetlen – főleg gazdasági okokból –, és ha ez elkezdődik, „kisebbségi szempontból is ott lehet lenni, benyújthatjuk a magunk javaslatait, ha addig elég erősek leszünk” – mondotta. Az Európai Néppártban is sikerült áttörést elérniük az elmúlt négy esztendőben, 2009-ben politikai határozatot fogadtak el az európai őshonos kisebbségek védelméről, 2012-ben pedig már a Néppárt alapprogramjába is bekerült a kisebbségi kérdés, most szeretnék elérni, hogy választási programjában is szerepeljen. Elmondta, hogy az RMDSZ EP-képviselői elsősorban kisebbségvédelmi kérdésekkel foglalkoztak, de nagyon fontos az EP-ben végzett szakpolitikai munka, így tudnak segíteni az önkormányzatoknak, a gazdálkodóknak stb. Megemlítette az új, idén kezdődött költségvetési időszak jelentőségét, és annak a veszélyét, hogy Románia még mindig nem készült fel erre, az EB visszadobta javaslatcsomagját, így kérdésessé vált, mennyire hatékonyan tudja lehívni majd az európai pénzeket. Meglátása szerint mindezek dacára Románia sokat köszönhet az uniós csatlakozásnak, főként gazdasági tekintetben, sikeresek voltak a vidékfejlesztési és mezőgazdasági területalapú támogatások, a fiatalok számára biztosított ösztöndíj, a külföldön tanulás és egyéb hasonló lehetőségek. „Megérte. Folytatni kell, mert Románia számára ez jó” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (2.)
Többnyelvű őstörténet
A török és a magyar nyelvszerkezet hasonlósága alapján úgy véljük, hogy a magyar nyelvről kialakított ismereteinket felül kell vizsgálni. Benkő Loránd szerint a „magyarság igen korán elszakadt nyelvrokonaitól, és azoktól teljesen független életet élt”.
A magyar nyelvet „saját fejlődési törvények” irányítják. „A magyar nyelv (…) már a honfoglalás kori állapotában is egyike azoknak a legrégibb idők óta önálló európai nyelveknek, melyek máig fennmaradtak.” A magyar nyelvet olyan önálló ősnyelvnek tekinthetjük, mint az örményt, az albánt. A krónikák, a régészet és más tudományágak tanúsága szerint a magyarság semmilyen hasonlóságot nem mutat a finnugor népek többségével. Viseletében, kultúrájában, sztyeppei lovasként része a törökségnek, de nem tagadható a nyelvi kapcsolat a finnugorokkal. A csuvas jellegű török szavaink többsége, mintegy 450 szó a 8–10. században került a magyar nyelvbe. A magyarok közt az ötfokú zenei hangsor, a pentatónia szintén török hatásra terjedt el. Van, aki a török szavak számát kétezerre teszi. Sára Péter 1500 olyan török szót ismertet, amely része a magyar nyelvnek. A nyelvi sokszínűséget „sejteti hét vagy tíz törzsünk is, mert neveink közül talán ha kettő finnugor (a Magyar és a Nyék), a többi a törökség felé visz minket” – állítja László Gyula. Ezek összeolvadását a finnugor és a török nyelvek szerkezete könnyíti meg, és a török kultúra, amelyet a Volga-vidéki magyarság teljesen átvesz. Nem véletlenül írja Ibn Ruszta és Gardézi is a magyarokról, hogy turkok. A jövevényszavakat feltételező irányzatokkal szemben László Gyula azt állítja, hogy a magyar nyelvjárások nem egyetlen nyelv változatai, hanem különböző nyelvek váltak magyarrá. Valószínű, hogy a különböző nyelvek zenéje, kiejtése a nyelvjárásokban maradt fenn. A szókészlet, az egymást értő beszédmód arra utal, hogy „a magyar nyelv valamiképpen »rátelepült« a törzsi nyelvekre”. Természetesen nem tagadható a nyelvi elszigetelődésből adódó különfejlődés sem. „Az a tény azonban, hogy törzsneveink nagy részének nincsen párja a finnugor nyelvekben, s a magyar nyelvben sincs értelmet adó párhuzamuk, bizonyossá teszi, hogy törzseink többsége nem magyar nyelvű volt.” Tihanyi István is úgy látja, hogy a magyarságot a nyelv alapján egyoldalúan sorolják a finnugor népek soraiba. A nyelv hasonló szerkezete „nem döntheti el a származási kérdést”. Ugor származású törzseink finnugor népekkel való együttélése nem tagadható, ez nyelvileg igazolható.
A nyelvcsere megértésére példaként említjük a dunai bolgár török népet. Ők 679-ben telepednek le, és – csekély száznyolcvanöt év alatt – hat-hét nemzedék alatt többségükben szláv nyelvűvé válnak. Amikor a türk eredetű, kultúrájú kagán 864-ben felveszi a Borisz nevet és a fejedelem címet, akkorra a bolgár-török származású nép is áttér nemcsak a kereszténységre, megvalósul nemcsak a szakítás a „pogány” múlttal, de befejeződik a szláv nyelvre való áttérés is. A genetikai vizsgálatok eredményeképp egyre elfogadottabb az is, hogy uráli nyelvüket a horvátok, a lengyelek és az ukránok is szlávval cserélik fel. Ők Szabó István Mihály mikro-, illetve környezetbiológus szerint „a nem rekombinálódó Y-kromoszóma bináris polimorfizmusára irányuló vizsgálatok szerint a Föld népei között a magyarok legközelebbi genetikai (vérségi) rokonainak tekinthetők”. Ugyancsak ő állapítja meg azt is, hogy „azok a gyakran és még a tudomány bizonyos képviselői részéről is hangoztatott nézetek, miszerint a valamikor Ázsiából Európába szakadt magyar nép itt merőben idegen környezetben, teljesen rokontalanul él, ma már nemcsak naivaknak, de tudománytalanoknak is minősíthetők.” A teljes nyelvi egység, a magyar nép etnogenezise az államalapítás, az államegyesítés és az államszervezés idején teljesedik ki. A különböző nyelvű törzsek és néptöredékek ötvözetéből alakul ki a mai magyar nép. Tény, hogy a 850-es években, amikor Álmos fejedelem szorosabb egységbe vonja a törzsszövetséget, a magyar nyelvű Megyer és a Nyék, azaz a népesebb törzsek nyelve lesz általános a törzsek körében. Anonymus a Hétmagyar, azaz „Hetumoger” megnevezési formát használja a „hét vezér”, a hét törzs helyett, miközben a magyarok korábbi őshazáját Dentumogernek (azaz Doni Magyarországnak) nevezi, akárcsak a hét törzs népét. A Megyer törzsnév Konstantin császár történeti munkájában Megeré formában olvasható.
A Kárpát-medence a honfoglalás előtt
A Kárpát-medencébe hosszú évszázadok során sodródnak, települnek le olyan népcsoportok, néptöredékek, amelyek származásukat tekintve kultúrájukban, nyelvszerkezetükben is rokonságban állnak az Árpád vezette honfoglalókkal. Ezért jó lenne alaposabban újraértékelni a hajdanán itt letelepedett „rokongyanús” népek, néptöredékek eddig feltárt hagyatékát. Lehet, hogy újra kellene gondolni László Gyula kettős honfoglalás elméletét is, amely több évtizedes vitát váltott ki. A 10. századból nagyszámú kései avar temetkezést tárnak fel. E temetőkbe a griffes-indások mellett Árpád magyarjai szintén temetkeznek. László Gyula állítása szerint a 670-es évek, az első magyar honfoglalás népe tömegesen éri meg a második, a 995-ös, Árpád vezette honfoglalást. Jelentős számban éltek avarok a Duna–Tisza közti térségben is.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Újdonságok a MOGYE által meghirdetett felvételi vizsgán
Amerikai tankönyv biológiából
Biológiából megváltozik a könyvjegyzék a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi és fogorvosi karára felvételiző diákok számára. A szenátus január 15-i ülésén megszavazták, hogy a 2014-es felvételi vizsgára az Egyesült Államokban használt könyv anyagát kérik biológiából. A MOGYE megvásárolta a Barron’s Kiadónál megjelent Anatómia és Élettan az orvosi szakokra való felvételi vizsgához című könyv szerzői jogát, s ebből fogják összeállítani a tesztvizsga kérdéseit. A szóban forgó könyvet az Editura University Press kiadásában februártól az egyetem könyvesboltjában vagy online lehet megvásárolni. A vizsgán 100 kérdésre kell választ adniuk a felvételizőknek, amelyekből 90-et az egyes fejezetek végén levő ellenőrző kérdésekből választanak ki (csak egy megoldásos és igaz/hamis típusú kérdések). A többi tíz kérdést a bizottság közvetlenül a vizsgát megelőzően állítja össze a könyv tíz fejezetéből. Azon diákok számára, akik fizikából vagy kémiából készülnek, változatlan marad a felvételi anyag. Kémiából 100 kérdés lesz a már meglévő tesztfüzetből, 25-öt helyben állítanak össze. Fizikából 57 kérdésre kell válaszolni, amelyekből 25-öt szintén helyben fogalmaznak meg. A többi három- illetve négyéves szakokra a könyvészet és a felvételi megszervezésének módja változatlan marad.
Új szakok indulnak
A szenátus szavazott arról is, hogy ha megkapják az engedélyt, a fogorvosi karon hároméves megelőző fogászat és szájhigiénia-képzés indul 30 hallgatóval, évi 3.000 lejes tandíjjal, a gyógyszerészeti karon a gyógyszerészasszisztens szak helyett egészségügyi kozmetikára hirdettek meg 40 fizetéses helyet, évi 3.000 lejes tandíjjal.
