.
A MASZOL.RO PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Lapunk kitörő örömmel értesült a Magyar Krónika című országos folyóirat indításáról. Ideje volt, hogy a vad balliberális sajtó túltengése közepette végre a fő kormánypártnak is legyen legalább egy orgánuma. Egy pozitív beállítottságú, az eredményeket, a jót, az örömet mondó és a hitreményszeretetet felmutató Fidesz-kiadvány, amely ellensúlyozza a kormány nem létező kudarcainak propagandisztikus túlhangsúlyozását.
Teljes mértékben egyetértünk a lap koncepciójával, formátumával és szerzői gárdájával. Jobb munkatársakat keresve sem lehetett volna találni. Az ünneprontás szándéka nélkül meg kell fogalmaznunk azonban egy apró aggályunkat és ezzel kapcsolatos javaslatunkat is. A lap neve a szívdobogtató Magyar Krónika lenne. De vajon nem okoz gondot, hogy van már egy magyar Krónika? (Vagy az megszűnne, esetleg beolvadna a Magyar Krónikába?) Alulírottnak, aki a kolozsvári lap névadója, alapító főszerkesztő-helyettesként alapításkor külön engedélyt kellett kérnie a levédett nevű Cronica Romana napilap főszerkesztőjétől a Krónika cím használatáért. Mi nyilván nem fogunk perelni a cím miatt (esetleg a Krónika), de véleményünk szerint biztosabb és kifejezőbb, ha az új lap neve Magyar Nemzeti Krónika (MNK) lenne. De ha nem, akkor nem.
Jószándékunk, szolidaritásunk, segítőkészségünk jeleként a maszol.ro pályázatot hirdet romániai magyar tollforgatók számára.
Résztvenni olyan írásokkal lehet, amelyek beleillenek az MNK pozitív szellemiségébe, kifejezik osztatlan rajongásunkat és kiállásunkat a magyar kormány politikája mellett. A 2.000-80.000 leütés terjedelmű, jeligés pályamunkák beküldési határideje 2014. május 20. Tehát a tetszőleges műfajú írásokat közvetlenül az európai parlamenti választások és az MNK piacra kerülése előtt várjuk.
A díjazás módjáról és a helyezésekről olvasóink szavazatai és tanácsai nyomán később döntünk. Reméljük, hogy a legjobb pályamunkák – versenyünk fő céljának megfelelően – megjelennek majd az MNK oldalain.
A bíráló bizottság nevében,
Ágoston Hugó,
szerkesztő, rovatvezető, a maszol.ro vezető publicistája
maszol.ro,

Fellebbezett az EMNT a székely zászló kifüggesztéséért kirótt büntetés miatt
Iktatta a marosvásárhelyi bíróságon a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30 ezer lejes pénzbírság elleni fellebbezést Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke.
Sándor Krisztina sajtótájékoztatón elmondta: ez az ügy elsősorban nem jogi, hanem sokkal inkább politikai ügy, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebben az országban még senkire nem róttak ki ilyen nagy összegű büntetést egy zászló használata miatt. „Önkényesen és helytelenül minősítették reklámzászlónak a székely zászlót, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a megfélemlítés, a fenyegetés eszközével éljenek. Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, s ilyenformán annak használata nem ütközik törvénybe” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.
Nem lehet eltekinteni attól, hogy ez a gesztus provokáció a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője részéről, ezért a következő napokban fontolóra veszik, hogy bűnvádi feljelentést tesznek ellene hivatali visszaélés miatt – tette hozzá. Az EMNT eltökélt abban, hogy ezt a küzdelmet végigvigye, és abban az esetben, ha a marosvásárhelyi bíróságon politikai döntés születik, felsőbb fórumokon szerez érvényt igazának – fejtette ki Sándor Krisztina.
Megfélemlítő titkosszolgálati módszerekkel nem fogja elérni a célját a városvezetés – jelentette ki Cseh Gábor. „Mindig meg fogjuk találni a megoldást, hogy a szimbólumainkat korlátok nélkül használhassuk. Ebben nem fognak tudni megakadályozni sem hatósági túlkapások, sem politikai döntések” – fogalmazott.
Erdély.ma,

Ezek a román gazdaság gyenge és erős oldalai
Románia gazdasága a tavalyinál jobb eredményeket érhetne el, ha nem történnek visszhangos politikai botrányok, ha a lej árfolyama megőrzi stabilitását az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva, illetve ha az euróövezetben nem következik be gazdasági hanyatlás.
Gyenge pont: a választások
A román gazdaságnak elemzők szerint vannak erős és gyenge oldalai. Az semmiképpen sem tesz majd jót a romániai gazdasági fejlődésnek, hogy idén két választás is lesz az országban: májusban az európai parlamenti képviselőkre szavazunk, novemberben pedig államfőválasztásokra kerül sor.
A választási küzdelem nyilvánvalóan felfokozza majd a romániai belpolitikai hangulatot, nem csupán a kormánykoalíció és az ellenzék között, de az amúgy is megosztott kormánykoalícióban is. Megtörténhet, hogy a jelenleg közösen kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) felbomlik, a belpolitikai instabilitás pedig természetesen kihat a teljes gazdasági és társadalmi életre is.
Ha a kormánykoalíció egyben marad, a bizonytalanság akkor is fennáll az USL két nagyobb párja között. Politikai elemzők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a koalíció vezető alakulata, a Szociáldemokrata Párt végrehajtja a „helycserét”: Victor Pontát nevesíti államfő-jelöltként és Crin Antonescut nevezi ki miniszterelnöknek. Gazdasági szakértők szerint mindez igen kedvezőtlenül hatna ki az üzleti légkörre is.
Marad-e a lejárfolyam?
A román gazdasági életet jelentősen befolyásolhatná a nemzeti valuta árfolyamvesztése is. A jelenlegi körülmények közepette ez egyelőre nem valószínű, de az év folyamán – egyebek között a gazdasági világhelyzet, a romániai belpolitikai ellentétek közepette – elképzelhető, hogy a lej akár 15-20 százalékot is elveszít az euróval szembeni árfolyamból. A gyakorlat azt mutatja, hogy a választások évében a nemzeti valuta értéke erősen változik (a parlamenti választások évében, 2010-ben például 10 százalékot, az államfőválasztások esztendejében, 2009-ben 9 százalékot veszített értékéből, idén pedig kettős választások lesznek).
Mindennek azért lenne súlyos kihatása, mivel a hitelek jelentős részét az euró-, dollár- vagy svájci frank-kölcsönök képezik. Jóllehet Románia euróövezethez való csatlakozási ideje jócskán kinyúlik – a korábban eltervezett 2018 helyett ma már 2023-ról beszélnek –, számos árat, tarifát euróban számolnak, így a lej értékvesztésének káros hatását megkétszerezi az a körülmény is, hogy a román gazdaság idegen valutától válik függővé.
A román gazdasági élet gyenge oldalát képzi a fizetésképtelenné váló vállalatok egyre növekvő száma is. Mindez gátolhatja a gazdaság fejlődését, emellett pedig bizonytalanságot és instabilitást kelthet a bankszektorban is. A fizetésképtelenség a gazdaság életképes területeit is negatívan befolyásolhatja. Mindennek veszélye idén nagymértékben fennáll, hiszen a tavalyi év során a helyzet ilyen szempontból semmit sem javult, mi több, pénzügyi megfigyelők szerint még rosszabbá vált.
Csökkenő fogyasztás, befektetések
Végül nem kedvez a gazdasági életnek az a tény sem, a fogyasztás tavaly sem növekedett, statisztikák szerint nulla százalékos volt. Fennáll a veszélye a fogyasztás esetleges idei csökkenésnek is, ami nem csupán a vállalatoknak okoz gondot, de aggodalmat okozhat a kormánynak is, amely költségvetési bevételeit nagyrészt éppen az áruforgalomból származó hozzáadott értékadóra továbbá a jövedéki adókra alapozza. A költségvetési bevételek 25 százaléka a hozzáadott értékadóból, 11 százaléka pedig a jövedéki adókból származik. A fogyasztás csökkenése, vagy nulla szinten maradása esetében a kormány könnyen rászorulhat arra, hogy további adókat, illetékeket vezessen be, ezek pedig tovább gátolnák majd a gazdaság talpraállítását.
Gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy az idei évben tovább csökkennek majd a befektetésekre szánt összegek. Ezek tavaly 3,9 százalékkal estek vissza, nagyrészt amiatt, mert az állam csökkentette ere fordítandó összegeit, ezzel sikerült egyensúlyban tartania a költségvetési hiányt.
Növekedhet az export
A román gazdaság erős oldalát képezi viszont az export, amelyet tavaly 10 százalékos ütemben gyarapodott. Az erős kivitel idén jelentősen hozzájárulhat a gazdaság talpraállításához. Erre alapozva a The Economist című tekintélyes gazdasági hetilap 2014-re 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár a román gazdaságtól, Románia legnagyobb kereskedelmi partnere, az euróövezet gazdasági gyarapodására számítva. Románia kereskedelmi mérlege tavaly ráadásul pozitív volt az uniós tagországok viszonyában.
Pozitív tényezőként könyvelhető el a Román Nemzeti Bank alapkamat csökkentésének várható folytatása is. Mindez csökkenti az adósságok terhét a cégek, de a természetes személyek esetében is, a megtakarított összegeket ily módon a fogyasztásra vagy a beruházásokra lehetne fordítani.
Jóllehet Románia az európai uniós tagországok sorában az utolsó helyen áll a hitelek lehívásának tekintetében – a rendelkezésére álló 20 milliárd eurónak csupán 25 százalékát sikerült lehívnia –, ám ez az arány fokozatosan javult az utóbbi években. Románia 2009-ben 170 millió, 2010-ben 295 millió, 2011-ben 600 millió, 2012-ben pedig 1,1 milliárd eurót vett fel. Amennyiben ez a trend fennmarad, akkor 2014-ben az ország akár 5 milliárd eurót is lehívhat a brüsszeli alapokból, ami jelentősen hozzájárulna a gazdaság fellendítéséhez.
Jobb hitelminősítés?
Románia utóbbi időszakban elért gazdasági sikereit elismerik a nemzetközi hitelminősítő cégek is. Az országban az idei évre 2,2 százalékos költségvetési hiányt terveztek, az infláció az elképzelések szerint 3 százalékos lesz. Nem kizárt tehát, hogy már akár idén jobb minősítéseket adjanak Romániának, amely ily módon könnyebben kaphatna hiteleket a külföldi pénzintézetektől, a jobb minősítés nyomán pedig megnövekedhetnének a külföldi beruházások is.
A román gazdaság erősségét jelentik a bukaresti értéktőzsde eddigi eredményei is, amelyek tavaly várakozáson felül alakultak, meghaladták a 25 százalékos tőzsdei indexet. A Romgaz és a Nuclearelectrica, valamint a Transgaz 05 százalékos részvénycsomagjának tőzsdei listázásával Románia lekörözte a börzén megjelenő új vállalatok tekintetében Budapestet, Bécset, Prágát és Varsót is.
Bogdán Tibor
maszol.ro,

