Az ötszázezredik éve
A „hideg béke” évének titulálta a befejeződéséhez közeledő 2013-at Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A minősítés nyilván a hazai magyar politikai préri hangulatát hivatott érzékeltetni, azt az állapotot, amelyben látványos vagy tétre menő egymásnak feszülés nélkül, de a közeledés leghalványabb jelét sem láttató módon élt idén a romániai magyar politikai piac két meghatározó szereplője, az RMDSZ és az EMNT.
Én mégis az ötszázezredik évének nevezném a lecsengőben lévő esztendőt, és nemcsak azért, mert az egyszerűsített honosítási eljárás révén megszerezhető magyar állampolgárság intézményét szinte kivételesnek nevezhető egyetértésben támogatja a két említett párt. Sokkal inkább azért, mert a határmódosítás nélküli nemzetújraegyesítés olyan siker, amilyen már régen dagaszthatta a kebleket országhatárokon innen és túl.
Szabadulás
Természetesen nem véletlen, hogy éppen Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna mondták el félmilliomodikként az eskü szövegét, és váltak aláírásukkal immár közjogi értelemben is az anyaország tagjává. Szimbolikus helyen – az Országház kupolatermében – és időpontban: december 5-én. Jelképes emberek főszerepben, akiknek jelenléte önbizalomnövelő módon képes igazolni, mekkorát képes fordulni kilenc esztendő alatt a világ. Miután a 2004. december 5-i gyászos emlékű népszavazást követően – Lukács Csaba után szabadon – „végképp beszorultunk a trianoni határok közé, mert nem akadt kétmillió igen egy olyan kérdésben, hogy kék-e az ég, magyar-e a magyar.”
Immár 500 ezret meghaladó számú külhoni magyar állampolgár, köztük több mint 200 ezer választókorú polgár várja a 2014-es év nagy erőpróbáját, a magyar parlamenti választást. Azt az izgalmat és meghatottságot borítékoló alkalmat, amikor először élhet szavazati jogával a frissen hivatalosított magyar állampolgár, és ha egyelőre csak érintőlegesen is, de hozzájárulhat egy újabb parlamenti ciklus sorsának alakításához.
Hogy él-e vele, jelentős mértékben a hazai magyar pártok, az RMDSZ, az MPP és az EMNP felelőssége, a mobilizálás ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik. Az előjelek jók, úgy tűnik, e tekintetben azonos oldalon áll és tevékenykedik mindenki. Furcsa is lenne az ellenkezője, még az esemény nemzetpolitikai jelentőségén túl is. A jövő év ugyanis a romániai magyarság számára igencsak erőltetett menetnek ígérkezik, s mindenkiben meglehetős értetlenséget keltene, ha bármelyik politikai alakulat a választói jog szelektív alkalmazására buzdítana.
Arccal Brüsszelnek
A két hazai megméretés közül az első – az európai parlamenti választások – korántsem elhanyagolható. Ami így, december végén valószínűsíthető: a megelőző alkalommal ellentétben 2014-ben nem lesz magyar koalíció, sezáltal elsősorban Tőkés László helyzete kerül fókuszba. Tőkés néppárti színekben való indítását ugyan nem zárja ki Toró T. Tibor, de nem is valószínűsíti, s miután az EMNP előrelátható választói támogatottsága valószínűleg nem jelentene megfelelő erejű hordozórakétát, a volt püspököt egyre többen látják a Fidesz EP-listáján. Az erről zajló beszélgetések tényét Toró is megerősítette, így egyre kétségbevonhatatlanabbul ebbe az irányba tart a folyamat.
Miután az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint Tőkést az EP-be való bejutás pillanatától nem tekinthette magáénak a tulipános alakulat, jövőre eleve két brüsszeli-strasbourgi helyben gondolkodnak, amelyek megszerzését reálisnak is tartják. Eddig hárman jelezték indulási szándékukat, az elnök által sem kifogásolt teljesítményt nyújtó eddigi EP-képviselők, Sógor Csaba és Winkler Gyula mellett Vincze Lóránd igyekszik Brüsszelbe. Nyilatkozatok szintjén mindhárman a lista még bejutást ígérő második helyét célozzák meg, ami egyrészt kissé viccesen hangzik, másrészt azt sugallja, hogy valakinek fenntartja a tuti nyerő helyet az RMDSZ. Név még nem nagyon hangzott el, a politikai zuhanyhíradó a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter nevét emlegeti, amit Kelemen sem cáfol – ellentétben a Borbély László és Frunda György esetleges jelöltségével.
A választási szorzók alapján, magas magyar és a szokásosan alacsony román választói részvétel esetén a két hely megszerzése nem tartozik az illúziók birodalmába, Tőkés más irányból való „megérkezése” esetén pedig maradna az erdélyi magyarság háromfős brüsszeli képviselete. És ez – figyelembe véve az Európa-parlament létszámának csökkentésével együtt járó Románia-kvóta szűkülését – egyértelmű nyereségként kezelhető.
Ellenzéki arculatépítés
Mindez azonban nem vinne közelebb a sokak által óhajtott romániai magyar képviseleti egység megteremtéséhez. Úgy tűnik, e tekintetben kizárólag az EMNP izmosodása segíthet, az erőviszonyok 2016-ra való kiegyensúlyozása, aminek esetleges elmaradását Toró T. Tibor is kimagyarázhatatlannak tartaná.
Miután úgy tűnik, az USL tagjait összekötő érdekek sokkal erősebbek, mint a pártszövetséget feszítő ellentétek, az RMDSZ-t egyelőre inkább ellenzéki arculatának kiépítése foglalkoztatja. Ezt ugyanis mindeddig elmulasztották megtenni, ezt részben a kormányra kerülés fel-felvillanó lehetőségének bűvölete, de a nemzedékváltás nyomán bekerülő emberállomány hiányosságai is magyarázzák. Ma alig látni RMDSZ-es honatyát vagy szakértőt a bukaresti vitaműsorokban, s nemcsak azért, mert nem hívják őket, de – amint ezt Kelemen Hunor is elismerte – a bevethető állomány korlátozottsága okán is. Márpedig a restitúciók ügyében indított román „ellenforradalom”, vagy a regionalizáció-autonómia kérdéskörében is a leghalványabb ellenvélemény nélkül hömpölyög az esetenként becsületsértő szinten zajló agymosás.
Békejobb
A letűnő év legfontosabb nemzetpolitikai hozadéka azonban kétségtelenül az, hogy kilencven országból ötszáznegyvenezren kérték a magyar állampolgárságot. „Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre is” – fogalmazott a félmilliomodik ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök.
Böjte Csaba édesapja versét idézte. A költemény, amelyet szűk körben mondott el Erdélyben az ötvenes években, nem maradt fenn, de mivel egy besúgó is jelen volt az eseményen, a Szekuritáté tudomására jutott. A román hatalom hétéves börtönbüntetéssel „honorálta”, amiből négyet le is töltött. Szabadulása után másfél hónappal belehalt a szamosújvári börtönben szerzett betegségekbe. A vers a reményről szólt, arról, hogy odakint hideg van ugyan, a farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert egyszer csak eljön az áldott tavasz.
Böjte Csaba élete és tettei is a reményről szólnak – immár ötezer árva vagy szegény sorsú gyereknek biztosította az újrakezdés lehetőségét, a jobb élet esélyét. Nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket, hiszen intézményeiben magyar gyerekek nevelkednek, tanulnak szakmát, rendeződik az életük.
Akik viszont csak jövendő szavazatok fényében vagy elkölteni vélt adóforintok mértékében látják és mérik a világot, soha nem fogják megérteni, mit is jelent pontosan ez az új nemzetegyesítés. A ferences szerzetes egyik gondolata azonban talán nekik is mond valamit: a befogadásból mindig élet fakad. A 2010 májusában, az újonnan alakult magyar országgyűlés tagjai többségének kinyújtott kezét eddig több mint félmillió, az anyaország határain kívülre kényszerült nemzettárs fogadta el. Békejobbként.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Templomaink fotókrónikása: Magyari Hunor
Valószínűleg Magyari Hunor az egyetlen fotós, aki az utóbbi 10 évben az Erdélyi Református Egyházkerület összes templomát lefotózta. A hatalmas munka eredménye 15 kötetben jelent meg, amelyek közül nem egy az épített örökség utolsó dokumentumának tekinthető, hisz a fotós a huszonnegyedik órában örökítette meg egyik-másik elhagyott templomot a teljes pusztulás előtt. Magyari Hunor munkája azonban nem csak ezért jelentős: utazásai, körútjai során számos tanulságos történetet is összegyűjtött. Ezekről is kérdeztük interjúnkban.
Ha jól tudom, nem professzionális fényképészként végezted el ezt a hatalmas munkát. Hogyan kezdődött?
Megközelítőleg 20 éve kezdtem fényképezni. Azon szerencsés nemzedékhez tartozom, amely még élte és művelte a fekete-fehér filmes, vegyszeres, sötétkamrás időszak végét, illetve az ilyen fotózást. Az első templomfotóim a nagyszüleim pincéjéből nyárára átalakított fotólaborban elevenedtek meg. Több mint 18 éve kötődöm a Református Diákotthon Alapítványhoz (RDA), ahol jelenleg is dolgozom, mint titkár, beszerző, mindenes. 1996-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa fotópályázatot írt ki Református templomok a Kárpát-medencében címmel. Erdőszentgyörgyön, nagytatám segítségével el is készítettem néhány képet, és beküldtem. Az elbíráláskor egy képemet díjazták, hármat dicséretben részesítettek, és a későbbi felhasználás céljával megőriztek. 1997-ben egy magyarországi ismerősöm megbízásából fényképeztem le a Székelyudvarhely és Erdőszentgyörgy közötti útszakaszon található, különböző felekezetekhez tartozó 36 templomot.
Tehát már akkor voltak olyan próbálkozások, hogy leltározzák a magyar templomokat.
Igen, mindkét esetben azonos volt a megrendelő kitűzött célja: összegyűjteni és megőrizni a különböző felekezetek templomait. De nincs tudomásom a képek további felhasználásáról, a tervek megvalósulásáról.
Neked mégis sikerült, legalábbis az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó templomokat kivétel nélkül mind végigfotóztad, a már nem használt romos épületektől, az épülőfélben levőkig. Milyen elvet követtél?
Azt tűztem ki magam elé, hogy egyházmegyénként egy-egy kötetben, egy-egy oldalon, rövid szövegismertetővel, képanyaggal bemutatom a két Egyházkerület valamennyi református templomát. Fotózáskor a célom elsősorban a dokumentumkészítés, a valóság pillanatnyi rögzítése volt, mindenféle előzetes „rendezés" nélkül. De akad talán a bemutatottak között is egy-egy olyan felvétel, amellyel annak is tudok újat mutatni, aki helybéliként minden nap látja templomát. Jóval több felvételt készítettem az albumokban megjelenteknél. Azokat talán majd valóban dokumentumként használhatja a jövő.
Ha a lehető legésszerűbb útvonalakat követted, akkor is több ezer kilométert kellett bejárnod. Kezdettől megvoltak rá az erőforrásaid?
Az első években még gyalogszerrel, kerékpárral, autóstoppal és diákjaim önzetlen szüleinek segítségével – volt, ahová ők vittek el saját autóikon – jártam be az egyházmegyét. Később az RDA biztosított szolgálati autót az egyházmegyék bejárásához, illetve néhányszor bérelt autóval utaztunk. A fotós felszerelés mindig sajátom volt, valahogy úgy, hogy mindig azt és csakis azt a felszerelést (digitális fényképezőgépek, objektívek, számítógépek) vásároltam meg, amely alkalmas volt épületfotózásra. A légi felvételek ötlete az erdővidéki album készítésének idején fogalmazódott meg, mint egy újszerű látószög, amelynek hatalmas dokumentumértéke van, hiszen egyszerre, egyetlen fotón lehetett megörökíteni templomot, parókiát, gyülekezeti házat, iskolát, temetőt. A fotózás során megtett kilométerek számáról nem tudnék találgatásokba se bocsátkozni. Annyi biztos, hogy a 2012-es esztendőben valamivel több, mint 40.000 km-t „varázsoltam" az autóba.
Közben segítséged is akadt...
2007 nyarán csatlakozott az „ügyhöz", kedves ismerősöm, Szántó Tünde, szilágysomlyói magyartanárnő, akivel végigjártuk, és lefényképeztük a Küküllői Református Egyházmegye templomait. Ő később is – a tanügyi vakációk idején – részt vett a terepmunka elvégzésében. Női szemének és a virágok iránti szeretetének köszönhetően, hozzá kötődnek az album virágos fotói. 2011-ben csatlakozott a csapathoz Juhász Ábel, telekfalvi lelkipásztor, aki előbb a Sepsi- és Kézdi-Orbai albumokhoz járult hozzá helyismeretével, a vidék földi és légi felvételeinek elkészítésével. Majd 2012-ben szintén munkatárs volt a Brassói és Kolozsvári Egyházmegyék anyagának fotózásakor. Munkahelyi kollégák lelkészi és laikus tanácsokkal segítettek, családtagjaim, volt és jelenlegi diákjaim közül is sokan hozzájárultak e nagyméretű kordokumentum elkészültéhez.
Van egy teljes munkaidős, „civil" állásod. Mikor volt időd fotózni?
Az első öt album anyagát a mindenkori tavaszi és nyári vakációkban fotóztuk (2002-től). A kolléganőm tanárnő, ő csak ezeken a heteken tudott eljönni munkahelyéről. A 2011-2012-es esztendőkben már kaptam plusz szabadnapokat, fizetetlen szabadságot a munkahelyemről, mert nem lett volna elegendő pusztán a nyári szabadság e sok épület megfényképezésére.
Hogyan fogadtak a gyülekezetek?
A gyülekezet, a harangozók, gondnokok, presbiterek mindig nagy örömmel fogadtak, többször meg is vendégeltek egy kis frissen sütött pánkóval, házikenyérrel, kávéval. A lelkészek – noha nekik már nem olyan újdonság a templomokat fényképező ember, turista – is legtöbb esetben készségesen álltak rendelkezésünkre, biztosították a bejutást az épületekbe, sokszor felvittek padlásra, megmutattak rejtett zugokat, érdekességekről számoltak be.
Sajnos a fotókból is kiderül, hogy sok helyen a gyülekezet tehetetlen a templom pusztulásával szemben.
5-10 fős gyülekezetek esetén, főleg, ha a gyülekezet tagjai 60 év fölöttiek, nincs remény a felújításra. Egyik ilyen helyen azt mondta nekem egy idős nénike: „Tudja, az őseink felépítették ezt a templomot, és mi arra se vagyunk már képesek, hogy a pókhálót leszedjük róla." Mert a gyülekezetnek az a néhány tagja már olyan öreg, hogy egyikük sem tud székre állni.
Gondolom, minden kép mögött van egy történet. Melyikre emlékezel a legszívesebben?
Rengeteg kedves és szomorú történet van, de úgy az igazi, ha az ember odamegy és személyesen éli át. Egy érdekesebb, talán a vidékre is jellemző történetecske, hogy Magyarkirályfalván kigyalogoltunk a tűző napon, a dombon levő templomhoz, bár úgy sejtettük, hogy a harangozó, akinél a kulcs lehet, biztosan az aljban, a faluban lakik majd. A templom előtt egy kedves, 70 év körüli bácsika tett-vett valamit. Odaértünk, bemutatkoztunk és megkérdeztük, hogy nem-e tudja véletlenül, hol lakik a harangozó, vagy a hogy a kulcsok kinél, merre vannak. Ő – miután végigkérdezte, hogy mit akarunk a harangozótól, miért jöttünk, miért fényképezünk – negyed óra múlva végül közölte, hogy ismeri azt az embert: ő maga az. A zsebéből elővette a kulcsot, és nagy örömmel végigkalauzolt a templomán.
Mit mond a templom gyülekezetéről?
Erről több órányit lehetne mesélni. Ami legelőször szembetűnik számomra, belépve egy templomba, hogy van-e virág az Úr asztalán. Ha nincs, általában az már a vég kezdetét jelenti. Legtöbbször itt már nincs gyülekezet, vagy csak ritkán tartanak már istentiszteletet. De mesélnek a varrottasok, a padon felejtett szemüvegek az énekeskönyvek mellett, a pókhálók és sajnos a műanyag virágok is.
Voltál Erdélyen kívül is, például Galacon. Ott is van református gyülekezet vagy már csak nyomokban?
Sajnos, a Kárpátokon kívül még szomorúbb a helyzet. A nyelvvesztés még kézzelfoghatóbb. Több esetben más felekezettől bérelt épület, magyar nyelvet már egyáltalán nem beszélő gondnokok fogadtak, a gyülekezetben is több helyen elhangzott, hogy mi már bizony rosszul beszélünk magyarul. Érdekes volt látni Galacon a parajdi, Küküllő-menti falvakból elszármazott emberek énekeskönyveit a padok tetején.
Egyes templomokhoz évekkel később visszatértél, hogy újabb fotókat készíts róluk. Hogyan változtak az évek alatt? Romlás vagy építés jellemző inkább?
Statisztikát nem végeztem, van ilyen is, van olyan példa is. Kristyor (Hunyad megye) temploma egy nyár alatt elvesztette a teljes tetőszerkezetét, valószínűleg mi voltunk az utolsók, akik még láttuk az Úr asztalát, a szószékkoronát. Ellenben több helyen meglepődve tapasztaltam, hogy ottjártam után újravakolták kívül-belül a templomot, újrafedték a tetőt, haranglábat, tornyot újítottak. Mindenhol szükség és lehetőség szerint.
Hol lehet a munkáid eredményét végignézni, a köteteket kézbe venni, esetleg megvásárolni?
A kötetek fogynak, egyelőre csak az udvarhelyi ért meg egy második kiadást. Kolozsváron például könyvesboltokban nem, csak a református püspöki hivatal iratterjesztési osztályán lehet kézbe venni a kiadványokat. Szeretnénk két nagy kötetbe összefoglalva újra kiadni azt, ami most 15 kisebb kötetben van, remélem, nyár végére sikerül.
Mik a terveid? Lesz folytatás?
Tervezem az unitárius templomainkat is megörökíteni, már van is egy nyertes pályázatunk. Ezen kívül remélem, hogy sikerül a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó templomokat is végigfotózni. Az egyetlen kérdéses tényező a pénz, de bízom benne, hogy az is megoldódik.
T. Koós Imola
maszol.ro

Mi történt 2013-ban? (A múlt év) – 1.
Nagyszerű dolgok történtek Romániában, a mi életünkben és a nagyvilágban is 2013-ban. Siker sikerre halmozódott. Csak távirati stílusban tudunk felsorolni egypárat mindezekből.