Az általános orvosi karon az idén is 135-135 államilag támogatott helyre hirdetnek meg felvételit, s a fizetéses helyek száma 80. A tandíj évi 8.000 lej. A katonaorvosi szakra 10 hallgatót vesznek fel. Megduplázódott az angol szakon meghirdetett helyek száma, ahova ősszel 100 hallgatót vesznek fel 5.000 eurós tandíj ellenében.
Az egészségügyi asszisztensi szakra 15-15 államilag támogatott helyre lehet felvételizni, a fizetéses helyek száma 70, a tandíj 4.000 lej. Ötven tandíjas helyet hirdettek meg fizioterápia és rehabilitáció, s ugyanannyit a táplálkozás, diéta szakra, a sporttanárira pedig 40 hely lesz. A tandíj mindhárom szak esetében 4.000 lej.
A fogorvosi karon 35-35 tandíjmentes fogorvosi hely lesz, ami a 30 tandíjköteles hellyel egészül ki, a tandíj 8.000 lej. Az angol nyelvű képzésre 40 hallgatót vesznek fel 5.000 eurós tandíjjal. A gyógyszerészeti karon 35-35 tandíjmentes és 80 tandíjas helyre hirdetnek felvételit, a tandíj 8.000 lej. Az egyetemen több szakon indítanak mesterképzést és 36 tandíjmentes és 30 tandíjköteles helyre vesznek fel doktoranduszokat – olvasható az egyetem honlapján.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt
A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt volt a címe annak az előadásnak, amelyet Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott csütörtökön délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Az előadás a Kós Károly Akadémia 2014-es történelmi előadás-sorozatának első, nyitórendezvénye volt. Az előadó a nép fogalmát boncolgatva próbálta tisztázni, hogy általában kik voltak a népek, miért fontos erről beszélni és tudni, hogyan hasznosítható, illetve gyarapítható ezáltal mai tudásunk. Az előadó beszélt a török-görög konfliktusokról, illetve a konfliktusok lezárását célzó lakosságcseréről a két ország között, amikor a törökországi görögöket Görögországba, a görögországi törököket Törökországba költöztették, ami azonban az elköltöztetett népek számára nem jelentett megoldást.
Beszélt ugyanakkor a hódító gótokról, az avarok feltételezett származásáról, a népek (ki)ala-kulásáról. Ehhez az elmélethez példának a Szent István megkoronázását követő századot hozta fel, amely során a régészek olyan leleteket tártak fel, amelyek mintha egy egészen más népre vonatkoztak volna. Felhívta a figyelmet a tudományos kutatások fontosságára, nehézségeire és buktatóira, amikor nem kellőképpen megalapozott vagy elhamarkodott következtetések nyomán tévhitek alakulhatnak ki, amelyeket szinte lehetetlen utólag eloszlatni. A történelmi előadás-sorozat következő előadását Tóth Endre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartja január 30-án, A dákó-román kontinuitás elmélete címmel.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Mikó-per: imára kéri a híveket a református püspök
Imára kérte január 18-i, szombati felhívásában az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mikó-per keddi tárgyalása előtt.
„Január 21-én újabb, lehet, hogy végső fordulópontjához érkezik a „Mikó per”. Együtt imádkoztunk az előző bírósági tárgyalás előtt (és azóta is folyamatosan) ügyünknek az egyedül igazságos Bíró általi megítéléséért” – fogalmaz Kató Béla.
Közlése szerint az egyház keserű elégedetlenséggel veszi tudomásul, hogy a romániai igazságszolgáltatás és a fennálló politikai hatalom azzal kívánja fényezni megkopott tekintélyét, hogy féligazságokra, hamis tanúskodásokra alapozva elvenné azt, amit egyszer jogosan visszaszolgáltatott, és becstelenül meghurcolja azokat, akik az ügyben akkor a munkájukat végezték.
„Megköszönöm Testvéreimnek, éljenek bárhol a nagyvilágban, az elmondott imádságokat és az Anyaszentegyházunk ügyéért tanúsított kitartó közbenjárást, ugyanakkor felkérek mindenkit, imádkozzon velünk és értünk továbbra is” – olvasható a felhívásban.
A bírák eddig kétszer halasztották el a tárgyalást a vádlottak védőügyvédeinek kérésére. Az alapfokon három év börtönbüntetésre Markó Attila képviselő a maszol.ro-nak szokatlannak nevezte, hogy a táblabíróság nagyon szoros határidőket szab meg a tárgyalásokra. „Az a gyanúm, hogy minél hamarabb börtönben szeretnék látni a vádlottakat” – jelentette ki.
maszol/MTI/közlemény,

Zákonyi: átláthatónak kell lennie a választásnak
Székelyföldi körútjának részeként Székelyudvarhelyre látogatott Zákonyi Botond, Magyarország új bukaresti nagykövete. A diplomata elmondta: megbízása történelmi jelentőségű pillanattal függ össze, hisz az erdélyi magyarok először vehetnek részt a magyarországi választásokon. Zákonyi kiemelt feladatának tartja a szavazás átláthatóságának biztosítását, illetve a román fél megfelelő tájékoztatását.
Az október végén leköszönt Füzes Oszkár után Zákonyi Botond vette át Magyarország bukaresti nagykövetségének vezetését, a diplomata január 15-én adta át megbízólevelét Traian Băsescu államfőnek. Székelyföldi „udvariassági” körútjának utolsó állomása – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Maroshévíz után – Székelyudvarhely volt szombaton, ahol a város elöljáróival találkozott. „Két megyeszékhelyen és a fontos székelyföldi városokba tettünk látogatást, tanácselnökökkel, polgármesterekkel, a magyar politikai élet képviselőivel, illetve amennyire időm engedte, az akadémiai és tudományos élet képviselőivel találkoztunk. Egyelőre ezek a találkozók nem tárgyalások, céljuk inkább a kapcsolatfelvétel, ismerkedés, illetve kérések és kívánságok kölcsönös megfogalmazása” – magyarázta Zákonyi a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának vezetőségével folytatott beszélgetést követően.
A határon túli és az anyaországi magyarság számára 2014-et a magyar országgyűlési választások határozzák meg és ennek kiterjesztése a határon túli állampolgárokra. „Nagyon fontos az, hogy átlátható, a román hivatalosságok felé megnyugtatóan kommunikálható procedúra legyen a választás, illetve hogy annak demokratikus voltához semmiféle kétség ne férhessen. Erről is beszéltünk a székelyföldi magyar politikusokkal, illetve a technikai részletekről, az állampolgárság igénylésének elősegítéséről, a regisztrációs folyamatban való részvételről és magának a szavazásnak a folyamatáról” – sorolta a nagykövet.
Bőven lesz alkalom demokratikus jogainkkal élni
A regisztrációs folyamat apropóján hozzátette: a határon túli magyarság részvétele a tavaszi választásokon nem mennyiségi, inkább minőségi megközelítést igényel. „Ez egy különös helyzet a romániai magyar állampolgárok számára, hisz idén háromszor is szavazhatnak, a magyarországi, az Európai Parlamenti és az elnökválasztáson is. Ez demokratikus jogaik és lehetőségeik elég jelentős kiterjesztésének bizonyítéka, ami szerintem jó dolog. Én például szeretek szavazni, és arra biztatom az erdélyi magyarokat is, hogy éljenek a lehetőséggel, hogy a közeljövőt és a közéletet befolyásolni tudják” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a politikától való elfordulás nemcsak a romániai magyar nemzeti közösségre jellemző, hanem egész Kelet-Közép-Európában érezhető. Zákonyi folytatásként elmondta: megbízatásának első tapasztalata, hogy jelentős változáson ment át a román társadalom és a román közbeszéd az elmúlt tíz évben, ezen „modernizálódással” a román politikai elitnek is lépést kellene tartania.
Fókuszban a határ menti magyarok
Az elkövetkező időszak terveivel kapcsolatosan a nagykövet megosztotta, a székelyföldi körút után a határ menti megyék meglátogatása szerepel a prioritási lista élén. „Az Európai Unió most elkezdődött következő költségvetési ciklusában nagy kérdés, hogy a határ menti magyarok lakta településeknek mennyi fog jutni. Ez a két ország együttműködésének keretében zajlik, de itt a megyéknek lesz nagy szerepük a pályázatokat összeállító szakírók mellett. Emiatt és az ott élő magyar közösségek miatt a határ menti megyék meglátogatása is nagyon fontos. Ugyanakkor reméljük, hogy Magyarországnak egyéb területeken is komoly lehetőségei vannak, lesznek, ha kereskedelemre, szállításra gondolok, akkor Konstancát sem lehet kihagyni, de ugyanígy fontos egyebek mellett a Bánság, Temesvár és Moldva. Ez egy soha véget nem érő kör, ahol az egyensúlyra is kell figyelni. Attól függetlenül, hogy az ember Székelyföldön érzi jól magát, dolgozni kell az ország többi részén is” – árulta el.
A MÜTF mint a Sapientia-rendszer része
A találkozás részeként Geréb László, a MÜTF gazdasági igazgatója, valamint Ilyés Ferenc tanulmányi és marketingigazgató az intézmény múltjáról és jelenéről, illetve a tervekről számolt be. „A munkaerőpiaci igényeknek megfelelően dolgozunk, most egy újabb képzést próbálunk indítani. Továbbá folyik az iskolának a Sapientia-rendszerbe való integrációja, elmondtuk ennek előnyeit és hátrányait is, reméljük, hogy az előnyök kihasználásában és a hátrányok elkerülésében támogatásra számíthatunk a nagykövetség részéről” – summázta a beszélgetést Geréb.
A találkozón részt vett Orbán Balázs, a Magyar Polgári Párt udvarhelyi önkormányzati képviselője is, aki a frakció tevékenysége mellett a pártnak a választásokra való regisztrációban nyújtott tanácsadási tevékenységéről is beszámolt.
