Nem hamisítvány a Csíki székely krónika?
Sántha Attila szerint a Csíki székely krónika tényleg 1533-ban született, mint ahogyan írója is állítja, és a székelyek történetét követi Attila birodalmának felbomlásától 1500-ig. Attilától a magyarok megjelenéséig csupán a székely rabanbánok (világi és egyházi vezetők) névsorát nyújtja, ennek első fele görög, második fele latin betűs. A jeles szakember több alkalommal is bemutatta kutatásai eredményét, a múlt év utolsó hónapjaiban pedig (szeptember és december között) négyrészes tanulmánysorozatot publikált a Székelyföld című folyóiratban. Beszélgetésünk a székelyudvarhelyi előadás előtt készült.
- Honnan származik a Csíki Székely Krónika iránti érdeklődésed? Régi vagy újabb keletű?
- Szegeden végeztem a doktori iskolát irodalomtudományból az 1990-es évek végén, amennyire emlékszem, akkor kezdtem foglalkozni a Csíki székely krónikával. Ugyanis szemináriumot készültem tartani Szádeczky Lajos művéből, amelyben hamisnak ítéli meg a krónikát – akkor megállapítottam volt, hogy Szádeczky műve, legalábbis a szerző detektívi képességeit tekintve, csapnivaló.
- Többen is azt mondták, írták az elmúlt kétszáz évben erről a munkáról, hogy hamisítvány. Szádeczky 1905-ben “végleg” a “helyére tette”, mint hamisítványt.
- Igen, csak az a baj, hogy érvei helytelenek, nem állják ki a próbát. Például hosszan bizonygatja, hogy nem létezett az a kastély, vár, amelyben a krónikát állítólag megírták – nos, a krónika legmegbízhatóbb másolatában nem is vár, hanem ház szerepel (aedis az arx helyett), ráadásul a régészek nemrég feltártak ugyanott egy nagyon tekintélyes kőházat. Bizonygatja, hogy azok az emberek, akik a krónika „1695”-ös lemásolásában részt vettek, nem is léteztek – amikor pedig szembesül azzal, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, azt mondja, hogy mindez mellékes, és azt mutatja, a hamisítók létező személyekkel takaróztak.
(Az 1695-öt azért tettem idézőjelbe, mert a krónikamásolatok összehasonlításából kiderül, azt nem is akkor, hanem 1691-ben másolták le.) A nagy baj az, hogy hasonló kaliberű, és egyenként cáfolható érvek alapján Szádeczky levonja azt a következtetést, hogy a Csíki székely krónika hamis.
- Nem helytálló Szádeczkynek az a megállapítása, hogy a hamisítványt 1796-ra keltezi, s hogy csupán azt szolgálta, hogy igazolja a csíkszentmihályi Sándor család származását?
- Nem bizony, és a tanulmányomban azt mutatom be, hogy ugyan a krónika csak másolatokban maradt fenn, ám azt legkésőbb a 16. században írhatták. Tudásanyaga alapján megállapítható, hogy ekkor készült: ugyanis ez az a kor, amikor az emberek még emlékeznek bizonyos régi dolgokra (és ezt a tudást fényesen alátámasztják az 1700-as évek közepétől felbukkanó magyar krónikák: az Anonymusé, a Kézai Simoné), másrészt jócskán tartalmaz olyan információkat, melyek a krónika 1796-os felbukkanása után 100-200 évvel váltak ismertté, például a Tarih-i Üngürüsz nevű, török nyelvű iratból. Egyébként is, az 1796-os hamisításnak ellentmond az, hogy a krónika magyar fordítása két példányban is megvan, az egyik 1770-ből, a másik 1776-ból. Emellett úgy vélem, hogy az itt, Udvarhelyen található Becze Gábor-féle latin nyelvű másolat is 1790-91-ben már megvan.
- Korábban történetileg és filológiailag végeztek-e szövegelemzést?
Igen, például Szádeczky. Vele az a baj, hogy ugyan történész volt, ám filológus nem, és nem veszi észre azt, hogy az 1796-os, elsőnek gondolt másolat igazából egy harmad- vagy negyedfokú átírás, míg például az 1797-es, melyet az akkori osztrák „közjegyzőség” hitelesít is, az 1691-es átírás betű szerinti, nagyon megbízható mása. Az igazság az, hogy Szádeczky mellett mások is foglalkoztak a krónikával, például elődje, a székely történetírás nagy alakja, Szabó Károly, aki hitelesnek fogadja el a krónikát. Szabó és Szádeczky után egyetlen nagyobb kaliberű írás született a krónikáról, a Hermann Gusztáv Mihályé, aki már pedzegeti, hogy baj van Szádeczky írásával.
- Milyen újdonságokat találtál, amelyekre eddig nem bukkantak?
- Nagyjából azt látom, hogy mindazt, amit a krónikáról eddig tudtunk, félre kell tennünk, és elölről kezdenünk a róla való gondolkozást. Például úgy tudtuk, a krónika felbukkan 1796-ban, és pár hónapon belül Aranka György lefordítja – kiderítettem, hogy Aranka bizony csak egy már rég meglevő fordítást vet össze a latin szöveggel, és végez rajta stilisztikai javításokat.
Aztán folytatnám azzal, hogy még a krónika védelmezői is annak első két szavát félreértették: „Dacia Alpestris Attila birodalmának felfordulása után foglaltatott el a legvitézebb emberektől, a székelyektől”, mondván, hogy Dacia Alpestris az bizonyára Székelyföld. De bizonyosan mondom én, hogy nem: Dacia Alpestris az mindig és kizárólag a Kárpátok havasain túli területet jelentette, Havasalföldet és Moldvát. És így tovább…
- Négy részben jelent meg a tanulmányod a Székelyföldben (2013, aug.-dec.). Ez egy lezárt kutatás? Vagy még dolgozol rajta? Könyv lesz belőle?
- Én lennék a legboldogabb, ha magam tudnám a témát, ugyanis az azt jelentené, hogy magam számára megnyugtató magyarázatot találtam minden kérdésben.
Ám ez távolról sincs így, naponta újabb és újabb adatokra bukkanok, amelyek egyrészt azt világítják meg, mit is mond a krónika, másrészt a keletkezés- és utótörténetét írják újra. Úgyhogy a megjelent tanulmányomat máris sok helyen javítanom kell, pontosítanom, bővítenem – ezekről szó van a mostanában elhangzós előadásaimon is. Remélem, hogy hamarosan könyvalakban is megjelennek a kutatási eredményeim, habár, mint a munkával általában, én is úgy vagyok a krónika tanulmányozásával, hogy abbahagyni lehet, de befejezni nem. Igazából csak most kezdem felfogni, mekkora fába is vágtam a fészit: csupán a krónika latin és magyar nyelvű kritikai kiadásához egy öttagú, interdiszciplináris csoport kellene, melyik a ezzel kel és fekszik egy-két éven keresztül.
Meggyőződésem szerint ekkor (és csakis ekkor) fény gyúlna a székelyek őstörténete ügyében – ám nem úgy látom sem a magyar, sem a román államot, hogy egy ekkora kaliberű kutatást finanszíroznának, székely virtuális államunkról nem is beszélve.
A Csíki székely krónika
Egy 1533-ban született dokumentum, amely a székelyek történetét írja le Attila birodalmának felbomlásától 1500-ig. Attilától a magyarok megjelenésééig csupán a székely rabanbánok (világi és egyházi vezetők) névsorát nyújtja, ennek első fele görög, második fel latin betűs. A székelyek 888-ban vérszerződést kötnek a magyarokkal, ezt 1000 körül megújítják. A székelyek a 10-12. század között lakják be Székelyföldet (amelynek eredeti neve Hét erdők földje/Terra Septem Silvarum), először csak a főemberek, aztán a köznép is megtelepszik. A nyugati kereszténység felvételekor polgárháború dúl a székelyek között, a rabanbáni tisztséget ezután örökletes módon a Sándor család tölti be. Az új vallás csak 1063 után szilárdul meg. Részletesen ismerteti a székelyek törvénykezését, 1200-tól kezdve azonban a krónika egyre inkább a Sándorok történetévé csupaszul.
Simó Márton
Készült az Udvarhelyi Híradó Kft. és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány együttműködési megállapodása keretében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Székelyhon.ro,

Így járta meg válaszútjait Kallós Zoltán
A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai címmel jelent meg életútinterjú-kötet Kallós Zoltánról, a 20. század viszontagságait végigélő és ma is aktív erdélyi néprajzkutatóról, aki megannyi küzdelem után ma szülőfalujában élvezheti sok évtizedes munkásságának beérett gyümölcseit.
Lehet-e olyan erő egy szülőfalu nevében, ami a szülöttjét hosszú útra és nagy tettekre indítja? Aki Válaszúton, ebben a szép nevű erdélyi községben születik, s irataiban is mindvégig magával hordozza faluja nevét, talán tényleg mindig emlékeztetni tudja magát az élet két alapvető feladatára: az út megtalálására és végigjárására, s a választás lehetőségére, sőt, kötelességére.
Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő Válaszút szülötte volt, megjárta a maga útját, és nem volt híján a választásnak, a jó választásának sem.
Most Ablonczy Bálint és Korniss Péter könyvében, A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai címmel a Helikonnál könyv formátumban megjelent életút-nagyinterjúban ismerhetjük meg e különös sorsú, népből érkezett, néppel élő néprajzkutató kalandos életét. A könyvet Korniss Péter, a legendás fotográfus elmúlt negyven évben Erdélyben készült fotói – közöttük a Kallóssal folytatott közös kalandozások emlékei – illusztrálják.
A Mezőség, a Szamos és a Maros között elterülő dombvidék, földrajzilag Erdély szívében fekszik, még csak nem is messze Kolozsvártól vagy Marosvásárhelytől. Mégis félreeső ez a táj, ahol a régi népi hagyományok, a magyarok és a románok tradicionális életmódja és kultúrája egészen a 20. századig, sőt, a máig megmaradtak.
A Mezőség talán épp az utolsó órában, a 20. századi társadalmi változások idején vált fontossá. Itt fekszik Szék községe is, ami − ahogy Kallós Zoltán a könyvben fogalmaz − nemcsak a táncházmozgalom, de az egész magyar népi kultúra egyik legfontosabb helye. Kallós Zoltán útja is a Mezőségről, Válaszútról indult – ebben a faluban, az itteni kis Bánffy-kastélyban született egyébként Wass Albert is, s ahogy a könyvből kiderül, a néprajzkutató egy távoli rokona, Kallós Karola volt Wass bábája.
A közelben található Bonchida a Bánffyak hatalmas kastélyával, a legendás Bánffy Miklós, az arisztokrata polihisztor családi fészkével. A környék kulturális öröksége tehát az egész magyarságra kisugárzott a 20. században, s a század viszontagságaiból kapott eleget maga Kallós Zoltán is.
Hogy miként került Kallóssal kapcsolatba a kötetet jegyző Ablonczy Bálint? „Otthon megvoltak lemezei, a Balladák könyve; népzene és néptánc iránt érdeklődő gyerekként, kamaszként ezeket hallgattam-olvastam. Az egyetemen néprajz szakra is jártam, ott tehát ismét találkoztam Kallós Zoltán munkásságával. A könyv pedig egy szerencsés találkozásnak köszönhető: a Helikon kiadó tervbe vette az életútinterjú megjelentetését, amihez szükségük volt egy újságíróra, akinek van némi néprajzos előképzettsége, ismeri Kallós Zoltán munkásságát és Erdélyt” – mondja lapunknak a szerző.
A moldvai csángók közé ment tanítónak
Az 1926-ban született néprajzkutató még a királyi Románia magyarellenes légkörében kezdte meg tanulmányait, bekerült a Kolozsvári Református Kollégiumba, ahol az 1940-es évek elején kapta meg első néprajzkutatói feladatát: össze kellett gyűjtenie a Válaszúton énekelt dalokat, amivel saját megfogalmazása szerint könnyű dolga is volt: „Csak elkértem a barátaim, rokonaim füzeteit, és megtanultam a dalokat”.
A háború legutolsó időszakában végül katonának is behívták, az események sűrűjéből kalandos úton jutott haza Nyugat-Magyarországról a már a fronton túli Válaszútra. Az ifjú Kallóst és családját nem sokkal később már a román kommunista diktatúra vegzálja: apját, aki az előző rendszerben még lelkes kommunista sejtet hozott létre egy román és egy cigány emberrel Válaszúton, a hatalomba került kommunisták kuláklistára tették, elzárták és vagyonelkobzásra ítélték.
Kallós Zoltán ezekben az években tanítóképzőt végez, zeneakadémiára jár, majd a román hadseregbe is besorozzák. Katonaként szándékosan a moldvai csángók lakta területekre kéri magát, és alkalma is nyílt találkozni a Kárpátokon túlra szakadt ősi magyar közösséggel. Kallós végül nem rajta kívül álló okok miatt nem tudta befejezni a zeneakadémiát, de az ötvenes években már nagy lendülettel folytatja néprajzi kutatásait a terepen.
1956-ban Moldvába megy tanítónak a csángók közé, akik elmondása szerint akkor még igen archaikus életet éltek. A csángók Kallós szerint „magyarok, még akkor is, ha a nyelvújításból, a nemzetté válásból kimaradtak”. Itt alakult ki Kallós Zoltán kutatói gyakorlata is: soha nem tudott tudósi kívülállással tekinteni az adatközlőkre, ha tehette, ott élt a hagyományaikat őrző közösségek köreiben.
Már ha a hatóságok hagyták: Ablonczy és Korniss életútinterjú-kötetéből számos történetet megismerhetünk, hogyan tapasztalta meg Kallós Zoltán saját bőrén a mindenkori román titkosszolgálat zaklatásait és mesterkedésüket a magyar örökség fenntartói és kutatói ellenében.
Miután a hatvanas években Gyimesben dolgozott, majd szabadúszóként próbálta fenntartani vándorkutatói munkásságát, megírta a Balladák könyvét, amely óriási sikernek számított a hetvenes évek elején, a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom fellendülése idején.
Az új nemzedék hőse lett, ellenszélben
Ahogy Sólyom László a néprajzkutató nyolcvanadik születésnapjára írt köszöntőjében írta: „Kallós Zoltán a mi nemzedékünk számára az iránymutató nagy mesterek egyike lett. (…) Számtalan ember horizontja szélesedett ki.”
Az egyre inkább a román hatóságok látóterébe került Kallós ma már megtehetné, de nem kéri ki a megfigyelése aktáit: nem akar csalódni azokban, akik ezekben az évtizedekben körbevették. „A fiatalok el sem tudják képzelni, milyen sötét világ volt az” – mondja.
Kallós Zoltán Magyarországra is csak nagy nehezen tudott eljutni, ráadásul a hivatalos magyar, aczéli kultúrpolitika sem sietett támogatni őt. A táncházmozgalmat és a kapcsolódó népi kulturális hálózatépítést viszont már sem Magyarország, sem Románia hivatalosságai nem tudták megállítani, s Kallós Zoltán az új nemzedék hőse lett.
Sőt, Kallós már az egymást követő nemzedékeket is összeköti: ahogy Ablonczy Bálint a lapunknak mondja, „Kallós Zoltán 1972-ben egy csángó népdal soraival ajánlotta édesapámnak a Balladák könyvét. Ugyanezt a kötetet negyven évvel később nekem is dedikálta.”
Összegyűjti a mezőségi falvak kallódó gyerekeit
A rendszerváltás már meglett emberként érte Kallós Zoltánt, de a sokat megélt néprajzkutató hatalmas tervekkel vágott neki a szabadabb korszaknak: visszaszerezte a család kommunizmus idején elvesztett válaszúti kúriáját, ahol néprajzi gyűjteményt rendezett be − s ezzel gyerekkori álmát valósította meg.
Ugyanilyen büszke az időközben megteremtett Kallós Alapítvány szórványiskolájára, ahol távoli mezőségi falvak kallódó gyermekei találkozhatnak − nemcsak a magyar kultúrával, de az emberibb élet és a perspektíva reményével. Ahogy Kallós Zoltán a kötetben elmondja: a 20. század második felének és a jelenkornak a kulturális és életmódbeli változásai az erdélyi falvakat is elérte, számos hagyomány elveszett – de az ő munkásságával is megteremtett új népi mozgalom életerejét nem kell már félteni.
Kallós az évtizedek során körülbelül 14 ezer tétel magyar – és kisebb mértékben román, cigány – dalt, muzsikát gyűjtött. A nevével fémjelzett válaszúti néptánctáborokba ma több százan járnak.
Az élete során sokáig hatóságok által üldözött és megfigyelt Kallós Zoltán a rendszerváltás után megkapta a Kossuth-díjat, a Corvin-láncot, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, s ma a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A válaszúti kollégiumot 2011-ben a Bethlen Gábor Alap kiemelt nemzeti intézménynek minősítette. Az álmaiért megküzdő, és azokat végül meg is valósító Kallós ma is nagyrészt Válaszúton él, családi kúriájában. „Jó levegő van, jól főznek és a gyerekek társaságát nagyon élvezem. (…) Annak örülök, hogy látom beérni a munkám eredményét. Nagy dolog a táncházmozgalom, a népzene térhódítása. És a szívemnek nagyon kedves a válaszúti iskola, meg a múzeum” – mondja a kötet végén.
Megmaradt „egyszerű mezőségi magyar embernek”
„Szeretnék nyolcvan felett ilyen legényes lenni… Jó érzés volt látni, hogy a kollégák, a gyerekek milyen sok szeretettel veszik körül, és ő is milyen otthonosan érzi magát ebben a közegben” – meséli a Kallóssal folytatott találkozásokról Ablonczy Bálint, aki a kötet készítéséről elárulta: „Novák Tamás kollégámmal és barátommal elmentünk Válaszútra, bekvártélyoztuk magunkat a szórványkollégiumba. Több napig ott voltunk, készítettünk egy videót a Heti Válasz online felületére, írtam egy riportot a lapba.” A hosszú beszélgetésekből született maga a könyv. „Jártunk a szórványközpont iskolájában, megnéztük a Kallós-kúriában elhelyezett néprajzi múzeumot, és elkísértük Kallós Zoltánt a szomszéd falvakba tett útjaira, ahol adatközlőkkel, barátokkal találkozott.”
Kallós végül így összegzi mondandóját: „Én már megmaradok egyszerű mezőségi magyar embernek. Vallottam és ma is vallom: mindannyiunk kötelessége az őseinktől átörökölt hagyományokat éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek. Ezt a munkát csak hittel, odaadással és önzetlenül lehet végezni. Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”
(Ablonczy Bálint, Korniss Péter: A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai. Helikon Kiadó, 2013)
Rajcsányi Gellért
MNO,