Sikerült Adrian Năstasénak kijönnie a börtönből. Gigi Becalit és még néhány magas rangú szélhámost viszont sikerült bezárni. Lóhúst vittünk ki, illetve mások vitték ki marha helyett, csak sikeresen ránk fogták. Koldusokat viszont állandó jelleggel tudunk exportálni. Folyamatos a panasz az egészségügyre, pedig voltak olyan estek, amikor még a szimulánsokat is sikerült meggyógyítani, és ezért szép pénzeket bezsebelni. Közben a mentősök nagy hatékonysággal értesítették a jobban fizető temetkezési vállalkozókat a sikertelenül újjáélesztett áldozatokról, és azokat a legügyesebb vállalkozók jó pénzért el is temették. A tanügyben újabb sikeres érettségi vizsga zajlott a nyáron. Kovászna megye is az élvonalban végzett – hátulról. Állandóan és sikeresen zajlott a régiósítás, decentralizálás. Folyamatosan zajlott és zajlik Verespatak és a palagáz-kitermelés elleni harc. Sikerült jóváhagyatni a ciános aranybányászatot, majd sikerült megtiltani. Most ismét a jóváhagyatáson dolgozik a kormány. Sikerült megakadályozniuk a tüntetőknek a palagáz-kitermelést Moldvában. Nálunk, Kommandón lehet, sikeresen megvalósítják. Bukarestben megoldották a kóbor kutyák problémáját. Új törvényt is hoztak, így az akció sikeres lehet az egész országban. Remélhető, hogy még sok évig lehet vele foglalkozni sikeresen. Sikeresen vetette fel Băsescu elnökünk Moldova Romániával való egyesülését. Bár inkább mi szeretnénk egyesülni velük, mint ők velünk. A Nemzetközi Valutaalappal is sikeresen tárgyalunk, és egyfolytában. Ezért sikerül kölcsönt kapnunk tőlük, ha sikerül megvalósítanunk, amit ők kérnek. Sikerült elkerülni, hogy a román válogatott (a magyarhoz hasonlóan) kijusson a brazíliai futball-világbajnokságra, és így megelőzni egy estleges ottani kudarcot. Idén is rengeteg autópálya-darabkát adtunk át a forgalomnak. Egyetlen egészet sem, mert az még nem jött össze, de sikerült olyan szakaszokat építeni, amelyek a semmibe, illetve a mezőbe vezetnek. Ezen nem kell csodálkoznunk, mert nálunk sok minden sehová sem vezet. Az éppen most átadott szakaszon lezajlott az első sikeres tömegkarambol is. De a világban is történtek jelentős események. Hodorkovszkij, a volt orosz olajmágnás is kijött a sittről és Oroszországból. Irakban és Afganisztánban állandóan sikeres terrorcselekményeket hajtottak végre a szélsőségesek. Ugyanakkor remény van arra, hogy máshol is lesznek ilyenek. Közben Amerikának sikerült lehallgatnia a világot, úgy látszik, a terroristákon kívül, mert azok folytatják sikeres akcióikat. Európában nagy árvíz volt a Dunán, Németországtól kezdve egészen Szerbiáig. Volt, aki úszott, volt, aki megúszta. Észak-Korea sikeresen fenyegette a világot atomtámadással. És ezt sikerült elkerülni. Lemondott a régi pápa, de sikerült helyette másikat választani Ferenc pápa személyében. És végül megszületett a kisded, akit a világ úgy várt, mint a Megváltót. No nem Jeruzsálemben, és nem karácsonykor, hanem Londonban a háromnevű angol trónörökös: György Sándor Lajos. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakulhatnak a magyar főtanszékek az orvosin
Már a második félévtől megalakulhatnak az önálló magyar főtanszékek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen – ehhez „csak” az kell, hogy a román fél betartsa a szavát, ugyanis a napokban akkreditálták a magyar nyelvű orvosképzést.
Amennyiben a román fél betartja a 2012. szeptember 21-én írásban adott szavát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) már a második félévtől megalakulhatnak az önálló magyar főtanszékek. A több miniszter jelenlétében aláírt egyezmény hetedik és egyben utolsó pontja szerint ugyanis az akkreditálás megszerzését követően a szenátusnak döntenie kell a magyar tanszékek számáról.
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) a napokban tette közzé honlapján, hogy akkreditálták a marosvásárhelyi egyetem magyar nyelvű orvosképzését. Egy év múlva újabb bizottsági ellenőrző látogatás következik. A gyógyszerészeti, fogorvosi és nővérképzői szak akkreditálása a következő évekre van beütemezve.
Szilágyi Tibor, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese lapunknak elmondta, hogy előbb megvárják az ARACIS írásos értesítését, mert fontos tudniuk, hogy az egy év múlva esedékes ellenőrzés a különálló gyakorlati csoportok létrehozására is vonatkozik-e, vagy sem. Mint közölte, a mostani pozitív döntés alapján mindenképpen kezdeményezni fogják a román vezetőséggel kötött egyezség 7. pontjának életbe ültetését.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mennyire bíznak a megoldásban, miután a szenátus román tagjai rendszeresen elutasították a magyar kéréseket, Szilágyi Tibor óvatos derűlátásának adott hangot. „A Victor Ponta miniszterelnök javaslatára született egyezség egyértelműen fogalmaz: amint megvan az akkreditáció, döntést kell hozni, az önálló magyar főtanszékek számáról. Nem az áll az okiratban, hogy majd valamikor a távoli jövőben lehet szó erről, és nem is az, hogy létre lehet-e hozni vagy sem az önálló főtanszékeket, hanem az, hogy ezek számát kell meghatározni. Ettől függetlenül azonban bármi előfordulhat” – nyilatkozta a Krónikának a marosvásárhelyi egyetem rektorhelyettese.
Felvetésünkre, hogy Leonard Azamfirei rektor múlt heti kijelentése, miszerint megcsappant a bizalom a román és a magyar fél között, s ez akár akadályozhatja is a 2012 őszén született egyezség életbe ültetését, Szilágyi Tibor úgy vélekedett, hogy a román fél hozzáállása valószínűleg nagy mértékben az országos román–magyar helyzet, az általános hangulat függvényében alakul majd. A viszony megromlásával kapcsolatosan a magyar egyetemi vezető kifejtette, ez nem egy hirtelen bekövetkezett szakadás, hanem az utóbbi két év vitáinak az eredménye.
Leonard Azamfirei rektort hétfőn többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült elérnünk.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

„A főkonzulátus megerősödött”
A következő esztendő legnagyobb kihívásának a magyarországi országgyűlési választások megszervezését tartja Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, aki 2013 több eseményéről – például a csíkmadarasi magyar zászló ügyéről – is véleményt mondott.
– Mindössze pár év kellett ahhoz, hogy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa megtalálja helyét a székelyföldi közéletben.
– Mindig elmondjuk, hogy a konzulátus a klasszikus konzuli feladatok mellett nagyon fontos kapcsolatépítő és nemzetpolitikai feladatokat is betölt oktatási, kulturális, gazdasági, sport, szociális és egyéb területeken. És valóban igyekeztünk az elmúlt években megtalálni a helyünket a Csíki-medencében. Olyan szempontból szerencsés a tevékenységünk, hogy van egy nagyon komoly szándéka az Orbán-kormánynak arra, hogy a határon túli magyarokat bekapcsolja a magyar szellemi vérkeringésbe, és mi végrehajtjuk ezt a kormányzati feladatot.– Idén, mondhatni heti rendszerességgel számoltunk be olyan csíkszeredai eseményekről, amelyekhez közvetlen vagy közvetett formában közük volt.
– Valóban többféle tevékenységet fejtünk ki. Egyrészt van egy nagyon szerteágazó tevékenységi rendszer a helyi intézmények, civil szervezetek és önkormányzatok között, amelyek tevékenységébe esetenként mi is bekapcsolódunk azzal, hogy mi képviseljük az adott eseményen Magyarországot. Vannak továbbá olyan események, ahol már komolyabb szerepet vállalunk, például segítünk a kapcsolatfelvételben, vagy a támogatás érdekében lobbizunk. És vannak olyan típusú rendezvények, amelyeket kifejezetten mi szervezünk: például a magyar állami kitüntetések helyi átadása, a különböző sportesemények, ilyen a Konzul Kupa vagy akár a Professzorok Erdélyben című előadássorozat, amelyet a Professzorok Batthyány Körével közösen szervez a főkonzulátus Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. Egyébként abban, hogy munkánk ennyire ismert, jelentős szerepe van a sajtónak, ezen belül a Csíki Hírlapnak is, az eseményekről készült tudósításaik hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek valós képet és információt nyerjenek a főkonzulátus tevékenységével és a honosítási eljárással kapcsolatban.
– Nyilván, a rendezvények szervezése mellett ott van a legfontosabb feladat, a honosítás, augusztustól pedig a regisztráció. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket?
– Nagyon nehezen, de kollégáimmal együtt mindent megteszünk a hozzánk forduló ügyfelek problémáinak megoldása érdekében. Szerencsére a főkonzulátus minden tekintetben megerősödött, az eljárás eközben pedig egyszerűsödött. Amikor 2011-ben elindult a honosítás folyamata, mindenki tanulta ezt a tevékenységet, azóta viszont nagyon sok jogszabály-egyszerűsítés történt, és kollégáimmal együtt folyamatosan igyekszünk az eljárások hatékonyságát növelni. A magyar közigazgatás nagy sikere a honosítási eljárás elmúlt három éve, és ebben a rendszerben a Csíkszeredai Főkonzulátus is tette a dolgát. Ma már egységnyi idő alatt sokkal több kérelmet tudunk fogadni, az ehhez kapcsolódó ügyintézés is sokkal gördülékenyebb. – Ma már párhuzamosan kell kezelni a honosítást és a regisztrációt.
– A legmerészebb tervek között szerepelt, hogy ez év végére világszerte félmillió honosított magyar állampolgár legyen, hiszen e mögött rengeteg munka van. Az ötszázezredik honosított állampolgár ráadásul Böjte Csaba volt, aki személyében kifejezi a nemzet egységét, főleg úgy, hogy december ötödikén történt az eskütétele. Egyébként Böjte atya és édesanyja is Csíkszeredában adta be a honosítási kérelmet. A honosítás mellett a regisztráció valóban egy új elem, amely augusztustól indult el. Csak az a határon túli, azaz magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgár élhet szavazati jogával a tavaszi magyarországi országgyűlési választásokon, aki regisztrál. Nagyon sokan igénylik a segítségünket, az ügyfelek kifejezett kérésére mi segítünk kitölteni az űrlapot, illetve elmagyarázzuk, hogyan kell elektronikusan regisztrálni. A szavazás levélben történik, de lehetőség van arra is, hogy a választópolgár a szavazólapot ne postán keresztül a címére, hanem a Csíkszeredai Főkonzulátusra kérje, hiszen 15 nap áll majd rendelkezésére, hogy átvegye a szavazólapot, és ebben az esetben nem kell a postai utat igénybe venni, hiszen kitöltés után a szavazólap leadható a főkonzulátuson. Újdonság az is, hogy novembertől ingyenes az anyakönyvezés.
– Több olyan esemény is történt idén a Csíki-medencében, amely véleményformálásra késztethette a főkonzulátust, például a csíkmadarasi magyar zászló esete. Az ilyen ügyeket hogyan lehet és kell kezelnie önnek?
– A zászló esetében van egy román törvény, amely szabályozza ezt a kérdést: más állam zászlaját csak bizonyos feltételekkel lehet kihelyezni közhivatalra. A madarasi esetben a kihelyezett zászló nem Magyarország állami lobogója, hiszen a magyar alaptörvény világosan megfogalmazza, hogy a hivatalos magyar zászló a címer nélküli piros-fehér-zöld színű, a kihelyezett zászló viszont címeres, tehát nem tekinthető hivatalos zászlónak. Ez mindenképpen szükséges a tényállás tisztázásához. Én a polgármester úrnak és a prefektus úrnak is elküldtem az alaptörvény pontos szövegét. Sajnálatos módon ez a címeres tényező mellékesnek minősült, senki nem ítélte úgy, hogy ez megváltoztatja a zászló hivatalos jellegét, illetve hogy a címeres zászló nem tekinthető hivatalos zászlónak, és amennyiben jól tudom, a prefektúra más állam zászlajának minősítette azt. A bíróság is úgy ítélte meg, hogy ez egy másik ország lobogója, és elhanyagolható részletnek minősítette a címert. Én a bíróság ítéletét nem kívánom kommentálni, hiszen ezt nem tehetem meg. Érdekes felvetés lehet viszont az, hogy milyen mértékben lehet elhanyagolni az Európai Unió zászlajából a csillagokat, fontos részletnek minősülnek a zászlóban a csillagok, vagy nem. Az Európai Unióban az egyik alapérték a szabad véleménynyilvánítás, és ebbe beletartozik az is, hogy szimbólumokat, jelképeket használjunk.
– 2013 egyik nagyon fontos eseménye a Székelyek Nagy Menetelése volt...
– A magyar kormánypártok üdvözölték a menetelés kapcsán megnyilvánult magyar összefogást, amikor a Székely Nemzeti Tanács és a romániai magyar pártok közösen léptek fel. Ezt az összefogást a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága külön is üdvözölte, és egy nyilatkozatot is elfogadott, amelyben kifejezetten támogatja a menetelést, illetve a menetelés által kitűzött célok megvalósítását.
– Térjünk át a következő esztendőre. Milyen kihívások elé néz a főkonzulátus?
– A kihívás részben adott, hiszen folytatódik a honosítás, és az ahhoz kötődő tevékenységek is állandó feladatokat jelentenek. A legnagyobb kihívás mégis a magyarországi országgyűlési választások megszervezése lesz, hiszen jövő tavasszal sor kerül erre, amelyen több mint 100 év után először részt vehetnek a magyar állampolgársággal rendelkező Kárpát-medencei magyarok is. Ez egy felelősség is, hiszen a határon túli magyarok bebizonyíthatják azt, hogy az anyaországi magyarok számíthatnak rájuk. 2004 december ötödike után a határon túliakban joggal volt egy olyan érzés, hogy az anyaország lemondott róluk, most viszont nagyon fontos, hogy az anyaországi magyarok ne érezzék azt, hogy a határon túli magyarok nem érdeklődnek a magyarországi közügyek iránt és nem mennek el szavazni. Azzal, hogy a határon túli magyar állampolgárok élnek szavazati jogukkal, bizonyíthatják, hogy igenis érdeklődnek az anyaországi helyzet iránt, és nem mondanak le az anyaországiakról. Ugyanakkor 2014 nemcsak az országgyűlési, hanem az európai parlamenti választások éve is. Közös érdek, hogy legyen az erdélyi magyarságnak képviselete az Európai Parlamentben, tehát az erős Magyarország mellett egy erős romániai magyar érdekképviselet kell az európai parlamentben is. Év vége közeledtével minden kedves olvasónak boldog új évet kívánok!
Kozán István
Székelyhon.ro

Sebestyén Mihály: A félelmes makettől a bábszínházig
Elkobozták. Könyörtelenül. A rendfenntartó szemfülesség jutalma. Biztosra vehetjük, hogy határtalan diadallal, hazafias büszkeséggel és dagadó honfikebellel hurcolták magukkal és mutatták be a székelykeresztúri csendőrörsön mint veszélyes fegyvert. Na hallod, hiszen ezzel nem csupán piros-fehér-zöld petárdákat lehet kilőni, hanem röpcédulákat, tankönyveket, irredenta irodalmat is, és persze elképzelhetetlen hun-magyar szellemi atomcsapást lehet vele előkészíteni a dimbes-dombos, idilli-ősi mioricás dák tajgán.
Az emlékeztetés csupán ürügy: ha nem vigyáznak, akkor az ágyú mögött, a csendőrség lába között be fog masírozni egy egész magyar ármádia, pont akkorák lesznek a katonák, hogy méretarányosan találjanak az 1848-as ágyúmakettel. A honvédek mind fel lesznek fegyverezve korabeli mordályokkal, egylövetű pisztolyokkal, puskákkal, handzsárokkal, aranyos kardokkal, aztán jönnek a hintalovakon a huszárok vörös dolmányban – amelyen csak a fene látott apró pitykét –, a hintalovak természetesen meghintáztatják, egyszerűbben szólva becsapják a csendvigyázó ezredeket.
Mert ha valamelyik csendőrnek megesne a szíve egy ilyen teljes menetfelszerelésben támadó minikatonán, és hazavinné a hargitai rabságban szenvedő orthoprofil gyermekének, legalább akkora veszélynek tenné ki, mintha szótlanul elmenne az agresszió mellett. Hisz milyen is a gyermek? Elfeledkezik mindenről, belemelegszik a játékba, emiatt elhagyja apját és anyját, dadáját, népét, nemzetét, nyelvét, pelenkáját és cserkészkalapját, és vakon követi játékát tűzön-vizen át a székelykeresztúri Petőfi emlékműig, amit tisztelni fog, nem megháborítani.
Hogy ezúttal egyéb veszélyekről szó ne essék, stratégiai szempontból a minihadsereggel: a hatvancentis ágyúkkal és húszcentis kardokkal, törpehuszárokkal szemben nincs ütőképes román maketthadsereg, amely felvehetné a harcot. Az ólomkatonákat kivonták a forgalomból, mert az ólom mérgező, a műanyag bakákat és generálisokat elhányták a gyerekek évekkel ezelőtt, és a tábornokok most kétségbeesetten tekingetnek a NATO irányába, onnan várnak segítséget, vagy az ENSZ-től, hogy küldjön kéksapkás lego-katonákat a felállítandó egyesült európai hadsereg makettegységeiből.
Na de két EU-s makett-állam nem indíthat egymás ellen háborút! A partizánok más országokban vállaltak munkát, elszegődtek az idegenlégióba. A béketárgyalások elhúzódhatnak, azalatt a fránya székelyek barlangjaikban egyre csak készítik, Gábor Áron példáján nevelkedve, a papírgalacsin-, illetve a magyarul hangzó hangtechnikai golyóbisokat.
Mindez persze csak előrejelzés, forgatókönyv. Talán a nemzetvédelmi tanács is összeül a vészhelyzet hallatán. Vagy akad egy bölcs, aki a helyszínre rendeli a Ţăndărica bábszínházat, hogy oldja meg a helyzetet. Rendezze az ügyet a makettkészítőkkel, hivatásos bábosokkal.
Azt gondolom, ez lenne a megoldás. Vagy a nemzeti történelmek közös elveken alapuló tanítása. Persze előbb a tanárok, tanítók, csendőrök és felnőtt ámítók, polgárok agyállományát kellene átrendezni, áthangszerelni. Tudom, piszkosul nehéz dolog, de esetleg 2014-ben egy lépéssel közelebb leszünk a lelkek békéjéhez, a Hargita, Kovászna vagy Maros megyei székely zászlók után kapdosó rendfenntartók felvilágosításához. Legalább szellemi szentjánosbogarak kerestetnek. (A bányászlámpák ugyanis mind foglaltak már Verespatakon.)
Legyen világos: itt mindenhez központi engedély kell, kérvény, pecsét, sorbanállás, válasz. Várakozás, kilencven napos (vagy éves) türelmi idő beszámításával.
Képzeljük el, ha egy vacak ágyúmakettől is tartanak Székelyföld ostoba csendrendészei, a békeszerető fogdmegek, mennyire félnének az autonómia makettjétől...
maszol.ro

.Mi történt 2013-ban? (A múlt év) – 2.
Bárhogy is nézzük, Románia és a román politikusok 2013-ban legnagyobb sikereiket a magyarok és azok jogai elleni küzdelemben érték el. Így a kormány és a kormánypártok politikusai, valamint helyi képviselőik a prefektusok hathatós támogatásával, a pártatlan bíróságok páratlan segítségével óriási eredményeket értek el, például a székely zászlók, valamint a magyar feliratok elleni harcban. A zászlóháborúból állóháború lett.
Egyfolytában minden erejüket bevetették az éber román honffyak, ha egy székely zászlót láttak lengeni, ha egy Községháza feliratot valahol egy régi községházán, ha a román felirat nem elöl és felül volt, ha nem ugyanannyi betűből állt, vagy ha kétnyelvű árcímkét láttak meg a marosvásárhelyi piacon. Egy csíkszeredai vásárban viszont azért büntettek a brassói fogyasztóvédők, mert a seprű nyelére nem volt ráírva a használati utasítás. Gondolom, elég lett volna csak románul. Nem értem, miként tűrik el, hogy Arad neve magyarul is ki van mindenhol írva Aradon. Találhatnának neki jó ősi dák nevet. Most meglenne a befogadó hangulat hozzá, mert éppen a magyar Szabadság-szobrot akarják lebontatni. De térjünk vissza a sikerekhez. Egész évben rendületlenül és sikeresen régiósítottak minket. Felvetődött mindenféle változat a székelység felszámolásától a székelyekkel való leszámolásig, a felosztástól a másokhoz való csatolásig. Aztán ez ellen meneteltek a székelyek Berecktől Kökösig olyan 120 000-en. Szerencsére a hatóságoknak sikerült úgy elvégezniük a számlálást, akár népszámláláskor. Csak akkor még hozzáadtak egymilliót, a meneteléskor meg elvettek százezret. Közben sikeresen folyik a harc A székelység története című történelemkönyv ellen is. Tőkés László viszont védhatalmi státust kért Magyarországtól Tusványoson. Ezután Băsescu sikeresen szólított fel minden érdekeltet Magyarország megrekcumozására. Válaszképp a román hazafiak kérték, hogy Tőkéstől vonják vissza a Románia Csillaga kitüntetést. Azóta egyfolytában csillagtalanítanak. A jobbikos Vona Gábor elvonította magát, mire a román politikusok sikeres ugatással válaszoltak. Orbán Viktor Bukarestben járt, és sikerült kölcsönösen elkerülniük egymást a román miniszterelnökkel. A román politikusok sikeresen harcolnak az erdélyi, magyar érdekeltségű, elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása ellen is, miközben székelyföldi, állami tulajdonban lévő villákat adományoznak a román ortodoxiának. Ezalatt igyekeznek börtönbe juttatni Markó Attilát és Marosán Tamást, akik a legtörvényesebben juttatták vissza tulajdonosának a Mikó-kollégiumot. Ha folytatódik az idén elkezdett sikersorozat, szép jövő elé nézünk. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Szezontermék” lesz a könyv?