Lassul a népfogyatkozás? (Többen kötöttek házasságot)
A házasságkötések számának elmúlt években tapasztalt csökkenése megfordulni látszik: tavaly több pár fogadott örök hűséget Háromszék városaiban, mint egy évvel korábban. S bár a gyermekvállalási kedv nem mutat egyértelmű növekedést, úgy tűnik, a mélyponton túlléptünk – Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Barót és Kovászna anyakönyvi hivatalainak adataiból nagyjából ezeket a következtetéseket vonhatjuk le.
Többen kötnek házasságot, de többen is válnak, a születési és az elhalálozási számok az elmúlt években viszonylag állandóak – derül ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat anyakönyvi hivatalának nyilvántartásából. A megyeszékhelyen ötödével kevesebb kisbaba születését jegyezték 2013-ban, mint tíz esztendővel ezelőtt, de ez nem jelenti feltétlenül a helyi és a környékbeli kismamák által világra hozott gyermekek számának csökkenését az adott időszakban, mivel az újszülöttet annak a községnek, városnak a polgármesteri hivatalánál veszik nyilvántartásba, amelynek területén működik az adott szülészet. A háromszéki megyeközpontban 2003-ban 1347 újszülöttnek állítottak ki születési bizonyítványt, 2013-ban pedig 1088-nak, 27-tel kevesebbnek, mint egy esztendővel azelőtt. A Sepsiszentgyörggyel szomszédos sepsiszentkirályi Semper Sanitas magánkórházban tavaly hatvannyolc kisbaba született, akiket Sepsiillyefalván anyakönyveztek. Az elhalálozások száma viszonylag állandó az elmúlt évtizedben, 2003-ban 763 halotti bizonyítványt állítottak ki Sepsiszentgyörgyön, 2013-ban pedig 755-öt. A házasságkötések gyakorisága 2012-ben érte el a mélypontot, akkor a tíz évvel ezelőtti 440-hez képest csupán 260-an mondták ki a boldogító igent Sepsiszentgyörgyön, tavaly 325 esketés történt a városházán. Megnövekedett az egyszerűsített, bíróságinál rövidebb lefutású válást igény-lők száma, egy évvel korábban 11 házasságot bontottak fel a felek kérésére a helyi polgármesteri hivatalban, 2013-ban 17-et. Ennek feltétele, hogy a házastársak közötti megegyezéssel történjék, ne legyen kiskorú a családban és az igénylők fizessék ki az 500 lejes válási illetéket. A válások száma ellenben ennél sokkal több, kevesen veszik igénybe az önkormányzati, illetve a közjegyzői irodák ilyen jellegű fizetős szolgáltatásait, legtöbben az olcsó bírósági utat választják. Országosan évente átlagban százezer házasságot kötnek és harmincezret bontanak fel.
Nőtt a születések száma
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 553 újszülöttet, 234 elhalálozást és 96 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tájékoztatott Kovács Mária irodavezető, akitől azt is megtudtuk, hogy az előző évhez viszonyítva, ha nem is látványosan, de nőtt az újszülöttek száma: 2012-ben ugyanis 502-en születtek. Az elhalálozások száma majdnem változatlan, tavalyelőtt 239-en hunytak el. 2012-ben százegy pár mondta ki a boldogító igent, tavaly 96. Hogy hányan váltak el, arról az anyakönyvi hivatalban nincs pontos kimutatás. A születések száma egyébként azért ilyen magas, mert a Felső-Háromszéken világra jött babákat a céhes városban veszik nyilvántartásba.
Pozitív mutatók Baróton
Az elmúlt évekhez képest igen pozitív értékeket mutat a baróti anyakönyvi nyilvántartás. A polgármesteri hivatalban tavaly jóval több születést jegyeztek, mint korábban, a házasságkötések száma szintén nőtt, a haláleseteteké csökkent, s egyszerűsített válás nem történt – tudtuk meg Toma Éva anyakönyvvezetőtől. Az utóbbi öt év statisztikájából kiderül: 2009-ben 93-an, 2010-ben 67-en, 2011-ben 98-an, 2012-ben 121-en, tavaly 143-an születtek. Az elhalálozások száma: 109, 102, 109, 100, illetve tavaly 94, a házasságkötéseké 54, 38, 29, ismét 29, s tavaly 44. Az elmúlt esztendőben nem bontottak házasságot a baróti városházán. Mióta az egyszerűsített válást lehetővé tették, két esetben éltek ezzel Baróton, még 2012-ben.
Negatív mérleg Kovásznán
Fordult a kerék Kovásznán, míg 2012-ben 197 születést és ennél kevesebb, csupán 117 halálesetet jegyeztek, a tavalyi mérleg negatív: 95 személy hunyt el, és 56 születést iktattak (az újonnan világra érkezettek nemcsak kovásznaiak, egész Orbaiszékről jöttek a fürdővárosba a szülő nők). Közülük 12-en külföldön jöttek világra, de szüleik fontosnak tartották, hogy a kovásznai anyakönyvi hivatalnál is beírják – tudtuk meg Dancs Ibolya anyakönyvvezetőtől. Összehasonlításként egy másik adattal is szolgálunk: 2011-ben 250-en születtek a kovásznai szülészeten. Növekedett viszont a házasságkötések száma: tavaly 51 pár esküdött a kovásznai anyakönyvi hivatalnál – egy évvel korábban 45-en fogadtak örök hűséget. Igaz, a 2012-es esztendő mélypontnak számított, 2010-ben ugyanis 57 fiatal pár kötött házasságot . Tavaly négy házaspár kérte a válást – tudtuk meg Dancs Ibolyától. Összeállításunk szerzői: BOKOR GÁBOR, FEKETE RÉKA, IOCHOM ISTVÁN, SZEKERES ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kollektív bűnösök
Némelyek úgy gondolják, sürgősen át kellene venni a (cseh)szlovákiai törvénykezésből a Beneš-dekrétumokat, amelyek annak idején kollektív bűnösnek nyilvánították a magyarokat. Így egy kalap alatt az összes romániai magyart megregulázhatnák.
Tőkés Lászlótól visszavonnák a Románia Csillaga kitüntetést, az indoklásból egyértelműen kiderül, mivel is vádolják. Oda sem kellett volna adni neki, mert mielőtt megkapta, már azelőtt is eljárt a szája, így hát nem is érdemelte meg. A szomorú az, hogy sajna nem csak ő gondolkodik és beszél oly módon, amiért most a becsületbíróság elítélte, hanem nagyon sok magyar Romániában. Az összes magyar párt autonómiázik, diszkriminációt emleget, elégedetlenkedik, bírál és háborog. Ezeket be kellene tiltani, és tagjaikra vagy a rájuk szavazókra rásütni az irredenta-horthysta-fasiszta jelzőt. Terrorista nemzet ez, amelynek tagja Tőkés László, hiszen hozzá hasonlóan a többi magyar is puszta létével eleve románellenes tevékenységet folytat, ráadásul ugyanily módon nyilatkozik és kampányol, „a román nép becsülete és méltósága elleni súlyos merényletet követve el”. Alkotmányellenesen támadják az ország területi egységét és szuverenitását. Megérdemelnék, hogy rájuk szabadítsák a Beneš-dekrétumokat.
Az Európai Unió egyáltalán nem szólította fel Szlovákiát, hogy vonja vissza, talán azért, mert a dekrétumok összhangban állnak az európai jogrenddel. Így most ajánlatként lehetne az unió tagországai elé terjeszteni, és a többi ország is sikeresen alkalmazhatná. Nálunk bizonyos gondok lehetnének gyakorlatba ültetésükkel, de azokat megoldanák. Kezdeményezhetik a román állampolgárság megvonását a renitenskedők tömegeitől. Kutya bajuk nem esne, hiszen legtöbbjük kettős állampolgár, s ha egyet elvesznek, még marad bőven egy. Az ilyen hazaáruló bandát valamikor teljes vagyonelkobzásra ítélték. Ezt is bevezethetnék. Állandóan kollektív jogokat emlegetnek. Ha kell a kollektív jog, szenvedjék csak meg a kollektív bűnösség ódiumát és következményeit is. Így elkobozhatnák magánjavaik mellett az eddig visszakapott közösségi javaikat is. Most még állandóan követelik vissza közösségük vagyonát. Erről le kellene mondaniuk, sőt, többé senkinek nem kéne foglalkoznia elkobzott javaik visszaszolgáltatásával. Némi gond adódna az országból való kizsuppolásukkal. Ezt a csehszlovák hatóságok 1946–47-ben sikeresen megoldották lakosságcsere jelszó alatt. Románia nagyvonalúan – és a kitoloncoltakért cserébe – nem várna senkit, pénzt sem, mint a németekért vagy zsidókért ’89 előtt. No, és rögtön meg kellene tiltani az idegeneknek, hogy földet vásároljanak Romániában. A magyarok épp most kotkodácsolták el, hogy akár az osztrákok, olaszok, ők is mezőgazdasági területeket vásárolnának Erdélyben. Sőt, az erdők és borvizek is érdekelnék. Újabb merényletet készítenek elő az ősi román föld ellen! Az Európai Unióban a jelenlegi törvénykezés szerint lehetetlen ezt megakadályozni. Viszont az elnök Băsescu elégedetlenkedve visszaküldte a földtörvényt a parlamentnek. Könnyű neki, mert lánya nemrég vásárolt egymillió euróra 290 hektárt, és most már többet nem akar venni. Szerencsére van olyan bank Romániában, amelyik ennyi pénzt tud adni megbízható kliensének. (Egy átlagnyugdíjas is kaphat könnyen hitelt, kemény 8000 lejt!) Szóval, ezek után talán teljességében meg kellene tiltani a földeladást Romániában, hogy még véletlenül se kerülhessen külföldi kézre a drága román föld.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A marosvásárhelyi bíróságon fellebbezett az EMNT
Sokkal inkább politikai, mint jogi ügynek nevezte Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30 ezer lejes büntetést, miután tegnap Cseh Gáborral, az EMNT Maros megyei elnökével iktatta a marosvásárhelyi bíróságon a pénzbírság elleni fellebbezést. Sándor Krisztina a sajtónak nyilatkozva kijelentette: – Önkényesen és helytelenül minősítették reklámzászlónak a székely zászlót, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a megfélemlítés, a fenyegetés eszközével éljenek. Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, s ilyenformán annak használata nem ütközik törvénybe. Véleménye szerint a gesztus provokáció a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője részéről, ezért a következő napokban fontolóra veszik, hogy bűnvádi feljelentést tesznek-e ellene hivatali visszaélés miatt. Az EMNT eltökélte, hogy ezt a küzdelmet végigviszi, és abban az esetben, ha a marosvásárhelyi bíróságon politikai döntés születik, felsőbb fórumokon szerez érvényt igazának – tette hozzá az EMNT ügyvezető elnöke. Megfélemlítő titkosszolgálati módszerekkel nem fogja elérni a célját a városvezetés, jelentette ki Cseh Gábor, hozzátéve, hogy mindig meg fogják találni a megoldást, hogy „szimbólumainkat korlátok nélkül használhassuk”, és ebben nem fogják megakadályozni sem hatósági túlkapások, sem politikai döntések. „Minket megfélemlíteni nem lehet. Nagyon remélem, hogy korrekt döntés fog születni, de amennyiben politikai döntés lesz, akkor természetesen továbbmegyünk, az ügy áthelyezését kérjük, és a nemzetközi bírósághoz fogunk fordulni az igazunkért”, mondta. Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos szerint jogos az a követelés, hogy a marosvásárhelyi rendőrfőnököt menesszék hivatalából, viszont annak a kétségtelen ténynek a figyelembevételével, hogy az említett személy Marosvásárhely polgármesterének tartozik számadással, valószerűtlen arra számítani, hogy a polgármester azt az első számú munkatársát mentse fel hivatalából, akivel kéz a kézben alkalmazzák az önkényesség eszközeit. Ezért lesz szükség ebben az ügyben is bírósági feljelentésre. Kijelentette: a székely zászló továbbra is az EMNT-székház homlokzatán marad, egészen addig, amíg a román parlament kifejezetten erre vonatkozó törvényt nem hoz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Nincs változás
Sok mindennek kellett 2010 óta változnia, hogy gyakorlatilag semmi se változzon 2010-hez képest – ezzel a paradoxonnal jellemezhető talán a leginkább a helyzet, ami azt követően alakult ki, hogy Budapesten a balliberális pártok – az MSZP és az Együtt – PM – a jelek szerint megállapodtak a választási összefogásról, és kifejezték a hajlandóságukat a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval való együttműködésre is.
Ezzel ugyanis azt követően, hogy a 2010 után felaprózódott baloldal erői a kezdeti kölcsönös bizalmatlanság és a megegyezésre való képtelenség után mégiscsak együtt indulnak, sőt a Gyurcsány-rajongók voksaira is igényt tartanak, miközben a Bajnai-párt és a kivált LMP-sek az egykori SZDSZ szellemiségét is tovább viszik, összeállni látszik ugyanaz a csapat, amelyet 2010 áprilisában a választók kétharmados többséggel zavartak ellenzékbe. Az LMP magára maradt – a Schiffer-szárny nem hajlott a kompromisszumokra, és ez végzetes lehet a számára, hacsak Gyurcsány nem „üldözi” vissza elpártolt szavazói egy részét.
Eközben a Fidesz ma kormányról várja a voksolást, és bár a felmérések szerint jelentős az előnye, a kormányzás, a furcsa gazdaságpolitika és a gyakran indokolatlan, a saját oldalról érkező ellenvetéseket is figyelmen kívül hagyó autoriter stílus megkoptathatta a renoméját. Ezt most egyetlen „szuperfegyverrel” igyekszik kompenzálni: a rezsicsökkentéssel, amelynek hatásait a polgárok közvetlenül a zsebükön érzik, és egyelőre sikeresnek tűnik.
A balliberális oldalon akkor is Mesterházy Attila a győztes, ha végül kikapnak, hiszen a belső csatákat megnyerte, és végül ő lesz a miniszterelnök-jelölt. Eközben határon túli magyar szempontból is érdekes a mostani balliberális összeborulás. A jelek szerint az ellentétek dacára egy dologban mindegyikük egyetért: hogy Orbánnak mennie kell. Ennek érdekében hajlanak a Gyurcsány-párttal is együttműködni, ami azt jelzi: Mesterházy kolozsvári bocsánatkérése és Bajnai erdélyi turnéja ellenére sem bíznak a határon túliak támogatásában.
Ami persze szívük joga, de ez öngerjesztő folyamat is, hiszen így biztosan minimális lesz azok száma, akik a határon túliak ellen uszító Gyurcsány pártjával összefogó erőkre szavaznak majd.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

A Királyföld megújuló élete
Szászfehéregyháza tájékára (a Brassó megyei Szászbuda, románul Bunești, német nevén Bodendorf Segesvár felöli végében, amikor gyorsítanánk Marosvásárhely irányába, van egy balra mutató, Viscri feliratú tábla, azt kell követni), a valamikori Deutschweißkirch irányába indulni elhatározás kell, oda nem téved csak úgy, véletlenül az ember. Hacsak ténylegesen el nem téved a kőhalmi bekötőúton Dacia – a valamikori német Stein, magyar nevén Garat – felé, mert onnan is megközelíthető. Bárhogy is történjen, az ismeretlen Viscri meglepő, új világot villant fel a látogatónak. Nyolcszáz év hagyatéka
A szászok földjének bejárására már 2005 végén megszületett bennem az elhatározás, csak idő híján halogattam az expedíciókat. Pedig sürgetett az idő, hiszen 2005 novemberében Homoród akkor 79 éves egyházi gondnoka könnyekkel a szemében búcsúzott tőlem: „Ne feledj el!”. Tizenhárman éltek még akkor a „flandrenses” leszármazottak közül, egy-kettő élhet még az erődtemplom igazi tulajdonosai közül – ha él még egyáltalán – azon a földön, amelyet nem alaptalanul neveztek el Királyföldnek (Fundus Regiusnak). A II. András Mátyás által is megerősített arany szabadságlevelével létezhettek ott a szászok mintegy nyolcszáz esztendőig, hogy a múlt század hetvenes éveitől kezdve két-három évtized alatt tömegesen itthagyják e vidéket és az 1989-es változások pontot tegyenek a szász falvak kiürülésének fájdalmas folyamatára. A látható végeredmény a Homoród, a Küküllők völgyeiben, vagy Beszterce környékén portyázók számára az itt-ott felhagyott bennvalók, a felénk községházának is beillő romos épületek látványa. Mi lesz a szászok földjével, a valamikori ragyogó Királyfölddel, amely magába foglalja a valamikori Kőhalomszéket,Nagysinkszéket, Segesvárszéket, Szászsebesszéket, Szászvárosszéket, Szebenszéket, Szerdahelyszéket, Újegyházszéket, majd később Medgyesszéket és Selykszéket is. Nyolcszáz év folyamán hatalmas gazdagságot voltak képesek kitermelni, nemcsak az összes erődített templom mellett kötelező módon felhúzott iskolaépületeket, hanem pompázó, rendezett falvakat és városokat. Mi lesz ezzel a gazdagsággal?
A választ a királyi udvarokban érdemes keresni, hiszen a Fundus Regius 20. századvégi elnéptelenedése után ismét egy királyi sarj, a brit trónörökös, Károly foglalkozik a vidék sorsával. Rhédey Klaudia magyar grófnő szépunokája nem bizottságok kinevezésével, hanem hatékony stratégiákkal próbálja segíteni a Királyföld értékeinek megőrzését a Mihai Eminescu Trust fővédnökeként. Örökmozgó szervező
Caroline Fernolend leginkább egy csomag élesített dinamitra emlékeztető hölgy, a Mihai Eminescu Trust brit–román alapítvány vezetőjeként 73 helységben kommunikál a többnyire roma közösségekkel, és együtt próbálják kitalálni, mitől lehet könnyebb az életük, miközben megmentik a szász örökséget is.
„Valamennyi ősöm Weißkirchben született, jómagam és a férjem is odavalósiak vagyunk” – meséli Caroline. Magyarázatként közbeszúrja: a szászok egymás között házasodtak, nem utolsó sorban azért, hogy el ne veszítsék az előjogaikat, és ez a „zab földjén” is így volt: Szászfehéregyháza környékén nem volt igazán jó termékeny föld, ezért többnyire állattenyésztésből éltek az emberek. Az önálló falu gondolata (a Mihai Eminescu Trust projektje) ebből a szükségből fakadt, valamint a létező hagyományokra épült – részletezi az elnök. Valamennyi szász falunak saját szabályrendszere volt, benne a szomszédságok intézményével, a szászfehéregyházai szabályok dokumentáltan 1623-ban már léteztek. Ez a rendszer magába foglalta a szomszédságok szabályait a maguk külön rendelkezéseivel, amelyek nem teljes mértékben ugyan, de 1990-ig is megmaradtak. Egy ilyen, ma viccesnek hangzó, de szigorú szabályt említ: ha úgy alszol el a mise idején, hogy a második szomszéd is meghallja, büntetést kell fizetned! – nos, a múlt század végén ezt már nem alkalmazták, de a káposztalopásra vonatkozót ma is megszívlelhetőnek tartanánk: ha látod, hogy a szomszédasszony elemel egy fej káposztát, és nem szólsz a tulajdonosnak, ugyanolyan büntetést kaphatsz, mintha te loptál volna.
Család, közösség
Caroline és a férje nem is próbálkoztak a kivándorlással Németországba. A húga élt odakinn, de tizenhárom év után hazajött, a lányuk is dolgozott Berlinben, a német parlamentben öt éven keresztül, ma már ő is itthon van, fiuk Segesváron vezet egy gyárat, Caroline szülei is itt maradtak. Mindannyian azért, hogy megmentsék az utódok számára a szász örökséget. Velük együtt 15 szász él ma Weißkirchben.
A szász falvak faluközösségeiben ma a romák vannak többségben – mondja Caroline – csak Almakeréken (németül Malmkrog, románul Mălâncrav), ahol az alapítványuk megvásárolta az Apafi-kastélyt, van szász közösség, a legnagyobb az országban. Almakerék nem volt szabad falu, ott van az egyetlen festett szász templom, mert ott katolikusok maradtak az emberek, nem tértek át a reformáció idején, mint a többi faluban. Ott él még egy közösségben 130 szász ember, egy nagy, 1100 lelkes faluban. „Mi, Szászfehéregyházán tizenöten vagyunk szászok a négyszázhúsz lakosból, de vannak olyan helyek, ahol már nem élnek szászok, például Szászfenesen (Florești) vagy Szászalmádon (Alma Vii). És ott van Erked is (Archita), ahol még él két szász!”
Átvállalt felelősség
Az Önálló falvak nevet viselő projekttel megpróbálnak néhányat megoldani a közösségek szociális, gazdasági, kulturális gondjai közül. Az egykori szász falvakban élő többségi roma közösségnek képzési lehetőségeket ajánlanak fel, hogy hagyományos mesterségeket tanulhassanak. Kőműves, ács, asztalos, téglavető vagy cserépkészítő lehet belőlük, és hozzásegítik őket ahhoz is, hogy magánvállalkozókká válhassanak, felelősséget vállaljanak. „A képzés után jövedelemre tehetnek szert, jobban élhetnek, és a találkozókon, amelyeket ezekkel a közösségekkel bonyolítunk le, ők jönnek különböző ötletekkel – meséli Caroline. – Elmondják, mire van szükségük, mit szeretnének tenni, ezeket a szükségleteket mi projektekbe öltöztetjük, gyakorlati alkalmazásokat keresünk számukra, és hozzálátunk, hogy megvalósíthatósági alapokat szerezzünk hozzájuk.” Riomfalván (Richiș) például elmondták, hogy tatarozni kellene a kultúrházat, erre alapítványi ács- meg kőművestanfolyamokat szerveztek, aztán megkérdezték, lenne-e önkéntes az építkezéshez, mert ők adnak téglát, cserepet, de dolgozniuk kell. Találtak is tizenöt roma és román fiút, akik a tatarozás végeztével jogot nyertek, hogy három alkalommal ingyenesen használhassák a kultúrházat. „Meg kell érteniük, hogy ha van önkéntes egy-egy munkához, könnyebben jutok pénzhez is, mert az ilyen jellegű munkákat támogató szervezetek is látják: a közösség motivált, tenni akar.” Egy-egy ilyen akció révén megmentenek egy, az örökségünk részét képező épületet, az emberek pedig szinte öntudatlanul átvállalják a felelősséget egy olyan örökségért, ami nem az övék volt! De most hozzájuk került, dolgoztak rajta, büszkék rá, és vélhetően nem fogják megrongálni vagy elpusztítani – az övék lett, felelősek érte. Talán ez a legszebb a Mihai Eminescu Trust alapítvány munkájában – mondja Caroline.
Turistaszétszórási projekt
„Az a munkánk, hogy ezekben a falvakban létező közösségeket rávegyük: ismerjék fel ennek a kulturális-természeti örökségnek a jelentőségét, amely ott még létezik körülöttük, segítsük hozzá őket egy emberibb élethez, és ők vállalják át ennek az örökségnek felelősségét.” Az alapítványnak összesen 11 féle projektje van: a 13 éves működése alatt összesen több mint ezret futtatott a közösségekkel együtt, és ez a 11 eközben kristályosodott ki. Caroline Fernolend szerint nagyon fontos, hogy ők a gyakorlatban végzik ezt. 13 év munkájának a tapasztalatai alapján leszűrték, hogy a legfontosabb projektek a magánszemélyek örökségéhez kapcsolódtak: házak, csűrök, gazdasági épületek helyreállításához. Ezen túl pedig logikusan következett, hogy a kulturális turizmusban kaphatnak helyet a helyreállított házak, ahol hagyományos étkeket szolgáltak fel, amelyekhez az alapanyagot ugyanott termelték meg. Így nőtt egy keveset a létfenntartó gazdaságok színvonala.
A valaha létező 240 erődített templomból mára talán 150 maradt meg, legalább azokat meg kellene, meg lehetne még menteni, csak az egyházakat kell még meggyőzni, hogy a helyiek segítségével végeztessék el a helyreállítási munkálatokat – mutat rá Caroline. Aki egyébként „szétszórná” Weißkirchből a turistákat más szász falvak felé, mert ott túl sok van.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Székely Nemzeti Tanács: idén is folytatjuk a küzdelmet - Idén is folytatja a küzdelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely tovább harcol azért, hogy törvény szavatolja a székelyek autonómiáját - mondta Izsák Balázs, a szervezet elnöke, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott pénteken az MTI-nek, hogy délután nyitják meg a Halásztelekre érkező, Az Autonómia anatómiája című, a Székelyföld önrendelkezéséről szóló vándorkiállítást.
Az SZNT vezetője kiemelte: idén sem mondanak le az európai polgári kezdeményezésükről. A luxemburgi Európai Bíróság december 20-án terjesztette az első tanács elé a keresetüket, amelyben az Európai Bizottság elutasító határozatának a megsemmisítését kérik. "Mi ezt a pert szeretnénk megnyerni, nem mondtunk le erről a lehetőségről" - mondta.
Az erdélyi magyar szervezetek tavaly három párhuzamos kisebbségvédelmi tervezetet készítettek, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével akartak az uniós jogba illeszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind az SZNT, mind pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszeli megítélés szerint a kisebbségi jog nem uniós kompetencia, így az aláírásgyűjtést egyik kezdeményezésről sem lehetett elkezdeni.
Izsák Balázs beszélt arról is, hogy ismét a román parlament elé kerül az autonómiára vonatkozó törvénytervezet. "Szinte másodlagos", hogy ezt az RMDSZ nyújtja be, vagy állampolgári kezdeményezésre foglalkozik vele a törvényhozás - vélekedett. Hozzátette: ez nagyon fontos kérdés, hiszen a cél az, hogy törvény szavatolja Székelyföld területi autonómiáját.
Emellett folytatják a korábban megkezdett ügyeket, és készülnek a székely szabadság napjára - jegyezte meg a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet munkájáról.
Izsák Balázs a kiállítással kapcsolatban elmondta: központi eleme a székely zászló. Tudatosítani kell a magyarországi önkormányzatokban, hatalmas segítséget nyújtottak a székelyeknek azzal, hogy megerősítették a székely zászló szimbólumértékét - tette hozzá. Emlékeztetett: "amikor a hadjárat elindult Romániában" (a székely zászló kitűzése ellen), a magyar önkormányzatok szolidaritása nagyon sok székelyföldi önkormányzatot ösztönzött a határozottabb kiállásra, így a magyar önkormányzatok gesztusa a közösség "belső elszántságát is erősítette". Hozzátette: a magyarok fellépése a kérdés nemzetközivé tételében is segített.
Hangsúlyozta: az anyaországi közösségek együttérzése és szolidaritása rendkívül fontos.
Az Autonómia anatómiája kiállítást Budapesten volt látható december 5-től, oda Sepsiszentgyörgyből érkezett a tárlat, amely hét ország 31 művészének 50 alkotását mutatja be a székelyek autonómiatörekvésével kapcsolatban. A vándorkiállítás képeit Halásztelek után Mányban, Alcsútdobozon és Siófokon állítják ki egy-egy hónapig.
(MTI)