A felsőfokú oktatást bővítenék
Zákonyi Botond szombaton Bunta Levente polgármesterrel is találkozott, mint a polgármesteri hivatal sajtóosztályának közleményéből kiderült: a városvezető gazdasági és kulturális városbemutatóját követően szó esett az együttműködési lehetőségekről az anyaországgal, európai uniós projektekről, a kettős állampolgárság és az autonómia kérdéséről, a helyi gazdaság fejlesztéséről, valamint a felsőfokú, egyetemi szintű oktatás bővítéséről Székelyudvarhelyen.
Kovács Eszter |
Székelyhon.ro,

Újabb fordulóponthoz érkezett a Mikó-per
Január 21-én újabb tárgyalásra kerül sor a Mikó-perben, az sem kizárt, hogy végleges ítélet születik. Kató Béla református püspök nyílt levelében közös imádkozásra szólít fel.
A buzăui bíróság alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Markó Attila parlamenti képviselőt, a restitúciós bizottság volt RMDSZ-es tagját, és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori jogi tanácsadóját, a vád szerint jogtalanul juttatták vissza a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a református egyháznak, hiszen az közadakozásból épült. Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadója három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. „Tudatában vagyunk annak, egyfelől az igazságszolgáltatás példátlanul gyáva megalkuvásait szemlélve, másfelől a mi kegyelmes Istenünk végtelen szeretetét tapasztalva, hogy a pereskedési folyamat végkimenetele bármi lehet!”, fogalmaz Kató Béla.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Szabadság (Kolozsvár),

Energiatávlat
A napokban került nyilvánosságra: 2019-ig hét romániai hőerőművet zárnak be, mert túlságosan környezetszennyezők. Köztük szerepel a dévai (marosnémeti) erőmű egy 210 MW-os blokkja 2017-ben. A hét erőmű összkapacitása több mint 1200 MW.
Az ország azonban, mondja a kormányhatározat, nem marad fedezetlen, hisz 2020-ig, az elképzelések szerint, 29 erőmű – új vagy a meglévőkben korszerűsített blokokkal – lép működésbe. Ezek között található a Hunyadi Energetikai komplexum parosényi és dévai energiatermelője, de az aradi CET is – az új erőművek, illetve termelőegysége összkapacitása mintegy 4800 MW lesz.
Az energiakérdésekben járatlan embernek ezek a számok keveset mondanak, ezért hozzátesszük: az ország energetikai ellátását valamivel javítják, de távolról sem oldják meg. Románia jelenleg erős energiaéhségben szenved, és nem rendelkezik életképes energetikai stratégiával, amely hosszú távra megszabná e terület (a gazdasággal összhangban lévő) fejlesztési elképzeléseit. Stratégia ugyan van, de szakmabeliek évek óta hangoztatják, hogy újra van szükség, mert a mostani alkalmatlan a jelenlegi, de főleg a jövőbeli problémák kezelésére. Ami biztos: a következő évtizedben az ország ismert kőolaj- és gáztartalékai a felükre csökkennek, és hosszú távon egyre kevésbé lehet rájuk számítani. Vannak azonban nagyon optimista hangok is, egyesek odáig mennek, hogy 2030 tájára Románia nemcsak független lesz az energia szempontjából, hanem nagy exportőrré nőheti ki magát. Optimizmusukat főleg a fekete-tengeri, állítólag hatalmas gáz- és kőolajkészletre alapozzák. A jelenleg egyetlen fúrótorony eredményei „ígéretesek”, de biztosnak aligha lehet elkönyvelni őket. Ezért is kellene az új stratégiában, amely az energiaügyekkel megbízott miniszter szerint idén nyárára készül el, több lábra állítani az ország energiatermelését. Az egyik láb éppen a hőerőművek lennének, köztük a szénnel működők, mert a szénből van a legnagyobb tartalék. A tervekben szerepel a cernavodai atomerőmű újabb két blokkjának megépítése, és egy igen érdekes, pumpáláson alapuló vízerőmű megépítése Kolozsvár közelében, a Meleg Szamoson, amely drága nappali, csúcsfogyasztásban használt villanyenergiát termelne és olcsó éjszakai áramot fogyasztana. Egyelőre azonban sem az atomerőmű bővítésére, sem a vízerőmű megépítésére vonatkozólag nincs biztos határozat. Biztos viszont, hogy az új stratégiát a napi politikától mentesen kellene kidolgozni, amihez aztán bármilyen színezetű jövőbeli kormány tartaná magát.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Erőpolitika
A magyar koalíciós EP-lista állításától való tavalyi merev elzárkózáshoz képest legalább minimálisan kedvező fejleményként értékelhető, hogy az RMDSZ tárgyalni fog az MPP-vel a közös indulásról a májusi Európai Parlamenti választásokon.
Ezzel remélhetőleg nem áll le a magyar-magyar egyeztetés, hiszen a legutóbbi választásokon a romániai magyar szavazópolgárok nem csupán ezt a két pártot legitimálták szavazataikkal, hanem az EMNP-t is, vagyis a teljes összefogáshoz hárompárti koalícióra lenne szükség.
Ugyanakkor még korai ennyire előre szaladni, először meg kell várni, mire jut az MPP és az RMDSZ egymással. Már csak azért is, mert az RMDSZ elnöke a jelek szerint továbbra is erőből politizálna, és ragaszkodik ahhoz, hogy a listán minden induló RMDSZ-tag legyen. Ez pedig meglehetősen sajátos értelmezése az összmagyar fellépésnek.
Az EMNP és az MPP vezetői egyetértenek abban, hogy az összefogás kényszerét növeli a kormány terve, miszerint az EP-választások napján tartanák meg az új alkotmány elfogadásáról szóló népszavazást. Szerintük ugyanis ezzel jobban mozgósíthatók a román szavazók, ami ahhoz vezethet, hogy a magyar EP-képviselet sorsa kedvezőtlenül alakul a magyar közösség számarányához képest. Bár ez sem kizárt, azért azt sem árt figyelembe venni, hogy a kormányoldalnak még egy sokkal kiélezettebb belpolitikai helyzetben, egy sokkal konkrétabb cél, Traian Băsescu elmozdítása érdekében sem sikerült a választópolgárok 50 százalékát mozgósítania, ami a népszavazás érvényességéhez kellett volna.
Igaz, most még nem tudni, hogy az ellenzék fő ereje, a PDL mit tanácsol szavazóinak, de az a tény, hogy ellenzi a kormány alkotmánymódosító terveit, előrevetítheti, hogy azt javasolja majd: szavazói ne voksoljanak az alkotmányról, csupán az EP-választási urnába dobják be szavazócédulájukat. Már ha egyáltalán lesz népszavazás, mert még ez sem biztos.
Akármi is lesz, a magyar összefogásra mindenképpen szükség lenne, hogy minél több magyar honatya minél több szempontot képviselve hirdethesse Brüsszelben a magyar igényeket. Ehhez viszont félre kellene tenni az erőpolitizálás gőgjét. Az ugyanis könnyen az amúgy is egyre passzívabb magyar szavazópolgárok mozgósítása ellen hathat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Felvásároljuk Magyarországot?
Borboly Csaba autonómiát akar adni a Hargita megye északi részén élő románoknak, pedig ők nem is akarják.
Ha nem kell, hát nem kell! Nem tudom, miért erőlteti? Azt hiszik, ha a magyarok autonómiát ajánlanak a románoknak, akkor kölcsönösségi alapon a románok is azt fognak ajánlani a magyaroknak. Hát abból nem esznek! A románoknak egyáltalán nem kell autonómia, és ők sem adnak másnak. Punktum.
Sajnos, most ismét látszik az állam tehetetlensége, mert megengedi, hogy olyan vidékei maradjanak Romániának, ahol kisebbségben élnek a románok, saját országukban! Milyen jól sikerült megoldani, hogy néhány évtized alatt a többségi magyar városok román többségűvé váljanak. Feltétlenül kellene a sokat emlegetett régiósítás, mely végérvényesen megoldaná ezt a problémát. Látható az a fondorlat, amiben állandóan törik fejüket a magyarok. Most is kiderült, hogy egyben veszítették el Erdélyt, de darabokban akarják visszavásárolni – miként a román elektronikus média egy álhírre hetek óta riadóztat.
Viszont Traian Băsescu most – a földeladások kapcsán – korrekt ajánlattal állt elő. Hollandiában más európai uniós polgár annyi földet vásárolhat, amennyit csak akar. Magyarországon egy hektárt. Akkor a hollandok vehessenek annyi földet Romániában, amennyit csak akarnak. Magyar állampolgárok viszont csak egy hektárt, mivel a román állampolgárok is egy hektárt vásárolhatnak Magyarországon. Ha megállapodnék a két ország, hogy kölcsönösségi alapon polgárai ugyanannyi földet vásárolhatnak a másik országban, akár többet is, mint az eddig emlegetett egy hektárt, akkor is csak Magyarország veszíthet. Ha tízmillió magyar felvásárolja a fél Erdélyt, akkor a húszmillió román meg tudja vásárolni egész Magyarországot.
Különben sem számít, ha mások megveszik fél Romániát, csak a magyarok ne vegyenek földet, mert ők képesek elvinni magukkal. De ha mégis létrejönnek a kölcsönös földvásárlási akciók, akkor is a románok járnak jól, mert nekik Borboly Csaba még autonómiát is ígért, viszont a románok semmit, de semmit a magyaroknak
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tanügyiek nyílt levele Victor Ponta miniszterelnökhöz
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) nyílt levélben közli a román kormányfővel, hogy sürgősen változtatni kell a tanügyi törvényen, hiszen Romániában az elmúlt 24 évben alulfinanszírozott ez a terület, szerintük – többek között – a rendszertelen rendszernek és a pedagógusok alulfizetettségének következménye a bukaresti 10-es iskolában történt korrupciós eset.