Átértelmezett történelem
Aranykor, barátok és ellenségek
„Inkább jöjjenek vissza a lengyelek! Jobban járnánk, ha nemzeti kisebbség lennénk az EU- és NATO-tag Lengyelországban, mintsem névlegesen függetlenül évtizedekre ismét az orosz csizma alá kerüljünk” – hallani a hónapok óta gyűrűződő politikai válság kapcsán egyes erős nemzeti elkötelezettségű ukrántól.
Azoktól, kiknek felmenői 1919-ben és 1943–45-ben még fegyverrel küzdöttek a lengyelek ellen!
Véleményük nyilván periférikus a mai Nyugat-Ukrajnában, mégis nagyszerűen tükrözi azt a gyökeres és széleskörű társadalmi szemléletváltozást, amit a keserű történelmi tapasztalat váltott ki.
A mai Nyugat-Ukrajna (Galícia történelmi tartomány) évszázadokig Lengyelország része volt, majd közel 150 évig a Habsburg Monarchia része, a két világháború között ismét Lengyelországhoz tartozott, s csupán a második világégés idején került Moszkva uralma alá. Mivel korábban semmilyen közvetlen kapcsolatuk nem volt az oroszokkal, ellenszenv sem alakulhatott ki a görög katolikus nyugati ukránok között velük szembe. A térséget politikailag, gazdaságilag és kulturálisan uraló lengyeleket viszont egyértelműen ellenségnek tekintették. Olyannyira, hogy kétszer is fegyverrel küzdöttek ellenük.
1945 gyökeres változást hozott. A lengyelek kb. 90%-t etnikai tisztogatás során elűzték a mai Nyugat-Ukrajnából, a nyugati ukránok (régi elnevezés szerint rutének) pedig kelet-ukrán testvéreikkel egyesülhettek a Szovjetunióban. És első alkalommal ismerkedhettek meg közvetlenül a moszkvai uralommal. Nyomban át is értékelték sorsukat. Azóta hajthatatlan oroszellenesekké váltak, a lengyelek pedig átminősültek barátokká. Olyannyira, hogy 60 évvel az etnikai tisztogatás után a galíciai fiatal ukrán értelmiségiek szinte kivétel nélkül beszélnek lengyelül, holott iskolában nem tanították őket! Elképesztő, mintha a kolozsvári románok 60 évvel Trianon után tanultak volna meg tömegesen magyarul, úgy, hogy környékükön alig maradt volna magyar ember! Kétségtelen, az ukrán nyelv közel áll a lengyelhez, közelebb, mint az oroszhoz, de a változás mégis meglepő, hiszen annak idején lengyel fennhatóság alatt, felmenőik nem lelkesedtek a lengyel nyelv megtanulásáért, noha akkoriban kötelező volt minden iskolában, a közigazgatásban pedig kizárólagos volt, még a Habsburg-időkben is.
Milyen változásokra képesek a keserű történelmi tapasztalatok! Főleg, hogy az egykori rutének példája nem egyedülálló Közép-Európában.
1945 előtt a cseh volt az egyetlen katolikus szláv nép, amely a panszlavizmusnak hódolt, az oroszokat pedig felszabadító testvérnek tekintette, a többi szláv nép nagy értetlenségére és csalódására. Távolról idealizált kép alakult ki a csehekben az oroszokról, amolyan egyetlen reményként az erős, évszázados német szorításban. 1945-ben és különösen 1968-ban a csehek közvetlenül megismerték az orosz medve szorítását – ki is gyógyultak a korábbi heves orosz-barátságból.
Délebbi rokonaiknál hasonló átértelmezést hozott a történelem. 1918 előtt a horvátok nehezen nyelték le Magyarországon belüli autonóm státusokat, a magyaroknak alárendelt szerepüket, kb. úgy, ahogy a magyarság viszonyult az Ausztriához fűződő viszonyhoz. A szerbekért ugyan akkor sem lelkesedtek, de nem is tekintették ellenségnek, mindenesetre rokonszenvesebbek voltak, mint a magyarok, vagy osztrákok. Jugoszlávia keserű tapasztalata viszont már az 1970–80-as években a Monarchia egykori népei között elsőként a horvátok körében eredményezett Habsburg-nosztalgiát. Az 1991–95 közötti függetlenségi háborúban szerbek részéről elszenvedett gyötrelmek nyomán a történelem még inkább átértelmeződött, a Monarchia iránti nosztalgia felerősödött, s manapság a horvátok a magyarokat és osztrákokat tekintik legjobb barátaiknak, míg a szerbek toronymagasan az első számú ellenség.
A szomszédok ugyanazok, a hozzájuk fűződő viszony viszont változott. Saját portánkon sem különb a helyzet. Trianon előtt évszázadokon keresztül az osztrákok, mindenekelőtt a Habsburg uralkodó család volt a magyarság nagy ellensége. Bármely Trianon előtti kiadvány fellapozásából nyilvánvaló, hogy a dualizmus-kori magyarság meglehetősen elégedetlen volt az Ausztriához fűződő, alárendeltnek tekintett viszonnyal, és osztrákellenes érzelmeket táplált. A szlovákságra viszont egyáltalán nem tekintett ellenségként, a románokra és szerbekre pedig legfeljebb azért pikkeltek, mert a bécsi udvar magyarellenes manipulációinak eszközei voltak.
Trianon után gyökeresen megváltozott a szemlélet, az osztrákokat manapság barátnak tekintjük, sőt, mondhatni legjobb barátnak, az akkoriban annyira szidott dualizmust pedig valóságos aranykornak. Ellenben a szlovákok, románok vagy szerbek nem kimondottan barátok.
Remélhetőleg újabb 100 év múlva a szomszédok közötti viszonyok jobbak lesznek. De kölcsönös megértés eredményeként és nem újabb traumák nyomán.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Állampolgárság, szavazás
Érdemi következtetéseket és a folyamat értékelését a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, valamint a külhoniak számára biztosított szavazati jogról csak a 2010–2014-es kormányzati ciklus végén, a választások után lehet levonni, de két hónappal a választások előtt is érdemes számot vetni a 2010-es állampolgársági törvény módosításának következményeivel. Az alábbiakban a budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közös elemzését közöljük.
Az állampolgárságot 2014. február elejéig 575 ezren igényelték, 510 ezren tették le az állampolgársági esküt, február 5-éig 138 027-en adták le kérelmüket, és 118 263 választópolgárt regisztráltak a külhoni választói névjegyzékbe. A nemzetpolitika, a külhoniak támogatása, a kettős állampolgárság elismerése, a szavazati jog biztosítása a külhoniak számára elsősorban a nemzeti összetartozás ideáljával magyarázható.
Az állampolgársági törvény módosítása és a szavazati jog kiterjesztése a nemzetpolitikának csupán egyik kiemelt vetülete: a magyar állam és a külhoni magyar egyének viszonyának – más formában ugyan, de elsőként a státusztörvény által megtett – intézményesítése. A magyar nemzetpolitika a nemzeti integrációt helyezte középpontba a Magyar nemzetpolitika – a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumban.
Ebben megfogalmazódik a nemzeti integráció stratégiai célja: a külhoni magyarok integrációja a saját közösségükbe, közösségként az adott államba, valamint az integráció az összmagyar nemzetbe, amelyet az állampolgársági kötelék erősít (a magyar állam mint a nemzet letéteményese felé). Mindez azon a felfogáson alapult, hogy az állampolgárság egy olyan kötelék, amely a külhoni magyarok identitását erősíti.
Kötelék a magyar államhoz
Habár a nemzethez tartozásnak nem feltétele az állampolgárság (hisz állampolgárság nélkül is magyarok a nem Magyarországon élő magyarok), a 2004. december 5-ei népszavazás után a magyar állampolgárság sokak számára a nemzethez tartozás szimbólumává vált. A magyar állampolgárság iránti igényt elsősorban a népszavazást övező viták és a népszavazás eredménye keltette fel (igaz, a státusztörvény körülötti vitában – habár kevésbé intenzíven – is felvetődött a kettős állampolgárság kérdése).
Egy 2009-es sikertelen kezdeményezés után, a 2010-es választásokat és kormányváltást követően 2010. május 26-án sor került a magyar állampolgársági törvény módosítására, amelynek eredményeként 2011. január 1-jével megindulhatott a külhoni magyarok kedvezményes honosítása.
A jogszabály lényege, hogy a magyar állampolgárság megszerzéséhez nem kell letelepedni Magyarországon, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, elég a magyar nyelv ismerete és egy olyan felmenő, aki magyar állampolgár volt. Ez azon a felfogáson alapul, hogy habár a külhonban élő magyarok más államok állampolgárai, nemzeti vonatkozásban egyazon nemzet tagjai, függetlenül attól, hogy melyik államban élnek.
Az állampolgárságot igénylők száma meghaladta az előzetes várakozásokat (emlékezetes, hogy 2010-ben az elemzők a 2010–2014-es kormányzati ciklus végére 200-400 000-re prognosztizálták az állampolgárságot igénylők számát). Ez a szám minden bizonnyal magasabb lenne, ha a felvidéki és a kárpátaljai magyarság is akadálymentesen igényelhette volna az állampolgárságot. Ismeretes, hogy 2010-ben Szlovákia olyan törvényt fogadott el, miszerint elveszti szlovák állampolgárságát az, aki más állam állampolgárságát megszerzi.
Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, így a magyar állampolgárságot megszerzők szankciókra számíthatnak, amennyiben a magyar állampolgárság megszerzése az ukrán hatóságok számára kiderül. A diaszpórából az igénylők száma alacsonyabb a korábbi prognózisokhoz képest. Amint az várható volt, legnagyobb számban Erdélyből és a Vajdaságból igényelték az állampolgárságot.
Az állampolgárságot igénylők magas száma jelzés, hogy a külhoni magyarság számára jelentőséggel bír a magyar állampolgárság, a kötelék a magyar államhoz, függetlenül attól, hogy szimbolikus okok miatt igényelte az állampolgárságot, vagy valamilyen hasznot remél a magyar állampolgárság (és magyar útlevél) birtoklásától. Az állampolgárságot igénylők különböző motivációkkal rendelkeznek. A szimbolikus vetület mellett pragmatikus okok is közrejátszanak (pl. a magyar állampolgárokkal egyenlő felvételi esélyek a magyarországi oktatási intézményekbe, egyszerűbb külföldi munkavállalás), valamint a magyar állampolgárság erősítheti az egyének és családok biztonságérzetét.
Habár viták vannak arról, hogy az állampolgárság kiterjesztésének hatása összeegyeztethető-e a külhoni autonómiatörekvésekkel (mint az adott magyar közösségek legfontosabb követelése), ez a vita inkább akadémiai jellegű. A szerbiai/vajdasági példa (a Magyar Nemzeti Tanács működése) bizalomra ad okot, hogy két – elméletben különálló, de a politikai gyakorlatban ellenséges szándékkal könnyen összemosható – intézmény nem gátolja egymást.
Amennyiben előrehaladott és eredménnyel kecsegtető tárgyalások lennének egy szomszédos államban a magyar kisebbség és az adott állam között az autonómia létrehozásáról, úgy a magyar állampolgárok nagy száma esetleg hátráltató tényező lehetne a tárgyalások eredményességét tekintve. Mivel azonban jelenleg nem mutatkozik hajlandóság a szomszédos országok részéről (Románia, Szlovákia, Ukrajna) az autonómiaigények komoly tárgyalásával kapcsolatban, a magyar állampolgárság a külhoni magyarok számára identitáserősítő hatással bír.
Mobilizáció, közösségépítés
A kettős integráció – az adott közösségbe és a magyar államhoz – is felvetheti annak a kérdését, hogy a magyar államhoz kötődés nem gyengíti-e az adott magyar közösségbe történő integrációt. Elméletben kötődéskonfliktus fennállhat, a gyakorlatban viszont az állampolgárság-igénylés, az állampolgársági eskü letétele, a regisztráció és a szavazás (főleg, hogy az állampolgárság-igénylésben és a regisztrációban a külhoni magyar szervezetek, pártok segítséget nyújtanak) inkább mobilizáló erővel bír, amely a közösségépítést és a helyi célokért való mobilizációt is elősegíti.
A nemzetközi jog nem tiltja a kettős állampolgárságot. Ukrajna és Ausztria kivételével minden szomszédos állam ismeri a kettős állampolgárság jogintézményét, valamint biztosítja a külföldön élők szavazati jogát. Az állampolgárság kiterjesztése – Szlovákia és részben Ukrajna kivételével – nem okozott konfliktusokat a szomszédos államokkal. Korábban Szlovákia is biztosította a kettős állampolgárságot. Emlékezetes, hogy Szlovákiában a magyar állampolgársági törvény módosítása után voltak a parlamenti választások, amelyek főszabályként a kisebbségi (magyar) kérdés tematizálásával jártak.
Az új magyar választási törvény lehetővé tette, hogy a más országokban élő, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok is szavazzanak az országos listára, így a külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi politika alakításában: regisztrálás után, levélben szavazhatnak. Ennek egyik legfontosabb hatása az, hogy a magyarországi pártokat rákényszeríti, hogy politikájukban, kampányukban hangsúlyosan figyelembe vegyék a külhoni magyarságot. A regisztráltak száma valószínűleg 200 ezerig fog emelkedni (nem utolsósorban a külhoni magyar szervezetek tájékoztató és segítő munkájának köszönhetően), és a regisztráltak döntő többsége szavazni is fog.
Úgy a regisztráció, mint a levélben történő szavazás újdonságnak számít a külhoni választók részére, így a procedurális nehézségek miatt vélhetően kevesebben fognak szavazni, mint ahány külhoni állampolgárnak ez szándékában áll. Mivel a levélben szavazás során további technikai nehézségek léphetnek fel (a szavazólap mellett egy azonosításra szolgáló űrlapot is ki kell tölteniük a választóknak, itt értelemszerűen hiánypótlásra vagy javításra nincs lehetőség), ezért fontos kérdés lesz a levélben beérkező, ám érvénytelennek nyilvánított szavazatok várhatóan magas száma.
További nehézséget fog jelenteni a levélben szavazásra rendelkezésre álló időszak rövidsége, valamint az a tény, hogy több nappal a választás előtt postára kell adni a borítékokat. Várhatóan szép számmal lesznek olyan szavazatok, amelyek a határidő után érkeznek be.
Erdély élen jár
Mivel egy magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgár szavazata több mint kétszer annyit nyom a latba, mint egy magyarországi lakcím nélküli állampolgáré, így a külhoni magyar állampolgárok szavazata két (legfeljebb három) mandátum sorsáról dönthet. A felmérések szerint a külhoni magyar szavazók nagy része a jelenlegi kormánypártokat fogja preferálni, ezt az arányt növeli a regisztrációs folyamat: azok, akik kritikusak a kormánypártokkal, várhatóan nem is regisztrálnak.
A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint a külhoni szavazatok nem befolyásolják lényegesen a magyarországi választások végeredményét, de elképzelhető olyan helyzet, hogy szoros választási eredmény esetén a külhoni szavazatok befolyásolhatják a kormányalakítást. A legtöbben Erdélyből (mintegy 63 ezer) és a Vajdaságból (mintegy 21 ezer) adták le regisztrációs kérelmüket. A Nemzeti Választási Iroda a regisztrációs kérelmeket értesítési cím szerinti bontásban teszi közre. A kettős állampolgárságot tiltó országokból 1700-an regisztráltak. Az értesítést elektronikus úton kérők száma mintegy 45 ezer.
Az állampolgárság kiterjesztésének – mint ahogy a magyar állam nemzetpolitikájának – elsődleges célja a külhoni magyarság önszerveződésének, közösségépítésének erősítése, támogatása. Ebből a perspektívából az állampolgárság kiterjesztése – az igénylések számának alakulását és a közösségépítésre gyakorolt hatását tekintve – elérte az állampolgársági törvény módosításánál megfogalmazott célokat.
A magyar állampolgárság kiterjesztése az egyszerűsített honosítás által pozitív visszhangra talált a külhoni magyarság körében. Az igénylők száma és az igénylés folyamatossága azt jelzi, hogy a külhoni magyarok számára – az igénylés motivációjától függetlenül – fontos a magyar állampolgárság. Amenynyiben a regisztrálók száma eléri – és ez valószínűsíthető – a 200 ezret, kijelenthetjük, hogy a felnőtt korú új szavazati joggal rendelkező állampolgárok mintegy fele élni kíván szavazati jogával.
Krónika (Kolozsvár),

A zászlók sorrendje is zavarja a háromszéki prefektust
Egyes háromszéki polgármesterek „túlfeszítik a húrt” a magyar szimbólum használattal, nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Dumitru Marinescu prefektus, aki szerint nem folytat zászlóháborút azokkal az elöljárókkal, akik betartják a törvényeket.
A kormány megbízottja azt mondta: nem áll harcban a helyi hatóságokkal a magyar feliratok és a székely zászló miatt, sőt jóban van azokkal a polgármesterekkel, akik betartják a törvényeket. Hozzátette: a Kovászna Megyei Tanács és egyes polgármesterek azonban „túlfeszítik a húrt” azzal, hogy nem engedélyezett helyekre helyeznek ki törvénytelen szimbólumokat.
A magyar elöljáróknak tudniuk kell, hogy a székely lobogó mellé ki kell függesztetni Románia zászlaját, és meg van határozva azok sorrendje is, mutatott rá Dumitru Marinescu, aki szerint a megyei önkormányzat alárendeltségbe tartozó Bod Péter Megyei Könyvtár épületén helytelenül vannak kihelyezve a zászlók.
Ebben az épületben működik Magyarország Bukaresti Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete, amely középre helyezte a magyar zászlót és melléje a román lobogót, mutatott rá a prefektus, aki szerint nem számít, hogy ebben az épületben működik egy más állam intézménye, a román zászlónak akkor is középen van a helye.
A háromszéki prefektus szerint a nyilatkozattal jelezni szeretné az érintett intézménynek, hogy tartsa be a zászlók kifüggesztésére vonatkozó jogszabályokat. Elmondta: ugyanezeket az érveket felsorolta múlt héten Borbély Lászlónak, az RMDSZ politikai alelnökének is, aki azt kérte tőle, hogy „vegye lazábbra” a magyar közösség szimbólumai elleni harcot, és ne költsön közpénzt fölösleges pereskedésekre.
Kovács Zsolt
maszol.ro,

Tiltsák be a megemlékezéseket!
Ha nincs Székelyföld, nem jelenti-e, hogy székelyek sincsenek? Ha nincsenek székelyek, akkor szabadságuk sem lehet. Ha nincs székely szabadság, akkor nem kell megünnepelni a székely szabadság napját sem. Ennek ellenére Izsák Balázs ismét szervezi Marosvásárhelyre.
Van és lesz ehhez még egy-két szavuk a románoknak is. A marosvásárhelyi rendőrfőnök már megmondta: „a törvény világosan leszögezi, hogy a népgyűléseken szigorúan tilos a sovén magatartásra való buzdítás”. És ezek az ünneplők mind sovének lehetnek. És az is gond, hogy tüntetés közben székelyek „sértegetik a románokat”. Ez pedig szigorúan tilos. (A magyarokat sértegetni viszont már nem annyira.) Ezek után legjobb lenne, ha Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere teljesen betiltaná a megnyilvánulást. Ha megengedi is, elég lesz csak a Székely vértanúk emlékművénél összegyűlni, és ne legyen semmiféle vonulás! De legjobb lenne végérvényesen betiltani az ilyen megnyilvánulások megszervezését, mert azok – ha úgy vesszük – mind törvényellenesek.
Először is: Románia egységes nemzetállam. Ennek ellenére az ilyen eseményeken részt vevők magyarul beszélnek, szónokolnak, és ráadásul autonómiát is követelnek. Ha egységes nemzetállam vagyunk, akkor ezek az idegen nemzettagok honnan kerülnek elő? Az autonómia emlegetése ráadásul veszélyezteti Romániát, mint azt oly sokszor mondják nemzetféltő hazafiink. De mennyi minden betiltanivaló kerülne még itt! Annyi jó ötlet merült fel a mostani kormány és annak helytartói részéről, amelyek megvalósítása mind-mind folyamatban! Így: a székely zászlók, magyar feliratok eltávolítása, polgármesterek perbe fogása az ilyen és ehhez hasonló szörnyű cselekedetekért. És jobbnál jobb ötletek jelennek meg, csak azokat meg kellene valósítani. Itt vannak például Marius Pașcan volt Maros megyei prefektus javaslatai, aki hazaárulásnak látja, hogy ezek a magyarok, székelyek különálló közigazgatási egység létrehozását akarják. Ebben az ügyben ügyészségi vizsgálatot sürget. Ha letartóztatnák 29 napra a szervezőket, akkor mindjárt nem lenne, aki megszervezze a székely szabadság napját sem, amely – szerinte – a közrend elleni felbujtás. Minden ilyen és ehhez hasonló eseményt be kellene tiltani. Március 15-öt is, mert ott is ki tudja, miket mondanak majd a szónokok, mit kiabálnak a résztvevők? Ha előre bűncselekménynek nyilvánítanának minden ilyen és ehhez hasonló ünneplést, menetelést, tiltakozást, és a szervezőket még előtte törvény elé citálnák – akkor olcsón megúsznák a magyarok, és elkerülhető lenne, hogy a résztvevők, autonómiát kiabálók mindenikét utólag törvény elé idézzék. Ez a hatalmas munka ugyanis időrabló és helyigényes lenne a rend- és törvényvédelmi szervek részéről. Aztán, miután bebizonyosodik, hogy ezek az ünneplő bűnözők valóban vétettek Románia törvényei ellen, elég börtön sem lesz, ahová be lehet majd zárni őket.
A legnagyobb gond mégiscsak az: ha nincsenek székelyek, miként lehetne lesittelni őket.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Második bemutatójára készül a marosvásárhelyi Spectrum Színház
Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával második premierje előtt áll Marosvásárhely legújabb művelődési intézménye, a Spectrum Színház. Mint ismeretes, a tavaly év végén alakult társulat Henrik Ibsen A nép ellensége című darabjával mutatkozott be a közönségnek.
A magántársulat a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével szerdán este 7 órától, a vásárhelyi Ifjúsági Házban viszi színre a Kossuth-díjas székely író 1941-ben született művét. Török Viola rendező és lelkes csapata már túl van a vasárnap este Nyárádszeredában tartott előbemutatón, amelynek közönségsikere lendületet adott a társulatnak.
Erről maguk a Spectrum tapasztaltabb tagjai meséltek, mondván, hogy az akadozva, szerepcserékkel induló próbafolyamat élvezhető, igényes előadássá fejlesztette a produkciót, amelyet a rendező Tamási egyik legjellegzetesebb alkotásának tart.
„Sajátos, szürrealista formanyelven próbáljuk megfogalmazni az előadást. Fontos szerep jut a Bekecsnek, amely a néptánc stilizált felhasználásával álomvilágot teremt a színpadon" – jellemezte a produkciót Török Viola. Kárp György és Tatai Sándor – akik pályafutásuk során számos Tamási-darabban játszottak – elismerték, hogy a rendezői koncepció még számukra is több újdonságot hozott, viszont örömmel nyugtázták, hogy Török Viola nem próbált semmiféle „kicsavart dolgot" színpadra vinni.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nyugalmazott színészei mellett a darabban a New Yorkból visszatelepedett Szász Anna és a Bécsből két hónapra hazaköltözött Székely Szabó Zoltán is helyet kapott. Szász Anna elmondta: számára olyan érzés volt huszonöt év után színpadra lépni, mintha a negyed évszázados szünet nem is létezett volna. A taxisofőrként dolgozó Székely Szabó Zoltán huszonnyolc esztendős kihagyás után tért vissza a színház világába, és bevallotta, komoly lámpalázzal küzdött.
„Be kell ismernem: rettenetesen féltem, elvégre az általam vezetett taxiból kerültem ismét a színpadra. Azt meg egyenesen csodának tartom, hogy miután valamikor nagyon régen kétszer is eltanácsoltak a színiről, még tapsot is kaptam a nyárádszeredai közönségtől" – tréfálkozott a Sepsiszentgyörgyről a 80-as évek derekán kivándorolt Székely Szabó Zoltán.
A Vitéz lélekben egy megváltozott, elidegenedett világba tér haza hétévnyi távollét után Balla Péter (Faragó Zénó). Az első világégés utáni székely faluban megbomlott a korábbi rend. Menyasszonya, Rozáli (Ritziu Ilka Krisztina) már a gépész (Kinda Szilárd) felesége, apját közben eltemették, szülőházát nem találja, a hagyományos földművelés helyett a gépeket részesítik előnyben.
A háborútól megfáradt és az emberéletek kioltására alkalmas gépezetektől megundorodott Péter mégis megtalálja az újrakezdés módját. A hit és hűség drámájának is nevezett színpadi játék álomvilágát a Spectrum Színház ezúttal a népzene és néptánc kifejező eszköztárának felhasználásával fogalmazta meg. A darab koreográfiáját Ivácson László jegyzi, a zenét Kelemen László szerezte, a díszleteket és a jelmezt a rendező Török Viola tervezte.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Mint oldott kéve...
2000 júniusától vagyok nyugdíjas, 2009-től a bal oldalamon bénulást szenvedtem, így van időm tévét nézni, olvasni, rádiót hallgatni, többek között a Mária rádiót, amiben legtöbbször olyan felemelő dolgokat hallok, amiért érdemes hallgatni.
A könyveimet átnéztem, a legnagyobb részét odaajándékoztam a gyimesfelsőloki iskolának, de még maradt bőven böngészni való. A kezembe kerültek az RMDSZ iratai, amelyeket 1991–1996 között én tartottam nyilván.
Amikor átvettem az ügyvitelt, névsort készítettem az összes tagról, akkor 530 személy volt, de utána új tagok csatlakoztak. 564 személynek töltöttem ki a könyvecskét, a sorszámot mai napig őrzöm. A falut tizenkét csoportra osztottuk fel, a csoportfelelősök negyedévenként szedték a tagdíjat, amit nekem adtak le, ennek egy bizonyos százalékát bevittem a központba. Mivel én jártam a falut villanyórát olvasni, a tagdíjat is beszedtem. Amikor a tagok közül valaki elhunyt, koszorút vásároltunk, de mára ez is kiment divatból.
Amikor a tagdíjjal bementem a városba, könyveket vásároltam az irodánknak. Amikor átadtam a nyilvántartást, 38 könyvünk volt, most egyet sem látni. Másfél éve tagdíjért sem volt senki. Jelenleg hány tag van? Hány új tagot vettek fel?
A kommunista világban évekig kínoztak, hogy legyek párttag. 1960 februárjában IMSZ-gyűlés volt, hiszen én is tag voltam, mert az iskolaigazgató nyomására letettem a kérvényt a RKP-ba való belépésre. Akkor azt mondták, hogy három hónap próbaidő, és lesz az avatás. Június közepe táján megkérdeztem az igazgatót, hogy mi lesz a kérvényemmel? Azt mondta, Németh elvtárs, az elavult, írjon mást. Megköszöntem a tájékoztatást. 1964–1965-ben a kollektív gazdaságnál voltam pénztáros, a marosludasi pártszervezettől kint volt a titkár, Farkas elvtárs. Azt mondta, hogy hallottam, maga ügyes és agilis ember, be kellene iratkoznia a pártba.
Mondom neki, Farkas elvtárs, én már párttag vagyok három hónapja. Kérdi, hogyhogy nem tudok róla? – Úgy, hogy én Krisztus-párti vagyok! Otthon átvettem a kántorságot, s ezzel befejeztem a piroskönyv-igénylésem.
A fentiekkel kapcsolatban csak annyit szeretnék tudni, hogy most már nem kell RMDSZ-tagdíjat fizetni? Azt tudom, hogy napról napra fogyunk, szétesünk, mint az oldott kéve. Amióta szövetségünk megalakult, 233 személlyel csökkent a létszámunk.
Németh Árpád, Búzásbesenyő
Népújság (Marosvásárhely),