Kelemen Hunor: Elvették a döntést a helyi közösségektől
A román alkotmánybíróság egyhangú döntése – amellyel az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a decentralizációs törvényt – azt sejteti, hogy Romániában nem lehet újragondolni a központosított államszerkezetet, és nem lehet a helyi közösségekre átruházni döntési jogköröket – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A politikus az MTI-nek elmondta: érdemben és részletesen csak az alkotmánybírósági döntés indoklása ismeretében nyilatkozhat a taláros testület határozatáról, de első látásra furcsának tűnik, hogy az alkotmánybírók egyhangúlag nyilvánították alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Hozzátette: ez akár azt is jelentheti, hogy Romániában nem lehet olyan politikai döntést hozni, ami a szubszidiaritásra irányul. Ezt súlyosnak tartja, mert ennek mentén oda lehet jutni, hogy a helyi közösségeknek nem osztható le döntési jogkör – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor veszélyesnek tartja, ha ez az alkotmánybírósági döntés közép- és hosszú távon esetleg lenulláz minden olyan kísérletet, amely a helyi regionális autonómia megteremtésére irányul. Ez abban az esetben áll fenn – magyarázta, amennyiben a taláros testület magát a decentralizáció elvét utasította el, de mindez csak az indoklásból derülhet ki.
A román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette pénteken a decentralizációs törvényt, amellyel a bukaresti kormány több központi intézményt akart önkormányzati hatáskörbe utalni. A jogszabályt az RMDSZ is támogatta és üdvözölte.
MTI
Erdély.ma,

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (1.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja. Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában.
– Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk.
– Húsznál is több év eltelte után?
– Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik?
– Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el.
– Mint például?
– Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották. Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban. Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában. Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi esetre sem voltak többségben.
– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája. Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták Erdélyben”.
– Ez nem igaz?
– Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük. A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás, Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyáltalán nem gondoltak Havasalföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak, különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek megfelelően, pontosan ugyanúgy, mint a Magyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és teret hódított Magyarországon, Erdélyben. A hangsúly lassan áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori érzülete”. Ilyen sem létezett!
– Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”?
– Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel, amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett ilyesmi. Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle közös törökellenes arcvonalra. Legfeljebb akkor beszélhetünk egységes politikáról, amikor Nagy István (Ștefan cel Mare) moldvai fejedelem 1775-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest) emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki a saját útját követte.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (1.)
Részigazságok A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régészeti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alapján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”
A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot. Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel. A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igazság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is. Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.
Többnyelvű őstörténet
Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelvrokonaink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.
Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”. Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben. Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Náluk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.” 2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyelvekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”
Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as években még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brentjest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek. Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkotják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a mandzsu-tunguzok.” Rásonyi László turkológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Magyarpárti
Amikor először hallottam az anyaországi baloldalnak a választási szövetség körüli civakodásáról, bármire mertem volna fogadni, hogy az egész csupán porhintés, a parlamenti választásokon mindnyájan egy emberként fognak csatasorba állni a hatalomért, vagyis a húsosfazékért.
Mert a rendszerváltás utáni választási kampányoknak szinte mindegyikében hátránnyal indultak kormányaik gyenge teljesítményei miatt, mégis a legtöbbször, szinte vert helyzetből elő tudták venni az adut, amivel sikerre jutottak. Először, az akkor éppen miniszterelnök Orbánnak a külön géppel történt utazását lovagolták meg sikerrel, másodszor Gyurcsány „beszélte ki számukra a tehénből a borjút”, noha szinte semmi elképzelésük nem volt.
Most éppen az ingyenes választási kampányuknak lehetünk a szem- és fültanúik, hiszen az anyaországi sajtó figyelmének a középpontjába sikerült hozniuk magukat a mímelt vagy éppen időleges civakodásaikkal. A híradók törzsanyagát, a lapok címoldalát velük töltik meg, naponta számos alkalommal viszik be a köztudatba a kialakulóban lévő baloldali koalícióval kapcsolatos híreket, kérik ki az egykor bukott, a közeljövőben ugyanarról a választási hirdetésről együtt mosolygó pártvezérek véleményét. Azokban nem titkolják, hogy az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne a módosított választási törvény, ami a kettős állampolgárság jóvoltából választójogot adott a határon túli magyaroknak. Nyíltan kijelentik: hatalomra kerülésük esetében, mindent megtesznek a tarthatatlan állapotok helyreállításáért. A jelenlegi hatalmat teljes meggyőződéssel bírálják, feledve, hogy négy évvel ezelőtt katasztrofális gazdasági helyzetben adták át az országot, megosztott, tudatában meghasonult lelki állapotban hagyták a nemzetet.
Tévedés ne essék, ez nem a reklám helye, mert jól ismerem az anyaországi hatalom hibáit. Éppen ezért nem Orbán-, hanem magyar párti vagyok. Nem érdekel ki az, aki bennünket, az elszakított területek megtagadott, kisemmizett, számtalanszor becsapott magyarságát emberszámba veszi. Bárhogy is hívják, én mindenképp azt támogatom, és örömmel hallom, hogy immár több mint 100 ezren regisztráltunk a választásokra, amelyeken feltétlenül részt kell vennünk, minél nagyobb számban. Reméljük, ott mi fogjuk pótolni a huszadik megyét, közel félmillióan. Ha nem tesszük, megérdemeljük a most látszatra, egymásra acsarkodók által nekünk szánt újabb megtagadást, kirekesztést, megosztást. Annak az itthoni hatalmaink fognak a legjobban örülni, hiszen újra feledésbe merülhet az önrendelkezés, az autonómia, a kisebbségi jogok rémálma.
Éppen ezért kell mindnyájunknak mindenféle ideológiai befolyástól függetlenül, magyarpártiaknak lennünk, és szavaznunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Illúziók és valóság. Az Antall-kormány és a cseh-szlovák föderáció
Az alábbiakban Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövetének gondolatait közöljük a 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásai meghiúsulásával összefüggésben. Erről szól készülő könyve, a „Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" is.
A szlovák-magyar viták hátteréről a Magyar Szemle 2007. decemberi számában megjelent esszémben meggyőző érveket hoztam fel amellett, hogy azok két fő oka az 1920-ban az önrendelkezési és az etnikai elvvel szöges ellentétben álló, igazságtalan határ megvonása, valamint a magyar kisebbséggel szemben azóta követett diszkriminatív politika. A rendszerváltozáskor széles kör hitte, hogy az utóbbit fel fogja váltani a Nyugat-Európában a II. világháború után kialakult nagyvonalú, a kisebbségeket valóban egyenjogúsító, államalkotónak tekintő politika, hogy a közép-európai magyar kisebbségek helyzete Dél-Tirol mintáját fogja követni. Be kívánom mutatni, hogy mi volt ennek az illúziónak az alapja, mi volt az Antall-kormány nemzetpolitikájának a kiinduló pontja. A választások után összeülő országgyűlés egyik első lépése volt Tamás Gáspár Miklós (az erdélyi születésű, ellenzéki tevékenységéről ismert SZDSZ-es képviselő) által előterjesztett határozat („a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről") elfogadása május 15-én. Figyelemre méltó, hogy a magyar Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte a magyar kisebbségek helyzetét: „A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Orvoslásul kétoldalú tárgyalásokat javasolt a szomszédos országok kormányaival a nemzeti kisebbségek jogait biztosító szerződések kidolgozása céljából. „Alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek identitásának védelme és fejlesztése, a térségben élő nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak törvényes biztosítása, a közéletben és saját ügyeik eldöntésében való részvételük, önszerveződésük és önkormányzatuk keretei – így kulturális autonómiájuk – törvényes garantálása, a nemzetiségi igények kielégítése az anyanyelv használata, az oktatás, a kulturális élet, a vallásgyakorlás és a tájékoztatás terén. [...] A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azt a meggyőződését, hogy az említett célok megvalósítása hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok regionális és egyetemes érvényesüléséhez, a Magyar Köztársaság és valamennyi szomszédja közötti jó viszony megteremtéséhez, a kelet-közép-európai térség békés együttműködésen alapuló demokratikus fejlődéséhez, az európai biztonság és stabilitás erősítéséhez." A határozat zárószavazásakor az előterjesztő lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint amelyekért a későbbiekben az Antall-kormány dolgozott: „Aggodalmunkat mérsékelt és józan formában kifejezi ez a határozati javaslat, ugyanakkor elébe megyünk olyan igényeknek és aggályoknak, amelyek a szomszéd országokban okkal vagy oktalanul Magyarországgal szemben megfogalmazódnak. [...] Ugyanakkor természetesen jottányit sem engedhetünk azokból a jogokból, amelyeknek a megadását a határainkon túli magyarság részére a magyar közvélemény elvárja [...] Mi szeretnénk – lehetőleg hosszú időre előrenézve – egy igazi, komoly történelmi ajánlatot nyújtani szomszédjainknak, és mi kinyújtva fogjuk tartani – reméljük – a kezünket akkor is, ha egyelőre még nem fogadják el." A határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással fogadta el. Tehát a szomszédi kapcsolatokban és a kisebbségi jogok széles körű érvényesítéséért folytatott erőfeszítéseinkben számíthattunk az ellenzék lojális magatartására, sőt támogatására. Ebből semmi sem lett.
A „dunai gondolat", a közép-európai szolidaritás megkerülhetetlen eleme és egyben feltétele volt ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. E cél megvalósításához nyilvánvalóan jobb esélyt kínál(t) a térség államainak jó egymásközti viszonya. Mindkettőhöz ösztönzést, sőt nyomást reméltünk a nyugati kormányok és közvéleményük magatartásától. Illúzióinkat a kormányfő expozéja is kifejezte: „Új fejezetet kell nyitni történelmünkben, a megértés és a türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. [...] A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. [...] Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési joga mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban."
Szoktak beszélni egy hallgatólagos (mert szóban vagy írásban soha ki nem fejtett) „Antall-doktríná"-ról, amely szerint Magyarország szomszédjaihoz fűződő viszonyát az adott országnak az ott élő magyar kisebbséggel szemben követett magatartásától teszi függővé, a magyar kisebbségek legális képviselőit bevonja a szomszédpolitikai döntésekbe, és önhatalmúlag a határon túli magyarok védőhatalmának deklarálja magát. Véleményem szerint a fenti tételeket merev dogmaként ugyan hiba volna követni a külpolitikában, de vezérelvként helyesek, és minden magyar kormány által követendők. Rosszhiszemű tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy a titkon határrevízióról ábrándozó Antall-kormány csak a nyugati demokráciák tiltó szavától megijedve tért volna át az európai intézményekre építő kisebbségi jogvédelem politikájára.
Antall miniszterelnök 1990 júniusában az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott mondata, hogy „lélekben, érzésben 15 millió miniszterelnöke" a kormányprogram tömör összefoglalása volt. Azt üzente a határokon kívül rekedt magyar közösségeknek, hogy vége annak az időszaknak, azaz a kommunizmusnak, amikor a magyar haza látszólag leírta őket, amikor sem erkölcsi, sem gyakorlati segítséget nem nyújtott nekik, s amikor a fejük fölött barátkozott, iszogatott és vadászgatott elvtársi egyetértésben az őket elnyomó vezetőkkel. Románia, valamint az akkor még létező Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió magyarsága azonnal meghallotta e mondatot, erőt merített belőle, a szomszédos fővárosokban ugyanakkor sokan felkapták a fejüket, s az újjáéledő magyar területi követelések rémével kezdték riogatni saját közvéleményüket és a világ kormányait. Márpedig az anyaország ilyen felelősségvállalása általános. Valamennyi határain kívül élő, de származásuknál fogva hozzá kötődő személyekkel rendelkező nyugat-európai országról (kivált az egykor gyarmatbirodalommal rendelkezőkről, vagy a jelentős német diaszpórával rendelkező Németországról) elmondható ez, nem is említve Izrael Államot. Az elmúlt húsz évben az ilyen törődés általánossá vált Európa keleti felében is, beleértve az állampolgárság felvételének a lehetőségét. Az etnikai arányok 1945 utáni – a magyarság hátrányára történt – radikális megváltozása, a nemzetközi közösség határozott álláspontja, nem utolsó sorban pedig valamennyi szomszédunk eltökéltsége folytán a határváltozásra nem volt semmilyen reális lehetőség – ezt készülő könyvem is bizonyítani fogja. Viszont 1990-ben úgy gondoltuk, hogy miközben a nemzetközi fórumokon megszületik a kisebbségi jogok kodifikálása, kétoldalú szinten azok gyakorlati érvényesülését fogjuk letárgyalni és biztosítani. Szomszédjaink fogadják el, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik részei a magyarok kulturális közösségének, az anyaország törődik velük, és ez nem minősül belügyeikbe történő beavatkozásnak. Ugyan Magyarország széles körű jogokat, kulturális autonómiát biztosít a saját területén élő nemzeti kisebbségeknek, ezt nem valamiféle reciprocitási megfontolás, hanem saját elvei alapján teszi. Nagyságrendjük és történelmük alapján ugyanis nem lehet egyenlőségjelet tenni Magyarország és szomszédjai kölcsönös kisebbségei közé. Miközben megengedhetetlen a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, minden nemzeti kisebbséget megillet a pozitív diszkrimináció, mert csak ez biztosíthatja a tényleges egyenjogúságot. Azonnal meg kell kezdeni a határokon átnyúló sokoldalú együttműködést, és ennek érdekében utakat, vasútvonalakat és határátkelőket kell helyreállítani. A kommunista diktatúra alól felszabadult országokban is meg kell honosítani azokat a pozitív példákat és megoldásokat, az autonómiát is beleértve, amelyek Nyugat-Európában már meghonosodtak. Ehhez meg kell változnia a kisebbségellenes mentalitásnak, és ennek alapjait az iskolai oktatásban és a tankönyvekben kell megteremteni. A magyar kormány a kisebbségi jogok teljes körű biztosításában látta valamennyi etnikai jellegű konfliktus ellenszerét, összhangban a nemzetközi közösség kinyilatkoztatott elveivel. Akkoriban még nagyon komolyan vettük a nemzetközi ajánlások jelentőségét, s erősen bíztunk az Európa Tanács normáiban és jogi mechanizmusaiban.
1990. június 5-6-án Koppenhágában került sor a 34 európai és észak-amerikai állam együttműködési kerete, az EBEÉ külügyminiszteri szinten „az emberi dimenzióról" tartott értekezletére. A hidegháborúnak véget vető világtörténelmi jelentőségű változások után ez volt az első jelentős nemzetközi találkozó. Indokolt volt, hogy most, az emberi jogok keleti irányú kiterjedésekor a nemzeti kisebbségek ügye előtérbe kerüljön, hiszen „az új Európa" országaiban jelentős volt ezek aránya. E tényben lehetett ugyan potenciális feszültségforrást látni, valójában inkább a diktatúrát felváltó demokratikus rendszer egyik próbája volt, mind az egyes államokon belül, mind az államközi viszonyban. Saját felszólalásomnak mintegy harmada szólt a kisebbségi problematikáról. „Olyan nemzetközi politikai és jogi szabályozó rendszer kimunkálása a célunk, amely gyakorlati lehetőségeket tartalmaz a nemzetiségek identitásának megőrzésére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére, valamint hatékony mechanizmusokat hoz létre a jogérvényesítés végrehajtásának ellenőrzéséhez" – összegeztem álláspontunkat. Nagy örömömre gyakorlatilag az összes külügyminiszteri beszédben szerepelt a kisebbségek ügye, mint amit a demokrácia szellemében rendezni kell. A Koppenhágában elfogadott ajánlások (ezek alapjául szolgált öt közép-európai ország, Ausztria, Csehszlovákia [!], Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország közös javaslata) a mai napig a legmesszebbre menő nemzetközi dokumentumot jelentik ezen a területen. A legfontosabb pontok: a nemzeti kisebbségeket a valódi egyenlőség biztosítása érdekében különleges intézkedések illetik meg; tilos az asszimiláció erőltetése; saját, közpénzből támogatott oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre; jogaikat egyénileg, valamint csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolhatják. Kiemelkedő jelentőséggel bír a 35. paragrafus, amely szerint a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk előmozdítására helyi vagy autonóm igazgatási intézményeket hozhatnak létre. Szomszédi kapcsolataink szempontjából is nagy jelentősége volt ezeknek az ajánlásoknak, ekkor még komolyan bíztam megvalósulásukban, hiszen megállapodás született, hogy a következő év derekára Genfbe összehívott szakértői értekezletnek lesz a feladata a koppenhágai ajánlások gyakorlati megvalósítása, kötelező konvencióvá alakítása.
Ma is az a véleményem, hogy ha a Nyugat ebben a kérdésben határozottabb politikát folytatott volna, azt, amit tárgyalásaiban és beszédeiben Antall és én is állandóan sürgettünk, akkor a délszláv válság nem vezetett volna többéves vérontáshoz, a nemzeti-etnikai ellentétek pedig erősödés helyett csillapodtak volna. Persze nagyvonalúbb és távlatosabb nyugati politika esetén az egész közép-európai átmenet gyorsabb és kevésbé fájdalmas lett volna.
Jeszenszky Géza, Felvidék.ma
(Az elemző írás a 2014. január 10-én megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában I. című szakmai konferencia előadásaként készült.)
Felvidék.ma,