„A román állam kötelessége, hogy minden tanintézménynek biztosítsa a színvonalas működéshez elengedhetetlenül szükséges pénzösszeget mind a vidéki, mind a városi iskolák esetében. Az ország bruttó nemzeti össztermékének minimum 6%-át kellene az oktatásra fordítani” – áll a FSLI levelében.
Ugyanakkor tiltakozásukat fejezik ki az ellen, hogy a diákok osztálypénzt gyűjtsenek, és a szülők beleszóljanak az osztály ügyeibe. Továbbá azt szeretnék, ha törvény által szabályoznák a tanügyi alkalmazottak számára szükséges védelmet, ugyanis sok esetben a diákok és szülők erőszakos cselekedeteinek áldozataivá válnak a pedagógusok.
„Nem utolsósorban pedig növelni kellene a tanárok bérét, hogy ez a szakma vonzó legyen a jövő generáció számára, hogy legyen majd méltó utánpótlás” – áll a Simion Hancescu FSLI elnök által aláírt levélben.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Kultúraünnep határok nélkül
Határon átívelő programsorozattal ünnepel Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából. Nagyszalonta és Gyula együttműködési szerződést ír alá, Marosvásárhelyen pedig a magyar–román kapcsolatokat erősítenék.
Határon átívelő programsorozattal ünnepel a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a programsorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: büszkék arra, hogy a hagyomány tovább él, hiszen a Bihar, illetve a Hajdú-Bihar megyei város 2000 óta ünnepli közösen a hagyomány és a megújulás jegyében a magyar Himnusz születésének napját.
Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere szerint az emberek érdeklődése eziránt „nem is kérdéses”. „Tudjuk, hogy Nagyváradon nem áll mellé az önkormányzat, de ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy a határ mindkét oldalán telt házas rendezvények lesznek” – fejtette ki Muraközi István A magyar kultúra ünnepe elnevezésű közös programsorozat kapcsán.
Miközben Újfaluban gyakorlatilag már múlt csütörtökön elkezdődött az ünnepség, addig Nagyváradon a kedden 17 órakor kezdődő, A kultúra, nemzeti megmaradásunk és felemelkedésünk záloga című programmal indítanak. Ezen felszólal a főszervező Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke és Muraközi is, civil érdemérmeket adnak át, Pomogáts Béla irodalomtörténész előadással készül, míg az újfalui zeneiskola tanárai koncertet adnak az Ady Endre Gimnázium dísztermében.
„Újfaluban az önkormányzat komoly szerepet vállal benne, de Váradon a BINCISZ nélkül nem is lenne magyar kultúra napja” – véli a polgármester, aki rámutatott: az ünnepség több rendezvényét mindkét városban megtartják.
A partiumi megyeszékhely szerdai eseményei 13 órakor kezdődnek, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán – a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében – felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, majd 17 órától a Tibor Ernő Galériában kiállítás nyílik az újfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola munkatársainak alkotásaiból. (Cserébe csütörtökön Újfalun a váradi Tibor Ernő Galéria művészeinek csoportos kiállítását nyitják meg a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.)
Szerdán 19 órakor a váradi Szigligeti Színházban gálaestet szerveznek, amelyen gazdára találnak a Magyar Kultúráért Díjak és a tavaly alapított Jakobovits-díj. Szabó Ödön elmondta: idén két életműdíjat és három Magyar Kultúráért Díjat osztanak.
Újra „menő” a színház
A szerda esti ünnepi előadás a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében helyi magyar középiskolások és egyetemisták közreműködésével készült Liliomfi-remix jelenti lesz. A Szigligeti Színház hétfői tájékoztatóján elhangzott: a névadójuk színművéből készült produkcióra már minden jegy elkelt. A hat csoport által külön-külön, a társulat egy-egy színészének irányításával kidolgozott jeleneteket a művészeti vezető, Szabó K. István „gyúrja össze” egyetlen közös előadássá.
Gajai Ágnes színész először vesz részt a három éve indított programban, de tanítványai „lazára vett” indulása után most úgy érzi, hogy összekovácsolódott a csapata. „Ez a nap róluk szól, arról amit elértek ezalatt a két és fél hónap alatt. Óriásit léptek előre” – magyarázta a színművész.
A programot a diákok is maguknak érzik, egy diáklány megfogalmazása szerint „nem is maga a bemutató, hanem az odáig vezető út a fontos”, és ahogyan azt Szotyori József színművész mondta: „életre szóló élménnyel gazdagodnak”. Pál Hunor, bevallása szerint nagyon kreatív, lelkes csapattal dolgozott együtt, akiktől ő is tudott tanulni, „belőlük építkezett”.
A társulat munkatársai hétfői sajtótájékoztatójukon arra is emlékeztettek, hogy amikor októberben ismét meghirdették a szereplőválogatást, sok diák jelentkezett – Csatlós Lóránt kijelentette, hogy talán ennek a programnak is köszönhető, hogy „Nagyváradon újra menő lett színházba járni”.
A Magyar Kultúra Ünnepe pénteken zárul Nagyváradon – Szabó Ödön tájékoztatása alapján két könyvbemutatóval, amelyek révén „a történelmi Bihar vármegye további örökségét fedezzük fel”: 16 órától az Ady Endre Gimnáziumban V. Szilágyi István A lelkiismeret ösvényei című könyvét méltatja Tuduka Oszkár nyugalmazott irodalomtanár és zenekritikus, míg 18 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban Dukrét Géza mutatja be Emődi János, Wilhelm Sándor és Sándor Mária A margittai fazekasság című kötetét. Utóbbi kötetet Berettyóújfaluban is ismertetik egy nappal korábban.
Magyar–magyar, magyar–román közeledés
A Bihar megyei Nagyszalonta és a Békés megyei Gyula is erősíteni kívánja határon átívelő kapcsolatait a magyar kultúra napja alkalmából. Török László szalontai és Görgényi Ernő gyulai polgármester a szerdán, a nagyszalontai Arany Palota nagygalériájában megszervezésre kerülő ünnepi programsorozat keretében írja alá a két város együttműködési megállapodását.
Az ünnepségen elhangzik a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc Hazám, hazám című műve, Nagy Xénia elszavalja a város nagy szülötte, Arany János A walesi bárdok című balladáját, de gyulai képzőművészek is bemutatkoznak a bihari település közönségének egy közös kiállítással.
Nemcsak a határon átívelő kapcsolaterősítést segíti azonban a kultúra ünnepe. A megszámlálhatatlan kultúra napi programkínálatból Marosvásárhely is alaposan kiveszi a részét. Az utóbbi időben a román–magyar konfliktus újbóli kiéleződéséről elhíresült városban a Studium Alapítvány szervezésében három éve indult a magyar kultúranapi 24 órás felolvasómaraton, amelyet idén a két nemzet kultúrájának közelítése érdekében román nyelven is megszerveztek január 15-én, a román kultúra napján.
A harmadik magyar felolvasómaraton szerdán éjfélkor kezdődik, és csütörtök éjfélig kapcsolódhatnak be mindazok, akik marosvásárhelyi magyar írók, illetve román szerzők magyarra fordított műveiből kívánnak felolvasni – ezzel nemcsak a megbékélést, de a műfordítók szerepének fontosságát is hangsúlyozni szeretnék a szervezők.
Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Megvetné lábát Udvarhelyen a Sapientia
Két szak elindítását tervezi idén ősszel Székelyudvarhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A felsőoktatási intézmény a volt Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttesében működne, kezdetben a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar kihelyezett tagozataként.
A székelyudvarhelyi önkormányzat és a Sapientia EMTE vezetősége immár több mint két éve folytat tárgyalásokat a felsőoktatási intézmény székelyudvarhelyi kirendeltségének létrehozása érdekében. Mint arról Bunta Levente polgármester közleményben tájékoztatott, múlt év végén Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke arról értesítette őt, hogy az intézmény 2014-es költségvetés-tervezetében több mint 250 millió forintot különített el három székelyudvarhelyi szak létrehozására. A Sapientia vezetősége megtekintette az oktatás tervezett helyszínét, amelyhez oktatási felület, bentlakás, étkezde és tornaterem is tartozik, azt pedig „meglepően jó” állapotban találták – közölte a polgármester.
Az elindítandó közt mindeddig szóba került a menedzsment-, a pedagógia, a mezőgazdasági, az egészségügyi, valamint a testnevelő tanári képzés, a végleges döntés Székelyudvarhely oktatási stratégiája, valamint az igények figyelembe vételével történik. „A jelenlegi városvezetés prioritásként kezeli a magas színvonalú felsőfokú, egyetemi szintű oktatás bővítését, megerősítését és hosszú távú fenntartását. Kiemelten fontos megteremtenünk a szerényebb anyagi körülmények között élő udvarhelyszéki fiatalok itthoni továbbtanulásának lehetőségét is” – áll a közleményben.
Összefog a MÜTF és a Sapientia
Az érintettekkel folytatott beszélgetésből kiderült: a Sapientia székelyudvarhelyi tagozatainak létrehozása nagy valószínűséggel a felsőoktatási intézmény vezetőségének a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája munkaközösségével való együttműködése révén valósul meg. A pontos részleteket még nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a Sapientiának szüksége van a már régóta működő MÜTF csapatának szakértelmére, tudására – mondta el a Székelyhon.ro-nak Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, kilátásba helyezve, hogy saját rendszerükbe is bevonnák a főiskola munkatársai közül azokat, akik vállalnák az együttműködést.