Politikai megfontolások lehetnek az Alkotmánybíróság döntése mögött?
A múlt hét végén az alkotmányozó parlamenti bizottság által előkészített alkotmánytervezet 26 pontját nevezte alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság. Ezek között található többek között a kisebbségi jelképek használata, a kulturális autonómia elve és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe, alrégiókba szerveződésére vonatkozó javaslatok. Az Alkotmánybíróság szerint ezek túlmutatnak az alkotmánymódosítási lehetőségek határain, és elfogadásukkal a parlament magát az alaptörvényt sértené meg. De ott van az 1-es cikkely, amely változatlan marad, kimarad a kisebbségi nyelvek regionális nyelvként való elismerése is, vagyis szinte minden, ami a magyar közösséget is érinti.
Az Alkotmánybíróság döntéséről, a tervezet további sorsáról Varga Attila alkotmányjogászt, egyetemi professzort kérdeztük.
– Valóban az van, hogy egyrészt az alkotmánymódosító tervezet 26 rendelkezését minősítette alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság, vagy tizenkettőt törlésre javasolt, és jó néhányat módosításra, átgondolásra. Ez a 26 pozíció, amelyet alkotmányellenesnek állapítottak meg, önmagában is rendkívül nagy szám: ebben benne van a már említett három, bennünket közvetlenül érintő tétel. Nem tudom, hogy a szimbólumhasználat miben sértené a 152-es cikkelyt. A közigazgatási alegységek, történelmi tájegységek létrehozását közigazgatási alegységekként sem hiszem, hogy sértené. Ami a döntési és végrehajtási kompetenciával rendelkező hatóság vagy szerv létrehozását illeti, ami lehetőséget teremthetne akár területi, akár kulturális autonómiára, talán annak mondható, de az sem igazából. Emellett törlésre javasolja az első cikkelyben azt az inkább csak udvariassági megfogalmazást, hogy a királyi ház, a román ortodox egyház és a többi felekezet mellett a nemzeti kisebbségeknek is történelmi szerepük van a román állam kialakulásában. Illetve törlésre javasolja azt, hogy a központi vagy a helyi hatóságoknak, mielőtt a nemzeti kisebbségekre vonatkozó döntéseket meghoznák, konzultálniuk kell az adott nemzeti kisebbség szervezeteivel.
Kíváncsian várom az indoklást is, tételesen lebontva, jogilag indokolva a 26-ból mindegyiket, van, amiben igaza van az Alkotmánybíróságnak, de úgy vélem, összességében egy kicsit mintha túllépné a hatáskörét, belehelyezi magát a törvényhozó szerepébe, és meg akarja mondani, mi kerüljön és mi ne kerüljön bele az alkotmánymódosító tervezet szövegébe.
Le szeretném jó előre szögezni, hogy akkor, amikor a törvénytervezetet vizsgálja – és az egyetlen törvény, amelyet mint tervezetet vizsgál az Alkotmánybíróság, hiszen a rendes törvények esetében a már elfogadott törvényt vizsgálja – , arra kellene korlátozódnia, hogy a tervezet szövege esetleg sérti-e a 152-es cikkelyt, amely megfogalmazza azokat a tilalmakat, hogy mire vonatkozóan nem lehet módosítást elfogadni. Nem hinném, hogy mind a 26 sértené a 152-es cikkelyt. Mert semmi más vonatkozásban nem állapíthat meg alkotmányellenességet, hiszen akkor lehetetlenné válna az alkotmánymódosítás. Azt is tudni kell, hogy nehéz helyzetben van a parlament és a parlamenti bizottság, mert nincs módja törvényesen és alkotmányosan vitatkozni az Alkotmánybírósággal. Ha az azt mondta, hogy 26 pont alkotmányellenes, akkor az a parlamentre nézve kötelező. A többi, amiben törlést, módosítást vagy más szövegmegfogalmazást javasol, nem kötelezi a parlamentet. De ott, ahol alkotmányellenességet állapít meg, amit egyhangúlag, különvélemény nélkül fogadott el az Alkotmánybíróság, nem tud a parlament mit tenni, de én soknak találom, hogy 26 olyan javaslat lenne, ami ellentmond a 152-es cikkelynek.
– Nem gondolja, hogy politikai megfontolások is közrejátszottak az alkotmányossági kifogások megfogalmazásában?
– A 26 pontból vannak olyanok, amelyek számomra részint nehezen érthetők, illetve politikát is látok bennük. Például módosítást javasolt a bizottság arra nézve, hogy korlátozza a köztársasági elnököt abban, hogy kit nevez meg miniszterelnök-jelöltnek. Tehát köti ahhoz, hogy a többséget szerzett párt vagy pártkoalíció javaslatát fogadja el az elnök, ami szerintem rendjén is van. Ezt mégis alkotmányellenesnek minősíti az Alkotmánybíróság. Úgy vélem, hogy inkább az Alkotmánybíróságnak a jelenlegi köztársasági elnök iránti, mondjuk úgy, elkötelezettsége az, ami indokolhatná ezt a rendelkezést. Mi indokolja azt, hogy alkotmányellenesnek minősítette azt, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács két civil taggal kiegészüljön? Netán ez sértené az igazságszolgáltatás függetlenségét? Vagy egy másikat mondok: a bizottság egy olyan javaslatot fogalmazott meg, hosszú évekre visszavezethető tapasztalat alapján, amely gátat akart vetni annak, hogy a bizonyos pártszínekben megválasztott képviselők elhagyhassák a pártot, illetve a frakciót, amivel gyakorlatilag megváltozik a választásokkor kialakult politikai képlet. Azt javasolta a bizottság, hogy megszűnik a képviselői mandátum, ha az illető kilép a pártjából. És ezt alkotmányellenesnek minősítette. Ha szigorúan vesszük a szabad mandátum rendjét, akkor formálisan igaza van az Alkotmánybíróságnak, de a politikai döntést a parlamentre kellett volna bízni, mert az Alkotmánybíróság is tudja, hogy az sem nagyon alkotmányos, hogy van egyfajta szavazói akarat a választáskor, és egy idő múlva teljesen megváltozik a parlament politikai összetétele.
– Kötelező a parlamentre nézve az újrafogalmazása azoknak a cikkelyeknek, amelyeket alkotmányellenesnek minősített az Alkotmánybíróság?
– Ha van esély rá, akkor változtatni kell a megfogalmazáson az alkotmánynak megfelelő, a 152-es cikkelyt nem sértő módon, hogy az Alkotmánybíróság ne találjon benne kivetnivalót. De bizonyos esetekben ez elég nehéz anélkül, hogy a javaslattevő ne adja fel az eredeti szándékát.
– Mi történik, ha a parlament esetleg változtatás nélkül hagyja azokat?
– Most az következik, hogy az alkotmánymódosító parlamenti bizottság pontról pontra megnézi az indoklást, ahol lehet, újrafogalmazza, ahol nem lehet, tudomásul veszi, hogy alkotmányellenes, lemond arról a szövegről, és az újabb változatot benyújtja az egyik házhoz. A szenátus megszavazza kétharmados többséggel, majd átküldi a képviselőházhoz, az is megszavazza kétharmados többséggel. Egyeztetés következik, és ha kétharmados többséggel elfogadásra kerül a tervezet, akkor kerül újra vissza az Alkotmánybírósághoz.
– Tehát, közérthetően: azok a cikkelyek, amelyeket alkotmányellenesnek minősített az Alkotmánybíróság, de amelyeknek a megszövegezésén nem tudott vagy nem akart változtatni a parlament, törlődnek az alkotmány szövegéből?
– Így van. Lehetősége van a parlamentnek, hogy változtasson a szövegen. De amikor elfogadják a megváltoztatott szöveget, és az Alkotmánybíróság megint csak azt fogja rá mondani, hogy alkotmányellenes, akkor az a szöveg ki fog kerülni a törvényből. Akkor már nem tud mit csinálni a parlament.
– Ezek szerint ilyen szempontból veszélyben vannak a magyarság számára fontos kitételek?
– Így van, mert ezeket át kell fogalmazni, és elég nehéz lesz úgy átfogalmazni, hogy meg is maradjon a tartalma, alkotmányos is legyen. Az eljárás végén a már elfogadott alkotmánymódosító törvényt az Alkotmánybíróság újból megvizsgálja, megint talál alkotmányellenes rendelkezéseket, lehet, hogy nem 26-ot, hanem csak tízet, akkor az megint visszakerül a parlamenthez, de ott már ténylegesen nem tud változtatni. És aztán még mindig ott van a népszavazás, ami ismét kérdéses.
Ebben a konkrét ügyben tehát az Alkotmánybíróság egy kicsit túldimenzionálta a hatáskörét. Korábban ő maga fogalmazta meg, hogy az Alkotmánybíróság nem viszonyulhat úgy az alkotmánymódosításhoz, hogy gyakorlatilag megakadályozza azt. Most úgy látom, hogy ezzel a döntésével akadályozza az alkotmánymódosítást.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségek
Az erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban.
A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre.
A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél.
Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek.
Aláírók:
Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár Bíró Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár Csinta Samu újságíró Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora Demény Attila zeneszerző, rendező Dr. Farkas Csaba fogorvos Ferenczes István költő Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője Fülöp Lajos tanár, ny. múzeumigazgató Gazda József író Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora György Attila író Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora Kallós Zoltán néprajzkutató Katona Ádám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő Dr. Kincses Előd ügyvéd Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár Kincses Elemér rendező, író Kozsik József színművész László János üzletember Lászlóffy Zsolt zeneszerző Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista Márton Zoltán, Makfalva polgármestere Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár Nagy Pál ny. ideggyógyász főorvos Nagy László unitárius lelkész Dr. Pálosi Csaba állatorvos Dr. Papp Kincses Emese író, publicista Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár Pillich László közíró Sánta Imre református lelkész Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke Székely Attila ny. régész-tanár Szőcs Géza költő Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár
Székelyhon.ro,

A magyarok emléke Bukovinában
Az 1760-as években a székely magyarok fellázadtak az osztrák hatóságok megalázó katonai besorozási rendelkezései ellen. A székelyek képviselői a Csíkszeredától mintegy 10 km-re északra fekvő Madéfalván gyűltek össze. Éjnek idején az osztrák hadsereg bekerítette a falut, és 1764. január 7-én hajnalban az osztrák csapatok ágyútűz kíséretében többszáz székelyt mészároltak le. Ezen tragikus események kapcsán a székelyek egy része átkelve a Kárpátokon, Moldvába menekült, és letelepedett a Szeret völgyében, Bákó vidékén.
A menekülteknek mintegy fele véglegesen megállapodott ezen a helyen, de egy jelentős része viszont 10-20 év hányódtatás után kénytelen volt elmenni Moldva észak-nyugati szegletébe, Bukovinába. Itt, Szucsáva város szomszédságában 5 falut alapítottak, melyek – északról délre haladva a következők: Andrásfalva (ma: Măneuţi), Hadikfalva (ma: Dornesţi), Istensegíts (ma: Tibeni), Fogadjisten (ma: Iacobesţi), és Józseffalva (ma: Vornicenii Mari).
A székelyek vándorlásai ezzel nem értek véget: több, mint másfél évszázaddal később, 1941-ben valamennyi lakost átszállították Magyarországra. Bukovinában szinte senki sem maradt közülük. Azok, akik mégis maradtak, azóta megöregedtek és meghaltak. Ma, 2014 januárjában csupán egyetlen személyről tudunk, aki még él: a neve Nagy János, és betöltötte a 92. életévét; Ţibeni Faluban él, aminek a hajdani neve: Istensegíts.
Meg kell említenünk, hogy Daniel Hrenciuc úr történelmi munkájából, amelynek címe: „A magyarok Bukovinában (1774-1941)”, és amelyet a Iași városban működő Princeps Kiadó adott ki 2006-ban, átfogó képet kaphatunk a bukovinai magyarság kialakulásáról és fejlődéséről. Ezen könyv alapján, 2008-ban a Szucsáva Megyei Tanfelügyelőség a Hadik András Bukovinai Etnokulturalis Társulattal közösen, Magyarország kormánya támogatásával elkészítette a „Gyökerek” című dokumentumfilmet.
Ahogy mondtuk, Bukovinában gyakorlatilag már nem élnek magyarok, de a bukovinai székelyek múltja és történelme nagyon érdekes. Lehet, hogy ez a tény is szerepet játszott abban, hogy Radu Furman úr múzeumot létesítsen Dornesti községben, a hajdani Hadikfalván, ahol megtekinthetők a község régi háztartási eszközei, ruhadarabok, vallási kegytárgyak, régi épületek fényképei.
csangoradio.ro
Erdély.ma,

Földtörvény: nagyon jó vagy demokráciaellenes?
Egymásnak ellentmondóan értékeli a képviselőház által tegnap elfogadott földtörvényt Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter és Cseke Attila RMDSZ-képviselő: előbbi szerint nagyon jó, a mezőgazdasággal foglalkozók számára előnyös jogszabály született, utóbbi azt állítja, demokráciaellenes és rendkívül bürokratikus a törvény, ezért is nem szavazta meg az RMDSZ.
A képviselőház tegnap 256 igen, 51 nem szavazattal és 20 tartózkodás mellett elfogadta a mezőgazdasági területek törvénytervezetét, részben elfogadva az államelnök által a tervezet újraelemzésére vonatkozó kérésben felvetetett kifogásokat. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter a plénumban elmondta, kihasználta az államelnök újraelemzésre vonatkozó kérését, hogy még jobban leegyszerűsítse a kültelkek eladási eljárását. „Az eladó számára az eljárás abból a szempontból is leegyszerűsödik, hogy nem kell semmiféle illetéket fizetnie, minden a polgármesteri hivatalokra hárul” – hangsúlyozta Daniel Constantin. Rámutatott, az elővételi jogot is kiterjesztik, lehetőséget adva a társtulajdonosoknak, a bérlőknek, illetve az államnak is. Az RMDSZ-nek komoly fenntartásai vannak a földtörvénnyel kapcsolatosan, Cseke Attila Bihar megyei törvényhozó a végszavazást megelőző plénumbeli vita során a törvény módosítása által bekövetkező bürokratikus nehézségeket és demokráciaellenes törekvéseket ismertette. Felhívta a figyelmet, a kormány javaslatában a Románia határaitól számított húsz kilométeres sávban nem lehet eladni és vásárolni kültelken lévő mezőgazdasági területet a hírszerző szolgálatok jóváhagyása vagy véleményezése nélkül. „Ez nagyon radikális lépésnek bizonyul, miután Románia hétéves EU-s tagsággal rendelkezik” – mutatott rá a képviselő. Ráadásul a határsávra vonatkozó módosítást a szenátusban húszról harminc kilométerre terjesztették ki, tette hozzá Cseke Attila, ismertetve, az RMDSZ javasolta e rendelkezés törlését, hiszen ez felesleges és a tulajdonjog gyakorlását sértő többletbürokráciát vezet be. A képviselő szerint a törvény a demokrácia elvét sérti, hiszen 1989–2014 között a román állampolgároknak semmiféle más állami szerv jóváhagyására nem volt szükségük az ilyen típusú területek eladása, illetve megvásárlása céljából. Az államelnök egy másik fontos javaslata volt, hogy Románia vezesse be a kölcsönösségi elvet, amely értelmében egy külföldi állampolgárra is ugyanazok a szabályok vonatkoznának telekvásárláskor, mint egy román állampolgárra az illető uniós tagországban. Cseke elmondta, most bevezetik ugyan a kölcsönösség elvét, viszont a harminc kilométeres sávban az nem alkalmazható. Cseke Attila szerint felesleges bürokráciát eredményez, hogy a telekkönyvi hivatalok kötelesek minden határ menti harminc kilométeres sávban létező mezőgazdasági kültelek telekkönyvébe bejegyezni, hogy eladásuk a hírszerző szolgálatok véleményétől függ, hiszen ez a rendelkezés Románia tizenkilenc érintett megyéjében a telekkönyvi hivatalok munkájának nagy részét leköti majd. A szövetség módosító javaslatai közül kettőt fogadott el a képviselőház: hallgatólagos beleegyezésnek minősül, amennyiben húsz munkanap alatt az illetékes állami hatóságok nem adnak ki hivatalos véleményt, ugyanakkor a tulajdonos nem lesz köteles elővásárlási joggal rendelkező személyek listáját bemutatni, amikor el szeretné adni a földterületét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Répás Kolozsváron: mindenki nyerhet az ifjúsági fővárosi címből
Az Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat keretében 2015-ben Kolozsváron megszervezendő magyar programokról egyeztettek a szervezők kedden a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében.
A tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára úgy vélekedett, az ifjúsági főváros nemcsak Kolozsvárnak, hanem az egész régiónak megmutathatja: van lehetőség olyan programok elindítására, megszervezésére, amelyekből etnikai hovatartozástól függetlenül mindenki profitál.
Példaértékűnek tartotta, hogy egy magyar fiatalokból álló csapat indította el a programot, melyhez az önkormányzat és a román szervezetek is csatlakozhattak. „Remélem, olyan együttműködés alakul ki, amire a későbbiekben más programokat is lehet építeni” – jelentette ki Répás.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szerint a 2015-re megítélt ifjúsági főváros cím soha vissza nem térő lehetőség Kolozsvárnak arra, hogy ismertté váljon az európai ifjúság körében, megmutassa a nemzeti sokszínűségéből származó értékeit. A kolozsvári közösségeket is megtaníthatja arra, hogy a békés egymás mellett élés gyakorlata mellett immár értéket is lássanak a sokszínűségben.
Farkas András, a programsorozatot szervező SHARE Kolozsvár Föderáció ügyvezető igazgatója elmondta, azt tűzték ki célul, hogy Kolozsvárt Közép- és Délkelet-Európa legvonzóbb ifjúsági célpontjává tegyék.
„Olyan formában kell a főváros magyar elemét megjelenítsük, hogy az egy teljesen idegen környezetből érkező fiatal számára is befogadható legyen. Ha egy izlandi fiatal érkezik a magyar rendezvényre, számára is biztosítva legyen a hozzáférhetőség, ő is meg tudja találni a helyét azon” – nyilatkozta az MTI-nek a főszervező.
Krónika (Kolozsvár),