Erdély a „fejőstehén”
Bizonyára mindenki ismeri George Orwell „Állatfarm” című regényét, vagy legalábbis annak rajzfilmre vitt változatát. Sokak számára ismerős kép lehet amikor a farmon dolgozó állatok, egyik napról a másikra, a fejadag töredékét kapják meg, míg az általuk beadott termékek mennyisége nem változott. Az állatok jogosan érzik becsapva magukat, hiszen ugyanúgy megdolgoztak a fejadagért, mégsem kapták meg. Ugyanebben a helyzetben van a mi Erdélyünk is. Hiába küldi el rendszeresen az adót Bukarestbe, annak csak töredéke tér vissza az eredeti helyére. Ugyanebben a történetben, a vezetők (a disznók) dupla, sőt tripla fejadagot kapnak, mert „megérdemlik”.
Itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Az ország vezetői önkényesen garázdálkodnak a régió által megtermelt értékekkel. Míg Erdélyt kiszipolyozzák, addig a jóval fejletlenebb régiókat próbálják elindítani az emelkedés útján, sikertelenül. Bizonyára nem véletlen ez, nem is várhatnánk mást a kárpátokon túli régió politikusaitól, akik csak azt viszik tovább amit a balkánon szocializálódott elődeiktől tanultak. Csak egy a bökkenő, mi is delegálunk képviselőket , de ők nem konfrontálódnak régiónk kiszipolyozóival, hanem inkább üzletelnek.
Nekünk nem „dealerek” kellenek, hanem „leaderek”. Vezetőhiányban szenvedünk. Kevés olyan politikusunk van aki szembe merne szállni ezzel a központosított monstrummal, és egy sincs olyan, aki mögé egyként felsorakozna a teljes erdélyi magyarság, vagy Erdély minden lakosa. Van egy-két székelyföldi „harcos” akik úgy tűnik csak a trendet lovagolva próbálnak szavazatot szerezni. Van aki székelyföld kormányzójának tisztére jelölte magát.
Közben meg nem vesszük észre, hogy Székelyföld ebben a történetben csak széljegyzet. Nem ez a háromnegyed-milliós régió fogja térdre kényszeríteni ezt a majdnem-államot. Ebben a történetben Erdélyé a főszerep és ezt a szerepet a történelem szabta rá, nem holmi önjelöltségről van szó. De nehogy azt higgye valaki, hogy egy homogén magyar lakosságú Erdélyről van szó, mert az csak az álomszinten létezik. Egy olyan Erdélyről amelyben a magyarság megközelítőleg 19%-ot tesz ki. Nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon, tehát ebben az Erdélyben is a románoké a döntő szerep.
Gyakran emlegetjük, hogy mi tartjuk el Romániát, nahát ez is csak Erdélyre igaz, Székelyföldre nem. A jövőben lehet, de ma erről mint realitás értelmetlen vitatkozni. Ilyen alapon követelni az autonómiát, értelmetlen. Hiszen nem elég, hogy megkapjuk Bukarestből a kisebbségeknek járó pénzt, ehhez jön még a magyar állam hathatós támogatása is. A skótok és katalánok nem kapnak „gyarmattartóiktól”, sőt anyaországaiktól sem hisz nincs ilyen. Ezt helyzetet saját maguk harcolták ki, és ehhez nem kellett külföldi támogatás, vagy saját identitásának átformálása, de még nemzettestvéreiket sem hagyták az út szélén, mint ahogy ezt a székely autonómia megvalósulása jelentené. Lehet ezt másképp is, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A két világháború közötti magyar kisebbségi vezetőink, nem üzletként fogták fel az érdekképviseletet, legalábbis nem személyes üzletként. Program alapú megegyezéseket kötöttek az erdélyi román erőkkel, hogy Bukaresttel szemben eredményt érjenek el. Nagyobb mozgalmak, elképzelések részeként fogták fel a magyar ügy képviseletét.
Ugyanilyen nagyobb ügy Erdély autonómiája, amely nem zárja ki Székelyföld autonómiáját. A kettő szerves része, kiegészítője lehet egymásnak. De e kettő, ha egymással szembemegy ki is olthatja egymást. Ez mindkét oldal felelőssége. Az Erdély autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogy a Székelyföldnek külön jogállás kell a régión belül. A Székelyföld autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogyha azt akarják, hogy a „fejőstehén” ne Bukarest, hanem a saját hasznára termelje a tejet, akkor az erdélyi románokkal karöltve kell ezt kiharcolni. Mert egyedül nem fog menni!
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma,

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

A békéé legyen a főhatalom…
Vasárnap az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a néhai hősök tiszteletére szervezett túrát a nagyváradi Tanoda Egyesület a püspökfürdői erdőben, másodízben.
A Don-kanyari offenzíva 71. évfordulója alkalmából szervezett túra résztvevői a püspökfürdői buszvégállomásnál gyülekeztek. Talán a jobb időnek is bemutathatóan, sokkal többen jöttek, mint tavaly, és a kirándulókhoz kiscserkészek is csatlakoztak a váradi Rákóczi György-csapatból, hétvégi portyájuk részeként. Igazoltan hiányzott idén az az öregúr, Józsi bácsi, akinek az édesapja éppen a püspökfürdői erdő lövészárkaiban vesztette az életét, de a múltkori túráig azt sem tudta, hogy hol helyezkednek el ezek.
A gyülekező helytől egy rövidebb utat tettek meg az egybegyűltek, egészen az erdészházig, ahol meleg tea és pogácsa várta őket. Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmüket: a hagyományőrzés szándékával, az ifjabb korosztály bevonásával és természetesen a szépkorúakra mindig számítva szervezik meg az emléktúrát. 1943. január 12-én, tehát 71 évvel ezelőtt történt az a bizonyos doni offenzíva, mely a magyar hadtörténelem során a legnagyobb, legesztelenebb és legembertelenebb áldozatot követelte. A 250 ezer fős 2. magyar hadtestből 125 ezer honvédet hiába várt haza a családja. Ezek az emberek 2 ezer kilométerre a szülőföldjüktől harcoltak, akiknek vannak olvasmányélményeik erről, azok is tudják, hogy milyen szörnyű körülmények közt: nyári ruházatban, időnként fegyvertelenül várták a halált tudatosan, elszántan és becsülettel. A magyar történelemben ugyan voltak mélypontok – Muhi, Mohács, Világos, Arad vagy Trianon -, de talán éppen ennyire értelmetlen sorsot kevés szereplőnek szánt a végzet.
– Azért kell emlékezni, és tanítani a Don-kanyarban történtektől a diákok is, mert minden kornak van egy sajátos feladata. Manapság szerencsére a térségünkben nincsenek háborúk, és a mi feladatunk az, hogy soha ne is legyen, soha többé ne forduljon elő, hogy idegen érdekek miatt a fiaink az életünket áldozzák, hangsúlyozta a pedagógus, aki zárógondolatként egy doni túlélő szavait idézte. „Legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, tegyen boldoggá minden embert és országot, és mély tisztességgel takarja be a koporsókat.”
Útvonal
Kecse Attila túravezető hangsúlyozta: a teljes túra útvonala körülbelül 7,5 kilométer addig a pontig vissza, ahonnan elindulnak. Egy kicsit feljebb, másfél-két kilométernyi erdei séta után fölmennek azokhoz a második világháborús állásokhoz, amelyeknél a magyar és a német katonák próbálták védeni a várost, a domboldal felől ugyanis be tudták lőni a Kolozsvár felől érkező II. szovjet-ukrán frontot, azért számított ez stratégiailag fontos domboldalnak. Utána megnézik azokat a több kilométer hosszan húzódó árkokat is, melyeket váradi munkaszolgálatosok ástak ki.
A körülbelül két-két és fél óra, ameddig a túra tartott, gyorsan eltelt, menet közben az emlékezők néha megálltak egy-egy jelentősebb helyszínnél, melyeknél a szakember további magyarázatokkal szolgált. Két fáklyát is meggyújtottak az elesettek előtt tisztelegve, miközben Kecse Ákos elénekelt egy korabeli katonadalt. Örvendetes, hogy az idősebbek érdeklődését tapasztalva, a gyermekek is felbátorodtak, és különféle kérdéseket tettek fel a több mint hét évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