Összeolvadásról semmiképp sem lehet beszélni – az nem is volna lehetséges –, de nem osztanák meg a székelyudvarhelyi piacot, és a Sapientia EMTE más városokban kifejtett tevékenysége, illetve az udvarhelyi tagozatok kapcsán sem lehetnek átfedések. Mint elmondta, első körben két udvarhelyi szak elindítását tartja a legvalószínűbbnek, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a korábbiakban szóba kerültek közül melyek lesznek ezek. A tervek szerint az elindítandó szakok kiegészítenék a Sapientia eddigi programját, azzal a céllal, hogy a távoktatásnál komplexebb, gyakorlati részt is magában foglaló képzést biztosítsanak leendő udvarhelyszéki diákjaiknak. A két szak kezdetben a Sapientia marosvásárhelyi karának kihelyezett tagozataként működne, ám ha az intézmény a későbbiekben Székelyudvarhelyen is megerősödne, akár önálló kart is létrehoznának itt. A becslések szerint a két tagozaton évek múltán összesen mintegy négyszáz diák is tanulhat. Fontos régiót nyerne meg tehát a Sapientia, és a felsőoktatási intézmény hálózatos jellege is megerősödne, ha Székelyudvarhelyen is indítanának tagozatokat.
Folyamatosak a tárgyalások
Geréb László, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy tavaly júliusban részt vett egy, a magyarországi Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság által szervezett találkozón, melyen a MÜTF és a Sapientia EMTE vezetősége az államtitkár jelenlétében arról döntött, hogy a két intézmény együttműködik a székelyudvarhelyi szakok létrehozása ügyében. Ezzel kapcsolatban a vezetők már számos alkalommal folytattak tárgyalásokat, legutóbb kedden ültek össze. „A Sapientiának is érdeke a velünk történő együttműködés, és nekünk is, hogy a rendszerükbe tartozzunk. Nem célszerű versenyhelyzetben lennünk, az a jó, ha egyeztetni tudjuk a meghirdetett képzéseket. Itt nem beszélhetünk egy kolozsvári szintű oktatási piacról, csupán pár száz hallgatóról” – jelentette ki Geréb László, hozzáfűzve, a kilátásba helyezett integrációs folyamat nem ígérkezik rövid távúnak. A tárgyalások folyamán igyekeznek egyensúlyba hozni a Székelyudvarhelyen elindítani kívánt szakokat a Sapientia másutt zajló képzéseivel, valamint a MÜTF programjával.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,

Elkerülhetetlen tanügyi összevonások
A tanügyminisztérium február 3-ig meghosszabbította azt a határidőt, amíg a megyei tanfelügyelőségeknek lehetőségük van elkészíteni a következő tanévre szóló beiskolázási tervet, így még van lehetőség „menteni a menthetőt” a kisebbségi oktatásban.
Bihar megyében is nyertek még kevés időt azok a szakemberek, akik a magyar oktatást károsan érintő elképzelések megakadályozására törekszenek.
Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere és Daniel Negrean főtanfelügyelő a 2014/2015-ös tanévtől összevonná a 12–15 fős osztályokat. Az elképzelés szerint az oktatás nyelvétől függetlenül 25 fősre emelik az ötödik osztály elindításához szükséges minimális létszámot, a felső határ 32 lesz.
A döntést elsősorban gazdasági szempontokkal indokolja Bolojan: magyarázata szerint a központi költségvetés csupán az adminisztratív kiadást fedezi, a tanintézetek fejlesztését már a helyi költségvetésből kell kigazdálkodni. A tanfelügyelőség elképzelése szerint a Nagyváradon jelenleg működő 59 román, 15 magyar és 1 német tannyelvű ötödik osztály helyett jövőre már csak 53 román, 12 magyar és 1 német csoport működne. Ezt a negyedikes diákok számát és az utóbbi évek statisztikai adatait figyelembe véve számolták ki, maximális osztálylétszámokkal.
Az RMDSZ helyi szervezete azonban a következő tanévben legalább húsz kilencedik, valamint 14 ötödik, magyar tannyelvű osztály indítását kérte a tanfelügyelőségtől. Mindez ugyan kevesebb a jelenlegi számaránynál, mégis több, mint amennyit az önkormányzat és a tanfelügyelőség javasol – mutatott rá Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes.
A Krónika megkeresésére elmondta: egyelőre csak szóbeli megbeszélések voltak a javaslat kapcsán, semmi konkrét előrelépés nem történt az ügyben. Szerinte biztosat majd csak akkor tud mondani, amikor véglegessé válik a beiskolázási terv. „A múlt hét során volt ugyan egy videokonferencia, amely a kisebbségi oktatást érintette, ám akkor a magyar oktatás nem került szóba, arról várhatóan a héten lesz egy újabb országos szakmai tanácskozás" – tájékoztatta a Krónikát Kéry Hajnal.
Összevonások Kolozs és Szilágy megyében
Kolozs megyében tíznél kevesebb azoknak a magyar osztályoknak a száma, amelyek létszámhiánnyal küszködnek, a diákok száma nem éri el a törvény által előírt 12 főt – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Hozzáfűzte, jelenleg is folynak az egyeztetések az érintett magyar osztályok ügyében. A részleteket firtató kérdésünkre ugyanakkor a pedagógus közölte: mivel még semmi nem dőlt el véglegesen, nem nyilatkozik bővebben a kérdésben.
Szilágy megyében is bizonyos, hogy az átszervezés miatt nem szűnnek meg magyar nyelvű iskolák, legfeljebb osztályösszevonások lesznek ott, ahol a létszámhiány ezt indokolja – tájékoztatta a Krónikát Rozs Rita Éva, a kisebbségi oktatásért felelős Szilágy megyei tanfelügyelő. „A gyerekek létszáma csökkent, de annyira nem rossz a helyzet" – értékelte.
Kérdésünkre elmondta: a magyar középiskolai osztályok kivétel nélkül megmaradnak, az általános iskolai osztályok esetében azonban osztályösszevonásokra kerülhet sor. „A tervezett átalakításokkal szemben a szülők nem nyújtottak be panaszt a tanfelügyelőségre, ugyanis igyekeztünk a közösség igényeinek figyelembe vételével megoldani az átszervezéseket" – tette hozzá a pedagógus.
Fehér megye: segítik a kisiskolákat
Várhatóan Fehér megyében sem szűnik meg egyetlen magyar iskola sem, ugyanis ott, ahol létszámgondok lennének, az önkormányzatok kisegítik az iskolákat. Még Lőrinczrévén is, ahol csak három gyerek marad jövőre a helyi 1–4. osztályos iskolában – tudtuk meg Lőrincz Helgától, a kisebbségi oktatásért felelős Fehér megyei tanfelügyelőtől.
„Nekünk nagy gondjaink nincsenek, egyedül a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban vonnak össze két párhuzamos ötödik osztályt. Semmit sem akarunk változtatni a jelenlegi rendszeren" – fogalmazott Lőrincz Helga. Elmondta továbbá, a megyének csak két magyar tannyelvű középiskolája van, ahol az elemi osztályoktól a gimnáziumi oktatásig valamennyi korosztály egy helyen tanulhat anyanyelvén: a már említett Bethlen Gábor Kollégium és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, az általános iskolákban összesen 20 helyen döntöttek párhuzamos osztályok összevonásáról az alacsony diáklétszám miatt. A pedagógus azonban nem tudta megmondani, hogy az intézkedés hány magyar osztályt érint. Emellett 15, szintén kis létszámú osztályra vonatkozóan kértek minisztériumi jóváhagyást a működéshez. Olyan vidéki esetekről van szó, ahol nem volt lehetőség összevonás révén elérni a minimális osztálylétszámot.
Amint arról beszámoltunk, Király András oktatási államtitkár szerint a kisebbségi oktatásban a szaktárca megpróbálja fenntartani a jelenlegi iskolahálózatot, Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese ugyanakkor felszólította a szülőket, pedagógusokat: azonnal jelezzék, ha az átszervezés során a magyar oktatást veszélyeztető intézkedésekről értesülnek.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro,

Megaláztatás és otthontalanság között
Miért mennek az orvosaink Nyugatra, és aggasztó-e mindez a szakember-utánpótlásra nézve? Úgy tűnik, nemcsak a kecsegtető anyagi körülmények, hanem a szakmai fejlődés lehetőségei is motiválják a fiatal szakembereket az elvándorlásra. Németországban dolgozó orvosokat is kérdeztünk.
A Die Zeit hetilap internetes változata idén év elején közölt statisztikájából kiderül, hogy 2012-ben a legtöbb, Németországban dolgozó külföldi orvos romániai állampolgár volt (szám szerint 2074). „Németország hetek óta a Romániából és Bulgáriából érkező úgynevezett szegény-migráción vitázik. Sokszor feledésbe merül azonban, hogy az ezekből az országokból érkező bevándorlók többsége jól képzett szakember: mérnökök, matematikusok és orvosok” – közelíti meg a problémát igencsak érdekes szemszögből a német lap.
Tények és vélemények
A kivándorlási hullám számtalan további statisztikai adattal illusztrálható. A tavalyi év első harmadában több mint ezer orvos hagyta el az országot, és szintén 2013-as adatok szerint az utóbbi hét évben több mint 14 ezer orvos és 50 ezer asszisztens választott jobban fizető országot szakmája gyakorlására. Maros megyében, tavalyi mutatók szerint, az eltelt négy évben több mint 250 orvos kérte ki iratait annak érdekében, hogy az Európai Unió valamely tagországában dolgozhasson.
Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettese úgy véli, az orvosmigráció nem csak Romániára és Erdélyre jellemző. „A magyarországi orvosok Nyugatra mennek, a romániaiak Magyarországra és még Nyugatabbra, hozzánk pedig Keletről érkeznek szakemberek” – mondta Szilágyi. A kérdésre, hogy aggasztónak tartja-e a jelenséget, a rektorhelyettes nemmel válaszolt, mivel szerinte Marosvásárhelyen nincs orvoshiány. „Mindenképp érdemes lenne megvizsgálni azt, hogy Székelyföld vagy a megye kisebb városainak kórházai küzdenek-e szakemberhiánnyal. Sok helyre azért nem mennek ugyanis a fiatal kollégák, mert maga a hely nem népszerű” – tette hozzá a MOGYE rektorhelyettese.
Megbecsültség vagy hosszas megaláztatás?
Télen fűtetlen lakás, gyakran üres hűtő és fárasztó munkanapok – röviden így összegezhető Boros Tímea rezidens orvos itthoni élete. „Az egyetem elvégzése után majdnem két évig dolgoztam Romániában. Nehezen döntöttem el, hogy mindent feladok, és nekivágok a nagyvilágnak. Az elhatározásomnak két fő oka volt. Először is eldöntöttem, hogy soha nem fogok elvenni hálapénzt a betegektől. A fizetésem azonban 800 lej volt, a számláim kifizetése után havonta mintegy 200 lejem maradt a megélhetésre. Másodsorban szakmai szempontok is befolyásolták a döntésemet. Romániában a kezdő orvos csak egy rezidens. Németországban nem érzem azt, hogy pályakezdőként alacsonyabb rendű lennék, mint szakorvos társaim” – osztotta meg eddigi tapasztalatait a tavaly óta külföldön dolgozó Tímea, akinek tervei között egyelőre nem szerepel a hazatelepülés. „Elértem azt, hogy szakmailag fejlődjek, szakkönyveket vásároljak, megálljak a lábamon; nem tudom, hogy meg tudnám-e újra szokni az éhezést Romániában” – zárta gondolatmenetét a fiatal orvos.
„A döntésemet leginkább befolyásoló tényező a hihetetlenül megalázó rezidensi fizetés volt” – nyilatkozta portálunknak a 2011-től ugyancsak Németországban dolgozó B.E.. „Egyetemi éveim alatt gyakran hallottam, hogy az orvoslás jórészt papírmunkát jelent. Amikor gyakorló orvosként mindezt a saját bőrömön tapasztaltam, eldöntöttem: nem kérek többet a romániai egészségügy megaláztatásaiból, elég volt, hogy a szüleim továbbra is nélkülözzenek azért, hogy én az orvosi pályámat gyakorolhassam. Meglepetten tapasztaltam, hogy Németországban milyen nagy hangsúlyt fektetnek a rezidensképzésre: a főorvos a gyakorló kollégái minden lépését követi, nem beszélve a rendelkezésünkre álló diagnosztikai módszerek sokaságáról” – számolt be tapasztalatairól a fiatal orvos.
Természetesen sokan vannak, akik úgy döntenek, itthon próbálnak szerencsét. „Megfordult a fejemben az elvándorlás gondolata. Egyelőre azonban letettem róla, mindez a szakmai előrehaladásom és az anyagiak függvényében fog esetleg a jövőben változni. Nem szeretném, de ha nem lesz más választásunk, elmegyünk” – mondta Gáspár Réka rezidens orvos.
Évekig tartó nyelvtanulás
A nyelvtanároknak igencsak kedvez az évek óta tartó jelenség. „A nyelvkurzusok szempontjából az elvándorló orvosok az egyik legérintettebb csoport. Több orvosdiákom volt, különböző szakterületekről és korosztályból. A spektrum a rezidens huszonévesektől általában a negyven fölöttiekig ér. A tanulási periódus nagyjából másfél-két év. Ha már alapszinten beszélik a nyelvet, indulnak is Németországba, hisz az ottani környezetben gyorsabban fejlődnek” – mondta el megkeresésünkre Illyés Zsuzsa német szakos nyelvtanár.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro,

Évtizedek viharaiban (A sepsiszentgyörgyi Hősök temetője)
Sokféle jelzővel illették a sepsiszentgyörgyi köztemetőben kialakított Hősök temetője központi emlékoszlopának felújítását, az elmúlt napokban lapunk hasábjain, de internetes fórumokon is folyt a vita, mely során sokan megkérdőjelezték a munkálat szakszerűségét és a történelmi igazsághoz való közét. Utánajártunk a történteknek.
A sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő Hősök temetőjének állapota egyre romlott, főként a világháborús emlékműként emlegetett központi obeliszk festett rosszul. Sarkai letöredezve, két oldalán a bevésett nevek kopottak. Szemből nézve legfelül még éppen ki lehetett silabizálni a feliratot: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓHELYETTESE. Alatta kidudorodás. Magyarország összetört címerét takarták el a II. világégés után – tudja a közvélemény, s megtoldja: világháborús magyar emlékmű. Még lennebb újabb felirat: A HAZÁÉRT. Ez már jól olvasható. A legalsó, szélesebb tömbön hegyével lefelé mutató, álló kard az 1914-es és 1918-as szám között. Az első világháború kezdetének és végének évei. Az obeliszk két oldalára neveket és rendfokozatokat véstek. A betűk kopottak, de nagy részük még olvasható. A ravatalozó felőli oldalon idegen csengésű, a Csíki negyed felől magyar nevek. Az emlékoszlop s az egész Hősök temetője megérett a rendezésre. A levegőben volt a restaurálás szükségessége, itt-ott el is hangzott, hogy meg kellene oldani.
Felújítani az emlékoszlopot
2008. október végén Háromszéken járt az illetékes központi közigazgatási hivatal: a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal – röviden a kegyeleti hivatal – küldöttsége. Tagjai jártak Bereckben, Gelencén, megtekintették Grigore Bălan tábornok, Păiuș David hadnagy sírját, az aldobolyi hősi temetőt, melynek felújítási munkálatait támogatta a hivatal, továbbá Sepsiszentgyörgyön a Bronz Bélaként ismert Román katona emlékművét és a Hősök temetőjét. Találkoztak Antal Árpád András polgármesterrel is. Szóba került többek között a hősi temető kérdése. Ennek rendbetételét sürgette a küldöttség, sőt, esetleges támogatást is meglebegtettek. (Szekeres Attila: Fel kell újítani a hősök emlékművét – Háromszék, 2008. okt. 31.)
2010 elején már komolyan szóba került az emlékmű – melyről tudni vélték, hogy Kós Károly tervezte – restaurálása. Volt egy polgári kezdeményezés, melynek során Bereczki Kinga, a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke – akkor a Magyar Polgári Párt színeiben – a városi tanács tagja megszerezte a magyarországi Vay Ádám Logisztikai Ezred és a Társadalom Baráti Kör támogatását. A városháza is lépett, s felmérette a temető és emlékmű állapotát a restaurálási tervekhez. Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser a Háromszéknek akkor úgy nyilatkozott, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő terv elkészülte után, remélhetőleg még abban az évben megújul az emlékmű.
Két nappal március idusa után az országos levéltár megyei fiókja székhelyén sajtótájékoztatót tartott Ioan Lăcătușu, több Kovászna megyei román civil szervezet vezetője, akkoriban a levéltár főtanácsosa. A levéltárban a városházi iratok között egy névsorra bukkant: megtalálta annak a 147 katonának a névjegyzékét, aki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban berendezett tábori kórházban hunyt el 1917–1918 között. Az osztrák–magyar, német, olasz, román hadseregek katonái voltak, tíz jelenlegi ország területéről származtak. Lăcătușu kérte, hogy az emlékművet állítsák vissza eredeti alakjában. Szerinte a két világháború között állított obeliszkről ,,1940 után eltávolították a román feliratot és szimbólumot, oda írtak valamit Horthyról, amit majd a kommunizmus idején vakartak olvashatatlanná”. Cristian Liviu és Ioachim Grigorescu tartalékos ezredessel közösen kezdeményezték, hogy minden évben a román hősök napján, a mennybemenetel ünnepén méltóképpen emlékezzenek meg a háborúban elesettekről nemzetiségre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. (Szekeres Attila: Milyen jelkép kerüljön a honvédemlékműre? – Háromszék, 2010. márc. 18.) Ioan Lăcătușu később tanulmányt közölt kutatási eredményeiről: Az igazság a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjéről levéltári források tükrében. (Megjelent az Angustia 15. számában 2011-ben, olvasható a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Polgári Fórumának honlapján – Forumharghitacovasna.ro)
Háborgás Tavaly október utolsó napjaiban felújították az obeliszket. November 1-jén a köztemetőben világítók meglepődve tapasztalták: szokatlan, vadonatúj, fényesre csiszolt, szürkés kőbevonatúvá vált az oszlop. Az idén január 12-én a Hősök temetőjében a II. Magyar Királyi Hadsereg 1943-as tragikus kimenetelű doni vereségére emlékezők latolgatták, vajon miért nem került vissza az obeliszkre A HAZÁÉRT felirat, Magyarország címere és a fölötte álló, VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓHELYETTESE emlékfelirat. Silabizálták, hogy „a magyar katonák nevét magyartalanították”, s csodálkoztak a város hősi halottait felsoroló táblák előtt, mennyi az idegen név. Történelemhamisításról beszéltek. Az észrevételeknek a lapban való jelzését követően a felháborodás az internetes hozzászólók körében gyűrűzött. Ezek után – szintén a lap hasábjain – Bereczki Kinga feltette a kérdést: ki a felelős? Meg is válaszolta: Elsősorban az ún. szakértők, akik megfelelési kényszerből mellőzik a valós tényeket, és nem állnak ki a történelmi igazságért. (Bereczki Kinga: Ki a felelős a történelemhamisításért? – Háromszék, 2014. január 15.) Ezek után folytatódott a háborgás az internetes hozzászólók körében. Az önkormányzat nevében Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser visszajelzést közölt: Az emlékművek helyreállítási alapelve értelmében az ismert legrégebbi állapotot kell visszaállítani. A várostörténeti kutatások azt bizonyították, hogy az eredeti műemléken semmilyen címer vagy a hősök nevének felsorolása nem szerepelt. A felújított emlékművön annak legrégebbi ismert állapotától eltérő új szimbólum vagy szöveg megjelenítését a bukaresti kegyeleti hivatal nem engedélyezi, a nemzetközi szabályok és gyakorlat nem teszik lehetővé. A bukaresti hivatal a magyar címert és a Horthy Istvánnak emléket állító feliratot is tartalmazó kérést az említett okokból visszautasította. A felújítás során a megbízott cég tévedésből felcserélte a keleti és nyugati oldal legfelső kőlapjait. Ennek a tévedésnek tudható be, hogy A város hősi halottai felirat alatt számos különböző nemzetiségű személy neve szerepel, az Itt nyugszanak felirat alatt pedig a magyar katonák neve. Amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik, a cég a hibát kiküszöböli. Az önkormányzat a felújított emlékmű hivatalos, ünnepélyes átadását ez év második felére tervezte, amikorra a körülötte lévő sírkert rendezése is elkészül. (Czimbalmos Kozma Csaba: Az emlékmű eredeti állapotát kellett helyreállítani – Háromszék, 2014. január 17.)