Székelyföld jogállása: nincs összhang a polgármesterek között
Megosztotta a székelyföldi települések polgármestereit a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi autonómiát célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az SZNT egy korábbi, közösen kidolgozott forgatókönyv alapján fogalmazta meg felhívását az autonómiaigény ilyen formájú kinyilvánítása érdekében arra az esetre, ha a régiós népszavazásról szóló tanácshatározatokat a prefektusok „elkaszálják”. Meglátása szerint azonban jogilag nem helytálló, hogy az önkormányzatok „tanácshatározatban felszólítják valamire a kormányt”. A sepsiszentgyörgyi polgármester úgy véli, a tanácsi nyilatkozat lenne formailag elfogadható, a székelyföldi önkormányzatok nyilatkozatban kötelezhetnék el magukat az autonómia mellett.
A Krónika által megkérdezett háromszéki polgármesterek támogatják az autonómiaharcot, ám meglátásuk szerint egységesen kell lépni és olyan formában, ami kivitelezhető, és utólag nem támadható meg.
Berde József, Gidófalva polgármestere lapunknak elmondta, a következő megyei polgármester-találkozón kell napirendre tűzni a kérdést, majd abban a formában, ahogyan ott eldöntik, egyszerre kell lépni, hogy valóban hatásos legyen a megmozdulás.
Bács Benke László, Maksa néppártos polgármester leszögezte: székely magyarként minden autonómiaharcot támogat, de olyan határozatot kell kidolgozni, amelyet nem tud azonnal megtámadni a prefektúra.
Ráduly István, Uzon község polgármestere emlékezetett, az uzoni önkormányzat az SZNT minden felhívására pozitívan válaszolt, az autonómiaküzdelem minden formáját felvállalta. „Nem mondhatom meg előre, ez alkalommal miként fog dönteni a testület, de a határozatot napirendre tűzzük” – nyilatkozta lapunknak Ráduly István.
„Az önrendelkezés kérdését napirenden kell tartani”
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere érdeklődésünkre elmondta, korábban, három-négy évvel ezelőtt, már fogadtak el hasonló témában határozatot, de akkor a prefektúra elgáncsolta a tanács kezdeményezését. „Az autonómia kérdésével foglalkozni kell, támogatom az ilyen jellegű akciókat” – hangsúlyozta a polgármester, de szerinte előbb a románságot kell meggyőzni, mert másképp nehéz lesz eredményeket felmutatni.
Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere az SZNT felhívásának kapcsán elmondta, még nem kapták meg Izsák Balázs levelét. „Ha hivatalok levelezőlistájára küldenék a felhívást, akkor minden önkormányzat biztosan megkapná. Annak ellenére, hogy hozzánk nem jutott el a nyílt levél, elindítottuk a tervezet előkészítését, de még várunk az előterjesztésével” – mondta Becze.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere leszögezte: egyetért Izsák Balázs SZNT-elnök önkormányzatokhoz címzett nyílt levelének tartalmával, az általa képviselt kezdeményezéssel az önkormányzat és támogatja az akciót. Mezei szerint a tervezet elfogadása közelebb viheti ezt a térséget ahhoz, hogy az itt élő székelység érdekeit hatékonyabban lehessen képviselni, hogy konkrét lépések is szülessenek a többéves elképzelés megvalósítása irányába.
A kezdeményezés azonban Mezei János szerint nem jelent azonnali megoldást. „A határozattervezet napirendre tűzése előtt egyeztetnünk kell a polgármesterekkel, hiszen helyi testület csak és kizárólag olyan döntéseket hozhat, amelyek a saját adminisztratív területére érvényesek. Meg kell találnunk azt a formát, amely az országos törvényes előírások értelmében testületi döntés tárgyát képezheti. Amint ez megtörténik, azonnal napirendre tűzzük a kezdeményezést” – mondta Mezei.
Tartanak a prefektúra beavatkozásától
Maros megyében a polgármesterek nagyon jól tudják, hogy egy ilyen tanácsi határozatot a prefektúra azonnal megtámadna, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy jelenleg fel kell-e vállalni a harcot, vagy sem.
A megye egyetlen polgári párti polgármestere, a Makfalva élén álló Márton Zoltán szerint ez egy olyan lépcsőfok, amit nem szabad átugorni. „Nem hogy tartok a prefektus ellenlépésétől, biztos vagyok benne, hogy megtámadja a tanácshatározatot. Ettől függetlenül mi még ebben a hónapban meghozzuk a döntést” – szögezte le az MPP-s polgármester. Szerinte nemcsak a többségben lévő polgári tanácsosok, hanem az RMDSZ képviselői is meg fogják szavazni a kezdeményezést. „Nagyot csalódnék az RMDSZ-es kollégákban, ha valamiféle felsőbb utasításra szívük és eszük ellen döntenének” – tette hozzá.
Erdőszentgyörgyön szinte biztos, hogy az RMDSZ képviselői igent mondanak az SZNT felhívására. A kisváros polgármestere, Csibi Attila elmondta, még nem egyeztetett a frakcióval, de biztosra veszi, hogy tagjai kiállnak az önrendelkezés gondolata mellett. „A prefektus, ha akarja, megtámadja, de nekünk az a dolgunk, hogy tegyünk meg mindent a Székelyföld autonómiájáért” – fejtette ki a 2012-ben választott polgármester.
„Pótcselekvés, látszatmegoldás”
Sokkal óvatosabb álláspontra helyezkedett Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere, aki leszögezte: még kivár a határozattervezet napirendre tűzésével, hisz egyelőre nem egyeztetett senkivel. Szerinte előbb a magyar pártok és szervezetek kellene egyezségre jussanak, és csak utána lenne érdemes lépni. Meglátása szerint így a prefektusi gáncsoskodások ellenére is gördülékenyebben haladna az ügy.
Simon István kerelőszentpáli RMDSZ-es polgármester nem ismeri Izsák levelét, de különösképpen nem is érdekli. „Ha Izsák Balázs küld valamiféle papírt, megköszönöm, és ennyi. De nekem ő ne diktáljon, van egy elnököm, azt Brassai Zsombornak hívják, én vele tárgyalok” – nyilatkozta lapunknak Simon, hozzáfűzve, hogy a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő Kerelőszentpál a múltban Kisküküllő vármegyéhez tartozott, ezért sok köze nincs Marosszékhez.
Az elöljáró szerint egyetlen település sem ér el semmit egy ilyen önkormányzati határozattal, amit a bíróság amúgy is érvénytelenít. Simon István emlékeztetni kívánt arra a több évvel ezelőtt hozott döntésre, amikor a térség vezetői elhatározták, hogy megalakítják a székelyföldi önkormányzatok társulását, de a hatalom csírájában elfojtotta a kezdeményezést. A szentpáli polgármester szerint a „fölöslegesen hozott tanácshatározatok” helyett az RMDSZ vezetőinek a fellépésére volna szükség. „Ők kellene valami olyasmit kitaláljanak, ami át is megy a törvénykezésen” – vélekedett Simon István.
Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere egyenesen látszattevékenységnek nevezte a tervezett akciót. „Szerintem ez a kezdeményezés biztos, de fölösleges út a közigazgatási bíróságra annak, aki elfogadja. Ebben a formában nem lesz sikeres, ez csupán látszattevékenység” – fogalmazott kérdésünkre válaszolva. Ugyanakkor elmondta: február 27-én, csütörtökön tartják a következő tanácsülést, azt megelőzően szakbizottság keretében is megbeszélik a képviselő-testület tagjaival a témát. Az itt hozott döntés értelmében döntenek a tervezet sorsáról.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban. Hozzátette, az álláspont kialakításánál jelentős súlylyal esik majd latba, hogy miképpen véleményezi a tervezetet az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, többször is tárgyalt a tervezett önkormányzati határozatokról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és kétségei vannak afelől, hogy ez-e a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani.
Az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. „Ha csupán arra jók ezek a határozatok, hogy az önkormányzatok elfogadják, aztán a prefektus megtámadja, a közigazgatási bíróság pedig érvényteleníti ezeket, akkor pótcselekvés az egész” – állapította meg Kelemen Hunor.
Összeállításunk szerzői: Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Összetartozunk, tehát beavatkozunk
A világnemzetben való gondolkodásnak komoly kihívásai vannak Hidvéghi Balázs magyar országgyűlési képviselő szerint, azonban elindult egy folyamat, és ezért továbbra is küzdeni kell. A magyar nemzetpolitika mélységeiről és magasságairól beszélt az országgyűlési képviselő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán.
Rövid történelmi áttekintéssel kezdte előadását Hidvéghi Balázs, amelynek során a nemzetpolitika kihívásait emelte ki. Beszélt a magyarországi és romániai kommunizmusról, és a Romániában zajló homogenizálási politikáról. A magyar értékek tudatos elnyomása megedzette az erdélyi magyarokat, és egy erősebb nemzeti öntudatot eredményezett. Míg Magyarországon fokozatosan szűnt meg a kommunizmus, Romániában ehhez forradalomra volt szükség, ezért Erdélyben ma is erős a kommunista ideológiáktól való elhatárolódás. „Bár nem vagyok teljesen objektív fideszes politikusként, úgy gondolom, hogy egy nagyszerű megvalósítás Tusványos, amelyen a román politikum is időnként részt vesz, és van, akivel sikerül közösen gondolkodni, és mellőzni a régi rendszer maradványait” – jegyezte meg az országgyűlési képviselő. További sikerélményt jelentett a magyar igazolványok kiadása, amellett, hogy vitákat váltott ki a magyar parlamentben. Ugyanakkor ez egyfajta igénykifejezés is volt az erdélyi magyarság részéről.
Mélypont után következzen a sikertörténet
Nagy mélypontot jelentett a 2005. december 5-ei népszavazás, amelyet a 37,49 százalékos részvétel miatt érvénytelenítettek. A képviselő elmondta, 2010-től új időszak vette kezdetét. Az állampolgárságról szóló törvénymódosítás volt az első nagy lépés, amely 98 százalékos többséggel ment át a parlamenten, tehát még az ellenzék nagy része is megszavazta. „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a rossz érzés nem fog egyhamar elmúlni, azonban tovább kell lépnünk, és együtt kell működnünk. Új fogalmakat használunk, amelyek nem mindig a leghelyesebbek, azonban a magyar gondolkodást fejezik ki. Ilyen például a külhoni magyarok megnevezés vagy a világnemzet fogalma” – mondta a képviselő.
Az előadó a közös döntés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, azért ilyen bonyolult a szavazási rendszer, mert különböző élethelyzetek vannak, és szeretnék mindenkinek megadni a lehetőséget. „Fontos, hogy ez egy sikertörténet legyen, akár a magyarság ünnepének is nevezhetnénk. Sok kihívással találkozunk, mint például az asszimiláció és a jogsértések kérdése, ezért közösen kell döntenünk” – mondta a politikus.
Fel kell lépni a jogsértések ellen
Olyan vélemények is vannak, miszerint a magyarországi politikumnak nem kellene beleavatkoznia az erdélyi helyzetbe. Az országgyűlési képviselő elmondta, összetartozunk, és ahogyan a családtagok is beavatkoznak egymás életébe, úgy nekünk is segítenünk kell egymáson. „Olyan problémákkal állunk szemben, mint például a vegyes házasságból született gyermekek helyzete, akik nem biztos, hogy a magyar kultúrát viszik tovább. Ott vannak a román politikusok jogsértései, amelyek ellentmondanak a szabad véleménynyilvánítás jogának. Ezt tapasztalhattuk a jelképhasználat megtiltása esetében, de a Székely Szabadság Napja körüli huzavona is ezt bizonyítja” – fejtette ki a képviselő.
Az országgyűlési képviselő végszóként elmondta, előadása mottóját („Népem, te szent, te kárhozott, te drága!”) sokan pátosszal telinek találták, azonban a jelenlegi helyzetben bizonyos mennyiségű pátosz indokolt.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

Aljas Tamás Sándor támadása (Válaszol az EMNT)
Aljas módon, kampánycélokkal, pártpolitikai érdekből támadta Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) honosítással és regisztrációval foglalkozó irodáinak munkáját, és ezzel nemcsak a magyar állam által is elismert hálózat munkatársait sértette meg, de azt a 200 ezer erdélyi magyart is, aki bizalommal fordult hozzájuk, és az elmúlt három év során segítségükkel lett magyar állampolgár – fejtette ki Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
Tamás Sándor egy héttel ezelőtt az RMDSZ regisztrációs kampányáról szóló sajtótájékoztatón nyilatkozta, hogy ahol embereik megfordultak, háromszor annyian igényeltek segítséget a honosításhoz, mint a regisztrációhoz, amint fogalmazott, ez azt mutatja, hogy „azok, akiket eddig megfizettek és pénzzel pumpoltak Magyarországról, nem végezték rendesen a dolgukat”. Sándor Krisztina válaszában hangsúlyozta, nem lettek volna meglepve, ha Robert Fico vagy Corneliu Vadim Tudor fogalmaz ily módon, de Tamás Sándor részéről megdöbbentő ez, gúnyos megjegyzések és megkérdőjelezhető számok sorjázása helyett inkább örülnie kellene, hogy mindig van érdeklődés a honosítás iránt.
Sándor Krisztina szerint Tamás önellentmondásba is keveredett, hiszen most alkalmazta az RMDSZ regisztrációs munkájának irányítására azt a Nemes Elődöt, aki két és fél évig a sepsiszentgyörgyi EMNT-iroda honosítási tevékenységét koordinálta.
Tiboldi László, az EMNT alelnöke, a székelyföldi honosítás felelőse úgy értékelte, a háromszéki tanácselnök nemcsak őket, de a magyar kormányt is támadta nyilatkozatával, és ugyanezt tette korábban Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke is, amikor hasonló módon megkérdőjelezte munkájukat. „Ez a gátlástalanságnak olyan foka, amelyet már nem hagyhattunk szó nélkül, hiszen a másik két szervezet a mi honosítási munkánknak még töredékét sem végezte el” – mondotta Tiboldi, kiemelve, hogy az EMNT munkatársai 2011 januárjától 200 ezer erdélyinek, köztük 100 ezer székelyföldinek, illetve 30 ezer háromszékinek segítettek az állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratcsomót összeállítani. Eddig Erdélyből körülbelül 100 ezren regisztráltak, 60 ezren az EMNT-irodákban (Háromszékről 12 ezren), és bíznak benne, a március 22-i határidőig számuk eléri a 100 ezret.
A világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy minden erdélyi magyar párt, egyház és civil szervezet igyekszik kivenni a részét ebben a nemzetpolitikai szempontból fontos munkában, de sem a honosításnak, sem a regisztrálásnak nem szabadna politikai tőkekovácsolás eszközévé válnia. Tamás Sándor erre használta, nem veszi észre, hogy ezzel a magyar állampolgárság megszerzésének folyamatát is hitelteleníti – fűzte még hozzá Sándor Krisztina. Nyilatkozatban tiltakozott az RMDSZ-es és MPP-s támadások ellen az EMNT négy háromszéki széki elnöke : felhívják a figyelmet arra is, hogy a két párt (de főként az RMDSZ) honosítási akciói során „felületesen felkészített pártaktivisták” jó szándékkal ugyan, de pártlogókkal ellátott dossziékba dobnak össze helytelenül vagy hiányosan összeállított iratcsomókat, melyek aztán az EMNT-irodához kerülnek, ahol orvosolják a hibákat. Eddig is megtették és ezután is megteszik ezt, „a magyar kormánnyal kötött stratégiai partnerségi szerződés értelmében az EMNT munkatársai a továbbiakban is azért dolgoznak, hogy segítséget nyújtsanak mindazoknak, akik meg akarják szerezni a magyar állampolgárságot” – áll a négy széki elnök közleményében.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,

Leszámolás vagy közösségi megfélemlítés?
Két bűnvádi dosszié, tucatnyi bírósági per, első fokon öt év letöltendő és négy év felfüggesztett börtönbüntetés: ez Nagy Zsolt hét év óta tartó kálváriájának pillanatnyi mérlege. A magát ártatlannak valló korábbi RMDSZ-politikus, a Tăriceanu-kormány távközlési miniszterének története megdöbbentő képet fest a román igazságszolgáltatásról, a titkosszolgálatok által ellenőrzött közéletről.
– Két bűnügyi perben veszített: a hazaárulásos, kémkedéses történetben alapfokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság, a Posta-perben született végleges ítélet szerint négy év felfüggesztettet kapott. Továbbra is ártatlannak vallja magát?
– Mindig is annak tartottam magam, nem rajtam múlott, hogy az ártatlanságomat igazoló bizonyítékokat a bíróság leseperte az asztalról.
– Kirakatper áldozatának tartja magát?
– Ami ma történik a román igazságszolgáltatás berkeiben, sokban emlékeztet az ötvenes évekre, csak az eszközök és a módszerek változtak. Engem nem az lep meg, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség, a DNA sorozatban gyártja a dossziékat, hanem a gyakorlat, ahogy a román bíróságok alájátszanak ennek a folyamatnak. A titkosszolgálatok, az ügyészek és a bíróságok egy malomban őrölnek, egyféle „állam az államban” rendszer jött létre, amely látszólag önjáró.
– Csak látszólag?
– Azért látszólag, mert valójában a szálak valamilyen formában az államelnöki hivatal háza táján találkoznak.
– Milyen érdeke fűződne bárkinek ahhoz, hogy egy uniós tagállam minden alap nélkül megtizedelje a politikai osztályt? Az államfő a korrupciót akarja felszámolni...
– Nem vitatom, hogy Romániában nagy a korrupció: a parkolóőrtől a rendőrig és a műtős nővérig sokan kapnak csúszópénzt. Az is igaz, hogy a korrupció csúcsát a közéleti személyiségek testesítik meg. A korrupcióellenes harcot azonban kirakatharccá változtatták, példastatuálás céljából kezdtek el politikusokra vadászni, amiből jó eséllyel lehet médiacirkuszt csinálni. Ma ennyiről szól a romániai korrupcióellenes harc. Az államfő nemrég Németországban büszkén mondta az újságíróknak, hogy Romániában hét minisztert ítéltek el eddig. A németek döbbenten hallgatták, hiszen az ő szövetségi kormányukban összesen 15 miniszter van. El tudom képzelni, milyen véleményük van Romániáról.
– A közvélemény viszont azt tartja, minél magasabb beosztásban van valaki, annál nagyobb az ismeretsége, több a pénze, így több a lehetősége is, hogy megvédje magát. Ez mennyire igaz?
– A saját esetem bizonyítja, hogy kiváló védőügyvédek mellett sem volt hajlandó a bíróság tudomást venni a védelem által felsorakoztatott érvekről. Az első ügyem – amelyben ejtették a kémkedés és hazaárulás vádját, a tíztagú bűnszövetkezet morális támogatásáért ítéltek el – olyan kirakatper, amelyben egyetlen kézzelfogható bizonyíték sem létezik. A dossziéhoz ezer telefonbeszélgetést csatoltak, ebből húsz volt az enyém, de ezeknek a vád szempontjából nem volt jelentősége. A további 980 beszélgetés állítólag rólam szólt, ezek alapján ítéltek el.
– Belehallgathatott ezekbe?
– Az ezerből kétszázat sikerült meghallgatnom hiteles fordító társaságában, de a bíróság ezt 2012 őszén önhatalmúlag leállította. A meghallgatott beszélgetések felét rosszul fordították, tele hibákkal, ferdítésekkel, belemagyarázásokkal. A bíróság nem vette figyelembe a kifogásainkat. Harminc tanút javasoltam a védelmemben, egyet sem hallgattak meg. A védelem számára ellenőrizhetetlen mintegy 800 beszélgetésen kívül a bűnügyi dossziénak volt egy titkosított része is. Ez tartalmazta a SRI embereinek megfigyelési tevékenységét – lehallgatások otthon és különböző helyszíneken, filmezések, utcai követések –, az anyaghoz azonban nem juthattam hozzá, az iratcsomóban esetenként utalnak rá.
– Első bűnügyi dossziéjának tanúsága szerint ön nem korrupt, nem lopott, csak éppen államtitkokat szivárogtatott ki. A postaper vádjai is hasonló stílusban készültek?
– Azok talán még nevetségesebbek. A történet dióhéjban a következő: a Román Postának van egy bukaresti telke, amelyet tőkeapportként ajánl fel egy céggel kötendő gazdasági társuláshoz. A szerződést láttamozza közjegyző, nyilvántartásba veszi a cégbíróság. Valakik mégis kiderítik, hogy a szóban forgó telek nem a posta magántelke, hanem köztulajdon, tehát nem vihetné a társulásba. Közben nem veszik figyelembe, hogy az előző években a Román Posta több, a telekkel kapcsolatos pert is megnyert a Legfelsőbb Bíróságon, ami egyértelműen bizonyítja a tulajdonjogot. Miniszterségem alatt született meg az a kormányrendelet, amely pontot akart tenni a posta vergődésére a telekügyben: ebben kimondtuk, hogy az a bizonyos telek a posta magántulajdona. A DNA hatalommal való visszaélés vádjával indított eljárást ellenem és a volt igazságügyi miniszter, Tudor Chiuariu ellen. Az egykori pénzügyminisztert, Sebastian Vlădescut – már nem idézték be, mert ahhoz a szenátusnak kellett volna láttamoznia a bűnvádi eljárást, oda pedig a DNA ilyen „tákolmányt” nem mert küldeni. Egy közösen elfogadott kormányrendelet kapcsán példátlan módon kiemeltek két embert, és a vádlottak padjára ültették őket. A kormányrendelet ma is életben van, a telek pedig 2014-ben is a Román Posta ingatlanlistáján szerepel.
– Második peréről azt állította a román sajtó, hogy politikai leszámolás...
– Ez egyértelműen Tudor Chiuariu ellen irányult: miniszterként eljárást indított és felfüggesztette Doru Ţuluș egykori főügyészt. Miután Ţuluș megdicsőülve visszatért a Korrpcióellenes Ügyészség egyik főosztályára, másnap elindította a bűnvádi eljárást az igazságügyi miniszter ellen... Így lettem én is bűntárs.
– Ha ez valóban így történhetett, megalapozott gyanú hiányában miért hallgatták le korábban valamennyi munkatársa, ismerőse telefonját?
– Nézze, a román titkosszolgálat nem hasonló emberi logika szerint működik. A román kabinet magyar tagjai körében mindig is köztudott volt, hogy figyelnek, lehallgatnak, jelentéseket készítenek rólunk. Valószínű, hogy engem és munkatársaimat is épp úgy lehallgattak, mint a többi minisztert és államtitkárt: az adatokat tárolták „soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség” alapon. A rendszer perverzitása ebben áll: adatokat gyűjtenek, dossziékat fabrikálnak, és amikor szükséges, előhalásszák.
– Úgy véli, hogy a többi elítélt politikus is ártatlan?
– Ezt nem állítom, azt viszont igen, hogy az ítéletek indoklásában bizarr megfogalmazások jelennek meg, amelyek azt sejtetik, hogy a román bíróságok szakmai és erkölcsi tartásával komoly bajok vannak. Egy év fogva tartás után nemrég szabadult Traian Decebal Remeș volt mezőgazdasági miniszter. Ítéletének indoklásában többek között ez áll: bár a rendőrség nem találta meg a lefoglalt paksamétában a Ioan Mureșan által adott 15 ezer eurónyi csúszópénzt, a vádlott azt valószínűleg megkapta más alkalommal. Ha tárgyi bizonyítékok nélkül, ilyen bírói végzéssel ma börtönre lehet ítélni embereket Romániában, akkor ott komolyan megkérdőjeleződik az igazságszolgáltatás szakmaisága. Ha ezt közéleti emberekkel elművelhetik, mennyivel kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a kisemberek, akikről a sajtó, a közvélemény semmit nem tud.
– Adott egy korrupt bukaresti rendszer, amelyben önök magyarként eltűrték, hogy valamennyi lépésüket figyelik, bármikor lecsaphatnak bárkire. Mi késztet arra egy erdélyi magyar politikust, hogy miniszteri tárcát vállaljon a román kormányban?
– Azt nyilván tudtam, hogy megfigyelnek, de legszörnyűbb rémálmaimban sem gondoltam, hogy ez idáig fajulhat. Eszembe sem jutott volna soha, hogy miniszter legyek. RMDSZ-alelnökként, választási kampányok felelőseként hosszú éveken át oroszlánrészt vállaltam a szervezet napi munkájában. Ma is vallom, hogy tisztességgel és becsülettel álltam meg mindenhol a helyem, talán ezért is bíztak rám újabb és újabb feladatokat. Amikor Markó Béla 2005 karácsonya előtt felajánlotta a kommunikációs tárcát, nem hittem a fülemnek. Én erre nem készültem, nem is számítottam rá. Több napon keresztül rágódtam azon, hogy elvállaljam-e. Végül azért döntöttem mellette, mert politikai és szakmai kihívást láttam benne. Nyugodt lélekkel mentem Bukarestbe: nem azért voltam tisztességes, mert számítottam arra, hogy netán megfigyelnek, hanem mert ez az én életfelfogásom.
– Ön a kétezres évek derekán meg akarta reformálni az RMDSZ-t. Nem tart attól, hogy éppen ebbe bukott bele?
– Nem az RMDSZ-t akartam megreformálni, hanem a velem egykorú, fiatal nemzedéket próbáltam előtérbe hozni, bemutatni az erdélyi magyar közvéleménynek, hogy vagyunk, és lehet ránk számítani. Akik ezt félreértették, azok úgy érezhették, hogy mi hatalomra törünk. Interjúkötetében maga Markó Béla is elismerte, hogy egyesek arra figyelmeztették, a fiatalok a székére pályáznak. Ennek azonban semmi alapja nem volt, ezt már akkor tisztáztam a szövetség elnökével.
– Pedig abban az időszakban sokan önben látták az új RMDSZ-elnököt...
– Az RMDSZ-elnökségre való pályázás soha nem volt célom. Ettől függetlenül magyar és román körökben egyaránt voltak erre utalások: bizonyára akadtak olyanok, akik szívesen láttak volna ebben a tisztségben.
– Ha kiderülne, hogy RMDSZ-berkekből indult ön ellen ez a meghurcoltatás, mit tenne?
– Nem hiszem, hogy így lenne. Az RMDSZ-nek ez nem állt szándékában, de ad absurdum, ha valakinek meg is fordult volna a fejében, ehhez nem lett volna eszköze. Az RMDSZ-t mind a belügytől, mind az igazságügytől „tisztes távolságra” tartották. A történet mögött inkább az áll, hogy a román hatalom éppen ütni akart az RMDSZ-en. Akkor indult eljárás Markó Béla ellen, és meglehet, úgy gondolták, hogy egy kalap alatt a potenciális utódot is meghurcolják, eltávolítják a közéletből.
– Az ön esetében ez sikerült. Saját döntése volt a teljes visszavonulás?
– Igen, én döntöttem így: senki nem küldött el. 2007-ben az RMDSZ EP-listavezetőjeként kezdtem a kampányt, de visszaléptem, mert nem tudtam vállalni annak az ódiumát, hogy én legyek korruptként a célkeresztben. Harminchat évesen otthagytam a közéletet, tanácsadó céget működtetve lettem vállalkozó. Politikusként szerzett tapasztalataimnak is köszönhetően sikeres vállalkozást hoztam tető alá, több nemzetközi beruházás kötődik munkámhoz. Sokat dolgoztam együtt Pászkány Árpáddal: nemcsak üzlettársak, barátok is vagyunk. A késztetés azonban továbbra is megvan bennem, hogy visszatérjek a közéletbe. Talán majd egyszer...
– Családja hogyan viseli a hét év óta tartó bűnügyi eljárást?
– Nagyon nehezen. Nekem is az elviselhetetlenségig nehéz feldolgozni a történteket, kamaszkorú fiaimnak még nehezebb. El kell szenvedniük a megbélyegzést, a sanda tekinteteket. Ők már olvasnak újságot, néznek tévéhíradót, és tehetetlenek. Arról nem beszélve, hogy megtörténhet: évekre elveszítik az apjukat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A moldvai magyar oktatás helyzetéről tartottak szakmai tanácskozást Budapesten
Budapesten a Nemzetpolitikai Államtitkárságon tartottak szakmai tanácskozást a Moldvai magyar oktatás helyzetéről. A tanácskozáson a Moldvában oktató pedagógusok mellett részt vett a Bákó megyei szakfelügyelő is. Oláh Gál Elvira összeállításában először Márton Attilát, a csángó oktatás koordinátorát kérdezte:
-Elsősorban azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy biztosítva van az oktatók bérezése 2014-nek a végéig. Sikerült aláírni az szerződést és az a keret, amit erre fordítottak, mindazok ellenére, hogy mindenütt megszorítások vannak, sikerült ezt a keretet bővíteni, úgyhogy mi nagy tervekkel vágunk neki az idei évnek. A kollégák pedig külön lakhatósági juttatásokból tartják fenn a helyszíneket, tehát most már kivétel nélkül minden ingatlan, minden oktatási helyszín úgy működik Moldvában, hogy az oktatók tartják fönn.
-Az a tény, hogy a Bákói szakfelügyelőt elhozták, ő is találkozhatott magyar politikusokkal is, politikai vezetőkkel is. De ez mit jelent a gyakorlatban? -Ez a kapcsolat a román hivatalos szervekkel, konkrétan a Bákó megyei felügyelőséggel, sokat javult. Például sikerült több kollégának a szakmai előmenetelét segítő véglegesítő vizsgákra vagy fokozati vizsgákra ezeket a doszárokat átjuttatni. Kevés jóindulatot kell tanúsítsanak a Bákói tanfelügyelőség részéről, mert azért teljesen formailag mi nem férünk bele abba, hogy szakmailag mi tovább tudjuk képezni magunkat, mert nem teljesen tanítóként működünk. Nem minden tantárgyat, csak kimondottan magyar anyanyelvet tanítunk, és akkor ez feltételez egyfajta ilyen finom együttműködést.
Mi igazából nem csak itt szeretnénk találkozni, tehát van tervezett találkozó, ilyen szakmai megbeszélés, úgyhogy Kovászna-, Hargita- és Bákó megyei főtanfelügyelő legyen jelen, mert nekik van együttműködési megállapodásuk, most már több mint egy éve arra, hogy szakmai felügyeletet biztosítani tudják azoknak a kollégáknak, akiknek magyar módszertanosokat kell küldeni és Bákó megye nem tudja ezt biztosítani.
-Arra nagyon nagy szükség lenne, a moldvai magyar oktatásban, hogy óvodás korban is már a gyerekek az anyanyelvükön tanuljanak, hiszen a szülők már a hat-hét éves korú gyermekekkel nem beszélnek magyarul.
-Az iskolán kívüli oktatási forma egyelőre az, amelyik erre egyfajta megoldást biztosít és egyre több kolléga ismeri fel, hogy ennek mekkora a jelentősége, hogy kisgyerekekkel, óvodáskorú gyerekekkel kezdjenek el foglalkozni. Főleg azok a kollégák látják ebben a fantáziát, akik hosszútávon terveznek, hogy ottmaradnak Moldvában tanítani. Ugyanakkor ugye beindultak ezek az előkészítő, vagy nulladik osztályok, ami úgymond egy kicsit megkönnyítik nekünk a dolgunkat. Tehát hogyha szeretnénk már a nulladik osztályba betanítani, akkor ezt megtehetjük, reméljük, hogy majd szeptembertől.
-Megkérdeztük a Budapestre érkezett, Năstase Angel Bákó megyei oktatásért felelős szakfelügyelőt is: hogyan látja jelenleg a magyar oktatás helyzetét?
-Két típusú magyar oktatás létezik Bákó megyében. Az egyik a gyimesi példa, ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Ez egyértelmű, jól körülhatárolt a román törvényekben. A másik a Bákó megyei magyar identitású csángóknak engedélyezett magyar óra. Az állami intézmények szemszögéből nincsenek problémák, a törvény biztosítja a jogot.
-Arra a felvetésemre, hogy mégis miért vannak problémák, miért gördítenek akadályokat az iskolaigazgatók, mindenféle közjegyzői hitelesítésű kérvényeket követelve – kiderült a szakfelügyelő másként látja: -Valóban voltak a kétezres évek elején, de utóbbi években ezek a problémák eltűntek. De azt sem tagadhatjuk, hogy a lakosság jelentős része elutasítja a magyar nyelv oktatását és ők maguk befolyásolják egymást a közösségen belül.
Más intézmények, hadd ne nevezzem meg, nem akarom a fejemre zúdítani a haragjukat. Ők azok, akik meggyőzik a szülőket arról, hogy vonják vissza a már egyszer benyújtott kérvényt. Hiszen a katolikus pap a legnagyobb tekintély a faluban, mint ahogy a vallásnak is nagyon nagy szerepe van és lesz a jövőben is a csángó közösségekben.
-Mi a következtetés, melyek azok a területek, ahol erősíteni kellene? Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
-Azok az eredmények, amiket elértünk, tehát, hogy most már 27 helyszínen folyik magyar nyelvű oktatás, ebből tizenkilenc helyszínen már beengedik az iskolába, ez azt jelenti, hogy nyolc helyszínen még mindig nem engedik be. Sajnos az anyanyelvű hitéletet még mindig gátolják. Tehát ezek problémák, amelyeken szeretnénk segíteni.
De most azért gyűltünk össze a tanárokkal, hogy az eredményekről beszéljünk, hiszen megerősödött és kibővült a csángó magyar oktatási program, ez azt jelenti, hogy most már több mint, kétezer gyermeket vontunk be az oktatásba a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség segítségével megerősítettük az oktatásnak a színvonalát. Egy olyan minőségi oktatást tudunk nyújtani most már ami sokat segít az ott élőknek. Én azt szeretném, ha minél jobban ki tudnánk bővíteni, még több gyereket elérnénk.
Most új helyszínek integrálódtak a programba, de van még hova fejlődni. Külön eredménynek tartom, hogy ellátogatott velük ide a Bákó megyei tanfelügyelő is, hiszen az nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy most már számít a magyar nyelvű oktatás, oda kell rá figyelni, nem lehet nem támogatni román oldalról sem.
Erdély.ma,