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Így tartjuk távol a rosszat az új esztendőben
Barabás László néprajzkutató szerint a néphagyományok, az új évi szokások még akkor is jelen vannak az életünkben, ha arról nincs tudomásunk. Fényesen kivilágított, kidíszített utcák, terek, házak és lakások, tűzijáték, tülkölés, dudálás, sípolás – mind-mind a régi és az új találkozásánál keletkező résben leselkedő rosszat hivatott távol tartani.
Mi áll az új évi szokásaink, például a petárdázás hátterében?
A téli napforduló körül van az új év ünnepe és ekkor kezdődik el az egyházi év az adventtel, következik karácsony, nagykarácsony, majd vízkereszt, és tulajdonképpen ez az egész ünnepkör vízkereszt táján zárul. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az új évi szokások, vagy az évkezdeti szokások ebben a periódusban eléggé szétszórtak, és mindenik valamiképpen az új időszakra, az új kezdetre utal. Az új év megünneplése, az új év kezdete a különböző népeknél sokféleképpen, más-más időpontban volt, lehetett tavasszal, ősszel. A mi kultúránkban, a középkorban karácsonykor kezdődött az új év, aztán behozták a január 1-i ünnepet. Ekkor eltemetjük az óesztendőt, és köszöntjük az újat. Ez egy szimbolikus gesztus is, rítus: valami meghal, meghalt, elmúlik, elmúlt és valami kezdődik. Az emberek azt szeretnék, hogy a kettő között valamiféle folytonosság legyen, hogy az újabb az jobb legyen, másabb legyen, mint ami eltelt. Bármelyik kultúrában ez így van. A magyarok szokásai, hiedelmei is ezzel kapcsolatosak. A mi erdélyi kultúránkban ezeknek a szokásoknak a közösségi jellege hangsúlyosabb volt. Az emberek ezt a rituálét együtt szerették megélni, akár úgy, hogy közösen énekeltek, részt vettek valamilyen közös cselekvésben. Ezeknek a cselekvéseknek nem elsősorban szórakozási, szórakoztatási jellege volt. Azt keresték: hogyan tudnák elérni, hogy a következő időszak jobbá váljék. Ehhez a rosszat, az ártó szellemeket – ezt lehet ördögnek is nevezni – el kell hárítani. És nagyon vigyázni kell, mert ezek ilyenkor járnak. Amikor vált át az idő, megjelennek és okozhatnak valami bajt, tehát el kell űzni ezeket.
Hogyan?
Zajjal. Kürtöléssel, kolompolással, manapság városon petárdázással. Azt a kívánalmat pedig, hogy az új esztendő fényes és jobb legyen, fénnyel szokás jelezni, ezért manapság ünnepekkor mindent kivilágítunk. És akkor máris utaltam arra, hogy sok minden ezekből a közösségi hagyományokból ma is megvan városon, falun, csak átértelmeződnek. Ezek a szokásoknak szinte mindegyike ma is gyakorolt, posztmodern szokásunk. Ilyen a petárdázás, ami hajdanán nem azt szolgálta, hogy embertársaimat ijesztgessem. Ilyen a városok kivilágítása is, ami a fénykultuszhoz kapcsolódik. Persze új szokások is vannak, az európai népek körében kimondhatatlanul sok szokás van, de azért mégis csak ugyanabba a kultúrkörbe, mentalitáskörbe tartoznak. A mi erdélyi szokásainkba a hagyományos elemek talán jobban megtalálhatók, de átalakulnak, változnak. Amíg megvan a közösségteremtő ereje ezeknek a szokásoknak, addig ezek léteznek.
Melyek voltak az újévi szokások a múltban?
Gyermekkoromból emlékszem, hogy rengeteg tilalom volt. Nagyon vigyázni kellett, hogy mi történik az év első napján. Nem volt szabad például pénzt kiadni, ezt a gazdák tudták. Mert ami aznap történik, az meg fog ismétlődni. Ezért vigyáztak arra az emberek, hogy mit esznek, ki az első látogatójuk. Ez egy mágikus szemlélet, amely azt mondja, hogy ami megtörténik egy különös, vagy egy jeles napon, pláne újévkor, az meg fog ismétlődni. Ezért egész gyűjteménye van az újévi szokásoknak, a borsó- vagy a lencseevéstől a ruhateregetéshez fűződő hiedelmekig.
A mi vidékünkön, Közép-Erdélyben melyek voltak ezek a szokások?
Három példát szeretnék mondani. Az egyik a fénynek a kultuszával, a napfordulóval függ össze, amikor újjáéled a nap, újjászületik a nap is. Ez Jézus születésével is kapcsolatos, de az újévvel úgy, hogy bizonyos alkalmakon Erdélyben, nem csak a magyarok, hanem a szászok és a románok is, tüzes kerekeket engedtek le a hegyekről. Ilyen jeles alkalom volt az óesztendő éjszakája is. Azért tették ezt, hogy a láng, a kerék lángja, az óesztendőt kösse össze az újjal, legyen meg a folytonosság a kettő között úgy, hogy valamikor éjfélkor engedtek kereket. Amikor a szokás értelme elhalványul, akkor már valamiféle játékká, ügyességpróbává válik. A Kis-Küküllőmentén, Csáváson például óránként engedik a kerekeket, és közben a falu idős emberei végigjárják az utcákat, énekelnek, elbúcsúztatják az esztendőt. Tehát a fiataloké a hegy, az idősebbeké az éneklés. Egy másik szokás a marosszéki Mezőségen, de szórványosan Erdély más vidékein is: a kamasz fiúk ostorokkal csattogtatnak, hogy a bőség jöjjön be a házba. Azt kiabálják: „hé, csádé ide, bimbó, ráró!”, mintha állatokat hajtanának be szimbolikusan minden gazdához. A gyergyói falvakban búzát hintenek el a házakban, ez az új év köszöntése. A búzaszemek a szerencsét jelképzeik. Azt mondják, az a jó búzahintő, akinek a búzaszemeit még a húsvétkor is megtalálják. Tehát a bőségkívánásnak két dramatikus formája ez. A harmadik példám a szászok lakta Nagyenyed és Dicsőszentmárton, illetve Szászrégen környéki falvakban élő szokás. Ez az aranycsitkó ajándékozása. Ezekben a falvakban – leginkább Magyarkirályfalván, Betlenszentmiklóson, Torockón és Torockószentgyörgyön néztem utána – újév hajnalán egy szimbolikus alak, az aranyos csitkó, egy állatalaknak felöltözött személy viszi az ajándékokat a gyermekeknek. Egy fejszét bebugyoláltak, tettek neki tollseprűből két fület is. Azzal mentek és kopogtattak, zörgettek, nyihogtak és bedobálták a dióból, mogyoróból, almából álló ajándékokat. A gazda tudta, hogy miről van szó, nyitva volt az ajtó. Utána a házigazda kirohant, és visszatért az ajándékozókkal – koma, keresztapa, nagytata – és elbeszélték, hogy itt járt az aranyos csitkó. Ez egy szép történet, ma is több faluban él. Ugyanakkor nagyon fontos volt a bőségre nézve szilveszter éjszakáján például az első víz: aki elmegy újév éjszakáján és akár a csorgóból, akár a kútról vizet merít, az a bőségét és a szerencséjét meríti ki, mert az az aranyos víz. Ennek gyakorlata volt sokfelé. Marosvásárhelyen is a kutakból merítettek a leányok, igyekeztek minél hamarabb vinni belőle, mert akkor egészségesek, boldogok lesznek.
Antal Erika
maszol.ro

Az erdélyi magyar politikai vezetők évértékelője 1.
A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora arról szólt, miként értékelik az elmúlt esztendőt a romániai magyar politikusok.
Oláh Gál Elvira előbb Kelemen Hunorral, az elnökével beszélgetett, aki elégedett azzal, hogy ellenzéki pozíciójuk ellenére is sikerült bevinni az alkotmánytervezet első cikkelyébe azt, hogy a nemzetiségi közösségek államalkotó tényezők, ha nem is éppen abban a formában, ahogy azt ők szerették volna. Kelemen nem mondja, hogy a közösségi jogok terén áttörés történt, de szerinte valamiféle mentalitásváltásra mindenképpen sor került.
Kelemen Hunor azt is sikerként emlegeti, hogy a 70 százalékos kormányzati többséggel szemben demokratikus eszközeikkel sikerült megakadályozzák a régió-átalakítást, ami szerinte katasztrofális következményekkel járt volna úgy Székelyföld, mint a Partium számára. Az elnök arra is büszke, hogy a decentralizációs törvény tárgyalásánál az ők módosító javaslataiknak több mint felét elfogadták. Az RMDSZ elnöke a Székelyek Nagy Menetélésében vállalt szerepükről is szólt, kihangsúlyozva, hogy a közösségi akarat, és az RMDSZ politikája között nincs szakadék.
A brüsszeli kezdeményezésükről Kelemen azt mondta, hogy sikerült egy olyan kisebbségi szolidaritást elérni, amely példátlan a FUEN keretein belül, amit nem szakmai, hanem csupán politikai érvekkel tudtak elutasítani.
Mindezek értelmében Kelemen Hunor sikeresnek tartja a 2013-as esztendőt, hiszen állítja: betudták bizonyítani, hogy ellenzékből is elérhetők ilyen szintű eredmények, viszont amihez nem férnek ők hozzá, azok a költségvetési pénzek.
Végül Kelemen Hunor elmondta, hogy a nemzeti minimum mindig létezett, az autonómiáról sosem voltak vitáik, esetleg csak az eszközök használatáról vitáztak, na meg arról, hogy ki képviselje az erdélyi magyarságot, azaz kié legyen a hatalom.
2014-ben nekünk a legnagyobb kihívás az EP választás, a Magyarországi parlamenti választásokon az erdélyi magyaroknak élni kell szavazati jogukkal – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
László Edit Zsuzsannával beszélgetve Biró Zsolt, az MPP elnöke az elmúlt év eseményeiből kiemelte, az RMDSZ ígéretét, miszerint tárgyalni fognak az EP választásokkal kapcsolatosan és örömmel nyugtázta, hogy az autonómiáért vívott harcban sikerült áttörést elérni, és most már ez ügy mellé minden erdélyi magyar politikai erő felsorakozott.
Biró bízik abban, hogy az EP választásokra sikerül egy olyan listát összeállítani, amit majd mindenki magáénak fog érezni, hiszen az MPP rendelkezik egy olyan szakember-garnitúrával, amelyet bejutós helyre tud ajánlani a „válogatottba.” Mi szövetségben gondolkozunk – jelentette ki az EP-listáról az MPP elnöke.
Mi elsősorban az RMDSZ fele próbálunk elmozdulni, de mindenkivel tárgyalunk, nem zárkózunk el a Néppárttól sem, viszont vegyék figyelembe az erőviszonyokat: Hargita megyében 7 polgármesterünk van, de van polgármesterünk Kovászna megyében és a Partiumban is.
Lehőcz Lászlónak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elmondta, hogy pártja is koalíciót szeretne az EP választásokra úgy, hogy Tőkés László a közös listán induljon. Mi egy pártkoalícióban gondolkozunk, mert ha összefogunk, akkor elérjük azt az eredményt, amit 2009-ben elértünk, magyarázta az elnök. Mivel Lech Walenza és Vaclav Hável mellett Tőkés László neve is a rendszerváltók között van, az nem szabad kérdés legyen, hogy folytassa-e ő azt a munkát, amit Brüsszelben elkezdett, Tőkés László a kárpát-medencei magyar egység egyik szimbolikus figurája – fogalmazott az Toró. Hozzátette: Tőkés Lászlóra az RMDSZ-nek is szüksége van, még akkor is, ha politikailag sok kérdésben nem egyeznek vele.
Toró elégedett azzal, hogy 2013-ban sikerült a közösséget megmozgatni, példának említve itt március tizedikét, a Székely Szabadság napját, amikor Marosvásárhelyen mintegy 30 ezer ember gyűlt össze, vagy októberben a Székelyek Nagy Menetelését, amelyre százezres nagyságrendben sikerült mozgósítani a székelyeket, és nem csak őket. Hozzátette: a menetelés kialakított egy olyan hangulatot, amellyel szemben egyelten politikus sem merne menni.
A Néppárt elnöke megemlítette a feszültségeket is, amelyek az RMDSZ-nek tulajdoníthatóan a közéletet „szabdalták” és jelentős zavart is okoztak a fejekben.
A magyarországi választások az erdélyiek számára olyan mint az olimpia: a részvétel a fontos, mert a mi szavazataink ugyan nem befolyásolják érdemben az eredményt, viszont ha magas lesz a részvétel, ez akkor azt jelenti majd, hogy az Orbán-kormány döntéssorozatai fontosak voltak a külhoni magyarok számára – fejtette ki Toró.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Erdélyi földvásárlásra készül a magyar állam
Miután a rendszer működőképessé válik, életjáradékot kapnak, halálukig a nevükön marad és használhatják is a földeket azon gazdák, akik a magyar államnak szeretnék eladni területeiket. Interjú Szabó József Andorral, a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséjával.
– Ön nemrég egy Marosvásárhelyen tartott gazdasági előadásában azt állította, hogy mind Romániában, mind Magyarországon egyre nagyobb azoknak a száma, akik visszasírják a ’90-es éveket. Miért van ez így?
– A rendszerváltást követően, az új struktúrák kialakulása közepette mindkét ország gazdasági és jogi környezete tele volt olyan kiskapukkal, melyek kihasználása lehetővé tették az adómentesített azonnali haszonszerzést. Mint tudjuk, ez ma már nem így működik, életbe léptek a szigorítások, megjelentek a nemzetközi jogszabályok, új szereplők és új lehetőségek vannak. De a zavarosban való halászás nem valamiféle román vagy magyar különlegesség volt, az összes kelet-európai volt szocialista ország keresztülment ezen, és nem csak az agrárium területén.
– Apropó új szereplők és új lehetőségek: minek tudható be az, hogy ezt inkább Magyarország használja ki, mint Románia, hisz az áruáramlás onnan errefelé jóval nagyobb, mint fordított esetben.
– Valóban oly nagy az eltolódás, hogy ez az áruáramlás majdnem egyoldalú. Ez elsősorban a Romániában még mindig érvényes derogációs időszakból keletkezett nyersáru-hiánynak tulajdonítható. Magyarán: ha Románia exportálni akar az EU-ba valamiféle tej- vagy húsipari terméket, az kizárólag az unióból származó alapanyagból készült lehet. A saját alapanyagát csak belső használatra dolgozhatja fel. Másrészt Romániának – nagyon érdekes módon – agrárium szempontból nem is jelent prioritást az uniós piac. Az itteni termelőknek sokkal fontosabb a történelminek számító arab meg ukrán piac, valamikor így voltak a magyarországi exportőrök az orosz piaccal. Így jut el például a romániai búza Egyiptomba, egy olyan helyre, ahol a magyarországi jóformán nincs is jelen.
– Azon túl, hogy nagyságrendileg az arab piacok konkurálják az uniós piacokat, igénytelenebbnek is nevezhetők?
– Ez esetben nem igényesség kérdése. Inkább az különbözteti meg a kettőt, hogy míg az európai államokban feldolgozott terméket vásárolnak, az arab országokban alapanyagra van igény.
– Bár a vegyesvállalatok révén a külföldiek romániai földvásárlására eddig is kínálkozott lehetőség, egy statisztika szerint aránylag kevés erdélyi föld került magyarországi beruházók tulajdonába. Létezik-e egy állami stratégia arra, hogy január elsejétől, amikor már magánszemélyek is vehetnek földet nálunk, Budapest támogassa az efféle befektetéseket?
– Van erre egy programunk, amelynek az a lényege, hogy ha valaki a földjét el szeretné adni, akkor egy olyan szerződést köthet a magyar állammal, melynek értelmében életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez kezd a magyar állam egy olyan földdarabbal, ami teszem azt egy kis székely falu határában található? Nos egy olyan fiatalnak adhatja oda, akinek nincs földje, de szeretne gazdálkodni.
– Mivel szinte visszafordíthatatlan az erdélyi magyar falvak elöregedési és elszegényedési folyamata, könnyen megeshet, hogy a magyar állam túlkínálattal találja szembe magát. Erre is felkészültek?
– Lehet, hogy az erdélyi falvak többsége kiöregedőben és elszegényedőben van, de meggyőződésem szerint ezt a földhöz való ragaszkodás ténye ellensúlyozhatja. Ez az erdélyi, de különösképpen a székelyföldi ember történelmi vonása. Ebből fakadóan tudjuk, hogy a magyar ember nem szívesen válik meg a földjétől. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a városi keretek telítődtek és egyre többen költöznek ki falura. Romániában is beindult egy természetes visszaáramlási folyamat. Aki munkahely- vagy lakáshiány miatt városon már nem találja a helyét, ám ugyanakkor fantáziát lát a mezőgazdaságban és ráébred arra, hogy az agrárium igencsak jó üzlet lehet, meg vagyok győződve, hogy visszatér a gyökereihez.
– Technikailag miként kivitelezhető az állam terve? Magyarán mi a teendője annak a megöregedett, megfáradt gazdának, aki már nem tudja művelni a földjét és nincs is kire hagyja?
– Miután a rendszer működőképessé válik, az atyafinak annyi dolga lesz, hogy megkeresse a majdani irodánkat, amelynek munkatársai a helyszínen felbecsülik a földet és előrukkolnak egy ajánlattal. Ha ez nem felel meg, próbálkozhat a szabadpiacon; ha igent mond, mint említettem, életjáradékot kap, és amíg meg nem hal, a föld az ő nevén marad és ő is használhatja.
– Erdőügyben is létezik egy hasonló stratégia?
– Van, azzal a kis különbséggel, hogy azt nem Budapest találta ki, hanem a székelyföldi önkormányzatok. Látván, hogy milyen ütemben fogynak az erdőterületek, a magyar államhoz fordultak segítségért. Ugyanis számos községháza rendelkezik saját erdővel, viszont képtelen azt menedzselni, de eladni sem szeretné. Szólnék egy pár szót a vízalapról is, ami egy nagyon új dolog, és egyelőre még kevesek által ismert lehetőség. Nem a folyókról vagy a tavakról van szó, hanem a többé-kevésbé kihasznált vagy akár kihasználatlan borvízforrásokról. Nem megengedett, hogy egy olyan híres ásványvíz, mint például a bibarcfalvi, akkor jusson csődbe, amikor Európa-szerte a borvizek a reneszánszukat élik.
– Felkészültek arra az esetleges diplomáciai háborúra, amit a földek felvásárlása, a közösségi erdőt megtartani szándékozó székelyföldi önkormányzatok megsegítése vagy az ásványvíz-palackozó üzemek támogatása kapcsán az amúgy is hisztériakeltő román nacionalista ki fog robbantani?