Helytörténeti kutatás
2010-ben a Hősök temetőjéről még keveset tudtak. Úgy hírlett, a temetkezés ott már 1916-ban, a román betöréskor megkezdődött, s a mindenféle nemzetiségű elesetteket oda temették. A temető tervét a város Kós Károllyal készíttette. Hogy a sírkereszteket ki faragta, nem lehetett tudni, de úgy vélték, a Magyarország területén is fellelhető keresztekre hasonlítanak leginkább. Egy 1942-es irat szerint Puskás István uzoni mesterember vállalta az emlékmű restaurálását s arra Magyarország címerének kifaragását – mondotta akkor Demeter Lajos helytörténész. Az önkormányzat helytörténeti kutatást rendelt a történelmi igazság feltárására. A munkával Demeter Lajost bízta meg. A kutatást összegző tanulmány megjelent a magyarországi Hadtörténeti Múzeum Értesítőjének 13. számában 2012-ben (Demeter Lajos: A sepsiszentgyörgyi Hősök temetője). A Hősök temetőjének teljes rendezését követő őszi avatóra a városháza kiadja a tanulmányt magyar és román nyelvű füzetekben.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában
Az első világháború kitörése után Sepsiszentgyörgyön mintegy hatvan-hetven orosz hadifoglyot útépítésre irányítottak. Közülük egy 1915-ben meghalt, a baromhegyi román ortodox temetőben temették el – meséli lapunknak Demeter Lajos. 1916-ban Erdélybe betört a román hadsereg, s itt jóformán katonaság nem lévén, elfoglalta a várost. Rövid ideig a Ferencz József Közkórházban hadikórházat működtettek. Itt két román katona halt meg – betegségben –, őket is a román temetőbe temették. A német hadsereg egy nagyobb egysége és magyar huszárok visszafoglalták a várost. Egyetlenegy hősi halottja volt az összecsapásnak, Lakatos Mihály huszár, akit lelőttek a román katonák. Őt a vártemplomi református temetőben, Pap Lehel helyi cementgyáros kriptájában helyezték el időlegesen. Oda még elhelyeztek néhány, az ojtozi szoros–Sósmező vonalán zajló harcokban megsebesült, a sepsiszentgyörgyi katonai kórházban elhunyt honvédet. A Monarchia császári és királyi hadtápállomás-parancsnoksága 1916 karácsony szombatján lefoglalta a Székely Nemzeti Múzeumot, ahol katonai járványkórházat rendezett be. Az itt elhunytakat 1917-től a köztemetőben kijelölt parcellán temették el. Ez a német emlékműként ismert obeliszk környéke, ahol hősi temetőt alakítottak ki. A kórházban betegségben elhunyt német, szerb, horvát, bosnyák, olasz, orosz, ukrán, rutén, ruszin, a honvédségnél szolgáló román katonákat és hadifoglyokat temettek. A háború végéig 297-re nőtt az elhantoltak száma, s négyen a Pap Lehel kriptájában voltak időlegesen. Lőtt seb következtében egy orosz katona és a már említett Lakatos Mihály hunyt el. A holtak nyilvántartását a katonakórház vezette. A jegyzéknek csupán egy része került elő a levéltárban: 147 katona nevét, rendfokozatát és hovatartozását jegyezték fel a német és az osztrák–magyar hadsereg hivatalos nyelvén, németül. A sírokra fakereszteket állítottak, s a német katonák a személyi igazolójegy, az ún. dögcédula alapján azokra felírták az adatokat. Demeter Lajos szerint már ekkor történhettek torzulások, bizonyos nevek németesítve kerülhettek fel a dögcéduláról a kimutatásba, onnan meg némely tévesen kerülhetett át a keresztre. 1917-ben állította az első hősi emlékoszlopot a német hadtápállomás-parancsnokság, innen a német emlékmű elnevezés. Két szomszédos oldalára a német vaskeresztet és Magyarország kiscímerét (így néz ki Magyarország mai címere – Sz. A.) helyezték. Föléjük két oldalon átfolyó német feliratot véstek: Den tapferen Helden (A vitéz hősöknek), alájuk két évszámot: 1914–1917.
Nagy-Romániában Az impériumváltást követően a hősi temető hanyatlásnak indult. 1921-ben csupán 34 kereszt felirata volt teljesen vagy részben olvasható. A nemzetközi békeszerződések értelmében a román hadügyminisztérium utasította a helyi közigazgatást a hősi temetők rendbetételére, ápolására és a hősökről való megemlékezésre. A hiányzó vagy megrongálódott kereszteket nyírfából készített újakkal pótolták, illetve cserélték ki. Zátyi József városgazda 1921. decemberi felmérésében 295, nagyrészt névtelen rendezett sír és az emlékmű előtt Carl Gersinich alezredes sírja szerepel. A hősi temető rendezésére Kós Károly előtervet készített, azt a városi tanács ülésén bemutatta, s el is fogadták. Ám máig ismeretlen okból nem valósult meg, s később Szász István városi mérnökkel készíttettek új tervet. De ez sem valósult meg.
1927-ben országos rendelet született a hősi halottak egy helyre gyűjtéséről és hősi temető kiképzéséről. Sepsiszentgyörgynek már volt rendezett hősi temetője, ahol minden évben mennybemenetel ünnepén, a román hősök napján megemlékezést tartottak. Akkor miért kellett új hősi temetőt létesíteni a meglévőtől félszáz méterre? – merül fel a kérdés. Demeter Lajos abban látja ennek magyarázatát, hogy kellett egy olyan kegyeleti hely, ahol a románság – abban az időben ez leginkább a megye és a város vezetőségéből, az állami iskolák tantestületének egy részéből, az itt állomásozó katonaságból, a rendőrségből stb. állt – lelki nyugodalmára ünnepelhette a „nagy háborúban” elesett hőseit, és azt, hogy Erdélyt Romániához csatolták. Igaz, hogy a régi hősi temető a román hősök napján megemlékezések színtere lett, de zavaró volt a románság részére az az emlékoszlop, amelyet éppen az ellenséges országok jelképei díszítettek. A sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjének tervrajzát a Hősök Kultusza Egyesület központi vezetősége Bukarestben rendelte meg, s az a helyőrségen keresztül jutott el a városházára. A terv, melynek kivitelezését 100 000 lejre becsülték, a központi obeliszk két oldalára 42–42 kereszttel megjelölendő katonasírt, az oszlop alá tömegsírt írt elő. A kivitelezés során a régi temetőből kiásták a halottakat, az újban végül 86 sírt alakítottak ki. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy az az áttemetéskor az új sírokba hantolt csontok fölé a megfelelő név került. A megmaradt csontokat a központi tömegsírba helyezték. Oda költöztették a Pap Lehel kriptájában időlegesen elhelyezett négy honvéd holttestét is. Demeter Lajos az egész műveletet sírgyalázásnak minősíti. Tíz katonáért elköltöztették közel háromszáz földi maradványait. Ez olyan, mint amikor a gombhoz igazítják a kabátot – véli.
A bukaresti egyesülettől rendelt keresztekre a neveket itt vésték fel. Egyes neveket románosítottak. Az egyesület négy bronzplakettet is felajánlott. Az átirat szerint a Román Királyság középcímere (a Keöpeczi Sebestyén József által megalkotott nagy-, közép- és kiscímer közül az, amelyen a királyi koronával fedett pajzsot két oroszlán tartja – Sz. A.) vagy az emlékezés jelképe, a babérág és katonasisak kerüljön az obeliszkre. Valószínűleg pénzhiány miatt a plaketteket nem rendelték meg. Az emlékoszlop, melyet Pap Lehel épített, teljesen csupasz maradt. A temető kialakításához Magyarország és Sepsiszentgyörgy városa is hozzájárult 5000–5000 lejjel. A költségek zömét a Hősök Kultusza Egyesület és az ortodox egyház tette ki. A hősi temetőt 1931. október 25-én avatták fel. Következő évben a hősök napján, mely június 9-re esett, újból megemlékezés helyszíne volt. Erről beszámolót közöl a Székely Nép június 12-i számában: „A roppant tömeg, mely a főtéren tartott Istentiszteleten áhítatoskodott, a lehető legkedvezőbb légkörben vonulhatott a Debren-tetői Köztemetőben újonnan berendezett, magasan ég felé nyúló emlékműhöz.”