EP-Választások RMDSZ-es lista MPP-s támogatással
Hétfőn kezdi az EP-választásokon induláshoz szükséges aláírások gyűjtését a háromszéki RMDSZ – erről a polgármesterekkel folytatott tegnapi megbeszélésen született döntés – nyilatkozta Tamás Sándor megyei elnök. Az országos leosztás szerint Kovászna megyében legalább 26 ezer támogató aláírást kell összesíteniük, és bíznak benne, hogy a tulipános lista is megkapja az országos öt százalék eléréséhez szükséges 51 ezer szavazatot térségünkben.
Az RMDSZ szombaton rangsorolja az EP-választásokra jelentkezett jelölteket, a háromszékiek Winkler Gyulát és Sógor Csabát támogatják a lista élére kerülésben, és még három megyei jelöltet szeretnének látni a nem befutónak tekintett helyeken, kettőt közülük lehetőleg az első tízben. Az MPP elnöke, Bíró Zsolt tegnap bejelentette, a hosszú távú együttműködés reményében hajlandóak támogatni az RMDSZ EP-listáját, befutóhelyre nem tartanak igényt. Az EMNP a hét végén dönt arról, milyen stratégiát választ: saját listával indul, független jelöltet támogat, vagy nem vesz részt a megmérettetésen. Mindez Tőkés László álláspontjától is függ, aki az Orbán Viktorral folytatott egyeztetés után azt nyilatkozta, még nem tudott dönteni arról, hogy a több lehetőség közül melyiket válassza. Hozzátette: az erdélyi érdekek megkövetelik, hogy legalább az a három képviselő legyen ott Brüsszelben, aki eddig, és ismét kiemelte, a magyar képviselet forog kockán az RMDSZ pártos magatartása miatt. Tőkés László azt ígérte, egy héten belül meghozza döntését.
Bizakodó háromszékiek
Az RMDSZ elkészített egy forgatókönyvet, kiszámolták, legkevesebb hány szavazat kell, hogy a legrosszabb esetben is elérjék az ötszázalékos küszöböt. Magas román jelenléttel számoltak, hogy összejön az alkotmányos népszavazás érvényességéhez szükséges 50 százalék, és arra a következtetésre jutottak: országosan legalább 435 ezer voksra lesz szüksége a szövetségnek. Ugyanakkor az induláshoz 200 ezer támogató aláírást is össze kell gyűjteniük, vélhetően március 22-ig, ezt Háromszéken már hétfőn megkezdik, megyeszerte 200 önkéntesük dolgozik azért, hogy minél több háromszéki emberhez eljussanak az aláíró ívek. Tamás Sándor szerint nem lesz nehéz 26 ezer támogatót toborozniuk, hisz tavaly ősszel tíz nap alatt 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze a fejlesztési régióról szóló népszavazás támogatására. Ugyanakkor azt is kifejtette: a 200 ezer aláírás összesítésére a romániai magyar szervezetek közül csak az RMDSZ képes. Az EP-választásokon Háromszéknek célul kitűzött 51 ezer szavazat teljesítését is elérhetőnek tartja Tamás. Igaz, hogy 2007-ben az első EP-választásokon a szövetség 20 090 voksot szerzett a megyében és Tőkés László 30 ezret, de a tavalyi választásokon az alapul vehető megyei listára már 51 700-an szavaztak, Tamás Sándor megyeitanács-elnökként 53 ezer szavazatot kapott úgy, hogy indultak MPP-s és EMNP-s ellenjelöltek is. A hivatalos névjegyzék szerint 185 ezer szavazópolgár él a megyében, ám a népszámlálási adatok alapján elmondható, hogy a valós szám nem több 100–120 ezernél, az RMDSZ-nek tehát legalább felét kell meggyőznie – mondta az elnök. Euroszkepticizmus valóban létezik, de a magyarság körében ez kisebb, mint országosan – vélekedett. A Szövetségi Állandó Tanács, melynek két háromszéki tagja van – Tamás Sándor és Antal Árpád –, február 22-én rangsorolja a jelölteket. Háromszékről a nőszövetség nevében indul Benkő Erika, a területi szervezet küldötte Klárik Attila, az országos ifjúsági szervezet, a Miért pedig a szintén háromszéki Demeter Ferencet javasolja a listára.
A közösség ereje
Az európai parlamenti választáson nemcsak az lesz a tét, hogy sikerül-e képviselőket elküldenünk Brüsszelbe, hanem az, hogy az erdélyi magyar közösség ismét felmutassa erejét, a szövetség túllépje az ötszázalékos bejutási küszöböt, mert ez jelzés lesz a román politikai erők felé. Amint azt érzékelik, hogy gyengült az erdélyi magyar közösség érdekérvényesítő ereje, ezt azonnal, gátlástalanul kihasználják majd ellenünk – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsának tegnapi ülésén. Hozzátette, érzékelhető egyfajta kiábrándulás az európai intézményrendszerből, viszont szerinte az ezzel szemben álló nemzetállami bezárkózás semmiképpen nem megoldás az erdélyi magyar nemzeti közösség számára, hanem továbbra is az uniós nyitás, a felzárkózás a járható út. A szövetség európai parlamenti jelöltjeinek rangsoráról e hét végén dönt az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, majd ezt a március 1-jére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.
Fontos az együttműködés
Az MPP átnyújtotta az RMDSZ-nek azt a megállapodástervezetet, mely a két politikai szervezetnek az Európai Parlamenti választásokon való együttműködésére vonatkozik, ebben többek között az Európai Néppártba és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába való tagfelvételük támogatását is kérik a szövetségtől – közölte Bíró Zsolt pártelnök. A tervezet az autonómiatörekvések terén történő együttműködésre is kitér, „vállaljuk, hogy az RMDSZ Kulturális Autonómiatanácsában együttműködünk, és támogatjuk az RMDSZ kulturális autonómiatervezetét, de ezt a támogatást várjuk el az RMDSZ részéről is a székelyföldi területi autonómia tekintetében” – fogalmazott Biró Zsolt. Hangsúlyozta, számukra az elvi együttműködés a fontosabb, nem az európai parlamenti jelöltlistán elfoglalt helyek. Sajnálattal állapította meg, hogy az RMDSZ továbbra is elutasítja a koalíciós jelöltállítást, ezzel kapcsolatban megjegyezte: tudomásul kell venniük, hogy „a válogatott csapathoz” nem ők adják „a szövetségi kapitányt”. A pártelnök a felelős politizálás jelének tartotta az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokat, és bírálta az Erdélyi Magyar Néppártot. Megállapította: az EMNP tudathasadásos helyzetbe került, mert egyfelől együttműködést szorgalmaz, de „azt is kilátásba helyezi, hogy kamikazeakcióval verje szét a képviseletet” – utalt a Néppárt azon megfontolására, hogy önálló jelöltlistát állítson az EP-választásokra, vagy Tőkés László független indulását támogassa. Biró Zsolt úgy fogalmazott, Tőkés László már nem a „magyar válogatottban játszik”, hanem „klubcsapathoz igazolt”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nem ilyen alkotmányt akartunk
Most, miután az alkotmánymódosítás az alkotmánybíróság elé került, világos, hogy az majdnem teljességgel alkotmányellenes tételeket tartalmaz. Az alaptörvény az alaptörvény, és annak vannak megváltoztathatatlan pontjai.
Például az első paragrafus (Románia egységes nemzetállam), amihez nem szabad hozzápiszkálni, mert összedől az egész alkotmány, és szétszakad a haza. Számunkra ez minden jogok tiltásának forrása, és beszélni sem szabad róla, nemhogy tárgyalni. Pont, mint a főnökök tízparancsolatában. Ott az első cikkely azt mondja: A főnöknek mindig igaza van. Második cikkely: Ha a főnöknek nincs igaza, akkor érvénybe lép az első cikkely. Sokkal jobb lenne, ha az alkotmánymódosítással nem a parlament foglalkozna, hanem az alkotmánybíróság. Utóbbinak – mint állatorvosnak a lovat – saját kezűleg kellett kiherélnie a módosításokat a tervezetből. A műtét sikerült, reményeink meghaltak. Tiszta potyára törte magát és fejét a parlament. Ráadásul a kisebbségi jogok terén is olyan engedményeket tettek volna az új alkotmánymódosítással, amelyek mind alkotmányellenesek. Hát lehetséges az, hogy az újratákolt alkotmány alkotmányellenes legyen? Ha a taláros testület módosította volna az alkotmányt, bizonyára nagyobb hozzáértéssel teszi. Most meg csak az orrát húzogatja, és kifogásokat emel, többek közt minden ellen, ami nekünk kedvezőbb lett volna. A bíróság viszont direkt beiktathatott volna egy külön fejezetet, amely ápertén megmondja, hogy mihez nincs jogunk, és akkor nem kellene állandóan álmodoznunk, engedményekért könyörögnünk, kiskapukat keresnünk a paragrafusok bozótjaiban. Konkrétan benne lenne, mi az, ami tilos. Most, mivel az alkotmány nem tilt egy sereg dolgot, azt hisszük, hogy amit nem tilt, azt szabad, és nekünk mindent szabad, mint a bolondnak. Az alkotmánybíróságnak nagyon könnyű lenne tiltó paragrafusokat találnia, amelyek mind-mind az első és még néhány cikkelyből egyenesen következnek. Vagy az is lehetne munkamódszer, hogy mindazt, amit Puskás Bálint alkotmányjogász kér, bele kell foglalni mint tiltást. Ő most a tárgyalások végén ismét megmondta: nem ilyen lovat akartam! A többi bíró mind azon lovagolt, hogy semmit nem lehet adni a nemzeti kisebbségeknek, mert azzal lovat adnának alájuk. Szálljunk le a magas lóról! Az alkotmány kimondaná például, hogy tilos a nemzeti kisebbségeknek szabadon használniuk az identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket. A kisebbségek képviselőinek tilos saját döntéshozó és végrehajtó szerveket létrehozniuk az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Ezeken felül tilos lenne a magyaroknak a gyülekezési és a szólásszabadság is. Ugyanakkor más tiltásokat is megszabhatna, mint például az anyanyelvű oktatás vagy az anyanyelv használata. Ez utóbbit a kisebbségek kollektív jognak tekintik, mert azt közösségben használják. Ehelyett megtilthatnák, hogy többen használják az anyanyelvet az egymás közti kommunikációban, mert csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének (és nem kollektív!) jogait ismeri el Románia. Tehát azt még megengedné, hogy mindenki egyedül, magában olyan nyelven beszéljen, imádkozzon – és amikor ilyen alkotmánybírósági döntéseket lát, akkor káromkodjon –, amilyenen neki jólesik. Az egyházak nyelvhasználatát is lehetne szabályozni moldvai mintára, ahol a csángó katolikusoknak tilos a templomban magyar misét hallgatniuk. A református vagy más protestáns vallást meg be kellene tiltani. Mindezeket az alkotmányba foglalva elkerülhető lenne, hogy állandóan mindenféle pretencióval előálljanak a magyarok, mert azok helyből alkotmányellenesek, más szóval alaptörvény-ellenesek lennének. A törvény emberei bármikor előkaphatnák a módosított alkotmányt, és megmutatnák, mint egérnek a macskát, és mi máris anyanyelven suttogva (mert hangosan tilos lenne) bújnánk az egérlyukba.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Törvénnyel oszlatná fel a magyar pártokat Bogdan Diaconu
Elutasította a héten a képviselőház jogi szakbizottsága a nacionalista indíttatású törvénytervezeteiről híres Bogdan Diaconu újabb javaslatát.
A szociáldemokrata honatya ezúttal a párttörvényt szerette volna módosítani. Tervezete szerint feloszlatják azokat a politikai szervezeteket, amelyek programja vagy tevékenysége megkérdőjelezi többi között a román állam nemzeti és egységes jellegét, illetve az ország hivatalos nyelvét. Betiltás várna azokra a pártokra is, amelyek „gyalázzák” Romániát vagy szeparatizmusra bíztatnak.
Bogdan Diaconu korábban nem is titkolta, hogy a javaslata elsősorban a magyar politikai szervezetek ellen irányul. „Jelenleg több romániai magyar párt (hacsak nem az összes) célja büntetlenül megszegni az alkotmányt” – írta korábban a törvénytervezetéről az adevarul.ro-n.
Máté András képviselő, a jogi szakbizottság tagja elmondta, Bogdan Diaconu törvénymódosító javaslata korlátozná a szólásszabadságot, ezért önmagában alkotmányellenes. Az RMDSZ-es politikus tájékoztatása szerint a tervezet esetében a döntő ház a képviselőház. „Nagy eséllyel Diaconu indítványa a szakbizottság után a plénumban is megbukik” – mondta lapunknak.
A kormány egyébként semleges álláspontra helyezkedett a tervezettel kapcsolatban. A parlamentnek elküldött véleményezése szerint Bogdan Diaconu javaslatait a párttörvény jelenleg is tartalmazza. Mindazonáltal a kormány a honatyákra bízta a döntést.
A szociáldemokrata képviselő korábban törvényben akarta betiltani a tavalyi Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. Arra hivatkozott, hogy ezek a demonstrációk államellenesek.
Cs. P. T.
Krónika (Kolozsvár),
maszol.ro,