– Nem félünk ettől, ugyanis az uniós alapelvek egyértelműen támogatják a szabad tőkeáramlást, a szabad lakhely- és munkahelyválasztást. Ezt mindkét ország, Románia is, Magyarország is elfogadta, meghozta a maga földtörvényét, sőt azt is hozzátenném, hogy a románok a magyar jogszabály alapjaira építették a sajátjukat. Ha a román állam képes megvédeni a termőföldeket és az azt dolgozó gazdákat, nagyon jó. De, ha nem képes arra a bizonyos területre valamit is ajánlani, akkor szabad a piac és jöhet bárki – nem feltétlenül magyar, lehet az dán is vagy francia –, aki fel szeretné vásárolni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,
Krónika (Kolozsvár)

Évértékelő Bognár Levente RMDSZ elnök-alpolgármesterrel
Kulturális autonómia nélkül is biztosítani az alapokat
Bognár Levente aradi alpolgármesterrel, az RMDSZ megyei szervezetének elnökével a mögöttünk lévő évet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket latolgatjuk.
– Elnök úr, kettős tisztségében hogyan tudná dióhéjban értékelni a 2013. évet?
– Tekintve, hogy mindkét tisztségemet elsősorban a magyarság szolgálatában gyakorlom, az érdekvédelmi oldallal kezdeném. Ha a mögöttünk lévő nem is volt választási kampányokkal megtűzdelt időszak, aktív éve volt az RMDSZ megyei szervezetének. Országos szinten ugyanis kongresszus, megyei szinten tisztújító küldöttgyűlés zajlott le 2013-ban. A jelzett események mindenképp felerősítették a szervezeti tevékenységet, hiszen a kongresszuson az Arad megyei küldöttek is részt vettek, tevékenyen bekapcsolódtak az országos vonatkozású határozatok meghozatalába. Ezek között kiemelt helyet foglalnak el az olyan alkotmánymódosításoknak a kidolgozása, amelyek kellő alapul szolgálnának az 1918-i Gyulafehérvári Kiáltványban rögzített ígéretek mai napig sem megvalósult betartásához. Ugyanakkor a fejlesztési régiók kialakítását is olyan irányban képzeljük el, ahol tiszteletben tartják az illető térségek lakosságának identitását, az illető közösségek hagyományait, az értékeit is tekintetbe veszik. Régóta beszélünk az autonómia szükségességéről, aminek a megvalósítása különböző módon történhet. Míg a Székelyföldön a területi autonómia szükséges, nálunk, a szórványban, a kulturális autonómia lenne az az önrendelkezési forma, ami hosszú távon is biztosíthatná a magyarság megmaradását. E kérdések mind elhangzottak, mivel azonban idén EP választásokat szerveznek, kiemelt feladatnak számít az ottani képviseletünk biztosítása, megerősítése.
– Tehát az RMDSZ országos szervezete nyíltan felvállalja a romániai magyarság autonómia-törekvéseinek a képviseletét, januárban elkészül az erre vonatkozó törvénytervezet is?
– Eddig is voltak ezekkel a kérdésekkel foglalkozó törvénytervezeteink. Amint mondtam, nekünk, a szórványban élő magyaroknak a kulturális autonómiaforma a legmegfelelőbb, de támogatjuk székelyföldi nemzettársainknak a területi autonómiára vonatkozó törekvéseit is. De térjünk a saját vizeinkre, azaz Arad megyére, ahol az elmúlt évben is megpróbáltuk megtalálni az identitásunk megőrzéséhez szükséges eszközöket. Értem ezen az oktatási rendszerünk támogatását, amiben fontos szerep vár az új oktatási szakbizottságtól várt megyei oktatási stratégiára. Ezzel párhuzamosan támogattuk kulturális rendezvényeink megszervezését, aminek a módja szinte településenként változik, ugyanis más helyzetben van a kisiratosi vagy a simonyifalvi magyarság, mint a szórványban lévő. A támogatások jóvoltából igen sikeres magyar rendezvényeket, falunapokat szerveztek, amelyek nagyban hozzájárultak az identitás-tudat megtartásához, a megerősödéséhez. Ugyanakkor a magyar civilszervezetekkel is sikerült jó együttműködést folytatni, közös rendezvényeket szerveztünk velük. Gondolok itt elsősorban az Aradi Magyar Napokra. A magyar történelmi egyházakkal való együttműködésre is nagy hangsúlyt fektettünk. Vidéken és a megyeközpontban, ahol tudtunk, támogatást biztosítottunk számukra a megyei önkormányzat által, az ott dolgozó tisztségviselőink közvetítésével. Mindez a megye, de a megyeközpont tanácsában is csak úgy volt lehetséges, ha a román pártok képviselőivel eredményesen együttműködtünk. Fontos dolog volt támogatást szerezni a megyében működő polgármestereink által irányított településeknek, illetve az aradi magyar érdekeltségű intézményeknek. Történt ez mindannak dacára, hogy kormányszintről nagyon kevés támogatás érkezett, de megyei szinten megtaláltuk a szükséges pénzforrásokat. Aradi szinten számunkra fontos volt a kerékpárutaknak a kiépítése, ahhoz már készülnek a tervek, ami pozitív elmozdulásnak számít. A megmaradáshoz ugyanis feltétlenül szükséges a jólét, az anyagi biztonság bizonyos formáinak a biztosítása is.
– Ennek kapcsán adódik a kérdés: mi a véleménye arról, hogy az RMDSZ kormányzati szereplése idején támogatásban részesült községek magyar polgármestereit most zaklatják a hatóságok?
– Amint annak idején is elmondtuk, a jelzett támogatásokat a polgármestereink nem a zsebükbe tették, hanem a közösség érdekében infrastruktúra-fejlesztésekre fordították. Az akkori kabinet bukása után hatalomra került kormány által kezdeményezett hajtóvadászatot minden szinten szóvá tettük, ez ügyben állandó kapcsolatot tartunk az országos elnökséggel és az érintett polgármesterekkel. Azt szeretnénk, ha a zaklatások minél kevésbé viselnék meg a tisztségviselőinket, akik a közösségeik érdekében költötték el a kormánytól törvényesen kapott összegeket. További negatív megnyilvánulás, hogy az Új Jobboldal egyre szélsőségesebb hangnemet üt meg, amit ugyancsak jeleztünk minden szinten. A polgármesterrel is közöltük, hogy az efféle hangnemet nem tudjuk elfogadni, mert mindazzal együtt, hogy a Megbékélési Park jóvoltából Arad szimbólumot képez, egyesek ezt a hangulatot megpróbálják beszennyezni, megmérgezni. Éppen ezért a Megbékélési parknak olyan, európai szinten kidolgozott státust kell biztosítani, ami a kölcsönös megbecsülést és tiszteletet mozdítja elő.
– Az RMDSZ-képviselők kezdeményezték-e Arad Önkormányzatában egy olyan státusnak a kidolgozását, ami meggátolná, hogy valamikor a jövőben megszülethető tanácsi határozattal eltávolíthassák a Szabadság-szobrot?
– E kérdést Winkler Gyula EP-képviselővel már megvitattam, a következő hetekben kiemelt hangsúlyt kap, amikor megpróbálunk a francia–német megbékélés mintájára kidolgozni egy olyan státust, ami a Salzbrückenben évtizedek óta zavartalanul működő megbékélési park mintájára születne. Erről Surján László ittjártakor, tavaly nyáron beszéltünk a polgármesterrel, de a városi jegyzővel is tárgyaltunk, aki szerint ehhez, meglehet, nem elég a helyi döntés. Mivel annak idején kormányközi megegyezés jóvoltából lehetett visszaállítani a szobrot, a Megbékélési Park hosszú távú működésének a biztosítását is kormányszintre kell emelni. Mivel annak idején a két kormány többször leült egymással tanácskozni, mi javasoltuk, hogy Aradon is szervezzenek kormányközi találkozót, mint Gyulán történt. Tehát Arad is lehetne egy szimbolikus hely, éppen ezért bízom abban, hogy megtaláljuk azt a jogi megoldást, ami a Parknak nem csak helyi, de nemzetközileg is védett szimbólum státust biztosítana.
– Ezzel gyakorlatilag át is tértünk az idei tervekre.
– Valóban, mert a Megbékélési Park létrehozásakor 1,4 millió lej költségvetési keretet biztosítottak a továbbfejlesztésére, csakhogy az elmúlt évben a környezet további építését az igényelt területekkel kapcsolatban felmerült jogi akadályok gátolták. A terület egy része ugyanis a tanfelügyelőségé, de a színház asztalosműhelye is ott található, nem beszélve arról a romos lakóépületről, ami nem a város tulajdonát képezi. Tehát mindamellett, hogy az anyagiak biztosítottak, a fejlesztések nem indulhattak be. Ha a jogi akadályok megszűnnek, reményeink szerint tovább építhetjük a Megbékélési Parkot, amit még inkább méltóvá kívánunk tenni a hely szelleméhez.
Még egy téma erejéig visszatérnék az elmúlt évre, amikor sikerült komoly javítási, felújítási munkálatokat véghez vinni a Csiky Gergely Főgimnázium régi épületén, amit a 90 éve dacára megpróbálunk minél korszerűbbé alakítani. Örömmel tölt el, hogy a Kincskereső Óvoda épületének a korszerűsítési, bővítési munkálatait is sikerült befejeznünk, de az aradi magyar közművelődési élet számára is sikerült pénzforrásokat szerezni. A 100. születésnapját ünnepelt Kultúrpalotával kapcsolatos programok méltó támogatást kaptak: kétnyelvű könyvet adtunk ki, illetve elhelyeztük az épületen Szántay Lajos emléktábláját. Salacz Gyula néhai polgármesternek Arad fejlődéséhez történt hozzájárulását is kétnyelvű kötetben kívántuk ismertté tenni a többségi lakosság körében. Egyben azt is megismerhették, hogy az aradi magyar közösség mivel járult hozzá a város örökségéhez, amire mindenképp büszkék lehetünk.
– Azt külföldön is sikerült terjeszteni?
– Hogyne, hiszen köztudott, hogy Salacz Gyula, gyulai születésű, ezért ott is felavattuk az emléktábláját, de a testvértelepülésekkel folyamatosan ápoljuk kapcsolatainkat. Ennek jóvoltából a pécsi színház rendszeresen előadásokat tart Aradon, de támogatással, minden március 15-én a Békéscsabai Jókai Színház is Aradon vendégszerepel. Ha nincs is kulturális autonómia, az Arad megyei magyarság megmaradása szempontjából fontos alapokat a továbbiakban is, mindenképp biztosítani szeretnénk.
– Sok sikert hozzá, köszönöm a beszélgetést!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Valamit igazítani a világon. Gálfalvi Zsolt 80.
Szűk családi és baráti körben köszöntötték Marosvárhelyen a nyolcvanéves GÁLFALVI ZSOLTOT pályatársai, hozzátartozói. Nem csak egy életmű összegzését hozta a Bolyai Klubban megrendezett este, hanem az erdélyi magyar közösségszervezés legfontosabb évtizedeit, a rendszerváltást, a rendszerváltás utáni évtizedeket tette érthetőbbé. Parászka Boróka írása.
Irodalomkritikusként, esztétaként, intézményvezetőként, kultúrdiplomataként, televíziós szerkesztőként-vezetőként, színházigazgatóként is maradandót alkotott, állítják pályatársai. Szerteágazó munkái révén egyike azoknak, akiknek a legkiterjedtebb kapcsolatrendszere épült ki az erdélyi magyar közösségi- szellemi életében. „Beszélgető-” és „kérdezőművész” – ez lehet a legpontosabb és legérzékenyebb meghatározása annak, mi az, amivel alkotók, gondolkodók sorát megihlette, munkára ösztönözte. Nyolcvanadik születésnapján több nemzedék közös kötetben köszöntötte a visszavonultan élő Gálfalvi Zsoltot, kinek szellemi jelenléte ma is meghatározó. A Bolyai Klubban rendezett beszélgetésen ebből a kötetből is elhangzott néhány írás. Földes György történész Budapestről utazott Marosvásárhelyre, hogy Gálfalvi Zsoltot, az „erdélyi Prosperót” köszöntse.
Az erdélyi Prospero„Nincs se világi, se túlvilági hatalma, se sziget, se kard, se varázs, se szolgák, se szellemek és mégis Prosperóra emlékeztet” – mondta Földes György, aki szerint a shakespeari hőshöz a marosvásárhelyi gondolkodót a bölcsesség szeretete és tisztelete teszi hasonlóvá. „Egyikük értelmét, cselekvését sem a bosszú, hanem a bölcsesség, az igazság irányítja” – hangzott el a Bolyai Klubban, ahol az évtizedes pályatárs visszafogott, de egyértelmű meghatottsággal méltatta Gálfalvi Zsolt érdemeit. „Születhetett volna arabnak, akkor kádi lenne, orosznak, akkor sztároszta. Ha amerikainak, akkor békebíró.
Amúgy meg mindenütt az lenne, aki. Újságot szerkesztene, okosítana, híd akarna lenni az emberi vágyak és a valóság között. Tanácsot adna annak, aki kér, asztalhoz ültetné a harcosokat, hogy ne üssenek, hanem inkább egy, vagy inkább két pohár bor mellett beszéljenek. Lehetne szülőföldjének fejedelme, jól járna ezzel mindenki, aki ott él. Legyen román, magyar, szász, félig ez, vagy tán egészen az. Hiszen az én Prospero barátom nem csak Milanónak akar jót, hanem Nápolynak is.
Nem kíván elvenni senkitől semmit, csak mindenkinek a jussát akarja. Nem akar rosszabb sorsot más nemzetének, mint a sajátjának. Ha bölcs barátom szavára hallgatnának az ott élők, akkor az, aki egykor elment, még az is visszatérne, mert tudná, hogy itt jobban értik és tisztelik”. A méltatások nem csak a személyes életművet, hanem a személyes életmű által gazdagított hely szellemét is érintették. „Marosvásárhelyen három világ, civilizáció ölelkezik egymással anélkül, hogy alágyűrné egymást. Ez a bölcsesség kútja három forrásból.” – mondta a budapesti Földes György a körülötte lévőknek, a Kolozsvárról, Bukarestből vagy éppen Nagyváradról származóknak-érkezőknek. Ahhoz, hogy ez a bölcsesség érvényre jusson, személyes kvalitásokra, helyzetértésre is szükség volt. „Az én barátom soha nem akart több lenni önmagánál, de azért a mindenséggel mérte önmagát. Ez a szerény öntudat, a mértékletesség, az empátia, és az ügy iránti alázat az, amivel mértéket ad mindenkinek, aki vele egy szellemi, gondolati és politikai térben és időben létezik, alkot és dolgozik. Mióta ismerem, sajnos káromra és hibámból nem elég régóta azzal a tudattal élek, hogy figyel, segít, harcostárs. Ha becsületes ellenfele lennék, akkor se kerülném el a háza táját. Ha igazáról nem tudna meggyőzni, akkor is okosabb lennék a távozás után, mint érkeztemkor. Az erdélyi Prospero uralkodás helyett egész életét a nép és a kultúra szolgálatával tölti. Nem a nyolcvan év teszi bölccsé, hanem a hivatása, az egyetemessége, az hogy az egyetemes kultúra nemzetivé, közös kinccsé válik. Mindez annak tudatában, hogy a hagyomány segít népként megmaradni, de a kultúra megújítása, a közös jövő kialakítása, a sorsközösség az, ami nemzetté emel egy népet. Sorsközösség nincs közös kultúra, az eltérő szellemi és politikai hagyományok kölcsönös tisztelete, a demokratikus és szociális minimum nélkül” – érvelt „erdélyi barátja” mellett Földes György, aki az életmű összegzésével nem zárta le azt. „Lenyűgöznek a kilencvenes években írt cikkei, az általa szerkesztett lap szerteágazó tartalmai. Ez a nem a múlt, ez az a kompetencia, amelyre mindannyiunknak most is szüksége van. Erdélyi Prospero járj közöttünk, ne csak hallgass minket, szólj is hozzánk, folytasd velünk is a párbeszédet.” – kért és biztatott a felszólaló.
Az intenzív értelmiségi
Gálfalvi Zsolt a tőle megszokott szerény iróniával fogadta a dicsérő szavakat. „Nem hiszem, hogy lenne alkalmam arra, hogy hasonló szövegeket magamról még egyszer végighallgassak. Amikor még egyszer elmondják majd ezeket, már nem fogom hallani” – mondta mosolyogva az ünnepelt, aki a legfontosabbnak a feléje irányuló megértést nevezte. „Éreztem valami megértést az iránt, amit én próbáltam kudarcokon keresztül csinálni az életemben. Az rajzolódott ki a szavaitokból, ami mindannyiónkat összeköt. Azokat, akik a koszorújukat a magyar nyelv elé úgy teszik, mint az egyetlen és közös hazájuk elé.” – utalt vissza Illyés Gyula Koszorú című versére, amelyet az est során Gáspárik Attila mondott el. Markó Béla az ünnepség házigazdájaként és moderátoraként arról faggatta az ünnepeltet, mit jelent a felelősség kérdése számára. Felkészült, de nem érzelemmentes válasz érkezett.
Gálfalvi arra figyelmezett, meg kell érteni, mit jelent „intenzív értelmiséginek” lenni – ezt a szerepkört ugyanis nem lehet kierőszakolni, és ehhez alapvető tulajdonságokra, szellemi, elvi igényekre és igényességre van szükség. „Senkit se lehet rákényszeríteni a felelősségre, arra, hogy gondolja végig, mit ír. Értelmesen élni és dolgozni csak akkor lehet, ha valamilyen felelősséget érzünk nem egyszerűen a leírt szavak iránt, hanem az emberi értelem iránt”
– mondta Gálfalvi Zsolt, aki nem szakadva el az iróniától megjegyezte, az értelem ez a legnagyobb hiánycikk, pedig ezért szoktak a legkevésbé panaszkodni az emberek, hogy nincs. „Szoktak panaszkodni ezért, azért, a pénzért, az élelemért. Az értelemért, na azért nem szoktak panaszkodni” – mosolygott össze a közönségével az ünnepelt. Nem csak az „intenzív értelmiségi” fogalmát elevenítette és magyarázta az érintett, hanem olyan további kulcsszavakat is felvetett, mint a „szóértés”. „Az értelem esélyein, lehetőségein munkálni, megteremteni a szóértés légkörét, azért fontos, mert e nélkül teremtő munka nem létezik.” – emlékeztetett Gálfalvi Zsolt. A tömör helyzetértékelés a rendszerváltás és a rendszerváltás utáni évtizedek értelmezésévé is vált. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a kultúra szerepéről alkotott elképzelések, elvárások megváltoztak, több szempontból „magánüggyé” vált a színház, az irodalom, a képzőművészet. 89 után az emberek „rühellték a prófétaságot” – mondta az esztéta, aki úgy vélte, ez egy alapvető tévedés, és egyet jelent a felelősségtudatról való lemondással. Markó Béla kérdésére újabb és újabb, egymást kiegészítő válaszok érkeztek. „A felelősség nem számonkérés, hanem az, ami az emberen belül munkál, amikor ír, szerkeszt, emberekkel beszél, amikor megteremti a közösségi légkört amelyben értelmes esélyeket valóra lehet váltani. Enélkül nincs szabadság, se teremtő erő.”
„Mindig elkapott a gépszíj”Bár Gálfalvi Zsolt nagyon határozott, humorral erősített szavai „felelős”, következetes álláspontot képviseltek, Markó Béla, mint pályatárs és mint alkotó is árnyalta az elhangzottakat. Az „erdélyi intézménnyé” vált személyiség mögött mégsem olyan „egy tömbből faragott” életmű van. A Marosvásárhely–Bukarest tengelyen dolgozó intézményvezető háta mögül felsejlik a könyvtárlakó filosz, a Barcelonában is otthonosan mozgó européer. Van-e amit elszalasztott, amit másképpen csinálna, vagy nem vállalna el? – kérdezte a költő-politikus. „Ez a kérdés nem igazán időszerű. Nyolcvan éves vagyok, megpróbálhatom, hogy ne töltsem be még egyszer azokat a tisztségeket, amelyeket egyszer már betöltöttem, hogy ne legyek újra színházigazgató, televízió elnök, de ugye ez a vállalkozás teljesen reménytelen. Ha visszatekintek, azt kell mondanom, hogy bár nem akartam, de mindig elkapott a gépszíj. Az ember nem csak érzi a felelősséget, de felelőssé is teszik a szavaiért. Én igazán a műsorkészítést szerettem a televíziózásban, és mégis, egyszer csak ott találtam a vezetésben. Sok mindent sajnálok, hogy nem tettem meg, amit szerettem volna. De mindig volt valami feladat, amit el kellett végezni, és nem akartam kibújni a kötelezettségek alól. Gyakran mondjuk, hogy az esztétikai érték mindenek előtt, de az irodalom és a művészet nem gyakorlati feladatok megoldására való, és ha az ember kisebbségbe született, és annak a nyelvét és kultúráját vallja magának, akkor plusz feladatai vannak. Ezekről lemondani – próbálok nagyon finoman fogalmazni – nem dicséretre méltó dolog. Nagyon szívesen írtam volna Thomas Mannról, Márairól az elmúlt évtizedekben. Az embernek azonban tudnia kell azt, hogy vannak dolgok az életben, amelyeket el kell fogadni, meg kell érteni, és amelyeknek az érvényesítése nélkül nincs értelmes, teremtő élet” – összegezte lemondásainak és vállalásainak okát az ünnepelt.