A kicsi magyar világban
A második bécsi döntést követően Sepsiszentgyörgy Észak-Erdély részeként ismét Magyarországhoz került. Ekkor módosítottak a hősi emlékműveken. 1941-ben a német emlékműre, az évszám alá magyar feliratot véstek – helytelenül: A VITÉZ HŐSIHALOTTAKNAK. Szotyori Nagy Áron, a Magyar Királyi Hadimúzeum igazgatója az észak-erdélyi hősi emlékművek felmérése során 1941. november 5-én kelt jelentésében írja, hogy Sepsiszentgyörgyön „a városi köztemetőben áll egy felírás nélküli, románok által emelt világháborús emlékmű”. Koncz Árpád polgármester 1942. március 21-én kelt átirata is igazolja, hogy a Hősök temetőjében levő obeliszk „semmi feliratot vagy ábrázatot nem tartalmaz”. Az oszlopra még ebben az évben felszerelték Magyarország 90 cm magas kiscímerét, melyet Puskás István uzoni mesterember faragott gödemesterházi kőből. Az előlapra ugyanakkor bevésték A HAZÁÉRT feliratot, alája az 1914-es és 1918-as évszámot, közéjük a vesztes háborút idéző, lefelé fordított kardot. Az obeliszk ravatalozóház felőli oldalára bevésték az ide átköltöztetett holtak nevét és rendfokozatát. Igen ám, de azok nevét, akik nem az Osztrák–Magyar Monarchia területén születtek, és nem tudták helyességüket anyakönyvben ellenőrizni, a polgármester magyarította: a román, olasz és orosz hadifoglyok, a cseh, bosnyák, galíciai és német katonák esetében a névjavításokat a polgármester végezte el. Például Kohler Ernest helyett Kohler Ernő, Constantin Ioan helyett Konstantin János, Gheorghe Alexandru helyett György Sándor került az obeliszkre. Koncz Árpád egy levélben magyarázza: mivel a románok románosították a neveket, ő visszamagyarosította azokat. 1942. augusztus 20-án repülőszerencsétlenségben elhunyt Horthy Miklós kormányzó fia, helyettese. Magyarország területén elrendelték, hogy emléket kell állítani a hősi halottnak. Háromszéken több településen megtették, Gidófalván ma is látható. Sepsiszentgyörgyön a hősi temető obeliszkjére, a címer fölé vésték be az emlékfeliratot. 1943-ban újabb módosítás történt. Összegyűjtötték Sepsiszentgyörgy hősi halottainak nevét, azokét, akik távol, harctéren estek el vagy fogolytáborban hunytak el, és bevésték az oszlop Csíki negyed felőli oldalába.
A második világháború után
Az ismét Romániához került Sepsiszentgyörgyön a német emlékműről leverték a német vaskeresztet és Magyarország címerét. A jelképek helye megmaradt, közelről most is jól kivehető, mit is ábrázoltak ott egykor. A hősi obeliszkről szintén leverték Magyarország címerét, maradványait, valamint a Horthy István emlékét őrző feliratot cementes habarccsal eltakarták. Az 1989-es fordulatot követően a feliratról levakarták a maltert, a német emlékmű csúcsára fekete vaskeresztet szereltek.
A temető felújítása
Demeter Lajos javaslatára a városháza felterjesztette a kegyeleti hivatalhoz a felújítási tervet. Az 1943-as állapot visszaállítását kérte, azaz, Magyarország címerével, A HAZÁÉRT és Horthy-emlékfelirattal. A hivatal – melyet Ioan Lăcătușu jó idejében tájékoztatott saját kutatási eredményeiről – visszautasította a felterjesztett változatot. Másodszor elhagyták a Horthy-feliratot, és két címert javasoltak. Mivel a temetőnek két bejárata van, egyfelől álljon Magyarország kiscímere, az ellentétes oldalon a Román Királyság középcímere. Ezt is elutasították, ám a kard az évszámokkal maradhatott. A hősök neveinek bevésését elfogadták, a kereszteken való újjáírását viszont románul várták el. Azt ki tudták eszközölni, hogy a románoké románul, a magyaroké magyarul, a többieknek az akkor használt hivatalos nyelven, németül kerüljön fel a rendfokozata, a hovatartozás megjelölésével – magyarázta Czimbalmos Kozma Csaba. A munkálatot nem lehet restaurálásnak nevezni, mert a betonoszlopon azt a mozaikot nem lehetett visszaállítani, főleg a betűket újraírni, magyarázza a városgondnok. Ha már felújításról van szó, akkor szakemberek véleményének kikérésével amellett döntöttek, hogy kőlapokkal borítsák az oszlopot, s azokba véssék a neveket. A sepsiszentgyörgyi hősök névsorát a kutatás során bővítették s kiegészítették. Így annyira megduzzadt a lajstrom, el kellett hagyniuk a rendfokozatokat, hogy a keleti oldalra kiférjenek. A nyugati oldalon is – ahova 1942-ben nem véstek fel rendfokozatot – kiegészítették a névsort. A restaurálás során a kőkereszteken majd feltüntetik a megfelelő rangot. Egy emlékművel nem lehet bármit tenni, hanem csak azt, amit az írott és íratlan szabályok megkövetelnek, illetve megengednek – mondja a városgondnok, hangsúlyozva, ez nemcsak a város magyar hőseinek emlékműve, hanem az elhunyt sok más nemzetiségű hősök sírhelye is. Nem kell sem magyarkodni, sem románkodni: amikor elvárjuk, hogy a mi hozzátartozóink távoli sírját ápolják, gondozzák, mi is megteszünk mindent, hogy rendben tartsuk az idegenek nyughelyét. Sajnos, későn vették észre, hogy a mester összecserélte a felső lapokat, s már nem lehetett kijavítani, de tavasszal megteszik ezt. Ott hibáztak, hogy nem takarták le a rosszul felszerelt feliratot, tette hozzá. Az összecserélt kőlapokon ez áll: A VÁROS HŐSI HALOTTAI – EROII ORAȘULUI – 1914–1918, illetve: ITT NYUGSZANAK – AICI SE ODIHNESC – 1914–1918. Antal Árpád András polgármester is úgy érzi, ha eltakarták volna a hibásan felszerelt kőlapokat, sok vitát megelőzhettek volna. De a munkálatot még nem vették át – hangsúlyozza. Az emlékművet abban a lerobbant állapotában nem hagyhatták, az már szégyen volt a város részére. Engedély nélkül sem újíthatták fel. Mivel nem az a típusú ember, aki mindenhez ért, nem ő döntött, szakemberekkel tárgyalt, s megbízták Demeter Lajost, végezze el a kutatást. Számítottak a bukaresti visszautasításokra, mondja, hiszen a hivatal ismerte az emlékmű eredeti állapotát. Az adott körülmények között a lehető legjobban taktikáztak, vélekedik.
Tervek Őszre befejezik a Hősök temetőjének rendezését. Ezek után elsőbbséget élvez az Erzsébet parkban levő szovjet emlékmű kérdése – vázolta a polgármester. Azt el szeretnék költöztetni onnan a Köztemetőbe. A városban járt az orosz nagykövetség képviselője, akivel tárgyaltak az ügyről. Demeter Lajost már megbízták az újabb kutatással, hisz be kell bizonyítani, hogy ott nem nyugszanak orosz katonák, nincs temető, csupán emlékoszlop. Remélhetőleg májusban megszületik az összegzés. Utána jöhet a német emlékmű történetének kutatása, majd a rendezése. Kíváncsian várjuk, a bukaresti hivatal ezúttal is ragaszkodik-e az eredeti állapot visszaállításának elvéhez, hiszen az obeliszken a német vaskereszt és Magyarország címere állt.
Sírjaik hol domborulnak…
Összegzésként elmondhatjuk, az emlékművet nem Kós Károly tervezte, hanem bukaresti szakember, nem „a magyarok” állították, sem a város, hanem az impériumváltást követően a román közigazgatás alatt emelték, eredetileg jeltelen, felirat nélküli oszlop volt. Magyarország címere, A HAZÉRT felirat, a Horthy István emlékére bevésett felirat, a kard, az első világháborút jelölő évszámok, a hősök – sok esetben durván magyarosított – neve és rendfokozata 1942–1943-ban került az oszlopra. Alatta és a Hősök temetőjének keresztjei alatt legalább tíz nemzet fiai nyugodnának. Az emlékműre felkerült a sepsiszentgyörgyi, de másutt elesett első világháborús hősök neve is. Azok, akiknek nevét itt kőbe vésték, s mások, akiket ismeretlenül itt hantoltak el, vagy sepsiszentgyörgyiek, és ki tudja, hol nyugszanak – akaratukon kívül, felsőbb hatalmak parancsára és érdekeiért hagyták el családjukat és mentek küzdeni, azt állítva, hogy a hazáért, pedig attól nagyon távol.
Két, egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazott gondolatot elevenítünk fel. A Székely Nép 1915. november 27-i számából Ádám Annát idézzük: „Ezt is, azt is felsőbb parancsra kergetik halálba, s egyiknek úgy, mint a másiknak az a kötelessége, hogy pusztítsák az előtte állót. Nem a katona a bűnös, hanem a kor, a rendszer. A katonára emberséggel nézzen mindenki, akármelyik nemzetből szakadt idegenbe.” Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében 1917. július 30-i keltezéssel kiadott körrendelet hangsúlyozta: a legszentebb hazafiúi kötelességük teljesítése közben áldozatul esett hősök, legyenek azok saját fiaink, szövetségeseink, avagy ellenségeink, a hozzájuk méltó eltemetésre, sírjaik megjelölésére és állandó gondozásra érdemesek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)