László Noémi
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Az erdélyi magyar kortárs irodalom – stratégiatervezet
A jelenlegi helyzet, a kitűzött célok és az alternatívák: László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnökének szakpolitikai vitaindítója.
1. A jelenlegi helyzet
Tisztázandó, mit tartunk kortárs erdélyi magyar irodalomnak. Adminisztrációs oldalról tekintve kortárs erdélyi magyar irodalomnak számít első sorban azon alkotók személyének és műveinek egysége, akik irodalmi lapokban és önálló kötetekben magyar nyelven írt irodalmi alkotásokat közölnek, a magyar irodalmi élet eseményein lehetőségeik szerint fellépnek, élő kapcsolatot tartanak fent olvasóikkal és írókollégáikkal, továbbá ha nem is Erdélyben élnek, írásaik valamilyen módon az erdélyi léthez is kapcsolódnak.
Az erdélyi magyar irodalmi életet alkotóműhely, megélhetési lehetőség, kapcsolattartási, fenntartási és szervezési szempontból jellemzik az itt működő irodalmi lapok, a fent meghatározott értelemben vett kortárs erdélyi magyar irodalomra is koncentráló könyvkiadók, irodalmi körök, írásműhelyek, írószervezetek, találkozók, irodalmi táborok, alkotótáborok, irodalmi versenyek, közkönyvtárak.
Ilyen értelemben az erdélyi magyar kortárs irodalom jelenlegi helyzetét felmérendő beszédes lehet az említett lapok, illetve az említett kiadók által megjelentetett kortárs erdélyi magyar irodalmi művek példányszámainak statisztikai összegzése és e statisztikák elemzése, továbbá a folyóiratok és említett irodalmi művek eladási listáinak összeállítása, értékelése.
Ebből egykönnyen kiderül, anélkül, hogy itt bármit is állítanánk, mennyire népszerű, olvasott, érdekfeszítő, ismert az erdélyi magyar közönség számára az erdélyi magyar irodalom. És eme mutatók csekély mértékben függenek maguktól az alkotóktól, sokkal inkább olyan háttértényezőktől, melyekre az itt elkészítendő stratégia szeretne – értésünk szerint – konstruktív megoldásokat találni.
Az itthoni irodalmi életet és a kortárs erdélyi magyar irodalom helyzetét jellemzi továbbá az ifjúsági irodalmi versenyek gyakorisága, az azokon tapasztalt részvétel, a próbák típusa, az ott díjazott kezdemények irodalmi minősége. Ezt közvetve befolyásolja az erdélyi magyar középiskolai szintű irodalomtanítás helyzete, presztízse, elméleti háttere, az erdélyi magyartanár (illetve általánosan a magyar nyelvű tanár)-képzés egész mechanizmusa, szellemisége, a nevelők szociális státusa és anyagi helyzete.
Ezen túl az irodalmi életet befolyásolja az alkotók között kialakult irodalmi kapcsolatok minősége, az, hogy az esetlegesen létező irodalmi élet mennyire drámai mértékben oszlik szekértáborokra vagy sem, hogy egyáltalán van-e, lehet-e a magukat erdélyi magyar írónak vallani hajlandóknak valós, közös művészi identitása, amire e művészek akár büszkék is.
Ehhez finoman kapcsolódnak sokrétű, irodalommal kapcsolatos hatalmi- és érdekviszonyok – irodalmi díjak, ösztöndíjak odaítélése, egyetemi pozíciók megszerzésének módozatai, a könyvkiadás és az irodalmi lapok sorsáról döntő kuratóriumok összetétele, tantervi irányelvek meghatározásában döntő személyek kiléte, a magyar nyomtatott és elektronikus sajtó döntéshelyzetben lévő hangadói, és nem utolsósorban az erdélyi magyar társadalom (kultúra) rendelkezésére álló anyagi források szétosztásáért, áramoltatásáért felelős személyek, csoportok, entitások. Az erdélyi magyar kortárs irodalom helyzetét jellemzi ugyanakkor a társművészetekkel fenntartott viszonyának minősége, irodalom és egyéb művészetek illetve irodalom és tudomány összefonódásának példái, áttételesen pedig ide köthetők a testvérszakmákban - dramaturgiában, újságírásban, műfordításban, forgatókönyvírásban, filmkritika és műkritika terén tapasztalható jelenségek. 2. Kitűzött célok
a. Növelni a kortárs irodalom, az irodalmi alkotók presztizsét.
b. Lehetővé tenni azt, hogy az írással foglalkozók ebből emelt fővel megélhessenek, itthon, Erdélyben. c. Erdélyi magyar szépirodalmi könyvkiadó létrehozatalát támogatni.
d. Komoly tehetséggondozási rendszer kiépítése.
e. Átállítani a romániai magyar irodalomoktatás hivatalos nézőpontjait: huszonegyedik századi mércével mérten élvezetessé tenni a magyar irodalom órát.
f. Közelíteni az erdélyi magyar művésztársadalmakat – zenészeket, képzőművészeket, írókat. g. Szorgalmazni, ösztönözni a kortárs erdélyi magyar szerzők műveinek idegen nyelvre fordítását.
h. Három- vagy többnyelvű online erdélyi magyar irodalmi adatbázis kiépítése – életrajzokkal, művekből vett többnyelvű idézetekkel, fényképekkel, kontakttal.
i. Magyar-magyar irodalmi kapcsolatok támogatása.
j. Kortárs erdélyi magyar írók műveinek erdélyi mediatizálása.
3. Lehetséges utak, alternatívák
Irodalmi lapok támogatása. A lehetőségekhez mérten növelni kell az erdélyi magyar irodalmi lapoknak nyújtott támogatást, és ezt célzottan olyan irányban, hogy az említett lapok becsületes honoráriumot tudjanak fizetni a bennük közlő alkotóknak. Irodalmi lapjaink minősége közvetlenül befolyásolja a közönségnek a kortárs erdélyi magyar irodalomról kialakuló véleményét, illetve a kortárs erdélyi magyar író megélhetését/ megítélését.
Könyvkiadási szerzői jogdíjak összegének emelése. Lehetséges, hogy a legtöbb szerző örül, ha könyve megjelenik, és ezen túl elvárni semmit sem mer, de ha komolyan vesszük azt, hogy az író elismertségét helyre akarjuk állítani, ehhez a szociális státus (anyagi helyzet) javítása is hozzátartozik, melynek egyik kézenfekvő útja az, hogy a leadott kéziratért a kiadók érdemben fizessenek. Ez természetesen hosszú távú követelmény, mint tudjuk, jelenleg mindenki örül, ha az erdélyi magyar kortárs irodalmi alkotás úgy-ahogy, egyáltalán napvilágot lát – ez viszont nem szint, azt el kell ismerni.
Kortárs szépirodalmi művek forgalmazásának, utóéletének ösztönzése. Hangsúlyt kell fektetni a kortárs irodalmi alkotás utóéletére. Nem elég az, hogy a könyv kijön a nyomdából, annak valamilyen úton-módon az olvasóhoz is el kell jutnia, a mai körülmények között ezt pedig egyrészt a megfelelő terjesztési rendszer, másrészt viszont az élénk irodalmi élet biztosíthatja. A tapasztalatok szerint író-olvasó találkozók alkalmával sokkal könnyebb könyvet az olvasó kezébe juttatni, mint a bolti hálózaton keresztül. Ehhez viszont szükséges, hogy a kiadók ilyen irányban elköteleződjenek, illetve erre fordítható anyagiakkal rendelkezzenek. Alapot lehetne létesíteni például, ahova könyvkiadók irodalmi események szervezése ügyében pályázhatnak.
Könyvtári programok létesítése, kidolgozása – az erdélyi magyar kortárs irodalomra fókuszálva. Fontos az, hogy a helyi közkönyvtárak rendelkezzenek erdélyi kortárs magyar irodalmi gyűjteménnyel és hogy ezt lehetőségeik szerint – író-olvasó találkozók, felolvasások szervezésével – olvasóik körében népszerűsítsék is. Kötelezővé lehetne tenni például azt, hogy a támogatásból megjelentetett kortárs erdélyi magyar műveket a kiadók megfelelő szempontok szerint összeállított listán szereplő kölcsönkönyvtárak mindegyikéhez eljuttassák. Vagy támogatni/ösztönözni a könyvtárakat abban/arra, hogy ilyen típusú gyűjteményt alapítsanak és gyarapítsanak. Illetve lehetővé kell tenni az említett könyvtárak számára / szorgalmazni kell azt, hogy költségvetésükből kortárs erdélyi magyar irodalmi események szervezésére összegeket különíthessenek el.
Irodalmi események támogatása. Támogatni az elsősorban kortárs erdélyi magyar szerzőket és műveiket népszerűsítő irodalmi események (könyvbemutató, író-olvasó találkozó, felolvasás, kerekasztal-beszélgetés, irodalom a színpadon, alternatív irodalom-óra stb.) szervezését. Iskolai magyartanárok, egyetemi műhelyek, irodalmi lapok, közkönyvtárak, irodalmi szervezetek fele elérhetővé tenni az erdélyi Magyar Házak hálózatába tartozó központokat igazgató személyek elérhetőségét, illetve az említett központokat érzékennyé tenni irodalmi események befogadása iránt. Kortárs erdélyi magyar irodalom a középiskolai és egyetemi szintű oktatásban. Ebben a szövegkörnyezetben kortárs kifejezetten ezt jelenti: élő. Vagyis egy mindenkor frissülő közép- és felső szintű tantervi célkitűzésről lenne szó, melynek feladata, hogy a kortárs erdélyi magyar irodalmi életben jelentkező irányzatokat, tendenciákat, jelenségeket legalább minimális mértékben jelezze a középiskolai és egyetemi diákság fele. Ezt lehet érdekes formában is folytatni: például az említett réteghez tartozó szerzőkkel szervezett középiskolai és egyetemi alternatív irodalomórák megejtése révén. Így mélyebb értelmet nyer az „élő irodalom” fogalma. Hadd nyerjen személyes tapasztalatot a diáktársadalom az itt élő írók jelenlétéből.
Az irodalmi bélyegből származó bevétel a magyar lakosság részarányának megfelelő százalékának az erdélyi magyar írószervezetekhez való eljuttatása. Ez egy meglehetősen kényes kérdés, a bélyeg befizetését a befizetők maguk sem veszik komolyan, ahhoz pedig, hogy az említett összegek a létező erdélyi magyar írószervezetekhez kerüljenek, az erdélyi magyar irodalmi élet fellendítése végett, törvénymódosításra lenne szükség. Egyelőre a befolyt összegek a Romániai Írók Szövetségéhez kerülnek, az érvényes jogszabály előírásai szerint. Az Írószövetség pedig így költi azokat el.
Rangos erdélyi irodalmi díj alapítása, amit neves és megbecsült szerzőkből álló kuratórium ítél oda. Ez, mint tudjuk, megtörtént. Gratulálunk, és reméljük, a kezdeményezés hosszú életű lesz.
Erdélyi magyar irodalmi ösztöndíj alapítása 35 évnél idősebb alkotók részére. Mint tudjuk, a legtöbb európai országban a 35 évnél idősebb alkotók számára is léteznek ösztöndíjak, többek között azért is, mert irodalomból megélni, a jelenleg rendelkezésre álló eszközök alapján, szinte lehetetlen, vagy csak nagyon kevesek számára lehetséges. Ily módon igyekeznek az említett ösztöndíjat működtető minisztériumok/szervezetek a befutott irodalmi alkotót életét/alkotói körülményeit/műalkotások létrehozatalát könnyíteni. Hosszú távon, ha erre megfelelő forrás adódik, megfontolandó lépés a kulturális alapokat kezelők számára.
Kolozsvár, 2014. január 27.
László Noémi
Erdélyi Magyar Írók Ligája
Transindex.ro,

Bocskai Istvánra emlékeztek Nyárádszeredában
„Reálpolitikus volt a szó legnemesebb értelmében, korának zseniális diplomatája, s ami pedig mindennél fontosabbnak bizonyult akkor is, hazáját és nemzetét féltően szerető vezető” – mondta pénteken Bocskai Istvánról a váradi főkapitány Erdély fejedelmévé választásának évfordulóján Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök az RMDSZ más vezető politikusaival együtt a Nyárádszeredában szervezett emlékünnepségen vett részt. „Bocskai István kultusza nem véletlenül él a mai napig a kollektív emlékezetben. Az évről évre történő megemlékezések kiemelték őt a tankönyvek és a történelmi tudományos kutatások lapjai közül és évszázadokkal alkotó élete után példaként világító, útmutató fényként lobog a mai nemzedék előtt” – mondta ünnepi beszédében Kelemen.
maszol/közlemény,

A nagy háború
Közeledik annak a szarajevói pisztolylövésnek a századik évfordulója, amely 1914. június 28-án kioltotta Ferenc Ferdinánd trónörökös életét, és néhány héttel később lángba borította előbb Európát, majd az egész világot. A nagy háború – az emberiség történetében a legnagyobb – átalakította a világot, és végzetesen a pusztulása felé fordította az emberiséget. A szarajevói pisztolylövések nyomában támadt négy (meg utána még kitudja hány) éves szenvedést hozó öldöklés végkép elsöpörte azt a klasszikus hagyományokra épült és a reneszánsz óta töretlenül gyarapodó és fejlődő emberi kultúrát, amely teljes szépségében mutatta meg az emberi szellem teremtő hatalmát. A nagy háború óta az emberi közösség újra törzsekre szakadt, évszázada már, hogy bolsevikok és nácik, bankok és pénzoligarchák, önállósodott verőlegények fallansztjai, meg öntörvényű idealista hitszónokok elvadult hívei pusztítják az emberi civilizáció értékeit. Száz év talán elegendő ahhoz, hogy közösségünk legjobbjai végre számba vegyék nemcsak azt, ami a XX. században a nemzetünkkel, a magyarsággal történt, de azt is fölmérjék végre, ami nekünk, a kisebbségi sorsba kényszerítetteknek osztályrészül adatott. Száz év talán megérlelte a legnemesebb elméket az őszinteségre. Ha még van remény az okulásra és a bölcs belátásra, a nagy háború története fölötti elmélkedés meghozhatja közösségi életünk és önrendelkezésünk szabadságát is.
Népünk, a magyarság ellenségei ma is azt hangoztatják, hogy az úri Magyarország bűnei okozták az első világháború kirobbanásához vezető konfliktusok eszkalálódását. Kétségtelen, hogy másként alakult volna az utolsó száz év történelme, ha az 1848–1849-es szabadságharc leverését követően létrejött magyar–osztrák kiegyezés kifuthatta volna magát, és a Kárpát-medencei régióban meglelte volna a társnemzetekkel történő együttműködés lehetőségét. Kérdés azonban, hogy Európának szüksége volt-e egy Kárpát-medencén belüli békére? Ma is döbbenten olvasom Jókai Mór Rudolf trónörökös tragikus halálakor a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén 1889. május 5-én elmondott gyászbeszédének részleteit. Még öt éve sincs annak, hogy a trónörökös kezdeményezésére, 1885. december elsején útjára indult Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című huszonegy kötetre kiteljesedő, hatalmas mű, amelynek célja a monarchia határain belül lakó minden népfaj történetének, kultúrájának és nemzeti sajátosságainak a megmutatása volt. Ehhez hívta a trónörökös partnernek, tanácsadó társnak a nagy magyar mesemondót. Ha valaki, hát az audenciákon mindennapos Jókai Mór ismerhette a főherceg félelmeit és rettenetes balsejtelmeit. A Habsburg trón várományosa tisztán látta azt a politikai és katonai gépezetet, amely a kontinens militáns indulatait akkor már erőteljesen mozgatta, látta az általános, az egyre fokozódó fegyverkezést, a szövetségek kialakulását, ismerte az európai dinasztiák hódító szándékait. Indulatokkal találkozott mindenhol, ahol diplomáciai feladata akad, és megtapasztalhatta a „minden nemzetbeli chovinismust, a hódítási, terjeszkedési és visszatorlási áramlatokat”. Fenyegetést tapasztalt mindenütt, ahol a békés jövő lehetőségeit kellett volna számba venni. A császári és királyi hatalom várományosa, Rudolf főherceg „tudhatta jól, hogy ha a jelkiáltás elhangzik, feltartóztathatatlanul lángba borul egész Európa – fogalmazott Jókai a gyászbeszédében. – A háború, mely akkor kitör, nem futó vihar lesz, mely végigzajlik, aztán elpihen; hanem vérözön, mely minden országot elborít s hegyláncokon, tengereken meg nem akad. És azt is tudta, hogy a nagyhatalmak fegyveres ármádiáin túl is van még egy tábor, mely beavatkozhat a világháborúba: »a nyomor tábora«. Az a föld alatt haladó áramlat, az a tábor, amelynek nemzete a »Senki« és vallása a »Semmi«. Az apokaliptikus hadjárat nyomában hordja a népjólét pusztulását, a nemzetgazdasági kataklizmát.” Mondotta ezeket a beérkezett, a pályája csúcsán álló Jókai 1889-ben, huszonöt évvel – negyed évszázaddal! – a nagy háború kitörés előtt. Ha megéri, maga is meglepődik, hogy jóslata a legsötétebb árnyalataiban vált valóra. Az úri Magyarországnak egyedül az volt a bűne – és ezt már a másik nagy írótól, Herczeg Ferenctől tudjuk –, hogy nem vette komolyan a fenyegetést, pártharcokkal múlatta drága idejét akkor, amikor a nemzeti érdekek védelmére kellett volna berendezkednie. Eljött tehát az idő, hogy a keserű évforduló alkalmával mindezzel számot vessünk.
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék),