Hogy milyen dilemmával jártak a tehertételt és társadalmi megbecsülést is jelentő faladatok, például a televízió elnöki posztja, azt Markó Béla tette érthetővé. „Annak idején nehezen, de meggyőztük Gálfalvi Zsoltot, hogy vegyen részt a televízió vezetőtanácsában, el is vállalta. Nagyon hamar kiderült, hogy a konfliktusok következtében nincs elnök. Korelnökként elvállalta a televízió vezetését, nagyon jól, mindenki megelégedésére, egyetlen hiányérzetem van, hogy nincs mód hosszú távon tovább vinni, és téged agyonnyomni ezzel a feladattal több esztendőn át” – emlékezett vissza az RMDSZ korabeli elnöke.
Kolozsvár, Vásárhely, Bukarest Gáspárik Attila, mint az audiovizuális tanács egykori elnöke úgy fogalmazott: Gálfalvi Zsolt volt az egyetlen olyan vezető, aki megkérdezte az embereket, hogy hogyan működjön az intézmény, amelynek az élén ált. Azzal hozta zavarba a környezetét, hogy odafordult a munkatársaihoz, hogy tárgyalt mindenkivel. „Ezt nem értették Bukarestben, azt hitték, hogy a normalitás az ravaszság. Bevallotta, hogy nem tévés ember, hanem érdeklődő, aki mer kérdezni, és mert munkát adni a körülötte lévőknek.”Hogyan lehetett Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkezve helyet találni Bukarestben, hogyan lehet a fővárosból visszatérni, onnan „visszacsatornázni” értékeket az erdélyi közösségi központokba? Gálfalvi Zsolt a többlakiságról, az utazásról és otthonra találásról így nyilatkozott. „Valójában három városban éltem: Kolozsvárt nagyon szerettem, nagy tisztelettel gondolok rá vissza. Örvendek annak, hogy működik például a Kolozsvár Társaság, változatlanul megteremti a szellemi élet pezsgő légkörét, ami nélkül város nincsen. Kolozsvár után kerültem Vásárhelyre, majd Bukarestbe. Sőt Marosvásárhelyre kétszer költöztem vissza: ez mindig az a hely volt, ahol valamit lehetett értelmesen cselekedni. Ezért mentem Bukarestbe, ezért jöttem vissza.
Az a véleményem, hogy az ember egy helyet akkor tud magáénak vallani, ha ott valamit tud igazítani a világon.
Ez a vágy bennem van. Bukarestben, függetlenül attól, hogy a város életmódja sok szempontból idegen volt, jó lehetőségek adódtak a szellemi kapcsolatokra. A színházi élet egészen csodálatos és ritka volna. Tamási azt mondaná, hogy igyekezzünk otthon lenni, én azt mondanám, legyünk ott, ahol lehet valamit tenni, ahol kapcsolatot lehet létesíteni másokkal, akik, ha nem is úgy gondolkodnak, mint mi, de akiknek az erőfeszítésein osztozni lehet.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Megválasztása óta még nem hallottuk beszélni a parlamentben Kelemen Hunort
Egyetlen alkalommal sem szólalt fel a parlamentben az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi (2012-es) választások óta.
A Digi24 hírtelevízió készített egy összeállítást azokról a politikusokról, akik az elmúlt valamivel több mint egy évben nem tűntek ki a törvényhozási munkában – vagy azzal, hogy nem szólaltak fel, vagy azzal, hogy a jogszabályalkotási folyamatban sem vállaltak szerepet, azaz egyetlen törvénytervezetet sem kezdeményeztek vagy írtak alá.
Ilyenként Kelemen Hunor egy 33 fős társaság tagja, amelyben van még egy RMDSZ-es, Markó Attila, illetve neves román politikusokat is ide soroltak: például Ludovic Orban korábbi közlekedési minisztert, Victor Ciorbea volt miniszterelnököt vagy Theodor Paleologu egykori művelődésügyi minisztert. Ludovic Orban ráadásul törvénykezdeményezésekhez sem adta a nevét.
A Digi24 megkérdezte néhányukat, mivel magyarázzák ezt a visszafogottságot. Volt, aki azt válaszolta, nem tartották fontosnak, hogy plénumban beszéljenek, sokkal fontosabbnak tekintik ugyanis a szakbizottsági munkát. Mások szerint dolgozni kell, nem beszélni, ismét mások azzal hárították a válaszadást, hogy mi lenne, ha mindenki beszélne a parlamentben, soha nem fejeződnének be a gyűlések. És volt olyan is, aki nem volt hajlandó felelni, és letette a telefont.
A parlament jelenleg vakáción van, februárban kezdi újra a munkát.
Parlamenti képviselők és szenátorok, akik megválasztásuk óta egyetlen alkalommal sem szólaltak fel: * Ludovic Orban (PNL) * Oana Niculescu-Mizil (PSD) * Kelemen Hunor (RMDSZ) * Markó Attila (RMDSZ) * Cristian Rizea (PSD) * Victor Ciorbea (PNL) * Dan Tătaru (PSD) * Theodor Paleologu (PDL) * Eugen Chebac (UNPR) * Mădălin Voicu (PSD) * Horia Grama (PSD) * Valentin Boboc (PSD)
Erdély.ma,

Közel negyven éve Erdélyről „tanítja” az anyaországiakat
Négy útlevelet cserélt, útjait viszont nem volt nehéz összeszámolni, hiszen a rendszerváltás előtt folyamatosan figyelték, és számon tartották, hányszor lépte át a magyar–román határt turistavezetőként. Mióta nem szükséges útlevél, saját naptára alapján vezeti útjait Pápai Ferenc, aki – bevallása szerint – 660. magyarországi csoportját kísérte el Erdélybe 2013 szilveszterére. A magyarországi kultúrturisztikai szervezővel eddigi élményeiről, a székelyföldi turizmus múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.
Pápai Ferenc a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon született, anyai nagyapja kántortanító volt, először tőle halott Erdélyről, majd Benedek Elek meséi után történelemtanára volt az, aki a múltbéli időkről mesélt neki. A katonaság után nyomdászként kezdett dolgozni, majd kultúrház-igazgatóként 1977-ben járt első alkalommal Erdélyben, volt történelemtanárával. Érmindszentre látogattak, az Ady Endre centenáriumi ünnepségre. Ezek után annak ellenére kísért el nyugdíjasklubokat és különböző szakszervezeteket Erdélybe, hogy akkori felettesei ezt megtiltották, arra hivatkozva, a két ország kommunista pártja nem ápol jó viszonyt. Később a Nyírtourist nevű megyei idegenforgalmi hivatalnál kezdett el dolgozni, az erdélyi utakat egy nagybányai cég segítségével tervezték meg. Engedetlensége miatt a kommunizmusban folyamatos megfigyelés alatt élt, a '89-es forradalmat követően a magyar–román határon be is mutatkozott neki az a román határőr, akit ezzel megbíztak.
Véletlenül köttetett barátság
Egy ilyen út alkalmával, a ’80-as évek elején futott össze Székelyudvarhely központjában Vofkori László földrajztanárral, aki felajánlotta segítségét, hogy elkalauzolná őket a városban, de ezt akkor Pápai nem fogadta el. Később egy Nyíregyházán tanító pedagógus küldött egy könyvet az udvarhelyi oktatónak, így ültek le először egy asztalhoz beszélgetni. Barátság szövődött, melynek köszönhetően Vofkori László kétkötetes Székelyföld-útikönyvének első bemutatóját Nyíregyházán tartották. A későbbiekben együtt szervezték meg a magyar turisták székelyföldi útjait, Pápai elkísérte Udvarhelyig a csoportokat, innen pedig Vofkori kalauzolta tovább őket. „Állandóan inspirált engem, ő mondta mindig, hogy írjam le, amit tudok, mert ha nem, akkor elvész. Együtt terveztük létrehozni a Kárpát-medencei Tourinform irodát is, melynek segítségével kiépítettük volna a magyar–magyar turizmust” – emlékezett vissza. Az elképzelések szerint egy ilyen iroda segítségével biztosítani lehetne az állandó információcserét Székelyföld és Magyarország között (ez egyebek közt azért nem jöhetett létre, mert Vofkori László helytörténeti és földrajzi szakíró 2008-ban váratlanul elhunyt). „Sajnos most sem tudjuk, hogy itt Udvarhelyen vagy Csíkszeredában mi történik, csak utólag szereztünk tudomást arról is, hogy a marosvásárhelyi kultúrpalota századik évfordulóját ünnepelték” – tette hozzá.
Hiánypótló ismertetők, térképek készültek
Ezek után több turisztikai irodánál is megfordult Pápai, rengeteg utat bevállalt, előadásokat is tartott, de Kárpátalja, Délvidék mellett legszívesebben mégiscsak Székelyföldre hozta a turistákat. „Itt rengeteg a látnivaló, nagyon sok népi hagyomány fennmaradt, óriási történelmi és irodalmi anyaga van Erdélynek, amit tudni kell átadni az ide utazóknak” – vallotta a kultúrturisztikai szervező. Korábban három napig tartott Budapestről Székelyföldre utazni, annyi a látnivaló. Rendszerint a kolozsvári Házsongárdi temetőt is meglátogatták, melyről akkor csekély információt találtak. Ezért 2001-ben Kiss Melittával együtt elkészítették a Házsongárdi temető térképét, mely fényképek segítségével kalauzolja el a turistákat nagyjaink sírjaihoz. Ugyancsak Pápai készített el egy Csíksomlyóról szóló ismertetőt, hiszen 2001-ben egy vonatos utat is megszervezett a pünkösdi búcsúra, mely alkalommal négy hálókocsi telt meg magyarországi turistákkal.
A látnivalókat tudnivalókkal egészíti ki
Pápai mindig a csoport elvárásainak megfelelően készül útjaira, de nem titkolt szándéka, hogy mindenkinek, aki Erdélybe, Székelyföldre jön, minél többet átadjon abból, amit az évek során gyűjtögetett. Szerinte – Kazinczy Ferenc sorait parafrazálva – Magyarország nem ismeri Erdélyt, ezért már Szegeden elkezd beszélni Orbán Balázsról, többek közt idéz Nyírő Józseftől, Ady Endrétől, Farkas Árpádtól. Útjait olyan évfordulók, ünnepek köré szervezi, mint pünkösd, március 15., húsvét, május elseje, augusztus 20., október 23. vagy szilveszter. Udvarhelyen a városközpontot, a Kossuth Lajos és Bethlen Gábor utcai emléktáblákat, a Jézus-kápolnát, valamint Szejkefürdőn Orbán Balázs síremlékét szokták meglátogatni.
Magyar turisták régen és ma
Kétféle Székelyföldre látogató magyar turista volt régen – vallotta Pápai: egyrészt azok, akik a kommunista megfélemlítés ellenére bátrak voltak és mertek jönni, vagy akiket valamilyen rokoni, baráti szál kötött ide. Ma már sokan maguk szervezik meg útjaikat, nagy elvárásokkal jönnek ide, ezért gyakran csalódnak. A kétezres évektől kezdődően rengeteg olyan utazási klub megjelent Magyarországon, amely „partizán” utaztatásokat szervezett, melyek végén átverték, anyagilag kifosztották az utasokat. A mostani turistákat is a kíváncsiság hozza ide, egy részük már bejárta a fél világot, de Erdélyben még nem volt. Ők szeretnek kritizálni, hiszen nagyon magas igényekkel jönnek ide. De még mindig vannak olyanok is, akiknek a szájuk tátva marad attól, amit itt látnak és hallanak, nekik sikerül átadni azt a szellemiséget, amit Székelyföld őriz. „Problémának látom azt is, hogy az utasok – az országhoz hasonlóan – kettéváltak, bal- és jobboldalivá, nézeteiket itt sem tudják levetkőzni” – tette hozzá.
Javítani kell a helyi szolgáltatások minőségén
Pápai nem értette, miért költöztették el az udvarhelyi Tourinfo-irodát a városközpontból, és hogy miért nincs nyitva hétvégén, hiszen akkor járnak erre a legtöbben. Szerinte Székelyföldön a faluturizmus nőtte ki magát leginkább, de észre kell venni azt, hogy a vendégszeretet nem egyenlő a szolgáltatással, előbbi nem lehet árucikk. „Be kell azt is látni, hogy kényes a magyar turista, és ha valaki olyat ajánl, amit majd nem tud teljesíteni, akkor hiába csalogatta ide a vendéget, mert csalódással távozik” – véleményezett. Talán ennek tulajdonítható, hogy Székelyföldön kevesebb a turista.
Simon Eszter
Székelyhon.ro,

„Ne féljünk, mert a félelem tönkretesz”
Írásban kívánt reagálni Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán őt érintő kijelentéseire. Az önkormányzati elnök kérésének helyt adtunk, válaszát alább olvashatják.
Gyerekkorom kedvenc regénye volt „A Pál utcai fiúk”. Most, 39 éves fejjel is elérzékenyülök, amikor újraolvasom a könyvet, vagy újranézem a filmet. Én sohasem akartam erős, durva, másokat ledorongoló vörös inges lenni, aki az erő és a többség elve mentén mindenkire mindent ráerőszakol, és akinek ha valaki nem rokonszenves, felnyomja a falra, és erre még büszke is! Én mindig is Nemecsek akartam lenni, Nemecsekként akarok közéleti tevékenységet végezni, aki hisz a jóban, társaiért amit tud megtesz, a dolgokat a maga rendjén és rendszerében kívánja megváltoztatni, és ha ezért közlegény marad, vagy kisbetűvel írják be a nevét, akkor sem ijed meg. Persze lehet, hogy bánkódik, emészti magát, de nem ijed meg.
A politikában, ahogy az élet minden egyes területén van aki hangos, erőszakos és ezzel akar magának „tiszteletet” kivívni. Ez nem az én világom. A megbecsülést, elismerést nem fenyegetéssel kívánom elérni, hanem úgy, hogy tartom a szavam. Pár hét alatt nem fordítok hátat a szövetségesemnek csak azért, mert pillanatnyi érdekem úgy kívánja.
Ráduly Róbert Kálmán a december 27-i interjúban alpári hangnemben és stílusban beszélt Hargita Megye Tanácsáról. Hazudott, csúsztatott, nem tudok mást mondani, mint azt, szégyellje magát.
Hargita Megye Tanácsának intézményrendszerében jó csapat dolgozik, amely rengeteg dologgal foglalkozik, ahogy szoktam mondani, a vízben szüléstől a vadkárokig mindennel. Például a napokban forgathattam a kezemben a „Mezőgazdasági kisokost”, amely három és fél ezer ötödik osztályossal szeretteti meg a földet, az erdőt, az állatokat. Ez is egy a sok száz, akár több ezer tevékenységből, amivel foglalkozunk, sokszor vért izzadva, nap mint nap. Tudom, ez nem olyan látványos, mint egy nagyot merevíteni a román televíziók kamerái előtt, mint ahogy szokta sajátos stílusában Ráduly Róbert Kálmán, de szerintem az is fontos, hogy sikerüljön mosolyt csalni egy ötödikes gyerek arcára azért, mert bújik az első ágyás hónapos retek a Kiskertész programunknak köszönhetően. Szerintem ilyen dolgokra van szükség, nem pedig szaftos, szinte vért követelő nyilatkozatokra. Én azt mondom, azokat is kell képviselni, akiket nem érdekelnek a politikusi szájtépések és nem tudják elfogadni, hogy egyes politikusok a románozással akarnak magyarázatot adni sikertelenségeikre, például arra, hogy miért mennek el városunkból a fiatalok, miért fogy a lakosság, miért zárnak be vagy költöznek el a cégek, miért nem sikerült az elmúlt évtizedben munkahelyteremtő beruházásokat hozni Csíkszeredába és miért viszi el a tömbházban lakó családok bevételének jelentős részét az átgondolatlanul fejlesztett távfűtési rendszer.
Nem félek
Jelen írásom alapgondolatát néhány napja fogalmaztam meg, amikor családommal itthon, Csíkszeredában egy nyilvános helyen jártam, és onnan kifele menet láttam a Csíki Hírlap december 27-i számát, benne két évértékelő interjúval: az egyik velem készült, a másik rólam szólt. Érdekes volt látni az eladó arcát, ahogyan a lapot szépen, mikor nem néztem oda, elrakta szemem elől. Azután elpirult, éreztem, együtt érez velem. Erőt adott nekem. Akkor fogalmaztam meg magamban azt, amit most leírok, és amit december 27-én, azon a pénteki napon, az interjú megjelenésének napján Ráduly Róbert Kálmán jelenlétében tartott gyűlésen nem mondtam el: nem félek.
Hogy is mondta Nemecsek?
„Ti most sokan vagytok, és ki tudjátok a kezemből csavarni a zászlót”. Így éreztem magam azon a napon, de tudtam és tudom, nincs mitől félni, ha következetesen dolgozom. Sokszor elhangzanak életünk során olyan nagy igazságok és igaz mondatok, melyek értelmét csak később tudjuk értelmezni. Az egyházi vezetőkkel való december 16-i találkozásomon az egyik esperes szájából elhangzott a következő Bibó István-idézet: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Erről van szó, ez a lényeg! Nem szabad félni, mert ha félünk, akkor az lebilincseli gondolatunkat, cselekedetünket, és ezáltal elveszítjük gondolat- és cselekvési szabadságunkat.
Hiszek Istenben! Hiszem, hogy felebarátunkat szeretnünk kell, még akkor is, ha az téved, hibázik, netalán rosszat tesz. Hiszek a megbocsátásban és a felebaráti szeretetben. Azokban is hiszek, akik nem magyarul imádkoznak. Mi jogon ne hinnék? Természetesen sajátos kisebbségi jogainkért harcolni kell, és harcolok értük teljes erőmből, ezt mindenki jól tudja. Szimbólumainkért, történelmünk oktatásáért, közösségi javainkért, sajátos szokásainkért, földjeinkért, termékeinkért, épített örökségünkért, önszerveződéseinkért, a kettős állampolgárságért, vendéglátóiparunkért. Szégyenkeznivalóm nincs, és azoknak sem, akik bíznak munkámban!
Soha senkinek „megvásárolt embere” nem voltam! Ezért már egyszer megpróbáltak eltávolítani a közéletből mert elutasítottam a szekértáborosdit. Az egésznek az lett az eredménye, hogy a két „oldal” összefogott, és közös erővel mindentől megfosztott, ami a munkámban eredménynek számított. A sors iróniája, hogy jelenleg ellenem folyó lejáratási akció néhány szervezője oszlopos tagja volt a másfél évtizeddel korábbi manővernek is.
Egyébként nem értem a nagy erőlködést. Az emberek múlt évben azzal a feladattal bíztak meg minden magyar választott politikust, így engem is, hogy ott ahol van, teljes erőbedobással dolgozzon nemzeti közösségünkért négy éves ciklusban, amelyből még hátra van két és fél év. A magyar embereket nem érdekli a politikai harc, az, hogy ki kit ver meg, ki kit győz le. Folyamatosan csökken a magyar választók részvételi hajlandósága. Nem értem, mire jó bármely közéleti szereplőnek is, ha mesterséges és nyilvános „kivégzési procedúrával” ezt a folyamatot erősíti? Négy éve mondom, hogy békességre van szükség megyénkben, mert „cirkuszos” megyébe nem jönnek a turisták, nem valósul meg munkahelyteremtő beruházás, sőt még azt is elveszik, amit sikerült kiharcolni.