A két ellentétes értékrend "hungaricuma" politikai közéletünknek?
Ennél furcsább címet, illetve kérdésfeltevést nem is választhattam volna. Azonban tudatos volt a nyakatekertség! Csak az általam vélt és létező történelmi valóságot akartam egy címben, költői kérdésben leírni.
Közösségünk számára szerte a Kárpát-medencében fontos lenne a nemzeti konszenzus, amelyet általában (néha szándékosan) összemosnak pártpolitikai összefogásokkal, vagy elengedhetetlen függvénynek állítják be, és követelik tévesen a politika szereplőitől.
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyar politikai közéletben szinte minden napra jutott egy hangzatos beszéd, publicisztikai agymenés, egetverően nagy közhely a politikai összefogásról, amelynek "alapjának kéne lenni", illetve kezdeti lökete lehetne a nemzetpolitikai konszenzusnak.
Mindezt populista módon kommunikálva teszik, tudva, hogy pluralista demokráciában élünk, amelynek éppen az a fontos ismérve, hogy a politikai pártok sajátos arculattal, ideológiával, programelképzeléssel vesznek részt a hatalom gyakorlásában, s adott pillanatban - ha a hatalmi érdekérvényesítés megkívánja -, politikai konszenzusra lépnek egymással. Hangsúlyosan jelezném: ez nem összekeverendő a nemzetpolitikai konszenzussal. Az anyaországban a (hamis) igény vagy elvárás ezzel kapcsolatosan általában a művi (meggyengült) baloldalról érkezik a Fidesszel szemben, nálunk a Felvidéken pedig a magát értelmiséginek definiáló véleményformálóktól, illetve egyes politikai pártoktól is követelődző hangsúllyal, mert valószínűleg a hatalomban centralizálni szeretnék erejüket.
Legyünk végre a saját társadalmunkkal őszinték, és a közösségünknek is itt az ideje, hogy 25 évvel 1989 után felébredjen Csipkerózsika-álmából, megmossa az arcát s szemét, hogy lássa végre a Kárpát-medencei magyar közélet elmúlt kilencvenéves politikai "fejlődését", történelmét, mert talán így nem esik populista szónokok, szélhámosok szellemi csapdájába.
Egyrészt amióta Machiavelli szellemi öröksége és politikai iskolája létezik, a közéletben a politikai erők számára a hatalom megszerzése fontos aspektus, amely végül célja és eszköze is annak, hogy bizonyos erők akcióképesen képviseljék az őket felhatalmazó érdekcsoportokat, közösségeket. Természetesen a politika stratégiai játék is egyben, ezért különféle együttműködések tarkítják a politikai életet és történelmet, vagyis az összefogás olyankor jöhet létre a politikai hatalmi centrumok, erők, pártok között, ha azt a hatalom megtartása megkívánja. Ez a politika lecsupaszított természete. Ez a pragmatikus, álszentség nélküli küldetése. Az előbb leírt politikai hatalmi harcok folyamatai a felhatalmazott politikusainkat ideális esetben nem zárják ki, sőt nem is zárhatnák ki a valódi közösségi szolgálat alól, vagyis hogy a társadalom érdekeit érvényesítsék. Így e megállapítások végett nem kell kitérni a hitünkből, csak relatíve tisztább képet kaphatunk és nem utópisztikus ideákat kergetünk a politika kapcsán! Ugyanakkor arra a negatív kicsengést magában hordozó megállapításra sem szabad jutni, hogy akkor nincs is természetesnek mondható politikai összefogás az állam stabil kormányzása okán ...
De van, csak ez még nem nemzetpolitikai konszenzus, hanem a már fentebb leírt politikai hatalmi koncentráció a politikai hatalmi erők (pártok, mozgalmak) között! A politikai összefogás tehát nem zárja ki a nemzeti konszenzust, de annak nem is a szinonimája, amelyet az összefogás mentén egyesek hamis módon hangsúlyoznak. Kiindulási pontnak nem rossz helyzet, azonban a nemzetpolitikai konszenzustól dimenziónyi távolságra van! Nemzetpolitikai konszenzusnak elsősorban a véleményformálóink és közszereplőink fejében kell megvalósulnia minden oldalon.
Így bármelyik hatalmi erő (párt, mozgalom) kerül is aktuálisan hatalomra, annak sajátos programcélkitűzései mellett ott kell, hogy lebegjenek a közösség által támasztott nemzetstratégiai konszenzust alkotó célok, amelyeknek a megvalósítására vagy állandó észben tartására mindig meg kell, hogy legyen a politikai akarat. Pártpolitikai összefogástól, "összeborulástól" függetlenül.
Amíg úgy érzem, hogy a fenti megközelítésből kifolyólag Erdélyben (az RMDSZ paradigmaváltásának köszönhetően) lehetséges a nemzetpolitikai konszenzus, addig ez nálunk a Felvidéken az MKP és a Most-Híd, illetve szellemi holdudvarai között nem lehetséges, mert alapvető eltérések mutatkoznak már abban is, hogyan határozza meg egyik vagy másik politikai erő és annak értelmiségi véleményformálói nemzetpolitikai téren a felvidéki magyarságot..
Duray Miklóssal egyet kell értenem a tekintetében, hogy nálunk is két értékrend feszül egymásnak ebben a problematikában, mint ahogy egyébként az összmagyar politikai közéletben (talán már Erdélyt leszámítva): "A nemzetpolitikai konszenzus mai képlékenysége nem abból fakad, hogy a Kárpát-medencében vagy kimondottan a Felvidéken szemben áll egymással két vagy akár több tábor, hanem abból, hogy az egész magyarság két részre van osztva, két ellentétes és felcserélhetetlen értékrend szerint igazodik. Ennek a kettéválásnak semmi köze a pártpolitikához... (...) A pártosság csupán egy természetes differenciálódást jelent minden pluralista demokráciában. A magyar politikai közélet kettészakadása azonban a közgondolkodásban jelenlévő két teljesen ellentétes értékrend okán létezik. Ilyen mértékben ez magyar sajátosság." (Megkésett segélykiálltás: interjú N. Gyurkovits Rózával 2004. január végén - Hazától a Nemzetig - Duray Miklós)
Vagyis a két ellentétes értékrend "hungaricuma" a Kárpát-medencei magyar társadalomnak. Duray Miklós szerint összefügg a modern magyar államfejlődésnek az első világháború végén bekövetkezett defektusaival, a magyar modernizmus elbukásával, a történelmi magyar állam erőszakos szétrombolásával. Meghatározva e két szembenálló értékrendet: az egyik a nemzetorientáltságú politikai elit, a másik pedig az individuum-irányultságú elit, amely politikai csoportosulások szerint is jól behatárolható. A jobboldali konzervatív, a jobbközép, a nemzeti liberális és a történelmi baloldal, vagyis a szociáldemokrácia nemzetközpontú.
Vegyük számba akkor a másik értékrend politikai palettáját. Ide tartoznak neoliberálisok, a szociálliberálisok, a kommunisták és a posztkommunista szocialisták, akik a nemzetközösségi mivoltát tagadják, vagy maradiságnak bélyegzik, vagy ha a Trianon utáni elszakított területeken léteznek, van politikai szerepvállalásuk, akkor specifikus helyzetükből kifolyólag maximum elfogadják a nemzetközösséget mint nemzetiséget, illetve azt az adott államon belüli kulturális (sokszínűségként) másságként definiálják.
A felvidéki nemzetpolitikai konszenzus képlékenysége
A Felvidék esetében az MKP egyértelműen a nemzetközpontú kategóriába tartozik, a Most-Híd sajnos nem! Ennek alátámasztása pedig nagyon egyszerű, hétköznapi interakcióval igazolható, ugyanis a Most-Híd pártelnöke, Bugár Béla a 2012-es kongresszusukat követően kijelentette a sajtónak (talán egyik legőszintébb pillanatában), hogy a párt ideológiájának meghatározásával őt hagyják békén... Majd 2013-ban mégis az Európai Néppártba léptek be, ettől függetlenül a magyarországi balliberális oldallal ápolnak politikai kapcsolatokat, legfőbb ideológusuk pedig a baloldali Népszabadságban publikál állandó jelleggel. Ezért sem meglepő, hogy a magyar nemzetközösségi érdekek a párt vezető elitje számára "huszadrangú" problémák - azt hiszem igyekeztem finom lenni. Az eddigi politikai szerepvállalásuk is ezt dokumentálja. A nemzetet csupán az egy kultúrához tartozó egyének - állampolgárok - halmazaként értelmezik úgy, hogy az állampolgári kötődés fölülmúlja a nemzeti köteléket. Azt hiszem ha a Most-Híd nemrég kiadott identitásstratégiájára gondolunk, arra ez az előbbi sorban leírt megközelítés simán ráillik. Szóval érthető, ha a hétköznapok felvidéki magyar társadalmának egy része Bugár Béla nélkül a Most-Hídat szlovák pártnak tekinti és ezen csak a pártelnök elmúlt húsz évben az MKP színeiben felépített személyi kultusza árnyal valamit.
Vagyis, ha a jelenlegi erdélyi és felvidéki magyar politikai közállapotokat a nemzetpolitika tükrében összehasonlítjuk, akkor kitűnik, hogy Erdélyben immáron mind a három (magyar) párt a nemzetet közösségként (magyar nemzetközösségként) értelmezi, a közösségi érdekek mentén próbálja mobilizálni a társadalmat, addig Szlovákiában ugyanígy, a fentebb leírtak mentén a Magyar Közösség Pártja (MKP) az a politikai erő, amely nemzetközpontú politikai cselekvést folytat, ugyanis a Most-Híd a társadalmat főleg az egyéni gazdasági célok vagy gazdasági csoportérdekek irányába igyekszik mobilizálni.
Mikor a Most-Híd 2009-ben megalakult, vezetői nagyon jól érezték, tudták a szlovákiai magyarság értékrendbeli megosztottságát, erre lehetett építeni egy politikai erőt. A felvidéki magyarság társadalmi és nemzetpolitikai kérdésekben való megosztottsága tehát nem pártpolitikai gyökerű, azonban 2009-től számítva megbújnak mögötte pártpolitikai érdekek, például az, hogy Szlovákiában a magyarság sajátos helyzete ellenére is értékrendben megosztott maradjon. Ez viszont a Most-Híd egyértelmű felelőssége, hogy az értékrendbeli különbségek közül a nemzetközösség szempontjából romboló hatásút, az individuum-irányultságú értékrendet konzerválta. 2010-es választási legitimációjuknak köszönhetően ráadásul a szlovákiai magyar közösség egy része pozitív attitűdként értelmezhette az egyéni gazdasági célok "mindenekfelettiségét".
Végezetül közösségünkben egy tévhitet is fel kell hogy oldjunk: ha a két párt között egyáltalán politikai összefogás is létrejönne, az nem eredményezné egyenesen a társadalom nemzetpolitikai konszenzusát a Felvidéken, mert hogy az értékrendbeli különbségek sajnos 2009 óta konzerválódtak. Szlovákiában a felvidéki magyarok nemzetpolitikai konszenzusának képlékenysége egyelőre sajnos tartós állapot.
Samu István
Felvidék.ma,

Furcsaságok a rétyi fűrészüzem körül
Épül az óriásfűrészüzem Rétyen, mivel a háromszéki beruházás zöld utat kapott. Szakmailag és a romániai törvények szerint is minden rendben van a Holzindustrie Schweighofer cégcsoport nagykapacitású fafeldolgozója körül. A felelősség is megoszlik annyi felé, ahány szakmai jóváhagyást beszerzett.
A témával kapcsolatosan Oláh Gál Elvira a Kossuth Rádió számára készített riportot. A mikrofon előtt előbb Toró Attila, az Indigo csoport vezetője szólalt meg, aki elmagyarázta, hogy vizsgálataik alapján kiderült: nem olyan fényes az a lehetőség, amit a helyiek számára szán a beruházó, mert ahol működnek a vállalat fűrészüzemei ott az erdőket letarolták, az utak károsodtak.
Az Indigo csoport vezetője elpanaszolta, hogy Kovászna Megye Tanácsa petíciójuk egyetlen pontjára sem válaszolt, a Környezetvédelmi Hivatal pedig sorra állította ki az üzem beindításához szükséges engedélyeket. A környezeti hatástanulmányt három egymástól független civilszervezet elemezte, és ezek rámutattak, hogy a Környezetvédelmi Hivatal hatástanulmánya meghamisítja a valóságot, de a leadott óvásokat visszautasították – magyarázta Toró Attila. Hozzáfűzte: az is furcsa, hogy a 2013 december 24-én kiadott építkezési engedélyről a közvéleményt csak 2014 január 9-én értesítették.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke röviden nyilatkozott: romániai törvények szerint a beruházó minden szakmai jóváhagyást megszerzett, a megyei tanács építkezési autonómiája eddig tartott. Tamás szerint nincsen olyan jogi, vagy közigazgatási érv, ami a szakhatóságok engedélyezése után megakadályozhatná egy építkezési engedély kiadását.
Réty polgármestere, Dálnoki Lajos elégedett, és azt reméli, hogy a település fellendülését hozza a beruházó. 650 munkahelyről van szó, a község jövedelme az adók által megemelkedik, ez a cég önzetlenül segít a szociális problémákon, máris naponta 50 gyermek részesül ingyenes délutáni oktatásban, amit ők finanszíroznak, februárban pedig 50 ezer lej ösztöndíjat osztanak ki – érvelt a polgármester. Dálnoki elismerte, hogy hatalmas mennyiségű fa termelődik majd ki, de ő mégis derűlátó, mert azt mondja: „ha az erdészek ügyesek, akkor a kitermelt mennyiség az újraültetések során megújul.”
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Uniós munkavállalás – Schultz számon kérte Pontán a fasisztázást
Martin Schultz, az Európai Parlament (EP) elnöke számon kérte Victor Ponta román miniszterelnökön azt, hogy fasiszta gondolkodásúnak nevezte Elmar Brok német EP-képviselőt – derült ki a kormányfő egyik keddi nyilatkozatából.
Ponta a múlt héten „felelőtlen, demagóg, fasiszta gondolkodású" politikusnak nevezte a német néppárti EP-képviselőt, amiért az kiutasítást és ujjlenyomatvételt javasolt a szociális rendszerrel visszaélő bevándorlók esetében.
Schultz hétfőn az EP plénuma előtt is jelezte: elfogadhatatlannak tartja az ilyen minősítéseket, és közölte, hogy beszélni fog erről Pontával.
A román kormányfő kedden megerősítette, hogy valóban felhívta őt az EP elnöke, akinek a szavaiból megértette, hogy Brok nem minden román bevándorlóra gondolt, csak azokra, akik visszaélnek a szociális rendszerrel. Ponta elismerte, hogy reagálása „nem volt szerencsés", és emiatt sajnálatát fejezte ki Schultznak.
MTI
Erdély.ma,

Szentgyörgyi vendégjátékok Budapesten
Négy előadással és eddigi legsikeresebb produkcióinak fotóiból válogatott kiállítással mutatkozik be a sepsiszentgyörgyi M Studio a budapesti Vendégváró Fesztiválon.
A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház lesz a következő vendége a Bethlen Téri Színház Vendégváró Fesztiváljának. A budapesti teátrum a Magyarország határain túli kulturális szervezetekkel együttműködésben második alkalommal rendezi meg az ezúttal négy naposra tervezett eseményt, amely minden alkalommal egy-egy előadóművészeti szervezetnek nyújt bemutatkozási lehetőséget – olvasható az intézmény közleményében.
A minifesztivál előadásokkal, fotókiállítással, közönségtalálkozóval igyekszik megismertetni az érdeklődőkkel a meghívott szentgyörgyi társulatot. A közlemény szerint a Bethlen Téri Színház célja a határain túli magyar művészek által létrehozott értékek Magyarországon történő bemutatása és annak terjesztése, megőrzése.
A 2005-ben megalakult, Uray Péter művészeti vezetésével működő M Studio Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból áll, akik a mozgás- és táncszínház meghonosítására és megszerettetésére, formateremtő előadások készítésére vállalkoztak. A sepsiszentgyörgyi társulat a francia Yves Marc rendezte Esetlenségünk krónikája című előadás magyarországi bemutatójával kezdi a budapesti vendégszereplést jövő csütörtökön, január 23-án.
A klasszikus színészi kifejezést és a „kortárs pantomimet" ötvöző produkciót tavaly szeptember 27-én mutatták be Sepsiszentgyörgyön. Yves Marc első romániai rendezésében az M Stúdió művészei mellett a szintén sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház három művésze is szerepel.
Az Esetlenségünk krónikája után január 24-én, 25-én és 26-án a szentgyörgyiek előadnak három korábbi előadást is a budapesti közönségnek: a Veres Nagy Attila rendezésében bemutatott Kecsevecsét, a Fehér Ferenc által színre vitt Kampfot és a társulatvezető, Uray Péter rendezte A behajtót.
A fesztiválhoz kapcsolódva január 23-án egy, az M Studio eddigi kilenc évadának kiemelkedő előadásainak fotóiból válogatott kiállítást is megnyitnak. A kiállításra kerülő képeket Henning János, Barabás Zsolt, Musát Arnold és Rancz András fotóművészek készítették. A fesztivál fővédnöke Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező.