Az örök diák hatvanéves
Interjú Lázok János egyetemi tanárral
– A Tanár Úr kalotaszegi. Jól tudom ezt?
– Bánffyhunyadon születtem, de családom betelepedett kalotaszegi. Édesanyám Kolozsvárról, édesapám a Szilágyságból került oda. Kalotaszeget megszerettem, de csak utólag, olvasmányaim vezettek rá, mennyire értékes az a vidék, ami gyermekkoromban és iskoláskoromban csak a természetes és nem tudatos kibontakozásnak, a világba való spontán beilleszkedésnek a helye volt. Érdekes módon meghatározó gyermekkori élményem volt – és innen ered, hogy katolikus család létünkre bennem máig nagyon erős a református vonzás – a bánffyhunyadi református templom, amelyhez közel laktunk. Gyakran segítettem György Dénes tiszteletes úrnak, és ha magyarországi csoport érkezett, néha rám bízta a templom bemutatását. A másik életreszóló emlék az iskola. Bánffyhunyadon ugyanis a hatvanas-hetvenes években életerős magyar tagozat volt, nagyon jó tanári karral. Magyartanáromnak köszönhetően 1972-ben elértem egy teljesen váratlan eredményt, második lettem a magyar irodalmi olimpia megyei szakaszán, s továbbjutottam az ekkor Kolozsváron megtartott országos szakaszra. Ez sorsdöntő volt: az első komoly sikert a magyar irodalom, mint tantárgy adta. Imádtam olvasni, de meglehetősen kaotikusan olvastam. Ettől kezdődően megváltozott az életem, és matektanárom teljesen őszinte kétségbeesésére úgy döntöttem, hogy a kolozsvári magyar szakra fogok felvételizni. A következő évben is eljutottam az országos döntőre, és az ott kötött barátságok, találkozások, kapcsolatok, rendkívül sokat jelentettek a továbbiakban.
1972-ben például az irodalmi olimpia összes résztvevőjét elvitték Páskándi Géza Tornyot választok című Apáczai-drámájának a megtekintésére. Meghatározó élmény volt: ekkor kezdtem Kolozsváron színházba járni, és emiatt döntöttem úgy, hogy szembemegyek nemcsak matektanárom elképzelésével, de édesapám titkos vágyával is, aki az orvosi hivatás folytatását várta tőlem. Mindez akkortájt, főleg szüleim számára nem lehetett túl biztató, mert a 25 egyetemi helyre körülbelül 100-120 jelentkező felvételizett évente a magyar főszakon. De sikerült, és ezt a döntést azóta sem bántam meg.
– Annak idején a viszonylagos nyitás időszakát élték a hetvenes évek első felében. Ám amire 1978-ban elvégezte az egyetemet, addigra ez bezárult.
– Az 1968-ban látványosan demonstrált román "különút", a prágai katonai bevonulás megtagadása teljesen más fényt adott az akkor konszolidálódó Ceausescu-rezsimnek, ami nem csak a magyar kisebbség elitjét tévesztette meg, hanem külföldi, komoly politikai tényezők is azt hitték, hogy ez reális eltávolodás a hivatalos szovjet politikától. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy az egyetemi hallgatók részére Egyetemi Diákszövetség néven a KISZ-szel párhuzamos, de annál sokkal mozgékonyabb ifjúsági tömegszervezetet hoztak létre, amely a diákok kezdeményezései felé elég nyitott volt. Kolozsváron így lehetett lehetett magyar nyelven működő egyetemi diákrádiót működtetni – ez volt a Visszhang, amelynek keretében különböző rendezvényeket, havonta fogadóesteket és kórust lehetett szervezni. 300-400 diák volt a törzsközönség, de a Visszhang- gálaestek megtöltötték az ezer férőhelyes Diákművelődési Házat, s ezt a spontán lelkesedésen kívül semmi sem motiválta a szervezési oldalon. Külön iskola volt az értelmes közösségi cselekvés és a jól átgondolt vezetés formáit megtanulni – máig elismeréssel emlékszem Patrubány Miklósnak és Zsigmond Emesének arra a teljesítményére, ahogyan e rádiót egymást követően vezették, maximálisan kihasználva a szűkös játéktér lehetőségeit. Egyetemi éveim alatt, 1974–1978 között láttam mindhárom Sütő-bemutatót a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Harag György rendezésében. Az egészben az a furcsa, hogy ekkorra már – ahogyan kérdésében is utalt rá – lezárult a liberális engedmények rövid korszaka, s a román külön út szélsőbal fordulattal, Mao és Kim- Ir-Szen szellemében folytatódott. Máig rejtély és kutatnivaló feladat számomra, hogyan tudta az akkori kolozsvári színházvezetés elérni a román "kulturális forradalom" ellenszelében e művek bemutatását és műsoron tartását.
– Ez a három darab a Tanár Úrnak később specialitása lett.
– Igen, engem azok a premierek meggyőztek arról, hogy ha valamivel érdemes foglalkozni, és ha valamiből érdemes államvizsgát írni, akkor ez a trilógia az. Nagy segítséget jelentett, hogy Gyimesi Éva ebben a nem éppen kockázatmentes témaválasztásban támogatott. A dolgozat megvédésekor bizalmáról biztosított: csak húsz év múltán, doktorátusi dolgozatom megvédésekor éreztem úgy, hogy eleget tettem témavezetőm megelőlegezett bizalmának.
– Az államvizsgát követően az ingázás időszaka következett, ekkor költözött Marosvásárhelyre is. Tudom, hogy nem volt a legkellemesebb időszak, de rá kell kérdeznem, mert fontos része az életútnak.
– A kihelyezéskor úgy tettek, mintha lett volna választási lehetőségünk, de a kijelölt helyeket el kellett foglalni. De miután mi végeztünk, jött az, amire már kevesen emlékeznek: a magyar főszakosokat is úgy helyezték ki, hogy a második szakkal kötelező módon Moldva vagy Munténia különböző területeire küldték őket idegen nyelvet tanítani. 1985-ben és ’86-ban ennek ellenálltak a magyar főszakosok. Máig csodálom azt a civil kurázsit, amivel Gyimesi Éva a saját évfolyamán megszervezte a passzívnak tűnő, valójában igazán aktív ellenállást: senki sem ment el a választásra.
1978-ban még annyival jobb volt a helyzet, hogy az évfolyam másodikjaként a Maros megyei legjobb helyet kaptam: a Marosvécs községi Disznajó általános iskoláját. Ez Vásárhelyről napi 100 kilométer oda-vissza ingázást jelentett vonattal, majd negyvenöt percet gyalog a magyarói állomásról, a Maroson át a disznajói iskoláig. A napi négy óra ingázás volt az ára a család együtt maradásának. A feleségem ’82-ben végezte az orvosit, és ha pályakezdőként nem foglalta volna el azt az állást, ahova kihelyezték, akkor vissza kellett volna fizetnie az oktatás költségeit. Ez horribilis összeg lett volna, de három év múltán, a munkanélküliséget is vállalva hazajött, hogy a már megszületett két gyermek ne csak az anyósom és az én nevelésemben, hanem az ő jelenlétében nőjön fel.
– Nem akart a Tanár Úr elvándorolni a nehézségek miatt? Sokan megtették ezt a lépést.
– Igen, de én úgy gondoltam, hogy nem azért mentem magyar főszakra, hogy akkor, amikor a legnagyobb szükség volt arra a tudásra, amit ott összeszedtem, elmenjek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontolgattuk egyáltalán a kitelepedés gondolatát. A csodával határos módon azonban feleségemnek sikerült egy falusi körzetorvosi állást megszereznie Maros megyében. Így végül ’87-ben "összekerültünk". És az, hogy végre együtt vagyunk, és egy irányba, ugyanazzal a vonattal ingázunk, egy ideig feledtette velünk, hogy csak feleségem édesanyjának heroikus helytállása teremtette meg számunkra a családi élet kereteit. Két nagyon közeli barátom teljesen váratlan "megpattanása" viszont egyre kínzóbb élességgel vetette fel a maradás értelmének végiggondolását.
Amikor már teljesen megunta az ember, hogy a barátaival minden alkalommal a beszerzés nehézségeiről beszélget, és minden hónapban új kitelepedett ismerős nevét kell kihúznia a telefonos füzetéből, felmerült az a kérdés, hogy lehet-e valamit tenni ennek ellenében úgy, hogy ne kockáztassuk vele az egzisztenciánkat? Eléggé spontán és többek által egyszerre felvetett elképzelésként jelentkezett, hogy bizonyos gyakorisággal, esetleg havonta jöjjünk össze, és végre ne a nyomorról beszélgessünk, hanem például filozófiáról, esztétikatörténetről, és ilyen teljesen ártalmatlan témák mentén szerveződjék meg valami, ami értelmes cselekvésnek tűnik ebben az ellenséges külvilágban.
– Ebből a körből, ebből a kis társaságból, amelyik a Bolyai utcai lakásukon találkozott, nőtt ki a későbbi RMDSZ?
– Az RMDSZ megalakulását kezdeményező néhány ember valóban ott volt ebben a társaságban Ha azonban minimális sorrendet akarnék tartani, számomra a szellemi túlélésben a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy Tóth Sándor, egyetemi filozófiatanárom olyan bizalmat tanúsított irányomban, amellyel iszonyatosan megterhelt, mert olyan felnőttként kezelt, akire rábízhatja magát. Amikor kihelyeztek – és ezt az ember úgy élte meg, mint a kiűzetést Kolozsvárról, az értelmiségi lét minimális lehetőségeiből – ő volt az, aki tartotta bennem a lelket, és szinte terápiás céllal, különböző, nehéz konspirációs feladatokat adott. A legkeményebb "terápiás kezelés" Csőgör Lajosnak a Bolyai egyetem megalapításával kapcsolatos ötvenkét darab dokumentuma volt, amihez Csőgör, az alapító rektor hozzáírta a saját kommentárjait is. Ezt nekem Tóth Sándor úgy adta ide, hogy egy-két embernek megmutathatom, és egy héten belül vissza kell vinnem. Nem mutattam meg senkinek, de mindenképpen azt akartam, hogy megmaradjon az anyag ,hogy gyógyszerként bármikor hozzáférjek ahhoz az elemi erejű életigenléshez, ami szinte sütött belőle.
Olyan emberek, akik a dolgok hétköznapi rendjében a reménytelenséget adottságként tekintették egy vesztes háború végén, a minimális mozgási teret maximálisan kihasználva nekiálltak és – a régiből átmentve a menthető elemeket – megcsináltak egy egyetemet. Hihetetlen mennyiségű munkával, önfeláldozással, szervezőkészséggel és olyan összefogással, amelyben nem számított az, hogy Csőgör kommunista, Venczel József Márton Áronnak a közeli embere, Nagy Géza pedig a református egyház egyik legígéretesebb fiatal tehetsége a világi értelmiségiek közül. Alapvetően e három ember által gyűjtött dokumentumok voltak a kezemben, én pedig vettem a magnót, éjjelente lehoztam a padláson őrzött kéziratcsomagot, és egy hét alatt beolvastam minden anyagot. Amikor elkészültem, visszavittem mindent Kolozsvárra, de semmit nem mertem szólni a magnófelvételről, arról, hogy ilyen durva konspirációs elővigyázatlanságot követtem el. Rá egy fél évre szólt Tóth Sándor, hogy 1985 október elején a Cseke–Gyimesi házaspárnál házkutatást tartott a Securitate, elvitték az egész anyagot, és remény sincs a visszaszerzésére. Ekkor szóltam, hogy egy halvány remény azért van, mert beolvastam magnóra az egészet, iktatási számmal és mindennel együtt, az utolsó bejegyzésig. Nemsokára jelentkezett két ember nálam, a szalagokat átvették, s utólag megtudtam: diplomáciai postával, konzulátusi dobozban kivitték Magyarországra, és elhelyezték az akkori Magyarságkutató Intézetben. Az már egy másik történet, hogyan lett ebből kétkötetes dokumentumgyűjtemény.
– Hogyan fordult érdeklődése a színháztörténet felé?
– Ez nagy valószínűséggel azért történt, mert a nálunk találkozó körnek volt egy állandó előadója, aki kikötötte, hogy politikáról semmiféle beszélgetés nincs, csak esztétika és filozófiatörténet lehet a téma. Mindenki egyetértett vele, hiszen 1987-et írtunk. Ez az előadó Béres András volt. Amikor két év után, szigorúan betartva az önmagunk által felállított korlátozásokat, azt láttuk, hogy mindig ugyanaz a hét-nyolc ember jön össze, és hogy nincs az a besúgó, aki ekkora tortúrát végigcsinálna csak azért, hogy erről a körről valamit is jelenthessen, bizonyossá vált, hogy nincs kályha közöttünk. Így fokozatosan megjelentek a merészebb témák is beszélgetéseinkben. A legártatlanabbnak a környezetvédelem tűnt. Újdonságként hatott, nem volt olyan feketén politikai, mint bármi más, hanem üde zöld. Nyvelt Erik, aki a magyarországi zöld-mozgalomban azóta is komolyan tevékenykedik és barátja, Mester Béla, aki azóta Szilágyi Istvánról és Bretter Györgyről írt monográfiát, ők voltak az első fecskék, hozták előbb a híreket, majd elkezdtek embereket is hozni Magyarországról, és fokozatosan átalakították a társaságot repülő egyetemmé. Híreket hoztak arról, hogyan szerveződik a magyarországi ellenzék, hogy mennyire fontos egy olyan társaság léte, amelyik együtt gondolkodik, és van egy közös elképzelése a bevezetendő változtatásokról. Tudott volt közöttünk, hogy megírtam a Sütő-szakdolgozatomat, és ’84-től bent volt a Kriterionnál egy kötettervem, de akkoriban már a Vidám siratón kívül Sütőnek egyetlen művéről sem lehetett írni.
– Akkor vált kegyvesztetté.
– Igen, és az én kötettervemet is visszadobták, pontosabban semmiféle választ nem kaptam. De ebben a körben tudtak róla, és amikor ’92-ben problémává vált a vásárhelyi színművészeti egyetemen Oláh Tibor bácsinak a közeledő nyugdíjazása, felmerült az én nevem is. Kaptam egy óraadói meghívást, majd egy végleges állást 1994-ben. Engem Sütő András –leginkább drámái révén – egész életemen végigkísért, doktorátusi dolgozatom témája az életmű hetvenes években írt drámáinak értelmezése volt.
Az RMDSZ kezdődő struktúráiban is ott voltam. A mi lakásunk ’89 előtt is jó konspirációs hely volt, mert ingázóként nem voltam szem előtt. Lakásunkban volt egy szoba, ami külön folyosóra nyílt, ahol nem volt telefon, és külön bejárata okán nem volt szem előtt: másfél éven keresztül itt találkozott a beszélgető társaság. Szinte magától adódott, hogy 1989. december 23-án ebben a szobában beszéltük meg, Markó Béla, Gálfalvi György, Béres András és én, hogy lépni kellene, és a következő napon kiket hívunk össze egy ideiglenes intézőbizottság felállítása céljából. 24-én már a karácsonyfa is fel volt díszítve az elszigetelt szobában, de mivel az összehívott hét ember itt gyülekezett, addig nem jöhetett az angyal, amíg a megbeszélés véget nem ért. Ekkor határoztuk el, hogy december 27-re az Igaz Szónak a volt főszerkesztői kerek szobájába összehívjuk azokat, akik az ideiglenes intézőbizottságnak tagjai lesznek. Így kötődik az RMDSZ alapítása mindehhez. Az első 2-3 hónapban tapasztalható lelkesedést nehéz elképzelni, és lehetetlen elfelejteni.
Az RMDSZ első irodája a volt Igaz Szó ( ekkor már Látó ) főszerkesztői és az ezzel összekötött szerkesztői szobájában kapott helyet, február elején pedig megkaptuk a többi párttal együtt az egykori Királyi Tábla emeleti részének a Bolyai tér felé eső szárnyát.
– A Tanár Úr mért szállt ki az RMDSZ-ből?
– Ha az ember jól és elegendő mélységben olvas, igen sokat lehet belőle tanulni. Az első hónap eltelte után már érzékelhetőek voltak a finom hatalmi súrlódások. De hatalmas lelkesedéssel, tömegesen jöttek beiratkozni az egyszerű emberek. Én a beiratkozási részt vezettem, mert ott nem volt mindegy, hogy az ember mit mond, és mennyire talál meg különböző nyelveket az egyszerű és bonyolultabb igények szerint. A leginkább mégis azt tanultam meg, amit a Sütő-drámákból már tudtam, de most már élőben is volt alkalmam látni: a hatalom megosztja az embereket, és egymás ellen fordítanak a különböző érdekek. 1990. február 17-én, a születésnapom előtti napon előkészítettük a megyei RMDSZ első tisztújítását, a végleges struktúra megválasztását, és megkérdezték tőlem: egy megyei alelnöki tisztséget elfogadnék-e. Azt mondtam, hogy nem, inkább visszamegyek tanítani. Jó döntés volt, mert ha nem kiélezettek a helyzetek, akkor alaptermészetem szerint konfliktuskerülő vagyok. Ha nagyon kiélezett a szituáció, akkor felvállalom az ütközéseket, de akkor úgy érzékeltem, hogy nem az én alkatomnak való. Viszont nem egyből kerültem át az egyetemre. 1990. márciusában Sütő üzent, hogy felvennének az Erdélyi Figyelő (az átalakult Új Élet) szerkesztőségébe. Ez ’92-ig viszonylag jól működött, ám akkor megvonták Bukarestből a finanszírozást. Mi még csináltuk kb. 3 évig úgy, hogy csak pályázatokból tartottuk fenn a lapot, és az utolsó évben én voltam az a főszerkesztő, akinek gyakorlatilag el kellett végeznie a csődfelszámolást.
Olyasvalakinek mondom, aki szenvedő alanya volt az én tanítási tevékenységemnek, ezért óvatosan fogalmazok: szeretek tanítani, és szenvedélyesen tanítok. Nem biztos, hogy ez mindenkinek jót tesz, de csak úgy tudok a diákok elé kiállni, hogyha rendkívül fontosnak előfeltételezem azt, amiről beszélek. Pedig tudom, hogy nem színháztörténeti ismeretei okán lesz jó színész vagy bábszínész valaki. A teatrológusok esetében még vannak mentségeim arra, hogy a tanítást csak komolyan tudom venni. Ez a komolyság azonban egészen furcsán összefügg egy életérzéssel – hogy én nem is kerültem ki soha az iskolából. Az egyetem után iskola következett, utána pedig a Köteles utcába jöttem, ahol az órákra való fokozottabb készülés (az egyszerre áldott és átkozott internettel kiegészülve) még jobban fölerősítette bennem az új ismeretek felfedezésének ifjúkori örömét. Már az ötvenedik évemhez közeledtem, amikor rájöttem, hogy ez azért tulajdonképpen munkahely. De csak a szép befejezés kedvéért nem fogom kimondani hogy "az ember az marad, ami volt..."
Küszködő diák marad, aki állandóan azért harcol, hogy meg tudjon felelni a követelményeknek, amelyeket formátumos nagy tanáregyéniségek állítottak mértékül eléje.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Ifjúsági konferencia Kolozsváron
Kolozsváron, a Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületének Aula Magna termében tartották meg az Intherethnia- Magyarok Európa Ifjúsági Fővárosában című ifjúsági konferenciát.
Az előadók dr. Tonk Márton dékán (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem). Farkas András- ügyvezető igazgató (SHARE Kolozsvár Föderáció). Répás Zsuzsanna- helyettes államtitkár, (KIM, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság). Magdó János főkonzul (Magyarország Főkonzulátusa, Kolozsvár). Bodor László főtitkár- helyettes (RMDSZ). Gergely Balázs- elnök (Kincses Kolozsvár Egyesület). Talpas Botond- regionális elnök (Magyar Ifjúsági Konferencia).
2015-ben Kolozsvár Ifjúsági főváros címe a város számára lehetőségeket, elvárásokat és felelősséget jelent. A teendőkről, programokról, a rendezvény-sorozatok hatékony menedzselésének szükségességéről értekeztek.
Az eseményt megelőző sajtótájékoztató, de magát az ötletbörzéhez hasonlító tárgyalási folyamat nagyon figyelemre méltó, mert egy jól átgondolt cél minél eredményesebb megvalósítására reflektál. A kisebbségben élő polgárt nagyon befolyásolja az a helyzet, melyben neki naponta élnie kell. Ezt az életérzést kell úgy kanalizálnia, hogy számára kellemes, nyugodt mindennapok legyenek. Tehát nem véletlenül jöttek 2014 februárjában Kolozsvárra. Mert egy ilyen rendezvényt megfelelő módon megszervezni több száz intézménnyel, civilszervezettel, vállalkozókkal kell egyeztetni. Az Európa Ifjúsági Fővárosa Program a kolozsváriak ötleteit, kezdeményezéseit és projektjeit jelenti.
Tulajdonképpen egy elfogadható nemzetkép megalkotásának kezdeti szakaszban levő állapotát hivatottak megbeszélni, a követendő útszakaszok különböző állásait. A végcél bemutatni a hajdani Kolozsvár jövőbeli képét. Kolozsvár Erdély legnagyobb városa, több mint 350 ezer lakossal. A 2015-ben megrendezésre kerülő rendezvénysorozatnak olyannak kell lennie, hogy a több százezres látogató olyan élménnyel hagyja el Kolozsvárt, amely pozitívan beivódik emlékeibe.
Felszólalók
Farkas András ügyvezető igazgató elmondta, hogy Kolozsvár megnyerte a pályázatot, 2015-ben Európa Ifjúsági Főváros lesz. A következő időszakban tartalommal kell megtölteni a rendezvény-sorozatot. Olyan programokat szervezzünk, amely nemzetközi, magyar és román jellegű. Fontos az eseménysorozatok megtervezése, kivitelezése, összehangolása.
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
hangsúlyozta, Kolozsvár hatalmas szellemi hagyatékkal rendelkezik, önálló egyetemi központ. A „funari örökség” nyomot hagyott, de sikerült túllépni a sérelmeken. Értékesnek tartotta a Kolozsvári Magyar Napok rendezvény-sorozatát, amely során a magyarság meg tudta mutatni a régiónak az értékeit, birtokba vette a Főteret, a várost. Kezdeményezésükben nem maradtak egyedül, magyar és nem magyar testületek, az önkormányzat is felkarolta. Ebből az eseménysorozatból Kelet- Közép Európa is profitált. Mindez megerősíti a kolozsvári magyarság erejét.
Magdó János főkonzul kiemelte, a Főkonzulátus az Ifjúsági Konferencia társrendezője. Úgy gondolták, itt a helyük, segítenek, ahogy tudnak. Segítettek a pályázatnál, a kapcsolatépítésben, Brüsszelben segítettek a város- imázs alakításában. Megkeresték a magyar ifjúsági szervezeteket, hogy esetleg csatlakozzanak a rendezvényhez, lehet közös program is.
A Főkonzulátus, 2015-ben jobban fog összpontosítani az ifjúsági rendezvényekre. Kiállítást szerveznek, melyen a fiatal művészek alkotásai tekinthetők meg. Az Európa Ifjúsági Fővárossal kapcsolatos filmeket vetítenek.
Kolozsvár történetében volt 12 év (Funar korszak), melyre már kevesen gondolnak. Azonban a múlt árnyékai még kísértenek. 2015-ben ezeken az „árnyékokon” túl kell lépni. Az ifjúsági főváros sikere azon múlik, mennyire tudják visszaszorítani az „árnyékokat”.
Horváth Anna alpolgármester felel az ifjúsági projektekért. Az alpolgármester asszony szerint 2015 egyedi és megismételhetetlen lehetőséget jelent a város számára, de hatalmas felelősséget is. Ugyanakkor 2015 jelenti az Európa Kulturális Főváros címre vonatkozó pályázat leadási határidejét. A Kolozsvár- Európa Ifjúsági Főváros projekt sikeres megvalósítása bizonyos mértékben befolyásolhatja, hogy a város elnyerje az Európa Kulturális Főváros címet.
Egyedi lehetőséget jelent a város számára, melynek értékei- a több nemzetiség, a különböző vallások egymás melletti léte- a sokszínűséget mutatják. Az önkormányzatnak kettős viszonyulása van a grandiózus programhoz. Egyrészt koordinálja, megoldást keres, másrészt a civil szervezetek kezébe adja a projekt megvalósítását. Az önkormányzat kétszeresére növelte a kulturális anyagi alapot.
2015. december 28.-a rendezvényzáró nap. A Taizé Találkozót Kolozsváron tartják.
Talpas Botond, regionális elnök szerint a magyar fiatalok nem a repülővel érkeznek Kolozsvárra, hanem vonatjárattal. Ezért a várossal kapcsolatban megfelelő tájékoztatás szükséges. Kolozsváron 15.000 magyar egyetemista , 20.000 magyarul tanuló fiatal van. Mindeniknek meg van a helye. Kapcsolatokat akarnak teremteni a kolozsváriak, az idős és a fiatal nemzedékek között. Hídépítő szerepet szeretnének betölteni.
Gergely Balázs szerint a Kolozsvári Magyar Napok a civil szervezetek közti összefogást teremtette meg. 2016 jelentős év a város számára, mert Kolozsvár 700 éves születés napját ünnepli. Ekkor kapta meg a városi rangot.
Dr. Tonk Márton dékán megjegyezte, hogy az ifjúsági város logójában benne van a sokszínűség és multikulturalizmus. Beszélt a 2015- megvalósulandó programokról, mint például a FFeST Diák-filmfesztivál, ahol az ifjúsági fővárosokkal kapcsolatos filmeket fognak vetíteni. Tudományos diákkonferenciát szerveznek. Lesz Európa Parlament- szimulációs játék.
A jövő év szeptemberében fog lezajlani a Fiatal jogászok nemzetközi konferenciája.
Farkas András felkérte a jelenlevőket, javaslatokat fogalmazzanak meg a rendezvény-sorozat minél sikeresebb megvalósításához. Ötletbörze formájában rendkívül sok, értékes javaslat hangzott el.
A konferencia szervezőinek elemző munkássága következményeként egy jól kontúrozott programajánlat körvonalazódott, mely sikeresem betöltheti a 2015-év majd minden napját.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Kiszorítósdi szociálliberális módra
A Szociál-Liberális Szövetség bomlásának eredményeként a liberálisok kiszorultak a hatalomból, Victor Ponta szociáldemokratái nélkülük is kormányozni tudnak. Boda József elemző szerint legalább az ellenzék erős lesz. Cseke Péter Tamás arról írt, mi vezetett ide.
A sajtósoknak lassan meg kell tanulniuk, hogy USL helyett USD-kormányt írjanak a Ponta-kabinet szinonimájaként. Az egyetlen betű cseréje azonban nagy váltást, a liberálisok ellenzékbe vonulását jelenti. Bár erről az Erdélyi Riport lapzártájáig nem született hivatalos döntés, az államfő eltávolítására 2012-ben létrejött, majd a választásokon hetven százalékos támogatottságú Szociál-Liberális Szövetség (USL) gyakorlatilag felbomlott. Helyette a fele plusz egy mandátumos többséggel rendelkező Szociáldemokrata Szövetség (USD) maradt hatalmon Romániában. Ez utóbbi koalíció az USL eddigi alakulataiból áll, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nélkül.
Antonescu végig gyanakvó volt Az USL felbomlása hosszú folyamat eredménye. 2013 nyarán kezdődött, amikor a PNL elnöke, Crin Antonescu rájöhetett arra, hogy nem ő lesz a pártszövetség államfőjelöltje az idei novemberi elnökválasztáson, annak ellenére, hogy ezt a pártszövetség alapító okiratában is rögzítették. Bár Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ezt folyamatosan tagadta, az USL legerősebb pártjában erősödtek azok a hangok, amelyek szerint Traian Băsescu mandátuma után a PSD-nek saját emberét kell költöztetnie a Cotroceni-palotába. Erre az igényre ráerősítettek a felmérések, amelyek szerint Ponta népszerűségben konstans módon megelőzi Antonescut. A PNL elnöke gyanakvóvá, idegessé vált, s megindultak részéről azok a támadások, amelyek belülről feszíteni kezdték az USL-t. Belekötött a kormányfő és az államfő „békés egymás mellett élési szerződésébe”, a Ponta és Băsescu közötti alkuba a főügyészek kinevezésével kapcsolatban, ellenezte a szociáldemokraták által javasolt Verespatak-törvényt, kifogásolta a decentralizációs tervezet előírásait, végül az ellenzék mellé állt az amnesztiatörvény és a Btk. módosítása kérdésében. Közben fokozatosan eltávolodott, majd megszabadult az első fokon börtönre ítélt Dan Voiculescu üzletember-médiamágnás Konzervatív Pártjától, amely a PNL szövetségese volt az USL megalakulásakor.
Az RMDSZ már nem támogatja az alkotmánymódosítást
Az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját, közöttük a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket az RMDSZ javasolt. A normakontroll során a testület megállapította, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt. A döntést azzal indokolták, hogy a javaslatok ellentmondanak az alaptörvény első cikkelyével, mely szerint Románia egységes nemzetállam. A döntést kommentálva Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte, az RMDSZ ilyen körülmények között nem támogatja az alaptörvény módosítását. Fenntartja: 2014-ben sem lesz alkotmánymódosítás. „Nem látom, hogyan lehetne olyan kérdéseket ma a parlamenti bizottságban rendezni, amelyeket az alkotmánybíróság kifogásolt” – jelentette ki.
Új szövetség A szakítást az a döntés gyorsíthatta fel, hogy a PSD és a PNL külön induljon a közelgő EP-választásokon. Pedig ez már nem ígért újabb feszültséget, hiszen a döntést konszenzussal hozták meg a felek, s Victor Ponta ígéretet tett Antonescunak arra, hogy az USL ismét meg fogja őt erősíteni az államfőjelölti minőségében. Ez azonban már nem történt meg. A PNL elnöke váratlan húzással megvonta a bizalmat a fontosabb minisztereitől. Előbb Radu Stroe belügyminisztert mondatta le, majd Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter és Andrei Gerea gazdasági tárcavezetőnek kellett leköszönnie. Mindannyiukat azzal vádolta, hogy jó ideje nem a liberálisokat, hanem a szociáldemokratákat képviselik a kabinetben. „Szeretnénk végre igazán kormányon lenni” – indokolta a döntését. Ezzel egy időben a PSD az USL két kis pártjával, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) közösen létrehozta a Szociáldemokrata Szövetséget (USD). Victor Ponta közölte, hogy az USD az EP-választásokon közös jelölteket indít, s döntöttek is a sorrendjükről.
Johannis, a válóok A valódi törést az USL-ben a PNL miniszterjelöltjeinek bejelentése hozta. Crin Antonescu ugyanis váratlanul Klaus Johannist javasolta belügyminiszternek Radu Stroe helyére, és közölte pártjának azon igényét, hogy a nagyszebeni polgármester kormányfőhelyettes is legyen. Ezt a posztot a liberálisok részéről korábban Daniel Chiţoiu töltötte be a Ponta-kabinetben. A PNL igényével csak az volt a bökkenő, hogy jogi értelemben kormányátalakítást is jelent, azaz a parlamentnek is bele kell egyeznie, hogy ezentúl ne a pénzügyi tárca vezetője, hanem a belügyminiszter legyen a kormányfő egyik helyettese. Még ez sem lett volna gond, azonban Ponta váratlanul közölte: ha már úgyis a parlamenthez kell fordulni Klaus Johannis miatt, ejtsenek meg egy szélesebb kormányátalakítást, és a PC is kapjon egy miniszterelnök-helyettesi posztot. Ez az elképzelés a PNL ellenkezésén megbukott.
Crin Antonescu kimondta: nem tűri, hogy „egy zsebpártot” a liberálisokkal egy szintre emeljenek a kormányban.
Ráadásul az USD feloszlatását és teljesíthetetlen gazdasági intézkedéseket kért Pontától, amire nemleges választ kapott. Ultimátum ultimátumot követett, legutóbb Crin Antonescu a miniszterelnöknek azt üzente: döntse el, hogy USD-kormányt vagy USL-kormány akar. Február 24-ig adott határidőt Victor Pontának arra, hogy egyezzen bele a PNL által javasolt kormányátalakításba. „Ha Ponta az illegitim USD-kormány mellett döntött, követelni fogjuk a lemondását” – jelentette ki Antonescu. A választ még a határidő lejárta előtt megkapta: a kormányfő nem mond le, az USD-t nem oszlatják fel, s a liberálisok által üresen hagyott miniszteri posztokra kinevezett ideiglenes tárcavezetők a törvény által előírt 45 napig tisztségben maradnak. „Hátha addig a liberálisok meggondolják magukat” – mondta Victor Ponta, aki szerint nyilvánvaló, hogy Antonescu ellenzékből szeretne államfői mandátumhoz jutni.
Kelemen: Nem tárgyalunk kormányra lépésről
A RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Pontával – jelentette ki Kelemen Hunor kolozsvári sajtótájékoztatóján. A politikus újságírói kérdésre elmondta, fel sem vetődött a szövetség kormányra lépésének a kérdése, ez a Szövetségi Állandó Tanács szombati ülésén sem volt napirenden. Az elnök cáfolta a román sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kormányra lépésről tárgyalnak. Kelemen Hunor hangsúlyozta, Romániában a Szociálliberális Szövetség (USL) kormányoz, még ha a szövetséget alkotó pártok „veszekednek is egymással”. A koalíciót alkotó pártok „családi viszályaiba” az RMDSZ nem kíván beleszólni.
„Jót tesz az erős ellenzék”Boda József politikai elemző is úgy látja, hogy a szociáldemokratákat és a liberálisokat elsősorban a közelgő elnökválasztás távolította el egymástól. Szerinte mindkét félnek érdeke az USL szakadása, miután az alkotmánybírósági normakontroll során kiderült (lásd keretes írásunkat), hogy lehetetlen az alaptörvény módosítása. Emiatt a következő államfő hatásköre sem változik – megőrzi például döntő szerepét a kormányfő kinevezésében – és ez jelentősen megnöveli a novemberi elnökválasztás tétjét. „Az új államfőnek ugyanakkora hatalma lesz, mint most Băsescunak. Most már a PSD tényleg nem engedheti meg magának, hogy az ország legerősebb pártjaként átengedje másnak az elnöki széket” – mondta az elemző, utalva arra, hogy az USL államfőjelöltje hivatalosan még mindig Antonescu. Az új helyzetben a liberális pártelnök a jobboldal jelöltje lesz Boda szerint novemberben, és a második fordulóba kerülve begyűjtheti a többi jobboldali jelölt – Cătălin Predoiu és Mihai Răzvan Ungureanu – szavazóinak támogatását is. „Tehát erős ellenfele lesz a baloldal jelöltjének” – magyarázta Boda. Az elemző meglátása: az USL szakadásával a pártszövetség összes eddigi nagy célkitűzése megbukik, az alkotmány módosítása mellett a decentralizáció és a választójogi reform is. Pontának azonban az lesz a legnagyobb gondja, hogyan fogja a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget biztosítani? „Ez a többség most nagyon törékeny lesz, ha az RMDSZ nem lép kormányra. Márpedig Kelemen Hunorék nem fognak kormányra lépni, legfeljebb egyes kérdésekben a parlamentből támogatják majd Pontáékat, és nem írnak alá bizalmatlansági indítványt” – jósolja Boda. Az elemző örvendetes fejleménynek nevezte, hogy a hetven százalékos támogatottságú pártszövetség felbomlásával végre erős ellenzéke lesz a kormánynak. Emlékeztetett arra, hogy az USL hatalmával visszaélve Európa szélére sodorta az országot, feszegetve a jogállamiság határait.
„Jól fog most egy erős fék az országban. Pontának ugyanis néha elképesztő totalitárius hajlamai vannak” – fogalmazott Boda József.
A liberálisok nélküli kormánynak valóban erős ellenzéke lesz. Az USD-nek a Képviselőházban a kisebbségek frakciójával együtt 206 szavazata van, az ellenzéknek (PNL, Demokrata Liberális Párt, Dan Diaconescu Néppárt és RMDSZ) 198. A szenátusban az USD már kisebbségben van: 84 szavazat 86 ellenében. Ez azt jelenti, hogy az immár harmadik Ponta-kormányt bizalmatlansági indítvánnyal nem lehet megbuktatni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