Nem Ráduly Róbert Kálmán az első politikus, akit nekem ugrasztanak és nem az első akciója. Megtette ezt velem korábban is, később megbánta, bocsánatot kért és én megbocsátottam.
Életem talán legnehezebb periódusát élem, próbálok feltápászkodni, és ekkor megtámad olyan alantas módon, ahogy tette, ez egy olyan dolog, amit nagyon nehéz megemészteni. Ments meg, Uram, barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok – ezen állítás igazságtartalma ismételten bebizonyosodott. Ami pedig a december 27-i interjúban részletezett hazugság- és rágalomáradatot illeti, annak minden egyes elemére nem térnék ki, mert egyfelől azt elemezni gyomor kell, és nekem ehhez nincs. A tisztelt olvasókat arról akarom tájékoztatni, hogy öt éve, minden esztendőben szóba állok az összes Hargita megyei egyház vezetőjével. Egyeztetek egyház-támogatási rendszerünkről, függetlenül felekezettől, etnikumtól, így az ortodox egyházat képviselő püspökkel is. Olyanról sohasem egyeztettem, amiről minimum a harminc megyei tanácsos kollégám ne tudott volna, sőt igyekeztem mindent előzetesen megbeszélni. Ez egy mindenkori megyeitanács-elnök kötelessége.
A lényeg
Egy közszereplő, amikor ellene vádat emelnek, azonnal le kell mondjon – nyilatkozza Ráduly. Polgármesteri mandátuma alatt volt már olyan karácsonya, talán nem is egy, amelyet úgy töltött el, hogy büntetőper vádlottja volt. Tudja milyen érzés ez. Ilyenkor az ember fejében ezer gondolat cikázik. Találkozik szeretteivel, akik aggódó tekintettel figyelik, próbál laza és felszabadult lenni, de az erőlködés teljesen felesleges, mert egy anyát, egy apát, egy testvért nem lehet megtéveszteni. Nem könnyű ez az időszak. Az ember megpróbál egy kissé lenyugodni, fejében rendet rakni, a rendelkezésre álló szabadidőt kihasználni arra, hogy felkészüljön a soron következő bírósági tárgyalásra, ami nekem január 6-án lesz. És akkor, durr bele, ahogy a csövön kifér, Ráduly Róbert Kálmán a legaljasabb módon, hangvételben és időzítéssel megtette azt amit megtett.
Az ellenem folyó büntetőper központi eleme, a csúszópénzes vád elbukott. Kérdem én, kellett valami új, ami talán még a csúszópénzes vádnál is mocskosabb, hogy lakossági támogatottságomat csökkentse, megtörje? Vagy talán arra megy ki az egész, hogy engemet törjön meg a támadás?
De, amint fentiekben leírtam, nem félek! Ezen nyílt válaszomon keresztül is megüzenem mindazon háttérben lapulóknak, akik Ráduly Róbert Kálmán közreműködésével akarják becsületemet besározni, hogy munkámat folytatni fogom, nem állok félre, nem mondok le.
Az idei költségvetés előkészítése van most napirenden. Nagyon komoly előkészítést igényel, mert a megyei költségvetés függvénye is, hogy megyénk 190 lakott településében ne lehetetlenüljön el az élet, ne szűnjenek meg az iskolák, legyen vezetékes ivóvíz, ne szűnjön meg a tejbegyűjtés, bővüljön a leaszfaltozott úthálózat. Ezért teljesen felesleges időpocsékolás a nyuszikás viccekből ismert dolgokkal előállni, hogy ha van sapka a fejemen, akkor engem azért kell ütni, ha pedig nincs akkor azért, mert 92 500 szavazattal a háta mögött az ember nem lehet nyuszika.
És ha az embert eltiltják hivatala gyakorlásától egy lejárató sajtópropaganda közepette és ennek ellenére a megye negyvenezer polgára aláírásával kéri, hogy helyezzék vissza, akkor az ember megint nem lehet nyuszika.
Nekem tiszta a lelkiismeretem. A vagyonom zárolva, várom az ügyészség által kezdeményezett bírósági per végét. És várom azon polgárjogi per végét is, amelyben nem engedtem, hogy olyanért fizessünk, ami nincs rendesen dokumentálva/elvégezve, ezért az érintett cég negyedmillió eurós pert akasztott a nyakamba, mint magánszemélynek. Kérdem én, mivel lehet még engem fenyegetni, zsarolni? Nem félek!
Az RMDSZ jelöltjeként lettem a megyei tanács elnöke. Tudom, hogy ez milyen felelősséget jelent, tudom, mi a dolgom és feladatom. Egy politikai szervezetben vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket ha nem tartunk be, a szervezet szétesik. Engem még soha senki nem vádolt meg azzal, hogy az RMDSZ szabályait megszegtem. Ezért nyugodtan végzem a munkámat továbbra is.
Nem fogok megváltozni. Nem fogok a bőrömből kibújni, nem fogom mostantól arra, amit eddig helyesnek és jónak tartottam, azt mondani, hogy rossz és butaság, mert ezt kérik, ezt várják el tőlem valakik, bárkik. Elmondtam már többször is, nem fogok senkit parancsra utálni, főleg letámadni, főleg karácsonyi ünnep alatt, mert józan vagyok. Nem fogok pártkatonaként viselkedni, nem fogok politikustársaim kigittelésében tettestárs lenni, még akkor sem, ha Ráduly Róbert Kálmán lesz a célpont. Volt része ilyen támadásban és védelmére keltem, és ha megint célpont lesz akkor is védelmére fogok kelni, neki is, másnak is, mert nem tudom elfogadni azt a dolgot, hogy a hátba döfött tőr is politikai fegyver lehet. A politikai, felekezeti, etnikai és mindenféle gyűlölködésekben rám nem lehet számítani, mert a politikus feladata nem a gyűlölködés szítása, hanem a közösség összekovácsolása a közjó érdekében, az építés és az autonómia megvalósítása. Boldok új évet kívánva, a megyei tanáccsal megyünk előre!
Borboly Csaba,
Hargita Megye Tanácsának elnöke
Előzmény: Székelyhon.ro, 2013. dec. 27.
„Nem lehet térdre kényszeríteni”
Kozán István
Székelyhon.ro,

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

Székely autonómiát (Siculicidium-évforduló)
A székely jövőben az autonómiának nincs alternatívája, ez az egyetlen lehetőség a történelmi hagyományok, az anyanyelv és a magyar kultúra megőrzésére – mondta a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke tegnap a magyarországi Bonyhádon, ahol a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelemre emlékeztek. Potápi Árpád János a város székely emlékparkjában rendezett ünnepségen hangoztatta: a bukovinai székelyek támogatják erdélyi székely testvéreik autonómiáért folytatott politikai küzdelmét.
A madéfalvi veszedelem tanulsága az, hogy az idegen hatalmak végső célja soha nem változott – mondta Bonyhád polgármestere az önkormányzat és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének közös emlékünnepségén.
Több száz évi történelmi tapasztalat mutatja: ha védtelenné válik a székelyek közössége, minden alkalmat megragadnak kitaszítani őket a szülőföldjükről – hangoztatta Potápi. Ma Erdélyben a veszedelem nem közvetlenül az életek kioltásával fenyeget, hanem a félelem rögzítésével, az anyanyelv kitagadásának, a jelképek, a hagyomány eltörlésének, a tanulási lehetőségek visszaszorításának programjával – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve, hogy a mai hatalom is képes egy zászló, felirat, jelkép miatt állami haragot zúdítani a székelységre. A megemlékezés előtt a bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás-templomban tartott misén Illés Albert jezsuita szerzetes pap arról beszélt, hogy a székelység nem felejtette el szabadságát. Isten igazságai közé tartozó érték, hogy a nép minimális szabadságát élje, használja anyanyelvét, ezen a nyelven tudjon imádkozni, megszólítani gyermekeit, tanulni, bontakozzon ki kultúrája – mondta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Elhunyt az egyik kommunista pribék
Elhunyt egyike annak a 35 egykori, politikai foglyok halálát okozó vagy őket kínzó büntetés-végrehajtási alkalmazottnak, akik ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) indított vizsgálatot – jelentette be Andrei Muraru, az IICCMER elnöke.
Muraru vasárnap este a Digi 24 televíziós csatornának nyilatkozva elmondta: Iuliu Sebeștinről, a szamosújvári börtön egykori alkalmazottjáról van szó, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt.
Sebeștin fizikai és pszichikai kínzásnak is alávetette a rabokat, és az intézet által összegyűjtött adatok szerint számos egykori elítélt haláláért felelős. Miután azonban tavaly októberben elhunyt, a továbbiakban már nem vizsgálódnak ellene.
Muraru megjegyezte: fennáll a veszélye, hogy az általuk összeállított lista egyre rövidüljön, ha nem jutnak elegendő forráshoz annak érdekében, hogy sikerüljön elegendő terhelő bizonyítékot gyűjteni az egykori pribékek ellen. Megjegyezte: jelenleg 4-5 egykori, általuk megtalált, ma is élő pribék ügye van olyan stádiumban, hogy megtehető ellenük az ügyészségi feljelentés, de reményét fejezte ki, hogy az év közepéig a 35 érintett zömének személyazonossága nyilvánosságra hozható lesz.
Azt is elmondta, hogy idén júliustól az egykori határőrök ellen is vizsgálatot indítanak. Azokról a tisztekről van szó, akik a 70-es 80-as években parancsot adtak a határokon illegálisan átkelő személyek lelövésére, illetve megölték őket. Muraru szerint ez jóval hosszabb lista lehet, mint a pribékeké, mivel az érintettek a bűncselekmények elkövetése idején 30-40 évesek voltak.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vișinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vișinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt.
A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene. A másik, immár ismert egykori lágerparancsnok Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Restitúció peres úton
Kilencévi pereskedés után tegnap birtokba vett egy Kolozsvár belvárosában álló ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerület.
Az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium szomszédságában álló, a 20. század elején épült kétszintes épületben eredetileg bérházak működtek. Az államosítás után azonban a rendőrség és a kommunista politikai rendőrség, a Siguranţa (a Securitate elődje) vette birtokba. Az 1970-es évektől egy állami cég húsfeldolgozó kisüzemet működtetett benne. Az 1990-es években – mielőtt visszaszolgáltathatták volna eredeti tulajdonosának – a kolozsvári polgármesteri hivatal eladta az ingatlant egy turisztikai cégnek, amely megannyi kisebb vállalkozásnak adta bérbe az épület termeit. Az ingatlan azt követően kerülhetett vissza az egyház tulajdonába, hogy 2013-ban a bíróság jogerősen érvénytelenítette a város és a turisztikai cég közötti adásvételi szerződést. Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa ismertette, az egyházkerület igazgatótanácsa 100 ezer eurónak megfelelő összeget különített el az épület belső felújítására, és arról határozott, hogy erdélyi református sajtóközpontot alakít ki benne. Itt biztosítanak helyet a nyomtatott, az audiovizuális és digitális egyházi sajtónak és a Misztótfalusi Kis Miklós Nyomdának. Kató Béla püspök tavaly februárban ismertette az egyház új médiastratégiáját, amely szerint az egyháznak meg kell próbálnia elérni a templomba nem járó híveit is. Ehhez pedig a modern kommunikációs csatornákat kell használnia. A kommunikációs stratégia részeként jelentette be, hogy egész napossá szeretné tenni a Kolozsvár körzetében hallgatható Agnus Rádió adását, az egész napos műsorhoz azonban egyelőre nem sikerült frekvenciát szerezni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kilátások
Mire számíthat 2014-ben az erdélyi magyarság? A hatalomváltás óta eltelt közel két évben, az ország etnikai viszonyai terén – akárcsak szinte minden területen – súlyos visszaesés tapasztalható a hatalmilag, fölülről szított feszültségek révén.
2012-ben az USL a MOGYE- és a Nyirő-ügyekkel zaklatta a magyarságot, tavaly pedig zászlóüggyel üldözte a székelyföldi polgármestereket, illetve Tőkés Lászlót az érdemrend kapcsán. Az év végén pedig, habnak a tortán, a román ortodox egyháznak adományozott egy székelyföldi szállodát. Ami Kelemen Hunor szerint arcátlan diszkrimináció, hiszen a magyar történelmi egyházak nem részesülnek ilyen típusú ajándékokban. Sőt, az egyházak közel negyedszázaddal a rendszerváltás után sem kapták vissza a kommunisták által elkobzott összes jogos tulajdonukat, Pontáék mégis a visszaszolgáltatások felülvizsgálását helyezték kilátásba. A Székelyföldön történelmileg és demográfiailag is fölöttébb idegen ortodox egyház mégis igen szép ajándékot kapott az USL-s kormánytól. Talán köszönetként, mert az RMDSZ olyan „harcias” volt „ellenzékben”, hogy testületileg szavazta meg a politikusbűnözést és a korrupciót törvényerőre emelő decemberi büntetőtörvénykönyv-módosítást, illetve titkos együttműködési paktumot kötött?
Mit hozhat 2014, amely Markó Béla szerint döntő lesz kisebbségpolitikai szempontból? Javulásra kétségtelenül bőven volna hely, hiszen a helyzet a kilencvenes évek elejének fűtött nacionalista korszakához hasonlít, legalábbis Kelemen szerint.
Csakhogy Bukarestben a magyar kártya kijátszása mindig is jól jött egyéb súlyos problémák leplezésére. Kormányzási inkompetencia okozta komoly gondokból pedig most sincs hiány. A gazdaság problémáiról, az újabb sarcokról, vagy az Európát felháborító jogállamiság elleni lépésekről el kell valahogy terelni a közfigyelmet, nehogy már a nép a politikai és üzleti nagyhalak korrupciós ügyeivel, illetve az azok megmentésére tett és teendő hatalmi lépésekkel foglalkozzon. A magyar kártya kijátszásának kísértése tehát alighanem továbbra is jelentős marad, Markó Béla aligha tévedett, amikor döntőnek nevezte az idei évet.
Kérdés azonban, az RMDSZ hogyan viszonyul az USL kirívó magyarellenes lépéseihez. Ugyanolyan „kőkeményen” küzd ellenük, mint az utóbbi másfél évben?
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Évértékelő Kocsik József AMMGE-elnökkel
Elemi fontosságú a tagsági díjak befizetése
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) elnökével folytatott beszélgetésben visszatekintünk a mögöttünk lévő év gazda-eseményeire, a szervezett tevékenységre, illetve vázoljuk az idei terveket, elképzeléseket.
– Elnök úr, milyen évet zárt az Egyesület?
– Az előző évekhez viszonyítva határozottan állíthatom: jó évet zártunk. Történt ez annak dacára, hogy év közben rengeteg megoldandó feladat adódott, amelyeknek a nagy részén sikerült úrrá lennünk, kezelnünk, de még azok is, amelyek megoldhatatlannak tűntek, a végén sikert szültek.
– Hogy érti ezt?
– Példának okáért, elindultunk egy pályázattal a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a támogatásával 4 megyében, 7 csapattal a hagyományos termékek előállításához, a vendéglátóhelyek népszerűsítéséhez, létrehozásához igényeltünk támogatást. Fiaskónak számított, hogy az elindult 7 közül csupán 2 pályázó maradt, de végül így lett jó, mert kialakult egy fiatal, ütőképes csapatunk, amelyik nagyszerűen működött. Ugyanakkor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma is nehezen indult, végül azonban megtaláltuk a társ-egyesületek harmonikus együttműködésének a módját. Röviden: az egész Kárpát-medencét sikerült összhangba hozni, ami egy hatalmas dolog, annál is inkább, mert anyagi stabilitást is biztosítottak a működéséhez. Magunkról szólva, ha hivatalosan is bizonyítani tudjuk, kik vagyunk és mit teszünk, szerencsés esetben 1,5 millió forintot kaphatunk a működési feltételeink biztosítására, sőt kihelyezett iroda is beindulhat Aradon. Az összeforrt, ha egyelőre nem is nagy számú társaság által képviselt gazdasági potenciál igen jelentős. Újra a magunk példájával támasztanám alá az állításomat, hiszen a mi Egyesületünk évek óta ráfizetéssel működött, és most sem a tagok segítettek, hanem néhány nagyszerű ember a zsebébe nyúlt a közjó szolgálata érdekében.
– Hogy állnak a tagsági díjak befizetésével?
– A bejegyzett 32 gazdakörből 25 működik, közülük azonban egyetlen gazdakörünk, az öttagú tornyai egyenlítette ki maradéktalanul a tavalyi tagsági díját, ami fejenként havonta 2 lejnek felel meg. Természetesen mások is fizettek, főként olyan gazdálkodók, akik támogatásért pályáztak, amihez szükségük volt az általunk kibocsátott igazolásra. Mivel több ezer euró értékű támogatás forgott kockán, ők önként befizették a tagsági díjukat, a többség azonban elhanyagolta.
– Küldtek-e nekik fizetési felszólítást?
– Küldtünk, megkerestük őket, meg is ígérték a hátralék kiegyenlítését, hasztalan. Annak ellenére, hogy olyan pályázatunk is volt, ahol a bizonyos szakmákra való alkalmasság alapján, szakképző tanfolyam nélkül is, hiteles okleveleket tudtunk adni a gazdálkodóknak, akiknek csupán azt kellett bizonyítaniuk, hogy AMMGE tagok, ezért befizették az akkori, havi 1-1 lejnyi tagsági díjat. Tehát a nem fizetők is láthatták, mennyire fontos a tagsági díj.
– Ilyen feltételek között hány AMMGE tagnak van napirenden a tagsági díj befizetése?
– Mintegy 300-nak, de nem csoportosan, ami nagy baj, mert nekünk előbb a havi 1-1 lej, manapság a 2-2 lej elkönyvelt tagsági díjainkkal kell bizonyítanunk a tagságunk létszámát. Ilyen feltételek között vágtunk bele a megalakult Agrárkamara vezetőtanácsának a megválasztásába, ami elégtelen eredményt hozott számunkra, több okból. Egyrészt azért, mert a vasárnapi választás előtt, pénteken még nem lehetett tudni, a megyében hol lesznek szavazókörzetek. Az utolsó pillanatban tudtuk meg, amikor már nem lehetett minden szavazókörzetben tájékoztatni a tagságot. Magam is tagja voltam a kamarai kezdeményező bizottságnak, csakhogy a szervnek semmiféle döntési joga nem volt, az a prefektusokra volt bízva. Legjobban a nagylaki szlovákok szervezték meg magukat, akik kis csoport létükre több mint 500 szavazatot gyűjtöttek be, de a seprősiek is 235 szavazatot szereztek, miközben az AMMGE 219 szavazatot kapott. Lévén hogy több mint 3000 bejegyzett tagunk van, ráadásul a kamarai választásra való feliratkozás díjtalan volt, 1000 tagunk részvételével számoltunk. A zavaros helyzetben végül is 500 feliratkozási lapot kaptunk, közülük 420 jelentkezőt elfogadtak a szavazásra, ahol 219-en ránk is szavaztak, ami egyetlen kamarai mandátumra jogosít fel bennünket. Ha 7 szavazattal többet kaptunk volna, 2 képviselőt küldhettünk volna az Agrárkamara 25 tagú vezetőtanácsába. Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar polgármesterek megpróbáltak mozgósítani a szavazásra, amiért ezúttal is köszönetet mondok nekik. Ha nem tették volna, talán egyetlen képviselőnk se lenne. Szerencsére, a mandátum csupán egy évig érvényes, tehát hamarosan új vezetőtanácsi tagokat választhatunk, remélhetően sokkal nagyobb hatékonysággal.
– Sikert említett, az miben nyilvánult meg?