Dicsőséglista
Évfordulók, események régi témákat kavarnak fel nyugtalanítóan. Újraolvasom kedves kollégáim írásait és a hozzájuk fűzött kommentárokat ebben a rovatban. Megannyi alkalom a továbbgondolásra.
A sajtóból nem derül ki, hogy a „Don-kanyar” magyar tragédiájának hetvenegyedik évfordulóján, a megemlékezések során hol és hogyan méltatták nagyméltóságú Horthy Miklós kormányzó úr szerepét a történtekben. “Nem a gyász a megfelelő alkalom!” – szinte halljuk. (Hát akkor mi?! Mohács, Világos, Trianon, Sztálingrád... ilyenkor nincs tanulság, csak gyász?) Bizonyos dolgokat mégis el kell mondani, a történelmi hűség kedvéért is, de kegyeletből is a mintegy 100-120 ezer doni halálos áldozat emlékére.
Nyilvánvaló, hogy a veszteség „konkrét” oka az ellenség volt, hiszen ő gyilkolta le minden idők legnagyobb csatájában – igaz, a saját területén, a maga szempontjából jogos honvédő háborúban – az agresszor szerepébe kényszerített 2. magyar hadsereget. Morálisan fő bűnösnek a hitleri Németország tekinthető. Az 1942-es szovjet ellentámadás során elszenvedett vereség arra sarkallta a németeket, hogy az addiginál nagyobb mértékben vegyék igénybe szövetségeseik haderejét. A „meggyőzés” nem a belátásra és a jóindulatra, hanem a kötelezettségekre apellált, s hiába volt a magyar katonák felszereltsége katasztrofális (különösen az orosz télhez mérten, rosszabb egyébként a románokénál is), érvényesült a parancs: ha menni kell, menni kell. Horthy Miklós levélben biztosította Hitlert a magyar hadsereg részvételéről az oroszországi hadműveletekben. Ha halni kell, halni kell.
Horthy Miklós azonban nem volt sem eszelős, sem cinikus. Amikor a fő katonai felelős, a hadseregparancsnok vitéz (mi más?) Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-én kiadta a hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és a fájdalmas tragédia után még drasztikus fegyelmező intézkedéseket is kilátásba helyezett, a nemzeti felháborodás hatására Horthy a parancs visszavonására utasította Jányt – már márciusban.
Úgyhogy aki akarja, csak rehabilitálja a maga számára lovas ellentengernagyot otthon, magánban (hivatalosan soha!), de legalább erről a veszteségről ne feledkezzen meg. Persze jó volna egyebekről sem (például arról, hogy Rejtő Jenő 1943 január elsején, Szerb Antal 1945 január 27-én halt meg, hogy most csak a kormányzó úr felügyelte állapotok januári magyar íróáldozatait említsük, jutott bőven más hónapokra is). És legalább ne nevezzék hazafinak Horthyt! Mert újabban egyre többen annak tartják. Miközben például Ady Endrét nem tartják hazafinak. (Amiben annyi logika tényleg van, hogy a kettőt egyszerre nem nagyon lehet.)
Ady egyes jobboldaliak számára azért nem hazafi, sőt hazaáruló, mert nagyon rossz véleménnyel volt a klérus (Egy kis séta, ugye, amelyért ült is egy alapos kijózanodásnyit), de mondhatni általában a haladásellenes, konzervatív jobboldal nézetei, politikája és viselt dolgai iránt.
Persze akár hidegen is hagyhatna, hogy elvakult ragyabunkók Ady Endrét hazaárulónak tartják. Hagyhatna – de mégsem hagy, már a közírói szolidaritás okán sem. És azért sem, mert az ilyen laza atyafffyak lehazaárulózzák (más minősítésekről és fenyegetésekről nem is beszélve) azokat a kortárs publicistákat is, akiknek fáj, ha jelenlegi urai tönkreteszik Magyarországot. Tessék csak kommenteket olvasni.
A magyar szenvedés fájt legjobban az igazi hazafi Adynak is. Hogy mindjárt kitágítsuk az „értelmezési tartományt”, mondanak még valamit azok a sorok, hogy: „Ujjunk begyéből vér serken ki, / Mikor téged tapogatunk, / Te álmos, szegény Magyarország, / Vajon vagy-e és mink vagyunk?”
Ez a végső nagy kérdés. Amely régebbi, mint gondolnánk. A hazaárulózás még csak nem is Adyval kezdődött. A baloldal és a liberálisok kirekesztése a nemzetből a jobboldalnak több mint egy évszázados törekvése. „Kitessékelni” (Illyés Gyula kifejezése) azokat kellett, akik a „haza és haladás" fogalmait nem egymást kizáró, hanem éppenhogy együtt megvalósítható eszménynek gondolták. Nemzetietlennek, hazaárulónak, hazátlan bitangnak bélyegezték a szociáldemokratákat éppen úgy, mint az agrárszocialista szegényparasztok mozgalmait, a társadalmi betegségeket feltáró társadalomtudósokat éppen úgy, mint az új utakat kereső írókat, költőket és más művészeket. A nemzet nevében „fő-fő kitessékelők pedig, a nemzeti koalíció pártvezérei, igazi történelmi nevek viselői voltak: Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Andrássy Gyula." (Litván György: Magyar gondolat – szabad gondolat, 2008, idézi Vásárhelyi Mária.)
Jászi Oszkár már 1907-ben így ír: „...közel van az idő, amikor a hazaáruló jelző megtiszteltetetés lesz ebben az országban". Ady pedig: „Vagyok olyan jó magyar, mint bárki. Csak az országos eszeveszettség idején kell magyar írónak ilyen gyanúsítások ellen védekezni. Nem hazaárulás, ha a magyar kultúrviszonyok valakit nem elégítenek ki. Sőt ez a legmagasabb hazafiság. Mert jelenti azt, hogy ez országot a legnagyszerűbbek között akarja látni az ember". Bizony, a legnagyszerűbbek között! Ott, ahol volt már, és ahol a haza haladásával lészen még, amikor majd bölcsen, világra nyitotta vezetik.
Ugyanettől az eszeveszettségtől szenvedett a húszas-harmincas években a magyar szellemi-művészeti élet nem egy jeles személyisége. 1944-es Naplójában erről ír Márai Sándor – és félve idézem, nehogy emiatt hirtelen őt is balliberális bérencnek bélyegezze valamelyik Horthy-, Wass- vagy Nyírő-rajongó: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint keresztény magyar ember előjogokkal élhet e világban (...) joga van tehetség és tudás nélkül jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar«, vagy »úriember«. S ez a fajta soha nem tanul. (...)" Bizony, sokan képzelik, hogy előjogokkal élhetnek.
Mintha nem hetven év, hanem kettő sem telt volna el azóta! „Ez a fajta” még mindig nem tanul! És úgy tűnik, nincs mit tenni. A 2010-es választási győzelmét követően a Fidesz a szimbolikus politikát tettekre váltotta: gőzerővel zajlik a köztársaság, a jogállamiság, a nemzeti szellemi örökség lerombolásának folyamata, a kulturális talibanizmus.
Idézzünk tovább Vásárhelyi Mária két évvel ezelőtti esszéjéből: „A szakmai és művészi teljesítménytől független, politikai indíttatású kirúgásokkal és kinevezésekkel, forrásmegvonásokkal, a működési feltételek jogi vagy anyagi ellehetetlenítésével, a baloldali és liberális szellemi elit elleni lejárató kampányokkal. A parlamentben a politikai uborkafára felkapaszkodott, ostoba és műveletlen senkik hazaárulózzák, gyalázzák a magyar szellemi örökség és a kortárs kultúra legkiválóbbjait, koncepciós eljárásokkal, koholt vádakkal, lejárató kampányokkal próbálják diszkreditálni a tudomány, kultúra és a művészet nemzetközileg elismert, autonóm személyiségeit. Miközben nemzetről, hazáról, hagyományról papolnak, jól láthatóan éppen számukra nem jelentenek semmit e fogalmak, eszközök csupán diktatórikus uralmi céljaik eléréséhez. A magyar baloldal és a liberálisok hosszú időre jóvátehetetlen bűne pedig, hogy évszázada hagyják magukat kirekeszteni a nemzetből és a hazából. Szellemi restségből, gyávaságból vagy valamiféle meghatározhatatlan gyökerű bűntudatból leszegett fejjel tűrik, hogy elvitassák tőlük magyarságukat, a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. (...) Eljött az ideje, hogy a baloldal és a liberálisok – ha útját akarják állni a politikai és kulturális talibanizmus végső győzelmének – ne csak mondják, hanem el is higgyék Ady szavait, hogy vannak olyan jó magyarok, mint bárki.”
Szándékosan nem tértem ki a sajtóra, már azért is , mert feszélyez áldozatainak gyávasága, opportunizmusa, nem ritkán „átállása”.
A fentiek figyelembe vételével is azonban ne higgyük, hogy például a Magyar Krónika indítása amolyan ártatlan, kedélyes akció. Ellenkezőleg – egyik fő végrehajtó szerafinjának együgyű candide-izmusa ellenére – a szóbanforgó kulturális talibanizmus giccses groteszkségében is aggasztó ideológiai propagandaeszköze. További problematikusságai csak ez után következnek.
Ágoston Hugó
maszol.ro,

.
533 magyar gyereket anyakönyveztek tavaly Kolozsváron
Tavaly 2276 házasságot jegyeztek be Kolozsváron, ezek közül 2088-at kötöttek tavaly és188 házasságlevelet honosíttattak - ismertette a polgármesteri hivatal közleménye. 2013-tól Kolozsvár is részt vesz abban a programban, amely szerint a bukaresti 1-es kerület mellett más megyeszékhelyeken is honosíthatók a romániai állampolgárságot nyert moldovai lakosok születési és házassági anyakönyvi bizonyítványai, így a 2013-ban ténylegesen Kolozsváron kötött 2088 házasság közül 236 volt magyar és vegyes házasság. 144 esetben mindkét házasulandó fél magyarnak vallotta magát, 92 esetben csak az egyik fél. Kolozsváron tavaly 6453 gyereket anyakönyveztek, ebből 754 honosított születési bizonyítvány, és 5699 tényleges kolozsvári születés.
Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester viszont arra figyelmeztetett, hogy a Kolozsváron született gyerekek egy része nem feltétlenül kolozsvári lakos is, hiszen a megye egyéb településeiből is sokan érkeznek a kolozsvári klinikákra szülni. Mint mondta, a hivatal célja a statisztikai adatok finomítása, amely folyamatot már tavaly elkezdtek.
A 2013-ban Kolozsváron született (nem feltétlenül kolozsvári lakcímmel rendelkező) 5699 gyerek közül 533-at anyakönyveztek magyar nemzetiségűként. A tavalyi évben a magyar nemzetiségűként bejegyzett gyerekek között a fiúk vezetik a statisztikákat – 279 fiút és 254 lányt jegyeztek be. (hírszerk.)
Transindex.ro,