XXI. Bocskai Napok Nyárádszeredában
"A fejedelem példája világító, útmutató fáklya a mai nemzedékeknek"
Történelmünk jeles napjára, 1605. február 21-ére emlékeztek Nyárádszeredában, a hajdani Marosszeredán, ahol Bocskai István váradi főkapitányt, Bihar megye főispánját Erdély fejedelmévé választották. A XXI. Bocskai Napok emlékünnepen a politikus felszólalók Bocskai politikai végrendelete mához szóló szellemében hangsúlyozták a magyar összefogás szükségességét, egy erős Erdély, erős Magyarország, erős magyarság érdekében. Az egyetlen közös, járható út vezet a jövőbe: az önrendelkezés, hosszú távú fenntarthatósággal – a Bocskai-út.
A bekecsalji középiskolások A fejedelem és kora című történelmi vetélkedőjével kezdődött pénteken Nyárádszeredában az emlékünnepség, majd a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátrumában folytatódtak a rendezvények. Kerekes Judit szavalata után Tóth Sándor polgármester köszöntötte a résztvevőket, a felszólaló meghívottakat, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület és a testvértelepülések képviselőit.
Üzenet a mához
Nyárádszereda polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: Bocskai István fejedelem jelentős politikus volt, és a nyárádszeredaiak, nyárádmentiek büszkék rá. Bocskai politikai végrendeletét idézte: "…Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak…". Négyszáz év után a történelem valamilyen formában ismétli magát, a Bocskai-szobor azon a téren, ahol áll, folyamatosan veszélyben van – figyelmeztetett a városvezető, majd a politikára áttérve, hozzátette: választási évben vagyunk, fontos az erdélyi magyarság képviselete Európában, amit egy szervezet tud ellátni.
Bocskai politikai végrendeletének mához szóló szellemében
szólalt fel Markó Béla szenátor, azt boncolgatva, van-e, és miféle üzenete van Bocskai Istvánnak számunkra, azon túl, hogy illő és méltó őt ünnepelni? Értjük-e és jól értjük-e saját történelmünket? – tette fel a kérdéseket. Az RMDSZ volt elnöke szerint nem kell 400 évre visszamenni az időben, elég, ha az utóbbi 100 év nyomorúságaira gondolunk, veszteségek mérföldkövei jelzik az utolsó évszázadot. Hangsúlyozta, Bocskai István rövid, két évig sem tartó fejedelemsége egyensúlyt hozott, jelentős biztonságot adott e térségnek. A fejedelem halálos órájában fontosnak tartotta a végrendelkezést nem saját javairól, hanem arról, hogy milyen jövőt kellene vállalnia Erdélynek, Magyarországnak e két ország közös sorsáról. "Volt koncepciója Erdély jövőképéről, fontosnak tartotta, hogy e tudást, koncepciót hátrahagyja utódainak. Nemzetét szólította meg. A konföderáció gondolata nem idegen tőle, amint az végrendeletéből kiderül, hiszen Erdély olyan sajátos ország, amelynek sajátos megoldásokat, kapcsolatokat kell találni" – mondta Markó Béla Szerinte a kérdés az, hogy "van-e nekünk ehhez hasonló koncepciónk arról, hogy milyen jövőt képzelünk a régiónak, Erdélynek, van-e olyan politikai koncepciónk, amely minden döntésünket ilyen irányban meghatározza?" Az egyéni elképzeléseken túlmenően a jövőben minél többet kell beszélnünk a közös koncepcióról – hangsúlyozta. Figyelmeztetett, hogy a 25 éven át épített, stabilnak hitt romániai demokrácia lebonthatónak látszik, mindmáig él a visszarendeződés lehetősége. "A parlament egyre inkább kirakatintézménynek tűnik, és oda juthat, hogy a legkevesebb szerepe a törvényhozásban éppen a törvényhozónak lesz. Az alternatíva: visszarendeződés egy autoritárius rendszer irányába, miközben a decentralizációt akartuk 1990 után. A decentralizáció- önkormányzatiság- multikulturális ország áll szemben a centralizált, autoritárius nemzetállammal. Nem értünk egyet a centralizált elképzelésekkel, az egynyelvű nemzetállam fogalmával. Sajnos, egyfajta visszarendeződésnek megvan az esélye" – jelentette ki Markó. Hangsúlyozta, az RMDSZ sok mindent elért az anyanyelv nyilvános használati jogának megvalósítása, az anyanyelvű oktatási hálózat kiépítése, a restitúció terén, de folytatnia kell programjának megvalósítását. "Integrálódnunk kell Európába, az igazi integráció az európai rendszerekbe még előttünk van" – jelentette ki, "felszíni integrációnak, átfestésnek" nevezve Romániának az unióhoz való csatlakozását, miközben "a mélyben ott vannak a problémák". Kijelentette, egyetlen célnak – a szülőföldön magyarként való megmaradásunknak, döntési jogokkal felruházva – kell alárendelni eszközeinket, megoldásainkat. Az idei két fontos választás – az európai parlamenti és az őszi romániai államelnök-választási – fogja befolyásolni a mi politikai sorsunkat – tette hozzá Markó Béla. "Integrálódni kell és az itthoni prioritásokat meghatározni: az autonómia (kulturális és területi), minőségi élet, Erdélynek arcot kell adni mint kulturális, közigazgatási entitásnak – ezért fontos Bocskai üzenete" – közölte.
Erős Erdély, erős Magyarország, erős magyarság
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke felszólalásában azt mondta: Nyárádszeredában ki kell mondani a sok száz éve érvényes gondolatokat, azt, hogy büszkék vagyunk Bocskai Istvánra, akinek sok üzenete ma is aktuális. "Bocskai dilemmái a ma dilemmái is: kelet vagy nyugat? Legfontosabb üzenete: össze kell fognia a magyarságnak, az erdélyi és Magyarországon élő magyaroknak, együtt kell fellépniük, pártfogókra van szükség, szövetségesekre". Beszélt Bocskai koráról, a történelmi eseményekről. "Huszonöt éve úgy döntöttünk mi, erdélyi magyarok, hogy jogállam keretein belül fogunk a jogainkért harcolni. Erős Erdély, erős Magyarország, erős magyarság – ez a célunk, ez a Bocskai-út, amely a jövőbe vezet" – jelentette ki.
Négyszáz év után is időszerű fejedelmi hagyaték
Tánczos Barna szenátor szerint nem egyszerű 400 év után Bocskai hagyatékáról beszélni, és nincs, aki ne találna aktuális üzenetet benne. "A legbonyolultabb a székelyek és Bocskai viszonya volt 400 évvel ezelőtt, az önrendelkezés, a kiváltságok megtartása okán. A székelyek eltökéltsége, szándékai ma, 400 év után is ugyanazok. Bocskai két békekötése is fontos üzenet: partnerek és béke nélkül hosszú távon fejlődni nem lehet. Az egyetlen járható út az önrendelkezés, hosszú távú fenntarthatósággal. Az anyaország és Erdély, Székelyföld kapcsolata: szereteten, egymás támogatásán alapszik, ez a hosszú távú, közös út" – mondta.
Az ünnepi felszólalásokat követően az emlékünnepség a főtéren, a Bocskai- szobornál folytatódott, ahol beszédet mondott Székely Endre református lelkipásztor, emlékeztetve, hogy a jelen csak úgy hoz áldást, ha nem feledjük a múltat. Sándor Szilárd helyi unitárius lelkész ünnepi gondolatai után László János, a Bocskai Alapítvány elnöke szavalt.
Dr. Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke felszólalásában hangsúlyozta, egy nép, egy nemzet számára, akárcsak az egyén számára, nem az a nagy kihívás, hogy győzelem esetén talpon maradjon, hanem az, ha képes a kilátástalanságból, az elnyomásból, a bukásból és vereségből talpra állni. "Történelmünk során gyakran ezzel az utolsó kihívással kellett szembenéznünk. Azok az államférfiak, történelmi személyiségek, akik képesek voltak erre, méltán maradtak meg a nemzet emlékezetében. Bocskai István kultusza nem véletlenül él a mai napig a kollektív emlékezetben és évszázadokkal alkotó élete után is világító, útmutató fényként, mintegy fáklyaként áll példája a mai nemzedékek előtt. Bocskai a kusza és kegyetlen, elveket és értékeket könnyen feladó hatalmi harcok világában képes volt a magyar szabadságtörekvéseknek értelmezhető hangot adni. Reálpolitikus volt a szó legnemesebb értelmében, korának zseniális diplomatája, hazáját és nemzetét féltőn szerető vezető, kiváló hadvezér, toleranciáról tanúbizonyságot tevő ember. A másságban sohasem az ellenséget látta, hanem a gazdagságot, a kiaknázható szellemi bőséget, a változatosság adta kiegyensúlyozottság lehetőségét" – mondta az RMDSZ elnöke, Bocskai Istvánt a tévedéseit felismerő és korrigálni képes államférfinak nevezve, aki a napi politikai taktikázást képes volt ötvözni az általa élesen felismert nemzeti érdekkel. "Bocskai István bevéste magát abba a kollektív emlékezetbe, ahol mindig csak a legnagyobbaknak van hely. És példát is mutatott abban, hogy hogyan lehet reálpolitikusként, elvszerűen és a legfontosabb értékekhez hűségesnek maradva eredményesnek lenni. Számomra példája azt mutatja, hogy a napi megpróbáltatások és a távlati célok között nincs ellentmondás, azok mindig összeegyeztethethetők, csak tudni kell, hogy mi a cél, milyenek a lehetőségek, hogy melyek az eszközök és hogy kik lehetnek a szövetségesek. Egy pillanat erejéig sem szabad szem elől téveszteni, hogy a politika szolgálat: a nemzet, a közösség szolgálata".
Okos döntésekkel kormányozni a magyarság hajóját
Hídvéghi Balázs, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke idézett a fejedelem végrendeletéből, hangsúlyozva: Bocskai István példaértékű és maradandó örökséget hagyott maga után, politikai éleslátásról tett bizonyságot, Magyarország és Erdély testvéri együttműködését sürgette, és e szellemben üzent a mai kornak is. Magyarországon az elmúlt években hozott sarkalatos döntések, mint az új alaptörvény elfogadása vagy az állampolgársági törvény módosítása, mind a magyar nemzeti összetartozást kívánják erősíteni. Idén három fontos választás is következik az erdélyi magyarok számára: az áprilisi magyarországi választások, a májusi európai parlamenti választások és az őszi romániai elnökválasztás, és "ahogy Bocskai idejében, úgy ma sem könnyű, de nem lehetetlen a megfelelő helyzetfelismerés birtokában helyesen cselekedni". "Azt a szándékot ma sem adhatjuk fel, hogy a magyarság hajóját okos döntésekkel, az adott kornak és helyzetnek megfelelő eszközökkel egy irányba kormányozzuk" – tette hozzá Hídvéghi Balázs.
Tamás Sándor, Háromszék RMDSZ-elnöke szerint Bocskai István rövid fejedelemsége elég volt ahhoz, hogy jó irányba fordítsa és döntően meghatározza a következő évtizedek, talán évszázadok eseményeinek alakulását. Hangsúlyozta, a Székelyföld kell legyen az a hely a földön, ahol senki sem lehet fontosabb a székelyeknél, semmi a székelység ügyénél. "A Székelyföldnek sikeres, pozitív jövőképre van szüksége, azt szeretnénk, hogy siker legyen, ha az ember saját otthont teremt itthon, hogy siker legyen a napról napra gyarapodó család, ha a bajba jutottakon azonnal tudunk segíteni, az egymásról való gondoskodás, az egymás iránti tisztelet, és igenis siker az, ha nem egymás ellen harcolunk, hanem összefogunk mind, ahányan vagyunk. Csak ez lehet a sikeres Székelyföld alapja, csak együtt van és lesz erőnk előre vinni a Székelyföld ügyét" – tette hozzá.
A koszorúzást követően a rendezvények a művelődési házban folytatódtak. A székely szabadság napja, 2013. március 10. című fotókiállítást megnyitotta Gáspár Sándor rádiószerkesztő, köszöntőbeszédeket mondtak Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ-elnök, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, a testvérvárosok polgármesterei és fellépett a Bekecs táncegyüttes. Szombaton reggel honismereti körutat szerveztek, este a Bocskai István dalkar hagyományos farsangi kosaras báljára került sor, tegnap a református templomban ünnepi istentisztelet, zászlóavatás volt, a katolikus templomban pedig szentmise, majd este a református egyház Bocskai-termében Nyirő József Halhatatlan élet című egyszemélyes vígjátékát mutatta be Kulcsár-Székely Attila.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

BKE-tisztújítás, a fiatalítás jegyében
A temesvári Magyar Ház Bolyai János termében tartotta meg február 22-én, szombaton tisztújító közgyűlését a Bánsági Kárpát Egyesület.
A bánsági természetbarátokat tömörítő civilszervezet elnöksége megújult és megfiatalodott: az egyesület új elnökévé Milka Zsolt aradi földrajztanárt, tapasztalt hegymászót választotta a BKE közgyűlése.
A közgyűlés bevezetőjében Illés Mihály leköszönő elnök bemutatta az egyesület 2013 évi tevékenységét. A bánsági természetbarátok 5 hegyi- és 5 gyalogtúrán, 4 kerékpáros, 2 autós és egy kenus kiránduláson, valamint a hagyományos EKE Vándortáborban vettek részt. A BKE rendezvényei közül különösen sikeres volt a természetfotó kiállítás, ahol 12 egyesületi tag mutatta be legjobb természetfotóit és az Erőss Zsolt-emlékest, Török Zsolt aradi és Horia Colibășanu temesvári alpinisták részvételével. A túrákon és a rendezvényeken összesen több mint 220 BKE-tag és szimpatizáns vett részt 2013-ban. Az egyesületnek 49 tagja van, közülük 22-en a 40 évesnél fiatalabb, 27-en a 40 év feletti korosztályhoz tartoznak.
Előzetes egyeztetések nyomán a leköszönő elnökség helyébe új, megfiatalított vezetőséget választott a közgyűlés: az új elnök, Milka Zsolt munkáját Bereczki Csongor technikai, Tóth Kinga ifjúsági és Balázs István rendezvényszervezési alelnök segíti. Illés Mihály elvállalta az adminisztrációs alelnöki tisztséget, alulírott pedig az egyesület médiafelelőse.
Megköszönve a tagság bizalmát, az új BKE-elnök Milka Zsolt székfoglaló beszédében elmondta: tudatában van az elnöki tisztség súlyának, hiszen 120 éves múltra visszatekintő szervezet irányításáról van szó, amelynek tagjai hatalmas mennyiségű tudást halmoztak fel a túraszervezés, a honismeret, a természetfotózás, az értékek megőrzése és átadása területén. Fontos cél lesz továbbra is a fiatalság bevonása az egyesület munkájába, a következő természetbarát nemzedék kinevelése. Az egyesület tevékenységéről, 2014 évi túratervéről a www.ekaban.ro honlapon és újdonságként a Bánsági Kárpát Egyesület facebook oldaláról kaphatók részletes és friss információk
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),