– A sikertelen kamarai választások ellenére az Egyesületnek igen stabil a helyzete, hiszen alapító tagjai vagyunk a már említett Kárpát-medencei Magyar Gazdák Fórumának, ahol én képviselem az Arad megyei magyar gazdatársadalmat, míg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökségében ifj. Zágoni Szabó András képvisel bennünket. Életerős fiatal gazdacsoport jött létre, aminek szintén Zágoni Szabó András az elnöke. A szervezet fiatalításán dolgozunk, tehát van perspektívánk annak ellenére, hogy az elmúlt évben egymást váltották a sikerek és a fiaskók.
– Mi terveznek idén?
– Egyik legfontosabb célkitűzésünk megtalálni a módját a gazdálkodók tagsági díjainak a behajtására, ami sikertelenség esetén nemcsak az Egyesületnek, hanem nekik is nagy károkat okozhat, mert bizonyított tömegbázis nélkül nem tudunk hozzájutni pályázati támogatásokhoz. Minden gazdálkodóban tudatosodnia kell a valóságnak: a maga érdektelenségével nemcsak magának, hanem az egész gazdatársadalomnak ártanak, mert a tagsági díjak befizetése a jövőbeli sikerek záloga.
– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert az idei szervezeti munkához!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Istállótól a nyomdáig, avagy egy épület hányatott sorsa
Tavasszal megkezdheti működését az Erdélyi Református Médiaközpont
Miután az épület január elsejétől az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonát képezi, Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa tegnap hivatalosan is átvette a nemrég visszakapott ingatlant az Unita Turism cég képviselőjétől.
– Az Eötvös (Konstanca) utca 1–3. szám alatt található ingatlan teljes felújítása elengedhetetlen, a takarítást-lomtalanítást már a héten megkezdi az erre szerződtetett cég – tudtuk meg a gazdasági tanácsostól. A visszaigényelt épületegyüttes átvétele többnyire zökkenőmentes volt, az egyetlen gondot az udvaron található egykori italraktár épületében működő szórakozóhely tulajdonosa képezte, aki nem volt hajlandó kiüríteni az általa bérelt helyiséget arra hivatkozva, hogy az Unita Turism céggel kötött szerződése még nem járt le. Az átadás ettől függetlenül megtörtént, az ajtók mindegyikére pecsét került, és a klubhelyiséget is lelakatolták. Az ingatlanban az Erdélyi Református Médiaközpont működne.
Szabadság (Kolozsvár),

.
Birtokba vette visszaperelt kolozsvári ingatlanát a református egyház
Kilencévi pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület hétfőn a sajtó jelenlétében vette birtokba a kolozsvári Eötvös (Konstanca) utcai, meglehetősen leromlott állapotú ingatlanát.
Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta, az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium szomszédságában álló, a 20. század elején épült kétszintes épületben eredetileg bérházak működtek. Az államosítás után azonban a rendőrség és a kommunista politikai rendőrség, a Siguranţă (a Securitate elődje) vette birtokba. Az 1970-es évektől egy állami cég húsfeldolgozó kisüzemet működtetett benne.
Az 1990-es években – mielőtt visszaszolgáltathatták volna eredeti tulajdonosának – a kolozsvári polgármesteri hivatal eladta az ingatlant az Unita Turism nevű turisztikai cégnek, amely megannyi kisebb vállalkozásnak adta bérbe az épület termeit. Az ingatlan azt követően kerülhetett vissza az egyház tulajdonába, hogy 2013-ban a bíróság jogerősen érvénytelenítette a város és a turisztikai cég közötti adásvételi szerződést.
Mint hétfőn kiderült, a bérlők többsége kiköltözött az épületből, de az ingatlan egyik szárnyában működő „manele” klub tulajdonosa a hivatalos átadáson közölte, nem költözteti el vendéglátóipari egységét, mert élő bérleti szerződése van az Unitával. Az sem térítette őt jobb belátásra, hogy a turisztikai cég képviselői a helyszínen közölték: január elsejétől nem ők a tulajdonosok, így a bérleti szerződés érvénytelenné vált.
„Nagy galibát szokott okozni ez a klub a környéken lakóknak. Jómagam is háromszor hívtam ki a rendőrséget miattuk. A szomszédban lakom és jól tudom, nyáron szinte lehetetlen mellettük lakni. Hol drogozásról, hol verekedésről szóltak a híradások, mi ezt tovább így nem tudjuk folytatni” – szögezte le Ballai Zoltán.
A gazdasági tanácsos szerint az egyházkerület igazgatótanácsa 100 ezer eurónak megfelelő összeget különített el az épület belső felújítására, és arról határozott, hogy erdélyi református médiaközpontot alakít ki az épületben. Itt biztosítanak helyet a nyomtatott, az audiovizuális és digitális egyházi sajtónak, és a Missztótfalusi Kiss Miklós nyomdának.
Kató Béla püspök egyébként tavaly februárban ismertette az egyház új médiastratégiáját, amely szerint az egyháznak meg kell próbálnia elérni a templomba nem járó híveit is. Ehhez pedig a modern kommunikációs csatornákat kell használnia. A kommunikációs stratégia részeként jelentette be, hogy egész napossá szeretné tenni a Kolozsvár körzetében hallgatható Agnus rádió adását. Az egyházi rádió jelenleg a hajnali három és reggel nyolc óra, valamint a dél és 15 óra közötti idősávokban sugároz műsort. Az egész napos műsorhoz egyelőre nem sikerült frekvenciát szerezni.
Ballai Zoltán továbbá a Krónika kérdésére elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület összesen 830 ingatlant igényelt vissza, eddig mintegy 350 kereset kapcsán döntött a bíróság, de csak 150 esetben az egyház javára. Hozzáfűzte, Kolozsváron több ingatlan ügyét már a strasbourgi emberi jogi bíróság figyelmébe ajánlották.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Négy évet kapott Adrian Năstase
Ismét börtönbe vonul Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök, miután a legfelsőbb bíróság hétfőn jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélte egyik – lakásfelújítással kapcsolatos – korrupciós ügyében, amelyben első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték zsarolás miatt.
A bírák hétfőn – helyt adva az ügyészség kérésének – nem csupán zsarolás, hanem korrupció miatt is elítélték, ezért sújtották a négyéves börtönbüntetéssel, emellett a zsarolás miatt három év szabadságvesztésre ítélték. A politikusnak a nagyobbik, négyéves büntetést kell letöltenie. Emellett öt évre a közügyektől is eltiltották.
A szociáldemokrata politikus felesége, Dana Năstase három év felfüggesztett szabadságvesztést kapott megvesztegetésben való bűnrészesség, konkrétan hamis vámpapírok felhasználása miatt, emellett négy évre őt is eltiltották a közügyektől.
Irina Jianut, az állami építkezési felügyelőség volt igazgatóját, aki a vád szerint megvesztegette Năstasét, négy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtották pénzmosás, mérleghamisítás és hamis vámpapírok használata miatt. Emellett 84 ezer euró és 5000 euró megfizetésre kötelezte. A Năstase családot 400 ezer euró kifizetésére kötelezte a bíróság, miután a bírák szerint megközelítőleg ebben az értékben kaptak megvesztegetést.
A Zambaccian (ebben az utcában található a Năstase-villa) név alatt ismertté vált dossziéban az ügyészek azzal vádolták a 2000 és 2004 között hivatalban levő volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot – Kínából hozott műtárgyakat –, valamint pénzt lakása felújítására azért cserében, hogy Jianut megtartsa tisztségében.
A vádirat szerint Năstase 2006-ban, amikor a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, megfenyegette a vád egyik tanúját, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját. Az ügyészek az utolsó, december 19-i tárgyalási napon súlyosabb, letöltendő szabadságvesztést kértek, nem csupán zsarolás, hanem megvesztegetés elfogadása miatt is.
Az ügyvédek a per alapfokra való visszautalását kérték, arra hivatkozva, hogy a DNA lehallgatott beszélgetések alapján indított eljárást, erre ugyanakkor a feltételezett bűncselekmények idején még nem létezett törvényi szabályozás. Dana Năstase szerint az értéktárgyak egy részét személyesen hozta Kínából, más részüket viszont az országban vásárolta. Năstase még akkor blogján közölte: politikai indíttatásúnak tartja a pert.
Năstasét március 18-án helyezték feltételesen szabadlábra, miután egy – illegális kampányfinanszírozással összefüggő – másik ügyben 2012 júniusában kiszabott kétéves börtönbüntetésének harmadát letöltötte. A mostani és a régi ítélet összevonásáról az ítéletvégrehajtásban illetékes bukaresti törvényszék fog döntetni. Az elítéltnek a nagyobbik büntetését kell letöltenie, így Nastase várhatóan ismét börtönbe kerül, hogy letöltse a súlyosabb (négyéves) ítélet legalább egyharmadát.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Kétszázötven éves tanulság Madéfalváról
A Siculicidiumként emlegetett székelymészárlás messze túlmutat a valamikori helyszín, Madéfalva határain, éppen ezért a délelőtti madéfalvi emlékműnél tartott megemlékezés után este Marosvásárhelyen is megemlékeztek a 250 évvel ezelőtti eseményekről. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett esemény díszvendége az Országgyűlés elnöke, Kövér László volt.
A csíksomlyói kegytemplom harangzúgásának felvételével kezdődött a megemlékezés a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, de nem maradt el a katolikus főesperes, valamint a református és unitárius esperesek áldása sem. Az est műsorvezetői szerepét betöltő Kilyén László színművész történelmi adalékokkal szolgált arról, hogy mi is történt kétszázötven évvel ezelőtt, amikor 2500 csíki és háromszéki székely állt ellen a Mária Terézia által elrendelt kényszersorozásnak 1764. január 7-én. A madéfalvi vérengzés vagy Siculicidium, azaz székelygyilkosság néven ismert esemény során a vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy négyszáz embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le.
Joggal nevezik szabadságharcnak
A házigazdának számító SZNT elnöke, Izsák Balázs ünnepi beszédében elmondta, negyed évezreddel ezelőtt Európa legerősebb birodalma, az Osztrák-Magyar Monarchia beleütközött a székelyek ellenállásába, s két esztendőn át nem is tudott mit kezdeni vele. „Joggal nevezik ezt szabadságharcnak. Az én korosztályom a hetedik nemzedék, amely örökségül kaphatta a madéfalvi veszedelem tanulságait. Nem a gyászt, a lemondást örökítették át, hanem a haragot, dacot, s azt az elszántságot, hogy az önkénnyel harcoló elődeink emlékéhez hűtlenek nem leszünk soha. A madéfalvi vérengzés átmeneti lezárása volt a székely nemzeti vérengzés két esztendejének” – hangoztatta beszédében Izsák Balázs. Az SZNT-elnök szerint a madéfalvi emlék nem csak a ma élő székelyeknek szolgál tanulságul, de üzen a mindenkori hatalmaknak is. Izsák szerint a székelyeken esett jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni a 21. században is. „Ma nyilvánvalóan az eszközök finomabbak, a szóhasználat is változott, a lényeg azonban változatlan: a székelyeknek ma is legnagyobb értékük a szabadság, s a cél, amit megfogalmazunk, az autonómia nem más, mint a székely szabadság megteremtésének intézményi garanciája” – fogalmazott Izsák Balázs.
Félúton az autonómiához
Az Országgyűlés elnöke, Kövér László ünnepi beszédében elsősorban az SZNT autonómiaküzdelmének következetes kitartását dicsérte, amely többek közt a Székelyek Nagy Menetelésében nyilvánult meg. Elmondta, ha a dél-tiroliaknak négy évtizedébe került az autonómia kiharcolása, akkor a székelység 1990-től számítva félútját megtette. „Székelyföld autonómiája nem az, amitől minden esztendőben távolodunk, hanem az, amelyhez minden esztendőben egy lépéssel közelebb vagyunk” – fogalmazott Kövér László.
A házelnök kifejtette, hosszú menetelés lesz ez, de Székelyföld autonómiája az egyetlen közösségi létforma, amely megfelel három fontos követelménynek: biztosítja a székelyek önazonosságát, biztosítja a társadalmi igazságot, s közben nem sérti a román állam határait és a nemzetközi jogot se. Kövér László kifejtette, Magyarország olyan társa a székelységnek, amely érdekelt sikerükben. „Azt akarjuk, hogy a székelység a szülőföldjén maradjon, és ott éljen jó színvonalon. Ezért biztosítottuk számukra a könnyített magyar állampolgárságot, s a magyarországi választásokon a részvételi lehetőséget” – fejtette ki Kövér.
Az 1764-es eseményeket nem lehetett megörökíteni képen, de Szopos Sándor festő készített egy festményt az általa elképzelt eseményekről. A műtárgy jelenleg marosvásárhelyi magántulajdonban van, de a Maros Megyei Múzeum reméli, még idén meg tudja vásárolni, és bemutatni azt a nagyközönségnek. Addig is a múzeum igazgatója, Soós Zoltán kivetített fényképen mutatta be az összegyűlteknek, hogy a festő hogyan is tudta ábrázolni, hogy a fegyvertelenül védekező, de dacoló székelyek nem adják meg magukat.
A kamarakórus éneklésével, szavalatokkal és népballadákkal tűzdelt műsor a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével zárult.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

.
Ervin atya: békességet szeretnék
A szárhegyi ferencesek kapcsán több cikk is napvilágot látott az elmúlt esztendőben. Egyedül Ervin atya nem hallatta szavát a sajtóban. Most megtörte a csendet, kikötve, csak az őt érintő kijelentésekre kíván reagálni, Csíksomlyóra helyezéséről továbbra sem fog részletekkel szolgálni. Hangsúlyozta: ő arra esküdött fel, hogy paptársait soha, semmilyen körülmények között nem bántja, ezen válaszaival is csak egy célja van, hogy véleményét elmondva békesség legyen.
– Augusztus elsejétől Csíksomlyóra helyezték Ervin atyát. Ennek részleteiről sem a rendi elöljárók, sem ön nem nyilatkozott...
– Köszönöm, hogy lehetőséget adott, hogy most nyilatkozzak. Nyáron nem voltam hajlandó „kötélnek állni”, hogy belső dolgainkról beszéljek. Mivel sokan véleményüket nyilvánították, illetékesek és illetéktelenek, úgy gondoltam, talán nekem is jogom lenne arra, hogy segítsek tisztázni a feszültségeket. Rendtartományfőnökünket egy Varsó melletti ferences konferencián kérték véleménynyilvánításra, ahol a 130 országban élő ferencesek ügyeiről tárgyaltak. Érthető, hogy a nehéz megbeszélései közepette ő sem adhatott lényeges eligazítást. A frissen Szárhegyre került testvérek pedig még nem ismerhették meg az ottani körülményeket. Igaz, hogy a „nagy nyilvánosság” is beleszólt belső ügyeinkbe, de természetesen nem ismerhette a kulissza mögötti helyzetet. Itt akarom megköszönni, hogy elhurcoltatásunk idején a szárhegyi ferenceseket szerető nép vigyázott a kolostorunkra, és magáénak tartotta. És külön meg szeretném köszönni a templomi gondnokság tagjainak, hogy tizenhat éven át segítettek a kolostortemplom rendbehozásának nehéz munkájában. Náluk nélkül azokat a nehéz munkákat soha nem tudtam volna megvalósítani. Elhelyezésem körülményeiről most sem akarok beszélni, csupán az azóta történtekről, nyilvánosságra jutott dolgokról. Akaratlanul sem akartam megzavarni a karácsony békéjét, és ezért akarom csak most sorba venni az újságban is megjelent problémákat: a méhek, az oltárasztal, a napelemek, a keresztút, a szoborpark ügyét.
– Vegyük sorba: egy éjszaka Szárhegyről elvitték a méheket, amint a szárhegyi testvérek és rendházfőnök is elmondta, hozzáértő testvér gondjaira bízták. Mit fűzhet ehhez hozzá Ervin atya?
– Igen, egy éjszaka eltűntek a méhkaptárok. A faluban elfutott ennek a híre. De nem ellopták, hanem törvényesen elvitték. Csak azt is kellett volna tudni, hogy novemberben még repülővel sem szabad szállítani a méheket. Hogyan kerültek korábban ezek a méhek a kolostor birtokába, a gyümölcsöskert csemetéi közé? Valamikor 80 évvel ezelőtt már volt ott méhészet, és példamutatóan foglalkoztak a barátok vele. Alkalmas a környezet: hat kilométeres körzetben nincs gyárkémény, és bőségesen áll rendelkezésre nektár. Jó méz készült itt, mert tudni kell, hogy különbség van az üzletben vett Tokaji vagy Murfatlar, illetve a termelő pincéjéből vásárolt bor között. Az európai piac ma az utóbbit keresi. De egy más szempont is vezetett engem a méhek kolostorudvarba való telepítésére. Valaki (E. O.), akit kidobtak állásából, eljött hozzám, és munkalehetőséget keresett. Hát én nem vagyok munkaközvetítő, de éjszaka nem tudtam aludni az ügy miatt. Reggel hívattam az illetőt, és feltettem neki a kérdést: hajlandó volna-e elvállalni egy méhészet vezetését, hisz hazulról már úgyis ismeri a méhészet gyakorlatát. Megegyeztünk: én adom a befektetést, ő adja a munkát, és osztozunk, a termelés fele a kolostoré, az árva gyermekeké, a másik fele pedig őt illeti a munkájáért. Megkezdődött a majdnem két évig tartó bürokratikus ügyek, építkezési tervek kivitelezése, majd a cementalap és a méhlak felépítése. A kaptárakat kérésünkre a legjobb szakember készítette, a különböző színű, díszítő betűket pedig egyenesen Nyíregyházáról hoztuk. A szépséget megfizetni nem lehet. Húszan, harmincan is közreműködtek, hogy a méhek megkezdhessék munkájukat. De a „jó gyermekek” hógolyózni szeretnek, s bizony, az első év családjai tönkrementek. A második évben az időjárás nem volt alkalmas, de így is 60-70 kilogramm méz került a raktárba. De elárulok egy titkot. Engem a Keresztény Demokrata Párt programtervezete miatt ítéltek életfogytiglani kényszermunkára. Ennek a tervezetnek a lényege az úgynevezett részvényesedés. A lényege: a kapitalista adja a tőkét, a proli pedig a munkát. A gazdasági élet növekedésének mozgatórugója az érdek. Mindkettőnek érdeke a haszon. A tőkés nem ér semmit a munkás nélkül, hiába van pénze. A munkás pedig pénz nélkül szintén hiába dolgozik. Mindketten olyan mértékben kell hozzáálljanak az előállítandó értékekhez, hogy a piacon el lehessen adni. Tehát én úgy gondoltam, hogy össze kellene házasítani a tőkést a prolival. Ebben látom a jövő gazdaságának a legfőbb rugóját. Hát én is ezt akartam kipróbálni a gyakorlatban. Ne csodálkozzék ezek után senki, ha szíven ütött a kaptárak „eltűnése”. De most adódott egy újabb gond: nem lehet otthagyni a gyümölcsös kertben a semmire sem használható építményt. Le kellene bontani, de ehhez hatósági engedély kell. Mi lesz a cementalappal, amelyet csak robbantani lehet? Hát ezt találják ki mások!
– Sokak fogadták rosszul az utólag bejelentett hírt: eladományozták az oltárasztalt. Mit tud Ervin atya ezen oltárasztal történetéről?
– Az oltárasztal is eltűnt a közvélemény tudta nélkül. Ennek felállításában is többen közreműködtek annak idején, így érthető, hogy ragaszkodtak is hozzá. Elmondom a történetét. 1978-79-ben megkértem a magyarfenesi plébánost, akinek csak néhány híve maradt, hogy jöjjön segíteni a kolozsvári ferences templomhoz. Így tudtam meg, hogy milyen kincs van a birtokában. Valószínűleg a Haller-Csáky grófok, kegyurak bútoregyüttese, hagyatéka. Meg kellene menteni, mert illetékes illetéktelenek szemet vethetnek rá. Akkor az építészeti egyetem professzora szintén igazolta a műkincs felbecsülhetetlen értékét. Megmentésére a legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy betesszük Kolozsvárra, a ferences templomba liturgikus tárgyként. Sokan megcsodálták, műértő szakemberek is. Amikor a templom új berendezést kapott, a bútoregyüttes a templom raktárába került. A tűri plébános szerette volna elvinni, de én inkább Szárhegyre szállítottam. A gyergyószentmiklósi múzeumi szakember, S. L. és a szárhegyi B. J. sokak segítségével alaposan, hosszú munkával fecskendezte be az oltárasztalt, szúellenes kezelést végezve, érthető, hogy sokan érzik magukénak. Az idelátogató turisták megcsodálták, fényképezték, nem tudtak eleget csodálkozni azon, milyen nagy érték van Szárhegyen. Azt én nem tudhatom, mi lesz a további sorsa, ha a nyugatra menekült család érdeklődni fog és visszaigényli jogos tulajdonát.
– Hasznavehetetlennek tűnik így utólag az Ervin atya által felszereltetett, a templom fűtését segítő napelemes rendszer. Elhangzott az is, hogy akár át is verhették az atyát, amikor ezt megvásároltatták önnel. Mi erről a véleménye?
– Én nem gondolom, hogy a fa- vagy gázfűtéses templommelegítést napelemekkel lehetne helyettesíteni. De a hozzáértő szakemberek pontos számításai alapján a fűtés hőfokát 5-6 fokkal lehet emelni, ez pedig elégséges volna május-június, illetve szeptember-október időszakokban a templom fűtésére. Fűtésidény kívüli fűtés lehetne, mert ilyenkor még olyan hideg van a templomban, hogy ha selyemruhába jöttek a nők, megfagytak. A napelemes rendszer által biztosított hőfokok csökkentették a hideget. Ezt a gyakorlatban a hőmérők is igazolták. Nyári időszakban a templom északi falainak nedvességét szárítja, és a gombásodást megakadályozza. Még a Kájoni-kriptába is bevezetném a felszerelést! Ez a rendszer tíz év múlva fogja visszatéríteni a befektetett pénzt. Remélem, senki sem tiltakozik az ellen, hogy a fürdőszobában és a konyhában állandó, ingyen meleg víz legyen. Legfeljebb a zarándokokat, turistákat figyelmeztetném arra, hogy a zuhanyozásnál nehogy leforrázzák magukat. Az ellen viszont határozottan tiltakozom, hogy a munkálatokat vezető céget csalással gyanúsítsa meg valaki. Rólam se gondolja senki! Elég tandíjat fizettem ahhoz, hogy ne legyek naiv. Ha kívánják, akkor a két templomi hőmérő mellé még egy harmadikat is adományozok. Még van egy kérdésem: mi történne akkor, ha a ferences templomot újra a plébánia venné pártfogásba. Nem lehetetlen, hiszen a múlt században ez háromszor is megtörtént. Ha ez bekövetkezik, mi lesz a templom fűtésével, ha a napelemes rendszert most lebontják, eladják?
– Felmerült egy keresztút létrehozásának szándéka és ezzel együtt a kolostorudvarban lévő szoborpark elköltöztetése is. Mit tud Ervin atya a keresztút-tervezetről?
– Már öt éve tárgyalunk erről a templomi gondnokság gyűlésein. A ferencesek kiváltsága volt a keresztutak felállítása mindenütt a templomokban és a szabadban. Somlyó példájára valamikor Szárhegyen is, a kolostortól a Szent Antal-kápolnához vezető úton voltak stációk. Nagyanyám még emlékezett erre. Akkor még a grófoké volt az út, ma magánterület. Más helyen is el lehetne képzelni a keresztutat, jó volna újragondolni, hol lehetne leginkább megvalósítani. Mert a turisták és zarándokok, amikor átutazva Szárhegyen meglátogatják a templomot, és túl rövid idő áll rendelkezésükre, vajon kedvük kerekedik keresztutat is végezni a kolostorkertben? A nagyböjtben, amikor az egyház hivatalosan végzi a pénteki keresztutat, nyolcan, tízen jönnek el a templomba, és ez kint lenne, szabad ég alatt.
– Mit gondol a szoborpark létéről, mennyire tájidegen az a kolostorudvarban, szükséges-e elköltöztetése?
– Ezt a megvalósítást Kájoni János polihisztor el sem tudta volna képzelni, de boldog Márton Áron püspök a rendi vezetőség hallgatólagos tudtával 1974-ben szerződést kötött a Megyei Alkotóközponttal. Ennek egyik pontja arról intézkedik, hogy a kolostor tulajdonát képező két kert közét és temető közötti területet szoborpark létesítésére használják fel. A „katedrális nagy püspökünk” értett egy kicsit a művészethez is. Écsi János provinciálisunk pedig titkos teológiánkon művészettörténetet tanított, és lehetősége volt arra, hogy Európa nagy múzeumait meglátogassa. A szerződéskötéskor jól tudták, hogy a Barátság táborba érkező alkotóknak meddig terjed a művészi szabadságuk. Lehetőségünk van arra már nekünk is, hogy eljuthassunk a leningrádi, szentpétervári Hermitage múzeumba. Kíváncsi volnék, hogy ott milyen arányban vannak kiállítva szocreál és klasszikus műalkotások. A Lázár múzeum, a ferences kolostor és az alkotótábor az utóbbi században szépen, testvériesen együttműködött. Kár volna a Kájoni János szellemiségétől eltérni, és feladni a ferences kolostor kultúrjellegét. Kultusz, kultúra, karitász, ez a ferences kolostor identitása, az identitását kellene megőrizni. Én azt ajánlanám a szárhegyi alkotóközpont igazgatójának, és ne botránkozzon meg senki, hogy 2014 nyarán hívja meg a székelyföldi fiatal szobrászművészeket, és mutassák meg képességeiket! Erdélyországban itt lehetne megvalósítani egy olyan szoborparkot, amelynek csodájára járna az egész Kárpát-medence. Már eddig is elterjedt a szárhegyi ferences kolostorral kapcsolatos kultúrközpont híre. Én nem ragaszkodom hozzá, de szélesebb nyilvánossági körben is meg lehetne fontolni a gondolatot. Hozzáteszem: a kaszáló terület tisztán tartására az utóbbi időben ráfizettünk. Örvendtünk, ha valaki ingyen lekaszálta a füvet, de még így is külön kaszást kellett megfizessünk, hogy a nehéz terepet megtisztítsa.
– Sorba vettük azokat a kérdéseket, melyek önt is érintették. Ezek után egy kérdés maradt: mit kíván a Szárhegyen lakóknak 2014 januárjának legelején?
– A régi hagyomány szerint az újévi köszöntőben megfogalmazott értékeket: bort, búzát, békességet, s hozzá jó egészséget. A gazdasági életünkben pedig okos összefogást a közjó érdekében. Nagy lehetőségek nyíltak s nyílnak meg számunkra a jövőnk építésében. Szebb vidéket nem tudok elképzelni, mint a Gyergyói-medence. Van tiszta levegőnk, tiszta erdeink, mezeink. Vigyázzunk a tiszta vizünkre, mert az kimondhatatlan nagy érték. S ha mindezekhez társulna a tiszta erkölcsiség, akkor ennél boldogabb életlehetőséget nem tudnék elképzelni az egész világon.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Ortodox térhódítás Kovásznán
A kormány karácsonyi ajándékaként a román ortodox egyház Hargita–Kovászna püspökségének tulajdonába került a kovásznai Tündérvölgyben levő Fenyő Szálloda.
A korábban az állami protokollalap tulajdonát képező, tízmillió lej leltári értékű ingatlan odaítélése azóta is borzolja a kedélyeket: tiltakoznak a magyar történelmi egyházak, melyek hasonló ajándékban soha nem részesülnek, mi több, a kommunista rezsim által elvett ingatlanjaikat sem tudják visszaszerezni – ráadásul azt is el akarják venni tőlük, amit visszakaptak. Tiltakoznak a hazai magyar politikai alakulatok, szervezetek is, és aggódnak a kovásznai magyar lakosok: úgy tűnik, az ortodoxia székelyföldi térhódításának helyőrsége lett a Fenyő Szálloda is.
Aggódik a lakosság
A Fenyő Szálló tulajdonoscseréjének esetleges következményeit a kovásznai lakosság is csak találgatja – van, aki úgy tudja, Moldova Köztársaságból érkezők laknak majd ott, akiket honosítanak, később pedig kovásznai polgárokká válnak, így akarják a románság javára billenteni a lakosság etnikai arányának mérlegét. Mások állítják, a jelenlegi személyzetet elbocsátják, helyüket apácák és szerzetesek veszik át, de még olyan híresztelés is felröppent, miszerint a szálloda mellett impozáns kolostor épül, mely a görögkeletiek egyik fellegvára lesz.
Eme találgatások közös eleme az etnikai arányok megváltoztatása, a görögkeleti egyház térnyerése miatti aggodalom. Hogy a jobbára aggodalom szülte szóbeszéd mellett hiteles forrásból tájékozódjunk, megkerestük a szálloda igazgatóját, Paul Vișinescut, aki Gheorghe Onea adminisztrátorral együtt állítja: semmit nem tudnak a Fenyő Szálló jövőjéről. Ők is csak az ominózus kormányhatározatot ismerik, de hivatalos értesítést a tulajdonosváltásról nem kaptak. Ha többet akarunk tudni, próbálkozzunk az állami protokollalap sinaiai kirendeltségén – ott viszont csak a telefax hangja válaszolt telefonos megkeresésünkre.
A Fenyő Szálló most csendes. Az egységvezetők szerint az év végi ünnepek alatt sok vendéget fogadtak. Jelenleg 58 alkalmazottat foglalkoztatnak, 65 százalékuk magyar nemzetiségű. Nem tartanak a leépítésektől, az ortodox egyház az alkalmazottakkal együtt kapta meg a szállodát – hangsúlyozták. Pártszállónak építették
Amennyire bizarr a mostani tulajdonoscsere, legalább annyira különös a szálló története is. A Román Kommunista Párt Kovászna város tulajdonából kapta/vette ingyen használatba a több mint két és fél hektáros területet, ahová később a szálloda épült. A nyolcvanas évek elején kezdett működni, kizárólag a párttagok (leginkább „főelvtársak”) üdülőhelyeként. A telekkönyv szerint a terület 1999. május 18-ig volt Kovászna tulajdona, akkor a 834-es kormányhatározattal állami tulajdonba sorolták. A szálloda alegységeként tartották nyilván a közelben lévő, korábban a Ceaușescu házaspár által használt vendégházat. Ezt az épületet nem az egyház kapta meg decemberben: az új tulajdonosa a román hadsereg.
A szálloda gazdaságosságáról sokan értekeztek. A legtöbb vélemény szerint jelenlegi működési formájában nem jövedelmező, kizárólag az állam által finanszírozott kezelő- és üdülőjegyekkel érkezők teszik ki látogatóközönségét. Semmi jel nem utal arra, hogy a vendégforgalmi szabadpiacon is labdába szeretne rúgni az egység, pedig felszereltsége nem mindennapi. 186 személyt tudnak elszállásolni 87 kétágyas, két egyágyas szobában és öt lakrészben (melyek nappaliból és hálószobából állnak). Kezelési potenciálja is jelentős, meleg borvízfürdőt, mofettát, borvizes ívókúrát, aeroszolos és inhalációs kezelést, elektro-, fizio- és hidroterápiát biztosítanak.
Jobb lenne a Ceaușescu-villa
Kovászna önkormányzata számára kihívás lenne, ha a kormány esetleges ajándékaként szállodával gazdagodna. Magyarországon találunk példát önkormányzati cégek által működtetett szállodákra, például Zalakaroson – mondta érdeklődésünkre Thiesz János polgármester. A működtetéshez szükséges jogi keretet ugyan nem ismeri, de meg lehetne találni a járható utat. Ám a szállodánál több hasznot hozna, ha az önkormányzat a volt Ceaușescu-vadászházat kapná meg. Vendégforgalmi látványosság lenne, hazai és külföldi turistákat vonzana az érdekes múltú épület.
Sokan kíváncsiak lennének, hol és milyen volt egykoron a Ceaușescu házaspár kéthelyes moziterme, háló- vagy dolgozószobája. A látogatók belépti díja mellett jövedelmet hozhatna a termek vagy az egész épület bérbeadása különböző eseményekre – véli Thiesz János.
A szálloda amúgy most sem hajt nagy hasznot a városnak. Tavaly épületadóként 150 ezer, területadóként 4200, tűzoltósági illetékként 350 és cégérilletékként 28 lejt fizettek be a város kasszájába. A Fenyő Szálló befizeti a fürdővárosi illetéket is (szállóvendégenként napi egy lej). A 2013-as összesítés – amely az összes vendégfogadó egység hozzájárulását jelenti – még nem készült el, de 2012-ben az illetékből 820 ezer lejes bevétele származott a városnak. A Fenyő szálloda alkalmazottjai által befizetett jövedelmi adó 41,75 százaléka is a városhoz kerül vissza – mondta el érdeklődésünkre Bagoly Zsolt, a városháza gazdasági igazgatója.
Görögkeleti templomok
A vajnafalvi ortodox nagytemplom
A Fenyő Szálloda birtoklásával nőtt a görögkeleti egyház súlya Kovásznán. A fürdővárosban ezenkívül három templomuk és egy kápolnájuk áll. Utóbbit tavaly szentelték a Benedek Géza Szívkórházban, és ökumenikusnak nevezik – eddig azonban történelmi magyar egyház lelkésze nem kapott oda meghívást istentiszteletre, misére. Ha hívnának, szívesen tennénk eleget a kérésnek – jelentette ki Balogh Zoltán, a Kovászna-belvárosi egyházközség lelkésze.
A kovásznai – pontosabban vajnafalvi – görögkeleti izmosodáshoz és történetíráshoz ugyancsak jól jön a kormány ajándéka. A Crestinortodox.ro honlapon a Kovásznát tárgyaló fejezetben (az alábbi adatok is innen származnak) kijelentik: „jelen pillanatig nem ismeretesek dokumentumok a XVIII. század előtt létező ortodox templomot illetően.
Információk vannak 1777-ből, amikor megépült a Szent Miklósnak szentelt fatemplomocska.” A fatemplomot 1800-ban lebontották, helyét egy tölgyfából készült kereszt jelzi. Ugyanabban az évben fejezték be egy másik templom építését. 1794-ben 130 forinttal vásároltak telket, „melyen ma is templom és temető áll”, az új templom felhúzását 1794. július 17-én kezdték el. (Orbán Balázs írta: „A kovásznai ref. egyházközség birtokában van egy igen szép fedeles kehely, melynek oldalán minuskel betükkel ez van irva: »Hoc est corpus meum VI. XIII.« A betűk idoma mutatja, hogy a XV. században készült.” A vajnafalvi református hívekről az első lényegesebb híradást egy 1762-ből származó jegyzőkönyvben találni, melyben az áll, hogy az 1762-es kovásznai esperesi vizitáció során derült ki az egyházi hatóságok előtt, hogy a vajnafalvi hívek egy temetőben lévő színben tartották az istentiszteleteket.)
1940 nyarán a nagyszebeni ortodox érsekség jóváhagyta egy Kovásznára tervezett új templom tervét – ám a bécsi döntés keresztülhúzta elképzeléseiket. Jóval később, 1992-ben kezdte el a kovásznai ortodox közösség gyűjteni az anyagot egy új templom építésére. Erre többek között a megnövekedett turistaforgalom miatt volt szükség – írja a honlap. Az építkezést 1993-ban kezdték el – a helyi tanács engedélye nélkül. Az új templom harangjai 1995. november 5-én – Iustinian Teculescu püspök születésének 130. évfordulóján – szólaltak meg először. 2002. június 16-án, három nappal a hősök napja után szentelték fel (az egyház Szent Zsinatja június 13-át nemzeti egyházi ünneppé, valamint a 2003/379-es számú törvény a Hősök Napjává, román nemzeti ünnepé nyilvánította). 2006. november 12-én tették le egy újabb ortodox templom alapkövét. 2008 februárjában Traian Băsescu államfő jelenlétében szentelték fel a Montana Szálloda mellett épülő máramarosi stílusú ortodox fatemplom keresztjét, és helyezték a toronyra. A templomot félkész állapotban is használták, 2012. november negyedikén szentelték. Az újabb templom építése akkoriban ugyancsak kiütötte a biztosítékot: sokan megkérdőjelezték, miért épp oda – a város magyar részébe – építik, egyáltalán szükség van-e rá.
Máramarosi stílusú templom
Nemrég a szívkórházban szenteltek kápolnát az intézményt látogató betegek kérésére, Monica Sporea akkori menedzser és Ioan Sălăjan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke közbenjárására készülhetett el. A kórház régi épületében korábban gyűlésteremnek használt részt rendeztek be kápolnának, mely ortodox rítusú, de nem zsúfolták tele görögkeleti jelképekkel, azt akarják, hogy minden felekezet használhassa imádkozásra. A szentelésre nem hívták meg a római katolikus és a református egyház papjait, de készen állnak a velük való együttműködésre – mondta akkor a menedzser asszony. Az alapvető intézmények és a nemzeti identitás
A Fenyő Szálloda ortodox egyházi tulajdonba utalásának célját maga a kormány határozta meg: az állam alapvető intézménye, a nemzeti identitás megőrzésében fontos szereppel bíró Román Ortodox Egyház tevékenységének segítésére. Az állam más „alapvető intézményei” is részesültek a kormány nagylelkűségében. A december 18-án kelt 2013/114-es sürgősségi kormányrendelettel (a Hivatalos Közlönyben december 24-én jelent meg) az ortodox egyház mellett a Román Hírszerző Szolgálatnak adták az Olănești fürdői protokollpalotát („a szolgálat specifikus tevékenységéhez szükséges optimális körülmények biztosítására”), és a védelmi minisztériumnak ítélték oda a tündérvölgyi Ceaușescu-villát. Az átadásokat a kormányhatározat Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított harminc napon belül megejtik.
* * * Támogatás szentkeresztre
Háromszéken a megyeháza a maga során támogatja az egyházakat. A megyei tanács honlapja szerint a kovásznai magyar baptista gyülekezet 2012-ben és 2013-ban is 3000 lejes támogatásban részesült, a belvárosi reformátusokat tavaly 2000 lejjel, a vajnafalviakat szintén 2000 lejjel támogatta a megyeháza. Ugyanakkor a zágonbárkányi ortodox felekezet szentkeresztállítását 2012-ben 80 000 lejjel, 2013-ban 10 000 lejjel támogatták – ekkora összeget más egyházközösség nem kapott. Ismeretünk szerint a megyei tanács eddig minden – a követelményeknek eleget tevő – pályázatra nyújtott támogatást.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Minden magyar gyerek számít Felvidéken is
A Rákóczi Szövetség meghirdeti a 2014/2015-ös tanév magyar iskolakezdői számára beiratkozási ösztöndíjpályázatát, amely minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a Rákóczi Szövetség tavaly decemberben 13 259 szlovákiai magyar óvodás szüleinek juttatta el levelét a magyar iskolaválasztás érveivel, egy karácsonyi ajándékcsomaggal együtt. A levélben tájékoztatták a szülőket a beiratkozási ösztöndíjról, jelezve, hogy az ehhez szükséges pályázati adatlapot az iskolai beiratkozáskor tölthetik ki. A szövetség 4066 olyan óvodásról szerzett tudomást, aki beszél magyarul, és 2014 szeptemberében iskolakötelessé válik.
A szövetség azzal a kéréssel fordult partnereihez, hogy pályázati felhívását használják fel az iskolaválasztási kampányban, illetve az iskolai beiratkozások alkalmával töltessék ki a beiratkozó gyermekek szüleivel az adatlapot, amely a Rákóczi Szövetség honlapján érhető el.
A kitöltött pályázati adatlapokat a területileg illetékes város és vidéke célalapok képviselőinek vagy közvetlenül a Rákóczi Szövetség központi irodájának kell elküldeni, legkésőbb a szeptemberi iskolakezdésig. Az ösztöndíjakat a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően adják majd át 2014 őszén.
További információ a Rákóczi Szövetség központi irodáján kérhető, valamint a szervezet honlapján található.
maszol.ro/közlemény,