Lakat került a Lázár-kastélyra
„Időlegesen” zárva van a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, a kulturális központ nem végez ott tevékenységet, amíg a tulajdonosokkal egyezségre nem jutnak. A mozgatható képzőművészeti alkotásokat a kastélyból a vendégházba szállítják át.
Kiköltöztetik a műalkotásokat a műemlék-épületből. Tulajdonjogi vita
Szerdán reggel gyűlés volt a Schola vendégházban. A Kulturális és Művészeti Központ tizennégy alkalmazottja tárgyalt a megyei önkormányzat küldöttségével és elnökével, Gyergyószárhegy polgármesterével. Új helyzet állt elő, de egyelőre senkit nem bocsátanak el munkahelyéről – tudták meg a Hargita Megye Tanácsához tartozó intézmény alkalmazottai. Munkakörük viszont változik, többségüknek a napokban az a feladata, hogy segítsenek a képzőművészeti alkotások kastélyból vendégházba szállításánál. A továbbiakban meg kell találni a módját, hogy nyereséggel működjön a vendégház, és tisztázni kell a központ pénzügyi helyzetét, hisz az ellenőrzések során rendellenességekre derült fény, derült ki.
„Nem kiköltözés, hanem tevékenység-szüneteltetés”
„Nincs szó arról, hogy a központ kiköltözne a Lázár-kastélyból, csak időlegesen szüneteltetjük ott tevékenységünket” – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Kifejtette: a három kastélytulajdonos egyike pert indított a megyei tanács ellen, bérleti díjat követelve nem csak a hasznos felületekre, hanem a romos részekre is, olyan összeget kérve, amit nem tud a megye megfizetni.
Miután a tulajdonosok visszaigényelték és visszakapták a kastélyt, a megyei önkormányzat bérlőként tevékenykedett az ingatlanban. A jogszabályok értelmében három évig tartott ez az időszak, ami szeptember 7-én járt le. Azóta ingyenesen használták a műemlék helyiségeit, miközben további együttműködés érdekében folytak tárgyalások a tulajdonosokkal, akik viszont nem tudtak közös nevezőre jutni. Az egyesség az volt, hogy tovább tárgyalnak, amíg egy egységes álláspont születik az ingatlan bizonyos helyiségeinek használatára vonatkozóan. A Liphtay család partnernek bizonyult, az ajánlott összeggel viszont elégedetlen volt a Berczely család, legutóbb pedig Vormair fordult bírósághoz, nem értve egyet az ingyenes haszonbérléssel.
„A Peleș-kastélyt Románia 20 ezer euróért bérli, itt évi 100 ezer eurós bér miatt zajlik a jogvita. Bízunk benne, hogy Vormair vissza fog lépni ettől a pertől, tudjuk folytatni a munkát a kastélyban” - nyilatkozta Borboly, hozzátéve, arra is van elképzelés, hogyan lehetne a teljes kastélyt optimálisan kihasználni, kulturális céllal hasznosítani.
„Nem lehet közpénzt költeni olyan felületre, amiről nem tudni, kinek a tulajdona” – mondja az elnök célozva arra, hogy a három tulajdonos egyetértésének hiányában a tulajdont kellene felosztani az őket megillető részekre, ám ez még nem történt meg. „Azt szeretnénk, hogy az ideiglenes tevékenység-szüneteltetés minél rövidebb legyen. Levelezünk a tulajdonosokkal, egyeztetünk Liphtayék ügyvédjével, és lehet, hogy a birtokukban lévő 13/24. részre tudunk kötni egy hosszú távú koncessziós szerződést, átruháznák a megyei tanácsra a használati jogot. Ez szinte a tulajdonjoggal lenne egyenértékű, ha megtörténne, jogi státust nyernénk az intézményben, a megosztási perben is félként vennénk részt. Tehát több olyan kilátás is van, ami miatt én nem beszélnék arról, hogy a kastély el van veszve” – közölte Borboly.
Remélik, nem sokáig lesz zárva a kapu
Lakat van a kastélykapun, de lehet, napokon belül lekerül bejáratáról a zár, újra látogatható lesz. A tulajdonosokkal való tárgyalás hozhat erre megoldást. Lehet, hogy ők biztosítanak személyzetet, amely belépti díjat szed, idegenvezetést végez, de az is megtörténhet, hogy a kulturális központtal kötnek egyességet, a mostanig is ott dolgozó munkatársak folytatják e tevékenységet.
Gábor László polgármester elmondta, nagyon reméli, nem kell sokáig zárt kaput találjanak az érkező turisták, ennek érdekében ül asztalhoz Vormair Istvánnal, az egyedüli Szárhegyen élő tulajdonossal. „Hogy nincs minden rendben, azt tudtam, viszont hogy pereskedés kezdődött, az váratlanul ért. Reméltem, megállapodás fog születni” – nyilatkozta a község első embere, fontosnak tartva elmondani: „A szárhegyiek magukénak tartják a kastélyt. Az tény, és elvitathatatlan, hogy vannak tulajdonosok, de a kastély mai állapota szárhegyi emberek hozzáállásának, közmunkájának köszönhető. Zöld Lajos hathatós irányítása, az emberek hozzáállása nélkül nem hiszem, hogy ma tudnának kastélyról beszélni. Köztudott, hogy az 1960-as évek végén az elhagyatott kastélytól aki érte, hordta el a követ, épületek fundamentumaiba kerültek a kastély falának részei. Zöld Lajos kastélymegmentő munkájával állt meg a folyamat, akkor, amikor a külső falak már alig voltak egy méteresek. Ha nem állítják meg akkor a folyamatot, kétlem, hogy lett volna, amit visszaigényeljenek a tulajdonosok. Tiszteljük a tulajdonjogot, viszont a szárhegyieknek jogos igénye az is, hogy visszaálljon a békesség. Sokat veszítenénk, ha a kastély nem lenne látogatható. Ez igen rossz üzenet lenne a turistáknak”.
Több mint ezer alkotás kerül raktárba
„Az élet megy tovább, tervezzük az évet, szervezzük a programokat az új helyzet adta körülmények között. Időlegesen át kell helyezzük tevékenységünket a kastélyból a vendégházba. Én bízom abban, hogy amíg az alkotótáborok elkezdődnek, megoldás fog születni” – fogalmazott Kassay Péter, a Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, tájékoztatva arról is, hogy gondolkodtak már alternatívákon: Szárhegyen vannak kiállításra alkalmas terek, és vannak vendéglátók, szállásadók, e miatt nem kell távol maradjanak a képzőművészek.
A kastélyból azon alkotásokat szállítják el, amelyek könnyen mozgathatóak. „Óriási felelősség, nagyon nagy érték, ha csak arra gondolunk, hogy idén negyven éve, hogy létrejött a művésztelep. Ha nem vagyunk a kastélyban, nem tudjuk felügyelni az alkotások épségét, megmaradását sem. Ezer és egynéhány száz műalkotásról van szó. Elsősorban a vendégház emeleti termeibe kerülnek, ami nem fér, arra a felajánlott felületeket vesszük igénybe” – közölte az intézmény igazgatója. Mint mondta, megállapodás tárgya lesz, ha a tulajdonosok újra megnyitják a kastélyt a látogatók előtt, visszakerülnek-e oda a képek: „Senki sem szeretné, hogy a turisták üres falakat nézzenek” − összegzett Kassay, megnyugtatva mindenkit afelől, a képek szállítására nagyon ügyelnek, hogy ne történjen károsodás az óriási értéket képviselő gyűjteményen. Reméli, sikerül majd egy olyan felületet létrehozni, ahol szakszerűen és megfelelő hőmérséklet biztosításával lehet majd raktározni a műveket.
Az alkalmazottak és vendégház jövője
A probléma nem jár egyedül, hiszen a központ alkalmazottai egy felől a Lázár-kastélyban végzett teendőket nem tudják tovább folytatni, másfelől anyagi megszorításra számíthatnak a vendégháznál is, új forrásokat kell találni.
„A megszorító költségvetési törvények miatt nem költhetünk vendégház működtetésére. Az lehetne megoldás, ha az amúgy is helyi önkormányzattól bérelt ingatlan jól felszerelt konyha részét visszaadnánk Szárhegynek, az önkormányzat működtetné, itt lehetne főzni a napközinek, a művészek vendéglátást is folytathatnák itt” – fogalmazott Borboly, megjegyezve, ennek hivatalos útja, hogy Szárhegy község kérje a konyhaműködtetést, és ez ügyben megszületik egy helyi és egy megyei képviselő-testületi határozat. Gábor László polgármester elmondta, testület elé terjeszti az elképzelést, hisz itt nem csak a napközi számára főzhetnének, a közalkalmazottaknak is tudnának ebédet biztosítani. Mindennek a feltétele viszont egy jó menedzsment. Az alkalmazottak tekintetében arra törekednek, hogy senki ne maradjon munkanélküli.
A központ tizennégy alkalmazottjából ketten dolgoztak csak a Lázár-kastélyban, egy idegenvezetőként, egy pedig teremfelügyelő-takarítóként. Ők a napokban már a kastélyból vendégházba átszállított képek raktározásán dolgoznak, hosszabb távra új munkamegosztási javaslatot állítanak össze a megyei önkormányzat elnökének kérésére.
Tiszta lappal továbblépni
A menedzsment hagy kívánnivalót maga után – erre utalt Borboly is. Elhangzott: a központ működésében is vannak rendellenességek, a menedzsment, pénzügyek terén ellenőrzések történtek. „Intézkedések, számonkérések lesznek, mert az ellenőrök jelentése szerint elég nagy összeg gondatlan kezelésének esete áll fenn. Ezeket is rendezni kell a közeljövőben” − közölte Borboly.
Kassay pedig úgy nyilatkozott, hogy „voltak rendellenességek, de hál' istennek sikerült áthidalni ezeket a helyzeteket. Viszont attól függetlenül, hogy a problémák megoldódtak, az természetes, hogy a számonkérésre sor kell kerüljön”.
Falugyűlés lesz
A Lázár-kastéllyal kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ mindazon szárhegyiek, akik részt vesznek a január 18-án 13 órára meghirdetett falugyűlésen. A község művelődési házában a kastély lesz a fő téma, ugyanekkor tárgyalnak viszont az Alsóerdő őrzésének kérdésköréről is. A falugyűlést Gábor László hívja össze, jelen lesz Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke is.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Szabad préda a román termőföld
Aggodalom lett úrrá romániai politikai és szakmai körökben az ország termőföldjeiért, miután január elsejétől immár külföldi magánszemélyek számára is szabad prédává vált a piac, államfői vétó miatt pedig nem léptek hatályba a kormány foganatosította szigorítások. Miközben Bukarest a magyar állam állítólagos vásárlási szándékától is tart, szakértők szerint Románia már a kilencvenes években elhibázta földpolitikáját. Egyesek a legfelsőbb védelmi tanács elé vinnék az ügyet, mások rendkívüli parlamenti ülésszakot követelnek.
Jogi hiátus miatt az Európai Unió bármelyik állampolgára szabadon vásárolhat termőföldet Romániában január elsejétől, amikor is lejárt az ország 2007-es EU-csatlakozásakor megszabott hétéves moratórium. A mezőgazdasági területek külföldi tulajdonba kerülésének korlátozása érdekében a parlament decemberben szigorított a földvásárlás feltételein, Traian Băsescu államfő azonban a múlt héten visszadobta a jogszabályt.
A balliberális kormány által részben magyar, részben francia mintára kidolgozott törvény elővásárlási jogot biztosítana az illető terület társtulajdonosainak, haszonbérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak.
Băsescu többek között arra a jogalkotói tévedésre hívja fel a figyelmet, hogy a jogszabály címében csak a mezőgazdasági területek természetes személyek általi adásvételét szabályozza, szövegében viszont az EU-tagállamokban bejegyzett jogi személyekét is. Márpedig utóbbi kategóriába a romániai társaságok is beletartoznak, többek között a földügyi tranzakciókat felügyelni hivatott, frissen létrehozandó állami földalap, amelyet elővásárlási joggal ruháznának fel, ezzel egy időben arról is dönthetne, ki rendelkezik ilyen joggal.
Az államfő kedden este konkrét javaslattal is előállt: a külföldiek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vehessenek Romániában termőföldet. „Hollandiában például a román állampolgárok korlátlanul vásárolhatnak termőföldet, de Magyarországon csak egy hektárt. Nagyon helyes, akkor a holland annyi földet vásárolhat Romániában, amennyit akar, a magyar állampolgár viszont csak annyit, amennyit egy román vásárolhat Magyarországon” – jelentette ki Băsescu, méltányos szabályozásnak nevezve kezdeményezését, amely ellen szerinte az Európai Bizottságnak nem lehet kifogása.
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter azonban kivitelezhetetlennek tartja az ötletet, mivel ez azt feltételezné, hogy Románia átülteti jogrendjébe a többi 27 EU-tagállam földeladási gyakorlatát.
Már bevásároltak a külföldiek
Az államfő kifogásai miatt még legalább egy hónapig korlátlan a romániai földvásárlás, mivel a parlamenti vakációra tekintettel a honatyák csak február közepén korrigálhatják a rendelkezéseket. Hazai gazdaszervezetek attól tartanak, hogy a kialakult helyzetben a tehetősebb külföldiek bekebelezik az ország jó minőségű, a nyugat-európai árakhoz képest jóval olcsóbban, hektáronként 2500 euróért is kapható termőföldeket, ami a hazai élelmiszerbiztonságot is veszélyezteti.
Élesen kifogásolják, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben Románia nem volt képes kilobbizni a földpiac liberalizálásának halasztását. Sokan követendő példának tartják az Orbán-kormány által kidolgozott új földtörvényt, amely garantálja, hogy spekulánsok ne juthassanak magyar termőföldhöz, amelynek megművelését a helyben lakó gazdák, családi gazdaságok előjogának tekinti.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro,

Sikeres évet zárt a Szigligeti Színház
Nagyvárad- Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak. Beszélt az általa vezetett intézmény tavalyi megvalósításairól, és arra is kitért, milyen meglepetéseket tartogatnak a jubileumi évad hátralévő részében a nézőknek.
– Szép dolog a művészet és a kultúra, de mint minden, pénzfüggő. Gazdasági szempontból milyen évet zárt a Szigligeti Színház?
– Minden szempontból úgy érzem- és ezt az adatok is alátámasztják-, hogy gazdasági szempontból szép fejlődés jellemzi a tavalyi esztendőt, ami az általam vezetett intézmény működését illeti. Ami nagyon fontos: 2013-ben emelkedett a nézőszámunk, a 2012-ben regisztrált 61.600-hoz képest 69.150-re nőtt, ami 13 százalékos bővülést jelent. A fizető nézők száma is ugyanilyen arányban emelkedett. A bérletesek száma 2700-ról 3100-ra nőtt, az előadások száma pedig megközelítette a 350-et. Ezek körülbelül kétharmadát Váradon, illetve Bihar megyében, legalább húsz településen játszottuk, hiszen a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozunk. Nem csak olyan helységekbe mentünk el, ahol a magyarok többségben élnek, hanem a szórványt is kiszolgáltuk, amire külön büszkék vagyunk. Természetesen nem tudunk mindenhova eljutni a nagyobb produkciókkal, az ilyen helyekre inkább a báb- és kamara előadásokkal szállunk ki, de azért úgy érzem, teljesítettük a kötelességünket. Az előadások fennmaradó egyharmada külföldön, valamint az ország egyéb városaiban valósult meg. Elmondható, hogy a bevételünk 26 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest, melyből a sajátunk 20,3 százalékot tett ki. Ezt én egy jelentős ugrásnak tartom, az 1.050.751 lej egy nagyon szép eredmény.
Pályázati források
– Honnan tettek szert forrásokra, a jegy- és bérleteladásokból származó összegeken kívül?
– Nagyon hatékony és erőteljes a pályázati mechanizmusunk, nagyon sok helyre pályázunk. Rengeteg olyan projektünk és együttműködési megállapodásunk létezik, melyeket az illetékes szervek szívesen támogatnak. Nem elég egy pályázatot megírni, ennek hátterében nagyon lényegre törő tartalom kell álljon. Mivel mi ezt biztosítani tudjuk, illetve nagyon sokrétű az a tevékenység, amely a színház vonzáskörében, kiegészítő programként fut, ezért a pályázataink is sikeresek. Mindhárom társulatunknak megvan a saját pályázatírója, illetve a terve, melynek alapján pályázik. 2013-ban a Lilliput Társulat 40.000 lejhez, a Nagyvárad Táncegyüttes 60.200 lejhez, míg a Szigligeti Társulat több mint 162.000 lejhez jutott a pályázatoknak köszönhetően. A forrásaink borzasztóan sokrétűek, elkezdve a román kulturális minisztériumról és az RMDSZ Communitas Alapítványától, és folytatva a sort a megyei forrásokkal, vagy a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzeti Kulturális Alappal és a Bethlen Gábor Alappal. Ugyanakkor ezek keretében több szakkollégium is működik. Persze mindig van egy egyeztetés a pályázatírók közt, hiszen nem egészséges, ha nem tudunk egymás dolgairól. Emellett én magam tisztában vagyok minden pályázattal, koordinálom a megvalósításokat, és természetesen az elszámolásokat is.
– Milyen szerep jut ebben a különféle együttműködéseknek?
– A bevételi forrásaink egy részét az együttműködéseinknek is köszönhetjük, sok olyan partnerintézményünk van Magyarország területén, ahová elhívnak minket és úgymond megvásárolják az előadásainkat. Emellett olyan együttműködéseket is említhetek, amelyek bérlet- vagy előadáscsere révén valósulnak meg. Tavaly együttműködtünk ilyen szempontból a debreceni Csokonai Színházzal, a kecskeméti Katona József Színházzal, a budapesti József Attila Színházzal, a szatmárnémeti Harag György Társulattal, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházzal, valamint koprodukciót hoztunk létre a debreceni Vojtina Bábszínházzal. Utóbbival a Lilliput Társulat valósított meg egy közös előadást, melyben mindkét bábegyüttes művészei fellépnek, illetve a díszlet maga pályázati támogatással készült. Úgy vélem, a felsorolt együttműködéseknek is betudhatóan teljesítettünk olyan szépen tavaly.
– A tavalyi év több fesztivál miatt is emlékezetes marad…
– Kiemelkedőnek tartom az általunk alapított két fesztivált, nagyon büszke vagyok ezekre. Gondolok itt az erdélyi magyar hivatásos bábegyüttesek találkozójára, vagyis a Fux Fesztiválra és A Holnap után fesztiválra. Az előző években már tanúbizonyságot tettünk arról, hogy kellő erővel és tehetséggel rendelkezünk ahhoz, hogy minőségi fesztiválokat szervezzünk, illetve befogadói legyünk ezeknek. Véleményem szerint elég sikeres volt mindkét fesztiválunk. Várakozásokkal tekintünk az idei A Holnap után fesztivál elé, ugyanis ez jubileumi évadunk keretében fog zajlani, és ennek keretében fogjuk megünnepelni színházunk névadója születésének 200. évfordulóját is, március 8-án.
Jubileumi évad
És ha már elérkeztünk a jubileumi évadhoz, erről csak annyit szeretnék mondani, hogy kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk rá. Február 22-én Szigligeti farsangi bált is rendezünk, mely nyilvános lesz, ennek részleteire a közeljövőben visszatérünk. Igyekszünk minden hónapban valamivel megemlékezni Szigligeti Edéről, hiszen nagyon nehéz, hogy névadónk bár, de az ifjabb nemzedék kevesebbet tud róla. Az Iskola-program által próbáljuk a fiatalokat kicsit közelebb hozni ennek a kiváló színházi embernek a történetéhez, megismertetni velük az életét és munkásságát. Tudniuk kell azt, kiről nevezték el ezt a színházat. Ezért is a jubileumi évad keretében megalapítottuk a Szigligeti Tanoda Egyesületet, amely önmagában felvállalta egy színitanoda működtetését, melynek a megnyitóján többen is részt vettek, és ami már működik négy osztállyal, 38 diákkal. Aktív munka folyik tizenöt órán keresztül minden hétvégén. Szintén a jubileumi évad keretében készülünk egy stúdiótér kialakítására, illetve felavatására, ami itt a színháztól nem messze, a régi nyomda épületének földszinti részén kerül kialakításra. Ennek a stúdiónak is Szigligeti lesz a névadója, mert a sajátunk lesz, kizárólag a mi színházunk rendelkezésére fog állni, és alkalmas lesz próbákra és előadásokra egyaránt. Ez az ezer négyzetméternyi felület fogja majd azokat a hiányosságokat pótolni, amelyek a próbatereket illetően jelentkeznek, hiszen most is két előadásnak a bemutatója előtt az egyik próba a borsi kultúrházban zajlik, a másik pedig az állami egyetem egyik helyiségében. Nem beszélve arról, hogy a stúdiódarabjainkat a bábszínházban kell játszanunk, sajnos jelenleg ez a helyzet… Nagyon fontos tehát, hogy megvalósuljon ez a Szigligeti-stúdió, igyekszünk, hogy minél hamarabb. A korábban említett, látható fejlődés ugyanis valamilyen formában a fejlesztésekben is meg kell mutatkozzon. Sikerült egy digitális mixert beszereznünk, tizenkét új mikroportot teljes rendszerrel, egy utánfutót, illetve amire nagyon büszke vagyok, egy 3,5 tonnás saját kamiont vásároltunk, hiszen az előadásszámból kitűnik, hogy milyen sokszor kell díszletet szállítanunk, és eddig nagyon sok pénzt kellett költenünk erre.
– Hogy működik az Iskola-program?
– Ami szintén jól működik, és a nézők, illetve a bérletesek számának a növekedéséhez is nagy mértékben hozzájárult, az a diákokat foglalkoztató Iskola-program, mely már három elemet tartalmaz. Immáron a harmadik előadásra készülnek a diákok, melynek A Magyar Kultúra Napján, január 22-én lesz a bemutatója, természetesen a jubileumi évad keretében, Liliomfi-remix címmel. Az önkéntesi programunk egy olyan szintre jutott, hogy az önkénteseink, a Szöcskék már saját kézikönyvet is terveztek, és ki is adtak, amivel tulajdonképpen intézményesítették magukat, illetve mindenféle tartalommal töltötték meg a programot.
Színitanoda
A harmadik programunk pedig maga a színitanoda, melynek keretében olyan diákokkal foglalkozunk, akik egy kicsit tartalmasabban és bővebben szeretnének a színháztudománnyal foglalkozni. Ennek kapcsán büszkék vagyunk két együttműködési megállapodásunkra. Az egyik a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem táncművészeti szakával valósul meg. Egy végzős koreográfus osztály hallgatói közt pályázatot hirdettünk, és 2014 júniusában bemutatásra kerül egy táncjáték, amelyet megpályázott és elnyert egy végzős diák. Ehhez mi a Nagyvárad Táncegyüttest és a kellő infrastruktúrát biztosítjuk. Egy következő együttműködés szintén a Művészeti Egyetemmel közösen, valamint az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal valósul meg, országos drámaíró pályázatot hirdetünk három kategóriában. Az egyik a szívemhez legközelebb álló, első drámaírók pályázata, azoké, akiknek nyomtatásban még nem jelentek meg színművei. Ezt a pályázatot a Művészeti Egyetem rendezői szakos végzős hallgatói közt fogjuk meghirdetni, és a nyertes rendezi majd meg a készterméket, mely a Szigligeti-stúdióban kerül bemutatásra.
– Mi a helyzet a nyári színházzal?
– Tavaly hirdettünk egy olyan programot, hogy Szigligeti nyári esték, amelynek a keretében különböző eladásokkal kedveskedtünk a közönségnek. Ezek könnyebb hangvételű musical és operett slágereket tartalmaztak, magyarországi fellépőkkel. Próbálkoztunk a nyári színházban megtartani ezeket, de a helyi önkormányzat bár rendelkezésünkre bocsátotta a teret, megjegyezte, hogy az ott elvégzendő, és akkor éppen zajló munkálatok miatt nem vállalja a felelősséget azért, hogy gyakorlatilag a közönség szempontjából biztonságos a helyszín. Ezzel áthárították ránk a felelősséget, amit mi nem vállaltunk fel, és ezért a színház termében tartottuk meg ezeket az előadásokat. Feltételezem, hogy a várbeli munkálatok egyszer befejeződnek, és nagyon remélem, hogy egyszer mégis úgy dönt az önkormányzat, hogy kezelésbe adja szakavatott intézményeknek az ottani teret. Akkor lehet oda ugyanis hatékonyan egy elképzelést és egy egész nyári évadot tervezni, ha azzal az ember teljes mértékben rendelkezik vele. Ha mindig újra és újra ki kell bérelni a teret, abból csak problémák származhatnak, ráadásul azt műszaki szempontból is alkalmassá kell tenni az előadásokra, ami egy bizonyos stratégia kidolgozását igényli.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro,

Az RMDSZ tovább dolgozik a székelyföldi autonómiatörvény tervezetén
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tovább dolgozik a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvény tervezetén, és a törvényhozás tavaszi ülésszakán benyújtja azt a román parlamentben – mondta csütörtökön az MTI-nek Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, sokkal bonyolultabb feladatnak bizonyult a tervezet elkészítése, mint korábban gondolták, de reményei szerint egy-két héten belül már közvitára bocsáthatják a dokumentumot. Hozzátette, az RMDSZ által felkért szakértői csoport már az autonómia adminisztratív működésével kapcsolatos technikai részleteken dolgozik.
Az RMDSZ vezetői korábban többször is azt ígérték, hogy 2013 végéig közvitára bocsátják a tervezetet, amelyet február legelején nyújtanak majd be a parlamentnek. Az erdélyi magyar sajtó bírálta, hogy az RMDSZ titokban tartja a törvényalkotás részleteit, és még azt sem árulja el, kikből áll a törvénytervezetet készítő szakértői bizottság.
Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta, az elkövetkező napokban kell áttanulmányoznia a tervezet aktuális változatát, amely immár az autonómia működésének részleteit is megpróbálja világossá tenni. „Nem mondanám, hogy napokon belül, de egy-két héten belül közvitára kerül a tervezet. A parlamenti benyújtással pedig sem a nyárba, sem az őszbe nem fogunk belecsúszni" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet készít Székelyföld autonómiájából. Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a román törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta.
MTI
Erdély.ma,

Rudolf Ágnes magyar tanárnővel, a Csiky-Csuky projektvezetőjével beszélgettünk
Egy színvonalas diáklap presztízs az iskolának
„A Csiky-Csuky a Csiky Gergely Iskolaközpont diáklapja, amely 1991-ben látott napvilágot. Eleinte rendszeresebben jelent meg, később azonban voltak olyan tanévek, amikor teljesen szünetelt, vagy csupán egyetlen lapszám látott napvilágot.
2005-ben Aradon rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, amelynek tiszteletére a Csiky-Csukynak két száma is megjelent. Ezután három év szünet következett.
2008 szeptemberében az akkori XI. A osztály elvállalta a lap újraindítását, és azóta a csikys diákok havonta kézbe vehetik és olvashatják iskolánk színes havilapját.
A szerkesztőség tagjai – annak ellenére, hogy érettségire kellett készülniük – a 2009–2010-es tanévben is vállalták a munkát. Tavasszal meghirdettük, hogy megújul a szerkesztőség, és kreatív, energikus, kitartó diákok jelentkezését várjuk. Ennek eredményeként a tanév utolsó, májusi számában már bemutatkozott az új szerkesztőség. A 2010–2011-es tanév elején még két-három emberrel bővült a szerkesztőség.”
A fenti szöveggel „mutatkozik be” Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának diáklapja a tanintézmény internetes oldalán.
Rudolf Ágnes magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő 2000-től dolgozik a tanintézményben, 2008-tól a Csiky-Csuky szerkesztőségi vezetője – ha lehet így fogalmazni.
Minden iskola életében nagy dolog egy diáklap, és bizony sokan nem tudják, hogy kemény munka áll mögötte még így is, hogy egy diáklap nem naponta jelenik meg.
Rudolf Ágnestől érdeklődtünk, hogy betekintést kapjunk egy iskola diáklapjának szerkesztőségi munkájába.
– Huszonhároméves múlt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal... Követted-e, hogy az idők során hogyan változott a lap arculata, szerkezete, tartalma stb.?
– Vannak korábbi lapszámaim, van hasonlítási alapom, mondhatom hát, hogy a mostani diáklap egészen más. Ebben megvannak a konkrét rovatok, eléggé egységes – talán már túlságosan is egységes – és kiszámítható, lehet tudni, hogy a következő hónapban megint ugyanazok a rovatok lesznek. A 2008. előttiekben inkább egy-egy írás dominált, de talán éppen ezért volt nehezebb régen rendszeresen megjelentetni, mert nem gyűlt össze annyi írás. Most 12 oldalon jelenik meg, azelőtt is talán 12 oldal volt, de akkor A5-ös formátum, tehát a mostaninál kisebb. A régebbi lapszámok fekete-fehérek voltak, mi most már elértük, hogy a 12-ből négy oldalt színesben nyomtatunk.
– Az újság szerkezeti felépítését a mostani munkatársak találták ki, vagy ezt így örököltétek?
– Csak a címet örököltük, és amikor 2008-ban, az akkori XI. A osztállyal elkezdtük a munkát, akkor a diákoktól kértem javaslatokat, hogy ki milyen rovattal, témával szeretne foglalkozni. Ők ügyesen tömörültek kettesével, hármasával, mindenki kitalált egy rovatot, annak egy frappáns kis címet, elmondták, hogy mire gondolnának, és akkor mindenki a maga rovatát elkészítette minden hónapban. Kezdetben még logója is volt a Csiky-Csukynak, amit most már elmaradt, szlogenünk is volt – Csikysektől Csikyseknek –, ezt is a diákok találták ki 2008-ban. Ez a szlogen még benne van az újságban.
– A logó miért maradt el időközben?
– Volt egy időszak, amikor a tördelőnek más ötletei voltak a borítólappal kapcsolatban s akkor egy párszor lemaradt a logó, utána már meg is feledkeztünk róla.
– Hányan dolgoztok most a diáklapon? Ők állandó munkatársak, vagy havonta változik az „alkotó brigád”?
– Állandó tagokkal dolgozunk, akik a IX–XII. osztályból kerülnek ki. Jelenleg 23 szerkesztő van, ezért kicsit nehéz összefogni a munkájukat. Mindegyikük önként jelentkezett. Általában tavasszal – amikor a végzősök már leadják a rovatot, mert az érettségire készülnek – szoktuk meghirdetni, hogy új jelentkezőket várunk a megüresedett helyekre. Ekkor elég sokan jelentkeznek, zömében IX. osztályosok.
– A lapban az írások mellett rajzokat, „festményeket”, grafikákat is találunk.
– Úgy gondoltuk, hogy nem mindenkinek a nyelv, az írás az erőssége, van, aki jobban szeret és tud rajzolni, és akkor egy oldalt szenteltünk ezeknek az alkotásoknak. Volt időszak, amikor ugyanabban a rovatban fotóversenyre beérkezett fotókat is megjelentettünk.
– Hogy kell elképzelni egy lapszám összeállítását? Hogyan zajlik a folyamat az anyaggyűjtéstől a nyomdáig?Mi a te szereped ebben a szerkesztésben?
– Az újság megjelenése mindig attól függ, hogy van-e még olyan fontos esemény az iskolában, amit meg kell várnunk. Igazodunk az eseményekhez, de azért igyekszünk, hogy lehetőleg a hónap vége előtt már megjelenjen az újság.
Nagyon jó kis csapat van, mindenki teszi a dolgát, a szerkesztők önállóan dolgoznak, én koordinálom a munkájukat. Kiosztani nem kell nekik a feladatokat, maximum felhívom a figyelmüket egy-két eseményre, melyekre jobban oda kell figyelni. Megadom nekik, hogy milyen napra kérem a cikkeket, persze ezt nem mindig tartják be, általában 2–3 nap késés van. Aztán kijavítom és továbbítom a tördelőnek, akinek jó esetben egy hét áll a rendelkezésére, vagy ennél is kevesebb idő. Aztán mikor be van tördelve, leadjuk a nyomdának, ott is kell legalább egy hét, amíg kinyomtatják. Ezért is történik meg néha, hogy – főleg sport rovatban – egy-egy esemény már aktualitását veszti mire megjelenik az újság, de én mondtam a diákoknak, hogy idővel azért igyekezzenek általánosabb dolgokról írni, hogy ne legyen az, hogy már rég tudja mindenki a focimeccs eredményét, amit mi csak beharangoztunk, hogy lesz.
– A diákok szeretik ezt csinálni? Aki nem vesz részt a szerkesztésben, annak is fontos, hogy megjelenjen a Csiky-Csuky?
– Én úgy látom, hogy a szerkesztők szeretik csinálni, és nem azért, mert bárki is kényszeríti őket. Mindenki otthon, a szabadidejében foglalkozik ezzel, és senkinek nem jelent ez gondot. A többiek pedig várják az újság megjelenését, hiszen ha néha kicsit késik a nyomtatás, akkor már érdeklődnek, hogy mikor lesz lap. Mondjuk, ha a számokat nézzük, akkor nem mondhatom, hogy az érdeklődés jajdenagy, hiszen 250 példányban nyomtatjuk a Csiky-Csukyt, az iskolának pedig van vagy 600 diákja és 50 lapszám általában meg szokott maradni.
– Miért szeretsz ezzel foglalkozni?
– Amikor elindult, akkor láttam, hogy mennyire megmozgatta az osztályt. Utána már a diákok igényelték a folytatást, plusz az iskolának is növeli a tekintélyét, ha van egy színvonalas diáklapja. Úgy gondolom, hogy 12 oldal színes oldalakkal és érdekes írásokkal az iskola büszkesége, és kár lenne abbahagyni.
***
A Csiky-Csuky szerkesztőségében 23 diák dolgozik, helyhiány miatt nem tudtuk megszólaltatni mindannyiukat, ezért választásunk a fotósra és a tördelőre esett. Megkértük őket, meséljék el milyen érzés egy diáklap munkatársának lenni.
Bortoș Júlia (X. C osztály, a Csiky-Csuky fotósa)
XI. osztály óta vagyok a Csiky-Csuky diáklap fotósa. Nagyon jól érzem magam, hogy ezt a feladatot végezhetem, és jó érzéssel tölt el az, mikor az olvasók meg vannak elégedve azzal, amit én vagy a szerkesztőség többi tagja kínál fel minden egyes lap megjelenésével. Időközben a szerkesztőség egy igen kiegyensúlyozott és együttműködő csapattá vált. Örülök, hogy a tavalyi tanév elején jelentkeztem a Csiky-Csuky szerkesztőségébe, és mai napig tagja vagyok.
Tóthpál Béla (X. A osztály, a Csiky-Csuky tördelője)
2012 őszétől tördelem a diáklapot. Nem foglalkoztam még ilyesmivel, hetedikes koromban tanítottak meg a szüleim az Adobe InDesign tördelő programot használni pusztán szórakozásból, akkor még nem gondoltam, hogy hasznát veszem majd... Az akkori „munkám” a húgomnak készített karácsonyi ajándék volt, egy kis mesefüzet, amely általam írt mesét és illusztrációkat tartalmazott.
A Csiky-Csukyhoz úgy kerültem, hogy elballagott az előző tördelő és kihirdették az iskolában, hogy keresik az utódját. Úgy éreztem, hogy szívesen foglalkoznék ilyesmivel, és jó tanulási lehetőségnek tűnt. Nem gondoltam, hogy kilencedikesként esélyem van megkapni az „állást”. Nem volt túljelentkezés. Amikor szembesültem a munkamennyiséggel és a tényleges feladattal rájöttem, hogy miért nem... Az első számokat megizzadtam, de aztán egyre jobban ment, és Rudolf Ágnes tanárnő is nagyon türelmes volt hozzám.
Nagyon jó kis közösség van, szeretek csapatban dolgozni. Jó érzés volt, hogy a tanárnő és a nagyobb diáktársak bátorítottak az elején, amikor izgultam, hogy helyt tudok-e állni.
Nagyon jó érzés tördelőnek lenni, mert minden elkészült lapszám egy kicsit az enyém is... Viszont felelősség is, hogy milyen lesz, tetszik-e majd az olvasóknak, tanároknak, és az sem könnyű, hogy mindig valami új arculattal kell előállni, hogy színes és vonzó legyen a diáktársak számára.
***
A Nyugati Jelen napilap a Csiky-Csuky diáklapnak felajánlotta 2014-es Nyugati Jelen falinaptár novemberben eladott példányszámaiból befolyt összegnek a 10%-át mintegy támogatásként. Beszélgetésünk végén Rudolf Ágnes megköszönte a Jelennek a támogatást, és biztosította szerkesztőségünket, hogy a pénz jó helyre ment, hiszen nagy szükségük van rá és sokat jelent számukra mindenféle támogatás.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok
Előnynek és hátránynak is számít Kelemen Atilla közismert politikus, volt RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő fiaként beszállni a politikai életbe, véli Kelemen Márton, aki szinte az utcáról besétálva, azon nyomban frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban. A politikus interjút adott a Vásárhelyi Hírlapnak.
„Egy jó csapat állt össze, a megyei önkormányzat RMDSZ frakciójában, annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését. Minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Léteznek különvélemények, és egyesek nem adnak vagy nem adhatnak hangot ezeknek, amivel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét” – mondta el az interjúban Kelemen Márton. A Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakcióvezetője arról is beszélt, hogy nincsenek egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítanak, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak.
„Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyeelnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk. Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre megyeelnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt” – jelentette ki Kelemen a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjújában.
Az RMDSZ-frakció kimondottan „magyar-specifikumnak” számító idei terveivel kapcsolatosan a Félsziget „hazaköltözését” emelte ki, kihangsúlyozva, hogy egyetlen Félsziget lesz, és az a marosvásárhelyi, amit egyébként „a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudnak”. Hozzátette, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára az idén magyar vidéken is szerveznek egy kistérségi rendezvénysorozatot valahol a Nyárád- és a Küküllő-menti, tömb-magyar régióban, azonban a folyamatban levő egyeztetések miatt egyelőre nem kívánt részleteket elárulni erről.
A tervezett, illetve folyamatban levő beruházásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy idén limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek a megyei önkormányzatban. „Mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégák pedig azt, hogy a beruházások a tömb-román régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben” – fejtette ki Kelemen Márton a beszélgetés során.
A teljes interjú a Vásárhelyi Hírlap január 17-i, pénteki lapszámában olvasható.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro,